Társadalom-fejlődés

Néhány gondolat a teljes tanulmánnyal kapcsolatban.

Figyelem, a tanulmányban nincsenek direkt idézetek, direkt hivatkozások, direkt forrásanyagok, a szerzők saját gondolataikat mondják el. Természetes és nem büntetendő, hogy a szerzők gondolataira hatottak más emberek gondolatai, de ezek oly mértékben átalakultak, hogy nem lehet szó gondolatlopásról. Sajnálatos módón manapság furcsa és gyanús, sokak számára elfogadhatatlan, ha valakinek vannak saját gondolatati.

Baráti tanácsok az olvasáshoz.

Mit tennénk mi, ha egy hasonló iromány kerülne kezünkbe.  Átfutnánk a tartalomjegyzéket és kiválasztanánk, mondjuk a 10 legérdekesebb címet. Ezekbe belelapoznánk. Azután még néhány egyéb helyre belelapoznánk, megnéznénk néhány ábrát. Így döntenénk el, hogy érdekel az iromány, vagy sem.

Szerintünk a tudomány nem arra szolgál, hogy megtanuljuk. Sőt a másik ember által kiagyalt gondolatok megértése sem szükséges. Nincs annál undorítóbb, mint az, ha a másik ember által kiagyalt gondolatokat az embernek meg kell értenie. Mások gondolatai borzalmasan unalmasak, ráadásul érthetetlenek, főleg egy ilyenfajta írás keretében. A saját gondolat azonban izgalmas. A tudomány és ez tanulmány is (ráadásul ez nem is nevezhető tudománynak), arra szolgál, hogy a saját tudásunkat létrehozzuk. Itt van ez a téma, ez a problémakör, ez az ember valamit hadovál róla, de vajon mi az én véleményem erről? – szerintünk ez a jó alapállás.  - Miközben erről gondolkodom, bele-belekukkantok az előttem levő könyvbe. Belekukkantok azért, mert hátha kihagytam valamit. Belekukkantok azért, mert kíváncsi vagyok, egyezik, vagy eltér a véleményünk. Belekukkantok, azért mert lehet, hogy jó ötletet kapok a saját gondolataim kialakításához.

Ezt a tanulmányt nem úgy kell olvasni, mint egy regényt, elkezdeni az elején és aztán végigolvasni. Szerintünk ez képtelenség. Inkább egyfajta enciklopédiának tekinthető. Ha valamelyik téma érdekli az olvasót, akkor kikeresi a megfelelő fejezetet és elolvassa. Pontosabban nem elolvasásról, hanem inkább átnézésről és a témán való elgondolkodásról van szó. Ha az egész tanulmány érdekli, vagy az egész rendszertan érdekli, ha a társadalmat egészében összefüggéseiben, minden részletében kívánja megismerni a kedves olvasó, akkor sem tanácsos a végigolvasás. Annak ellenére sem, hogy e tanulmány, remélem, nagyjából tartalmazza rendszer, a társadalom legtöbb, lényeges elemét, tényezőjét.    A teljes megismerés szándékúnak azt tanácsoljuk, hogy gyakran vegye elő a tanulmányt, itt, ott gyakran olvasson bele, netán ilyenkor egyes fejezeteket végigolvashat.  Miután a különböző fejezetek felét átolvasta kedves olvasó, akkor lehetséges egyfajta összeillesztés, egybeolvasás. Sajnos e tanulmány túl hosszúra sikerült.  Az első koncepció az volt, hogy nem lépjük át az 500 oldalt, megpróbáljuk ebbe belesűríteni, mindazt, amit a rendszerről szerintem érdemes tudni. Ez a koncepció arról szólt, hogy az olvasó elkezdi az elején és végigolvassa. Akkor azt gondoltuk, hogy a túl hosszúra nyúló értekezés elveszti a hatását és az érthetőségét. De nem sikerült 500 oldalba belesűríteni a mondanivalót. Közben azonban más ötletünk támadt, megváltozott a koncepció. Ennek nem végigolvasható tanulmánynak kell lenni. Ennek olyan irománynak kell lenni, ahol a fejezetek önmagukban is érthetők, mert ezt az irományt, már a mennyisége miatt is csak fejezetenként lehet elolvasni. Ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy a fejezetek mégis összeilleszkedjenek és az egész egyben is kerek legyen. Azért az alaphangot megadó gondolatokat, a kiindulásokat megpróbáltuk a tanulmány elejére tenni. Összességében azonban, ez nem egy végigolvasható iromány. Tehát, ez volt az utolsó elképzelésünk és reméljük ezt sikerült valamilyen szinten megvalósítani. Reméljük, hogy a fejezetek többnyire önmagukban is érthetők.

Egy nagy hátránya azonban van a fejezetenkénti olvasásnak. A kedves olvasó könnyen megállapíthatja: ugyan kérem ez a téma, erősen hiányos. Vagy ezt: ez az elmélet (feladat, cél, megállapítás, stb.) fölösleges, mert már létezik. Vagy éppen ezt: ez így önmagában nem igaz, illetve, ez lehetetlen. Lehet, sőt ki merjük jelenteni, hogy az, amit az olvasó éppen hiányol, vagy fölöslegesnek tart, netán hamisnak, lehetetlennek vél, az egy másik fejezetben megtalálható, vagy a magyarázat, az, ami megtalálható. Ezért arra kérjük a kedves olvasót, ne ítéljen elhamarkodottan. Ha ilyent észlel, akkor átnézheti a közeli fejezeteket, mert többnyire azért azokban van a megoldás, sajnos nem mindig. Megpróbálhat még a címeken, rajzokon, összesítéseken keresztül is utánanézni. Ha erre nincs kedve, vagy nem sikerül, akkor tegyen egy kérdőjelet a szöveg mögé, de arra kérjük, ne húzza át addig, amíg végig nem olvassa a tanulmányt.

Visszatérnénk azonban oda, hogy ez egy unalmas írás. A művészetek képesek a gondolatokat, köztük a társadalomtudományos gondolatokat is érdekesen előadni. A sejtbiológiáról azonban nem lehet dalt, vagy drámát írni. Ezzel arra akartunk utalni, hogy a művészetek is behatároltak, vagyis a részletes elemzésre már nem alkalmasak. A részletes elemzés és majd ebből következő összegzés a tudományok feladata. Kétségtelenül vannak érdekes népszerű és viszonylag izgalmas tudományos ismeretterjesztések. Eme iromány is felfogható egyfajta tudományos ismeretterjesztésnek.   Valójában az említett koncepcióváltásnak a következő gondolat volt az oka: ennek a tanulmánynak nem szabad a világ, a társadalomtudomány felületes oldalát erősítenie.  Nem szabad a mindent elborító, a mindenre rátelepedő felületességet erősíteni.

