Embedded Files
9. tanulmányrész:
Világnézetek, pártok,
ideológiák, erkölcs (tudatalakulás 3)
E tanulmányt az ilyen, vagyis a tudattal (tudás, vélemény, világnézet, stb.) foglalkozó fejezetekkel kezdtem. Ezt a hatalmas összetett problémakört e fejezetcsoportban folytatom.
C/ 20, C/1, C/2, C/2/2, C/3, C/4, C/5, C/10 ábrák valamint az ABC/3, B/0 ábra és más ábrák.
Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):
Bevezető általános elmélkedések.
A világnézethez kapcsolódó ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező.
A jelen világnézetei, ideológiái.
További általános elmélkedések.
A tudatformálódás fontos tényezői a világhierarchia és a kultúra. Elméleti rendszertényező.
A politikai (társadalomtudományos) vélemények C/2-es ábra. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Néhány alapvető egyszerű definíció. Elméleti rendszertényező.
A fejlettebb jövő világnézete.
A világnézet gyakorlatilag, a feladatok szempontjából. Rendszertényező.
A világnézet és a társadalomtudományok összefüggései. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Tartalom.
Bevezető általános elmélkedések.
Tartalom:
Kitérés a kaotikus tudat témájának rendezésére. Elsősorban a C/20, másodsorban más C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A világnézet és annak történelmi alakulása. Elméleti rendszertényező.
A világnézethez kapcsolódó ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező. (ismétlés)
A jelen világnézetei, ideológiái.
Tartalom:
Alapvető eszmei, politikai irányultságok, és az ideológiai köpönyeg jellegű politizálás. A jelen ideológiai zavarossága. Elmélkedés a belülről való megreformálásról, fejlesztésről. Elméleti rendszertényező.
Gondolatok a jelenlegi ideológiai irányzatokról (szociáldemokrácia, liberalizmus, kereszténydemokrácia, konzervativizmus, jobboldal, baloldal, stb.). Elméleti rendszertényező.
A jelenlegi (államkapitalista) pártideológiák, esetleges történelmi kialakulása. A pártideológiák sekélyesek ellentmondásosak, zavarosak, klikkesedés-gerjesztők, ezért a politika, gazdaságpolitika is ilyen. A valóságos politikai törésvonalak. Elméleti rendszertényező.
További általános elmélkedések.
Tartalom:
Mi a különbség a szubjektív világnézeti alapelvek és az objektív társadalomtudományos igazságok alapelvek, valamint a rendszer alapvető elvei között. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Megint beleütközünk a társadalomtudomány problematikájába. Pontosabban abba, hogy jelenleg a társadalomtudomány alul-értékelt, nem tölti be a szerepét. C/20, C/10, C/1 ábra, egyéb C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Az egyszerűsített rendszerfejlődés és az egyszerűsített világnézet. A fontosabb közösségi szellemiségek. (D/8, D/9, D/10 ábra). Elméleti rendszertényező.
A tudatformálódás fontos tényezői a rendszer és a közerkölcs. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A tudatformálódás fontos tényezői a világhierarchia és a kultúra. Elméleti rendszertényező.
A politikai (társadalomtudományos) vélemények C/2-es ábra. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Néhány alapvető egyszerű definíció. Elméleti rendszertényező.
A fejlettebb jövő világnézete.
Tartalom:
A világnézet, mint alapvető (szubjektív) elvek, felfogások. A C. jelű ábrák.
Elméleti rendszertényező. (önálló tartalommal rendelkezik)
A világnézet, gyakorlatilag a feladatok szempontjából. Rendszertényező.
C jelű ábrák.
Rabszolgatartó rendszer 1, feudalizmus 1,5, klasszikus kapitalizmus 2,3, jelenlegi államkapitalizmus 3,1, brezsnyevi szocializmus 2,7. Jelenlegi kínai szocializmus 2,7? A tényleges demokráciában, mikor a felsorolt feladatok döntően megvalósulnak a világnézet 4,5%-ot fog érni.
Elmélkedések némely alapvető felfogásokról. „A rendszer nagyjából jó” felfogás cáfolata. Kiegészítés az istenhit világnézethez. A világnézet és a változtatás szellemisége kiegészítése. Elméleti rendszertényező.
A világnézet és a társadalomtudományok összefüggései. C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Ne felejtsük el, hogy e tanulmányrész közvetlen testvérei „a gondolkodástan” témájú tanulmányrész, valamint az „erkölcs” témájú tanulmányrész, valamint az „állami tudatalakítás” témájú tanulmányrész. Az említett tanulmányrészekben jó eséllyel meg lehet találni azon kérdésekre választ, amelyekre e tanulmányrész nem válaszol.
A következő egység emlékeztető címe:
Bevezető általános elmélkedések.
Bevezető általános elmélkedések.
(első fejezet)
Kitérés a kaotikus tudat témájának rendezésére. Elsősorban a C/20, másodsorban más C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Kitérés a kaotikus tudat témájának rendezésére. Elsősorban a C/20, másodsorban más C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Ismételt rész.
A tudat, tudatformálás, hatalmas, kaotikus témájának alapvető rendezése, kategorizálása, e tanulmány, tanulmányrészeinek címe, témája alapján.
A gondolkodástan. (Gondolkodási és érzelmi mechanizmusok).
A világnézet. (alapfelfogások, eszmerendszerek).
A kultúra (beleértve a vallásokat).
Az állami (rendezett, szabályozott nagy-közösségi) tudatalakítás. (Társadalomtudományok, oktatás, tájékoztatás, manipuláció, stb. Általában a tudományok, és az oktatás.)
Társadalompszichológiai elmélkedések. (Ilyen tanulmányrész külön nincs, de szinte minden tanulmányrészbe megjelennek a társadalom-pszichológiai elmélkedések.)
Erkölcsi elmélkedések (egyéni, köztük az „én” erkölcsi „tanításaim”).
Minél hatalmasabb és kaotikusabb egy témakör, márpedig a tudat és tudatalakítás az (a leghatalmasabb legkaotikusabb), annál inkább szükséges a kategorizálás, annak érdekében, hogy a gondolkodó egyén ne vesszen el az erdőben. A fenti felsorolás egyféle alapkategorizálás, amely kijelöli a hatalmas amorf, részben csak a tudatunkban levő erdő alapvető területeit, szerintem. Nem árt, ha van valamilyen alapkategorizálás, amelyből a gondolkodó ember ki tud indulni, amelybe a témákat, problémaköröket be tudja illeszteni. Nyilván a kategorizálás ellenére is óriási és ezerszálú az összefüggések halmaza, a keveredés, az átfedés. De kategorizálás nélkül még nagyobb lenne a káosz.
