Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 9:43:18 AM
Hippolytos, Aricia
ARICIA
Csak nem hallgatsz tovább e legvégső veszélyben?
S nem hagyod, hogy apád ilyen tévhitben éljen?
Ha már az én szívem hatalmát megveted,
S ha ily könnyen veszed, hogy elhagyj engemet,
Hát menj, válj el, gonosz, a bús Ariciától,
De legalább magad óvd meg a pusztulástól.
Tisztázd becsületed a gyalázat alól,
Hogy mondjon le apád sötét átkairól.
Még nem késő. Miért, mily vak szeszély ragadhat,
Hogy ily szabad utat engedsz a rágalomnak?
Ébreszd rá Theseust.
HIPPOLYTOS
Mit mondjak néki még?
Üssem dobra talán ágyának szégyenét?
És elnézhessem-e, őszinte szóm ha támad,
Mint száll méltatlanul arcába vér apámnak?
Te láttál át csupán förtelmes titkomon.
Csak te s az istenek enyhíttek kínomon.
Előtted nyitva áll, s ebből ítéld szerelmem,
Amit magam elől is váltig rejtegettem.
Hogy óvtam, hisz tudod jól, hány pecsét alatt.
Feledd el, ha lehet, feltárult titkomat,
Úrnőm. Ne nyíljanak soha e tiszta ajkak
Elmondani hirét e rémítő kalandnak.
Bízzunk az istenek igazságában, ők
Fel fognak menteni magas színük előtt;
Phaedra előbb-utóbb el nem kerüli vesztét,
S megszolgált jussa lesz az örök becstelenség.
Immár lelkedre csak ezt az egyet kötöm.
A többit dúlja fel elszabadult dühöm.
A szolgaság nyügét taszítsd le életedről.
Merj velem tartani, szökésemben velem jöjj.
Hagyd el a gyászos és meggyalázott helyet,
Hol mérges levegőt szív csak a becsület.
Titokban tartani váratlan távozásod,
Használd fel a zavart, mit bukásom kiváltott.
Szökésed útjait majd én egyengetem.
Tudod, őrizeted mind az én emberem.
Hatalmas pártfogók támogatják ügyünket.
Argos tárt karral vár, Spártából is üzentek.
Tárjuk fel híveink előtt e bűnöket.
Ne várjuk, míg e nő, kegyvesztésünk felett
Letaszít minket a jogos atyai trónról,
S fiának mindkettőnk holttestét nyújtva hódol.
Gyönyörű alkalom, csak élni kell vele.
Mi tarthat vissza, mondd? Habozni látszol-e?
Csak a te érdeked ad ily erőt szivemnek.
Én csupa tűz vagyok, honnan e fagy tebenned?
Talán a számüzött sorsán osztozni félsz?
ARICIA
Nincs nekem kedvesebb, mint ily számkivetés!
Sorsod részeseként mi édes lenne élnem,
Halandóktól nem is lakott, távol vidéken,
Ha összefűzne már ily boldog kötelék;
De így hogy őrizem meg nevem jó hirét?
Tudom, nincs oly kemény törvény, mely elitéljen,
Ha apád kezei közül magam kitépem.
Nem mint ki hűtlenül elhagyja szüleit:
Joggal szökik, aki zsarnokától szökik.
De te szeretsz, uram; és kikezdett hiremmel...
HIPPOLYTOS
Nekem oly drága az, drágább neked se, hidd el.
És nemesebb a terv, amely eléd vezet:
Hagyd el a zsarnokot, s kövesd a férjedet.
Szabaddá tesz bajunk, s az ég is így akarja,
Nem függhet senkitől szerelmünk fogadalma.
A nászt se mindenütt övezi fáklyafény.
Troizén kapuinál, ősi sírok tövén,
Hercegi őseim nyugvóhelyén emeltek
Egy szentélyt, amitől a hamis eskü retteg.
Álnok szóval oda halandó sose jő.
Mert rettentőn lakol ott az esküszegő.
S tudva, hogy rá milyen könyörtelen halál vár,
A hazugság előtt nincs rémítőbb e gátnál.
Ha hiszel énnekem, ott fogadjunk örök
Hűséget, esküvel, mely holtig összeköt.
Legyen tanúnk, kit ott tisztelnek, amaz isten,
S kérjük, apánk helyett hogy atyaként segítsen.
Tanúul hívom én a nagy isteneket,
Dianát, a szüzet, s Junót, a fényeset,
S a többit sorra mind, szívemnek ismerőit.
Igaz hűségemért kezeskedjenek ők itt.
ARICIA
A király jön. Eredj, herceg, percet se késs.
Én még itt maradok, ne keltsünk feltünést.
Menj és hagyj itt nekem valamely hű kisérőt,
Ki félénk lépteim hozzád vezérli később.