Fontosnak tartjuk, hogy a kedves olvasó is ismerje ezen, gondolatainkat is, és elnézést kérünk a tanácsosztogatásért.

A nyelvtani, szövegtani problémák.

Tisztelt olvasó előre is elnézést kérünk, eme irományban, tanulmányban, könyvben (nevezzük, aminek akarjuk) előforduló, sőt hemzsegő nyelvtani hibák miatt. Tisztában vagyunk azzal, hogy szinte mondatonként változnak az idők. Jelen idő, múlt idő, jövő idő. Tisztában vagyunk azzal, hogy szinte mondatonként változnak a módok: kijelentő, felszólító, kérdő, feltételes, stb.. Ennek a legfőbb oka, hogy egy szövegrészben a múltról, jelenről és jövőről is beszélek. Tisztában vagyunk azzal is, hogy szinte mondatonként változik a ragozás: egyes szám első személy, egyes szám harmadik személy, többes szám első személy, többes szám harmadik személy. Ez szövegtanilag azt jelenti, hogy állandóan változik a szövegíró, de az olvasó helyzete is. Elismerjük, hogy mindez rendkívül zavaró tud lenni.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy sok helyen rossz a mondaton belüli szórend: alany, állítmány tárgy, stb. Sok helyen rossz a mondatszerkesztés, a mondatok nem egészen világosak, vagyis nyakatekertek. A kettőspont, a gondolatjel, a zárójel használatával is baj van. A szavak helyesírásával is baj van. Nem akarjuk folytatni, tisztában vagyunk azzal, hogy nyelvtanilag, szövegtanilag, stilisztikailag szinte semmi sincs rendben. Több ok játszik ebben szerepet. Egyrészt, baromi nagy munka, sok idő lenne e tanulmányt nyelvtanilag, szövegtanilag  rendbe tenni. Erre sem kedvünk, sem időnk nincs, és a tudásunk is kevés hozzá. Másrészt, egyes fejezetekben ezt megpróbáltuk, de eközben, arra jöttünk rá, hogy a nyelvtanilag rendbetett szöveg még ennél is szárazabb, unalmasabb lett, legalábbis szerintünk. Sőt a nyelvtani rendezettség egy kicsit a tartalmat is eltorzította. Így aztán letettünk erről a szándékunkról, inkább elnézést kérünk.

Visszatérnénk arra a problémára, hogy a közlő kinek a szemszögéből, kinek a helyzetéből közli a mondandóját. Látszólag a többes szám első személy egy pofátlan közlési mód. Például így szól egy mondat: kijelenhetjük, hogy a gazdasági, társadalmi ismeretek rendkívül fontosak.  Az olvasó jogosan háborodhat fel: ez az ember milyen alapon azonosítja az én véleményem a saját véleményével. Így is szólhatna a mondat: kijelentem, hogy a gazdasági társadalmi ismeretek rendkívül fontosak.  Vagy így: kijelenthető, hogy a gazdasági, társadalmi ismeretek rendkívül fontosak. Valójában az első változat a legszerényebb, mert itt és most közlöm a kedves olvasóval, hogy ezen mondatok nem minden olvasónak szólnak. Elsősorban azoknak szólnak akik, egyetértenek velünk. Pontosabban azoknak szólnak elsősorban, akik az elolvasás után legalább nagyjából egyetértenek velünk. (Egyébként, aki az egészre azt mondja, hogy baromság, ő úgy is befejezi az olvasást.) Tehát, amikor azt mondjuk: kijelenthetjük, hogy a gazdasági, társadalmi ismeretek rendkívül fontosak, akkor ez pontosan így értelmezhető. Én és a velünk egyetértő párszáz, esetleg párezer ember, kijelenhetjük ezt az állítást. (Továbbá, mi a „vakitfed” társaság, mint e tanulmány elfogadója, patronálója, takarja a többes szám, első személy használatát.) Vagy, ha kérdésről van szó. Feltehetjük a kérdést, ez így értelmezhető: én, és a velünk egyetértő párszáz ember felteheti a kérdést. Ilyen értelmezés mellett (a többes szám első személyben mondottak, csak a velünk nagyjából egyetértőknek szólnak), már a három változat közül ez lesz legszerényebb, mert ez, ami legkevésbé azonosítja a mi véleményünket az összes olvasó véleményével. Kétségtelenül ennél is van egy szerényebb változat, pl.: szerintem a gazdasági, társadalmi ismeretek rendkívül fontosak. Legszerényebb, ha minden mondatba beteszem a „szerintem” szót. Ebben a változatban kifejezetten kifejezzük, hogy csak a személyes véleményről van szó. Viszont, az állandó „szerintem” szó közlése, unalmas és macerás lenne, és nem is lenne teljesen igaz. Persze, a mások véleményét tiszteletben tartó közlő állandóan figyel arra, hogy nem akar erőszakos rátukmáló lenni. Ugyanakkor ne legyünk álszemérmesek, szinte minden közlő (mi is), a saját véleményét többre tartja egyszerű magánvéleménynél. Azért közli a gondolatait, mert azok általános igazságokat tartalmaznak, legalábbis ő ezt véli.

Térjünk rá, azonban a tartalmi részre, ami szerintem már közel sem olyan pongyola, mint a nyelvtani megjelenés.

Mi mindenről szól ez a tanulmány.

Mindenről, amit mi a társadalommal kapcsolatosan fontosnak tartunk. A tanulmány kb. 5000 oldalból, 16 tanulmányrészből kb. 350 fejezetből (kb. 350 rendszer-tényezőből és egyéb elmélkedésekből, ebből kb. 70 gyakorlati rendszertényező) és kb. 100 db ábrából áll. Kb. 700 fontos jövőbeli feladat, és kb. 700 fontos társadalomtudományos megállapítás (reményeink szerint igazság, törvényszerűség) is megfogalmazódik.

Nyilván a tanulmányt nem összefüggő műnek, inkább egyfajta összefoglaló enciklopédiának tekinthető, úgy is kell kezelni.

