A rész és egész problémája. A rendszer és a rendszertényezők problémája.

A rendszerváltás, mint átépítendő, megújítandó, bővítendő hatalmas épület modellje.  Elméleti rendszertényező. 

Térjünk vissza a „bonyolult” rendszer-fejlődéshez. Az én meglátásom szerint sok egységből áll a rendszer, ezeket nevezem én gyakorlati rendszer-tényezőnek.

Az kétségtelenül szubjektív ítélet kérdése, hogyan osztja valaki szét a rendszert kisebb egységekre. Ugyanakkor világos, hogy bonyolult, összetett dolgokat, csak úgy értelmezhetjük, ha kisebb egységekre bontjuk fel. A felbontás szempontjai szerintem. Az egység legyen viszonylag összefüggő. Az egység ne legyen túl nagy. Az egység ne legyen túl kicsi.  Természetesen lehet azt vitatni, hogy az én felbontásom jó vagy sem. Az biztos, hogy nem tökéletes. Én viszonylag kisebb egységekre bontottam a rendszert, szerintem így látható át leginkább, és ez fontos szempont. Mind a vizsgálónak, mind a jogalkotónak át kell látnia rendszert, és saját szakterületét pedig különösen. Itt azért kitérnék arra, hogy ezt miért nevezem „bonyolult” rendszerfejlődésnek. Az egyik oka az, amit már kifejtettem, hogy nem az emberekből vezetem le a rendszert, hanem a rendszertényezőkből. Nem is nagy egységekből, hanem kisebbekből. Tehát a „bonyolultság” lényegében a részletességet, precizitást, alaposságot jelent. Ugyanakkor így talán sikerül, a túlzott általánosítás a túlzott leegyszerűsítést elkerülni. 

Konkrétan az a kérdés hogy a gazdasági-társadalmi rendszer egésze, hogyan viszonyul az általam felsorolt rendszertényezőkhöz, mint pl. az oktatáshoz. Az oktatás és minden rendszertényező főalkatrész, maga is sok-sok elemből, részből áll.

Általában, pedig az a kérdés hogy egy bonyolult, összetett szerkezet (ami lehet élőlény, különböző növények, állatok, ember, közösségek, pl. hangyaboly, különböző gépek, vagy a természet egésze, ill. annak összefüggő egysége, stb.) hogyan viszonyul az alkotórészekhez. Erről az általános megközelítésről, mivel ez sűrített összefoglalás, röviden a következőt mondanám el. Ahány rendszer annyiféle, de vannak azonosságok, hasonlóságok, és vannak különbségek. Lehet vizsgálni a rendszereken belül csak az irányítási egységet. Lehet azt vizsgálni, hogy melyek azok a nagyobb alkotórészek, amelyek minden rendszerben megvannak, és mi a különbség közöttük. Lehet azt vizsgálni, hogy mennyire nyitott, vagy zárt a rendszer. Lehet azt vizsgálni, hogy az alkotórészek (részek), mennyire specializálódtak. Lehet azt vizsgálni, hogy az egyes alkotórészek leválasztva a rendszertől önmagukban mennyire működőképesek. Lehet azt vizsgálni, hogy a rendszer működőképes marad, ha leválasztanak róla alkotórészt. Általában minél kisebb a leválasztott (leválasztott, elromlott, stb.) rész, az annál kevésbé működőképes. Minél nagyobb a leválasztott (leválasztott, elromlott, stb.) rész az egész rendszer annál működésképtelenebb. Mégis vannak olyan rendszerek, amelyek csak összeszerelten működnek és vannak, amelyek kevésbé összeszerelten is működnek. Mondjuk azt, hogy különböző lehet a rendszerek összeszerelt-érzékenysége.  Lehet vizsgálni a rendszerek elromlását, kijavulását, átalakulását ezek közötti hasonlóságokat, különbségeket, és ennek vonatkozásban az egész és részek viszonyát. Talán a jövőben ez egy külön tudomány lesz, mondjuk ez lesz, az általános rendszertudomány.

A rendszer, mint ház (épület) modell.

Visszatérve az emberi társdalomra (gazdasági-társadalmi rendszerre), mint rendszerre. A gazdasági-társadalmi rendszert többek között egy jól felszerelt házhoz hasonlítom. ( Ha gyárhoz hasonlítanám az találóbb lenne, viszont elveszik a egyszerűség.)  Ez egy szűkebben értelmezett rendszer, ahol az emberek szorosan nem tartoznak rendszerbe. A ház egy olyan bonyolult szerkezet, amely azért van, hogy az emberek éljenek benne. A rendszer is ezért van. A ház összeszerelt érzékenysége viszonylag kisebb, valamennyire, sokkal gyengébben, de képes funkcionálni szétesve (részben szétesve) is. Összehasonlítva, pl. az ember egy apró létfontosságú szerve megsérül, akkor az ember meghal, a ház vonatkozásában ilyen nincs. Szerintem a társadalmi (gazdasági-társadalmi) rendszer is hasonló e tekintetben. Abban is hasonló, hogy mindkettőt nagyrészt az ember hozza létre.

Most itt, elsősorban, az elromlás, megjavulás, változás szempontjából vizsgálom az egész és rész viszonyát.

A gazdasági-társadalmi rendszer, mondjuk ötven rendszertényezőből (termelés, oktatás, stb.), részből áll össze melyek még tovább oszthatók.  Továbbá egy rendszer általában több országból áll, amelyek részben eltérhetnek egymástól. A különböző országok részben eltérő rendszerét akár nevezhetjük külső rendszertényezőknek is.

Egy kis fogalommagyarázat. Az egész, a rendszer, a társadalmi rendszer, a gazdasági-társadalmi rendszer – ezek ebben a fejezetben szinte azonos fogalmak. Ha csak a társadalmi rendszerre jellemző állítást mondok, akkor, társadalmi, vagy gazdasági-társadalmi rendszer kifejezést használom. Ha minden rendszerre jellemző állítást mondok, akkor, az egész, ill. rendszer kifejezéseket használom. Ugyanakkor bevallom, elég felületes vagyok, pl. sokszor csak a társadalom, társadalmi kifejezéseket használom. Pontosabban arról van szó, hogy a társadalom szót több  értelemben használom, egyfelől mint rendszert, másfelől mint a rendszer államon kívüli  részét (ez civilszféra). Megint máskor pedig a politika szóhoz hasonló értelemben használom.  

A rész, alkotórész, tényező, rendszertényező – ebben a fejezetben szinte azonos fogalmak. A rész, tényező helyett mondhatnék rész-mechanizmust is, de nem akarom továbbkeverni a fogalmakat.

Általánosságok.

Kijelenthetjük, azt, hogy az egész önmagától nem képes megváltozni csak a részek (egységek) változása által.

Továbbá azt is kijelenthetjük, hogy a rendszer ugrásszerű, minden tényező egyidejű és rövid idejű, jelentős változása lehetetlen. Ez az egész elpusztulását jelentené, még akkor is, ha ez a fejlődés, építkezés, felújítás irányába történik. Van tehát változás, a leromlás, elhasználódás irányába, ami részben automatikus, szükségszerű. Van változás a felújítás irányába, ami nagyobb részt az emberi akarattól függ. Mind a ház mind a társadalmi rendszer esetében arról van szó, hogy mennyire hagyják azt leromolni. Vagy hagyják szinte tönkremenni és újjáépíteni, vagy fokozatosan építik újjá.

Az illeszkedési-visszaalakító erő.

Minden összetett rendszernek, főleg társadalmi rendszernek, megvan az a tulajdonsága, hogy a részek egymáshoz illeszkednek. Pontosabban a kissé eltérő részt is magához illeszti a rendszer. A kissé elromló részt megjavítja. Viszont a pozitív irányú kisebb változásokat is akadályozza, legalábbis rövidtávon. Ez összefügg az illeszkedési-visszaalakító erővel.

Lehetséges, egy tényező, rész jelentős megváltozása? Tételezzük fel, hogy egy tíztényezős rendszerben az egyik tényezőt 100%-kal tehát jelentősen (jelentős változtató erővel) meg akarják változtatni. A kilenc másuk tényező, azaz a rendszer illeszkedési-visszaalakító ereje (tényezőnként 10%) azonban ebből lefarag 90%-ot, így marad 10%-os változás. Egy tényező jelentős megváltozása lehetetlen. Ugyanilyen változtató erővel, azonban 5 tényezőt változtatunk meg egyenként 20%-kal. Az illeszkedési-visszaváltoztató erő ebben az esetben csak 50% lesz. Az összes változás tehát nagyobb, kb. 50%-os lesz. Ebből a példából az a tanulság hogy az illeszkedési-visszaalakító erő függ a magváltozó részek számától. Tehát minél inkább több tényezős a változás annál hatékonyabb. Pontosabban az egész minél nagyobb részét változtatják egyszerre, annál nagyobb lesz fajlagos változás. Ugyanakkor egy bizonyos határ felett nem lehet egyidejű hatalmas változást létrehozni.    A változás gyorsasága is számit. Azt a jelenséget, hogy a kevés részre ható változás, ill. közepes mennyiségű részre ható gyenge változás szinte hatástalan, mert a megváltoztatott tényezők is visszaváltoznak, nevezem: a rendszer illeszkedési-visszaalakító erejének.  Azt pedig, hogy sok tényezőre ható közepes változás, ill, közepes mennyiségű tényezőre ható erős változás erősebben hat, mint a tényezők megváltozása, mert kihat a változtatás nélküli tényezőkre is: a részek tömeges erejének nevezem.

Ugyanakkor ez a változás (adott esetben 5 tényező 10%-os változása) hat a többi tényezőre és az egész rendszer változására. Itt felmerül a kérdés: mekkora változás mellet beszélhetünk rendszerváltozásról, ill. mi is az a rendszerváltozás?

Visszatérve: a részek változása által megváltozik az egész és a megváltozott egész visszahat a részek változásaira, de nem közvetlen. A megváltozott egész nagyobb lehetőséget ad a tényezők további változására.

Ugyanez a ház vonatkozásában. Egy ház részeinek leromlása kihat a többi rész leromlására. Ha a tető beázik, akkor tönkre mehet a fal, ha az alap elreped, akkor a falak is elrepednek. Ha elreped a vízcső, akkor tönkremegy a fal, a padló és még sorolhatnám. A lényeg az, hogy egy rész elromlása nemcsak önmagában okoz kárt, hanem kihat más részekre és így a kár nagyobb lesz, mint az önmagában okozott kár. Ha tető beázik akkor nemcsak az a baj, hogy fejünkre esik a víz, hanem emellett tönkre mehet a fal is és falban villanyvezeték. Ha viszont a fal jó minőségű, a villanyvezeték jó minőségű (szigetelt) akkor ez folyamat lelassul.

Minél több rész romlik el az hat a többi részre és az egészre, végül is összeomolhat ház. Ennek fordítottja: minél több rész van jó állapotban, minél több korszerű új rész keletkezik, annál jobb állapotba kerül az egész ház, azon részek is, amelyek nem újak.  Minél több az új, a felújított rész, annál kevésbé romlik el a többi rész és az egész. Ez a ház rendszerének illeszkedési-visszaalakító ereje. Illetve ez a részek tömeges hatásnak ereje.

Ez a gazdasági-társadalmi rendszerre is igaz.

A negatív, és pozitív változás. A gyors és lassú változás.

A természetes leromlásnak, elhasználódásnak minden rendszerben megvan a maga üteme, tipikus folyamata. Ennek lehetnek lassabb és gyorsabb szakaszai.

Általában lassan kezdődik, majd kialakul egy válság-láncreakció. Ezzel szemben van a megtartás, ill. felújítás, ill. a fejlődés, megújulás folyamata. Itt több folyamatról van szó. A gyengébb minőségű rendszerekben is megvan az illeszkedési-visszaalakító erő, mint a megtartást biztosítja. A fejlettebb rendszerekben már van külön önbiztosító rész. A még fejlettebb rendszerekben már van felújító rész, ami megelőző felújításról gondoskodik. A még fejlettebb rendszerekben már van fejlődést biztosító rész. A legjobb rendszer, ha a felújítás egyben fejlődés is, vagyis a felújított rész már jobb minőségű, mint az előző rész. A fejlődés másik oldala viszont részek, bővítése, ill. új részek létrehozása, ill. a rossz részek megszüntetése.

