16. tanulmányrész: Gondolkodástan. A világ felépítése és vizsgálata.

Kapcsolódó világ, tudat ábrák, C/0-C25-C30, stb. 

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak

Kb. innen:

     Az érzésmechanizmus és az életen túli lét.

Születés és halál.

A születésről először is azt kell tudni, hogy megszületni, az minimum egymilliárdszor nagyobb „szerencse”, mint eltalálni a lottón az ötös találatot. Pontosabban, az hogy pl. én (bárki) xy egyén (önálló érzésekkel bíró egyén) megszülettem az egy hatalmas véletlen, sok-ezermilliárdszor nagyobb az esély volt arra, hogy nem születek meg, mint arra hogy megszületek. Akárhogy is vizsgálom, az összes lehetséges variáció szerint, ez jön ki.

Szerintem a születés folyamata: gyors növekedésre alkalmas mag keletkezik pl. a két sejt egyesüléséből.  (Szerintem,  már létrejön egy elemi kapcsolat a külső érzésmező és  az élő anyag között, amely kapcsolat interaktív jellegénél, és motiváló hatásánál  fogva állandóan biztosítja fejlődést) Gyors növekedés. Az anyagi születés, az osztódás, a reprodukció nem más, mint gyors növekedés. A sejt belső növekedése, és osztódása. Ehhez az kell, hogy gyors növekedéshez szükséges anyagok (alkatrészek) közelben legyenek, magába tudja szívni az élőlény. (A természet reprodukciós üzeme olyan, ahol az alkatrészek mindenhol ott vannak, vízben, levegőben, földön, anyaméhben, stb. és a reprodukáló ill. az alkatrész úgy van kiképezve, hogy szinte adja magát a beillesztés.) Látszólag rejtélyes a reprodukció. De ha belegondolunk, nem nehezebb valamit lemásolni, mint egy egészen újat alkotni, sőt.

A C/ 30-as ábra szerint. A magszerű élő anyag jó táptalajba kerülve „megmozdul”.   Az érzésfonál egy elemi hullámzással összekapcsolódik a magszerű állapotban levő élő anyaggal. A magszerű állapotból kialakul az elemi élő anyag (pl. az élő sejt), ezzel kialakul az elemi egyéniség az elemi tudat is.   Ezzel együtt kialakul az ősérzés, ez már a külső érzéshullámzásnak egy erősebb változata. A sejt elkezd osztódnia ez már a többsejtű növekedése. Az embernél az élő anyag egyre erősebb érzéseket is képes fogadni. Kb. eddig tart a születés.

Az emberből kimenő érzésekről és az érzésgyűrű mozgásairól ebben a fejezetben nem beszélek. 

A további folyamat: növekedés, sejtátalakulás, szervek testrészek kialakulása. Ha emberről van szó, akkor persze a növekedési folyamat még legalább húsz évig tart. A fejlődés ezután sem áll meg, csak azt inkább már átalakulási, öregedési folyamatnak lehet nevezni.

Ha születést teljes önálló tudathoz kapcsoljuk, akkor igen nehéz megállapítani a születés időpontját. Talán oda tehető, a másképp értelmezett születés, amikor a magzat már képes emberi léptékkel is értékelhető kellemes, ill. kellemetlen érzéseket érezni. A lényeg az, hogy nemcsak a test (az anyagcsere rész) nő, alakul, hanem az érzés, érzelem mechanizmus (szerkezet), vele az érzésvilág is nő, alakul. Illetve a gondolkodásmechanizmus (szerkezet) és vele az értelem is nő, alakul..  A program-szerkezet is változik, szerintem a sejtprogram egy része valamikor még magzati növekedésben beíródik az agyba. E program, egy további része azonban viszonylag kötetlen cselekvési program, a tanulás, a környezet hatására változik, bővül.   

Valójában születés és a halál rejtélyessége az érzések, kialakulásban megszűnésében van. Szerintem, az előző folyamat elején van egy perc, pillanat, amikor a már fejlettebb, de még élettelen szerkezet (sejt, vagy sejthalmaz) kapcsolatba kerül az érzésmezővel, ez az elsődleges születés. A kapcsolattal már megjelenik az elemi motiváció, és megjelenik az egyéni érzés, és megjelenik az élet. Ez persze a növekedéssel, növekszik, sokasodik. És van a halál, az a perc, pillanat, amikor az érzésmező elszakad testtől (a még élő anyagtól)  és az ősérzés visszatér az érzésmezőbe.  Ez valószínűbb, mint az, hogy a test egyszerűen elszakad az érzésmezőtől, bár ez sincs kizárva. Visszatérve a halál egy kölcsönhatás: az élő anyag már olyan állapotban van, hogy nem tudja biztosítani a kapcsolatot az érzésmezővel, (talán az elemi motiváció sem teljes), megszakad a kapcsolat az érzésmezővel, miáltal elmúlnak ez érzések, és megszűnik az elemi motiváció, az amúgy is rossz állapotú élő anyag élettelenné válik. (A születés ennek a fordítottja.) Sokféle kóma van, de erre nem térek ki.

Ha van a testtől független érzésmező, akkor nincs kizárva, hogy van a testen kívüli létezés (különleges élet), vagyis másvilági élet. Mivel ez ismeretlen terület, következtetni is csak áttételesen, kevés tényezőből lehet, ezért a másvilági léttel kapcsolatos megállapítások legfeljebb 30%-os valószínűségű lehetségességek lehetnek. Természetesen én is elképzeltem néhány lehetséges (néhány jelenlegi elképzelésnél lehetségesebb) másvilági lét, alternatívát, de ezekre itt most nem térek ki.

Nincs kizárva, hogy az érzésmező a biológiai élőlény szerves része. Csak egy fokkal valószínűbb hogy a biológiai élőlényen kívül van. Valószínűbb, mert az élettelen szerkezetben nem lehet érzést, ill. érző szerkezetet csinálni. Valószínűbb mert a biológia tudomány, az orvostudomány azért ezt a mechanizmust ismeri legkevésbé. Valószínűbb azért, mert e nélkül a születés olyan lenne, mint Münchausen báró, amikor saját hajánál fogva húzza ki a magát a mocsárból. És valószínűbb, mert így érthetőbb az evolúció.  (Az evolúcióban is megjelenik a Münchausen vonatkozás.)

Ide tenném a következő fontos megjegyzést. A világ anyagi kialakulása egyáltalán nem cáfolja Isten létét.  Még ha azt is feltételezzük, hogy világ egy hatalmas körforgásban időben és térben is  körbeforog, akkor is kérdés hogy mi volt azelőtt, ki, mi indította el ezt, és meddig tart ez, és mi lesz azután. Ezen kívül is még számos rejtély lesz az ember számára. 

Szerintem, ha van Isten, akkor is Ő elsősorban, a természeten, az automatikus mechanizmusokon keresztül irányít, de úgy, hogy az embernek legyen önálló akarata. Az egyéni életekbe való sajátos, egyedi beleszólás, Isten által, szerintem csak a fő rendszer (természet, világ) kiegészítő rendszere lehet, ha van ilyen egyáltalán.

Egyébként pedig én részben szétválasztom a személyes Isten problémáját, a természet, Isten problémájától.

A C/30-as ábra alapján a halál. Az élő anyag legyengül, már alig képes tartani kapcsolatot a külső érzés-hullámzással.  Majd ez a kapcsolat teljesen megszakad. Ekkor az érzésgyűrű az egész élet mozgásai alapján valamilyen helyzetben van. Az érzésgyűrű  visszamegy a különleges érzésmezőbe, és a helyzetnek megfelelő elemi tudat és érzés,  elkezdi az útját az érzésmezőbe. Egy idő után érzésfonál lesz belőle, megszűnik az egyéni tudat és érzés. Az érzésfonál előrejut az érzésmező központjába és újra összekapcsolódik az „éppen” akkor nyíló maggal, magszerű élő anyaggal. A körforgás „vége”,  tehát a születés.

Nem árt egy kis ismétlés.

Az önzetlenség másvilági érzésmechanizmusa (lélekenergia-mechanizmus).A másvilági lét lehetségességének alapvető bizonyítása. C/30-as ábra, mellékesen C/0/B ábra.

A vallások többsége és én magam is azt vallom, hogy van valamiféle lélek és másvilág, (élet utáni túlvilág) és ezen a másvilágon, egyensúlyba kerülnek a dolgok. Részemről ez több mint hit, mert logikailag részben levezettem, hogy valószínűleg van valamiféle lélek és másvilág (túlvilág). Ugyanakkor ez mások számára az én egyéni hitem, mert nem tudom olyan szinten bizonyítani, hogy az egyértelmű legyen az emberek (jelentős része az értelmes embereknek) számára. A másvilágot én nem anyagi világon felüli, túli jelenségnek gondolom, hanem az anyagi világ olyan részének, amelyet még a tudomány nem képes felismerni, kiismerni. Ne tagadjuk, hogy még jócskán vannak az anyagi világnak ilyen részei. Egyébként nincs jelentősége ennek, mert számomra az Isten (anyagi világot meghaladó) és a természet, szinte ugyanaz. Én tehát feltételezek egy külső érzés (lélek, érzelem, élet) energiamezőt. Ez szerintem az atom alatti szuper-mikró közegben van. Egyébként az ősanyagtenger is itt van. Az, viszont kérdés, hogy a szuper-mikró közegnek hány állapota, síkja van. Az érzés energia-mező egyben a lélek és másvilági lét közege szerintem természeti (anyagi) mechanizmus, de eddig feltáratlan ismeretlen közeg mechanizmusa. Ennek logikai igazolása vázlatosan: az élet, a születés, a halál, az evolúció megmagyarázatlan oldala. Nem sikerül, sikerülhet érző robotot, számítógépet alkotni. A tudomány jelenlegi tévedései. Stb.. Mondjuk azt, hogy nincs semmilyen bizonyítékom, arra, hogy az érzés, érzésenergia, emberen kívüli, ez csak egy erős sejtés. Talán az egyetlen alapja e sejtésnek az, hogy ez egyetlen olyan lapvető (talán a legfontosabb) mechanizmus, amit az ember a legkevésbé ismer. Legkevésbé ismer, mert nem tudja előállítani. (Egyelőre képtelenség érző gépet létrehozni. Ugyanakkor minden mást, gondolkodást, cselekvést, érzés mentes érzékelést, stb. az ember képes létrehozni.) Legkevésbé ismer, mert valószínűleg leginkább rejtett, legalábbis az ember számára, nagyon is rejtetten működik. Ha nem egy ismeretlen energiamező lenne a háttérben, akkor már sokkal jobban ismerné a tudomány a lélek, az érzések fiziológiai, biológiai mechanizmusát. Nincs kizárva, hogy az un. külső érzésenergia-mező (érzésmechanizmus) szintén a biológiai lényen belül van, csak ennek több okból valamivel kisebb a valószínűsége.  Tudjuk, hogy pl. különböző hormonokkal képesek vagyunk érzéseket kiváltani. Azt is tudjuk, hogy az idegrendszerünk bizonyos helyeken való ingerlésével szintén érzéseket válthatunk ki. (A hormonok, és idegek összjátéka kétségtelen összefügg az érzésekkel.) Ez azonban csak a belső mechanizmus piszkálása. Olyasmi ez mintha egy tévé belsejét piszkálnánk, miáltal változik a kép, a hang, de az adás, mint tudjuk, kívülről jön. Megjegyzem az érzésmechanizmus egy interaktív „tévéadás”.

A kimenő adás, sugárzás úgy lehetséges, hogy bejövő általános energiasugárzás, áramlás, a belső szerkezet miatt megváltozva távozik a készülékből. Talán ez egy óvatosabb megfogalmazás: az érzésmechanizmusnak, az érzésáramlásnak nagy valószínűséggel van egy a biológiai emberen kívüli része is bár, azt nehéz megállapítani, főleg mai tudás mellett, hogy mekkora, milyen jelentőségű, milyen működésű.

De miért is fontos annak megállapítása, hogy az érzésmechanizmusnak van egy a biológiai emberen (élőlényen) kívüli része? Azért mert így a biológiai ember (élőlény) meghalása után is lehetséges eme érzésmechanizmus további működése, ami nem más, mint az un. másvilági lét, másvilági kompenzáció, másvilági ítélkezés. Ha nincs a biológiai emberen kívüli érzésmechanizmus, akkor ez az egész fikció, hamis. Ha van ilyen, akkor sok minden lehetséges, de nem biztos, hogy igaz.  Talán az is egyfajta bizonyíték, hogy az anyagcsere, az információcsere, a gének (programok) cseréje is a biológiai egyén és a külvilág (a biológiai egyénen kívüli világ) között zajlik. Miért lenne akkor kivétel a negyedik nagy kör, az érzések áramlása?

Talán még ez is egy érv: még a materialista (lelket, Istent, minden anyagi emberen kívüli dolgot elvető) tudósok modelljében is szerepel egy rejtélyes: lét és fajfenntartási ösztön. A lét és fajfenntartási ösztönt nevezhetjük lét és fajfenntartási érzésnek is. E nélkül nem működik semmilyen evolúciós modell. (Ide is illik: minden életellenes jelenség kellemetlen érzést vált ki az élőlényekből, minden életet támogató jelenség kellemes érzéseket vált ki az élőlényekből.) De mi ez a lét és fajfenntartási, ösztön, hol van ennek az anyagi testi működése? Szóval jelenlegi tudomány sok mindent nem tud. Szerintem ez a lét és fajfenntartási ösztön is a rejtett külső érzésmechanizmus terméke, talán ez nevezhető az ősérzésnek.

Mindebből megállapítható. Több közvetett bizonyíték (lét és fajfenntartási, ösztön, az élőlények, élet alapvető motivációja, minden nagy áramláskör kimegy, bemegy a biológia élőlényből, az érzés nem állítható elő mesterségesen, rejtélyes, másvilági kompenzáció nélkül kaotikus, értelmetlen az emberi élet és a természet, a cáfolatok, cáfolhatók, stb.) arra utal, hogy biológia emberen (élőlényen) kívül is van érzésmechanizmus, érzésáramlás és ebből sok minden következhet.

Talán még ilyesmiket is fel lehet sorolni, az stb. alatt, mint: megérzések, tudatátvitelek, akaratátvitelek, az érzések, gondolatok az ismert érzékeléseken kívüli áramlása. 

Bizonyíték e, az ha kialakít az ember egy olyan modellt, amely lehetséges (nem kizárt), és e modell által összeáll a kép, egy sereg érthetetlen dolog, jelenség érthetővé válik? A tudomány gyakran így fejlődött, az összefüggő érthetetlen jelenségeket összeillesztették egy modellbe (összetett mechanizmusba), és gyakran kiderült, hogy a valósághoz közelítő modellt sikerült összehozni. Tehát egyfajta közvetett bizonyíték az is, ha egy nem kizárt (lehetséges) modellt sikerül összehozni, olyant, amibe több összefüggő érthetetlen jelenség érthetővé válik.

Mik azok az alapvető rejtélyességek, melyek valószínűleg egymással összefüggnek és egy modellben, (C/30-as ábra) összehozhatok. Az anyagi világ – mert még ez sincs feltárva, itt is sok a rejtély. Az élet (evolúciós) kialakulása, az első élők kialakulása. Az élet evolúciós fejlődése. A születés és a halál. Halvány fogalma sincs a tudománynak az érzések mesterséges előállításáról. Általában az érzések rejtélyessége.  Az érzéskörnek abszolút nem ismerjük a külvilágba kimenő részét a többi alapvető (anyagcsere, információcsere, gének, programcsere) körnek nagyjából ismerjük. Az egyéb tudatátviteli, érzésátviteli, akaratátviteli rejtélyességek. 

És ne felejtsük el azt a rejtélyt és egyben érvet sem, hogy a természet, a világ, az élet csak úgy logikus, igazságos, értelmes, ha van másvilági kompenzáció. Ha nincs másvilági kompenzáció, akkor egy fokkal zavarosabb, logikátlanabb, igazságtalanabb (rejtélyesebb) a világ, az élet.

Kitérés arra, hogy mit jelent a modell. A modell, főleg az éppen megismerendő modellje, nem a modellezett pontos másolata. A modell, egy egyszerűsített olyan szerkezet, amely lényegileg (lényegileg és nem pontosan) hasonlóan működik, mint a modellezett, amely ez esetben a kevéssé ismert, rejtélyes valóság (természet, világ, élet).

Mit is jelent az, hogy halvány fogalmunk sincs az érzések mesterséges előállításáról. Azt, hogy van itt egy, vagy több alapvetően ismeretlen tényező (mechanizmus, folyamat). Ez a másik alappillér. Tehát valószínűleg nem arról van szó, hogy a belső érzésmechanizmust nem ismerjük elég jól, hanem arról, hogy van, vannak alapvetően ismeretlen tényezők, amely lehetséges valószínűséggel a külső érzésmechanizmus, a külső érzésenergia. Ehhez is kapcsolódik, a kezdetleges élő, élőlény, csak a külvilágból kaphatott olyan tényezőt, (energiát, motivációt), amely őt élővé tette, és elválasztotta az élettelentől. És ez a tényező, valószínűleg az érzéssel kapcsolatos, mert az élő és élettelen közötti alapvető különbség, az érzés. Többek között azért, mert ez az, amit nem tudunk az élettelen (pl. egy számítógép) tulajdonságává tenni.

Szerintem a születés és halál rejtélyessége is egy fokkal oldódik (kétségtelenül nem szűnik meg) a modell által. A születés: az anyag összekapcsolódása a külső érzésenergiával, érzésmechanizmussal. A halál: az összekapcsolódás felbomlása. Továbbá, lehetségesen (kevésbé valószínű, de a nem kizárhatónál egy fokkal valószínűbb) az egyén egyszerűsített tudata (érzéstudata), és az éppen rögzült általános kellemes, kellemetlen érzése átmegy a külső érzésmechanizmusba. 

Az érzésmechanizmus egyszerűen. C/30-as ábra.

Ez is egy ismételt fejezetrész.

Ez egy olyan modell, elképzelés, amely valószínűbb, mint az eddigi elképzelések (menny, pokol, szellemvilág, feltámadás, stb.) és amely elképzelés által a világnak, az életnek kirajzolódik az oka, célja, értelme.

Mivel nagyon bonyolultnak tűnhet az érzésmechanizmus, megpróbálom egyszerűen leírni, így talán kiderülhet, hogy nem is  annyira bonyolult.

Van az anyagnak egy ismeretlen, valószínűleg atomalatti része (világa), amely különböző áramlásokra reagál. Ezt itt én É anyagi világnak nevezem.

Reagál a kellemes ill. kellemetlen érzésre, mint áramlásra. Ezt nevezem én beáramló érzésnek. Reagál az önzőség, önzetlenség érzésre, mint áramlásra. Ezt nevezem én kiáramló érzésnek. És lehet, hogy másra is reagál, de maradjunk csak az előzőknél.

Ugyanakkor ezen érzések (áramlások) az élőlénybe is kiváltanak különböző változásokat. A beáramló érzések, áramlások kapcsolódva, más biológiai mechanizmusokhoz átalakulnak, szelektálódnak és így váltanak ki reakciókat. Ezekből lesznek az érzékelések érzés része, és az érzelmek úgy, mint félelem, bánat, düh, vágy öröm, stb. A beáramló áramlást, kellemességet, kellemetlenséget az É anyagi világ állítja elő, abban van, az élőlény csak beengedi azt, és reagál rá.

A kiáramló érzések, áramlások az élőlényben jönnek létre, persze nem ok, okok nélkül. Mindaz, amit említek (jóindulat, rosszindulat, közösségi érzés, annak hiánya, szeretet, aggódás, gyűlölet, megvetés, közömbösség, felületesség, önhergelés, empátia, lelkiismeret, stb.) összefügg az önzőség, önzetlenség érzésével, áramlásával.  Úgy is mondhatjuk, hogy a felsoroltak, az önzőség, önzetlenség különböző megjelenési formái, az adott szituációtól és gondolattól függően. És természetesen a nyelvi megjelenítéstől függően. Vagy úgy is mondhatjuk, hogy a felsoroltakban benne van az önzőség, önzetlenség érzése, ez határozza meg a közös lényeget.  Az É anyagi világnak lényegében csak az önzőség, önzetlenség áramlását kell érzékelni. (És persze kellemességet, kellemetlenséget) Magát az önzőséget, önzetlenséget, mint érzést nehéz meghatározni. Egyrészt, azért mert ezeket nem érezzük tisztán, erősen, de az anyagi világ érzi. Egyfajta egyszerű körülírás: az önzetlenség a szeretet melege, a megvetés, közöny hidegének hiánya. Az önzőség, a megvetés, közöny hidegsége, a szeretet melegének hiánya.

Egy másik lehetséges változat. A beáramló érzések kapcsolatba kerülnek a kiáramló érzésekkel, és ezáltal, megváltoznak. Vagyis másképpen fél, szomorkodik, dühős, vágyakozik, örül, stb., valaki, ha mindezt önmagáért érzi, mintha mindezt másokért érzi. Az anyagi világ ezt a változást, vagy ezt is képes lereagálni.

Tehát van egy É anyagi világ, pontosabban annak egy különálló egyénhez kötődő része (egyéni érzésgyűrű), amely reagál a kellemesség, kellemetlenség egyéni áramlására, és reagál az önzőség, önzetlenség egyéni áramlására. (A nagy É anyagi világ ezen kívül elő is állítja a kellemes, kellemetlen áramlást.) Az É anyagi világ különálló része természetesen az áramlás erősségével arányosan reagál. A halál után természetesen megszűnik az áramlás és reakció. A halál percében rögzült állapotban benne van az egész élet alatt létrejött minden változás.

 Ezután az É anyagi világ, egyénhez kötődő különálló része visszaolvad a nagy anyagi világba. A visszaolvadás ideje attól függ, hogy a különálló rész mennyire erős, vagyis a reagálások következtében mennyire változott meg az É anyagi világ egyénhez kötődő különálló része. Pontosabban itt az élet hosszúsága szerepet kap, mert ezzel is arányos érzésáramlás. De természetesen a kellemes, kellemetlen, és önző, önzetlen érzések intenzitása ill. azok aránya is meghatározó. De amíg nem olvad vissza, addig megmarad az egyén, a halál percében rögzült kellemes, kellemetlen ( lecsupasztott érzése, már nincs belső reakció, szelektálás) érzése, bár a biológiai  test és ezzel a gondolkodás is megszűnik.

(Itt jönne a leírás azon része, hogy szerintem, pontosabban hogyan reagál az É anyagi világ különálló egyénhez kötődő része (egyéni érzésgyűrű) az érzésáramlásokra, az élet folyamán. Ennek még az előzőknél is nagyobb a fikció-aspektusa.  Ha feltételem, hogy a természet automatikus másvilági ítélete igazságos, valamint feltételezem, hogy az élőlények élete a boldogság felé haladhat: akkor a kellemes érzésekre nem reagál az érzésgyűrű. A kellemetlen érzés, a kellemes tartomány (állapot) felé tolja.  Az önzetlenség szintén a kellemes tartomány felé tolja. Az önzőség, a kellemetlen tartomány felé tolja az érzésgyűrűt. Vagyis ilyen irányokban változik az É anyagi világ egyénhez kötődő különálló része.

Az érzések (kiáramló érzelmek) által lesznek a cselekvések megítélve a következő logikából kiindulva. A cselekvéseket csak az erős érzések válthatják ki. Az érzések iránya és erőssége azonos (legalábbis döntően arányos) a cselekvések irányával, erősségével.

Az É anyagi világ egyénhez kötődő különálló része a születéskor alakul ki, és ennek is van egy magja, egy olyan érzés, amelynek szerepe van az evolúcióban (ősérzés), ami az életre motivál, és ez összefüggésbe hozható a kellemes, kellemetlen érzés-áramlással.

Élőlények születése, (akár evolúciós akár jelen egyéni értelemben) a biológiai test, szerkezet összekapcsolódása, az É anyagi világgal (az anyagi világ egy atomalatti részével), mely képes az érzésáramlásokra, mint „különleges” áramlásokra reagálni, ill. azokat előállítani. Az élet (élőlények élete, szerkezete) azért alakulhatott ki, és azért maradhatott fenn, és azért fejődhetett, fejlődhet mert volt, van  motivációja.

Elmélkedés a másvilági igazságszolgáltatásról (ítélkezésről).

Ez is egy ismételt fejezetrész.

A gondolkodó ember nem véletlenül jut el a másvilági igazságszolgáltatás létezéséhez. Ha az igazságosság fogalma nem üres frázis, márpedig nem az, akkor csak a másvilági ítélkezéssel logikus a világ. Mert mi értelme van annak, hogy adott esetben az ártatlan kisgyermek szenved, és meghal.  Vagy mi értelme van annak, hogy az önző gazember ember jól él, a jóindulatú, dolgos ember szenved. Mindez nem múlhat csak szerencsén, vagy az ember hiányos társadalomszervezésén. Ha nincs másvilági ítélkezés, akkor az igazságosság fogalma értelmezhetetlen, akkor nem logikus a világ. Ha nincs igazságosság és nincs logika, akkor káosz van. Ha eredendő káosz, igazságtalanság lenne, (még ha ez a káosz, igazságtalanság csak részleges is), akkor is az ember fogalmainak, gondolatainak, cselekvéseinek a felét ki kellene törölni.

Itt viszont felmerült egy másik problémakör a véletlen (szerencse, szerencsétlenség) problémaköre, amelynek elemzése a hosszúsága bonyolultsága miatt sajnos nem fér bele e tanulmányba.

(Más utón is el lehet jutnia lélekenergia (érzésenergia) valószínűségéhez. Pl. az evolúción keresztül. Pl. azon keresztül, hogy az érzések világa titokzatos, hiszen az ember nem tudja előállítani.) 

Az ember nem véletlenül jutott el a másvilági ítélkezéshez.  Ezer évvel ezelőtt, vagy korábban az akkori természettudományos szintnek megfelelően alakították ki a másvilági ítélkezés elképzelését.  Nem tudták mi van a magasban (a világűrben) és nem tudták mi van a föld mélyén. Nem ismerték a mikrovilágot, pl. az atomok világát. Még ma sem tudjuk, mi van a világűrben és a föld mélyén, de annyit tudunk hogy nagyon kicsi valószínűsége, hogy a menny (a jutalmazás, a pozitív másvilági ítélet) az égben van, a pokol (a büntetés, a negatív másvilági ítélet) a föld mélyén van. Ha az őseink a mi szintünkön ismerték volna, mi van az égben (világűrben) és a föld mélyén, akkor valószínűleg a másvilági ítélkezést is fordítva képzelték volna el. A világűr hidegében magányosan fázva kóborolnak a rossz emberek lelkei és a föld mélyén a jó melegben, jó közösségben vidáman elvannak a jó emberek lelkei. Mert a legnagyobb boldogságot nem a gyönyörű kertek, paloták, a szép tárgyak, a lakomák, a legyezős szépségek, stb., adják, hanem a jókedvű jó emberekből álló baráti társaság nyújtja. Jókedvű, boldog, mert a felelősség, a töprengés súlya már elmúlt és marad a jól elvégzett munka, a becsületesen önzetlenül leélt  élet öröme.

A tudomány azonban a primer elképzelést (menny, pokol) mindenképpen cáfolta. De annak, hogy kell valaminek lenni, valamilyen másvilági igazságszolgáltatásnak kell lenni - logikussága nem változott. A baj nem az, hogy sokat tudunk, hanem minidig az, hogy keveset tudunk, csak azt gondoljuk: már mindent tudunk. A viszonylagos tudásunk következtében gőgösen, ill. zavarodottan kidobtuk az alapgondolatot, a másvilági igazságszolgáltatást az ablakon. Miáltal még gőgösebbek, felelőtlenebbek, zavarodottabbak lettünk, ahelyett hogy szerényen a tudományos megoldást kerestük volna. Talán mégis van másvilági igazságszolgáltatás, csak másképpen, mint ahogy valaha elképzelték.

Az én elképzelésem csak egy lehetséges fikció, csak azt bizonyítja, hogy a mennyen és poklon kívül lehetséges (tudományosan is lehetséges), valamilyen másféle másvilági igazságszolgáltatás.

Kitérés arra, hogyan kerül a gondolkodás témájába ez a téma.

Egyrészt nem hagyható ki, mert a világ lényegi felépítésének egyik lényeges eleme.

Másrészt bár az igazságosság igazsága, nem azonos az igazsággal (a tényszerűséggel), azért az ember mindenben, helyesen és szükségszerűen keresi a logikát. Az igazságosságot is logikusan próbálja értelmezni, kialakítani. Az is egy egyszerű logika, hogy a jutalmazásnak, büntetésnek arányosnak kell lenni az okozott haszonnal, illetve kárral, ártalommal.

Az én elképzelésem szerint a másvilági igazságszolgáltatás nem az okozott kárt, ártalmat méri, legalábbis közvetlenül nem azt méri. Nem a földi igazságszolgáltatás logikáján alapszik. Azt méri, hogy milyen, mekkora károkozás, ártás lakozik a lelkünkben, érzéseinkben, mely egyenes arányos a rosszindulattal, az önzőséggel, a felületességgel, lelkiismeretlenséggel. Mindezek pedig végül is arányosak az okozott kárral, ártalommal.

Ugyanakkor az oktalan igazságtalan szenvedést a másvilági igazságszolgáltatás kompenzálja.

Az beteg szenvedő kisgyermek (aki nyilván ártatlan) a másvilágon kellemesen él (a kellemetlen érzés pozitív irányban tolja az érzésgyűrűt) így lesz helyreállítva a természet által okozott igazságtalanság.  Persze van ember okozta igazságtalanság is, a másvilági ítélkezés minden oktalan  szenvedést kompenzál. A másvilági igazságszolgáltatás tehát mégis méri a szenvedést (kárt, ártást)  csak nem egyenes összefüggésben a  rosszindulattal, az ártással.

Nézünk inkább egy példát.

B ember rosszindulatú érzéseket táplál C emberrel szemben és ez (általában) tettekben is megnyilvánul. C ember az igazságos önvédelmen és visszaadáson túl, rosszindulatú érzéseket táplál B emberrel szemben és ez (általában) tettekben is megnyilvánul. B és C ember evilági élete (90%-os eséllyel) külön, külön és átlagolva, az ártó tettek miatt is rosszabb lesz, ahhoz képest, mintha jóindulatúak lettek volna egymáshoz.

A másvilágon mindketten negatív megítélés kapnak a rosszindulat (az érzés) miatt. Ugyanakkor mindkettőt éri oktalan ártás, szenvedésérzés, amit a másvilági ítélkezés kompenzál, de ennél a rosszindulat miatti büntetés nagyobb lesz. B és C ember másvilági élete rosszabb lesz, ahhoz képest, mintha jóindulatúak lettek volna egymáshoz. A kellemes érzést a másvilági megítélés nem kompenzálja, csak a szenvedést. 

Mondjuk C ember az őt ért ártást, túlreagálja és aránytanul többet szenved, mint az okozott ártalom. Ez a túlreagálás önzés, az önző érzések kiáramlása úgymond kompenzálja többletszenvedését, tehát a végeredmény az, hogy csak az arányos szenvedése lesz kompenzálva a másvilágon.

Van azonban mondjuk 15% esélye a következőnek. B ember élvezi harcot, a konfliktust, a rosszindulatot, és ráadásul győz is, pl., elveszi C ember vagyonát.  E világon, ekkor, tehát B ember boldogan vidáman éli az életét, C ember viszont még rosszabbul él, még többet szenved. E világon, ekkor B és C ember élete átlagolva ekkor közepes, kompenzálja egymást. Ez a helyzet nyilvánvalóan igazságtalan. A másvilági igazságszolgáltatás azonban helyre teszi.

B emberből erős rosszindulat, önzés áramlik ki és ezt a másvilági mechanizmus erősen bünteti.  Mivelhogy nem szenved ezért a másvilág, sem reagál. Végeredményben B ember e világi és másvilági élete összesítve rosszabb lesz, mintha jóindulatú lett volna. B és C ember élete mindent egybevetve (e világit és a másvilágit is)  rosszabb lesz mintha jóindulatúak lettek volna. 

Mondjuk C ember nem rosszindulatú, hanem jóindulatú. Ezért C ember a másvilágon jutalmazásban részesül, ráadásul az oktalan arányos szenvedése is kompenzálva lesz.

Néhány következtetést azért levonok a példából. Ha nem lenne másvilági ítélkezés, akkor is érdemes lenne az embereknek jóindulatúaknak, önzetleneknek lenni, mert általában jobban élnének. Az egyéni igazságtanság azonban nem lenne kompenzálva. És megmaradna egy meglehetősen magas aránya, annak, hogy rosszindulatú, önző felületes gazember vidáman él, és közben a jóindulatú szenved, amely helyzet szinte értelmetlenné teszi az életet, legalábbis pozitív fogalmakat, cselekvéseket. Így az igazságosság fogalma, azzal kapcsolatos fogalmak, gondolatok és cselekvések erősen megkérdőjelezhetővé válnak. Egyszerűbben, kijelenthető: nincs igazságosság.  Ezt teszi a helyére a másvilági igazságszolgáltatás. Ugyanakkor a másvilági igazságszolgáltatás nem jelenti azt, hogy az evilági jóindulat fölösleges, mert ha rosszindulatúak az emberek, akkor e világon és a másvilágon is rosszabbul élnek. Ha jóindulatúak, akkor e világon és másvilágon is jobban élnek. (Persze azért el kell gondolkodni mi is az a jóindulat és rosszindulat, mert ezek önmagukban csak banális frázisok. A felületes ember nem gondolkodik ezen el, nincs a lelkiismerete, nem érdekli ez a téma, magával van elfoglalva, vagy mindentudónak képzeli magát.) Azt sem jelenti a másvilági igazságszolgáltatás, hogy az evilági igazságszolgáltatás fölösleges. A jó evilági igazságszolgáltatás csökkenti a rosszindulatot, a tettlegest mindenképpen, de azért az érzésbelit is valamennyire csökkenti.

Az igazságosságnak, az igazságszolgáltatásnak csak akkor van értelme, ha van önhiba, önérdem, van önálló akarat. Erről a bonyolult témáról, az ABC/2 ábráról ( ill. a C/3 ábra) még beszélek.

Rövid vázlatos kitérés a C/1 ábrára. Illetve a C/3 ábra egyes részeire.

Azt gondolom, hogy az ábra talán önmagáért beszél. Itt az ember és az egyén és a világ két különböző körrel van ábrázolva. Az egyént (személyt) négy áramlás (körforgás) köti össze a világgal.

Az élőlényeken belüli, kívüli  négy nagy áramlás ( körforgás) és mechanizmus.

Az anyagcsere körforgás, ez a test működése. Az áramlás oda-vissza (bemenő-kimenő) jellegű, tehát egyfajta körforgás. A külső mechanizmusból (szerkezetből) a belső mechanizmusba (szerkezetbe) és megváltozva  vissza.

Az információ (érzékelés, tapasztalás, műszerek, mérések, kommunikáció, beszéd) áramlás, ez a gondolkodás működése. Az áramlás oda-vissza (bemenő-kimenő) jellegű tehát egyfajta körforgás. A külső mechanizmusból (szerkezetből) a belső mechanizmusba (szerkezetbe) és megváltozva vissza.

A genetikus (öröklőtt tulajdonságok, programok) áramlás, amely az egyén és annak ősei, ill. az egyén utódai között, mint az egyénen kívül állók között áramlik.  Ez is kétoldalú (bemenő-mimenő) jellegű tehát egyfajta körforgás. A külső mechanizmusból (szerkezetből) a belső mechanizmusba (szerkezetbe) és megváltozva vissza. Megjegyzem ez kimondottan időbeli áramlás, hiszen nagyobb idő telik el a bemenetel és kimenetel között. A bemenetel a születés időpontjában, vagy még előtte van. A kimenetel a szaporodás időpontjában van. tehát a szaporodás problémaköre leginkább idetarozik. Ez tehát a program körforgáshoz tartozó körforgás: születés - szaporodás (osztódás) – születés.

Az érzésenergia áramlása a külső érzésmezőből és a külső érzésmechanizmusból (szerkezetből) a belső érzésmechanizmusba (szerkezetbe)  és megváltozva vissza. Itt is tehát egyfajta körforgás van.

A mozgás, a cselekvés kiegészíti e körforgásokat. Az anyagcsere, az információ, az érzés, gyakran mozgással, cselekvéssel távozik.

Ugyanakkor, természetesen a körforgások alatt megváltozik a bemenő és kimenő dolog. Ha önálló mozgássá, cselekvéssé alakul át akkor természetesen megváltozik. De kimenő anyag, a kimenő érzés, a kimenő információ sem lesz olyan, mint a bemenő.

Ugyanakkor a bemenő dolog nemcsak arra szolgál, hogy kimenő dologgá változzon. Egy része az élőlényt, az áramoltatót is építi, fejleszti.

Újabb valószínűséget fokozó következtetés: ha másik három nagy élőlényi mechanizmus (anyagcsere, információ, genetika-program) a külvilág és a belső világ között áramlik, akkor az érzések, érzelmek, a negyedik nagy mechanizmus, miért lenne ez alól kivétel. 

Az én lehetséges alternatívám az egész érzésmechanizmusra, az hogy a bemenő áramlás, maga kellemességi, ill. a kellemetlenségi fok. Illetve lehet még az aktivitási, motivációs fok. Illetve lehet más egyéb kiterjedései változatai (alapváltozatai) a bemenő érzéseknek, érzelmeknek. A kimenő áramlás pedig a jóindulati, rosszindulati fok áramlásában valósul meg.  Erről egy másik fejezetben többet beszélek.

Mielőtt tovább mennék meg kell említeni a következő nagy körforgást amely leginkább az anyagcsere mechanizmushoz és az érzésenergia-áramlás mechanizmushoz kapcsolódik:  születés – halál  - (újraszületés). Erről ebben a fejezetben nem beszélek többet.

A négy nagy körforgás a biológiai élőlényben (emberben is) természetesen összekapcsolódik.  Összekapcsolódik, mert ha egy nagy mechanizmus hiányzik a másik három sem működik. (Kérdés viszont hogy evolúciósan, kialakulás szempontjából mi a helyzet.) Visszatérve: a négy nagy mechanizmus egymást támogatva működik, a működésük egymásból ered. Fölösleges lenne fontossági sorrenden gondolkodni, mert mind a négy rendkívül fontos.

Összekapcsolódik, mert a négy mechanizmus összekapcsolódva létrehoz más önmagukba is értelmezhető (szinte szétbogozhatatlan)  ötvöződéseket.

Ilyen pl. a tudat.

Arról már szóltam, hogy vannak több értelmezésű fogalmak. Nos a „tudat” szónak (kifejezésnek, fogalomnak) legalább nyolc értelmezése lehet. (És akkor még a fogalomzavarból eredő értelmezésekről nem is beszéltem.)

Ha négy nagy körből áll össze az élőlény, akkor a tudat a négy nagy kör egyfajta ötvöződése. (Minden élőlénynek van tudata. A kezdetleges élőlényeknek, kezdetleges, egyszerű, elemi tudata van. )

A tudat az, amiben tükröződik a világ. A kezdetleges élőlénynek is vannak egyszerű érzékelése, ősérzése, és lehet legalább egy érzés-gondolata.

A tudat elsősorban az információs, gondolati körhöz (belső részhez) és a  érzésenergia körhöz (belső részhez) tartozik, ezek egyfajta ötvöződése. (Csak a fejlettebb élőlényeknek van tudata.)

A tudat elsősorban az információáramláshoz, az érzékeléshez, a gondolkodáshoz, a beszédhez, az átgondolt gondolkodáshoz, a pontos megfogalmazáshoz tartozik. ( Ez a tudat csak az ember sajátsága.)  A tudat a felül összekapcsolódik az akarattal (egyfajta különleges érzelem),  az önálló akarattal ( az önállósági, egyéniségi aspektussal) is. ( Itt belép a másik rejtélyes elem: az önálló akarat problémaköre.)  A tudat ( öntudat) ezen felül (vagy csak), megfogalmazása ennek: én vagyok, én élek Az én helyem a világban ez és ez. Az én viszonyom a világhoz, ez és ez. 

Az én fontosabb céljaim, ezek és ezek. Ezek az én akarataim, feladataim, ezeket akadályoztatások ellenére is végrehajtom.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy van nagyon szélesen értelmezett, a szélesen értelmezett, közepesen értelmezett, szűkebben értelmezett, még szűkebben értelmezett, stb. tudat. Talán itt is az lenne a megoldás, ha a tudat szóhoz „kötelezően” kapcsolódna egy másik kifejezés.

Vannak azonban más ötvöződések is.  Tulajdonképpen minden emberi (fejlett élőlényi) tulajdonság érzelem, gondolkodási funkció, stb. ötvöződés. Mégis kiemelném a szükségleteket (igényeket, vágyakat) mint ötvöződéseket. De itt már a „kire, mire, és miért arra irányul a vágy” - gondolati aspektusa is belép az ötvöződésbe.

Lehetséges, hogy van egy elemi (parányi) tudat ez összefügg a születéssel, halállal, az ősérzéssel.

Illetve kiemelném a világnézetet (alapvető értékrend, szükségletek értékrendje, alapvető erkölcsi elvek, alapvető felfogások, alapvető legfőbb célok) mint ötvöződést. A világnézet a legfelső emberi, egyéni program. Ez egy olyan program amely a gondolkodás, az átgondolt tudatos gondolkodás,  az érzelmek, stb. ötvöződésből jön létre.

Térjünk rá a külső világra. Ha négy körforgásnak van külső mechanizmusa, akkor elméletileg így is felosztható a világ.  Külső anyagcsere-mechanizmus. Külső információ-mechanizmus. Külső genetikai ill. program-mechanizmus. Külső érzésenergia-mechanizmus.

Ezek a külső világban is összefüggnek. Ezen összefüggéseket sem ártana elemezni.

Ugyanakkor az ember „tudja”, hogy azért más is van a külső világban, pl. a bolygók világa.

Az ábrán a külső világot tudományok szerint osztottam fel. A tudományok a közösen elfogadott, közösen használt gondolatok. Illetve egyfajta, közös tudatnak, az emberiség tudatának fogható fel a tudományok összessége. Az egyén ( az agyének 99%-a) kapcsolódik ehhez a közös tudathoz. Ugyanakkor vannak a tudományon kívüli közös gondolatok is. Illetve itt már meg kellene határozni, hogy mi a különbség a tudományok és a „nem tudományok” között, ami nem egyszerű.

Mikből tevődik össze a közös tudat, hogyan alakul ki, hogy kapcsolódik, ehhez az egyén -  ez megint egy nagyon széles, szerteágazó  problémakör. Sok ábrában, fejezetben ennek egyes részletei jelennek meg.

Visszatérek a C/0/A, C/0/B ábrákra.

 Újabb gondolatok az összefüggésekről és a személyiségről.

Miután szó volt a gondolkodásról, az értelemről, és az érzelemről, a programokról és az evolúcióról is, kitérnék ezek közötti alapvető összefüggésekre.

Egyfelől el lehetne készíteni egy evolúciós ábrát, táblázatot, amely időrendi sorrendben bemutatná, a négy kör együttműködését, egymásba fonódó alakulását. Tehát az értelem, az érzelem, a program, és a test (biológia, fiziológia) egymásba fonódó, egymásból eredő alakulásáról, fejlődéséről van, ill. lenne szó. Sajnos erre nincs időm és e tanulmányba, se férne bele.  Ezért megelégszem az alábbi elmélkedéssel.

Az érzés, érzelem és az értelem ellentéte, küzdelme, ill. együttműködése.

Ez a probléma, e fejezet és több más fejezet kapcsán is felmerül.

Ismerősek ezek a mondások: a gyűlölet nem jó tanácsadó. A szerelem elvette az eszét, stb. Valóban sok jel, példa arra utal, hogy az érzés érzelem, a józan ész, az értelem ellen dolgozik. De mielőtt elhamarkodva megállapítanánk valamit, azért nem árt a következőket is figyelembe venni.

Itt is megállapítom, igaz megint új formába következőt: csak az erkölcsösség, (tisztesség, igazságosság) az önzetlenség, a közösségi érzés, a jóindulat, az átgondoltság (ezek helyes kiáramló érzések is) adhat helyes kiindulópontot az igazságnak, az értelemnek. Az erkölcstelenség, önzőség (önteltség, irigység, hatalomvágy, kapzsiság, stb.) a rosszindulat, a felületesség (ezek helytelen kiáramló érzések is) kiindulásából nem jöhet létre igazság, nem jöhet létre igazi okosság.

És még egy lényeges gondolat az értelem és az érzelem kapcsolatához.

Az ember (az élőlény) csak azt képes teljesen megérteni, amit aktuálisan átél, átérez. Már azt sem képes teljesen megérteni, amit korábban (nem jelenleg) élt át. Amit pedig soha nem élt át, azt csak részben, felszínesen képes megérteni. Mindezt valamennyire módosítja az empatikus képesség, de csak módosítja. Még nagy empátiával rendelkezők sem képesek teljesen megérteni azt, amit személyesen nem éltek, nem éreztek át.

Ebből sok minden ered.

Pl. az, hogy az egyén valamennyire, többé-kevésbé mindig magányos marad, mert a bonyolult érzésvilágok mindig egyediek, ezzel az értelem, a dolgok fontossága, a dolgok megértése, értelmezése is egyedi lesz. Az ember keresi e magányosság feloldását, ennek kapcsán eljuthatunk a szerelemhez, a szexualitáshoz, a barátsághoz, stb.. Ez már azonban a pszichológiához tartozik.

Ellenben e tanulmány témájába vág, hogy ezáltal az ember véleményét az aktuális helyzete (az éppen átélt, átérzett állapota) határozza meg elsősorban. A vezetés tekintetében ez pl. azt jelenti, hogy nem képes teljesen megérteni, ha romlik a nép élete, életszínvonala,  Ezt a vezetés effektív nem éli át, hiszen a vezetés aktuális, átélt, átérzett helyzete más, mint a nép aktuális helyzete. Sőt maga ez a mondat sem mond sokat a vezetésnek: romlott, romlik a nép élete. Mivel nem érti meg teljesen e mondat lényegét, nem is tartja fontosnak. (Persze azért a fontossági sorrend valamennyire tanulható lenne, de jelenleg még e szinten sem áll a magyar vezetés.) Mostanában több olyan beszélgetést hallottam, amelyben egy párt sikertelenségét, népszerűtlenségét elemezték. Sok minden felmerült ezzel kapcsolatban csak éppen a lényeg maradt ki: romlott a nép élete, ezért vált sikertelenné, népszerűtlenné a párt. És azért marad ki ez a lényeg rendszeresen, mert a vezetés szempontjából ez nem lényeges, ez tizedrangú probléma. És mindez visszavezethető oda, hogy az aktuális helyzet határozza meg a véleményt, ez pedig oda, hogy az ember csak azt képes teljesen megérteni, amit aktuálisan átél, átérez. Valójában ezek a beszélgetések fedik fel a vezetés igazi jellemét (ha felfedik) és nem a populista frázisok.

Talán banálisnak tűnik, de én minden vezetővel ezerszer leíratnám az alábbi mondatot. A legfontosabb szempont, hogy a nép élete, életszínvonala, fenntarthatóan javuljon.

Az evolúciós fejlődés lényege mégis az, hogy az érzés érzelem együttműködve az értelemmel, létrehozta a fejlődést, többek között az értelem, a gondolkodás a tudomány fejlődését.

(Felmerülhet az a kérdés is hogy melyik (értelem, vagy érzelem) határozza meg a másikat. Összességében én nem látok jelentős dominanciát, csak kölcsönhatást látok.)

Természetesen az sem lehetetlen, hogy az érzelem egy bizonyos értelmi és érzelmi szint felett már nem segíti az értelmet, hanem gátolja, zavarja. De, még ha így is lenne, az érzéseket, érzelmeket nem lehet és nem is lenne jó jelentősen beszűkíteni. Ebből a fejezetből is kiderült, hogy végeredményben az érzései, érzelmei által él az ember, beszűkült érzések érzelmek egy rosszabb minőségű életet jelentenek. A cél az lehet, hogy a rossz, kellemetlen fájdalmas érzéseket, érzelmeket némileg szűkítsük, az örömérzéseket némileg bővítsük, sokasítsuk, de úgy, hogy az nem menjen az értelem rovására. 

Ezt a külső okok változtatásán kívül, azzal lehet elérni, ha egyre jobban ismerjük magunkat és azzal, hogy képesek vagyunk magunkat kontrollálni.

Fel kell tételezni az önálló, optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelmet.   Röviden ez azt jelenti: ha értelem által kontrolált és jó irányba terelt érzelmek aránya megfelelő, akkor az értelem optimális lehet. Vagyis nem az érzelemmentes értelem az optimális (adott lehetőségekhez képest maximális). Optimális lehet, innen már csak a képességek és külső hatások (pl. az oktatás színvonala) számít. (Viszont a külső hatásokat az önálló optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelem alakítja ki.) Ha túlságosan értelemvezérelt lesz az értelem (hiányzik az érzelem), akkor hiányzik a motiváció. Ha túlságosan érzelemvezérelt lesz az értelem, akkor megjelenhetnek a rossz érzelmek, az értelem rossz irányba fordulhat. 

Ez tehát az egyik konklúzió.   

Azért az értelmesedésnek megvan maga saját okú megakadása, visszaesése. Olyan akadályok, hátráltató tényezők sora, amelyekre nehéz ráfogni, hogy azok érzések érzelmek hatásából adódnának. Nyilván, mint mindenben, ezekben is benne vannak az érzések, érzelmek, de nem jelentős tényezőként. Néhány ilyen, értelem-gátló folyamat.

A szétszedő analitikus gondolkodás, tudomány és az összesítő, lényegesítő integráló gondolkodás, tudomány helyes aránya jelenleg felbomlott. Az előző (a részletproblémák vizsgálata, megoldása, stb.) túlzott, a második ( az összesítés, stb.,) el van satnyulva. Ez komoly gondolkodási problémákat okoz, növeli a tévedéseket, és csökkenti a világ az élet valós, igaz felismerését, vizsgálatát és megoldását.

Az információrobbanás sem tett jót az értelmesedésnek. Egy fokozatos információbővülés nyilván az értelmesedést szolgálná, de a robbanás, az hogy ez a bővülés gyors és nagyarányú, azt eredményezi, hogy az értelem eltévedve bolyong, kóvályog a hatalmas információs erdőben.

Továbbá itt van a manipuláció, ami végeredményben mégis a hazugságokról, a hamisságokról szól. Nemcsak az baj, hogy manipulálok száma, szándéka, képessége erősen nő, hanem az is, hogy  az ember, a manipulált  egyre inkább természetesnek tartja, elfogadja a manipulációt. Itt van pl. az a játék, hogy minden ár 0,9-re végződik. Mindenki tudja hogy pl. 2,9-es ár az 3, de az emberek belemennek ebbe játékba és valóban többet vásárolnak ha az ár 2,9, mintha az 3 lenne. Ez csak egy apró példa, és csak egy a rengeteg közül, de jelzi a tendenciát.

Arról is elmélkedtem már, hogy az ember úgy is értelmesedik, hogy a hamisságot (hülyeséget) is képes megmagyarázni, képes, értelmes, igaz elméletnek beállítani. 

Ki merem jelenteni: korunkban összességében nem fejlődik társadalomtudomány, (és általában a tudomány fejlődése is lelassult), az oktatás, a tájékoztatás.  Ennek okait már a rendszerben, rendszer-fejlődésben is kereshetjük. Abban pl., hogy a jelen rendszer egy stagnáló, válságba átmenő állapotban van, amely magával húzza az említett tényezőket, és persze e tényezők magukkal húzzák az értelmesedés alakulását. Válságos időkben, a hazugságok, az igaztalan zavaros nézetek elméletek is megsokasodnak. És persze a válság-láncreakció része az erkölcsi válság, és az erkölcstelenség, önzőség kiindulásából nem születhet igazi, hosszabb távú igazság, igazi okosság. 

Ne felejtsük azt sem, hogy társadalomtudomány még mindig kiszolgáló, tehát nem teljes értékű tudomány. A társadalomtudomány ezért a lehetségesnél sokkal kevésbé fejlődik, főleg stagnáló, válságos időkben.  Mikor fogják oktatni az iskolákban pl. a gondolkodástan ismereteit?

A másik konklúzió az, hogy az értelmesedés akadozásait, hibáit, hiányait ne az érzésekben, érzelmekben keressük, hanem elsősorban a közvetlen okokban. Vagyis a felsoroltakkal kellene valamit kezdeni.

A vázlatos (teljesség igénye nélküli) komplex személyiség, a foglalkozáspszichológia.

Problémakörök.

Az emberi emberiség személyiségének (tudatának) kialakulása.

Egy nép, vagy réteg, csoport (pl. foglalkozási, korosztályi, nemi) személyisége (tudata) és annak kialakulása.

Az egyén, vagy nép stb. személyiségének (tudatának) tudatos alakítása.

Egy nép személyiségének (tudatának) elemei és annak felmérése.

Mi a jó és a rossz személyiség (tudat)?

A komplex egyéni személyiség elemei.

A komplex egyéni személyiség felmérése.

E problémakörök (témák) végigkísérik e tanulmányt. A két utolsó téma hiányát próbálom meg itt valamennyire pótolni.

A komplex személyiség (tudat): a fizikai, fiziológiai tulajdonságok és a szűken értelmezett tudat.

A személyiség elemei vázlatosan (szerintem). 

Az elemek meghatározásnak, és felmérésének elve szerintem: eltérés az átlagtól.

A személyiség fő elemei.  Fizikai, fiziológiai tulajdonságok. Intelligencia-típus. Érzelemvilág és egyéb lelkivilág. Részben külső elemek: a valós világnézet, és a tudás.

Fizikai, fiziológia tulajdonságok.

Érzékelési, érzékszervi tulajdonságok.  Mozgáskultúra.  Izomzat, és szervi tulajdonságok (pl. fizikai kitartás, betegségekre hajlamosság, stb.) Egyéb tulajdonságok (pl. hormonális tulajdonságok). Manualitás, képzőművészeti képességek, zenei képességek, stb. Figyelemkoncentráció ideje. Stb..

Intelligencia-típus.

Lexikális irányultság. Logikai irányultság. Nincs irányultság, mindkettő nagy, vagy mindkettő kevés. Tanulási irányultság. Kreatív irányultság.  Nincs irányultság, mindkettő nagy, vagy mindkettő kevés. Beszéd irányultság. Számolási irányultság. Nincs irányultság, mindkettő nagy, vagy mindkettő kevés. Részleteket elemző irányultság. Összesítő irányultság. Nincs irányultság, mindkettő nagy, vagy mindkettő kevés. Stb..

Érzelemvilág.

Mely érzelmekre hajlamos (bánat, düh, félelem, szorongás, szégyen, öröm, stb.). Kiemelem a szégyenérzetet, (szerénységet, ill. önteltséget), amely eddig méltánytalanul kevés figyelmet kapott. Érzelmi labilitás. Szenvedélyek, és kvázi szenvedélyek.

Az érzelmi szeleprendszer mely érzelemre érzékeny, ez is kiadhat egyféle karaktert. Pl. a bánatra, vagy félelemre érzékeny (melankolikus, vagy depressziós alkat). A túlzott félelem, szorongás összekapcsolható több elmebetegséggel is. Pl. a dühre, idegességre érzékeny (szangvinikus alkat). Vagy talán az örömre is lehet valaki érzékeny (piknikus alkat). Kiegyensúlyozott, inkább hideg típus (atletikus alkat). Persze ezek az ókori tipizálások meglehetősen túlegyszerűsítettek, némi igazság azért fellelhető bennük.

Egyéb lelkivilág.  Vérmérséklet, (nyugodt, izgága, stb.) Akaraterő. Önzés. Empátia. Lelkiismeretesség. A precizitás. Az ambíciók iránya, erőssége. Főnökség-tisztelet  (törvény-tisztelet, elfogadó, ellenkező). Az önértékelés torzulás, labilitása. Stb..

Külső elemek. Valós világnézet (legfelső program): a tudat, a lelkivilág mélyén levő alapvető szükségletek, vágyak, értékrend, erkölcsi alapelvek, egyéb alapvető felfogások.

A tudás (tudásszélesség, tudásmélység.  (Ez utóbbi, amelyet leginkább a külvilág határoz meg, amely leginkább alakítható.)

A személyiség felmérése pl. különböző tesztekkel történhet, amelyekre itt nem térek ki.

Meg kell jegyezni: valójában, a teljes, konkrét, részletes komplex személyiséget, (egyéniséget, jellemet, karaktert) mai tudomány sok okból képtelen megismerni, feldolgozni. A miért kifejtésre nincs idő, hely az amúgy is hosszúra nyúlt tanulmányban.

Az önértékelés.

Nemcsak másokat kell értékelnünk, nemcsak mások értékelnek minket, de van önértékelés is. Az önértékelés meghatározza, hogyan viszonylunk mások, rólunk alkotott értékeléséhez. Ha torz az önértékelés, akkor valószínűleg mások értékelése is torz lesz.   A reális önértékelés azonban elsősorban sajátmagunknak hasznos, de persze ehhez tudni kell, hogy mit értékeljünk (pl. a komplex személyiséget), és enyhén szólva az sem árt, ha tisztázzuk: mi jó és mi a rossz. Szinte nem létezik abszolút reális önértékelés, de nem mindegy mennyire torz és labilis az önértékelés. Az önértékelés „torzulása és labilitása” a komplex személyiség egyik eleme.

Kétségtelenül a foglalkozáspszichológia igen elismert tudomány lesz a jövőben.

Mely foglalkozásokra, milyen komplex személyiségek (fizikai, fiziológiai, tulajdonságok, intelligencia-típus, érzelemvilág, egyéb lelkivilág, valós világnézet, és tudás) alkalmasak vagy éppen nem alkalmasak. Pl. orvosnak, tanárnak, darukezelőnek, stb., vagy éppen vezetőnek (hatalmi pozíciót betöltőnek) milyen komplex személyiség alkalmas, vagy nem alkalmas. Különösen fontos ki alkalmas, vagy nem alkalmas ország-vezetőnek, amely nem azt a személyiséget kívánja, mint pl. egy üzemvezetőé. Egy kérdés, hogy ki mi szeretne lenni, milyen ambíciói vannak, és egy más kérdés mely személyiségek okozhatnak kárt az egyes foglalkozásokban. Pl. önző, hatalmi ambíciójú, embereknek nem való a rendőri a bírói, a tanári, az orvosi, az ország-vezető, stb. foglalkozás.  Bizonyos személyiségű emberek vonzódnak egyes foglakozásokhoz, és mivel jelenleg nincs „erre nem alkalmas szelekció”, ezért bizonyos foglalkozások és bizonyos személyiségek összekapcsolódnak, de ez nem az alkalmasság alapján történik. Pl. a pedofil nyilván szívesen lesz gyermeknevelő, (és szívesen, és jól vizsgázik e szakmából), ha nincs alkalmatlansági vizsgálat az is lesz. Ez a fajta alkalmatlanság tehát az egyik szempont.  A másik szempont pedig: ha valakinek tehetsége van egy foglalkozáshoz, akkor azt ő is szívesen végzi (az emberek jól érzik magukat munka közben), ugyanakkor azt a munkát jobban végzi, tehát a társadalmi haszon is realizálódik, vagyis két oldalról emelkedik az életszínvonal.

Az sem eszement ötlet szerintem, hogy a különböző cikis embereknek, különböző speciális foglalkozásokat kell kitalálni, amelyekben legalább nem okoznak kárt, sőt talán valamennyi hasznot is hajtanak.

Elemzések, összefüggések, összefüggés-hálózatok. 

Visszatérek az összetett gondolkodási funkcióra, az elemzésre.

Az elemzéshez kapcsolódik, hogy milyen összefüggés-hálózaton keresztül végezzük az elemzést.

Sokféle elemzés van, de itt „újra” egyfajta általános, alapvető elemzés pontjait sorolom fel.

1. A problémakör (probléma) következményeinek meghatározása. Miért nem jó a jelenlegi helyzet, a jelenlegi tendencia.

2. A problémakör (probléma) meghatározása, belehelyezése, egy nagyobb egységbe (problémakörbe, alapvető célba, tervbe, stb.)

3. Ezzel együtt a problémakör (probléma) fontosságának meghatározása. Ezzel együtt a probléma aktualitásnak és sürgősségének meghatározása.

4. A problémakör (probléma) alapvető összetevőinek, tényezőinek meghatározása (bizonyos összefüggés-hálózatok).

5. A problémakör (probléma) alapvető okainak, alapvető folyamatának, meghatározása (bizonyos összefüggés-hálózatok, pl. időbeli folyamat).

6. A problémakör (probléma) kapcsolódása más problémakörökhöz (bizonyos összefüggés-hálózatok).

7. A megoldás, egyben a feladatok, egyben a célok, meghatározása.

8. Egyben a megoldás elvi tervének és pontosabb tervének (de illeszkedő tervének) elkészítése. (A jogi, törvényi feladatok. A tudatalakítással kapcsolatos feladatok. A konkrét egyéb tennivalók. Saját tennivalók. Milyen hasonló megoldások léteznek. A sürgősségi sorrend megállapítása. Stb..)

Az elemzés során természetesen az ember használja az egyszerű és összetett gondolkodási funkciókat. Érdemes azon elgondolkodni, hogy az elemzés mennyiben tudatos a felnőtteknél.

Hogy néz ki mindez a gyerekeknél, és kisgyermekeknél. És az állatoknál.

Az elemzés során tehát ez ember keresi az összefüggéseket. Mit nevezünk összefüggéseknek szélesebb és szűkebb értelemben erre is érdemes lenne kitérni. Szélesebb értelemben szinte minden összefüggésnek nevezhető. 

A továbbiakban az összefüggés-hálózatokról lesz szó. Az összefüggés-hálózatok egyfelől arról szólnak, hogy a milyen összefüggés-hálózatok alapján működik. Másfelől arról is szólhatnak, hogy a milyen összefüggés-hálózatok alapján vizsgálja a világot. De persze az sincs kizárva, hogy ez a kettő azonos, legalábbis nagyon is hasonló.

Ugyanakkor az összefüggésekről, összefüggés-hálózatokról, úgy is beszélhetünk, hogy ezek a világ (természet) felépítésének részei. Ezek bizonyos természeti, Isteni törvények. Az összefüggéseknek, összefüggés-hálózatoknak ezek szerint két aspektusa van. Ezek az elemzés (a gondolkodás) részei). Ezek természeti, Isteni törvények, a világ felépítésnek részei.

Érdemes átolvasni A világ felépítése a négyzethálózat segítségével. A megrajzolatlan C/1/B ábra. C. fejezetrészt.

Az egyszerű összefüggésekről (kettő, vagy több dolog viszonyáról, vagy saját magához képest) már az említett fejezetben is szóltam. Vele, együtt, szemben, és, vagy, alatta, felette, mellette, rajta benne, övé, befelé, kifelé, stb.. Illetve kijelentő, felszólító, feltételes, óhajtó mód, egyes szám, többes szám, jelen idő, múlt idő (korábbi változat), jövő idő, (feltételezett változat) stb.. Illetve, kisebb, nagyobb, erősebb, gyengébb, valamihez képest túl nagy, túl kicsi, optimális, hasonló, eltérő, stb.. Illetve, valamihez képest (pl. az átlagoshoz képest) ilyen, vagy olyan tulajdonságú. Illetve árt, használ, megváltoztat, hatástalan, stb..

Itt is előjön a viszonylagosság (kell egy kiindulópont, egy összehasonlítási alap) problémája.  Rengeteg dolog nagyon sokféle viszonyáról van szó.

A kissé összetettebb összefüggések, kissé bonyolultabb megközelítése. Avagy, összefüggések az elemzés szempontjából.

Kettő vagy több dolog (tényező) összefügg, mert.

Egy problémakör jelentős tényezői, elemei, részei és kevésbé jelentős tényezőinek, elemeinek, részeinek felsorolása. Valójában ez egyben kategorizálás és lényegesítés. Mivel a világ hatalmas, szinte végtelen, a gondolkodó kénytelen valamilyen alapvető felosztást tenni. Kiindulhatunk egy hatalmas raktárból, vagy éppen egy számítógépből is, főkönyvtár, alkönyvtár stb. Valójában a világ olyan hatalmas, és az emberi vizsgálat olyan sokrétű, hogy nem lehet határozott raktárrend. Csak nagyjából lehet rendet alkotni, pl. ez a dolog, ide is tartozhat, oda is tartozhat, amoda pedig nem nagyon tartozhat. És lehetséges az időszakos rend, az éppen aktuális gondolatsorhoz teremt egyféle rendet.

Valahogy el kell jutni ahhoz a kisebb problémakörhöz, konkrétabb dologhoz, amellyel momentán foglakozni szeretne. A világban csak problémakörök vannak, csak ezek száma szinte végtelen. Problémakörök vannak, csak vannak kisebbek (egy-két mondatosak) nagyobbak és hatalmasak.  Valahogy be kell határolni azt a problémakört, dolgot, amivel momentán foglakozik. Mi legyen a problémakör közepébe, mi legyen a megnevezése.   Ezért is és egyébként is, fel kell tenni magának a kérdést: most mivel akarok foglalkozni és miért.   A miért kérdésre, egy cél válaszol. Pl. ez a cél, válaszol: ezért hogy bebizonyítsam ezt, vagy azt. Vagy: hogy ezt, vagy azt a cselekvésem megtervezzem. Vagy: azért, hogy ezt, vagy azt tisztán lássam, lássam az összefüggéseit, lássam a lényegét, a mibenlétét.

Visszatérek az összefüggésekre.

Közvetlen kapcsolat, közvetett kapcsolat.

Csak ide tartozik, máshová is tartozik.

Két tényező, elem, rész összehasonlítása: hasonló (kis különbség), szinte azonos, és jelentős különbség.

A felszín és háttérigazság alapján.

A hasonlóság alapján. Különállnak, de erősen hasonló a kialakulásuk, a működésük. A szerepük, a céljuk. Külön állnak, de vannak azonos tulajdonságaik, van azonos alkatrészük, részük.

Az összehasonlítási viszonyuk alapján összefüggnek. Maga az összehasonlíthatóság is már egyfajta gyenge összefüggés. A villamos és az alma nehezen hasonlítható össze.   

Egymást átfedik, van közös részük. Nem állnak teljesen külön, van konkrét közös részük. Két különálló, de összekapcsolódó dolog. 

Azonosak, erősen hasonlóak, de nem hatnak egymásra.

Pl. azért nem, mert különböző helyen, vagy időben vannak.

Csak egy kategória, fajta, típus.  A jelenben nem függnek össze, de ha részben  azonosak, akkor  valamilyen összefüggés általában van, volt  közöttük.  

Együtt vannak egy nagyobb egységben, szerkezetben, problémakörben. Egy nagyobb egység részei.

Továbbá: egymás mellett (előtt, mögött, alatta, rajta, stb.) vannak (de nem egységes szerkezet részei), és hatnak egymásra. Egy időben vannak és hatnak egymásra.

Egy szerkezetben vannak, egymás nélkül nem tudnak működni.

A részek, alegységek, faktorok, aspektusok, vonatkozások, tényezők, stb., mint összefüggések.

A példázat legyen a földbolygó.

A föld áll vízből, levegőből, kőzetekből, talajokból, sokféle anyagból stb. A föld áll  tengerekből, földrészekből, folyókból, tavakból, alföldekből, sivatagokból,  hegyekből stb. A föld áll atomokból, molekulákból, stb.

A föld áll országokból, városokból, stb. A föld áll növényekből, állatokból, emberekből. Áll emberekből, népekből, nemzetekből, államokból. Áll földből, hegyekből, dombokból, síkságokból, vízből, tengerekből, tavakból, folyókból, stb..  És még lehetne sorolni.

Ezek különböző aspektusok vonatkozások, faktorok. Vagyis más nézőpontokból való vizsgálat.

Mivel ezekből áll, ezért ezek nyilván összefüggnek a földdel, és egymással is, de azért nem egyformán függnek össze. Összefüggnek úgy is, hogy hatnak egymásra.

Ugyanakkor a földbolygónak van egy önálló aspektusa. Egy égitest, amely a naprendszerben kering, amelynek az adatai a következők. A földbolygó önálló aspektusa összefügg minden felsorolt alegységével, vonatkozásával, de nem egyformán. A föld égitest erősebben függ össze azzal, hogy milyen anyagok alkotják, közepesen függ össze a földrajzi képződményekkel, és gyengébben függ össze, azzal hogy milyen országok városok vannak rajta. Azért mindenhol felfedezhetünk összefüggést, ha mást nem, de áttételes, gyengébb összefüggést.

A gondolkodónak ki kell választania, hogy mit állít a középpontba, mely problémakört vizsgálja és ahhoz erősebben, közvetlenül tartozó részeket, tényezőket, stb. kell kiválasztania.

A földbolygó látszólag fontosabb, mint a részei, de ha pl. az embert állítjuk a középpontba, akkor a földbolygó csak egy rész, alegység lesz, nem is fontosabbak közé való.

(A legfőbb mögöttes középpont, mindig a legfőbb cél lesz, amely erősen összefügg az emberrel. Az ember hiába akarja, még az Istent sem tudja a középpontba tenni. Az Istent és mindent csak a legfőbb célon és az emberek keresztül képes vizsgálni. Csak akkor tud eltekinteni a legfőbb céltól, ha szándékosan egy kisebb, az embertől viszonylag független rész, puszta megismerésre törekszik. )

A hatás alapján. Egymásra hatnak a tényezők. Vagy ugyanarra a dologra hatnak, így közvetve egymásra is hatnak. Ez sem mindig igaz.  Együtt egyszerre jelentkező hatás is van. 

Együtt vannak egy folyamatban, útban, áramlásban, cselekvéssorban, történéssorban, láncolatban. Ok, következmény, amely lehet újabb ok. Ok és cél. Ok és cél egyben. Előzmény, következmény. Előzmény, jelen folyamat és utóhatás. Közös az ok, ill. közös cél, egy közös dologra hatnak. Egymásból erednek. Stb. Hatásláncolat, hatássorozat. A közös feltételek azonosíthatók a közös okokkal. (Ezen esetekben van hatás, tehát akár hatások közé is sorolhatók.) 

Egy folyamat, út, áramlás, stb. főbb állomásai. Egy folyamat, út, áramlás, stb. szakaszai. (Lehet hatás nélkül is.)

A folyó, mint példázat. A folyó forrásokból, patakokból, kisebb folyókból, tevődik össze (ered) és általában a tengerben, nagy tóban végződik. ( De először is vízmolekulákból áll, folyékony anyagból áll.)  Hat rá a domborzat, ( a közvetlen partvidék),  az éghajlat, a víz nagy körforgása, stb. A folyóban összefüggnek a belső áramlások, sodrások, örvények, stb. A folyó is hat a partra és még sok mindenre.  Egy ág, vagy egy vízmolekula útja a folyóban. A vizsgált kisebb dolog, vagy a  világ, világrész, az egész folyó. A vizsgált dolog csak egy vízmolekula. Az ember, egy részben önálló akaratú vízmolekula.

Lehetőleg meg kell különböztetni az alakulás, alakítás tényezőit, ill. lényegi, fontos tényezőit, meghatározóit, és a célokat (a cél tényezőit, lényegi, fontos tényezőit). 

Lehetnek még összefüggés-láncolatok. Gondolkodási folyamatábrák.

Van e nem valóságos összefüggés?

Mi a meghatározó?

Van olyan összefüggés, amelyben az egyik tényező dominál, meghatározza a másik tényezőt. És van olyan összefüggés, amelyben nincs jelentős dominancia, vagyis csak kölcsönhatás van. Ha a dominancia kismértékű, akkor nem nagyon érdemes a meghatározásról beszélni, egyszerűbb kölcsönhatásban gondolkodni. Kölcsönhatás lényege: B és C tényező aktivitása is szükséges, hogy kijöjjön a megváltozott, módosult  B és a megváltozott módosult C, vagy a megváltozott módosult BC keverék, vagy BC ötvözet. Vagy a változatlan BC keverék. BC ötvözet szükségszerűen nem lehet változatlan.  Vagy kijöjjön valamelyik ötvözetből D, az új tényező. A meghatározás, a dominancia inkább arról szól, hogy az egyik tényező pl. C tényező nem képes aktivitásra, vagy semmit sem számit az aktivitása, de mégis kialakulnak változások. Ekkor  B tényező dominál, határoz meg.

Összefüggnek, az összefüggéscsoportok, de miért is?    Pl., ha egy nagyobb egység, szerkezet részét képezik, akkor általában hatnak is egymásra, ha másképpen nem közvetve. Ha hatnak egymásra, akkor általában már valamilyen folyamat részei. „Általában együttesen jelentkeznek” – ez az összefüggés.  

A folyamat egyben szerkezet, vagy annak is felfogható. A két dolog „egyben a másik”, ez az összefüggés. Ez melyik összefüggés-csoportba osztható?    Az „általában együtt jelentkezik” melyik összefüggés-csoportba osztható? Ez fogalmi összefüggés?   A kettő között mi a különbség?

Egy dolgot különböző összefüggésekbe helyezhetünk el. Egy szerkezetet, folyamatot, problémakört különböző összefüggésekben vizsgálhatunk.

Mi a különbség? Mi a különbség pl. az összefüggéscsoportok között?

Minden mindennel összefügg de nem egyformán. A gyenge összefüggés az áttételes összefüggés nem összefüggés? Ezek szerint van enyhe, közepes, erős összefüggés, hatás. És van egyszálas többszálas összefüggés.

Gyenge és egyszeres összefüggés van , akkor az nem összefüggés.

Az azonosak nem választhatók szét.  Csak a szétválasztott, különálló dolgok között lehet összefüggés, hatás. Jelentkezik a szétválasztás a kategorizálás problémája.

Két dolog összefügg, de nem azonos.  Nem teljesen azonosak, pl. bizonyos szempontból helyzetben, eltérnek egymástól. Nem teljesen azonosak, van önálló aspektusuk (vonatkozásuk).

 Létezhetnek önmagukban pl. az összefüggésfajták.

Elképzelhető, hogy egy szerkezet részei, de nem hatnak egymásra? Pl. a szobabútor. Vagy az ajtóba beszámítsuk az ajtóforgót, vagy ne számítsuk bele, Vagy beszámítsuk az ajtótokot, vagy ne számítsuk bele?  Mennyire szedjük szét a dolgokat.

Jelentkezik a nyelvi probléma a fogalomzavar. A szélesebb értelmezés problémája.

 Különböző helyen van két azonos, hasonló dolog, de nem hatnak egymásra. Nem egy szerkezet, folyamat részei.

Nincs azonosság, hasonlóság de egy szerkezet részei. Nincs azonosság hasonlóság, de egy folyamat részei.

A folyamat általában egyben szerkezet is, annak is felfogható. Ez milyen összefüggés?

De lehet olyan szerkezet, amelyikben a két alkatrész nem hat, még közvetve sem egymásra?  Vagy lehet egy célú szerkezetben két különböző folyamat. Igaz hogy a közös cél összeköti egymást. A folyamat állomásai szakaszai, ez olyan értelmezés, amelyben hatás nem fontos. 

Vagy szinte, azonosak de más a kiemelt lényeg.

Mi a különbség a problémakör, a szerkezet, és a folyamat között? Ezt sem ártana kielemezni.

Végül egy megállapítás:

A tényezők kapcsolata gyakran, vagy általában olyan, mint a civakodó testvérek kapcsolata, megvan bennük az együttműködés, az összetartozás, a hasonlóság, de az elkülönülés, az ellentét is.

Mindezzel csak hevenyészve vázoltam az összefüggések problémáit, nehézségeit.

Ne felejtsük ki a hatásokat felsorolni, csoportosítani.  Negatív gátló, ártó, bomlasztó, ellenkező, ütköző, kiegyenlítő. Összeadódó, gerjesztő, többszörös negatív. Pozitív segítő,  építő, kiegyenlítő. Összeadódó, gerjesztő, többszörös pozitív. Negatív és pozitív hatások egymásra. Inkább egyirányú. (Eltérő egyirányú, de azért egyirányú.) Oldalirányú (nem egyező, nem ellentétes) Inkább ellenkező irányú. Teljesen ellenkező irányú stb.

Kölcsönhatások. Egymást erősítő kölcsönhatás. A közös hatást erősítő kölcsönhatás. Ennek lehetnek változatai. Pl. sokszorosan felerősítő. Robbanást, láncreakciót okozó hatás. Egymást gyengítő, vagy közös hatást gyengítő kölcsönhatások. Sokszorosan gyengítő hatás.

Egymással párhuzamosan haladó, egymáshoz alig kapcsolódó folyamatok. Egymással párhuzamosan haladó de egymást erősen befolyásoló folyamatok. Egymást váltogató (alig és erősebben kapcsolódó folyamatok.

Pozitív visszacsatolás, negatív visszacsatolás.

(Jelentkezik a fogalomtisztázás problémája.)

(Kétféle értelmezés lehet. Az egyik, a legfőbb cél, az abszolút jó irányból indul ki. A másik csak dolgok tényezők, egymáshoz való viszonyát nézi, a legfőbb cél nem érdekli.)

Uraló, irányító, befolyásoló, ellenőrző, közvetítő. Semlegesítő, kiegyenlítő.

Uraló fölérendelt, befolyásoló hatás, és alárendelt befolyásolt, végrehajtó hatás.   Elsimító, és egymást felőrlő.

Közvetítő, felerősítő közvetítő, és csökkentő közvetítő. Tartalmilag is átalakító. Stb.

Erős, közepes, gyenge hatás.

A kettő (vagy több) keveréke, a kettő ötvözte, a kettőből egy harmadik új (egybeolvadás). Pl. fekete, fehér egymásra hatása – szürke - ez egyfajta ötvözet (átmenet). Pl. sárga, kék – zöld – másfajta ötvözet (harmadik új). Pl. fekete, fehér - vagy fekete, vagy fehér. Fekete, fehér - időnként, vagy és helyenként fehér, máskor, más helyeken fekete – egyfajta keverék. Stb.

Mi van ha, kettő vagy több dolog tényező csak összekerül kapcsolatba lép? Mi van kettő vagy több dolog, tényező már kapcsolatban van, és az egyik növekedik?  

Tényleges hatás, és jelhatás. A jelhatás részei: lekicsinyítés és kódolás. A jel „utazása”. Felerősítés és dekódolás.

Egyedek haladása. Tömegesen haladó egyedek, a haladás közben hatnak egymásra. Sugárzás, áramlás, hullámzás, mozgás, stb.

Stb., stb.

Talán sokaknak nem egészen világos a kölcsönhatás, erről szól a példázat.

Az látjuk, hogy két ember egyforma erővel ütlegeli egymást. Az egyik ad egy pofont, a másik visszaadja. Ez egy kölcsönhatás, ha a jó, kellemes igazságának szempontjából nézzük, negatív kölcsönhatás. Ha az egyik erősebb, több nagyobb pofont ad, a másik meg inkább védekezik, akkor az már aránytalan kölcsönhatás, van egy domináns, meghatározó, okozó tényező. Ezt az egyforma kölcsönhatásnál nem lehet elmondani. Ha az egyik fél a földön hever és csak a másik ütlegeli, akkor nincs kölcsönhatás csak hatás van.

Nyilván valahogy elkezdődött a verekedés, valamelyik adta az első pofont, ez volt az indító hatás, az indító ok, amely nem azonos a jelen helyzet hatásával.

Illetve van még a jelen helyzetet megelőző hatás, ok, (sőt azt megelőző is lehet) is, amely nem azonos az indító hatással, okkal, de jelen hatásával sem. Kérdés melyik (indító hatás, ok, időben közbenső hatások, okok, jelen hatás) az erősebb, melyik a fő hatás, a fő ok. Erre nem könnyű válaszolni, talán valahogy összesíteni kell őket, de az biztos, hogy kategorizálni kell a hatásokat az okokat.

Itt is kitérek arra, hogy a hatás vizsgálatánál, (melyik az erősebb ható, az erősebb okozó, a fő tényező), fontosabb hogy minden jelentős tényező fel legyen sorolva, figyelembe legyen véve.

Ha világ egy nagy bonyolult térkép hasonlatból indulunk ki, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy probléma közepéhez vezető utak közül melyek a legfontosabbak, és azok közül is melyik a legeslegfontosabb. Nem biztos, hogy tudunk erre válaszolni. Fontosabb, hogy minden fontosabb utat felsoroljunk, az autópályákat és a főutakat is, egyet sem hagyjunk ki, mint azon elmélkedni, ezek közül melyek a fontosabbak.

Példázat arról, hogy mi, mit határoz meg.

A lovas kocsi haladását mégis a kocsis határozza meg, ő irányít. Na, de ha megbokrosodik a ló, a ló lehet jó is meg rossz is. Megbokrosodik, mert rosszul bánik vele a kocsis. Rosszul bánik, mert gyengén húz. Gyengén húz, mert akadozik a szekér, kilazult kerék. A szekér is lehet jó, vagy rossz. Kilazult a kerék, mert gidres-gödrös az út. Az út is lehet jó, vagy rossz. Miért nem javította meg a szekeret a kocsis, mielőtt elindult. A kocsis is lehet jó, vagy rossz. És még lehetne folytatni.

A példázatot általánosítsuk. Általában nem nagyon állapítható meg, hogy mi, mit határoz meg. A dolgok, a tényezők, kölcsönhatásban vannak. Vagy talán még pontosabb: mindennek megvan a maga szerepe. Ugyanakkor mindennek megvan az önálló aspektusa, de ez csak részben hat, mert a többi dolog, tényező is befolyásolja. Ha javítani akarunk a dolgokon, akkor mégis az önálló aspektusokon tudunk javítani. Megjavítjuk az utat, a szekeret, a lovat, a kocsist. De az sem mindegy: a dolgok, tényezők, hogy igazodnak, illeszkednek egymáshoz.

A dolgok, jelenségek, folyamatok okai és az okok okai és azok okai.

Tulajdonképpen az okok, okai is, és azok okai is, a primer okok közé sorolható. Az emberi elemzés azonban talán helyesen megállapít közvetlen okokat és a közvetett okokat.  Két kérdés merül fel: az egyik: az okok nem húzódhatnak a végtelenbe? A másik, melyek a fontosabbak a közvetlen okok, vagy közvetett okok? A másodikra azt tudom válaszolni, ezen az alapon nem lehet rangsorolni a fontosságot. Logikusan az okok, okai a fontosabbak, vagyis mindig közeledünk a lényeghez. Lehet azonban ez egy elkanyarodás is, egy mellékútra tévedés is. Másrészt az is hiba, ha közvetlen okokat, mint kevésbé fontosakat, kihagyja az elemző. Valahogy körbe kell keríteni, és kategorizálni kell a világ problémáit, ez adja meg erre a választ és arra is, hogy végtelenek az okok. Valahogy ki kell jelenteni: elnézést, de ez az ok-sorozat már túlment a problémakörön.

A világ egy rendkívül bonyolult térkép és minden mindennel összefügg, ahogy a térképen is bármelyik ponttól eljuthatunk bármelyik pontig. De térképen is be kell jelölni, ez, ez a körzet, ez pedig, az a körzet. Ezek a főútvonalak ezek az egyszerű utak, ezek pedig a mellékösvények. Tehát körbe kell keríteni a problémakört, témakört és a problémakörhöz, elsősorban a központhoz tartozó minden fontosabb közvetlen és közvetett okot is fel kell tárni. A folyamatoknak, jelenségeknek, történéseknek, cselekvéseknek vannak okai. Bár, a miért kérdést bárhol, bármikor feltehetjük. Pl. miért kék ez a virág? A miért kérdésre, a válasz, azért mert – ez már egy ok megfogalmazása. Az ok megállapítása, kijelentése gyakori fontos dolog, de vannak az egyszerű megállapítások is, ezek is fontosak. Mennyi kék virág van a vázában? Hét kék virág van a vázában. Ez pl. egy egyszerű megállapítás. Az egyszerű megállapítások szintén fontosak lehetnek. És vannak a következmények, következtetések, amik szintén fontosak lehetnek.

Az előzmények általában az okok, a későbbi történések, általában következmények. De vannak pl. a cél-okok. Leülök, mert fáradt vagyok, ez egy múltbeli ok, az egyszerű ok. Leülök, mert meg akarok írni valamit. Itt a jövőben van az ok, ez a cél-ok. A kettő össze is mosódhat. Leülök, azért, hogy kipihenjem magam.

Talán ez az elmélkedés sem volt értelmetlen, azaz ok nélküli. Ez a cél-okra való utalás. Így is fogalmazhattam volna: talán ez az elmélkedés sem volt értelmetlen, azaz cél nélküli. Vagy, haszon nélküli. Vagy, hasznos cél nélküli. De itt már elkanyarodok oda, hogy az értelmességnek (igazságnak) van egy olyan értelmezése: értelmes, aminek van célja, haszna.  De mi, a hasznos cél? Ezen a vonalon tovább haladva, (és nem az okokból kiindulva) csak összefüggéseket keresve, kérdéseket feltéve, eljutottam oda, hogy a társadalomtudományos igazságok (a kellemes, jó, hasznos igazságai) csak valamilyen cél tükrében értelmezhetők.

De azért az okok nemcsak kiterjednek, de körbe is forognak, ill. oda-vissza (kölcsönhatásban) is állnak egymással. Ennek kapcsán megfogalmazódik néhány gondolkodási alapelv.

Tegyük fel pl., ezt a kérdést: miért van a kelleténél és a lehetséges okosságnál több ostobaság pl. Magyarországon, vagy akár az egész világon? Persze először bizonyítani kellene, hogy a kérdés megalapozott kérdés. Tételezzük fel, hogy ez megtörténik, hozzáteszem, hogy nem könnyű a bizonyítás, mert meg kell határozni, és bizonyítani kellene szinte minden szót.  (Emlékeztetőül a bizonyítás: tapasztalat, mérés, logika, stb..)

Egy lehetséges válasz: mert az emberek sok gondolkodási hibát vétenek, mert nem ismerik a gondolkodástan tudományát. Miért nem ismerik? Itt elmehetek abba az irányba, hogy felsorolom, a gondolkodástan részleteit. Látod ezeket, kell megismerni.

Vagy azt válaszolom, hogy mert az emberek felületesek, önteltek, stb..

Vagy azt válaszolom, mert a rendszer olyan, hogy elhanyagolja a társadalomtudományokat, ezen belül, többek között, a gondolkodástant. Hozzáteszem, de többek között a lehetségesnél gyengébb, elhanyagoltabb az oktatás, a tájékoztatás, van manipuláció, a rendszer, a törvények szellemisége sem jó, a népi nemzeti tudatformáló kultúra (a családi, kisközösségi tanítás alapja) sem éri el lehetséges jót. A következő kérdés: miért elégtelenek (a lehetségesnél rosszabbak, gyengébbek) mindezek, vagyis miért rossz a rendszer? Itt már kiterjed a probléma, hiszen a rendszer viszonylagos rosszaságának, gyengeségének ezer oka lehet. Ellenben ez a körbeforgás, kölcsönhatás is megállapítható: az emberek felületesek önzők, önteltek ezért elégtelen a gondolkodásuk, ezért rossz (a lehetségesnél, rosszabb, gyengébb) a rendszer, és mivel rossz a rendszer, az emberek butábbak a lehetséges okosságnál, és ezért viszonylag felületesek, önzők, önteltek, ami miatt rossz a rendszer és így tovább körbe, ill. oda-vissza.

(Természetesen a válaszokat is illene bizonyítani. Azt is látható, hogy bár egy egyszerű kérdés, de egy hatalmas, általános téma kérdése, tehát a válaszok nem egyszerűk.)

(Megjelenik ebben a gondolatmenetben az is, hogy minden viszonylagos, és ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor ezt a viszonylagosságot jelezni kell. Hozzátéve, hogy a mondat és szöveg sem lehet határtalanul hosszú, bonyolult ezért, szükséges az egyszerűsítés egyes részek kihagyása.)

De visszatérek a fő témára, az okok kiterjedésre, ill. kölcsönhatására, körbeforgására.

Tehát két fajta gondolkodásmenet rajzolódik ki az egyik a kiterjesztés, hozzátéve, hogy ez sem mehet a végtelenségig, valamely lényegesítés itt is szükséges.  Vagy egy erős lényegesítés, amely gyakran kölcsönhatásokat állapít meg.

A kölcsönhatással kapcsolatban felmerül, mégis melyik az erősebb tényező, melyik az erősebben ható. (Az ember általában erősen le akarja egyszerűsíteni problémákat, egy csodaszert, egy mindent megoldó dolgot akar találni, talán lustaságból teszi ezt, vagy más miatt. Azzal együtt, hogy fontos a lényegesítés, véleményem szerint nincs csodaszer, nem lehet a világot, a problémákat szinte végtelenségig leegyszerűsíteni.)

Tehát szerintem ez esetben a helyes gondolkodás az, hogy ez is ok, és az is ok. Vagyis a rendszer is viszonylag rossz, és az emberek is elmaradnak lehetséges jótól. A két ok, szinte egyformán, egymás mellett fennáll. Vagyis talán fölösleges az erősebb hatón, a fő tényezőn gondolkodni. Az elemzés és megoldás is ebből indul ki. Ennek a másik aspektusa az, hogy bizonyos fokig ki kell terjeszteni a problémákat. Jelen esetben, „illik” egy bővebb magyarázatot adni, arra hogy miért viszonylag rossz rendszer, hogyan javítható meg. Az emberek rosszaságának oka, ha leszámítjuk, a környeztet a rendszert, a belső érzésvilág, az önálló akarat.  Az emberek megjavításnak érdekében csak az tehető, hogy közvetlenül tanácsokat osztogatunk az embereknek: kedves emberek szerintem ez a jó, ez pedig helytelen, és én ezt ezzel tudom bizonyítani, jó lenne ha megfogadnák a tanácsom. (Jézus is ilyen tanácsokat osztogatott, ez is szükséges, ez sem blöffölés.)

Visszakanyarodva a gondolkodástanhoz és már összegzésre.

Egyfelől a kiterjesztés, a részletes elemzés (szétszedő analízis) és a lényegesítés, az összesítés, szinte magától is fluktuál, és az a jó, ha fluktuál. Vagyis szükség van részletes elemzésre (szétszedő analízisre), de eközben szükség van lényegesítésre, összegzésre, összevonásra (szintézisre) is. Másképpen szükség van konklúzióra, alapelvekre, alapvető célokra. Szükség van analízisre is, mely adott időben, adott helyen adott szövegben behatárolt. Vagyis alapos, átfogó, mindenre odafigyelő, de az összegzést is elkészítő elemzés, vizsgálat szükséges, minden esetben.

Másfelől amit szintén több helyen, több módon elmondtam: fontosabb, az hogy az alapkérdéshez, a központi témához kapcsolódó minden lényegesebb tényező (legfőbb tényezők, fő tényezők, fontosabb melléktényezők) figyelembe legyen véve, mint az, hogy ki legyen választva a legfőbb tényező. 

Arról a témáról, hogy „miért van a kelleténél és a lehetséges okosságnál több ostobaság pl. Magyarországon, vagy akár az egész világon”, egy minimum 50, de akár 2000 oldalas tanulmányt kellene, ill. lehetne írni. Ez a tanulmányrész nem ezzel foglalkozik, nem az a központi témája.  E tanulmányrész témája a gondolkodástan, ennek csak egy kisebb vonatkozása, részproblémája, a fenti kérdés, probléma. Ahogy a nevezett problémakörnek csak egy részproblémája a gondolkodástan. 

Az ok és a következmény természetesen összefügg, párt alkot. Mivel minden oknak van oka ezért minden ok egyben következmény is. Az okok és következmények fő jellemzője a szükségszerűség. Mondjuk három kategóriába csoportosítható: gyengén szükségszerű, közepes szükségszerűség, erős szükségszerűség. A szükségszerűségnek kettő aspektusa van: az egyik hogy mennyiben függ az emberi akarattól. A másik hogy csak egy variáció jöhet létre vagy több variáció is létrejöhet. Igaz hogy gyakorlatilag mindig csak egy variáció jön létre, tehát ez a második aspektus gyengébb aspektus. Sőt ha több variáció jöhet létre, akkor nehezebben számítható ki a történés. (A két aspektust nevezhetjük az ember számára véletlennek, szerencsének stb. is) Gyenge szükségszerűség, ha az embernek van választási lehetősége, és sok variáció jöhet létre, de ezeket ismeri, képes kiszámítani. Erős szükségszerűség, ha az embernek nincs választási lehetősége, nem befolyásolhatja a történést, és egy variáció jöhet létre. Vagy azért nincs választási lehetősége, mert sok ismeretlen variáció jöhet létre.

Nem szükségszerű, tehát igazi butaság, amikor az ember figyelmét felhívják a következményekre (valaki, valami figyelmezteti), de ezt felületességből, vagy más okból nem veszi figyelembe. Ilyenkor megérdemli a negatív hatást. (Butaság többek között, egy szükséges cselekvés elmulasztása is.) Szükségszerű, nem igazi butaság, ha az ember képtelen megismerni a következményt, arra való figyelmeztetés sehonnan nem érkezik. Ilyenkor nem érdemli meg a negatív hatást. (Peches, szerencsétlen ember, de ennek is vannak fokozatai.)

A tömeges hatás.

Erre illik a mondás, hogy az erdő más, több mint a fák összessége. A társadalom más, több mint az egyének összessége.

A tömeges hatást egyszerűen a biliárdgolyókkal példázom.

Ha a fehér golyóval meglököm a piros golyót, akkor jól kiszámíthatók, leírhatók a különböző variációk. Ha a piros golyó közelében egy sereg másik golyó van, akkor a piros golyó útja megváltozik bonyolulttá, kiszámíthatatlanná (össze-vissza ütközik) válik. A közel levő dolgok, általában bonyolult kölcsönhatásba lépnek, és ezért ez a közösség másképpen fog viselkedni, mint amikor kevés dologból áll össze a közösség. Általában a világban tömeges hatások vannak. Ugyanakkor a tömeges hatásokat is csak úgy lehet vizsgálni, ha lebontjuk azokat elemi hatásokra ill. hatásláncolatra. Ugyanakkor felfedezhetők a tömeges hatás saját törvényszerűségei is. Pl., mi történik, ha piros golyó egyik oldalán sokkal több golyó van, mint mögötte, és piros golyót középen találja el a fehér golyó. Hogy rendeződik át az összes golyó, ekkor ez a vizsgálat célja. Lényegében erről szól stratégia, és ebben különbözik taktikától. Pl. a jól sakkozó, tudja, hogy nem azon kell gondolkodni, mi lesz a következő, és az, azt követő lépés, hanem azon, hogyan helyezkedjen el az összes bábu. Stratégiában gondolkodik, vagyis rendszerben gondolkodik.

Az egész (pl. egy teljes gépezet, rendszer, szerkezet stb.) és az egységek, részek ( pl. alkatrészek, tényezők) egymásra hatása. Pl. ilyen összefüggésekre, gondolok: a leggyengébb láncszem határozza meg a gépezet jóságát. A gyengeségek is valamennyire összeadódnak. A gépezet egészének is van egy önálló aspektusa, nemcsak a részeknek. A bonyolult gépezetnek kialakul az önálló aspektusa. A gépezet egészének vannak olyan alapelvei, amire gépezet alapul. A gépezet megváltoztatásának szempontjából, néhány jelenség: ha kevés tényező gyengén változik, akkor nem változik az egész. Sőt visszaalakul. (Pl.  a társadalmi rendszer visszaalakító jelensége.)  A lényeges, minőségi változáshoz sok tényező, jelentős változására van szükség.  Akkor hogy jöhet létre a folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus változás? Csak úgy, ha van egy határozott cél, ill. egy határozott, mindenre kiterjedő átalakítási terv (program, feladatgyűjtemény). Illetve, szükséges a gépezet alapelveinek ismerete, tudatos megváltoztatása.  Ha ezek nincsenek, akkor csak nagyon lassú, hektikus változás jön létre.

A matematikai, fizikai kémiai, stb. törvények, képletek jelentős részét, akár hatásként is megfogalmazhatjuk. Pl. az Ohm törvénye. A feszültség (feszültségnövekedés) erősítő, többszörösen erősítő, hatással van az áramerősségre. (Az áramerősség és feszültség nem egymást erőstő kölcsönhatásban áll. Az egyik erősítő hatással van a másikra, a másik gyengítő hatással van az egyikre. Ugyanakkor teljesítmény szempontjából egymást erősítő kölcsönhatásban állnak.) Az áramerősség (áramerősség-növekedés) viszont negatív csökkentő hatással van a feszültségre. Az ellenállás (ellenállás-növekedés) gyengítő, többszörösen gyengítő, gátló hatással van az áramerősségre. Ezért is, az ellenállás (ellenállás-növekedés) erősítő, többszörösen erősítő hatással van a feszültségre.

Összefüggések úgy, mint időrendek, sorrendek, ill. arányok, nagyságok. Illetve mint alkatrészek, alkotórészek és azok helyzetei. Másképpen fogalmazva: sorrend, az arány, a viszonylagos helyzet, szerkezet, befolyásolja a hatást.

Ezeken kívül (e fejezetben felsoroltakon kívül) sajnos még nagyon sok összefüggés lehetséges. Nagyon sok alakulási összefüggés van. Nincs kaotikus állapot, vagyis valamilyen összefüggésben vannak a dolgok. A matematika tudományának kell az a lehetséges összefüggéseket feltárni, a társadalomtudomány feladata pedig, hogy megállapítsa, mely összefüggés igaz az adott társadalmi jelenségre, folyamatra. 

Az emberi hatások, kölcsönhatások, viszonyok, kapcsolatok, ennél bonyolultabbak, de azért megállapíthatók. Az emberi viszonyok, kapcsolatok, stb. bonyolultabbak, de azért lebonthatók az itt felsorolt összefüggésekre is.  Többek között azért bonyolultabbak, mert az érzések, érzelmek bonyolult világrésze is jelen van bennük.

Egy ember hatása, másra, másokra, közösségre. Más ember, emberek a közösség hatása egy emberre. Sok ember (közösség) kölcsönhatása. Stb., stb.

Nemcsak a hatás összefüggéseket lehet felsorolni, csoportosítani, a többi összefüggés fajtát is csoportosítani.

A valóságos és a nem valóságos (logikai) összefüggések). Vannak e nem valóságos összefüggések? Vannak e nem valóságos dolgok?

Ha abból indulunk ki, hogy van inkább gondolati fogalmi világ és van inkább kézzel fogható világ akkor vannak inkább gondolati, fogalmi összefüggések  és vannak inkább valóságos hatású összefüggések.

Mit érthetünk a jó és rossz fogalma alatt. C/0/D ábra

Jó: kellemes, hasznos, igazságos, szép, stb. Rossz: kellemetlen, káros, igazságtalan, stb.

Másképpen a jó: jó célok, jó utak, jó tervek, jó irányok, jó megoldások. Illetve rossz célok, utak, tervek, irányok megoldások.

Az igazság ( a valóság helyes megismerése, és ebből adódó helyes alkalmazása) is jó, dolog, mert ez által kellemesebb életet  lehet kialakítani. Bár korábban azt mondtam, hogy az igazság nem társadalomtudományos fogalom, itt cáfolom magamat. Inkább azt mondom, hogy az igazság fontos szükséges, de nem elég. Szükség van egy olyan értékelésre is, (helyes, igaz értékelésre) amely eldönti, hogy az adott igazság, mennyiben jó (kellemes, hasznos, stb.) az ember számára.

Természetesen a jó és rossz egy hosszú skálán helyezkedik el sok átmenet, fokozat van. A jó oldal végén az optimális van.

Azért kell tisztázni ezt, mert vannak ilyen gondolatok: tévedni emberi dolog. Nincs jó rossz nélkül. Egyszer jó  úton járunk máskor rossz úton. Tehát nincs jó és rossz, ez banális leegyszerűsítés.

Egyébként, aki így érvel az is kénytelen állandóan dönteni a jóról és a rosszról. Talán arra gondolhat, hogy nem lehet mérni a jót és rosszat. Nem lehet összesíteni a sok jó és rossz gondolatot, cselekvést. Én ezt is cáfolom szerintem, lehet mérni, és lehetséges összesíteni is. Vagy arra gondol, hogy a dolgok egyéniek, szubjektívek, nem lehet őket objektíven megítélni.

Kétségtelenül vannak összetett dolgok, mint pl. egy házépítés ahol egyes részek jók lehetnek, más részek rosszak lehetnek. A végső eredmény az összesítés döntheti el, hogy jól vagy rosszul gondolkodtunk, cselekedtünk. Más dogokat időben csak jól, vagy rosszul végezhetünk el. Pl. vagy helyes időpontban veszem be gyógyszerem vagy rossz időpontban. Vagy jó mennyiséget veszek be vagy rosszat, stb.. Ha rossz időpontban vettem be (ennek is vannak fokozatai) akkor már nem tudom jó időpontban bevenni. Ellenben egy másik időszakban be tudom venni jól. Vagyis egyik időszakban ugyanazt a dolgot végezhetem jól, a másikban rosszul. Itt időbeli összesítés szükséges. Az a kérdés hogy összességében általában jó célok, jó utak, jó tervek, jó irányok jó megoldások ( jó  érzések, gondolatok cselekvések) vannak vagy rosszak.

A külső érzésmechanizmus méri, összesíti az egyén jó és rossz szándékát érzését, az erős  szándékból, érzésből, gondolat és cselekvés lesz, és így végül összesíti az egyén jó és rossz tetteit.

Az igazságszolgáltatás is méri valamilyen szinten a rossz tettek egy részét, a jelentősen rossz tetteket.

Kétségtelenül vannak többnyire szubjektív (egyéni ízlésnek megfelelő) tényezők, amikor szinte nincs egyéni igazság. Az a jó, a kellemes, ami az egyénnek jó, (piros ruhát kedveli, jobban szereti a karfiollevest, mint a spenótfőzeléket, stb.). szinte minden tényező kevert van szubjektív és objektív aspektusa, a kérdés az, hogy többnyire szubjektív, vagy többnyire objektív a tényező. Általában többnyire objektívak a tényezők, pl. a gyógyszerszedés nem ízlés kérdése. Társadalmi szinten az egyéni ízlés már lehet, igaz, jó. A többnyire szubjektív tényezők szempontjából az, az igaz, az a jó, ami a döntő többség ízlésével azonos, vagy ahhoz hasonló.

A társadalmi helyzet ( a társadalom, nemzet, rendszer nagy bárkája A jelű ábrák) is méri, összesíti az egyének jó és rossz tetteit.  Igaz hogy itt az egyének nem különülnek el.  A hatalmas bárka eleje, jó oldala a kellemes vizeken (a boldogság tengerén) halad, (ott süt nap csendes tenger, stb.), a hátulja, a rossz oldala a kellemetlen vizeken (hideg szél fúj) halad. (Bár máshol a fejlődés tengeréről és nem boldogság tengeréről beszélek. És máshol nem boldogságról, boldogtalanságról, hanem jólétről és nyomorról beszélek. Ez tehát egy másik hasonlat, de a kettő azért összeilleszthető.) Visszatérve, ha a hatalmas bárka jó irányba halad, akkor a bárka nagyobb része kerül a kellemes vizekre, és kisebb része van a kellemetlen zord vizeken. Természetesen haladhat rossz irányba is bárka, ekkor fordított a helyzet. Az egyén össze-vissza haladhat a bárkán, elsősorban ő dönti el, hogy bárka melyik részébe kerül. De azért nem teljesen.  Mert, ha az egész bárka a boldogság felé halad, akkor az egyén is nagyobb valószínűséggel lehet a kellemes oldalon, mert az nő, a kellemetlen csökken. A hatalmas bárka iránya, mozgása pedig rajta tartózkodó emberek tetteitől függ. Sajnos jelenleg az egyén szempontjából nem teljesen igazságos ez az összesítés, de azért ez is egyfajta összesítés. Az emberiségnek is van bárkája.

Lehetséges és vannak is mérések, összesítések. De ha nem lennének, az sem jelentené azt, hogy nincs jó és rossz. Valami attól még lehet, hogy nem tudják számokban mérni. Egyébként a kisebb érzéseket, gondolatokat, cselekvéseket önmagukban mindenképpen lehet értékelni.

Van jó és rossz, ezt kívánta tisztázni, a fenti elmélkedés. Tartalmilag szerintem az a jó, ami az áltelem megfogalmazott legfőbb cél irányában halad.  Az a kisebb-nagyobb egyedi és összetett dolgok akkor jók, ha azok a legfőbb cél irányában haladnak.  

Vannak fontos alapvető célok, tervek, irányok, utak, megoldások. Mit takar ez fogalmilag.

A lényegesítés egyik feladata hogy a lényegest a fontost, az alapvetőt elválassza a kevésbé lényestől, fontostól. Pl., ami több embert érint erősen az, lényegesebb, mint az, ami egy embert érint erősen. Most mégis egy másik szempontból vizsgálom a kérdést.

Kétségtelen hogy a társadalom az egyénekből tevődik össze. Az egyének érzései, érzékelései, gondolatai cselekvései pedig apró érzésekből, érzékelésekből, gondolatokból, cselekvésekből tevődik össze. Kivéve nagy súlyos érzelmeket, de ezekkel most, itt nem foglalkozom. Mondhatjuk hogy egy perc alatt sok apró, érzést, érzékelést, gondolatot, cselekvést produkál az egyén, és ilyen egy percekből tevődik össze az élet. Ilyen értelemben tehát nincsenek nagy fontos dolgok.

Csináljunk azonban egy pontosabb felosztást ezekről, a percekről.  Többek között vannak a jövőt építő gondolatok cselekvések. És vannak azok a feltehetősen kellemes érzések, amelyek a jövőépítés következményei. A jövőépítés learatásnak érzései. Továbbá, vannak még az egyéb gondolatok cselekvések. És vannak az egyéb érzések érzékelések. Vannak pl. az emlékezés érzései.  Vannak a változó élet új érzékelései.  Az, hogy formailag, külsőségekben változnak tárgyak a körülmények az érzékelések, ezt az alapvető folyamatot nem befolyásolja.

A fő vonal mégis az, hogy az ember (az értelmes emberek többsége) építi a jövőt, és később learatja annak hasznát.  Az ember most már tudatosan tudja (legalábbis tudhatja), hogy a tervezés, illetve a jelen állapotban hozott áldozat (jövőépítő gondolat, cselekvés) megtérül. Azt is tudja, hogy minél nagyobb, hosszabb távú tervet készít, valószínűleg annál jobb lesz a jövő.  A fejlődés egyszerűen: a jövő percében több lesz a (múltbeli) jövőépítés learatásának kellemes érzése, mint a jelen percében. Így lesz egy percekből, az apró érzésekből, érzékelésekből, gondolatokból, cselekvésekből, fejlődés.

Tehát az ember tudja, hogy kis tervek, közepes tervek mellett szükség van hosszabb távú, nagy tervekre.