Kérdés, hogy ebben a rohanó és információtömött világban van e időnk megállni (időnként meg tudunk állni) és a lényeges dolgokon is elgondolkodni, rendezni összesíteni a tudásunk, és a leszűrt tanulságokkal továbbmenni (továbbrohanni). Félő, hogy erre az egyéneknek sincs, és a tudománynak sincs ideje, és kétségkívül az információáradat is egyfajta akadály. Az információ állandóan inputban van, szelekcióra, szűrésre, és főleg összegzésre már nincs idő.

Nekünk úgy tűnik, hogy manapság egyre kevésbé készülnek nagy összefoglaló művek, ez a probléma tudományos oldala. De talán van ennél komolyabb baj is. Egy hasonlattal élve, a sebesen haladó bárkán, minden utas össze-vissza rohangál, intézi a saját ügyeit, arra már szinte senkinek nincs ideje, hogy a bárka haladásával foglalkozzon, miközben a bárka halad a viharok tengere felé. Halad a viharok tengere felé és nem a nyugalom tengere felé, miközben úgy romlik a helyzet, hogy szinte észre sem vesszük. Pontosabban csak legyintünk, és ezt mondjuk: majd lesz jobb is. Hohó most már azért meg kell állni, körülnézni, hova, merre tovább – de ez még nem általános igény.

Szóval ehhez hasonló gondolatokkal van tele ez a tanulmány, de azért vannak benne a jelenben, a gyakorlatban is hasznosítható gondolatok.

Ez egy adatok és idézetek nélküli önálló okoskodás, mondhatják jogosan. De mi ezt dicséretnek vesszük, mert annak is készült. 

Egyébként a következő okoskodások lehetnek. Az adatokból, idézetekből összevágott önállótlan okoskodás.

Amikor az adatok idézetek úgy vannak összeválogatva, hogy azok alátámasszák az önálló okoskodást.  Szerintünk, ennek sincs sok értelme.

Ugyanakkor nemcsak adatokkal, és idézetekkel lehet valamit bizonyítani, de a logikai bizonyítás is létezik.

És végül, amikor az egyén csak önmagában szelektálja az adatokat, idézeteket (írásában nem emel ki adatot, idézetet), és a végső soron, átgondolt, kialakult belső önálló meggyőződését írja le. Nos ez tanulmány ez utóbbi okoskodáshoz szándékozik tartozni, csak a belső meggyőződést kialakító adatok, idézetek (elsősorban praktikus okokból, még hosszabb lenne) nem lettek leírva.  Illetve, a tanulmány jelentős része, logikailag van bizonyítva.

Néhány hosszasan bizonygatott és szerintünk bizonyított gondolat a tanulmányból.

Zagyvaság, amit jelenleg a demokráciáról beszélnek, a demokrácia lényege, a népszavazások száma, rendszere, a közvetlen demokrácia.

Az emberek közötti arányos, igazságos jövedelmi, vagyoni, hatalmi különbségek sokkal fontosabbak, mint ahogy jelenleg beállítják.

A jelentős társadalomtudományos elméletek, törvényszerűségek természeti, Isteni törvények, ill. az optimális arányok, értékek elmélete.

A legjelentősebb középiskolában tanítandó tantárgyak még oktatva sincsenek.

A másvilági lét és igazságszolgáltatás tudományosan is lehetséges.

A további fejezetek írói, magánszemészek, egyének, vagyis egyéni szerzők önálló gondolatai kerülnek közlésre (a vakitfed csak patronáló közösség), ezért természetes az egyes szám első személyben való fogalmazás.

A következő fejezet és néhány fejezetrész talán vázolja, hogy milyen szerteágazó dolgokkal foglalkozik e tanulmány.

Egy fejezet a pénzügy témájú tanulmányrészből.

Valóságos befektetési tanácsadás a kicsiknek (2010-ben). Elméleti rendszertényező.

Sokféle tanácsadás van, de ehhez hasonlót érdekes módón még nem olvastam.

A szereplőket feloszthatjuk így is.

Vannak bankok, (pénzintézetek, brókercégek stb.). Vannak a spekulációs nagy-befektetők (nagytőkések). És vannak a kisbefektetők, a kicsik. (Érdekes módon az állam inkább a kicsik kategóriájába tartozik.)

A bankok és spekulációs nagyok sok okból erősen összefonódnak.

A pénz nem vész el csak tulajdonost cserél. E vonalon leginkább a vagy-vagy elosztás érvényesül. Valaki érdemtelenül jól jár, akkor más, mások érdemtelenül károsodik, illetve ha valaki érdemtelenül károsodik, akkor más, mások érdemtelenül hasznosul.

A jelen pénzügyi piacát a spekuláció határozza meg.

A rendszerszerű spekuláció lényege az, hogy a kicsik összességében átlagosan károsulnak, bankok, és a nagyok ebből hasznosulnak. Sokszor az adófizetőkből is hasznosulnak, és persze a kis hitelfelvevőkből is.

Arról más sokat beszéltem, hogy bankok és a nagyok sok okból helyzeti előnyben vannak. Ezért hát legszívesebben azt tanácsolnám, hogy csak biztonságos betétben tartsák a pénzüket a kicsik, azonban a spekuláció már olyan szinten van, hogy ez is ráfizetés. Ezért hova-tovább az emberek szinte kényszerűen értékpapír befektetésre is kényszerülnek. Ennek ellenére az értékpapír befektetést csak  azoknak lehet ajánlani, akik nagyjából átlátják a folyamatokat és szinte napi szinten követni, tudják az árfolyamokat, és egyebeket.

Az értékpapír befektetés (egyszerűen befektetés) ez esetben egy összefoglaló név, minden olyan befektetés beleérthető, amelynek az árfolyama tetszőlegesen változhat. Sőt még a deviza is idetartozik, mert annak is tetszőlegesen változhat az árfolyama.

Azért nem szégyellem magam, hogy kvázi spekulációra biztatom az embereket, mert a spekuláció amúgy is benne van a rendszerben, azt nem én és nem a kicsik találták ki. Csak az átverteknek próbálok tanácsot adni. És ha talán mindenki megtanul spekulálni, akkor befejeződik, oka-fogyottá válik a spekuláció is. A magam részéről egyébként rühelem a spekulációt.

Tulajdonképpen három szakaszt kellene megkülönböztetni.

A pénzügyi válságok szakaszát. A pénzügyi válságok utáni szakaszt. A viszonylag nyugis szakaszt. A három szakasz más befektetési taktikát igényel. Csakhogy manapság már odajutottunk hogy előre egy kicsi nem látja milyen szakasz, következik, sőt a már kialakult szakaszt is csak erősen késve érzékeli.

