Ez a lényeg de azért menjünk bele néhány más fontos társadalmi problémába amit a könyv felvett.

Megjelenik a könyvben:

A társdali stabilitás problémája

A mesterséges szaporodás problémája

A tudatmódosítók problémája

A tömeg-szuggesztió,  a verbális  manipuláció problémája

A fogyasztói illetve a pragmatikus társadalom problémája

Általában az érzelemhiányosság problémája

Az elégedettség boldogság, a manipuláció problémája

És végül  visszatérek „ez most utópia vagy disztópia” kérdésre.

De én most nem úgy beszélek ezekről a problémákról, ahogy a könyvben megjelennek.  Úgy beszélek róluk, mint általános emberi problémákról, többek között a valóságos 20. századi és 21 századi társadalmak  problémája. Milyen tendenciák várhatók a 21 század elején és eljuthatnak e problémák a könyvben megjelenő állapotig.

A társadalmi stabilitás, ez egy jól hangzó cél, és valóban szükség van rá, az anarchia rossz, káros, csakhogy:

Alapvetően kétféle módon lehet elérni a társadalmi stabilitást, demokratikusan és diktatórikusan. Sőt az előző, bár felületesen nézve kevésbé stabil, de hosszabb távon mégis tartósabb, mint az utóbbi. Manapság még kevesen értik a demokrácia lényegét. A demokráciának is van szabályrendszere, méghozzá meglehetősen szigorú precíz szabályrendszere. Az igazi többségi döntés biztosítása, nem is olyan egyszerű. Olyannyira nem az h. magas szintű demokrácia eddig még a világon nem jött létre. De azért vannak demokratikusabb és diktatórikusabb országok, vezetések.  A többségi döntés rendszere, egyrészt a jó döntéseken, törvényeken keresztül biztosítja a társadalmi stabilitást, másrészt az önrendelkezés szükségletének kielégítésével, ami egyfajta nép-elégedettséget hoz létre.

A történelem során azonban eddig szinte mindig diktatórikusan akarták létrehozni a társadalmi stabilitást. Ami rövidebb távon áldozatok árán sikerülhet is, de mint mondtam nem nagyon tartós dolog. Egyébként a könyvemben az új világban sincs demokrácia, de erre még visszatérek. Szóval ez a diktatórikusan létrehozott társadalmi stabilitás egy nagy átverés. Az alapcél még csak-csak létezik; engedelmes legyen a nép, ehhez ezért kell egy kevés elégedettség, belenyugvás, de mindez nem a nép érdekében történik. Azért történik, h. az uralkodók nyugodtan tudjanak uralkodni. Ezt a népi engedelmességet létre lehet hozni erőszakosan és átveréssel (manipulációval) és kettő kombinációjával. Korábbi történelmi korokban inkább az erőszakot alkalmazta az uralkodó osztály, mostanában már a manipulációt részesítik előnybe.

A mindenkori vezetők deklarált célja: egy elégedett boldog, konfliktus-mentes, rendezett élet. 

A nem reklámozott, de valódi cél: olyan eszközök, módszerek, melyek engedelmes békés egyénekké teszik a polgárokat, az alattvalókat, természetesen elsősorban az uralkodók zavartalan hatalomgyakorlása miatt.

A háttérbe pedig ott húzódik a történelem, azon állandó folyamata, ami hatalomharcról a hatalom megtartásáról, megerősítéséről szól.

A bekussoltatott engedelmes népet, a nagyobb balhék nélkül működő társadalmat, akár „társadalmi stabilitásnak” is nevezhetjük. De ez az elnevezés inkább hamis, mint igaz, mert a nép boldogsága nem hagyható ki ebből az egyenletből.

Szóval az új világban a társadalmi stabilitást manipulációval érik el, - ez semmiképpen sem demokratikus, tehát diktatórikus annak ellenére, h nincs erőszak.