E tanulmányrész legfőbb témaköre: a világnézet. (alapfelfogások, eszmerendszerek).
A tudat hatalmas, bonyolult, kaotikus témáját több ábrában, fejezetben is megpróbáltam átláthatóvá tenni, azaz rendszerezni. Ezek a C. jelű ábrák, de ezek közül is kiemelném a C/20-as ábrát. Ugyanakkor elismerem, hogy a tudatról szóló fejezetekben, én általában nem tartom magam, az ábrán levő rendszerhez. Egyszerre, ill. keverve tárgyalom az egyéni tudatot és közös tudatot. Egyszerre ill. keverve tárgyalom a tudat működésének, és az adott gondolatok helyességének elemzését. Egyszerre és keverve tárgyalom a tudat szerkezetét és időbeli alakulását. Csapongok a közös tudat rétegei között, és még sorolhatnám. Ráadásul a tudathoz kapcsolódó fejezetek, gondolatsorok e tanulmány különböző részeiben jelennek meg. Ennek ellenére szerintem minden tudatról szóló, (elsősorban a tudatról szóló fejezetet) fejezetet be lehet valahogy illeszteni a C/20 ábrába.
A C/20 ábrával megint az a helyzet, hogy vagy nem elemzem, (az ábrán és egyes fejezetekben szerepel a lényeg) vagy nagyon hosszan kellene elemeznem.
A nem elemzést választom. Egyfelől azt gondolom, hogy az ábra alapos tanulmányozása pótolja az elemzést. (Általában az ábrákban minden szónak, mondatnak, nyílnak jelentősége van ezért az én ábráim alapos tanulmányozást, igényelnek. Kiváltképp a C/20-as ábra.)
Másfelől a következő fejetek azért egyfajta elemzést adnak az ábráról is.
Illetve a C/20-as ábrában megjelenik a „Vázlatos összefoglalása a gondolkodás a gondolkodástan” hatalmas szerteágazó témája. Az evolúció során kialakult, a közös tudat kölcsönhatásai nélküli egyéni tudat. A világ lehetséges alapvető vázlatos szerkezetei.” C. fejezet. Az említett fejezet saját ábrái a C/0/A, C/0/B, C/0/C ábrák. Valamint a tudattal kapcsolatos ábrák még a C. jelű ábrák. Az említett fejezetet az egyéni tudathenger alsó része jeleníti meg a C/20-as ábrában. Vagyis az egyéni tudatnak van egy a közös tudattól távolabbi része, ez az egyéniség és a működés szempontjából vizsgált egyéni tudat. A tudat többi része szorosan összefügg a közös tudattal.
Néhány mondat erejéig azért visszatérek a C/20-as ábrára. Az ábra megmutatja hogy a tudat egy rendkívül szerteágazó, bonyolult mégis összefüggő problémakör. Az ábrában megjelenik a „a természettudomány és társadalomtudomány összehasonlítása” problémakör. „A társadalomtudomány jellemzői.” C. fejezet lényege is. Megjelenik benne a felszíni, gyakran hiányos téves tudat, történés és a mélyben történő valóság (háttérigazság) problematikája. A tudat problémáját végig kíséri az a probléma, hogy felszíni megjelenés, az nem azonos valóságos történésekkel. Mindig meg kell fejteni: valójában mi is történik.
Egy kis rendtevés, fogalomértelmezés.
Eddig egy sereg alapvető, fontos, legfőbb elvről, célról, stb. beszéltem.
Felsorolom.
A fontos társadalomtudományos törvényszerűségek, igazságok (még a fontosakból is sok van).
A legfőbb célok, elvek (a világnézet szintjén, kettő-három van.)
Alapvető lényeges világnézet (de itt már kettő-három legfőbb cél, elv kinyílik, tovább osztódik, konkretizálódik 3 x 10-20-30 elvre, felfogásra.)
(A világnézetnek van egy szubjektív aspektusa, az alapvető tudományos igazságoknak nincs szubjektív aspektusa.)
A hosszabb távú, legfőbb társadalmi célok (pl. a D/1, B/3/2 ábra.)
A jelenleg legfontosabb alapvető társadalmi irányok (pl. az ABC/1 ábra)
(A hosszabb távú céloknak nincs szubjektív aspektusa, mégsem azonos teljesen a társadalomtudományos törvényszerűsekkel, igazságokkal. A hosszabb távú legfőbb célokból kevesebb van, és távolabbi jövőre vonatkoznak.
A jelenlegi legfontosabb irányok: amiket jelenleg fokozottabban kell fejleszteni.)
A C/20-as ábra a múltról és főleg a jelenről szól, legalábbis abban a tekintetben, hogy a társadalomtudomány közös tudat rétege csak egy réteg a sok közül. A jövőben a társadalomtudomány rétege feltár, kielemez minden más közös tudat réteget és ezzel a közös tudat, központi, domináns rétege lesz.
Kitérés néhány nem elemzett ábrára.
A tudaton gondolkodva kétségkívül kinyílik a rendszer, a gondolatok, eljutnak az ember felépítéséhez, az akaratszabadsághoz és egyéb szinte filozofikus témákhoz. A rendszerek megtárgyalásából nem maradhat ki a tudat, a tudaton való gondolkodás, ez viszont elvisz más tudományok (biológia, élővilág fejlődése (evolúció, emberi fiziológia, hittan, filozófia, stb.) irányába. Néhány ábrában, pontosabban a C/1, C/2/2 ábrákban, próbáltam ezen átmeneteket, összefüggéseket, a tudatalakulás általános tényezőit vázolni. Idetartozik még a C/3 ábra, amelyik az akaratszabadság problémáit, elemeit akarja ábrázolni. Természetesen az akaratszabadság is, méghozzá több szálon, összefügg a tudattal és társadalommal.