Válságszakaszban  a nagyok kiveszik a pénzüket szerintem a kicsiknek is ezt kell tenni. Válságszakasz után a nagyok visszateszik a pénzüket szerintem a kicsiknek is ezt kell tenni. Egyébként általában igaz, hogy a kicsiknek nagyok (a spekulánsok) fejével kell gondolkodni.

Van egy viszonylag tiszta szabály, és emellett van több homályos kézi vezérlésű szabály, ami alakítja az árfolyamokat. A viszonylag tiszta szabály: ha sokan vásárolnak egy befektetést, akkor annak nő az árfolyama, ha sokan eladnak egy befektetést, akkor annak csökken az árfolyama. (A nagyok irányítnak, azért is mert egy nagy, kvázi sokat tud vásárolni, ill. eladni.)

Van egy még fontosabb szabály: a befektetések háromnegyede szükségszerűen, de kiszámíthatatlanul hullámzik és ugrál. (Talán pontosabb ez a megfogalmazás: direkt hullámoztatják.) Az ugrálás a heti cikkcakkot (reszketést) jelenti. A hullámzás egy hosszabb távú dolog, lehet két-három hetes, pár hónapos pár éves hullámzás.

Azért szükséges általában hullámzás, mert ebből ered a spekulálók és a bankok nyeresége. Azt már kielemeztem, hogy miért nyer, aki a hullámzást csinálja, ill., aki a hullámzást nyomban követi. A lényeg, hogy olcsón vesz, drágán ad el. És veszít, aki egyszeres fáziskéséssel követi hullámzást és még nagyobbat veszít, aki kétszeres fáziskéséssel követi a hullámzást ezek általában a kicsik.

A másik spekulációs nyereségforrás, hogy sok helyre tesznek ide-oda pénzeket, kvázi sok lábon állnak.

Tulajdonképpen a bankok a hullámzással csalják be, a kicsiket. Ezért is érdekük a bankoknak a hullámzás.  Mert egy kicsi megnézi: hűha itt voltak ilyen hatalmas nyereséget adó szakaszok. Akkor tegyünk be ide pénzt, hátha én is egy évben 10-50%-os nyereséget tudok szerezni. Csakhogy ez a gondolkodás kevés.  Ennek ráfaragás lesz a vége.

Még egy példa. Pl. valaki, vesz 1 millió Ft-ért értékpapírt, és annak leesik az árfolyama, gyorsan 800 ezer lesz belőle. És ez a valaki megijedve visszaváltja (eladja) a befektetését, akkor kinek a tulajdonába kerül a bennmaradó pénz? A többi befektetőjébe nem nagyon, mert az eladás inkább lefelé viszi az árfolyamot. Elsősorban, főleg bank (pénzintézmény, brókercég stb.) széfjébe marad, az ő tulajdonába kerül ez a pénz, jelen esetben az 1 millió és a 800 ezer különbsége, a 200 ezer Ft. 

Ez azt jelenti, hogy a bank és a kicsi, a kisbefektető ellenérdekeltségű. Szóval nem kell bedőlni hangzatos szövegeknek. És minden banki (bróker, stb.) tájékoztatást erős fenntartással kell kezelni. Itt van pl. az arról szóló tájékoztatás, hogy melyik befektetést milyen időre ajánlják, és kinek. Szóval ennek is csak a fele igaz.

És az egész viszonyt is jellemzi. Ismétlem a bankok és a nagyok, erősen összefonódnak. A kicsik állnak a másik oldalon.

Mi van, ha valaki betesz, 1 milliót és gyorsan felemelkedik az árfolyam, abból 1,2 millió lesz. És ez a valaki okosan úgy dönt, hogy kiveszi. A nyereség másik oldala, a veszteség ez esetben 200 ezer Ft, elsősorban a többi befektetőt sújtja, mert a kivétellel csökken az árfolyam. Szóval ki van ez találva, nyereség banké (és a nagyoké) a veszteség a kicsiké.

A befektetések negyede, harmada sajnos szivatós befektetés. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül megjelenés után, vagy később gyorsan erősen leesik az árfolyam, és nagyon sokáig ott marad, 4-8 évig azon a szinten ugrál. (Egyébként ez is csinált dolog.) Aki (kicsikről van szó), ilyent vesz, az ráfarag. Valahogy ezeket el kell kerülni, de elég nehéz. A kicsi csak abban reménykedhet, hogy a befektetések többsége azért hónapok alatt, esetleg 1-2 év alatt szükségszerűen hullámzik. Ha döntően csak szivatós befektetések lennének, akkor nem fektetnének be a kicsik, és ez a bankok és a nagyok, ráfaragását jelentené.

Itt térek ki arra, hogy tulajdonképpen az lenne az ideális, ha kicsi amint észleli az árfolyamesést, pl. 1-2%-os esésnél már kivenné a pénzét. Csakhogy ez is nehéz ügy.  Mert leesik 1-2%-kal, de akkor az hihető, hogy csak a szokásos ugrálásról van szó. Pár nap alatt leeshet 5%-kal és mire kicsi ezt észleli és intézkedik és mire visszaváltja már 5-10%-os veszteséget könyvelhet el. Pláne, ha nem is figyel oda. Szóval ki van ez találva. Amennyire lehet, követni kell és még a leesés elején kell kivenni a pénzt.  Nagy valószínűséggel nem lehet követni a gyors leesést, akkor viszont már érdemes bennhagyni és bízni abban, hogy lesz felfelé menő hullám.

És amikor ez a hullám visszafordul és már eléri nyereséget, akkor kell kivenni, de nem előbb. Az emberek általában pont fordítva gondolkodnak, ha leseik a pénzük, akkor megijednek és kiveszik a pénzük. A bankok és a nagyok pont erre számítanak. Ez az ő nyereségük. Az is hiba: na végre emelkedik, akkor gyorsan vegyük ki, akár áron alul is. Ez is veszteség a kicsiknek, a banknak nyereség.

Visszatérve, milyen befektetést érdemes venni. El kell kerülni a szivatós befektetést, mondjuk úgy, ha egy befektetés tartósan hullámzik, akkor az valószínűleg (de nem biztos) továbbra is hullámozni fog, vagyis az nem lesz szivatós, de ez sem biztos.