A jelenlegi társadalmi rendszerben, van illeszkedési-visszaalakító erő. Van önbiztosító rész. A megelőző felújító rész már hiányos. Nincs fejlődést biztosító rész. Pontosabban, lehet hogy rejtetten, kuszán van ilyen mechanizmus, de egyértelműen különállóan nincs ilyen. Az élővilág rendszerében van fejlődést biztosító rész, ez az evolúciós fejlődés mechanizmusa. Mint mondtam ilyen egyértelmű, mechanizmus társadalmi rendszerben nincs, ugyanakkor egy enyhe fejlődés tapasztalható, tehát valószínűleg rejtetten kuszán mégis lehet benne. A jövő fejlettebb rendszerében egyértelmű felújító mechanizmusnak (résznek) kell lennie és egyértelmű fejlődést biztosító mechanizmusnak (résznek) kell lennie, ill. a felújító rész kombinálva lesz fejlődést biztosító résszel. A felújítást biztosító részt, a fejlődést biztosító részt, az embernek kell megalkotnia.

A megelőző felújítás, valamint a fejlődés történhet, viszonylag egyenletesen és viszonylag ugrásszerűen.

A rendszer olyan, mint egy épülő épület - hasonlata.

Ha nagyon le van romolva ház, akkor csak a viszonylag ugrásszerű felújítás, általános felújítás (rendszerváltás) segíthet rajta. Kétségtelen, ha teljesen leromlik a ház, akkor könnyebb új, jobb házat építeni. Viszont a leromlás és a felújítás is, igen nagy kellemetlenséggel jár. A nagy kellemetlenség, nagy energiaveszteség miatt nem marad elég erő, hogy sokkal nagyobb, jobb házat építsenek. Mindenesetre a rendszerváltóknak tudni kellene, (kellett volna), hogy ha már újjáépítik a házat, lehetőségük van arra, hogy jobb házat építsenek.

Ha közepesen megy tönkre, akkor is érdemes viszonylag egyszerre elvégezni a felújítást. Ekkor is jelentkezik kevésbé, de még mindig erősen, a leromlás és újjáépítés kellemetlensége. Az újjáépítés nem más, mint részek tömeges megváltoztatása. Az újjáépítés nem felújítás. Az újjáépítés kellemetlensége valamint az újjáépítés törvényszerűsége (az újjáépítéshez is idő kell) miatt, az ujjépítés sem lehet ugrásszerű, csak fokozott ütemű, ill. több hullámlépcsőben végrehajtott. Ekkor is meglehet tenni, hogy a felújított részek jobb minőségűek lesznek, mint a régiek. A rendszerváltás minőségét az is meghatározza, hogy mennyire tervezett a rendszerváltás. Ebben az esetben viszont ház bővítésére átalakítására, ami nem más, mint fejlődés, már kevesebb energia marad. 

Talán a ház esetében, de társadalmi rendszer esetében mindenképp a legkevesebb kellemetlenséggel járó megoldás a folyamatos, megelőző, de intenzív felújítás. Valamint a folyamatos bővítés átalakítás (fejlődés). A felújítás azt jelenti, hogy több részt (nem sokat, nem keveset), rövid időn belül enyhe, vagy közepes mértékben kell változtatni, jobb minőségűvé átalakítani. A fejlődés pedig, az, hogy egyes részek helyett, mellett, új részeket is lehet építeni, a fokozatosság elvét betartva. A társadalmi rendszer annyi részből áll, hogy mire mindegyik fel lesz újítva, már kezdődhet a folyamat újra, egy magasabb szinten. Persze ezt az egészet nagyon tervezetten, a részek változtatását egymáshoz illesztve, helyes sorrendben kell elvégezni.

És még egy hasonlat: a több emeletes épület jó és szükségszerű. Azért szükségszerű, mert ha túlnépesedés van, akkor csak így férnek el az emberek. Ellenben a több emeletes épület felépítése, átépítése nagyobb technikát kíván, az épületben pl. liftnek kell működnie. A több emeletes épületet erősebbre kell tervezni, mint az egy emeletes egyszerűt. A többemeletes épületet gyakrabban át kell nézni, gyakrabban kell tatarozni, felújítani, átépíteni, mint az egyszerűt. Ezt fordítsuk le: az épület a rendszer.  

Itt azért előjön, hogy társadalmi rendszer azért más, és sokkal összetettebb rendszer, mint egy ház. A társadalmi rendszerben a részek nemcsak negatívan hatnak egymásra, nemcsak válság-láncreakció alakulhat ki, hanem ennek az ellenkezője. Ha egy tényező (rész) pozitívan változik, akkor az, pozitívan hat más részekre, és végül egy fejlődési láncreakció is kialakulhat. Az viszont biztos, ha folyamatos felújítás, ill. a fejlődés, akkor nem következik a rendszer leromlása, és nem jön létre válság-láncreakció.

Jelenleg a politikai vezetésben kétféle gyakorlat tapasztalható. Vagy azt mondják, jó a rendszer eme része, nem kell változtatni rajta, majd ráérünk változtatni, ha elromlik. Vagy pedig, tervezetlenül, koncepció nélkül, illesztés nélkül változtatnak egy részen. Az előzőkből az derül ki, hogy mindkét megoldás helytelen. Persze fejlődésnek van még egy vonatkozása. Az sem lényegtelen, ha a vezetés tudná, hová is kellene eljutni, mi is a főirány. Jelenleg, általában ezzel sincs tisztában. Ennek hiányába persze jobb, ha nem vág bele nagyarányú átalakításba, bővítésbe, fejlesztésbe. Jelenleg, folyamatos felújítás részek, magasabb minőségű, tervezett egymáshoz illeszkedő felújítsa sem történik meg, ez legalább megvalósulhatna. Igaz viszont, hogy a társadalmi rendszernek van egy olyan jellemzője is, hogy amennyiben nincs fejlődés (a részek átalakítása, bővítése, új részek létrehozása), a felújítás is csak részben hatásos.

A rendszer, rendszerváltás, folyamatos rendszerváltás egy állandóan átépítendő, jobbá építendő épület-modellben.

Kezdjük a múlttal és jelennel, a hullámlépcsős fejlődéssel.

És kezdjük azzal, hogy az épület éppen át lett építve, valahogy és nagyjából éppen megfelelő helyzet. A vezetés az emberek nagyjából elégedettek, de azért az épület állapota romlik, az idő és a használat következtében. Arról nem is beszélve, hogy azért az emberek igénye nő, a régi jó, már egyre kevésbé lesz jó. Ellenben, elsősorban vezetés (másodsorban a nép) örülve, hogy végre, jó stabil a helyzet, nem tesz semmit, csak maximum néha csinál egy tisztasági festést. Az átépítéssel, újjáépítéssel, bővítéssel nem törődik, csak stabilizálja meglevő helyzetet. Az épület azért romlik, és helyenként már roskadozik. A benne lakók, a nép elégedetlensége nő, a problémák sokasodnak.

Megjelenik, ez már nem mehet tovább, változtatni kell, le kell rombolni felfogás, ami persze tettekben (felkelések, forradalom, stb.) realizálódik.  Ez válságszakasz, amelyet egyre romló rendszer, az emberek elégedetlensége, na most már romboljunk, felfogás, jellemez. Tehát a romló helyzetre rátesz egy lapáttal: na most már romboljunk, elégedetlensége. Majd jön az alsó pont és a fordulat, amikor mégis elkezdenek építeni, már nem lehet tovább rombolni, már építeni kell. Ez az építkezés tervezetlen, rossz hatásfokú, tökéletlen átépítés de azért építkezés. Ez a fejlődő szakasz.)    

Visszatérve az épületmodellhez. Elérkezik az a helyzet amikor: ez már nem mehet tovább, na most már változtatni, kell. De erre a változtatásra nincsenek felkészülve, ez nincs megtervezve. Ezért elkezdődik egy tervezetlen rombolás. Lerombolnak olyan részeket, amelyek még maradhatnának, és megmaradnak olyan részek, amelyeket viszont le kellene bontani, át kellene alakítani. A rombolás utáni  átépítés ennek megfelelően ugyanilyen tervezetlen. Rossz romos részek megmaradnak, keletkeznek új épületrészek is, de ezek egy része a romos részekre épül, tehát ezért ingatag. Más új részek pedig nem illeszkednek az épület egészéhez. Tehát egyfelől ez az átépítés hektikus volt, nem volt folyamatos. Másrészt ez az átépítés, rossz hatásfokú, és a végeredmény is meglehetősen silány. De azért mégis megtörtént az átépítés, és elérkezünk a kiinduló helyzetbe. Az épület éppen át lett építve, valahogy és nagyjából éppen megfelelő helyzet. A vezetés az emberek nagyjából elégedettek, de azért az épület állapota romlik, az idő és a használat következtében. És ez így forgott (forog) körbe, erről szól az eddigi hullámlépcsős rendszerfejlődés.

A jövő folyamatos, tervezett rendszerváltása, a folyamatos, tervezett átépítése, újjáépítése, bővítése.

Először is nincs stagnáló helyzet, mert az alapelv az, hogy folyamatosan állandóan át kell építeni. A tervezettség azt is jelenti, hogy valóban a rossz részeket bontják le, és ami viszonylag használható, azt kevésbé bántják. Lehetséges, hogy egyes épületrészeket (ez az épület hatalmas) az alapokig le kell bontani, más részekben csak vezetékeket kell kicserélni. Mivel folyamatos, tervezett az átépítés nem jelenik meg az elavulás, leromlás, és nem jelenik meg: most már rombolni kell, mindegy hogy mit, jelensége. És mivel tervezett az újjáépítés ezért az új részek, a bővítések is stabilan állnak, korszerűek, és illeszkednek a többi részhez.   A lényeg az, hogy ez az egész tervezett és folyamatos átépítés a lakóknak (a népnek) is kellemesebb és sokkal jobb hatásfokú, mint a hektikus hullámlépcsős kényszerű pályán mozgó átépítés.

Erről szól a folyamatos tervezett rendszerváltás. Ezt akár nevezhetjük folyamatos tervezett rendszerváltozat-váltásnak, hiszen az új rendszer úgy jelenik meg, hogy a régi rendszer legmagasabb szintű rendszerváltozatát felváltja az új fejlettebb rendszer legalsó rendszerváltozata, amely ezért egy fokkal magasabb szintű, mint a régi rendszer legnívósabb rendszerváltozata. 

A rendszerfejlődés vizsgálatának néhány oldala.

Az eddig elmondottak lehet, hogy egy kissé zavarosnak tűntek. Talán a következő elmélkedés megmagyarázza a zavarosság okát.

Maradjunk a folytonosan átépülő ház példájánál. A rendszer egy része átalakul és bővül a másik része, leszűkül és fennmarad. Pontosabban fogalmazva: azok a részek melyek nem épülnek át, megmaradnak a régi lassú fejlődési tempóban. Még pontosabban fogalmazva: a háznak vannak olyan részei (olyan rendszerek) melyek igen lassan fejlődnek egyszer sem épültek át, és vannak olyan részei (olyan rendszerek) melyek gyorsan fejlődtek, azaz többször átépültek. Vannak azonban olyan részek is melyek kezdetben gyorsan fejlődtek azután megtorpant a fejlődésük. Ennek a miértjébe (az eltérő sebességű fejlődés okaiba) most nem mennék bele. A ház nemcsak átalakul, de bővül is, és általában úgy bővül, hogy az új részek bővülnek. Szükségszerű a bővülés, hiszen egyre több a lakó és egyre nagyobbak az igények.

Az átépülő részek és az egész viszonya több szempontból vizsgálható. Össze lehet hasonlítani a régi ház egészét és az új ház egészét. Össze lehet hasonlítani, az átépített új részt a régi résszel.

Lehet azt vizsgálni, azt hogy miért került sor, (miért lesz szükséges) az átépítésre. Lehet azt vizsgálni, hogyan történtek az átépítések. 

Az utóbb említett vizsgálatok szintén a rész és egész viszonyát vizsgálja, de más szemszögből. Az elsőnek említett vizsgálatok elsősorban a különbségek felfedezéséről szólnak. A régi ház részeinek (tulajdonságainak jellemzőinek, stb.) eltérése az új ház részeitől. Az utóbb említett vizsgálatok inkább a folyamatokat elemzik és így hasonlóságokat, általánosságokat, törvényszerűségeket keresik. Van ennek azonban egy másik oka is. 

Nemcsak jelent és múltat lehet vizsgálni, de a várható jövőt is lehet vizsgálni. Szükség van e átépítésre? Milyen lehet, ill. milyen lehet az új, átépített ház? Hogyan történjen az átépítés? Ha jövőt vizsgáljuk, akkor csak következtetni tudunk, ehhez pedig tendenciák, általánosságok, törvényszerűségek kellenek.

A lényeg az, ha csak összehasonlítunk, akkor a részek, részletek válnak fontossá, ha pedig általánosítunk, törvényszerűségeket keresünk, folyamatokat keresünk, következtetünk, akkor a részek hasonlóvá válnak, és az egész fontossága emelődik ki. A rész és egész viszonyát tehát az is meghatározza, hogy rendszerek, rendszerváltások melyik részét vizsgáljuk, ill. milyen szempontból vizsgáljuk.