Ezen ábrákat ill. ezen témákat nem kívánom sem hosszan, sem röviden elemezni, a következő okokból. A hosszabb, de még mindig összefoglaló jellegű elemzés, könyvnyi terjedelmű lenne. A rövid elemzés pedig nem lenne érthetőbb, mint maga az ábra. Ezen témák megjelenítése, e tanulmányban maguk az ábrák. Úgy gondolom, hogy legalább jelzés szinten meg kell említeni e témákat is, már az említés is felvázol néhány lényeges összefüggést. Kétségkívül ez az átlagos olvasó számára inkább csak valamiféle megjelenítését jelzését jelenti a témáknak, és nem a pontos értelmezését. Talán azoknak az olvasóknak nyújthat többet, akik e témákban már elmerültek, vagy éppen ezen ábrák kapcsán akarnak elmerülni. Mondhatjuk hogy ezen ábrák kiinduló okoskodások, vagy ajtók melyek a társadalmi rendszer, tudat terméből nyílnak, és amelyeken át lehet lépni más témákba, problémakörökbe, tudományokba.
Hasonlóak ajtók a C/5, C/6-os ábrák melyek a társadalmi rendszer, hit, vallás, másvilág, terméből nyílnak. Persze az ajtók a termek (társadalmi rendszer) fontos részei, túl azon, hogy át lehet rajtuk lépni.
A C/2 C/4 ábrák már szorosabban kötődnek a társadalmi rendszerhez.
A C/4 ábra egyfajta összefoglaló, itt a tudatformáló rendszertényezők egymás viszonyában, ill. a demokrácia vonatkozásában van ábrázolva.
Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy e tanulmányrész közvetlen testvérei „a gondolkodástan” témájú tanulmányrész, valamint az „erkölcs” témájú tanulmányrész, valamint az „állami tudatalakítás” témájú tanulmányrész. Az említett tanulmányrészekben jó eséllyel meg lehet találni azon kérdésekre választ, amelyekre e tanulmányrész nem válaszol.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A világnézet és annak történelmi alakulása. ABC/3, és a C/21 ábra. Továbbá a C/2 és a többi C jelű ábra. Elméleti rendszertényező.
A világnézet és annak történelmi alakulása. ABC/3, és a C/21 ábra. Továbbá a C/2 és a többi C jelű ábra. Elméleti rendszertényező.
A C/20-as ábra viszonylatában ez elsősorban az időbeli változást, illetve a legfőbb célok, és az alapvető világnézet - közös tudat rétegeit érinti.
Minden fejezet elé odatehetném: mindez szerintem. Ennél a fejezetnél ezt meg is teszem.
A világnézet a fontos, a vezérlő elvek gyűjteménye. Az emberben, emberekben és közösségekben rengeteg fontos elv van. Mégis van a legfőbb elv, melynek van pozitív és negatív változata.
Lényegében a legfőbb célról, annak két alapvető változatáról van szó, más megfogalmazásban. Emlékeztetőül a legfőbb cél: minél több ember éljen (legyen egészségesen hosszú életű) egyre jobban kellemesebben, igazságosabban. A másik legfőbb cél, ha kihagyjuk a „minél több embert”, a megfogalmazásból.
Visszatérve: persze ez a negatívság, pozitívság is árnyalódik. A legfőbb negatív elv ez: vannak egyének, csoportok, akik (különböző okokból) jelentősebben, sokkal különbek, mint más emberek. Ezért ők irányíthatnak, mások felett rendelkezhetnek, ezért nekik sokkal magasabb életszínvonal jár, ezért ők kizsákmányolhatnak, megtehetnek olyant, amit mások nem. Illetve, ezért vannak egyének, csoportok, akik viszont mindig irányított helyzetben vannak, mások rendelkeznek felettük, akiket ki lehet zsákmányolni, akiknek alacsony életszínvonal jár. Nevezhetjük ezt: felsőbbrendűségi érzésnek, tudatnak is. Van, akik ezt az elvet, mint elszenvedők vallják, vannak, akik ezt az elvet, mint kiváltságosok vallják adott időben. Mert egy ember vallhatja mindkettőt. Most éppen én vagyok a felsőbbrendű, máskor éppen én vagyok az alsóbbrendű.
Figyelem: a lényeg nem a különbség megléte, hanem a túl nagy, az aránytalanul nagy, a hatalmas különbség!
Tehát a felsőbbrendűség különböző okokból van, de hogy milyen okból, az már legfőbb elvhez kapcsolódó, viszonylag másodlagos elvek egyike. Rövid felsorolás. Éppen az adott erőviszonyok miatt. Az adott helyzetük miatt, amelyben a véletlen is szerepet játszik. A sors az Isten akaratából, ilyennek születtek. A képességek, tehetségek miatt. Ha már egyszer felsőbbrendűek lettek, akkor már azok is maradhatnak. A mások irányában történő, jelen időben mért hasznosságuk, károsságuk miatt. Ezek közül a legutolsó, amelyik talán a legkevésbé negatív, de az is negatív, hiszen a túl nagy, hatalmas különbségek vonatkozása fennáll.
A legfőbb pozitív elv, lényegében a negatív elv tagadása. Tehát nincsenek olyan egyének csoportok, akik sokkal különbek, nem jár nekik sokkal különb élet, mások felett rendelkezés, ők sem tehetnek mindent, stb.. A pozitív elv önmagában így szól: az egyének, embercsoportok között általában igen kis különbség van, esetenként, helyzetenként nincs is különbség, de ha van is különbség, akkor az csak alapos mérlegelés után jön ki, a mérlegelés alapja pedig elsősorban a mások irányában való hasznosság, károsság.
A legfőbb elvekhez egy sereg fontos de mégis másodlagos (részben különálló) elv kapcsolódik valamint egy sereg fontos, de harmadlagos elv (részben különálló) kapcsolódik. Ezeken kívül vannak a legfőbb elvhez alig kapcsolódó, (szinte független) másodlagos, harmadlagos nagyon fontos elvek, illetve a negyedleges, ötödleges elvek.
Tehát az egyénekben, csoportokban rengeteg, több ezer fontos elv (pozitív és negatív) jön létre, de mégis van két egymástól függő legfőbb elv.
