Közzététel dátuma: Nov 18, 2020 9:10:28 AM
Hippolytos, Theraménes
HIPPOLYTOS
Döntésem végleges: megyek, jó Theraménes,
És Troizént itthagyom, szívemnek bármily édes.
Oly régóta gyötör halálos sejtelem,
Hogy tétlenségemet már méltán restelem.
Immár féléve, hogy atyámtól távol élve,
Drága sorsának én nem hallottam hirét se.
Még annyit sem tudok, azóta merre jár.
THERAMÉNES
Hát akkor merre mégy, uram, hogy rátalálj?
Társul szegődve már alapos gondjaidhoz,
Jártam a tengeren, mit kettészel Korinthos,
Kerestem Theseust a népes partokon,
Hol alvilágba vész a gyászos Acherón;
Élist bejártam és a Tainaron fokát, a
Kék tengerig, amely Ikarost hullni látta.
Mily új remény igéz, mely boldog ég alatt
Véled meglelni az elvesztett nyomokat?
S ki tudja, tán apád legjobban maga bánja,
Ha napfényre kerül hollétének talánya,
És míg mi itt veled reszketünk életén,
Újabb szerelmeit titkolva könnyedén,
E hős most is talán újabb kalandra vár csak...
HIPPOLYTOS
Theraménes, elég, jobban tiszteld apámat.
Ifjonti vétkein régen túljutva már,
Nem tartja vissza ily méltatlan akadály.
Végre békére lelt féktelen, vad hevében,
Phaedrának nincs oka féltékenységre régen.
S a fiú tiszte is, hogy apjával marad,
Most hát el is hagyom e rémes tájakat.
THERAMÉNES
Mióta félsz, uram, e tájéktól, hol egykor
Oly kedves volt neked a gondtalan gyerekkor?
Itt várt rád menedék, emlékszem, annyiszor,
Az udvar és Athén zajos pompáitól.
Mily veszély, vagy netán mily bánat űz el innen?
HIPPOLYTOS
E boldog kor letűnt. Más itt azóta minden,
Hogy ideküldetett szép partjaink közé
Minos leánya, az, kit szült Pasiphaé.
THERAMÉNES
Megértlek, s ismerem jogos okát e bajnak:
Phaedra ittléte sért. Phaedra látása zaklat.
Veszélyes mostoha, alig látott meg, és
Máris reád szakadt a gyors száműzetés.
De gyűlölete, mely oly ádáz volt irántad,
Vagy egész kiveszett, vagy nagyon is alábbhagy.
Különben is, milyen veszélyt hozhatna rád,
Kit már halála vár, s ki várja a halált?
Phaedra, ki mardosó baját tagadva váltig,
Az életről s magamagáról is leválik,
Mily titkos terveket forralhat ellened?
HIPPOLYTOS
Nem is ez kerget el, ez a vak gyűlölet.
Más veszélytől remeg Hippolytos e parton.
Ifjú Aricia űz innen el, bevallom,
Ez ellenünk szegült vétkes vér gyermeke.
THERAMÉNES
Uram, hát még te is háborogsz ellene?
Bitang fivérei minden gaztette távol
Állt a Pallantidák szelíd, szerény hugától.
Ártatlan kellemét gyűlölnöd illik-e?
HIPPOLYTOS
Ha gyűlölném, tudom, futnom nem kellene.
THERAMÉNES
Merhetem-é, uram, e rejtélyt kibogozni?
Már nem lennél az a kevély Hippolytos, ki
Soha a szerelem előtt meg nem hajol,
Melynek jármába dőlt Theseus annyiszor?
S Vénus, kit oly soká ingereltél magadra,
Igazat végül is most Theseusnak adna?
És téged is, akár a többi földlakót,
Oltárán kényszerít, hogy adódat leródd?
Szerelmes vagy, uram?
HIPPOLYTOS
Vakmerő vagy, barátom.
Te, aki ismered minden szívdobbanásom,
E vad, kevély szívet, hogy is kívánhatod,
Hogy maga látna be ilyen gyalázatot?
