Embedded Files
10. tanulmányrész: TUDOMÁNY OKTATÁS TÁJÉKOZTATÁS
Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció (tudatalakulás 4)
A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Az A/5, D/0 ábra és más ábrák.
Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):
A társadalomtudományok és azok oktatása. Általában az oktatás. Rendszertényező.
A természettudományok és azok oktatása. Rendszertényező.
A köztájékoztatás, a politikai tájékoztatás.
A közszolgálati tájékoztatás és a pozitív manipulációtudomány. Összevont rendszertényező.
A közszolgálati tájékoztatás és általában média. Rész-rendszerényező.
Általános, valamint kiegészítő elmélkedések a tájékoztatásról. Elméleti rendszertényező.
A tudatformáló tényezők történelmi fejlődése. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
Tartalom:
Tudomány és oktatás.
Tartalom:
A társadalomtudomány (általában a tudomány) és a tudományos politika jövőbeli optimális kapcsolata.. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A vezetéstől független, tudomány, társadalomtudomány a társadalomszervezés (rendszer) hatalmi (önrendelkezési) szerkezetének szempontjából. Az ABDK ábra. Az oktatás céljai. Elméleti rendszertényező.
A társadalomtudományok és azok oktatása. Általában az oktatás. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra
Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 2%, klasszikus kapitalizmus 3%, jelenlegi államkapitalizmus 4%, brezsnyevi szocializmus 3,8%, jelenlegi kínai szocializmus 4%, tényleges demokrácia 6%.
A társadalomtudományok (külön-külön) mennyisége, minősége (színvonala) a tudatformálás szempontjából. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Rabszolgatartó rendszer 2,2%, feudalizmus 3,6%, klasszikus kapitalizmus 5,2%, jelenlegi államkapitalizmus 6,6%, brezsnyevi szocializmus 6,2%. Jelenlegi kínai szocializmus 6,3%? Tényleges demokrácia 10%. A tényleges demokráciában a társadalomtudomány értéke 10%.
A történelmi fejlődés nem a letisztulás, hanem zavarosság irányában halad.
Az érzés, érzelem és értelem összefüggései és a rendszer. A jelenlegi alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátás, rendszerértékelés. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
A természettudományok és azok oktatása. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Rabszolgatartó rendszer 1,2%, feudalizmus 2,3%, klasszikus kapitalizmus 3,5%, jelenlegi államkapitalizmus 4.4%, brezsnyevi szocializmus 4,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 4,3%? A jövő demokratikus rendszer rendszere 5%.
A tudatalakulás és rendszer. Rendszertényezők másfajta kategorizálása, és a gyakorlati rendszerváltás. Átvezetés a tájékoztatási problémákba. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
Köztájékoztatás, a politikai tájékoztatás.
Tartalom:
A közszolgálati tájékoztatás és a pozitív manipulációtudomány. Összevont rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
A közszolgálati tájékoztatás és általában média. Rész-rendszerényező.
A felületes locsogás rendszeréből el kell jutni a tiszta beszéd, a vállalások rendszeréig. Az unalmasság és az otromba manipuláció látszatának elkerülése. Az alapelvek, a jelmondatok, a propaganda, a programok, a tájékoztatás. Elméleti rendszertényező.
A vezetési (irányítási, tájékoztatási) stílusok – és a manipulációtudomány. Elméleti rendszertényező.
A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése). Rész-rendszertényező. C jelű ábrák.
A közszolgálati tájékoztatás és a pozitív manipulációtudomány. Összevont rendszertényező. (összegzés) A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Rabszolgatartó rendszer 2%, feudalizmus 2%, klasszikus kapitalizmus 2%, jelenlegi államkapitalizmus 2,5%, brezsnyevi szocializmus 2,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,5%? A tényleges demokráciában mikor a felsorolt feladatok nagyrészt megvalósulnak és fejlődés a manipulációs stílus felől visszakanyarodik az őszinte meggyőzés stílusa, ill. az értelmesedés erkölcsösödés felé akkor az 5%-ot jelent majd rendszer szempontjából.
Új helyzet: a fokozott szellemi környezetszennyezés, a politika és a politikai média bulvárosodása, reklámozódása miatt, a manipuláció, tudattorzítás erősödése. Elméleti rendszertényező.
A kínálat (lét) és a kereslet (tudat) problémája. A dafke-hatás problémája. Elméleti rendszertényező.
Gondolatok általában a közlésekről valamint a jó, az értelmes, az igazságot szolgáló, és a rossz, az értelmetlen, az igazságtalanságot, harcot, zavarosságot szolgáló vitákról. Gondolatok a társadalomismeretről. Elméleti rendszertényező. (Ismételt fejezet)
Általános, valamint kiegészítő elmélkedések a tájékoztatásról. Elméleti rendszertényező.
A tudatformáló tényezők történelmi fejlődése. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
Az alapvető (objektív mértékadó) statisztika. A társadalmi (rendszer) fejlettség mérése. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,8%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,5%? Tényleges demokrácia 3%.
A tudatformáló rendszertényezők összefüggései. A törvények szelleme, mint tudatformáló rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A következő egység emlékeztető címe:
Tudomány és oktatás.
Tudomány és oktatás.
(első fejezet)
A társadalomtudomány (általában a tudomány) és a tudományos politika jövőbeli optimális kapcsolata. A C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A társadalomtudomány (általában a tudomány) és a tudományos politika jövőbeli optimális kapcsolata. A C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Ismételt rész.
A tudat, tudatformálás, hatalmas, kaotikus témájának alapvető rendezése, e tanulmány, tanulmányrészeinek címe, témája alapján.
A gondolkodástan. (Gondolkodási és érzelmi mechanizmusok).
A világnézet. (alapfelfogások, eszmerendszerek)
A kultúra (beleértve a vallásokat).
Az állami (rendezett, szabályozott nagyközösségi) tudatalakítás. (Társadalomtudományok, oktatás, tájékoztatás, manipuláció, stb. Általában a tudományok, és az oktatás.)
Társadalompszichológiai elmélkedések. (Ilyen tanulmányrész külön nincs, de szinte minden tanulmányrészbe megjelennek a társadalom-pszichológiai elmélkedések.)
Erkölcsi elmélkedések (egyéni, köztük az „én” erkölcsi „tanításaim”).
Minél hatalmasabb és kaotikusabb egy témakör, márpedig a tudat és tudatalakítás az (a leghatalmasabb legkaotikusabb), annál inkább szükséges a kategorizálás, annak érdekében, hogy a gondolkodó egyén ne vesszen el az erdőben. A fenti felsorolás egyféle alapkategorizálás, amely kijelöli a hatalmas amorf, részben csak a tudatunkban levő erdő alapvető területeit, szerintem. Nem árt, ha van valamilyen alapkategorizálás, amelyből a gondolkodó ember ki tud indulni, amelybe a témákat, problémaköröket be tudja illeszteni. Nyilván a kategorizálás ellenére is óriási és ezerszálú az összefüggések halmaza, a keveredés, az átfedés. De kategorizálás nélkül még nagyobb lenne a káosz.
E tanulmányrész fő témája: az állami (rendezett, szabályozott nagy közösségi) tudatalakítás. (Társadalomtudományok, oktatás, tájékoztatás, manipuláció, stb. Általában a tudományok, és az oktatás.)
Megjegyzem: azért beszélek állandóan társadalomtudományról, mert ez teszi ki a rendszerrel, a társadalommal kapcsolatos tudományok döntő többségét. Egy bizonyos részét, mondjuk 10%-át azonban a természettudományok teszik ki, róluk sem szabad elfeledkezni
Arról már szóltam, hogy a jövő gyakorlati (jogalkotó, felügyelő, irányító) politikáját egy nagyon erős belső társadalomtudományos munka támogatja. Ezért is nevezem a jogalkotó testületeket nemcsak függetlennel, demokratikusnak, hanem tudományosnak.
Ellenben itt van a közvetlenül nem politizáló, (közvetlenül hatalmat nem gyakorló) társadalomtudomány. Tisztázni kell a kettő kapcsolatát.
Tehát a két kategória: a közvetlen politikai, elsősorban a feladatokra és azok megvalósítására koncentráló társadalomtudomány. Röviden a tudományos politika. Másképpen: a független demokratikus és tudományos jogalkotó, felügyelő, irányító testületek.
Valamint: a társadalmi problémakörökkel szélesebben foglakozó, kevésbé a feladatokra, és azok megvalósításra koncentráló közvetlen országos hatalommal nem rendelkező társadalomtudomány. Röviden: társadalomtudomány.
A két maghatározás nagyjából el is választotta a két kategóriát, ill. meghatározta a jellegét, az alapvető feladatait a két kategóriának.
A kettő kapcsolatára azonban érdemes kitérni.
A jövőben ez egy mellérendelt (nem alárendelt) kapcsolatnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy bizonyos vonatkozásokban a társadalomtudománynak kell az útmutatónak lenni, és a tudományos politikának kell a követőnek lenni. A bizonyos vonatkozást már meghatároztam: a társadalmi problémakörök szélesebb, inkább elméleti vizsgálata és ezek következtetései. Ebben a vonatkozásban, a jövőben a politikának törvényekkel biztosítottan a társadalomtudományra kell támaszkodnia, köteles lesz annak következtetéseket, megállapított törvényszerűségeit figyelembe venni.
A társadalomtudomány csak akkor tud objektív elfogulatlan véleményt (elméleteket, törvényszerűségeket) kialakítani, ha politikától meglehetősen független. Ezt egyrészt az állam irányából egy gyenge közepes szabályozás biztosíthatja. Viszonylag kevesebb és limitált, alternatívált szabály.
Másrészt a társadalomtudománynak, egy önálló szervezet kell felépíteni.
Ki állítsa össze a tananyagot? Az oktatás alapvető rendjét, struktúráját, módszereit? Ki állítsa össze a társadalomtudományi intézetek létszámát, alapvető témáját, költségvetését.
Ezeket mindenképpen demokratikusan kell megállapítani. Pl. a döntéshozó egységek. Vezetés, (tudományos politika) 40%, társadalomtudomány 40%, lakosság, szülők, diákok 20%. Ez viszont változhat a következők szerint: közoktatás, általános iskolák, középiskolák.
Közoktatás és állami iskolák esetében inkább: vezetés (tudományos politika) 50%, társadalomtudomány 35%, szülők diákok 15%. Az államilag finanszírozott társadalomtudományos intézetek költségvetésének viszonylag állandónak kell lenni. Az alapvető téma megállapítása: vezetés 45%, maga az intézet vezetése, és a társadalomtudomány 45%, lakosság 10%.
Egyes nem közoktatási főiskolák, egyetemek. Továbbá nem állami iskolák és magániskolák. Itt az arány, pl.: vezetés 40%, maga az intézet és a társadalomtudomány 40% szülők, diákok 20%. Továbbá nem államilag finanszírozott társadalomtudományos intéztek témájába a vezetés csak 20%-ban szólhat bele.
Én mindig elmondom, hogy kinek kellene döntéseket meghozni, az elveket, módszereket, arányokat, stb. megállapítani, azután azonban én állapítom meg ezeket. Talán ezt többen ellentmondásnak, vagy pofátlanságnak gondolják. Az általam megállapított elvek, módszerek, arányok, stb. nem mások, mint az én véleményem. Úgy is mondhatnám, hogy lakosság egy véleménye, vagy a magán társadalomtudomány egy véleménye. Ugyanakkor meg vagyok arról győződve, hogy döntéshozóknak az általam megjelölt elvekhez, módszerekhez, arányokhoz hasonlóan kellene dönteni. Ez azonban csak egy átgondolt meggyőződés, hit, és ezt csakis az őszinte meggyőzéssel kívánom terjeszteni a demokrácia szabályai szerint. Tehát szó sincs, arról hogy saját elgondolásaimat bárkire rá akarnám erőltetni.
A további viszonyok.
Az államilag finanszírozott társadalomtudományok. Egy viszonylag független hatalmi ág. Feladata. A tudományos politika számára, útmutatás. Önmaga részbeni megszervezése. Az oktatás számára a tananyag elkészítése. A tananyag megállapítása, megszavazása részben, a vezetéssel és a lakossággal együtt. Az oktatás megszervezése közösen az oktatással (viszonylag független hatalmi ág) a vezetéssel, a lakossággal. A tananyag megállapításban nagyobb szerepe van, mint az oktatásnak.
Az állami oktatás, állami iskolák, a közoktatás. Egy viszonylag független hatalmi ág. Feladata a kapott tananyag finomítása, további gyenge szelektálása. A tananyag megállapítása, megszavazása részben. Az oktatás megszervezése együtt az állami társadalomtudománnyal, a vezetéssel és a lakossággal. Az oktatás megszervezésben nagyobb szerepe van, mint az állami társadalomtudománynak.
Az állami társadalomtudománynak és annak oktatásának lehet egy közös önálló szervezete. Ebbe nem árt valamilyen szinte bevonni a magán társadalomtudományt és a magániskolákat.
A magán társadalomtudományt és magániskolákat a civilszférához kell besorolni. A magániskolákat egy erősebben szabályozott civilszférához.
Ez körülbelül, körvonalazza társadalomtudomány szervezeti (intézményi) felépítését.
Kitérés az alapvető szabályozási kategóriákra.
Erősen állam, területekre érvényes az erős szabályozás, de az egységeket el kell választani egymástól (külön helyen, külön szervezet, külön feladat, külön munka), és elválasztva és hatalmi érdektől, személyes érdektől.
Az erős állam mellett a viszonylag független hatalmi ágak egységek: mint a bíróság, ügyészség (igazságszolgáltatás) mint egyes ellenőrző szervek. Ide sorolható az állami társadalomtudomány és azok oktatása. Az oktatásnak szabályozottságának szerintem közepesnek kell lenni. Az állami társadalomtudomány szabályozása gyenge-közepes. Az állami tájékoztatást én e kategória szabályozott széléhez sorolnám, szinte már az erősen szabályozott államhoz, a szabályozás tehát erős-közepes.
A civil szféra és magánszféra és ezek viszonylag gyenge szabályozása. Ide sorolható a nem állami társadalomtudomány, és annak oktatása. De a nem állami oktatás e kategória szabályozott szélén van, tehát a szabályozás közepes-gyenge.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a közvetlen demokrácia nélkül fennmarad a vezetés önszabályozása, önellenőrzése, illetve az elfogult szabályozás.
E fejezetből következő feladatokat a következő rendszertényezőben állapítom meg.
A vezetéstől független, tudomány, társadalomtudomány a társadalomszervezés (rendszer) hatalmi (önrendelkezési) szerkezetének szempontjából. Az ABDK ábra. Az oktatás céljai. Elméleti rendszertényező.
A vezetéstől független, tudomány, társadalomtudomány a társadalomszervezés (rendszer) hatalmi (önrendelkezési) szerkezetének szempontjából. Az ABDK ábra. Az oktatás céljai. Elméleti rendszertényező.
A tudomány, a tudományos innováció, az oktatás, elsősorban és döntően állami feladat. Ami nem jelenti azt, hogy nem lehet (kell lenni) un. független (jelentősen független) hatalmi ág, másképpen ellenhatalmi ág.
Állami feladat, mert magas fokú szervezettséget igényel, olyant, amelyben az egész társadalom érintett. Mert profitmentesnek kell lennie, a piacgazdaság, versenygazdaság szabályai nem vonatkozhatnak rá, vagy csak részben vonatkozhatnak rá. Erről már korábban elég sok elmélkedés folyt. Ugyancsak sok szó esett, a főhatalomról és a főhatalmat ellenőrző, korrigáló különböző ellensúlyokról, fékekről, független hatalmakról.
Mely ellenhatalmak kettő nagy csoportja: amelyek kevésbé tartoznak az államhoz. És amelyek erősebben az államhoz tartoznak. A tudomány, de főleg az oktatás az utóbbi csoportba tartoznak.
Sokféle módszerrel ki lehet alakítani a központi irányítás és az egység önállóságának, függetlenségének egyensúlyát. Kétségkívül azonban kényes egyensúlyról van szó, annál is inkább, mert ugyanakkor senki sem lehet a népérdektől független. Ezt (ne legyen a népérdektől független) a közvetlen demokrácia (népszavazás, közvélemény-kutatás, tagok, dolgozók, ügyfelek véleménye, javaslatai) képes biztosítani.
A tudomány, társadalomtudomány elsősorban az oktatás, tájékoztatás (tudatformálás) kisebb mértékben a közvetlen leleplezés vonatkozásában hat a társadalomra. Bár ez (a tudatformálás) egy közvetett és időben is elhúzódó hatás de azért rendkívül jelentős hatás.
Ha kategorizálunk, akkor van a vezetés tudatformáló hatása, pl. a törvények, szellemiségén (alapvető jogelvek) keresztül. Vagy a programok szellemiségén keresztül. Vagy közvetlen nyilatkozatokon keresztül. De azért ne felejtsük el a vezetés, a közvetlen hatalom, az irányítási hatalom birtokosa. Ez önmagában is legalább akkora hatalom, mint az egész tudatformálási hatalom an-blokk.
Visszatérve a tudatformálásra, van a közvetlen népi, az emberek egymásra hatása, pl. a szülő nevelése, hat a gyerekére. Az emberek beszélgetnek egymással. A népi kultúra hatása, és még lehetne sorolni.
És a kettő között van ez a jelentős nagy kategória, a vezetéstől, független tudomány, társadalomtudomány (oktatás, tájékoztatás).
Ez is sok részből áll össze.
Az iskolák inkább a középiskolák és még inkább a főiskolák, egyetemek autonómiája.
A közszolgálati média kisebb függetlensége és a civil (magán) média (elsősorban a politikai médiáról van szó) nagyobb függetlensége.
A tudományos, elsősorban a társadalomtudományos kutatóintézetek függetlensége.
A művészetek azon jelentős része, amelynek azért ha közvetve is de a társadalom a fő témája. (Nem véletlenül cenzúrázták jelentősen a korábbi korokban a művészeteket.) (És ezek függetlensége)
Az eszmei, ideológiai (civil) közösségek. Tehát azon eszmei közösségekről van szó, melyek valamilyen ideológiát, világnézetet vallanak, de nincsenek benne a vezetésbe. Pl. olyan pártok, melyek nem kerültek megválasztásra. Pl. a vallási közösségek. És még lehetne sorolni az ilyen jellegű közösségeket. (és ezek függetlensége.)
Általában az értelmiség azon szerepe, hogy az átlagnál jelentősebben formálja a tudatot. (És ennek függetlensége)
És persze vannak azon tehetséges, jó gondolatokkal rendelkező emberek akik, a felsoroltak egyikébe se tartoznak, de azért az ő megjelenésüket, részvételüket is biztosítani kellene. Nevezzük őket „egyéb okos politizáló embereknek”. (És ezek függetlensége)
És az egyéb, itt nem említett tudatformáló módok, szervezetek, közösségek, emberek.
Az egyik kiindulás az, hogy mindezek hatalmi ellensúlyként esetleg hatalmi fékként működnek. Az elitvezetés óriási hatalmát kell ellensúlyozni, korlátozni.
Amikor a felsoroltak függetlenségéről beszélek, akkor egyfelől arra gondolok, hogy ezek a tudatformáló tényezők, társadalom szerkezetileg függetlenek az uralkodó elitvezetéstől. Másfelől arra gondolok hogy ezen függetlenségüket, önrendelkezésüket meg is kell tartaniuk, sőt még e rendszerben sem árt kissé fokozni.
Ugyanis összességében még a jelen rendszerben sem alakult ki a független szervezett társadalomtudomány, és oktatás. Ezzel is több helyen foglalkoztam. Mert a jelen rendszerben mindenki mondhat bármit, mindenki becsmérelhet bárkit. De pl. nincs mérve a nép, a többség valós világnézete. De pl. nem jött létre a jövő fejlettebb rendszeréről való komolyabb, tudományosabb vita. Még a vita sem jött létre. Vagyis a „független” társadalomtudomány, még annyira sem független hogy azt mondja: lehet ennél fejlettebb demokratikusabb rendszer. Vagyis osztja a vezetés azon nézetét, hogy lényegében nincs ennél fejlettebb rendszer. De még addig sem jutott el kimondja: a jelen nemzetközi pénzügyi rendszere csapnivaló, alapos reformra szorul.
A függetlenség fokozásán kívül arra is szükség lenne, hogy valamilyen egységes szerveződésbe kerülnének a felsoroltak. És arra is szükség lenne, hogy a lényeges témákkal (pl. társadalomfejlődés) szinte mindegyik foglalkozzon. Valahogy a jelenlegi kaotikus, locsi-fecsi jelleget meg kellene változtatni.
A másik kiindulás, hogy a független tudományból, társadalomtudományból nemcsak jó, igaz, haladó nézetek jöhetnek, de hamis, káros visszahúzó nézetek is jöhetnek. Ezért szükség van szelekcióra, és felügyeletre.
Az ABDK ábra is azt mutatja, hogy a vezetés felől (a független társadalomtudománynak (összességében, mert azért több rétegből áll) egy közepes-gyenge felügyelet lenne szükséges. A népréteg a többség felől pedig egy közepes-erős felügyelet lenne szükséges.
Felügyelet szempontjából legalább három réteget érdemes megkülönbözetni, ez az ábrán talán megmutatkozik. A nem vezetési, de állami tudomány, társadalomtudomány (oktatás, tájékoztatás). A civil szféra (politikai média, művészetek, stb.) társadalomtudománya (oktatás, tájékoztatás). És kettő közötti köztes területek, pl. a szervezett eszmei közösségek, elsősorban azok vezetése.
A vezetésnek a független társadalomtudományra vonatkozóan egy közepes-gyenge szabályozást kell kialakítani, amely biztosítja a tőle való közepes-erős függetlenséget, önrendelkezést. Ebbe még belefér, hogy pl. a káros szellemet romboló szellemi termékeket magasabb adóval „büntessék”. Ugyanakkor nem feltétlen a vezetésnek kell eldönteni, mi a káros szellemi termék.
A népréteg felügyelete lényegében két fő tényezőből áll.
Az egyik a közvetlen demokrácia, vagyis az hogy pl. az eszmei közösségeken belül is az lenne a jó, ill. az lenne a fejlődés, ha ezek demokratikusan működnének, azaz a tagságnak viszonylag nagy beleszólása lehetne az érdemi dolgokba és a közösség fejlődésébe. Vagy, hogy az iskolák demokráciája növekedne, a szülők, a diákok nagyobb beleszólással bírnának. Stb..
A másik pedig, a nép (népréteg) szabad kiválasztása. Vagyis a nép azt a nézetet fogadhatja el, amit akar, abba az eszmei közösségbe lép be, amibe akar, azt a szellemi terméket vehet meg, amit akar, azt a műsort nézhet meg, amit akar, stb..
Jelenleg átlagosan a vezetés közepes-gyenge felügyelete, szabályozása talán megvan. De csak átlagosan, vannak területek, amelyek a kelleténél gyengébb vannak területek melyekben a kelleténél erősebb a szabályozás, a felügyelet. Jobban át kellene gondolni ezt az egészet.
A vezetés és népréteg felügyelete egyébként egymással ellentétesen arányos, egymás kiegészítése. De ez nem jelenti azt, hogy tartalmilag is szükségszerű az ellentmondás. Itt megint előjön a közvetlen demokrácia, vagyis a többségi döntés kérdése. Van pl. egy vitahatóan káros szellemi termék, pl. egy tévé műsor. Ha az emberek pl. 70%-a azt mondja, hogy ez káros, akkor az káros, még akkor is ha 30%-nak tetszik. Ekkor az állam ezt a tévé műsort, ha nem is tiltja, de magasabb adót kiróhat rá. És előjön, hogy a demokratikus államnak inkább szelídebb közvetett eszközökkel (adó, támogatás, pénzbeli, könnyebben nehezebben teljesíthető szabályok, meggyőzés, stb.) kell terelgetni, mintsem karámok között hajtani.
Talán a népréteg átlagosan közepes-erős felügyelete is megvan. De talán itt elmondható, hogy vannak területek melyekben a kelleténél gyengébb a felügyelet és vannak területek, melyekben a kelleténél erősebb a felügyelet. Nekünk egyszerű állpolgároknak is többet kell gondolkodni és következetesebben szükséges szelektálni.
A tudomány demokratizálása, avagy a tananyag, tankönyvek demokratikus alakítása.
Alaposabb átgondolás után rájöhetünk hogy a tudomány az nem más, mint az egyéni tudások, tudatok a közösség által kialakított, a közösség által elfogadott összegzése. Ha nem lenne közös tudomány, akkor szinte nem lenne tudományos és egyben természettudományos, technikai, társadalmi fejlődés sem.
A meghatározás szerint eleve demokratizálni szükséges a tudományt. Más oldalról megközelítve: ha a tudomány nincs demokratizálva, akkor a társadalmi demokrácia nem lenne teljes, egy meglehetősen nagy lyuk tátong a demokrácia hálóján.
A tudomány demokratizálódása nem lehet az egységes, közös tudomány felbomlása, valamilyen tudományos káosz, tudományos anarchia kialakulása. Gyakorlatilag itt arról a helyzetről lenne szó, amelyben nincs egységes kötelező tananyag, nincsenek maghatározott tankönyvek, mindenki, ill. minden iskola, szabadon választhat a sok ezer saját maga által tudományosnak vélt ismeretanyag között. Ebben a helyzetben alakulna ki a tudományos káosz.
Egyrészt a tudomány az nem más, mint az ismeretek rendezése, tehát a káosz eleve nem lehet tudományos. Másrészt sérülne az a megállapítás, hogy a tudomány, a közös tudás összegzése, a közös tudás megjelenése. Tehát a tudománynak valamilyen szinten egységesnek kell maradnia. Pontosabban kell lenni egy valamilyen szinten nemzetileg egységes tudománynak is. Vagyis a tudománynak lehet egy anarchikus része, de kell lennie egy viszonylag egységes részének is.
A tudomány demokratizálódásának egy lehetséges megoldása.
Gyakorlatilag a tudományt az oktatáson keresztül, pontosabban a tananyagon, tankönyveken keresztül lehet a legegyszerűbben demokratizálni.
Minden tankönyvet háromévente újra kell írni. A nemzeti alaptantervet ötévente meg kell újítani.
Minden témában (minden tankönyvből legyen kétféle) legyen kétféle tankönyv, amelyből az iskolák választhatnak. A szakterületenként, két tankönyvet, legalább hat tankönyvjeleltből egy pl. ötventagú tudományos szavazócsoport, választaná ki szavazással. A lehetséges tankönyvek (tankönyvjelöltek) egyharmada külföldi fordításból jönne létre. A másik kétharmad egyféle pályáztatás kapcsán íródna meg. A beérkező lehetséges tankönyveket, (név nélkül) elküldenék 50 a maga szakterületén elismert tudósnak, tanárnak, vagyis a kiválasztó csoportnak. A kiválasztó csoport (minden tankönyvnek külön, más kiválasztó csoportja lenne) tagjainak nem szükséges vitatkozni, megbeszélni, sőt a legdemokratikusabb megoldás, ha nem is tudják, hogy magukon kívül kik alkotják a kiválasztó csoportot. A lényeg az, hogy el kell kerülni a személyes ismeretségből, haszonszerzésből, vagy politikai hovatartozásból eredő elfogult ítélkezést, kiválasztást. A szavazócsoport fele lehetőleg tudós, a másik fele lehetőleg tanár legyen. Továbbá a fele lehetőleg fiatal, a másik fele idősebb legyen, vagyis minden korosztály arányosan legyen képviselve. További ajánlások. Vegyék figyelembe az érthetőséget, érdekességet. A közös tudománynak csak akkor van értelme, ha az a többség számára érthető, ha azt a többség megérti és alkalmazni is, tudja.
Fontos szempont még, hogy a tankönyvben (tankönyvekben) jelenjen meg az adott tudomány legújabb eredményei.
Ezen ajánlások mellett minden „zsűritag” tankönyvjelöltekből kiválaszt két tankönyvet, és az ötven kiválasztás összesítéséből alakulna ki a végeredmény, az adott szakterület két új tankönyve. Mindezt persze le kell bonyolítania. A lebonyolító testület akár lehetne az oktatást felügyelő testület is.
A tananyag pedig akár tankönyvek szerint is alakulhat.
Ez tehát a tudomány egy lehetséges demokratizálása. A lényeg az, hogy a tudományt szükséges demokratizálni, vagyis valamilyen közös kialakítás felé vinni. Ez egy fontos feladat.
Az emberek, az átlagember feladata pedig az autodidakta (a hivatalos oktatáson, tájékoztatáson kívüli) tanulás, művelődés. Ha abból indulunk ki, hogy hivatalos oktatás, tájékoztatás elfogult, torz, (elsősorban a társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás), akkor az ördögi kört csak az autodidakta tanulás, művelődés képes megbontani.
Általános feladat.
A vezetéstől független (a vezetést vezető, kritikus szellemiségű, fejlődésre képes) tudomány, társadalomtudomány, valamint a kritikus szellemiségű, oktatás kialakítása, nagy önrendelkezést adó szabályozással, erős népi és civil felügyelettel, és az intézetek, iskolák, egyetemek nagyfokú közvetlen demokráciájával és egyéb módszerekkel.
Az oktatás céljai.
A tudomány az oktatás helyzete azon kiindulásból, hogy a folyamatos fejlődésre szükség van.
A tudomány fejlődése, egyben az emberi élet (gazdaság, társadalom, életszínvonal, stb.) fejlődése, ha optimális esetben, a tudomány felhasználásáról is a tudomány dönt. És ha a többséget tudományos elméletek alapján tájékoztatják, a döntései előtt.
Ez az egész tanulmány, az előző részek is, tulajdonképpen ebből a kiindulásból íródtak: szükség van a folyamatos fejlődésre, előre haladásra.
Általában tudományról, oktatásról beszélek, mégis elsősorban, de nem kizárólag, a társadalomtudományra és annak oktatásra gondolok.
A fejlődés első lépése a megalapozott (nem teljesen értékelhetetlen, alaptalan) kritika, vagyis annak a felismerése, hogy a meglevő ezen-azon része, ezért-azért nem jó.
A fejlődés második lépése, a lehetségesen megvalósítható (nem teljesen lehetetlen, értékelhetetlen) új elgondolás.
A fejlődés harmadik lépése, hogy az új elgondolás teljes precíz bizonyítása kidolgozása és gyakorlati bevezetése.
Röviden mindezek: értékelhető kritika, értékelhető elgondolás, és a bizonyítás, bevezetés.
A folyamat szereplői pedig: a valóságos, gyakorlati alkalmazás (pl. törvényhozás, kormány, politikai vezetés), a tudomány (pl. a társadalomtudomány), a tananyag (ill. annak készítői, elfogadói), az adott iskola, ill. tanár, és a diák.
A kiindulás, hogy egyik szereplő sem lehet tökéletes, (ha valamelyiket tökéletesének veszünk, akkor megállhat a fejlődés), vagyis a többi szereplőnek valamennyire kritizálni és új elgondolásokat produkálni szükséges. A kérdés, az hogy a felsorolt szereplők mekkora szabadságot (önállóságot) kaphatnak, mennyiben térhetnek el, az előírásoktól, jelen esetben a bizonyított, kidolgozott tudományos elméletektől, mely egyben a tananyag ajánlata.
Jelen helyzetben, amikor a vezetés nem tudományos (zavaros és érdek szempontok vezérlik) más a helyzet, mintha a vezetés tudományos lenne.
Induljunk ki abból, hogy az első lépés megtörténik, a politikai (gyakorlati) vezetés valamennyire tudományossá válik.
Jelen elmélkedés is az optimális helyzet felvázolásból indul ki, mert az optimális helyzet mutatja meg a jelen helyzet hibáit és azt, merre indulva, hogyan lehet e hibákat kijavítani.
Optimális helyzetben a tudomány (pl. a Nemzeti Akadémia, stb..) elfogulatlan független, tudományos és van lehetősége az alábbi feladatait teljesíteni, és azokat teljesíti is.
A tudománynak van (lenne) a legtöbb feladata. A gyakorlati vezetést valamelyest (értékelhetően) kritizálnia szükséges, értékelhető új elgondolásokkal kell előállnia, ugyanakkor az ő feladata a precíz bizonyítás, kidolgozás is. Méghozzá nemcsak saját elgondolásainak a bizonyítása, hanem minden értékelhető elgondolás bizonyítása kidolgozása, ill. lehetséges elvetése. A tudomány áll a központban, a hierarchia csúcsán, mert leginkább képes elfogulatlan, bizonyított, kidolgozott elméleteket létrehozni. Ugyanakkor még a tudomány sem tökéletes, főleg ami a kritikát és az új elgondolásokat illeti.
Az is kérdés hogy a tudománynak, a tudományos elméleteknek milyen mértékben kell fejlődniük. Mert egész más helyzet, ha a tudomány stagnál, mint akkor, ha a tudomány változik. Optimális esetben, szerintem, a tudományos elméletek, legalább 10%-ának, háromévente, le kell cserélődni.
A gyakorlati vezetésnek tulajdonképpen 90%-ban a tudomány (pl. a társadalomtudomány) bizonyított, kidolgozott elméletei alapján kell (kellene) ténykednie. 10%-ban érvényesítheti a saját elgondolásait. (Ne felejtsük el, az optimális helyzetről elmélkedem.) (A nép véleményét, amit szintén figyelembe kellene e venni, most kihagyom az elemzésből.)
A tananyagnak 90%-ban a bizonyított, kidolgozott elméletekből, azok tanulásra alkalmas lefordításból kell állni. Azonban 10% szabadsága a tananyagnak ill. azok készítőinek is kell lenni, mert a fejlődés tényezői, a kritika az új elgondolás. Ill. tananyag-készítők esetleg más szempontok alapján bizonyítanak.
Ez a 10%-os szabadság konkrétabban annyit jelent, hogy egy-egy időszak, pl. három éves „előírásaitól”, 3 évente nagyjából 10%-ban térhetnek el. A tananyag 10 év alatt legalább 10%-ban, legfeljebb 30%-ban változik.
Az iskola, a tanár, a diák az előirt (központi) tananyagból tud kiindulni, ehhez képest lehet szabadsága.
A fejlődés alapja az értékelhető kritika, és az értékelhető új elgondolás – elv alapján, az iskoláknak tanároknak is szükségük van a kritika és az új elgondolás szabadságára. A központi tananyagtól az egyes iskolák szerintem 10%-ban térhetnek el, az iskolák előírt tananyagától az egyes tanárok, megint 10%-ban térhetnek el.
Vagy összevontan, a központi tananyagától az iskolák és tanárok összesen 20%-ban térhetnek el.
Nyilvánvalóan, a tanárok eltérését nehéz ellenőrizni, tehát nemcsak törvényekre van szükség, de öntörvényekre, belátásra és önkorlátozásra is szükség van.
A diákok szabadsága előtt, a tudományos fejlődés kettő szükséges köre rajzolódik ki.
Az egyik kör, hogy a „profi” tudomány, a tudományos vezetés, a központi tananyagszerkesztés, az iskolák, tanárok, a diákok, a vállalati tudomány, az autodidakta gondolkodók, értékelhető kritikája és értékelhető új elgondolása visszacsatolódik a profi tudományba, mely teljesítve a kötelességét, azokat bizonyítja, vagy elveti. Majd a bizonyított tételek a gyakorlati vezetés által bevezetésre kerülnek. A másik kör, hogy az iskolákból a meglevő tudást, ismerő, azt tisztelő, ugyanakkor friss gondolkodású, új gondolatokra alkalmas, ezért a világot kritikusan (megváltoztatóan) néző emberek kerülnek ki, többek között ők lesznek a tudósok, a vezetők – ez a fejlődés, személyes feltételhez kapcsolódó köre.
A diákok szabadsága. A kritikus szellemiségű oktatás.
A cél tehát: az iskolákból a meglevő tudást, ismerő, azt tisztelő, ugyanakkor friss gondolkodású, új gondolatokra alkalmas, ezért a világot kritikusan (megváltoztatóan) néző emberek kerüljenek ki. A diák szabadsága az iskola, tanárok által leadott (számon kért) tananyaghoz képest mérhető. Emlékeztetőül ez a tudomány aktuális bizonyított elméleteitől, kb. 30%-ban térhet el.
Gyakorlatilag a diák értékelése osztályzása 75%-ban arról szólhat, hogy a leadott, számon kért tananyagot mennyiben ismeri. 25%-ban viszont az önálló értékelhető kritikát, új elgondolásokat kell értékelni. Ez azt jelenti, hogyha a diák tökéletesen ismeri a leadott tanagyagot, de nincs értékelhető kritikája, új elgondolása akkor legfeljebb jó (nem kiváló) minősítést kaphat. Ha pedig elégtelenül ismeri a tananyagot, de van értékelhető kritikája, új elgondolása, akkor legalább elégséges gyenge minősítést kell kapnia. Ha közepesen ismeri a tananyagot, de van értékelhető kritikája, új elgondolása, akkor jó, sőt esetenként kiváló minősítést érdemel. Ha jól (nem kiválóan) ismeri a tananyagot, de van értékelhető kritikája, új elgondolása, akkor kiváló minősítést érdemel. Ez az általános szabály (általános iskolákban, általános középiskolákban alkalmazható), de ez azért az iskolatípusonként változhat. Ill. egyes felsőoktatási iskolákban ez az arány akár 60%, 40% is lehet. A doktori disszertációkban pedig 40%, 60% lehet. Nem azt kell elsősorban vizsgálni, hogy mit nem tud a diák, hanem azt, hogy mit tud.
Mindezek röviden: a fejlődést, a szabadsággal biztosító tudomány, oktatás létrehozásának feladatai.
Mekkora szabadságot kaphatnak az egyes iskolák, és az iskolákon belül az egyes tanárok – másképpen.
Az biztos, hogy kritikus, újító szellemiségű oktatásnak (a diák nemhogy elmondhatja a saját véleményét, de szinte köteles elmondani, és ha az értelmes, akkor dicséretet érdemel) kellene a fejlettebb demokratikus társadalomban kialakulni.
Egy fokkal nehezebb meghatározni, mennyiben térhetnek el az iskolák, tanárok, a központi tananyagtól feltételezve, hogy ez a tananyag jó, jó színtű, azaz az igazságtartalma legalább 90%-os, és a lényegről szól. Ugyanis a lényegtelenségek tanítása is lerontja az oktatás, ill. a tananyag jósági szintjét. Feltételezve, hogy jó, nos itt van a kutya elásva. Elsősorban azt kell elérni, hogy tananyag valóban jó szinten legyen, és mi még fontosabb folyamatosan javuljon. Korábban erre próbáltam néhány ötletet adni. Azonban még a jövőben sem lesz garantálva, a jelenben pedig végképp nincs garantálva, hogy tananyag eléri a jó szintet. Ha tananyag jó lenne, akkor nyilván az iskolai tanári szabadság átlagosan ronthat rajta, ez matematikai összefüggés. Ha viszont csak közepes, vagy közepesnél gyengébb, akkor a tanári szabadság nagy eséllyel javít rajta, feltételezve, hogy a tanárok véleménye átlagosan legalább közepes. Pontosabban az összefüggés, ha tananyag jó, akkor a tanárok kis szabadsága az optimális, ha tananyag közepes, akkor a közepes szabadság az optimális, ha gyenge, akkor a nagy szabadság az optimális. Induljunk ki abból, hogy a tananyag általában, közepes, tehát az iskoláknak tanároknak közepes szabadságot kell kapniuk. Ez kb. abból áll, hogy a központi tananyag 10%-át az iskola, másik 10%-át a tanár módosíthatja. Összesen tehát 20%-ban módosulhat a központi tananyag.
Azért nem árt felsorolni az alapvető oktatási intézményeket.
Az óvoda, az általános iskola, a középiskola, a szakmunkássághoz szükséges specifikus tudást biztosító iskola, a legfelső specifikus tudást biztosító főiskola.
Az oktatásnak azonban vannak más feladatai azon kívül, hogy önálló gondolatú, véleményű, akaratú, a fejlődést biztosítani tudó fiatalokat neveljen.
A további feladatok: a fiatalok döntő többsége (98%) testileg, lelkileg egészséges legyen és megfelelő általános műveltséggel, rendelkezzen.
Továbbá a fiatalok képesek legyenek a társadalom hasznos tagjai lenni, képesek legyenek hasznos munkát végezni. Ezért a fiatalok döntő többségének (90%-ának) az általános műveltségen kívül speciális szakirányú, részletes ismeretekkel is rendelkezni kell. Középfokú, speciális, szakirányú, részletes tudással (szakmunkásképzés), kb. 60%-nak, ill. felsőfokú (főiskola) speciális, szakirányú, részletes tudással, kb. 30%.
Az általános műveltség meghatározása:
Képes legyen önmagának és családjának biztosítani a testi és lelki egészséget, a mindenkitől elvárható szinten, ezért sportolni kell, és egészségügyi ismertekkel kell rendelkezni. Képes legyen a társadalom hasznos tagjának lenni, hasznos munkát végezni, másokkal együtt élni, ezért a szakirányú tudáson kívül, munkamorál, munkapszichológiai és általános erkölcsi ismeretekkel kell rendelkezni. A mindennapos élethez szükséges gazdasági, pénzügyi, jogi, államismereti, erkölcsi, matematikai, logikai, technikai, információtechnikai ismeretekkel rendelkezzen. Lényegileg ismerje, lássa át az őt körülvevő társadalmi világot, a gazdaságot, a pénzügyeket, a politikát, a jogalkotást, a jogalkalmazást, a társadalmi rétegek, csoportok helyzetét, a legfőbb okokat, a kialakulást, a legfőbb célokat, a legfőbb összefüggéseket. (Társadalomfejlődési, rendszerfejlődési, rendszertani, történelmi, államtani, jogi, közgazdasági, makroszintű gazdasági, pénzügyi, stb. ismeretekkel kell rendelkezni.)
Másképpen, képes legyen a közvetlen demokrácia (pl. 4 évente vezető-választások) jó színtű gyakorlására.
Lényegileg ismerje, lássa át az őt körülvevő természeti világot, a biológia, a természetvédelem, az egészségtan, a földrajz, a fizika, a kémia, a csillagászat és egyéb természettudomány alapvető jelenségeit, működését, törvényeit. (Az alapvető technikai ismereteket itt is meg lehet említeni.) Rendelkezzen művészet-megértési és művészet-művelési képességekkel.
Az itt felsorolt célokból sok minden következik.
Először is talán nem ostobaság a gondolat, hogy az oktatás, az oktatás céljaiból vezessük le a tudomány céljait, arányait, és ne fordítva.
De koncentráljunk csak az oktatásra, a felsorolt célok (feladatok) nagyjából meghatározzák a tananyag összetételét, és az iskolatípusok arányait.
Ugyanakkor az általános műveltséget érdemes három kategóriára bontani.
Alapfokú, amikor minden általános műveltséggel kapcsolatos ismerettel rendelkezik, csak a felsőfokhoz képest 60%-osan. Ezt adja meg az általános iskola, (ill. az óvoda). A fiatalok legfeljebb 10%-a rendelkezhet csak alapfokú általános ismerettel.
Középfokú, amikor minden általános műveltséggel kapcsolatos ismerettel rendelkezik, csak a felsőfokhoz képest 85%-osan. Ezt adja meg a középiskola. A fiatalok legalább 90%-ának kell középfokú általános ismertekkel rendelkezni.
A fentiekből többek között az következik, hogy a fiatalok 90%-ának el kell jutni az általános középiskoláig, a középiskola legyen az oktatás centruma. Ezen kívül 60%-nak a szakirányú középiskolát is el kell végezni. (A kettőt, az általános középiskolást és a szakirányú középiskolát esetleg össze lehet vonni.)
Felsőfokú mikor minden általános műveltséggel kapcsolatos ismerettel, szinte maximálisan (95%-ban) rendelkezik. Ezt adja meg a főiskola.
A középiskolából kb. 30%-nak kell főiskolába menni. A főiskola egyik célja, hogy az általános műveltséget 10%-kal a maximálisra növelje, a másik, a legfőbb célja, hogy megadja a felsőfokú szakirányú tudást.
Így már pontosan kirajzolódnak az iskolatípusok optimális arányai.
Még visszatérve a tananyagra, a felsorolásból kitűnik hogy optimális esetben a legtöbb, legnagyobb ismeret, tananyag, egészen a főiskoláig, a társadalomtudományos ismeret, ebből következik, pl. a tanterv, tanrend, az óraszám.
A főiskolákban pedig attól függ a társadalomtudományos arány, hogy milyen főiskoláról van szó.
Tehát mindez a cél, az optimális helyzet, persze jelenleg ez nem valósul meg, de erre kell törekedni.
Állítsunk össze egy feladatcsokrot, a tudománnyal, az oktatással kapcsolatos feladatok.
(Meg kell jegyezni, hogy a tudományos innovációval kapcsolatos, más feladatok, más rendszertényezőkben is megfogalmazódtak.)
A fejlődést, a szabadsággal biztosító tudomány, oktatás létrehozásának feladatai. Az egyik kör, hogy a „profi” tudomány, a tudományos vezetés, a központi tananyagszerkesztés, az iskolák, tanárok, a diákok, a vállalati tudomány, az autodidakta gondolkodók, értékelhető kritikája és értékelhető új elgondolása visszacsatolódik a profi tudományba, mely teljesítve a kötelességét, azokat bizonyítja, vagy elveti. Majd a bizonyított tételek a gyakorlati vezetés által bevezetésre kerülnek.
A másik kör, hogy az iskolákból a meglevő tudást, ismerő, azt tisztelő, ugyanakkor friss gondolkodású, új gondolatokra alkalmas, ezért a világot kritikusan (megváltoztatóan) néző emberek kerülnek ki, többek között ők lesznek a tudósok, a vezetők – ez a fejlődés, személyes feltételhez kapcsolódó köre.
A fiatalok döntő többsége (98%) testileg, lelkileg egészséges legyen és megfelelő általános műveltséggel, rendelkezzen.
Továbbá a fiatalok képesek legyenek a társadalom hasznos tagjai lenni, képesek legyenek hasznos munkát végezni. Ezért a fiatalok döntő többségének (90%-ának) az általános műveltségen kívül speciális szakirányú, részletes ismeretekkel is rendelkezni kell. Középfokú, speciális, szakirányú, részletes tudással (szakmunkásképzés), kb. 60%-nak, ill. felsőfokú (főiskola) speciális, szakirányú, részletes tudással, kb. 30%-ának.
Középfokú általános műveltség: minden általános műveltséggel kapcsolatos ismeret, csak a felsőfokhoz (maximálishoz) képest 85%-os fokon, szinten. Ezt adja meg a középiskola. A fiatalok legalább 90%-ának kell középfokú általános ismertekkel rendelkezni. A fentiekből többek között az következik, hogy a fiatalok 90%-ának el kell jutni az általános középiskoláig, a középiskola legyen az oktatás centruma. Így már pontosan kirajzolódnak az iskolatípusok optimális arányai.
Optimális esetben a legtöbb, legnagyobb ismeret, tananyag, egészen a főiskoláig, a társadalomtudományos ismeret. A főiskolákban pedig attól függ a társadalomtudományos arány, hogy milyen főiskoláról van szó.
Röviden kitérek a tandíjra.
Az optimális helyzet (szerintem a szavazók is megszavaznák), hogy az oktatás az állam feladata, az állam pedig döntően adóból működik. Az állami ár, jelen esetben a tandíj, legfőbb feladata, hogy a fogyasztás spórolására ösztönözzön. A főiskoláig nem kell spórolni, mert mindenki szinte köteles iskolába járni. Ha nincs főiskolai tandíj, akkor 30%-os határ felett sokkal többen járhatnak, fölöslegesen „fogyasztanak”. Fölöslegesen fogyasztják az adófizetők pénzét. Ez lehet az elsődleges, talán egyedüli ok a tandíjra. Ugyanis valójában a munkaerőpiac, a jövedelmek, a társadalmi megbecsültség hat vissza arra, hogy mennyien, hová szeretnének járni. De itt mindjárt fel lehet vetni, és ha a munkaerőpiac 30%-nál több diplomást igényel? Kérdés azonban, hogy ez nem a gyenge középiskolai tudás miatt van? De, valószínűleg amiatt van. (Az amerikai oktatás majmolása, rendkívül gyenge középiskolai tudást eredményezett.) Ha a középiskolai tudás elegendő, akkor elég a 30% főiskolai végzettség. Minden tudásnak, általános iskolai, középiskolai, főiskolai, állandóan (lassan) növekedni, korszerűsödni kell. Tehát inkább a középiskolai oktatást kell akár tananyagban, időben is erősíteni.
Tehát a legjobb, legtehetségesebb diákok juthatnának be az ingyenes főiskolai képzésbe, a 30%-ba, de nekik is teljesíteni kell több feltételt. (Ez még eddig 30%-ig nem fölösleges fogyasztás, elég az adó, nem kell állami ár.) A többiek, a 30% felettiek, pedig fizessenek tandíjat, kinek, hogyan, ez már részletkérdés.
Néhány alapelvet azonban meg lehet fogalmazni, és ezen alapelvekhez kell igazodni.
Ez a legfőbb: a gyerekek fiatalok vonatkozásában, a társadalomnak, államnak, mindenképpen az egyenlő feltételek biztosításra kell törekedni. (Leginkább a családi háttár kompenzációjáról van szó.)
A legtehetségesebb, legjobb diákok, mindenképpen teljesíthessék ki maximálisan a tudásukat.
Minden gyerek, fiatal, lehetőleg teljesítse ki a képességét.
A rosszak, pláne ha gazdagok, fizessenek, a pazarló túlfogyasztásért.
Az adórendszert, az állami árakat, a szociális rendszert, egy, egységes logikus igazságos rendszerré kell alakítani, és nem lehet össze-vissza szinte évente kevergetni. Merthogy jelenleg ez a helyzet. Jelenleg állandó ellentmondásokba kavarodva, a saját kis ostoba és érdekszempontú elképzeléseik szerint rángatják a politikusok, pl. a tandíj kérdését is.
A társadalomtudományok és azok oktatása. Általában az oktatás. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra.
A népbutító tényezők szépen felsorakoznak. A gyatra és hiányos társadalomtudomány és főleg annak még gyatrább oktatása. A gyatra és hiányos statisztikai adatok, mutatók és annak még gyatrább közlése. A gyatra, elfogult és hiányos politikai tájékoztatás. Az elhangzó badarságok áradata. A gyatra és hiányos közszolgálati média. Általában a médiák népbutító műsorai. A politikai, gazdasági manipuláció. A rendszer individualista szellemisége. A törvénykezésből áradó szellemiség. Összefoglalva: a nép, gyatra, hiányos, elfogult, nem a jóra ösztönző állami (rendszer), tudatalakítása. Mindezek közös eredője: az ostoba nép könnyebben uralható.
Persze sokan megjegyzik: jó, jó ez az ember mindent kritizál. Nem lehet minden rossz.
Aki ért hozzá az sajnos látja, hogy minden rossz, legalábbis rosszabb a lehetségesnél. Aki meg nem ért hozzá, ő azt sem tudja megítélni, hogy rossz, vagy nem. Én nem csak kijelentek, hanem hosszasan bizonygatok is. Sok fejezet szól e bizonyításokról, pl. e fejezet is.
Idevágó ismétlés.
Előzetes összefoglalás.
A társadalmi torzulások okai, (egyben az elégtelen fejlődés okai), avagy a torzulások megszüntetése, a megfelelő társadalmi fejlődés biztosítása – én mindig ezzel kezdem a gondolkodást. Rendszer, vagyis nem lelki tudati oldalról is sok torzulás van, meg kell változtatni a döntéshozó mechanizmust, az intézményrendszert, a módszereket, mechanizmusokat, a törvényeket.
Tudati oldalról viszont talán a következőket lehet kiemelni:
Javítás: csökkentés, korrekció, megszüntetés, stb..
1. A vezetés szükségszerű negatívumai, ill. azok csökkentése.
2. A fiatalok erkölcsi és társadalomtudományos oktatásának elégtelensége, ill. ennek javítása.
3. A gyerekek, kisgyerekek erkölcsi nevelésének elégtelensége, ill. ennek javítása.
4. A profithajhászó tájékoztatás, szórakoztatás (média, film, újság, könyv, stb.) elégtelensége, ill. ennek javítása.
5. A szellemi termékek, vélemények értékszűrésének megoldatlansága, ill. megoldása.
6. Általában a tisztességtelen anyagi, hatalmi érvényesülés dominanciája, ill. ennek javítása.
7. A pontos statisztikai rendszer (tájékoztatás, értékelés) hiánya, ill. ennek javítása.
8. Az összesített népi, többségi vélemények pontos megjelenítésének, és érvényesítésének hiánya, ill. ennek javítása.
A gyerekek, kisgyerekek erkölcsi nevelésnek elégtelensége és annak javítása benne van a nyolc legfontosabb alapvető tudati tényezőben. Bizonyos szempontból még előkelőbb helyre kell sorolni, hiszen, ha a megfelelő gyerekkori nevelés következtében, tiszta erkölcsű, tiszta fejű felnőttek irányítanak, szervezik a társadalmat, akkor a többi problémát is meg lehet oldani.
Szinte minden erkölcsi, társadalomtudományos, problémáról lehet és kell is beszélni a kisgyerekeknek csak a maguk szintjén a megfelelő módón.
A kisgyerekkorban, gyerekkorban rögzült erkölcsi szabályok rögzülnek igazán. A kisgyerekkori, gyerekkori nevelés hatékonyságát nem pótolhatja a későbbi nevelés. Ha a gyerekkori erkölcsi és minden más nevelés, kiesik, akkor sokkal nagyobb eséllyel alakul ki torzult, részben torzult személyiség.
Rendben van azon tendencia, hogy a szigort, az erőszakot, a kényszert váltsa fel magyarázat, a meggyőzés. Csakhogy jelenleg a szigor, az erőszak, kényszer csökken, de azt nem váltja fel a magyarázat, a meggyőzés.
Talán rendben azon arány, hogy a gyerek idejének felét egy közösségben (óvoda, iskola) egy közösségi szervezésű közösségben, töltse, ott kapja a tanításának, nevelésének felét. Idejének másik felét a családban töltse, ott kapja a tanításának, nevelésének másik felét. A családi nevelés és a közösségi nevelés kiegészíti egymást, korrigálja egymást, mindkettő taníthat a jóra csak egy kicsit másképpen. A legfontosabb azonban, hogy mindkettő a megfelelő módón a jóra tanítson, neveljen.
Általános elmélkedések.
Bevezetőnek egy fontos korábbi elmélkedés.
Valójában a társadalomtudományos oktatásnak önálló gondolkodású, kritikai tudást kell adni. Ugyanakkor ehhez is kell egy jó színvonalú kiinduló bázisanyag, egy olyan anyag, amelyet meg lehet érteni, amely érdekes, amely kritizálható. Kétségtelenül egyfelől az alacsonyabb színvonalú tudás jobban kritizálható. Másrészt, ha ez az anyag hiányos, érthetetlen unalmas, ügyesen, manipuláltan torzított, vagy semmitmondó, elvek nélküli, akkor viszont kevésbé kritizálható, kritikán aluli lesz. A jelenlegi társadalomtudományos oktatás, főleg a közoktatás (általános iskola, középiskola) tananyaga nem olyan bázisanyag (kritizálandó bázisanyag), amelyik alkalmas lenne a megfelelő társadalomtudományos tudás megszerzéséhez. A tananyag ill. tanítási módszer pedig nem teszi lehetővé az önálló, kritikai tudás megszerzését.
Tehát alapvetően a társadalomtudományos oktatásnak két problémát kell megoldani. Az egyik a jó színvonalú (a jelenleginél magasabb színvonalú) bázisanyag létre hozása. A másik feladat egy olyan oktatási módszer, amelyik az önálló véleményre és a kritikára ösztönöz.
Ez utóbbi nem is annyira bonyolult. Az alapelv ez: engem, oktatót nem érdekel, hogy a diák elmondja azt, ami könyvben van, hanem az érdekel, hogy elmondja a könyv tartalmáról az önálló véleményét, beleértve akár a tankönyv tartalmának kritikáját is. Persze a puszta évszámokat nem lehet kritizálni. Az önálló véleményhez, kritikához is ismerni kell azt, amit kritizálnak, vagyis ilyen értelemben ismerni kell a tananyagot. A tanár dolga az érdekes előadáson túl az lesz, hogy kritika jóságát értékelje, ami kétségtelenül nehezebb. Persze az egyetértés is egyfajta kritika, csak ez nyilván kevésbé értékes, mint egy jó kritika. Ezért kell az oktatott anyagnak is véleményt alkotnia. Jelenleg csak tényeket szeretne közölni tananyag, reszket a véleményalkotástól, ami nem jó. Egyébként sunyi félmondatokkal is képes véleményt formálni. A lényeg, az hogy lehetséges olyan tananyag és olyan módszer, amelyik az önálló véleményű kritikai tudást adja meg, és nem az elfogadó tudást.
A korábban megfogalmazott társadalomtudomány egyféle definíciója. Azon gazdasági-társadalmi élettel (történésekkel, jelenségekkel, folyamatokkal) foglakozó gondolatok, elvek, elméletek, amelyek bizonyos mértékig ismertekké válnak, és bizonyos mértékig befolyásolják a gazdasági-társadalmi életet. Vannak azonban további feltételek. A gazdasági-társadalmi élet törvényszerűségeinek feltárása, alkalmazása, ill. arra való törekvés, hogy ezek a törvényszerűségek csakis az értelmi, tudományos szempontok szerint legyenek feltárva. Továbbá a társadalomtudomány, ha a gazdasági-társadalmi élet szubjektív aspektusait tudományosan feldolgozzák.
Két korábbi „a természettudományok és társadalomtudományok összehasonlítása, a társadalomtudományok hibái”, valamint „a társadalomtudományok problematikája” c fejezet szorosan e témához tartozik. Mivel e fejezeteket nem akarom ismételni, ezért csak gondolatban helyezem ide őket.
Szerintem a társadalomtudományok két alapvető vonatkozását meg kell különböztetni. Van a jogalkotó (rendszeralakító) társadalomtudomány (első kör), melyek a rendszertényezők szerint oszthatók fel. Illetve van az oktatott társadalomtudomány (tudatformáló) amely hasonlóan, de mégis másképp osztható fel. Ugyanez másképpen: tudományos oktatás, és tudományos vezetés. Azért követel a két vonatkozás más felosztást, mert más a feladatuk, az egyiknek a jogalkotás, a másiknak az oktatás.
E rendszertényezőben elsősorban a társadalomtudományok oktatási vonatkozását tárgyalom meg.
Ez a rendszertényező elsősorban az oktatásról szól csak az oktatás elemzése nem válaszható szét a tudomány helyzetének elemzésétől.
Az oktatás szempontjából a tudományokat én négy nagy csoportra osztom.
Társadalomtudományokra. Természettudományokra (matematika, fizika, elektronika, számítástechnika, informatika, kémia, földrajz, geológia, biológia, orvostudomány, stb.). Sport, művészetek, oktatása. A negyedik csoport a magánéleti problémák megoldása. A nyelvoktatás és a szakmunkásképzés akár külön csoportot alkothat, akár besorolhatjuk az itt említett kategóriákba. Nyilván ezek nem éles határok, a tudományok, ismeretek jelentős részben átfedik egymást, ezen kívül vannak kimondottan köztes tudományok.
A társadalomtudományokról az előző fejezetekben elég sokat beszéltem, tehát ez már részben megtárgyalt rendszertényező.
Ugyancsak szó volt természettudományok és a társadalomtudományok közötti lényeges különbségekről. Érdemes ezt a fejezetet újra olvasni, akár ide is kerülhetett volna. Néhány kiegészítés erről.
A társadalomtudományok ugyanolyan kvázi végtelenek, fejlődésképesek, kutathatók, mint a természettudományok.
A társadalomtudományok az elméletek, ismeretek, vélemények, rendszerezett, megokolt, leirt, nagyrészt oktatott (tájékoztatott) változata.
A társadalomtudományok problémaköre részben hasonló, azonos a világnézet problémakörével, részben eltér attól.
Általában a társadalomtudományok (felosztása, feladatai) összehasonlítása a világnézet-tudománnyal.
A társadalomtudományok elméletekből, igazságokból, ismertekből, véleményekből állnak, a világnézetek ugyancsak. A társadalomtudományok és a világnézetek igazságáról, ill. annak azonosságáról már szó volt.
A társadalomtudományok vonatkozásában ugyan nem áll fenn a tudatalattiság, másképp tudatosodás, burkoltság veszélye (a világnézetnél ez fennáll), de a társadalomtudományok is lehetnek hiányosak, aránytalanok elhanyagoltak, zavarosak, felbomlottak.
A társadalomtudományok tekintetében is fennáll, hogy a hivatalos tudomány összeolvad, a tudomány kiszolgálja a vezetést, magyarázza a vezetés véleményét, vagyis a rendszert. Viszont a néprétegnek nincs megkülönböztethető társadalomtudományos ismeretei, véleménye. Mivel a múltban és a jelenben nagyobb részt az állam a vezetés, ill. a hivatalos tudomány kezében van az oktatás, tájékoztatás, ezért a nép ismeretei (társadalomtudományos ismeretei) nagyobb részt ennek megfelelő. Úgy tűnik, hogy a hasonló ismeretekből különböző világnézetek jönnek létre, vagyis a tudat egy szintjén differenciálás történik.
Egy alapvető összefüggés, hogy társadalomtudományok egyik ága (a jövőben egyik ága lesz, jelenleg pedig annak kellene lenni) éppen a világnézet-tudomány.
A társadalomtudományok hasonlóan fontosak, mint a világnézetek. Az elmélet és gyakorlat kölcsönhatásban áll egymással de az elmélet azért fontosabb. Minden az emberi fejekben kezdődik.
A világnézet adja meg a társadalomtudomány alapvető céljait, elveit, felfogásait, ugyanakkor a világnézet-tudomány része, (ága) a társadalomtudományoknak.
Kérdés, hogy a jövőben meg kell maradnia a döntően központi oktatásnak, tájékoztatásnak vagy az oktatásnak tájékoztatásnak a szabadon választható, differenciált irányba kell fejlődnie. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a tényleges demokráciában (50 éven belül) is döntően központi (pl. egységes nemzeti alaptanterv) oktatás lesz.
A társadalomtudományokkal kapcsolatban is akárcsak a világnézettel kapcsolatban felmerül a kérdés: az eddigi és főleg a jelenlegi államkapitalizmusban, az oktatás gyengesége rendszerből ered, ha a rendszer elég nagy társadalomtudományos szabadságot enged meg? A rendszer határozza meg az oktatást vagy az oktatás a rendszert? Miért nem képezi magát a lakosság, miért nem jön létre színvonalasabb magánoktatás, vagy színvonalasabb magánmédia? Persze azon is érdemes lenne elmélkedni, hogy miért nem jön létre színvonalasabb állami oktatás, állami tájékoztatás? Azt gondolom, hogy az állami oktatást, állami tájékoztatást azért döntően a vezetés határozza meg. Talán valamivel kevesebb a vezetés befolyása a tudományba, oktatásba, mint a törvénykezésbe, a döntéshozó mechanizmusba, de azért ez a befolyás jelentős. Az állami oktatás, tájékoztatás végrehajtóinak valamivel nagyobb a szabadsága, de ez csak viszonylagosan nagyobb szabadság. A magánoktatásnak, a magántájékoztatásnak (magánmédiának) azonban még ennél is nagyobb a szabadsága. Miért nem jön létre, pl. több olyan önképző kör, melyekben egy magasabb színvonalú társadalomtudományt lehet elsajátítani? Miért nem jelennek meg színvonalasabb társadalomtudományos témájú könyvek, és ha véletlenül megjelennek, akkor ezeknek miért nincs sikerük? Az okok egy része már egy másik kérdés kapcsán az előző fejezetben már fel lett sorolva.
(Kétségtelenül felmerül az értelmiségi réteg, a tudósok, tanárok, stb. megalkuvása, mint az egyik olyan ok, amely az oktatás, tudomány, stb. gyengeségét okozza. Azt gondolom, hogy az erősebb ható, az elsődleges meghatározó, a rendszer, ez esetben. De egy korábbi elmélkedésemben már megállapítottam hogy fontosabb az összes tényezőket, hatókat feltárni, mint azon elmélkedni, hogy melyik az elődleges meghatározó. Sok meghatározó van, és e meghatározok mindegyikével, illene valamit tenni, ha pl. jobb oktatást, szeretnénk.)
A legfőbb ok tehát rendszer, pontosabban a vezetés (elsősorban az elitvezetés) érdeke. A nyomozásban is fel szokták tenni a kérdést: kinek áll érdekében? E kérdésre viszonylag egyértelmű a válasz. A gyenge elhanyagolt társadalomtudományos tudás, és tudomány és oktatás leginkább az elitvezetés érdeke. Az ilyen tudatlan társadalmat könnyebb vezetni, az ilyen társadalmon könnyebb uralkodni.
Néhány további ok. A magánmédia profitorientáltsága, de erről még szó lesz.
A következő is egy ok. Az emberekre folyamatosan rázúdul egy információáradat, amely rengeteg dologból tevődik össze. A lényeg, az hogy nem tudják magukat ettől az információáradattól függetleníteni, nem képesek ezt az információáradatot megszűrni. Az emberek többségének tudata egy olyan növényhez hasonlítható, amely minden a környezetében (talajban) levő anyagot magába szív és ebből alakul ki. Ha méreg van a környezetben, akkor egy torz növény alakul ki. Ez sajnos az emberek, mondhatjuk a nép alapvető hibája. Ezért manipulálható a nép. Csak kevesek tudata hasonlítható olyan növényhez mely megszűri az anyagokat és mindenképp nemes növény alakul ki. Igaz viszont hogy ezek az emberek a mérgező anyagtól, pontosabban azok nagyobb mértékétől nem eltorzulnak, hanem elpusztulnak.
Régebben az volt a baj, hogy kevés és részben silány információhoz jutottak az emberek, most a baj az, hogy sok, de nagyobbrészt silány információhoz jutnak. Hiába növekszik az értékes tápanyag, ha közben a méreg is növekszik. Talán az embereket azért sem érdeklik a társadalomtudományok, mert úgy gondolják, hogy úgysem tudják hasznosítani. Ha magas színvonalú közvetlen demokrácia lenne, akkor ez motiváló tényezőként (a tudást lehet hasznosítani) hatva nagyobb érdeklődést váltana ki.
Külön és meglehetősen terjedelmes téma, hogy az értelmiség miért nem képes a társadalmi szerepét betölteni. Az értelmiségnek a nagyobb tudás birtokában nagy aktivitást kellene kifejteni a rendszer, a társadalomtudományok kritikájában, ill. reformjában. Továbbá a vezetéstől független színvonalas oktatásban, tájékoztatásban. Az érthető, hogy egy vezető pozícióban levőben kialakulnak a vezetők szükségszerű negatívumai, de mi akadályoz egy olyan értelmiségit akinek viszonylag kevés a vesztenivalója? Ezzel kapcsolatban meg lehet említeni a megalkuvást, az öncenzúrát, a szakmai kevélységet, és még több mindent. Ugyanakkor a jelenlegi rossz oktatás is abba az irányba hat, hogy az értelmiség nem képes betölteni a szerepét.
Ezt a témát sokáig lehetne elemezni, én azonban leszűrném a tanulságot. A viszonylag gyors javulás a társadalomtudományok és azok oktatása területén csak úgy érhető el, ha az állam ezen részei ( társadalomtudományok és azok oktatása) meg lesznek reformálva.
A tudomány és oktatás összefüggései.
Egyrészt van egy irányítástechnikai összefüggés és van egy természetes összefüggés, most inkább az utóbbiról szólnék.
A tudomány lényege az oktatás, az oktatás lényege a tudomány. Hosszú távon hiányos, elhanyagolt, és lassan fejlődő lesz az a tudomány, amelyiknek az oktatása hiányos és elhanyagolt, hiába készülnek szűk körnek, vagy az íróasztalfióknak ragyogó tudományos értekezések. Egy tudomány megbecsültségét, fejlődését 80%-ban az oktatás minősége és mennyisége határozza meg. Ezért a tudomány társadalmi helyzetének elemzését nem lehet szétválasztani az oktatás elemzésétől. A tudomány oktatása, tudósokat hoz létre, amely tudósok aztán fejlesztik a tudományt, amely által fejlődik annak oktatása is. Ez egy pozitív visszacsatolás, öngerjesztő kör, melyet viszont a vezetés képes gátolni ill., támogatni. Ugyanakkor a tudományok, ismeretek, oktatás vonatkozásában is fennáll a vagy-vagy elosztás problémája. Ha egy tudomány túlburjánzó, akkor egy másik tudomány elhanyagolt hiányos lesz, mivel adott időben az ismeretek, (a fontos ismeretek) befogadása mind egyénileg, mind társadalmilag véges. Jelenleg tehát nemcsak az elhanyagolt hiányos tudományokkal van baj, hanem a túlburjánzó, túlértékelt tudományokkal is, általában pedig a tudományok arányai, sincsenek rendben.
A hiányos elhanyagolt tudományok és azok oktatása.
Általában a társadalomtudományok, a természettudományokhoz képest elhanyagoltak nem elég megbecsültek, gyenge színvonalúak és mennyiségileg is kevesek. Ha természettudományokhoz képest ez a helyzet, akkor ez a helyzet, mert ez az egyetlen mérce. Vagyis a társadalomtudományok általában elhanyagoltak, hiányosak, stb. Nézzük ennek bizonyítását.
A jelenlegi általános, alapvető társadalomtudományok: közgazdaságtan, jog, pszichológia, kommunikáció, társadalompszichológia, oktatástan és pedagógia, szociológia, történelem, teológia. Ezekre szükség lesz a jövőben is, igaz hogy részben más tudományos felfogással, és mint oktatott tudományok, más tananyaggal.
Eddig több olyan társadalomtudományt említettem, amely annyira elhanyagolt, hogy külön szinte nincs is, mint általános egyetemi szak sem létezik, holott nem szaknak, de külön tudományágnak kellene lennie. Ilyen többek közt: A szükséglet-tudomány. A világnézet-tudomány, erkölcstan. A társadalmi-gazdasági rendszerismeretek, a rendszerfejlődés-tudománya. A társadalomtudományos fogalomtan. A demokrácia-tudomány. A gondolkodástan. Stb. A felsoroltaknak hasonló helyzetben kellene lenniük, mint Pl a történelemtudomány, a közgazdaságtan, stb.. De nemhogy hasonló helyzetben lennének, de igen jelentősek a különbségek a felsoroltak hátrányára. Erre mondom azt, hogy a felsorolt tudományok igen elhanyagoltak, a fontosságukhoz képest szinte nincsenek.
Továbbá külön tudomány, jelentős tudományágnak szaknak kellene lennie: Az összehasonlító statisztika tudománya. A vezetési stílustan és manipuláció tudomány. A vezetés szükségszerű tulajdonságai. A társadalmi, hatalmi, vagyoni hierarchia tudománya. A gazdasági-társadalmi versenytan. Az érzés érzelemtan. Végül megemlíteném a népkaraktert tárgyaló tudományt is, mint jelentősen elhanyagolt társadalomtudományt is és még lehetne folytatni.
Azonban még kevésbé elhanyagolt társadalomtudományok, is mint pl. a jog, a közgazdaságtan, a társadalompszichológia, stb. is elhanyagoltak pl. természettudományokhoz képest, pl. az általános iskolai és középiskolai oktatás vonatkozásában. Ha pedig egy tudomány elhanyagolt az általános iskolai, középiskolai oktatás vonatkozásában akkor az a tudomány általában is elhanyagolt.
Nézzük a kérdést egy másik, teljesen hétköznapi szemszögből.
Egy átlagember milyen gyakorisággal találkozik a társadalmi-gazdasági rendszer problémáival? Szinte mindennap, hiszen naponta hall, olvas híreket, és ezt értékelnie kell. Időnként választani, szavazni is kellene, pontosabban értékelni kellene a rendszert, a vezetést. Ezzel szemben (a szembeállítás véletlenszerű), pl. milyen, gyakran kell megoldania a százalékszámításnál bonyolultabb (szögszámítás, másodfokú egyenlet, stb.) matematikai feladatot. Évente talán egyszer?
Az átlagember milyen gyakorisággal találkozik pszichológiai (önismeret, önkontroll, emberi kapcsolatok, nevelés, stb.) problémákkal? Szinte mindennap. Milyen gyakran kerül szembe kémiai (vegyértékszám, molekulaképződés, stb.) problémákkal? Évente talán egyszer?
Az átlagember szinte mindennap találkozik gondolkodástani problémákkal is. Egyébként ez is az önismeret, önkontroll része.
Milyen gyakran találkozik erkölcsi problémákkal? Szinte mindennap, de hetente legalább egyszer. Fizikai (hőtan, fénytan, elektromosság stb.) problémákkal? Havonta egyszer?
Jogi problémákkal (szerződéskötés, törvényértelmezés, panasz, jogorvoslat, hivatali ügyek intézése, büntetések, tanúskodások, perek stb.)? Legalább havonta, Geológiai, földrajzi (földrengés, hegyképződés árvíz, stb.) problémákkal. Évente egyszer?
Közgazdasági problémákkal? PL, háztartási pénz beosztása, takarékpénz elhelyezése. Nagyobb beruházások (pl. lakástatarozás), ill. a saját fogyasztás lebonyolítása, árak értékelése. Megtakarítások, befektetések, hitelfelvételek. Ha kisvállalkozó, akkor mindennap. Ha alkalmazott akkora munkahelyével, kapcsolatos problémákkal, mint pl. adózás, szinté sűrűn. Mint magánember kb. hetente egyszer. Átalagosan heti sűrűséggel kell az átlagembernek megoldani valamilyen közgazdasági problémát. Csillagászati problémákkal? Évente egyszer?
Ráadásul az emberek napi kapcsolatban állnak különböző intézményekkel, önkormányzat, munkahely, iskola, szolgáltató cégek, stb. Ehhez a kapcsolathoz (a jó kapcsolathoz) az intelligencián kívül társadalomtudományos ismertek szükségesek. Továbbá mindenki tagja valamilyen társadalmi közösségnek, ha másnak nem a lakóközösségnek.
Tehát nagyon visszafogottan is azt mondhatjuk, hogy a mindennapos problémák megoldásában tízszer annyi társadalomtudományos tudásra van szükség, mint természettudományos tudásra. Másképpen tízszer gyakrabban kell megoldani egy átlagembernek valamilyen társadalomtudományos problémát, mint valamilyen természettudományos problémát, ha a foglalkozást (azt a szakmát, amelyben az átlagember dolgozik) nem számítjuk. Egyébként a foglalkozás, szakmák szempontjából sincs lemaradva a társadalomtudomány.
Ehhez még vegyük hozzá a következőt. A hálózatokban élünk c. fejezetben kifejtettem: ahhoz hogy az egyén ne váljon egy kiszolgáltatott, és kiszolgáló csavarrá, sejtté a szerkezetben, ezért bizonyos fokú, átfogó tudásra és széles látókörre van szüksége. Ennek a tudásnak elsősorban társadalomtudományos tudásnak kell lennie.
A következő kérdéseket is feltehetjük: lehetséges e igazságos társadalmat létrehozni, ha az igazságosság ismereti ( jog erkölcs) nem képezik az általános műveltség részét? Lehetséges e ésszerű társadalmat létrehozni a ha a logika nem képezi az általános műveltség részét? Ezekhez hasonló kérdéseket még elég sokat fel lehet tenni. A válasz: nem.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a tényleges demokráciában több okból jelentősebb szerepe lesz társadalomtudományos ismereteknek.
Ezzel szemben nézzük meg az alapoktatás (általános iskola, középiskola) tananyagát, tantervét.
Ha az irodalom és történelem helyesen lenne oktatva, azok mondjuk 50%-ban tartalmaznának rendszerismereteket, rendszerfejlődési ismereteket, pszichológiai, társadalompszichológiai, erkölcsi ismereteket, akkor jobb lenne a helyzet. E tantárgyak tananyaga viszont, csak max. 20%-ban tartalmaznak ilyen ismereteket. Külön jogi, erkölcsi, pszichológiai, gondolkodástani, közgazdaságtani, oktatás az első nyolc osztályban szinte nincs. A második négy osztályban minimális ezen oktatások kb. a természettudományos oktatás 10%-át teszik ki. Az irodalom, és történelemoktatás a természettudományos oktatás 40%-át teszi ki, ennek 20%-a kb. 10%. Tehát az alapoktatásban társadalomtudományos oktatás összesen 20%-a vagyis egyötöde a teljes oktatásnak. A természettudomány, matematika fizika kémia biológia, földrajz, stb. teszi ki az alapoktatás közel felét. A kb. 35%-át az egyéb tudományok, képzettségek oktatása teszi ki. És nagyon bőven számolva 20% a társadalomtudomány oktatása. A társadalomtudományos oktatásnak legalább kétszerese a természettudományos oktatás, miközben szerényen számolva harmadának kellene lenni. Ez hatszoros elhanyagolást jelent, de másképpen és nagyon szűken számolva is minimum három-négyszeres elhanyagolást, alulértékelést jelent.
A másik oldalon viszont figyelembe kell venni, hogy a gazdasági termelés mégiscsak alapvetően a természettudományos ismerteken alapul. Csak a gazdasági termelés, maga a gazdaság működését viszont jelentős mértékben a közgazdaságtani ismertek határozzák meg.
A közgazdaságtant én egyértelműen a társadalomtudományok közé sorolom, több okból.
Mindent egybevetve a tényleges demokráciában a társadalomtudományos ismerteknek 1,3-1,5-szörösének kellene lenni, mint a szűkebben értelmezett természettudományos ismerteknek. Persze ez egy globális szám, amely egyénenként, változik.
