Közzététel dátuma: 2017.12.13. 0:29:27
I. könyv
„Égető nyári meleg van... Turi Dani a falu felől jött haza, Szép menyecskék utánabámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha rá-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodó emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.”
Danit otthon a szokásos hétköznapi élet fogadja. Erzsi, a felesége a „konyha előtt pirosodik”, a nagyobbik fia, Béla az egyéves „csecsebabát” dajkálja a bölcsőben. Dani a tisztaszobába megy, megkeresi „piros notesz”-ét, és hozzáfog számolni. Baj történik: a nagyfiú felfordít egy tejescsuprot. Erzsi megveri. A mostanában oly gyakori ideges hangulatot a zsellérfiúból lett első gazda szerelmes közeledéssel próbálja levezetni feleségén, aki egykoron az első gazdalány volt a faluban, és a szülői tiltakozás ellenére (még kútba is ugrott) hozzáment Danihoz. Csak később tudta meg, hogy az urának már legénykorában a fél falu asszonynépe a szeretője volt. Még az anyja is.
Házasságuk alatt Dani kivirágzott, ő meg elsorvadt. Dani elmondja a tervét: a grófi birtok egy részét bérbe veszi, mindezt a fiatal grófnéval kívánja elintézni... „Ha még olyan kegyelmes asszony is, csak asszony.” Ezzel a megjegyzésével vége is szakad az idillnek. „A beszéd posvánnyá lett.”
A falut Kiskarának hívják, „csinos kis alföldi magyar falu. Alig száz házból áll. Rendesen kiszabott hosszú telkek; a kert mindenütt gyümölcsös, és a falu közepén a pompásan megépült fatorony valóságos kis erőd kellő közepéről nyúlik ég felé, mint egy dárda. A hegyében kakas berzenkedik s ez messze hirdeti, hogy itt református, tehát színmagyar nép lakik. A gróf Karay-család névadó birtoka ez a falu.” A nyolcezer holdas határhoz, amelyből csak hatszáz a parasztoké, a Rákóczi-szabadságharc leverése után jutott a grófi ős, Karay Pál. Első dolga volt kiverni az egész vármegyét levő uradalomból a „kutya kálomista jobbágyokat”, hogy helyettük „szelíd katolikus sváb nemzetséget” plántáljon. Az udvarhoz való hűséget bizonyítván, ő is visszatért a katolikus hitre. A nép nagyobb része elbujdosott idegenbe, de egy részük megváltotta magát, és a számukra kijelölt Akasztófapusztán új falut telepítettek, nevezve azt Kiskarának.
Turi Daninak, aki alig négyesztendős házas még, egyszerre szűk lett a kiskarai határ. Vállalkozókedve már házassága első évében megnyilvánult, a korábban csak búzát termelő földbe repcét vetett, majd egy év múlva káposztát plántált az apósától kapott földbe. Jól gazdálkodott, odáig jutott, hogy a falu asszonyai mindent megadtak neki, hogy bérlethez jussanak nála. Egyedül nem győzte volna temérdek földjét művelni, azonban jóban volt a fehérnéppel. Nekik köszönhetően mindig meg volt munkálva a földje. Még a faluvégén lakó cigányasszonyokat is sorra csókolta, csak hogy menjenek az ő földjére dolgozni.
Csakhogy Daninak még ez sem volt elég, kivetette szemét a grófi birtokra, amely ugyan már ki volt adva bérletbe, de hát kisebb része, Nagyszeg (víz alatti föld) és Pallag (kétszáz holdas legelő) még szabad volt. A mostani úr, Miska gróf utált tárgyalni a parasztokkal, inkább az örökáron történő eladás mellett döntött. Pallagról már meg is állapodott bérlőjével, a fiatal Lichsteinnel, Dani erről már le is mondott, de megmaradt a nagyszegi bérlet, háromszáz hold! Fele a falu határának. „Kétszer olyan darab egy tagban, mint az övé, az apósáé együttvéve.” Tervébe beavatta a falu többi nagygazdáit – biztatta őket is –, de azok nemigen hittek az egészben. Dani előtt felcsillan a remény, amikor megtudja, hogy a gróf fiatal felesége, talán szeszélyből, leköltözik a falu végén álló vadászkastélyba. „Beszélek vele! – hajtogatta magában és már látta is, hogy akasztja az ekét a nagyszegi birtokba.”