Ha jobban megnézzük, az új világban sincs népi döntés. Eleve az alsóbb kasztok teljesen önrendelkezés nélküli helyzetben vannak. De az elit kaszt döntésit is inkább vezető egyének, kvázi uralkodók (igazgatók, ellenőrök főellenőr, stb.) hozzák. Bár nem részletezem a döntéshozó rendszert, sem a vezetés-kiválasztó rendszert, de a cselekményből egy szűk körű korlátlan hatalmú vezetésre lehet következtetni. Mely vezetés azért a Ford (racionális szerkesztett társadalom) elvek mentén működik, vagyis elv-vezérelt és nem személy-vezérelt társadalomról van szó.  A vezetés-kiválasztás nem választásos módon történik, hanem amolyan felülről vezérelten, vagyis diktatórikus módon. A kritizálók, a rendszerből kilógók kevésbé érvényesülnek, mint a rendszer hívei. Sőt akár száműzhetik is őket.

A társadalmi stabilitást pedig nyíltan bevallottan manipulációs módszerekkel, eszközökkel hozzák létre.  A valóságos, jelenlegi (2020-s évek) rendszerekben szintén zömében manipulációs módszerekkel hozzák létre a társadalmi stabilitást, propagandával, egyéb módszerekkel. Köztük olyasmik is vannak, mint az új világban.  Egy nagy különbség azonban van, az új világban ezt nyíltan teszik, sőt dicsekedve, hiszen ez bevallottan a rendszerűk alapja. A jelen valóságos rendszerekben a manipulációt tagadják, rejtetten csinálják, - bár egyre inkább kilóg a lóláb. Mintha lenne is egy ilyen tendencia: mi is nyíltan manipulálunk, nyugodjatok bele. De egyelőre még többnyire sunyin csinálják. Itt felvetődik az érdekes kérdés: melyik rosszabb, diktatórikusabb, ha rejtetten csinálják, vagy ha nyíltan csinálják? Mert az nem vitás, a manipulációs módszerrel való „népi elégedettség, belenyugvás”elérése, önmagában is alapvetően diktatórikus. Ugyanis általános manipuláció áradatban a népi döntés, és önrendelkezés csak látszólag önálló, valójában diktált, vezérelt. Az elégedettség sem őszinte.

Orwell:

Csak egy nagyon rövid beleszólás, csakhogy az olvasók fejébe ne alakuljon ki káosz.

Ez a könyv a Szép új világ, tehát egy manipulációra épülő viszonylag szelíd diktatúrát ír le. A diktatúra fokát az is puhítja, h nem önmagért a hatalomért, nem a hatalom kéje miatt uralkodnak a vezetők, hanem ők maguk is hisznek bizonyos elvekben, és hisznek abban h. a nép érdekében tevékenykednek. De azért ez, ha nem is kemény diktatúra, de diktatúra.

Morus könyve demokratikus kommunisztikus társadalmat ír le.

 A nyihahák országa, a zenélő gépek (faremidó) és a hinek országa (ez később következik) inkább demokratikus társadalmak. Inkább, de vannak antidemokratikus jelenségek. A behinek országa amolyan anarchikus diktatórikus társadalom. Capillaria egyrészt demokratikus, másrészt diktatórikus társadalmat ír le, mivel az ohiák a bullokat rendesen elnyomják, kizsákmányolják. Eszük ágába sincs felemelni az alantas népséget. A demokrácia-diktatúra fokát az is meghatározza, h a rendszer miként viszonyul a külföldi, az elmaradottabb népekhez.

Az én könyvem az 1984 viszont egy kemény diktatúrát ábrázol, még akkor is ha abban a rendszerben is jelentős szerepe van a manipulációnak.  De az egy másfajta manipuláció.

Huxley:

Köszönöm Orwell barátom, egykori diákom, de most folytatnám, ha lehet. 

Szóval melyik a jobb, demokratikusabb manipuláció: a sunyi, vagy a nyílt? Szerintem egy fél fokkal a jobb, demokratikusabb a nyílt. Különösen, ha belegondolok azokba a szinte naponta elhangzó bugyuta átlátszó hazugságokra, félrevezetések ezreire, amivel jelen korban a hatalom pofátlanul mossa az emberek agyát. Főleg egyes országokban, köztük magyar honban is. Óvódásoknak nézi őket, és sajnos az emberek többsége el is hiszi, tehát már lesüllyedt az óvódás szintre. Az emberek kisebb része pedig nem hiszi el, de tenni nem tud, csak emészti magát. Pontosabban csak kevesen emésztik magukat. Sok értelmiségi felismeri a manipulációt, de természetes szokásos politizálásnak gondolja. Azt hiszik, mivel őket nem lehet átverni, a manipuláció az uralkodók és a műveletlen alsó rétegek társasjátéka, amit ők távolról, okosan, lemosolyogva szemlélnek. Nagy tévedés; valójában a manipuláció tönkreteszi az igazságot, tönkreteszi a társadalmi berendezkedést, tönkretesz minden embert.  Nem természetes, hanem borzalmas dolog. Nos ennél a jelenlegi 21 század elején kialakult, bugyuta, lenéző félig nyílt, félig sunyi manipulációnál szinte minden jobb, még az új világ nyílt, szervezett manipulációja is.