Ehelyett most az oktatás csak egynegyed részben tanítja, tehát: jelenleg a társadalomtudományos ismereteknek mindössze a szükségesnek, kb. a harmadát, tanítják. (Szerintem a jövő alapoktatásának helyes aránya: kb. 50% társadalomtudomány, 25% természettudomány, 25% egyéb.)
Ha pedig ilyen nagy a mennyiségi arányeltolódás ez önmagában is azt jelenti, hogy a társadalomtudományos oktatás minősége sem lehet jó. A minőség azért sem lehet jó, mert a társadalomtudomány és az oktatás is kiszolgáló, rendszer-megmagyarázó jellegű, és nem kutató, útmutató, ill. kritikai jellegű.
A bizonytalan számolgatás helyett inkább megállapítom: az alapképzésből (általános iskola, középiskola) kikerülő fiatalok közgazdasági, jogi, pszichológiai, pedagógiai, politikai, stb. ismeretei jóval kevesebb, mint amennyit a hétköznapi élet igényelne. Ugyanez nem mondható el a természettudományok és az egyéb tudományok vonatkozásában, az ismeretek e vonatkozásokban elégségesek, sőt inkább fölöslegesek.
Az ellenérvek közt ott lehet: de bezzeg a felsőoktatás (egyetemi, főiskolai oktatás). Talán a felsőoktatásban valamivel jobb a két tudományág aránya. Ha mondjuk fele-fele, akkor sem jó mert a társadalomtudományok oktatásának többnek kellene lennie. Másrészt fogadjuk el, hogy a felsőoktatásban jó az arány, viszont az emberek, népréteg 70%-a csak alapoktatást kap, tehát az összhelyzet nagyjából alig javul.
Ugyanakkor elég jelentős aránytalanságok vannak a társadalomtudományos oktatáson belül is. És tananyagról az oktatás minőségéről még nem is beszéltem csak a mennyiségi problémákról.
Az emberek átlagosan társadalomtudományos szempontból jelentősen alulképzettek (alultanítottak) a többi képzettséghez viszonyítva is. Természetesen felmerül: keresd a vezetés érdekét – ok. Nyilván könnyebb egy tudatlan népet, kedv szerint irányítani, mint egy nagyobb tudásút.
El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a társadalomtudományokat nem lehet érdekesen a gyerekek, fiatalok számára is érthetően oktatni. Ha matematikát, fizikát, kémiát stb. lehet így oktatni akkor a jogot, pszichológiát, stb. is lehet, sőt. Az érdekességet egyébként a kritikai jelleg is fokozza, hiszen a tananyag bemagolt elismétlése meglehetősen unalmas. Ennél sokkal érdekesebb, a kritika, mert ötletességet, gondolkodást, és önállóságot igényel.
Ha a társadalomtudomány oktatása általában elhanyagolt, mellőzött akkor maga a tudomány is az. Üssük fel például a telefonkönyvet a Magyar Tudományos Akadémia és intézményei oldalnál. Hasonlítsuk össze, mondjuk a természettudományos kutató intézetek számát, nagyságát költségvetését a társadalomtudományos intézetekével.
Tehát egészében mellőzőt, elhanyagolt a társadalomtudomány, de azon belül is vannak komoly aránytalanságok. Már említettem a szinte nem is létező tudományokat. Pl., hogy létezhet, hogy az iskolai oktatásban egyáltalán nem tanítják a gondolkodástani ismerteket?
A társadalomtudományokat és a természettudományokat, már többször, több szempontból összehasonlítottam. Az elhanyagoltság, hiányosság és a vezetés általi befolyásolás szintje magasabb a társadalomtudományok vonatkozásában. Különbözik a természettudományos igazság és igazságkeresés a társadalomtudományos igazságtól (népvélemény + tudományos igazság) és annak keresésétől. Hasonló viszont a két tudomány az oktatás szerkezete és módszerei szempontjából. A két tudomány közt egyébként nincs éles határvonal.
Az oktatás szerkezete.
Az alapoktatás tehát társadalomtudományi szempontból hiányos, a felsőoktatás viszont túlságosan szakosított, részleteket tárgyaló, analizáló jellegű. Ha egy hiányos alaptudású ( széles látókör nélküli) fiatal rögtön elmerül ( kénytelen elmerülni) a részletkérdésekbe, akkor az nem szerzi meg az átfogó lényegi tudást. Jelentős részben olyan emberek kerülnek ki a felsőoktatásból, akik azt gondolják, hogy a szaktudás, az azonos az átfogó lényegi tudással. Ezek csökkent rendszer-kritikai érzékű, manipulálható, ugyanakkor öntelt emberekké válnak.
Az oktatás fókuszának központjának, a középiskolának kellene lenni, pontosabban 8-12 osztálynak. Ez a szakasz, amelyben minden társadalomtudomány lényegi összefoglalását kell tanítani, ill. elsajátítani. Egyrészt azért, hogy a lényegi összefoglaló tudás legyen az alapja az általános műveltségnek. Részben pedig azért, hogy a felsőoktatás tudjon mire épülni, és ne forduljon elő az előzőkben tárgyalt negatívum. Ezek szerint a 1-8 osztály feladata: az alapismeretek (írás, olvasás, számolás, stb.) elsajátítása, valamint felvezetés középiskolai lényegi összefoglaló tudás megértéséhez. A 9-12-13 osztály tananyaga tartalmazza lényegi összefoglaló tudást. A felsőoktatást két részre kell osztani. Mondjuk egyharmad részben az általános egyetemek ahol minden társadalomtudománnyal, foglakoznának, csak magasabb szinten, a lényegi összefoglaló tudást bővítve, elemezve. Kétharmad részben pedig szakirányba fejlesztenék a társadalomtudományi ismerteket, itt lenne szerepe a részletkérdésekben való elmerülésnek. A felsőoktatás részletezné a lényegi összefoglaló tudást.
Az oktatás módszerei.
Az oktatásnak hatékonynak tehát érdekesnek, a jelenleginél érdekesebbnek kell lenni. Hosszú távon csak az a tudás marad meg a fejekben, mit érdeklődve sajátítottak el, és amit folyamatosan használnak.
Az önállóság, a kreativitás, a kritikai tudás.
A jelenlegi oktatás túlságosan lexikális tudást ad, miközben az összefüggések, a folyamatok megértése, az igazi megértés. A vagy-vagy elosztás problémája itt is állandóan jelen van, pl., nem lehet egyszerre lexikális és logikai tudást adni, ill., ha az egyik túlzott a másik elhanyagolt lesz. A lexikális anyag unalmas, de más probléma is van. Itt megint a tudomány és az oktatás összefüggésére kell hivatkozni. A lexikális oktatás szétszedő, analizáló jellegű gondolkodást idéz elő, a logikai (összefüggések, folyamatok) oktatás, viszont a lényegesítő, összegező jellegű gondolkodást fejleszti. Ha megnézzük a jelenlegi tudományokat, vagy általában az emberek gondolkodását, akkor rájöhetünk hogy azok túlságosan eltolódtak a szétszedő elemző jelleg felé, méghozzá a lényegesítő összegező jelleg kárára. Ez az aránytalanság számos negatív következménnyel jár. (A tudományos kutatások is eltolódtak szétszedő analizáló, valamely részletkérdéssel alaposan foglakozó, irányba, az összegző, átfogó irány kárára. Ez összefügg az oktatással.)
Ne felejtsük el azt a szempontot, hogy ki érdemel jobb osztályzatot, ha társadalomtudományról van szó. (Egyébként minden tudományra, többé-kevésbé érvényes, de leginkább a társadalomtudományra.) Kb. 50%ban az határozza meg a társadalomtudományi tudás szintjét, hogy a tanuló mennyire ismeri az adatokat, elméleteket. Kb. 50%-ban az határozza meg hogy van e értelmes önálló, „új” véleménye, elmélete ami természetesen kritikából és megoldásból áll össze.
Akkor érdekes az oktatás, ha az a gyakorlati problémákból indul ki. Néhány példa az érdektelen oktatásra. Az általános iskolában már tanulnak a sejtszerkezetről. Nagyon izgalmas téma, senki nem ért semmit, ráadásul semmi gyakorlati haszna nincs. Mondjuk, ha azzal kezdenék, hogy vannak betegségek, és ezek a betegségek miből erednek és így jutnának el a sejtszerkezetig, akkor az nemcsak érdekesebb, de hasznosabb lenne. Sajnos ez nem egyedi példa, hanem általános. A fizika kémia stb. oktatásnál pl., nem azzal kezdik, hogy mire jó, mire használják, az alapvető szerkezetek hogy működnek, stb., hanem részletkérdésekkel, a törvényekkel, a szabályokkal. Ez az oktatási módszer ráadásul a lényeglátó ősszegező gondolkodás ellenében a szétszedő analitikus szemléletet erősíti. Egyébként a reáltudományokban is vannak elhanyagolt tudományok, ilyen például az áramlás és sugárzástan, vagy az elemi orvostudomány, egészségtan és még lehetne sorolni. Elég elképesztő, hogy mondjuk a kisiskolás ismeri a sejtszerkezetet, de nem tudja, hogy mit kell tennie ha megsérül a barátja vagy éppen ő maga.
Ha unalmas, érdektelen, gyakorlati haszon nélküli az oktatás, akkor az hamar elfelejtődik. Fölösleges és káros az a tanulás melynek a kétharmadát egy éven belül elfelejtik. Márpedig jelenleg ez van.
Az unalmas érdektelen oktatás elveszi a gyerekek kedvét a tanulástól, az érdekes meghozza. Pl. a sejtszerkezetet az emberek, mikor ismerik meg nagyobb százalékban, ha az általános iskolában már tanítják, vagy ha később?
Az alapoktatásnak van még egy igen lényeges feladata: mindenki tehetségének (képességének) a kiderítése. Tehát nem arról van szó, hogy fedezzünk fel pár matematikai, zenei, stb., zsenit. Arról van szó, hogy minden diáknak meg kell állapítani a képességeit, köztük azokat, amelyekben viszonylag tehetséges, és ha lehet, az érdeklődését ebbe az irányba kell fordítani. Erre a jelenleginél sokkal nagyobb energiát kell fordítani. A fejlett, „boldog” társadalom egyik alapja, hogy mindenki érdekes munkát végezzen, amely során szükségszerűen sokkal nagyobb teljesítményre képes. Ez a tudományok fejlődésének szempontjából is előnyős, hiszen minden tudós azzal a tudománnyal foglakozik, amelyiket kedvel, és amelyikhez legnagyobb tehetsége van. Ez egyébként összefügg az érdekes oktatással is.
Az érdekes tanítás. Szemléltetőeszközök, filmek, játékos oktatás, szakkörjellegű oktatás stb. ezek már ismert módszerek, tovább kell ezeket fejleszteni. Szerintem, ki lehet olyan eszközöket, sőt tanítási struktúrákat találni, amelyek a jelenleginél sokkal érdekesebb oktatást tesznek lehetővé. Én, például, javasolnák egyféle speciális vizsgarendszert. Illetve az utólagos tanulást, melynek az a lényege hogy először éhezzen ki a gyerek, aztán kapjon ennivalót (tudást) és ne erőltessük a kaját (a tudást), mert akkor megundorodik, és a teljesítménye csökken. Az utólagos tanulás, mikor már magában félig átgondolta és ehhez tanul hozzá sokkal gyorsabb és nem felejtődik el, tehát hatékonyabb. Az sem nagy baj, ha egy gyerek egy témában, a tehetségének, érdeklődésének megfelelő témában jó, és innen kiindulva sajátítja el a többi ismeretet. Egyéni feladatok, egyéni megítélés általában jó módszer. Szóval vannak, lennének a jelenleginél jobb módszerek.
További jó módszer az életszerű oktatás.
A demokrácia oktatása ráadásul nem is olyan nehéz feladat, ha belegondolunk, hogy egy iskolai osztály, az egy közösség, és ezen közösségen belül akár gyakorlatban is lehetne gyakorolni, hogy mi is a demokratikus közösség. Hogy lehet a demokratikus közösséget kialakítani, mik annak szabályai, milyen viselkedést igényel, hogy viszonyuljon a felső vezetéshez, stb. Mindezt a gyakorlatban és rögtön gyakorlati haszonnal lehetne gyakorolni. Nem másképpen, mint úgy, hogy az osztály egy demokratikus kisközösség.
(Itt eszembe jut a Brezsnyevi szocializmus úttörő-mozgalma. Vagy a jelen rendszer hasonló mozgalmai. Ha belegondolunk ezek sem igazán nevezhetők demokratikusnak.)
A természettudományos kísérletekhez hasonlóan lehet társadalomtudományos kísérleteket is folytatni a valós közösségek, valós problémák segítségével.
Az oktatás és tájékoztatás egyik összefüggése. Többen mondhatják: nem baj hogy a társadalomtudományok alapoktatása hiányos, később, felnőttkorban viszont rengeteg ilyen irányú információt kap ez egyén. Egyrészt, ezek az információk nem rendezettek, tudományosak. Másrészt a gyerekkorban, fiatalkorban oktatott információk másképp hatnak, mint a felnőttkori információk.
A gyerekkori, kisgyermekkori tanulás pótolhatatlan.
Emellett azonban a következő módszer, út is hozzájárulhat az oktatás fejlődéséhez.
Az autodidakta tanulás és a kettős vizsgáztatás.
Az információk sokasága kapcsán a jövő útja az, hogy egyre többen szerezhetik meg a tudást autodidakta úton ill. az állami oktatáson kívül. Viszont az állam feladata a tudás meglétének a vizsgálata, vegyis a vizsgáztatás és bizonyítványosztás. Tehát az államnak létre kell hoznia, csak vizsgáztató testületeket.
A kettős vizsgáztatás pedig arról szól, hogy a bizonyítványon kívül az alkalmazónak, a munkaadónak is vizsgáztatni kell a jelentkezőt. Egyrészt azért mert lehet, hogy az állami osztályzat nem elég pontos, pl. a jelentkező csak bemagolta és el is felejtette a tanult anyagot. Másrészt azért, mert az alkalmazónak lehetnek speciális elvárásai, olyanok, amelyekre a standard vizsgáztatás nem tér ki. A legfelső vezetők kiválasztása is úgy történhet, hogy az iskolai végzettségen túl egy testület újra levizsgáztatja a jelentkezőt, pl. a vezetésre pszichés alkalmasság, az önzetlenség, népérdekűség, a közéleti aktivitás, és természetesen a valós társadalomtudományos tudás szempontjából.
Mi az oka, hogy az oktatás arányai, a szerkezeti, a módszerei nem megfelelőek? Mi az oka annak, hogy a társadalomtudományoknak csak egyötödét oktatják?
Keresd a vezetés érdekeit: ez mindig bevált kiindulási pont. A hatalmi vagyoni jellegű vezetésnek érdeke, ha átfogó, összegező, lényeglátó, tágas társadalomtudományos ismertekkel rendelkező nép van?
A jövő, demokratikus rendszerének társadalomtudománya és annak oktatása.
Természetesen a legfontosabb szempont: a társadalomtudományos oktatásnak önálló, kritikai tudást kell adnia. Ennek módszereiről már korábban beszéltem.
Lényegében a tanulókat két szempontból kell értékelni. Az egyik szempont, hogy az adott tananyagot (amely tananyag is lehet több alternatívás) mennyire ismerik. A másik szempont hogy az adott tananyagtól mennyire térnek el, és ez az eltérés mennyire jó, logikus, elfogadható, jelentős igazságokat tartalmaz. A két értékelés adja meg az összesített eredményt, (érdemjegyet, osztályzatot).
A jövő tananyaga nem zárkózik el a több alternatívától, sőt ésszerű határok között arra törekszik. Ahogy a tájékoztatásban, úgy az oktatásban is az objektív tudást az adja meg, hogy minden lényeges szempont, tényező, és ebből eredő több elméleti alternatíva közötti válogatással ill. azok összevetésével, összegzésével alakíthatja ki az egyén a véleményét.
Visszatérnék a társadalomtudományok két vonatkozására. A jogalkotó (rendszeralkotó) és az oktatási (tudatformáló) vonatkozására.
A társadalomtudománynak függetlenül, attól, hogy milyen vonatkozásban beszélünk róla objektívnak, elfogulatlannak épp ezért függetlennek és demokratikusnak kell lennie, továbbá nem szabad a rendszert kiszolgálnia, magyaráznia. Ezek azonban a két vonatkozásban mást jelentenek. A jogalkotó társadalomtudománynak kutató, útmutató jellegűnek kell lennie, az oktatatási társadalomtudománynak objektívnek, minden lényeges variációt bemutatónak kell lennie. Nem szabad a következő csapdába belesni: bármilyen demokratikusnak tűnik a rendszer, a tudománynak, az oktatásnak, általános tájékoztatásnak nem szabad kiszolgálnia, vagyis szabályok betartása mellett kritizálónak kell lenni.
A múltban és jelenleg a társadalomtudomány, az oktatás, a tájékoztatás kiszolgálta a rendszert, ill. a tudomány két vonatkozása nem volt szétválasztva. A jövő demokratikus rendszerében az oktatatott tudománynak még a független, tudományos, demokratikus irányítást sem szabad automatikusan kiszolgálnia.
Ez praktikusan azt jelenti, hogy a jogalkotó társadalomtudománynak a jövőt kell kutatnia miközben azért természetesen minden véleményt, elméletet figyelembe kell vennie és ebből egy saját álláspontot kell kialakítania. Az oktatott tudománynak pedig természetesen figyelembe kell vennie a független demokratikus tudományos irányítás véleményét, elméletét, de emellett fel kell tárni minden más lényeges véleményt, elméletet illetve a történelmi véleményeket, elméleteket is. Saját véleményt mondjuk a tankönyvekben nem közölhet, de tehet törvényjavaslatokat és fenntarthat munkakapcsolatot a jogalkotó társadalomtudománnyal. Tehát a kétféle társadalomtudomány hasonló tevékenységet folytat csak máshová helyeződik a súlypont.
A társadalomtudománynak mindkét vonatkozásának a szerepe a jövőben fel fog erősödni, általában a társadalomtudományok felértékelődnek ezért azok oktatása is felértékelődik.
Egyrészt a tényleges demokráciában társadalomtudomány jelenleginél sokkal inkább részt vesz a jogalkotásban (első kör). Másrészt a tényleges demokráciában a nép részvétele a jogalkotásban szintén nagyobb társadalomtudományos ismerteteket követel, tehát ezen oktatásának (második kör) is növekedni, erősödni kell. Jelenleg a nép alkalmas a jelenleginél egy fokkal fejlettebb demokráciára, de nem alkalmas a jelenleginél két fokkal, fejlettebb demokráciára, a tényleges demokráciára. Ehhez az szükséges, hogy egy magasabb szintű társadalomtudomány és annak megfelelő magasabb szintű (mennyiségileg és minőségileg) oktatás legyen. Ennek pedig az alapfeltétele a független demokratikus tudomány, amely összefüggésben van a független demokratikus tudományos vezetéssel. Persze a demokratizálódásnak a nép alkalmasságán kívül sok feltétele van. Van egy mindennél fontosabb feltétel és ez a vezetés hozzáállása, ami mindent űberel és kétségessé tesz.
A tényleges demokráciában tehát: az oktatott társadalomtudományt szét kell választani a jogalkotói, vezetői társadalomtudománytól. Az oktatott társadalomtudománynak az objektív tájékoztatás elvei szerint kell működnie. A jogalkotó, vezetői társadalomtudománynak viszont a független tudományos demokratikus vezetés által, valamint az egyéb demokratikus tényezők által a jelenleginél sokkal színvonalasabbnak demokratikusabbnak kell lennie. Demokratikuság ebben az esetben kettős jelentésű. Egyrészt sokoldalú társadalomtudományos munkásságot és annak objektív tájékoztatását jelenti. Másrészt azt jelenti, hogy a vezetés elméleti, társadalomtudományos munkája a nép érdekeit és nem a hatalmi vagyoni szempontokat vegye figyelembe.
E rendszertényezővel kapcsolatos feladatok.
Előző fejezetben megfogalmazott feladatok.
(Meg kell jegyezni, hogy a tudományos innovációval kapcsolatos, más feladatok, más rendszertényezőkben is megfogalmazódtak.)
A fejlődést, a szabadsággal biztosító tudomány, oktatás létrehozásának feladatai. Az egyik kör, hogy a „profi” tudomány, a tudományos vezetés, a központi tananyagszerkesztés, az iskolák, tanárok, a diákok, a vállalati tudomány, az autodidakta gondolkodók, értékelhető kritikája és értékelhető új elgondolása visszacsatolódik a profi tudományba, mely teljesítve a kötelességét, azokat bizonyítja, vagy elveti. Majd a bizonyított tételek a gyakorlati vezetés által bevezetésre kerülnek. Minden szereplőnek (tudományos vezetés, „hivatalos tudomány”, tananyagírás, iskola, tanár, diák legyen egy kb. 10%-os szabadsága, eltérési lehetősége az irányítójához képest. A tudománynak kellene a legfőbb irányítónak, iránytűnek, igazodási pontnak lenni.
A másik kör, hogy az iskolákból a meglevő tudást, ismerő, azt tisztelő, ugyanakkor friss gondolkodású, új gondolatokra alkalmas, ezért a világot kritikusan (megváltoztatóan) néző emberek kerülnek ki, többek között ők lesznek a tudósok, a vezetők – ez a fejlődés, személyes feltételhez kapcsolódó köre.
A fiatalok döntő többsége (95%) testileg, lelkileg egészséges legyen és megfelelő (legalább 85%-os) általános műveltséggel, rendelkezzen.
Továbbá a fiatalok képesek legyenek a társadalom hasznos tagjai lenni, képesek legyenek hasznos munkát végezni. Ezért a fiatalok döntő többségének (90%-ának) az általános műveltségen kívül speciális szakirányú, részletes ismeretekkel is rendelkezni kell. Középfokú, speciális, szakirányú, részletes tudással (szakmunkásképzés), kb. 60%-nak, ill. felsőfokú (főiskola) speciális, szakirányú, részletes tudással, kb. 30%.
Középfokú általános műveltség, amikor minden általános műveltséggel kapcsolatos ismerettel rendelkezik, csak a felsőfokhoz képest 85%-osan. Ezt adja (adná) meg a középiskola. A fiatalok legalább 90%-ának kell középfokú általános ismertekkel rendelkezni. A fentiekből többek között az következik, hogy a fiatalok 90%-ának el kell jutni az általános középiskoláig, a középiskola legyen az oktatás centruma. A főiskola elsődleges célja a felsőfokú szakirányú tudás, másodlagos célja a felsőfokú maximális általános műveltség kiteljesítése, mely csak 10%-kal magasabb, mint középfokú. Így már pontosan kirajzolódnak az iskolatípusok optimális arányai, általános iskolába minden, általános középiskolába 90%, plusz szakirányú középiskolába 60%, főiskolába 30% gyerek, fiatal, (ill. ennek kisebb része, felnőtt tanuló is lehet) járjon.
Optimális esetben a legtöbb, legnagyobb ismeret, tananyag, egészen a főiskoláig, a társadalomtudományos ismeret. A főiskolákban pedig attól függ a társadalomtudományos arány, hogy milyen főiskoláról van szó.
A diplomás és a középiskolai végzettség között, sem tudásban, sem anyagi, erkölcsi elismertségben, sem hatáskörben ne legyen nagy a különbség, a jelenleginél, mindenképpen kisebb legyen. Jelenleg a középiskolát kell jelentősebben erősíteni. Minden oktatást, általános iskola, középiskola, főiskola, lassan de következetesen fejleszteni kell.
Az általános műveltség meghatározása:
Képes legyen önmagának és családjának biztosítani a testi és lelki egészséget, a mindenkitől elvárható szinten, ezért sportolni kell, és egészségügyi ismertekkel kell rendelkezni. Képes legyen a társadalom hasznos tagjának lenni, hasznos munkát végezni, másokkal együtt élni, ezért a szakirányú tudáson kívül, munkamorál, munkapszichológiai és általános erkölcsi ismeretekkel kell rendelkezni. A mindennapos élethez szükséges gazdasági, pénzügyi, jogi, államismereti, erkölcsi, matematikai, logikai, technikai, információtechnikai ismeretekkel rendelkezzen. Lényegileg ismerje, lássa át az őt körülvevő társadalmi világot, a gazdaságot, a pénzügyeket, a politikát, a jogalkotást, a jogalkalmazást, a társadalmi rétegek, csoportok helyzetét, a legfőbb okokat, a kialakulást, a legfőbb célokat, a legfőbb összefüggéseket. (Társadalomfejlődési, rendszerfejlődési, rendszertani, történelmi, államtani, jogi, közgazdasági, makroszintű gazdasági, pénzügyi, stb. ismeretekkel kell rendelkezni.)
Másképpen, képes legyen a közvetlen demokrácia (pl. 4 évente vezető-választások) jó színtű gyakorlására.
Lényegileg ismerje, lássa át az őt körülvevő természeti világot, a biológia, a természetvédelem, az egészségtan, a földrajz, a fizika, a kémia, a csillagászat és egyéb természettudomány alapvető jelenségeit, működését, törvényeit. (Az alapvető technikai ismereteket itt is meg lehet említeni.) Rendelkezzen művészet-megértési és művészet-művelési képességekkel.
Néhány alapelvet azonban meg lehet fogalmazni, és ezen alapelvekhez kell igazodni.
Ez a legfőbb: a gyerekek, fiatalok vonatkozásában, a társadalomnak, államnak, mindenképpen az egyenlő feltételek biztosításra kell törekedni. (Leginkább a családi háttár kompenzációjáról van szó.)
A legtehetségesebb, legjobb diákok, mindenképpen teljesíthessék ki maximálisan a tudásukat.
Minden gyerek, fiatal, lehetőleg teljesítse ki a képességét.
A rosszak, pláne ha gazdagok, fizessenek, az állami szolgáltatások pazarló túlfogyasztásáért. Persze a pazarló túlfogyasztásért a szegényeknek is fizetniük kell, csakhogy az ő esetükben több szempontot kell mérlegelni.
Az adórendszert, az állami árakat, a szociális rendszert, egy, egységes logikus igazságos rendszerré kell alakítani, és nem lehet össze-vissza szinte évente kevergetni. Merthogy jelenleg ez a helyzet. Jelenleg állandó ellentmondásokba kavarodva, a saját kis ostoba és érdekszempontú elképzeléseik szerint rángatják a politikusok, pl. a tandíj kérdését is.
E fejezetből következő feladatok.
A fejlődést, a szabadsággal biztosító tudomány, oktatás létrehozásának feladatai. (A szabadság arányai, a fejlődés kettős köre, az oktatás célja, a diákok minősítése. Önálló véleményű, kritikus, de a tudományt ismerő, tisztelő emberek kialakítása.)
A vezetéstől független (a vezetést vezető, kritikus szellemiségű, fejlődésre képes) tudomány, társadalomtudomány, valamint a kritikus szellemiségű, oktatás kialakítása, nagy önrendelkezést adó szabályozással, erős népi és civil felügyelettel, és az intézetek, iskolák, egyetemek nagyfokú közvetlen demokráciájával és egyéb módszerekkel.
A társadalomtudományok és azok oktatásának, valamint az állam, a politikai vezetés szerepét, viszonyát, elméleti és gyakorlati viszonyát pontosan meg kell határozni, ill. a helyére kell tenni. A társadalomtudománynak általános elméleti vonatkozásban útmutatónak és nem követőnek kell lenni. A tudománnyal, oktatással kapcsolatos alapvető szabályokat (pl. alaptanterv, tananyag, oktatás alapvető struktúrája, módszerei) a vezetésnek, a társadalomtudománynak, és a lakosságnak, (szülőknek, diákoknak, stb.) közösen kell meghatározni, persze a helyzet és probléma jellegétől függően különböző arányban.
A tudományok és oktatás arányait meg kell változtatni, a társadalomtudományok kutatását és azok oktatását bővíteni ill. színvonalát, emelni (kétszeresére majd háromszorosára) szükséges. A társadalomtudományoknak (azok művelőinek) jelenleginél sokkal inkább törekedni kell az objektivitásra, elfogulatlanságra, a vezetés álláspontjától való függetlenségre, a mélyebb törvényszerűségek feltárására. Illetve arra kell törekedni, hogy több (2-3-4) elméleti alternatíva jelenjen meg az oktatott tudományban.
A társadalomtudományos oktatásnak önálló, kritikai tudást, ill. kreativitást kell adnia és ezt a vizsgáztatásnak, osztályzatnak is figyelembe kell vennie.
Lényegében a tanulókat két szempontból kell értékelni. Az egyik szempont hogy az adott tananyagot mennyire ismerik. A másik szempont hogy az adott tananyagtól mennyire térnek el, és ez az eltérés mennyire jó (logikus, elfogadható, jelentős igazságokat tartalmaz). A két értékelés adja meg az összesített eredményt, (érdemjegyet, osztályzatot).
Az oktatás szerkezetét át kell alakítani. Az átfogó, társadalomtudományos műveltség fókuszának a középiskolában kell lennie. Az oktatás centruma ahol kiteljesedik az általános műveltség, tudás, és ahonnan kiindul a magasabb fokú szaktudás: a középiskola.
Az oktatásnak érdekesebbnek kell lenni. Az oktatásnak életszerűbbnek kell lenni. Az oktatásnak az egyéni képességeket, tehetségeket is figyelembe kell vennie és azokat fejleszteni. Az államon kívüli autodidakta tanulók vizsgáztatását meg kell oldani. Az alkalmazó, munkaadó vizsgáztatásának elfogadása, az állam esetében pedig szinte kötelezővé tétele.
A különböző kultúrájú csoportokat, nemzetiségeket a hozzájuk illő hatékony tananyaggal és módszerekkel kell oktatni, és ezt nem kell szegregációnak tekinteni.
A tudomány és a tudományos oktatás tartsa tiszteletben a tudományos vezetést, de ne legyen annak kiszolgálója. A demokratikus társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás alapelve: minden lényeges alternatíva felsorolása, a választási lehetőség megadása. A hivatalos tudományt szét kell választani a független tudománytól, melynek szabad kutatással és véleménynyilvánítással kell rendelkezni. A hivatalos tudomány (tudományos vezetés) csak demokratikus alapelvek szerint működhet.
Az oktatásnak a jelenleginél sokkal inkább lényegesítő összegező (összefüggések, folyamatok, stb.) jellegűnek kell lenni és kevésbé lexikálisnak, szétszedő-analizáló jellegűnek. Egy másfajta történelem oktatásra van szükség, a rendszer, rendszerfejlődés oktatásra, mely minden szempontból, minden összefüggésből történelmi szempontból, gazdasági, jogi, stb. szempontból és összefüggésben is oktatja a társadalmat ill. a rendszert. Az oktatás, a lényegből az egészből indulna ki és úgy haladnak részek felé. Egyszerűbben fogalmazva: e tanulmányhoz hasonlatosan (nem tartalmilag, hanem szerkezetében, felfogásában) kellene tanítani a társadalomtudományt, kiváltképpen középiskolai szinten.
Ha mindez megvalósul, akkor az 6%-ot ér.
Ezen feladatok egy, vagy több független, tudományos, demokratikus, testületet, ill. testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
Szükség van tehát egy független demokratikus tudományos testületre, aki az oktatott társadalomtudományokat egészében és azok oktatását felügyeli és fejleszti, az elmondottak szerint.
Megjegyzem az utolsó feladatsort a következő fejezetben, fogom elemezni.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Ebben az értékelésben elsősorban nem az oktatott anyagot kívánom értékelni hanem az oktatás és tudomány arányait, hiányait, szerkezetét, módszereit, az oktatás céljait hatékonyságát stb. Kétségtelen hogy az oktatás arányai, módszerei, stb. nem válaszhatók szét az oktatás ( tudomány) tartalmától. Emlékeztetnék: itt és most a társadalomtudományokról és azok oktatásáról van szó, még akkor is, ha ezt nem mindig hangsúlyozom ki és egyszerűen tudományról, oktatásról beszélek.
A tudományok, a tudás, az oktatás fejlődése, ezekről külön könyveket írhatnék. Azért megpróbálom a lényeget néhány megjegyzés kertében összesíteni.
Az nem vitatható hogy az emberi tudás, a tudományok, és ezzel összefüggésben az oktatás mondjuk Európában, hatalmas mértékben fejlődött. Ugyanakkor az ember nemcsak okosodik, erkölcsösödik, de lejátszódik egy ellenkezőirányú folyamat is. Gondolok itt arra, hogy a mai ember nagyobb ostobaságokra, erkölcstelenségekre képes mint pl. az ősközösségben élő ember. Tehát felvetődik a kérdés: a látszólag hatalmas ismerethalmaz, ami mondjuk a tankönyvekben megjelenik mennyiben teszi bölcsebbé az embereket?
A másik kérdés: a tudomány a tudás mennyiben függ össze a rendszerekkel? Van összefüggés, de ez az összefüggés nem olyan direkt és egyenes arányú, mint pl. a döntéshozó mechanizmus vonatkozásában. Azt gondolom, hogy a tudománynak, oktatásnak, értelmesedésnek van egy természetes fejlődése, ami a rendszerektől független. Tehát ez a hatalmas fejlődés csak részben a rendszerek érdeme. A másik alapkérdés: ha megállapítható, hogy jelenleg még messze nem tökéletes a helyzet, sőt bizonyos vonatkozásokban siralmas a helyzet, lehetne sokkal jobb is, akkor beszélhetünk-e hatalmas fejlődésről? Azt gondolom, hogy felsoroltak indokolják, hogy ne hatalmas fejlődésről, csak mérsékelt fejlődésről beszéljünk.
Az előzőekből kitűnt hogy jelenlegi helyzet több vonatkozásban siralmas. Komoly gond van a társadalomtudományok arányával, az oktatás hatékonyságával és még lehetne sorolni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszerben, az államkapitalista rendszerben is csak közepes-jónak mondható a társadalomtudományok és az oktatás színvonala, pedig ez a legfejlettebb rendszer ebben a tekintetben.
Néhány egyéb megjegyzés a fejődéssel kapcsolatban.
Mivel ez a rendszertényező elsősorban az oktatásról szólt, ezért az oktatás fejlődését kellene felvázolni. Egyébként itt is megállapíthatjuk az oktatás fejlődése egyenes arányú a tudomány fejlődésével. Ha egy tudományág jelentősen fejlődik, akkor annak oktatása is fejlődik. Előfordulhat fordított fejlődés is. Egy tudományág oktatását fejlesztik és ezáltal maga tudomány is, elkezd fejlődni.
A vezetés, különböző módszerekkel (finanszírozás, tiltás, indirekt gátlás, stb.) mindkettőbe az oktatás és a tudomány fejlődésébe is bele tud szólni.
Az oktatásról, mint szociális rendszer részéről, valamint az oktatásról, mint állami szolgáltatásról már más rendszertényezőben szó volt. Az értékelésben csak részben számítom bele a megkülönböztetés nélküli, egyenlő oktatás irányába haladó a fejlődést. Ezt már más rendszertényezőkben is értékeltem.
Az oktatás története két részre osztható. A felső rétegek oktatására és népréteg oktatására. A felső rétegek az uralkodó osztály oktatása elég egyenletes lassú ütemben fejlődött a történelem során. A népréteg oktatása viszont a klasszikus kapitalizmus végétől a jelenlegi rendszer elejéig egy ugrásszerű növekedést mutatott. Ezzel összefüggésben ugrásszerű fejlődés jött létre a klasszikus kapitalizmusban a közoktatás (elemi és középiskola) vonatkozásában. A felső rétegek oktatását, ill. az egyetemi oktatást illetően régebben erősebb volt az összegező lényegesítő jellege a tudományoknak és oktatásnak, gondolok itt a filozófia, teológia oktatására, ill. a társadalomtudomány nagyobb arányára. Ez egyben azt is jelenti, hogy a természettudományok és társadalomtudományok aránya is valamivel jobb volt.
A tudományok szétbomlása szakosodása, részben egy szükségszerű természetes folyamat másfelől viszont túlzottnak, erőltetettnek, mesterségesnek mondható.
A társadalomtudományok és annak oktatásának a fejlődése a jelenlegi rendszerben lelassult. Az okokról külön könyvet lehetne írni. Eddig egy rendszerben sem jött létre, hogy a társadalomtudomány jogalkotó legyen, de azért e tekintetben volt némi előrelépés.
A társadalomtudomány, a hatalmi vezetést kiszolgáló (szócső) szerepének csökkenése még ennél is enyhébb fejlődést mutat. A korábbi rendszerekben az egyház a papság volt a világnézet (ideológia), ill. a társadalomtudományok kialakításának, terjesztésének centruma. Az egyház a papság az állam része volt, a klasszikus kapitalizmus óta viszont egy szétválási folyamat tapasztalható. Az egyház a papság szerepe fokozatosan csökkent, többek között a tudományok és oktatás területén is és ezt szerepet fokozatosan a közvetlen állam által irányított, finanszírozott tudomány és oktatás vette át. Egy másik tendencia: az egyes arisztokraták által közvetlenül irányított finanszírozott tudományt, oktatást szintén felváltotta az állami tudomány és oktatás. Az állami (állam által irányított finanszírozott) társadalomtudomány és oktatás erősödése egyrészt pozitív változásokat, másrészt negatív hatásokat hozott létre. Negatív hatás, hogy a tudomány és az oktatás az államnak az állami vezetésnek lett részben kiszolgáltatva, ennek következtében a tudomány és az oktatás a rendszer kiszolgálója, magyarázója lett, ill. maradt. Maradt, mert amikor az egyház, ill. az arisztokrácia irányította, finanszírozta a társadalomtudományt, oktatást akkor is ez volt a helyzet. Az egyház és az arisztokrácia is hatalomalkotó, államalkotó egység volt. Az egyetemek, un. autonómiája alapvetően nem változtat ezen helyzeten. Kismértékben talán enyhíti a kiszolgáltatottságot, de alapvetően nem. Amíg nem jön létre független tudományos demokratikus vezetés, addig nem jöhet létre független, tudomány és oktatás sem. Csak a demokratikus vezetésnek ill. rendszernek érdeke hogy a lakosság átfogó magas szintű társadalomtudományos ismertekkel rendelkezzen. A társadalomtudomány és oktatás függetlensége a rendszer demokratikus szintjével áll egyenes arányban.
A tényleges demokráciában a társadalomtudomány fogja vezérelni a politikát, szemben a jelenlegi fordított helyzettel. Ez pedig egy alapvető változás, fejlődés lesz.
Azért a félreértések elkerülése miatt megint tisztázzuk, mit jelent a függetlenség. A társadalomtudomány függetlensége, a szabad kutatás, a szabad véleményformálás. Az oktatás függetlensége, az hogy nem kell, sőt nem szabad csak a hivatalos tudomány, a vezetés nézeteit tanítania. Az oktatás függetlensége tehát nem abszolút függetlenség, csak a hatalomtól való kötelező függetlenség.
Az értékelésnél tehát ellentétes tendenciákat kell valahogy összegezni.
A szocialista és az államkapitalista oktatás és tudományok közt nincs szignifikáns különbség, ami az arányokat, az összegző lényegesítő jelleget, a módszereket, illeti. Mindkét társadalomtudomány kiszolgálja, magyarázza rendszert csak éppen más rendszert.
Mindent egybevetve az érétkek a következők: rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 2%, klasszikus kapitalizmus 3%, jelenlegi államkapitalizmus 4%, brezsnyevi szocializmus 3,8%, jelenlegi kínai szocializmus 4%, tényleges demokrácia 6%.
A társadalomtudományok (külön-külön) mennyisége, minősége (színvonala) a tudatformálás szempontjából. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra.
A népbutító tényezők szépen felsorakoznak. A gyatra és hiányos társadalomtudomány és főleg annak még gyatrább oktatása. A gyatra és hiányos statisztikai adatok, mutatók és annak még gyatrább közlése. A gyatra, elfogult és hiányos politikai tájékoztatás. Az elhangzó badarságok áradata. A gyatra és hiányos közszolgálati média. Általában a médiák népbutító műsorai. A politikai, gazdasági manipuláció. A rendszer individualista szellemisége. A törvénykezésből áradó szellemiség. Összefoglalva: a nép, gyatra, hiányos, elfogult, nem a jóra ösztönző állami (rendszer), tudatalakítása. Mindezek közös eredője: az ostoba nép könnyebben uralható.
Persze sokan megjegyzik: jó, jó ez az ember mindent kritizál. Nem lehet minden rossz.
Aki ért hozzá az sajnos látja, hogy minden rossz, legalábbis rosszabb a lehetségesnél. Aki meg nem ért hozzá, ő azt sem tudja megítélni, hogy rossz, vagy nem. Én nem csak kijelentek, hanem hosszasan bizonygatok is. Sok fejezet szól e bizonyításokról, pl. e fejezet is.
Bevezető alapvetések a társadalomtudományokkal kapcsolatban.
A korábbi fejezetekben a tudomány és oktatás összefüggéseiről beszéltem.
Azért állapítsuk meg két egymással összefüggő, de mégis két különböző problémakörről van szó.
Az oktatás és oktatott tudomány elsődleges célja, hogy egy magas szintű társadalomtudományos általános műveltséget hozzon létre. Olyan műveltséget, amely képessé teszi a lakosságot pl. a közvetlen demokráciára.
A másodlagos célja az hogy sok kiváló társadalomtudóst azaz magas szintű társadalomtudományt hozzon létre.
A másik problémakör a társadalomtudósok (társadalomtudomány) megbecsültsége és beintegrálása gyakorlati rendszerbe. Illetve az előzővel összefüggésben, a társadalomtudomány oktatáson kívüli fejlesztése.
Megint megjegyezem: az a kiváló társadalomtudós, aki az adatok, elméletek magas szintű tudása mellett sok értékes önálló gondolattal, elmélettel rendelkezik.
A társadalomtudomány megjelenése a rendszerben.
A közoktatás tananyagának összeállítása. A társadalomtudományos felsőoktatás az egyben oktatás és egyben társadalomtudomány. A társadalomtudomány megjelenése az állami vezetésben. A társadalomtudomány megjelenése az állami tájékoztatásban közvetlenül. A társadalomtudomány megjelenése, a társadalomtudományos kutatóintézetekben. A társadalomtudomány megjelenése a tájékoztatásban, pl. a politikai újságírásban. A társadalomtudomány megjelenése tanulmányokon keresztül. A társadalomtudomány megjelenése a civilszférában, a magángazdaságban.
Ezekre a megjelenésekre összességében kimondhatjuk: jelenleg ezek a megjelenések kevesek, gyengék és zavarosak. Így is fogalmazhatunk, jelenleg a társadalomtudomány nincs kellően beintegrálva a rendszerbe.
Az természetes, hogy egy orvos diagnosztizál és gyógyít. Az természetes, hogy egy mérnök tervez. Jelenleg az természetes e, hogy egy társadalomtudós diagnosztizál és gyógyít? Az természetes e, hogy egy társadalomtudós tervez?
Sajnos egyik sem természetes. A politikusok (vezetők) akik jellemzően nem tudósok és nem tudományos módszerekkel dolgoznak, próbálnak meg tervezni, diagnosztizálni és gyógyítani.
De nézzük meg sorba a megjelenéseket. Arról már beszéltem, hogy a jelenlegi vezetés-kiválasztás szempontjai között talán ötöd-rendű a társadalomtudományos tudás. A jelenlegi vezetők munkája sem ez, hanem az érvelés, a jó duma, taktikázás, megjelenés, a pártérdekek kiszolgálása stb. Továbbá kiválasztás másik alapja a kontraszelekció, a felettes, felettesek igényeinek, érdekeinek való megfelelés. Itt tehát kevés a megjelenés, maximum annyi hogy rendelkezik e valamilyen diplomával. Azért zavaros mert még ez kevés megjelenés, pontosabban a feltételek sincsenek szabályozva.
Jelenleg túl kevés a társadalomtudományos kutatóintézet. Mely témában, van melyben nincs, ez szerintem teljesen esetleges. Ezek a kutatóintézetek, ill. munkájuk nem kellőképpen ismertek. Nincsenek tisztázva e kutatóintézetek, faladatai és az államhoz való viszonya. Valami hasonló mondható el a társadalomtudományos tanulmányokkal kapcsolatban is.
A közszolgálati tájékoztatásban általában kevés és zavaros a társadalomtudományos megjelenés. Pl. elvárható, lenne, hogy a riporter magas tudással rendelkezzen, és mindig alaposan felkészüljön az adott témából. Vagy elvárható lenne, hogy minden politikus mellé meghívjanak egy független kiváló társadalomtudóst. Ehelyett általában alacsony színvonalú, egyoldalú beszélgetéseket tapasztalunk. Ugyanez mondható el általában a nem közszolgálati politikai újságírásról (médiáról). Itt ugye olyan hibákat, mint klikkesedésből eredő elfogultság, kapkodás, bulvár jelleg, stb. még nem is említettem. Szerintem a társadalomtudomány jelentősebb része a civilszférában a magángazdaságban sem jelenik meg kellőképpen.
A társadalomtudomány tehát nincs kellőképpen beintegrálva a rendszerbe, nincs biztosítva az oktatáson kívüli ( egyébként az oktatáson belüli sincs) fejlődése. A társadalomtudósok nagyobb része nem végez érdemi gyakorlati munkát.
Tisztáznám a társadalomtudomány és az állam kapcsolatát. Tisztázom, vagyis a jövőbeli optimális kapcsolatról beszélek.
A társadalomtudomány megjelenhet az államon belül és az államon kívül.
A közoktatásban, az állami vezetésben, a közszolgálati tájékoztatásban való megjelenés az államon belüli. Az világos, hogy az erős megjelenés egyben azt is jelenti, hogy a társadalomtudomány erősen hat a politikára. Nem jó megoldás, ha az állam a társadalomtudományos munkát kiadja gebinbe. Ilyenkor a vezetésnek eleve vannak elképzelései elvárásai, és külső tudomány csak ezt fogja megoldani. Az pedig a vég, ha politikus abszolút hülye, nincs elképzelése, csak beszélőgép. Ráadásul nincs biztosítva a külső tudomány egyéb érdekmentessége. Ezért a független társadalomtudománynak a vezetésen belül kell megjelennie. Erről szól a független tudományos demokratikus testületek kialakítása. A külső társadalomtudományt át kell tanulmányoznia, de nem köteles elfogadni.
Ha külső társadalomtudóst hívnak meg a közszolgálati médiába, akkor az a külső társadalomtudomány ütköztetése az államon belüli társadalomtudománnyal. Ezt és az ilyen ütköztetéseket viszont megint kötelezővé kell tenni. Tulajdonképpen azt kell biztosítani az államnak, hogy a ne csak az ő álláspontja jusson a köz elé hanem a külső társadalomtudomány álláspontja is.
A társadalomtudományos kutató intézeteknek akkor van értelmük, ha azok államon kívüliek, viszont az államnak kötelező a véleményüket áttanulmányozni. Hasonló a helyzet az egyedi társadalomtudósokkal ill. azok tanulmányaival. A külső társadalomtudomány lényegében a közvetlen demokrácián keresztül hat a vezetésre. A külső társadalomtudomány hat a népre, ezt viszont biztosítani kell, és a nép véleményét már köteles a vezetés figyelembe venni. Ezért a vezetés az állam köteles a külső társadalomtudományt pl. a kutató intézeteket támogatni. A társadalomtudományos felsőoktatás valahol a külső és belső társadalomtudomány között van. A tananyag összeállítása, pl. egyharmad vezetés, egyharmad saját maga, egyharmad külső társadalomtudomány.
Nézzük az állam irányából történő szabályozást. Az államon belüli társadalomtudomány szabályozási erősség ugyanaz mint az állam esetében ( erős, precíz) hiszen a társadalomtudomány maga az állam lesz.
Az államon kívüli társadalomtudomány szabályozása viszont olyan amilyen általában a civilszféra szabályozása, vagyis gyenge-közepes. Itt viszont fellép a következő probléma, amely egyébként máshol is fellép. Hogy lehet a közepes-erős támogatást (finanszírozást) összeegyeztetni a gyenge-közepes szabályozással. Ugyanis aki támogat, finanszíroz, annak általában vannak elvárásai is, tehát ugyanilyen mértékben szabályoz. A jövőben az államot törvények fogják arra kötelezni, hogy adott estekben a közepes erős támogatás mellett csak gyenge-közepes szabályozást alakítson ki. A felsőoktatás szabályozása pedig közepes, mert az valahol félúton van a civil szféra és az állam között.
Szerintem jelenleg nem ilyen tiszták, azaz zavarosak a viszonyok.
Van tehát három problémakör (a társadalomtudomány megjelenése a rendszerben, az állam és a társadalomtudomány kapcsolata, és a társadalomtudomány oktatása.) amely összefügg.
Ehhez a kettőhöz kapcsolódik harmadik problémakör: a jelenlegi társadalomtudomány alapvető hibái, hiányosságai.
Korábban szó volt erről de most itt újra felsorolom.
A jelen társadalomtudomány a kelleténél inkább kiszolgáló és nem útmutató.
A jelenlegi társadalomtudomány túlságosan leíró jellegű, méghozzá abból az aspektusból, hogy a jelen rendszer szinte tökéletes. Vagyis kevés a kritika. Kevés az alternatíva. Kevés a jövőkutatás. Kevés az optimálisság keresés. Leíró jellegű tehát kevés a törvényszerűség-keresés, a lényegesítés, az összegezés. Szétszedő analizáló jellegű és nem összesítés jellegű.
Jelenleg a négy problémakör egyirányú,(ez negatív) visszacsatolással erősíti egymást. Viszont ehhez a négyhez kapcsolódik az ötödik: a jelen társdalom tudományok hiányosak illetve vannak hiányzó társadalomtudományok.
A társadalomtudományok egyfajta szubjektív kategorizálása.
A társadalomtudományokat ige sok módón lehet kategorizálni. Szerintem mégis ez legfontosabb kategorizálás.
Az általam megállapított kategóriákba sorolom a többnyire általam megállapított társadalomtudományokat. Általában e tanulmányra igaz de kiemelten erre a fejezetre, az hogy ez nem egy tudományos dolgozat. A tudományos fantasztikumnál azért tényszerűbb és tudományosabb, igaz unalmasabb is. Ez tanulmány a jelen kritikájáról, még inkább a jelen hiányáról szól.
A következőket azért megjegyzem: a közoktatás (általános iskola, középiskola) vonatkozásában minden társadalomtudomány hiányos, hiszen csak az egyötödét (nagyon szerényen: egyharmadát) oktatják a szükségesnek.
A másik megjegyzés az előbb felsorolt általános hibák és ebből fakadó hiányok, szinte minden társadalomtudományra érvényesek.
És még egy fontos megjegyzés. Az előző hibák mellett van egy másik általános hiba, mégpedig az, hogy a társadalomtudományoknak kevés a társadalmi közösségi vonatkozása. Tehát a tudomány nem arra koncentrál, hogy mi történik a közösségben. Nem arra koncentrál, hogy milyen társadalmi csoportok rétegek alakulnak ki, ill. az egész nemzet esetleg emberiség élete, hogy alakul. Kitér ezekre csak nem ez áll a középpontban. Ezt én egyszerűen: közösségekre való koncentrálásnak nevezem.
Az itt felsorolt társadalomtudományokról e tanulmányban már beszéltem vagy beszélni fogok. Ezért itt csak vázlatosan szólók róluk.
Miért gondolom hogy az alábbi tudományok elhanyagoltak. Mint mondtam ez egy szubjektív ítélet. Ezek a témák e tanulmányban úgy merültek fel mint fontos és alapos elemzést kívánó problémakörök. Ehhez képest mint átlagosan tájékozott állampolgár ilyen tudományokról szakokról alig halottam. Nem halottam az oktatás területéről, a tájékoztatás területéről, és az intézmények területéről sem halottam ilyen tudományokról, szakokról. Amiről pedig az átlagosan tájékozott állampolgár nem tud, nem hall, az el van hanyagolva.
Tehát akkor az én kategóriáim.
A jelenleg kevéssé hiányos (csak általános és tartalmi hiányosságokban, hibákban szenvedő) kevéssé elhanyagolt nagy társadalomtudományok, tantárgyak, szakok.
Az általam alig ismert, de szerintem kevéssé hiányos elhanyagolt társadalomtudományok, tantárgyak, szakok.
A közepesen hiányos, közepesen elhanyagolt, nagyobb társadalomtudományok tantárgyak, szakok.
Az erősen hiányos, erősen elhanyagolt társadalomtudományok, tantárgyak szakok.
A nagyon erősen hiányos, erősen elhanyagolt (szinte nem létező) társadalomtudományok, tantárgyak, szakok.
A jelenleg kevéssé hiányos (csak általános és tartalmi hiányosságokban, hibákban szenvedő) kevéssé elhanyagolt nagy társadalomtudományok.
Kezdjük talán testneveléssel és a művészetek oktatásával, avagy a cél: a testi, lelki egészség. (és a megfelelő általános műveltségű tudás).
Egy idevágó ismétlés:
A színvonalas művészetek, (egyben a színvonalas kultúra, egyben a színvonalas szórakozás) elsősorban az irodalom, a film, de más művészetek is (zene, tánc, képzőművészet, stb.) az érzelmi, erkölcsi tanítás (tanulás) egy oly módja, mely érdekes, és az átélésen keresztüli megértésen keresztül tanít. Nem száraz, unalmas, lexikális agytömés. Az irodalom, film, stb., ezen kívül a társadalmi, együttélési ismereteket is tanítja. Ráadásul a művészetek azért is hasznos, értékes munkák, mert a színvonalas szórakozást és a kellemes környezetet biztosítják. Aki nézi, hallgatja azt is építi, és azt is, aki műveli.
Az iskolai (irodalmi, művészeti) tananyag-mennyiséget, oktatás-mennyiséget azonban csökkenti az, hogy az iskolán kívül is elég sok művészettel találkoznak, találkozhatnak a gyerekek, fiatalok.
Az gondolom, hogy a jelenlegi irodalom és a művészeti oktatatás mind tartalmilag, mind mennyiségileg nagyjából rendben van, különösen, ha abból indulunk ki, hogy a fiatalok véges idejét, energiáját valahogy szét kell osztani, és a tanításban, tanulásban nagy fehér foltokat fedezhetünk fel.
Azt gondolom, hogy jelenleg a testnevelés tanítása, nagyjából rendben van, bár mennyiségileg valamennyire lehetne több is. Továbbá szükség lenne több színvonalas munka (politechnikai, háztartási ismeretek, stb.) oktatásra is.
Történelem, ill. szociológia, ill. közgazdaságtan, ill. jog.
Ez azt jelenti, hogy ezen tudományok (és a tudománnyal természetesen arányos iskolai óraszám, ill. tanulószám) mennyiségileg rendben van, csak a tudomány és az oktatott tananyag tartalma, minősége nincs rendben. Ha nem lennének elhanyagolt tudományok (természetesen az oktatás ezzel arányosan elhanyagolt) akkor a fenti tudományok (oktatások) tartalmilag és elfogadhatóbbak lennének. Mivel vannak elhanyagolt tudományok ezért e fenti tudományoknak (és azok oktatásának) kellene az elhanyagolt tudományokat (és oktatásokat) magukba foglalni. De nem teszik ezt, ezért, ezért is mondható: gyenge minőségű tudományokról van szó.
Mindegyiknek több ága-szaka van.
Róluk már elmondtam a véleményem, amely nem tud hízelgő. A történelemtudomány gyengeségéről több fejezet szólt. A közgazdaságtanról is beszéltem. A jogról a következőkben fogok beszélni. Viszont fel kell figyelni arra hogy én a következőkben nem egyszerűen jogról, hanem jogtudományról és erkölcstanról beszélek.
A jelenlegi történelemtudomány leginkább a rendszer, rendszerfejlődéssel kapcsolatos történelmi események leírásával foglalkozik. Ellenben éppen a események összefüggése, kapcsolódása, a rendszer, rendszerfejlődéssel, az ami, erősen hiányos. A jelenlegi történelemtudomány csak részleges hiányos tudomány és így az oktatása is az. Erről már többször beszéltem de itt is ki kell tárni rá.
A történelmi események önmagukban csak igazolják, a rendszer, rendszerfejlődés tudományát. A történelmi események ismerete, csak eszköz a társadalom, rendszer megértésre és nem maga a cél. Hogy is lehetne valaki jó közgazda, ha nem tudja mi a közgazdaság célja, ill. hogyan helyezkedik mi a szerepe az egész társadalomban. Ugyanezért nem lehet jó, jogász, jó pszichológus és még sorolhatnám, aki nem ismeri a társadalom, a rendszer egészét, annak célját, alapvető működését, a részek egységek szerepét összefüggését. Ezért minden specializálódott társadalomtudósnak (pl. gyakorlati jogásznak, gyakorlati közgazdának, stb.) közép-magas szinten kell ismernie a rendszer, rendszerfejlődés tudományát. Ezen túl kellenének speciálisan rendszer, rendszerfejlődés tudományával foglalkozó tudósok, akik magas szinten ismerik rendszer, rendszerfejlődés tudományát, és közép-magas szinten ismerik a részek (közgazdaságtan, jog, stb.) tudományokat. A legfontosabb mégis az, hogy a rendszer, rendszerfejlődés tudománya a közműveltség (általános műveltség) része legyen, ezért már általános és főleg középiskolában kellene oktatni. Méghozzá a társadalomtudományok közül a legnagyobb terjedelemben kellene oktatni. Gyakorlatilag ezt a tudományt össze lehetne vonni a történelemoktatással. Azt is mondhatnám, hogy egy másféle történelemoktatásra van szükség. Elképzelhető olyan gyakorlat is hogy a kétféle történelemoktatást külön-külön tanítsák, de én ezt nem kevésbé látom hasznosnak, mint az összevont, rendszer rendszerfejlődés oktatást. Emlékeztetőül mi a különbség a kétféle történelemoktatás között? Az egyik, a jelenlegi alapja az események ismertetése, ehhez fűz hozzá néhány összefüggést. A rendszer, rendszerfejlődés alapja, a társadalom, a rendszer egésze, a részekkel együtt, ehhez fűz hozzá néhány történelmi eseményt.
A jelenlegi történelemtudomány túlságosan leíró jellegű, de az események sincsenek objektívan, tárgyilagosan leírva. (Minden leírásnak van valamilyen pozitív, vagy negatív kicsengése. Az ember nem tud érzelmek nélkül közölni és közlést befogadni. Ez nem lenne baj, a baj az, ha érzelmeink nem a helyes erkölcs irányába jelennek meg.) A történelemlátás, beleértve az iskolai tankönyveket is, két általános hibától szenved. Az egyik az, hogy a hódítók, a hódítások nincsenek objektívan megítélve. Pontosabban arról van szó, hogy hódítók, hódítások, különösen a háborús hódítások, mint pozitív történések jelennek meg, pedig ezek egyértelműen negatív események, történések voltak. Ez diktatúra, zsarnokság, gazemberség. A hódítók diktátorok, zsarnokok gazemberek. Ezzel szemben inkább pozitív történéseknek vannak beállítva, kivéve, ha meghódított nép értékeli az eseményt. Nagy Sándort, Július cézárt, Napóleont és még sorolhatnám szinte hősöknek kijáró tisztelet, övezi. Ők hódítottak, népüket, védő embereket gyilkoltak, gyilkoltattak le, az ártatlan lakosság nyomorát és kiszolgáltatottságát okozták. Korunk embere még mindig az erő és a hatalom tiszteletében tévelyeg.
A másik általános hiba az, hogy minden nép a saját magával szemben elfogult, a saját tetteit a vezetői tetteit pozitívan ítéli meg. Ha negatív, akkor is, legfeljebb a pozitív megítélés, pozitív kicsengésű leírásra mérséklődik. Az enyhén pozitív eseményeket persze már felmagasztalja. Az elfogultságának következményei, hogy a szemben álló félt, más népeket, azok vezetőit, mindenképpen negatívan ítéli meg. Ráadásul elsősorban a népet és nem a lehetséges valódi vétkeseket, a vezetőket ítélik meg. Sőt ezt az ítéletet kivetítik korunkra, a jelenben élő népekre is.
A szociológia tudománya, elméletileg a társadalommal foglalkozna, tehát ez is lehetne, éppen a rendszer, rendszerfejlődés központi tudománya. Ismereteim szerint ez tudomány elsősorban, a kisközösségek életével, jelenségeivel foglalkozik. A rendszer, rendszerfejlődéshez való összefüggés kapcsolódás, megint csak hiányos.
A társadalomtudományok tulajdonképpen humán tudományok, de az ez elnevezés több szempontból azért pontatlan, pontatlanabb, mint a társadalomtudományok elnevezés. Az egyéb tudományok egy része is humántudomány, mint pl. a művészetek (irodalom, képzőművészet, zene, stb.).
Az irodalom pl. a társadalmi problémák ábrázolásával foglalkozik. Ilyen alapon akár a társadalomtudományok közé is besorolható.
A tudományok nem választhatók szét élesen, vannak átfedések és köztes tudományágak.
Az általam alig ismert, de szerintem mennyiségileg kevésbé hiányos elhanyagolt társadalomtudományok.
Ezen kívül felületes tudásom szerint még vannak olyanok, mint: politológia kommunikáció, humán erőforrásokkal foglakozó, média szak, népnevelő stb. stb. tudományok.
Őszintén bevallom, hogy nem tudom, mivel foglalkoznak a felsorolt tudományok, csak sejtem.
A politológia ismereteim szerint, elsősorban az érdek érvényesítéssel, hatalmi helyzetekkel, hatalmi harcokkal foglalkozik. Az összefüggések, a nagy egységbe való kapcsolódás megint csak hiányzik. Hasonló a helyzet az államjoggal.
Azáltal hogy ezek e tudományok mesterségesen szét vannak szedve, azt eredményezi, hogy ezek a tudományok, önmagukban is zavarosak és hiányosak lesznek. Elméletileg mindegy, hogy rendszer, rendszerfejlődést hogy nevezik. Nevezhetnék, egyféle történelemtudománynak, vagy egyféle szociológiának, vagy egyféle politológiának. Talán mégis történelemtudományhoz áll a legközelebb. A lényeg az, hogy szükség lenne egy összesített, központi társadalomtudományra.
A jelenleg viszonylag jelentős, de a tanulmányban nem taglalt humán tudományok (részben társadalomtudományok).
A történelemtudomány a szociológia, a politológia, az államjog problémájával már foglalkoztam. Ezek adnák ki a rendszer, rendszerfejlődés magvát, illetve ezek elsősorban szakok és nem önálló tudományok.
Igaz itt megint pontosítani kellene, meg kellene határozni, hogy mi az önálló tudomány és szak közötti különbség. Eddig én is zavarosan használtam ezeket a fogalmakat. Lényegében itt megint arról van szó, hogy a tudománynak magának kellene tisztázni a viszonyokat és fogalmakat. Én ezért vagyok zavaros, mert jelenlegi a tudomány és az oktatás is az. Sajnos, minden, többek között ez sem (én tisztázzam e tanulmány keretén belül a tudomány és szak problémáját) férhet bele a sűrített összefoglalásba.
Filozófia, teológia, esztétika, nyelvészet és még hosszasan sorolhatnám. Talán ezek közül, még a filozófia, amely leginkább kapcsolódok a rendszer, rendszerfejlődés tudományához. Itt megint arról van szó, hogy zavaros filozófia fogalma, és zavaros a tárgya. Legalábbis számomra és az emberek döntő többsége számára zavaros és érthetetlen. A tudománynak és oktatásnak akkor van értelme, ha röviden pár mondatban, az átlag ember számára érthetően el lehet mondani, hogy miről szól, mi a lényege az adott tudománynak. Szerintem a jelenlegi filozófia lényegéről, tárgyáról nem lehet ilyen rövid, érthető jellemzést készíteni. El kellene jutnia a társadalomtudománynak egy olyan szintre, hogy világos kategóriákat alakítson ki.
Igazából nem ismerem e tudományokat. Idekívánkozik, amit többször mondtam: ez, nem egy szakértő, a jelenlegi tudományokra épülő, tanulmány. Nyilván e tudományokról lehetne hosszan és viszonylag hosszan (ha csak három mondatot szólok mindegyikről) beszélni. Ezt a következők miatt nem teszem. Még a viszonylag rövid taglalás sem fér bele az összefoglalás összefoglalásába két okból. Egyfelől a pár mondatos taglalásnak nincs értelme főleg, úgy hogy nem ismerem kellőképpen e tudományokat. Másfelől úgy gondolom, hogy ezek nem elhanyagolt tudományok. Ha ilyen sok az elhanyagolt tudomány, legalábbis szerintem, akkor elsősorban azokkal kell foglalkoznom, foglalkoznunk.
Miért nem ismerem e a tudományokat? Van köztük olyanok, amelyek nem érdekelek annyira, hogy behatóbban foglalkozzam velük. Vannak olyanok, amelyeket nem értek, legalábbis, a lényegüket tekintve. Ilyen pl. a filozófia. Még pontosabb, ha azt mondom, hogy a jelenlegi állapotában nem értem a filozófia egészét és nagyrészt a részleteit sem. Sajnos még az sem fér bele az összefoglalás összefoglalásába, hogy kifejtsem miért nem értem, mi a baj a filozófiával szerintem. Ez is legalább tíz oldalt igényelne. Nem értem a filozófiát, mert nem tudom azonosítani a problémaköröket, amelyekkel foglalkozik. Túl szélesnek, általánosnak érzem a témák sokaságát, amelyekkel foglalkozik. Azt sem értem, miért így nevezik a tudományt, hogy filozófia. Nem értem hogy mi a filozófia egészének célja, miről szól. Nem látom át az egészet, nem tudnám kategorizálni. Túl sok olyan fejezet (rész, egység, könyv, tanulmány, téma stb.), van a filozófiában, amelynek nem látom a lényegét, a célját, vagy esetleg látom, meg tudnám fogalmazni, de ezzel a lényeggel nem értek egyet, vagy ezt a lényeget jelentéktelennek tartom. Nem értem, mert szerintem túl sok teoretikus kérdéssel foglakozik, és ezeket, a teoretikus elméleteket a gyakorlattól, ill. a gyakorlati hasznosságtól elvonatkoztatva tárgyalják. Hasonlóan vélekedem a szociológiáról, és még egy-két tudományról. Ugyanakkor nem vitatom, hogy ez (az ismeretek és megértés hiánya), részben az én hibám. Így hát megmaradok a legkisebb ablaknál, a megemlítésnél. A legkisebb ablak, ha megemlítem, hogy vannak szép számmal még humántudományok és köztük olyanok melyeket részben, vagy teljesen akár társadalomtudománynak lehet nevezni.
Érdemes azonban a filozófia és részben a teológia kapcsán újra elgondolkodni a összesítő lényegesítő tudományok problémáján. Egyfelől azt mondtam, hogy az összegező lényegesítő tudományok elhanyagolása probléma, probléma az, hogy a tudományok túlságosan is szétszedő analizáló jellegűek. Másfelől a filozófiát, mint egyféle összesítő lényegesítő tudományt pedig lebecsmérlem. Korábban a teoretikus elmélkedésről is lebecsmérlően vélekedtem. Csak látszólagos az ellentmondás. A filozófia és más egyes társadalomtudományok éppen az elhanyagoltságuk miatt lettek számomra érthetetlenek és jelentéktelenek. Az elhanyagoltságuk miatt nem történt meg a pl. a filozófia olyan irányú fejlődése, amelyben a filozófia a köztudatba is ismert tudományokra tagolódik. Jelenleg nekem, mint átlagos műveltségűnek úgy tűnik mintha filozófia, a főleg teoretikus elméletek szervezetlen halmaza lenne. Az emberek többsége nem képes a filozófia alapkategóriáit, alapirányzatait, tudományágait megkülönböztetni, ezáltal nem érti, hogy miről szól a filozófia. Szükség lenne az összesítő tudományokra, olyanokra is, amelyek akár a teoretikus elméletek szintjén mozognak, de ezeknek a tudományokból világosan ki kellene tűnni, (közismertnek kellene lenni) hogyan kapcsolódnak a többi tudományhoz, köztük a társadalomtudományokhoz.
Mennyiségileg is közepesen hiányos, közepesen elhanyagolt jelentősebb társadalomtudományok.
Egy kicsit részletesebben, de még mindig vázlatosan szólnék azokról, a lényeges társadalomtudományokról, legalábbis, melyeket eddig még nem tárgyaltunk, ki vagyis a pszichológiáról, társadalompszichológiáról és gondolkodástanról.
Leglényegesebb társadalomtudományok azon csoportja melyekről e tanulmányban alig esett szó.
A pszichológia.
Elöljáróban el kell mondani, hogy társadalomtudományok következő elemzése közel sem teljes. Nem más, mint néhány jelentősebb vonatkozás, néhány jelentősebb feladat kiemelése. A célom leginkább a hiányosságok kiemelése. A másik probléma hogy a társadalomtudományok között jelentős átfedések vannak. A pszichológia, társadalompszichológia, az erkölcstan, a világnézettan nyilvánvalóan szorosan összefügg. E tekintetben sem törekszem a pontosságra, a teljességre. Sok tudós, tanár összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy az optimális tananyag összeálljon.
Az önismeret, önkontroll jelentősége.
Az önismeret önkontroll nemcsak az egyén élete szempontjából jelentős, de a társadalom szempontjából is. Egyébként is az egyéni ismertek (vélemények, érdekek, akaratok, cselekvések, karakterek) szükségszerűen csoport ismertekké (véleménnyé, érdekké, akarattá, cselekvéssé, karakterré) állnak össze. A csoport ismertekből, stb., pedig összeáll a réteg (pl. nép), ill. nemzet ismeretei, melyekből összeáll az emberiség ismeretei. Majd ezek hatnak (főleg ezekből áll össze) az egyén ismeretire, stb., így bezárul a kör. A rendszerben élőknél az egyén és a csoport csak részben válaszható szét. A törvénykezésben ugyanez a helyzet, csak fordítva: hiába vonatkozik mindenkire a törvény, gyakorlatilag legtöbbször csak egy csoportot érint.
Az önismeret, önkontroll tehát értelmezhető úgy hogy általában az emberek a társadalom önismerete, önkontrollja. A vezetés, állam kiemelt szerepéről azért ne feledkezzünk el. Az emberiség fejlődésében az emberek önismeretének önkontrolljának nagy szerepe van.
Az önismeret, önkontroll tudományai a pszichológia, társadalompszichológia és gondolkodástan. A pszichológia inkább az érzelmi működést a gondolkodástan inkább az értelmi működést vizsgálja. A közös területek világnézet erkölcs, szükségletek, felfogások részben a világnézet-tudomány részben a pszichológia, részben a gondolkodástan feladata.
Az önismeret, önkontroll azt jelenti hogy a pszichológia és gondolkodástan része az általános műveltségnek, vagyis már az alapoktatásban el kell jutni az lényeges összegező ismeretekig. Az önismeret, önkontroll segít az egyéneknek saját problémáik megoldásában, saját hibáik kiderítésében és azok megszüntetésében. Ugyanakkor természetesen nemcsak saját magukat ismerik meg hanem más emberek érzéseit, érzelmeit, gondolkodását, annak okait, így az emberek megértőbbek lesznek egymással, a konfliktusok csökkennek. Közvetve pedig jobban rálátnak, megértik a társadalmi gazdasági rendszer működését és folyamatait
A pszichológia szerepe, az önismeret, önkontroll vonatkozásában.
A rossz közérzet (boldogtalanság) okainak feltárása.
Az érzés, érzelemtan a pszichológia külön tudománya.
Ezt középiskolai szinten össze lehetne vonni a szükséglettannal. Továbbá, össze lehetne vonni a pszichológiával. Illetve, össze lehetne vonni, az erkölcstannal. Ezért általában külön nem említem.
Általában a kellemetlen érzelmeket (félelem, düh, bánat szégyen, feszültség, idegesség, stb.) felismerjük nemcsak a sajátságos testi tünetekről (vérnyomás, izomtónus, gyomoridegesség, mellkasi nyomás, torokszorulás, stb.) hanem a rögzült vissza–vissza térő gondolatról: pl. az a szemét Z nő, miért tette ezt, hogy ő is csak egyszer átérezné. Pl. egy félelem rögzült gondolata: mi lesz velem, X úrtól minden kitelik, biztos, hogy fel fog jelenteni.
Ilyenkor a baj csak mérsékelt, ha érzéseink nem túlzottak, mert legalább tudjuk, miről van szó és az érzéssel, kvázi kinyitjuk a szelepet és kiadjuk magunkból rossz gőzöket.
Ennél rosszabb a helyzet mikor a kellemetlen általában szorongó érzelmekkel járó testi tüneteket (lehetnek kevert érzelmek és testi tünetek) észlelünk, de nincs körbefutó rögzült gondolat. A jövő rendszerében egy átlagműveltségű egyén képes lesz arra, hogy felmérje az okokat.
A következő okok lehetségesek. Kielégítetlen szükségletek: pl. lelki szükségletek, mint igazságosság, önrendelkezés, becsvágy sikervágy, logikus rendezett, világ, reményteljes jövő, stb.
Az egyéni tervek célok, vágyak gátoltsága, kielégületlensége.
Az egyéni tervek, célok, vágyak feladatok felhalmozódása, a megvalósulatlan, szőnyeg alá söpört tervek célok, vágyak.
Valós, vagy vélt sérelmek, (igazságtalanság, butaság, sikertelenség stb.).
Rossz, vitás, ellenséges emberi kapcsolatok.
Az egyén rossz reménytelen jövőképe.
Nyílt vagy rejtett szenvedélybetegség. Stb.
Viszont az is lehet, hogy egyszerűen elromlott az érzelmi szeleprendszer, kiegyenlítő rendszer, pl. hormonális vagy idegi problémák miatt.
Sőt az is lehet hogy a testi tüneteket nem lelki problémák, hanem más betegségek okozzák. Mindezek az okok azonban ötvöződve is jelentkezhetnek a „sok kicsi sokra megy”, vagy az „egyik kiválthatja a másikat”, elv alapján. Lehetséges pl., hogy a helyzeti problémák hozzájárulnak az érzelmi szeleprendszer elromlásához.
A jövőben az egyén nemcsak képes lesz nagyjából megállapítani a probléma forrását, de meg is tudja azt oldani, illetve tudja, hogy mikor nem képes megoldani és akkor fordul szakemberhez. Pl. képes lesz az emberi kapcsolatait helyrehozni, mert tudja azt, hogy az ellensége az csak egy más karakterű egyén.
Két ember nemcsak az eltérő világnézet miatt kerülhet ellenséges viszonyba, de szignifikánsan eltérő karakterek is szinte kehetlenné teszik egymás megértését.
Ezen kívül ismerni fog olyan technikákat, melyekkel meg tudja oldani pl. a sikertelenség vagy a felhalmozódott, szőnyeg alá söpört tervek célok feladatok problémáját. Ismerni fogja pl. a „más munka” terápiát. A szellemi foglalkozásuknak a legjobb pszichés gyógymód, a fizikai (autószerelés, szobafestés, kertészkedés, sport stb.) munka, a fizikai munkások gyógymódja a gondolkodás, szellemi munka.
A fenti példázat nagyjából vázolta, hogy többek közt mi a pszichológia tudomány és oktatás feladata. Jó, vagy rossz közérzetről, tehát boldogságról van szó. Tehát a pszichológia fontos tudomány. Viszont miért társadalomtudomány?
Látszólag egyéni problémákról van szó, de ha jobban megfigyeljük, akkor rájöhetünk, hogy ezek mögött részben társadalmi problémák húzódhatnak meg. Pl. az egyéni szükségletek, vágyak gátoltsága az összefügg a népréteg szükségleteinek a kielégítésével. Az egyéni jövőkép összefügg a társadalmi jövőképpel, a rendszer fejlődésével, a társadalmi tendenciákkal. Másik társadalmi kacsolódás: feltételezve, hogy csak ez egyéni érzelmi szeleprendszer romlott el akkor csak társadalmi segítséggel, megfelelő kezeléssel (fejlett egészségügyi és szociális rendszerrel) lehet orvosolni a problémát. A harmadik kapcsolódás az oktatás. Hiába van fejlett orvostudomány, az egyén azt sem tudja mikor kell szakemberhez fordulnia, vagy szükség esetén sem fordul, vagy fölöslegesen fordul szakemberhez. A negyedik kapcsolódás, összefüggésben az előzővel, az önismeret önkontroll társadalmi jelentősége.
Az érzés érzelemtan, mint általában a pszichológia köztes tudomány, erősen kapcsolódik több társadalomtudományhoz, úgy mint rendszer, rendszerfejlődés, hit, vallás, fiziológia, orvostudomány, gondolkodástan, stb.
Az érzés, érzelemtan általam értelmezett lényegéről talán többet tudhat meg az olvasó, ha a „vallás Jézus tanításai” c. nagyobb egységet áttanulmányozta.
Az önértékelés.
Nemcsak másokat kell értékelnünk, nemcsak mások értékelnek minket, de van önértékelés is. Az önértékelés meghatározza, hogyan viszonylunk mások, rólunk alkotott értékeléséhez. Ha torz az önértékelés, akkor valószínűleg mások értékelése is torz lesz. A reális önértékelés azonban elsősorban saját magunknak hasznos, de persze ehhez tudni kell, hogy mit értékeljünk (pl. a komplex személyiséget), és enyhén szólva az sem árt, ha tisztázzuk: mi jó és mi a rossz. Szinte nem létezik abszolút reális önértékelés, de nem mindegy mennyire torz és labilis az önértékelés. Az önértékelés „torzulása és labilitása” a komplex személyiség egyik eleme.
Kétségtelenül a foglalkozáspszichológia igen elismert tudomány lesz a jövőben.