4. fejezet:
Dani
5. fejezet:
A csöndes, de fojtott családi ebéd után Dani uzsonnaidőig szénát forgat, majd felöltözik „szépen vasárnapló ruhájába”. A falu derekán járva tudja meg egy „takaros lánytól”, hogy a fiatal bérlő, Lichtstein a mezőről hazafelé jövet az elszabadult lóról leesve – nyakát törte. „Daninak olyat villant az arca, mint téli villámláskor az ég.” Sógorához, felesége unokatestvéréhez, Takács Gyurihoz siet (Gyuri szintén módos gazda). Dani elkéri tőle a legszebb lovát, a Rárót. Irány a város.
Az agglegény, negyvenéves Takács Gyuri, aki még a lány Erzsi kezét megkérte, meglátogatja az asszonyt. Féltékenységet próbál szítani és szerelmet csiholni, sikertelenül. Az asszony elküldi.
Dani beér a városba, hogy felkeresse zsidó ügyvédjét, aki a grófi birtok bérletbevételével foglalkozik.
Dani az ügyvéd házában először annak feleségével találkozik. Tetszik neki a zsidó fiatalasszony, évődik vele, annak pedig kedvére van, hogy érzi, hatással van a férfira.
Az ügyvéd Danitól tudja meg, hogy Lichtstein meghalt, azt ajánlja Daninak, hogy vegye át az egész bérletet a falujával együtt. „Tudja, nekem régi elvem a parcellázás.”
Egy pletykás vénasszony hozza Erzsinek a hírt, hogy Dani apja rosszul csinálta meg az apósáék házának zsúpfedelét, beázik.
Danit otthon parázs hangulat fogadja. Erzsi tombol, de egy megnyugtató szeretkezéstől lecsillapodik. Kimondja: csak arra vágyik, hogy a férje hűséges legyen hozzá; Dani pedig hosszú töprengés után megígéri, hogy megpróbálja. A férfin ezután napokig apátia uralkodik. Nem megy dolgozni, napszámra csak eszik, alszik, pihen, erőt gyűjt. S ekkor megkapja a hírt: a grófné várja.
A huszonhat éves Héléne grófnét sógora, László gróf beszélte rá, hogy jöjjön le a birtokra. Többéves plátói szerelem után gyúltak igazi forró szerelemre egymás iránt.
A kastély északi ablaka alatt parasztasszonyok dolgoznak, kacagásuk és pletykálkodásuk behallatszik a grófné kis szalonjába. A falusi fehérnép közt van egy lány, Bora, akibe annyi szemérem sem szorult, mint egy csirkébe. A grófnét izgalomba hozzák a paraszt Don Juanról, azaz Turi Daniról kihallgatott pletykák, és szabadszájúsága miatt Borát hívatja magához a szobájába, hogy meséljen róla. Bora mindent el is mond a grófnénak, hosszas unszolásra még Turi Dani csúfnevét is elárulja. A lány elmondása szerint azért szeretik Danit a „fejércselédek”, mert testének egy bizonyos tájéka igen-igen szép – erről kapta a gúnynevét. A grófné elfojtott érzékisége fellobban, így hát megkéri Borát, hívja el hozzá ezt a paraszthőst.
László gróf fantáziáját is mozgatni kezdi Dani, birtokára lovagol, s ott az uradalmi intézőtől, egy „talpraesett dzsentrigyerektől” gyűjt információkat a falu első emberéről.
És a hármas találkozás hamarosan bekövetkezik, „a fehér gatyás, fényes csizmájú paraszt” megjelenik a kastélyban. Bérletet kér maga és a falu népe nevében: öregapái jussán, akiket elkergettek az ősi földről. Felhánytorgatja, hogy ezt a gonoszságot még a mai urak sem hajlandóak jóvátenni. A gróf a férfi száját elhagyó pimasz szavakra felhördül. Daninak mennie kell, de távozáskor még bókjaival árasztja el a grófnét, aki nagyon örül neki, hogy van egy férfi, aki felnéz rá. A grófi páros tehát megzavarodik a találkozástól, de Dani látva a grófné elgyengülését – amit nem kis mértékben a férfias viselkedése vált ki az asszonyból –, elégedetten távozik. „Kegyelmes asszonyom, írásban adjuk be az instanciát... Bízunk az akaratjában.”
Bora, aki szemtanúja volt az eseményeknek, szerelmes rajongással fut Dani után, ám az, bár örül neki, hogy a falujabéliek közül volt valaki, aki látta őt az imént, elhárítja a lány közeledését.