Nem árt tisztázni a két gondolat illeszkedését. A tudás apró, egyszerű tudásokból áll össze. Vannak alapvető elvek, célok, vagyis a tudások mégis rangsorolhatók. Egyféle összeillesztés. Az alapvető elvek, célok olyan apró egyszerű tudások, amelyeket mindig szem előtt kell tartani. Nézzük pl. házépítést. Az ablakhelyek kialakítása, az ablakok legyártása, behelyezése, egy része az építkezésnek. Ehhez rengeteg apró műszaki ismeret szükséges. „Fontos, hogy kiknek, milyen célra épül az épület”, ez, mint egyfajta alapelv, alapcél, és egyben viszonylag egyszerű gondolat, befolyásol minden részmegoldást. Pl. azt is befolyásolja, mennyi és milyen nagyságú ablakok legyenek. Az alapelvek alapcélok jelentőségét sokan, sokszor éppen azért nem ismerik fel, mert nagyon egyszerű szinte banális megállapítások. „Fontos, hogy kiknek, milyen célra épül az épület”, alapelv akkor is hat, ha nem ismerik fel. Akkor úgy hat, hogy nem lesz jó az egész épület. Pl. az ablakokat rosszul helyezik be, ez egy viszonylag kisebb kijavítható hiba, az alapelvek hibájához, vagy hiányához képest.
Az alapelvektől való viszolygás abból is eredhet, hogy minden alapelvet, alapcélt az emberek azonosítnak a hamis dogmákkal, frázisokkal, amelyek valóban gyakoriak, és megvetendők.
Ha már itt tartunk, kategorizáljuk a világnézetet a megjelenés szempontjából.
Az egyének lelke mélyén lakozó, nem tudatosuló, de mégis megjelenő világnézet. Az egyénekben tudatosuló, és véleményekben, cselekvésekben megjelenő világnézet. Az eszmei közösségekben (direkt és indirekt eszmei közösségek) megjelenő világnézet. A nemzet lakosságának átlagos jellemző világnézete. A nemzet vezetésének átlagos jellemző világnézete. A társadalomtudomány átlagos jellemző világnézete. A nemzet összesített (az előzőkből összetevődő) jellemző világnézet. A világméretű, nemzetközi nagy világnézeti irányzatok, vallásokat is beleértve. Természetesen ezek a megjelenések hatnak egymásra.
A világnézetek rejtettsége zavarossága és az elvek kapcsolódása.
A legfőbb elv, a lélek mélyén a tudat alatt általában helyes prioritásban, mint legfőbb elv jelenik meg. Persze a tudatosuló világnézetek ide is visszahatnak, de ebbe ne menjünk bele.
A megjelenő rejtettség és egyben zavarosság legelső oka, hogy a legfőbb elv, nincs felismerve, mint harmadlagos, negyedleges, ötödleges elv jelenik meg, de akkor sem pontosan megfogalmazva. Illetve az elvek valóságos prioritása, felcserélődve jelenik meg (pl. egy harmadlagos elv, mint legfőbb elv, vagy egy másodlagos elv, mint negyedleges elv, stb. jelenik meg), és pontatlanul megfogalmazva.
A második ok: a negatív legfőbb elv, a rabszolgatartó rendszertől (kereszténységtől), egyre inkább szégyellnivaló (egyébként valóban szégyellnivaló) elv lesz, ezért egyre rejtettebben jelenik meg. Átlagosan minden megjelenési szinten és az egyének szintjén is szégyellnivaló elv lesz. Erről még szó lesz. Egyszerűbben fogalmazva rejtettség oka, a színlelés.
Mielőtt folytatnám, nézzünk példákat az elvek kapcsolódására.
A tízparancsolat legfőbb értéke nem az, hogy felsorolja bűnöket, ennél fontosabb, hogy sorrendbe teszi őket. De van egy még fontosabb vonatkozása: ez Isten törvénye, minden emberre egyaránt vonatkozik. Vagyis azzal, hogy nem tesz kivételeket, (pl. ilyeneket: a szolgának nem szabad megölni az urát, de az úrnak megszabad ölni a szolgát) ezzel a legfőbb pozitív elvhez kapcsolódik. Az egyistenhit kapcsolódása, pedig az, hogy nincsenek különböző ítélkezések, egyfajta ítélkezés van, nincs kibúvó, pl. a tízparancsolat alól. Több istenhitnél, az egyik isten így akarja, de a másik úgy, van kibúvó. (Bár mindig is voltak főistenek, és egyik vallásban sincs tisztán egyistenhit.) Ez egyben arra is példa, hogy már rabszolgatartó rendszerben is voltak a pozitív legfőbb elv irányában való világnézeti megjelenések. És példa az árnyaltságra.
Jelenleg már nagyjából elfogadott, de még mindig nem teljesen: a bűn alapja, a másnak ártás mértéke. Ez pl. a pozitív legfőbb elvhez kapcsolódó másodlagos, de fontos elvek egyike.
Az alapvető emberi jogok összefüggnek a tízparancsolattal. Bennük a közös az, hogy mindkettő kinyilatkoztatja: a törvények, jogok mindenkire egyaránt vonatkoznak, nincsenek felsőbbrendű emberek. Mindkettő a pozitív főelvhez kapcsolódik.
A túlzott nacionalizmus (sovinizmus), ill. a hódító gyarmatosító politika, a hódító háborúk a negatív főelvből erednek: mi sokkal különb nép, nemzet vagyunk, mint más népek, nemzetek. (Ráadásul háttérben inkább ez van: mi mindenkinél sokkal különb emberek (vezetők) vagyunk, óriási hatalmat, vagyont érdemlünk, csak ezt a saját népünk, nemzetünk segítségével érjük el, a hódítások módszerével.)
Az uralkodó osztályt szolgáló, annak, hatalmát, vagyonát gyarapító, a népet kizsákmányoló állam, politikája szintén a negatív főelvből ered. A népnek szolgáltató, a rászorultakról gondoskodó állam ellenben a pozitív főelvhez kapcsolódik. És még lehetne sorolni. Pl. a demokratizálódás is a pozitív főelvhez, kapcsolódik. A negatív főelv a diktatúrához kapcsolódik.
A világnézeti fejlődés, az egyben erkölcsi, értékrendi, felfogási fejlődés, megújulás, előrehaladás. A világnézeti válság, az egyben erkölcsi, értékrendi, felfogási válság is.
A világnézeti fejlődés még messze nem befejezett. A pontos prioritások a pontos megfogalmazások és azokhoz kapcsolódó, leirt törvények, még évezredekig eltarthatnak. Ráadásul jelenleg még a főelvek, sincsenek felismerve.