Mely foglalkozásokra, milyen komplex személyiségek (fizikai, fiziológiai, tulajdonságok, intelligencia-típus, érzelemvilág, egyéb lelkivilág, valós világnézet, és tudás) alkalmasak vagy éppen nem alkalmasak. Pl. orvosnak, tanárnak, darukezelőnek, stb., vagy éppen vezetőnek (hatalmi pozíciót betöltőnek) milyen komplex személyiség alkalmas, vagy nem alkalmas. Különösen fontos, ki alkalmas, vagy nem alkalmas ország-vezetőnek, amely nem azt a személyiséget kívánja, mint pl. egy üzemvezetőé. Egy kérdés, hogy ki mi szeretne lenni, milyen ambíciói vannak, és egy más kérdés mely személyiségek okozhatnak kárt az egyes foglalkozásokban. Pl. önző, hatalmi ambíciójú, embereknek nem való a rendőri a bírói, a tanári, az orvosi, az ország-vezető, stb. foglalkozás. Bizonyos személyiségű emberek vonzódnak egyes foglalkozásokhoz, és mivel jelenleg nincs „erre nem alkalmas szelekció”, ezért bizonyos foglalkozások és bizonyos személyiségek összekapcsolódnak, de ez nem az alkalmasság alapján történik. Pl. a pedofil nyilván szívesen lesz gyermeknevelő, (és szívesen, és jól vizsgázik e szakmából), ha nincs alkalmatlansági vizsgálat az is lesz. Ez a fajta alkalmatlanság tehát az egyik szempont. A másik szempont pedig: ha valakinek tehetsége van egy foglalkozáshoz, akkor azt ő is szívesen végzi (az emberek jól érzik magukat munka közben), ugyanakkor azt a munkát jobban végzi, tehát a társadalmi haszon is realizálódik, vagyis két oldalról emelkedik az életszínvonal.
Az sem eszement ötlet szerintem, hogy a különböző cikis embereknek, különböző speciális foglalkozásokat kell kitalálni, amelyekben legalább nem okoznak kárt, sőt talán valamennyi hasznot is hajtanak.
A foglalkozáspszichológiának van egy oktatási vonatkozása is.
Fel kell mérni gyerekkori komplex személyiséget (ez erősebben genetikus meghatározottságú) és eszerint kell az oktatást megszervezni. Egyfelől a tehetségeket ki kell teljesíteni. Másfelől a rossz tulajdonságokat a lehetőség szerint meg kell változtatni, ki kell javítani. Mindez történhet csoportosan, speciális iskolákban. Vagy egyénileg, nem speciális iskolában de részben egyénre szabott neveléssel, tanítással.
A konfliktusok elemzése, megoldása.
A negyedik kapcsolódás az emberi kapcsolatok tárgyalása a konfliktusok elemzése, megoldása. A kritika önkritika problémája. A helyes vitakultúra. Igaz a pszichológia ezt csak mikrokörnyezeti szinten, kisközösségi szinten tárgyalja, de azért ez is a társadalom része.
A pszichológia egyik feladata a belső harmónia megteremtése. A különböző vallásoknak is ez az egyik feladata. A jövő tudományának tisztázni kell ezt a kapcsolatot.
A pszichológia tudománya foglalkozik a lelki betegségekkel, az érzelmi mániákkal, fóbiákkal, a szenvedélybetegségekkel. A tendencia az, hogy nem erkölcstelenségről kell beszélnünk, nem is ostobaságról, hanem lelki betegségekről. Érdekes módón azonban pszichológia nem foglalkozik, elhanyagoltan foglalkozik a hatalommániával, vagyonmániával, a birtoklási mániával, a felsőbbrendűségi mániával, a feltűnési mániával. Mondhatjuk ezek a lelki jelenségek megítélése pont a tudományos tendenciával szemben haladnak. Pontosabban nem is annyira érdekes ez, ha belegondolunk, hogy ezek a mániák, hamisan a mai élet hasznos céljainak vannak beállítva. A vezetés világnézete, a média világnézete azt sugallja, hogy a hatalomra, a vagyonra, a feltűnésre való törekvés lényegében az egyén legfontosabb céljai, amelyekben nincs semmilyen kivetnivaló. Ha pedig ezek fontos és hasznos célok, akkor nem lehetnek mániák. Szerintem a pedig ezen túlzott vágyaknak, eltorzult beszűkült pszichéknek éppen azok a jellemzőik, mint más mániáknak. Mint a játékszenvedélynek, mint a szexuális mániának, mint a munkamániának, mint az evésmániának, a vásárlási mániának, de említhetném az alkoholizmust, a dohányzást, stb., és hosszan lehetne sorolni. A lényeg hogy az örömérzés, és így a célok, a cselekvések beszűkülnek, csak egy vágy, egyféle öröm, egyféle cél marad. Definiáljuk a betegséget így: betegség az, amely magának és másoknak (szűk környezetnek, társdalomnak) kárt okoz, árt. A másik jellemző, ami szintén nincs tisztázva: az erkölcs az önálló akarat határán való átlépés. (Nincs tisztázva az erkölcs az önálló akarat és betegség határa.) Nyilvánvalóan a mániák, szenvedélybetegségek akkor válnak betegséggé, amikor egy határt átlépnek. Ha valaki megiszik néhány pohár bort, szeret játszani, szeret enni, az nem mánia, az normális viselkedés. Ugyanez a helyzet a hatalommániával, vagyonmániával, stb., bizonyos határon túl beszélhetünk betegségről.
A hatalommánia, a vagyonmánia, (kórós kapzsiság), stb. azok a betegségek, amelyek a legnagyobb kárt okozzák a társadalomnak, de ez a károkozás korunkban nehezen kimutatható. Eleve a társadalomnak okozott kár sokkal kevésbé konkrétabb, mint az önmagának, szűk környezetnek okozott kár. A fő baj az, azonban az, hogy a tudomány szerint itt nincs betegség, a nyilvánvaló károkozás is természetes egészséges jelenségnek van elkönyvelve. Pl. egy ember, küzdhet ezzel a problémával, és jó esetben felismeri: atyavilág, másra sem tudok gondolni, mint a hatalomra, a karrierre. Már semmi másnak nem tudok örülni, pl. a karácsonyom egy borzalom volt, a nyaralásom szörnyűség volt, mert csak arra gondoltam, hogy csak az időmet vesztegetem, miközben a hatalmi pozícióm gyengülhet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen embernek kárt okoz a szenvedélybetegsége, hiszen nem élhet harmonikus boldog életet, e tekintetben jóval az átlag alatt marad. A családjának is, hiszen a beteg ember nem tud teljes családi életet élni. Önmagának szűk környezetének akkor okozza legnagyobb kárt, ha mániája nem tud kielégülni. A társadalomnak akkor okozza a legnagyobb kárt, ha mániája kielégül, és szükségszerűen olyan vezető válik belőle, akinek az egyetlen fontos célja, a saját pozíciója lesz. Ha viszont pl. a hatalommánia, nem jelenik meg, mint betegség, akár beteg, akár a társadalom tudatában, akkor ezt a betegséget nem ismeri fel a beteg önmaga, de a környezete, ill. a társadalom sem. A gyógyításról már nem is beszélek. És nem felejtsük el az éles törésvonalat: a pszichológia (a tudomány) a szenvedélybetegségek irányába halad, kivéve a felsorolt néhány területet. (Lelki betegségek irányába halad, azaz a káros jelenségek mögött, biológiai folyamatokat talál, amelyeket, pl. gyógyszerrel, lehet gyógyítani. Mindenképpen keresi és általában meg is találja azt a gyógymódot, amellyel betegséget részben, vagy teljesen meg lehet gyógyítani.)
Miről is van itt szó lényegében? Nem másról mit a tudomány megalkuvásáról, arról hogy nem a tudomány az élenjáró, az útmutató, hanem a tudomány követi a vezetés, a rendszer logikáját. A vezetés, a rendszer logikája az, hogy az óriási hatalmi, vagyoni különbségek teljesen rendben vannak, teljesen normális óriási hatalomra, vagyonra törekedni és ehhez igazodik a tudomány. (És teljesen rendben van a sztárkultusz, teljesen rendben van vásárlás, a fogyasztás, bármilyen mértékű is az, legalábbis a vezetés és rendszer logikája szerint.)
Itt is megállapítom. A társadalomtudomány csak akkor lehet magas színvonalú, ha nem a vezetés a rendszer kiszolgálója lesz, hanem önállóságánál, bátorságánál, és kizárólagos tudományosságánál fogva a vezetés a rendszer útmutatója lesz.
Bár ez a mondat itt hangzik el, de minden társadalomtudományra igaz.
A pszichológia feladatai. Az önismert önkontroll elősegítése a lelki, érzelmi élet vonatkozásában. Az érzelmi működés feltárása. Az érzelemi és értelmi működés egymásra hatása. Az érzések, érzelmek különböző csoportosítása. A tulajdonságok, karakterek felsorolása, különböző csoportosítása. Az egyszerű és bonyolult gyógymódok, problémamegoldások kidolgozása. A mániák, szenvedélybetegségek feltárása és gyógyítása. Az eltorzult lelki jelenségek feltárása és gyógyítása. A mikroközösségek (család, munkahely, lakóközösség, stb.) emberi kapcsolatainak elemzése és még sok minden.
A társadalompszichológia.
A társadalompszichológia jelentős részben átfedi a pszichológiát.
A társadalom, ill. a rendszer elemzése során lépten-nyomon pszichológiai problémákba ütközik a gondolkodó, ami nem csoda hisz a társadalom emberekből áll, emberekről szól, és az embereknek van pszichéje, vannak érzéseik érzelmeik, a lelki jelenségek átfonják az életük. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a társadalompszichológia olyan pszichológiai jelenségek vizsgálta amelyek igen nagy hatással vannak a társadalom alakulására. A probléma inkább az, hogy elkülönítsük (meghatározzuk) a társadalompszichológia feladatát a többi társadalomtudománytól. Nyilvánvalóan egyféle arányos munkamegosztásra kell törekedni.
Nézzünk erre néhány példát.
A közgazdaságtan tárgyalása során felmerült például a kapzsiságdeterminált gazdaság fogalma. A társadalompszichológia feladata, az hogy a kapzsiságot (túlzott vagyonvágyat) mint tulajdonságot, lelki jelenséget elemezze, az érzelmi működés (fiziológiai működés) szempontjából, majd ezt összefüggésbe hozza a társadalmi csoportokkal, rétegekkel, népekkel. A közgazdaságtan feladata, hogy ennek az elemzésnek a végeredményét, összegezését használja, és mint egy közgazdasági elemet figyelembe vegye a gazdaság, a gazdasági rendszer elemzése során. A közgazdaság elemzése során még szóba került pl. a hatalmi, vagyoni jellegű vezetés, a fogyasztói szokások pszichológiája. A munkaintenzitás, munkamotiváció és ehhez kapcsolódó tulajdonságok lelki jelenségek. Az infláció kapcsán a várakozás, a pánikhangulat. Később kiemelten szó volt a szükségszerű vezetői tulajdonságokról, (paternalista felsőbbrendűségi érzés, elszigeteltség, más nézőpont, stb.) és azokhoz kapcsolódó tulajdonságokról, lelki jelenségekről. Azt gondolom, hosszan lehetne sorolni, de próbáljuk meg összefoglalni. A többi társadalomtudományok, mint a közgazdaságtan, rendszer, rendszertan, rendszerfejlődés, erkölcstan, jog, szabályozástan, stb. egy negyed lépéssel megelőzve a társadalompszichológiát felveti, megjelöli a pszichés jelenségből adódó problémát. A társadalompszichológia ezt a problémát elemzi, visszaigazolja felvetés jogosságát, keresi a pszichés megoldásokat, összefoglalja és pontosítja a problémakört és mindezt visszaküldi a többi társadalomtudománynak, melyek aztán ezt az összefoglalást, mint egy elemet használják. A társadalompszichológia annyiban más, mint a pszichológia, hogy a pszichológia nem a többi társadalomtudományból indul ki, hanem a magánélet problémáiból, ill. saját magából. A társadalompszichológia elsősorban nem az egyéneket vizsgálja, hanem csoportok, rétegek, etnikumok, nemzetek tulajdonságait, lelki jelenségeit. Bár a pszichológia is társadalomtudomány, a társadalompszichológia kimondottan az.
A társadalompszichológia feladata (a teljesség igénye nélkül) vázlatosan.
A társadalom, rendszer szempontjából lényeges tulajdonságok, lelki folyamatok felsorolása, osztályozása, elemzése. Az általános mindenkiben nagyjából meglevő tulajdonságok felsorolása, osztályozása, elemzése. A társadalmi csoportok, rétegek tulajdonságai (vezetés, vezetettek alkalmazott, bűnözők, lecsúszott réteg, stb.) tulajdonságai, azok kialakulása. Itt jegyzem meg, hogy az előzőkben a vezetők szükségszerű tulajdonságairól beszéltem, de van a vezetetteknek is szükségszerű tulajdonságai. A vezetettek (alkalmazottak) felosztása: kiszolgáló (talpnyaló, v. katona) réteg, beletörődő, becsületes réteg, becsületes, de kritikus réteg.
További feladatok. A társadalmi helyzet (hatalmi, vagyoni hierarchiában elfoglalt helyzet) hatása a pszichére.
A tömegpszichózis elemzése.
A világnézet (szükségletek, értékrend, erkölcsi alapelvek, alapvető felfogások) kialakulása. Maga a világnézetek felsorolása, osztályozása, fejlődése a világnézet-tudomány, a szükséglettan, az erkölcstan tudományok feladata. A mélyebb lelki háttér elemzése a társadalompszichológia feladata.
A szükségletek érzelmi vonatkozásai.
A nacionalizmus sovinizmus, rasszizmus érzelmi szempontból való elemzése.
A következő fejezetben lesz szó a vezetési stílusokról és a manipulációról. Végül is úgy gondolom, hogy ez (a társadalompszichológia) egy külön társadalomtudományt (a társadalomtudomány egy jelentős ága) kell hogy képezzen. Mindenesetre e társadalomtudományi ágnak is rengeteg pszichológiai vonatkozása van, melyeket szintén a társadalompszichológiának kell elemeznie.
A társadalompszichológia egyik lehetséges felosztása a rendszertényezők szerinti felosztás.
Az érzés érzelem és az értelem hihetetlenül bonyolult összefüggésrendszerével a pszichológiának, a társadalompszichológiának és gondolkodástannak is foglakozni kell.
A klikkesedés mechanizmusáról, mint leginkább a társadalompszichológiához tartozó, de jelentősége miatt külön társadalomtudományról, szakról, korábban már szó volt.
A vezetés szükségszerű tulajdonságai. Ez is egy szerteágazó téma, szintén indokolt, hogy külön tudományág, szak legyen.
A pedagógia és oktatástan.
Ez a tudomány szorosan kapcsolódik a társadalompszichológiához és pszichológiához. Ez a tudomány jelenleg (ősrégi tudomány, de az idők folyamán változott), az én értelmezésemben elsősorban az oktatási módszerekkel foglalkozik. Nem tudományok tartalmával, hanem azzal hogy a különböző egyéneknek a különböző társadalmi csoportoknak rétegeknek, hogyan lehet a különböző tudásokat a leghatékonyabban átadni. A hatékony oktatással foglakozna e társadalomtudomány. Én magam is elmélkedtem a jó oktatásról, de a tanulmány jellegéből adódóan csak az alapokat, a kiindulópontokat, az alapelveket vázoltam. Az oktatás azonban egy szerteágazó társadalmi tényező. Pl., hogy lehet a cigánygyerekeket oktatni. Pl., hogy lehet az emberek világnézetére hatni. Pl., hogy lehet a társadalomtudományokat oktatni. Pl., hogy lehet a különböző képességű gyerekeket oktatni, és így tovább. Egyfelől ahány ember, szinte annyiféle oktatási módszer. Másfelől ahány társadalmi rétegcsoport annyiféle oktatási módszer. Pl. nem biztos, hogy a cigánygyerekeknek ugyanaz a tankönyv, tanidő, módszer a legjobb, mint a nem cigány gyerekeknek. Nem biztos, hogy a szegényebb gyerekeknek ugyanaz a tanítási módszer jó, mint gazdagabbaknak, akikkel a valószínűleg többet foglalkoznak otthon. Nem kell félreérteni: nem arról van szó, hogy kevesebb több gyengébb színvonalú, vagy magasabb színvonalú legyen az oktatás. Ellenkezőleg, arról van szó, hogy a közel egyenlő tudás érdekében meg kell találni a mindenkinek megfelelően hatékony módszert. Pl. a cigánygyerekek példázatai a saját kultúrájukhoz, illeszkedne. Pl., ha cigánygyerekek mozgékonyabbak, akkor ne 5x45 perces legyen egy nap beosztása, hanem 6x30 perces. Az talán természetes hogy másképpen kell az óvodásokat, kisiskolásokat, felsősöket, középiskolásokat és a főiskolásokat oktatni. Ettől függetlenül nem ártana még inkább pontosítani, hogy melyik korban milyen ismereteket és hogyan érdemes tanítani. Mire fogékony abban a korban? Talán az is természetes hogy a különböző beállítottságú gyerekeknek, embereknek más tananyagot más módszerekkel kell tanítani. Ehhez először is meg kellene állapítani, hogy milyen kategóriák csoportok vannak. Ha ez természetes, akkor elfogadhatjuk, hogy lehetnek további csoportok, akiket másképpen kell oktatni, ahhoz hogy hatékonyan elsajátítsanak egy-egy ismeretanyagot. Ugyanilyen okból érdemes elgondolkodni azon, hogy a különböző tudományoknak mi lehet a leghatékonyabb oktatási módszere. Másképpen kell egy nyelvet hatékonyan oktatni, és másképpen kell pl. a matematikát, oktatni és másképpen kell pl. a történelmet oktatni. Szóval ezekkel specializált módszerekkel foglalkozna az én értelmezésemben az oktatástan és pedagógia tudománya. Természetesen foglalkozna az előző fejezetekben, leirt alapvető elvekkel is.
Mennyiségileg is erősen hiányos, erősen elhanyagolt társadalomtudományok, tantárgyak, szakok.
A leglényegesebb társadalomtudományok, melyekről e tanulmányban már eddig (vagy ezután) bővebben volt, lesz szó: A rendszer és rendszerfejlődés (fejlődéstan, jövő kutatás). A demokrácia-tudomány. A világnézet-tudomány. Az erkölcstan (jogtudomány). A jogi, szabályozástani ismeretek. Továbbá: pszichológia, társadalompszichológia (szociológia), oktatástan és pedagógia, gondolkodástan (logika). A népkarakter-tudomány.
A demokrácia-tudományról, pontosabban annak alapjairól szól ez az egész iromány, tehát ezeket nem részletezném.
Miből tevődik össze ez a tudomány nagyon vázlatosan, a teljesség igénye nélkül.
Az alapvető döntéshozó mechanizmusok. Miért jó a többségi döntés. A különböző szavazások elemzése. Mik torzíthatják el a szavazásokat, a többségi döntéseket. A megfelelő döntéshozó egységek. A demokrácia másodlagos, de fontos elemei. Általában a demokrácia. A vezetés demokratizálódása. A teljes közösség demokratizálódása, a közvetlen demokrácia.
A demokrácia, mint az eddigiekből kiderült mindennel összefügg. Itt megint a szétválasztás, a meghatározás, a feladatmegosztás a kérdés. Mondjuk: mi a feladata és tárgyköre a rendszerismeret, a rendszerfejlődés tudományoknak és a demokrácia-tudománynak? Az átfedés optimális esetben csak részleges lehet.
Továbbá ami közvetlen a demokrácia-tudomány tárgykörébe tartozik az demokratikus intézményrendszer, a demokrácia alapelvei, elméletei, az objektív tájékoztatás, a fejlett közvélemény-kutatás, a különböző szavazások, szavazási technikák elemzése, az antidemokratikus szavazási technikák. A demokrácia- tudománynak kell vizsgálnia a különböző döntéshozásokban a nép részvételének a lehetőségét, a közvetlen népi ellenőrzési rendszert. Továbbá minden olyan feladat, mely az un. demokráciát felügyelő független tudományos demokratikus testületek, feladata. Közvetve pedig, vizsgálnia, elemezni kell a többi társadalomtudományt, de a demokrácia, a demokratikus fejlődés szempontjából.
A rendszer, rendszerfejlődés tudománya, mint egyféle összesítet, központi tudomány.
(Az elemző történelemtudomány.) vagy: Fejlődéstan, jövőkutatás.
Könnyű a dolgom, mert e tanulmány éppen ezt a tudományt képviseli. Ez egy elhanyagolt tudomány.
A rendszer, rendszerfejlődés tudományának magvát a történelemtudomány, a szociológia, a politológia, az államjog adná ki. Csak adná, de több okból nem adja.
Már ez is, mutatja hogy, a magvát is négy tudományra bontották, az mutatja, hogy rendszer, rendszerfejlődés tudománya szétszedett és ezáltal, hiányos és eltorzult tudomány. Elméletileg a négy tudományt össze kell illeszteni és kijön a rendszer rendszerfejlődés tudománya. Már ez is baj, hogy össze kell illeszteni, ezt csak az egyének illeszthetik össze nincs olyan tudomány (rendszer, rendszerfejlődés), amelyik összeilleszti. A másik baj, hogy az összeillesztés után sem kapjuk meg a rendszer, rendszerfejlődés tudományát. Egyrészt azért nem kapjuk meg, mert vannak még hozzá csatlakozó tudományok, mint a társadalompszichológia, erkölcstan jogtudomány, szabályozástan, közgazdaságtan, stb. Lényegében minden társadalomtudomány csatlakozik a rendszer, rendszerfejlődés tudományához, mondhatjuk ez a központi tudomány. Másrészt azért nem kapjuk, meg, mert a szétszedés által éppen a lényeges, átmenetei, középelemek maradnak ki. Ezért ez egy szétszedett és elhanyagolt tudomány.
Szerintem a rendszer, rendszer fejlődés tudománya e tanulmányhoz hasonló tudománynak kellene lennie. A belső struktúrája, belső tagolása, nem az említett tudományok szerint történne, hanem problémakörök szerint. Ha rendszert is a problémakörök megoldása szerint építik fel, akkor megvalósulna az elmélet gyakorlat egysége.
Szerintem a következő tudományos és oktatási variációk lehetségesek.
Kb. 60% rendszer, rendszerfejlődés és 40%-ban szakosodott történelem (a történelmi események hogy támasztják alá a rendszer, rendszerfejlődést. Kb. 60% rendszer, rendszerfejlődés és 40%-ban szociológia. Kb. 60%-ban rendszer, rendszerfejlődés és 40%-ban politológia. Kb. 40%-ban rendszer, rendszerfejlődés és 60%-ban társdalom pszichológia. Kb. 40%-ban rendszer, rendszerfejlődés és 60%-ban erkölcs és jogtudomány, szabályozástan. Kb. 40%-ban rendszer, rendszerfejlődés és 60%-ban közgazdaságtan.
A rendszer, rendszerfejlődésnek tehát minden társadalomtudományban jelentős részben ott kellene lennie. E nélkül a társadalomtudományok hiányosak torzak lesznek.
Az összesített, központi társadalomtudományt (pl. rendszer, rendszerfejlődés tudománya) középiskolában biztosan nem tanítják, de az értelmiség közgondolkodásában sincs benne, tehát a főiskolai oktatása is hiányos. Szerintem a legfontosabb társadalomtudomány, mert a valóban az egész társadalom összefüggéseiről gondolkodik. Nyilvánvaló hogy a társadalom, egységes komplex dolog, melyet egységeire csak úgy lehet szétbontani, ahogy egy összefüggő gépezetet szétbontunk egységeire. Azaz, ismerjük az egységet, az összefüggéseket, ezért középszinten ismerünk minden részt. Ezután következhet az, hogy egyes részeket magas szinten ismerünk. Nem lehet magas szinten ismerni az egyes részeket, ha az egészet, az összefüggéseket nem ismerjük. Nem lehet jó közgazda, jó társadalom pszichológus, jó jogász, és még sorolhatnám, valaki, ha nem ismeri, a rendszer, rendszerfejlődés tudományát.
A rendszer, rendszerfejlődést, tudományos és oktatási szempontból össze lehet vonni a történelemmel. Természetesen ebben az esetben az összevont tananyagnak és óraszámnak emelkedni kell, de a hagyományos történelemoktatásnak (események, nevek évszámok puszta egymás utáni felsorolása) ezen belül csökkenni kellene. Tulajdonképpen a történelem összefüggés és folyamat centrikus vizsgálatáról és oktatásáról lenne szó.
Az erkölcstan-jogtudomány szintén elhanyagolt tudomány.
(Az alábbi egyféle maghatározást, minden erkölcsről szóló fejezetben leírom, mint egyféle közös kiindulópontot. Az erkölcs (erkölcsösség) az erkölcstelenség hiánya, részben ellentéte. Az erkölcstelenség még nem bűn, legalábbis nem bizonyítható bűn, de másoknak (egyéneknek) ill. a közösségnek árt, azokat zavarja, sérti. Illetve a közösség normáit sérti.)
Az erkölcstan-jogtudomány lényegében azokról az elvekről elmélkedik melyeket felsoroltam, az alapvető erkölcsi elvekről szóló fejezetrészben. Pl. az akaratszabadságról, a másnak ártásról, az önvédelemről és még hosszasan sorolhatnám.
A jogtudomány jelenleg nem elhanyagolt, viszont e tudomány sem tökéletes, van mit fejleszteni rajta. Felmerül többek között a kérdés, hogy a jogalkotó az elméleti jogász tudása részben eltérhet, a gyakorlati a jogalkalmazó tudásától. A zeneszerző és az előadó hasonlat jut eszembe. Vagy a tervezőmérnök és kivitelező mérnök hasonlat is eszembe jut. Egy kissé ezek a munkák eltérnek egymástól, tehát mondjuk a főiskola negyedik évében, lehetne szakosodni. A tudásanyag nagyobbik része azonban azonos.
Az erkölcstan. Ez manapság már elhanyagolt tudomány. Gyakorlatilag leginkább a teológiával kapcsolódik össze, és mivel a teológia vesztett a jelentőségéből, manapság az erkölcstan már elhanyagolt tudomány.
Szerintem a jövő útja, hogy ez a tudomány kapcsolódjon össze a jogtudománnyal. Végül is az elméleti jogtudósok, akik az igazságosságot kutatják, azoknak az erkölcstant kell alaposan ismerniük, ill. a kettő (elméleti jogtudomány, erkölcstan) szinte ugyanarról szól. Az elméleti jogtudósok alkotják meg a törvények alapjait.
Arról már egy korábbi fejezetben szóltam, hogy egy jogalkotó testületben az a szerencsés, ha ötféle társadalomtudós vesz részt. Egy magas szintű rendszer, rendszerfejlődési tudós, egy az adott tudományhoz értő elméleti tudós, egy az adott szakterülethez értő gyakorlati szakember, egy elméleti jogtudós, és gyakorlati jogász.
Másfelől az erkölcstan összekapcsolódhat más tudományokkal is. Továbbá, ez tudomány megjelenhet, mint külön tudományág, szak.
Kitérés az erkölcsi oktatáshoz, és kiegészítés általában az oktatáshoz.
Jó néhány téveszme forog a köztudatban (a vezetés köreiben is) az iskolai erkölcsi oktatással kapcsolatban.
Talán gyakorlatilag bizonyítható, hogy amely országokban jelentősebb az iskolai (vagy valamilyen állami) erkölcsi oktatás azon országok fejlettebbek. Erre sincs statisztika, bár lehetne.
Az egyik téveszme, hogy az erkölcsi oktatás nem fontos. Nem fontos, mert a gazdaságot sem befolyásolja az erkölcsi tudás, ellenben az írás, olvasás, számolás, logika (fizika, kémia biológia, szakismeretek stb.) tudása befolyásolja. (Szerintem összehasonlítható az erkölcsi tudás az írás, olvasás, számolás, logika tudásával. Egyfelől mind az ötöt kisgyermekkorban kell elkezdeni, ha kimarad ez a leghatékonyabb életkor, akkor komoly bepótolhatatlan lemaradás képződik. Másrészt mind az öt fokozatosan fejlődik ill. fejleszteni szükséges.)
Ami pedig a gazdasági fontosságot illeti, itt csak néhány nyilvánvaló vonatkozást ismételek meg. A munkamotivációra, munkamorálra való kihatása pozitív. Kevesebb ellenőrzés, kevesebb védelem szükséges, amellyel kiesik egy sereg, őrző-védő, könyvelői, adminisztrációs, bürokratikus stb. munka, amely munkák, ezek szerint fölöslegesek, e munkakapacitást hasznos termelésre, szolgáltatásra lehetne fordítani. Továbbá többek között nagyobb bizalom lenne gazdaságban, nagyobb lenne a munka, termék és beruházási pénzhitelezés, amely szintén fontos mozgatója gazdaságnak. Vagy pl., megszűnnének a körbetartozások, amelyek megakasztják a gazdaságot. Egyébként pedig ezzel a témával a tisztességes, ill. tisztességtelen gazdasággal rengeteget foglalkozom.
Ehhez jön hozzá az a nyilvánvaló fontosság, hogy ez erkölcsi (ami részben jogi tudás) csökkenti bűnözést, tehát nagyobb közbiztonság lesz.
Nem szabad elfelejteni hogy az erkölcsi problémák jelentős része egyben jogi probléma is. Mondjuk úgy hogy az erkölcsi tudás, a jogi tudás alapja, a jogi tudás pedig szükséges.
Tehát szerintem kijelenthető: éppen olyan fontos tudás, mint az írás, olvasás, számolás, logika. Nem véletlen hogy a korábbi korokban ezek (írás, olvasás, számolás, logika, erkölcs) voltak az iskolai alaptantárgyak.
A másik téveszme az, hogyha valami rossz, akkor az egyetlen alternatíva, annak megszüntetése. Van egy másik alternatíva: annak megjavítása. Azt kell mérlegelni hogy szükséges e, és ha szükséges, akkor már csak a megjavítás alternatívája jöhet szóba.
A következő téveszme, hogy ez a tudás iskolai keretek között nem oktatható.
Az oktatás, mint minden becsatlakozik a munkamegosztás nagy rendszerébe. Ez azt jelenti, hogy a szülő végzi maga szakmunkáját, és cserébe a pedagógus is végzi maga szakmunkáját, az oktatást. Írni, olvasni, számolni stb. is megtanulhatna a gyerek otthon, a szüleitől. Sőt manapság matematikát, fizikát, földrajzot stb. is megtanulhatná otthon, van elég információ. (Vannak szülők, akik nem alkalmasak az oktatásra, de ez az erkölcsi oktatásra is vonatkozik.) Tehát minden megtanulhatna a gyerek otthon szülői vezérlettel, csak ez nem lenne hatékony. Nem érvényesülne a munkamegosztás és a munkaösszevonás. Igen, de az erkölcs az egy amorf tudás – jön a következő érv. Ha jól oktatnák, akkor nem is lenne annyira amorf tudás az erkölcs. Ugye itt arról van szó, ahogy pl. matematikát, fizikát, biológiát, irodalmat, történelmet, stb. bekoncentrálják a lényegesre, és ezt oktatják, ugyanezt kellene tenni az erkölcsi oktatással. (A menet: kisgyerekkorban a leglényegesebb, az alaptudás megszerzése, aztán bővül a kör, aztán tovább bővül és szakosodik a kör.) Mert e bekoncentrálás nélkül, minden tudomány oly amorf lenne, hogy oktathatatlan lenne.
Minden oktatásnak két oldala van egy iskolai és egy otthoni. Tehát minden tudásban szükséges az otthoni oktatás, de az erkölcsi oktatás (nevelés) egy fokkal nagyobb otthoni oktatást, nevelést igényel. Azt tehát le lehet szögezni, hogy az erkölcsi oktatás egy fokkal nagyobb otthoni oktatást, nevelést igényel, de ebből nem következik az, hogy iskolai oktatásra akkor nincs szükség. Hiszen egy hatalmas és szerteágazó, tananyagról van szó, (többek között a jog egyfajta alapja) és ez otthoni, és iskolai oktatást is igényel.
A következő téveszme, pedig az hogy, amennyiben az állam, a vezetés kezébe kerül az erkölcsi (és az egyben kvázi világnézeti oktatás), akkor azzal a vezetés vissza tud élni. Ha az állam vezetés a saját szemszögéből való, és csak egyfajta erkölcsi oktatást csinál, akkor beszűkülhet, és rossz irányba is beszűkülhet az erkölcs. Pontosabban ez nem egészen téveszme, mert valós veszély, de akkor azon kell gondolkodni, hogyan lehet e veszélyt kivédeni. (Ami szükséges azt meg kell javítani, és nem megszüntetni kell.) Erről megint sokat beszéltem, pl., a kritikai oktatás, pl. a több alternatívás oktatás, stb.. De létre lehet hozni a tananyag demokratikus (beleértve a közvetlen demokráciát is, a népszavazásokat, és az intézményi demokráciát az ügyfelek, szülők beleszólását) kialakítását. Ha demokratikusan van kialakítva az erkölcsi tananyag, akkor abból egy jó tananyag jön ki.
Egyébként pedig tévedés azt gondolni, hogy jelenleg az állam, a vezetés nincs hatással ez erkölcsre, akkor is, ha nincs iskolai erkölcsi oktatás. A rendszer, a törvények, a rendszer diktálta életmód, a köztájékoztatás és megengedett magántájékoztatás is ad egy indirekt erkölcsi nevelést. Csak ez a nevelés, hiányos, zavaros és rossz.
Hasonlattal élve az emberi (főleg a gyermeki) lélek, gondolkodás olyan, mint egy szivacs, amely fel akarja szívni az erkölcsi tudást. (És más tudást is.) Ha sok a felszívandó, akkor még szelektálni is tud. Ha kevés a felszívandó, akkor mindent felszív, ami van, nem tud szelektálni, ha koszos, zavaros a víz van, akkor azt szívja fel. A kevés felszívandónak még az is hátránya, hogy kvázi kiszárad a szivacs, vagyis lélektelenné, erkölcstelenné, tudatlanná válik az ember. Tehát részben kiszárad, részben egy kevés koszos víz azért mindenképpen lesz benne. Mindkettő árt az egyénnek és a társadalomnak.
Az iskolai erkölcsi oktatás (és általában az oktatás) azt jelenti: sok és lehetőleg tiszta vizet adunk a szivacsnak, mert egyébként a koszos vizet szívja be, ill., részben kiszárad.
A gondolkodástan (logika), szintén erősen elhanyagolt tudomány, és természetesen így az oktatása is elégtelen.
(Sok mindent tanítnak az iskolában csak éppen gondolkodni, tanulni, nem tanítják meg a diákokat.)
Lexikális adatok bepumpálása helyett, inkább gondolkodni kellene megtanítani a fiatalokat.
A gondolkodástan, a gondolkodástudománya (gondolkodás a gondolkodásról, avagy a vizsgálódás vizsgálata). A logika e tudomány egy jelentős területe.
Míg a pszichológia inkább az érzelmi világot vizsgálja, addig a gondolkodástan inkább az értelem működését tárja fel. Persze a két működés összefügg ezért mindkettő vizsgálja ezt az összefüggést, csak más szempontból.
A gondolkodástanról bár van kb. ezer oldaljegyzetem, de még ezt nem dolgoztam fel, ezért valószínűleg pontatlan lesz ez a vázlat. Egy hatalmas és fontosságához képest elhanyagolt tudományról van szó. Ugyanakkor e tanulmány egyik része a gondolkodástanról szól, igaz csak vázlatosan. De e tanulmányban itt-ott, szinte mindenhol felmerülnek a gondolkodástani problémák. Szerintem ez természetes.
A gondolkodástan feladatai. Az értelmi, logikai működés fiziológiai feltárása. Információ, érzékelés, memória, összehasonlítás, arányok megállapítása, kategorizálás, következtetés, általánosítás, asszociáció, kódolás, dekódolás, beszéd, képzelet (fantázia), tanulás, tervezés, stb. A gondolkodás folyamata. A logikai gondolkodás csoportosítása, a logikai összefüggések. Az összefüggések csoportosítása, a kérdések és válaszok rendszere. A gondolkodásmódok, (pl. lényegesítő, összegező vagy szétszedő analizáló, vagy pl., elmélkedő, konkrét feladatmegoldó) és azok összefüggései. A beszéd, a nyelv, a megfogalmazás és a gondolkodás. A logikai (logikusnak látszó) okfejtések, magyarázatok elemzése. A különböző igazságok, az igazságkeresés problémái. A fontosság, lényegesség problémaköre. Az értelem határai. Az érzékelés határai, a tudás határai, a megértés határai, a közlés határai. Az optimális (túl hosszú, túl rövid) közlés terjedelme. A többféle szubjektív gondolkodás (értelem és érzelem egymásra hatása). Az önismeret és önkontroll az értelem szempontjából. A tudatalatti és tudatos gondolkodás. A gyakori és általános logikai hibák. Az általános, gyakori problémák (pl. a határvonalak problémája). A problémamegoldások csoportosítása. A értelmi szint meghatározása. Az intelligencia, a műveltség, meghatározása. Az értelem evolúciós és történelmi fejlődése. A hatékony tanulás. A különböző tudományok (pl. társadalomtudományok, természettudományok) és a gondolkodás. A világnézet (szükséglet, erkölcs, felfogás) és az értelem.
Szerintem még jócskán lehetne folytatni, de talán ennyi is elég hogy belássuk ez egy külön, és az oktatás, ill. az önismeret, önkontroll szempontjából fontos, tudomány.
Az érzés, érzelem és értelem rendkívül bonyolult összefüggésrendszerével a gondolkodástannak is foglalkoznia kell.
Kétségtelenül egyes ismeretanyagok elhelyezése nehézséget okozhat. Hová tegyük pl. a kritikával kapcsolatos ismereteket? A gondolkodástanhoz, az erkölcstanhoz, a pszichológiához?
További erősen elhanyagolt tudományok és oktatások.
A világnézet-tudomány.
A világnézettel foglalkozó fejezetekben kiderült, hogy elképzelésem szerint miről szólna e tudomány. Az biztos, hogy terjedelmileg és szerteágazósága miatt hatalmas témáról van szó, tehát mindenképpen egy külön tudományágat, szakot igényelne.
A népkarakter tudomány elemzéséről, mint leginkább a társadalompszichológiához tartozó, de jelentősége miatt külön társadalomtudományról, szakról egy későbbi fejezetben lesz szó.
A szabályozástan, (jogtudomány)
Ez nem jog igazságszolgáltatási részével foglalkozik, hanem a szabályozási részével. Ez egy szerteágazó tudomány, a jellemzőivel egy külön fejezet foglalkozik. Az elhanyagoltságára abból következtetek, hogy nem ismerek olyan állami szervet, hivatalt, amely kimondottan ezzel foglalkozna. Ne tudok arról, hogy a jognak, vagy más tudománynak lenne ilyen jelentős része. Nem ismerek olyan főiskolai szakot, amelynek ez lenne a neve. Nyilván ezzel is, mint mindennel érintőlegesen foglalkozik a társadalomtudomány és az oktatás, de ez nem elég. E tanulmány során is gyakran felmerülnek a különböző szabályozások. A szabályozások összefüggnek a vezetési ismeretekkel, a társadalompszichológiával, a demokráciával és még lehetne sorolni. Azt gondolom, hogy a jövőben e tudományt is ki kell majd dolgozni és a jelenleginél sokkal tudatosabban alkalmazni.
A szabályozástanról külön fejezet, fejezetek szólnak a jog tanulmányrész végén.
Az összehasonlító legfelső statisztika. (Szerintem szintén elhanyagolt tudomány és oktatás.)
Tulajdonképpen jelenleg is van statisztika-tudomány, bár szerintem ez is közepesen elhanyagolt tudomány. Én azonban a statisztikának arról az oldaláról beszélek, amely rangsorolná statisztikai adatokat. A magas színvonalú statisztika az lenne, ha kiválasztanák azt az 100-200 leglényegesebb statisztikai adatot, mely által lehet mérni a társadalom fejlettségét, ezt folyamatosan és pontosan mérnék, ill. közzétennék.
Újra megfogalmazom az elhanyagoltság definícióját. A jelentőségéhez képest kevésbé ismert, oktatott tudomány. A tudománnyal való foglalkozás, minden állami, vagy országos szervet, intézményt, a közoktatást is belevéve, sokkal kisebb, mint a tudomány jelentősége.
A határtudományok és társadalomtudományok általában elhanyagoltak.
Egy kifejezett határtudomány az evolúciós fejlődés, szintén elhanyagolt tudomány és oktatás. Nyilvánvalóan az evolúciós fejlődésnek van egy erős társadalmi vonatkozása, hiszen az élőlények nemcsak önmagukban fejlődtek, hanem a populációval, társaikkal együtt, illetve a különböző populációk egymásra hatva fejlődtek. Szinte minden emberrel, biológiával, foglalkozó természettudománynak van közösségi vonatkozása. Szerintem az általános hiba: a közösségi vonatkozások el vannak hanyagolva - ez érvényes a határtudományokra, és szinte minden természettudományra.
És hogy egy elhanyagolt természettudományt (ez is inkább határtudomány) is említsek.
A természetóvás ( a természetrombolás kivédése) tudománya.
Bár napjainkban nő a jelentősége, még mindig a fontosságához képest elhanyagolt tudományok, közé tartozik.
Nagyon erősen hiányos, nagyon erősen elhanyagolt, (szinte nem létező) társadalomtudományok, tantárgyak, szakok.
Amely tudományoknak, oktatásoknak a jelenleginél sokkal jelentősebbeknek kellene lenni.
Fogalomtanról, a vezetési stílusok – manipuláció tudományról. Van negatív és pozitív manipulációtudomány. Az általános versenytanról.
A felsorolás.
Fogalomtan.
Szükséglettan.
A hierarchiatan (társadalmi, vagyoni, hatalmi különbségek).
A versenytan.
A társadalomtudományos-matematika.
A társadalomtudományok matematikai megközelítése.
A vezetéstan. A vezetők szükségszerű tulajdonságai.
A rendszerek, rendszerfejlődés természettudományos törvényszerűségei.
Az összesítő, lényegesítő társadalomtudomány.
A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
Bár az itt felsoroltak közül sokról e tanulmányban beszélek azért néhányról is szólnék róluk pár mondatot.
A szükséglettan.
Lényegében az emberi igényekkel, szükségletekkel foglakozó tudomány. Ezek rangsorolása. Ez adja ki az értékrendet. Az ellentmondások elemzése.
A pszichológia vonatkozásai.
A szükségletek kielégítései adják ki a legfőbb célokat.
A hierarchiatan.
Erről szól a tanulmány egy jelentős része. Hogy lehet a hierarchiákat kiszámítani, ábrázolni mi a jó és rossz hierarchia. Miért jó, és rossz. Hogyan lehet megváltoztatni. Ilyen témákról szól ez a tudomány.
Egy kis ismétlés ezzel kapcsolatban.
Az emberek közötti vagyoni, hatalmi különbségek (nagyságának és igazságosságának) pontos mérése, és ezzel való konkrét elméleti és gyakorlati foglalkozás.
E tanulmány központi problémája ez, nem maradhat ki sehonnan. Azt állítom, hogy a múltban és jelenleg is ez a problémakör szándékosan el van hanyagolva, a fontosságához képest a leginkább háttérbe szorított problémakör. Egyszerűen nem foglakoztak és foglalkoznak vele. Ezért nem tudjuk, hogy pontosan mekkora, milyen különbségek vannak a múlt rendszereiben, a jelenlegi államkapitalizmusban, a jelenlegi kínai szocializmusban, vagy az iszlám országokban. Csak sejthető hogy a jelenlegi kínai szocializmusban kisebbek és arányosabbak a vagyoni különbségek, (tehát ebből a szempontból jobb a rendszer), mint a jelenlegi államkapitalizmusban. Természetesen azt sem tudjuk, hogy a rendszerváltozatokban (az országok vonatkozásában) mekkora, milyen az emberek közötti különbség.
Az állítom, hogy a rendszer jóságának egyik talán legfontosabb kérdése. Egyrészt az igazságossági szükségletet közvetlenül elégíti ki. Másrészt befolyásolja a termelést, fogyasztást, a gazdaságot. Harmadrészt e kérdés rendezése nélkül nem lehet jó politikai szerkezetet (rendszert) kialakítani. Azt állítom, hogy a jövő rendszerének, szükségszerűen ez lesz az egyik alapvető témája. A jövő rendszerében először is pontosan lesz mérve ez a különbség, sok szempont (pl. az elnyomott népek, növelik az elnyomó ország aránytalan, igazságtalan vagyoni, hatalmi hierarchiáját) figyelembevételével. A jövő rendszerében ez (emberek közötti vagyoni, hatalmi különbség nagysága, igazságossága) egy alapvető statisztikai adat lesz. A jövő rendszerében ez a kérdés egy alapvető politikai törésvonal lesz. Rejtetten jelenleg is az. A jövő rendszerében ez egy irányítási ágazat (pl. minisztérium) lesz. A jövő rendszerében ez egy társadalomtudományos szak lesz.
Ha pedig mindez a jövő fejlettebb rendszerének jellemzője lesz, akkor a jelen feladata az, hogy ezeket megvalósítsa, a megvalósítás irányába haladjon.
A versenytan.
Milyen versenyek vannak általában. Milyen versenyszabályozások vannak. Mi verseny. A nagy gazdasági és társadalmi versenyek elemzése. Ilyen témákról szól ez a tudomány.
A társadalomtudományos-matematika.
A társadalomtudományban természetesen a közgazdaságtan is beletartozik.
E tanulmányban gyakran merülök el a százalékok, számok tengerében pedig nem vagyok éppen egy matematikus alkat. Azt gondolom a politikusok többsége még nálam is rosszabb matematikus, fizikus. Be kell látni, hogy a társadalomtudomány nem csupán a történelemről és ideológiákról, világnézetekről szól, de van egy matematikai, logikai oldala. Egy olyan oldala, melynek semmi köze a baloldali, jobboldali, stb. nézetekhez. Ha ez a cél, és ezek a feltételek, és emezek a tényezők, akkor a célhoz mely „matematikai” megoldás visz el. Milyen arányban milyen összetételben kell a tényezőket (pl. adatokat, embereket) csoportosítani, hogy cél, pontosan megvalósuljon. Egyik al-ága ennek a tudománynak, hogy meg lehet találni azokat a fizikai, esetleg biológiai modell-folyamatokat melyekhez hasonlóan zajlódnak a társadalmi, gazdasági folyamatok. Pl. az egyensúly és egyensúlytalanság folyamata. Egy másik al-ága az optimális értékek, arányok megállapítása. Megint egy másik al-ága a társadalmi, gazdasági folyamatok objektív mérőrendszerének kialakítása.
A társadalomtudományok matematikai (logikai) megközelítése.
A társadalmi fejlődésnek van egy tudományos oldala is, méghozzá, tisztán tudományos egyenletekkel, számokkal leírható oldala. Tehát arról van szó, hogy ezen szempontból a társadalomtudomány szinte azonos természettudománnyal. A példának a személygépkocsi tervezést hoznám. Az egyik szempont itt a tetszés, a külalak. Vagy a kényelem. Ezek a szubjektív szempontok. Vannak azonban matematikai szempontok is. Pl. a jármű légellenállása, motor teljesítménye, fogyasztása, és még sorolhatnám. A társadalomtudományban a szubjektív lélektani szempontok és az elvi szempontok mellett ott vannak matematikai szempontok. Ezért tartom azokat az elméleteket hamisnak, amelyek a társadalmi fejlődésből kifelejtik a társadalomtudományos fejlődést, és ezen belül is a tisztán objektív matematikai fejlődést.
Ilyen pl. a pénzügyi tudomány. A demokráciatudománynak is van ilyen oldala. Szinte matematikai pontossággal leírható hogy egyes bizonyos döntésekben, melyek azok a módszerek, amelyek leginkább biztosítják azt, hogy a döntés a többség (szinte mindenki) torzítatlan akaratát fejezi ki.
És többek között ilyen tudomány, a versenytan, és a szabályozástan.
Ugye itt az egyik probléma, hogy verseny, verseny legyen és ne szabályozatlan harc. A másik probléma az, hogy a verseny, verseny maradjon és ne egy szabályozott működés. Mekkora, és milyen szabadság kell ahhoz verseny, verseny maradjon. Részvételi szabadság, működési szabadság. Az ötletek, akaratok szabadsága. Hol van (mik okozzák) a szabadság szélső határa, amikor a túl nagy szabadság már harcot eredményez. Hol van (mik okozzák) a szabadság másik szélső határa, amikor a túl kicsi szabadság miatt, a verseny már elveszti a verseny jellegét, és egy szabályozott működés lesz. Milyen típusú versenyek vannak. Mi verseny előnye és hátránya. Bizonyos típusú versenynél, mikor és milyen előnyök, hátrányok származnak. Mikor milyen területeken, milyen előnyökkel, hátrányokkal jár a verseny és a szabályozott együttműködés. Szóval mindezt nagyon pontosan képletekkel, számokkal kell leírni a tudománynak. Remélhetőleg a jövőben, egyre inkább, az egzakt bizonyított, tudomány egyértelműen meghatározza a politikát. Egyre inkább, mert még jó ideig, pár száz évig, azért szubjektív politizálás lesz a meghatározó. Csak arról van szó, hogy az objektív tudomány meghatározása (rendszer törvények, mechanizmusok, stb. meghatározása) a szubjektivitás rovására folyamatosan növekedjen.
A társadalomtudományos fogalomtan.
Már többször panaszkodtam a zavaros társadalomtudományi fogalmakra. A zavarosság elsődleges oka a többértelműség, vagyis egy-egy fogalomnak sok értelmezése van. Ráadásul az egyes értelmezések is pontatlanok. A másik ok a pedig a fogalomhiányából ered. Vannak hiányos elhanyagolt tudományok és ezek szükségképpen ehhez tartozó fogalmak is hiányoznak. A többértelműség és a hiányosság összefügg, mert a hiányt egy fogalom másik értelmezésével pótolják. A többértelműségre egy példa. A politika szó értelmezései. A politika, mint a politikai vezetés intézkedései. Politika, mint a legfelső vezetés intézkedései. Politika, mint maga a politikai vezetés. Politika, mint a hatalmi harc általában. Politika, mint a pártok közti hatalmi harc. Politika, mint a közügyek általában. Politika, mint bizonyos (nem gazdasági) közügyek. Politika, mint ideológia, világnézet. Politika, mint program, stratégia, ill. hivatalos társadalomtudomány (pl. külpolitika, belpolitika, gazdaságpolitika, stb.). Politika, mint a rendszer ill., rendszertényezők (pl. gazdasági rendszer, szociális rendszer, stb.). Szerintem, még lehetne folytatni. Hasonlóan többértelmű és zavaros a legtöbb társadalomtudományi fogalom, mint pl. demokrácia, erkölcs, nép, állam, társadalom, hatalmi ág, decentralizáció, stb. a zavaros fogalmak következménye a zavaros tudás, a zavaros viták, az egymás melletti elbeszélés. Egyszerűen nem értik, vagy félreértik a másik közlését, azok akik eltérő értelmezésű fogalmakat használnak. Szükség van tehát egy olyan tudományágra melynek feladata a fogalmak tisztázása és meghatározása. Szükség van egy olyan tudományos testületre, amelyik a sokértelmű fogalmakból új vagy összetett fogalmakat alkot, ill. az eddig név nélküli (csak körülirt fogalmakat, elnevezi. A cél az, hogy minden jelentős fogalomhoz lehetőleg egy kifejezés tartozzon, és ennek definíciója legyen egyértelmű és közgondolkodás által ismert és elfogadott. Legalább olyan helyzet alakuljon ki, e tekintetben, mint a természettudományos helyzet.
A vezetéstan, a vezetők szükségszerű tulajdonságai.
Minél tovább foglalkozom a társadalomtudományokkal annál nagyobbnak kiterjedtebbnek, szerteágazóbbnak látom ezt a problémakört, melyet röviden nevezhetünk: a vezetés szükségszerű tulajdonságainak. A téma hatalmasága kiterjedése, szerteágazó volta, azt jelenti, hogy ez egy jelentős társadalomtudományi ág, vagyis külön társadalomtudomány. Mint külön szakot, be lehet csatolni a társadalompszichológia széles határai közé, de mégis külön tudományágnak kell lennie.
E tanulmány 15. tanulmányrészében található egy hosszabb fejezet a vezetésről.
Itt is megjegyzem, hogy e tanulmány jelentős részben foglalkozik az itt felsorolt, részben és teljesen elhanyagolt társadalomtudományokkal.
A rendszerek, rendszerfejlődés természettudományos törvényszerűségei.
A társadalomtudományok vonatkozásában is vannak az akarattól független törvényszerűségek. Pl. minden szerkezetnek, szerveződésnek akár élettelen akár élő, az vannak általános törvényszerűségei. Pl. a központok a központi irányítás kialakulása. A rész és az egész viszonya. A fejlődés változó és ciklikus tényezői, stb.. E tudomány keretében lehetne összehasonlítani és elválasztani és meghatározni a társadalomtudományt, mint egyik egységet, és a természettudományt, mint a másik egységet.
A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
Tulajdonképpen negatív manipuláció tudományok vannak.
Pl. a marketing, a kommunikáció arról szól, hogyan lehet az embereket finoman szólva meggyőzni. Gondolom ezek a tudományok, azzal nem nagyon foglalkoznak, hogy a jóról, az igazságról kell az embereket meggyőzni, vagy a rosszról, hazugságról. Így ezek a tudományok kiszolgálják a rosszról, a hazugságról meggyőzőket is, tehát a manipuláció tudományává válnak. A pozitív manipuláció tudomány arról szól, hogyan ismerhetők fel a hazugságok, a megvezetések, vagyis manipuláció. Ilyen sajnos jelenleg még nincs. Ez is jellemző a rendszerre.
Az összesítő, lényegesítő társadalomtudomány.
Meggyőződésem hogy a jövő társadalomtudományának egyik ágának, szakának az összesítő, lényegesítő társadalomtudománynak kell lennie. Ez akár lehet a rendszer, rendszerfejlődés egyik ága. Ez a tanulmány is ilyen összegező, lényegesítő társadalomtudományos tanulmány akar lenni. Meggyőződésem, hogy szükség van az összesítésre, lényegesítésre. Erről már korábban elmélkedtem, pl. említettem a fűben mászó kukacot, aki nagyon jól eligazodik a saját körülményei között, csak azután meglepődik, ha egy szakadék, vagy sivatag szélére ér. Az összesítés lényegesítés nem más, mint a gondolkodás segítségével magasabbról összességében szemlélni a tájat. Talán érthetőbb hasonlat, ha az embereket a színpompás cifra szőttesen mászkáló hangyákhoz hasonlítom. Megjegyzem ráadásul ezen a szőttes állandó, de talán kiszámítható mozgásban van. A hangyák egészében nem látják a szőttest csak abból részleteket. Itt egy színt, ott egy másikat, itt egy selyemfonalat tapasztalnak, azután rájönnek, hogy ez máshol is van, amott egy pamutfonalat fedeznek fel, és így tovább. Az ember olyan hangya, aki gondolkodás segítségével és sok türelemmel, a részletek összerakásával képes a szőttest rekonstruálni, anélkül hogy azt egészében látná. Meggyőződésem hogy kellenek olyan tudományok, tudósok, akik megkísérlik a részleteket összesíteni és valamiféle képet alkotni a szőttes egy-egy nagyobb darabjáról, netán az egész szőttesről. Természetesen ez kép még jelenleg homályos és torz lesz, a részletek, ill. összefüggések hiányos ismerete miatt, de lehetséges fejlődés e téren is. Egyre inkább kialakulhat szőttes szerkezete és gyönyörű látványa, összképe. A lényegesítés, összesítés pozitívan hathat vissza részletek megismerésére, ugyanis az összegező rájöhet arra, hogy itt kérem, még kell lenni valaminek. Minden jel arra mutat, hogy itt ilyen-olyan jellegű feltáratlan területek vannak. A tudományban, főleg a természettudományban gyakran előfordult olyan felfedezés, ami ilyen előrejelzés következménye volt.
Itt újra kitérek a kategorizálás nehézségére. Még a külső szemlélőnek is gondot okozhat a szőttes kategorizálása. Minták, színek, szövésmód, anyagok stb. Egy-egy minta, szín anyag fonál behálózza az egész szőttest, ennek ellenére a szőttes minden részlete specifikus. A specifikus részletek is határosak egymással ezek sem választhatók el egymástól élesen. Ha a külső szemlélőnek gondot okoz a kategorizálás, akkor képzeljük el a részletekből összerakó problémáját. Ehhez még hozzátehetjük, hogy azért társadalom és természet felépítése is enyhén szólva bonyolultabb, mint egy szőttes felépítése.
A kategorizálás problémája engem is végigkísér, ami talán ki is tűnik.
Még annyit hozzátennék a hasonlathoz, hogy az én felfogásom szerint a hangyák, vagyis mi emberek, nemcsak járkálunk, élünk a szőttesen és vizsgáljuk azt, de közben alakítjuk is. Alakítjuk úgy, hogy lábunk beleakad a szálakba, és azokat átrendezi, vagy megesszük a szálakat, de azért van, és talán egyre sűrűbb a tudatos alakítás is. Az biztos, hogy jelenleg többet veszünk el szőttesből, mint amennyit hozzáteszünk.
Nemcsak mi alakítjuk, de mi is alakítjuk. Kétségtelen hogy ez (akár véletlenszerű, akár tudatos) csak részletek alakítása lehet, mert az egészet nem ismerjük. Ezért is szükség van az egész szőttes egyre pontosabb megismerésére, mert rájöhetünk hogy az egységes, jó és szép szőttest nemhogy szebbé jobbá tettük, de nagyon elrontottuk.
A társadalomtudományok folyamatos fejlődése.
Természetesen, mint ahogy rendszernek és annak minden tényezőjének folyamatosan, viszonylag egyenletesen kellene fejlődni, úgy a társadalomtudománynak is ezt kellene tennie.
A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha társadalomtudományban, a társadalomtudósok között legalább olyan haladó megújító szellemiség lenne, mint a természettudományban. Sokan a természettudósokat is bírálják, túlságosan begyepesedett, maradi a régihez ragaszkodó embereknek tartják őket. A helyzet az, hogy a társadalomtudomány sokkal inkább (háromszorosan) begyepesedett, maradi, megújulásra képtelen, mint a természettudomány. Tehát már az is hatalmas fejlődés lenne, ha e téren is utolérné, lemásolná a társadalomtudomány, a természettudományt. Ehhez persze azon felfogásnak is ki kellene alakulni, hogy társadalomtudomány éppolyan összetett és szinte végtelen, mint a természettudomány. Sajnos a felfogást, a szellemiséget törvényekkel nemigen lehet megváltoztatni, főleg ha tudományról van szó. Talán a tudománynak kell lenni a legszabadabbak, legfüggetlenebbnek, a legkevésbé szabályozottnak lennie, az összes intézmény között. Kétségtelenül ha rendszer egyenletes fejlődése biztosítva lenne, ha az oktatás fejlődése, pl. az önálló, kritikai tudás elismerésével, a társadalomtudományos oktatás bővítésével biztosítva lenne, akkor az, magával húzná a társadalomtudományt. A társadalomtudománynak azonban nem vontatott egységnek, hanem útmutató, élenjáró egységnek kellene lennie. Amit a jövő politikája tehet az újszerű társadalomtudományos elméletek kutatások felkarolása, illetve propagandával, meggyőzéssel egy haladóbb szellemiség elterjesztése. A fejlődés másik útja a médián keresztül történhet. Talán a közmédiában, politikai médiában (köztájékoztatás, könyvkiadás, internet, stb.) elterjedhetnek, népszerűvé válhatnak új és igaz elméletek, tudományos igazságok. Talán. Itt viszont az a veszély jelentkezik, hogy a nem az „unalmas” igazság, hanem szenzációs, érdekes butaságok válnak népszerűvé. Őszintén szólva nem látok olyan biztos megoldást, amelyik a társadalomtudományt a fejlődés motorjává, húzójává, élenjárójává tehetné.
Szép elv, hogy a társadalomtudomány határozza meg a politikát, a politikusok ténykedését, de hogyan lehet ezt elérni.
Egyfelől a tudományos vezetés kialakításával, a független tudományos demokratikus vezetőtestületek kialakításával. Másfelől a tudományos vezetésnek is szüksége van tudományos ellensúlyra és háttérre. Ezért biztosítani kell vezetéstől független társadalomtudomány és annak oktatásának függetlenségét, és támogatni kell ezek működését, megjelenését, mivel a társadalomtudomány nem képes profitot termelni. Általában biztosítani kell a szabad politikai véleménynyilvánítást, ugyanakkor valamilyen szelekcióra is szükség van.
E rendszertényező további feladatai.
A vezetéstől független (a vezetést vezető, kritikus szellemiségű, fejlődésre képes) tudomány, társadalomtudomány, valamint a kritikus szellemiségű, oktatás kialakítása, nagy önrendelkezést adó szabályozással, erős népi és civil felügyelettel, és az intézetek, iskolák, egyetemek nagyfokú közvetlen demokráciájával és egyéb módszerekkel.
Egyfelől a társadalomtudományt valóságos tudományként, a természettudományhoz hasonló tudományként kell kezelni. Vagyis, objektív egzakt mérésekre kell alapozni. Végtelennek, kell nyilvánítani, tehát a folyamatos megújulást kell szorgalmazni. Keresni és alkalmazni kell a társadalomtudományos törvényszerűségeket. A politikai vezetést át kell alakítani tudományos, szakmai vezetéssé. A társadalomtudományos kutató intézeteket duplájára kell emelni, és függetleníteni kell a politikától. A társadalomtudományos oktatást a legalább duplájára kell emelni és függetleníteni kell a politikától. A tankönyveket a társadalomtudománynak kell megírni. A tájékoztatásban rendszeresen és rendezetten, rendszerbe ágyazottan részt kell venni a társadalomtudománynak.
A társadalomtudományok a jelenleginél erősebb és tisztább bevonása a gyakorlati rendszerbe, a vezetésbe, a közszolgálati tájékoztatásba, általában a politikai újságírásba, a civil szférába, ill. az államtól független társadalomtudományos kutatások, tanulmányok, kutatóintézetek kialakítása támogatása. A társadalomtudomány és az állam tisztább kapcsolata mind a hatás mind a szabályozás vonatkozásában. A társadalomtudomány és az oktatás együttes fejlesztése. A társadalomtudomány általános hibáinak (hiányainak) megszüntetése. Vagyis feladat a jelenleginél útmutatóbb, (a vezetés és jövő vonatkozásában) törvényszerűségeket megállapító, optimálisságot megmutató, összegezőbb, (lényeget megállapító) társadalomtudományok kialakítása.
Feladat még a társadalmi vonatkozások erősebb megmutatása. A fentiek minden társadalomtudományra (történelem, (leíró jellegű), közgazdaságtan, jog, szociológia, politológia, kommunikáció, teológia, filozófia, stb.) vonatkozik. Feladat még a közepesen hiányos jelentősebb társadalomtudományok mennyiségi és minőségi bővítése, fejlesztése. A rendszer és rendszerfejlődés (fejlődéstan, jövő kutatás). A demokrácia-tudomány. A világnézet-tudomány. Az erkölcstan (jogtudomány). A jogi, szabályozástani ismeretek. A pszichológia. A társadalompszichológia (szociológia). A oktatástan és pedagógia. A népkarakter-tudomány. Összehasonlító legfelső statisztika Stb.. Feladat mindezek, kiegészítés, bővítése, fejlesztése, színvonalának emelése.
Tovább szükséges még a szinte hiányzó társadalomtudományok, szakok létrehozása, fejlesztése. Fogalomtan. A gondolkodástan (logika). Szükséglettan. A hierarchiatan (társadalmi, vagyoni, hatalmi különbségek). A versenytan. A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése). A társadalomtudományok matematikai megközelítése. A vezetéstan, a vezető szükségszerű tulajdonságai. A rendszerek, rendszerfejlődés természettudományos törvényszerűségei. Az összesítő, lényegesítő társadalomtudomány. Stb.. Mindezek kialakítása, jelentős fejlesztése és természetesen, az oktatás kialakítása, fejlesztése.
Az említett társadalomtudományok állami segítséggel való kialakítása, pl. ilyen irányú gondolkodók, kutatók állami segítése. Pl. ilyen oktatási tantárgyak, szakok létrehozása.
Általában minden társadalomtudomány a jelenleginél jelentősebb oktatása az általános iskolákban, főiskolákban, de főleg a középiskolákban.
A társadalomtudományok folyamatos (viszonylag egyenletes, de dinamikus) fejlődésének biztosítása. Bár nincs rá egyértelmű megoldás, de minden eszközzel, módszerrel törekedni kell arra, hogy a társadalomtudomány a fejlődés útmutatója élenjárója legyen. Ehhez elsősorban társadalomtudománnyal kapcsolatos szellemiségnek, felfogásnak (végtelen a fejlődés, és a társadalomtudomány) kell megváltoznia. A társadalomtudomány, a társadalomtudósok ismerjék fel, hogy a vezetés rendszer kiszolgálói, és legyenek annyira tudósok, önállóak, bátrak, nem lekenyerezhetők, hogy csakis a tiszta, a nem befolyásolt tudomány útján haladnak. Így érhető el, hogy a társadalomtudomány nem kiszolgáló, hanem útmutató lesz.
Ha nem lehetséges az útmutató élenjáró fejlődés, akkor marad a társadalomtudomány és annak oktatásának együttes, folyamatos fejlődése, elsősorban az önálló kritikai tudás értékelésével és az egyre bővülő társadalomtudományos oktatással.
A társadalomtudományos vezetés kialakítása más rendszertényezőkhöz kapcsolódó feladat.)
Ezen feladatok egy, vagy több független, tudományos, demokratikus, testületet, ill. testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
Röviden vázolnám a jövő intézményi struktúráját a tudomány vonatkozásában. (Ez a struktúra jelenleg is létezik, legalábbis részben létezik.)
Minden társadalomtudománynak, ágnak, szaknak lesznek különálló testületei (egyetemi karok, társadalomkutató intézetek, stb.). (Maga társadalomtudomány és maga az oktatás megjelenhet, mint önálló szak.) Ezeknek lesz több összevont, összehangoló testülete. Ők képviselik a tiszta, a vezetés befolyásától mentes tudományt. Ill. annak színvonaláért felelősek.
A különböző rendszertényezőkért felelős testületek is végeznek elméleti, társadalomtudományos munkát. Az oktatás (az oktatás problémaköre) és a társadalomtudomány, (ennek problémaköre) egy-egy rendszertényező.
Az említett hasonló feladatú testületeknek természetesen munkakapcsolatban, munkamegosztásban kell egymással lenniük.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Mikor a rendszertényezőket értékeljük, akkor egyben részben értékeljük a hozzájuk kapcsolódó társadalomtudományt is. Mégis úgy érzem, hogy szükséges külön is értékelni a társadalomtudományokat.
Az előző fejezetben a tudományok és főleg az oktatás, arányait, szerkezetét, módszerit, stb. értékeltem itt és most elsősorban a társadalomtudományok és oktatott társadalomtudományok színvonalának, tartalmának a fejlődését kellene értékelni. Ez két különböző dolog viszont összefügg főleg az összefoglalás szintjén. Az összefoglalás szintjén olyan erősen összefügg e két értékelés, hogy lényegében meg kellene ismételni az előző rendszertényező értékelését, amit nem teszek.
A különbség az, hogy a jelenlegi alacsony szintet mások jellemzik. Az hogy vannak olyan társadalomtudományok melyek igen lényegesek, de azoknak nincs szakja, kutató intézete, tantárgya, sőt nevük sem, jelzi hogy színvonal milyen alacsony. Az hogy pl., a gondolkodástan (logika, tanulástan, stb.)nem tantárgy még középiskolában sem jelzi, hogy komoly hiányosságok vannak. Az hogy általában a társadalomtudományok a történelem kivételével nem képezik az általános műveltséget, az is az alacsony színvonalra utal. Tessék kérem megnézni a műveltségi játékokat, szinte teljesen hiányoznak a közgazdasági, jogi, államismereti stb. tudást firtató kérdések. Azt gondolom, hogy száz-kétszáz évvel ezelőtt, vagy még korábban rendeztek volna ilyen műveltségi játékokat akkor abból nem maradtak volna ki a társadalomtudományos kérdések.
Elképesztő hogy jelenleg mondjuk az általános műveltség részét képezi az, hogy ki volt X filmnek a főszereplője, vagy Z együttes dobosa, de az nem hogy az alkotmány milyen fejezetekből áll. Persze ilyenkor az emberben jogosan vetődik fel a kérdés: mi ez, egyféle manipuláció?
Másfelől a legfőbb célok egyike az emberek értelmesedése erkölcsösödése, ami konkrétabban a magas szintű társadalomtudományos és természettudományos ismeretek megszerzését jelenti. E folyamat azonban szerteágazóbb és ennek értékelése egy másik rendszertényezőben lesz értékelve.
A százalékos értékelés.
Ha az említett feladatok megvalósulnak, akkor a felsorolt társadalomtudományok értéke, ekkora (a jó rendszerhez ennyivel járulhatnak hozzá) lehet a jövőben. Leíró jellegű történelem: 0,4%. Közgazdaságtan: 0,2%.(Mert már külön volt értékelve.) Jog: 0,8%. Szociológia: 0.4 %. Politológia: 0,2%. Kommunikáció: 0,1% Teológia: 0,4 %. Filozófia: 0,2%. Normál statisztika: 0,3% Egyéb: 0,3 %. (3,3%)
A rendszer és rendszerfejlődés (fejlődéstan, jövő kutatás): 0,9%. A demokrácia-tudomány: 0,7%. A világnézet-tudomány: 0,3%. Az erkölcstan (jogtudomány): 0,4%. Szabályozástani ismeretek 0,4%. A pszichológia: 0,4% A társadalompszichológia (szociológia): 0,4%. A oktatástan és pedagógia: 0,4%. A gondolkodástan (logika): 0,4%. A népkarakter-tudomány: 0,2%. (4,5%)
Fogalomtan: 0,2%. Szükséglettan: 0,2% A hierarchiatan (társadalmi, vagyoni, hatalmi különbségek): 0,3%. A versenytan: 0,2%. Vezetési stílusok, pozitív manipuláció tudomány 0,3%. A társadalomtudományok matematikai megközelítése: 0,1%. Összehasonlító legfelső statisztika: 0,3%. A vezetés szükségszerű tulajdonságai: 0,2% A rendszerek, rendszerfejlődés természettudományos törvényszerűségei 0,1% Az összesítő, lényegesítő társadalomtudomány: 0,3%. (2,2%)
Ez összesen 10%.
Az összesített értékelés: rabszolgatartó rendszer 2,2%, feudalizmus 3,6%, klasszikus kapitalizmus 5,2%, jelenlegi államkapitalizmus 6,6%, brezsnyevi szocializmus 6,2%. Jelenlegi kínai szocializmus 6,3%? Tényleges demokrácia 10%. A tényleges demokráciában a társadalomtudomány értéke 10%.
Az értékelésnél egyrészt figyelembe vettem az egyes tudományok az általános oktatásban (általános és középiskola) betöltött jelentőségét. Másrészt viszont, ellenkező előjellel figyelembe vettem, hogy nem a tudósok az igazi vétkesek, őket csak a kiszolgálás a kollaboráció vétke terheli. Továbbá, szintén ellenkező előjellel figyelembe vettem hogy az itt értékelt társadalomtudományok más rendszertényezők keretében már részben értékelve vannak.
A történelmi fejlődés nem letisztulás, hanem zavarosság irányában halad. Az érzés, érzelem és értelem összefüggései és a rendszer. A jelenlegi alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátás, rendszer-értékelés. A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
A történelmi fejlődés nem letisztulás, hanem zavarosság irányában halad. Az érzés, érzelem és értelem összefüggései és a rendszer. A jelenlegi alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátás, rendszer-értékelés. A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
Az előző fejezetben és e tanulmányban gyakran elhangzik ez szó, hogy zavarosság. Maga tudás is zavaros és a gyakorlati élet, a közösségek emberek viszonya is zavaros. Az egész fejlődés engem a véletlenszerű természetfejlődésre emlékeztet, de szerintem még annál is annál zavarosabb. Egy új fogalom jutott eszembe: az emberi tudat miatt zavaros. A természetben több a törvényszerűség, mint a társadalomban. Ezért a természet is rendkívül bonyolult, de kevésbé zavaros, mint a társadalom. Itt kell megjegyezni, hogy bonyolult nem biztos, hogy zavaros, ha bonyolult rendbe van rakva. A zavarosság ezek szerint elsősorban rendezetlenséget, rendetlenséget, logikátlanságot jelent. A társadalmat részben a törvényszerűségek alakítják, részben az ember. Az embernek van tudata, és értelme, ami által még természetnél is világosabb rendszert hozhatna létre. Ehelyett éppen avaros tudata által a természetnél zavarosabb rendszert hoz létre. Ha ez tendencia folytatódik, akkor egy nagy káosz alakul ki. Jövőről, fejlődésről csak akkor beszélhetünk, ha ez tendencia meg lesz állítva, ill. meg lesz fordítva.
Az érzés érzelem és értelem szerintem egy külön tudomány. Önmagukban is szerteágazó problémakörök, ráadásul egymással ige sok szálon függnek össze. Vázlatosan én is feldolgoztam ezt a témát és kijelenthetem ha egy sűrített összefoglalást kellene írni erről akkor az nem lenne rövidebb mint e tanulmány. Ez azt is jelenti, hogy a pszichológia, társadalompszichológia és gondolkodástan erősen összefügg. Az összefüggésrendszernek, a társadalmi rendszerrel is vannak összefüggései. Ebből a következőket emelném ki.
A lényeges kérdés a következő. Mindenki, elsősorban a vezetés törekedjen arra, hogy racionálisan, lehetőleg az érzelmeit kontrolálva vizsgálja a társadalomtudományokat, a közügyeket, a társadalmi rendszert? Szerintem ez igaz és kijelenthető. A látszólag egyszerű kérdés és válasz nem is olyan egyszerű. Egyáltalán ez lehetséges, és ha lehetséges, akkor annak nincsenek káros mellékhatásai? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel és válaszokhoz el kell merülni az érzés, érzelem, és értelem összefüggésrendszerében.
Egy másik lényeges kérdés. A közügyekről szóló vitákban felhozhatók e pszichológiai, társadalompszichológiai érvek? Szerintem személyeskedő pszichológiai érvek nem de magalapozott társadalompszichológiai érvek igen. Ez sem könnyű válasz.
Gondoljunk bele, már a két állítás is látszólag ellentmondásban van egymással. Gondolkozzunk racionálisan, de hozzunk fel pszichológiai érveket. Az ellentmondás akkor szűnik meg, ha felismerjük hogy pszichológia, társadalompszichológia is egyféle racionalitás. Én is gyakran hozok fel ebben a tanulmányban társadalompszichológiai érveket. Társadalompszichológiai érv például. A vita mondjuk, arról szól, hogy legyen olimpia, vagy ne legyen olimpia. Ha vita nemcsak a számokról szól, hanem arról hogy milyen lélektani hatások várhatók akkor az már társadalompszichológiai érvelés. Ugyanakkor én azt is megengedhetőnek tartom, ha az érvelés arról szól, hogy a szembenálló fél csoportját rétegét milyen pszichés hatások vezérlik. A társadalompszichológiai érvelésnek is tudományosnak, racionálisnak kell lennie. Ez is egy olyan problémakör melyhez, az érzés, érzelem és értelem bonyolult összefüggésrendszerének ismerete szükséges.
Az önkontrollhoz szintén szükséges és a lélektani meggyőzéshez szintén szükséges. Részben lélektani meggyőzés pl. ez: szeresd felebarátod, mint tenmagad. Részben viszont nem az. Ezen való gondolkodás szintén az említett összefüggésrendszerhez vezet vissza.
Mivel én elég tüzetesen tanulmányoztam az érzés érzelem és értelem bonyolult összefüggésrendszerét kijelentem, hogy megalapozott társadalompszichológiai érveknek van helyük. Továbbá kijelentem hogy helyes és kijelenthető: mindenki de főleg a vezetés törekedjen, arra hogy racionálisan, érzelmeit kontrolálva gondolkodjon.
Meggyőződésem hogy a helytelenül gondolkodó és cselekvő emberek egy része nem gonosz csak tudatlan. Nem, gonosz, nem is buta, csak tudatlan. Meggyőződésem, ha egy alaposabb, mélyebb, objektívebb, minden lényeges tényezőt, köztük társadalompszichológiai tényezőt felhozó oktatás és tájékoztatás lenne, akkor kevesebb lenne a tudatlan, ill. a helytelenül gondolkodó cselekvő ember.
A jelenlegi alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátás, rendszerértékelés.
E tanulmány megírásának egyik, de jelentős oka, az alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátást, rendszerértékelést akarja megváltoztatni. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért csak felületes történelemlátásról beszélek, ez jelenti, ezt a hosszabb kifejezést: jelenlegi, a jelen rendszerre (államkapitalizmusra), jellemző, alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátás, rendszerértékelés.
