A nép alkalmassága a demokráciára (folytatás)

A hosszú távú általános szemszög, ez esetben a nép alkalmassága elsősorban a demokrácia-alkalmasságot jelenti. Hosszabb távon a népi döntések sokasodása, (a magasabb demokráciaszint), emeli a nép döntési-alkalmasságát, vagyis általában egyre jobb, a nép érdekét szolgáló döntések születnek.

Valamint, ahogy erről már szó volt: a nép demokrácia-alkalmassága egyenesen arányos a társadalmi aktivitással és az önálló átgondolt véleménnyel.

Hosszabb távon általában, a demokráciaszint fő szempontja – a népi döntések lehetőségének növelése – egyenes arányban van a döntések javulásával.

Újra megjegyzem: a valószínűség-számítás, a matematikai alap.

Ellenben ha egy-egy közösség, nemzet, rövidebb távú időszakát nézzük, akkor lehetséges, hogy a közösség nemzet, rossz, a népérdektől eltérő döntéseket hoz.

Másrészt, lehet, hogy demokratikus módón, csökkenti a demokráciaszintet, vagyis önként lemond a saját hatalmáról.

Ez egyébként két különböző probléma, viszont abban azonos, hogy a nép alkalmassága mindkét esetben rossznak, negatívnak mondható, és a döntések színvonala is rossznak mondható.

Ugyanakkor lehetséges, hogy rövid távon, csak a döntési-alkalmassága romlik, vagy javul. Vagy csak a demokrácia-alkalmassága romlik, javul.

Összefoglalva: rövid távon és esetenként, a demokráciaszint fő szempontja – a népi döntések lehetőségének növelése, és gyakorlati szaporodása – nem egyenes arányú, sőt akár ellentétes is lehet, a nép okosodásával, és a döntések javulásával. Hosszabb távon, ez szinte kizárt.

Egyszerűbben: esetenként előfordulhat, hogy a lehetséges demokráciaszint, valamint, a nép, akár a demokráciával, akár egyéb döntésekkel kapcsolatos döntéshozási színvonala, valamennyire eltér egymástól.

Ezért a demokráciaszinten kívül, szükség van a döntés-színvonal skálára is.

Ugyanakkor ez a skála azt is jelzi, hogy a nép-alkalmasságnak és a vezetés alkalmasságnak, van egy a demokráciától független aspektusa.

A jelenség más megvilágításban: az gyakran elfordulhat, hogy az átlagos döntések színvonala kevéssel jobb, vagy rosszabb lesz, (ez a szórás), mint amely szint a demokráciaszintből adódna.

Tehát: kevéssel, legalábbis ha nagyobb, ezres, milliós nagyságrendű közösségről van szó. Nagyon ritkán, közepes eltérés is lehetséges. A demokráciaszint és a döntési színvonal közötti jelentős eltérés, szinte kizárt. Kis eltérés azért lehet gyakran, mert a döntés színvonalat, legyen az népi döntés, vagy vezetési döntés, két dolog befolyásolja.

Az egyik, a jelentősebb: a demokráciaszint.

A másik: az aktuális döntéshozók (nép, vagy vezetés) döntési alkalmassága.

Pontosabban a demokráciaszint és a döntés-színvonal közötti különbségért, ill. szórásért, a következő két tényező felelős, ugyanis nemcsak a népről, de a vezetésről is szó van.

Alkalmasságok, ill. szórások felsorolása:

1. A nép, tagság aktuális döntéshozói alkalmassága – a demokráciaszintet illetően - valamint az egyéb döntéseket, döntés-színvonalat illetően. (A két alkalmasság eltérhet, van szórás, de általában, nem jelentős)

2. A vezetés döntéshozói alkalmassága – a demokráciaszintet illetően – valamint az egyéb döntéseket, döntés-színvonalat illetően. (A két alkalmasság eltérhet, van szórás, de általában, nem jelentős.)

Vagyis lehetnek olyan vezetések, melyek egyfelől a demokrácia-szint több-kevesebb leépítésével rontják a döntés-színvonalat, másrészt ehhez képest viszonylag jó, egyéb döntéseket hoznak. Illetve lehetnek olyan vezetések, melyek kicsit talán emelik a demokráciaszintet, de egyébként, nagyon rossz döntéseket hoznak. Nagy eltérések azonban azért se lehetnek, mert az emelés és a csökkentés egyszerre jön létre, - és azért sem, mert az intelligenciahiány, az intelligenciahiány.

Az ábra azt is megmutatja, hogy a kétféle alkalmasság, vagyis a kétféle szint (demokráciaszint, ill. egyéb döntés-színvonal) között lehet eltérés, szórás lehet, mind a népi, mind a vezetési döntéshozás vonatkozásában. Tulajdonképpen eme eltéréseket szórásokat úgy is vehetjük, hogy a lehetőségekhez képest jobb, vagy rosszabb döntésekre képes, egyrészt a nép, másrészt a vezetés. Szóval mindkét esetben (a népi döntéshozásnál és vezetési döntéshozásnál is) mindkét irányban (jó, pozitív, ill. rossz, negatív) lehet eltérés, azonban a szórás nem szimmetrikus, ez az ábrán is látszik.

Sajnos, mindkét esetben, a negatív irányban, lehet nagyobb az eltérés. Vagyis a nép a lehetőségeihez képest nagyobb arányban hozhat rossz döntést, mint jót. Ugyanez a vezetésre is igaz: a vezetés a lehetőségeihez képest nagyobb arányban hozhat rossz döntést, mint jót. E szempontból tehát nincs különbség a kétféle döntéshozás között. Viszont, sok más szempontból van különbség. Pontosabban sok szempont befolyásolja a demokráciaszintet, de a közvetlen-demokrácia aránya, minősége, viszont jelentősen befolyásolja. A kézikönyv, több fejezete szól erről.

Összefoglalva, a demokrácia kategóriáit

A lényeg, hogy a rendszerek, társadalmak egy hosszú, sok lépcsős diktatúra-demokrácia skála mentén helyezkednek el, ezért bizonyos határ alatt diktatúráról, pontosabban diktatúra-fokról, bizonyos határ felett demokráciáról, pontosabban, demokrácia-szintről beszélhetünk. A magas demokrácia-szint, alacsony diktatúra-fokot jelent, persze ennek a fordítottja is áll. Ennél azonban pontosabb, mivel valójában hosszú és egyenletes az átmenet, ha diktatúra-demokrácia szintekről beszélünk. A diktatúra-demokrácia típusok (irányok), elsősorban a szerint rajzolódnak ki, hogy a sok lépcsős diktatúra-demokrácia skála mely szakaszában működnek.

Ha viszont diktatúra-demokrácia fajtákról beszélek, mely fajták egyik jellemzője, szintén diktatúra-demokrácia szint, akkor mégis más szempontok határozzák meg a következő fajtákat: klasszikus, anarchikus, nyílt (nem manipulált, őszinte), manipulált, stb. diktatúra-demokrácia fajta.

Elismerem, hogy a „diktatúra-demokrácia” helyett, néha csak „demokráciát” említek, mely zavartkeltő lehet.

A legfontosabb a demokrácia nagysága. Pontosabban a demokráciaszint (diktatúra-demokrácia szint) nagysága, százas skálán.

A nagyság, két nagy szakasza (demokrácia-típusok):

- Igazi demokrácia. A lehetséges maximális közvetlen-demokrácia optimális keveréke a maximális vezetési demokráciával, elenyésző benne a diktatúra. A jövő remélhető demokráciája. Magas diktatúra-demokrácia szinten működik, azaz, magas szintű demokrácia.

- Közvetlen-demokrácia. Az igazi demokrácia legfontosabb része. Jelenleg csak gyenge formában alakult ki. A nép részvétele, demokrácia-alkalmassága, demokrácia-akarata, ill. egyéb alkalmassága, a legfőbb tényező.

- Ill. a vezetési diktatúra-demokrácia, egyben az eddigi diktatúra-demokrácia. A vezetési döntéshozás, szervezett decentralizálásából eredő demokrácia. A vezetés részvétele, demokrácia-alkalmassága, demokrácia-akarata, ill. egyéb alkalmassága, a legfőbb tényező.

Hiányos demokráciának is nevezhető a vezetési demokrácia, főleg a közvetlen-demokrácia hiánya miatt – alacsonyabb, jobb esetben, mai korban közepes diktatúra-demokrácia szinten működik.

A látszat, álságos demokrácia fajtákra itt ki sem térek.

A három féle 40-100 szintű skála, ill. a kétféle alkalmasság:

- Diktatúra-demokrácia skála, szintek (ez is három részre oszlik), - az aktuális vezetési, ill. az aktuális népi demokrácia-alkalmassága.

- Ill. általános döntés-színvonal skála, szintek – az aktuális vezetési, ill. az aktuális népi döntés-alkalmassága.

- Ill. összesített döntésszínvonal skála, szintek – a diktatúra-demokrácia szint, és az általános döntésszínvonal átlaga.

A vezetési diktatúra-demokrácia alapvetően két fajtája. A diktatúra-demokrácia skálának az alsó része, kettő diktatúra-demokrácia skálára osztódik.

- Klasszikus, nagykirályi központi hatalmi diktatúra-demokrácia (fajta) vonal, skála.

- Ill. az anarchikus kiskirályi diktatúra-demokrácia (fajta) vonal, skála.

A diktatúra irány kétféle jellege (a diktatúra-demokrácia kettő további fajtája):

- Nyílt.

- Ill. manipulációs (átverős).

(A következő fejezet részletezi.)

A diktatúra irány kétféle jellege: nyílt, ill. manipulált (átverős).

A probléma kiindulása: választhat e, egy nép, egy tagság, viszonylag nagyobb diktatúrát önkéntesen? Pl. úgy, hogy lemond a hatalmáról, és örökre, vagy időszakra átadja hatalmát egy kegyetlen diktátornak. Az önkéntes diktatúra-választás gyakorlatilag nagyon ritkán történhet meg. Már az is kérdés, hogy ilyenkor demokráciáról, vagy diktatúráról kell beszélni. Ha rendszeresen megmarad a népválasztási lehetősége, akkor a legpontosabb név: demokratikusan választott diktatúra. Ez tehát valamilyen torz ötvözet.

Ellenben, eme esetek döntő többségében: nem önkéntes választásról van szó, hanem átveréses választásról. A népet átverik, manipulációval győzik meg, hogy a diktatúrát válassza. Vagyis gyakorlatilag (eltekintve a ritka kivételtől) kétféle diktatúra (diktatúra-demokrácia) van: nyílt, ill. manipulált (átverős).

Valójában háromféle lehet a demokrácia-csökkentés jellege: önkéntes, manipulált és nyílt diktatúra. Viszont gyakorlatilag az önkéntes diktatúra, annyira ritka, hogy eltekinthetünk tőle.

A nyílt diktatúra (demokráciaszint-csökkentés) amikor nincs kábítás: nyílt terror, erőszak van, a háttérben mindenképpen az van, még ha a deklarált felszín, néha puhább is.

Persze ennek is vannak fokozatai, de a nyílt diktatúra, mindig a kemény diktatúra valamelyik fokozata.

Az átverős, manipulációs diktatúra (demokráciaszint-csökkentés), mikor nem objektív tájékoztatással, ellenkezőleg, trükkösen, csúsztatva, hazugsággal és egyéb rejtett kényszerítő eszközökkel, ráveszik a népet, hogy az uralkodásra jelentkező diktátort válassza. Vagy éppen arról győzik meg, hogy az anarchikus diktatúra nem diktatúra, válasszák azt. Illetve gyakorlatilag inkább csak arról győzik meg, hogy ne nagyon ellenkezzen.

Az egyik ilyen jellemző, meggyőző manipuláció: a diktatúrát, demokráciának állítják be. A másik: a jelen hiányos helyzet nem jó, de nincs jobb – érv. A harmadik: a diktatúra jobb, mint az a fránya demokrácia.

A manipulációval elfogadtatott diktatúra, inkább a puha diktatúrához kötődik, illetve a gyenge puha anarchikus diktatúrához kötődik, e szinteken jön létre többnyire, az átverős diktatúra.

Sajnos meg kell állapítani, hogy a manipulált (átverős) diktatúra-demokrácia, további csoportokba (fajtákra) osztható a manipuláció fajtája, stílusa szerint. Ugyanis korunkra meglehetősen sokoldalúvá „fejletté” vált a manipuláció.

Korunk talán legnagyobb tragédiája az általánossá és természetessé vált ferdítés (csúsztatás), mely lényegében manipuláció, hazugság.

Ferdítés: egyes elemek részek túlzott kiemelése, más elemek, részek elbagatellizálása – önmagában látszólag nem hazugság, de végeredményben az egész gondolat, elmélet, közlés torz lesz, hamis lesz, ami végeredményben hazugság, manipuláció. A probléma, hogy manapság, a szemben álló elmélet, egy más oldalú ferdítésből, hazugságból, manipulációból áll. Persze a túlzott kiemelésen és elbagatellizáláson kívül sok egyéb manipulációs trükk van (figyelemelterelés, ellenségkép, stb.), de az eltűrt, általános túlzott kiemelés és elbagatellizálás is elég, az általános viruló manipulációhoz. Az elenyésző és elvesző kivételtől eltekintve, senki nem alkot, józan, minden vonatkozást figyelembe vevő, elfogulatlan, ferdítésmentes elméletet, közlést. (Általában a hamis, vagy az „elfogadható igaz” állítások egy körív, ill. háromszög mentén helyezkednek el, nagyjából két hamisság között, de kissé mindegyiktől távol van, az igazságnak elfogadható állítás.)

Ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy a vezetés, képtelen, a neki nem tetsző elméletekkel elbánni. Akármelyik igaz elméletet, akár ezt a könyvet, ártalmatlanná tudja tenni. Rengeteg eszköze van a vezetésnek, hogy a neki nem tetsző elméleteket gyakorlatilag, a „szemétkosárba helyezze”. Vagyis képes megakadályozni, hogy elterjedjen a köztudatban. Szóval gyakorlatilag hiányoznak az átfogó igaz elméletek, elemzések, tanulmányok, közlések. Ilyeneket a politika, a társadalomtudomány és a közvélemény sem hoz létre, eltekintve a ritka kivételektől, azokat viszont a vezetés „tünteti” el. Tudjuk, hogy a torz gondolkodás, a hibás elméletek, hibás intézkedésekhez, törvényekhez, torz rendszerhez vezetnek. Jelen tendencia szerint, a rendszer sem képes fejlődni, de a demokrácia sem, mivel a demokrácia egyik elengedhetetlen feltétele, az objektív tájékoztatás.

Egyszerűbben a jelen tendencia szerint: az ember, emberiség egy össze-visszafecsegő, presztízsharcos, a közlések érdekességét, izgalmasságát igénylő, de az igazságát nem igénylő, tévelygő lény, aki a fejlődés folyamatai miatt, nagy eséllyel pusztulásra van ítélve.

A társadalmi fejlődés, egyben a zsarnokság, a pusztulás kivédésének minimális, elemi feltétele, hogy a nép (emberek, többség) felismerje az átverést, a manipulációt, majd elkergesse azok művelőit.

Egyszerűbben, amelyik társadalom alapvető immunrendszere nem működik (még a hazugokat, az ártókat sem ismeri fel), az pusztulásra van ítélve. Lásd pl. a 2. világháború előtti fasiszta, nácista, országokat.

A demokrácia minden társadalmi tényezővel (területtel, jelenséggel, szükséglettel) összefügg

De azért, körülhatárolható, meghatározható.

Ha a gondolkodó nem akar a zavaros fogalomerdőbe elmerülni, akkor a demokráciát nem azonosítja, az igazságossággal, a biztonsággal, a szólásszabadsággal, az alapvető jogokkal, és sok más tényezővel, annak ellenére, hogy ezekkel összefügg.

Az önrendelkezéssel pedig így függ össze:

A demokrácia lehetőséget ad, hogy a tagok a saját vezetésükkel szemben nagyobb önrendelkezéssel bírjanak.

Az egész közösség, (vezetőkkel, tagokkal együtt) önrendelkezése, más külső közösségekkel, nagyhatalmú emberekkel szemben, viszont már nem demokrácia, hanem közösségi önrendelkezés. Például a nemzeti függetlenség is, közösségi önrendelkezés. Ebből csak néha lehet demokrácia-probléma.

A „szabadság” viszont annyira szerteágazó, annyira amorf fogalom, hogy nem határolható körbe, nem határozható meg. Természetesen szorosan összefügg a közösségi önrendelkezéssel, de nem azonos azzal. A szabadság összefügg az igazságossággal, a biztonsággal. Összefügg a személyes belső szabadsággal, mely érdekes módón éppen az önfegyelemből adódik. Már említettem, hogy az anarchia, az anarchia rabsága is felületesen nézve szabadságnak tűnhet.

Természetesen a „szabadság” mint szerteágazó fogalom, a demokráciával-diktatúrával is összefügg, de nyilvánvalóan nem azonos vele. Az azonosítás azt jelenti, hogy a demokrácia meghatározhatatlan amorf fogalommá válik, ami csak a zavarkeltésnek kedvez. Szinte minden újkori rendszer, a 17. századtól, a legnagyobb diktatúrák is magukat demokráciának vallották. Többek között, a demokrácia és a szabadság fogalmak, zavarosságát használták ki.

A újkori diktátorok elhitték és elhitették, hogy ők valójában nép-jótevők, ők kvázi demokraták.

Persze, hiszen mérés hiányában, lehetetlen megállapítani, hogy mekkora a demokrácia, ill., hogy a nép összességében jól, vagy rosszul járt. A diktátorok szerint persze jól járt, de rendszerint ennek az ellenkezője történt, történik.

Ezért, a diktátorok hamis beállítása miatt fontos leszögezni: a demokrácia közvetlenül nem arról szól, hogy nép jól, vagy rosszul jár. Hanem elsősorban arról szól: kik és hogyan hozzák a döntéseket. Másodsorban azonban a kettő összefügg, de erről már szó volt.

Tehát a diktátor akkor is hazudik, ha azt állítja, hogy a népe jól járt - ezt azonban nem lehet bizonyítani. De akkor is hazudik, amikor azt állítja, hogy azért van demokrácia, mert a nép jól járt – ez viszont egy nyilvánvaló valótlanság.

(Zárójelbe azért megjegyzem , hogy elméletileg létezhet olyan objektív statisztikai rendszer, amely kimutatná, az összesített szélesen vett nép-életszínvonal alakulást, és a demokráciaszint alakulást, de ettől a gyakorlat még kilométerekre van.)

Sokféle látszatdemokrácia van, pontosabban a manipulátorok sok mindent azonosítanak a demokráciával. Egyes részeket, egyes összefüggéseket kiragadnak és nem, mint részeket összefüggéseket kezelik, hanem azonosítják a demokráciával.

Pl. kétségtelen hogy az alapvető emberi jogok és a demokráciaszint összefügg, de ettől a demokrácia nem lesz azonos az alapvető emberi jogok meglétével.

Másképpen ugyanez: pl. az alapvető emberi jogok léte, (gyakran csak deklarált, nem valóságos jogokról van szó) - a sok közül, csak egyik tényezője a demokráciaszintnek. Viszont az összefüggés miatt, azonosítani a demokráciaszinttel, a többi tényezőt elfelejteni, hiba és zavarkeltés.

Ha mindenképpen ki kell emelni egy fontos tényezőt, akkor a közvetlen-demokráciát, ill. a korszerű, igazi népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert lehetne kiemelni. Igazi, mert pontos eredményei bizonyíthatóan beszámítanak a jogalkotásba.

Természetesen mindez oda vezet, hogy az emberek tudása torz, hiányos lesz, a demokráciát nem tisztelik, nem akarják kellőképpen, és nem is képesek előre mozdítani. Nem nehéz kitalálni, mindez kiknek az érdeke.

A látszatdemokráciára a jelenlegi magyar helyzet, jó példa. A demokráciaszint leépítése nyilvánvaló, és ha lenne objektív mérés azzal is kimutatható lenne. Viszont, a viszonylag diktatórikus vezetés, ezt, sokféle álságos okra hivatkozva, nem ismeri el.

V. rész. A demokrácia, mint a nemzetközi rendszer, ill. a történelmi rendszer legfontosabb tulajdonsága.

A demokrácia nemzetközi viszonylatban

Bár nálunk, hazánkban, arányaiban fél fokkal több a vezetői ésszerűtlenség (ostobaság), de azért a világban is rengeteg vezetői ésszerűtlenség van.

Ésszerűtlenség alatt, itt a rossz hibás, hiányos döntéseket nevezem. Továbbá, mivel a lényegi döntések döntő többségét valamilyen vezetés hozza, ezért beszélhetünk, vezetői ésszerűtlenségről.

Szinte minden rossz döntés előbb-utóbb visszarúg, a népre mindenképpen, ekkor válik a rossz döntés, ostobasággá. (Végső soron, a nép, a vezetettek szempontjából, ostoba, rossz, káros, döntés, eredjen az zsarnoki önzésből, manipulációból, butaságból, vagy másból,)

Megjegyzem, természetesen a nép sem okos, bölcs, de ez jelentős részben, szintén a vezetés hibája. Egyrészt, a gyenge oktatás, egyéb „birkásítás” miatt, másrészt a rossz példa miatt is okolható.

Azért a népnek van saját felelőssége is, de erről már szó volt.

De, általában, hosszabb távon összességében mégis bölcsebb, mint általában a vezetés.

Nagyon ritkák azon vezetői döntések, legyen az hazánk, vagy a világ, amelyre jó szívvel azt lehet mondani: na ez jó húzás volt, ezzel nincs semmi gond. A döntések, döntő többsége kapcsán ingatjuk a fejünket. Ha csak kicsit ingatjuk, akkor az talán középszerű döntésnek mondható, sajnos ezek sem jó döntések.

Ha nagyon ingatjuk a fejünket, kimondott hibákat, látunk, felszisszenünk, akkor azok rossz döntésnek, avagy ostobaságnak mondhatók. A döntések legalább 35%-a ilyen, vagyis ostobaság, ésszerűtlenség. E szám egyébként elméletileg is kikövetkeztethető, már szó volt erről. Hozzá kell tenni, hogy a súlyos hibák kijavításának elmaradásai, természetesen a rossz döntések számát gyarapítják.

Bár rengeteg hazai blődséget említhetnék, mégis a külföldi ésszerűtlenségekkel (ostobaságokkal) hozakodok itt elő. Ostobaságok tekintetében mindig a felsorolás és a kiválasztás zavarával (a bőség zavarával) küszködik a gondolkodó. Sajnos ez egyáltalán nem kellemes zavar.

Nézzünk néhány frissebb badarságot az EU részéről. Itt van pl. ez a menekült-probléma. Teljes zavar tanácstalanság egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, intézkedések, döntések. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatos, egyébként a korábbi koszovói állásponttal ellentétes álláspont - szintén a zavaros, semmitmondó megoldatlan helyzetet előállító fecsegés. Egyáltalán az EU, egy rendkívül zavaros döntéshozói szerkezet. Végső soron az EU-ban is a néhány legfelső vezető hatalmában van a döntés lehetősége Az ENSZ ugyancsak zavaros és demokrácia szabályait nélkülöző, döntéshozó szervezet. Az USA, általában sunyi döntései, politikája pedig az arab térség nyomorát, háborús állapotokat és a hasonló afrikai helyzetet elnézve, szintén hibásak voltak, ill. legalább 20 éve, azok.

Azt ne is részletezzük, hogy a vezetés elmaradt döntései miatt, a világ már évszázadok óta kénytelen egy abszolút csapnivaló, igazságtalan, nemzetközi spekulációs pénzügyi rendszer (spekulációval machinálható tőzsdék, árfolyam rendszer, deviza-váltás, hitelezési rendszer, bankrendszer, stb.) keretei között gazdálkodni.

Természetesen nem mondható jó döntésnek, ha egyes emberek, egyes csoportok, vagy egyes népek, nemzetek, sok más ember, nép kárára hasznosulnak. Matematikailag egyszerű a kérdés: jó a döntés, akkor, ha tíz éves távlatban, a hasznosuló emberek számát szorozzuk a hasznosulás fokával, és ennek értéke 1,2-szer akkora, mint: a károsulok száma szorozva a károsodás fokával. Ha így nézzük, összesítve, az USA vezetőinek döntései, az utóbbi húsz évben összességében rossznak mondhatók.

Ha, elit csoport, vagy rasszista, vagy soviniszta szempontból nézzük a dolgokat, akkor persze egészen más lesz, a rossz, és a jó.

Tehát téves gondolat, hogy vannak szinte tökéletes országok, valamint vannak (pl. hazánk), teljesen elfajzott országok. A nagy nemzetközi ésszerűtlenségek sokasága ezt cáfolja.

A „fejlett” nyugat, mint természetes (gyakran vállalt) útmutatónak, meghatározónak,

„osztályzatát” jelentősen lerontja, a nyomorgó, háborúzó, meglehetősen nagy világrész állapota. A vezetőt minősíti a vezetettek állapota. A tanárt, minősíti az osztályának állapota.

A magyar példára is igaz, az EU, NATO, USA, ENSZ felelősek a magyar helyzetért. Tehát amikor a külföldiek szidalmaznak: borzalmas, hogy mi folyik Magyarországon – hozzá kellene tenni – de ezért mi is felelősek vagyunk. Magyarország, a magyar nemzet esetében is pontosan kimutathatók, a rossz irányú fejlődésért felelős, külföldi hibák, melyek nagyobb része, nem a túlzott engedékenységből ered. Pl. F (feltételezett) vezetés hatalomra kerülésében, viszonylagos népszerűségében, szerepe volt a külföldi hibáknak, ésszerűtlenségeknek is, annak ellenére, hogy a külföld szándéka, nem ez volt. (Pl. 2008-ban arra eszmélt a magyar nép, hogy a nagyfokú EU ajnározás, ill. a nagytőke ajnározás ellenére, a béka legalsó részéhez került közel.)

Rossz a beleszólás, kevés és elhibázott a segítség, nincs szervezett világszövetség, valamint van rejtett, ill. kevésbé rejtett kizsákmányolás. Nagyon egyszerűen: ha sok baj van a világban, akkor a „fejlettek”, sem annyira fejlettek. Persze azért szép számmal lehet magyar hibákat is sorolni.

És itt már el is juthatunk a következtetésig: a „fejlett” nyugat rendszere, az új-kapitalista rendszer (melynek sok rendszerváltozata van, de a szórás, mégis korlátozott) jelenleg már elavult, rossz. Egyébként, pedig leszálló ágban, hanyatlásban van, annak ellenére, hogy viszonylag a legfejlettebb rendszer. Vagyis, hogy ne essünk ellentmondásba, a következőt kell kijelenteni: még a viszonylag legjobb, legfejlettebb sem elég jó, elég fejlett, mindenképp további előrelépésre van szükség.

Bár, a demokrácia nemzetközi probléma, globalizálódik a világ, de azért egy-egy ország jeleskedhetne a demokratizálódásban, a demokrácia-szint emelésében. Valamint a demokrácia által egy fejlettebb rendszer és boldogabb élet kialakításában. Ez pedig az előzővel ellentétes elmélet. De hogy ne keveredjünk ellentmondásba, fogalmazzunk így: az ország vezetése, és népe is, az országban zajló ostobaságokat, borzalmakat csak részben foghatja, a külföld számlájára. Minden népnek, minden országnak, szinte minden embernek, de főleg, minden vezetőnek megvan a maga felelőssége.

Több vezetési negatívum miatt, létrejön „a rosszak váltása” mechanizmusa. Rossz, diktatórikus és a kevésbé rossz diktatórikus vezetések váltják egymást. A viszonylag jó demokratikus vezetések csak időszakosan, ritkán tűnnek fel, és egyediek maradnak. Ezt bizonyítja a történelem gyakorlata is.

Hogyan lehetséges, hogy az egyszerű átlagosan kevéssé művelt, magánéletében sok butaságot elkövető emberek sokasága, általában jobb döntést hozhat, mint a műveltebb vezető?

Újra, e kérdéssel foglalkozom. Viszont most egy példán egy konkrét problémán keresztül vizsgálódok.

Éppen kapóra jön ez a mostani migrációs, menekült probléma.

Egy konkrét jelenlegi példa, (eseménysorozat), az európai és általában a vezetés alkalmatlanságára

Kiegészítő fejezet.

Ez a példa pedig nem más, mint a migrációs válság, ill. annak kezelése.

Illetve annak fejtegetése, hogy a demokratikus döntéshozás gyorsabban, hatékonyabban oldotta volna meg a problémákat.

Az összefüggő eseménysorozat (problémasorozat, válságsorozat) elemei:

1. 2015-ös európai bevándorlás válsága (migráns válság).

2. Általában a bevándorlási válság.

3. A terrorizmus és az iszlám terrorizmus – mint válság. Valamint az integráció problémái.

4. Az arab térség háborús helyzete – mint válság.

5. Általában a 4. a leginkább elmaradott nyomorgó, háborús borzalmakat átélő világ – mint válság.

E fejezet kiegészítő, valamint apró betűs, nem véletlenül, hiszen csak közvetve kapcsolódik a fő témához, a demokráciához. A fejezet feladata csak annyi hogy jelenleg egy konkrét válságsorozat kapcsán megmutassa, a vezetés nem képes gyorsan helyes gondolatokat, elméleteket, döntéseket, intézkedéseket létrehozni.

E könyv nem aktuálpolitikai, ezért nem lehet a jelen konkrét és egyébként részleteibe változó történéseibe belemerülni. legalábbis egy olyan könyvnek, amelyik időtálló akar lenni. Ugyanakkor mégis valahogy konkrétabban is igazolni szerettem volna, hogy az igazi demokrácia, a demokratikus döntéshozás miért jobb (népeket kímélőbb), mint a vezetői politikusi (hatalommegtartó) döntéshozás.

E bizonyításra nagyon is alkalmasnak láttam az 2014-2016 közötti európai bevándorlás, avagy migráns válságot. Azért itt eltelt egy év, ami minden oldal részéről sok szenvedéssel járt. Mostanában már kezd létrejönni ama megoldássorozat, melynek sokkal korábban létre kellett volna jönni. Persze az elfogadható megoldás még ma is nagyon messze van, úgy néz ki, hogy egy elhúzódó, de azért átlagosan mérsékelt intenzitású válságról van szó.

Az összes felsorolt válság ilyen. Itt egyébként többek között a közbiztonság, szemét-áttologató helyzete is eszembe jutott. Illetve az állam, mint a problémákat elkenő hivatal.