Tehát a könyvem új világa, ebből a szempontból egy fél fokkal jobb, demokratikusabb, mint a jelenlegi valóságos világ. A náci ill. sztálini diktatúránál pedig sokkal demokratikusabb és jobb.

Térjünk rá a mesterséges szaporodás problémájára.

A könyvemben ez már magas szinten áll, ennek ellenére, mint a kasztrendszer kialakításának legfontosabb eleme, valamint a szerkesztett művilág legfontosabb eleme, egy negatív dolog. Pontosabban annyira negatív mint az új világ. Az elemzés végén újra el kell gondolkodni: az általam leírt szép új világ mennyire negatív.

Kivaghy:

Elnézést, de itt kénytelen vagyok félbeszakítani írótársam, ugyanis a mesterséges megtermékenyítés valóságos, jelenlegi 21. század elején történő alkalmazása kész borzalom.  Én tehát nem a könyvről, hanem a jelenről beszélek, a mesterséges gyerekcsinálásról és így mégis kapcsolódóm a könyvhöz. Ebbe nagyon is érintett vagyok, hiszen a közvetlen családom érintett. Szóval egyrészt jelenleg van egy téves felfogások sokaságától szenvedő társadalom. A gyerekvállalással gyerekneveléssel kapcsolatban több téves felfogás van. Az egyik az h. az emberek a fiatalembereknek nincs ezzel kapcsolatban társadalmi kötelességük. Ehhez kapcsolódik a másik téves felfogás, miszerint a gyerekvállaló akkor és úgy vállalhat gyereket, ahogy akar, szóval ez szülő szabad döntése, sem a gyerek, sem a társadalom igényeit, kvázi jogait nem kell figyelembe venni. Pl. nem kell figyelembe venni, h a születendő gyerek, ne legyen genetikailag sérült. Normális társadalomban vigyáznának arra, hogy a születendő gyerekek egészségesek legyenek, és a szülők is alkalmasak legyenek a gyereknevelésre. A jelen 2020-s évek  társadalomban erre a csak nagyon hiányosan, satnyán, rosszul vigyáznak, főleg a szülők jogaira hivatkozva. Na de ha megszületik a gyerek, (gyakran már a sérült gyerek) akkor átfordul az egész, mert akkor már a gyereket valamiféle porcelánbabának kezeli a közfelfogás. Tehát nemhogy a popsijára ütni tilos, de már a hangosabb rászólás is elvetendő, sőt megvetendő. de térjünk vissza a jelenlegi születésszabályozáshoz, konkrétabban, a lombik bébi szaporodáshoz. Nagyon röviden: egy kidolgozatlan részben feltárt tudományos eljárás felelőtlen felhasználásáról van szó, mely során minimum 15%-ban születnek genetikusan sérült (nem egészséges) gyerekek, plusz 15%-ban. Ugyanis eleve 15%-s sérült gyerekek aránya erre jön rá, a lombik bébi eljárásból következő 15%. Ez szerintem súrolja a jogi bűn határát, erkölcsi szempontból mindenképp gazemberség.

Tehát az „éles kés gyerek kezében” ártalmas helyzet jön létre.  mert megint egy olyan technológia, amit még nem tud az emberiség felelősen használni. Vagyis hanyagul rosszul károsan, harácsoló célúan használja, ill. rossz célra használja.

Huxley:

Tehát a 21. század elején e témában egy rossz megoldás, egy rossz irányú tendencia van kibontakozóban. És ha összehasonlítjuk a jelen mesterséges megtermékenyítés tendenciájának jövőbeli állapotát az új világ állapotával, nos akkor kiderülhet: lehet h az új világ tényleg szép.

