Közzététel dátuma: Nov 18, 2020 8:43:46 AM
Phaedra, Oinone
OINONE
El kell felejtened e képtelen szerelmet,
Úrnőm. Meg kell, hogy óvd régi fényét nevednek.
Mindjárt elédbe jő a holtnak-hitt király,
Theseus visszatért, Theseus partra száll.
A nép, hogy lássa őt, tolong, egymást taposva.
Én, parancsod szerint, lestem Hippolytosra,
Mikor ujjongva szállt száz hang az ég felé...
PHAEDRA
A férjem él, elég, ne többet, Oinoné.
Bevallottam, ami becsületét kikezdi.
S most él. Többet ne szólj, elég is erről ennyi.
OINONE
Mit mondsz?
PHAEDRA
Megmondtam én, csak te nem hitted el.
Sírásod játszva bírt lelkem rémeivel.
Ha reggel meghalok, nevem illendő gyászt kap
Szavadra adtam én, s most halálom gyalázat.
OINONE
Halálod?
PHAEDRA
Nagy egek! Mit kell megérni ma!
Mindjárt itt lesz uram, és oldalán fia!
Látom majd szívtelen tanúját bűneimnek,
Vizsgálni arcomat, míg apjára tekintek.
Szívem még csupa jaj, mit meg se hallgatott,
A szemem csupa könny, mit megvet a konok.
Azt hiszed, Theseus becsületére adva,
Nem tárja fel, szivem mily szenvedély ragadja?
Megcsalhatná vajon így apját és urát?
El tudná fojtani irántam undorát?
És ha hallgatna is. Tudom gyalázatom, s jaj,
Nem vagyok én olyan, ki békés nyugalommal
Élvezni vétkeit, és mit se szégyelő
Álarcot ölteni bármikor vakmerő.
Tudom vad lángomat, s nem is feledem holtig.
Máris úgy érezem, hogy e falak, e boltív
Csak férjemet lesik, hogy megszólaljanak,
S amint előttük áll, vádjuk reám szakad.
Végezzünk! Ó, halál, a rémségtől te védj meg.
Hát oly nagy veszteség-e megérni a véget?
Nem féli a halált, ki élni nem szeret.
Csak ne hagynék magam után gyűlölt nevet.
Mily szörnyű hagyaték két szegény gyermekemnek!
A juppiteri vér erükben csörgedezhet,
De bármily büszkeség ily fényes eredet,
Anyjuk gyalázata mindennél terhesebb.
Félek, hogy nagyon is helytálló szóbeszédek
Felróják majd nekik a rút anyai vétket.
Félek, e szörnyüség oly teher lesz nekik,
A földről szemüket felvetni sem merik.
OINONE
Ezt kétségbe se vond, szánom is mind a kettőt.
Soha még félelem nem volt ennél ijesztőbb.
De ily gyalázatot mért is készítsz nekik?
Szíved saját magad ellen mért vétkezik?
Azt fogják mondani, hogy bűnét Phaedra bánva,
A megcsalt férj dühe elől szökik halálba.
S hogy örvend majd neki a gaz Hippolytos,
Milyen bizonyiték vádló szavaihoz!
S én is mit mondhatok majd annak, aki vádol?
Kiforgat könnyedén szavaim igazából.
S láthatom iszonyú győzelme közepett
Szerteszét hordani meghurcolt híredet.
Ó, inkább az egek gyilkos tüzében égjek!
De félre ne vezess, vágyad még most is érzed?
Mily szemmel nézed e vakmerő herceget?
PHAEDRA
Úgy áll szemem előtt, mint egy torz szörnyeteg.
OINONE
Hát mért nyugszol bele teljes diadalába?
Félsz tőle... Légy merész, s először őt találja
A vád, mit ellened emelni ő akart.
Ki cáfolhatna meg? Minden rávall: a kard,
Mit szerencsére épp kezed között felejtett,
E mai zavarod, régebbi sok keserved,
Apja, kit annyiszor intett már panaszod,
S számkivetése, mit rá kérelmed hozott.
PHAEDRA
Hogy én a bűntelent gazul befeketítsem?
OINONE
Csak hallgass és ne szólj, szükség egyébre nincsen.
Lásd, én is reszketek, könnyen én sem veszem,
Inkább ezer halált kiállnék szívesen.
De bármi keserű a megmentésed ára,
A te életedért nekem semmi se drága.
Beszélek. S Theseus, ha hallja, mi a vád,
Elűzi, s ennyivel kiadja bosszuját.
Az apja, asszonyom, ha büntet is, csak apja:
Enyhébb ítéletet is elfogad haragja.
De bár ártatlanul ontassék érte vér,
Mi az, mit jó hired védelme meg nem ér?
Túl drága kincs ahhoz: kitenni ily veszélyre.
Bármi legyen az ár, meg kell, hogy adjuk érte,
Úrnőm, s mit jó hired oltalma követel,
Mindent, még az erényt is feladjuk, ha kell.
De látom Theseust.
PHAEDRA
S látom Hippolytost én!
A vesztem írva áll közönyös szeme tükrén.
Tégy, amit csak akarsz, mindent reád hagyok.
Feldúlt lelkemmel én tehetetlen vagyok.