Talán itt nem árt megismételni ezt a fejezetrészt.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) lényege, nagyon leegyszerűsítve.

Van egy viszonylag egyenletes természettudományos, technikai fejlődés is, amely egyben egyfajta értelmi fejlődés is. És egyben egyfajta életszínvonalbeli fejlődés is. A társadalmi (egyben rendszerfejlődés) ettől eltérő vonulatot, tendenciát mutat. A szélesebben vett életszínvonal-fejlődés, a két fejlődés összesítéséből jön ki.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) nagyon vázlatosan.

Az ősközösségi (törzsi) társadalomban a vezető álláspontja: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

Hozzátéve, hogy a kis létszám, valamint a kis hatalmi és vagyoni tömeg miatt is egyszerűen lehetetlen volt az óriási különbségű elosztás. Nem volt lehetséges az egyik oldalon óriási hatalmi és vagyoni tömeget felhalmozni, és ezzel másik oldalon hatalmi és vagyoni hiányt okozni. És hozzátéve, azt hogy ez a haladó felfogás csak saját törzsre vonatkozott, (azért vannak kivételek), más törzsekkel a háborúskodás természetes volt.

Aztán jött az ókor, rabszolgatartás, és addigra már ez lett a vezető (vezetők) álláspontja: én vagyok az uralkodó, a közösség elsősorban ezért van, hogy engem szolgáljon. És ehhez persze kellenek eszközök. A nép többsége pedig elfogadta ezt az álláspontot: ő az uralkodó a mi azért vagyunk, hogy őt szolgáljuk.

Egy kisebbség azonban nem fogadta el és kialakultak népi felkelések.

És persze hatalmi harcok is kialakultak vezetőjelöltek között. 

Hozzátéve, hogy, most már volt akkora létszám és hatalmi, vagyoni tömeg, amit igazságtalanul lehetett elosztani.

És megmaradt, hogy a többi nép még inkább alávaló (ez egyfajta hatalomerősítő technika is), tehát a háborúskodás természetes maradt.

Az ókor és rabszolgatartó rendszer után a vezető és a nép álláspontja lassan fokozatosan ugyanakkor hullámozva visszatér, az eredeti helyes álláspontra. Mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

De még napjainkban sem tértek teljesen vissza az álláspontok.

De azért van egy visszatérés és ezzel valamelyest összességében konszolidálódnak a népi felkelések. Bár a vezetők álláspontja lassabban tér vissza a helyes állásponthoz, mint a népé és emiatt nő a jogosan elégedetlen népréteg.

És a hatalmi harcok is valamelyest konszolidálódnak. 

Hozzátéve, a létszám és hatalmi, vagyoni tömeg egyre hatalmasabb, egyre nehezebb azt igazságosan arányosan elosztani, ill. az igazságos, arányos elosztás csak tudatosan lehetséges. Jelenleg még ez a tudatosság is jórészt hiányzik még.

És más népek lenézése is csökken, a háború egyre kevésbé természetes. De még mindig nem természetellenes.

Ennek az álláspont visszatérésnek és a folyamatnak a különböző fázisai a rendszerek. Illetve erről szól a társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés).

A rendszerek közötti egyszerű megkülönböztetés, a fentiek alapján is lehetséges.

Miért nem lehet a történelmi rendszereket egyszerűen az alábbi ismétlés alapján megítélni?

Ismétlés.

A társadalmi (rendszer) fejlettség egyféle mérése.

Soha nem szabad elfelejteni bár az átlagokat kell mérni (természetesen az egy főre eső átlagokat), de az átlag semmit sem ér, ha a társadalom egyik fele jóval az átlag felett, a másik fele jóval az átlag alatt van. Ezért az átlag szóródását, (az túl nagy, vagy esetleg túl csekély) is mérni szükséges. Másképpen mérni szükséges az igazságos, arányos hierarchiát. A túl nagy a hierarchia, jelentősen lerontja az átlagos értéket. És persze a túl kicsi hierarchia is, de ez a torzulás egyelőre nem fenyeget.

A kiindulás ez esetben nem más, mint az alapvető szükségletek

A demokrácia szintjének mérése. (1,2) Erről már a demokráciáról, szóló fejezetekben szóltam.

Az igazságosság, igazságszolgáltatás szintjének mérése. (1,2) Szintén egy sok összetevőből álló összesített adat. Pl. az elintézett panaszok jogorvoslatok száma, a benyújtotthoz képest.  Az elintézés ideje, és még lehetne sorolni.

A benyújtott panaszok, jogorvoslatok (többek között perek) száma is egyféle adat, az igazságosságról, és a biztonságról.

Megjegyzem minden itt felsorolt főadat összetett adat, több mérés eredményének összesítése.

A biztonság szintjének mérése. (1,2) A közbiztonság, a lét és vagyonbiztonság, a kiszámítható jövő, a munkabiztonság, a szociális biztonság, a közlekedés biztonság, a nemzetbiztonság adataiból, szóval megint sok mérés összesítéséből jön össze ezen adat is.

Az önrendelkezés fokának mérése. (1) A nemzeti önrendelkezés és a kisközösségek önrendelkezése jöhet itt szóba elsősorban.

Az egyészségi állapot, és az egészségszolgáltatás (gyógyítás mennyisége minősége) mérése. (1,4) Erről is beszéltem már, kétségtelenül a halálozási mutatók adják az alapot.

Az egészséges környezet, avagy a természetrombolás mérése. (1)

A tudásszint, a tanultság, műveltség mérése. (1,2)

Emberi kapcsolatok minősége. (1)

A lakás mennyisége és minősége. (1) Az étkezés mennyisége és minősége. (1) A ruházkodás mennyisége és minősége. (0,6) A közlekedés mennyisége és minősége (0,8) A szórakozás, pihenés mennyisége, minősége.(0,8)  Egyéb anyagi, testi szükségletek kielégítésének mérése. (0,6).

A rossz, ártalmas, káros szükségletek, kielégítését legfeljebb azért kell mérni, hogy mínuszként legyenek beszámolva.

Elsősorban a lakosság a döntő többség állapotát kell mérni és nem azt, hogy mennyi pénzt fordítottak erre akár állami szinten akár magángazdasági szinten. Az állapot tükrözi, hogy a befektetett pénz energia munka hatékony volt, vagy sem. Mindenképpen az állapot a lényeg.

Mindezt fejlődésében, mennyi volt az előző években, és mindezt nemzetközi összehasonlításban. De vigyázat a hosszabb távon ráfaragásos fejlődést (legyen annak oka akár hitel, akár pazarlás) a helyén kell kezelni.  

Ez például kb. 14 főadat, amit szintén összesíteni szükséges.

Véleményem szerint azért nem teljesen egyenrangúak ezek  az állapotok, tehát az összesítést is árnyaltan kell elvégezni szerintem. Az általam jónak tartott rangsort jelzik a számok. 

Visszatérve a kérdésre: egyszerűen azért, mert a múltról igen csak ködös hiányos adatok állnak rendelkezésre.

Ugyanakkor jelenleg azt senki nem vitatja, hogy volt társadalmi (rendszer) fejlődés. A vita arról szól, hogy az állapotjavuláson túl, mik a lényegi okok, tényezők. És leginkább arról szól ez a vita, hogy jelenleg hol tart ez a rendszerfejlődés. Mert sokak szerint, a hivatalos politika szerint is, már csúcsón van, innen már szinte nem lehet továbbfejlődni.

Továbbá, a természettudományos, technikai fejlődést csak részben lehet a rendszerfejlődés tényezői közé venni. Márpedig az itt felsorolt állapotok jelentős részt a természettudományos technikai fejlődés következményei. Összességében kijelenthető, hogy az eddigi történelmi rendszerfejlődést kissé másképpen kell elemezni, mint a jelenlegit és a jövőbelit. A jövőben talán már a közeljövőben is remélhetőleg kialakul a pontos adatgyűjtés és közlés gyakorlata.  

Persze a rendszert emberek alakítják, de erről a sokszálú viszonyról máshol elmélkedem. 

A különböző rendszerek tulajdonságainak jellemzőinek fejlődése.

Valójában a különböző rendszerek közötti különbséget a gyakorlati rendszertényezők táblázata, pontosabban az adott értékek (százalékok) adják meg. Úgy is fogalmazhatok, hogy a tanulmány végén derül ki pontosan, hogy miért nevezem így rendszereket, és mi közöttük a különbség. A pontos különbség, csak a tanulmány vége felé áll össze, viszont, a különböző rendszerek neve és vázlatos értelmezése nélkül nem lehet tovább lépni. Ezért e fejezet a különböző rendszerek nevéről és vázlatos értelmezéséről, a különböző rendszerek nyilvánvaló jellemzőiről szól. 

A rendszerek egyértelmű, egyszerű megkülönböztetését egymástól való szétválasztását igen sok minden gátolja. Egyrészt, igaz hogy tényezőből, elemből áll össze a rendszer, de ezek viszonylag folyamatosan fejlődnek. Ha valami folyamatos, akkor azt nehéz kategorizálni. Viszonylag folyamatosak, azt jelenti, hogy azért hullámoznak, viszont a hullámzás nem egyszerre történik, mondhatjuk fáziseltolódás, van. Pl. a világnézet hullámzó fejlődése fázis eltolódásban, van a döntéshozó mechanizmus hullámzó fejlődésével. A természettudomány és technika hullámzó fejlődése fáziseltolódásban van a világnézet fejlődésével, és még lehetne sorolni. A következő probléma a rendszerek átfedése, keveredése, erről már szó volt. Mindenesetre ez is nehezíti a rendszerek megkülönböztetését. Ráadásul azzal, hogy egyszerre több rendszer van jelen, egyre inkább fokozódik a megkülönböztetés nehézsége. Ez azt jelenti, hogy jelenleg jelenlevő rendszereket, sokkal nehezebb megkülönböztetni, mint a száz évvel korábban jelenlevő rendszereket. Pl., India most milyen rendszert alkot? Feudálist, klasszikus kapitalizmust, vagy államkapitalizmust? Ugye nem is olyan könnyű megmondani. Valamilyen keveredett rendszert, de mégis melyik a jellemző? Felvetődik a kérdés egyáltalán miért fontos ez? Szerintem sem nagyon fontos. Fontos viszont, hogy megállapítsuk pl. India és a többi ország is, a sok-sok tényező összehasonlítása alapján milyen fejlettségi fokon van, ill. merre tart.

Nem nagyon, de azért annyira fontos, hogy foglakozzunk ezzel a problémával. Egyrészt az emberi értelem egyik fontos eleme a kategorizálás, elősegíti a megértést. Másrészt a rendszerek kategóriái, azért meghatároznak egy fejlettségi fokot. Harmadrészt, jó ha a gondolkodó gyorsan könnyen képes eligazodni nem kell minden napokig, hetekig gondolkozni egy-egy kérdésen.

A viszonylagos folyamatosság, a fáziseltolódás, a keveredés ellenére történelmileg mégis kirajzolódnak a nagy hullámlépcsők, melyek egyben egy-egy rendszer kialakulását és történetét jelentik. Ugyanakkor kialakulnak olyan tulajdonságok jellemzők melyek alapján megint csak megkülönbözethetők a rendszerek. A nagy hullámlépcsők több okból alakulnak ki. Egyrészt van a fejlődésnek egy szükségszerű (törvényszerű) folyamata. Pl. abszolút egyenletes fejlődés nincs és minden felfele haladást, a legfelső pontot szükségszerűen a lefelé haladás követ, a lefelé haladást, a legalsó pontot pedig a felfelé haladás követi. Továbbá igaz, hogy a különböző tényezők nem egyszerre mozognak, de azért van egy automatikus illeszkedés (pozitív és negatív visszacsatolások) amelyik egy irányba húzzák őket.  Továbbá a tényezők részben eltérő iránya mégiscsak kijelöl egy közös főirányt és ez hosszabb távon hullámlépcsőt ad ki.

Ennél jóval több fejlődés, változás van, de erről az utolsó fejezetben lesz szó részletesen.

A rendszerek tulajdonságainak, jellemzőinek változása is kiad egy fő irányt és hullámlépcsőket. Ez röviden a következő a felfelé haladás a fejlődés a demokratikus szint emelkedése (demokratikus tulajdonságok, jellemzők növekedése), a lefelé haladás, hanyatlás ennek a csökkenése, ill. a válság-láncreakció fokozódása. Itt megjegyezném az oksági viszony a következő: elsősorban a demokratizálódásból következik a fejlődés és nem a fejlődésből a demokratizálódás.

Vázlatosan a rendszerek, rendszerjellemzők egyféle, megint másféle felfogásban.

Azzal, hogy felsorolom vázlatosan rendszerjellemzőket még nem értjük meg a rendszereket. Legalábbis a hétköznapi jelenségeket, folyamatokat nem.  A művészetek az irodalom, a film, stb. képes arra, hogy visszaadja azt az életérzést, hangulatot, jellemző történést, jellemző szituációt, jellemző viselkedést, ami a rendszerre jellemző. Ez a megértés egyik végpontja. A másik viszont azon ismeret, amely pl. e fejezetrészben szerepel.  Azt gondolom, hogy két végpont és persze köztes rész ismerete vezet el a rendszer teljes megismeréséhez.

A lényeges tényezők és az egyszerű pontozás.

1. pontozás. Állam, mint nagyközösségi megoldások, a népnek szolgáló állam. Állam, mint az uralkodó osztálynak szolgáló állam. A kettő aránya jellemzően az uralkodó osztályt szolgálja, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha szinte csak a népnek szolgál az állam.

2. pontozás. Az állam, mint a központi hatalom aránya a kisközösségekhez, magánélethez, magángazdasághoz, stb. az aránytalanul kicsi, ill. aránytalanul nagy 1-es rossz, a közepes, arányos 10-es kiváló, amennyiben az állam népet szolgáló. Ha uralkodó osztályt szolgáló, akkor a közepesnél valamivel kisebb, a viszonylag jó. (Pl. a korrupció is az uralkodó osztályt szolgáló állam eleme.) A csekély és a hatalmas mindenképpen rossz. 

3. pontozás. A magángazdaság magántulajdon szerkezete. Erősen hierarchikus, centralizált, nagyurak, nagy-uradalmak, nagytőke dominancia, akkor 1.-es rossz, 10-es, kiváló, ha kis és középvállalkozásokra alapuló.

4. pontozás. Az összevont (államon belüli és kívüli, gazdasági és politikai) kiváltságos réteg nagysága és kiváltságai. (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

Kicsi és erősen kiváltságos, akkor 1-es, rossz, 10-es kiváló, ha szinte nincs kiváltságos réteg. 

5. pontozás. Az előzővel általában fordítottan arányos az elnyomott réteg nagysága és elnyomottsága. Ebben benne van a külföldi elnyomott réteg is, amelyet erőszakkal, vagy gazdasági pénzügyi kényszerrel zsákmányolnak ki.  Nagy és jelentősen elnyomott rétegről van szó, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha szinte nincs elnyomott réteg.

6. pontozás. A vezetés centralizáltsága és szerkezete alkalmas egy erősebb, ill. tartósabb diktatúra kialakulására, vagy nem alkalmas. Ha alkalmas, akkor 1-es rossz, ha nem alkalmas, akkor 10-es kiváló.

7. pontozás. A vezetés és a közfelfogás a hatalmi és vagyoni hierarchiára koncentrál, csak hatalmira, csak vagyonira, egyikre sem. Egyrészt az értékrendről van szó, arról hogy milyen szükségletek igények helyeződnek előre, ugyanis még sok szükséglet van (pl. egészség) ezeken kívül. Másrészt a rendszer alapvető logikájáról van szó.  Mindkettőre rossz 1-es, csak hatalmira rossz 2-es, csak vagyonira rossz 3-as, egyikre sem 10-es kiváló.

8. pontozás. Az emberek hasznos munka alapján való, ill. a társadalmi hasznosság, károsság (mellesleg önhiba, önérdem) szerinti igazságos, arányos megítélése. (Erőre és, vagy ravaszságra alapozott érvényesülés helyett, tudásra és társadalmi hasznosságra alapozott érvényesülés.)

Nem a fentiek alapján történik, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha gyakorlatilag is a fentiek alapján történik.

Ebben tulajdonképpen benne van a pénzügyi, gazdasági spekulációt, machinációt megengedés tényezője, mivel ez hasznos munka nélkül szerzett jövedelmet jelent.

A manipuláció megengedése szintén benne van, mivel ez is egyfajta ravaszság.

9. pontozás. Az igazságosság és az igazságszolgáltatás alapelvei. Pl. az előzővel összefüggésben, a jogegyenlőség megvalósulása. Illetve a bűn, a büntetés arányos a másnak ártás nagyságával, megvalósulása. Illetve, a kézi és a törvényi irányítás aránya. (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

Nincs jogegyenlőség, büntetés nem arányos a másnak ártással, akkor 1-es rossz, ha teljes a jogegyenlőség, és minden másnak ártó, a másnak ártás arányában kap büntetést akkor az 10-es kiváló. Nagyarányú a kézi irányítás 1-es rossz, szinte mindent a törvények szabályoznak és a törvényeket nem könnyű és nem nehéz, ill. logikus, hatékony a megváltoztatás 10-es kiváló.

10. pontozás. A társadalomtudomány tudományossága, függetlensége és elméleti, gyakorlati jelentősége. (Ezzel összefügg a vallásállamok jósága.) Ha nem tudományos, hanem dogmatikus, a hatalomtól erősen függ, és nem jelentős 1-es rossz, ha tudományos, független és jelentős, akkor 10-es kiváló.

11. pontozás. A szükségszerű természettudományos, technikai fejlődés (és egyben az anyagi minőségi anyagi jólét) fejlődés gátoltsága. Ha erősen gátolja, akkor az 1-es rossz, ha nem gátolja, maximálisan segíti, akkor 10-es kiváló.

