Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 6:48:18 AM
Theseus, Phaedra, Theraménes, Panopé, őrség
THESEUS
Te diadalt aratsz, s fiamnak, íme, vége.
Ó, van, mért féljek én! S egy szörnyű gondolat
Menti szívemben őt, nem hagyva nyugtomat.
De meghalt, asszonyom, tiéd az áldozat már,
Örvendj vesztén, legyen jogos vagy jogtalan bár.
Hagyom, továbbra is hadd legyek ámitott,
Elhiszem, hogy bünös, mivel te állítod.
Búmra anélkül is elég ok szörnyű veszte,
Hogy szívem iszonyú bizonyságot szerezne,
Ami új életet úgysem adhat neki,
De nagy balsorsomat még csak növelheti.
Hadd fussak messze én, tőled s e parttól távol,
Szabadulni halott fiam véres nyomától.
Hajtva e rémítő emléktől, boldogan
Száműzném a világ végére is magam.
Botorságom miatt most minden ellenem tör,
Hogy szinte félnem kell dicsőséges nevemtől:
Kit nem ismernek, az könnyebben bújhat el.
Nekem az égiek kegyét is félni kell.
Meg is emlegetem e gyilkos jótevőket,
Imáimmal tovább sosem zaklatva őket.
Bármit tegyenek is már értem, azt, amit
Tőlem ragadtak el, jóvá nem tehetik.
PHAEDRA
Nem, Theseus, elég az álnok hallgatásból.
Ártatlan volt fiad, ezt meg kell tudni mától.
Nem vétett ő soha.
THESEUS
Ó, én boldogtalan!
S a te szavad nyomán ítéltem el magam!
S ez, azt hiszed, elég, hogy mentségedre felhozd?...
PHAEDRA
Drága nekem a perc, Theseus, rám figyelj most.
Én merészeltem, én, vérfertőző szemet
Vetni fiadra, kit gáncs nem illethetett.
Az ég vetette el szívemben ezt a lángot.
S a szörny Oinone volt, ki aztán közrejátszott.
Rettegve, hogy fiad, ki már titkomba lát,
Netán feltárja majd bűnöm irtózatát,
S kihasználva levert gyengeségem, az álnok
Vádolni sietett, s maga elédbe állott.
De megbűnhödte már, s a mélyben keresett
Sújtó dühöm elől túl könnyű végzetet.
Az én sorsomnak is a kard lett volna veszte.
De hagytam, az erényt hogy a gyanú kikezdje.
Ezért feltárva most, mi szívemben lakik,
Keservesebb utat járok halálomig.
Már árad szét kigyúlt ereimben a méreg,
Melyet még Médea hozott hajdan Athénnek.
Bújkáló mételye már szívemig hatott,
S e múló szívre küld sosem-ismert fagyot.
Már csak így láthatom, gomolygó ködhomályban
Az eget s uramat, akiket meggyaláztam;
S a halál, mely szemem fényétől meglopott,
Új fényre hívja majd a bemocskolt napot.
PANOPÉ
Lelke elszállt, uram.
THESEUS
Ó, bárcsak véle szállna
Ez iszonyú eset emléke is halálra.
Most menjünk, vétkemet nagyon is látva már,
Egy könnyet ejteni fiam porainál.
Karomba zárni még, mi megmaradt fiamból,
Bűnhödni átkomért, mi most szivembe markol.
Adassék meg neki az illő tisztelet.
S hogy dúlt szellemei megenyhülhessenek,
Az áruló család pártütését feledve,
Mától fogva legyen lányommá hű szerelme.