Valér, Mariane, Dorine
VALÉR
Most mondták el nekem a hírt - nem gyanitottam.
Kisasszony, nagyszerű hír ez, tagadhatatlan.
MARIANE
Milyen hír?
VALÉR
Igaz-e, hogy Tartuffe elveszi?
MARIANE
Hát annyi bizonyos, apám ezt tervezi.
VALÉR
Kisasszony! Apja hát...
MARIANE
Igen, most másra készül
S imént közölte, hogy hozzá ad feleségül.
VALÉR
Komolyan mondja ezt?
MARIANE
Komolyan, igazán:
E nászhoz makacsul ragaszkodik apám.
VALÉR
És kisasszony, maga? Szívében hogy határoz?
MARIANE
Nem tudom.
VALÉR
Ez igen derék, gyönyörü válasz.
Nem tudja hát?
MARIANE
Nem.
VALÉR
Nem?
MARIANE
És mit gondol maga?
VALÉR
Én? Én azt gondolom, szót kell fogadnia.
MARIANE
Ezt gondolja?
VALÉR
Igen.
MARIANE
Igazán?
VALÉR
És miért ne?
Dicső ajánlat ez, legyen csak ő a férje.
MARIANE
Úgy? Jó! Ez a tanács, uram, tetszik nekem.
VALÉR
És követnie is könnyű lesz, azt hiszem.
MARIANE
A tanácsot maga sem adta nehezebben.
VALÉR
Azért adtam csupán, hogy a kedvét keressem.
MARIANE
S én azért követem, hogy örüljön neki.
DORINE
(egészen hátrahúzódik)
No kíváncsi vagyok, ebből mi sülne ki.
VALÉR
Ez hát a szerelem? Vagy az egész csalás volt,
És...
MARIANE
Beszéljünk, uram, inkább valami másról.
Nyíltan megmondta ön, hogy azt fogadjam el,
Akit most férjemül az apám kiszemel,
Nekem meg eltökélt tervem, hogy így csinálok,
Hisz maga adta az üdvözitő tanácsot.
VALÉR
Miért említ ilyen átlátszó indokot?
Tudom, hogy maga már régen határozott,
S most e haszontalan ürüggyel visszaélve
Bizonyos jogcimet érez a szószegésre.
MARIANE
Ez szép beszéd.
VALÉR
Igen, s szivében sohasem
Vonzotta még felém igazi szerelem.
MARIANE
No, igen, van joga, hogy ezt szememre vesse.
VALÉR
Igen, van rá jogom, és lelkem megsebezve
Megelőzi magát tervében, úgy lehet;
Tudom, hová vigyem kezemet s szívemet.
MARIANE
Ó, nem kételkedem, s a láng, melyet az érdem
Felszít...
VALÉR
Az érdemet ne is említse, kérem,
Hisz megmutatta, hogy kevés az érdemem.
Más nő jobb lesz talán, abban reménykedem:
Tudok egyet, aki, ha innen visszalépek,
Tán elfelejteti ezt a nagy veszteséget.
MARIANE
Nem is nagy veszteség, könnyen pótolja más.
Megvigasztalja majd magát a változás.
VALÉR
Igyekszem, higgye el: ha hiába remélünk,
Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk,
És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát,
Ha nem is sikerül, színleljük legalább,
Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy
Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.
MARIANE
Ez igazán nemes, nagylelkű érzelem.
VALÉR
Mindenki tudja ezt és egyetért velem.
Vagy azt kívánja, hogy őrizzem a szerelmet
És mindörökre csak maga után epedjek?
Elnézzem, hogy maga más karjába borul,
És szenvedjen szívem gyógyíthatatlanul?
MARIANE
Ellenkezőleg, én már csupán azt kivánom,
Hogy essék túl hamar a gyógyszer-házasságon.
VALÉR
Ezt kívánja?
MARIANE
Igen.
VALÉR
Sértett már eleget:
Kisasszony, indulok, hogy kedvére tegyek.
(Egy lépést tesz, mintha megindulna, de mindig újra visszatér)
MARIANE
Helyes.
VALÉR
(visszajön)
De tudja meg, hogy maga volt a hűtlen.
Maga, aki miatt végsőkre kényszerültem.
