Damis, Elmira, Tartuffe
DAMIS
(kilép a kis szobából, ahol elrejtőzött)
Nem, anyám, nem, ez nem maradhat titokban.
Mindent hallottam itt, napnál világosabban.
Tán a jóságos ég működött közre itt,
Hogy tönkretegyem egy áruló cseleit,
És hogy az ég maga rajtam át bosszút álljon
E pimaszságon és ilyen képmutatáson,
S apám ismerje meg a gazembert, aki
Magának mer, anyám, szerelmet vallani.
ELMIRA
Nem. Damis, jobb, ha a bölcsebb úton megindul,
És bocsánatomat megérdemli ezentúl.
Megígértem - miért hazudtolna meg itt?
Nincsen kedvemre, ha botrány keletkezik.
Egy asszony csak nevet e buta semmiségre:
Ilyesmivel minek foglalkozzék a férje?
DAMIS
Ha ezt akarja, van rá oka, gondolom,
S hogy én másképp tegyek, nekem is van okom.
Képtelen gondolat, rossz tréfa, hogy kiméljem,
Hiszen már eddig is hányszor maradt fölényben
Ez a gőgös pimasz, ez az álszent bigott,
Köztünk már épp elég zűrzavart okozott.
Apámat ez a gaz kormányozgatja régen
S diadalt ült Valér szerelmén s az enyémen.
Elég e szemtelen aljasságból, elég,
Könnyű fegyvert adott ellene most az ég.
E jó alkalomért adós vagyok az égnek,
S nem azért adta, hogy ezzel végül ne éljek.
Megérdemlem, hogy az ég újra elvegye,
Ha nem tudok mihez kezdeni sem vele.
ELMIRA
Damis...
DAMIS
Nem, hagyja ezt, kell hogy szavamat álljam.
A lelkem hirtelen repes diadalában.
Úgysem téríthet el, kár is beszélni még,
Most már kiélvezem a bosszu örömét.
Nem töprengek sokat, véget vetek az ügynek,
És csak örülhetünk mindnyájan, hogy ez így lett.
DAMIS, ELMIRE, TARTUFFE.
DAMIS
sortant du petit cabinet, où il s'était retiré.
Non, Madame, non, ceci doit se répandre.
J'étais en cet endroit, d'où j'ai pu tout entendre;
Et la bonté du Ciel m'y semble avoir conduit,
Pour confondre l'orgueil d'un traître qui me nuit;
Pour m'ouvrir une voie à prendre la vengeance
De son hypocrisie, et de son insolence;
À détromper mon père, et lui mettre en plein jour,
L'âme d'un scélérat qui vous parle d'amour.
ELMIRE
Non, Damis, il suffit qu'il se rende plus sage,
Et tâche à mériter la grâce où je m'engage.
Puisque je l'ai promis, ne m'en dédites pas.
Ce n'est point mon humeur de faire des éclats;
Une femme se rit de sottises pareilles,
Et jamais d'un mari n'en trouble les oreilles.
DAMIS
Vous avez vos raisons pour en user ainsi ;
Et pour faire autrement, j'ai les miennes aussi.
Le vouloir épargner, est une raillerie,
Et l'insolent orgueil de sa cagoterie,
N'a triomphé que trop de mon juste courroux,
Et que trop excité de désordre chez nous.
Le fourbe, trop longtemps, a gouverné mon père,
Et desservi mes feux avec ceux de Valère.
Il faut que du perfide il soit désabusé,
Et le Ciel, pour cela, m'offre un moyen aisé.
De cette occasion, je lui suis redevable;
Et pour la négliger, elle est trop favorable.
Ce serait mériter qu'il me la vînt ravir,
Que de l'avoir en main, et ne m'en pas servir.
ELMIRE
Damis...
DAMIS
Non, s'il vous plaît, il faut que je me croie.
Mon âme est maintenant au comble de sa joie;
Et vos discours en vain prétendent m'obliger
À quitter le plaisir de me pouvoir venger.
Sans aller plus avant, je vais vider d'affaire;
Et voici justement de quoi me satisfaire.