12. pontozás. A humanizmus a természeti igazságtalanságok kompenzálása, a betegekkel, árvákkal, idősekkel, önhibán kívül védtelenekkel, az állatokkal, stb. való bánás.  Kegyetlen a bánás nincs kompenzáció 1-es rossz, van arányos kompenzáció, 10-es kiváló.     

13. pontozás. Az átlagos kisembernek, polgárnak szegény embernek (a többségnek) mekkora lehetősége van közügyek alakításában (közvetlen demokrácia). És mekkora beleszólása van a vezetés-kiválasztásba. Csekély, szinte nincs, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha jelentős az érdemi beleszólás.

14. pontozás. A rivalizálás (a harc ill., az igazságos szabályozott verseny) és az együttműködés aránya. Ha rivalizálásból a harc dominál és az sem arányos az együttműködéssel, akkor az rossz 1-es, ha arányos és csak szabályozott, igazságos verseny van akkor 10-es kiváló.

Nevezzük mindezt a rendszerek (adott és rendszerfejlődési) alapvető (14) jellemzőjének. Azon lényegi tényezők, amelyek arról szólnak, hogyan lehet elérni a lényegi célokat. Ugyanakkor ezek is lényegi célokká válnak.  

A rendszereket (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalizmus, jelenlegi államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus, a jövő fejlettebb rendszere.) a fenti jellemzők alapján a kell összevetni és pontozni. Így jön ki a rendszerek egyszerű jellemzése. Természetesen így a rendszerek közötti különbség is kijön.

Minden rossz, a diktatórikus zsarnoki rendszert határozza meg, minden kiváló a demokratikus rendszert határozza meg.

Minden rossz végső soron az igazságtalan, aránytalan hatalmi vagyoni hierarchiáról szól, minden kiváló az arányos és igazságos hierarchiáról szól.  

Nemcsak arról van szó, hogy pontszámok fokozatosan, rendszerenként változnak. De például a klasszikus kapitalizmusban a népnek szolgáló állam, jelentősen kisebb (az uralkodó osztályt szolgáló állam kevéssel nagyobb), mint az államkapitalizmusban. Vagyis az állam két ponton is változott, legalábbis kezdetben rendszerváltáskor. Nőtt magángazdasággal (kevésbé a civilszférával, magánélettel) szemben, és jelentősen nőt a népnek szolgáló jellege. A jelenlegi kínai szocializmusban a magángazdaság aránya miatt kisebb az állam, mint brezsnyevi szocializmusban. Persze vannak más különbségek is. A kínai szocializmus az államkapitalizmustól viszont abban tér el, hogy kis és középvállalkozás dominanciájú (nem nagytőke dominanciájú) ez egyben csökkenti a kiváltságos réteget, de az egypártrendszer miatt összességében mégis kicsi és nagy kiváltságú, a kiváltságos réteg. Az egypártrendszer miatt a közvetlen demokráciája is gyengébb, mint pl. államkapitalizmusé.

Kitérés a kisiklott fejlődésre.

Az erőn alapuló érvényesülést fokozatosan felváltotta a ravaszságon alapuló érvényesülés. A klasszikus kapitalizmusban a pénz, a vagyon, a termelőeszközök, a hatalom megszerzése ravaszsággal való megszerzése lett az elsődleges,  vett ez egy erősebb fordulatot. Az ember ésszel győzte le az erősebb állatot. Az ész, az értelem, a gondolkodás által fejlődött az ember. Ha nincs igazságosság és társadalmi hasznosság, akkor a ravaszság azonos lenne az értelemmel. A ravaszság: olyan a jólét az érvényesülés miatt végzett értelmi ill. fizikai tevékenység, amely mögött nincs társadalmi hasznosság.  Az evolúciós fejlődés egyik kérdése: honnan jön az igazságérzet, az erkölcsi érzék, a tisztesség, a becsület? Történelmi fejlődés szempontjából viszont: az erőt az ész ravaszság aspektusa váltotta fel, és nem az ész, tudományos tudás és társadalmi hasznosság aspektusa váltotta fel. Tehát cseberből vederbe esett az ember, nincs jelentős fejlődés.

Lehetne folytatni az ilyen jellegű összevetéseket. Tehát nemcsak pontszámok, hanem az ilyen összevetések kirajzolnak egy-egy külön rendszert.  Persze az ilyen összevetéseket én itt nem folytatom és nem is pontozok.

Az érdekesség miatt érdemes elgondolkodni, hogy e jellemzők alapján vajon milyen lehet az ideális kommunizmus. Az állam abban aránytalanul hatalmas lenne, és az is biztos, hogy rossz pontot kapna, a 6. pontozásban, hiszen az egyenlőség nem arányos megítélés. Viszont az állam népet szolgáló állam lenne, amely pl. nem teljesen mondható el a brezsnyevi szocializmusról, de más jelenlegi korábbi rendszerekről sem.  És az is igaz, hogy nem lennének kiváltságos és elnyomott rétegek.

A rendszerek egyszerű jellemzése elsősorban arra jó, hogy igazolja az elméletet, hogy vannak különböző rendszerek, és ezek gyorsan hogyan választhatók szét.

Valójában a 70 gyakorlati rendszertényező és a sok-sok elméleti rendszertényező alapján történhet a megkülönböztetés. Illetve a megértés szélén azok a kisebb-nagyobb jelenségek, folyamatok, hangulatok, konkrét történések vannak, amelyek jellemzők a rendszerre.

Emlékeztetőül, az eddigi rendszereket én a következőképpen nevezem: Ősközösségi társadalom. Rabszolgatartó rendszer. Feudalizmus. Klasszikus kapitalizmus. Jelenlegi államkapitalizmus. Brezsnyevi szocializmus. Jelenlegi kínai szocializmus. Tényleges demokrácia.

Ezek elég önkényes és pontatlan nevek. Adhatnánk a következő neveket is. Ősközösségi rendszer: kezdetleges társdalom, törzsi kisközösségű társadalom.  Rabszolgatartó rendszer: diktatórikus (hatalmas hierarchia), már nemzeti (ország, nagyobb sok nép) rendszer. Feudalizmus: jobbágytartó fél-diktatórikus (hatalmas hierarchia) rendszer. Klasszikus kapitalizmus: polgári (nagyfokú) hierarchia, polgári demokrácia. Államkapitalizmus: polgári demokrácia, liberális (nagyfokú) hierarchia, erősebb állam. Brezsnyevi szocializmus: államosított rendszer, kötött (nagyfokú hatalmi, kisebb vagyoni hierarchia) hierarchia. Tényleges demokrácia: nagyrészt-demokrácia (arányos és igazságos hierarchia), a jövő demokratikus rendszere, a közvetlen demokráciára épülő rendszer. A jelenlegi Kínai szocializmus az általam ismert jelenlegi állapota: nem államosított, nem közvetlen demokráciára épülő, de arányosabb hierarchiára épülő rendszer.

A rendszereket tehát elsősorban a demokratikus szintjük, ill. hierarchiájuk határozza meg. Másodsorban a döntéshozó rendszer centralizáltsága és sajátosságai, jellemzői. Ez a kettő egyébként összefügg.  Harmad, negyed stb. sorban igen sok tényező.

Persze ez megint egy másik pontatlan és önkényes elnevezés, elnevezéseket lehet gyártani. Egy rendszer harminc nagy tényezőből és mondjuk ezer közepes tényezőből, épül fel. Hosszú oldalakon keresztül, szinte az egész tanulmánnyal azt bizonygatom, hogy nem szabad leegyszerűsíteni a rendszereket. Ugyanakkor ebben a fejezetben éppen arról van szó, hogy lehet leegyszerűsíteni, hosszas számolgatás nélkül felismerni a rendszereket. Ezt az ellentmondást ezzel a gondolattal oldom fel: néha bizonyos okokból leegyszerűsíthetjük a rendszereket, ha tisztában vagyunk közben, hogy azok közben milyen összetettek.

 Az egyszerű kategorizáláshoz rendszerek gyors megkülönböztetéséhez, meg kell keresni egy-egy rendszer viszonylag könnyen felismerhető mérhető, viszonylag egyértelmű, de mégis tipikus jellemzőit. Ez nem könnyű feladat, ez talán már az előzőkből kiderült. Sok kisebb részletből áll össze az összhatás, ráadásul ott van a folyamatosság a keveredés és egyebek.

Viszonylag egyszerű felismerni és megkülönböztetni a legalsó réteg helyzetét.

Itt szeretném megjegyezni, hogy e legalsó jelzőt nem erkölcsi értelemben használom, hanem a hatalmi és vagyoni hierarchia legalsó rétegére (sok ember vonatkozásában érdemtelen) és e réteg helyzetére gondolok.

Az egyszerűsített szétválasztás szempontjából az elsődleges elválasztó tényező: rabszolgák (rabszolgatartó rendszer), jobbágyok (feudalizmus), jogok nélküli bérmunkások (klasszikus kapitalizmus), jogokkal rendelkező alkalmazottak (államkapitalizmus). Tényleges beleszólással rendelkező alkalmazottak, majd a tényleges demokrácia jellemzője lesz. Ugyancsak a tényleges demokráciában alakul ki, hogy az emberek, rétegek így a legalsó réteg a valós érdemei, hibái szerint él. A brezsnyevi szocializmusban sem alakult ez ki.

A másik viszonylag felismerhető jellemző a születési előjogok megléte és nagysága. Általános és elfogadott a születési előjog: ősközösségi, rabszolgatartó, és feudális rendszer Korlátozott, részleges születési előjog a klasszikus kapitalizmusban, és még kevésbé az államkapitalizmusban. A jelenlegi államkapitalizmusban is előnyösebb helyzetben van pl. egy gazdag családból származó gyerek, ill. fiatalember. Sajnos brezsnyevi szocializmusban is voltak születési előjogok pl. volt protekció. Gyakorlatilag megszűnik a születési előjog, a kedvezőbb helyzet a tényleges demokráciában.

A születési előjog csak része a vezetés demokratikus szintjének. A vezetés demokratikus szintje azonban több, legalább hat-hét tényezőből áll össze, úgy hogy ezt már komplikált mérni ill. felismerni. Nagyon leegyszerűsítve, az mondható, hogy azok a rendszerek melyekben hosszú távon nincs „választott” képviselő nincs parlamentarizmus azok valószínűleg nem érik el  az államkapitalizmus, a tényleges demokrácia demokratikus szintjét, de még az is kétséges, hogy elérik a klasszikus kapitalizmus demokratikus szintjét.  

Viszonylag könnyű mérni és felismerni a természettudományos technikai szintet, ezzel viszont az a baj, hogy csak igen korlátozott mértében tekinthető rendszer-jellemzőnek. A későbbiekben részletesen is szó lesz a rendszer és a természettudományos, technikai szint kapcsolatáról, ezért most csak a következőt emelném ki. Az általános rendszer fejlettség csak egy esetleg két rendszerrel képes megelőzni a természettudományos, technikai fejlettségi szintet. Egyébként visszafele más a helyzet, lemaradni képes akár három rendszert is. Praktikusan ezt úgy kell értelmezni, hogy az a rendszer, melyben emberi, kézi, ill. állati erejű, főleg agrártermelés az általános, az valószínűleg nem érheti el az államkapitalizmus, és a tényleges demokrácia (demokratikus) szintjét. Természetesen a kezdetleges eszközökkel gyűjtögető, vadászó, halászó, ill. nomád állattartó, még alacsonyabb technikai szint még kevésbé érheti el az előbb említett általános rendszer szinteket. Az államkapitalizmus szintje, nem a maximális demokratikus fejlettségi szintet jelenti, csak egy bizonyos szintet.

Amit még könnyű felismerni az a rendezetlenség, szervezetlenség, a szegénység, a közbiztonság, a korrupció állapota. Ezek erőssége, gyengesége is utalhat, arra hogy melyik rendszerben járunk. Itt persze meg kell jegyezni, hogy a viszonylag nagyobb anarchia is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert és a rendőrállam (mindenhol rendőr áll, mindenkit figyelnek) is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert. A törvények, büntetések jellege (pl. kézlevágás) is utalhat rendszerre. A személyi kultusz is felfedezhető, ami a diktatúrára utalhat. Vagy éppen a kiskirályosodás, helyi vezetők, a keresztapák államon felüli hatalma is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert. Pl. a feudalizmus egyik jellemzője, hogy az elmondottak a két szélsőséges helyzetben (anarchia, vagy rendőrállam, zsarnoki nagykirály, vagy zsarnoki kiskirályok) vannak, ingadoznak, a középút kevésbé jellemző. Az is igaz viszont, hogy a szélsőséges állapot, sokszor egymás mellett levő szélsőséges állapot nemcsak a feudalizmus jellemzője lehet, hanem jellemzője lehet a sztálinizmusnak, vagy enyhébben a klasszikus kapitalizmusnak és a brezsnyevi szocializmusnak is. A klasszikus kapitalizmusban, a sztálinizmusban, a brezsnyevi szocializmusban azonban a kiskirályosodás, az anarchia, az anarchikus diktatúra valamivel gyengébb és jóval rejtettebb, nem annyira nyílt, nyilvánvaló, mint a feudalizmusban. Összességében, az „ingadozás, bizonytalanság, szélsőséges állapotok váltakozása” is felfogható egyféle rendszerjellemzőnek.

Az ősközösségi rendszer, a törzsi csoportokban élő társadalom elég könnyen felismerhető. Rabszolgatartó rendszerről pedig jelenleg nem beszélhetünk.

Pontosabb, ha a jelenlegi állapotokról azt mondhatjuk, hogy vannak ősközösségi jellegű, feudális jellegű, klasszikus kapitalista jellegű (igen kevés), sztálinista jellegű, brezsnyevi szocialista jellegű társadalmak. Ugyanis ezek a társadalmak már tiszta eredeti formában nem léteznek. A világgazdaság, a világpolitika, a világtechnika, stb. megzavarja, megváltoztatja, módosítja a természetes fejlődést. Ezek már letűnt rendszerek, csak egyes nemzetek, egyes bárkák még csak most haladnak ezen az úton, de ez az út már egy megzavart, befolyásolt, keveredett út.

A világnézet (társadalmi köztudat) jó jellemző, ezzel viszont az a baj, hogy nehezen felismerhető és mérhető.  Pontosabban arról van szó, hogy az eddigi és a jelenlegi világnézetek nem komplett kidolgozott világnézetek, valamint a népréteg világnézetének mérésével meg sem próbálkoztak. A tényleges demokráciában ez meg fog változni. Talán mégis annyit lehetne mondani, hogy azok a rendszerek melyekben a világnézet kinyilatkoztatása Isten nevében történik, ezért egy uralkodó világnézet (vallás) létezik (más világnézeteket elvetnek, büntetnek), nem valószínű, hogy elérhetik az államkapitalizmus, ill. a tényleges demokrácia szintjét. Egy másféle jellemző: azok a rendszerek, amelyekben nem jelent meg felbomló keveredett a kultúra, valószínűleg kezdetlegesebb (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális) szinten vannak. Ez persze nem azt jelenti, hogy annál fejlettebb egy rendszer minél keveredettebb (multi-kulturális) a kultúrája, csak azt, hogy a kultúrának egy bizonyos szint felett, részben, bizonyos fokig, keveredettnek kell lenni.

Néhány más egyszerű jellemző.

Az államkapitalizmus épen a jogokkal (politikai, szociális, stb.) rendelkező alkalmazottak miatt az államnak nagyobb szerepe van, mint a klasszikus kapitalizmusban. A rendszer elmozdult az alulszabályozottság felől az arany középút irányába.

A  brezsnyevi szocializmus jellemzője a nagyfokú államosítás (a piacgazdaság megszűnése), illetve a viszonylag kisebb fokú vagyoni hierarchia biztosítása.  Sajnos ez utóbbi egyébként jó célt, rosszul valósította meg. Egyrészt a vagyoni hierarchia igazságosságával nem törődött. Másrészt ezt a célt nem demokratizálással, hanem a hatalmi hierarchia fokozásával akarta megoldani. Ezért a szocializmus másik jellemzője a „választott” képviselők megszűnése. A szocializmus az alulszabályozottság felől elment a túlszabályozottság irányába. Ezek a brezsnyevi szocializmus egyszerű jellemzői.  A fejlettség egyféle jellemzője tehát, az állam arányos erőssége, valamint az alulszabályozottság-túlszabályozottság arany középútja. Ezeket azonban nehéz mérni, és főleg nehéz gyorsan beazonosítani.

Kitérnék a jelenlegi kínai szocializmusra.

Ugyanakkor a szocializmus alakulása az egy befejezetlen, jelenleg is tartó folyamat. Ezt mutatja, a jelenleg fejlődő kínai szocializmus. Kína is végig csinálta a maga sztálinizmusát a maga brezsnyevi szocializmusát, most pedig egy harmadik szakaszban van, amit én a jelenlegi kínai szocializmusnak nevezek. Szocializmus, mert egypártrendszer van. Szocializmus mert a nagytőke hatalmi, gazdasági szerepe jóval kisebb, mint a kapitalizmusban. Szocializmus, mert gazdasága elsősorban a kis és középvállalkozásokra (nem nagyvállalkozásokra) épül. Szocializmus, mert az állam erősebb nagyobb, mint az államkapitalizmusban. Leszámítva az egypártrendszert, én a többi jellemzőjét pozitívnak ítélem meg.

Bár egypártrendszer is lehet jobb és rosszabb. Kínában úgy néz ki, hogy igen szigorúan büntetik a korrupt népellenes állami vezetőket, vagyis a négyévenkénti választás nem, de a jog biztosít egyfajta népérdekűséget.