MARIANE
Úgy van.
VALÉR
S csak a maga példáján tervezem
Ezt a lépésemet.
MARIANE
Nem baj, csak meglegyen.
VALÉR
(indul kifelé)
Meglesz, nyugodt lehet, a kedvére cselekszem.
MARIANE
Jó lesz.
VALÉR
(megint visszajön)
És sohasem látjuk egymást mi ketten.
MARIANE
Sok szerencsét!
VALÉR
(elindul, az ajtónál visszafordul)
Mi az?
MARIANE
Tessék?
VALÉR
Ki szólt? Maga?
MARIANE
Én? Álmodik.
VALÉR
No jó, akkor megyek haza.
Agyő, kisasszonyom!
(Lassan elindul)
MARIANE
Agyő, uram.
DORINE
(Mariane-hoz)
Úgy érzem,
Hogy elment az eszük ebben a kedvtelésben.
Csak hagytam magukat, hadd pöröljenek itt,
Azt vártam, hogy talán kisütnek valamit!
Hó, Valér úr!
Megragadja Valér karját, Valér pedig úgy tesz, mintha nagyban vonakodnék
VALÉR
Dorine, engedj utamra, kérlek.
DORINE
Jöjjön csak vissza hát.
VALÉR
Nem, nem, elönt a méreg.
Ne beszélj rá, hiszen ő, ő akarta ezt.
DORINE
Várjon.
VALÉR
Hiába, már ez elvégeztetett.
DORINE
Ó!
MARIANE
(félre)
Nem bír látni sem, elűzi a személyem,
Jobb lesz, ha kimegyek, hogy maradni ne féljen.
DORINE
(elengedi Valért, és Mariane-hoz szalad)
Most ez kezdi! Hová fut?
MARIANE
Hagyj!
DORINE
Nem engedem.
MARIANE
Dorine, hiába már, nem tartasz vissza, nem.
VALÉR
(félre)
Kész büntetés neki, ha látnia kell engem:
Úgy látszik, többet ér, ha bajából kimentem.
DORINE
(elengedi Mariane-t és Valérhoz szalad)
Maga kezdi megint? No szép! Ördög vigye!
Már ne évődjenek - csak jöjjenek ide.
(Megfogja és egymás felé húzza őket)
VALÉR
(Dorine-hoz)
De mondd hát mit akarsz?
MARIANE
(Dorine-hoz)
Mért hívtál vissza onnan?
DORINE
Hogy kibéküljenek, s magukat összehozzam.
(Valérhoz)
Mért veszekszik vele? Mért ilyen esztelen?
VALÉR
Hát nem hallottad-e, hogyan beszélt velem?
DORINE
(Mariane-hoz)
S maga bolond-e, hogy így elfogta a méreg?
MARIANE
Magad is tanuja voltál, mennyire sértett.
DORINE
(Valérhoz)
Mind a ketten buták. Elhihetik nekem:
Nincsen más gondja, mint hogy magáé legyen.
(Mariane-hoz)
Csak magát szereti, s esküszöm életemre,
Hogy boldog volna, ha a maga férje lenne.
MARIANE
(Valérhoz)
Igen? S akkor ilyen tanácsot minek ad?
VALÉR
Igen? S hogy kérheti ebben tanácsomat?
DORINE
Mind a kettő bolond. No, kezet ide szépen.
(Valérhoz)
Előbb maga.
VALÉR
(Dorine-nak nyújtja kezét)
Minek?
DORINE
(Mariane-hoz)
Most maga, kéz a kézben.
MARIANE
(szintén kezét nyújtja)
És mindez mire jó?
DORINE
Csak gyorsan, jöjjenek.
Nem is tudják maguk, milyen szerelmesek.
VALÉR
(Mariane felé fordul)
De ha nyújtja, miért tesz úgy, mint aki szenved?
Miért nézi ilyen gyűlölködve az embert?
Mariane Valér felé fordul, és kissé elmosolyodik
DORINE
Mind bolond az, aki szerelmes, mondhatom.
VALÉR
(Mariane-hoz)
De mondhatja-e, hogy panaszra nincs okom?
