Közzététel dátuma: 2017.09.28. 13:08:15
Dani behajtott a nyitott kapun. A lovak megállottak, s ő körülnézett a kiskocsis után. A nagy udvar üres volt, senki sem szaladt a gazda, az apa elébe. Daninak keserű nyál gyűlt a szájába.
Egy percig állt és várt, mielőtt lekászmálódott vón az ülésből. Olyan nehezen mozdult most.
Nagy kacározást hallott az ól sarkán túl; a kiskocsis, suttyó legényke a szomszédasszony lányával, az Irénnel havazkodik. Dani közönyös, bosszús, érdeklődő szemmel nézett oda. A lány sovány, csirkehúsú volt, de fürge, harsányan kacagó, s torka szakadtából sikoltozva tépázta a fiút. Alig tizennégy esztendős gyerekleány, a fiú se sokkal idősebb. Nagy viháncolásuk közben észre sem vették Dani bácsit. A legényke havat gyömöszölt a lány nyakába, és ez olyan pofonokat adott neki, amilyen egy lánytól kitelik, kapkodó, karmoló, suta mozdulattal. A hangja, az édes, megcsikkanó sikkantása szívig hasított.
Dani ahelyett, hogy leugrott volna a szekérről, még jobban behúzta magát a gubába, s tűnődve nézte a gyerekeket.
Irigység harapott a szívébe, a májába.
És nem haraggal, de elkeseredéssel, kétségbeeséssel érezte meg, hogy mennyire megvénült.
A minap egy csomó havat csapott ennek a lánynak a nyaka közé, de milyen más volt az. Ő, a bácsi tréfált a gyerekkel, aki játékosan, kissé kacéran, de gyerekengedelmességgel tűrte, s szaladt előle. Most bezzeg tud a kis jérce a kis kakassal, mint maga párjával játszani.
A lány anyja ezelőtt tizenhat-tizennyolc esztendővel éppen ilyen gyermekpajtása volt neki. Később asszonykorában szeretője.
Hát már ezek az ő párjai, a megvénült, kiszikkadt bordájúak, akik jajgatnak ölelés közben, hogy fáj az oldaluk, hátuk, csontjuk?
Daninak iszonyú keserűség, az élet nagy keserűsége gyülemlett föl a lelkében.
Hát elszaladt már előle az élet, a fiatalság. Hát harmincával nőnek körülötte a lányok, s lesz idő, mikor egyiknek sem dobban meg a szíve, a kívánó szíve, ha meglátja őt... Lesz idő?... Itt is van már!...
Hiszen ő olyan vén ember már, akit nem lehet magáért szeretni. Ajándékot ád ő már a fiatal lányoknak, hogy azok erőszakot tegyenek az igazi érzésükön.
És elnézte a két gyereket, akik olyan nagyon civakodtak, hogy alig bírtak elválni egymástól.
A másik házból kijött a lány anyja, s nagyot kiáltott:
- Irén!
A lány ugrott és szaladt, és még egyszer visszakacagott a fiú felé:
- Megájj, büdös!
És csucsorította a száját, s huncut fekete szeme kacagott.
Az anyja megkapta a karját s megrázta, mint a gyereket szokás. Milyen utálatos vén bestia volt így a Dani szemében.
Elfordult tőle.
S a másik oldalon, a maga házából a felesége lépett ki a pitvarajtón. Az arca fakó volt, gyűrött, sápadt. Mintha örökké pincében lakna, még hunyorít is a szemével a hóvilág miatt. A ruhája lóg, semmi melle, teste, mint jól-rosszul összeálló darabok lógnak a karjai, lábszára. Ez az a híres lány, a Takács Erzsi? aki után járt, akire vágyott? Mikor egy este, késő ősszel, azt mondta, hogy de jó vón egy kis szilva - ennek vitt ő egy akkora ágat a gróf szilvásából, mint egy ház?...
Megmozdult, elfordult, s újra áttévedt a szeme a szomszéd udvarba, ahol Irén frissen, üdén szaladt be a kútról egy csupor vízzel. Milyen könnyű a bokája, mint az őzé; milyen formás, fejlő, mint a kihasadó bimbó.
Dani nagyot sóhajtott.