A kínai szocializmus a piacgazdaságot visszaállította, ezzel a szocializmus egyik hibáját megszüntette. Ugyanakkor igen kevéssé ismerem ezt a rendszert és ez részben én, de még inkább a tájékoztatás hibája. Csak sejtéseim, feltételezéseim vannak. Sejtem, hogy hasonló, sőt fejlettebb lehet, mint a Kádár rendszer fénykora, abban pedig éltem. Az még inkább feltételezhető, hogy a brezsnyevi szocializmusnál fejlettebb. Következtetéseket vonok le abból, hogy a rendszer gazdasága, gazdasági kapacitása ill. természettudományos, technikai szintje igen dinamikusan fejlődik. Feltételezem, hogy a kisebb, arányosabb vagyoni hierarchia céljáról nem mondtak le, de megpróbálják korrigálni a brezsnyevi szocializmus hibáit.

Itt azonban megint meg kell jegyezni a következőt: jelenleg szegénység van (a szükségletek főleg az anyagi szükségletek gyenge kielégítése) Kínában. Ez a szegénység azonban a múlt rendszereiből ered (történelmi hátrány), és nem a jelenlegi rendszerből. Korábban azt mondtam, hogy a szükségletek kielégítésének szintjét is figyelembe kell venni egy rendszer minőségének, jóságának a megállapításában. Itt hozzáteszem, hogy ezt is differenciáltan kell tenni. Mekkora az a szegénység, ami múlt rendszereiből, ill. más külső tényezőkből ered, és mekkora az a szegénység, ami jelenlegi rendszerből ered. Vagyis az adott rendszer fejlődését, ezen belül pedig a szükségletek kielégítésének fejlődését kell figyelembe venni, és nem a differenciálatlan szegénységet. Egyszerűbben fogalmazva a kérdés ez: a szegénység marad e, az előző rendszerhez képest, fokozódik, vagy csökken? Kínában csökken. Más rendszertényezők, pl. a demokratikus szint vonatkozásában is igaz ez. Honnan indultak a dolgok, és az adott rendszerben milyen irányban, és dinamikával haladnak, ez a pontosabb értékelés alapja.

Továbbá a kínai szocializmusban jelenleg, és remélhetőleg még sokáig, az igazságos, normális piacgazdaság által létrejövő, kisebb, de ugyanakkor igazságosabb vagyoni hierarchia van, lesz, ami az államkapitalizmustól és a többi rendszertől megkülönbözteti. A kapitalizmusban ugyanis kapzsiságdeterminált piacgazdaság van, de ez egy másik fejezet témája.

Azt is tudni vélem, hogy viszonylag nyugodt kiegyensúlyozott a helyzet, különösebb belső háborúk megmozdulások, tüntetések alig vannak (a nagysághoz és lélekszámhoz képest), ami arra utal, hogy a rendszer, fejlődő szakaszban van.

Itt megint elő kell venni a viszonylagosságot. Azt mondom, hogy Kínában viszonylag nyugodt a helyzet, akkor figyelembe veszem, hogy pl. az államkapitalista országokban ehhez képest, talán feszültebb a helyzet.

A jelenlegi kínai rendszer további pozitívuma, hogy Kína nem folytat terjeszkedő, hódító politikát nem folytat hódító háborúkat, legalábbis nagyságához, erejéhez képest e tevékenysége nem jelentős. Mindenképpen jóval mérsékeltebb e tevékenysége, mint pl. az Egyesült Államoké. Az USA pedig az államkapitalista rendszert képviseli, fémjelzi.

A terjeszkedő, hódító politika, hódító háborúk száma szintén maghatározza egy rendszer jóságát. Szintén egyfajta rendszerjellemző.

Ugyanakkor azt is tudni vélem, hogy a politikai, hatalmi demokrácia még alacsony szinten van. Hiába halad a kínai szocializmus jó utón, ha a nem történik elmozdulás a tényleges demokratizálás irányába, vagyis a népnek nem lesz egyre nagyobb érdemleges szerepe a rendszer alakításába, akkor ez a fejlődés megáll, és hanyatlani kezd. A kínai szocializmus kétségtelen elindult az államkapitalizmus irányába, de egyelőre még másik utón halad és remélhetőleg ezt a másik utat megtartja. A politikai rendszerét kétségkívül demokratizálni kellene, de az államkapitalizmus iránya, nem a legjobb út. Másfelől remélhetőleg megtartja felsorolt pozitív jellemzőit.

Más hiányos tudósítások viszont komoly problémákat vázolnak. E tudósításokból az derül ki, hogy a kínai szocializmus egyfelől még brezsnyevi szocializmus sok hibáját viseli, a jó út felé kanyarodás még nem egészen teljes ebből a szempontból sem. Ellenben abból a szempontból sem teljes a jó út felé kanyarodás, hogy bizonyos vonatkozásban pedig túlságosan az államkapitalizmus felé halad. Már kezdenek kialakulni hatalmas vagyoni különbségek, már kezd kialakulni a kapzsiságdeterminált piacgazdaság, a kínai nagytőke, stb.. Akkor értjük meg a problémát, ha megértjük, hogy a fejlődés, a jó úttól való eltérés több dimenziós, több szempontú lehet. Az egyik szempontból a jó út valahol az államkapitalizmus és a brezsnyevi szocializmus között van. Vannak azonban más szempontok, más dimenziók is. Egyfelől vannak olyan hibák, nem is kevés, amelyek az államkapitalizmusban és a brezsnyevi szocializmusban lényegében azonosak. Ezek a hibák, pl. manipuláció, a demokrácia hiánya, a korrupció, stb. bár ezen hibák a felszínen egészen másképpen jelentkeznek. Ellenben a lényegileg, a mélyben csak ez van: az államkapitalizmusban is és brezsnyevi szocializmusban is van manipuláció, van korrupció, és mindkettőben hiányos demokrácia. Egy ismerősömtől egyszer ezt hallottam: a brezsnyevi szocializmus azért volt rossz, mert nem volt demokrácia, ellenben más szempontból jó volt, az államkapitalizmusban pedig van demokrácia, de más szempontból rossz. Úgy gondolom, hogy ez a kijelentés csak részigazságokat tartalmaz.  Az igaz, hogy az államkapitalizmusban magasabb demokratikus szint, de valójában ez is messze van a lehetséges optimálistól. Többek között ezt fogja bizonyítani e tanulmány. Továbbá azt fogja bizonyítani, hogy a demokratikus szint mindent befolyásol. Tehát vannak olyan rendszertényezők, melyek szorosan kapcsolódnak demokratikus szinthez, és vannak olyan rendszertényezők, amelyek kissé lazábban kötődnek a demokratikus szinthez. Nincs, azonban két különböző része a rendszernek. Valamikor még Kádár rendszerben nekem ezt mondta egy másik ismerősöm: hidd el a jövőben a szocializmus és kapitalizmus ötvöződni fog, ez lesz a jövő rendszere. Ez is csak részigazságot fogalmaz meg. Én így fogalmazok: a jövő rendszere részben a brezsnyevi szocializmus és az államkapitalizmus ötvöződése, részben (jelentős részt), viszont mindkettőtől eltérő új rendszer. A jelenlegi kínai szocializmusban az ötvöződés határozottan kirajzolódik. A mindkettőtől eltérő új rendszert, azonban én nem érzem kirajzolódni. Kína tehát az ötvözéssel elindult egy jó út felé. Ellenben ha megakad itt, nem hozza létre a mindkettőtől eltérő új rendszert, akkor így, vagy úgy, de el fog kanyarodni a jó iránytól. Valójában minden tudósítás Kínáról felületes és hiányos, ezért nem látom át pontosan helyzetét, irányát.  Ezért kihangsúlyozom: igen keveset tudok erről a rendszerről, ezért áll a százalékok után egy kérdőjel, jelezvén, hogy az értékelés csak sejtés, feltételezés.

Mindenesetre Kína lesz a XXI. század meghatározója, főszereplője, akár jól, akár rosszul alakul a helyzete.

Beszélni kell még néhány igen fejlett, az államkapitalizmus felső részén haladó kis országról, mint pl. Svájc, Norvégia. Ezek az országok rendszerek már-már elérik a tényleges demokrácia alsó szintjét. Sok kérdés felmerül ezen országokkal kapcsolatban, melyekre az utolsó részben még kitérek.

Ki kell térni még két rendszertorzóra, a hitlerizmusra (nácizmus, fasizmus) és a sztálinizmusra. Ezek átmeneti elfajzott rendszerek voltak, és mint ilynek a rendszerfejlődésbe nem igen illeszthetők be. Ugyanakkor nagy ostobaság a sztálinizmust és fasizmust közé egyenlőségjelt tenni. Az összefoglalás összefoglalásába nem fér bele a két rendszer elemzése, de azért emeljünk ki néhány egyszerű tényt. A hitlerista rendszer nyíltan meghirdette, hogy ő a felsőbbrendű nép a világ ura és ezt egy világháborúval akarta megvalósítani A világháború során mondjuk meghalt 40 millió ember köztük hatmillió nem harcokban, hanem a módszeres népirtás által. Azért sztálinizmus ilyent nem tett. A második világháborús szerepük mondhatni ellentétes volt, a sztálinizmus leegyszerűsítve a jó oldalán harcolt a gonosz ellen. Az tény, hogy a sztálinizmus is kegyetlenül bánt a rendszer vélt vagy valós ellenségeivel, hozzátéve, hogy ezek fele tulajdonképpen rendszerpárti volt. Azért különbséget kell tenni a belső hatalmi harc áldozatai, a népréteg elnyomása és az idegen népek leigázása, kiirtása közé. Mindhárom borzalmas de nem egyformán. Az én szemembe az idegen népek leigázása kiirtása nagyobb bűn, mint a saját nép elnyomása, bár tudom, hogy sokan éppen ellenkezőleg gondolják. Azért kegyetlenség és kegyetlenség között elég nagy különbség van. A lakossághoz képest, és a rendszer időtartamához képest hány ember kerül börtönbe, hány embert végeznek ki, és hogyan, hány ember szenved, hal meg oktalan hódító háborúban, ezek a kegyetlenség fokmérői. Az sem mindegy, hogy valakit keresztre feszítenek, vagy felakasztanak (sztálinizmus és rabszolgatartó rendszer összehasonlítása). Valakit megvernek, vagy speciális eszközökkel kínoznak.  Másfelől a sztálinizmusban azért a diktatúra ellenére történtek pozitívumok is a hitlerizmusban semmi pozitívum nem található. És azért a rendszernek (ez esetben rendszertorzónak) van egy útja, honnan indult és hová érkezett.  A sztálinizmus az orosz feudalizmusból, eleve nyomorból, elnyomásból, diktatúrából indult és azért nem lerombolt városokba érkezett.  A marxizmus és fasiszta ideológia között is hatalmas a különbség az előző javára. Bár sztálinizmus gyakorlatilag igen kevéssé és eltorzítva követte a marxizmust. A sztálinizmust ne azonosítsuk a marxizmussal. A kommunizmus fogalma jelenleg abszolút zavaros értelmezhetetlen, legalábbis, ha valaki a közfelfogásból, ill. a tudományos felfogásból akar értelmezni.  Egy zavaros fogalom, ami azért válik zavarossá, mert nincs definíciója és össze-vissza, mindenféle értelemben használják.

Ugyanakkor a sztálinizmust nem szabad a brezsnyevi szocializmussal azonosítani, ahogy hitlerizmust (fasizmust) sem szabad a klasszikus kapitalizmussal azonosítani bár abból nőtt ki. Mindkettő sztálinizmus és a fasizmus is egy életképtelen szörnyszülött kinövésnek tekinthető. Vagy másképpen, mindkettő egy válságkorszak válságmegfutásának tekinthető, de a két „rendszer” módszereiben, ideológiájában, diktatúrájában és szörnyűségében, közel sem egyforma.  A különbségek jóval nagyobbak, mint a hasonlóságok, mert azért vannak hasonlóságok. A fasizmus a demokratikus szint vonatkozásában a legsötétebb rabszolgatartó rendszerrel áll egy szinten, sztálinizmus meg kb. egy fejlettebb feudalizmussal. Ez persze csak az összesített demokratikus (diktatórikus) szint, és semmi más.

A lényeg, hogy aki felületes, aki nem differenciál, ő szükségszerűen a tévedések, ostobaságok hibájába esik.

Ide illesztem be az alábbi ismétlést, mert érinti a rendszereket és rendszer-jellemzőket, és a jelenlegi kínai szocializmus is szerepel benne.

Az emberek közötti vagyoni, hatalmi különbségek (nagyságának és igazságosságának) pontos mérése, és ezzel való konkrét elméleti és gyakorlati foglalkozás.

Sok témába illő ismétlés.

E tanulmány központi problémája ez, nem maradhat ki sehonnan. Azt állítom, hogy a múltban és jelenleg is ez a problémakör szándékosan el van hanyagolva, a fontosságához képest a leginkább háttérbe szorított problémakör. Egyszerűen nem foglalkoztak és foglalkoznak vele. Ezért nem tudjuk, hogy pontosan mekkora, milyen különbségek vannak a múlt rendszereiben, a jelenlegi államkapitalizmusban, a jelenlegi kínai szocializmusban, vagy az iszlám országokban. Csak sejthető hogy a jelenlegi kínai szocializmusban kisebbek és arányosabbak a vagyoni különbségek, (tehát ebből a szempontból jobb a rendszer), mint a jelenlegi államkapitalizmusban. Természetesen azt sem tudjuk, hogy a rendszerváltozatokban (az országok vonatkozásában) mekkora, milyen az emberek közötti különbség.

Az állítom, hogy a rendszer jóságának egyik talán legfontosabb kérdése. Egyrészt az igazságossági szükségletet közvetlenül elégíti ki. Másrészt befolyásolja a termelést, fogyasztást, a gazdaságot. Harmadrészt e kérdés rendezése nélkül nem lehet jó politikai szerkezetet (rendszert) kialakítani. Azt állítom, hogy a jövő rendszerének, szükségszerűen ez lesz az egyik alapvető témája. A jövő rendszerében először is pontosan lesz mérve ez a különbség, sok szempont (pl. az elnyomott népek, növelik az elnyomó ország aránytalan, igazságtalan vagyoni, hatalmi hierarchiáját) figyelembevételével. A jövő rendszerében ez (emberek közötti vagyoni, hatalmi különbség nagysága, igazságossága) egy alapvető statisztikai adat lesz. A jövő rendszerében ez a kérdés egy alapvető politikai törésvonal lesz. Rejtetten jelenleg is az. A jövő rendszerében ez egy irányítási ágazat (pl. minisztérium) lesz. A jövő rendszerében ez egy társadalomtudományos szak lesz.

Ha pedig mindez a jövő fejlettebb rendszerének jellemzője lesz, akkor a jelen feladata az, hogy ezeket megvalósítsa, a megvalósítás irányába haladjon.

A jövőt illetően, nem muszáj történelmi rendszerekben gondolkodni, hiszen az csak egy elnevezés. De azért azt is látni kell, hogy szabadon választott kívánságműsort sem lehet előadni. Az alapvető elveket is meg kell nevezni, és a konkrét faladatokról, a kivitelről sem szabad elfeledkezni. Azt is látni kell, hogy az elveknek azért össze kell illeszkedni, ellentétes elvekkel (valóságos és nem deklarált elvekről van szó) nem jöhet létre rendszer, valamelyik ellentétes elv kiesik.

Az már egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én egy svéd, finn, dán, holland, osztrák, svájci, japán stb., modellben látom a jövőt.  Lehet ország-modellekben is gondolkodni, csak szerintem a rendszerekben való gondolkodás egy fokkal tisztább, logikusabb.

Azt is látni kell, hogy a jóval fejlettebb rendszerváltozatot az elmaradott országnak nagyon nehéz létrehozni. És azt is látni kell, hogy az alacsony rendszerváltozatú országnak akkor van nagyobb esélye, ha a világ is előrelép. Hogy lehet azt elérni, pl. Magyarországnak, hogy a vezetők már olyan kis hibákért lemondjanak amilyenek miatt, lemondanak az említett svéd, finn, stb. vezetők? Ez a példa mutatja, hogy a rendszerváltozat-váltás sem sokkal könnyebb, mint a rendszerváltás. Hazánk a rendszerváltozás után kihagyta azt a lehetőséget, hogy egy fejlettebb rendszerváltozatba ugrott volna ez az utólagos, lecsúszott helyzetből való ugrás már nem könnyű.

Az is egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én a jelenlegi kínai szocializmus modelljében, vagy annak javított változatában látom a jövőt.  Magyarországnak, pl. nem reális jövőkép, mert annyira be van ágyazódva az államkapitalizmusba, hogy abból egyedül szinte nem léphet ki. De pl. Észak-Koreának, és több ázsiai afrikai országnak lehet Kína a modellje. Sőt elvileg az sem lehetetlen, hogy Oroszország is átalakul ilyen rendszerbe.

Az államkapitalizmusnak azonban nem lehet reális jövőképe kínai modell, és Kínának sem lehet nagyon, az államkapitalizmus átlagos változata. Ekkor jön elő az én elméletem, az új, fejlettebb rendszer teóriája. Márpedig fejlődésre szükség van.

Szerintem nem reális jövőkép, ha valaki a Kádár-rendszer (brezsnyevi szocializmus) visszahozatalában látja a jövőt.  Egyrészt az egy eltűnt rendszer. Másrészt talán az kijelenthető, hogy a Kádár-rendszert nem lehet jobban csinálni, annál, amilyen volt. Ha már magángazdaság van, akkor az már nem brezsnyevi szocializmus, hanem a jelenlegi kínai szocializmus. 

Visszatérve a jelenlegi kínai szocializmushoz. Sajnos nagyon keveset tudunk róla, szándékos hallgatás van. Nem sokat tudunk a párton belüli vezetés-kiválasztásról és demokráciáról, pedig ez nagyon lényeges. Ami kitetszik: egy kis és középvállalkozásokra épülő magángazdaság, és egypártrendszer van. Egypártrendszer van, viszont a korrupt, népellenes vezetőket igen szigorúan megbüntetik, vagyis a jog biztosítja demokráciát.  Nekem ezzel kapcsolatban kétségeim vannak, hiszen jöhet egy olyan diktatórikus vezetés, aki megváltoztatja jogot. Az is igaz, hogy a kötelező népválasztás, (a vezető erők kiválasztása, sok szabadon megmutatkozható pártból) szintén csak egy jog, amit meg lehet változtatni.