Továbbá az előzőkből kiderült, hogy a rendszerfejlődés vizsgálatának két folyamata lehetséges. Az egyik tulajdonságok jellemzők, részek változása. A másik a folyamatok törvényszerűségeinek megállapítása, ill. az egyes folyamat változásai. Mivel az egyik vizsgálat inkább a múlthoz, a késztermékhez, a stagnáló időszakhoz, a másik vizsgálat a cselekvéshez, a cselekvés módjaihoz, a fejlődő időszakhoz és a jövőhöz kapcsolódik ezért valószínű, hogy nemcsak elméletileg eltérő folyamatrészekről, folyamat ágakról van szó.

A történelmi rendszerek megkülönböztetésének problémái. ABC jelű ábrák táblázatok, D jelű ábrák. A/a (hierarchia) ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van  az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

Ismétléssel folytatom.

Az általános történelemfelfogás, néhány alapvető téveszméje, ellentmondása. Persze nem véletlenül, hiszen a hivatalos (az oktatott, propagált) történelemfelfogás hasonló téveszmékkel, ellentmondásokkal terhes.

Általános téveszme, hogy a demokrácia egyes elemeinek megjelenését azonosítják a teljes rendszer demokráciaszintjével. Pl. az ókori rendszerek (a görög társadalmak és a római társadalom) akkor is diktatórikus, rabszolgatartó rendszerek, ha megjelennek bennük némely demokratikus elemek. A társadalmi fejlettséget és a demokráciaszintet sok tényező összesített eredménye határozza meg. 

Egy másik alapvető téveszme, hogy az erőszakos hódítás leigázás akár a haladást, a demokráciát is szolgálhatja. Valószínűleg akik erőszakosan hódítva akarnak haladást adni azok maguk is sincsenek azon a szinten, hogy haladást adhassanak. Haladást csak segítséggel, tanítással, meggyőzéssel lehet szolgálni.

Megint másik alapvető és általános tévedés, hogy a természettudományos technikai fejlettség azonos, legalábbis egyenesen arányos a társadalmi demokratikus fejlettséggel.

E téveszmék ellenmondások hozzájárulnak, hogy az emberek ne ismerjék fel a valóságos rendszerfejlődést, ne lássák át a rendszerfejlődés lényegét.  

A rendszer lényegesített vázlatos összefoglalása.

Minden társadalomtudományos gondolkodás, vita kiindulási alapja, jó esetben, az alábbi összefoglalás.

A rendszer és rendszerváltozat (a kettő nem azonos) azon elvek, törvények, mechanizmusok, módszerek összessége, amelyet az emberek (a társdalom, a nemzet, a nemzet vezetése) kialakít, ill., amelyben keretei között él. Ismétlem, a rendszer nem azonos az emberekkel. Komoly vitában, abban az összefüggésben lehet pl. a vezetésről gondolkodni, hogy milyen rendszert, ill. rendszerváltozatot követ, alakít ki, de ehhez tisztában kell lenni a rendszer lényegi tudnivalóival.

A történelmi rendszerek feloszthatók jó, közepes, gyenge stb. rendszerváltozatokra. Amikor a jó rendszerváltozat általánossá válik akkor egy viszonylag nagyobb fejlődési lépéssel, kialakulhat az új rendszer, amelynek közepes átlagos rendszerváltozata szignifikánsabban fejlettebb, mint az előző rendszer közepes ill. jó rendszerváltozata. A rendszerváltozat alapjaiban a jelen (a régi) rendszerrel azonos, a jó rendszerváltozat áll az új fejlettebb rendszerhez a legközelebb, de nem azonos azzal.

Legalább 10-15 alapvető fő jellemzője (elvek, mechanizmusok, módszerek, főtörvények) van egy történelmi rendszernek. Minden alapvető fő jellemző tovább osztható 7-10 további fő jellemzőre, variációra, vagyis összesen kb. 100 fő jellemzője van a rendszernek. Tulajdonképpen elvileg egyenletesen is fejlődhetett volna a rendszer, ekkor a rendszerek kijelölése, hasonlatos azon problémához, mint amikor az egyenletesen mélyülő vízbe mégis ki kell tenni határmegjelelő táblákat. Eddig tart a kisvíz, eddig tart a közepes víz, innen a mélyvíz, stb.. Az eddigi rendszerfejlődés azonban két ok miatt szakaszos. Az egyik ok a hullámlépcsős, válságvölgyekkel szabdalt fejlődés. A másik ok, az hogyha a jellemzők többsége nem lép át egy bizonyos változási határt akkor a visszarendeződési jelenség (negatív kölcsönhatás) érvényesül. Ha pedig a jellemzők többsége átlép egy bizonyos határt, akkor a pozitív kölcsönhatás érvényesül, vagyis ugrásszerűen (exponenciálisan) nő a változás.

A fejlődés és egyben a viszonylag fejlettebb rendszerek néhány alapvető fő jellemzője szerintem. 

Ne legyen semmilyen értelemben (sem felső, uralkodó, sem elnyomott, alsó) kiváltságos réteg.

Az emberek megítélése, érvényesülése, életszínvonalának szintje a társadalom számára hasznos munka alapján történjen, de ez is arányosan elosztva. (Az aránytalan elosztás egyszerűen: az első helyezet milliárdokat kap, az utolsó (aki pl. az ezredeik) pedig őt évi kényszermunkát kap. Ez tehát az aránytalan elosztás, ebből ki lehet következtetni mi az arányos elosztás.)

Az állam szerepe népet szolgáló és ne vezetést szolgáló legyen, és optimális nagyságú (se túl nagy se túl kicsi) legyen.

A törvények a tisztességet, becsületet szolgálják, és akadályozzák meg a másnak ártást.

A külföldi országok, népek viszonylatában se legyen sem nyílt, sem rejtett kizsákmányolás, leigázás.

Egy magasabb szintű munkaszervezettség és általános szervezettség.

Egy magasabb szintű természettudományos technika állapot, amely szolgálni tudja a magasabb életszínvonalat, a szükségletek kielégítését.

Egy magasabb színtű társadalomtudományos állapot.

A nép (bármely ember) érdemileg is képes legyen saját életébe és saját közösségének életébe, beleszólni.

Az igazságosság, biztonság, önrendelkezés szükséglete, továbbá az egészség, a tudás, az egészséges környezet és az anyagi jólét szükséglete is magasabb szinten legyen kielégítve.

A nemzet a társadalom egyre nagyobb hányada éljen jól, egyre jobban minden tekintetben, úgy hogy közben a jövő generációinak a még jobb élete is biztosított legyen.

Stb..

Tehát az érvényes elvek, törvények, mechanizmusok módszerek olyanok, hogy a felsoroltak magasabb szinten valósulnak meg, akkor egy fejlettebb rendszerről, van szó. Ha alacsonyabb szinten valósulnak meg akkor egy elmaradottabb rendszerről van szó. A fejlettebb rendszer csak egy viszonylagosság. Hiába fejlettebb egy rendszer, ha az stagnál. Ha egyértelműen kitűnik, jobb is lehetne helyzet, a jelen rendszer már nem tudja kielégíteni az ésszerű elvárásokat. A jelen rendszer már nem tud előrelépni a problémák megoldásában, sokasodnak mélyülnek a válságok. A jelen rendszerben már ez emberek többsége elégedetlen, rosszul érzi magát. Ezen esetekben a fejlettebb rendszer, mégis kvázi fejletlen elmaradott rendszer.

A rendszerfejlődésnek még messze nincs vége.

A hullámlépcsős rendszerfejődéssel, D/1, D/2 ábra, amely szintén kirajzolja, meghatározza történelmi rendszereket és azok alakulását, az  utolsó „A rendszerfejlődés, kiegészítés, összefoglalás” c. tanulmányrészben foglalkozom.

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. Az ABC jelű ábrák táblázatok. D. jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.  

A jelenlegi társadalomtudomány, ill. politika alacsony szintjét jelzi, hogy még csak nem is ilyen kategóriákban gondolkozik, hogy feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, stb., hanem két kategóriában, ez a diktatúra, és a demokrácia. Ráadásul ez a két kategória is rendkívül pontatlan és következetlen. Diktatúrának nevezik pl. a brezsnyevi szocializmust, és nem nevezik annak pl. a feudalizmust. Ez egy elképesztően alacsony szint, meg sem próbálják a diktatúra, vagy demokrácia szintjét megállapítani. Két kategória mikor az öt is kevés, ez elképesztő.

Ezt az elképesztően alacsony szintet tetézi az a felfogás, hogy jelenleg elértük a teljes demokráciát, a legmagasabb szintet. Vagyis feltételezik, ha ezer évig még fennmarad az emberiség, akkor ezer év alatt lényegében nem fog változni semmi, ezer év múlva is a jelenlegi államkapitalista rendszer lesz. Ez nemcsak ostobaság, de az emberiség lebecsülése, kimondása annak, hogy fejlődésre képtelen.  Valószínűleg egy feudalizmusban élő ostoba ember sem tudta elképzelni, hogy egyszer jön majd egy kapitalizmus, egy államkapitalizmus, ezért ő is azt gondolta, hogy az adott rendszer a végtelenségig eltart majd. Ha pedig ez az ember úr (arisztokrata) volt, akkor ráadásul érdekeivel ellentétes volt (van) a lehetséges fejlődés propagálása.

Az én felfogásom ezzel merőben ellentétes. Szerintem még az ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalista, stb. rendszerek, mint kategóriák is, már-már túlzott leegyszerűsítések. Igaz viszont, hogy néha szükség van a leegyszerűsítésekre. Másrészt a rendszerek fejlődése csakúgy, mint az általános fejlődés, mint többek közt a természettudományos technikai fejlődés szinte végtelen. Jelenleg a fejlődésnek, nemhogy a végén, de az elején tartunk. Szerintem a fejlődés a lehetségesnek a 40%-nál tart. Az biztos, és talán ezt az elvakultabbak is elfogadhatják, hogy jelenlegi fejlettség nem érte el a lehetséges fejlettség 75%-át. Maradjunk azonban a valószínűbb 40%-nál. Ebben az esetben az ősközösségi mondjuk a 20%-nál tartott, a rabszolgatartó rendszer a 15%-nál tartott a feudalizmus a 23%-nál tartott a klasszikus kapitalizmus a 32%-nál tartotta jelenlegi államkapitalizmus 40%-nál, a jelenlegi kínai szocializmus pedig mondjuk a 38%-nál tart. Ezen belül mondjuk X ország 1800-ban 33,8%-nál tartott, Y ország 2000-ben 38,7%-nál tartott. A számok nem pontosak, csak a differenciáltabb látásmódra akartam rávilágítani. A további sok száz oldal többek közt erről a differenciálásról szól. A lényeg az, hogy a rendszereket sok szempontból kell elemezni és az összesített értéket egy legalább százas skála mentén kell elhelyezni. Az elhelyezés kiindulása pedig az, hogy a fejlődés szinte végtelen és jelenleg csak az elején járunk.

Mi a tényleges demokrácia?  Az előző logikából kiindulva a jelenlegi rendszert nem is olyan soká (30-50 év) követni fogja egy fejlettebb demokratikusabb rendszer. Persze ennek az a feltétele, hogy ne legyen világpusztulás. Ha viszont nem gondolkozunk demokratikus fejlődésben, akkor könnyen lehet világpusztulás. Miért 30-50 éven belül, ill. mi az a világpusztulás, ezekről más fejezetekben szólók.  A rendszertényezők taglalásából kiderül, hogy milyen lesz, pontosabban milyennek kellene lenni ennek a jövőbeli demokratikus rendszernek. Az előrelátás viszont csak kb. ötven évre terjedhet ki. Az ötven év nemcsak az előrelátás, de a gyakorlati megvalósítás határa is. Pontosabban, jó esetben ötven évbe, ekkora -  a következő fejezetekbe vázolt -  fejlődés fér bele. Ezt az ötven év alatt, jó esetben létrejövő, demokratikusabb rendszert nevezem én tényleges demokráciának. Ez a név abból ered, hogy a jelenlegi rendszert demokráciának nevezik (a teljes demokráciának), holott ez messze áll attól. Azért adtam ennek a jövőbeli jóval demokratikusabb rendszernek a tényleges demokrácia nevet, hogy jelezzem, nem a jelenlegi, de az lesz a tényleges demokrácia. Ugyanakkor pontatlan ez a név, mert megint csak arra utal, hogy az ötven éven belül létrehozható demokratikusabb rendszer már teljes demokrácia lesz. Szó sincs erről, az még mindig csak részleges demokrácia lesz, hiszen a fejlődés nem áll meg a jövő rendszerét is követni fogja egy annál még demokratikusabb fejlettebb rendszer. A következő fejezetekből remélem az is  kiderül, hogy demokratikus fejlődének milyen hatalmas lehetőségei vannak. különböztessük meg tehát tényleges demokráciát, a teljes, optimális demokráciától.