A tudatmódosítók problémája – megint egy ősi, jelen korban 21. század elején is létező probléma. Az alkohol szinte az egész világon gond, és bár sokan ezt szeretik ellegyintgetni, de ez egy gond. És persze vannak más kábítószerek drogok is. Legújabban pl. a marihuánát legalizálják sok helyen. A könyvben szereplő szóma egyébként leginkább a marihuánához hasonlít. De éppen a könyvem világít rá, az engedélyezett kábítószerek (tudatmódosító szerek) bizony manipulációs eszközök. Szóval nemcsak egészségi, függőségi problémákat okoznak, de a szabd akaratot, az önálló vélemény is korlátozzák. És hosszabb távon inkább beszűkült érzelmű, egysíkú emberkék alakulnak ki.  De amikor a tiltásról gondolkodunk a szokásos morgás hagyhatja el a szánkat: hát sajnos ilyen gyarló az ember. Ilyen gyarló, h. egy jelentős része stabilan igényli a tudatmódosító szereket, és amúgy is hajlamos a mániákra. A gyarló érzelmei miatt, káros függőségi csapdákba esik. És ha összehasonlítjuk a jelen tudatmódosító szerek használatának tendenciáját, az új világ szóma használatával, akkor megint nem lehetünk biztosak, h melyik a csúnyább világ.

Egyébként én is használtam bizonyos kábítószereket a tudatmódosító szereket, de egyértelműen mégsem ítéltem el a tudatmódosító szerek használatát. Ambivalens a megítélésem.

 Hiszen Orwellnek például ezt írtam 1949-ben:  George Orwellnek, az 1984 szerzőjének írt levelében elismerését fejezem ki Orwell akkor megjelent könyvéről: „milyen kitűnő és milyen rendkívül fontos könyv”. Ugyancsak ebben a levelében fogalmaztam meg a könyv kapcsán gondolataim: „Azt hiszem, a következő generációban a világ vezetői fel fogják ismerni, hogy a csecsemőkori kondicionálás és a narkohipnózis sokkal hatékonyabb eszközei a kormányzásnak, mint a különféle társaságok és börtönök és hogy a hatalom iránti vágyuk ugyanúgy teljesen kielégíthető, ha az emberekbe beleszuggerálják rabszolgaságuk szeretetét, mintha erőszakos eszközökkel kényszerítenék őket engedelmességre”.

Egyébként Orwell (polgári nevén Eric Blair) tanítványom volt, francia nyelvet tanult nálam az Etonban, amikor rövid ideig ott tanítottam.

Ebből a válaszból az derül ki, mint az egész könyvemből: a rossz megoldások között válogathatunk. Bizonyos fokig a manipulációs módszerek (narkohipnózis, stb.) hatékonyabbak, és kellemesebbek, mint az erőszak.

Rögtön rátérek az ismétléses tömegszuggesztió általi manipuláció problémájára. A könyvemben az történik, h csecsemőkorban gyerekkorban, felnőttkorban, hol alvás közben, hol narkotikus állapotban hogy csak úgy, szóval mindig, ismételgetnek bizonyos mondatokat, frázisokat. A gyerekek alszanak de közben néhány szöveg duruzsol a hangszórókból. De az egyszerű beszélgetés közben, oktatás közben is, mint mondások, közmondások, mint alaptézisek elhangoznak ezek a  bizonyos mondatok.

Az állandó rendszeres ismétlés által, az ismételt gondolat, frázis, szinte beleég az agyba.

Az új világ ismételt frázisai nagyjából:

Jól érzem, magam minden rendben van.

A vásárlás jó.

Mindenki mindenkihez tartozik.

Mindenkinek megvan a maga szerepe.

A harmadik, negyedik frázis nagyon hasonlít, a náci ill. a kommunista jelszavakhoz. (Nem véletlenül én akkor éltem, írtam.)

Jelenleg 2020-s évek is van még rasszizmus, nacionalizmus, „közösség számít, nem az egyén” típusú propaganda. De már a másik szélsőség is erősen dívik: „valósítsd meg magad” – ez a közösség felaprítását reklámozza. Persze fel lehet tenni a kérdést: akkor minden manipuláció? Igen, sokféle manipuláció van; minden hazugság, torzítás, csúsztatás, ami a nép félrevezetését okozza. A manipulációk döntő többségének végső célja: az engedelmes nép, ill. a korlátlan nyugodt hatalomgyakorlás kialakítása.