Sőt az emberek többsége, ha nem is tudatosan egy hatalmas tervet, a társadalmi tervet is tervezgeti. Az emberek egy része azt is tudja, hogy ő hat az embertársaira, azok is hatnak rá, ezért az embertársak szempontjait sem hagyhatja ki a tervezésből. Én ezt a „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” elvnek nevezem. Ezt ismerik fel az emberek, ráadásul az emberek úgy születnek, hogy mások baja, szenvedése, öröme is kellemes ill. kellemetlen érzéseket vált ki.  A jóságos nagymama pl. így gondolkodik: az a fontos hogy az én gyerekem, unokám egy kicsit okosabb, ügyesebb egészségesebb szebb, boldogabb legyen, mint én vagyok, voltam. Vagyis a cél az, hogy a jövő generációi egy kicsit okosabbak, ügyesebbek, egészségesebbek, szebbek, boldogabbak legyenek amint az elődök.  Ezzel a gondolattal már tervezi a társadalmat. És tervezés valamilyen szinten realizálódik.

De egyéni nagy tervek is építik a társadalmat. Én orvos akarok lenni, mert az érdekes foglalkozás, jó jövedelem, jó élet és még családomnak is jó életet tudok biztosítani, mert gyerekeket szeretnék.  Ez egy nagyobb egyéni terv. Ezért járok egyetemre, és ezért kell ezen a héten legalább 20 órát tanulni. Ez egy középtávú terv. De előtte megreggelizem, ezért most elkészítem  a reggelit, ez egy rövid távú terv. Az állatok csak rövid távú terveket képesek készíteni, pl., meg kell szereznem a délelőtti élelmet. (Ezt sem szavakban tervezik, hanem érzésgondolatok által) Vannak emberi kultúrák (egyszerűbb népek) amelyekben még nem alakultak ki a nagy tervek kultúrája, még csak közepes tervezésnél tartanak.  A kenyérszelés, a tanulás egy kis áldozat, de aztán jönnek kellemes percek (megreggelizem, orvos leszek, jól keresek, stb.), ezt az emberek (értelmes emberek többsége) tudják. 

Visszatérve, hogyan lesznek az egy percekből, az apró érzésekből, érzékelésekből, gondolatokból, cselekvésekből fontos alapvető dolgok. Az egyéni nagy tervek által, amelyek összegezik, összekapcsolják az apró gondolatokat, cselekvéseket. Továbbá, az egyéni közepes és főleg a nagy tervek összegződése által.  Én orvos akarok lenni én szakmunkás. Én házat szeretnék, én utazni karok, stb.. Ezek a célok is összegződnek és kiadnak valamilyen összesített társadalmi tervet. Valamint az említett társadalmi tervezgetésekből (az emberek tervezgetik a társadalmat is), amelyek szintén megjelennek az összesített társadalmi tervben és mindez valamilyen szinten, realizálódik is.

Persze azért a cél, a terv valamennyire elválik az úttól, a megoldástól. Nem minden a terveknek megfelelően alakul. Van tehát a helyes, a valóságnak (rejtett valóságnak megfelelő, igaz) megismerés, amely lehetővé teszi a jó cél, szándék, terv magalkotását. A jó céltól, szándéktól, tervtől egy kicsit elválhat a tényleges kivitel, az út, a megoldás.  Azért kicsit, mert, ha nagy az eltérés, akkor nem volt jó a terv ( a cél, a szándék) ami adódhat pl. a  rossz megismerésből is.

A jó és rossz összefüggései, a jó és rossz egymáshoz való viszonya. Társadalmi, társadalomtudományos összefüggések.  C/0/D ábra. Az összes ábra.

Összetett dolgokban, pl. a társadalomban, vannak jobb és rosszabb tényezők, részek (célok, tervek, irányok, utak, megoldások). Feltehetően a jó és rossz összefüggésrendszere (társadalomtudományos tényezők) nem egészen azonos a természettudományos összefüggésekkel.  Két atom, két test, két áramlás másképpen viszonyul egymáshoz, mint két cselekvés, két cél, két terv, stb..  Ezért az esetek egy részében talán nem is érdemes hasonlítgatni, jobb megoldás, ha külön összefüggéseket keresünk. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a természettudományos és társadalomtudományos összefüggéseknek mégis van egy közös eredője. Egyelőre az a praktikus, ha külön-külön fedezzük fel a természettudományos és társadalomtudományos összefüggéseket.

A jó és a rossz összefüggései lényegében társadalmi, társadalomtudományos összefüggések.

Ez haladásra vonatkozó összefüggés.

A jó tényezők általában egymást erősítő, jó irányba fordító, haladó kölcsönhatásban vannak. A rossz tényezők általában egymást erősítő, rossz irányba fordító, haladó kölcsönhatásban vannak.

Ugyanakkor vannak az irányok összesítése. Kettő, vagy több irány közötti főirány ( Vektorok összesítése.) A jó és rossz tényezők egymásra hatása egy a rossz és jó közötti de inkább a rossz irányhoz közelítő, haladó irányt hoz össze, a haladás viszonylag lassabb és hektikusabb lesz. A haladás szempontjából a rossz tényező lefékezi, lerontja jó tényezőt és lerontja ez egészet is.

Az igazságok céltáblája (X ábra) részben alkalmazható a jó és rossz tényezőkre is. ( kisebb az igazság mezője, mint a hamisság, a tévedés mezője. Viszonylag kicsi az átmeneti mező.

Az összefüggés lényege és egyben neve: az egész, sok lényeges tulajdonságai (jellemzői) közül, elég, ha egy erősen átlagon aluli (rossz), az egész is rosszá válik.

Tehát nem érvényes az a matematikai szabály hogy a pozitív és negatív átlaga számít, az egész értéke az átlagos értékkel azonos. Mert hiába jó, vagy kiváló az egész, az összetett szerkezet lényeges tulajdonságcsoportjából szinte mindegyik elég, ha egy rossz és az egész elromlik. Vagyis hiába jó, kiváló, egy szerkezet, egy ember, egy társadalom mondjuk 5-10-20-30-40 tulajdonsága, elég, ha 1 rossz és máris rosszá átlagon alulivá válik az egész szerkezet, ember, társadalom.  Az ilyen szerkezetnél, embernél, társdalomnál még az is többet ér, ha annak minden tulajdonsága közepes átlagos, sőt még az is belefér hogy kissé átlagon aluli. Egy bizonyos határt átlépve az egész elromlik. Ismételem: hiába átlagon felüli az egész átlaga, ha van egy nagyon rossz tulajdonsága, az egész is rosszá válik.

Gondoljuk pl. egyszerűen egy autóra, pl. egy kiváló márkára. Hiába jó a motorja, a kormányszerkezete, a futóműve, a karosszériája, elég, ha a fékje elromlik, máris adott autó használhatatlanná, rosszá válik. De akkor is ez történik, ha elromlik a kormányszerkezete, vagy a futóműve, vagy motorja, vagy szétesik a karosszériája.

Kettő-három, a rossz határához közelítő (5ös skálán 2-es, majdnem elégtelen, már ez is szinte erősen átlagon aluli) tulajdonság olyan mintha lenne az egésznek egy rossz tulajdonsága.

Persze nemcsak autóra, de szinte minden összetett, de egységes összetett szerkezetre, összefüggő lényeges tulajdonságcsoportra igaz ez az összefüggés.

Legyen az élő szerkezet, vagy társadalmi szerkezet, rendszer. 

Mit is jelent ez? Azt, hogy amikor felépítünk, vagy megjavítunk valamit, akkor elsősorban arra kell vigyázni, hogy a lényeges tényezők közül a lényeges tulajdonságok (jellemzők) közül egy se legyen erősen átlagon aluli, vagyis rossz. És csak ezután jöhet a tényezők tulajdonságok átlagon felülre emelése, jobbá, kiválóbbá tétele. És azt is jelenti, hogy amikor értékelünk valamit, akkor ne essünk ebbe a hibába: na ez rendben van, mert sok kiváló tulajdonsága van, és legfeljebb egy-két hibája van. Ha ama, egy-két hiba nagyon komoly, akkor bizony nincs rendben az egész sem. Az igazságra is igaz: hiába igaz valami sok szempontból, elég ha egy szempontból biztosan hamis, máris hamissággal állunk szemben.

Továbbá mindez azt erősíti, hogy alapos vizsgálat (meg kell állapítani, hogy biztosan hamis, biztosan nagyon rossz) nélkül nem szabad értékelni.                                                                                      

A modellezés fontos gondolkodási, tudományos funkció, módszer.

A kissé rozsdás tengelyű, gumiszalaggal összekötött óramutatók (lehet sok mutató is) modellje a változtatás összefüggéseit mutatja (modellezi). Ugyanakkor ez lehet a kiinduló modell is. 

A gumiszalag miatt nehezebb egy tényezőt elmozdítani (elfordítani). A gumiszalag nyúlik, ezért nem olyan nehéz elmozdítani a tényezőt kis távolságra, nagyobbra már nehezebb, he elengedjük, ekkor részben visszaáll az eredeti állapot. Ha nagyon gyors a húzás és az elengedés, akkor nemcsak visszaállás jön létre, de ellenkező irányú kilengés is.   Az elmozdított tényező azért húzza magával a másikat, de nem teljesen, a gumiszalag nyúlik.   Ha merev lenne a kötés, akkor nem lenne önálló aspektusuk a tényezőknek. Így van önálló aspektusuk, de az nem teljes. Minél több tényezőt mozdítunk el egy irányba, annál könnyebb az elfordítás. A gumiszalagos modell, az irányokra, a haladásra, és ez egyensúlyra is ad információkat.

Vagy-vagy (és-és elosztás) azt mondja, hogyha a tényezők rossz irányban állnak rossz oldalon vannak, akkor általában nő a különbség, a feszültség, és hektikus haladás esélye. Ez beleilleszthető a kiinduló modellbe, mert a jó és rossz oldal nem szimmetrikus.  A rossz oldal nagyobb, mint a jó oldal.

Nem biztos, hogy egy rossz céltól, úttól, stb. jelentősen eltérő, az biztosan jó lesz.

Érdemes a rejtett háttérigazság (háttérfolyamat) problémáját is lefordítania a jó és rossz összefüggésére.

Ha a rejtett háttérigazságot felfedeznék és alkalmaznák, akkor ebből valószínűleg jó megoldás kerekedne. Mivel nem fedezik fel, nem alkalmazzák, csak félig tud hatni és a jósága is bizonytalanabbá, válik. A rejtett háttérfolyamat akkor is hat, ha nem alkalmazzák csak gyengébben. (Egyébként az emberen kívüli területeken, a természettudományban nem hat gyengébben. A társadalomtudományos területeken azonban gyengébben hat). Azért elfogadhatjuk hogy rejtett háttérigazság egy részben (pl. 50%-ban) ható, jó tényező. A valótlanságra épülő nyilvánvaló, elfogadott megoldás, mivel valótlanságra épül, nem lehet jó. Szintén részben félig tud hatni, mert a rejtett háttérfolyamat is hat. Tehát végeredményben egy rossz és egy jó tényező egymásra hatásáról, összefüggéséről van szó.  Erről pedig megállapítottam, hogy a kettő közötti, de inkább a rosszhoz közelebbi, irányt, helyzetet fog kiadni.  A haladás pedig egy lefékezett haladás lesz. 

A fejlődés értelmezése. Ez előzőnél jobb, kellemesebb állapot. Az előzőnél rosszabb állapot is fejlődés, csak visszafejlődés. Vagyis fejlődést az élők érzékelik emberi, társadalomtudományos fogalom.  ( Szélesen értelmezett társadalomtudomány: az élővilág, az ember, a társadalom ismeretei.)  A haladás (időbeli, térbeli) ill. a változás nem azonos a fejlődéssel. Ezekben, az én értelmezésem szerint, nincs benne a kellemes, jó, stb., fogalom. Haladni, változni az élettelen természet is tud. Ugyanakkor az élővilágnak, embernek, társadalomnak is van időbeli, térbeli haladási, és változási aspektusa.  Pl. egy társadalmi tényező, nem fejlődik (nem lesz jobb, rosszabb) csak halad az időben, térben. Az is elképzelhető, hogy úgy változik, hogy nem lesz jobb, rosszabb., bár ez nem valószínű. Azért a fejlődés nem független az időtől. A fejlődéshez is szükséges idő. A széles út az ábrán úgy van megalkotva, hogy időben tágul. Valószínű hogy fejődésnek van egy maximális optimális  gyorsasága, amelynél gyorsabb fejlődés nem lehetséges.

A fejlődés tehát az optimális jóhoz közelítő célok, tervek, utak, irányok, megoldások. A fejlődés egyfajta haladás a jó, a kellemes irányába történő haladás.

Tisztázni kell az egyensúlyi állapotot is. Egyensúlyi állapot a tényezők közötti helyes arányok, sorrendek, viszonyok. Továbbá a csekély és egyenletes ingadozású tényezők, amelyek haladása csekély  és egyenletes hullámzású haladást jelent. Az egyensúlyi állapot fenn akar maradni. Nincs abszolút egyensúlyi állapot, erről szól a csekély ingadozás.  Az egyensúlyi állapot egyik modellje a több ingás ingaóra. Ha az összes inga, egyenletesen csekélyen inog akkor az egyensúlyi állapot. Néha egy, vagy több inga erősebben kileng, reszketve kintragad, de a következő időszakban ezek az ingák az ellenkező irányban csinálják ugyanezt. Előfordulhat hogy erősen kilengő ingákat, más ingák (tényezők) ellensúlyozzák.  Ez az utóbbi az, ami nem egészen illeszthető a gumiszalagos modellbe. Az ellenhatás nem csupán arra irányul, hogy lefékezze hatást, de  egy ellenkező akció is megtörténik. 

Hogy hozható össze az egyensúlyi állapot a fejlődéssel és általában a haladással, változással.

Ha fejlődés egyenletes nem hektikus, akkor különösebb probléma nélkül új egyensúlyi állapotok jönnek létre. Az egyensúlyi állapot önmagában nem biztosítja fejlődést, de a fejlődés egyik fontos tényezője.

(Lehetséges, hogy szükségszerűen kialakulnak új egyensúlyi állapotok, és az új egyensúlyi állapotok azonosak fejlődéssel? E szerint nincs is szükség jó célra, irányra, stb.)

A folyamatos egyenletes, viszonylag dinamikus fejlődés azonos az egyensúlyi állapottal.

A sugaras fejlődés: a jó, a szükséges tényezők, dolgok arányosan (szinte megmarad az eredeti arány) fejlődnek. Ez a fejlődés az egyensúlyi állapottal összhangban van. (Sajnos a rossz dolgok is fejlődhetnek.)

Az egyenetlen, hektikus fejlődés (és haladás mozgás) az egyben egy lassabb fejlődést eredményez és   egyensúlytalan állapotot is eredményez.

A hullámlépcsős fejlődés ( itt nagy hullámokról van szó) az egyfajta hektikus fejlődés.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gumiszalagos modellben, egy erősebb kimozdulás energiákat köt le. A feszülő gumi több tényező energiáját leköti. (Ráadásul ott van a visszacsapódás lehetősége.) Ez azt jelenti, hogyha jó irányba is mozdul ki egy tényező, de hektikusan aránytalanul az is lassítja fejlődést. Illetve azt jelenti, ha nincs is jó út, akkor is lassabb lesz haladás. A fölösleges energiavesztés, rossz hatékonyság.

A fejlődésnek széles az útja, de be van határolva.  Az előzőkben felsorolt haladások tehát egy alagútban történnek. Hány módón mozoghat egy kígyó az alagútban. Kígyó az alagútban, ez is egy modell. Attól függ milyen átmérőjű az alagút.  Ha túl széles, akkor el tud tévedni, az alagút rossz oldalára is kerülhet, rossz irányba is mehet. Ha túl keskeny, akkor nem tud rendesen mozogni, haladni. (A limitált, alternatívált szabályozás modellje, szintén a kígyó az alagútban.)

Az arany középút arról szól, hogyha nem ismerjük pontosan a jó utat. de sejtjük hogy mik a szélsőségek, akkor a jó út feltehetően a két szélsőség között van. Az arany középút tehát nem a jó és rossz közötti középút, hanem kettő vagy több szélsőséges azért szükségszerűen rossz út közötti út. Ez használható, de elég nagy a tévedés lehetősége. Pl., ha nem két szélsőséges utat választunk kiindulópontnak. Vagy a két szélsőség nem az adott dologra vonatkozik. Vagy rosszul határozzuk meg a közepét. Az ábra szerint lehet egy rossz irányú középút is.

Általában a kérdés: van e jó cél jó út, jó irány, stb.? Másik kérdés: a rossz irányban, rossz úton is lehet e hatékonyan, menni? Rossz irányban is lehet egyensúly?

Ugyanis a hatékony működésről még sokat lehetne beszélni. Pl. centralizáció, a tényezők viszonya, mint egy téma. Nem az erő számit, hanem tényezők viszonya, ez egy másik téma. De mi van, ha a hatékony működés rossz irányú?

Lehet hatékonyan hódítani. Hatékonyan kiirtani népeket.  A széles út azonban a rossz oldalon is behatárolt. Mit jelent ez? A pusztulást? Vagy egy szükségszerű visszafordulást?

Ha elismerjük (be lehet bizonytani), hogy az ember általában boldogabb (több kellemes érzése van) mint az állat. Vagy a jelenleg élő ember általában boldogabb, mint a korábban élő, akkor valószínűleg van jó cél, terv, út, irány, megoldás. Akkor valószínűleg van fejlődés. Lehet, hogy a rossz úton is lehet hatékonyan járni, de mindenképpen meg kell találni a jó célt, tervet, utat, irányt, megoldást.

Érdekes probléma még: mi van, ha csak rossz eszközzel, módón úton, lehet a jót elérni? Azt gondolom, ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy a két rossz között mekkora a különbség. Csak akkor lehet rossz eszközt használni, ha a végeredmény az egyenleg biztosan erősen jó lesz.

Nem szabad elfeledkezni a társadalom (rendszer) néhány alapvető modelljéről sem, ezek a modellek kijelölnek néhány lényeges összefüggést.

A társdalom (rendszer) mint gépezet.

A társdalom (rendszer), mint épülő ház. Az emberek építők és egyben lakók.

A társadalom (rendszer) mint hatalmas bárka (bárkák), ABD/1, D/2, D/1 ábrák.

Természetes nem hagyhatjuk ki hogy a világ, az élet ciklikusan, ingamozgás-szerűen,  hullámzóan, bizonyos értelemben körforgásokban működik. De ez ezért nem ilyen egyszerű. 

Ugyanakkor kérdés, hogyan modellezzük a világot, világrészt, mint összefüggés-hálózatot. Egy gépezetnek képzeljük el. Egy nagy épületnek. Vagy egy térképnek. Hegy és vízrajzi térképnek,

Vagy települések, utak térképének ahol azért sokféle kapcsolat van a települések között. ( A település egy adott belső szerkezetű, de egységes  tényező. A település (az adott tényező)  összefügg a szomszéd településekkel (más adott tényezőkkel)   több szálon. A település (adott tényező) utakkal, összefügg távolabbi településekkel (más adott tényezőkkel), de nem mindegy, hogy fő útvonallal, vagy csak ösvénnyel. Az sem mindegy hogy a főútvonal egyenesen a másik távolabbi településhez vezet, vagy közben átmegy másik településen is.  Az úthálózat azt is jelenti, hogy két adott tényező, rengeteg irányban rengeteg szálon, úton összefügg. Ezért a jelentéktelen, ill. a többszörösen áttételes összefüggéseket el kell felejteni.)  

Vagy egy folyónak képzeljük el. Egy tengernek.  Stb. stb.

Néhány géphálózat. Vezetékekből és azok kapcsolatából, ill. kapcsolókból álló hálózatok. A hálózaton jel fut. (Pl. ideghálózat, számítógép hálózat.)

Összeillő alkatrészekből álló hálózatok. Itt már több alkatrész van. Az alkatrészek végei összekapcsolhatók. Pl. legojáték, vagy rudak, csavarok, csapágyak, stb. Ilyen hálózatok pl. a molekuláris, a biológiai hálózatok. A cselekvő, mozgó gépek is ilyenek, (csak ilyenek lehetnek).  A két hálózatfajta ötvöződése.

Továbbá, a hálózatnak van központi irányító egysége, vagy nincs ilyen.

A fenti fejezetrész a világ felépítéséről szólt aszerint, hogy az összes lényeges benne levő dolog és azok különböző összefüggését vizsgálja.

Az átalakulási fejlődés hálózatok, összefüggnek a jó és rossz összefüggéseivel.

A működési hálózatok és az átalakulási, fejlődési hálózatok között sok hasonlóság van. Az átalakulási hálózatok egy fokkal erősebben koncentrálnak az időre és az átalakulásra.

Ezen kívül egy fontos vezérlő elve van az átalakulás hálózatoknak: a jelen állapot egy előző állapotból ered, arra valamennyire hasonlít. Lehetnek további alapirányai vezérlő irányai is az átalakulás hálózatoknak.    

E tanulmány során néhány ilyen hálózatot is vázolok.

Megint megemlítem pl. a „gumisszalagos modellt”.  Az összefüggő tényezők úgy viselkednek, mintha gumiszalaggal lennének összekötve.  Elmozdíthatók de ezzel hatnak a többi tényezőre.

E tanulmányban rengeteg összefüggő tényező van. Maguk a rendszertényezők ( a problémakörök) is összefüggő tényezők.  Nos ezek az összefüggő tényezők összefüggésre (a változás, változtatás szempontú összefüggésére) általában igaz a gumiszalagos modell.   Erről még később, a tanulmány során beszélek.

Megint megemlítem vagy-vagy alapon működő hálózatokat.   A pozitív és negatív erőforrások jelen időben végesek. A hirtelen pozitív irányú átalakulás negatív hatással van akkor is, ha áttételes ez hatás. (Ha negatív változás van akkor valahol pozitív változás, jön létre. De itt ki kell emelni az elrontást, az érdemtelenséget.    És-és alapon (nincs negatív hatás) is működhet egy hálózat.

Arról már beszéltem, hogy van körbeforgó átalakulás, csigavonalas, és egyirányú. Egyirányú de hullámzó szabálytalan és viszonylag szabályos, stb.

Kitérés a „fa modell” alakú hálózatokra.

Az átalakulás, fejlődést gyakran „fa modell” alakú hálózatokkal szokás ábrázolni.

Vannak pl. családfák. Vagy az élővilág fejlődését a fajok, alfajok, típusok kialakulását is szokás „fa modellel” ábrázolni. Tulajdonképpen szinte mindent lehet fa modellel ábrázolni.  Az én ábráimban rejtetten jelenik meg a „fa modell”. A C/21 ábra, mi kifejezetten fa modellben ábrázolja a témáját.

A „ fa modellt” azonban értelmezni kell. A „folyó modell” hasonlít a „fa modellre”.  Az érhálózat viszont olyan „fa modell”, ahol az ágak szinte visszatérnek a fő ágba. Az érhálózat modell egyesíti a körbeforgó és „fa modell” átalakulás hálózatot.  A fa modell részbe statikus részben folyamatot ábrázoló modell. A gyökér modell a famodell fordítottja, lényegileg azonos.

A „fa modellt” általában úgy értelmezzük, mint a jelen időben és jövőben is átalakuló fiatal fát.

A lényeg az, hogy egy ág az egy állapot, egy tényező. Ugyanakkor az ágak is felbonthatók, fejlődési, vagy működési, vagy mennyiségi szakaszokra. Pl. vastagodnak, vékonyodnak az ágak. A lényeg viszont az elágazás, az elágazástól már egy másik állapot, egy másik kinövő tényező egység kezdődik, ami nem jelenti azt, hogy az eredeti megszűnne. De jelenheti azt is, mert lehet, hogy az ága szétnyílik, akár több ágra és az eredeti ág megszűnik, kihal, eltűnik, stb..  Az eredeti ág megszűnésére utalhatnak tárgyi jelek, de az is előfordulhat hogy nincs jel, csak az előzményből és következményből lehet következtetni.  Vannak nem az elágazástól, hanem egyszerűen az időben megszűnő ágak is. És vannak ágak melyek jelenleg is élnek és a jövőben is élni fognak.

Továbbá fának van gyökérzete törzse és lombozata. Vannak főágak, és mellékes ágak.

Van vékony törzsű fa és vastag törzsű fa. A vastag törzsű fa, még ha kiterjedő, akkor is csak szétoszló. A vékony törzsű fa, egy ideig kiterjedő hálózat.   Az egész fának lehet kiterjedő szakasza és beszűkülő szakasza. Az is lehet hogy az egyik része kiterjed a másik beszűkül. Egy-egy ág megállhat fejlődésben, de változatlan állapotban fennmarad. Ez az ág lényegében jelenleg is nő, annak ellenére, hogy nem változik. Más ágak megállnak fejlődésben, még élnek de már nem is növekednek. Ezek, ha nem nő ki belőlük újabb ág akkor megszűnnek, elhalnak. A „fa modell” azért azt feltételezi, hogy minden ág rövidebb-hosszabb idő után elpusztul, de többségből azért ellőtte kinő egy újabb ág.  Így a fát a főágak szerint lehet felosztani.

Egyes ágak eltérhetnek az általános tendenciától vagy éppen ellenkező irányba is haladhatnak azzal. Általában az ágak felfelé, oldalra felfelé, a fejlődés irányába növekednek, de lehetnek lefelé növő ágak is.

Ráadásul megjelenhet valaminek az előjele és valaminek az utóhatása.

Szóval mindezt tudni kell, amikor fa modellben képzeljük el az átalakulásokat, fejlődéseket.

Újabb kitérés: a világ felépítését úgy vizsgáljuk egy nagy térképet, amelyben vannak álló területek (hegyek, völgyek, városok falvak, stb.) és vannak főutak, mellékutak ösvények. Vagy, ha térbe helyezzük el akkor vannak konkrétumok, kisebb, közepesebb és nagyobb dobozok. Amely dobozok azon kívül hogy egymásba vannak, de ez nem elég. A gondolkodónak érdemes e dobozokat összefüggés-láncolatba tennie, amennyiben értelmez elemzésre törekszik.

 Érdemes átolvasni A világ felépítése a négyzethálózat segítségével. A megrajzolatlan C/1/B ábra. C. fejezetrészt.

A gondolkodás nem más, mint a valóságos világ helyes, pontos feltérképezése - ehhez kapcsolódó néhány gondolat.

Tehát a valóságos és gondolati világ is nagy térképnek tekinthető, amelyben vannak a nagy összefüggő területek ezek kisebb, közepes és még kisebb területekre osztható. Vannak problémapontok, mondjuk a területek középpontjai. És a területeket összekötik a főútvonalak és rengeteg mellékút, ösvény is kanyarog közöttük.

Egy példa arról, hogy mik azok kanyargós ösvények, mi az előnye és hátránya ezen ösvényeknek.  És e példa talán közelebb visz e tanulmány megértéséhez, ugyanis a példa e tanulmányból ered.

Az egyik kanyargós gondolatmenetem. Elindultam a hatalom, önrendelkezés, társadalmi problémaköréből, ez egy nagy terület. Eljutottam a szabadság területéhez, (problémájához).  Innen eljutottam az önálló akarat területéhez, megint egy nagy terület. De ez már nem annyira társadalmi terület. Az önálló akartból eljutottam a fejlődés, ill. a kellemesség területéhez. Innen eljutottam a hosszabb távú látásmód és az önzőség területéhez. Ez már egyértelműen az erkölcs nagy területe, e kanyargós ösvényen egy újabb nagy terület. Innen eljutottam a gyermekvállalás a népesedés területéhez, amely már megint társadalmi terület is. Közben kitértem nyugdíjasok, vagyis gazdaság területére is. Aztán a világnézet, értékrend (szükségletek) területére mentem. Majd az egész kapcsán, mint példázat itt vagyok a gondolkodástan területén.

Ez a területek között kanyargó ösvénynek (egyik ösvénynek a rengeteg közül) tekinthető. De miközben ezen az ösvényen jártam a területek olyan részeit fedeztem fel, amelyeket csak erről az ösvényről lehet látni. Egészen jó kis összefüggéseket, megállapításokat sikerült meglátni. Ez tehát jó. A probléma, a baj az, hogy ez így nagyon kacifántos, talán logikátlannak, zavarosnak tűnhet. Még nagyobb baj hogy ez az egész világ, ösvényeken járva, onnan nézve, duplán végtelen. Mivel kismillió szinte végtelen sok ösvény van, és mindegyik össze-vissza kanyaroghat. Akárcsak a valóságos erdőn, mezőn, hegyen, völgyön, faluk, városok mellett kanyargó ösvények, mert azok is érdekesek, rengeteg van belőlük. És minden ösvényről egy kicsit másképp látja az ember a tájat, és mindig van valami új, említésre érdemes. De lehetséges e így térképet rajzolni, útikönyvet írni?

És mikor lesz vége ennek az útikönyvnek?

Azt gondolnánk, hogy nincs értelme összefüggés-hálózatokon gondolkodni, amíg az összefüggések nincsenek tisztázva. Azonban lehet, hogy az összefüggés-hálózatok segítenek az összefüggések megértésében. Én ebben tanulmányban elég sok ábrát készítettem. Lényegében ezek összefüggés-hálózatok. Igaz hogy nem az egész világ, csak a gazdaság, a társadalom összefüggés-hálózatai. Remélem, hogy ezek az ábrák elősegítik a megértést. Ugyanakkor az én ábrázolásaim is tele vannak nyilakkal, amelyek nem mások, mint az itt felsorolt különböző összefüggések, hatások. Az ábrában nyilván nem tudtam azt ábrázolni, hogy pontosan milyen összefüggésről, hatásról volt szó, ezért is szükséges volt hogy legalább itt foglalkozzak az összefüggésekkel.

Ugyanakkor az a kérdés is felmerül hogy egyáltalán szükség van e a világ valamilyen összetett modelljére? Lehet és érdemes ilyem modelleken gondolkodni vagy a világot sok kisebb modellből sok kisebb problémakörből, ábrából lehet, érdemes összerakni. Talán erre és arra is szükség van. Másrészt az is igaz hogy az analitikus részletező közlés, ábrázolás is érthetetlenné válik, de túlságosan összevonó, lényegesítő közlés, ábrázolás is érthetetlenné válik

A nyelvi, nyelvtani világ más, legfeljebb hasonló logika alapján épül fel, működik, mint az itt felépített világ.

A nyelvi világban pl. alany állítmány tárgy, jelző, határozószó, stb. van. Vagy, ige, főnév melléknév, számnév, stb. van.  Talán barkóba játék, amelyben tárgy élőlény fogalom, stb. van. De talán nem véletlen hogy barkóba játék, amelyben a leggyorsabb kitalálás a cél, hasonlít legjobban az általam vázolt világhoz.

A oktatott (közösen elfogadott tudomány) tudomány világa sem így épül fel, legfeljebb hasonlóan..

Érdemes elgondolkodni a három világ (nyelvi nyelvtani, oktatott tudományos és logikai) összefüggésein, különbségein és az eltérésekből adódó problémákon.

Itt térek ki néhány ( a sok közül)  további fejlődési, alakulási variációra. Valójában legalább ötven változatot, kategóriát meg lehet állapítani, itt ebből csak néhányat említek meg.

Kettő, vagy több dolog egymástól független párhuzamos fejődése. A kettő, vagy több dolog eredetben összekapcsolódik, vagy később kapcsolódik össze, nem mindegy mikor hogyan. Hogyan: keveredve, ötvöződve, vagy merőben új, harmadik. (Fellép a hasonló és különböző problémája.) Az eredet lehet folyamat, vagy pontszerű.  Van folyamatosan egymásból eredő fejlődés, ennek is fokozatos és hirtelen változata. Pl. egy faág fokozatosan, változik vagy hirtelen, változik. Van leágazás (szétválás), a többszörös leágazás, ennek is több változata.  A leágazás és folytatás. A folytatás nélküli leágazás. És vannak megszűnések. Van kevésből - sok fejlődés. Az egyből, kettőből - sok fejlődés, ill.  az ilyen szempontú vizsgálat. Van az egyből, kettőből - egy, kettő fejlődés, ill. az ilyen szempontú vizsgálat. Van a sokból - kevés fejlődés ill. vizsgálat. Az egyből, kettőből - sok fejlődés, ill. vizsgálat.

Bármiről is gondolkodunk, ősrobbanás, evolúció, stb. nem árt elgondolkodni ezeken a fejlődési, alakulási változatokon. 

 A világ (világrészek, nagyobb egységek) felépítése, modellje, a vizsgálati szempontok, kiterjedések (tér, idő, stb.) alapján. C/0/B ábra

(Az elemzés problémájának folytatása.)

Egyszerűen az elemzésfajták: Részismeretek. Összefoglalás. Új összefoglalás és kiegészítés.

Minden dolog, beleértve az egész világot is, az alábbiak szerint is vizsgálható. Pontosabban, a világban levő összes lényeges dolog vizsgálata a szempontok, kiterjedések szerint és ebből alakul ki egy világkép.  

A térbeli kiterjedés, egyik kiterjedése: hol van.  Ezzel kapcsolatos, de egy kicsit más a mozgás kiterjedése: honnan, hová, milyen sebességgel, stb. De ennek is két változata lehet. Az idővel egybeforgatott történés. Illetve, ha a mozgás, térbeli iránya fontos.

Fizikailag mozgásokról, irányokról, sebességekről is szó lehet, de én (nem a mozgásfizikáról gondolkodó) egyszerűen történésekről, cselekvésekről beszélek. Néhány történés (mozgás). Atomok, bolygók mozgása, (szerkezete). Emberi belső áramlások pl. anyagcsere, (emberi szerkezet).  Emberek mozgása, cselekvése, mint egyének élete, munkája tevékenysége.  Sok ember cselekvése, társadalmi történelmi események, történések.

A térbeli kiterjedés más vonatkozásai. Térbeli kiterjedés alatt én elsősorban az anyagokat, anyagstruktúrákat, testeket beleértve az élő testeket is, ezekből felépült szerkezeteket (az élő szerkezeteket is) értem. Az anyagtól, és mindentől mentes tér (ha egyáltalán van ilyen) csak a felsoroltak kerete.   

Ezek tehát a térben történő, történések, cselekvések. 

A tér következő vonatkozása, a benne levő dolgok mekkorák, mennyiek, milyen sűrűk, milyen alakúak, formájúak. Stb.

A tér következő vonatkozása: struktúrák és arányok, ill. itt is a sokaságok. Pl. különböző anyagstruktúrák. Nem teljesen mindegy hogy egy valami mekkora, vagy mennyi van belőle.

Illetve a helyetek, egymáshoz viszonyított elhelyezkedések és szerkezetek. Térbeli sorrendek. Pontosabban a szerkezet áll: a formákból, nagyságokból, mennyiségekből, arányokból, egymáshoz képest elhelyezkedésekből, erősségekből, stb.. Tehát a szerkezet egy összetett dolog. A folyamat, a működő, mozgó szerkezet, elsősorban az időrend, a mozgások, változások szempontjából.

A működő szerkezetben az idő és a tér kiterjedése is fontos.

Külön kiterjedés az erősség, de leginkább a térhez kötődik. Ha belegondolunk akkor az erősség, erősen összefügg a nagysággal, mennyiséggel. A több általában erősebb hatású, mint a kevés. A nagy általában erősebb hatású, mint kicsi.  Ugyanakkor az erősség egy a nagyságtól független tulajdonság. 

Az időbeli kiterjedés, (mikor, mettől meddig, mennyi ideig stb. kérdések).

A másik vonatkozása az időrendek, időbeli sorrendek.

Az idő és tér összekapcsolódik. Valamilyen térbeli történés, mozgás, stb. idejéről lehet értelmesen beszélni.

(A tér és idő fogalma és annak kapcsolata egyáltalán nem egyértelmű, ha a mozgások térbeli irányát, sebességét, és az időt akarjuk összekapcsolni. Az alaposan gondolkodó rádöbben, hogy a képzetes tudásában egyszerűnek látszó dolgok, mint pl. a tér, az idő sokkal bonyolultabbak, ha kilép a képzetes tudásból. A gondolkodó egy sereg rejtéllyel találja magát szemben. Ekkor utánanéz pl. szakkönyvekben, de nem talál érthető, egyértelmű magyarázatot. A szinte mindent tudó tudományról kiderül, hogy az alapvető dolgokkal sincs tisztában. Mindez fokozottan igaz a társadalomtudományokra.)

Visszatérve.

A „hogyan” kérdés magyar nyelvben sokértelmű. Leginkább a változás pontos leírásának szempontjáról van szó. Összeköthető a térbeli, időbeli folyamatokkal.

Ugyanakkor a hogyan szempontja a feladatokra utal. Másrészt a hogyan - milyen módón, milyen eszközzel, kérdésre is utal.

A módszert, az eszközt akár egy külön kiterjedésnek is vehetjük, más a cél és más a mód, (módszer, eszköz). Összefügg a kialakulással is: ez okból ill. ilyen módón jött létre. Ugyanakkor a módszer (mód, eszköz, stb.) nem más, mint egy nagyobb cél, feladat lebontása részfeladatokra. Másképpen: a megoldás lebontása részmegoldásokra. Mindent összevetve azt gondolom, hogy a mód, (módszer, eszköz) nem külön kiterjedés. Természetesen nem mindegy, hogy a lényeges célt milyen módón milyen részfeladatokkal érjük el. Aki azt gondolja, hogy mindegy az egyben azt is gondolja, hogy van valamilyen véges állapot, egy elért cél, és attól fogva minden tökéletes. Szerintem, van egy legfőbb cél, de ez a távolban levő irány. Az ember számára folyamatos feladatok, célok vannak. Igaz, hogy ezekben vannak lényegesebbek, és kevésbé lényegesek (részcélok, részfeladatok.) A távoli legfőbb célnak, ill. a lényeges céloknak feladatoknak, és részfeladatoknak, céloknak azonban egy irányba kell mutatni. Persze, ha valaki más világnézetet vall, más ( rövid távú önző) legfőbb célt tűz ki, akkor annak egészen más részfeladatok részcélok jönnek ki. Tehát megint eljutottunk a világnézet, azaz a legfőbb cél problémájához.

A változás szempontja megint általános.

A milyen szempontjának vizsgálata.

Ennek megint több vonatkozás van. Milyen kérdés, a minőségre utal és nem mennyiségre. A minőség vizsgálata, ez azonban túl általános.

Milyen, mint jó kellemes hasznos, igazságos stb. ez már legfontosabb szempontot vizsgálja. Ez már a legfőbb cél szempontja. Milyen - vagyis mennyire jó kellemes igazságos, stb.. Nagyon, közepesen kicsit stb. Tehát itt is megjelennek a mennyiségek, azonban ezek nem térbeli mennyiségek.

A milyen, mint egyszerű jelző, mint elhanyagolható tulajdonság szempontja. Illetve, milyen - melyik fajta, melyik típus.

A milyen vizsgálata talán leginkább elszakad a tértől, időtől. A milyen vizsgálata összefügg az érzésekkel, érzelmekkel, amelyeknek nincs (nem tudunk róla) térbeli időbeli helye, kiterjedése, mozgása.   A milyen szempontú vizsgálatában jelentős az érzés érzelem.

A miért szempontja.  Mi okból, (okokból) vagy mi célból (célokból) jött létre. Vagy mi okból jött létre, és mik a céljai. Minek, mire jó, mi értelme, stb. Összefügg a milyen szempontjával. Összefügg, a hogyan szempontjával.

Alapvetően elválasztható: miért, mi okokból hogyan jött létre. És mi a célja mire jó, mire használható.

A mi, ki, szempontja. A tárgyak, élőlények, emberek, fogalmak pontos elnevezése. Elnevezés egy szóval. Elnevezés körülírással, definícióval.

A ki, mi, nem kiterjedés, hanem az a valami (tárgy, ember, mozgás, cselekvés, probléma, problémakör, világrész, világ, stb.) amit a kiterjedésekben vizsgálunk.

A következő kérdések merülnek fel. Ha az időnek és térnek van kiterjedése, akkor a többi szempontnak is van kiterjedése? A térnek többféle kiterjedése van? (Kétféle értelmezése mindenképpen van. Az egyik értelmezése, hogy fontos a mozgások iránya. A másik értelmezése, hogy nem érdekes a mozgások iránya csak a megtörténte.)

Ha sokféle szempont kiterjedés van, akkor hogyan lehet azokat összegezni, összeilleszteni?

Újabb elmélkedések a világ (élő és élettelen természet) felépítéséről és annak vizsgálatáról. 

Tulajdonképpen az igazságnak is két aspektusa van. Az igazság a gondolkodás része. Az igazság természeti Isteni törvények, a világ felépítésnek része.

Az igazság, és általában gondolkodás egyik nehézsége, hogy sok minden (szinte minden) relatív, azaz szinte minden a nézőpont (kiindulási pont) kérdése.

A relatív fogalma ez esetben tehát: a sokféle, különböző nézőpontokból, más következtetések, más igazságok jönnek ki.

Ráadásul nem kétféle, többféle kiindulópont (többféle viszonylagosság) van.

Az azért meg lehet állapítani: minél inkább az alapokban, a kezdetben, a lényegben van a kiindulópont, annál nagyobb valószínűséggel helyes a kiindulópont.

Hiába jó a következtetés, ha az egy helytelen kiindulópontból történik, akkor mégis hamisság kerekedik ki.   

Ez a probléma tehát a nézőpontok, a kiindulópontok problémája. Arról itt most nem elmélkedem, hogy hányféle nézőpont van. És arról sem elmélkedem, hogy vannak e abszolút igazságok, melyeknek csak egy kiindulópontja lehet? Vagy, vannak e olyan igazságok, amelyeknél minden kiindulópontból ugyanarra a következtetésre lehet jutni? Vannak e egyértelmű tények?

Mivel ez kétséges lehet, ezért mondom, hogy pl. már a 80%-os igazságot is igazságnak kell tekinteni. 

Az egyik „megoldás” az, hogy minden igazság (megállapítás) előtt közöljük a kiindulópontot. Ettől azonban csak részben lesz világosabb, tisztább az emberiség gondolkodása. Meglehetősen körülményes az ilyen közlés és a befogadó is könnyen belezavarodhat a kiindulópontpontokba.

A másik megoldás, vagy a megoldás másik fele, ha az emberiség nagy általános kiindulópontokat keres és talál. Ehhez azonban valamennyire össze kell rakni a világ felépítésének vázlatát. Egy természetes kiindulópont a gyakorlati emberi élet. Tehát az ember nem az X galaxis Y bolygójáról nézi a világot, hanem a földről nézi, és az emberi tulajdonságok szemszögéből nézi a világot.

Véleményem szerint a társadalomtudományok kiindulópontját, és általában az alapvető kiindulópontot a legfőbb cél körül kell keresni. A lehető legtöbb (amennyi optimálisan lehetséges) éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan”, egészségesen.

Az egészséges élet egyben a valóságos életet jelenti. A kábultság, az álom, a környezettől eltérő érzékelés, nem egészséges. De itt már egy másik problémakörbe keveredtem bele, gyorsan vissza is térek.

Az emberiség fejlődésének (a múltbelinek és a jövőbelinek is) a fenti megállapítás a célja. Főleg akkor lehet ez a kiindulópont, ha valamit abból a szempontból ítélünk meg, hogy az, jó, vagy rossz. Márpedig ez a megítélés (valami, jó, vagy rossz) szükségszerűen állandóan előjön.

Az időtartam, és más mennyiségek, általában minden relatív problémája, csak teoretikus probléma?

Mindig szükséges egy kiindulási pont, amihez mérünk. De lehetnek e ilyen stabil pontok?

Milyen mennyiségek vannak. Idő, nagyság távolság, sebesség, valamilyen erősség (hatásfok), és még sok minden. Súly, hőmérséklet, nyomás, keménység, rugalmasság, darabszám (sokaság), alak, szerkezet, stb.. A nagyság és az erősség, általános határozók. Nagy távolság, nagy sebesség, erős (nagy) ellenállás, erős (nagy) vonzás. Súlyos, nehéz, komoly (nagy) probléma - ez szintén egy mennyiségi jelző. 

Az érzékelés szerint a jelzők. Pl. színek. Szép, finom, stb.

És nem utolsósorban van a jó, a kellemes, a hasznos, az egészséges és van a rossz a kellemetlen, a káros, az egészségtelen.

Az űrhajótervező elég jól elvan a mennyiségekkel. A köznapi ember is, annak ellenére, hogy a filozofikusan gondolkodóban egy sereg megválaszolatlan kérdés merül fel.  Általában ilyen kifejezések használatosak: jó nagy, jó kicsi vagy túl nagy túl kicsi, tehát a jó, vagy rossz aspektussal összekapcsolódva merülnek fel a mennyiségi tulajdonságok a köznapi gondolkodásban. Maguk amennyiségek és a tulajdonságok is összefüggések, viszonyok. Mert viszonylagosak. Szokás rákérdezni: de, mihez képest.

A köznapi beszéd, gondolkodás alacsonyabb szintű lenne, ha nem lennének mennyiségek, jelzők. Érdekes hogy a köznapi beszéd nem mondja, hogy ez 30 méteres, vagy 2mm-es, mert mindent a saját viszonylatában kell értékelni, a 10 cm-es bogár már egy nagy bogár, de nagyon kicsike lábos. A 3m-es ház az kicsike ház, stb. A köznapi beszélgető általában jól kiigazodik a másik közlendőjén annak ellenére hogy az nem közli a kiindulási pontot. Azonban ebből adódhatnak félreértések, egymás melletti elbeszélések is.  

Mindez csak a filozofikus gondolkodók problémája?

Az idő problémája. Az idő teljesen relatív dolog, de akkor a tér és minden más is az. Az idő vajon emberi cselevésekben, történésekben, embert érintő hatásokban mérhető?  Az egy perc, hosszú, vagy rövid idő. Ha pl. az ember milliószor gyorsabban mozogna és növekedne, átalakulna a jelenleginél, akkor az egy perc ideje is milliószorosára növekedne, és akkor egy perc közel két évnek felelne meg. Akkor az ember mondjuk 40 percig élne, de ha ugyanannyi esemény történne vele, akkor mégsem élne kevesebbet. Igaz hogy akkor a föld több ezer emberélet alatt kerülné meg a napot. De a föld nap körüli forgása csak egy választott viszonyszám, csak egy dologhoz köthető. Valójában az emberi élet eseményeiből, történéseiből ill. azok számából, sebességéből képes az ember az időt és minden más mértékegységet érzékelni. Ha a bolygómozgásból adódóan egy nap száz évig tartana, de az ember ébrenléti és alvási ciklusa ugyanilyen lenne, akkor is megmaradna az egy nap időciklus, csak máshoz mérnék. És az embernek szüksége lenne a többi a jelenlegihez hasonló időkre is (másodperc, perc óra, hét hónap, év, stb.). Az embernek az egy perc rövid idő, de a világmindenség, a természet szempontjából nem biztosan az. Vagy az ember számára az ötezer év (sőt az ötven év is) hosszú idő, de a világmindenség, a természet szempontjából nem biztosan az. És ha így állunk az idővel, akkor így állunk a megtett távolsággal és az átalakulásokkal is.

Ha ezerszer gyorsabb lenne az ember, akkor egy kilométer, egy méternek felelne meg. Persze kérdés hogy a természet fizikai törvényei (nem a biológiai) megengednék hogy milliószor, vagy ezerszer, vagy százszor, vagy tízszer gyorsabb legyen az ember, ill. az élőlény. Ráadásul az érző ember számára egyébként is relatív az időtartam. Ráadásul az idő végtelen hosszúságú, vagyis nincs véges időtartam. Mi következik abból, hogy nincs abszolút időtartam?

De talán a távolsággal kapcsolatba is igaz ez az előző okfejtés. Mi lenne, ha az ember milliószor kisebb lenne. Érdemes ezt a gondolatot folytatni, ámde ez teoretikus kérdésnek tűnik, mert a lényeg: a kellemes élet. Minél több ember éljen egyre kellemesebb életet. Mint mondtam a tervezőmérnököt, sem zavarja abszolút értékek, mértékek hiánya, leül és pl. kiváló hidat, vagy kiváló űrhajót, stb. tervez pontos számok alapján. Ennek pontosan ekkorának kell lenni, ilyen anyagúnak, ilyen alakúnak kell lenni.  Azért nem zavarja, mert nem megy bele teoretikus problémákba, megelégszik azon a mértékegységekkel, adatokkal, pontokkal, amelyek talán a világmindenség szempontjából viszonylagosak, de földi és emberi viszonylatban használhatók.

De azért vannak tudományok, tudósok, akik beleütköznek a problémába.

De azért úgy látszik, hogy az emberi értelem egészen jó elvan a zavaros bizonytalan állapotban, legalábbis egy szintig egészen jól működik. Lehet, hogy az emberi értelem arra van kihegyezve, hogy zavarosba valamennyire kiismerje magát. Ezek szerint az embernek nagyon is megfelel a zavarosság.

Az ember egy össze-vissza beszélő, locsogó, egymást bosszantó majomfajta, aki azért képes hidat, űrhajót, számítógépet, atombombát is készíteni?

Néhány teoretikus probléma, amelyet nem árt átgondolni az embereknek, akár az általános iskolásoknak is. Átgondolni hogy egyáltalán igazságok ezek, és ha azok, mi következik belőlük? Illetve, hogy is lehet ez pontosan?

A világ alapvetően két részből áll. Anyagi világ, és nem anyagi (szellemi) világ (gondolatok érzések).

Az idő és tér, és lehet hogy még sok minden az egyén és sok ezer évig élő emberiség számára végtelen. Lehet egy fal, de falon túl is van valami, ha más nem, üres tér. A többi dolog abszolút értelemben (természet Isten szemszöge) véges?

Elméletileg minden végtelen, de gyakorlatilag?

Van az egyén, (pontosabban én), van a sok ezer évig élő emberiség, és van a természet, Isten szempontja.

Az anyag, az energia (és lehet, hogy a szellemi világra is vonatkozik), nem vész el csak átalakul. (Nem vész el, és nem is keletkezik, csak átalakul.)

Minden (idő tér, dimenzió, sebesség, távolság, nagyság, hőmérséklet, nyomás, stb.,) relatív, viszonylagos, legalábbis az egyén és a sok ezer évig élő emberiség számára. Vannak e abszolút dolgok? 

Az alábbiakkal elsősorban az igazság harmadik kategóriája (az alig ismert dolgok, a rejtélyek igazsága) függ össze. 

Az egész világ (a tudatunkban, tudásunkban tükröződő az értelmünkkel kikövetkeztethető világ) felépítése.   

Előzetes elmélkedések. Mi a tudat? A számítógépes tudat talán a képernyőn, vagy a printeren megjelenő szöveg ábra. Illetve a hangszórón megjelenő hang. (Ha számítógépet egy robottal kapcsoljuk össze, akkor már van egy másik kimenő hatás, a mozgás, a cselekvés, talán ez nem szorosan a tudat része.) Feltételezve, hogy már bemenő hatás, inger fény, hang ill. egyéb információ is megjelenik a képernyőn, hangszórón. Pl. a számítógép, gyakran kiírná hogy most 28 c, meleg van, pörköltszag van, beszédhangok vannak, az íz érzékelőben kesernyés íz van, a szobában megjelent a cica, stb. ehhez persze érzékelők (legalább hatféle) kellenek, amiket elő lehet mesterségesen is állítani. Az élőlények tudatában azonban a megjelenő dolgok, (a bemenő, bent zajló és a kimenő dolgok) érzésekkel, érzelmekkel együtt jelennek meg.  Erre nem képes a számítógép. Az emberi tudatban megjelenő dolgokat, főleg a kimenő dolgokat, más is megnézheti, hallhatja ez a kommunikáció. Ha pedig az ember saját maga nézegeti, hallgatja megjelenő dolgokat akkor ez a belső tudat. A tudat, tudás. A tudat összefügg a tudatossággal.

A külső világ tehát a tudaton keresztül tükröződve jelenik meg. Már ott kezdődik a tököződés, hogy a világnak be kell menni, át kell haladni az érzékszerveinken, és már ezeknek is van egy korlátoltsága, torzítása. És akkor még az egyéb korlátokról, torzulásokról nem is beszéltem.

Az igazság, a képernyőn megjelenő szó, ill. helybenhagyás. Egy bemenő, vagy kimenő dolog mellé odaírjuk: ez igaz, ez valószínű. Vagy azt, hogy ez valószínűleg megtörtént, tehát valóságos.  Azonban ezeket nem esetlegesen írjuk oda, hanem gondolkodás után. Csak akkor kell változtatni, ha valami nem igaz, vagyis hamis, rossz.  

Mi a valóság? A múlt (ez nagy valószínűséggel megtörtént, még ez sem biztos) egészen apró részletezéssel. Ha elnagyoljuk, modellezzük akkor az már nem egészen valóságos. A jövőt sem lehet valóságosnak nevezni, pláne értelmünkkel kikövetkeztetett jövőt. Pl. lehet, hogy a következő órában  felrobban a naprendszer. A jó, használható modell azonban valószínűsít. A kikövetkezett jövő is lehet valószínű. Nem valószínű, hogy a naprendszer a következő órában felrobban.

A valóság és az igazság.

Az igazság tehát valószínűség. A 70%-os felüli valószínűség.  A tévedés is valóságos a hatása biztosan (a biztos nagy valószínűséget jelent) az, de mégsem igaz. 

Ugyanakkor a való, valóságos kifejezés egyben igaz szóval azonos. Ez már nyelvi, fogalmi probléma.

Ugyanakkor itt valóságos világ kétféle értelmezésről is szó van.

A valóságos világ másik értelmezése: a kikövetkezetett valószínű világ.

Ha így értelmezzük valóságos világot akkor már az igazság és a valóság szinte ugyanaz. 

Az igazság másik értelmezése: minden igaz, ami legfőbb célt szolgálja.

Mellékesen a jelen értelmezésének nehézsége. A jelen pillanatát nem tudjuk értelmezni, de minden a jelenben történik.   A jelent úgy értelmezetjük, hogy a közelmúlt és közeljövő. Mennyire közeli ez múlt és ez jövő, ez is kérdés. Főleg a közelmúlt időtartama, mint jelen, itt a probléma. 

A valóságos és a tudatunkban tükröződő világ.

Amikor világról beszélek, akkor persze világrészről beszélek.

Induljunk ki abból, hogy a világ szükségszerűen tükröződik a tudatunkban (mindent érzékelés, tapasztalás útján ismerünk), vagyis csak a tudatunkban tükröződő világ van. Az emberi értelem képes a következtetésre, ezért van egy jelentős világrész (lehet, hogy csak ez van), amelyet én így nevezek:

 A kikövetkeztetett valószínű világ. Ez is a tudatunkban van, abban tükröződik, ellenben ebbe a világba már megjelennek további világrészek. Az egyik ilyen: a tudatunkon kívüli világ. Kikövetkeztetjük, hogy lehet a világnak olyan része, amit nem ismerünk. Pl., felnézünk az égre, és azt gondoljuk: valószínűleg vannak olyan égitestek, amit nem látunk, még csak nem is vagyunk képesek mérni. Az is lehet, hogy nincs. Az is lehet, hogy ott már nem égitestek vannak, hanem virágok. Az is lehet, hogy ott nincs semmi.  Ezek azonban kevésbé valószínűek, mint az, hogy ott égitestek vannak. A lényeg az, hogy a tudatunkban megjelenik a tudatunkon kívüli világ (világrész) tehát van ilyen világrész. Ezen kívül még sok olyan dolog, világrész van, amiben nem lehetünk biztosak (biztos igazság nincs), de képesek vagyunk kikövetkeztetni, valószínűsíteni. Ilyen világ a jövő világrésze, és ezen belül a legjelentősebb, a jövő ember által alakította, alkotta világrésze. Talán nincs olyan világrész, amelyik biztosan megvan, ez a tudatunkba tükröződő világból is kikövetkeztethető. 

Lehetséges e olyan világ, ami még a kikövetkeztetett valószínű világból is kiesik? Nyilván ha azt mondjuk, hogy igen akkor az sem teljesen igaz, hiszen éppen ezzel a gondolattal bizonyítottuk, hogy valamilyen szinten még ez is megjelenik a tudatunkban (tudásunkban).  Ugyanakkor mégis kijelenthető, hogy valószínűleg van olyan világrész, amiről még halvány sejtelmünk sincs.

Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy valószínűleg van. Ha belegondolunk hogy az ezer évvel ezelőtt élt ember, egy sereg dologról (a föld gömbölyű, vannak baktériumok, stb.) nem tudott, sőt ezek közül sokról, halvány sejtelme sem volt, akkor nyilván most is vannak olyan dolgok, amelyekről a mai embernek nincs halvány sejtelme sem. Az a világrész, amelyről halvány sejtelmünk sincs, az kevésbé valószínű világrészek, közé tartozik.

Az emberhez erősebben inkább kapcsolódó világ. (Az embert inkább érintő világ.)

És az emberhez gyengébben, kevésbé kapcsolódó világ. (Az embert kevésbé érintő világ.)

Nyilvánvalóan (valószínűleg) pl. a bolygók világa, kevésbé kapcsolódik az emberhez, mint pl. az ember gondolkodásának, tudatának a világa. Vagy az atomok, részecskék világa gyengébben kapcsolódik az emberhez, mint a biológiai, fiziológiai ember világa. Sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy van az ember, és a van a környezete. De ezek nem éles kategóriák. Az sem éles elválasztás, hogy van az ember és van a természet. Vagy van a természet és van az ember. Vagy van a természet és van az ember által alkotott, alakított világ, beleértve a társadalmat. A társadalom egyben maga az ember is.  Az ember által alkotott, alakított világba, pl., vannak növények. De az asztalnak is van anyaga, annak vannak tulajdonságai és ezek kapcsolódnak a természethez. Az sem éles elválasztás, hogy van az élő természet, beleértve az embert és van az élettelen természet. Az ember által alkotott világ nagyrészt élettelen.    A különbség nem is olyan nagy, mint az első látszatra tűnik. Itt van mindjárt azon összefüggés, hogy minden világ, az ember tudatában tükröződik. De ez csak egy összefüggés csak egy a sok közül. A gondolatmenetet egy másik fejezetben folytatom. 

A múlt kikövetkeztetett világa.

Ami a jelenben pl. az elmúlt percekben velem ( az egyénnel) történt az  a tudatunkban tükröződő világ. Minél távolabb megyek a térbe, általam már nem érzékelt térbe, és az időbe (akár a múltba akár a jövőbe) annál több következtetésre van szükség. Itt megint egy határvonalat kellene húzni az egyenletes átmenetbe. Hol végződik a tudatunkban tükröződő világ, hol kezdődik a tudatunkkal kikövetkeztetett világ, és hol kezdődnek a még valószíntelenebb világok?  Ez az átmenetek problémája.

A múlt világának vizsgálata egyébként manipulációs szagú, ha azt átértékelő újraértékelő szándékkal teszik.

Van a kikövetkeztetett egyéntől térben távoli, csak közvetett kapcsolatban levő (nincs közvetlen érzékelés) világ.

A jövő kikövetkeztetett világa, az ember által alakított alkotott jövő kikövetkezetett világa. A jövőt egy fokkal nehezebben lehet kikövetkeztetni, mint a múltat.  Az egyik már megtörtént, a megtörténés már biztos. A jövőbe bekövetkezhet bármilyen nem várt esemény. Nem valószínű, de pár százalékkal ez is rontja a következtetés igazságának valószínűségét. Az ember alkotta, alakította világban ráadásul ott van  a rejtélyes és kiszámíthatatlan érzés, érzelem faktor. Ez pár százalékkal tovább rontja következetés igazságának valószínűségét.

Az elképzelt „mesevilág” talán az a világrész, amely a valószínűsíthető világtól a legtávolabb állhat, de nem tudunk olyan dolgot kitalálni, amelyben ne lenne meg a valószínű világ.

A lehetséges világ. Ez szintén a tudatunkkal kikövetkeztetett, a tudatunkban tükröződő világ. Csak ez nem valószínű, hanem lehetséges.  A tévedés azáltal válik tévedéssé, hogy igaznak állítjuk. Ha valamit nem állítunk igaznak, akkor az nem lehet tévedés. A lehetséges világ is ilyen. Azt gondolom valamiről, hogy az nem éri el a 70%-os valószínűséget, de eléri a 30-69%-os valószínűséget, akkor azt mondom: lehetséges, de nem biztos, hogy igaz. Ez rendben van, a lehetséges kutatása, a lehetséges közlése hasznos.

Az érthetetlen világ.

Egy sereg dolgot nem értünk, pl. a végtelenséget az élet utáni, előtti állapotot. Nem értjük a folyamatos világot, de a szakaszos „digitális világot sem értjük, és még lehetne folytatni. Ezekről körmönfont megfogalmazásokat, modelleket tudunk készíteni. A számunkra érthetetlen világ, a következő következtetést vonjuk le: valaminek kell lenni, (van rá szó, fogalom), de fogalmunk sincs hogy valójában mi az.

Kérdés hogy azért nem értjük, mert a megismerésünk korlátozott vagy egyéb okból nem értjük.  

A valószínűsíthetőségek növekedése, csökkenése.

Itt ülök a szobámba és gondolkodok. Valószínűleg vagyok. Nemcsak gondolkodom, de érzékelek és érzek is (pl. éhes, vagyok), tehát nagyobb valószínűséggel vagyok. Érzékelem a környezetem, akkor az valószínűleg van. A távolabbi környezetem a régebben érzékeltem akkor az kevésbé valószínűleg van, de még mindig elég erős valószínűsége. Minél kevesebb a közvetlen tapasztalat (akár hazudhatnak is nekem), annál kevésbé valószínű valami. Elgondolkodom, mi volt egy órával korábban, pl. ittam egy pohár vizet,  ez valószínű, de kevésbé valószínű, mint az hogy most itt ülök, de azért erősen valószínű. Minél távolabb megyek a múltba, úgy csökken valószínűség.   Elgondolkozom mi lesz egy óra múlva: valószínűleg akkor már nem leszek itthon. Ennek a valószínűsége azonban kisebb, mint annak valószínűsége, hogy mi volt egy órával ezelőtt. A jövő, tehát kevésbé valószínű mint a múlt. Minél távolabb megyünk a jövőbe, úgy csökken valószínűsége. Megint az egy órával ezelőtti múlton gondolkodom, a víziváson. A feleségem azt mondja: dehogy ittál te vizet. Akkor egy „vita” kerekedik, amelyben annak lesz igaza, aki az állítását erősebben tudja bizonyítani. Mondjuk, megmutatom a feleségemnek az üres vizesüveget. Az én állításom erősebben valószínű, mint az ő állítása. Megint a múlton gondolkodom, de azon, hogy éreztem magam egy órával ezelőtt. Jól éreztem magam, de ez kevésbé valószínű, mint az, hogy ittam egy pohár vizet. Itt ugyanis más érzésekről, szubjektivitásról van szó. A feleségem azt mondja: rosszul érzeted magad. Ennek még kisebb valószínűsége, mert az érzéseit saját maga ismeri a leginkább. Nem folytatom tovább, a világ, és az igazság különböző szintű valószínűségekből áll. Pontosabban valószínűsíthetőség változik (pl. világrészek szerint), mert konkrétan én akár őrült is lehetek, vagy álmodhatok, stb.

A múlt vizsgálata erősebben valószínűsíthető de mégis sokkal többet kell gondolkodni a jövőn.  A múlton gondolkodó, éhesen fázva ül a szobájába, de közben nincs fűtés, nem folyik a víz, és ház is omladozik. Mindez azért van, mert állandóan a múlton gondolkodik. A jövőbeli tennivalókkal nem törődik. A múltat egyébként sem lehet megváltoztatni csak helyesen, vagy helytelenül lehet értékelni. Ugyanakkor valamennyi múlt, jelen értékelésre szükség van éppen a jövő építése miatt.

 Az igazság a valószínűségekből és erős valószínűségekből áll. Az igazság és a valószínűsíthető világ erősen összefügg.

Ugyanakkor igazságnak csak az a megállapítás, gondolat, elmélet, stb.(esetleg cselekvés), amely a legfőbb célt szolgálja. Nem nevezhető igazságnak az, amely nem a legfőbb célt szolgálja, nem eléggé szolgálja. Ezek a tévedések. A tévedések rövid távon felületese nézve sokszor igazságnak tűnnek. Tehát valószínűség és a legfőbb cél összefügg. Ami valószínű az a legfőbb célt is szolgálja.

A helyes modell nem a pontos világról szól, hanem a valószínű világról. A helyes, használható modell a legfőbb célt szolgálja.

Jelenségek, folyamatok, igazságok, törvényszerűségek (hatások), melyek hatnak ránk, emberekre, de nem tudunk róla.

Vagy tudunk róla, de rosszul tudunk róla. Vagy tudunk róla, de nem tulajdonítunk neki kellő fontosságot. A három bizonyos szempontból lényegében azonos. Mindhárom eset (nehezen behatárolható cselekvés) kárt okozhat.  Tehát összefüggnek, de nem teljesen azonosak.

(Továbbá vannak dolgok (világrész) melyekről tudunk, de szinte nem hatnak ránk. Vannak dolgok (világrész) melyek hatnak ránk és tudunk is róla.)

Visszatérve, az ezer évvel ezelőtt élt ember nem tudott róla de azért hatott rá pl. a világűrből jövő ultraviola sugárzás, gammasugárzás, radioaktív sugárzás, stb. Hatottak rá a vírusok, a baktériumok, és még lehetne sorolni. Ezért erős valószínűséggel most is vannak olyan dolgok melyek hatnak ránk, de nem tudunk róluk, vagy a jelentőségüket nem ismertük fel.

El lehet gondolkodni, hogy tulajdonképpen minek nevezzük a ránk ható dolgokat. A bármire ható dolgot. pl. a vírus hatás, az jelenség, vagy törvényszerűség, vagy más? Azon is el lehet gondolkodni, hogy számít az, ha az ember állítja elő ható dolgot, vagy a természet?

A lényeg szerintem az, hogy vannak ránk, emberekre ható dolgok, amelyeket nem ismerünk fel, nem ismerjük fel a fontosságát.

Nem árt kategorizálni ezeket. Pozitívan hatnak ránk. Negatívan hatnak ránk. Az ártalom abból fakad, hogy negatív, ártó hatás ellen nem védekezünk. Vagy a negatív hatást nem fordítjuk át pozitív hatássá. Vagy a pozitív hatást nem használjuk ki. A pozitív hatást gátoljuk.

Azt állítom, hogy nemcsak a természettudomány területén lehetnek ilyen ártó hatások, hanem a társadalomtudomány területén is lehetnek ilyenek. Pl.  lehet olyan nép, olyan vezetés, amelyik nem ismeri fel, hogy a magas infláció káros gazdaságra. A magas inflációt itt is megfogalmazhatjuk jelenségnek. Megfogalmazhatjuk ezt a törvényszerűséget is: a magas infláció árt a gazdaságnak. Vagy pl.: e gazdaságban a bonyolult számítás szerint, az alábbi képlet szerint az optimális infláció 2,23%.

A lényeg, az hogy a ható dolgot nem ismerjük fel, ezért kárt okoz, és ez a társadalom, a gazdaság vonatkozásában is igaz.

Valószínűleg jelenleg is sok ránk ható dolgot nem ismerünk. Persze a buta ember azt gondolja, ő már mindent ismer, minden nagyjából rendben van, nem kell nagyon gondolkodni.      

 A világ, világrészek, nagyobb egységek, egyszerűsített modellezett lehetséges felépítése.

A világ vizsgálata az egyszerű szempontok, azaz az érzékelés szerint.

A világba természetesen beletartozik az ember, sőt mi magunk is beletartozunk. Tehát magunkat is vizsgálni kell.

A világot folytonosan vizsgáljuk, de ugyanakkor élünk is benne.

A világnak, a dolgoknak van képe, látványa. Van hangja. Van szaga. Van íze. Van tapintása, de bőrérzékelés több fele osztható, pl. hideg meleg, puha, kemény, éles, érdes, finom, simogatós, csiklandós, viszketős, stb. ezek vizsgálati szempontok. Ugyanakkor vannak belső érzékelések, pl. vizelési inger. És van a fájdalom, méghozzá sokféle.

Az érzékelés egyszerű szempont, de mégis az egyik végső szempont.

A világot műszereinkkel is vizsgálhatjuk, mérhetjük, de a mérés eredményét mégis érzékelnünk, látni, hallani kell. A világból kapott információkat, még ha azok kódoltak is, jelszerűek is, végső soron látni, hallani kell.

Az ember csak azt értheti meg, amit közvetlenül tapasztal, vagy amit a közvetlen tapasztalatával össze tud kapcsolni. Lehet, hogy világban sok minden van, amit nem tud megtapasztalni, ill., amit nem tud tapasztalatával összekapcsolni.

De nemcsak ezért végső szempont. Minden érzékeléshez kapcsolódik egy többé-kevésbé kellemes, vagy kellemetlen érzés. A világ úgy is tükröződik bennünk, mint a többé-kevésbé kellemes ill. kellemetlen érzések halmaza.  Ebből is eljuthatunk ahhoz a következetéshez, hogy a végső cél: minél több ember éljen egyre kellemesebben.

Az érzelmek szintén többé-kevésbé kellemesek vagy kellemetlenek. Az érzelmek az érzések továbbfejlődött bonyolultabb változata. Az érzésekről, érzelmekről könyveket lehet írni. Itt most nem ez a téma, hanem gondolkodás.

De nem lehet a gondolkodásról úgy gondolkodni, hogy az érzések érzelmek témája ne kerüljön elő.

A világ modellezése, a gondolkodás alapján.

A világ, világrész felépítése, modellje, aszerint hogy milyen tényezők vannak benne és azok milyen összefüggésben állnak egymással. 

Mik állnak összefüggésben és milyen összefüggésben állnak.

(A puszta megismerés vagy a megismerés, faladat, cél szempontjából való felépítés.) Itt most csak a puszta megismerés szempontjából elmélkedem. Ennek csak akkor van értelme, ha ez átfordul célokká, feladatokká.

A valóságos világot nem lehet és nincs is értelme rekonstruálni. Főleg ha az egész világról, vagy nagyobb világrészekről van szó. De talán lehet találni egyszerűsített használható modelleket. A lényeg az, hogy a világ ne legyen kaotikus, rendezett legyen, és azáltal érthető legyen, és ezáltal, megfogalmazhatók hasznos (minél több ember éljen egyre jobban kellemesebben)  célok, feladatok.

A világ egyfajta felosztása.

Nem élő természet. Élő természet. Élő természet és az ember. Az élő természet és az ember kialakulása, az evolúció. A biológiai ember. Az ember és közösség társadalom. Többnyire az ember által alakított, alkotott világrész. Természetes mindezek tovább oszthatók.

Ezek és tovább osztott részek állnak összefüggésben egymással.

Egy másik felosztás, amiről már szólt. A tudatunkban tükröződő világ. A tudatunkban tükröződő, a tudatunk által kikövetkeztetett valószínű világrész. Ennek részei. Az elképzelt mesevilág. A múlt világrésze. A múlt és jelen világrésze. A jövő világrésze. Többnyire az ember  által, alakított világrész. Többnyire az ember által alakított, alkotott lehetséges jövő. 

Talán felosztható a világ így: fogalmi, gondolati (szellemi) világ és kézzel fogható, (valóságos, tárgyi, anyagi) világ.

Nézzük pl. ezeket a fogalmakat: erkölcs igazságosság, jog. A jognak van egy elég erős valóságos megjelenése, pl. a törvények. Az erkölcsnek kevésbé van valóságos megjelenése. De az erkölcs mögött is valóságos emberek, cselekvések vannak. Ráadásul az erkölcs összefügg a joggal. Ugyanez elmondható az igazságosságra.  Vannak e olyan fogalmak gondolatok, amelyek nem tévedések, nem mesék, és nincsenek kapcsolatban a valóságos világgal ( A tudatunkban tükröződő valóságos világgal) Szerintem ilyenek nincsenek, legalábbis nagyon kevés van. Még a teoretikus problémák is kapcsolódnak valóságos világhoz.

Azonban nem mindegy mekkora, milyen erős az összefüggés. Vannak a valóságos világgal erősebben összefüggő és gyengébben összefüggő dolgok.

E szerint mégis felosztható világ, inkább gondolati, fogalmi, és inkább kézzel fogható (tapasztalható, mérhető) világra. De a kettő között elég sok átmenet van.

Az érzések, érzelmek világrésze pl. egy különleges világrész.

Visszatérve a világ áll a nem élő természetből, az élő természetből, stb., és ezek összefüggéseiből.

Másképpen a világ áll tárgyakból, élőlényekből, emberekből, cselekvésekből, történésekből, gondolatokból, fogalmakból, érzésekből, érzelmekből és ezek összefüggéseiből. (Összefüggések, hatások, viszonyok kapcsolatok.)

A modellezéshez szükség van  az összefüggésekkel és az összefüggés-hálózatokkal is foglakozni.

Elkezdek rátérni (nem az élőlény van a központban) anyagi, világ felépítésére. 

Kicsit kitérek a tér és idő problémájára. És egyéb elgondolkoztató dolgok, összefüggések. Sok mindent nem tudunk.

Elsősorban állapotváltozások vannak. A tér minden pontjának állapotváltozása. Ez előző állapot, állapotok (ez a múlt). A jelen állapot.  A következő állapot, állapotok (ez a jövő). Ez egyben a tér és idő. Az idő önálló aspektusa, hogy az állapotváltozások nem egyforma gyorsasággal, sebességgel mennek végbe. A tér önálló aspektusa, hogy az állapotváltozással, egy valami, a tér másik pontjára kerül. Ha mikrovilágban történik az állapotváltozás, akkor is van némi, pl. atommozgás, nagy tárgynak csak struktúrája változik meg. (Egyébként a térben nincs egy helyben levő dolog, hiszen galaxisok is mozognak.)

A természettudományban (fizika kémia, stb.) szintén az a probléma, hogy az alapok sincsenek tisztázva. Illetve amit már tud az ember tud, azt sem próbálja meg lényegesített kiindulópontokba, főbb kategóriákba  szervezni. Talán a tér, a mozgás, az irány és leginkább az idő értelmezésével kellene kezdeni. Pl. ilyen kategóriákra, gondolok, persze ezek csak az én hevenyészett kategóriáim.

Van a mozgáshoz,l sebességhez kapcsolható idő (sokirányú) és van a múlt, jelen, jövő valamilyen irányú, de egyirányú abszolút idő. Bár a kettőt ugyanabban a mértékegységben mérik, mégsem ugyanarról van szó.

Van a különböző együtt sodródó tér (és anyag) alakzatok. (Elvileg lehet abszolút álló tér és anyag alakzat.) Van a kétpontos mozgás, mozgásalakzat, irány, sebesség. A mozgásalakzatok pl. egyenes, hullámzó, reszkető, ciklikus kör, mindez szabályos és szabálytalan, de leggyakrabban valamilyen hullámszerű.  Ez a két pontos is talán áthaladhat különböző együtt sodródó tér és anyag alakzatokon.  A kétpontos megközelítéshez tartozik az is amikor a mozgó (álló) test önmagához mért pontjait (pl. előző helyzetéhez alakjához) a vizsgálják, úgy hogy a külvilág a minimálisra van redukálva. Pl. a kör egy olyan alakzat, amelynek minden pontja egyenlő távolságra van egy képzeletbeli középpontból. Pl a repülőgép sebessége, iránya, stb. úgy van meghatározva, hogy kvázi nincs körülötte föld, vagy nincs körülötte nap, stb..

(Egészen más pl. egy adott földön levő kör, ha pl. napról, szemléljük. Egészen más pl. egy adott repülőgép sebessége, iránya, stb., ha napról szemléljük. Egészen más, de azért természetesen összeilleszthető. De azért a kétféle szemlélet és abból eredő következtetések nincsenek még elméletileg kidolgozva. Amikor pl. az atomok világát (mikrorészecskék) vizsgáljuk, akkor nem egy kívülálló szemszögéből vizsgálódunk? )

És van az egy ponthoz viszonyított mozgásalakzat, irány, sebesség. Ekkor a külvilág nincs a minimálisra redukálva, de különböző fokozatokkal lehet a külvilágot bevonni a vizsgálatokba.

Ekkor egy ponthoz, egy érzékelőhöz, szemlélőhöz, esetleg egy együtt sodródó tér és anyag alakzatból indulunk ki. (Pl. naphoz képest vagy azon levő szemlélő milyennek látja a Budapestről Amerikába menő repülőgép útvonalát sebességét, stb.)  És az egypontos is felosztható úgy, mint az együtt sodródó tér és anyagalakzat bármely pontja, érzékelője, szemlélője. Együttsodródó tér és anyagalakzat, viszonylag stabil pontja, érzékelője, szemlélője. Együttsodródó tér és anyagalakzaton kívüli viszonylag stabil pont, érzékelő, szemlélő (pl. a föld vonatkozásában a nap, avagy napon álló valaki). És egy még külsőbb, még stabilabb pont, érzékelő szemlélő, stb.. A gondolkodó embernek vizsgálónak valahová el kell helyezni magát, talán ezzel kell kezdeni.

Na és persze nemcsak a látás érzékelése van, de a tapintás, nyomás, erőhatás érzékelés is fontos. Szét kell választani a nem élő érzékeléseket, és az élő érzékeléseket?  Az élettelen anyagok alig látnak, alig hallanak, alig szagolnak, azok elsősorban kvázi tapintanak, a nyomást, lökést, ütést, vonzást, taszítást, stb., érzékelik, és ezáltal alakulnak át.  Az átalakulás lehet helyzetváltozás és, vagy belső alak, szerkezet, anyag átalakulás. Az, hogy az hogyan hat rájuk, egy un. erőtéren keresztül, vagy másképpen az már egy ezzel összefüggő de másik problémakör. Itt megint belép a vizsgálódó ember problémája, aki elsősorban vizuálisan érti meg a dolgokat. Megint meg kell állapítani, hogy milyen kiinduló szemléletmódból indulunk ki. A testi hatások átalakulások szemszögéből. Esetleg ezt ábrán, stb. modellezik. Vagy egy vizuális ábrát, filmet, szg. játékot helyezünk az előtérbe.  Vagy egy komplex megértésre törekszünk, amelyben benne van mindkettő, de akkor is kategorizálni, szükséges, (a kiinduló szemléleteket is kategorizálni kell), mert egyébként zavaros káosz keletkezik.

Egy kis kitérés. Lehet úgy is közepes gyakorlati megoldásokat találni, hogy az ember zavarosan homályosan felületesen látja, ismeri az elméletet. Az ember így is képes űrhajót, felhőkarcolót, számítógépet, mobiltelefont, orvosságot, stb. készíteni. De szerintem még ennél is dinamikusabb természettudományos technikai fejlődés lenne lehetséges, ha az ember tisztázná az elméletet.  Az megint más problémakör, hogy nemcsak természettudományos technikai fejlődésre van szükség, hanem társadalomtudományosra is, (és erkölcsi fejlődésre is) hiszen önmagában a természettudományos, technikai fejlődés fölösleges, sőt káros is lehet.

(Mit érzékel ama ember, akinek nincs látása, és belső látása, képzelete sincs csak tapintása? És milyen kép, milyen tér jelenik azon csodálatos ember szeme előtt, aki mindenbe belelát, aki mindennek belsejét is látja? Aki nagyon messzire lát, aki kanyarba tud nézni, nagyon kis dogokat is lát, számára mi a tér? Ha látásunk egy filmkamera, akkor mit lát ama ember, aki percenként csak egy felvételt készít. Egy csomó mindent nem vesz észre. És mi mindent nem veszünk észre? És az sem biztos, hogy ugyanazt érzékeljük, mint embertársunk.)

Esetleg mindennek van egy aktív szakasza és egy passzív (alig érzékelhető) pihenő szakasza. Illetve az aktív szakasz felé halad szakasza, hirtelen aktiválódik, a passzív szakasz felé halad szakasza. Van standard megszokott változó (ciklikus) szakasza. És van új szokatlan változó szakasza. Egyensúlytalanság, ha a megszokott ciklikus szakaszt megzavarják? Egyensúly, ha pihenő szakaszban van a dolog? Van óriás hullám, nagy hullám kishullám, stb. A körforgás, és ciklikus reszketés, „hullámzás”, ha mozgás a múlt jelen jövő időirányba van korlátozva. 

A golyó B pontból hogy jut el C pontba. Folyamatosan. Vagy egyszer csak B1 pontba ugrik (érzékelhetetlen mozgás nélkül) aztán B2 pontba ugrik (érzékelhetetlen mozgás nélkül) és így tovább. Vagy olyan gyors a mozgás, hogy azt nem lehet érzékelni. Vagy csak a pontokban aktiválódik, jelenik meg, egyébként passzív pihenő szakaszban van.

Vagy a múlt jelen jövő idősávok aktiválódnak? Vagy térsávok (ősanyagtenger sávok) aktiválódnak?   Vagy csak az idegrendszerünk aktiválódik szakaszosan? (A végső megfigyelő az ember.) Vagy lehetnek szinte tökéletes, egyforma másolatok, de mégiscsak másolatok?

Az aktiválódás sebessége lehet e gyorsabb fénysebességnél tekintettel arra, hogy az egyik pillanatban még passzív a másik pillanatban már aktív.

A világban miért csak egyes dolgok végtelenek (tér, idő) más dolgok, tulajdonságok miért végesek?

Hogyan jut el főparancsnoktól a közlegényig a pisztoly? (Az ok, okozat rejtelmei)

A főparancsnok magához kéreti az ezredest és kiadja parancsot vigye a pisztolyt a közlegénynek, az ezredes magához kéreti a  századost és kiadja parancsot, vigye el a pisztolyt a közlegénynek. A százados ugyanezt teszi hadnaggyal, hadnagy az őrmesterrel, az őrmester a tizedessel. A tizedes végül átadja pisztolyt a közlegénynek. Vagy főparancsnok találkozik az ezredessel és átad neki egy pisztolyt, de nem mond neki semmit. Az ezredes találkozik a századossal, de nem mond neki semmit csak saját okán saját tulajdonságai, által átadja neki a pisztolyt. A százados ugyanezt teszi hadnaggyal, hadnagy az őrmesterrel az őrmester a tizedessel. És a tizedes is saját okán, saját tulajdonságai által, adja át a pisztolyt a közlegények. Bármely dolog lehet főparancsnok, ezredes, közlegény, stb.. Fontos hogy mit kell tenni a közlegénynek pisztollyal, vagy az már mellékes? Milyen varrációk lehetnek még? Mennyire végtelen az ok, okozat láncolat?  Körbe is foroghat? 

A kiterjedés egyik problémája pl. a gondolatok kiterjedése. A bejövő információk áramlások (hullámzások, sugárzások) hang, fény, illet stb. a kimenő gondolatok a közlések, amelyek szintén hang, fény, áramlások de már beszédben kódolva. Esetleg más művészetben kódolva. Tehát a gondolatok alapja az információ anyagi áramlás de szükséges a dekódolás. A gondolatoknak nincs közvetlen áramlása, bár ezt még kutatják. Ugyanakkor bemenő kimenő érzéseknek van közvetlen áramlása, legalábbis szerintem.

Itt persze ki kellene térni a mozgás, haladás, sugárzás, áramlás, hullámzás közötti különbségekre.

A hullámzás egy speciális haladás, a közeg csinál egy kis oda-vissza mozgást, (visszaáll a helyére, nem mozdul), de a hullám halad. Az információ a hullámzás milyenségében rejlik.  Ha az ősanyagtenger résmechanizmusában gondolkodunk, lehet, hogy leegyszerűsödnek ezek a különbségek.

Őszintén szólva számomra (és félek, hogy általában az emberek számára szintén) az idő önmagában is egy rejtélyes dolog. Bevallom én már naptári időt sem értem egészen.

Először is, az idő is végtelen. Azután itt van a múlt a jelen és jövő problémája. Mi pl. a jelen?

Néhány további kategória. Az egyirányú idő, a múltból a jövőbe. Van a sebességhez és irányhoz kapcsolható idő. A változáshoz kapcsolható idő. Az biológiai (elsősorban mindenki saját belső biológiai órája) életciklusok váltakozása, mint kvázi óraszerkezet. Ennek is több része van. Talán mindennek van egy belső életciklus órája, vagy legalábbis egy időben is programozott programja. Van az érzékelt idő, mely egy elég szubjektív dolog. Van a föld saját tengelyéhez mért forgásához, ill. nap körüli forgáshoz mért idő, ez talán a naptári idő. Van az órával mért idő. Talán olyan is van, hogy abszolút idő. Minden grafikon egyik kiterjedése az idő. Fel kell tenni a kérdést: ha az időt sem értjük egészen, akkor mire vagyunk nagyképűek?

Vázlatos elmélkedés a múlt, jelen, jövő problémáiról.

A történések egyszerű modelljének lehetséges variációi.

A modell legyen egy számítógépes játék. Mondjuk egy 100 fős falú élete, amelyben az emberek házakat építenek, gazdálkodnak. A születés egy új figura (ember) megjelenése, a halál egy figura eltűnése. Természetesen ez játék hatalmas körpanorámás térhatású képernyővel van ellátva és hallható, tapintható, szagolható játék, és mozgás is érzékelhető.

Ez egyébként egy különleges videó-szemüveggel, különleges ruhával, különleges székkel technikailag elérhető. Az első variáció: az emberek csak pl., ülnek egy különleges ruhában, különleges mozgó székben, videó-szemüveggel, stb. és az élet csak érzékelés, semmi sem olyan, ahogy érzéklejük, vagy az élet valóságos és persze az érzékelés, érzés is valódi.

További lehetséges variációk.

Van egy megírt alapprogram, amely a játékosoktól (emberektől) variálódok, részben változik, vagy nincs alapprogram (csak üres lemez van) és  másképpen íródik a program.

Egy lemez van, vagy kettő lemez van, vagy sok lemez van. Vagy sok program van hálózatba kapcsolva. Minden ember (játékos) ugyanazt a képernyőt, játékot figyeli, vagy nem.

Minden játékos kezében van egy irányítókar mellyel a (saját akaratából) a saját figuráját mozgatja. Vagy nem kézzel vannak ezen irányítókarok, ill. a figurák mozgatva, hanem beszéddel, gondolattal, mozdulatokkal, stb.

Vagy csak egy játékos kezében van ilyen, (az én kezemben), a többiek programok. Vagy csak keveseknek van a kezében. Vagy mindenkinek van, csak különböző minőségű, egyikkel sok mindent lehet tenni, a másikkal kevesebbet. (Pl. a kisgyermekek és a fejlett állatok „kezében” gyengébb minőségű az irányítókar.) Vagy csak látszólag van irányítókar, valójában egy sincs, az egész program előre meg írva.

Működik e játékban véletlen-generátor, vagy sem. Pl. a véletlen-generátor szerint a 38. másodpercben (ez szám véletlenül jött ki) egy villám belecsap a  22. házba (ez a szám is véletlenül jött ki). Ha az emberek önmagukat irányítják, akkor a véletlen-generátor csak a tárgyakra vonatkozhat. Viszonyt a tárgyak és az emberi cselekvések egymásra, bármely emberre is hatnak. Pl. ez a villámcsapás nemcsak e házban lakókra, hanem azokra kik saját akaratukból éppen abban házban vannak. Tehát ez a véletlen villámcsapás kvázi véletlen (kiszámíthatatlan) az emberek számára. Ha van véletlen-generátor akkor az sűrűn vagy ritkán jelenik meg. És a másik játékos cselekvése is kvázi véletlen, mert részben kiszámíthatatlan.

(Érdekes hogy megpróbáltam szerencsés véletlent keresni, de sokkal kevesebbet találtam, mint szerencsétlen véletlent. Pl. nincs olyan villám (vízözön, tűz, stb.) amelyik felépít egy házat, de olyan van, amelyik elpusztít. A másik játékos segíthet pl. a házépítésben, de akkor az már nem véletlen. Ha másik játékos hirtelen megváltozik, akkor az véletlen. Ha konzekvensen, kiszámíthatóan cselekszik akkor az már nem véletlen.)

Visszatérve arra, hogy van egy alapprogram, amely részben átalakul (az emberi irányítás és véletlengenerátor miatt)  de ez  íródik be az alapprogramba (lemezre). Vagy beíródik. Vagy egy másik programba, lemezre íródik be.

Visszatérve oda, hogy lehetséges nincs alapprogram, hanem másképpen készül a program.

Van egy üres lemez, és egy nagyon rövid indító programrész, majd ennek a változatlan részei és megváltozott részei újra felíródnak és ez lesz a következő az éppen aktuális futó program. Majd ez ismétlődik újra és újra. Tehát nincs jövő csak egy üres terület amelyre mindig elmentődik az eddig eljátszott játék. (Ez ugyanarra lemezre vagy egy másik lemezre mentődik el.) De ennek két vonatkozása van az változatlan régebbi változatlan múlt és az előző perc, másodperc változásai. (A változások az ember által irányított, irányítókarral változásokból és véletlengenerátor változásaiból állnak össze.) Egyszerűbben nincs jövő, az csak egy üres terület, csak lejátszott játék, gyakorlatilag csak a változások ráíróiknak a lemezre. (Ahogy a mostani számítógépek működnek., pl. írunk egy szöveget az elmentődik, és változások is elmentődnek.  Vagy a lejátszott játékból automatikusan törlődnek bizonyos részek.

Vagy az egész lemez a múlt automatikusan kitörlődik, a múlt is üres lemez lesz. Pl. építenek egy házat, a kész ház jelenleg is itt áll. De a házépítés történése már eltűnt a lemezről. Vagyis a jelen aktuális variációja van a lemezen és annak előzménye kialakulása már nincs rajta. Az előzmény benne lehet az emlékezetbe, fotó, szöveg is készülhet róla, de az időutazó már nem találja meg.

Az ember a múltra csak emlékszik, az másodlagos valóságú. A jövőt csak ki tudja következtetni, az is másodlagos valóságú. Valójában a jelen valóságos, amelynek az érthetőség szerint két síkja van, és ezek váltakoznak. Az egyik a változatlan régebbi múlt és az előző jelen (pl. másodperc) változásainak, mindennek érzékelésének jelenje. A másik jelen: reakció a jelen érzékelésére, a változtatások a cselekvések jelenje (pl. másodperc). Egyszerűbben: felfogjuk, hogy mi van képernyőn, és erre reagálva mozdítunk az irányítókaron, majd megint felfogjuk, hogy mi az új helyzet a képernyőn és megint mozdítunk az irányítókaron. És ez a két jelen váltakozik, ebből épül fel a múlt és a jövő. Kérdés hogy a jelen ideje, mekkora időegység.  Több perc, vagy több másodperc, vagy egy másodperc, vagy a másodperc tizedrésze, vagy ezredrésze?

(Érdekes hogy valóságos életben viszont a jelen lesz kevésbé értelmes, fontos, mert azt nem tudjuk elemezni és tervezni, sőt a jelenre emlékezni sem tudunk. A múltra tudunk emlékezni, a múltat tudjuk alaposan elemezni, a jövőt tudjuk alaposan elemezni és tervezni. Bár az emlékezés, elemzés és a tervezés a jelenben folyik, de az a múltról és a jövőről szól. Tehát a múltra és a jövőre több időt, energiát, gondolkodást fordítunk, mint a jelenre.)

A múlt, jelen, jövő, problémája az eddig elmondottak és a lehetséges időutazás tükrében.

A kérdés, hogy milyen helyzettel állhat szemben pl. a múltba utazó.

Van egy stabil alapprogram és egyszemélyes a játék, akkor a múltba utazás, a játék elölről való, vagy annak egy szakaszától való az újrakezdése.  Az a múlt, amit átugrunk, ha nem is tűnik el, de lényegtelenné válik. A jövő az újrakezdéstől kezdődik.

Ha automatikusan letörlődik a lemez, akkor a múltba utazó a semmibe ugrik. Ha a lejátszott játék van a lemezen, és nem törlődik le, és egyszemélyes a játék, akkor hasonlóan újrakezdés kezdődik.  Ha nincs előre, megirt alapprogram, akkor a jövő üres.

Valószínűbb azonban hogy több saját akaratú játékos van.  Ekkor az egyik lehetséges variáció, hogy közösen mindenki a múltba akar menni. De mi lesz azokkal, akik akkor éltek, most meg nem, illetve akik akkor nem éltek most meg igen. Ha nagyon régmúltról van szó, akkor mindenki ilyen. (Egy lehetséges variáció, hogy a játékos, játékosok szinte egyszerre vannak a jelenben, és múltban ide-oda ugrálnak, de ezt most kihagyom.)

Mondjuk én egyedül elugrom a múltba, és ezt úgy teszem hogy a múlt lejátszása nem zavarja a többiek jelen játékát. (Lehetséges ugyanazon a lemezen, párhuzamos lejátszással, vagy egy másolt lemezen.) Tehát belépek a múltba és ott  lesz egy olyan figura, aki még jelenben játszik, akkor az a figura egy álló, merev figura lesz, mert nem mozgatja senki. Ha pl. csak egy évvel ugrom vissza, akkor figurák többsége álló figura lesz. Egyébként, ha pl. kétszáz évvel ugrom vissza, akkor pedig kettészakad az idő és a játék, a jelen játéka folytatódik tovább, és kiléptem belőle kvázi meghaltam, ha két független lemezről és lejátszásról van szó. De ha egy lemezről és párhuzamos lejátszásról is van szó, akkor sem biztos, hogy bezavarok a többiek jelen játékába.

Pl. kétszáz évvel ezelőtti múltba belépek és mondjuk megölöm a robbanómotor felfedezőjét és ezáltal nem lesz felfedezve a robbanómotor. (Itt most abba nem megyek bele, hogy ez valószínűtlen és abba sem, hogy akkor valószínűleg más fedezi fel.) De miközben én megölöm a robbanómotor felfedezőjét, már folyik a jelen azon játéka, amelyben már van robbanómotor. Gyakorlatiasabban, én egy megirt lemez helyileg is olyan más területébe írok bele, ami a jelenleg játszókat nem zavarja, mert nem ez a programrész, lemezrész van megnyitva aktivizálva.

Viszont nem ilyen egyszerű a kérdés. Én visszaugrom kétszáz évvel az időben, de halottakat nem tudom feltámasztani, tehát mondjuk az akkori üres, kihalt faluban sétálgatok az utcán. Vagy kvázi feltámasztom halottakat és akkor a számítógép előtt is ott lesznek az emberek, és a figurák is mozognak a képernyőn.  De mi lesz azzal, hogy ezek az emberek már egyszer eljátszották, átélték azokat az éveket, amit ezután játszani fognak? Mi lesz ezen emberek emlékezetével, és mi lesz pl. a jövő emlékeivel? Talán ezek egy kvázi ismeretlen helyre kerülnek, eltűnnek, és lényegtelenné válnak.

Nézzük ezt a modellt. Van egy jelenleg íródó szöveg, amit sok ember ír, ami a jelenben alakul. Nevezzük ezt B szövegnek. Van egy kétszáz évvel, ezelőtt irt szöveg, amit az akkori emberek megint elővesznek, és újra írják, átírják. Nevezzük ezt D szövegnek.  És van a kettő között, mondjuk 180 évvel ezelőtti, már megírt szöveg. Nevezzük ezt C szövegnek.  A szövegek egyben programrészek. Erről a C szövegről és programrészről a 200 évvel ezelőtt élt, élő embereknek nem tudhatnak, mert a számukra értelmezhetetlen érzékelhetetlen jövőben íródott. Illetve nem ez a programrész van számukra kinyitva. A jelen emberei számára C szöveg, mint szöveg fennmaradhat, a múlt egy emléke, de mint programrész mellékessé válik, mert már másik szövegírás folyik (más programrész fut).

A jövőbe lépés egyszerűbb, mert ha legvalószínűbb változatot vesszük, hogy üres lemezre íródik a jövő, akkor a jövőbe utazó a semmibe ugrik. A jövő lemeze üres, talán azt jelenti, hogy egy nagy anyagmentes térbe mennek be az anyagok, tárgyak, élőlények, emberek?

Ezzel befejezem a múltról, jelenről, jövőről szóló elmélkedést a következő megjegyzéssel. Nem akartam igazságokat, törvényszerűségeket írni egyébként is csak a lehetséges variációkat soroltam.  Bizonyára sok variáció kimaradt. És bizonyára vannak valótlanságok is. És az időutazással sem akartam foglalkozni, azt sem tudom, hogy egyáltalán lehetséges. Lényegében abban reménykedem, hogy a jövő tudománya majd képes megválaszolni a múlt, jelen, jövő (az idő eme aspektusának) rejtélyes kérdéseit. Én némely rejtélyt és talán egy-két kiindulást szerettem volna vázolni.    

Az viszont valószínű 70%-osan igaz, hogy a térben közeli közeljövőt, valószínűen ki lehet következtetni. És valószínűleg múltat is fel lehet idézni. És valószínűleg az embernek van  önálló szabad akarata. 

Valójában nem értem az időt és a teret (bár érzékelem, vagy mégis hiányos ez az érzékelés), de ilyesmiket meg tudok fogalmazni, és ez által egy kicsit értem is. 

Szerintem alapvetően négy szempont négy kiterjedés van. A térbeli, az időbeli, az anyagi kialakulás, átalakulás és a legfőbb cél (a fejlődés) szempontja és kiterjedése.

A világ felépítése a kialakulás alapján.

A kialakulás már megint köthető időhöz, térhez. Ha van közös kialakulás, akkor az, valamennyire összeköti a különböző szempontokat, kiterjedéseket. Valamilyen okból, a tudomány abból indul ki, hogy a világ valamilyen viszonylag egyszerű és egységes anyagstruktúrából fejlődött. Én ezt elfogadom, de azzal a megjegyzéssel, hogy ez a lehetséges (nem biztos, hogy igaz) és nem az igazság kategóriája. Ebből kiindulva a következő folyamat lehetséges: az egyszerű és egységes anyagstruktúra bonyolódott, de közben szerveződött is. Bonyolult, de szervezett (nem kaotikus) anyagstruktúra jött létre.

Hogyan köthető össze a kialakulás legfőbb céllal? Hogyan köthető össze a négy szempont egymással?  Sok összekötés lehetséges. Pl. anyagstruktúra-változás, érzésmező-kialakulás, fájdalom és örömérzések (kellemesség), legfőbb cél. Vagy, anyagstruktúra-változás, evolúció, ember, a fokozódó tudat a legfőbb cél. Vagy a természet, Isten eleve tisztában volt legfőbb céllal, de azt emberen, az emberi akaraton, ill. a fejlődésen keresztül akarta elérni. Vagy a természetnek, Istennek ez később vált akaratává. Vagy, jó anyagstruktúra, jó térbeli elhelyezkedés, jó arányok, plusz jó időrendi sorrend, jó szerkezet, jó működés, legfőbb cél.

(Az abszolút véletlenszerű világ azért nem lehetséges, számomra, mert akkor csak heverésznék napon, télen az aluljáróban és legfeljebb azzal törődnék, hogy az életem hátralevő része viszonylag kellemesen teljen el. Rosszabb esetben valamilyen kellemes öngyilkosságot választanék. De nem így élek, tehát nem mondhatom, hogy a világ véletlenszerű. Csak az öngyilkosjelöltek és csövesek jelenhetik ki, hogy világ véletlenszerű és céltalan. Az ő esetükben nem cáfolja az életük, ezt a felfogást.  De nemcsak én nem élek így, hanem az emberek többsége sem él így. Gondolkodik, céljai vannak, tervez, stb.. Sőt az állatok sem így élnek, mert ha így élnének, éltek volna, nem lett volna evolúciós fejlődés.)

Sokféle világmodell lehetséges. Talán van értelme ezekkel foglalkozni, ha abból indulunk ki, hogy összegezni, lényegesíteni is szükséges. Szükséges hogy a részletkérdésekben jobban eligazodjunk, azok nem váljanak kaotikussá. Szükséges mert így, így is kiderülhetnek a tudás fehér foltjai.

A világ azért vizsgálható, mert van benne szabályosság. Pl., van benne ciklikusság, vagy körbeforgás. Vagy egyirányú, de vannak benne szabályos, tendenciózus folyamatok. Jó kérdés a világ mennyire kaotikus, ugyanis a káoszt nem lehet vizsgálni.   Az is jó kérdés, erről már szó volt, hogy a „felfedezett” szabályosságot, vajon nem az ember találja ki?  Szerintem nem, legalább is döntő részét nem.

Kapcsolódó világ, tudat ábrák, C/0-C25-C30, stb. 

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak 

A külső (nem az élőlény, van a központban, de azért élőlény is jelen van) anyagi világ néhány alapvető felépítése. C/0/B ábra. 

Egy kis ismétlés.

Néhány további gondolat.

A világ felépítése kapcsán bele kellene menni a fizika és kémia, tudomány részleteibe. De nemcsak abba, hanem az oktatásba is. Mert nemcsak arról van szó, hogy az ember ismer legalább százféle testre ható erőt és százféle molekulára és atomra ható erőt, (és sokat nem ismer), hanem arról is, hogy a megfigyelő helyzete meghatározza a sokféle erő összesített hatását. És arról is szó van, ezek az erők mégis összefüggnek egymással és az összefüggéseket ill. azok eredőjét nem ártana tisztázni.

Nem ártana tisztázni az erők és az anyag kapcsolatát.

De hogy jön ide az oktatás. Úgy hogy nemcsak megfigyelő helyzete, de a megfigyelő gondolkodása is meghatározza gyakorlatilag a fizikai, kémiai jelenségeket, törvényszerűségeket. Gyakorlatilag mindenképpen, pl. már a kiválasztással is.  Szerintem sok baj van ezzel az oktatással is, de miért pont ez lenne jó, ha egyébként az ember még messze van a fejlődés végpontjától. Az egyik baj, hogy nincs egy egységes kiindulás, nincs a lényegre alapuló rendezettség. A másik baj, hogy a gyakorlattól elrugaszkodik az elmélet. Érdekes hogy ez a két hiba összefügg annak ellenére, hogy különböző, sőt ellentétes hibáknak látszanak. Érdekes, hogy a társadalomtudománnyal ugyanezek a problémák. Hozzátéve a társadalomtudomány és annak oktatása sokkal elhanyagoltabb, mint a természettudomány és annak oktatása.

A fizikai kémiai jelenségeket, törvényszerűségeket (azokat is) nevezhetjük természeti, Isteni törvényeknek.

Az erőt gyakran információnak is nevezik. Szerintem az erők, az információk végül is anyagi eredetűek, legalábbis ha az ősanyagtenger és annak résstruktúrájához megyek vissza, mint eredethez. De miből ered, honnan jön az ősanyagtenger és annak résstruktúrája?  Tehát mindig van újabb kérdés? És mivel mindig van legalább egy megválaszolatlan alapkérdés, arra sem tudunk válaszolni, hogy az eredet valamilyen erő, információ, netán Isteni, vagy anyagi. Vagy ezek kombinációja. Egyáltalán miért egy eredőt keresünk, nem lehetséges, hogy több eredő van? Miért nem lehetne pl. az anyagi világ és Isten kombinációja az eredő.

Az emberi logika abból indul ki, hogy mindig a legegyszerűbb, az alapvető, ez egyetlen kiindulópontot kell megtalálni, mert az ember számára így érthető a világ. Lehet hogy ez csak egy emberi logikából eredő tévedés. De ha nem is tévedés, akkor sem lehet megtalálni mert ha meg is találnák az egyetlen az lapvető kiindulópontot akkor is jöhet a kérdés: és az miből ered, az honnan jött, az miből alakult ki? És ha az ember esetleg rájönne egy lapvető körforgásra, akkor is jöhet a kérdés: és ez a körforgás miből ered, miből alakult ki?

Ugyanakkor az erőket, információkat és az anyagot nevezhetjük (azokat is), természeti Isteni termékeknek ill. törvényeknek.

De honnan jönnek a természeti, Isteni törvények? Eredendően honnan jön az anyag, honnan jön az erő (az információ)?  Visszatértem oda, hogy ez a kérdés állandóan felmerül, és ez a kérdés, amire az ember, egyelőre, de lehet, hogy soha nem tud válaszolni. A világ végtelen, legalábbis az ember számára az. Ez a tudatlansága viszont rendkívül zavarja az embert és néha a magválaszolhatatlan kérdésekre megpróbálván válaszolni mindenféle zavaros elméleteket kreál.

Isten létével kapcsolatosan ugyanez a kérdés merül fel: honnan jön, miből alakul ki az Isten? Erre sem tudunk válaszolni. Ezért aztán örök kérdés marad, hogy van Isten, avagy nincs. Ezen a ponton mindenképpen megáll az emberi tudomány. Szerintem, bele kell nyugodni, ill. túl kell lépni ezeken, a teoretikus kérdéseken és azzal kell foglalkozni, amire lehetséges választ adni.

Ismétlés.

Ha a természetben van ez génműhely, akkor talán „a világmindenség az egybeforgó gömbök rengeteg sokasága” elmélet talán egyfajta magyarázat-kezdet. Középen, közép és a szél közepén, a legkisebb és a legnagyobb közepén (pl. a földön) kialakul a legfelső szerveződés. Ez egyébként összeilleszthető azzal, hogy a világmindenség egy hatalmas résstruktúra-szerveződés, a világmindenségben sokféle résstruktúra van. Ez a közép az ívelt, körívek vonalak, mozgások világa. Ez a molekulák világa, és az anyagi tulajdonságok elkülönülésének világa. Ez az összetett szerkezetek világa. Ez az élővilág és a részbeni önállóság és szabálytalanság világa. Mert a közepet, a nagy szerveződése (pl. bolygók) is, meg a kicsi (pl. atomok) szerveződése és forgása is szervezi. Mert itt a ciklikus mozgás, változás (ütközés, hatás) nem egyszerű forgás, hanem összetett mozgás, változás (ütközés, hatás). Talán nem véletlen, hogy a föld nemcsak azért különleges, mert itt élővilág van, de azért is, mert itt rengeteg nem élő anyagfajta van.

Az ismétlés arról is szól, hogy bár itt az élettelen világáról elmélkedem, de az szorosan összefügghet az élővilággal.

A világ egyféle modellje. Maga a C/0/B ábra talán önmagáért beszél.   

Kétségkívül a gondolkodáson gondolkodó és általában a gondolkodó eljut oda, hogy fel kellene vázolni egy olyan világ-modellt, amelyből eredhet mindaz, amit elgondolt. Vagy, amely kiegészíti mindazt, amit elgondolt. Meg egyébként is érdekes, hogy milyen lehet a világ.

Miből áll a világ, milyen fő egységei vannak ez szerintem kivehető az ábrából. Milyen volt, milyen lesz az anyagszerkezeti átalakulás, ezt is vázolja az ábra. Ugyanakkor egy sereg érthetetlennek tűnő dolog is van az ábrán. Pl. mi az ősanyagtenger rácshálózata, ill. résstruktúrája?