Nem demokrácia és diktatúra a két kategória, hanem különböző és sok szintű (10, 15…., 20…., 25…., 30., 32..,  35.., 38.,  40., 42..., 45…., 50…., 55, stb. százalékos ) demokrácia volt, van, és lesz. Mivel a fejlődés elején járunk a teljes, az optimális (ideális) demokrácia még igen messze van. Kijelenthető, hogy nem is demokratikus, de különböző diktatórikus szintek voltak vannak és lesznek még egy jó ideig. Bár ez két fogalom gyakorlatilag ugyanaz: demokratikus szint diktatórikus szint.

Kényszerűen az átláthatóság miatt azért a rendszereket (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus) gyakran kategorizálom.

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). D jelű ábrák. A/ a jelű ábrák. Speciális rendszertényező. 

A fejlődés céljait (tényezőit) nevezhetjük a legfőbb céloknak is.

A fejlődési tényezők nemcsak a jövőre vonatkoznak, hanem az adott szintjük meghatározza az adott rendszer jóságát.

Kétségtelen a bőség zavarával küszködik az ember, ha a fejlődés céljairól, tényezőiről van szó. Természetesen a leglényegesebb tényezőket kell kiválasztani, az összegezés logikája mindig a lényeg kiválasztása.

Idézném a legfőbb célt: minél több ember (és állat is) éljen egészséges, igazságos jó, kellemes, boldog életet. E célt a gondolkodástan c. fejezetben állapítottam meg és el is magyaráztam, hogy mit értek alatta.

A leglényegesebb célokat itt másként fogalmazom meg. Kétségtelenül sokféle megfogalmazás lehetséges, szerintem az én megfogalmazásaimat, megállapításaimat össze lehet illeszteni.

Az eddigiekből is kiderülő, a D/1 ábrán is szereplő leglényegesebb, célok, tényezők:

Mindenki (többség) szükségletének (növekvő) kielégítése. Mindenki a többség szükségleteinek (lelki, minőségi-anyagi, anyagi-tárgyi), arányos, harmonikus, igazságos, egyre magasabb szintű kielégítése. Megjegyzés külön választottam a szükségletek mennyiségét a szükségletek arányától, érzékeltetve, hogy hiába van az egyes, vagy akár minden szükséglet kielégítve, ha az arányok nem jók. Másképp fogalmazva: boldogabbak az emberek abban a rendszerben, ahol a szükségletek mennyiségileg kisebb mértékben vannak kielégítve, de azok arányai helyesek, mint abban a rendszerben ahol ennek az ellenkezője igaz.

Másképp fogalmazva: fejlődés, ha az emberek egyre boldogabbak lesznek, mert szükségleteik egyre nagyobb mértékben, és egyre arányosabban vannak kielégítve. Ezek az emberek harmonikusabb életet tudnak élni, ezért lesznek boldogabbak.

Mindenki (többség) szükségleteinek igazságos, arányos kielégítése. Megjegyzem itt is beszélhetünk arányosságról de az más arányosság, mint az előzőkben említett arányosság. Itt arról van szó, hogy a szükségletek igazságosan és arányosan legyenek kielégítve. Vagyis mindenki a saját hasznos munkájának, vagy károkozásának arányában kapjon a szükségletekből. Illetve az arányosság ebben az esetben azt jelenti, hogy az emberek közötti különbségek, ne csak igazságosak legyenek, de nem legyenek túlzók megalázóan nagyok. Hiába vannak egyes rétegek csoportok szükségletei igen magas fokon kielégítve ha a többség szükséglete alacsonyszinten van kielégítve. Hiába vannak a szükségletek magas fokon kielégítve, ha egy jelentős csoportnak, kisebbségnek igazságtalanul igen alacsonyszinten vannak kielégítve. Jobb élni egy viszonylag szegényebb de igazságosabb emberséges országban, mint egy gazdagabb de igazságtalan embertelen országban.

Fejlődés, ha az emberek többsége egyre értékesebb, egyre értelmesebb erkölcsösebb, és egyre nagyobb akaratszabadsággal rendelkezik. Egyre magasabb színtű világnézettel (jó erkölcs, jó értékrend, jó felfogás) rendelkezik és egyre magasabb szintű társadalomtudományos ismeretekkel, rendelkezik.

Mindezzel együtt az emberek (többség) egyre önzetlenebbé válnak. Ugyanakkor az emberek önálló akaratszabadsága, egyénisége is bővül, nem alakul ki a hangya ill. katonatársdalom.

Fejlődés, ha az oktatott terjesztett világnézet és társadalomtudomány egyre magasabb szintű.

Fejlődés, ha társadalom egyre inkább demokratizálódik, a demokrácia szintje (a nép a többség közvetlen érdemi beleszólása, a többség életszínvonala jogai, a vezetés demokratizálása) egyre inkább emelkedik.

Fejlődés, ha a vagyoni és hatalmi hierarchia egyre arányosabb ( nem túl nagy) és igazságosabb.

Kérdés viszont fejlődés dinamikája, üteme. Erről más fejezetben fogok elmélkedni.

Néhány egyszerű összefüggés.

A hitvány emberek (nem értékes emberek) rossz szükségleteinek kielégítése, nem fejlődés. A hitvány emberek rossz szükséglete az önzés, a felsőbbrendűség érzés, stb. tehát nem a többség szükséglete lesz kielégítve, csak egy uralkodó kisebbségé.

Magas színtű (oktatott terjesztett) világnézet, és társadalomtudomány nélkül nem jöhet létre az értékes ember.

Az értékes ember tartalmazza a tudatba beépült világnézetet, tudást. Külön tényező az oktatott, terjesztett tudás és világnézet, bár a kettő természetesen összefügg.

Demokrácia nélkül (nép többség érdemi beleszólása rendszer alakulásába, a szükségletek arányaiba), nincs arányos szükséglet-kielégítés. Demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia, mert a hatalmi hierarchia túl nagy és igazságtalan lesz. Demokrácia és arányos és igazságos hierarchia nélkül nincs megfelelő mértékű és arányos szükséglet-kielégítés, mert eleve két fontos lelki szükséglet az önrendelkezés és az igazságosság nem lesz kielégítve. Továbbá indirekt módón az alacsony szintű demokrácia minden többségi szükséglet kielégítést sok okból (pl. a vezetés „szükségszerűen” önző, népellenes fejlődésellenes intézkedései, törvényei) eltorzít és elgyengít.

Ugyanezért, demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia.

A legfőbb célok egyike: a világ alapvető egyensúlyai felé törekvés.

Jelenleg nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok, sőt, de erre még visszatérek. De mit is jelent, ha nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok? Azt jelenti, hogy akkor a kisebb egyensúlyok sem lehetnek rendben, szinte semmilyen egyensúly sincs rendben. Azt jelenti, hogy az egy igatag bizonytalan világ, olyan világ, amelyben könnyen kialakulnak válságok, válság-láncreakciók. Olyan világ, amelyben nem érzik jól magukat az emberek. De miért, sőt? Jelenleg nemhogy az egyensúlyok irányában halad a világ, hanem pont ellenkező irányban halad, távolodik attól. Nem kell ahhoz matematikusnak lenni, hogy ezzel duplán növekedik az egyensúlytalanság.

Tehát akkor jöjjenek az alapvető egyensúlytalanságok, ill. egyensúlyok.

1. Nincs rendben gazdag fejlett világ, és a szegény fejletlen világ egyensúlya, túl nagyok a különbségek. A gazdag, fejlett világ (országokról van szó) át kell adnia erőforrásokat a középvilágnak és fejletlen, szegény világnak, hogy megfordítsa a különbségek növekedését.

Mi is ez az átadás. Meggyőzéssel és különböző nyomásgyakorlással (állami eszközökkel) való rábírása a szereplőknek, hogy csoportosítsák át az erőforrásaikat. Elsősorban, munka átcsoportosításról van szó, másodsorban pénz és fogyasztás átcsoportosításról van szó. A munkába természetesen beleértem, a szellemi munkát, az innovatív munkát. Ehhez pedig ilyen irányú tudomány és oktatás szükséges.

Hogyan kellene pl. ezt az átcsoportosítást megtenni. Pénzzel alig kell támogatni a fejletlen országokat. Inkább fogyasztási javakkal. De leginkább olyan innovációs támogatás szükséges, hogy az adott ország saját maga legyen képes az önálló innovációs fejlődésre, vagyis polgárai ne bérmunkások, ne segédmunkások legyenek. És persze úgy kell támogatni a fejletlen országokat, hogy az alábbi egyensúlyok felé haladjon.

2. Nincs rendben az egyének közötti vagyoni és hatalmi különbség. Túl nagy.  A gazdag és hatalommal rendelkező egyéneknek (elsősorban nagytőkéseknek) át kellene adni pénzt, fogyasztást a szegényebbeknek, és hatalom nélkülieknek.

Az átadás lényegéről már beszéltem.

Hogyan? A hatalom átadása (átcsoportosítása) elsősorban a közvetlen demokrácia útján történhetne.  A vagyon átadása (átcsoportosítása) pedig a hasznos munka arányában megszerzett jövedelmek útján történhetne.

3. Az anyagi, tárgyi szükségletekre fordított munkát át kellene adni (át kellene csoportosítani) az igazság (igazságszolgáltatás), a biztonság (többek között a közbiztonság, a munkabiztonság, stb.), valamint az önrendelkezés szükségletének kielégítésére. Tovább az anyagi, tárgyi szükségletek kielégítésére fordított munkát át kellene csoportosítani az egészség, a természetóvás (környezetóvás) a tudás, a kultúra (színvonalas szórakozás) szükségletének kielégítésére. Mivel túl sok az anyagi tárgyi szükségletre való termelés. És ezzel túl sok szennyezést, és szemetet termel az ember. Az igazságosság, biztonság, tudás stb. előállítása, fogyasztása sokkal kevesebb szennyezéssel, szeméttel jár.

És persze ezzel a fogyasztásnak is át kell strukturálódni. Hatalmas mértékben el van túlozva az anyagi, tárgyi fogyasztás, ebben még rengeteg tartalék van.

4. Az anyagi tárgyi szükségletekből kevesebbet kell fogyasztani (és termelni) és az így megmaradó pénzt, munkát a természetóvásra, a környezetóvásra, az ilyen irányú innovációra kell fordítani.

5. Mindez egy nagyobb és hatékonyabb államot jelent.  A munkát, a pénzt (adófizetés formájában) és a fogyasztást át kell csoportosítani, az állami munkára, állam által termelt fogyasztásra. Az igazságszolgáltatást, a biztonságot, az önrendelkezést, az egészséget, a tudást és részben a kultúrát is az állam (nem a piacgazdaság) tudja leghatékonyabban előállítani. Olyan állam szükséges, amely az árnyalt igazságszolgáltatással és elosztással szinte maximális igazságosságot tudja előállítani, de ezt úgy, hogy az állampolgárok idejét, munkáját (az ügyintézés csökken, az állam automatikusan jár el) nem veszi el. Ez nyilván az állami munka növekedését jelenti.

Ugyanakkor a magángazdaságnak (piacgazdaságnak, versenygazdaságnak) meg kell maradnia.

Megismétlem, ha ezek az lapvető egyensúlyok  nem jönnek rendbe (sőt egyre romlanak), akkor sehol sincs egyensúly, nincs fejlődés, csak egyensúlytanság van, és válság van.

Nem szabad, hogy a liberális frázisok elhomályosítsák az emberek gondolkodását. Fúj bürokratikus állam, az állam csak rossz lehet. A piacgazdaság mindent megold. Az anyagi, tárgyi magánvagyon, a rendszer és az egyéni boldogság alapja. Stb.. Szóval ezeket a tévedéseket meg kell haladni.

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása.  D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A modell, mint hasonlat lényege az érthetőség. Ebben az esetben nyilvánvalóan, nem a valóságot akartam megjeleníteni. Több modell van, ez engem nem zavar. Egyik modell sem tökéletes talán ezek kiegészítik egymást, együtt már kiadják a valóság megértését.

Itt most elsősorban a rendszer szélesebb értelmezéséről van szó, ami magában foglalja az embereket is.

