1984

Orwell:

Köszönöm Kivaghy írótársamnak, a senki által nem halott írótársnak, h most végre visszafogta magát, és saját könyvemről én beszélhetek először.

De előtte reagálnom kell Szathmáry írótársam néhány mondatára. Ez nem kritika akar lenni, bár az építő kritikával semmi baj, hanem kiegészítés. Szóval azért nem minden háború, felkelés, netán forradalom értelmetlen hüleség. Én azt mondom, h. a háborúk, felkelések, harcok  nagyobb része, valóban értelmetlen ostobaság, -  hódító jellegű, vagy a rosszak harca. A rosszak harcának is van több változata, ebbe most nem mennék bele. Szóval a háborúk, harcok, felkelések nagyobb része értelmetlen baromság, sőt az emberi baromságok közül az egyik legnagyobb.

Tulajdonképpen az én könyvem is egyik szegmense, a rosszak háborúja. Erről majd később, bővebben.

Még annyit, h. szinte minden harcban, háborúban erre hivatkoznak a felek: megvédjük a békét, a szabadságot, a becsületet.

De nyilván ez a hódító részéről, kamu, ürügy, ahogy a rosszak háborújában sem lehet igaz érv.

De a háborúk, felkelések (forradalmak) kisebb része azért jogos és értelmes. Pl. a tisztán védekező háború, harc. Amikor az egyik fél egyértelműen rossz, agresszor, a másik védekezik. Ilyenkor a védekező, valóban a szabadságát, a békéjét, a becsületét védi. Tulajdonképpen elsősorban az életüket, ill. jólétüket védik meg az agresszor ellen.    Szóval ilyen is van, ne gondolja az olvasó, hogy minden harcoló, háborúzó fél mindig rosszat cselekszik. De az tény, h a behinek háborúja, a polgárháború is, aztán a hinek elleni háború is óriási baromság volt, hiszen fölöslegesen szenvedést, halált okozott. És a hinek? Azt gondolom emberi szemszögből ők voltak a másik oldalon levő rosszak.  Talán kevésbé  voltak rosszak, mint a behinek, de én, mint ember nem tudok velük egyetérteni. Lehetett volna humánusabb megoldás is.

Most viszont rátérnék a saját könyvemre az 1984-re.

Igaz, már sok mindent elmondtak róla eddig, amikkel én egyébként nagyjából egyetértek.

Ez valóban egy színtiszta disztópia, valóban a kemény, kegyetlen  diktatúra leírása.  A diktatórikus rendszer leírása.

Csak másodsorban szól a társadalmi tudatról az emberek pszichéjéről.

Akkor mindjárt ezzel kezdem (az emberi tudat vonatkozással) és rá is csatlakozom Szathmáry könyvére. A behinek társadalmának elemzése valahogy úgy fejeződött be, h az emberi hülésegnek van vagy hét-nyolc szintje, és ebből a behinek csak egyet-kettőt képviselnek tisztán, erősen a többi hüleség-szintet (vagy hüleség-faktort) csak éppen, de ez is elég, h egyfajta bolondokháza alakuljon ki. Nos az én könyvemben egy másik hüleség-faktor jelenik meg tisztán erősen és ez: a gonoszság. Pontosabban erre jobban illik a „pszichés torzulás” kifejezés.  A behinek nem voltak gonoszok, csak dilinyók  (frázishívők, logikátlanok, stb.) voltak, ez is egyik betegsége az embereknek, a  gonoszság azonban egy másik lelki betegség.

Szóval a társadalmi tudat és a rendszer állandó kölcsönhatása miatt a rendszer is hat az emberi tudatra. Egy átlagos emberi társadalomban (nem Óceániában) az ember csak egy-két százaléka, aki keményen gonosz, húsz-huszonöt százalék csak fél-gonosz.  Óceániában ez a diktatúra miatt a duplájára ment fel.  De térjünk vissza az átlagos pl. a 2022-s kor emberi tudatára.

Az első kérdés: az emberek negyede hogyan képes mégis elrontani, bizonyos helyzetekben, időszakokban terrorizálni az emberek többségét?

A másik kérdés: nem túlzás, ez a huszonöt százalék? Hiszen az emberek annyira jó szándékúak. Igénylik a szeretetet, elismerést és dolgoznak is érte.

Igen, csakhogy az önző elismerésvágy átfordulhat gonoszságba. Vagy, eleve gonoszság. A másik, ami miatt az emberek jobb indulatúnak tűnnek, mint amilyenek a valóságban, h. hazudnak, álszenteskednek. Pontosabban szinte senki nem dicsekszik azzal, h. ő önző és gonosz. Sőt az emberek ezt annyira szégyellik, h. maguknak is hazudnak.

