Közzététel dátuma: 2017.09.28. 12:55:48
Később átjött a báró, a szomszéd paraszt, aki egy Báró nevű kutyájáról kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele nádvágást, s most alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet azon az éren, ahol a napokban kezdik meg az aratást.
A báró hallgatag fekete paraszt volt. Magányosan élt, mert a feleségét vagy húsz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel együtt. Az öreg Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak szőrmentiben, mert a báró nagyon kemény volt, s igen goromba tudott lenni, ha megbántották. Különben is nem értett tréfát. A nevéhez már hozzászokott ugyan, de azt sem akárkitől fogadta el.
- No, báró, hun van az unokád? - kérdezte tőle Turi, a saját unokájával kevélykedve.
A vénember egyet mordult, s megrántotta a vállát.
- Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet az, úgy élni, mint a kutya.
- Dugd az orrod a magadéba! - mordult rá a vad paraszt, aki nem válogatta a szót.
Az öreg Turi nagyot kacagott.
- Hej, báró. Irigykedsz.
- No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe ülni, míg él.
A durva vágás, amely mindnyájuknak a sebét véresre tépte, kínos csöndet idézett elő.
- Úgy füstöl ez a vizes kóró - mondta az öreg Turiné.
- Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt - szólt az ura, hogy kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze. De csak ketten értették, ő meg a fia.
- Nem vagy álmos? - kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva hozzá.
Dani felállott.
- Jó lesz, ha indulunk.
- Ha sietős, bizony jó lesz - mondta az apja.
Az öregasszony, aki a padkán gubbaszkodott, megszólalt, csitítva.
- No, kártyázzatok egyet. Hová sietnétek. Mán az étel is meleg...
De Erzsi tűrhetetlennek érezte a levegőt, s határozottan készült. Öltöztette a gyereket.
Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már...
Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta őket, hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak elmentek.
Ahogy kiértek az utcára, Dani komoran kopogott előre. Elgondolta, hogy most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a hosszú éjszakát. Reggelre megfájul a feje a sok alvástól, holnap jön az új nap, új semittevés. Elkezdett az esze járni, hol frissíthetné meg magát egy kicsit. Emberek közé vágyott. Ásított; egyet, s eszébe jutott, miket gondolt egy órával ezelőtt a feleségével való kibékülésről. Már nem volt szájíze ehhez sem. Nem megy az úgy...
- Bemegyek a tanítóhoz egy kicsit - mondta, és újra ásított.
Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is úgy várt valamit, maga sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog közbejönni. Valami el fog köztük múlni, s ma már minden úgy lesz, ahogy volt. Úgy érezte, az ura az ő kedvéért húzódott most el a szüleitől, a folytatását várta... Mint valami leszakadt eső, úgy fáztatta végig az ura szava. De mit tegyen. Nem szólt. Hátha a halált váltaná meg egy szava.
De mikor az ura csakugyan elvált tőlük, s átment a másik oldalra, a tanító háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Úgy fájt a szíve, mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt a két gyerekével.