Nekem az a véleményem, hogy csak közvetlen demokrácia, a nép, képes igazi ellenőrzésre, ellenhatalomra.  Igaz, hogy a diktátor a népet is le akarja váltani, és ha nép gyenge, akkor képletesen sikerül is neki. Tehát valahol lényeg az, hogy csak ott nincs visszalépés, csak ott van a fejlődés biztosítva, ahol nép erős és erősen demokratikus. Ebben a tekintetben viszont nem ismerem Kínát.  Ha Kínában (de ez minden országra érvényes) nincs erős, és erősen demokratikus nép, akkor bármilyen rendszer rosszra fordulhat. Az erős és erősen demokratikus nép pedig valószínűleg csak a huzamosabb magasabb fokú demokráciába tud kialakulni. Igaz, hogy a népet vissza is lehet butítani, idő és manipuláció kérdése. Viszont időigényes tehát mégis számít a nép állapota. 

Történelmi távon és általában a demokratizálódás folyamatát kell megismerni. 

A tényleges vagy nagyobb fokú demokrácia egyszerű jellemzője: olyan rendszer melyben a néprétegnek tényleges érdemi közvetlen beleszólása van a rendszer alakításába.

Hogy mi a tényleges demokrácia, arról nemsokára beszélek. A legjellemzőbb tulajdonsága közvetlen demokráciára (a lakosság, népréteg közvetlen részvétele a döntéshozásban), valamint az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchiára való törekvés.

Ezzel be is fejezném, mert azzal indítottam, hogy a gyors egyszerű megkülönböztetésnél, kategorizálásnál fontosabb a precíz fejlettségi demokratikus szint megállapítása.

A rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, a diktatúra, a vezetés pontosabban. Elméleti rendszerényező. 

Miért keveredhet egy egyébként tehetséges okos politikus (társadalomtudós) ellentmondásokba miért jelenthet ki zagyvaságokat? (Elismerem nem pontosak az idézetek, de lényegüket tekintve szerintem azok.)

A kijelentések egyik a másikkal ellentmondásba levő része.

Az elmúlt rendszer borzalmas kommunista diktatúra volt. Nem történt meg a rendszerváltás, rendszerváltásra van szükség. Az elmúlt években a szocializmus restaurációja történt. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.)

A jóléti kiadások miatt adósították el az országot.

Adócsökkentésre van szükség. Adócsökkentéssel, magángazdaság fellendítésével lehet kihúzni az országot bajból, az eladósodásból.

A kijelentések másik az előzővel ellentétes része.

A szocialistáknak sikerült egy olyan vadkapitalizmust létrehozni, amilyennel annak idején riogatták a népet. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.) Ha ebben a rendszerben vagyok fiatal, és nem a szocializmusban, akkor valószínűleg nem végezhettem volna el az egyetemet, nem járhattam volna kollégiumban az anyagi helyzetem miatt.  Az elmúlt években sokkal rosszabbul él a nép, hatalmasra duzzadt a szegényréteg. A szociális politika, a szegényréteg csökkentése nem ellentétes a versenyképességgel. Át kell értékelni az állam szerepét, erősebb, a magángazdaság, a bankrendszer felett nagyobb ellenőrzéssel bíró államot kell kialakítani. A privatizáció túlzott, nemzetbiztonsági szempontból is kétségbevonató.

(Ebben a pár kijelentésben is az ellentmondások sokasága található. Pl. most kommunizmus volt, vagy szocializmus. Ha jóléti kiadásokra költötték, pl. ingyenes egyetemi oktatásra, akkor nem is lehetett olyan nagy a diktatúra.  Most volt rendszerváltás, vagy nem volt? Ha jóléti kiadásokra költötték, hogy növekedhetett hatalmasra a szegényréteg. Az állam erősítése, a nagyobb állami tulajdon, az állami szolgáltatások bővülése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis magyarázat nélkül az. Az eladósodás-csökkentés, az államadósság visszafizetése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis részletes magyarázat nélkül az. Ha jóléti kiadásokra költötték, akkor nem jönne elő a szociális rendszer (egészségügy, oktatás, stb.) gyengesége. És még lehetne folytatni az ellenmondásokat. 

Szerintem második kijelentés-sorozat áll közelebb az igazsághoz.

(Nagyon vázlatosan, mi is történt. Történt rendszerváltás, sőt túlzott rendszerváltás, amolyan „átestünk a ló másik oldalára” jellegű rendszerváltás történt. Normális kapitalizmus és szociális piacgazdaság helyett vadkapitalizmus alakult ki. Valóban túlzott és főleg tisztességtelen volt a privatizáció. Az államadósság nagyobb része sem a múltban és még kevésbé a jelenben, nem szociális, jóléti kiadásokra ment, hanem klientúra kiépítése, a korrupció és a rossz hatékonyságú állam nyelte el. Valamint egy jelentős része vargabetűvel visszakerült a nagytőkéhez, és a jövőben az egész kamatostul visszakerül a nagytőkéhez.

Az elmúlt években pedig nemhogy a szocializmus restaurációja történt, ellenkezőleg még inkább a neoliberális  politika felé fordult a vezetés.

A fő probléma a fő bűn a rengeteg kisebb-nagyobb hiba, bűn előtt, a hatalmas államadósság összehozása volt. Ha nem lenne hatalmas államadóság, akkor a korrupciócsökkentéssel és hatékonyságnöveléssel, egy kiadásaiban kissé csökkenő, de mégis kissé erősebb, nagyobb tulajdonú, több szolgáltatást nyújtó, erősebb szociális rendszert adó államot lehetne létrehozni és így az adókat, (az adóbevételt) is kissé csökkenteni lehetne. Ez valamennyire fellendítené a magángazdaságot.   Így borotvaélen valóban ki lehetne mászni a gödörből. Persze ez csak kimászás lenne, az igazi, dinamikus fejlődéshez még sok mindenre szükség lenne.  De ez is csak álmodozás, mert ott van a hatalmas államadósság, amit be kell kalkulálni az elemzésbe és megoldásba.)

Én viszont azt a kérdést tenném fel, hogy általában miért hangzanak el zagyvaságok ellenmondások még a politika társadalomtudomány nívósabb oldaláról is. (Elképzelhetjük milyen a rosszabb oldala.).  És sajnos zagyva beszédet általában zagyva intézkedés követi.

Tehát miért is?

Nyilvánvalóan a népszerűség-növelés, a szavazótábor szélesítése miatt: ide is beszélek (ehhez a réteghez is beszélek) és oda is beszélek (ahhoz a réteghez) is beszélek – módszeréből erednek az ellenmondások. (kétséges, hogy ez jó módszer. Szerintem nem jó.

Aztán ott van hatalmi harc, sőt gyűlölködés, az ellenfél elsöprésének aspektusa is.

Viszont ezt behatárolja rendszer dicséretének aspektusa. Az a lényeg, hogy a politikus nem akarja kimondani: tisztelt emberek a jelenlegi rendszer is gyenge, a jelenlegi rendszerben is lehetséges olyan rendszerváltozat, amelyben viszonylag erősebb diktatúrát alakítanak ki.  Ezért összekeveri a dolgokat, vagyis inkább azt mondja nem történt rendszerváltás, ill. a szocialista rendszer restaurációja történt. Ezzel több legyet üt, egy csapásra, szidhatja az elmúlt rendszert, a jelenlegit ezzel dicséri és egyben szidhatja az ellenfeleit. Egy probléma azonban megmarad a zagyvaság. Tulajdonképpen a kommunista diktatúra emlegetése sem más, mint a jelenlegi rendszer kvázi dicsérete.

Tehát akkor: a népszerűségnövelő ide-oda beszéd, az ellenfeleket lejárató beszéd, és az áttételes rendszerdicséret a zagyva beszéd oka.  És ezekhez hozzátenném az egyszerű gondolkodási, logikai hibákat, mint zagyva beszéd egyik okát. És azt is megjegyzem, hogy bár beszéd tartalmilag zagyva de nagyon jól van tálalva.

De még kimaradt egy nagyon lényeges ok: a társadalomtudományos ismertek hiánya. Pl. a tudatlan szerint azért nem történt rendszerváltás, mert egyrészt a régi rendszer vezetői most is vezetők, másrészt, mert hasonló diktatúra jött létre, mint a régi rendszerben. Megjegyzem a liberálisok, mert lényegében liberális politika érvényesült, egyáltalán nem a régi rendszer vezetői. A lényeg viszont az, hogy a rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, ill. a diktatúra és a vezetés fogalma összekeveredik, itt-ott azonosul. Ezért e fogalmak között elméletileg rendet kell tenni.

A fogalmak és összefüggések tisztázása.

A rendszer egyik meghatározása: a 14 alapvető rendszerjellemző (az összetevők) összesített átlagos szintje (mértéke, minősége).

(Egyébként pedig más összetevők szerint is meg lehet határozni a rendszert, pl. alrendszerek, pl. a 70 gyakorlati rendszertényező, pl. a politikai törésvonalak alapján.)

A történelmi rendszer kijelöli az összetevők átlagát és mozgásterét azon szélesebb sávon belül, amelyet a rendszernek lehet nevezni. Másképpen a történelmi rendszer azon szélesebb sáv, amelyen belül az összetevők mozoghatnak, de határokat nehezen léphetik át, ill., ha több összetevő átlépi a határokat, akkor már másik rendszer alakul ki. A történelmi rendszer elsősorban jellemzően a szükségszerű rendszerfejlődés következtében alakul ki, ellenben a rendszerváltozatot elsősorban az ember, azon belül is elsősorban a vezetés alakítja ki. A rendszerváltozat, a széles sávon, a rendszeren belül, azon keskenyebb sáv, amelyet az összetevők (pl. a 14 rendszerjellemző) átlaga pontosan kijelöl.

A történelmi rendszer általában azonos a nemzetközi, több országban kialakult rendszerrel, a rendszerváltozat pedig azonos, egy országban, adott időben levő rendszerrel. Kivéve, ha (az új rendszer kialakulása után, amíg más országok nem csatlakoznak), a történelmi rendszer csak egy országban, jellemzően egy nagyobb országban, alakul ki. Lásd a jelenlegi Kínai szocializmus. Természetesen ilyenkor a történelmi rendszer és a rendszerváltozat azonos. 

A demokrácia meghatározásai.

Sokkal tisztább világosabb, ha nem demokráciáról, hanem demokratikus szintről, demokráciaszintről beszélünk.

A demokráciaszint a többség (hosszabb távon a döntő többség) igazi akaratának, érdekének, igazi érvényesülése a közéletben, a törvényekben.

A demokráciaszint az alapvető rendszerjellemzők egyike, de azok közül is kiemelkedik. A demokráciaszint az egyik legjelentősebb, és mindennel alapvető rendszerjellemző. (Ebből eredhet azon pontatlan felfogás, hogy a demokráciaszint azonos a rendszerrel. „Vagy demokrácia van, vagy diktatúra van”, felfogás viszont már annyira pontatlan, torz, hogy enyhén szólva tévedésnek nevezhető. )

A demokráciaszint nem az abszolút szabadság mértékét határozza meg, hanem azt az optimális szabadságot (önrendelkezést), amelyben a döntő többségnek összesítve legnagyobb a szabadsága és a jóléte. A demokráciaszint skálája azonos a diktatúraszint skálájával, csak az egyik a pozitív oldalra utal, a másik a negatív oldalra utal. Magasabb demokráciaszint, az alacsonyabb diktatúraszint.

Nézzük meg a demokrácia (mint egy jelentős összetevő) szempontjából ezt az egészet. A lényeges összetevők (és a rendszerváltozatok, mint az összetevők aktuális konkrét átlaga is) széles rendszeren belül különböző szinteken valósulhatnak meg. Ez azt jelenti, hogy az összetevők (és rendszerváltozatok is) kötődnek is rendszerhez, meg nem is. A demokráciaszint, mint a legjelentősebb összetevő és a rendszerváltozat már erősen összekapcsolódik.

Egyszerűbb, ha ezt az egészet a gulyáshoz ill. annak főzéséhez hasonlítjuk. A gulyásnak mondjuk, van 14 alapvető összetevője, víz, krumpli, hagyma, paprika hús, zsír, stb. Ebből mondjuk a legjelentősebb a hús (legyen ez a demokráciaszint, egyben diktatúraszint). Bizonyos határig különböző mértékben, minőségben tehetjük az összetevőket a gulyásba attól még a gulyás, gulyás marad, csak sokféle gulyás jön létre. Ezek a gulyásváltozatok (a rendszerváltozatok) és ezekből van rosszabb és jobb, finomabb. Ha az összetevők mennyisége és minősége átlép egy határt, akkor már nem gulyás jön létre hanem, mondjuk krumplileves, (ez a rendszerváltás).  Az egyik fontos összetevő hús (legyen ez a demokráciaszint, egyben a diktatúraszint), ebből is tehetünk többet kevesebbet egy bizonyos határon belül a gulyásba. Persze azért az meghatározza gulyásváltozat jóságát, hogy pl. a húsból mennyit, teszünk bele.  A szakács (az elvtelen vezető) nem azért főz gulyást, mert ö szereti gulyást vagy azt jó ételnek, tartja. Sőt nincs különösebb elképzelése arról sem, hogy milyen legyen a gulyás. Ö egyszerűen karriervágyból, érvényesülésből, hatalommániából, nyerészkedésből, stb. főz. És mivel történelmi adottság éppen gulyás főzését teszi lehetővé, így gulyást főz.  Tehát az elvtelen szakácsot nem érdekli a gulyás, de mégis ezen elvtelen lelketlen hozzáállása, ill. az, hogy kilopja húst, azt eredményezi, hogy ő egy rosszabb gulyásváltozatot fog főzni.

A vezetés tehát alig függ össze a rendszerrel, de elég erősen összefügg a rendszerváltozattal.

A vezetést azért kell szétválasztani a rendszertől, mert a rendszernek (az intézményrendszernek, a jogrendszernek, a döntéshozó mechanizmusnak, stb.) az alapvető rendszerjellemzőkön keresztül van egy irányultsága. Ellenben a vezetés lehet abszolút gerinctelen elvtelen, nemcsak az ideológiai irányzatokat, de rendszert is csak hatalom eszközeként használhatja. Az elvtelen, csak az érvényesülés elvét bíró vezetés azért ül játékhoz (a rendszerjátékhoz), hogy játékszabályokat (rendszerszabályokat) nagyjából betartva érvényesüljön. Neki teljesen mindegy, hogy mik a szabályok, és ha sikerül érvényesülni (márpedig sikerül, hiszen ezért vezető), akkor nem is akarja megváltoztatni szabályokat. Ha nem lennének elvtelen karrierista vezetők, akkor lehetne a rendszert és a vezetést összekapcsolni. De vannak, és általában nem lehet tudni, hogy kik a karrierista vezetők és kik nem, mert az utóbbiak egy fordulás alkalmával arra hivatkozhatnak, hogy megváltozott a nézetük, megvilágosodtak. (Az, biztos, hogy pl. a magyar szocialista vezetők vagy karrieristák, vagy valóban 180 fokos fordulatot vettek, vagyis semmiképpen sem a brezsnyevi szocializmus hívei.)  A karrierista (hatalomra törő)   vezetés azért hoz létre szükségszerűen alacsonyabb demokráciaszintet, nagyobb diktatúrát, mert a hatalom megtartása, növelése és a diktatúra összefügg.  A vezetés általában nem a rendszert, hanem a rendszerváltozatot alakítja.

A forradalmi vezetéssel más a helyzet de ez egy külön téma.     

Felsorolnám ez összefüggéseket.

A rendszer és a rendszerváltozatok közepesen (igen is meg nem is) függnek össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól.

A rendszer és az alapvető összetevők (rendszerjellemzők) közepesen (igen is meg nem is) függnek össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól. A rendszer és demokráciaszint-diktatúraszint (mint egy alapvető összetevő) közepesen (igen is meg nem is) függ össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól. Az alapvető összetevők és a rendszerváltozat (mint az alapvető összetevők konkrét átlaga), erősen függ össze. A vezetés (átlagos, nem forradalmi és nem elkötelezett vezetés) nézete és a rendszer gyengén függ össze. A vezetés nézete és rendszerváltozat erősen függ össze. A vezetés nézete és a demokráciaszint erősen függ össze.

A demokráciaszint-diktatúraszint alig függ össze a vezetés deklarált elveivel, lehetnek azok akár rendszerjellemzők, akár valóságos politikai törésvonalak, tehát valóban meghatározó elvek, mert a vezetés ezen elveket csak deklarálja, de nem biztos, hogy be is tartja. A történelmi rendszer, (a rendszerjellemzők, a rendszeralapelvek) kijelöli a demokráciaszint-diktatúraszint széles határait, de e széles határokon belül a vezetés dönti el a pontos szintet, (az érvényes mechanizmusokkal, módszerekkel, törvényekkel, stb.), amely jelentős eltéréseket mutathat még egy rendszeren belül is. Ha pedig a deklarált elvek, ráadásul zavaros ideológiák, akkor a demokráciaszint-diktatúraszint akár teljesen elszakadhat a deklarált elvektől.

Mindezt érthetőbbé teszi az alábbi példa.

2006 táján hazánkban kiderült hogy a vezetés egyik része, kvázi választási csalással (félrevezette a választókat és választási programját, egyáltalán nem tartotta be) került hatalomra. Továbbá az is kiderült, hogy ez a vezetés egyébként is alkalmatlan a nívós vezetésre, hiszen többek között hatalmas államadóságot hozott össze és hazánk jelentősen hátracsúszott önmagához képest, és a hasonló országokhoz képest is. Továbbá bizonyos jelekből, (pl. rendőrségi akciókból, kordon mögötti ünnepekből, stb.) kiderült, hogy a demokráciaszint egyébként is egy fél fokkal lesüllyedt. Továbbá kiderült, hogy nincs olyan megoldás, (törvény), amely biztosítaná, az egyértelmű romlás, egyértelmű népakarat esetében, a hatalmat gyakorló vezetés a hatalmi ciklusban történő leváltását. Mindez összekapcsolódott egy gazdasági válsággal, mely részben kívülről jött. A vezetés minden oldala a hatalomszerzésre, megtartásra törekedett, és kölcsönösen jogosan ezzel vádolták is egymást. Csak éppen magukat nem vádolták ezzel. (Ettől függetlenül nem szabad egyenlőséget tenni a hatalom szereplői között.)