És vallja be, ugye, magától nem a legszebb,
Hogy csak akkor örül, ha engem megsebezhet?
MARIANE
S van-e hálátlanabb, mint maga, mondja hát...
DORINE
Hagyjuk máskorra ezt az egész nagy vitát,
S inkább gondoljanak a kényszer-esküvőre.
MARIANE
Mondd meg hát, mit tegyünk, hogy védjük ki előre?
DORINE
Megteszünk ellene mindent, amit lehet.
Apja hadd szője a bolondos terveket,
A kisasszony pedig szavát fogadva szépen
Megnyugszik szeliden az apai szeszélyben.
Ha szorul a hurok, csak így nyerhet időt,
És elhúzhatja ezt az undok esküvőt.
Ha időt nyerhetünk, már meg van nyerve minden,
Még betegséget is lehet színlelni könnyen,
Hirtelen támad, és megvan a haladék,
Vagy rossz előjelet lát, az is már elég,
Beleütközik egy váratlan gyászmenetbe,
Iszappal álmodik vagy tükrét töri össze.
De a fődolog az, hogy másnak s neki sem
Lehet neje, ha nem mondja ki, hogy igen.
De csak úgy érhetünk célt - jó, ha megjegyezzük -
Ha addig senki sem látja magukat együtt.
(Valérhoz)
Menjen, s barátai fáradjanak tovább
Azért, hogy Orgon úr betartsa a szavát.
Mi pedig sógora szavát vetjük a latba,
S mostohaanyja is ügyünket támogatja.
Isten vele.
VALÉR
(Mariane-hoz)
Tehát kezdődik a csata,
De bevallom, csak egy reményem van: maga.
MARIANE
(Valérhoz)
Akármit is akar apám, azt megigérem,
Hogy Valéré leszek, vagy pedig senkié sem.
VALÉR
Milyen boldog vagyok! És újra merhetek...
DORINE
Fecsegni tudnak a bolond szerelmesek...
Mondom, gyerünk.
VALÉR
(lép egyet, aztán visszafordul)
De még...
DORINE
Csak eszébe ne jusson!
(Válluknál fogva kitolja őket)
Jobb, hogyha arra megy, erre meg a kisasszony.
VALÈRE, MARIANE, DORINE.
VALÈRE
On vient de débiter, Madame, une nouvelle,
Que je ne savais pas, et qui sans doute est belle.
MARIANE
Quoi?
VALÈRE
Que vous épousez Tartuffe.
MARIANE
Il est certain
Que mon père s'est mis en tête ce dessein.
VALÈRE
Votre père, Madame...
MARIANE
A changé de visée.
La chose vient par lui de m'être proposée.
VALÈRE
Quoi, sérieusement?
MARIANE
Oui, sérieusement;
Il s'est, pour cet hymen, déclaré hautement.
VALÈRE
Et quel est le dessein où votre âme s'arrête,
Madame?
MARIANE
Je ne sais.
VALÈRE
La réponse est honnête.
Vous ne savez?
MARIANE
Non.
VALÈRE
Non?
MARIANE
Que me conseillez-vous?
VALÈRE
Je vous conseille, moi, de prendre cet époux.
MARIANE
Vous me le conseillez?
VALÈRE
Oui.
MARIANE
Tout de bon?
VALÈRE
Sans doute.
Le choix est glorieux, et vaut bien qu'on l'écoute.
MARIANE
Hé bien, c'est un conseil, Monsieur, que je reçois.
VALÈRE
Vous n'aurez pas grand'peine à le suivre, je crois.
MARIANE
Pas plus qu'à le donner en a souffert votre âme.
VALÈRE
Moi, je vous l'ai donné pour vous plaire, Madame.
MARIANE
Et moi, je le suivrai, pour vous faire plaisir.
DORINE
Voyons ce qui pourra de ceci réussir.
VALÈRE
C'est donc ainsi qu'on aime? Et c'était tromperie,
Quand vous...
MARIANE
Ne parlons point de cela, je vous prie.
Vous m'avez dit tout franc, que je dois accepter
Celui que, pour époux, on me veut présenter:
Et je déclare, moi, que je prétends le faire,
Puisque vous m'en donnez le conseil salutaire.