Tulajdonképpen ezek a frázisok az elégedettséget sugallják, a szép új világ nagyszerűségét sugallják.

Jelen korban is van egy ilyen vonulata az agymosásnak, de van egy másik vonulat is: Féljél jön az ellenség (bizonyos emberek, népek, betegségek, stb., de mi vezetők megvédünk, de nem szabad ugrálnod. A végső cél ugyanaz.

Az új világban nem nagyon van ellenségképre épített manipuláció, leginkább a rendszer-dicséretre épített manipulációt nyomják. De bármi is legyen a manipuláció tartalma, az alaptechnika, az ismétlés.

Mint mondtam: addig ismétlik, amíg ezek a frázisok bele nem égnek a gondolkodásba, a felfogásba. Ha belegondolunk megint régi, jelenleg is 2020-s években is gyakran használt manipulációs eszközről van szó.  Az ismétlés a lényeg, és nem az hogy egy mondott szöveg, vagy írott szöveg, vagy kép, vagy film, vagy akármi. Szóval az egyszerűség, frázisszerűség és az ismétlés. Nem is kell pontosan ismételni, de tartalmilag legyen nagyon hasonló. Ezt a manipulációt használja a reklámipar, és persze előszeretettel a politikai propaganda. Ugyanazt tudom elmondani, a jelenleg félig sunyi (mi nem akarunk agyat mosni) módszer és tendencia semmivel sem biztatóbb, mint a könyvemben leírt. Illetve a jelenlegi tendencia is a könyvemben leírt módszer irányába halad. Egyébként nagyon sok manipulációs trükk, eszköz módszer létezik és egyre több lesz. A manipuláció tudománya „fejlődik”. Sok módon lehet az eszközöket, módszereket kategorizálni. De ha már a sokféle manipulációs trükkről van szó, ki kell jelenteni, jelenleg a 21. század elején már sokkal több eszköz módszer van, mint én a könyvemben bemutatok. Megvannak a bemutatott módszerek is, legalábbis azok alapja, de vannak mások is. Pl. ellenségkép hihetetlen sokrétűen jelenik meg, erről Orwell is sokat tudna mesélni. Sok finom, alig észrevehető és sok durva trükköt dolgozott ki az ember, sajnos erre van esze.

Mindjárt rátérek a következőre: a fogyasztói ill., a pragmatikus társadalom problémája. A szép új világ lényegében egyfajta fogyasztói társadalom. A testi anyagi termékekre kiélezett fogyasztói társadalom, akárcsak a 2000-s évek társadalma.

A fogyasztói társadalom egyrészt egyfajta értékrendet sugall: a testi anyagi javak a pénz a fogyasztás a fontos. Másrészt elveszi az időt, energiát értékesebb ténykedések elől, pl. gondolkodás a társadalom jobbításán, építő kritika, közösségépítés, barátkozás, természetvédelem, stb.. De megint egy meglevő, és ráadásul „fejlődő” dologról van szó.

 Ez a könyv részben a társadalmi stabilitás ürügyén végzett hatalmi praktikákról, manipulációról többé-kevésbe cseles eszközökről, módszerekről szól.  A szóma, az ismétléses tömegpszichózis, és a többi módszer is, mind ugyanarról szól: az emberek engedelmes békés, az adott rendszert, rendet elfogadó polgárokká váljanak.

Persze mint azt már említettem a „érzelmesség vagy ésszerűség” problémája ebben a könyvben is alaptéma. A könyvben többek között végig téma, az érzelemmentes az örömökre kiélezett szabad szex, ill. az érzelem dús, romantikus szerelem hiánya. Ez is ősi állandó emberi probléma, nemcsak az új világé. Megint arról van szó, h. a érzelemmentes szabd szex, egy állandó nyugis felületes kellemességet ad, a második pedig óriási örömökkel és bánatokkal jár. Melyik a jobb? Én, ezt a kérdést sem akarom megválaszolni, talán nem is tudom, de felvetem a problémát. Egyáltalán lehet a szerelmi életet irányítani? Talán egy kicsit. Ha mégis okoskodni szeretnék, azt mondanám, legyen a szex, a nemi élet őszintébb, kevésbé hazug kevésbé álszenteskedő, folytatódjon az örömszerzés fejlődése, de azért a szerelem is valahogy maradjon meg.

