Közzététel dátuma: Nov 18, 2020 8:57:21 AM
Hippolytos, Aricia, Ismené
HIPPOLYTOS
Asszonyom, mielőtt elmegyek,
Sorsod fordulatát tudatnom kell veled.
Apám immár nem él. Sejtelmem alapos volt,
Távollétén mikor a legrosszabbra gondolt.
Tündöklő tetteit elvágva, csak a vég
Rejthette ily soká előlünk életét.
Az ég akarata, hogy gyilkos Párka várja,
Ki Herkulesnek volt utódja és barátja.
Erényeit, tudom, te is elismered,
S nem sért e joggal őt illető tisztelet.
Halálos bánatom csak egy reménytől enyhül,
Hogy felmenthetlek e szigorú fegyelemtől.
A törvényt eltörlöm, mely eddig üldözött,
Visszaszáll rád a jog élted s szíved fölött.
S e Troizénban, amely ma az én birodalmam,
S volt ősöm, Pittheus dús öröksége hajdan,
Mely most egyhangulag királyául fogad,
Légy, mint én, oly szabad, és nálam szabadabb.
ARICIA
Fékezd jóságodat, s ne ejts nagyobb zavarba.
Nagylelkűségedet rám méltatlan pazarlva,
Hidd el, uram, hogy a kemény törvény, amely
Alól feloldanál, még jobban láncra ver.
HIPPOLYTOS
Az ingatag Athén döntésre nem találva,
Rád gondol, énreám s a királynő fiára.
ARICIA
Énrám, uram?
HIPPOLYTOS
Tudom, s véle nem kérkedem,
Hogy ősi és kemény törvény szól ellenem.
Attika idegen anyát vethet szememre.
De ha szemben velem csak Phaedra fia lenne,
Úrnőm, előtte már engem illet a jog,
Melytől megfosztani ezer törvény se fog.
Becsvágyamnak egyéb, méltóbb ok állja útját.
Neked adom a trónt, vagy visszaadom inkább,
Mit hajdan őseid nyertek dicsőn ama
Halandótól, akit a Föld nemzett maga,
S mellékágon került csak Aigeus kezére.
Athén, atyám alatt boldog békében élve,
Örömmel látta ezt a nagylelkű királyt,
És csak a feledés, mi bátyáidra várt.
De falai közé Athén ím visszaszólít,
Eleget nyögte már a hosszú harc adóit,
Eleget látta már gőzölgő véredet
E föld rögei közt, honnan e vér eredt.
Troizén engem ural. A királynő fiának
Kréta dús tájai méltó helyet kinálnak.
Téged illet Athén. S oda indulva, csak
Arról gondoskodom: téged válasszanak.
ARICIA
Amit csak hallok itt meglepve és zavartan,
Szinte azzal ijeszt, nem álom űl-e rajtam.
Ébren lennék? E terv? Vegyem-e komolyan?
Milyen isten súgta ezt szívednek, mondd, uram?
Be méltán ragyog is neved, bármerre mennél,
És lám csak, a való még fényesebb hirednél!
Kész vagy önmagad is megcsalni kedvemért?
Nem elég, hogy soha gyűlöleted nem ért,
Hogy ennyi ideig meg tudtad óvni lelked
Ez érzéstől...
HIPPOLYTOS
Hogy én, hogy téged én gyülöllek?
Akárhogy festik is elvakult gőgömet,
Csak nem hiszik talán, hogy szörny szült engemet?
Mily durva lélek az, mily elvadult gyülölség,
Mely látásodra csak azonnal meg ne törnék?
E győztes báj előtt ki meg ne hajlanék?
ARICIA
Mit mondsz, uram?
HIPPOLYTOS
Elég, túl messze vitt a hév.
Végül is, lám az ész a szenvedélynek enged.
Ha már itt tartok, és megtörtem, ím, a csendet,
Folytatnom kell tovább, hogy megtudd, asszonyom,
Mit többé nem lehet magamba fojtanom.
Ki most előtted áll, szánalmas egy királyfi.
A gőgnek vakmerőbb példáját nem találni.
Én, kit a szerelem ellen szitott a gőg,
Lenézve mind, aki nehéz jármába nyög,
S szánakozva a nép hajótörötti sorsán,
A partról nézhetem - hittem -, hogy zúg az orkán,
A törvény, a közös, ím, rajtam is betelt,
Ó, mily szélvész, amely magamtól messze vert!
Konok kedélyemet egy pillanat legyőzte,
S e büszke lélek ím, most itt áll megkötözve.
Hat hónap óta már, hogy szégyen s gyötrelem
Között balsorsomat sehogy se rejthetem.
Rád is, magamra is gőgöm hiába lázad;
Ha itt vagy, elfutok, s ha nem, futnék utánad.
Képed a rengeteg mélyén is rám talál.
A déli ragyogás, az éji mély homály
Elém vetíti mind a bájt, mit messze űznék:
Kezedre játssza mind Hippolytost, a büszkét!
S most már hiába van minden igyekezet,
Keresve önmagam, magamra nem lelek,
Íj, dárda, harcszekér, már minden, minden untat,
Feledtem nagyszerű leckéit Neptunusnak.
Az erdőket immár csak jajszóm veri fel,
S már tétlen paripám szavamra nem felel.
Tán megdöbbenve itt e szilaj szerelemnél,
Arcodba pír szökik, látván, mit is tehettél.
E szív, mely szóra nyílt, milyen eszeveszett!
Hol van furcsább fogoly? És hol bilincse szebb?
De tán szemed előtt becsesebb az ajánlat:
Vedd, mintha idegen nyelven szólítanálak.
S el ne ijesszen e dadogó vallomás,
Mit e szívben soha nem keltett volna más.