A helyzet elemzésében a következőkből kell kiindulni. Van itt legalább két alapvető demokráciaszintet, és egyben rendszerváltozat-szintet meghatározó törvény. Az egyik a választási törvény, amely lehetővé teszi, nem szankcionálja a kvázi választási csalást. A másik a vezetésleváltásról szóló törvénykezés, amely nem garantálja az egyértelműen rossz és néputálatnak örvendő vezetés ciklus közbeni leváltását. A hatalom egyik oldala sem, egyik párt sem javasolta, azt hogy ezeket a törvényeket meg kell változtatni.

Helyezzük bele a példázatot a fogalmakba. A rendszer és a rendszerváltozat is: az érvényes mechanizmusok, módszerek, törvények, és valóban érvényesülő alapelvek, célok stb. halmaza.

A történelmi rendszer törvényekkel előírja, hogy 4 évente választásoknak kell lenni, ezzel (ezzel is) kijelöl egy széles demokráciaszintet, inkább sávnak nevezhető, szintet. E sáv határait még a zsarnokságra hajlamos vezetés sem lépheti át könnyen. Azért széles ez a sáv, mert látjuk, hogy pl. az említett két törvény (választási törvény, leváltási törvény,) „jósága”, sok más törvénnyel együtt, nagymértékben meghatározza a konkrét szűk demokráciaszintet és egyben a rendszerváltozat-szintet is. A demokráciaszint és a rendszerváltozat-szint egymáshoz hasonló, de azért két különböző dolog. A demokráciaszint az összetevők szempontjából nagyon széles spektrumú, de a rendszerváltozat-szint még szélesebb spektrumú, lényegében az összes érvényes mechanizmus, módszer, törvény és a valóban érvényesülő alapelv jelöli ki a rendszerváltozat-szintet. A rendszer és rendszerváltozat közti különbség elsősorban nem az összetevők spektrum-szélességében van, hanem a széles sáv, ill. a keskeny konkrét út jellegben van.

Tehát a történelmi rendszert általában nem a vezetés (kivéve a forradalmi és visszaugró vezetéseket) határozza meg.

(A forradalmi vezetések képesek a rendszerhatárokat átlépni és ezzel kialakítják az új, fejlettebb rendszer kezdeményét. A visszaugró vezetések negatív irányba lépik át a rendszer határait, e „rendszerváltások” nem nevezhetők rendszerváltásnak és e rendszerek (pl. fasizmus, sztálinizmus) nem nevezhetők történelmi rendszernek. Ezek talán rendszertorzóknak nevezhetők. )

Visszatérve: az átlagos vezetés nem határozza meg a történelmi rendszert, és a széles demokráciaszintet (sávot), de meghatározza a konkrét demokráciaszintet és rendszerváltozat-szintet.

És a vezetés deklarált elvei, elméletei, az hogy magát demokratának vallja, másikat diktátornak vallja, vagy magát szocialistának, liberálisnak, konzervatívnak, baloldalinak, jobboldalinak nevezi, végképp nem számít. Az számít, hogy valójában milyen demokráciaszintre, és milyen rendszerváltozat-szintre törekszik és valójában a mechanizmusokkal, módszerekkel, törvényekkel milyen demokráciaszintet és milyen rendszerváltozat-szintet hoz létre.

Különbség van a deklarált elvek és a valóban érvényesülő elvek, érvényesülő mechanizmusok, módszerek, törvények között.

A szűken vett társadalom, az emberek vezetésen kívüli része, pedig egy olyan tényező, amelyről itt nem esett szó, de azért képes jelentősen befolyásolni a rendszer, a rendszerváltozat, a demokráciaszint kialakítását.

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. Az ABC jelű ábrák táblázatok. D. jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.  

A jelenlegi társadalomtudomány, ill. politika alacsony szintjét jelzi, hogy még csak nem is ilyen kategóriákban gondolkozik, hogy feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, stb., hanem két kategóriában, ez a diktatúra, és a demokrácia. Ráadásul ez a két kategória is rendkívül pontatlan és következetlen. Diktatúrának nevezik pl. a brezsnyevi szocializmust, és nem nevezik annak pl. a feudalizmust. Ez egy elképesztően alacsony szint, meg sem próbálják a diktatúra, vagy demokrácia szintjét megállapítani. Két kategória mikor az öt is kevés, ez elképesztő.

Ezt az elképesztően alacsony szintet tetézi az a felfogás, hogy jelenleg elértük a teljes demokráciát, a legmagasabb szintet. Vagyis feltételezik, ha ezer évig még fennmarad az emberiség, akkor ezer év alatt lényegében nem fog változni semmi, ezer év múlva is a jelenlegi államkapitalista rendszer lesz. Ez nemcsak ostobaság, de az emberiség lebecsülése, kimondása annak, hogy fejlődésre képtelen.  Valószínűleg egy feudalizmusban élő ostoba ember sem tudta elképzelni, hogy egyszer jön majd egy kapitalizmus, egy államkapitalizmus, ezért ő is azt gondolta, hogy az adott rendszer a végtelenségig eltart majd. Ha pedig ez az ember úr (arisztokrata) volt, akkor ráadásul érdekeivel ellentétes volt (van) a lehetséges fejlődés propagálása.

Az én felfogásom ezzel merőben ellentétes. Szerintem még az ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalista, stb. rendszerek, mint kategóriák is, már-már túlzott leegyszerűsítések. Igaz viszont, hogy néha szükség van a leegyszerűsítésekre. Másrészt a rendszerek fejlődése csakúgy, mint az általános fejlődés, mint többek közt a természettudományos technikai fejlődés szinte végtelen. Jelenleg a fejlődésnek, nemhogy a végén, de az elején tartunk. Szerintem a fejlődés a lehetségesnek a 40%-nál tart. Az biztos, és talán ezt az elvakultabbak is elfogadhatják, hogy jelenlegi fejlettség nem érte el a lehetséges fejlettség 75%-át. Maradjunk azonban a valószínűbb 40%-nál. Ebben az esetben az ősközösségi mondjuk a 20%-nál tartott, a rabszolgatartó rendszer a 15%-nál tartott a feudalizmus a 23%-nál tartott a klasszikus kapitalizmus a 32%-nál tartotta jelenlegi államkapitalizmus 40%-nál, a jelenlegi kínai szocializmus pedig mondjuk a 38%-nál tart. Ezen belül mondjuk X ország 1800-ban 33,8%-nál tartott, Y ország 2000-ben 38,7%-nál tartott. A számok nem pontosak, csak a differenciáltabb látásmódra akartam rávilágítani. A további sok száz oldal többek közt erről a differenciálásról szól. A lényeg az, hogy a rendszereket sok szempontból kell elemezni és az összesített értéket egy legalább százas skála mentén kell elhelyezni. Az elhelyezés kiindulása pedig az, hogy a fejlődés szinte végtelen és jelenleg csak az elején járunk.

Mi a tényleges demokrácia?  Az előző logikából kiindulva a jelenlegi rendszert nem is olyan soká (30-50 év) követni fogja egy fejlettebb demokratikusabb rendszer. Persze ennek az a feltétele, hogy ne legyen világpusztulás. Ha viszont nem gondolkozunk demokratikus fejlődésben, akkor könnyen lehet világpusztulás. Miért 30-50 éven belül, ill. mi az a világpusztulás, ezekről más fejezetekben szólók.  A rendszertényezők taglalásából kiderül, hogy milyen lesz, pontosabban milyennek kellene lenni ennek a jövőbeli demokratikus rendszernek. Az előrelátás viszont csak kb. ötven évre terjedhet ki. Az ötven év nemcsak az előrelátás, de a gyakorlati megvalósítás határa is. Pontosabban, jó esetben ötven évbe, ekkora -  a következő fejezetekbe vázolt -  fejlődés fér bele. Ezt az ötven év alatt, jó esetben létrejövő, demokratikusabb rendszert nevezem én tényleges demokráciának. Ez a név abból ered, hogy a jelenlegi rendszert demokráciának nevezik (a teljes demokráciának), holott ez messze áll attól. Azért adtam ennek a jövőbeli jóval demokratikusabb rendszernek a tényleges demokrácia nevet, hogy jelezzem, nem a jelenlegi, de az lesz a tényleges demokrácia. Ugyanakkor pontatlan ez a név, mert megint csak arra utal, hogy az ötven éven belül létrehozható demokratikusabb rendszer már teljes demokrácia lesz. Szó sincs erről, az még mindig csak részleges demokrácia lesz, hiszen a fejlődés nem áll meg a jövő rendszerét is követni fogja egy annál még demokratikusabb fejlettebb rendszer. A következő fejezetekből remélem az is  kiderül, hogy demokratikus fejlődének milyen hatalmas lehetőségei vannak. különböztessük meg tehát tényleges demokráciát, a teljes, optimális demokráciától.

Nem demokrácia és diktatúra a két kategória, hanem különböző és sok szintű (10, 15…., 20…., 25…., 30., 32..,  35.., 38.,  40., 42..., 45…., 50…., 55, stb. százalékos ) demokrácia volt, van, és lesz. Mivel a fejlődés elején járunk a teljes, az optimális (ideális) demokrácia még igen messze van. Kijelenthető, hogy nem is demokratikus, de különböző diktatórikus szintek voltak vannak és lesznek még egy jó ideig. Bár ez két fogalom gyakorlatilag ugyanaz: demokratikus szint diktatórikus szint.

Kényszerűen az átláthatóság miatt azért a rendszereket (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus) gyakran kategorizálom.

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). D jelű ábrák. A/ a jelű ábrák. Speciális rendszertényező. 

A fejlődés céljait (tényezőit) nevezhetjük a legfőbb céloknak is.

A fejlődési tényezők nemcsak a jövőre vonatkoznak, hanem az adott szintjük meghatározza az adott rendszer jóságát.

Kétségtelen a bőség zavarával küszködik az ember, ha a fejlődés céljairól, tényezőiről van szó. Természetesen a leglényegesebb tényezőket kell kiválasztani, az összegezés logikája mindig a lényeg kiválasztása.

Idézném a legfőbb célt: minél több ember (és állat is) éljen egészséges, igazságos jó, kellemes, boldog életet. E célt a gondolkodástan c. fejezetben állapítottam meg és el is magyaráztam, hogy mit értek alatta.

A leglényegesebb célokat itt másként fogalmazom meg. Kétségtelenül sokféle megfogalmazás lehetséges, szerintem az én megfogalmazásaimat, megállapításaimat össze lehet illeszteni.

Az eddigiekből is kiderülő, a D/1 ábrán is szereplő leglényegesebb, célok, tényezők:

Mindenki (többség) szükségletének (növekvő) kielégítése. Mindenki a többség szükségleteinek (lelki, minőségi-anyagi, anyagi-tárgyi), arányos, harmonikus, igazságos, egyre magasabb szintű kielégítése. Megjegyzés külön választottam a szükségletek mennyiségét a szükségletek arányától, érzékeltetve, hogy hiába van az egyes, vagy akár minden szükséglet kielégítve, ha az arányok nem jók. Másképp fogalmazva: boldogabbak az emberek abban a rendszerben, ahol a szükségletek mennyiségileg kisebb mértékben vannak kielégítve, de azok arányai helyesek, mint abban a rendszerben ahol ennek az ellenkezője igaz.

Másképp fogalmazva: fejlődés, ha az emberek egyre boldogabbak lesznek, mert szükségleteik egyre nagyobb mértékben, és egyre arányosabban vannak kielégítve. Ezek az emberek harmonikusabb életet tudnak élni, ezért lesznek boldogabbak.

Mindenki (többség) szükségleteinek igazságos, arányos kielégítése. Megjegyzem itt is beszélhetünk arányosságról de az más arányosság, mint az előzőkben említett arányosság. Itt arról van szó, hogy a szükségletek igazságosan és arányosan legyenek kielégítve. Vagyis mindenki a saját hasznos munkájának, vagy károkozásának arányában kapjon a szükségletekből. Illetve az arányosság ebben az esetben azt jelenti, hogy az emberek közötti különbségek, ne csak igazságosak legyenek, de nem legyenek túlzók megalázóan nagyok. Hiába vannak egyes rétegek csoportok szükségletei igen magas fokon kielégítve ha a többség szükséglete alacsonyszinten van kielégítve. Hiába vannak a szükségletek magas fokon kielégítve, ha egy jelentős csoportnak, kisebbségnek igazságtalanul igen alacsonyszinten vannak kielégítve. Jobb élni egy viszonylag szegényebb de igazságosabb emberséges országban, mint egy gazdagabb de igazságtalan embertelen országban.

Fejlődés, ha az emberek többsége egyre értékesebb, egyre értelmesebb erkölcsösebb, és egyre nagyobb akaratszabadsággal rendelkezik. Egyre magasabb színtű világnézettel (jó erkölcs, jó értékrend, jó felfogás) rendelkezik és egyre magasabb szintű társadalomtudományos ismeretekkel, rendelkezik.

Mindezzel együtt az emberek (többség) egyre önzetlenebbé válnak. Ugyanakkor az emberek önálló akaratszabadsága, egyénisége is bővül, nem alakul ki a hangya ill. katonatársdalom.

Fejlődés, ha az oktatott terjesztett világnézet és társadalomtudomány egyre magasabb szintű.

Fejlődés, ha társadalom egyre inkább demokratizálódik, a demokrácia szintje (a nép a többség közvetlen érdemi beleszólása, a többség életszínvonala jogai, a vezetés demokratizálása) egyre inkább emelkedik.

Fejlődés, ha a vagyoni és hatalmi hierarchia egyre arányosabb ( nem túl nagy) és igazságosabb.

Kérdés viszont fejlődés dinamikája, üteme. Erről más fejezetben fogok elmélkedni.

Néhány egyszerű összefüggés.

A hitvány emberek (nem értékes emberek) rossz szükségleteinek kielégítése, nem fejlődés. A hitvány emberek rossz szükséglete az önzés, a felsőbbrendűség érzés, stb. tehát nem a többség szükséglete lesz kielégítve, csak egy uralkodó kisebbségé.

Magas színtű (oktatott terjesztett) világnézet, és társadalomtudomány nélkül nem jöhet létre az értékes ember.

Az értékes ember tartalmazza a tudatba beépült világnézetet, tudást. Külön tényező az oktatott, terjesztett tudás és világnézet, bár a kettő természetesen összefügg.

Demokrácia nélkül (nép többség érdemi beleszólása rendszer alakulásába, a szükségletek arányaiba), nincs arányos szükséglet-kielégítés. Demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia, mert a hatalmi hierarchia túl nagy és igazságtalan lesz. Demokrácia és arányos és igazságos hierarchia nélkül nincs megfelelő mértékű és arányos szükséglet-kielégítés, mert eleve két fontos lelki szükséglet az önrendelkezés és az igazságosság nem lesz kielégítve. Továbbá indirekt módón az alacsony szintű demokrácia minden többségi szükséglet kielégítést sok okból (pl. a vezetés „szükségszerűen” önző, népellenes fejlődésellenes intézkedései, törvényei) eltorzít és elgyengít.

Ugyanezért, demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia.

A legfőbb célok egyike: a világ alapvető egyensúlyai felé törekvés.

Jelenleg nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok, sőt, de erre még visszatérek. De mit is jelent, ha nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok? Azt jelenti, hogy akkor a kisebb egyensúlyok sem lehetnek rendben, szinte semmilyen egyensúly sincs rendben. Azt jelenti, hogy az egy igatag bizonytalan világ, olyan világ, amelyben könnyen kialakulnak válságok, válság-láncreakciók. Olyan világ, amelyben nem érzik jól magukat az emberek. De miért, sőt? Jelenleg nemhogy az egyensúlyok irányában halad a világ, hanem pont ellenkező irányban halad, távolodik attól. Nem kell ahhoz matematikusnak lenni, hogy ezzel duplán növekedik az egyensúlytalanság.

Tehát akkor jöjjenek az alapvető egyensúlytalanságok, ill. egyensúlyok.

1. Nincs rendben gazdag fejlett világ, és a szegény fejletlen világ egyensúlya, túl nagyok a különbségek. A gazdag, fejlett világ (országokról van szó) át kell adnia erőforrásokat a középvilágnak és fejletlen, szegény világnak, hogy megfordítsa a különbségek növekedését.

Mi is ez az átadás. Meggyőzéssel és különböző nyomásgyakorlással (állami eszközökkel) való rábírása a szereplőknek, hogy csoportosítsák át az erőforrásaikat. Elsősorban, munka átcsoportosításról van szó, másodsorban pénz és fogyasztás átcsoportosításról van szó. A munkába természetesen beleértem, a szellemi munkát, az innovatív munkát. Ehhez pedig ilyen irányú tudomány és oktatás szükséges.

Hogyan kellene pl. ezt az átcsoportosítást megtenni. Pénzzel alig kell támogatni a fejletlen országokat. Inkább fogyasztási javakkal. De leginkább olyan innovációs támogatás szükséges, hogy az adott ország saját maga legyen képes az önálló innovációs fejlődésre, vagyis polgárai ne bérmunkások, ne segédmunkások legyenek. És persze úgy kell támogatni a fejletlen országokat, hogy az alábbi egyensúlyok felé haladjon.

2. Nincs rendben az egyének közötti vagyoni és hatalmi különbség. Túl nagy.  A gazdag és hatalommal rendelkező egyéneknek (elsősorban nagytőkéseknek) át kellene adni pénzt, fogyasztást a szegényebbeknek, és hatalom nélkülieknek.