A deklarált elv és megvalósítás között nagy különbség lehet. Ez a rejtettség egyik további eleme. A rejtettség másik további eleme a negatív cselekvést, negatív gyakorlati politikát pozitív elv, elvek alapján magyarázzák meg, illetve a negatív alakulást pozitív alakulásnak magyarázzák el. (Már egyszer szóltam arról, hogy az ember fantasztikusan erős képessége, hogy mindent, a legnagyobb butaságot, erkölcstelenséget is megmagyarázza, erkölcsösnek, okosnak hasznosnak állítsa be. Direkt és indirekt manipuláció.) Ezek tehát a rejtettség, zavarosság további elemei.
Összesen tehát rejtettség, zavarosság négy eleme. Nincs felismerve a főelv, az elvek prioritása nem helyes, és nem pontosan vannak megfogalmazva az elvek.
A szégyellnivalóság miatt rejtetten jelenítik meg a negatív főelvet. A deklarált jogok eltérnek valóságostól. Általában a manipuláció, ill. azon képesség, hogy rosszat képesek jónak magyarázni.
A világnézet történelmi fejlődése. Elsősorban legfőbb negatív és vele szemben alakuló pozitív elv alakulásáról van szó. Az eszmei irányzatok. C/21-es ábra.
Az állati elv: lehet nagy különbség és ezt az adott erőviszony, határozza meg. Ez az állatoknál ösztönös elv, nem tudatos, vagy tudatalatti. Megjegyzem ez az elv azért az embernél is elég gyakran megjelenik, az egyének és csoportok szintjén, de nem jellemző. Ebből az állati elvből az ősközösség elindult a pozitív elv irányába. Illetve a különbségek okai „értelmi” magyarázatot kaptak. Jött azonban egy újabb fordulat és a legfőbb elv megint visszament a negatív irányba. (a nagy különbségek irányába). Az okok „értelmi” magyarázatának tendenciája fennmaradt pl. születési előjogok. Vagy, pl. a legyőzött, mint rosszabb képességű, jelentősen alávaló, alacsonyabb rendű ember. Ez volt rabszolgatartó rendszer, ahol még kizárólag a legfőbb negatív elv, viszonylag nyíltan jelent meg. De itt is voltak pozitív irányok.
Az európai világnézet a kereszténység megjelenésétől (Jézus tanításai) kezdve, hosszabb távon egy enyhe pozitív tendenciát mutat. Vagyis a tendencia az, hogy a legfőbb negatív elv csökken, a legfőbb pozitív elv ugyanilyen arányban nő, de persze az alakulás jelenleg is tart. Ez tehát ez a világnézet legfőbb alakulása.
Nézzük az európai világnézet nagy nemzetközi megjelenéseit, időrendben. A kereszténység. A humanizmus, a reformáció, és zárójelben a reneszánsz. A felvilágosodás. A marxizmus. Mindezek XX. századi és jelenlegi kisugárzása, továbbfejlődése. (Egy lehetséges új pozitív világnézet.) Ez tehát a pozitív tendencia. A felsoroltak mindegyikében erősen megjelenik a legfőbb pozitív elv, a legfőbb negatív elv elvetése, csak rejtetten zavarosan. A legfőbb pozitív elv nem legfőbb elvként jelenik meg és nem pontosan megfogalmazva. A legfőbb pozitív elvhez kapcsolódó másodlagos harmadlagos negyedleges elvek jelennek meg legfőbb elvként. Illetve a legfőbb elvhez alig kapcsolódó, de összességében fontos pozitív elvek jelennek meg.
(Ezek közül sokan pl. a marxizmust, mások más elvrendszereket, nem tartják pozitív elvrendszernek. De erre a következőkben megadom a választ.)
Nézzük azonban legfőbb negatív elv történelmi tendenciáját. Érdekes módón nincsenek nagy negatív megjelenések, ill. azoknak nincs elnevezése. Illetve egy van: a fasizmus. A fasizmus legfőbb elve egyértelműen: vannak hatalmas különbségek, a születési előjogok miatt, a születésből adódó képességkülönbségek, állítólagos hasznosság miatt. Ha nem is teljesen, de nagyrészt visszatér a rabszolgatartó rendszer világnézetéhez, a nyíltságában is.
A fasizmuson kívül azonban nem jelenik meg nyíltan a negatív legfőbb elv, de rejtetten azért erősen jelen van. A fokozott rejtettség oka: a negatív legfőbb elv, egyre inkább szégyellnivaló dolog. A negatív világnézetre több rejtettségi elem vonatkozik, mint a pozitív világnézetre. Tehát a legfőbb negatív elv is erőteljesen megjelenik csak fokozottan rejtetten, zavarosan.
Van egy másik különbség is.
A pozitív irány (a legfőbb pozitív elv) hullámszerűen jelenik meg, és kb. így: először kialakul a pozitív világnézet, majd az érvényesül, (általában küzdelmek, áldozatok árán) a gyakorlati életben, a gyakorlati politikában. (Megjegyzem a pozitív világnézetnek, nemcsak utóhatása van, de van egy előszele is.)
A negatív irány (a legfőbb negatív elv) állandóan érvényesülne a gyakorlati életben, a gyakorlati politikában, de a pozitív hullámzás miatt, a negatív irányban is keletkezik egy hullámzás. Vagyis a negatív tendencia más megjelenésű. A negatív világnézet állandóan jelen van a gyakorlati életben (nem hullámszerűen alakul) gyakorlati politikában, és ezt magyarázzák. Nincs időeltolódás, szinte azonos időben jönnek az elvek (a magyarázat) és a gyakorlati politika. Ráadásul a magyarázat a pozitív tendenciára alapul. Vagyis a vezetés (általában az emberek) képes mindent megmagyarázni, még az elmélettel fordított gyakorlatot is képes megmagyarázni. Másképpen a vezetés képes a pozitív és negatív világnézetet is meglovagolni, saját érdekei szolgálatába állítani és visszafordítani, mindezt rejtetten zavarosan teszi. A két tendencia összességében, egymásra hatva így alakul. Megjelenik a pozitív világnézet, és egyre erősebben jelenik meg. Ekkor a mindig jelen levő negatív világnézet csökken, és részben még rejtettebben jelenik meg. A pozitív világnézet ezután stagnáló, hanyatló szakaszába lép, de ezzel egy időben a vezetés a saját érdeke szerinti negatív (többé, kevésbé negatív) világnézetté alakítja a pozitív világnézetet, és meg is jeleníti a gyakorlati politikában. Pontosabban felhasad a pozitív világnézet. Egyik része pozitív kisugárzásként hat a jövőre, a másik részéből átfordított negatív világnézet lesz, de ennek is van kisugárzása. A negatív világnézet egyenletes állandó hatása tehát így módosul: a pozitív világnézet elterjedő szakaszában csökken, utána a pozitív világnézet átforduló szakaszában, nő. De mindez még a pozitív világnézetnél is rejtettebben zavarosabban történik. A kettő (pozitív és negatív világnézet együttesen) egy olyan hullámzást hoz létre, amelyik összekapcsolható a rendszerfejlődés hullámzásával.