VALÈRE
Ne vous excusez point sur mes intentions.
Vous aviez pris déjà vos résolutions;
Et vous vous saisissez d'un prétexte frivole,
Pour vous autoriser à manquer de parole.
MARIANE
Il est vrai, c'est bien dit.
VALÈRE
Sans doute, et votre cœur
N'a jamais eu pour moi de véritable ardeur.
MARIANE
Hélas! permis à vous d'avoir cette pensée.
VALÈRE
Oui, oui, permis à moi; mais mon âme offensée
Vous préviendra, peut-être, en un pareil dessein;
Et je sais où porter, et mes vœux, et ma main.
MARIANE
Ah! je n'en doute point; et les ardeurs qu'excite
Le mérite...
VALÈRE
Mon Dieu, laissons là le mérite;
J'en ai fort peu, sans doute, et vous en faites foi:
Mais j'espère aux bontés qu'une autre aura pour moi;
Et j'en sais de qui l'âme, à ma retraite ouverte,
Consentira sans honte à réparer ma perte.
MARIANE
La perte n'est pas grande, et de ce changement
Vous vous consolerez assez facilement.
VALÈRE
J'y ferai mon possible, et vous le pouvez croire.
Un cœur qui nous oublie, engage notre gloire.
Il faut à l'oublier, mettre aussi tous nos soins.
Si l'on n'en vient à bout, on le doit feindre au moins;
Et cette lâcheté jamais ne se pardonne,
De montrer de l'amour pour qui nous abandonne.
MARIANE
Ce sentiment, sans doute, est noble, et relevé.
VALÈRE
Fort bien, et d'un chacun il doit être approuvé.
Hé quoi! vous voudriez qu'à jamais, dans mon âme,
Je gardasse pour vous les ardeurs de ma flamme?
Et vous visse, à mes yeux, passer en d'autres bras,
Sans mettre ailleurs un cœur dont vous ne voulez pas?
MARIANE
Au contraire, pour moi, c'est ce que je souhaite;
Et je voudrais déjà que la chose fût faite.
VALÈRE
Vous le voudriez?
MARIANE
Oui.
VALÈRE
C'est assez m'insulter,
Madame, et de ce pas je vais vous contenter.
(Il fait un pas pour s'en aller, et revient toujours.)
MARIANE
Fort bien.
VALÈRE
Souvenez-vous au moins, que c'est vous-même
Qui contraignez mon cœur à cet effort extrême.
MARIANE
Oui.
VALÈRE
Et que le dessein que mon âme conçoit,
N'est rien qu'à votre exemple.
MARIANE
À mon exemple, soit.
VALÈRE
Suffit; vous allez être à point nommé servie.
MARIANE
Tant mieux.
VALÈRE
Vous me voyez, c'est pour toute ma vie.
MARIANE
À la bonne heure.
VALÈRE
Euh?
(Il s'en va; et lorsqu'il est vers la porte, il se retourne.)
MARIANE
Quoi?
VALÈRE
Ne m'appelez-vous pas?
MARIANE
Moi! vous rêvez.
VALÈRE
Hé bien, je poursuis donc mes pas.
Adieu, Madame.
MARIANE
Adieu, Monsieur.
DORINE
Pour moi, je pense
Que vous perdez l'esprit, par cette extravagance;
Et je vous ai laissé tout du long quereller,
Pour voir où tout cela pourrait enfin aller.
Holà, Seigneur Valère.
(Elle va l'arrêter par le bras et lui fait mine de grande résistance.)
VALÈRE
Hé, que veux-tu, Dorine?
DORINE
Venez ici.
VALÈRE
Non, non, le dépit me domine.
Ne me détourne point de ce qu'elle a voulu.
DORINE
Arrêtez.
VALÈRE
Non, vois-tu, c'est un point résolu.
DORINE
Ah.
MARIANE
Il souffre à me voir, ma présence le chasse ;
Et je ferai bien mieux, de lui quitter la place.
DORINE
Elle quitte Valère, et court à Mariane.
À l'autre. Où courez-vous?
MARIANE
Laisse.
DORINE
Il faut revenir.
MARIANE
Non, non, Dorine, en vain tu veux me retenir.
