Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 11:43:51 PM
Theseus, Hippolytos
THESEUS
Hát itt van, istenek! S kit is ne csalna meg
Megejtő külseje, akárcsak engemet?
Hogy lehet, hogy e fő az aljas hitszegéshez
Az erény ragyogó jelével legyen ékes?
S miért nem látszik az már régen, messziről,
Ha valaki szivét a gazság veri föl.
HIPPOLYTOS
Szabad-e kérdenem, uram, mi sűrü felleg
Árnyékolhatta be fényét dicső szemednek?
Ha úgy érzed, hogy e titkot rám bízhatod...
THESEUS
Még mersz szemem elé kerülni, átkozott!
Te szörny, kit túl soká kímélt meg már a mennykő,
A rémek párja, kik elpusztultak kezemtől.
Miután iszonyú szerelmed közepett
Apád ágyába vitt dühöngő őrület,
Még előttem mered mutatni e gyülölt főt,
Itt, hol gyalázatod minden zugot betöltött,
S nem futsz keresni más, idegen ég alatt
Nevem sem ismerő, távol égtájakat?
Fuss, áruló. S nehogy csillapítani próbálj,
Ne szítsd tovább dühöm, alig tartóztatom már.
Örök szégyenemül már az is épp elég,
Hogy ily bűnös fiút adott nekem az ég,
Nemhogy még keserűbb, sötét gyalázatomra,
Halálod bélyegét dicső híremre nyomja.
Fuss, s ha nem akarod, hogy méltó büntetés
Vessen a gazokhoz, kiket megölt e kéz,
Jól vigyázz, hogy soha többé a nap sugára
Vakmerő lábaid e földeken ne lássa.
Fuss, mondom, s vissza sem fordítva léptedet,
Tisztítsd meg földemet magadtól, szörnyeteg.
S te Neptunus, te, ha az orgyilkos bitangok
Vészétől valaha megóvtam drága partod,
Emlékezz csak, hogy e szerencsés tettekért
Kérésemnek kegyed teljesülést igért.
Kegyetlen börtönöm kietlen szigorában
Sem nyílt feléd soha segítség-kérni szájam.
Oltalmad nekem oly félve dédelgetett,
Tartogattam nagyobb bajra ígéreted.
Most hozzád fordulok. Bosszulj meg egy apát most.
Átadom, ím, egész haragodnak ez átkost.
Önnön vérébe fojtsd ez aljas, szörnyü fajt.
Hozzám való kegyed dühöd mutassa majd.
HIPPOLYTOS
Phaedra Hippolytost vádolja szörnyü vággyal!
Ily borzadályra már lelkem szólalni átall;
Ma rám egyszerre hány nemvárt csapás szakad,
Hogy hangom elszorul, és szavam elakad.
THESEUS
Azt vártad, nyomorult, hogy gyáva hallgatásba
Temeti Phaedra majd, mint törtél rá gyalázva?
Nem kellett volna, lásd, otthagynod elmenet
Keze között a tőrt, mely most vall ellened.
Vagy egy csapással ott vetettél volna véget,
Hogy még gazabb legyél, szavának s életének.
HIPPOLYTOS
Amily vérlázító e sötét rágalom,
Az igazságot itt ki kéne mondanom,
Uram, de hadd legyen e sérelem titokban.
Hidd el, a tisztelet szorítja össze ajkam;
S bár nem kivánom én növelni bánatod,
Nézz végig éltemen, s gondold meg, ki vagyok.
A nagy bűntetteket mind kisebbek előzik,
Ki egyszer átlépi a becsület mezőit,
A legszentebb jogot is végül ellöki.
Miképpen van erény, bűn is van nagy s kicsi.
És nem láttad soha a lelki tisztaságot,
Amint egyszeriben ily szörny bűnökbe hágott.
Egyetlen nap alatt a szép erény soha
Nem lesz vérfertező s apjának gyilkosa.
Kinek zsenge korát egy hős asszony nevelte,
Nem hoztam szégyent tán e dicső eredetre.
S Pittheus, aki bölcs volt a bölcsek között,
Nevelt tovább, amint éveim száma nőtt.
Nem kívánom magam túl jó színben mutatni;
De ha megadatott nekem valami, annyi,
Bízvást hiszem, uram, hogy vad gyűlölet él
Bennem épp az iránt, minek most vádja ér.
Hippolytos ezen lett ismert Attikában.
A szigorú erényt a végsőkig csigáztam.
Tudják, hogy bánatom mindennél zordonabb.
Szivem legmélye is oly fényes, mint a nap,
S most azt mondják, hogy én vétkes lángokban állva...
THESEUS
Épp ez a gőg, amely végképp rád vall, te gyáva.
Dölyfödre most lelem az ocsmány indokot.
Szemérmetlen szemed Phaedrára villogott.
S mindenki más iránt közönyös, durva lelked
Nem állhatta a hű, az ártatlan szerelmet.
HIPPOLYTOS
Nem, uram, ez a szív (mit is tagadjam én)
Maga is lángra gyúlt a szűzi vágy hevén.
Bevallom itt, ami szívem igazi vétke:
Szeretek, szeretek, tilalmad ellenére.
Vágyaim, mint a rab, csüggnek Aricián,
Legyőzte fiadat a Pallantida lány.
Szeretem, s óhajod megszegve, ím e lélek
Csak érte sorvadoz, csak őérette éghet.
THESEUS
Őt szereted? Nagy ég! De nem, mily durva csel.
Hogy felmentést találj, magadra bűnt veszel.
HIPPOLYTOS
Féléve már, uram, hogy kerülöm s imádom.
Reszketve jöttem el, hogy lelkemet kitárom.
De semmi sem töri meg ezt a tévhitet?
Mily szörnyű eskü kell, hogy végre elhihedd?
Hogy az ég és a föld és minden szent hatalmak...
THESEUS
Eskűhöz mindig a hitszegők folyamodnak.
Elég, elég, kimélj meg, úgyis hasztalan,
Ha álnok lelkednek csak ilyen érve van.
HIPPOLYTOS
Te álnoknak hiszel s fortélyosan ravasznak;
Phaedra titkon nekem inkább igazat adhat.
THESEUS
Ne gerjeszd még dühöm, arcátlan hitszegő!
HIPPOLYTOS
Milyen száműzetést és mennyit írsz elő?
THESEUS
Bár lennél messze már, Héraklés oszlopán túl,
Még mindig túl közel maradnál, hogy elárulj.
HIPPOLYTOS
E rettentő gyanú, e szörnyű vád alatt
Találhatok-e majd méltó barátokat?
THESEUS
Oly barátokra várj, akik pártjára állnak
A bujaságnak és a vérparáznaságnak;
Hűtlent és árulót, törvényt nem tisztelőt,
Oltalmazni csak az tudhat ily hitszegőt.
HIPPOLYTOS
Egyre csak bujaság, vérfertőzés a vádad!
Én hallgatok. De lásd, Phaedra olyan anyának
Sarja, s a vére is, te ne tudnád, uram?
Ily szörnyüségekkel inkább terhelve van.
THESEUS
Mit? Minden szó csak új biztatás vak dühödre?
Utolszor mondom, ím, pusztulj szemem elől te!
Menj, áruló. S ne várd, míg feldühödt apád
Maga kergeti el vére gyalázatát.