(Valójában az un semmi, vákuum, világűr, atomok, elektronok közötti terület, stb. nem üres, hanem ezt egy viszonylag homogén, mindenhol jelen levő, ezért ki sem mutatható, anyag tölti ki. De nem teljesen homogén, különböző rések, résstruktúrák vannak benne, amelyek meghatározzák az érzékelhető mérhető anyag tulajdonságait, és megmagyarázzák a fizikai jelenségeket. A rések mentén az ősanyag képes elmozdulni, tehát inkább mozgó, folyékony anyagról van szó. A résstruktúrák is változnak.   Az atom, az atomok is egyfajta résstruktúrák, és mozgások. Nem a szilárdabb dolgok, haladnak a lazább dolgokban, vagy a semmiben, hanem egyfajta résstruktúra halad egy másik résstruktúrában. Erről szól ez az elmélet. Mostanában az erőterek elmélete dívik. Végül ez alapján is lehet modellezni. Az egyik baj ezzel, hogy a semmit az ember nehezen tudja valaminek elképzelni. A másik baj, az hogy annyi erőteret állapíthat meg tudomány, amennyit csak akar. Nincs egy közös alap, amely az erőtereket rendszerbe foglalja. A résstruktúra adhat egy közös rendszert.)

A világ anyagi felépítése szerintem az ősanyagtenger résstruktúrájából, valamint az ősanyagtenger mozgásból (hullámzásaiból, áramlásaiból) épül fel. Természetesen csak az alapvető kifejtéshez is egy többezer-oldalas tanulmány lenne szükséges. Nincs anyagtalan tér és anyag, csak nagyon sűrű és kevésbé (de csak nagyon kevéssel sűrűbb) anyagok vannak. Valószínűleg a legkevésbé sűrű (más résstruktúrájú) anyagot érezzük semminek. Azért nem érezzük, és műszereink sem érzékelik a mindenhol ott levő anyagot, mert mindenhol ott van. Mindenhol ott van, kvázi átfolyik az érzékszerveken, átfolyik az anyagokon, átfolyik a műszereken.

Csak ez lehet az erőterek megoldása. A legkevésbé sűrű anyag az ősanyagtenger közvetíti sűrűbb anyag mozgásait a másik sűrű anyaghoz, anyagrészhez. A sűrű anyagok is legalább két részből épülnek fel, sűrű anyagból és kevésbé sűrű anyagból (ősanyagtengerből). Bővebben viszont sokféle anyag van, pl. atommag (legkevesebb réssel ellátott ősanyagtenger). Elektronanyag, és hídanyag (közepes számú réssel ellátott ősanyagtenger.) És az ősanyagtenger, a legtöbb réssel ellátott ősanyagtenger. Persze nemcsak rések száma, de alakja, struktúrája is számít.  Másképpen van: atomalatti világ, az ősanyagtenger világa (annak résstruktúrája, áramlása, stb.), van az atomok, atomszerkezet világa, és van molekulák világa (kémia világa), persze ezek egymásból erednek. Más felosztásban van: szilárd, folyékony, gáznemű anyag és az ősanyagtenger. És ezekből ágazik le a sokféle anyag és anyagtulajdonság, test és makro-szerkezet.

De nyilván az anyagok, testek, bolygók világa is visszahat.

(Mindezt nem én találtam ki én csak elhiszem ezt az elméletet. )

Miért nem mérhető, pl. az ősanyagtenger tömege, súlya. A tömeg, súly (ahogy más jellemző is) csak két anyag viszonyából mérhető. Az etalon anyagban (testben) is és a mért anyagban (testben), sőt a mérőeszközben is ott van az ősanyagtenger ezért csak az eltérő, különböző sűrűségű, sűrű anyag különbsége mérhető. Akkor lenne mérhető az ősanyagtenger, ha az egyik helyen ott lenne, de a másik helyen nem lenne ott, de ilyen nincs. Ugyanakkor közvetve mégis mérhető, mert sok mérés azt mutatja ki, valaminek lenni kell még ott. (Pl. két kőnek át kellene egymáson hatolnia, mint szellemnek a falon, mert két atommag között elfér vagy negyvenezer atommag. És egy atommag és egy elektron között pedig elfér vagy húszezer atommag. Tehát, ha két olyan sereg menetel egymással szemben, ahol az egyes katonák között 10kilométeres távolság van akkor a seregek, úgy mennek át egymáson, hogy azt észre sem veszik. Sőt kérdés: miért menetelnek egy irányba? A másik probléma a különböző hullámzások, pl. elektromágneses hullámzás, terjedése. Mert a semmi, hogy képes hullámozni? )

De erre a tudósok azt mondják, van ott valami: az erőterek valamelyike van ott.

Az erőterek elméletével szerintem az a baj, hogyha ragaszkodunk a kiinduláshoz, miszerint a legegyszerűbb legkézenfekvőbb kiindulást kell megkeresni (ennek továbbgombolyítása hozza létre a legjobb modellt, ez a modell hasonlít leginkább a valósághoz), akkor ebbe az erőterek elmélete már nem fér bele. Ha nem ragaszkodunk a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb kiinduláshoz akkor viszont az elemző elveszik a variációk, a bonyolultság erdejében. Nem vitás az „én” modellem a legegyszerűbb un. mechanikus modell, legalábbis kiindulása mechanikus. A tudósoknak el kell dönteni a legegyszerűbbre, csak megvetően legyintenek, vagy azt keresik. A jelenleg, hol ez, hol az történik, ami nem éppen következetes. Nem állítom, hogy a jelenlegi modellt (modelleket) el kell dobni, mert az, sok mindenre használható. Azt mondom, hogy a fejlődés érdekében nem ártana pl. ezzel a másik (egyébként a két modell sokban hasonló) modellel is foglalkozni.

A világ tehát alapvetőn (az egyelőre nem érzékelhető mélyben) valójában folyékony, mint pl. a víz. A szilárdnak és keménynek tűnő anyag valójában folyékony. Ugyanakkor a folyékonyság lehet, hogy nem más, mint apró egymáson gördülő, csúszó, egymás mellett levő tömör gömbök mozgása. Lehet, hogy az ősanyagtenger, nagyon apró, szilárd, erős, homogén anyagú (tovább szinte nem osztható) gömbökből áll. A résstruktúra és az áramlás, illetve a külső és belső nyomáskülönbségek teszi sűrűvé, keménnyé. Hiszen, ha mindenhol anyag van, akkor mindenhol van nyomás és nyomáskülönbség. Igaz, hogy a nyomás, nyomáskülönbség a tömegvonzásból ered. És mindenhol van sodródás és súrlódás. Nem kizárható, hogy az alaki összeakadás, ill. összeszorulás is jelentős alaptényező. De feltétlenül csak gömb alakúak lehetnek az elemi részecskék? Dehogyis, lehetnek azok pl. homorú, félgömb alakúak is. És az sem biztos, hogy egyforma alakúak.  És a keménység, tömörség is lehet relatív, hiszen egy szárazabb homokból készült gombócot széttöri a nedvesebb homokból készült gombóc.

Tehát egy kis felsorolás, az anyagok, testek tulajdonságait meghatározó tényezőkből.

Rések száma, és alakja, vagyis a rések struktúrája. Az anyagok áramlása, a körülöttük levő, ill. a bennük folyó áramlás. A nyomások és nyomáskülönbségek, tömegvonzás. Sodródás, súrlódás. Összeakadás, összeszorulás, (ill. ütközés, lepattanás).

(Vannak összetartó és mozgató erők, és szétbontó erők. Mindennek van születése, kialakulása, élete, és vége, szétesése. Bár lehet, hogy mindez évmilliókban mérhető, de az idő relatív fogalom.)

Az áramlástan, amely a fizika alapja, szintén egy elhanyagolt tudomány, sajnos még az alapjai sincsenek lefektetve. Ha 150 évig élnék, akkor talán írhatnék egy olyan áramlástanról szóló tanulmányt, amely gyerekek, fiatalok fejében oly gondolatokat gerjeszt, amelyek gondolatok megváltoztatnák a fizika tudományát.

Gondolkodástanilag pedig megint azzal a problémával állunk szemben, hogy az emberi tudomány csak szétszedő analitikus módón foglalkozik azzal, aminek az alapjai, a lényege sincs tisztázva. Tehát nincs a hivatalos, elfogadott tudománynak olyan része (egyre kevésbé van ilyen része), amely azt mondaná, ezt az egészet felejtsük el, keressünk új kiindulásokat.

Ne felejtsük el a világban döntően körbeáramlások, körfolyamatok vannak. (Az anyag, az energia nem vész el csak átalakul.) 

Pl. mi az egymásban forgó gömbök elmélete? (Egy elmélet, amely nélkül aligha képzelhető el a világ és az élővilág kialakulása ez pedig: a többszörös egymásban levő ciklikusság, a bonyolult ciklikusság elmélete. Képzeljünk egy hatalmas gömböt, amelyben sok gömb van és ezek mindegyikében is sok gömb van, és ezek mindegyikében is sok gömb van, és ezek mindegyikében is sok gömb van. Mi történik hosszabb időtávon, ha a hatalmas gömb elkezd forogni? )

Nem árt elgondolkozni az élettelen és élő közötti különbségekről, néhány ezek közül a teljeség igénye nélkül.

Az élő nem mozgása, és alakja nem szabályos és nem szabálytalan (különböző íveket ír le) az élettelen vagy szabályos (körmozgásos), vagy szabálytalan. Pontosabban bolygók világa szabályos, kevés variáció, atomok világa szabályos, kevés variáció. Középvilág (alakzatokat létrehozó anyagok világa) szabálytalan, sok variáció. Az élő is középvilágban van, de nem szabálytalan. A középvilág tehát két részre osztható.   

Az élő, bonyolultabb de még kevésbé kaotikus. (Az élettelen világ sem kaotikus.)

Az élő többféle alkatrészből áll össze, többféle áramláskör van benne. Az élő jobban körülzárt az egyedek elkülönülnek egymástól és világtól. Az egyedek a bonyolultságukhoz képest jobban hasonlítanak egymáshoz. Nagyobb, pontosabb a ciklikusság, de a ciklikusságnak van egy ismeretlen része, szakadása (születés, párosodás, jelszerű osztódás teljesül ki, és halál). (Más osztódás, szaporodás, ciklikus átalakulás is van.) Az élő érzékenyebb környezetésre több szempontból is. Az élőt befolyásolja, a környezte.  Az élő mégis jobban el tud szakadni a környezetétől (van önálló akarata). (Van e itt ellenmondás?) Az atomok és a naprendszerek hasonlítanak egymáshoz az élő közöttük van pl. nagyságban. Stb., stb..  Mindennek esetleg köze van ahhoz, mi történik a forgó gömbök azon zónájában, ahol a közepes gömbök vannak, a középvilágban.  A gömbök ívelt mozgásúak, pályájúak lesznek, azonos pályán mozognak, többet és azonos helyen találkoznak a többi (sok) gömbbel, stb.. A gömböket és anyagokat különböző szerkezetű és nagyságú és alakú résstruktúrák alkotják.

Nos ezekről csak hosszan (könyvnyi terjedelemben sok ábrával kiegészítve) tudnék beszélni. A világ (a (térbeli világ) ezen az ábrán egy körívet ír le. Ezzel azt feltételezem, hogy egyszer visszatér ahhoz a kiinduláshoz, amelyből elindult. Ez már a körbefogó világ elmélete. És ha feltételezem, hogy onnan újra elindulva hasonló pályát ír le, akkor ez még inkább a körbeforgó világról szól.  Az ábrának van egy olyan része, amelyik az anyagi kialakulás, és átalakulás, és a legfőbb cél (látszólag két összefüggéstelen dolog) összefüggéseiről szól.

Fel kellene építeni az anyagi világ, világmindenség modelljét, és azt tanulmányozva már közelebb kerülne a tudomány a megoldáshoz.

Ez a modell pedig így nézne ki szerintem:

Egy pl., kb. 15 m-es (1m vastagságú) átlátszó, pl. műanyagkorong, tele van pl., kb., pl. 2mm átmérőjű, könnyű de tömör (sokféle színű, műanyag) gömbökkel. A nagykorong, pl., kb. 30 fokos szögben forogna a saját tengelye körül, egyenletesen órákig, napokig, hetekig, hónapokig, talán évekig. Nem ártana, ha a korongban vákuum lenne. Nem ártana, ha nem lenne tömegvonzás. Mi van, ha gyorsabban forog, mi van, ha lassabban? Mi van, ha erősebben, és mi van, ha lazábban tömjük tele a nagykorongot? Sokféle technikával (átvilágítás, kamerák, stb..) kell figyelni, mi zajlik le a nagykorong belsejében, hogyan rendeződnek az apró gömbök. Amíg nincs ilyen modell, addig csak következetni lehet, vajon mi zajlik le ebben a modellben. De feltétlenül csak gömb alakúak lehetnek az elemi részecskék? Dehogyis, lehetnek azok pl. homorú, félgömb alakúak is. És az sem biztos hogy egyforma alakúak.  (Esetleg könnyű porral, ill. homokkal is meg lehet tölteni)

Ez a modell megépíthető és nem is lenne borzalmasan drága, ugyanakkor közlátványosságnak, sem lenne utolsó.  

A (külső anyagi) világ felépítésének vázlata megint másképpen.

Az ősanyagtenger tartós állapotai, az atomok, molekulák, (fehérjemolekulák, sejtek), anyagok, anyagállapotok (sűrűség, keménység, rugalmasság, keverék, stb.) testek, formák, illetve a bolygók és mindezek átalakulása, valamint mindezek áramlása, mozgása. (A forma és azzal összefüggő nagyság is önálló tulajdonsággal bír.) Az ősanyagtenger átmeneti állapotai az áramlások (áramlások, sugárzások, hullámzások). Az un erőterek pl. gravitációs erő, az ősanyagtenger olyan tulajdonságai, áramlásai, amelyek hatnak a tartós állapotokra és az áramlásokra. Szerintem mindezek, különböző résstruktúrák. Az élőlény szempontjából kiemelkedően fontos a fényáramlás (látványáramlás) (és érzékelés), a hangáramlás (és érzékelés), a szagáramlás (és érzékelés), az „ízáramlás” (és érzékelés) a hőáramlás (és érzékelés), az anyag, anyagminőség, testek „áramlása” (és ezek érzékelése, a tapintás). Ezeket összefoglalva nevezzük érzékelt áramlásoknak. És persze ne feledkezzünk meg a külön áramlásról az érzés-áramlásról, a kellemes és kellemetlen érzés áramlásáról. Az élőlénynek vannak olyan antennái (szelepei), amelyek képesek felfogni az érzékelt áramlásokat, és vannak olyan antennái (szelepei) amelyek képesek felfogni az érzés-áramlást. A két különböző áramlást az élőlény képes összekapcsolni és így jön létre a magasabb minőségű érzékelés.

Természetesen ezeken kívül sokféle áramlás, (sugárzás, hullámzás) van, olyanok is amelyek károsak az élőlényre, de nem képes közvetlenül érzékelni.  És vannak, amelyeket nem tud érzékelni, de az ember a műszereivel képes mérni és fel tud használni.  És feltehetően olyanok is vannak, amelyekről egyelőre fogalma sincs.

Kiegészítő elmélkedések a világ (elsősorban élő, másodsorban az élettelen) működéséről. 

A működő szerkezetek és a programok alapfokon.

A felhasznált gondolkodási módszerek itt is többek között: a lényegesítés, az alapok megkeresése, a kategorizálás, és jó hasonlatok, példázatok, modellek keresése.

Ebben az esetben az én egyik modellem (hasonlatom, példázatom): egy lyukszalagos orgona-zenegép. Pl. egy 16 sípból álló. 

A másik modellem: pl. ezer automata dózer (markológép) háromféle alapanyagból felépít, egy hatféle anyagból álló (pl. hatféle színű) hatféle formájú épületet.  (De minden épületformának van szélessége, magassága és vannak rajta nyílások (lyukak, termek ablakok, ajtók folyosók, stb.). Ehhez hasonlít: hogyan építenek a termeszhangyák bonyolult termeszvárat.)

Még egy modell: az automata mosógép.

A leírt modellek működését itt nem írom le, de azt javaslom, hogy az olvasó gondolkodó gondolkodjon el ezen szerkezetek működésén.

Mi a program, mi jellemző a programra.

A program egy időszakosan stabil, de mégis a működő szerkezet viszonylag változtatható, cserélhető, másolható része, előírása (szoftver). Általában a program egyik jellemzője a másolódás, a sokszorozódás és az átvihetőség. Továbbá a program általában előre megírt és alapvetően meghatározó. Ezután jön a programváltozás, pl. a mutáció.

Mivel nincs éles határvonal, ezért azt mondhatjuk, hogy a programra vannak viszonylag jellemzőbb tulajdonságok.  Jellemzőbbek, mint a működő szerkezet másik nagy egységére, a viszonylag állandó, nehezebben változtatható, stabilabb részre (hardverre).  

A programra jellemzőbb: a változtathatóság, cserélhetőség, másolhatóság. Jellemzőbb a központi vezérlés. Nagyon kicsit jellemzőbb a jel általi (mikro-anyagáramlás) működés. Nagyon kicsit jellemzőbb az átalakítás, kevésbé jellemzőbb a végrehajtás. Nagyon kicsit jellemzőbb, hogy azonos „panelekből” épül fel.

Másképpen viszont mivel a program a az átvitt, a lemásolt ez lesz a stabil, és a másik rész lehet az önálló, ez eltérő. Tehát  három irányról beszélhetünk: nagyon stabil egyébként kvázi másolt, azonosan létrejövő, hardver. A program ennél lazább, változhat, de másolt, lényegében stabil. És az önálló jellemző, az egyedi kialakulású rész. 

Kitérés a jelekre és arra, hogy milyen fajta, működő szerkezetek lehetnek. 

A jel nem más, mint mikro-anyagáramlás. Hiszen az elektronok is áramlanak, a fény hang elektromos hullámok, stb. anyagilag is áramlanak. Az atomok, molekulák is áramlanak.  Szóval ezeket nevezzük jeleknek és felvértezzük őket egyféle rejtélyességgel.  Valójában csak nagyságbeli kérdésről van szó.

Érdemes itt azon is elgondolkodni: mi az információ?

Ugyanakkor a mai felfogásunk szerint az anyagi világ (egy élőlény, egy tárgy, egy anyag) mégis viszonylag nagyobb anyagi részecskékből épül fel, amit egyik helyről másikra kell szállítani, vagy egyik helyről a másikra áramlik.

Mi az ami áramlik? Mozgás, munka, energia, jel, anyag. Ezek áramlanak, a működő szerkezet fajtájától függően.

A működő szerkezet változatlanul, de jellemzőbben átalakítva, átstrukturálva átvisz anyagokat, mozgást, energiát.

A működő szerkezetek kategorizálása aszerint, hogy mennyiben csak átvivő, továbbító, helyzetváltoztató (anyag, mozgás, energia, jel, információ, kép, hang, adat, stb.) szerkezetek és mennyiben átvivő és átalakító szerkezetek.

Illetve a szerint is lehet kategorizálni, hogy az ember szempontjából a működő szerkezetnek milyen funkciója van pl., milyen igényeit, szükségleteit elégíti ki.

Ennek viszont fontos része az anyag összetétele, és az alak, a forma. Pl. a termeszvár formája, alakja miatt és anyaga miatt lesz használható, élvezhető, életet adó a termeszhangyák számára. Nagyon leegyszerűsítve: a működő szerkezet benne a programmal azért van, hogy kielégítse az élőlény igényét, kellemessé tegye az élőlény életét.

A világ egyfajta alapvető felépítését pedig meghatározhatják a működő szerkezetek részei, fajtái: stabil rész, programrész, programfajták, átvivő, átalakító, (anyag, energia, mozgás, jel adat, információ, stb.). 

Hiszen a világ, működő szerkezetekből áll. Valamint a működő szerkezetek (bennük a programokkal), aszerint, hogy mennyire elégítik ki az élőlény (ember) igényeit, szükségleteit, beleértve az anyag átalakítást és a forma, alak átalakítást.

A fejlődés ezek szerint: a működő szerkezetek többoldalú fejlődése, beleértve a bennük levő programfejlődést.

Visszatérve, pl. egy orgona-zenegépnek van befogadó bemeneti része, átalakító része és kimeneti végrehajtó része. A levegőt ill. levegőáramlást alakítja úgy át, hogy abból szervezett élvezhető zenemű lesz.

Sok szerkezet úgy működik, hogy a befogadó rész csak egy érzékelő rész. Az érzékelést átalakítja jelekre (mikro-anyagáramlásra) ezt viszi át, alakítja át, majd a végrehajtó kimeneti rész visszaalakítja nagyobb anyagáramlássá, mozgás, munkaáramlássá. Ebből jön ki a szerkezet végső terméke, alkotása. Sok működő szerkezet így működik, de sok szerkezet nem így működik (szükség van konkrét anyagszállításra) tehát nem általánosítható.

A számítógép csak pl. jeleket, visz át, alakít át, strukturál át. A fényjel (a fény is anyag) megjelenik a képernyőn. A bevitel, jellemzően először egy adattárolóba kerül.

Az átlagos személyi számítógép, átlagos felhasználóval döntően adatátvivő berendezés. Az átlagos személyi számítógépnek, döntően a felhasználó (átlagos felhasználó) adja a parancsokat, utasításokat. Az automata program, döntően saját magának adja a parancsokat, utasításokat.

A kezdetleges élőlényben döntően automatikus programok futnak.

Az élőlény (mint működő szerkezet) elsősorban molekuláris áramlásokból áll. Molekuláris anyagszállítás történik, a sejtek között. De, pl. az idegrendszerben, van mikro-áramú jeláramlás is.

Azon dolgok melyek valójában nem a program jellemzői, de a felületes gondolkodó mégis annak tartja.

Ilyen pl. a természet matematikai törvényszerűségei. Pl. az, hogy három dolog ötvöződéséből, variációjából már ötféle variáció kijöhet, négy dologéból már tízféle és így tovább. Illetve pl. a tízféle variációt le, lehet egyszerűsíteni négyre és így tovább. Milliós számokat ki lehet fejezni pl. hat számjegybe. És ráadásul mindent le lehet egyszerűsíteni az egyek és nullák (kikapcsolom, bekapcsolom) sorozatába.  Vannak tehát csodálatos dolgok, amiket érdemes megállapítani. Pl., hogy 16 hangból szinte végtelen sokaságú zenemű készülhet, ezt egyfajta lyukkal és ötféle lyukvariációval elő lehet állítani.

A variációszámításnak, vagy a valószínűség-számításnak, egyéb matematikai fizikai törvényszerűségnek csak annyi köze van a programokhoz, mint minden máshoz. Az emberi és a természetes programok ezeket éppen úgy alkalmazzák, mint a pl. a működő szerkezetek egyéb részei. A jelátvitel (mikro-anyagáramlás) hasonlóan a programok ezt is csak alkalmazzák. És ez elmondható még több dologról.

A természet számára mi az egyszerű, a könnyen felépíthető?

Tehát vannak az ember által épített működő szerkezetek (és benne a programok), és vannak a természet által felépített működő szerkezetek és benne a programok), ilyenek pl. az élőlények. Egyik gondolkodási hiba, hogy mindig magunkból, azaz az emberi gondolkodásból indulunk ki. Azt gondoljuk, hogy ami számunkra bonyolult az a természet számára is bonyolult. Mi úgy kezdjük a számolást, hogy tízes számrendszer, összeadás kivonás, stb.. Ha csak egy, vagy kettő ujjunk lenne akkor a kettes számrendszerrel, kezdenénk, az lenne az egyszerű. A természet számára nem az a könnyen felépíthető, az egyszerű, ami az ember számára. A „variációszámítás” a variációkészítés pl. a természet számára egyszerű.

Az egyszerűség kérdése pl. az evolúciós fejlődés szempontjából érdekes, feltételezve, hogy általában az egyszerűből alakulnak ki a bonyolult dolgok.

Milyen alap-programfajták vannak.

Útvonalvezérlő program. A „szállítóeszközbe” tett program.

Állandó, menet közben nem variálható program.

Egy hosszabb, összefüggő program. Vagy több egymásra figyelő rövidebb program.

Főprogram (elsősorban érvényesülő, domináns), és alárendelt program.

Kereső, felismerő program. Felismerő, és reagáló program, avagy a menetközben variálódó program. Mindezek feloszthatók: tudatosan programozottan haladóra, és jelentős részt összevissza kóválygóra.  

Időkapcsolós (kötött) program. Sorrendkapcsolós program (ez már azért általában felismerő, és reagáló programmal kombinált).  Viszonylag kötetlen (tele van felismeréssel, reagálással, és véletlennel, stb.) program. (Meddig beszélhetünk egyáltalán programról kötött előírásról? Ezután már a kötetlen kaotikus, vagy véletlenszerű működés van, illetve az önálló akarat, tudat van.)

Menetközben cserélhető program, programrészlet.

Kettő vagy több program összekapcsolódásából, „keveredésből” létrejövő program.

Másoló program. Programmásoló program. Szándékosan véletlen program.

Vannak azonos programok, de egyik, vagy másik rész nincs bekapcsolva, a programnak tehát mégsem azonosak. Illetve a sok programrészletből összeálló program egyes részletei (menet közben, egyszer vagy többször) ki, bekapcsolódnak.

Programhibát javító program. Stb..  

Milyen felismerések lehetnek?

Egy adott jelre jelt, jeleket (hang, fény, szag, íz, áram, elektromágneses, stb., jel.) ismer fel. Vagy a közvetlen találkozást, pl. tapintásra. Vagy a közvetlen találkozás kivált valamilyen fizikai, kémiai reakciót. Vagy a beépített, pl. hőmérsékletmérő, távolságmérő, magasság, szélességmérő, stb. mérő ad jelzést.

Az élőlények programja alapfokon.

Számomra fontos kérdés az evolúció. Hiszen ha az evolúció nem igaz, akkor az egész világ felépítését át kell értékelni. 

Nagyjából négy alapfokú elem figyelhető meg, számomra, mint laikus számára.

1. Az első, az ivaros szaporodás, kettő különböző egyed (ráadásul hím és nő) programjai (fél-programok) összekapcsolódnak és ezzel ötvöződnek és ezzel egy új harmadik program, illetve egyed alakul ki. Itt belépnek olyan fogalmak is, mint a programrészlet valamire való hajlamossága. Vagy, a programrészlet dominanciája. Vagy, a rejtett, ősi programrészletek megjelenése, visszaütés az ősökre.

E mechanizmusokat, (hajlamosság, dominancia, visszaütés az ősökre) is tisztázni kellene, e nélkül nem érthető meg az evolúció.

Nagyjából azért arról van szó, hogy az utódnál vagy az egyik fél (pl. a hím programrészlete ad meg egy adott tulajdonságot. Vagy a másik fél (pl. a nő) programrészlete határozza meg az adott tulajdonságot. Vagy keveredett tulajdonság jön ki. De az adott végeredmény csak egy tulajdonságra érvényes egy másik tulajdonságnál egy másik végeredmény jöhet ki.

A program (gének) ötvöződést (részleges keveredést) nem keverjük a programmásolással. Tehát először ötvöződik a program, azután már az új stabil program másolódik át a sejtekbe, elkezdődik a sejtosztódás. Menetközben bekapcsolódik egy-egy programrészlet (a teljes program a sejtben van), és pl., kialakulnak a különböző szövetek. 

A kialakult élőlényben azonban már sokféle program van, talán az összes felsorolt programfajta megtalálható.

A fehér és fekete cica párosodásából kijöhet egy fehér cica, egy fekete cica, egy tarka cica. Kevésbé valószínűleg talán kijöhet a fekete és a fehér másik ötvözete a szürke. Vagy kevésbé valószínű, visszaütés az ősökre és kijön pl. egy barna cica. A lehetséges tarkaság véletlenszerű, de mégis egyedi. Kérdés viszont, hogy alakul pl. a „szabályos” zebracsíkozás.

És az is kérdés egyáltalán a pl. csak barna cicákból, hogy jelenik meg az első fehér cica, vagy fekete cica.

Vagyis a programkeveredés nem ad mindenre választ. Hogy alakulnak ki újabb programrészletek? Hogyan fejlődik a program. Itt jelentkezik a másik három elem.

2. Az elsatnyulás, a megerősödés és a környezeti hatások megjelenése.

3. Véletlenül, vagy direkt (szaporítás, környezeti hatás, túlélés) az egyforma tulajdonságúak szaporodnak.

4. A programhibák, okozta változások.

A mai tudomány csak programhibáknál tart, de ez kevés, ez nem magyarázza meg az evolúciót.

Ha egy testrészt, vagy tulajdonságot nem használnak, akkor az elsatnyul, de ez az elsatnyulás megjelenik a programokban is, illetve az utódokba.  Ugyanígy ha egy testrészt, tulajdonságot gyakran használnak, az megerősödik (kinő, fejlődik).

A folyamat elindulhat a programhiba kapcsán. Vagy úgy hogy pl. véletlenül az egyforma tulajdonságúak párosodnak. Itt lép be az elkülönülés, az egyedi populáció kialakulása.

Ugyanakkor a másik oldalon ott van a keveredés, az pedig azért pozitív, mert növeli variációk számát és minél több variáció, annál több túlélő egyed és fajta. Sőt keveredéssel is létre lehet hozni egy új fajt (nemzettséget, stb.).

Elkülönülés (véletlenszerű fajtatenyésztés), vagy keveredés? Mindkettő pozitív, holott egymással ellentétesek? Inkább azt lehet mondani, mindkettő lehet pozitív és negatív.

Az élet, legalábbis eddig összességében nyerő, fejlődő szakaszban volt.

Visszatérve, és belép, hogy ez a változás (a felsorolt okú változások) összhangban van túléléssel, ezek az egyedek több utódot nemzenek, az alkalmatlan egyedek kevesebbet.

De mint mondtam, a környezethez alkalmazkodó új „faj”, nemcsak véletlenül alakulhat ki, hanem törvényszerűen, legalábbis szerintem. Törvényszerű, pl., hogyha egy állatfaj (nemzettség, stb.) hidegebb környezetbe kerül, akkor annak az állatfajnak, lassan elkezd nőni a szőre. (Pl. a hosszú szőrre hajlamosak program-dominanciája megnő, vagy az érvényesül. Vagy a környezeti hatásra kijön a hajlamosság. Vagy környezet hat az ivarsejtekre. )

Meg kell említeni még az összenövést. Valamint a közvetlen párosodási szokásokat és a párválasztás (melyben elvileg a verseny után kiválók kerülnek kiválasztásra) szokásokat ill. egyediségeket. És vannak még más evolúciós tényezők is.

És ne felejtsük ki a legfontosabb hajtóerőt, az élni akarás érzelmi motivációját.

Mit okozhat egy programhiba?

(És miből alakulhat ki? De erre itt nem térek ki.)

Ez az adott programtól is függ. Az élőlények programjáról még keveset tudunk.

De nézzük azt a példát, hogy ezer darab egyforma automata dózer felépít egy bonyolult építményt. Nyilván, itt nem ezer különböző programról van szó.

Van egy közös alapprogram, és mondjuk 10 féle eltérő programrészlet. Vagy bekapcsolt programrészlet.

Pl. ha egyfajta eltérő programrészlet  elromlik, akkor már az egész program 10%-a elromlik. Lehet, hogy a hat részből álló épület egyik része fel sem épül, a többi is megváltozik. De az sem kizárt hogy a programhiba kapcsán egy résszel több épül fel. Ekkor már 20%-os eltérést is okozhat egy programhiba.

Ha pl. a közös program, egy része hibásodik meg, pl. elromlik a jobbra fordítás bekapcsoló. Vagy elromlik az időgép. Szóval lehetséges, hogy egy programhiba egészen komoly változásokat, zavarokat okoz. Általában olyan zavart okoz, hogy elromlik a működő szerkezet. Néha azonban ez lehet pozitív változás is, és ha ez program lemásolódik, többszörösen reprodukálódik, akkor akár fejlődés is kialakulhat. Mert az is lehet, hogy a program csak egy öt részből álló épületépítést ír elő, de egy programhiba okán hat részből álló épület alakul ki. Persze a túl sok (hat új, két fej, fölösleges daganatok, stb..) is lehet zavaró, de néha azért pozitív is lehet.

Nem ártana, ha számítógép-programozók és a biológusok, genetikusok közös tudományt hoznának létre.   

Ismétlés.

Elmélkedés az emberi fajokról.

A biológia könyvek szerint az élőlények rendszerezése, szerintem helyesen a következő. Nézzük az emberi vonalat.

Állatok országa (mert van a növények országa is) több részre oszlik. Közvetlenül törzsekre oszlik, pl. ízeltlábúak, puhatestűek, stb. törzse.

Több törzs közül az egyik a gerincesek törzse – ami feloszlik osztályokra (pl. hüllők, halak, kétéltűek madarak, stb.)

Több osztály közül az egyik az emlősök (élve-szülők, melegvérűek, aggyal rendelkezők, stb.) osztálya – ami feloszlik több családra.

A több rend közül az egyik a mindenevők rendje – ez kilóg a sorból, mert más logika szerint osztódik szét. (több logika szerint is feloszthatók az állatok, pl., táplálkozás, ragadozó, nem ragadozó, élőhely, életmód, stb. Az ember őse, egyfajta főmajom, inkább ragadozó, de átmeneti kategória, mindenevő, szárazföldi állat. )

Az emlősök osztálya több családra oszlik (macskafélék, kutyafélék, lófélék, stb.) az egyik a majomfélék családja – ami többek között kétfelé oszlik, al-majmok családja és a főmajmok családja.

A főmajmok családja feloszlik több nemzetségre, (pl. csimpánz, orángután, stb.) - ezek közül az egyik nemzetség az a főmajom nemzetség, amiből kialakult az előember „al-nemzetsége”. 

Itt néhány megjegyzés. Valószínű az a majomnemzettség, melyikből végső soron származik az ember, eredeti formájában kihalt. Pontosabban az egyik ága, lehet hogy az egyetlen ága továbbfejlődött, ebből lett a többféle előember, és végül az ember.

A leirt rendszerezés egyben nagyjából egy (időbeli) evolúciós fejlődés. Az evolúciós fejlődés ezek szerint elég logikus, bár vannak benne kérdőjelek, de a legelfogadhatóbb elmélet. Ha időrendileg nézzük, akkor a többféle előember, már az al-nemzetségek kategóriájába illik. És az „ember” ezek szerint az al-al-nemzettségek (azaz a fajták rasszok) kategóriájába sorolható.

Ugyanakkor itt kiválik az ember fejlődése az állatvilágból, mert a kiválasztódott előember” inkább egy új nemzetség. És az „ember” mint biológiai lény is egy újabb nemzetség.

Tehát én abban maradok, hogy kialakult az előemberek többféle nemzettsége. Ezek közül mindegyik kihalt illetve az egyik továbbfejlődött, ebből lett az ember. De ez a továbbfejlődött nemzetség (előember egyik nemzettsége) sem maradt fenn eredeti formában. Az állatoknál inkább az a jellemző, hogy a nemzetség, al-nemzetség egyik ága változatlanul fennmarad és a másik ága fejlődik tovább. Így az ember fejlődése mégis rejtélyes színezetű (nem jellemző fejlődés) mert két lépcsőből is hiányzik az eredeti formájú fennmaradás. Máképpen, nem kivételes az un. vonalas fejlődés (az ember így alakult ki fő-majomfélékből), de inkább a szétágazó és leágazó fejlődés a gyakoribb.

Bár az előember és az ember is nemzettség, akár pl. a macskafélék, vagy fő-majomfélék nemzettsége, de időrendileg és fejlődésileg már további állomások.

Az ember a legfejlettebb aggyal és értelmi képességekkel, rendelkezik, két lábon jár, fejlett manualitás és beszédkészség jellemzi. Valamint kibővült érzelmek és a kötetlen programok jellemzik. Az érzékelése (érzékszervei) hasonlóak a fejlett állatokéhoz.

A felsoroltak (test anyagcsere, érzékelés, érzelem, értelem, idegrendszer, agy, programok, stb.) is egyfajta evolúciós fejlődést rajzolnak ki, és kirajzolnak egyfajta kategorizálást, pl. kezdetleges állatok, fejletlen állatok, középszintű állatok, fejlett állatok, legfejlettebb állatok, előember, ember.

Az evolúció, bár sok a kérdőjel, de egy elég logikus rendszernek és fejlődésnek látszik.  És ezt alátámasztja az, hogy a modern tudomány meg tudja állapítani az állati maradványok korát. Ezek szerint pedig az jön ki, hogy a legrégebbi korokban (és itt évmilliók sokaságáról, sőt évmilliárdokról van szó) szinte csak kezdetleges állatok éltek és az idő haladásával jelentek meg az egyre fejlettebb állatok. És az előember és az ember alakult ki legutoljára, időben a mai korhoz a legközelebb.  És ezen kívül, is több tudományos tény, (bizonyíték) támasztja alá az evolúciót.  

És az rajzolódik ki, hogy időben általában legrégebben volt a törzsfejlődés, azután az osztályokra oszlás (osztály-fejlődés) azután a családokra oszlás (családfejlődés), majd a nemzetségfejlődés (nemzetségekre oszlás) történt meg.  

Meg kell említeni még azt, hogy közben az egysejtűből kialakult a többsejtű, ami szintén folyamat. 

Visszatérve, időrendileg is, tehát a családok feloszlanak nemzettségekre. Pl. a macskafélék családja, feloszlik nemzetségekre (oroszlán, tigris, vadmacska), az egyik nemzettsége a vadmacska, ez oszlik szét vadmacskára és házimacskára. A házimacska már al-nemzetség és ez oszlik fel fajtákra, rasszokra, pl. angóra, sziámi, stb.. 

Az ember egy egységes nemzetség, al-nemzetségekre nem oszlik fel, de feloszlik fajtákra (rasszokra), pl. afrikai, ázsiai, európai, stb. rassz (nagy népesség). A rassz (nagy népesség) oszlik fel népekre. Illetve manapság (már pár ezer éve) már nemzetekről is beszélhetünk.

A különböző családok biztosan képtelenek az egymás közötti szaporodásra.

A különböző nemzetségek szintén képtelenek az egymás közötti szaporodásra.

A különböző al-nemzetségek pl vadmacska és házimacska, erősen korlátozva esetleg párosodhatnak, és kivételesen, vagy mesterségesen utód is létrejöhet.

A különböző fajták, rasszok (angóra, sziámi, stb.) viszont képesek és akarnak is egymás között szaporodni. Minden ember képes és akar is egymás között szaporodni.

A különbségek sokaságán és minőségén kívül, a fenti a szaporodás-képesség, az alapvető választóvonal.

Egy másik különbség, hogy fajták rasszok esetében már valamilyen emberi, tudatos befolyás is megjelenik.

Tehát még egyszer az ember fejlődése: a főmajmok családja, az előemberek nemzetsége, az ember nemzetsége, al-nemzetségek nincsenek, csak egy al-nemzetség van, mert minden ember, minden fajta ember korlátlanul képes egymás között szaporodni. És végül is vannak a rasszok fajták, pl. európai ázsiai, afrikai, stb.. De manapság már nem a fajták, rasszok (a genetikus különbségek) alkotják a viszonylag lényegi különbségeket, hanem a kulturális különbségek.  

Mielőtt folytatnám, kitérek a „faj” szó, kifejezés, fogalmának zavarosságára. A magyar nyelvben (de szerintem máshol is) ez egy általános, sok mindenre mondott fogalom. Ha pl. egy nemzetséget, értenek egy faj alatt, akkor az ember egy osztatlan faj, mert csak saját magán belül képes szaporodni, de ott korlátlanul. Ha pl. egy al-nemzetséget értenek a „faj” szó alatt, akkor is az előző érvelés igaz, akkor is az ember egy faj.

Ha fajtát, rasszt, értenek a „faj” szó alatt, akkor abból már van több is.

De itt megint látni kell valami fontosat.  Ez a lépcső, törzs, osztály, (a rend, kilóg a sorból), család, nemzetség, al-nemzetség, fajta, arról is szól, hogy minden lépcsőfokkal csökkenek a lényeges különbségek.  Tehát pl. a különböző osztályok között sok ezerszer nagyobbak a lényegi különbségek, mint a különböző fajták között. Vagyis a különböző fajták, rasszok között igen kicsik a lényegi különbségek. És az ember esetében ez tovább halványodott, mert a népek közötti viszonylag nagyobb különbség (ez is kicsike) inkább dominál, mint a fajták, rasszok közötti különbség.  És legnagyobb, még a népek közötti különbségnél is nagyobbak az egyedek közötti különbség.

Onnan folytatom, hogy kialakult az ember nemzetsége, valószínűleg egy helyen egy népességben (egy kolóniában egy genetikai és kulturális közösségben).

Lehetséges, hogy ez kettő, vagy több helyen, stb. alakult ki, de kevésbé valószínű. Ez az egy hely, vagy Afrikában, vagy dél-középÁzsiában volt. Dél-közép Ázsia (a Fekete tenger délkeleti oldala) mindenképpen egy központi elosztó hely volt. Innen indulnak ki a rasszok (nagy népességek) választóvonalai.

Ne felejtsük el az emberiségen belül nincsenek, nem is voltak különböző al-nemzetségek, tehát nem al-nemzetségek alakultak ki.

A fejlődés (tendencia) következő szakasza: vándorlás, szétszóródás, helyi elkülönülés, fajtákra, rasszokra (afrikai, ázsiai, arab-indiai, európai, stb.) való elkülönülés.

Ezután ill. ezzel részben párhuzamosan: vándorlás, szétszóródás, helyi elkülönülés, nyelvcsaládok kialakulása szerinti (és kulturális) elkülönülés.

Ebben az időben (több tízezer éve) a keveredés csak kevéssé dominált. Ha tovább tart ez az elkülönülés, akkor valószínűleg kialakultak volna az al-nemzetségek, (olyan „fajok”, amelyek nem szaporodnak egymás között). De ez a tendencia megállt, és egyre inkább, (egyszerűen a sokasodás okán nem volt távoli élőhely) a keveredés egyre inkább dominált. 

A következő fejlődési, tendenciai szakasz (talán hétezer évvel ezelőtt kezdődött) tehát: a keveredés ugyanolyan erővel dominál, mint az elkülönülés, ezért az elkülönülés korlátozottá válik. Az elkülönülés a helyi elkülönülésen kívül elsősorban kulturális nyelvcsaládon belüli, nyelvi. De ez már egy csökkentett specializálódott elkülönülés. A genetikai (fajta, rassz szerinti) elkülönülés szinte megáll. Kialakulnak a különböző kultúrájú, nyelvű, kisebb-nagyobb népek. (A fejlődés másik tendenciája, a kisebb törzsekből nagyobb népek ill. országok, nemzetek alakulnak ki. És persze az ember értelmi és egyéb fejlődése is halad.)

A fejlődés, alakulás következő szakasza, talán az újkortól (XV. századtól) ebben vagyunk most is: már a keveredés dominál, a különbségek (genetikai, kulturális, stb.) már összességében nem növekednek, hanem csökkennek. Nagyon egyszerűen az eddigi fejlődés, alakulás: különböző fajtákból, rasszokból (kisebb törzsekből álló nagy népességekből) kialakultak a népek. Jó kérdés, hogy mi lesz a jövőben, ha a keveredés továbbra egyre erősebben dominál. Az is igaz hogy most már a fejlődés tudatos, vagyis az ember irányíthatja. Valószínűleg, 40 éven belül nem lesz jelentős változás e tekintetben.

Mindezt és még sok biológiai, történelmi tényt nem árt tudni, ha valaki fajelmélettel foglalkozik.

Az energia és anyagmegmaradás törvénye (a vagy-vagy elosztás törvénye) és az élővilág (az ember).

Mint mondtam, ez az egész tanulmány beleértve ezen fejezeteket is, egy laikus elmélkedése. De mint mondtam, vitathatatlanul az egyik gondolkodási funkció, a kisiskolás szemmel való gondolkodás, avagy újra feltenni az alapvető kérdéseket.

Hogy kapcsolódjak az előző fejezethez, a működő szerkezetek egyik fontos tulajdonsága a hatékonyság. A hatékonyság szerintem nem más: a kimeneti célirányos munka, energia, mekkora hányada a bevezetett energiának, munkának.

A célirányos pedig végül is azt jelenti, hogy mennyire esik egybe a végső céllal, mennyire szolgálja az ember ill. az élővilág életét, „boldogságát”. De ennek vannak közbenső állomásai. Pl. a szállítójármű közvetlen hatékonysága, pontosabban a kimeneti oldala, hogy milyen erő hat a kerekekre. Egy lépcsővel feljebb, hogy a szállítójármű milyen gyorsan, mekkora terhet tud elszállítani egy adott távolságra pl. 100 km-re. És ehhez mekkora bevezetett energia szükséges.

Egy lépcsővel feljebb már azt is kell vizsgálni, hogy mekkora környezetrombolással jár a szállítás. A létrehozási költség is fontos. És az egyéb működtetési költség és a fennmaradási idő is fontos. Még egy lépcsővel feljebb már azt is vizsgálni kell, hogy pl. békés, építő, életjavító céllal, vagy romboló céllal történik a szállítás. Sőt ez talán a legfontosabb, mert hiába hatékony valami, ha nem a végső célt szolgálja.

Az anyag és energia fennmaradás törvénye lényegében arról szól, hogy a világ nem úgy működik, mint a bűvész cilindere, a semmiből nem keletkezhet valami, illetve a valami nem tűnhet el a semmibe. (Bár bűvész cilindere sem így működik.) Az is kérdés, hogy van egyáltalán semmi? „Az ősanyag óceán mindent elfed” elmélete szerint, ha van is anyag és energiamentes tér (semmi), az csak töredéke az anyagnak. De viszont, e semmi tér alakja is változhat (változik a résstruktúra) és ezzel „a semmi” is részt vesz a folyamatokban. Talán az anyag átalakulhat energiává, az energia átalakulhat anyaggá.

A vagy-vagy elosztásról is szól ez a törvény. Vagyis ha valami (anyag energia, stb.) gyarapodik, ha valami elfogyasztódik, akkor valami másnak általában közvetve fogyni kell. Illetve fordítva is igaz, ha valami fogy, akkor valaminek gyarapodni kell. Érdekes hogy az elfogyasztás tulajdonképpen a gyarapodással, növekedéssel, felvétellel szinte azonos fogalom, és nem a fogyással, leadással.

De ez a törvény (anyag és energia megmaradás, vagy-vagy elosztás) több ok miatt is, gyakorlatilag csak 95%-ban igaz.

A fizikusok elsősorban atomi szinten gondolják e törvényt igaznak, nem biztos, hogy ez minden szintre igaz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az élővilág, ember számára hasznos energia, nem azonos az általános energiával.

És az egyensúlyfelbontó, vagy az egyensúly visszaállító energia megint egy összefüggő, de másik vonatkozása a problémának. Hozzáteszem, hogy szerintem Pl. a hinta nem akkor van egyensúlyban, ha áll. Akkor sincs egyensúlyban, ha nagyon és hektikusan leng. Akkor van egyensúlyban, ha kissé és egyenletesen lengedez.

De miért csak 95%-ban igaz.

Egyfelől az anyag és energia csak behatárolt időben és térben behatárolt, de a világ szinte végtelen. Vagyis az anyag, energia ritkán jöhet a kvázi végtelenből, vagy oda mehet. Minél szélesebb időben és térben van a világ annál kevésbé igaz a vagy-vagy elosztás törvénye (az anyag és energia megmaradás) törvénye.

Másfelől az előzővel összefüggésben itt van az eltárolt energia problémája. Az energia (a szellem) eltárolódik egy kvázi palackba, és csak nehezen teljesíthető feltételekkel jön elő, vagy egyáltalán nem jön elő.

Az előzővel összefüggésben csak speciális kapcsolatban, összetételben, keverékben jön elő az energia, vagy az anyag, stb.. Pl. a robbanószerkezet szétszedve viszonylag energia-mentes anyagokból áll.

És végül itt van azon probléma, amit én így nevezek: az elefántra szinte nincs hatással, ha a hangya rátapos a lábára. (Nem mindegy hogy az elefánt tapos hangya lábára, vagy a hangya tapos az elefánt lábára.) A picike és a hatalmas erő, hatás, hatásmechanizmus között oly nagy a különbség hogy a picike, hatás, erő, kvázi elveszhet. Hozzá kell tenni, hogy az elefántnak, szinte zéró energiájába kerül a hangya felemelése.

A naprendszer elefántja a nap. Tömegében és energiájában is oly hatalmas, hogy elefánt a hangyák között. Kérdés, hogy a világmindenségnek van e elefántja?

Az anyag és energia megmaradás törvénye, egy feltételekkel igaz, egy megvizsgálandó, egy megjegyzéses igazság.

Ha nem a vagy-vagy elosztás törvénye igaz, akkor az és-és elosztás törvénye az igaz.

Az ember számára, behatárolt időben és térben azonban nagy valószínűséggel igaz a vagy-vagy elosztás (anyag és energia megmaradás) törvénye.

Ezért feltehetők olyan kérdések, hogy az a hatalmas tömegű, mennyiségű, élő anyag, ami kialakult a földön, vajon honnan jön?  Vagy a hozzá szükséges energia honnan jön?

Érthetőbben, a föld fejlődése, a semmiből felépülő hatalmas természet, és az ember, emberiség létrejötte az energia és anyagmegmaradás törvénye szerint is rejtélyes. Van e, az ember számára még ismeretlen életenergia, lélekenergia, érzésenergia?

A gondolat ereje, a tudatos átalakító erő (energia) hogyan viszonyul a nyers erőhöz, pl. a napenergiához?

És akkor még arról nem is beszéltem, hogy ezen anyag minősége is magasabb rendű. De nemcsak anyag alakult ki, de kialakult egy hatalmas mennyiségű energiaforrás. És itt nem elsősorban a kőolajra és egyebekre gondolok, hanem a pl. humán erőforrásra. Mert az élőlényeknek (nemcsak az embernek) is van egy kvázi energiája, (az élni akarás, érzelmi és szellemi energiája).

Az is igaz, hogy az élővilágnak, főleg az embernek egy fokozott fogyasztása van. És itt egyrészt meg kell említeni az anyag fogyasztását, az energia fogyasztását. De az élővilág „boldogságot” is fogyaszt. Sok módón mondhatjuk, pl. úgy, hogy az élővilágnak van egy lelki (érzelmi) plusz erőforrása, és van egy plusz lelki (érzelmi) fogyasztása. Szerintem a lelki fogyasztás, a lelki igények kielégítése is igényel valóságos anyagot, energiát.

B élőlény részben kielégíti saját testi, lelki fogyasztását, és részben kielégíti C élőlény testi, lelki fogyasztását. C élőlény részben kielégíti saját testi, lelki fogyasztását és részben kielégíti B élőlény testi, lelki fogyasztását. Ez rendben van, csakhogy ez az egész egyre csak növekszik, legalábbis növekedett, egyre több és nagyobb energiájú élőlény jelent meg.

A naprendszer energiája, anyaga látszólag nem csökkent, kérdés: lehet, hogy a nap (mint elefánt) energiája csökkent?  Szerintem azért itt azért akkora növekedésről van szó, ami mint csökkenés már kimutatható lenne. És az is kérdés hogy a napenergia, önmagában átalakulhat e életté.

Ezek szerint akkor lehetséges, valószínű, hogy van valamilyen „rejtett” energiamező (anyagmező) mely megmagyarázza az élővilág növekedését, gyarapodását, és főleg megmagyarázza az élőlények lelki energiáját, és lelki fogyasztását. És ez az energiamező ahonnan érkezik a plusz energia, és amin áthalad a fogyasztás, azért nem fogy, mert kapcsolatban van a szinte végtelen világűrrel, világmindenséggel.

Visszatérve a megmaradáshoz: ha a kvázi végtelenből jönnek-mennek a körforgások, akkor azok nem körforgások, hanem egyirányú áramlások. 

Érdemes még további különbségeket keresni. Mire képes az ember.

Az ember (az egyén de az emberiség is, talán az önálló akaratánál fogva) többet fogyaszthat több energiát, anyagot használhat fel, mint amennyit előállít. Persze ennek talán a fordítottja is igaz. Az ember többet rombolhat, mint amennyit építhet. Persze ennek a fordítottja is igaz. Még az élővilág rejtélyes fejlődésénél is gyorsabban fejlődhet. Az ember jobban felbonthatja az egyensúlyt. Ennek már nem biztos, hogy a fordítottja is igaz. Mindenesetre elég nagy kockázata van annak, hogy az ember az élővilág természetes pozitív fejlődését visszafordíthatja, elronthatja.

Az hogy emberek között a vagy-vagy elosztás dominál, pl. 100 éven belül, ez szinte biztosan igaz. De az ember képes az energiát (beleértve a természet az élővilág energiáját) romboló energiává átalakítani, vagyis az anyag és energia ebben az esetben is átalakul (nem vész el), csak rombolássá alakul át. Nagy a kockázat, tehát óvatosnak kell lenni. De sok dologban mégis gyorsan kell cselekedni.

Egyéb, további gondolkodási problémák. 

A világ felépítéséből, visszatérek a vizsgálat, a gondolkodás felépítésére. 

A megértés problémái.

A megismerés és a megértés rokon értelmű fogalmak.

Gondolkoztam, hogy megértés problémáit, a gondolkodási hibákhoz tegyem, avagy azon kívül. Végül is idetettem közvetlenül a gondolkodási hibák elé. Ugyanis kétségtelenül az egyik legjelentősebb gondolkodási hiba, hogy lényegében nem értjük, azt amiről azt gondoljuk, hogy értjük.

Ezek szerint ketté kell választanai az értetlenséget.

Amiről mi magunk is tudjuk, hogy ez számunkra homályos, hogy ezt nem tudjuk, nem értjük.

És amiről azt gondoljuk, hogy ezt tudjuk, értjük, de valójában nem így van.

Hallgatunk, vagy olvasunk pl. egy tudományos (természettudományost, vagy társadalomtudományost) előadást, és úgy érezzük értjük, hogy az előadó miről beszél. Aztán hazamegyünk, és rájövünk mégsem értjük. Megpróbáljuk magunknak, vagy másnak elmagyarázni és nem sikerül. Sőt sokszor már azt sem tudjuk, hogy mit nem értünk. Ha rájövünk, hogy mit nem értünk, akkor már egy fokkal közelebb kerültünk a megértéshez.(Vagy hazamegyünk és rájövünk az elmagyarázott és állítólag megértett dolgot, nem tudjuk gyakorlatilag alkalmazni.)

Itt jön az önálló gondolkodás szükségessége. Kiderül, önálló gondolkodás nélkül nincs gondolkodás, és nincs megértés. Ha nagyon alaposan (általában újra és újra) elgondolkodunk az elmagyarázott problémán, akkor közelebb kerülhetünk a megértéshez. De a megértésnek vannak fokozatai és egyben fajtái.

Első fokozat, fajta. Amikor tisztában vagyunk azzal hogy, az adott probléma számunkra homályos nem tudjuk, nem értjük és nem is akarjuk megérteni, lemondunk róla.  (Vannak, akik még ennek ellenére is okoskodnak.)

Második fokozat, fajta. Amikor úgy érezzük értjük, nagyjából felületesen sejtjük, hogy miről lehet szó, nagyjából, felületesen ismerjük, ezt tudjuk. És tovább akarunk lépni a megértés az ismeret irányába. Ha itt megállunk, akkor az utánzó fokozatnál állunk meg. Ennél fokozatnál a gyakorlati alkalmazás kvázi egy olyan utánzás, amelynek az elméleti hátterét nem ismerjük. Az ilyen gyakorlati alkalmazás legfeljebb közepes szintű lehet. A jó, vagy kiváló gyakorlati alkalmazáshoz ismerni kell, meg kell érteni, az elmélet hátteret is.

Harmadik fokozat, fajta. Amikor a lényeges tényezőket már nagyjából számba vesszük. Amikor a kérdéseket már nagyjából helyesen fogalmazzuk, meg, amikor már nagyjából értjük, hogy mit nem értünk. De tudjuk, hogy nem értjük és tovább akarunk lépni.

Negyedik fokozat, fajta. Tulajdonképpen a megértés határát akkor lépjük át, ha mi magunk, nagyon pontosan precízen, (a mondaton belül a szavak is jó sorrendben vannak, a mondatok is jó sorrendben vannak) a magunk számára érthetően meg tudjuk fogalmazni a probléma lényegét.  A kérdéseket is meg tudjuk pontosan fogalmazni. S mindezt úgy, hogy nem hagyunk ki egyetlen lényeges tényezőt sem. És tisztában vagyunk, hogy ez még mindig nem a teljes megértés és tovább akarunk lépni.

Az ötödik, fokozat, fajta. (Az egyik probléma, hogy szinte minden ember más megfogalmazásban érti meg a dolgokat. A másik, hogy a megértés fokozódásával azért mégis csökkeni kellene a kérdéseknek, legyenek azok bármilyen jó kérdések. Itt azért előjön a gát, hogy egyáltalán hozzájuthatunk olyan további ismerethez, amely a mi ismeretünket bővíti. Nem, mert azért vannak más problémák azokkal is foglalkozni szükséges. Vannak ilyen ismeretek, csak mi könnyen gyorsan nem tudjuk azokat megtalálni. Nincsenek is ilyen ismeretek.)

E kitérő után az ötödik megértési fokozat a következő. A problémát már sokféleképpen tudjuk megfogalmazni, úgy, hogy az, magunk és sok más ember számára is érthető lesz. Sokféleképen tudjuk a problémát elmagyarázni. Viszonylag maximálisra növeljük az ismeretet (lényeges tényezők alig maradnak ki) és minimálisra csökkentjük a kérdéseket. A problémát, ill. annak megoldását gyakorlatilag is képesek vagyunk jó szinten alkalmazni. Továbbá az ötödik fokozatban az adott problémát az ember nemcsak önmagában érti, de bele tudja helyezni egy viszonylag egységes világképbe. Össze tudja illeszteni a többi problémával, úgy is, hogy elválasztja, kijelöl neki egy helyet.

És talán ezt is érdemes megemlíteni. A jelen tudománya és oktatása olyan, hogy az elméleti alapok nincsenek tisztázva. Néhány problémakör ki van emelve, ezek önmagukban nagyon részletesen, teletömve számításokkal jelennek meg, de nem kapcsolódnak be egy egységes világképbe, nincsenek igazán elhelyezve a világban, és persze ez is rontja a megértést. A világ megértését is rontja, és az adott probléma megértést is rontja.

A megértésnek egyébként van egy másik vonatkozása is, a közvetlen tapasztalt érzékelt, érzett dolgok megértése, más, erősebb, mint az elméleti (nem tapasztalt, nem érzékelt, érzett dolgok) megértése. Elméletileg leírhatjuk pl. a Marsra utazást. Természetesen, leírjuk ekkor az utazást tudományos szempontból. Kitérhetünk arra is, hogyan hat az utazás az ember testére, érzékelésre, érzéseire is. Mindez azonban nem lesz azonos azzal, ha mi magunk utazunk. Valójában akkor közeledik a megértés, a teljes felé, ha elméletileg is tudjuk, miről van szó, és gyakorlatilag is átéljük.  Mert pl. egy utazó kutya is, átérzi, az utazás érzését, de elméletileg nem tudja, miről van szó, tehát mégsem lesz teljes a megértése.

Talán ez is idevág. Abból jönnek ki a legjobb alkotások, munkák, amikor az alkotó elméletileg is ismeri, érti az adott problémákat, és szorgalmas is, és sok gyakorlattal, ill. jó gyakorlati érzékkel rendelkezik. Legfeljebb közepes alkotás, munka jöhet ki abból, ha elméleti ismerete, megértése, homályos, zavaros, hiányos, de szorgalmas, sok gyakorlattal, ill. jó gyakorlati érzékkel rendelkezik.

A jó gyakorlati érzék szélesebb értelemben azt jelenti, hogy valakit nem zavar, hogy a megértése csak hármas, négyes fokozatban van, ez a megértés elég ahhoz, hogy viszonylag jó (közepes) alkotásokat, munkákat készítsen.  Jó gyakorlati érzékkel rendelkezik az, aki jó tudja hasznosítani azt, amit tud. Ezek szerint rossz ama ember gyakorlati érzéke, aki hármas négyes megértési fokozatban csak tehetetlenül értetlenül áll. De az ilyen ember azért nem ostoba, sőt ő az, aki kénytelen eljutni az ötös megértési fokozatba és ezáltal mégis kiváló elméleti és gyakorlati alkotásokat, munkákat készít.  Persze ehhez az is kell, hogy elég szorgalmas, kitartó, és önálló gondolkodású legyen. Elméleti ember az, aki bizonyos szint alatt kevesebbet tud, mint amennyit tud, (rosszul hasznosítja a tudását), így kvázi rákényszerül arra, hogy magas szintű legyen a tudása.

De visszatérnék oda, hogy végül is megértés ott kezdődik, hogy az ember nagyon pontosan precízen fogalmazza meg maga számára problémát. És így megint eljutottam a beszéd a nyelv fontosságához. De sajnos itt a probléma, az, hogy lehetnek jól hangzó blöff szövegelések is. Tehát a másik rész is fontos: tényleg minden tényező meg van vizsgálva, tényleg minden oldalról igaz, amit gondolok, mondok.

Nincs teljes megértés, és nemcsak az a megértés, amikor eltűnnek kérdések. Néhány jól megfogalmazott és helyén kezelt kérdés (pl. ez kérdés már egy más problémakörhöz is tartozik) mindig szükségszerűen megmarad. De azt is tudni kell, nem lehetséges teljes megértés. Viszont lehetséges szinte teljes magas fokozatú (szintű) megértés.

Az ötödik megértési fokozatban már megszületnek azok az egyéni új, újító gondolatok, amelyek a közös tudás ismeretéből hiányoznak, legalábbis mellékesen elvétve vannak jelen. Vagyis a jó megértési fokozat, egyben az újító fokozat.

A világ végtelenségének a tudományok végtelenségének problémája.

Ez (ez is) talán teoretikus problémának tűnhet. Egyfelől azért nem az mert a végtelenség üzenet a tudósoknak, a gondolkodóknak, a tudománynak.

Másfelől a hihetetlenül nagyképű, magukat mindentudónak képzelő vezetők mentalítását kellene valahogy megváltoztatni. Harmadrészt megcáfolna pl. olyan elméleteket, hogy ennél nincs jobb világ.

A világ szinte végtelen térben. Nagyságban és apróságban. A világ szinte végtelen időben. A világ szinte végtelen bonyolultságban, variációiban, új variációban. A világ megismerésnek pontossága szinte végtelen.

Az emberek jóléte (szélesebb életszínvonala) is végtelen?

Elméletileg minden végtelen, tér, idő, hőmérséklet, sebesség, (ráadásul legalább két irányban, maximum, minimum, nagyság kicsiség), gyakorlatilag azonban az emberi megismerés szempontjából valószínűleg minden véges.  Pl., kiderül hogy sebesség véges, a hőmérséklet véges. Feltételezhető valahogy az is ki fog derülni, hogy a tér és az idő hogyan véges, talán a körbefordulással.

A jövő lehetséges variációi is nagyszámúak.

Kétségtelenül a végtelenség abból is ered, hogy a megismerésünk korlátozott.

Ugyanakkor lehet cáfolni is a végtelenséget. Lehet hogy végtelen, de állandóan ismétlődő, vagyis viszonylag rövid időn belül megismerhető.  Vagy éppen körbeforog az idő, a tér és a változás is. Ami pontosságot illeti: ha már az igazságok, törvényszerűségek döntő többségét nagyjából, legalább 70%-os igazságtartalommal ismerjük, akkor már nagyjából ismerjük a világot csak további pontosítás szükséges. De a pontosítás, már az igazságok pontosítása, és nem az igazságok megismerése.

Nincs semmilyen bizonyíték arra nézve, hogy világ állandóan ismétlődő. Vagy arra nézve, hogy az igazságok döntő többségét már igazságként ismerjük. Ezek tehát nem teljes értékű cáfolatok.

Nézzük egy kicsit gyakorlatiasabb szempontból a problémát. Egy sereg fontos problémát jelenleg sem tudunk megoldani. Itt van néhány betegség, pl. a rákbetegség problémája. Az ősember átlagéletkorát pl. 30 év, kitoltuk 70 évre. De a miért ne lehetne ez akár 150 év is. A fejlődés e tekintetben, így számolva 33%-nál jár. Más tekintetben miért járna előrébb?

Társadalmi szempontból pedig rengeteg megoldatlan jelentős probléma van. E tanulmány tulajdonképpen azt bizonygatja, hogy a jelenlegi társadalmak igen messze vannak az optimálistól. Gondolhatunk azonban az éhező, nyomorgó, fiatalon meghaló emberek milliárdjaira is. Erre persze lehet mondani: ez maximum, amit elérhetünk, nem lehet jobb.

Nézzük más szempontból. A tudományos kérdések nem csökkennek, hanem növekednek. Persze erre lehet mondani. Itt már csak a kérdések pontosításáról a részletkérdések tisztázásról van szó. A tudomány jellegéből fakad, hogy minél fejlettebb annál több új problémát talál. Én azt gondolom, hogy mégis arról van szó, hogy a világ jelentős részét, többségét nem ismerjük és a fejlődő tudomány egyre több olyan problémát, talál, amit nem ismerünk.

Nézzük a XX. század történelmét. Már nagyon „okos” nagy tudású volt az ember, mégis a legpusztítóbb háborúkat, hatalmas járványokat hozta ez a század. Jelenleg pedig itt van pl. a természetpusztítás, a természeti válságok problémája.  Erre persze lehet mondani: ennek semmi köze a tudáshoz, a tudományhoz, az ember saját maga okozta problémákról, van szó. De az is egyfajta tudás, hogy ne okozzon az ember problémákat, katasztrófákat. Egyszerűen erkölcsileg meg kell változnia az embernek, és akkor rendbe jön minden.  Nyilván ez is benne van a pakliban.   Azt gondolom, hogy alapjában véve mégis arról van szó, hogy az ember nem nagyon ismeri a világot, és azért követ el hibákat. Ráadásul a társadalomtudományos ismeretei sokkal alacsonyabb szinten állnak, mint a természettudományos ismeretei és a kettő eltolódása is problémákat okoz. Pl., nem ismer (legalábbis nincs benne a közösen elfogadott tudományban) olyan alapvető törvényszerűséget, mint: az igazságtalan, aránytalan hierarchia (vagyoni, hatalmi különbségek) az mindenre (fejlődésre, működésre, stb.) negatívan hat. Ez nemcsak erkölcsi igazság.

Mikor mondhatjuk hogy kész nagy mű az ember által alkotott világ, és most már csak a finomítás, a tökélesítés van hátra. Pl. akkor, ha az emberek döntő többségét nem fenyegeti atomháború, környezetszennyezés, mindenféle betegség járvány, természeti katasztrófa, egzisztencia és vagyonvesztés, 80 éves koráig viszonylag biztonságban élhetnek. És akkor még a boldogságról nem is beszéltem.  Persze, ha létrejönne ilyen világ, még az sem bizonyítaná, hogy világ véges.

Az idő és térbeli kiterjedésen kívül a világnak van egy jóléti kiterjedése. Minél több ember éljen a legjobban legkellemesebben. Ez a legfontosabb kiterjedése, ezt szolgálják a tudományok is. Az kijelenthető, hogy e kiterjedésnek még messze nem járunk a vége felé sem. Ha valaminek a vége, a nem látható messzeségben van, akkor ez azt erősíti (nem bizonyítja egyértelműen), hogy ez valami szinte végtelen.

Az ember számára a jövőt tekintve mondjuk egy tízezer éves távlat felett már kijelenhető a szinte végtelen kifejezés.  

A természettudományos ismeretek megszerzésének szinte végtelensége talán elfogadhatóbb. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy pl. ötszáz év múlva, már ne jöhetnének jelentős felfedezések. A természettudomány és a társadalomtudomány döntően azonos, ezért a társadalomtudomány is valószínűleg szinte végtelen.

Itt most sok érvet, ellenérvet (remélem minden lényegest) állítottam és ezek összesítéséből jön ki valószínűsíthető igazság: a világ valószínűleg szinte végtelen, a tudományok (beleértve a társadalomtudományokat is) valószínűleg szinte végtelenek. Ez egy összetett problémát oldottam meg közvetett bizonyítással, ill. következtetések által. Ez volt a lehetséges megoldás, mert valójában nincs egyértelmű bizonyítás arra, hogy a világ végtelen.

A jelenlegi ember számára a világ, a megismerés, a tudományok, a társadalmi fejlődés végtelennek (belátható időn belül nem véges) tekinthető.

A gondolkodás, idegesítő, vonatkozása.

A gondolkodó olyan, mint egy hatalmas szobába bezárt ember, aki sok mindent lát, érzékel a szobában, elgondolkodva a jelenségeken több dolog érthetetlenné válik a számára. Pontosabban az érzékelésen túl nem érti az okokat, és a következményeket sem látja. Feltételezi, hogy azok kívülről jönnek.  Egyébként is felmerül benne a kérdés: jó de mi van a szobán kívül? Ekkor felfedez a szoba falán egy szűk nyílást. Oda már csak a műszereit képes bejuttatni. A műszerek sok mindent megmutatnak, de összességében a másik szoba még rejtélyesebb lesz, mint az első szoba. Egyébként is mindig felteszi a kérdést: de mi van a szobán kívül, most már a két szobán kívül.  És ez folyamat szinte végtelenségig haladhat. Ugyanakkor a gondolkodót ez az egész baromira idegesíti.

Az egyik reakció az, hogy megpróbál valamilyen egyszerű általános igazságot keresni, ami szinte mindent megmagyaráz. Ez nem sikerül neki, de közben valóban rájöhet lényeges igazságokra.

A másik reakció már rosszabb: kialakítja a nagy szellemet. Minden, amit nem ért, az a nagy szellem műve. A jelenlegi tudományos világnak is megvannak a maga nagy szellemei, ilyen pl. az erőtér fogalma. Amit nem ért a tudomány, oda beteszi az erőteret. Nem érti a tömegvonzást, az atomok közötti kapcsolatot, stb., sebaj beteszi az erőteret. A nagy szellem kialakítása azért veszélyes, mert fölöslegessé teszi a további gondolkodást. A jelenlegi természettudomány sok mindent nem ért, sok mindenre nincs igazi magyarázata. A világ nagyobbik részét még mindig nem ismerjük, és nem értjük. Ehhez képest másodlagos kérdés, hogy egyáltalán, valaha megismerhető, érthető lesz a világ, vagy nagyrészt megismerhető érthető lesz, vagy az ember még az utóbbira sem képes. Az viszont fontos megállapítás, hogy az ember képes egyre inkább megismerni, megérteni a világot (lehet, hogy 500 év alatt 20%-ból csak 25% megismerés, megértés lesz, de ez is sok emberéletet és boldogságot jelent) és ezt képes a jóléte céljára fordítani. 

Ki merem jelenteni, hogy a természettudomány mindent összevetve jelenleg stagnáló szakaszban van. A társadalomtudomány pedig fejletlenebb, mint a természettudomány.

Érdekes teoretikus kérdés.

Lehet, hogy a világ erősen rendezett és az ember nagyon lassan felismeri ezt a rendezettséget. De az is lehet (szerintem azért kevésbé valószínű), hogy a világ erősen kaotikus, csak az ember (a rendtevési tulajdonsága miatt) tesz benne rendet. De ez a rend, mivel nincs benne a világban, erőltetett,  és tévedésekkel tarkított rend lesz.  Pl. a raktárkavaró manó állandóan, összekuszálja hatalmas raktár, rengeteg tárgyból való készletét. De mindig jön a raktáros ember, és gondolatban rendezi a készletet, a keresett és megtalált rengeteg összefüggés, törvényszerűség által. A raktárkavaró manó képtelen olyan rendetlenséget tenni, hogy a gondolkodó ember ne találjon összefüggéseket, törvényszerűségeket, rendet.

Kétségtelenül az egyik alapkérdés: mennyire kaotikus az élettelen és élő természet ( a világ)?

Meglehetősen sok az egyforma és hasonló.  Meglehetősen sok a hosszabb távú folyamat. Meglehetősen sok a szabályosság. A világ lehetne sokkal kaotikusabb. Már az is a rendezettség mellett szól, hogy létre jött az emberi értelem, amelyik felfedezi a rendezettséget. Vagy amely értelem még a káoszt is képes rendezni, feltérképezni? De ha utóbbi az igaz, akkor is létrejött egyfajta rendező erő. Az én válaszom tehát az, hogy a világ (élettelen és élő természet) rendkívül sokféle, de nem kaotikus. Lehetne sokkal kaotikusabb is. Ez többek között azt jelenti, hogy a természetnek van tendenciája, kvázi van célja. Van egyfajta, előirt menete. Valószínű, hogy egyre jobban megismerhető.

Bár az ember számára végtelen, ami pontosabban annyit tesz, hogy még nagyon hosszú idő kell ahhoz, hogy azt mondja, most már nagyjából ismerem, de még akkor sem mondhatja azt, hogy teljesen ismerem.

Minél többet tudunk, annál inkább nő a rejtélyek száma. A sokasodó rejtélyek nem azt jelentik, hogy keveset tudunk és azt sem, hogy értelmetlen a tudományos kutatás, gondolkodás. A megismert részhez képest nem nő a sokasodó rejtélyek aránya. Pl., megismerünk egy valamit és felmerül egy ismeretlen ( rejtély). Nem mindegy hogy egy felismeréshez két rejtély társul, vagy két felismeréshez egy rejtély társul. Bizakodhatunk abban is, hogy rejtélyek egyre inkább részletkérdések. Összességében a megismerés nő a rejtélyekhez képest, igaz nagyon lassan. 

A sokasodó rejtélyek azt jelentik, hogy bármilyen sokat is tudunk nem eleget. És azt jelenti, hogy soha senki nem lehet beképzelt. Akik vitatják a sokasodó rejtélyeket, akik beképzeltek, akik kételkednek a tudományban, ők mind fejlődésképtelen emberek.

Összefoglalva, a világ nem kaotikus, csak rendkívül sokféle, nagy, és az emberi megismerés számára beláthatatlan a teljes megismerés ideje. Ugyanakkor egyre jobban megismerhető, és megismerést a saját hasznára tudja fordítani.  Mindez arra tanítja az embert, hogy alázatosan és folyamatosan törekedjen a megismerésre, ne legyen nagyképű, ne jelentse ki: most már mindent tudok.

A világtudomány tele van „vagy ez a nézet, vagy az a nézet” jellegű vitákkal. Rendszerint, azonban az „is-is” helyzete áll fenn. A világ egy meglehetősen soktényezős egyenlet.  Szükséges az egyszerűsítés, lényegesítés, de csak annak tudatában, hogy soktényezős egyenletről van szó.

Az emberi értelem alapvető hibája, hogy nem lehet kideríteni, melyik az igazabb, igazság. Az ember képes minden hamisságot igazságnak beállítani, úgy is, hogy közben tényszerűen nem hazudik.

Ehhez egy kis példázat. A labdarugó-mérkőzésről így vélekedik az egyik csapat. Mi győztünk, mi vagyunk a jobbak. A másik csapat: az igazságtalan bírói ítéletek döntöttek, ráadásul tartalékosan álltunk ki, volt három kapufánk, egyébként általában mi nyerünk, mi vagyunk a jobbak. Egyébként is ti csak utolsó előttiek, mi meg másodikok lettünk a kettőnk párharcában. Valójában az emberi élet tele van ehhez hasonló vitákkal. Tényszerűen egyik csapat sem hazudik, azonban nem lehet kétféle igazság. És az sem megoldás hogy állandóan kompromisszumot kötnek az emberek: részben neked is igazad van, részben nekem is igazam van, mert a nagyobb az erősebb, a lényegi igazságnak kellene győzni. De ez sajnos nem jön létre és ez olyan komoly probléma, mely kétségbe vonhatja az ember értelmességét.

 Az egyik megoldás, ha pontosabban állapítunk meg valamit. Pl. az, biztos, hogy ezen a mérkőzésen mi győztetek, ti vagytok a jobbak.  Az pedig a vita tárgya, de nincs eldöntve, hogy általában ki a jobb.  Vagy: mivel 10 mérkőzésből hetet ti nyertetek, biztosan ti voltatok általában a jobbak. Az pedig még vita tárgya, mivel óvtatók, hogy ezen a mérkőzésen ki volt a jobb.

Nem véletlenül adtam a „vesztes” szájába az értékelést, ugyanis nincs megoldás, ha az ember nem képes beismerni a vereségét, a tévedését. El kell jutni arra az értelmi és erkölcsi szintre az emberiségnek, hogy mindenki elismerje az igazabb igazságot, az is ismerje el, akire nézve negatív az igazabb igazság kiderülése.    

Egy másik megoldás, hogy döntsön a külső elfoglalatlan bíróság. De ebben az esetben megtörtént, de ezért van jogorvoslat, döntsön egy másik bíróság is. És persze az emberek sokasága, a nép is elfogulatlan bíróságnak tekinthető, ha a demokrácia elvei, szabályai be vannak tartva.

Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak/egyeni-tudat-koezoes-tudat-tudomany

Elmélkedések a gondolkodásról (folytatás). A gondolkodási hibák, a butaság (hamisság, igaztalanság) és azok okai. 

Belső tartalom. 

Viszonylag egyszerűbb gondolkodási hibák. Kategorizálások.            

Jelentős gondolkodási tudományos hiba, ha szétszedő-analizáló vizsgálat és az összesítő- lényegesítő vizsgálat nincs egyensúlyban, aránytalanság alakul ki, valamelyik viszonylag hiányzik. C/1 ábra.                                            

Egyéb „összetett” gondolkodási hibák.                                                

Gondolatok általában a közlésekről valamint a jó, az értelmes, az igazságot szolgáló, és a rossz, az értelmetlen, az igazságtalanságot, harcot, zavarosságot szolgáló vitákról. Gondolatok a társadalomismeretről.                                                

Befejezés                                                                                                 

 Az ostobaság döntően a pökhendi felületességből ered. 

Viszonylag egyszerűbb gondolkodási hibák. Kategorizálások.

Nem szükségszerű, tehát igazi butaság (ostobaság), amikor az ember figyelmét felhívják a következményekre (valaki, valami figyelmezteti), de ezt felületességből, vagy más okból nem veszi figyelembe. Ilyenkor megérdemli a negatív hatást.

(Butaság többek között, egy szükséges cselekvés elmulasztása is. De a rossz, hibás cselekvés is, ill. a rosszra buzdító, ill. a hamisságot állító közlés is butaság)

Szükségszerű, nem igazi butaság, ha az ember képtelen megismerni a következményt, arra való figyelmeztetés sehonnan nem érkezik. Ilyenkor nem érdemli meg a negatív hatást. (Peches, szerencsétlen ember, de ennek is vannak fokozatai.)            

Néhány alapvető két részre osztás.

Az egyén saját téves, elfogult gondolkodása.

És hibás ismereteket tanul meg az egyén. (Természetesen a téves tudás leggyakoribb oka, hogy az egyén téves igazságokat, tanul meg a környezetétől, a társadalomtól. Ez nem nevezhető gondolkodási hibának, hiszen a tévedés nem saját hibája. Annyiban talán mégis, hogy nem gondolta át kellőképpen a megtanultakat, nem volt eléggé kritikai a tanulása.)

A környezetből, a társadalomból eredő „tanult” hibák is természetesen tovább oszthatók: kultúrából eredő hibák, családból eredő hibák, állami oktatásból, közoktatásból eredő hibák, köztájékoztatásból (médiából) eredő hibák, a rendszerből, törvényekből eredő hibák, manipulációból eredő hibák, stb.. Alapvető talán így lehet felosztani: a kultúrából, a hétköznapi életből, a közfelfogásból eredő hibák, és a rendszerből eredő hibák.

De ezzel más tanulmányrészben foglalkozom.

Egy másik két részre osztás.

A butaság két nagy kategóriája: az önhibából eredő, nem szükségszerű butaság, mikor a tudás feltételei (idő, információ, tapasztalat, agyi, értelmi képesség, stb.) rendelkezésre állnak, de az egyén, vagy közösség (a tudomány) hibájából mégsem jön létre a létrejöhető tudás. A szándékos hazugság is az önhibából eredő butaság kategóriájába tartozik.

És az önhibán kívüli, szükségszerű tudatlanság, amikor a fejlődés menete, vagy más szükségszerű ok miatt még a tudás feltételei is hiányoznak.

Megint másik két részre osztás.

Egyszerűen hiányzik a szakmai, tárgyi, lexikális tudás.

A szakmai tudás megvan, csak nem érvényesül, ill. eltorzul. Valamilyen általános gondolkodási hiba lép fel.

Megint másik két részre osztás.

Az értelem hibájából eredő gondolkodási hibák. Az érzések, érzelmek miatt eltorzult gondolkodás.

Megint másfajta két részre osztás.

A szándékos hazugság. És a tévedés. Bár a kettőt nem könnyű szétválasztani.

Fontos megjegyzések a gondolkodási hibákkal kapcsolatban.

Természetesen a kategóriák összefüggnek. A gondolkodás pedig egy rendkívül bonyolult mechanizmus. Ezért nem arról van szó, hogy valakinél ez a hiba, vagy az a hiba, hanem ez, és az a hiba is előjön, csak nem egyforma arányban.

A gondolkodási hiba (bizonyos gondolkodási funkciók gyengesége, pl. tudáshiány miatt), a felületes gondolkodás, gondolatmenet, az érzelemvezérelt hibás (szubjektív) gondolkodás, gondolatmenet, a tudatalatti érdekvezérelt hibás gondolkodás gondolatmenet, és a tudatos szándékos, (jellemzően egyéni érdekből adódik) félrevezetés, lényegében azonos.

A gondolkodási hibák fajtái, a butaságok okai erkölcsileg nem azonosak, de a logikai hiba szempontjából, és a károkozás szempontjából azonosak. Bármi az ok, a téves gondolat, cselevés adott esetben ugyanaz. Az értelem szempontjából csak a „tévedés” és károkozás nagysága számít. Erkölcsi, igazságossági szempontból (egyben általános megítélés szempontjából) a hiba oka (önhibás, szándékos, önzésből eredő, stb., vagy ezzel ellenkező) legalább, olyan fontos, mint a tévedés nagysága.

 A gondolkodási, hibák, a butaság (hamisság, igaztalanság) okainak másfajta alapvető felosztása.

Az erkölcsi, világnézeti lélektanai, viselkedési, jellembeli hibák és a gondolkodási hibák természetesen összefüggnek, tulajdonképpen nem is lehet pontosan megállapítani, hogy melyik az okozó, és melyik a következmény.

Azért vagyok „ostoba” azért képviselek helytelen nézetet, azért állítok hamisságokat, mert valamilyen gondolkodási hibából, pl. a lexikális tudás hiányából, eredően nem ismerem fel a jó erkölcsöt, az igazságosságot majd ez rossz erkölcs vezet engem rossz téves nézetekhez, és hibás elméletekhez, gondolatokhoz? Vagy eleve rossz az erkölcsöm, önző vagyok és ez eleve téves nézetekhez, hibás elméletekhez, gondolatokhoz vezet? Erre szinte lehetetlen válaszolni. Talán némely ember tisztában van azzal, hogy ő szándékosan önző, de a többség nincs ezzel tisztában.  Más okból sem érdemes nagyon firtatni, azt hogy melyik dominálhat. Elég, ha megállapítom a következőt: a gondolkodási hibák csak akkor csökkenthetők jelentősen, ha van erkölcsi, igazságossági, világnézeti fejlődés.

Milyen erkölcsi, stb., hibák lehetnek, amelyek hibás nézetekhez, gondolatokhoz vezetnek.

A felületességből eredő.

Az önteltségből eredő.

A hazugságból eredő.

Az erős önzésből, önérdekből eredő. A legeslegfőbb céllal ütköző megállapítások.

Egyéb (szűken értelmezett) gondolkodási hibák.

Felületességből (kényelemből) eredő: az emberek, sokan egyszerűen nem veszik a fáradtságot az átgondolt (nem felületes, kapkodó, képzetes) gondolkodásra, többek között azért sem, mert nem tartják fontosnak.

Önteltségből eredő: az emberek sokan, az önteltek, úgy vélik, hogy tudásuk teljes, ismerik az igazságokat, ezért nincs szükség újabb alaposabb átgondolásra. Természetesen ez is tévedéshez vezet. 

A szándékos hazugság nyilvánvalóan hamisság, igaztalanság. Az önzőség és a hazugság is másoknak ártó, így ellenkezik a legeslegfőbb céllal, tehát nem lehet okosság bölcsesség, vagyis butaság. A szándékos hazugság mellett ott van a mélytudati eltérésből eredő hazugság, a kettő között nincs éles határvonal.

Az értelem és az erkölcs (és minden más) célja a legfőbb természeti, Isteni cél (minél több ember éljen egyre kellemesebben, egészségesebben, stb..) ezért egyaránt értelmetlen (ostoba) és erkölcstelen, ami nem a legfőbb cél irányába hat.

A mélytudati eltérésből eredő hazugság, a hazugság, a manipuláció növekedése. 

Van a szándékos, tudatos, tervezett hazugság. (Létezik e jó hazugság? Talán létezik, csak felettébb ritkán. Az összes hazugság legfeljebb csak egy-két százaléka nevezhető jó, hasznos, ártalmatlan hazugságnak. Sokkal kevesebb a jó, az ártalmatlan hazugság, mint amit az ember, magát is becsapva vél, hisz.)

És van a mélytudati eltérésből eredő hazugság. 

Sok ember, vezető nem ismeri a tudata (lelke) mélyén levő, cselekvéseit meghatározó véleményét, felfogását, „végső” akaratát. Különböző okból (elsősorban a társadalmi elvárás miatt) nem merül le a mélységbe. Nem ismeri (nem akarja ismerni) és ezáltal a beszéde, közlése nem egyezik a tudata (lelke) mélyén levő felfogásával, „végső” akaratával.  Ezt a hazugságot én: mélytudati eltérésből eredő hazugságnak nevezem. 

Ennek egyik következménye mégis az, hogy hazugság alakul ki, hiszen hazugság nem más, mint: az ember mást mond, mint amit cselekszik. Szélesebben a hazugság: a beszéd eltér a valóságos történésektől, cselekvésektől.  Sajnos kirajzolódik a történelmi tendencia, nő a mélytudati eltérésből eredő hazugság. Korábban az emberek, vezetők kimondhatták, amit a lelkük mélyén éreztek: én felsőbbrendű vagyok, én más kasztból való vagyok, stb.. Ez volt a lelkük mélyén, ezt mondták ki, és e szerint cselekedtek, mindez rossz, elitélendő, de igaz volt. 

A társadalmi elvárás helyesen, (egyre inkább), légy jó, tiszteld a másikat, tiszteld a népet, légy demokratikus. (Ne légy önző, ne gondold magad felsőbbrendűnek.) Szavakban ez az elvárás, ugyanakkor a jelenlegi társadalom, rendszer, önző cselekvésekre inspirálja az embert. Ez az ellentmondás is összefügg a mélytudati eltérésből eredő hazugsággal, annak növekedéséből. Szóval szavakban nő a jó irányú elvárás, ami persze nem baj, sőt jó.  Az sem baj, az is jó, ha az emberek ehhez próbálnak igazodni. A baj az, ha az emberek jobbnak, önzetlenebbnek, demokratikusabbnak hiszik magukat, mint amilyenek valójában. A baj az, ha a jó társadalmi elvárásnak, csak felszínesen, az elismerés, a karrier, stb. miatt felel meg az ember. A baj az, ha kialakul, sőt nő a mélytudati eltérésből eredő hazugság, manipuláció. Hiszen hazugság, manipuláció, hosszabb távon, döntően káros, ártalmas. Ez a történelmi tendencia: a felszínen egy erős demokratizálódás, valójában egy nagyon enyhe, lassú demokratizálódás, és emellett nő a felismerhetetlen hazugság, manipuláció - komoly, megoldandó probléma az ember számára. Tulajdonképpen a tévedés, hamisság első körben nem nő (az önzés is hamisságot okoz), csak a hamisság rejtettsége nő.  De azzal, hogy nehezen lehet hamisságot felismerni, gyakran a reakció is elmarad, ezzel ténylegesen is nő hamisság.

A megoldás egyik fele: ha az emberek nemcsak felszínen javulnak meg, nemcsak a beszédük változik meg, hanem a lelkük (tudatuk) mélyén is változnak.

Az erős, önzésből, önérdekből eredő butaság, (hamisság, igaztalanság).

Ha nincs is hazugság, de a gondolkodó gondolatait, véleményét egy határon túli önzőség, önérdek vezérli, ez adja meg logikáját, akkor az igaztalan hamis gondolatot, véleményt eredményez.  E tanulmány során, több helyen, módón bizonyítom az előzőt. Pl., amikor az egyéni érdek és társadalmi érdek azonosságáról elmélkedem. Pl., amikor a tisztességről elmélkedem. Pl., amikor az aránytalan, igazságtalan különbségekről elmélkedem. A probléma az, hogy a köztudat az önző embert okosnak tartja. Márpedig aki igaztalanságokat, hamisságokat gondol, mond, ezek szerint cselekszik, az nem lehet okos. Az okosság nem ellenkezhet az igazsággal.  Az önző ember legfeljebb rafinált-buta lehet. Igaz ez már fogalomértelmezés. Itt és most azonban csak ezzel az igazsággal bizonyítom, hogy nagyfokú önzés, butaságot, hamisságot, igaztalanságot eredményez. Nem lehet olyan társadalomtudományos igazság, amely legeslegfőbb céllal ütközik. Márpedig az önző ember gondolati, véleménye és ebből adódó cselekvései, általában ütköznek a legeslegfőbb céllal: minél több ember éljen egészségesen, jól kellemesen, igazságosan.

Mindezek teszik ki az önhibából eredő butaság, hamisság zömét.

Egy általános emberi hiba, hogy a jót, a kellemest hajlamosak vagyunk megszokni, észre se vesszük, amíg a rosszhoz, a kellemetlenhez nem tudunk hozzászokni, azt bezzeg érzékeljük. Ugyanakkor az is igaz, hogy kevésbé törekszik a rossz, a kellemetlen megszüntetésre, a még jobb kialakítására ama ember aki, nem bír ezzel az emberi hibával. Hogy lehetne ebből a kátyúból kijutni? 

Az egyéb szűken értelmezett gondolkodási hibák felosztása, avagy a gondolkodási hibák megint másfajta felosztása.

A gondolkodás nehézségei, korlátai, a gondolkodás hibái. B/0/A ábra.

A megismerés korlátai.

A megértés korlátai.

A megfogalmazás korlátai.

A közlés a gondolatok átadásának terjesztésének korlátai.

A szubjektivitás, mint gondolkodási hiba.

Az előítéletes (az igazság adott, csak be kell bizonyítani) gondolkodás.

A gondolkodási funkciókból eredő gondolkodási hibák.

A megismerés korlátai.

Nyilvánvalóan az érzékszerveink, de a műszereink, a mérőeszközeink is korlátozottak. Még ha rendelkezésünkre áll a következtetés, akkor sem vagyunk képesek megismerni a világot. További korlátok. Valaki nem tulajdonit jelentőséget a tanulásnak. Téves, hiányos, lényegtelen információkat, tananyagot kap. Nehezen található az információ.

A megértés korlátai. Mivel erről már szó volt, csak néhány mondat, kiegészítésképpen.  Ha minden rendben van a megismeréssel, még akkor sem biztos, hogy megértjük a problémát. Általában azonban a megismerés korlátai miatt érthetetlen a világ. Egyénileg eléggé változó, hogy ki mit ért meg nehezebben. De még a legokosabb ember is csak részben értheti meg pl. végtelenség problémáját, és még lehetne sorolni. A számunkra érthetetlen világról egyébként már elmélkedtem, nem ismétlem el.

A megértés nehézségének jelentős része, a másik gondolatainak megértése. Ez viszont szorosan összefügg az érthető megfogalmazással, az érthető közléssel.

 A közlés korlátai nehézségei. Természetesen összefügg a megismeréssel és megértéssel.  Itt is elsősorban a nyelvi problémákról van szó. Pl. a fogalomzavar problémája. A sokféleképpen megfogalmazhatóság problémája. A pontos megfogalmazás problémája. Az érthető (mások számára is érthető) megfogalmazás problémája. Az sem árt, ha érdekes a megfogalmazás.

Hiába van kész a jó megfogalmazás, azt általában még át is kell adni.

Az átadás közvetlen problémája hogy milyen úton kinek, kiknek adjuk át. Arról már beszéltem, hogy az információáramlás (közlésáramlás) fantasztikus kibővülése, felgyorsulása nemcsak előnyökkel, de hátrányokkal is jár. Akarva, akaratlanul is az emberekre zúdul egy hatalmas mennyiség, amelyből szükségszerűen válogatni kell, és ez nagyon sok időt, energiát igényel.  Más problémák is vannak. Ugyanakkor a megjelenés igazságossága nem javult, vagyis a közlés értékessége, igazsága nem áll arányban a megjelenés mennyiségével.

Ráadásul a gondolatok közlése elsősorban az írott szöveg (nyelv) ill. beszélt nyelv által történik, de vannak más közvetítő eszközök. Már írás és beszéd is különbözik. Az egyéb közvetítőkre (jelek, képek, filmek, stb.) pedig egy hosszabb tanulmányban vagy máshol érdemes lenne hosszabban kitérni.

A művészetek egyféle meghatározása: az érzések, érzelmek, gondolatok szórakoztató, rendszerint indirekt áttételes közlése.

A közlés másik problémája a megfogalmazás.

A nyelvből, beszédből eredő problémák természetesen összefüggnek az érthető megfogalmazással.

A közlés és egyben a gondolkodás hatalmas problémája, hogy ugyanazt ez egymondatos, vagy pár mondatos gondolatot, közlést akár 100 módón, 100 variációban is megfogalmazhatjuk és minden variáció egy kicsit mást jelent. Ha pedig hosszabb közlésről van szó, akkor a variációk száma fokozottan nő. (Hosszan, röviden más módban, más szavakat, fogalmakat használva, máshová tesszük a hangsúlyt, más a szórend, és még lehet sorolni, a megfogalmazás sokaságát. Sőt a hosszabb közlések szükségszerűen elemzések, így az elemzések sorrendje ill. zavarossága is közlési probléma.) És ahány ember annyiféleképpen érti meg és értelmezi a különböző közlési variációkat. Fellép a bábeli zűrzavar problémája, főleg ha információáradat is van, márpedig van.

Ez felveti azt a kérdést, hogy szükség van e, egy tudományos köznyelvre, vagy az csak beszűkíti a gondolkodást?

Ha már a fogalomzavarnál vagyunk egy kis fogalommagyarázat.

E fejezetben is rengeteg fogalom került terítékre. Érdekes módón, vagy talán nem is annyira érdekes hogy e fejezetben nem kerültek olyan fogalmak elő, mint pl. vélemény, döntés. A vélemény, és a döntés fogalma gondolkodástanilag általános fogalmak.  Ugyanakkor e fejezetben is gyakran elhangzott a tényező szó. Itt is elmondom, hogy az én beszédemben, szinte minden, bármi, akármi lehet tényező. A dolog szó szintén olyan kifejezés az én beszédemben, ami bármi, akármi lehet. A tényező talán annyiban tér el a dologtól, hogy a tényező az egy lényegesebb összetettebb dolog. 

Az emberek elbeszélnek egymás mellett jelensége.

      A viszonylagosság, a többféle viszonylagosság problémája mégis hozzájárul, ahhoz hogy az emberek gyakran elbeszélnek egymás mellett.

De felsorolok még olyan problémákat, amelyek ezt az elbeszélést (a Bábel tornya jelenséget) erősítik. Lényegében az emberek félreértik egymást.

   A fogalomzavar problémája, mindenképpen. Erről máshol elég bőven elmélkedem.

    Az, hogy látszólagos valóságost, automatikusan megváltoztatja a háttérigazság szerinti valóságos. Erről is elég sokat elmélkedek e tanulmány során.

    Az, hogy a rövid summás kijelentések, összesítések, melyek szükségesek, mégis egyfajta torzítások, ha nem tesszük hozzá, hogy ezért még sok mindent el lehet mondani, a problémával kapcsolatban. A probléma, szintén előjön e tanulmány során.

És még lehetne sorolni.

Talán úgy lehetne e problémákat megoldani, ha az emberek között kialakulna egy közmegegyezéses közlési mód. Talán nemcsak a közlésekkel van baj, de az emberek gondolkodásukba sem tisztázzák e problémákat. De ehhez az kellene első lépésként, hogy a gondolkodástan tudománya (ami jelenleg szinte nem létezik) valahogy kielemezné és megoldaná ezeket a problémákat.    

A szubjektivitásból eredő gondolkodási hibák.

Az objektívtól eltérő, szubjektív gondolkodás, vélemény meghatározása.  Ha valamilyen okból, jellemzően érzelmi okból a helyes tudás, vagy a tanulásszelekció eltorzul, emiatt elfogult lesz.

Elsősorban a veszélyes (rosszindulatú) és kontrolálatlan érzések érzelmek negatív hatására gondolok.  Másfelől viszont ezer érzésbeli oka lehet a szubjektív gondolkodásnak.

Az egyéni, önálló gondolatok vélemények jók szükségesek, persze csak akkor, ha demokrácia van, és ha egyénieskedés nem erőltetett. 

Nemcsak az a baj hogy érzések érzelmek beszűkítik a gondolatokat, itt a „csak arra tudok gondolni” jelenségre gondolok.

Az érzések, érzelmek és még sok minden előítéletes, hamis gondolkodást gerjesztenek. Ez, az amikor az általunk vélt igazságot nem cáfolhatja meg semmi, minden erőnkkel arra törekszünk, hogy azt bebizonyítsuk és mivel ez ember ez irányú képessége nagyon jó, ez sikerül is neki. Képes saját magát is becsapni.

Ugyanez a probléma a klikkbe tartozással, az igazságok adottak. Ugyanez a probléma a hagyományok, vallások, szekták ( pl. az ezoterikusok nyitott szektája) „igazságaival”.

Lénygében idetartozik a világnézet problémája. Szerintem, nem lehet igaz, téves gondolkodás, ami nem legfőbb célt szolgálja. (Minél több ember éljen egyre kellemesebben.) Sokan már világnézetet vallanak és szerintem ez gondolkodási hibákhoz vezet. Ugyanakkor ez nem gondolkodási, inkább világnézeti hiba.

Hiba pl., hogy a jól hangzó, határozott kijelentéseket igazságnak vélik.

A rossz világnézetből is ered a rövid távú gondolkodás. Csak a rövid távon nézi a problémamegoldást, miközben a megoldás hosszabb távon rossz. Pl. minden külföldi tőke bevonás hasznos rövidtávon, hiszen pénz áll a házhoz. Hosszabb távon más csak egyes külföldi befektetések hasznosak.

Visszatérve, az érzések, érzelmek kizárására a gondolkodásból. Ez bizony nehéz ügy. Kétséges hogy ez lehetséges. De ha lehetséges is, kétséges, hogy teljesen ki kellene zárni az érzéseket, érzelmeket. Már beszéltem a számítógép gondolkodásáról, amely nem egy magas fokú gondolkodás. Ugyanakkor azt mondom, hogy csak bizonyos fokig jelenhet meg az érzés, érzelem az objektív gondolkodásban.

A szubjektivitás másik lényeges tényezője: a saját helyzetéből, a saját érdekéből, a saját tapasztalatából indul ki.

Bizonyos fokig ez is szükségszerű. De gondolkodási hiba, ha ebből még részben sem tud kilépni. Főleg akkor hiba, ha nemcsak az egyéni körből nem tud kilépni hanem a rövid távú körből sem. Ha önzően is gondolkodik, de  akkor legalább azt vegye figyelembe, hogy ő saját maga mi volt, és mi lehet.

A közvetlen demokrácia képes szinte megszüntetni a szubjektivitás problémáit. 

A gondolkodási funkciókból eredő gondolkodási hibák.  

Minden gondokolási funkcióból több gondolkodási hiba eredhet.

Az első csoport az, ha valaki szinte nem használja a gondolkodási funkciót.

Pl., valaki nem tulajdonít jelentőséget a lényegesítésnek. Talán a legtöbb gondolkodási hiba abból ered, hogy nem szedik össze az összes lényeges tényezőt, vagyis lényeges tényezők szempontok maradnak ki az elemzésből.

Bár e fejezetben sokféle gondolkodási hibáról beszélek, de azért mindegyik mögött megtalálható valamelyik gondolkodási funkció, hiánya, legalábbis gyengesége. 

Már a kiindulás, a kiindulópont is hibás. Nem vagyunk tisztában az alapvető logikai igazságokkal.

Pl. a célt kitűző, legfeljebb eléri a kitűzött, célt vagy az alatt marad. Ha biztosan el akarja érni a kitűzött célt, akkor magasabbra kell tenni mércét. Természetesen ez csak egy a sok-sok alapvető (logikai) igazságból. Az embereknek meg kell ismerni az alapvető logikai igazságokat.

Hiába ragyogó, logikus egy érvelés, ha rossz a kiindulópont. Mert akkor a rossz kiindulópontból adódó rossz eredményt, célt bizonyították ragyogóan.  Ezért ne dőljünk be, az, hogy valaki ragyogóan, logikusan érvel, nem jelenti azt, hogy igaza van, mindig meg kell kérdeznünk: vajon az érvelő kiindulópontja helyes?

Persze a fő nehézség a helyes kiindulópont megtalálása, és én itt erre nem is tudok választ adni. Hiszen erről szól az egész gondolkodástan. Leginkább azonban a helyes kiindulópont a lényegesítéssel, az adott probléma központjának megtalálásával, a helyes fontossági sorrend felállításával függ össze. Illetve azzal függ össze, hogy a világot, a társadalmat, milyen szinten, mennyire hiánytalanul (fehér kimaradt, szándékosan kihagyott foltok nélkül) ismerjük. 

Általános hiba, hogy a felszínes gondolkodást, a képzetes tudást azonosítják az alaposan átgondolt tudással. Illetve, hogy felszínes gondolkodást magasabb fokú gondolkodásnak tartják. 

Itt és most nem fogok minden gondolkodási funkción végighaladni. De azt kiemelem, hogy nagy hiba, ha valaki nem tulajdonít jelentőséget az ötletnek, újításnak. Azaz ha valaki nem teszi fel folytonosan a kérdést: másképpen is lehetne, jobban is meg lehetne oldani?

A másik csoport, amikor használják a gondolkodási funkciókat, csak rosszul használják azokat. 

Pl. összeszedik a tényezőket, de lényegtelent állítják be lényegesnek, a lényegest lényegtelennek. Hiányoznak az alapvetések, felületes tudásra (néhány lényegtelen tényezőre) alapítják a bizonyítást.

Általános hiba a problémák, problémakörök összekeverése. A szezont a fazonnal keverik – ahogy mondani szokás. Pl., ha valaki azt állítja, hogy a jelenlegi reformok rosszak, akkor nem azt állítja, hogy nincs szükség reformokra, csak azt, hogy nem ilyen reformokra van szükség. Vagy a tévedő összekeveri a költségvetési hiány problémáját az egészségügyi reform problémájával. Ez a két problémakör összefügg, de nem azonos. Általában így fogalmazható meg a hiba: ha B egy szempontból azonos C-vel, akkor nem biztos, hogy teljesen azonos C-vel. Többek között e hiba miatt is fontos a kategorizálás, és a lényegesítés. 

A következtetés néhány konkrét hibája.

Külön kiemelném az ok és okozat (következmény, következtetés) összekeverését.

Valójában abból ered, hogy a folyamat nincs végigvezetve, rendesen elemezve.

Nézzük ezt a példát. A valóságos folyamat: túlhitelezés okából a hitelezés összeomlása, leállása és rögtön utána szinte egyben a pénzügyi és gazdasági válság. Az elemzők többsége viszont, erre jutott: a pénzügyi és gazdasági válság oka a hitelezés leállása, vagyis vissza kell állítani a hitelezést, pontosabban a túlhitelezést. Vagyis egész egyszerűen kihagyták az alapvető kezdeti okot. Nem gondolták végig, csak közvetlen okig jutottak el.  Így pont fordított következtetésre jutottak,  mely következetés ez esetben azonos az okkal: túlhitelezést kell csinálni. Fordított következtetésre jutottak, mert a helyes következtetés ez: a jövőben nem szabad túlhitelezést  csinálni.

Gyakori gondolkodási hiba, a hibás kategorizálás, népiesen szólva: összekeveri a szezont a fazonnal. Attól, hogy a két szó bizonyos része azonos, a két fogalom nem azonos. Vagy pl., attól hogy a háznak és villamosnak is van ajtaja, ablaka, a ház nem azonos a villamossal. Az egyes részek azonossága, hasonlósága nem jelenti ez egész azonosságát. A jellemző, jelentős részek, összetevők jelentős részének kell azonosnak, hasonlónak lenni, hogy két egész azonosságáról (egy kategóriába tartozásáról) legyen szó.

Egyébként azt tapasztaltam, hogy nálam okosabb (legalábbis nagyobb lexikális tudással rendelkező, gyorsabban kapcsoló, rendkívül összeszedett, jó fogalmazású, stb.) emberek éppen az elemi logikátlanságok miatt ostobaságokat gondolnak. Az elemi logika tanulható és szükség lenne a tanítására. 

A legáltalánosabb ezért legjelentősebb gondolkodási hiba a féloldalas elemzés, megállapítás (féligazság).

A gondolkodási hiba (bizonyos gondolkodási funkciók gyengesége, pl. tudáshiány miatt), a felületes gondolkodás, gondolatmenet, az érzelemvezérelt hibás (szubjektív) gondolkodás, gondolatmenet, a tudatalatti érdekvezérelt hibás gondolkodás gondolatmenet, és a tudatos szándékos, (jellemzően egyéni érdekből adódik) félrevezetés, lényegében azonos. Erkölcsileg nem azonos, de a logikai hiba szempontjából, és a károkozás szempontjából azonos. És szinte lehetetlen kideríteni, hogy pl. a féloldalas elemzés miből ered, elsődlegesen. Ugyanis a felsoroltak akár keveredhetnek, ötvöződhetnek is.

A féloldalas elemzés, megállapítás arról szól, hogy az adott probléma, problémakör, bizonyos részeit, elemeit, tényezőit kiemelik, figyelembe veszik, más részeit, elemeit, tényezőit, elhallgatják, elhanyagolják, nem veszik figyelembe. Ezáltal egy hiányos, torz, káros elemzés, megállapítás jön létre. A felsoroltak egyben a féloldalas elemzés okai, hozzátéve, hogy vannak még más okok is.

Nézzük pl. ezt a kijelentést: az ingatlanadó, rossz, mert az emberek sok éves megtakarításából eredő értékét adóztatja meg.

Már kapásból is több furcsaságot állapíthatunk meg. Mi az, hogy az emberek?

Mennyi ember, és milyen ember, ez homályos. Aztán belegondolunk: minden ember sok éves megtakarításáról van szó? Vagy vannak érdemtelenül hasznosulók is, akiknél nem a sok év alatt összekuporgatott forintokról van szó? Könnyű felismerni jelenleg az utóbbi egy jelentős réteg. Itt jönne azon alaposabb átgondolás, hogy mi végre lenne az állam, az adó. Ha nincs ingatlanadó, akkor van más, lehetségesen még rosszabb adó. Illetve annak az átgondolása hogy lehetséges e olyan vagyonadó, amely megkülönbözteti a sok éves adózott jövedelemből megtakarításból származó ingatlant,vagyont, az érdemtelen hasznosulásból származó ingatlantól, vagyontól. Bizony lehetséges.