Úgy néz ki, hogy a hatalmi, a hagyományos vezetés direkt, vagy és természeténél fogva nem is akarja a problémákat, a válságokat megoldani, csupán egy „még nem elfajuló” szinten akarja tartani. Nem véletlenül, azért mert ez jó neki, mármint ez viszonylag kevéssé veszélyezteti a hatalmát.

Egy példázattal jönnék elő.

Tudjuk, hogy Magyarországon egyre gyakoribbak az árvizek. A tudományos prognózisok szerint ez tendencia a jövőben fokozódni fog.

Az egyik felfogás, hozzáállás szerint: törekedjünk egyrészt arra, hogy a tendencia megálljon, vagy visszaforduljon. Illetve törekedjünk arra, hogy tartósabb magasabb gátakkal, stabil víztárolókkal, stabil vízelvezetőkkel az árvizek sokasodását megállítsuk. Lehet, hogy nem fog sikerülni teljesen, részben viszont biztosan sikerül, mindenképpen erre kell törekedni. Ez szerintem a logikus, egyben a népi, a demokratikus felfogás.

A másik felfogás, hozzáállás szerint: az előzőre nem kell törekedni. Számoljunk azzal, hogy egyre több lesz az árvíz, legfeljebb arra kell törekedni, hogy kisebb válság szinten maradjon, ne menjen át hatalmas katasztrófába. Ezért inkább arra van szükség, hogy baj esetén sok ember, sok homokzsák, egyéb eszköz álljon a rendelkezésre. Tehát nem baj, ha vannak árvizek, csak lehetőleg ne fajuljanak túlságosan el.

Ezzel a felfogással legalább két baj van: ez egyik, hogy sokkal drágább, pazarolóbb, hiszen azzal az energiával, amennyivel mondjuk négy árvizet homokzsákokkal, egyebekkel részben (azért jelentős a kár) megfékeznek, azzal már tartós megoldást is létre lehetne hozni. A másik baj, hogy kis válságot nem sikerül mindig kis válság szinten tartani, szükségszerűen néha, „gyakran” elfajul, katasztrófa alakul ki.

Ez a „kis válság szint” egyébként a vezetés, a hatalom logikája. Több okból, az egyik okot, megint egy példázattal mutatnám be. Szóval volt ez a legutóbbi árvíz, és mutatta a híradó, hogy milyen hősiesen küzdenek az emberek, majd megérkezett az ország vezetője, kiszállt a Mercédeszéből munkaruhába, gumicsizmába bújt, s indult a gátra. Nyilván emelkedett a népszerűsége. Másfelől, a hatalom szempontjából az sem baj, ha a nép egy kissé csesztetett állapotban van. De az is egy ok, hogy talán nem is képes a vezetés komolyabb koordinációt, pl. gátépítést, létrehozni. Sőt az is egy ok lehet, hogy bizonyos befolyásos üzleti körök bizonyos válságok fennmaradásából hasznosulnak.

Visszatérve a felsorolt válságokra, először is azt kell látni, hogy a vezetések célja nem feltétlenül az igazi, hathatós csökkentés, inkább a kis válság szinten tartás.

Itt és most az következne, hogy hosszan lényegesítve hosszabb távra nézve elemezném a felsorolt 1., 2., 3., 4., 5., migrációs válság leágazást, és a lényegi megoldást, legalábbis a megoldási irányt is mellékelném. El is készült, de ide most mégsem illesztem be. Azért nem részletezem, mert nem erről szól ez a könyv Csak néhány gondolatébresztő részletet illesztek be, ömlesztett jelleggel.

A 2015-ös európai bevándorlás válsága, széleskörűen,

a migránsválság, mint ostobaság, tehetetlenség válság.

A migráns válság kapcsán oly mértékű badarság ostobaság, valamint tehetetlenség áradt ki, több mint egy évig, az európai vezetőkből, mely önmagában is a vezetés alkalmatlanságát bizonyítja.

2015 nyarától kezdve menekült, bevándorló áradat özönlötte el Európát. De nemcsak menekült áradat, hanem ésszerűtlenség áradat is. A hazai és a külföldi vezetői fejekből kiáramló ésszerűtlenség áradatra gondolok, mert mégis nekik kellene dönteni, cselekedni. Badar, zavaros szabályok, kijelentések, intézkedések sokasága csapódott ide-oda. Tehát a hazai vezetés ténykedése is tele volt hibákkal, logikátlanságokkal, de itt, most, a nemzetközi ésszerűtlenségekről beszélek.

Hogy említsünk egy-két konkrét logikátlanságot: A bevándorlókat be kell engedni az országba, szabadságukat, jaj istenem, nem szabad korlátozni. Több jog jár nekik, mint a honpolgároknak.

Egy másik ostoba szabály: a bevándorlókat abba az országba toloncolják vissza, ahol regisztrálták őket.

Ezek után persze az országok azt mondták: dehogy regisztrálom őket nagy fáradtsággal, kellemetlenséggel, ezért nem köszönetet kapok, hanem ellenkezőleg, majd én bajlódhatok, a senkinek sem kellőkkel. Ezért, az országok nagyobb része sumákolt, átengedte, sőt átzavarta a bevándorlókat az országán - menjetek már. Utána pedig kritizálta azokat, akik be akarták tartani az ostoba szabályokat. A többi, befogadó ország, ill. vezető pedig ahelyett, hogy konkrétan segítette volna a színvonalas menekült táborok kialakítását, ill. közvetlenül vitte volna a saját befogadó országába a szegény menekülteket, csak messziről álszenten kritizált.

Tényleges tevőleges jó megoldás, nulla, - szövegelés határtalan. Teljes, hosszabb távú, minden vonatkozást átgondoló terv, ugyancsak nem jött létre. Viszont részletet kiragadó, abban is elfogult, szélsőséges és rövid távra szóló, elgondolás ezrével özönlött.

Mellékesen: hogy fogják visszatoloncolni őket, ha ennyire fontosak a bevándorlók szabadságjogai?

A menekült-migráns válságnak, mint általában a nagy, kiterjedt válságoknak, legalább 50 fontos szelete van.

Kirajzolódik egy alapvető, általános, ésszerűtlenség, tehetetlenség – ezzel a szelettel kezdeném. Alig számít, hogy milyen hatalmi, egyéb önös érdekek vannak a háttérben, a népnek, népeknek, ártalmas végeredmény a lényeg. Ráadásul a picit is gondolkodó számára nyilvánvaló, átlátható badarságokról van szó. Engem, személy szerint nemcsak az ártalmas következmény idegesít, de a zagyvasághalmaz, valóságos durungok módjára nyomják a lelkemet. De ez talán egyéni probléma. Akkor nézzük, miről beszélek.

Minden e témájú elemzésnek ezzel a mondattal kellene kezdődni: Amíg a befogadó országok, elsősorban Németország, nem zárják le egyértelműen a befogadást, (a határt), addig nem lehet megoldani a menekült-migráns válságot. Hiába építenek húsz kerítést, hoznak ötven szabályt, amíg a nyomorgó, csak nyomorát vesztő előtt, ott van egy kedvező cél, addig rendületlenül tör, e cél felé. Mindent akadályozót, csak fölösleges akadályozónak fog tekinteni, amúgy teljesen logikusan, jogosan.

A másik mondat, amivel kezdeni kellene az elemzéseket: A jelen szabályozatlan befogadás mindenkinek, a menekülteknek is ártalmas. A szabályozott befogadás első lépcsője, hogy a befogadók lezárják ezt a szabályozatlan „bevándorlós” befogadást.

Kétségtelenül a német lezárás, egyben a vándorlós, szabályozatlan befogadás teljes lezárása, európai összefogást igényel. Az európai országok együttműködésének a lényege, hogy mindenki a lehetőség szerint lezárja a saját országát, persze Németország is, az újabb bejövők megakadályozása céljából. Nemcsak fizikai zárról, van szó, de lelki értelmi, meggyőzésről is: - Így nem fogadunk be, ne is gyertek. Természetesen az itt rekedt szerencsétlen embereket, még, be kell fogadni. Egyes ostoba vélemények erre hivatkoznak: mi lesz az úton ragadt emberekkel. Nagyon egyszerű: őket még be kell fogadni.

Azt tapasztalhatjuk, hogy a frázisok elfedik, sőt befedik az ésszerűséget, a logikát. Pl. e konkrét válság kapcsán is ezt tapasztaljuk.

Legyünk irgalmasak, befogadók – de nem kérnek a mi befogadásunkból. A hosszú út alatt viszont betegek lesznek. Mindenképpen rendezett befogadás kellene, a befogadók és a befogadtak számára is ez lenne az előnyős. A megoldások csakis eme, egyszerű logikus megállapításokból következhetnek.

De nem erről szól a történet, hanem, mint mindig, a hatalmi előnyök összegyűjtögetéséről szól, gyakran frázisok puffogtatásával.

Az ostobaság, az ésszerűtlenség növekedésének tendenciájával folytatnám. A magyar ésszerűtlenségre akár legyinthetünk is – megszokott - de például a német logikátlanság elég megdöbbentő. Mint korábban mondtam, a vezetés az elsőszámú felelős. Szóval a racionális, precíz, szervezett, szigorú németek most meglepően, sőt érthetetlenül ostobán, ésszerűtlenül, zavarosan beszélnek, viselkednek. Néhány német ésszerűtlenség:

A német kultúrától távol álló, ez esetben a bevándorlók felé megnyilvánuló majomszeretet - vagyis olyan engedékenység, mely a kedvezményezettnek is árthat. Ez esetben, a bevándorlóknak, vagy azok népeinek ártó engedékenységről van szó.

Az ellentmondó nyilatkozatokról ne is beszéljünk.

Ugyancsak érthetetlen, hogy ha már a németekre (elsősorban a német vezetésre) rájött a jótékonyság, akkor azt miért nem az őket csodáló, tőlük függő, közép, kelet, dél európai nemzetek felé gyakorolják. A kelet-európai emberek nem kis hányada ugyanolyan nyomorult, mint a szegény migránsok egy része.

Arra is gondolniuk kellene, hogy ezzel a viselkedéssel vajon nem járatják le, a precizitást, a szervezettséget, a szabályokat és annak követését.

Nemcsak az a baj, hogy van itt igazságtalan aspektus, de a német beengedő politika konkrétan is sok galibát okoz a többi átengedő országnak. Ez egyfajta szomszédi érzéketlenség.

Anélkül, hogy a németek, előbb, vagy utóbb lezárják a határaikat, nincs megoldás. Amíg van szívóhatás, addig van áramlás.

Mint mondtam itt a frázisok befedik az ésszerűséget és a logikát.

Ugyanakkor az is zavart keltő, hogy nem lehet tudni, mi van a német emberek lelke mélyén.

Nem így ismertük meg az átlagos német ember társadalmi érzéseit, és ez a látszólagos teljes fordulat, érthetetlen, és félelmet keltő.

Szerintem a precíz, szervezett, logikus német nemzet, (nép és vezetés), kevésbé ijesztő, mint egy egészen másmilyen német nemzet. A történelem is ezt igazolja.

Éppen az lenne a pontos közvélemény-kutatások egyik értelme, hogy megmutassa a különböző véleménycsoportokat. A népeket, nemzeteket nemcsak egymással, de önmagukkal is szembesítse.

Találhatunk magyarázó okokat erre a zavaros, ésszerűtlen viselkedésre, pl. a német nagytőke által sugallt, liberális jóságos, álszent nézetrendszer, lehet az egyik ok.

Azt is hozzá kell tenni: a német (angol, francia, stb.) nép, mivel már többször átélt hasonló „bevándorlásokat”, - másképp gondolkodik, mint pl. egy átlagos magyar, vagy közép-európai.

Ugyanakkor van itt egy puszta ostobaságnövekedés, mely a válság kapcsán derül ki, és nemcsak a németekre gondolok, de egész Európára. Ez egy olyan ésszerűtlenség növekedés, mely egyelőre jóindulatúnak látszik. Vajon lehetséges e jóindulatú ésszerűtlenség? Ugyanis az ésszerűtlenség általában igazságtalansággal jár.

Minden badarság, ésszerűtlenség, zavarosság növekedés, egyben igazságtalanság-növekedés ijesztő, még akkor is, ha a jóindulat köntösébe jelenik meg.

Ismétlem: az anarchikus vonásokat, az anarchikus „diktatúra irányt”, is fel lehet fedezni e válság kapcsán.

A közvetlen migrációs (bevándorlási, menekült) válság konkrét megoldása.

Az alábbiak már csak részben aktuálisak, de tény, hogy az alábbi egyszerű elemzéseket, feladatokat, több mint egy évig nem volt képes az európai vezetés meghatározni, ill. realizálni.

A vándorlás közvetlen motivációit, többek között az embercsempészetet is meg kellene szüntetni.

A migráció közvetlen lefékezése, kordába terelése, a határok megfelelő védelme, stb., egy összehangolt megoldástervet igényelne, de erről már szó volt.

Azért vannak szinte banális migráció-motivációt erősítő ostobaságok. Pl. a migráns „jogosan” azt mondhatja: - ha egymilliót befogadtak, akkor engem is fogadjanak be. Igazságtalanság, hogy engem nem fogadnak be, én sem vagyok rosszabb azoknál. Ezért kellett volna már rögtön az elején a „befogadó országoknak” leállítani a szabályozatlan befogadást. Ezért kellene minél előbb leállítani, a szabályozatlan befogadást.

Kétségtelenül az is motiváció, ha a migránsok állandóan azt hallják: nemsokára teljesen le lesz zárva. A reakció, amit kivált: – na, akkor én még gyorsan átpréselem magam. Tehát minél kevesebb fenyegetés és annál több határozott, tényleges tett kellene.

Persze verbális meghívó-leveleket sem kellene küldeni. Kétségkívül minden befogadást támogató nyilatkozat, terv, pl. a kvótarendszer is, egyfajta meghívólevél a migránsok számára.

Ami valóban elképesztő, az alábbi, sajnos a vezetők szájából is gyakran elhangzó mondat: ez megoldhatatlan probléma. Pl. Svájc, USA, Szaúd Arábia, hogy oldja meg? Szóval az EU számára, ez megoldhatatlan probléma, akkor mi lesz, ha mondjuk, fegyveresen támadják meg? Mi lesz, ha egy komolyabb természeti katasztrófa, vagy hasonló, ennél komolyabb probléma érinti? A máskor oly erélyes rendőrség, hatóságok most felettébb elnézőek. A tüntetők ellen, a rendetlenkedő futball-drukkerek ellen, és még lehetne sorolni kik ellen oly határozottan fellépő rendőrség, hatóságok, pontosabban azok vezetői, most valahogy feltűnően lágyszívűek lettek. A keményen fellépő, a mindent megoldó vezetés, most hirtelen nagyon elbizonytalanodott.

A hirtelen ellágyulás, a befogadás elsődleges indoka: ne legyünk már önzők legyünk már empatikusak (érdekes ezt a tüntetők kapcsán ritkán mondja a vezetés) - nézzük azt mi a jó a szegény menekülteknek. Eltekintve attól, hogy szegény menekültek egy része nem is annyira szegény menekült, nézzük: hosszabb távon mi a jó a menekülteknek és a menekültek népeinek? Mely népek (átlagosan, általában) valóban méltatlanul sanyarú helyzetben vannak. Hosszabb távon eme elvándorló embereknek, de főleg az otthon maradt embereknek, népeknek sem jó, a szabályozatlan befogadás. A szülőföldön való boldogulás, szabályozott mérsékelt fluktuáció mellett – bizonyíthatóan ez a legjobb változat. Persze ne gondolkodjunk megvalósíthatatlan frázisokban: nyomorult háborúzó országok helyzetének javítása évekbe telik – az egyének sokasága nem tud addig várni, nem is várható el.

Tízmilliók, százmilliók lennének, akiket irgalmassági alapon be lehetne fogadni, de nyilvánvalóan ez lehetetlen.

A szabályozatlan befogadás azonban biztosan rossz (hosszasan lehetne sorolni a hátulütőit) megoldás, tehát semmiképpen sem lehet, még átmenetileg sem lehet, megoldás.

Úgy néz ki, hogy az alábbi minimális, elemi elemzésre sem képes a nyugati vezetés.

A terrorizmus és az iszlám terrorizmus – mint válság. Valamint az integráció problémái.

Kétségkívül a terrorizmus-veszély is növekszik. Az viszont kérdés, hogy milyen mértékben köthető közvetlenül a migrációhoz. Szintén elemzés szükséges. A migrációtól függetlenül is csökkenteni kellene a szélsőséges iszlamista terrorizmust. Már említettem, hogy általában nem a vallás, ideológia hozza létre a hitvány embereket, hanem többnyire fordítva történik. Az elvakultak, a tehetségtelen nagyravágyók valamint, a rossz helyzetüket hibásan felmérők, keresnek maguknak megfelelő igazoló vallást, ideológiát, melyet még ki is fordítanak. Az is igaz, hogy van erre alkalmasabb és kevésbé alkalmasabb, vallás, ideológia. Az is igaz, hogy a „rossz helyzetből” való reális szabadulás, a helyes út megjelenése, csökkentené a terrorizmust. Az iszlám terrorizmussal kapcsolatban a következőket is látni kell.

A terroristák, az ártatlan polgárokat gyilkolók, legyenek azok bármely nép tagjai, elvakult gazemberek. Azonban nem mindegy hogy egy népből, közösségből, mint „alapanyagból” mennyi terrorista kerül ki. normális esetben, mondjuk fél százalék. Rosszabb esetben egy százalék. Még rosszabb esetben kettő-három százalék. Az iszlámvallás hívői (többnyire arab népek) közül viszonylag sok terrorista kerül ki.

Ennek okai, avagy, mit érezhet sok iszlámvallású, szegény ember:

Ezek az emberek otthon gyakran háborúban, nyomorban élnek. Szokás mondani, nincs veszteni valójuk.

Ezért részben, talán részben okkal, a fehér embert, a keresztény embert a nyugati embert teszik felelőssé. Részben okkal – régebbi gyarmatosítás, valamint a modern gyarmatosítás, pl. iraki háború, továbbá a fehér ember a klímaváltozás okozója is, – de ezekről már szó volt. Tulajdonképpen fel kellene mérni, valójában, őszintén mit gondol az emberek többsége. Feltételezhető, hogy jelentős részben az itt leírtakat.

Ha elvándorolnak, akkor az is egyfajta trauma, ugyanakkor lehetséges, hogy másodrangú állampolgárként élnek. Szóval azt talán látják, hogy az új helyen jobb nekik, de ott sem érzik igazán jól magukat. Tehát nem csökken a fehér, a nyugati, a keresztény emberrel szembeni ellenérzésük.

Mindehhez jön hozzá, az iszlámvallás. Ne legyünk álszentek, az iszlámvallás, sok tekintetben lehet, hogy békés, de a lényege, mégis ez: íme, az egy igaz vallás, aki ezt hiszi az igaz, jó ember, aki nem hiszi, az hamis, rossz ember. Már kisgyermekkortól kezdve állandóan ezt öntik a fejekbe, lelkekbe.

Ezen körülmények, valamint gondolatok miatt egy olyan „embertömeg-alapanyag” alakul ki, melyből nem fél százalék lesz terrorista, de kettő százalék.

A terrorizmus csökkentése nem független a teljes helyzet megoldásától: e népek, egyben az anyaországok fejlődését kell felgyorsítani, jó irányba terelni.

A kivándorlás-befogadás csak mérsékelten, szabályozottan nyújthat segítséget.

Persze a biztonságpolitikát is szükséges fejleszteni, de azért ennek lehetnek visszaélései, ill. vannak korlátai. A felvetődött kérdés: a bűnözök, többek között a terroristák miatt, milyen és milyen mértékű, a többségre kellemetlen ellenőrzések, korlátozások szükségesek? A kérdés nem új, hiszen bűnözés volt van és lesz. A terrorizmus, mint egyfajta bűnözés sem új jelenség. Ugyanakkor a terrorizmus veszély növekedésével arányosan kellene növekedni, a biztonsági intézkedéseknek. Azonban a gondolkodóba az is felvetődik, a nyugati rendőrségek miért nem csinálnak néha bűnöző felszámolási nagytakarítást, miért csak tologatják a szemetet?

Az integráció problémái.

Az integráció problémája szintén történelmi, globális kérdés, nemcsak az arab, iszlám migránsokkal kapcsolatos.

Pl. a cigányság integrációján én magam is sokat gondolkodtam, mivel az pl. magyar viszonylatban már régóta komoly probléma. Az integráció problémája tehát általános és széleskörű.

Autonómia, békés egymás mellett élés, vagy integráció? Illetve, mikor melyik?

Erőszakos elkülönítés, erőszakos egyesítés, vagy segítő önkéntes elkülönítés, segítő, önkéntes egyesítés (integráció)? A második kérdésre könnyű a válasz: természetesen segítő, önkéntes.

Az első kérdésre a válasz: mindkettő lehet rossz, ill. jó, a helyzettől függ.

A világtörténelem hódításainak kétharmada nem fegyverrel, hanem szabályozatlan „békés” bevándorlással történt. Sok esetben viszont az őslakosság, ill. annak kultúrája sérült, lassan eltűnt. A jelen migráció (kvázi népvándorlás) összes okát fel kell tárni. Nem kihagyva az egyik lehetséges okot: Európa szándékos legyengítését, továbbá, hogy ez kiknek állhat érdekében.

Az, hogy a vándorlás-áradat rövid idő belül, kb. fél év alatt dagadt többszörösére, azt sejteti, hogy a vándorlás okai részben generált, csinált okok.

Az iszlámvallás és az eltérő kultúra elemzése, abból a szempontból is szükséges, hogy milyen integrációs problémákat okoznak. Ilyen nehézséget okozhat, pl. a vallási fanatizmus, az eltérő műveltség, az eltérő szokások, a nők munkavállalása, stb.. Lehetnek olyan migránsok, csoportok melyek ezen eltéréseket le tudják annyira vetkőzni, hogy ne okozzon komoly problémát, más emberek, csoportok nem képesek levetkőzni, több nemzedéken át sem képesek integrálódni.

A gazdasági szelet szintén fontos, vagyis elemezni szükséges, hogy a hosszabb távon is, a mindenkinek előnyős munkaerő-vándorlás mikor jön létre. Pl. valóban szükség van ilyen mértékű képzetlen munkaerőre? Illetve, a népességalakulás, a demográfiai problémák szempontjából is szükséges elemezni a migrációt.

Vannak azonban sikeres „bevándorló” országok, társadalmak is. Pl. Ausztrália, pl. Kanada. A világtörténelem egy óriási népvándorlási folyamat. A világ országainak nagyobb része keverék ország, Magyarországot is beleértve. Sőt a magyarok is, népvándorlás során foglalták el későbbi hazájukat. A turizmus és a külföldi munkavállalás is egyfajta bevándorlás. A globalizálódás, (emberek, anyagok információk, stb. gyors átvitele, terjedése), szükségszerűen felerősíti a folyamatot. Viszont a mesterséges globalizáció (törekvés arra, hogy szűk csoportok irányítsák a világot, a népeket), az előzővel ellentétes folyamat.

Franciaország nyitottsága már legalább hetven éve probléma, főleg a franciáknak. A gyarmatosító országok kénytelenek nyitottak lenni. „A szolgákat adott esetben be kell fogadni, csak úgy tudnak szolgálni”

Az arab térség háborús helyzete – mint válság.

Valamint, általában a leginkább elmaradott nyomorgó, háborús borzalmakat átélő világ – mint válság

A háború megint csak egy történelmi, globális probléma. Amely hatalmas témát itt nyilván nem fogok, nem tudok kielemezni. csak néhány megjegyzést tehetek. Az arab térség háborúinak elemzését, a valóságos érdekviszonyok, érdekszövetségek feltárásával kell kezdeni. Ezzel kapcsolatban elemezni szükséges az USA, ill. EU politikáját. Minderről természetesen könyveket lehetne írni. Itt csak néhány gondolatébresztő lényeg-gondolat felvillantásáról van szó.

Mennyben felelős a háborúért az USA (ill. EU), Izraelt, Szaúd-Arábiát, ill. egyes kétes elemeket (sokszor titkon) támogató politikája?

A térség háborúinak (iraki, afganisztáni) az egyik főszereplője az USA valamint nyugati csatlósai.

Az szinte bizonyos, hogy az USA és csatlósa EU, új-kapitalizmust (nagytőkés világrendet) bebetonozó, elit csoportokat preferáló, ill. nagyhatalmi politizálása semmilyen problémát nem képes megoldani, csak elmélyíti a konfliktusokat? Ugyanis az EU lényegi felépítése, a zavaros látszattal szemben, meglehetősen diktatórikus, valójában néhány vezető hozza a fontos döntéseket. A nyugat vezetői, vajon a népek véleménye, érdeke szerint, vagy néhány elit csoport érdeke szerint politizálnak?

Természetesen nem arról van szó, hogy csakis az USA, valamint nyugati csatlósai tehetnének a térség siralmas, háborús helyzetéért, de a helyzet siralmassága, romlása, egyértelműen azt igazolja, hogy nem javító, de rontó beavatkozások történtek.

A háború problémáját, elsősorban egy a jelenleginél normálisabb nemzetközi jog tudná megoldani. Többek között véget kell vetni a nagyhatalmi és az arrogáns hódító jellegű politikának (tevékenységeknek). Egyébként, a háború szeletének elemzése, önmagában is külön könyvet igényelne. Erre még visszatérek.

Rendszertani problémák, a háborús térség rendezésének elvi megoldásai.

Az arab országok egy része, lényegében feudalista társadalomban él. Ez az egész államvallás, vallásállam szintén a feudalizmus jellemzője. De ez nem is fontos. Fontos az, hogy az arab és más elmaradott népeknek meg kell harcolni a maguk forradalmait. Jó lenne, ha ők már rögtön egy fejlettebb rendszert, társadalmat hoznának létre. Kínai szocializmusig, új kapitalizmusig, vagy jó esetben ezeknél is fejlettebb rendszerig kell eljutniuk. De bátran kell harcolniuk, küzdeniük az iszlámot csak ürügyként használó agresszív kis és nagy királyok ellen. Az elnyomókat csak úgy kergethetik el, ha az emberek sokasága, bátran, összefogva kiáll a zsarnokok ellen. Ezt az európaiak is végigjátszották, sok áldozat, harc, forradalom kellett a mai helyzetig is, pedig ez még messze nem tökéletes. Minden nép csak saját magát tudja felszabadítani, tehetetlen bábuknak hiába adnak segítséget. Ellenben úgy néz ki, hogy erre a bátor kiállásra, most még ezekben az országokban még nincs elég ember. Vagyis bizonyos gyávaságot láthatunk. Ennek fényében elég furcsán hat, hogy sokan, arabok és nem arabok, milyen érzékenyek a sokkal kisebb európai „jogsértésekkel” szemben. Illetve az is furcsa, hogy itt a könnyebb ellenállás irányában milyen bátrak. A tisztességes bátor embereknek furcsa ez a felfogás: menekülök a kemények elől, de szemtelen vagyok a segítőkészség miatt engedékeny emberekkel szemben.

Végső soron, folyamatosan a harmadik világ, a nyomorgó, háborús térségek helyzetén kell javítani, ez lenne az emberiség többségének érdeke. Viszont, nem egyes befolyásosak érdeke. A helyes, a valódi segítség, ugyancsak sokkönyvnyi elemzést igényel. A helyes valódi segítség egyik alapvető feltétele, a megújított valóban helyes és teljes nemzetközi jog, erről még szó lesz.

Az elmaradott társadalmak előrelépése, a fejlett országoknak is érdeke, többek között, csökkennének a migráns tömegek, csökkenne, az egyéb rászorultság, csökkenne a terrorizmus. Ami azt is jelenti, hogy az előző egy értelmes segítség, az utóbbi (migránsok szabályozatlan befogadása, ellenszolgáltatás nélküli pénzsegélyek) mindenkinek káros segítség. Gazdaságilag pedig a bérmunka növelése csak látszólagos megoldás. Önálló innováció, önálló gazdaság az igazi megoldás.

Fel kell figyelni a következő világjelenségre, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket.

A fejlődő országok a harmadik világ, köztük a legborzalmasabb helyzetben levő arab és afrikai országok jelenleg nem találnak maguknak olyan rendszer-példaképet, melyért érdemes küzdeni, harcolni. Ebbe a hiányba lépnek be, többek között az iszlám szélsőségesek. Sajnos meg kell állapítani, hogy e tömegek számára az iszlám szélsőség tervei nem rosszabbak, mint a jelen „fejlett” kapitalista rendszer, vagy, mint a letűnt, ill. működő szocialista rendszerek. Jelenleg az emberek milliárdjai tekintenek úgy a világra, mint alapvetően fejlődésképtelen reménytelen, igazságtalan képződményre. A migránsok, a nyomorgó népek, legalábbis a többség, nem akarnak otthon „fejlett” kapitalista rendszert létrehozni. A bevándorlásuk motivációja: menedéket kérnek az igazságtalan kapitalizmus uralkodóitól, az igazságtalan elitbe akarnak tartozni. A rossz utat mutatók, ezért érvényesülhetnek. A világot eddig, többek között, a jó célok (forradalmak, küzdelmek) vitték előre. Ezek manapság eltűntek.

Az igazi demokrácia, jó cél. Jó cél lehetne.

A rendszerfejlődés egy lehetséges elmélete.

Nem tudom, hogy a kedves olvasónak feltűnt, hogy több arab országban ahol korábban szocialista rendszer volt, szocialista középerős diktatúra volt, (Szadat, Szaddam, Kadhafi, stb.) ezek összeomlása után teljes káosz, háború, nyomor alakult ki, még rosszabb lett a helyzet. Van, aki azt mondja, hogy többféle demokrácia van, és a másfajta demokráciák sikeresebbek, mint a fejlett nyugat demokráciája. Van, aki teljes diktatúráról beszél. Mindez szerintem zagyvaság, már azért is, mert diktatúra-demokrácia szintekről kell beszélni. Pl. a kínai rendszer, egyféle szocializmus, bizonyos a nyugatihoz képes kissé alacsonyabb demokráciaszinttel.

A következőkben azonban lehet igazság: vannak népek nemzetek melyek a feudalizmusból való továbblépését, egy szocialista féle átmenet képes valahogy megoldani. Ez passzol a történelmi fejlődéséhez. Nyilván sok bajjal jár ez is, de legalább valamennyire működik. Mert a kapitalista továbblépés egyáltalán nem működik.

