H. G. Wells – A vakok országa.

Kivaghy:

Időrendben H.G. Wells – A vakok országa c. kisregény következik, hiszen ez 1904.be íródott. Wells pedig korábban élt mint pl. A. Huxley, és a többi itt elemzésre kerülő író.

Most mikor kb. 50 év múlva újra elővettem a könyvet, és újra elolvastam, egyik ámulatból a másikba estem. Először is másképp emlékeztem a könyvre. Az nem csoda, ha bizonyos részletek teljesen kiestek, de az meglehetősen érdekes, h olyan részletekre emlékeztem, amelyek e könyvben nem is voltak benne. És a fejembe képzelt befejezés is egészen más, én ugyanis meg mertem volna esküdni, h végül is alávetette magát a megvakító műtétnek, és onnan viszonylag elégedetten élt a vakok országában.  A másik meglepetésem, h a Wikipédia erről a műről semmit sem ír, holott hangos könyv viszont készült róla. Film nem, pedig ideális filmtéma.

Kivaghy:

Sok mindent írtál ugye kedves Wells, itt egy kis idézet erről:

A maguk korában a scientific romance műfajába sorolt korai regényei – mint Az időgép, a Dr. Moreau szigete, A láthatatlan ember, a Világok harca, az Emberek a Holdban, a The Sleeper Awakes – jó néhány maradandó új témát vezettek be a science fiction irodalomba. (Mindből film is született, kivéve a The Sleeper Awakes-t.) Írt nem fantasztikus regényeket is, amelyek elismerést arattak, mint a Kipps és az Edward-kori hirdetéseket kigúnyoló Tono-Bungay.

Több tucat novellát írt, amelyek közül a legismertebb A vakok országa (1904). Az új gyorsító című novellája ihlette a Star Trek A gondolatnál sebesebben (Wink of an Eye) című epizódját.[4]

Meglepő lehet, h. itt utópiákról beszélünk és Wellsnek több kiváló  utópisztikus könyve van, és mégis egy olyan könyvet szedek elő, amely csak nagyon halványan kapcsolható az utópia irodalomhoz. Miért? Mert nem akartam kihagyni ezt a remekművet. Mondjuk úgy h a nagy utópiaszerző  íróról H. G. Wellsről eme íráson keresztül emlékezem meg.

Wells:

A könyv "A vakok országa" tartalma dióhéjban annyi h. egy a külvilágtól  elzárt völgyben már generációk óta egy betegség folytán, vakok születnek élnek, ez a természetes állapotuk, el sem tudnak képzelni mást, hiszen ebbe születnek ebbe élnek. Már ez az alaptéma is az egyik meghatározó filozófiai problémakör. Az emberi érzékelés, ill. tudás mennyire korlátozott? Lehet, hogy az ember a látó ember is, egyfajta vakok országában él, csak nem tud róla? Az állatvilágban egyébként vannak olyan érzékelések érzékszervek, melyekkel az ember nem rendelkezik. De az is lehetséges, h akár tízféle érzékelés is létezhet, az objektív valóságban, a világmindenségben. Mi minden lehet az objektív valóságban, a világmindenségben? Szinte minden, de csak az számít, amiről mi emberek, ill. én, mint saját tudatomba zárt egyén tudatosan tudok. Tehát úgy tudok, hogy érzem, sőt át is érzem. Egy születésétől vak embernek nem lehet elmagyarázni, milyen a kék szín, vagy bármely szín.

De visszatérek a könyvre, szóval az érzékelés-tudat problémával is foglalkozik a könyv.  De a könyv fő témája ennél is izgalmasabb problémakör.  Ugyanis ebbe a völgybe a vakok országába egy látó kerül, aki először örül h majd „ő lesz vakok között a király” viszont ezzel szemben kiderül h ő lesz a leginkább megvetett tagja a társadalomnak. Gyakorlatilag a következők történnek: a vakoknak olyan érzékennyé vált a többi érzékszerve (hallás, szaglás, stb.), hogy szinte pótolják a látás érzékszervét. Nem teljesen érik el a látó összesített érzékelési szintjét, de 90%.ban. Viszont a főhős ezt sem tudja, nem is akarja kihasználni. Nem tudja, mert a vakok mindent sötétben végeznek (nappal alszanak) és őt is erre kényszerítik. Másfelől a vakok, mint általában az emberek összefognak, összekacsintva hazudnak csakhogy maguk előtt is titkolják hibájuk, gyengeségük. Mint általában az emberek, nem tudnak maguknál okosabb, tehetségesebb lényt elképzelni. 