Néha azért kivillan az emberek éles foga, igazi énje, pl. ott van a kárörvendés, a presztízsharcosság, a dafke-viselkedés és még lehetne sorolni. Pl. hová tegyük azt a jelenséget, hogy amikor kétmilliárd a lottónyeremény kétszer annyian játszanak, mint amikor egymilliárd. Egymilliárd nem elég? Ezt betehetjük: „az ember mérhetetlenül kapzsi” kategóriába. Hová tegyük azt a jelenséget, h. amikor az ember büntetlenül hatalmaskodhat, akkor biza a többség elkezd hatalmaskodni. Igaz a másik oldalon ott vannak a jótettek, a segítőkészség, a szeretetvágy, a hasznosságérzet igénye, és a többi. De lehet, h. ezek többsége szintén önző indíttatású?

Visszatérve, márpedig, ha valaki másoknak és önmagának is hazudik annak igazi énjét nagyon nehéz kiismerni.  A gonoszságot én eddig tagadtam, és most is ambivalens vagyok e kérdésben. De arra az emberre, akinek a legfőbb célja a hatalom, és ezért minden eszközt megengedhetőnek tart, beleértve, a kínzást az ölést arra nincs jobb szó, mint: gonosz.

A hatalomnak lehet több célja, de ha gonosz emberek gyakorolják, akkor a hatalom elsődleges célja a hatalom öröme. És mellette a manipuláció, az átverés öröme. Mindezekről még szó lesz.

De az tény, h. az én könyvem az 1984, a diktatúráról szól, és arról h. a gonoszok és a fél-gonoszok hogyan képesek terrorizálni az egész társadalmat. De én is elmondhatom, amit már Huxley és Szathmáry is kihangsúlyozott: csak azt ne higgyük h. a fikciónak tűnő könyv, valóban teljesen fikció, ami kilométerekre van a valóságos emberi tudattól a potenciális társadalomtól.

Hiszen pont arról van szó, h az én könyvem is egy valóságos náci és egy szovjet diktatúra után született meg. Az ember a történelem során már többször bebizonyította, h. szinte lehetetlen olyan szörnyűséget, akkora ostobaságot kitalálni, amit az ember már nem tett volna meg. Mert éppen ez a legnagyobb képtelenség, h van a génsebész az űrállomást építő lassan a Marsba utazó ember, aki látszólag tele van jóindulattal,  - de aki ezen közben létrehoz számtalan öldöklő hódító háborút, inkvizíciót, náci és szovjet diktatúrát, és hasonló borzadályokat,- ez olyan ellentmondás, amit képtelenség megérteni.

Könyvem egyik célja: vigyázat emberek, már voltak, vannak is és a jövőben is szinte bárhol kialakulhatnak totális kegyetlen diktatúrák, amelyekben a gonoszok uralkodnak. És nem a mesében volt, van, és az én könyvem sem mesekönyv. Ugyanis korunk egyik hibája, de lehet ez is manipuláció, h. mindent áttesznek a mesék világába. Meg kell érteni, h. Harry Potter, a Csillagok háborúja, Gyűrűk ura, és hasonló könyvek, filmek gonosz uralkodói nemcsak a mesékben léteztek. Hozzájuk hasonlók, csak eleinte nehezebben felismerhetők, a valóságban is voltak, vannak, lesznek. Lehetnek a jövőben és valószínűleg valamennyire meg is jelennek.  Az embereken, a társadalmon, a rendszer múlik, h. mekkora hatalomhoz jutnak. Egyelőre sajnos úgy néz ki, h. meglehetősen nagy, sok hatalmat kaphatnak.

De a tartalom előtt ezért felidézem az 1984 c. könyvben,   utópiák mely kategóriáiba sorolhatók be.

Az egyik kategória, h. milyen társadalmakról szólnak a könyvek. Azt mondtuk h. az összes itt elemzett könyv társadalma kommunisztikus. Abban az értelemben kommunisztikus, h. a magángazdaság, a magánélet, az elkülönülés aránya nagyon kevéske. A családi élet és a kisközösségi elkülönülés is gyenge. Behineknél állandóan kialakulnak egyéni harcoló csoportok, de ezek csak ideiglenesen összeálló, tehát nem igazi kisközösségek.

Kommunisztikus, mert a másik oldalon, erős állam, szinte minden közös, stb. Nincs különcködés, elkülönülés.

Igen, csakhogy az elkülönülési dimenzió csak a társadalmak  harmadlagos dimenziója. Fontos, de két fontosabb dimenzió is van.  A diktatúra-demokrácia szint, ez a legfontosabb. Valamint a végrehajtás alul, vagy felül szabályozottsága. Másképpen a fegyelem-szint.  Ez a második legfontosabb. Ezután jön az elkülönülés.

Nézzünk egy példát:

Adva van egy közösség, mely egy nagy közös házban lakik. És közös földet művelnek, közösen. Ami azt is jelenti állandó a kapcsolat, állandó az alkalmazkodás.

Mellette a másik közösség külön házakban, sőt külön farmokban él, dolgozik. Persze nekik is vannak közös dolgaik, (pl. a piac közös), ők is találkoznak ők is közösséget alkotnak, csak másfélét. Egyébként mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, de erre még visszatérek.