Nyilván e népeknek ideális esetben, gyorsított ütemben, a vallásháborúkat elkerülve, kellene átesni azon az időszakon, amin Európa évszázadokig esett át. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kapitalista rendszer (anarchikus fél-demokrácia), sem mint cél, sem mint segítő, nem képes a gyorsított fejlődést megkönnyíteni.

Ugyanakkor a közös, igazi cél, akár a „fejlett” nyugat rendszeréről (fél-demokráciáról) van szó, akár a szocialista féle puha diktatúráról van szó, akár az elmaradott országokról (keményebb diktatúra) van szó – az igazi demokrácia rendszere, a lehetséges maximális vezetési demokrácia, valamint a lehetséges maximális közvetlen-demokrácia.

A migráns válság jelentősen a nyugati rendszer problémáiból következik

Ez talán az eddigiekből is kiderült, de a következőkből még inkább.

Rövid siralmas helyzetkép, a fejlett nyugatról, az állítólagos teljes demokráciáról.

A fejlett nyugat nagyon jó, az elsumákolt erőszakban, s az álszenteskedésben. Többek között újra világossá vált, hogy az európai népek enyhén szólva nem kedvelik egymást. Egyébként leginkább a magyarokat nem kedvelik, részben oktalanul. Újra világossá vált, hogyha az érdekeik kicsit is eltérők, akkor az európai országok a minimális összefogásra is képtelenek. Újra összecsaptak, a soviniszta beütésű bunkók és az álszentek - középréteg alig van. S persze újra kiderült, hogy a vezetések, szinte az összes ország vezetése, téves dolgokat mond, tesz, ami egyszerűen ostobaságnak is nevezhető. Illetve, a rövid távú hatalmi érdekeik, éppen a legerősebb szélfújás, mentén döntenek. A zavarosság mindig jól jön a vezetéseknek. A zavarosság, melyről alig látható, hogy éppen a vezetés kelti, sőt az jön le, hogy az okos hős vezetés próbálja megoldani. Na és persze az igazi hibák elfelejtődnek, elkenődnek a zavarosságban.

Szóval a vezetések általában nem képesek igazán megoldani a lényegi problémákat.

Persze nem maradhat ki a nagytőke vonatkozás, szelet sem. Már a 19. századtól, vagy talán korábbtól, minden jelentős gazdasági, társadalmi válságban a figyelmes szemlélő felfedezheti a nagytőke vonatkozást. A jelen menekült-migráns válságban is ott van, konkrétan a német nagytőke, mely olcsó munkaerőre spekulál, a haszon imádatában, mindent feláldozva, még a német népet is. Persze nemcsak e vonatkozásban, ill. nemcsak a német nagytőke irányít, rejtetten hátulról, pl. a háttér háborúban is ott van, a nagytőke (ez már nem a német) vonatkozás

A probléma, hogy korunkban mindez le van öntve egy szociál-liberál jóságos, humánus álszent szósszal. Sokan, csak sajnálni lehet őket, őszintén hisznek ebben az álságos szószban. Az álságosság ott lepleződik le, hogy csak tüneti kezelésekről van szó, hosszabb távon mélyülnek a problémák, pl. a különbségek is nőnek. Tehát a haszonimádat nagyon jól el van rejtve. Tulajdonképpen a kapitalizmus: a nagytőke és a politikai vezetés rejtett szövetségének rendszere. Már jó ideje az amúgy kíméletlen nagytőke, a szociál-liberál álszent eszmék emberek, pártok, média mögé bújva ténykedik. Ez az anarchikus diktatúra-demokrácia háttere. Mindez nem jelenti azt, hogy a másik vonal, a klasszikus (általában nemzeti, konzervatív) diktatúra-demokrácia fajta, egy jottányival is jobb lenne.

Nézzük ezt a szeletet: a feudalizmus és a kapitalizmus is, az óriási, aránytalan igazságtalan vagyoni, ill. életszínvonal, ill. hatalmi különbségek rendszere. Nemcsak a nemzeten belül jön létre ez a probléma, de nemzetközi szintéren is, nemcsak egyének, de országok, nemzetek között is. Lehetett volna kimondottan különbségcsökkentő (valójában igazságosan visszaadó) politika. Az elvett természeti erőforrásokat, a természetrombolás kárait, az áron aluli bérmunkát, a vámok elmaradását, a „fejlett” nyugat, elfelejtette teljes egészében kompenzálni – ezt akár rejtett kizsákmányolásnak is nevezhetjük. A kompenzáció elmaradása önmagában is különbségnövelő. Másfelől, az aránytalanság egy olyan dolog, melyet nehéz bizonyítani, a normális igazságérzetnek, viszont nyilvánvaló. A valóságos statisztikai számok is nyilvánvalóak.

Már régóta várható volt, hogy az egyre növekvő, óriásira dagadt különbség, valahogy robban. Ugyanis a jelenlegi menekült-migráns válságnak a nyomor, (nem háború, nem a vallás) a legfőbb motorja. Azt egy általános iskolás is látja, hogy már most sem a háborús menekültek teszik ki a többséget, hanem a nyomor elől menekülők és ennek önmagától nem lesz vége. Minimálisan tízmilliók jönnének, ha nincs korlát.

Valójában világrendszer-váltásra, új nemzetközi jogra, új ENSZ-re lenne szükség, de erre még visszatérek.

Jöjjön egy általános, kérdésben feltett szelet: miért nincs jelenleg olyan politikai erő, olyan normális modern eszmerendszer, mely a normális többséget (pl. az arab többséget) maga mögé tudná állítani?

Majd végül egy másik általános, kérdésben feltett szelet: miért nem alakult ki még a ideológiáktól, vallásoktól, frázisoktól mentes, összesített emberiség-boldogságot néző reálpolitika?

Először is úgy oldanám fel az ellentmondást, hogy egy ideológiának léte mindenképpen szükséges: ez az összesített emberiség-boldogságot néző reálpolitika elmélete. Továbbá, a helyes gyakorlat mindig azonos irányú a helyes elmélettel, a helyes elvekkel, a helyes értékekkel. Vagyis, valójában, a fölösleges, helytelen, zavaros, ill. állandóan változó ideológiáktól, vallás-részektől, frázisoktól kell megszabadulni.

Mint mondtam, rengeteg frázis repked a levegőben, mocskát szétszórva. Viszont nem látni, olyan elemzést, mely elindulna A-tól, végigmenne az összes szcenárión, amely végigvenné, hogy hosszabb távon hogyan hat, pl. a migráció, bevándorlás az összes érintett csoportra, nemzetre, és eljutna Z-ig. A jelen tendencia mellett, mi lesz az európai népekkel, milyen valóságos kellemetlenségek, vagy előnyök léphetnek fel. Pl. a kerítés látványa nem komoly kellemetlenség, a verés az elzárás, komoly kellemetlenség. Mi lesz a bevándorlókkal, ők vajon összességében jól, vagy rosszul járnak. Mi lesz az otthon maradt arab és más emberekkel, népekkel, Ők vajon összességében jól, vagy rosszul járnak. Az elemző, ebbe az elemzésben nem keverne bele semmit fölöslegest, csakis a szélesen vett életszínvonal alakulást nézné, melynek, az anyagi életszínvonalon felül, része, a biztonság, az igazságosság, és a többi. Viszont ezek megállapítása objektív mérésen alapulnának, nem hadoválásokon. Szóval részletesen elemezné, a különböző csoportok népek boldogság alakulását, majd ezeket összesítené. Kik, hányan, járnak jól, még jobban, és kik faragnak, erősebben vagy gyengébben, rá. Ezt régebben hatástanulmánynak nevezték, úgy látszik, már ez is megszűnt.

A migráció, a migránsok kiváló ellenségkép (manipuláció) alanyok. A manipuláció, az ellenségkép célja nem a megoldás, hanem a trágyakeverés, valamint a valós problémák elfedése. Az ellenségkép alapja egyébként a kollektív elítélés, melynek nyilvánvaló igazságtalanságát korunkban már kezdik felismerni, sajnos elég lassan. Tulajdonképpen a vezetés teljes spektruma kihasználja a maga politikai hasznának és manipulációjának kiépítésében a migráns válság zavaros, megoldatlan helyzetét. A következtetés adja magát: már ezért sem áll érdekében a vezetésnek megoldani a problémát.

A manipuláció lényege, hogy a százlapos frázis kártyacsomagból, mindig csak a „megfelelő” egy lapot húznak és kiabálják világgá. Pl. csak a fejlődés lapot, vagy csak hagyomány lapot, stb.. A manipuláció tehát a túlzásra és az egyoldalúságra (a másik oldalon szükségszerűen az elhallgatásra) alapszik. Ezért szükséges a dolgokat pl. a migrációt sokoldalúan elemezni, ez már önmagában is gátolja a manipulációt. Hozzá kell tenni, manapság sajnos manipuláció lealacsonyodott (ha egyáltalán tud alacsonyodni) a hazudozás szintjére.

Nemcsak az ártó a hibás, de az is, aki azért nem tudja magát megvédeni, mert a problémát nem tudja megoldani.

A keresztény embereknek, egyáltalán az embereknek, irgalmasnak, befogadónak kell lenni, de nem azokkal, akik a kenyeret, kővel hálálják meg. Ilyenek is vannak a migránsok között, de vannak igazi rászorulók is.

A gazdag országok, gazdag népek, persze könnyebben lehetnek könyörületesek, mint a náluk kétszer-háromszor silányabban élő közép, kelet, dél európaiak.

A migráció sok problémával jár, de ne csináljunk úgy mintha a migránsok, egy boldog, gazdag, igazságos, barátságos társadalmat rombolnának szét. A szabályozatlan migráció, (kisebb részt szándékosan, nagyobb részt akaratlanul, egyébként mindegy), rossz esetben, egy problémákkal, igazságtalansággal, bűnözéssel küszködő társadalmat egy fokkal még rosszabbá, élhetetlenebbé tesz. Azért tudja „rosszabbá” tenni, mert a „hiányos”, társadalomnak gyenge a védekezőképessége.

Jóhiszeműen nézve, a két egyszerű nézet, az „engedékeny”, valamint a „szigorú” harcol egymással. Engedékeny: fogadjunk be viszonylag sok menekültet, mindenki legyen befogadó, alakítsunk ki házon belül állomásokat, stb.. Szigorúbb: csak kevés menekültet, nagyon megválogatva, egyébként tartsuk őket házon kívül, aki nem akar, annak nem kötelező befogadni.

Elméletileg az arany középút, a helyes út. Azonban ez tipikusan ama helyzet, amikor az engedékeny nézet, biztosan rossz megoldás, sőt, nem is megoldás. Jóhiszeműen csak erről a nézet-harcról van szó, valószínűleg azonban a háttérből komoly érdekek mozgatják a harcot.

Van tehát egy harcot, ellenségeskedést kedvelő emberiség, (valójában csak az emberek, fele, negyede, aki igazán békeszerető), amely emberiség most így éli ki (arab térség háborúi, iszlám terrorizmus, stb.) az ellenségeskedő harcos hajlamait. Ha nem lennének ezek a háborúk, konfliktusok, akkor mások lennének helyettük. Ez nem cinizmus akar lenni, nem is a felelősségek összemosása, nem is a konkrét faladatok lebecsülése, csak egyfajta figyelemfelhívás arra, hogy globális változásokra is szükség van.

Jó, rendben van, a problémakör kétségtelenül szerteágazó, de mi itt a tanulság?

Egy biztos: a bevándorlásnak, a befogadásnak, mérsékeltnek és szabályozottnak kell lenni. Ehhez pedig minimálisan el kell tűnni a szívóhatásnak, ehhez pedig a „végső befogadó” országoknak kellene „lezárni” az országukat. Továbbá a szabályozott befogadás feltétele, a migránsok pontos és sokoldalú csoportosítása.

Továbbá az is biztos, hogy hiba egy szeletet kiragadni és a szerint ítélkezni.

Továbbá az is biztos, hogy a jelen válság, többek között az európai vezetés alkalmatlanságát mutatja.

Természetesen nemcsak a migráns válság elfogadhatatlan kezelése utal a vezetés általános alkalmatlanságára.

Vajon a demokratikusabb döntéshozásban, a migrációs válság-együttes ésszerűbben, gyorsabban oldódna meg?

Ha lenne egy korszerű közvélemény-kutatási rendszer, akkor nagyon gyorsan megjelennének, a fentihez hasonló átfogó elemzések. Mely elemzések, helyes utat mutatva népnek, (megmutatva, a sokszínűségből kivonható lényeget), biztosítanák, hogy a népszavazásban nagyjából helyes döntés szülessen.

Sokan, a tapasztalt ostobaságot tehetetlenséget a demokrácia számlájára írják, természetesen tévesen. Egyszerűen abból a frázisból eredően, miszerint a tehetetlenség, a zavarosság, a fölösleges szövegelés, a demokrácia, tulajdonsága. Csakhogy ez egy olyan frázis melynek nem sok valóságalapja van. Talán az eddigiekből is kiderült, csak bizonyos szintű demokráciaszint van nyugaton is, az is inkább az anarchikus diktatúra-demokrácia fajtához tartozik. Tehát logikailag is az jön ki, a felvetett hibák: tehetetlenség, zavarosság, egyebek nem a demokrácia, hanem az anarchikus fél-demokráciák hibája. Hozzá kell tenni: a klasszikus diktatúra-demokrácia fajta sem képes a problémát igazán, hosszabb távon megoldani.

Ha működne egy fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, vagyis fejlett közvetlen-demokrácia lenne, akkor kiderülne, hogy mi a népek, nemzetek véleménye, ebből kiindulva, a megoldás is kialakulhatna.

Ha működne egy fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, akkor nagyon gyorsan kiderülne mi a magyar nép, (valamint a többi nép), a józan többség álláspontja, általában az arab, ill. az elmaradott országok politikájával kapcsolatban. (Azt már említettem, hogy a lejárató „nemzeti konzultációból” nem derült ki semmi.)

Továbbá, mi magyar nép (valamint a többi nép) pontos álláspontja általában a bevándorlással, kivándorlással kapcsolatban.

Az is kiderülne, hogy a népek szerint, hogyan lehetne nagy vonalakban megoldani, kezelni a bevándorló áradatot.

A közvélemény-kutatási (kvázi népszavazási) kérdés pl. ez lenne: Ön szerint milyen nemzetközi és hazai intézkedésekre lenne szükség a bevándorlással kapcsolatban?

Nyilván sok gyenge válasz is jönne, de sok értelmes is, mivel okos emberek, szakemberek, sőt közvetve a politikusok is részt vennének a közvélemény-kutatásban. Tehát jönnének értelmes megoldások, és a társadalmilag aktív és átlagosan józan nép, nyilván ezek között választana. Kiválasztaná például ezt a megoldást:

Nemzetközi üzemeltetésben létre kellene hozni, viszonylag jó ellátást biztosító menekülttáborokat. Amely ország pedig be akar, fogadni menekülteket bevándorlókat, az válassza ki az embereket e táborokban, küldjön értük, közvetlen busz, vonat hajójáratot, majd vigye őket, közvetlenül az országába. Nagy valószínűséggel, ilyen egyszerű, racionális megoldást választana a nép. Mivel a demokratikus országban, a nép vélemény az elsődleges, a vezetés kötelessége, hogy eme véleményt realizálja. A fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer nemcsak eme problémával kapcsolatban tisztázná a magyar nép, pontosan összesített álláspontját, hanem sok más, minden lényeges problémával kapcsolatban. A fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, a nép véleménye szerinti, legfontosabb problémákkal foglalkozna. Normális kérdéseket tenne fel. Pontosan összesítene, csalásmentes lenne. Objektív tájékoztatás kísérné. Továbbá, a betartottsága törvényekkel lenne garantálva, tehát a „nemzeti konzultációval” ellentétes lenne.

Természetesen a közvetlen-demokrácia nemcsak Magyarországon jönne létre, hanem a „fejlett” nyugaton is.

Vagyis, több, minden érintett nép, nemzet, pontos véleményét kellene e kérdésben is megtudni.

E probléma nemzetközi, uniós rendezését jelentősen elősegítené, ha tudnánk, mi van a német emberek, továbbá, az angol, a francia, stb., emberek fejében. Továbbá, mi van a lelkük mélyén. A homályos találgatások, lehetetlenné teszik az optimális megoldást.

Jelenleg a vezetés részéről legegyszerűbb kérdésekre sincs válasz, vagy nyilvánvalóan hazug, manipulált, hasznavehetetlen, vagy egyenesen értelemellenes, hibás válaszok vannak. Ilyen egyszerű kérdésekről van szó: mennyi menekültet fogadnak be, hogyan hová? Hol van a határ? Hogyan lehet leállítani, kordába terelni, hogyan lehet integrálni, hogyan lehet szelektálni? Mi a hosszabb távú (nem tüneti) megoldás alapja, és terve? Ezekre sincs válasz.

Ugyanakkor a migráns tömegek körében is kellene készíteni népszavazásszerű közvélemény-kutatást, melynek célja megtudni a migránsok valójában milyen célokkal, motivációkkal rendelkeznek, mik a terveik, milyen életvitel, mekkora integráció várható tőlük. E szerint lehet csoportosítani, és hosszabb távon a helyes megoldásokat kidolgozni.

Ez segítene elméletileg tisztázni a helyzetet, ami már két lépés az elméleti megoldás, és egy lépés a gyakorlati megoldás felé. Persze a két „népszavazást” összhangba kell hozni.

Vajon, például migrációs problémával kapcsolatos irdatlan ésszerűtlenség-áradat, egy fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer mellett, nőne, vagy csökkenne?

Semmiképpen sem nőne már ezért sem, mert ez a minden országból, minden rétegből (politikusok nép) áramló ésszerűtlenség-áradat, egyszerűen, felülmúlhatatlan. Tulajdonképpen ezek elfogult vélemények, de végül is zagyvaságok, ostobaságok.

Szerintem inkább csökkenne. Egyrészt, létrejönne, a rendezett szelekció. Bár a legnagyobb badarságok is megjelennének, sőt kapnának szavazatott, de a legjobb vélemények közé azért nem kerülnének be. Ugyanis, a jó népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer, nagyjából biztosítaná, az egyenlő lehetőségű megjelenést, ill. az objektív tájékoztatást. Most ilyen nincs. Talán a többségnek van annyi esze, hogy a sok lényeges vonatkozást felsoroló véleményt többre értékeli, mint a szélsőséges véleményt. Remélhetőleg valamiféle rendezettségbe állnának össze a vélemények, ilyen csoport, olyan csoport, stb., - ez is javítaná a szelekciót, valamint a megismerést.

A népszavazások (népszavazásszerű közvélemény-kutatások) minimális feltétele, hogy legalább a valóságos, megvalósítható, hosszabb távon is jónak látszó alternatívákat, mint kérdéseket, meg kell fogalmazni. Ez már önmagában is eredmény. Azt gondolom, hogyha a „befogadó” országok népének feltennének valóságos, megvalósítható, jónak látszó alternatívákat, akkor, ha nem is a legjobbat, de összességében, „ jó megoldást” választana ki.

Jelenleg, elképesztő módón, a valóságos, megvalósítható, jónak látszó alternatívák sincsenek tisztázva.

Jelenleg tipikusan a vezetés szükségszerű negatívumai hatnak, elsősorban, a szemét szőnyeg alá seprése, ill. ide-oda tologatása történik.

Alapvető változtatás évtizedek óta nincs, olyan, mint pl. a nemzetközi jog, pontosítása, bővítése.

A szakértői elemzés és a népi vélemények összesítése kijelentené az alapvetéseket:

- A jelenlegi tendencia, az emberiség-boldogság szempontjából nem jó, elfogadhatatlan.

- Amíg a befogadó országok, elsősorban Németország, nem zárják le egyértelműen a befogadást, addig nem lehet megoldani a menekült-migráns válságot.

- A jelen szabályozatlan befogadás mindenkinek, a menekülteknek is ártalmas. A szabályozott befogadás első lépcsője, hogy a befogadók lezárják ezt a szabályozatlan „bevándorlós” befogadást.

Utána hasonló részletes, (fölösleges frázisoktól mentes) elemzéssel kiderítené, az emberiség-boldogság szempontból mely megoldás lenne a viszonylag optimális.

Majd elkészítene egy tervet. A határozott kijelentés itt is megtörténne: - ez a jó, ezt kell gyorsan hatékonyan tenni.

Majd elkészülne a törvény, elindulna a végrehajtás. Vagyis egy szabályozott demokratikus döntés a jelenleginél gyorsabb, határozottabb lenne.

Kb. ez az emberiség-boldogság reálpolitika. A feltett kérdés pedig: annak ellenére, hogy e politika jó, ésszerű, miért nem alakult ki? Miért nem e felé haladunk?

Szóval sok szelet van, de mi lenne itt a lényeg? A szükséges új rendszer lényege.

Össze kellene gyűjteni e szeletek elemzését, valamint a nagy nyilvánosság előtt meg kellene azokat jeleníteni. Majd tovább szelektálni, ill. lényegesíteni kellene az elemező szeleteket.

Illetve, valószínűleg készülnének jó átfogó elemzések, olyanok melyekről az előzőekben beszéltem.

Mindezt egy korszerű, népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer is meg tudná csinálni, melynek működési mechanizmusa, a pozitív szelektálásra lenne kitalálva.

Végül is pontos tervet kellene alkotni időhatárokkal is (nemcsak nagyjából ködösen) és a terven belül is, pontosan ki kell jelölni az elsődleges feladatokat. Ebben már a tudományos vezetésnek is segíteni kellene. A pontos terv egyébként azt jelenti, hogy időhatárokra lebontva a pontosan meg vannak határozva a feladatok.

Többek között, a szükséges népszavazások kérdéseit, menetét is meg kell határozni – a sokat emlegetett népszavazási rendszer, erre is képes lenne.

Egyszerűbben a lényeg: a középhosszú (átgondolt, de nem sok hónapig tartó), közös tervezés után a népszavazás, képes kijelenteni az alapvetéseket: - ez nem jó, ez elfogadhatatlan. Illetve: ez a jó, ezt kell gyorsan hatékonyan tenni.

Mindez jelenleg persze csak álom, nemhogy közeledne a társadalom, a rendszer e tervszerűség felé, de távolodik attól.

Jelenleg jellemzően elkenő „megoldások” születnek. Vagy a vezetés számára aktuálisan előnyős, de nép számára hosszabb távon előnytelen döntések, intézkedések születnek. Vagy diktatórikus (nem összesített nép-boldogság), sokszor hibás döntések születnek.

Alapvető változtatás, olyan mit pl. a nemzetközi jog, pontosítása, bővítése, nincs.

Függetlenül, attól, hogy a menekült-migráns válság ügyben mi történik a jövőben, az eddigi történésekből is levonhatjuk a következtetéseket. Ha csak ez az egy (menekült-migráns válság), hónapokig megoldatlan válság, ésszerűtlenség-özön lenne (sajnos sok hasonló van), akkor is ki lehetne jelenteni: a világon, a jelenlegi rendszerek, a jelenlegi vezetések (eltekintve a ritka kivételektől), általában összesítve nem alkalmasak arra, hogy a problémákat kezeljék. Arra sem alkalmasak, hogy egy katasztrófa-láncolat megelőzzenek, nemhogy képesek lennének a fejlődést biztosítani.

Alapvető változtatás nincs, olyan mit pl. a nemzetközi jog, pontosítása, bővítése, elmaradást mutat.

A nemzetközi jog, a háborús jog első törvényének nem másnak kellene lenni, mint a demokrácia 14. alapelvének. Amely így szól:

A nép, a többség akaratának ellenében nem lehet kormányozni, irányítani, segítségével, viszont könnyebben lehet. A nép a többség akaratának ellenében, hosszabb távon nem lehet konfliktust megoldani, nem lehet jó megoldást találni. Segítségével lehet.

Minden jelentősebb háborús konfliktus, vagy egyéb jelentős konfliktus megelőzésének, megoldásának első lépcsője szükségszerűen az érintett nép, népek, (többségek, nagyobb csoportok) akaratának megismerése.

Az akarat megismeréséhez nem elég a választás - a megismerés „jó” népszavazások által jöhet létre. A „jó” népszavazás, népszavazás-sorozat, amely által, a nép valódi, torzítatlan, összesített véleménye, akarata kerül napvilágra.

Hozzá kell tenni: a nép torzítatlan véleményéhez, minimum 1 hónapos sokoldalú (objektív, kiegyensúlyozott) tájékoztatás szükséges.

Továbbá, hozzá kell tenni: természetesen, csakis a nép manipulálatlan véleményéről lehet szó. A manipulált vélemény, nem hoz megoldást, csak másképpen, zavarosan kelt problémákat.

Végül erre hivatkozom: valamit azért kellene tenni, mert ami most van, az a maximális káosz, valamint ostobaság.

A jelenlegi rendszerben és az eddigi rendszerekben nem az a baj, hogy sokféle, sokszor ellentétes vélemények jelennek meg, a vita is rendjén való - a baj, hogy ezek a vélemények soha nem rendeződnek, összegződnek, a nép akarata sem fejeződik ki. Az igazi demokrácia rendszerében jön létre a megoldás.

Röviden visszatérve, a demokrácia jóságának logikai bizonyítása.

Igen kicsi a valószínűsége annak, hogy egy vezető, szűk vezetői csoport, bölcs nagy tudású legyen, és ne hasson rá a vezetés szükségszerű negatívumai. Ebben az esetben biztosan jobb döntések születnének, mint a népi döntések. De ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a vezetés, a szűk vezetői csoport, nem nagyon bölcs, nem nagy tudású, ellenben hatnak rá a vezetés szükségszerű negatívumai. Ezekben a valószínű esetekben, a vezetés rosszabb döntést hoz, mint a nép.

A demokrácia nemzetközi vonatkozása, a külföldi hódításokhoz, kizsákmányolásokhoz kötődik

Nagyon egyszerűen, hódító háborúkról, egyéb sunyi hódításokról, nagyhatalmi szemétkedésekről, etnikumokkal, más, ártatlan közösségekkel szembeni kekeckedésekről, beszélek. Ugyanakkor kisebb közösségekre, befelé viszonylag demokratikusabb, kifelé, agresszív közösségekre, is gondolhatunk.

Nemcsak a leigázott, kizsákmányolt közösség, nemzet, nép, demokráciaszintje csökken, de a leigázó, kizsákmányoló közösség, nemzet demokráciaszintje is.

Egy történelmi példa: hiába volt valamikor egyes Görög városállamban, vagy Rómában viszonylag fejlett demokrácia, ha közben eme „államok” rabszolgatartó rendszert tartottak fenn. Nyilvánvalóan, a külvilági diktatúra, más népek elnyomása, leértékeli, a belföldi demokráciát. De korunkban is vannak hasonló példák.

A közösség, a nemzet, (ország) stb. demokrácia szintjét lerontja a külvilági diktatórikus viselkedés, a más közösségekkel, nemzetekkel szembeni agresszió, hódító háború, kizsákmányolás.

Itt térek vissza erre, már az alapelvekben is említett igazságra – a demokrácia 5. alapelve foglalkozik ezzel.

Az alapelv elég világos, de a gyakorlati esetek variációk, sokfélék és zavarosak lehetnek.

Nézzünk azért egy jellemző, de nem egyszerű példát:

Adva van egy X ország, melyben 50-es a demokráciaszint. Eme ország részben gazdasági nyomással, részben titkosszolgálati eszközökkel részbe katonai erővel kialakít egy másik Y országban, egy neki szolgáló bábkormányt. Ebben az esetben már ki lehet jelenteni, X ország, nemzet megszállta, legalábbis fennhatósága alá vonta Y országot, nemzetet, népet. Gyakorlatilag X ország vezetése uralkodik Y nép felett. Y nép, X vezetés, és ország fennhatósága alá került. Eddig mindenképpen függetlenségi probléma. Demokrácia probléma akkor válik, ebből, ha Y ország korábbi demokráciaszintje visszaesik a fennhatóság következtében. Nagy valószínűséggel visszaesik, mivel Y nép feltehetően nem nagyon szereti a nemzeti függetlenség elvesztését, tehát a véleményével, akaratával ellentétes dolog történik. Valószínűleg, de nem biztosan.

A lényeg, hogy optimális esetben mérni kellene Y ország demokráciaszintjét és annak változását. Gondolkozzunk el a mérésről, ha a megszállt ország demokráciaszintje például 40-es szintről, 30-as szintre esik vissza. Egyébként a 30-as, vagy az alatti szint, már külföldi (vagy belföldi) leigázásnak, kizsákmányolásnak nevezhető. Igaz, lehet, hogy a leigázó ország népe erről nem tehet, csak a vezetés bűne. Viszont az is lehet, hogy a leigázó, kizsákmányoló ország népe is tehet róla, vagy legalábbis hasznosul belőle. Azonban az alacsony demokráciaszint, elsősorban nem a népet minősíti, hanem a vezetést.

Ugyanakkor az alacsony demokráciaszint egy olyan „büntetés” a nép számára, melyért részben, maga a nép a felelős. Nagyobb részben azonban, nem a nép hibája.

Visszatérve a mérésre, pl. egyértelműen mérhető, hogy leigázott kizsákmányolt ország, nemzet (nép), demokráciaszintje, pl. 30. De mekkora a ligázó kizsákmányoló ország demokráciaszintje? Az igazságosság elvei szerint, alig lehet magasabb, mint fennhatósága alatt levő népek, legalacsonyabb demokráciaszintje.

Ebben az esetben szerintem X ország összesített, a külföldi és belföldi viszonyt is néző demokráciaszintje 30-40 között lehet, pl. középen, tehát 35. szinten. A 40 úgy jön ki, hogy a 30 és az 50 középarányosa. Tehát az eredeti 50-es szint az ország kizsákmányoló tevékenysége miatt 35-s szintre esik vissza.

Az viszont biztos, hogy a külvilági leigázó, kizsákmányoló viszony általi demokráciaszint csökkenést nem könnyű mérni, de mégis figyelembe kell venni. Nevezzük ezt röviden: külföldi kizsákmányoló vonatkozásnak.

Kétségkívül sokféle kizsákmányolás, ill. kizsákmányolásnak látszó ténykedés lehetséges, ezt tudományosan, jogszerűen át kellene gondolni, majd a nemzetközi jogba kellene átültetni.

