Közzététel dátuma: Nov 18, 2020 8:59:18 AM
Aricia, Ismené
ARICIA
Hippolytos kíván meglátogatni itt?
Hippolytos keres, éntőlem búcsuzik?
Igaz ez, Ismené? Nem vezettek-e félre?
ISMENÉ
Elsőnek ez mutat Theseus végzetére.
Készülj fel, asszonyom, fogadni a feléd
Szabadon megnyíló szivek üdvözletét.
Aricia, ime, kezébe veszi sorsát,
S holnapra ott hever lábánál Görögország.
ARICIA
Biztos vagy, Ismené, hogy nem vakhírt hozol?
Nincs több rosszakaróm, s megszűnt a szolgasor?
ISMENÉ
Nem, úrnőm, az egek nem állnak már elédbe,
S bátyáid végzete Theseust is elérte.
ARICIA
Mondják-e, mily kaland végezte életét?
ISMENÉ
Elképesztő hirek szállongnak szerteszét.
Mondják, tengeren át szöktette új szerelmét,
Mikor e hűtelent a habok eltemették.
Mondják úgy is, s e hír terjedt el legkivált,
Hogy Pirithousszal poklok mélyére szállt,
Látta az alvilág derengő partszegélyét,
És élve járta át a lenti árnyak éjét;
De többé vissza már nem nyílt előtte út,
És hol nincsen kapu, ő sem talált kaput.
ARICIA
Hihessem-e, hogy egy halandó életében
A holtak úttalan honáig így elérjen?
E rémes partokig mi bűbáj vitte el?
ISMENÉ
Ím, Theseus nem él, s már csak te kétkedel.
Athén ettől jajong, Troizén ezt visszhangozza,
S máris királyaként tekint Hippolytosra,
Míg Phaedra, gyermeke sorsán reszketve itt,
Faggatja szüntelen megzavart híveit.
ARICIA
S azt hiszed, a fiú lágyabb lesz, mint az apja,
S Hippolytos nehéz rabságomat feloldja?
S megszánja sorsomat?
ISMENÉ
Én, úrnőm, azt hiszem.
ARICIA
Kemény szivéről még nem hallottál sosem?
Mily könnyelmű remény hát az, hogy szánna engem,
S engem kímélne épp oly megvetett nememben?
Nem látod, útjaink mily rég kerűli már,
És ott van mindenütt, hol minket nem talál?
ISMENÉ
Mindent tudok, amit közönyéről beszélnek.
De láttam én e nagy Hippolytost tevéled.
S ahogy elém került, e kevély híre csak
Megsokszorozta még kíváncsiságomat.
Ittléte nagyon is rácáfolt hírnevére,
Alig néztél reá, elfordult, szinte félve,
Kerülni hasztalan kívánt tekintete,
Máris rád tért megint, újult vággyal tele,
Ha gőgjét sérti is talán e szó: szerelmes,
De már szemében ül, mit még szájára nem vesz.
ARICIA
Jó Ismeném, e szív mily esztelen veti
Magát szavadra, bár aligha hiheti.
Ki szívem ismered, ó, hogy is hiheted te,
Hogy a könyörtelen végzet bús kivetettje,
Ez a könny és örök keserv nevelte szív
Megismerhette már a vágy gyötrelmeit?
Kiknek a Föld fia volt fejedelmi atyja*,
Engem hagyott csak itt a háború haragja.
Hat testvérem* veszett el tündöklő delén
Az ifjúságnak... Ó, dicső faj s mily remény!
Mind vas aratta le; s az ázott föld, a poshadt,
Sóhajtva itta be vérét Erechteusnak*.
S értem, tudod, soha nem szabad senkinek
Még könnyeznie se, mióta nincsenek.
Rettegnek, hogy a lány merész lángjára tán majd
Fivérei kihűlt porán új szikra támad.
De azt is jól tudod, milyen fölényesen
Néztem keresztül e gyanakvó győztesen*.
Tudod, mindenkoron a vágynak ellenállva,
Hálával néztem e könyörtelen királyra,
Hisz konokságomnak éppen kapóra jött.
De akkor még fia nem állt szemem előtt.
Nem mintha most szemem, magát gyáván megadva,
Szépségének, hires bájának* lenne rabja,
Mi rajt a természet remek ajándoka,
S mire, úgy tűnik, ő ügyet sem vet maga.
Én drágább kincseket találtam benne végül,
Apja erényeit, apja hibái nélkül.
Bevallom, e nemes kevélység ejt rabul,
Amely soha a vágy jármába nem tanul.
Theseus sóhaját könnyen kivívta Phaedra:
Én gőgösebb vagyok, s nem vonz e könnyű préda,
A hódolat, amely már annyinak kijárt,
S a szív, mely bárkinek bármikor nyitva állt.
De a nem-törhető erőt megtörni végre,
De kínt ültetni egy kevély hideg szívébe,
Olyat kötözni meg, kit váratlan igáz
Az édes lánc, melyet immár hiába ráz:
Ezt akarom, ez az, mire szívem feleszmél;
Hippolytos dicsőbb zsákmány egy Herkulesnél,
Ki többször engedett, nem egyszer elbukott
S legyőzőjének is kisebb babér jutott.
De jaj, jó Ismené, e vakmerés mivégre?
Félek, hogy nagyon is nagy kudarc lesz a vége.
S hallhatsz még, meglehet, keserves kínokat
Kiállni amiatt, mi most így elkapat.
Hippolytos szeret? Mily ritka csoda által
Bírhattam volna le...
ISMENÉ
Majd megtudod magától.
Épp itt jön.
Kiknek a Föld fia volt fejedelmi atyja, engem hagyott csak itt a háború haragja: értsd: azok közül, akik a Földtől származnak, csak Aricia élte túl a háborút, vagyis azt, ahogyan Thészeusz leszámolt a trónjára törő Pallantiszokkal, Aricia bátyjaival. A Földtől való származás távolabbi, mint amit Aricia szavai sejtetnek: Pallasz gyermekeinek nem a nagyapja, hanem a szépapjuk apja (tehát nem 2., hanem 6. fokú felmenője) volt az az Erikhthoniosz nevű, félig ember, félig kígyótestű lény, akit Gaia földanya szült Héphaisztosz magvából, de akit Pallasz Athéné nevelt fel. Erikhthoniosz az első attikai királyok egyike lett, amikor Amphitrüónt elűzte Athén trónjáról, és lett helyette ő az uralkodó.
hat testvérem: a Pallantiszok számát a legismertebb változat szerinti ötvenről talán a valószerűség kedvéért csökkentette hatra a darab.
Erechteus: Erekhtheusz az előbb említett Erikhthoniosz unokája volt, a Pallantiszoknak ükapjuk.
gyanakvó győztes: Thészeusz (a Pallantiszok legyőzője, aki Aricia lehetséges utódaitól viszont fél).
szépségének, hires bájának: mármint Hippolütoszénak