Az egész gondolatsort egy konkrét tv műsorhoz kötöm, jelezve, hogy nem újból szopott, adat és tény nélküli, a mondanivalóm. Egy politikai jellegű műsor került 2005-ben adásra, amelynek a témája Kádár János megítélése. Sok ilyen vagy ehhez hasonló műsor volt, van, ez a műsor (politikai tájékoztatás) sem volt jobb-rosszabb, mint a hasonló műsorok. Éppen ez az erőssége, az átlagosság, a tipikusság. Mint tipikus politikai tájékoztatás jól reprezentálja egyrészt a politikai tájékoztatást, másfelől a jelenlegi történelemlátást, rendszerértékelést, hiszen a műsor témája ez volt. A műsorban két hasonló véleményű, a Kádár- rendszert, Kádár Jánost negatívan megítélő elismert történész, ill. elismert újságíró volt a szakember a tájékoztató. A többi szereplő, az ellenvéleményt megjelenítő csak jelentéktelen időre tűnt fel. Ez is tipikus, jól példázza az elfogult, egyoldalú tájékoztatást. A műsor tipikus volt a tekintetben hogy egy olyan témára, amelyre órák sem lennének elegendők kb. húsz perc volt szánva. Nyilvánvalóan a téma felületesen, lezáratlanul lett megtárgyalva.
Az hogy a két főszereplő, társadalomtudós, ill. társadalomtudományi tájékoztatási szakember (politikai újságíró) volt, azt jelenti, hogy lényegében a társadalomtudomány nyilatkozott meg. ( Egyébként magát a riportert és műsor készítőit is idevehetjük, harmadik félnek, ők szintén politikai újságíróknak, médiacsinálóknak tekinthetők.) A megnyilatkozásuk szintén tipikus volt, általában ehhez hasonló vélemények hangzanak el. Amennyiben a megnyilatkozásuk zavaros, felületes, elfogult, alacsony színvonalú és tipikus, akkor ez azt jelenti, hogy a jelenlegi társadalomtudomány és a tájékoztatás is általában ilyen. Márpedig a megnyilatkozásuk, alacsony színvonalú, zavaros, felületes, elfogult volt. A következő részben ezt szeretném bizonygatni.
Egy politikai vezetőt meglehet, ítélni azon rendszer ítélete nélkül, amelyben dolgozott, amelyikért küzdött, amelyiket kiszolgált? Nem lehet. Itt is hamar felszínre került a rendszer, a Kádár-rendszer. Már ez a Kádár-rendszer is egy pontatlan kifejezés. A Kádár-rendszer a brezsnyevi szocializmus viszonylag fejlettebb, liberálisabb oldala, de végül is nem önálló rendszer. Mégsem mindegy, hogy tudatosan kerül elő a rendszerítélet egy politikus ítéletével, vagy mással kapcsolatosan, vagy csak úgy zavarosan előkerül. Tehát, ha tudjuk, tudják, hogy minden történelmi ítélet az alapja a rendszerítélet, akkor tisztább, gyorsabb lesz az elemzés. Másképpen, zavaros és felületes.
A következő probléma az, hogy ez a megnevezés (brezsnyevi szocializmus) nem jött elő, viszont eljött a tipikus, „diktatúra”, kifejezés.
A sztálinizmust és a brezsnyevi szocializmust összemosva, gyakran, általában a „diktatúra” kifejezést használják, a rendszer megnevezésére. A jelenlegi államkapitalizmusra pedig általában, gyakran, a „demokrácia” kifejezést használják. Téves és felületes, ez kifejezés használat? A következő rész ezzel a kérdéssel foglalkozik.
Sokféle rendszer van,(rabszolgatartó, feudális, stb.) és minden rendszernek van egy demokratikus szintje. A demokratikus szintet nevezhetjük diktatórikus szintnek is, ez már csak nyelvtani probléma. Ha azt mondjuk, hogy ez a rendszer a diktatúra, akkor az azt jelenti, hogy lehető legnagyobb diktatúráról van szó, a lehető legkisebb demokratikus szintről. Ez a brezsnyevi szocializmusról nem mondható el: mert akkor, pl. a rabszolgatartó rendszer, vagy a fasizmus, mi? A jelenlegi rendszerről (az államkapitalizmusról) ugyancsak nem mondható el hogy a „demokrácia”, a lehető legnagyobb demokrácia, mert szinte biztos, hogy lesz még ennél nagyobb demokrácia. Ha viszonylag könnyen elképzelhető, ennél nagyobb demokrácia és az megvalósítható, ez is kizárja, azt hogy a demokrácia kifejezést használjuk erre, vagy bármelyik rendszerre. Lehet, hogy a nyilatkozó arra gondol, hogy a rendszereket két csoportba lehet osztani, úgy mint demokráciák, és úgy mint diktatúrák. Mondjuk a klasszikus kapitalizmus és az államkapitalizmus, a demokrácia, és a többi, diktatúra. Lehet, hogy más beosztásra gondol, a kérdés: lehet így kategorizálni rendszereket? Ebben az esetben mi van a rendszerek közötti különbségekkel? A lényegi különbség, mondjuk a fasizmus, a rabszolgatartó rendszer, a sztálinizmus és brezsnyevi szocializmus között elveszik, mert ha mindegyik diktatúra, akkor nincs lényegi különbség. Másfelől, hol van a hasonlóság, és a folyamatosság rendszerek között? Hiszen a rendszerek mégis egymásból erednek, teljesen új rendszer, minden mástól különböző, nincsen. Arra is gondolhat a nyilatkozó, hogy valahol van egy határvonal, ami alatt diktatúrákról beszélhetünk, és ami felett demokráciákról beszélhetünk. Ha erre gondol, és a határvonal tisztázott, (ami szinte lehetetlen) akkor is felületes és zavaros a rendszereket két csoportba (diktatúra és demokrácia) osztani. Sokkal tisztább, értelmesebb demokratikus szintekről beszélni.
Tipikus volt a történész azon megnyilatkozása is, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb hibáinak az eladósodást, valamint az 56-os szabadságharcosok büntetését, kivégzését tartotta. Szóval ez a két tényező eleve meghatározza, hogy a Kádár rendszer egy diktatórikus hitvány rendszer. Említette még a kulturális lealacsonyodást, de ezt nem fejtette ki és én sem tudom értelmezni. Emlegetve volt még a szabadság, de erről már kifejtettem azon véleményem hogy ez egy olyan általános, összetett fogalom, amit nem szabadna unos-untalan pufogtatni. Egyébként ez a tanulmány megpróbálja brezsnyevi szocializmust, mint rendszert pontosan meghatározni, értékelni. A különböző rendszertényezőkből össze lehet rakni, hogy mekkora volt kb. a szűken vett szabadság, az önrendelkezés szintje a többi rendszerhez képest. Ugyanis az önrendelkezés szintje is legalább tíz jelentős tényezőből áll össze. E téma kifejtése igen hosszadalmas lenne. Mindenesetre az elmondható, hogy az önrendelkezés benne van a nyolc legjelentősebb szükségletbe, tehát mondjuk ötöd, vagy nyolcad, vagy tized részben határozza meg rendszert, felfogás válogatja. Az is kitűnik a jelen tanulmányból hosszadalmas összesítés után, hogy Kádár-rendszer összes önrendelkezése (ami legalább tíz tényezőből és száz elemből áll össze) gyengébb volt mint a jelenlegi államkapitalizmus önrendelkezése, a klasszikus kapitalizmus önrendelkezésével kb. egyszintű volt. A rabszolgatartó rendszer, a feudalizmus, a fasizmus, és sztálinizmus önrendelkezésénél viszont magasabb szintű volt.
Térjünk vissza, azonban a két tipikus fő érvhez, az eladósodáshoz és az 56-os szabadságharcosok büntetéséhez.
Nézzük először az eladósodás problémáját.
Eladósodásról beszélni, amikor a jelenlegi rendszerben, jelenleg, Magyarország szinte ugyanolyan mértékben van eladósodva, mint a Kádár-rendszerben, és emellett diktatúrát és demokráciát emlegetni enyhén szólva ellentmondás, tévedés. Mondhatnám durvábban, mondjuk arcnélküliségnek. Szóval, ha az eladósodás azt jelenti, hogy diktatúra van és borzalmas a rendszer, akkor jelenleg is borzalmas rendszer van. Mivel minden rendszerben létrejöhetett az országok valamilyen eladósodása, a klasszikus kapitalizmusban és jelenlegi rendszerben kiváltképp, akkor minden rendszer borzalmas. Legborzalmasabb (az eladósodás viszonylatában), viszont az a két rendszer, amit demokráciának neveznek.
Az eladósodás egyes közgazdászok szerint nem is probléma, sőt jó, mert azt jelenti, hogy hitelezések, beruházások folynak. Én ezzel nem értek egyet szerintem is probléma. Azonban az eladósodást a diktatúra legfőbb tényezőjének beállítani, szintén hamis.
A kádár rendszer brezsnyevi szocializmus fejlettebb liberálisabb oldalán állt. Talán az egyértelmű, hogy összességében jobb volt helyzet itt, mint a Szovjetunióban, Lengyelországban, NDK-ban, Romániában, stb. Az említett országok viszont nem voltak eladósodva. Ha valaki mégis azt állítja, hogy éppen az eladósodás miatt is, hazánkban rosszabb volt a helyzet mint az említett országokban, az szerintem nem járt az említett országokban. Én jártam. Ha mégis ragaszkodik ehhez az állításhoz (az eladósodás hatalmas probléma) akkor viszont el kell fogadnia azt, hogy a kapitalista rendszerek, a legborzalmasabb rendszerek. Egyébként a Kádár rendszer éppen a kapitalista országoknak, bankoknak, tőkéseknek tartozott.
Nézzük a másik említett tényezőt az 56-os szabadságharcosok igazságtalan büntetését, kivégzését. Ez már szerintem is jelentősebb tényező. Szűken értelmezve a politikai, koncepciós büntetésről (perről), mint rendszertényezőről van szó. Szélesebben értelmezve viszont arról van szó, hogy az adott állam, rendszer hány ártatlan ember szenvedését halálát okozza. E tekintetben ide kell venni a hódító háborúkat és azok következményeit is. Egy szabadságharc leverése is bizonyos tekintetben hódító háború, viszont vannak más hódító háborúk is. Egyfelől amennyiben nem akarunk felületesek lenni, meg kellene állapítani, hogy a koncepciós büntetések és hódító háborúk összességében mennyire rendszermeghatározó-tényezők. Másfelől meg kellene állapítani, hogy e tekintetben a Kádár-rendszer, hogy viszonyul a többi rendszerhez képest.
A következőt azonban meg kell állapítani. Maga az 56-os szabadságharc nem a Kádár-rendszerből eredt, hanem sztálinizmusból, ami Kádár-rendszertől (a berzsnyevi szocializmustól) különböző rendszer. A Kádár-rendszer rovására legfeljebb csak ötven százalékban irható az 56-os szabadságharc leverése. A büntetések írhatók elsősorban a Kádár-rendszer rovására.
Mennyire jelentős tényező?
Hogyan viszonyul a hódító háborúk száma és koncepciós perek száma és ezek áldozatainak száma, mondjuk az életszínvonalhoz, a biztonsághoz, az önrendelkezéshez, az igazságos és arányos hatalmi vagyoni hierarchiához, legalsó (nyomorgó) réteg számához helyzetéhez? Megint csak azt tudom mondani, hogy benne van a nyolc legjelentősebb tényezőbe. Felfogás szerint, ez lehet egyötöd, egynyolcad, egytized részben rendszer-meghatározó. Vegyük mondjuk azt, hogy egyötöd részben rendszer-meghatározó. Amikor azt mondjuk hogy a Kádár-rendszerben voltak koncepciós perek és hódító háborúk (az 56-os szabadságharc leverése félig, részvétel csehszlovák felkelés leverésében), és ezért eleve borzalmas a Kádár-rendszer még mindig felületesek vagyunk. Ugyanis minden eddigi rendszerben voltak, vannak hódító háborúk és koncepciós büntetések, ezért ezeket össze kellene hasonlítani. Méghozzá népesség és időarányosan kellene összehasonlítani. Mondjuk tízmilliós népességet tekintve harminc éves időszakban mekkora átlagosan az áldozatok száma a különböző rendszerekben. Ha mondjuk a klasszikus kapitalizmus utolsó háromszáz évét tekintjük, és az első világháborút ide számítjuk (a második világháború a fasizmus terméke) és rengeteg hódító háborút, szabadságarc leverést, a rengeteg koncepciós politikai büntetést ide számítjuk ( pl. a Horthy-rendszer politikai büntetéseit is), akkor azt mondhatjuk hogy Kádár-rendszer legfeljebb azonos (szerintem pozitívabb), a klasszikus kapitalizmussal, e tekintetben. A rabszolgatartó, a feudális, a fasiszta, a sztálinista rendszernél pedig jóval különb pozitív értelemben. Igaz hogy jelenlegi államkapitalizmussal szemben e tekintetben negatív a mérlege. A következő két dolgot ne felejtsük el. Egyrészt a jelenlegi államkapitalizmus eddig főleg a felszálló ágában volt. Másfelől a jelenlegi államkapitalista rendszer is jócskán produkál hódító háborúkat és koncepciós büntetéseket. Jelenleg is mindennaposak híradások, egy hódító háborúról és eközben elkövetett fogolykínzásokról. A vietnami háborúról pl. már elismert hogy az hódító háború volt, de említhetnék más háborúkat is. Tehát a jelenlegi államkapitalista rendszer sem (messze nem) makulátlan e tekintetben. Legfeljebb csak az mondható hogy a Kádár-rendszer e tekintetben negatívabb mint a jelenlegi rendszer.
Ezek után döntsük el hogy azon kijelentés miszerint a Kádár-rendszer az eladósodás és az 56-os büntetések kivégzések miatt rossz ( borzalmas, hitvány, igazságtalan) rendszer volt, helytálló e. Legfeljebb azt mondható, hogy általában jobb volt, mint a többi rendszer, összességében a klasszikus kapitalizmussal azonos volt (szerintem jobb volt), és a jelenlegi államkapitalizmusnál összességében valamivel rosszabb rendszer volt. Ez az összességében valamivel rosszabb, azonban nem szignifikáns különbség. Kb. ez lenne vázlatosan az objektív elemzés.
Kádár János védelmében azonban a következőt hozzá kell tenni. A történész azt mondta (ez is tipikus), hogy a büntetések tekintetében nem volt szovjet nyomás. Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy a szovjet vezetés szóban ( nem írásban), nem jelentett be követeléseket és esetleges szankciókat.
Még annyit hozzátennék hogy ez előzőkből is kiderült, hogy a rendszereket önmagukban nem lehet megítélni, csak más rendszerekkel összehasonlítva. Ebben a műsorban pedig önmagában akartak Kádár Jánosról és Kádár- rendszerről ítéletet alkotni. Fel sem merült, az hogy más rendszerekkel összehasonlítva ítéljék meg. A jelenlegi rendszer pedig szóba sem került, pedig minden politikai elemzés akkor válik hasznossá, ha a jelenlegi rendszerről is mond valamit. Még egy asztalt sem lehet önmagában megítélni. Ha azt mondom, hogy ez az asztal rossz, és nem indoklom meg azzal, hogy van, ill. lehet nála jobb asztal, akkor azt állítom, hogy ez az asztal rossz, de nincs nála jobb. Nincs nála jobb, azaz minden asztal rossz, ez pedig értelmetlen. Minden relatív, ez azt jelenti, hogy az ember akkor képes megérteni valamit, ha azt összehasonlítja valami mással. A rendszerek vonatkozásban pedig ez különösen igaz. Az olyan elemzések melyek önmagukban akarnak egy embert, rendszert, stb. megítélni eleve értelmetlenek.
Térjünk vissza, azonban az említett tv. műsorhoz, mert voltak itt még érdekes dolgok. Volt egy közvélemény-kutatás melyben a többség azt állította, hogy a Kádár-rendszer szerinte jobb volt, mint a jelenlegi rendszer. A nyilatkozók erre azt válaszolták, hogy ez összességében téves vélemény, és ennek oka az, hogy a jelenlegi lakosság még nem dolgozta fel a Kádár-rendszert. Legalábbis ez volt a lényege a dolognak. Egyébként ez „múlt feldolgozása” szintén tipikus kijelentés. Itt is zavarosság, felületesség tömege tárul elénk.
Tételezzük fel, hogy többség valóban úgy érzi, hogy a Kádár-rendszer jobb volt ez a rendszer rosszabb. Ha pedig így érzi, akkor az így is van. Ez egy szubjektív érzelmi kategória. Nem lehet azt mondani: ugyan már te rosszul érzed, érezd már másképpen. Annyi igazság van, ebben, hogy aki mélyebben ismeri a dolgokat, ismeri az általános törvényszerűségeket, összefüggéseket, az lehet hogy másképpen érez (kedvezőbben, vagy kevésbé kedvezően), mint az aki csak felületesen ismeri a dolgokat. Ellenben, sem a Kádár-rendszert, sem az előtte levő rendszereket, sem a jelenlegi rendszert nem ismerik, az emberek (a lakosság döntő többsége) mélyebben. Többek között az ilyen felületes, zavaros műsoroknak vélemények miatt, nem ismerik az általános törvényszerűségeket, összefüggéseket. Tehát az ismerethiány azonos, vagyis az érzés alapja is azonos, a Kádár-rendszer, e tekintetben ugyanolyan, mint más rendszerek, vagy akár a jelenlegi rendszer. Ha azt mondják, hogy a lakosság elfogultan tévesen ítéli meg a Kádár-rendszert, akkor minden rendszert, a jelenlegit is tévesen ítél meg. Vagy mindegyiket tévesen ítél meg, vagy egyiket sem. A lényeg az, hogy ez nem logikus érv. Egyetértek, szükség lenne arra, hogy az emberek megismerjék a lényeget, a mélyebb összefüggéseket. Ezt, azonban érdemes, mindig a jelennel, a jelen rendszerével kezdeni. Annak van értelme, hogy a múltat azért elemzem, mert ezáltal, a jelen lényegét is jobban megértem. Ebben az esetben viszont jelen van középpontban és nem a múlt, mint ebben a műsorban, ahol a jelenre ki se tértek. Ezzel szemben még lehet a következő felfogás, nem baj hogy a jelent nem értik, majd ha elmúlik a jelen, akkor majd visszamenőleg értelmezzük a jelent. Ez olyan mintha a kiránduláson az apa azt mondaná a gyerekének. Nem baj fiam hogy rosszul érzed magad, majd holnap feldolgozzuk és kiderül, hogy jól érezted magad. Vagy azt mondja másnap: láttam fiam, hogy tegnap jól érezted magad, de most feldolgozzuk és rájössz, hogy rosszul érezted magad. Továbbá érdemes a jelennel foglalkozni, azt megismerni, mert ebben az esetben nem kell majd utólag feldolgoznia múltat. Ha viszont a múltat dolgozzuk fel a jelen megismerése helyett, akkor a jövőben azzal kell foglalkozni, hogy a múltat feldolgozzuk. Vagyis, kialakul egy olyan kör, amelyik állandóan a múlttal foglakozik. Ez jellemző a történelemtudományra. A jelenről, a közelmúltról még tankönyv sincs, nehogy tévedjenek. Majd később feldolgozzuk. Valójában nincs olyan tudomány, amelyik minden rendszerrel, a jelen rendszerrel is összességében, lényegileg, összehasonlítva foglakozna. Ha ilyen nincs, és nem is volt, akkor miért rosszallják, ezt a feldolgozatlan, megértetlen helyzetet? Akkor nem az kell mondani hogy az baj, hogy az emberek, a tudomány nem dolgozta fel a Kádár rendszert. Akkor ezt kell mondani: az a baj, hogy mi társadalomtudósok, jórészt magalkuvásból, soha nem dolgozzuk fel az adott jelenlegi rendszert, ezért a Kádár rendszer sincs feldolgozva.
Végül, de nem utolsósorban: a jelen (közelmúlt) megismeréséből lehet hasznunk, hiszen jelenben alakítjuk a jövőt, de múlt feldolgozásából, vajmi kevés hasznunk származhat. A példára visszatérve: helyesebb, ha az apa a kirándulás közben hívná fel a gyermeke figyelmét a jó és rossz dolgokra, és nem utólag dolgoznák fel a történteket.
Újra megjegyzem: én magam is kedvelem a történelmet, a történelem különböző (könyv, film, stb.) bemutatását, de azért kedvelem, mert összehasonlítom a jelennel. Elgondolkodtat és ezek a gondolatok azért érdekesek, mert lényegében a jelenről szólnak. A tudomány azonban nem állhat meg csak a múlt bemutatásánál. Továbbá a bemutatás, és a feldolgozás, az átértelmezés két különböző dolog. Továbbá engem a múltnál a jelen és főleg a jövő azért jobban érdekel.
„Feldolgoznia a múltat”, e mögött én a következőket látom. Egyrészt ez nagyon okosan hangzik, ez olyan értelmiségies. Másfelől, valakinek nem tetszik a lakosság véleménye és azt meg akarja változtatni, azaz manipulálni szeretne.
Azt gondolom, hogy nagyjából bemutattam miért zavaros, felületes, alacsony színvonalú a jelenlegi történelemlátás, rendszerítélet. Külön fájó pont hogy még a társadalomtudomány képviselői történész, újságíró is ilyen szinten van. Ha egy politikus vagy egy villanyszerelő lenne ilyen szinten az elfogadhatóbb, lenne. Az hogy a társadalomtudomány van ilyen szinten, azt jelenti, hogy átlagos szint még ennél is alacsonyabb.
A jelenlegi alacsony színvonalú, elfogult, zavaros, felületes történelemlátásnak, rendszerítéletnek melyek a mélyebb okai – erről egy másik fejezetben beszélek, a politikai, társadalmi vélemény c. fejezetben (C/2 ábra).
A történelemlátásról, a történelemtudományról több helyen beszélek.
A természettudományok és azok oktatása. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra.
Egy jóval korábbi rendszertényezőben elég részletesen szó volt a technikai és természettudományos fejlődésről. A technikai természettudományos fejlődés egyenes arányban áll a természettudományos oktatással. A történelmi fejlődés is lényegében azonos. A társadalomtudományok oktatása fejezetben pedig általában az oktatásról volt szó, amibe bele tartozik a természettudományok oktatása is. Ez a két rész adja ki e rendszertényező tartalmát, az elmondottakat azonban nem szeretném ismételni.
E tanulmány és főleg e tanulmányrész elsősorban a társadalomtudományokkal foglalkozik. Ettől függetlenül a természettudományok és azok oktatása is fontos tényező, én is belevettem a legfontosabb 70 gyakorlati rendszertényezők közé. Ugyanakkor a fontosságot csak egyfelől határozza meg az abszolút fontosság. Az aktuális, a viszonylagos fontosságot meghatározza az elhanyagoltság is. És mint arról már szó volt, a természettudomány és annak oktatása, a jelen rendszerben nagyjából rendben van, kevéssé elhanyagolt. Általában, a tudomány és az oktatás hibáiról, az előző gyakorlati rendszertényezőkben van szó.
A feladat nagyon egyszerűen.
A természettudomány oktatását mennyiségileg adott helyzetben kissé csökkenteni kell, azonban a folyamatos fejlesztés e téren is szükséges. Jelenleg inkább tartalmilag kell fejleszteni, ill. a jelenlegi elvont elméleti oktatást, tananyagot, inkább a gyakorlati élet, a gyakorlati felhasználás oldaláról kellene megközelíteni, e kiindulópont alapján átalakítani. Egyébként pedig azon feladatok, (általános feladatok) érvényesek, ezen rendszertényezőre, melyek a korábbi, az oktatással és tudománnyal kapcsolatos rendszertényezőkben fel lettek sorolva.
Ezért rátérhetek rögtön a százalékos értékelés bizonyos szempontjaira.
Nagyon vázlatosan megállapíthatjuk, hogy bizonyos szemszögből elég siralmas a természettudományok helyzete és azok oktatása, de a társadalomtudományokhoz képest, ez a siralmas helyzet kiváló.
Mekkora lehet a természettudományok és azok oktatásának fontossága abszolút értékben.
Szerintem a tudomány és oktatás helyes arányai: kimondottan társadalomtudományok kb.38%, kimondottan természettudományok kb. 28%. A magánélet kérdései és azokra adott „tudományos” válaszok, valamint a művészetek, a kultúra (pl. irodalom), sport oktatása, valamint az egyéb tudások (pl. nyelvoktatás, gyakorlati oktatás) oktatása összesen kb. 34%.
Az egyszerűség kedvéért a kimondottan természettudományokat vonjuk össze az itt felsorolt oktatott ismeretekkel (tudományokkal). Tehát a 38% társadalomtudomány áll szemben a 62% természet és egyéb tudománnyal.
Kiindulhatunk abból is hogy azt mondjuk a természettudományok és azok oktatásnak értéke legalább akkora mint a társadalomtudományok és azok oktatása. Ez pedig kb. 33%.
Ez az egész iromány azonban a társadalmi gazdasági rendszer fejlődéséről szól és ebben a vonatkozásban a természettudományoknak és más tudományoknak sokkal kisebb (kb. tized arányú) a jelentősége.
Az egészségüggyel kapcsolatos természettudományoknak azonban kiemelt jelentősége van a társadalmi közérzet szempontjából ez plusz 1%-ot jelent az értékelésnél.
Viszont az értékből levon az, hogy az innovációs (technikai és természettudományos fejlődés) fejlődés fejezetben már részben értékeltem természettudományokat és azok oktatását. Az oktatás fejezet pedig nemcsak a társadalomtudományok oktatásáról szólt, hanem minden oktatásról, beleértve a természettudományok oktatását is.
Az értékelésnél figyelembe vettem hogy természettudományos fejlődés jóval közelebbi, majdnem azonos a természetes fejlődés pályájával. A természettudományok jóval kevésbé hiányosak, elhanyagoltak, mert a vezetés főleg az újkortól, alig fékezte, korlátozta, befolyásolta azokat. A felhasználásukba beleszólt ugyan, de magukat a tudományokat nem bántotta.
A tényleges demokráciában közel annyival lesz fejlettebb a természettudomány, amennyivel természetes fejlődés által fejlődik. Különösebb lemaradást, hiányt nem kell pótolni, csak az arányokon, tendenciákon kell változtatni.
Az alacsony százalékok tehát egyfelől a viszonylag kisebb elhanyagolás miatt van. Másfelől viszont én nem az abszolút fontosságot veszem figyelembe, hanem a gazdasági-társadalmi rendszer szempontból való fontosságot. Ezért a kevésbé állam, gyengébben rendszertényezők alacsonyabb százalékokat kapnak. Ráadásul ez erősebben szükségszerű tényezőknek, amelyek kevésbé függnek az emberi akarattól, szintén kevesebb százalékot adok. A természettudományokra és azok oktatására mindkettő igaz: kevésbé állam, rendszertényező és erősebben szükségszerű tényező. Pl. a magánszféra, is abszolút értékbe sokkal nagyobb, mint pár százalék. A természettudományok és azok oktatása értéke is sokkal nagyobb, mint az itt közölt százalékok.
Mindezért az alábbiak viszonylagos, csökkentett értékek.
A természettudományok és azok oktatásának az értékei: rabszolgatartó rendszer 1,2%, feudalizmus 2,3%, klasszikus kapitalizmus 3,5%, jelenlegi államkapitalizmus 4.4%, brezsnyevi szocializmus 4,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 4,3%? A jövő demokratikus rendszer rendszere 5%.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A tudatalakulás és rendszer. Rendszertényezők másfajta kategorizálása, és a gyakorlati rendszerváltás. Átvezetés a tájékoztatási problémákba. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
A tudatalakulás és rendszer. Rendszertényezők másfajta kategorizálása, és a gyakorlati rendszerváltás. Átvezetés a tájékoztatási problémákba. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
A modern rendszerekben egyébként helyesen minden feladatot, célt meg kell előznie egy döntésnek és valamilyen törvénynek (szabályzatnak, rendeletnek, stb.). A kategorizálás miatt nem mindegy, hogy ez a döntés rendelet egy intézmény kialakításról, átalakításáról szól, vagy pedig törvények, rendeletek megváltoztatásáról szól. Az intézmények kialakítása átalakítása egyben a mechanizmusok, módszerek kialakítását, átalakítását jelentik.
Egy állami iskola, vagy tájékoztatási intézmény is intézmény. Ezeknek is vannak jogilag lefektetett alapelveik és erre alapuló külső és belső szabályzatuk. Az iskolai kötelező tananyag, tanterv ugyancsak felfogható egyfajta speciális szabályzatnak, limitált szabálynak.
Ezek szerint a rendszertényezők feloszthatók a következő módón is: a joggal kapcsolatos tényezők, mikor elsősorban magára a törvénykezés megváltoztatására irányulhat a megváltoztató szándék. A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos rendszertényezők mikor elsősorban a döntéshozó intézmények megváltoztatására irányulhat a megváltoztató szándék. A gazdasággal kapcsolatos intézmények megváltoztatására irányulhat a megváltoztató szándék. Itt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a törvény mindig előtte és közben is szerepet játszik. Az intézmény megváltoztatása is a törvényeken keresztül történik. Másrészt vannak törvények, általános szabályozások, melyek csak periférikusan kapcsolódnak az intézményekhez.
Az állami tudatformáló rendszertényezők, a rendszertényezők azon csoportja, amikor a megváltoztató szándék elsősorban az iskolákra, tájékoztatási intézményekre irányul. Ez is azonban körbe van szőve törvényekkel, ezért beszélünk oktatásról, tájékoztatásról és nem intézményekről.
A tudatformálásnak azonban van egy másik oldala, ami nem állami tudatformálás, hanem nevezzük ezt magán tudat formálásnak, vagy társadalmi tudatformálásnak. Ez pedig a magánmédia, magán-könyvkiadás, magániskola, valamint az emberek egymás közötti beszélgetése és a egyének fejében lejátszódó folyamatok.
Itt meg szeretném jegyezni, hogy a közügyekkel kapcsolatos tudatról, tudatformálásról van szó és nem a magánügyekkel kapcsolatos tudatról, tudatformálásról.
Minden rendszertényező megváltoztatható (törvényekkel, intézmény-átalakításokkal, stb.), még az állami tudatformáló rendszertényezők is, kivéve a magán tudatformáló tényezőket. Pontosabban a magánmédiát, magániskolát meglehet szüntetni erősen korlátozni lehet, tehát részben meg lehet változtatni. Az egymás közötti beszélgetést, és a fejekbe lejátszódó folyamatokat nem lehet irányítani, megváltoztatni. Pontosabban ennek a megváltoztatása nem lehetséges törvényekkel, intézmény-átalakításokkal (mechanizmus, módszerváltásokkal).
Ezt a tényezőt csak szavakkal, mondatokkal, gondolatokkal lehet megváltoztatni. És nem lehet, alig lehet, a vezetés tudatát megváltoztatni. A magán tudatformálás egy olyan rendszertényező, amely nélkül nem jöhet létre rendszerváltozás. Van egy rendszer mely önmagában, működik, és éppen ezért nem tudja magát megváltoztatni. Kell hozzá egy külső pont, amely kibillenti a rendszert a működéséből. Ha ez a külső pont nem egy válság, egy összeomlás, akkor ez nem lehet más, mint a magán tudatformálás, mert ez az ami legkevésbé tarozik a rendszerbe. A békés átmeneti rendszerváltásnak az első lépcsője csak a magán tudatformálás változása lehet. Elvileg keletkezhet egy új eszme elmélet, mely hatásra az emberek többsége a fejéhez, kap és azt mondja : tényleg, eddig milyen buták voltunk, meg kell változni. Ennek az esélye azonban igen kicsi.
Amikor célokról, feladatokról beszélek akkor elsősorban a törvények megváltoztatásáról új törvények kialakításáról, valamint intézmények megváltoztatásáról új intézmények kialakításról beszélek. Vannak, azonban olyan feladatok célok is, amelyek úgy tűnhetnek, hogy a magán tudatformálás kategóriájába tartoznak.
Ezért talán sokan ezt az egész tanulmányt mesének, valóságtól elrugaszkodott fölösleges, értelmetlen szócséplésnek tekintik.
E tanulmány és gyakorlati rendszerváltozás.
Mint az első fejezetek valamelyikében kifejtettem, e tanulmány célja elsősorban a felvilágosítás. A célom, hogy jelenlegi rendszert, reálisabban értékeljék, jobban átlássák, azáltal hogy mellé van téve egy másik lehetséges rendszer. a jelenlegi intézkedéseket reálisabban ítéljék meg azáltal, hogy fel vannak sorolva lehetséges feladatok célok.
Azért játszunk el a gondolattal, hogy létrejöhet egy olyan helyzet, amelyben e tanulmány szerepet játszik egy rendszerváltásban. Mondjuk egy nagyobb válság-láncreakció után, amikor a széthullott régi rendszer helyett új rendszert keresnek az emberek, kezükbe akad ez a tanulmány.
Kevésbé tudok elképzelni egy békés, fokozatos, rendszerváltást, és azt még kevésbé, hogy e tanulmány abba szerepet kapjon. Azért játszunk el a gondolattal, hogy a vezetés többsége ráébred, hogy új rendszert kell készíteni (miért ébred rá azt nem tudom) és felkérnek engem tanácsadónak.
Megjegyzem ez a nagylépés, a rendszerváltás lenne. A jelenleg még lehetséges, kisebb lépésekből álló rendszerváltás másképpen zajlana le. Az viszont biztos, hogy köztájékoztatásnak minden intenzívebb változásban kiemelt szerepe van.
Visszatérve: az első lépés szerintem hogy kb. tizenöt 20 tagból, független tehetséges társadalomtudósból álló testületet kellene létrehozni. Ezeknek a töredékes ámde független tudományos demokratikus testületnek ki lehetne osztani, mint célt, feladatot, a lényegesebb rendszertényezőket. Persze ezeknek a tudósoknak meg kellene érteni, sőt egyet kellene érteni e tanulmánnyal. Talán találhatók lennének olyan emberek, akik bizonyos magyarázat után elfogadnák ezt. Ezek a testületek egyrészt magukat szerveznék, bővítenék másrészt a többi testületet, szerveznék, bővítenék, hiszen lennének közöttük a döntéshozó mechanizmust felügyelő testületek. Másrészt az itt leirt célokra, feladatokra készítenének el magvalósítási programot. Az elsők között kellene létrehozni a közvélemény-kutatást felügyelő és a közszolgálati médiát felügyelő testületet.
A közvélemény-kutatás, és köztájékoztatás együttes feladata, hogy minden meglapozott egyéni véleményt kiemeljen és biztosítsa annak megismerését. Tehát e helyzet létrehozása a rendszerváltozás első feladatai közé tartozna.
Ezek az intézkedések talán még nem borítanák fel, nem bolygatnák meg a rendszert, ha egyébként a vezetés többsége egyetért.
A közszolgálat médiának több felé kellene válnia, legalábbis műsorokat tekintve, és egyes műsoroknak csak a rendszerváltással kellene foglalkozni. Később viszont külön Tv, rádióadó, illetve napilap foglalkozhatna ezzel a témával. Ennek közszolgálati médiának egészen másképp kellene működni, mint jelenleg. Sokkal gondosabb szakszerűbb egy témát jobban körüljáró műsorok lehetnének. Ebbe médiában csak felkészült szakértő magas szintű társadalomtudományos tudással rendelkezők lehetnek munkatársak. Ez a média is tájékoztathat jelentősebb alternatív megoldásokról, de ha az szakmailag indokolt. A megjelölt célokat, feladatokat, ne vitathatja, csak szakmai tudományos szempontból. Elsősorban azonban a célok feladatok tudományos megoldásáról kellene tájékoztatni. Más médiák többek között más közszolgálati médiák viszont szabadabban működhetnek, tehát azért lehetne lehetőség a felületességre is, a szubjektív vélemények, a kritika, az új gondolatok megjelenésére is. Mindezt szerintem, biztosíthatja a médiaszabályozás is, e média alapelveire és működésre vonatkozó szabályozás is. Jelenleg is van szabályozás, az mégsem jó, ill. nem tartják be. A következő oksági folyamatot kell látni: a közszolgálati média olyan színvonalú lesz, mint vezetés színvonala. Az előbb említett alapelvek, működési szabályozás, csak akkor lehet magas színvonalú, ha vezetés olyanra csinálja. Ha vezetés nem akarja, mert nem érdeke, hogy gondos, alapos, szakmai műsorok készüljenek, akkor nem hoz ezeket biztosító szabályokat. Akkor nem biztosít ennek a médiának akkora költségvetést, hogy ne kelljen lazább műsorokat sugározni. Tehát megint visszakanyarodtunk a vezetés problémájához.
A lényeg az, hogy a közszolgálati média egy fontos rendszertényező, a rendszerváltozás szempontjából pedig az egyik legfontosabb rendszertényező. A helyzet ugyanis az, hogy közszolgálati média az amelyik képes gyorsan a népréteg jelentő tudatformálására. Képes arra, hogy felvegye a versenyt a magán tudatformáló tényezőkkel, a magánmédiával, stb.. A vezetés magán tudatformálása viszont még mindig nincs megoldva.
Mindenesetre, folytassuk a fantáziálást, ha ezek az egységek (a vezetés egyetértése, a kezdetleges független, tudományos demokratikus testületek, a magasabb szintű közvélemény-kutatás, és egy kiváló közszolgálati média) akkor már meg lehetne valósítani a békés rendszerváltást. Ebben az esetben minden általam felsorolt célt, feladatot meg lehetne oldani. A folyamatos fejlődést, mondjuk ezek után úgy lehet biztosítani, hogy második lépcsőben létre lehetne hozni a második tizenöt független tudományos demokratikus testületet. A testületek szervezetté válnának, fokozatosan meghoznák azokat a törvényjavaslatokat, amelyek szükségesek. A nép a közszolgálati média és közvélemény-kutatás által be lenne vonva folyamatba.
Visszatérve a közszolgálati média jelentőségére. A jó közszolgálati média segítségével olyan feladatok oldhatók meg, amelyek egyébként törvényekkel, intézményekkel nem, vagy csak részben oldhatók meg. Mondjuk cél az, hogy a vezetők közszereplők ne jelentsenek ki nyilvánosan butaságot, érthetetlen, ködös dolgokat, vagy ne titkoljanak el dolgokat. Ezt a feladatot is elsősorban a köztájékoztatás a közszolgálati média képes megoldani.
Az oktatás és tájékoztatás különbségei.
Az oktatás és a tájékoztatást eddig összevontam az azonosságokat emeltem ki. A különbségek azonban rávilágítanak a tájékoztatás fontosságára. Az oktatás egy hosszú távú folyamat a tájékoztatás viszont gyorsan, a jelenben hat. Bármit meg akarunk változtatni beleértve az oktatást akkor a gyorsan a jelenben kell hatni. Az első lépcső szükségszerűen a jelenben levő változás. Ez adja meg köztájékoztatás a közszolgálati média jelentőségét.
A rendszerváltozások gyakorlati megvalósítása. Új helyzet a köztájékoztatás területén.
A tudatformáló rendszertényezők szerepét, jelentőségét akkor értjük meg, ha elgondolkozunk a rendszerváltozásokon.
Először is legalább két kategóriába oszthatók a rendszerváltások. Az eredeti rendszerváltásokra és a követő rendszerváltásokra. Eredeti rendszerváltásról akkor beszélek, mikor egy merőben új, addig még soha nem volt rendszer alakul ki. A szocialista országok 1990 rendszerváltása nem eredeti, hanem követő rendszerváltozás. Követő, mert már egy meglevő rendszerbe csatlakoztak be. Ezért lehetett ez a rendszerváltozás viszonylag gyors békés.
Az eredeti rendszerváltozás általában több lépcsős. Az eredeti rendszerváltozást is két csoportra osztanám. A rendszerváltozást megelőzi egy nagyobb válság, katasztrófa és ezután viszonylag békésen jön létre a rendszerváltozás. A rendszerváltást egy kisebb válság és katasztrófa előzi meg és azután erőszakosan harcokkal övezve, jön létre a rendszerváltás.
Azt szeretném bebizonyítani, hogy lehetséges egy harmadik út. A rendszerváltozást egy kisebb válság, katasztrófa ( háború, nyomos, stb.) előzi meg, és ezután viszonylag békésen jön létre rendszerváltás.
A szocializmus kialakulása egy tanulságos folyamat ebből a szempontból. A szocializmus egy eredeti rendszerváltozás.
A szocializmus kialakulását egy kisebb válság előzte, meg viszont erőszakosan harcokkal övezve alakult ki. Az erősszakos kialakulásnál nem az oroszországi polgárháborúra gondolok, hanem a sztálinizmusra. Szerintem sztálinizmus erőszakossága túlzott és fölösleges volt. Ha Lenin után egy Hruscsovi típusú vezetés jön ezután Brezsnyevi típusú vezetés, ezután pedig egy Gorbacsovi típusú vezetés, akkor a Szovjetunióban most egy fejlettebb kínai típusú szocializmus van.
Létrejöhet egy viszonylag békésebb eredeti rendszerváltozás. Ezt azért kell megállapítani, mert többször kifejtettem hogy milyen alapvető ellentmondások vannak, amelyek kétségessé teszik az eredeti rendszerváltozást. Korábban azt mondtam: nem tudom, hogy alakul ki olyan rendszer, amelyik az új egyéni (nem hivatalos) eszméket, elméleteket kötelezően a közmegismerés tárgyává teszi. Nem tudom, hogy változik meg a vezetés. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy mindez lehetséges, sőt viszonylag békésen is lehetséges.
Az biztos, hogy a rendszerváltásokban, főleg a békés rendszerváltásokban kiemelt szerepe van tájékoztatásnak, mint azonnal gyorsan ható tudatformáló módszernek. Az hogy a szocialista, sztálinista propagandának kissé túlzottnak kellett lennie az, rendben van. A sztálinista propaganda azonban nem kicsit volt túlzott, hanem nagyon, nevezhetjük nevetségesnek, hazugnak és otrombának.
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a tömegkommunikáció fejlődése hogyan változtatja meg rendszerváltások lezajlást. A tudatformálás köztájékoztatás abban a tekintetben jelenleg a múltnál sokkal hatékonyabb, hogy hány emberhez milyen gyorsan képes eljutni, ill. hány embert képes folyamatosan a hatása alatt tartani. Ez viszont nemcsak rendszerváltás irányába hathat, hanem a rendszer fenntartásának irányában is. Másrészt ez nemcsak az őszinte meggyőzés lehetőségét növeli, de manipuláció, trükkös, valótlan meggyőzés lehetőségét is növeli.
Azt gondolom, hogy köztájékoztatás tekintetében a tömegkommunikáció ugrásszerű fejlődésével egy új helyzet jött létre. Itt emlékeztetnék arra, hogy a modern kifinomult manipuláció már másképp működik. Pl. szó volt arról, hogy az emberek tudata az összes információból alakul ki. Ha egy nagyrészt silány információból álló áradatot zúdítanak ez emberekre, akkor ez által tudatuk is ennek megfelelően alakul.
Sajnos a békés, és jó irányú rendszerváltások valószínűségét csökkenti az, hogy manipulálhatóság nagyobb mértékben nő mint az értékes, valós tájékoztatás.
E fejezetben talán sikerült a köztájékoztatás (közügyek, közproblémák tájékoztatásának) jelentőségét megindokolni.
A következő egység emlékezettő címe:
A köztájékoztatás, a politikai tájékoztatás.
A köztájékoztatás, a politikai tájékoztatás.
A közszolgálati tájékoztatás és a pozitív manipulációtudomány. Összevont rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Részei: A közszolgálati tájékoztatás és általában média. Rész-rendszerényező.
A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
A közszolgálati tájékoztatás és általában média. Rész-rendszerényező. C jelű ábrák.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
Ismétléssel kezdem.
Előzetes összefoglalás.
A társadalmi torzulások okai, (egyben az elégtelen fejlődés okai), avagy a torzulások megszüntetése, a megfelelő társadalmi fejlődés biztosítása – én mindig ezzel kezdem a gondolkodást. Rendszer, vagyis nem lelki tudati oldalról is sok torzulás van, meg kell változtatni a döntéshozó mechanizmust, az intézményrendszert, a módszereket, mechanizmusokat, a törvényeket.
Tudati oldalról viszont talán a következőket lehet kiemelni:
Javítás: csökkentés, korrekció, megszüntetés, stb..
1. A vezetés szükségszerű negatívumai, ill. azok csökkentése.
2. A fiatalok erkölcsi és társadalomtudományos oktatásának elégtelensége, ill. ennek javítása.
3. A gyerekek, kisgyerekek erkölcsi nevelésének elégtelensége, ill. ennek javítása.
4. A profithajhászó tájékoztatás, szórakoztatás (média, film, újság, könyv, stb.) elégtelensége, ill. ennek javítása.
5. A szellemi termékek, vélemények értékszűrésének megoldatlansága, ill. megoldása.
6. Általában a tisztességtelen anyagi, hatalmi érvényesülés dominanciája, ill. ennek javítása.
7. A pontos statisztikai rendszer (tájékoztatás, értékelés) hiánya, ill. ennek javítása.
8. Az összesített népi, többségi vélemények pontos megjelenítésének, és érvényesítésének hiánya, ill. ennek javítása.
A gyerekek, kisgyerekek erkölcsi nevelésnek elégtelensége és annak javítása benne van a nyolc legfontosabb alapvető tudati tényezőben. Bizonyos szempontból még előkelőbb helyre kell sorolni, hiszen, ha a megfelelő gyerekkori nevelés következtében, tiszta erkölcsű, tiszta fejű felnőttek irányítanak, szervezik a társadalmat, akkor a többi problémát is meg lehet oldani.
Szinte minden erkölcsi, társadalomtudományos, problémáról lehet és kell is beszélni a kisgyerekeknek csak a maguk szintjén a megfelelő módón.
A kisgyerekkorban, gyerekkorban rögzült erkölcsi szabályok rögzülnek igazán. A kisgyerekkori, gyerekkori nevelés hatékonyságát nem pótolhatja a későbbi nevelés. Ha a gyerekkori erkölcsi és minden más nevelés, kiesik, akkor sokkal nagyobb eséllyel alakul ki torzult, részben torzult személyiség.
Rendben van azon tendencia, hogy a szigort, az erőszakot, a kényszert váltsa fel magyarázat, a meggyőzés. Csakhogy jelenleg a szigor, az erőszak, kényszer csökken, de azt nem váltja fel a magyarázat, a meggyőzés.
Talán rendben azon arány, hogy a gyerek idejének felét egy közösségben (óvoda, iskola) egy közösségi szervezésű közösségben, töltse, ott kapja a tanításának, nevelésének felét. Idejének másik felét a családban töltse, ott kapja a tanításának, nevelésének másik felét. A családi nevelés és a közösségi nevelés kiegészíti egymást, korrigálja egymást, mindkettő taníthat a jóra csak egy kicsit másképpen. A legfontosabb azonban, hogy mindkettő a megfelelő módón a jóra tanítson, neveljen.
A közszolgálati média és a magánmédia.
A média (újság, rádió, tv, internet) a köztájékoztatás legjelentősebb eszköze. Amikor a köztájékoztatásról beszélek, akkor lényegében a médiáról, beszélek.
A rengeteg azonosság mellett szét kell választani közszolgálati média és magánmédia problémakörét. Itt a problémakörök szétválasztásra, a kétféle média felfogásra utalok. Igaz hogy mindkettő silány, de a magánmédia színvonalát másképp és kevésbé köteles a rendszer emelni, mint a közszolgálati média színvonalát. A magánmédia olyan amilyen, de a közszolgálati média színvonala a rendszer színvonalát mutatja. Nem jöhet létre fejlett rendszer, csak ha magas szintű a közszolgálati média, nem jöhet létre magas szintű a rendszer demokratizmusa. Az egész és rész problémáját jelentkezik ezen a téren is. A gyakorlati megoldás a szokásos a rész jelen esetben a közszolgálati média színvonalát kell emelni, részekből áll össze az egész.
A magánmédia a civil szféra része, a civil szférával együtt hatalmi ág. A közszolgálati média az állam része hatalmi egység. Korábban szó volt a két terület szétválasztásáról, a különböző szabályozásról ezt most nem ismételném meg.
A magánmédia azért rossz, amiért akármelyik magánvállalat is rossz, gondolok itt a kapzsiságdeterminált piacgazdaságra, a monopolhelyzetre és többi problémára.
A közszolgálati média azért rossz, amiért rossz akármelyik állami vállalat ill. intézmény. Valójában közszolgálati média részben állami vállalat, leginkább állami intézmény, ill. egyik sem. Mindenképpen van egy önálló aspektusa is. A közszolgálati média állami intézmény, abban a tekintetben, hogy csak a törvényektől függjön és ne a hatalommal rendelkezőktől.
A közszolgálati (állami) média leginkább egy független, tudományos, demokratikus (állami) testület, legalábbis annak kellene lenni. És ha nem is jogalkotó, de mindenképpen fontos dolgokat alkot a köztájékoztatás tartalmát, műsorait alkotja.
Ezért hát a problémái is hasonlóak, mint a többi független testületnek. Az államnak, jelen esetben a központ hatalomnak (pl. az országgyűlésnek, alkotmánynak) olyan függetlenséget kellene adni, pl. a keretszabályozás keretein belül, amely azonban nem a népérdektől való függetlenség. Tehát egyszerre kell biztosítani azt, hogy a testületet ne legyen senki kiszolgálója, de ugyanakkor a népet szolgálja.
A közszolgálati média.
A közszolgálati média problémakörét két csoportra lehet osztani.
Az egyik problémakör, amelyik általában jellemzi az állami vállalatokat, intézményeket gondolok itt a hatékony működésre, a vezetés kiválasztásra, a helyi szervezeti funkcióbeli elválasztásra, a függetlenség elemeire (egyenletesen emelkedő költségvetésre, magángazdaságtól és politikai függetlenségre. stb.). Gondolok itt továbbá az intézményi demokráciára dolgozók és ügyfelek beleszólásába, ill. más, már megtárgyalt problémákra. Mivel ezekről korábban bőven volt szó ezért erre nem térek ki. A másik problémakört viszont elemezni kell. Ez abból adódik, hogy a közszolgálati média céljai és feladatai, sincsenek tisztázva. Hasonlítsuk össze például a MÁV-val. A MÁV feladata egyértelmű: a színvonalas vasúti közlekedés biztosítása. Én úgy látom, hogy közszolgálati média feladatai nincsenek egyértelműen ill. nincsenek jól meghatározva.
A közszolgálati média legfontosabb legelső feladata a közügyek, közproblémák, egész lakosságra kiterjedő, átfogó, pontos, szélesen alternatívált tájékoztatása.
Másodlagos feladata az értékes kultúra bemutatása, az értékes szórakoztatás. A társadalomtudományok érdekes (főleg felnőtt) oktatása. A tudományos világnézet, közerkölcs, köz-értékrend, egyéb felfogások kialakítása, de szélesen alternatívált módszerekkel. Ezeken a kerteken belül a valóban értékes, de ismeretlen emberek értékes alkotások bemutatása.
Először is azt kell látni, hogy a különböző feladatokat nem szabad összekeverni. A jövő közszolgálati médiája különböző egységekre lesz felbontva. Ez pl. Magyarországban minimum kettő ingyenes újságot, kettő Tv adót, kettő rádiót jelent. Megjegyzem a fejlettebb rendszerben inkább három vagy négy típusú közszolgálati média lesz. Az első feladatsort is szét kellene választani kultúrára, szórakozásra és oktatásra.
Ha egy szervezetben van a két feladatsor megoldva, akkor félő, hogy a másodlagos feladatok (színvonalas kultúra, szórakozás, stb.) elnyomja az elsődleges feladatokat. Másfelől jelentkeznek az összemosott nem szétválasztott szervezetek problémái. Az elsődleges feladat (a közügyek, közproblémák átfogó pontos tájékoztatása) károsodását, előidéző okokat a minimálisra kell szorítani. A szétválasztatlanság egy ilyen ok a sok közül.
A következőkben koncentráljunk az elsődleges feladatra. Ezzel foglalkozó közszolgálati médiát is ketté kellene legalábbis részben választani. Egyik foglalkozna fejlődés általános problémáival, a másik a konkrét, aktuális törvényjavaslatokkal.
A szélesen alternatívált működés, amelyről már az oktatás kapcsán beszéltem a következő. Minden ügy kapcsán jelentkező jelentős vélemény kapjon arányos megmutatkozási lehetőséget. Ez pontosabban így működne szerintem. Adott problémakörben előbb-utóbb mindenképp jelentkezik a hivatalos tudomány a vezetés véleménye. Ezen kívül jelentkezik legalább még egy, de inkább kettő, három, négy vélemény. Ellenzék, civil szervezet, magányszemély a megalapozott, nem hivatalos tudomány. Később szükségszerűen jelentkezik a nép, a közvélemény-kutatás által regisztrált véleménye. A jelentkezett véleményeknek egyenlő arányban kell megjelenni, kivéve hivatalos tudomány véleményét, amely 10%-kal kaphat több megjelenést, mint a többi vélemény.
A jelenlegi közszolgálati média silánysága.
Az állandóan farkast-kiabáló média. Valóban megvalósulnak az egyszerű gyerekmesék. A meztelen király mese is gyakran valósággá válik, szinte mindenki látja, hallja, hogy baromságokat fecseg a vezető, de mindenki úgy tesz, illetve, ki a pozícióját féltve, ki a saját hiányos tudása miatt (ezt sem értem), mintha igaz lenne. Ez azonban egy másik mese. Amikor azokat az okokat taglaltam, amelyek miatt az emberek közömbösök a közügyek iránt, közéjük belevehettem volna az állandóan farkast-kiabáló médiát. Ráadásul közben valóban jönnek az igazi farkasok, és zabálják a juhokat. Két ok van a háttérben az egyik a média profithajhászása és bulvárosodása: a fakast-kiabálás emeli a nézettséget, az pedig növeli a hirdetőket, az pedig a pénzt. A másik a manipuláció, hiszen az igazi farkasokat észre sem veszik. Két legyet egy csapásra, ez már harmadik mese megvalósulása.
Zavarosság fokozása, és lezáratlanság.
Ragadjunk ki az elmúlt hónap terméséből néhány példát. Itt meg kell jegyezni, hogy több ezer példát lehetne hozni, itt tényleg a bőség zavarában vergődik a gondolkodó.
Egy elit vezető többször kijelenti: emberek csináljuk meg azt az országot. Senki nem kérdezi, meg hogy mit is gondol ez alatt. Ez egy homályos félreérthető kifejezés, ez már magában hiba. A közszolgálati média feladata lenne a kijelentőt addig faggatni, amíg magyarázatot nem adna. Ha megmagyarázza, akkor csak ezért kell elmarasztalni, mert nem az érthető magyarázattal kezdte. Ha nem tudja elfogadhatóan megmagyarázni, akkor nagyobb a hiba. Egyértelműen ki kell derülni, ha valaki téved, ha valaki zavaros, ha valaki elveszti a szavahihetőségét. Ezt ki kell jelenteni.
Egy másik példa: egy elit vezető kijelenti hogy a monetáris politika rossz, a megvádolt kijelenti hogy jó. Ez a közügy sem lett tisztázva. Az hogy fontos közügy nem vitás, hiszen egy rossz monetáris politika százmilliárdos veszteségeket jelent. Valamit kérdezgettek ez ügyben valamit, válaszolgattak és ennyi. Itt megjegyzem, ha azzal vádolnak meg egy vezetőt, hogy lepisilte a ház sarkát, akkor komoly társadalmi vizsgálat kezdődik. Kiderítik, hogy ez igaz, vagy sem és ha igen mennie kell. Ha csak az a vád, hogy rosszul dönt, mondjuk „csak” ötszázmilliárd kárt okoz az országnak, az nem érdekes. (Igaz ez már csak részben a média hibája)
Egy harmadik példa: az elitvezető kijelenti az elmúlt évben csökkentek az adók, az ellenzék képviselője kijelenti az elmúlt évben, növekedtek az adók. Az ügy ugyancsak nem lett tisztázva.
Mindhárom példa azt példázza, hogy össze-vissza lehet hadoválni a közszolgálati média, nemhogy ezt nem akadályozza meg, de addig sem jut el, hogy ki a hadováló. Sőt gerjeszti a hadoválást. Persze a magánmédia ugyanilyen silány, de most a közszolgálati médiáról van szó.
Pontokba foglalva nézzük meg, hogy általában miként zajlik a köztájékoztatás.
1. A média felkap egy témát, és akkor csak arról beszél, a csapból is az folyik, más lényeges kérdésre nem jut idő.
2. A felkapott téma gyakran nem is fontos, illetve olyan, hogy nincs mit beszélni róla. Ilyen például a vezetők taktikázott funkcióba kerülése. Erről szól a jelenlegi közvélemény-kutatások és tájékoztatások legalább fele. Félreértés ne essék, ekkor sem arról van szó, hogy a választási rendszer jó, a döntéshozó mechanizmus jó, vagy rossz. Még arról sincs szó, hogy az illető képességei jelleme megfelelő, vagy sem. Arról van szó, hogy milyen esélye van a vezetőnek, jó vagy rossz taktikát választott és hasonlókról. Ennek a témának rendszer jósága szempontjából minimális a jelentősége.
3. Gyakran előfordul, hogy olyan témák, amelyek rendszer szempontjából lenne jelentősége, de a megemlítésen kívül elhalnak. Pl. az Unió asztalára le kellene tenni egy hosszú távú fejlesztési ( termelési) tervet. Ez fontos dolog. Az ügyről kb. három napig volt szó, azon kívül, hogy elhangzott öt ködös cél, semmi konkrétum. Nem volt vita nem volt közvélemény-kutatás, egyszerűen elaludt a téma. Egyetlen egy konkrét cél nem lett megnevezve. Azután jött egy érdektelen téma. Emlékezzünk miről szólt a 2005-ős politikai média. ki hogy taktikázik, ki milyen népszerűségnövelő cseleket csinál, kinek mekkora az esélye. Eközben az ország szépen haladt a válságba, sőt már benne is volt. Hazudott a vezetés, ez igaz és az ő felelősségüket nem kell csökkenteni. De hol volt pl. a média, mint társadalmi kontroll, mint hazugság-leleplező eszköz? Nem leleplezte hazugságot, de saját silányságánál fogva segített annak terjesztésében.
4. Ha felkapott téma netán mégis fontos, akkor sincsen tisztázva a probléma. Soha semmilyen ügy, probléma nem jut el tisztázottság állapotában. Mondjuk két hétig egy fontos témáról, van szó, a csapból is az folyik. De felületesen folyik, lényegében ugyanazt ismételgetik el százszor, ezerszer. Az ügyek általában nem tisztázottság állapota felé haladnak, hanem a zavarosság állapota felé. Tessék kérem visszagondolni és legalább három ügyet felsorolni, ami eljutott a tisztázottság állapotába. A tisztázottság állapota: az adott ügy lényegét az emberek megértik, képesek arra, hogy ítéletet, megalapozott véleményt mondjanak. Az adott ügy vonatkozásában valamilyen közmegegyezés, egyértelmű többségi közvélemény alakul ki. Még egyszer mondom, jelenleg nem arról van szó, hogy vannak ügyek, amelyek nem jutnak el a tisztázottság állapotába, hanem arról hogy az ügyek 99,5% nem jut el a tisztázottság állapotába.
5. Amikor a legnagyobb a zavarosság a fejekben, akkor snitt, és egyik napról a másikra egyszerűen elfelejtik az adott ügyet. Rendszerint rácuppannak valamilyen másik ügyre, amelyben ugyanez a folyamat játszódik le. A legnagyobb zavar közepén, snitt.
Ha én lennék az ördög, és az lenne a célom, hogy feltűnés nélkül zavart és káoszt teremtsek az emberek fejében pontosan ilyen tájékoztatást eszelnék ki. Feltűnés nélkül, mert ráadásul a jelenlegi tájékoztatás még a sokoldalúság és demokratizmus látszatával is bír.
Nem ragoznám tovább a tájékoztatás silányságát.
A kérdés az, hogy mi az oka silány tájékoztatásnak. A válaszhoz vissza kell kanyarodni a közszolgálati média céljaihoz, feladataihoz és módszereihez. A célok feladatok meghatározzák módszereket.
A fő cél (a közügyek alapos tájékoztatása) a további feladatokat igénylik. A közszolgálati médiának ki kell jelölni azokat a lényeges témákat, ügyeket, problémákat, melyekkel folyamatosan foglalkozni kell. A közszolgálati médiának el kell érnie, hogy a lényegesebb közügyek közproblémák 70%-ban eljusson a tisztázottság állapotába. A közszolgálat média ki kell, hogy mondja azt a társadalmi ítéletet, hogy az elit vezetés szóba kerülő tagjai szavahihetők vagy sem. A közszolgálat médiának biztosítani kell a független szakértői, tudományos véleményt, amely adott esetben a harmadik véleményt képviseli adott esetben képes eldönteni egy vitát.
Ez az utolsó feladat arról szól, hogy a jelenlegi rendszer silányságát csakúgy lehet megoldani, ha két oldal sokszor szélsősége véleménye mellett megjelenik a független tudományos vélemény is. A tényleges demokráciában részben más lesz a helyzet, de ott sem árt ha eggyel több független tudományos vélemény jelenik meg. Jelenleg probléma, hogy a közszolgálati média is pártosodik, leginkább kormányzópártosodik, és független tudományos véleményt is nehéz találni, mert azok is pártosodnak. Jelenleg optimális, ha egy ügy kapcsán két független tudományos vélemény jelenik meg. Ez olyan, mint egy bírósági ügyben két szakértő meghallgatása.
A tisztázottság állapota a tájékoztatás vonatkozásában olyan, mint rendőrségi ügyekben a felderítettség, elítélhetőség. Addig kell nyomozni, amíg kiderül, hogy ki a tettes, ill. addig, hogy a bíróság képes legyen dönteni. A bíróság jelen esetben a közvélemény. A közszolgálati média munkatársa állami alkalmazott. Ez nem egy hobbi, vagy átlagos munka. A közszolgálati média egy állami szervezet, ami az adófizetők pénzéből működik. A részletes pontos feladatait és ezekhez szükséges módszereket a tudományos vezetésnek és adófizetőknek kell meghatározni. A közszolgálati média szabadságát nem szabad összekeverni az újságírói (a magánmédia) szabadsággal. A közszolgálati tájékoztató akárcsak közszolgálati tanár, vagy bíró nem abszolút módón szabad, a törvényektől erősen függ viszont a személyes hatalomtól független. A függetlensége abban áll, hogy adott esetben ítélkezhet, sőt köteles ítélkezni a vezetés felett. Az ítélete erkölcsi jelentőségű. Az ítélete nem lehet igazságtalan ezt csakúgy, mint a bíróságnál a részletes szabályozás biztosítja. Legalábbis a jövő demokratikus rendszerében így kellene lennie. Ezért marad egyébként demokratikus, mert nép is be lesz vonva az alapvető döntésekbe. Ha nép úgy dönt, hogy a közszolgálati média működése jó, akkor nem kell változtatni.
Ha közszolgálati média bizonyos értelemben hasonlatos a bíróságok működéséhez, akkor szükség van a különböző sokszor szélsőséges vélemények elemzésére bírálatára és egyféle igazságtételre. Szerintem ez is a közszolgálati média feladata, melyet a független tudomány segítségével képes megvalósítani.
A jelenlegi műsormegoldások (riport, többszereplős beszélgetések, viták, stb.) nem alkalmasak a felsorolt feladatok megoldására.
Pl. egy lehetséges jó műsorszerkezet. Egy műsor, egy tájékoztatás csak egy témával foglalkozhat. Vegyük példának azt, hogy az elit vezető kijelentette hogy a rossza monetáris politika. A problémakör témája, az hogy milyen a monetáris politika. Ebben az esetben a legjobb módszer a következő. X vitatkozó (elit vezető) mondjuk 20 perces, előadásban kifejti hogy szerinte miért rossz a monetáris politika. Y vezető, (monetáris vezető) rögtön utána 20 percben kifejti hogy szerinte miért jó a monetáris politika. Ezután rögtön K független tudományos szakértő 20 percben kifejti hogy szerinte milyen a monetáris politika. Ezután rögtön L másik független tudományos szakértő kifejti hogy szerinte milyen a monetáris politika. Mindkét tudományos szakértőnek ki kell térni arra, hogy két vezető nyilatkozata mennyiben téves, ill. melyik áll közelebb az igazsághoz. Ha három vélemény egybeesik illetve átlátható a probléma (nézők többsége azt jelzi vissza, hogy érti) akkor tisztázott az ügy. Ha nem, akkor meg kell ismételni a vitát. El kell jutni a tisztázottság állapotáig. Ugyanezt az írott médiában is meg lehet oldani. A fontos témákat pl. egy erre irányuló közvélemény-kutatás is eldöntheti.
Egyszerű közvélemény-kutatás. A tv-ben fel van sorolva 10 aktuális közügy, téma, és telefonos szavazók eldönthetik, hogy melyiket tartják a legfontosabbnak.
Általában véve a legjobb módszernek az egymás mellett elmondott egyenlő arányú, részletes véleménynyilvánítás látszik. Az biztos, hogy egy téma alapos kimerítő megtárgyalása a legjobb módszer.
Az elmondott tájékoztatás egyrészt megfelelően alternativált. Másrészt alapos, szakszerű, tehát megfelel a köztájékoztatás követelményeinek.
Itt kitérnék egy alapvető félreértésre. Eleve a közszolgálati médiának nem kell törekedni a nézettségre, pontosan ez a szempont csak másodlagos lehet a tájékoztatás korrektsége mellett. Azért persze nem árt, ha nézett a műsor. A félreértés a következő nézet: azért kell pörgősnek, kapkodónak, cseverészőnek, show elemekkel kombináltnak lenni a politikai tájékoztatásnak, mert így nagyobb nézettséget lehet elérni. Jelenleg a politikai műsorok alacsony nézetséget érnek el. Ha magas lenne a nézettség, jogos lenne a felvetés, de alacsony. Ez részben a témából adódik részben abból, hogy az előzőkben említett silányság, tisztázatlanság eltávolítja nézőket. Szinte biztos, hogy az alapos szélesen alternatívált, tisztázott tájékoztatás nagyobb nézettséget érne el.
Nézzünk egy másik lehetséges jó megoldást.
A közügy témája pl az iraki háború. Az iraki háború fontos közügy, főleg ha azt kell eldönteni, hogy részt veszünk benne. A megtárgyalás (vita) szereplői: a kormány, kormánypárt (a vezetés) képviselője, a parlamenti pártok képviselői, kettő független tudományos szakértő. Legalább egy iraki, muszlinvallású ember. A népréteg reprezentatív csoportja előre ki van választva, a feladata hogy nézze műsort, és telefonon szavazzon. Az önkéntes szavazók, de olyan technikai eljárással, hogy egy ember csak egyszer telefonálhat. Minden közvetlen résztvevő először 10 percben kifejtheti a véleményét, ezután kap kétszer 3 percet. A kérdések amelyek ki vannak írva, amelyekről résztvevőknek beszélni kell és amelyekre majd szavazni kell a következők: jogos volt e a háború elkezdése vagy sem? Mik voltak (a tömegpusztító fegyverek, a diktatúra, a terrorizmus támogatása, vagy a térség uralma és a kőolaj birtoklása)a háború okai? Az iraki népnek a háború előtt vagy most jobb a helyzete? Egy bábkormány, bábirányítás hosszú távon megoldás-e? A jelenlegi helyzet fenntartása, részleges variálása megoldás-e? Irakból gyorsan egy éven belül, két éven belül, öt éven belül, vagy soha nem kell kivonulni? Magyarország részvétele milyen legyen: semmilyen, katonai, kiképzői, stb.?
E kérdésekről beszélhetnek az előre felkészült résztvevők, és erről szavazhatnak a telefonálók. A műsor, tájékoztatás végén eldőlhet hogy az adott kérdésekről mi az emberek véleménye.
Ez egy korrekt népvéleménnyel összekötött tájékoztatás. Az eredményt persze a vezetésnek figyelembe kell venni. Ezt a tájékoztatást, témát nem árt legalább kétszer félévente megismételni, ill. addig, amíg a téma aktuális ill. addig, amíg a probléma nem tisztázott. Ez a tájékoztatás nem unalmas, nézettsége nagyobb lenne, mint a jelenlegi politikai műsoroké.
Megemlíteném még a helyreigazítás fontosságát. Az hogy valaki téved ez gyakran előfordul legyen az politikus közszereplő vagy akár riporter, újságíró.
Az viszont nincs rendben, hogy ezt a tévedését sem ő, sem mások nem tisztázzák, nem igazítják helyre. Szerintem jelenleg a tévedések, (hazugságok félrevezetések, stb.) csak legfeljebb 5%-átigazítják helyre. Ez a tényleges demokráciában legalább 70% lesz. Ebben megint segíthet a közvetlen demokrácia. Tisztelt hölgyeim és uraim közöljék velünk, ha tévedést tapasztaltak és mi a bizonyított tévedéseket kötelesek vagyunk helyreigazítani.
Láthatjuk, hogy közszolgálati média módszereinek, meghatározása fontos és ez maga közügy, amit meg kell határozni. Ahogy pl. bíróságot is köti az eljárási jog a közszolgálati média optimális módszereit is meg kell határozni. A demokrácia kapcsán is elmondtam, hogy a módszerek részben meghatározzák a tartalmat, ugyanez a közszolgálati médiáról is elmondható.
A közszolgálati média egyébként alkalmas lenne, hogy lebonyolítson kisebb közvélemény-kutatásokat. Jelenleg is vannak erre példák, de hogyan az siralmas. Rossz kérdések, nincsen reprezentatív csoport, egy ember akár százszor telefonálhat, stb. Ha közvetlen demokráciát rosszul csinálják, akkor az lejáratja azt.
Foglaljuk össze a jelenlegi politikai média hibáit.
Klikkesedő, ezért nem objektív.
Felületes, kapkodó.
Profitorientált és ezért cirkusz és bulvár jellegű. (Egyébként értelmetlenül, mert ezzel legalább annyi embert elriasztanak, mint amennyit szereznek.)
A lényeges témákat, ügyeket nem tartják állandó napirenden. Még a lényeges és lényegtelen kategorizálásáig sem jutnak el.
Nincs önálló véleményük és a független társadalomtudomány, sem jelenik meg bennük kellő mértékben.
A kritika és megoldási javaslat aránya is rossz, az előző javára. Legalább minden harmadik kritikát illene követnie egy megoldási javaslatnak.
Nincs kellő önkritikája.
A felületesen locsogó (felületesen törvénykező) rendszert gerjeszt. (Erről a következő fejezetben lesz szó.
Mindezért nem alkalmasak az objektív tájékoztatásra, tisztelet a kevés kivételnek.
Egyébként ugyanezen hibákat fel lehet róni a társadalomtudománynak is.
Mi lehet a megoldás?
Az én megoldásom általában a törvény, ha az államról (erősen államról) van szó. Törvénnyel azonban csak a közszolgálati médiát lehet szabályozni, azt viszont szükséges lenne. A közszolgálati médiára is illik az alapelv: a jövő útja az állam egyre részletesebb szabályozása. A közszolgálati média az erősen állam, az egyéb politikai média az a gyengén állam, az a civil szféra. A gyengén, kevésbé államra más szabályozás érvényes.
Megfogalmazok ez ügyben is egy társadalomtudományos igazságot, mely igazság, akárcsak a többi addig az én igazságom marad, amíg a többség, a nép nem fogadja el. De ha nincs megfogalmazva semmi, akkor a nép elfogadása sem jöhet létre.
A helyesen és komolyan (nem csevegő) politizáló átlagosan legalább 60%-ban a valóságos közügyekről (milyen törvényeket, intézkedéseket kell alkotni, milyen elvek mentén ahhoz, hogy a szélesen vett életszínvonal javuljon) beszél, vitatkozik. (Ennek is úgy kell megoszlani, hogy saját elképzelés, program elemzése tegye ki minimum 35%-ot, és más programok, ill. a múlt elemzése legfeljebb a 25%-ot.)
A személyes ügyek, a hatalmi viszonyok, a politikai taktikák, stb., minden a valóságos közügyektől eltérő legfeljebb 40%-át teheti ki a kommunikációnak, de ebből is minimum átlagosan 15%-nak önkritikának kell lenni. Az ellenfél személyes és hatalompolitikai kritikája nem lehet több átlagosan 25%-nál.
Eme igazsághoz kell illeszteni elsősorban a köztájékozatatást, de az erkölcsöt, a jogot, és sok mást is. Szerintem nekünk egyszerű embereknek pedig az a dolgunk e vonatkozásban, hogy az összesített ítélkezésünk, véleményünk, e szempont is meghatározza. Egyszerűbben: sok a mellékes, alja, saját érdekű, mást lejárató szöveg, kevés a népnek hasznos lényeg.
A választások, népszavazások és a közszolgálati tájékoztatások.
Egyfelől a választási időszakban, ill. népszavazások előtt, még fontosabb lenne az objektív tájékoztatás, másfelől éppen ebben az időszakban a legkevésbé objektív, a leginkább zavaros.
Ezért legalább a közszolgálati médiának kellene olyannak lennie, hogy a pártatlan szavazó, képes legyen szinte minden lényeges tényezőt valóságosan megismerve önálló és objektív véleményt kialakítani. Egyébként a szavazásoknak, választásoknak semmi értelme. Ezért ilyenkor jól elkülönített közlési egységek (rádióműsorok, tv-műsorok, napilap, stb.) pl. „választási híradások” címmel, lenne szükséges. Ezen időszakban még inkább érvényes, amit eddig elmondtam. A közszolgálati médiának ki kellene kényszeríteni minden jelentős véleménycsomagot, programot, amely alapján tájékoztatni tudna. Egyszerűen a pártoknak, véleményező erőknek le kellene adni a közszolgálati médiának egy 50-100 oldalas programot, amelyből média tudna dolgozni. A programok, programrészletek egymás melletti közléséből, valamint azoknak a független szakértőkkel, független statisztikusokkal való megvitatásából állna a közlések (tudósítások, műsorok, híradások, stb.) 90%-a. Lényegében arról van szó, ha vezetés nem képes egy szabályozott, etikus kampányt létre hozni, akkor a közszolgálati médiának kell azt létrehoznia.
A törvények, intézkedések, pályázatok, fontos statisztikai adatok, közérdekű tudnivalók tájékoztatása.
Szerintem jelenleg ez is zavaros, hiányos.
Tulajdonképpen a tájékoztatást ebből a szempontból két egységre lehet bontani. Az egyik az előzetes tájékoztatás, a vita közlése. A másik a már létrejött helyzet tájékoztatása. Most erről beszélek. Jelenleg is ha valaki nagyon keresgél ha tudja hogy mit keres akkor valahol megtalálja azt a fontos közérdekű tudnivalót ( törvényt, intézkedést, pályázatot, statisztikai adatot, stb.) amit tudni akar. A jövő tájékoztatása remélhetőleg olyan lesz, hogy aki csak egy kicsit is kíváncsi, aki nem pontosan tudja mit, és hol keressen az is megtudhatja a legfontosabb a helyzetet jellemző, közérdekű tudnivalót. Ez a közszolgálati tájékoztatás ( média, újság, rádió, tv, internet, stb.) egy különálló, szinte mindenhol és könnyen hozzáférhető, közismert stabil egysége szükséges. Ez a tájékoztatás azzal őrzi meg a pártatlanságát, hogy a puszta tényeket közli és semmi mást. Nem fűz hozzá a tényszerűségen kívüli magyarázatot, elemzést. Ezeket a tájékoztatás vita egysége tartalmazza. Az ilyen tájékoztatás kialakítása is a jövő feladata.
A magánmédia problémaköre.
Mint mondtam ez egy más kategória ez lényegében a civil szférához, igaz annak államhoz közeli széléhez tartozik.
A jelenlegi magánmédia (politikai) hasonlóan silány, mint a közszolgálati média, amit bizonyít, hogy nincs tisztázott közügy. A magánmédiát azonban nem lehet részletesen szabályozni. A magánmédia egy hatalmi ág még akkor is ha gyengén működő rossz irányba működő hatalmi ág.
A magánmédia silánysága részben másból ered. Itt is több felé bonthatjuk az okokat. A kapzsiságdeterminált piacgazdaság, a túlzott profit-centrikusság az egyik ok. A magánmédia vezetői általában a nagytőke. Ezzel kapcsolatban szó volt a nagytőke korlátozásáról és kisvállalkozók segítéséről. Ebben az esetbe arról hogy a média kisvállalkozókat segíteni kell. Szó volt arról, hogy a munkákat, termékeket, köztük szellemi termékeket valahogy szelektálni kell és pl. adózási különbséggel, szabályozni kell. Itt meg kell jegyezni, hogy a magánmédia gyakran kifejezetten butító, erkölcs és értékromboló műsorokat közvetít. Én azt mondom, ezeket a műsorokat nem lehet betiltani, de meg lehet adóztatni. Kétségkívül a szellemi termékek elbírálása nem könnyű feladat de nem lehetetlen. Pl. egy ismert művészekből álló testület és lakosság együttes véleménye, mondjuk már elég kompetens, hogy besorolja a szórakoztató termékeket adózási kategóriákba.
Térjünk vissza, azonban a magánmédia silányságának okaihoz.
Arról is szó volt, hogyha a civilszféra szervezetei keverednek összemosódnak az állammal az káros. A magánmédiának már így is elég nagy hatalma van a tudatformáláson keresztül. Ha magánmédia lobbizhat, hatással lehet az államra, vagy éppen fordítva az állami vezetésnek magánmédiabeli érdekeltsége van, akkor ezek tipikus példái az összemosódásnak. Ennek károssága például, abban jelentkezik, hogy a magánmédia is pártosodik. Ha pedig a magánmédia pártosodik, akkor a független tudományos jellegét eleve elveszti.
A következő ok, amiről már korábban beszéltem, hogy mindezek ellenére a magánmédia, (elsősorban közügyek megvitatására gondolok), jóval függetlenebb és színvonalasabb lehetne. Az értelmiség különböző okokból nem tölti be a szerepét, lényegében ez az ok. Ennek miértjét most sem fogom kielemezni, mert nem fér bele a sűrített összefoglalásba. Valójában ezt is ki kellene elemezni, ez is egy fontos tényező.
