Közzététel dátuma: Nov 18, 2020 8:50:49 AM
Phaedra, Hippolytos, Oinone
PHAEDRA
(Oinonéhoz) Itt van, és mind a vér nyitott szívembe tódul.
Még meg se láttam, és már kifogyok a szóból.
OINONE
Gondolj fiadra, ki csak benned bízhatik.
PHAEDRA
Mondják, gyors utazás tőlünk eltávolít,
Uram. Hadd osztozom én is nagy bánatodban.
Egy fiúért jövök eléd anyai gondban.
Mert apátlan maradt, s nincs messze már a nap,
Hogy meg kell érnie az én halálomat.
Máris száz irigye van zsenge életének,
Oltalmat ellenük csak tenálad remélhet.
De engem felver a rossz lelkiismeret,
Hogy panasza elől én zártam el füled,
Hacsak rágondolok, hogy gyűlölt anyja végett,
Őrá háramlanék majd méltó büntetésed.
HIPPOLYTOS
Ily aljas érzelem nem tölt el, asszonyom.
PHAEDRA
Ha engemet gyülölsz, nem is veszem zokon,
Uram. Láttad, amint vesztedre törekedtem.
Hogyan is, ó, hogy is olvashatnál szivemben?
Ellenszenved magam vívtam ki, jól tudom,
Nem szenvedhettelek tovább e partokon.
Nyíltan, hátad mögött gyalázva szakadatlan
Tenger válasszon el bennünket, azt akartam.
Még azt se tűrtem el, hogy netán valaki
Előttem a neved ki merje mondani.
De ha nemcsak a tett, a szándék sincs feledve,
Ha csak a gyűlölet szolgál a gyűlöletre,
Soha szánalmasabb asszony még nem akadt,
S haragodra, uram, soha méltatlanabb.
HIPPOLYTOS
Féltő anya, kinek gyermeke joga drága,
Jó szemmel sose néz a más asszony fiára.
Tudom jól, asszonyom. S nincs köznapibb szokás
Egy új frigyben, mint a közös gyanakodás.
Helyedben bárki más ugyanezt tette volna,
S tán még több alkalom nyílt volna bánatomra.
PHAEDRA
Elhiheted, uram, az ég szándéka volt,
Hogy engem e közös törvény alól kivont.
És más, egészen más, mi zaklat és felőröl.
HIPPOLYTOS
Ne kezdjük, asszonyom, a bánatot elölről.
Hős férjed a napot viszontláthatja még,
Könnyeinknek talán visszaadja az ég.
Neptunus védi őt, és e nagylelkü isten
Bízvást nem lesz süket, ha kéri, hogy segítsen.
PHAEDRA
Kétszer nem látni meg a holtak-lakta tért,
Uram. Ha Theseus egyszer már odaért,
Hiába várod, hogy egy isten visszaszerzi,
A fösvény Alvilág zsákmányát nem ereszti.
Mit mondok? Meg se halt, hisz benned él tovább.
Sóvár szemem előtt itt látom őt magát:
Őt látom, néki szól szavam s szivem... De már túl
Messze ragad a hév, s a szenvedély elárul.
HIPPOLYTOS
Csodás a szerelem, hogy adhat ily erőt.
Theseus holtan is itt áll szemed előtt.
Szerelme még ma is lángba borítja lelked.
PHAEDRA
Igen, Theseusért sóvárgok égve, herceg.
Szeretem őt, de nem azt, ki poklokra szállt,
Nem azt az ingatag, a csapodár királyt,
Ki meggyalázza még Hades ágyát is ott lenn.
De azt, ki büszke, hű, s kicsit még neveletlen,
Bűbájos ifjú, ki mindenkit elragad -
Minők az istenek, és amilyen te vagy.
Ugyanez a beszéd, e szemek, ez a termet,
Arcán ugyanez a szemérmes fény derengett,
Midőn Krétánk felé átkelt a tengeren -
Minos lányainak nem volt szebb álma sem!
Te akkor hol valál? Hippolytost miért nem
Számlálta Attika bajnoki seregében?