Az a közösség, amelyik közös házban lakik, stb., a döntéseit meghozhatja diktatórikusan és demokratikusan. Ha egy nagyon erős szinte egyszemélyes vezető van, és ez ráadásul diktatórikusan kormányoz, akkor ott diktatúra van. Most nem térek ki, h mit jelent h „diktatórikusan kormányoz”. Ugyanakkor ez a közösség hozhat demokratikusan is döntéseket, pl. hogy minden fontosabb döntésük szavazással jön létre. Tehát jelentéktelen az elkülönülés, de magas a demokrácia. A külön farmokban élő közösség is néha gyűlést tart, itt is lehet egy diktatórikus főnök, vagy lehet demokrácia és szavazás. Az elkülönülés tehát más, mint a demokrácia.

A demokrácia a döntéshozás módja. Ezután jön a végrehajtás.

Az igazi demokráciában a közösen hozott döntéseket fegyelmezetten végrehajtják.   Ehhez kellenek törvények, ellenőrzések, stb. Ez már a végrehajtás fegyelmezettsége, amely összefügg, de másról szól, mint a demokráciaszint (a döntéshozás).

A végrehajtás fegyelmezettsége annyiban függ össze a demokráciával, h. a diktatúrában a döntéshozó diktátor szereti a végrehajtást is magához ragadni: viszont a diktátor nem biztos h fegyelmezett rendszert hoz létre, valószínűleg amolyan féloldalas fegyelmezettség jön létre – csókosoknak sok mindent szabad, - ellenfeleknek szinte semmit.  Ha demokrácia van, akkor a közösség kénytelen igazságos és demokratikus végrehajtó szerveket létrehozni. Azt nem teheti meg, hogy a közös döntés végrehajtását rábízza egy diktátorra. Mert ekkor a közös döntés előnyei nyilván eltűnnek. 

Amúgy pedig a fegyelmezettség vonatkozásban, az arany középút az optimális. A túlzott fegyelem sem jó, de túlzott engedékenység sem. A fegyelmezetlen közösségekben anarchia alakul ki, ami általában a kiskirályi diktatúrához vezet. A túl fegyelmezett társadalom pedig önmagában is diktatúra jelleget ad a társdalomnak.

Szóval van összefüggés, de ez (végrehajtás fegyelmezettsége) a társadalmak másik dimenziója.

A példára visszatérve a közös házban élő közösség, pl. demokratikusan dönt, és ennek végrehajtása történhet nagyon szigorúan fegyelmezetten, vagy túl lazán, vagy közepesen.

És a külön farmokban élő közösség törvényeinek végrehajtása szintén történhet túl szigorúan, vagy lazán, vagy éppen a kellő fegyelmezettséggel. A lényeg h. nem szabad a három dimenziót (diktatúra-demokrácia,  - végrehajtás fegyelmezettsége,  - elkülönülés foka) összekeverni, egybe mosni.

A három dimenzió.

1. Annál jobb minél nagyobb a demokrácia a közös döntéshozás.

(Egyébként könyvet lehet írni  az indoklásról)

2. A végrehajtás fegyelmezettsége -  maradjon középen.

(Egyébként könyvet lehet írni az indoklásról.

3. Az elkülönülés foka (állam nagysága, erőssége, stb.)  – általában szintén a közepes az optimális.

(Egyébként könyvet lehet írnia az indoklásról.)

A három dimenzió, ekkor illeszkedik össze.

Tehát egy kommunisztikus rendszer, ahol egyébként demokratikus a döntéshozás, és a végrehajtás is középutas, összességében jó-közepes rendszer, csak az a hibája, hogy az elkülönülés foka túl kicsi.

Van azonban két további dimenzió is:

4. A fegyelmezettség elérésének, (többnyire a manipuláció) nagysága és stílusa, rendszere. Tulajdonképpen a manipuláció nagysága, stílusa, rendszere, sok ok miatt, amit itt nem fejtek ki, a második legfontosabb rendszerjellemző.

5. A technikai szint. (Ez utóbbi a nép jóléte boldogsága szempontjából azért ötöd rangú, mert egy diktatúra a maga technikáját elsősorban rossz célra, pl. háborúra fogja használni, a demokrácia pedig többnyire jó célra, pl. egészségvédelemre fogja használni. Ha háborúra, egyéb rosszra használja valaki a technikát, akkor a fejlett technika negatív, ha békés jó célra használja, akkor pozitív. De még az ötödik dimenzió is fontos, csak kevésbé, mint a többi dimenzió, hiszen a pozitív-negatív volta, a fontosabb dimenzióktól függ.)

Néhány összehasonlítás keretén belül megérthetjük a felsorolt rendszer-dimenziókat. Egy negatív irányú tízes skálán (a tízes a legrosszabb) osztályozok.  

Az általam leírt Óceánia totális diktatúra, mert nagyon kevesek döntenek, parancsolnak (9). A végrehajtás abszolút túl szigorú kegyetlen túl nagy fegyelem van (9).  Nincs semmilyen elkülönülési lehetőség magánélet, privát-szféra, stb., ez is szélsőséges, rossz (9).