Visszatérve a konkrét példából (egy a sokmillió közül) az általánosságba. 

Mindezek, lényeges részek elemek, tényezők tehát kimaradnak a kijelentő elemzéséből, megállapításból, ezért lesz féloldalas elemzés, magállapítás, hibás, kárt okozó féligazság. A példában szereplő is az.

Nem is olyan nehéz leleplezni a féloldalas elemzést.  Persze azért van némi nehézség, hiszen éppen az benne a becsapós, hogy tartalmaz részigazságot. A hallgatónak azonban azt kell először is érzékelnie, hogy teljes e az elemzés, vagy hiányos. Ezt kell érzékelnie, függetlenül attól, hogy pontosan tudná, mi is az, ami kimaradt. Vagyis nem kell a kérdés szakértőjévé válnia. Ha felismeri azt, hogy bizony az elemzés, megállapítás hiányos, akkor már gyanakodhat, hogy féloldalas elemzésről van szó. Az említett példázat esetében ez nem is annyira nehéz. Általában, nem nehéz, mégis az egyik legáltalánosabb leggyakoribb gondolkodási hibáról van szó, tehát ne becsüljük le a jelentőségét.

Miért is? Itt vissza kell térni, az elején felsorolt okokra, vagyis arra hogy nemcsak az egyszerű gondolkodási problémák az okok.

Egy kicsit kitérnék az ítélkezési oldalra is. Állandó probléma, hogy valamit (ez esetben a káros egyoldalú elemzést, kijelentést) a károkozás szempontjából ítéljünk meg elsődlegesen, vagy a szándékosság a tudatos önérdekű károkozás szempontjából. A válasz az: is-is, talán egyenlően.

Mondjuk a károkozás százas skáláján levő adott kárt, hozzáadjuk a szándékosság százas skáláján levő értékhez. Sajnos mindkettőt, főleg a szándékosságot nehéz megállapítani. További kérdés: mi manipuláció?

Más hibák.

Nem elég egyszerűen, automatikusan következtetni, azt is meg kell vizsgálni, hogy a következtetés igaz, vagy sem.

X igazságból (pl. az osztályba, mindig lesznek jó és rossz tanulók), rossz következetés: akkor nem érdemes a jó tanulók arányát növelni, a rossz tanulók arányát csökkenteni. A lényeg ugyanis éppen az arány, vagyis több jó tanuló, és kevesebb rossz tanuló legyen.  Ez következtetési és egyben lényegesítés hiba. Mindig fel kell tenni a kérdést: mi a lényeg? Ha ez esetben feltesszük, akkor rájövünk nem is az a lényeg, hogy senki ne legyen rossz tanuló.. Hanem az, hogy sok nagy tudású, helyesen gondolkodó és kevés kis tudású, rosszul gondolkodó gyerek legyen.

Mindig fel kell tenni: mi a lényeg? Illetve: mi az ennél is feljebb való lényeg?

Még sokáig lehetne sorolni a gondolkodási funkciókból eredő hibákat.

Végül (a felvázolás vége) felsorolok néhány jellemző hibát.

Nem jut el a lényeges lényegig, csak egy felszínes lényegig. 

Felszínes gondolkodás, a képzetes tudást, átgondolt tudásnak véli.

A véleményét nem hajlandó újra átgondolni az, mint megmásíthatatlan dogma (dogmák sokasága) uralják a gondolkodását, az érvelését ezekhez igazítja. A túlzott szubjektivitás. Az egyszerű logikai, következetési hibákból következő súlyos hibák. Stb. stb.

A hibák többnyire abból erednek, hogy az alapvető logikai igazságokat sem ismerjük. Azaz, az igazságelmélet hiányából eredő gondolkodási hibák.

Ha B rossz, hibás, hamis és C eltér B-től, attól még nem biztos, hogy C jó, igaz. (B és C, mint dolog lehet vélemény, állítás, elv, vagy akár ember, embercsoport, ember, vagy tárgy.)

Másképpen: kettő, vagy több egymástól eltérő (sőt néha ellentétes) dolog lehet egyaránt hibás, hamis, rossz.

Ha egy kör mentén képzeljük el a különböző igazságokat, jóságokat, és a kör egyik pontja a legvalószínűbb igazság akkor két, vagy több eltérő vélemény nagyon sok viszonyban állhat. Mindkettő részben igaz (még a 70%-os valószínűségen belül vannak). Az egyik részben jó, a másik már részben téves (már kiesik a 70%-ból). Mindkettő részben téves. Az egyik részben téves a másik teljesen téves (a 30%-os valószínűséget sem éri el.).  Stb. Szóval a gyakori gondolkodási hiba lényege: hogyha a dolog eltér a hamistól, a rossztól, akkor azt már igaznak, jónak vélik, holott az eltérés önmagában nem bizonyíték az igazra, a jóra. Még egyszerűbben: sokan tévesen azt gondolják, ha ketten (vagy többen) vitatkoznak, akkor vagy az egyiknek, vagy a másiknak van igaza, miközben gyakran egyiknek sincs igaza.

Mások pedig tévesen azt gondolják két vitatkozó vélemény között szükségszerűen, középen van az igazság. Előfordulhat, hogy középen van az igazság, de ennek az ellenkezője (középen sincs) is előfordulhat. Persze az is előfordulhat, hogy az egyik vélemény igaz, a másik hamis.

Mindebből az a tanulság, hogy nem szabad igazságsablonokban gondolkodni, minden dolgot, és minden vitatkozó véleményt önmagában kell vizsgálni.

Két egymástól eltérő igazság, jóság is lehet, de itt már vannak korlátok. Egyfelől az igazság, a jóság mezője kisebb, mint a hamisság a rosszaság mezője. Másrészt két igaz, jó már szükségszerűen rangsorolódik, az egyik igazabb, jobb lesz, mint a másik.

A hamis a rossz nem nagyon rangsorolódik, a féligazság, a részben rossz, szinte akkora kárt okoz, mint a teljesen hamis, rossz. Ezzel kapcsolatos gondolkodási hiba, hogy a féligazságot, igazságelemeket tartalmazó hamisat, igaznak vélik. Gyakran hallom: sokféle igazság van. Valójában ez így szólna: sokféle féligazság, azaz hamisság van.

A gondolkodó igazi dilemmája, ha korlátozott a választása: egyik tévedést, hamisságot, rosszat se fogadja el. Vagy a kisebb tévedést, hamisat, rosszat azért elfogadja, mert a kisebb rossz, jobb, mint a nagyobb rossz.

Vannak természeti Isteni törvények, vannak optimális arányok, egyensúlyok, de nem szabad sablonokban, dogmákban, frázisokban gondolkodni - ellentmondás feloldása.

A természeti Isteni gyakran törvények összetettek, bonyolultak, több feltételhez kötöttek, mely feltételek változhatnak. Jelenleg még nem nagyon ismerjük a természeti Isteni törvényeket. Ezért gondolkodási hiba, ha nem bánunk óvatosan fenntartásokkal az un. örök igazságokkal, a dogmákkal, frázisokkal, sablonokkal szemben. Ugyanakkor az is hiba, ha nem törekszünk a természeti Isteni törvények, az optimális arányok megismerésére, azaz a világ (beleértve a társadalmat és annak működését) tudományosan bizonyítható megismerésére.   

Legalább két hibát még meg kell említeni.

Az egyik az öntelt felületes gondolkodásból eredő hibák. Erről már beszéltem, amikor a képzetes tudást, ill. a féligazságokat, a lehetségességeket valaki igazságnak tarja.

Ezt én vacillálva, de mégis mindent összevetve az általános tárgy nélküli tudatvizsgálathoz tartozó hibának tartom.

A másik hibát már nem.

Az önző beszűkült gondolkodásból eredő hibák.

Itt utalnék arra, hogy a tudatnak két alapvető problémaköre van és a másik: a konkrét tipikus tudathibák, tudatirányultságok - vizsgálata. Ez a fejezet elsősorban nem erről szól. Az önző beszűkült gondolkodás, lényegében egyfajta szubjektivitásnak is nevezhető. Nyilvánvalóan a világnézethez is kapcsolódik. De újra megjegyzem: ez a tényező kilóg ebből a fejezetből.

Néhány egyéb összetett gondolkodási, tudományos hiba.

Jelentős gondolkodási tudományos hiba, ha szétszedő-analizáló vizsgálat és az összesítő- lényegesítő vizsgálat nincs egyensúlyban, aránytalanság alakul ki, valamelyik viszonylag hiányzik. C/1 ábra. 

A szétszedő-analizáló vizsgálat bővebben: szétszedő, analizáló, részterületi, egyben alkalmazó vizsgálat. Egyszerűbben: szétszedő-analizáló.

Az összesítő-lényegesítő vizsgálat bővebben: összesítő, lényegesítő, integráló egyben elméleti alapokat feltáró, alapvetéseket tisztázó. Egyszerűbben: összesítő-lényesítő.

Ez a tudományos probléma szinte azonos a rész, egész problémájával. Az egész részekből tevődik, össze, az egész akkor helyes, ha részek jók és helyén vannak. Az részek akkor jók, ha az egész is jó. Tehát az egésszel is foglalkozni kell. A gondolkodás, a tudomány ebben az esetben egy puzzle (kirakós) játékhoz hasonlítható.

Az összesítő-lényegesítő vizsgálat lényegében egy szélesebb körű, és hosszabb távú (a megelőző múltat az okokat, célokat és a jövőt, a következményeket hosszabb távon elemzi) vizsgálat.

Viszont eme összesítő elemzés, sem a prezentálás, gyakorlatilag nem jöhetne létre (hihetetlenül hosszúra nyúlna), ha nincs lényegesítés. Ezért tehát összesítő-lényegesítő vizsgálat.

Lényegében tehát arról van szó, hogy a rész vizsgálatát be kell illeszteni az egész vizsgálatába, ehhez pedig készen kell lenni és időnként meg kell újítani az egész vizsgálatát.

De mi is az, az egész? Végső soron az egész, az egész világ, természet, az összes tudomány. De az egészet úgy is értelmezhetjük, hogy a részt körülvevő nagyobb egység.

Ebben az értelemben az egész lehet egy gondolkodás, a tudomány egyik-másik közepes részterülete is. Lehet akár egy elmélet, egy gondolatsor egy résztudomány, vagy egy tudomány. És persze végső soron lehet az egész tudomány. A rész pedig az egészbe illeszkedő az egésznél kisebb egység. Egyszerűbben fogalmazva a címbe szereplő egyensúly megléte minden gondolkodásban szükséges, minden gondolkodást az alapvetések tisztázásával kell kezdeni.

Korunkban eme egyensúly a gondolkodások többségében és az egész tudományban is fel van borulva, hiányzik, viszonylag hiányzik az összesítő-lényegesítő vizsgálat.

Persze fordítva is felborulhat az egyensúly, hiányzik, viszonylag hiányzik a részletkérdések tanulmányozása, hiányzik a részlet-elemzés, és hiányzik az alkalmazás. Korunkra azonban nem ez az egyensúlytalanság a jellemző, hanem az összesítő-lényesítő.

A tudománytörténet arról tanúskodik, hogy az egyensúly (az összesítő-lényegesítő vizsgálat hiánya) a XX. század elején borult fel, és azóta folyamatosan erősödik az egyensúlytalanság.

De miért is hiba ez, miért is gátolja a tudományt, a gondolkodást, az értelmesedést? (Megjegyzem ez az egyensúlytalanság korunkban nemcsak társadalomtudományokra jellemző, de természettudományokra is, vagyis az egész tudományra.)

Miközben hihetetlenül pontos részismereteket, részképleteket állapítanak, meg, eközben nem ismerik a fontos alapvetéseket. Ez pl. olyan, mintha nem jött volna létre az evolúciós elmélet, vagy nem jött volna létre periodikus rendszer, és még hosszan sorolhatnám a példákat.

De inkább visszatérnék a kirakós játék (puzzle) példára. A C/1 ábra vázolja ezt a problémát, a tudás ábrájában (körterületén) a fehér foltokat. A C/1 ábra egyik mondanivalója e probléma ábrázolása.

Tehát képzeljünk egy olyan kirakós játékot, amelynek a közepét kell elsősorban kirakni, mert ehhez illeszkednek a szélén levő részek. Ellenben a kirakó elkezdi a széleket kirakni, azokat is rendszer nélkül. Ekkor mind a széleken mind középen hatalmas fehér foltok keletkeznek, amelyek következtében kiderülhet, hogy az egész is jelentősen, alapjaiban véve el van rontva, újra kell kezdeni az egészet. Továbbá, ekkor nem egységes körszerűen alakul a kirakás, hanem amőba-szerűen.  Továbbá, ekkor a széleken levő egységek sokkal nagyobb arányban kerülnek hibás helyre (jobb esetben át kell variálni őket, rosszabb esetben ott maradnak). Ha pedig a szélek is hiányosak, akkor az azt jelenti, hogy az alkalmazás (tényleges megvalósulás) is hiányos, illetve lassú, lehetne gyorsabb is. Ez a példázat vázolja, bizonyítja, miért kell a címbe szereplő egyensúlyra vigyázni.

A C/1 ábra szerint az egész tudománynak (és minden tudományágnak is) van egy lényegi közepe. A lényegi közép egy vonatkozása, pl. a legfőbb cél.  Pl. a lényegi világnézet is, a lényegi közép egy része. A lényegi közép egyik tudományága pedig pl. az általános rendszertan, rendszerfejlődéstan. Vagy az általános gondolkodástan. E tanulmány is a lényegi középpel foglakozik.

Gyakorlatilag a következőkről van szó. A részletkérdésektől, a részlettudományoktól függetlenül is állandóan foglakozni kell a lényegi középpel. Ugyanakkor minden részletkérdés, minden részlettudomány vizsgálatánál vizsgálni szükséges a szélesebb területeket, összefüggéseket, de úgy hogy az a lényegi közép felé terebélyesedjen.

Kétféle tudomány (tudás, vizsgálat és tudós) van ebből a szempontból. Az egyik, amelyiknek a középpontjában egy részletkérdés, részlettudomány van, de másodsorban vizsgálja annak környezetét elsősorban a lényegi közép felé haladva. A másik, amelynek a középpontjában a lényegi közép, vagy annak egy kiemeltebb szakasza van (ilyen pl. az egész vázlatos feltérképezése is), de másodsorban több részletkérdés, részlettudomány felé is kiterjed. Vagyis az összesítő-lényegesítő vizsgálat (tudomány) sem szakadhat el a gyakorlattól, az alkalmazástól, a megvalósíthatóságtól, nem lehet öncélú, nem foglalkozhat csupán teoretikus problémákkal.

Miért nem tudja a mai tudomány megoldani a rákbetegség problémáját. Avagy a lényegesítő összegező tudomány hiánya, illetve az alapvető kérdések kutatásnak hiánya.

Pl. a sejtbiológiáról manapság már könyvtárnyi tudományos anyag áll rendelkezésre. (A „pl.” azt jelenti, hogy a tudomány egészére vonatkozik a probléma, a biológiai probléma csak példázza az általános problémát.)

Ha valaki egy újabb momentumra akad pl. a sejtbiológia területén, azt tudományos ábrákkal, egyenletekkel, adatokkal,  a laikus számára furcsa érthetetlen szakkifejezésekkel bizonyítva leírja, akkor annak jó esélye van pl. a Nobel-díjra.

Milyen esélye van annak a tudósnak, gondolkodónak bármilyen elismerésre, aki a következőket elemzi, ill. a következő kérdésekre keresi választ?

Mi készteti az egysejtű élőlényt, hogy önálló élő individuumként viselkedjen? Lehet hogy már az egysejtű is a részek közössége? Mi a többsejtű, az élőtelep, hogy működik, hogy jön létre?

Tehát van egy alapsejt, amelyikből létrejön egy hihetetlenül, bonyolult, bonyolultan, precízen együttműködő (sőt a sejtek szinte elvesztik az önállóságukat) sokmilliárdos sejtközösség.

Egy alapprogramból hogy épülhetnek ki a további programok? (Nem ismert a sejtosztódás lassított folyamata.) Szerintem nyilvánvaló, hogy a következők szükségesek. Egyfelől szükséges valamilyen irányító rész. Megjegyzem az irányító rész, részek nem feltétlen magasabb rendűek, mint az irányítottak. Az irányítás esetleg lehet mechanikus program, az irányított lehet individuum. Továbbá szükség van egy vagy több irányítási hálózatra. Továbbá szükség van az irányítottak azon „szándékára” hogy ők lemondanak az önálló individuum mivoltukról vagy annak jelentős részéről, és működésben, átalakulásban, stb. beilleszkednek a közösségbe. A telepes élőlények vonatkozásban csak beilleszkedésről, kvázi érdekközösségről van szó. Az állatok, az ember (mint fejlett többsejtűek) ez beilleszkedés már olyan fokú, hogy a sejtek szinte teljesen alárendelik az átalakulásukat, életüket, fejlődésüket, működésüket a  közösségnek, mely ez esetben már nem „laza” közösség, hanem önálló egyén.

(Itt egyébként lehet asszociálni az egyén és a társadalom viszonyára.)

Egy kis kitérés a rákbetegségre. Szerintem nyilvánvaló hogy a sejtek önálló lázadó, a beilleszkedést megtagadó működéséről van szó. Aminek a felsorolt három alapvető működés zavara, hibája ill. azok kombinációja lehet az oka. A központi irányítás hibája. Az információs hálózat (többféle) hibája.  A sejtek azon „szándéka” sérül, hibás hogy ők erősen szinte teljesen be akarnak illeszkedni a közösségbe. (Szerintem már sejteknek is van egy minimális érzelmi motivációja, ill. önálló akarata.) Szerintem a rákbetegség lényege: lehet, hogy test több területére vonatkozóan elromlik a központi irányítás, vagy, és elromlik az információs hálózat. Vagy, és valahol kialakulnak a „lázadó” sejtek, és ezek átkerülve a test másik részébe újabb „lázadást szítanak”. A lázadás ez esetben a központi irányítás figyelmen kívül hagyását jelenti, azon szándék szűnik meg, hogy a működésüket, alávessék a közösség működésének. Pontosabban, elsősorban a sejtszületés, sejthalál vonatkozásában önállósodnak, de más vonatkozásban is. Olyan telepek, közösségek jönnek létre, amelyek sok tekintetben hasonlók a környezetükhöz, de mégis önállóan öncélúan  akarnak működni, ráadásul terjeszkedni is akarnak és így direkt és indirekt módón szembe fordulnak a nagyközösséggel.

Persze az immunrendszernek is köze van mindehhez.

Szerintem nyilvánvaló hogy a rákbetegség (és a gyógymód sem) nem tisztázható, amíg ezen alapvető kérdések nincsenek tisztázva. (Evolúciósan hogy jött létre a többsejtű. A sejtek önálló szándéka. A központi irányítás, az információs hálózat pontosabb működése, stb..)

Márpedig ezek az alapvető kérdések nincsenek tisztázva.

Megjegyzem a rákkutatásból, hiányzik (túl kevés) az evolúciós történelmi fejlődés és a statisztikai adatok kutatása is.

Visszatérek az alapkérdéshez: korunkban miért nem kap elismerést, aki az alapvető kérdéseket kutatja?

Először is van egy produktumkényszer, pl., produkáljunk egy gyógyszert, ez hoz pénzt. Vagyis az elméletre nincs idő.

Másodszor, ahhoz hogy valaki az alapvető kérdéseket vizsgálja, vagy a problémakört új szemszögből (új ötlet felől) vizsgálja, nem szükséges tudományos fokozat, sőt talán diploma sem szükséges. Egyébként is létezik az autodidakta tanulás, ami korunkban nincs elismerve.

Tehát az ilyen elemzéseket legalább további két okból nem ismeri el a tudomány. Egyrészt rang nélküli ember írja. Másrészt ez egy tudománytalan fikcióvá válik a rangelvű, tekintélyelvű, öntelt tudósok előtt.

A felülről néző, avagy az alapvető kérdések felől megközelítő elmélkedés egyik alapelve: felejtsük el a meglevő gondolatokat, gondoljuk az egészet újra. Az ilyen elmélkedésben szükségszerűen kevesebb lesz az eddig ismert adat, képlet, ábra, szakkifejezés. Ezeket pedig mai tudomány nem tudja elviselni.

Ugyanakkor az összegzés lényegesítés másik vonulata, hogy a meglevőt összegzi, lényegesíti a gondolkodó, de ez is hiányzik manapság. Ugyanis ehhez is felül kell emelkedni a meglevőn. Ez is új gondolatokat igényel.

Ezek miatt hiányzik (túl kevés) az összegező, lényegesítő, ill. az alapvető kérdéseket kutató tudomány. És többek között ezért megoldatlan a rákbetegség problémája.

Visszatérek ahhoz a modellhez, hogy a világ egy hatalmas bonyolult térkép, amit az embernek meg kell ismerni. Ez a jelenlegi arányeltolódás azt jelenti, hogy a térképnek vannak olyan területei, amelyet az ember már meglehetősen tüzetesen ismer, de továbbra is ezt kutatja (ezért kap Nobel-díjat). Miközben, talán épp e feltárt terület mellett is, szinte teljesen ismeretlen területek vannak. Ugyanakkor a feltárt területet sem ismerheti meg rendesen, ha mellette levő területeket nem ismeri. Oda jutottunk, hogy a szinte ismeretlen területeket már észre sem veszi az ember.

Egyéb „összetett” gondolkodási hibák. 

Gyakori, mondhatnám általános gondolkodási hiba az általános és az egyedi összekeverése, felcserélése.

Az általánosnak több értelmezése van. Az egyig definíciója: ha az összes létező csoport 51%-ban (lehetőleg 5% felett van), megjelenik az a valami, amit általánosnak nevezünk és ezen csoportok tekintetében nincs szignifikáns (pl. 10-szeres, esetleg 5-szörös) eltérés a megjelenésben.

Egyedi: ha egyes csoportok, vagy egyének, tagok, szignifikánsan eltérnek az általánostól, az átlagostól.

Az általános és az egyedi egymás mellett is létezhet. Ha pl. egy tulajdonság megtalálható a csoportok 51%-ban, de pl. egy további csoportban, e tulajdonság szignifikánsan (10-szeresen) van jelen.

Az általános és egyedi kategóriája között van a „gyakori” kategóriája.

Ezek elég bonyolult megfogalmazások, de minden normális ember tudja mi az általános, mikor mondható valami előtt hogy általában. Vagy mégsem?

A másik általános hiba a pontatlan megfogalmazás.

A két hibát összekötve nézzük az alábbi példázatot.

Pl. hajőszülésre, ki lehet jelenteni, hogy az általános emberi tulajdonság. A csoport pedig legyen itt a magyar nép (az emberiségben ez csak egy csoport). A magyarok is őszülnek, de nyilvánvaló ostobaság lenne kijelenteni a következőt: a magyarokra jellemző az őszülés. Ezzel összekeverjük az általánost az egyedivel.  Akkor állná meg a helyét a kijelentés, ha magyarok pl. 10-szer erősebben őszülnének, mint más népek.  Ha magyarok pl. 1,5-szőr erősebben őszülnek, mint a többi nép átlaga, akkor a pontos (árnyalt) megfogalmazás: a magyarokra viszonylag jellemzőbb az őszülés. Ekkor is pontatlan, hogy magyarokra jellemző az őszülés. Ha magyarok csak 1,4-szer őszülnek erősebben akkor még ez a kijelentés is túlzás: a magyarokra viszonylag jellemző az őszülés.

Most tágítsuk ki a tulajdonságokat az általános negatív emberi tulajdonságokra, mint pl.: tisztességtelenség, kapzsiság, önzőség, stb. Illetve az általános negatív vezetői tulajdonságokra, mint pl.: hatalommánia, a diktatórikus hajlam, vagy a hatalom felhasználása egyéni haszonszerzésre, vagyonszerzésre, stb. (Mindezek általánosak, mert az összes csoport 51%-ban megtalálhatók, úgy hogy nincs szignifikáns különbség.)

A csoportokat tágítsuk ki: magyarok, szlovákok, franciák, zsidók, cigányok, konzervatívok, szocialisták, liberálisok, keresztények muszlinok, stb., stb..

A lényeg a következő, egy általános negatív tulajdonságot, ha azonosítunk egy csoporttal, vagy egy vezetéssel, akkor azt a logikai hibát, ostobaságot követjük el, hogy az általánost összekeverjük az egyedivel.  Pl., ha azt mondjuk, a magyarokra jellemző az irigység, akkor az általános emberi tulajdonságot egyedinek tüntetjük fel. Ha pl., azt mondjuk a zsidókra, hogy ők kapzsik akkor ugyancsak elkövetjük ezt a logikátlan keverést.

Ettől függetlenül lehetnek a csoportoknak, tagoknak valóban egyedi tulajdonságaik, csak azokat meg kell keresni és nem általános tulajdonságokkal, kell őket azonosítani. Általában azonban nincs 10-szeres, de még 5-szörös különbség ezért az árnyalt megfogalmazást (viszonylag jellemzőbb) kell alkalmazni, de azt is csak akkor, ha bizonyítottan legalább 1,5-szörös az eltérés.

Pl. ha azt mondjuk a szocialista (kommunista) vezetőkre jellemző hatalommánia, a diktatórikus hajlam, vagy a vagyoni előnyök kihasználása, az egyéni érdek előtérbe helyezése,  akkor ostobaságot mondunk, mert ezek szinte minden vezetésre jellemzők, amit a történelem is bizonyít. Ha végignézzük a történelmet, kezdve az ókortól napjainkig, akkor meg kell állapítani, hogy ezek általános vezetői tulajdonságok.

Néró császárra, Orseolo Péterre, III. Richárdra, Hitlerre nehéz lenne ráfogni, hogy ők kommunisták voltak. Persze ők csak a jéghegy csúcsai. Szerény számítás szerint a vezetők, a hatalmi pozícióval bírok egyharmada erősen negatív tulajdonságokkal, bír.  Reálisabb, ha azt mondjuk a vezetők egyharmada az, aki viszonylag normálisnak, vagy pozitívnak mondható. De az is kétségtelen, hogy a fejlett államkapitalista országokban, jómódú országokban, prosperáló időkben jóval több a normálisnak mondható vezető, mint általában. Tehát a rendszer, a fejlődés, a jómód is összefügg a problémával.  Az kijelenthető, hogy fejlődés a rendszerfejlődés csökkenti a vezetés általános negatív tulajdonságait.  De ez nem jelenti azt, hogy vezetésnek ne lennének és még jó ideig, ne lennének általános negatív tulajdonságai, hajlamai.

Vannak egyedi csoportok is, azok, akinél ezek a negatív tulajdonságok pl. ötször, kevésbé jelentkeznek.  Ők esetleg a pozitív kivételek, az egyediek. Az igaz hogy a szocialista vezetésre is jellemző, de még sok-sok más vezetésre is.  Ezért az is hazugság, félrevezetés, logikai hiba, ha azt mondjuk: a szocialista vezetésre is jellemző. Legfeljebb azt mondhatjuk: ezek az általános tulajdonságok erre a csoportra is jellemzők, de másokra is. Ezt viszont fölösleges mondani. Az általános problémákat általános szinten kell kezelni. 

Meggyőződésem, hogy az ostoba politizálás, jelentős részben az egyszerű logikai, gondolkodástani hibákból ered.

A tanulmányban több helyen említem: jelentkezik az általános és egyedi összekeverése, lásd gondolkodástan c. tanulmányrészt. Ezen említéskor, erre a fejezetrészre gondolok.

Ismétlés.

Kitérés a helyes vitakultúrára.

Érdemes első lépcsőben a másik mondanivalóját, álláspontját, életét, érzelmeit, stb. alaposan megismerni. (Természetesen kölcsönös megismerésről van szó.) Ezután mindezt elemezni kell és az elemzés után alakulhat ki a vitatéma, azon részek vitatása, amivel az elemzés után sem értünk egyet. A második lépcsőben érdemes lefolytatni a józan vitát. Feltehetően ez, az alapos megismerés és elemzés után már józan lesz.

Ebből eredően elég kultúrálatlan ama vita, amely a felületes megismerés után tele előítéletekkel, lényegében a vita kedvéért folyik.  Amelyik vita egymásnak eső, elkapkodott. És persze, (elnézést az ismétlésért) az elvtelen ráhagyás, kényelmes konfliktuskerülés is hiba, ez sem kultúrált vita.

A mások véleményéhez igazodó, önállótlan vélemény, gondolkodási hibája.

Azaz, amikor felcserélődik a gondolkodás helyes menete. A helyes menet: a gondolkodó a körülményekből, tényezőkből, összefüggésekből vonja le a következetést. Tehát ezt a helyes menetet felcseréli a gondolkodó ezzel: már megvan a szükségszerűen, lehetségesen hibás következtetés, és ezt indoklom, ehhez készítek magyarázatot, elméletet.  Azaz, az embernek rendkívül jó az irányú képessége, hogy valótlanságokat, hamisságokat, ostobaságokat is képes jól megindokolni.

Ez az elmélkedés (ez is), akár társadalompszichológiával foglalkozó részbe, akár demokráciával foglalkozó részbe is kerülhetett volna.

De a címből kiderül, hogy azért itt van egy közvetlen alapvető logikai hiba is, gondolok itt a helyes menet felcserélésére. De van itt még egy közvetett gondolkodási hiba: nem az alapoktól indul ki a gondolkodás. Egy téves (lehetségesen téves) közbenső következetésből indul ki a gondolkodó, mert nem az alapokból indul ki.

Már az is kérdés hogy ez gondolkodási hiba, vagy önzésből, karrierizmusból, gyávaságból, stb., adódó hiba.  Szerintem azért van ebben  gondolkodási hiba is.

A négy alapfajta.

Amikor gondolkodó úgy érzi, hogy minden éppen elhangzó véleményt meg kell cáfolni. (Ez is mások véleményéhez igazodik, csak negatív előjellel.)

Amikor a gondolkodó úgy érzi, hogy minden elhangzó véleménnyel egyet kell érteni.

Amikor a gondolkodó úgy érzi, hogy egyes emberek, egyes eszmék véleménye csak rossz, hibás lehet azt nem szabad betartani, attól eltérően kell vélekedni, tevékenykedi. (Ez is mások véleményéhez igazodik, csak negatív előjellel.)

Amikor a gondolkodó úgy érzi, hogy egyes emberek, egyes eszmék véleménye csak jó, helyes lehet, azt meg kell fogadni, a szerint kell ténykedni.

Ebből az derül ki, hogy ez az érzésekből ered, vagyis a szubjektivitásból ered ez a gondolkodási hiba.

Másfelől az önálló, kritikai gondolkodás hiányáról van szó.  Amikor egyetértési kényszerből ered a vélemény, akkor mindenképpen. De amikor cáfolási kényszerből ered akkor is, lényegében. Mert a cáfolási kényszer, is kényszer, nincs szabadság, önállóság.

Azért kell vele foglalkozni, mert meglepően sok ember gondolkodik a felsoroltak szerint. Van akik szinte mindig, és sokan csak alkalomszerűen.

Tessék kérem csak a tartalomra figyelni és elfelejteni, hogy ki mondja – szól az egyszerű tanács.  Ez igaz, de azért nem ilyen egyszerű a probléma.  Nyilván, ha valaki sorozatosan hazudik, téved, akkor ezt nem nagyon lehet elfelejteni. De ez az ember is mondhat igazat, mégsem lehet  a gyakori valótlanságot elfelejteni. És azt sem, ha valaki sorozatosan igazságokat mond, bár ő is tévedhet néha.  Ez az egyik dolog, ami miatt a közlőre is figyelni kell nemcsak a tartalomra.  Másrészt a kritikus szellemiség jó, és az azt kívánja, hogy mindenben keressük meg a hibát.   Keressük meg azt a hibát, ami a közlésbe van, de ne kreáljunk, csak kritika miatt hibát. Ugyanis viszonylag könnyű hibát kreálni. Tehát a feltétlen dacoskodás ellenkezés, az gondolkodási és viselkedési hiba. Ez egyébként nem önálló vélemény, hiszen a vélemény már elfogult, (csak az eltérő az ellenkező lehet jó), vagyis nem szabad, nem önálló a vélemény.  Ugyanúgy persze önállótlan a vélemény, ha nincs kritika, csak bólogatás van.  Szerintem az első lépcső, ha valahogy tudatosítjuk a problémát.

Én pl. így tudatosítom. Minden véleményre igaz (még a sajátoméra is) hogy megpróbálom a közlő személyét csak 10%-ban figyelembe venni és megpróbálók a 90% a közlőtől elvonaloztatni (nem ismerem) és csak tartalomra figyelni.  Minden véleményben (még a sajátoméban is) megpróbálok legalább 20%-nyi igazságtartalmat felfedezni. És minden véleményben (a sajátoméban is) megpróbálok legalább 20% valótlanságot kiigazításra szorulót, kiegészítésre szorulót felfedezni. 

A következő kategóriák rajzolódnak ki. Nagyjából egyetértek, ezt érzékeltetem is, de azért egy kicsit elvitatkozgatok, kicsit hozzáteszek.   Nagyjából ostobaságnak tartom, de jelzem a kevés egyetértésemet, és megpróbálom a közlő rosszindulatát magamban minimalizálni. Tehát azt gondolom, hogy az ostobaság elsősorban nem rosszindulatból, hanem pl. gondolkodási, tudásbeli hibából ered.

Elkerülendő: kedves barátom, főnököm abszolút egyetértek.  Még akkor is, negatív, ha velem értenek együtt. És elkerülendő: ez egy rosszindulatú baromság.

És persze a megoldás része az is, hogy mindig az alapokból kell kiindulnia minden önálló gondolkodásnak.

Az természetes hogy az embernek (az embereknek általában) sok-sok téveszméje van. De ezek közül számos téveszme rögzült téveszme, azaz rögeszme.

Mostanában ébredetem rá, hogy az emberi ostobaság, logikátlanság elsőszámú, legjelentősebb oka mégis a szélesen értelmezett mánia (fóbia, rögeszme, stb.).

Persze a mánia nemcsak a gondolkodásra hat, de hat a viselkedésre, a lelkivilágra, az erkölcsre, a jellemre.

A szélesebben értelmezett mánia egy beprogramozódott téves félelem, vágy, akarat, ragaszkodás egy elképzeléshez. Ha nem lenne önálló akarat, önálló stabil vágy, stabil egyéni  nézetvilág, akkor talán értelem sem lenne, de az biztos, hogy az értelmi fejlődés és ezzel a fejlődés is kétségessé válna. Lehet hogy itt csak egy szükséges jó, szükségszerű káros mellékhatásáról van szó. Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy ez nem káros, rossz és hogy csökkenteni szükséges, lehetséges.

Egyébként, pedig e tanulmányban több helyen foglalkozom ezzel a problémával.

Szinte minden embernek vannak rögeszméi, rögzült téves nézetei szokásai, bizonyos szint alatt ez „normális”, de azért nem árt csökkenteni. A szélesebben értelmezett mánia sokkal elterjedtebb, sokkal inkább áthatja az emberi életet, gondolkodást, érzelmet, mint azt gondolnánk. De azért ez is gondolkodási, értelmi hiba. A rögeszme nem tartozik a klasszikus butaságok közé. Klasszikus butaság, pl. valamely ismerethiány, vagy téves ismeret, vagy valamely gondolkodási funkció gyengesége.  Lehet hogy a rögeszme ezekből eredt, de kialakult állapotban már másról szól. A rögeszmés ember nem buta, tisztában van hogy nézete mások számára téves.

A kiváló elmékre, a kreatív az új gondolatokkal bíró emberekre is általában ráfogják: rögeszmés.

Ettől még nem minden rögeszmés lesz kiváló elme. Ettől még a rögeszme gondolkodási hiba. Kétségtelenül jó lenne szétválasztani az igaz újítást a rögeszmétől.

A téveszmék nagyon sokfélék lehetnek.   Valamely dolog, jelenség, esemény, történés, vagy vágy jelentőségének eltúlzása, vagy éppen jelentőségének lebecsülése. Vagy egyszerűen egy téves nézet elmélet igaznak tartása. Vagy valamely fikció, (esemény, történés, stb.) valóságosnak gondolása. De a rossz, fölösleges, káros szokásokat is ide sorolhatjuk.

A tévhit azért természetes, mert az ember értelmileg alacsony szintről indult és bár fejlődik, de még mindig messze van a mindentudástól. A tévhit nem nagy probléma, ha az ember könnyen felismeri annak tévességét, és persze ezután korrigálja azt. Csakhogy a tévhit gyakran rögzül, miáltal az ember nem képes annak tévességét felismerni, és persze a korrekció is elmarad. Ez itt tehát a bökkenő, a rögeszme, vagyis ha az ember túlságosan programozottan, mereven és nem rugalmasan gondolkodik. Az ember még akkor sem ismeri fel a rögeszméjét, rögeszméit, amikor szinte nyilvánvalóan kiderül annak hamissága. Nem ismeri fel, mert kvázi benne van a gondolkodási, ítéleti, világnézeti programjában.

Kétségtelenül nehéz ügy ez a rögeszme (téves meggyőződés) probléma megoldása.

Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy a gondolkodás programszerűen történjen. Szükséges a gondolkodási program, a világnézeti program, mert nincs rendszer program nélkül. Ugyanakkor általában tényleg nem lehet biztosan tudni, ki a tévedő. A tévedő gyakran így is gondolkodhat: tudom, hogy az emberek többsége, és a tudomány ezt butaságnak tartja, de azt is tudom, hogy ennek ellenére, ez igaz. Ez az én saját igazságom, az én saját újításom. És valóban szükség van saját igazságokra, saját újításokra. A rögeszme azonban gondolkodási hiba, nem lehet természetesnek elfogadni.

Az gondolom hogy a következő felismerés is egy lépés megoldás felé: az embereknek általában és nekem is vannak rögeszméim.

A rögeszmés embert nem kell dühösen butának, bolondnak nevezni, de lemondóan legyinteni sem szabad. Itt jönne az őszinte megbeszélés, az építő kritika, a meggyőzés jelentősége. Ehhez azonban ki kell alakulnia a kritikus szellemiségnek, az udvarias kritika sértődésmentes elfogadásának.

További elmélkedés mániáról, pszichés eredetű „butaságról” és annak megoldásáról.

A mánia problémája, mely talán pszichológia egyik legfőbb területe gyakran felmerült e tanulmány során. Most egy kicsit mélyebben és konkrétabban térnék ki erre a területre.

A kisgyermekek nevelése során rájöttem, hogy szinte minden kisgyermeknek előjöttek bizonyos mániái. Talán az első dackorszak egyik tényezője a mániák megjelenése. Kérdés, hogy az állatoknak vannak e mániái?

De persze nemcsak gyermekeknek van mániái, néhány gyerekkori mánia megmarad, más mániák eltűnnek, és újak jönnek létre.

Pl. az egyik kisgyermek retteget attól, hogy evés közben megégeti a száját, ezért egy jó darabig, 10 percig soha nem is mert az ételhez nyúlni. Persze én, mint nevelő, ész érvekkel próbálkoztam meggyőzni, pl., hogy lehet megállapítani, hogy meleg az étel. Pl., hogy az nem baj, ha egy kicsit meleg, hogy az emberek nem félnek a meleg ételtől, stb.. Sok ész érvet, és egyéb módot próbáltam bevetni, de nem sikerült ezt az egyébként értelmes kisgyermeket erről a mániájáról (fóbiájáról) leszoktatni. Amikor megkérdeztem, hogy azért fél, mert már egyszer, vagy többször megégette a száját, azt válaszolta, hogy még nem égette meg. Ez esetben, és általában a mániával kapcsolatban fel kell figyelni két fontos momentumra. Az egyik hogy a kialakuláshoz nem szükséges közvetlen tapasztalat. A másik az, hogy ez nem a kellemesség megszerzésről szól, hiszen ez a gyerek egyáltalán nem élvezte ezt a helyzetet és hideg ételt sem kedvelte. Ez a két momentum arra utal, hogy a mánia az nem függ össze a primer logikával, ésszerűséggel.

Persze itt felvetődik a probléma, hogy lehetnek sokan, akik eredendően mazochisták, vagyis azt „élvezik”, ami kellemetlen a számukra. Pontosabban, ami mások számára kellemetlen és látszólag számukra is az, végeredményben mégis kellemes a számukra. Végeredményben szeretnek bánkódni, sírni, szeretnek félni, szeretnek szenvedni, stb.. Az ilyen embert, ha nem önző, akkor talán meg lehet azzal győzni, hogy a mások érdekében mondjon le a mániájáról. Ha viszont ráadásul önző is, akkor nem sokat lehet tenni. Ha valaki önző, mazochista és mániás, akkor szinte nincs mit tenni. Ezért fontos, hogy kisgyermeket (és a felnőtteket is) az önzetlenségre tanítsuk, motiváljuk. És talán mazochizmust is lehet csökkenteni. 

Kitérek arra, hogy pl. ez egy ártalmatlan mánia volt. Sok ártalmatlan mánia van, de összességükben, összhatásukban ezek is komoly problémák. De vannak ártalmas mániák is: pl. valaki, azt képzeli, hogy az ő élete borzalmas.  Vagy, hogy ő komoly betegségben szenved és meg fog halni. Vagy, hogy őt üldözik az ufók. Vagy hogy szomszédja üldözi és meg kell védeni magát. Vagy hogy ő felsőbbrendű lény, akinek joga van ölni. Vagy ő felsőbbrendű és halál okos lény, akinek pl. joga van, egy nép nevében  jelentős hitelt felvenni. Vagy hogy a számára a boldogság egyetlen forrása az alkohol, a játék, stb.. és még lehetne sorolni.

Itt tulajdonképpen azt mondom, hogy a pszichés betegségek jelentős része, kvázi szélesen értelmezett mánia, rögeszme, tévképzet.

Ha modellezném a mániát, akkor a következő jut eszembe. A lélek mélyén nemcsak egy felsőbbrendű erkölcsi én lakozik, de egy konok vaskalapos én is lakozik. És ez a konok vaskalapos én ezt hajtogatja: minket (engem és téged kisgazdám) nem érdekelnek, hogy mit mondanak, mi tudjuk, hogy ez így van. Kérdés hogy ez vaskalapos konok én megindokolja, hogy miért nem érdekes hogy mások mit mondanak. Pl., mert az emberekben nem lehet bízni. Vagy ebben az emberben ezért nem lehet bízni, a másikban azért nem lehet bízni. De az sem biztos, hogy ez konok vaskalapos én, egyáltalán indokol.

Van akiben ez a vaskalapos konok én, erősebb, és van akiben gyengébb.

Erre a konok vaskalapos énre, az ész érvek nem hatnak.

Tulajdonképpen a gondolkodási hibák egyetlen ellenszere, a meggyőzés. Vagy másokat győzünk meg. Vagy magunkat győzzük meg. Vagy magunkat győzzük meg úgy, hogy hagyjuk magunkat mások által meggyőzni.

És nem árt szétválasztani (melyiket, mikor, hogyan kell alkalmazni) a „mond fel a leckét” típusú tanítást, a meggyőzéstől, a szelíd kitartó magyarázattól, ha jól akarunk tanítani.

De a mániára csak igen kevéssé hat meggyőzés, főleg az ész érvek általi meggyőzés.

Pl. ilyen ész érvek. Meglátod neked is jobb lesz, neked sem jó ez helyzet. És sok szempontból lehet megvilágítani, hogy neki sem jó, és hogy jobb lehet.  Ha nem magad miatt, akkor mások miatt.  Csak egy kis akarat kell hozzá. Beszéljük meg, beszéld ki magadból a problémát. Stb..

A vaskalapos konok én csak azt hajtogatja: nem érdekel minket, hogy mit beszélnek, ne higgy nekik. Ők nem tudhatják, nem látnak belénk. Csak mi tudhatjuk.

Mi lehet a megoldás?

Egyrészt, bár alig hatnak az ész érvek azokkal nem szabad leállni. Újabb és újabb bevethető ész érveket kell kitalálni. Másrészt valahogy a normális ént kellene arra rábírni, hogy ő szálljon szembe vaskalapos konok énnel. Harmadrészt talán nem tartalmilag kell hatni a vaskalapos, konok énre, hanem pl. érzelmi lökéssel.  Inkább a meggyőzés formájával és nem a tartalmával kell foglalkozni. Az ellenmódszert is meg lehet próbálni: pl. kisfiam te legalább 10 percig nem nyúlhatsz az ételhez. A kényszer, az erőszak bevetése egy külön probléma. (Az sincs kizárva, hogy szinte minden mániás másra reagál.)

Lehet, hogy nem is annak kell lenni célnak, hogy megszüntessük ezt a vaskalapos konok ént, és a mániát, csak annak, hogy az ártalmas mánia helyett inkább ártalmatlan, netán jó mánia alakuljon ki. Arra kell törekedni, hogy ezt a vaskalapos konok ént lekössük jó, legalábbis ártalmatlan mániákkal.

Van itt azonban még egy érdekesség amire érdemes kitérni.

A normális én, a konok, vaskalapos énnel egyetértésben a következőt mondja: sok mindenre megtaníthatsz, kioktathatsz, (mit hogyan neveznek, mi, mire való, stb.) de nehogy már te mond meg hogy ént mit gondolok magamról, én mit érzek, én mit tegyek. Ez a terület, mármint saját magam, az enyém, itt én vagyok az úr.

Nem véletlen hogy az önálló akarat, az első dackorszak és kisgyermekkori mánia kialakulása összefügg.

Itt van egy olyan összefüggés is, hogy akinek a külső világról valamilyen okból nincs, nem lehet önálló véleménye, aki kvázi irányított, az erősebben ragaszkodik az önmaga irányításhoz.

Illetve az oktatásnak tanításnak két vonatkozása van. Jellemzően a külső világ oktatása, tanítása, amikor viszonylag hatékony ez a módszer: na kisfiam ez a lecke, mond fel.

És a belső világ pl. az ember erkölcsi lélektani tanítása, amikor az előbbi módszer kevésbé hatékony csak a tipikus meggyőzés, magyarázás lehet hatékony.

Mindenesetre érdekes és nem biztosan kudarcos kísérlet lenne, ha  az erkölcsöt és lélektant is úgy tanítanánk, mint más tantárgyat, ez tananyag, tessék vizsgázni belőle.

Ugyanis korábbi korokban ez működött. És mintha korunkba növekedne a pszichés deviancia. Illetve, érdekes kísérlet lenne ezt terápiás megoldásként alkalmazni. 

De az biztos, és ez is érdekes, hogy kisgyermekek másképpen reagálnak a lexikális tanításra (befogadják, ismétlik, stb.) mint azokra tanításokra amelyekben róluk van szó. Nevezhetjük ezeket lélektani és erkölcsi és viselkedési tanításoknak. Itt már nincs befogadás ismétlés, itt már ez az üzenet rajzolódik ki: nana, én önálló egyéniség, önálló akaratú akarok lenni. A saját egyéniségem én akarom kialakítani. Az ember szükségszerűen a normálistól, átlagostól, szokásostól eltérő tulajdonságai, szokásai által alakítja ki az egyéniségét. Ha mindenki egyformán, normálisan, átlagosan gondolkodna, viselkedne, akkor biológiai robotok lennénk. Tehát visszatértünk oda, hogy a mánia szükségszerű, elviselhető „tulajdonság”, amennyiben nem ártalmas.

Viszont az ártalmasság határán nem árt elgondolkozni.

Egy kicsit túlzok, ferdítek, csúsztatok, egy kicsit egyoldalú, ill. pontatlan vagyok, de ezt csak egy nagyobb igazság, jóság érdekében teszem. Ez a gondolat is hamis, és persze gondolkodási hibák egyik fajtájának oka.

Két megjegyzés. Egy kicsit túloz, ferdít, csúsztat, (ráadásul, ez szándékos, tudatos), rendszerint azt jelenti, hogy az ilyen megállapítás, vélemény kiesik az igazság kategóriájából. (A féligazság, az hamisság. A féligazság és a teljes hamisság között nincs nagy különbség.)

A nagyobb igazság, jóság csak a kisebb igazságokból, jóságokból épülhet fel.

Kisebb hamisságokból, tévedésekből (rossz eszközökkel, hibás téglákból) nem épülhet fel egy nagyobb igazság, jóság, csak egy nagyobb hamisság, rosszaság épülhet fel. A kisebb rossz eszköz, tégla, (hamisság) saját mennyiségénél nagyobb arányban rontja el a nagyobb igazságot. (Minden 10. téglából, 1 rossz az nem biztos, hogy csak 10%-os romlást okoz, de ettől akár össze is dőlhet a ház.)

A kritika, az értékelés gyakori hibája, hogy nem a hosszabb távú összesített osztályzatból (összevont értékelésből) indul ki, sőt azt teljesen kifelejti.

Azaz, a kritikának, ill. értékelésnek mindig a hosszabb távú objektív elfogulatlan összesített osztályzatból, összevont mérlegből, értékelésből kell kiindulnia. Azaz, hiba, ha csak aktuális tettet megnyilvánulást értékeljük anélkül, hogy az előzményeket, az előzmények összegzését, a tettek megnyilvánulások, történések összegzését figyelembe vennénk. Bár az összesített osztályzat is lehet szubjektív, elfogult, de azért nem annyira, mint az aktuális kritika, ill. értékelés. A kritika, az értékelés szükséges, ezt már itt-ott kifejtettem. A kritika, ill. az értékelés szükségszerűen valamennyire szubjektív, bár objektivitást, elfogulatlanságot kellene elérni.

Az összesített osztályzattal összekapcsolt kritika, értékelés egyfelől azért objektívabb, mint a kizárólag aktuális, mert az adott aktuális tett, megnyilvánulás, történés akár pozitív, vagy negatív kisiklás is lehet. Másfelől azért objektívabb, mert gyakran a jó értékelés, azaz dicséretről elfeledkezünk, mondván: a jóról nem kell beszélni, mert azon nem kell változtatni.  Az összesített értékelésbe viszont mindent, a jót, és rosszat számításba kell venni.

Ezért csak úgy lehet kritizálni, és, vagy értékelni, ha az adott aktuális kritika ill. értékelés mellé odatesszük a hosszabb távú összesített értékelést, az összesített osztályzatot is.

Gondolatok általában a közlésekről valamint a jó, az értelmes, az igazságot szolgáló, és a rossz, az értelmetlen, az igazságtalanságot, harcot, zavarosságot szolgáló vitákról. Gondolatok a társadalomismeretről.  

Sokféle, fajta, közlés van.

Szóban, írásban, szűk körű és széles körű, van baráti beszélgetés, egyetértők beszélgetése, van, kérdez-felelek beszélgetés. (Egyébként a kérdezéssel is lehet véleményt mondani.)

Van egymásra reagáló beszélgetés, és egymás melletti közlés azonos témáról. Van utasítás, van szükségszerű megegyezés, megbeszélés, van laza csevely, van veszekedés, és van vita. Van információadás, álláspont-ismertetés, javaslattevés, kérelem, panasz, stb.. A legtöbb közlés célja a meggyőzés, de nem mindegyiknek. És ne felejtsük ki a demokráciát, a szavazást, mint egyféle vitafajtát. Lehetne még folytatni.

Talán a közlések, két nagy csoportra oszthatók: közlésekre, és a vitákra.

Miért lehet a vita értékesebb, igazságot szolgálóbb (értelmesebb), avagy értéktelenebb igazságtanságot szolgálóbb (értelmetlenebb), mint a közlés. Egyszerűen azért, mert a többi közlésben nem áll kettő vagy több vélemény egymással szemben. Az egyetértők véleménye lehet akár hamis is, egyébként pedig ugyanazt mondják, egymás igazát bizonygatják. A vitában kettő, vagy több eltérő vélemény van, ami jobb esetben azt jelenti, hogy az egyik igaz a másik hamis, rosszabb esetben, az egyik kevésbé hamis, mint a másik. Ha vitában kiderül, hogy melyik az igazság, vagy melyik a kisebb hamisság, akkor a vita értelmes, értékesebb, mint az egyéb közlés. Ha nem derül ki, az igaz, ill. igazabb vélemény, sőt ekkor a vita kapcsán kiéleződnek az ellentétek, harc is kialakul, a külső szemlélőben pedig nő a zavarosság, akkor a vita értelmetlen a vita értéktelenebb, mint más közlés. A vita is lehet írásos, ill. egymás mellett, után reagáló. Nem egymás mellett vannak vitatkozók, hanem időben és térben kissé távolabb.

Előzetes gondolatok a vitákkal kapcsolatban.

A példa, amire elsősorban gondolok a tévében elhangzó, rendszerint, elkapkodott, zavaros elfogult, politikai beszélgetések, viták. Ezek az ország, a világ sorsáról szóló viták. Ha a legfelső szinteken ez megy, akkor mit várhatunk.

Másfelől gondolok bármilyen vitára, pl. egy középiskolai osztály, azon vitatkozik, hogy milyen legyen az osztály kulturális élete, hová menjenek. Vagy a családi vitákra. Vagy munkahelyi vitákra.

A helyes megnevezés egyébként megbeszélés-vita lenne, mert bár eltérő vélemények vannak, de a cél mégis egyfajta minimális megegyezés (nem szembenállás, harc kiéleződése), legalábbis, ha jó értelmes vitáról van szó.

Bár napjaink legjelentősebb főiskolai egyetemi tantárgya a kommunikáció, mégsem tudnak az emberek helyesen vitatkozni, sőt mint mondtam, a legfelső kommunikációs szinten is gyenge, rossz viták alakulnak ki.

Azt gondolom, hogy sokszor anélkül, hogy a vita témájához értene valaki, csupán a vita megítéléséből meg tudja állapítani, hogy nagy valószínűséggel kinek van kevésbé igaza.

Azt gondolom, ha sokan, szinte mindenki tisztában lesz,(már általános iskolában is tanítják), a helyes vitakultúrával, akkor, mint résztvevő is értelmesebben fog vitatkozni, illetve mint külső szemlélő érdemben tud ítélkezni a vitáról, és az azokban részt vevőkről.

Azt gondolom, hogy amennyiben a viták jók lesznek, általában értelmes, igazságot szolgáló viták lesznek, az emberek gondolkodása fejlődik, előrelépnek az értelmesedésben.

Úgy vettem észre, hogy a tévében beszélők, vitatkozók még azt sem értik, hogy a közlésük, problémát okozhat, hogy ez egy felelősséggel járó tevékenység. Gondolati és szólásszabadság van – ez az egyik érvük. Szerintük az nem jár felelősséggel, hogy jó értelmes vita alakul ki, közelebb kerülünk az igazsághoz, avagy az ellenségeskedés, zavarosság fokozódik. Mert a köz előtti viták, vagy ezt, vagy azt  okozzák, de sajnos általában az utóbbit.

Sajnos azonban a vita még ennél is fontosabb, mert jelen rendszerben pl. vita útján, jönnek létre a legfontosabb döntések, legalábbis azok egy része. A parlamentben is viták folynak. Ez akár jó is lehetne, ha a vita értelmes lenne, de sajnos manapság inkább a rossz oldala jelenik meg.

Azért valamilyen szinten jutalmazni, ill. szankcionálni kellene a jó, ill. rossz vitákat, főleg ha azoknak tétje is van, pl. a választási vitákat. Az egyik szankció, jutalom az nyilván a nép ítélete. Sok megoldás jöhet szóba, pl. egy felirat: ez egy beszélgetős műsor, az igazságtartalma megkérdőjelezhető.

Mikor értelmes egy vita.

Ha a résztvevők, külső szemlélők tudása nő, tisztábban látják a dolgokat, és főleg tisztában látják az adott témát, ha az adott vitatémában valamilyen új igazsághoz közelebb levő, és egyben meggyőző, sokak számára elfogadható megállapítások hangzanak el. Továbbá, ha a résztvevők, a külső figyelők, egyben értékelők, megértése (nem egyetértése) fokozódik a vitatkozók, azok nézeteinek tekintetében. Továbbá, nem feltételen, de lehetségesen (nem ritkán) kompromisszumok születnek, vagy egyik fél belátja a másik igazát.

Az igazság meghatározása: adatokkal, tényekkel, vagy következtetésekkel, logikával bizonyított megállapítás. A cáfolat is lehet igaz, de abból csak az derül ki: mi az, ami nem igaz. Persze a cáfolat összekapcsolódhat, egy másik „igazság” állításával.  Nagyobb igazság, amely mögött több, de főleg egyértelműbb a bizonyíték van.   (Gondoljunk egy bírósági tárgyalásra.)

Minden jó értelmes vitának az igazságok kiderítésre, közlésére kell törekedni.

A manipulációs, a trükkös meggyőzés akarata rossz irányba viszi a vitát. Van egy sereg manipulációs trükk (eltúlzás, ellenségkép, tabutéma, stb.) erről más fejezetben beszélek, itt és most egyszerűbb feltételekről lesz szó. A manipuláció megkajálása akár gondolkodási hibának is tekinthető.

A jó értelmes vita feltételei, avagy miktől válhat a vita értelmetlenné, sőt károssá.

A primer minősítés, mely arányaitól függően, rossz értelmetlen vitát okoz.  

Az igazság meghatározásból ered, hogy miért hamisság ill. mért visz rossz irányba a primer minősítés. Azért, mert az állítás mögött nincs bizonyítás.

A bugyuta primer minősítés: ő nem ért hozzá, ez nem igaz, ez butaság, ez egy becstelen ember, társaság, ez diktátor, rossz ember, stb., tehát minősítünk, de utána nincs bizonyítás.

Továbbá, bugyuta primer minősítés és egyben személyeskedés: nem azt nézem, hogy mit mond, hanem azt: ki mondja. Kétségtelenül, hogy aki egymás után száz hamisságot, mond az, nagy valószínűséggel a százegyedszer is hamisságot mond. Ugyanez a helyzet a bölcsességgel. Csakhogy a valószínűséget ez esetben mégis meg kell vizsgálni, meg lehet vizsgálni, (hátha mégsem igaz a valószínűség), tehát mégsem szabad a személyt nézni, csakis a közlést.

Továbbá, primer minősítés: bármilyen, akár tudományosnak látszó állítás, mely mögött nincs bizonyítás. 

Minél több a primer minősítés annál alacsonyabb szinten van a vitatkozó, annál kevésbé van igaza. Ugyanis a primer minősítéseket egyfelől nem vehetjük figyelembe, másfelől, azért utalnak a vitatkozó negatív gondolkodására, jóindulatára. Az egész vitát is jellemzik, (jó, vagy rossz a vita), az összesen elhangzó primer minősítések. Kétségtelen hogy nincs mindig idő a bizonyításra, de ezért az sem megy, hogy primer minősítésekből álljon egy vita. Talán vannak egyértelmű nyilvánvaló igazságok, melyeket nem kell bizonygatni, ha ezt a szemben álló fél is elfogadja. A cáfolatokat és a negatív minősítéseket azonban illik bizonyítani.

Mielőtt tovább megyünk, tegyünk különbséget a teljes értékű értékelés és a félértékű (benyomás szerinti) értékelés között. Tehát a vitát akár a vitatkozók, akár a külső szemlélők értékelik. Teljes értékű értékelés, ha az értékelő képes (nem zavaros a vita és ért hozzá) csak az elmondottak alapján értékelni. A félértékű értékelés, ha az értékelő elfogulatlan, de nem ért a pl. a vitatémához, vagy zavaros a vita, stb., és csak másodlagos szempontok alapján értékel. Én azt mondom, ez is lehet egyfajta igaz értékelés, csak nem teljes értékű. Mert ez inkább arról szól, hogy valószínűleg kinek van kevésbé igaza. Ezt az értékelőnek is tudnia kell. Tulajdonképpen itt és a következő részben arról beszélek, hogy legalább ez a félértékű értékelés helyes legyen.

A vitatkozó tagok, felek belső elfogultsága, és a külső elfogultság, szintén rossz, értelmetlen vitát generál.

Minél nagyobb a vitatkozó tagok, felek elfogultsága annál kevésbé képviselhetik az igazságot. Ha egy vitatkozó fél állandóan cáfol, kritizál egy elméletet, egy társaságot, embert, stb. vagy, és állandón dicsér egy másik elméletet, egy társaságot, egy embert, stb. akkor nagy valószínűséggel elfogult, és hamisságokat állít. Másképpen, a jó vitatkozó (helyes vitakultúrával rendelkező) keresi és általában meg is találja a másik fél véleményében az igazságokat, amivel egyetérthet, amelyek vonatkozásában kompromisszumot köthet. Vagy akár önkritikát gyakorolhat, vagy egyszerűen elismeri: e vonatkozásban igazad van. Tehát ha tagok elfogultak, rossz vitatkozók, nem keresik a másik fél igazságát, akkor a vita rossz értelmetlen vita lesz.  Illetve, ha egyik fél, vagy másik fél, elfogult, azzal önmagát minősíti, az erősebben elfogultnak valószínűleg kisebb az igazsága.

A külső elfogultság pedig arról szól, hogy a vitatkozók közel egyforma időben, módón, egyforma feltételek mellett beszélhetnek, közölhetnek. Illetve ha társaságok vitatkoznak, akkor minden társaságból (eszmeközösségből, véleményközösségből) egyenlő számú tag beszéljen. Az egyenlőtlen feltételek rossz, értelmetlen vitához vezetnek.

A nyugodt hangvétel is egyik feltétele a jó, értelmes vitának, hiszen össze-vissza ordibálás közben nem kerülhet sor a bizonyításra. Tehát udvariasság, nyugalom és önuralom is szükséges. A pocskondiázások, gúnyolódások értelmetlen rossz vitához vezetnek. Viszont akkor sem alakul ki jó, értelmes vita, ha a vita kapkodó, nincs igazán idő a bizonyításra, de erre még visszatérek.

Az alapvető kiindulások tisztázásának problémája.

Ha teljesen eltérő kiindulásból indulnak a vitatkozók, akkor nincs esély az értelmes vitára. Ezért a vita előtt meg kellene találni a minden fél számára elfogadható alapvető kiindulásokat, és azokat kvázi fel kellene írni a falra. Csakhogy ezzel sok baj van, ami nem jelenti, hogy nem lehetséges. Először is, már az alapvető kiindulások is lehetnek vitatémák, méghozzá meglehetősen tág vitatémák. Az alapvető kiindulásokat, vagy egy megelőző vitában kellene tisztázni, vagy a vita elején.

Ez különösen a társadalmi, politikai viták esetében nagy probléma. Tehát van egy társadalmi politikai vita, és annak van egy témája, pl. a nyugdíjrendszer. Vagy a vita rögtön áttér az alapvető kiindulások vitájába, vagy megmarad a vitatéma, csak a vitatkozók elbeszélnek egymás mellett. A vitatémát (pl. nyugdíjrendszert) nem tisztázzák. Nehéz ügy, de még a társadalmi, politikai viták esetében is meg kellene kísérelni néhány alapvető kiindulást tisztázni, és így kezdeni a vitát.

Sajnos a nyilvánvaló ostobaságok számát nem vehetjük az értelmetlen vita gerjesztői közé. Pedig hát sok nyilvánvaló ostobaság hangzik el. Pontosabban csak akkor vehetjük rossz pontnak, ha bizonyítottan cáfolt a nyilvánvaló ostobaság. Ugyanakkor, mint mondtam, hiába mond valaki száz nyilvánvaló ostobaságot, lehet, hogy százegyedik mondása okosság lesz.

A vita akkor lehet jó, értelmes, ha az nem kapkodó, van idő a bizonyításra, ha a meglehetősen behatárolt vitatémára elegendően sok idő van.

Ennek általában az akadálya, hogy a vitát eleve szinte szándékosan kapkodóra szerkesztik. Itt vannak pl. ezek a tévés politikai beszélgető, vitatkozó műsorok. Eleve úgy vannak szerkesztve, hogy egy téma három perc, mindenki gyorsan mondja el, és egy kapkodó zagyvaság sül ki az egészből. Egyébként ezek a viták más szempontból sem jó, értelmes viták. Ez a profitszerzés, ill. nézettség szempontjai miatt van, de szerintem még ezt is rosszul mérték fel. Szerintem semmivel sem lenne kisebb a nézettség, ha egy témáról szólnának e műsorok.

Ha csak nem butítani akarnak. Igen de sok téma, hír van - mondják, én pedig azt mondom - a témák lényegében ismétlődnek. Illetve nem az aktuális híreken, de az alaptémákon kellene vitatkozni.

Sajnos azonban úgy néz ki, hogy magában a parlamentben is elkapkodott viták folynak. És a hétköznapi élet akár a saját életünk is tele van elkapkodott vitákkal. De hát milyen legyen, ha a példamutató szint is ilyen. Ugyanakkor, legalább mi legyünk okosak, adjunk időt a megbeszéléseinkre, vitáinkra.

Ugyanakkor ennek a problémának van egy másik oldala is, mégpedig az, hogy a vitatkozók szándékosan, vagy kevésbé szándékosan össze-vissza kanyarognak, mellékvágányra terelik a vitát, a vita elterelődik a témától. Viszont ez egy még nagyobb gondolkodástani problémához vezet. Viszont mielőtt erre kitérnék, megállapítom: a vitatkozó feleknek maguknak is szem előtt kell tartani az eredeti vitatémát. Tehát pl. az egyik alapvető kiindulás: ez a vitatéma (pl. a nyugdíjrendszer, pontosabban a jelenlegi nyugdíjrendszer nem jó, átalakításra van szükség, a következő megoldások jöhetnek szóba), ettől nem térünk el, ezt akarjuk tisztázni. Nem érdekel minket, hogy mért rossz, ki rontotta el, hogy kinek, milyen sötét, hátsó szándékai vannak, stb..

A tárgytól eltérő vitatkozás, érvelés, akárcsak a helytelen vitázás, gondolkodástani hibának is tekinthető.

Ugyanakkor nem is olyan könnyű megmondani, hogy mi a tárgytól való eltérés. A személyeskedés (te ilyen vagy meg olyan vagy) általában (nem mindig) a tárgytól való eltérés. A frázisok biztosan eltérnek a tárgytól, hiszen nem igazak.  Az alapvető igazságok (közhelyes igazságok) akkor illenek tárgyba, ha szorosan odaillenek, de ezt nem árt bizonyítani. Ilyekor kerülnek elő ezek: ez csak általánosság, de akkor mond meg konkrétan, bizonyítsd be konkrétan. Vagy: persze, kivételeket lehet sorolni, de ezek nem általánosak.

Elmehet személyeskedés irányába a vita. Elmehet a régmúlt irányába a vita. Elmehet teoretikus irányba a vita. (Pl. azon kezdenek el vitatkozni, hogy mennyi ideig kell főzni bablevest, és ott kötnek ki, hogy órák óta azon vitatkoznak: mi az igazság általában.) Fennakadhat egy viszonylag jelentéktelen részleten a vita, főleg ha általánosabb, szerteágazóbb témáról szól. A fejlett vitakultúrában a felek előre megállapodhatnak, hogy ilyen irányú eltéréseket nem fogadnak el. Elmehet más egyéb irányba a vita. Az egyik fél, vagy mindkettő „direkt” is elterelheti a vitát, főleg akkor, ha vesztes-szerű helyzetben van.

(Általában az egész gondolkodás problémája a szavak, fogalmak, mondatok szinte vég nélküli lehetősséggel bíró facsarása.)

Általában a feleknek, közös megegyezéssel nem árt pontosan kijelölni a vita tárgyát. És ha ez túl tág témájú, akkor több szakaszra bontani a vitát, most erről vitatkozunk, később pedig arról, stb.. Ugyanis a csapongó vita nem vezet sehova. De még így sem könnyű a tárgynál maradás, mert e vonatkozásban eltérőek lehetnek a vélemények.

A kritika problémaköre, melyről az erkölcsről szóló fejezetben elmélkedem, szorosan összefügg a vita problémakörével. A kritika helytelen felfogása akár gondolkodástani problémának is tekinthető.

És egy kis összefoglalás, ami lényegében azonos a bevezetéssel.

Jó, értelmes vita, viták akkor alakulnak ki, ha a fenti feltételek rendben vannak, ill., ha nincsenek rendben, akkor rossz értelmetlen, akár ellenségeskedésbe, harcba torkolló vita, viták alakulnak ki. Ha az emberek és főleg a példamutató elit tisztában lesz a helyes vitakultúrával, illetve, ha valamiféle jutalom szankció is elősegíti, akkor jó értelmes viták alakulnak ki, melyek az ember okosodását szolgálják.

Az általános egyszerű üzenet: ne higgyünk annak, aki primer minősítéseket tesz, nem bizonyít, aki elfogult, egyoldalúan kritizál, aki kapkodó, egyoldalú vitát szervez, vagy abban vesz részt. Vagyis, a jelenlegi politikai vitáknak, beszélgetéseknek ill. abban résztvevőknek nem nagyon lehet hinni, mert pontosan olyanok (tisztelet a kivételnek), mint a leírtak.

Másfelől, mi magunk próbáljunk értelmes vitákat folytatni.  

A társadalmi, a politikai vizsgálatok kiterjedése, avagy hogyan előzhető meg a szétszórtság, a zavarosság, a mellékvágányokra való elkanyarodás – problémaköre. Ez nemcsak a vita kapcsán, de egyáltalán a gondolkodás kapcsán is probléma.

A kérdést így is fel lehetne tenni: hogyan lehetne a társadalmi ismeretekben valahogy rendet tenni, mert ez valahogy kavargósabb tudomány, mint a természettudomány? A kiterjedései jobban összefüggnek.

Vagy, hogyan lehetne elérni, hogy a gondolkodó, közlő, vitatkozó, megfogalmazza a többség által elfogadható kiindulásokat, ill. meg tudjon maradni egy vitatémánál?

Vagy, a társadalmi ismereteknek van több térbeli kiterjedése, (hazai vezetés, hazai nép, általában a vezetés, a nép, a kisközösségek, kelet-európai régió, Európa, világ, stb.).

Van több időbeli kiterjedése, múlt, 20 ezer, 5ezer, 2 ezer, ezer, ötszáz, kettőszáz, száz, ötven, húsz, tíz, őt egy évvel ezelőtt, közeljövő egy, öt, tíz, húsz, harminc, ötven száz, stb., év múlva. És akkor még ilyen kiterjedésekről nem is beszéltem, mint: gazdaság, politika, jog, szociális rendszer, stb.. Mely kiterjedések a legfontosabbak? Hogyan lehet a gondolkodónak közlőnek, vitatkozónak egy kiterjedésben maradni, de legalábbis valamilyen szisztémával lépegetni? Tehát, hogy ne össze-vissza ugrálásnak tűnjön a gondolkodás.

Ezek jó kérdések én sem tudom a válaszokat.

Az biztos, hogy végül is a jövő tervezése a legfontosabb. Azt már nem tudom, hogy közeljövő, vagy a közép-jövő a fontosabb. Abban is biztos vagyok, hogy az alapvetések ismeretei nélkül, nem lehet helyesen értékelni a részleteket.

Továbbá, nem értékelhetjük pl. X hazai kormány egy-két éves politikáját, vagy akár a nyugdíjrendszert, ha nem ismerjük, a hazai múltat, sőt hazai távolabbi múltat, ha nem ismerjük, a régió, Európa, és világ elmúlt történetét, ha nem ismerjük a jelen rendszerét, világát, de arról is véleménynek (igaz véleménynek) kell lenni, hogy hová merre kellene menni, ill. hová, merre tartunk. Talán bele kell törődni, hogy ez amolyan ugrálós, kavargós tudomány.

A legfontosabbak azonban az alapvetések, de ebből is sok van, ezeket is osztályozni kellene.

Befejezés.

Újra, vázlatosan kategorizálom a hamisságokat, tévedéseket.

1.A konkrét okok szerinti kategorizálás, pl. egyes gondolkodási funkciók gyengesége, pl. a túlzott szubjektivitás miatt stb.. (Ezek sem teljesen konkrét egyedi okok, csak kisebb, konkrétabb kategóriák, mint a 2, 3, 4. pontban leírtak.) Illetve felsorolása azoknak a gondolkodásra vonatkozó hamisságoknak, amelyek hamis kiindulást adhatnak a gondolkodásnak. Ilyen hamis kiindulás többek között: egy kicsit túlzok, ferdítek, csúsztatok, egy kicsit egyoldalú, ill. pontatlan vagyok, de ezt csak egy nagyobb igazság, jóság érdekében teszem. Vagy egy másik hibás kiindulás: az én egyéni érdekem nem azonos, sőt ütközhet a társadalom érdekével.

2. Szándékos, tudatos, illetve nem szándékos (nem tudatos) hamisság, tévedés. Ill. a kettő közötti átmenetek. Avagy, az általános okok szerinti kategorizálás.

A nem szándékos (nem tudatos) lehet egyszerű ismerethiány (butaság), és teljesen tudat alatti „szándékos” eltorzítás.

A butaság is tovább osztható: önhibán kívüli szükségszerű butaságra, ill. önhibából eredő, nem szükségszerű butaságra.

Megjegyzés a teljesen tudat alatti „szándékos” eltorzításhoz. Meg kell különböztetni a buta embert, az őrült embertől. A buta ember nem képzeli azt magától, és magáról, hogy ő Napóleon. (A buta embernek be lehet magyarázni, hogy ő Napóleon, de ez nem a saját téveszméje.) A téveszme az nem butaság. A butaság az egy hiány. A téveszme, pedig egy hibás többlet. Sok embert kisebb mértékben, bizonyos vonatkozásokban téveszmék uralják. Ez nem szándékos, de nem is butaságból eredő hamisság. Erre (bizonyos téveszmékre) mondja köznyelv, hogy „hülyeség”, vagy azt, hogy „flúgos futam”.

A szándékos tudatos hamisság, tévedés, amikor valamilyen szinten tudatában van, annak hogy ő hamisságot mond. Ennek elég sok fokozata van. A lelke mélyén érzi, néha ő maga is felfedezi a hamisságot, ettől kezdődően tart, a jól felépített, megtervezett hazugságig.

Elvileg még ott van a szándékos jóakarat vagy rosszakarat kategóriája is.

Csakhogy nagyon kevés ember van, aki szándékosan rosszakaró. Még a szándékos tervezetten hazudó is általában kitalál, kreál valamilyen jóakaratot hazugság indokául. Talán egy külön kategória, a hamisság okára: a lelke mélyén önző, rosszakaratú. Mert ez egy elég általános és nem tipikus téveszme. Ez egy lelki torzulásból eredő ok.

Sajnos ennek az egész kategóriacsoportnak nem sok köze van (minimális köze van) a károkozáshoz. A butaság adott esetben, ugyanolyan, vagy nagyobb kárt okozhat, mint a szándékos hazugság, vagy akár az önérdekből, rosszakaratból elkövetett szándékos hazugság. A hamisság károkozásának nagysága egy külön kategória. 

3. Az igazságtól való eltérés szerint. Erről már sokat beszéltem. A lényeg az, hogy van egy viszonylag éles határvonal az igazság és hamisság között. Ha beleesik az igazság szűkebb mezejébe, akkor az már a jóságot szolgálja, akkor az már jó, még akkor is, ha van nála igazabb, jobb. Ha hamisság szélesebb mezejébe esik bele, akkor az már a rosszat szolgálja, akkor az már rossz, még akkor is, ha van nála rosszabb, hamisabb.

Ennek már van köze a károkozás nagysághoz, de még mindig nem ez a károkozás lényege.

4. A hamisság nagysága, a károkozás nagysága szerint. A hamisság gyakorlatilag is rosszra vezet, kárt okoz.

Minél több embert érint a hamisság, annál nagyobb a károkozás. Minél inkább érinti hamisság az egészségi állapotot, a nyomort, a halált, a fontos negatív érzelmeket, annál nagyobb a károkozás.

Nem mindegy, hogy valaki azt mondja: éljen Gizi néni és Mari néni örök és megbonthatatlan barátsága. Vagy óriásplakáton ez jelenik meg: éljen a magyar és a szovjet nép örök és megbonthatatlan barátsága. Ez utóbbi hamisság sok emberhez szól, és sok emberről szól, tehát nagyobb a károkozása. De ennek még nagyobb a károkozása: éljen a privatizált egészségügy és a kis, gyenge állam. Mert, ez már egy, konkrét fontos dologban nyilatkozik.

Természetesen az sem mindegy, hogy az elmélet milyen mértékben fordul át gyakorlattá, illetve mekkora az erre irányuló gyakorlati törekvés.

Az igazságosság (e világi igazságszolgáltatás) és az igazság (hamisság) összefüggése.

A felelősségnek és a felelősségre vonásnak elsősorban a károkozás nagyságából kell kiindulnia. A szándékos önérdekű hazugság csak ezen felül súlyosbító körülmény. Pl. 20%-kal súlyosabb büntetés a szándékosság miatt, és 20%-kal súlyosabb büntetés az önzés, rosszakarat miatt. A nem szándékos butaság, pedig ezek szerint a károkozás mögött másodlagos enyhítő körülmény. 

Jó tudni, hogy vannak ezek kategóriák. Mily sok dologra utalhat pl., ha azt mondjuk, ez egy nagy ostobaság, zagyvaság, badarság, tévedés, hülyeség.  

(A fenti felsorolásból választható ki: mit nevezünk manipulációnak? A manipuláció leginkább a jól felépített szervezett közéleti hazugsághoz kapcsolható. Ebben az esetben szükségszerűen manipulációnak viszonylag nagy a károkozása, de nem azért mert szándékos a hazugság, hanem azért, mert közéleti, vagyis sok embert érint. Vagy talán közéleti károkozáshoz kapcsoljuk elsősorban? Mert ebben az esetben nemcsak a szándékos hazugságok jönnek szóba, hanem a téveszmék és az ismerethiány is. Vagy talán a szándékos, jól megtervezett, megszervezett rejtett hazugsághoz kapcsoljuk, de ebben az esetben a károkozás nagysága csak másodlagos lesz. És ebben az esetben ott vannak a fokozatok problémája. Pl. csak a részben szándékos, tervezett, szervezett hazugságot nem nevezzük manipulációnak? Egyébként a hazugság mindig rejtett, hiszen pontosan az igazság rejtett módú (igazságnak tűnjön) elfedése a célja. Vagy közéletről szóló hamissághoz, valótlansághoz kössük (mennyiben tér el az igazságtól, 3. pont) kapcsoljuk? Ebben az esetben a szándékosság és a károkozás is másodlagossá válik.

A lényeg az, hogy nem ártana pontosan meghatározni, mi a manipuláció. Attól hogy nincs pontosan meghatározva, létezik ez szó, és homályosan a fogalom is.

Ez a fogalom a homályossága ellenére is pontosabb, mint más szavak fogalmak.

A manipulációval rokon értelmű fogalmak: a „közéleti, köztájékoztatási hazugság”, és a „túlzott, egyoldalú propaganda, hírverés”.

A gondolkodási hibákat nyilván lehetne még sorolni, de én befejezem.   

A gondolkodástan egyik, talán legfőbb értelme, célja, hogy csökkentese a gondolkodási hibákat. A gondolkodástan másik értelme, hogy akármin gondolkodva szükségszerűen előjönnek a gondolkodástani problémák. Ha gondolkodó ezekkel tisztában van, akkor nyugodtan folytathatja a gondolatmenetét.  Ha nincs tisztában, akkor kikövetkezethetjük, hogy… meg kell állnia, stb..

Akkor meg kell állnia, és rendezni kell a gondolkodási problémát. Ne álljunk meg azonban az első kézenfekvő következetésénél, megállapításnál. Lehetséges e más következmény is? Gyakran belezavarodik a gondolatmenetébe, és egy zavaros gondolatmenet jön létre.

Mint ahogy ebből a tanulmányrészből kiderült a gondolkodástan tudománynak sok problémát kell elemezni.  A következőket azért még meg kell említeni.

Az egyik az önámítás problémája.  az önámításból eredő hamisság, azonos a mélytudati eltérésből eredő gondolkodási hibával. Az önámítás az egyféle tudatalattiság. Önámításnak nevezhető, ha valakinek, a cselekvéseinek az iránya, vagy összesített iránya jelentősen eltér az illető közölt szándékától, és ennek nem egyszerűen hazugság (mások becsapása) az oka, hanem az önámítás. Persze nem könnyű hazugságot elválasztani az önámítástól. Feltehetően a cselekvéseinek iránya, amely a lélek mélyén (a tudatalattijában) lakozik és a közölt szándék ill. annak magyarázata, van felszínen. A problémakör azonban napjainkban sincs még kielemezve.

A másik: hogyan deríthető ki az igazság ill. a tévedés, hazugság, ha minden megmagyarázható - problémája. Az ember hihetetlenül tehetséges abban, hogy bármit, beleértve a tévedéseket, valótlanságokat megmagyarázzon.  Hogyan lehet viszonylag gyorsan kideríteni az igazságot, vagy legalább valamely elmélet, állítás valótlanságát?  Ezzel a témával már foglalkoztam de nyilvánvalóan ez is egy terebélyes téma. A következő állítások talán elfogadhatók. Ha gyakorlati működés hibás, negatív, akkor valószínűleg az elméletben is jelentős hibák vannak. Ha egy, vagy több alapvető lényeges tényező „kimarad”, akkor valószínűleg az egész elmélet hibás, hiányos. A problémakör azonban napjainkban sincs kielemezve. Pontosabban köztudottnak kellene leni, hogy jól megmagyarázott (igaznak tűnő) valótlanságot hogy állapítsuk meg, hogyan válasszuk el a tényleges igazságtól.

Érdemes még azon elgondolkodni, hogy hányféle gondolkodási hibafajta van. Persze csak nagyon általánosan, erősen nagyjából. Én az előzőkben felsoroltam kb. 30 alapvető kategóriát. Van amelyik akár 50 további középkategóriára osztható, van amelyik csak 3-4-re. Erős egyszerűsítéssel átlagosan az alapvető hibák egyenként további 20 középkategóriára oszthatók. Ezek szerint kb. 30, illetve kb. 600 fajta gondolkodási hiba van, a hamisságnak a butaságnak ennyiféle alapvető oka van. (Természetesen ebben nincs benne az okok, okai, pl. a társadalmi körülmények, mint okok.)  Az 500 fajta gondolkodási hibából adódnak az esetenkénti, helyenkénti, egyénenkénti  gondolkodási hibák, amelyek részletesen, konkrétan mindig  egyediek. Egy adott gondolkodási hibában több gondolkodási hibafajta keveredik, ötvöződik, persze különböző arányban. Ez talán megmagyarázza, hogy az ember miért áll gyakran megrökönyödve, valamely hatalmas butaságot tapasztalva és miért is nem tud a magának újra és újra feltett kérdésre válaszolni: miért is ilyen ostoba az ember? Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet sokkal okosabb az ember, csak azt jelenti, hogy az értelmesedés nem is annyira egyszerű dolog.

Ugyanakkor még nem beszéltem az okokról, és az okok okairól.

Egy kis idevágó ismétlés.

Tegyük fel pl., ezt a kérdést: miért van a kelleténél és a lehetséges okosságnál több ostobaság pl. Magyarországon, vagy akár az egész világon? Persze először bizonyítani kellene, hogy a kérdés megalapozott kérdés. Tételezzük fel, hogy ez megtörténik, hozzáteszem, hogy nem könnyű a bizonyítás, mert meg kell határozni és bizonyítani kellene szinte minden szót.  (Emlékeztetőül a bizonyítás: tapasztalat, mérés, logika, stb..)

Egy lehetséges válasz: mert az emberek sok gondolkodási hibát vétenek, mert nem ismerik a gondolkodástan tudományát. Miért nem ismerik? Itt elmehetek abba az irányba, hogy felsorolom, a gondolkodástan részleteit. Látod ezeket, kell megismerni.

Vagy azt válaszolom, hogy mert az emberek felületesek, önteltek, stb..

Vagy azt válaszolom, mert a rendszer olyan hogy elhanyagolja a társadalomtudományokat, ezen belül, többek között, a gondolkodástant. Hozzáteszem, de többek között a lehetségesnél gyengébb, elhanyagoltabb az oktatás, a tájékoztatás, van manipuláció, a rendszer, a törvények szellemisége sem jó, a népi nemzeti tudatformáló kultúra (a családi, kisközösségi tanítás alapja) sem éri el lehetséges jót. A következő kérdés: miért elégtelenek (a lehetségesnél rosszabbak, gyengébbek) mindezek, vagyis miért rossz a rendszer? Itt már kiterjed a probléma, hiszen a rendszer viszonylagos rosszaságának, gyengeségének ezer oka lehet. Ellenben ez a körbeforgás, kölcsönhatás is megállapítható: az emberek felületesek önzők, önteltek ezért elégtelen a gondolkodásuk, ezért rossz (a lehetségesnél, rosszabb, gyengébb) a rendszer, és mivel rossz a rendszer, az emberek butábbak a lehetséges okosságnál, és ezért viszonylag felületesek, önzők, önteltek, ami miatt rossz a rendszer és így tovább körbe, ill. oda-vissza.

(Természetesen a válaszokat is illene bizonyítani. Azt is látható, hogy bár egy egyszerű kérdés de egy hatalmas, általános téma kérdése, tehát a válasz nem egyszerű.)

(Megjelenik ebben a gondolkodásban az is, hogy minden viszonylagos, és ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor ezt a viszonylagosságot jelezni kell. Hozzátéve, hogy a mondat és szöveg sem lehet határtalanul hosszú, bonyolult ezért, szükséges az egyszerűsítés egyes részek kihagyása.)

De visszatérek a fő témára, az okok kiterjedésre, ill. kölcsönhatására, körbeforgására.

Tehát két fajta gondolkodásmenet rajzolódik ki az egyik a kiterjesztés, hozzátéve, hogy ez sem mehet a végtelenségig, valamely lényegesítés itt is szükséges.  Vagy, egy erős lényegesítés, amely gyakran kölcsönhatásokat állapít meg.

A kölcsönhatással kapcsolatban felmerül, mégis melyik az erősebb tényező, melyik az erősebben ható. (Az ember általában erősen le akarja egyszerűsíteni problémákat, egy csodaszert, egy mindent megoldó dolgot akar találni, talán lustaságból teszi ezt, vagy más miatt. Azzal együtt, hogy fontos a lényegesítés, véleményem szerint nincs csodaszer, nem lehet a világot, a problémákat szinte végtelenségig leegyszerűsíteni.)

Tehát szerintem ez esetben a helyes gondolkodás az, hogy ez is ok, és az is ok. Vagyis a rendszer is viszonylag rossz, és az emberek is elmaradnak lehetséges jótól. A két ok, szinte egyformán, egymás mellett fennáll. Vagyis talán fölösleges az erősebb hatón a fő tényezőn gondolkodni. Az elemzés és a megoldás is ebből indul ki. Ennek a másik aspektusa az, hogy bizonyos fokig ki kell terjeszteni a problémákat. Jelen esetben, „illik” egy bővebb magyarázatot adni, arra hogy miért viszonylag rossz rendszer, hogyan javítható meg. Az emberek rosszaságának oka, ha leszámítjuk, a környeztet a rendszert, a belső érzésvilág, az önálló akarat.  Az emberek megjavításnak érdekében csak az tehető, hogy közvetlenül tanácsokat osztogatunk az embereknek: kedves emberek szerintem ez a jó, ez pedig helytelen, és én ezt ezzel tudom bizonyítani, jó lenne ha megfogadnák a tanácsom. (Jézus is ilyen tanácsokat osztogatott, ez is szükséges, ez sem blöffölés.)

Visszakanyarodva a gondolkodástanhoz és már összegzésre.

Egyfelől a kiterjesztés, a részletes elemzés (szétszedő analízis) és a lényegesítés, az összesítés, szinte magától is fluktuál, és az a jó, ha fluktuál. Vagyis szükség van részletes elemzésre (szétszedő analízisre), de eközben szükség van lényegesítésre, összegzésre, összevonásra (szintézisre) is. Másképpen szükség van konklúzióra, alapelvekre, alapvető célokra. Szükség van analízisre is, mely adott időben, adott helyen adott szövegben behatárolt. Vagyis alapos, átfogó, mindenre odafigyelő, de az összegzést is elkészítő elemzés, vizsgálat szükséges, minden esetben.

Másfelől amit szintén több helyen, több módon elmondtam: fontosabb, az hogy az alapkérdéshez, a központi témához kapcsolódó minden lényegesebb tényező (legfőbb tényezők, fő tényezők, fontosabb melléktényezők) figyelembe legyen véve, mint az, hogy ki legyen választva a legfőbb tényező.

Arról a témáról, hogy „miért van a kelleténél és a lehetséges okosságnál több ostobaság pl. Magyarországon, vagy akár az egész világon”, egy minimum 50, de akár 2000 oldalas tanulmányt kellene, ill. lehetne írni. Ez a tanulmányrész nem ezzel foglalkozik, nem az a központi témája.  E tanulmányrész témája a gondolkodástan, ennek csak egy kisebb vonatkozása, részproblémája, a fenti kérdés, probléma. Ahogy a nevezett problémakörnek csak egy részproblémája a gondolkodástan. 

Visszatérek az igazság problémaköréhez. 

Egy kis ismétlés

Az igazságok vázlatos összefoglalása. Az igazságok egyfajta kategorizálása hamisság, illetve nagyobb, teljesebb igazságok szempontjából. 

A nagyjából ismert dolgok, (az igazság igazságai) igazságai. Hamisság, részigazság, féligazság, ezek még nem igazságok. A teljes igazsághoz képest 70-73% feletti igazság már igazság, ha nincs igazabb változat. Elvileg az ember számára is van a teljes 100%-os igazság. (Bizonyítás: érzékelt tapasztalás, műszeres mérés, közvetlen logikai bizonyítás. A bizonyítottság jelöli ki határvonalat és a konkrét számokat, ill. azt hogy van nála, vagy nincs nála nagyobb igazság.)

Az igazságszolgáltatási igazság ennél szigorúbb, mondjuk, a 95%-os igazság fogadható el igazságnak.

A nagyjából ismert dolgok, de a jó, a kellemes igazságai.  Rossz kellemetlen fájdalmas. Nem jó nem kellemes, stb.. A jó kellemes határvonala: a többség számára jó, kellemes. Illetve a jelen tudása szerint nem lehet nála 10%-nál jobb, kellemesebb. Illetve konkrétan biztosan nincs nála 25-nál jobb kellemesebb. A kettő összesítéséből, átlagolásból 51+90/2= 70 Jó, kellemes az így mért jó kellemes, amely 70% feletti, ha saját kategóriájában nincs nála jobb, kellemesebb. E kategóriába tartozik az igazságosság, igazsága (ez is legfőbb célokból indul ki), ami nem azonos az igazság igazságaival és az igazságszolgáltatás igazságaival sem azonos.  (Bizonyítás: közvélemény-kutatás. Közvetlen logikai bizonyítás arra vonatkozólag, hogy nincs, vagy van nála jobb, kellemesebb.  A közvetlen logikai bizonyítás alapja: mi áll közelebb legfőbb célhoz, célokhoz.)

Az nagyjából sem ismert, csak halványan ismert dolgok (igazság, igazságai) igazságai. Másképpen, a megfejtendő rejtélyek igazságai, a valószínű igazságok.

Kizárt, nem kizárható, de csak ennyi, ezek még nem igazságok.  Nem kizárhatónál egy fokkal valószínűbb és nincs nála valószínűbb már „igazság”, ez a határvonal, adott esetben már 30%-os „igazság” is igazságként kezelendő, foglalkozni kell vele.  A határvonalnál valószínűbbek és még valószínűbbek a „nagyobb” igazságok. Itt is feltétel: ne legyen nála valószínűbb.  (Bizonyítás: közvetlen logikai bizonyítás, és szükségszerűen kevés az érzékelt tapasztalás, műszeres mérés.)

A három nagy kategória egymással összefügg, de mégis külön kategória.

A szűken értelmezett logika, és a megjegyzéses (hozzáfűzésekkel igaz) igazság.

Esősorban a harmadik kategória (csak halványan ismert dolgok) igazságairól lesz szó a következőkben. 

Miért jelenhet meg szerintem e tanulmányban pl. a C/30-as ábra, illetve az érzésmechanizmusról szóló fejezet? És miért jelenhetnek meg más nem tapasztalt, nem mért, (adatolt), tárgyi bizonyítékok nélküli állítások, elmélkedések? Mert e tanulmányban elég sok van az ilyenekből.

Az szűken értelmezett logika: a jelenlegi lehetséges összes elképzelés, következtetés (fikció, feltételezés, nincs tapasztalt mért, tárgyi bizonyíték) közül a lehetetlenek elvetése, a leginkább lehetséges kiválasztása.

Pontosabban: a jelen elképzelések közül annak kiválasztása, amely a többinél sokkal inkább illeszkedik a jelenlegi tapasztalt, mért, jelenségekhez, folyamatokhoz, bár közvetlen összefüggés nincs.

A jelen elképzelések közül, annak kiválasztása, amely a szerint a világnak, a problémának (a többi elképzeléshez képest) sokkal inkább van oka és, vagy célja, van értelme, és valamilyen szabályossága.

Másképpen: az ember joggal feltételezi hogy világ nem kaotikus. Ugyanakkor kétségkívül bonyolult. Igaztalanabb és lehetetlenebb mindaz,  amit, a világot kaotikussá teszi, és lehetségesebb, igazabb mindaz,  amit a világot nem teszi kaotikussá.

A jelen elképzelések közül annak kiválasztása, amely alapján sokkal inkább (a többi elképzeléshez képest) felvázolható egy működőképes, jó életet biztosító modell.

Vagyis a többi lehetséges elképzelés lehetetlen, mert nemcsak a tapasztalt, mért, tárgyi bizonyítékok hiányoznak, de e fenti feltételeknek sem felelnek meg.

Sőt ha egy elképzelés a fentiek szerint lehetetlen, akkor hiába rendelkezik némi tapasztalt, mért tárgyi bizonyítékkal.

A lehetetlent és a lehetségest is alaposan, részletesen át kell gondolni, mert kiderülhet, hogy ami valószínűnek látszik az lehetetlen, ami lehetetlennek tűnik az lehetséges.

A fenteket nevezhetjük: alapvető közvetlen bizonyítékoknak is.

 A tudósok általában büszkén, de tévesen hangoztatják: a tudomány csak a tapasztalt, mért, megtörtént, kézzel fogható (tárgyi) bizonyítékokat adó világra támaszkodik. E téves felfogás elég komoly károkat okoz a tudománynak, hiszen lefaragja a kiindulópontját, az elképzelést. Mellesleg a fantáziát, mint egyfajta értelmi funkciót is kiiktatja.

Nézzünk két gondolkodásmeneti példát.

A nyomozó megállapítja, hogy a feleség halott, valószínűleg megfojtották, erőszakos behatolásnak nincs jele.  Csak a férjnek van kulcsa. Semmiféle tárgyi bizonyíték, ujjlenyomat, a gyilkos eszköz, tanúvallomás, stb. nem áll rendelkezésre. A házba kulcs nélkül és nyom nélkül szinte lehetetlen bemenni. A nyomozó nyilván a férjre gyanakszik, ö viszont kijelenti: semmit sem tud az esetről. A nyomozó természetesen egy sereg más változatot is felállít. Pl. a férjtől, ellopták a kulcsot, lemásolták, vagy más okból lehetett másnak is kulcsa. Pl. a feleség öngyilkos lett. Pl. a feleséget a kertben, ölték meg, bevitték és később zárták rá az ajtót. És így tovább. A nyomozó az összes lehetséges elképzelést számba veszi, ezután keres további bizonyítékokat. A további bizonyítékok alapján elveti azokat a variációkat, amelyek lehetetlenek, kiválasztja azt, amelyik sokkal inkább lehetséges, mint a többi, és az ügyet átadja az ügyészségnek, majd az a bíróságnak. A bíróság tehát közvetlen tárgyi bizonyíték nélkül is dönthet (sőt a közvetett bizonyítékok is korlátozottak), csak annak alapján, hogy valahogy meg kellett történni és az egyik változat elképzelés sokkal lehetségesebb, mint a többi.

Felvetődik közel két egyforma lehetségesség problémája, de erre még visszatérek.

A másik példa legyen annak felismerése, hogy föld gömbölyű, forog a saját tengelye és forog nap körül. Nem véletlenül kapcsolódik össze ez a három felismerés, mert itt egy összetett modell felismeréséről van szó. A három dolog külön úgy lehet igaz, hogy a másik kettő is igaz. Az első tárgyi bizonyíték talán az volt, hogy Magellán körbehajózta földet. (Vagy egyértelmű tapasztalat, amikor az űrhajós kívülről is láthatta föld gömbölyűségét.) De már jóval Magellán utazása előtt is biztosan tudták, a föld gömbölyű, forog a tengelye, körül, forog nap körül. Tudták, mert a jelenségek folyamatok így állnak össze, mert így készíthető egy működőképes modell, mert a többi elképzelés, (pl. a föld tányér alakú) lehetetlen. Ahhoz, hogy az ember ezekhez a felismerésekhez eljusson egy sereg elképzelést kellett kiokoskodnia, azokat elvetni, és a legvalószínűbbet, leglehetségesebbet megtartani.  Sőt gondoljunk bele, hogyha a föld gömbölyű, de nem esnek le róla – ellentmond a hétköznapi tapasztalatnak.  A föld forog, mozog, ez még inkább ellentmond, hiszen nem érezzük ezt a mozgást, holott az ember általában érzi, (és a tárgyak is reagálnak) a mozgásokat.

A gondolkodás menete jellemzően, általában a következő. A jelenség, a probléma tapasztalása, és annak megoldására törekvés. ( A probléma felismerése.) A lehetséges elképzelések, ( a jelenség probléma kialakulása, megoldása változatai) kiokoskodása. A közvetett és közvetlen (következtetések, összefüggések) bizonyítékok beszerzése, ahhoz, hogy leglehetségesebb kijöjjön. Ez utóbbi része ill. előzménye az eszközök fejlődése, újabb megismerések, mérések lehetségessége. Majd megint következik a már kibővült tapasztalás alapján a lehetséges elképzelések kiokoskodása, aztán a bizonyítékok beszerzése, és így tovább.

Azért a föld „titkainak” felfedezésében is szerepet játszottak az új eszközök, pl. a látcső, pl. a tengerjáró hajó, stb. A tudomány egészének haladása nélkül, lehetnek jó ötletek, de nem lehetséges egy folyamatos, viszonylag dinamikus fejlődés.

De mindezt megelőzi a lehetetlen elképzelések elvetése. Elméletileg nincs lehetetlen elképzelés. Ez a gondolatmenet viszont ahhoz vezet, hogy az ember számára nincs igazság, a világot még részleteiben sem képes kiismerni. Ezért kell elfogadni, hogy vannak szinte lehetetlen elképzelések. 

Egyértelmű és biztos bizonyíték azonban ritkán adódik. Ekkor már egy folyamatban levő probléma megoldásról van szó. De ez is új volt kezdetben. (Nem árt szétválasztani, van új és folyamatban levő probléma.) Mivel az sem biztos, hogy az összes elképzelés felmerült, ezek kigondolásáról sem szabad lemondani. Gyakran új elképzelés merül fel.  Minden jelenséget, mint bizonyítékot be kell, be kellene, illeszteni valahová.  Itt is szerepe van az elképzelésnek, hiszen végig kell játszani az összes lehetséges variációt. Szerencsére az embernek van érzéke a lehetetlenek gyors elvetésére.  (Igaz, az ostobaság megmagyarázásához is van érzéke.) Ez a folyamat zajlik az egyértelmű igazság megtalálásáig. (De a folytatás nem szűnhet meg csak a intenzitása csökkenhet, mert nincs örök érvényű minden szintes igazság. Bármikor felmerülhet olyan szempont világnézet, amely szerint az egyértelmű igazság, csak az előző szempont szerint, egyértelmű igazság.)

Egyértelmű igazságnak nevezhető, ha kezdeti felsorolás (alapvető közvetlen bizonyítékok) jelentős számú, közvetett összefüggéssel, és tapasztalt, mért, tárgyi bizonyítékkal van alátámasztva. Van azonban a megjegyzéses igazság, sőt a van a kétszeresen megjegyzett igazság.

Rövidebben: az elképzelés, a fikció, és a következtetés olyan gondolkodási lépés, amely elengedhetetlen. Általában az elképzelés a fikció megelőzi a tapasztalt mért, tárgyi bizonyítékok megtalálását. Illetve a tárgyi bizonyítékot eleve az elképzeléshez illesztve, célszerűen keressük. Igen ritka, ha csak úgy vaktában, véletlenül kerül kezünkbe egy tárgyi bizonyíték, és azt rögtön felismerjük. Nem lehet véletlennek tekinteni pl. a régész leletét még akkor sem, ha van abban némi véletlenszerű. A nyomozó is az elképzelése szerint keres.   Szinte nem lehetséges olyan gondolkodás, amely nélkülözi az elképzelést.

A földdel kapcsolatos igazságok időrendi felismerése vázlatosan. A hold valószínűleg egy nagyon távol levő hatalmas égitest és nem egy lámpás. A hold valószínűleg forog a tengelye körül és gömbölyű. A félhold látványát valószínűleg a föld árnyéka okozhatja.  A nap, és csillagok hasonlóan a holdhoz, valószínűleg nem lámpások, hanem távol levő gömbölyű,  hatalmas égitestek.  Megállapítása annak, ez már tárgyi bizonyíték: a csillagok, mint égitestek valóban gömbölyűek forognak a tengelyük körül, és egymáshoz képest is elmozdulnak.  Az égitestek valószínűleg forognak a föld körül. Ha minden égitest gömbölyű és forog saját tengelye körül, akkor lehetséges, hogy a föld is egy égitest, ami gömbölyű és foroghat saját tengelye körül. Ha föld forog saját tengelye körül, akkor lehetséges, hogy egyes égitestek, pl. nap, csak látszólag forognak a föld körül, a nap áll de, a föld forgása miatt úgy tűnik, mintha forogna a föld körül.   Sehogy sem stimmel az, hogy az égitestek forognak a föld körül, nem lehet ilyen modellt összerakni. Az összes variáció feltérképezése. Megszületik naprendszer összerakott modellje, amiben minden helyére kerül, kivéve egy-két jelenséget. Pl. miért nem érzékeljük a föld mozgását.  Ezen jelenségek elképzelt magyarázata. Ezen elképzelések elméleti közvetett, majd közvetlen bizonyítása. Kijön az igazság (amire azt mondhatjuk, hogy ez már igazság). Ezután jönnek a cáfolhatatlan tapasztalt, mért, tárgyi bizonyítékok, illetve ezekkel alátámasztott igazság. A felsorolásból látszik, hogy az „elképzelés” állandóan jelen van. 

Az is látszik, hogy többféle igazság van.

Ha nagyon szétszedjük legalább négy fokozat van.

Megjegyzéses (hozzáfűzéses) igazság, ha következő megjegyzést egy elmélet elv, stb. mellé teszik. Ez egy tárgyi bizonyíték nélküli „elképzelt” igazság, de olyan, amely sokkal inkább lehetséges, mint a többi elképzelés mert, sokkal inkább illeszkedik a tapasztalt jelenségekhez. Amely sokkal inkább kihoz egy okszerű és, vagy célszerű, értelmes viszonylag szabályos világot, mint a többi elképzelés.  Amelyből sokkal inkább felépíthető egy működőképes, a jó életet szolgáló modell, mint a többi elképzelésből

Duplán, megjegyzéses igazság, ha az előzőekhez hozzáteszik.  Ez csak valószínűleg a leglehetségesebb elképzelés, mert még nem folytatták le azt a vitát, amelyből megállapítható, ez a leglehetségesebb elképzelés.

(Ugyanakkor már nem lehet igazság, még kétszeresen megjegyzett igazság sem, ha kettő (vagy több) elképzelés hasonlóan, szinte egyformán megfelel a fenti felsorolásnak. Tehát nem mondható ki, hogy ezen elképzelés sokkal inkább lehetséges, mint más elképzelés. Illetve akkor az egyik változatnak hamisnak kell lenni, de nem tudható, hogy melyik az.

(Itt felvetődik az értelmes vita problémaköre.)

 Egyszerű igazság, amelyben még nincsenek egyértelmű tárgyi bizonyítékok, de oly sokak, erősek, a közvetett bizonyítékok, a helytálló következtetések és sokak a kisebb közvetlen bizonyítékok, hogy ki lehet jelenteni ez már igazság.

A tudomány lebecsüli a logikát, amelynek alapja a következtetés, ill. a lehetséges elképzelés.   (Talán ezt nevezik metafizikának? Sokféle következtetés van.) Van abban némi igazság, hogy az a valószínűbb igazság, amelyet tárgyi bizonyítékok is alátámasztanak.  De nem lehet azt mondani, hogy a tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott állítás biztosan igaz, a következtetéssel kiokoskodott állítás nem nevezhető igazságnak. Bármilyen sok is a tárgyi bizonyíték, következtetésre szükség van. Az igazságok jelentős része a lehetséges elképzeléssel, ill. a következtetéssel kezdődik, és később szerzik be hozzá a tárgyi bizonyítékot. És gyakran a tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott igazságok is megcáfolódnak.

(Pl. ha a nyomozó meglapozottan kizár minden más lehetőséget, és csak egy lehetséges variáció, marad akkor azt kell igazságnak tekinteni, még akkor is ha nincs tárgyi bizonyíték.) Szóval a két igazság között csak  fokozati különbség van. Másrészt a következtetett igazság erősebb is lehet, mint a tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott igazság, ha következetés, pláne ha több egyirányú következtetés nagyon stabil, de a tárgyi bizonyíték erősen kétséges. 

Egyértelmű (de nem örök, és minden szintű) igazság, Ha a következtetett igazság alá van támasztva cáfolhatatlan tapasztalt, mért tárgyi bizonyítékokkal. Ez is csak időszakos igazság lehet, több okból. Rengeteg tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott igazság cáfolódott már meg. Tehát tárgyi bizonyíték is van arra, hogy nem minden tárgyi bizonyítékkal alátámasztott állítás, igaz.   

 Az előző okoskodás kapcsán visszatérek az én másvilági érzésmechanizmus modellemre.   Ez egy kétszeresen megjegyzett igazság, de igazság mert: a többi elképzelés sokkal kevésbé lehetséges. Ha nincs másvilági igazságszolgáltatás, akkor a világ kaotikus, ok és, vagy cél nélküli. Ha nincs másvilági igazságszolgáltatás, akkor is érvényesül a következő: általában hosszabb távon az egyéni jólét a helyes cselekvés, (érzés, gondolkodás, cselekvés) és többségi jólét egyenes arányú. De az is kijön, hogy egy kisebbség jóléte a helytelen cselekvések (helytelen érzések, gondolatok, cselekvések) következtében a többség kárára érvényesül. Illetve, hogy egyesek a helyes cselekvésük ellenére szenvednek, mások helytelen cselekvésük ellenére boldogok. Márpedig így nem érvényesül a legfőbb cél. És sok más következtetés az irányú, hogy van valamilyen másvilági igazságszolgáltatás. 