Továbbá nem szabad olyan befektetést venni, ami éppen szárnyal felfelé, vagy éppen saját csúcsát döntögeti. Ha túl jól alakul egy befektetés az utolsó évben fél évben, kettő hónapban, akkor pl. a hullámzás miatt, is valószínűleg lefelé fog menni. De azért is mert ez a becsalgatási trükk. Ugyanis az emberek ez esetben is fordítva gondolkodnak: ez jól megy, szárnyal, akkor veszek. A bankok, és nagyok pont erre számítnak. Sokan vesznek, és ezután leesik, vagy leejtik az árfolyamot, és így nyernek a bankok és a nagyok. Tehát olyan befektetést érdemes venni, (ez lehet deviza is) amely szinte biztosan hullámzik, és amely az alsó pontja körül van, de már nem esik lefele. Vagy esetleg, (a végső határ), ha középen van, de felfelé halad. (Egyébként is érdemes vétel előtt egy kicsit alaposabban tanulmányozni, a befektetés grafikonját.)

Ha nincs ilyen, akkor inkább a biztonságos betétet kell választani.

Mikor érdemes eladni, kivenni pénzt?

Mikor az árfolyam úgy áll, hogy van egy tisztességes rendes nyereség, pl. az átlagos kamatoknál 1,5-ször 2-szer magasabb nyereség  De vigyázat itt sem szabad sokáig várni. E szempontból is pont fordítva gondolkodnak az emberek: dehogy veszem, most ki, hiszen szárnyal felfelé. De megint azt kell látni, hogy szükségszerű a hullámzás, ami fenn van, az visszaesik. És valószínűleg oly kiszámíthatatlanul és gyorsan esik vissza, hogy akkor már késő lesz. Meg kell elégedni egy viszonylag kisebb nyereséggel.

Ha kiveszi a pénzt, akkor az nem jelenti azt, hogy akár ugyanoda, később mikor lenn lesz árfolyam, ne tegye vissza.

Tehát érdemes a nyereséget hozó befektetéseket kivenni, viszonylag kisebb, de az átlagosnál nagyobb nyereséggel megelégedni.

És érdemes a stagnáló befektetéseket is kivenni, ha azok a befektetés összege körül stagnálnak, ugyanis stagnálás az egy relatív veszteség. Viszont ez a veszteség nem akkora, hogy emiatt érdemes bennhagyni.

És emlékeztetőül érdemes a nagyobb veszteségbe befutó befektetéseket bennhagyni, ha jó esély van a hullámzásra.

És azért azt is hozzá kell tenni, hogy pl. nagyobb veszteség válságszakaszban nagyobb, mint nyugis szakaszban.  Vagyis válságszakaszban, pl. a 10-15-20%-os veszteségbe futó befektetést érdemes kivenni, ez ekkor még relatíve kisebb veszteség. Nyugis szakaszban ezt nem érdemes kivenni.

Mindez attól is függ, hogy befektető kibír egy lehetséges 3-4 éves hullámvölgyet, mert eddig is eltarthat, amíg újra nyereséges lesz befektetés.

Végezetül azt mondom, ha mindezt tudja és teszi a kicsi, akkor is ráfaraghat, csak kisebb eséllyel. Mindez arra jó, hogy kisbefektetőnek nagyobb esélye lesz arra, hogy az átlagos kamatnál egy kevéssel nagyobb nyereséget tudjon elkönyvelni, feltéve, ha figyeli az árfolyamokat. És ha nem is farag rá a kicsi, akkor is egyfajta bizonytalanság nehezedik rá,

És ha egy-egy kicsi netán mégis nyereségesen jön ki, az nem változtat azon, hogy összességében igazságtalan, spekulációra alapuló a jelen pénzügyi rendszere, a jelen pénzpiaci rendszere.

Befejezésül mégis azt tanácsolom, hogy mi kisemberek kerüljük el a kockázatosabb befektetéseket, részvény, értékpapír vásárlásokat és hasonlókat.  Egyfelől, azért az irányítok helyzeti előnyben, vannak. Másrészt, az irányítók részéről, nincs kizárva, lehetséges az olyan kézi irányítás (a játékszabályoktól eltérő), mely a direkt módón (belenéz a számítógépbe, és egyéni taktikát variál) kopasztja le az egyes kisbefektetőt, vagy azok csoportját.

De ami ezeknél is fontosabb, az erkölcsi okokból való tartózkodás.  Mert azért végeredményben itt az érdemtelen nyerészkedés a cél és ez önzőség akár kicsi akár profi teszi azt. És, hogy mi a jutalma az önző embernek, arról az erkölcs témájú tanulmányrészben elmélkedem. Talán éppen az általános bojkottal lehet véget vetni a piszkos üzletelésnek.

Ismerjük fel a jelenben működő rendszerről, a vezetésről alkotott véleményünk szubjektivitását és lehetőleg korrigáljuk azt. Az objektív rendszerítélet. A kimért, objektív rendszerkritika a fejlődés elengedhetetlen része. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A következőket kellene pontosan felismerni.

Az egyén jelen helyzete (hatalmi, vagyoni helyzete, sikeressége) jelentősen meghatározza a jelen, működő rendszerről, ill. a vezetésről alkotott ítéletünk.  Az egyén jelen helyzete jelentősen igazságtalan.

Kezdjük az utóbbival. Azt szinte minden értelmes, jó helyzetű egyén elismeri, hogy a jó helyzetének kialakulásában a szerencse (véletlen) erősen közrejátszott.  A rendszerből eredő igazságtalanságot és a szerencsét nem könnyű, talán sok esetben nem is lehet szétválasztani. Pl. szerencsém van, mert a szüleim gazdagok, műveltek, ez meglapozta a karrierem. Társadalmi (rendszer) igazságtalanság, hogy a szülők helyzete, tudása túlságosan meghatározza gyerek karrierjét. Vagy pl. szerencsém volt, hogy gyakran voltam jó időben, jó helyen. Társadalmi igazságtanság, hogy valós pontos tehetség, tudás mérése helyett, a jó időben, jó helyen tartózkodás számít. A társadalmi igazságtalanságra csak egy példa: több azonos tehetségű tudású, szorgalmú ember helyzete (hatalmi, vagyoni helyzete, sikeressége) jelentősen eltérhet egymástól. Akár szerencsének, akár a társadalmi igazságtalanságnak tulajdonítjuk a helyzetünket, mindenképpen van benne valamilyen igazságtalanság. Ez főleg, akkor jön elő, ha a szerencse nem pozitív, hanem negatív, vagyis az egyénnek pechhe van. Pl. ha szülei szegények, műveletlenek, ha sokszor van rossz időben rossz helyen, stb. Tudományosan talán érdemes ilyen kategóriákat megállapítani: kifejezetten társadalmi igazságtalanság, kifejezetten szerencse, szétválaszthatatlan társadalmi igazságtalanság, szerencse. Pl. az, hogy valaki születetten kevesebb képességekkel, van megáldva, mint a másik, az nem irható a rendszer rovására. Ellenben a rendszer jelentősen  felnagyíthatja e született különbségeket és le is csökkentheti. A jelenlegi rendszer alaposan felnagyítja. Minél fejlettebb és igazságosabb a rendszer annál inkább lecsökkent az önhibán kívüli szintén szerencsén múló különbségeket. A rendszerből adódó igazságtalanságokról nem is beszélve. Persze, erre egyesek mondhatják: a szerencse nélküli élet felettébb unalmas.  Erre a következőket válaszolom. Azért erről hallgassuk meg a szerencsétlen emberek véleményét is. A másik megjegyzés: attól nem kell félni, hogy a szerencse tényezője teljesen eltűnik, csak a csökkentésről lehet szó.