A rendszer egyik egyszerűsített modellje. A rendszer egy olyan összetett gépezet (szerkezet, organizmus) melynek a főbb egységei (szintjei) az alábbiak. Maguk az emberek ill. azok kialakult tudata (társadalomtudományos ismeretei, világnézete, stb.) Itt már használtam a hasonlatot, főalkatrész, nagycsavar, kiscsavar. Mondjuk a jelenlegi rendszert, hasonlíthatjuk egy gőzgéphez, vagy egy robbanómotorral hajtott gépkocsihoz.

Ha a rendszert mondjuk számítógéphez, hasonlítjuk, akkor a hardver, a szűken értelmezett rendszer. A szoftver, a társadalomtudomány, ill. vezetés programja. A felhasználó, ill. annak tudása, a lakosság.

További szintek: a „raktáron levő” (nem tudatosodott) oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletek, világnézetek.

Az emberi akarattól független szükségszerű tényezők halmaza. 

A rendszer, mint emberi akarattól függő elvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, szabályok, intézmények összessége. Valamint az oktatott terjesztett társadalomtudományos elméletek világnézetek nagyobb része ill. az oktatás, terjesztés (tájékoztatás) módszerei mechanizmusai, törvényei.

 A rendszer, mint a rendszertényezők halmaza. (A rendszertényezők meghatározása: a rendszer fejlődése érdekében a rendszerrel kapcsolatos, problémakörök, feladatok csoportosított egységei, ill. ezek magyarázatai. A magyarázatok természetesen kapcsolódnak az oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletekhez.)

Minden nagy egység további tényezőkből és azok még további elemekből, alkatrészekből áll. A nagy egységek, a tényezők és az elemek is részben szükségszerűen illeszkednek egymáshoz.

A rendszer következő modellje az átépülő ház modellje. Erről már szó volt, különösebbet nem szeretnék hozzátenni.

A harmadik modell a rendszer, mint úszó bárka. Talán ez a modell a legjobb ezért a jövőben főleg ezt a modellt fogom használni. Két okból képes ez leginkább modellezni a rendszerek változását. Egyrészt a rendszerek változása is egy folyamat, mozgás, amit egy mozgó tárgy talán jobban érzékeltett. Másrészt a rendszer nem egy országot, nem egy államot jelent. Az egy úton (középszéles úton) járó országok államok, az egymáshoz hasonló államok összessége. Ezt a helyzetet több bárka jobban érzékelteti.

A bárka egy ország rendszere.  Főbb részei: a vezetés, a  tisztikar és annak tudata ( világnézete elméletei, véleménye stb.). A kormánylapát-mechanizmus (döntéshozó mechanizmus). A hajtómotor, hajócsavar (a termelés a gazdaság, a természettudományos és technikai szint. Továbbá a matrózok a nép ill. annak tudata). A bárkaszabályzat (törvények szabályok).  A bárkán oktatott és terjesztett világnézet, társadalomtudományos ismertek. A tenger, amin halad több részre osztható, de erről majd később részletesen szólók.

A társadalmi –gazdasági rendszer további meghatározásai.

A rendszer, szélesebben értelmezve, (beleértve a társadalmi-gazdasági rendszert is) összetett szerveződés, organizmus, struktúra, szerkezet, rendezettség, stb., pl. egy élőlény is egy rendszer. Az élővilág, ill. annak egy körülhatárolható része is egy rendszer. Egy hivatal szerkezete, működése is egy rendszer. Egy összetettebb gépezet is rendszer. Egy korszerű, komfortos lakás is rendszer. A naprendszer is rendszer, és még lehetne folytatni. A rendszer az egymással összefüggő rendek (sorrendek, időrendek, egymásra hatások, fontossági rendek, stb.) rendje. A rendszer az aktuális ( rövid távú)  működés rendje és külön, vagy egyben a hosszabb távú időbeli változás ( kialakulás, változásirány, célirány, részleges átalakulások, megszűnés) rendje. A tervezett rendszereknek (a társadalmi-gazdasági rendszer mindenképpen az) van céljuk.

A rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer) mint egy közösség, egy állam, ország, nemzet.

A rendszer: az állam, az állami szféra, a magángazdaság, az egyéb civil kisközösségek, együttesen civil szféra, valamint az egyének, családok magánszféra összessége.  Ez egyben azt is megmagyarázza, hogy az állam miért nem azonos rendszerrel. Ugyanakkor ez inkább mennyiségi, termelés, pénzügyi megközelítés.

A rendszer, azon közösség, azon emberek melyek azonos szabályok, törvények, feltételek (rendszerint egy helyen) között él. Adott időben érvényesülő szabályokról, törvényekről van szó. Továbbá azon alapelvekről van szó, melyek a szabályok törvények erednek. Továbbá azon mechanizmusokról, módszerekről van szó, melyek az alapelvekből, szabályokból, törvényekből erednek. Azon közösség, mely az egységes törvények szabályok mellett egységes vezetésű, mely vezetés egy döntéshozó mechanizmusban működik.

Rendszer: végső soron azonos érdekeltségű emberek? Ez már megvitatandó meghatározás, erre még visszatérek.

Megjegyzem: A vezetés attól még vezetés marad, hogy a népréteg részt vesz benne.

Megjegyzem: általában akkor merül fel a rendszer kérdése, ha a felosztott vezetés vitatott, nem egységes, illetve ha egy időben ugyanarra a dologra két törvény is vonatkozik. Ilyenkor az alkotja a rendszert, amelyik törvény a gyakorlatban érvényesül.

Megjegyzem: a természetes és mesterséges tárgyi környezet, állapot (földek, erdők, gépek házak, stb.) csak másodlagos alkotórésze a rendszernek.

A rendszer, mint több közösség, nemzet, ország, állam. A vezetések és a közösségek (emberek) eltérők, de az alapelvek, a törvények szabályok, a módszerek mechanizmusok oly mértékben hasonlók hogy azonos kategóriába sorolhatók. Tehát különböző közösségek melyek kvázi, lényegében azonos szabályok, törvények, feltételek között élnek.

A rendszer, mint a jellemző, uralkodó elvek, mechanizmusok módszerek, hierarchiák, jellegek, stílusok, törvények, szabályok, szükségletek, szükséglet-kielégítések (termelés-fogyasztás) célok, feladatok, valamint a terjesztett, oktatott világnézetek és társadalomtudományos elméletek, elvek, valamint az érvényesülő vélemények összessége, amelyek meghatározzák a rendszerben élő emberek életét.

A rendszer az alrendszerek, mint gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, döntéshozó rendszer, jogrendszer, szociális rendszer, oktatási rendszer, stb. összessége.

A rendszer, a rendszertényezők, és azok gyakorlati megvalósításának összessége.

Rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer): a közös, azonos hálózatokban (pénz, termék, energia, jogi, irányítási, közlekedési, stb.) élő emberek közössége.

A rendszer a rendszermodellekhez hasonló valóság.

Rendszer, társadalmi-gazdasági rendszer: az azonos gépezetben élő, az megalkotó, és működtető emberek közössége és maga gépezet.

Rendszer: az, azonos nagy házat építő emberek, ill. abban élő közössége, ill. maga a ház.

Rendszer: az azonos bárkán utazó emberek közössége, és maga bárka. 

A rendszer, egy ország egy nemzet politikai, gazdasági berendezkedése, és élete.

A rendszer, a vezetés, irányítás (politikai, gazdasági) elvei, mechanizmusai, módszerei stílusa, politikája, illetve az egész ország politikai helyzete, a nemzet, lakosság élete és annak keretei.

A rendszer történelmileg egy olyan útvonal, melyen több hasonló ország hasonló módón, hasonló úton halad az időben, ill. a fejlődésben. Ennek az útvonalnak kirajzolódnak a jellegzetes szakaszai, a kialakulása és átalakulása.

A rendszer egy fejlettségi (fejlődési tényezők), demokratikus, és szabályozási (alulszabályozottság-túlszabályozottság) szint, pontosabban annak az alsó és felső határa.

A rendszer az emberek (emberek többsége, lakosság) különböző, összetételű szükséglet-kielégítése, valamint legfőbb célok elérésének, bizonyos szintje, ill. annak mechanizmusai.

A rendszer az egymáshoz hasonló, alapvető tényezőkben egyező országok közössége.

A rendszer: a rendszerek jellemző szakaszainak és rendszerváltási szakaszok váltakozása, általában egy fejlődő irányban.

A rendszer egy túlzott kényszerű leegyszerűsítés, kategorizálás.

Szóval ez mind a rendszer. Azzal hogy megpróbáltam minden értelmezést felsorolni, és a különböző értelmezések közti összefüggésekre rámutatni, talán sikerül elkerülni a fogalomzavar problémáját. A különböző értelmezések között nincs lényegi különbség. További e tanulmány során szinte minden értelmezés felmerül.

Gondolkodástani szempontból a következőt tenném hozzá. Ugyanazt a dolgot többféle módón lehet megfogalmazni. Ugyanazt a dolgot többféle szempont szerint lehet megfogalmazni. Mindez nem jelenti azt, hogy a különböző megfogalmazások között ellentmondás legyen. Ugyanakkor az ellentmondások valóságos problémák. Az ellentmondások kizárják az igazságot. Én igyekszem elkerülni az ellentmondásokat.

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer, hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező. 

Ebből áll, pl. a gyártási technológia, a szerkezeti, működési szabályzat, az emberekre vonatkozó szabályzat, vagy a közlekedésre vonatkozó szabályzat pl. KRESZ.  A nagy rendszert is felfoghatjuk így csak hát sokkal nagyobb nagyságrendben, sok elvvel, mechanizmussal, módszerrel, szabállyal, stb. Egy fontos mechanizmus pl. a döntéshozó mechanizmus. Ez a hasonlat inkább egy üzemnek tekinti a rendszert.

A meghatározók, azonban az elvek. Persze, csak a komolyan vett elvek. Én ebben a tanulmányban sok olyan elvet elmondok, amely szerintem hiányzik a jelen rendszeréből és amelynek a jövő rendszerében szerepelni kellene. Csakhogy van itt egy bökkenő.  Csakhogy van itt egy bökkenő. Ugyanis ezen elvek a jelenlegi alkotmányban is szerepelnek. Aki ismeri az alkotmányt, az hamar rájön erre. Egyébként az alkotmányról részletesen jóval később lesz szó. Szóval a deklarált, a látszat jog tekintetében ezek az elvek már most is megvannak. Csakhogy nem valósulnak meg. Ezért már a tanulmány elején ki kell jelenteni, és kijelentem: az általam említett elvek megvalósítást azért tekintem a jövő feladatainak, mert ezek a jelenben gyakorlatilag nem érvényesülnek, tehát nincsenek. Én a pusztán deklarált, de nem megvalósult elveket, nem tekintem elveknek.  Elvek alatt, csak gyakorlatban megvalósuló elveket értem. Továbbá még azt elfogadom elvnek, ha az nem valósult meg, de a közlő egyértelműen megvalósítandó célként közli azt

A jelenlegi elvek nagyobb része azonban úgy vannak közölve, mint már megvalósult elvek, közben ennek fele sem igaz.

Az hogy a jelenlegi rendszer ennyire pofátlan, és megtévesztő, egyébként jellemző a jelenlegi rendszerre. Ez kérdés egyébként összefügg azon nézettel, hogy jelenlegi rendszer szinte tökéletes, csak kivitellel van baj. Ha belegondolunk, akkor ez egy maszlag. Ha rossz a rendszer, akkor az egészében, rossz. Azt, hogy a deklarált rendszer és valóságos rendszer ilyen messze van egymástól nem pozitívan kell beszámítani, hanem negatívan hiszen ez megtévesztés, manipuláció. Olyasmi ez, mintha hazudós emberre nem azt mondanánk: ez hazudós, tehát értéktelen. Hanem ezt: szegény ember nyilván jót akar csak nem sikerül neki, ezért néha az általa kifejtett jóakarata, nem áll összhangban a valósággal, de valójában jóember. Szóval ez utóbbi módon is lehet gondolkodni a jelenlegi rendszerről. Én mégis azt gondolom, hogy aki hazudik, és nyilvánvalóan érdekből hazudik, az nem jó ember.

Egyébként is a rendszer jóságát nem ez dönti el, a tanulmány végén egy fejezetben felsorolom, miért nem jó a jelenlegi rendszer. Pl., amely rendszer égisze alatt létrejött a világtörténelem egyik legaljasabb háborúja, az iraki háború, az nem lehet jó rendszer. Amelyik rendszerben (nem relatívan, hanem abszolút) legnagyobb (nagyobb, mint pl. a feudalizmusban, stb.) hatalmi, vagyoni hierarchia az nem lehet jó rendszer. Ahol világ pénzének fele 200 ember „zsebébe” van, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszer elnézi, sőt részben okozza, hogy milliárdnyi ember, köztük sok gyerek, éhezik, nyomorog, betegeskedik, és idő előtt hal meg, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszerben egyharmada a társadalomtudományos oktatás a szükségesnek, az nem lehet jó rendszer.  Ha egy rendszer elnézi, sőt jelentősen okozza, hogy az emberiség meglehetős valószínűséggel halad egy világkatasztrófa, ill. egy természeti összeomlás felé, az nem lehet jó rendszer. És ezt a felsorolást még hosszasan sorolhatnám.