A könyvben van még egy vonatkozás, ami szintén egyes utópiák, társadalomregények egyik alaptémája: civilizációba keveredő vadember problematikája. Amelynek során természetesen kiderül, h. a civilizáció nem is annyira civilizált, és a vadember sem annyira vad, mint ahogy a köztudat elképzeli. Sokszor a vadember civilizáltabb mint a magát civilizáltnak tartó társadalom. Az én könyvemben is éppen a vadember képviseli a kultúrát, a művészeteket, az érzelmességet,- igaz a vadember a legkevésbé boldog.

A szexualitás mellett a másik visszatérő alap-problémakör, az emberi érzelmek problémaköre.

Higgadt átgondolt, ha nem is érzelemmentes, de szenvedélymentes viselkedés az üdvözítő? Vagy legyenek, érzések érzelmek úgy hogy a negatív hisztis stressz érzelmeket valahogy kikapcsoljuk, tehát a pozitív érzelmek maradnak?

De az érzelemhiányosság ide vezethet:

Bugyuta felszínes vidám világ, érzelem és komoly gondolatok nélküli, ami viszont tovább satnyulva, elvezethet az kegyetlenséghez, érzéketlenséghez, önzéshez. 

Ráadásul elveszhetnek olyan pozitív érzelmek, mint sajnálat empátia gyengédség szerelem önfeláldozás hála és még lehetne sorolni. De talán mind közül a „szabadság” érzése ami a leginkább rejtélyes. 

Sőt ráadásul, nem jöhetne létre az ember, sőt talán az élet sem, ha nem lennének érzések, érzelmek.

Mihez kezdjen az ember az érzelmeivel?  Mert nem nagyon tudunk arra válaszolni, hogy a szeszélyes szenvedélyes jelenlegi ember, élet a jobb, vagy az átgondolt, különböző módszerekkel megfékezett, felületesen érző, de elégedett ember, élet a jobb?

De azért van itt egy valóságos vita, tehát az érem mind két oldala elég ésszerű. Az egyik alapkérdés pedig ez: melyiket válasszuk, a belemenős, beleállós életet, mélyebb katartikus érzelmeket, melyek között vannak nagy örömök, de nagy tragédiák, vagy pedig egy könnyedebb derűsebb, de felületesebb életet éljünk. Hol van az ideális határ? Melyik élet a boldogabb? És hosszabb távon melyik hasznosabb az emberiség számára?

És akkora boldogság problémájára is kitérek.

Az új világ egy vezetője kioktatja a többieket:

„A mi Fordunk maga is sokat tett azért, hogy a hangsúlyt az igazságról és szépségről áthelyezzék a kényelemre és a boldogságra. A tömegtermelés megkövetelte ezt a hangsúly-eltolódást. Az egyetemes közboldogság állandóan forgásban tartja a gépezet kerekeit, míg az igazság és szépség erre nem alkalmas. És persze valahányszor a tömegek megragadták a politikai hatalmat, akkor inkább a boldogság számított, nem pedig az igazság és a szépség. Mégis, mindennek ellenére még mindig megengedték a korlátlan tudományos kutatásokat. Az emberek továbbra is úgy beszéltek az igazságról és a szépségről, mintha ők lennének a legfőbb istenségek. Egészen a Kilencéves Háború időszakáig. Attól aztán szépen megváltozott a hangvételük. Mert mi haszna van az igazságnak, a szépségnek vagy a tudásnak, amikor anthrax-bombák potyognak az ember körül? Ekkor történt, hogy a tudományt először vonták ellenőrzés alá a Kilencéves Háború után. Az emberek akkor már arra is hajlandók lettek, hogy akár az étvágyukat is korlátozzák. Bármit, csak nyugodtan élhessenek. Azóta is folytatjuk az ellenőrzést. Természetesen ez nem volt valami nagyon jó dolog az igazság szemszögéből nézve. De nagyon jó volt a boldogság szempontjából. Az ember semmit sem kaphat ingyen. A boldogságnak is megvan az ára.” 

