Közzététel dátuma: 2017.09.28. 13:41:29
- Hát mivel szolgálhatok, Turi uram? - kérdezte az ügyvéd, hamarosan bevezetve a parasztot az irodába. Nem szerette, ha ezek a bizalmaskodó emberek magukhoz húzzák le az urat. Egyáltalában nem szerette a parasztot, csak baj van velük, az értelmetlenségük, kicsinyességük, ravaszságuk miatt. De persze kénytelen volt velük tárgyalni, abból élt.
- Tessék rágyújtani.
Dani kivett egy szivart, megropogtatta és zsebretette.
- Majd otthon gyútok rá. Most beszélni akarok.
- Tessék.
- Meghalt Lichtstein úr. A fiatal.
- Mit beszél? - pattant fel az ügyvéd.
- Ma délután hazafelé jött a mezőről, a lova megugrott, levetette. A kapufához vágta, rögtön meghalt.
Az ügyvéd felugrott, s nagy léptekkel kezdett járkálni a szobában. Le s fel. Az arca elszomorodott, úgy jött-ment, sokáig ügyet sem vetett Danira.
Ez nem bánta. Nyugodtan várt.
Aztán csak meggondolta magát. Odanyúlt az asztalhoz a szivardobozhoz, s kivett egy szivart. Megropogtatta, a végét leharapta, a csutkát kiköpte, s a foga közé vette a szivart. Elővette a gyufatartót s aprólékos gonddal rágyújtott. Két-három füstgomolyt fújt ki, s egyetlen gondja a szivarja volt. Mikor rendbe jött vele, a szájába szorította, s hátrább ült. Jól tudta, hogy nem illik neki a szokatlan szerszám, de egy jó haszna mégis volt belőle. Az, hogy most már uras önérzettel, rátartibban nézte az ügyvédet, aki nagy izgalommal járkált.
- Hát mit akar, Turi uram? - fordult hozzá végre az ügyvéd, mikor valamennyire lecsillapult az izgatottsága, s nagyjából átgondolta a helyzetet.
- Én? - szólt Dani s hallgatott.
- Na. Csak ki vele. Na.
- Hát... csak meg akartam ezt mondani!... - és újra bevette a szivart a szájába.
Az ügyvéd bosszúsan sarkon fordult, és tovább sétált. Ez dühíti agyon a parasztokkal. Ez a kutya modor. Ez a piszkos alattomosság. Magától elmondta volna, de most, hogy ő kérdi, hallgat. Egy káromkodást morzsolt el gondolatban a foga között. Nem mondta hangosan, mert tudta, hogy Dani jómódú, élelmes, szerencsés ember s a falujában ő a kolompos. Szóval, lehet valamit kezdeni vele. Tán sokat is!...
- Hát, ügyvéd úr! - szólalt meg végre Dani, s két ujja közé vette a szivart.
- Tessék - szólt akaratlan üzleti szolgálatkészséggel az ügyvéd.
- Hogy áll ez a... izé.
- Mizé?
- Ez a... - eregette a szót meggondolva Dani - ez a szerződés?
- Melyik?
- Hát a Pallagrul való.
Az ügyvéd szeme fölcsillant. Már értette, mit akar a paraszt. A legelőt, amelynek készen van az alkuja, s a napokban kellett volna aláírni a szerződést.
- Az rendben van - felelt rá.
- Akkor jó... Nem nagy istória, amit akarok. Annyi az egész, hogy ha a fiatal úr meghótt, én beállanék helyette...
Fölvetette a fejét, nagyot nézett az ügyvédre, elárulva, hogy valami merészet mondott.
- Ha elfogadja a gróf - szólt az ügyvéd gondolkodva.
- A legkisebb! - mondta Dani. - Holnap bemegyek a grófnéhoz, nálunk van most is. Majd megmondom neki.
Az ügyvéd mereven nézett az emberre.
Aztán újra járkálni kezdett.
Jó idő múlva megállott az újra nyugodtan szivarozó ember előtt.
- Nézze, Turi Dániel uram. Mondok én magának valamit...
Dani hallgatott, ki se vette a szivart a szájából. Amögül, mint valami fegyver mögül lesett ki óvakodva az ügyvédre.
- Hát nézze, azt mondom én magának, vegye át az egész bérletet...
Daninak a szeme sem hunyorított, egy arcizma sem mozdult meg a nagy szóra. Mintha semmiség volna, amit most hallott.
- Látja barátom - kezdte az ügyvéd hevesen -, ilyen kedvező alkalom nem volt erre soha, ezer szerencséje, hogy éppen ma jött be hozzám... Tudja, nekem régi elvem a parcellázás... Maga a falujával vállalkozik a bérletre, aztán majd megcsináljuk a dolgot. Mit szól hozzá?
Dani jó ideig hallgatott, végre ezt mondta:
- Be rossz szivart tart ügyvéd úr... Az embernek csak köphetnékje van tüle...
Az ügyvéd megcsóválta a fejét. Paraszt a paraszt.
- Van nekem jobb szivarom is.
Kinyitotta a könyvszekrény üvegajtaját, s kivett egy dobozt.
Elébetartotta a vastag szivarokat Daninak.
Ez pedig mosolygós szemmel nézte a szivart meg az ügyvéd puha, nőies, hófehér kezét, s amint hajlíthatatlan vasujjaival gyámoltalanul belenyúlt a skatulyába, ezt gondolta magában:
- Iszen csak volna nekem egy órára egyszer olyan kezem, mint neked!...