A lényeg az, hogy felismerjük: helyzetünk kialakulása részben igazságtalan.

E felismeréssel talán könnyebb a másik felismerést megtenni: a jelen rendszerről, vezetésről alkotott véleményt jelentősen maghatározza a jelen helyzetünk. Aki nyitott szemmel jár, az ezt tapasztalhatja, de statisztikailag is kimutatható. Ha készítenének ilyen statisztikát, akkor a következő eredmény jönne ki, amely egyben kijelöl néhány kategóriát is.

Azon kevesek véleménye, akiknek helyzete (vagyoni, hatalmi helyzete és sikeressége) jó, kiváló és a működő vezetés tagjai: a rendszer jó, a vezetés jó, kiváló. Az ő véleményük a leginkább megjelenő, és meghatározó.

Azon kevesek, de azért az előzőnél nagyobb réteg, véleménye, akiknek a helyzete jó, de nem tagjai a működő vezetésnek: a rendszer jó, csak a működő vezetéssel van baj. Az ő véleményük kevésbé meghatározó, de azért meghatározó.

A közepes helyzetű emberek (nem tagjai a működő vezetésnek) véleménye megoszlik, ill. középszerűen vélekednek a rendszerről. A működő vezetést inkább gyengének tartják. Az ő véleményük gyengén meghatározó, bár ők vannak talán a legtöbben.

Akiknek a helyzete rossz, az átlagosnál rosszabb, azok véleménye általában mind a működő rendszerről, mind a vezetésről általában negatív, rosszalló. Bár ők is sokan vannak, véleményük szinte nem számít.

Több helyen beszélek arról, hogy rendszer változtatása fontos, e nélkül nincs egyenletes fejlődés, csak válságokkal, háborúkkal tűzdelt és a lehetségesnél lassúbb fejlődés van. Rendszerváltoztatás pedig nincs rendszerkritika nélkül. Tehát a rendszerrel elégedett emberek véleménye (nincs rendszerkritika) eleve torz, káros. Ugyanakkor a rendszerrel elégedetlen emberek negatív véleménye is lehet túlzott és ezért torz, káros.

A rendszerkritikát többek között csökkenti ez látszólag bölcs meggondolás is: jó hát most eddig jutottunk, szüleink rosszabbul éltek, és az ő szüleik még rosszabbul, majd szép lassan csak haladunk előre. Ez azért csak látszatbölcsesség, mert megszünteti a rendszerkritikát. Rendszerkritika nélkül viszont nincs egyenletes és viszonylag dinamikus fejlődés.

A lényeg a következő: fel kell ismernünk, hogy a működő vezetéssel, rendszerrel szembeni ítélkezésünk erősen szubjektív. A szubjektivitás legerősebb tényezője, az hogy az adott helyzetünk szerint ítélkezünk. Minél erősebben szubjektív, annál gyengébben objektív (pontos valóságos, való problémákra figyelő) az ítélkezés. (Az ilyen esetekre mondhatjuk még: fordított arányban állnak egymással, reciproka egymásnak, inverzek, negatív visszacsatolás, stb.) Ezért a felismerés után arra kellene törekedni, hogy szubjektivitásunk csökkentsük. Ezt pl. úgy érhetjük el, hogy ítélkezésünk során megpróbálunk egy más helyzetben levő, pl. egy rosszabb helyzetű ember szemszögéből vizsgálódni. Vagy, ha jó helyzetben vagyunk, akkor eleve egy fokkal szigorítjuk a rendszerkritikánkat, ha rossz helyzetben vagyunk, akkor egy fokkal enyhítjük. Ugyanakkor az objektív ítélkezés eleve valamennyire rendszerkritikus, de nem esik túlzásokba. Továbbá az objektív ítélkezés valamennyire figyelembe veszi a szükségszerűen lassú rendszerfejlődést, de nem annyira, hogy ez meggátolja az objektív és kimért rendszerkritikát.

Egy kis vezetéspszichológia. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A diktatórikus (elsősorban diktatórikus hajlamú) vezetés, vezető, mint pszichológiai fogalom, kategória nem azonos a diktatórikus vezetéssel, mint társadalmi fogalommal, kategóriával, de kétségtelenül jelentősek az átfedések.

Rendszer szempontjából a viszony a következő. Anélkül, hogy kialakulást firtatnánk, a következő kategóriákat állapíthatjuk meg: erősen diktatórikus hajlamú vezetés, közepesen diktatórikus hajlamú vezetés, enyhén diktatórikus hajlamú vezetés, enyhén demokratikus hajlamú vezetés. Persze a kategóriák nem pontosan körülhatárolhatók.  Ugyanakkor rendszer demokrácia szintje a sok rendszertényező miatt legalább százas skálás mérhető. Mondjuk így: államkapitalizmus minimum 35-ös maximum 45-ös demokrácia szintre képes. Ha egy közepesen diktatórikus hajlamú vezetés kerül hatalomra, akkor a rendszer demokrácia szintjét le tudja vinni a 35-ös demokrácia szintre. Ez kb. egy enyhe diktatórikus szint. Így is fogalmazhatunk: csak 35-ös szintre tudja levinni. Vagyis ebben az esetben a közepesen diktatórikus hajlamú vezetés kénytelen enyhén diktatórikus lenni.