Nem elég, hogy anyám amazon emlejével
Táplálta gőgömet, melyet riadva nézel,
De később, ifjuként, magam is boldogan
Ismertem fel konok szívemben önmagam.
Te, nevelésemet buzgón kezedbe véve,
Akkor fogtál bele apám történetébe.
Tudod, meséiden lelkem hogy elmerült,
Dicső kalandjait hallgatva hogy hevült,
Amint e büszke hőst előttem felfedezted,
Kit méltán tart a nép második Herkulesnek:
Legyőzött szörnyeit, a bűnt, mit megtorolt,
Prokrustést és Sinist, Skiront és Kerkyont
S az epidaurosi rém szétszórt maradékát
S a szörnyeteg bika vére fürdette Krétát.
De mikor kezdted azt, mi már nem oly dicső,
Lenge érzelmeit hogy adta-vette ő,
Spártából elrabolt Helénát, holtaiglan
Síró Periboiát a döbbent Salamisban,
És annyi mást, akit talán számon se tart,
Kit megejtő tüze itt vagy ott tőrbe csalt:
Ariadnét, kinek jaját zengik a szirtek,
S végül Phaedrát, kinek jobb sors reménye intett,
Tudod, mily kelletlen hallgattam már szavad,
Hányszor kérleltelek, hogy végre abbahagyd,
Emlékemből ha csak ki tudtam volna tépni,
Mi dicső életét ily dicstelen kiséri!
S most én magam legyek az újabb áldozat?
Az istenek ilyen mélyre alázzanak?
Sóhajaim között csak annál nyomorultabb,
Hogy száz hőstette ad felmentést Theseusnak,
De nékem mindmaig egy fényes győzelem
Se ad jogot, hogy őt kövessem esztelen.
S ha egyszer tán e gőg bennem még fel is olvad,
Éppen Ariciát válasszam zsarnokomnak?
Szédült érzékeim ne tudnák az örök
Akadályt, amely ott feszül kettőnk között?
Apám ellene van; s tiltja szigorú törvény,
Hogy új hajtás legyen gaz testvérei törzsén:
Fél, hogy a vétkes ág gyümölcsén is kiüt,
Nővérük vesztivel vesszen ki hát nevük.
És gyámsága alá vettetve mindörökre,
Soha Ariciát az édes frigy ne kösse.
Egy felgerjedt apa ellen védjem meg őt?
Éppen a fia, én játsszam a vakmerőt?
S őrjöngő vágy vigye ifjúságom hajóját...
THERAMÉNES
Ha egyszer már, Uram, elérkezett az órád,
Indokainkra nem hajolnak az egek.
Eltakarván, apád felnyitja csak szemed,
Gyűlöletével még jobban gerjesztve lázad,
Ellenségének új és egyre több varázst ad.
S mitől is tartanál, ha örömödre lesz?
Mért ne élnél vele, ha érzelmed nemes?
Mért vagy mindig tele babonás félelemmel?
Héraklés nyomain nem téved el az ember.
Vagy bármilyen erő Venust legyőzte-e?
Hol lennél magad is, ki harcolsz ellene,
Hogyha Antiopé, törvényével dacolva,
Theseusnak szivét szűzen nem adta volna?
De végre is minek e fellengző beszéd?
Minden megváltozott, valld meg, nem lát a nép
Régóta már, amint kevélyen és lobogva
Lovaiddal kirontsz a porzó partfokokra,
Vagy Neptunus örök titka tudójaként
Bátran megfékezel egy szilaj, büszke mént.
Az erdők nem verik már vissza hars szavunkat,
A titkolt tűz alatt szemeid megfakultak.
Nincs kétség benne már: szeretsz, emészt a láz.
Rejtett bajod elől oltalmat nem találsz.
A szép Aricia így meg tudott sebezni?
HIPPOLYTOS
Theraménes, megyek apámat megkeresni.
THERAMÉNES
S Phaedrával nem kivánsz előbb szót ejteni,
Uram?
HIPPOLYTOS
De, azt hiszem. Menj, mondd is meg neki.
Beszélnünk kell vele, mivelhogy ez a rendje.
De jó Oinoneját mi új gond űzi erre?