Közzététel dátuma: 2017.09.28. 12:54:05
- Bora!
A leány megállt.
Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a hangokban.
- Hát te mindig az utcán tekeregsz?
- Én? Ó! Minek tekeregnék?
- Minden percben találkozni kell veled?
- Hát csak innen jövök! Papéknál fontunk.
El akart menni.
- Várj csak!
A lány féllábra nehezedve, megállt.
- Mi bajod van? - kérdezte Dani.
- Nekem?
- Na.
- Nekem? Semmi - s kuncogva nevetett. - Mér vóna?
Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta fogni a lányt, s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően nézett rá. Nem tudta, mit mondjon neki. Szégyellte bevallani az érzést, a gyerekes reszketést. Tudta, hogy csak egy szó, s elveszti a leány előtt örökre a becsületét.
- Nagyon különös vagy máma - mormogta.
- Én?
Dani nagyot lélegzett.
Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca. Úgy van evvel a gyerekjánnyal, mintha ő is gyereklegény volna. Pirult miatta.
- Te.
- Tessék.
Dani egyet nyelt, s a torkán reszketve, rendületlenül tolakodtak fel a hangok.
- Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a tiszafarki káposztást.
A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát, és a szemébe nézett, mintha egyenesen csókot akart vón neki kínálni a nagy ajándékért: bérbe egy földet, nekik!
- Köszönöm, Dani bácsi, édös!
Mire Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt, ez már el is szaladt. Olyan boldogan szaladt, repült, mint a madár. Sohasem hitte volna, hogy ilyen szerencsét csináljon! Soha ilyet. Hogy Dani bácsi fizesse meg! Istenem, jó most okos lenni!
És Turi Dani csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett, forrt. Azt hitte, mindjárt elszédül s felbukik. De csak állott, s utánanézett a havas út fehér homályába hersegő cipővel elszaladó lánynak.
A szíve elszorult, és szégyellte magát halálosan.