A magánmédiával kapcsolatos állami feladatok lényegében nem mások, mint bármelyik magánvállalkozással, civil szervezettel kapcsolatos feladatok úgy hogy ezeket nem is fogom felsorolni a feladatok között.
A tájékoztatás a média problémaköre szorosan összefügg a manipuláció problémakörével.
A magánmédiával kapcsolatos feladatok.
A magán politikai média (magántájékoztatás) váljon el közmédiától, köztájékoztatástól (állami tájékoztatástól). Az emberek tudatában is váljon el, ami az oktatás feladata. A magánmédia legyen szabadabb (függetlenebb, önrendelkezőbb), mint a köztájékoztatás. Ez azt jelenti, hogy minden tekintetben szabadabb, adott esetben a demokráciától, az igazságtól is szabadabb, mint a köztájékoztatás. (Ha köztájékoztatásban megbíznak az emberek, akkor magánmédia nem tud nagy kárt okozni.) Adott estben, ha a köztájékoztatás, erősen irányított, erősen a vezetés érdekeit szajkózza, erősen manipulált, akkor a szabadság, az ettől való függetlenséget jelenti.
Ugyanakkor a káros szellemi termékeket valamilyen módón csökkenteni kell (pl. magasabb adóval) ez érvényes a magánmédiára is. A szabályozás, hasonlóan a civil szféra szabályozásához csak szélesen alternetívált, limitált lehet.
A szűken vett komoly politikai köztájékoztatás szabályait a magánmédiára is ki lehet terjeszteni. (Következő fejezet.)
A közszolgálati tájékoztatással (médiával) kapcsolatos feladatok.
Ha összehasonlítjuk a jelenlegi közszolgálati médiát és politikai magánmédiát, sajnos nem sok különbséget tapasztalunk. Pedig két különböző dologról van szó. Elvileg lehetséges egy külön szórakoztató közszolgálati média, de ez fából vaskarika lenne.
Az elméleti kiindulópont tisztázása. A közszolgálati tájékoztatás az nem állami szórakoztatás. A közszolgálati médiára, mint intézményre nem érvényes szólásszabadság. Hasonló szerepe van, mint az oktatásnak, azaz meghatározott feladatköre van, és a szabályozásának is hasonló részletesnek kell lennie. Az oktatásnak és tájékoztatásnak az alapvető céljai ugyanazok: az emberek tudásnak és erkölcsének folyamatos emelése. Az emberek olyan irányú tudásnak emelése, amellyel a jelenlegi életben jobban eligazodnak, ill. a jelenlegi életet egyre jobbá képesek tenni.
Az egyik faladata a közszolgálati médiának hogy a vezetéssel szemben meg kell mutatnia a társadalomtudományos alternatívát. Ezt is kötelezővé kell tenni a számára. És van még egy sereg feladata. Az egyik feladata az aktuális hírek, közügyek objektív tájékoztatása. Ezen kívül azonban a legfontosabb közügyekről is állandóan tájékoztatnia kell. Pl. az ország lapvető adatait mutatóit állandóan közölnie kell. Ezen mutatók alakulásának megtárgyalását állandóan biztosítania kell. A politikai véleményeket, alternatívákat szinte teljes egyenlőséggel kell bemutatnia. Úgy, mint a pártok politikai erők véleményét, továbbá a megjelenő legfontosabb társadalomtudományos véleményeket, továbbá a legfontosabb megjelenő lakossági véleményeket. Vagyis a közszolgálati médiának munkakapcsolatban kell lenni a közvélemény-kutató testületekkel. A szavazások választások objektív tájékoztatást lényegében a közszolgálati média szolgáltatja. Ezért ezen tájékoztatásoknak nagyon pontos szervezet rendben kell megtörténnie.
Részletes szabályozással kell azt is biztosítani, hogy a közszolgálati média ne essen jelenlegi hibákba úgy, mint: klikkesedő, ezért nem objektív. A közszolgálati médiának úgy kell működnie, mint egy független tudományos demokratikus testületnek. Ennek működésről pedig elég sokat beszéltem
Ne legyen felületes, kapkodó.
Ne legyen profitorientált és ezért cirkusz és bulvár jellegű ezt a következőkkel, lehet megakadályozni. A közszolgálati média nem közölhet reklámokat, a költségeit a költségvetés fedezi. Itt viszont hatékony állam eszközeinek kell érvényesülni. Elsősorban a pontos lassan változó költségvetési finanszírozásnak, mely lehetővé teszi hogy a megtakarított költségek a cégen belül maradjanak. Persze ezt kísérni kell egy minőség ellenőrzésnek, és egy belső teljesítménymérésnek.
A lényeges témákat, ügyek nincsenek napirenden tartva Még a lényeges és lényegtelen kategorizálása sem történik meg
Nincs önálló vélemény és a független társadalomtudomány, sem jelenik meg kellő mértékben.
A kritika és megoldási javaslat aránya is rossz, az előző javára. Legalább minden harmadik kritikát illene követnie egy megoldási javaslatnak.
Nincs önkritikája, szinte nincs helyreigazítás.
Tisztázás helyett a zavarosság fokozása.
Továbbá a közszolgálati médiának részletes terv alapján kell bemutatnia társdalom legfontosabb kulturális, tudományos értékeit. Továbbá részletes terv alapján kell tájékoztatnia, a közgazdasági, jogi, erkölcsi, társadalompszichológiai, egészségügyi, stb. tudnivalókról. Továbbá tájékoztatnia kell olyan tudnivalókról, amik az átgondolt fogyasztást segítik elő. Be kell mutatnia az „elfelejtett”, de értékes embereket és azok véleményét.
A következő fejezetből eredő feladatok. A felületesen locsogó (felületesen törvénykező) rendszer megszüntetése a kötelező vezetői vállalásokról szóló törvénnyel. A felületesen locsogó (felületesen törvénykező) rendszer megszüntetése a politikai köztájékoztatás módszereivel.
Ezen feladatok egy, vagy több független, tudományos, demokratikus, testületet, ill. testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A felületes locsogás rendszeréből el kell jutni a tiszta beszéd, a vállalások rendszeréig. Az unalmasság és az otromba manipuláció látszatának elkerülése. Az alapelvek, a jelmondatok, a propaganda, a programok, a tájékoztatás. Elméleti rendszertényező.
A felületes locsogás rendszeréből el kell jutni a tiszta beszéd, a vállalások rendszeréig. Az unalmasság és az otromba manipuláció látszatának elkerülése. Az alapelvek, a jelmondatok, a propaganda, a programok, a tájékoztatás. Elméleti rendszertényező.
A megoldás az lenne, ha az egyik legfőbb törvény kb. így szólna: minden politikai (politika, mint közügy, közügyekről szóló) programnak, minden törvényjavaslatnak, minden politikai beszédnek, minden politikai köztájékoztatásnak tartalmaznia kell a konkrét vállalást, vagy a vállalás konkrét cáfolatát. Amennyiben a vállalás nem teljesül, részben teljesül, akkor a vezetői, tájékoztatási felelősségről szóló törvény tartalmazza a konkrét szankciót.
(A jövő fejlettebb rendszerében lesz egy ilyen törvény.)
Miről is van szó tulajdonképpen?
Ha kihívunk egy szobafestőt, akkor az konkrét vállalást tesz, vállalja hogy X nap alatt Z minőségben Y pénzért elvégzi a munkát. És vállalja az elmaradt vállalásának következményeit is. A korrekt gazdasági élet elképzelhetetlen konkrét vállalások nélkül. A legfelső szinten, azonban nincs semmiféle konkrét vállalás. Az ország ügyei, melyek azért milliószor fontosabbak, mint pl. a szobafestés, úgy vannak intézve, hogy nincs mögöttük konkrét vállalás. Ez felismerés bizony hátborzongató és elkeserítő, de így van. Ugyanakkor feltehetjük a kérdést: milyen színvonalú az a rendszer, amelyben ez lehetséges?
A konkrét vállaláshoz szükség van a valós alapvető statisztikai adatokra, mert azok lehetnek a kiindulópontok. A valós statisztikai adatokat egy független tudományos testület állítja össze, de erről más rendszertényezőkben beszélek.
Pl. kiáll a politikus és azt mondja, majd meglátják, hogy majd az intézkedések után sokkal jobb lesz az egészségügy. Ez egy sóder, ez locsogás. Csak a konkrét vállalás a tiszta beszéd. Vagyis vállalom, hogy két év múlva és öt év múlva, az egészségügy statisztikai adatai legalább 5%-kal javulnak, az egészségügyi ellátás különbségei nem nőnek, és az egészségügy nem fog többe kerülni, azaz a reáljövedelmek emiatt nem fognak csökkeni. A teljesülés megítélése az országos statisztikai adtok alapján X testület kompetenciája. Ha nem teljesül a vállalásom, akkor természetesen vállalom annak következményeit. Ez pl. egy konkrét vállalás. Ha megvan a konkrét vállalás, akkor már nem számít mekkora a mögöttes mellébeszélés.
Megmondom őszintén, hogyha kiáll egy, nem tudom miből lett, honnan került elő miniszter, (vagy bármilyen vezető) és vállalások nélküli locsogásba kezd, akkor a személyre kezdek haragudni. De valójában a rendszerre kell haragudnom, amelyben ez létrejöhet. Persze nem magával a locsogással van a fő baj, hanem azzal, hogy vállalások nélküli intézkedések, törvénykezések megengedik a rossz intézkedést, törvénykezést, amelynek a végső szenvedői a lakosság. A konkrét vállalások nélküli, felületesen locsogó rendszer tehát egyben rossz rendszer, rosszul működő rendszer.
Mint mondtam az optimális megoldás a törvénykezés szintjén van.
A problémát azonban 50-70%-osan meg tudná oldani a köztájékoztatás is.
A következőket érheti el a köztájékoztatás. Egyrészt a konkrét vállalások nélküli vezetőket, megnyilatkozókat komolytalan embereknek minősítse a média és közvélemény. Itt jegyzem meg nemcsak a regnáló politikusoknak, kell felelősséget vállalniuk a szavaikért, de az ellenzéki politikusoknak, a szakértőknek és minden megnyilatkozónak. Nyilván az ő felelősségük kisebb de valamilyen konkrét szankció nekik is kijár. Az első lépés azonban a következő.
Legyen szétválasztva a locsogó beszélgető műsor a politikai (közügyekről szóló) köztájékoztatástól.
El kell érni (jelzéssel, felirattal stb.), hogy olvasó, hallgató néző egyértelműen tisztában legyen azzal, hogy ez csak egy komolytalan felületes beszélgetés, vagy komoly politikai köztájékoztatás. A komoly köztájékoztatásnak szigorú feltételeinek kell lenni. A politikai köztájékoztatásban mindenképpen szerepelniük kell (akár felirat, táblázat vagy más módón) a valós alapvető statisztikai adatoknak, és a témára vonatkozó statisztikai adatoknak. Ez arra jó, hogy bármit hadoválhat a beszélő, azért a hallgató, néző, olvasó ne felejtse el a lényeget. Pl., elemzik, értékelik az elmúlt időszak vezetői teljesítményét. Ez jó volt mondja az egyik, tré volt, mondja másik. De ott van a felirat: a GDP ennyivel változott, az életszínvonal, ennyivel változott, a népesség egészségi állapota ennyivel változott, és így tovább. Ez tehát csökkenti a maszlagolás lehetőségét. A másik szabály, hogy valamilyen konkrét vállalásnak el kell hangoznia. A vezetői, politikusi vállalásról már beszéltem. Pl. egy szakértői, vagy ellenzéki vállalás: én azt állítom, hogy X politikus vállalása teljesülhet. Vagy én azt állítom, hogy X politikus vállalása nem teljesülhet. Az állításomért vállalom a felelősséget. Tehát a komoly politikai köztájékoztatásban el kell hangoznia valamilyen konkrét, felelősségteljes megnyilatkozásnak, vállalásnak. Akik pedig ezt nem tudják vállalni, azok maradjanak a felületes beszélgetés kategóriájában.
Gyakorlatilag mindez pl. a médiatörvény által valósítható meg. Vagy törvény nélkül, egyfajta közös etika és módszer alapján.
A politikai újságíró felelőssége pedig az (már most is az), hogy felszólítsa, a politikust, a nyilatkozót: legyen szíves konkrét számokat, konkrét vállalásokat mondani. És ha ez nem történik meg, akkor erre fel kell hívni a néző, a hallgató, az olvasó figyelmét.
A fejezetből adódó néhány lényeges feladat. A felületesen locsogó (felületesen törvénykező) rendszer megszüntetése a kötelező vezetői vállalásokról szóló törvénnyel. A felületesen locsogó (felületesen törvénykező) rendszer megszüntetése a politikai köztájékoztatás módszereivel.
Az unalmasság és az otromba manipuláció látszatának elkerülése. Az alapelvek, a jelmondatok, a propaganda, a programok, a tájékoztatás.
A brezsnyevi szocializmusban kialakult helyzetre gondolok itt elsősorban.
A társadalomtudományok, oktatására, tájékoztatására igyekeztek hangsúlyt fektetni, de a lakosságnak tele volt hócipője ezzel. Az oktatás, tájékoztatás túlságosan propaganda jellegű, és unalmas volt. Gondolok itt a politikai gazdaságtan, a marxizmus oktatására. Az állandó sablonos unalmas gyűlésekre. A sablonos híradásokra és így tovább. A társadalomtudományokat meg kell próbálni érdekesen oktatni. Ha fizikát, kémiát lehet akkor ezt is lehet. Ha alternatívákat felmutató, nemcsak egy nézetet szajkózó, oktatás, tájékoztatás van akkor, az oktatás, tájékoztatás, kevésbé lesz unalmas és propagandaízű. Valahogy meg kell találni, azt a szűk ösvényt, ahol az oktatás, tájékoztatás még objektív, de nem unalmas. A reklámszakemberek, a manipulálók, inkább e probléma megoldásán fáradozhatnának. Mindenesetre az a terv, hogy jövőben nagyobb szerepe legyen a társadalomtudományok objektív oktatásának, tájékoztatásának, csak akkor valósulhat meg, ha mindez nem esik bele az unalmasság, a szajkózás, az egysíkú propagandahatás, az otromba manipuláció hatás csapdájába.
Az alapelvek, a jelmondatok, a propaganda, a programok, a tájékoztatás.
Erről a témáról, már beszéltem, azonban e problémakör kapcsán is felmerül.
A jelenlegi államkapitalista rendszer néhány jelmondata. Ez rendszer szabadvilág. Ez a rendszer a demokrácia. Ezek a jelmondatok bár nem kerülnek transzparensre, nem írják fel őket gyárkerítésekre, de azért jelmondatoknak tekinthetők. Vannak azonban más, főleg a programokkal együtt jelentkező jelmondatok. Pl. polgári Magyarországot. Jóléti rendszerváltást. Lendületben az ország. Merjünk nagyok lenni. Normális Magyarországot, és még hosszasan sorolhatnám. A harmadik típusú jelmondat, a rejtett jelmondat. A rendszerváltás utáni egyik hazai rejtett jelmondat így hangzana: Éljen az Európai Unió. A másik jelmondat így hangzana: Éljen a jóságos nagytőke, az országok megmentője. Ennek, egy-egyszerűbb változata: a nagytőke Róbert bácsi. Számos érvelés nyilatkozat, (ráadásul kifacsarva az un. baloldalról), amely azt bizonygatja, hogy milyen fontos nagytőke becsábítása az országba, ill. milyen jó, előnyős a nagytőkével kapcsolatos privatizáció. Erről már korábban beszéltem. Ha nagytőke tetemes profitot szerez, és általában azt szerez, akkor az országnak olyan nagyon-nagyon jó nem lehet. Általában a vagy-vagy elosztás miatt az ország károsodik. Legjobb esetben pedig nem károsodik, sőt részbeni és-és elosztás alakul ki, tehát kismértékben hasznosodik. Általában azonban null szaldós az egyenleg vagy az ország szempontjából enyhén negatív. Itt azonban nem a nagytőkéről akarok elmélkedni, hanem a jelmondatokról. A jelmondatok egyik tulajdonsága túlzás. Ha a jelmondat mögött nincs pontos és elfogadható, magyarázat akkor demagógia, frázis válik belőle. Ha van magyarázat, akkor is általában banalitás és túlzás. A jelmondatok igazi világa azonban szocializmus volt. A jelenlegi államkapitalista manipuláció kifinomult trükkös manipulációnak nevezhető a szocialista manipuláció otromba manipulációnak nevezhető. Ez megmutatkozik a jelmondatok területén is. Ez a rendszer nem írja transzparensekre, gyárkerítésekre jelmondatait, hanem többé, kevésbé elrejti. Vagy, mint a program-jelmondatokat, váltogatja. Ettől függetlenül minden rendszernek vannak jelmondatai, a jelenleginek is vannak. Nézzünk egy pár szocialista jelmondatot. Le az imperializmussal. Éljen a szocializmust építő népek, örök és megbonthatatlan barátsága. Előre lenini úton, és még hosszan lehetne sorolni. Nyilvánvaló hogy a tájékoztató, nem titkolta hogy ez propaganda, jelmondat akar lenni. Nemcsak azért mert transzparensekre és gyárfalakra írta fel ezeket, de szövegből is egyértelműen kitűnik. Másfelől nevezhetjük ezt otromba manipulációnak, hiszen a manipulációs szándék rögtön kiderül. Amiről pedig kiderül a manipulációs szándék az otromba manipuláció, ugyanakkor veszélytelen manipuláció is. Az igazi manipuláció, amikor a manipulációs szándék rejtve marad, ezáltal a tudatváltoztatás a befogadó részéről nem lesz tudatos, vagyis akaratán kívül változik a tudata. Ha nyílt a manipuláció, akkor befogadó képes azt kritizálni, elutasítani, ezáltal csökken a veszélyessége. Egyébként a szocialista, (kommunista) ideológia nem is tagadta a nyílt manipulációt. Mi is volt ennek az ideológiának az elvi lényege. Mindenki a képessége szerint dolgozik, ad, és mindenki szükségletei szerint kap. A lét határozza meg a tudatot. Majd kialakul a szocialista embertípus. Egyébként ezek is szerepeltek, mint jelmondatok. E ideológia lényege az, hogy majd mi szocialista vezetők, többek között nyílt manipulációval megváltoztatjuk az emberek tudatát, ezáltal pedig kialakul az a rendszer, az a helyzet, amit akarunk. Ez az ideológia több szempontból téves. Itt és most azonban nem a szocialista (kommunista) ideológiáról akarok elmélkedni, hanem a tájékoztatásról.
A kérdés az, hogyha sem jelenlegi tájékoztatás nem jó, sem a szocialista tájékoztatás nem volt jó, akkor milyen legyen a jövő demokratikusabb rendszerének tájékoztatása?
Egyfelől ne vitassuk, azt hogy a jövő vezetése komolyan hisz azokban jelmondatokban, propagandában amit hirdet. A történelem során általában a vezetés nem hitt, (sem a szocializmusban, sem jelenlegi rendszerben), vagy csak részben hitt a saját propagandájában. Egyszerűen a saját érdekének leginkább megfelelő tájékoztatás szabta, szabja meg a tájékoztatást, és nem az amiben hitt. Más oldalról nézve: a saját érdekű tájékoztatás szabta, szabja meg a jelmondatokat, célokat, alapelveket, és nem az igazi alapelvek, célok, a jelmondatokat. Ne vitassuk hogy jövő vezetésének az igazi alapelvei, céljai, határozzák meg jelmondatait. Azt se vitassuk, hogy a jövőben is, bár mérsékelve, de szükség lesz jelmondatokra, a leegyszerűsített alapelvek terjesztésére, szükség lesz propagandára.
Szerintem a megoldás az, ha mindenki a vezetés is, és lakosság is tisztában van azzal hogy miről van szó. Ha jelmondatokról van szó, akkor az egyezzen az alapvető elvekkel. Ha nem konzekvens, állandóan változik, akkor valami baj van. A program elfogadtatása pedig egy részleteses terv elfogadtatása, amely ne álljon jelmondatokból, vagy csak akkor álljon azokból, ha az rendszerváltoztató program. Ha nem rendszerváltoztató program, akkor egy-egy ismert alapelv, mint hivatkozási alap szerepelhet benne, de csak mellékesen. Ez a gyakorlat egyben elméletileg is szétválasztja a propagandát, a jelszavakat, az alapelveket és a programot. A jövőben ne legyenek az alapelvek, jelmondatokat állandóan ismételve, főleg magyarázat nélkül ismételve, de rejtve, sunyin, se legyenek hangoztatva.
Sok helyre szóló kiegészítés ismétlés.
Elmélkedés a társadalomtudományos (és természettudományos) igazságokról.
E fejezetrész nélkül a gondolkodástanról, a világnézetről szóló, és a tudományról, oktatásról, tájékoztatásról szóló tanulmányrész sem lenne teljes.
E szerteágazó probléma átgondolása közben megint ráébredtem arra, hogy csakis az alapvetésekből, alapvető kategóriákból érdemes kiindulni, különben a gondolkodó csak tovább keveri a katyvaszt.
Az állításokat, közléseket, itt nem tudatalakítási szempontból vizsgálom, hanem az igazság szempontjából.
De hogy ne a levegőbe beszéljek mindjárt példaképpen leírok hat állítást, amelyekről valahogy el kell dönteni, hogy igazak, vagy hamisak. Pontosabban nem is az a kérdés hogy melyek az igazak, hanem az, hogy kik és milyen folyamat alapján dönthetik el az igazságot. Illetve, az is kérdés, hogy egyáltalán szükség van e társadalmilag elfogadott igazságokra.
Tehát az állítások.
A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer (már ez az elnevezés is hibás) egy nagyon kemény, kegyetlen kommunista diktatúra volt, a jelen rendszer a szinte tökéletes demokrácia, a két rendszer között a demokrácia szempontjából és más szempontból is hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán egyest , legfeljebb kettest érdemelne e jelen rendszer nyolcast, kilencest.
A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer, puha diktatúra volt, a jelen rendszer messze nem tökéletes demokrácia, a két rendszer között mind a demokrácia szempontjából, mind más szempontból nincs hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán hármast (inkább 3,5-öt) érdemelne, a jelen rendszer legfeljebb ötöst érdemelne.
Az iraki háború, az USA és szövetségesei részéről mindet összesítve felszabadító háború.
Az iraki háború az USA és szövetségesei részéről, mindent összesítve, hódító, kizsákmányoló háború.
Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg nincs állati értelemmel bíró élet.
Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg van állati értelemmel bíró élet.
Az nyilvánvaló, hogy a fenti állítások közül csak legfeljebb három igazság lehet, hiszen az állítások jelentősen eltérnek, egymástól, kvázi ellenállítások. A harmadik állítás-pár csak azért került be, hogy a természettudományos példázat se maradjon ki.
Eddig általában elkezdetem vehemensen bizonygatni valamely állítások, (jelen esetben a 2, 4, 6 állítások) igazságát, ill. az ellenállítások (jelen esetben az 1, 3, 5 állítások) igaztalanságát. De ráébredtem, ennek semmi értelme, hiszen a jelen helyzetben nincs szisztéma, amely szerint el lehet dönteni, vajon nekem, vagy az ellennézet képviselőjének van igaza.
Pontosabban, jelenleg egyszerűen nem döntődik el, hogy mely állítások igazak és melyek hamisak, legyen mellettük vagy ellenük bármilyen érvelés.
Többek között a következők miatt fontos, hogy legyenek igazságok melyek a társadalmi igazságok képletes könyvébe képletesen be vannak jegyezve: ha pl. az 1. állítás az igazság (jelenleg szinte minden tökéletes), akkor az, azt jelenti hogy nincs szükség alapvető változásokra. Ha 2. állítás az igazság, akkor szükség van alapvető változásokra. Nem mindegy.
Ha pl. a 4. állítás az igazság, akkor nem kellett volna bevonulni, ill. azonnal ki kell vonulni Irakból. De ez az állítás (az iraki háború, hódító háború) nem csupán igazság, hanem jogi igazság ennek már jogi következményei is lehetnek, hiszen emberéletekről, bűnökről van szó. Ha a 2. állítás az igaz, akkor értelmetlenül haltak meg emberek.
Ha pl. az 5. állítás igaz, akkor az élővilág űrbeli keresésére egy árva kanyit sem érdemes költeni.
Szóval túl azon, hogy igazságok nélkül zavaros értelmetlen káosz a világ, az
igazságoknak gyakorlati jelentősége is van.
Jelenleg a vezetés véleménye a 1. a 3. és talán az 5. állítással azonos, azonban ez a vélemény még nem igazság.
Egy kis kategorizálás.
Vannak a természet Isten törvényszerűségei szerinti valós háttérigazságok.
És vannak a felszínen megjelenő emberi igazságok, és persze vannak az emberi igaztalanságok, hamisságok. Az ember nem képes igazságot csinálni az ember legfeljebb felfedezheti, alkalmazhatja a valós háttérigazságokat. Természetesen arra kell törekedni, hogy az emberi igazságok azonosak, legalábbis hasonlóak legyenek, mint a természeti, Isteni igazságok. Ekkor nevezhetők az emberi igazságok, igazságnak.
Az emberi igazságok felosztása.
Vannak az egyéni és csoport vélemények, mint kétséges igazságok.
Ezeknél kevésbé kétségesek a társadalmi igazságok. (Ez egyébként a közös tudás igazságai.)
Jelenleg olyan zavarosak, csak sejthetők, az un. társadalmi igazságok, hogy azok duplán kétséges emberi társadalmi igazságok. Többek között a társadalmi elfogadottságuk is hiányzik.
Ezért jelenleg csak ilyen „igazságok” vannak: olyan egyéni és csoport vélemények melyek zavaros társadalmi igazságok határán vannak. Röviden: emberi, egyéni, kétséges társadalmi igazságok. Rövidítve: „eekti”
Ilyen „eekti” igazságok a jelenlegi törvények, a jelenlegi statisztikai adatok, iskolai tananyagok, tankönyvek tartalma, és a „hivatalos” nézetek, megállapítások. Ezeket nevezem én másképpen „hivatalos igazságoknak”.
És ez is tovább osztható: nemzeti igazságokra, rendszer, világrész igazságokra, és világ (emberiségi) igazságokra.
A „hivatalos igazságok” fogalmára nézzünk példázatokat, méghozzá a már említett példázatok alapján.
A jelenlegi magyar „hivatalos igazság”, pl. az 1. megállapítás (a brezsnyevi szocializmus kemény kommunista diktatúra volt).
A jelenlegi rendszer (államkapitalista rendszer) világrész „hivatalos igazság”, a 3. megállapítás (az iraki háború végeredményben felszabadító háború).
Attól lesz „hivatalos igazság” a megállapítás, nézet, hogy a hivatalos éppen regnáló vezetésnek nagyjából ez a véleménye, ezt hangoztatja ilyen irányú intézkedéseket, törvényeket hoz. Ezt a nézetet hangoztatják leginkább a politikai médiák, ez hangzik el legtöbbször, ez jut el, a legtöbb emberhez.
A jelenlegi „hivatalos igazság” attól lesz igazság, hogy az áll közelebb a vezetés nézetéhez, ill. a leghangosabb harsogó kórus harsogja. Természetesen ez így nincs rendben. Ez csak zavaros, kétséges társadalmi igazság, ez csak eekti. Ezek csak egyéni és csoport vélemények, nem igazságok.
Lényegében ez mondható el a jelenlegi törvényekről, a jelenlegi statisztikai adatokról, és az iskolák tananyagáról. Már azért is, mert az emberi társadalmi igazságnak van egy kihagyhatatlan feltétele: ezt fogadja el a legtöbb ember.
Ha pl. bizonyítottan az 1. magállapítást többen, fogadnák el, pl. Magyarországon, mint a 2. megállapítást, akkor, az már talán már emberi, nemzeti, társadalmi igazság lenne. Ha világon ezt az 1. megállapítást többen fogadnák el, mint 2. megállapítást akkor az már emberi, társadalmi, világ igazság lenne. A világ igazság felülírná a nemzeti, ill. világrész, rendszer igazságokat.
Csakhogy ehhez kellene egy kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatást követő széles (reprezentatív) közvélemény-kutatás. És a törvények, és az iskolai tananyag vonatkozásban sincs ilyen. A statisztikai adatok is jelenleg esetleges kiválasztásúak, és a tényszerűségük is megkérdőjelezhető.
Hogyan elehetne létrehozni, emberi társadalmi igazságokat. És hogyan lehetne elérni, hogy az emberi igazságok leginkább azonosak legyenek a valós háttérigazságokkal.
A független tudománynak (ehhez azonban szükség lenne független tudományra) valahogy részt kell venni az igazságok felderítésben. Vagy a kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatásban vesz részt, az igazságok bizonyításával, cáfolatával, vagy és önmaga határoz meg igazságokat, természetesen bizonyítottan, és ezek indulnának az „igazságversenyben”.
Arról már volt szó, hogy az a nagyobb igazság, amelyet több, jelentősebb mérés, statisztikai adat, logikai érvelés, bizonyíték támaszt alá. Ehhez pedig átgondolt, meglehetősen hosszú érvelések, viták szükségesek.
A fontos statisztikai adatok kiválasztása, az objektív mérés létrehozása, ugyancsak a független tudomány feladata lenne.
Visszatérve a független társadalomtudománynak valahogy részt kell venni, és kihagyhatatlan a köz véleménye, annak mérése. Pontosabban, hogy társadalmi igazság csak az lehet melyet viszonylag a legtöbb ember fogad el, tart igazságnak. Mindettől még messze vagyunk (nincs független tudomány, nincs objektív mérés, nincs objektív tájékoztatás, nincs átgondolt precíz mindenre kiterjedő vita, nincs közvélemény mérés), de cél mégis az, hogy e felé haladjunk. És persze az emberi (de a valós háttérigazsággal leginkább azonos) társadalmi igazságok alapján kellene a törvényeket, az iskolai tananyagot kialakítani. Ekkor beszélhetnénk társadalmi igazságokról.
De addig, amíg ez nincs, addig kiállhat egy vezetés közeli politikus szakértő, újságíró, stb. és pl., mondhatja: kérem az előző rendszer, kemény kegyetlen kommunista diktatúra volt - ez csak egyéni, csoport vélemény, és nem társadalmi igazság lesz. És megjelenhet ez akár törvényben, iskolai tananyagban, akkor sem lesz társadalmi igazság, legfeljebb zavaros kétséges társadalmi igazság, de leginkább egyéni, csoport vélemény marad. És ugyanez vonatkozik a 3. az 5. és minden megállapításra, nézetre. Addig az én (bárki) megállapításaim pl. a 2. és 4. megállapításom csak egyéni, csoport vélemény lesz, bármilyen sok jelentős bizonyítékkal állok elő, amíg nincsenek társadalmi igazságok. Addig zavaros, rendezetlen, igaztalan és igazságtalan és rosszul működő világban fogunk élni.
A vezetési (irányítási, tájékoztatási) stílusok – és a manipulációtudomány. Elméleti rendszertényező.
A vezetési (irányítási, tájékoztatási) stílusok – és a manipulációtudomány. Elméleti rendszertényező.
A vezetés stílusát nevezhetjük a vezetés erkölcsi felfogásának, sőt szélesebb értelemben a rendszer erkölcsi felfogásának.
Minden vezetés szükségszerűen arra törekszik, hogy az általa vezetettek engedelmesek, irányíthatók szófogadók legyenek, ne lázadjanak, ellenkezzenek. Ennek egyik módja, ha a vezetettek elégedettek, ezt azonban a vezetés több okból nem képes biztosítani. Az okok között meg kell említeni a természetes fejlődés lassúságát, a hatalmi, vagyoni jellegű vezetés szükségszerű negatívúmat, a demokrácia alacsony szintjét. Ha a hatalmi vagyoni jellegű vezetésnek választani kell a vezetettek és a saját érdeke közt, akkor általában saját érdekét választja és az engedelmességet, esetleg a látszólagos elégedettséget más módszerekkel próbálja meg elérni.
A vezetők (lehet az egy család, egy közösség egy állam, stb.) a vezetetteket irányítani akarják. Azt szeretnék, ha véleményüket, intézkedéseiket, törvényeiket a vezetettek különösebb ellenkezés nélkül elfogadnák. E szándék elérésének azonban különböző eszközei, módszerei vannak, melyeket én vezetési stílusnak nevezek.
Az erőszakos (parancsuralmi) módszer: viszonylag hamar, a vezető a nyílt erőszak módszerét (testi, fenyítés, elzárás, különböző szankciók) módszerét választja. Ez a módszer lényegében az engedelmességet a félelem által kívánja elérni. Kihasználja azt a fizikai erőfölényt mellyel, rendelkezik.
A többi módszer hátterében is megtaláljuk ezt a fizikai erőfölényt, különbözik azonban ennek az alkalmazása. Egyrészt különbözhet a szankció súlyossága, másrészt az erőszak bevetésének gyorsasága. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a vezető hány egyéb kört fut le, hány egyéb módszert próbál ki mielőtt az erőszakot bevetné. Az állam esetében az erőszakot az biztosítja, hogy a vezetés irányítása alatt vannak az erőszakszervezetek (rendőrség, katonaság, stb.).
Az indirekt kényszer: az indirekt kényszer jó példája pl. a kirekesztés. Egy lehetséges másik indirekt kényszer, ha olyan feltételt határoz meg a vezető, amit szinte lehetetlen teljesíteni. Az indirekt kényszer részben szintén a félelmet használja, részben viszont manipulációs szándékból ered.
A következő legnagyobb kategória. A manipulációs (trükkös) módszerek.
Rengeteg példát említhetnék, valóban a bőség zavarával küszködöm. Erről fog szólni a e rendszertényező másik része a manipulációtudomány.
Végül az őszinte meggyőzés módszere: mikor a vezető az általa igaznak vélt megoldást addig magyarázza, míg azt a vezetett el nem fogadja. Azért őszinte a meggyőzés, mert ilyenkor a vezető kimondottan kerüli a trükkös manipulatív kerülő utakat. Az őszinte meggyőzés és az objektív tájékoztatás összefügg.
Egyszerű atyai példák a különböző módszerekre. Megint egyest hoztál, na told csak le a nadrágod.
Hülye vagy fiam szétverlek. (Ez közvetlen fenyegetés.)
Ha rosszul tanulsz fiam nem, mehetsz nyaralni.
Minden jó jegynél kapsz egy ezrest fiam. Ha jól tanulsz fiam, akkor elintézem, hogy filmrendező lehessél. (ez felelőtlen ígéret – az egyik manipulációs módszer). Te vagy a legokosabb, legszebb fiam (hízelkedés). Ha rosszul tanulsz, akkor a pokolra kerülsz.
Ha rosszul tanulsz fiam, az rengeteg hátrányt okoz neked – és itt egy nagyon hosszú türelmes magyarázat következik. (A szülő maga sem hiszi el amit mond.)
Nincs olyan vezető (vezetés) aki mindig kizárólag egyik vagy másik módszert alkalmazná. A stílus tulajdonképpen attól függ, hogy a milyen gyakran alkalmazza, ill. mennyre részesíti előnyben (preferálja) az egyik vagy másik módszert. Tulajdonképpen mindig a négy módszer keverékéből jön ki a vezetési stílus. Ha egy-egy módszernek öt erősségi fokozata van, akkor több száz vezetési stílus jöhet ki a különböző variációkból. Az egyszerűség kedvéért határozzunk meg három alapvető stílust. Egyébként a manipulációs módszer és az indirekt kényszer jelentősen átfedi egymást. Ezért az egyszerűség miatt az indirekt kényszer egyik felét soroljuk be az erőszakos módszerek közé, a másik felét soroljuk be a manipulációs módszerek közé. Ha a vezetés hosszasan, és többször érvel,(a manipulációs módszert kerüli) és csak végső esetben nyúl az indirekt, vagy direkt kényszer módszeréhez, akkor azt nevezhetjük az őszinte meggyőzés stílusának. Ha a vezetés rögtön, vagy majdnem rögtön ( az őszinte meggyőzést, ill. az erőszakot alig próbálja ki) manipulációs módszerrel kezd el operálni, akkor azt nevezhetjük manipulációs stílusnak. Ha pedig az erőszakot, a kényszert, az indirekt kényszert preferálja ( őszinte meggyőzéssel, vagy trükkel alig próbálkozik), akkor az erőszakos vezetési stílus.
Egyébként a három stílus részben kizárja egymást, úgyhogy ez a három alapvető stílus előbb-utóbb kikristályosodik.
A példázatot, folytassuk a következővel A katonai parancsnok csak parancsol, ez mondhatjuk erőszakos stílus. A katonai parancsnok minden reggel egyórás eligazítást tart amely egybe lelkesítő beszéd. Miért szükséges miért jó stb. viszont nincs cselekvési szabadság. Ez a második stílus csak akkor lenne meggyőzés stílusa, ha lenne mögötte cselekvési szabadság. A tényleges cselekvési szabadság ez, ami a mélyben van, ami a lényeg. Viszont az sem lényegtelen hogy mi van felszínen, hogy zajlik a kommunikáció. Jobb közérzet alakul ki, ha egy társalgás kölcsönös megbeszélés látszata alakul ki annak ellenére, hogy a mélyben a cselekvési szabadság nem változik.
A manipuláció egyféle meghatározása.
A manipuláció szót én elsősorban a társadalommal, a közélettel, közügyekkel kapcsolatban használom. Persze a magánéletben is van manipuláció, ott sem jó, ha van, de talán nem olyan káros, veszélyes, mint a közéletben. A manipuláció szerintem szűkebb értelemben egy tudatosan, vagy részben tudatosan elferdített közlés. Egyfajta finomabb, trükkösebb, nem egészen durva, nyilvánvaló hazugság, ill. csalás. Tágabb értelemben egy tudatosan, részben tudatosan vagy tudat alatt, egy nem egyenes nyílt szándékú (ravaszságra, trükközésre, stb.) alapított vezetési stílus taktika. Még tágabb értelemben a trükközés, a spekuláció, a ravaszság elfogadása és cselekvése. Minden olyan módszer, stílus, aminek a célja, nem az őszinte meggyőzés, hanem a rossz irány elfogadásában történő meggyőzés. A manipuláció: trükkös meggyőzés. Továbbá manipuláció az, amely nem nyilvánvaló erőszakkal, de sokféle módszerrel, magakadályozza a jogos elfogadható kritikát, ill. a jogos, elfogadható ellenkezést.
Tulajdonképpen manipuláció is meggyőzés, ezért nehezen válaszható el az őszinte meggyőzéstől. Két jellemzője van ami miatt mégis elválasztható.
Az őszinte meggyőzés az, a jó irányban (pl. demokrácia, népérdek, igazságosság, stb.) való meggyőzés, a manipuláció az, a rossz irányban (előbbiektől eltérő irányok) való meggyőzés. A manipuláció tehát a közlés formájától függetlenül elsősorban a közlés tartalmától függ. Ezzel nem tudjuk a manipulációt elválasztani az őszinte meggyőzéstől, csak ha tisztában vagyunk az igazsággal. Azzal, viszont kérdéses, hogy tisztában vagyunk. Egy félreértésekben szenvedő ember számára, az őszinte meggyőzés, manipulációnak hat.
A tartalmon kívül tehát keresni kell, más fogódzkodókat is. Az mondható, hogy gyanúsan manipuláció minden olyan közlés, meggyőzés, amely a tárgyilagos egyszerű közlésen, az objektív tájékoztatáson túlmegy. Tehát a közlés mellett van valami, más is. Pl. valami ajándék, meghívás, stb. A köznapi életben ez talán rendben van, bár sok estben ott is vitatható. A politikai életben ez már lefizetés, korrupció. A tömegeket is le lehet fizetni.
Manipulációra gyanakodhatunk, ha közlés, tájékoztatás nem objektív. Az objektív tájékoztatás elmeiről már szó volt. Egyenlően, többoldalú. Minden jelentős tényező, minden jelentős összefüggő vélemény megjelenik.
Az egyszerű közlésen való túlmenés pl.: a zászlós felvonulás, miközben a hangszórókból jelszavak harsognak. Vagy, ugyanazok a mondatok akár plakátokon, akár máshol szinte özönszerűen áradnak. Ebben az esetben már eleve ki van zárva az egyenlő megjelenés. Az is egyfajta ismérv, ha a közlések, abszolút magabiztosak. Kevésbé valószínű, hogy manipulálni akaró, azt érzékelteti, hogy nem teljesen biztos a közlése igazságában. Aki saját igazsága mellett felsorol más lehetséges igazságokat, valószínűleg az sem akar manipulálni.
Továbbá, vannak a manipulációnak jól bevált módszerei, amikor gyanakodhatunk. Pl. az ellenségkép. A közlés arra koncentrál, hogy valakit, valamit lejárasson. Az objektív közlőnek inkább a megoldás, és jövő áll a közlésnek a középpontjában.
Pl. a választási ígéretek. Ilyenkor a helyzetből lehet következtetni manipulációra.
Mindezek azonban csak az erős gyanúját vetik fel a manipulációnak. Valójában a manipulációt elsősorban a tartalom dönti el. Mindez a manipulált szempontjából vizsgálta a manipulációt. A másik oldal, a manipuláció, manipuláló szempontjából nézve. Neki is tisztába kell lenni, hogy más dolog a trükkös meggyőzés, még ha azt jó szándékból is teszi, mint az öszinte meggyőzés. Azért más, mert akkor az ő véleménye a kelleténél erősebben hat, tehát az objektív tájékoztatás sérül. Szerencsére a hallgatókban, a közlés felvevőiben (nem mindenkiben, de sokakban) van egy olyan érzék, amely kiböki manipulációs szándékot. Megérzik az őszinteség hiányát. Itt már visszatértem a lehetséges manipuláltakra. Szerintem nekik az a feladatuk, hogy erre belső érzékelésre odafigyeljenek, vagyis ők is tudják, hogy a közéleti manipuláció, még ha az jó irányú is, mindenképpen káros. Mindenképpen károsabb, mint a jó irányú öszinte meggyőzés. Ráadásul manipuláció gyakrabban rossz irányú, gyakrabban, rossz tartalmú, mint az őszinte meggyőzés. Tehát manipuláló indexébe mindenképpen oda kell tenni a rosszpontot és a kérdőjelet.
Visszatérve tartalomra. A félrevezetés, a hazugság általában előbb-utóbb kiderül. Gyakran azonban csak utóbb, amikor már megtörtént a károkozás. Ezért is fontos manipulációt csökkenteni.
Mindezzel együtt a manipuláció, egy nagyon amorf tevékenység, de fontos tevékenység, ezért foglakozni kell vele. Azt gondolom, hogy elsősorban azzal lehet csökkenteni manipulációt, ha az emberek ráébrednek arra, hogy ez egy igen rossz, káros jelenség, tevékenység.
A manipuláció a félrevezetés, és egyéb trükkök által, megakadályozza jogos, elfogadható kritikát, ellenkezést, javító szándékot. Pl. magát kritizálót az ellenkezőt, teszi olyanná, hogy nem képes kritizálni, ellenkezni. Vagy a kritizáló, ellenkező magában képes a kritikáját megfogalmazni de nem meri megtenni. Vagy nincs arra lehetősége, hogy megtegye. Vagy meg is teheti, de annak nincs semmi hatása.
Az elfogadható kritika, ellenállás a társadalom a többség számára nem ártalmas, sőt hasznos. Továbbá nem erőszakos, nem lépi át a büntetőjog határát.
Az őszinteségbe beletartozik, hogy a vezetett átlássa tényleges helyzetét.
A cél viszont az, hogy az emberek jól érezzék magukat. Kétségkívül a manipulációnak lehet egy olyan rövid idejű hatása, hogy a manipulált, mint meggyőzött, megnyugodott ember, jobban érzi magát. (A manipuláció egyik célja és eredménye: beletörődünk, a rosszba, elfogadjuk a rosszat. A rosszat elfogadó ember adott esetben boldogabb, mint jóban élő, de azzal elégedetlen ember.) E felvetésekre én a következőket válaszolom. Mindezt őszinte meggyőzéssel is meg lehet oldani, vagyis azt, hogy valaki reálisan lássa helyzetét. Ha a rossz helyzet eltussolódik, akkor a helyzet csak romlik, és nyilván van egy olyan határ, amikor manipuláció már nem tudja kompenzálni valóságos szenvedéseket. Ha nem lenne ilyen határ, akkor is vannak szenvedések. Nincs jó manipuláció.
A manipulációközlés, verbális ténykedés, bár lehetnek kiegészítő tárgyi eszközei, ill. tárgyi bizonyítékai is.
Vegyünk elő egy már említett példát, az énekes-versenyt. Képzeljük el, hogy az énekeseknek az éneklésen kívül még egy szerencsekereket is meg kellene forgatni, továbbá egymásra kellene szavazniuk, és mindez beleszámítana a verseny végső sorrendjébe. Ekkor a szervezők már a hasznos alkotó teljesítmény értékelését felhígítanák trükkös spekulációs tényezőkkel. Nemcsak az énektudás számítana, hanem a taktikázás, a ravaszság, szerencse és egyéb képességek. A példát kivetítve a rendszer egészére, olyan vezetésről van szó melynek az irányítási stílusához, hozzátartozik a trükközés, spekuláció preferálása. A szabályrendszerek mondjuk nem futóversenyszerűek, hanem kártyajáték rendszerűek. A manipuláció azonban (az én értelmezésemben) elsősorban a közlésről, elfogadtatásról szól.
A manipuláció és a félretájékoztatás, (félrevezetés).
A manipuláció (szűken értelmezett) a vezetés véleményének, cselekvésének (intézkedésének, törvénykezésének) az elfogadtatása, megmagyarázása. Nemcsak az intézkedést, cselekvést kell elfogadtatni, hanem az azzal járó károkozást, bizonyos embereknek való ártást is. A vélemény elfogadtatásának a célja a cselekvés (intézkedés, másnak ártás, stb.) elfogadtatása, tehát a kettő összefügg.
Gyakran hallani a következő mondatokat: Ez az ember, (politikus, csoport, pártvezetés, stb.) vagy gazember, vagy ostoba, vagy mindkettő. Ez a cselekvés, intézkedés, eljárás vagy gazemberségből született, vagy ostobaságból, vagy mindkettőből. Valóban általában szinte képtelenség megállapítani, vajon miről van szó. Ugyanakkor van-e ennek jelentősége? A károkozás, az károkozás bármiből is ered. Ez a gondolat részben igaz részben, viszont téves, érdemes bővebben elmerülni ebben a problémában.
Mégis mi a különbség a tévedésből eredő félretájékoztatás és a szándékos manipuláció között? Egyébként a hiba, az szándékos önérdekű, rosszindulatú hibázást jelent, a tévedés nem szándékos, jóindulatú, tévedést jelent.
Bármely hiba, tévedés közlése már félretájékoztatás. A hibát, tévedést is lehet őszintén kommunikálni. Az igazságot is lehet elferdítve kommunikálni, ez is manipuláció. A manipulációhoz nem szükséges hiba, tévedés, akár valós, jó szándékú, jó célú mondanivalót vagy cselekvést is lehet manipulációs módszerekkel közölni. Ilyenkor a manipuláló célja, hogy a jó cél még jobbnak látsszon, de lehet célja az általános zavarosság fenntartása is. Az általános zavarosság azért jó a vezetésnek, mert akkor az esetleges rossz célokat sem ismerik fel. A hibát, tévedést ugyanakkor lehet nem őszintén elferdítve kommunikálni, ez is manipuláció. A szűken értelmezett manipuláció tehát egy olyan közlési stílus mely kerülő úton, hatásvadász módón, különböző manipulációs eszközökkel közli a véleményt függetlenül attól, hogy az igaz vagy hamis. A célja pedig a vezettek engedelmessége ill. látszatelégedettsége. Valójában a manipuláció abból ered, hogy a közlő ezt egyszerűbbnek hatékonyabbnak ítéli meg mint az egyenes, nyílt közlést. A manipulációs stílus elsősorban közlési stílus.
Ettől az alapvető különbségtől eltekintve a manipuláció és a félretájékoztatás (félrevezetés) sok mindenben azonos egymással. A manipulációt gyakorlatilag szinte lehetetlen megkülönböztetni a szándékos hibától és igen nehéz megkülönböztetni a tévedéstől. A manipuláció gyakran nem tudatos, vagy alig tudatos. Elméletileg (később gyakorlatilag is) mégis szükséges a megkülönböztetés, amit a következő rész bizonyít.
A hibából, tévedésből eredő félretájékoztatás (valótlanság) tényezői: valótlanságot állít, egyoldalúan és aránytalanul állítja be a tényezőket, részben hiányos elhallgató, letagadó, másrészt túldimenzionált. Továbbá a félrevezetés (valótlanság) zavaros, ellentmondásos. A valótlanság gyakran logikusnak tűnő magyarázat köntösébe jelenik meg. Érdekes módón részben ugyanezek az alapeszközei a manipulációnak is. A manipulációnak azonban vannak más eszközei is.
Miért függ össze a hamis tartalom és a manipulációs forma, módszer?
Nem ellentmondás, ha az elfogadást a valótlanság (manipulációs módszerekkel) tényezőivel próbálják meg elérni? A következők miatt nem. Egyrészt csak ez van, hiszen az objektív tájékoztatás az igazmondás tényezője nem alkalmas sem a valótlanságra, sem a manipulációra. Másrészt az emberek jelentős része (manipulálók, manipuláltak) általában rövid távon nem ismeri fel, sem a valótlanságot, sem a manipulációt. Harmadrészt, az igazi valótlanság sokkal nyilvánvalóbb, elfogadhatatlanabb lenne, mint a manipulált valótlanság. Vagyis ugyanazon tényezőkkel, csak az elfogadásra (manipulációra) koncentrálva jobb hatást lehet elérni
A manipuláció további károkozása.
Ha minimális a manipuláció, akkor a tévedés általában, szinte automatikusan hosszú távon fokozatosan, folyamatosan csökken. Ráébrednek egy nagyobb hibára, tévedésre azt részben korrigálják, majd ráébrednek a már kisebb hibára, tévedésre, majd azt részben korrigálják. Persze emellett keletkeznek mindig újabb hibák, tévedések, de azokat is korrigálják, lényegében van egy nagyon lassú fejlődés.
Ha folyamatos és elfogadott a manipuláció, akkor ez pozitív folyamat nem alakul ki. A manipuláció egy direkt tévedés. Másfelől, viszont a tévedést, hibát nem lehet, rövid távon jelentősen csökkenteni, a manipulációt viszont elvileg lehetséges. A manipuláció következtében nehezebb felismerni a tévedést, hibát. Mindebből az következik, hogy a manipuláció megkülönböztetése és elvetése a fejlődés szempontjából jó stratégia.
Az idevágó világnézeti alapfelfogás: manipuláció (trükközés, ravaszság, ügyeskedés, stb.) az érvényesülés szempontjából egyenrangú a hasznos munkával – vagy másodrangú – vagy tizedrangú (nem tényező) – vagy káros.
Tulajdonképpen három emberi réteget különböztethetünk meg ebből a szempontból. A direkt, önérdekű, rosszindulatú hibázók (ők vannak a legkevesebben) nyilván nem nagyon változnának meg például a közerkölcs pozitív változása következtében.
Ennél nagyobb réteg a jóindulatú, nem szándékosan tévedők köre. Egyébként őket is több csoportra lehet osztani: felületes pillanatnyi tévedők, akinek a tévedése meggyőződéssé vált, aki magukat vezeték félre, ill., manipulálták, akiket mások vezettek félre ill. manipuláltak. Erre a rétegre a megváltozott közerkölcs már nagyobb hatással lenne. Elsősorban manipulációs szándékuk lehetne csökkenteni és nem tévedéseiket.
És végül van, a félrevezettek, ill. manipuláltak tábora. Itt jegyzem meg, hogy a legtöbb ember egyszerre félrevezető, manipuláló és félrevezetett, manipulált is. Természetesen azért ennek aránya ill. a erőssége társadalmi rétegenként ( elit vezetés, középvezetés, népréteg) változik. A fő kérdés ebben a tekintetben, hogy kialakul egy manipulálható embertípus vagy éppen ellenkezőleg a manipulálhatatlanok száma növekszik.
A manipuláció miért csökkenhető elméletileg viszonylag gyorsabban?
A hibát, de főleg a tévedést nem lehet gyorsan csökkenteni, mert összefügg a fokozatos értelmesedéssel. A manipulációt, (direkt tévedést) viszont gyorsan lehetne csökkenteni. Mi lenne például, ha már gyerekkortól a nyíltságra, őszinteségre, egyenességre, becsületességre nevelnék az embereket? Mi lenne ha ezek a tulajdonságok, ill. az ilyen emberek megbecsültek lennének? Mert jelenleg nem ez a helyzet, sőt a tendencia, ellenkező irányba halad. Feltehetően, ha tévedés nem is, de a manipulációs szándék csökkenne.
Továbbá a manipuláció tényezőit (okait) könnyebb csökkenteni.
A következő tényezők, által növekedhet a manipulálhatóság: A manipulálás igénye nő. Erősödik a hatalmi vagyoni típusú vezetés melynek a stílusa vagy erőszakos, vagy manipulációs. A rendszert nagyjából jó felfogás erősödik. Ennek eleve rengeteg oka lehet. Az önálló akaratszabadság, a tudatosság csökken vagy stagnál. A társadalomtudományi ismeretek stagnálnak. Nem ismerik fel a manipulációt, nem ismerik a manipuláció tudományt. Az említett negatív erkölcsi folyamat (az őszinteség, egyenesség, becsületesség, stb.) értékét veszti. Különböző technikai eszközök melyek segítik a manipulációt. Itt jegyzem meg ezek a tömegkommunikációs, informatikai eszközök kétoldalú eszközök. Kérdés: jóra (az objektív tájékoztatásra) vagy rosszra (manipulációra) használják őket? A manipulációs stílus másik meghatározása.
Ha a vezető a következők alapján dönt akkor az manipulációs stílus. Legfontosabb, hogy általam megalkotott elmélet, intézkedés hatására a nép engedelmessége, irányíthatósága ne romoljon, inkább javuljon. Másodlagos hogy a nép elégedettsége javuljon. Harmadlagos hogy a nép tényleges hosszú távú boldogsága javuljon. Amennyiben fordított a sorrend, akkor az nem manipulációs stílus. A vezetésnek tehát „csak” annyi lenne a dolga, hogy a második sorrendet válassza, ahol az utolsó szempont a nép engedelmessége, irányíthatósága.
A manipulációs stílusú vezetés erősíti a manipulációt, a manipulálhatóságot, tehát a fenti tényezőket (pl. a technika felhasználását) is ebbe az irányba tereli.
A fenti tényezőket nem lehetetlen csökkenteni, tehát a manipulációs szándék viszonylag gyorsan csökkenthető. Ha manipuláció csökkenne, akkor beindulhatna a hibák, tévedések lassú, automatikus csökkenése.
Ha magas a manipuláció, akkor nem csökken a hiba, a tévedés sem, mert nem ismerik fel a hibát, tévedést. Felismerik, hogy valami baj van, de akkor jönnek a magyarázatok: tulajdonképpen ez jó, nem is olyan rossz. Ennek így kellett lenni. Nem lehetett elkerülni a romlást. Mások, ezek meg azok a hibásak. A vezetés nagyszerűen intézkedett, Majd a jövőben, ha jól viselkedtek, és még lehetne sorolni. Tulajdonképpen rengeteg magyarázó trükk van. Tehát a vezetettek észlelnek valami hibát erre, jön valami magyarázat. Egy idő után rájönnek a vezetettek, hogy nem jó a magyarázat, akkor jön egy újabb magyarázat, és így tovább. Tehát a manipuláció által a hiba, tévedés felismerése válik lehetetlenné, ezért a manipuláció azt jelenti, hogy több hiba, tévedés közt kell élnünk.
Maga a manipuláció csak egy eszköz, de olyan rossz eszköz hogy az már hiba, tévedés.
Összefoglalva: A manipulációt azért szükséges megkülönböztetni a hibától, tévedéstől (félretájékoztatástól), mert a manipulációt (köntörfalazás, átverés, sunnyogás, mellébeszélés, stb.) kialakítása direkt tehát a megszüntetése is direkt.
A manipuláció megkülönböztetéséhez, elvetéséhez jóval magasabbra kell tenni az elfogadható manipuláció határát, vagyis sokkal, átgondoltabban, ritkábban mondhatjuk ezeket: igen ez ügyes, ez taktikus, ez diplomatikus, ez ötletes, stb.
Vezetési stílusok és hatékonyság.
A vezetési stílusok közül rövid távon kétségtelen az őszinte meggyőzés a leglassúbb, a legkörülményesebb. Sok-sok érv, ellenérv, hosszú viták zajlanak le mire kialakul a végeredmény. Az eredmény viszont stabil. Az erőszakos (parancsuralmi) stílus rövid távon sokkal hatékonyabb, a vezető kiadja a parancsot a vezetett pedig végrehajtja azt. Bizonyos helyzetekben sürgős helyzetekben ( pl. tűzoltás) kétségtelenül ez a stílus a célszerű. A társadalmi rendszer azonban nemcsak sürgős esetek halmaza. Pontosabban: minél tervezettebb, minél előrelátóbb, minél fejlődéskoncentráltabb a rendszer annál kevesebb sürgős helyzet van. Pl. minél inkább megelőzik a tűz kialakulását ( házak tűzbiztos tervezésével, tűzoltó eszközökkel, szabályokkal stb.) annál kevesebb tűz lesz. Ehhez viszont nyugodt tervező munka szükséges, és folyamatos fejlődés, melyekbe belefér, sőt hosszú távon a leghatékonyabb az őszinte meggyőzés és annak következtébe kialakuló közös megegyezés. Kétségtelen a lelassított fejlődés, a tervezetlenség, hektikus állandóan változó, kiszámíthatatlan működést, ill. állandó válsághelyzeteket eredményez, amely viszont szinte szükségszerűvé teszi az erőszakos stílust. A történelmi fejlődés ezt az utat járja, ideje ezen változtatni. A demokrácia csak folyamatos fejlődés mellett működőképes, de a demokrácia teszi lehetővé a folyamatos fejlődést. A jövőben is szükség lesz bizonyos területeken a parancsuralmi rendszerre de ezeknek a területeknek a száma jóval kevesebb lesz.
Ugyanakkor meg kell jegyezni a demokrácia nem azonos az őszinte meggyőzés stílusával, mint ahogy egyes demokrácia felfogások ezt hirdetik. Őszinte meggyőzés és annak eredménye a közös megegyezés, lehetséges csak a vezetőrétegen belül is, viszont a demokrácia a néprétegről szól. A demokráciának vannak még lényeges tényezői, mint pl. az igazságos és arányos hierarchia. Az őszinte meggyőzés (objektív tájékoztatás) stílusa egy (a sok közül egy) lényeges tényezője a demokráciának.
Másfelől megközelítve a hatékonyságot: mit ér a hatékonyság, ha az egy őrült vezető ártalmas céljait szolgálja? Mit ér a hatékonyság ha az helytelen irányú, helytelen működést szolgál?
A manipuláció rövid távon, szintén igen hatékony kényelmes, gyors módszer, főleg a manipuláló számára, de gyakran a manipulált számára is.
Nézzünk megint egyszerű példákat. Az egyik eladó dicséri az árúját, a kiemeli annak jó tulajdonságait. A hasonló máshol kapható árukat elfelejti említeni vagy egyenesen lebecsmérli, azoknak csak a rossz tulajdonságait emeli ki. Ez az eladó manipulációs stílusban dolgozik. A másik eladó beszél a saját árújának gyengeségeiről, hibáiról és más hasonló áruk pozitívumairól. Objektívan tájékoztatja a vevőt, a döntést a vevőre bízza. A vevők jelentős része nem őrül annak, hogy neki kell dönteni, inkább boldogan, elégedetten hazavinné az agyon dicsért árút. A manipulációt az emberek jelentős része igényli, lásd például a divat terjedését, vagy a reklámozás hatékonyságát.
Akkor hát miért nem jó a manipuláció? Az általános és hosszú távú hatása miatt. Arról már beszéltem, hogy a manipuláció következtében a hibák tévedések nem derülnek ki, vagy túl későn derülnek ki. Persze itt komolyabb dolgokról is szó van is van mint egy-egy árú rosszasága.
Pl. miért alakulhatott ki a fasizmus, miért alakulhatott ki a második világháború?
Mekkora szerepe volt ebben a tudatos manipulációnak a német és más népek megvezetésének? A válasz csak ez lehet: jelentős. A következő kérdés: vajon az erőszakos stílusú vezetés vagy a manipulációs stílusú vezetés képes egy hódító háborúba belerángatni a népét? Ha minden tényezőt összevetünk, kijelenthetjük, hogy bizony nincs nagy különbség. Mindkét stílusú vezetés más módszerekkel, de közel azonos mértékben képes hódító háborúba vezetni a népét, vagyis a lehető legnagyobb hibát úgy elkövetni, hogy az túl későn derüljön ki. A hódító háború nemcsak a megtámadott népnek ártalmas, de a támadó népnek is. Számos hódító nép tűnt el a történelem süllyesztőjében, míg a békés népek fennmaradtak. A lényeg, az hogy a folyamatos manipuláció következtében nem lehet észrevenni a kisebb problémákat, de a nagyobb bajok közeledtét sem.
Nyilván a súlyos problémákat, válságokat a kialakulásuk után már nem lehet titkolni, de akkor már azok kialakultak.
A másik általános hosszú távú hatása a manipulációnak, hogy a manipuláció, a csalás szinte népszokás lesz és kialakul a bizalmatlanság légköre. Ennek számos negatív következménye van. Nő a bűnözés főleg a csalás, korrupció típusú bűnözés. A bizalmatlanság légkörében sokkal nehezebb normális gazdasági tevékenységet folytatni. Félnek az eladók, a vevők, a hitelezők a kölcsönkérők, a munkaadók, a munkavállalók, mindenki fél az átveréstől, a gazdaság lelassul. Talán ennél is kellemetlenebb a lélektani hatása. Meggyőződésem hogy az emberek jelentős része utál a bizalmatlanság légkörébe élni. A jelenlegi rendszerben melyben az ember állandóan kénytelen azt figyelni, ki hol ver át, én nem szeretek élni és szerintem még sokan így vannak ezzel.
A harmadik hatás az erkölcsi hatás: a manipulációs becsapás éppen olyan rosszindulatnak számít, mint az erőszak, vagy egyéb másnak ártások.
A negyedik általános hosszú távú hatása az a hangyarendszerű, társadalom, mikor az önálló akaratszabadság nélküli, az egyénből hangya, csavar sejt lesz. Félő, hogy kialakul a manipulálható nép, egy olyan jelentős népréteg mely számára a manipuláció természetes jelenség, az élet velejárója. Megjegyzem az erőszakos stílus, viszont a katonatársadalom kialakulását okozza, ami lényegében hasonlít a hangya társadalomhoz.
Ötödik hatás. A hasznos alkotó munka szerinti érvényesülés, és a manipuláció, (spekuláció, ravaszság, ügyeskedés, stb.) szerint érvényesülés nem azonos. (Itt előjön az alapfelfogások különbsége.) Ha elfogadjuk a manipulációt, akkor ezzel lehetetlenné válik a hasznos alkotó tevékenység alapján való megkülönböztetés.
Látszólag az emberiség fejlődése az erő, (az erőszak) felől az értelem irányába halad. Kérdés viszont mi az értelem? A manipulációt (ravaszságot, trükközést, stb.) azonosítjuk az értelemmel akkor az emberiség fejlődése nemcsak az értelem irányába, hanem főleg a manipuláció irányába halad. Eddig azonosítottuk, ideje most már megkülönböztetni, ugyanis egyre nagyobb a kockázat és ráadásul egyre erősödik a manipuláció. A kockázatot a válságok ill. a válságlánc (lavinaelv, dominóelv) jelenti.
A hatodik negatív hatás, amiről már szó volt, hogy a nem indul be, ill. lelassul a hibák, tévedések automatikus csökkenése.
A hetedik negatív hatás hogy nő a diktatúra kialakulásának veszélye.
A vezetési stílusok és a diktatúra.
Kérdés: mi is az diktatúra? Diktatúra a mikor a teljhatalommal rendelkező vezetés azt tesz, amit akar, minden parancsát végrehajtják, miközben a népréteg (saját nép, ill. idegen alárendelt irányított népek) elnyomottnak érzi magát és életszínvonala az adott lehetőségeknél jóval alacsonyabb. Mindez egy igen nagymértékű hatalmi vagyoni hierarchiát jelent. Ezek szerint diktatúra csakúgy, mint a demokrácia több összetevőből áll. A diktatúrát elmaradott, a demokráciát fejlett társadalomnak nevezhetjük.
Képzeljünk el egy olyan társadalmat, melyben igen sok ember börtönben sínylődik, a kivégzések szinte mindennaposak, de mindennaposak a lázadások, a tüntetések, a partizánakciók (terrorizmus, gerilla akciók, stb.) is. Ez tipikus példája az erőszakos stílusú irányításnak. Majd képzeljünk el egy olyan társadalmat, ahol a vezetés, különböző manipulációs, trükkös módszerekkel eléri, hogy a nép ne lázadjon, ne tüntessen, ne rendetlenkedjen, bár a népréteg életszínvonala itt is alacsonyabb a lehetségesnél. Ebben a második esetben mely tipikus példája a manipulációs stílusú irányításnak megvalósulnak-e a diktatúra feltételei? A vezetés még inkább azt tehet, amit akar, hiszen az első esetben a lázadások, partizánakciók mégiscsak valamennyire korlátozzák a ténykedését. Az első variációban kénytelen védekezni az ellenálláshoz, alkalmazkodni arra reagálni, adott esetben védekezni. A népréteg tudatát, akaratát valójában nem sikerül megtörnie, így a változás lehetősége fennmarad. A második variációban igaz, hogy a népréteg valamivel jobban él, de nem annyival, mint ahogy azt elhitetik vele. Az biztos, hogy nagyobb a népréteg elégedettsége. Viszont a vezetés még inkább azt tesz, amit akar és nincs meg a változás lehetősége. A pozitívumok és a negatívumok nagyjából kompenzálják egymást.
Az eddig elmondottakból az alábbi lényeges következtetések vonhatók le.
A vezetés tájékoztatási irányítási stílusa igen fontos tényezője a társadalmi-gazdasági rendszerek fejlődésének. Ez egy olyan rendszertényező, láncszem melynek változtatása nélkül nem lehet fejlődés.
Az erőszakos és manipulációs stílus, bár módszereiben különbözik, de lényegében egyirányúak, mindkettő az elmaradott, diktatórikus rendszer irányában, a demokrácia a fejlett rendszer ellenében hat. A manipuláció (trükközés, ravaszság, stb.) tehát nem egy középérték a skálán, nem egy fejlődési állomás, hanem egy rossz irány. Rossz irány pszichológiai és erkölcsi vonatkozásban is. Mivel három alapvető tájékoztatási, irányítási stílus van, szükségszerűen az őszinte meggyőzés ( objektív tájékoztatás), az amelyik a demokratizálódás irányába hat. Igaz hogy az őszinte meggyőzés esetenként igen macerás, lassú, sok türelmet igényel, de általában és hosszú távon ez a legjobb, legdemokratikusabb tájékoztatási irányítási stílus.
A manipulációs irányítási stílus részei: a manipulációs tájékoztatási stílus. A trükkös spekulatív szabályrendszerek, törvények preferálása. Az elméletek, intézkedések, törvények, elsődleges szempontja: lehetőleg erőszakmentesen a népréteg engedelmessége, irányíthatósága.
A történelmi fejlődés az erőszakos stílus irányába indult el (rabszolgatartó rendszer, feudalizmus) de abból nem az őszinte fejlődés stílusa felé, hanem a manipulációs stílus (klasszikuskapitalizmus, államkapitalizmus) felé haladt és még mindig afelé halad.
Több író megpróbálta felvázolni (Szép új világ, 1984, stb.) ennek a tendenciának a következő állomását.
A vezetés stílusa és a rendszer stílusa.
A vezetés stílusa rendszer stílusává válik. Két lehetőség van a népréteg, az értelmiség és részben a középvezetés vagy elfogadja vezetés stílusát (erőszakos, manipulációs, őszinte meggyőzés) és akkor a rendszer stílusa azonos lesz a vezetés stílusával. Ha pedig nem fogadja el akkor a vezetés kénytelen megváltozni. Jelenleg nemcsak vezetés stílusa manipulációs, trükkös de a rendszer stílusa is az. Az elfogadást ebben az esetben a következőket jelenti. Egyrészt a népréteg hagyja magát manipulálni. Másrészt nemcsak elnézik a vezetésnek a trükközést, manipulációt de azt át is veszik. Továbbá az emberek egymás között is alkalmazzák a trükközést, manipulációt, csalást. Továbbá olyan légkör közerkölcs, közszellem alakul ki, amelyben a trükközés a csalás a manipuláció elfogadható természetes jelenség. Olyan közszellem alakul ki amelyben a becsület a szavahihetőség nem értékek. Mindez nemcsak manipuláció következménye de jelzi is a manipulációs stílus erősségét.
Egy korábbi fejezetben - ”A hatalmi fékek rendszere a 2006-os ( 2006-ban kiderülő válság) magyarországi események tükrében” - szóltam diktatórikus hajlamú vezetés stílusáról. Az önkritika hiánya. Az abszolút töretlen magabiztosság. Az önkéntes lemondás hiánya. A hazugságok, tévedések, sokasága, a manipuláció emelkedése. Te nép nem számit, hogy mit akarsz, ha beledöglesz akkor is megmentelek. A felületes hányaveti kommunikáció, intézkedések. Ezek mind jellemzőek a diktatórikus vezetésre. A fejezetett nem árt újraolvasni.
A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése). Rész-rendszertényező. C jelű ábrák.
Előzetes összefoglalás.
A manipuláció problémakörének talán legnehezebb kérdése, egyben alapkérdése: mi a manipuláció. Tehát a manipuláció fő kérdése, manipuláció meghatározása. Másképpen a mi manipuláció fő jellemzői.
A manipulációnak sok-sok célja és sok módszere, eszköze van. A konkrét célokat, módszereket, eszközöket szét kell választani a fő jellemzőktől.
Én abból indulok ki, hogy a manipuláció nem egyszerűen vélemény, kevés emberhez eljutó tájékoztatás, hanem sok emberhez eljutó köztájékoztatás. És elsősorban a politikai köztájékoztatásról van szó. A manipuláció, nem szűkíthető le kizárólag a politikai köztájékoztatásra, kétségkívül ez a központi témája.
Másrészt abból indulok ki, hogy hamis, téves, megtévesztő, kárt okozó, stb. köztájékoztatás, azért szélesebb kategória, mint a manipuláció. Tehát a hamis téves, megtévesztő köztájékoztatás egyik fajtájáról van szó.
A manipulációnak sok célja lehet de általában jelentősen céltudatos valamilyen gondolkodásra, viselkedésre, cselekvésre szándékozik rábírni az embereket.
A manipulációra leginkább jellemző a rejtettség a sunyiság, a ravaszság azon szándék, hogy a manipulált ne vegye észre, hogy manipulálják.
A téves, de őszintén téves köztájékoztatás nem manipuláció. Ezek szerint, az otromba átlátszó propaganda sem igazi manipuláció. Az erőszakos rábírás sem manipuláció. A manipuláció kétségkívül szelíd eszköz, de ez az egyetlen pozitív tulajdonsága. A kegyes hazugság nem manipuláció. Az őszinte meggyőzés sem manipuláció. Bár az őszinte meggyőzésnek (objektív tájékoztatásnak) lehet egy trükkösebb, játékosabb formája, de azért a meggyőzendő számára világosan kiderül, hogy mi cél, mire akarják rábírni, miről akarják meggyőzni. Mint mondtam, a manipuláció éppen arról szól, hogy a manipulált ne sokat vegyen észre a „meggyőzéséből” tehát ezért nem lehet őszinte a meggyőzés.
Jó kérdés hogy lehet e jó irányú, végső soron a fejlődést szolgáló manipuláció?
Azt nem kérdezem, hogy lehet e igazságot tartalmazó a manipuláció, mert a rejtettség, a mellébeszélés, a hátsó szándék miatt természetesen nem lehet. De lehetséges e csellel, valótlansággal valakit rábírni a jó cselekvésre? Szerintem a legjobb cselekvésre rábíró manipuláció pozitív hatását is kioltja a rejtettség a sunyiság, a hazugság. Ha pedig a cél sem teljesen jó, vagy netán rossz, (és erre jó esély van, mert a manipuláló valószínűleg önző is), akkor duplán negatív lesz az összhatás.
A reklámoknak pl., van egy objektív tájékoztató része, van egy otromba propaganda része és egy manipulációs része. Reklámja válogatja, hogy ezek milyen arányban vannak. Az otromba propaganda és a manipuláció sem tisztán az igazságot adja elő (a pozitívumokat kiemeli, a negatívumokat elhallgatja), de azért más módszerekkel.
Miért veszélyes, káros a manipuláció.
Leginkább éppen a rejtettsége miatt veszélyes. Azért veszélyes, mert úgy vihet bele a rosszba, hogy észre sem veszi az ember (emberek). Persze a buták, az önzők manipuláció nélkül is rossz utat választják. De manipulációval kibővül a réteg olyanokkal, akik önzetlenek, jóindulatúak, és csak mérsékelten buták, mert hiszékenyek, naivak nem vizsgálják meg alaposan a mögöttes tartalmat.
A rejtett (cseles trükkös) manipuláció arról is szól, hogy magát a manipulációt ill. annak mértékét sem lehet megállapítani, legalábbis nagyon nehezen lehet megállapítani.
A manipuláció történelmi alakulásról elég sokat lehet elmélkedni. Az biztos, hogyha leszűkítjük a manipulációt cseles, trükkös (észre sem veszi) köztájékoztatásra akkor mindenképpen erősödött, nőtt a manipuláció. Ez abból állapítható meg, hogy minden más (őszinte meggyőzés, otromba őszinte propaganda, stb.) gyengült viszont sok jelből arra lehet következtetni, hogy az emberek egyre inkább politika elfogadók, (beletörődők) lettek. És valójában ezt az erősebb elfogadást nem támasztja alá a világ, az élet javulása.
Hasonlítsuk össze pl. a vietnami és az iraki háború köz-megítélését. A két háború jóindulattal egyformán igazságtalan aljas, hódító szándékú. Jóindulattal, mert az iraki szerintem negatívabb (hódítóbb, indokolatlanabb, anyagi politikai haszonra menőbb, stb.) mint a vietnami. Ezzel szemben a vietnami háború elleni köztiltakozás (évtizedekkel utána is készülnek filmek) legalább háromszorosa volt az iraki háború elleni köztiltakozásnak. 30 év alatt ennyit romlott a helyzet. És sok ilyen példát lehet találni. Közömbösek lettek az emberek, egyre inkább belenyugodnak, hogy a világ tré javíthatatlan. Persze itt megint fel lehet tenni a kérdést ez most a manipuláció növekedése miatt van vagy csak az emberek önzősége, politikai éretlensége nő. Szerintem is-is. De itt megint jön vargabetű, és fel kell tenni a kérdést: az önzőség a politikai éretlenség, vajon nem a manipuláció miatt nő?
Határozottan kirajzolódik a tendencia, miszerint a manipuláció egyre természetsebbé, elfogadottabbá válik.
De mit is jelent ez. Az önálló akarat gyengülését, a kritika gyengülését. Végső soron megszűnik a hazugság, megszűnik az igazság, csak kommunikáció van. Nem a tartalom a lényeg, hanem az hogy elfogadják az emberek. És az emberek elfogadják, mert bennük is kialakult: nem a tartalom a lényeg, hanem az hogyan van tálalva. Nyilvánvalóan ez teljesen átalakítja az emberi életet. A konkrét diktatúra helyett manipuláció diktatúrája érvényesül.
Régen is volt manipuláció, mégis mi az, ami új. Régen elhitték a manipulációt (félrevezetést) Vagy tiltakoztak ellene. Vagy ha ezt nem merték magukban, maguk között kinevették, elvetették.
Manapság: tudjuk hogy ez manipuláció, de elfogadjuk, ez az élet része - felfogás erősödik. Nem mondom hogy új ez a felfogás, csak azt, hogy folyamatosan erősödik. Konkrétan rengeteg vetülete van. Másfelől, jelenleg a kifinomult manipuláció miatt nem ismerjük fel a manipuláció jelentős részét, tehát sem tiltakozni, sem kinevetni nem tudjuk.
Szerencsére kishazánkban jellemzően jelenleg is még csak az otromba propagandánál tartanak, még nem jutottak el a kifinomult rejtett manipulációig.
Szerencsére, mert így lelepleződnek hazugságok (csúsztatások, lódítások, túlzások, egyoldalúságok, stb.). De ez csak kis szerencse, mert az igazság ettől még nem derül ki.
Az egyik (sajnos a másikban is és a sokadikban is) politikai műsorban bizonyos emberek olyan egyértelműen és nyilvánvalóan szapulják, mondjuk X pártot, politikai erőt, és védelmezik Y pártot, politikai erőt, hogy még az 5 éves gyerek számára is öt perc alatt kiderül az erős elfogultságuk, ill. az, hogy otromba propagandát folytatnak. Az emberek többsége, még viszonylag műveletlenek is, hogyan gondolkodnak ezután? Ezek nyilvánvalóan elfogultak, és nyilvánvalóan hazudnak, egyébként pedig valószínűleg becstelen emberek. Ha hazudnak, akkor az ellenkezője igaz, annak, amit mondanak, vagyis X párt a jó párt és Y párt a rossz.