A világ problémáinak első, legsürgősebb lépcsője egy, a jelenleginél jóval, bővebb, részletesebb, igazságosabb, demokratikusabb nemzetközi jog megalkotása.

Minden országnak ki kellene jelölni, egy, főleg jogászokból álló, legalább húszfős, független tudományos testületet, mely megalkotná, az adott nemzet verzióját. Ezután e testületeknek ezekkel a verziókkal össze kellene ülni (a politikusok beleszólása nélkül, de a népek beleszólásával), hogy megalkossák, a világ új nemzetközi jogát. Természetesen e jog, mint minden jog, betartandó szankciókat is előírna, a megszegők ellen.

Jelenleg is van, látszólag hasonló jog, csakhogy a gyakorlat mutatja, az nem működik. Tehát olyan jogot kell alkotni, melynek működést garanciák biztosítják. Ismétlem, bővebb, részletesebb, szigorúbb nemzetközi jog szükséges.

Többek között e nemzetközi jog tisztázná, ki az agresszor, ki a hódító, a kizsákmányoló, akár a rejtett kizsákmányoló. Ki a vétkes, ki az áldozat, ki a védekező. Kinek, (embernek, népnek), milyen, mekkora segítség, jóvátétel jár.

Tisztázná, hogy mely belföldi konfliktusokban avatkozhat be külső erő, milyen erő, hogyan teheti azt. Ezt is a demokrácia szabályai szerint döntenék el. Csak akkor, történhet beavatkozás, ha a világ (független a népvéleményt tisztelő szakember képviselők, fszaknép nemzeti képviselők) többsége megszavazná.

Tisztázná, hogy az érintett népek pontos, részletes megkérdezése nélkül (népszavazások) nincs rendezés.

Természetesen azt is tisztázná, hogy ki tartozik az érintett népek közé. Tiltaná, ha valakit akarata ellenére máshová sorolnak be.

Tisztázná, az ártó rasszizmus, sovinizmus sokféle megnyilvánulását, és szankcionálná is azokat.

A menekültekkel, a kivándorlókkal, a befogadással kapcsolatos szabályokat is létrehozná.

Nemcsak a háborús, de mindenféle válság rendezésének alapjait lefektetné.

Általában a globális problémákat (világ-természetrombolás, világszegénység, járványok, stb.) legalább alapfokon szabályozná.

Az új nemzetközi jog átírná a nemzetközi pénzügyi rendszert. Az igazságosság, a valós termelő teljesítményhez való igazodás, az optimális arányokhoz való igazodás, a csalásmentesség, a spekuláció mentesség, lenne az új szabályozás alapja. A pénzügyi szabályokat, egy nemzetközi testület felügyelné, szabályozná, nem a nagytőke.

Újra szervezné, szabályozná, az ENSZ szervezetét. Az ENSZ, nagyobb szerevettebb, demokratikusabb, nagyobb hatáskörű szervezet lenne. Az ENSZ csak akkor működhet jól, ha a döntéshozói sokan vannak, a decentralizált, egyébként többségi döntés miatt, ha döntéshozói a politikai hatalmi érdekektől függetlenek, tehát szakmai szempontok alapján döntenek. Viszont a lehetőség szerint a képviselt nép akaratát közvetítik, nyilván azt ismerik is, valamint a világ népeinek érdekeit szintén követik. Minden nemzetnek, országnak 15-40 fős fszaknép nemzeti képviselőt kellene az ENSZ-be küldeni. Minden népet, nemzetet valós, döntéshozási jog illetné meg. Szerintem, ehhez hasonló, lényegében azonos, nemzetközi szabályozás szükséges. A világ népei, nemzetei, közepes szorosságú (arany középút), demokratikus szövetséget alkotnának. Nagyobb, erősebb végrehajtó apparátus, katonaság, stb. is szükséges.

Persze, a többi, minden alapvetést, alapproblémát, szintén rendezné, az új nemzetközi jog.

Nem véletlenül, nem jött létre, ehhez valóban hasonló, hiszen egy sereg érdeket sértene. Pontosabban, a nagyhatalmak, a nemzeti vezetések, a nagytőke, stb., egyik sem enged a maga önző érdekéből. Ugyanakkor e nélkül, sem a világ, sem az egyes népek, nemzetek problémáit nem lehet megoldani.

A demokráciaszint mérése, a demokratikus rendszer

Bár a demokráciának van nemzetközi vonatkozása, de azért a fejlesztése, elsősorban nemzeti feladat.

A demokrácia mérése, pontosabban, a demokráciaszint mérése kihagyhatatlan.

Ha végignézünk az eddig leírtakon, akkor ráébredhetünk, hogy pontos bonyolult mérés, felettébb komplikált. Az alapkoncepció az lenne, hogy vezetési demokrácia határozná meg a demokrácia felét kb. 50%-át és a közvetlen-demokrácia a másik 50%-ot. Vagyis vezetési demokrácia 20 elemét összesítve, egy ötvenes skálán kellene elhelyezni.

Ha mind a 20 elem maximálisan működik, kialakul a lehetséges maximális a vezetési demokrácia, akkor 50-es a demokráciaszint, ehhez jön hozzá a közvetlen-demokrácia értéke.

A másik ötvenes skálát tehát a közvetlen-demokrácia nagysága, minősége határozná meg.

Pontosabban. (Ezekről a könyv első részében, már beszélek.)

1. Mennyire érvényesülnek az alapvető demokráciaelvek, kiváltképpen, a 11. alapelv jellemzői, vagyis mennyire jönnek létre a demokratikus rendszer jellemzői.

2. A legfontosabb közvetlen-demokrácia feltételek (11 feltétel) megléte, színvonala

3. A vezetés általi demokrácia gátló, demokrácia lejárató, rossz kivitelezést okozó tényezők. (9 tényező). Minél kevesebb az akadályozás, annál magasabb a demokráciaszint.

4. Végül a három népi demokrácia-alkalmassági feltétel megléte szintje:

Az átlagos társadalmi aktivitás.

Az átlagos önálló, átgondolt vélemény

A pszichés gátlások szintje.

Ez durván 30, kétségkívül többnyire kevéssé mérhető tényező. Ennek a 30 tényezőnek az átlagos szintje adná ki a másik ötvenes skálát. Ha mind a 30 tényező a maximális pozitív szinten lenne, akkor lenne, 50-es szinten a közvetlen-demokrácia. Ehhez jön hozzá a vezetési demokrácia értéke.

Például a jelenlegi fejlett (német, skandináv, stb.) átlagos demokráciaszintet 100-as skálán én 57-es szintre saccolom, amiből kb., 43-at vezetési demokrácia, és 14-et, a közvetlen-demokrácia szint tesz ki.

Kétségkívül nehezen mérhető tényezőkről van szó, ugyanakkor a statisztikatudomány sok mindenre képes lenne. Ha a tudósokon múlna, ha ez lenne a feladatuk, akkor sok mindent tudnának mérni. Persze a vezetésnek esze ágában sincs, a pontos demokráciamérés. Sőt, még a pontatlan mérést sem támogatják. Ezért ne is menjünk bele a statisztikatudomány és demokrácia pontosabb mérésének elemzésébe.

Viszont elég volt abból, hogy a dolgok a levegőben lógnak, semmi sem értékelhető, feltétlenül szükség van a vezetés, ill. a rendszer, ezen belül a demokrácia mérésére. A nem teljesen pontos, de azért elfogadható, fogalmat adó, értékelést lehetővé tevő, mérésére. Mérés nélkül teljesen bizonytalan esetleges a rendszer, a demokrácia. A méretlen, esetleges, bizonytalan dolgok lehet, hogy nem is léteznek, a tudomány a tervezés számára, biztosan nem léteznek.

A közösségi, elsősorban, a nemzeti demokráciaszint, nem teljesen pontos, de azért elfogadható mérése.

Először is a három legfontosabb tényezőt illik limitáltan kikövetkeztetni (besaccolni):

Először a közvetlen-demokrácia szintjét kell megsaccolni, ami viszonylag egyszerű: ha nincs legalább kétévente egy igazi népszavazás és a választásokon 55% alatt marad a részvétel, akkor zéró a szint - egyébként erről még szó lesz.

Azután nem árt nagyjából meghatározni, megtippelni a vezetés által befolyásolt demokratikus légkört. Ehhez már egy kevés érzék is szükséges. Ha sok az uszító jellegű megnyilatkozás, sok az agresszív, kemény ember, ha nem barátságosak az emberek egymással, ha nagyarányú a kivagyiság, ha erős, bárgyú propaganda folyik, akkor a légkör meglehetősen diktatórikus.

Természetesen a mérésbe, be kell számítani, nagyjából be kell mérni a „külföldi kizsákmányoló vonatkozást” is.

A vezetési demokrácia tekintetében a következőket lehet mérlegelni.

A demokrácia alapvető mérési tényezői.

Ezek megléte összesen 7 induló skálát jelent.

Természetesen ne legyen rabszolgaság, háborús hódítás, népirtás, tömeges elzárás, kínzás.

Legyenek rendszeres (minimum 4évente) „szabad” választások.

Az állam ne legyen jelentősen eltúlzott méretű, erősségű, ill. legyen valamekkora szabályozott magángazdaság, piacgazdaság.

Több vezető legyen és ők demokratikus módón, pl. szavazással döntsék el a kérdéseket.

A fentiek azért jelentenek itt ilyen kevés skálát, mert ezek a tényezők több helyen megjelennek, mint demokrácia-szintet növelő tényezők.

Adott esetben egy nagyon demokratikusan működő (sok tag demokratikusan választja a párvezetést) egy-párt, demokratikusabb lehet, mint kettő, három diktatórikusan működő párt, mely egymást váltogatja. Lehet, de nem biztos.

Másik példa: adott esetben egy olyan király mely sok (pl. 20) értelmes valóságos elfogulatlan tanácsadóra figyelve hozza meg a látszólag egyszemélyes döntéseit, demokratikusabb lehet, mintha, a király helyett, gyakorlatilag három szövetkező önös érdekű főúr, vagy azok pártja hoz döntéseket. Lehet, de nem biztos.

Mindezek arra példák, hogy a demokrácia esetében is az alapvetésekre kell figyelni. Alapvetések:

Hány vezető van, azokat kik, mennyien, hogyan választják, ill. kikből állnak.

Azok a vezetők, hogyan hozzák a döntéseket – érdekmentes átgondolással, torzításmentes összegzéssel, vagy sem.

Ami a legfőbb: a népnek mekkora, a valós beleszólási lehetősége.

A vezetési demokrácia szintjének közepes mérési tényezői.

2 skálás tényezők.(összesen, max. 38) Egyszerűsített számolás: kisebb hiány esetén 1 skála, nagyobb hiány esetén 1, 5 skála levonás.

1. A választások, szavazások mennyire szabadok, igazságosak.

A választási szavazási tájékoztatás egyensúlytalansága, és egyéb visszásságok mértéke.

Az időközi leváltások lehetősége, száma, aránya.

A választásokban, népszavazásokban részt vevők aránya több mindenre választ ad, tehát fontos szám – de ez máshol kerül beszámításra.

2. Pártfinanszírozás tisztasága, átláthatósága, igazságossága.

3. A rossz vezetés-választék, mekkora arányban jön létre.

4. A választási ígéretek mekkora hányadát tarják be.

5. Hány korábbi törvényt módosítanak vezetői döntéshozással - bizonyos határon felül, ez negatív szám.

6. Mekkora hányadát cserélik le a korábbi vezetésnek, ill. állami vezetőknek, alkalmazottaknak - bizonyos határon felül, ez negatív szám.

7. Viszont pozitív szám: az új aktuális legfelső vezetés, mekkora hányada kerül igazi leváltásra (nem áthelyezése), illetve mond le, a választási cikluson belül.

8. A törvényjavaslatok mekkora hányada ered népi petícióból.

9. A törvényjavaslatok mekkora hányada érkezik petícióból.

10. A törvényjavaslatok mekkora hányada ellenzéki javaslat.

11.A szavazás mekkora hányada, az ellenzék igen szavazata, általában a „jó” együttműködés mértéke.

Az ellenségeskedés, hasonlóan káros, mint az elvtelen szövetség – létezhet azonban igazi, hasznos, nem megalkuvó együttműködés (koalíció, stb.). Legalábbis részben, lehetséges, lehetőleg minél nagyobb részben, kívánatos az ilyen együttműködés.

12. A parlament mekkora hányada, egyéni képviselő

13.A parlament megoszlása: egy hatalmas párt a legrosszabb. Kettő, három nagyobb párt kevésbé rossz. Négy-öt-hat közel egyforma párt, viszonylag jó. Szabadon választott, egyéni független képviselők, a legjobb.

14. A törvényjavaslatok mekkora hányada kerül módosításra, elvetésre a független intézmények (Köztársasági Elnök, Alkotmánybíróság, MNB, stb.) véleménye miatt. Ez felettébb fontos, kihagyhatatlan.

15. A vezető párthoz tartozó tagság, klientúra hatalmi és gazdasági protekciójának arányai. Azaz, a központosított korrupció arányai. Bár a direkt protekciót, korrupciót cáfolják ezért a sikerek (kinevezések pályázati győzelmek, stb.) is sok mindent elárulnak, mivel nem életszerű, hogy csak a vezető párt körül vannak tehetséges emberek.

16. Illetve az uralkodó párthoz közel álló emberek, és párttól távol álló (kritizáló, stb.) emberek elleni büntető eljárások, egyéb meghurcolások, aránya. Mivel nem életszerű, hogy az egyik pártban sokkal becsületesebb emberek vannak, mint máshol.

17. Mennyi demokráciát érintő botrány van.

Általában, a vezetés hazugságait sem árt „mérni”, bár, nem könnyű. A hazugságáradatból kiválasztani, majd összeadni, nagyobb és a kisebb hazugságokat – nos ennek pontos mérése nehéz, szinte lehetetlen feladat. Ugyanis havonta tíz, húsz, esetleg negyven közepes-nagyobb hazugságról, ferdítésről, ill. ostobaságról lehet szó, a kisebbeket nem is számolva. Azért nem mindegy hogy havi tíz, vagy mint jelenleg, ennél jóval több hazugság, ferdítés, ostobaság hangzik el a vezetés részéről. A figyelmesek képesek érzékelni a hazugságok mértékét, valamint a demokratikus légkört.

Ellenben lehet nézni, mérni, a civil szféra, civil közösségek, elleni, valamint a független média elleni akciókat. Legyenek ezek az akciók, jogi szigorítások, vagy jogalkalmazói túlkapások. Magát az akciókat kell számolni, a pro ill. kontra magyarázatok értékelése, más kérdéskör.

18. Az anarchikus diktatúra-demokráciaszintet is mérni kell, a bűnözők, mint kiskirályok uralkodnak a nép felett. Vagyis: a közbiztonság állapota, alakulása.

A nagytőkések hatalma (a külföldi nagytőkések hatalma, duplán számít) – ezt is lehet valamennyire mérni, ill. lehet rá következtetni.

19. Az anarchikus diktatúra-demokrácia mérése miatt, mérni és figyelembe kell venni a vagyoni különbségeket. A vagyoni (jövedelemi) különbségek állapota, alakulása. Beleszámítva, a külföldi nagytőkések, a vizsgált országban szerzett jövedelmét is.

A vagyoni különbségek, azt is jelezhetik, hogy a legalsó rétegek, a beleszólás, ill. érdekérvényesítés tekintetében, hogy állnak. Illetve a leggazdagabbak, mint kiskirályok érdekérvényesítése hogy áll.

A sok, ill. a kevés jövedelem is több szálon összefügg a hatalommal, az érdekérvényesítéssel. Szegénység: tanulási, tájékozódási lehetőségek korlátozottak, arra sincs pénze, hogy a városba utazva elintézze az ügyeit. Ügyvédre sincs pénze, stb..

Mindenképpen mérni szükséges a hivatali hatósági kiskirályi jelenségeket. Vagyis a hivatalok hatóságok munkáját, kezdve a panaszok kezelésétől, a gyors, egyszerű ügyintézésig.

Az elméleti probléma itt az, hogy nem lehet mérni, megállapítani, hogy a hivatali kiskirályok saját akciók az anarchia következményei, vagy éppen a diktatórikus központ következményei.

Továbbá, mérni kellene lényegében, az ellentmondásokat (ostobaságokat), mint az anarchia jeleit. Bár ellentmondás példákat szép számmal lehet sorolni, de csak sejteni, érezni lehet: meglehetősen ellentmondásos világban élünk.

Mindez a fejlett demokráciákhoz mérve, nemzetközi összehasonlításban, illetve a korábbi helyzethez mérve.

A felsorolt tényezőket nem lenne nehéz statisztikailag mérni, (persze nem mérik), de tulajdonképpen a politizáló emberek, az újságírók és a magánemberek is felmérhetik, nagyjából e tényezők alakulását.

Azért a 19 tényező felmérése már elég egyértelmű megállapításra ad lehetőséget.

Ezek szerint be lehet tájolni, hol áll a vezetési demokrácia, az ötvenes skálához képest.

A következő tényezőket, szintén a nemzetközi, ill. az előző időszakhoz mért összehasonlításban kellene nézni.

Részben a közvetlen-demokrácia mérési tényezői.

4 skálás tényezők (összesen max. 24) Egyszerűsített számolás: kisebb hiány esetén 1, 5 skála, nagyobb hiány esetén 3 skála levonás.

A következő tényezők, végső soron az emberek az egyének az állampolgárok véleményének figyelembe vételéről szólnak, tehát valamilyen szinten közvetlen-demokrácia tényezők. Viszont nem, közös, nem szervezett, nem pontosan összesített véleményekről van szó, ezért csak részben számíthatók a közvetlen-demokrácia mérési tényezői közé.

1. Ama tüntetések, tüntetésszerű megmozdulások száma, aránya, melynek követeléseit valóságosan figyelembe vették. Pozitív szám

2. Ama tüntetések, tüntetésszerű megmozdulások száma, nagysága, aránya, melyet erőszakosan vertek szét. Negatív szám.

3. A személyre szabott, az ügyre szabott, a vezetést, kormányt védő törvények száma.

4. Az emberi jogokkal kapcsolatos visszásnak látszó ügyek (botrányok) száma, aránya. A koncepciós, vagy gyanúsan koncepciós perek száma, aránya.

5. Az állammal folytatott és megnyert perek száma, aránya.

Illetve, a nagyobb cégek bankok elleni, állampolgári nyert perek száma, aránya.

6. Az államhoz, intézményekhez, hivatalokhoz, hatóságokhoz (Polgármesteri Hivatalokat is beleértve) beadott panaszok, javaslatok jogorvoslati kérelmek, mekkora hányada kerül az állampolgárok számára elfogadhatóan elintézésre.

Ugyanakkor e ponthoz is illik, a megjegyzés: Mindenképpen mérni szükséges a hivatali hatósági kiskirályi jelenségeket. Vagyis a hivatalok hatóságok munkáját, kezdve a panaszok kezelésétől, a gyors, egyszerű ügyintézésig.

Az elméleti probléma itt az, hogy nem lehet mérni, megállapítani, hogy a hivatali kiskirályok saját akciók az anarchia következményei, vagy éppen a diktatórikus központ következményei.

Akkor térjünk rá a közvetlen-demokrácia direkt mérésére.

5 Skálás tényezők (összesen, max. 15) Egyszerűsített számolás: kisebb hiány esetén 2 skála, nagyobb hiány esetén 4 skála levonás.

A fontos konkrét, négy tényező közül, az első hármat nehezebb mérni – a viszonylag kisebb pontérték ennek tulajdonítható.

1. A demokrácia-ismeret oktatás mennyisége, minősége, aránya.

2. A népszavazást gátló, törvények, egyéb jogi tényezők, száma, erőssége, aránya.

3. A kisközösségekben lakóhelyi, munkahelyi, ügyfél közösségekben, létrejött szavazások száma, aránya.

A legfontosabb tényezők.

11 pontos tényezők (összesen, max. 22). Egyszerűsített számolás: kisebb hiány esetén 5 skála, nagyobb hiány esetén 10 skála levonás.

1. Az igazi, országos méretű, népszavazások népszavazásszerű közvélemény-kutatások száma, aránya. Igazi, vagyis igazolhatóan, bizonyíthatóan beszámítják a jogalkotásba. Az is szempont, hogy különálló fontos témákban jöjjön létre.

Igazi, tehát nem olyan, mint a nemzeti konzultáció. Vannak tehát feltételei a valóságos népszavazásnak, ill. komoly közvélemény-kutatásnak, elsősorban az, hogy figyelembe veszik. Továbbá: a válasz ne legyen sugallva. Jó pont, ha nem a vezetés kezdeményezi, vagyis a nép szerint is komoly problémáról van szó. A további feltételek, már többször fel lettek sorolva, pl., a pontos ellenőrzött összesítés, a csalásmentes részvétel, és még lehetne sorolni.

2. Egy-egy országos méretű, igazi választáson, szavazáson részt vevők száma, aránya. Illetve, időszak alatt részvevők száma = időszak alatt levő országos szavazás választások száma szorozva, egy-egy alkalommal részt vevők számával.

Elsősorban a nép alkalmasságot jelzi. Mivel a nép alkalmasságra, társadalmi aktivitásra, önálló átgondolt véleményre sajnos egyelőre nincs más mérhető szám, jobb híján e szám marad.

Egyszerűsített demokráciaszint mérés.

1. Mindenképpen ki kell emelni, a két legfontosabb demokráciatényezőt, egyben mérési tényezőt: az igazi országos népszavazások, népválasztások számát. Valamint az országos választásokon, szavazásokon részt vevők számát, arányát. E két legfontosabb demokrácia-mérésből, már 52%-os pontossággal következtetni lehet a demokráciaszintre.

2. Továbbá, viszonylag könnyen be lehet limitálni (saccolni) a vezetés decentralizációját, továbbá, a közember beleszólási lehetőségét. Ne felejtsük el, hogy az előzőkben felsorolt tényezők jelentős része a szervezett decentralizálásról szól. Ha úgy látjuk, hogy az országban van egy kiugró főember és lényegében ő, és a szűk társasága uralkodik, akkor feltehetően alacsony a demokráciaszint.

3. De akkor is alacsony, ha sok kiskirályt látunk magunk körül. Ráadásul az előző, meg ez a helyzet, egyszerre is mutatkozhat.

4. A közember beleszólását illetően pedig elég, ha megnézzük a magunk és környezetünk beleszólási, javaslati, valamint panasz, jogorvoslati lehetőségét. Ha ez nehézkesnek látszik, az, ugyancsak alacsony demokráciaszintre utal.

5. Ha úgy látjuk, hogy sok a szegény, növekedett a szegénység, valamint igazságtalanul nagyok a vagyoni különbségek, ráadásul növekednek, akkor az, szintén az alacsony demokráciaszintre utal.

6. Ha sok kormányzati, vezetési ferdítést, manipulációt, vélünk felfedezni, továbbá, ha sokkorrupciós, protekciós ügyet látunk, akkor szintén alacsony demokráciaszintre gyanakodhatunk.

Ha ezeket, ill. ezek alakulását is megsaccoltuk, akkor már egyszerűen, gyorsan kb. 75%-os pontossággal is következtetni tudunk a demokráciaszintre, vagyis, a diktatúra-demokrácia szintre.

Nevezzük mindezt: egyszerűsített demokráciamérésnek.

Ismétlem, külföld, ill. régiós, ill. a múlthoz viszonyított, összehasonlításban kell mérni.

Az alakulást is kell nézni, ugyanakkor, amíg nem tartozunk a statisztikai élmezőnybe, nem dőlhetünk hátra a karosszékbe. Sőt az igazán okos, mindig tervez, munkálkodik, még tovább akar javítani a dolgokon.

Bár az abszolút elemzés sem árt, mert ami gyenge, vagy veszélyes, azon akkor is változtatni kell, ha korábban is rossz volt, ill. ha külföldön is rossz. A változtatásnak is vannak kategóriái, pl.: sürgős, vagy fokozatos Vagy: mert nemzetközi összehasonlításban „rossz, vagy, mert a múlthoz képest „rossz”, vagy, mert mindentől függetlenül „rossz”.

Remélem, világosan kirajzolódik, hogy a demokráciaszint, nem egy elvont fogalom, hanem nagyon is valóságos, életszínvonal (szélesebben értelmezett életszínvonal) meghatározó.

A pontos optimális méréstől egyelőre nagyon messze vagyunk, bár elméletileg lehetséges lenne.

Egy másik egyszerűsített demokráciaszint mérés.

Lapozzunk, e kézikönyv kb. harmadánál található – „Pontosabban, a vezetés demokratikus fejlődésének eddigi és jövőbeli fejlődése, ha a vezetés a szervezett decentralizáció útján jár.” – c. fejezethez. Majd olvassuk el – „A jelenlegi alapvető vezetés-decentralizáló elemek.” c. fejezetrészt. Nézzük meg, hogy a fejezetrészben található 20 elem mennyire érvényesül a vizsgált országban.

Ezek után jöjjön az egyszerűsített, de azért viszonylag pontosabb, „részben-részletes mérés”, ill. összesítés, számolás.

A fent leírt mérési tényezők alatt vannak e megjegyzések, pl.:

„2 skálás tényezők.(összesen, max. 38) Egyszerűsített számolás: kisebb hiány esetén 1 skála, nagyobb hiány esetén 1, 5 skála levonás.”

Ezek szerint lehet összesíteni.

A pontos hiányt és egyébként egy-egy tényező fontosságát bonyolult méréssel lehetne kiszámolni. Ellenben a gondolkodó, ill. kissé tájékozott polgár, azért képes saccolni. Azt látja például, hogy Magyarországon soha nem volt olyan magas szintű a demokrácia, mint a skandináv országokban, de azért magasabb szintű volt, mint például Kínában, stb.. Azt is látja, hogy pl. a jelen F. (feltételezett) vezetés sok tényezőben rontott a helyzeten, a kisebb hiányt nagyobb hiányra változtatta.

A tényezők felsorolása, azért jó, mert aki akarja, szépen sorba végigmehet a tényezőkön, vagy azok egy részén, s elgondolkodhat, vajon ezek mennyire hiányosak, és hogyan mennyiben változtak.

Szóval az egyszerűsített számolás szerint, be kell saccolni, persze nem légből kapottan, hogy kisebb, vagy nagyobb hiányról van szó. Le van írva, hogy mely tényező, kisebb és nagyobb hiánya, mekkora skála levonást jelent.

Nézzük, például, gyorsan f (feltételezett) vezetés alatt kialakult 2015 körüli demokrácia szintet. A 2 skálás tényezők közül 14-ben nagyobb hiány van, ez összesen 21+ 5= 26 skála levonás. A 4 skálás tényezők közül 3-ban nagyobb hiány van. Ez összesen 9+4,5=13,5 skála levonás. Az 5 skálás tényezőkben 2-ben nagyobb hiány tapasztalható, ez 8+2=10 skála levonás. A legfontosabb tényezőkben, mindkettőben nagyobb hiány van, ez további 20 skála levonás. Összesen ez 69.5 (70) skála levonás, tehát F vezetés alatt kialakult demokráciaszint kb. 30-es szintű. Ha ehhez hozzáteszünk 7 skálát, az alapvető demokráciamérési feltételek miatt, akkor is 37-es szinten van a demokráciaszint. Ez mondjuk 20-l kevesebb, mint a skandináv országok demokrácia szintje, ami jelentős különbség.

A demokráciaszintet még egyszerűbben, a legfontosabb tényezők, a közvetlen-demokrácia tényezők, ill. a független intézmények valóságos beleszólásának, megközelítő felmérésével (megsaccolásával) lehet „mérni”.

Természetesen a mérésbe, be kell számítani, meg kell saccolni a „külvilági kizsákmányoló tényezőt” is, ha van, - de ebben az esetben ilyen nincs. (Pl. ha az USA demokráciaszintjét vizsgálnánk, akkor, külvilági kizsákmányoló tényező miatt, legalább 6-8 skálával lejjebb kellene tenni a demokráciaszintet.)

A légkör Magyarországon ebben az időben, szintén meglehetősen diktatórikus, kb. 37-s demokráciaszintnek megfelelő volt.

Ugyanakkor az is megállapítható, hogy 2015 körüli jobboldali vezetés alatti demokráciaszint, nemcsak csökkent, de átbillent a klasszikus diktatúra-demokrácia vonalba (fajtába). Legalábbis közelebb került a klasszikus vonalhoz. Egyszerűen azért mert a központi hatalom, a legfelső vezető, és alvezéreinek, hű szolgáinak, a haverok hatalma, a kormány hatalma növekedett leginkább. Az anarchia, a kiskirályi aspektus nem nagyon változott, sőt viszonylagosan kissé csökkent.

2015 körüli vezetés demokráciaszint csökkentését a hatalommánián, ill. a vagyonszerzésen kívül nem indokolja semmi, például a nagytőkés kiskirályosodást, a demokrácia eszközeinek segítségével is, lehetett volna csökkenteni. Nem ez történt.

Egy-egy vezetés (demokrácián kívüli) teljesítményének, vagyis a döntés-színvonal mérése, leegyszerűsítve

Egy vezetés teljesítménye két részre osztható, egyszerűen:

Mekkora demokráciaszintet ért el.

A demokráciaszinttől független döntés-színvonal skálán milyen eredményt produkált. Vagyis: a döntés-színvonal skálája. (hivatkozás az ábrára.)

E két rész összesítése adja meg a végeredményt.

A demokráciaszinttől, viszonylag független döntés-színvonalat nagyon egyszerűen, az alábbi adatok alapján lehet mérni.

A demokráciaszinttől teljesen független rendszer-tényező, rendszer-meghatározó, stb. nincs, csak viszonylagos függetlenségről beszélhetünk.

Az alábbiak, az egyszerűen mérhető, jelenlegi jólét, (a szélesebb életszínvonal, ill. a jelentős szükségletek kielégítése) valamint a várható jövőbeli jólét adatai. Pl. a tudás állapota, a természet állapota, stb. a várható jövőről adnak információt.

A demokrácia viszonylag pontosabb mérése, képet adhat, a beleszólás, a „szabadság”, az önrendelkezés alapvető szükségletek kielégítésének helyzetéről. A többi alapvető szükséglet helyzetének megállapításához további mérésekre van szükség.

Minél kedvezőbben alakultak a regnálási idő alatt, az alábbi adatok, annál jobb döntések születtek. Ezek viszonylag könnyen mérhető statisztikai adatok. A regnálási időszak kezdetét és végét kell mérni, a négy év alakaulását, pl. két éves lebontásban – a régiós országokkal is összehasonlítva. Igaz e tekintetben sem ad segítséget a vezetés, de azért nagyjából ismerni lehet az adatokat.

