Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 6:50:32 AM
Theseus, Theraménes
THESEUS
Theraménes, te vagy? Nélküle, egyedül?
Terád bíztam fiam legzsengébb kora óta.
De honnan jő e könny, mely szemed elfutotta?
Hol a fiam?
THERAMÉNES
Ó, jaj, hasztalan bánatok!
Késő gondoskodás! Hippolytos halott.
THESEUS
Nagy ég!
THERAMÉNES
A legdicsőbb halandót halni láttam;
S ki, bízvást mondhatom, uram, éppoly hibátlan.
THESEUS
Mit? Nincs fiam? Mikor épp érte küldetek,
Sietve vesztik el az irígy istenek?
THERAMÉNES
Éppen hátunk mögött hagytuk Troizén határát.
A kocsiorron állt. Némán, mint ő maga,
Követte fiadat hívei bús hada.
Mykéne felé így szótlan és komoran járt.
Lova nyakán keze elengedte a kantárt.
Az izgékony, nemes, telivér paripák,
Melyek rég remegőn várták parancsszavát,
Most nézésük sötét, fejüket búnak adják,
Mintha csak osztanák fájdalmas gondolatját.
És ekkor a habok mélyéről rémítő
Ordítás, hogy beléreszket a levegő,
És a föld méhiből ez üvöltésre roppant
Bömböléssel riadt egy más, irtózatos hang.
Erünkben utolsó cseppig meghűlt a vér.
A lovak felmeredt sörénye égig ér.
Közben az áradó síkság hátán bugyogva
Vízből egész torony emelkedett magosba.
A hullám meghasad, torló tajtékaként
Egy vad szörnyeteget okádva ki elénk.
Óriás homlokán két gyilkos szarv tünik fel,
Egész teste csupa ijesztő sárga pikkely.
Sárkány, mely tüzet ont, fékevesztett bika,
Irdatlan görbület rettentő tompora.
Nyújtott bőgésitől a partok megremegnek,
Az ég is borzadoz, láttán e szörnyetegnek,
Beléremeg a föld, a lég ragályt lehell,
Mely sodorta, az ár, ijedten vonul el.
Mindenki fut, hiú harcot meg sem kisértve.
A szomszéd szentélyben találnak menedékre.
Az egy Hippolytos, a hős méltó fia
Állítja meg lovát, már ajzva is nyila,
A szörnynek nekiront, s biztos kézzel hajítva,
Dárdájával szügyét szélesen felhasítja.
Kínjában horkan az, s dühében rémeset
Bődülve a lovak lábához hentereg,
Hánytorog, s lángoló torkát végül kitátva,
Vért és gőzt és tüzet okád a paripákra.
Azokat rémület ragadja el, se fék,
Se szó nem enyhiti dühöngésük hevét.
Hiába ellenük uruk minden hatalma:
Vöröslik vérhabos tajtékuktól a zabla.
S volt, aki látta, hogy e szörnyüség között
Egy isten még poros szügyükbe is döfött.
Vágtáznak szirten át, hajtva a borzadástól.
A tengely reccsen, és Hippolytos, a bátor,
Látja széthullani szilánkra a kocsit,
S kusza gyeplői közt maga is leesik.
Bocsáss meg, hogyha fáj. De e rettenetes kép
Könnyeimnek soká, soká forrása lesz még.
Láttam, láttam, uram, boldogtalan fiad
Vad patái alatt saját lovainak.
Rájuk kiáltana, de dühük egyre bőszebb.
Csak vágtatnak. Egész teste már egy merő seb.
Fájdalmas szavunktól hangos a messze sík.
Az őrült vágtatás végül csillapodik,
S megállnak, közelén ama régi siroknak,
Hol király-ősei hűlt hamvai nyugosznak.
Sírva odafutok, s velem a kis csapat.
E drága vér nyoma mutat nekünk utat.
Attól vörös a szirt. S a vértől síkos indák
Felakadt fürtjeit utunkban megsuhintják.
Odaérek, hivom; csak a kezével int.
Nyitja haló szemét, s lecsukja már megint:
"Ártatlan életet adok, ím, a halálnak.
Kérlek, gondodba vedd szegény Ariciámat.
S ha egyszer a valót megtudva majd, apám
Megenyhül álnokul bevádolt hű fián,
És síri árnyamat megengesztelni vágyna,
Mondd, legyen gondja a fogoly Ariciára,
S adja vissza neki..." Ez utolsó szavak
Után karom között csak egy roncs test maradt,
A győztes isteni harag szomorú tárgya,
Kiben apja szeme sem ismerne fiára.
THESEUS
Ó, egyetlen fiam! Eltékozolt remény!
A vad egekhez, ó, mért is fordultam én!
Az életem milyen bánattal lett ma terhes!
THERAMÉNES
Szelid Aricia épp akkor ért e helyhez.
Zord haragod elől, uram, titkon szökött,
Férjül fogadni őt az istenek előtt.
Jön, s szeme a vörös, gőzölgő fűre téved,
S látja (ó, látni ezt egy szerető szivének!)
A roncs, színehagyott, fekvő Hippolytost.
Bajáról legelőbb nem akar tudni most,
És nem ismeri fel a hőst, ki a szerelme,
Hippolytos előtt Hippolytost keresve.
De látva végül is, hogy el kell hinnie,
Az istenek felé vádlón néz bús szeme.
És felzokog, fagyos a teste, szinte ájult,
Ahogy aléltan a szeretett testre ráhullt.
Mellette Ismené, a síró Ismené
Életre, vagy inkább kínjára költené.
S én, gyűlölve a nap fényét, vagyok ma bátor
Hírt adni itt e hős végső akaratáról,
S eleget tenni bús tisztemnek, amire
Megkérni méltatott a távozó szive.
De látom, itt jön épp halálos ellensége.