A föld lapvető, titkainak (a föld gömbölyű, forog a saját tengelye körül, forog a nap körül, stb.) kiderítése, pontosabban annak története tanulságos történet, azért is, mert megmutatja hogy pökhendi hivatalos tudomány, hogyan viszonyul az alapvető (viszonylag egyszerű) felfedezésekhez. Elveti, cáfolja akadályozza, a felfedezőket dicséret helyett elutasítja esetleg kivégzi, megkínozza. Persze erre azt lehet mondani a jelenlegi már más a tudomány. Tévedés az alaphelyzet nem változott. Az alaphelyzet ugyanis az, hogy van egy hivatalos, elfogadott, már néppel is elfogadtatott nézet, nézetsorozat, amelyet száz érv, tapasztalat, mérés támaszt alá és csak pár érv cáfol. Az földdel kapcsolatos felfedezés-sorozat elején ez volt a helyzet. Hogyan lehetséges ez? Itt mutatkozik meg a természetes gondolkodásmenet káros mellékhatása. A feltételezés után jön bizonyítékok keresése, arra hogy a feltételezés igaz. És aki keres bizonyítékot, az talál is. Ráadásul jelenleg is pökhendi és szubjektív érdekeltségű a tudomány. A lényeg viszont az, hogy a hivatalos tudománynak le kell szoknia pökhendiségről és néhány dolgot meg kell tanulnia.  Az egyik az, hogy a feltételezéseket, az elképzeléseket ne utasítsa el kapásból. Továbbá, a hamisságokat szinte ugyanúgy lehet bizonyítani (méréssel, tapasztalással) mint az igazságokat.  Vagyis a bizonyítás nem szükségszerűen az igazság, csak a legerősebb (a többinél jóval erősebb) bizonyítás a valószínű igazság. Az elképzelések legerősebb bizonyítása viszont csak úgy derül ki, ha minden elképzelést megvizsgálnak.

Így (másvilági igazságszolgáltatás nélkül) ok és cél nélkülivé válik a világ.  A másik érv az, hogy az általam vázolt modell (C/30-as ábra) működőképesebb, elképzelhetőbb, mint pl., az hogy van egy, ki tudja hol levő bíróság, amelyik minden cselekvést mérlegel, pontoz, és aztán van egy, ki tudja hol levő paradicsom, ill. pokol, ahol ki tudja, hogyan bűnhődnek, ill. jutalmazódnak az emberek. Sok elképzelés lehet a másvilággal és az igazságosztással kapcsolatban, de szerintem az enyém az, amelyik jóval lehetségesebb, mint a többi. De hajlandó vagyok egy ilyen vitában részt venni. Én örülnék, ha még az én elképzelésemnél is jóval lehetségesebb elképzelések születnének meg.

Ugyanakkor ide is érvényes: ami igazságos, (erkölcsös), ill. kellemes, jó, az a mélyebb (hosszabb távú, emberiségre, szóló, élővilágra szóló, stb.) igazságrétegben (rejtett háttérigazság) az igaz is.  

Ezt az állítást (igazságot) e tanulmányban több helyen gyakorlatilag bizonyítom. Az elméleti bizonyítást akár a legfőbb célból, igazságból is le lehet vezetni. Minden csatlakozik a legfőbb célhoz (egyben igazsághoz), az igazságosság, a jóság és az igazság is. Ami logikátlan az általában erkölcstelen (igaztalan, haszontalan, rossz).

Az igazságos elképzelések igazság-valószínűsége nagyobb, mint az igazságtalan elképzelések igazság-valószínűsége.  E tanulmányban elég sok kétszeresen megjegyzett igazság van, és sok megjegyzéses igazság van, sok egyszerű (nem egyértelműen bizonyított) igazság van, de reményeim szerint nincs hazugság.

Itt kijelentem sok állításom mellé oda kell tenni a megjegyzéseket, és kérem az olvasókat, vegyék úgy, hogy ezek a megjegyzések valóban ott vannak.

Azért megemlítek további három közvetett bizonyítékot is, amely az egyéntől kívül eső érzésenergiára, közvetve a másvilági létre utal:

Minden nagy kör kilép az egyénből. Az anyagcsere kilép. A gondolkodás, az érzékelés az információ kilép . A cselekvés kilép. A program (a gének) kilép. Akkor az érzés, érzelem is valószínűleg kilép.

Az érzés, érzelem rejtélyessége, az ember bár jól ismeri az emberi testet, nem tud érző gépet létrehozni.

Az evolúció másképpen nem magyarázható.  

Ismétlés

Sok helyre szóló megjegyzés.

A kijelölt szélesebb út, ami azért nem olyan széles (pl. a rendszer, vagy pl. a született gyengébb képességek) kijelöl egy átlagszínvonalat. (A véletlen, a szerencse is a kijelölt szélesebb út része, az embertől, akarattól független tényező, bár látszólag azzal ellentétes. A véletlen szerencse a látszattal ellentétben csak általában 5-10%-ban határozza meg a sorsot.) A kiszorítás, a vagy-vagy elosztás, a rejtett kizsákmányolás miatt is, gyakorlatilag nem járhat mindenki az út jobbik oldalán. Elméletileg viszont járhat. Gyakorlatilag sokaknak az átlagszínvonalon, vagy az alatt „kell” járni.  A jobb, az élen haladó versenyzők hátrébb szorítják a rosszabb versenyzőket. A versenyben nem győzhet mindenki, sőt utolsónak is „kell” lenni. Az akarat nem korlátlan. Mit jelent mindez?

Azt jelenti, hogy másokat ítélj meg a helyzettől függően 5-20%-kal enyhébben. Nem jelenti azt, hogy eltűnik a hiba, a vétség, a bűn, a felelősség, csak azt jelenti: ezek határa egy kevéssel eltolódik. (Aki a szélesebb út átlagán halad az hibázik, aki az alatt halad, az vétkes, aki a rossz szélén halad az bűnös.)

Magadat azonban ne ítéld meg enyhébben. Önmagadat egy kevéssel (5-20%-kal) szigorúbban ítéld meg, mint másokat.

Azt is jelenti, hogy a szélesebb út, az átlagszínvonal javításával is foglalkozni kell (mindenkinek), méghozzá komolyan. Hibás lesz az is, aki a szélesebb út jobbik oldalán halad (bár ezzel emeli az átlagszínvonalat), ha direkt módón (és persze nagyon átgondoltan) nem tesz, (nem tesz eleget) a szélesebb út, az átlagszínvonal javításáért.

A széles út alapvető törvényszerűségei. Az egyik határa lehetséges, maximális (nem korlátlan) jólét. Ha nem lenne határ, akkor a jólét is korlátlan lehetne, a fejlődés pedig hatalmas ugrásokat tehetne. A mások határa, a pusztulás, halál.  Ha nem lenne ez határ, akkor lehetne tartós kínlódás, akkor a kínnak nem lenne alsó határa. A legfontosabb törvényszerűség, pedig az hogy egy ideig lehet visszafelé haladni, de csak egy ideig, mert tartós visszafelé haladás egyben az alsó határ felé haladás, vagyis pusztuláshoz, halálhoz vezet.

Vannak egyértelmű, hosszú távú egy irányba haladások, ilyen pl. az evolúciós fejlődés, az ember természettudományos technikai fejlődése.  Az értelmesedés, a szervezettség a népesedés és még lehetne sorolni. A jólét (általános életszínvonal, lelki szükségletek is, boldogság is) fejlődése már nem ennyire egyértelmű, de pontos méréssel szerintem, kimutatható lenne, hosszú távon, egy enyhe, de egyértelmű fejlődés. Ilyen mérés egyelőre nincs, de lehetne.  Ami erősen kétséges, az ember átlagos jóindulatának, önzetlenségének a fejlődése. Ez sem mehet elvileg visszafele, ha az előzők fejlődnek, de stagnálhat.

Nálunk a vezetők, emberek tudják (törvény nélkül is), hogy mi helyes gondolkodás, viselkedés. Hiába van törvény, ha az emberek nem tudják, akarják – így szól az egyik  féligazság.

Remélhetőleg azzal, hogy van megerősítő törvény is, még nem változik meg, a vezetők, emberek helyes gondolkodása, viselkedése. Egyébként pedig nem volt, és lehet, hogy nem lesz ez mindig így, mármint a törvény nélküli helyes gondolkodás, viselkedés. Az egyik a tudatalakítás, a másik rendszeralakítás, mindkettőre szükség van, és a kettő összefügg. És a tudatnak nem kell fejlődnie? És a „hű de rendben van minden” stagnálása nem üthet vissza?  És mi van a fejezetrész elején sorolt megállapításokkal?

Az igazságok egyéb kategorizálása.

Egy kicsit kategorizáljuk az igazságokat.

Pl. 2x3=6 igazságát, én 98%-os állandó igazságnak nevezem.

Az egyik kategória tehát az állandó, számokkal mért, bizonyított, nagy valószínűségű igazság.

Persze átmenetek köztes kategóriák itt is vannak.

És vannak még a megtörtént, meg fog történni igazságai. Ezek eleve bizonytalanabb igazságok.

Ezek pedig feloszthatók a múlt, (a jelen) és a jövő igazságaira.

A múlt és jelen (megtörtént) igazságait elméletileg akár 100%-osan is meg lehet állapítani. Gyakorlatilag azonban, amely megállapítás 70-98%-osan valószínű, az már igazság, hozzátéve, hogy e sávon belül az igazság, az, amelynek nagyobb a valószínűsége. E sávon kívül eső igazság nem nevezhető igazságnak.

Kicsit más a helyzet a jövő lehetséges (meg fog történni) igazságaival. Ezek eleve, lehetséges (fenntartással kezelendő) igazságok. Ezek még inkább bizonytalan igazságok.

Ugyanakkor ezt is tovább kell osztani:

Valamely alternatíva biztosan megvalósul. Ebbe beleszámít az is, hogy az egyik alternatíva, nem más, mint: minden marad a régiben. Azaz: változatlan marad.

Ha biztosan fel van sorolva, minden lehetséges alternatíva, akkor az tekinthető fenntartással kezelendő igazságnak, amely legnagyobb valószínűséggel megvalósul, létrejön, realizálódik.

Vagy abban sem vagyunk biztosak, hogy az összes lehetséges alternatívát felmértük.

Az igazságtartalom még inkább elbizonytalanodik. Kétszeres fenntartással kezelendő igazságok. De ezért itt is az tekinthető nagyobb igazságnak, amely megvalósulásának legnagyobb a  valószínűsége.

Folytatom az igazságok kategorizálását.

Az igazság megállapításához az is hozzátartozik, hogy az adott igazságot a megfelelő kategóriába értékeljük.

Nem lehet kihagyni a következő alapvető kategóriákat.

A tény-igazság. Pl. 2x3= 6 Pl., a föld gömbölyű és a nap körül forog. Pl., én most számítógépen írok.  Stb..

Az igaz társadalomtudományos törvényszerűség, mint igazság. Pl. A stabilitás, ha az stagnálást jelent rossz, hosszabb távon megbosszulja magát, a fokozatos de viszonylag  dinamikus fejlődés a jó. Stb.. 

Az érzés, ízlés igazság. Pl. ez az épület szebb, mint az. Ez az illat, kellemesebb, mint az. Ez a film jobb, mint az. Ez a zene jobb, mint az. Ez a szék kényelmesebb, mint az. Stb..

Ez utóbbinál az érzés, ízlés igazságnál, bele kell törődni, hogy az, igazabb igazság az, amit több ember állít. Az lesz a szebb épület melyet több ember tart annak. Az lesz a kellemesebb illat, melyet több ember tart annak, és még sorolhatnám. (Itt visszautalok a közvetlen demokrácia problémakörére.)

Persze az átmenetek határesetek problémája itt is felmerül. Pl., a mit dönthet el a szaktudás, és mit dönthet el a többség ízlése, érzése. 

A tény-igazságnál nem számít, hogy hányan állítják. Hiszen a föld akkor is gömbölyű és a nap körül forog, ha azt senki nem állítja, akkor is így van, ha minden ember azt állítja, hogy a föld lapos és a nap forog körülötte.

A társadalomtudományos törvényszerűség lényegében tény-igazság, de azért vannak különbségek.

(A társadalomtudományos törvényszerűség, és az érzés, ízlés igazsága: a jó, a kellemes, igazságai.)

Az emberi gondolkodás, a beszéd nem más, mint kisebb-nagyobb igazságok megfogalmazása. .Az igazságot rengeteg módón fogalmazhatjuk meg, éppen olyan változatos, mint a beszéd.

Azonban a gondolkodás, és maga az igazság is csak eszköz a legfőbb cél elérésére, („minél több ember éljen kellemesen egészségesen, stb. …”).

A legfőbb cél megvalósulása, a széles értelmezett életszínvonal viszonylag pontosabb mérésével mérhető.

Nem elég az igazságot megállapítani, az igazság értelmében kell cselekedni (méghozzá sokaknak cselekedni) ez visz közelebb a legfőbb cél elérésére. Az igazság csak eszköz, az igazságfok „csak” azt jelenti, hogy egy nagyon fontos feltétel teljesül. Ugyanis hamissággal, nem lehet közelebb jutni a legfőbb célhoz, még akkor sem, ha a legfőbb cél, helyesen van megállapítva, és a szándék, és a cselekvés valóban a legfőbb cél elérésére irányul.

Ezért szét kell választani.

Az igazságfokkal arányos igazságok, vagyis az igazságok, aszerint hogy mekkora az igazságuk. Az nagyobb igazság, amely mellett több a közvetlen és közvetett (logikai, stb.) bizonyíték és ez 70%-nál valószínűbb. Illetve, többféle kategória van, pl. a jövő lehetséges történései ennél kisebb valószínűséget is megengednek. Hozzátéve, hogy a közvetlen bizonyítékok egyike, az érzés, ízlés kategóriában nem más, mint: mennyien állítják.

És a fontossággal, (lényegességgel) arányos igazságok, vagyis az igazságok aszerint, hogy mennyire szolgálják a legfőbb célt. Ez pedig pontosan akkor lehetne mérni, ha széles értelmezett életszínvonalat is viszonylag pontosan mérnék. De még ez is kevés lenne. Viszont logikailag nagyjából kikövetkeztethető hogy melyek a fontosabb megállapítások.

De kirajzolódik egy újabb kategorizálás.

Érdekes módón a kifejezett tény-igazság, amely messzebb áll, (több a tennivaló) a legfőbb célhoz. Ugyanis, pl. az hogy 2x3=6 önmagában nem visz közelebb a legfőbb célhoz.  Ezt az igazságot még át kell váltani valamilyen pozitív cselekvésre, és ez nem egyértelmű. Mert pl. matematikai törvényszerűségekkel akár olyan fegyvert is szerkeszthetnek amely a hódítást rombolást szolgálja.

Az igaz társadalomtudományos törvényszerűség és az érzés, ízlés igazsága egy fokkal közelebb áll a legfőbb célhoz. Mert egy társadalomtudományos törvényszerűség, (igazság) eleve elméletileg illeszkedik a legfőbb célhoz, azt már csak realizálni kell. A helyesen megállapított érzés, ízlés igazságot sem lehet a legfőbb cél ellenében használni. 

Azon igazság melyet csak kevesen ismernek fel, fogadnak el, értéktelenebb igazság, melyet sokak, netán a többség a döntő többség ismer el, fogad el, mert a jó irányú cselekvés esélye kisebb. Ezért az igazság terjesztése is fontos.

Jó kérdés, hogy az igazságok igazságfoka, az igazságok fontossága és az igazságok értékessége hogy viszonyul egymáshoz. Az biztos, hogy ami hamisság, féligazság az nem lehet fontos és értékes.     

Kettő általános igazság kapcsán az igazság újabb kategorizálása.

Ha folyamatában vizsgálunk valamit, akkor az magasabb rendű vizsgálat, mintha önmagában vizsgáljuk.

Valamely cél érdekében, valakinek valaminek a szolgálatában nemcsak tudatosan, de öntudatlanul is lehet tevékenykedni.

Eme igazságoknak meglétét tapasztalattal és logikailag is lehet bizonyítani. Mi a különbség a meglét bizonyítása és az okok felsorolása között?  Eme igazságokból különböző következtetéseket lehet, sőt szükséges levonni.

E szerint vannak

Általános, mindenhol érvényesülő igazságok.

És vannak szakigazságok, amelyek csak egyes szakterületére igazak. pl a vasgyártás egyik „igazsága” törvénye.

És vannak a kettő közötti, részben általános, sok helyen, de nem mindenhol használható igazságok.

Fontos, hogy a gondolkodó helyesen állapítsa meg, mi a cél és mi az eszköz (a módszer).

Pl. a mi az evolúció célja és mik az eszközei. Pl. mi a természet, Isten célja és mik az eszközei. Pl. hogy mi az ember (emberiség) célja és mik az eszközei.

A szép test a cél? Az egészséges test a cél? Az ügyes mozgás a cél? A kifinomult érzékelés a cél?

Ha ezek lennének a célok, akkor bizonyos állatok lennének az evolúció csúcsán és nem az ember. De fogadjuk el, hogy az ember van a csúcson. Ha pedig így van, akkor a cél, a gondolkodás, a világ jó átalakítása, beleértve az embert, önmagunkat is. Akkor az érzelemgazdagság a cél. Akkor az önálló akarat kialakulása a cél. Így az említettek, a szép test, az egészség, a kifinomult érzékelés, az ügyes mozgás csak eszközök. Az evolúció szempontjából a programok a test, az anyagcsere, az energiabiztosítás, a mozgás, az érzékelés, egymást támogató eszközök.

Igaz, az egészség egy különlegesen fontos eszköz, már majdnem cél, ugyanis a hosszú, és a kellemes élet sem lehetséges egészség nélkül.

De van kettő legfőbb cél, amely az állatoknál és az embernél is megtalálható. Az egyik, a kellemes, kellemes érzésekkel, érzelmekkel teli élet. A másik a szaporodás. Ebből is kikövetkeztethető a legfőbb cél: minél több ember (és állat, élőlény) éljen egyre kellemesebben, egészségesebben, boldogabban.

Ugyanakkor az önálló akarat bővítése kapcsán el kell fogadni, hogy minden egyénnek lehetnek önálló céljai, de csak addig a határig, amíg az a legfőbb céllal nem ütközik. Az egyén bizonyos határig maga állapíthatja meg, hogy mit tekint célnak, és mit tekint eszköznek. Lehet, hogy az egyik ember azt tekinti célnak, amit a másik ember eszköznek tekint, és azt tekinti eszköznek, amit a másik ember célnak tekint. A határ viszont a legfőbb cél, szerintem azt minden embernek a legfőbb célnak kellene tekinteni.  

Az megint egy másik hatalmas problémakör, hogyan lehet megvalósítani a legfőbb célt.

Nagyon sok tévedés van ezzel kapcsolatban. Itt van pl. azon tévedés, hogy a rövid távon kellemes élet, szükségszerűen mindig hosszú távon is kellemes élet. Vagy azon tévedés, hogy általában lehetséges egyéni kellemes élet, a társadalom, sok ember kellemetlen élete mellett.

Szükség van bizonyos lemondásokra, bizonyos önkorlátozásra, bizonyos önzetlenségre, amennyiben nagy valószínűséggel hosszabb távon is kellemes életet akar élni az egyén.  

Sok helyre szóló kiegészítés ismétlés.

Elmélkedés a társadalomtudományos (és természettudományos) igazságokról.

E fejezetrész nélkül a gondolkodástanról, a világnézetről szóló, és a tudományról, oktatásról, tájékoztatásról szóló tanulmányrész sem lenne teljes.

E szerteágazó probléma átgondolása közben megint ráébredtem arra, hogy csakis az alapvetésekből, alapvető kategóriákból érdemes kiindulni, különben a gondolkodó csak tovább keveri a katyvaszt.

Az állításokat, közléseket, itt nem tudatalakítási szempontból vizsgálom, hanem az igazság szempontjából.

De hogy ne a levegőbe beszéljek mindjárt példaképpen leírok hat állítást, amelyekről valahogy el kell dönteni, hogy igazak, vagy hamisak. Pontosabban nem is az a kérdés hogy melyek az igazak, hanem az, hogy kik és milyen folyamat alapján dönthetik el az igazságot. Illetve, az is kérdés, hogy egyáltalán szükség van e társadalmilag elfogadott igazságokra.

Tehát az állítások.

1. A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer (már ez az elnevezés is hibás) egy nagyon kemény, kegyetlen kommunista diktatúra volt, a jelen rendszer a szinte tökéletes demokrácia, a két rendszer között a demokrácia szempontjából és más szempontból is hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán egyest , legfeljebb kettest érdemelne e jelen rendszer nyolcast, kilencest.

2. A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer, puha diktatúra volt, a jelen rendszer messze nem tökéletes demokrácia, a két rendszer között mind a demokrácia szempontjából, mind más szempontból nincs hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán hármast (inkább 3,5-öt) érdemelne, a jelen rendszer legfeljebb ötöst érdemelne.

3. Az iraki háború, az USA és szövetségesei részéről mindet összesítve felszabadító háború.

4. Az iraki háború az USA és szövetségesei részéről, mindent összesítve, hódító, kizsákmányoló háború.

5. Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg nincs állati értelemmel bíró élet.

6. Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg van állati értelemmel bíró élet.

Az nyilvánvaló, hogy a fenti állítások közül csak legfeljebb három igazság lehet, hiszen az állítások jelentősen eltérnek, egymástól, kvázi ellenállítások. A harmadik állítás-pár csak azért került be, hogy a természettudományos példázat se maradjon ki.

Eddig általában elkezdetem vehemensen bizonygatni valamely állítások, (jelen esetben a 2, 4, 6 állítások) igazságát, ill. az ellenállítások (jelen esetben az 1, 3, 5 állítások) igaztalanságát. De ráébredtem, ennek semmi értelme, hiszen a jelen helyzetben nincs szisztéma, amely szerint el lehet dönteni, vajon nekem, vagy az ellennézet képviselőjének van igaza.

Pontosabban, jelenleg egyszerűen nem döntődik el, hogy mely állítások igazak és melyek hamisak, legyen mellettük vagy ellenük bármilyen érvelés.

Többek között a következők miatt fontos, hogy legyenek igazságok melyek a társadalmi igazságok képletes könyvébe képletesen be vannak jegyezve: ha pl. az   1. állítás az igazság (jelenleg szinte minden tökéletes), akkor az, azt jelenti hogy nincs szükség alapvető változásokra. Ha 2. állítás az igazság, akkor szükség van alapvető változásokra. Nem mindegy.

Ha pl. a 4. állítás az igazság, akkor nem kellett volna bevonulni, ill. azonnal ki kell vonulni Irakból. De ez az állítás (az iraki háború, hódító háború) nem csupán igazság, hanem jogi igazság ennek már jogi következményei is lehetnek, hiszen emberéletekről, bűnökről van szó. Ha a 2. állítás az igaz, akkor értelmetlenül haltak meg emberek.

Ha pl. az 5. állítás igaz, akkor az élővilág űrbeli keresésére egy árva kanyit sem érdemes költeni.

Szóval túl azon, hogy igazságok nélkül zavaros értelmetlen káosz a világ, az

igazságoknak gyakorlati jelentősége is van.

Jelenleg a vezetés véleménye a 1. a 3. és talán az 5. állítással azonos, azonban ez a vélemény még nem igazság. 

Egy kis kategorizálás. 

Vannak a természet Isten törvényszerűségei szerinti valós háttérigazságok.

És vannak a felszínen megjelenő emberi igazságok, és persze vannak az emberi igaztalanságok, hamisságok. Az ember nem képes igazságot csinálni az ember legfeljebb felfedezheti, alkalmazhatja a valós háttérigazságokat. Természetesen arra kell törekedni, hogy az emberi igazságok azonosak, legalábbis hasonlóak legyenek, mint a természeti, Isteni igazságok. Ekkor nevezhetők az emberi igazságok, igazságnak.

Az emberi igazságok felosztása. 

Vannak az egyéni és csoport vélemények, mint kétséges igazságok.

Ezeknél kevésbé kétségesek a társadalmi igazságok. (Ez egyébként a közös tudás igazságai.)

Jelenleg olyan zavarosak, csak sejthetők, az un. társadalmi igazságok, hogy azok duplán kétséges emberi társadalmi igazságok. Többek között a társadalmi elfogadottságuk is hiányzik.

Ezért jelenleg csak ilyen „igazságok” vannak: olyan egyéni és csoport vélemények melyek zavaros társadalmi igazságok határán vannak. Röviden: emberi, egyéni, kétséges társadalmi igazságok. Rövidítve: „eekti”

Ilyen „eekti” igazságok a jelenlegi törvények, a jelenlegi statisztikai adatok, iskolai tananyagok, tankönyvek tartalma, és a „hivatalos” nézetek, megállapítások. Ezeket nevezem én másképpen „hivatalos igazságoknak”.

És ez is tovább osztható: nemzeti igazságokra, rendszer, világrész igazságokra, és világ (emberiségi) igazságokra.

A „hivatalos igazságok” fogalmára nézzünk példázatokat, méghozzá a már említett példázatok alapján.

A jelenlegi magyar „hivatalos igazság”, pl. az 1. megállapítás (a brezsnyevi szocializmus kemény kommunista diktatúra volt).

A jelenlegi rendszer (államkapitalista rendszer) világrész „hivatalos igazság”, a 3. megállapítás (az iraki háború végeredményben felszabadító háború).

Attól lesz „hivatalos igazság” a megállapítás, nézet, hogy a hivatalos éppen regnáló vezetésnek nagyjából ez a véleménye, ezt hangoztatja ilyen irányú intézkedéseket, törvényeket hoz. Ezt a nézetet hangoztatják leginkább a politikai médiák, ez hangzik el legtöbbször, ez jut el, a legtöbb emberhez.

A jelenlegi „hivatalos igazság” attól lesz igazság, hogy az áll közelebb a vezetés nézetéhez, ill. a leghangosabb harsogó kórus harsogja. Természetesen ez így nincs rendben.  Ez csak zavaros, kétséges társadalmi igazság, ez csak eekti. Ezek csak egyéni és csoport vélemények, nem igazságok.

Lényegében ez mondható el a jelenlegi törvényekről, a jelenlegi statisztikai adatokról, és az iskolák tananyagáról. Már azért is, mert az emberi társadalmi igazságnak van egy kihagyhatatlan feltétele: ezt fogadja el a legtöbb ember.

Ha pl. bizonyítottan az 1. magállapítást többen, fogadnák el, pl. Magyarországon, mint a 2. megállapítást, akkor, az már talán már emberi, nemzeti, társadalmi igazság lenne. Ha világon ezt az 1. megállapítást többen fogadnák el, mint 2. megállapítást akkor az már emberi, társadalmi, világ igazság lenne. A világ igazság felülírná a nemzeti, ill. világrész, rendszer igazságokat.

Csakhogy ehhez kellene egy kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatást követő széles (reprezentatív) közvélemény-kutatás. És a törvények, és az iskolai tananyag vonatkozásban sincs ilyen. A statisztikai adatok is jelenleg esetleges kiválasztásúak, és a tényszerűségük is megkérdőjelezhető.

Hogyan elehetne létrehozni, emberi társadalmi igazságokat. És hogyan lehetne elérni, hogy az emberi igazságok leginkább azonosak legyenek a valós háttérigazságokkal.

A független tudománynak (ehhez azonban szükség lenne független tudományra) valahogy részt kell venni az igazságok felderítésben. Vagy a kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatásban vesz részt, az igazságok bizonyításával, cáfolatával, vagy és önmaga határoz meg igazságokat, természetesen bizonyítottan, és ezek indulnának az „igazságversenyben”.

Arról már volt szó, hogy az a nagyobb igazság, amelyet több, jelentősebb mérés, statisztikai adat, logikai érvelés, bizonyíték támaszt alá. Ehhez pedig átgondolt, meglehetősen hosszú érvelések, viták szükségesek.

A fontos statisztikai adatok kiválasztása, az objektív mérés létrehozása, ugyancsak a független tudomány feladata lenne.

Visszatérve a független társadalomtudománynak valahogy részt kell venni, és kihagyhatatlan a köz véleménye, annak mérése. Pontosabban, hogy társadalmi igazság csak az lehet melyet viszonylag a legtöbb ember fogad el, tart igazságnak. Mindettől még messze vagyunk (nincs független tudomány, nincs objektív mérés, nincs objektív tájékoztatás, nincs átgondolt precíz mindenre kiterjedő vita, nincs közvélemény mérés), de cél mégis az, hogy e felé haladjunk. És persze az emberi (de a valós háttérigazsággal leginkább azonos) társadalmi igazságok alapján kellene a törvényeket, az iskolai tananyagot kialakítani.  Ekkor beszélhetnénk társadalmi igazságokról.

De addig, amíg ez nincs, addig kiállhat egy vezetés közeli politikus szakértő, újságíró, stb. és pl., mondhatja: kérem az előző rendszer, kemény kegyetlen kommunista diktatúra volt - ez csak egyéni, csoport vélemény, és nem társadalmi igazság lesz. És megjelenhet ez akár törvényben, iskolai tananyagban, akkor sem lesz társadalmi igazság, legfeljebb zavaros kétséges társadalmi igazság, de leginkább egyéni, csoport vélemény marad. És ugyanez vonatkozik a 3. az 5. és minden megállapításra, nézetre. Addig az én (bárki) megállapításaim pl. a 2. és 4. megállapításom csak egyéni, csoport vélemény lesz, bármilyen sok jelentős bizonyítékkal állok elő, amíg nincsenek társadalmi igazságok. Addig zavaros, rendezetlen, igaztalan és igazságtalan és rosszul működő világban fogunk élni.

Az igazság gránit ill. bűzsár fája, ami ugyanaz a fa.

Animációs filmterv, egyben az igazság egyféle modellje.

A jó modell, a jó hasonlat, nem az igazság, csak egy olyan képzelt kép, szerkezet, stb., mely alapján meg lehet érteni az igazságot.

Kezdetben az Isten, természet megteremtette az átlátszó gránitfát, az igazság (rejtett háttérigazság) a tudás fáját. Beteríti a földet, az embereket, de átlátszó így átengedi a napfényt. Átlátszó, de, ha nehezen is, azért fel lehet ismerni. Ellenben ez a fa finom, tápláló szép gyümölcsöket terem, pl. almákat, amelyek szinte csak úgy lepottyannak a fáról és beterítik a földet. Szinte lepottyannak a fáról, de azért ehhez egy kicsit hozzá kell járulni, nem árt leszedni a gyümölcsöket.  Ez az elméleti igazság gyakorlati haszna, ill. gyakorlata. Ha az emberek látják és alkalmazzák az igazságot, akkor az beteríti a földet a gyümölcseivel.

Az igazság fájának szövevényes ágai sugározzák az igazságot, a természeti, Isteni törvényeket és azok mindig hatnak.

Az igazság fáját, ágait nehéz észrevenni, és ráadásul mindig volt, van és lesz, olyan része (igaz egyre kisebb része), melyet az ember a természetes butasága miatt nem láthat.

Kezdetben vala, kevés ember, pl. Ádám és Éva, de már velük is megesett a baj.

Merthogy a bennük levő kígyó, az önzés, és a felelőtlenség, eltorzította a gondolataikat, és a hamisság bűzsarát okádták a fára. A bűzsár hamisság lassan beterítette az igazság fáját. A hamisság bűzsarát okádó emberek egyre sokasodtak, a fa egyre jobban megtelt, sőt a bűzsárból már önálló ágak is létrejöttek.

Milyen is ez a hamis elméletek fája? Néhol még kilátszik az eredeti igazság fája (nehéz észrevenni) és néhány gyümölcs ott lóg, és le is szedik az emberek. A legtöbb gyümölcs azonban eltűnik, helyettük bűzsár csöpög az emberek fejére és a földre. Ez a lecsöpögő, földön levő bűzsár a hamis elméletek gyakorlati kára, avagy a hamis elméletek gyakorlata. Némely emberek térdig, mások derékig, megint mások mellig, megint mások nyakig állnak a földre folyó bűzsárban és egyben a viszonylagos szenvedésben, mely természetesen lehet lelki szenvedés is. Az igazság fája azért nem tűnt el, ott van a bűzsár alatt, és sugározza az igazságokat. A rejtett háttérigazságok azért részben érvényesülnek. De ebben a helyzetben a legfőbb igazság mégis az marad, hogyha az emberek a hamisság bűzsarát okádják az igazság fájára, akkor cserébe bűzsárban, azaz szenvedésben tapicskolhatnak. Azaz a rejtett háttérigazságok elsősorban úgy érvényesülnek, ha nem hagyják őket érvényesülni, akkor egyensúlytalanságok bajok problémák szenvedések keletkeznek.

Szóval népek, nemzetek, csoportok, emberek állnak a hamisság (igazság) csöpögő fája alatt, hiszen az elmélet lefedi a gyakorlatot, az életet.

Minden ember ott áll az emberiség igazság, ill. hamisság fája alatt, igaz különböző megoszlásokban. Népek, nemzetek nagyobb csoportokat alkotnak, a nagyhatalmú emberek, különböző kisebb csoportokat alkotnak. Igazságosság szerint, akik több bűzsár hamisságot okádnak az igazság fájára, azoknak kellene nyakig merülni a bűzsárba, a szenvedésbe, de sajnos ez nem így van. Az igazság fája, azaz a természeti Isteni törvények e tekintetben sajnos nem igazságosak, hacsak nincs másvilági igazságszolgáltatás. Mindenesetre most úgy látszik, hogy vannak, akik hatalmas mennyiségű bűzsarat okádnak az igazság fájára, ezt csak a hatalmasak tehetik meg, mégis csak térdig járnak a bűzsárba. Az egyszerű emberek egyenként nem sok bűzsarat képesek okádni, de összességében már rengeteget, de ez még mindig kevesebb, mint egyes nagyhatalmúak hamisság okádása.  Mégis az egyszerű emberek nyakába potyog, (főleg a szegény népek nyakába) és borítja el őket nyakig a hatalmasok bűzsár okádása.

Persze az igazság fájának van tisztogatása is, vagyis van igazság sugárzás is. Van, hogy egy ember olykor bűzsarat okád, máskor az igazság sugárzással letisztogatja a bűzsarat, vagyis akkor már felfedezhető lesz az igazság, de az még magasabb fokozat. Az egyén szempontjából az számít, hogy egy ember összességében több, vagy kevesebb hamisságot okád, mint igazságot sugároz. A világ szempontjából pedig szintén az összesítés számít, de úgy néz ki, hogy az igazság fája alaposan be van fedve bűzsárral, olyan bűzsár ágak, sőt ágrendszerek vannak, amely alatt már az igazság morzsája sincs.

Szóval ez az igazság meglátás és érvényesítés nem is olyan egyszerű dolog. Mert, vagy onnan lehet kiindulni hogy a hamisságról bebizonyítja a bölcs, hogy az hamisság, de akkor még a többiek bűzsár okádását is le kell állítani. Továbbá az igazságot is meg kell állapítani, és azt el is kell „hitetni”. Vagy a bölcs egyből a természeti Isteni törvényt látja meg, ebből adódik hogy a jelen tudása, hamisság, de ebben az esetben is el kell érni, hogy az emberek hamis hitükkel ne okádjanak több bűzsár hamisságot az igazság fájának ezen ágaira. A feladat négyes, vagyis nehezebb tisztogatni, mint okádni. Egyfelől, a bűzsárról ki kell mondani (be kell bizonyítani), hogy bűzsár. Másrészt az emberek hamis hitét és hamis közlését minimalizálni szükséges. Harmadrészt, azért az igazságot is meg kell állapítani, nem elég a kritika. Negyedrészt a letisztogatott igazságfáról le kell szedni a gyümölcsöt. Ennek ellenére már az igazság közlése is valamennyit számít, mert a közlő egyfelől nem okád bűzsarat, talán másokat is meggyőz, abban, hogy ne okádjanak hamisságot. És higgyünk abban, hogy az igazság sugárzása önmagában is eltüntet egy kevés bűzsarat a fáról.

Mire is jó ez a modell? Az nem derül ki belőle, hogy mi az igazság és a hamisság. A bizonyítottabb gondolat az igazság.

De más dolgok kiderülnek e modellből. Pl. egyesek szerint, nem számít a gondolat a közlés, (nincs felelőssége a beszélőnek), csak a cselekvés számít. Csakhogy a cselekvés alapja a gondolat, a közlés, általában a cselekvés nem ellentétes a gondolattal. Továbbá, pl. mi is az a rejtett háttérigazság, hogyan hathat egyszerre a hamisság és a rejtett háttérigazság. Továbbá, az elmélet és gyakorlat viszonya is kirajzolódik. Továbbá, hogyha könnyebb bűzsarat okádni (ráadásul manapság nincs is felelősség), mint tisztogatni, igazságot sugározni, akkor már érthető a jelen hamis és viszonylag rossz helyzete. Továbbá, az sem rossz modell, hogy az igazság, ill. hamisság fa alakzatú, vagyis vannak alapvetések a törzs és a vastag, fő ágak és van sok középág és még több kis ág, a részletek. Ha rossz az alapvetés, akkor a középág és a kiság is hamis, ill. a középágakat és a kis ágakat, a részleteket is helyesen kell látni, mert azon is lógnak a gyümölcsök. Továbbá a tudás fája, mégis az emberiség közös fája, főleg ebben a globalizálódó világban, nincsenek egyéni fák, ill. azok az egyénben vannak, ill. már az is kétséges, hogy a nemzeteknek van e külön fájuk.

Következetések vonhatók le abból is, hogy a hamis elmélet, baj, probléma, szenvedés gyakorlata nem teljesen azt sújtja, aki a hamis elméletet terjeszti. (Az elmélet fájára rengeteg bűzsarat okád, de ferdén, az mások fejére csöpög, mások vannak nyakig a bűzsárba, de azért hozzá is átfolyik, őt is elönti térdig, derékig a bűzsár gyakorlata.)  Nem teljesen, de azért hosszabb távon ő is károsodik, végeredményben rosszabbul jár, mintha nem terjesztett volna hamisságot. Viszont azzal, hogy ő viszonylag kevésbé károsodik, akár azt is hiheti, hogy ő a nyertes, ő az okos.  

A történelmi tendencia pedig eléggé ellentmondásos. Mert egyrészt csökken a természetes butaság, a tudás fájának egyre nagyobb részét látják az emberek, és szedik le azok gyümölcsét. Ugyanakkor elsősorban a külső kiságakat fedezik fel, a nagy ágakat nem, ezért a felfedezetlen nagyobb fehér foltok, fa-részek, kevésbé csökkennek. A fő, nagy ágak nem látása pedig mégis hamis kiindulásokhoz vezet, amelyek azért megbosszulják magukat. Pl. rosszul, rossz célra használják az új tudást. Ugyanakkor fokozódik a hamisság okádás is, ennek okán a hamisság és a szenvedés is.

Az ember (emberiség) jellemzően (múlt, jelen, jövő) igaztalan, igazságtalan, ésszerűtlen, az igazi jólét is reménytelen, mert az emberek, általában érzelemvezéreltek, irracionálisak, illúziófüggők, konfliktusfüggők, más okokból ésszerűetlenek. Az embernek jellemzően legalább két lelki zavara komplexusa van: az egyik a hatalommal, a birtoklással kapcsolatos komplexusa, a másik külalakjához kapcsolódó komplexusa.  Egyszerűbben a kérdés: eredendően ésszerűtlen az ember (az emberiség)?

Több helyre vonatkozó ismétlés.

Az egyének többsége, tehát általában az emberek, vagy az illúzió, vagy valamely kellemetlen érzés (félelem, szorongás, düh, konfliktuskeresés, bánat, szégyen) rabságában (függőségében, mániájában) szenved. Vagy, és, valamely vágyának, (igényének, szükségletének, pl. hatalomvágy, kapzsiság, hiuság, önteltség, megjelenésvágy, fogyasztásvágy, játékvágy, alkohol, dohányzás, stb.) rabságában (függőségében, mániában) szenved.

Hosszabb-rövidebb ideig, kisebb-nagyobb mértékben átléphetik ezek, a normálisság határát, vagyis túlmennek az indokoltság határán. Túlságosan kilengenek, nyitva marad a szelep.

Sok minden jut erről eszembe.

Talán a kisebb mérték és a rövidebb időszakok még normálisnak tekinthetők.

Az állat talán kiegyensúlyozottabb, tehát lehet egy negatív haladás. Rosszul van megszerkesztve az egyén érzésmechanizmusa. 

Ami még eszembe jut. A boldogságkiegyenlítő rendszer. A belső harmónia megteremtése. Védekezési módok a kellemetlen érzésekkel szemben.

A szükségletek arányos kielégítése, mint gazdasági, társadalmi cél.

Az önálló akarat, amennyiben a belső rabság is rabság. Az ész uralma az érzések felett. Mennyiben ítélhető el (emberi és másvilági megítélés) ezek miatt az egyén. A másvilági megítélés, pl. az önhergelt kellemetlen érzések megítélése.

De leginkább a következők. A bölcsességre és valóságra (igazságra) épülő jobb társadalom kialakításának, egyik vonulata: ne legyél ilyen, meg olyan mert az, magadnak és másoknak is árt. De azért ezt nem árt konkrétabban is bizonyítani. Azért a pszichének is vannak bonyolultabb szinte fizikai, matematikai jelenségei, folyamati. Azért a társadalomnak is vannak a pszichén „kívüli” fizikai, matematikai jelenségei, folyamatai. Ezeket sem árt bölcsen, okosan, az igazságnak megfelelően feltárni. De a címben felsoroltak talán felülírhatják, vagy befolyásolhatják, a bölcsességet, okosságot. Felülírhatják, vagy befolyásolhatják, nem mindegy. El kell fogadni, hogy csak befolyásolhatják.

A fő kérdés, hogy a címben felsoroltak, mennyiben függetlenek a külső körülményektől pl., a társdalomtól, pl. a szélesebben vett életszínvonaltól? El kell fogadni (és egyébként bizonyítani is lehet), hogy nem függetlenek. (Pl. eddig is labilis volt a lelki állapotom, de hogy kijött ez a rossz törvény, még rosszabbul érzem magam.) Igaz hogy az arányosság egyirányú, de felezett, negyedezett.  Vagyis egy egységnyi külső körülményjavulás, csak annak felével, negyedével javítja az ember közérzetét. És egy egységnyi külső körülményromlás csak annak felével, negyedével rontja az ember közérzetét. De javítja és rontja.  Tehát érdemes a jobb, igazságosabb, külső körülményekért, társadalomért tenni.

Természetesen erre a hatalmas, szerteágazó témára is csak kitérek, mondanom sem kell ez is külön ezeroldalas tanulmányt érdemelne. Csak néhány gondolatfoszlányra vállalkozom e témában.

Tehát csak kitérek, de kitérni muszáj, hiszen, ha kérdésre „ez bizony így van” válasz a megfelelő, akkor e tanulmány mely az igazságról, igazságosságról az értelemről és a jólétről szól fölösleges, értelmetlen. Persze nemcsak e tanulmány válik értelmetlenné, de minden kísérlet, próbálkozás, amelynek ezek a céljai.

Ha az ember eredendően ésszerűtlen, akkor az élet is értelmetlen.

E tanulmányban rengeteget foglalkozom az ésszerűséggel, a gondolkodással ill. az ostobasággal, a badarsággal, a gondolkodási hibákkal, és még folytathatnám.

E fejezet kissé filozofikusabban közelíti meg a témát. Eredendően ésszerűtlen, e az ember (az emberiség)? A logikai hibákat ki lehet javítani, meg lehet tanulni a logikus gondolkodást. A természetet (a természeti és társadalmi törvényszerűségeket) is egyre inkább meg lehet ismerni. A szakmai és tudományos tudást is lehet bővíteni. A badarságokat, tévedéseket lehetséges csökkenteni, és még folytathatnám. Mindez lehetséges, hacsak nem eredendően ésszerűtlen az ember. Vagy: mindez lehetséges, de mindig megmarad az ember eredendő ésszerűtlensége?

Szerintem az eredendő ésszerűtlenség tényezői. Az érzelmek uralkodása az értelem felett. Az illúzió. A konfliktusfüggés. Az ősi program és érzés, a csapatszellem, a klikkesedés. Az önzés, az egoizmus individualizmus, a felsőbbrendűségi érzés. És lehetségesek még más tényezők.

Pontosabban e kérdéseket kell feltenni.

Az érzelmek, mennyiben és mekkora részben függetlenek a valóságtól, az igazságtól? Valóban azt érezzük, amit a valóság szerint éreznünk kellene?

Az érzelmek valóságtól független aspektusa megkérdőjelezheti az igazság, a valóság, az ésszerűség, a valóságos életszínvonal jelentős szerepét? Mi e vonatkozásban a tendencia, az evolúciós tendencia, és az emberiség történelmi léptékű tendenciája?

Mi lenne a jó, mi lenne a jövő követendő útja e vonatkozásban?

Az illúzió (sokféle illúzió), mint a valóságot megváltoztató, érzelmi, lelki fájdalomkezelő, és gondolkodási mód megkérdőjelezheti a valóság, az igazság, az ésszerűség és a jólét jelentős szerepét?

Az illúzió vonatkozásában mi az evolúciós tendencia, és mi az emberiség történelmi léptékű tendenciája?

Az illúzió vonatkozásában mi lenne a jó, mi lenne a jövő követendő útja?

Ha valaki azt mondja, hogy e miatt, vagy más miatt szinte nincs értelem, nincs igazság akkor az ő igazsága sincs, hiszen némi értelmet ez a kijelentés is feltételez.  Ez úgy lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy az ember végső legnagyobb igazsága ez az ésszerűség teteje, e felismerés: az igazság, az ésszerűség, a jólét, oly jelentéktelen, hogy szinte nincs, legalábbis nem érdemes vele foglalkozni. Nekem pl. relativitáselmélet ennél nagyobb okosságnak, tűnik. Az emberek többsége azért úgy hiszi, úgy gondolja, és úgy cselekszik, hogy az igazság, az ésszerűség, és a jólét, mindezek nagyon is fontos dolgok.  Lehet, hogy sokmilliárd ember téved? És az ilyen fokú tévedés már nem válik igazsággá? Mindenesetre elég furcsa (még ennél is furcsább) világ lenne az, amelyben csak olyan nagyon mellékes, tizedrangú lenne az igazságra, az ésszerűségre, a jólétre való törekvés.  Ha feltételezzük, hogy e törekvések nélkül fejlődés sincs és törekvések nélkül, előbb-utóbb elpusztul az ember, legalábbis visszafejelődik, akkor az ember eddigi célja az volt, hogy rájöjjön: az igazság, az ésszerűség, a jólét, oly jelentéktelen hogy szinte nincs, legalábbis nem érdemes vele foglalkozni. Vagyis az emberi élet értelme, hogy ráébredjen: értelmetlen az élet. Ez elég nagy badarságnak hangzik. Ráadásul ott van a halált megelőző szenvedés. Mert azt ki lehet okoskodni, hogy értelmetlen az élet, csak ez az okoskodás gyakorlatilag az értelmetlen szenvedéshez vezet. Az értelmetlen szenvedést pedig már elég nehéz okosságnak felfogni. Bár egyeseknek még ez is sikerül. Maradjon meg ez az ő okosságuk.

Ha valaki (az ember) felveti a saját ésszerűtlenségét, és elgondolkodik azon, akkor az, már az ésszerűség egyik bizonyítéka.

Csak az érzelmeket kellene valahogy eltüntetni - ez lenne a következő felvetés.

Vagy csak a kellemetlen érzéseket, érzelmeket kellene valahogy eltüntetni (a kellemesek maradhatnak) – ez is egy gondolat.

Érzés érzelem nélkül nincs motiváció, az ésszerűségre, az igazságra, a jólétre való törekvés motivációja sincs. A rossz érzések, érzelmek eltörlésével eltörlődnek a jó érzések érzelmek is. Érzések, érzelmek által élünk. Nem jöhetett volna evolúciós fejlődés se, az értelem fejlődése se, érzés, érzelem nélkül.

Kétségtelenül az ember eleve egy irracionális helyzetben van, amennyiben csak annyit tud, hogy egyszer meghal, de nem tudja, mikor miben, milyen a halálérzés, nem tudja, mi jön azután. Ez még akkor is irracionális, ha az ember megpróbálja ezt racionálisan feldolgozni.

Elmélkedések az illúzióról.

Az elemzésből az jön ki, hogy két fő szempontból vizsgálhatjuk az illúziót.  Az egyik a gondolkodástani szempont. A másik az érzés, érzelemtani szempont, amely erősebben kapcsolódik az élethez, a társadalomhoz. Talán ez a pontosabb a kifejezés: érzés, érzelemtani és általános szempont. Termesztésen, mint minden, ez a két szempont is összefügg. Gondolkodástanilag szét kell választani a beteges képzelgést (a valótlant igaznak gondoljuk), a tudatos fantáziálástól (ennek is több fokozata van) és a tévedést. Érzés, érzelemtani szempontból is szét kell választani a beteges képzelgést, önámítást (a valótlant igaznak érezzük, igaznak éljük át) a tudatos álmodozástól, álomtól, és a téves túlzott érzéseket, érzelmeket.

Kezdjük az érzés érzelemtani és általános szemponttal.

Ha az illúzió képes lenne alapvetően befolyásolni az érzéseinket, érzelmeinket és elfogadnánk az illúziót, akkor ugyancsak sutba dobhatnánk ezt az egész tanulmányt. Akkor nem kellene foglalkozni a valósággal az igazsággal, az életszínvonallal, csak az illúzióval. Akkor ki lehetne jelenteni: mindegy, hogy mi kelti a kellemes érzéseket, érzelmeket (vagy viszonylag kellemesebb érzéseket, érzelmeket) ezeket az agyunkba keletkező rejtélyes dolgokat, hiszen az érzések érzelmek által élünk. Akkor egészen másképpen kellene megítélni pl. a manipulációt és a hazugságot is. Igaz, hogy még akkor is ott lenne az illúzió elfogadásának problémája.

Az illúzió, a hit, a remény rokon értelmű fogalmak. Mindenképpen meg kell különböztetni a normális illúziót és a túlzott, néha beteges illúziót, képzelgést, önámítást, még akkor is, ha ez képzelgés boldogabbá teszi az egyén életét. Ugyanakkor az emberek döntő többsége (a normális emberek) egyelőre nem is képesek olyan tartós illúzióra, amely hosszabb távon, az átlagosnál boldogabbá tenné az életét. Egyszerűen a test és az érzésmechanizmus sem így működik. Két dolog figyelhető meg. Az egyik, hogy a mesterkélt illúzióval keltett kellemes érzés (boldogság), ill. a kellemetlen érzések elfedése, előbb-utóbb visszaüt, benyújtja a számlát. Ez pl. az alkoholnál és a kábítószernél, tisztán előjön. Az enyhébb belső illúziónál pedig ott marad az a vékony kötelék, hogy ez csak illúzió, ez nem teljes értékű érzés, a valóság más. Alváskor álmodozáskor, filmnézéskor, stb. mindig ott van a valóság köteléke.  Ezért van az, hogy pl., beülünk a moziba horrorfilmet nézni, vagyis félni (ami eredetileg egy kellemetlen érzés), mert tudjuk ez csak illúzió, és valójában kellemesen érezzük magunkat. Arról pedig hogyan nyújtja be számlát az illúzió, elég hosszasan lehet elmélkedni, mert nem is egy módón nyújtja be számlát.

Sokféle illúzió van, erről is hosszan lehet elmélkedni. Pl. valaki egy nyirkos hideg lepusztult lakásban éhesen fázva él, akkor milyen illúziókkal tudja a nyomorúságos életét jobbá képzelni. El tudja azt érni, hogy a nyomorúságos élete szépnek jónak látsszon? Pl., ezt képzeli: jobb, mint aminek kinéz. Vagy azt: ez borzalmas, de azért van jó oldala. Vagy azt: én azért kiváló vagyok. Vagy: majd a jövő jobb, szebb lesz. Vagy: majd a másvilágon jobb, szebb lesz. Stb., stb.. Talán egy külön kategória, ha nem önmagából, hanem egy másik ember hatására jönnek elő az illúziós technikák.  Ha van egy divatos öltönye, van néhány jó könyve, van egy televíziója, akkor nyilván bővül a kör. És persze ott vannak a tudatmosósító szerek. A lényeg viszont az, amint már mondtam, hogy az illúzió előbb-utóbb benyújtja a számlát, illetve, hogy ez nem teljes értékű érzés, mert normális embernél mindig megmarad a valóság köteléke.

(Valószínűleg a normális ember egy idő után megcsömörlik az illúziótól. Egy idő után megcsömörlik, az illúzió egy idő után, bármi is keltse azt, nem hat, illetve az ember már nem fogadja el.)

Ha kijelentjük, hogy az illúzió jelentősen nem képes befolyásolni a valóságból eredő érzéseket, érzelmeket, akkor már nem is kellene az illúzió elfogadásával foglalkozni. Azért ezzel is foglalkozni kell, mert a tudományos technikai fejlődés talán létrehozhat olyan illúziót, amely nem üt vissza, és amelynél tartósan is elszakad valóság köteléke. Mindenesetre egyre „jobb” illúziós technikák jönnek létre. Szerintem az illúzió elfogadásnak is nagyon kontroláltnak kell lenni. Lehet e igazán szabad ama ember, lehet e annak önálló akarata, aki az illúziók rabságában él?

Ugyanakkor, aki kényelmes lakásban él, aki nem éhezik, fázik, aki viszonylag szabad, akinek minden szempontból viszonylag jó élete van, ő sem mindig boldog, ő is igényli az illúziót. Nyilván az, aki erősebben igényli az illúziót, arra erősebben is hat, annak erősebben tudja megváltoztatni érzéseit, érzelmeit.

Sok ember éppen a siker miatt válik lelki beteggé, de miért is. A siker előtt azzal az álommal boldogította magát: milyen jó is lesz, ha majd sikeres lesz. Ha nem lett volna sikeres, akkor ez az illúziója talán örökre fennmarad, de adott esetben megjön a siker. A siker nem hozza meg a boldogságot, viszont a legfőbb illúziója összeomlik.  

Kitérés az illúzió gondolkodástani vonatkozására.

A valóságos (reális) az igaz, az ésszerű (racionális) nyilvánvalóan összefügg, bizonyos vonatkozásban azonos, hiszen az igazság kiderítése az ésszerű, az okos. A másik oldalon pedig ott van a valótlan (irreális), hamis, az illúzió, és az ésszerűtlen (irracionális). De mi van akkor, ha képzelet fantázia segítségével derítjük fel az igazságot? Pl. Galilei elképzelte (feltette), hogy a föld gömbölyű és forog. Ez is egy elképzelés volt, és igazság lett belőle. Elrugaszkodunk valóságtól, hogy megtaláljuk az igazságot. Valójában akkor lehet megérteni mindezt, ha rájövünk mindenből kettő, vagy még több van.  Van a felszínen levő jelen, „szürke” igazsága (valósága) és van a rejtett háttérigazság (mélyebb, igazabb valóság). Persze amikor a rejtett háttérigazság kiderül, és az lesz az elfogadott igazság, akkor már az lesz a felszínen levő, jelen „szürke” igazsága.

Van az igazság irányú képzelet, de lehet a valótlan irányú képzelet is.

A képzelet csak egy eleme a gondolkodásnak. Tehát az igazság kiderítésének is több eleme lehet. Ott van pl. az összehasonlítás, leggyakoribb gondolkodási funkció, e nélkül nincs igazság-kiderítés. Tévedéshez vezethet, ha a képzelet megzavarja az összehasonlítást.

És legalább kétféle tudomány van. Az egyik fajta tudomány a kutatás tudománya, amelyben nagy szerepe van a képzeletnek. Nem mondható, hogy más elemek nem szükségesek a kutató tudományhoz, csak az, hogy a más elemek jelentősége kisebb.

A másik fajta tudomány a bizonyítás, elemzés tudománya, amelyben kisebb szerepe van a képzeletnek, és nagyobb szerepe van a helyzet pontos faltárásának, a mérésnek, az összehasonlításnak. Nem mondható, hogy ebben nincs szerepe a képzeletnek, csak az, hogy kisebb a jelentősége, és néha zavaró is lehet.

Az igazság irányú képzelettel elrugaszkodunk a felszínen levő jelen „szürke” valóságától, igazságtól és átlépünk a rejtett még valódibb háttérigazságba – ez tehát a folyamat pontos megfogalmazása, mely folyamat, jellemzően a kutatótudomány folyamata. Így jönnek létre az új, igazabb igazságok, felismerések, újítások.

Persze a két tudomány nem válik el élesen, de megértés miatt azért nem árt szétválasztani a kettőt.

Itt azért közbevetőleg felteszem a kérdést: és mi a művészet? Erre még visszatérek.

Az illúzió (a tudatos fantáziálás) több gondolkodási funkció (fantázia, képzelet, tervezés, ötlet, újítás, kutatás része. Az illúzió (fantázia, elképzelés, stb.) képessége az értelmesedés egyik vonatkozása. A tudatos illúzióval kapcsolatos, elképzelt és lehetséges valóság, egyfajta (többfajta) igazsági kategória. A „nincs kizárva, lehetséges, lehetségesen valószínű, érdemes kutatni”, mint igazsági kategória. Ez a kutatótudomány igazsága. A kutatás, (az ismeretlen kutatása) igazsága tágabb, mint az elemzés (az ismert elemzése) igazsága. Csak akkor mind magunk, mind mások számára világossá kell tenni, hogy ez nem elemzés, bizonyítás, hanem a lehetséges ismeretlen vizsgálata. A lehetséges ismeretlennek azonban sok kategóriája van. Természetesen, a lehetségesnek is kell lenni valóságalapjának. A lehetséges vizsgálata, legalább van egy kevés elegendő valóságalapja (nem lehetetlen), ettől terjed az elemzésig (olyan sok valóságalapja van), hogy ismertnek tekintjük. A lehetséges ismeretlen (vagy valóban ismeretlen, vagy felteszi a kutató, hogy kevéssé ismert) vizsgálata nélkül nincs tudományfejlődés. Természetesen sok veszélyt is hordoz magában. Sok veszélyt is hordoz magában, vagyis van egy irracionális, igazságtól eltérő vonatkozása.

Kérdés ez az amorf határvonal: mennyi az a kevés elegendő valóságalap? Mivel ez határvonal bizonytalan, könnyű átcsúszni az irracionálisba, a valóságtól már elszakadó káros szakaszba.

Visszatérek az érzés, érzelmi vonatkozásra.

Érdekes módón az érzés, érzelmi illúzióról is nagyon hasonlókat lehet elmondani.  Csak akkor nem igazságról kell beszélni, hanem a valóságnak megfelelő érzésekről, érzelmekről.

Talán egy fokkal értelmesebb az illúzió, ha az, az ember egy szebb, jobb kellemesebb világot, életet teremt. De sajnos ez sem mindig van így. Gondolok itt az önhergelésre, az önzrikálásra, arra, hogy a kellemetlenséget okozó, ártalmas veszélyes jelenségeket gyakran túlreagálja az ember. A szükségesnél erősebben, dühős, bánatos, jobban fél, stb.. De azért a határt átlépő életszépítő jobbító illúzió is veszélyes, mert benyújtja a számlát. És mert az ilyen ember nem szabad, nem rendelkezik önálló akarattal.

Mi tehát az illúzió köznapi értelemben?  A rész összegzése.

Az illúzió azon felül, hogy egy, vagy több gondolkodási funkció része (fantázia, képzelet, terv, ötlet, újítás, kutatás) és igazsági kategória (a lehetséges, nem kizárható, kutatni szükséges igazsága), egy örömérzést növelő, ill. lelki fájdalmat csökkentő technika.

Az igazságot, valóságot, ésszerűséget kereső ember megfárad e tevékenységében és az illúzió menedékében, álomvilágában piheni ki magát. Ez tehát a normális illúzió.

A megoldás, akár gondolkodástani, akár érzés, érzelemtani szempontból az, hogy az illúziót a helyén kezeljük. Tudjuk, hogy mi a szerepe, milyen határig jó. Mi az a határ, amely átlépése után rossz káros.

Káros a beteges képzelgés, ha a képzelet oly mértékben elszakad a valóságtól, hogy nem vagyunk tudatában az elszakadásnak.

Az illúzió tendenciája.

Talán jelenleg még a normális illúzión belül van általában az ember. Talán jelenleg még nem lépte át a káros beteges illúzió határát. A tendencia azonban az illúzió-növekedés irányába mutat.

Evolúciós tendencia. Az állatoknál szinte nincs illúzió. Ők keményen valóságban élnek. Bár a fejlett állatoknál már megjelenhet az illúzió. Mi az illúzió és az alvás, álmodás kapcsolata?

Három vonatkozása az illúzió növekedésének. Az egyik az ember belső világa, az értelem és talán az érzésmechanizmus is egyre alkalmasabb az illúzióteremtésre. A másik, hogy természettudományos technikai fejlődés egyre több jobb illúzióteremtő eszközt állít elő.  A harmadik pedig, hogy az ember egyre hajlamosabb az illúziót elfogadni.  Divat reklám, segédeszközök tudatmosósító szerek, manipuláció, hazugság, becstelenség elfogadása műség (nem valódi elfogadása) stb.. Az illúzió növekedése azonban önmagában nem jelenti az ésszerűtlenség növekedését. Illetve fel kell tenni a kérdéseket. Az ésszerűtlenségnek csak egy tényezője az illúzió? És ha csak egy tényezője, akkor hol vannak a határai? És milyen jelentős tényező az illúzió?

És melyek a többi tényezők?

A fejezetből kissé kilógó elmélkedés.

A belső elégedettség-teremtéssel (nem számít a külvilág, az számít, hogy mi lakozik bennünk) kapcsolatban fel kell tenni a kérdést. El lehet e menekülni az élet, a társadalom problémáitól, akár annak legszelídebb, legkevésbé ártalmas változatával, valamilyen szelíd hitvilágba való meneküléssel?

Az nyilvánvaló hogy az alkohol a kábítószer, stb. menekülési változatok rosszak, mert önártalmasak, de másoknak is ártanak. Ellenben vannak látszólag ártalmatlan, változatok, és ha a végső cél az emberek boldogsága, akkor miért ne lehetne azokat használni. A szelíd hitvilágban élő, és szelíden élő, azért lehet szorgalmas. Ráadásul, ha mindenki, pl. egy szelíd hitvilágba, szelíden, szeretve de szorgalmasan él, akkor az egész emberiség boldog lesz. (Abban talán nincs vita, hogy egy szelíd, szerető, de szorgalmas élet akkor alakítható ki könnyen, ha van mögötte egy szelíd hitvilág. Vagy talán a hitvilág helyett világnézet a helyesebb kifejezés.)

Megjegyzem, akik elmenekülnek a társadalmi problémáktól, azok nem nagyon politizálnak.

Én a következő kérdéseket tenném fel.

1.Az emberek többsége megtanulhatja a szelíd hitvilágba való menekülést?

2. Ha az emberek többsége meg is tanulja ezt, nem maradhat egy önző, kevély kisebbség, amely így ki tudja használni a szelíd nem politizáló többséget?

3. A mosógép, a fájdalomcsillapító, a lift, a túrógombóc, stb. jó, kellemességet, a boldogság lehetőségét növelő dolgok. Lehetséges lett volna a múltban és lehetséges e a jövőben a technikai, az életminőséget javító és társadalmi fejlődés, ha az emberek a szelíd hitvilágba menekülnek, ha elfordulnak a valós problémáktól és társadalmi problémáktól?

4. Megnevezhető e következő, mint legeslegfőbb cél? Minél több ember éljen szelíd, szerető, szorgalmas életet.

5. Miről szól Jézus élete, és tanítása, talán a szelíd hitvilágba való menekülésről, vagy a valós problémák és társadalmi problémák felé fordulásról? És nemcsak Jézus élete tanításai de pl. keresztelő Szent János, Szent Péter és még hosszan sorolni, élete és tanítási mire utalnak?

A kérdésekre adott rövid leegyszerűsített válaszok. Első kérdésre adott válasz: nem, mert a természettől, Istentől eredő általános emberi alkat nem tud elfordulni a valós problémáktól és a társadalmi problémáktól sem.  Van egy kisebbség, amely számára, ez megtanulható, de ez nem a többség.

A második válaszra adott válasz: igen, maradhat egy önző, kevély kisebbség, aki kihasználja a szelíd, és passzív többséget.

A harmadik kérdésre adott válasz: nem lehetséges a múltbeli és jövőbeli fejlődés sem, ha az emberek csupán egy szelíd szorgalmas, de a fejlődéssel, a politikával nem törődő életet élnek. Sőt, az evolúciós fejlődés sem jöhetett volna létre, ha az élőlény passzív, nincs valamilyen előre hajtó motivációja. Persze ez csak azoknak számít, akik elfogadják az evolúciós fejlődést.

Mielőtt továbbmennék: nem azt állítom, hogy a szelíd, szerető szorgalmas élet, és ennek eredője a szelíd hitvilág káros, vagy akár fölösleges lenne.Amit én állítok, hogy önmagában az nem elég. És mivel önmagában nem elég, és ha ennek ellenére elégségének veszik, akkor bizony káros is lehet.

A negyedik kérdésre adott válasz röviden: nem.  Ebből a szelíd hitvilágból nekem az is hiányzik, hogyan jut el az ember, a mosógépig, a fájdalomcsillapítóig, a liftig, a túrógombócig. Ugyanakkor az együttélés (főleg növekvő népesség, technika mellett) nemcsak jóakarat de szervezés kérdése is. Tehát vannak társadalomszervezési szakismertek is.

Ellenben ez már elfogadható legeslegfőbb célnak. Minél több ember éljen szelíd, szerető, szorgalmas de gondolkodó, a valós problémák, a társadalmi problémák miatt is aggódó életet. Ebben már benne van fejlődés lehetősége.

Talán ez nem sokban tér el, legalábbis ami a fő irányát illeti, az általam propagált legeslegfőbb céltól: minél több ember éljen jól kellemesen, jól, igazságosan egészségesen.

Az ötödik kérdésre adott válasz. A keresztény kultúra és ebben nevelkedő ember számára a szelíd hitvilág, az a keresztény hit. Ezért érdemes pl. észrevenni, hogy Jézus és a szentek bántalmazása, arról szól, hogy mindig lehet egy önző, kevély kisebbség, amelyik kihasználja a szelíd többséget. Mindig lehet egy önző kevély kisebbség, amely ellen, ha szelíd eszközökkel, de harcolni szükséges. A legjelentősebb szelíd eszköz a politizálás. Jézus és a szentek politizálnak, társadalmi problémákkal foglalkoznak. Jézus és a szentek, valójában meg akarták változtatni a fennálló eszmerendszert. Ez önmagában is a fejlődéssel, a társadalommal való foglalkozás. A kérdés az, hogy az alábbi két legeslegfőbb cél közül, ők melyiket vallották és terjesztették.

Minél több ember éljen szelíd, szerető, szorgalmas életet.

Minél több ember éljen szelíd, szerető, szorgalmas, de gondolkodó, a valós problémák, a társadalmi problémák miatt is aggódó életet.

Tehát melyik a kettő közül, erre kell egyértelmű választ adni. Jézus és a szentek letették garast az egyik válasz mellett.

Jézus és a többi szent élete, egyfajta politizálás volt, a közügyekről alkotott határozott vélemény és emelletti nagyon is kemény kiállás. Ők nemcsak csendesen imádkoztak, hanem nagyon is határozottan beszéltek és cselekedetek. Nagyon is határozottan meghatározták mi a jó, ki a jó, mi a rossz, ki a rossz. És ez nemcsak arra korlátozódott, hogy Isten jó, az imádkozás jó, a szeretet jó. Nem véletlenül próbálta eltüntetni, megsemmisíteni őket a hatalom. A hatalom, a hatalom birtokosai ilyenért nem haragszanak: Isten van és jó, az imádkozás jó, a szeretet jó. A hatalom azért haragszik, ha megtámadják, ha kétségbe vonják, ha csökkenteni akarják.

Visszatérek a fő témára: vajon eredendően  ésszerűtlen e az ember, az emberiség?

E tanulmányban rengeteget foglalkozom az ésszerűséggel, a gondolkodással ill. az ostobasággal, a badarsággal, a gondolkodási hibákkal, és még folytathatnám.

E fejezet kissé filozofikusabban közelíti meg a témát. Eredendően ésszerűtlen e az ember (az emberiség)? A logikai hibákat ki lehet javítani, meg lehet tanulni a logikus gondolkodást. A természetet (a természeti és társadalmi törvényszerűségeket) is egyre inkább meg lehet ismerni. A szakmai és tudományos tudást is lehet bővíteni. A badarságokat, tévedéseket lehetséges csökkenteni, és még folytathatnám. Mindez lehetséges, hacsak nem eredendően ésszerűtlen az ember. Vagy: mindez lehetséges, de mindig megmarad az ember eredendő ésszerűtlensége? Szerintem az eredendő ésszerűtlenség tényezői: az érzelmek uralkodása az értelem felett. Az illúzió. A konfliktusfüggés. Az ősi program és érzés, a csapatszellem, a klikkesedés. Az önzés, az egoizmus individualizmus, a felsőbbrendűségi érzés. És lehetségesek még más tényezők.

Rövid elmélkedés a konfliktusfüggésről.

Amennyiben az emberek általában konfliktusfüggők, akkor fölöslegesek e tanulmány elmélkedései. Hiszen akkor az emberek keresnek és találnak okot a konfliktusra, akkor reménytelen a békés problémamentes világon gondolkodni. Én inkább így fogalmazok: elérhető, hogy általában az emberek ne konfliktusfüggők legyenek, hanem versenyfüggők. És amennyiben a versenyek békések, igazságosak és szabályozottak, akkor lényegében feloldódik a probléma.

A csapatba tartozás (a klikkesedés) szintén ősi program, ill. érzés. Sokféle alakja közül az egyik nemzeti, nemzetiségi érzés.

Ha ez az ősi program ill. érzés szabálytalan, érzelemvezérelt harccal párosul, akkor kialakul az ordító ésszerűtlenség, az ésszerűség legalacsonyabb foka. Gondolok itt arra, hogy azért a legnagyobb irracionalitás mégis a hódító háború. Illetve, ha pusztán csak azért ütik-vágják egymást az emberek, mert más csapatba tartoznak.

A megoldás e tekintetben is a szabályozott, igazságos verseny, versenyek, hiszen az ősi programot, érzést nem lehet eltüntetni.

Az egyéni önzésből ered a legtöbb ésszerűtlenség.

Jó hogy itt is rábukkanhatunk egy olyan ellentmondásra, ami nem ellentmondás. Most legyünk közösségiek, csapatba tartozók vagy legyünk egoisták individualisták, mert egyik sem jó. A csapatba tartozás jó, ha van szabályozott igazságos verseny. Az önzés alatt itt viszont azt értem, hogy nincs csapatszellem, nincs közösségi szellem, nincs nemzeti érzés, szellem csak egyének vannak, ill. csak családok vannak. Ez egy alapvető ésszerűtlenség, amely sok ésszerűtlenséget okoz. E tanulmányban szintén nagyon sok helyen, módón jelenik meg ennek bizonyítása. Erre itt nem is térek ki. Nyilvánvaló az ősi program, érzés, a csapatszellem is cáfolja azt, hogy ez nem eredendő általános tulajdonság. De itt is kirajzolódni látszik egy az önzés irányába mutató tendencia. Ha evolúcióban gondolkodunk, akkor az emberi közösség olyan állatközösséghez hasonlít ahol az egyedek családok nemcsak egymás mellett élnek, de aktívan együttműködnek. Jelenleg pedig olyan állatközösséghez kezd hasonlítani az ember ahol az egyedek családok (kényszerűségből) egymás mellett élnek, de alig működnek együtt. Pontosabban mintha ez lenne a tendencia. Inkább egyéni versenyek vannak és nem csapatversenyek. Sőt jelenleg még egyéni harcok vannak és nem egyéni igazságos, szabályozott versenyek. Tehát az önzés másik aspektusa, megint az igazságtalan szabálytalan harc. Pl., az hogy a hatalmi, vagyoni elismerés nem a hasznos munka alapján, arányosan történik. Hiszen a harcoló egyén (és csapat is) kénytelen önző lenni, mivel harc egyik törvényszerűsége: vagy én kerülök borzalmas helyzetbe, vagy te.

Ez a tendencia azért szerintem nem visszafordíthatatlan. De kétségkívül a visszafordításhoz sok mindent fel kell ismerni.

A szokások, rituálék, babonák ésszerűtlensége.

Külső szemmel, kívülről nézve az ember rendkívül nevetséges furcsa, ésszerűtlen szokásokat, rituálékat képes művelni. Az állatoknál is előfordulnak furcsa szokások, de azért az ember viszi a prímet.  Érdekes megállapításra juthatunk az eddigiekből: a „buta” állat sok vonatkozásban ésszerűbb, mint az „okos” ember.

Mit jelent, az hogy az ősember különböző szertartásokat csinált, pl. a sikeres  vadászat érdekében? Készített egy irracionális tevékenységet, amelyet kvázi igaznak gondolt, hiszen halál komolyan végezte mindezt. Na ilyenek most is vannak. Kérdések. Sokkal több ilyen szokás van korunkban is, mint amit észreveszünk? Ezek csak ártalmatlan nevetséges irracionalitások vagy ártalmasak? Az önzés, a kábítószer, a harc, a felületesség, a hazugság, stb. lehet e szokás?

A történelem során azért voltak olyan szokások, babonák, amelyek nem nagyon nevezhetők ártalmatlannak, pl. emberáldozat, pl. boszorkányégetés, és még lehetne sorolni. A szokás összefügg a tanulással. A fő kérdés talán az, hogy az ember eljuthat e olyan ésszerűségre, hogy ésszerűen, objektívan, az ártalmasság jegyében, felülbírálja a szokásait? Ez azért nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. A bugyuta, de ártalmatlan (azért némi kárt ezek is okoznak) szokásokkal talán nem kell nagyon foglalkozni, bár ezek is arról tanúskodnak, hogy az ember nem teljesen ésszerű.  Egyik meghatározása az ésszerűségnek: az ember képes szétválasztani az ártalmast az ártalmatlantól.

Megint: eredendően ésszerűtlen az ember (emberiség)?

Az optimista válasz az, hogy a természet, Isten olyannak teremtette meg a világot, a természetet, az embert is, hogy az ember képes ésszerű lenni. Mindenképpen érdemes az ésszerűségre törekedni. Van értelme az ésszerűségre való törekvésnek.

A kérdés viszont nem az, hogy mi lehetséges a jövőben, hanem az hogy mi volt, mi van és mi várható a jövőben. A pontosabb válasz inkább arról szól, hogy az ember csúszkál az ésszerűség és ésszerűtlenség határán, tehát nem igazán tudok a kérdésre válaszolni. Azt sem tudom, hogy már régóta csúszkál, vagy csak a XX. századtól, vagy csak mostanában kezd el, vagy csak a jövőben kezd el csúszkálni. Van egy lassú, hektikus jóléti (szélesebb értelmű, nemcsak anyagi vonatkozású életszínvonal) fejlődés, de mindig ott van a válság, az összeomlás lehetősége. És a másik oldalon mindig ott van a normális embert erősen zavaró, idegesítő ésszerűtlenség. Persze kérdés, ki a normális ember?

Talán ezt a kérdést belülről nézve nem is lehet megválaszolni. Belülről nézve szükségszerűen az ésszerűség, ésszerűtlenség határán való csúszkálást láthatjuk. De még egy értelmes marslakó válasza sem lenne biztosan igaz. Talán Isten, amennyiben van Isten, tudna erre válaszolni.

A téma fontosságát bizonyítja, hogy nagyon sok kiváló művészi, irodalmi alkotás foglalkozik a racionális, irracionális problémájával. Sőt talán nem túlzás azt mondani, hogy szinte minden kiváló művészi alkotás valamilyen formában, mértékben foglalkozik a racionalitás, irracionalitás (valóságos, nem valóságos) problémájával. A sok jó regény közül itt csak egyet emelek ki: Szatmári Sándor Kazohinia c. regényét. E fejezet írása közben elsősorban e regényre gondoltam.

Az emberek nem oly bölcsek, okosak, mint amilyennek képzelik magukat, de ennél is nagyobb baj, hogy érzelmileg labilisak.

Az egyének többsége, tehát általában az emberek, vagy az illúzió, vagy valamely kellemetlen érzés (félelem, szorongás, düh, konfliktuskeresés, bánat, szégyen) rabságában (függőségében, komplexusában, mániájában) szenved. Vagy, és, valamely vágyának, (igényének, szükségletének, pl. hatalomvágy, kapzsiság, hiuság, önteltség, feltűnésvágy, fogyasztásvágy, játékvágy, alkohol, dohányzás, stb.) rabságában (függőségében, komplexusában, mániában) szenved. És még lehetne sorolni.

Hosszabb-rövidebb ideig, kisebb-nagyobb mértékben átléphetik ezek, a normálisság határát, vagyis túlmennek az indokoltság határán. Túlságosan kilengenek, nyitva marad a szelep.

Sok minden jut erről eszembe.

Talán a kisebb mérték és a rövidebb időszakok még normálisnak tekinthetők.

Az állat talán kiegyensúlyozottabb, tehát lehet egy negatív haladás. Rosszul van megszerkesztve az egyén érzésmechanizmusa. 

Ami még eszembe jut. A boldogságkiegyenlítő rendszer. A belső harmónia megteremtése. Védekezési módok a kellemetlen érzésekkel szemben.

A szükségletek arányos kielégítése, mint gazdasági, társadalmi cél.

Az önálló akarat, amennyiben a belső rabság is rabság. Az ész uralma az érzések felett. Mennyiben ítélhető el (emberi és másvilági megítélés) ezek miatt az egyén. A másvilági megítélés, pl. az önhergelt kellemetlen érzések megítélése.

De leginkább a következők. A bölcsességre és valóságra (igazságra) épülő jobb társadalom kialakításának, egyik vonulata: ne legyél ilyen, meg olyan mert az, magadnak és másoknak is árt. De azért ezt nem árt konkrétabban is bizonyítani. Azért a pszichének is vannak bonyolultabb szinte fizikai, matematikai jelenségei, folyamati. Azért a társadalomnak is vannak a pszichén „kívüli” fizikai, matematikai jelenségei, folyamatai. Ezeket sem árt bölcsen, okosan, az igazságnak megfelelően feltárni. De a címben felsoroltak talán felülírhatják, vagy befolyásolhatják, a bölcsességet, okosságot. Felülírhatják, vagy befolyásolhatják, nem mindegy. El kell fogadni, hogy csak befolyásolhatják.

A fő kérdés, hogy a címben felsoroltak, mennyiben függetlenek a külső körülményektől pl., a társadalomtól, pl. a szélesebben vett életszínvonaltól? El kell fogadni (és egyébként bizonyítani is lehet), hogy nem függetlenek. (Pl. eddig is labilis volt a lelki állapotom, de hogy kijött ez a rossz törvény, még rosszabbul érzem magam.) Igaz hogy az arányosság egyirányú, de felezett, negyedezett.  Vagyis egy egységnyi külső körülményjavulás, csak annak felével, negyedével javítja az ember közérzetét. És egy egységnyi külső körülményromlás csak annak felével, negyedével rontja az ember közérzetét. De javítja és rontja.  Tehát érdemes a jobb, igazságosabb, külső körülményekért, társadalomért tenni. 

Rövid kitérés a művészetekre. Korábban feltettem a kérdést: és mi a művészet?

Nagyon sokféle, fajta művészet van. A humor is egyfajta művészet. Az ember otthon is rajzolgat, énekelget, irogat, stb.. A művészet magasabb fokon teszi mindezt, de ez csak művészet egyik vonatkozása és nem a lényege. Mit tesz az ember, akkor, amikor, akár csak otthon, rajzolgat, énekelget, irogat, stb.?

A művészet köznapi értelemben egy lelki örömszerző, ill. lelki fájdalomcsökkentő technika. Fájdalomcsökkentő technika több vonatkozásban. A kibeszélés, és a meghallgatás technikája. A kialkotja, kitevékenykedi, kiszórakozza, magából, technikája. Megpihenés az illúzió álomvilágában, technikája. Mindezt nem a munka, a kötelességszerű munka keretén belül teszi.

Egyszerűbben: a művészet (a csinálót és a nézőt is) szórakoztat, illetve szórakoztatva (érdekesen izgalmasan) tanít, de indirekt módón teszi ezt. Ugyanis van, olyan szórakoztató tanítás, ami nem művészet. Illetve lehet, hogy már az is művészet.

Ugyanakkor: a művészetek jellemzően az érzéseket, érzelmeket vizsgálják azokra hatnak, de nem tudományos módszerekkel.

Mi a művészet gondolkodástani szempontból?

Ehhez szükséges egy kis ismétlés.

A valóságos (reális) az igaz, az ésszerű (racionális) nyilvánvalóan összefügg, bizonyos vonatkozásban azonos, hiszen az igazság kiderítése az ésszerű, az okos. A másik oldalon pedig ott van a valótlan (irreális), hamis, az illúzió, és az ésszerűtlen (irracionális). De mi van akkor, ha képzelet fantázia segítségével derítjük fel az igazságot? Pl. Galilei elképzelte (feltette), hogy a föld gömbölyű és forog. Ez is egy elképzelés volt, és igazság lett belőle. Elrugaszkodunk valóságtól, hogy megtaláljuk az igazságot. Valójában akkor lehet megérteni mindezt, ha rájövünk mindenből kettő, vagy még több van.  Van a felszínen levő jelen, „szürke” igazsága (valósága) és van a rejtett háttérigazság (mélyebb, igazabb valóság). Persze amikor a rejtett háttérigazság kiderül, és az lesz az elfogadott igazság, akkor már az lesz a felszínen levő, jelen „szürke” igazsága.

Van az igazság irányú képzelet, de lehet a valótlan irányú képzelet is.

A képzelet csak egy eleme a gondolkodásnak. Tehát az igazság kiderítésének is több eleme lehet. Ott van pl. az összehasonlítás, leggyakoribb gondolkodási funkció, e nélkül nincs igazság-kiderítés. Tévedéshez vezethet, ha a képzelet megzavarja az összehasonlítást.

És legalább kétféle tudomány van. Az egyik fajta tudomány a kutatás tudománya, amelyben nagy szerepe van a képzeletnek. Nem mondható, hogy más elemek nem szükségesek a kutató tudományhoz, csak az, hogy a más elemek jelentősége kisebb.

A másik fajta tudomány a bizonyítás, elemzés tudománya, amelyben kisebb szerepe van a képzeletnek, és nagyobb szerepe van a helyzet pontos feltárásának, a mérésnek, az összehasonlításnak. Nem mondható hogy ebben nincs szerepe a képzeletnek, csak az, hogy kisebb a jelentősége, és néha zavaró is lehet.

Az igazság irányú képzelettel elrugaszkodunk a felszínen levő jelen „szürke” valóságától, igazságtól és átlépünk a rejtett még valódibb háttérigazságba – ez tehát a folyamat pontos megfogalmazása, mely folyamat jellemzően a kutatótudomány folyamata.

Persze a két tudomány nem válik el élesen, de megértés miatt azért nem árt szétválasztani a kettőt.

A művészet is a képzeletre alapul, akárcsak a kutató tudomány. De nyilvánvalóan kell lenni különbségnek. A különbség csak az lehet, hogy művészetnek (kivéve talán a dokumentalista műfajt) nem a rejtett háttérigazság kiderítése a célja. Mert, ha az lenne a célja, akkor már tudomány lenne. Ugyanakkor a művészet sem rugaszkodhat el teljesen a valóságtól, a reálistól, mert az nem más, mint az érthetetlen zagyvaság. A művészet a valóség a reális (és a racionális) és az irreális (és az irracionális) viszonyáról szól. Illetve a művészet a valóságos, reális (és a racionális) és az irreális, az illúzió (és irracionális) határán mozgó ide-oda táncoló gondolat, érzés, tevékenység. Továbbá, az értelem és az érzelem határán mozog a művészet. Az irracionális érzelmet próbálja valamilyen értelmi, ésszerű módon megfogalmazni. Szükségszerűen a megfogalmazás csak értelmi, ésszerű módon lehetséges. Még a hangszeres zenében és az absztrakt képzőművészetben is kell lenni a rendszernek, ritmusnak, ütemnek, harmóniának, stb., ami nem más, mint a realitás, és főleg racionalitás. (A harmónia szélesebb értelemben: az egymást követő, egymás melletti dolgok illeszkednek egymáshoz, valamilyen rendszerben vannak.) A másik alternatíva az érthetetlen zagyvaság, vagy a semmi.

Tehát amíg a kutatótudomány a képzelet segítségével tudatosan az igazságra törekszik, addig a művészet a képzelet segítségével „tudatosan” a racionális és irracionális határán mozog, táncol. 

Nézzük pl. a képzőművészetet.   Ilyen fogalmak jutnak eszembe. Realista, naiv, szürreális, hangulati (impresszionista), rejtélyes, jelképes, mértani, absztrakt, zsúfolt, levegős, stb.. De ezek csak formai irányzatok. Tartalmilag, lényegileg mindegyik a reális (racionális) és az irreális (irracionális) határát, viszonyát keresi, csak más formai kiindulásból. Az egyik szélsőségről, az absztraktról (nincsenek meghatározható figurák) már beszéltem. A másik szélsőség, a realista szintén nem a valóságot akarja ábrázolni, csak a valósághoz hasonlító irányából közelíti meg a határt. Abszolút reális a fénykép lenne, vagy panoptikumfigura. De még ez is vitatható. A jó, a művészi fényképben ott van az irracionális aspektus. Lehetséges e abszolút reális másolat? Ugyanakkor eszembe jut, hogy az abszolút reális, a tudomány lenne, (pl. a logikai ábrák), amelyben persze megjelenik a lényegesítés, a kategorizálás, stb.. A képzőművészeti hasonlatot ki lehet terjeszteni minden művészetre. (Igaz hogy az irodalomban, filmben, stb. még ott van a történet is. És ott lehet a mondanivaló, az üzenet is, mely általában indirekt módón van kimondva, viszont a néző, olvasó direkt módón is megfogalmazhatja.)

Nem igaz, vagy csak részben igaz az, hogy a művészet a valóságot ábrázolja. Talán így elfogadható: a művészet, a valóság olyan torzított tükörképe, amely a valóság bizonyos vonatkozásait pontosabban mutatja meg, mint a tökéletes tükörkép.

Visszatérek a fő témához.

Az átlagember (az emberek többsége) számára a teljesen racionális világ, lehet az akár igazságos is, már szinte lelketlennek tűnik, és szinte irracionálisnak tűnik. Tehát kétségkívül az ember egyfajta csapdahelyzetben van, amennyiben az irracionális világ is szinte elviselhetetlen a számára és a racionális világ is az. Itt visszatértem az arany középúthoz, vagyis a racionális és irracionális határán való csúszkáláshoz.

Egyfelől nagyon is ésszerűnek tűnik az ember, hiszen élete szinte percét átgondolja. A tudományok hatalmasra tágultak. Hihetetlen természettudományos, technikai fejlődést tapasztalunk. Ugyanakkor e tanulmány is talán rávilágít, mily rengeteg sok badarság, tévedés, manipuláció van. Mi mindent lehetne jobban, ésszerűbben csinálni. 

Néha elképzelem, mi lenne, ha feltámadna Petőfi Sándor és egy hétre (mondjuk e héten) eljönne hozzám, vendégségbe. Este pl., néznénk a televíziót, a bugyuta reklámokat, és valahogy el kellene magyarázni neki, hogy mi végre is vannak ezek. Miért ilyen bugyuták, és ha ilyenek, mégis miért hatnak sok emberre. Nem biztos, hogy sikerülne. Aztán átkapcsolnánk egy másik adóra, ott egy nagymama korú néni vibrátorokat mutogatna be, és lángoló szemecskékkel értékelné őket. Nem biztos, hogy el tudnám magyarázni, miről van szó. Aztán a következő adón a híradó menne: hazánkba érkezett a híres celeb, P.H. és az újságírók egymást taposva fényképezik, kint pedig a rajongók tapossák egymást. Ki ez - kérdezné Petőfi – talán valamilyen nagyszerű művész, vagy kiváló tudós? Nem, nem egyik sem, sőt a művészekre, tudósokra rendszerint nem is figyelnek oda – kénytelen lennék ezt válaszolni. Nem valószínű, hogy meg tudnám vele érteni, mi az a celeb, és miért lelkesednek érte. Egyébként én sem értem, egy éve még ilyen szó sem létezet. De talán arra is ki kellene térnem, hogy manapság már szinte nincsenek költők, költészet. És a lírai szerelem is csak elvétve létezik. Nem, nem kedves barátom manapság hölgyeknek ne suttogjon a fülébe szép verset, mert kinevetik.  Aztán megint egy másik adón a szilikon mellekről lenne szó. Ezt hogy magyaráznám meg Petőfinek? A férfiak mostanában egy műanyagtömlőt szeretnek nyomkodni. A nők pedig, még nem kevés pénz és egészségkockáztatás ellenében is, meg akarják valósítani magukat? De milyen megvalósítás ez? Mell-megvalósítás? A következő adón pedig a nyomorgó éhező Afrikáról menne műsor. Megint másik öt adón pedig mindenféle borzalmakról (balesetek, terrorizmus, lázongások, bűnözések, természetpusztítás, stb.) szólnának a híradások. Azért vannak jó dolgok is ezen a világon, csak azt nem mutatják – kezdeném a magyarázkodásom. Igen, mert be is mutatják a valóságot, ami jó, de mégis hatalmas manipuláció van – folytatnám akadozva.  Nem biztos, hogy megértené. 

Másnap pedig elvinném egy szupermarketbe. Ez aztán bőség kosara – kiáltana fel, ha a bejárat előtt nem találkoznánk, a kéregetőkkel. Ez a bőség kosara, melyből mindenki egyaránt nem vehet – legfeljebb ezt mormolná. De azt is el kellene magyaráznom, hogy mostanában a legfőbb szabadidős elfoglaltság a vásárlás, az árak, akciók böngészése, és annak kivédése, hogy nehogy valami műanyagot kajáljunk. Ezt teszi a háziasszony, a tudós és a katona. És azt is el kellene valahogy magyarázni, hogy ez az őrült rohanás, neki nyilván annak tűnne, végeredményben a vásárlás miatt van. És ezt is valahogy el kellene magyarázni: igaz, hogy minden vicek-vacak kapható a boltban, de közben tönkremegy a természet, a föld lakosságának negyede pedig éhezik. Enyhén szólva nem biztos, hogy mindezt meg tudná érteni. Miért mi értjük?

A parkolóban pedig két autós a parkolón összeveszve, egymás anyázása után folytatná útját, miközben Petőfi ezt várná: tisztelt uram itt a kesztyűm, holnap várom a ligetben.

Hazafelé pedig találkoznánk a meleg-felvonulással. Azt nyilván valahogy megértené kik azok a melegek. De azt már nehezen értené meg, hogy miért kell nekik felvonulni, főleg ha már semmi bántódásuk sem eshet. És mert felháborítanak sok embert ezzel a vonulással. És akkor én akadozva elkezdeném: nem is csoda tisztelt barátom, hogy nem érted, mert nincs is értelme. Mert ez már régen nem a melegek jogairól szól, hanem az agyak átprogramozásáról. Valakik át akarják programozni a jó népet, úgy, hogy azok ne háborodjanak fel, bármekkora sületlenséget is tapasztalnak. Mert az manipulálható teljesen, aki minden értelmetlenséget elfogad, aki semmin nem háborodik fel. És az is, akinek nincs biztos értékrendje. Tehát a keresztény értékrend lerombolása is folyik. De ennek sincs sok értelme, hiszen már az alapvető átprogramozás megtörtént, már létrehozták a pénz és fogyasztásközpontú szemléletet.

És ezt a történetet már el sem merném mesélni neki, mert valószínűleg nem értené meg. Az ifjú színész a színházi büfében így kiáltott fel: nekem már biztosítva van a karrierem, mert zsidó is vagyok és homokos is vagyok. És valóban páratlan karriert futott be.

Azt gondolom Petőfi talán idő előtt, csalódva térne vissza békés, racionális másvilágába, szomorú szemében tükröződő gondolattal: mily furcsa, értelmetlen világ ez.

De az is biztos, hogy Petőfi még szomorúbban távozott volna, ha történetesen pl. 1943-ben támadt volna fel. A hódító háború a lehető legnagyobb irracionalitás. És a fasizmus, nácizmus, a fasiszta háború (a II. világháború) a történelem legnagyobb tartós irracionalitása volt. Ezek szerint ekkor érte el az emberi irracionalitás a csúcspontját, legalábbis a jelen percéig nézve.

Ez a tanulmány azt a választ adja kérdésre (eredendően ésszerűetlen e az ember): lehet hogy az, de megváltozhat. Vagyis ha megváltozhat, akkor mégsem eredendően, elrendeltetve, csak erősen hajlamos az ésszerűtlenségre. Ez tanulmány nem ebben a fejezetben, de más fejezetekben erről szól: a természet, Isten olyannak teremtette meg a világot, a természetet, az embert is, hogy az ember képes ésszerű lenni. Mindenképpen érdemes az ésszerűségre törekedni. Van értelme az ésszerűségre való törekvésnek.

Az embernek jellemzően legalább két lelki zavara komplexusa van: az egyik a hatalommal, a birtoklással kapcsolatos komplexusa, a másik külalakjához kapcsolódó komplexusa.

Az embernek jellemzően vannak lelki zavarai, azaz az emberek többségének vannak olyan pszichés zavarai, lélektorzulásai, amelyek az értelmet, az erkölcsöt és ezekkel egyben a társadalmat is eltorzítják. A következő gondolatok vetődnek fel ezzel kapcsolatban.

Ez már erősen a pszichológiai szaktudomány problémái.

Ezt az egész tanulmányt zárójelbe teheti ez a mondat: az embernek jellemzően vannak lelki zavarai, azaz az emberek többségének vannak olyan pszichés zavarai, lélektorzulásai, amelyek az értelmet, az erkölcsöt és ezekkel egyben a társadalmat is eltorzítják.

E tanulmányrész az erkölcsi elmélkedések tanulmányrésszel folytatódik.

Az önálló akarat a szabadság, a véletlen, stb. ABC/2 ábra elemzése. ABC/2 ábra, C/3 ábra, és más ábrák. Elméleti rendszertényező. 

Ez egy amőba-szerű problémakör. Szinte nincs központja lényege, csak sok lényeges nyúlványa van. Vagy azt is mondhatjuk az önálló akarat mindennel összefüggésbe hozható. Ezek az összefüggések, ha nem is közvetlenek, de nem annyira távoliak közvetettek hogy említés nélkül lehetne őket hagyni.

Egy kis ismétlés.

A természet (világmindenség) logikus, törvényszerű, (a végetlenség vonatkozásától eltekintve) megismerhető. A természet nem kaotikus, nem véletlenszerű.

A következők miatt.

A természeti folyamatok ciklikusak.

Jellemzőek az azonosságok, az ismétlődések.

Ezen kívül a nagy folyamatok is egyirányúak, tendenciózusak, megismerhetők.

Ha b és c tényező összekerül (és nincs további zavaró tényező), akkor mindig d, egy adott tényező (jelenség, folyamat, anyag stb.) jön létre.

Elméletileg elképzelhető egy kaotikus természet is ahol nincsenek, ciklikusságok, nincsenek azonosságok, stb., ez a kaotikus természet persze nem ismerhető meg.

A természet akármelyik részét nézzük, (a bolygók mozgását, az atomok mozgását, a növények életét, stb., stb.), mindig a fentieket tapasztaljuk. A természet egyetlen részéről sem derült eddig ki, hogy kaotikus, hogy a fentiek nincsenek. Vannak olyan részei (meglehetősen sok) a természetnek, amelyet az ember nem ismer, de ez nem a kaotikusság miatt van, hanem a hatalmas (szinte végtelen) természet és a tudás fejlődésének végessége miatt van.

A fentieket nevezhetjük a természet törvényeinek, amely törvényeket persze az értelmes ember képes összevonni, lényegesíteni, és így létrejönnek elvek, képletek, egyenlegek, tételek, stb. A fentieket ( pl. a bolygók ciklikus mozgását) nem az ember hozza létre, az ember csak felismeri és alkalmazza ( saját hasznára fordítja) azokat. Tehát ezek nem emberi törvények, mechanizmusok, hanem természeti, törvények, mechanizmusok.

Nyilván benne van az bölcs raktáros (ember) aspektusa is a megismerésbe.  Hatalmas raktár meglehetősen kaotikus (de nem teljesen), de a bölcs raktáros (a gondolkodó ember) minden összefüggést feljegyezve egy idő után mégis kiismeri magát. Hiába lenne bölcs raktáros, ha nem lennének összefüggések, amelyeket fel lehet ismerni.

Az egész gondolkodás alapja, ezért érdemes megismételni: a természet (világmindenség) logikus, törvényszerű, (a végetlenség vonatkozásától eltekintve) megismerhető. A természet nem kaotikus, nem véletlenszerű.

Szerintem csak másodlagos kérdés, hogy természet Isteni eredetű vagy nem Isteni eredetű.

Ha van Isten, akkor ő alkotta meg a természetet, és nyilván azért hoz létre ilyen bonyolult mechanizmust, mert azon keresztül akar működni, irányítani. Teljesen értelmetlen lenne, ha az Isten létrehozna egy fölösleges nem használt bonyolult mechanizmust. A természet mindenképpen létezik ( legfeljebb nem olyan mint amilyennek gondoljuk), akkor is létezik ha nincs Isten. De ha van Isten, akkor Ő is a természeten keresztül működik. (Egyébként is természet szinte Isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Más kérdés a személyes Istenben való hit, talán mégis van egy kis kézi vezérlés ebben a törvényszerű, automatikus természetbe.) sokan, én magam is hiszek az Istenben, ezért számomra teljesebb a fogalmazás, ha a természet szó mellé odateszem az Isten szót.   Anna sincs sok értelme, hogy két bonyolult mechanizmust hoz létre az Isten, vagy maga természet, egy különálló emberit, és egy különálló nem emberit. Egyébként az evolúció szerintem bizonyított. 

Alapvetően minden, az élettelen természetet, az élő természetet, az ember, a társadalom, a természeti Isteni törvények, mechanizmusok szerint működik.

Az ember a természetből ered ezért az ember is alapvetően a természeti Isteni törvények, mechanizmusok alapján működik. ( Azért az embernek van önálló akarata is.) A társadalom alapja viszont az ember, ezért társadalmi háttérigazságok ( igazi törvények)  többnyire természeti, Isteni törvények. Ráadásul a természeti erőforrások is a természetből erednek, ez megerősíti, azt, hogy a társadalmi törvények (valódi háttérigazságok) hasonlóak a természeti, Isteni törvényekhez.

Próbáljunk meg gondolatban emberszerű robotot készíteni és jobban megértjük a kötetlen programot, az önálló akaratot, az evolúciót, az embert.

Kötetetlen programról és az önálló akaratról.

Vázlat.

A robotnak nem lehet önálló akarata, mert hiányzik az érzés, amely értékelné azt, illetve a motiváció. A kettő szinte ugyanaz. Az élőkben, az emberben vannak érzések érzelmek, de az ember még gondolatban sem tud érzést érzelmet előállítani, legalábbis az előállítás konkrét „tudományos” előállítási fő lépéseit  sem látja. Minden mást részben gyakorlatba és gondolatban teljesen elő tud állítani. Érzés érzelem nélkül nincs semmi, önálló akarat sincs. Fejlődés sincs, habár lehet tanulási program, de az sem pótolja az érzés érzelem hiányát.

Háromféle tanulási program. Egy konkrét személyt utánozz. Ez kérdőjelesen tanulási program. Ezek már fejlettebbek. Járj kelj a világban (beleértve a közlési, információs  világot, könyvek, filmek stb.) és minden pozitív és negatív történést raktározz el, és úgy vedd elő, mint egy kvázi érzékelt körülményt.

A harmadik a felfedező és egyben tanulási program erről még beszélek.   

Ráadásul az embernél nemcsak az érzései de még az értelmi tudat is értékeli és vágyik az önálló akaratra, az önrendelkezésre, szabadságra.

A gondolkodást pedig szűkítsük le a következőre. Gondolkodni annyi, mint a körülményeket érzékelni, és érzékeléseket összesíteni abból szempontból, hogy melyik életvitel program kapcsolódjon be. És vegyük úgy hogy a gondolkodási funkciók, mint alapprogramok működnek.

Nézzük a következő programsort pl.: az érzékelt körülményeket értékeld abból a szempontból, hogy az életedre, az egészségedre veszélyesek vagy sem. az érzékel körülményeket, értékeld abból szempontból hogy a táplálkozásodhoz, pihenésedhez szükségesek vagy sem.  Már ez is egyfajta gondolkodás. A fejlettebb gondolkodás egyalaposabb elemzés során értékel, vagyis összehasonlít, következtet. Aztán jön a gondolkodás fejlődése és jönnek a további gondolkodási funkciók.

A továbbiak szempontjából tehát két kiinduló pontot rögzítek. Az egyik hogy az érzésekkel, érzelmekkel nem foglalkozom. Itt úgy tekintek az érzésekre, érzelmekre, mint amit utólag hozzá lehet adni az egészhez, ami persze hamis kiindulópont, de a gondolatkísérlet szempontjából jó.   A másik kiindulópont hogy a gondolkodással sem foglalkozom, mert azt egy programoknak tekintem.

X kiszolgáló robot miért önállóbb, mint Y.

Milyen programok lehetnek.

Van a fő program, amit programelveknek is nevezhetők. Vannak fő-alprogramok. Egyszerűbben az al-programok. És vannak programrészletek.

Vannak a kötött, előirt programok.

Pl. Minden egyes al-program külön utasításra kezd el működni.  Vagy fix időpontokban kapcsolnak be az al-programok.

És vannak a többé-kevésbé kötetlen programok.

Gondolatba először egy kiszolgáló robotot készítek.

E robotnak a következő al-programjai vannak. Hozd be a reggelit. Hozd be az újságot, szedd össze a szemetet. Készíts ennivalót.  És további hasonló 100 feladat, ill. al-program. Az utasításnak különböző sokféle módja lehet, de felejtsük el hogy ezt a robotot végső soron az ember utasítja.

Y robot működjön kötött program alapján.

Mi is lesz a különbség. Ha mindig utasítani kell robotot, akkor az enyhén szólva, kényelmetlen. Az időnyitásos robotnak pl. a hátránya. Minden reggel hétkor hozd be a reggelit, de most szabadságon vagyok, tovább alszom, tehát elég lenne kilenckor is behozni. Az újság sem jön meg mindennap azonos időben, stb..

X  fejlettebb robot viszont ezen programelv alapján működik:  Járj, kelj a lakásban és az érzékelésed, illetve annak értékelése alapján csináld meg ezeket a felsorolt al-programokat. Amikor felébredtem, azt érzékelve hozd be a reggelit. Amikor bedobják az újságot, azt érzékelve, hozd be az újságot. Amikor szemetet látsz, azt szedd össze, takarítsd fel, stb. Nyilván hogy ez az ember szempontjából kényelmesebb robot.  De nem ez a lényeg, a lényeg az, hogy ez a robotok szempontjából is egy fejlettebb önállóbb robot. Ennek az X robotnak nagyobb az önállósága (a kvázi önálló akarata) mint Y robotnak.

Ha növelni karajuk X robot önállóságát, akkor betehetünk programvariációs programot.

Tehát a meglevő al-programokat lehet variálni. Vagy a részletprogramokat is lehet variálni.

És milyen variációs lehetőségek vannak. Van az előirt, pl. minden ötödik fő program után jöjjön egy „váratlan” programváltás. Vagy minden ötödik előirt részprogram után jöjjön egy „váratlan” részprogram-váltás. Nincs előírva, hogy minden ötödik, csak valamilyen egyéb tényező határozza meg.

Ha előirt a programváltás, pl. 2-es programból programozottan az 5-ös programba lép, akkor az már nem lesz váratlan, vagyis az már egy kötött program.

Ha egyszerű programfelfüggesztés van, akkor leáll a robot, tehát ez sem megoldás.

Milyen programváltások lehetnek. Véletlenszerű, egy véletlen generátor határozza meg. Vagy, a második legjobb az al-programhoz legközelebb álló program kapcsolódik be, de mégis letér, kilép az legjobb programból.

Csak időszakos lehet a kitérés, pl. az ötödik al-program után van egy kitérés majd egy kitérés után visszaáll az al-program sorba. Ugyanez a részprogramokkal.

Miért szükséges visszaállás?

Nézzük mindezt annak kapcsán, hogy X robotnak van egy étel-elkészítési programja. Pl. 100 étel elkészítését tudja, és ezek mennek sorban, első nap az első, második nap a második. Viszont az ember utasíthatja, hogy most másra van kedvem. Ezután a robot kiválasztási metudúsa: az készítem el, ami legrégebben volt elkészítve.  De minden ötödik étel után ezt mondja  a program: most ne a sorban következő ételt készítsd el hanem véletlenszerűen pl. 33. ételt. Elkezdi 33 étel csinálni, de az ötödik alapanyagot felcseréli egy ahhoz hasonló alapanyagra. Vagy pl. a krumplilevest másképpen, fűszerezi, stb.. Tehát az a lényeg hogy a részprogramokat is variálja méghozzá a lehetséges két módszer (véletlenszerű, ill. második legjobb) szerint. (Megjegyzem a második legjobb variáció kiválasztáshoz már gondolkodás szükséges.)

Ekkor egy újfajta összerakás keletkezik és kvázi új étel, jön létre.

Miért szükséges a visszaállás, miért csak időszakos lehet a programvariáció?

Mondjuk az ötödik, előirt étel után nem a hatodokat, készíti el, hanem 33.-at. De ezután a következő ételnek, a hetediknek kell lenni. Nem készíthet állandó vagy akár sűrűn véletlenszerű programvariációt. Mert ha nincs program rendezettség, illetve ha állandóan véletlenszerű a működés, vagy csak második legjobb variáció működik, akkor semmit sem ér a program. Akkor kaotikus állapotok és rossz állapotok alakulnak ki.

Talán még érdemes ezt programvariációt is megemlíteni: adott tervrajz szerinti önmaga által elkészített végrehatási terv (program) elkészítése és kivitelezése.

Pl. kap egy új receptet a robot és kap egy ilyen utasítást ebből készíts ételt. A meglevő álprogramok, programrészletek új összevariálásáról van szó, de nem szabadon, mert vannak feltételek.

Az időszakos programvariáció, az új dolog előállításának alapja. 

Ha növelni akarjuk X robot önállóságát, akkor betehetünk valamilyen tanulási programot. Ez esetben legyen az a tanulási program, hogyha az új étel ízletes (pl. az embernek ízlik), akkor azt úgy raktározza el (teszi be a memóriájába, ill. a programtárába) a robot,  mint egy máskor is felhasználható receptet. Akkor már nem 100 étel elkészítésének programja lesz programjába, hanem 101 ételé. Egy idő után akár 1000 étel elkészítésre is alkalmas lehet a robot.  Ha pedig tré az étel, akkor ezt úgy raktározza el, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló variációt nem szabad máskor készíteni.