Tehát a demokráciaszinten „kívüli”, legfontosabb adatok, mutatók:

1. A létminimum alattiak (szegények) száma, aránya, (alakulása). Ez a demokráciaszintre is utaló, de az általános jólétre is utaló adat. Értelemszerűen erre a legalsó 10-20-30-40% népesség, egy főre osztott reáljövedelméből, vagyonából (segélyekkel együtt) lehet következtetni. Mindebből a munkanélküliségre is lehet következtetni.

2. A vagyoni, jövedelmi különbségek alakulása, a legszegényebbek és leggazdagabbak között, (alakulása). Ez a demokráciaszintre is utaló, de az általános jólét szintre is utaló adat. Sőt az igazságosság helyzetére utaló adat is. Az előző szegények reáljövedelme mellett mérni kell a leggazdagabb 2-4-8% egy főre osztott reáljövedelmét mérni, majd a szegényekét és gazdagokét össze kell hasonlítani.

3. Természetesen a kép úgy lesz teljes, ha az egész népesség egy főre osztott (átlagos) reáljövedelme, vagyona is mérve vagyon, ill. ismert, ill. figyelembe vett. Ez más mutatókkal együtt, utal az anyagi jólét, valamint a gazdasági teljesítmény állapotára. A reáljövedelemhez kapcsolódva, mérni kell az inflációt is, amely szintén gazdasági és jóléti mutató.

4. A garázdaságok, a csalások, a rablások alakulása. Ez utal a közbiztonság, becsületesség-szint állapotára. Ez a demokráciaszintre is utaló, de az általános jólétre is utaló adat. Ugyanakkora a közbiztonság állapotán keresztül, a szegénységgel együtt, utal az általános biztonság (lét, munka, közbiztonság) szükséglet-kielégítésének állapotára.

5. Mennyi ideig tartanak a perek. Az átlagos időtartam alakulása. Ez utal az igazságszolgáltatás, ill. az igazságosság szükséglet-kielégítésének helyzetére.

6. Az átlagéletkor alakulása Ez utal az egészségállapot, az egészségügy, az egészség szükségletének helyzetére

7. Az erdőterület, ill. a széndioxid-kibocsátás alakulása. Ez utal a természetóvás helyzetére.

8. A középiskolások tudásszintjének alakulása, ill. a középiskolások száma, aránya, (alakulása). Ill. másodlagosan, a nemzetközileg elismert egyetemek száma, ill. a főiskolások száma, aránya. Ez utal, az általános műveltség helyzetére.

9. Egy főre eső GDP, ill. GNP alakulása. Utal a gazdasági állapot, a termelékenység állapotára, beleértve a munkanélküliséget is. Áttételesen utal, nemcsak a jelen idejű, de a jövőbeli anyagi jólét megalapozottságára.

10. Az eladósodás mértékének alakulása. (Egyben a költségvetési hiány alakulása). (Az évek alatt összesített kivitt, ill. behozott pénztőke, egyéb értékek különbségének alakulása.) Szintén gazdasági, gazdálkodási mutató, ugyanakkor az esetleges, nemzetközi igazságtalan elosztásra is utal.

11. A nemzeti, természeti erőforrások, (pl. kőolaj kibányászás, eladás), alakulása - a felhasználás növekedése, negatív érték. Tulajdonképpen sok ország, nem a valós teljesítményének köszönheti a magas életszínvonalát, hanem a szerencsés adottságainak. Ezt valahogy illene beszámítani. Továbbá szintén gazdasági és a nemzetközi igazságosságot jelző mutató. Szintén elsősorban a jövőt jelző mutató.

12. A népesség alakulása. Azon kívül, hogy jelzi a problémát, a problémás jövőt, s a kapcsolatos feladatokat, akárcsak az előző mutatók - az általános elégedettségre, a szélesebb életszínvonal állapotára, általában az alapvető szükséglet-kielégítésre is utal eme mutató.

1. Nem ártana rendszeresen, viszonylag pontosan mérni a boldogságérzetet is. Ismételni tudom: az általános elégedettségre, a szélesebb életszínvonal állapotára, általában az alapvető szükséglet-kielégítésre is utal, eme mutató. Amúgy pedig mindennek a célja, az általános boldogság.

Természetesen bővebb, pontosabb mérés is lehetséges. Sőt talán szükséges is, bár a bonyolult mérés könnyen átmehet torzított zavarosságba, legalábbis ha nem elfogulatlan szakemberek értékelik. Jó esetben a jövőben más, jobb szempontok szerint rendeződik és mérődik a gazdaság, de egyelőre ezen adatok ismertek leginkább. Szóval ennél bővebb pontosabb mérés is szükséges, de ez a viszonylag egyszerű, kb. 13-20 adatos, mindenképpen szükséges.

Az emberek, az átlag, azonban még e meghatározó adatokat sem ismeri. Az első lépés hogy az embereknek egyáltalán fogalma legyen az alapvetésekről. Továbbá, az első lépés: legalább a felsorolt alapvető adatok legyenek, csalásmentesek, és mindig mindenhol nyilvánosság elé tártak, vagyis legyenek ismertek.

Jelenleg sajnos, lényegileg nincs mérés, bár talán valahol vannak ilyesmi statisztikai adatok, de azok pontatlanok, trükkösek, és komolyabban nem érdekelnek, semmilyen politikai erőt.

Nyilván a rendszer színvonala, összefügg, az ábrán ábrázolt, döntés-színvonal, ill. összesített (demokráciaszint, és döntésszínvonal) szinttel.

Néhány demokráciaszint összehasonlítás

E fejezetben elmondottakat szintén vázolja a - A demokrácia, a döntés-színvonal, és a rendszerszínvonal összefüggései c. - ábra.

2015 körüli jobboldali (a továbbiakban 2015kj vezetés) és előtte levő 2003-2009 közötti Sz. vezetés egyszerűsített összehasonlítása.

Ebben az összehasonlításban, egy történelmi rendszer (új-kapitalizmus) kétféle rendszerváltozatát hasonlítom össze.

Sz. vezetés demokráciaszintjén lehet vitatkozni, főleg amiatt, hogy a rejtett, nem választott, külföldi nagytőkések dominanciája, mint egyfajta kiskirályi vezetés, mennyiben rontotta a demokráciaszintet. E rendszerváltozat, inkább az anarchikus diktatúra-demokrácia vonalhoz volt közelebb. De még így is magasabb volt, mint 2015kj vezetésé, kb. 43-s demokráciaszintet lehet számolni. A döntés-színvonal skálája viszont, kevéssel rosszabb volt. Igaz, itt szokás, a gazdasági válságra hivatkozni, csakhogy a gazdasági válság a régió országait alig érintette. Minket viszont nagyon, tehát ez nem jó hivatkozás. Sz. vezetés döntés-színvonala kb. 37. A két adat összesített átlaga 40. (mindig 100-as skála az alap)

2015kj vezetés demokráciaszintje, amely inkább a klasszikus diktatúra-demokrácia vonal felé billent, a korábbi megállapítás szerint 37. Itt elég hosszasan lehetne sorolni, hogy 2015kj vezetés alatt, mely demokrácia-tényezők gyengültek, kerültek alacsonyabb szintre. A gyors demokrácia-leépítésről egy korábbi fejezetben lehet olvasni. A részletes összehasonlítás helyett inkább csak az egyszerűsített mérésre hivatkozok, pl. a vagyoni különbségek növekedésére. Vagy az államosított korrupció, protekció, ill. a központosított klikkrendszer növekedésére. Népszavazások nem voltak (a nemzeti konzultáció inkább lejárató, mintsem pozitív akció). A választásokon a szokásosnál is alacsonyabb részvétel volt. Az pedig nyilvánvaló, a vezetés sem tagadta, hogy jelentős vezetési centralizáció ment végbe. Arra itt nincs idő, hely hogy a centralizáció sok-sok részletén végigmenjünk. Érdekes módón, 2015kj vezetés, a centralizáció részleteit cáfolja, de az egészét, nem.

Sajnálatosan, még a ferdítés, a manipuláció vonalán is romlott a helyzet, még a korábbinál is, több, bárgyúbb, otrombább propaganda, ill. ferdítés jelent meg.

Ugyanakkor a döntés-színvonal szintje, kissé jobb ennél, kb. 43. Leginkább a termelési adatok javultak. Igaz, a szegénységi, ill. a különbségi adat romlott.

E kettő 37, ill. 43 összesített átlaga 40.

Tehát mindkét vezetés közel egyforma gyenge teljesítményt mutatott, csak éppen egészen más okok és következmények miatt.

Nyilván a rendszer színvonala, összefügg, az ábrán ábrázolt döntés-színvonal, ill. összesített (demokráciaszint, és döntésszínvonal) szinttel.

Vagyis az egyforma összesített szint, mely nagyjából megegyezik a „rendszer osztályzatával, jóságával”, azt jelenti, hogy e két rendszerváltozat, e két rezsim, végeredményben azonosan gyenge rendszert hozott létre.

Gyenge eredmény, mert a régiós (hasonló helyzetű) Lengyelország Csehország, Szlovákia, Szlovénia, stb. átlaga, ebben az időszakban 46.

A vezetések (teljesítmények jóságának) összehasonlításának, ill. a kapcsolatos elemzések, néhány banális hibája.

Általában a helyes, társadalmi (közügyek, politikai ügyek, társadalmi problémák) témájú elemzéseknek, néhány fontos „szabálya”.

Kicsit szégyellem magam, hogy ilyen banális dolgokkal kell foglalkoznom, de a felső körök, a politikusok, elemzők, újságírók banális hibái, ráadásul állandó hibái, késztetnek erre.

Természetesen először is tisztáznunk kell magunk előtt is, mások előtt is, az alapvető kiinduló, (valóságos háttér) világnézetünket. Pl., hogy a legfőbb cél: minél több ember (egyenlő eséllyel) legyen boldog - vagy vannak, lehetnek kiváltságos csoportok. Megjegyzem, szerintem, valamint a normális többség szerint, az első nézet a helyes. Sokan mások, tudat alatt, vagy felett, ennek az ellenkezőjét vallják. Nyilván ez is egyfajta társadalmi téma, ez is vita, de amíg az alapvető kiinduló világnézet eltér, addig nincs értelme bármely más témába vitatkozni, ezek valószínűleg, egymás mellett elbeszélő, végtelen viták lesznek. Sajnos jelenleg az egymás mellett elbeszélő szinte végtelen viták vannak többségben, ami ezt jelenti, hogy az alapvető, kiinduló világnézetek sincsenek tisztázva. Ha egyezik az alapvető kiinduló világnézet, akkor jöhet, gyakran jön is a következő probléma, valamelyik, vagy mindkettő hibásan elemez, hibásan értékel.

Bár a nép az emberek is hibásan értékelnek, ennél is nagyobb probléma, a politikai osztály téves, hibás, ártalmas, néha szándékosan hibás, értékelése. Nem ártana, ha az alábbi „szabályokat” minden elemző, legyen az vezető, politikai elemző, vagy közember, polgár, megfogadná. Bár itt gondolatokról, mondatokról, megfogalmazásokról, közlésekről, elméletekről van szó, de igaz: a tett előszobája a gondolat. Vagyis a hamis, pontatlan, zavaros gondolatokból végső soron hibás intézkedések, viselkedések, tettek kerekednek ki. Vagyis az életünk lesz, rosszabb, nehezebb.

Néhány „szabály” felsorolása.

1. Az elemző ismerje, valamint helyesen használja a gondolkodástan, a logika, az elemzéstan elemeit. Többek között, helyes, ha behatárolja az elemzés lényegét, a célként kitűzött mondanivalót. Többek között, helyes, ha törvényszerűség megállapítására törekszik. Többek között, helyes, ha elfogulatlan véleményre törekszik.

(Ugyanakkor a közoktatásban nem tanítanak ilyen irányú, gondolkodástani, logikai, elemzéstani ismereteket, aminek több oka, elsősorban népbutítás, és következménye van.)

2. A társadalmi elemzésnek elsősorban pontosnak, precíznek kell lenni, ugyanakkor nem lehet elkenő. Vagyis a pontosság mellett, határozottnak, és megoldó jellegűnek kell lenni. Valamilyen megvalósítható értelmes megoldási javaslatnak, (feladatnak, célnak) végső soron, meg kell születni, e nélkül nincs értelme a gondolkodásnak. Másképpen, az értelmes elemzésnek, van tanulsága.

A legtöbb „végtelen” vita, hamis érv, később ezekből kialakuló tevőleges konfliktus, rossz megoldás – leginkább, a pontatlan elemzésekből, megfogalmazásokból ered. Gyakran szándékos, vagyis manipulációs célú, a pontatlanság. Máskor, szintén gyakran, csak „jó szándékú” gondolkodási hibáról van szó.

3. A pontosságra törekvés érdekében nem ajánlatos gonosz etnikumokban gondolkodni, sőt egyes emberekben sem ajánlatos gondolkodni. Mindez túlzott, ill. hamis leegyszerűsítéshez, vagyis pontatlansághoz vezethet.

Viszont a pontosság miatt ajánlatos társadalmi rétegekbe, csoportokba, osztályokba gondolkodni. Pontosabban, rétegfajtáról, csoportfajtákról, osztályfajtákról van szó.

- Továbbá ajánlatos sokrétű, sokszálú viszonyrendszerekbe, összetett struktúrákba, rendszerekbe gondolkodni.

- Továbbá ajánlatos érdekszövetségekbe, többféle, sokszor egymással harcoló érdekszövetségekbe, gondolkodni. (Az érdekszövetség nem konkrét összeesküvés, de mégis egyfajta együttműködés. Megbeszélés nélkül is „tudják a feladatukat”.)

- Továbbá, ajánlatos, történelmi, társadalmi, gazdasági, stb. törvényszerűségekbe, szükségszerű mechanizmusokba gondolkodni.

- Mikor az elemző már szinte minden lényeges vonatkozást, összefüggést körüljárt, akkor jöhet a lényegesítés, a határozott (nem elkenő) megfogalmazás, közlés, elmélet, illetve a feladat, az út meghatározása.

4. A helyes értékelést, elemzést folytassuk egy ismétléssel: Kétségtelenül el lehetne filozofálni ezen az elméleti problémán, azért nem teszem, mert a jelenlegi gyakorlat, egy opciót tesz lehetővé, ami ez: csakis a nép képes valamennyire szankcionálni, leváltani, a rosszul dolgozó vezetőt, vezetést ill., a nyilvánosságnak hazudozó, a népet félrevezető vezetőt, közszereplőt. Ugyanis a vezetés, végső soron, ön-szankcionálása esetleges, igazságtalan, többnyire elmarad. A jelenlegi közvetlen-demokráciának ez az egyetlen működő eszköze. Azért mert jelenleg nincs más komoly szankció, viszont ezek szankciót érdemelnek, a népi ítéletnek az emberek elfogulatlan értékelésének kell fejlődni. E kézikönyvben több helyen elmondom, mi alapján lehet (demokráciaszint, egyéb döntésszínvonal, stb.) a vezetők, vezetések teljesítményét értékelni. A hazugságok a félrevezetések felismerésről is beszélek, a lényeg viszont, hogy ezek is bűnök, ezek is ártanak, ráadásul képet adnak a hiteltelenségről. A gondolatból, a közlésből lesz a cselekvés, a hamis gondolatból, a hibás cselekvés. Ráadásul egyre inkább, egy zagyva gondolati dágványba süllyedünk, a következmények kiszámíthatatlanok. A helyesen értékelő, felismeri és jelentősen beszámítja az értékelésbe a valótlanságokat, a manipulációkat, a ferdítéseket, a félrevezetéseket.

5. A helyes elemzés, értékelés egyik alapvetése, hogy elsősorban, mindig az aktuális saját vezetésünket kell értékelni, (de nem személyeskedve), legalábbis eme értékelés, (még ha az egy mondatos is), nem maradhat ki semmilyen elemzésből. Az indok egyszerű: erről a vezetésről kell majd szavazni. A szavazat hatalmat adhat, hatalmat vonhat el, esetleg leválthat. Tehát, sem a múltbeli, sem a külföldi vezetésekre nem tudunk igazán hatni, csak az aktuális hazaira.

6. Ha az elemzés központi tárgya, a múlt, vagy a külföld, akkor is szükséges legalább egy megjegyzés erejéig a hazai aktuális vezetést értékelni.

7. A hazai vezetést is úgy kell értékelni, hogy az önhibát, önérdemet kell figyelembe venni, tehát azt kell nézni, hogy kapott örökséghez képest mit tett, saját ideje alatt mennyit épített vagy rombolt az országon. A külföld vonatkozásában pedig azt kell nézni, hogy a külföldi hatások, esetleg kényszerű hatásokhoz képest, mit tett.

Ugyanakkor egy régebbi hiba kijavításnak elmaradása, az aktuális vezetés hibája is.

8. Ezért a következő a „szabály”: az aktuális hazai vezetés elemzésébe valamilyen szinten bele kell vonni, a hazai múlt és a jelen külföld elemzését.

9. Lehetőleg komplex elemzésekre kell törekedni, még a részelemzéseknek is legyen komplexitási aspektusa.

Az elemzésekből nem maradhat ki a jövő valamilyen szintű taglalása sem, hiszen a gondolkodás értelmes célja a jövő alakítása.

Ugyanakkor megállapítható szinte lehetetlen, legalábbis nagyon nehéz - jó, helyes elemzést produkálni. Az elemzés, legyen pontos, komplex, de legyen érdekes, tömör is, legyen igazi érthető tanulsága is - nos ez meglehetősen „mission impossible” Ugyanakkor talán csökkenti a felületes, pontatlan elemzést, ha tudjuk: magas a mérce.

10. Az is egyfajta szabály lehet, hogy az nem lehet valóságos, reális, ha bármelyik vezetésről (hazai aktuális, hazai múltbeli, külföldi) csak kiválóságot, vagy csak negatívumokat mondunk. A skála a közepesen, enyhén pozitívtól, az enyhén, közepesen, negatívig terjedhet. Az enyhén negatív, eredmény már felveti a leváltást - a közepesen negatív eredmény, biztos leváltást kell, hogy jelentsen.

Ritkán azért vannak borzalmas vezetések is, igaz ezek a borzalmak a jelenben általában nem látszanak. Annak is örülhetünk, ha a döntő többség észreveszi a közepesen negatív, rossz vezetéseket, és leváltja azokat.

11. Mondanom se kellene, de sajnos kell, természetesen a sokoldalú elemzésre van szükség.

Valamint a kiindulópont az, hogy az országos vezetés munkáját „szigorúan” kell értékelni, végtére is, milliók életét határozzák meg.

Tehát ha pl. az 1, 2, 3, 4, 5, 6, egymástól eltérő komoly problémát (önhibát figyelembe véve) jól oldotta meg a vezetés, akkor az egyértelműen pozitív. Ha 1, 2, 3, 4, 5, problémát jól oldotta meg, de a 6, problémát nem, akkor az még elfogadható. Ha 1, 2, 3, 4 problémát megoldja, de az 5, 6, problémát nem, akkor az már enyhén negatívnak tekinthető. Minden ennél rosszabb - pl. 1, 2, 3 problémát megoldja, 4, 5, 6, problémát, nem - közepesen negatívnak, rossznak tekinthető, ez a vezetés, tehát alkalmatlan.

Egyszerűbben, hiába van egy vezetőnek, vezetésnek több érdeme, és közepes intézkedése, akár egy-két komolyabb hiba okán már a gyenge (szobrot, dicséretet nem, inkább kritikát érdemlő) vezetők közé sorolandó be. Ez egy ilyen foglalkozás, de vannak még ilyenek. A sebész, ötszáz műtétet is elvégezhet jól, de elég egy komoly hiba. A sofőr húszezer órát is levezethet jól, de elég egy komoly hiba.

Még egyszerűbben: ne szélsőségesek legyünk, hanem igazságosan szigorúak. Nem kell átkozódni, hanem ezt kell mondani: elkövette ezeket a hibákat, ezért alkalmatlan.

12. Bár az adott rendszer komoly, kényszerítő hatás, de nem annak, aki önként dalolva követi a rendszert. Vagyis, csak azok hivatkozhatnak a rendszer kényszerére, akik nem voltak tisztségben, és akik tettek, küzdöttek a rendszer ellen.

A következő pontok, elsősorban a nép értékelésére vonatkoznak:

13. Sajnos a történelem során, korunkban, pedig kiváltképp, általában, többnyire a rossz vezetések harcolnak egymással és nekünk, embereknek, e harc mellett kell a vezetéseket értékelni, ez a normális embereket is megzavarja.

Az egyik zavaró momentum, hogy miközben egymást szidják, a rossz vezetések, rossz vezetéseket szidnak, aközben igaz kritikákat is mondanak, ami azt a látszatot keltheti, hogy valamelyiknek igaza van. A másik zavaró, hogy az emberi logika a viszonylagos értékelésre van beállítva. Vagyis, ha pl. x bármennyivel jobb, mint y, (x győz az összehasonlításban, a versenyben) akkor y a rossz, és x a jó. Miközben lehet, hogy mindkettő rossz, csak x egy fél fokkal jobb. Az ember ezt (mindkettő rossz, csak árnyalatnyi különbség van) nem tudja „megérteni”, azt gondolja: az egyik jó, a másik rossz.

Ha tisztában vagyunk, hogy általában a rosszak harcáról van szó, s ennek ismerjük az értékelést zavaró vonatkozásait, akkor már javarészt szét is oszlattuk a ködöt.

14. Természetesen szükség lenne, hogy átlássunk a szitán, felfedezzük a ferdítéseket, csúsztatásokat, a manipulációt.

Minimálisan az alábbi négy, manipulációs alapelemet illik felismerni, akár más, akár mi magunk (nem tudatosan) követjük el.

Bizonyos vonatkozások túlzott kiemelése,

Bizonyos vonatkozások elhanyagolása, bagatellizálása, kihagyása.

Figyelemelterelés.

Ellenségkép létrehozása.

Úgy is át lehet látni a szitán, pl. a logika alapján, hogy nem értünk a társadalomtudományokhoz. Viszont, ha értünk, akkor biztosabban leplezzük le a manipulációt, akkor saját alternatívát is tudunk állítani. Persze elsősorban, társadalmi aktivitásra és önálló átgondolt véleményre van szükség.

15. A két közel egyformán rossz vezetés, és nincs jó alternatíva - valóban nagy probléma. A probléma tehát az, hogy nincs jó alternatíva (opció). Ekkor keresni kell, hátha találunk. Egy kis párt, egy civil mozgalom is lehet, a viszonylag legjobb alternatíva.

16. Ami mindenképpen elfogadhatatlan: a rosszba való belenyugvás. Ugyanis a rossz, eszkalálódik, fokozódik.

Összefoglalva: többek között praktikussági szempontból (itt van cselekvési lehetőség), a helyesen értékelő, elemző, elsősorban a hazai aktuális vezetést értékeli, méghozzá, meglehetősen szigorúan, de elfogulatlanul.

Ha nem találunk elfogadható vezetést, akkor hivatkozhatunk a közvetlen-demokrácia szükségességére: ha nincs jó vezetés, akkor nekünk, a népnek, kell kézbe venni az irányítást.

Persze a demokratikus polgár ezeknél sokkal több dolgot értékel, de betartja (igyekszik betartani) a fontossági sorrendet.

Ezek után nézzünk néhány konkrét hibás kijelentést.

Először nézzünk példákat a személyeskedő, hibás megállapításokra:

- A zs, v, stb. etnikum borzalmas, ők tehetnek mindenről.

Nyilván ez így pontatlan, hiszen egy etnikum, (bármely nagyobb heterogén közösség) nem lehet borzalmas, viszont egy csoportfajta (esetleg réteg) lehet káros. A téves gondolatból eredhet, hogy zs, v, etnikumot kiirtanák, esetenként részben ki is irtják, miközben a káros csoport vígan működik tovább.

Egy másik: - X, Y. stb. ember, vezető borzalmas, ő tehet mindenről.

A téves gondolat téves megoldása, X, Y embert vezetőt eltávolítják miközben az ártalmas csoportfajta, esetleg réteg, az ártalmas nézet, tovább károsítja, mérgezi a társadalmi életet.

A helyes megállapítás: X,Y, stb. vezető, bizonyos káros csoportfajtába tartozik, bizonyos káros nézeteket vall – a következők miatt… A jelenséget, a káros csoportfajtát, a téves nézetet (beleértve az adott vezetőt), kell megszüntetni, legalábbis, erre kell törekedni. Ugyanakkor, az igazságtalan, kegyetlen, embertelen gyilkos módszert, eszközt, egyetlen cél sem szentesítheti.

Néhány további hibás gondolat kijelentés:

- Jó ezt a hibát elkövette az aktuális vezetés, ez jelenleg is rosszul működik, de ne csináljunk úgy mintha ez régebben nem így lett volna.

Vagy, lényegében ugyanaz, csak: - ne csináljunk úgy, mintha külföldön nem lenne ilyen.

E kijelentések rendben vannak, ezek hiánya is ferdítés, azonban ezek is ferdítések, ha nem teszünk hozzá semmit, mert.

Mert, e kijelentések, önmagukban, egyrészt, felmentik az aktuális hazai vezetést.

Mert ellenkezik a vezetésértékelés 3. pontjával - valójában, azt kell nézni, hogy a múlthoz, vagy a külföldhöz képest, mit tett az aktuális hazai vezetés.

A helyes kijelentés így szólna: - Jó ezt a hibát elkövette az aktuális vezetés, ez jelenleg is rosszul működik, (külföldön is van ilyen), de ne csináljunk úgy mintha ez régebben nem így lett volna.

Amit feltétlen hozzá kell tenni: - Mindez, nem menti fel az aktuális hazai vezetést. Ha ezt a megjegyzést nem tesszük hozzá, akkor ferdítünk.

Az előzőkből következően az is ferdítés, ha az igazsággal szemben, nem utalunk a múltbeli vagy a külföldi hibákra.

Az előzőkből következően pl. ez a kijelentés is ferdítés: - A múltban ez rendben volt. (Viszont nem utalunk arra, hogy mi van a jelenben.) Vagy: - a múltban, ez nem volt rendben. (Viszont nem utalunk arra, hogy mi van a jelenben.) Vagy: - külföldön ez rendben van. (Viszont nem utalunk arra, hogy mi van itthon.) Vagy: - külföldön ez nincs rendben. (Viszont nem utalunk arra, hogy mi van itthon.)

És persze a múltbeli és a külföldi vezetéseket sem menti fel, hogy mások is, máskor is hibáznak. Viszont tudomásul kell venni: mi, a mai világrendszerben, csak erősen korlátozva tudunk a külföldre hatni. Mint arról szó volt, a múltbeli és a külföldi elemzés elsődleges értelme, hogy a hazai, aktuális vezetést pontosabban tudjuk értékelni.

A hazai aktuális vezetést, természetesen elsősorban, a jövőképe, a jövő alakítása alapján kell értékelni. A múlt, ill. a külföld, elsősorban, figyelembe veendő hatás, és összehasonlítási alap.

A leghitványabb kijelentés azonban a következő: a múltban is volt, a jelenben is volt, a jövőben is lesz, ilyen-olyan okból – úgy sem lehet tenni semmit.

A látszattal ellentétben ez a helyes kijelentés, az előzőnek pont az ellentéte: - nehéz ügy, de azért nem szabad feladni.

Egy másik szempontból is bugyuta, az alábbi kifogás:

- Jó ezt a hibát elkövette az aktuális vezetés, ez jelenleg is rosszul működik, de ne csináljunk úgy mintha ez régebben nem így lett volna.

Ugyanis az is hiba, ha egy régóta fennálló hibát, problémát nem javítanak ki. Sőt az, hogy „régóta fennáll”, nem enyhítő, de súlyosbító körülmény az aktuális vezetés számára, hiszen pont azért kellene már megoldani, mert már régóta mérgezi a közéletet.

Természetesen, a „lehetetlen megoldani” kifogások, is hamisak. Amit el kehet fogadni: e problémát, tervszerűen, következetesen, hosszabb távon lehet megoldani. Az első lépés… Persze a szavakat tetteknek kell követni.

A két jelentősebb csoport harca, lényegében a rosszak harca. Sajnos a népet, népeket is teljesen félrevezetik, és bevonják a rosszak harcába.

Vannak vezetések, és az általuk fenntartott rendszerváltozatok, melyek az anarchikus fél-demokrácia skálán mozognak. Általában a fejlett nyugat vezetői ilyenek, ill. ilyen rendszereket tartanak fenn. Ők általában szidják, de néha tevőlegesen is támadják azokat a vezetéseket, melyek a klasszikus demokrácia-diktatúra skálán mozognak.

A másik tábor, azon vezetések, köztük F. (feltételezett) magyar vezetés, melyek a klasszikus demokrácia-diktatúra skálán mozognak, legalábbis arra veszik az irányt. Nos, ők pedig, a másik tábort, az anarchikus fél-demokráciák fenntartóit szidják, támadják. Pontosabban inkább magát a demokráciát támadják, ami a hatalom szempontjából logikus, hiszen elméletileg meg kell magyarázni, meg kell ideologizálni, miért is erősítgetik a hatalmukat, miért is tartják jónak a demokráciaszint leépítését. E magyarázatok kétfajta manipulációra (lehet ostobaság is), alapulnak. Mindkettő már említve, sőt elemezve lett.

1. Az anarchikus fél demokráciát, a hibáival együtt, tudatlanságból, manipulációból, azonosítani szokták a demokráciával – ami egy hatékony, nehezen felfedhető demokrácia lejárató módszer, s elmélet.

2. A demokráciaszinttől függetlenül született ésszerűtlenségeket, hibás döntéseket a demokráciának tudják be – szintén hatékony, nehezen felfedhető demokrácia-lejárató módszer, s elmélet.

Ezek, többek között, a modern fél-diktátorok (orosz, magyar, kínai, török, kazah, stb.) legnagyobb tévedései, manipulációi. Mit is mondanak, egyszerűen: a demokrácia szükségszerűen, hibáktól hemzsegő rendszer. Tehát az ellenpólus, a kisebb demokrácia, a nagyobb diktatúra, a megoldás. Amire mondják, az valóban hibákkal teli rendszer. Csakhogy, amire mondják: az nem igazi demokrácia. Ráadásul, ezen hadováló diktátorfélék baromi sikeresnek vallják magukat, miközben... Bár az önkritika hiánya, és más szükségszerű vezetési negatívum, minden vezetőre érvényes.