Ehhez még hozzáteszem: A háttérben itt is ott van az ésszerűség, „vagy” érzelem problémája. De az előtérben az igazság, igazságosság szépség és a kényelem, boldogság ellenmondása is. A normális ember szerint ezek a célok az igazság, igazságosság, szépség kényelem boldogság nincs ellenmondásba sőt inkább egymás testvérei. A vezető (főellenőr) akkor miért is mondhatta ezt? Azért mert az emberek az igazasságra, igazságosságra, szépségre és nemes jellemre, nemes cselekvésekre hivatkozva, óriási baromságokat agyaltak ki, és egymás torkának estek. Tehát a vezető, kvázi uralkodó szerint és ez a gyakorlatban is bevált, ha csak kényelem, a primer boldogság marad akkor nincs olyan ürügy, amire hivatkozva az ember baromságokat találjon ki. Ugyanakkor a könyvem arról is szól, h. a vezetőnek, uralkodónak csak félig van igaza, mert az új világ békés, stabil, de nem boldog. Sokan nem boldogok, és akik boldogok azok is sekélyesen felületesen boldogok.  Éppen azért, mert az igazság igazságosság szépség nélkül csak sekélyes boldogság lehet. Ahogy érzelmek nélkül is. Tehát a vezető (felügyelő) utolsó mondat így hangzana pontosan: a kényelmes stabil békés életnek is megvan az ára. A sekélyes érzelmek a sekélyes boldogság, az igazság, a szépség öröméről való lemondás az ára.

Valahogy össze kellene foglalni, mert már sokat téptem a szám, talán már unalmas.

Tipikus utópia abban az értelemben h a jövővel foglalkozik, méghozzá társadalmi vonatkozásban. Pontosabban a könyvnek van egy emberi, egyéni sztori, sőt szerelmi sztori vonatkozása is, de szerintem a társadalmi vonatkozás az alap, egyben a keret, tehát a lényeg.

Ugyanakkor egy meglehetősen ellentmondásos utópiát olvashatunk, amiről azt sem lehet eldönteni, h. utópia, vagy disztópia, vagyis, h. pozitív vagy negatív jövőkép.

Meglepődve olvastam a Wikipédiában, h. egyértelműen disztópiának minősítik:

„Nincsenek többé háborúk és szegénység, mindenki folyamatosan boldog. Azonban azzal, hogy mindezeket elüldözték az emberek életéből, egyben számos dolgot elveszítettek: a családot, a kulturális sokszínűséget, a művészeteket, irodalmat, tudományt, vallást és filozófiát. Ez a társadalom hedonisztikus: a korlátlan szexualitásból és drogokból nyert örömre koncentrál.”

Kissé ellentmondásos ez a megjegyzés, mert ha igaz az első mondat, akkor pont a könyvbeli vezetőnek van igaza: a boldogság béke jólét fontosabb, ezért fel kell áldozni egy sereg jó, nemes dolgot.

Én magam, mint a könyv írója sem tudom pontosan. Én elsősorban felvetem a problémákat, de nem oldom meg azokat.

Én is azon gondolkodók közé tartozom, akik kételkednek az emberi boldogságban, a tökéletes életben, társadalomban, de egy folyamatos viszonylagos fejlődést lehetségesnek tartanak.  Szerintem az emberiségre vagy borzalmas, vagy kevésbé borzalmas (elviselhető) jövő vár, de a teljes boldogságot, az ideális életet, társadalmat képtelen elérni. Hozzáteszem: de törekedni kell rá, mert ha a törekvés is hiányzik, akkor biztosan a borzalmas és nem a kevésbé borzalmas opció valósul meg.

Ha ezeket nézzük, akkor utópia (pozitív jövő): az emberek döntő többsége elégedett (egyfajta boldogság). Valóban társadalmi stabilitás van, nyugis békés élet van, nincs harc, ellenségeskedés, háború.

Ha ezeket nézzük disztópia:

Kasztrendszer, társadalmi egyenlőtlenség. Az alapjog „mindenki egyenlőnek szabadnak születik” teljes hiánya. Fogyatékos emberek milliói. Manipuláció, az önállóakarat az önrendelkezés, a demokrácia hiánya. A nemes, jó dolgok, mint általános tudomány, művészet, igazságosság, elhanyagolása. Általában egy érzelemmentes gépies, szinte birka élet, - legkevésbé a legfelső kasztba, de még ott is.