Az átadás lényegéről már beszéltem.

Hogyan? A hatalom átadása (átcsoportosítása) elsősorban a közvetlen demokrácia útján történhetne.  A vagyon átadása (átcsoportosítása) pedig a hasznos munka arányában megszerzett jövedelmek útján történhetne.

3. Az anyagi, tárgyi szükségletekre fordított munkát át kellene adni (át kellene csoportosítani) az igazság (igazságszolgáltatás), a biztonság (többek között a közbiztonság, a munkabiztonság, stb.), valamint az önrendelkezés szükségletének kielégítésére. Tovább az anyagi, tárgyi szükségletek kielégítésére fordított munkát át kellene csoportosítani az egészség, a természetóvás (környezetóvás) a tudás, a kultúra (színvonalas szórakozás) szükségletének kielégítésére. Mivel túl sok az anyagi tárgyi szükségletre való termelés. És ezzel túl sok szennyezést, és szemetet termel az ember. Az igazságosság, biztonság, tudás stb. előállítása, fogyasztása sokkal kevesebb szennyezéssel, szeméttel jár.

És persze ezzel a fogyasztásnak is át kell strukturálódni. Hatalmas mértékben el van túlozva az anyagi, tárgyi fogyasztás, ebben még rengeteg tartalék van.

4. Az anyagi tárgyi szükségletekből kevesebbet kell fogyasztani (és termelni) és az így megmaradó pénzt, munkát a természetóvásra, a környezetóvásra, az ilyen irányú innovációra kell fordítani.

5. Mindez egy nagyobb és hatékonyabb államot jelent.  A munkát, a pénzt (adófizetés formájában) és a fogyasztást át kell csoportosítani, az állami munkára, állam által termelt fogyasztásra. Az igazságszolgáltatást, a biztonságot, az önrendelkezést, az egészséget, a tudást és részben a kultúrát is az állam (nem a piacgazdaság) tudja leghatékonyabban előállítani. Olyan állam szükséges, amely az árnyalt igazságszolgáltatással és elosztással szinte maximális igazságosságot tudja előállítani, de ezt úgy, hogy az állampolgárok idejét, munkáját (az ügyintézés csökken, az állam automatikusan jár el) nem veszi el. Ez nyilván az állami munka növekedését jelenti.

Ugyanakkor a magángazdaságnak (piacgazdaságnak, versenygazdaságnak) meg kell maradnia.

Megismétlem, ha ezek az lapvető egyensúlyok  nem jönnek rendbe (sőt egyre romlanak), akkor sehol sincs egyensúly, nincs fejlődés, csak egyensúlytanság van, és válság van.

Nem szabad, hogy a liberális frázisok elhomályosítsák az emberek gondolkodását. Fúj bürokratikus állam, az állam csak rossz lehet. A piacgazdaság mindent megold. Az anyagi, tárgyi magánvagyon, a rendszer és az egyéni boldogság alapja. Stb.. Szóval ezeket a tévedéseket meg kell haladni.

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása.  D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A modell, mint hasonlat lényege az érthetőség. Ebben az esetben nyilvánvalóan, nem a valóságot akartam megjeleníteni. Több modell van, ez engem nem zavar. Egyik modell sem tökéletes talán ezek kiegészítik egymást, együtt már kiadják a valóság megértését.

Itt most elsősorban a rendszer szélesebb értelmezéséről van szó, ami magában foglalja az embereket is.

A rendszer egyik egyszerűsített modellje. A rendszer egy olyan összetett gépezet (szerkezet, organizmus) melynek a főbb egységei (szintjei) az alábbiak. Maguk az emberek ill. azok kialakult tudata (társadalomtudományos ismeretei, világnézete, stb.) Itt már használtam a hasonlatot, főalkatrész, nagycsavar, kiscsavar. Mondjuk a jelenlegi rendszert, hasonlíthatjuk egy gőzgéphez, vagy egy robbanómotorral hajtott gépkocsihoz.

Ha a rendszert mondjuk számítógéphez, hasonlítjuk, akkor a hardver, a szűken értelmezett rendszer. A szoftver, a társadalomtudomány, ill. vezetés programja. A felhasználó, ill. annak tudása, a lakosság.

További szintek: a „raktáron levő” (nem tudatosodott) oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletek, világnézetek.

Az emberi akarattól független szükségszerű tényezők halmaza. 

A rendszer, mint emberi akarattól függő elvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, szabályok, intézmények összessége. Valamint az oktatott terjesztett társadalomtudományos elméletek világnézetek nagyobb része ill. az oktatás, terjesztés (tájékoztatás) módszerei mechanizmusai, törvényei.

 A rendszer, mint a rendszertényezők halmaza. (A rendszertényezők meghatározása: a rendszer fejlődése érdekében a rendszerrel kapcsolatos, problémakörök, feladatok csoportosított egységei, ill. ezek magyarázatai. A magyarázatok természetesen kapcsolódnak az oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletekhez.)

Minden nagy egység további tényezőkből és azok még további elemekből, alkatrészekből áll. A nagy egységek, a tényezők és az elemek is részben szükségszerűen illeszkednek egymáshoz.

A rendszer következő modellje az átépülő ház modellje. Erről már szó volt, különösebbet nem szeretnék hozzátenni.

A harmadik modell a rendszer, mint úszó bárka. Talán ez a modell a legjobb ezért a jövőben főleg ezt a modellt fogom használni. Két okból képes ez leginkább modellezni a rendszerek változását. Egyrészt a rendszerek változása is egy folyamat, mozgás, amit egy mozgó tárgy talán jobban érzékeltett. Másrészt a rendszer nem egy országot, nem egy államot jelent. Az egy úton (középszéles úton) járó országok államok, az egymáshoz hasonló államok összessége. Ezt a helyzetet több bárka jobban érzékelteti.

A bárka egy ország rendszere.  Főbb részei: a vezetés, a  tisztikar és annak tudata ( világnézete elméletei, véleménye stb.). A kormánylapát-mechanizmus (döntéshozó mechanizmus). A hajtómotor, hajócsavar (a termelés a gazdaság, a természettudományos és technikai szint. Továbbá a matrózok a nép ill. annak tudata). A bárkaszabályzat (törvények szabályok).  A bárkán oktatott és terjesztett világnézet, társadalomtudományos ismertek. A tenger, amin halad több részre osztható, de erről majd később részletesen szólók.

A társadalmi –gazdasági rendszer további meghatározásai.

A rendszer, szélesebben értelmezve, (beleértve a társadalmi-gazdasági rendszert is) összetett szerveződés, organizmus, struktúra, szerkezet, rendezettség, stb., pl. egy élőlény is egy rendszer. Az élővilág, ill. annak egy körülhatárolható része is egy rendszer. Egy hivatal szerkezete, működése is egy rendszer. Egy összetettebb gépezet is rendszer. Egy korszerű, komfortos lakás is rendszer. A naprendszer is rendszer, és még lehetne folytatni. A rendszer az egymással összefüggő rendek (sorrendek, időrendek, egymásra hatások, fontossági rendek, stb.) rendje. A rendszer az aktuális ( rövid távú)  működés rendje és külön, vagy egyben a hosszabb távú időbeli változás ( kialakulás, változásirány, célirány, részleges átalakulások, megszűnés) rendje. A tervezett rendszereknek (a társadalmi-gazdasági rendszer mindenképpen az) van céljuk.

A rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer) mint egy közösség, egy állam, ország, nemzet.

A rendszer: az állam, az állami szféra, a magángazdaság, az egyéb civil kisközösségek, együttesen civil szféra, valamint az egyének, családok magánszféra összessége.  Ez egyben azt is megmagyarázza, hogy az állam miért nem azonos rendszerrel. Ugyanakkor ez inkább mennyiségi, termelés, pénzügyi megközelítés.

A rendszer, azon közösség, azon emberek melyek azonos szabályok, törvények, feltételek (rendszerint egy helyen) között él. Adott időben érvényesülő szabályokról, törvényekről van szó. Továbbá azon alapelvekről van szó, melyek a szabályok törvények erednek. Továbbá azon mechanizmusokról, módszerekről van szó, melyek az alapelvekből, szabályokból, törvényekből erednek. Azon közösség, mely az egységes törvények szabályok mellett egységes vezetésű, mely vezetés egy döntéshozó mechanizmusban működik.

Rendszer: végső soron azonos érdekeltségű emberek? Ez már megvitatandó meghatározás, erre még visszatérek.

Megjegyzem: A vezetés attól még vezetés marad, hogy a népréteg részt vesz benne.

Megjegyzem: általában akkor merül fel a rendszer kérdése, ha a felosztott vezetés vitatott, nem egységes, illetve ha egy időben ugyanarra a dologra két törvény is vonatkozik. Ilyenkor az alkotja a rendszert, amelyik törvény a gyakorlatban érvényesül.

Megjegyzem: a természetes és mesterséges tárgyi környezet, állapot (földek, erdők, gépek házak, stb.) csak másodlagos alkotórésze a rendszernek.

A rendszer, mint több közösség, nemzet, ország, állam. A vezetések és a közösségek (emberek) eltérők, de az alapelvek, a törvények szabályok, a módszerek mechanizmusok oly mértékben hasonlók hogy azonos kategóriába sorolhatók. Tehát különböző közösségek melyek kvázi, lényegében azonos szabályok, törvények, feltételek között élnek.

A rendszer, mint a jellemző, uralkodó elvek, mechanizmusok módszerek, hierarchiák, jellegek, stílusok, törvények, szabályok, szükségletek, szükséglet-kielégítések (termelés-fogyasztás) célok, feladatok, valamint a terjesztett, oktatott világnézetek és társadalomtudományos elméletek, elvek, valamint az érvényesülő vélemények összessége, amelyek meghatározzák a rendszerben élő emberek életét.

A rendszer az alrendszerek, mint gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, döntéshozó rendszer, jogrendszer, szociális rendszer, oktatási rendszer, stb. összessége.

A rendszer, a rendszertényezők, és azok gyakorlati megvalósításának összessége.

Rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer): a közös, azonos hálózatokban (pénz, termék, energia, jogi, irányítási, közlekedési, stb.) élő emberek közössége.

A rendszer a rendszermodellekhez hasonló valóság.

Rendszer, társadalmi-gazdasági rendszer: az azonos gépezetben élő, az megalkotó, és működtető emberek közössége és maga gépezet.

Rendszer: az, azonos nagy házat építő emberek, ill. abban élő közössége, ill. maga a ház.

Rendszer: az azonos bárkán utazó emberek közössége, és maga bárka. 

A rendszer, egy ország egy nemzet politikai, gazdasági berendezkedése, és élete.

A rendszer, a vezetés, irányítás (politikai, gazdasági) elvei, mechanizmusai, módszerei stílusa, politikája, illetve az egész ország politikai helyzete, a nemzet, lakosság élete és annak keretei.

A rendszer történelmileg egy olyan útvonal, melyen több hasonló ország hasonló módón, hasonló úton halad az időben, ill. a fejlődésben. Ennek az útvonalnak kirajzolódnak a jellegzetes szakaszai, a kialakulása és átalakulása.

A rendszer egy fejlettségi (fejlődési tényezők), demokratikus, és szabályozási (alulszabályozottság-túlszabályozottság) szint, pontosabban annak az alsó és felső határa.

A rendszer az emberek (emberek többsége, lakosság) különböző, összetételű szükséglet-kielégítése, valamint legfőbb célok elérésének, bizonyos szintje, ill. annak mechanizmusai.

A rendszer az egymáshoz hasonló, alapvető tényezőkben egyező országok közössége.

A rendszer: a rendszerek jellemző szakaszainak és rendszerváltási szakaszok váltakozása, általában egy fejlődő irányban.

A rendszer egy túlzott kényszerű leegyszerűsítés, kategorizálás.

Szóval ez mind a rendszer. Azzal hogy megpróbáltam minden értelmezést felsorolni, és a különböző értelmezések közti összefüggésekre rámutatni, talán sikerül elkerülni a fogalomzavar problémáját. A különböző értelmezések között nincs lényegi különbség. További e tanulmány során szinte minden értelmezés felmerül.

Gondolkodástani szempontból a következőt tenném hozzá. Ugyanazt a dolgot többféle módón lehet megfogalmazni. Ugyanazt a dolgot többféle szempont szerint lehet megfogalmazni. Mindez nem jelenti azt, hogy a különböző megfogalmazások között ellentmondás legyen. Ugyanakkor az ellentmondások valóságos problémák. Az ellentmondások kizárják az igazságot. Én igyekszem elkerülni az ellentmondásokat.

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer, hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező. 

Ebből áll, pl. a gyártási technológia, a szerkezeti, működési szabályzat, az emberekre vonatkozó szabályzat, vagy a közlekedésre vonatkozó szabályzat pl. KRESZ.  A nagy rendszert is felfoghatjuk így csak hát sokkal nagyobb nagyságrendben, sok elvvel, mechanizmussal, módszerrel, szabállyal, stb. Egy fontos mechanizmus pl. a döntéshozó mechanizmus. Ez a hasonlat inkább egy üzemnek tekinti a rendszert.

A meghatározók, azonban az elvek. Persze, csak a komolyan vett elvek. Én ebben a tanulmányban sok olyan elvet elmondok, amely szerintem hiányzik a jelen rendszeréből és amelynek a jövő rendszerében szerepelni kellene. Csakhogy van itt egy bökkenő. Ugyanis ezen elvek a jelenlegi alkotmányban is szerepelnek. Aki ismeri az alkotmányt, az hamar rájön erre. Egyébként az alkotmányról részletesen jóval később lesz szó. Szóval a deklarált, a látszat jog tekintetében ezek az elvek már most is megvannak. Csakhogy nem valósulnak meg. Ezért már a tanulmány elején ki kell jelenteni, és kijelentem: az általam említett elvek megvalósítást azért tekintem a jövő feladatainak, mert ezek a jelenben gyakorlatilag nem érvényesülnek, tehát nincsenek. Én a pusztán deklarált, de nem megvalósult elveket, nem tekintem elveknek.  Elvek alatt, csak gyakorlatban megvalósuló elveket értem. Továbbá még azt elfogadom elvnek, ha az nem valósult meg, de a közlő egyértelműen megvalósítandó célként közli azt

A jelenlegi elvek nagyobb része azonban úgy vannak közölve, mint már megvalósult elvek, közben ennek fele sem igaz.

Az hogy a jelenlegi rendszer ennyire pofátlan, és megtévesztő, egyébként jellemző a jelenlegi rendszerre. Ez kérdés egyébként összefügg azon nézettel, hogy jelenlegi rendszer szinte tökéletes, csak kivitellel van baj. Ha belegondolunk, akkor ez egy maszlag. Ha rossz a rendszer, akkor az egészében, rossz. Azt, hogy a deklarált rendszer és valóságos rendszer ilyen messze van egymástól nem pozitívan kell beszámítani, hanem negatívan hiszen ez megtévesztés, manipuláció. Olyasmi ez, mintha hazudós emberre nem azt mondanánk: ez hazudós, tehát értéktelen. Hanem ezt: szegény ember nyilván jót akar csak nem sikerül neki, ezért néha az általa kifejtett jóakarata, nem áll összhangban a valósággal, de valójában jóember. Szóval ez utóbbi módon is lehet gondolkodni a jelenlegi rendszerről. Én mégis azt gondolom, hogy aki hazudik, és nyilvánvalóan érdekből hazudik, az nem jó ember.

Egyébként is a rendszer jóságát nem ez dönti el, a tanulmány végén egy fejezetben felsorolom, miért nem jó a jelenlegi rendszer. Pl., amely rendszer égisze alatt létrejött a világtörténelem egyik legaljasabb háborúja, az iraki háború, az nem lehet jó rendszer. Amelyik rendszerben (nem relatívan, hanem abszolút) legnagyobb (nagyobb, mint pl. a feudalizmusban, stb.) hatalmi, vagyoni hierarchia az nem lehet jó rendszer. Ahol világ pénzének fele 200 ember „zsebébe” van, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszer elnézi, sőt részben okozza, hogy milliárdnyi ember, köztük sok gyerek, éhezik, nyomorog, betegeskedik, és idő előtt hal meg, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszerben egyharmada a társadalomtudományos oktatás a szükségesnek, az nem lehet jó rendszer.  Ha egy rendszer elnézi, sőt jelentősen okozza, hogy az emberiség meglehetős valószínűséggel halad egy világkatasztrófa, ill. egy természeti összeomlás felé, az nem lehet jó rendszer. És ezt a felsorolást még hosszasan sorolhatnám.

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 

Az élőlények bárkája elindult az élet tengerén. Sodródott, ment amerre a víz vitte, a legerősebb sodrás a határozta meg útját. Ez volt a természetes út. A friss tengeri szél befújt a bárkába és elkezdődött a természetes fejlődés. Az érzelmek sokasodása, erősödése, az értelmesedés, a szükségletek növekedése, később az erkölcsösödés. A friss tengeri szél tartalmazza az élet, vagy lélek, vagy érzelem energiát, sokféleképpen nevezhető. Az evolúció, a természetes kiválasztódás a természetes út másik törvénye. A természetes kiválasztódás és a friss tengeri szél együtt határozza meg a természetes fejlődést. A bárka tehát a jó úton sodródott, a természetes útón, de ez az út is tele volt veszélyes sziklákkal, amelyeknek a bárka időnként nekiütközött, ez mindig megrázkódtatást jelentet a bárkában utazóknak. Bonyolult, szövevényes folyamatok következtében kialakult a gondolkodó ember. A gondolkodó ember már rendelkezett némi akaratszabadsággal. Ez még nem tudatos és nem is teljes akaratszabadság. Ennek következtében az ember elkezdte építeni a bárka motorját, először kezdetleges motort, az evezőlapátot találta fel. Az értelmesedés következtében irányítani is szerette volna bárkát, ezért elkezdte építeni a kormánylapátot és kormánylapát mozgató szerkezetet, egyszóval az irányítószerkezetet. Az értelmesedés további következménye, hogy friss tengeri szél hatása megmaradt, de az evolúció törvényszerűsége gyengült. Az önálló gondolkodás, az önálló akarat és az egymástól való tanulás viszont felerősödött. Vége lett a sodródásnak az ember akár tudatosan akarta, akár nem már részben önmaga irányította a bárka sebességét és a bárka irányát, és részben önmaga irányította a saját belső (érzelmi, értelmi, képességi, szükségleti, erkölcsi) fejlődését. Részben, mert a természetes sodródás azért megmaradt, de erről képes volt már letérni, képes volt ennél gyorsabban haladni.