Sokszor már arra gyanakszom, hogy az otromba propagandát folytató nem e annak a politikai erőnek beépített ügynöke, akit egyfolytában szapul. De ez sem lehet, mert akkor mindenki rejtett ügynök lenne, mert minden oldalon ez folyik. (Jelenleg azért a szocialistáknak és barátiaknak adnám ez ügyben az aranyérmet.) Egyszerűen arról van szó, hogy ezek a nagyon okosnak látszó és magukat nagyon okosnak tartó, manipulálni szándékozó emberek, valójában ostobák.
(Egyébként pedig még dafke reakció is működik: amit nagyon ajánlanak, ami, szinte kötelező, azt azért sem.
Egyébként pedig az is probléma, hogy a szidalmazás dominál és nem az építés. Tehát nem arról beszélnek, hogy ez meg az lenne a jó, hanem arról, hogy mi a rossz.
Egyébként pedig az is probléma, hogy nem közelmúltról, a jelenről, és közeljövőről beszélnek, hanem a távoli múltról és a távoli jövőről. Pontosabban így: milyen borzalmas világ volt 5-10-20-50 évvel ezelőtt. Vagy: majd meglátják, milyen borzalmas világ jön 5-10-20-50 év múlva.
Egyébként az is probléma hogy állandóan személyeskednek, ahelyett hogy a közügyekről beszélnének. És még sok baj van.)
Kishazánkban tehát még az otromba manipulációnál tartanak, igaz nem a jelszavas változatánál, hanem a sokoldalú szidalmazásos változatánál.
De azért már itt van felettünk a kifinomult rejtett manipuláció, fel kell készülni rá. Egyébként a kifinomult, rejtett manipuláció trükkje hihetetlenül egyszerű, akár a fentiekből is levezethető. Én még sem fogok itt tanácsot adni ez ügyben, amíg lehet, lepleződjenek le a hazugságok.
Ugyanakkor fontos, hogy mi emberek, manipulációra kijelöltek, felismerjük: itt a manipuláció bűze érződik, itt valami nincs rendben.
Felismerjük pl. azt, ha valaki, valamit, valakit, egy pártot, rendszert, stb.. csak dicsér (általában saját pártját, rendszerét, stb.) és egy másik pártot, rendszert (pl. az átkozott kommunista diktatúrát, ami általában a brezsnyevi szocializmus) csak szidalmaz, akkor az, nagy valószínűséggel egyoldalú beállítás, túlzás, ferdítés, feltehetően manipulációs szándék.
A nagy rossz, a nagy ferdítés, a nagy manipuláció, a kisebb megalkuvások sokaságából tevődik össze.
Megalkuvó János tv-riporterrel szemben ülő akárki vehemensen szidalmazza, a szerinte a nácizmussal lényegében azonos kommunista diktatúrát. Megalkuvó János egy kicsit megpróbál disztingválni, de könnyen hagyja magát letorkolni. Megalkuvó János ezt gondolja: ez az ember egy kicsit túloz, de lényegében igaza van, ezért nem érdemes vele vitatkozni. Ez egyébként egy megalkuvás, melynek lényege: ez olyan kicsiség, hogy ezért nem fogok konfrontálódni.
Sok-sok kisebb megalkuvás van és sok-sok látszólag kisebb ferdítés, túlzás van, de ezek összeállnak, híznak, növekednek és kialakulnak nagy rosszak, a nagy ferdítések, a nagy manipulációk. A folyamatot a megalkuvók, a ráhagyók tudnák megállítani, ugyanis a túlzók, a ferdítők, erkölcsileg, és értelmileg általában a megváltoztatás határa alatt vannak.
Most még húzzuk össze nadrágszíjat egy kicsit, de aztán jön a jobb világ - kijelentés hamissága.
Kissé igazságtalan hogy ezt a módszert, célt ragadom ki a sok közül, de itt és most ezt választottam példának. És talán ez nem is az igazi rejtett manipuláció. Inkább arról szól ez a példázat, hogy milyen hosszú ideig (rendszereken átívelően) lehet használni egy módszert.
Mivel folyamatosan, már évtizedek, sőt évszázadok óta, ezt hallja az emberek többsége a lakosság, ez önmagában bizonyítja, hogy a kijelentés hamis. Hiszen ha igaz lett volna, akkor létre kellett volna jönni olyan éveknek évtizedeknek, amikor ez a kijelentés nem hangzik el. De hamis azért is mert fejlődés általában és folyamatosan lassú és hektikus, tehát nem jöhet létre szép új világ. Még akkor sem jöhet létre, ha a fejlődés normálisabb lenne, kevésbé lenne lassú és hektikus. Nincs olyan fejlődés, amelyik mintegy varázsütésre elhozza szép új világot. Legfeljebb olyan van, amelyik viszonylag gyorsabb kevésbé hektikus, valamivel kevesebb küzdelemmel, lemondással jár. A kijelentés tehát, szinte minden vezetés által használt egyszerű manipuláció: válassz engem, minket és akkor eljön a szép új világ.
A kérdés inkább az, hogy mit mondhat a valóban becsületes, manipulációtól tartózkodó vezetés? Abból kell kiindulni, hogy remélhetőleg a jövőben az általános frázisokat felváltják a konkrét vállalások. Pl. ezt mondhatja a vezetés: különböző okokból, (itt jönnek az okok felsorolása) a reálbér, az életszínvonal, az ország alapvető mutatói visszaestek X%-kal. Én és mi azt vállaljuk, (a vállalás elmaradásáért vállalva a törvényes büntetést) hogy X éven, ( 2 és 3 és 4 éven belül) a reálbér, az életszínvonal, az ország alapvető mutatói Y%-ra változnak.
A manipuláció (mellébeszélés) egyik leghatékonyabb ellenszere a pontos konkrét törvények és pontos konkrét kijelentések megkövetelése, létrehozása.
Továbbá a pontos statisztikai adatokra támaszkodó pontos értékelés. Szűkebben a manipuláció ellenszere: a vezetői felelősség, felelősségre vonás pontos konkrét kialakítása.
Visszatérve a társadalmi felelősség viszonylag pontosabb felmérésére. Először is látni kell, hogy erre szükség van. Elsősorban ez egyéneknek önmaguknak kell látni és felmérni a saját felelősségüket valamilyen konkrét egységes számítás szerint. A társadalmi felelősség megállapítása, vagyis, hogy az emberek felmérik más emberek társadalmi felelősségét már nehezebb ügy, de valahogy ebben is rendet kell teremteni. A választóknak, a lakosságnak van felelőssége, de nem lehet felelősségre vonása. Azonban az értelmiségnek, a középvezetésnek más lehet erkölcsi verbális felelősségre vonása. Az elit vezetésnek pedig lehet konkrét felelősségre vonása, hiszen az ő felelősségük sokszorosa a kisember felelősséggénének. Semmi értelme a felelősségnek, ha ahhoz nem kapcsolódnak konkrét értékek, szankciók. A lényeg, a jog lényege is az, hogy bizonyos érték felett lehet konkrét felelősségre vonásról, konkrét szankcióról beszélni. Pl. a következő, vagy ehhez hasonló, szabályt meg kellene hozni: amennyiben egy rossz állapotért tendenciáért, károkozásért valakinek felelőssége meghaladja az átlagos felelősség 50-szeresét, akkor létrejöhet személyes és konkrét felelősségre vonás, és szankció. Egyszerűbben arról van szó, hogy az aktuális elit vezetést már konkrétan is felelősségre lehet vonni, mert felelősségűk és károkozásuk, másnak ártásuk átlép egy határt.
Manapság sajnos már természetes a rejtett, kifinomult manipuláció. El kell magyarázni (a saját tapasztalat nem számít) – jelensége.
Kezdjük az utóbbi jelenséggel. Nem tudom hogy a kedves olvasó felfigyelt e jelenségre, és ha felfigyelt felháborodik e rajta. Példák a jelenségre. Pl., van egy közvélemény-kutatási eredmény, amely kimutatja, hogy lakosság többsége egy adott intézkedéssel, emberrel, szolgáltatással, stb. nem ért egyet. A vezető, politikusok, értelmiségiek, közszereplők válasza erre jellemzően a következő: úgy látszik, nem magyaráztuk el eléggé, fokozni kell a meggyőzést, a propagandát, a kampányt. Kommunikációs hiba történt. Lényegében itt arról van szó, hogy a vezetés szerint, a saját tapasztalat egyszerűen nem számít. Ez azt jelenti, hogy vezetés kétségbe vonja, hogy lakosságnak lehet saját tapasztalata, e szerinti véleménye. Végső soron kétségbe vonja, hogy a lakosságnak lehet saját beszámítható véleménye, és ezzel szükségszerűen elveti a közvetlen demokráciát.
A jellemző jelenség tehát két dologról szól, az egyik a közvetlen demokrácia (az igazi demokrácia) elvetése. A másik dolog pedig az, hogy a manipuláció teljesen természetes jelenséggé vált. Nehéz a rejtett, de mégis nyilvánvaló manipuláció természetessé válását logikusan elmagyarázni. Ez a jelenkor emberének valamiféle furcsa, eltorzult, sajátos, ellentmondásos viselkedése. A manipuláló és egyben a manipulált viselkedéséről, észjárásáról van szó.
Megpróbálom a tudományos oldaláról megfogni a történetet.
Verbálisan (nem erőszakosan) alapvetően a következőkkel hathat az ember a társaira. Objektív tájékoztatással, oktatással, őszinte meggyőzéssel.
És manipulációval.
Azt is tisztázni kell, hogy az elmondott vélemény és a folyamatos győzködés között jelentős különbség van. A további két kategória tehát: egyszerű véleménynyilvánítás. És győzködés (propaganda, kampány, folyamatos vita, folyamatos oktatás, tájékoztatás, stb.). E két kategóriát nem könnyű elválasztani. Valakinek az egyszerű véleménynyilvánítása is lehet alapos, sok érvet felsorakoztató. Az is igaz, hogy az egyszerű véleménynyilvánítás is lehet meggyőző célú. (Szinte minden vélemény mögött ott van a meggyőzés szándéka.). A különbség talán a véleménynyilvánítás sűrűségében, ill. hivatalos jellegében van. Illetve az összesített kategória pontos tisztázásban van.
További kategorizálás.
A meggyőzés tárgyáról a másik félnek már van tapasztalata és elég határozott a véleménye. Ráadásul itt elvileg már pontos adatok (statisztikai adatok, stb.) is rendelkezésre állnak. Sajnos jelenleg gyakorlatilag éppen az adatok manipulációja miatt nem vehető figyelembe. Ugyanakkor az ember szubjektív lény és a saját tapasztalat (saját érzés, saját vélemény) nem hagyható figyelmen kívül. Ez szituáció, pl. egy már meglevő (egy-két éve meglevő törvényről, intézkedésről) szól.
A másik félnek még nincs tapasztalata, de rövid időn belül lesz, de már van körvonalazott véleménye. Ráadásul itt elvileg pontos adatok fognak rendelkezésre állni, de az előbb elmondottak ide is vonatkoznak. Ez a szituáció, pl. egy elfogadott, de még nem bevezetett intézkedésről, törvényről szól.
A másik félnek nem biztos, hogy lesz egyáltalán tapasztalata, mert éppen a másik fél hozhatja azt létre, esetleg a mi hatásunkra, de lehet róla körvonalazott véleménye. Az utóbbi estben egyfajta cselekvésre, próbáljuk meg rábírni a másik felet. Ugyanakkor a kettő összefügghet, pl.: uram ezt vásárolja meg, mert akkor jól jár. Ez a helyzet a harmadik szituáció, mert nem biztos, hogy valóban létrejön a tapasztalat. A második szituáció, arról szól, hogy biztosan létre fog jönni a tapasztalat. A három helyzet alapvetően eltér egymástól.) Ebben a helyzetben csak következetések, modellek, előtanulmányok, hatásvizsgálatok, stb. állnak rendelkezésre. (Biztosan nincsenek, és nem lesznek pontos adatok.) Ez a szituáció, pl. a törvényjavaslatok vitájáról, szól. A választás, a döntés előtti helyzetről szól.
A kategorizálás után a következetés, az összesített kategorizálás.
A három lehetséges változat közül, az első esetben a másikra való hatás, jelentős részben (minimum 45%-ban, általában 50% feletti), biztosan manipulációs hatás. Ugyanis itt arról van szó, hogy a másik fél tapasztalatát, viszonylag határozott véleményét (és adatsort) akarjuk megváltoztatni. Az, rendben van, hogy nem értünk egyet a másik féllel, elmondjuk a saját eltérő tapasztalatunkat és véleményüket. Elmondjuk, az odáig rendben van, de a folyamatos győzködés már nincs rendben, ez már manipuláció.
A második esetben a logikus hatás ez: rendben van neked más a körvonalazott véleményed, mint az én körvonalazott véleményem, de majd a közeljövőben kialakuló tapasztalat (adatsor) eldönti, hogy melyikünknek lesz igaza. Tehát a folyamatos győzködés a második esetben is, jelentős részben (minimum 45%-ban, általában 50% feletti), biztosan manipulációs hatás.
Azonban a manipulációnak vannak további ismérvei is. A vélemény őszintesége, jóindulata és alátámasztottsága (logikus szinte cáfolhatatlan érvek, adatok száma), pontosabban ezek hiánya. A manipuláció ellentéte a viszonylagos igazság, de itt is egy pl. 100-as skálán meghatározott igazságban, kell gondolkodni. A lényeg a következő, az első két szituációban csak akkor nem beszélhetünk manipulációról, ha a többség tapasztalata véleménye, plusz a viszonylagos igazság is ellentmond a saját tapasztalatunknak, véleményünknek.
Ha az embereknek van, vagy biztosan lesz saját tapasztalatuk és viszonylag határozott véleményük, akkor annak megváltoztatására irányuló győzködés (erős folyamatos hatás) manipuláció.
Csak akkor, nincs eleve meglevő manipulációs hatás, ha az embereknek nincs (és nem biztos, hogy lesz) saját tapasztalatuk, viszonylag határozott véleményük. De ekkor sincs kizárva a manipulációs hatás. Csak ebben a helyzetben van jogosultsága a győzködésnek (kampánynak, propagandának, folyamatos vitának, folyamatos tájékoztatásnak, oktatásnak, stb.). Az objektív győzködésről, tájékoztatásról a későbbiekben lesz szó.
Összefoglalnám a lényeget.
Az életünket egyre inkább behálózó manipulációnak az egyik oka az, hogy az ember gondolkodástani szempontból alacsony szinten van. Vagyis sem a tudomány, sem a média, sem a politikai vezetés, az emberek (a manipulálok és a manipuláltak sem) önmagukban nem állítják fel a fenti kategóriákat és logikai levezetéseket. Ez csak az egyik ok.
A modern manipuláció lényege: nem baj, ha kimondják az igazságot, csak arra kell vigyázni, hogy a hamisság, a manipuláció, legalább négyszer, de inkább hatszor nagyobb arányban jelenjen meg.
Azért azt látni kell, hogy a jelen rendszer, államkapitalizmus, a ravaszság, a trükközés, a hazugság, a manipuláció rendszere.
Fenntartva azt, hogy a jelen rendszer összességében sok tekintetben fejlettebb, mint az előző rendszerek, azt is látni kell, hogy e tekintetben legalul van.
A korábbi rendszerekben talán több volt az ostobaság, az önzés, a kasztosodás, a diktatúra, a kizsákmányolás, a kirekesztés, az előítélet, stb., de azt viszonylag nyíltan felvállalva tették. Most valamivel kevesebb van ezekből, de ami van, azt viszont erősebben tagadják, legalábbis elfedik. De az elfedés sem nyílt, hanem az is trükkös. A jelen rendszer még brezsnyevi szocializmuson is túltesz e tekintetben. Mert ott otromba, vagyis nyílt propaganda volt. Igen, de ott besúgóhálózat volt. Valóban az volt, de végeredmény nyílt volt, nyílt volt, hogy sokak a politikai nézetük miatt kerültek lapátra.
Milyen eszközök is vannak? Van a meggyőzés, a jutalmazás, a szidás és a büntetés. Az a nyíltság, ha leginkább a büntetés eszközét használják? Nem. De ha büntetnek, akkor meg kell mondani miért is történt az. Aki nem mondja meg a büntetés igazi okát, az már trükközik. Ugyanez vonatkozik a többi eszközre is.
A jelen rendszerben a lélek mélyén lakozó igazi célok maradnak homályban, ebből fakad a ravaszság, hazugság, manipuláció jellege, és nem abból, hogy kevesebb a büntetés. A jelen rendszerben nem néznek igazán magukkal szemben sem az egyének, sem a népek, nemzetek. A jelen rendszerben a gazdag egyének, nemzetek nem teszik fel a kérdést: lehet, hogy mi kizsákmányoljuk a szegényeket, a szegény népeket, és lehet hogy ez a célunk? Senki, sem egyén, sem nemzet, nem vallja be: az én célom a hatalom és a vagyon megszerzése. Márpedig nagyon gyakran, sőt általában ez az igazi cél. Tehát a korábbi rendszerekben az igazi cél (a hatalom és vagyon birtoklása) erősebb gyakoribb cél volt (pl. 80%-ban ez volt a cél), de azt többnyire fel is vállalták, mondjuk 60%-ban. Jelenleg csökkent ez a cél (pl. 60%-ra), de ezt csak legfeljebb 10%-ban vállalják fel. Tehát, az igazi cél és a felvállalt, deklarált cél között hatalmas a különbség (szétnyílt az olló), ebből ered a jelen rendszer ravaszsága (trükközése, hazugsága, manipulációja).
Mindez nem azt jelenti, hogy hatalom, vagyon aránytalan, érdemtelen megszerzése ne lenne rossz cél. Az bizony rossz cél. De az is hatalmas lelki torzulást és termelési, életszínvonalbeli károkat okoz, ha az igazi célt sunyin sandán valósítják meg az emberek, nemzetek.
És ez az alapvető sunyiság szétárad, és az élet minden területén megjelenik.
A direkt hazugságok is tovább oszthatók, ha abból indulunk ki, hogy a hazugság, manipuláció: olyan felszínen megjelenő vélemény, amely nem azonos az ember lelke mélyén levő véleményével, azzal, ami meghatározza a cselekvései irányát.
Az újkorban haladva korunk felé egyre inkább létrejött egy torzulás, hazugság, manipulációnövelő folyamat, aminek a lényege: szégyellni való, karrier-gátló, ha valaki felsőbbrendűnek, hatalomimádónak, kapzsinak mutatkozik, és szimpatikus, karrierépítő, ha valaki ennek ellenkezőjét pl. népérdekűséget, mutat. Ez eddig rendben is lenne. A baj az, hogy ezáltal egyre többen, tudatosan, vagy önámítva letagadják a valódi érzésüket, eszméiket, és mutatnak igaztalan népérdekűséget. Ennél is nagyobb baj, hogy a társadalomtudomány, pl. a társadalompszichológia nem mutatja ki ezt. Tehát ez a folyamat szükségszerűen növeli a hazugságot, manipulációt. A pozitív folyamat, a társadalomtudomány hibájából összességében átfordul negatív folyamattá.
A manipuláció nem más, mint a közlésben megnyilvánuló ravaszság, hátsó szándék, görbe, rejtett út.
Az előző fejezetben hosszasan próbáltam bizonyítani a következő egyszerű alapelvet: a manipuláció minden formája, fajtája rendkívül káros.
A manipuláció egyszerűen: a megtévesztés, az átverés finomabb, rejtettebb módszerei.
Azért kell ezt bizonyítani, mert jelenleg ez az alapelv nem elfogadott. Pontosabban a jelenlegi rendszerben a kifinomult, trükkös manipulációt az emberek jelentős része elfogadja. Egy másik jelentős része viszont észre sem veszi, hogy manipulálják, köszönhető ez éppen kifinomult manipulációnak. Én mégis azt tartom a veszélyesnek, hogy egyre több ember tarja a manipulációt természetesnek. Pontosabban nem magát a manipulációt ítéli el, hanem az otromba ügyetlen manipulációt. Egyre többen lesznek azok az emberek, akik a manipulációt úgy ítélik meg, mint egy terméket: van jó minőségű manipuláció, az igen, és van rossz minőségű manipuláció, ami megvetendő borzalmas, fúj.
Egy példát hoznék fel a reklámozás területéről. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi reklámok többsége nem más, mint manipuláció. X reklám K áruházat reklámozza ügyetlenül otrombán. Y reklám L áruházat reklámozza ügyesen ötletesen. L áruház forgalma megnő, annak ellenére, hogy a színvonala gyengébb, mint K áruházé. Tegyük azt hozzá, hogy Y reklám (L áruházé) valamivel rosszabb minőségű árukat mutat be valamivel drágábban, viszont a körítés szebb ötletesebb. Mi következik, abból hogy L áruház forgalma nő meg. Az emberek jelentős részét nem érdekli a valóság. Ha érdekelné, akkor meggyőződne, arról hogy L áruház gyengébb minőségű és K áruházban vásárolna. Az emberek jelentős részét reklámok (a manipuláció minősége) érdekli, a szerint dönt. Tehát nem arról van szó, hogy nem ismeri fel a manipulációt (ilyenek is vannak, de most nem róluk van szó) hanem arról hogy a jó minőségű manipulációt elfogadja a rossz minőségű manipulációt, elutasítja. Ha jó minőségű manipulációt elfogadja, akkor összességében is elfogadja a manipulációt, sőt természetesíti azt a minőségi kategorizálással. Hasonló jelenség tapasztalható a divat kapcsán is. Ez azt is jelenti, hogy nem valós árút értékeli, annak színvonala nem számít, hanem a manipuláció színvonalát értékeli. Ha rendszert ítél meg, mondjuk a szocializmust akkor annak otromba propagandáját, ítéli meg és nem a rendszer egészét.
Éppen az előbb vázolt tendencia (egyre több a manipulációt elfogadók száma) miatt próbálom ezer módón bizonygatni, hogy nincs jó manipuláció, minden manipuláció káros függetlenül, attól hogy jó vagy rossz minőségű. Hiába ostorozzuk, szidjuk a vezetést a manipulációs stílusáért, ha a nép elfogadja általában a manipulációt.
A manipulációnak oly sok konkrét célja lehet, hogy e falsorolásra nem vállalkozok. Ugyanakkor a felsorolt módszerek között is megjelennek a gyakori célok. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a manipuláció legjellemzőbb vonása, a rejtettség sunyiság trükközés (ne vegye észre a manipulált, hogy manipulálják). Ezért a következő módszerek, eszközök azon fajtáiról eseteiről van szó amelyben viszonylag erősen megjelenik a legfőbb jellemző, a rejtettség, sunyiság trükközés,
A manipuláció céljainak, módszereinek kategorizálása.
Az őszinte meggyőzés és manipuláció közötti különbség. Az őszinte meggyőzés eszköztelen, pontosabban egyszerű, világos eszközt használ az írás a beszéd eszközét. Az írás, a beszéd mellé nem helyez más eszközöket. Mondjuk az őszinte meggyőzés olyan jellegű, mint egy egyetemi előadás. Maga az írás, a beszéd is tárgyilagos, objektív kerüli az érzelmek generálását.
Van az eseti és az általános manipuláció. Az általános manipulációnak az a célja hogy a lakosság (a potenciális manipulált) állandóan, általában hiszékeny, elfogadó állapotban legyen. Általában ne legyen kedve, és ne tudja kritizálni vezetést. Pl. általános manipuláció: a rendszer szinte tökéletes felfogás propagálása. Pl. Az általános félelem gerjesztése, fenntartása: pl. különböző járványokkal való riogatás. Pl. az általános zavarosság gerjesztése, fenntartása. Pl. a zavaros ideológiák, világnézetek. Pl. a lakosságot, nem nagyon érdekeljék a közügyek, ill. azokat ne legyen képes megítélni. Erre jók, pl. a bedaráló mechanizmusok, mint a bürokrácia, vagy az állandó csalások elleni védekezés. Pl. a klikkesedés, a megosztottság gerjesztése, fenntartása. Stb., stb.
További nagyobb kategória: a népi, tömeges akciók ellenállások rendszerbe integrálása, kezelhetővé tétele. Erről egy későbbi fejezetben még szó lesz. A lényege az hogy népi tömeges ellenállásokat (pl. a tüntetés a sztrájk, a vezetés bojkottálása, a rendszer logikájától eltérő fogyasztás, magatartás, stb.) úgy alakítsa ill. a rendszert úgy alakítsa hogy ezek a kezelhetők legyenek, ne okozzanak különösebb problémát.
Foglaljuk össze a kategóriákat.
Eseti döntés elfogadtatása.
Általános manipuláció. Ennek egyik fő csoportja a kritizálás megakadályozása (elsősorban az elit vezetés, a rendszer kritikájáról van szó). Ennek alcsoportja: a bedaráló mechanizmusok, az embereknek ne legyen kedve, ideje kritizálni (pl. a bürokrácia, jogburjánzás, fogyasztás-munka mókuskerék, stb. Másik alcsoportja: embereknek ne legyen tudása a kritikához (oktatás, tájékoztatás, stb.). A harmadik alcsoportja: a rendszer magasztalása. Ennek is rengeteg módszere van.
A másik főcsoport, a népi tömeges ellenállások beintegrálása, kezelhetővé tétele.
Van tudatos és tudatalatti manipuláció.
Van erőszakkal ötvözött manipuláció (pl. indirekt kényszer) és van erőszakmentes manipuláció. Van trükkös kifinomult rejtett manipuláció és nyílt otromba manipuláció.
Nyílt nyilvánvaló manipuláció, mikor a vezetés propagandája nyilvánvaló. Mind a szövegből, mind a módszerből kiderül, hogy milyen irányban akarja a vezetés az embereket befolyásolni, és nyilvánvaló ennek az eszközei. A nyílt manipulációt nem szokták letagadni, nem is lenne értelme. A kifinomult, rejtett manipulációban sem, a cél nem világos sem az eszközök nem világosak, legalábbis lakosság számára nem azok.
További kategóriák.
Van a kevés eszközű manipuláció, és a sokeszközű, kombinált manipuláció.
Van az egyéni, a kisközösségi, az országos, és a világméretű manipuláció.
Van a vezetés kezdeményezett (a média csak csatlakozik), és van a médiagerjesztett manipuláció.
A manipuláció lehet valaminek, valakinek az elfogadtatása és a figyelem elterelés valamiről, valakiről.
Lehet valaminek az elfogadtatása, és a kritika ellenállás megakadályozása.
A manipuláció lehet: gazdasági, pénzügyi, jogi stb.
Továbbá lehet: választásokkal, népszavazásokkal kapcsolatos vagy attól független.
Továbbá lehet: csak verbális (előkészítő), vagy intézkedésekben, törvényekben megjelenő.
Továbbá lehet: előkészítő, akciós, levezető.
Továbbá lehet: hatalmi harccal kapcsolatos, vagy rendszer, vezetés dicsérete, vagy demokrácia lejáratása.
Továbbá lehet trükközésre alapuló és indirekt kényszerre alapuló.
Az indirekt kényszer és a manipuláció közti határ igen csak elmosódik. Egy tipikus indirekt kényszer a kirekesztés. A kirekesztés általában együtt jár a teljesíthetetlen feltételek kiszabásával.
Az indirekt kényszer nem azonos az indirekt, limitált szabályozással bár kétségtelen a határ elmosódott. A különbség, az hogy manipulációs indirekt kényszer a hazugsággal párosul. Az indirekt, ill. limitált szabályozás a valós okok teljesen őszinte, nyílt feltárásával párosulhat.
Lehetne még a kategóriákat sorolni.
Néhány lényegesebb manipulációs módszer, trükk vázlatos felsorolása. Egyoldalú beállítás, (elferdítés, hazugság, logikusnak tűnő, de valójában hamis magyarázat, aránytalan véleménynyilvánítás, stb.). Elhallgatás (hiányos tájékoztatás, tabu téma, stb.).. Túlzott kiemelés, a téma túldimenzionálása (figyelemelterelő manőver egyoldalú beállítás, ismételgetés, szájbarágás, stb.). Zavarosság (logikátlan zavaros rendszerek, érthetetlenség, fogalomzavar, kismerhetetlenség, túlkomplikálás, diagrammok egyenletek sokasága, idegen kifejezések, stb.).. Feszültségoldás (részleges engedmények, szabad tréfálkozás, cirkusz a népnek, stb.). Trükközésre, spekulációra módot adó szabályok. Stb..
Középmódszerek ömlesztve:
A rendszer dicsérete. A vezetés dicsérete. A működő rendszer dicsérete, ill. nem lehet más, nem lehet jobb hangoztatása. Általában az öndicséret. Önkritika hiánya. Más rendszerek szidása. A múlt rendszerinek elmarasztalása. A szomszéd rendszerek elmarasztalása. A különböző ellenségképek kialakítása. Részleges kiragadás, elemzés. A téma, a probléma lebegtetése. A rövid, szaggatott, elemzés, tudósítás, vita. Ködösítés, konkrétumok nélküli általánosságok, demagógiák. Részleges, átmeneti engedmények. Alap nélküli fenyegetés (az alapos fenyegetés már az erőszakos stílushoz tartozik). A demokrácia elferdítése, lejáratása. A népréteg jóindulatának, képességeinek lejáratása. A demokrácia zavaros értelmezése. Halogatás, időhúzás. Látszatintézkedések, Látszatjogok. Hatalmas deklarált jog kicsike valóságos jog. Koncepciós perek. Provokációk, Választási csalások. Be nem tartott ígérgetések. Hízelkedés. Haverkodás. Felelősség alóli kibújás, áthárítás. Koncepciós perek, eljárások. A népréteg megosztása. A klikkesedés gerjesztése, a klikkesedés. A szörnyűségekről való állandó tudósítás - te csak ne panaszkodj, jó helyzetben vagy. A népréteg érdeklődésének elfordítása közügyektől. Szövegelés, intézkedés nélkül. Intézkedés sunyin, magyarázat nélkül. A főfelelős és a mellékfelelős vitája. A rágalmazás. A kapkodó, és felületes tájékoztatás. A bűnbak, vagy bűnbak-nép, keresés. Titkosszolgálati módszerek. Rejtett akciók, pl. emberek ellehetetlenítése, és még lehetne folytatni. Stb..
Persze az, hogy ezek középmódszerek, vitatható. Adott esetben ezek jelentős manipulációk.
Néhány jelentősebb módszer.
Ellenségképek. Sokféle ellenségkép (kreált ellenség) lehet, és az ellenségképet szinte minden fajta manipulációban fel lehet használni. Pl. nem a vezetés, rendszer hibás, hanem az ellenség. Pl. ezt az intézkedést meg kell hozni, mert az ellenséget le kell győzni. Pl., ne kritizáljatok, ne forgácsoljátok szét a vezetést, mert az ellenség fenyeget.
Lelkesítő módszerek. (Nagy tömegrendezvények. Közösségi élmények biztosítása. Személyi kultusz. Jelszavak, jelmondatok (demagógiák, frázisok) jelképek. A művészet felhasználása. Még lehetne folytatni.
Valaminek az ismételgetése, és az ellenkező állítás betiltása. Ennek trükkösebb változata. Valaminek az ismételgetése és az ellenkező állítás korlátozott megengedése az arányok felügyeletével. Ez utóbbinál az, a lényeg, hogy az elfogadásra szánt állítás jóval nagyobb arányban (legalább háromszoros arányban) legyen közismert, mint az ellenkező állítás.
A mandineres manipuláció. Pl. pánikkeltés úgy, hogy mindennap hangoztatják: ez ügyben nincs pánikra ok. Vagy állandóan arról folyik a vita, hogy ez ügyben miért értelmetlen a vita. Vagy: a kritizáló kritizálása. Mindennek az oka a gaz kritizáló, mondja, mintha ő éppen nem lenne kritizáló.
A szellemi szemtelés valamint a média, a politika bulvárosodása, reklámozódása. Erről bővebben lesz szó.
A művilág kialakítása, eluralkodása, egyre több ál és látszatdolog, látszatjelenség, látszatcselekvés, hazugság megjelenése. Mivel ez is lehetetlenné teszi a jogos és elfogadható kritikát, ellenállást ezért ez is egyfajta manipulációs módszer. Erről egy jóval későbbi fejezetben még szó lesz. Stb..
Az alap ill. középmódszereket lehetséges kombinálni, ezért több ezerre tehető a konkrét manipulációs módszer, taktika.
A felsorolt módszerek közül kiválaszthatók, azok melyek könnyen felismerhetők, és azok melyek nehezen felismerhetők. A nehezen felismerhető, trükkös, rejtett manipuláció veszélyesebb, mint a nyilvánvaló manipuláció.
Mint arról szó volt a fenti módszerek egy része nem biztos, hogy manipulációs szándékkal jön létre. Pl. egyoldalúan, állítja be az eseményeket, mert nem elég okos, hogy mindent átlásson. Vannak azonban árulkodó jelek, melyek a direkt manipulációra utalhatnak. Ha a beállítás egyértelműen túlzó, ha egészen nyilvánvaló tényezők maradnak ki, ha nyilvánvalóan sokkal egyszerűbben meg lehetne valamit fogalmazni, vagy oldani, és még lehetne sorolni. Az, az ígéret is nyilvánvalóan manipulációs szándékú, melynél már az ígéret időpontjában csak 50%-os, vagy annál rosszabb a valószínű teljesíthetőség. A lelkesítő módszerek is nyilvánvalóan manipulációs céllal jöhetnek létre. Ha valaki soha nem gyakorol önkritikát, saját magát mindig dicséri, ellenfelét mindig szidja, az is nyilvánvalóan manipulációs célzatú. Szóval vannak jelek melyekből, azért lehet következtetni.
Jobban megértjük a manipulációt, ha az objektív tájékoztatásból (őszinte meggyőzésből) indulunk ki. Az objektív tájékoztatás, a hosszabb távú fontossággal arányos. Az objektív tájékoztatás minden jelentős tényezőt felsorol ill. minden jelentős véleményt, variációt felsorol. Az objektív tájékoztatás sallangmentes, csak a közlésre koncentrál. Megjegyzem, ettől még lehet érdekes. A manipuláció nagyságát az objektív tájékoztatástól való eltérés nagysága határozza meg.
Az előző részben csak ömlesztve említettem néhány jelentősebb manipulációt, természetesen a manipulációtudománynak ennél alaposabb elemzést kell végeznie.
Sokan jogosan kiálthatnak: de hiszen akkor minden manipuláció.
Akkor nincs manipuláció, mert az nincs, amit nem lehet meghatározni. Valóban sok minden manipuláció. A manipulációt hasonlítsuk a betegségokozókhoz, ill. betegséghez. Az ember test megbetegedésének okaival pl. sok millió ártalmas kórokozóval együtt él az ember. Betegség akkor lesz, ha az okozók egy kritikus határt átlépnek. A manipuláció ezreivel együtt él az ember, betegség akkor lesz, ha ez átlép egy kritikus határt. Az hogy együtt él az ember, és gyakorlatilag nem lehet kiirtani a betegségokozókat, nem jelenti azt, hogy nem kell a csökkentésük miatt fáradozni. Minél több a betegségokozó, annál valószínűbb a betegség.
Minden manipuláció, ami a valós megismerést, a tisztánlátást akadályozza. Szűkítve a kört, manipuláció: ami valós megismerést, tisztánlátást szándékosan, tervezetten akadályozza. Ellenben nem tudhatjuk, hogy mi az. ami szándékos, és ha tudjuk is ezt nehezen lehet bizonyítani. Ezért kell létrehozni a pozitív manipuláció-tudományt, ami elemzi a manipulációt. Tehát manipuláció elleni küzdelem egy örökké tartó, és csak a csökkentésre irányuló küzdelem lehet. Egyfelől arról szól, hogy a manipuláló felismerje a saját manipulációját. Másrészt arról szól, hogy a lehetséges manipulált felismerje manipulációt, és ezáltal manipulálónak csökkenjen hitele, csökkenjen a bizalmi tőkéje. A manipulációt egy olyan általános betegségnek kell tekinteni, amely ellen állandóan folyamatosan küzdeni kell. Ha nem küzdenek ellene, akkor terjed eszkalálódik, hatalmasra dagad, mindent belep, eltorzít, ez történik, most. Ha küzdenek ellene, akkor bizonyos szinten tartható.
A manipuláció tudomány elsődleges feladata, hogy e jeleket tudományosan feldolgozza, és közzé tegye. A manipuláció tudomány feladata az erkölcstannal, pszichológiával, gondolkodástannal, együttműködve, hogy a manipulációt - akár ő manipulál, akár őt manipulálják, akár saját magát manipulálja - az emberek képesek legyenek felismerni.
Persze erre lehet mondani: jó cél érdekében manipulál. Ezt viszont már kifejtettem. Nincs jó manipuláció, a manipuláció hosszú távú általános hatása miatt, minden manipuláció káros.
A manipulációs stílus egy olyan stílus melyben a vezető bár az erőszakot elveti az őszinte meggyőzéssel, sem bíbelődik sokáig, hanem viszonylag gyorsan valamilyen trükkös kerülő úton igyekszik elérni a célját.
Van egy olyan mondás sok embert, sokáig nem lehet becsapni. Sajnos ez nem igaz, éppen a rengeteg módszer teszi lehetővé a folyamatos megvezetést. Valóban rájönnek az emberek egy idő után az átverésre, de akkor jöhet egy másik módszer. A manipuláció egy végtelen ragadós piszkos zsákutcához hasonlítható.
A vezetés manipulációs stílusának megváltoztatása.
Az első lépés, tehát ha nép maga is megváltozik. Korábban szó volt arról, hogy különböző eszközökkel azért le lehet szoktatni vezetést a hadoválásról. Ha következetesen minden vezetői mellébeszélést, ködösítést, tévedést fülön csípnek és annak szigorúbb politikai esetleg jogi következménye, lenne akkor a vezetés, leszokna erről, stílusról és feltehetően az őszinte meggyőzés stílusára térne át. Ehhez azonban a médiának elsősorban a közszolgálati médiának (tájékoztatásnak) is meg kellene változnia. A közszolgálati média megváltozása lenne tehát szükséges második lépés. Amíg a közszolgálati média partner a manipulációban addig nem változik meg a vezetés manipulációs stílusa sem. A mellébeszélés lehetőségét csökkentené a vezető világnézetének megismerése ez viszont a világnézet-tudomány és közszolgálat média feladata.
A pozitív manipuláció tudomány, avagy elmélkedés a feladatokról.
Jelenleg is van manipuláció tudomány, van egy sereg szakma, ahol hatékony manipulációra képezik ki az embereket. Persze azért különbségeket kell tenni. Egy regényíró, pl. manipulátor? Egy tanár, manipulátor? Egy bűvész, manipulátor? Egy reklámszakember, manipulátor? Megint felvetődik, hol kezdődik a manipuláció? Mint mondtam a szándékos megtévesztésből, indulhatunk ki. Az író leír egy fikciót, de ezt nem a megtévesztés szándékával teszi és nem is téveszt meg. A bűvész szintén nem csap be senkit, mert nyilvánvaló félrevezetés szándéka. Csak az tud félrevezetni, akinél ez a szándék nem derül ki, legalábbis jóval a félrevezetés után derül ki.
Visszatérve jelenleg van egy sereg szakma, amelyben tulajdonképpen manipulációtudományt is tanulnak az emberek. Bár ezeket nem így nevezik. Az is igaz hogy ezeket nem tartják ezt negatívnak. Szerintem azonban ez negatív manipulációtudomány. A legtöbb szakmában azonban maga művelőtől függ hogy manipulációs módón működik vagy sem.
Van azonban elméletileg pozitív manipulációtudomány is, amely célja, az hogy annak megismerői kevésbé lesznek manipulálhatók.
A pozitív manipulációtudomány meghatározza káros manipulációt. Elválasztja a káros manipulációt a megengedhető manipulációtól, ami nem is nevezhető manipulációnak. Kifejti, hogy miért a káros manipuláció. Kifejti hogy minden manipuláció káros. Valami olyasmit csinál tudományosabban és alaposabban, mint amivel én ebben és az előző fejezetben vázlatosan próbálkoztam.
Nagyon egyszerűen a következőről van szó. A manipulálók (itt elsősorban a rendszer vezetéséről van szó) az irányú tudása hogy lehet „átverni”, megdumálni az embereket, szinte automatikusan, folyamatosan és dinamikusan nő. Ez a negatív manipuláció tudománya. A manipuláltak (itt elsősorban a lakosság, a néprétegről van szó), az irányú tudása, hogy ne hagyják magukat átverni korántsem nő a negatív manipuláció tudománnyal párhuzamosan. Azt a tudást (a manipuláció felismerése, manipuláció csökkentése, manipuláció kivédése, stb.) amely arról szól, hogy manipuláltak ne hagyják magukat átverni, nevezem én pozitív manipuláció tudománynak.
A negatív manipulációtudományról egyébként már írtam egy könyvecskét. A téma, amely magragadott: milyen lehet a jövő, ha a manipuláció (negatív manipuláció tudomány) továbbra is ilyen dinamikusan „fejlődik”? (A fejlődés szót negatív alakulások esetén idézőjelbe kell tenni, mert a fejlődés definíciója: az előzőnél jobb állapot.)
A negatív manipuláció szinte automatikusan „fejlődik” (bővül, sokasodik, erősödik). Ezt az „automatikus” szót azért meg kell magyarázni. Nem szükségszerű „fejlődésről” van szó. És nem arról van szó, hogy a „fejlődés” nem tudatos, és fáradságos emberi ténykedések következménye. Arra utalok, hogy a manipuláció megírt és nyilvános programok, tervek nélkül (szinte magától automatikusan) is növekszik, bővül, sokasodik, erősödik.
A manipuláció tudományának további feladatai: A vezetési stílusok elemzése. A vezetési stílusok pszichés és erkölcsi összefüggései. A manipulációs módszerek felsorolása elemzése csoportosítása. A manipuláció felismerése. A manipuláció ártalmasságának bemutatása. A manipulálás és manipulálhatóság elemzése. A vezetési stílusok történelme. A manipuláció csökkentésének feltételei, feladatai.
Meggyőződésem hogy a pozitív manipulációtudomány kialakulása és oktatása nélkül nem alakulhat ki demokratikus tudatformálás. Hiába tanulják meg fiatalok a társadalomtudományokat magas szinten, ha közben manipulálhatók maradnak. A manipulálhatatlanság is elengedhetetlen tudás, ill. tulajdonság.
Általában az a véleményem hogy nem elég azt mondani az embereknek, hogy legyetek jók, ne hazudjatok, ne legyetek hatalomvágyók, kapzsik, stb. Meg kell próbálni mindezt tudományos alapossággal, bizonyítani és tanítani. Meg vagyok győződve hogy az emberek legalább 50%-ban azért tévednek hibáznak szándékosan, mert nem értik, tudják, hogy amit tesznek, az rossz.
Erről szól az erkölcstan, a világnézet-tudomány, a pozitív manipulációtudomány.
Az általános cél a manipuláció csökkentése és ez többek között úgy lehetséges, ha lesz olyan oktatott tudomány, mely ezzel foglalkozik.
A probléma az, hogy jelenleg talán a legnépszerűbb szakok, (tantárgyak) a kommunikáció, a marketing, és még sorolhatnám. Csakhogy ezek kvázi magát manipulációról (a negatív manipulációról) szólnak, azt oktatják, de semmi esetre sem a manipuláció leleplezését az igazmondó, a meggyőzéses objektív tájékoztatatást.
Konkrétan a feladat.
Az eddigiekből is kiderült, hogy megint egy szerteágazó témával (rendszertényezővel) állunk szemben, mely témához tartozó feladatok, sok más rendszertényező feladatai között szerepelnek.
A manipuláció merése: mennyire tér el az objektív, meggyőzéses tájékoztatástól. Ezét nagyjából tisztában kell lenni, mikor, mily feltételek teljesítése mellett beszélhetünk, objektív, meggyőzéses tájékoztatásról.
Azért a manipuláció (szándékos félrevezetés) nyilvánvaló jeleit (pl. egyoldalú beállítás) fel kell ismerni, és valahogy szankcionálni kell, mind a társadalomtudománynak, mind a tájékoztatási szakmának, és az embereknek is. Súlyosabb esetben a jognak is szankcionálnia kell.
A manipuláció (mellébeszélés) egyik leghatékonyabb ellenszere a pontos konkrét törvények és pontos konkrét kijelentések megkövetelése, létrehozása. Továbbá a pontos statisztikai adatokra támaszkodó pontos értékelés. Szűkebben a manipuláció ellenszere: a vezetői felelősség, felelősségre vonás pontos konkrét kialakítása. Az ígéretek betartatása.
Szükség lenne egy új tudományra és főiskolai (esetleg középiskolai) tantárgyra (szakra), melyek neve pl.: pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A közszolgálati tájékoztatás és a pozitív manipulációtudomány. Összevont rendszertényező. (összegzés) A C/1, C/4 ábrák, a többi C. jelű (tudat ábrák) ábra.
A következő rész-rendszertényezők tartoznak ide. A közszolgálati tájékoztatás és általában média. A pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
Hogy függnek össze ezek rendszertényezők? Akkora fejekben a zavarosság a hiányosság, amilyen színvonalú az oktatás, tájékoztatás. Minél nagyobb a fejekben a zavarosság, hiányosság annál nagyobb a manipulálhatóság. Elvileg az oktatás és más tudatformáló tényezők is ide tartoznak ezekről azonban már más rendszertényezőben szó volt. Így maradt a tájékoztatás és manipuláció. A jelenlegi tájékoztatás jelentős részét a manipulált tájékoztatás teszi ki. Ha csökken a manipuláció akkor javul a tájékoztatás ha javul a tájékoztatás csökken a manipuláció. A vezetés manipulációját a köztájékoztatás (propaganda) sugározhatja, de meg is akadályozhatja.
Az összevont rendszertényező feladatai.
Megjegyzem azokat a közszolgálati médiával kapcsolatos feladatokat itt nem sorolom fel amelyek minden állami intézménnyel kapcsolatosak (hatékonyság, szétválasztás, függetlenség, vezető-kiválasztás leváltás, stb.), mert ezeket más rendszertényezőben már felsoroltam.
A legfontosabb, hogy megértsük a közszolgálati (állami) oktatás, tájékoztatás feladatairól van itt szó. A szólásszabadság (világnézeti véleménynyilvánítási, újságírói, média, stb.) szabadság a magántájékoztatásra vonatkozik. Ezzel szemben a köztájékoztatásnak egyre átgondoltabbnak, egyre szabályozottabbnak kell lennie. Méghozzá demokrácia irányában kell átgondoltnak és szabályozottnak lenni. A demokrácia nem anarchia. A demokrácia nem a manipulációra, hanem az őszinte meggyőzésre alapul. A demokrácia a közügyek közös eldöntése. A köztájékoztatás, közoktatás feladata, hogy ennek lényeges feltételét biztosítsa. A köztájékoztatásnak (állami tájékoztatásnak), mint etalonnak, mint példamutatónak, mint az optimális, objektív tájékoztatás megvalósítójának kell működnie. Ekkor az embereknek lenne választási lehetőségük, a jó és a zavarosan rossz között.
Tehát a feladatok.
A közoktatás, köztájékoztatás, és a magántájékoztatás problémakörének, szerepének éles elméleti és gyakorlati, jogi szétválasztása. A magánmédia képviselje a szólásszabadságot, a közszolgálati média, tájékoztatás pedig a demokrácia irányában legyen pontosan szabályozott. (A szabályozottság erőssége nem diktatúra, ha a szabályok a demokráciát biztosítják.)
A köztájékoztatás, közszolgálati média legfontosabb feladata: a közügyek alapos szakszerű, szélesen alternatívált tájékoztatása. A közszolgálati média egyéb feladatai (értékes kultúra, szórakozás, tudományos, társadalomtudományos oktatás, fejlődéssel kapcsolatos közügyek, adatok, aktuális törvényhozással kapcsolatos tájékoztatás) szerint felosztása. Ingyenes mindenkihez eljutó legalább három újság, Tv, rádió csatorna. A kiegyensúlyozott alternatívált tájékoztatás. A közügyek nagyobb része a tisztázottság állapotába kerüljön. A független tudományos szakértők bevonása tájékoztatásba. A közvetlen demokrácia bevonása tájékoztatásba. A közszolgálat médiának elemeznie és értékelnie kell a véleményeket a független tudomány segítségével. Olyan tájékoztatási módszerek kialakítása, amelyek leginkább szolgálják a célokat. Az egymás után elmondott alaposabb elemzés (kiselőadás) módszere.
Választások, népszavazások előtt külön elhatárolt, jelentős terjedelmű, tv, rádió, újság amelyik csak az adott választás, szavazás objektív tájékoztatását, szolgálná. Az alapelvek ekkor is: egy téma alapos megtárgyalása, összehasonlítva. Független szakértők, független statisztikák bevonása. Kiegyensúlyozott tájékoztatás. A konkrét, de érthető programok, javaslatok megkövetelése, objektív és összehasonlító (nem zavaros, vitatkozós, elterelős) tájékoztatása.
A nép manipulálhatóságának, manipuláció elfogadásának a csökkentése. A közszolgálat média feladata a vezetői mellébeszélések ködösítések, tévedések lefülelése. A közszolgálati média ne az eszköze legyen a vezetés manipulációjának, hanem meggátlója. A vezetés manipulációs stílusának csökkentése ill. átváltoztatása az őszinte meggyőzés stílusára. A rendszer manipulációs stílusának a csökkentése, megváltoztatása. A pozitív manipulációtudomány kialakítása és oktatása. A manipulációs stílussal párhuzamosan az erőszakos stílus csökkentése, mindkettő csökkentésének eszköze az őszinte meggyőzés stílusának erősítése. A vezetés nyilvánvaló manipulációjának jogi (leváltási) szankciója.
Olyan „egységes” közismert, elismert tájékoztatási szabályzat kialakítása, melyben a felsorolt elvek érvényesülnek.
Szükséges az információáradat, (a hulladékhegy) a jelenleginél tudatosabb, szervezettebb, de demokratikus szűrése, szelekciója.
A manipuláció merése: mennyire tér el az objektív, meggyőzéses tájékoztatástól. Ezét nagyjából tisztában kell lenni, mikor, mily feltételek teljesítése mellett beszélhetünk, objektív, meggyőzéses tájékoztatásról.
Azért a manipuláció (szándékos félrevezetés) nyilvánvaló jeleit (pl. egyoldalú beállítás) fel kell ismerni, és valahogy szankcionálni kell, mind a társadalomtudománynak, mind a tájékoztatási szakmának, és az embereknek is. Súlyosabb esetben a jognak is szankcionálnia kell.
A manipuláció (mellébeszélés) egyik leghatékonyabb ellenszere a pontos konkrét törvények és pontos konkrét kijelentések megkövetelése, létrehozása. Továbbá a pontos statisztikai adatokra támaszkodó pontos értékelés. Szűkebben a manipuláció ellenszere: a vezetői felelősség, felelősségre vonás pontos konkrét kialakítása. Az ígéretek betartatása.
Szükség lenne egy új tudományra és főiskolai (esetleg középiskolai) tantárgyra (szakra), melyek neve pl.: pozitív manipulációtudomány (igazmondó, objektív tájékoztatás, meggyőzés, a manipuláció leleplezése).
Mindezek a feladatok egy független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A történelmi és százalékos értékelés.
Ez esetbe a szokásosnál is bonyolultabb lesz a történelmi értékelés.
Többek között a D/3 ábra vázolja a rendszer stílusának fejlődését, mely természetesen szorosan összefügg a tudat (az emberek többségének tudata) fejlődésével. A legfőbb célokban meg lett fogalmazva tudatfejlődés. A tudatfejlődést nevezhetjük az emberek értelmesedésének és erkölcsösödésének is. Másképp és talán konkrétabban a cél a következő: magas szintű, igaz társadalomtudományos tudás, és igaz, egyértelmű tudatos világnézet létrejötte mind írottan mind az emberek többségének a fejében, jellemében.
A legfőbb célt rendszer stílusa gátolhatja, vagy segítheti. A legfőbb célokat az őszinte meggyőzés stílusa segíti. Az erőszakos stílus elve meggátolja hogy néprétegnek lakosságnak legyen önálló stílusa. A manipulációs stílus pedig elsősorban a zavarosságot keltő hatásával gátolja hogy a legfőbb célok megvalósuljanak.
Érdekes a következő ellentmondás: az okos ember nagyobb trükközésre rafinációra, manipulációra képes, mégis a manipuláció általában a zavarosságot és ezzel butaságot okoz. Azért okoz zavarosságot és butaságot, mert a sokasodnak hamis az igaztalan nézetek, elméletek. Ebből az következik hogy az értelmesség, okosság más, mint a trükközés, a rafináltság, a manipuláció képessége. A manipuláció úgy tud fejlődni, hogy nem az értelem az okosság nő hanem a rafináltság, a trükközés, a manipuláció képessége. Az emberek általában egyre butábbak zavarosabbak és ezzel párhuzamosan trükkösebbek rafináltabbak lesznek. Úgy is mondhatjuk, hogy az értelmi képesség csak egy specifikus irányban fejlődik.
A manipulációs stílus tehát nem egy közbenső állomás a rossz stílus (az erőszakos stílus) és a jó stílus (őszinte meggyőzés) között, hanem egy rossz stílus rossz irány. A manipulációs stílus rosszaságát sok minden bizonyítja, de itt azt emelném ki hogy összességében még az erőszakos stílusnál is veszélyesebb. Nem rosszabb nem kellemetlenebb de veszélyesebb. Azért veszélyes mert rendszer úgy haladhat egy rossz irány felé hogy azt észre sem veszi, csak akkor amikor már nagy baj, komoly válság van. A manipulációs stílus tehát valamivel kellemesebb, de veszélyesebb, mint az erőszakos stílus és ez a két negatívum kiegyenlíti egymást. Másfelől a manipulációs stílus is akadályozza fejlődést. Azt mondhatjuk, hogy a manipulációs stílus iránya, az talán egy fél fokkal jobb, mint az erőszakos stílus iránya, de összességében rossz irány. A fejlődés abban a tekintetben elfogadható, hogy egyre gyengébb az erőszakos stílus, az irány ettől való távolodás, de ez az irány nem az őszinte meggyőzés irányába tart hanem a manipuláció irányába. Az erőszakosság gyengülését egy sereg rendszertényező befolyásolja köztük a tudatformáló rendszertényezők. Az előző részekben ezzel a problémakörrel azért nem foglalkoztam, mert az erőszakosság gyengülése szinte azonos a demokratizálódással. Ezért ebben az értékelésben gyakorlatilag elsősorban a manipuláció erősödése az értékelt tényező. Másfelől a jelen és a jövő fő problémája a manipulációs stílus erősödése ezért koncentráltam erre.
A három stílus vonatkozásában is végső soron a vagy-vagy elosztás érvényesül. Ha manipuláció jön létre, akkor valahol vagy az erőszak ill. az őszinte meggyőzés gyengül. Ha erőszak jön létre, akkor valahol a manipuláció, ill. az őszinte meggyőzés gyengül. Ha őszinte meggyőzés jön létre, akkor valahol a manipuláció és az erőszak gyengül. A tudatformálásnak is vannak adott időben határai.
Egy sereg jelenség bizonyítja hogy ebben rendszer, az államkapitalizmusban erősödik a manipuláció. A történelmi fejlődésből pedig az olvasható ki hogy a manipuláció irányú tendencia már régebb óta a klasszikus kapitalizmus óta tart és egyre erősödik. Gondoljunk bele pl., hogy korábban a vezetés nyíltan bevállalta a hatalomvágyát, vagyonvágyát, sőt az erőszakosságát. Jelenleg annak ellenére, hogy a hatalmi vagyoni hierarchia alig változott, minden vezető csak szolgálni akar, minden gazdag ember csak szolgálni akar. Ki mondják azt, hogy én kérem uralkodó akarok lenni? Énnekem azért kell vagyon, mert szeretek rendelkezni szeretem a luxust? Az lehet, hogy ezen emberek egy része még magával sincs tisztában de az nem lehet, hogy a többségnek ne az előbb említetthez hasonló motivációja legyen. Háttérben maradni, demokratikusnak tűnni, szolgálónak tűnni ez manapság a trend. Ennyi őszinte, jó szándékú, szolgálni akaró hatalommal és vagyonnal bíró ember van?
Korábban is volt zavar, homály a fejekben, melyeket részben a vezetés keltett, részben a nép hülyítette magát és társait. Viszont erről a zavarosságról, butaságról azt gondolták, hogy igaz azért hittek benne. A cél tehát nem a zavar és homálykeltés, azaz manipuláció volt. Jelenleg a cél gyakran, egyre gyakrabban a manipuláció. Lehet, hogy a végső célt még mindig jónak hiszi a vezetés, viszont ennek elérését már trükkökkel, manipulációval igyekszik elérni. Erre mondják, azt hogy a cél szentesíti az eszközt. Valójában viszont az eszközből tartalom lesz, és a tartalom befolyásolja a célt. Korábban az erőszakos eszközből lett tartalom, jelenleg a manipulációból válik tartalom. Részekből áll össze az egész, az eszközök, módszerek is részek.
Ha azt vizsgáljuk, hogy a közszellem, köztudat, közerkölcs (általában az emberek) mennyire fogadja el trükközést, manipulációt akkor is kimutatható, hogy jelenleg sokkal inkább, mint korábban és korábban sokkal inkább, mint még korábban.
Rengeteg példát lehetne hozni, hogy korábban akár 70 évvel ezelőtt hogy értékelte a társdalom mondjuk a hazugságot, becstelenséget, a hűtlenséget. Erről elég sok irodalmi mű ad felvilágosítást. Most csak legyintenek, röhögnek az ilyeneken. Lehet hogy őrül a botrányba keveredő: címlapra kerülök.
Engem azonban néhány köztájékoztatási jelenség jobban aggaszt. Nézzük pl. az iraki háborúval kapcsolatos köztájékoztatást. Szerintem az ilyen mértékű manipuláció még 20 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Erre persze lehet azt mondani hogy ott volt a egy sokkal nagyobb háború a II. világháború ami szintén manipuláció következménye. Ennek ellenére bizonyos manipulációnövekedés mégis van. Sajnos náci vezetés és nép egy része is hitt ebben az őrültségben.
Az enyhén pozitív tendencia.
Hasonlítsuk össze pl. a brezsnyevi szocializmus manipulációját a jelenlegi manipulációval.
A brezsnyevi szocializmusban, és általában a korábbi rendszerekben volt cenzúra azaz szelektálták a tájékoztatást. A cenzúrával párhuzamosan a tiltás tűrés, támogatás politikája érvényesült. A válogatott, szelektált tájékoztatás pedig egyféle manipuláció. A jelenlegi rendszerben látszólag nincs cenzúra, és nincs tiltás, tűrés. Ez egyértelműen pozitív tendenciának tűnik. Van azonban néhány jelenség, elem mely erősen csökkenti ezt a pozitív tendenciát.
Jelenleg direkt módón nincs cenzúra, nem érvényesül a tiltás, tűrés, támogatás politikája. Indirekt módón azért érvényesül. Egyrészt van támogatás és tűrés és valamennyire gátlás, is. Azért jelenleg is az a helyzet, hogy vezetésnek tetsző, a rendszert jónak tartó tájékoztatás előnyt élvez a vezetésnek nem tetsző, a vezetést, rendszert bíráló tájékoztatással szemben. Gyakorlatilag ez sok apró mozzanatból áll össze. Gyakorlatilag ez nem úgy jelentkezik, hogy nem jelenhetnek meg ellenvélemények, hanem úgy hogy az ellenvélemények száma jóval kevesebb, mint a vezetés véleményéhez közel álló vélemények. Egy kicsit támogatják a vezetés véleményét, egy kicsit gátolják az ellenvéleményeket.
Azért mégis javult a helyzet, mert megjelenhetnek ellenvélemények. Viszont a tájékoztatás (tájékoztatás, oktatás) már vázolt alacsony színvonala miatt ez az elvi helyzetjavulás nem tud érvényesülni.
Ha azt mondjuk, hogy jelenlegi helyzetben javult is helyzet a tájékoztatás vonatkozásában akkor is sem mondhatjuk hogy az érdemben figyelembevett vélemények vonatkozásában javult volna helyzet. Ez ugye a demokrácia, közvetlen demokrácia problémája, amiről már sokat beszéltem. A jelenlegi rendszer jellemzője leegyszerűsítve: mindenki azt beszél, amit akar, de minek, a véleménye úgysem számít. A közvetlen demokrácia, a véleménynek érvényesülés vonatkozásában a fejlődés igen gyenge.
Maga az információnövekedés és vélemények számának növekedése részben egy olyan természetes folyamat, amit nem számíthatunk a rendszerek jóságába. Maga az informatika és a tömegkommunikáció technikai fejlődése egy olyan természetes folyamat, amelyet, nem számíthatunk a politikai rendszerek, és főleg nem számíthatunk a tájékoztatás jóságába.
Az hogy az információk sokasodnak, mint arról már korábban szó volt, nem jelenti azt, hogy az emberek ettől automatikusan értelmesednek, erkölcsösödnek. Sőt ha nincs megfelelő szelekció, akkor ez inkább a zavarosságot és ezzel a homályosságot, értelmetlenséget növeli.
Nos mindezek az elemek, az jelentik hogy az elején vázolt egyértelmű pozitív tendencia valójában egy nagyon enyhe pozitív folyamattá csökken.
Érdemes kitérni a nép véleményének regisztrálására és a manipulációra.
A nem demokratikus vezetést azért érdekli a nép véleménye, hogy tisztában legyen egy esetleges felkelés, megmozdulás lehetőségével. Ezért érdekli a népréteg elégedettsége, és nem amiatt hogy azon változtasson. Ha nyíltan mérné, mondjuk közvélemény-kutatással a népréteg elégedettségét, akkor annak az a veszélye, hogy az eredményt is nyilvánosságra kellene hozni. A brezsnyevi szocializmusban (nemcsak abban) a nép elégedettségét titokban figyelték ügynökök útján. Nem kell mondanom, hogy ez is egy otromba módszer, amely nyilvánvalóan kiderül, és ellenérzést szül. A jelenlegi rendszerben szintén nincs mérve, legalábbis pontosan, normálisan nincs mérve a nép véleménye, elégedettsége. A jelenlegi közvélemény-kutatások részlegesek és nagyobbrészt érdektelen területekre irányulnak. Pl. melyik politikus, melyik párt népszerű. Nyilván hogy jelenlegi vezetés sem szeretné, ha kiderülne hogy a nép alapjában véve elégedetlen, mondjuk a jelenlegi rendszerrel. A jelenlegi gyatra közvélemény-kutatásnak ez az egyik oka. Ugyanakkor valószínűleg a jelenlegi rendszerben is regisztrálják a nép véleményét csak finomabb módszerekkel, (nem ügynöki jelentések által), de szintén rejtetten. Azért valószínűsíthető a rejtett regisztrálás, mert nincs nyílt érdemleges közvélemény-kutatás. A két rendszer manipulációja között tehát e tekintetben sincs jelentős különbség. A tényleges demokráciában nyíltan fel lesz téve a kérdés, hogy Ön szerint a rendszer jó vagy rossz. Ha rossz, akkor miért rossz.
A brezsnyevi szocializmus vezetési stílusa és manipulációja lényegében nem lóg ki a történelmi folyamatból. Az erős ideológiai hatás a korábbi rendszerekben is megvolt csak a tartalma változott. A vallást felváltotta egyféle új hitt amit nehéz behatárolni. Nem nevezném kommunizmusnak, mert nem egészen erről volt szó. Ennek az ideológiának az elemzése túl hosszú lenne, nem fér bele a sűrített összefoglalásba. A többi elem (besúgok, személyi kultusz, éljenző és tömegmegmozdulások, stb.) is megtalálható a korábbi rendszerekben. Ugyanakkor a másik fő tendencia, az otromba nyílt manipulációból a kifinomult trükkös manipuláció felé tartás is, elég folyamatos. E tendencia csúcsa a jelenlegi államkapitalizmus, de nem abszolút csúcs, mert minden jel szerint ez a tendencia erősödhet és erősödik is. A brezsnyevi szocializmus és az államkapitalizmus manipulációja eltérő jellegű, de mindkettő manipuláció és egyik sem az őszinte meggyőzés iránya.
Az enyhe negatív folyamat.
A szocializmusban dübörgött a propagandagépezet ez nem vitás. A különbségek: az akkori vezetők szerintem jobban hittek abban, amit csináltak. Ha nem hittek volna benne, ha hátsó szándékkal csak manipulálni akartak volna, akkor nem ilyen otromba módszereket választottak volna. Szerintem a szocializmus vezetői ezeket az otromba módszereket egyfajta népmeggyőzésnek, őszinte meggyőzésnek szánták. Tehát kevesebb volt a rejtettség, a sunyiság. A tényleges szándékot kevésbé takargatták: emberek mi ilyen módszerekkel meg akarunk változtatni titeket. Aki nem akar megváltozni, azzal elbánunk. Mindez elég nyilvánvaló volt a szocializmusban és általában a korábbi rendszerekben. A nép is ennek megfelelően reagált erre, kényszerből belement a dolgokba, de többség otthon kinevette vagy dühöngött. A fejekben nem volt ekkora káosz. Voltak, akik elfogadták, voltak, akik elvetették a rendszert. Ha manipulálni akartak is, akkor is, azt olyan otrombán tették, hogy rögtön kiderült ez manipuláció, tehát megszűnt manipulációnak lenni.
A manipuláció, rafináltság, trükközés elfogadása természetessége is kisebb volt mint a jelenlegi rendszerben. Pontosabban abban rendszerben a vezetés azt állította, hogy itt egy fikarcnyi sincs, közben egy jó adag volt. Ebben a rendszerben a vezetés bevallja, hogy egy kevés van, közben elég sok van. A vezetés a propaganda állításához képest a brezsnyevi szocializmusban több volt a trükközés, manipuláció, viszont abszolút mértékben a jelenlegi rendszerben jóval több van. Mindenképpen több az a trükközés, manipuláció, amelyik nem derül ki.
Jelenleg nem lehet tudni a vezetés igazi szándékát, vannak gyanakodások igazán senki, nem tud semmit. Nem lehet igazán tudni, mikor akarnak manipulálni, mert ez a manipuláció már kifinomultabb módszerekkel történik. Feltehető, bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a vezetés kevésbé hisz abban, amit el akar hitetni. Feltehető, bizonyos jelek arra utalnak, hogy vezetés komoly disznóságokat takargat, ezeket azonban éppen kifinomult manipuláció miatt nem lehet bizonyítani. Feltehető, bizonyos jelek arra utalnak, hogy az embereket véleményét nem nyílt, hanem rejtettebb kifinomultabb módszerekkel befolyásolják, de a hogyant, a mikort, az emberek többsége, éppen a kifinomult manipuláció miatt nem tudja pontosítani. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben a nagyobb zavarosság homály van a fejekben, mint a szocializmusban. A manipulációs stílus erősödését jelzi többek között, hogy a legális és illegális csalások száma jelenlegi rendszerben jóval több, mint a brezsnyevi szocializmusban ill. a korábbi rendszerekben.
Mindebből egy enyhén negatív folyamat a manipuláció erősödése bontakozik ki.
Az enyhén pozitív és enyhén negatív folyamat kompenzálja egymást, és akkor fejlődés e tekintetben szinte zéró.
Csakhogy vannak itt még más elemek is. Egyfelől az, hogy egy rendszerben cenzúra van, és erősen érvényesül a tiltás politikája az csak részben tekinthető manipulációnak. A manipuláció ismérve az, hogy olyan rejtetten, trükkösen történik, hogy azt nem lehet konkretizálni. Gyanakodni, feltételezni lehet, de konkretizálni nem lehet. Márpedig a cenzúra a tiltás elég egyértelmű dolog. Elég egyértelmű a besúgás (ügynökök) a véleményrendőrség működése is. Én ezeket a módszereket inkább az erőszakos stílus kategóriájába teszem és nem a manipulációs stílus kategóriájába.
Ebből az következik, hogy a D/3ábrán vázolt manipuláció alakulását ábrázoló grafikon nagyjából jó. A fejlődés az erőszakos stílustól elindult az őszinte meggyőzés irányába, de egyre inkább elkanyarodott a manipuláció irányába. Mindent összevetve egy manipuláció irányába tartó tendencia bontakozik ki.
Azt viszont hogy ezzel együtt valamelyest csökken az erőszakos stílus, mondjuk a jelenleg rendszerben valamivel kisebb, mint a brezsnyevi szocializmusban ezért nem lehet értékelni e rendszertényezőben, mert ezt már több rendszertényezőben (emberi jogok, közvetlen demokrácia, stb.) értékeltem. Mivel az erőszakos stílus csökkenése ill. ezzel kapcsolatos feladatok megegyeznek a demokratizálódás feladataival itt elsősorban manipuláció, kerül értékelésre.
Ami viszont a manipuláció negatív tendenciája mellet dönt az a következő.
A manipuláció hatása épen a manipulációs eszközök, módszerek ill. a vezetés manipulációs tudása miatt egyre veszélyesebb lesz, egyre nagyobb szerepet játszik a rendszer alakulásában. Azt is mondhatjuk, hogy e tekintetben részben új helyzet állt elő. A természetpusztítással kapcsolatban már volt egy ilyen értékelés. A manipuláció erősödő tendenciájának a veszélye e rendszer felelőssége. Az a lényeg, hogy a jelenlegi manipuláció tendenciája olyan mértékben veszélyes a jövőre hogy ezt értékelni kell. A jelenlegi államkapitalizmus, amelyik nem oldja meg ezt a problémát, és ezzel veszélyezteti a jövőt. A helyzet ugyanis az hogyha a manipuláció ilyen tendenciával halad tovább akkor az egy abszolút eltorzult rendszert okozhat. Leginkább úgy okozhat, hogy nem lehet észrevenni, ha egy eltorzult rendszer alakul ki. Másfelől nem lehet észrevenni, ha egy komoly válsághelyzet alakul ki és így a katasztrófa is könnyen bekövetkezhet. Ezekért, a veszélyeztetésekért a jelenlegi rendszer negatív értékelést érdemel.
A brezsnyevi szocializmus pedig azért érdemel negatív értékelést, mert bizonyos értelemben valamennyire nőtt a manipuláció a klasszikus kapitalizmushoz és a korábbi rendszerekhez képest. A manipuláció tehát minden legújabb kori rendszerben (államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, kínai szocializmus) jellegű, de minden rendszerben hatalmas és az előző rendszerekhez képest növekvő tendenciájú. A három közül mégis az államkapitalizmus kifinomult rafinált manipulációja a legkárosabb, legveszélyesebb, mert legkevésbé felismerhető.
Mi a helyzet a közszolgálati tájékoztatással. Először is azt kell látni, hogy a korábbi rendszerek már a technika hiányából eredően sem tudtak megfelelően tájékoztatni. Itt csak találgatni lehet: mi lett volna, ha akkor van rádió, tv, stb. Fel kell tételezni, hogy ezen időkben is a félretájékoztatás dominált volna, azonban az kevésbé szándékos félretájékoztatás lett volna. Inkább a kultúrából, a tudatlanságból, a vallási dogmákból eredő félretájékoztatás lett volna. Ugyanakkor az értékelésnél az is szabály, hogy technikai lemaradást, nem szabad a politikai rendszer számlájára írni.
A jelenlegi rendszerek és főleg az államkapitalizmus félretájékoztatása szándékosabb, abban az értelemben, hogy a tájékoztatók tisztában vannak a helyes tájékoztatatással, de különböző érdekekből eltérnek attól. Kétségtelen, hogy ha ezt nem számítjuk, akkor viszont összességében az államkapitalizmus tájékoztatása a legjobb, mert azért itt megjelennek valamennyire a különböző vélemények. A szocializmusba azonban valamennyivel kisebb volt a bulvárosodás, és nagyobb szerepet kapott a tudományos és erkölcsi nevelés. Ezeket az ellentmondó jelenségeket kell valahogy összegezni, és így jön ki az én százalékos értékelésem.
Még annyit hogy a pozitív manipulációtudomány kialakulása igen távol áll minden eddigi rendszertől. Eddig csak a negatív manipuláció tudomány, (a manipulációs módszerek, technikák, reklám, politikai taktikázás, stb.) „fejlődött”.
Mindezek után e összevont százalékos értékelés.
Rabszolgatartó rendszer 2%, feudalizmus 2%, klasszikus kapitalizmus 2%, jelenlegi államkapitalizmus 2,5%, brezsnyevi szocializmus 2,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,5%? A tényleges demokráciában mikor a felsorolt feladatok nagyrészt megvalósulnak és fejlődés a manipulációs stílus felöl visszakanyarodik az őszinte meggyőzés stílusa, ill. az értelmesedés erkölcsösödés felé akkor az 5%-ot jelent majd rendszer szempontjából.
Új helyzet: a fokozott szellemi környezetszennyezés, a politika és a politikai média bulvárosodása, reklámozódása miatt, a manipuláció, tudattorzítás erősödése. Elméleti rendszertényező.
Új helyzet: a fokozott szellemi környezetszennyezés, a politika és a politikai média bulvárosodása, reklámozódása miatt, a manipuláció, tudattorzítás erősödése. Elméleti rendszertényező.
A gazdaság vonatkozásában történelmileg (rendszerfejlődés szempontjából) új helyzet a kritikus határt átlépő természetpusztítás miatt alakult ki. Az új helyzet nem feltétlen jelent visszafejlődést, válsághelyzetet, de annak szignifikánsan erősödő veszélyét jelenti. Az új helyzet azt jelenti, hogy egy eddig jelentéktelen tényező jelentőssé, meghatározóvá vált, és ha ez a jelentősség nincs felismerve, akkor annak a következménye végzetessé válhat. Sajnos nemcsak a gazdaság területén van ilyen új veszély, hanem a szellemi fejlődés területén is. Ez az új veszély három tényezőből áll össze: a manipuláció szükségszerű erősödése, a szellemi szemetelés szignifikáns növekedése és a politikai média bulvárosodása, reklámozódása. Mivel a manipulációról már eleget beszéltem, így most a másik két tényezőt fejteném ki.
A szólásszabadság (a világnézeti, véleménynyilvánítási, újságírói, média stb. szabadság), már többször szóba került. A szólásszabadság, az újságírói szabadság, lehet, a manipuláció csökkentésének eszköze? Korábban erről részleteiben már beszéltem. A szabadságnak ez csak egy része. Ha nem veszik figyelembe a véleményt, akkor nem sok értelme van. A kimondott vélemény szabadsága, nem egyenlő a cselekvési, életviteli, döntési szabadsággal.
Ha nincs szabályozva, akkor, mint lelki sértés, lelki bűntett, mint károsító jelenség visszájára fordulhat.
A jelenlegi kettős mérce: ami tetszik a vezetésnek érdekeit, szolgálja, ott a szólásszabadságra való hivatkozás. Ami nem tetszik a vezetésnek, nem szolgálja az érdekeit, ott padig a büntetés. Ne felejtsük el, hogy jelenleg is büntetik a lázítást, gyűlöletbeszédet.
A következő fejezet, pontosabban a szellemi szemetelés, és média bulvárosodása, reklámozódása, ugyancsak azt bizonyítja, hogy a rosszul átgondolt, rosszul szabályozott szólásszabadság, médiaszabadság, mint demokratikus tényező jelentéktelenné válik, ellenben, mint manipulációs tényező jelentőssé válik. A megoldás, mint mondtam, a köztájékoztatás (állami tájékoztatás) egyre erősebb demokrácia irányú szabályozottsága.
A szellemi szemetelés fokozódása.
A szellemi szemetelést nevezhetném szellemi környezetszennyezésnek is. A média és az informatika fejlődése következtében korunkban kibővült az információmennyiség, és természetesen kibővült az egyénekhez, mindenkihez, lakossághoz eljutó információmennyiség. Az egyénekhez eljutó információkból áll össze az egyének tudata, persze ezt az információáradatot azért az egyének többé-kevésbé megszűrik. Még abban az esetben is jelentősen befolyásolja az egyén tudatát a rázúduló információ, ha egyén szűrője jól működik. Minél gyengébben működik az egyéni szűrés, annál erősebb lesz az információáradat tudatformáló hatása. Az információáradtnak a döntő többsége felületes, az igazságtól távol álló, a valóságos problémáktól és megoldásoktól távol álló információ, gondolat. Ezt nevezem én szellemi szemétnek. Ha az egyén egy másik egyénnel közöl valami felületes, igaztalan gondolatot, az olyan mintha eldobna egy darab szemetet. Ha egy média közöl egy felületes igaztalan gondolatot, akkor az olyan mintha kiborítana az utcára több tonna szemetet. A szellemi szemét mennyisége attól függ, hogy hány ember olvassa, hallja azt. Ha egy politikus közöl a médián keresztül egy felületes igaztalan gondolatot, akkor az még nagyobb szemétmennyiséget jelent, mert egy olyan ember közölte, akinek a véleményére még inkább adnak az emberek. Új helyzet van, mert a szellemi szemetelés lehetősége, és jelenleg maga a szellemi szemetelés is, a média és az informatika technikai fejlődésének következtében jelentősen megnőtt. A párhuzam a tárgyi szemetelés és a szellemi szemetelés között megállja helyét. Az anyagi javak fokozottabb kielégítésének (árubőség, csomagolás, stb.) következtében jelentkezett egy káros mellékhatás, a szeméttermelés (környezetszennyezés), mely káros mellékhatás egy kritikus határon túl egyre erősödik, és közel egyenlővé válik a hasznos főhatással. Sőt e tendencia mentén a káros mellékhatás akár erősebb lehet, mint a hasznos főhatás. Ugyanez a jelenség zajlódok le az információ szükséglet kielégítése alkalmával. A főhatás, a rengeteg információ elvileg a következő okokból hasznos lenne. Minél több az információ, annál okosabb, szélesebb látókörű lehet az ember. Minél több az információ annál inkább ki van elégítve az emberek információszükséglete, amely szintén egy értékelendő szükséglet. Minél több az információ annál kisebb lehet a hatalmi vagyoni hierarchia, hiszen az információ adott esetben átfordítható munkára, vagyonra és politikai karrierre. A rengeteg információ azt jelenti, hogy megvalósul a szólás és véleménynyilvánítási szabadság, amely ugyan nem tényleges demokrácia, de polgári demokrácia fontos eleme. A főhatás tehát elvileg hasznos, de itt is jelentkezik az egyre erősödő káros mellékhatás, a szellemi szemetelés hatása. A probléma itt is az, hogy a káros mellékhatás már egyenlő lesz a hasznos főhatással, sőt egy idő után, negatív vonatkozásban megelőzi azt. A probléma megoldása is azonos. A végső megoldás nem az, hogy csökkentjük az anyagi javak kielégítését, hanem az hogy jobban megszűrjük, megválogatjuk ezeket, a szükségleteket, és főleg csökkentjük a szemétmennyiségét, ill. feldolgozzuk a szemetet. A szellemi szemetelés megoldása szintén a kiválogatás szűrés lehet, de nem erőszakos szűrésre, cenzúrára gondolok. Mindenek előtt minden embernek de főleg a közszereplőknek, a médiavezetőknek, újságíróknak, a politikusoknak kellene felismerni a felületesség a szellemi szemetelés károsságát. Bármennyire is kellemes a felelőtlen locsi-fecsizés, és akárhogy elhitetjük magunkkal, hogy ez nem káros, mégis meg kell változnunk. Annyira káros, mint eldobálni a szemetet, kiborítani a hulladékot. Másodsorban szóba jöhet a szabályozási megoldás. Korábban szó volt a silány szellemi termékek magasabb adóztatásáról, vagy a közszolgálati média szigorúbb szabályozásáról.