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

Az élőlények bárkája elindult az élet tengerén. Sodródott, ment amerre a víz vitte, a legerősebb sodrás a határozta meg útját. Ez volt a természetes út. A friss tengeri szél befújt a bárkába és elkezdődött a természetes fejlődés. Az érzelmek sokasodása, erősödése, az értelmesedés, a szükségletek növekedése, később az erkölcsösödés. A friss tengeri szél tartalmazza az élet, vagy lélek, vagy érzelem energiát, sokféleképpen nevezhető. Az evolúció, a természetes kiválasztódás a természetes út másik törvénye. A természetes kiválasztódás és a friss tengeri szél együtt határozza meg a természetes fejlődést. A bárka tehát a jó úton sodródott, a természetes útón, de ez az út is tele volt veszélyes sziklákkal, amelyeknek a bárka időnként nekiütközött, ez mindig megrázkódtatást jelentet a bárkában utazóknak. Bonyolult, szövevényes folyamatok következtében kialakult a gondolkodó ember. A gondolkodó ember már rendelkezett némi akaratszabadsággal. Ez még nem tudatos és nem is teljes akaratszabadság. Ennek következtében az ember elkezdte építeni a bárka motorját, először kezdetleges motort, az evezőlapátot találta fel. Az értelmesedés következtében irányítani is szerette volna bárkát, ezért elkezdte építeni a kormánylapátot és kormánylapát mozgató szerkezetet, egyszóval az irányítószerkezetet. Az értelmesedés további következménye, hogy friss tengeri szél hatása megmaradt, de az evolúció törvényszerűsége gyengült. Az önálló gondolkodás, az önálló akarat és az egymástól való tanulás viszont felerősödött. Vége lett a sodródásnak az ember akár tudatosan akarta, akár nem már részben önmaga irányította a bárka sebességét és a bárka irányát, és részben önmaga irányította a saját belső (érzelmi, értelmi, képességi, szükségleti, erkölcsi) fejlődését. Részben, mert a természetes sodródás azért megmaradt, de erről képes volt már letérni, képes volt ennél gyorsabban haladni.

Hozzájutott ahhoz a képességhez, hogy kikerülje a természetes út szikláit, és az optimális úton haladjon. Igaz arra is képes lett, hogy rossz irányba, haladjon a bárkával. Az optimális út tehát a természetes út tökéletesítése. Az optimális út, elsősorban a növekvő szükségletek megfelelő prioritású, arányos és növekvő kielégítése. Mondhatjuk az optimális szükségletek felé haladás. Másrészt az optimális tudáshoz, optimális igazságosság (erkölcs, jog), az optimális tulajdonságok (legfontosabb az akaratszabadság és egyéniség növekedése) felé haladás. A folytonos megújulás, jövőtervezés és demokratizálódás szintén az optimális út, illetve cél tényezője.

Az ember viszont arra is képes lett, hogy letérjen a természetes útról és a bárkát a tévedések hitványságok vizére, sőt még inkább letérve a válságok tengerére kormányozza.

Mennyi bárka volt, van? Mondjuk azt: sok bárka, minden népnek van külön bárkája. A bárkák azonban ugyanazon vizeken hajóztak ugyanaz a szél hatott az emberekre. Az alapvető törvényszerűségek tehát ugyanazok voltak, a véletlenszerű sziklák viszont különbözőek ezért a bárkák egy irányba tartottak, de szét is váltak. Ugyanis egy sziklának ütközés nemcsak megrázkódtatással jár, de el is téríti a bárkát. A bárkák azonban egymás mellett haladva egymásnak is ütköztek egymás útját is befolyásolták. Volt amikor, az egyik bárka a másikat hátráltatta, mert neki ütközött, de volt hogy egymást sodorták, a gyorsabban haladó magával ragadta a lassabban haladót. A bárkák egymásra hatása az idők folyamán erősödött és most is erősödik. Az erősebb bárka sodrása maga után húzza a gyengébb bárkát. Ugyanakkor kialakul egy sorrend is, a gyengébb bárkának nemcsak sziklákat kell kikerülnie, de az előtte haladó bárkát is meg kell előznie, ha ugyanazon az úton gyorsabban akar haladni. Másfelől a gyengébb bárkának sokkal nehezebb irányt változtatnia, mert az erősebb bárka sodrásában halad.

Az erősebb, nagyobb bárka az, amelyiknek erősebb motorja van, és amely területre nagyobb és több embert szállít. A nagyobb bárkának erősebb a sodrása.  A motort a természettudományos és technikai fejlődés illetve a gazdaság azon része határozza meg, amelyik ezzel összefügg.  Motorépítés közös tevékenység már rendszer kell hozzá. A motorépítéshez már technika szükséges. Mi határozza meg, hogy az egyik bárka utasai erős motort építenek, a másik bárka még most is evezőlapáttal küszködik? Kezdetben, az életkörülmények határozták meg, vagyis az, hogy milyen vizeken hajóztak. Amelyik bárka változatos vizeken hajózott, ahol természetes nyersanyagok, energiák bőségesen adódtak, ott sokoldalú motorépítés kezdődött. A motorépítést befolyásolta az egymástól tanulás is, vagyis az elszigeteltség is, és még sok minden. Később a motorépítést egyre inkább a bárkában élő emberek gondolkodása és az irányító rendszer határozta meg. Az erős motor azt jelenti, hogy a bárka a jó, de a rosszirányban is gyorsabban képes haladni, az irányt az irányítórendszer (kormánylapát-szerkezet) határozza meg. Képes egy bárka egyszerre jó és rossz irányba haladni?  Nem képes, de képes változatos úton haladni, ahol egyik időszakban ütközik a bárka a másik időszakban békésen, folyamatosan (viszonylag gyorsan) halad. Az ütközés fájdalmas, mert megráz, a békés haladás, az élmények sokasága miatt kellemes. Összességében az ilyen változatos út talán kellemetlenebb, mint a kiegyensúlyozottabb, de kevesebb élményt adó utazás, legalábbis a többség számára. A sok ütközés azt jelenti, hogy a bárka a tévedések, és hitványságok vizein hajózik, közel a válságok tengeréhez. A motor tehát fontos, de az irányító berendezés még fontosabb. A motorépítést a bárkán kívüli vagy a bárkán belüli törvények határozzák meg? Ezért különleges a természettudományos és technikai fejlődés, illetve a gazdaság ezen része, mert ezt a kérdést nem lehet eldönteni. Erre a problémára még visszatérek.

A bárkán kívüli, vagyis a természetes törvényszerűségek történések, a vizek, sziklák elhelyezkedése, a friss tengeri szél, a rendszertől részben független tényezők és azok törvényszerűségei határozzák meg. A természet, amit nevezhetünk Istennek is, meghatározta a törvényszerűségek tengerét, de választás az embereké, hol, milyen pályán hajóznak ebben a tengerben.

Van természetes emberi fejlődés, az érzelmek, képességek, értelem, szükségletek, erkölcs természetes fejlődés. A természetes képességek egyike a természettudományos megismerés és technikai fejlődés képessége. Van természetes gazdaság, méghozzá többféle, és van a mesterséges gazdaság, és vannak a tévedésekre, hitványságokra épülő gazdaságok. A társadalomtudományoknak (erkölcs, igazságosság, jog, pszichológia, szociológia, gondolkodástan, történelemi fejlődés, stb.) beleértve a közgazdaságtudományt is megvannak a természetes törvényszerűségei, függetlenül attól, hogy az ember azt felfedezi vagy sem. A bárka többek közt azért tér le a természetes útról, mert az ember nem ismeri fel a természet törvényszerűségeit, tévedésből, hitványságból mesterséges törvényszerűségekben hisz, azok szerint cselekszik. A tévedések, hitványságok tengere tele van sziklával, a tévedések szikláival, a hitványságok szikláival, a problémák szikláival. Sőt - ezt az ember nem látja, mert a bárkán csak hátul van ablak, előre csak a bölcsek látnak – maguk a sziklák is az emberi tévedésekből, hitványságokból keletkeznek. A lényeg az, hogy ez a víz tele van sziklával, amelynek nemcsak neki ütközik a bárka, de ilyenkor az általában a rossz irányba, a válságok tengere felé fordul. A tévedések és hitványságok vizében még hat a természetes sodrás, amely a bárkát visszasodorná a természetes útra, vagyis hatnak a természetes törvényszerűségek. A tévedések hitványságok, rossz irányba hatnak, a természetes sodrás jó irányban hat. A bárka útját meghatározza a kormánylapát, vagyis az irányító berendezés, a sziklák, ütközések és természetes sodrás. Minél messzebb kerül a hajó a természetes úttól annál gyengébb lesz a természetes sodrás és annál több lesz a szikla. A rossz irány következménye az, hogy eléri a válságok tengerét, amelynek nincs iránya, csak a hatalmas hullámok dobálják a bárkát. A válságok tengere a háborúk tengere is, a bárkák vadul megütköznek. Igazi vihar ez, amelyből nehéz megszabadulni, és melyben szenvednek, meghalnak az utasok. Minél gyorsabb a bárka motorja annál nagyobb az ütközés a sziklákkal. Ez vonatkozik a természetes úton levő sziklákra és a tévedések, hitványságok vizében levő sziklákra is. Minél gyorsabb a bárka motorja annál gyorsabban hajt át a tévedések és hitványságok vizein, annál mélyebben szalad a válságok tengerébe. Igaz a gyors motor a helyes útra visszajutást is felgyorsítja. A gyors, jó motor, úton haladva gyorsabban eljuttatja bárkát egy optimálisabb állapotba. Minél gyorsabb a motor, annál kisebb kormány mozdulat elég az irányváltozáshoz. Minél gyorsabb a motor, annál nagyobb a veszély és a felelősség. A bárka sebessége nem végtelen, még ha az ideális úton halad, akkor sem, az ideális útnak is megvannak a maga határai.

A legfontosabb tényezőről, az irányítási rendszerről (kormánylapát-szerkezetről) eddig még nem volt szó. Az irányítási rendszer a társadalmi-gazdasági rendszer, vagyis a rendszertől függő tényezők összessége. Amikor kialakul az értelmes ember és a részleges akaratszabadság, akkor az ember kezdi el irányítani a bárkát, akár tisztában van ezzel, akár nem, akár kedvére van ez akár nem. Közben, akárcsak a motorépítés, az irányító berendezés építése is szinte automatikusan beindul. Az irányító berendezés alapja a vezető, illetve vezető csoport és annak akarata. Az elit vezetés akarata és intézkedései irányítják jelentős részben a bárkát. Az irányító berendezés azonban azt jelenti, hogy a középvezetésnek és a népnek is lesz némi beleszólása vezetésbe.

Még érzékletesebb a hasonlat, ha hozzáteszzük: a vezetés fent van a napfényes kapitányi hídon. A középosztály egy része (a felsőközéposztály) a szintén jó helyzetű fedélzeten van, a másik része az alatt van, és a szintén széles soktagú alsó réteg valahol a bárka mélyén sínylődik. A vezetésnek nincs rálátása a legalsó rétegre, és az empátiája is korlátozott, mivel hatalmas a helyzeti különbség.