Viszont mindezek ellenére mégis egy nagyfokú elégedettség jellemzi a társadalmat. Aminek oka,  egyrészt a több elemből álló manipuláció. Másrészt, h az emberek igénye nem haladja meg az életkörülményeiket.

Tehát szinte lehetetlen eldönteni ez egy jó, vagy egy rossz társadalom. 

Talán azzal fejezném be, hogy mikor is éltem, írtam? 1894-1963 között a sötét korban éltem, aztán jött a fellendülés a Hippi korszak, ennek közepén haltam meg. Viszont a könyvet 1931-ben írtam 37 évesen, „végignéztem” az első világháborút a nagy gazdasági válságot, és már ott lógott a második világháború a levegőben. Azért tettem a végignéztem szót idézőjelbe, mert életem végigkísérte egy súlyos szembetegség.

Ahogy ezt már pedzegettem, ebben a könyvben nem akartam sem pozitív, sem negatív jövőképet felállítani egyszerűen leírtam azon új világot, mely persze negatív, de ez az egyetlen melyben  életben maradhat az ember, emberiség és még egy látszólagos elégedettség, békesség is megvalósul. Még egyszerűbben: nem jó, de nincs jobb.

Na ez eztán kacifántos fogalom: „a szép új világ manipulált racionális társadalmi stabilitása”. Ezt illik megmagyarázni.

Tulajdonképpen a szép új világ egy manipulált művilág. Egyben racionális, mert testi anyagi tárgyi szükségelteket értékeli, az érzelmeket a romantikát, a lelki, szellemi örömöket elveti, megveti. 

Itt azért meg kell jegyezni: a szép új világ vezetői, szerkesztői nem véletlenül próbálják csakis a racionális kényelmes egyszerű boldogságot adó dolgokat favorizálni, és eltüntetni, a bonyolult érzéseket, a magasztos eszméket, a művészetet, az általános tudományt, a hitet, a szellemi, a lelki igényeket. Ugyanis a történelem valóban azt mutatja, h. az utóbbi dolgokra hivatkozva talál ki az ember mindenféle önpusztító baromságot.

A könyvemben az új világ vezetőinek igazolódik azon elgondolása h. az az egyszerű, csakis a kényelemre, kellemességre, fogyasztásra törekvő felfogás nem talál ki önpusztító agyament elveket.  Úgy is fogalmazhatunk: hogy a kellemesség, kényelem, egészség egy stabil egyszerű mérce, amely mellett egy egyszerű stabil életet, társadalmat lehet építeni.  Viszont a felsoroltak; bonyolult érzések, magasztos eszmék, stb., ezek  zavaros változékony mércék, a velük épített élet, társadalom is zavaros, ingatag lesz.

Az új világ, művi, egyben „extra racionális”- ez ugyebár ellentmondás.  Azért magyarázható: éppen abból adódik a műsége, h. az emberi szükségletek felét, a lelki szükségleteket, a racionalitás jegyében megtagadja. Megtagadja annak ellenére, h. azok valós szükségletek. „Nemcsak kenyérrel él az ember”.  Így lesz ez a világ egyszerre racionális (racionálisnak látszó)  és művi. És mivel művi, mondhatjuk h. manipulált, hiszen a műséget, a valótlanságot el kell hitetni. Nem biztos, h. sikerül. Nem biztos, h. az embereket le lehet szoktatni, az érzelmekről, magasztos eszmékről, művészetekről és a többi irracionális dologról. És talán nem is érdemes, mert többet veszíthetnek az egyik oldalon, mint amit nyerhetnek a másik oldalon. Szóval kétséges h. létre lehet hozni az általam leírt szép új világot.

Persze itt meg kell jegyezni a jelen 21. század elejei világ szintén manipulált világ, részleteiben eltérő, de összességében semmivel sem jobb, ráadásul a tendencia még borzalmasabb irányba mutat. Visszatérve, a szép új világ, mindennek ellenére működik, nincsenek nagy válságok, válság-láncreakciók világégések, kataklizmák. És az emberek többsége általában elégedett, elvan. Persze jó lenne, ha ennél jobb, szebb új világot csinálna az ember, de egyelőre ennek semmi jele.

Kivaghy:

Köszönjük, és akkor következzen a másik magyar Szathmáry Sándor és Kazohinia című könyve.