Dani a földjére megy, ahol már folyik az aratás. Beáll a többiek közé. Hordó pálinkát, kolbászt, sonkát hozat hazulról, csak hogy éjszaka is menjen a munka. Az aratók nagy üdvrivalgással fogadják a lakomát, és nekiülnek vacsorázni. Csak a gazda nem megy enni, meg egy Julcsa nevű marokszedő lány, aki a sebesen kaszáló Dani után a kévét köti. A lány felettébb vonzó teremtés, egyértelműen felkínálkozik a férfinak, de az nem akar vele kezdeni. Amikor a lány beköti az utolsó kévét is, Dani pár lépésre áll tőle – ekkor már nem tudja türtőztetni magát, átkapja a derekát, és rajta vezeti le a gerjedelmét.
De a grófné iránti vágy ettől sem csillapodik Dani vérében. Éjjel hazamegy, és otthon eddig nem tapasztalt, gyengéd mozdulatokkal simogatja asszonyát – Erzsi mindig ilyen kedvességre vágyott. Az ölelkezés közben azonban rájön az igazságra: Dani lélekben nem vele, hanem a grófnéval van! Ellöki magától a férfit, aki „vállon ragadta az asszonyt, megrázta, a falhoz verdeste, és messze kihajította az ágyból a szoba közepére.”
Erzsi összekapkodva a gyerekeit, a szüleihez menekül, ahol hideg fogadtatásban részesül. Semmilyen szánalmat nem éreznek iránta. Az anyja elmondja neki, hogy őt is verte a férje, és nem tehetett ellene semmit. A Takács szülők végül hazaküldik lányukat az urához, mondván, hogy szép lassan majdcsak megoldódik minden.
Az utcán Erzsi unokatestvérébe, Takács Gyuriba botlik, aki már várt rá. Hívja be magához szerelemes szavakkal, Erzsi azonban most is elutasítja. Hazamegy. Imádkozásba menekül.
Dani sem aludt egész éjjel, Hajnalban a szokásos reggeli teendők közepette tompa rémülettel fedezi fel a háza előtti úton az állomásra hajtó úri hintót a grófi párral. Keserűen úgy érzi, nem maradt neki semmi, csak a rongy falu, a rongy nép, a rongy élet. Ökölbe rándul a keze, lihegve bosszút forral az élet ellen, amit sárnak lát. „– Legyen hát sár! Sár! De még legalább szétgázolok benne!”
II. könyv
„Hamar beállott a tél. Már november elején vastag hó borította a földet... s a szegény emberek, akik olyan könnyedén élnek, mint a madár... – máris lopkodták a nagygazdák napraforgókóróját tüzelőnek.”
Dani a nyár óta kapzsi lett a munkában, azzal van elfoglalva, hogy minél több pénzt szerezzen, most nem törődik sem a feleségével, sem a gyerekeivel, de az asszonynéppel sem; tíz embernek valót dolgozik. Terveiben azonban nem jutott előre: az öreg gróf elutazott Afrikába, és sem a grófné, sem László gróf nem akar hallani az uradalom bérbeadásáról.
Vastag talpú szánján végigvágtat a falun. Az egyik kapuban Borát fedezi fel, de átnéz rajta. Kihajt a mezőre, döbbenten fedezi fel, hogy ellopták a kóróját. A tolvaj nem jár messze, rövid hajszában utoléri – az üldözött szán hajtója tudomást sem vesz róla, hogy hajsza indult utána. Dani utoléri és megállítja, vasvillával a kezében lép oda a bakon ülőhöz. A felismerés döbbenetes, az apja a tettes. A megalázó szembesülés után Dani elhatározza, hogy „cserébe” a sógora, Takács Gyuri kóróját fogja ellopni, aki szemet vetett Borára. Megpakolja a szánját a lopott kóróval.
Hazafelé menet egy házaló zsidóval találkozik. Egy „messze virító selyemkendőt” vásárol tőle. Némi alkudozás után tizenöt helyett megkapja tizenegy pengőért. A zsidó be akarja csapni a visszajáróval, de Dani rámordul, amitől jobb belátásra tér. Dani a visszaadott aprópénzből odaad neki annyit, amennyivel át akarta verni. A kereskedő megvetően a hóba rúgja a pénzt, és azt mondja Daninak, hogy inkább az apjának adja oda. A férfi dühbe gurul, és kis híján hozzávágja a vasvilláját. A kendőt azután az utcán leselkedő Borának adja, aki „egy szóval sem tiltakozott ellene”. De Takács Gyuri tanúja ennek a jelenetnek.
Takács Gyuri egyértelművé teszi a neki magát kellető Bora számára, hogy ő is kész pénzt áldozni arra, hogy megkapja a lányt. Bora tudomásul veszi az ajánlatot.