Pszichológiai szempontból azokról az emberekről van szó, akik ha valamilyen vezető pozícióba jutnak (ilyen rengeteg van, szülő, csoportvezető, alkalmi vezető és hosszabb kinevezésű, stb.), akkor sajátosan kezdenek viselkedni, cselekedni. Egyébként ez egy jelentős pszichológiai réteg, idetartozhat az emberek akár 10%-a is.  Mivel az emberek nagy százaléka ilyen ezért ez nem jogi kategória. Én nem ítélem el a diktatórikus hajlamú embereket, lehet hogy én is ilyen vagyok, de a problémával foglakozni kell a tudománynak, és a politikának.  Ugyanakkor itt sincs éles határvonal. Illetve valójában sok kategória van: enyhén demokratikus, enyhén diktatórikus, közepesen diktatórikus, erősen diktatórikus vezető. Mint mondtam elsősorban a viselkedés és cselekvése határozza meg ezt a réteget és nem a gondolkodása, még kevésbé a véleménye. Ugyanis arról van szó, hogy az ember egy olyan fura szerkezet, amelynek a tudat alatti, mélyebb érzelmei, gondolatai nem kerülnek nyilvánvalóan a felszínre. Pontosabban, ami felszínen látszik, az nem mindig egyezik meg a mélyben találhatóval. Ez általában nem szándékos, torzítás, de van amikor az. Ezért a diktatórikus vezetőt a viselkedése, cselekvései alapján lehet felismerni és ezen viselkedésből, cselekvésekből lehet következtetni a mélybe lejátszódó érzésekről, gondolatokról.

Nem szabad a különböző sztereotípiák fogságába esni. Az egyik hamis sztereotípia, hogy diktatórikus vezető az egy durva parancsolgató, ember. Őt általában nem szeretik, sőt gyűlölik. Egy másik hamis sztereotípia, hogy diktatórikus vezető valamilyen ledér, önző hedonista életet él. Ugye itt a mulatózó és testi örömökben, anyagi javakban dúskáló nagyúr képe villan be. Ezek nem igazak. A diktatórikus vezető is lehet kedves, udvarias, igaz ez azért ez egy kicsit más kedvesség udvariasság. A diktatórikus vezetést is szerethetik sokan, sőt hatalmas népszerűségnek is örvendhet. Igaz ez azért nem hosszabb távú, és főleg nem történelmi távlatú. A diktatórikus vezető is élhet szerény, szinte puritán és un. tisztes polgári családi életet.

De mik is azok a viselkedési jellegek, amelyekről itt beszélek. A diktatórikus vezető ragaszkodik hatalmához, a pozíciójához. Azt inkább erősíteni igyekszik, nehezen viseli el, ha gyengül, netán megszűnik. Konkrétabban: szinte sohasem mond le. A diktatórikus vezető szinte soha nem gyakorol önkritikát, és a vele szembeni kritikát nehezen viseli ill. a mélyben általában nem fogadja el. A diktatórikus vezető nem hoz olyan intézkedést, döntést, amely az ő érdekével elsősorban hatalmi érdekével, másodsorban vagyoni érdekével ellenkezik. Itt azért meg kell állni: ugyanis diktatórikus vezető is taktikázhat (sőt jellemzően taktikázik), és rosszul is taktikázhat, vagyis elszámolhatja magát.  Taktikázhat, vagyis rövid távon beáldozhat ( csökken a népszerűsége, vagyona, ritkán hatalma), egy hosszabb távú megtérülés reményében. A diktatórikus vezető, intézkedései döntései általában hosszabb távon, a  vezetettek számára nem jók, nem hasznosak, pontosabban a lehetséges jóságtól, hasznosságtól elmarad. Persze ilyen döntést, intézkedést a buta de enyhén demokratikus vezető is hozhat. Tehát ami egyértelmű, kézzelfogható tényező, jellemvonás, az hogy a diktatórikus hajlamú ragaszkodik hatalmához, arról nem mond le és nincs önkritikája.

Innen viszont megint nem bizonyítható csak valószínűsíthető feltételezések következnek.

A diktatórikus hajlamú vezető saját magát különbnek, sokkal különbnek, elsősorban okosabbnak tartja, mint az általa vezetett embereket. A diktatórikus vezető ezáltal lenézi, az általa vezetett embereket. A diktatórikus hajlamú vezető meg van győződve arról, hogy ő legalkalmasabb a pozíció betöltésére, és még magasabb pozíció betöltésére is alkalmas lenne. Még az önzősége ellenére is ő képes a vezetetteknek a legjobbat nyújtani. Ezért a hatalmának a megtartása növelése,  mindenki érdeke. ( Ezt nevezhetjük torzított vezetői elhivatottságnak.) A hatalom, megtartása, növelése, számára tehát elsődleges fontosságú. Mindezek összességében azt eredményezik, hogy vezetettek érdeke, számára másodlagos lesz.  Ebből pedig az következik az, hogy a döntési intézkedései a vezetettek vonatkozásában lehetséges jóságtól, hasznosságtól elmaradnak. A diktatórikus vezetésnek vannak más jellemzői is, ezekről később lesz szó. Pl. az hogy sunyin, vagy nyíltan kicsinálja az őt kritizálót. Újra kihangsúlyoznám, a felismerhető, és bizonyítható jellemvonása, az hogy nem mond le, önként szinte soha, akkor sem, ha nagyobb hibát követ el. Felszólításra csak akkor mond le ha az már szinte kényszer.  Másodsorban az, hogy nincs önkritikája, ill. az önkritikája a kritika hatására sem, szinte sohasem jelenik meg. Annál diktatórikusabb hajlamú a vezető minél jobban, erősebben nyilvánulnak meg a felsorolt jellemvonások.

Átlagos normális állapot (enyhén diktatórikus a vezető) ha egy vezető már egy közepes hibára lemond, ill. a társától az ilyen lemondást elfogadja. Illetve, ha viszonylag gyakran gyakorol (pl. minden ötödik kritika után) önkritikát.

Érdemes még legalább megemlíteni a következő problémát. Gyakori hogy egy enyhén diktatórikus hajlamú vezető (ez egyébként az átlagos állapot) egy közepesen, erősen diktatórikus vezetés része lesz. Ez a besodródás, egy érdekes lélektani probléma, a lényeg viszont az hogy ez gyakori jelenség.