A manipuláció stílusa (erőszakos-otromba propaganda) (9).

A technikai szint pedig 1990-s.

Hasonlítsuk össze Óceániát a Szép új világgal. Érdekes módon,

sok mindenben hasonlít, szintén kevesen hozzák a döntéseket, stb.. A Szép új világ minden dimenzióban egy fokkal jobb.  Két dologban azonban biztosan jobb. Elsősorban a manipuláció stílusa, nem erőszakos, otromba manipuláció, hanem trükkös.

A trükkös is rossz, de azért két fokkal jobb, mint az erőszakos, otromba. Azért ez 9. helyett 7-s jobb osztályzat. Valamint a szigorúság fegyelmezettség aránya is jobb (közelebb áll a közepeshez, az optimálishoz,) ez is 7.

Ha már itt tartunk a 2020-s USA, Oroszország és India összehasonlítása, az öt dimenzió vonatkozásában (minél magasabb annál rosszabb).

Demokrácia szint: 6, 8, 7, de ez duplán számít, mert a legfontosabb.

Végrehajtás fegyelmezettsége: 7 túl enyhe, anarchikus.  7, túl szigorú,  7 túl enyhe. (Ugyanazon szám, ellentétes okú a rosszaság, de mégis egyforma az ártás.)

Elkülönülés: 6 túl kevés, 4 túl sok, 7 túl kevés.

A manipuláció nagysága stílusa: 8, 8, 7, sajnos az eltérő stílus ellenére az USA-ban sem kisebb.

Technikai szint: 5, 6, 8.

Összesen USA: 38,

 Oroszország: 41  (Kína is ennyi lenne kb.)

India: 43

(Skandináv országok, kb. 32)

Egy lehetségesen fejlett demokratikus rendszer: 24

Óceánia: 54

Szép új világ: 46

(60 a legrosszabb, a közepes 30, a 24 már jó bizonyítványt jelentene. A jelenlegi világátlag kb. 39 ez rossz bizonyítvány.)

Viszont Óceánia is a Szép új világ is meglehetősen stabil rendszerek, úgy értve, hogy váratlan, válságok összeomlás nem várható.

A számokból az olvasható ki, h. a történelem és a jelenlegi állapot sem arról szól, hogy vannak a jók és vannak a rosszak, hanem arról, h. vannak a nagyjából hasonló rosszak. Szóval egyrészt a különbségek nem jelentősek, másrészt az országok rendszerek többsége inkább rosszabb, esetleg közepes bizonyítványt érdemel, mint jót.

Most viszont nézzük milyen körülményekben írtam a könyvet. Egyben válasz, néhány felvetésre kérdésre, pl.:  A könyvben leírt rendszer miért borzalmasabb az 1984-s valóságnál?

1947, 1948 táján írtam a könyvet, 1949-ben adták ki.

Egyébként én is elmondhatom, amit Huxley és Szathmáry írótársam elmondott, h. általában félreértelmezték a könyvem

Általában a szovjet diktatúra a Sztálinizmus leírását látták benne. Természetesen a Sztálinizmus is benne van a könyvemben, de a könyvem az egész világ egyfajta 1948-ban lehetségesnek látszó jövőjéről szól. Sőt talán ez tűnt a legvalószínűbb jövőnek. A könyv írásakor 45 éves voltam, végig éltem a 20. század minden borzalmát, aktívan végigharcoltam a spanyol polgárháborút,  és a 2. világháborút is meglehetősen közelről láttam. Hithű kommunista voltam majd csalódtam, ha nem is az ideába, de a megvalósításba, leginkább az emberbe. Három diktatúrát is átéltem, a Franco diktatúrát, a náci diktatúrát és a sztálini diktatúrát. Mindháromról szól a könyvem, de nyugati világról is.

Mostanában úgy adják elő a 20-21. századi történelmet, h az a jók és rosszak harca. Nem ez a rosszak harca, csak az egyik oldal egy fokkal kevésbé rossz, mint a másik.

A második világháború után még zavaros volt a helyzet, bár elkezdődtek pozitív folyamatok, de ezért a negatív dolgok is előjöttek. Itt volt pl. a két világ nyugati és szovjet világ közötti gyűlölködés fellángolása. Azért ebben szépen benne volt a nyugati világ is. A kommunizmustól nemcsak azért retteg a nyugati világ, mert könnyen diktatúrába ferdülhet, hanem azért is, mert jó csinálva valóságos konkurenciája lehet ennek az „új-kapitalizmusnak”.  A sztálinizmus békés reformja helyett inkább rájátszva a helyzetre, egy erős ellenségképet alakítottak ki, tovább élezve a szitut. Az első félremagyarázás, h. én a diktatórikus Óceániát, ami magába foglalja Britanniát a megmaradt gyarmatbirodalmat, nyugat-Európát, Amerikát elsősorban az észak-Amerikát csak szimbolikusan tettem erre a helyszínre. Tévedés, abszolút tudatosan tettem erre a helyszínre és most ismerve a történelem alakulását 2020-s évekig egyáltalán nem bántam meg.