A másik társaság, az anarchikus fél-demokraták legnagyobb tévedése, manipulációja, hogy magukat, a teljes, a tovább nem fokozható demokrácia képviselőinek tartják. Ők azt mondják, ez a jelmondatuk: - Vannak hibáink, de ez a lehető legmagosabb szint, ennél jobb nem lehet.

Ha belegondolunk, akkor ez egy ördögi mondat. Ez szintén demokrácia-lejáratás.

Ezeken kívül vannak még a legalantasabbak: lényegében feudális szinten levő uralkodó félék, kiskirályok.

Vissza kell térni a lényegre: a szükségszerű vezetési negatívumok a legerősebb meghatározók. Eddig valahogy döcögősen hullámozva létrejött valamekkora demokrácia-fejlődés, ill. csökkentek a vezetés szükségszerű negatívumai, de lehet, hogy csak eddig.

2015kj vezetés demokráciaszintjének és az 1975-ös évek Kádár rendszer demokráciaszintjének egyszerűsített összehasonlítása.

Ebben az összehasonlításban egyfelől két történelmi rendszert (brezsnyevi puha szocializmust és az új-kapitalizmust) hasonlítom össze, másfelől e rendszerek, rendszerváltozatait hasonlítom össze.

Próbáljuk meg a kor technikai fejlettségét kivonni a képletből, mivel az, a Kádár rendszerben is fejlődött volna. Illetve, csak másodlagosan kapcsolható, a demokráciához.

Az összehasonlítást sajnos azzal a meglepő megállapítással kell kezdeni, saját tapasztalat is ez, hogy sajnos a két rendszer demokráciaszintje nem sokkal tér el egymástól. Bár a Kádár rendszer intézményileg jóval alacsonyabb demokráciaszintet feltételez, a gyakorlatban alig kisebb ez a demokrácia-szint, mint 2015kj vezetés demokráciaszintje.

Mindkét rendszer, a klasszikus (nagykirályi, központi hatalom) diktatúra-demokrácia fajtához tartozik. 2015kj vezetés is, az egyébként anarchikus vonalat a klasszikus irányba billentette. A kommunista, szocialista rendszerek pedig a jellegüknél fogva is a központi hatalom dominanciáját képviselik, a klasszikus diktatúra-demokrácia fajtához tartoznak.

Az összehasonlításban nézzük a két fő tényezőt. Az egyik a decentralizált döntéshozás.

A Kádár rendszernek azért voltak döntéshozó szervei, bár nem alkotmánybíróságnak és egyebeknek nevezték őket. Szóval, volt mód a decentralizálásra és valamennyire éltek is vele. Ellenben 2015kj vezetés, nem élt a maga eredetileg nagyobb lehetőségivel, inkább kiüresítette, ill. saját bólogató embereivel töltötte fel a decentralizáló intézményeket. Azt is ki merem jelenteni, hogy 2015kj vezetés legfelső vezetője és néhány embere, hozta, hozza a jelentős döntések nagyobb részét – 2015kj vezetés döntéshozása centralizáltabb, mint a késő Kádár rendszer döntéshozása. Bár más alapú, de erősebb klikkrendszer, mindenhova leágazó haveri és pártrendszer működik 2015kj vezetés alatt, ami szintén a centralizált döntéshozást erősíti.

Ugyanakkor több, más tényező 2015kj rendszer javára billenti a mérleget. A Kádár-rendszerben túlzott, a magángazdaságra rátelepedő állam volt, illetve gyakorlatilag nem volt piacgazdaság – ez komoly negatívum, nemcsak gazdaságilag, de a demokrácia oldalról is. Ugyanis a vásárló, és a vállalkozó szabad választása, demokratikus tényező.

Továbbá, 2015kj rendszerben nincs ügynök-rendszer, intézményesített, barát-ellenség rendszer. De van félhivatalos „barát, haver-nem haver, ellenség” rendszer.

Érdemes a „Pontosabban, a vezetés demokratikus fejlődése, csakis az lehet, ha a vezetés a szervezett decentralizációt választja.” című fejezet alatt, „A demokrácia leépítés viszonylag egyszerű” (kb. a könyv harmadánál) - bekezdés alatt, a demokrácia leépítés, felsorolását átnézni.

A másik fő jellemző: a kisembernek mekkora lehetősége van, hogy a véleményét érvényesítse. Ez lenne a közvetlen-demokrácia lényege. Az egyik lényegi kérdés, ezzel kapcsolatban: a kisembernek van e érdemi lehetősége, hogy javasoljon, hogy beleszóljon a jövőjébe? Nos, mind a két rendszerben ez az érték, gyakorlatilag nulla. Illetve pl. a Kádár rendszerben rendszeresen voltak munkahelyi gyűlések szavazásokkal. Jelenleg is vannak itt-ott.

Sajnos az igazságos arányos vagyoni, jövedelemi különbségek tekintetében nincs haladás, sőt a különbségek, 2015kj rendszerben jóval nagyobbak, mint a Kádár rendszerben. Most egyértelműen nagyobbak a különbségek.

Sajnos a kormányzati ferdítés, manipuláció, továbbá a korrupció, protekció szintén nem csökkent, inkább növekedett.

Egyértelműen romlott, a közbiztonság, az általános becsületesség, valamint a munka és létbiztonság, ezek egyébként az új-kapitalista rendszer gyengeségei. A biztonság alapvető szükségletének kielégítése, a késő Kádár rendszerben jobb állapotban volt.

Ugyanakkor a külföldi utazások és más, egyébként fölösleges Kádár rendszeri korlátozások, 2015kj rendszer javára billentik a mérleget.

Tüntetni sem lehetett. Most lehet korlátoltan tüntetni, beszélni, de az eredményessége igen csekély.

Népszavazás akkor sem volt, most sincs számottevő. Ha a kisembernek van egy „kiváló gondolata” azt akkor sem vették komolyan, most sem veszik komolyan. Talán valahol valakinek elmondhatja, ha elmondhatja, de hogy, nem jegyzik, nem veszik komolyan, az szinte biztos.

Korábban „egy pártos” volt a rendszer és a választás, most van „több pártos” választás, de tudjuk, több ok miatt, erősen hiányos, álságos. Továbbá, több párt van, de gyakorlatilag felváltva uralkodik, olyan egy-egy párt, melyet az emberek többsége nem kedvel. 2015kj párt pedig tipikusan az „egypárti” módszerekkel uralkodik.

Azt gondolom, mindkettő közel egyformán csekély értékű, a kisember beleszólását illetően.

A másik beleszólás, a panasz és jogorvoslati. Ugyancsak saját tapasztalat, hogy ebben is, mindkét rendszer hasonlóan gyenge teljesítményt mutat. Érdekes módón az állam bürokrata és korrupciós jellege alig változott. Az államnak, hasonlóan kiszolgáltatott a kisember.

Jó lenne tudni a 4 skálás tényezők 5., 6. pontjának pontos adatait. Az én tapasztalatom, hogy az emberek véleménye a tekintetben, hogy az állam (önkormányzatokkal együtt) egy lenéző, az ügyeket nem megoldó, de megnehezítő, korrupt és bürokrata képződmény – ez szinte semmit sem változott. A változatlanságot, bizonyítja, az emberek változatlan, államot elítélő véleménye. Az biztos, hogy jelenleg sincs semmilyen komoly mérés (még statisztikai sem) e tekintetben. Persze igazis vezetői, állami szankció sincs, tehát a jogi, intézményi keret lényegileg nem változott.

Az igazi demokrácia első intézkedése, éppen e jogi keret biztosítása lenne. Többek között, egy fontos demokráciatényező: a panasz, ill. jogorvoslati ügyek, és általában az ügyek intézése, ill. az intézések mérése, ill. a hibák, hiányok szankciója. Jelenleg még mérés sincs ez nagyon alacsony demokráciaszint. Természetesen magasabb lenne a demokráciaszint: ha a panasz, jogorvoslati, és általában az ügyek intézésének legalább a mérése, a hibáknak, hiányoknak szankciója, biztosítva lenne.

Sajnos megállapítható: bár eltérő rendszerekről van szó, az állam, a vezetés, korrupciója, protekciója, bürokráciája, nem csökkent, sőt…

Tulajdonképpen eme elemzés kapcsán szembesülhetünk azzal, hogy hosszabb távon a klasszikus, katonás diktatúra irány is, kvázi automatikusan prostituálódik, irányítatlan klikkek, kiskirályok alakulnak ki, elbillen az anarchia irányába. Érdekes módón az igazi demokrácia iránya gátolja viszonylag leginkább az anarchikus jelleget, na meg persze a diktatúra irányt is.

Sajnos azt is meg kell állapítani, hogy 2015kj rendszerben még nagyobb a tisztességtelenség (üzleti legális csalások, korrupció, manipuláció, pocsék közbiztonság) foka.

Továbbá még egy „sajnos” – sajnos a 2015kj vezetés rendszerében a nép demokrácia-alkalmassága nem javult, sőt romlott. Nyilván ez a sokoldalú demokrácia-alkalmasság leépítésnek köszönhető. Talán sértő lehet a hasonlat, de azt is mondhatnám: a nép birkásítása 2015kj rendszerben, hatékonyabb volt, mint a késői Kádár rendszerben. A jelen alacsony, nép demokrácia-alkalmasság bizonyítéka, az újbóli kétharmados megválasztás. A múltban, valószínűleg, nem történt volna, ennyire kritikátlan választás.

A nép demokrácia-alkalmassága (társadalmi aktivitása, önálló átgondolt véleménye) szintén meghatározója a demokráciaszintnek. Kétségkívül, ez csak közvetve jelent meg a mérési tényezők között, ami talán hiba volt a részemről.

Érdemes a „A vezetés általi, demokráciát gátló, demokráciát lejárató, rossz kivitelezést okozó tényezők.” fejezet 7. pontját átolvasni (kb. a könyv harmadánál levő) – alatt, a nép „birkásításáról” írtakat átolvasni.

Visszatérve, a lényeg, hogy sajnos a látszólag demokratikusabb rendszer (2015kj, egyfajta új-kapitalista), sem hozott létre, demokráciára alkalmasabb népet, sőt…. Illetve az összetett, összesített demokráciaszintje, nem sokkal magasabb, mint a késő Kádár (szocialista) rendszeré.

Az összehasonlítás, szavakban. A késő Kádár rendszer előnyei: nagyobb biztonság, nagyobb tisztességesség, ha nem is igazságosabb, de arányosabb (egyben mégis igazságosabb) jövedelemelosztás. A kisember átlagember viszonylagos tanulási, gyógykezelési helyzete egy fél fokkal jobb, igazságosabb volt. Sőt mintha az állam, az igazságszolgáltatás is egy fél fokkal hatékonyabban működött volna (pl. az átlagos perhosszúság 1,5 évről 3,5 évre nőtt), más szempontból viszont vitatható a hatékonyság csökkenés. Jobb esetben, maradt a régi gyenge színvonal.

2015kj rendszer előnyei: piacgazdaság, nagyobb vállalkozói, fogyasztói szabadság, utazási szabadság, valamivel nagyobb szólásszabadság, tüntetési szabadság, magasabb demokrácia-szint.

Nem történt értékelhető fejlődés: a tényleges vezetési decentralizációban, az állami korrupcióban, protekcióban, a klikk-rendszer terén. A kisember, átlagember jogorvoslati egyéb beleszólási lehetőségeiben. Nem történt értékelhető fejlődés, az igazmondás, a manipuláció, a nép társadalmi lebutításának terén.

Én úgy számolok, hogy a késői Kádár rendszer demokráciaszintje 33,5, ill. összesített döntéshozó szintje kb. 37 volt - 2015kj rendszeré 37, ill. 40. (mindez, 100-as skálán)

A különböző demokráciaszintek. (100-as skálán)

Rákosi (sztálini) rendszer (ál-kommunizmus) demokráciaszintje: kb. 27

Késői Kádár rendszer demokráciaszintje: 33,5 (összesített döntésszínvonal 37

Sz. előző vezetés (2007 körül) demokráciaszintje: 43 (összesített döntésszínvonal 40)

2015kj rendszer demokráciaszintje 37 (összesített döntésszínvonal 40)

Régiós országok (Lengyelország, stb.) demokráciaszintje hasonló időszakban: 44-48

Társadalmi rendszerek demokráciaszintje (100-s skálán):

Ősközösség, törzsi társadalom: 6 – 28 (inkább anarchikus, nyílt)

Rabszolgatartó rendszer (nácizmus is): 3 – 20 (inkább klasszikus diktatúra, nyílt- erőszakos)

Feudalizmus: 10 – 35 (inkább anarchikus diktatúra, nyílt, mérsékelt-erőszakos)

Ál-kommunizmus (Sztálinizmus): 15 – 28 (inkább klasszikus diktatúra, részben nyílt-erőszakos, részben manipulált elfogadás)

Szocializmus (puha): 28 -37 (inkább klasszikus diktatúra-demokrácia, többnyire manipulált elfogadás)

Kapitalizmus 1945-ig: 32 – 48 (inkább anarchikus diktatúra-demokrácia, részben manipulált elfogadás)

Kapitalizmus 1945-től (új-kapitalizmus): 35-58 (inkább anarchikus diktatúra-demokrácia, többnyire manipulált elfogadás)

Lehetséges, elméletileg (ideális esetben) húsz éven belül elérhető, maximális demokráciaszint: 78 (demokratikus fegyelem, őszinte meggyőzés)

A rendszer fejlettsége ettől kissé eltérő szám lehet. A bonyolultság miatt, a részletekbe nem mennék bele.

Valamint arról is szó volt, hogy az időszakos, az adott vezetésre (elvileg a népre is) jellemző, demokráciától független, döntés-színvonal szintén kissé eltérhet a demokráciaszinttől.

Többen azt mondhatják: a történelmi rendszerfejlődésnek azért ennél több oldala van. Erre nemsokára visszatérek.

Az összehasonlítás következtetései.

Nevezzük mindezt: még tovább egyszerűsített értékelésnek. Megállapíthatjuk, az határozza meg a demokráciaszintet, hogy mennyire és hogyan élnek gyakorlatilag, a meglevő tényezőkkel. Vagyis elvileg lehetnek decentralizáló és beleszóló tényezők - ha azok gyakorlatilag nem működnek, - akkor csak a látszatdemokráciát keltenek.

Azt is meg lehet állapítani, ha az alacsony és a még alacsonyabb demokráciaszint váltakozik, akkor köztük a kisember szempontjából alig van különbség.

E könyvben vázolt demokráciafejlődés a történelmi fejlődés alapja, de azért vannak más fontos fejlődés-vonatkozások is. Amit még minimálisan meg kell említeni: a globalizálódást, valamint, az általános szervezettség-növekedést.

Szintén jelentős vonatkozás, melynek hosszas elemzése e könyvből kimaradt. A hatalomtól (diktatúra-demokráciaszinttől) részben független természettudományos, technikai fejlődés.

Itt térek vissza a történelmi rendszerfejlődés, törvényszerűségeire, valamint, sokarcúságára

E fejezetben elmondottakat vázolja a - Rendszerek, társadalmak diktatúra-demokrácia szintjei c. - ábra.

A kiindulás, hogy a történelmi fejlődésnek vannak véletlenszerű eseményei, pl. mikor melyik ember (mi a neve) került trónra és vannak törvényszerű, általánosítható, folyamati, pl., hogy aki trónra került az általában kézzel-lábbal ragaszkodott a trónhoz. Eme törvényszerű folyamatok kapcsán, nemcsak a múlt lesz érthető, de a jövő eseményei is valamennyire kikövetkeztethetők.

A rendszer sokoldalú, szerteágazó elemzésének hiányában, a történelmi rendszerfejlődés lényegét emelném ki.

Nyilván az embernek, emberiségnek van egy értelmi fejlődése, ehhez kapcsolódik egyrészt a szervezettség, a szabályozottság növekedése. A nagyobb, szervezettebb állam, a bővebb, szervezettebb jog, bonyolultabb szervezettebb mechanizmusok. Másrészt, ehhez kapcsolódik a természettudományos, technikai, ill. részben a gazdasági fejlődés. Megemlíthetjük még a globalizálódást, a világ átjárhatóságát, egymásra hatását, is, mint szükségszerű alakulást. Mind a háromnak elég nagy az önálló aspektusa - mondhatjuk, a fejlődés, olyan külön oldalai, melyek azért összefüggnek a fejlődés fő sodrásával. Ezeket, pl. természettudományos, technikai fejlettségi szintet, akár „korkeret-tényezőknek” is lehet nevezni.

A társadalmi rendszerrel, annak fősodor fejlődésével minden összefügg csak nem egyformán.

Érdekes módón a társadalmi fősodor fejlődésben, az értelemnek kisebb, az érzelemnek nagyobb a szerepe. A gazdasági fejlődés másik oldala, a „munkavezetők”, és a „munkások” (rabszolgák, jobbágyok, bérmunkások, stb.) viszonya, már a társadalomfejlődés, rendszerfejlődés fő sodrásához tartozik.

A társadalomfejlődési, rendszerfejlődési fősodor, kétségtelenül a vezetők-vezetettek általános viszonya, tehát lényegében a demokrácia alakulása. Ennek van egy egyéni, (közösségen, nemzeten belüli) kizsákmányolás, és van egy népek, nemzetek közötti kizsákmányolás vonatkozása.

Miként lehetséges, pl. hogy egy feudális rendszer, (pl. egy erős király alatt) demokráciaszintje hasonló nagyságú, mint egy látszólag egészen más, kommunista (ál-kommunista) jellegű rendszer, demokráciaszintje?

Úgy, hogy lényegében nagyon hasonló folyamatok játszódnak le - viszont különböző korokban, különböző tárgyi, technikai környezetben. Lényegében a király, a főurak, a jobbágyok, hasonló viszonyban van egymással, mint a főtitkár, a megyei titkárok, a bérmunkások. A hatalmi, vagyoni különbségek nagysága (bár mást jelent a vagyon, pl. lovat, pl. autót), szintén nagyon hasonló lehet. Továbbá, az igazságtalansága (érdemtelensége) szintén nagyon hasonló lehet. A nácizmus demokráciaszintje, pl. hasonló, mint egyes rabszolgatartó rendszerváltozatok demokráciaszintje.

Egy másik példa, a kapitalizmusban nagyobb, szervezettebb az állam, mint a feudalizmusban, de a legfontosabb kérdés, nem a nagyság. A legfontosabb, hogy az állam a vezetést szolgálja, vagy a népet szolgálja. A nagyság is fontos, de mégis másodlagos. Ebben is lehet lényegi hasonlóság, a két különböző társadalom állama, hasonló mértékben, (más módszerekkel) szolgálja a vezetést.

Az egyik rendszernek x,y a gyenge pontjai, a másik rendszernek z,v, - másképp, de hasonló mértékben „rosszak”

Ha már a kommunizmus került szóba, muszáj néhány alapvető tévedést eloszlatni.

Igazi kommunizmus, olyan mely, pl. egyes keresztény közösségekben, kommunákban létrejött, olyan, amit Morus Tamás a kommunizmus „atyja”, egyben katolikus szent, az Utópia c. művében elképzelt, vagy amit Marx elképzelt, - országos, makro-társadalmi szinten, nem jött létre. Ellenben létrejöttek ál-kommunista rendszerek,, országok, melyek kommunista ideológiák, egyes kommunista mechanizmusok, felhasználásával, klasszikus diktatúra fajtát alakítottak ki.

Másfelől, a szocialista rendszerek, bár vannak hasonlóságok, de azért az ál-kommunizmustól eltérő rendszerek.

Visszatérve, a lényegi hasonlóság abból is eredhet, hogy az emberek ténykedését meghatározó érzései, érzelmei, belső világnézete, pl. a vezetők uralkodási vágya, nem nagyon változik.

Lehetne még folytatni a lényegi hasonlóságokat, de talán a megértéshez ennyi is elég.

Ugyanakkor, csakis hasonlóságról (nem azonosságról) van szó, a számos demokráciaszint, a pontos elemzés, mérés azt is jelenti, hogy szinte minden mért, konkrét társadalom (közösség, nemzet, ország) más demokráciaszinten áll, tehát valamennyire különbözik egymástól.

Persze mindehhez hozzá kell tenni azért, történelmi léptékben, a fősodor, a demokrácia, az igazságosság, is fejlődött, csak nagyon lassan, válságokkal övezve.

Az alábbi három igazság csak látszólag ellentmondásos.

1. Néhány alapvető diktatúra-demokrácia fajta lehet: igazi demokrácia, valamint klasszikus, anarchikus, nyílt, manipulált diktatúra-demokrácia.

2. Viszont gyakorlatilag, legalább 70 demokráciaszint lehet.

3. Ugyanakkor minden alapvető történelmi rendszernek, különböző rendszerváltozataiban, eltérő technikai környezetben is, kialakulhatnak közel azonos diktatúra-demokrácia fajták, valamint kialakulhatnak közel azonos demokráciaszintek.

Alapvető történelmi rendszerek: ősközösség rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalista, új-kapitalista, ál-kommunista, fasiszta (náci), brezsnyevi szocialista, 2000-től kínai szocialista, ill. a jövő-rendszerei, stb..

A történelmi rendszereket, és azok változatait ezek szerint, nemcsak a diktatúra-demokrácia fajta, a demokráciaszint, az emberek közötti különbségek fajtái, eltérései, mértékei határozzák meg. Ezek a fő meghatározók, de ezeken kívül vannak más meghatározók.

A rendszer meghatározók:

1. Az említett fő meghatározók.

2. A tudományos technikai szint, környezet.

2b.) A szervezettség foka.

2c.) A kultúra és annak specifikus tulajdonságai.

1. A környező világ állapota (pl., a globalizálódás foka).

3b) Az országban (rendszerben) és a korszakban regnáló vezetés átlagtól eltérő demokrácia-alkalmassága, egyéb döntési alkalmassága, egyéb specifikus tulajdonságai.

3c) A nép, lakosság társadalmi érettsége, aktivitása, ill. döntési alkalmassága.

1. A rendszer sok összetevőjének (a döntéshozó mechanizmus, a vezetés-kiválasztó mechanizmus, más fontos mechanizmusok, al-rendszerek, irányítási területek, társadalmi rétegek, törvények, stb.) sok-sok, de mégis egy rendszerbe illeszkedő tulajdonságai. Pontosabban a rendszer egy összetett, sok alkatrészes, de működő, vagyis összecsiszolódott alkatrészekből álló összetett gépezet. Amely gépezet, a működés ellenére, lehet elavult, rossz hatékonyságú, akár önpusztító, vagy népellenes is.

2. A rendszernek vannak önfenntartó körei. Talán a legfontosabb: a szükségszerű negatívumokkal terhelt vezetés állapítja meg azon oktatás szabályait, rendszerét, melyből kikerülő embereknek, értelmiségieknek, vezetőknek, kellene átalakítani a rendszert, a társadalmat, valamint az oktatást is. Természetesen a szükséges átalakulás valószínűleg nem jön létre, elsősorban, a vezetés negatívumai, ill. az abból eredő elégtelen oktatás miatt.

3. Nemcsak az emberek alakítják a rendszert, a rendszer is alakítja az embereket. Jó rendszerben az emberek jobbá, boldogabbá, rossz rendszerben rosszabbá, boldogtalanabbá válnak. A rendszer jóságát akár így is lehet mérni. Az is megállapítható, hogy a rendszernek van saját aspektusa, amit érdemes tanulmányozni.

Viszont, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mely tényezők miatt alakulnak ki az eltérő társadalmak, akkor a következő tényezőket lehet felsorolni:

1. Részben szerencse kérdése, hogy milyen vezetők (diktátori hajlam, stb.) kerülnek hatalomba, de erősen befolyásolja a társadalom sorsát, színvonalát.

2. Részben szerencse kérdése, egy-egy kiváló ember, gondolkodó, felfedező, művész (Buddha, Archimédesz, Pál apostol, Mohamed, Morus Tamás, Michelangelo, Einstein, stb.) megjelenése, tanításának elterjedése, de szintén befolyásolja a régió kultúráját, a geo-kulturális helyzeten keresztül, a társadalom életét, színvonalát.

3. Nagyobbrészt szerencse kérdése, a földrajzi, a geopolitikai, a geo kulturális helyzet, de mindez jelentősen befolyásolja a társadalom, a nemzet sorsát, a társadalom színvonalát, valamint a nép mentalítását.

4. A népnek, nemzetnek, embereknek van egy „független” mentalítása többféle mentalítása (felfedező, fegyelmezettségi, harcossági, stb., mentalítása), mely szintén tényező, a társadalom alakulását illetően. (Itt jegyzem meg, hogy szükség lenne olyan népkaraktert, nép-mentalitást vizsgáló tudományra, mely nemhogy táplálná, de cáfolná, a rasszista, soviniszta elméleteket.)

Ugyanakkor minden történelmi rendszernek (melyek több országban jönnek létre), többféle rendszerváltozata van.

A rendszerváltozatok leginkább a szinte azonos rendszerek, de eltérő demokráciaszintek mentén alakulnak ki. Más, meghatározó-eltérés mentén, is kialakulhatnak rendszerváltozatok.

Persze nemcsak a nemzeteknek, társadalmaknak van sorsa, de az egyéneknek. Az egyéni sorsokat meghatározó, de nem társadalmi, nem rendszer eredőkre, itt nem térek ki.

A rendszer elemeit, területeit, belső meghatározóit sokféleképpen csoportosíthatjuk:

Pl. az alrendszerek (gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, szociális rendszer, jogrendszer, stb.) - szerint.

Pl. az irányítási területek (egészségügy, hadügy, pénzügy, külügy, igazságügy, oktatásügy, köztájékoztatás, természetvédelem, stb.) - szerint.

Pl. a szükséglet-kielégítések (biztonság, igazságosság, egészség, tudás, kultúra, anyagi szükségletek, stb.) - szerint.

Pl. állam (vezetési apparátus, eszközök), ill. magángazdaság, ill. civil társadalom - szerint.

Pl. az emberek, társadalom további felosztása (rétegek, etnikumok, kisközösségek, csoportok) szerint.

Pl. egymástól különböző nagyobb nézetrendszerek – szerint

Pl. a deklarált és nem deklarált, de a rendszerre jellemző alapelvek, törvénykezési igazságossági, elvek szerint. Vagyis a törvények, ill. azok szerkezete, szellemisége is, belső rendszer-meghatározó

Egyszerűsített rendszer felosztások:

Pl. vezetés, ill. nép szerint, ill. ezek viszonya - szerint.

Pl. működési mechanizmusok (vezetés-kiválasztó, döntéshozó, stb.), ill. módszerek, ill. törvények, szabályok, (alapelvek), ill. az aktuális vezetés, vezetők alkalmassága, ill. nép demokrácia-alkalmassága – szerint.

Természetesen a különböző felosztások összefüggnek, sőt végeredményben ugyanarról szólnak, csak más kiindulásból, megközelítésből.

Megismétlem, a fentiek körbeveszik a fősodort, a fő tényezőket: a diktatúra-demokrácia fajta, a demokráciaszint, az emberek közötti különbségek fajtái, eltérései, mértékei.

Nyilván a rendszer színvonala, összefügg, az ábrán ábrázolt döntés-színvonal, ill. összesített (demokráciaszint, és döntésszínvonal) szinttel.

Ugyancsak kimaradt, de mindenképpen meg kell említeni egy alapvető társadalomfajtát, rendszerfajtát: a nagyvonalú (bonobó, hippi, bohém, lezser, éden jellegű) társadalmat.

Egyes, békés, boldognak, viszonylag szabadnak látszó természeti nép, ill. annak társadalmi berendezkedése, vagy bizonyos vonatkozásokban, a minang, vagy a mormon társadalom is eszünkbe juthat.

A klasszikus diktatúra-demokrácia, az anarchikus diktatúra-demokrácia, az igazi (közvetlen-demokrácia alapú) demokrácia – mellett ez a negyedik, alapvető társadalomfajta. Igaz, ez eddig nem jutott el az általános, nagy társadalmak szintjéig, megmaradt kisközösségi szinten. Talán el sem juthat, de kisközösségi szinten működhet. A távolabbi jövőben nem kizárt, hogy kisebb közösségek, társadalmak alkotják az emberiséget. Érdekes módón, gyakran matriarchális közösségekről van szó. Ennek elemzése ugyancsak sok mondatot igényelne. Nagyon röviden: ez nem egy gonoszkodó, harcoló, kiskirályokat létrehozó, anarchikus jellegű társadalom, hanem egy kedves, békés anarchikus jellegű társadalom. Anarchikus jelleg: itt a katonás ellentétét jelenti. Senki nem akar másnak ártani, de mindenki keresi az ártalmatlan testi élvezeteket, elsősorban a szabad szexről van szó. A szexnek nemcsak testi élvezet, de konfliktus-feloldás szerepe is van. A „nagyvonalú társadalomnak” vannak pozitív szimpatikus és negatív, kétséges vonatkozásai. Pl. a munka, a szervezett termelés, a fegyelem, a szervezettség hiánya, azért komoly problémákat hozhat magával.

Felvetődik a kérdés: a boldogság, a fokozódó igények, fokozódó kielégítése? Vagy arról szól a boldogság, hogy az igények ne haladják meg a kielégítést?

Illetve, vannak az emberi természettől, genetikus tulajdonságoktól (szerelmi féltékenység, önzés, presztízsharcosság, ambíció, versenyszellem, stb.), lehetségesen eltérő vonatkozásai. Egyszerűbben, a felsorolt tulajdonságokkal nem jöhet létre „nagyvonalú társadalom”. Kérdés, hogy ezeket a kultúrával, oktatással, mennyiben lehet megváltoztatni? Kérdés, hogy e változások milyen hatással lennének a fejlődésre?

E kételyek mellett is el kell gondolkodni: a fölösleges keménykedést, harcot, túlszabályozást hogyan lehet minimalizálni. A viszonylagos nagyvonalúságot, lezserséget, (egyfajta szabadságot), hogyan lehet, legalább részben, beilleszteni, a jövő társadalmába, az igazi demokráciába.

A „rendszer, rendszerváltás, rendszerfejlődés” összefoglalása.