Hozzájutott ahhoz a képességhez, hogy kikerülje a természetes út szikláit, és az optimális úton haladjon. Igaz arra is képes lett, hogy rossz irányba, haladjon a bárkával. Az optimális út tehát a természetes út tökéletesítése. Az optimális út, elsősorban a növekvő szükségletek megfelelő prioritású, arányos és növekvő kielégítése. Mondhatjuk az optimális szükségletek felé haladás. Másrészt az optimális tudáshoz, optimális igazságosság (erkölcs, jog), az optimális tulajdonságok (legfontosabb az akaratszabadság és egyéniség növekedése) felé haladás. A folytonos megújulás, jövőtervezés és demokratizálódás szintén az optimális út, illetve cél tényezője.

Az ember viszont arra is képes lett, hogy letérjen a természetes útról és a bárkát a tévedések hitványságok vizére, sőt még inkább letérve a válságok tengerére kormányozza.

Mennyi bárka volt, van? Mondjuk azt: sok bárka, minden népnek van külön bárkája. A bárkák azonban ugyanazon vizeken hajóztak ugyanaz a szél hatott az emberekre. Az alapvető törvényszerűségek tehát ugyanazok voltak, a véletlenszerű sziklák viszont különbözőek ezért a bárkák egy irányba tartottak, de szét is váltak. Ugyanis egy sziklának ütközés nemcsak megrázkódtatással jár, de el is téríti a bárkát. A bárkák azonban egymás mellett haladva egymásnak is ütköztek egymás útját is befolyásolták. Volt amikor, az egyik bárka a másikat hátráltatta, mert neki ütközött, de volt hogy egymást sodorták, a gyorsabban haladó magával ragadta a lassabban haladót. A bárkák egymásra hatása az idők folyamán erősödött és most is erősödik. Az erősebb bárka sodrása maga után húzza a gyengébb bárkát. Ugyanakkor kialakul egy sorrend is, a gyengébb bárkának nemcsak sziklákat kell kikerülnie, de az előtte haladó bárkát is meg kell előznie, ha ugyanazon az úton gyorsabban akar haladni. Másfelől a gyengébb bárkának sokkal nehezebb irányt változtatnia, mert az erősebb bárka sodrásában halad.

Az erősebb, nagyobb bárka az, amelyiknek erősebb motorja van, és amely területre nagyobb és több embert szállít. A nagyobb bárkának erősebb a sodrása.  A motort a természettudományos és technikai fejlődés illetve a gazdaság azon része határozza meg, amelyik ezzel összefügg.  Motorépítés közös tevékenység már rendszer kell hozzá. A motorépítéshez már technika szükséges. Mi határozza meg, hogy az egyik bárka utasai erős motort építenek, a másik bárka még most is evezőlapáttal küszködik? Kezdetben, az életkörülmények határozták meg, vagyis az, hogy milyen vizeken hajóztak. Amelyik bárka változatos vizeken hajózott, ahol természetes nyersanyagok, energiák bőségesen adódtak, ott sokoldalú motorépítés kezdődött. A motorépítést befolyásolta az egymástól tanulás is, vagyis az elszigeteltség is, és még sok minden. Később a motorépítést egyre inkább a bárkában élő emberek gondolkodása és az irányító rendszer határozta meg. Az erős motor azt jelenti, hogy a bárka a jó, de a rosszirányban is gyorsabban képes haladni, az irányt az irányítórendszer (kormánylapát-szerkezet) határozza meg. Képes egy bárka egyszerre jó és rossz irányba haladni?  Nem képes, de képes változatos úton haladni, ahol egyik időszakban ütközik a bárka a másik időszakban békésen, folyamatosan (viszonylag gyorsan) halad. Az ütközés fájdalmas, mert megráz, a békés haladás, az élmények sokasága miatt kellemes. Összességében az ilyen változatos út talán kellemetlenebb, mint a kiegyensúlyozottabb, de kevesebb élményt adó utazás, legalábbis a többség számára. A sok ütközés azt jelenti, hogy a bárka a tévedések, és hitványságok vizein hajózik, közel a válságok tengeréhez. A motor tehát fontos, de az irányító berendezés még fontosabb. A motorépítést a bárkán kívüli vagy a bárkán belüli törvények határozzák meg? Ezért különleges a természettudományos és technikai fejlődés, illetve a gazdaság ezen része, mert ezt a kérdést nem lehet eldönteni. Erre a problémára még visszatérek.

A bárkán kívüli, vagyis a természetes törvényszerűségek történések, a vizek, sziklák elhelyezkedése, a friss tengeri szél, a rendszertől részben független tényezők és azok törvényszerűségei határozzák meg. A természet, amit nevezhetünk Istennek is, meghatározta a törvényszerűségek tengerét, de választás az embereké, hol, milyen pályán hajóznak ebben a tengerben.

Van természetes emberi fejlődés, az érzelmek, képességek, értelem, szükségletek, erkölcs természetes fejlődés. A természetes képességek egyike a természettudományos megismerés és technikai fejlődés képessége. Van természetes gazdaság, méghozzá többféle, és van a mesterséges gazdaság, és vannak a tévedésekre, hitványságokra épülő gazdaságok. A társadalomtudományoknak (erkölcs, igazságosság, jog, pszichológia, szociológia, gondolkodástan, történelemi fejlődés, stb.) beleértve a közgazdaságtudományt is megvannak a természetes törvényszerűségei, függetlenül attól, hogy az ember azt felfedezi vagy sem. A bárka többek közt azért tér le a természetes útról, mert az ember nem ismeri fel a természet törvényszerűségeit, tévedésből, hitványságból mesterséges törvényszerűségekben hisz, azok szerint cselekszik. A tévedések, hitványságok tengere tele van sziklával, a tévedések szikláival, a hitványságok szikláival, a problémák szikláival. Sőt - ezt az ember nem látja, mert a bárkán csak hátul van ablak, előre csak a bölcsek látnak – maguk a sziklák is az emberi tévedésekből, hitványságokból keletkeznek. A lényeg az, hogy ez a víz tele van sziklával, amelynek nemcsak neki ütközik a bárka, de ilyenkor az általában a rossz irányba, a válságok tengere felé fordul. A tévedések és hitványságok vizében még hat a természetes sodrás, amely a bárkát visszasodorná a természetes útra, vagyis hatnak a természetes törvényszerűségek. A tévedések hitványságok, rossz irányba hatnak, a természetes sodrás jó irányban hat. A bárka útját meghatározza a kormánylapát, vagyis az irányító berendezés, a sziklák, ütközések és természetes sodrás. Minél messzebb kerül a hajó a természetes úttól annál gyengébb lesz a természetes sodrás és annál több lesz a szikla. A rossz irány következménye az, hogy eléri a válságok tengerét, amelynek nincs iránya, csak a hatalmas hullámok dobálják a bárkát. A válságok tengere a háborúk tengere is, a bárkák vadul megütköznek. Igazi vihar ez, amelyből nehéz megszabadulni, és melyben szenvednek, meghalnak az utasok. Minél gyorsabb a bárka motorja annál nagyobb az ütközés a sziklákkal. Ez vonatkozik a természetes úton levő sziklákra és a tévedések, hitványságok vizében levő sziklákra is. Minél gyorsabb a bárka motorja annál gyorsabban hajt át a tévedések és hitványságok vizein, annál mélyebben szalad a válságok tengerébe. Igaz a gyors motor a helyes útra visszajutást is felgyorsítja. A gyors, jó motor, úton haladva gyorsabban eljuttatja bárkát egy optimálisabb állapotba. Minél gyorsabb a motor, annál kisebb kormány mozdulat elég az irányváltozáshoz. Minél gyorsabb a motor, annál nagyobb a veszély és a felelősség. A bárka sebessége nem végtelen, még ha az ideális úton halad, akkor sem, az ideális útnak is megvannak a maga határai.

A legfontosabb tényezőről, az irányítási rendszerről (kormánylapát-szerkezetről) eddig még nem volt szó. Az irányítási rendszer a társadalmi-gazdasági rendszer, vagyis a rendszertől függő tényezők összessége. Amikor kialakul az értelmes ember és a részleges akaratszabadság, akkor az ember kezdi el irányítani a bárkát, akár tisztában van ezzel, akár nem, akár kedvére van ez akár nem. Közben, akárcsak a motorépítés, az irányító berendezés építése is szinte automatikusan beindul. Az irányító berendezés alapja a vezető, illetve vezető csoport és annak akarata. Az elit vezetés akarata és intézkedései irányítják jelentős részben a bárkát. Az irányító berendezés azonban azt jelenti, hogy a középvezetésnek és a népnek is lesz némi beleszólása vezetésbe.

Még érzékletesebb a hasonlat, ha hozzáteszzük: a vezetés fent van a napfényes kapitányi hídon. A középosztály egy része (a felsőközéposztály) a szintén jó helyzetű fedélzeten van, a másik része az alatt van, és a szintén széles soktagú alsó réteg valahol a bárka mélyén sínylődik. A vezetésnek nincs rálátása a legalsó rétegre, és az empátiája is korlátozott, mivel hatalmas a helyzeti különbség.

Az irányító berendezés emellett egy törvényi, intézményi, tájékoztatási rendszer.  Ez a rendszer, ami az idő haladásával szükségszerűen egyre összetettebb lesz, mert gyarapodik a népesség, gyarapodik a vagyoni tömeg, és mindezzel arányosan nő az irányítandó tömeg is. Az irányítási rendszer elemei: a vezetés szükségszerű tulajdonságai, a vezetés érdekei és intézkedései. Általában az emberek, a többség, a nép tulajdonságai és felfogása. A törvényi és intézményi rendszer. Természettudományos és technikai képességet, kíváncsiságot) a friss tengeri szél hozza, de az irányítási rendszer gyorsíthatja, vagy lassíthatja a motorépítést. Továbbá az irányítási rendszer dönti el, hogy a természettudományos technikai fejlődést mire használja fel.  Tehát együttes meghatározás működik: rendszer és rendszertől részben független tényezők közösen határozzák meg a motorépítést.   Az irányítási rendszer befolyásolja az emberek általános tulajdonságait, felfogását (érzelmi, értelmi, szükségleti erkölcsi) is. Egyrészt a friss tengeri szél határozza meg az emberek tulajdonságait, felfogását, másrészt a rendszer által létrehozott oktatási, tájékoztatási rendszer, megint csak együttes meghatározásról van szó. Nemcsak a bárkának van természetes, ideális, illetve természetellenes, rossz (tévedések, hitványságok vize) útja, hanem az emberek belső (érzelem, értelem, szükséglet, erkölcs) fejlődésének is megvannak ezen útjai. Sőt a két rendszertől részben független hatás természetesen összefügg, nagyrészt átfedi egymást.  Az irányítási rendszer, vagyis a kormánylapát határozza meg a bárka irányát, de a természetes sodrás is befolyásolja azt.  A törvényeket, intézményeket nem lehet ukmukfuk megváltoztatni, ehhez idő kell.  Az, hogy nem egyes emberek irányítanak, hanem egy réteg szintén azt jelenti, hogy az irányváltozáshoz idő kell. A rendszer lényege tehát a stabilitás, sőt a rendszernek van önregeneráló képessége. Viszont a vezetés szükségszerű tulajdonságait még nehezebb megváltoztatni.  Az idők folyamán egyre komplikálódott az irányítási rendszer, ami azt is jelentette, hogy a változásokhoz egyre több rendszertényezőnek kell egyidejűleg megváltozni. Ehhez vagy sok idő kell, vagy egyidejű sokrétű radikális változás. A bonyolult irányítási rendszer kialakulása részben jó, mert régebben az őrült uralkodó kilencven fokkal elfordította a kormánylapátot és a  bárka belerohant a válságok tengerébe. Mondjuk a bonyolult irányítási rendszer kizárja azt, hogy a kormánylapátot negyvenöt foknál jobban ellehessen forgatni. A bárka azonban így is beleszaladhat a tévedések hitványságok vizébe és haladhat a válságok tengere felé. Ráadásul az irányítási rendszer tehetetlensége következtében nem is olyan egyszerű visszafordítani a kormánylapátot.

Minél több elemből épül fel az irányítórendszer (kormánylapát szerkezet) annál nagyobb lesz annak tehetetlensége, ezt fokozza a bárka sebességéből adódó tehetetlenség, és a növekvő bárka tehetetlensége. Minél nagyobb a bárka annál tehetetlenebb. Ezzel szemben az irányító berendezés működőképessége - többek közt a demokratizálódás miatt - amely enyhén javuló tendenciát mutat. Továbbá valamennyire javult a gondolati előrelátás. Könnyebb kikerülni a sziklákat, ha előre látják, kikövetkeztetik azokat. Az igazi jelentősége azonban a természetes, ill. az optimális út megtalálása és az egész folyamat átlátása. A két hatás – irányítórendszer és gyorsaság tehetetlensége, valamint a működőképesség és előrelátás kiegyenlíti egymást, a bárka nem fog többet ütközni, mint a sodródás idején. 

 A történelmi tapasztalat, mégis az, hogy az idő haladtéval a bárka egyre gyorsabban jut el a válságok tengerébe. A helyzet a következő. A irányítórendszert csak kis  mértékben lehet elforgatni, viszont az egyre jobb motor miatt, bárka egyre gyorsabban halad. Ha kismértékben, folyamatosan elfordítják a kormánylapátot és a bárka gyorsan halad, akkor a bárka ívelten ugyan, de még gyorsabban eljut a válságok tengerébe, mint régebben mikor az őrült uralkodó élesen elfordította a bárkát, de az viszonylag lassan haladt. Úgy tűnik az előrelátás, csak annyira fejlődött, hogy a közeli sziklákat képes csak észrevenni az egész folyamatot már nem képes átlátni. A történelmi fejlődés tehát régebben szabálytalan éles fordulatokkal bővelkedő, de lassú haladás miatt kisebb kilengésű volt, míg a legújabb-kori a gyors haladás és az irányítóberendezés összhatása miatt egyre szabályosabb, egyre nagyobb amplitúdójú, egyre meredekebb szögű szinuszgörbékben halad előre. A történelmi tapasztalat is ezt bizonyítja.

Mitől tér el a bárka a helyes iránytól? Ez egy összetett folyamat. Nézzük először a helyes útra visszatérést, mert ez egyszerűbb folyamat. A válságok tengerén való hánykolódás minden réteget megvisel nemcsak a népet, de a középvezetést és az elitvezetést is. A tévedések, és hitványságok vize ugyanis a vezetést nem nagyon érinti, hiszen ők a jól szeparált kényelmes kabinjukban nem nagyon érzik a gyakori ütközéseket. A válságok tengere azonban őket is érinti. Ennek hatására a vezetés belátja, hogy az irányítási rendszer hibás az eddigi út téves volt. Ráébred arra, hogy a helyes út érdekében saját hatalmi és vagyoni igényeit is korlátozni kell. Ráébred arra is, hogy az irányító rendszer átalakítása és demokratizálódása nélkül nincs irányváltás. Mivel mindezt komolyan gondolta, nemcsak deklarálja, hanem intézkedéseket is hoz, ráadásul valós intézkedéseket és nem álintézkedéseket. A kormánylapát beáll a jó irányban és a bárka, viszonylag hamar eljut a jó út, a természetes út közelébe.  A jó (optimálishoz közeli)  utat azonban nem éri el, igaz már annak közelsége is felvirágzást okoz, prosperál a gazdaság, nő az életszínvonal, minden rétegnek nő a vagyona és hatalma mindenki elégedett. A kérdés az, hogy erről a viszonylag jó útról miért tér le folyton a bárka?  Egyrészt a jó út nem egyenes, állandó előrehaladás, állandó fejlődés, állandó erőfeszítés szükséges hozzá. Igaz megéri ez az állandó erőfeszítés, mert a tévedések, és hitványságok vizén hajózás árt a bárkának és a benne utazóknak is. Ezek kompenzálása még több energiát igényel, mint a jó úton maradás, a válságok tengerén természetesen mindez fokozottan érvényes.  A jó út egy állandó emelkedő, aki egyenesen halad, stabilizálja a helyzetet, az már viszonylag letér a jó útról és belemegy a tévedések válságok vizébe. Másrészt a  jó út, a természetes út, de ez még nem az optimális út. Az optimális úthoz ismerni kellene a természetes utat, annak buktatóit, mert akkor lehetne azokat elkerülni. Ez is - a társadalomtudományok ismereteinek hiánya - is hozzájárul a letéréshez. Harmadrészt az emberek főleg a vezetés elkényelmesedik, elbízza magát megint úrrá lesz rajta az egyébként a helyzetéből adódó túlzott hatalom és birtoklásvágy.  Negyedszer a vezetés éppen az előbb említett okok miatt a rendszertényezőket stabilizálja, holott a stabilizáció kizárja az állandó fejlődést, vagyis a jó úton maradást. Ötödször letérés oka döntéshozó mechanizmus hibája, és azon belül is több elem felsorolható. Hatodszor az igazságosság jog hibája és azon belül is sok elem felsorolható. Hetedszer az oktatás, tájékoztatás hibája és ezen belül is sok tényező felsorolható.