Elsősorban azonban a jelenség veszélyességét kellene felismerni, és egy magasabb színtű önkontroll állapotába kellene eljutni.
A kommunikáció (információáramlás vételi oldalának elromlása (felületessége, átfutó jellege) az egész információáramlást elrontja és végül a társadalom széteséséhez vezethet.
Induljunk ki, abból hogy rengeteg az információ és annak nagy része értéktelen információ. Legalábbis rendezetlen és fontossági sorrend nélküli információtömeg zúdul az emberekre. Ezt úgy lehetne megoldani, ha az emberek még alaposabban elemeznék az információkat. Csakhogy éppen az ellenkezője történik, részben szükségszerűen. Az embereknek csak annyi ideje energiája marad (ráadásul hamis célok miatt állandóan rohannak), hogy átfussák az információkat. És magamon is észrevettem, hogy csak felületesen hallgatom, olvasom el az információkat. Arról nem is beszélve, hogy komolyabban elmélyülten sokkal kevesebbet olvasok, mint korábban. És azt is megfigyeltem, hogy a közvetlen emberi beszélgetések is egyre inkább kapkodók, felszínesek, felületesek lesznek. És azt is észrevettem, hogy mások, sőt még a hivatalok is ezt teszik. Hiába fogalmazok meg én, vagy bárki egy beadványt, panaszt, javaslatot, elméletet, stb. nagyon elmélyülten, alaposan, ha a vételi oldalon azt felületesen átfutva kezelik. Ez olyan mintha elromlana a nyomdagép, vagy recsegne a telefon, rossz lenne a tv, rádiókészülék, stb. és sok szó, sok mondat kimaradna a szövegből. Gépezet hasonlattal ez olyan, mintha több vezérlő, ill. összekötő alkatrész (mechanizmus) bizonytalanul működne, vagy hiányozna.
Hiába éljük az információáramlás korát, az információáramlás ennek ellenére, vagy éppen emiatt gyengül. Mi tart össze egy rendszert, egy gépezetet, egy organizmust, főleg egy olyan típusút, mint az emberi társadalom? A valós, „szilárd” tényezőket (embereket, tárgyakat, stb.) az információ tartja össze, szervezi gépezetté, organizmussá. Vagyis ha elromlik az információáramlás, szétesik a társadalom.
Valamit ez ügyben is szükséges lenne tenni, de persze ahhoz el kell gondolkodni a problémán.
Talán szükség lenne, új szentírásra?
A politikai média bulvárosodása, reklámozódása, butulása.
A bulvárosodás, reklámozódás, alatt elsősorban azt értem hogy a média a nézettség, olvasottság azaz a profit miatt az érdekességet a tárgyszerűség pontosság elé helyezi. Az hogy a szórakoztató média bulvárosodik (magánéletet közszemlére tétele) nem jó, de közel sem annyira, káros, mint a politikai média bulvárosodása, reklámozódása. A politikai média bulvárosodása, reklámozódása elsősorban azt jelenti, hogy a valós közügyek, problémák megtárgyalása helyett a hatalmi harcra koncentrál, mert a hatalmi harc izgalmasabb, érdekesebb, egyszerűbb, eladhatóbb, mint egy adott probléma elemzése.
Egy példával illusztrálnám ezt a jelenséget. X elit vezető leült Y elit vezetővel. A vita során az alacsony színvonal, a népszerűség-hajhászás és minden egyebek ellenére mégis kirajzolódott három fontos stratégiai probléma. Az adózás stratégiája a progresszív adózás legyen, vagy ne az legyen. Az állam a kormány feladata szerepe az alapvető cikkek árainak vonatkozásában. Ezzel összefüggésben a nagytőke, a piacgazdaság és az állam viszonya. Végül a privatizáció problémája, mely ugyancsak összefügg az előző problémával. A médiának normális esetben rá kellett volna harapni ezekre a valóságos stratégiai problémákra és felhasználva az alkalmat mindhárom témában alapos elemzést kellett volna, elvégeznie. Nem ez történt.
Számomra a média reakciója volt igazán megdöbbentő és ijesztő. Az elemzés ebből állt. Ki, mit, miért, mondott. Milyen szavazókat akart meghódítani. Milyen manipulációs módszereket használt. Hogyan járatta le a másikat. Hogyan változtak a hatalmi erőviszonyok.
Az egész vitát a média úgy interpretálta mintha két azonos terméket gyártó cég reklámhadjáratának versenyéről lenne szó. Vegyünk két hűtőgépgyárat. Korunkban az elemzések többsége már nem arról szól, hogy melyik hűtőgép milyen minőségű, hanem arról hogy melyik hűtőgépgyártónak milyen a reklám és marketing tevékenysége. Ez önmagában is borzalmas. Még borzalmasabb, az hogy ez a jelenség már a politikai életre is kiterjedt. A lényeg az, hogy a média, a politológusok, „a független szakemberek”, belenyugodva, sőt, sokszor generálva, nem magát a lényeges közügy megtárgyalását preferálják, hanem minden mást. Manapság a politológus, és az újságíró, mint egyféle társadalomtudósok, nem a közügyek szakértői, hanem a reklámszakértők, propaganda szakértők. Mindenki, az emberek és a média is elfogadja azt, hogy a valóságos, lényeges közügyek szakszerű, objektív megtárgyalása manapság lehetetlen.
Ez az egész nemcsak azért borzalmas, mert a valóságos problémák elsikkadnak. Azért is borzalmas, mert a média nem elutasítóan teszi mindezt, hanem elfogadóan. Több médiából hallottam ezt a mondatot: ne legyünk naivak, természetes hogy a fő cél a manipuláció, a hatalmi harc. A politikusokat, a politikát is el kell adni. Nyilvánvaló hogy a reklám, az eladási taktika benne van pakliban. A baj az ha ez az optimális 15% helyett 85%-ban uralja a közlést.
Mostanában van egy másik mondás is: természetes hogy a jog és az igazság két különböző dolog. Mindkét esetben némi iróniával, nehezteléssel de azért végeredményben elfogadunk egy rossz dolgot és ezzel az elfogadással, mi szentesítjük a rosszat. Itt jelentkezik az elfogadók felelőssége. Visszatérve a vitára az elemzések legfeljebb 15%-a foglakozott a felvetődött valóságos problémákkal a 85%-a hatalmi harc illetve más szempontokból elemezte a vitát. Ez az egész következőt jelenti. Ha véletlenül jönne egy normális vezetés, amelyik a valóságos problémákra koncentrálna, a média megakadályozná ezt a tevékenységét. A média tehát egy különálló negatív tényező lett. Ez egy új helyzet.
A valóságos, lényeges közügyek megtárgyalásának lehetetlensége, nem más mint manipuláció, pontosabban ilyen formában, figyelemelterelő manipuláció. Ráadásul, viszonylag kifinomult manipuláció. E manipuláció lényege az, hogy az emberek izgalmasabbnak találják, a sunyi „reklámháborút”, hatalmi csatározást, mint a valóságos közügyeket. Az eladhatóság, a profit szempontjából tehát ez a médiának kedvező, ezért belemegy sokszor generálja ezt a helyzetet.
Természetesen nemcsak a média, hanem a politikusok is elbulvárosodnak, elreklámosodnak. Manapság pl. egy választás nem programok megmérettetéséből áll, hanem a reklámhadjáratok küzdelméből áll. Ha pedig felmerül ez a téma, mint negatívum, akkor politikusok a médiára mutogatnak, a média pedig a politikusukra hárítja felelősséget. E fejezetben azonban elsősorban a médiáról van szó. A vezetés egyik szükségszerű negatívuma a manipulációra való hajlamosság. A média, társadalom feladata lenne, hogy ezt hajlamosságot megakadályozza, csökkentese. A jelenlegi kapzsiságdeterminált piacgazdaságban a média ezt a feladatát nem tudja ellátni. Kijelenthető, hogy a jelenlegi rendszer szükségszerű velejárója a manipuláció, és annak fokozódása.
Eddig arról beszéltem, hogy van a vezetés, amelyik szükségszerű negatívumai miatt eltorzítja a rendszert. A társadalomtudománynak és annak oktatásának az a hibája, hogy kiszolgálja vezetést, önmagában nem képvisel önálló tényezőt. Úgy tűnik, hogy a tájékoztatás, a média jelenleg már egy másik pályán mozog. A média jelenleg már nemcsak kiszolgálóként, hanem önálló negatív tényezőként jelenik meg. Eddig tehát az volt a helyzet, hogy a vezetésnek kell elsősorban megváltozni és ez a változás egy általános változást, generálna. Az új helyzet az, hogy a vezetés változása most már nem elég. Ez az új helyzet pedig a politikai média bulvárosodásából, reklámosodásából, ered. Annak ellenére, hogy a hatalmi harcot az „új” média felettébb szakszerűen és precízen képes elemezni és mégis viszonylagos elbutulásról beszélhetünk, mert a valós problémákat már nem képes elemezni. Elbutulás azért is, mert ezzel végeredményben butító hatással van a lakosságra.
Érdemes a média történelmi alakulásáról is vázlatosan szólni. Kezdetben a klasszikus kapitalizmus végén, az államkapitalizmus elején a média elindult egy pozitív irányban. Egyfelől kialakult a leleplező média, másfelől a média megfogalmazta a hatalommal szemben álló véleményét. A média elindult azon a pályán, ahol a hatalommal szemben egyféle ellenhatalmat képviselt. Ez a folyamat eljutott egy bizonyos szintig aztán megakadt, sőt egy kissé visszafejlődött. A médiára ugyanis rátette a kezét a politikai és gazdasági vezetés. A vezetés pedig nem lesz önmagának az ellensége. Amikor a média azon úton haladt, hogy egyféle ellenhatalma lesz a vezetésnek, akkor alakulhatott ki az elképzelés, hogy média hatalmi ág. Aztán ez megtorpant és részben visszafejlődött, ekkor a média, hasonlóan a tudományhoz, oktatáshoz kiszolgálója lett a vezetésnek. A következő szakasz, a jelenlegi szakasz viszont a negatív szakasz. Ebben a szakaszban a média újra önálló tényező kezd lenni, de most már nem, mint pozitív tényező, hanem mint negatív tényező. Itt már a két elemet összevonhatjuk a szellemi szemetelést és a bulvárosodást, reklámozódást. Végül is a szellemi szemetelés is összefügg a médiával, pontosabban az informatika fejlődésével. A szellemi szemét legnagyobb része a médián keresztül jut a társadalomba. Maga a lényegtől eltérő bulvárosodott, reklámosodott tájékoztatás egyfajta szellemi szemét. Igaz hogy a szellemi szemetelés alapvető oka az, hogy az ember technikai fejlettsége sokkal előrébb jár, mint az erkölcsi, és társadalomtudományos fejlettsége. A bulvárosodott, reklámosodott tájékoztatásnak más okai vannak. A manipuláció szempontjából azonban mindkettő, egymással összefüggve, és külön-külön is egy erősebb manipulációt hoz létre. A manipuláció, minőségileg egy új szakaszba lépett.
A médiafejlődés három szakasza: pozitív szakasz (önálló pozitív ellenhatalmi tényező egy bizonyos határig), kiszolgáló szakasz (megszűnik önálló tényező lenni), negatív szakasz (önálló negatív tényező, ellenhatalom kezd lenni).
E tényező összefoglalása. A fejlődés szempontjából meg kell határozni azokat a tényezőket, melyeknek oly mértékben megnőtt a jelentőségük, hogy jelentéktelen tényezőkből jelentős tényezők a fejlődést meghatározó tényezők lesznek. Sok jelentős tényező van de ezek többsége olyan, hogy a múltban is jelentős tényező volt. Kevés olyan tényező van, amelyik korunkban alakul át jelentős tényezővé. Ilyen új tényező a szellemi környezetszennyezés és tudattorzítás tényezője. Tudom, hogy szinte minden korban elmondták: szörnyű új kor kezdődik, mert az emberek lelke tudata eltorzult. Én nem mondom azt, hogy feltétlen el kell torzulni az emberek tudatának, és azt sem mondom, hogy már visszafordíthatatlanul eltorzult. Én csupán azt állítom, hogy felsorolt racionális tényezők alapján (nem a sátán eljövetele), korunkban és jövőben megnövekszik annak esélye, hogy az emberek tudata eltorzuljon. Fontossági sorrendben ennek okai, melyek egyébként összefüggnek de nem azonosak. A manipuláció erősödése. A szellemi szemét mennyisége átlépi azt a kritikus határt, melyben a káros mellékhatás dominál. A politikai média bulvárosodása, reklámozódása és viszonylagos elbutulása. Továbbá a manipulációs technikák finomodása, erősödése. Továbbá az emberek erkölcsi eltorzulásnak, azon irányba, hogy valótlanságot, hazugságokat, igaztalanságokat, elfogadják. Ez összefügg az igazságosság szellemiségének hiányával. Továbbá azon tendencia, hogy a vezetés (hatalmi és vagyoni) hatalommegtartó, erősítő eszközei közül a manipuláció válik a legfontosabbá.
A manipuláció vonatkozásában szerintem új helyzet van. A manipuláció fokozódása egy dinamikus tendencia. Ha ez a tendencia folytatódik, nincs megállítva, akkor elég kilátástalanul alakulhat az emberiség sorsa. A válság-láncreakció kialakulása erősödik, amennyiben annak kialakulását kevésbé veszik észre. Továbbá, kialakulhat a torzult tudatú ember. Továbbá kialakulhat a torzult rendszer.
A kínálat (lét) és a kereslet (tudat) problémája. A dafke-hatás problémája. Elméleti rendszertényező.
A kínálat (lét) és a kereslet (tudat) problémája. A dafke-hatás problémája. Elméleti rendszertényező.
Ez megint egy olyan fejezet, amely sok helyen több tanulmányrészben (az erkölcsről, a gyereknevelésről szóló, a társadalompszichológiáról szóló, a gazdaságról szóló stb.) megjelenhetne. Miért pont itt a tájékoztatásról szóló részbe jelenik meg, ennek elég kevés plusz oka van. De erre még visszatérek.
Kezdjük a dafke-hatással.
Az emberek magatartását, tudatát jelentősen meghatározza a dafke-hatás, ennek elemei:
A tiltás felértékelő tényező, a kényszer az leértékelő tényező, legyen ezek célja akár a jó, akár a rossz irány.
A meglevő, főleg a hosszabb ideig meglevő unalmas, ráadásul a hibái kerülnek előtérbe, a távoli, az elképzelt, a részben ismeretlen, (ez lehet akár a múlt nosztalgiája) vonzó, legyen a meglevő akár viszonylag jó, akár viszonylag rossz.
A negatív példa is lehet jóra ösztönző példa.
Stb..
A dafke-hatás, vagyis hogy az ember nem mindig a jó irányra, a jó hatásra (a jó tanításra, jó irányú nyomásra, stb.) reagál, hanem másra, vagy éppen az ellenkezőjére, tehát igen erősen jelen van az emberek, az ember tudatában.
De előny, hogy a rossz irány vonatkozásában is előjön a dafke-hatás.
Ugyanakkor meg kell állapítani, a fő hatás (legyen az jóra, vagy a rosszra ható) általában egy kicsit erősebb mint a dafke hatás. A dafke-hatás azt jelenti, hogy a jóra irányuló hatás rendkívül rossz hatásfokon működik, de szerencsére a rosszra irányuló hatás is ilyen rossz hatásfokon működik. Ugyanis a rosszra irányuló hatásnál is előjön a dafke-hatás. Rossz hatásfok azt jelenti, hogy ötször annyi energiát, időt, munkát kell pl. a jó hatásba beletenni, hogy az érvényesüljön, mintha nem lenne dafke-hatás. Ha nem a fő irány érvényesülne, akkor elég értelmetlen és kibogozhatatlan lenne a világ. Még így is meg lehet kérdezni: a természet, Isten miért teremtette ilyen erősre a dafke-hatást? Talán azért, hogy a rosszra való hatás se érvényesüljön könnyen.
Igen de itt jön a kérdés: mi az a jóra és a rosszra irányuló hatás, és ki dönti el ezt?
De a kérdés megválaszolása előtt, tisztázni kell a másik problémakört is.
A kínálat (a lét, a külső körülmény, ami az asztalon van), avagy a kereslet (a tudat, a belső igény,) határozza meg a másikat és végső soron a valóságos fogyasztást?
Máshol már elmondtam, hogy szerintem nagyjából egyenlő kölcsönhatásról van szó. Mert pl. bulvármédia képviselői is erre hivatkoznak: na de ez az igénye a közönségnek, mi csak kiszolgáljuk az igényt. Ez így nem állja meg a helyét. A kínálat is jelentős mértékben meghatározza az igényt. A bulvármédia valójában az emberek nem éppen nemes tulajdonságaira, igényeire épít, az intrikára, a pletykára, a gúnyolódásra, a kárörömre, a balhéra, stb.. Ugyanakkor a nemes tulajdonságokra, igényekre építő média sokkal kevésbé jelenik meg. Lehetne ez másképpen is, és talán eleinte visszaesne a média nézettsége hallgatottsága, de idővel, amikor az emberek igényei is kikerülnének a torzító hatás alól, az egyensúly nagyjából visszaállna. És ha a média bevétele talán valamelyest csökkenne is a tisztességesség erősödősének haszna, ezt sokszorosan kompenzálná. Ugyanakkor ez esetben is belépne a dafke-hatás. Nem lehet tiltással eltörölni a rosszat, és kényszerrel elérni a jót. Vagyis általában, (és itt már kilépek a média, a tájékoztatás szűkebb köréből és általánosítok) nem lehet radikálisan csökkenteni a rosszat, nem lehet abszolút ideális helyzetet és embereket faragni. A sztálinizmusban az ellenkező tévedés, vagy talán manipuláció volt a divatba: a lét, vagyis a kínálat határozza meg a tudatot, akkor nosza csináljunk szocialista embertípust. De mint tudjuk ez sem jött be, és nem is jöhetett be. Ugyanakkor a jelen rendszer ellenkező tévedése, talán manipulációja is torz, miszerint az emberek torz igényeihez igazítjuk a kínálatot. A végeredmény itt is a népbutítás kialakítása, kialakulása. És persze a hivatkozás is hamis, mert azért a főhatás erősebb, mint a dafke-hatás, bár a dafke-hatás is jelentős. És mert a kínálat is meghatározza a keresletet, nemcsak a kereslet határozza meg a kínálatot. A fenti két elv, igazság szerint kell szervezni a társadalmat.
Egyébként a lét és tudat probléma másik megközelítése: az új, a jelen átalakítás, az önálló gondolat, avagy a régi, az eredendő, a meglevő, adott határozza meg inkább a másikat. A kölcsönhatás ez esetben is azt jelenti, hogy meg lehet változtatni a régit, az eredendőt, csak csökkentett hatásfokkal, nagyobb erőfeszítéssel és lassabban, nehézkesebben, mintha nem lenne a meglevőnek, a réginek, az eredendőnek, változás elleni hatása. De itt megint felvetődik: melyik a jó az új, vagy a meglevő.
Térjünk rá arra a kérdésre, hogy melyik a jó út és egyáltalán ki határozza ezt meg.
Először is mindenkinek ki kell alakítania a maga igazságát. Itt elsősorban a jó igazságáról van szó.
Csakhogy ehhez sem szabad feltétel nélkül ragaszkodni, mert a társadalomtudományos igazság, legalább annyira erős igazság, mint a mi magunk igazsága. Társadalomtudományos igazságok: a helyes kiindulásból, azaz a helyes célból levezetett leginkább bizonyított igazságok. Csakhogy jelenleg eléggé labilisak, megkérdőjelezhetők, vitathatók a társadalomtudományos igazságok. Jelenleg a vezetés mondja meg mi az „igazság”, és ez az „igazság” gyakran nem felel meg a definíciónak. Oly korban élünk, amikor lavíroznunk szükséges a magunk igazsága (melyet sok helyről szedtünk össze) és a társadalomtudományos igazságok (melyek jelenleg a vezetés vitatható igazságai) között. Tudatos kritikára van szükség. De nemrég még a költő valahogy így beszélt: oly korban éltem én e földön, mikor az ember önként kéjből ölt és nemcsak parancsra. Nemrég volt, könnyen visszajöhet, vigyázni kell, ez a minimum. Ugyanakkor nem szabad minimalistának lenni.
Optimális esetben az elfogulatlan társadalomtudósok igazsága (egyébként jó kiindulásból eredő és bizonyított) nagyjából megegyezik a tankönyvi igazsággal, és ez vezérli a vezetők igazságát, a törvényi igazságot. És ezt korrigálja a média igazsága és a magunk igazsága, ill. a magunk igazságából összeálló demokrácia. Jelenleg a vezetők, labilis, vitatható igazsága vezérli a társadalomtudósok igazságát. A média pedig jellemzően vagy a vezetés labilis vitaható igazságát ismételgeti, (akárcsak a társadalomtudomány), vagy másfajta rossz irányokba terelget, hat. A demokrácia pedig alacsony szintű. Így marad a vezetés labilis, vitatható igazsága és a mi magunk igazsága.
A kereskedelmi média lényege.
Valljuk be őszintén a kereskedelmi média (és a média 95%-a kereskedelmi) a nézettség és a profit miatt a legnagyobb erkölcstelenségekre is képes, gyakran még saját anyját is eladná.
A média állítja elő (vagy mint előállító, vagy mint szelektáló közvetítő) a szellemi termékek 80%-át, azaz határozza meg a kínálatot, és mint tudjuk, nemcsak kereslet határozza meg a kínálatot, hanem a kínálat is meghatározza a keresletet. Azaz a kettő együtt az életet, és a jellemet, valamint a szellemi, és lelki egészséget. A jellemet mivel itt szellemi termékekről van szó. A jellem a szellemi, és lelki egészség pedig legalább olyan fontos, mint a testi egészség. Ráadásul, pl. az egészségtelen tárgyi termékeket, pl. az egészségtelen élelmiszereket sokkal könnyebb kiszűrni, mint az egészségtelen szellemi, lelki termékeket. Nem lehet gondolat-rendőrség. Na de azért az sem elfogadható, hogy egy önző (nézettség és profitmaximalizálásra törekvő) valami határozza meg a kínálatot, és ezzel rombolja pl. az erkölcsöt. Mert ez olyan mintha az üzletek polcain levő termékek, élelmiszerek, fele kimondottan egészségtelen lenne. Valamit tehát ki kell találni.
Pl. azt hogy növelni kell a szellemet, lelket építő állami, közszolgálati média arányát. De itt már belép a képbe az állam helytelen felfogása. Pl., az hogy nem havi évi konkrét bevételt, hanem az össz- hasznosságot kell nézni.
Most már hogy letelt a gyűlölködés húsz éve, beszéljünk tárgyilagosan a szocialista médiáról.
Volt kettő negatív, és egy pozitív jellemzője. Az egyik hogy a maga idejében valóban túlsúlyos volt, mellette nem volt más alternatíva, nem volt választék, kvázi monopolhelyzetben volt. A másik hogy nem bírta a kritikát, az építő kritikát (mely valójában érték) is tiltotta, igaz felsőbb utasításra, de ez itt most irreleváns.
Viszont nem volt profitmaximalizálási célja és bizonyos szempontból az értékes (szellemet, lelket építő) szellemi termékek közvetítésére törekedett.
Ha kidobjuk a negatívumokat, ha beállítjuk a helyes arányú állami, közszolgálati médiát (a jelenleginél nagyobb) és ennek megmarad a direkt szellemet és lelket építő célja, de úgy hogy az építő kritika is ide tartozik, akkor nagyot javulna a jelen helyzet.
Ezután jöhet, a kereskedelmi média vonatkozásában az erkölcstelenségek, a szellemet, lelket romboló közlések valamilyen (általában közvetett) szűrése, akadályozása.
Ismételt fejezet.
Gondolatok általában a közlésekről valamint a jó, az értelmes, az igazságot szolgáló, és a rossz, az értelmetlen, az igazságtalanságot, harcot, zavarosságot szolgáló vitákról. Gondolatok a társadalomismeretről. Elméleti rendszertényező. (ismételt fejezet)
Gondolatok általában a közlésekről valamint a jó, az értelmes, az igazságot szolgáló, és a rossz, az értelmetlen, az igazságtalanságot, harcot, zavarosságot szolgáló vitákról. Gondolatok a társadalomismeretről. Elméleti rendszertényező. (ismételt fejezet)
Sokféle, fajta, közlés van.
Szóban, írásban, szűk körű és széles körű, van baráti beszélgetés, egyetértők beszélgetése, van, kérdez-felelek beszélgetés. (Egyébként a kérdezéssel is lehet véleményt mondani.)
Van egymásra reagáló beszélgetés, és egymás melletti közlés azonos témáról. Van utasítás, van szükségszerű megegyezés, megbeszélés, van laza csevely, van veszekedés, és van vita. Van információadás, álláspont-ismertetés, javaslattevés, kérelem, panasz, stb.. A legtöbb közlés célja a meggyőzés, de nem mindegyiknek. És ne felejtsük ki a demokráciát, a szavazást, mint egyféle vitafajtát. Lehetne még folytatni.
Talán a közlések, két nagy csoportra oszthatók: közlésekre, és a vitákra.
Miért lehet a vita értékesebb, igazságot szolgálóbb (értelmesebb), avagy értéktelenebb igazságtanságot szolgálóbb (értelmetlenebb), mint a közlés. Egyszerűen azért, mert a többi közlésben nem áll kettő vagy több vélemény egymással szemben. Az egyetértők véleménye lehet akár hamis is, egyébként pedig ugyanazt mondják, egymás igazát bizonygatják. A vitában kettő, vagy több eltérő vélemény van, ami jobb esetben azt jelenti, hogy az egyik igaz a másik hamis, rosszabb esetben, az egyik kevésbé hamis, mint a másik. Ha vitában kiderül, hogy melyik az igazság, vagy melyik a kisebb hamisság, akkor a vita értelmes, értékesebb, mint az egyéb közlés. Ha nem derül ki, az igaz, ill. igazabb vélemény, sőt ekkor a vita kapcsán kiéleződnek az ellentétek, harc is kialakul, a külső szemlélőben pedig nő a zavarosság, akkor a vita értelmetlen a vita értéktelenebb, mint más közlés. A vita is lehet írásos, ill. egymás mellett, után reagáló. Nem egymás mellett vannak vitatkozók, hanem időben és térben kissé távolabb.
Előzetes gondolatok a vitákkal kapcsolatban.
A példa, amire elsősorban gondolok a tévében elhangzó, rendszerint, elkapkodott, zavaros elfogult, politikai beszélgetések, viták. Ezek az ország, a világ sorsáról szóló viták. Ha a legfelső szinteken ez megy, akkor mit várhatunk.
Másfelől gondolok bármilyen vitára, pl. egy középiskolai osztály, azon vitatkozik, hogy milyen legyen az osztály kulturális élete, hová menjenek. Vagy a családi vitákra. Vagy munkahelyi vitákra.
A helyes megnevezés egyébként megbeszélés-vita lenne, mert bár eltérő vélemények vannak, de a cél mégis egyfajta minimális megegyezés (nem szembenállás, harc kiéleződése), legalábbis, ha jó értelmes vitáról van szó.
Bár napjaink legjelentősebb főiskolai egyetemi tantárgya a kommunikáció, mégsem tudnak az emberek helyesen vitatkozni, sőt mint mondtam, a legfelső kommunikációs szinten is gyenge, rossz viták alakulnak ki.
Azt gondolom, hogy sokszor anélkül, hogy a vita témájához értene valaki, csupán a vita megítéléséből meg tudja állapítani, hogy nagy valószínűséggel kinek van kevésbé igaza.
Azt gondolom, ha sokan, szinte mindenki tisztában lesz,(már általános iskolában is tanítják), a helyes vitakultúrával, akkor, mint résztvevő is értelmesebben fog vitatkozni, illetve mint külső szemlélő érdemben tud ítélkezni a vitáról, és az azokban részt vevőkről.
Azt gondolom, hogy amennyiben a viták jók lesznek, általában értelmes, igazságot szolgáló viták lesznek, az emberek gondolkodása fejlődik, előrelépnek az értelmesedésben.
Úgy vettem észre, hogy a tévében beszélők, vitatkozók még azt sem értik, hogy a közlésük, problémát okozhat, hogy ez egy felelősséggel járó tevékenység. Gondolati és szólásszabadság van – ez az egyik érvük. Szerintük az nem jár felelősséggel, hogy jó értelmes vita alakul ki, közelebb kerülünk az igazsághoz, avagy az ellenségeskedés, zavarosság fokozódik. Mert a köz előtti viták, vagy ezt, vagy azt okozzák, de sajnos általában az utóbbit.
Sajnos azonban a vita még ennél is fontosabb, mert jelen rendszerben pl. vita útján, jönnek létre a legfontosabb döntések, legalábbis azok egy része. A parlamentben is viták folynak. Ez akár jó is lehetne, ha a vita értelmes lenne, de sajnos manapság inkább a rossz oldala jelenik meg.
Azért valamilyen szinten jutalmazni, ill. szankcionálni kellene a jó, ill. rossz vitákat, főleg ha azoknak tétje is van, pl. a választási vitákat. Az egyik szankció, jutalom az nyilván a nép ítélete. Sok megoldás jöhet szóba, pl. egy felirat: ez egy beszélgetős műsor, az igazságtartalma megkérdőjelezhető.
Mikor értelmes egy vita.
Ha a résztvevők, külső szemlélők tudása nő, tisztábban látják a dolgokat, és főleg tisztában látják az adott témát, ha az adott vitatémában valamilyen új igazsághoz közelebb levő, és egyben meggyőző, sokak számára elfogadható megállapítások hangzanak el. Továbbá, ha a résztvevők, a külső figyelők, egyben értékelők, megértése (nem egyetértése) fokozódik a vitatkozók, azok nézeteinek tekintetében. Továbbá, nem feltételen, de lehetségesen (nem ritkán) kompromisszumok születnek, vagy egyik fél belátja a másik igazát.
Az igazság meghatározása: adatokkal, tényekkel, vagy következtetésekkel, logikával bizonyított megállapítás. A cáfolat is lehet igaz, de abból csak az derül ki: mi az, ami nem igaz. Persze a cáfolat összekapcsolódhat, egy másik „igazság” állításával. Nagyobb igazság, amely mögött több, de főleg egyértelműbb a bizonyíték van. (Gondoljunk egy bírósági tárgyalásra.)
Minden jó értelmes vitának az igazságok kiderítésre, közlésére kell törekedni.
A manipulációs, a trükkös meggyőzés akarata rossz irányba viszi a vitát. Van egy sereg manipulációs trükk (eltúlzás, ellenségkép, tabutéma, stb.) erről más fejezetben beszélek, itt és most egyszerűbb feltételekről lesz szó. A manipuláció megkajálása akár gondolkodási hibának is tekinthető.
A jó értelmes vita feltételei, avagy miktől válhat a vita értelmetlenné, sőt károssá.
A primer minősítés, mely arányaitól függően, rossz értelmetlen vitát okoz.
Az igazság meghatározásból ered, hogy miért hamisság ill. mért visz rossz irányba a primer minősítés. Azért, mert az állítás mögött nincs bizonyítás.
A bugyuta primer minősítés: ő nem ért hozzá, ez nem igaz, ez butaság, ez egy becstelen ember, társaság, ez diktátor, rossz ember, stb., tehát minősítünk, de utána nincs bizonyítás.
Továbbá, bugyuta primer minősítés és egyben személyeskedés: nem azt nézem, hogy mit mond, hanem azt: ki mondja. Kétségtelenül, hogy aki egymás után száz hamisságot, mond az, nagy valószínűséggel a százegyedszer is hamisságot mond. Ugyanez a helyzet a bölcsességgel. Csakhogy a valószínűséget ez esetben mégis meg kell vizsgálni, meg lehet vizsgálni, (hátha mégsem igaz a valószínűség), tehát mégsem szabad a személyt nézni, csakis a közlést.
Továbbá, primer minősítés: bármilyen, akár tudományosnak látszó állítás, mely mögött nincs bizonyítás.
Minél több a primer minősítés annál alacsonyabb szinten van a vitatkozó, annál kevésbé van igaza. Ugyanis a primer minősítéseket egyfelől nem vehetjük figyelembe, másfelől, azért utalnak a vitatkozó negatív gondolkodására, jóindulatára. Az egész vitát is jellemzik, (jó, vagy rossz a vita), az összesen elhangzó primer minősítések. Kétségtelen hogy nincs mindig idő a bizonyításra, de ezért az sem megy, hogy primer minősítésekből álljon egy vita. Talán vannak egyértelmű nyilvánvaló igazságok, melyeket nem kell bizonygatni, ha ezt a szemben álló fél is elfogadja. A cáfolatokat és a negatív minősítéseket azonban illik bizonyítani.
Mielőtt tovább megyünk, tegyünk különbséget a teljes értékű értékelés és a félértékű (benyomás szerinti) értékelés között. Tehát a vitát akár a vitatkozók, akár a külső szemlélők értékelik. Teljes értékű értékelés, ha az értékelő képes (nem zavaros a vita és ért hozzá) csak az elmondottak alapján értékelni. A félértékű értékelés, ha az értékelő elfogulatlan, de nem ért a pl. a vitatémához, vagy zavaros a vita, stb., és csak másodlagos szempontok alapján értékel. Én azt mondom, ez is lehet egyfajta igaz értékelés, csak nem teljes értékű. Mert ez inkább arról szól, hogy valószínűleg kinek van kevésbé igaza. Ezt az értékelőnek is tudnia kell. Tulajdonképpen itt és a következő részben arról beszélek, hogy legalább ez a félértékű értékelés helyes legyen.
A vitatkozó tagok, felek belső elfogultsága, és a külső elfogultság, szintén rossz, értelmetlen vitát generál.
Minél nagyobb a vitatkozó tagok, felek elfogultsága annál kevésbé képviselhetik az igazságot. Ha egy vitatkozó fél állandóan cáfol, kritizál egy elméletet, egy társaságot, embert, stb. vagy, és állandón dicsér egy másik elméletet, egy társaságot, egy embert, stb. akkor nagy valószínűséggel elfogult, és hamisságokat állít. Másképpen, a jó vitatkozó (helyes vitakultúrával rendelkező) keresi és általában meg is találja a másik fél véleményében az igazságokat, amivel egyetérthet, amelyek vonatkozásában kompromisszumot köthet. Vagy akár önkritikát gyakorolhat, vagy egyszerűen elismeri: e vonatkozásban igazad van. Tehát ha tagok elfogultak, rossz vitatkozók, nem keresik a másik fél igazságát, akkor a vita rossz értelmetlen vita lesz. Illetve, ha egyik fél, vagy másik fél, elfogult, azzal önmagát minősíti, az erősebben elfogultnak valószínűleg kisebb az igazsága.
A külső elfogultság pedig arról szól, hogy a vitatkozók közel egyforma időben, módón, egyforma feltételek mellett beszélhetnek, közölhetnek. Illetve ha társaságok vitatkoznak, akkor minden társaságból (eszmeközösségből, véleményközösségből) egyenlő számú tag beszéljen. Az egyenlőtlen feltételek rossz, értelmetlen vitához vezetnek.
A nyugodt hangvétel is egyik feltétele a jó, értelmes vitának, hiszen össze-vissza ordibálás közben nem kerülhet sor a bizonyításra. Tehát udvariasság, nyugalom és önuralom is szükséges. A pocskondiázások, gúnyolódások értelmetlen rossz vitához vezetnek. Viszont akkor sem alakul ki jó, értelmes vita, ha a vita kapkodó, nincs igazán idő a bizonyításra, de erre még visszatérek.
Az alapvető kiindulások tisztázásának problémája.
Ha teljesen eltérő kiindulásból indulnak a vitatkozók, akkor nincs esély az értelmes vitára. Ezért a vita előtt meg kellene találni a minden fél számára elfogadható alapvető kiindulásokat, és azokat kvázi fel kellene írni a falra. Csakhogy ezzel sok baj van, ami nem jelenti, hogy nem lehetséges. Először is, már az alapvető kiindulások is lehetnek vitatémák, méghozzá meglehetősen tág vitatémák. Az alapvető kiindulásokat, vagy egy megelőző vitában kellene tisztázni, vagy a vita elején.
Ez különösen a társadalmi, politikai viták esetében nagy probléma. Tehát van egy társadalmi politikai vita, és annak van egy témája, pl. a nyugdíjrendszer. Vagy a vita rögtön áttér az alapvető kiindulások vitájába, vagy megmarad a vitatéma, csak a vitatkozók elbeszélnek egymás mellett. A vitatémát (pl. nyugdíjrendszert) nem tisztázzák. Nehéz ügy, de még a társadalmi, politikai viták esetében is meg kellene kísérelni néhány alapvető kiindulást tisztázni, és így kezdeni a vitát.
Sajnos a nyilvánvaló ostobaságok számát nem vehetjük az értelmetlen vita gerjesztői közé. Pedig hát sok nyilvánvaló ostobaság hangzik el. Pontosabban csak akkor vehetjük rossz pontnak, ha bizonyítottan cáfolt a nyilvánvaló ostobaság. Ugyanakkor, mint mondtam, hiába mond valaki száz nyilvánvaló ostobaságot, lehet, hogy százegyedik mondása okosság lesz.
A vita akkor lehet jó, értelmes, ha az nem kapkodó, van idő a bizonyításra, ha a meglehetősen behatárolt vitatémára elegendően sok idő van.
Ennek általában az akadálya, hogy a vitát eleve szinte szándékosan kapkodóra szerkesztik. Itt vannak pl. ezek a tévés politikai beszélgető, vitatkozó műsorok. Eleve úgy vannak szerkesztve, hogy egy téma három perc, mindenki gyorsan mondja el, és egy kapkodó zagyvaság sül ki az egészből. Egyébként ezek a viták más szempontból sem jó, értelmes viták. Ez a profitszerzés, ill. nézettség szempontjai miatt van, de szerintem még ezt is rosszul mérték fel. Szerintem semmivel sem lenne kisebb a nézettség, ha egy témáról szólnának e műsorok.
Ha csak nem butítani akarnak. Igen de sok téma, hír van - mondják, én pedig azt mondom - a témák lényegében ismétlődnek. Illetve nem az aktuális híreken, de az alaptémákon kellene vitatkozni.
Sajnos azonban úgy néz ki, hogy magában a parlamentben is elkapkodott viták folynak. És a hétköznapi élet akár a saját életünk is tele van elkapkodott vitákkal. De hát milyen legyen, ha a példamutató szint is ilyen. Ugyanakkor, legalább mi legyünk okosak, adjunk időt a megbeszéléseinkre, vitáinkra.
Ugyanakkor ennek a problémának van egy másik oldala is, mégpedig az, hogy a vitatkozók szándékosan, vagy kevésbé szándékosan össze-vissza kanyarognak, mellékvágányra terelik a vitát, a vita elterelődik a témától. Viszont ez egy még nagyobb gondolkodástani problémához vezet. Viszont mielőtt erre kitérnék, megállapítom: a vitatkozó feleknek maguknak is szem előtt kell tartani az eredeti vitatémát. Tehát pl. az egyik alapvető kiindulás: ez a vitatéma (pl. a nyugdíjrendszer, pontosabban a jelenlegi nyugdíjrendszer nem jó, átalakításra van szükség, a következő megoldások jöhetnek szóba), ettől nem térünk el, ezt akarjuk tisztázni. Nem érdekel minket, hogy mért rossz, ki rontotta el, hogy kinek, milyen sötét, hátsó szándékai vannak, stb..
A tárgytól eltérő vitatkozás, érvelés, akárcsak a helytelen vitázás, gondolkodástani hibának is tekinthető.
Ugyanakkor nem is olyan könnyű megmondani, hogy mi a tárgytól való eltérés. A személyeskedés (te ilyen vagy meg olyan vagy) általában (nem mindig) a tárgytól való eltérés. A frázisok biztosan eltérnek a tárgytól, hiszen nem igazak. Az alapvető igazságok (közhelyes igazságok) akkor illenek tárgyba, ha szorosan odaillenek, de ezt nem árt bizonyítani. Ilyekor kerülnek elő ezek: ez csak általánosság, de akkor mond meg konkrétan, bizonyítsd be konkrétan. Vagy: persze, kivételeket lehet sorolni, de ezek nem általánosak.
Elmehet személyeskedés irányába a vita. Elmehet a régmúlt irányába a vita. Elmehet teoretikus irányba a vita. (Pl. azon kezdenek el vitatkozni, hogy mennyi ideig kell főzni bablevest, és ott kötnek ki, hogy órák óta azon vitatkoznak: mi az igazság általában.) Fennakadhat egy viszonylag jelentéktelen részleten a vita, főleg ha általánosabb, szerteágazóbb témáról szól. A fejlett vitakultúrában a felek előre megállapodhatnak, hogy ilyen irányú eltéréseket nem fogadnak el. Elmehet más egyéb irányba a vita. Az egyik fél, vagy mindkettő „direkt” is elterelheti a vitát, főleg akkor, ha vesztes-szerű helyzetben van.
(Általában az egész gondolkodás problémája a szavak, fogalmak, mondatok szinte vég nélküli lehetősséggel bíró facsarása.)
Általában a feleknek, közös megegyezéssel nem árt pontosan kijelölni a vita tárgyát. És ha ez túl tág témájú, akkor több szakaszra bontani a vitát, most erről vitatkozunk, később pedig arról, stb.. Ugyanis a csapongó vita nem vezet sehova. De még így sem könnyű a tárgynál maradás, mert e vonatkozásban eltérőek lehetnek a vélemények.
A kritika problémaköre, melyről az erkölcsről szóló fejezetben elmélkedem, szorosan összefügg a vita problémakörével. A kritika helytelen felfogása akár gondolkodástani problémának is tekinthető.
És egy kis összefoglalás, ami lényegében azonos a bevezetéssel.
Jó, értelmes vita, viták akkor alakulnak ki, ha a fenti feltételek rendben vannak, ill., ha nincsenek rendben, akkor rossz értelmetlen, akár ellenségeskedésbe, harcba torkolló vita, viták alakulnak ki. Ha az emberek és főleg a példamutató elit tisztában lesz a helyes vitakultúrával, illetve, ha valamiféle jutalom szankció is elősegíti, akkor jó értelmes viták alakulnak ki, melyek az ember okosodását szolgálják.
Az általános egyszerű üzenet: ne higgyünk annak, aki primer minősítéseket tesz, nem bizonyít, aki elfogult, egyoldalúan kritizál, aki kapkodó, egyoldalú vitát szervez, vagy abban vesz részt. Vagyis, a jelenlegi politikai vitáknak, beszélgetéseknek ill. abban résztvevőknek nem nagyon lehet hinni, mert pontosan olyanok (tisztelet a kivételnek), mint a leírtak.
Másfelől, mi magunk próbáljunk értelmes vitákat folytatni.
A társadalmi, a politikai vizsgálatok kiterjedése, avagy hogyan előzhető meg a szétszórtság, a zavarosság, a mellékvágányokra való elkanyarodás – problémaköre. Ez nemcsak a vita kapcsán, de egyáltalán a gondolkodás kapcsán is probléma.
A kérdést így is fel lehetne tenni: hogyan lehetne a társadalmi ismeretekben valahogy rendet tenni, mert ez valahogy kavargósabb tudomány, mint a természettudomány? A kiterjedései jobban összefüggnek.
Vagy, hogyan lehetne elérni, hogy a gondolkodó, közlő, vitatkozó, megfogalmazza a többség által elfogadható kiindulásokat, ill. meg tudjon maradni egy vitatémánál?
Vagy, a társadalmi ismereteknek van több térbeli kiterjedése, (hazai vezetés, hazai nép, általában a vezetés, a nép, a kisközösségek, kelet-európai régió, Európa, világ, stb.).
Van több időbeli kiterjedése, múlt, 20 ezer, 5ezer, 2 ezer, ezer, ötszáz, kettőszáz, száz, ötven, húsz, tíz, őt egy évvel ezelőtt, közeljövő egy, öt, tíz, húsz, harminc, ötven száz, stb., év múlva. És akkor még ilyen kiterjedésekről nem is beszéltem, mint: gazdaság, politika, jog, szociális rendszer, stb.. Mely kiterjedések a legfontosabbak? Hogyan lehet a gondolkodónak közlőnek, vitatkozónak egy kiterjedésben maradni, de legalábbis valamilyen szisztémával lépegetni? Tehát, hogy ne össze-vissza ugrálásnak tűnjön a gondolkodás.
Ezek jó kérdések én sem tudom a válaszokat.
Az biztos, hogy végül is a jövő tervezése a legfontosabb. Azt már nem tudom, hogy közeljövő, vagy a közép-jövő a fontosabb. Abban is biztos vagyok, hogy az alapvetések ismeretei nélkül, nem lehet helyesen értékelni a részleteket.
Továbbá, nem értékelhetjük pl. X hazai kormány egy-két éves politikáját, vagy akár a nyugdíjrendszert, ha nem ismerjük, a hazai múltat, sőt hazai távolabbi múltat, ha nem ismerjük, a régió, Európa, és világ elmúlt történetét, ha nem ismerjük a jelen rendszerét, világát, de arról is véleménynek (igaz véleménynek) kell lenni, hogy hová merre kellene menni, ill. hová, merre tartunk. Talán bele kell törődni, hogy ez amolyan ugrálós, kavargós tudomány.
A legfontosabbak azonban az alapvetések, de ebből is sok van, ezeket is osztályozni kellene.
Általános, valamint kiegészítő elmélkedések a tájékoztatásról. Elméleti rendszertényező.
Általános, valamint kiegészítő elmélkedések a tájékoztatásról. Elméleti rendszertényező.
Nehéz meghatározni mi a tájékoztatás, a köztájékoztatás. Az biztos, hogy sok emberhez eljutó, valamilyen előnyben részesülő (könnyebben jelenik, sok emberhez jut el) tájékoztatásról van szó. Én szétválasztom, legalábbis megpróbálom szétválasztani a tájékoztatást az oktatástól. Egyébként pedig nem tudom pontosan meghatározni, (nem tudom leszűkíteni), hogy mi a tájékoztatás, és mi tartozik bele.
E fejezetben háromféle tájékoztatásról lesz szó.
A „hibás, helytelen” politikai tájékoztatásról, mely elsősorban az állam, a vezetés felől jön.
Megemlítem a hivatalok, cégek „helytelen, hibás” tájékoztatását.
És kitérek a szórakoztató média „helytelen, hibás” „tájékoztatására”.
Talán a megoldás első lépcsője az, hogy a konkrét, de általánosabb hibákat feltárva, már el lehet azon gondolkodni, mik lehetnek a megoldások.
Vélemények, közlések, manipulációk bizonyos vonatkozásai.
A társadalmi vita és közvélemény-kutatások hiányosságai.
(Például e hét vitatémái. A magyarok antiszemiták? Tilos legyen a holocaust tagadása? A H1N1 megítélése. Például gondoljunk ezen témákra, e problémakör kapcsán. Legyenek e témák, példák azok, melyek kiválasztásra kerülnek a sokmillióból.)
Az egyik baj, hogy jelenleg kaotikus, anarchikus társadalmi viták zajlanak.
Össze-vissza mindenki általában kapkodva, felületesen mond pár mondatot, az egészből nem kerekedik ki semmi. Nem derül ki semmi, nem lesz okosabb senki, az egésznek se füle, se farka.
Remélhetőleg a jövő vitáinak lesz értelme, eredménye. Megerősödik, vagy megváltozik a társadalom véleménye, az adott kérdéssel (üggyel) kapcsolatban. Egyáltalán ki fog derülni a társadalom véleménye. Ki fog derülni az eszmei közösségek véleménye. Vagy, és, a társadalmi vita kapcsán megszületik, vagy éppen elutasításra kerül valamilyen törvényjavaslat. Ezeknek van értelmük, eredményük, jelenleg mindez nem valósul meg.
Jelenleg ide-oda beszélnek, valahogy előbukkannak a témák, aztán valahogy eltűnnek, szóval nem csoda hogy a földön kívüliek nem akarnak szóba állni velünk. Az első lépcső talán az lenne hogy egy időben egy – két témáról (ügyről, kérdésről, problémáról) folyjék a vita, de arról intenzíven és mindaddig, amíg valamilyen felsorolt eredmény nem születik. Aztán jöhet a következő egy-két téma. Tehát másképpen az első lépcső: ki kell tűzni a célt, addig nincs nyugi, amíg nincs valamilyen eredmény. Nem szabad a levegőben lógó, a légteret elborító, a látást, a napot, az eget, elhomályosító lufikat szaporítani.
Mindehhez pedig egy profi közvélemény-kutatás szükséges. Jelenleg pl. valaki, azt mondja, a magyarok antiszemiták, de honnan veszi? Van erről megbízható felmérés? A másik erre azt mondja: dehogyis antiszemiták a magyarok, szintén hasraütésre. Tehát a vitatéma sincs tisztázva.
A vélemények, közlések, manipulációk és a jog.
Az vitathatatlan hogy nemcsak tettekkel, de vélemény-közlésekkel is lehet másnak ártani. A jog alfája és omegája, a másnak ártás. Pl. rossz hírét keltő, rágalmazó, gyalázkodó sértő véleményekkel. Hamis torz, szóbeli megítélésekkel. A csalásoknak is nagyon fontos része, a megtévesztés, hazugság. (A csalás nem más, mint félrevezetéssel összekötött megkárosítás. A jog bünteti a csalást.)
Mit tud ezekkel kezdeni a jog. Sajnos csak a durvaságot képes nézni. Ugyanis finoman is lehet gyalázkodni, sértegetni, rágalmazni. A manipuláció, a félrevezetés gyakran egy olyan csalás, amelyben a félrevezetés utáni tettleges ártás csak közvetett, kacskaringós úton következik be. A jog pedig ezt a közvetett kacskaringós összefüggést már gyakran nem tudja követni.
Nemcsak az egyéneket lehet rágalmazni, gyalázni, sértegetni de a közösségeket is.
Még a jövő joga sem lesz képes önmagában megoldani a közlések vélemények, manipulációk károkozását. Viszont a jelenlegi jogon bőven van mit javítani e tekintetben is.
De kimaradt egy nagyon fontos másnak ártás, vétek, netán súlyosabb esetben bűn: ha valaki másokat, az emberi szellemet rossz táplálékkal mérgezi, vagyis hamis információkkal tömi. Ahogy a testet úgy a szellemet is lehet mérgezni. Ahogy test mérgezést is csak részben védi ki a testi immunrendszer, úgy a szellem mérgezését is csak részben védi ki a szellemi immunrendszer. Ahogy test mérgezése is vétek, bűn, úgy a szellem mérgezése is vétek, bűn. Ahogyan nem mindegy, hogy testileg hány embert mérgeznek meg, úgy az sem mindegy, hogy szellemileg hány embert mérgeznek meg. Kétségtelenül, a szellemi mérgezés, a leggyakoribb közléssel okozott ártás. Kétségtelenül, a jog ezzel a vétekkel bűnnel nem foglalkozik.
A károkozás a valótlanság foka, szorozva a nyilvánosság nagyságával. Tehát a vezetés és tudatalakító vezetés közlési vétke bűne általában sokkal nagyobb mivel azok nagy nyilvánosság előtt hangzanak el.
A jog a szellemi mérgezéssel, a valótlanságokkal nem tud mit kezdeni.
Ezt a társadalmi értékelésnek (leértékelésnek, felértékelésnek) kellene valahogy megoldani. Azon érdemes elgondolkodni, hogy a társadalmi értékelést hogyan lehetne szervezettebbé, hatékonyabbá tenni. Hogy lehet azt elérni, pl., hogy egy vezető presztízse leértékelődjön, ha oltári nagy badarságokat hangoztat.
Itt M. miniszterelnök esete jut eszembe, aki egy beszéd-bakiba bukott bele (útelágazás). Sajnos nem a lényeges intézkedési, kormányzási hibáiba bukott bele, hanem egy jelentéktelen hibába, sajnos jelenleg ilyen alacsony színvonalú a közítélet.
Fel kell tenni a kérdést: a holocaust tagadása vajon egy közösség szóbeli meggyalázása? Vagy csak egy hatalmas, de nem kivételes badarság, egyféle szellemi mérgezés. Mert csak az első esetben sorolható a jogesetek közé, mivel a badarságok, hamisságok, a szellemi mérgezések áradatát nem tudja és nem is kezeli a jog. Azt gondolom, hogy a holocaust tagadása, csak a rengeteg hatalmas badarság, szellemi mérgezés, egyike.
Viszont a közösség gyalázásának tekinthető azon Szlovákiában megjelent óriásplakát melyen az állt, hogy a magyarok paraziták. Ezzel kapcsolatban viszont fel sem merült a jogi megoldás, a világ természetesnek vette, hogy ilyen plakát megjelenhet.
Visszatérve, a két eset jogilag különbözik. Ugyanis a plakáton nem az állt, hogy a mohácsi vész nem létezett. Az említett plakát nem magyar tragédiákat, népirtásokat vont kétségbe, hanem nyíltan szidalmazott egy népet. A holocaust tagadó pedig nem mondja: a zsidók paraziták. Az pedig messzire vezethet, ha a jog, a nyilvánvaló tényeken túli ködös következtetések (úgy véljük, hogy ez volt a szándéka) világába kerül.
A holocaust tagadása nem jogi ügy, hanem a társadalmi vita és a társadalmi ítélet szférájába tartozó ügy. Ítélje el, értékelje le a társadalom a hatalmas badarságokat, hamisságokat, mondókat.
Visszatérek a lényegre.
A konklúzió egyik fele tehát: most már ideje lenne az egyre sokasodó ártalmas véleményeket, közléseket a jog eszközével és a társadalmi leértékelés eszközével a jelenleginél rendezettebben, szervezettebben csökkenteni, korlátozni, kordába tartani. A konklúzió másik fele pedig: nem érdemes, nincs sok értelme és nem is lenne jó a közléseket, véleményeket korlátozni, kordába tartani.
A második konklúziót is egy halom érv támasztja alá.
1. Először is, lehet, hogy a nyilvános közléseket nagy nehezen lehetséges kontrolálni, de a gondolatokat nem lehet. És végül is gondolatok határozzák meg a tetteket, a hozzáállást, még ha ezek a tettek nem is mindig nyilvánvalóan jelennek meg. Miért jobb, ha X velem szemben közömbös netán kedves, a hátam mögött pedig szidalmaz, utál és sunyin keresztbe tesz? Több szempontból jobb, ha tudom, valójában mit is gondol.
2. Továbbá a rejtett suttogó közléseket, véleményeket illetve azok terjedését sem (mert a gondolatokat sem) lehet nagyon kontrolálni. Jó példa erre pl. a sztálinizmusban, és brezsnyevi szocializmusban működő „véleményrendészet”, illetve annak kudarca. A véleményszabadságot, korlátozó törvényeket lehetetlen betartatni. A hatalmas apparátussal (besúgó rendszerrel) csak annyit értek el, hogy az emberek jobban meggondolták, hol, ki előtt, mit mondanak. A következőkből kiderül, a brezsnyevi szocializmus bukásának egyik oka éppen a véleményrendőrség működése volt. Nem kivételes, hogy éppen az okozza egy rendszer bukását, amely dolgot azért hoztak létre, hogy megakadályozza a rendszer bukását.
3. Továbbá, a tiltott vélemények azt az érzést keltik a véleményalkotóban, hogy azért tiltják, mert igaza van. Tehát a tiltott vélemények nem gyengítik, hanem inkább erősítik a véleményalkotó meggyőződését.
4. Továbbá a véleménytiltás ad egy elnyomás érzetet és egy feszültséget is okoz. Amely elnyomásérzet és feszültség valahogy ki fog törni.
Az elnyomásérzet pedig direkt módón függ össze az önrendelkezés szükséglettel, (a szabadságérzettel), vagyis a szélesen vett életszínvonal, amelyben a lelki szükségletek (igazságosság, biztonság, szabadság) is benne vannak, gyengül.
5. Továbbá a szőnyeg alá söpört szemét nem megoldás, és ez érvényes erre a problémára is.
6. Továbbá, csak akkor lehet az ártalmas ostoba vélemények ellen a meggyőzés jó módszerével küzdeni, ha ez az egész küzdelem nyíltan, a nyilvánosság előtt folyik. Jó lenne, ha minden vezető és minden eszmei közösség, minden politikai erő nyíltan és egyértelműen elmondaná véleményét (jelenleg köntörfalaznak, taktikáznak, stb.) egyrészt, azért hogy tudják az emberek a választók kivel állnak szemben. Másrészt, azért hogy mert csak így lehet értelmes vitákat folytatni. Kétségkívül a szólásszabadság teljesen nem garantálja a sunyi, taktikázó, köpönyegforgató vélemények eltűnését. Teljesen nem, de részben azért garantálja.
7. Továbbá a demokrácia és közvetlen demokrácia is igényli a szabad véleményeket.
8. Továbbá a nép, a többség véleménye általában egyébként sem lehet badarság. Vagy a nép ízlését közérzetét fejezi ki, vagy igazságokat tartalmaz. Vagy pedig, ha mégis ártalmas, ostoba lenne a nép véleménye, akkor annak több olyan oka van, amelyben jelentősen felvetődik a vezetés felelőssége. Pl., ha a nép, a többség valóban antiszemita lenne (jelenleg ez nincs kimutatva, csak vagdalkozás történik), annak is meglenne azon oka, amely érthetővé, magyarázhatóvá tenné a népvélemény ilyen alakulását. Tehát nem arról van szó, hogy van az ostoba nép (a demokráciában egyébként is a népfenség elvének kell érvényesülni) amely ok nélkül kialakít valamilyen ostoba ártalmas véleményt. Hanem arról van szó, hogy a népvéleménynek több olyan oka van, amely a vezetés, a rendszer hibájából ered. Maradjunk a példánál, tegyük fel, hogy a népréteg körében erősödik az antiszemitizmus, és általában rasszizmus a sovinizmus. (Az hogy erősödnek ezek, messze nem azonos azzal, hogy a többség valóban ilyen, csak azt jelenti, hogy egy szűk réteg bővül, és az elitélők száma és intenzitása csökken.)
Itt van oknak, pl. az oktatás hiányossága. További ok, a valóban erősödő kapzsiságra és pénzre alapuló egyébként igazságtalan világ, és annak egyre nyilvánvalóbb rosszassága, ártalmassága. Persze ostobaság ennek negatív tendenciának összekötése a zsidósággal. Máshol erről már bőven elmélkedtem, hogy nem a népeket, közösségeket kell negatívan megítélni, hanem a tulajdonságokat, a jelenségeket, a rendszert, és a vezetést. De a hiányos, rossz oktatás és tájékoztatás mellett érthető, szinte szükségszerű, hogy a nép összeköti a kapzsiságra, a spekulációra és pénzre épülő világot a zsidósággal. Az pedig hogy elítéli a kapzsiságra, a spekulációra, a pénzre épülő világot teljesen rendben van, csak az összekötés nem stimmel.
De hát a vezetés köztájékoztatása is borzalmas. Hitler (és bandája) manipulációja, propagandája egyértelműen a zsidóságot tette a felelősség középpontjába. Jelenleg pedig arról szól a félrevezetés, hogy ez a kapzsiságra, spekulációra, pénzre alapuló világ végeredményben egy jó, vagy legalábbis szükségszerű dolog. A magyar nép most 2009 táján már egyértelműen kezd ráébredni, hogy ez a kapzsiságra, spekulációra, pénzre épülő világ, a nagytőke világa csak bajt hozott rá. Ráébredt arra, hogy a rosszabbodó élete, összefügg ezzel a világgal, ezzel a rendszerrel. Az tehát teljesen rendben van, hogy véleménye e világ szembeni ellenszenvét fejezi ki. A zsidósággal való összekötés nincs rendben, de az sem a nép hibája. (És egyébként nem is tudjuk a mi a nép pontos véleménye.)
Vagy itt van a másik példa, a H1N1 problémája.
Először is azt kell látni, hogy itt is megmutatkozik a kaotikus, hiányos, objektivitást nélkülöző, manipulatív tájékoztatás összes borzalma. Ennek a részleteibe, időhiány miatt nem mennék bele. Másrészt azt kell látni, hogy köztájékoztatásban, az államban, a vezetésben, nem véletlenül rendült meg a nép bizalma. Általában nem hisz a köztájékoztatásban, az államban, a vezetésben, a politikában a nép és ennek valós okai vannak. Harmadrészt, azt kell látni, hogy mindennek ellenéra a nép ez esetben (H1N1) is, mint általában összességében bölcs véleményt alakított ki. Összességében bölcs a nép véleménye, még akkor is, ha egyesek ezt vitatják, mondván: miért nem rohant el legalább 4 millió ember beoltatni magát.
A népvélemény döntően nem ostoba, nem ártalmas, és ha egyes részleteiben, egyes időkben mégis az, az sem a nép hibája.
Felsoroltam tehát kb. 8 érvet arra vonatkozóan (talán ez nem is az összes) hogy a szólásszabadság, a véleményszabadság egy jó egy szükséges tényező.
Mielőtt továbbmennék, van itt még egy tényező: a szólásszabadság, véleményszabadság egy manipulációs eszköz. Főleg akkor, ha jelenlegi elv érvényesül: mindenki azt mond, amit akar, úgysem vesszük figyelembe.
Ekkor ugyanis az emberek úgy engedik ki magukból a gőzt, a feszültséget, hogy annak nincs hatása tényleges életre, a tényleges rendszerre. Akkor szűnne meg a szólásszabadság manipulációs eszköz lenni, ha a nép véleményét érdemben figyelembe vennék. Még a kevésbé jellemző ostoba ártalmas népvéleményre is igaz ez, ezen vélemények azt jelentik, valamilyen hiba van a vezetésben valamilyen hiba van rendszerben. A figyelembevétel lényege ekkor: elsősorban az oktatásban, a tájékoztatásban, a rendszerben szükséges változtatni.
Ez a jövő, de hogyan értékeljünk a jelenben. Lehet hogy az érdemi beleszólás nélküli szólásszabadság egy manipulációs eszköz, de sajnos az sem csökkentené a manipulációt, ha a szólásszabadság korlátozva lenne. Ugyanis ha manipulációs hajlandóság nagy (márpedig jelenleg nagy), akkor ezen eszközt könnyen helyettesíthetik más manipulációs eszközök, hiszen ezekből sok van. De úgy is fogalmazhatunk, az érdemi beleszólás nélküli szólásszabadságnak is körülbelül akkora manipulációcsökkentő hatása, mint a manipulációs hatása. Tehát a manipulációs hatás miatt nem kerülhet sem a szólásszabadság, (szabad véleménynyilvánítás) erősítése, sem annak korlátozása mellé érv.
Mert a fő kérdés ez: erősítsük, engedjük a szólásszabadságot (a szabad véleménynyilvánítást), vagy a jelenleginél erősebben korlátozzuk, tartsuk kordába azt?
Szerintem mindkettő szükséges, vagyis nem a mértékkel, hanem minőséggel van jelenleg baj. Pontosabban ez azt jelenti, hogy jelenleg sok olyan véleményt korlátoznak direkt vagy indirekt, amelyet nem kellene és sok olyan vélemény, röpköd kárósítóan mérgezve a közvéleményt, amelyet korlátozni kellene. A társadalomtudománynak nagyon alapos elemzés után ki kellene választani szempontokat és módszereket, amely szerint besorolnák a véleményeket a szabad vélemények közé, vagy a jogi, a társadalmi leértékelés korlátozása alá.
Talán ez esetben az éles határ lenne a jó megoldás.
De azért a szabad véleménynyilvánítás is lehet rendezett és áttekinthető.
A liberális ideológia és pl. holocaust tagadásának büntetése.
Tehát vannak pl., gyűlöletbeszédről, a holocaust tagadásról szóló törvények, vagy törvényjavaslatok. Kihangsúlyozom ezek csak példák, mint mindig itt sem szeretnék egy adott problémánál leragadni, az általánosításra törekeszem.
Sajnos pontosan nem tudjuk pontosan kik, milyen eszmei közösségek szorgalmazták ezen törvényeket, törvényjavaslatokat. Jó lenne, ha mindenki megmutatná az igazi, egyértelmű arcát. De feltételezem hogy ezen törvények a liberális ideológiához és azok képviselőihez köthetők. A liberális, (vagy neoliberális) ideológia sok-sok ellenmondásról beszéltem, de ezt se felejtsük ki a sorból. Ezen ellentmondás lényege: leginkább vizet prédikálnak (legyen szólásszabadság) és leginkább bort isznak (gyakorlatilag ők szorgalmazzák leginkább a szólásszabadságot korlátozó törvényeket). Mint az előzőkben kifejtettem, ez önmagában indokolt esetben nem lenne baj. A baj az, hogy az esetek vitahatóan indokoltak. És főleg az a baj, hogy ez nem illik össze: éljen a szólásszabadság, mint a demokrácia legfőbb pillére – elvvel. Azért itt meg kell jegyezni, hogy a szólásszabadság, főleg a jelenlegi „érdemi beleszólás nélküli” formációjában, csak a demokrácia egyik kisebb pillére, sokkal nagyobb pillérei is vannak a demokráciának. Tehát zagyvaságok halmozódnak, nem igaz a hangoztatott elv, ráadásul hangoztatott elv nem felel meg annak a gyakorlatnak, amit művelnek.
A holocaust tagadása esetleg felfogható úgy, mint egy nép, nemzet gyalázása. Szerintem nagyon megkérdőjelezhetően. Tehát feltéve és nem kijelentve, ha holocaust tagadása népgyalázás, akkor a jogosan szankcionálja a jog. De ekkor az igazságos jog szabálya szerint, minden hasonló esetet népgyalázásnak kellene megítélni. Sajnos történelem tele van népirtásokkal, ártatlan emberek sokaságának meghurcolásával csak azért mert egy néphez, fajhoz taroztak. Ezek tagadása, bármelyik tagadása, akkor népgyalázásnak, jogilag büntetendő közlés lenne. Szinte lehetetlen ilyen törvényt hozni, és még nehezebb lenne ezt betartani. Viszont csak a holocaust tagadásról hoztak, hoznának törvényt, az igazságos jogot letaposva. De holocaust tagadásáról szóló törvény is visszájára fordul mindazért, amit az előzőkben elmondtam, gondolok itt a 8 érvre.
Akkor nem fordulna a visszájára, ha nép egyetértene arról, hogy ez olyan téma, amelyről törvényt kell hozni és ezt a törvényt igazságosnak tartaná. Nem arról van szó, hogy a nép többsége tagadná holocaustot, csak azt tagadja, hogy erről törvényt kell hozni, méghozzá ilyen kivételező törvényt. De viszont ez a jogos tagadás az egészet a visszájára fordítja. Lehet, hogy azért erőltetik, mert tényleg nem történt meg? És lehet hogy a zsidóság mégsem annyira ártatlan nép, ha ilyen kivételező törvényt hoznak velük kapcsolatban? Valószínűleg sűrűsödnek az ilyesfajta gondolatok. És még ilyen gondolatok is felvetődnek az egyszerű emberekben. Az igaz, hogy ne legyen fajok népek szerinti megkülönböztetés, de ez a törvény nem éppen arról szól, hogy az egyenlők között is vannak egyenlőbbek? És ez a törvény nem azt jelenti, hogy liberális ideológia és zsidóság között direkt kapcsolat van? És e törvény létrejötte nem azt jelenti, hogy a liberális ideológia, összekapcsolódva a zsidósággal nagyon erős, uralkodó politikai erő? És ez a törvény nem ezt az elvet cáfolja: ne a népeket, fajokat ítéljük meg, hanem a tulajdonságokat, a tetteket?
Ez a törvény a hibás, fölösleges szólásszabadság-korlátozás tipikus példája.
A fő kérdés viszont az, mennyire lehet manipulálni a jó népet?
Ismételt fejezetrész.
Gyakorlatilag a helyzet ennél sokkal borzalmasabb, mert a vezetés, és a politikai média ( ez is egyfajta vezetés) nem az ideológiákról, nem is a valóságos politikai törésvonalakról gondolkodik, és nem is valóságos tennivalókról gondolkodik, hanem a hatalmi harcról, hatalmi taktikázásról gondolkodik, és cselekvését is ez köti le.
Mit látunk, hallunk, olvasunk a politikai médiában, pl. az interjúkban, nyilatkozatokban, vagy az elemzésekben. A hatalmi viszonyok elemzését, ki hogy áll, mik az esélyei. Miért áll úgy, ahogy áll, milyen hatalompolitikai hibákat követet el, milyen hatalompolitikai lépéseket (mely vezetőket kell az előtérbe tolni, milyen kommunikációs stratégiát folytasson, milyen szövetségeket alakítson ki, stb.) kell tenni. Ezt az egészet nevezhetjük hatalompolitizálásnak, vagy pártpolitizálásnak. A célja hatalmi harc, a hatalmi taktikázás.
Tehát a politikai médiában és a háttérben, pl. egy pártértekezleten (mindez méréssel is bizonyítható) legalább 70%-ban a hatalmi viszonyokról, a hatalmi harcokról, taktikázásról folyik a gondolkodás, a beszéd. Ez pedig egyértelműen, gyakorlatilag is igazolja azt az állítást, hogy a vezetés elsődleges célja a hatalom fenntartása, erősítése, a nép érdeke legjobb esetben is másodlagos. Legalábbis a múltban és a jelenben ez az általános.
Miért bizonyítja? Ha 70%-ban erről gondolkodnak, az köti le az idejüket, szellemi kapacitásukat, akkor másra, pl. a népérdekű intézkedéseken, törvényeken való gondolkodásra, már csak 30% idő és szellemi kapacitás jut. A köztájékoztatás szempontjából (leszámítva a napi híreket) mindenképpen az említett arány alakul ki: a tájékoztatás idejét 70%-ban pártpolitizálásról (hatalmi viszonyok, harcok) szóló tájékoztatás teszi ki, a valóságos közügyekre 30%-nyi tájékoztatási idő jut.
(Megnézhetjük, hogy egy politikusnak valójában mennyi ideje lehet egyáltalán nyugodtan gondolkodni, és kimutatható hogy ez napi 2 óránál nem több. Feltételezhetjük, hogy ennek a háromnegyede a pártpolitizálásra megy el, akkor napi fél óra, ami a valóságos közügyekre jut. Ez egytizede annak, aminek minimálisan jutni kellene.)
Itt mindjárt kettéválaszthatjuk, a politika szó fogalmát.(Egyébként a politika szó, legalább hatféle fogalmat takar.) A politika úgy, mint a közügyek intézése. És a politika úgy, mint a pártpolitizálás, a hatalmi viszonyok a hatalmi harcok elemzése.
A helyzet borzalmasságát talán bemutatják az alábbi példázatok. És azt is mik a valóságos közügyek. Röviden a közügyek: a közvetlen életszínvonal-javító célzatú közös tennivalók.
Egy normális ház lakógyűlésén legalább 70%-ban a valóságos tennivalókról a gondolkodás, a beszélgetés. Pl., beázik a ház és felmerül a tető megjavítása. A normális közgyűlésen 70%-ban erről folyik a szó (kell, nem kell, hogyan miként). Ha nagyobb ház, akkor az ellenzék (ennek kialakulása szinte szükségszerű) is erről beszél, erről folyik a vita. A hatalmi viszonyokról, ki hogyan végzi dolgát, kit kell leváltani, stb., legfeljebb 30%-ban van szó. Képzeljük el, mi van, ha megváltozik ez az arány.
Nézzünk egy üzemi értekezletet. A fő téma itt is az üzem jó működése, az üzem teljesítményének növelése. Normális esetben itt sem lehet 30%-nál több annak a megtárgyalása, hogy ki milyen vezető, hogy melyik vezetőnek mit kell tenni, ahhoz hogy népszerűbb legyen, stb.. Ugyanis ha ezzel menne el átlagosan értekezletek 70%-a, akkor a valóságos tennivalókra nem jutna idő és tönkremenne az üzem. Ugyanez a helyzet nemzeti szinten, vagyis a fordított arány (márpedig az arány itt fordított) tönkreteheti az országot.
Elemezem az arányokat.
Normális esetben, fejlett demokratikus rendszerben a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) legalább 70%-át teszi ki az összes időnek, és szellemi és munkakapacitásnak. A tényleges ideológiákról valóságos politikai törésvonalakról való gondolkodás és beszéd kb. 15-20%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak. A hatalmi viszonyok, a hatalmi harc elemzése ezen való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) átfedésben az előzőkkel kb. 5-15%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak.
Jelenleg általában mi a helyzet. 70% a hatalmi viszonyok harcok elemzése. 15-20%-a az ideologizálás, de ez sem valóságosokról szól, hanem a köpönyegforgató zavaros ideológiákról. 5-15% csupán a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd (és ténykedés). Tehát pont fordított az arány.
A jelen rendszerben (mert ez nemcsak magyar specialitás) tehát átlagosan, általában megfordul, egy nagyon fontos arány, a politikai elit szintjén: a tényleges tennivalókon való gondolkodás, beszéd és ténykedés és a hatalmi harcok, taktikázások érdekében való gondolkodás, beszéd és ténykedés aránya torzul el, jelentős kárt okozva. (Számítsuk be, hogy választási időszakban, az átalagos többszörösére nő hatalmi harc, taktikázás.)
Ez az arányfordulás, torzulás kivetődik a köztájékoztatásra is, ami szintén jelentős kárt okoz.
Nézzük meg mi a helyzet jelenleg a nép, a választópolgár szempontjából.
Arról itt most nem beszélek, hogy vezetés-kiválasztás nem azonos az ügyekbe való közvetlen beleszólással. Arról sem beszélek, hogy a nép, vezetés-kiválasztása csak részleges. Többek között azért, mert még az elit vezetés vonatkozásában is van egy előzetes, a felettes-vezetés választása, a nép választéka már egy megszűrt választék. Az elit vezetés csak egy részét, a középvezetés egy részét sem választja a nép. Többek között azért, mert valójában kevés új párt, új eszme, új program, új ember jelenik meg.
Itt és most az egyéb problémákról beszélek.
Arról már beszéltem, hogy zavaros, köpönyegforgató ideológiák miatt, a valóságos politikai törésvonalak elkenése miatt, eszmei alapon nem tud választani a választó, ill. a választása torz lesz. Azonban a tényleges tennivalók (ki mit akar tenni, mi a gyakorlati programja) szempontjából is alulinformált a nép. Nem erről szól a politikai közbeszéd. Ehhez jön hozzá a választási kampány egyéb borzalma. Mindehhez jön hozzá a népre ontott hatalmi harc, pártpolitizálás (tele badarsággal, ármánykodással, személyes lejáratással), ami együttesen azt eredményezi, hogy nem valamire, valakire választanak az emberek, hanem valaki ellen választanak. Vagyis a sok rossz közül a kevésbé rosszat kénytelenek választani. Ráadásul ez is „pofára” megy, hiszen az objektív megítélés alapjai, valóságos eszmék, a valóságos gyakorlati tennivalók, programok elmosódnak, elvesznek a ködben. Ez már nagyon messze van a népuralomtól, a nép döntésétől, a demokráciától.
Már aki egyáltalán választ.
Biztos, hogy a vezetésnek (beleértve a politikai médiát, a politológusokat, elemzőket) nagyon izgalmas hatalmi harc, a pártpolitizálás, de az egyszerű ember számára, főleg hosszabb távon rendkívül unalmas és kiábrándító. Ugyanis az egyszerű ember hamar rájön arra, hogy ez nem róla szól, ennek semmi köze a valóságos problémákhoz. Lehet, hogy egy darabig, egy szintig még az egyszerű ember számára is érdekes lenne hatalmi harc, taktikázás, de ez a mennyiség, ami állandóan rázúdul, már fárasztó, unalmas. Mire az egyszerű ember elfordul a politikától (még választani sem választ), a pártpolitizálást azonosítja az igazi politizálással. A vezetés erre siránkozik, mily dőre is ez a nép, mily kevéssé érdeklődik a közügyek iránt. Ez már azért súrolja halmozott pofátlanságot, hiszen éppen a vezetés teremt olyan körülményeket, amelyek miatt a nép kiábrándul, elfordul a politikától. Mintha, a ripacs állandóan magáról beszélő színész káromolná a közönséget, hogy nem megy be az előadásra. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert azért a háttérben tényleg ott vannak a rosszul intézett valóságos közügyek.