Az irányító berendezés emellett egy törvényi, intézményi, tájékoztatási rendszer.  Ez a rendszer, ami az idő haladásával szükségszerűen egyre összetettebb lesz, mert gyarapodik a népesség, gyarapodik a vagyoni tömeg, és mindezzel arányosan nő az irányítandó tömeg is. Az irányítási rendszer elemei: a vezetés szükségszerű tulajdonságai, a vezetés érdekei és intézkedései. Általában az emberek, a többség, a nép tulajdonságai és felfogása. A törvényi és intézményi rendszer. Természettudományos és technikai képességet, kíváncsiságot) a friss tengeri szél hozza, de az irányítási rendszer gyorsíthatja, vagy lassíthatja a motorépítést. Továbbá az irányítási rendszer dönti el, hogy a természettudományos technikai fejlődést mire használja fel.  Tehát együttes meghatározás működik: rendszer és rendszertől részben független tényezők közösen határozzák meg a motorépítést.   Az irányítási rendszer befolyásolja az emberek általános tulajdonságait, felfogását (érzelmi, értelmi, szükségleti erkölcsi) is. Egyrészt a friss tengeri szél határozza meg az emberek tulajdonságait, felfogását, másrészt a rendszer által létrehozott oktatási, tájékoztatási rendszer, megint csak együttes meghatározásról van szó. Nemcsak a bárkának van természetes, ideális, illetve természetellenes, rossz (tévedések, hitványságok vize) útja, hanem az emberek belső (érzelem, értelem, szükséglet, erkölcs) fejlődésének is megvannak ezen útjai. Sőt a két rendszertől részben független hatás természetesen összefügg, nagyrészt átfedi egymást.  Az irányítási rendszer, vagyis a kormánylapát határozza meg a bárka irányát, de a természetes sodrás is befolyásolja azt.  A törvényeket, intézményeket nem lehet ukmukfuk megváltoztatni, ehhez idő kell.  Az, hogy nem egyes emberek irányítanak, hanem egy réteg szintén azt jelenti, hogy az irányváltozáshoz idő kell. A rendszer lényege tehát a stabilitás, sőt a rendszernek van önregeneráló képessége. Viszont a vezetés szükségszerű tulajdonságait még nehezebb megváltoztatni.  Az idők folyamán egyre komplikálódott az irányítási rendszer, ami azt is jelentette, hogy a változásokhoz egyre több rendszertényezőnek kell egyidejűleg megváltozni. Ehhez vagy sok idő kell, vagy egyidejű sokrétű radikális változás. A bonyolult irányítási rendszer kialakulása részben jó, mert régebben az őrült uralkodó kilencven fokkal elfordította a kormánylapátot és a  bárka belerohant a válságok tengerébe. Mondjuk a bonyolult irányítási rendszer kizárja azt, hogy a kormánylapátot negyvenöt foknál jobban ellehessen forgatni. A bárka azonban így is beleszaladhat a tévedések hitványságok vizébe és haladhat a válságok tengere felé. Ráadásul az irányítási rendszer tehetetlensége következtében nem is olyan egyszerű visszafordítani a kormánylapátot.

Minél több elemből épül fel az irányítórendszer (kormánylapát szerkezet) annál nagyobb lesz annak tehetetlensége, ezt fokozza a bárka sebességéből adódó tehetetlenség, és a növekvő bárka tehetetlensége. Minél nagyobb a bárka annál tehetetlenebb. Ezzel szemben az irányító berendezés működőképessége - többek közt a demokratizálódás miatt - amely enyhén javuló tendenciát mutat. Továbbá valamennyire javult a gondolati előrelátás. Könnyebb kikerülni a sziklákat, ha előre látják, kikövetkeztetik azokat. Az igazi jelentősége azonban a természetes, ill. az optimális út megtalálása és az egész folyamat átlátása. A két hatás – irányítórendszer és gyorsaság tehetetlensége, valamint a működőképesség és előrelátás kiegyenlíti egymást, a bárka nem fog többet ütközni, mint a sodródás idején. 

 A történelmi tapasztalat, mégis az, hogy az idő haladtéval a bárka egyre gyorsabban jut el a válságok tengerébe. A helyzet a következő. A irányítórendszert csak kis  mértékben lehet elforgatni, viszont az egyre jobb motor miatt, bárka egyre gyorsabban halad. Ha kismértékben, folyamatosan elfordítják a kormánylapátot és a bárka gyorsan halad, akkor a bárka ívelten ugyan, de még gyorsabban eljut a válságok tengerébe, mint régebben mikor az őrült uralkodó élesen elfordította a bárkát, de az viszonylag lassan haladt. Úgy tűnik az előrelátás, csak annyira fejlődött, hogy a közeli sziklákat képes csak észrevenni az egész folyamatot már nem képes átlátni. A történelmi fejlődés tehát régebben szabálytalan éles fordulatokkal bővelkedő, de lassú haladás miatt kisebb kilengésű volt, míg a legújabb-kori a gyors haladás és az irányítóberendezés összhatása miatt egyre szabályosabb, egyre nagyobb amplitúdójú, egyre meredekebb szögű szinuszgörbékben halad előre. A történelmi tapasztalat is ezt bizonyítja.

Mitől tér el a bárka a helyes iránytól? Ez egy összetett folyamat. Nézzük először a helyes útra visszatérést, mert ez egyszerűbb folyamat. A válságok tengerén való hánykolódás minden réteget megvisel nemcsak a népet, de a középvezetést és az elitvezetést is. A tévedések, és hitványságok vize ugyanis a vezetést nem nagyon érinti, hiszen ők a jól szeparált kényelmes kabinjukban nem nagyon érzik a gyakori ütközéseket. A válságok tengere azonban őket is érinti. Ennek hatására a vezetés belátja, hogy az irányítási rendszer hibás az eddigi út téves volt. Ráébred arra, hogy a helyes út érdekében saját hatalmi és vagyoni igényeit is korlátozni kell. Ráébred arra is, hogy az irányító rendszer átalakítása és demokratizálódása nélkül nincs irányváltás. Mivel mindezt komolyan gondolta, nemcsak deklarálja, hanem intézkedéseket is hoz, ráadásul valós intézkedéseket és nem álintézkedéseket. A kormánylapát beáll a jó irányban és a bárka, viszonylag hamar eljut a jó út, a természetes út közelébe.  A jó (optimálishoz közeli)  utat azonban nem éri el, igaz már annak közelsége is felvirágzást okoz, prosperál a gazdaság, nő az életszínvonal, minden rétegnek nő a vagyona és hatalma mindenki elégedett. A kérdés az, hogy erről a viszonylag jó útról miért tér le folyton a bárka?  Egyrészt a jó út nem egyenes, állandó előrehaladás, állandó fejlődés, állandó erőfeszítés szükséges hozzá. Igaz megéri ez az állandó erőfeszítés, mert a tévedések, és hitványságok vizén hajózás árt a bárkának és a benne utazóknak is. Ezek kompenzálása még több energiát igényel, mint a jó úton maradás, a válságok tengerén természetesen mindez fokozottan érvényes.  A jó út egy állandó emelkedő, aki egyenesen halad, stabilizálja a helyzetet, az már viszonylag letér a jó útról és belemegy a tévedések válságok vizébe. Másrészt a  jó út, a természetes út, de ez még nem az optimális út. Az optimális úthoz ismerni kellene a természetes utat, annak buktatóit, mert akkor lehetne azokat elkerülni. Ez is - a társadalomtudományok ismereteinek hiánya - is hozzájárul a letéréshez. Harmadrészt az emberek főleg a vezetés elkényelmesedik, elbízza magát megint úrrá lesz rajta az egyébként a helyzetéből adódó túlzott hatalom és birtoklásvágy.  Negyedszer a vezetés éppen az előbb említett okok miatt a rendszertényezőket stabilizálja, holott a stabilizáció kizárja az állandó fejlődést, vagyis a jó úton maradást. Ötödször letérés oka döntéshozó mechanizmus hibája, és azon belül is több elem felsorolható. Hatodszor az igazságosság jog hibája és azon belül is sok elem felsorolható. Hetedszer az oktatás, tájékoztatás hibája és ezen belül is sok tényező felsorolható.

Mikor idáig jut a hajófenék mélyén kuporgó bölcs az elmélkedésben, mikor eljut a századik, elemhez, ami rossz irányba tereli a bárkát, akkor rájön arra, hogy itt egy soktényezős és nagyon sok elemből felépülő összetett rendszerről van szó. Ebbe a törvényi intézményi rendszerbe minden beletartozik, többek közt a társadalomtudományok fejlesztése, az oktatás, a tájékoztatás is. A bölcs ekkor jut el a prioritások fontosságának felismerésére. Minél több tényező elem van annál fontosabb a helyes prioritás és arányosság. Minél több tényező, elem van annál nagyobb bűn a felületesség. A bölcs tovább gondolkodva ráébred, hogy legnehezebb megváltoztatni a vezetés szükségszerű tulajdonságait. Az emberek jó irányú megváltoztatása talán valamivel könnyebb, bár ebben nagyon kevés a történelmi tapasztalat. Akkor viszont olyan törvényi és intézményi rendszer kellene, amelyik a lehető legnagyobb mértékben kiiktatja a vezetés szükségszerű tulajdonságait, és amelyik folyamatosan biztosítja az emberek jó irányú (ideális út) fejlődését. Ezek csak folytonos fokozatos demokratizálódással biztosíthatók. Továbbá biztosítja a folytonos megújulást, a folytonos fejlődést. Ha ilyen törvényi intézményi rendszer lenne, akkor a bárka nem térne le a jó útról, és az ideális út megtalálása is lehetővé válna. Igen ám csakhogy a vezetés nélkül nem lehet megváltoztatni a törvényi, intézményi rendszert. Erre legfeljebb akkor van esély mikor egy válsághullám után a vezetés is kijózanodik. Milyen jó lenne, ha nem katasztrófákkal lehetne megváltani a világot, ábrándozik a bölcs a bárka alján.

Most térjünk vissza motor és az irányító berendezés összefüggéseire. Melyik a lényegesebb melyik a meghatározóbb? Ha jó és erős a motor, vagyis magas fokú a természettudomány és a technika akkor gyorsan halad a bárka, és ha természetes netán az optimális úton halad, akkor az optimális szükséglet kielégítéshez, a testi, lelki jóléthez, sokkal közelebb kerül, mint egy lassú bárka. Például, hiába jár valakinek alanyi jogon a fogászati kezelés, ha fogorvosnak vésője és harapófogója van. Továbbá a gyenge motorú bárkát az erősebb motorú bárkák elsodorják, és sajnos általában éppen a rossz útra sodorják magukkal. Elsodorhatják, akár mint irányadó szövetséges, de elsodorhatják kiközösítéssel vagy más indirekt kényszerítéssel, akár erőszakkal is. Ráadásul a válságok és háborúk tengerében először a gyenge meghajtású bárkák fognak először elsüllyedni. Kétségtelen a gyenge motorú - fejletlen természettudománnyal, technikával és gazdasággal rendelkező – bárkák kénytelenek erős motort létrehozni, elsősorban erre koncentrálni. Viszont hiába van jó motorja egy bárkának, ha letér a jó útról. Például, hiába van fejlett orvostudomány, ha az csak felső osztálynak jár, a lelki szükségletekről nem is beszélve. Hiába van erős motorja, a tévedések, és hitványságok vize lelassítja, és állandó rázkódtatásnak teszi ki a bárkát, a válságok és háborúk tengeréről nem is beszélve. Hiába van erős motorja a bárkának, ha az emberek természetellenes rossz irányba fejlődnek. Ezek után döntsük el melyik a lényegesebb? A probléma abból adódik, hogy az erős motorú bárkák számítván a válságok, háborúk tengerére még erősebb motort, főleg még erősebb haditechnikát hoznak létre. Nem könnyű a válasz, én mégis azt mondom az erős motorú bárkáknak a fejlett országoknak, elsősorban a hibás irányító rendszerüket kell átalakítani, csak így lehet ezt az átkos körforgást megállítani. Amennyiben a fejlett országok az irányító berendezésüket korszerűsítenék (folyamatos demokratizálást és megújulást biztosító rendszer) akkor jó útra sodornák a többi bárkát. Amennyiben jó úton haladna a bárkák többsége, akkor létre lehetne hozni egy demokratikus világszövetséget, amelyik megfékezné az erős motorral, de rossz útra tévedt bárkákat. Ezért én azt mondom, ha az emberiség szempontjából, vagyis ha többségi felfogásból nézzük a történelmet, akkor a fejlett országokban az irányító berendezés reformja mindig is fontosabb volt és jelenleg is fontosabb, mint a motorépítés. Szerintem a fejletlen országoknak egyenlő arányban kell koncentrálni a motorépítésre és az irányító rendszer reformjára, a fejlett országoknak viszont elsősorban az irányító rendszer átalakítására kell összpontosítaniuk.