Valójában van egy még mélyebb problémakör, de mielőtt erre rátérnék, elmondom: mindenki hibásan értelmezi a könyvet, aki a „ne becsüld le a látszólag esendőbb, fogyatékos embertársad, mert nagyot koppanhatsz” tanulságot vonja le az írásból. Természetesen nem szabad a fogyatékosokat lebecsülni, de ez a könyv nem erről szól. Mert a főhős, ha nagyon akarná, azért ki tudná használni a magasabb rendűségét. Ez többek között akkor is kiderül, amikor közelharcban viszonylag könnyen legyőzi a vakokat. Szóval, ha állandóan harcolna, ravaszkodna, háborúzna, akkor mint félt-utált lény akár uralkodhatna is. Csakhogy főhős ezt nem akarja, ő szeretetre vágyik, egymást tisztelő összetartó közösségre vágyik, a közösség megbecsült tagja szeretne lenni. Ezt viszont éppen a furcsaságnak nézett magosabb-rendűsége miatt nem tudja elérni.

Visszatérve a lényegi problémára: az okosabb, szélesebb látókörű, a többieknél különlegesebb tehetségesebb és egyébként jóindulatú ember miért nem tud érvényesülni a vakok, azaz, az emberek országában?  Tulajdonképpen itt elsősorban arról van szó, hogy a fősodornak, a többségi akaratnak van egy bedaráló, adott esetben kiközösítő ereje. És ez az erő nemcsak a rosszakra van bedaráló, ill. kiközösítő hatással, hanem az átlagnál jobbakra is.

Nyilvánvalóan a vakok országa, az emberek országát jelképezi. A történelemből rengeteg példát lehetne sorolni, h az átlagnál jobb, okosabb tehetségesebb emberek kénytelenek voltak a többséghez igazodni, kénytelenek voltak megalkudni, vagy ha ezt nem tették, akkor megvetésben kiközösítésben, büntetésben lett részük. Itt van mindjárt a legnyilvánvalóbb, a legtragikusabb, Jézus példája. Jézus a legkiválóbb, mégis  a leginkább megvetett ember lett. Jézus nem alkudott meg, és nem is használta az erejét. De hosszan lehetne folytatni a sort. Sok kiválót megbüntettek, esetleg megöltek, mások kénytelenek voltak megalkudni.

 Sőt, nem is arról van szó, h a középszerű tömeg nem ismeri fel a kiváló tulajdonságot, hanem arról h. felismerik, de éppen a felettük álló tehetség ami kiváltja az ellenszenvüket. Vagy inkább is-is, egyesek nem ismerik fel, mert olyan távol ál tőlük, a tehetség, különlegesség, h nem látják, értik miről van szó.  Mások pedig kapizsgálnak valamit, de ez, az irigységük miatt visszájára fordul, és a különb embert, inkább a rendet, szokást háborgató eltakarítandó fura alaknak tartják.

Ehhez én még hozzáteszem, itt nemcsak Jézusról, Galileiről, Morusról és még hosszan elehetne sorolni az igazságtalanul megítélt zseniket, hanem szinte minden emberről szó van.  Mert szinte minden ember valamiben tehetséges kiváló, de ez azt is jelenti, hogy más, mint az átlag.

Van, aki ebbe jó, van, aki abba jó, de a múlt és jelen társadalma akarva-akaratlan a középszerű, sőt alacsonyabb szintű egységesítésre törekszik. A kiválók kiválósága pedig kihasználatlan marad, ami ennél is rosszabb ez lelki szenvedést okoz nekik. Ez az emberiség egyik problémája. 

Ezt a problémát mondja el a könyv nagyon egyszerűen, képletesen. A vakok közé keveredett látó is szembekerült a büntetés, a kiközösítés, avagy a megalkuvás problémájával.