VALÈRE
Je vois bien que ma vue est pour elle un supplice ;
Et sans doute, il vaut mieux que je l'en affranchisse.
DORINE
Elle quitte Mariane, et court à Valère.
Encor? Diantre soit fait de vous, si je le veux.
Cessez ce badinage, et venez çà tous deux.
(Elle les tire l'un et l'autre.)
VALÈRE
Mais quel est ton dessein?
MARIANE
Qu'est-ce que tu veux faire?
DORINE
Vous bien remettre ensemble, et vous tirer d'affaire.
Êtes-vous fou, d'avoir un pareil démêlé?
VALÈRE
N'as-tu pas entendu comme elle m'a parlé?
DORINE
Êtes-vous folle, vous, de vous être emportée?
MARIANE
N'as-tu pas vu la chose, et comme il m'a traitée?
DORINE
Sottise des deux parts. Elle n'a d'autre soin,
Que de se conserver à vous, j'en suis témoin.
Il n'aime que vous seule, et n'a point d'autre envie
Que d'être votre époux; j'en réponds sur ma vie.
MARIANE
Pourquoi donc me donner un semblable conseil?
VALÈRE
Pourquoi m'en demander sur un sujet pareil?
DORINE
Vous êtes fous tous deux. Çà, la main l'un, et l'autre.
Allons, vous.
VALÈRE
en donnant sa main à Dorine.
À quoi bon ma main?
DORINE
Ah! çà, la vôtre.
MARIANE
en donnant aussi sa main.
De quoi sert tout cela?
DORINE
Mon Dieu, vite, avancez.
Vous vous aimez tous deux plus que vous ne pensez.
VALÈRE
Mais ne faites donc point les choses avec peine,
Et regardez un peu les gens sans nulle haine.
(Mariane tourne l'œil sur Valère, et fait un petit souris.)
DORINE
À vous dire le vrai, les amants sont bien fous!
VALÈRE
Ho çà, n'ai-je pas lieu de me plaindre de vous?
Et pour n'en point mentir, n'êtes-vous pas méchante,
De vous plaire à me dire une chose affligeante?
MARIANE
Mais vous, n'êtes-vous pas l'homme le plus ingrat...
DORINE
Pour une autre saison, laissons tout ce débat,
Et songeons à parer ce fâcheux mariage.
MARIANE
Dis-nous donc quels ressorts il faut mettre en usage.
DORINE
Nous en ferons agir de toutes les façons.
Votre père se moque, et ce sont des chansons.
Mais, pour vous, il vaut mieux qu'à son extravagance,
D'un doux consentement vous prêtiez l'apparence,
Afin qu'en cas d'alarme, il vous soit plus aisé
De tirer en longueur cet hymen proposé.
En attrapant du temps, à tout on remédie.
Tantôt vous payerez de quelque maladie,
Qui viendra tout à coup, et voudra des délais.
Tantôt vous payerez de présages mauvais;
Vous aurez fait d'un mort la rencontre fâcheuse,
Cassé quelque miroir, ou songé d'eau bourbeuse.
Enfin le bon de tout, c'est qu'à d'autres qu'à lui,
On ne vous peut lier, que vous ne disiez oui.
Mais pour mieux réussir, il est bon, ce me semble,
Qu'on ne vous trouve point tous deux parlant ensemble.
(À Valère.)
Sortez, et sans tarder, employez vos amis
Pour vous faire tenir ce qu'on vous a promis.
Nous allons réveiller les efforts de son frère,
Et dans notre parti jeter la belle-mère.
Adieu.
VALÈRE
à Mariane.
Quelques efforts que nous préparions tous,
Ma plus grande espérance, à vrai dire, est en vous.
MARIANE
à Valère.
Je ne vous réponds pas des volontés d'un père;
Mais je ne serai point à d'autre qu'à Valère.
VALÈRE
Que vous me comblez d'aise! Et quoi que puisse oser...
DORINE
Ah! jamais les amants ne sont las de jaser.
Sortez, vous dis-je.
VALÈRE
Il fait un pas, et revient.
Enfin...
DORINE
Quel caquet est le vôtre!
Tirez de cette part; et vous, tirez de l'autre.
(Les poussant chacun par l'épaule.)