Az elit vezetés az irányító berendezés része, a középvezetés részben része, részben nem. Ezen túl, minden embernek van evezőlapátja kinek kisebb, kinek nagyobb, amivel képes evezni, - ez az egyéni és csoportos érdekérvényesítés a társadalmi vélemény, erkölcs és az illegális munka és gazdaság.  Van, akik a kormánylapáttal egy irányba eveznek, vannak, akik eltérő irányban, és vannak – kevesen – akik ellenkező irányban eveznek. Akik eveznek, azok valamennyire befolyásolják a bárka sebességét és irányát is. A kérdés: mennyire? A jóindulatú emberek - és talán ők vannak többségben, nem eveznek ellenkező irányba, csak jó irányba szeretnék módosítani a bárka irányát. Az önzést, a jóindulatot, illetve azt, hogy ki milyen irányt vél jónak, viszont már befolyásolja a rendszer, pontosabban az oktatási, tájékoztatási rendszer. Még a jó szándékú emberek is megosztottak a jó irány kérdésében. Kétségtelen, ha mindenki erőteljesen egy irányba evezne, akkor félig ellensúlyozni lehetne a rossz irányú kormánylapátot, melyet egy összetett rendszer irányít. Az emberek azonban megosztottak, és ez azt jelenti a bárka tulajdonképpen kis eltéréssel ugyan, de arra halad amerre a kormánylapát áll. Ez azt jelenti: nem elég, ha a többség becsületes és tisztességes, nem elég, ha többség jól és egyre jobban végzi a munkáját, nem elég, ha a többség értelmes és jóindulatú, nem elég, ha a többség jó irányba akar evezni, az irányítási rendszer rosszasága, ill. kormánylapát rossz iránya ebben az esetben is alapvetően rossz irányba tereli a bárkát. Hogyan érvényesül a rendszer a jóindulattal, a becsületességgel, stb. szemben, erről ezer példát felhozva külön tanulmányt lehetne írni. A rossz rendszer eltorzítja, korlátozza az egyéni jóságot.  Sőt itt van egy érdekes összefüggés. Az a többség, akik a bárkával egy irányban de eltérő szögben eveznek, nem az irányt fogják elsősorban megváltoztatni, hanem a bárkának adnak egy többlet meghajtást, főleg ha a kormánylapáttal ügyesen variálnak. Tehát a bárka nemhogy a jó irányba fordulna, de még gyorsabban halad a rossz irány felé. Ugyanakkor ez egy különbség: a lapátevezés, vagyis az egyéni, csoport, társadalmi vélemény, cselekvés, munka, stb., a meghajtást (természettudományos és technikai szintet és ezzel összefüggő gazdaságot) erősíti, viszont az irányt és az irányító rendszert nem nagyon befolyásolja. A tartós irányváltozáshoz mindenképpen hozzá kell nyúlni az irányító rendszerhez. Az irányító rendszert (kormánylapát szerkezet) mivel sok elemből, alkatrészből áll, ráadásul van egy önregeneráló képessége, csak radikális reformmal lehet átalakítani. A radikális (forradalmi) rendszerváltoztatásnak sok hátulütője van: küzdelmes, szenvedéssel járó, ráadásul bizonytalan.  Az irányító rendszer átalakítása lehetséges akkor is, ha a vezetés kijózanodva, önkorlátozva viszonylag egységesen akarja azt. Ez a típusú rendszerváltoztatás, csak nagy válságok után jött eddig létre.  A harmadik, legkevesebb szenvedéssel járó és legbiztosabb mód: egy folyamatos megújulásra és demokratizálódásra képes rendszer létrehozása.

Miért tartozik a természettudomány mindkét - a rendszertényezők és a rendszertől részben független tényezők – kategóriába, és miért tartozik a társadalomtudomány csak a rendszertényezők csoportjába? Mi a különbség a két tudományág között? Az előbb vázolt kormánymechanizmus az egyik különbség. Másik különbség a tévedések különbsége. A természettudományos tévedés egyértelműen kiderül és a természettudományos tévedés nem képes befolyásolni a természet törvényszerűségeit. Ha a repülőgép jól van megszerkesztve, ha követi a természet törvényeit, akkor repül, ha nem, akkor lezuhan.  A hibás társadalomtudományi konstrukció egyrészt nem biztos, hogy azonnal lezuhan, lehet, hogy egy ideig elevickél a bárka, csak azután sodródik a válságok tengerébe. Másrészt ezt a sodródást meg lehet magyarázni, mert a társadalomtudományok – társadalompszichológia (szociológia), gondolkodástan, erkölcstan (igazságosság-tudomány) jog, közgazdaságtudomány – folyamatai összetettebbek és nem olyan egyértelműek, mint a természettudományos folyamatok. A téves elméletet a gyakorlat, többek közt az időeltolódás miatt, nem cáfolja. Így a téves elméletből „működőképes” gyakorlat lesz. Míg a természettudományos tévedések nem befolyásolják a természet törvényeit, addig a társadalomtudományos tévedések valamennyire befolyásolják a társadalomtudományok természetes törvényeit. Más a visszahatás, de más a hatás is, és ez a harmadik különbség. A fejlett országokban, rendszerekben a viszonylag fejlett természettudományos szint mellett egy csökevényes, elmaradott társadalomtudományos szintet találunk, amely annak tulajdonítható, hogy az irányító rendszer a természettudományos és technikai fejlődést nem tudta és nem is akarta jelentősen befolyásolni, míg a társadalomtudományos fejlődést tudta és akarta is befolyásolni. A természettudományos fejlődést az újkortól inkább segítette, a társadalomtudományos fejlődést gátolta és torzította a rendszer. A téves elméletek, vagy szándékos félrevezetések nem a társadalomtudományból következnek, az elit vezetés találja ki, vagy választja ki azokat. A „társadalomtudósok”, mint kollaboránsok, továbbfejlesztik, megmagyarázzák, tudományos köntösbe öltöztetik a téves elméleteket. A társadalomtudomány és a rendszer tehát erősebben kapcsolódik a fejlettebb országokban egymáshoz, mint a természettudomány és a rendszer.

Lassan végére érek a mesémnek. Remélem most már egy kicsit világosabb, mit nevezek én szükségszerű tényezőknek. Ilyen pl. a négy út (természetes, optimális, tévedések és hitványságok vize, válságok tengere) törvényei, a természetes sziklák, a friss tengeri szél, amely magával hozza természetes emberi fejlődést. A rendszertényezők viszont az embertől, az ember akaratától függnek. A rendszerényezőkkel tovább lehet javítani a természetes utat, de el is lehet rontani azt. A bárka vagy a jó úton halad, vagy még jobb úton, vagy rossz úton és még rosszabb úton. A jó és a rossz út azt jelenti, hogy jól vagy rosszul érzik magukat az emberek ezrei milliói, milliárdjai, Ez felveti a felelősség kérdését, és a felületesség bűnének kérdését. Az optimális, optimálishoz közeli jó út szűkebb, a rossz utak szélesebbek. Minden nép, közösség, ország (mikor mi) egy bárka, de bárkák nagysága és a bárkán belüli szerveződés változó. A bárkák összenőhetnek, de a fordítottja is lehetséges. Vannak bárkák, amelyek hasonló, de nem azonos úton, haladnak, mondjuk ez az út egy rendszer következménye. Más bárkák lemaradnak, megint mások más utat választanak. A szocialista rendszer egy másik út. Több rossz út van az egyik viszonylag rosszabb, a másik viszonylag jobb út. A bárkák iránya menetközben is változhat. A kapitalista rendszer kanyarog egy ideálistól eltérő úton a szocialista rendszer szintén, de egy másik úton. A bárkák útja remélhetőleg még több ezer évig tart.  Sokféle tévedés, hitványság lehet. A bárkák haladását nem egymáshoz kell mérni, hanem az optimális úthoz.

A szocializmus, mint a bárka útja. Az orosz ill. később a kínai bárka valahol a klasszikus kapitalizmus kezdeti szakaszában járt ahol még sok feudális elem volt. A szocializmus kezdeti szakasza a marxizmus-leninizmus mesze volt a tökéletes úttól, de inkább jó irányba kanyarodott, mint rossz irányba. Azután jött a sztálinizmus, ami tévedések hitványságok vizére vezette a bárkát. A következő szakasz a hruscsovi, brezsnyevi szakasz, ami kicsit elfordult a jó irányba, de még alapvetően rossz irányba haladt. Ezután jött Gorbacsov, aki még jobb irányba akarta vezetni a szovjet bárkát, de megbukott és a bárka rátért a kapitalista útra. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a klasszikus kapitalizmus helyett a brezsnyevi szocializmus útján haladt. A kínai bárka egy darabig hasonló úton haladt, mint a szovjet bárka, viszont nem tért rá a kapitalista (kezdetleges államkapitalizmus) útra. Úgy látszik, hogy a jó út felé elkanyarodást folytatta és jelenleg inkább jó irányba halad, mint rossz irányba. A szocialista rendszer, a szocialista út tehát élő rendszer, élő út. A világ legnagyobb országában, Kínában szocializmus van, és úgy tűnik viszonylag jól halad ez a bárka, mindenesetre a gazdasági növekedés jelentős. A kapitalista országok bárkája felülről a jó oldal és elölről, fejlett pozíció felöl halad rossz irányba, és lassan, a Kínai bárka alulról és hátulról halad viszonylag gyorsabban és jó irányba. Lehet, hogy az államkapitalista bárka még közelebb van az optimális úthoz, de a tendencia ellentétes irányú.  Persze Kínáról ezen a vidéken nagyon keveset tudunk, ez is jellemző a tájékoztatásra.  

Eddig tartott a bárka modell vázlatos leírása.

Persze mint általában a modellek ez a modell sem tökéletes.

Elég nehezen meghatározható hogy mit jelent egy bizonyos bárka. Pl. az Európai Unió egy bárka vagy sok bárka? Pl. egy országon belüli kommunista jellegű vallási csoport, mely összességében más rendszerben működik vajon egy külön kis bárka?

Továbbá itt van az ingázás, vagy a kettős állampolgárság. Az ingázás alatt a vendégmunkásokat értem, akik az egyik országban (rendszerben) dolgoznak a másik országban (rendszerben) élnek. Említhetném azonban a külföldön tanuló diákokat is. A jövőben létrejöhet hogy a lakosság nagyobb része több rendszer tagja? Egyik bárkából (rendszerből) át lehet csónakázni a másik bárkába (rendszerbe, ettől még a rendszerek fennmaradnak.  Fennmarad a törvényhozó mechanizmus a jogrendszer. Más tényezők viszont egy tömeges földrajzi fluktuáció kialakulásával kérdésessé válhatnak, mint pl. a világnézet. Kérdés az is hogy adott egyénre vagy csoportra melyik rendszer hat. 

Ez a tanulmány az 50 éven belüli változásokat képes csak követni. Nekem másokkal ellentétben nem célom hogy örök érvényű tanokat hirdessek. 50 éven túl valóban jöhetnek olyan változások, remélem, hogy jönnek is, amelyek ezt a tanulmányt elavulttá tehetik. 50 éven túl megváltozhat közösségek struktúrája, vagy bekövetkezhet az említett tömeges fluktuáció, de csak ötven éven túl. Minden lehetséges számítás szerint ötven évig nem történik alapvető változás, sem a közösségek struktúráját sem a tömeges fluktuáció terén. Alapvetően fennmarad a jelenlegi közösségi struktúra, az országok nemzetállamok szerinti tagolódás. Ugyanakkor legnagyobb valószínűséggel erősödik a globalizálódás és kialakul egy erősebb világszövetség, de nem alakul ki a világállam. Létrejöhetnek különböző uniók, szövetségek de a nemzetállamok fennmaradnak, tehát az alapvető közösségi struktúra ebben az irányban sem változik szignifikánsan. Pontosabban úgy fogalmazok, hogy amennyiben nem alakul ki egy világkatasztrófa akkor ötven éven belül legfeljebb elindul az alapvető közösségi struktúraváltozás, de ez világviszonylatban nem ér el egy szignifikáns szintet. Ötven éven túl azonban valóban sok érdekes változás következhet be elég sok a lehetséges variációk száma. Erről majd egy másik elméleti rendszertényező fog szólni. Ennek címe: a lehetséges közösségi struktúrák és azok változásai.

A bárka modell szerint egy rendszerváltozat, egy bárka. És a közel azonos irányba haladó, (azonos irányító-szerkezettel rendelkező, a kormánylapát nagyjából azonos irányba áll) és egymás sodrásában mozgó bárkák alkotják a nemzetközi (történelmi) rendszert.

Más modellek szerint a rendszer egy gépezet vagy épület. E modellek szerint a rendszer egységes egy irányba halad, ill. egy szerkezet. Az egyik szerkezeti elemnek illeszkedni kell a másik szerkezeti elemhez, különben összeomlik a szerkezet. A gépezetben az egyik fogaskeréknek illeszkedni kell a másik fogaskerékhez, különben nem működik a rendszer. Ugyanakkor a rendszer rendszertényezőkből épül fel. Elképzelhető hogy az egyik rendszertényező fejlett, jó a másik fejletlen rossz? Elképzelhető egy vegyes rendszer? Valamekkora eltérés persze lehet a különböző rendszertényezők jósága között, de azért az illeszkedés törvénye is igaz. A bárka nem haladhat egyszerre két irányba.

Figyelem a nagy tanulmány (Társadalomfejlődés, Társadalomkritika, Társadalomismeret)  7. 8. 11. 12. 14. 15. tanulmányrészei itt találhatók: https://sites.google.com/site/tarsadalomkritika/