A vakok népe, (szintén emberek), is, csak mint az átlagos emberek, társadalmak, ahelyett h a különleges tehetségű látó embert megbecsülték volna, inkább saját szintjükre húzták, bedarálták, lenézték, és féltek  is tőle. És mivel sokan voltak és szinte mindannyian lehúzó bedaráló akaratúak voltak (még ha nem is tudatosan) is, így hát érvényesült is ezen szándékuk.

Viszont ez a félelem nem alaptalan, mert az is igaz, hogy a különleges képességű emberek nem feltétlen jó emberek.

Nagyjából lényegében erről szól a könyv. A könyvnek nyitott befejezése van a főhős mászik kifele a katlanból a vakok országából, de nem lehet tudni ez sikerül, vagy úgy jár mint korábban, - kénytelen visszamenni és azt tenni amit a vakok társadalma akar, legalábbis amennyiben a közösség megbecsült tagja akar lenni. A vakok társadalma pedig,  ha nem is direkt, de indirekt kényszerrel, el akarja venni a látását, a különleges képességét, magukhoz hasonló embert akarnak kialakítani.

De talán még ennél is van egy fontosabb tanulsága a könyvnek.

amit így foglalhatunk össze: az ember mindig abból indul ki, amiben él, amit megszokott. A vakok a maguk kis, bizonyos értelemben csonka, sérült társadalmában egészen jól megvannak. Érdemes e egyáltalán fejlődésről, boldogságról beszélni?  Vagy mindig kialakul egy megszokott elfogadott szint?  A vakok társadalma nem akar nem is tud előrébb lépni. És általában az ember, az emberiség? Nos ezt a kérdést érdemes kielemezni.

Ez tehát nem utópia, bár itt van egy különleges ország, ez inkább egy példa-történet.

Van itt azonban még egy problémakör, mely szintén végigvonul az utópiákon.

Ez a problémakör pedig a becsületes értelmes, tehetséges ember boldogsága, ill. boldogtalansága.

Úgy tűnik nincs olyan társdalom, életmód, amely tartós boldogságot adna, az értelmes önállóan gondolkodó becsületes jó szándékú az átlagnál kevéssel tehetségesebb embernek, pl. Gullivernek. A nyihahák képesek boldogok lenni, a hinek is. De az ember az emberhez hasonló lények, yehuk, behinek, stb. nem képesek.

Jó, de ebben benne lehet az emberi természet is. Egyfelől az ember nem sokat tud kezdeni a természet igazságtalanságaival, pl. h egyesen szépnek szerencsésnek, tehetségesnek egészségesnek, születnek, ráadásul jó helyre. Mások pedig éppen ellenkezőleg. Ez azért főleg ha nem vagy a szerencsések klubjának tagja, azért elég frusztráló. Aztán ott van a másik, az h az ember mindenhez hozzászokik. Ami azt jelenti, h lehet bármilyen élete, azt hosszabb távon közepes-kellemetlennek, érzi. csak néha érez boldogságot, mert a megszokás lehetetlenné teszi az állandó boldogságot, ahogy az állandó boldogtalanságot is. Ettől függetlenül a társadalom az életmód minősége is meghatározza a boldogságot, jólétet. Sőt van egy belső boldogságérzet is, ami szintén szempont.

Egyébként oda akarok kilukadni, h a birka (kicsit butácska, megyek a többiek után, elfogadom, ami van) típusú emberek azért boldogabbak, mint a becsületes értelmes önálló véleményű, a rosszat is látó emberek.

Az én könyvemben például a főhős, aki adottan látó, önálló véleményű, felmegy a hegyoldalba, ott búsul magába, tehát boldogtalan, míg a vakok nagyjából elégedettek. De ez a szempont a többi könyvben is felmerül hol erősebben, hol gyengébben. Pl. Gullivert sem mondanám boldognak mondjuk a nyihahák országában, sem más országban.

Kivaghy: Rendben van értjük, a szempontot. Akkor kedves barátaim, ha elemzik a könyveiket erre is térjenek ki.

Huxley: Most, már ha jó számolom, elég sok mindenre ki kell térni.

Ha jól emlékszem, akkor többek között, a rendszerre, a ……..

Karinthy: ha időrendben haladunk, akkor én jönnék. Sőt jövök is ragaszkodom hozzá.

Szerintem érdemes időrendbe haladni, mert azért nem mindegy h én milyen könyveket tudtam elolvasni.

A következő oldalakon én,  vagyis  én következem.