Egy kis ismétlés:

Ha csak ez az egy (menekült-migráns válság) hónapokig megoldatlan válság, ésszerűtlenség-özön lenne (sajnos sok hasonló van), akkor is ki lehetne jelenteni: a világon, a jelenlegi rendszerek, a jelenlegi vezetések (eltekintve a ritka kivételektől), általában összesítve nem alkalmasak arra, hogy a problémákat kezeljék. Arra sem alkalmasak, hogy egy katasztrófa-láncolat megelőzzenek, nemhogy képesek lennének a fejlődést biztosítani.

Persze nemcsak a világválságok európai válságok szintjén tapasztalhatjuk, a rendszer, a vezetés alkalmatlanságát, hanem a mindennapi életünk során is. A többség átélt, már államból (hivatalok, hatóságok, stb.) eredő – ill. nem államból eredő, de az állami, segítség elmaradása miatt elmérgesedő ügyet - mely teljesen igazságtalan, értelmetlen és fájó volt. Sejtésem szerint, a többség nem is egyszer, élt át ilyesmi tapasztalatot. Az okosabb emberek, a sok egymásba fonódó, egymásra ható tényezőt látván, talán meg is jegyezték: sajna ilyen a rendszer. Az okosabb emberek ugyanis nemcsak azt látják, hogy X, Y, Z ember agyament, de azt is megkérdik: Miért lett ilyen? Miért tehet keresztbe? E kérdések kapcsán pedig nyilván eljutnak a rendszerig.

Persze szükségszerűen, elsősorban, a „fejlett” nyugat rendszerére gondolok. Többek között azért kellene ezt elemezni, mert mégis ennek kellene lenni az útmutató, példamutató, rendszernek – hozzátéve, hogy nem felel meg e szerepének. Nevezzük ezt a rendszert, egyszerűen: új-kapitalizmusnak. Bár én más elnevezéseket (államkapitalizmus, liberál-kapitalizmus, anarchikus fél-demokrácia, nagytőkés-rendszer, manipulációs rendszer, stb.) frappánsabbnak tartanék, de ezek vitát gerjesztenének, ezért lemondok eme elnevezésekről.

Azért „új-kapitalizmus”, mert 1945 után lezajlott egyféle rendszerváltás, ami nagyjából 1980-as évekig, a hidegháború, egyéb problémák ellenére összességében fejlődött, egy új rendszer jött létre. Sajnos ezután elkezdődött a stagnálás, ill. a hanyatlás jelei is megmutatkoztak. Valahol, szinusz hullám tetején járhatunk, de már a kezdődő lejtmenetbe fordulva.

1990 körül a szocialista országok rendszert váltottak (átvettek egy másik rendszert), de már csak a hanyatló új-kapitalista rendszer jutott nekik. Így sajnos Magyarország már nem azt az irigyelt kapitalizmust vette át, amit a szocializmusból kitekintve láttunk.

Néhány megállapítás:

1. A rendszer területei, elemei (pl. működési mechanizmusok, módszerek, törvények, vezetés alkalmassága, nép demokrácia-alkalmassága, stb.) egymással összekapcsolódnak, egymásra hatnak, ezért csak egy - jól tervezett, következetes, viszonylag átfogó, ütemes - rendszerváltás jöhet létre, sikeresen.

1b) Az ilyen rendszerváltás nagy valószínűséggel sikeres lehetne, a rendszerváltás megvalósulásának azonban kevesebb a valószínűsége.

1c) Az is biztos, hogy csak akkor lesz sikeres a rendszerváltás, a fejlődés, - ha a következetes haladás, a demokratizálódás, az igazságosság, az igazságos különbségek felé halad.

1d) Sikeres új rendszer, amelyik képes biztosítani a jobb boldogabb élet felé vezető utat, valamint kivédeni a nagyobb katasztrófákat, válsággödröket. A szoros, negatív, visszahúzó összefüggések miatt, mindenképpen rendszerváltás szükséges.

1e) Egyébként a sikeres társadalom legfontosabb feltétele, a demokrácián kívül, az újítás, az innovatív társadalom az újító szellemiség. Főleg a tudományos, technikai fejlődésre van hatással, de a társadalmira is. Természetesen a jó, hasznos újításokról és azok helyes használatáról van szó. E gondolatot továbbgondolva, sok bölcsességig eljuthat az ember. A nyilvánvaló következtetésig mindenképpen eljuthat: a diktatúra szükségszerűen visszafogja, a kritikát, az új gondolatokat, a kreativitást, az ötletességet, tehát az innovációt.

A demokráciahiány nemcsak a döntéshozó rendszerre van káros hatással, de káros hatással van az újító szellemiségre is, valamint az igazságos hatalmai, vagyoni elosztásra is, mindezekből pedig újabb ártalmak erednek.

2. A jelen rendszer nem képes biztosítani azon haladást, mely a jobb boldogabb élet felé halad (fejlődést), de azt sem, hogy az emberiség elkerülje a nagyobb katasztrófákat (válság-láncreakciókat, hullámvölgyeket). Valószínűleg a korkeret tényezők (természettudományos, technikai fejlődés, stb.) miatt, egyre súlyosabb katasztrófák (háborús, természeti, stb.) alakulhatnak ki.

3. Ugyanakkor meglehetősen sok olyan, alapvető probléma, sok embert érintő, hatalmas ésszerűtlenség (ésszerűtlenség-áradat) ellentmondás, hiba, van, melyet tárgyi, értelmi szempontból viszonylag könnyen meg lehetne oldani, legalábbis, nagyobb részben meg lehetne oldani.

Ugyanakkor én sem tudom, hogy a megoldások, már a rendszerváltás részeit képeznék, vagy nem. Mindenképpen, javítanának, főleg javíthatnának, a jelen helyzeten. Könnyű, vagy nehéz a fejlődést biztosítani? – az én válaszaim is ellentmondásosak.

Az viszont biztos, hogy e megoldásokat, az ember (a vezetés, valamint a nép) pszichés tulajdonságai akadályozzák meg, elsősorban.

4. A történelmi rendszerfejlődést szintén több oldalról lehet megközelíteni. Kétségkívül valamekkora, rendszerfejlődés azért létrejött. A továbblépés azonban nem egyértelmű.

5. Korábban ezeket is kijelentettem: A rendszerváltás, a fejlődés nehézsége ellenére, minden vezetőnek jelentős felelőssége van. Minden embernek, felelőssége van. A legnagyobb, hiba, ostobaság, e gondolat: semmit sem lehet tenni.

Egy kis ébresztő.

Sok, minden sugallhatja, hogy nagyjából minden rendben van. Az ember hajlamos arra, hogy időnként csak jót a rendben valót lássa, időnként, pedig csak a rosszat. Nem pesszimizmusra kérem a tisztelt olvasót, csak arra, hogy a jó mellett, folyamatosan, őszintén szembesüljön a világ siralmas, szenvedéssel teli, veszélyekkel teli oldalával. Őszintén, mert sokan úgy gondolkodnak, mint a strucc: ha nem gondolok rá, akkor nincs is rossz.

A normál hétköznapi életünk még itt, a viszonylag nyugis közép-Európában is, tele van veszélyekkel, valamint sértő dolgokkal:

- közbizonytalanság, állandó félelem a lopásoktól, csalásoktól,

- gyakran barátságtalan emberi környezet,

- professzionális intézményi, ill. banki csalások,

- munkanélküliség, lecsúszási esély,

- jellemzően 3-8 évig tartó perek,

- ellenséges viselkedésű állam,

- bürokrácia, protekció,

- gyenge, igazságtalan egészségügy, elkerülhető betegségek, szenvedések, halálok.

- igazságtalan megítélés, igazságtalan jövedelem,

- sértő megkülönböztetések, mellőzések, egyéb igazságtalanságok,

Talán még lehetne sorolni.

Nevezzük ezeket hétköznapi nehézségeknek. Azt is mondhatjuk: természetes, hogy vannak hétköznapi nehézségek. Akkor lenne természetes, ha javuló tendencia lenne. Ami egyáltalán nem természetes, a nehézségek erősödése, gyarapodása, ill. stagnálása – ez romló tendencia. A stagnálás többnyire romlásba megy át.

A legnagyobb veszély, azonban a jövőbe tekintve rajzolódik ki.

A nagyobb katasztrófák kialakulása, mint sötét felhők a látóhatáron gomolyognak.

Válság, katasztrófa, krízis: az átlagos nehézségeken felül, viszonylag hirtelen megjelenő, ezrek, tízezrek, százezrek, milliók szenvedését, halálát okozó helyzetek.

1. A természeti katasztrófák, elsősorban, felmelegedés, aszály, hőguta. Szélsőséges időjárás. Árvizek, viharok, egyebek sokasodása. A természet pusztulása. De vannak szennyezési, valamint, energia, anyaghiány válságok is, ill. mindezek egymással összefüggnek. Megjegyzem: a természetrombolást csak akkor lehet hathatósan csökkenteni, ha dúsgazdag réteg, a gazdag réteg erősen visszafogja a fogyasztását, de még középrétegnek is kontrolláltabban kellene fogyasztani.

Részben, közvetve az ember hozza létre a természeti katasztrófákat.

2. Egészségügyi katasztrófák (pl., járvány) Részben, közvetve az ember hozza létre.

3. Pénzügyi, gazdasági katasztrófák. A pénz összeomlik, munkahelyek szűnnek meg, csökken a termelés. Az ember hozza létre.

4. Polgárháborús katasztrófák. Az ember hozza létre.

5. Külországi háborúk, valamint eszkalálódott sok országos, esetleg világháborúk, mint katasztrófák. Az ember hozza létre.

6. Kb., 1980-tól, van egy újfajta háború, a szakaszos-folyamatos terrorakciós háború. Illetve vannak, terrorhullámok. Ez is a háborús válságok, katasztrófák egy fajtája. Persze, hogy az ember hozza létre.

7. A nyomor, megélhetési (humanitárius, ill., migrációs) katasztrófák. Az ember hozza létre.

A katasztrófák egymást gerjesztik, majd láncolatba állhatnak össze. Vagy dominósorba, kinek mi tetszik. Továbbá, úgy is láncolatot alkothatnak, hogy elkezdődik valamelyik pl. Ázsiába és egy-kettőre pl. Európába ér. Ezt nevezzük, globalizálódásnak.

Az biztos, hogy mindegyik kisebb-nagyobb megélhetési (erős életszínvonal-romlás) katasztrófát okoz.

8. Persze van még egy, minden válság-láncreakciót kísérő válság, mint ok, és mint következmény: az erkölcsi válság. Úgy tűnik, korunkban 2000 után, a mélyülő erkölcsi válság jelei mutatkoznak. Olyan viselkedések, sőt nemcsak viselkedések, de szinte a fogalmak is lassan eltűnnek, mint: becsület, hála, őszinteség. Az önzőség fokozódik. Az értékrend teljesen eltolódik az anyagi igények felé. A valótlanság, a hazugság, a manipuláció általánossá, megszokottá válik. Még lehetne folytatni. Az erkölcsi válság talán a legsúlyosabb a válságok sorában.

Korunkban még itt közép-Európában is átlagosan 6 évente bekövetkezik egy nagyobb katasztrófa (válság, krízis), ráadásul, mintha szaporodnának. Mindez, mindenkit, még a gazdagokat is veszélyezteti valamennyire.

Úgy néz ki, hogy a hétköznapi nehézségek romlása, ill. a kisebb válságok szaporodása, áttranszformálódik nagyobb katasztrófákba.

A helyzet összességében nem javul. Az okos ember, (számítógép, okos telefon űrhajó, és millió nagyszerű technikai eszköz), ellenére nem képes lényegi előrelépésre, tehát végső soron, ostoba az ember. Sokan azt mondanák, nem ostoba, hanem önző. Akkor maradjunk ebben: ostoba és önző. Nem megyek bele abba a hosszú fejtegetésbe, hogy mennyi esélye van az önző gazdagnak, kiváltságosnak elkerülni az említett kellemetlenségeket. Szerintem nem sok, a gyerekének még kevesebb, ha pedig nem nincs gyereke, akkor eleve szegény marad.

Miért jönnek létre a katasztrófák? Miért nem oldódnak meg gyorsan? Miért szűnnek meg, ill. egy ideig miért szünetelnek?

Nos, ezekre a kérdésekre ezer választ lehet adni, így a válaszokat is kategorizálni kell, pl.:

A vezetés változásai

Az emberek (a sejtek) változásai.

A rendszer, valamint a döntéshozó mechanizmus változásai.

Nyilván csak erősen egyszerűsített válaszokra van lehetőség. Egyáltalán meg lehet találni a legfőbb okokat?

Pl. a pénzügyi-gazdasági válságok, egyértelműen a hatalmas tőkékből, a nagytőkések szinte korlátlan helyzetéből, ill. az őket szolgáló, (egyébként hibás) nemzetközi pénzügyi szabályokból erednek. De ez is visszavezethető, a vezetés elégtelenségére, ahogy pl. a migrációs válság is, és általában válságok többsége.

Nézzünk egy másik, ennél szélesebb körű, a rendszerváltás természetét néző, megközelítést.

Én például az 1913-1946 közötti időszakot egy hatalmas katasztrófa-láncreakciónak, hullámvölgynek vélem. Előtte volt egy szünetidőszak, viszonylag pozitív időszak és utána is volt egy szünetidőszak, sőt egy viszonylag pozitív időszak. Most viszont, mintha megint befordulnánk a katasztrófa-láncba, a hullámvölgybe.

Nyilván én is csak hiányos elemzést tudok adni, reménykedve hogy azért többet használok, mint ártok.

Ez a katasztrófa-láncolat egy másik modell szerint: a jó, az élet, az építő potenciál sokoldalú felhalmozódása, illetve a rossz, a pusztító potenciál sokoldalú felhalmozódása ill., a kettő aránya dönti el az utat. Pl. sok oka van, hogy egy összetett szerveződés, mint a biológiai egyén ember, vagy mint a társadalom - a betegség folyamatba, netán a súlyos betegség folyamatba fordul, vagy a gyógyulás folyamatba fordul.

Az is igaz, hogy rossz folyamatnak, a lejtőnek van egy önálló lendülete, és talán az emelkedőnek a gyógyulásnak is. (Az önálló lendület úgy működik, mikor egy „hullámvonalon” gurul a golyó, (golyók) - sok kisebb eltérítés, és a lendület adja ki a hullámvonalat. A felső stagnálás egyre erősebb lejtőbe megy át. A lejtőn haladó tényezők, elemek egymásra hatnak, negatív irányú, kölcsönhatások alakulnak ki. Talán ennek fordítottja, a felemelkedés, is kialakulhat.)

A társadalmi pusztító potenciál, elsősorban az emberek, (egy-egy vezető rengeteg embernek felel meg), pökhendiségéből, presztízsharcosságból, ostobaságából, hazugságaiból, felületességéből, gyűlölködéséből rakódik össze. Az élet, az építő potenciál ennek nagyjából az ellentéte, amit egy szóval, akár bölcsességnek is nevezhetünk. A gyakorlati megfigyelés szerint, egy bizonyos alacsony állapotban, már az élet, az építő potenciál már alig hat, elillan, ellenben a pusztító potenciál duplán hat.

Nagyon leegyszerűsítve hasonlítsuk össze pl. az 1913-as évet a katasztrófa-láncolat kezdetét, és az 1946-os évet a katasztrófa-láncolat végét.

A vezetésre mindig is hatott a vezetés szükségszerű negatívumai, de eme években, 1913-14 körül, különösen. Mind a vezetés, mind az emberek, a népek, különösen sok-sok pökhendiséggel, felületességgel, ostobasággal, hamis vádaskodással, gyűlölettel voltak teli. - Gyerünk háborúzni, őszre már győzünk is. A stagnáló, korhadó rendszer, egyfajta kapitalizmus, a döntéshozási rendszerrel együtt már évtizedek óta nem demokratizálódott. A régi problémák, hatalmas ostobaságok, a nagy igazságtalanságok nem lettek megoldva. Erős volt a külföldi kizsákmányoló vonatkozás, igazi, nemzetek közötti összefogás nem volt, sőt ellenségeskedés alakult ki. Érdekes módon volt egyfajta technikai, gazdasági prosperitás, de úgy látszik ezzel együtt, (sőt a technika a rossz oldalt segítve), az összegyűlt rossz, a pusztító potenciál sokkal erősebbé vált, mint az élet, az építő potenciál.

A pusztító potenciál összegyűlt a diktatúrákból, és a fél-anarchiákból is, ez csak másodlagos kérdés. (Igazi demokrácia pedig nem volt.)

Egyrészt sok pusztító potenciál gyűlt össze, másrészt beindult a katasztrófa dominó, (1. világháború, nyomor betegség, pénzügyi-gazdasági válság, akkori migráció, 2. világháború) - mindez kitartott kb. 1945-.ig.. Itt jegyzem meg, a 2. világháborúra, annak előzményeire, a fasizmusra, nácizmusra, stb., azért kell emlékezni, hogy ne felejtsük el, ilyen mélypontra, ilyen mély esztelenségre, pusztításra, diktatúrára is képes az ember. E mélypont még a modern világban, az egyik viszonylag fejlettnek tartott rendszerből (kapitalizmus) is kialakulhat.

1945-46 a vezetők és az emberek végignéznek a temetőkön, a koncentrációs táborokon, a háborús sérültek sorain, az elpusztított városokon. A vezetők kissé szerényebbé váltak – nem hat rájuk, annyira a vezetés szükségszerű negatívumai. A vezetők és az emberek, a népek, eme években, kevésbé pökhendiek, felületesek, ostobák, kevesebb bennük a gyűlölet, a vádaskodás, ráébrednek mindez hová vezet. – talán békésen építkezni kellene. Nemcsak a házakat, de a rendszert sem ártana tovább építeni. Pl. a szociális rendszert, s a demokráciaszintet is. Le kell számolni a külföldi kizsákmányolással, és szükség van országok közötti összefogásra is. A jó, az építő potenciál összesítve megint felülkerekedett, meghaladta a rossz, a pusztító potenciál arányát. Ez a jó potenciál, a hibák és negatívumok ellenére, ki is tartott úgy 1980-ig azután elkezdődött a stagnálás.

Jelenleg: A vezetésre mindig is hat a vezetés szükségszerű negatívumai, de eme években, 2014-15 körül, különösen. Mind a vezetés mind az emberek, a népek, különösen sok-sok pökhendiséggel, felületességgel, ostobasággal, hamis vádaskodással, gyűlölettel vannak teli. A stagnáló, korhadó rendszer, egyfajta kapitalizmus, a döntéshozási rendszerrel együtt már évtizedek óta nem demokratizálódott. A régi problémák, hatalmas ostobaságok, a nagy igazságtalanságok nem lettek megoldva. Erős a külföldi kizsákmányoló vonatkozás, igazi nemzetek közötti összefogás nincs, sőt ellenségeskedés kezd kialakulni. Érdekes módón van egyfajta technikai, gazdasági prosperitás, de úgy látszik ezzel együtt (sőt a technika a rossz oldalt segítve), az összegyűlt rossz, a pusztító potenciál erősebbé vált, mint az élet, az építő potenciál. A pusztító potenciál összegyűlik a diktatúrákból, és a fél-anarchiákból is, ez csak másodlagos kérdés. (Igazi demokrácia pedig nincs.) Valami netán ismétlődik?

Arra sajnos több esély van, hogy az új, nagyobb erejű, katasztrófa-láncolat már az emberiség öngyilkosságát jelenti.

Valójában ez a hullámlépcsős „haladás” (gyakran hanyatlás), akkor változik, ha valóban létrejön egy tudományosan szerkesztett, közvetlen-demokrácia alapú, magas szintű döntéshozó rendszer.

Erre azonban gyakorlatilag nagyon kevés esély van. Egy erőművet is csak szakemberek tudósok irányíthatnak tudományos szabályok szerint, az ötletezésnek is vannak szabályai - akkor honnan veszik a bátorságot a politikusok, hogy az okosságnak hitt, okoskodásuk szerint irányítsanak egy országot, sőt egyesek, a világot. Továbbá honnan veszik a bátorságot, hogy magabiztos kijelentéseikkel elhitetik, hogy ők mindent tudnak, miközben nem tudnak többet, mint egy átlagos ember. Márpedig veszik a bátorságot, itt tart a jelenlegi döntéshozó mechanizmus. Mi emberek, pedig miért nem hozunk létre, egy vezetési pofátlanságot korlátozó, rendszert?

A címben feltett kérdésekre, talán némi válasz kiolvasható, a fenti, erősen leegyszerűsített elemzésből.

Nem lehet igazi fejlődés, visszatérő katasztrófa helyzetek jelennek meg, amíg:

Amíg nem lesz jelentős demokratikus fejlődés.

Amíg a presztízsharcosság, felsőbbrendűségi érzés, problémáját legalább részben nem oldják meg. Érdemes a „Egy kis elmélkedés az emberi természetről.” (kb.39. old.) fejezetet átolvasni.

Amíg nem lesz az egyének között pontosabb, hasznosság, ártalmasság mérés. Többek között, nem lesz arányosabb, igazságosabb a hatalmi, vagyoni hierarchia.

Ha most kellene a fejlődés elsődleges tennivalóit, (nem a legnagyobb, de az első kövek, a rengeteg kőből álló út, továbbépítésében) megnevezni, akkor a következőket mondanám:

1. A jelentős demokratizálódás, a fejlődés lehetőségének szükségességének általános elfogadása. Ennek a világban általában elfogadott világelvnek kell lenni.

2. Fokozottabb természetvédelem, valamint fogyasztás-mérsékelés.

3. Színvonalasabb, bővebb társadalomtudományos és főleg demokráciaoktatás a közoktatásban.

4. A korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer létrehozása.

5. Bővebb, részletesebb igazságosabb „demokratikusabb” nemzetközi jog létrehozása.

Utolsó mondatok

A kézikönyv a demokráciáról szól. A demokráciaszint nemcsak elmélet - meghatározza a döntéshozó mechanizmust, a döntéshozó mechanizmus pedig meghatározza a döntések, mindenféle társadalmi döntés, minőségét, jóságát. A demokrácia szintje tehát hosszabb távon és általában a döntéshozáson keresztül meghatározza a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, és még lehet sorolni.

A demokráciával kapcsolatban a könyv, egyik újszerű nézete, talán helyesebb szokatlan, un-ortodox megközelítésről beszélni, hogy a közvetlen-demokrácia fontos, a közvetlen-demokrácia jelentősen fejleszthető, e nélkül nincs demokráciafejlődés, és nincs rendszerfejlődés.

A másik, unortodox megközelítés, hogy nemcsak klasszikus (nagykirályi, központi hatalomra épülő) diktatúra irány, de anarchikus (kiskirályi) diktatúra irány is létezik.

Talán az sem megszokott, hogy a külföldi kizsákmányoló vonatkozást, ha az a népakarattal nem egyező, márpedig általában nem egyező, demokráciaszint-rontó tényezőnek kell minősíteni, mind az elszenvedő, mind a rátelepedő ország részéről.

Az megállapításra került, hogy a „fejlett világ” jelenlegi átlagos demokrácia szintje, annak ellenére, hogy viszonylag magas, mégis kevés, és ami ennél rosszabb, fejlődésképtelen.

Amit én itt a „fejlett” világ alsó rétegében, ezekben az évtizedekben tapasztalok, szerintem elég jó a világra való rálátásom, az mindent összevetve - stagnálás. Kivéve két területet, az egyik a manipuláció, a másik az irracionalitás (ostobaság) növekedése - pontosabban e területeken, jelentős romlás tapasztalható. A korábbi ostobaságok, ellentmondások, nemhogy csökkennének, de bővülnek, erősödnek, sőt sokasodnak. Ez többek között a társadalom, a rendszer fejlődés-képtelenségét jelenti, rosszat sejtet.

Többek között azért fejlődésképtelen, mert általában a felső vezetések fel sem ismerik, hogy fejlődni kellene e téren is. Azonban nemcsak a demokrácia fejlődéséről van szó, hanem a jelek egy társadalmi világválság felé mutatnak. Kiesebb-nagyobb katasztrófa-láncreakció kialakulása, valószínűsíthető, de sajnos pakliban benne van egy világkatasztrófa is.

Maradna tehát a közvetlen (részvételi, e demokrácia) demokrácia, amely elméletileg képes lenne, nem önmagában, de mint fontos tényező, más tényezőkkel együtt, a sötét kilátást, reményteljesebbé tenni. Maradna, de e tekintetben is nagyon sok és erős bizonytalanság van.

Szükség lenne egy nagyon tudatos, közvetlen-demokráciát ismerő, akaró népre – sajnos ilyen egy sincs a világon, nemhogy több. Ugyanis egy ország, egy nép nem tud nyarat csinálni, ha nem követik többen, sokan, akkor sorvadás, hanyatlás alakul ki. Valamint szükség lenne a hatalmát kevésbé imádó, a rendszer gyengeségét elismerő, a közvetlen-demokráciát kevésbé utáló, sőt azt egy kicsit segítő vezetésre – sajnos ilyen sincs a világon, több, sok országban biztosan nincs. Ezt onnan is lehet tudni, hogy amennyiben több jelentős országban lenne, ilyen vezetés akkor már egy új rendszer kialakításának lehetnénk a tanúi. A régi kapitalista, államkapitalista rendszer azonban stagnál, esetleg visszalépések vannak, új demokratikusabb rendszernek semmi jele.

Vagyis a közvetlen-demokrácia fejlődésre, szintén nagyon picike remény van.

Mit lehet ezután mondani? Imádkozzunk, hogy nagyobb baj, nagyobb kataklizma nélkül megússzuk, mi is, s a következő generációk is. Azért ne csak imádkozzunk, bár elég közhelyes, de tenni is kell. A madáchi lelkesedés: „ember küzdj és bízva, bízzál” korunkban már nem teljesen áll. Talán időszerűbb ezt mondani: ember, ha most feladod, és nem teszel többet, mint eddig, de most már igazán önzetlenül, akkor nagy gáz lehet.

Persze van itt egy a szép, de nem megvalósíthatatlan álom: egyre szélesedő, viszonylag pontos célokért küzdő tömeges megmozdulások – lehetőleg békés, de következetes, tömeges akció-sorozat. Amolyan, a világban elterjedő békés forradalom, melynek célja, az igazi demokrácia kialakítása, egyben a jelen történelmi rendszer (új-kapitalizmus) alapvető hibáinak, kijavítása. Talán e könyvecske a célok, faladatok meghatározásában is adhat némi segítséget. Ne mondjunk le erről az álomról.

Értelemszerűen a klasszikus nagykirályi diktatúra-demokrácia fajta inkább a nagy, erős államot kedveli, az anarchikus kiskirályi diktatúra-demokrácia fajta a kis, gyenge államot propagálja.

Éppen azért az állam nagyságából, erősségéből, bizonyos határok alatt, nem nagyon lehet következtetni a demokráciaszintre, csak a diktatúra-demokrácia fajtára. Ráadásul a nagyságnál, erősségnél, fontosabb, hogy az uralkodó osztályt védő, vagy a népet védő államról van szó.

Ugyanakkor a túl kicsi, túl gyenge állam valószínűleg anarchikus kiskirályi diktatúrával párosul, a túl nagy, erős állam pedig nagy eséllyel, a klasszikus diktatúrával párosul.

Másfelől viszont, van egy optimális nagyságú, erősségű állam, melynek nem sok köze van a demokráciához. Ahhoz van köze, hogy mely közösségi feladatokat képes a leghatékonyabban elvégezni: az állam, a magángazdaság, a civil szféra. Közvetve azonban, az optimális állam mégis az igazi demokrácia jellemzője.

Visszatérve, hazugság, hogy pl. a kicsi gyenge állam, valamint, hogy általában az engedékenység, a szervezetlenség ad nagyobb szabadságot, demokráciát.

Viszont a másik oldal is hazugság, miszerint: az engedékenység, a rendezetlenség ellentéte, az üdvözítő. Nem igaz, hogy minél nagyobb a fegyelem, a rend, a szigor, annál jobb.

Három pólus van, ebből kettő „rossz” - egy „jó”, mely a kettő „rossz” között van, de vannak mindkettőtől eltérő tulajdonságai.

Az is megállapítható, hogy a két rossz között klasszikus diktatúra és az anarchikus kiskirályi diktatúra között, átbillenős kapcsolat van. Részlegesen időszakosan, vagy ez a rossz, vagy az a rossz, alakulhat ki. Illetve kialakul a „cseberből-vederbe esés” mechanizmusa. Ugyanakkor lehetnek ötvöződések is.

Csak akkor lehet ebből a rossz állapotból kimászni, ha eltalálják az engedékenység, kompromisszum optimális arányát, ezzel párhuzamosan, pedig építik az igazi demokráciát. Ha nincs igazi demokráciaépítés, akkor szinte lehetetlen eltalálni az optimális arányt.

Az ábra talán érthetőbben, pontosabban mutatja a viszonyokat.

A negyedik pólusról, a „nagyvonalú társadalomról”, a könyv végén beszélek.

Az anarchikus diktatúra-demokrácia fajta (vonal), nem azonos az igazi demokráciával.

Ugyanis az egyik legnagyobb félrevezetés, az anarchikus diktatúra-demokrácia fajta, összemosása az igazi demokráciával.

A vezetés szervezett decentralizációja nem azonos az anarchiával.

Megjegyzés: természetesen, amikor anarchikus „rendszerről” beszélek, nem teljes anarchiára gondolok, hanem olyan rendszerről, melyben nagyfokú a bizonytalanság, vannak rendezett, de rendezetlen területek is, a rendezettség szintje hektikusan változik, egyéni, esetleg családi megoldások dominálnak, a közösségi együttműködés szintje alacsony, melyben nagyfokú a tisztességtelenség, a bűnözés, melyben jelentős a kiskirályi uralom.

Mindez viszonylagosan, pl. az igazi demokrácia rendjéhez képest.

Még egy megjegyzés: a szabályozott, igazságos verseny, végeredményben, hasznos rendezett,

„együttműködés”, - a szabályozatlan, igazságtalan harc (verseny), az káros rendezetlenség.

Megismétlem, a három pólus jellemzőit, amennyiben szélsőséges pólusokban gondolkodunk. Valójában jelenleg már köztes állapotok vannak, nem szélsőséges pólusok.

Igazi demokrácia: önkéntes fegyelem, demokratikus szervezettség, teljes körű igazságosság, szinte maximális szervezett vezetési decentralizáció, szinte maximális közvetlen-demokrácia. Minimalizáltak az aránytalan, igazságtalan jövedelmi, vagyoni, hatalmi különbségek. Nincs. (minimalizált) a külföldi kizsákmányolás.