Pl. a kereszténység, pontosabban egyes keresztény vallások, egy idő után már, mikor a papok hatalmi, vagyoni növekedése lett a jellemző, részben negatív világnézetté alakultak. Pl. a katolikus vallás nem Jézus tanításairól (egyenlő szeretet, egyenlőség, szegények betegek gondoskodása, stb.) szólt, hanem arról, hogy vannak felsőbbrendű emberek, az uralkodó osztály, és a papság is idetartozik. Pl., a vezetés beemeli a papság segédletével világnézetébe: Isten akaratából vannak uralkodók, gazdagok szegények, szolgák. Ez a feudalizmusban gyengébben jelenik meg, mint a rabszolgatartó rendszerben. Ez az elv azonban a feudalizmusban egyszer csak elkezd viszonylagosan erősödni. Pontosabban közben az uralkodók hatalma, vagyona nőtt, mert nőtt a társadalom hatalmi vagyoni tömege, így a különbségek növekednek. Az elv alakítása, ezt nem veszi figyelembe. Kb. ilyesmikből áll a pozitív főelv visszafordítása, negatív főelvre.
Tehát a legfőbb pozitív elv átfordult legfőbb negatív elvre. Illetve felhasadt, de negatív elv lett a jellemző. Ekkor jött a reformáció, (a humanizmussal, és részben reneszánsszal együtt), amely megújította az eredeti legfőbb pozitív elvet. Ugyanakkor vallások hatása egészében csökkent. Ugyanakkor a kereszténység pozitív hatása a mai napig is fennáll, igaz már gyengülve, más világnézetekkel megosztottan.
De a humanizmus, a reformáció pozitív irányú visszafordítása, csak részleges volt, ráadásul jött a negatív irányba visszafordító szakasz. Erre a negatív irányra, viszont jött a pozitív felvilágosodás. (A felvilágosodás már nem lát reményt a kereszténység fejlődésében, más irányban keresi a pozitív irányt.)
Az eddig elmondott szakaszok találhatók meg a felvilágosodás, és úgy látszik minden nagy nemzetközi pozitív világnézeti irányzat vonatkozásában. A felvilágosodás, pozitívumai, az alapvető emberi jogok, a polgári társadalom. (Itt megjegyezném, a reneszánsz inkább a polgári társadalomhoz kapcsolódik és nem reformációhoz. Mondhatjuk a reneszánsz a felvilágosodás előszele.)
De megint jön a pozitív szakasz rejtett zavaros átfordulása, átfordítása negatív irányba. Illetve a felhasadás. A pozitív felvilágosodás negatív átfordítása, hogy vannak emberek, embercsoportok, gazdagok, nagytőkések, akik a képességeik, és állítólagos hasznosságuk miatt sokkal különb életszínvonalat, érdemelnek, mint más emberek. Ha a hasznosság nem lenne megkérdőjelezhető, a túl nagy különbségek miatt, akkor is negatív legfőbb elv érvényesüléséről van szó. E negatív világnézet a mai napig is erősen hat. Nem az eredeti felvilágosodás, hanem annak visszafordított szakasza (vadkapitalizmus, imperializmus) hat negatívan. De tisztább, ha a legfőbb elvekben gondolkodunk. A felvilágosodás pozitív kisugárzása az, hogy hatalmi a különbségek valamennyire, összességében enyhén csökkentek. Élnek az emberi jogok. Illetve, a felfogás valamennyire jelen van: a hatalmi különbségeknek csökkeni, kellene. Ugyanakkor a képviseleti demokrácia, már nem pozitív kisugárzás. Ha egy eredetileg pozitív dolog nem fejlődik, akkor annak pozitív hatását kiegyenlíti a fejlődés megállásának negatív hatása.
A felvilágosodás negatívra forduló szakaszában jelenik meg a pozitív marxizmus. Az eredetei marxizmusban éppen olyan rejtetten, zavarosan jelenik meg a legfőbb pozitív elv, mint a többi pozitív világnézetben, de megjelenik. Lényegében marxizmus elsősorban a vagyoni különbségek csökkentésére koncentrál, érthetően, hiszen ezek tolódtak el jobban. De később jön gyakorlati politika, (sztálinizmus) és az állandóan jelen levő negatív elv, és a marxizmus is visszafordításra kerül. A negatív elv kezd el érvényesülni. A marxizmusnak is van azonban a mai napig tartó pozitív hatása. Ellenben mégis van a marxizmusnak egy komoly hibája, ez pedig az, hogy elhatárolódik a többi pozitív világnézettől, nem képes azokkal szövetségbe lépni. Tulajdonképpen ez nemcsak marxizmus hibája, hanem minden pozitív világnézet hibája.
Annak okai, hogy a pozitív világnézetek harcolnak egymással, nem képesek egymással szövetségbe lépni a következők. Ne ismerik fel a közös pozitív fő elvet. A világnézetek rejtettek zavarosak a pozitív világnézetek gyakorlati politikája (ez még nem visszafordított világnézet) zavaros nem egyértelműen pozitív. A lényeg viszont az, hogy amikor létrejön egy új pozitív világnézet pl. a felvilágosodás, akkor az nemcsak a kereszténység negatív oldalától határolódik el, hanem a teljes kereszténységtől. Mindig is jelen volt „a múltat végképp eltöröljük” jelenség. Ez részben szükségszerű, nagyobbrészt azonban butaság.