1948-ban, többek között többek között a nyugati világ a túllihegett szovjet és kommunista ellenségeskedésének „köszönhetően” nagyon úgy nézett ki, h. kitör a 3. világháború, a mindennél pusztítóbb  nukleáris háború. Persze ez nem jelenti, hogy csak a nyugati világ hibáztatható az elmérgesedett viszonyok miatt, a Szovjetunió legalább annyira, sőt talán jobban is. De azt látni kell, ebben a vonatkozásban és más vonatkozásban sem a jók és a rosszak harcáról volt szó.

És itt jön a második félremagyarázás, sokan elfelejtik h. az én könyvem egy világháború, egy világégés, egy nukleáris háború utáni időben játszódik.

Egyébként ugyanerre panaszkodott Huxley, mert a Szép új világ elemzésénél is elfelejtik h. az bizony egy világégés utáni társadalmat ír le.

Ha nem is direkt, de indirekt megírom, 1955 táján kitör harmadik a nukleáris világháború, ezután zavargások jönnek létre, és ezután 1960 táján következik az új diktatórikus csoport hatalomátvétele, amit ők „forradalomnak” neveznek. És 1984-re már egy kiépül a stabil diktatúra.

Újra mondom, tévednek, akik azt gondolják. h. én valami távoli diktatúráról mesélek. Tévednek, akik azt hiszik h. én valami légből kapott fikciót írok meg. Nem, én az általam leginkább valószínűnek jövőt írtam meg. A fantáziám arra terjedt ki, h milyen lehet a „továbbfejlesztett” diktatúra.

Orwell:

Könyvem tartalma.  

Nagyjából az egész világon hasonló folyamatok játszódnak le. Létrejön a három nagyhatalom (három államszövetség), Óceánia, Britannia, nyugat-Európa, észak-Amerika, stb.) Eurázsia Szovjetunió és szövetségesei, Keletázsia (kelet-Ázsia, Kína és szövetségesei)

A három államszövetség mindhárom diktatúra (bár több változata van), egymással kemény hidegháborúban áll.

(Ugyanakkor a könyvemben leírt hazugságvilágban, minden kétséges. Szinte mindenről kiderül, hogy kisebb-nagyobb mértékben hazugság valótlanság. Szóval mindet fenntartással kétkedéssel kell kezelni. Akárcsak a jelenlegi  hazugságvilágunkban.)

A kemény hidegháború, állandó feszültség időnkénti-helyenkénti harcok, de vigyázva, h ezek ne forduljanak át komoly háborúvá.

Óceánia fővárosát (Londont, Keleti leszállópálya) pl., időnként hetente rakétatámadás éri. Egy-egy rakéta, amolyan V-2 típusú, tehát nem nukleáris töltetű robban és pusztít. Valójában egy erős ellenségkép fenntartása a cél. Mondhatjuk, ez egy megegyezéses hidegháború, amelyben mind három hadakozó fél célja az ellenségkép fenntartása.

A tényeleges alakulás mennyiben tér el az általam leírtaktól? –nos erre még visszatérek, de nézzük a könyvemben milyen világról van szó.

Ez egy klasszikus tipikus diktatúra. Klasszikus pártállam, párt diktatúra, melyben az uralkodók nem a származásukra, nem vallásra, istenre, hanem a párt felsőbbrendűségére hivatkoznak.  Minden szürke, egyforma, kissé romos, szegényes, de azért nincs éhezés nyomor. A nyomor határa. Minden állami, nincs magánszféra, magántulajdon, magángazdaság. Közös torna, közös étkezés, állami munkahelyek. A magánlakásokban is figyelő rendszerek vannak.

A szex, az élvezet, a legkisebb luxus is, szinte tilos, ha nem is teljesen tilos, de „rosszpontot” érdemlő. Egyébként a rendőrséget gondolatrendőrségnek nevezik, arra utalva, hogy a rossz rendszerellenes gondolat is bűn, (van gondolatbűn) és a megfigyelő rendszer olyan éles, precíz, hogy még ezeket a gondolatbűnöket is felfedi. Ez részben igaz, részben viszont csak megfélemlítés, ami szintén a rendszer jellemzője. De a megfigyelő rendszer, ha nem is minden, de sok gyanús jelet képes érzékelni, amikért, mint mondtam „rossz-pontot” adnak.

És aki több „rossz-pontot” szed össze, főleg a rendszert kritizáló vagy a rendszertől idegen megnyilvánulásaival, az általában eltűnik. Némelyekről hallani a médiából, hogy árulást követtek el, másokról még ennyit se.

A technikai szint 1984-s éveknek megfelelő, pl. van Metro, csak hát a technika felhasználása rossz célú, hadiipari illetve a diktatúra fenntartását szolgálja, vagyis semmit sem ér, sőt… Mindenkit mindig figyelnek, kamerákkal is, besúgókkal is, a börtönök tele vannak, eltűnnek emberek, amiknek egy részét közvetíti az állami média, más részét nem.