Lehet, hogy én magam is diktatórikus jellemű ember vagyok. Mindezt csak azért akartam az elején tisztázni, mert ebben tanulmányba elég sokat szapulom a vezetőket, legalábbis úgy tűnhet. A kedves olvasónak azonban meg kell értenie, hogy nem az irigység netán a puszta gyűlölködés beszél belőlem. Egyszerűen arról van szó, hogy a társadalomtudományos elemzés nem mehet el e problémakör (a vezetés szerepe, jellege, gondolkodása, stb.) mellett.

Ugyancsak úgy tűnhet, hogy szapulom gazdagokat, nagyvállalkozókat. Az ő helyzetük és ebből adódó gondolkodásuk, viselkedésük, cselekvéseik hasonlók a vezetők helyzetéhez, nyilván vannak lényeges különbségek is. Valószínű, hogy az én gondolkodásom is megváltozna, ha gazdag lennék ( a gazdagok alatt mindig a dúsgazdagok (a leggazdagabb 0,05%-ra) gondolok. Szerintem több előnye van annak, hogy az átlagos ember helyzetéből látom a társadalmat, mint hátránya.

A vezetői lélektorzulás.

Van egy mese, amelyet meg kellene írni. Volt egyszer egy, inkább sok királyfi, aki arról álmodozott, hogy ő lesz a bölcs, és népe által szeretett uralkodó. Elképzelte, ahogy országa felvirágzik minden téren,  boldog és nagyszerű emberek hoznak létre világhírű alkotásokat, mert ő jól kormányoz. És őt pedig élteti az ujjongó tömeg.  Ez igen -  mondják belföldön és külföldön egyaránt -  az szinte csoda, ami ebben az országban történt, csoda amit ez az ember, a bölcs király tett. Nos ebből a királyfiból gyakran, mondhatnám jellemzően a nép által gyűlölt uralkodó lesz, ünneplés helyett a magányos megvetett öregkor, rosszabb esetben a kivégzés vár rá. Sok oka van annak, hogy idáig eljut, de talán a legfőbb ok éppen a kiindulópont, vagyis a fenti álom. Mily igazságtalan a sors, gondolhatjuk, de valójában nem az. Miről is szól ennek a vezetőnek az álma: elsősorban önmagáról. A vezetés nem erről szól, nem a nép felett álló bölcs uralkodóról. Kompromisszum, szolgálat, békanyelés, így kell nekiindulni a vezetésnek. Ugyanakkor nem árt ismerni a vezetési ismereteket, a csapdahelyzeteket sem. Nem árt tudni azt, hogy a vezető körül mindig vannak szépszámmal talpnyalók, akik általában ármányosak, aztán vannak az irigyek, a minden vezetőt gyűlölők, és még sorolhatnám. A bölcs és szeretett uralkodó álomképét tehát a vezetőnek zárójelbe kell tennie. Nem rólam szól a történet, hanem a vezetettekről és a vezetésről, így kell nekiindulni, és folytatni minden vezetést. Aki a bölcs és szeretett uralkodó álomképének homályában vezet, az a konkrét helyzeteket rosszul fogja felmérni, rossz döntéseket fog hozni. Mivel ez az álom soha, de mindenképpen sokáig nem teljesedik be, az ilyen vezető az állandó sértődöttség állapotában tévelyeg.

Egyfajta konkrét, egyébként nagyon szerény, óvatos (minimalizált) számolás arra, hogy egy rossz vezetés (mint pl. 2002-2010 közötti magyar vezetés) milyen hatalmas károkat, veszteségeket okozhat a népnek, békeidőben.

Egy ilyen vezetés a csökkenő életszínvonal, az elégedetlenség, a növekvő félelem, és növekvő idegeskedés, a rosszabb egészségügyi ellátás következtében (egy 9-10 milliós népességnél) 1 millió ember átlag-életkorát rövidíti meg 1évvel.  Ez egyébként az egész népességre vonatkozóan kb. 0, 8 hónapi átlagéletkor-csökkenést jelent. (Tudjuk, hogy a magyar átlagéletkor kb. 5 évvel rövidebb, mint a fejlett nemzeteké. Valahogy ez az 5 év összejött. Leginkább úgy hogy nálunk a rossz vezetések következtében, előálló rosszabb helyzet miatt, lassabban nő az átlag-életkor, mint a jó vezetésű, jól működő országokban.)  A végeredmény, a konkrét helyzetben, mégis az hogy van itt  1millió emberi életév, ami legalább 10 ezer ember teljes életét, pontosabban halálát jelenti. Tehát nagyon-nagyon szerény, visszafogott számítás alapján egy 4-8 éves rossz vezetés (10 milliós népességnél) minimum 10 ezer ember életéért felel. Ha ezer vezetőre leosztjuk ezt a 10 ezer embert, akkor egy elit vezető minimum 10 ember halálát okozta. És nagyon visszafogottan mondjuk azt, hogy ez gondatlanságból előidézett emberölés. Mekkora büntetés jár a hatályos jog szerint annak, aki gondatlanságból 10 ember halálát okozta?  És ha ezt az ezer elitvezetőt rangsoroljuk, akkor mi jár annak a 10-50-100 legfelső vezetőnek, a jog szerint, aki fejenként legalább 50-100-500 ember gondatlanságból elkövetett emberölés bűnét követte el?

Amikor mérlegelünk, ki, mit követett el, mit érdemel, ki, mennyiben felelős, akkor ezt a számítást érdemes felidézni. Remélhetőleg a jövő statisztikai és jogrendszere egy pontos számítást és pontos törvényt, pontos szankciót fog létrehozni a vezetés felelősségének vonatkozásában.

A felelősen gondolkodó, politizáló azért rangsorolja bajokat, problémákat. Rengeteg baj, probléma van és ezek nem is lényegtelenek. Pl., megjelennek a rasszista, újfasiszta (Árpádsávos zászlót lengető) csoportok. Pl. parlamentben is, szinte naponta hangzanak el zagyva, ostoba kijelentések, és parlament ezt lényegében megengedi, elfogadja. ( Ha ezekből törvény lesz, akkor már valóban nagy baj van. De általában megmaradnak verbális ostobaságok kategóriájában.) És még hosszan lehetne sorolni a bajokat, problémákat. De hol vannak ezek ahhoz, hogy adott esetben emberek millióinak az élete romlik, nemcsak anyagi vonatkozásban, de minden szinten. Tehát milliók közérzete romlik, és emberek, ezrek, tízezrek pedig visszavonhatatlanul, végérvényesen elhaláloznak. Azt gondolom ehhez mérten, sok baj, probléma eltörpül.