A marxizmus egyszerű lényegi célja a munkásosztály, a szegénység életszínvonalának emelése, a munkásosztály beemelése hatalomba, vagyis a vagyoni, hatalmi különbségek csökkentése. Igaz, ez zavaros magyarázattal és gyakorlattal jelenik meg. Nem a pozitív főelv van a felszíni középpontban, hanem harmadlagos negyedleges elvek. Ráadásul erősen megjelenik „a múltat végképp eltöröljük jelenség” nem közösködünk a hatalomban senkivel, nem kötünk semmilyen múltbéli világnézettel szövetséget, mert azok teljes egészében rosszak. De ne felejtsük el, ez nemcsak a marxizmusra jellemző. Ne felejtsük el, kölcsönös utálatról van szó. A pozitív kereszténység, ill. a polgárosodás szinte ugyanúgy egységesíti és utálja marxizmust egészét, mint ahogy a pozitív marxizmus egységesíti és utálja a kereszténység és a polgárosodás egészét. Igaz, a marxizmusra egy fél fokkal jellemzőbb ez az egységesítés és utálat. Az is igaz hogy ebbe bezavar a negatív kereszténység negatív polgárosodás, a negatív marxizmus. Itt jön elő, hogy nem képesek a lényegi, a főelvi különbségeket felismerni. Pl. a pozitív keresztény nem képes azt felismerni, hogy ő nagyobb rokonságban van a pozitív marxistával, mint a negatív „kereszténnyel”. Persze ennek a fordítottja is igaz. Illetve általában igaz. De ha fel is ismeri, a másik oldalon, egy egységes, összességében negatív, tábort lát. Amíg nem ismerik fel az alapvető elveket, és nem a szerint tagolódnak, addig megmarad ez a zavarosság a pozitív oldalon is. A negatív oldal pedig kedveli, sőt gerjeszti a zavarosságot, és a valótlan ellenségképet.
De menjünk tovább a történelemben. Eljönnek az 1900-as évek. A helyzet a következő. A negatív főelv mindig jelen van, hat igaz egyre rejtettebben, zavarosabban. Ill. állandóan jelen van az abból eredő politika. A negatív oldalon jelen van, a visszafordított kereszténység, leginkább jelen van a visszafordított felvilágosodás, a kíméletlen kizsákmányoló kapitalizmus, és jelen van a részben kifordított marxizmus. (1920-ig még nincs teljesen visszafordítva marxizmus.) Továbbá erőteljesen jelen van, az ősidőből származó sovinizmus, és a hódító politika. A negatív világnézetek, ill. negatív másodlagos, harmadlagos elvek jobban képesek egy természetes szövetséget alkotni.
A pozitív oldalon jelen van az eredeti kereszténység, (részben a reformációval, humanizmussal újraélesztve) pozitív kisugárzása, de erősen gyengülve. Jelen van az eredeti felvilágosodás (az emberi jogok, a polgári társdalom, stb.), és jelen van marxizmus pozitív hatása. A pozitív világnézetek azonban nem kötnek egymással szövetséget, inkább harcolnak egymással, gyengítik egymást.
Összességében 1910-1945 között a negatív főelv győz, a pozitív főelv felett. Ezt tetézi, hogy kialakul a fasizmus.
1914- 45 között létrejön nagy társadalmi válság, rendszerválság. Ebben jelentős szerepet játszik a világnézeti, erkölcsi válság. De felejtsük el az általános válság öt, jelenleg már hat, hét összetevőjét. Az erkölcsi válsággal párhuzamosan, van gazdasági, pénzügyi, (életszínvonalbeli), egészségi, háborús válság. Illetve most már lehet természetpusztítási válság. Illetve a háborús válság, a fegyverek hatásfokával egyenes arányban nő.
Mi a helyzet 1945 után? Lényegében az alapvető főelvek hatásai nem változnak.
Viszont megjelenik a „nagy válság közbeni, utáni felébredés” jelensége. Ez is jelen van történelmi folyamatokban, csak eddig még nem szóltam róla. Arról van szó, hogy ember, emberek a nagy válság, a szenvedések kapcsán jönnek rá (sajnos csak akkor), hogy részben, de azért jelentősen másképpen kellene gondolkodni, és cselekedni, politizálni. Vagyis felébredés rejtetten zavarosan a pozitív főelvet, és pozitív világnézetet erősíti, a negatívat gyengíti. Ugyanakkor felébredés jelentkezhet egy új pozitív világnézetben. És jelentkezhet úgy, hogy a régebbi keletkezésű (kereszténység, felvilágosodás, marxizmus) pozitív kisugárzásokat jobban értékelik, érvényesítik, mint a régebbi eredetű negatív kisugárzásokat. 1945 után ez utóbbi történt.
Mi helyzet jelenleg? A negatív és pozitív főelv még mindig nincs felismerve. A világnézetek egyre zavarosabban rejtettebben jelennek meg, kiváltképpen a negatív főelv, és ahhoz kapcsolódó világnézet jelenik meg így. Az állandóan jelen levő negatív főelv most is egyfolytában hat, rejtetten zavarosan. A pozitív világnézetek összefogása, valamivel erősödött, de még nem képesek egymással szövetséget kötni. Az 1945 utáni részleges erkölcsi, világnézeti megújulás, még él, de stagnál ill., lassan elalszik, lanyhul. (Ahogy van felébredés, úgy van elalvás, lanyhulás is. Ez a visszafordulás előzménye.). Még mindig nem alakult ki, új pozitív világnézet, viszont, mintha, a tényleges demokrácia, egy új pozitív világnézet előszele már elkezdene fújdogálni.
Összességében a rabszolgatartó rendszertől napjainkig egy nagyon enyhe világnézeti fejlődés van, a negatív és pozitív főelv, és ezekhez kapcsolódó elvek, sok ok miatt ingadoznak. A két fő elv aránya sok ok miatt, csak kissé javul. A két elv egymásra hatása mégis kirajzol egyfajta világnézeti hullámzást. Ugyanakkor ez az enyhe fejlődés, nem képes nagy általános válságokat megakadályozni, inkább a hullámzás válságerősítő hatása érvényesül.
Kapcsolódó társadalom rendszerfejlődés hierarchia kisközösségek ábrák, A0-Aa8, D1-D10, K1-K5, ABC1-ABC6, ABDK-ABDK2, ABD1, stb.
A rendszerek és azok alapvető egyszerű logikája ABC/3 ábra elemzése c. fejezet és ábra elég jelentősen idevág, kiegészíti eme problémakört, ezért érdemes átnézni.
A C/20-as ábra viszonylatában itt már elsősorban az adott rendszer szellemisége - közös tudat rétegéről van szó. A rendszer az általában nemzeti viszonylatot feltételez.