Csak állami média van, de az nagyon aktív, félóránként híreket mond, közben pedig a híreket magyarázza. Minden lakásban kötelezően egész nap működik a telekép, (televízió), mely több kamerával és mikrofonnal is fel van szerelve.

Természetesen totális hazugságvilág van. Néha megjelenik a valóság is, de nem lehet tudni mikor. Minden a hazugságra sőt a kifordításra (mindennek az ellenkezője az igaz) épül. A propagandát a rendszeres pártgyűlések is erősítik. Tulajdonképpen szinte minden tilos, majdnem mindenben rendszer-ellenes szándékot látnak, de ezt jobbára abból sejtik az emberek, h. ki miért tűnik el. Szóval tulajdonképpen klasszikus értelemben  nincs parlament, törvénykönyv, igazságszolgáltatás.    

Viszont nincs lázadás, de erre még visszatérek.

A társadalom három részből áll, vannak a belső pártagok, ők az uralkodók zsarnokok diktátorok. Kevesen vannak, ők hozzák a törvényeket, mindent ők határoznak meg, korlátlan jogokkal rendelkeznek. Amúgy nincs egy köztudott rendszer. A köz számára néhány fiktív frázisból áll a rendszer. Elvileg van egy legfőbb vezető, vezér, (a nagy testvér, aki mindent lát) de a könyv végén kiderül h. valószínűleg ez is csak fiktív alak. Azután következnek a külső párttagok, kb. a lakosság ötöde akik „értelmiségi” munkakört látnak el, többnyire a minisztériumokban dolgoznak. Majd következnek a prolik. De prolik, ha anyagilag egy kicsit rosszabbul is élnek, tulajdonképpen szabadabbak, boldogabbak, mint a külső párttagok. A külső párttagok (értelmiségiek, káderek) a diktatúra igazi szenvedői.

Az igazi rendszer részei még a félig rejtett, de sejtetett börtönök, kínzások, és egyéb borzalmak.

Az igazi rendszer mellett, azt eltakarva van a fiktív rendszer, ennek részei:

Ennek része a két fő ellenség az egyik a külső a háborús ellenfelek, Eurázsia és Keletázsia. És állandóan beszélnek, híreket mondanak a belső ellenségről is, ez a rendszer megdöntésére szervezkedő csoport, (testvériség Goldstein).

Tulajdonképpen az ellenségképek, ha van is némi valóság alapjuk, akkor is erősen felnagyítottak, tehát lényegében fiktívek, manipulációs célzatúak. 

Van öt minisztérium, amelyből irányítják a rendszert, de pont a nevükkel ellentétes dolgokkal foglalkoznak. „A Béke-minisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel.” 

Tehát maguk a minisztériumok is, a fikció a hazugság előállításán dolgoznak. Kivéve a szeretet minisztériumot, mert a börtön a kínzás valóságos.  A főhős, akit én S. (Smith) főszereplőnek nevezek, szintén az egyik, pontosabban az Igazság-minisztériumban dolgozik. S. főszereplő is külső-párttag és munkája az igazság elferdítése. Konkrétabban, a történelmi hazugságokat gyárt. Még pontosabban a múlt híreit módosítja.  Azért van szükség a történelem, ill. a korábbi hírek állandó átírására, mert a jelen hazugságai sokszor szembe kerülnek a múlt hazugságaival. Tulajdonképpen a hazugságok összeillesztéséről van szó.

A hazugságvilág egyik további szegmense a három fő jelszó:

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

A jelszavak magukban hordozzák az ellentétet. Mint mondtam ez egy kifordított világ. Azonban a könyvem másik főszereplője itt most O. (O Brien) kisdiktátornak nevezem, később megmagyarázza, h. miért igaz ez a három jelszó. Mindenesetre a  sok-sok hazugság mellett ezeket a jelszavakat  szó szerint  kell tudni minden lakosnak.

Nem is olyan egyszerű Óceánia manipulációs rendszerét elemezni.

Van még egy trükkös eleme, de ez csak a könyv végén derül ki.

Én viszont itt előbb elárulom, de csak a cselekmény végén. 

Akkor viszont végigszaladnék a cselekményen, S. (Smith) főszeplő életén.

S főszereplő, mint külső pártag az igazság-minisztériumba dolgozik, mint a korábbi hírek egyik átírója, de ennek az összetett munkának csak egy fázisát végzi. Ő azon kevesek közé tartozik, aki nemcsak tudja, h. diktatúrában él, de ez nem is tetszik neki, szinte szenved. Ugyanis az emberek többsége elfogadta, h. diktatúrában él, és vannak akiknek kimondottan tetszik. S. mindenféle illegális dolgot művel, pl. naplót ír, régiségboltban vásárol, majd szerelembe esik azt gondolva, h mindez titokban marad. S tudja, h. figyelik, de még ő, is alábecsüli ennek a megfigyelő-hálózatnak a kapacitását. Bár állandóan nyomasztja a félelem, de azért reménykedik.

A cselekményt illetően, a könyv három harmadra osztható.