A programvariációs programot, és a tanulási programot, amennyiben nem kiszolgáló robotról van szó, nevezhetjük, dafke programnak (kisgyerekeknél), vagy felfedező programnak. A programozó és kvázi a robot törekvése ekkor ez: ez a robot ne csak megszokott életet élje, hanem induljon el ismeretlen utakon, fedezze fel a világot, ennek kapcsán újítson, tanuljon, a saját javára alakítsa világot, és mindezzel fejlődjön. A program lényege: tisztelt robot bár ez számodra a legjobb és a kijelölt út program de a felfedezés (újítás, tanulás, fejlődés) miatt még sem ezen az úton, programon kell haladnod.

(Bár számomra ez a legjobb a kijelölt út program, de én a felfedezés (újítás, tanulás) érdekében mégsem ezen akarok haladni. E problémakör másik nagy ága hogy az embernél vajon ez az utóbbi megfogalmazás helytálló, vagyis hogy az ember milyen mértékben önálló akaratú. Az ember már önmagát programozza? De az önprogramozást nevezhetjük egyáltalán programozásnak?)

Visszatérve, a felfedező programhoz, viszont az szükséges, hogy programozó ne kiszolgáló robotot akarjon készíteni hanem önkiszolgáló (önmagával foglalkozó) robotot akarjon készíteni.

De a felfedező programnak is van egy fontos változta, vagy talán ez már egy külön programfajta. Ha kijelölt, előirt, legjobb úton akadály van. Ha robotban gondolkodunk, akkor az a kérdés, hogy a program milyen ponttól mondja azt, hogy állj meg fordulj vissza válassz másik utat. Válassz másik utat, programot az ismert programvariáló programok alapján. Vagy lépj át a következő programba. Vagy még azt mondja, próbálj meg ezen az utón programon tovább menni. Nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy melyik az önállóbb robot. Talán van egy optimális határ ameddig még próbálkozni kell, de afelett már értelmetlen a működés. Pl., a robot meglát egy szemetet az ágy alatt és azt al-programja szerint fel akarja szedni.  Nyilvánvalóan akkor önálló a robot ha a kis akadályokat le tudja győzni, meg tudja oldani. A problémákat, akadályokat meg tudja oldani.  De annak semmi értelme, ha egész nap vagy egész héten ezzel foglalkozik. Ekkor leblokkol, kvázi csökken az önállósága. Vagy éppen szétszedi az ágyat.

Itt jegyzem meg szükségesek a feltételekhez kötött korlátozások is. Pl. ne tégy kárt ebbe, abba, vagy magadba. Persze itt már feltételezem, hogy a robot fejlett és az adott körülmények alapján választ magának a rengeteg al-programból.

(Az emberi köztudatba az akarat inkább próbálkozáshoz, a kitartáshoz kötődik. Jól értelmezi az ember ezt?)

Kitérek a bonyolultságból, ill. az egyéniségből adódó önálló akaratra.

Ha pl. a programozott bonyolult, sok érzékelője van sok al-programja van, akkor ennek arányában az apróbb „hibák” is sokasodnak. Ezek olyan hibák, amelyek nem csinálnak komolyabb működési zavarokat, de egy egyedi működést hoznak létre, tehát csak idézőjeles hibák.  Nincs két egyforma nagyon bonyolult programozott, az egyik kicsit másképpen érzékel, elemez, és működik, mint a másik. Ezért minden bonyolult programozott kvázi önálló, minél bonyolultabb annál önállóbb, kvázi nő az önálló akarat.

A program létrehoz általános tulajdonságokat, a program és a „hibák” eltérések, létrehoznak egyedi tulajdonságokat. A tulajdonságokat azonban a külső hatások a külső körülmények hatása is alakítja. Az önálló tanulás és az önismeret azonban kiterjedhet a külső körülmények tudatos megválasztásra. Így az egyedi tulajdonságok jelentős része átalakul hajlammá.

Nézzünk egy egyszerű példát. Z robotok napelemmel működnek. A programozó, mondjuk előírja, hogy ezek a robotok naponta 1 órát töltsenek a „napfényen”. Előírhatná azt is, hogy amikor a robot érzékeli a lemerülő akkuit, akkor menjen a „napfényre”. Ennek a veszélye, lehet hogy éppen akkor a robot éppen nem képes erre.

A példában maradjunk az elsőnél, vagyis hogy minden robot programja: naponta egy órát a napfényen kell tartózkodni, tevékenykedni. Olyan bonyolult ez a robotfajta, hogy programozó ezt a programot nem tudta pontosítani. Vagy éppen az önállóság miatt nem pontosítja.

Van azonban sok közül egy robot, amelyiknek napeleme gyengébb az átlagosnál. Ennek a robotnak az átlagosnál többet kellene a napfényen (pl. naponta másfél órát) tartózkodni, ekkor rendben lenne minden.

Mielőtt továbbmegyek, megállapítom: itt egy hajlamos tulajdonságról van szó.

Ez robot a lemerülésre hajlamos, amit azért kompenzálni lehet.

A robotnak először is fel kellene ismerni, hogy neki többet kellene napfényen tartózkodni. (Itt megint belépnek az érzések, van, hogy az élőlénynek csak az érzései jelzik (pontatlanul) a problémát.) Talán a robot, érzések nélkül is felismeri, hogy valamilyen probléma van csak pontosan, nem tudja mi.

Elvileg lehetséges, hogy robot kötött programok alapján minden porcikájában ismerje magát, és minden bajra tudjon megoldást (egy szinte tökéletes önjavító program), bár ha bonyolult robotról van szó, akkor az elég nehéz. (Még az ember sem ismeri teljesen magát.) Viszont ezzel nem nagyon nő az önállósága. Azonban itt beléphet a tapasztalati „önálló tanulás programja. Ez esetben az önálló tanulás: a robot azt tapasztalja, hogy a probléma megszűnik, ha többet tartózkodik napfényen, ezt  a tapasztalatát beírja egy programba.

Sajnos meg kell állapítani, hogy az érzések, érzelmek hiányát nem tudjuk megkerülni. Érzések, érzelmek nélkül nincs önálló akarat. Itt nemcsak arról van szó, hogy vágy érzése nélkül nincs akarat. És nemcsak arról, hogy van egy kimondott akaratérzés: csak azért is megcsinálom.

De az előző példára visszatérve. Az lehetséges, hogy egy adott problémára egy kötött direkt program válaszol. De egyáltalán mit jelent, az érzés, érzelem nélküli robot számára a „probléma”, általános értelemben. Neki nincsenek kellemetlen érzései. Felgyullad egy lámpa: probléma van. Ez számára nem jelent semmit. Az élőlénynek, akinek a probléma kellemetlen érzésekkel jár együtt, már a bőrén érzi a problémát és meg akar szabadulni a kellemetlen érzésektől.

A természet, Isten, mint az élőlény programozója a következő módszert alkalmazza. Ezzel az önállóságot is növeli. Nem ír elő mindig kötött pontos programot, a problémát, bajt, a kellemetlen érzések jelzik. A kellemetlen érzésekkel együtt beindul egy ilyen program is: keresd intenzívebben a megoldást, tapasztalj többet. Ha a kellemetlen érzésed csökken, akkor azt a tapasztalást, mint megoldást írd be programodba. (Itt azért meg kell jegyezni, hogy a fejlett élőlény programja nemcsak génjeiben, hanem egyéb rendszeriben is pl. az agyában is megtalálható.)  Illetve, ha a baj pl. egy lázas betegség akkor egy fáradtságérzéssel együtt a pihenési program indul be.

Ha kihagyjuk az érzést, érzelmet, és csak programtechnikailag nézzük, akkor, bizonyos problémáknál az intenzívebb tapasztalatszerzés, tanulás programja indul be, bizonyos problémáknál a pihenés (a takarékos üzemmód) programja indul be.

Az ember csak elméletileg készíthet emberszerű robotot, gyakorlatilag nem. Még akkor is, ha eltekintünk az érzések érzelmek hiányától. Az emberszerű (önkiszolgáló, önmagával foglalkozó) robotból az embernek nem sok haszna lehet, sőt az versenytársra lehet, sőt az veszélyes lehet az emberre. Veszélyes lehet amennyiben az ilyen robot szükségszerűen, rendelkezik önvédelmi programmal, és ha pl., ki akarják kapcsolni, akkor védekezik. Ha pedig nem ilyen a robot, akkor már nem emberszerű.

Foglaljuk össze a programtechnikából adódó kötetlen program és önálló akarat tényezőit.

1. Legyenek általános, alapvető programelvek. (Ha nincs ilyen, akkor kaotikus állapot alakul ki.)

2. A kötött (időnyitásos, sorrendi, stb.) programok mellett minél több olyan program legyen, amelyeket az adott körülmények kapcsolnak be. Ehhez szükséges az adott körülmények érzékelése és azok elemzése, összesítése.

3. Legyen minél több al-program, programvariáció, és azokból minél több „önállóan” tanult al-program legyen. Minél több dolgot tud és csinál valaki, valami, annál önállóbb. Van az önállóságnak talán egy széles látókör aspektusa is. (Később kitérek az egyéniségből adódó, önálló akaratra.)

4. Legyenek programvariáló programok.

5. Legyen tanulási (önálló tapasztalási) program.

6. Az önálló tanulással megváltoztatható, kompenzálható tulajdonságok átalakulnak hajlammá.

7. Bizonyos problémákra, bajokra nem kötött program indul be, hanem intenzívebbé válik a tanulási program.

Nevezzük ezeket: programtechnikai önálló akaratnak. 

Továbbá.

8. Legyenek felfedező programok, legyen újítás, tanulás, fejlődés.

9. A váltás és a próbálkozás optimális határa. (Hajtsd végre ezt a programot ez szemben áll azzal, hogy legyen minél több al-program, programvariáció.)

10. Az egyik program alapelv: a programozott ne kiszolgáló legyen, hanem önkiszolgáló (önmagával foglalkozó) legyen. (Ennek szélesebb értelmezése, önfenntartás és fajfenntartás, szaporodás.)

11. A programozottnak legyen önvédelmi programja.

Nevezzük ezt a tizenegyet: programtechnikai, és biológiai önálló akaratnak.

Ha így programoznánk be egy robot és ennek a robotnak, lennének érzései érzelmei akkor ez a robot önálló akaratú, lenne? Lehetséges.

Ugyanis más fejtegetéseimben éppen abból indulok ki, hogy a program miatt nem lehetséges az önálló akarat. Ezek szerint egyfajta kötetlen programozással és érzésekkel, érzelmekkel mégis lehetséges az önálló akarat? Lehetséges. Ha az élőlény így van beprogramozva, és az élőlénynek vannak érzései, érzelmei, akkor az élőlénynek van önálló akarata? Valószínűleg van. Ezek szerint az önálló akaratnak még sincs rejtélyes aspektusa?

Ilyen, vagy ehhez hasonló programozási technikával, valamint az érzések, érzelmek meglétével alakult az élővilág. Ezáltal fokozatosan értelmesedett és a gondolkodás az értelem szintén növelte, erősítette az önálló akaratot. Az önálló akarattal pedig az élőlény egyre inkább visszahatott alakította a környezetét. Tehát a külső körülmény sem egy adott élőlényen kívüli dolog, hanem azt az élőlény is alakítja, főleg a fejlett állat és még inkább az ember, így a külső körülmény hatása, részben, az élőlény (az embernél igen jelentősen) önmagára való hatása.

Mindez megint felveti az értelmes természetet, vagyis Isten létének kérdését.

A természet rendezett, vannak stabil természeti mechanizmusok, törvények ez nem vitás. Mindez azt jelenti, hogy van valószínűsége Isten létének, de azt nem bizonyítja, mert a természet önmagától, illetve a véletlen folytán is ilyenné válhatott. (Én az érzésmechanizmust is anyagi, természeti mechanizmusnak képzelem el.) De már többször kifejtettem szerintem Isten léte teoretikus kérdés, és az egyéni hit kérdése, ha abból indulok ki, hogy a természet lényegében Istenként működik. Ha van Isten, akkor Ő is meghatározóan, döntően a saját maga által készített természeten keresztül irányít.

Mindent összevetve, kijelenthetjük, hogy az embernek van önálló akarata. A rejtélyesség, innen kezdve csak annyi, hogy mekkora ez az önálló akarat.

Az embernek (a normális emberek döntő többségének) szinte mindig van valamilyen választási lehetősége. Van akkora önálló akarata, hogy a programjait, hajlamait és akár érzéseit, érzelmeit legyőzve képes legyen választani. Ha mindig a legjobb úton haladna, akkor csak egy kevésbé jó utat választhat, de azt is teheti úgy, mint egy felfedezést, tanulást, és a felfedezés utáni visszafordulást, amennyiben kiderül, hogy a felfedező út rosszabb, mint az eredeti. Az is a fejlődést szolgálja, ha az ember, az igazságnak megfelelően, kiírja egyes utak elejére, vigyázat ez az út valószínűleg rossz, nem ajánlatos rajta haladni. Ugyanakkor a legjobb út választása is egyfajta választás. Ugyanakkor sajnos az ember még a jelenben sem jár általában a legjobb úton, sőt rossz utakon jár, így gyakran egy jobb utat is választhat.

Az megint egy másik kérdés (problémakör) hogyan ismeri fel a jó utat. És megint másik bár összefüggő problémakör a felelősség (a hiba, a bűn) problémája. Az biztos, hogy csak annak lehet felelőssége, akinek van önálló akarata, és akinek megadatott a jó és rossz út felismerésnek lehetősége. De ez már megint kinyit egy újabb kérdést: mikor beszélhetünk a jó és a rossz út felismerésnek lehetőségéről?

Ez a tanulmány minden része, így az önálló akaratról való elmélkedés is, csak a lényeges tényezők gyűjteménye akar lenni, elismerve azt, hogy ez erősen hiányos is lehet. Elvégre a világ megismerése szinte végtelen. Ez a tanulmány gondolatébresztő akar lenni.

 A természetet, Istent tekintsük a programozónak, az élőlényt, a fejlett állatot és talán az embert is tekintsük a programozottnak.

Kezdjük azzal, hogy természet, Isten (az evolúció) a felsorolt kilenc programtechnikai biológia tényezőt maximálisan alkalmazta.

A természet, Isten alapvető élővilágra vonatkozó programelvei.

A cél, a jólét növekedése, a faj növekedése, az élővilág növekedése, az önállóság, önálló akarat növekedése. Te önkiszolgáló és fajfenntartó vagy. Az utódgondozási program kivételével, magadat szolgáld ki, de csak addig, amíg  jól nem laktál, illetve csak egy fél évi jóllakáshoz szükséges eleséget tárolhatsz. A jóllakáson, pihenésen kívül nincs más igényed, illetve általában csak annyi igényed van, ami a lét és fajfenntartáshoz szükséges. Az egyszerű igényeidet magad elégíted ki.  Válaszd a legkellemesebb utat. Az élethez, egészséghez vezető utat. Szerencsére a természet Isten (kivéve az embert) összekötötte ezt a két utat. Összekötötte, a kellemességet és életet, egészséget, amennyiben kellemes, ami életet az egészséget szolgálja. És kellemetlen, ami élet és az egészség ellen van. Válaszd a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, de. Ha az életed az egészséged van veszélyeztetve, akkor bekapcsol védekezései program (menekülés, harcolás), amely már nem kellemes nem egyszerű, nem könnyű út.

Nevezhetjük mindezt önfenntartási, fajfenntartási programelveknek is.

Azért itt is felsorolok néhány jelentősebb fő programot. Szaporodási reprodukciós. Utódgondozási. Növekedési (reprodukciós). Belső automatikus működési. A szaporodási program egyik al-programja az apaságért való harc. Táplálkozási és életviteli. Önvédelmi (menekülés és harc). És megemlítem még a közösségi programot, amire visszatérek.

Az ember azonban megváltoztatta ezen programelveket, legalábbis az embernél másképpen realizálódnak ezen programlevek. Az emberek egy része kiszolgált egy másik nagyobb része kiszolgáló lett.

(Innen kezdődik az önálló akarat problémájának társadalmi része.)

Ne felejtsük hogy az emberi alapvető értékrend, világnézet kvázi programként működik. 

És ez sem valósul meg: Az egyszerű igényeidet magad elégíted ki. Az még az evolúciós fejlődésből adódhat, hogy az igények növekednek. De az, hogy az igényeit az emberek egy része más emberek, által elégíti ki, már ellenkezik a természeti Isteni alapelvekkel. Ezáltal, az emberek nagyobb részének önálló akarata nem növekedett, sőt talán összesítve csökkent. Történt ez úgy, hogy közben azért megmaradt a tizenegy programtechnikai önálló akarat tényezője is. Ráadásul a tudatos beszéd általi gondolkodással is nőtt az önálló akarat. Az hogy az ember megfogalmazza: én vagyok, én akarom, nekem van akaratom – nő az önálló akarat. És talán ez az érzés is csak az emberre jellemző: csak azért is megcsinálom. És az ember elvileg kevésbé lehetne a természetnek is kiszolgáltatva. Szóval elvileg szinte minden ember önálló akarata növekedhetett volna, még akkor is, ha közben kialakult a közösségi program. Viszont az, hogy az emberek nagyobb része kiszolgáló, összességében átlagosan csökkentette az emberiség önálló akaratát. Miért kiszolgáló, mindjárt erre is rátérek.

Egy kis kitérés a közösségi programra. Ez arról szól, hogy az emberek jelentős része nemcsak magát családját, hanem egy közösséget is önként szolgál, annak minden tagját, sőt a védtelenek rászorulókat még inkább. Ez egyrészt csökkenti az önálló akaratot, hiszen szolgálat, másrészt viszont kompenzálja a kényszerű szolgálatot. Tehát a közösségi program összesítve, talán inkább növeli az önálló akaratot.

Az igények növekedése sokasodása tehát a fejlődésből adódik. Igaz, hogy ebben benne vannak a rossz, káros igények is. És én egyes vallásokkal ellentétben, abban sem látok szabadságvesztést, ha az ember saját jó igényeinek a rabja lesz.  Ha az nem túlságosan aránytalan. És kiemelve, hogy jó (veszélytelen) igényről, szükségletről legyen szó. Mert ha valaki a rossz káros igényének szükségletének a rabja, akkor az már rabság. A fő probléma, mégis az hogy fellazult ez a programelv, vagy talán nem is volt elég erős: igényeidet csak magad elégítheted ki. Pontosabban ez úgy szól: csak annyit fogyaszthatsz (beleértve a jogot, a biztonságot is és minden szükségletet) mint amennyi hasznos munkát végeztél. Mert ha többet fogyasztasz, akkor már más dolgozik helyetted, tehát azok kiszolgálnak. (Már megint megérkeztem az arányos és igazságos (érdem szerinti) vagyoni, jövedelmi és hatalmi hierarchia problémájához.  Történelmileg az ókorban volt legnagyobb kiszolgálók serege akkor volt direkt szolgálat a legnagyobb. Egy rabszolgának viszonylag a legkisebb az önálló akarata. Lassan javul helyzet. Napjainkban pedig a direkt szolgaság megszűnt, de szolgaság azon aspektusa megmaradt, hogy más helyett dolgoznak az emberek, mivel aránytalan és igazságtalan jövedelmi vagyoni viszonyok vannak. És ennek számos káros következménye van, de erre itt nem térek ki.

Azt gondolom, hogy a természet, Isten nagyjából jót akart, jól is működött.

Az emberhez (az emberek többsége sajnos ilyen) hasonló robotba többek között a következőket kellene beprogramozni. Én 30 szobás palotában akarok lakni, még akkor is, ha 3 szoba is elég lenne. Az én energiafogyasztásom kétszeresét akarom felhasználni, de úgy hogy a felét kidobom.  (Gondolok itt hatalmas lakomákra és egyéb pazarlásokra.) Én felnézek azokra, akik 30 szobás palotában laknak és kidobják az energia felhasználásuk felét. És mindezen igényeimet nem átallom erővel, ravaszsággal mások által kielégíteni. (Mert, ha saját munkájából kellene kielégíteni, akkor rögtön alább vinné az igényeit.)

Ha 1000 embernek felkínálnák a következő választást: válassz egy háromszobás ház, hárommillió Ft/ fő évi jövedelem, illetve 30 szobás palota és háromszázmillió Ft/ fő évi jövedelem között, akkor 990 ember az utóbbit választaná. Holott a jó élethez az előző is elegendő. Az állatok jelképesen csak megvonják a vállukat, számukra a jó élet a cél, és ami azon felül van, nem érdekli őket. Lehet, hogy még én is az utóbbit választanám? Ezzel persze nem akarom összemosni a tisztességes, szerényebb embereket a gátlástalanokkal. És az igénytelenséget sem méltatom. De a példából kiderül, az emberben alapvetően van valami elferdülés.

Mikből ered az ember ilyen irányú, elferdülése (hihetetlen kapzsisága és hatalomvágya), ez jó kérdés. Az állatokhoz képes egy kapzsi, hatalomvágyó lényről van szó. De van egy elferdülés abból szempontból is, hogy a kiszolgálást is beszámítva az állatok önálló akarata talán nagyobb mint az emberé. Miközben az ember nem is boldog.  És az is jó kérdés, hogy lehet ebből kimászni.  

Ezután rátérhetünk az önálló akarat a szabadság a véletlen problémakörére.

Az önálló akarat léte nem Istennel ellenkezik (azért össze lehet egyeztetni), hanem a törvényszerű természettel. Ha nincs önálló akarat, akkor nemcsak az igazságosság, igazságszolgáltatás (legyen az emberi, vagy másvilági), valamint a szabadság válik értelmetlenné, értelmezhetetlenné, de maga a gondolkodás is.  Az igazságosság csak akkor értelmezhető, ha van önhiba, önérdem, vagyis van önálló akarat. Ha nincs önálló akarat, akkor egy abszolút bábszerű valamik vagyunk, valaki más mozgat minket, tehát nem sok értelme van a gondolkodásnak, a tervezésnek, a céloknak, a fejlődésnek. Kell lenni önálló akaratnak, mert különben értelmetlen az élet. De azért az önálló akarat létezését másképpen is illik bizonyítani. Szerintem nem nagyon érdemes abba belemerülni, hogy mekkora is ez az önálló akarat. Egyelőre erre nehéz válaszolni. Az embert hirtelen elkapja a magáradt rohanó patak, és sodorja. Az ember életben maradása miatt elkezd evickélni, úszni, küzdeni, majd partot ér. Mekkora mértékben volt ez az önálló akaratnak köszönhető és mekkora mértékben volt ez a patak sodrásának köszönhető? Nyilván mindkettő, a természet sodrása, befolyása, és az önálló akarat egymás mellett, egymással szemben létezett.  Erre nem nagyon lehet válaszolni. Ezért ez teoretikus kérdés. Ugyancsak teoretikus kérdés az Isten léte. Teoretikus kérdések azok, amelyek a világosan megfogalmazható kiindulások mögött vannak. Ha megfogalmazhatók egyértelmű kiindulások, pl.: van önálló akarat. Vagy: a természet, az ember, a társadalom, döntően természeti Isteni törvények, mechanizmusok szerint működik, akkor ezen kiindulások firtatása már másodlagos.

Bővebb elmélkedés az önálló akaratról, a véletlenről, a szabadságról, az ABC/2 ábra elemzése.

Illene, azért másképpen is bizonyítani az önálló akarat létezését, nemcsak ezzel: ha nem lenne, értelmetlen lenne az élet.

De előtte kiindulásokhoz hozzá kell tenni. A természet, Isten törvényszerűségei, mechanizmusai maguk a háttérigazságok, jó és igaz törvények valamint kedvezőek az élőlény és az ember számára.    Azért kedvezőek, mert limitáltak alternatívváltak, ami ennyit jelent hogy kis mértékben meg lehet szegni őket ettől még nem pusztul el az élet. Ha jelentősen megszegik őket, akkor elpusztul az élet. Ha közepesen megszegik őket, akkor nem fejlődik az élet, akkor szenvedés van jólét boldogság helyett.  Ez a kismértékű megszegés összeillik az igazság ábrájával, az igazság céltáblájának elméletével.

Kiindulás még az is: ha minden a természet, Isten törvényei szerint működik, akkor csak az ember számára lehet véletlen. És akkor csak az ember számára lehet önálló akarat. Csak az ember számára van önálló akarat, egyébként nincs? Ez megint egy teoretikus kérdés.

Azt szeretném bizonyítani, hogy az ember számára van önálló akarat.

Szerintem, van egy biológiai, evolúciós önálló akarat, amely sok összetevő ötvözete, egyvelege. Az ábrán ezek nagyjából fel vannak sorolva. Pl. az  összeszorított foggal „csakazértis megcsinálom” érzése.  Vagy az ember képes az élettel, a kellemességgel ütköző dolgokat megtenni, mert úgy akarja. A számítógépnek azért nem lehet önálló akarata, mert nincsenek (nem is lehetnek) érzései.  Az akaratot, pl. az önfeláldozást, az ellenkezést, a fokozott szelektálást, be lehet programozni, de az érzést nem lehet előállítani. A fejletlen állatnak azért nem lehet önálló akarata, mert szinte teljesen kötött automatikus programok szerint működik. Bár feltételezhető, hogy az élőlények ősérzése valamennyi minimális akaratot tartalmaz. Én a kellemesség irányában megyek, amely egyben az élet iránya, ez az ősérzés lényege. Természetesen a kezdetleges élőlény nem tudja hogy az egyben az élet iránya. Talán el lehet azon elmélkedni, hogy kezdetleges élőlényeknek van e valamennyi minimális önálló akaratuk, vagy nincs. A kérdés azonban az, hogy az embernek van e önálló akarata.  Ha megvizsgáljuk a biológiai, evolúciós akarat tényezőit rájöhetünk, hogy önmagában egy tényező sem jelenti az önálló akarat létét. A kötetlen laza program még nem jelenti az önálló akaratot. Az egyedi program (akár élőlényeké akár gépeké) legfeljebb az egyediséget jelenti, de nem az önálló akaratot. Egy gépet is be lehet programozni, ellenkezésre, kétkedésre. A gondolkodás, az újítás (variációk keverése) is valamennyire programozható. De az akarathoz érzelem is szükséges.  Szóval azt gondolom, hogy az önálló akarat több tényező ötvözetéből, együtthatásából alakul ki. Ezért ki lehet jelenteni, hogy az önálló akarat az evolúciós fejlődéssel arányosan alakul, nő, és az embernek már van akkora biológiai önálló akarata, amely már számít, amely a szükségszerűséggel szembeállítható önálló akarat. Ez már akkora önálló akarat, amely valamennyire felül tud emelkedni a programokon és a körülményeken.

A körülményeken való felülemelkedés azt jelenti, hogy nem mindig a körülmények által diktált dolgot csinálja az ember. Vagyis az ember már az önálló akaratának is köszönhetően evickél ki a partra.  (Az egyszerű állat még ösztönösen, programszerűen kapálódzik. Az ember már megfogalmaz, már elgondolkodik a lehetőségeken, már összeszorítja fogát, összeszedi a tartalékait, stb.)   

A biológiai, evolúciós akarat léte azonban nem sokat ér, ha az akarat nem tud érvényesülni. Ezért vissza kell térni a természeti Isteni törvényekre, mint előírásokra és a véletlenre. A kötelező, kényszerű előírások is, és a véletlen is szükségszerű, mert mindkettő független az önálló akarattól. Az önálló akarathoz tehát az is szükséges hogy a világ ne csak szükségszerű, legyen, ne csak kötelező előírásokból és véletlenekből álljon, legyen helye az önálló akaratnak is. A következőt állapítom meg: a világban, a természetben az ember számára vannak „kötelező” előírások, és vannak véletlenek, de ezek önmagukban és együttesen sem akkorák, hogy ne legyen helye az önálló akaratnak.

Az önálló akarat (mely összefügg az egyéniséggel) egy szerteágazó és rejtélyes téma. Ugyanakkor nagyon is egyszerű.

Az a lényege hogy nemet mondunk, nem fogadjuk el az elénk tárt dolgokat. Érdekes hogy ez már az egészen kisgyerekeknél is előjön.   De vigyázat az ellenkezés a kétkedés nem elég, ellenkező, nemező robottá válhatunk, fonák Tamássá válhatunk, amely persze már messze van az önálló akarattól. Az önálló akarathoz az is szükséges, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző dolgokat, ill. mást akarunk, mint a nyilvánvaló adottságok. Ezt vagy a választékból választjuk ki, vagy mi magunk gondoljuk ki. Ezért az önálló akarat lényeges része az átgondolás, és adott esetben az elfogadás.  Csak a belső, külső determinációtól (rossz befolyástól) kell megszabadulni, a helyes befolyástól nem. Vagyis az önálló akarat része az is hogy a helyes természeti Isteni, és ezekre épülő emberi törvényeket elfogadjuk, ehhez persze ismerni kell azokat. De kétségtelenül az alapállásnak mégis az elvetésnek, a kétkedésnek kell lenni. Az önálló akarat, az önrendelkezés elméletileg akkor teljes, ha a rosszat, az igaztalant is választhatjuk. De nem kell ennyire sarkosan gondolkodni. 

 Nem vetjük el teljesen a jót, az igazat, lényegileg meghagyjuk, csak kissé átmódosítjuk saját egyéniségünkhöz, igazítjuk. Ez a módosítás már önálló akaratú. A természeti Isteni törvények igazságok megengedik, nem büntetik az optimális igazságtól való kisebb eltérést.  Ha eltaláljuk az igazság céltábláját (ha nem is közepét), akkor már igaz, jó úton járunk.  De az igazság céltáblája nem nagy, elég egy kisebb hiba, pl. egy lényeges tényező kihagyása és már  hamis rossz úton járunk. Az is részben a mi döntésünk, hogy mekkora az intenzitással keressük az igazságokat, mekkora intenzitással akarunk fejlődni. Az önálló emberi akaratnak van egy mozgástere.

Ezért tehát a természeti, Isteni törvények, nem kötelező előírások, de azért részben azok. A természeti Isteni törvények azért nem kötelező előírások, mert kis mértékben meg lehet szegni őket, pontosabban az egyéniséghez lehet illeszteni őket. Tehát limitált, alternatívvált törvények, amely azt jelenti, hogy az ilyen törvényeket, büntetés nélkül az egyéniség (egyéni igények, ízlések, érdekek, stb.) szerint lehet alakítani. Vegyis nem merevek, nem teljesen kötelezők. Ezek a jó törvények, a természet, Isten törvényei ilyenek, és ezek lennének a jó emberi törvények is. A természeti törvények felfedezése, az útkeresés is ad mozgásteret. A természet nem börtönnel, hanem szenvedéssel, halállal bünteti a törvényszegőket, a lényeg az, hogy a természeti, Isteni törvényeket sem lehet teljesen megszegni, döntően be kell tartani azokat. A véletlen (szerencse, szerencsétlenség) sem olyan nagy, mint első látszatra tűnik.  Ugyanis a tévedés, a nem szükségszerű tudatlanság a rosszindulat az akarattól függ, így nem véletlen. Lényegében csak a szükségszerű tudatlanság (az ember még nem érhetett el az értelem azon fokára, hogy tudja) nevezhető véletlennek.  Jelen korunkban, az átlagember (az emberek 90%) békeidőben jellemzően azt tapasztalja, hogy a saját tettei, saját akarata határozza meg elsősorban az életét. Mindent összevetve ki elehet jelenteni: a világban, a természetben az ember számára vannak „kötelező” előírások, és vannak véletlenek, de ezek önmagukban és együttesen sem akkorák, hogy ne legyen helye az önálló akaratnak. Persze itt ki lehetne térni, hogy a korábbi korokban azért ez a szám 90% kisebb volt. Vagy arra, hogy háborúban sokkal nagyobb a véletlen, de a háború általában emberi tévedésből ered, vagyis nem véletlen.

Megjegyzem a szabadság, a mozgás növeli a véletlen lehetőségét. A vakond kevesebb véletlennel találkozik, mint a nyúl.

Egy kis kitérés a sorsra. Ez is egy zavaros fogalom. Szerintem a sors az, az életút, ami az emberi akarttól függetlenül alakul. Sokan éppen ellenkezőleg értelmezik: azon életút, amelyiket az ember alakít.  Mások jelzővel látják el: tudatos (önálló alakítású sors), és véletlen sors.

Akkor igazságos a természet, (akkor van értelme az igazságosságnak), ha az emberek, egyének önálló akarata nagyjából egyenlő és a másik oldalon nagyjából egyenlő az egyéneket érintő szükségszerűség, elsősorban a véletlen.

Vagy, ha nem egyenlő, akkor legalább a másvilági igazságszolgáltatás figyelembe veszi a különbséget. 

Ez már egy nehezebb problémakör.

De azért szögezzük le, az önálló akarat léte azt jelenti, hogy a világ természet, nagyjából igazságos, az életnek van értelme. Innen csak az a kérdés, hogy szinte teljesen, vagy csak kissé, vagy csak részben közepesen, nagyjából igazságos, a természet, Isten.

Az egyéni véletlen problémaköre.

A szükségszerűség (ami, nem az emberi akarattól függ) legelső tényezője az igazi véletlen. (A másik tényezője a kötelező, kényszerű előírás, amely gyengébb tényező. A természet Isten törvényei nem kötelezők. Az ember kötelező törvényei pedig az emberi akarat termékei, tehát nem szükségszerűségek. Pontosabban vezető egyén számára nem szükségszerűek, mert ő hozza létre őket, a vezetett egyének számára már részben szükségszerűségek. Jelen korunkig és még egy darabig a vezetettek akarata alig befolyásolja az emberi törvényeket, mechanizmusokat, azért van némi fejlődés. A tényleges közvetlen demokráciában jön létre a változás, akkor már vezettek számára sem lesznek az emberi törvények akarton kívüliek.         

Visszatérve a véletlenre: ne felejtsük el itt az igazi véletlenről, beszélek, nem a tévedésről, nem az önhibás tudatlanságról, nem a rosszindulatról beszélek. 

Minden ember hatalmas véletlene maga a születés és születéssel kapcsolatos véletlensorozat. A születés maga is egy csoda, de itt erre nem térek ki.  A születés kijelöli az egyén nemét, kijelöli az egyén képességeit, született tulajdonságait. Kijelöli a családot, a népet, a kultúrát, és korszakot ahová születik. Részben kijelöli a társadalmat, a rendszert, világnézetet, és azt mely vezetések uralkodása alatt él, stb. Ezeket, a véletleneket akár le is választhatjuk a születésről, főleg a rendszer, a világnézet, a vezetés véletlenét, hiszen abba elég nagy beleszólása van ez embernek. Az egyén szempontjából azonban jobb, ha születéssel kapcsolatos véletlensorozatról beszélünk. Ugyanakkor ez egy érdekes véletlen, nem egyenesen arányos a kiszámíthatatlansággal,  és az önálló akarat hiányával. Ugyanis az ember már az élete elején tisztába kerül a helyzetével, és ehhez akaratlagosan intézheti a sorsát. De azért van itt egy véletlen aspektus.

Itt azért megjegyzem, közepes valószínűséggel van valamilyen, még nem ismert, természeti, Isteni törvényszerűség, mechanizmus, mely a születést és a születéssel kapcsolatos véletlensorozatot megmagyarázza. Nem véletlenül alakult ki pl. a reinkarnáció elmélete. A tudományos reinkarnáción (nem a bugyután) is el kellene gondolkodni a gondolkodóknak, a tudósoknak.

Vannak azonban további véletlenek, amelyek később és váratlanul jönnek elő. A kis véletlenekkel nem foglalkozom. Viszont egyeseknek, szinte csak szerencsétlenségek, meglehetősen sűrűn, másoknak szinte csak szerencsék jönnek elő az életében. Azután ott van a kis tévedés, kis okosság, nagy következmény véletlene. Valaki csak egyszer lép le meggondolatlanul az úttestre, és elüti az autó. Persze a másik oldalon vannak pl. lottónyertesek. (Bár az egy külön kérés hogy egyáltalán van e szerencse.) Aztán ott van súlyos betegségek szerencséje. Aztán ott van a párválasztás, családalapítás enyhe véletlen (szerencséje). Azért enyhe, mert azért itt akaratlagos döntések sorozata is történik. Aztán ott van a foglalkozás még enyhébb véletlene.

Mindent összevetve fenntartom, hogy korunkban békeidőben az emberek 10%-a aki az átlagosnál jelentősen szerencsésebb vagy szerencsétlenebb, ha születéssel kapcsolatos véletleneket nem számítjuk. A születéssel kapcsolatos véletlenek azonban még az élet tervezhetővé, kiszámíthatóvá marad. Mégis kirajzolódik itt egy kb. 20%-os természeti, Isteni igazságtalanság, értelmetlenség kiszámíthatatlanság. 

De a másik oldalon is előjön, gondolok itt arra, hogy azért a biológiai, evolúciós önálló akarat sem egyforma.  Illetve nem is olyan egyértelmű ez, mert nehéz megmondani, hogy valakinek születetten kisebb a képessége a biológiai önálló akaratra, vagy megvan a képessége csak ezt a képességét önhibából, akaratlagosan nem használja ki.  Az sincs kizárva, hogy a természet, Isten, a normális embereknek közel egyforma biológiai önálló akaratot ad, csak egyesek ezt kihasználják, mások meg nem.

Hasonló a helyzet a jóindulattal is. Nagy különbségek nem lehetnek a született jóindulatok között, de kisebb közepesebb különbségek lehetnek. De az sincs kizárva, hogy mindenki egyformán születik a jóindulat képességével, csak egyesek nem használják ki, azaz saját akaratukból rosszindulatúak.

Szóval az egyén számára, jelenleg még a természet kissé, vagy közepesen igazságtalan kiszámíthatatlan, szükségszerű, önálló akarattól független.

(A népre, nemzetre vonatkozó véletlent ehhez nem kell hozzáadni, mert a születéssel kapcsolatos véletlenbe benne van, hogy mely korba, mely népbe, mely kultúrába születik valaki, bár ez sem egyértelmű. Az emberek fele megérdemli azt a rendszert, azt a vezetést, amely adatot neki, a másik fele nem érdemli meg, negyede jobbat érdemelne, negyede rosszabbat.)

Bár az ábrán nem szerepel, kategorizálom a szükségszerűségeket (az önálló akaraton kívüli jelenségeket, folyamatokat, történéseket, sorsokat, stb.).

A kötelező, kényszerű, megmásíthatatlan előírásokból, törvényekből eredő szükségszerűségek. (Valójában jelentéktelenebb halmaz, mint első látszatra tűnik.)

Az igazi véletlenből (az önhibán kívüli tudatlanságból) eredő szükségszerűségek.

A szükségszerűségeknek gyakran fokozatai vannak. Gyengébben és erősebben szükségszerű. Ezért vagy megállapítunk különböző fokozatokat. Vagy az önálló akarat bizonyos határán alul szükségszerűségről beszélünk, ill., ha az önálló akarat bizonyos határon felül van, akkor nincs szükségszerűség.

Van kezdeti szükségszerűség, és folyamatbeli szükségszerűség.

Ha kezdetben nincs szükségszerűség, akkor az ebből eredő folyamatbeli szükségszerűség kérdéses szükségszerűség.

Van természeti és emberi szükségszerűség, mivel az emberi önálló akarat egy különleges tulajdonság.

Az emberi szükségszerűség felosztható egyéni és társadalmi szükségszerűségre.

A társadalmi szükségszerűség felosztható. Az emberiség társadalomfejlődésének (rendszerfejlődésének) szükségszerűségei.  Erről más fejezetekben beszélek.

Egy nép, nemzet fejlődésének (sorsának) szükségszerűsége. 

Kitérés a szükségszerűség fokozatainak problémájára.

Ez az élet, és gondolkodás egyik problémája. Mikor legyintünk és mondjuk: semmi értelme megpróbálni, nincs rá esély. Vagy: nagyon kicsik vagyunk mi ehhez, nem mi döntjük el. Természetesen ilyenkor az áldozat nagysága is tényező.  Az önálló akarat viszont arról szól, hogy feljebb teszzük azt a határt, amit a matematikai logika diktál. Pontos számot nehéz itt megállapítani, csak azt lehet megállapítani, hogy a matematikai logikánál, feljebb kell tenni a lécet, ha önálló akarattal akarunk rendelkezni. Ha a valószínű áldozat kicsi, közepes, és átgondolt jó célról van szó, akkor akár 5%-os esélynél (95%-os a szükségszerűség) is meg kell próbálni. Így számolva a szükségszerűség határa 95%, vagyis ha 5%-os az önálló akarat aránya, akkor már nem beszélhetünk szükségszerűségről.

Ugyanakkor a történések egy része a harmadik kategóriába sorolható, ezért is érdemes megpróbálni. A kategóriák. Mi döntünk. Más (ember, természet, Isten) dönt.

Harmadik kategória: mi és mások együtt döntenek. Hosszabb távon azért a mi döntésünk, ténykedésünk is hat.

Kitérés egy másik problémára, amely kapcsolódik ahhoz, hogy van kezdeti és folyamatbeli szükségszerűség. Pl. ha én ok nélkül megtámadok valakit, akkor nem szükségszerű a támadásom. Az a valaki viszont szükségszerűen védekezik. Neki a kezdet egy szükségszerűséggel kezdődött, csak azt teheti, hogy védekezik, visszatámad. Az ö visszatámadása engem védekezésre kényszerít, de számomra ez nem igazi szükségszerűség, mert én kezdetem önálló akaratú volt, a saját tévedésem következménye sújt, erre mondom, hogy ez kérdéses szükségszerűség.

Az élet egy nagy folyamat, de ha nem állapítunk meg kezdeteket, akkor nincs logika, nincs igazságosság. Tévedés legyinteni és azt mondani: teljesen mindegy hogy kezdődött, a jelen helyzet a fontos. A jelen helyzet is fontos, de a kezdet is.  A kezdetek azon szakaszok, amikor nincs szükségszerűség. Vagyis sok kezdet (újrakezdés) lehet, csak észre kell venni. Nincs szükségszerűség, ha van más, kis, közepes áldozatot igénylő választás.

Általában a véletlen kapcsán az igazságosság. A természeti Isteni igazságtalanságok és a másvilági igazságszolgáltatás.

Ne kerülje el figyelmet, hogy itt már az igazságosságról és nem az önálló akaratról beszélek.

A véletlennek tehát két iránya van. Véletlen, mint az önálló akarat hiánya. És véletlen, mint érdemtelen szerencse, szerencsétlenség (szenvedés, kellemetlenség), mint igazságtalanság.

A három legfőbb lelki szükséglet az igazságosság, a biztonság és az önrendelkezés (önálló akarat, szabadság) sok módón és érdekesen függ össze. Ugyanakkor három különböző dologról van szó. De ha már az igazságosságnál tartunk, maradjunk itt.

Egy kis kategorizálás.

Természeti igazságtalanság (egyben véletlen), pl. egy súlyos betegség, vagy az, hogy gyermek rossz szülök közé születik, stb. Ebből is van érdemtelen (önhibán kívüli) szerencsétlenség, és van érdemtelen szerencse. Az érdemtelen szerencsét manapság nem szokás igazságtalanságnak venni. Szerintem ez egy téves gondolat, mely sok baj forrása. Sokan ezzel a rosszindulattal azonosítják: ha az én tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ez a mondás a szerencsétlenségről szól. Logikailag, ha van érdemtelen szerencse, akkor van viszonylagosan érdemtelen szerencsétlenség. Az embernek helyére kell tenni az érdemtelen szerencse fogalmát. Főleg azért, mert ha nem teszi helyére, akkor nem kerül helyére a természeti igazságtalanság, és nem kerül helyére az emberi, ill. a társadalmi igazságtalanság.

A természeti szerencse egy érdekes dolog. Valaki szépnek, okosnak, tehetségesnek, gazdagnak születik. Valaki egész életében egészséges, mindig sok lehetőség nyílik előtte, stb. Ez egy olyan kölcsönkapott ajándék, amit illik visszaadni, pontosabban az embertársainak továbbadni, legalábbis a nagyobb részét tovább kellene adni.  A visszaadás lemondással, munkával, kellemetlenséggel jár. Ha továbbadja, akkor nem beszélhetünk érdemtelen szerencséről. Akkor beszélhetünk érdemtelen szerencséről, ha nincs továbbadás. Folytatva kategorizálást.

Van az ember, ill. a társadalom által okozott igazságtalanság, amely viszont jellemzően nem véletlen, hanem akaratlagos. Pl. egy bűncselekmény, az ember által okozott igazságtalanság. Pl. a túl nagy aránytalan és igazságtalan különbségek, az társadalmi igazságtalanság.

Kétségtelenül van egy elég széles átmenet, amelyben nehéz eldönteni, hogy természeti vagy emberi, társadalmi igazságtalanságról van szó. (A kategorizálás alapja: az emberi által okozott igazságtalanságok emberi, társadalmi igazságtalanságok. Nem az ember által okozott igazságtalanságok a véletlenekből eredő igazságtalanságok, azok a természeti igazságtalanságok. Viszont a társadalom szervezettsége, működése erősen befolyásolja a véletlenek számát.) 

Itt is van érdemtelen károsulás és érdemtelen hasznosulás. Ha az érdemtelen hasznosulást, mint szerencsét elfogadjuk, akkor nyilván eltorzul az igazságszolgáltatás és a társadalom. Nem szabad elfelejteni, ha valaki érdemtelenül hasznosul, akkor más, mások érdemtelenül károsulnak.  A szerencsejáték (amely a társadalom által gerjesztett igazságtalanság) pl. legalizálja az igazságtalanságot. Itt is jelen van az a tévedés, hogy a szerencse az nem igazságtalanság.

További kategóriák.

A természet és másvilági igazságszolgáltatás megbünteti az igazságtalanság okozót (károsítót) és kompenzálja a sértettet.

A társadalom megbünteti az igazságtalanság okozót (károsítót) és kompenzálja a sértettet.

A jelenlegi társadalmi, evilági igazságszolgáltatással több alapvető probléma van.

Az egyik, amit említettem, hogy nincs rendezve az érdemtelenül hasznosuló igazságtalansága. A rejtett károsítások nincsenek rendezve. De baj van a sértett kompenzációjával is.

A fejlett társadalmak nemcsak a társadalmi igazságtalanságokkal foglalkoznak, hanem a természeti igazságtalanságokkal, ill. annak sértettjeit valahogy részben kompenzálják. Erről szól pl. beteg emberek gyógyítása, főleg a szegényebbeké. Erről szól pl. a mozgássérültek segítése, pozitív diszkriminációja. Erről szól pl. az árva gyerekek segítése, és még lehetne sorolni.   Érdekes tehát hogy ezek kompenzációja inkább megtörténik, mint a másik csoport kompenzációja. Gondolok itt arra, hogy a kirabolt ember legfeljebb azt a pénzt kapja vissza, amit befizetett.

A másvilági igazságszolgáltatás sokkal igazságosabb. A károkozót, mint rosszindulatú, rossz-érzésű embert bünteti. A sértettet, legyen az a természet, vagy az ember, a társadalom áldozata kompenzálja azzal, hogy a szenvedést, a kellemetlen érzést a másvilágon kompenzálja. A másvilági igazságszolgáltatással a természet a maga igazságtalanságát, amely elsősorban az érdemtelen természeti szerencsétlenségből ered, kompenzálja. Ha nem lenne másvilági igazságszolgáltatás, akkor a természet, Isten kissé, közepesen igazságtalan lenne. De nemcsak a saját igazságtalanságát kompenzálja, de az emberi, társadalmi igazságtalanságot is.  A megtartott érdemtelen szerencsét a szokásos módón bünteti: az ilyen ember önző, tehát kellemetlenebb lesz a másvilági élete.

Visszatérek az ABC/2 ábrára. Az ABC/2 ábra, a C/20 ábra és a C/3 ábra szorosan összefügg.

Az ábra elég sok mindent próbál magába tömöríteni. Az önálló akarat egy szerteágazó problémakör. Az evolúciós, biológiai önálló akarat kihagyhatatlan de akkor már ki kell térni arra is, hogy van egy komplex egyéni tudat is. Amely a biológiai önálló akaraton kívül még áll a programozott tudatból, és a körülmények által kialakított tudatból áll, az utóbbi döntően a társadalmi tudatot, tudatalakítást jelenti.  De akkor már valahogy ábrázolni kell a komplex egyéni tudat és a társadalmi tudat viszonyát. Itt az a lényeg, hogy a kettő között pattog a labda, ez alakítja azt, az meg ezt, de kérdés hogy kerül a labda a pályára. Csakis a biológiai önálló akaraton keresztül kerülhet a pályára. Ugyanakkor a természeti isteni törvények (ezek részben kötelező előírások, részben az önálló akarat terepe) narancssárga nyilak, az ember számára igazi véletlenek (szükségszerűségek) kék nyilak és az önálló akarat, piros nyilak viszonyát is megpróbálja ábrázolni. Az látható, hogy mind a három tényező mindenhol jelen van. A jelenleg tapasztalt világban a természeti isteni törvények az ember önálló akarata, és a véletlen jelen van hat egymásra egyik dominanciája sem kirívó. Mivel a véletlent és a kötelező előírást, mint szükségszerűséget össze lehet vonni, ezért ez is igaz: az emberi önálló akarat és szükségszerűség (akaraton kívüli, elrendelt életút, stb.) jelen van a jelenlegi tapasztalható világban. Nincs eleve elrendelés. Van azonban egy tendencia: egyre kevesebb lesz az ember számára véletlen, vagyis a szűkségszerűség. Minél inkább megismeri az ember a természetet, a világot annál kevesebb lesz a szükségszerűség, a kiszámíthatatlanság, véletlen a szerencsétlenség. Sőt minél szervezettebb, fejlettebb, a társadalom annál kevesebb lesz a szükségszerűség, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a véletlen, a szerencsétlenség.

Egy példa erre. Valakinek a fejére esik egy tégla ez nyilván az egyén szempontjából véletlen, szerencsétlenség. Viszont ha rendben vannak az épületek, ha a társadalom nem engedi meg, hogy veszélyes romos épületek legyenek, akkor kevesebb ember fejére esik tégla. Az egyén számára tehát szerencsétlenség, társadalmi szempontból viszont kiszámítható statisztikák vannak, pl. sűrűbb a karbantartás, csökken a baleset.  Kevesebb a karbantartás, sokasodnak a balesetek, tehát nem véletlenül esik valakinek a fejére tégla.

Az ábra még foglalkozik a népek nemzetek szükségszerű sorsával is, ez leginkább az egyszerűsített rendszer-fejlődéssel függ össze. Ebből csak azt emelném ki, hogy a múltban és jelenben egy nép, nemzet szempontjából az egyik legnagyobb véletlen az, hogy milyen vezetés kerül hatalomra. A vezetés pedig erősen meghatározza egy nép, nemzet életét. Sajnos arról (a múlt és a jelen rendszerében) csak részben tehet egy nép, egy nemzet (egy társadalom), hogy jó vagy rossz vezetés kerül az élére. A nép, nemzet sorsa, élete pedig jelentősen meghatározza az egyén sorsát, életét.  De azért itt is van egy pozitív tendencia, a jövőben, a tényleges demokráciában ez a véletlen (csapnivaló rossz vezetés hatalomra kerülése és ott maradása) a minimálisra fog csökkenni.

A szabadság kapcsán elmélkedés az ember működéséről.

Tisztázni kell, hogy a szabadságot három fázisra lehet osztani.  Van „rabság” érzése tudata. Van a rabság leküzdése: az önálló akarat. És van a szabadság érzése, tudata, a rabság hiányának érzése, tudata.

Azt is tisztázni kell, hogy a szabadság egy rendkívül amorf fogalom, szinte mindennel kapcsolatba hozható.

Pontosabban a sorrend. Egy külső, vagy belső (külső hatás nélküli gondolat) információ, kellemes vagy kellemetlen érzést vált ki. Az értelem azonosítja az előbbi folyamatot és például, azt mondja: ez a kellemetlenség egyfajta rabság. Tehát az értelem bizonyos kellemetlenségek mellé hozzáteszi a rabság fogalmát. Szerintem az érzések érzelmek száma, fajtája véges, tegyük ezek számát, mondjuk 100-ra.  Az értelem mondja meg, hogy adott esetben miért félünk, miért vagyunk elkeseredve, stb. Miért, mely szükségletünk, igényünk, vágyunk, hiányáért aggódunk, félünk, vagyunk dühösek, stb. ( Az érzelmek azon érzések, amelyekben nincs közvetlen testi hatás, testi érzés,  csak a jelekből kikövetkeztethető a testi érzések bekövetkezése. Leegyszerűsítve: az érzelem alapja a fenyegetettség. Csakhogy a fejlett élőlényeknél, az érzelmek (az előrejelzés) nagyobb érzésenergiát szabadít fel, mint maga a testi érzés.)

Miben különbözik pl. a rabság, az igazságtalanság, a bizonytalanság és a szerelmi csalódás puszta érzése azon kívül, hogy az értelmünk a puszta érzés mellé oda teszi a gondolatot?  Pl. most szerelmi bánatom van,  most az igazságtalanság miatt bánkódom, most a szabadsághiány miatt bánkódóm, stb. Szerintem nem nagyon van speciális érzés, érzelem, döntően az értelem kategorizál.

Ezután jön a kellemetlenség leküzdésének érzése, ami egyenlő a biológiai önálló akarattal.

(Ne felejtsük el, hogy eredetileg minden kellemetlenség a testi életet veszélyeztető dologból és minden kellemesség a testi életet segítő dologból alakult ki. Az állatoknál is van maximális erőfeszítés, de a kellemetlenség, amit le kell küzdeni az csak a saját testi jólétét veszélyeztető dolog lehet. Nyomokban felfedezhető az állati önfeláldozás, de nem jellemző. Az ember képes arra, hogy a saját testi jólétén kívüli dolgokat is rendkívül kellemetlennek érezzen. Ilyen hatalmas kellemetlenség az ember számára az erkölcsi, világnézeti elvek (melyeknek nem sok köze van saját testi életéhez, jólétéhez) megszegése. Az ember képes az önfeláldozásra, amikor saját testi jólétét, életét feláldozza.) 

Az emberi önálló akarat: az erkölcsi elvekből (belső információból) adódó kellemetlenségek szinte erőn felüli leküzdése. A programon, és a körülményeken felüliség (az önálló akarat) talán az hogy az ember képes olyan erkölcsi világnézeti elveket (programokat) alkotni, melyeknek semmi köze a közvetlen jóléthez, életben maradáshoz.  

Ezután jön a kellemes érzés, amely a kellemetlen érzéstől való megszabadulás érzése.

Egy szűkebb értelmezése az önálló akaratnak, amikor csak azon érzésekről van szó, amelyek a rabság, szabadság fogalmához kapcsolódnak. Csakhogy éppen rabság, szabadság fogalma, amely százféleképpen értelmezhető. Szinte ahány ember mindenki másért érzi rabnak, ill. szabadnak magát. Vagyis a szűken értelmezett szabadság minden embernél szinte mást jelent.

Én például bizonyos fajta tehetetlenség miatt, érzem rabnak magam. Az fajta tehetetlenség, amikor valamilyen másoknak (és végül magamnak) hasznos, ráadásul elvileg egyszerű megtehető, megalkotható dolgot, különböző okok miatt mégsem vagyok képes megtenni. 

És azért érzem szabadnak magam, mert van önálló véleményem, soha nem adtam fel az önálló véleményem, legalábbis önmagam előtt nem adtam fel, soha nem voltam megalkuvó. Persze voltak kisebb elhallgatásos megalkuvásaim, (kompromisszumaim), amelyeket szégyellek, de azt gondolom, hogy összességében megtartottam az önálló véleményem önálló karatom. Ennek ellenére azért nem voltam erősen sokáig kiszolgáltatva a természetnek, az éhezésnek, fázásnak. Belső szenvedélyeim is nagyjából kordába tudom tartani. Soha nem voltam tartósan kiszolgáltatva a jólétem, karrierem kényszeres növelésének, a hatalomvágyamnak, birtoklásvágyamnak, kapzsiságomnak. Szerintem, nem lehet igazán szabad: a természet kiszolgáltatottja. Az erőszakkal elnyomott, kizsákmányolt. Aki szinte kéri az elnyomást, a kizsákmányolást. Aki elfogadja (kiszolgálja) az elnyomó kizsákmányoló rendszert.  Aki akaratgyenge, megalkuvó, beletörődő.  Aki a gyáva, a lusta, tehetetlen, Aki stréber karrierista. Aki kiszolgáló katona, hivatalnok.  Az elkényeztetetett, a tehetetlen.  A befolyásolható, az utánzó, az önálló vélemény nélküli, aki nem vesz részt a döntésekben. Aki magabiztosság nélküli. Az önfegyelem nélküli. A buta, a cél nélküli. Aki szenvedélyeinek, érzelmeinek rabja. Aki előítéletes, „az automatikusan” gondolkodó, véleményező. (Az automatának nincs önálló akarata.) És még sorolhatnám.

A kiszolgáltatottság rabság, a kiszolgáltatottság félelemmel jár. Amitől félünk, attól érezzük rabnak magunkat. Ha így nézzük, akkor én általában nem vagyok szabad, mert szinte mindig félek valamitől. Igaz többnyire nem saját sorsom miatt aggódóm. 

De ez csak az én szabadság értelmezésem. Van akinek pl. a kötetlenség a fontos, akinek a kötöttség a rendszeres munka, a rendszeres élet az elviselhetetlen rabság. Van, akinek az átlagosság, a csendes szürke élet az elviselhetetlen. A szürkeségben való eltűnéstől retteg. Attól, hogy nem vesz részt versenyekben, illetve a versenyekben a sokadik helyezet. Akiben túlzott a becsvágy versenyszellem. Van, aki az erőszaktól retteg. Van, aki a nyomortól, az éhezéstől fél. És még sorolhatnám.

A szűken vett rabság, az maga a börtön, vagy a rabszolgaság. Persze, ha csak ennyiből állna a rabság, akkor szinte mindenki szabad lenne. Áttételesen rabság mindaz, ami korlátoz, ami kényszerít. De még a börtönben is van gondolati, képzeleti szabadság. Talán szabadabb az, akinek a börtönben is van saját véleménye (vannak önálló gondolatai, van fantáziája, stb.), mint az, akinek a kinti világban nincs önálló véleménye. Adott esetben a rab szabadabb, mint a rabtartó.

A szolga rab, az úr, a parancsoló, a hatalommal rendelkező pedig fokozottan szabad, legalábbis első látszatra. De az úr, a parancsoló lehet saját szenvedélyének a rabja, lehet saját hatalomvágyának, kapzsiságának a rabja. Az úrnak, a parancsolónak nem biztos, hogy van saját véleménye. Nem biztos, hogy vannak saját erkölcsi elvei. Lehet hogy ő egy bábú, akit sok minden, sok mindenki rángat. Talán a király az, aki a legnagyobb kötöttségben él. De csöves sem él szabadságban, mert ő is állandó fenyegetettségben, veszélyben él. Őt az éhezés, a fázás, a betegség fenyegeti, állandóan ezek elhárításával foglalkozik,  így szinte nincs szabadideje.

Társadalmi szempontból nézve mégis ki kell jelenteni, hogy a vezető a hatalmi hierarchia arányában több önálló akarattal (ha nem is több szabadsággal) rendelkezik, mint a vezetett. Hiszen a vezető akarata érvényesül. Ezért van a vezetőnek nagyobb felelőssége. És azért általában a kényszeríttet szolgának, a börtönbe ülőnek kevesebb szabadsága, mint a szabad embernek, és a gazdagnak, hatalommal rendelkezőnek több szabadsága van, mint szegénynek, az alkalmazottnak, a vezetettnek. 

Kijelenthető, hogy más következtetésekre jutunk, ha az önálló akarat, a szabadság problémáját egyéni, vagy társadalmi szempontból elemezzük.  

És persze van az önkéntes rabság, mikor magunkat korlátozzuk, kényszerítjük. Sokféle meghatározása lehet a rabságnak, szabadságnak. Pl. szabad, akinek van választási lehetősége, szabad, aki önként cselekedhet, szabad, akinek van saját véleménye. Még szabadabb, akinek van belső determinációtól, szenvedélytől, elfogultságtól mentes önálló véleménye és ez vélemény érvényesül is.

Talán a szabadság azonos a szabadidő nagyságával. De az sem mindegy, hogy valaki a munkája közben mennyire érzi szabadnak magát.

Ugyanakkor két oldala van a szabadságnak: másik oldala az, hogy mit okoz másoknak: szabadságot, vagy rabságot. A csöves nem hasznos tagja társadalomnak, ö kényszerű többletmunkát okoz másoknak. A zsarnok sokkal több rabságot okoz.

A jólét a kényelem az szabadságot ad, de egyben rabságot is, mert fegyelmezett szervezett munkával lehet elérni a jólétet, kényelmet. Illetve az sem biztos, hogy a munka feltétlenül kényszerű, kényelmetlen tevékenység.

Az a lényeg hogy önmaga válasszon, mondják sokan. De azért nem mindegy másik oldal: mit ad másoknak. Tehát a választás nem lehet korlátlan. És a választék sem mindegy. Mindenki azt tesz, amit akar csak másnak, ne ártson - ez a szabadság. Ez sem lehet teljesen igaz. 

Az egyéni szabadság nem meghatározható, tehát tudományosan kvázi nincs. Mégis itt van az a szó, ez a fogalom, a szabadság, amelyet valahogy értelmezni kell. Számomra a szabadság fogalma egy olyan fogalom, amelynek kapcsán egy sereg problémáról el lehet gondolkodni.

De előbb térjünk vissza az egyik alapproblémára, hogy a szabadságot az önálló akarathoz, vagyis a küzdelemhez, a fegyelmezettséghez, a rabság, kellemetlenség leküzdéséhez kössük, vagy éppen ahhoz, hogy már nincs rabság, kellemetlenség nincs küzdelem, már szabadság, kellemesség van. Egyik sem lehetséges teljesen. Nem lehetséges tartósan a csendes nyugodt, biztonságos jólét, valamilyen probléma előjön. Aki nem fejlődik, az lemarad annak problémái, lesznek. Nem beszélve azokról, akiknek, küzdelem verseny nélkül nincs jólét. Ráadásul a küzdeni tudás, az önálló akarat elsatnyulhat, ha nincs edzésben.  Ez az elkényeztetés nagy problémája.  A küzdelem, a fegyelmezettség viszont egyfajta rabság, kellemetlenség, illetve azt is feltételezi, hogy van valamilyen rabság kellemetlenség, ami ellen küzdeni kell. Akkor jön létre a viszonylag legnagyobb szabadság (teljes szabadság nincs) ha beállítjuk e kettő optimális arányát: kellemes nyugodt biztonságos élet, és a küzdelem, fegyelmezettség, fejlődés önálló akarat arányát.  Ne legyen hektikus a kettő aránya, ez pedig az egyenletes fejlődésből adódik.

Lassan már rátértem a társadalmi vonatkozásokra is.

Társadalmi vonatkozás az egyéni szabadságok összesítése után többségnek leginkább megfelelő szabadság. Ahány ember annyiféle szabadság, kellemesség. De mégis kell lenni egy társadalmi koncepciónak: a társadalom mely szabadságokat preferálja.  Elég erősek az ellentmondások, az egyik fajta szabadság korlátozza másik fajta szabadságot. 

A társadalmi fejlődés fő vonulata fejlődés zsarnokságból a demokrácia felé. A fő vonulat lényege talán az igazságos és arányos hierarchia és a közvetlen demokrácia illetve ez a kettő összefügg. Itt elsősorban a demokratikus rendszerfejlődésre gondolok, arra hogy a rabszolgatartó rendszerben volt a legkisebb az átlagos szabadság és a tényleges demokráciában lesz a legnagyobb.

A fő vonulat mellett azonban vannak más lényeges vonulatok, folyamatok, tendenciák is.

A fegyelmezettség, szervezettség, szabályozás alakulása. Az együttműködés a közösségbe olvadás, az egyéniség, az önállóság elvesztésnek alakulása. Fontos megjegyzések ezzel kapcsolatban.  (Talán az individualista és a hangyatársadalom között félúton van a legnagyobb szabadság.)

A fegyelmezettség, a szervettség, az átgondoltság, nem azonos az önzőséggel, a rosszindulattal, a bunkósággal, a kegyetlenkedéssel, az igazságtalansággal. Talán az önzetlenség, jóindulat is egy önálló  társadalmi alakulás, amely persze mindennel összefügg, de azért van önálló aspektusa is. Bár érdemes lenne erre is bővebben kitérni, de ez fejezet sem lehet végtelen.

További gondolatok.

A szabályozás mellett mindig ott kell lenni a meggyőzésnek is.

Az önkéntesség hiánya mindenképpen rabság, diktatúra. (Érdemes elgondolkodni az un. proletárdiktatúrán.)

A szabadságtudatot jól lehet manipulálni, de azért az emberek nem fogják jól érezni magukat. Legfeljebb azt mondják, amit nemrégiben az egyik ismerősöm: jelenleg szabadság van demokrácia, van, de mégis nagy rakás ez a rendszer, én rosszul érzem magam.  Először is a szabadságnak és demokráciának fokozatai vannak. Másodszor is jelenleg még messze nincs magas fokú demokrácia és szabadság sem a lehetséges maximális.  Hozzá kell tenni a szabadság fokozatai (amennyiben van különálló szabadság) egy szűk behatárolt skálán mozognak.  Ugyanis elsősorban arányosságokról van szó.  

 Jelenleg a szabadság alatt ezeket értik: a szólás és a vélemény (véleménynyilvánítási) szabadság, a lelkiismereti és világnézeti szabadság, nincsenek politikai okú büntetések, stb. Tehát az alapvető szabadságjogokról van szó. Ez is szabadság része, de azért a szabadság ennél sokkal több.

Szerteágazó sokelemes problémakör. Szerintem nincs frappáns leegyszerűsítés, csak bonyolult elemzés.

További gondolatok.

A rablók, a gazemberek, a zsarnokok, a kegyetlenek szabadsága nem egyenlő, sőt ellentétes a becsületes emberek szabadságával.

A rendezetlenség az anarchia nem egyenlő a szabadsággal.

Rendezettségre, fegyelmezettségre is szükség van.

A nyomornak is van rabsága.

A gazdasági kizsákmányolás is, leigázás, rabság.

A demokrácia nem a szólásszabadságból áll, hanem a vélemények törvényekbe való megjelenéséről. A demokrácia valóságos és széleskörű választási lehetőség. Nemcsak azt választhatom meg, hogyan éljek, mint magánember, de azt is hogyan működjön a rendszer, amely persze kihat magánemberi életemre is. 

A többség eldöntheti, hogy milyen rendezettségben, szigorban akar élni?

Az egyének, kisközösségek önrendelkezése addig terjedhet, amíg nem sérti a többség a társadalom érdekeit.

Mit sem ér a belföldi szabadság, ha a rendszer, rendszerváltozat külföldön rabságot csinál, leigáz, hódít, akár csak gazdaságilag teszi azt.

Rendszerekbe, vagy országokba, vezetésekbe gondolkodjunk?

A jó rendszert, ill. az új fejlettebb rendszert is meg kell védeni a rendszer erőszakos, tettleges ellenségeitől. 

A hamis vád, a felbujtás, a csalás félrevezetés, a szóbeli megalázás, mint verbális bűnök, nemcsak az egyének szintjén bűn, hanem a közösség, a társadalom szintjén is?

Minden rendszernek kötelessége megvédeni a rendet, a működőképességet, az állampolgárok nyugodt életét, biztonságát, az állampolgárok a többség akaratát.

(Eddig még nem volt igazi többség akaratú rendszer, legfeljebb egyes országokban időszakosan volt, van az.)

Eddig a fejlődés, jellemzően forradalmak útján folyt. A rossz, igazságtalan törvényeket, a rossz, igazságtalan rendet, rendszert, akár önhatalmúlag, és ha másképpen nem megy erőszakosan is, de meg kell változtatni.

Hol van határ a köztörvényes bűnöző és a politikai harcos között? Minden politikai harcos, a jó oldalon álló harcos?

Különösen nehéz ezeket eldönteni harci állapotban ill. harc utáni állapotban.

Nem szabad általánosságban a diktatúráról és általánosságban szabadságról (szabad társdalomról) beszélni. Nem két kategória van. A diktatúra fokáról és a társadalmi szabadság fokáról szabad beszélni.

A diktatúra legerősebb tényezője a hódító háború. A fasizmus azért volt hihetetlenül erős diktatúra, mert hódító háborúkat folytatott.

A második legerősebb tényezője: a belső lakosság mekkora hányadát és milyen erősen nyomorítja, alázza meg.   Ezt viszont nem könnyű mérni. A fasizmus esetében nyilvánvalóan nagy volt. De nem mindig ennyire nyilvánvaló.

Pl., egy (szándékos igazságtalan) kivégzés felér ötven, öt éves börtönbüntetéssel. Pl., egy kivégzés felér tíz a nyomorból (igazságtalan elosztásból) eredő fiatalkori halállal. Pl. ezek hány ember éhezésével érnek fel. Hány ember kényszerű kussolásával, akaratuk ellenére való cselekvésükkel ér fel.  Lehet e nyomorogva szabadon élni? Lehet e kényszerű cselekvések alatt jól élni (minden megvan, csak a választás lehetősége nincs meg)? Nehéz mérni, de csak akkor beszélhetünk szabadságról, diktatúráról, ha az mérve van. Nem mondhatjuk azt, hogy csak két kategória van.

Kissé bővebb kitérés a társadalomalakulás második vonulatára.

A különböző társadalmak mekkora szabadságot adnak – e kérdés kapcsán került ez a téma, ebbe a fejezetbe. A témán elgondolkodva azonban rájöhetünk ennél sokkal többről, van szó. A különböző társadalmak mekkora fejlődési lehetőséget adnak, mekkora jólétet adnak? És mi kapcsolata e társadalomalakulásnak a fő vonulattal, a diktatúra-demokrácia fejlődéssel? Kétségtelenül ez a téma is hosszabb elemzést érdemelne. Ezek csak gondolatébresztő gondolatok.

Az anarchikus társadalom: az alkotórészek (egyének és, vagy családok és vagy kisközösségek) szinte teljes elkülönülése, leginkább harca egymással. A harc is egyfajta kapcsolat. (Több helyen elmélkedem erről a témáról. A különböző állati társadalmak is eszembe jutnak. Az állati társadalmakban nincsenek óriási hatalmi vagyoni különbségek, mégis kialakulnak ezek a társadalmi formák.)

Az individualista társadalom: az előzőnél kisebb, de még jelentős elkülönülés. Kevesebb harc, inkább a közönyös „békés” egymás mellett élés a jellemző. Azért van némi közösségi élet együttműködés is. (Erről nekem pl. vadnyugati társadalom, vadkapitalizmus, jut eszembe. Vagy a macskák társadalma. De az államkapitalista társadalom jele magyar változata is eszembe jut.)  

Hangyatársadalom (katonás-társadalom). (A társadalmon belüli viszonyokról beszélek. A természetben az egyik hangyatársadalom harcban áll a másik hangyatársadalommal. Kérdés, hogy ez szükségszerű? Vagy lehetséges e, a hangyatársadalmak békés egymás mellett élése? Vagy lehetséges az, hogy az összes élőlény, vagy összes hangya, vagy az összes ember egy nagy hangyatársadalmat hoz létre?)   

Tehát hangyatársadalom (katonás-társadalom): nincs elkülönülés, szinte csak közösségi élet, együttműködés van. Szinte nincs harc, és verseny sincs.  Az alkotórészeknek nincs szinte semmi önállóságuk, egyéniségük. (Erről nekem a többsejtűek kialakulása, a hangyák, méhek társadalma, ill. egyfajta kommunizmus jut eszembe.)

Szerintem a normális (középutas) társadalom (valahol az individualista és hangyatársadalom között). Van önállóság egyéniség, van elkülönülés is, de jelentős közösségi élet, és az együttműködés. Nincs harc, de van szabályozott, igazságos verseny.

(A viszonylag fejlett állatokra jellemzőbb az ehhez hasonló társadalom. Az ember őse is ehhez hasonló társadalom keretei között fejlődött és jutott el az emberré válásig. Ami persze nem jelenti azt, hogy e vonatkozásban nem lehet további fejlődés. Az viszont biztos, hogy egyéni kezdeményezés, egyéni ötletek, egyéni kreativitás nélkül nincs fejlődés. De az egyének ötlete csak egy szorosabb közösségben terjedhet el. A közösségi élet intenzívebb gondolkodást igényel. A másik kérdés az, hogy a különböző társadalmak mekkora szabadságot adnak.)        

Nézzük a következő társadalmat, amelyet nevezhetünk individualista társadalomnak is.(A vagyoni és nem hivatalos hatalmi hierarchia hosszabb távon közepes vagy nagy lehet. Azért van mozgástér a diktatúra-demokrácia nem azonos ezzel.) E társadalom hasonlít klasszikus kapitalizmushoz és jelenlegi rendszerhez.   A hatalmi és egyben a gazdasági elit kezében van hatalom és a vagyon, a termelőeszközök, stb. ezért az elit határozza meg, hogyan osztja el a hatalmat és vagyont (a jólétet). A logika (egyfajta áligazság) ez: mindenkinek jogában áll a birtokában levő dolgokat elosztani. Jellemzően ez az elit igazságtalanul osztja el. Az emberek szabadon választhatnak, hogy dolgoznak vagy sem. Szabadon hangosan akár tüntetéssel is hangoztathatják a véleményüket. Igaz, ha ez nem szabályszerű, akkor a rendőrség szétverheti őket gumibottal, könnygázzal, stb. Szinte senkit nem csuknak le és nincs kivégzés. Csak verik az embereket. Senkit nem végeznek ki, de a nyomor miatt sokan, köztük sok fiatal, idő előtt hal meg. Sokan nyomorognak, de általában kevésbé nyomorog, aki a társadalmi szabályokat, és játékszabályokat betartja, amiket persze a vezetés határoz meg. Hozzáteszem: a nyomor nagysága összeadódik a nyomor igazságtalanságával, és a kettő adja ki a nyomor borzalmát. Közben ebben a társadalomban rablók, csalók is garázdálkodnak. Mennyiben szabad ez a társadalom?

Nézzük ennek szinte az ellenkezőjét, a katonás-társadalmat (egy kemény, hangyatársadalmat). (A vagyoni és hatalmi hierarchia közepes, vagy nagy lehet. van mozgástér, nem azonos a diktatúra-demokrácia ezzel.) E társadalom hasonlít a szocializmushoz. Senki nem hangoztathat semmit, akik hangoztatnak, tüntetnek azokat börtönbe, zárják, sőt gyakran kivégzik. Mindenki katonásan fegyelmezetten kénytelen dolgozni, élni. Nincs választás, szabályok vannak. Viszont az elosztás viszonylag igazságos, kisebb a nyomorgó réteg. Szinte senki nem hal meg a nyomor következtében. Az egészségügy, a biztonság magas szintű. Nem garázdálkodnak rablók, csalók. (Igaz itt is hatalmi elit szabályoz. Mindkét rendszerben szükségszerűen alacsony szintű társadalomtudomány és annak oktatása.) Mennyiben szabad ez a társadalom?

Ez utóbbi a diktatúra, az előző a szabadság?

A két társadalomnak van e negatív keveréke? A két társadalomnak van e pozitív keveréke?  Van e harmadik, esetleg negyedik alternatíva?

Az individualizmus és a hangyatársadalom (vagy, és katonás-társdalom) arany középútját meg kell találni, az egyénnek is és a társadalomnak is.   A jelenleg az amúgy is erős önzőség egyre erősödik. A jóindulat, önzetlenség nemcsak az egyénen, az érzéseken, a felfogáson múlik, de a társadalmi felfogáson, világnézeten, az oktatáson, a tájékoztatáson, a jogon is múlik. A arany középúthoz még jócskán szükséges a közösség tisztelete felé haladni. Kétségtelenül átlépve egy határt, eljuthat az ember hangyatársadalomig, mivel a közösségért való élés, csak fegyelmezettséggel párosulhat. Kétségtelenül a hangyatársadalomba ill. azzal rokon katonatársadalomba nem szabad belépni. Jelenleg azonban még messze vagyunk határtól. A közvetlen demokrácia és az innováció (az innováció is az egyéniség érvényesülésén múlik) biztosítja azt, hogy az ember nem lép be a hangyatársadalomba.

A jövő társadalomtudománya majd meghatározza a hangyatársadalom (vagy és katonás-társadalom) határát, és azt nem lépi át. A határt azonban meg lehet közelíteni, főleg akkor, ha erős a közvetlen demokrácia és az innováció. Erről szól lényegében az individualizmus és hangyatársadalom (vagy, és katonás-társadalom) arany középútja.

Az individualista társdalomnak is megvan maga rabsága szabadsága, és hangyatársadalomnak is megvan maga rabsága, szabadsága.  A kettő közötti a normális társdalom biztosítja legnagyobb átlagos szabadságot.

A társadalomfejlődés fő vonulata mégis diktatúra-demokrácia fejlődés.

E tanulmány erről szól. A demokráciában jöhet létre leginkább a középutas társadalom. Az talán nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a diktatúrában van átlagosan a legkisebb szabadság. Az talán már több bizonyítást igényel, hogy a demokráciában (a közvetlen demokrácián alapuló demokráciában) van átlagosan a legnagyobb szabadság. Ezt a tanulmány többi fejezetében bizonyítom. És azt is, hogy demokráciában jöhet létre leginkább a középutas társadalom. A társadalmi szabadság egyik értelmezése az, hogy azt azonosítjuk a demokráciával, a szabadság foka azonos demokrácia fokával.

A társadalmi rendszer mégis legalább 70 tényezős. A társadalomfejlődés pedig fokozatos és még csak valahol közepén tartunk. Ezért mindenképpen abszurd, hamis ez a kategorizálás: van diktatúra, rabság és van demokrácia, szabad társadalom. Gyakorlatilag különböző fokozatok vannak. Más alapon persze lehet kategorizálni, pl. magángazdaság, állam, stb. Vagy van gazdasági, pénzügyi rendszer, döntéshozó mechanizmus, stb.

Tehát 70 rendszertényező van. A szabadság egy amorf fogalom.  A szűken értelmezett szabadság leginkább a politikai jogokkal azonosítható, amely egy tényező a 70 közül. A szabadság egy szétoszló tényező, szinte minden rendszer-tényezőben megtalálható. A közvetlen demokrácia (minden demokrácia, haladás a közvetlen demokrácia felé), és az arányos igazságos hatalmi, vagyoni elosztás a két legfontosabb politikai, társadalmi tényező. Ez a kettő és még sok minden adja ki diktatúra, ill. a demokrácia fokozatát, szintjét.

A szabadság és fegyelmezetlenség és az arányos fejlődés.

A szabadság egyik meghatározása: szabad az, aki megszabadul a külső és belső determinációtól (torz hatástól). Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg kell, vagy meg lehet szabadulni a külső és belső jó hatásoktól. Ezek olyan hatások, amelyekkel egyetértek, amelyeket igaznak, hasznosnak tartok.   Az önállóság azt jelenti, hogy a rossz hatásoktól megszabadulása mellett a jó külső hatások, arányosak a jó belső hatásokkal. Vagyis az egyént nemcsak a külső hatások vezérlik, a belső önálló hatások is érvényesülnek. Ha túlzottak a belső hatások, akkor már fennáll annak veszélye, hogy azok rossz belső hatások. A belső determinációt csak a lelkileg fegyelmezett ember képes legyőzni. Az önállóság és a fegyelmezetlenség messze nem azonos.

A szabadság néhány fontos aspektusa.

A szabadság, mint önállóság. A szabadság, mint a determinációtól megszabadulás. A szabadság, mint szabad választás lehetősége. A szabadság, mint fegyelmezetlenség.

A fegyelmezetlenség közeli rokonságban áll a szervezetlenséggel, a felületességgel, az átgondolatlansággal, a szabatossággal. De csak távoli rokonságban álla az önállósággal és szabadsággal. Tehát a fegyelmezetlenség csak egy távoli aspektusa a szabadságnak. (A kényszerű fegyelem egyfajta rabság, az önfegyelem, az önálló akarat viszont a szabadság rokona.)

Az önállóság, (függetlenség, önálló akarat, egyéniség) ill. annak sugaras arányos növekedése emberi szükséglet és alapvető cél. A fegyelmezetlenség nem az, sőt.

Ellenben itt el kell választani a fegyelmezetlenséget a lazítástól, a kikapcsolódástól, a pihenéstől. Fegyelmezetlenség, ha valaki a munkájában, vagy társadalmi véleményalkotásban felületes, átgondolatlan, vagy öncélúan egyénieskedő. Az hogy a munkájába betesz bizonyos pihenési szakaszokat, még nem fegyelmezetlenség. Az ember nagyobb, de nem határtalan fegyelmezetlenséget engedhet meg a pihenésben, a lazításban, a kikapcsolódásban. Az alvás az egyik lazító időszak. A lényeg az, hogy ezen fogalmakat és élethelyzeteket, szét kell választani: szabadság önállóság, lazítás, fegyelmezetlenség.

A lazítás, pihenés (történelmi) növekedése, lassúbb gyengébb mértékű (nem teljesen arányos, sugaras) a többi fejlődéssel, legalább is szerintem, annak kellene lenni.  A többi fejődés alatt gondolok a szervettségre, az átgondoltságra, az önállóságra. A fegyelmezetlenség (történelmi) növekedése (mivel összefügg lazítással, nem szüntethető meg), még lazításnál is lassabb, kisebb mértékű. Azt mondhatom, hogy az embernek egyre fegyelmezettebbnek kell lenni, ha egyre boldogabb, egyre szabadabb akar lenni. Pontosabban az embernek vissza kell térni egy rossz tendenciából a helyes tendenciába. Mert a fegyelmezetlenség növekedése, az emberi találmány, nem szükségszerűség. És már régen elkezdődött, csak korunkban még meredekebbé vált a görbe. Az egyik ok, éppen az, hogy fegyelmezetlenséget azonosítják az önállósággal, a szabadsággal. Az a téves fejlődési tendencia bontakozott ki, hogy az ember, a gyerek minden helyzetben, és általában mindig legyen egyre fegyelmezetlenebb, mert ez által nő a szabadsága, boldogsága, egyénisége.

Milyen egy fegyelmezetlen társadalom? Olyan amilyennek tapasztaljuk. (Persze van itt még sok más probléma, a pénzimádat, az önzés, stb.) Az idősek szavajárása: ezek mai fiatalok, ezek mai idők, bezzeg régen. Ez annyiban jogos, hogy valóban már régóta aránytalanul nő a fegyelmezetlenség.  Tehát a mi nagyszüleink, szüleink is részben jogosan sopánkodtak. Milyen lesz az a társadalom, amelyben fegyelmezetlenség még a sugaras arányos növekedésnél (annál enyhébben kellene növekedni) is erősebben növekszik? Erre csak azt tudom mondani: a csalók, erőszakosak, felületesek szabadsága, az a jóindulatúak, szerények, becsületesek, átgondoltak rabsága. Nem a katonatársdalomról, hangyatársadalomról beszéltem, csak az arányos fejlődésről. Ez elmélkedés arról is szólt, hogy a fegyelmezetlenség magának fegyelmezetlen embernek sem jó.

A kritikához és a tájékoztatáshoz annyiban kapcsolódik a téma, hogy el kell választani lazítást, annak közlési aspektusát, a fecsegést, trécselést, a társadalmi véleménytől.

A limitált, alternatívált szabályozásnak az a lényege, hogy ad egy mozgásteret, ad választási lehetőségeket, csak a végső határokat húzza meg. Pl. a szülő nem azt mondja kisgyermekének te csak ebben a székben ülve ehetsz, hanem azt mondja, hogy te ebben a székben meg abban a székben, meg amabban a székben ülve is ehetsz, de az biztos, hogy nem ehetsz össze-vissza rohangálva. Persze ez csak egy példa. A lényeg az, hogy tudatosan törekszik a szabályozó arra, hogy az egyénnek legyen mozgástere, legyen választási lehetősége, persze csak addig határig, amíg az ártás, a károkozás, a szervezetlenség, rendetlenség, fegyelmezetlenség, mások zavarása csak csekély mértékű.  A szabadság (mert a limitált, alternativált szabályozás szabadságot ad), többet ér, mint csekély mértékű kár, rendetlenség. Persze azért átgondoltan, pontosan kell határokat megállapítani, mert bizonyos határokat már nem lehet átlépni.  Tehát ez a szabályozás nem a felületességről szól, ellenkezőleg, mérlegelés átgondolás, munka szükséges hozzá.    Szerintem a természeti, Isteni törvények limitáltak, alternatívváltak, többek között ezért is jók ezek a törvények, mechanizmusok, ezért adnak szabadságot. Persze a törvények, mechanizmusok jóságát nemcsak az határozza meg, hogy azok limitáltak, alternatívváltak, de kétségtelenül ennek fontos szempontnak kell lenni.   

Néhány ötlet a jövő társadalomtudományának, a szabadság meghatározására.

Első lehetőség. A szabadság fogalmát leszűkíti, ugyanakkor deklarálja, hogy a szélesen értelmezett szabadság tudományosan értelmezhetetlen, kvázi nem létezik. A szabadságról szóló gondolatok a költészet világába tartoznak. Leszűkítheti pl. a szabadság fogalmát így. Szabadság az, ha egy közösségnek, nemzetnek saját vezetése van, és törvényeit a saját vezetése hozza meg. (Ez már demokrácia: egy közösség saját maga választja meg, váltja le a saját vezetését, és végeredményben, közvetve, vagy közvetlenül beleszól a törvények tartalmába is.)

Második lehetőség. A társadalomtudomány azonosítja a társadalmi szabadságot a demokráciával, és megkéri az embereket, a fogalomzavar elkerülése miatt ne nagyon használják a szabadság szót, mint társadalmi fogalmat.

Harmadik lehetőség. A társadalomtudomány társadalmi szabadságot azonosítja az arányos szükséglet-kielégítéssel. És megkéri az embereket a fogalomzavar elkerülése miatt: ne nagyon használják a szabadság szót, mint tudományos társadalmi fogalmat.

Negyedik lehetőség. Ha nem is azonosítja a szükségletek arányos kielégítésével, de ahhoz nagyon is hasonló dologról beszél. A szabadság, mint több tényező optimális arányának, arany középútjának tényezője. A szabadság egyfajta harmonikus egyéni és társadalmi élet. A viszonylag maximális szabadság szűk ösvényén kell maradni, mert minden letérés a rabság erdejébe visz. Ehhez persze a társadalomtudománynak egy értelmes, logikus, tanulmányt kell készíteni, nem ilyen hevenyészetten kaotikust, mint amilyen ez a fejezet.

Amennyiben a szabadság az utóbbi meghatározást kapja, akkor a mi is az önálló akarat, a szabadság fejlődési pályája.

Az evolúciós biológiai önálló akarat eddig növekedett és még növekedhet, de nem véges ez a növekedés és lassuló tendenciájú. Az biztos, hogy nem satnyulhat el. Az egyén értelmesedése még jócskán növekedhet az érzelmi gazdagsága már behatároltabban, lassuló tendenciával.

A legfőbb elvárható, jó, igaz célról már szó volt: minél több ember éljen egészségesen, jólétben, stb.. A legfőbb jó, igaz cél is kirajzol egy elvárható, jó, igaz tendenciát. Azonban van egy másik párhuzamos tapasztalt legfőbb tendencia.

A fejlődés egyik tendenciája, amely szintén nem végetlen (behatárolt): az egyén teljes tudatára a  természet befolyása csökken, a társadalom ( a társadalom, mint egységes önálló ötvözet elegy) befolyása nő. Ez a tendencia kihat a szabadságvágyra is. Még egyszer ez a tendencia (a társdalom befolyásának növekedése) csak úgy jöhet létre, ha társdalom, több mint az alkotók, keveréke. A társadalom tehát egy olyan anyag, amelyben az alkotók elvesztik tulajdonságaikat, és sok alkotóból kialakul egy egységes, új tulajdonságokkal rendelkező új anyag. Pontosabban a társadalomnak van egy ilyen vonatkozása is. 

Jelenleg már ez egyén összetett teljes tudatát, nagyobb részt a társadalom alakítja ki.

A természet, Isten megalkotta önmagát, az önmaga mechanizmusait, törvényeit. Megalkotta az élettelen világot.  A természeti Isteni törvények megalkották az élőlényt, az evolúciót, az állati társadalmakat, az embert, az ember evolúciós, biológiai önálló akaratát. Az első „fordulat” az volt, hogy a természet, Isten önálló akaratot adott az embernek.  Az ősközösségben még nagyobbrészt a természet, Isten alkotta meg az ember teljes tudatát, az emberi társadalmat, de már ebben részt vett, az önálló ember és az emberi társadalom. Az ember egyre önállóbb lett, az emberi társadalom egyre nagyobb hatalmat szerzett, és jelenleg már, nagyobbrészt az ember emberi társadalom alakítja az emberi társadalmat, és a társadalmon keresztül az egyén teljes tudatát, illetve kölcsönhatás van. 

Kérdések.   

Lehetséges, hogy az egyéni biológiai önálló akaratot is megváltoztatja, befolyásolja társadalom? Lehetséges, hogy az ember mindent (élővilágot, élettelen világot) elront?

A természet, Isten alkotását, irányítását, átalakítást (legalábbis a felszínen) átveszi az ember, de nem az egyén, hanem a társadalom. (az ember a közösség erejével) (Az ember képes akár elrontani a természet Isten jó, igaz világát. Mindenesetre jelenleg az tapasztalható, hogy az ember (mint egyén és mint társadalom) meglehetősen, felelőtlen, önző, rontásra, rombolásra hajlamos lény.)

Az alapkiindulás az, hogy a természet Isten törvényei jók, igazak. Tehát csak két dolog lehetséges: az ember megkeresi és általában átlagosan nem átlépve az igazság 25%-os határát betartja  a természet, Isten törvényeit, vagy jelentősen letér a jó útról és elrontja világot.

A magam részéről azt gondolom, hogy az önálló akarat, legalábbis mennyiségileg nem végtelen (minőségileg van nagyobb a mozgástér) van egy maximális önálló akarat. Igaz ezt még nem érte el az ember.  Nem lehet teljes szabadság. A közösség ereje sem végtelen van egy határ, de még ezt sem érte el az ember. A háttérben mindig megmarad a természet, Isten uralma. Tehát az említett kiindulások érvényesek maradnak.

A társadalom hatása az egyéni komplex tudatra még növekszik, de ez is véges, lassuló tendenciájú növekedés. Ha valami nő, akkor valaminek csökkeni kell, bár ez sem biztos. Az önálló akarat nő, a természet hatása csökken. Valójában nem csökken a természet hatása, hiszen a háttérben mindent a társadalmat is a természeti Isteni törvények, mechanizmusok határozzák meg. Valójában csak az ember számára levő szükségszerűség, elsősorban a véletlen csökken. Ezért pontosabban fogalmazva: az embernek nagyobb arányban kell társadalomra vonatkozó természeti Isteni törvényeket felfedezni, saját korára, igényére alakítani, mint korábban. Pontosabban minden fejlődik és mindennek arányosan sugarasan, kell fejlődni.  A társadalom fegyelmezettsége, közösségi érzése, az együttműködés még növekedhet, de úgy hogy az ne az önálló akarat, az egyéniség, a verseny, stb. fejlődésének rovásra történjen. A fejlődés azonban csak másodsorban mennyiségi természetű, elsősorban az arányok pontosítása, az egyre pontosabb arányok jelentik a fejlődést, a szabadság növekedését.          

A biológia evolúciós önálló akarat nő, de nem végetlen ez növekedés. Sőt behatároltabb, mint pl. az igazságosság, a jólét növekedése. Pontosabban jelen korunkig növekedett a biológiai önálló akarat, de nem kizárt hogy ez leáll. Ellenben a teljes tudatból eredő szabadság önrendelkezés még messze nem teljes, itt még lehetséges mennyiségi növekedés, de ez sem végtelen. Ugyanis a szabadság elsősorban a keskeny útról szól. (az arányokról szól), arról szól, hogy nagyon sok módón léphet be az ember a „rabságba”, így akkor érheti el az ember lehetséges maximális szabadságot, ha elkerüli rabság útjait.  

A szabadság növekedése: egyre inkább a szabadság keskeny ösvényén (arany középútján) haladni.

Figyelem a középutas (individualista és katonás társadalom középútja) problémája, fejlődése, és az állam szerepe, nagysága, fejlődése szorosan összefügg. A  közepes erősségű államról, az állam fejlődéséről szóló ábrák, pontosabban  a D/0/a, D/0/b, D/1, D/2,  ABD/1 ábrák azon részei, amelyek az államról szólnak akár szólhatnának a középutas társadalomról is.  

Az önzetlenség, jóindulat (önzőség, rosszindulat, bunkóság, kegyetlenkedés) és a társadalom. 

Elismétlem mi is a kiindulás.

Az emberi gondolatok, cselekvések, tulajdonságok a következőből tevődnek össze. A velünk születetett (kötött programok) tulajdonságok. Erről nem nagyon tehetünk. Továbbá, minden részben tanulható, és mindent részben tanulunk. A tanítás a társadalomból jön. De felosztható úgy a társadalom, hogy egyének (egyének és, vagy családok) külön-külön. És úgy hogy ezek egységes ötvözete. Érthetőbb, ha azt mondom, van közoktatás, van köztájékoztatás, van a rendszernek, a törvényeknek, tudatra ható üzenete. Ezek például a társadalom önálló aspektusát jelentik, azt hogy a társadalom több mint az egyének halmaza.

A társadalmat, a társadalmi hatást is az emberek alkotják, de azért egyeseknek, keveseknek sokkal nagyobb beleszólásuk van ebbe, mint a többségnek. 

Tehát van a tanulás és a társadalom. (Jelenleg a természet közvetlen „oktatása” csekély.)

És van a mindezeken (velünk született dolgok, ill. tanulás, társadalom) felüli önálló akarat (ez részben érzés), amely minden gondolatra, cselekvésre, tulajdonságra kihat.

A jóindulat, önzetlenség (rosszindulat, önzőség, bunkóság, kegyetlenség) is, mint gondolat, mint cselekvés, mint tulajdonság a fenti összetevőkből áll össze.

A jóindulat, önzetlenség történelmi, társadalmi fejlődése hasonló az önálló akarat történelmi, társadalmi fejlődéshez.  Nincs kizárva, hogy egyeseknek minden korban minden rendszerben, már a lehetséges maximális volt az önálló akarata, de azért az átlag önálló akaratának van (kellene lenni) egyféle szükségszerű fejlődése. Ez nem egészen azonos pl. a GDP, vagy a szélesebben vett életszínvonal fejlődésével. Ugyanez elmondható a jóindulatról, önzetlenségről. Lehet hogy egyeseknek minden korban már a lehetséges maximális volt a jóindulata, önzetlensége, de azért az átlag jóindulatának, önzetlenségének van (kellene lenni) egy szükségszerű fejlődése. A jóindulat, önzetlenség fejlődése elvileg arányos és egyirányú a társadalmi fejlődéssel, azaz a rendszerfejlődéssel. Vagyis a társadalom hat a jóindulatra, önzetlenségre. A demokráciafejlődés is, és a középutas fejlődés is. A rabszolgatartó rendszerben, a diktatúrában az átlag rosszindulata, önzősége szükségszerűen nagy. Az ellentéte a tényleges demokrácia, amikor a legnagyobb az esély arra, hogy az átlag jóindulata, önzetlensége a legnagyobb lehessen. A társadalmi adottság keretein belül azonban változhat az átlagos jóindulat önzőség.  Az individualista társadalom és hangyatársadalom (katonás-társadalom) keretein belül is változhat az átlagos jóindulat, önzetlenség. Azért az is világos, hogy az individualista, ill. katonás-társadalomban is kisebb eséllyel alakul ki nagyobb átlagos jóindulat, önzetlenség, mint a középutas társadalomban.

De azért van egy önálló aspektusa is az átlagos jóindulatnak, önzetlenségnek.

Vannak elvadult kegyetlen és viszonylag szelídebb ősközösségi társadalmak. Vannak, lehetnek elvadult, kegyetlen és viszonylag szelídebb individualista (vagy anarchikus) társadalmak. Vannak, lehetnek elvadult, kegyetlen és viszonylag szelídebb katonás-társadalmak. És lehet egy középutas demokratikus társadalom is viszonylag elvadultabb kegyetlenebb. Csak hát más az esély, a valószínűség és ebből következően valóságos átlagos rosszindulat, önzőség, bunkóság kegyetlenség a különböző (diktatórikus, demokratikus, individualista, hangya) társadalmakban. 

Mégis azt kell mondani, hogy nem elég a demokráciára törekedni, a szabadságra törekedni, de külön kell törekedni a jóindulatra, az önzetlenségre.

Minden tisztességes embernek összeszorított foggal, (önálló akarattal) mindennek ellenére, a társadalmi hatások ellenére is törekedni kellene a jóindulatra, az önzetlenségre. 

Nagyon fontos annak megértése, hogy a vezetésnek, és a tudatalakítóknak (jóindulat, önzetlenség alakítóknak) hihetetlenül nagy a hatása és a felelőssége. Pl. az egyénnek, kell válogatnia minden kiejtett szót, mondatot, ami a médiában, vagy az oktatásban elhangzik.

Persze az önálló akarat miatt van visszahatás is, az önálló akaratú egyéni jóindulat, önzetlenség pedig demokratikus ill. középutas társadalmat alakít ki.

Befejezésül érdemes elgondolkodni azon, hogy alakult ki a kereszténység a rabszolgatartó rendszerben.  Milyen akaraterős és nagyszerű emberek voltak az első keresztények és a követőik is, akik minden hatás ellenére jólétüket, életüket feláldozva a jóindulat, önzetlenség útjára léptek. A rendszerváltás (az eredeti rendszerváltás kezdete) alulról is jöhet. Vagy csak alulról jöhet? De gyorsabb könnyebb lenne, ha felülről jönne. És ehhez hasonló (új vallás, felújított jóindulat, önzetlenség) kialakulhat e korunkban? Milyen szép is lenne, ha hazánkból indulna el a tudományos önzetlenség új vallása.

A jóindulatot, az önzetlenséget össze kell egyeztetni a fegyelmezettséggel, a részben katonás (középutas) társadalommal. Erről szól pl. a kritikus szellemiség, az átgondolt (nem felületes) szeretet, az arányos tisztelet, az elkényeztetés problémája és még sorolhatnám.

Befejezésül: az önrendelkezés, szabadság (önálló hatalom), és egyben a hatalom filozofikus, bonyolult problémakörét leegyszerűsítem.

Mi mindenről lehetne elmélkedni.

Ki lehetne térni arra, (és én ki is térek), hogy van e egyáltalán önálló akarat mennyiben az embert (a gondolkodást cselekvést, érzéseket) az adott génjei (programjai), és az adott külső körülmények határozzák meg. Vagyis nincs ezen a kettőn bizonyíthatóan nyilvánvalóan harmadik tényező. Mégis van önálló akarat amennyiben a program is lehet kötetlen és amennyiben van érzés, érzelem, amennyiben van értelem, és amennyiben az élőlény, főleg az ember, is alakítja a külső körülményeit.

Továbbá.

Nem lehet szabad (nem lépi át a szabadság bizonyos fokát), aki ki van szolgáltatva a természetnek.

Nem lehet szabad (nem lépi át a szabadság bizonyos fokát), aki ki van szolgáltatva saját szenvedélyeinek, vagy saját gyengeségének.

Nem lehet szabad (nem lépi át a szabadság bizonyos fokát), aki ki van szolgáltatva az erősebb, ügyesebb, ravaszabb, erőszakosabb, gátlástalanabb embertársainak. (Az anarchikus diktatúra problémaköre)

Nem lehet szabad (nem lépi át a szabadság bizonyos fokát), aki ki van szolgáltatva egy óriási, legális hatalommal rendelkező szűk csoportnak, az uralkodó osztálynak, a vezetés rétegének.

Ugyanakkor a szabadságnak (önrendelkezésnek) vannak fokozatai.

Ugyanakkor van jó, gondoskodó hatalom is.

Ugyanakkor a felettes hatalommal, (lehet az akár nem gondoskodó hatalom is, hanem durva, kizsákmányoló) egyet is érthetünk, az önkorlátozás egybe eshet a hatalom korlátozásával.

Ugyanakkor egy ember, vagy egy kisebbség felett, a többség is uralkodhat.

Ugyanakkor az ember szükségszerűen egyre szervezettebben, tervezettebben él, tehát egyre több szabály, törvény veszi őt körül. Igaz, hogy közben a természettől való kiszolgáltatottsága pedig csökken. Igaz, hogy ez korunkban, amikor jelentkezik a természetpusztítás és annak következményeinek problémája, csak kérdőjelekkel, megjegyzésekkel igaz. De a természetpusztítás problémája nem arról szól, hogy az ember szabadabban, szabatosabban él, mint ahogy élhetne? Ezek szerint felmerülhet a gondolat, hogy a szabadság mindig konstans, mert az „önkéntes, kényszerű” korlátozás és a természetből jövő kiszolgáltatottság kiegészíti egymást. Ha az egyik erősebb, akkor a másik gyengébb és fordítva is igaz.

Vagy akkor a szabadság arról szól, hogy mennyire jön kívülről, mennyire kényszerű a kiszolgáltatottság. Szabadabb azon ember, aki fogcsikorgatva önként vállal el egy kellemetlenséget, mint aki parancsra teszi ezt.

1.A rabság (szabadság) egyik vonatkozása tehát, hogy kellemetlenséget kell tenni, elviselni.

2. A másik vonatkozása, hogy ez a kellemetlenség elviselése, kötelező kellemetlen cselekvés, mennyire jön, kívülről és kényszerből.

Ugyanide lyukadunk ki, ha az egészségről gondolkodunk. A betegség is természet kellemetlensége. Bármilyen fejlett is az orvostudomány, önmagunkat korlátozni kell, hogy egészségesek maradjunk. Az egészség kellemes, de ennek az ára, hogy lemondunk egy másik kellemességről.

Ezek szerint a kellemesség is konstans.

De akkor mi a fejlődés?

Két vonatkozása van. Az egyik hogy szabadságunk azáltal nő, hogy a kellemetlenséget önként vállaljuk és nem külső parancsra (pl. nem a természet kényszerít rá) tesszük. A másik vonatkozása, hogy talán mégsem teljesen konstans a kellemesség, mert talán egy kicsit növekednek azon megtehető kellemességek, (a tudomány segítségével) amelyeknek a káros, kellemetlen mellékhatása kisebb, mint a főhatása. De a kellemes főhatás és a hosszabb távú kellemetlen mellékhatás között nagyon kicsi a különbség, sőt ha átlépünk egy határt, akkor a hosszabb távon jelentkező kellemetlen mellékhatás erősebb lesz, mint a kellemes főhatás. Ezért az adott korban adott körülményekhez képest mértékletesen, puritánul lehet csak élni és fejlődni.

De ebbe a problémakörbe már belépett a rövidtáv, hosszútáv problémája is.

És még lehetne sorolni a problémákat.

Ugyanakkor az önrendelkezés problémai egyben a hatalom problémái is.

Mert ugyanezek a problémák zöme olyan ember, közösség esetében is jelentkeznek, akinek jelentős kifele irányuló hatalma van, aki sok más ember felett rendelkezik. Más esetekben pedig az önrendelkezés hatalom fordítottja.

De egyszerűsítsük le a problémát és induljunk ki ebből: nem lehet szabad azon egyén, ill. átlagember, ill. az átlagemberek sokasága, a nép, aki ki van szolgáltatva óriási legális, szervezett hatalommal rendelkező szűk csoportnak vezetésnek, de a következő kiegészítésekkel. Van egy bizonyos határ, amely attól függően változik, hogy mennyre jó, jóindulatú, gondoskodó (vagy leigázó, kizsákmányoló) a felettes hatalom. Ha jó, jóindulatú, gondoskodó a felettes hatalom akkor magasabb lehet e hatalomnak az emberek feletti rendelkezése, de akkor sem lehet korlátlan. Vagyis bizonyos határ feletti gondoskodás is a rabság érzetét keltheti. (De az elkényeztetés, az önállótlanság is létrejöhet.) És persze amennyiben rossz, leigázó, kizsákmányoló a felettes hatalom, akkor a szabadságvesztés alacsonyabb határnál kezdődik. Továbbá itt legális, szervezett hatalomról van szó, de ez nem zárja ki teljesen az anarchikus diktatúra jelenlétét. Ezek szerint a három kategória.

A szervezett gondoskodó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában közepes szabályozottság, a közepes önrendelkezés lenne jó.

A szervezett leigázó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában az alacsony szabályozottság, a nagyfokú önrendelkezés lenne jó. Viszont ez a hatalom erre nem nagyon hajlamos.

És a szervezetlen leigázó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában egy erősebb szabályozás lenne jó, mert ez biztosíthatná a szervezett gondoskodó hatalmat. Vagyis a szervezett gondoskodó hatalom a közepes szabályozottságával nagyobb önrendelkezést ad, mint az anarchikus diktatúra. Ugyanakkor ez az erősebb szabályozottság csak közepes szabályozottság, mert arról van szó, hogy gyenge szabályozottságnál legyen erősebb. Viszont az erősebb, ill. a közepes szabályozottságból egy szervezett leigázó hatalom is kijöhet.

Ebből az egészből talán az a tanulság, hogy számít a szabályozottság erőssége, ami nagyjából azonos az önrendelkezési fokkal, és általában a közepes szabályozottság a jó, de van egy másik tényező is. Ez pedig a szervezett hatalom, gondoskodó, vagy leigázó jellege.

(Szervezetlen gondoskodó hatalom általában nem nagyon van. A gyenge szervezetlen hatalom már anarchia felé tereli a társadalmat. Az elhanyagolás problémája már anarchikus diktatúra problémaköréhez tartozik.)

Folytatva az előző gondolatot, kérdés hogy érhető el, hogy a szervezett vezetés jóindulatú, népérdekű, gondoskodó és ne leigázó legyen. Ugyanis az csak részben oldja meg a problémát, ha a vezetést „kötelezik” a közepes szabályozásra, mert ez a leigázó vezetés esetében már túl sok. Hozzátéve, hogy a leigázó vezetést nem is nagyon lehet kötelezni az alacsony, vagy közepes szabályozásra, mert ezekre nem hajlamos. Továbbá ha a szervezett leigázó hatalom mégis gyenge szabályozást csinálna, akkor erősödhet az  anarchikus diktatúra iránya. (Pl. az un. vadkapitalizmus, az anarchikus diktatúra iránya.)

Ezek szerint nemcsak a vezetésből kiáramló szabályozás fontos, de a vezetésre vonatkozó szabályozás is fontos.

1. van tehát a vezetésből jövő szabályozás

2. és van a vezetésre vonatkozó szabályozás.

Mit lehet tenni? Talán erről szól a vezetésről szóló fejezet és ez a fejezet, és sok más fejezet is erről szól.

