Építészet

A barokk művészet meglehetősen egyéni módon kezelte, sőt lényegesen átformálta a klasszikus formákat. A 18. század végén az építészek újra az antik művészet újjáélesztésén fáradoztak. Már nem elégedtek meg késői korok közvetítésével, hanem az eredeti, ókori alkotásokból merítettek. Felkutatták, felmérték és lerajzolták a még meglévő római és görög épületeket, sőt ásatásokat is indítottak (például Pompejit, a Vezúv lávája által elpusztított római várost ekkor tárták fel). Egymás után jelentek meg az illusztrált kiadványok, melyek távoli vidékek ókori emlékeit ismertették. Alaposan megfigyelték az antik építészeti formákat, arányokat és típusokat, és a tanultakat a kortárs építészetben is felhasználták. Véleményük szerint az antik művészet a tökéletesség olyan fokát érte el, amelyre egyetlen későbbi kor sem jutott el.

Az igazi, tökéletes szépséget úgy kívánták újra elérni, hogy az antik formákat másolták, meglehetősen pontosan. De egyéni stílusjegyekre is felfigyelhetünk, hiszen a másolt ókori épülettípus többnyire nem maradt meg teljes épségben, ezért a klasszicista építésznek a maga elképzelései szerint kellett a rekonstrukciót elvégeznie. A pontosan lemásolt részletek ellenére is - önálló, új építészeti stílus születik. Az alkotóművész a saját korának embere, nyilvánvaló, hogy világa már teljesen más, mint az antik művészé volt. S ez tükröződik a műben is.

Az új építészet már nem alkalmaz márványt sem olyan mértékben, mint az antik, ez is módosítja az összhatást.

A polgári társadalom, a bonyolultabb városi élet az építészettel szemben új követelményeket támaszt. Az épületek rendeltetése megváltozott, a régi formákba öltöztetve tehát új feladatokat kell megoldani.

Az egyházi alkotások, bár vannak jelentős emlékei, aránylag a háttérbe szorulnak. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak - a bérpaloták - megjelenése általában palotaszerű. A homlokzat azonban egyszerűbb, a belső megosztottabb, a helyiségek alaprajzi és magassági mérete kisebb.

A fényűző pompa helyébe a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása. (Ebben a korban kezdődik meg a városok vezetékes vízellátása és a csatornázás is, a 19. század harmincas éveitől pedig kezd elterjedni a vezetéken szállított világítógáz használata.)

A munkamegosztás differenciálódása a bonyolultabb közigazgatás, a fokozódó kulturális igény új épülettípusokat hív életre. A hagyományos középületek (a városházák, a barokk idején kifejlődő színházak s a rendeltetésüknek a korábbiaknál jobban megfelelő kórházak, iskolák, egyetemek) mellett különféle közigazgatási és kormányzati épületek: bíróságok, vásárcsarnokok, könyvtárak épülnek, s a korra különösképpen jellemző új típusokként megjelennek a monumentális emlékművek, a közgyűjtemények bemutatására szolgáló múzeumok s a kereskedelmi tevékenység központjai, a tőzsdék.

A belsők díszítése is szándékosan egyszerű, a barokk mennyezetfestés nem divat többé. A díszítőformák nagy része antik eredetű. A lépcsőházak egyszerűek, de tágasak. A klasszicista alkotásmód jellegzetessége, hogy a művész egy régi kor alkotásait hívta segítségül saját feladatainak megoldásához.

Az ókorhoz visszanyúló klasszicizmust az egyes országokban erősen átszínezte a társadalmi viszonyok különbségeiből fakadó sajátos igény. Az antik építészet világa a francia forradalom nemzedékének a demokrácia ésszerű rendjét, Napóleon korának a császárság fényét jelképezte. Az angolok a természetességet fedezték fel benne. A németek számára a fenséges múltról tanúskodott. A cári Oroszországot a monumentalitásával nyűgözte le. Ennek megfelelően a követésében is más-más útra tértek. A stílus területre jellemző, külön változatait alakították ki.

Források:

Építőanyagábécé: >>>

Sulinet Tudásbázis: >>>