Az első harmad, leírja Óceániát, valamint S. főszereplő szokásos életét, munkáját.

A könyv második harmadában egy romantikus erotikus szerelmi történet bontakozik ki persze diktatórikus körülmények között, titkosan, rejtetten. A lány, a barátnő szintén külső párttag, szintén szabad szellemű, a légyottok helyszíne is megoldottnak látszik. Egy kedves öregúr félreeső házában, barátságos kis szobában találkozgatnak a szerelmesek. Lám ebben a világban is lehet boldogságot találni. Csak nehogy túl nagy ára legyen ennek a boldogságnak – gondolat azért ott lebeg a meztelen testüket takaró paplan felett. Ráadásul S. főszereplő szinte baráti kapcsolatba kerül O-val a belső pártaggal, aki bevezeti Óceánia titkaiba és a belső párttagok rejtélyes, felsőbbrendű életébe. 

De aztán jön a sejthető lebukás, a Damoklesz-kard lecsap,  jön a vég, a csalódás, a megtorlás. Kiderül, hogy minden csapda volt. Csapda volt a kedves öregúr, aki nemcsak ügynökként besúgóként, de a gondolatrendőrség tisztjeként szolgál. A barátságos szoba fel volt szerelve kamerával. O pedig egy tipikus diktátor, aki tulajdonképpen élvezi a hatalmat, átverést, a kínzást, mondhatjuk, egy gonosz rohadék.

A könyv harmadik harmada pedig a börtönről, a megtorlásról, a kínzásokról, és a végkifejletről szól. Tulajdonképpen nem is a kínzások hogyanja a lényeg, hanem a miértje. De azért a hogyan sem unalmas, kiváltképp a 101-s szoba. A 101-s szoba, amelybe mindenki engedelmes nyuszi, sőt annál is nyuszibb, amolyan élőhalott lesz. Ugyanis mindenkiről tudják h. mitől fél leginkább és 101-s szoba kínzását ezek szerint alakítják ki.  S főszereplő például a patkányoktól fél a legjobban ezért az arca elé szerelnek egy nyitható ajtajú patkányketrecet.

De térjünk rá a kínzások miértjére. S főszereplő sem érti, h  mit akarnak „még” tőle, mire jó ez az egész, hiszen a végén úgy is kivégzik.

A kínzások egyik célja a hatalom érzése. A hatalomimádó gonosz ember szeret kínozni. A másik célja a kínzott megtörése.

Nézzük, mit mondd erről O kisdiktátor, idézet a könyvből:

„Bennünket nem érdekel mások java; kizárólag a hatalom érdekel. Nem a gazdagság, a fényűzés, a hosszú élet vagy a boldogság; csak a hatalom, a tiszta hatalom. Hogy mit jelent a tiszta hatalom, mindjárt meg fogod érteni. Mi a múlt valamennyi oligarchiájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt. A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereikben, de sohasem volt bátorságuk felismerni saját indítékaikat. Azt állították, sőt talán hitték is, hogy nem készakarva ragadták magukhoz a hatalmat, s akkor is csak meghatározott időre, s a következő sarkon már ott van valamiféle paradicsom, amelyben az emberek szabadok és egyenlők lesznek. Mi nem ilyenek vagyunk. Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom. Kezded érteni? 

Ebben a totális diktatúrában eljutottak oda ahová egyébként néhány régebbi uralkodó, fáraó császár – mi isten kegyelméből felsőbbrendűek vagyunk, bármit tehetünk, úgy mintha az emberek poloskák lennének. 

- Elfordult az ágytól, s ismét fel-alá kezdett járkálni, egyik kezét zsebre vágva.

– Mi a hatalom papjai vagyunk - mondta.

– Istenünk a hatalom. Jelenleg azonban, ami téged illet, a te számodra a hatalom csak egy szó. Itt az ideje, hogy valami fogalmat alkoss magadnak arról, amit a hatalom jelent. Az első, amivel tisztába kell jönnöd, hogy a hatalom kollektív dolog. Az egyénnek csak abban a mértékben van hatalma, amilyen mértékben megszűnik egyén lenni. Ismered a Párt jelmondatát: A szabadság: szolgaság. Eszedbe jutott már, hogy ez a jelmondat meg is fordítható? A szolgaság: szabadság. Egyedül - szabadon - az ember mindig vereséget szenved. Így kell történnie, mert minden ember meghalásra van ítélve, ami a legnagyobb kudarc minden kudarcok között. De ha képes a teljes és tökéletes behódolásra, ha meg tud szabadulni egyéniségétől, ha el tud merülni úgy a Pártban, hogy ő maga a Párt, akkor mindenható és halhatatlan.”

A fenti monológ első része arról szól hogy: a hatalom célja a hatalom.

A monológ második része pedig  valamiféle torz elmélet, arról h. ennek az egésznek van valami értelme. De ez csak ürügy, hiszen O kisdiktátor maga mondta ki: a hatalom a legfőbb cél.