Klasszikus nagykirályi (központi hatalmi) diktatúra-demokrácia fajta: kényszerített fegyelem, diktatórikus szervezettség, igazságtalanság. Továbbá centralizáció, és a közvetlen-demokrácia hiánya. Jellemző az igazságtalan, ill. aránytalan hatalmi, jövedelmi, vagyoni különbség. Van külföldi kizsákmányolás.

Anarchikus kiskirályi diktatúra-demokrácia fajta: speciális hiányos fegyelmezetlenség, ellentmondások, ellentétek halmozódása, igazságtalanság. Szervezetlen decentralizáció, kiskirályok uralkodása. A közvetlen-demokrácia hiánya. Jellemző az igazságtalan, ill. aránytalan hatalmi, jövedelmi, vagyoni, különbség. Van külföldi kizsákmányolás, beleszólás, gyakran éppen, hamisan, gyakran a demokráciaexportra hivatkozva.

Három pólusról van szó, ami azt jelenti, vannak hasonlóságok is, és ellentétek is, azonban az igazi demokrácia mindkét másik pólustól jelentősen különbözik.

Nézzük csak az anarchikus kiskirályi diktatúra-demokrácia fajtát, mert ez egy érdekes, de becsapós rendszer.

Hogyan hatnak az anarchikus állapotok, az önrendelkezésre, valamint a demokráciára? Felületesen, akár normális decentralizációnak is tekinthető, mert nincs egy erős központi uralkodó, csakhogy ez szervezetlen decentralizáció. Többen uralkodnak, vannak nagyobb kiskirályok, kisebb kiskirályok, de szervezetlenül, összehangolás nélkül, uralkodnak. Nem a nép akaratából választódnak ki. Ezért azután egyesek, az erő, a csalás, az agresszivitás alapján, érdemtelenül kiskirályokká válnak. Mivel nincs erős központi uralom, látszólag az emberek maguk döntik el, a saját sorsukat, tehát ez, egy egyénenként összerakott népi döntésnek tűnhet. Sőt a szervezetlenség, akár szabadságnak is tűnhet. Csakhogy ezzel több baj is van. Leginkább, hogy a gyakorlatban egy csomó ember, erőszakos szomszéd, még erőszakosabb rabló, annál is erőszakosabb maffiafőnök, annál is pökhendibb hivatalnok, annál is rafináltabb bankár, vagy más főúr, stb., és más körülmény is, megakadályozza emberünket, hogy a döntése megvalósuljon.

Ráadásul az anarchiában, még a klasszikus diktatúrában lehetséges kényszerű összefogás is hiányzik, bár a kényszerű összefogásból nem sok jó származik, de azért több mint a semmi. Az igazi demokráciában viszont önkéntes összefogás alakul ki.

A dolgos, szerény átlagember, az ilyen anarchikus, fél-anarchikus társadalmakban, lényegében éppen olyan rabságban, félelemben, döntésképtelen helyzetben él, mint a klasszikus diktatúrákban. Ugyanakkor felületesen nézve, vannak benne szabadság, ill. igazság elemek.

Történelmileg nézve, az állati társadalmak egy része az anarchikus diktatúra vonalhoz kapcsolható. Más állati társadalmak (pl. hangyák katonás társadalma) a klasszikus diktatúra vonalhoz kapcsolhatók. A fejlett állatok közösségei azért közelítenek az arany középúthoz, de inkább az anarchikus vonalhoz tartoznak. Az őskori társadalmak, hordák, törzsek, ill. ezek viszonya, időnkénti laza szövetsége, szintén anarchikus diktatúra vonalhoz kapcsolható. Később a rabszolgatartó rendszerekben már a klasszikus diktatúra-demokrácia vonalhoz kapcsolható rendszerek jöttek létre. Azonban ezeknek a diktatúráknak voltak kaotikus szétesett időszakaik, ilyenkor a klasszikus diktatúra többé-kevésbé átbillent, az anarchikus diktatúrába. A feudalizmus, majd főleg a kapitalizmus, összességében a rendezett decentralizáció irányába haladt, de tette azt úgy, hogy ide-oda billegve haladt. Pontosabban, az egyre enyhébb klasszikus diktatúra és az egyre enyhébb anarchia között billegve haladt, a rendezett decentralizáció, a vezetési demokratizálódás felé. Ráadásul nagyobb hullámvölgyek, rendszerhanyatlások, ill. rendszerváltások, felívelések is kialakultak. A nácizmus, és a kommunizmus is a klasszikus kemény diktatúra vonalán mozogtak, de azért a demokráciaszint az utóbbinál magosabb volt. A puha szocialista rendszerek pedig szintén a klasszikus diktatúra vonalhoz tartoznak, de a kommunizmusnál magasabb a demokráciaszintjük. A mérésről még szó lesz.

klasszikus, valamint az anarchikus diktatúra fajtára is jellemző, az igazságtalan, továbbá az igazságtalanul nagy (aránytalan) emberek közötti hatalmi, ill. jövedelmi, vagyoni különbség.

Az igazi demokráciára pedig az igazságos, arányos vagyoni különbség, ill. arra való törekvés a jellemző.

Az igazságtalan különbségeket, mind a gyakorlat, mind a logika bizonyítja. Elméletileg egyértelmű a következtetés, hogy mind a nagykirályi társaság, mind a kiskirályok hada igazságtalan hatalmi, jövedelmi különbségeket generál.

Ha a nagykirályi, ill. kiskirályi hatalom csökken, akkor, az nyilván, az igazságosabb különbségekben is megmutatkozik.

Az is világos, hogy a demokrácia, a nép hatalmának erősítésével, a vezetés hatalmának gyengítésével, arányosabb igazságosabb hatalmi elosztást eredményez. Ennek indirekt következménye pedig a jövedelmi, vagyoni különbségek arányosabbá, igazságosabbá válása.

Egyébként a „liberális, anarchikus” társadalom, ill. eszme, álszenteskedése éppen az igazságtalan, ill. aránytalanul nagy hatalmi, ill. jövedelmi vagyoni különbségek elfogadásában, generálásában, lepleződik le. A klasszikus diktatúra, egy fokkal őszintébben ismeri el, de csak e hajszál az előnye.

Az igazságtalan különbségek ártó, társadalomromboló hatásaira itt nem térek ki. A társadalom összes szegletébe (gazdaság, igazságszolgáltatás, közbiztonság, oktatás, egészségügy, stb.) leágazik e probléma, méghozzá jelentősen negatív hatással.

A következőkben az ismétlések elkerülése miatt, erre a vonatkozásra „az igazságtalan, ill. aránytalan hatalmi, jövedelemi különbségek vonatkozására” nem térek ki, de ettől függetlenül mindenütt jelen van.

A történelmi példák, a valóságos élet azt mutatják, hogy a klasszikus diktatúra-demokrácia fajta és az anarchikus diktatúra-demokrácia fajta, nem jönnek létre tisztán, tehát ötvöződnek, másfelől, könnyen át tudnak billenni, a másik fajtába.

A kétféle rossz egymásból ered. Hiszen, mi is kell az átbillenéshez? Jön egy gyengébb kezű, de nem demokratikus vezető (nagy király), és máris az anarchia (kiskirályi diktatúra) irányában mozdul el a rendszer. Ritkán előfordulnak erőskezű, de, viszonylag jó, igazságos, viszonylag demokratikus királyok, azonban ők is meghalnak, ilyenkor, ez megint történelmi tapasztalat, nagy valószínűséggel anarchikus állapotok jönnek létre. Tehát nem a demokrácia iránya jön létre.

Azután jön egy erősebb kezű, de nem demokratikus vezető, majd máris a központi hatalom erősödése, a klasszikus diktatúra irányba mozdul el a rendszer. Ugyanakkor itt elmondható, az anarchia gyakorlatilag nem fordulhat a demokrácia irányába. Az anarchia (kiskirályi diktatúra) szinte szükségszerűen nagykirályi diktatúrába fordul át. Tehát nem a demokrácia iránya jön létre.

Jó kérdés: mikor mozdul el, az igazi demokrácia irányába? A történelmi példák szerint ritkán, általában nagy válságok után jöttek „forradalmi vezetések”, melyek belátták, hogy valóban szükség van alapvető változásokra, többek között jelentős demokráciaszint emelésre, majd ezek a vezetések elég erősek voltak, hogy saját negatívumaik ellenében is, kivitelezzék a demokratikus változásokat, természetesen a nép segítségével. Ugyanakkor nem biztos, hogy, a vázolt haladás, a jövőben is lehetséges, mivel ahhoz, már a korábbinál is kiválóbb forradalmi vezetésnek kellene kialakulni.

A jelen „fejlett” nyugati rendszerek: egy viszonylag magas, valójában közepes diktatúra-demokrácia szintű „anarchikus vonalhoz kapcsolható fél-demokráciák”.

Néhány jellemző, ami ezt mutatja. Az igazságosság, az emberi jogok, e rendszerben látszólag komolyan vett dolgok. Azonban a legfontosabb elemével, miszerint mindenki a valós, másnak hasznos teljesítménye szerint érvényesüljön, eme rendszer abszolút nem foglalkozik. Nyilvánvalóan, egy szegény családból származó gyereknek jóval kevesebb esélye van a tudásra, egészségre, érvényesülésre, sőt az igazságszolgáltatásra, mint a gazdag gyereknek – mindez az igazságosság, ill. az emberi jogok oldaláról nézve is kétségbeejtő. Lehetne még példákat mondani. Ez tehát egy speciális részleges igazságosság, kvázi, rendetlen, részleges igazságtalanság. Általában megfigyelhető, hogy váltogatja egymást a túlzott szigor, erős szabályozás és a nagyfokú engedékenység, rendetlenség. E folyamat részben kaotikus, részben sajátos logika mentén halad, amely logikába most nem mennék bele.

Persze álságos magyarázat sok van, de végső soron a fegyelem, a szervezettség és az igazságosság is erősen hiányos, és a rendszer, ezt tartja helyénvalónak. Ezért rendszerhiba.

De mi van a kiskirályosodással?

Egyrészt a nagytőkések jelentik a kiskirályokat. A nagytőkések kezében óriási gazdasági és politikai hatalom van, tehát egyféle uralkodók, vezetők. Ugyanakkor senki nem választotta meg őket, döntéshozásuk rejtett, szó sem lehet demokratikus, rendezett vezetésről. A nagytőkések tehát egyféle kiskirályok.

A liberális elmélet szerint a piacgazdaság önszabályozó mechanizmusa, annak előnyei, mindent (a tisztességtelenséget, a nagytőke-problémát, stb.) megold, ill. felold, ellensúlyoz. A piacgazdaságának (magángazdaságnak, versenygazdaságnak) valóban van egy önszabályozó mechanizmusa, azonban ez csak akkor tud hasznosan, jól működni, ha van mögötte tudomány, tervezés, szabályozás, ellenőrzés. Ha ez nincs, akkor anarchikus, igazságtalan gazdaság jön létre.

De vannak kisebb kiskirályok is, egyes csalók, bűnözők, kiket a rendszer direkt, vagy indirekt, megtűr. Ugyanis az vitathatatlan, hogy e rendszerekben viszonylag gyenge a közbiztonság, nagyarányú a bűnözés. Általában nagyfokú, a becstelenség, mely becstelenségek egy része, legális.

A bűnözök, az agresszívak, a csalók, a spekulánsok is egyféle kiskirályok, hiszen kvázi uralkodnak a normális szerény emberek felett. Kiskirályoknak lehet nevezni, még az önkényeskedő, ill. nemtörődöm állami hivatalnokokat is.

Továbbá általában alacsony, a lét, vagyon, munkabiztonság. Egyéni esetleg családi törekvések dominálnak, az alulról jövő nagyobb, népi, nemzeti jellegű megmozdulások elenyészőek, széttagolt társadalmat láthatunk.

Továbbá, fennáll, a közvetlen-demokrácia hiánya. Valamint, van külvilági (külföldi) kizsákmányolás.

Az anarchikus fél-demokráciát, a hibáival együtt, tudatlanságból, manipulációból, azonosítani szokták a demokráciával – ami egy hatékony demokrácia lejárató módszer.

Erős a gyanúm, hogy az anarchikus diktatúra-demokrácia fajtát, egyesek azonosítják az értelmezhetetlen „liberális demokráciával”, ami természetesen ostobaság.

A rendpártiak is tévednek, ferdítenek, mert ismétlem: a vezetés szervezett decentralizációja, nem azonos az anarchiával.

Megjegyzés: természetesen, amikor anarchikus rendszerről beszélek, nem teljes anarchiára gondolok, hanem olyan rendszerről, melyben nagyfokú a bizonytalanság, vannak rendezett, de rendezetlen területek is, a rendezettség szintje hektikusan változik, egyéni, esetleg családi megoldások dominálnak, a közösségi együttműködés szintje alacsony, melyben nagyfokú a tisztességtelenség, a bűnözés, melyben jelentős a kiskirályi uralom.

Mindez viszonylagosan, pl. az igazi demokrácia rendjéhez képest.

Az anarchikus rendszer olyan szervezetlen decentralizált uralkodás, melyben nem fejeződik ki a nép akarata, sem érdeke, tehát, végső soron a szervezett, túlcentralizált (klasszikus) diktatúrához hasonlít.

Ahogy a demokráciaszint nem az anarchikus, kiskirályi diktatúra-demokrácia fajtától függ, úgy az is igaz, hogy nem függ, a klasszikus nagykirályi diktatúra-demokrácia fajtától. Pontosabban, az igazi demokrácia határáig, a demokráciaszint szempontjából mindegy, hogy klasszikus, vagy anarchikus, a diktatúra-demokrácia fajta. Érdemes az ábrát nézegetni.

Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert egyes elemzők, tévesen, a klasszikus nagykirályi diktatúra-demokrácia fajtát alacsonyabb demokráciaszintnek, az anarchikus kiskirályi diktatúra-demokrácia fajtát magasabb demokráciaszintnek minősítik.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a demokráciaszint nem fontos. Ki lehet jelenteni, a demokrácia, mint a döntéshozó rendszer lényege - a rendszer, ill. a szélesen vett életszínvonal leginkább meghatározó tényezője. Sok részből álló tényezője.

A jelenlegi politikai, uralkodói elit nagyon jól ellubickol a maga álságos rendszerében, kicsit büdös, langyos mocsarában (jobboldal, baloldal, csinált pártharcok, nem lehet fejlődés, nincs új út), miközben a világ s a népek problémai csak sokasodnak, erősödnek.

A kétféle diktatúra vonal (klasszikus nagykirályi, központi hatalmi, rendpárti konzervatív) - valamint az anarchikus (kiskirályi, liberális,) képviselői egymást szidalmazzák, egymás ellen harcolnak miközben adott esetben ugyanolyan mértékben, csak más módón önzők, és ártalmasak a nép számára. Ez a „rosszak harca”, a rendszeren, országon belül, a színjáték része - rendszerek, országok között viszont gyakran gyilkos háborúhoz vezet. Többnyire azonban, csak szűk csoportok egyszerű hatalmi vagyoni érdekeit csomagolják, hamis ideológiai köpönyegbe.

Valójában, a fejlett politikai rendszer, de a gazdaság is, tudományosan megállapítható, optimális arányokból, irányokból állna. A politikai elit az igazi demokráciát és a tudományos alapú irányítást is elbagatellizálja, ugyanazon okból: félti a saját hatalmát, vagyonát.

Ugyanakkor, kétségtelenül a két fajta diktatúra-demokrácia fajtát, a mérés szempontjából is nehéz szétválasztani. Tehát konkrétan nehéz őket megkülönböztetni. Például nem lehet tudni, hogy egy hivatali, hatósági kiskirály az anarchia miatt vált kiskirállyá, vagy éppen a felső központi késztetés miatt.

Az viszont, biztosan hazugság: hogy pl. Brazíliában, vagy Indiában nagyobb demokrácia lenne, mint pl. Oroszországban, vagy Kínában. Ez tipikusan abból a torzításból ered, hogy az anarchikus viszonyokat, az igazsággal ellentétben, a demokrácia javára írják, ill. a szegényréteg arányáról nem vesznek tudomást. Ugyanakkor pl. a többpártrendszernek, vagy a sokszor csak deklarált emberi jogoknak, túlzott jelentőséget tulajdonítanak. Mindez torzított demokráciaértékeléshez, demokrácia lejáratáshoz vezet.

A klasszikus diktatúra irány (idetartozó alacsony demokráciaszint) többnyire klikkesedéshez vezet. Lényegében itt, a hatalmi elit képezi a nagy klikk magját, a pártkatonák, a haverok, egyebek, pedig a klikk tagságát. Azért nevezhető klikknek (és nem szervezett vezetésnek), mert nem az igazságosság (törvényesség, másnak hasznosság, ártás szerinti megítélés) képezi a működés alapját. Egyszerűbben, a párttárs, egyéb haver, talpnyaló, függetlenül attól, hogy mit tett, milyen ember, előnyben részesül. Természetesen az előnyök, hátrányok osztogatásának vannak olyan módjai, melyek a jog által szinte kivédhetetlenek. Még akkor is lennének ilyen módok, ha a jog tökéletes lenne. Ráadásul a jog sem tökéletes, a diktatúra irány jellemzője, hogy jogalkotás is, a diktatúra, a központi klikk védelmének irányába halad.

Végső soron a létrejön, hogy a jog, a klikk-rendszert szolgálja.

A klikkesített rendszer pedig egyenesen arányos, az intézményesített korrupcióval, ill. a protekcióval. A klikktársak meggazdagodásának elnézésével, tehát az aránytalan igazságtalan, vagyoni különbségekkel is egyenes arányú. Általában klikktársak irányában való elfogultsággal, az igazságtalansággal is egyenes arányú. Egyenes arányú, a fontoskodással, a bürokráciával, a parancsoló otromba, vagy éppen az álszenteskedő stílussal, mivel a klikken kívüli többséget meg kell regulázni. Ugyanakkor, a klikken kívüli többség, elhanyagolásával, lenézésével is egyenes arányú.

Elvileg lehet olyan „igazságos, katonás” diktatúra, melyben csak a különbségek arányaival van baj, és a kényszerű fegyelemmel van baj. A valós életben azonban az aránytalan különbségekből, előbb-utóbb igazságtalan különbségek lesznek. Ráadásul az aránytalanság is egyfajta igazságtalanság.

Érdekes módón az anarchikus diktatúra irány (idetartozó alacsony demokráciaszint) több dologban hasonlít a központosított klikkesedéshez.

Amely hasonlóság, elsősorban abból ered, hogy a központosított klikkesedésnek, szükségszerű mellékterméke, a szervezetlen haveri klikkesedés. Az anarchiában elsősorban a zavarosság káosz, valamint a kiskirályok, bandák, megjelenése vezet pl. igazságtalansághoz. A klikkesedés, ekkor nem intézményesített, csak esetenkénti, viszont nem ritka. Azonban ezek az esetenkénti klikkek, bandák, valamint a szervezetlenség hasonló folyamatokat produkálhatnak, mint az „intézményesített központi vezetésű klikk”.

Önmagában a klikkesedés - a társadalmi csoportok, és bennük az egyének, nem egyenlő alapú, nem a hasznosság, a tehetség szerinti megítélése, és érvényesülése – társadalmi igazságtalanságot jelent.

Ha az összefüggés áttételes is, megállapítható: minél alacsonyabb a demokráciaszint, függetlenül a diktatúra-demokrácia fajtától, annál nagyobb a társadalmi igazságtalanság. A kifordíthatóság itt is érvényes: minél nagyobb a társadalmi igazságtalanság, annál alacsonyabb a demokráciaszint (annál magasabb a diktatúra fok).

Az egyik ország elnöke egyszer ezt mondta: jelenleg többféle demokrácia van. Téved tisztelt uram: nem többféle demokrácia, hanem többféle diktatúra van. Kissé enyhébben: jelenleg többféle diktatúra-demokrácia fajta van. Igazi demokrácia csak egyféle van, pontosabban, jó esetben a jövőben lesz, az, amelyik a közvetlen-demokráciára épül. Ellenben, demokráciaszint, sok van, de jelenleg, csak az alsó, ill. középtartományig jutott a demokrácia.

Befejezésül csak ismételni tudom: van egy harmadik út, az igazi demokrácia útja.

Egy kis összesítés.

Miért van messze a fejlett nyugat demokráciaszintje, a maximális demokráciaszinttől? Az alapvetések felsorolása.

1. Mert olyan rendszerelmekhez, demokráciaszint meghatározó elemekhez (pl. többpártrendszer) ragaszkodik, melyek nem engedik a magasabb demokráciaszintet.

2. Mert a vezetési demokrácia sem teljes, több alapvető garanciális eleme hiányzik, ami azt jelenti, hogy egy ravasz diktátor és társasága pl. válságos időkben képes lerombolni a jelenlegi demokráciaszintet, képes diktatúrát kialakítani.

3. Mert a közvetlen-demokrácia, ami kiteszi a demokráciaszint felét, erősen hiányos. Még az, e szempontból legfejlettebb Svájcban is csak félig kialakult A többi országban pedig ennél is sokkal alacsonyabb.

4. Mert azért többé-kevésbé megtalálható a „külföldi kizsákmányoló vonatkozás”.

5. Mert a választási rendszernek is több betegsége van. Pl. csak az nyerhet választást, aki mögé jelentős pénz, vagyon sorakozik fel. Pl. hatalomba kerüléshez elég a szavazók negyedének szavazata, mely negyed nagyobb része, nem önálló átgondolt véleményekből ered. Pl. a hatalomba kerülő nyugodtan elfejtheti a választási ígéreteit, ez nem leváltási indok. (Valójában, viszont választási csalás).

Ezek önmagában is olyan jelenségek, melyek a rendszert messze sodorják, az igazi demokráciától.

6. Mert sok más olyan jelenség, folyamat található, mely egy igazi demokráciában nem jöhet létre. Megkérem a kedves olvasót, magában soroljon fel, legalább egy, vagy több olyan jelenséget, akár társadalmi igazságtalanságot, akár választási problémát, akár döntéshozási problémát, amely a demokráciával ellentétes.

Miért sorolható a „fejlett nyugat” demokráciaszintje az anarchikus, kiskirályi diktatúra-demokrácia vonalba?

1. Mert, rossz, elhanyagolt a közbiztonság, ami azt jelenti, hogy részben a bűnözők, beleértve a tisztességtelen embereket a csalókat is, mint kiskirályok, uralkodnak a nép felett.

2. Mert a munkaadók, elsősorban a nagytőkések, az árak, a munkabérek, a pénzügyi szabályok meghatározásával, valamint a gazdaságpolitikai, politikai nyomással, mint rejtőzködő kiskirályok uralkodnak a nép felett. Bár a piacgazdaság, e helyzeten valamit javít, de a problémát nem szünteti meg.

3. Mert, tapasztalhatók, sőt több területen jellemző, a zavarosság, a kaotikus állapotok, a szélsőségesség, az ellentmondásosság. Jó példa a zavaros ellentmondásos igazságosságra: aki élelmiszert lop (érdemtelenül hasznosul) a családjának azt akár börtönbe is zárhatják. Aki érdemtelenül jut, (kvázi legális csalással jut) tízmilliós, százmilliós még nagyobb jövedelemhez, azt nemhogy börtönbe zárnák, de még csodálják is. Például erre, az emberi jogokra oly érzékeny liberális nézet, azt mondja: rendben van. Lehetne még sorolni az ellentmondásokat.

Itt azért meg kell jegyezni, hogy a kétfajta diktatúra-demokrácia vonal (fajta) a néhány ellentmondás ellenére azért ötvöződhet, illetve könnyen átbillenhet a másikba.

A hatalom, és a vagyon minden irányban, minden vonatkozásban szorosan összefügg.

E gondolat logikus folytatása kapcsán is eljuthatunk, a „demokráciafejlesztés az egyetlen helyes út” gondolathoz.

A hatalom s a vagyon nemcsak így függ össze: a hatalomhoz vagyon kell, akinek hatalma van, az vagyont tud szerezni. A vagyonhoz, hatalom is párosul. De így is összefügg: a szegénynek az átlagosnál is kisebb hatalma van, vagyis nem tudja érvényesíteni a jogait. Aki jogtalan, (hatalomnélküli) az általában szegény is.

Ehhez tegyük hozzá: a demokrácia (magas demokráciaszint) egy igazságos hatalomelosztás.

Ezekből logikusan az alábbiak következnek:

Amely országban, társadalomban aránytalanul nagy-különbségű, ill. igazságtalan hatalomelosztás van, ott aránytalanul nagy-különbségű, ill. igazságtalan vagyonelosztás alakul ki.

Amely országban, társadalomban aránytalanul nagy-különbségű, ill. igazságtalan vagyonelosztás van, ott aránytalanul nagy-különbségű hatalomelosztás alakul ki.

Vagyis tévednek a diktatórikus hajlamú rendpártiak (egyfajta konzervatív), mikor azt gondolják: nem baj, ha egy kis diktatúra van, egy kicsit hatalmaskodnak, ha egyébként a vagyonelosztás rendben van.

Ez így nem megy, kedves rendpártiak, a hatalom összefügg a vagyonnal. A klasszikus diktatúra-demokráciában alacsony demokráciaszinten, melyben szükségszerűen igazságtalan a hatalomelosztás, hosszabb távon nem lehet rendben a vagyonelosztás.

Tévednek a liberális (szociál-liberális) gondolkodásúak is, mikor azt gondolják: nem baj, ha egy kicsit igazságtalan vagyonelosztás, a lényeg az igazságos hatalomelosztás, az egyenlő feltételek, a szabadságjogok a fontosak.

Ez így nem megy, kedves liberális pöszmőgők, a hatalom összefügg a vagyonnal. Az anarchikus diktatúra-demokráciában, alacsony demokráciaszinten, melyben szükségszerűen igazságtalan a vagyonelosztás, hosszabb távon a hatalomelosztás sem lehet rendben.

Mindkettő rossz, csak egy kicsit másképp. Ugyanakkor a lényeget illetően, sok azonosság van a két oldal között, többek között egyik sem kedveli a közvetlen demokráciát, az igazi demokrácia alapját.

A demokrácia, a demokráciafejlesztés az egyetlen, lehetséges helyes út. A magas demokráciaszint feltétele és következménye az igazságos hatalom, ill. vagyonelosztás.

Ennek az egésznek van egy igazságossági, ill. közérzeti vonatkozása is, amire nem térek ki.

Valamint van egy pénzügyi egyensúly, valamint termelési, munkamotivációs vonatkozása, melyre szintén nem térek ki.

Azért az érdekesség, az érthetőség, a továbbgondolás miatt egy konkrét példát is említenék.

Szokás manapság közzétenni a leggazdagabb emberek listáját. Fű, de liberális, nem irigykedünk, sőt felnézünk rájuk. Megjegyzem ez csak egy, a millió, hasonló hatásból.

Más, sok példát is találhattam volna. Pl. ha egy politikus, vagy családja, korrupció-gyanús üzletből milliós haszonhoz jut. Vagy ha egy politikus, közéleti személyiség óriásit kamuzik. Még lehetne folytatni, de maradjunk az eredeti példánál.

Visszatérve, magával a ténnyel, az igazságtalanul hatalmas vagyonnal van baj - a közzététellel csak annyi a baj, hogy ezt egy természetes, sőt pozitív dolognak állítja be. Az nyilvánvaló hogy igazságtalan dologgal állunk szembe, hiszen tízezer-milliós, százezer-milliós (tízmilliárdos, százmilliárdos) vagyonokról van szó. Még az atomtudós, a híres feltaláló, és a szívsebész keveréke sem érdemel napi egymilliós jövedelmet, de még annak a felét sem. Akkor ezek az emberek (nem atomtudósok, nem híres feltalálók, nem szívsebészek) hogyan érdemelnének.

Hagyjuk ki, hogy mit gondolnak a manipulátorok, hogy mit gondolnak a naiv hívők, nézzük csak –

Mi zajlik a nagy többség tudatának mélyén.

Az emberi lélek, jellem egy többrétegű, sok tekintetben rejtélyes rendszer. Több aprónak tűnő szálka, igazságtalanság a felszínen nem is látszik, az ember szinte nem is tud róla, ám a lélek mélyén egyre kiterjedtebb gyulladást generál. A lélek mélyén, ezek az igazságtalanságok, az alábbiakhoz hasonló, többnyire tudat alatti, de azért viselkedést maghatározó érzés-gondolatokat generálnak.

- Ha ilyen nagyfokú igazságtalanság, becstelenség van, ha ez a természetes, akkor én miért legyek önzetlen, becsületes?

- Akkor miért dolgozzak becsületesen?

- Ezt a világot, ezt a rendszert miért tiszteljem, egyáltalán miért ne hagyjam összeomlani?

- Ezeket a vezetőket, politikusokat miért tiszteljem?

- Ha ilyen a világ, akkor lehet, hogy nem is borzalmas dolog a háború?

- Akkor miért vállaljak gyereket?

- Akkor nem hiba a gyerekem, becsületességre nevelni?

Ha ezeket a kételyeket hozzáadjuk, más eltorzított nézetekhez, akkor már komoly lélektorzulások, ill. lelki boldogtalanságok jöhetnek létre, az emberek jelentős részénél.

Lehet, hogy a felszínen létrejön a belenyugvás, az emberek már nem irigyek, nem demagógok, nem turkálnak más zsebébe. Lehet, hogy a manipuláció sikeres, mert létrejön a beletörődés, ámde ez nem boldog, hanem kínlódó beletörődés. Továbbá az is bizonytalan, hogy meddig tart a beletörődés, mert az ilyen társadalom, lefojtott tűzhányó.

Visszatérve a döntés-színvonal skálára

E fejezetrészben elmondottakat vázolja a - A demokrácia, a döntés-színvonal, és a rendszerszínvonal összefüggései c. - ábra.

Kétféle szintről (skáláról) van szó, a demokráciaszintről, és a döntés-színvonalról, illetve ezek közötti eltérésekről.

A döntés-színvonal, egy kicsit másfajta alkalmasságot igényel, mint a demokrácia-alkalmasság. Ugyanakkor, a kettő összefügg. Tulajdonképpen a népi alkalmasságot (demokrácia-alkalmasság, ill. döntés-alkalmasság) inkább „tagsági döntés-alkalmasságnak” kellene nevezni, mivel a demokrácia nemcsak a nagyközösségek tulajdonsága.

Először is azt kell látni, hogy a demokrácia problémája két szemszögből nézhető.