Dani hazaérve az udvarukban meghallja az egymással incselkedő kiskocsist és a szomszéd lányát, mindketten tizennégy év körüliek. Irigyli a gyerekek szerelmi érdeklődését egymás iránt, öregnek érzi magát.
Otthon Danit ebédelni hívja a kisfia. A nap az szokott feszültségben telik. Megváltás, amikor Dani közli, hogy este meglátogatják a szüleit.
Délután Dani az udvaron a házasságáról elmélkedik. Egyértelmű számára, hogy tarthatatlan a helyzet.
A Turi szülőkhöz menet az utcán Borát Takács Gyurival találják, és ezen Dani is, Erzsi is elgondolkodik.
Három éve nem voltak a Turi szülők sikátor végi, szegényes házában. Dani most kedvetlenül látja, hogy az anyja, aki éppen a napraforgókórót tördeli az udvaron, még öregebb és szegényebb, mint mikor utoljára találkozott vele. Szája beesett, a fogatlanságtól még vénebbnek látszik, mint amilyen valójában, a bőre pedig zsíros és füstszagú. Danit elkeseríti a látvány, és nem érzi jól magát a szüleinél. Az ott töltött este során látja elmaradottságukat, életük minden kínját és keservét. Anyja azonban örül a jöttüknek. A hangulat lassanként megjavul, Dani és Erzsi között felenged a feszültség, Dani úgy véli, elég akarnia, és megjavul az életük.
Átjön az öreg Turiékhoz a Báró gúnynevű szomszéd paraszt, aki egyedül él, mert húsz évvel korábban elkergette feleségét a gyerekekkel együtt. Az öreg Turi eldicsekszik neki az unokáival, rosszmájúan kérdezgeti, hogy hát az övéi ugyan hol vannak. Keserűen indul haza Dani a családjával, az asszony mégis reményt lát közös életük helyrejövésére. Hazafelé menet az utcán azonban szétválik a házaspár, Dani kártyázni indul a tanítóhoz.
Még mielőtt bemenne hozzá, találkozik a leselkedő Borával. Hirtelen elhatározással mondja: „Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a tiszafarki káposztást.” Bora hálás.
A nagy családú tanító (öt lánya és egy pólyás fia van) szeretettel fogadja Danit. Tudós embernek számít, teológiát tanult, de otthagyta az utolsó vizsga előtt, így lett belőle falusi tanító. Keresztkomája Daninak, és ő írta meg a bérleti folyamodványt is annak idején. Közli Danival a rossz hírt: az ígéret ellenére nem ő lesz a főtanító, hanem egy pápista... Ők pedig elmennek a Dunántúlra. Dani feldühödik: „Mégy a fenébe.”
Újabb vendégek jönnek, Takács Gyuri meg Vincellér, egy másik nagygazda, mindjárt utánuk még ketten, egy Kása nevű fiatal gazda meg egy Kis nevű öregember. Megkezdődnek az előkészületek a nagy kártyázáshoz. A legnagyobb lányt, Mariskát elküldik a zsidóhoz borért, pálinkáért, kenyérért és szalonnáért. Dani fizet mindent. Sorra nyeri a játszmákat, Takács Gyuri végül apai jussát teszi fel ellene. Dani kijelenti, hogy ebbe nem hajlandó belemenni, azonban Gyuri gyávának nevezi, és marasztalja. Erre aztán tartja a tétet, és végül elnyeri sógora teljes vagyonát. Írást csinálnak, amely szerint Dani az egész elnyert vagyont Kis Borának ajándékozza.
Dani Borához megy a szerződést megmutatni. A lány behívja a sötét házba, ahonnan az apját, Güzü Kis Pált és az anyját kitessékeli az ólba, mert csak egy szobájuk van. Bora a lányságával fizeti meg a szerződést Daninak.
A tanító egyedül marad házának szobájában, utálkozik a lezajlott események miatt, de képtelen jelentős tettre elszánni magát.
Vincellér és Kása Daniék házáig kíséri Takács Gyurit, és biztatják, hogy ha Dani Borához ment, menjen ő pedig Erzsihez. Gyuri végül hallgat rájuk.