Később azonban O elárulja a kínzások másik célját is. Nem egyszerűen meg akarják törni a kínzottat. Teljesen, totálisan meg akarják törni, annyira hogy a kínzott maga is, a lelke mélyén is higgyen a rendszerbe és a vezetőibe. Tehát ne csak kényszerből fogadja el az uralkodást, a diktatúrát, hanem ő maga is kívánja. Ugyanígy a hazugságokat, ne csak kényszerből megjátszásból fogadja el, de őszintén higgyen bennük.  Ez a teljes megtörés, része az utolsó trükknek. 

De előtte azért meg kell említeni azt pszichikai jelenséget, mikor a kínzott elkezdi imádni a kínzóját (Stockholm szindróma). Most nem akarok ennek részleteibe, illetve az ember psziché bugyraiba elmerülni, de minden ilyen jelenségben legyen az egyéni, vagy társadalmi kiterjedésű, többé-kevésbé benne van a Stockholm szindróma.

És még a gondolat-bűnre is vissza kell térni, néhány mondatban.

Jogosan fogalmazódhat meg bennünk; a diktatúra egy baromság, mert otthon, vagy titokba lesz@rhatják a diktátort, és bandáját. „Azt úgysem tudhatod h. mit gondolok rólad, szarházi” Utálni fogják, szidják, kinevetik és mi a jó abban, hogy utálnak valakit? Összességében a zsarnok feldughatja magának a hatalmát. Kénytelen voltam könyvemben ezt  cáfolni. Ebben a totális diktatúrában sajnos a kiderülnek ezek a titkos stiklik utálkozások és meg is bűnhődnek a gondolat-bűn elkövetők. De ettől még sokan leköpnék, és mi abban a jó, hogy sokan utálják? Az alapkérdés tehát fennmarad. Ugyanakkor sokan utálják, de sajnos az emberek többsége ilyen-olyan okból nem gyűlöli. Másfelől a gonosz diktátort nem nagyon érdekli, h. őt sokan utálják. Érzelemmentes gazember, ráadásul hazudik magának, a talpnyalói is hazudnak. Mi normális emberek soha nem fogjuk megérteni mi jó van, az öncélú hatalmaskodásban, a gonoszkodásban. Mi normális emberek tehát mondjuk ki: „te ostoba zsarnok dugd fel magadnak a hatalmat.”

Tehát  S főszereplő, aki eleinte ellenáll „valamikor el fogtok bukni, mert ellenkeztek a természet rendjével, igazságával” -   érveket hangoztat, egyre inkább megtörik és a 101-s szoba után őszintén kezd hinni a diktatórikus rendszerben, a hazugságokat igazságnak fogadja el, és O-t a kínzóját, jótevőnek tartja. Tulajdonképpen S. főszereplő és az összes megtört Óceániai eljut ahhoz a középkori elképzeléshez, miszerint az uralkodók a sors rendeltetéséből, a nép felé helyezett felsőbbrendű lények.

És itt jön a következő trükk.  Ugyanis a megkínzottakat nem végzik ki rögtön, néhány évre visszaengedik a való életbe, ahol a megtört viselkedésükkel a következőket bizonyítják: Lám a hatalom nem is annyira kegyetlen mert, nem végezte ki az árulókat, csak megnevelte őket, aztán szabadságot adott nekik. Lám a hatalom bölcs igazságos, jól működő, hiszen ezek a szabadon engedett emberek nem szidják, sőt inkább dicsérik a haltamat, a rendszert. O kisdiktátor lelkesen magyarázza S főszereplőnek, h. ez a „visszaengedéses trükk” milyen nagyszerű, mert így nem csinálnak senkiből mártírt. Korábban abba a hibába estek a zsarnokok, h mártírokat gyártottak, és a nép ezek hősiességét  követve, fellázadt. Tehát, nem szabad mártírokat gyártani. A manipuláció egyik fontos trükkje: a mártírtalanítás. - Most már érted, hogy mire jó ez rengeteg kínzás, a teljes megtörés? -  kérdezi O  a főszereplőtől, aki bólint.

Ez történik S főszereplővel is, a börtön a kínzás után még néhány évig, szabadon él, - szabad, de a lelke mélyén halott, totálisan megtört ember, alkalomadtán dicséri a rendszert, - aztán egy napon csendben kivégzik.

De mielőtt kivégzik, a többi agy-mosott „polgártársával”  együtt lelkesen nézi a „diadalmas” hadsereg vonulását és énekli a himnuszt.

Ebben a társadalomban az emberek rabságban élnek. Boldogtalanok, de átlagosan talán nem annyira, h az elviselhetetlen legyen. Viszont ebbe a társadalomban nincs igazi harc háború, lázadás, ami van az többnyire fiktív. Nincs anarchia, sőt egyfajta rendezettség van. Ennél az emberi társadalmak többsége jobb, több boldogságot adó. De kétségtelenül van ennél rosszabb társadalom is. Főleg a válság-láncreakcióban (háború, éhínség, betegség stb.) élő társadalom. Ne felejtsük el Óceánia egy atomháború egy összeomlás után lett olyan, amilyen.