Az elemező csapdahelyzete, mikor összességében hamis nézetek (önző valótlanságokat állító emberek) vitáját kell elemezni. Sajnos a politikai (vezetői) viták a gondolkodástan hatalmas problémakörét hozták létre, az értelmesedés talán legerősebb gátrendszere jött létre. Elméleti rendszertényező. 

Kezdjük a hamis nézetek vitájával, majd következhet a hamis, trükkös nézetek problémája. (A történelem sajnos 90%-ban a rossz és a rossz harcából áll, és nem a jó és a rossz harcából.)

Sajnos a történelem során korunkban is, és elsősorban a politikai-gazdasági vezetők vonatkozásában, nem két igazság, és nem is az igazság és a hamisság között zajlanak a viták, hanem döntően kettő (vagy több) hamisság vitázik egymással.

A hamis nézetek vitáját egyrészt azért nehéz elemezni, értékelni, a vitából igazságot levonni, mert a hajlamosak vagyunk arra, hogy a hamis-hamis vitát igaz-hamisnak állítsuk be.

Továbbá, az egyik lehetséges következtetés, miszerint: melyik a kevésbé hamis – önmagában is irracionális, hiszen a kevésbé hamis alig igazabb, jobb, mint az erősebben hamis. Az igazságnak van egy határa, (és szűk átmenete) és ami a hamisságok mezőjében van, az jelentősen hamisabb, mint ami az igazságok mezőjében van.

És nem utolsósorban rendkívül megnehezíti az elemzést, hogy a hamisság kritikája igaz, vagy részben igaz, tehát ha a hamis nézetek vita közben egymást kritizálják, akkor részben igazságokat állítanak. Mindenesetre a gondolkodó, elfogulatlan, önzetlen fejében óriási káosz alakul ki, mert igazságok, és hamisságok sorát látja (olvassa, hallja, stb.) akár ugyanattól a nézetvallótól.

Az eltévedést csökkenti, ha a gondolkodó elemző, tudja, rájön, hogy adott esetben a hamis nézetek vitájával áll szemben, amikor a másikat kritizálják, akár igazat is mondhatnak, de egyébként (ha nem kritizálnak) hamisságokat állítanak.

És mint mondtam, meg lehet állapítani, hogy ki a kisebb „gazember, hazugember”, de lényeg, mégis az, hogy mindkettő elvetendő. Elméletileg egyik sem elfogadható, persze más kérdés, amikor az erőszaknak, rejtett erőszaknak engedve kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.

Az elemzés során a vitát és az egymásra szórt kritikát legjobb elfelejteni és sorba venni X hamisság bizonyítékait, és a vele szemben álló Y hamisság bizonyítékait. Egyszerűbben, a kettő, vagy több egymással vitázó hamis nézetet egymástól függetlenül kell kezelni, legalábbis, ha kezelhető egyszerűségre törekszünk. És a végén egy-két mondatban ki lehet térni, hogy eme hamis nézetek, nem véletlenül, vitában állnak egymással.

A másik nagy probléma, hogy a politikai viták általában szerteágazók sokszálúak, bonyolultak, úgyhogy bizonyos vonatkozásban igazságok, más vonatkozásban hamisságok kerülnek a felszínre. Ezért összesíteni szükséges a hamisságokat, igazságokat. Az megállapítható, hogy egy politikai gazdasági vezetés 50%-os tévedése, hamissága, és ebből következő gyakorlati hibája nagyon rossz arány. Talán 10%-os tévedés hamisság elfogadható, ekkor mondható: ez a vezetés elfogadható, közepes. Ez alatt gyenge, elfogadhatatlan, elvetendő, megváltoztatandó, leváltandó szint van. A történelem során, jelenleg is sajnos döntően a gyenge, elfogadhatatlan, elvetendő, magváltoztatandó, leváltandó szinten voltak, vannak a vezetők.

A politikai vezetői viták következő nagy problémaköre: nem azt mondják, mint amit valójában gondolnak, amit akarnak, amit cselekednek, amire a cselekvésük végső soron törekszik. Nyilvánvalóan ez a kívülálló elemzőt teljesen összezavarhatja.

„Nem azt mondják”, ez megint egy összetett probléma. Néhány vonatkozás:

A vezető el karja adni magát.

A vezető elsődleges célja, saját hatalmának, vagyonának növelése.

Másodlagos célja a saját nemzetének boldogulása.

Harmadlagos célja a világ boldogulása, de gyakran ez a cél, aránytalanul picike cél.

Az biztos, hogy az elsődleges cél (saját hatalmának, vagyonának növelése) hibás cél. Ugyanakkor e célt manapság titkolják, ezért a vezető mást mond, mint amit valójában gondol.

A betartatlan ígéretek, szintén egy tényezője a problémakörnek.

A frázisok, puffogtatása egy másik tényező.

„A hazugságba átfolyó diplomatikusság” megint egy másik tényező. A normális udvariasság, diplomatikusság rendben van, sőt szükséges. Az elkendőzés, a valóság elrejtése, az egyenesség hiánya, végreményben azt jelenti, hogy nem azt mondja, amit valójában gondol.

Nyilván lehet folytatni. Természetesen a tényezők összefüggnek.

Tulajdonképpen a vezetők véleményét, nézetét dekódolni szükséges, erre egy külön foglalkozás (a politológus) is létrejött. De azért álljon meg már a gyászmenet, azért az nem természetes, hogy a vezetés nézetét dekódolni szükséges, arról nem is beszélve, hogy a hivatásos dekódoló, is lehet elfogult, ő is tévedhet, stb..

Tehát ha az ember értelmesedni akar, akkor többek között azt is el kell érni, hogy a vezetők azt mondják, amit valójában gondolnak, amit valójában akarnak.

És persze meg kell tanulni a politikai, vezetői vitákat helyesen elemezni, értelmezni.

Befejezésül azt gondolom, hogy a gondolkodástan témaköre nem lett volna teljes, ha ez a fejezet (amely egyébként jócskán folytatható) kimaradt volna.

A társadalomtudomány és természettudomány viszonya.

Ismételt fejezet.

A politika társadalomtudomány népérdekű szakmaisága és a fejlődés, és a demokrácia viszonya. A politikai, gazdasági vezetés és a társadalomtudomány viszonya. A társadalomtudomány és természettudomány közötti különbség a társadalomtudomány elmaradottsága. Elméleti rendszertényező.

Miért keveredhet egy egyébként tehetséges okos politikus (társadalomtudós) ellentmondásokba miért jelenthet ki zagyvaságokat? (Elismerem nem pontosak az idézetek, de lényegüket tekintve szerintem azok.)

A kijelentések egyik a másikkal ellentmondásba levő része.

Az elmúlt rendszer borzalmas kommunista diktatúra volt. Nem történt meg a rendszerváltás, rendszerváltásra van szükség. Az elmúlt években a szocializmus restaurációja történt. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.)

A jóléti kiadások miatt adósították el az országot.

Adócsökkentésre van szükség. Adócsökkentéssel, magángazdaság fellendítésével lehet kihúzni az országot bajból, az eladósodásból.

A kijelentések másik az előzővel ellentétes része.

A szocialistáknak sikerült egy olyan vadkapitalizmust létrehozni, amilyennel annak idején riogatták a népet. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.) Ha ebben a rendszerben vagyok fiatal, és nem a szocializmusban, akkor valószínűleg nem végezhettem volna el az egyetemet, nem járhattam volna kollégiumban az anyagi helyzetem miatt.  Az elmúlt években sokkal rosszabbul él a nép, hatalmasra duzzadt a szegényréteg. A szociális politika, a szegényréteg csökkentése nem ellentétes a versenyképességgel. Át kell értékelni az állam szerepét, erősebb, a magángazdaság, a bankrendszer felett nagyobb ellenőrzéssel bíró államot kell kialakítani. A privatizáció túlzott, nemzetbiztonsági szempontból is kétségbevonató.

(Ebben a pár kijelentésben is az ellentmondások sokasága található. Pl. most kommunizmus volt, vagy szocializmus. Ha jóléti kiadásokra költötték, pl. ingyenes egyetemi oktatásra, akkor nem is lehetett olyan nagy  a diktatúra.  Most volt rendszerváltás, vagy nem volt? Ha jóléti kiadásokra költötték, hogy növekedhetett hatalmasra a szegényréteg. Az állam erősítése, a nagyobb állami tulajdon, az állami szolgáltatások bővülése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis magyarázat nélkül az. Az eladósodás-csökkentés, az államadósság visszafizetése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis részletes magyarázat nélkül az. Ha jóléti kiadásokra költötték, akkor nem jönne elő a szociális rendszer (egészségügy, oktatás, stb.) gyengesége. És még lehetne folytatni az ellentmondásokat. 

Szerintem második kijelentés-sorozat áll közelebb az igazsághoz.

( Nagyon vázlatosan mi is történt. Történt rendszerváltás, sőt túlzott rendszerváltás, amolyan „átestünk a ló másik oldalára” jellegű rendszerváltás történt. Normális kapitalizmus és szociális piacgazdaság helyett vadkapitalizmus alakult ki. Valóban túlzott és főleg tisztességtelen volt a privatizáció. Az államadósság nagyobb része sem a múltban és még kevésbé a jelenben, nem szociális, jóléti kiadásokra ment, hanem klientúra kiépítése, a korrupció és a rossz hatékonyságú állam nyelte el. Valamint egy jelentős része vargabetűvel visszakerült a nagytőkéhez, és a jövőben az egész kamatostul visszakerül a nagytőkéhez.

Az elmúlt években, pedig nemhogy a szocializmus restaurációja történt, ellenkezőleg még inkább a neoliberális  politika felé fordult a vezetés.

A fő probléma, a fő bűn a rengeteg kisebb-nagyobb hiba, bűn előtt, a hatalmas államadósság összehozása volt. Ha nem lenne hatalmas államadóság, akkor a korrupciócsökkentéssel és hatékonyságnöveléssel, egy kiadásaiban kissé csökkenő, de mégis kissé erősebb, nagyobb tulajdonú, több szolgáltatást nyújtó, erősebb szociális rendszert adó államot lehetne létrehozni és így az adókat, (az adóbevételt) is kissé csökkenteni lehetne. Ez valamennyire fellendítené a magángazdaságot.   Így borotvaélen táncolva valóban ki lehetne mászni a gödörből. Persze ez csak kimászás lenne, az igazi, dinamikus fejlődéshez még sok mindenre szükség lenne.  De ez is csak álmodozás, mert ott van a hatalmas államadósság, amit be kell kalkulálni az elemzésbe és megoldásba.)

Én viszont azt a kérdést tenném fel, hogy általában miért hangzanak el zagyvaságok ellenmondások még a politika társadalomtudomány nívósabb oldaláról is. (Elképzelhetjük milyen a rosszabb oldala.).  És sajnos zagyva beszédet általában zagyva intézkedés követi.

Tehát miért is?

Nyilvánvalóan a népszerűség-növelés, a szavazótábor szélesítése miatt: ide is beszélek (ehhez a réteghez is beszélek) és oda is beszélek (ahhoz a réteghez) is beszélek – módszeréből erednek az ellenmondások. (kétséges, hogy ez jó módszer. Szerintem nem jó.

Aztán ott van hatalmi harc, sőt gyűlölködés, az ellenfél elsöprésének aspektusa is.

Viszont ezt behatárolja rendszer dicséretének aspektusa. Az a lényeg, hogy a politikus nem akarja kimondani: tisztelt emberek a jelenlegi rendszer is gyenge, a jelenlegi rendszerben is lehetséges olyan rendszerváltozat, amelyben viszonylag erősebb diktatúrát alakítanak ki.  Ezért összekeveri a dolgokat, vagyis inkább azt mondja nem történt rendszerváltás, ill. a szocialista rendszer restaurációja történt. Ezzel több legyet üt, egy csapásra, szidhatja az elmúlt rendszert, a jelenlegit ezzel dicséri és egyben szidhatja az ellenfeleit. Egy probléma azonban megmarad a zagyvaság. Tulajdonképpen a kommunista diktatúra emlegetése sem más, mint a jelenlegi rendszer kvázi dicsérete.

Tehát akkor: a népszerűségnövelő ide-oda beszéd, az ellenfeleket lejárató beszéd, és az áttételes rendszerdicséret, a zagyva beszéd oka. És ezekhez hozzá kell tenni az egyszerű gondolkodási logikai hibákat, is mint a zagyva beszéd egyik okát. Azt ezért szükséges megjegyezni, hogy a beszéd tartalmilag zagyva de általában nagyon jól van tálalva.    De még mindig kimaradt egy nagyon lényeges ok: a társadalomtudományos ismertek hiánya.

Pl. tudatlan gondolata: azért nem történt rendszerváltás, mert egyrészt a régi rendszer vezetői most is vezetők, másrészt, mert hasonló diktatúra jött létre, mint a régi rendszerben. Megjegyzem a liberálisok, mert lényegében liberális politika érvényesült, egyáltalán nem a régi rendszer vezetői. A lényeg viszont az, hogy a rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, ill. a diktatúra és a vezetés fogalma összekeveredik, itt-ott azonosul. Ezért e fogalmak között elméletileg rendet kell tenni.

A társadalomtudomány és a természettudomány közti különbséget a figyelmes ember akkor is észreveszi, ha egyébként nincs különösebb társadalomtudományos műveltsége. (Persze hozzáértő csak szitkozódik, talán a kijelentések egyharmada, ami elfogadható, ami igaznak tekinthető.)

Többek között azt látjuk, hogy a politikusok és a társadalomtudományos szakértők, tehát a tudomány képviselői megnyilatkozásai jelentős arányban zagyvaságokat, finomabban szólva tévedéseket tartalmaznak. Hozzáértés nélkül, pl. abból látjuk ezt, hogy a magnyilatkozásra rögtön jön a cáfolat, sőt a cáfolatok sora. Nyilvánvalóan valakinek tévedni kell vagy a kijelentőnek vagy a cáfolónak.

Abból is látszik, hogy a megnyilatkozó gyakran magának is ellentmond, eltelik egy-két hónap netán egy-két év, és máris változik az egyes társadalomtudósok véleménye, sőt gyakran az egész trend változik.

Nyilvánvalóan a természettudósok megnyilatkozásai, ill. a természettudósok vitái ettől merőben eltérőek. Pl. egy fizikus, vagy egy csillagász, vagy egy matematikus stb. általában nem váltogatja havonta, évente a véleményét. És nem kerül magával ellentmondásba, ahogy ez a politikusoknál jellemző.  És az is nyilvánvaló, hogy általában egy természettudós nyilatkozatára nem jön a cáfolatok sora. Persze a természettudomány is megújulgat, a természettudományban is vannak cáfolatok, csakhogy a természettudományban vannak alapelvek, alapvető elméletek, alapvető kiindulások, alapvető megállapítások, alapvető képletek is, olyanok, mint pl. a Mengyelejev táblázat, mint az Ohm törvénye és még hosszan sorolhatnám.

A politika, és a társadalomtudomány (ez a kettő azonos) népérdekű szakmaisága (elterjedten vannak hosszabb távra érvényes alapelvek, alapvető elméletek, alapvető megállapítások, alapvető kiindulások alapvető képletek, alapvető célok) és a fejlődés (a jobb állapot felé haladás).

Elméletileg világos a probléma, ha vannak, sőt tudomány tele van örökérvényű alapvető elvekkel, képeltekkel, elméletekkel, stb. akkor nem lehetséges a fejlődés. Ráadásul, mi van, ha ezek az elvek, elméletek, stb. nem is igazak. De ki beszélt itt örökérvényűségről. Én hosszabb távot emlegettem és nem örökérvényűséget. Lehet, hogy ez elméletileg egy komoly probléma, van azonban egy viszonylag egyszerű gyakorlati megoldás amely kettévágja a gordiuszi csomót.  De mielőtt erre rátérnék, nézzük meg, hogy jelenleg mi van.

Jelenleg a társadalomtudomány egészéhez képest parányi az alapvető elvek, elméletek, stb. aránya, de ugyanakkor fejlődés sincs, vagyis a társadalomtudomány szinte stagnál, nem hallunk merőben új elvekről, elméletekről, stb.. („A rendszer jó, legalábbis nincs nála jobb” általánosan, a társadalomtudomány számára is elfogadott megállapítás, egyértelműen bizonyítja ezt a stagnálást.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy az alapvető levek, elméletek, stb. hiánya és a gyenge fejlődés egymás mellett is létezhet, nem zárja ki egymást. Gyakorlatilag ez úgy lehetséges, hogy kaotikus, rendezetlen, oda-vissza, fejlődés-visszafejlődés „haladás” van.

A kaotikus, rendezetlen oda-vissza, fejlődés-visszafejlődés „haladás” ellentéte, a rendezett csak a fejlődés irányába de mindenképpen következetesen egy iránysávba tartó haladás. Gyakorlatilag a következő elv érvényesítésről van szó: a hatalmas gépezet részeinek, elemeinek időszakonként szinte kötelezően meg kell újulni, azokat újra kell cserélni. A többi részen, elemen, mindegyiken is szükséges gondolkodni, de ameddig nem alakul ki az egyértelmű új igazság, addig az alapvető elvek, magállapítások, elméletek az érvényesek. Tehát szükségesek az alapvető elvek, megállapítások (törvényszerűségek), elméletek, csak ezeknek fokozatosan meg kell újulni, ezeket újra kell cserélni. Ugyanakkor a kijelölt alapvető iránysáv (alapvető cél) hosszabb távon érvényes, de mivel ennek konkrét elérése szükségszerűen homályos ezért a konkrét iránynak a másodlagos céloknak szintén tervszerűen fokozatosan változni szükséges.

Ha rendszert a bárkák rajához hasonlítjuk, akkor arról van szó, hogy az egyes bárkákat (a kormányszerkezetet, a motort, hajószabályzatot, stb.) fokozatosan át kell építeni. Ha nagyon tervszerű, tehát jó az átépítés, akkor pontosan meg kell határozni, hogy mennyi idő alatt milyen fokon kell átépíteni (nemcsak tatarozni) a bárkákat. És bár a bárkák távoli lényegi célja meghatározott, azért azt állandóan ellenőrizni kell, hogy jelenleg merre tart a bárka és az vajon jó irány.

Nevezzük mindezt: a tervszerű, fokozatos (de dinamikus) átépítés, megújítás elméletének. 

Ha mindez megvalósul, akkor a szakmaiság (az alapvető levek, megállapítások, elméletek, célok, stb. megléte) és a fejlődés egymás mellett egymást támogatva létrejön.

Vagyis ha (a jelenlegi állapot bizonysága szerint), az alapvető elvek, megállapítások, elméletek hiánya és stagnálás nem zárja ki egymást, akkor az alapvető elvek, elméletek megléte és a fejlődés (a jobb állapot felé haladás) sem zárja ki egymást. Sőt az optimális fejődéshez mindkettő (az elterjedt elfogadott elvek, megállapítások, elméletek, célok, stb., megléte és a fokozatos megújulás) szükséges, a kettő egymással összhangban hozott együttműködése szükséges.

A jelenlegi természettudományban azért létrejött már az említett tervszerű fokozatos haladás, fejlődés, a társadalomtudományban még nem jött létre.

A politika, társadalomtudomány népérdekű szakmaisága (elterjedten vannak hosszabb távra érvényes alapvető elvek, megállapítások, elméletek, stb.), és a demokrácia ( a népi döntés).

Itt megint ellentmondást fedezhetünk fel: jöhet egy olyan népi döntés, amelyik eltérhet, (sőt ellentétes lehet) az alapvető tudományos elvektől, megállapításoktól, elméletektől, céloktól, stb..

A fenti probléma mindenképpen a jövő problémája, mert jelenleg sem a társadalomtudomány szakmaisága (tudományossága), sem a népi döntés nem jellemző.

Ettől függetlenül foglakozni kell a problémával.

Először is én mindig a közös döntés mellett kardoskodtam, a népi döntés és a tudományos vezetés döntését össze kell vonni.

A jövőben is lesz szaktörvénykezés (népi döntés nélküli döntés) csak jóval kisebb lesz ennek aránya.

A népi döntés a nép igényét, ízlését (érzését) jeleníti meg elsősorban, amely nélkül nem lehet jó döntés és jó végrehajtás sem. Ne felejtsük el, hogy a társadalom elsősorban a jó, a kellemes, az igazságos, igazságáról szól.

Továbbá a népi döntés nem feltételen szakmaiatlan. Abban a jövőben, ahol megfelelő lesz a társadalomtudományos oktatás, és a döntések előtt megvalósul az objektív tájékoztatás, a népi döntések nagyobb része szakmailag is megállja helyét.

Továbbá az előző fejezetrész értelmében ki lehet alakítani egy olyan rendszert, amelyben a meglevő alapvető elvek, megállapítások, elméletek, célok, stb. és az átalakulás nem üti egymást, sőt garantáltan nem ütheti egymást.

A jelenre vonatkozóan pedig ki lehet jelenteni: a jelenben (és a múltban is) oly kismértékű a szakmaiság, tudományosság, hogy annál még a népi döntés is jobb.

Megállapítható ez is: a politika, társadalomtudomány szakmaiságát (elterjedten vannak alapvető elvek, megállapítások, elméletek, célok, stb.) és a közvetlen demokráciát egymás mellett, egymással összhangban, lehet és szükséges is fejleszteni.

A jelen  népérdekű szakmaisága oly alacsony fokú, hogy annál még a népi döntés is jobb. Vázlatos felsorolás.

Szét lehetne választani a népérdek hiányát és szakmaiság hiányát.  Én itt nem választom szét, sőt megjegyzem, hogy a szakmaiság semmit sem ér, ha az nem népérdekű. 

A vezetők népérdekű szakmaisága nem jelentős szempont a vezető-kiválasztásban. A vezetők munkamódszere, döntéshozó mechanizmusa nem teszi lehetővé a népérdekű szakmaiságot. Általában hatalommegtartás, erősítés szempontja érvényesül.

Ezekkel összefüggésben a klientúra kiszolgálása érvényesül.  A lobbi-érdekek is érvényesülnek. Ezek a népérdekű szakmaiság ellen  hatnak.

A társadalomtudós, a politikus felelősségi rendszere és felelősségre vonása sem ösztönzi a népérdekű szakmaiságot.  

A társadalomtudomány elmaradottsága is, alacsony szintű népérdekű szakmaiságot okoz. 

És jellemzően érvényesül a vezetők által feltételezett, manipulált, torz populizmus, amely szintén a népérdekű szakmaiság ellen hat.

Itt egy kis magyarázatra van szükség. Manapság gyakran elhangzik ez a vád: populista politika miatt születtek a rossz döntések. Ha populizmus azonos a nép valós (hosszabb távon is érvényesülő érdekével) érdekével, akkor természetesen enyhén szólva tévedés az előző vád. Hiszen az egész politikának az a lényege, hogy népérdekű legyen. Általában azonban nem valós (hosszabb távra is érvényes) népérdek jelenik, meg az un, populista intézkedésekben. Ezek inkább amolyan mézesmadzag jellegű, kijelentések intézkedések, amelyek a vezető népszerűségét emelnék, de a népnek, nemzetnek összességében ártanak. Azért azt is látni kell, hogyha valós népszavazás (objektív tájékoztatással kisérve)   történne ezen ügyekben, intézkedésekben akkor az esetek többségében a nép nem is kérne ezekből a mézesmadzagból. Tehát azt látni kell, hogy csak feltételezett néphelyeslésről van szó. A népnek ehhez tehát nem sok köze van, a népre szóló következtetések (mert az ostoba nép csak a rövid távú érdekben tud gondolkodni) enyhén szólva tévedések. A populizmus egyik meghatározása: a populista politikát folytató politikus, tévesen feltételezve, hogy a nép ilyen (csak rövid távú érdekben tud gondolkodni),  mézesmadzag-jellegű, de  hosszabb távon kárt okozó kijelentéseket tesz, vagy ilyen intézkedéseket hoz.   A másik meghatározása, mely szerint, a populizmus azonos a népérdekű politikával, természetesen téves.  Vagy ha nem téves, akkor a populizmus ( a hosszabb távú összesített népérdek érvényesül) az  egy jó dolog.  Itt előjön a fogalomzavar problémája. 

A vezetés elvei, megállapítási elméletei, stb. szinte azonosak a társadalomtudomány elveivel, megállapításival, elméleteivel, stb. csakhogy kétféle azonosság van.

Amikor a vezetés kevésbé objektív, kevésbé népérdekű elvei, megállapításai, elméletei, stb. uralják a  tudósok elveit, megállapításit, elméleteit, stb. .  A vezető ebben a helyzetben elsősorban hatalmát, vagyonát féltő vezető, és nem tudós. Ebben helyzetben merülhet fel, hogy talán jobb lenne a vezetők és tudósok szétválasztása. A történelem folyamán ez még nem sikerült, és kétséges hogy egyáltalán lehetséges a szétválasztás. Azért is kétséges mert a jövőben sem a szétválasztás a megoldás, hanem a normális azonosulás ez pedig az alábbi.

Amikor a tudósok esőebben objektív elvei, megállapításai, elméletei, stb. uralják a vezetés elveit, megállapításait, elméleteit, stb.. A vezető ebben a helyzetben, elsősorban népérdekű, önérdektől mentes társadalomtudós.

Mi a helyzet a természettudományban. A természettudományba, legalábbis az elvek, megállapítások, elméletek, stb. kialakításába  vezetés nem tud és nem akar beleszólni, ezért a természettudomány uralja tudományt és nem vezetés elvei, megállapítási, elméletei, stb. Kétségtelen, viszont a természettudomány felhasználásába még elég erős a vezetés beleszólása, gondolok itt pl. a fegyverkezésre. Vagy a rövid távon hasznot hozó, ámde hosszabb távon káros termékekre.

Valóságos különbség, hogy a társadalomtudományban kevésbé lehetséges a vezetés és a tudósok szétválasztása. Kreált, jelenlegi különbség, hogy a társadalomtudományban nem lehetséges tudósok uralta tudomány. És bár nehezebb a szétválasztás de azért létrehozható egy kölcsönös egymást ellenőrző, tudományos vezetés és vezetéstől független tudomány.

Miután tisztázott a szakmaiság és a fejlődés, és a demokrácia viszonya, és tisztázott a politikai társadalmi vezetés és a társadalomtudomány viszonya, rá lehet térni a természettudomány és a társadalomtudomány különbségeire, a társadalomtudomány elmaradottságára.

A követezőkben az egyszerűség kedvért a politikusok, a vezetők a társadalomtudósok (ezek lényegében azonosak) helyett csak politikusokról beszélek.

Egy másik tanulmányrészben elég hosszasan bizonygatom, hogy a társadalomtudományos oktatás elhanyagolt hiányos a természettudományos oktatáshoz is képest. Illetve hosszasan bizonygatom, társadalomtudomány erősen hiányos (a természettudományokhoz képest is az), vannak teljesen elhanyagolt szinte hiányzó részei. Ilyen pl. a társadalmi rendszertan, rendszerfejlődéstan.

Ezeket itt nem fejtem ki, de azért nem árt figyelembe venni.

A kiinduló megállapítás.

A természettudomány és a természettudományos, technikai fejlődés a sok összefüggés, hasonlóság, részazonosság ellenére nem azonos a társadalomtudománnyal, a társadalomi fejlődéssel. De ez nem zárja ki azt, hogy a sok összefüggés hasonlóság, részazonosság miatt az ember, a vezetés, kvázi kreálhat, felnagyíthat különbségeket, vagyis a hasonlóságot, azonosságot különbséggé kreálhat, általában a társadalomtudomány, a társadalmi fejlődés rovására. A két tudomány és két fejlődés közötti eltúlzott kreált különbség azt okozza, hogy az ember nem képes kontrolálni az általa létrehozott technikát, pl. fegyverkezés, természetpusztítás.

A másik káros, elsősorban az elemzés szempontjából káros kreáció, ha a meglevő különbségeket, hasonlóságnak, azonosságnak tekinti, ha a két különböző tudományt, fejlődést azonosítja. Vagyis az összefüggéseket pontosan kell értelmezni.

Természetesen nem kizárólag akaratlagos, tudatos kreációról van itt szó, (itt sem arról van szó), hanem az érdekek, és a nem szükségszerű butaság megjelenéséről van szó.

A másik káros kreációval (a két tudomány a két fejlődés azonosítása) más fejezetekben foglakozom. Pl. a kormányszerkezet (merre halad a bárka), a társadalomtudomány a társadalmi fejlődés következménye, a bárka motorja (milyen gyorsan haladjon a bárka) a természettudomány és a technikai fejlődés következménye. Ennél azonban bonyolultabb a képlet, de kiindulásnak (a két dolgot nem szabad keverni) ez eléggé szemléletes.

A különbségek kategorizálása.

Az társadalomtudomány lemaradását mutató különbségek.

     Van valós szükségszerű, adott alapja a különbségnek, de jóval kisebb a jelenben (és múltban is) megjelenő különbségnek, a különbség jelentős része az emberi (elsősorban vezetői) gyengeségből, nem szükségszerű butaságból, önzésből ered. Röviden: valós alapú, de jelentősen kreált különbség.

Mivel ez a legnagyobb kategória ezért ezt tovább lehet bontani.

     Szinte nincs valós, szükségszerű, adott alapja különbségnek, a különbség, döntően az emberi (elsősorban vezetői) gyengeségből nem szükségszerű butaságból, önzésből ered. Röviden: kreált különbségek.

   Van valós, szükségszerű, adott alapja a különbségnek, és az emberi gyengeség, butaság, önzőség nem növeli jelentősen a különbséget. Röviden: valós, szükségszerű különbségek. Viszont ezt is fel kell osztani.

    Van valós különbség, de nem annyira jelentős, hogy abból eredne a társadalomtudomány jelentős lemaradása. (Ráadásul még ezeknél is felfedezhető némi emberi, vezetői hiba, önzés, hatalmi cél.)

   És elvileg lehetséges, de én gyakorlatilag nem találtam ilyent: van valós különbség és az annyira jelentős, hogy ebből ered a társadalomtudomány jelentős lemaradása.   

A társadalomtudomány lemaradását mutató különbségek.

Tulajdonképpen minden különbség áttételesen rámutat a lemaradásra. Itt csak azokkal foglalkozom, amelyek közvetlen módón mutatnak a lemaradásra.

Ezek felsorolása.

    Az társadalomtudományos (politikai, gazdasági, szakértői, stb.) közlésekben, kijelentésekben sokkal nagyobb arányú az ellentmondás, a zavarosság.

    A társadalomtudományban sokkal kisebb a hosszabb távon is érvényes alapvető elv, megállapítás, törvényszerűség, elmélet, képlet, stb. aránya. (Egyszerűen: törvényszerűséggel, egyértelműséggel kapcsolatos különbségek.)

    A társadalomtudományos fejlődés szerkezete, üteme. (Egyszerűen: fejlődéssel, megújulással kapcsolatos különbségek.)

    A társadalomtudományos oktatás szerkezete, aránya, óraszáma, tartalma.

    A társadalomtudományos kutatás szerkezete, nagysága, stb.

    A társadalomtudományos közlések, viták szerkezete, lefolyása. A tájékoztatás (statisztikai tájékoztatás, ill. az érvek, tényezők tájékoztatása) mennyisége minősége, szerkezete.

    És persze a társadalomtudományos, politikai döntéshozó mechanizmus is egy jelentős tényezője a problémakörnek.   

(Ez utóbbi négyről más fejezetekben elmélkedem.)

Lényegében az első két különbségről már beszéltem. Ezeket szinte bizonyítani sem kell, hiszen akkora különbség hogy még az átlagember is tapasztalja.

(Azért hogy a fogalmak ne lógjanak a levegőben, a társadalomtudományt kössük pl. egy törvény megalkotásához, legyen ez a törvény, pl. a vagyonadó bevezetéséről szóló törvény. És a természettudományt kössük pl. egy új nagyméretű utasszállító-repülőgép létrehozásához.)

Nyilvánvalóan a repülőgéptervező-mérnökök között is vannak viták (szakmai egyeztetések), de azért az új repülőgép törvényszerűségei, lehetséges összetevői, 90%-ban egyértelműek. Azt pedig látjuk, hogy pl. egy vagyonadó lehetséges megszületése milyen zavaros cirkusszal, jár. Mindenki, sok politikus, szakértő elmondja az egymásnak és gyakran önmagának is ellentmondó véleményét, miközben rengeteg zagyvaság hangzik el. Nincsenek alapvető elvek megállapítások, törvényszerűségek, melyek ezeket, a véleményeket kontrolálják, megszűrik, határok között tartják, ezek a vélemények, tehát az aktuális szubjektív vélemények kategóriájába tartoznak. A vita sincs eléggé megtervezve, ezért aztán elkezdődik, és folytatódik egy parttalan zavaros vita, és gyakran a törvény meg sem születik. Vagy, ha megszületik, akkor is általában messze elmarad az optimális változattól. Különböző kompromisszumok, alkuk után jobb esetben megszületik egy közepes megoldás. Tehát általában nem a jó, vagy kiváló megoldás jön létre.  A természettudomány esetében ez jelenhető ki. általában a jó, kiváló megoldás jön létre, néha, előfordul, hogy a közepes, vagy rossz megoldás jön létre. Én persze nem állítom, hogy a természettudománnyal minden rendben van. Csak azt állítom, hogy a természettudomány sokkal előrébb jár, főleg, ha természettudomány felhasználását nem tekintem a természettudomány részének. A felhasználást ugyanis nagyobbrészt a társadalomtudomány dönti el. 

És harmadikról is beszéltem, de azért ezt érdemes alaposabban kifejteni.

A történelem során, eltekintve néhány progresszív időszakot mindig is érvényes volt: a jelenlegi rendszer nagyjából jó, nincs nála jobb – felfogás. Illetve: a jelenlegi társadalomtudomány nagyjából mindent tud – felfogás. Ezekből eredően: a társadalomtudomány véges, és már vége felé járunk - felfogás. Ez persze gyakorlatban is megmutatkozott, megmutatkozik, úgyhogy történelmi távlatokban a társadalomtudománynak voltak, vannak nagyon hosszú stagnáló időszakai, amikor a társadalomtudomány érdemben lényegileg nem fejlődött, legalábbis lehetségesnél sokkal kevésbé fejlődött. És voltak hanyatló időszakai, és voltak viszonylag rövid fejlődő időszakai. A természettudomány a feudalizmus közepéig hasonló cipőben járt, de ezután (éppen a tudásnövekedéssel) elkezdődött egy olyan fejlődés, amelynek a lényege, hogy az ember rájött hogy sokkal többet nem tud, mint amennyit tud. Vagyis ráébredt, hogy a tudomány szinte végtelen és a fejlődés is szinte végtelen. Ráébredt, hogy nincsenek tabuk. És ezzel elkezdődött egy nagyjából folyamatos fejlődés, amelyben egyre több hosszabb távra érvényes törvényszerűség, képlet is megszületett. Arról már beszéltem, hogy a hosszabb távra szóló elvek, megállapítások, elméletek, és a folyamatos fejlődés nem mond ellent egymásnak. 

Szerintem kijelenhető, hogy a társadalomtudomány a természettudomány középkori szintjén jár. Ugyanis korábban az egyház kijelentett természettudományos okosságokat, pl. a föld a világ közepe, és azokat megdönthetetlen igazságként kezelte. Vagyis korábban a természettudományt is az említett felfogások (pl. a természettudomány véges, stb.) vezérelték. Korábban a természettudományt is a vezetés uralta.

Mielőtt továbbmennék, a következőket meg kell jegyezni. Az itt felsorolt különbségek összefüggnek más különbségekkel. Az itt felsorolt különbségeket nagyobbrészt be lehet sorolni a „valós alapú, de jelentősen kreált különbségek” kategóriájába. 

Van valós szükségszerű, adott alapja a különbségnek, de jóval kisebb a jelenben ( és múltban is) megjelenő különbségnek, a különbség jelentős része az emberi (elsősorban vezetői) gyengeségből, nem szükségszerű butaságból, önzésből ered. Röviden: valós alapú, de jelentősen kreált különbségek.

A különbségek 80%-a idetartozik.

Ezt a nagy kategóriát talán úgy lehet tovább kategorizálni, hogy szubjektivitáshoz erősebben kapcsolódó különbségek.

És a szubjektivitáshoz gyengébben kapcsolódó különbségek.

Talán átláthatóbb, ha különbségeket négy-öt problémakörbe tagoljuk. Igaz hogy a problémák, pontosabban a különbségek igen erősen összefüggnek, igen sok az átfedés. De kategorizálás nélkül még nagyobb lenne a káosz.

Fejlődéssel, megújulással kapcsolatos különbségek.

Az alapvető felfogásbeli különbség, ami a véges fejlődésre vonatkozik.

Jelentős különbség az, hogy direkt, vagy áttételesen azt állítják, hogy társadalmi fejlődés (a rendszerfejlődés és egyben a társadalomtudomány) véges, ráadásul azt állítják, hogy már fejlődés vége felé járunk, a természettudományban nincs ilyen felfogás. Már elértük a szinte tökéletes rendszert, már csak finomítás van hátra. Ezt állítják, amikor kijelentik: ez maga a demokrácia. Vagy: ennél jobb rendszer nem alakítható ki. (Ez a jelenlegi rendszer nem jó, de nincs nála jobb – idézik gyakran a mondást.) De nemcsak ezekkel, a mondatokkal állítják ezt, hanem az egész mentalítással. Vagyis azzal, hogy egyáltalán nem gondolkodnak rendszerváltásban, sőt ha valaki ilyesmit emleget, akkor azt egyfajta szentségtörésnek veszik. A jelenlegi rendszerváltásról senki, soha nem beszél, ez egy tabu téma. Egyébként a történelem során szinte mindig ezt tette a vezetés.

Azt se felejtsük el, hogy ezzel kvázi azt állítják, hogy 100, vagy akár 1000 év múlva is ebben a rendszerben fogunk élni, és a társadalomtudomány is lényegében a jelenlegihez hasonló lesz.

A két tudomány egy lényeges azonossága (egyébként pont ezt nem tartják azonosnak), hogy szinte végtelen, folytonos fejlődést igényel. Mindkettő szinte több vonatkozásban végtelen, nagyon sokáig fejleszthető. Egyiknél sem érünk el, még ezer év múlva sem egy olyan pontra, amikor kijelenthető: most már mindent tudunk. Azonosság még, hogy mindkettő tudomány, vagyis a cél az általános törvényszerűségek, és ebből adódó megoldások megállapítása. Akármennyire is hihetetlen a gazdasági-társalmi életnek is megvannak az emberen kívüli törvényszerűségei, ugyanúgy mint a természetnek. Ráadásul a történelmi fejlődés azt bizonyítja, hogy van egy szinte szükségszerű rendszerfejlődés. De abból is kiindulhatunk, hogy a jelenlegi társadalomban rengeteg megoldatlan probléma van, rengeteg tévedés, igazságtalanság van, rengeteg fölösleges szenvedés, nyomor, haláleset van, amit nyilván jelentősen csökkenteni kellene.

Elfogadható álláspont lenne a folyamatos rendszerváltás álláspontja, de nem ez az álláspont. Az álláspont, a felfogás egyértelműen: a jelenlegi rendszer, jó nincs nála jobb, esetleg finomítani kell. Illetve: a jelenlegi demokrácia, nagyjából a legmagasabb szintű demokrácia, nincs nála magasabb, esetleg finomítani kell.

A jelenlegi természettudós soha nem mondja, hogy már nincs tovább, szinte mindent tudunk, a jelenlegi társadalomtudós, politikus ezt gyakran, sőt általában kijelenti. Kétségkívül a társadalomtudomány megtévesztőbb e szempontból, de a fő baj, nem a tudománnyal van.

A társadalomtudomány éppen úgy szinte végtelen, mint a természettudomány.

Végső soron ugyanazon kiterjedésekbe (tér, idő, anyagi kialakulás, legfőbb cél.) ágyazódik bele, mint természettudomány.

Remélhetőleg az ember az emberi társdalom még sok tízezer évig fennmarad. Már most is sok variáció képzelhető el. De hivatkozhatok arra is, hogy az ember körüli rejtélyek (az ember működése, az érzés érzelemvilága, stb.) semmivel sem kevesebbek, mint természettudományos rejtélyek. Márpedig, ha az ember rejtélyes, feltáratlan, akkor a társadalom is rejtélyes.  Az ember által alkotott, alakított világ pedig szorosan összefügg a természettudományos világgal, ami szintén rejtélyes.  Kizárólag arra is hivatkozatnék, hogy e tanulmány bizonyítja: a jelenlegi társadalom még nagyon messze van a tökéletestől. Én azonban, emellett azt is kijelentem, hogy a társadalmi fejlődés szinte végtelen a mai ember számára.

De miért is káros ez a felfogásbeli (a társadalomtudomány véges és már szinte mindent tudunk) különbség? Egyszerűen, azért mert cáfolja a folyamatos, de dinamikus fejlődés szükségességét, a rendszerváltás, ill. a folyamatos rendszerváltás szükségességét és ezzel lassítja hektikussá, teszi fejlődést.

Ez tehát egy alaptalan, jelentősen kreált, káros (lemaradást okozó) különbség, ahogy a következő is az.

A társadalomtudomány (és egyben a rendszer, a társadalom is) hosszú stagnáló időszakokat tartalmazva, és egyébként hektikusabban, összességében lassabban fejlődött, mint a természettudomány.

Kétségtelen az egyik valóságos (adott, szükségszerű) különbség a két tudomány között a célok tekintetében van.

A természettudomány legfőbb célja a következő: meg kell ismerni a világot, a természetet és ezt a megismerést fel kell használni, alkalmazni kell. A társadalomtudomány tekintetében is megjelenik ez a cél, de ez nem elég, szükség van egy másik legfőbb célra is. Szerintem az a másik legfőbb cél: a lehető legtöbb ember (és élőlény) éljen egyre egészségesebben, jobban, boldogabban. Ugyanakkor, mivel a természettudomány felhasználása már a társadalomtudomány dolga a legfőbb cél megjelenik a természettudomány vonatkozásában is. A végső cél a kellemesség, igazságosság, megteremtése, a szükségletek kielégítése. Minden tudománynak ez a végső célja, csak a társadalomtudomány, amelyik ehhez a végső célhoz közvetlenül kapcsolódik. Tehát ez a különbség sem jelentős, nem indokolja a társadalomtudomány jelentős lemaradását.

Az egyik jelenlegi (és múltbeli) különbség a társadalomtudomány és természettudomány között az, hogy a természettudomány elsősorban a jövővel foglakozik.

A társadalomtudomány, viszont elsősorban a múlttal foglalkozik. Ez olyan mintha a természettudós, nem új felfedezésekre, új ismeretekre, új eljárások kidolgozására törekedne, hanem a természettudomány-történetével foglalkozna. Persze szükség van a múlt elemzésére is, a tanulságok levonására, a tendenciák megrajzolására, de elsősorban azért, hogy a jövő, a jövő alakíthatósága kirajzolódjon. (Pl. a hagyományőrzés is egyfajta jövő.) Minden tudomány elsődleges feladata a jövő kialakítása, mert az egészségesebb, kellemesebb, jobb élet a legfőbb cél. A hajdanában jól élők a fejlettek, de manapság nyomorgók fejletlenek, lehet hogy büszkék a múltjukra, de attól még nyomorognak. És nem büszkék a jelenükre. A múltba fordulással ezen nem is tudnak változtatni. A hajdanában nyomorgók fejletlenek, de manapság jól élők, fejlettek, lehet hogy nem büszkék a múltjukra, de jól élnek, fejlettek, és büszkék a jelenükre.

Tulajdonképpen, ahogy az ember ráébredt a természettudományok vonatkozásában, hogy a jelenen  és a jövőn való gondolkodás fontosabb, mint a múlton való rágódás, ugyanígy ráébredhetett volna arra hogy ez a társadalmi problémákra is igaz. Sőt a ráébredhetett volna hogy talán még egy fokkal fontosabb, hiszen a társadalmat, a gazdaságot legalább 15-20 évre előre tekintve  kell és lehet tervezni. Kijelenthető, hogy ez is alaptalan, kreált, káros különbség.

A természettudomány az újításokra épül, a társadalomtudomány nem arra épül.

Az ürügy, a stabilitás, a kormányozhatóság. Csakhogy létezik az egyenletes, de dinamikus fejlődés, ami nem veszélyezteti a stabilitást. Állandóan stabilitásra hivatkoznak, de közben minden instabil, és nem véletlenül. Pont a stabilitásra való törekvés, abból eredő lemaradás okozza az instabilitást.

Kijelenthető hogy ez is alaptalan, kreált, káros különbség.

Ugyanakkor megállapítom: a két tudomány közötti jelentős különbség a társadalomtudomány kárára, egyben azt jelenti, hogy a társadalmi fejlődés, gyengébb, lassúbb a lehetségesnél. 

A szubjektivitás és szubjektivitásból eredő különbségek.

Idekapcsolódó különbség: a társadalomtudomány elsősorban a jó, a kellemes, az igazságos, a hasznos igazságát keresi, a természettudomány az igazság igazságát keresi. Nyilvánvalóan a jó, a kellemes, az igazságos megítélése nagyobb szubjektivitást igényel. A társadalomtudomány jelentősen nagyobb, túlzott szubjektivitása és e miatti értelmetlensége jelenleg valós alapú, de túlzott, kreált különbség.

Miért is túlzott kreált ez a negatív különbség? Mert a szubjektivitás részben mérhető és kontrolálható. Mert a törvényszerűségek is kontrolálják a szubjektivitást, stb.  

Az érzelmek ismeretlenségéből eredő szubjektivitás.

Az életünk (gazdasági-társadalmi élet) meghatározója az érzelmek. Érzés (érzelem) által élünk, érzések befolyásolják cselekvéseink, stb. Az érzelmek világáról vajmi keveset tud a tudomány, és amit tud az is hibás. Önmagunkról is igen keveset tudunk e téren.

A természettudományos igazság és a társadalomtudományos igazság két különböző dolog.

A természettudományos jelenségekre, törvényekre a következő kérdés illik: igaz, vagy nem igaz. A természettudománnyal kapcsolatban értelmetlen feltenni a következő kérdéseket: jó, hasznos, kellemes, szép? Hasznos e, pl. a tömegvonzás? Kellemes e, pl.  relativitás elmélet? Ezek értelmetlen kérdések.

A társadalomtudomány végső kérdései viszont pont ezek: hasznos, jó, kellemes, szép, igazságos, vagy káros, rossz, kellemetlen, fájdalmas, csúnya, igazságtalan? Az „igaz” kérdése csak, mint köztes kérdés merül fel: igaz hogy káros, igaz hogy igazságtalan, igaz, hogy kellemetlen?

Ez egyrészt egy különbség a két tudomány között.

Másfelől a végső kérdések az érzésekre irányulnak? A kellemesség az érzés. A szépség érzés, még az igazságosság is egyfajta érzés. Ugyanakkor, lehet ezeknek, valamilyen köztes tudományos meghatározása. Pl. igazságos az arányos önvédelem. A szépet is meg lehet magyarázni, pl. a harmóniával. Végső soron, azonban az érzés dönt. Hiába magyarázzák meg nekem valaminek a kellemességét, ha az számomra kellemetlen. Ugyanakkor felmerül az egyéni szubjektivitás problémája. Mert mi van ha, az emberek döntő többségének valami kellemes, szép, ami nekem kellemetlen, csúnya. Akkor a többség érzései a mérvadóak. El kell hogy fogadjam, általában az ember számára, ill. tudományosan az, a kellemes, a hasznos, az igazságos, a szép, a jó ami a többségnek az, és nem az, ami egy kisebbségnek az.  Ha nem fogadjuk el a többség érzéseinek elvét, akkor a társadalomtudomány részben értelmetlenné válik. Egyéni érzések változékonyak, azokra nem lehet állandóságot, törvényszerűséget építeni.

Itt elérkeztünk több problémakörhöz. Egyrészt elérkeztünk a tudatlanság, manipuláció problémájához. Sajnos előfordulhat, hogy a többség valamit azért tart jónak, kellemesnek, stb., mert azt gondolja, hogy annál nincs, nem lehet jobb, kellemesebb, stb.

Másfelől elérkeztünk a demokrácia problémájáig. Ha csak a többség képes egyes végső kérdésekre megadni a választ, és ha e nélkül nem lehet tudomány, akkor csak közvetlen demokrácia lehet az egyetlen tudományos út. A közvetlen demokrácia, a nép érdemi részvétele a döntéshozásban. A többség, lakosság véleménye pedig részben az érzései, részben az ismeretei (milyen érzést okozhat egy-egy dolog), által alakul ki. A kisebbség a vezetés, legfeljebb meg tudja saccolni, hogy mi többség érzése, de pontosan nem tudja megállapítani. Másfelől a vezetésnek is vannak érzései, ami sokszor ellentétes a többség érzéseivel. Ezeket az érzéseket még akkor sem tudja figyelmen kívül hagyni, ha azt kifejezetten akarja, de általában nem is akarja figyelmen kívül hagyni.  Ellenben azt sem mondhatjuk, hogy a társadalomtudománynak nem lehet objektív része. Mint mondtam a köztes kérdés ez: igaz hogy ez kellemes, igaz hogy ez hasznos, igaz hogy ez igazságos? Ezekre a kérdésekre, már részben lehet egzakt választ adni. Fogalmazzunk úgy hogy a társadalomtudomány, csak legjobb esetben is 70%-os lehet, a népréteg (lakosság, többség) érzéseinek, véleményének ismerete és annak figyelembevétele nélkül.

Másodlagos kérdés a történelem vonatkozásában: igaz, hogy így történt?  Egyébként a csak leíró történelem, vitathatóan nevezhető társadalomtudománynak. Az igazi kérdések: miért történt így? Jó, hogy így történt? Stb.

Van itt egy alapvető valós adott különbség, amelyből a többi különbség jelentős részben ered. A társadalomtudomány erősebben kötődik a mindennapos (rövid távú), a konkrét, a közvetlen érdekekhez. Vagyis arról van szó, hogy a természettudományos ötletek, azok megvalósítása egy távolabbi jövőben, homályosan, áttételesen befolyásolja a mindennapos hétköznapi életet, amíg egy politikai ötlet, megvalósítás, döntés (pl. egy adóemelés) már akár a következő hónapban, kiszámíthatóan befolyásolja a mindennapos életet. Azért túlzott kreált, és káros ez a különbség, mert az embernek már rég rá kellett volna ébrednie, hogy a rövid távú érdek gyakran ellentétes a hosszabb távú, egyben összesített érdekkel.

A társadalomtudományban jelenleg legalább ötször erősebben jelenik meg az emberi szubjektivitás, mint a természettudományban. Ahogy már mondtam ez túlzott, kreált, negatív különbség. Ennek oka is a közvetlen érdekek erősebb megjelenése. Szubjektivitás, vagyis az eltúlzott érzelmek vezérlik az értelmet, felbomlik az értelem és a kontrolált érzelem pozitív együttműködése. Felbomlik és nem egy progresszív tudomány alakul ki, hanem ennek az ellenkezője.

Nézzük csak meg a jelenlegi magyar nemzetvezető politikát, vagy a politikai médiát. Hihetetlen erősen jelennek meg a negatív érzelmek, hihetetlen erősen befolyásolják az említetteket. Nemcsak a sokat emelgetett hatalom és vagyonvágy, a megalkuvás, a színlelés, hanem a gyűlölet is.  A gyűlöletről eddig kevés szó esett, pedig egy nagyon erős befolyásoló tényező, és ez egy nyilvánvalóan emocionális tényező.  Pl. az egyik oldal (elnevezésileg baloldal) minden józan ésszerűség ellenére és saját érdekeinek ellenére sem adta át hatalmat a másik oldalnak, ezért mert akkora gyűlölet halmozódott fel bennük, hogy ezt gondolták: inkább vesszen minden, vesszen a nép, bukjunk e mi is, de ezek gyűlöletes emberek minél később kerüljenek hatalomra. De a másik oldal gyűlölködése sem kisebb. Nézek egy jobboldali televíziót és hihetetlen zavaros gondolatok, sőt zavaros fogalmak hangzanak el. Pl., elhangzik, „a globális gazdasági erők” fogalom, ami egyszerűen, érthetően a nagytőkét jelenti. Vagy ilyen fogalom hangzik el hogy „új világrend”.  Egyszerűen és érthetően itt már három dologra is gondolhatunk. Vagy nemzetközi rendszerekre (pl. a nemzetközi pénzügyi rendszere, vagy nemzetközi szövetségekre) ill. azok változásra. Vagy a politikai, gazdasági (társadalmi) rendszerre ill. azok változására. Vagy mindkettőre. Sőt elhangzik ez is: Magyarországon 1990 körül nem volt rendszerváltás, most kell végrehajtani a rendszerváltást. Most anélkül hogy ezen zavaros, ködös  sőt blőd fogalmakat, megállapításokat elemezném, inkább  azon gondolkozok, hogy magának zavarosságnak a blődségnek, a fogalomzavarnak mi az oka.   Hát bizony a gyűlölet az egyik jelentős oka, pontosabban oly mértékben gyűlölik a másik oldalt, hogy még a velük összekapcsolható fogalmak, gondolatok mindegyikét is gyűlölik.  Ezért inkább zavaros, homályos, és ebből eredően torz, blőd „új” fogalmakat, gondolatokat alkotnak. Persze ezek csak egyes példák, töredékek, amelyek, sok hasonló példával együtt azt bizonyítják, hogy a társadalomtudományt, a politizálást milyen mértékben befolyásolja a szubjektivitás.     

A társadalomtudományos és természettudományos értelem különbözősége.

Talán eddig is feltűnt, hogy én szétválasztom a fenti két értelmet.  Bizonyos szempontból azonos mégis két különböző dologról van szó, ezt számos elméleti és gyakorlati elem bizonyítja. Ezekből a következőket említeném meg: A társadalomtudományi értelem, melynek a világnézet egy kiemelt egysége, jóval szubjektívabb (érzelmi hátterű) értelem, mint a természettudományos értelem.  Pl. más a természettudományos igazság, melynek kérdései: igaz vagy nem igaz? Más a társadalomtudományos igazság, melynek kérdései: jó, helyes, igazságos, kellemes, hasznos, szép, stb., vagy rossz, igazságtalan, kellemetlen, káros, csúnya, stb.? Ezek az elsődleges kérdései és ne legyen megtévesztő, hogy a további kérdései lehetnek: Igaz hogy kellemetlen, igaz hogy igazságtalan, stb.?

A szubjektivitásból eredő hibák viszont lecsökkenthetők a közvetlen demokráciával. Sok ember szubjektivitása kompenzálja egymást. A vezetők hatalma, döntéshozási hatása viszont  az átalagemberének ezerszerese is lehet, így  az vezető szubjektivitása hatalmas mértékben  is megjelenhet a döntésekben. A vezetés véleménye az átlagosnál is szubjektívabb, jobban eltérhet, eltér, akár a tudósok véleményétől, akár a népréteg véleményétől. 

A komplexitási probléma.

Az ember, a társadalom, a gazdasági-társadalmi élet komplexebb (a részek már felszínen is erősen összefüggnek), a természet a felszínen kevésbé komplex. Talán a társadalomtudományban a részek erősebben, több szálon függnek össze, de nem biztos.

Én inkább így fogalmazom meg a különbséget: az ember nélküli természetet (egy bizonyos mélységig) részenként is meg lehet ismerni és részenként is át lehet alakítani, a társadalmat kevésbé, szinte nem lehet  részenként megismerni és átalakítani. Ez kétségtelenül bizonyos fokig megnehezíti a társadalmi vizsgálódást, a társadalomtudomány számára hátrányt jelent.

Ez egy valós különbség, de nem ebből ered a társadalomtudomány jelentős lemaradása.

A két tudományt hasonlítsuk egy-egy kirakós játékhoz. A természettudomány „kiskockáin” nagyjából kivehető az ábra. A társadalomtudomány „kiskockáin” nem vehető ki az ábra csak akkor, ha mellé helyezzük a megfelelő „kiskockákat” és teljesen csak akkor derül ki, mi van a részeken, és mit ábrázol az egész, ha az egészet összerakjuk. 

Persze a természettudomány vonatkozásában szükség van összesítésre, integrálásra, vagyis a részek összerakására. ( Jelenleg, ez a természettudomány vonatkozásában is elmaradott.) A társadalomtudomány vonatkozásban azonban egy fokkal még szükségesebb az összesítés az integrálás, sőt e tudományban már a részek megismerése is lehetetlen bizonyos összesítés, integrálás nélkül.

Ezért jön létre a társadalmi rendszer, ezért kell rendszerben gondolkodni.

Pl. a hőtant, a fénytant, a geológiát, stb. egymástól függetlenül is lehet vizsgálni egy bizonyos mélységben, azonban már jelentkeznek az összefüggések.

Pl. egy törvény erősebben, összefügg egy másik törvénnyel, mint egy repülőgép egy mosógéppel. Ha mosógép erősen összefüggne a repülőgéppel, akkor nehezebben lehetne kideríteni, hogy miért zuhant le a repülőgép. Vagyis egy törvény rosszaságát nehéz úgy kideríteni, ha nem látjuk a szélesebb környezetet, végső soron az egész társadalmat.   Ezzel arra akartam célozni, hogy a társadalomtudományban az erősebb összefüggések miatt egy kevéssel valóban nehezebb az igazságot megtalálni. Pl. fel lehet fedezni a robbanómotort, ettől függetlenül a porcelángyártást, mindkettőtől függetlenül az elektromágnest és hosszasan sorolhatnám. Megjegyzem egy bizonyos szint felé közeledve a természettudomány is egyre komplexebbé, válik, vagyis az ágak, szakok egyre inkább összefüggnek.

Viszont társadalomtudomány, gazdasági-társadalmi élet már első körben is komplex. Nem lehet bizonyos részét felfedezni több másik résztől függetlenül. Nem lehet bizonyos részét átalakítani, több más rész átalakítása nélkül. Ezért van az, hogy a rendszer, rendszerfejlődés megértése, szinte be kell, hogy vezesse a társadalomtudományt. A rendszer megértése nélkül, nem érthető teljesen a történelem, közgazdaságtan, stb.. A jelenlegi társadalomtudományból ez a rendszerközpontúság is hiányzik. Szerintem nem lehetséges a társadalomtudomány nagymértékű szakosítása.

Összességében azonban e felismerés és felismeréshez való igazodás (pl. az oktatásban) gátja sem az értelmi szint, hanem az önző hatalmi érdekek. Ezét mondom, hogy ez egy valós különbség, de nem ebből ered a társadalomtudomány lemaradása. 

Törvényszerűséggel, egyértelműséggel kapcsolatos különbségek.

A társadalomtudományban sokkal kevesebb az egyértelmű, bizonyított, elfogadott alapvető elv, megállapítás,(optimális állapot), törvényszerűség, képlet, stb., mint a természettudományban.

Ennek több oka van, ezen okok a nagyobb szubjektivitásban, a nehezebb mérhetőségben, és bizonyíthatóságban, a nagyobb komplexitásban, stb. vannak. Ezek valós alapú, de jelentősen kreált okok. Tehát az említett különbség is valós alapú, de jelentősen kreált (az emberek, vezetők hibájából létrejövő) negatív különbség.

A következő előzőkkel összefüggő különbség: a múltban és jelenleg a gazdasági-társadalmi törvényszerűségek megismerése, alkalmazása elmaradottabb, mint a természeti törvényszerűségek megismerése, alkalmazása.      

Nemcsak természettudományos törvényszerűségek, de jelentős számban társadalomtudományos törvényszerűségek, igazságok is vannak.  Illetve, ahogy a baktériumfertőzés egy természettudományos háttérigazság, ill. annak történése, ugyanígy vannak valós, igazi, de fel nem ismert társadalomtudományos betegségek. Összefoglalva a társadalomtudománynak is megvan a maga három valósága. Az igazi háttérigazság, ill. annak történései. Az előtérben zajló tévedések, rossz cselekvések egyfajta valósága. És a kettő ötvözete, egymásra hatása, mint igazi tényleges valóság.

Vannak társadalomtudományos igazságok törvényszerűségek, mert pl. ebben az egész tanulmányban több állításról  bizonyítom, hogy az törvényszerűség, legalábbis alapelv, lényeges igazság. Pl. az igazságos arányos hierarchiájú társadalom az jobban működő többet termelő, átlagosan magasabb életszínvonalat nyújtó társadalom. Pl., a van optimális hitelezés, és az attól való eltérés arányában pénzügyi és termelési zavarok alakulnak ki. És még lehetne sorolni.

Vannak társadalomtudományos törvényszerűségek, lényeges igazságok, mert miért ne lennének. Semmi nem indokolja, hogy ne legyenek. Vannak természettudományos törvényszerűségek, lényeges igazságok, és a természettudomány csak kevéssel tér el a társadalomtudománytól, tehát valószínűleg vannak társadalomtudományos törvényszerűségek, igazságok is.

 Nehezebben bizonyítható a társadalomtudományos jóság, rosszaság (igazság, tévedés) - ez is csak nagyon mérsékelten igaz.

Ha nincs törvényszerűség-feltárás és ebből a jövőben is használható megoldó képletek, elgondolások, kiokoskodása, az még tudománynak is nehezen nevezhető. Legfeljebb szakmának nevezhető, persze a jó szakember is érték. A megismerés csak egy szükséglet (felfedezésvágy, kíváncsiság) a sok közül, amelyik tudománynak csak a megismerés a célja, az sekélyes, öncélú tudománnyá válik. 

Sokan, fontosabbnak tartják a természeti törvények megismerését alkalmazását, mint a gazdasági-társadalmi törvényekét. Az emberek jó része nem tudja, hogy vannak emberen kívüli gazdasági-társadalmi törvények. A kérdés viszont az, hogy bárki is hozza a gazdasági-társadalmi törvényeket, azok mennyire fontosak? Pl. ha jön egy járvány, jön egy földrengés, akkor annak megelőzéséhez természettudományos ismeretek kellenek. Egy betegség legyőzése is természettudományos feladat, az orvostudomány, természettudomány. Az útépítéshez, a mosógépgyártáshoz, más termékek előállításához is természettudományos ismeretek kellenek. Ellenben, a háborúk (politikai döntés következménye) több áldozatot követeltek eddig, mint a természeti katasztrófák. A természetpusztítás megállítása sem egyszerűen természettudományos kérdés, politikai intézkedések, törvények nélkül az lehetetlen. A katasztrófavédelemhez is szükségesek politikai intézkedések, pl. kitelepítés stb. Maga a természettudomány fejlesztése (kutatóintézetek, innováció, stb.), oktatása szintén politikai döntésektől függ. A hasznos termékek (út, mosógép, stb.) termelése, szintén függ a politika hozzáállásától. A egészségügy állapota is részben politikai döntésektől függ, és még hosszasan lehetne sorolni. Itt is megjegyzem: én nem is értem azokat, akik azt mondják, hogy szerintük nem fontos politika, ill. szerintük a politika túl van dimenzionálva. Ha hozzátennék, hogy jelenlegi pártpolitikáról, kifejezetten a hatalmi harcról beszélnek, akkor már részben, érteném őket.

Szerintem kijelenthető hogy a gazdasági-társadalmi törvények megismerése, alkalmazása, milyensége (részben az ember hozza), legalább olyan fontos, mint a természettudományos törvények megismerése, alkalmazása.

Különbség van a fogalmak zavarossága között is. A figyelmes ember egyszerűen összegyűjtheti a két tudomány területéről a többértelmű zavaros fogalmakat és kiderül a társadalomtudományban sokkal több, van ezekből.

A társadalomtudományban sokkal több a többértelmű zavaros fogalom.

Ez megint valós alapú, de jelentősen kreált (emberi vezetői hibából adódó) kártékony különbség. A tudomány már régen tisztázhatta volna fogalmakat.

A természettudományban a locsi-fecsi és a tudomány ez egyének tudatában, (beleértve a politikusok, politikai tájékoztatók a tudósok tudatát is) elválik egymástól. A társadalomtudományban nem válik el a locsi-fecsi, a tudománytól. Ez azt jelenti, hogy persze lehet beszélgetni a fecsegni pl. az atomreaktorról, de a fecsegő és hallgató is tudja, hogy ez fecsegés és nem tudomány. A tudomány, legyen az, természettudomány, vagy társadalomtudomány egy sokkal több tudást igénylő átgondoltabb összetettebb egy hosszadalmas soktényezős dolog. A politikáról fecsegő érdekes módón általában azt gondolja, hogy a fecsegése azonos a tudománnyal, vagyis nem jön létre a tudatába a fecsegés és a tudomány szétválasztása. Többek között ennek tudható be, hogy korunkba igen nehéz maghatározni, mi is az a társadalomtudomány. Mert tudományosan az nevezhető tudománynak, ami csak tudományos módón (átgondoltan elemzően, higgadtan objektívan, kerülve a blődségeket, stb.) értekezik a tudományról, annak általános és szakmai kérdéseiről. De a társadalomtudomány vonatkozásában alig van ilyen értekezés.

Itt is megjegyzem: a természettudományos igazsághoz elég egy tudós bizonyítása. A kellemesség, igazságosság, stb. megállapítása nem megy a többség véleménye nélkül.

Valóságos, bárhova besorolható, befolyásoló, de nem meghatározó különbség a következő. A természet (a biológia, kémia, fizika, stb.) döntő többségben a természet (Isten) törvényei, törvényszerűségei határozzák meg. Az ember, mint e törvények megismerője és használója lép fel, de nem ő hozza a természet törvényeit. Azonban a gazdasági-társadalmi élet esetében a megismerőn, a használón kívül, mint jelentős törvényhozó is megjelenik. Igaz hogy háttérben ott vannak természet, isten társdalomra vonatkozó törvényei, amelyektől az emberi törvények különböző mértékben eltérhetnek. Optimális esetben alig térnek el. ha nagy az eltérés, akkor baj van és az ember kénytelen módosítani, vagyis a természet, Isten törvényei mégis hatnak, befolyásolnak, de az emberi törvények is hatnak.    Az egyik valós különbség tehát ez: a természet törvényeit a felszínen is szinte kizárólag (kb. 90%-ban) a természet alkotja, a gazdasági-társadalmi élet törvényeit a felszínen részben (mondjuk 50%-ban) az ember hozza.

Végső soron ez a valós különbség sem jelentős, nem indokolja a társadalomtudomány jelentős lemaradását. 

A mérhetőség és bizonyíthatóság problémái.

A társadalomtudományos elvek, elméletek, stb. igaza, az igazságok (pl. egy törvény jósága) valóban szükségszerűen adottan nehezebben mérhetők és nehezebben bizonyíthatók.

De a jelenlegi elvek, elméletek igaza, vagy éppen a törvények jósága sokkal kevésbé vannak mérve, mint lehetne. Illetve a bizonyításuk, amely összefügg a méréssel, sokkal magasabb színvonalú is lehetne. Ezért ez valós alapú, de jelentősen kreált és persze káros különbség.   

A mérhetetlenség, és a bizonyíthatatlanság részben a nagyobb szubjektivitásból ered. 

A másik különbség, részben az előzőből is adódik, ez pedig a következő: a természet törvényeiben sokkal kevesebb a szubjektív aspektus, mint a gazdasági-társadalmi élet törvényeiben. Az ember alkotta törvényekről csak jóval később és akkor is bizonytalanul, derül ki, hogy jók vagy rosszak voltak. A természettudományos elméletekről viszonylag gyorsan és egyértelműen derül ki hogy hibás vagy jó. A természettudományos törvények döntő többsége méréssel bizonyítható, ill., szinte mindig ugyanaz a reakció történik. A társadalomtudományos törvények esetében közvetlen műszeres mérés nincs, csak a reakciók azonosságából lehet következtetni, de a reakciók is jobban szóródnak, mint természettudományban. Mondjuk, így: elsősorban az ismétlődő hasonló reakciók, bizonyíthatják társadalomtudományos törvényszerűséget. Továbbá a társadalomtudományos törvényszerűségek bizonyításában nagyobb szerepet kap a logika, a következtetés.

Továbbá kétségtelen hogy az érzéseket, a vágyakat, a közérzetet, az elégedettséget, műszerekkel nem lehet mérni, de nyilatkozatok, vélemények alapján, (nem hajszálpontosan) lehet mérni.

A fejlett statisztika tudomány is növeli a pontos mérhetőséget és a bizonyíthatóságot. A fejlett közvélemény-kutatás amely összefügg a statisztikával és a közvetlen demokráciával szintén növeli a pontos mérhetőséget és a bizonyíthatóságot.

Hogy ezek jelenleg miért nem fejlettek, azokról más fejezetekben beszélek.

Tehát, a jelenleginél sokkal inkább lehetne mérni és bizonyítani.  

A  jelenlegi társadalomtudomány sokkal kevésbé alapul, egzakt  méréseken, mint a természettudomány. A társadalmi jelenségeket, folyamatokat, a társadalmi termékek jóságát sokkal kevésbé mérik, mint azt lehetne.

A jövőben a társadalomtudomány mindent pontosan fog mérni. Pontosan fogja mérni a szélesebben értelmezett életszínvonalat, egyéb gazdasági teljesítményeket. Pontosan fogja mérni a diktatúra ill. demokrácia szintjét. Pontosan fogja mérni egy vezetés, ill. egy rendszer jóságát és  bűnösségét. Pontosan fogja mérni, hogy mely ország, vezetés, nép a hódító és melyik a szenvedő. És még sorolhatnám. Én e tanulmányban pl. 70 rendszertényező osztályozása alapján, mérem a rendszerek jóságát, demokratizmusát. Jelenleg általában, döntően nincs pontos mérés, csak szubjektív megállapítások vannak.

A társadalomtudomány pl. egy törvény jósága is mérhető, lenne, csak nem mérik. Mérhető lenne statisztikai adatokkal, és közvélemény-kutatással. Ráadásul a társadalomtudományban is lehetnek előtanulmányok, hatástanulmányok, modellek,  Az, valóban igaz, hogy a rossz repülőgép elég gyorsan lezuhan, a rossz törvény rosszasága, még ha mérik is, valamivel lassabban, és bizonytalanabbul derül ki. A fő baj azonban az, hogy nem végeznek elég előzetes hatástanulmányt, és nem végeznek utólagos mérést sem.

A mérés alapelemei. A jövőbeli pszichológia, társadalompszichológia tudománya. A jövőbeli statisztika tudománya. A közvetlen demokrácia, a közvélemény-kutatás.

A bizonyíthatóság alapelemei. A mérés és azok alapelemei. A történelmi tapasztalat. A hatástanulmányok, a modellezés. A logikai érvelés.  A fejlett gondolkodástan tudománya. A rendszerezett vita, amelyről, pl. a tájékoztatásról szóló fejezetben, elmélkedem. Jelenleg miért fejletlen a gondolkodástan tudománya, arról más fejezet szól.

A természettudományos igazsághoz elég egy tudós bizonyítása. A kellemesség, igazságosság, stb. megállapítása nem megy a többség véleménye nélkül.  

Továbbá, különbség: a társadalomtudományos rosszat, tévedést könnyebben el lehet sumákolni. Az kétségtelen, hogy társadalomtudományos tévedéseket, rosszaságokat (pl. egy rossz törvényt) könnyebben el lehet sumákolni. A rossz törvény nem zuhan le, a repülőgép igen. Ezután ott van manipuláció, mint a sumákolás fő eszköze.  Kérdés azonban, hogy ez valóságos igazi különbségnek nevezhető? Szerintem nem, az emberi gyengeségéből, nem szükségszerű tudatlanságából, önzéséből ered.   De kétségtelenül különbség, vagyis ez is valós alapú, de jelentősen kreált negatív különbség.

A tudomány és a vezetés (hatalom) problémája.

Mi lenne az optimális helyzet, és mi van jelenleg.

Szerintem az optimális helyzet az lenne, ha kialakulna tudományos vezetés, vagyis ez egy olyan vezetés, amelyben tudomány uralja vezetést. Pontosabban nem hatalmi érdekek, a vezetői szubjektivitás, stb. uralja vezetést és tudományt, hanem a független, pártatlan egyéni érdekektől mentes, népérdekű objektív tudomány uralja vezetést.  De még jobb lenne helyzet, ha a tudományos vezetés mellett kialakulna egy olyan vezetésen kívüli, szintén objektív társadalomtudomány, amely szinte egyenrangú lenne a tudományos vezetéssel, és egyfajta kontrollt jelentene a tudományos vezetés számára. Sőt még jobb lenne helyzet, ha kialakulna néprétegű társadalomtudomány, és hármas kontroll alakulna ki. Ez a néprétegű társadalomtudomány nem azonos a közvetlen demokráciával, csak annyiban hogy bárki (bárki, bármelyik közösség) is adja az alapelvet, alapvető elméletet, törvényjavaslatot, stb., azt el kell fogadni amennyiben az elfogadásra érdemes.

Rövidebben tehát az optimális helyzet: ha kialakul a társadalomtudományos vezetés, kialakul a kettős ill. hármas tudományos kontroll, és az, hogy a tudomány uralja vezetést. Persze ennek vannak rendszerbeli feltételei. Ezekre később vázlatosan visszatérek.

Mi van jelenleg. A jelenlegi helyzet ettől nagyon messze van. Jelenleg nincs tudományos vezetés, a vezetés uralja tudományt a vezetésen belül és általában is. Természetesen néprétegű tudomány sincs nincs bárki elv. Némi a kelleténél gyengébb kontroll felfedezhető a vezetés és a vezetésen kívüli tudomány vonatkozásában. Van némi vezetésen kívüli független, pártatlan objektív társadalomtudomány de azért összességében a vezetés uralja vezetésen belüli és kívüli tudományt. Úgy is fogalmazhatok, hogy a társadalomtudomány összességben, döntően, megalkuvó, kiszolgálja vezetést. Az más kérdés, hogy tudomány is pártosodik, hozzácsapódik a különböző politikai erőkhöz, ez inkább a megalkuvását igazolja és nem a függetlenségét.  Pl. a vezetésen kívüli tudomány, sem veti fel, legalábbis jelentősen nem veti fel, a rendszerfejlődés, a rendszerváltás problémáját.

Mi a helyzet a természettudománnyal e vonatkozásban.

Röviden, sokkal jobb a helyzet. Abból indulok ki, hogy  állandóan, folyamatosan megjelennek új természettudományos elméletek, megállapítások, új technikák, új felfedezések, technikai újdonságok, stb. . A társadalomtudományban sokkal kevésbé jelennek meg újdonságok.   Ennek egyik oka a már említett felfogásbeli különbség. Véleményem szerint azonban van egy másik különbség is, ez pedig az, hogy természettudományt kevésbé uralja a vezetés, szabadabb. Továbbá, hogy természettudományban erősebben érvényesül a bárki elv, egy kisember ötletéből, javaslatából is kialakulhat elfogadott elmélet, megállapítás, természettudományos, technikai újdonság. Tisztában vagyok azzal, hogy a természettudományok területén sincs rendben minden, nagyon sok a probléma, én csak azt állítom, hogy még ehhez képest is erősen le van maradva a társadalomtudomány.

Az is igaz hogy vezetés a természettudományok elméleti, fejlődési részét nem is akarja uralni, de végeredmény, mégis az hogy természettudományt kevésbé uralja a vezetés, és ezért a természettudomány fejlődése is dinamikusabb.

Ne felejtsük el Galilei, és sorstársainak esetét, vagyis azt, hogy korábban a vezetés uralta a természettudományt, és ezért a természettudomány lehetségesnél lassabban fejlődött. Általában diktatúrák hajlamosak a természettudomány uralására, gondoljunk, pl. sztálinizmusra. Viszont a társadalomtudomány uralására még viszonylag demokratikusabb rendszerek is hajlamosak, lásd jelenlegi helyzet. Igaz hogy ez nem egy direkt diktatúra, hanem egy rafinált uralkodás.  

Az igaz hogy jelenleg a vezetés a felhasználásba már erősebben beleszól, több is itt a probléma. A felhasználás lényegében társadalomtudományos terület.

A felosztás (tudományos vezetés, független tudomány, néprétegű tudomány) ez a probléma a természettudomány vonatkozásban nem merül fel. Ha vezetés uralná a természettudományt, akkor felmerülne.

Viszont itt van egy valóságos eltérés, hiába szűnik meg a vezetés uralma a társadalomtudomány felett a hármas kontrollra akkor is szükség lesz.        

A természet törvényei nem válnak élesen szét a következő kategóriákra: a vezetés felfogása, a tudósok felfogása, a népréteg (lakosság) felfogása.

Az hogy társadalomtudományban szét kell választani tudományos vezetést, a független tudományt és a néprétegű tudományt kissé megváltoztatja fejlődés alapképletét. Az alapképlet az, hogy mindig van egy pl. 80%-os, egyértelmű elvekből, megállapításokból, elméletekből, stb. álló stabil rész és mindig van egy 20%-os változó megújuló rész. Persze ezek a részek ( a stabil és megújuló rész is) állandóan változnak áthelyeződnek, forognak. A társadalomtudományban a változó, megújuló rész kijelöléséhez, és változás irányának kijelöléséhez általában több vélemény megjelenése és azok összevetése szükséges.

Negatív különbség az, hogy a hatalmi vezetés irányítja, uralja a társadalomtudományt, a természettudomány vonatkozásában már nincs (szinte nincs) ilyen uralom. Sőt a természettudós véleménye a magasabb rendű vélemény, legalábbis elméletileg.  Vagyis a társadalomtudomány kiszolgálja, a hatalmi vezetést, a természettudomány már nem, (szinte nem) szolgálja ki.

Ez egy valós alapú, de jelentősen kreált (többnyire a vezetők értelmiségiek hibájából eredő) káros különbség. 

Tulajdonképpen a társadalomtudomány azon munkálkodik, hogy hatalmi vezető baromságait megmagyarázza. Jobb estben azon munkálkodik, hogy a hatalmas baromságból egy nem összeomló, (nem jó) csak egyáltalán fennmaradó dolgot alakítson ki.  Az egyszárnyú repülőgép is tud a földön gurulni, legfeljebb nem tud repülni. De meg lehet magyarázni: milyen jó, hogy repülő a földön gurul.

A magyar parlament elfogadott egy olyan (egyébként az életet jelentősen befolyásoló) egészségügyi törvényt, amelyben közel száz részlet, körülmény nem volt tisztázva. És egyébként, a mellette szavazók ilyen kijelentéseket tettek: mi nem állítjuk, hogy minden részlet rendben van.

A repülőgépgyár igazgatója (aki egyébként nem mérnök-szakember) kiáll és közli: tessék hölgyeim és uraim elkészült az új repülőgép. Száz részlet ugyan hiányzik, egyes részeiről mi sem állítjuk, hogy tökéletesek, de nagyjából jó, jó utazást kívánok. 

A vezetés uralja a társadalomtudományt és nem fordítva. (A természettudományba is beleszól a politikai vezetés, főleg az állami felhasználásba, de mindent összeadva a tudomány irányít.)

A társadalmi vitákban (melyek végterméke a törvények mechanizmusok kialakítása) nem jelenik meg a társadalomtudomány egységes álláspontja úgy, hogy az, meghatározó legyen. Megjelennek egyéni tudósok, szakemberek egyéni véleményei, de nem sok vizet zavarnak. A társadalmi vezetés, vagyis egy-egy vezető (politikus) kijelent valamilyen oltári baromságot, és arra nincs egységes társadalomtudományos reakció. Az oktatásban sem jelenik meg a társadalomtudomány meg úgy, mint önálló vezető szellemi erő. Pl. a tankönyvek, nem taglalják a jelenlegi rendszer hibáit, hiányosságait. Ha megnézzük miről szólnak tankönyvek, miről szól a politikai tájékoztatás, akkor azt tapasztaljuk, hogy  95%-ban a  jelen rendszerről, a politikusok véleményéről, a politikusok ténykedéseiről szól. Ez olyan mintha nem lennének olyan természettudományos folyóiratok, könyvek, stb., amelyek az újításokról, felfedezésekről szólnának. Kizárólag arról szólna a természettudományos közbeszéd, hogy ki hogyan alkalmazza meglevő dolgokat. A meglevő dolgok szinte tökéletesek, megváltoztatatlanok. Jelenleg az számit társadalmi  újításnak, ha valaki egy meglevő dolgot újra elkezd alkalmazni, vagy egy kicsit másképpen alkalmazza. A természettudomány szerencsére elsősorban az újról, a jövőről szól. Ezáltal irányit a tudomány. A társadalomtudományban alig jelennek meg új dolgok, ezáltal, az alkalmazók, a politikusok (és a háttérirányítók) irányítanak, és nem a tudomány.

A kétféle tudomány és értelem különbségének további lényeges eleme: a társadalomtudományos értelem, a rendszer által, a vezetés által mindig is erősen befolyásolt volt és jelenleg is az, míg a természettudományos értelem összességében csak gyengén volt befolyásolt. Minderről még többször is szó lesz.

A vezetés véleménye az átlagosnál is szubjektívabb, jobban eltérhet, eltér, akár a tudósok véleményétől, akár a népréteg véleményétől.

Másfelől a vezetésnek nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy a társadalomtudományt irányítsa kézben tartsa, mint a természettudomány kézben tartásához.

Ne legyünk zavarosak ezért, a tudományt két felé kell bontani. A tudomány célja, koncepciója, és magára a tudományos elméletekre. Ami célokat, koncepciókat illeti, azt mondtam korábban, jó ha van a vezetésnek koncepciója (természettudományos koncepciója is), de az nem jó, ha a lakosság és tudósok jóváhagyása nélkül érvényesül.

A másik szempont a felhasználás. Pl. egy vezetés, kijelenti, hogy ő a génsebészetet és az űrkutatást tartja fejlesztendőnek. A másik kijelenti, hogy az orvostudományt és a természetvédelemre koncentrál. Szóval jelentsék, csak ki ne legyen meglepetés e téren sem.

Ez nem baj, ha azt a tudományos vezetés jelenti ki. A baj az, hogyha az önérdekű vezetés  

Jelenleg azon már szerencsére túl vagyunk, amikor egy vezetés megmondaná, hogy milyen űrhajót képzel el, megmondja, hogy a hogyan kutasson a génsebész, stb. Túl vagyunk, ami természettudományokat illeti, de nem vagyunk túl, ami a társadalomtudományokat illeti. Itt azt tapasztalhatjuk, hogy a tudósok elméletei nagyjából és összességében megegyezik a vezetés elméleteivel. Eleve társadalomtudomány szubjektivitásból eredő sajátossága, hogy sokkal inkább eltérnek az elméletek a vezetésen és tudósokon belül. Viszont mégis kialakul egyfajta általános és elnagyolt egyezőség. A rendszer jóságát, pl. senki (sem vezető, sem tudós) nem vitatja. Itt pedig többek között elérkeztünk a tudósok, értelmiségiek megalkuvásnak (kollaborációjának) problémájához.

Sok minden szükséges, ahhoz hogy ne vezetés uralja a társadalomtudományt. Meg kell változnia a döntéshozó mechanizmusnak, a vezetők munkamódszerének, a vezető-kiválasztásnak, stb. De az is kétségtelen, hogy a tudósoknak, az értelmiségnek ki kellene egyenesíteni a gerincüket, és saját lábukra kellene állni.  Ráadásul ők azok, akik ebből az egészből hosszabb távon hasznosulnának.   

A vezetők, úgy tesznek, úgy vezetnek, uralkodnak, mintha nem lennének társadalmi igazságok, törvényszerűségek. Ez a természettudományban elképzelhetetlen lenne.

Ez a kreált különbségek közé tartozik.

Ez a különbség részben a törvényszerűségek hiányából adódik. Viszont a vezetés irtózik a törvényszerűségektől (csökkenti mozgásterét) vagyis ez a különbség is többoldalú.

Nemcsak arról van szó, hogyha belenézünk egy természettudományos lexikonba, egy természettudományos tankönyvbe, akkor azokban hemzsegnek a törvények, képletek. A társadalomtudományos lexikonokba, tankönyvekbe sokkal kevesebbet találunk ezekből. Ennél fontosabb, hogy kik készítik pl. a repülőgépet, és minek alapján készítik. És kik készítik a törvényeket, és minek alapján készítik a törvényt, és minek alapján készítik. A repülőgépet tudósok szakemberek, mérnökök készítik. És természettudományos törvényszerűségek ill. egzakt mérések alapján készítik.

A törvényeket olyan politikusok készítik (eltekintve a kevés kivételtől) akiknek a társadalomtudományos tudása legfeljebb átlagos, vagyis gyenge. Még fontosabb az, hogyan készítik. Teljesen hiányoznak a törvényszerűségek. Még azon törvényszerűségekre sem hivatkoznak, amelyeket esetleg a tudomány már ismer. Talán érthetőbb, ha egy választási programharcból, vagy egy reformprogramból indulunk ki. Tulajdonképpen a szubjektív vélemények sokasága hangzik el. Az egyik vezető programkészítő pl., kijelenti: nem tudom mi lesz harmadik lépés, senki sem tudja, de vágjunk bele. Képzeljük el, ha repülőgépgyártó jelentené ezt ki: nem tudjuk mi lesz harmadik lépés, de vágjunk bele. Egyáltalán elképzelhető, hogy a repülőgépgyártók vitája az ilyen hosszú, vég nélküli, ellentmondásos, zavaros, eredménytelen legyen? Természetesen nem.  Maga a tudomány már olyan szinten van, hogy nem lehet össze-vissza beszélni. Egyszerűen alig van helye a szubjektív kijelentéseknek. A természettudományos törvényszerűségek egyszerűen behatárolják a szubjektív véleményeket. Ha egy természettudományos tudós egy szakember mond valami baromságot, rögtön leírja magát. Hát ettől áll nagyon messze a társadalomtudomány. Jelenleg a politikusok vagy akár a társadalomtudósok is össze-vissza beszélhetnek, és sajnos nemcsak beszélnek, de ezek szerint intézkednek és hoznak törvényeket. Olyan ez mintha a repülőgépgyár új igazgatója kijelentené: holnaptól átalakítunk mindent, levágjuk ez egyik szárnyat, de beépítünk, egy harmadik motort.

A rossz törvény legalább olyan veszélyes, mint a rossz repülőgép. A rossz törvények miatt emberek sérülhetnek, kerülhetnek szenvedő állapotba, esetleg meghalhatnak, akárcsak mint egy rossz repülőgép miatt. Csak a törvényeknél nem pár száz ember, de több ezer ember, esetleg több millió ember sérülhet. Nem beszélve arról, amikor a törvény egy hódító háborút rendel el. 

A repülőt tehát neves tudósok készítik, a repülőt ezen felül neves tudósok ellenőrzik. Ha lezuhan a repülő, akkor egyértelmű a felelősségre-vonás.

A törvényt nem tudósok készítik. A törvénynek van egy alkotmánybírósági ellenőrzése, ahol neves jogászok ülnek. Igaz ők is csak az alkotmányilleszkedés szempontjából vizsgálják. De nincs pl. közgazdasági ellenőrzése. Nincs közgazdasági bíróság. Nincs orvosi, egészségügyi ellenőrzése. A rossz törvény miatt nincs konkrét felelősségre-vonás.

A rossz mosógépet nem vásárolják. A rossz törvényt kénytelenek „megvásárolni” az emberek. A megvásárlást helyettesítené, a törvényekhez kapcsolódó közvetlen demokrácia, pl. a figyelembevett, széles körű közvélemény-kutatás. Jelenleg azonban ilyen sincs (szinte nincs).

Különbség van a természettudós és a politikus felelőssége között, amennyiben a politikus dönt a természettudomány és társadalomtudomány felhasználásról.

Egy másik hasonlat is eszembe jut. A társadalomtudomány jelenleg ott tart, mint mondjuk ezer, kétezer évvel ezelőtt a természettudomány. Vagyis imával, ráolvasással, szövegeléssel próbálták, ill. vélték megoldani pl. a természeti jelenségek megváltoztatását.  A villám kerüljön el minket o Istenem - imádkoztak serényen, mert nem ismerték a villámhárítót. Tehát az ismeretek, a törvényszerűségek hiányát, a tudománytól teljesen távoli szövegeléssel akarták megoldani. És el is hitték hogy ezek a szövegelések, (ráolvasások, imák) valóban hatékonyak. Az akkori társadalmi méltóságok, sámánok, papok, stb. szerepét most a politikusok töltik be. A jelenlegi társadalomtudomány jelenleg még csodatevő szövegelések fejlettségi szintjén van, még nem érte el a törvényszerűségek fejlettségi szintjét.

Megemlítenék még egy látszólagos különbséget: gazdasági-társadalmi élet törvényeinek megismerése, változtatása mindig sürgős, a természet törvényeinek, megismerése, használatának változtatása esetenként sürgős. De ezt megelőzi a társadalomtudományos stagnálás a lemaradás, ami emberi hibából ered. Tehát a sürgősség csak az elkésettségből ered.

 E hosszúra nyúlt fejezet összefoglalása.

Gondolkodástani szempontból talán az a tanulság, hogy a társadalomtudomány az egy veszélyesebb terep, több a buktató.

Társadalmi szempontból azt akartam bizonyítani, hogy a társadalomtudomány jelentősen, a szükségesnél jobban lemaradt, a lehetségesnél kevésbé fejlődött és ezzel együtt nyilván a társadalmi fejlődés is elmaradt a lehetségestől. Ezt úgy bizonyítottam, (szerintem nincs is más bizonyítási mód), hogy társadalomtudományt összehasonlítottam természettudománnyal. Az összehasonlításból pontosabban az derült ki, hogy érthető magyarázható lenne, ha társadalomtudomány egy fokkal lemaradna (mondjuk 100 évvel) a természettudomány mögött, mert vannak olyan sajátosságai a társadalomtudománynak, amelyből ez a lemaradás szükségszerűen következik. Csakhogy a társadalomtudomány nem 100 évvel, hanem 500-600 évvel van elmaradva a természettudománytól.

Miközben ezt az összehasonlítást tettem, kirajzolódtak különböző társadalomtudományos és egyben társadalmi hibák. A fejlődési felfogás hiánya, a jelentősen nagy szubjektivitás, a törvényszerűségek hiánya, a törvényszerűségek és törvények mérésének és bizonyításának hiánya, a vezetés uralta társadalomtudomány.  Ezek a hibák egyféle szempontból mutatják meg a múlt és jelen társadalmának (rendszerének) alapvető hibáit, de ezt a szempontot is érdemes feltárni. Nehéz eldönteni, hogy a felsoroltak közül melyik a fő, meghatározó. Ki lehet hozni a vezetés uralta társadalomtudományt a meghatározónak, és le lehet vezetni, hogy a többi hiba ebből ered. De más okoskodással a szubjektivitás lesz a meghatározó, ebből ered a többi hiba. Megint más okoskodással a hiányos mérés, bizonyítás, megint mással a törvényszerűségek hiánya lesz a meghatározó. Azt gondolom, hogy inkább a kölcsönös összefüggések esetével állunk szemben, ezért mindegyikkel szükséges foglalkozni.    

A szubjektivitás, a törvényszerűség és a mérhetőség közös problémái. 

A társadalomtudományos rosszat, tévedést könnyebben el lehet sumákolni.

Továbbá van egy kevés különbség a szubjektivitásban.

Minden gondolkodási nehézség, korlát, hiba mindkét tudományban egyformán előfordulhat. Egyetlen kivétel talán a szubjektivitás, amelyik egy kevéssel a társadalomtudományban gyakrabban, erősebben előfordulhat. Tulajdonképpen a szubjektivitás elsősorban a vizsgáló hibája, és ezért mindegy hogy vizsgáló mit vizsgál. A természettudományt is lehet érzelmi torzulással vizsgálni. A kis különbség abból adódik, hogy társadalmi történések nagyobb érzelmi hatással vannak, mint természeti történések.  Egy másik ember megítélésében több az érzelmi aspektus (a vizsgáló érzelmi aspektusa nagyobb) mint pl. a hőtani vizsgálatokban. (A másik ember megismerése elég rejtélyes, főleg az érzések, érzelmek rejtélyes világa miatt. De már arról beszéltem, hogy természettudományban, ill. az élettelen világban is sok rejtély.)

Összefoglalva a társadalomtudományos igazságok törvényszerűségek egy kevéssel (kb. 10-15%-kal) nehezebben ismerhetők fel a fentiek miatt. Vagyis egy kevéssel, összefüggőbb és ezért bonyolultabb a társadalomtudomány. A társadalomtudományos tévedést, rosszat könnyebb elsumákolni. A társadalomtudományban egy kevéssel több a szubjektivitásból eredő hiba.

De a szubjektivitásnak is vannak törvényei.

Pontosabban a társadalomtudomány két fő részből áll. Az egyik a társadalomtudományos törvényszerűségek keresése, megállapítása. A másik a szubjektív vonatkozások feldolgozása. Maga szubjektív vonatkozás nem tudomány, de annak tudományos feldolgozása, kiderítése már tudomány.

A jelenlegi társadalomtudomány, mind az emberen kívüli törvények, mind a szubjektív vonatkozás feldolgozását, kiderítését illetően elmaradott.

Olvastam egy-két középiskolai történelem tankönyvet. Megmondom őszintén,  nyomát sem láttam, annak hogy valamilyen általános törvényszerűségekre próbálnának rávilágítani. A történelem nem volt más, e könyvek szerint, mint az események leírása. A könyvben felsorolt okok, nem mások, mint az előző évek eseményei. Ezek nem igazi okok törvényszerűségek. Az olvasónak, tanulónak az, az érzése, hogy a történelem csak úgy véletlenszerűen folyik. Ebből végeredményben az a felfogás alakul ki hogy a jövő alakításában az emberek érdemben nem képesek beleszólni. Ugyanakkor a történelemkönyvekben, a pszichés tényezőkről sem esik szó, legalábbis nem tudományosan igényes módon. A jelenlegi történelemtudomány tehát nem törekszik többre, mint az események pontos leírására. Óvakodik a következtetéstől, az általánosítástól, a törvényszerűségek meghozatalától, de még a kategorizálás az alapvető tényezők említése is hiányzik.

 Olvastam egy-két közgazdasággal foglakozó tankönyvet is. Ezeknél a következőt tapasztaltam. Egyfelől tele vannak képletekkel, grafikonokkal, de ezek felszíni jelenségek képletei grafikonjai. A felszíni jelenségek mögé nézés, az okok, okainak vizsgálata hiányzik. Ezt, egyik-másik, az őszintébbje el is ismeri. Az okok, okainak feltárása, a minden mögé nézés, a természettudományokban egyértelmű cél és gyakorlat. Így jutott el a természettudomány az atomokig, a sejtbiológiáig, és minden más jelenlegi eredményéig. Másfelől a közgazdaság tankönyvből is hiányoztak a szubjektív a pszichés vonatkozások. Pl. egy infláció pszichés vonatkozása, a pánik, a várakozás, stb., nos ezekről alig esik szó. Az olvasónak, tanulónak az, az érzése hogy a közgazdaságtan valamilyen embertől, emberi érzésektől független tudomány, mondjuk olyasmi, mint a matematika. Minden társadalomtudomány részben humántudomány, az ember az alkotója, az alanya és az ember a tárgya is. Minden társadalomtudománynak, jelentős, erkölcstani, pszichológiai, társadalompszichológiai vonatkozása van.

A történelmen és közgazdaságtanon kívül is említhetnék példákat. Általában a jelenlegi társadalomtudományok mindkét irányban hiányosak. Egyfelől a felszíni jelenségek, felszíni okok, törvények vizsgálatán kívül hiányzik a mélyebb, az általánosabb okok, törvényszerűségek keresése vizsgálata.

Másfelől a társadalomtudományok pszichés (érzelmi, lelki) okai sincsenek feltárva, ill. ezekre sem irányul kellő figyelem.

A tudomány célja kettős. Az egyik célja, a jelenségek megértése. A másik célja, olyan tudást adni, hogy az ember képes legyen úgy átalakítani a dolgokat, hogy azok a javát szolgálják. A jelenlegi társadalomtudomány ezektől még messze van.

A két tudomány határvonala, és a köztes tudományok. Mint mindenben itt is felmerül az elmosdott határvonalak problémája. Az élővilág fejlődéstana, ill. annak egy része, köztes tudomány. A pszichológia egy része köztes tudomány. Köztes tudomány, pl. az ipartörténelem, művészettörténelem és még lehetne sorolni. A köztes tudományok másik része a magánélet és közélet határán mozog.

A szubjektív tényező azt is jelenti, hogy az ember számára több, valamivel mindig több lesz a véletlen aspektus, mint a természettudományban.

A szubjektivitásnak három tényezője: a tudás hiánya (beleértve önmagunk ismeretének hiányát is) és ennek pótlása, tudománytalan módszerekkel. A tudatosan vállalt önzőség, rosszaság. Az érzelmek világa, mint elmaradott tudomány.

A tudás hiányára következő példát hozom.

Vannak a társadalomtudománynak is törvényszerűségei csak a tudomány olyan kezdetleges fokon áll, hogy ezeket nem ismeri fel, vagy hibás következtetésekre jut. A nem ismeri fel, azt jelenti, hogy a jelenségeket véletlenszerű elszigetelt jelenségként kezeli, meg sem próbálja az összefüggéseket, okokat keresni. A rossz következtetés pedig azt, jelenti, hogy megpróbál összefüggéseket, okokat keresni talál is ilyeneket csak ezek nem a valódi összefüggések okok. A természettudományos fejlődésben is ez a helyzet, csak ott azért magasabb szinten vagyunk, ezért sok a feltehetően jó következtetés és nagyjából meg tudjuk állapítani, hogy mi a valószínűtlen és a valószínű. Pl. a törzs lakóhelyén gyakran ütött ki tűzvész. A törzs arra a következtetésre jutott, hogy a nagy szellem haragszik és ezt a haragot birkaáldozattal lehet kiengesztelni. Az áldozat általában bevált, mert csak kétévente tört ki a tűz. Amikor meg nem vált be, azt a következtetést vonták le, hogy rosszul áldoztak. Ezért kifejlesztették a helyes birkaáldozat elméletét. Ha lett volna törzsbe egy ügyes matematikus, akkor a matematikailag is igazolta volna a birkaáldozat helyességét. A természettudományos fejlődés azért már eljutott olyan szintre hogy a tűznek van konkrét oka, azt érdemes megelőzni és érdemes az áldozat helyett tűzoltóságot üzemeltetni. Egy törvényszerűség, pl., ha szárazság van, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy tűz keletkezik. Ha szárazság van, akkor érdemes dupla mennyiségű vizet tartani a tűzoltóságnak. Ugyanakkor ez törzs mégis fennmaradt és fejlődött. Tehát lehet úgy élni és fejlődni, hogy nem ismerik a törvényszerűségeket csak ez az élet rosszabb és veszélyesebb lesz, a fejlődés pedig lassúbb lesz, mintha ismernék. Van egy olyan érzésem, hogy az emberiség jelenlegi társadalomtudományos szintje hasonló, mint az említett törzs természettudományos szintje.

A társadalmi törvényszerűségek általában interaktívabbak, mint a természeti törvények. Az említett tűzvész egy interaktív esemény, sok múlik az emberek reakcióján. Egy földrengés már nem ennyire interaktív. Azt egyelőre még nem lehet megelőzni vagy elhárítani. A társadalmi törvényszerűségek jobban hasonlítanak a tűzvészhez, mint a földrengéshez. Az hogy a társadalmi törvényszerűségek általában interaktívak, nem jelenti azt, hogy nincsenek.

A példa egyben a tudatlanságból eredő szubjektivitást is bemutatta.

A tudatos önzőség, rossz, mint szubjektivitás.

Megint egy példa. Tudományosan le lehet vezetni a következő igazságot. Ami a közösségnek jó, hasznos, az általában és hosszabb távon az egyénnek is jó, hasznos. Ha ezt a törvényt nem ismerik fel az emberek, akkor az a tudatlanságból eredő szubjektivitás. Ellenben mi van, ha felismerik, de nem érdekli őket? Mondjuk én sok-sok érvvel és matematikai egyenlettel is bebizonyítom az előző tétel igazságát. Mire a hallgató ezt válaszolja: rendben van, de engem nem érdekel, hogy mi van a közösséggel, és az sem érdekel, hogy hosszabb távon mi lesz velem. Engem csak az érdekel hogy ebben az órában, napban, hónapban jól járjak. Erre válaszra nincs tudományos ellenérv. Talán az erkölcstan képes valamennyire meggyőzni az illetőt. Ezt nevezem én a tudatos önzőségből, rosszból eredő szubjektivitásnak.

További különbség, hogy a társadalmi-gazdasági életben nagyobb a véletlen aspektus, ez részben a szubjektivitás, részben a viszonylagos elmaradottság miatt van.

 Kapcsolódó világ, tudat ábrák, C/0-C25-C30, stb. 

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak

Vázlatos összefoglalása és kiegészítése a gondolkodás a gondolkodástan hatalmas szerteágazó témájának. Az evolúció során kialakult közös tudat kölcsönhatásai nélküli egyéni tudat. A világ lehetséges alapvető vázlatos szerkezetei. Mindezek kiegészítései.  Idetartozó ábrák C/0/A, C/0/B, C/0/C, C/1, C/10, C/20 ábrák, ill. a C jelű ábrák.  

Induljunk ki abból, hogy vannak olyan emberre ható dolgok, amelyeket az ember nem ismer, vagy nem kellőképpen ismer.  Illetve e dolgokról az embernek nincs elég ismerete, ezért a jelentőségét sem értékeli kellőképpen. Vannak ilyen dolgok, pontosabban az emberi élet (egyéni és társadalmi) jelentős részben (legalább kb. 30%-ban) ilyen hatásokból áll.

Nézzünk egy példát.

Ötszáz évvel ezelőtt egy kisvárosban baktériumfertőzés ill. ilyen járvány alakult ki.

Az akkori gyógyítóknak halvány fogalmuk sem volt baktériumokról és azok által okozott betegségekről, ezért két gyógymódot alkalmaztak: köpölyözést és kamillateát. A baktériumfertőzés és az említett gyógymódok bonyolult fiziológiai kölcsönhatásba léptek, melynek a végeredménye az lett, hogy a betegek 5%-a meggyógyult. Ha  ismerték volna penicillint, akkor a betegek nem 5%-a hanem 90%-a gyógyult volna meg. De, ahogy mondtam, erről a halvány fogalmuk sem volt. Az akkori emberek csak azt tapasztalták, tudták (ez jutott el tudatukba)  hogy van egy betegség, amelyet ők lázbajnak nevezetek, és ezt a betegséget valamennyire képesek voltak gyógyítani.

Ebben az egyáltalán nem ritka történetben mit nevezhetünk valóságnak, valóságosnak, igaznak, tévedésnek?

Valójában, igazából csak baktériumfertőzés történt.

Valójában, igazából a baktériumfertőzés és a köpölyözés, ill.  kamillatea kölcsönhatása történt.

Valójában kitört lázbaj és ezt valamennyire gyógyította a köpölyözés és kamillatea. 

Ez utóbbit azért nevezhetjük valóságnak, mert az akkori embereknek ez volt valóság. Sőt meg voltak győződve arról, hogy amit tesznek az jó, igaz cselekvés.

Sőt arról is meg voltak győződve, hogy ők kiismerték e betegséget, hiszen a  kezelés hatott a betegségre. Akár könyvet is írhattak e betegségről és annak kezeléséről, mely könyvről azt gondolták, hogy igazságokat tartalmaz. Csak utólag mondhatjuk, hogy nem ez volt a valóság, és nem volt jó igaz cselekvés.  Ha  nem fedeztük volna fel a baktériumokat és azok gyógymódját, akkor még jelenleg is ( sőt lehet hogy örökre) ez lenne valóság, a jó, igaz cselekvés. Mint mondtam a jelenleg is sok ilyen kreált igazság, valóság van, amiről azt hisszük ez a valóság, ez a jó, az igaz cselekvés.

Így is fogalmazhatunk: valami történt, de az emberek ebből egy mást kreáltak.

Persze az eredeti történést nem tudták egészen megváltoztatni, csak módosítani.

Van egy természettudományos, társadalomtudományos igazság, jelenség, ami hat. Az emberek ezt csak részben ismerik fel, kissé módosítják hatását, de alapvetően megmarad a hatása.

Háromféle valóság azonban nem lehet, ezért szét kell választani a valóságokat.

Az elsőt (baktériumfertőzés) én így nevezem: a háttérigazság valósága. Vagy: a háttérigazság történése.

A harmadikat (lázbaj kitörése és akkori „gyógymódok” alkalmazása) én így nevezem: A tudatban létrejövő, előtérben zajló rossz cselekvés (hamis igazság) történése.

A másodikat így nevezem: a háttérigazság és az előtérben zajló rossz cselekvés ötvöződése. ill. ennek a történése. ( Igazából  ez a történés a legvalóságosabb, ez ami ténylegesen történik. Valójában az ötvözött történést tapasztalja az ember, de azt rosszul értelmezi, rosszul értékeli. Tehát a tudatában mégsem az ötvözött történés lesz, hanem a tévedés válik igazzá, jóvá.  Azt is meg kell jegyezni, hogy az is lehetséges, hogy pl. a köpölyözés és kamillatea, valamint baktériumfertőzés ötvöződése nem  5%-os javulást hoz, hanem romlást. Ezt azonban az ember általában felismeri és leállítja a tévedést, a rossz cselekvést. Sajnos ez sem mindig van így.)

A következő mondatot is csak e elmélkedés alapján lehet értelmezni.

Valójában (a háttérigazság szerint) a természettudomány és a társadalomtudomány között csak kevés (kb. 10-15%-os) különbség van.

Az ember jelenleg azonban ezt kis különbséget jelentősen felnagyította. Jelenleg az ember jelentősen másképpen kezeli természettudományt, mint a társadalomtudományt. (Ez tehát az előtérbe zajló rossz cselekvés. És természetesen a kettő valahogy ötvöződik.)

A helyzet itt egy fokkal bonyolultabb, mint az előbbi példában, amennyiben feltételezzük hogy az akkori gyógyítók tudatosan (szándékosan, átgondolva) gyógyítottak.  Ha csak esetlegesen, átgondolatlanul, „éppen ez van” jeligével (nem tudatosan) gyógyítottak volna, akkor tovább bonyolódik valóság problémája. Vagyis az előtérben zajló rossz cselekvés (hamis igazság) is tovább osztható. Vagyis adódhat felületességből, adódhat szándékos önérdekű hazugságból. És adódhat az ismeretek szükségszerű hiányából (átgondoltság, tudatosság mellett). Pl. az ember még nem jut el arra a tudásszintre, hogy felismerje, pl. baktériumokat.

A társadalomtudományok rossz kezelésének az oka: a felületesség (egyszerűen nem foglakoznak a problémával) és mellékesen a szándékos önérdekű hazugság.  A kettő gyakran kibogozhatatlanul ötvöződik.

A természettudomány (természettudományok) és a társadalomtudomány (társadalomtudományok) között valójában (ez a háttérigazság) miért kicsi a különbség.

Érdemes átnézni a három ábrát C/0/A, C/0/B, C/0/C ábrákat, ebből a szempontból. Az igazság problémái nem változnak aszerint, hogy társadalomtudományról, vagy természettudományról van szó. A gondolkodás problémái sem változnak, alig változnak, szinte mindegy, hogy társadalomtudományról vagy természettudományról van szó.