(Máshol az egyszerű embereket győzködöm arról, hogy megértve az undorukat, unalmukat, azért ne hagyják magukat elfordítani az igazi politizálástól, mert azzal csak gazembereknek nyitnak kaput.) Itt és most viszont azon elmélkedem, hogy e szempontból is silány a rendszer. Mert végül is mindez nem a nép hibája, hanem a rendszer hibája.
A jövő fejlettebb rendszere két irányba változtathat ezen a helyzeten. Az egyik, egy olyan döntéshozó mechanizmus, amelyben a valóságos tennivalók kerülnek a fő helyre, a pártpolitizálás, hatalmi harc, taktikázás a háttérbe szorul. Ezt egészíti ki a közvetlen demokrácia, mert a közvetlen beleszólni szükségszerűen valóságos ügyekbe, problémákba lehet.
A másik irány a média főleg a közszolgálati média rábírása arra, hogy elsősorban ne pártpolitizálással, a hatalmi elemzésekkel, hatalmi viszonyokkal egyénileg a vezetőkkel, hatalmi harcokkal, taktikázással foglalkozzon, hanem elsősorban a valóságos eszmékkel, a valóságos politikai törésvonalakkal, és valóságos tennivalókkal foglalkozzon. Mindezekről persze máshol bőven lesz szó. De az is fontos, hogy belássuk a rendszer rosszaságát.
A gazdasággal, politikával kapcsolatos badarságok áradatán való gondolkodás természetesen e tanulmányrészből sem maradhat ki. A badarságok áradatának elsődleges oka mégis az oktatás, a tudomány, a tájékoztatás gyengesége. De a manipuláció sem marad le nagyon az okozók versenyében. Egyébként a legalább ezer tagú a versenyző társaság, ami azt bizonyítja, hogy nincs csodaszer.
A jövő fejlettebb társadalma és a zagyva, ostoba, tisztességtelen beszéd.
Ismételt fejezetrész
A jövő fejlettebb társadalmában is lehet zagyságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket (persze a rágalmazás, becsületsértés, csalás, stb. keretén kívül) beszélni, hiszen szólásszabadság lesz. Sőt, az alternatív vélemény, mivel bizonyos határ alatt a zagyvaság, ostobaság nem más, mint alternatív vélemény, a jelenleginél is gyakoribb, elfogadottabb lesz. Van azonban egy bizonyos határ, amikor az alternatív vélemény már átlép zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség kategóriájába. Ha valaki többször, láthatóan tudatosan (a meggyőzés ellenére) jelentős zagyvaságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket beszél, akkor az átlépi ezt a határt. A jövő társadalmában reményeim szerint ezt a határt az egyének érzékelik, és ekkor az egyének előtt írja le magát a kijelentő. A határt átlépőktől az egyének fordulnak el, az egyének lesznek azok, akik az ilyen embereket nem szívesen hívják meg, az ilyen embereket nem hallgatják meg, akik az ilyen emberekkel nem szívesen társalognak.
Tehát három különbség bontakozik ki, a jelen és a fejlettebb jövő között, e vonatkozásban. Az egyik, a legfontosabb, a bizonyos határ viszonylag pontos érzékelése, amely felett minden rendben van, az alatt viszont baj, veszély van, és el kell fordulni. A határ alatt elsősorban elfordulás reakciója léphet be. Az elfordulás a másik különbség, mert jelenleg nem ez az elsődleges reakció. A harmadik különbség, hogy a jövőben mindez, lényegileg az egyénekből indul ki, lényegileg nem lesznek megmondó emberek, megmondó pártok, megmondó csoportok. Természetesen lehetnek ilyen emberek, pártok, csoportok, hiszen szólásszabadás lesz, csak ezek a vélemények átmennek az egyén kritikai szűrőjén és így remélhetőleg, csak a jó, az igaz, az okos vélemények átalakulnak egyéni véleménnyé. Ehhez (az egyéneknek legyen egy megfelelő kritikai szűrője, és azt a rövid távú önérdek se torzítsa el) szükséges egy színvonalas társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás, és a rövid távú önérdek károsságának felismerése. Ez lesz tehát a három különbség.
De az elfordulásra, elutasításra, mint elsődleges reakcióra, visszatérek.
A lehetséges reakciók.
Tiltás, és valamilyen szankcionálás. Természetesen ez nem jöhet szóba.
Reménytelen értelmetlen vég nélküli vita. A határátlépés meghatározásban már benne volt az kitétel, hogy az beszél ostobaságot aki a meggyőzés, az ésszerű vita ellenére beszél ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget. Ezután már csak reménytelen, értelmetlen vég nélküli vita jöhet, ami természetesen nem lehet elsődleges reakció (megoldás). Viszont ez még elfogadható reakció, mellékes megoldásnak elmegy.
A kinevetés reakciója. Ez sem ajánlatos elsődleges megoldásnak. Először is ez nem jóízű humor, hanem gúny. De nem ez a fő probléma. A probléma az, hogy akit kinevetünk, azt végig kell hallgatni, ott kell lenni, amit korunkban lefordítottak népszerűségre. Az ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget beszélő, kvázi egy megnevettető népszerű emberré alakulhat át. Ezért ez sem lehet elsődleges reakció (megoldás).
Így aztán (a szankció, kinevetés helyett) elsődleges reakciónak (megoldásnak) marad az elfordulás, az elutasítás. Az eredeti meggyőzésnek mindent meg kell előznie, az kihagyhatatlan, az értelmetlen, vég nélküli vita pedig alkalmazható, ha van rá idő, idegzet, és nem kelti a zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség elfogadásnak látszatát. Belép egy újabb határvonás szükségessége, az eredeti meggyőzés és az értelmetlen vita határvonalának meghúzása.
A korrekt, objektív tájékoztatás egy konkrét példája.
A vitatéma, egyben a tájékoztatás szóljon pl. az egészségügyi reformról. A tájékoztatás, az érdemi vita akkor kezdődhet meg, ha már legalább kettő, de inkább három-négy program (megoldás reformterv, stb.) ki van dolgozva. Az egyik program lépviselője, tudományos kiselőadást tart, a mindentudás egyeteméhez hasonló keretek között. Tehát ábrákkal, grafikonokkal illusztrált a tudományos tényekhez ragaszkodó kiselőadás lenne ez, mondjuk egy órás időtartamban. Majd közvetlen ezután a másik program képviselője tenné ezt, majd harmadik program képviselője tartana kiselőadást. A kiselőadásoknak kötött témakörei lennének, pl. ezek: általában az egészségügyi rendszer. A nemzetközi megoldások, a statisztikai adatok. A program lényege, és miért nem jók, az ettől eltérő megoldások. Miért jó, javasolt megoldás (program terv, stb.), ill. a konkrét vállalások elmondása. ( Konkrét vállalás: X időn belül mi lesz, és ha nem teljesül, akkor milyen szankciót vállalnak a programban rész vevők.) Ezt a „műsort” kétszer megismételnék és más médiában is leadnák. Ezután jöhetne a második forduló, ugyanígy, ugyanerről, de az előző előadások reakciók tükrében.
Ki kell térni, (legalább meg kell említeni) a korrekt tájékoztatásra (elsősorban a hivatalok, cégek tájékoztatásról van szó), mint egy fontos jogi kérdésre. Ha nem korrekt (ha egyoldalú, elfogult, elkendőzős, stb.) a tájékoztatás akkor az kárt, ártalmat okoz, tehát ez egy jogi probléma. Azt gondolom, hogy e téren is sok még a tennivaló, van hová fejlődni.
És egy egészen más oldala, a rossz „tájékoztatásnak”.
A szórakoztató média érték és értékrend rombolása.
Először is kategorizáljunk. Vannak (kellenének) a valós politikai, tájékoztatási, (közszolgálati) „műsorok” (közlések, adások, tájékoztatások, stb., a műsor szó nem fedi teljesen a fogalmat, de nincs jobb). Vannak (kellenének) a valós tudományos, kulturális műsorok, közlések. Ezeket akár nevezhetjük közszolgálati műsoroknak, közléseknek is.
Ezek normális esetben csak úgy készülhetnek, hogy tartalmuk az igazságot, valóságot akarja tartalmazni, készítőjük az igazságra, valóságra törekszik.
És vannak szórakoztató műsorok, közlések. Az illúzió, a mese, az elvonatkoztatás, a jelképesség a valótlanság a szórakoztatás elengedhetetlen eszköze.
Ezért ezt a három kategóriát a fejekben szét kell választani, de ehhez az is szükséges hogy műsorkészítők, közléstálalók is szétválasszák. Jelenleg inkább keverik, semhogy szétválasztanák. Én pl. elfogadható megoldásnak, tekinteném, ha minden műsor címe mellett feltüntetnének egy feliratot. Pl. ez komoly politikai műsor, a valóság, igazság kiderítésre törekszik. Pl. ez valós tudományos kulturális műsor, tartalma szándékunk szerint a valóságot, igazságot tartalmazza. (Pl. a sportadások ilyenek.)
Vagy: ez egy szórakoztató műsor, valótlanságok, hamisságok megtévesztések is lehetnek benne. (Természetesen nem a kandi-kamera, átverő műsorok ellen lázadozok. Azon műsorok problémásak, amelyek az igazság, valóság látszatát keltik, holott direkt, vagy indirekt megtévesztések.) Ezek a feliratok hasonlóan működnének, mint pl. a jelenlegi feliratok, természetesen megszegésük, bizonyos szankciókkal járna. Az legfontosabb, az első lépcső, tehát a komoly igazságról, valóságról szóló, és az un szórakoztató, megtévesztő műsorok adások, közlések szétválasztása lenne.
Kétségtelenül van itt még egy kategória: amely műsorok, közlések szórakoztatva, a valótlanságot, az illúziót, az elvonatkoztatást, a szimbolizmust is felhasználva, tanítanak, építik a helyes értékrendet, világnézetet. Ez az igazi, nemes kultúra része. Vannak „igaz” mesék és hamis mesék. Nehéz megmondani, hogy egy mese mitől válik „igazzá”, de biztosan nem az illúzió, az elvontság, a jelképesség mértékétől.
A műsor, közlés célja, üzenete, építő, vagy romboló - e szerint is kénytelen a kiválasztó, elbíráló (a közönség, az előadó, a cenzúrázó), mérlegelni. Ez viszont már szubjektív (minden és mindennek az ellenkezője megmagyarázható) dolog.
Több megoldás is lehetséges, egyik sem tökéletes. Az egyik megoldás, hogy az ilyen műsorokat, közléseket a szórakoztatás kategóriájába helyezzük, és ezt a kategóriát osztjuk ketté: értékromboló és értéképítő szórakoztatás.
Ezután következik a szórakoztató műsorok, közlések problémája.
Hogy is rombolják jelenleg ezek a helyes értékrendet, világnézetet? Főleg, ha nincsenek szétválasztva, az igaz, komoly közlések látszata is párosul. De akkor is, ha ez nem párosul.
Azt üzenik, hogy a hazugság, csalás, természetes elfogadható dolog.
Sőt gyakran maga műsor szándékos csalás, vagyis megtévesztéssel anyagi kárt okoz. Pl. ön hatalmas pénzt, nyerhet, ha megfejti a következő egyszerű feladványt. Majd a nem kis pénzért telefonálóval (telefonálók ezreivel) közli egy gépi hang: jelenleg a telítettség miatt nem kerülhet adásba, próbálkozzon újra. Eközben a képernyőn egy ember siránkozik: mi van, senki nem tudja, senki nem telefonál? Ez szerintem jogilag is, de erkölcsileg biztosan színtiszta csalás. De az ártalmassága inkább a jelképes üzenetében van: a hazugság csalás természetes, elfogadható.
Pl. a valóság-Shaw típusú műsorok üzenete is ez: a hazugság, csalás természetes elfogadható, mert egy megrendezett, valótlan dolgot valósnak állít be. Rengeteg az ilyen típusú műsor, közlés.
A másik értékromboló üzenet: sikereket (magas jövedelmet, ismertséget) értéktelen emberek, értéktelen tevékenységével is el lehet érni, sőt leginkább így lehet elérni. Minél nagyobb majom valaki, annál nagyobb sztár, annál többet szerepel. Természetesen itt az un. sztárokról, és azok megjelenéseiről van szó. (Ráadásul, mint láthattuk, ezek az emberek nem kevés pénzt kasszíroznak be.) Sőt az, a tendencia is szépen kirajzolódik, hogy az amúgy értékes embert (művészt, gondolkodót) lealacsonyítják, az értékes tevékenységével nem foglalkoznak, hanem az értéktelen oldalukat (magánélet, blőd játékok, stb.) emelik ki. A magánélet (kinek milyen a szerelmi élete, hogyan fogyókúrázik, milyen fehérneműt visel, stb.) is értéktelen tevékenység, legalábbis társadalmi szempontból az. Eközben pedig társadalmi szempontból rengeteg értékes ember, rengeteg értékes tevékenység van, amiről említést sem tesznek.
Az agresszió, a bűnözés természetes, elfogadható dolog. Ez az üzenete pl. az akciófilmeknek és más műsoroknak, közléseknek.
A társadalom nem képes az agressziót, a negatív jelenségeket megfékezni, erre esetleg csak néhány magányos hős képes. Ez is, az üzenete pl. az akciófilmeknek és más műsoroknak, közléseknek.
A jelenlegi szórakoztató média legalább 70%-ban a becstelenséget, a tisztességtelenséget, az erkölcstelenséget propagálja, terjeszti, gerjeszti és legfeljebb 5%-ban propagálja a becsületességet, a tisztességet, az erkölcsösséget. Az aránynak fordítottnak kellene lenni.
Itt nem a szexre és trágár szavakra gondolok elsősorban. Arra gondolok, hogy szinte minden (amúgy talán értékes) műsorba, közlésbe betesznek egy olyan részt, aspektust, amelyik csalásról, a trükközésről, az önzésről, a megalázottságról, a gúnyolódásról, netán az erőszakról szól. Gondoljunk pl. a kvízműsorokra, vagy pl. valóságműsorokra.
Továbbá a műsorok, közlések egy része kapcsolódik, közvetve a politikai, társadalmi manipulációkhoz is. Pl., nyugodj bele, hogy te csak egy bérmunkás, vásárló automata vagy, nyugodj bele, hogy ilyen a világ, nem törekedj többre, jobbra, ne pattogj. És még hosszan lehetne sorolni.
Összességében lényeges és jelentős értékrombolásról van szó.
Van egy olyan nézet, hogy a szórakoztatásba minden belefér a nézőnek (olvasónak, hallgatónak vevőnek) kell dönteni a kiválasztásban. Van ebben némi igazság. Igen hosszas tanulmányt igényelne e problémakör elemzése. Az is kétségtelen hogy az un. szocialista kultúrpolitika ( minden szórakoztatás állami cenzúrázása) sem jó megoldás.
Minek köszönhetik a népszerűségüket az értékromboló szórakoztatások?
A könnyen elérhető ellenválaszték, sokkal kevesebb, mint az értékromboló választék. Pl. a néző ide-oda kapcsolgat és szinte mindenhol értékromboló műsort, közlést talál. Természetesen lehetséges értéképítő szórakozást is találni, csak sokkal nehezebben, mint értékrombolót.
A gatyaletolás érdekessége: a hihetetlenül pofátlan, egyszerű és gúnynevetséges megbotránkozatás. Azt azért még az un. „sikeres embereknek, és közlőknek” is látni kell, hogy a kigúnyolhatóság és a kigúnyolás miatt nézik, olvassák, hallgatják, ezen műsorokat, közléseket. Borzasztó és nevetséges, hogy ilyen emberek ilyen állapotok vannak, én ennél magasabb rendű, értékesebb vagyok – állapítja meg a közönség. A népszerűség annak köszönhető, hogy e megállapítás (vagyis a szereplő lenézése, magunk felértékelése) csak az ilyen műsorok, közlések, nézettsége által jöhet létre. (Ez a bohóckodás legalacsonyabb foka, a bohóc saját magát teszi nevetségessé, ráadásul úgy, hogy ennek nincs tudatában, sőt értékesnek, humorosnak tartja magát, ami tovább fokozza a nevetséges voltát.) Mindezek ellenére is hatnak az értékrombolások, mert azért a negatív üzenetek is megfogannak.
A fáradt (bérmunkában, ügyintézésben és fogyasztásban elfáradt) közönség nem képes komolyabb dolgokkal foglakozni, csak az egyszerű blőd dolgokat bámulni.
Általában e műsorok, közlések szándékosan, tervezetten az emberek negatív tulajdonságaira hatnak.
Mindezek azonban természetesen nem mentik fel nézőt (hallgatót, olvasót) a felelősség alól, de azért ez a felelősség megoszlik.
Az értékrombolás okai, fontossági sorrendben. Miért is teszik ezt a közlők, műsorkészítők?
A nézettség (a közönség növelése) természetesen a haszonhajhászás miatt.
Persze a nézettségnövelés többnyire nem igazi indok. Ugyanis nem csökkenne nézettség, ha a műsorok, közlések nem az értéktelenséget, a becstelenséget, tisztességtelenséget, hanem az értékekről, a tisztességről, a becsületességről szólnának. A világirodalom és a filmművészet legnépszerűbb alkotásai erről szólnak. Ezért gyanítható, hogy a butaságon kívül egy szándékos rombolás is jelen van.
Jelen van a szándékos értékrombolás. Van olyan médiát, műsorokat meghatározó erő, amelynek célja az értékvesztett lakosság. Értékvesztett, manipulált, zavarosan, megosztottan látó lakosság. Csakhogy az utóbbiak a politikai közlések, tájékoztatások (manipulációk) által alakulnak ki, az értékvesztés a szórakoztatás feladata.
Valamint a tudatlanság. Vagy talán azt gondolják: ugyan ez semmiség. Erről az jut az eszembe: nem tudják milyen hatalmas károkat, ártalmakat okoznak. Jézus ehhez hozzátette: bocsáss meg nekik Istenem. Most már akár ebből az írásból is tudniuk kell, borzalmas ártásokat tesznek, az emberek szellemét lelkét rombolják, nincs bocsánat.
Az is megállapítható, hogy az értékvesztő műsorok, közlések sokasodnak, időbeli arányuk állandóan növekednek, természetesen az értéképítés kárára. Egyszerűen meg kell nézni, hogy közelmúltban, (10 évvel ezelőtt) vagy a távolabbi múltban (100-200 évvel ezelőtt) mekkora volt ezen arány és kitűnik, hogy a fenti megállapítás igaz.
Az értékrombolás (a negatív értékrend, világnézet kialakítása) folyamatosan dinamikusan nő (jelentős részben az értékromboló szórakoztatás által) az aránya is nő, és ez nem fejlődési szükségszerűség, hanem „szándékos”, ill. a rendszer hibája.
A fenti megállapítás, bizonyítása e fejezetrész értelme. Ha a fenti megállapítás igaz, akkor valami nincs rendben, valamit ez ügyben is tenni kell.
Az egyik részmegoldás a szétválasztás lehet. A komoly igazságra, valóságra alapuló tájékoztatások (politikai, kulturális) szétválasztása a szórakoztatástól.
Az értékromboló szórakoztatás és az értéképítő kultúra szétválasztása nehéz ügy, de azért ezen is érdemes elgondolkodni. Részmegoldás lehet a közvetlen demokrácia döntése alapján, esetleges indirekt támogatás, korlátozás (adó, stb.).
Pontosabban ez azt jelenti, hogy egy torzítatlan (állami) közvélemény-kutatás mondaná meg, hogy mely közlések milyen mértékben rombolják, javítják (pl. öt kategória) az értékrendet, becsületességet, tisztességet, és e szerint történne szankció (pl. magasabb adó) és a jutalmazás. Részmegoldás lehet az egyértelműen csalással ötvözött szórakoztatás törvényi szankciója. (A csalás bűntettének következetes alkalmazása ide is érvényes.) A nyilvánvalóan értékromboló műsorok, közlések (nincs csalás) törvényi szankciója, már nehezebb kérdés, de érdemes rajta elgondolkozni. Természetesen az oktatás, mindig egy részmegoldás.
A népbutító tényezők szépen felsorakoznak. A gyatra és hiányos társadalomtudomány és főleg annak még gyatrább oktatása. A gyatra és hiányos statisztikai adatok, mutatók és annak még gyatrább közlése. A gyatra, elfogult és hiányos politikai tájékoztatás. Az elhangzó badarságok áradata. A gyatra és hiányos közszolgálati média. Általában a médiák népbutító műsorai. A politikai, gazdasági manipuláció. A rendszer individualista szellemisége. A törvénykezésből áradó szellemiség. Összefoglalva: a nép, gyatra, hiányos, elfogult, nem a jóra ösztönző állami (rendszer), tudatalakítása. Mindezek közös eredője: az ostoba nép könnyebben uralható.
Persze sokan megjegyzik: jó, jó ez az ember mindent kritizál. Nem lehet minden rossz.
Aki ért hozzá az sajnos látja, hogy minden rossz, legalábbis rosszabb a lehetségesnél. Aki meg nem ért hozzá, ő azt sem tudja megítélni, hogy rossz, vagy nem. Én nem csak kijelentek, hanem hosszasan bizonygatok is. Sok fejezet szól e bizonyításokról, pl. e fejezet is.
Egy kis idevágó ismétlés.
A kereskedelmi média lényege.
Valljuk be őszintén a kereskedelmi média (és a média 95%-a kereskedelmi) a nézettség és a profit miatt a legnagyobb erkölcstelenségekre is képes, gyakran még saját anyját is eladná.
A média állítja elő (vagy mint előállító, vagy mint szelektáló közvetítő) a szellemi termékek 80%-át, azaz határozza meg a kínálatot, és mint tudjuk, nemcsak kereslet határozza meg a kínálatot, hanem a kínálat is meghatározza a keresletet. Azaz a kettő együtt az életet, és a jellemet, valamint a szellemi, és lelki egészséget. A jellemet mivel itt szellemi termékekről van szó. A jellem a szellemi, és lelki egészség pedig legalább olyan fontos, mint a testi egészség. Ráadásul, pl. az egészségtelen tárgyi termékeket, pl. az egészségtelen élelmiszereket sokkal könnyebb kiszűrni, mint az egészségtelen szellemi, lelki termékeket. Nem lehet gondolat-rendőrség. Na de azért az sem elfogadható, hogy egy önző (nézettség és profitmaximalizálásra törekvő) valami határozza meg a kínálatot, és ezzel rombolja pl. az erkölcsöt. Mert ez olyan mintha az üzletek polcain levő termékek, élelmiszerek, fele kimondottan egészségtelen lenne. Valamit tehát ki kell találni.
Pl. azt hogy növelni kell a szellemet, lelket építő állami, közszolgálati média arányát. De itt már belép a képbe az állam helytelen felfogása. Pl., az hogy nem havi évi konkrét bevételt, hanem az össz- hasznosságot kell nézni.
Most már hogy letelt a gyűlölködés húsz éve, beszéljünk tárgyilagosan a szocialista médiáról.
Volt kettő negatív, és egy pozitív jellemzője. Az egyik hogy a maga idejében valóban túlsúlyos volt, mellette nem volt más alternatíva, nem volt választék, kvázi monopolhelyzetben volt. A másik hogy nem bírta a kritikát, az építő kritikát (mely valójában érték) is tiltotta, igaz felsőbb utasításra, de ez itt most irreleváns.
Viszont nem volt profitmaximalizálási célja és bizonyos szempontból az értékes (szellemet, lelket építő) szellemi termékek közvetítésére törekedett.
Ha kidobjuk a negatívumokat, ha beállítjuk a helyes arányú állami, közszolgálati médiát (a jelenleginél nagyobb) és ennek megmarad a direkt szellemet és lelket építő célja, de úgy hogy az építő kritika is ide tartozik, akkor nagyot javulna a jelen helyzet.
Ezután jöhet, a kereskedelmi média vonatkozásában az erkölcstelenségek, a szellemet, lelket romboló közlések valamilyen (általában közvetett) szűrése, akadályozása.
A tudatformáló tényezők történelmi fejlődése. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
A tudatformáló tényezők történelmi fejlődése. D/0 ábra. Elméleti rendszertényező.
A D/0-as ábrán is látszik, hogy az előbb vázolt fejlődés más tényezőkkel is kiegészül.
A kétirányú értelmesedés erkölcsösödés problémájáról lesz szó erről még nem beszéltem.
Arról van szó, hogy az emberek érzelmei, igényei (szükségletei) sokasodnak erősödnek. Ennek következtében nemcsak pozitív érzelmek, igények (szükségletek) növekednek, hanem negatív érzelmek igények (szükségletek) is. A negatív igények elsősorban azért vállnak negatívvá, mert túlzottak lesznek. Ilyen pl. túlzott hatalom és vagyonvágy.
Továbbá az érzelmek növekedésével nőhet a szubjektív gondolkodás ami az értelmesedés ellen hathat. Hathat tehát nem feltétlenül. Az élőlények értelme nem alakult volna ki érzés, érzelem nélkül. Ha viszont az önkontroll e folyamatban lemarad, akkor az érzelmek, igények sokasodása erősödése szubjektív gondolkodáshoz, ill. túlzott érzelmekhez vezethet. Ezért van jelentősége pszichológiának, társadalompszichológiának.
Mindez egyszerűbben: az embernek bizonyos vonatkozásokban az állatoknál is butábbak és erkölcstelenebbek. Pl. az állatvilágban nem jellemző, szinte nem fordul elő, hogy egy állatcsoport módszeresen közvetlen haszon nélkül leöljön leigázzon egy másik állatcsoportot. A háborúról szóló fejezetben bebizonyítom, hogy a hódító háborúnak nem lehet hosszú távon, összességében vett haszna. Pl. az állatvilágban, nem fordulhat elő, hogy egy állat, állatcsoport, már saját ártalmának rovására fogyasszon. Nincs pazarló fogyasztás. Tehát az ilyen és ehhez hasonló jelenségekről beszélek, amikor azt mondom, hogy nemcsak pozitív értelmesedés erkölcsösödés van, hanem negatív értelmesedés erkölcsösödés is. Ez az egyik elméleti főirány.
A másik elméleti főirány az információ és tudásnövekedés.
Erről már szó volt. Arról van szó, hogy amennyiben a növekvő információ mennyiséggel nem nő az információszelektálás akkor ez a folyamat önmagához képest, sőt szélsőséges esetben abszolút módón is negatív irányban fordulhat. Az információszelektálást pedig természetesen a tudomány, oktatás, tájékoztatás befolyásolja.
A harmadik elméleti főirány a részletesen elemzett stílus, erőszakos, őszinte meggyőzés és a manipuláció stílus alakulása.
A negyedeik főirány a világnézet alakulása. Az elfogadott világnézet iránya, alakulása történelmi távlatokban megegyezik rendszerek demokratikus fejlődésnek irányával, alakulásával.
Az ötödik főirány a rendszerek demokratizmusának, fejlettségének alakulása, amit azért nem kell külön ábrázolni, mert ez megegyezik a világnézet alakulásával. Természetesen az elméleti főirányok összefüggnek.
A gyakorlati főirányokat a tudatformáló rendszertényezők történelmi alakulása adja meg. A tudatformáló rendszertényezők. A világnézet( értékrend, alapvető erkölcsi elvek, alapvető felfogások) A társadalomtudományok, oktatás arányai, szerkezete módszerei. Az egyes társadalomtudományok tartalma ill. az oktatott tananyag. Itt most ne sorlom fel a lényeges társadalomtudományos ágakat, szakokat. A tájékoztatás (elsősorban közszolgálati média). A vezetés ill. rendszer stílusa (erőszakos, őszinte meggyőzés, manipulációs). A manipulációtudomány. Van még egy tudatformáló tényező: a törvények szellemisége, erről később lesz szó.
Az elméleti főirányok összesített grafikonja (eredője) megegyezik a gyakorlati rendszertényezők összesített grafikonjával (eredőjével). Ezeket külön nem rajzoltam meg. A tudatformáló tényezők fejlődése lényegében megegyezik a rendszer fejlődésével.
A jövő lehetséges tendenciája azonban más kérdés. Itt annak van jelentősége, hogy a manipuláció jelenlegi erősödő tendenciája elviheti a rendszerfejlődést még a jelenleginél (a lehetségesnél enyhébb és hektikusabb) is kedvezőtlenebb irányba. A probléma részben hasonló, mint a természetpusztítás problémája.
Az alapvető (objektív mértékadó) statisztika. A társadalmi (rendszer) fejlettség mérése. Az állam alapvető szervezése. Rendszertényező.A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.
Megjegyzem, e rendszertényező bármely tanulmányrészbe kerülhetett volna, a társadalom, a rendszer minden részét érintő problémakörről van szó.
Megjegyzem a rendszertényező hiányos lesz a „A gazdasági, adatok, mutatók problémaköre (előzetes összefoglalás). Elméleti rendszertényező” átolvasása nélkül. Az említett fejezet, a gazdasági, pénzügyi alapjairól, szóló tanulmányrészben található
Ha nincs mérés, akkor nincs semmi. Akkor a szavak és a tettek csak a levegőben lógnak.
E problémakör lényege.
Természetesen egy ország, nemzet állapotát, fejlődését nemcsak a gazdasági adatok mutatják meg, de politikai, társadalmi rendszer adatai (a demokráciaszint, az önrendelkezési fok, a biztonsági szint, igazságos és arányos különbségek nemzetközi összehasonlításban, népelégedettségi szint, stb.) is szükségesek ehhez.
A vezetés (minden vezetés, sőt még a politikai elemzők is) hihetetlen leleményességgel deklarálja, bojkottálja, rombolja le a tényeket, azaz a statisztikai adatokat és azok rendszerét. Rengeteg trükk van az egyik pl.: igen, de a nemzetközi helyzet is romlott. Ha a rozoga, dohogó, rossz kormányú, korhadt bárka viharba kerül, és félig elsüllyed, sok ember a vízbe fúl, akkor a vihar a hibás vagy azok, akik ezt a bárkát nem újították fel? Különösen akkor, ha részben el is lehetett volna kerülni vihart. Vagy, rendben van, de akkor X, Z, Y, stb. bárka miért nem süllyedt el, ott miért nem fúltak vízbe az emberek. És itt már el is érkeztünk a másik trükkhöz: kiemelni a vezetés számára, előnyős nemzetközi pozitív példákat, elfelejteni a számára előnytelen negatív példákat. Persze a másik vezetés, vagy éppen az ellenzék éppen más példákat emel ki, felejt el. Valójában van egy összesített állapot, és ez is szépen mérhető lenne. Sorolhatnám tovább a vezetések tényeket (statisztikai adatrendszert) leromboló trükkjeit. A céljuk világos: a vezetés munkája ne legyen mérhető, maradjunk meg a zavarosság, a szövegelések, süketelések, valamint a felületes benyomások szintjén. És meg is maradunk.
Az alig fontos hogy én milyen statisztikai adatolást tartanék jónak, és az is lényegtelen, hogy a háttérben milyen színvonalú szakmai munka van, a lényeg a következő. Amíg nem lesz 1-2-3-4-5 olyan tény, adat (nyilván összevont adat), amely valóságosan, egyértelműen, megmutatja az ország állapotát, fejlődését, úgy, hogy: ez a kiindulás, ezen nem lehet vitatkozni. Úgy, hogy ezt a vitathatatlan kiindulást ismerik és elfogadják a kisemberek is, és a vezetők is - addig a gazdasági, politikai rendszer, csak félértékű, rossz, hibás, hiányos, zavaros, mérhetetlen rendszer marad.
És még egy megjegyzés: kétségessé válik az emberi élet értelme, ha az ember hasznossága, ártalmassága pontatlanul van mérve.
Ráadásul addig a politikusok össze-vissza zagyválhatnak, csúsztathatnak, persze meggyőző stílusban, és ezt sokan be is veszik.
Több fejezetben szóba került ez a téma. A gazdasági és pénzügyi rendszer tárgyalásánál többször felvetődött, hogy nincs megfelelő statisztikai mérés. A demokráciának, pontosabban a nép véleményének is az a lényege, hogy az csoportosítva és mérve legyen. Máshol is felmerült a statisztikai adatok fontossága. Érdemes tehát e fejezeteket elolvasni ill. a problémakör átgondolásba bevenni.
A manipulációval kapcsolatban eddig nem vetettem fel most viszont megjegyzem: a statisztikai adatok zavarossága ellentmondásossága is manipulációs eszköz. Ugyanakkor valós lényeges statisztika a manipuláció hatékony ellenszere.
Miért manipulációs eszköz? Röviden a jelenlegi helyzet tarthatatlan, senki nem tud semmit, minden zavaros. Ugyanarról a témáról ellentmondó statisztikai adatokat közölnek.
Nem tudom, hogy megfigyelték e kedves hallgatók, olvasók, de manapság a vezetők már a statisztikai adatokon is vitatkoznak. A látszattal ellentétben a statisztikai adatok nagyon is manipulálhatók. Nem mindegy, hogy milyen időszakról, milyen időszakaszokról szól a statisztika. Nem mindegy hogy milyen adatok milyen összefüggésben kerülnek jelennek meg. A legjellemzőbb manipuláció, a statisztikai adatok bizonyos egyoldalú szelekciója.
Van egy vita és a vitatkozók eljutnak arra pontra, hogy akkor beszéljenek a tények vagyis az adatok, de akkor kiderül hogy azok sem tudnak beszélni. A manipuláció oka nyilván az, ami más manipuláció oka: a népréteg összezavarása, a hatalmi harc, a rendszer jósága és egyebek. Az hogy statisztika egyik célja vezetések, elbírálása talán megmagyarázza, hogy miért ilyen gyatra a jelenlegi statisztika.
A következők indokolják hogy a jelenlegi megoldás nem jó. A statisztika manipulálható és jelenleg manipulálják is. A statisztika fontos ez többek között kiderül a statisztika általános céljaiból is. A jelenlegi statisztikai intézetek nem teljesítik a statisztikai adatok általános feladatait, céljait.
A legjobb megoldás szerintem, ha egy független tudományos demokratikus testület határozza meg, hogy melyek a legfontosabb adatok és ez a testület végzi a gyűjtést, a csoportosítást és felügyeli a közzétételt. A rendszeres közzététel pedig a közszolgálati média feladata lenne. Ugyancsak közszolgálati média feladata lenne, hogy a statisztikai adatokkal manipulálókat leleplezze. A leleplezés egészen egyszerű. Ha valaki nem az alapvető statisztikai (a nemzeti statisztikai testület által megállapított) adatokat, vagy ahhoz illeszkedő adatokat közöl, akkor az hibázik, téved, manipulál.
Az objektív tájékoztatás minimális feladata: a legfontosabb (nem közvéleményi) statisztikai adatok rangsorolása, rendszeres összehasonlító nyilvánosságra hozása, és elemzése.
Az alapvető statisztika konkrét feladatai vázlatosan.
Kb. 150-300 a társadalmi-gazdasági rendszer szempontjából legfontosabb statisztikai adatról lenne szó, úgy mint: gazdasági adatok, a hasznos GDP, a termelés szerkezete, gazdaság szerkezete, a költségvetés, az állami beruházások, fogyasztás szerkezete. Az adózás, hitelezés mértéke szerkezete, az export, import arányok stb. A pénzügyi rendszer, az árfolyamváltozások erőssége, gyakorisága, a pénz értékállósága, a jövedelmek vásárlóértéke, infláció változása, a néprétegű infláció és a gazdagrétegű infláció, az állam eladósodása stb. A népréteg és annak csoportjainak reáljövedelme. Az országból kivitt és behozott pénz. Egyébként erről gazdaság megtárgyalása közben már szó volt.
A döntéshozó mechanizmus szerkezete, a pártok és parlament, független szervezetek (pl, ÁSZ, MNB.) szerkezete működése, a népi testületek szerkezete, szerepe.
A hierarchia adatai, a legvagyonosabb réteg létszáma, szerkezete vagyona, alsó rétegek jövedelme, létszáma, helyzete. A vagyoni és hatalmi különbségek nagysága. A különbségek igazságosságának alakulása. A világ hierarchiájának, az országok hatalmi vagyoni helyzetének, ill. különbségének alakulása
A szociális helyzet adatai. Az egészségügyi helyzet adatai. Az oktatási helyzet adatai. A művelődési helyzet adatai. A környezetvédelem, természetpusztulás adatai. A tüntetések, sztrájkok, népszavazások száma. A közbiztonság adatai, és még lehetne sorolni.
A legfőbb célok megállapítása és annak adatai. Erről az egyszerűsített rendszerfejlődésben elmélkedtem.
A népvélemény legfontosabb adatai. Elsősorban népréteg lakosság világnézete. A hierarchia felfogása. A többi alapvető felfogás. A lakosság alapvető erkölcsi felfogása. A lakosság szerint elhanyagolt szükségletek, a lakosság értékrendje. Ez egyébként a költségvetés szempontjából is lényeges. A lakosság által legnagyobb problémák. Ez pedig a fejlesztés és törvényjavaslatok kiválasztása miatt szükséges. Erről a demokrácia kapcsán elmélkedtem.
És leginkább a szélesen értelmezett életszínvonal alakulása, mely ugyancsak több adatból áll össze.
A 150-300 adatból létre kell hozni, mondjuk 50 összesített adatot és az 50-ből mondjuk 15-20 összesített adatot, és legvégül 5-10 olyan összesített adatot, mely után nincs lamenta.
A nép alapvető véleményének a kimutatása. Tehát nem a politikusok pártok pillanatnyi népszerűségének a kimutatása. Nemcsak a jelenleg aktuális ügyekkel kapcsolatos felületes vélemény. Az általános helyzetével kapcsolatos vélemény. Ugyanakkor vigyázat ez nem pótolja a demokratikus döntéshozást, legfeljebb kiegészíti azt. A nép véleményének összesítése egy külön szakág, amelynek külön megvannak a maga elvi és szakmai szabályai. A nép véleményének kimutatásáról más egy korábbi fejezetben szó volt: milyen kérdésben érdekel a nép véleménye, a helyes kérdésfeltétel, az előzetes és párhuzamos objektív tájékoztatás. A másik módszer mikor nincs meghatározott kérdés csak a vegyes véleményhalmaz kategorizálása. E feladatok ellátásra már megjelöltem független tudományos demokratikus testületeket. Az alapvető statisztikát felügyelő testületnek a feladata, hogy a leglényegesebb népvéleményeket regisztrálja, és számszerűen pontosítsa. Ez bizonyos munka-együttműködést követel más testületekkel.
A rendszeres összehasonlító közzététel azt jelenti, hogy ezeket a legfontosabb adatokat pl. félévente közzéteszik a többi ország illetve a múlt adataival együtt.
Az alapvető adatokat legalább két vonatkozásban kell értékelni hazai alakulás és külföldi alakulás vonatkozásában. Hogy alakulnak ezek az adatok itthon, és hogy alakulnak külföldön. Másfelől a hazai fejlődés vonatkozásában. Ez nem más, mint a múltbeli adatokkal való összevetés.
Mindez fokozná a népréteg objektív tájékozottságát, felvázolná nemzetközi szerteágazó verseny állását, megmutatná a fejlődés, irányát, a lemaradásokat, és a feladatokat. Értékelhetővé tenné egy-egy vezetés produkcióját. Ez a minimális objektív tájékoztatás jelenleg nem valósul, meg ami jelzi, hogy az objektív tájékoztatás milyen szinten van. A demokráciában ez a tevékenység, az adatok kiválasztása, leellenőrzése, rangsorolása, széleskörű közzététele, elemzése egy külön független tudományos testületet igényel.
Objektív tájékoztatás nélkül nincs demokrácia, illetve az objektív tájékoztatás szintje jelzi a demokrácia szintjét.
Az egész problémakör nemcsak a tájékoztatás, hanem a társadalomtudomány problémaköre is. Egyfelől szükség van egy olyan adatsorra, amelyből a tudomány kiindulhat. Másfelől ennek létrehozása komoly tudományos feladat.
Az alapvető statisztika szükségességét az alábbi példa is megmutatja. A vitatkozók jelenleg általában részadatokkal vitatkoznak. Mondjuk az egyik fél, kimutatja hogy a háromgyerekes családok helyzete javult. A másik fél viszont kimutatja hogy a nyugdíjasok helyzete romlott. Ekkor az első fél azt hozza fel, hogy viszont a diákok helyzete javult. Ekkor viszont a másik fél ezt egy másik adattal megcáfolja, és ez így megy a végtelenségig, illetve a teljes káoszig. Az alapvető statisztika először is meghatározza hogy a népréteg helyzete életszínvonala romlott vagy javult, ill. a gazdag réteghez viszonyított arányossága romlott vagy javult. Ezután tér rá a néprétegen belüli aránytanságokra. Tehát logikusan lesz felépítve, az alapvető adatokból vezeti le a részadatokat.
Kell lenni 10-20 alapvető legfontosabb statisztikai adatnak, mutatónak, amit mindenki ismer, és amelyek bizonyos mértékű változása nem ismer pardont. Létre kell hozni azt a felsőbbrendű törvénykezést, amely arról szól, hogy bizonyos statisztikai adatok, mutatók bizonyos szintű romlása, különböző vezetői felelősségre vonásokat, szankciókat követel, illetve bizonyos kötelező változtatásokat követel.
Az EU is kijelöl ilyen adatokat, (változtatásokat követelő), de azt az ő szemszögéből teszi. A nemzeteknek, Magyarországnak azonban a saját szempontjai szerint kell ezen adatokat kijelölni. Jó kérdés, hogy melyek legyenek ezek. Tulajdonképpen az említett törvény akkor lenne pontos, ha 100-150 adatból indulna ki, illetve abból hogy egy nagymértékű romlás már egy közepesen fontos adatnál is változtatást igényel. De az adatok összefüggnek, ha 100 adatból, csak egy-kettő rossz az még nem jelenthet átfogó változást és a legfelső vezetés menesztését. Ezért kell 10-20 olyan adat, illetve azok bizonyos romlása, amely már nem ismer pardont.
Arról már beszéltem, hogy nemzetközi összehasonlítás és tendencia is fontos. Ezt úgy lehet összevonni, hogy a jelenlegi pl. Európában elfoglalt elhelyezkedést, az egy évvel ezelőtti és az öt évvel, ill. a tizenöt évvel ezelőtti elhelyezkedést lehetne összekombinálni. Pl. az átlag alatti jelenlegi elhelyezkedés X rossz pont, a romló tendenciák, újabb Z,Y,K rosszpontok. Bizonyos rosszpont után jön a vezetés szankciója és a kötelező változtatás.
Arról is szó volt, hogy az átlagszámítás torz, ezért a leggazdagabb, legjobban álló 5-10%-os réteg adatait nem kell beszámítani, vagy csak erősen csökkentett arányban kell beszámolni. Illetve érdemes a szegényréteg adatait külön számolva, de nagyobb arányban bekombinálni az átlagszámításba.
A kiindulópontnak mindenképpen a szélesebben vett életszínvonalat kell venni. Tehát kellene leni egy-két összevont adatnak a szélesebben vett életszínvonalról, pl. a reáljövedelmekről. Persze az sem mindegy hogy ez mennyi munka, munkaidő (minden munkát beszámítva) mellett jött létre. Létrejöhet kevés munka miatt és azzal arányos életszínvonal romlás, ez is fontos dolgokra mutathat rá. Létrejöhet sok munka mellett kevés termelés, ez is egy fontos adat. A hatékonyságra, az innovációra lehet belőle következtetni. De létrejöhet sok termelés mellett viszonylag kisebb életszínvonal, ez is fontos adat. Ekkor nyilván a pénzügyi adatok elcsúszásáról van szó. A szélesebb életszínvonalba beletartozik az egészségi helyzet. Itt legalább két fontos adat van. Az egyik halálozási statisztika. A másik egy összevont egészségi állapotra vonatkozó adat.
A különböző várakozási, ügyintézési idők (beleértve az egészségügyi várakozásokat is) adata pedig több szempontból fontos. Egyfelől beszámít a munkaidőbe (nem szabadidő). Másfelől az állam hatékonyságára. ill. szolgáltatási színvonalára is lehet belőle következtetni. Az állami szolgáltatások mennyiségét és színvonalát mutató egy-két adat is fontos. Fontosak a tudást felmérő adatok. Ennek is egy-két összevont adatáról lehetne szó. Pl. a természettudományos technikai tudást és társadalomtudományos tudást felmérő adatokról. A környezetszennyezésről, természetpusztításról szóló legalább egy összevont adatnak szintén be kell kerülni a legfontosabbak közé. Be kell kerülni legalább egy összevont adatnak, mely az arányos és igazságos vagyoni hierarchiáról szól. Egy összevontnak, amely az arányos és igazságos hatalmi hierarchiáról szól. Egy összevontnak, amely az igazságszolgáltatásról szól. Egy összevontnak, amely közbiztonságról szól. Egy összevont adatnak, mely megmutatja a demokrácia színvonalát. Egy összevont adatnak, amely kifejezi a nemzet elégedettségét. Egy-két összevont adatnak, amely a fontos pénzügyi adatokról szól. Egy adat még a hazai kis és középvállalkozók helyzetéről is kellene. Nem ártana egy adat a népességfogyásról sem, illetve a demográfiai hullámzásról. (Ezek többszörösen összevont adatok lennének: jelen nemzetközi helyzet, tendenciák, több adat, ill. népréteg, szegényréteg, stb.)
Kellene lenni, tehát pl. 20 fontos statisztikai adatnak, amelyet szinte mindenki ismer, amely mindenhol megjelenik. Mindenki ismer és tudja, ha pl. ötvenen áll akkor az még elmegy de ha lecsúszik negyvenre akkor gáz van. De ezt nemcsak az emberek tudnák, hanem a törvény is, és a törvény kimondaná pontosan kit és mennyire kell megbüntetni ha egy adat az elfogadható szint alá süllyed, vagy több adat összevontan az elfogadható szint alá süllyed. És kimondaná azt is hogy ilyenkor mit kell tenni, pl. leváltani a vezetést. Ez lenne tehát az optimális megoldás, másképpen a jövő fejlettebb rendszerében ez fog megvalósulni. Megint másképpen: erre kell törekedni, vagyis ez egy feladat. Nevezzük ezt: a legfontosabb statisztikai adatok közismertetése és azokra épülő törvénykezési rendszernek.
Mindehhez viszont szükség van egy független tudományos demokratikus testületre, amely összeállítja ezen adatokat és felügyeli tájékoztatást és az egész rendszert.
A társadalmi (rendszer) fejlettség egyféle mérése.
Soha nem szabad elfelejteni bár az átlagokat kell mérni (természetesen az egy főre eső átlagokat), de az átlag semmit sem ér, ha a társadalom egyik fele jóval az átlag felett, a másik fele jóval az átlag alatt van. Ezért az átlag szóródását, (az túl nagy, vagy esetleg túl csekély) is mérni szükséges. Másképpen mérni szükséges az igazságos, arányos hierarchiát. A túl nagy a hierarchia, jelentősen lerontja az átlag értékét. És persze a túl kicsi hierarchia is, de ez a torzulás egyelőre nem fenyeget.
A kiindulás ez esetben nem más, mint az alapvető szükségletek
A demokrácia szintjének mérése. (1,2) Erről már a demokráciáról, szóló fejezetekben szóltam.
Az igazságosság, igazságszolgáltatás szintjének mérése. (1,2) Szintén egy sok összetevőből álló összesített adat. Pl. az elintézett panaszok jogorvoslatok száma, a benyújtotthoz képest. Az elintézés ideje, és még lehetne sorolni.
A benyújtott panaszok, jogorvoslatok (többek között perek) száma is egyféle adat, az igazságosságról, és a biztonságról.
Megjegyzem minden itt felsorolt főadat összetett adat, több mérés eredményének összesítése.
A biztonság szintjének mérése. (1,2) A közbiztonság, a lét és vagyonbiztonság, a kiszámítható jövő, a munkabiztonság, a szociális biztonság, a közlekedés biztonság, a nemzetbiztonság adataiból, szóval megint sok mérés összesítéséből jön össze ezen adat is.
Az önrendelkezés fokának mérése. (1) A nemzeti önrendelkezés és a kisközösségek önrendelkezése jöhet itt szóba elsősorban.
Az egyészségi állapot, és az egészségszolgáltatás (gyógyítás mennyisége minősége) mérése. (1,4) Erről is beszéltem már, kétségtelenül a halálozási mutatók adják az alapot.
Az egészséges környezet, avagy a természetrombolás mérése. (1)
A tudásszint, a tanultság, műveltség mérése. (1,2)
Emberi kapcsolatok minősége. (1)
A lakás mennyisége és minősége. (1) Az étkezés mennyisége és minősége. (1) A ruházkodás mennyisége és minősége. (0,6) A közlekedés mennyisége és minősége (0,8) A szórakozás, pihenés mennyisége, minősége.(0,8) Egyéb anyagi, testi szükségletek kielégítésének mérése. (0,6).
A rossz, ártalmas, káros szükségletek, kielégítését legfeljebb azért kell mérni, hogy mínuszként legyenek beszámolva.
Elsősorban a lakosság a döntő többség állapotát kell mérni és nem azt, hogy mennyi pénzt fordítottak erre akár állami szinten akár magángazdasági szinten. Az állapot tükrözi, hogy a befektetett pénz energia munka hatékony volt, vagy sem. Mindenképpen az állapot a lényeg.
Mindezt fejlődésében, mennyi volt az előző években, és mindezt nemzetközi összehasonlításban. De vigyázat a hosszabb távon ráfaragásos fejlődést (legyen annak oka akár hitel, akár pazarlás) a helyén kell kezelni.
Ez például kb. 14 főadat, amit szintén összesíteni szükséges.
Véleményem szerint azért nem teljesen egyenrangúak ezek az állapotok, tehát az összesítést is árnyaltan kell elvégezni szerintem. Az általam jónak tartott rangsort jelzik a számok.
Ismétlés.
Kitérés az állami területek az őket irányító hivatalok intézmények hatóságok, objektív teljesítménymérésére.
Az általuk irányított terület a valós statisztikai adatok alapján mennyit fejlődött.
A mérésnek elsősorban arra kell alapulni, hogy az életminőség javult, maradt, vagy romlott. Pl. egy önkormányzat (polgármesteri hivatal) munkáját elsősorban az mutatja, hogy az ott élők azon életminősége, mely e hivatalon múlik, javult e. Egyszerűbben a lakásaikkal, lakhatási feltételekkel, a közterületekkel (azon való közlekedéssel, egyebekkel) meg vannak elégedve. Még egyszerűbben jó ott lakni, vagy nem jó ott lakni. Ennek vannak objektív adatai (levegőtisztaság, zaj, zöld terület, egy főre jutó óvoda, iskola, korház, közlekedés, stb.). Vagy még tisztábban: milyen az ott lakók egészségügyi, tudási, stb. állapota). De az embereket is meg kell kérdezni.
Majdnem ilyen fontos akár a közérzet akár a problémák tekintetében a benyújtott panaszok, kérelmek javaslatok száma. És ennél fontosabb, hogy benyújtott panaszok kérelmek javaslatok mekkora hányada lett valóban érdemben megoldva, elintézve. Mekkora hányadban történt (a szövegelésen, a levélváltáson túl) valamilyen konkrét olyan intézkedés cselekvés, amely a panaszos kérelmező problémáját többé-kevésbé csökkenti.
Létre kell hozni a vezetés értékelési rendszeréhez kapcsolódó állami munka, településenkénti, intézményenkénti mérésének rendszerét. Ezt összeadva megkaphatjuk az egész állam munkájának fejlődését. Az országos adatokat (már amelyeket lehet) érdemes településenként (elsősorban polgármesteri hivatalok) ill. állami intézményenként összeszedni így a településekről és az intézményekről is képet kapunk.
Többek között kétféle felmérés lehet. Az egyik, hányan mennek be az állami intézménybe ott mennyi időt, foglalkoznak velük, stb.. A másik az intézményhez tartózó potenciális ügyfélkör állapota (függetlenül hogy mennyien jártak közvetlenül az intézménybe), mivel a megelőző munka és az elvégzett munka minőségét is minősíti az állapot. A kétféle felmérés keverhető.
Az állam általában nincs versenyhelyzetben, viszont a rossz munkát meg kell szüntetni, a vezetést le kell váltani. Elsősorban a fejlődést kell mérni, vagyis hogy a munka minősége évről-évre javul e. Ha tartósan stagnál, vagy romlik az persze tűrhetetlen, változtatni szükséges, elsősorban a vezetést kell leváltani. Persze a munka minőségét, úgy lehet mérni, hogy a munkához köthető állapot javul e.
Úgy, mint egészségügyi állapot, tudás állapot, lakás állapot, munka állapot, közlekedési állapot, közbiztonsági állapot, stb.. Persze a panaszok (és kérelmek javaslatok) a jogos panaszok (és kérelmek, javaslatok), az elintézetlen panaszok (és kérelmek, javaslatok) és az elintézetlen jogos panaszok (a perek számát) számát is figyelembe kell venni. Természetesen a külső, az intézménytől független körülményeket is figyelembe kell venni és a ráfordított munkát, költséget is. A mértékegység lehet pl. az átlagos ügyfélállapot. Az objektív mérést komoly szakapparátusnak (társadalomtudósoknak) kell kidolgozni.
Nézzünk egy példát, legyen ez Z településen milyen a közlekedési színvonal. Persze meg kell állapítani mely intézmény, intézmények felelősek ezért.
Mekkora a várakozási idő, mekkora az utazási idő, mennyi időt vesz el az ügyféltől, persze minden átlagosan. Milyen a közlekedés színvonala. A fő szabály hogy az átlagos érték a mérvadó tehát a többség közlekedését kell javítani. De ugyanilyen szabály hogy ez nem mehet a hátrányos helyzetűek rovásra, a hátrányos helyzetnek is javulni kell. Ezért a többség állapota és hátrányos kisebbség állapota adja ki az összesített állapotot.
De nemcsak az a kérdés hogy jól van elosztva az állami szolgáltatás, az is kérdés hogy az intézmények a feladatukat, rájuk kiszabott munkát jól, rosszul, javuló vagy romló tendenciával végzik el. Ehhez pedig a mérést le kell bontani egészen az intézményekig.
Pl. meglehetősen régi rendszer, a központi állami munkafelmérő intézményből kimegy kettő-három revizor (évenként legalább egyszer) és a statisztikai adatok egyebek alapján, felméri az állami intézmény, hivatal, stb. munkáját. Itt most nem arról van szó, hogy betartotta e szabályokat a hivatal, intézmény, persze ezt sem árt vizsgálni. Egyszerűen azt méri fel, hogy a forrásváltozás (pl. amortizáció, beruházási összeg, stb.) függvényében, hogy változott az intézmény, hivatal munkájának mennyisége, minősége, az ügyfelek ellátásnak szempontjából. Lényegileg azt kell felmérni, hogy a dolgozók és a vezetés hanyag nemtörődöm, önzőmódon dolgozott vagy lelkiismeretesen ötletesen. De dolgozók rossz munkájáért is a vezetés a felelős. Mindennek akkor van értelme, ha rossz munkát végző intézmény hivatal vezetése leváltásra kerül.
E tanulmányban háromféle állami intézmény ellenőrzést (mérést) említek. Az egyik a szabályosság a korrupció szempontú ellenőrzés. A másik a munkaszervezés szempontú ellenőrzés, jó, vagy rossz a munkaszervezés. A harmadik pedig az itt említett munkaminőségi ellenőrzés, pontosabban mérés. Talán az ügyfélpanaszok mérése leginkább idetartozik. Mindhárom ellenőrzés, méghozzá külső, elfogulatlan ellenőrzés szükséges, (azért a munkaminőség mérése a legfontosabb), a három ellenőrzést többé-kevésbé talán össze is lehet vonni. Az itt említett munkaminőségi mérés, nem más, mint a végső teljesítmény mérése.
Akár hanyagul dolgoznak a dolgozók, akár rosszul szervezett a munka, akár korrupció van, mindenképpen a vezetés az első számú felelős. Az országos munka szervezéséért pedig az országos vezetés (jelenleg a kormány és a kormányzó pártok) a felelős.
Egy kis idevágó ismétlés.
Mivel e tanulmányban már annyi mindent mondtam, nem árt egyfajta vázlatos összefoglalás-szerűséget készíteni, melynek címe: az állam és az állami intézmények (hivatalok, szervek, vállalatok, stb.) jobb munkájának tényezői.
Ez egy rendkívül bonyolult szerteágazó problémakör, ideje már felvázolni.
Egy alapvető felosztás.
A jó, vagy rossz munka megállapítása.
A munka javítása.
Egy másik alapvető felosztás:
Az állami intézmények munkájának jó egymáshoz illeszkedése.
Az egyes állami intézmények önálló jó munkája.
Egy másik alapvető felosztás:
A jogalkotó legfelső felügyelő testületek (parlament, kormány, stb.) szervek jó munkája.
És a jogalkalmazó, végrehajtó állami intézmények önálló jó munkája.
Az állam rossz munkáját felmérő és megszüntető tényezők.
Az alábbiakat vizsgálni és felmérni szükséges. Megszüntető, ha a felmérésekből kiderülő negatív eredményeket, bizonyos intézkedések, szankciók követik.
1. Az állam, az állami intézmények pont a szükséges munkát végezzék. Az állam megfelelően illeszkedjen a rendszerbe, melybe tartozik még a magángazdaság, a civilszféra, a magánszféra, a nép, stb..
2. Az állami intézmények megfelelően illeszkedjenek egymáshoz, a munkamegosztás, szabályozás, felügyelet, ellenőrzés, stb. szempontjából.
3. Az állam, az állami intézmények megfelelő szabályozása. (Viszonylag részletes pontos szabályozás).
4. A megfelelő szabályozáson belül intézmény-típusokra lebontva a megfelelő demokrácia biztosítása és a megfelelő önrendelkezés biztosítása.
4/b. Az elfogulatlanság, a szakmaiság, a népérdekűség biztosítása. A legfelső jogalkotó és a jogalkotó testületeknek ezen kívül bizonyos önrendelkezéssel, függetlenséggel is rendelkezniük kell.
5. A kötelező közvetlen demokrácia, az intézményi demokrácia.
6. Minimálisan a panaszok, kérelmek, javaslatok (jogos és jogtalan, elintézet és elintézetlen) összeszámolása és ehhez köthető intézkedések, szankciók.
7. A piacgazdasági viszonyok részleges kialakítása.
Ennek elemei: a részleges versenyhelyzet, legyenek azonos hasonló munkát végző intézmények, hogy ezek munkáját össze lehessen hasonlítani.
A teljesítménybérezés.
Az állami árak, ill. a kvázi állami árak (állami szolgáltatás vásárlására jogosító bonusz-pénz) kialakítása.
8. A költségvetési pénz (ill. eszköz, munkaerő) variálása.
8/b. Az intézmény munkájához köthető szélesebb lehetséges potenciális ügyfélkör állapota.
8/c. A teljesítménybérezéshez képest magasak, vagy alacsonyak a vezetők, a dolgozók jövedelme.
9. A közvetlen, másik állami (de független, elfogulatlan) szervek, testületek ellenőrzése, felügyelete.
Ennek elemei.
A szabályozás betartása.
A jogorvoslati rendszerhez köthető ellenőrzés, felügyelet.
A korrupció ellenőrzése.
A munkaszervezettség felmérése és javítása.
A munka mennyiségének és minőségének felmérése.
Illetve az ezekhez köthető intézkedések szankciók.
10. A statisztikai rendszer (állapotfelmérés, munkajavulás, összehasonlítás, stb.) és a felmérés felhasználása.
(Természetesen a statisztikai rendszernek nemcsak az állami munka állapotát kell felmérnie, de magángazdasági munkát is legalábbis szektoronként. Továbbá civilszféra, magánszféra munkavégzését is, általában fel kell mérnie a nemzet, nemzetgazdaság állapotát is.)
11. Az állami dolgozók motivációjának biztosítása, az állami dolgozók oktatása.
12. Az innovatív fejlődés biztosítása. Az államnak is állandóan fejlődni szükséges, ha más szempontból nem, de minimálisan technikailag. Aki, ami nem fejlődik, az lemarad, sőt hanyatlik.
13. És végül, de nem utolsó sorban a vezetés-kiválasztó és leváltó rendszer.
Mindegyik tényezőről külön fejezetet lehet írni és némelyekről írtam is. De elismerem az egész tanulmányban össze-vissza kavarognak e tényezők, ezért is szükséges valamilyen összefoglalás-szerűség.
Természetesen a tényezők összefüggnek, de azért mindegyik tényezőnek van saját aspektusa.
Azért kavarognak e tanulmányban az itt felsorolt tényezők, mert én az államon részben túlmutató nagyobb rendszerekben, és elsősorban e rendszerek lényegén gondolkodom. Úgy mint:
A helyes alapvető államszerkezet. Az alapvető döntéshozó mechanizmus. A szabályozási rendszer A közvetlen demokrácia rendszere. A panasz, javaslati, jogorvoslati rendszer. A hatékony állam. A statisztikai (mérő) rendszer. Stb..
Végezetül megfogalmazom az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb, társadalmi törvényt, igazságot.
Csak másodlagosan számít, hogy ki (bárki) mit mond, milyen megállapításokat tesz, hogyan értékel, az értékelés kiindulópontja (és döntő érve) mindig az objektív mérés. Minden társadalmi, politikai, gazdasági kiindulópont (és döntő érv) a legfelsőbb, legfontosabb, garantáltan objektív statisztikai adatok, mutatók összessége, lehet. Fontossági sorrendben: A szélesen vett életszínvonal legfontosabb, garantáltan objektív statisztikai adatai. A demokráciaszint és a politikai rendszerfejlettség legfontosabb és garantáltan objektív statisztikai adatai. A gazdasági fejlettség legfontosabb garantáltan objektív statisztikai adatai, de inkább a termelés, munka, fogyasztás szempontból és nem a pénz szempontból. Illetve mindezek fejlődését, alakulását nemzetközi összehasonlításba is bemutató, legfontosabb, garantáltan objektív statisztikai adatai. A legfontosabb statisztikai adatok egy részét a legfontosabb, garantáltan objektív közvélemény-kutatások, népszavazások teszik ki.
Ez többek között azt jelenti, hogy bla-bla-bla, megy az értékelés, de mindig meg kell jelennie valóságosan, de legalábbis az emberek (a közlők és a hallgatók) fejében a legfontosabb garantáltan objektív statisztikai adatoknak és azok alakulásának. Egyelőre nincsenek legfontosabb objektíven garantált statisztikai adatok, mutatók. És egyelőre, még a kevésbé fontos, és objektív statisztikai adatok sem jelenek meg sem valóságosan, sem az emberek fejében.
Egyelőre meg sem jelenik nemhogy kiindulópont, ill. döntő érv lenne. Mindezeket ki kell alakítani. Addig, egyelőre pedig csak a bla-bla-bla értékelések mennek.
Ez a jelen helyzet olyan, mintha úgy építenénk egy épületet (a rendszer nagy épületét a kisebb részekkel együtt), hogy nincsenek mérőeszközök, mértékegységek. Akkor nyilván egy hevenyészett épület épül. De az értékelés is értékelhetetlen, mert senki nem mondhatja: kéremszépen ez a fal 1 méterrel hosszabb, az pedig 2 méterrel rövidebb, mert egyszerűen nincs mérőeszköz, mértékegység. Legfeljebb azt közölheti a közlő, hogy szerintem ez fal hosszabb az meg rövidebb a kelleténél. Jó, de mennyivel. És bizonyítsd be. És mi a kellő. És akkor elkezdődik egy nagyon hosszas bonyolult és kétséges bizonyítás, és az ellenoldalról is elkezdődik mindez. És a végén nem lehet tudni, kinek van igaza. Ahelyett, hogy odamennének a mérőeszközzel, és egyszerűen lemérnék.
Elsősorban az igazmondóknak hátrányos ez a helyzet, míg a blablázók élnek és virulnak ebben a helyzetben.
Általános feladatok. Valójában a helyes, jó tények rendszerét, vagyis a statisztikai rendszert, csak rendszerben lehet felépíteni.
Aminek az a lényege, hogy mérni kell az egyes elemek, összetevők állapotát, fejlődését, és mérni kell az ebből felépült nagyobb egységek, és végeredményben az egész gazdasági, politikai rendszer állapotát, fejlődését. Vagyis lehetetlen hogy csak a kicsiket, a részeket mérjük, azokat nem összesítjük, de az is lehetetlen, hogy csak a nagyokat mérjük, a kicsikkel, a részekkel nem törődünk. Csak így lehetséges, vagyis egy rendszert kell felépíteni. Ezt a rendszert kétségkívül nem könnyű elkészíteni, de ha kész van, akkor már hatalmas előrelépés történt. Nemcsak azért mert világos kép bontakozik ki, de ekkor azt is meg lehet mondani, hogy konkrétan mely elemek a rosszak, a legrosszabbak, melyeken kell sürgősen változtatni. E nélkül nem jöhet létre fokozatos fejlődés, fokozatos rendszerváltás.
E rendszerben kiemelt fontosságú elhagyhatatlan elem a népvélemény. A nép, a lakosság, a többség elégedettsége, igénye, ízlése, annak állapota, állapotváltozása, javulása olyan elem, amely nélkül a tények rendszere erősen hiányos lesz.
A mérés alapvető tényezői.
Az előremérés.
Az állapotmérés.
A fejlődésmérés.
A nemzetközi összehasonlítás.
A népakarat és népelégedettség mérése.
Az aktuális vezetés értékelése.
Következtetni lehet belőle a helyes orvoslásra, a fokozatos átépítésre.
Gyakorlatilag a legfontosabb a mérendő középegységek, nagyobb egységek kiválasztása, mert ebből ered, pl. részek kategorizálása.
Mely pl. lehet a szélesen értelmezett életszínvonal, ill. azok egységeinek (pl. biztonság, demokrácia, igazságosság, önrendelkezés, egészség, tudás, természetóvás, szórakozás-kultúra, szórakozás-pihenés, anyagi testi jólét, stb.) szerint.
A belefektetett munka erőfeszítés, ötletesség, innováció (hozzáadott értéktöbblet) mennyiben térül meg a szélesebben vett életszínvonalban.
A szélesen értelmezett termelés és fogyasztás mérése.
A hasznok, károk nemzetközi áramlása, a kizsákmányolás mérése, mely abból is következik, hogy aránytalanság van a belefektetett munka, erőfeszítés, hozzáadott értéktöbblet, stb. és a szélesen vett életszínvonal között.
De abból is eredhet, hogy rengeteg és súlyos aránytalanság, hiba van. Az alapvető aránytalanságok, hibák mérése.
Az alrendszerek (gazdasági, pénzügyi, szociális, politikai, demokrácia, oktatás, tájékoztatás, stb.) is lehetnek a felosztás alapjai. Ezek középegységei pl. az általam felsorolt gyakorlati rendszertényezők.
Az állam és a kevésbé állam, mint főegységek és ezek alegységeinek mérése.
Az egyének hasznosságának, károsságának mérése.
A belső elosztás és a nemzetközi elosztás igazságossága.
Vagy mindezek kombinált mérése.
A középegységek összesítésből jön ki a teljes rendszer adata.
Hasonlattal élve, milyen az épület, és milyen lett az átépített épület. Bár ha előre mérünk, (felmérünk, gondolkodunk, tervezünk) akkor sok bosszúságot megelőzhetünk. Az előremérés, a hatástanulmány is fontos. Visszatérve, tehát műszakilag mérhető pl. téglák tartóssága, a falazat tartóssága, a nyílászárók tartóssága, és még sok minden. A részek tartóssága határozza meg az épület tartósságát. (Társadalmilag nem a stagnálás, a tartósság (stabilitás), hanem a fokozatos fejlődés, átépítés.) De, hogy a lakók, az emberek, hogy érzik magukat ebben az épületben, azt csak az emberek tudják megmondani. És ha a lakó (a többség) azt mondja, hogy kéremszépen én nagyobb konyhát, de kisebb szobát és narancssárga falat, stb. szeretnék, ebben érzem jól magam, akkor azt az építőnek akkor is respektálnia kell, ha az műszakilag nehezebben kivitelezhető, költségesebb. Bizonyos szintig respektálnia kell. Mert a ház végeredményben a lakó miatt épült és épül újjá.
Gondolatban érdemes még összehasonlítani, az orvostudományt és a társadalomtudományt. Pontosabban, hogyan gyógyítanak manapság egy fejlődésben levő gyereket (a társadalom leginkább ehhez hasonlítható) és hogyan gyógyítják manapság a társadalmat. Én ezt nem vezetem végig, de két-három megállapítást teszek. A gyógyítás alapja, minden azzal kezdődik, hogy felmérik a gyerek állapotát (pontos mérésekkel), abból a szempontból is, hogy megfelelő e a fejlődése. Ezután jön a diagnózis, aztán a kezelés megtervezése, ill. a kezelés. A gyógyítás másik alapja, a megelőzés. Jó lenne, ha erre az orvosi szintre eljutna a társadalomtudomány.
Az alapvető statisztika általános feladatai ill. e rendszertényező feladatai.
Az alapvető statisztikai adatok rendszeres gyűjtése, megfelelő csoportosítása és közzététele. Az alapvető adatok, mutatók objektív kiválasztása és azok széleskörű rendszeres közzététele. A fontos és kevésbé fontos adatok mutatók szétválasztása és közzététele. A legfontosabb adatok közismertetése, és azokra épülő törvénykezési rendszer kialakítása.
Mire jók, miért szükségesek a valós, alapvető statisztikai adatok?
A törvények alapja: a törvény nem okozhat bizonyos mértékű statisztikai csökkenést (hanyatlást, visszafejlődést), ill. amennyiben a törvény, javulási (statisztikai adatokban mért) vállalásokat tartalmaz, azt be kell tartani. A komoly beszélgetések, a vállalások, a programok alapja, a tiszta beszéd alapja. Statisztikai adatok nélkül csak felületes locsogás (felületes törvénykezés) rendszere alakulhat ki.
A vezetések elbírálásának alapja. A nép a nemzet elbírálásának alapja. Az esetleges aránytalanságok kimutatása. A lemaradt, ill. fejlesztendő területek, ágazatok tényezők kimutatása. A fejlődés ütemének irányának kimutatása. A nép alapvető véleményének a megismerése. Mindenki viszonylag pontosan képes legyen megismerni a világban és az országban elfoglalt helyzetét. A nemzet képes legyen megismerni a világban elfoglalt helyzetét. Olyan adatsor kialakítása, amire a tudomány is támaszkodhat.
Feladat, hogy a fentiekre fel is használják a statisztikai adatokat.
Pontosan annyi adat legyen amennyi szükséges, ne több és ne kevesebb. Nem legyenek ellentmondásos összezavaró adatok.
Létre kell hozni a vezetés értékelési rendszeréhez kapcsolódó állami munka, helységenkénti, intézményenkénti mérésének rendszerét.
E célok egy független, tudományos demokratikus testületet, (vezetésrészt) igényelnek.
Hozzáteszem talán ez az egyik legsürgősebb feladat (Magyarországon mindenképp), mármint egy ilyen független, tudományos demokratikus testület (vezetésrész) kialakítása. Arról van szó, hogy egy ilyen testület nélkül, hiányossá, csapnivalóvá, manipulációs jellegűvé, felelősséget elkerülővé, viszonylag diktatórikussá válik az egész vezetés, a döntéshozó mechanizmus működése. Az objektív mérés, egy alapvető tényező, e nélkül nem kezdődhet semmi, mert nem lehet tudni: honnan indulunk és hová érkezünk.
Valójában a valós és fontos és rangsorolt adatok, mutatók nem mások, mint a tiszta társadalomtudományos igazságok. Ha ezek hiányoznak akkor az igazság hiányzik.
A célokból kiderül az objektív maghatározó statisztika fontossága. Azt gondolom mindegyik felsorolt cél akár önmagában is fontos. Az is biztos, hogy ezt csak a statisztika képes megoldani. Az is biztos, hogy a jelenlegi statisztika messze nem elégíti ki ezeket a célokat.
A célok teljesítésének kell meghatározni az adatokat.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
A statisztika közlése elég világosan megmutatja hogy a rendszerek között mi a különbség. Egypártrendszer: csak azok statisztikai adatok vannak kiemelve amelyek a vezetés jóságát bizonyítják. Többpártrendszer, ami sok helyen effektív kétpártrendszer, sok helyen pedig úgy válik kétpártrendszerré, hogy kormánypártok és ellenzéki pártok. Tehát többpártrendszer: csak azok statisztikai adatok, amelyek az aktuális vezetés jóságát bizonyítják, ill. csak azok az adatok, amelyek az éppen aktuális vezetés rosszaságát bizonyítják. A többpártrendszerben tehát kétségtelenül több, többféle adat jelenik meg, azonban a tisztánlátás, valóságos helyzet regisztrálása lényegében nem javul. Sőt az egypártrendszerben az értelmes emberek tudták, hogy a megjelenő adtok manipuláltak, ezzel szemben a többpártrendszerben még az értelmes emberek jelentős része is elhiszi, hogy valamelyik adat a rendben van. Rosszul hiszik mert lehet valami rossz és az attól eltérő, sőt az annak ellenkezője is rossz. A rossz és a jót nem egyenesen kell elképzelni, hanem egy kör kerületén. A brezsnyevi szocializmusban az emberek ugyanúgy nem voltak tisztában a valós helyzettel, de jobban tisztában voltak azzal, hogy át vannak verve, mint a jelenlegi rendszerben. A jelenlegi tendencia a felé mutat, hogy az emberek egyre kevésbé ismerik fel a manipulációt, és ez a manipuláció növekvő tendenciáját jelenti.
Újra felvetném azt a problémát, hogy a jelenlegi rendszerben miért nem közli a valós statisztikai adatokat a magánmédia. Valószínűleg akad olyan, amelyik közli, csak senki nem figyel rá. Többek között azért nem figyelnek rá, mert nincs semmi, ami bizonyítja, hogy ezek az adatok igazabbak, mint a többi adatok.
Jelenleg több statisztikai vállalkozás létezik. Ezek nem tudományos testületek, megrendelésre, profitszerzés céljából gyűjtenek adatokat. Ezek jelentős része pártosodott. A jelenlegi helyzetből csak az a kiút, ha létrejön egy hatalomtól, vagyontól, politikától mentes, megbízható tudományos testület, amely szavatolja, hogy az általa közölt adatok valósak és lényegesek.
A történelmi értékelést egyrészt nehezíti hogy a korábbi rendszerekben nem is volt statisztika, ami nem a rendszer hibája. Ha pedig az adott viszonyokhoz mért valóság pontos feltárását értékeljük, akkor pedig a manipuláció erősödő tendenciája zavarja az értékelést. Tehát egyrészt nő a valóság pontos feltárásának szándéka és ez a statisztika kialakuláshoz vezet, de ezzel párhuzamosan nő manipuláció, ami annak eltorzításához vezet.
A százalékos értékelés. Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,8%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,5%? Tényleges demokrácia 3%.
Idevágó ismétlések.
Megjegyzem a rendszertényező hiányos lesz a „A gazdasági, adatok, mutatók problémaköre (előzetes összefoglalás). Elméleti rendszertényező” átolvasása nélkül. Az említett fejezet, a gazdasági, pénzügyi alapjairól, szóló tanulmányrészben található.
A tudatformáló rendszertényezők összefüggései. A törvények szelleme, mint tudatformáló rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
A tudatformáló rendszertényezők összefüggései. A törvények szelleme, mint tudatformáló rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra. Elméleti rendszertényező.
A vezetések, irányítások felosztásai.
Az eddigiek szerint a vezetéseket, irányításokat több szempontból is lehet kategorizálni. A vezetés nagysága ill. a szerkezete szerint: centralizált, decentralizált. A vezetés jellege szerint: hatalmi, vagyoni típusú vezetés, ill. összehangoló, tudományos, demokratikus vezetés. A vezetés, irányítási, tájékoztatási stílusa szerint: erőszakos, ill. trükkös, manipulációs, ill. őszinte meggyőzéses.
A tudatformáló tényezők összefüggéseivel azért nem foglakozom csak a megemlítés szintjén, mert a különböző ábrákon néhány lényeges összefüggés vázolva van. Vázolva van, hogy a tudatformálás hogy csatlakozik a rendszer egészéhez ill. a többi rendszertényezőhöz és vázolva van hogy milyen a kapcsolat tudatformáló tényezők között.
A törvények szelleme, mint tudatformáló rendszertényező.
Az nem vitás hogy a törvények maguk is formálják a tudatot. A törvények egyben intelmek, vélemények is. Amiért mégsem foglakozom a törvényekkel, joggal mint tudatformáló tényezővel az következő. Ha törvények szabályok jók lesznek, akkor tulajdonképpen, mint tudatformáló tényezők is jók lesznek. Márpedig a következő fejezetekben a törvényekkel, joggal ill. azok hibáival és hibák megjavíthatóságával fogok foglakozni.
Másfelől a törvények jog jósága egyenesen arányos rendszer jóságával. Tehát a jog összességében nem képez eltérő fejlődési görbét. Tehát a jog nem képez tudatformáló főirányt.
A túlszabályozottság – alulszabályozottság viszont külön fejlődési irányt képez, erről még szó lesz.
Ezzel lezárnám a tudatformáló rendszertényezők nagyobb egységét.
Nyitott ablak, mások gondolatai, elméletei.
Figyelem a nagy tanulmány (Társadalomfejlődés, Társadalomkritika, Társadalomismeret) 7. 8. 11. 12. 14. 15. tanulmányrészei itt találhatók: https://sites.google.com/site/tarsadalomkritika/
Page updated
Google Sites
Report abuse