Mért, hogy még ifjuként, nem kaphattál helyet
A hajón, melyen ő partunkra evezett?
Teáltalad veszett volna el Kréta szörnye,
Bújhatott volna bár az ezerrétű körbe;
Kiismerve magad a kusza zegzugon
A végzetes fonál nyomán, mit font hugom.
De nem, előbb nekem jutott volna eszembe,
Engem vitt volna rá előbb szívem szerelme!
Én lettem volna az, herceg, ki segitem
Meglelni az utat vak útvesztőiben.
Mit tettem volna e legdrágább életért én!
Nem hagytam volna ott egy gyenge szál segélyén.
Szerettem volna, ha a rád váró veszély
A bajban társadat, először engem ér,
És Phaedra maga is az útvesztőkbe szállva,
Együtt marad veled életre vagy halálra.
HIPPOLYTOS
Egek! Mit hallok itt? Asszonyom, feleded,
Hogy Theseus az én apám s urad neked?
PHAEDRA
És miből gondolod, hogy nem tartom eszemben,
Herceg? Hát már egész méltóságom feledtem?
HIPPOLYTOS
Bocsáss meg, asszonyom. Pirulva állok itt,
Méltatlan érte vád ártatlan szavaid.
Nem is maradhatok tovább itt szégyenemben.
Megyek is...
PHAEDRA
Túl sokat hallottál már, kegyetlen,
Ahhoz, hogy tévedést színlelve, elmehess.
Ismerd hát meg Phaedrát s egész félelmetes
Izzását. Szeretek. S ha azt mondom, szeretlek,
Ne hidd, hogy önmagam hiszem tán bűntelennek,
S az őrült vágynak, mely majd eszemet veszi,
Mérgét a gyávaság váltotta volna ki.
Ó, én sorsüldözött, kin égi bosszu tombol,
Nem gyűlölsz úgy, ahogy én borzadok magamtól.
Tanúm reá az ég, tanúm az istenek,
Ők oltották belém e végzetes tüzet,
Az istenek, kiket vonz a gonosz dicsőség,
A halandók szivén hogy bosszújuk kitöltsék.
Idézd magad elé az elmúlt éveket.
Nemcsak kerültelek, el is kergettelek,
Hogy szörnyetegnek láss, hogy láss embertelennek,
Ha jobban meggyülölsz, jobban állhassak ellent.
De mit használt e sok hiú igyekezet?
Te gyűlöltél tovább; én csak szerettelek.
Lényed csak új varázst talált e rossz sorodban,
S én tűz és könny között lángoltam és vacogtam.
Elég lett volna rám nézned, hogy észrevedd,
Lett volna énfelém csak egy tekinteted.
Mit mondok? Azt hiszed, talán e szégyenetlen,
E szégyellt vallomást is készakarva tettem?
Fiamért reszketőn, hogy meg ne csaljam őt,
Kérlelni jöttelek, hogy nagyon ne gyülöld.
Szerelemteli szív erőtlen, gyatra terve!
Szívem szavaimat csak egyre rád terelte.
Állj bosszút, büntess meg szörnyű szerelmemért,
Ha méltón folytatod a hős apai vért.
E szörnyetegtől, ím, oldozd fel a világot.
Theseus özvegye Hippolytosra vágyott!
Hidd meg, e szörny sosem fut el bosszúd elől.
Itt a szívem. Ide sújtson le hát a tőr.
Sóváran várva, hogy vétkemért meglakoljak,
Már érzem is hevét közeledő karodnak.
Csapj hát. S ha tán szivem nem méltó erre sem,
Ha ily édes halált nem szánhatsz énnekem,
Vagy félsz, hogy kezedet túl szennyes vérbe tennéd,
Akkor karod helyett legalább nyújtsd a pengéd.
Add hát.
OINONE
De mit teszel, úrnőm! Nagy istenek!
Jönnek. Gyűlölt tanúk így meg ne lepjenek.
Gyerünk. A végleges szégyent ne várjuk itt meg.