Mikor idáig jut a hajófenék mélyén kuporgó bölcs az elmélkedésben, mikor eljut a századik, elemhez, ami rossz irányba tereli a bárkát, akkor rájön arra, hogy itt egy soktényezős és nagyon sok elemből felépülő összetett rendszerről van szó. Ebbe a törvényi intézményi rendszerbe minden beletartozik, többek közt a társadalomtudományok fejlesztése, az oktatás, a tájékoztatás is. A bölcs ekkor jut el a prioritások fontosságának felismerésére. Minél több tényező elem van annál fontosabb a helyes prioritás és arányosság. Minél több tényező, elem van annál nagyobb bűn a felületesség. A bölcs tovább gondolkodva ráébred, hogy legnehezebb megváltoztatni a vezetés szükségszerű tulajdonságait. Az emberek jó irányú megváltoztatása talán valamivel könnyebb, bár ebben nagyon kevés a történelmi tapasztalat. Akkor viszont olyan törvényi és intézményi rendszer kellene, amelyik a lehető legnagyobb mértékben kiiktatja a vezetés szükségszerű tulajdonságait, és amelyik folyamatosan biztosítja az emberek jó irányú (ideális út) fejlődését. Ezek csak folytonos fokozatos demokratizálódással biztosíthatók. Továbbá biztosítja a folytonos megújulást, a folytonos fejlődést. Ha ilyen törvényi intézményi rendszer lenne, akkor a bárka nem térne le a jó útról, és az ideális út megtalálása is lehetővé válna. Igen ám csakhogy a vezetés nélkül nem lehet megváltoztatni a törvényi, intézményi rendszert. Erre legfeljebb akkor van esély mikor egy válsághullám után a vezetés is kijózanodik. Milyen jó lenne, ha nem katasztrófákkal lehetne megváltani a világot, ábrándozik a bölcs a bárka alján.

Most térjünk vissza motor és az irányító berendezés összefüggéseire. Melyik a lényegesebb melyik a meghatározóbb? Ha jó és erős a motor, vagyis magas fokú a természettudomány és a technika akkor gyorsan halad a bárka, és ha természetes netán az optimális úton halad, akkor az optimális szükséglet kielégítéshez, a testi, lelki jóléthez, sokkal közelebb kerül, mint egy lassú bárka. Például, hiába jár valakinek alanyi jogon a fogászati kezelés, ha fogorvosnak vésője és harapófogója van. Továbbá a gyenge motorú bárkát az erősebb motorú bárkák elsodorják, és sajnos általában éppen a rossz útra sodorják magukkal. Elsodorhatják, akár mint irányadó szövetséges, de elsodorhatják kiközösítéssel vagy más indirekt kényszerítéssel, akár erőszakkal is. Ráadásul a válságok és háborúk tengerében először a gyenge meghajtású bárkák fognak először elsüllyedni. Kétségtelen a gyenge motorú - fejletlen természettudománnyal, technikával és gazdasággal rendelkező – bárkák kénytelenek erős motort létrehozni, elsősorban erre koncentrálni. Viszont hiába van jó motorja egy bárkának, ha letér a jó útról. Például, hiába van fejlett orvostudomány, ha az csak felső osztálynak jár, a lelki szükségletekről nem is beszélve. Hiába van erős motorja, a tévedések, és hitványságok vize lelassítja, és állandó rázkódtatásnak teszi ki a bárkát, a válságok és háborúk tengeréről nem is beszélve. Hiába van erős motorja a bárkának, ha az emberek természetellenes rossz irányba fejlődnek. Ezek után döntsük el melyik a lényegesebb? A probléma abból adódik, hogy az erős motorú bárkák számítván a válságok, háborúk tengerére még erősebb motort, főleg még erősebb haditechnikát hoznak létre. Nem könnyű a válasz, én mégis azt mondom az erős motorú bárkáknak a fejlett országoknak, elsősorban a hibás irányító rendszerüket kell átalakítani, csak így lehet ezt az átkos körforgást megállítani. Amennyiben a fejlett országok az irányító berendezésüket korszerűsítenék (folyamatos demokratizálást és megújulást biztosító rendszer) akkor jó útra sodornák a többi bárkát. Amennyiben jó úton haladna a bárkák többsége, akkor létre lehetne hozni egy demokratikus világszövetséget, amelyik megfékezné az erős motorral, de rossz útra tévedt bárkákat. Ezért én azt mondom, ha az emberiség szempontjából, vagyis ha többségi felfogásból nézzük a történelmet, akkor a fejlett országokban az irányító berendezés reformja mindig is fontosabb volt és jelenleg is fontosabb, mint a motorépítés. Szerintem a fejletlen országoknak egyenlő arányban kell koncentrálni a motorépítésre és az irányító rendszer reformjára, a fejlett országoknak viszont elsősorban az irányító rendszer átalakítására kell összpontosítaniuk.

Az elit vezetés az irányító berendezés része, a középvezetés részben része, részben nem. Ezen túl, minden embernek van evezőlapátja kinek kisebb, kinek nagyobb, amivel képes evezni, - ez az egyéni és csoportos érdekérvényesítés a társadalmi vélemény, erkölcs és az illegális munka és gazdaság.  Van, akik a kormánylapáttal egy irányba eveznek, vannak, akik eltérő irányban, és vannak – kevesen – akik ellenkező irányban eveznek. Akik eveznek, azok valamennyire befolyásolják a bárka sebességét és irányát is. A kérdés: mennyire? A jóindulatú emberek - és talán ők vannak többségben, nem eveznek ellenkező irányba, csak jó irányba szeretnék módosítani a bárka irányát. Az önzést, a jóindulatot, illetve azt, hogy ki milyen irányt vél jónak, viszont már befolyásolja a rendszer, pontosabban az oktatási, tájékoztatási rendszer. Még a jó szándékú emberek is megosztottak a jó irány kérdésében. Kétségtelen, ha mindenki erőteljesen egy irányba evezne, akkor félig ellensúlyozni lehetne a rossz irányú kormánylapátot, melyet egy összetett rendszer irányít. Az emberek azonban megosztottak, és ez azt jelenti a bárka tulajdonképpen kis eltéréssel ugyan, de arra halad amerre a kormánylapát áll. Ez azt jelenti: nem elég, ha a többség becsületes és tisztességes, nem elég, ha többség jól és egyre jobban végzi a munkáját, nem elég, ha a többség értelmes és jóindulatú, nem elég, ha a többség jó irányba akar evezni, az irányítási rendszer rosszasága, ill. kormánylapát rossz iránya ebben az esetben is alapvetően rossz irányba tereli a bárkát. Hogyan érvényesül a rendszer a jóindulattal, a becsületességgel, stb. szemben, erről ezer példát felhozva külön tanulmányt lehetne írni. A rossz rendszer eltorzítja, korlátozza az egyéni jóságot.  Sőt itt van egy érdekes összefüggés. Az a többség, akik a bárkával egy irányban de eltérő szögben eveznek, nem az irányt fogják elsősorban megváltoztatni, hanem a bárkának adnak egy többlet meghajtást, főleg ha a kormánylapáttal ügyesen variálnak. Tehát a bárka nemhogy a jó irányba fordulna, de még gyorsabban halad a rossz irány felé. Ugyanakkor ez egy különbség: a lapátevezés, vagyis az egyéni, csoport, társadalmi vélemény, cselekvés, munka, stb., a meghajtást (természettudományos és technikai szintet és ezzel összefüggő gazdaságot) erősíti, viszont az irányt és az irányító rendszert nem nagyon befolyásolja. A tartós irányváltozáshoz mindenképpen hozzá kell nyúlni az irányító rendszerhez. Az irányító rendszert (kormánylapát szerkezet) mivel sok elemből, alkatrészből áll, ráadásul van egy önregeneráló képessége, csak radikális reformmal lehet átalakítani. A radikális (forradalmi) rendszerváltoztatásnak sok hátulütője van: küzdelmes, szenvedéssel járó, ráadásul bizonytalan.  Az irányító rendszer átalakítása lehetséges akkor is, ha a vezetés kijózanodva, önkorlátozva viszonylag egységesen akarja azt. Ez a típusú rendszerváltoztatás, csak nagy válságok után jött eddig létre.  A harmadik, legkevesebb szenvedéssel járó és legbiztosabb mód: egy folyamatos megújulásra és demokratizálódásra képes rendszer létrehozása.

Miért tartozik a természettudomány mindkét - a rendszertényezők és a rendszertől részben független tényezők – kategóriába, és miért tartozik a társadalomtudomány csak a rendszertényezők csoportjába? Mi a különbség a két tudományág között? Az előbb vázolt kormánymechanizmus az egyik különbség. Másik különbség a tévedések különbsége. A természettudományos tévedés egyértelműen kiderül és a természettudományos tévedés nem képes befolyásolni a természet törvényszerűségeit. Ha a repülőgép jól van megszerkesztve, ha követi a természet törvényeit, akkor repül, ha nem, akkor lezuhan.  A hibás társadalomtudományi konstrukció egyrészt nem biztos, hogy azonnal lezuhan, lehet, hogy egy ideig elevickél a bárka, csak azután sodródik a válságok tengerébe. Másrészt ezt a sodródást meg lehet magyarázni, mert a társadalomtudományok – társadalompszichológia (szociológia), gondolkodástan, erkölcstan (igazságosság-tudomány) jog, közgazdaságtudomány – folyamatai összetettebbek és nem olyan egyértelműek, mint a természettudományos folyamatok. A téves elméletet a gyakorlat, többek közt az időeltolódás miatt, nem cáfolja. Így a téves elméletből „működőképes” gyakorlat lesz. Míg a természettudományos tévedések nem befolyásolják a természet törvényeit, addig a társadalomtudományos tévedések valamennyire befolyásolják a társadalomtudományok természetes törvényeit. Más a visszahatás, de más a hatás is, és ez a harmadik különbség. A fejlett országokban, rendszerekben a viszonylag fejlett természettudományos szint mellett egy csökevényes, elmaradott társadalomtudományos szintet találunk, amely annak tulajdonítható, hogy az irányító rendszer a természettudományos és technikai fejlődést nem tudta és nem is akarta jelentősen befolyásolni, míg a társadalomtudományos fejlődést tudta és akarta is befolyásolni. A természettudományos fejlődést az újkortól inkább segítette, a társadalomtudományos fejlődést gátolta és torzította a rendszer. A téves elméletek, vagy szándékos félrevezetések nem a társadalomtudományból következnek, az elit vezetés találja ki, vagy választja ki azokat. A „társadalomtudósok”, mint kollaboránsok, továbbfejlesztik, megmagyarázzák, tudományos köntösbe öltöztetik a téves elméleteket. A társadalomtudomány és a rendszer tehát erősebben kapcsolódik a fejlettebb országokban egymáshoz, mint a természettudomány és a rendszer.

Lassan végére érek a mesémnek. Remélem most már egy kicsit világosabb, mit nevezek én szükségszerű tényezőknek. Ilyen pl. a négy út (természetes, optimális, tévedések és hitványságok vize, válságok tengere) törvényei, a természetes sziklák, a friss tengeri szél, amely magával hozza természetes emberi fejlődést. A rendszertényezők viszont az embertől, az ember akaratától függnek. A rendszerényezőkkel tovább lehet javítani a természetes utat, de el is lehet rontani azt. A bárka vagy a jó úton halad, vagy még jobb úton, vagy rossz úton és még rosszabb úton. A jó és a rossz út azt jelenti, hogy jól vagy rosszul érzik magukat az emberek ezrei milliói, milliárdjai, Ez felveti a felelősség kérdését, és a felületesség bűnének kérdését. Az optimális, optimálishoz közeli jó út szűkebb, a rossz utak szélesebbek. Minden nép, közösség, ország (mikor mi) egy bárka, de bárkák nagysága és a bárkán belüli szerveződés változó. A bárkák összenőhetnek, de a fordítottja is lehetséges. Vannak bárkák, amelyek hasonló, de nem azonos úton, haladnak, mondjuk ez az út egy rendszer következménye. Más bárkák lemaradnak, megint mások más utat választanak. A szocialista rendszer egy másik út. Több rossz út van az egyik viszonylag rosszabb, a másik viszonylag jobb út. A bárkák iránya menetközben is változhat. A kapitalista rendszer kanyarog egy ideálistól eltérő úton a szocialista rendszer szintén, de egy másik úton. A bárkák útja remélhetőleg még több ezer évig tart.  Sokféle tévedés, hitványság lehet. A bárkák haladását nem egymáshoz kell mérni, hanem az optimális úthoz.

A szocializmus, mint a bárka útja. Az orosz ill. később a kínai bárka valahol a klasszikus kapitalizmus kezdeti szakaszában járt ahol még sok feudális elem volt. A szocializmus kezdeti szakasza a marxizmus-leninizmus mesze volt a tökéletes úttól, de inkább jó irányba kanyarodott, mint rossz irányba. Azután jött a sztálinizmus, ami tévedések hitványságok vizére vezette a bárkát. A következő szakasz a hruscsovi, brezsnyevi szakasz, ami kicsit elfordult a jó irányba, de még alapvetően rossz irányba haladt. Ezután jött Gorbacsov, aki még jobb irányba akarta vezetni a szovjet bárkát, de megbukott és a bárka rátért a kapitalista útra. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a klasszikus kapitalizmus helyett a brezsnyevi szocializmus útján haladt. A kínai bárka egy darabig hasonló úton haladt, mint a szovjet bárka, viszont nem tért rá a kapitalista (kezdetleges államkapitalizmus) útra. Úgy látszik, hogy a jó út felé elkanyarodást folytatta és jelenleg inkább jó irányba halad, mint rossz irányba. A szocialista rendszer, a szocialista út tehát élő rendszer, élő út. A világ legnagyobb országában, Kínában szocializmus van, és úgy tűnik viszonylag jól halad ez a bárka, mindenesetre a gazdasági növekedés jelentős. A kapitalista országok bárkája felülről a jó oldal és elölről, fejlett pozíció felöl halad rossz irányba, és lassan, a Kínai bárka alulról és hátulról halad viszonylag gyorsabban és jó irányba. Lehet, hogy az államkapitalista bárka még közelebb van az optimális úthoz, de a tendencia ellentétes irányú.  Persze Kínáról ezen a vidéken nagyon keveset tudunk, ez is jellemző a tájékoztatásra.  

Eddig tartott a bárka modell vázlatos leírása.

Persze mint általában a modellek ez a modell sem tökéletes.

Elég nehezen meghatározható hogy mit jelent egy bizonyos bárka. Pl. az Európai Unió egy bárka vagy sok bárka? Pl. egy országon belüli kommunista jellegű vallási csoport, mely összességében más rendszerben működik vajon egy külön kis bárka?

Továbbá itt van az ingázás, vagy a kettős állampolgárság. Az ingázás alatt a vendégmunkásokat értem, akik az egyik országban (rendszerben) dolgoznak a másik országban (rendszerben) élnek. Említhetném azonban a külföldön tanuló diákokat is. A jövőben létrejöhet hogy a lakosság nagyobb része több rendszer tagja? Egyik bárkából (rendszerből) át lehet csónakázni a másik bárkába (rendszerbe, ettől még a rendszerek fennmaradnak.  Fennmarad a törvényhozó mechanizmus a jogrendszer. Más tényezők viszont egy tömeges földrajzi fluktuáció kialakulásával kérdésessé válhatnak, mint pl. a világnézet. Kérdés az is hogy adott egyénre vagy csoportra melyik rendszer hat. 

Ez a tanulmány az 50 éven belüli változásokat képes csak követni. Nekem másokkal ellentétben nem célom hogy örök érvényű tanokat hirdessek. 50 éven túl valóban jöhetnek olyan változások, remélem, hogy jönnek is, amelyek ezt a tanulmányt elavulttá tehetik. 50 éven túl megváltozhat közösségek struktúrája, vagy bekövetkezhet az említett tömeges fluktuáció, de csak ötven éven túl. Minden lehetséges számítás szerint ötven évig nem történik alapvető változás, sem a közösségek struktúráját sem a tömeges fluktuáció terén. Alapvetően fennmarad a jelenlegi közösségi struktúra, az országok nemzetállamok szerinti tagolódás. Ugyanakkor legnagyobb valószínűséggel erősödik a globalizálódás és kialakul egy erősebb világszövetség, de nem alakul ki a világállam. Létrejöhetnek különböző uniók, szövetségek de a nemzetállamok fennmaradnak, tehát az alapvető közösségi struktúra ebben az irányban sem változik szignifikánsan. Pontosabban úgy fogalmazok, hogy amennyiben nem alakul ki egy világkatasztrófa akkor ötven éven belül legfeljebb elindul az alapvető közösségi struktúraváltozás, de ez világviszonylatban nem ér el egy szignifikáns szintet. Ötven éven túl azonban valóban sok érdekes változás következhet be elég sok a lehetséges variációk száma. Erről majd egy másik elméleti rendszertényező fog szólni. Ennek címe: a lehetséges közösségi struktúrák és azok változásai.

A bárka modell szerint egy rendszerváltozat, egy bárka. És a közel azonos irányba haladó, (azonos irányító-szerkezettel rendelkező, a kormánylapát nagyjából azonos irányba áll) és egymás sodrásában mozgó bárkák alkotják a nemzetközi (történelmi) rendszert.

Más modellek szerint a rendszer egy gépezet vagy épület. E modellek szerint a rendszer egységes egy irányba halad, ill. egy szerkezet. Az egyik szerkezeti elemnek illeszkedni kell a másikszerkezeti elemhez, különben összeomlik a szerkezet. A gépezetben az egyik fogaskeréknek illeszkedni kell a másik fogaskerékhez, különben nem működik a rendszer. Ugyanakkor a rendszer rendszertényezőkből épül fel. Elképzelhető hogy az egyik rendszertényező fejlett, jó a másik fejletlen rossz? Elképzelhető egy vegyes rendszer? Valamekkora eltérés persze lehet a különböző rendszertényezők jósága között, de azért az illeszkedés törvénye is igaz. A bárka nem haladhat egyszerre két irányba.