Erzsi tüzet rakott, mert tésztát gyúrt, és annak kelnie kell. A gyerekek már alszanak. Gyuri elmondja az asszonynak, hogy a férje éppen Bora ágyában tölti az éjszakát. Ismét megpróbálja féltékennyé tenni Erzsit, sőt erőszakoskodik is, de az asszony a férfi arcába harap. A fájdalom csak jobban felerősíti Takács Gyuri vágyát. Ellöki az asszonyt, és elhatározza, hogy akkor is magáévá teszi, ha az egész világ összeomlik. Erzsi azonban az arcába vágja a fatekenőnyi tésztát, ami annyira elborítja Gyuri arcát, hogy lélegzetet sem tud venni. A gyerek is felsír. Gyuri megszégyenülten távozik. Az asszony a fiához rohan, aki epilepsziás rohamot kapott (nincs eszénél, hanyatt bukik az ágyon, a teste rángatózik, a szeme kifordul, a szája habzik).
Bora virradat előtt kimegy az erre az éjszakára ólba „kiköltözött” szüleihez, és apjának átadja az ajándékozási papírt, hogy menjen vele azonnal a városba, az ügyvédhez. Az öreg „úgy iszkolt a papirossal, mint kutya a lopott csonttal”.
Visszamenve Danihoz, győzelme tudatában Bora immár asszonyként szolgálja a „férjeurát”. Dani csömört érez, undorodik mindentől, gorombán beszél Borával, le is köpi. De a lány tudja a férfi gyöngéjét, elárulja, hogy a grófné itthon van, levelet írt neki, és abban a levélben az is benne van, hogy Dani menjen el hozzá még ma „a főd miatt”.
Dani nem tétovázik. Otthon megtisztálkodik. Borotválkozás közben az öngyilkosság gondolata merül fel benne, de amikor a grófnéra gondol, elhessegeti magától. Patyolatfehér ingbe, gatyába öltözik, ráncos szárú kiscsizmát húz a lábára, százötven pengős gubát kanyarít a vállára, bársonysüveget nyom a fejébe, és: „Megindult, mint a hegy.”
A grófné izgatottan várja szobájában Dani érkezését.
A grófnő asztalán két írásos szerződés várja a grófi birtok parcellázásáról. Az egyik Daninak és a falunak szól, a másik csak Daninak. Úgy voltak megszerkesztve, hogy egyedül csak Daninak kellett aláírnia mind a kettőt. A másik szerződés szerint Dani megveheti készpénzért Pallagpusztát. Meghökken, amikor észreveszi, hogy a vételár felényire van szabva, mint amit ő ajánlott, viszont azonnal kell fizetni. Mindkét szerződést aláírja. A grófné gúnyos megvetéssel mondja: „No, Turi Dániel!... A kiskaraiaknak nem lehet panaszuk a hazaárulóra!” És a válasz: Dani torkon ragadja, és egyetlen „moccanással” lábujjhegyig szakasztja rajta a zöld selyempongyoláját.
A grófné a hatalmas szerelemtől csendesen elvérzik.
Dani a kastély vasveretű kapuja előtt László gróffal találja szemben magát, és azt egy „irtózatos rövid küzdelemben” agyonveri. Takács Gyuri, aki egész nap figyelte, leste sógora lépteit, váratlanul bukkan elébe. Gondolkodás nélkül lelövi a gróf elejtett puskájával. Még mindig nem elég: a levegőbe lő, amire egy arra szálló fekete varjú is „pukkanva ment szét a levegőben”.
Dani a tébolyodás határán, félholtan bukik be háza kapuján. Mit sem sejtő feleségének, Erzsinek elmond mindent, szétnyitja a gubáját, és megmutatja véres ruháját. Az asszony sokáig sír, és mégis bátorító szót ad: „Okod volt rá... Elítélnek! De kiszabadulsz. Hazajössz nekem! És akkor elbújunk egy sarokba! Békességbe. Istenhez békülsz. Boldogan élünk!...”
Vasvillások jönnek Daniért, elviszik. Az utcán Bora fut ki a házukból, magára vállalja a férfi tettét, magát okolja mindenért. „Én béreltem fel. Én vagyok a szajha!” Az egyik vasvillás nyakon vágja a lányt. Dani elégtételt vesz, de a vasvillások nekiesnek, ütik-verik, ahol érik. Saroglyán viszik a községházára, belökik a fáskamrába, két embert állítanak az ajtó elé, és csendőrökért küldenek.
Az elbeszélő befejezésül így meditál: „Mi az élet? Sár. És az ember benne? Arany a sárban. Ki hát a bűnös, ha ebből az aranyból semmi nem lett? – Ki? Az Isten, aki nem csinált belőle semmit.”
Források:
Újhelyi János regényismertetője. In: 66 híres magyar regény. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1992., 198-203. oldal