Ami a két tudományt leginkább összeköti az a legfőbb cél. A természettudomány is a legfőbb cél irányába halad, akkor van értelme, ha arra halad, vegyis természettudománynak is van alkalmazott tudománya. Semmi értelme  az olyan természettudománynak, amely végső soron nem hoz létre repülőgépet, okos szerszámokat, számítógépet, mosógépet, napelemet,  és még sorolhatnám.

De nézzük a világ lehetséges modelljét. Kétségtelenül az egyik felosztás: az emberhez kevésbé kapcsolódó világ, ill. az emberhez erősebben kapcsolódó világ. A természettudomány az emberhez kevésbé kapcsolódó világgal is foglakozik (pl. az égitestek világával), a társadalomtudomány szinte alig foglakozik ezekkel. Ott van azonban magának a biológiai, fiziológiai embernek a vizsgálata. Az ember is atomokból, molekulákból épül fel, mint minden. A biológia, fiziológia közelebb áll a természettudományokhoz, mint a társadalomtudományokhoz. A társadalom viszont emberekből áll össze. Az ember alkotta világ a pl. az említett gépek stb. már megint erősen kapcsolódnak természettudományhoz. Fordítva társadalomtudományos fejlődésnek fontos része a természettudományos fejlődés. Megint kitérnék a négy kiterjedésre. Az idő a tér, az anyag kialakulása, átalakulása és legfőbb cél, eszerint vizsgálható nemcsak a természettudomány, de a társadalomtudomány is. Korábban megállapítottam: a társadalmi fejlődés az  evolúciós fejlődés folytatása.

Az élővilág pedig összefügg, az élettelen világgal. A társadalomtudomány egy kevéssel jobban kapcsolódik az élővilághoz.

Az élettelen világnak éppen olyan sok rejtelme van, mint az élővilágnak (beleértve a biológiai embert is). Pontosabban jelenleg mindkettőnek olyan sok rejtelme, hogy nem számít melyiknek több rejtelme.

Az egész előző rész konklúziója: én nem találok jelentős, lényeges különbséget a két tudomány között.  Találok apró lényegtelen különbségeket, mint pl. a természettudomány egy kevéssel több kutató tudományt, igényel, egy kicsivel többet foglakozik a múlttal, egy kevéssel,  kevesebb benne a „jó, kellemes igazsága”. Nem találok lényeges különbséget.  

Az ember azonban jelentős (nem létező) különbségeket kreál a két tudomány között. (Ez az előtérben zajló tévedés, rossz cselekvés.) Jelenleg tehát jelentős különbség van a két tudomány között. ( Ez a háttérigazság történése és a előtérben zajló tévedés, rossz cselekvés   ötvöződésből adódik.)

Ugyanakkor, részben azt is bizonyítottam, hogy a társadalomtudomány fejletlenebb szinten van, mint a természettudomány  és fejletlenebb szinten van mint amilyenen lehetne. De ehhez még hozzáfűzők egy-két gondolatot. Egy másik fejezetben elég részletes elemzés után megállapítom, hogy társadalomtudományos oktatás legfeljebb egyharmada a szükségesnek. Abból indulok ki, hogy az átlagember mindennapos életében milyen szerepe van a jognak, a közgazdaságnak, pszichológiának, a társadalompszichológiának, stb., vagyis milyen gyakran kerül szembe ilyen jellegű problémákkal. Gyakran. És milyen gyakran kerül szembe magasabb fokú, matematikai, kémiai stb. problémákkal. (Ráadásul a jó élet, a szélesen értelmezett életszínvonal sokkal erősebben kötődik a társadalomtudományokhoz, mint más tudományokhoz.) És ezekhez képest mi az oktatás aránya. Meglehetősen siralmas a társadalomtudományok kárára. Ugyanakkor a különbség lemérhető az emberek tudásában is. Siralmasan keveset tudunk, főleg ami az összefüggéseket illeti, általában a társadalmi jelenségekről, folyamatokról, szerkezetekről, igazságokról.   De az arányeltolódás elmondható, pl. a kutató, és alkalmazó tudományokról is. Nézzük meg mennyi, milyen létszámú, milyen költségvetésű társadalomtudományhoz kapcsolható tudományos intézet, egység van az országban, és ugyanezt nézzük meg a természettudományok vonatkozásában. Nagyon elnézően számolva itt legalább háromszoros lemaradást tapasztalunk a társadalomtudomány kárára.

Mi a valódi oka annak, hogy társadalomtudomány és a természettudomány között az ember sokkal nagyobb különbséget kreál, mint ami valójában van közöttük? Mi az oka annak, hogy a társadalomtudomány jelentősen fejletlenebb szinten van,  mint a természettudomány, illetve fejletlenebb szinten van, mint amilyenen lehetne?

A kiindulás tehát az, hogy valójában legfeljebb 15%-kal lehetne fejletlenebb a társadalomtudomány, ennek okait (pl. az erősebb szubjektivitás, stb.) már taglaltam, ehelyett legalább 40%-kal fejletlenebb.

A valódi ok igen egyszerű: a hatalmi vezetésnek sokkal nagyobb az érdeke, hogy beleszóljon, irányítsa társadalomtudományt, mint természettudományt. És sokkal nagyobb az érdeke, hogy társadalomtudományhoz nem értő, érdemi kritika nélküli, összezavarható emberek legyenek, mint ugyanez a természettudományok vonatkozásában. (Sőt természettudományos vonatkozásban szinte nincs is ilyen érdeke). És az is érdeke hogy a társadalom, érdemben ne változzon, mert a változásban könnyebben elveszítheti a hatalmát. (Ugyanakkor, amikor a hatalmi vezetés nagyritkán valóban változást akar, akkor viszont előjön a társadalomtudomány kiszolgáló, gyenge állapota.)  Mivel hatalmi vezetésnek ezek erős érdekei, úgy irányítja az oktatást, állami tudományt, stb., hogy ezen érdekei érvényesüljenek. Többek között ezért tesz be a közvetlen demokráciának is minden eszközzel (nyilatkozatokkal, törvénnyel). Ugyanis a közvetlen demokrácia is pozitív hatással lenne a társadalomtudományokra. E tanulmányban, a vezetés érdekét és annak következményeit elég gyakran bizonyítom.

Ki kell térni még egy, további lényeges különbségre.

A természettudomány nincs lejáratva, tisztelik, a társadalomtudomány (a politika, a közügyek elemzése) le van járatva, nem tisztelik. A társadalomtudomány egyelőre még, felszínes, csevegő szinten áll, nem tartják komoly tudománynak. Persze nem véletlenül.   Mindez abból ered, hogy a politikusok közszereplők, politikával foglakozók is megengedhetik maguknak, hogy blődségeket beszéljenek. Illetve abból ered, hogy a társadalomtudományt nem kezelik tudománynak. Igaz van egy olyan része is, amely az emberek számára a  ködbe gomolygó rejtélyes szakterületnek tűnik, ilyen pl. a monetáris politika. Ez sem jó. Többnyire azonban a politika olyan dolognak látszik, amelyhez nem kell tudás, amelyben a csevegő felszínes kijelentések már egyben igazságok is.   Természetesen ez komoly problémákat okoz.

A következő megállapítás: a múltban és a jelenben a társadalomtudomány, lejáratott és alulértékelt, nem  tölti be az igazi szerepét. Az optimális jövőben (a jövő fejlettebb rendszerében) ez megváltozik, be fogja tölteni az igazi szerepét, a közös tudat legfontosabb rétege lesz. (C/20-as ábra.)

Az alulértékelt, lejáratott társadalomtudomány azt is jelenti, hogy e téren döntően felületes gondolkodás valósul meg, a képzetes tudásból eredő megállapításokat vélik igazságnak, és igazságként nyilatkoztatják ki azokat.

A leggyakoribb hiba, hogy az ötven-száz tényezőből csak egyet-kettőt ragadnak ki, és abból vonnak le (természetesen téves) következtetéseket. Ez mindenkire jellemző, a vezetésre, a munkájukból adódóan politikával foglalkozókra, és általában minden emberre.

Végezetül ki kell térni a természettudomány és a társadalomtudomány különbségéből adódó közvetlen veszélyre. ( Eddig csak a  társadalomtudomány fejletlenségéből adódó  problémákról szóltam.) A közvetlen veszély: a természettudományos, technikai újításokat, azok pozitív és negatív hozadékait, hatásait,  a társadalom, a vezetés nem képes kezelni, nem képes jól, hasznosan felhasználni.  Ezáltal a káros mellékhatások, a haszonnál is több kárt okoznak.

Addig le van degradálva a társadalomtudomány, amíg a szellemi vetélkedőben nem teszik fel a kérdést: igaz hogy az alkotmány X pontja a következő mondattal kezdődik?

Gondoljunk csak bele, mennyi ismeret van a fejünkben, milyen sokféle dolgot tudunk. És ezen ismereteknek sajnos nagyobb része hiábavaló, használhatatlan tudás. Majd itt van pl. az alkotmányunk, amelynek a szövege kb. 12 oldalt (A/4 nagyságú oldalt) tesz ki, és mit tudunk belőle. Az emberek döntő többsége szinte semmit. Azért szerintem az ledöbbentő, hogy van egy a létünket meghatározó vezérlőelvek gyűjteménye, de azt nem ismerjük. A múltkor az egyik szellemi vetélkedőben feltették a kérdést: Donald kacsának milyen színű a gallérja. Ez úgy látszik, benne van az általános műveltségbe. Egyetlenegy kérdést nem halottam még az alkotmánnyal kapcsolatban. Nyilván a kérdéseket összeállítok, tudják (sajnos jól tudják), hogy Donald kacsa gallérjának színe köztudottabb, mint pl. az alapvető emberi jogok első mondata. Ez egy fejére állított világ, de szerintem nem véletlenül az. Mert nem véletlen az, hogy minél lényegesebb egy ismeret annál kevésbé van oktatva, annál kevésbé jelenik meg, és így annál kevésbé ismerjük és minél lényegtelenebb az ismeret annál nagyobb a megjelenése, annál inkább ismerjük. Ilyen következetes véletlenek nincsenek. Annak még örülhetnék is hogy szaporodnak a szellemi vetélkedők. De ha megkapargatom ezeket akkor büdöset érzek. Mert régebben azért némi gondolkodás is kellett a nyeréshez. Mostanában pedig csak lexikális tudás szükséges, mintha direkt vigyáznának: Isten ments, hogy érdemi gondolkodás alakuljon ki. Persze ismerjük a mondást: ez a közönség igénye. Persze, mert amihez nem ért az ember, az nem is érdekli az embert. Lehet, hogy egy jól szervezett manipuláció alanyai vagyunk? Az viszont biztos hogy a feje tetejére állított világot csak úgy állíthatjuk talpára, ha: minél lényegesebb egy ismeret, annál inkább van oktatva, annál többet jelenik meg, és így, annál közismertebb. A leglényegesebb ismeretek pedig a társadalomtudományos alapismeretek, ezek közül is az összefüggések és nem a lexikális tények.

E fejezet célja az, hogy bizonyítsam a társadalomtudomány egészének (és szinte az összes részének) lemaradását, fejletlenségét (ebből fakadóan torzultságát), a lehetséges elérhető színvonalhoz képest. Ezt úgy tudom megtenni, hogy társadalomtudományt összehasonlítom a természettudománnyal, a természettudomány egészével. Ha valóban bizonyítható a társadalomtudomány lemaradása, akkor ebből a következők erednek. A társadalomtudósok legyenek szerényebbek. A társadalomtudományt direkt módón is fokozottan fejleszteni szükséges pl. az oktatással. A felsorolt különbségek, lemaradások kiegyenlítésére kell törekedni.

A kiindulásom az, hogy természettudomány korunkban már normálisnak nevezhető, de a társadalomtudomány még nem nevezhető annak.  Elsősorban azért hasonlítom össze a két tudományt, hogy e fenti megállapításom igaza megmutatkozzon. És ha már megmutatkozott, akkor  el lehet gondolkodni azon mit is lehetne tenni, hogy társadalomtudomány is normális tudománnyá váljon.     

A fejlődés a szakmaiság és e tanulmány.  

Ezt egy példával illusztrálom. Lépjünk vissza abba korba mikor a gőzgép már ismert volt. Jött egy feltaláló (pl. Ottó) és kitalálta a robbanómotort, ami majdnem teljesen más, mint a gőzgép. Ugyanezt (az előzőt, a régit kidobni és egy teljesen újat alkotni) a társadalomtudományban nem lehet. A társadalomtudományban csak az előzőből lehet építkezni.  Ugyanakkor ez sem teljesen igaz. Mert a társadalomtudományban is meglehet azt tenni, hogy valaki tervez egy korszerűbb és egészen más szerkezetet, rendszert (robbanómotort). Ugyanakkor ott van a régi szerkezet, rendszer (a gőzgép).  Ezután már a gondolkodó azon töri a fejét, mivel a régit nem lehet kidobni, hogy lehet a régi rendszert egységenként, részenként átalakítani úgy hogy abból új, korszerűbb rendszer legyen (a gőzgépből, robbanómotor). Úgy fogalmaztam, hogy mindezt meglehet tenni, módosítanék: ez az egyetlen hatékony módszere a társadalomtudományos fejlesztésnek. Mert ha nem tervezünk új rendszert, akkor csak azt tehetjük, hogy a régi rendszert (gőzgépet) toldozgatjuk, variáljuk, ennek a lehetősége viszont behatárolt. A gőzgépből lehet jobb gőzgép, de nem lehet robbanómotor.

Én ebben a tanulmányban ezt a hatékony módszert követem. Megalkotok egy új korszerűbb rendszert, és azután keresem az egységenkénti részenkénti átalakítás lehetőségeit. Ez a módszer azért is hatékonyabb, mert egy csomó fölösleges lépés kimaradhat. Ha nem ezt a módszert követném, akkor most igen hosszan és körülményesen bizonygatnom kellene, hogy a jelenlegi rendszer miért rossz. Kétséges, hogy egyáltalán ezt be lehet bizonyítani, hiszen egy hamis válasz mindig kézenfekvő: rossz, rossz, de nincs nála jobb. Így viszont csak annyi a dolgom egymás mellé tegyem a két rendszert. Íme itt az új korszerű és megvalósítható rendszer és itt van a régi rendszer. Tessék kérem összehasonlítani, és máris kiderül, miért rossz a régi és miért jobb az új. Lehet, sőt valószínű, hogy az általam tervezet új rendszerben vannak hibák. A kérdés az hogy ezek hibák kijavíthatók, ill. van e olyan alapvető kijavíthatatlan hiba, hiányosság ami miatt összeomlana a rendszer? Ha ilyen nincs, akkor ez sok mindenre bizonyíték.   

Másrészt akár jó, akár kevésbé jó az általam kiokoskodott új rendszer, de az kétségtelen, hogy ez a módszer mint elméleti társadalomtudományos fejlesztési módszer jó.

Néhány általános gondolat.

Akár van Isten, akár nincs, a természetet, a természet törvényeit (beleérve az embert, a társadalmat is), meg kell ismerni, tisztelni kell, és a regenerálás elve mellett óvatosan kell felhasználni.

A szinte végtelen, világ, és tudomány azt jelenti, hogy folyamatosan ( és lehetőleg egyenletesen) változik a tudomány lényegi része, és folyamatosan ( és lehetőleg egyenletesen) változik, az élet és a  társadalom.

A rendszerzett tudomány, a hivatalos elfogadott tudomány (társdalom és természettudomány).

Azért nehéz maghatározni mi is az a hivatalos tudomány, mert jelenleg a tudomány meglehetősen kaotikus állapotban van. Talán az emberiség elért egy olyan értelmi fokra hogy képes tudományt a tudományos munkát rendszerezni. Ideje lenne rendszerezett tudományfejlődést kialakítani. Ugyanis az eddigi, és a  jelenlegi fejlődés kaotikus, esetleges.

Sokféle kategória állatható fel. Tudomány és oktatás. A tudományágak szerint, stb.. De én most nem ezekre gondolok, hanem erre.

1. A hivatalos tudomány (pl. az állami iskolákban, főiskolákban, egyetemeken tanított tudomány) legfőbb ismeretei, elméletei. Legmagasabb rangfok.

2. A hivatalos tudomány a legfőbb irányzatán kívüli, azokkal vitatkozó, de a hivatalos tudományhoz tartozó, tanított elméletek. Második rangfok.

3. A hivatalos tudomány azon része, amely a nem bizonyított, de ígéretes, lehetséges elméletekkel foglalkozik. Ezen elméleteket többnyire nem hivatalos tudományból emelnek egy fokkal magasabb rangra. Szervezetileg ez állami, vagy államilag támogatott kutatóintézetekben történik. Harmadik rangfok.

(A hivatalos állami tudomány nem azonos a vezetés elméleteivel. A vezetés, ha karja átveszi a hivatalos tudomány, ha akarja módosíthat azon. A hivatalos állami tudománynak el kell válnia vezetés tudományától, két különböző kategória még akkor is, ha a kettő tartalmilag azonos is lehet.   Az embereknek a hivatalos tudományt kellene ismerni, ekkor tudnák vezetés elméleteit, és az egyéb elméleteket értékelni. Nem arról van szó, hogy hivatalos állami (de nem vezetési) tudomány feltétlen igazság, hanem arról hogy az emberek fejében ne legyen káosz. Tudják, hogy ezek az elméletek a legmagasabb közösen elfogadott elméletek és tudják hogy ehhez képest, az aktuális közlő mit beszél.

4. És a nem hivatalos tudomány. Negyedik rangfok.

Az alapcél hogy ne legyen káosz, legyen egy állandóság, de azért a folyamatos, de viszonylag fejlődés is biztosítva legyen.

Szerintem ennek az egyik elme ha világosan rangsorolják a tudományos elméleteket, amennyiben az rangsorolás nem elfogult.  Az elfogulatlan döntést pedig a demokratikus döntés tudja biztosítani. A jó demokratikus döntésben jól vannak összeválogatva a döntéshozó egységek. A tudománynak legyen meg a megfelelő önrendelkezése, és demokráciaszintje.

Továbbá a közlésre vonatkozó szabályozást is ki kellene alakítani.

A következő egység emlékeztető címe:

Az egész tanulmányhoz kapcsolódó „gondolkodástani” problémák.

A rendszertényezők értelmezése, témája felosztása. A sűrített összefoglalás nehézségei.  Elméleti rendszertényező.

 A rendszertényezők, ahogy már erről más tanulmányrészben szó volt, összefüggő problémakörök, és ebből adódóan összefüggő feladatkörök. Másképp fogalmazva, irányelvek alapvető társadalomtudományos elméletek. A problémaköröket, feladatköröket a rendszer szerint, pontosabban a szerint kell meghatározni, hogy a legfőbb célokat (pl. a szükségletek arányos és magas szintű kielégítése, stb.) megvalósítják.

Az elméletei rendszertényezők legfeljebb általános feladatokat tartalmaznak, lényegük inkább az elmélet, a megértés, a tudomány, az oktatás.  Egy-egy elméleti rendszertényezőhöz kapcsolódni kell, kellene egy-egy tudományos ill. oktatási, tájékoztatási területnek, ill. testületnek.  Minden teljesen szétszórt, nagyon szerteágazó rendszerényező elméleti rendszertényező lesz.

A gyakorlati rendszertényezők egyben elméleti rendszertényezők, de azon túl a feladatkörök konkrét irányítási, jogalkotási feladatokat tartalmaznak. Ezért a gyakorlati rendszertényezőhöz szükségszerűen kapcsolódik egy irányítási, jogalkotási testület, ill. annak a munkája. A rendszertényezők továbbá nemcsak feladatkörök, nemcsak testületek, azok munkája, hanem rész-tanulmányok sűrített összefoglalásai. A problémakörök együttesen teszi ki, az egész rendszer sűrített összefoglalását. Ennek szintén megvannak a maga szabályai.

Az összes rendszertényező kategorizálása.

Nem egy-egy rendszertényező belső tartalmáról van szó, hanem az összes rendszertényező különböző felosztásáról, csoportosításáról.

Mivel a rendszertényezők sok mindent jelentenek sok szempontból, lehet azokat felosztani, kategorizálni. Az egyik felosztás, amiről beszéltem: elméleti rendszertényező, gyakorlati rendszertényező. Speciális rendszertényező, mikor nem tudom eldönteni, hogy elméleti vagy a gyakorlati kategóriába kerüljön a rendszertényező. Ezen kívül van a rész-rendszertényező, mely gyakorlati rendszertényező, de hiányzik belőle a történelmi és a százalékos értékelés. A rész-rendszertényezők esetében több rész-rendszertényezőnek közös történelmi és százalékos értékelésére van.

A következőkben elsősorban a gyakorlati rendszertényezőkről lesz szó.

A rendszer szempontjából én a következő kategóriákat állapítottam meg: a gazdasággal (gazdasági és pénzügyi rendszerrel) kapcsolatos rendszertényezők. A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos rendszertényezők.  A tudatformáló rendszertényezők. A joggal kapcsolatos rendszertényezők. Egyéb rendszertényezők. Az A/4 ábrán a testületek szempontjából egy hasonló, de mégis eltérő felosztás szerepel.

Egy másik nagy kategorizálás, a tanulmányrészek szerinti kategorizálás.

A nagy kategóriák bomlanak rendszertényezőkre, de meg kell jegyezni, hogy ezek közt vannak nagyobb, több résztényezőből álló rendszertényezők. Tulajdonképpen a nagy kategórián belül kirajzolódik a közepes kategória, és ezen belül a kiskategória, maga a rendszertényező, vagy a rész-rendszertényező.

Ezen kívül vannak még a rendszerrel kapcsolatos szükségszerű tényezők, melyek csak említve vannak e tanulmányban, részletes elemzésükre nem kerül sor.

Egy másik csoportosítás: teljesen szétszórt rendszertényező, nagyrészt szétszórt rendszertényező és viszonylag egységes rendszertényező. A teljesen szétszórt rendszertényező, ami elméleti rendszertényező azt jelenti, hogy a hozzá kapcsolódó konkrét feladatok más rendszertényezőben jelennek meg, viszont készül egy elméleti összefoglalás. Másképpen a z összefüggések átfedések miatt a feladatok szétszóródnak. Megint másképen olyan rendszertényezők, amelyeknek nincs kimondottan önálló aspektusuk. Itt jegyzem meg, hogy van olyan szétszórt „rendszertényező” amiről elméleti összefoglalás sem készül. A nagyrészt szétszórt rendszertényező, olyan rendszertényező, amelyhez kapcsolódó konkrét feladatainak nagy része más rendszertényezőben jelenik meg, de egy bizonyos konkrét feladatkör azért megmarad.  Ezeknek van önálló aspektusuk. Ezért az ilyen rendszertényező, gyakorlati rendszertényező. A viszonylag egységes rendszertényező azt jelenti, hogy a konkrét feladatok nagyobb része magában a rendszertényezőben jelenik meg.

A rendszertényező neve, témája ill. elválasztása többi rendszertényezőtől.

Az, hogy a rendszertényező egy összefüggő problémakörről szól, nem jelenti azt, hogy olyan könnyű lenne meghatározni miből is álljon egy rendszertényező, mi is legyen a neve. Úgy is feltehetjük a kérdést miért pont ezek a rendszerényezők?

A probléma elsősorban sűrű, szerteágazó összefüggésrendszerből ered.

Nézzünk egy konkrét példát Az adózás sok mindennel összefügg. Lehetett volna azt a megoldást is választani, hogy nem hozok létre olyan rendszertényezőt, hogy adózás, hanem az adózással kapcsolatos problémákat szétszóróm. Pl. a termelés megtárgyalásánál is kitérek az adózásra, a fogyasztás-kiválasztás megtárgyalásánál is kitérek, a jövedelem elosztással kapcsolatban is kitérek, stb..

Sok esetben ezt a módszert választottam. Pl. nincs olyan rendszerényező, hogy történelem, ez minden tekintetben szét van szórva. A demokrácia elmélete és gyakorlata is jelentősen szét van szórva. A vagyon és jövedelemelosztás is, a hatalmi és vagyoni hierarchia is, és még lehetne sorolni. A fentiekből látható hogy az általános mindenre kiható mindenhol jelen levő témákat kénytelen voltam szétszórni.

Az egyik kényszer az átfedések csökkentése. Még így is igen nagyok a rendszerényezők közti elméleti és gyakorlati (konkrét feladatbeli) átfedések. A túl sok átfedés sem elméleti szempontból, sem gyakorlati szempontból nem jó. Elméletileg ismétlésekhez vezet. A gyakorlati átfedés pedig ütközik azzal az elvvel, hogy minden testület helyileg szervezetileg és feladatok vonatkozásában a lehetőség szerint leginkább szét legyen választva. Erről egy külön rendszertényező szól majd. Az átfedéseket azonban szerintem, nem lehet elkerülni. Mégis szempont, hogy ezek ne legyenek túl nagyok. Ugyanakkor, jobb egy mérsékelt elméleti és gyakorlati átfedés, mint a hiány. Ugyanis a precíz, pontos kimérés nagy valószínűséggel hiányossághoz vezet. Elméletileg legfeljebb unalmassá válik a tanulmány az átfedéstől, az ismétlésektől. Gyakorlatilag pedig az történik, hogy két jogalkotó testület ugyanarról akar törvényt hozni. Arról, hogy ez ne okozzon problémát, a demokratikus törvényelfogadási rendszer gondoskodik, szintén külön rendszertényező. A jogalkalmazó testületek szempontjából már fontosabb a tiszta feladatkör. A rendszertényezők azonban jogalkotó testültek munkáját határozzák meg. Tehát egyik szempont a túl nagy átfedések elkerülése.

Ugyanakkor az is szempont, hogy minden fontos problémakörnek, feladatkörnek legyen gazdája. Ne történjen meg az, hogy sok bába közt elvész a gyerek. Pl., ha pl. szétszóróm az adózást mind elméletileg mind konkrét feladatbélileg, akkor kimaradhatnak lényeges elemek. Elméletileg kimaradhat olyan összefüggés, elem, amelyik csak akkor kerül elő, ha külön az adózásról szól az elmélkedés. Gyakorlatilag pedig kimaradhat olyan lényeges feladat, amelyik egyetlen kapcsolódó rendszertényezőhöz nem tartozik igazán csak az adózáshoz.

Ezeken kívül még a következő szempontokat vettem figyelembe: mi a lényeges, kihagyhatatlan tényező. Mi az a tényező, ami hat  ami, az okok legalsó szintjén van, és mi az amire hatnak. Pl. az adózás, inkább hat a többi tényezőre, mintsem rá hatnak, tehát kihagyhatatlan.

Egy másik probléma, ami végigkísért, hogy az adott rendszertényező miért pont abba nagy-kategóriába tartozik. Pl. az adózás miért éppen a pénzügyi rendszer nagy-kategóriába, tartozik. Különböző mérlegelések után így döntöttem. Itt azonban megjegyzem: ha lényegében jól van elméletileg felépítve az a rendszertényező, ha feladatok helyesek, akkor csak másodlagos szempont, hogy a megfelelő nagy kategóriába van-e. Másodlagos de nem elhanyagolható, ha végül is az egyik cél egy összefüggő elméleti és gyakorlati szerkezet váz összeállítása.  Sok olyan lényeges témával, problémával találkoztam melyet, sehová nem tudtam besorolni, pontosabba két vagy több témakörbe szinte egyforma erősséggel (témabélileg, hatás szempontból, stb.) tartozik. Ezeket esetlegesen soroltam be valamelyik rendszertényező alá. Még egy szempontot megemlítenék. Az olvasó aki esetleg elejétől fogva olvassa a tanulmányt érezzen valami logikai fonalat. Minden jó szándékom és alaposságom ellenére számos sebből vérzik ez a tanulmány. Ezen sebek nagy része a sűrített összefoglalásból, pontosabban annak nehézségeiből erednek. 

A rendszertényezők összefüggései, átfedései.

Rendszertényezők, alapvető problémakörök. A gyakorlati rendszertényezők pedig olyan problémakörök, melyekkel kapcsolatban a vezetésnek vannak meghatározható feladatai, céljai.  

Néhány rendszertényező, problémakör. Általános törvények, alkotmány. Legfelső célok (fejlődési tényezők). Világnézet (értékrend, erkölcsi alapelvek, egyéb alapelvek).

Nem vitás, hogy az előbb felsorolt alapvető problémakörök egymással összefüggnek, és többé-kevésbé átfedik egymást. Szerintem és ezt az ábra is mutatja az alkotmánynak, kell tartalmaznia (pontos jogi nyelven) az alapvető elméleteket. Az Alkotmány tehát a maga sajátos nyelvén tartalmazza a nemzet (rendszer) legfőbb céljait, melyeket én a korábbi részben fejlődési tényezőknek is neveztem, úgy, mint: mindenki, a többség szükségleteinek lehető legteljesebb kielégítése. Néhány további alapvető cél. A szükségletek arányos (anyagi, minőségi anyagi, lelki szükségletek) kielégítése. A szükségletek igazságos (érdem szerinti) kielégítése. A magas szintű nemzeti (közösségi) társadalomtudomány világnézet (értékrend, erkölcs felfogás) kialakulása. A magas szintű társadalomtudomány szerinti, a lehető legdemokratikusabb rendszer kialakítása. Cél még, hogy minél több ember rendelkezzen (tudatosan, tudatilag) a magas színtű társadalomtudománnyal és világnézettel. Ugyanakkor az is cél, hogy az embereknek legyen önálló véleményük. A kettő úgy egyezethető össze, hogy van egy alap, egy alkotmány melyet mindenki elfogad (népszavazás, széles körű közvélemény-kutatás) 90%-ban.  Átlagosan 10%-ban valamint részletkérdésekben azonban eltér a véleménye és ezt a véleményét, érvényesítheti is, ami által változik, fejlődik az alkotmány. Az Alkotmány az előzők értelmében tartalmaz egy közös elfogadott világnézetet (alapvető erkölcsi elvek, legfontosabb felfogások, értékrend, szükségletek aránya). A jövő Alkotmánya ezen kívül tartalmazza, legalábbis utal a leglényegesebb problémakörökre (rendszertényezőkre) és azok megoldásaira (a célokra, feladatokra).

Az általános törvények részletesebbek, mint az Alkotmány, de még mindig összefoglaló lényegesítő jellegűek.

Az elmélettől a gyakorlatig vezető út állomásai: gyakorlati tapasztalat, elmélet társadalomtudomány, összesítés lényegesítés, középlényeges feladatok, általános törvények, legfőbb célok, közös, elfogadott világnézet, rendszertényezők alapvető feladatok, Alkotmány, alapvető elméletek lebontása gyakorlati hasznosítás céljából, általános törvények, középlényeges feladatok, felbontott részletfeladatok és felbontott részlettörvények, szabályok, jogalkalmazások és gyakorlati élet. Két szakasz van az összesítés és a lebontás, mindkettőben szerepelnek a középlényeges feladatok (rendszertényezők) és az általános törvények.

Háromféle építkezés lehetséges. Mindig a részletkérdésekből kiindulva jutunk el az alapvető elméletekhez.  Jelenleg ez az építkezés, ennek azonban sok hátránya van. A másik véglet, mindig előre meghatározzuk az alapvető elméteket, és azt bontjuk le. Ennek is vannak hátrányai. Illetve a harmadik egy vegyes, párhuzamos építkezés. Bármilyen nehéz is, én ezt a harmadik építkezést tartom a legjobbnak. Ebben a harmadik, vegyes, párhuzamos építkezésben biztosítható hogy az elmélet és a gyakorlat ne szakadjon el egymástól.

Négy összefüggő, de mégis elválasztható alapvető elméleti egységről van itt szó.

Hosszasan lehetne elmélkedni a négy egység egymás közötti viszonyán, de ez már nem fér bele a sűrített összefoglalásba.

A tényleges demokráciában a rendszertényezők felosztásai. Az elmélet, a jog, a gyakorlat egysége. Elméleti rendszertényező.

Ez egy összetett, szerteágazó problémakör ezért a C/5 ábra szerint haladnék. Az A/6-os ábrára is gyakran hivatkozom.

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk: az elmélet hat, a gyakorlatra és a gyakorlat, ill. a gyakorlati tapasztalat hat az elméletre. A hatás kölcsönös és közel egyenlő.

 A saját egyéni tudatunk hat a saját életünkre (gyakorlatra). Életünkre, vagyis munkánkra, életmódunkra, viselkedésünkre, stb. A saját tudatunk ugyanakkor hat,  mint verbális vélemény ( nevelés, oktatás, tájékoztatás), illetve az életünk  hat mások, a környezet (család, kisközösség, társadalom, stb.) tudatára és életére ( gyakorlatára). Ugyanakkor a most már általunk módosult környezet tudata, mint verbális vélemény (nevelés, oktatás, tájékoztatás, stb.) és élete visszahat a mi tudatunkra és életünkre. Melyik közösség élete és tudata hat ránk? Mi a közösségek tudata és élete? A társadalomban azonban nemcsak egyének, de közösségek is (rétegek, csoportok, népek stb.) hatnak közösségekre. Ebben az esetben az egyén helyébe behelyettesíthetjük az adott közösséget, de ez is felveti a kérdést: mi a közösség véleménye és mi a közösség élete? Az egyén hat, mint egyén, és hat, mint közösség?

 Persze, az is kérdés hogy ki mit ért a fogalmak (élet, lét, gyakorlat, cselekvés, vélemény, tudat stb.) alatt. További probléma: kirajzolódik, hogy többféle hatás és visszahatás van. További probléma: egyáltalán megkülönböztethetünk hatást és visszahatást? Hiszen gyakorlatilag nincs külön ható és visszaható vélemény, nevelés, oktatás, tájékoztatás? Ha viszont nem különböztetünk meg, akkor abba a hibába eshetünk, hogy az egyik oldal az elmélet, vagy a másik oldal, a gyakorlat jelentőségét emeljük ki. További probléma: mind a tudatformálásnak, mind az életformálásnak van legalább száz-száz lényeges tényezője és ezek közül sok a közös, mindkettőt formáló tényező.

Mielőtt belemerülnénk itt egy végtelen teoretikus elmélkedésbe, térjünk rá a konkrét és hasznosítható elmélkedésre.

A négyes egység, az elmélet, a célok, feladatok meghatározása, jog (szabályok), valamint a gyakorlat (szabályok betartása, feladatok végrehajtása), valamint az elmélet, jog, és végrehajtás továbbfejlesztése, mindenhol összetartozó egységek.

Még egyszer külön a feladatkategóriák: a meglevő, kialakult elvek elméletek, óvása, propagálása. A meglevő törvények, megvalósítása, végrehajtása.  Az elvek elméletek továbbfejlesztése. Új törvények, törvénymódosítások.

Ez tulajdonképpen ötös egység, de a feladatok meghatározása és a jogalkotás erősen összefügg ezért az ötös egység helyett gyakran csak négyes egységről, beszélek. Akár az egyént nézzük, akár a társadalmat (rendszert) nézzük, akár a vezetés munkáját nézzük, a négyes egység lényeges. Lehet elmélkedni, csak úgy magában, de az nem sokat ér. Lehet szabályokat hozni gondolkodás nélkül és megvalósítás nélkül, de az nem sokat ér. Lehet gondolkodás és feladatok, szabályok nélkül cselekedni, de az nem sokat ér. Ami ér valamit az a négyes egység egymás utáni megvalósítása. Az elmélet és gyakorlat között van a köztes terület melynek két része, van a célok feladatok kitűzése, és a szabályok, meghozása. A két rész elég közel áll egymáshoz, hiszen a szigorúan betartandó feladat nem más, mint szabály, törvény. A rendszertényezők a rendszer problémakörei, de gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy ezen problémakörökért, egy-egy vezető testület a felelős. A rendszertényezők, gyakorlatilag tehát a vezetés munkája. A C/5, A/6 ábrákon talán kirajzolódik hogy a négyes egység az elmélet, jog, jogalkotás, és gyakorlat, végrehajtás megjelenik a vezetés ( legfelső vezetés, irányítás jogalkotók) munkájában és megjelenik rendszer szinten. Rendszer szinten megjelenik, tehát a népnek is van elmélete, véleménye, stb.. A népre vonatkoznak a törvények szabályok. A nép élete cselekvései a rendszer gyakorlati megvalósulása, gyakorlata. A gyakorlatot nevezhetjük gyakorlati megvalósulásnak.

A vezetés (jogalkotó testületek) munkája egyben a rendszertényezőkkel kapcsolatos tennivalók. 

A négyes egység szerint a tennivalók. Elmélkedés a rendszertényezők problémaköreiről. Összefüggések törvényszerűségek társadalomtudományos igazságok elvek kidolgozása. Ezt nevezhetjük társadalomtudományos kutatómunkának. Ugyanakkor, nemcsak továbbfejleszteni kell egy problémakört, hanem azt felügyelni. Van egy hatalmas elméleti anyag, egy sereg alapelvvel. A testületnek általában őrködni kell, hogy ezek az alapelvek megvalósuljanak. Ha valami olyant észlel, hogy az alapelvek sérülnek, akkor intézkedi kell, ill. intézkedést kell elindítani.  Ezért van olyan kényszer, hogy egy amúgy szétszórt, elméleti rendszertényező (pl. a rendszerfejlődés) mellé egy jogalkotó irányító testületet kell helyezni. Ha ez nincs akkor, nincs aki vigyázzon arra, hogy az elmélet megvalósuljon.

A megvalósuláshoz egyrészt kissé konkrétabb célokat, feladatokat kell meghatározni. Továbbá a megvalósulást, célzó szabályokat, törvényeket kell alkotni. (Meg kell jegyezni, hogy elsősorban jognak a szervezeti, működési szabályzat oldala érvényesül, ill. az alapelvek oldala érvényesül.  A rendszer jogi oldala döntően a jog szervezeti és működési szabályzatának oldalához, ill. az alapelvek oldalához kapcsolódik és csak kisebb részt, a bűn, erény, igazságosság oldalához. Erről még később szó lesz.) Ez a vezetés (jogalkotó testületek) jogalkotó munkája. Hiába vannak jó törvények, jó célok, ezeket meg kell valósítani, a legfelső vezetés a megvalósítást általában nem közvetlen végzi, (ez sincs kizárva) hanem szaktörvénykező és a jogalkalmazó (végrehajtó) szerveken, intézményeken keresztül. Ezek működését szabályozni kell, figyelni kell, hogy ezek az általános törvényeket dolgozzák fel. Kivételes váratlan helyzetekben irányítani kell. A vezetés gyakorlati munkája tehát főleg szakmai felügyelet és ellenőrzés, kismértékben irányítás, Igen kis részben a jogalkotó testület elvégezhet jogalkalmazó munkát is.

Itt jegyezném meg, hogy a szakmai felügyelet és a törvényi felügyelet bár összefüggnek, mégis különböző mechanizmust, intézményrendszert igényel. A szakmai felügyelet is észlelhet törvényi szabálytalanságot (korrupció, csalás, stb.) akkor a munkát átveszi a törvényi felügyelet. A törvényi felügyeletnek pedig gyakran konzultálni kell a szakmai felügyelettel.

Ahol lehet, inkább külön jogalkalmazó szerveknek kell elvégezni a közvetlen jogalkalmazó munkát. Ha ugyanaz végzi, akkor az visszaéléshez, többlet-hatalomhoz vezethet. Meg kell azonban mondani, hogy a tényleges demokráciában nemcsak a jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztása kell, hogy erősödjön (a kormányzati rendszer ennek gátja), hanem az ágazati szétválasztás is.

Jelenleg a szétválasztás, függetlenítés nincs megoldva sem vertikálisan (jogalkotók, szaktörvénykezők, jogalkalmazók) sem horizontálisan (szakmai ágazatonként). Ezzel a problémával máshol foglalkozom. Ami viszont idetartozik az, a következő probléma. Az alapvető problémakörök (rendszertényezők), melyek több és elmélyült elméleti munkát igényelnek nem teljesen, egyeznek a szaktörvénykezési problémakörökkel (jelenlegi minisztériumok). Ez utóbbiak inkább gyakorlati szempontból összeállított problémakörök.  Jelenleg a vezetés elhanyagolja az elméleti munkát, igénylő problémaköröket és csak a gyakorlati (szaktörvénykezési) problémakörökből indul ki. Így megszakad az elmélet, feladatok, jog, gyakorlat egysége, hiszen a mélyreható elméleti munka hiányzik. Hiányzik a parlament munkájából (a parlamenti bizottságok sem e szerint vannak felosztva) és még inkább hiányzik a kormány munkájából. A jelenlegi rendszerben, pl. melyik minisztérium, foglalkozik, mondjuk a hatékony állam problémájával? Ez csak egy példa a sok közül. A pártok szintjén megjelenik valamilyen ideológia. Egyrészt ez az ideológia nem egyezik a lényeges problémakörökkel. A pártok ideológiája nem egy elmélyült, szervezett, tudományos munka eredménye. Egyébként az ideológiát a pillanatnyi hatalmi, vagyoni érdek általában felülírja, ami szintén a rendszer hibája.  Másrészt: feltételezve, hogy a pártok ideológiája valóban a legfontosabb problémaköröket és azok megoldását tartalmazza – még akkor sem jelenik meg ez a közvetlenül a döntéshozó mechanizmusban. A rendszertényezőket és azok lényeges feladatait soroljuk fel és kérdezzünk egyenként rá: ezzel a problémával a jelenlegi rendszerben ki foglalkozik? A kérdésekre a válasz, eltekintve a kivételektől ez lesz: senki.  Az A/6 ábrából kirajzolódik, hogy egy ésszerű döntéshozó mechanizmussal (intézményrendszerrel) meglehet oldani az alapvető (inkább elméleti) és a szaktörvénykezési ( inkább gyakorlati) problémakörök összehangolását. Nem jöhet létre fejlettebb rendszer, ha az alapvető (elmélyült elméleti munkát igénylő) problémakörök nem jelennek meg fontosságukhoz méltó helyen a döntéshozó mechanizmusban.

A rendszerényezőket nem oszthatjuk fel aszerint, hogy ez elméleti, ez jogalkotói, ez gyakorlati munkát (szakmai felügyeletet) végző rendszertényező, mert mindegyiknek többé-kevésbé minden felsorolt feladatot el kell látnia. Igaz nem egyforma arányban. Kissé erőltetetten végezhetünk ilyen felosztást: rendszertényezők melyek feladata leginkább az elméleti kutatás. Rendszertényezők melyek feladata, leginkább a jogalkotás, jogszabályok helyes megfogalmazása. Rendszertényezők melyek feladata leginkább a szakmai felügyelet vagy egy konkrét feladat.  Ez az erőltetett felosztás csak igen kicsit és távolról függ össze a rendszertényezők (joggal kapcsolatos, demokráciát felügyelő, döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos, tudatformáló, stb.) csoportjaival. Az említett csoporton belül is eltérőek az inkább elméleti munkát végző, az inkább jogszabályokat író, stb. rendszertényezők.

Van egy másik haszna, ha egy legfelső jogalkotó irányító testület sokoldalú munkát végez: ez pedig a Mátyás király effektus. Mátyás király gyakorlati tapasztalatokat szerzett és ezért lehetett jó vezető. A cél, az, hogy az elmélet és gyakorlat ne szakadjon szét. Az elmélet és jogszabályok a gyakorlatot szolgálja, ugyanakkor a jogszabályok és a gyakorlat (jogalkalmazás, jogvégrehajtás) egy megalapozott elméleti munka következménye legyen.  Ha X elméleti munkát végző testületnek nincs jogalkotói, gyakorlati tapasztalata akkor hibás elméletek születnek. Ha Y testület elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat nélkül gyártja jogszabályokat, akkor az a jogszabály hibás lesz. Ha Z jogalkalmazó testület elméleti tudás és jogismeret nélkül tevékenykedik, akkor rosszul fog dolgozni. Ez felveti, hogy a különböző testületek milyen tudású, tapasztalatú emberekből álljon össze.

Ez egy lényeges kérdés, amelynek kifejtése nem fér bele a sűrített összefoglalásba, ezért csak néhány mondat erről. Az biztos, hogy ötven éven belül a vezetők, emberek tudása, tapasztalata lesz a döntő. Lehet, hogy később lehet, mondjuk egy számítógépes program alapján egy viszonylag tudatlan ember is képes a rendszert vezetni, irányítani, de ez a távoli jövő zenéje. Az is biztos, hogy téves az elképzelés miszerint a rendszer jó vezetéséhez elég, ha minden vezető a saját szakterületén kiváló, majd ezek a kiváló szakemberek valamiféle egyeztetése következtében kialakul a jó rendszer. A jó rendszerhez szükség van olyan emberekre, akik ha nem is abszolút, de 90%-osan átlátják az egész rendszert, és akik minden szakterülethez, ha nem optimálisan de 70%-ban értenek (A/6 ábra). Ahhoz, hogy a vezetők átlássák a rendszert, akár 90%, 70%, 50%-osan elméleti tudásra van szükség, azaz ismerni kell az alapvető problémaköröket, a rendszertényezőket. Ez alatt az is igaz, hogy a különböző testületek különböző tudású, tapasztalatú embereket igényelnek. A viszonylag magas rendszerismeret és a négyes egység azonban minden vezető testületre érvényes. A jelenlegi rendszerben szerintem nem ez a helyzet, többek közt az elmélet elszakad a gyakorlattól.

A C/5 ábra nemcsak vezetés viszonylatában foglakozik az elmélet, jog és gyakorlat egységével, hanem az egész társadalom viszonylatában. A demokratikus rendszer biztosítja sokoldalú, objektív elméleti tudást mindenki (minden igénylő) számára. Azt hogy az elmélet sokoldalú legyen, ne a vezetés, határozza meg kizárólagosan az ábrán felsorolt tényezők biztosítják. A nép beleszólása a döntéshozásba biztosítja, hogy a gyakorlati tapasztalat érvényesüljön a jogban.   Rendszer szinten a hármas egységet (elmélet, jog, gyakorlat) csak a vázolt és a továbbiakban vázolt rendszer képes megvalósítani. Az ábrázolt rendszer tehát biztosítja, hogy a legfelső jogalkotó vezetés is szerezzen gyakorlati tapasztalatokat. Másrészt a nép gyakorlati tapasztalatai a véleményén keresztül (demokrácia) megjelenik a jogalkotásban.

A tényleges demokráciában lesz még egy további biztosítéka annak, hogy az elmélet ne szakadjon el a gyakorlattól. Ez pedig az, hogy az oktatott társadalomtudományok, és így a tantárgyak témakörei, lényegében a rendszertényezők módosult változatai lesznek. Pontosabban ez is része lesz az oktatásnak. Továbbá része lesz az oktatásnak, oktatási tantárgyak lesznek (maradnak) a szaktörvénykezés szakágak (ipar, mezőgazdaság, energia kereskedelem, stb.) problémaköreinek módosult változatai. Igaz ezek most is részei, tehát a helyzet a jelenlegi oktatás csak részben változik.

Egy-egy rendszertényező (problémakör) elméleti felépítése, szerkezete. Elméleti rendszertényező. 

A rendszertényező egy kisebb tanulmány. Mit is kellene tartalmazni e tanulmánynak?

Általános megjegyzések.

Először is minden rendszertényező elejére kívánkozik az a megjegyzés, hogy ez csak vázlat összefoglalás, a téma annyira kiterjedt, szerteágazó hogy külön könyvet, könyveket igényelne. Ezt a megjegyzést néha megteszem néha nem. Továbbá, minden rendszerényező elejére kívánkozna az a megjegyzés, hogy e rendszerényező megértése akkor lehetséges, ha az egész tanulmány elolvasásra kerül. Ezt ritkán jegyzem meg.

Majdnem minden rendszertényező elején meg kellene magyarázni, hogy az adott rendszertényező, milyen kategóriába sorolható, ezt néha megteszem néha nem. Majdnem minden rendszertényező egy sereg oda-vissza hivatkozással kezdődhetne. Ez a sűrített összefoglalásból ered. A hivatkozások egy részére általában kitérek, de közel sem az összesre.

A komolytalan próbálkozások ill. az elhanyagolt területek (problémakörök) problémája. Majdnem minden rendszertényezőt a következő mondattal kezdhetném, sokszor kezdem is. Tudom, hogy vannak ilyesféle intézkedések, megoldások, próbálkozások, de ezek a próbálkozások komolytalanok. A komolytalan próbálkozások végeredményben jelentőségükhöz képest elhanyagolt területeket, problémaköröket okoznak.

Mivel ez gyakran elhangzik, most foglaljuk össze, mit is jelent a komolytalan próbálkozás, ill. az elhanyagolt terület. Komolytalan a próbálkozás, intézkedés, stb. ha: a kevés a ráfordított energia, eszköz, pénz, szakértelem, amelyet az adott dologra fordítanak. Továbbá: ha az adott területnek nincs önálló és jelentős döntéshozó, jogalkotó testülete ill. szükségszerinti szaktörvénykezése, jogalkalmazása. Továbbá, ha az adott területnek nincs jelentős társadalomtudományos ága, és azt nem oktatják, mint lényeges tantárgyat. Ha az adott területről való tájékoztatás nem jelentős, folyamatos, az adott terület problémaköre nem közismert. Továbbá komolytalan próbálkozásnak tekinthető az is ha, valójában a politikai akarat hiányzik, vagy az erősen torzított. Komolytalan, ha csak látszatintézkedés történik.

Tehát majdnem minden rendszertényező elején elmondhatnám ez a problémakör jelentőségéhez képest mind elméletileg mind gyakorlatilag elhanyagolt. A meglevő hasonló próbálkozások felületesek, látszólagosak, pontatlanok, komolytalanok. Ezt néha kijelentem máskor nem, de csak azért nem mert nem akarok az ismétlések tengerébe belefulladni.

A rendszertényezők további felépítése.

Először is meg kellene határozni, definiálni szükséges a rendszertényezőt (problémakört, témát). Meg kellene határozni a téma lényegét az alapvető problémát. Fel kellene tenni az alapvető kérdéseket, és azokat megválaszolni. 

Az alapvető tanulságok, „igazságok” meghatározása sem maradhatna ki.

A gyakorlati rendszertényezőkben ezeknek konkrétabb célokhoz, feladatokhoz kell kapcsolódnia. Mondhatjuk úgy is, hogy szerintem valamilyen szinten minden problémakört meg kell oldani. Abból kifolyólag, hogy a társadalomtudományok szinte végtelenek, nincs végleges megoldás. A valamilyen szinten megoldás, legsilányabb változata: itt van egy problémakör, amivel érdemes foglakozni. Szerintem ezek a lényeges tényezői elmei, összefüggései, tessék kérem ezzel foglakozni. Egy magasabb fokú megoldása, ha eljutok valamilyen következtetésre, igazságszerű (valószínű igazság) kijelentésig. Egy fokkal magasabb szintű, ha az „igazságok” mellett feladatokat, célokat is felsorolok. Még magasabb szintű, ha gyakorlati megoldásokat is említek.

Viszonylag hosszan kellene elemezni, hogy miért fontos az adott rendszertényező (problémakör). Ezzel összefüggésben ki kellene térni a rendszertényező jelenlegi helyzetére, elhanyagoltságára, az elhanyagoltság okaira és következményeire.

Hosszasan kellene foglakozni a rendszertényező összefüggéseivel. Azért hosszasan, mert rengeteg összefüggés van. Vannak a többi rendszertényezővel való összefüggések. Az előző rendszertényezővel való összefüggéssel illene kezdeni, hogy a tanulmány folyamatossága megmaradjon. Minden rendszertényező összefügg az összes többi rendszertényezővel, ráadásul nem egyformán. Tehát foglalkozni kellene az összefüggések prioritásával, a rendszertényezők csoportosításával. A rendszertényezők összefüggnek a tanulmánytól részben független tényezőkkel is, ezekre is ki kellene térni.

Meg kellene határozni, hogy a rendszertényező hol helyezkedik el a tanulmányban milyen egységhez, tartozik, és miért pont oda.

Ki kellene térni a rendszertényező természetes, optimális, és valóságos útjára. A múltbeli (történelmi), a jelenlegi és jövőbeli tendenciákra. A jelenlegi működésre (gyakorlati realizálódásra), a múltbeli működésre, a jövőbeli működésre. Ki kellene térni a témával kapcsolatos jelenlegi tudományos nézetre, és közfelfogásra, közismertekre, és azok helytelenségére, és helytelenség okaira.

A rendszertényezők elemzése során éppen az időbeli változás az egyik legnagyobb nehézség. Logikusan kellene felépíteni a témát, az összetartozó részeket egy-egységbe foglalni. A téma alapvető feldarabolását is helyesen kellene elvégezni. A fejezetek, szakaszok neveinek össze kellene foglalni a fejezet, szakasz tartalmát, ugyanakkor utalni kellene fejezet szakasz lényegére.

A témához kapcsolódó kategóriákat is meg kellene állapítani. Ilyen fajták, olyan típusok, emilyen módszerek, amolyan tényezők, stb. Egy jellemző felsorolás pl. A kialakulás okai. Vagy: a kialakult helyzet következményei. Stb.

 Persze a rendszertényezőnek van egy további felépítése, tehát az alapvázat bővíteni kellene. A rendszertényezőt felépítés és működés szempontjából alaposabban részletesebben kellene elemezni. A rendszertényezőt tovább kellene bontani kisebb elemekre, és azokat tovább kell csoportosítani. Az elemzés közben szükségszerűen kiderül néhány alapvető törvényszerűség.

A gyakorlati rendszertényezőkben, a vázlattól el kellene jutni egy annyira részletes tervig, feladatokig, amelyből már kiérezhető megvalósíthatóság. Minden gyakorlati rendszerényező vége a feladatok felsorolása, ezután következik (nem mindig abban a rendszertényezőben) a történelmi és százalékos értékelés. A feladatokat, pontosabban azok szükségességét azonban meg kellene magyarázni. Ez a magyarázat tenné ki a rendszertényező egy részét.

A történelmi és százalékos értékelésnek megvannak a maga külön nehézségei, erről még szó lesz.

Mindezt azért fogalmaztam feltételes módban mert, így kellene ez azonban ebben a tanulmányban, főleg az sűrített összefoglalás miatt, csak részben valósul  meg. Tulajdonképpen olyan rendszertényező (fejezet, kis tanulmány problémakör) amelyben a felsorolt felépítés minden eleme hiánytalan, nincs. Egyes rendszertényezőkben bizonyos elemek vannak, azokra koncentrál (pl. lényeges téma, tanulságok, fontosság, külső kategorizálás, külső tanulmánnyal kapcsolatos összefüggések), más rendszertényezőkben más elemek vannak, más elemekre koncentrál (pl. a belső kategorizálás, belső nem tanulmánnyal kapcsolatos összefüggések, történelmi tendencia, a jelenlegi tudomány álláspontja). Tehát maga a rendszertényező témája is meghatározza hogy milyen a felépítése. A sűrített összefoglalás sem engedi hogy minden elem részletes megjelenését. Továbbá ez tanulmány messze van tökéletestől, ezt kár tagadni. Egyébként sem szeretem a katonás precizitást, mindebből pedig az következik, hogy e tanulmány meglehetősen rendszertelen.

E fejezet, rendszertényező végén azért soroljuk fel a lényeges szerkezeti elemeket. E fejezet lényegét tulajdonképpen a következő felsorolás alkotja.

A rendszertényezők, fejezetek problémakörök standard felépítése.

Az előzetes és általános megjegyzések. A rendszertényező (fejezet, problémakör) definíciója, az alapprobléma meghatározása. A rendszertényező fontosságának megállapítása. Az alapvető külső a tanulmányhoz viszonyított összefüggések, és a külső kategorizálás. A tanulmánytól független összefüggések megállapítása, a problémakör és a tanulmány kiszélesítése. A belső a rendszerényező szakaszainak kategorizálása. A belső, a rendszertényezővel kapcsolatos felsorolások, kategóriák megállapítása. Az alapvető tanulságok, következtetések, igazságok meghatározása. Az alapvető feladatok, célok meghatározása. A történelmi és százalékos (a fontosság, a jóság, stb. értékelése rendszerek szerint) értékelés.

A tanulmánnyal szorosabban összefüggő elméleti (gondolkodástani) problémák. Elméleti rendszertényező. 

Az alábbi elméleti problémákat itt és most nem akarom megoldani, ez a sűrített összefoglalásba nem fér bele. Azért vázolom őket, mert a társadalmon gondolkodó gyakran ütközik ezekbe az elméleti problémákba. A kiindulás megint csak a C/5 ábra.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, a túl általános és megfoghatatlan elméleteket pontosítani kell. Az én felosztásom a következő.

Az elmélet felosztása: Nem alapvető társadalomtudományok, elméletek.

A sűrített összefoglalás nehézségei.

Bár az elején megfogadtam, hogy kerülöm a gondolkodástani kitérőket most e fejezet tartamáig meg kell szegnem a fogadalmam. Azért óvakodom a gondolkodástani problémáktól, mert az egy külön tudomány, melynek a sűrített összefoglalás hasonló terjedelmű, mint ez a tanulmány. Ha kiragadok részeket  ebből a tudományból, akkor az, torz képet adhat e tudományról. Másrészt e tanulmánynak nem a gondolkodástan a tárgya. Mégis e fejezet tartamáig azért szegem meg a fogadalmam, mert egy gyenge szinten azért meg kell védenem ezt a tanulmányt melynek témája: gazdasági- és társadalmi rendszerek és azok fejlődése. 

Nekem sem teszik ez a tanulmány. Túl sok az ismétlés az átfedés. Túl sok a zavarosság a kétértelműség, vagyis kevés az egyértelműség. Sok az utalás. Nem eléggé érthető, összefüggéstelennek szabdaltnak tűnik első olvasásra. A stilisztikai hibákról, a sekélyes szóhasználatról nem is beszélve.

Minderről azonban csak részben az én hibám. A sűrített összefoglalás műfaja magában hordozza ezen hibákat.  Ráadásul én új elméleteket próbálok beleszőni a sűrített összefoglalásba. Az új elméletek eleve érthetetlenek. A sűrített összefoglalás szükségszerűen az. A kettő ötvözete akkor milyen lehet?

Miért nem próbáltam hosszabban érthetőbben megírni mindezt? Egyrészt erre nem lett volna kapacitásom. Másrészt szükség van a sűrített összefoglalásra. A hosszabb elemzés nem ugyanaz, mint a sűrített összefoglalás, elveszik a vázszerűség. Arról nem is beszélve, hogy a hosszabb elemzés, éppen a szétszórtsága, részletessége miatt lesz érthetetlen és még ennél is unalmasabb.

Itt jegyezném meg: nem bánom, ha sok állításomról kiderül, hogy téves. A részletek pontosítása természetes folyamat, lényeg hogy az alapok rendben legyenek. Ha tökéletesnek tartanám saját elméleteimet, megszűnnék demokratának lenni.

 Néhány kérdés azzal kapcsolatban, hogy miért fontos a sűrített összefoglalás a szintézis a lényegesítés. Akkor lehet megoldani részletproblémákat gyorsabban jobban, ha van összefoglalás, van kiinduló alap, vagy ha nincs? Melyik bogár esik előbb bele szakadékba, amelyik a földön mászik, vagy amelyik fel tud szállni a magasba, hogy onnan mérje fel a terepviszonyokat? Egy kérdés a fejlődéssel kapcsolatban: elképzelhető fejlődés anélkül, hogy valakik szokatlan, eltérő, érthetetlen, hülyeségnek tűnő elmélettel álljon elő?

A gondolkodás két modellje. Az egyik: az elméletek, problémák, megoldások, igazságok stb. a koncentrikus körökben helyezkednek el. A külső körben vannak a részletkérdések részletmegoldások, részletigazságok, stb. A legbelső, legkisebb körben vannak az alapvető kérdések igazságok, megoldások stb. A legbelső kör a sűrített összefoglalás köre a lényeg a szintézis köre. A körök sugara mentén tagolódnak a tudományok, témák, stb. Világos hogy a legbelső körben minden összetömörül, oda minden beszűrődik. A tényezők, összefüggések összetömörülnek. A legbelső körben sokkal nehezebb szétválasztani dolgokat, meghúzni a határokat, sokkal nehezebb kategorizálni. A legnehezebb azonban kiválasztani, hogy mi kerül be a legbelső körbe.

A másik modell. A gondolkodás nem más, mint térképkészítés. A probléma nem az utak (összefüggések) megtalálása, hanem a főútvonalak (a lényeges összefüggések) illetve legrövidebb utak a megtalálása. Nem mindegy hogy az ember egy faluról készít térképet, ez a részletprobléma feltérképezése, vagy a világot akarja feltérképezni. Ez utóbbi a sűrített összefoglalás a szintézis.

Nem kell különösebben bizonygatni, hogy a világtérkép elkészítése nehezebb feladat, több buktatót rejt magában. Ha túl nagy, túl részletes a világtérkép akkor attól lesz áttekinthetetlen, ha túl kicsi túl, túlságosan elnagyolt akkor azért lesz áttekinthetetlen. A világtérkép vonatkozásában sokkal inkább felmerül az a dilemma, hogy mi kerüljön bele, mint a falu térképének vonatkozásába. 

Aki rendszert akar változtatni, az kénytelen új elméletekkel fűszerezett sűrített összefoglalást készíteni.

Remélem a kedves olvasó ezután nagyobb megbocsátást tanúsít e tanulmány irányába.

A sűrített összefoglalás támadható.  Ha esetleg ez a tanulmány közismert lenne, amire kevés az esély, percek alatt ízekre szednék, egészében és részleteiben bebizonyítanák hogy baromság.  Az összefoglaló nem is tud ez ellen harcolni. Egyrészt, aki a tizedik emeletről nézi a világot, az nem tud azzal vitatkozni, aki a földszintről nézi a környezetét. Másrészt mond valaki valamilyen téves elméletet, millió van ilyen, a szintetizáló elme nem cáfolhatja mindegyiket. A szintetizáló elme, azon kezd el gondolkodni, hogy mi az oka a rengeteg téves elméleteknek, ill. kategorizálja téves elméleteket. Továbbá a földszinti gondolkodó emberekben gondolkodik, pl. X vezető, Y gondolkodó milyen ember. A szintetizáló elmét nem érdekli hogy X vezető milyen, az érdekli hogy általában a vezetés milyen és miért olyan, amilyen. Úgyhogy a mai világban nem sok esélye van a szintetizáló elmének. Elismerem részben helytálló az a kritika, hogy ez tudománytalan, de nem légből kapott, hanem más eltérő, újszerű.  Az, a kritika is helytálló, hogy a sok benne az ismert elmélet gondolat, de azért van benne új megközelítések is. Az is helytálló kritika, hogy a túlságosan érthetetlen bonyolult, de az is, hogy túlságosan banális, óvodás, tudománytalan.  Megjegyezném tudatosan, törekedtem az érthetőségre, mint mondtam ez a tanulmány nem a szakértőknek készült. Ezek az egyébként ellentmondásos kritikák mind jogosak, de csak részben. Mit mondjak erre? Ha azt mondanám, dehogy, ez tökéletes mű, akkor nem lennék demokrata.

Valószínűleg a jelenlegi bajok egyik oka: felborult a gondolkodás egyensúlya, az analitikus szétszedés uralkodik, a szintetizálás, összefoglalás, a lényeglátás a széles látókör, rálátás hiányzik. A világnézet a tudományok szétestek, nem alkotnak egészet. A földszinti gondolkodás jellemzi az emberek többségét. 

A fogalomzavar problémája.

A társadalomtudományokra általában jellemző a fogalomzavar, de talán a legnehezebb  ha magát az elméletet próbáljuk meghatározni, kategorizálni. Én úgy gondolom, nekem az a véleményem, én azt az elvet vallom, az én elméletem szerint, az én tudatom szerint, itt a rokon értelmű kifejezések sokaságáról van szó. A C/5 ábrán vázolom ezt a problémát. Van egy sereg kifejezés melyek igen hasonló jelentésűek, bizonyos helyzetekben, szövegkörnyezetben ezek a különbségek eltűnnek, más esetekben, szövegkörnyezetben felerősödnek. Kétségkívül a problémában benne van a Magyar nyelv hitetlen gazdagsága is, de úgy gondolom, hogy ez a legtöbb nyelvben talán kevésbé, de azért probléma. Az ábrán szerepel egy táblázat melyben különböző fokok (közösségi fok, megvalósítási, fok, lényegi fok, érzelmi fok, szabadság fok) vannak. Ha az ábrán felsorolt kifejezéseket el akarjuk különíteni, kategorizálni akarjuk akkor ennek egyik módszere, hogy megállapítjuk hogy a különböző felsorolt szempontokból (közösségi fok, megvalósítási fok, stb.) milyen fokon állnak. Kérdés lehet: mi köze jognak az elmélethez? A jog nem más, mint leirt és szankcionált elvek, feladatok halmaza.

Kétségkívül ezt a tanulmányt is végigkíséri a fogalomzavarosság, a kifejezés-zavarosság. Beismerem az én szóhasználatom is sok esetben véletlenszerű. Egyébként irodalomórán azt tanultam, hogy kerüljem a szóismétléseket.

Természetesen nemcsak az ábrán felsorolt kifejezések fogalomzavara létezik. Más rokon értelmű, hol egyező, hol eltérő kifejezések is vannak. E kifejezések zavarát fokozza, hogy a kifejezések jelentős részét összefoglaló kifejezésként is használjuk. Ugyanakkor léteznek olyan kifejezések fogalmak melyek egyszerűen, hiányoznak a nyelvből.

A fogalomzavarnak elsősorban talán két fő oka van.

Kifejezések fogalmak, amelyeknek több értelmük, értelmezésük van, és a rokon értelmű szavak fogalmak problémája.

Igen sok fogalom, szó van, amely többértelmű, sok értelmezése van. Képtelen lenne mind felsorolni és értelmezni, legalábbis e tanulmányban. Egyébként erre valók az értelmező szótárak, a lexikonok, és más gyűjtemények. Ezek azonban nem oldják meg azt a problémát, hogy a közlő lehet, hogy egészen más értelemben használja a szót mint a  hallgató, olvasó.

Pl. a politika szónak, legalább tíz fajta értelmezése lehet. Politika, mint stratégia, taktika. Politika, mint nem gazdasági rendszer, alrendszer. Politika, mint hatalmi harc. Politika, mint pártharc. Politika, mint közügy. Politika, mint vezetés munkája. Politika, mint társadalmi rendszer. Politika, mint propagált világnézet és még lehetne sorolni. Ugyanez elmondható a többi gyakran használt lényegesebb társadalomtudományos kifejezésekről is. A demokráciáról, a szabadságról, a diktatúráról, a gazdaságról, és még lehetne sorolni. Sőt kijelenthetjük, hogy szinte nincs olyan lényeges kifejezés, amelynek egyértelmű lenne a fogalma. A másik véglettel is gyakran találkozhat az olvasó ebben a tanulmányban. Sok olyan fogalom van, ami külön kifejezést kívánna, de jelenleg csak körülírással lehet meghatározni. Ez is egy olyan hiányosság, amely növeli a zavarosságot. E tanulmányban gyakori hogy kifejezés felsorolás történik. Ez történhet vesszővel, vagy zárójeles megoldással. Ezekkel a kifejezés-felsorolásokkal próbálom a zavaros fogalmat pontosítani. Másfelől a kifejezés-felsorolások, abból fakadó félelmemből erednek, hogy ne gondolja azt az olvasó, hogy valamilyen lényeges fogalom ill. azzal kapcsolatos téma kimarad a tanulmányból. A harmadik oka a kifejezés felsorolásoknak, az hogy a különböző fogalmak témák szerint összekapcsolhatók, más témák szerint nem kapcsolhatók össze.

A fogalomzavarok másik csoportja gondolkodástani (logikai) problémákból erednek. Pl. az ok, a következmény, a cél, a feladat, a program, kifejezések is kavarognak. Azt gondolom, hogy a társadalomtudományos nyelvezet még nem áll olyan szinten hogy a logikai fogalmaknak meg legyen a saját meghatározott helyük. Persze nem tagadom, az én ismereteim is hiányosak e téren. Valószínűleg, nyelvérzékem is messze van a tökéletestől.

A fogalomzavar problémája leggyakrabban abból ered, hogy kifejezések bizonyos vonatkozásban (értelemben, témában) azonosak összekapcsolhatók más vonatkozásban eltérők nem kapcsolhatók össze, illetve új kapcsolódások jönnek létre. Ez a fogalomzavar ezt a tanulmányt is végigkíséri. Pl. a vezetés X témában a,b,c, a fogalmakkal  azonosítható, kapcsolható, Y témában d,e,f, fogalmakkal. A népréteg fogalmára ugyanez áll és még hosszan lehetne folytatni a sort. Pl. a nép, a nemzet, az ország, az állam, a vezetés, a rendszer bizonyos értelemben, bizonyos témában összekapcsolható, más értelemben, témában nem kapcsolható össze.

A rokon értelmű szavak problémája.

Lényegében arról van szó, már az előzőkben is ezt fejtegettem, hogy vannak  rokon értelmű kifejezések, fogalmak, melyeket pl. én is  össze-vissza használok. Valójában megpróbálom a szövegkörnyezetnek leginkább megfelelő alakot kiválasztani. A lényeg, hogy tisztában legyünk azzal, hogy rokon értelmű  fogalmakról van szó.

Néhány rokon értelmű szógyűjtemény.

Társadalom, nagyközösség, társadalmi rendszer, gazdasági-társadalmi rendszer, stb.

Tényező, rész, egység, elem, szempont, ok, kategória, dolog, stb.

Feladat, cél, ténykedés, dolog, stb.

Emberek, többség, nép, népréteg, átlagember, kisember, dolgozók, lakosság, stb.

Vezetés, állam, rendszer, hatalom, irányítás, politika, stb.

Irányítás, szabályozás, törvénykezés, stb.

Általános, átlagos, jellemző, stb.

Történés, folyamat, jelenség, eset helyzet, stb.

Bizonyos értelemben rokon értelmű: az ok, a cél, a következmény, a történés. 

A kérdés: miért, mi okból, mi célból? Logikailag tulajdonképpen szét kellene választani. Az ok: a történés a következménye, mikor nem célzatosan történik valami. A cél: meghatározott célból történik valami. Ilyenkor a célból ok lesz. Sajnos a sűrített összefoglalásban nincs arra lehetőség, hogy ezeket a fogalmakat mindig pontosan szétválasszuk. Megmondom őszintén én nem is törekszem erre. Amelyik szó eszembe jut, ill., amelyik homályos megérzésem szerint oda illik azt használom.

A fogalomzavarral kapcsolatban két gondolat merül fel bennem általában. Az egyik a bábeli zűrzavar. Pontosabban a bibliai történet azon értelmezése, hogy az össze-vissza beszélő emberek, elbeszélnek egymás mellett és végül a torony, a konkrét építmény, amely szerintem szimbolikusan a társadalmat jelenti, összedűl.

A másik viszont Orwell 1984 c. regénye, amelyben szó van a leegyszerűsített, az abszolút racionális társadalomtudományos beszédről. Szerintem sem lehet a társadalomtudományos beszédet teljesen racionalizálni, természettudományos szakszövegekhez hasonlóvá tenni. Kétségtelenül meg kell jelenni benne egy kis szabadságnak, kötetlenségnek, lezserségnek, fantáziamozgató attitűdnek.  Két gondolat, érzés között vacillálva, talán azt mondanám, meg kell találni az arany középutat. Hozzátenném: jelenleg inkább a bábeli zűrzavar felé tartunk, kevésbé fenyeget a kimért unalmas egyhangú kategorizált beszéd, ill. annak negatív vonatkozásai.    

Tulajdonképpen minden témát a fogalommagyarázattal kellene kezdeni, annak megmagyarázásával, hogy e témában szereplő fogalmak mikkel kapcsolhatók össze és miért. Sajnos ez a sűrített összefoglalásba nem fér bele.

Végül megjegyzem: egy külön társadalomtudományos ágnak kellene lennie a fogalomtannak, mely azzal foglakozna, hogy a kifejezéseket, fogalmakat meghatározza, kategorizálja, a kapcsolódásokat nagyjából tisztázná. Amíg nincs ilyen társadalomtudomány, a kifejezések, fogalmak zavarosak addig a gondolkodó csapdahelyzetben van.

A sumákolás látszata.

Ebben a tanulmányba hemzsegnek az ilyen ehhez hasonló kifejezések, mint pl.: kisebb nagyobb, közepes, erős, gyenge, erősödik, gyengül, hasznos, haszontalan, kevésbé hasznos, jó, rossz, jobb, rosszabb, jelentős, jelentéktelen, közepes, átlagos túlzott, túl kevés, szűkül, bővül, nagyjából, részben és még hosszasan lehetne sorolni. Minderről a tisztelt olvasó részben jogosan azt gondolhatja: ez az ember bizonytalan vagy blöfföl, mert szinte nincs egyetlenegy egyértelmű mondata. Biztosíthatom a kedves olvasót éppen az ellenkezője, vezérel mikor e jelzőket használom. Tulajdonképpen ezek számokat, mértékeket, arányokat akarnak kifejezni. Mondjuk, azt mondom, hogy, jó, akkor az egy tízes skálán kb. nyolcat jelent. Egyébként ezen kifejezések is gyakoriak, mondjuk, kb., feltehetően talán. stb.. És az „stb.” kifejezés is gyakori. Visszatérve a számokhoz, mértékekhez. Tehát a szándék éppen a pontosítás, tessék kérem ezekre, a jelzőkre, határozószavakra úgy tekinteni, mint számokra, mértékekre. Az viszont igaz, hogy gyakran én sem ismerem a pontos számokat, csak nagyvonalú arányokat vélem ismerni.

(Egyébként már az is valami, ha megállapítom mi a jó, hasznos, igazságos és mi a rossz, káros, igazságtalan. A jelenlegi társadalomtudomány nem tesz ilyen megállapításokat. De kérdem én: hogyan lehet eligazodni, ha nincs megállapítva, mi a jó, a hasznos, az igazságos, ill., mi a rossz, a káros, az igazságtalan?)

Máskor van pontos elképzelésem, de annak kifejtése túlságosan hosszadalmas lenne. Máskor, gyakran pedig azt szeretném elkerülni, hogy valamilyen valótlanságot állítsak, ezért használok bizonytalannak tűnő kifejezést.

Tulajdonképpen a pontos árnyalt fogalmazás szükségszerűen tartalmaz ilyen kifejezéseket, mint pl. viszonylag nagyobb, viszonylag kisebb, részben ilyen, részben olyan, stb. Én nem teszek mást, csak pontos árnyalt fogalmazásra törekszem. Kétségkívül vannak karakán egyértelmű mondatok, csak ezek gyakran hamisak.

Azt is felhoznám a védelmemben, hogy viszonylag ismeretlen témákat tárgyalok viszonylag új szemszögből. Talán valamikor eljut a társadalomtudomány arra szintre, hogy  az itt említett problémáknak jelenségeknek, meglesz a pontos mértékegysége és a mértékegység mértéke. El tudom azt képzelni, hogy e tanulmányban elmondottak egyszer pontos képletekben is megjelenhetnek. A társadalmi jelenségek igen bonyolultak, a társadalomtudomány igen összetett tudomány. Sok mértékegységet és igen bonyolult képleteket kell létrehozni, ahhoz hogy a társadalomtudomány konkrét egyenletekben jelenjen meg. Én csak megpróbálom kitágítani és egyben összegezni a társadalomtudományos jelenségeket. A szándékom semmi esetre sem a sumákolás.

A homályosság a sűrített összefoglalásból is ered, erről korábban szó volt.

Ugyanakkor gyakran teszek egyértelmű megállapításokat. Gyakran használom, a „kell” szót. Gyakran állapítok meg egyértelmű elveket, igazságokat. Gyakran állapítok meg feladatokat. Mindezek arra utalnak, hogy homályosságok végén azért megjelennek a konkrétumok is.

Az alapvető feladatok konkrétsága, a túl általános és a túl részletes problémája. A demagógiák, dogmák, frázisok problémája.

Megszületett az Esélyegyenlőségi Minisztérium. Esélyegyenlőség, ez akár egy rendszertényező neve is lehetne. Ugyanakkor nem tudom, hogy ennek a minisztériumnak mik is konkrét feladatai. Van egy olyan gyanúm, hogy ezt senki még a létrehozói, a vezetői sem tudják. Ha viszont ők tudják csak a nép nem, akkor az is hiba. Az esélyegyenlőség egy igencsak szerteágazó problémakör. Szorosan összefügg a hatalmi vagyoni hierarchiával. Érdekes hogy Magyarországon ahol folyamatosan nő az emberek közötti különbség létrehoznak egy ilyen minisztériumot. Ha a minisztérium  kiemelt feladata lenne  az emberek, rétegek közötti különbségek csökkentése, akkor nagyjából érteném miről is szól ez az egész. Persze akkor is kíváncsi lennék, hogy akarnák ezt megoldani, mik az irányelvek a célok, és azok megvalósításának lényeges elképzelései. Az esélyegyenlőség még rengeteg mindennel összefügg, a fiatalok oktatásával, a munkanélküliekkel, a szociális segélyekkel, az egészségügyi ellátással és még hosszan sorolhatnám. Nem tudom, hogy a felsoroltak közül melyik az a terület mellyel kiemelten foglakozna. Vagy talán a cigányság problémáival akar foglakozni? Akkor miért nem hordozza ezt a nevében, és miért nem erre koncentrál? Megjegyzem az Esélyegyenlőségi Minisztériumnak, a rendszert kellene megváltoztatni, legalábbis ha nevéből indulunk ki.

 Ezt csak azért hoztam fel példának, hogy érzékeltessem, miről van szó, amikor túl általános feladatról beszélek. Túl általános és ezért végrehajthatatlan, rossz feladat: az esélyegyenlőség megteremtése. Az általam vázolt rendszertényezők és azok feladatai ennél konkrétabbak. Ugyanakkor az általam meghatározott feladatok is két csoportra oszthatók: viszonylag általános feladatokra, irányelvekre, és viszonylag konkrétabb feladatokra. A viszonylag általános feladat a következő módszert igényli: itt van ez a feladat, irányelv, nem ismerjük a konkrét megoldását, de azt folyamatosan keresni kell. Gondolkodni kell, és keresni kell a megoldást. Ezzel párhuzamosan végig kell gondolni a jelenlegi rendszert és felderíteni, hogy mely területek, mely törvények, stb. gátolják ennek az általános feladatnak a megvalósítását.  Tehát az általános faladatoknál még van egy lépcső, ez a konkrétabb feladatok megkeresése. A konkrétabb feladatok esetében ez a lépcső kiesik, hiszen már meg vannak állapítva azok. Persze ez nem jelenti, azt hogy a munka ezzel be van fejezve. Vizsgálni szükséges, hogy a konkrétabb feladatokat hogy lehet lebontani, részletezni, törvénybe foglalni, gyakorlatilag megvalósítani. Ezen kívül folyamatosan vizsgálni kell, hogy a konkrétabb feladatok valóban jók-e, vagy módosítani kell azokat.

Ugyanakkor vigyázni kell, hogy a viszonylag általános feladatok ne essenek át a „túl általános” határán a viszonylag konkrétabb feladatok ne essenek át a „túl részletes” határán. A túl részletes határán átesés alatt azt értem, hogy általános feladatok, irányelvek megfogalmazása nélkül rögtön a részletmegoldás, részlettörvénykezés, stb. jön létre. Ha nincsenek lefektetve az elméleti alapok, az általános feladatok, az irányelvek akkor a részletmegoldások sem lehetnek jók, legfeljebb véletlenül. A rendszertényezők, azok feladatainak a megfogalmazásakor vigyáztam, hogy ne essek át a „túl általános” és a „túl részletes” határán.  Egyébként a rendszertényezőket eszerint is kategorizálhatjuk: rendszertényezők melyeknek a feladatai általánosak, ill. rendszertényezők melyeknek a feladatai konkrétabbak.

Visszatérve a túl általános problémájára. Lehet, hogy sok embernek ez a tanulmány túlságosan elméletinek tűnik, de rá kell ébredni, hogy jelenlegi elméletekben sokkal több az elvont gyakorlattól elrugaszkodott értelmezhetetlen és megvalósíthatatlan elmélet. Pontosabban a jelenlegi elmélet egyik hibája hogy pont lényeges közép (nem túl általános, de általános feladatok, irányelvek, nem túl konkrét, részletes, de azért konkrét általános feladatok) hiányzik.

Nemcsak a szocializmusban de a jelenlegi államkapitalista rendszerben is hemzsegnek a dogmák, frázisok. A demagógiák, dogmák, frázisok lényegében túl általános feladatok. Nevezhetjük ezek egy részét jelszavaknak, jelmondatoknak. A demagógia, dogma, frázis nem biztos, hogy valótlanságot állít. Igazságokból is válhat dogma. Sőt azt kell mondani természetes, hogy kialakuljanak jelszavak jelmondatok, egymondatos rövid célok, elvek. Ha az egymondatos célok, elvek mögött van magyarázat, van elemzés, akkor azok nem dogmák, frázisok. Ha az egymondatos célok elvek mögött nincs magyarázat, akkor az, demagógia, dogma, frázis. Nincs magyarázat, mert eleve nem jött létre ilyen, vagy valaha létrejött de az már elfelejtődött. Létrejött, de azt a használója nem ismeri,, létrejött de azt csak  kevesen ismerik. Ezekben, az esetekben, demagógiáról, dogmákról, frázisokról beszélhetünk. Kiáll egy politikus, és azt mondja: célunk egy fejlett, békés, igazságos ország megteremtése. Mennyi ehhez hasonlót hallunk? A normális Magyarország megteremtése. Lendületes ország megteremtése. A politikusok megnyilatkozásai (a múltban és jelenleg is) többnyire frázisokból, dogmákból, jelszavakból állnak. Pl. dogmának számít az is ha valaki azt mondja. a piacgazdaság jó. Vagy: ez a szabad világ. Igen sokáig lehetne sorolni a példákat. A politikusok programjai, melyeknek már feladatokról kellene szólni, szintén tele vannak frázisokkal, dogmákkal. A demagógia, dogma, frázis sokféle lehet, de közös jellemzőjük hogy nincs mögöttük magyarázat. A dogma másodlagos jellemzője: az egymondatos kijelentés módja olyan hogy egyértelműen igaznak tűnjön a kijelentés. Ez is probléma de, csak másodlagos. Ha az egymondatos vagy rövid kijelentés mögött van magyarázat az még nem, jelenti azt, hogy az igaz. Ebben az esetben viszont legalább megvan a cáfolat lehetősége. A demagógia, dogma, frázis elkerülhető, ha a kijelentő fűz hozzá elfogadható magyarázatot, vagy legalább hivatkozik valamilyen magyarázatra vagy példára. Mindenesetre azoknak a politikusoknak  a hitelessége erősen kétséges, akik dogmákban, frázisokban nyilatkoznak meg.

A túl általános problémák, feladatokon, a dogmák, frázisokon kívül még meg kell említeni a teoretikus problémákat. Több ezer oldalon válaszolhatunk, mondjuk olyan kérdésekre, hogy a lét határozza meg a tudatot, vagy fordítva. Esetleg arra, hogy mi az élet értelme, vagy egyéb hasonló kérdésekre. Miután esetleg kijön a viszonylag rövid válasz, akkor rádöbbenünk: igen és most mi van, mit lehet kezdeni ezzel a válasszal? Esetleg rádöbbenünk hogy nem sokat. Persze nem állítom, hogy fölösleges vagy káros lenne teoretikus problémákon elmélkedni, nyilván egyszer jól jöhetnek ezek az elmélkedések és válaszok. Csak arra akarok rávilágítani, hogy nem mindig az a lényeg, ami annak látszik. A túl általános problémák feladatok, a dogmák, frázisok, (jelszavak), valamint a teoretikus problémák közös jellemzője hogy a látszat ellenére kevésbé fontosak, lényegesek, mint pl. a középlényeges problémák feladatok (rendszertényezők).

Ugyanakkor szinte minden rövid általános igazságot kijelentő mondatra rá lehet fogni, hogy demagógia, dogma, frázis, szólam. Kétségtelen hogy nem fűzhető minden kijelentés mellé magyarázat. Ha én például kijelentem - a nagytőke erősödése a néprétegre ártalmas – akkor erre bizonyára sokan azt mondják, ez demagógia. Ellenben én akár pontról pontra be tudom bizonyítani, hogy Juci néni kisnyugdíjából hogyan vándorol ötszáz forint X bankvezér zsebébe, és azt is be tudom bizonyítani, hogy ebből csak száz forint lenne igazságos. E magyarázat kiegészítve más részletes magyarázatokkal, már cáfolja azt hogy a kijelentés dogma lenne. A demagógia (dogma frázis, szólam) tehát az a rövid igazságnak látszó mondat, amely mögött nincs indoklás (magyarázat), vagy van indoklás, de az, cáfolható. A demagógia azért összefügg a pontatlan fogalmazással. Ha pontatlan a fogalmazás, akkor nem lehet kielégítően indokolni. Minden világnézetnek ideológiának lehetnek dogmái, nemcsak kommunizmusnak, szocializmusnak. Rengeteg kommunista, liberális, konzervatív és más egyéb dogma van. A demagógia nem a világnézetekhez csakis az igazság hiányához köthető.

A megvalósíthatósági fok problémája.

Ha valaki rossz diagnózist ( rosszul méri fel a problémákat) készít, és ezáltal rossz megoldást csatol hozzá, akkor az, többet árt, mintha valaki pontos jó diagnózist készít, de nem csatol hozzá megoldást. A pontos jó diagnózis már félmegoldás. Ugyanakkor hiába készül pontos jó diagnózis, ha a nincs megoldás, vagy a megoldás rossz. Az egy alacsonyabb társadalomtudományos szint, alacsonyabb megvalósíthatósági fok, ha valaki csak siránkozik, kritizál, megoldás nélkül. Át sem látja ebben az esetben a problémát. Ez egy ellentmondás, főleg ha figyelembe vesszük hogy az emberek tudása adott időben véges. Ennek az egésznek szerintem csak egy tanulsága van: kerüljük a felületességet.

A közös vélemények problémája.

 Kétségtelen az átlagos ember társadalomtudományos ismeretei hiányosak ellentmondásosak zavarosak. Ezek szerint a véleménye is az. Első látszatra, ha sok ilyen véleményt összeadunk (ez a demokrácia), akkor a káosz a zavarosság négyzetesen jelentkezik. Hogy lehet egyeztetni egymástól eltérő véleményeket. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a demokrácia lényege az, hogy különböző egyéni vélemények jelenjenek meg, hiszen az egyvéleményű társaságban nem sok értelme van az egyeztetésnek. Az egyik oldalon azt akarjuk, hogy szétváljanak a vélemények (sokoldalú objektív tájékoztatás), a másik oldalon pedig egyeztetni akarjuk azokat. Nem egyszerűbb, ha rögtön egyvéleményű társaság kialakulásra törekszünk? Másrészt a zavaros egyvelegből, amit sok ember eltérő véleménye alkot, kijöhet e valami egyértelmű? Többen úgy vélik, az előzők alapján, hogy nincs is közvélemény, legalábbis nincs elfogadható közvélemény. Ez mindjárt két demokráciával kapcsolatos probléma.

Az emberek véleménye azért eltérő mert más egyéniségek, más szükségleteik vannak, más helyzetben vannak. Csináljunk egyvéleményű embereket? Ki állapítsa, meg hogy milyen legyen ez a vélemény? Bárki is állapítja meg az nagy valószínűséggel eltér az átlag a többség véleményétől. Az átlag a többség véleménye áll legközelebb mindenki véleményéhez. Ha egy vezető állapítja meg akkor meg valószínűleg elég nagy lesz az eltérés, hiszen a vezető minden szempontból eltér az átlagtól. Az hogy mindenki valós saját egyéniségét adja véleményébe azért jó, mert akkor a megállapított átlag kevésbé lesz torzult. Ugyanakkor saját véleménynek tekinthető, ha valakit meggyőznek. Ha valakit erőszakkal, manipulációval más indirekt kényszerrel bírnak rá a véleményének a megváltoztatásra az már nem tekinthető saját egyéni véleménynek. Ezért nincs demokrácia sokoldalú és objektív tájékoztatás nélkül. Hogy lesz a zavaros egyvelegből egyértelmű vélemény? Pláne, ha a kérdés olyan összetett problémára kérdez, mint egy világnézeti kérdés, vagy a legfelső célokra, az alapvető feladatokra vagy az alkotmányra vonatkozó kérdés. Ez a demokrácia csodája. Jó kérdésfeltevéssel, jó összesítéssel bizony a zavaros káoszból kialakul az egyértelmű közvélemény. Így bontakozhatna ki a zavaros egyvelegből az egyértelmű közvélemény. Ha nincs demokrácia ( sokoldalú, objektív tájékoztatás, jó kérdés feltevés, jó összesítés) akkor nincs értékelhető közvélemény, ha mindez van akkor van. Egyébként a parlament is a közös vélemények alapján működik.

Kétségtelen hogy a demokráciának megvan a maga szaktudása, mely jelenleg alacsony szinten van. Jelenleg sok, szavazásos kiválasztás létezik, de ezek többsége hibás. Vagy az objektív tájékoztatás, vagy a kérdésfeltevés, vagy az összesítés rossz. Ezek a modellek többnyire lejáratják a demokráciát.

A vélt érdek problémája.

A demokrácia ellenzői arra is hivatkozhatnak, hogy az emberek általában nem képesek felmérni a valós érdekeiket, csak a vélt rövid távú érdekeiket.

Lehet, hogy az emberek általában pontatlanul mérik fel a valós érdekeiket, de ki tudja náluk pontosabban felmérni? Minden más felmérés több okból még pontatlanabb lesz, főleg ha azt a jelenlegi hatalmi vagyoni jellegű vezetés végzi. Ugyanakkor a  sok eltérő vélemény részben kiegyenlíti egymást. Aki pedig nagyon aggódik a népért és úgy véli ő jobban ismeri azok valós érdekét még mindi ott van a sokoldalú tájékoztatás szellemében a meggyőzés lehetősége. A demokráciáról még sokat fogok beszélni, egyelőre ennyi elég.

A társadalomtudomány és természettudomány összehasonlítása.

Ez is egy jelentős téma, részben gondolkodástani probléma. Mivel erről egy külön fejezet szól majd, ezért ebben a fejezetben csak megemlítem. 

A hibás elméletek, felfogások problémája.

A gondolkodó rengeteg hibás téves elmélettel, felfogással találkozik. A demokrácia szellemében azt kell mondanom, hogy ezek közül kevesebb a hibás felfogás, mint amennyit én annak látok. Mégis felvetődik a gondolkodó számára, hogy mit tegyen a hibás nézetekkel. Az is egy módszer lehetne, ha hibás nézeteket, legalábbis ezek közül az elterjedtebbeket és lényegesebbeket egyenként megcáfolásra kerülnének.  Hatalmas munka lenne, és a végén még csak az derülne ki, mi az ami nem jó. Ez megoldási fokban még a hibák feltárásával egyenértékű, sőt még azalatt van. Megjegyzem, mikor hibás gyakorlatot (a hibás rendszert) tárom fel, a mögött is hibás elméletek húzódnak meg. Az előző fejezet alapján nem kell hiszen elég ha leteszem az asztalra jó rendszert, mellé teszek egy csomó  igaz, igaznak tűnő megállapítást. Eme okoskodás alapján igen kevés hibás nézettel foglalkozom közvetlenül, a sok ezerből néhánnyal.  Ugyanakkor ezt a néhányat (talán a legelterjedtebbeket, legveszélyesebbeket), mégis kénytelen vagyok megcáfolni. Annyit még megjegyeznék: ami a hibákat illeti a Magyarországon élő gondolkodó ebből a szempontból „szerencsés” helyzetben van. Talán máshol is említem de itt is elmondom Magyarország olyan mint az orvosi ló, minden hiba betegség megtalálható benne.

Még a hibákhoz kapcsolódik a céltábla elméletet. Bár ez a manipuláció témájához jobban illeszkedik. A céltábla tulajdonképpen az igazságot ill. annak környékét, irányát jelzi. A céltábla közepe az abszolút igazság, ezt a jelenlegi szinten esetleg véletlenül találja el a gondolkodó. Ha az elméletgyártó eltalálja a céltáblát (nem a közepét) akkor még az igazságot (társadalomtudományos igazság) mondja. Ilyenkor jó irányban gondolkodik, közvetve jó irányban tereli a rendszert. Ha a céltábla mellé lő akár 10cm-rel akár 10m-rel akkor téved, rossz irányba tereli a rendszert.  A csapda itt a 10cm-ben van, melyet nehéz észrevenni. Elég az elméletből egy lényeges tényezőt kifelejteni és máris mellé megy a lövés. A céltábla mellé lövés önmagában is figyelemelterelő manőverré válik. A lényeges, helyes irányról eltereli a figyelmet.

A tényezők jelentősége és hatása.

Egyszer már felmerült és még gyakran felmerülhet a kérdés: miszerint történik a százalékos értékelés, miért X százalék az egyik tényező értéke és miért Y százalék a másik tényező értéke? A rendszertényezők jelentősége (fontossága lényegessége) szerint történik az értékelés. Ugyanakkor ez egy igen összetett probléma, ennek néhány elemét próbálom vázolni. Először is rengeteg tényező van, ezeket kell valahogy egymáshoz viszonyítva értékelni. Az átfedések problémájára a bizonytalan határvonalak problémájára most ne térnék ki. Röviden kitérek azonban a jelentőség és a hatások problémájára. Van a múltbeli (hosszú távú, történelmi) jelentőség és adott ( pl. jelenlegi) jelentőség. Továbbá van a feltehetően jövőbeli jelentőség. Ugyanakkor ez a három összefügg, méghozzá tényezőnként eltérő arányban. Én megpróbálok a háromból egy általános jelentőséget kiokoskodni. Azoknál a tényezőknél ahol nagy az eltérés ott inkább a jelenlegi és jövőbeli jelentőségből indulok ki. Ugyanakkor vannak az adott hatások melyek nem azonosak a jelentőséggel. Egy példát mondanék erre. Tételezzük fel, hogy egy adott embernél 50 jelentős tényező határozza meg az életkort. Ebből egy jelentős tényező a táplálkozás, mondjuk hogy ez 10%-ban határozza meg az életkort általában. Lehet olyan helyzet, ill. ember, mikor e tényező jelentősége felerősödik, és lehet olyan helyzet, mikor e tényező mondjuk más tényező felerősödése miatt veszít a jelentőségéből. Ez az adott jelentőség.

 A példában fogadjuk el, azonban hogy az általános és adott jelentősége is 10%. Ez azt jelenti, mondjuk, hogy az illető egy nagyon rossz táplálkozás mellett csak 90 évig él, egy nagyon jó táplálkozás mellett 100 évig él. Mi van, ha közepesen (se nem jól, se nem rosszul) táplálkozik? Ebben az esetben 95 évig fog élni. Erre a felületes gondolkodó mondhatja azt, hogy akkor a táplálkozás jelentősége csak 5%, mert ekkora a hatása. Más mondhatja azt, hogy a hatás 0% mert a jó és a rossz táplálkozás kiegyenlíti egymást, tehát nincs hatás. Valójában a táplálkozás jelentősége megmarad 10%. Ezért meg kell különböztetni a jelentőséget, amely 10%, a kihasznált jelentőségtől, amely 5%. A kihasznált jelentőséget nevezhetjük adott hatásnak, mert ekkora a tényező gyakorlati hatása. Ugyanakkor meg azt mondhatjuk, van viszonylag közepes irány, jó irány és rossz irány. A viszonylagos közepes iránynak 0% az értéke. Tehát van a jelentőség az adott hatás, és viszonylagos irány.

Sőt van a viszonylagos (belső) jelentőségváltozás. Ez egy újabb fogalom, amely azt jelenti, hogy a viszonylag rosszul kihasznált jelentőségnek nagyobb gyakorlati jelentősége marad, mint a viszonylag jól kihasznált jelentőségnek. A példára visszatérve. Ha az illető jól táplálkozik, pl. úgy hogy  ezáltal 99 évet  él, akkor nála a táplálkozás viszonylagos ( belső) jelentősége csökken, mert annak változása csak 1 évet jelent. Ha viszonylag rosszul táplálkozik, mondjuk úgy, hogy azzal 91 évet él, akkor nála táplálkozás viszonylagos (belső) jentősége nő, mert annak változása 9 évet jelent. A belső jelzőt azért teszem hozzá, mert vannak más viszonylagos jelentőségek is. A viszonylagos (belső) jelentőségváltozás és az adott hatás ellentétes arányú. A kérdés az, hogy amikor abszolút jelentőségről van szó, akkor figyelembe vegyük a viszonylagos (belső) jelentőséget, vagy ne? Én úgy értékelek, hogy figyelembe veszem. Az adott jelentőség nálam attól is függ, hogy eddig és jelenleg milyen szinten áll az adott tényező. Egyszerűbben fogalmazva: elsősorban azon kell változtatni, ami rossz állapotban van. Annyit még hozzátennék, hogy vannak tényezők melyek viszonylag stabilak, adott jelentőségük nehezebben változik és vannak ebből szempontból instabil tényezők. Végül egy más szempont: melyik jelentősebb tényező a jelentéktelenebb, de folyamatosan, gyakran fennálló probléma, vagy a ritkán előforduló, de jelentősebb probléma? 

Én a végső százalékos értékelésnél megpróbálom a jelentőség értékét meghatározni. Közben gyakran elkalandozok az adott hatás és a viszonylagos irány meghatározása felé, de általában megpróbálok a jelentőséghez visszatérni. A pontos értékelést remélhetőleg majd a jövő tudománya lesz képes megállapítani.

A kategorizálás, az átfedések, a bizonytalan határvonalak problémája.

Ebben a tanulmányban rengeteg kategorizálás csoportosítás. Minden kategorizálásnál, de főleg a társadalomtudományos kategóriáknál fellép határvonalak az átfedés problémája. Ezt egyébként néha megjegyzem néha nem. Amikor nem jegyzem meg akkor is fellép. A gondolkodó azt mondhatja, hogy ez az ember milyen alapon kategorizál hiszen, mindig vannak átfedések, átmeneti rétegek, köztes kategóriák, elmosódott határvonalak. Én viszont azt mondom, hogyha ezek miatt nem lehet kategorizálni, akkor soha nem lehet kategorizálni.

A problémát a következő egyszerű példázattal magyaráznám meg. Adva van egy úszómedence, amelyik a kisvíztől (félméteres vízmagasságtól) kezdve fokozatosan egyenletesen mélyül a mélyvízig ( 2,5 méteres vízmagasság).  Egyrészt világos hogy nincsenek éles határvonalak. Másrészt, muszáj kategorizálni, valahova minimum ki kell tenni egy táblát, hogy mélyvíz. Még jobb, (pontosabb tájékoztatás) lenne kitenni hogy kisvíz, kisgyerekeknek, közepes víz nem úszóknak, és mélyvíz. Még pontosabb tájékoztatás lenne ha tíz táblát tennének ki mondjuk minden húsz centis emelkedéshez egy centit mutató táblát. Ez pontos lenne csakhogy fölösleges. Sőt már zavaró lenne, hiszen akkor a figyelmetlen tudatlan nem tudja pontosan, hogy mikortól következik a mélyvíz. Maradjunk abban hogy ez esetben a legjobb megoldás a három tábla, azaz három kategóriára bontani az uszoda vizét. Viszont a víz egyenletesen emelkedik, akkor hóvá rakják pontosan a táblát. Az előző ellenvető szerint sehová, mert nincs pontos határvonal. Ekkor viszont sokan megfulladnának, tehát a táblákat mégis ki kell tenni. A tíz tábla sem jó megoldás. Ezután jön valóban, a kategorizálás nehézsége és önkényessége, hogy mélyvíz táblát a 140cm-hez, netán 160cm-hez, netán a 180 cm-hez tegyék. Ezt az önkényességet, többféle megoldást nevezem én elsősorban a bizonytalan határvonalak, az átfedések, a kategorizálás problémájának.

Talán a Balaton vize, ill. annak lassú, hullámzó emelkedése még jobb példa a határvonalak problémájára.

Egyébként pedig az ember képtelen megérteni a dolgokat, ha azok nincsenek kategorizálva. Sőt képtelen átgondolni bármit, anélkül hogy ne kategorizáljon. Mondhatjuk úgyis hogy kategorizálás az egy alapvető és nélkülözhetetlen értelmi funkció.

Mint azt a mélyvíz táblánál láttuk, a kategorizálásnak azért van gyakorlati jelentősége is. Bizonyos szintek után megváltoznak a dolgok tulajdonságai, jellemzői. Nem mindegy hogy az öbölben csónakázunk vagy a nyílt tengeren. Bár itt sincs éles határvonal, de azért a nyílt tenger más jellemzőkkel bír mint a tengeröböl. Azt hiszem, a példákat sokáig lehetne sorolni. Az elmosódott határvonalak, átmeneti rétegek, átfedések problémája tehát egyrészt, az hogy ezek vannak, másrészt az, hogy ezek által mindig kétségbe vonható,  pontosan határoztuk-e meg a kategóriát.  Harmadrészt mindig felvetődhet, hogy túl kevés kategóriát állapítottunk meg, de mint kiderült a sok kategória sem jó mindig.

Magyarország kiváló terep az társadalomtudományos elemző számára.

Először is Magyarország egy közepes nagyságú közepes fejlettségű ország.  Másodszor Magyarországon egymást követték a rendszerek. Jó hosszú feudalizmus után a klasszikus kapitalizmus, majd a brezsnyevi szocializmus majd az államkapitalizmus viszonylag gyorsan követte egymást, tehát személyes tapasztalatokat is lehet gyűjteni. Harmadszor, Magyarország olyan mint az orvosi ló, minden betegség megtalálható rajta ill. benne.

„Nyitott kapukat dönget” problémája.

Szintén egy olyan gondolat ami végigkísérheti e tanulmányt, ezért jobb az elején tisztázni. E tanulmány lényeges problémaköröket tárgyal meg, és azokra ad különböző megoldásokat. Minden problémakörrel, fejezettel kapcsolatban kijelenthető:  de hiszen ezt a problémakört már vizsgálják, erre már készültek, készülnek megoldások,  e tanulmány, mondhatjuk nyitott kapukat dönget. Vizsgálják, és készülnek megoldások, de nem eléggé vizsgálják nem, elégségesek a megoldások - röviden ez a válaszom erre. Ha egy problémakört nem eléggé, nem a jelentőségéhez képest vizsgálnak és oldanak meg akkor az hiba, adott esetben súlyos hiba. Ez az érv, miszerint ez már nyitott kapukat dönget, tehát fölöslegesen beszél, nem igazi érv.

Egyéni vélemények (e tanulmány) és a demokrácia problémája.

E tanulmány felfogható egy összetett egyéni véleménynek. Egyfelől meghatározok célokat feladatokat, másfelől azt mondom hogy a célokat feladatokat a tudományos vezetésnek és a népnek ( lakosságnak kell együttesen meghatározni. Ez a felületes gondolkodónak ellentmondásnak tűnhet. Egyfelől meg kell jegyezni én nem állítom azt hogy az általam leírtak szentírás. Nem állítom azt, hogy az általam elmondottakat pontosan, és csak így lehet végrehajtani. Azt állítom, hogy az általam elmondottak nagyjából jók. Azt állítom, hogy véleményem szerint valamilyen ehhez hasonló céloknak feladatoknak kellene létre jönni. E tanulmányban elmondottak egy megalapozott megindokolt egyéni meggyőződésnek, egyéni javaslatnak tekinthetők. Mint minden meglapozott és megindokolt egyéni véleménynek  e tanulmánynak is kijár az tisztelet, hogy az emberek ( tudósok nép ) megismerjék, áttanulmányozzák, megvitassák és ezután döntsenek róla. Ha pedig a tanulmány egyes részeit jónak, magvalósítandónak tartják, akkor az kerüljön be a megvalósítási (törvénykezési, intézmény-kialakítási (mechanizmus, módszer kialakítási) körbe.

Azt állítom és ez is csak egy egyéni vélemény, hogy minden meglapozott, megindokolt egyéni vélemény széles körű megismerését az államnak kell biztosítani.  E vélemény, is csak egy olyan javaslat melyet közösen kell eldönteni. Ez azonban jelenleg nincs biztosítva. Itt valóban van egy ellentmondás, amely nem azonos az elején felvetett ellentmondással. A kérdés az, hogy a rendszer a jelenlegi állapotából hogy jut el addig az állapotáig hogy minden megalapozott egyéni vélemény megismerésre kerüljön? A válasz számomra is homályos. Mindenesetre ezt el kellet mondanom, nehogy a kétszínűnek tűnjek, olyan embernek, aki a demokrácia elve alatt saját elképzelést akarja megvalósítani.

A problémakörök átfedése, ill. különböző szemszögű elemzések szinte ugyanarról a problémakörről - problémája.

Mivel erről a problémáról máshol is szó lesz, ezért csak néhány mondat.

Kétségtelen ebben a tanulmányban jelentősek az átfedések. Ez részben a bizonytalan kategóriák, bizonytalan határvonalak, az egyenletes átmenetek miatt van. A másik oka azonban az, hogy ugyanazt a problémakört több szemszögből is lehet, sőt kell vizsgálni. Pontosabban, ha más szemszögből vizsgáljuk a problémakört, akkor már nem marad ugyanaz a problémakör, csak valami hasonló problémakör. Ezért van ez a furcsa kifejezés: „szinte ugyanarról a problémakörről”. A lényeg viszont az, hogy gyakran, sőt általában nem elég egy problémakört egy szemszögből elemezni.

Általánosságban gondolkodva, pl. egy asztalt is legalább öt szemszögből, lehet vizsgálni. Az előállítás (gyártás) szempontjából. Az eladhatóság szempontjából. Az asztal fajtájának (használatának) szempontjából, és így tovább. Ellenben amikor az egyik szemszögből vizsgálódunk, szükségszerűen előkerül a többi szemszög is. Az asztal gyártásának elemzésekor is előkerül az eladhatóság, és az asztal fajtájának problémája. A problémakört az határozza meg, hogy mi van az elemzés középpontjában. Az asztal gyártásának elemzésében pl. a gyártóeszközök, a technológia van a központban, de mellékesen szó van az eladhatóságról és az asztalok fajtáiról is. 

Nézzünk példát a gazdasági, társadalmi rendszerre, ahol az előbbinél több és bonyolultabb összefüggések vannak.

Pl. szinte bármit vizsgálunk a rendszeren belül ( pl.  a gazdaságot, a szociális rendszert, stb.),  egyben az államot is vizsgáljuk. Tehát az állam elemzése megtörténik legalább ötven szemszögből. Ugyanakkor gazdaságot elemezzük az állam szemszögéből és pl. magángazdaság szemszögéből. Ezek tehát nyilvánvalóan átfedéseket okoznak. A feladatok is átfedik egymást. Ezt is több helyen megemlítem: inkább kétszer, háromszor foglalkozzanak szinte ugyanazzal a fontos feladattal, mint egyszer sem.

Figyelem a nagy tanulmány (Társadalomfejlődés, Társadalomkritika, Társadalomismeret)  7. 8. 11. 12. 14. 15. tanulmányrészei itt találhatók: https://sites.google.com/site/tarsadalomkritika/