A rejtett legalapvetőbb főelv ketté válik: a hatalomra vonatkozó különbségekre és a vagyonra szóló különbségekre illetve ezek felfogására. Tehát a főelv tovább osztható. Ugyanakkora az ábrából az is kitűnik, hogy minden újabb (XX. századi) rendszer illetve azok vezetései igyekezetek valahogy a felsőbbrendűségüket megőrizni. A klasszikus kapitalizmus és az államkapitalizmus felfogása: jó csökkenjen a hatalmi különbség, demokratizálódjunk, de azért a vagyoni különbségek maradjanak meg. Az államkapitalizmusra (a vezetésre) pedig, kivéve Svájcot még ez is jellemző: jó demokratizálódjunk, de azért módjával, a közvetlen demokrácia már nem kell. A brezsnyevi szocializmus (a vezetés) felfogása pedig: jó csökkenjen a vagyoni különbség, de azért a hatalmi ne csökkenjen. Tehát ez a logika is kirajzolódik: csökkenjen az aránytalanság, igazságtalanság, de azért ne kapkodjuk el. Összesítve, a vezetésnek azért nagyjából maradjon meg a hatalma, vagyona.
Egy másik egyszerű felfogás is kirajzolódik megint csak az újabb rendszerek felfogásban: a másik rendszer az ellenségem, nem akarok hasonlítani a másik rendszerre. Ez is érthető, mert most fordult elő igazán rendszerelágazás, vagyis több rendszer egymás mellett működése. Itt tehát van egy valós, de inkább vélt rivalizálás.
A világnézet alapvető folyamatai és az egyének csoportok világnézete.
Először is azt látni kell, hogy a két főelv, (túlzott és igazságtalan különbségek, ill. arányos és igazságos különbségek között) rengeteg átmenet, fokozat van. Az egyéni világnézet szempontjából akár ezer fokozat is megállapítható: pl., van, aki tudat alatt az ezres nagyságrendű különbségeket is elfogadhatónak tarja, van, aki csak az ötszázas, van aki csak a kétszázas, van aki csak a százas, van aki csak a tízes nagyságrendet tartja elfogadhatónak. Ráadásul ez variálódhat, akik a nagyobb hatalmi különbséget és kisebb vagyoni különbséget tartanak elfogadhatónak, és akik ellenkezőleg vélekednek.
Mindenképpen a vagyoni, hatalmi különbségekre vonatkozó elképzelés a főelv, mert ez határozza meg a rendszer logikáját, ABC/3 ábra. Amikor azt mondom, hogy a rendszer felfogása, logikája, elv stb.: ez és ez, akkor természetesen elsősorban vezetés felfogására gondolok. Ugyanakkor a vezetés mellett ott van a középvezetés az értelmiség és lakosság felfogása is. Másfelől próbáltam fejtegetni, hogy nem egyszerűen leirt és elmondott gondolatokról, van itt szó. Van az adott működésnek az adott helyzetnek is egy logikája. Ezért használom itt a rendszer szót, és nem bontom le emberekre a fogalmakat.
A rendszerek alapvető logikája nyilván az alapvető világnézetből, a főelv alakulásból ered.
Visszatérve: Mindenképpen a vagyoni hatalmi különbségekre vonatkozó elképzelés a főelv, mert ez határozza meg a rendszer logikáját.
A rejtett főelvnek is sokféle fokozata és sokféle variációja lehetséges. Az egyéb fontos világnézeti alapelvekről még nem is beszéltem, ezek hozzáadódhatnak a főelvhez, és újabb variációkat hozhatnak létre. Annak azonban nincs értelme, hogy ezerféle világnézetről beszéljünk. Szerintem az sem jó, ha csak kétféle világnézetről beszélünk. Egyszerűen az emberi értelem miatt 4-12 fajta világnézetről érdemes beszélnünk, vagyis ennyiféle kategóriát érdemes felállítani. A 4 kategória a két szélén azonban mindenképpen ott van: a hatalmas, és abszolút igazságtalan különbségek hívei. A másik szélén az arányos, kis különbségű és igazságos különbségek hívei. Ha viszont a 12 kategóriába gondolkodunk, akkor nem egy, hanem kettő-három, összesen négy-hat szélső kategóriába kell gondolkodni. A lényeg az, hogy az emberek, a társadalom egynegyede (lehet hogy csak hatoda nyolcada ostoba és, vagy erkölcstelen (hatalmas és igazságtalan különbségekben gondolkodó, önző, felsőbbrendűségben szenvedő rosszindulatú,) ember. A másik negyede (lehet hogy csak hatoda, nyolcada) viszont normális okos, erkölcsös (kis és igazságos különbségben gondolkodó, önzetlen, jóindulatú) ember.
Ilyen alapon mégis kimondható, hogy vannak jó (okos és erkölcsös) és rossz (ostoba és erkölcstelen) emberek. Arról már beszéltem, hogy az ostobaság és erkölcstelenség általában keveredik. Egyébként pedig a kettőt nem nagyon lehet megkülönböztetni.
Azt gondolom, hogy az egy vég nélküli vita lenne, hogy az emberek mekkora hányadáról mondható ki hogy ők ostoba és erkölcstelen emberek. És arról is, hogy kik tartoznak ezek közé. De abban meg lehet egyezni, hogy vannak ilyen emberek. Mindezek után ki merem jelenteni a következőket.
Egyes emberek nem azért ostobák, erkölcstelenek mert valamelyik általános eszmei irányzat (kommunista, bolsevik, jobboldali, reakciós, liberális, keresztény, muzulmán, buddhista, stb.) tagjai. Továbbá nem azért ostobák, erkölcstelenek, mert valamely nép, nemzet faj tagjai. Hanem azért ostobák, erkölcstelenek mert ostobák, erkölcstelenek. Azok, akik azt állítják, hogy egyes emberek azért ostobák, erkölcstelenek, mert valamely általános eszmei irányzat tagjai, vagy azért, mert valamely nép, nemzet, faj tagjai arról tesznek tanúbizonyságot, hogy ők maguk, ostobák, erkölcstelenek.
A kettőnek annyi köze van egymáshoz, hogy ostobák, erkölcstelenek ezen alapon (általános eszmei irányzat, nép, nemzet, faj) alapon magyarázzák saját vélt igazságukat, felsőbbrendűségüket és ítélnek el más embereket. Az ostobák, erkölcstelen ott vannak legnagyobb hangúak között. Az ostobák, erkölcstelen sokkal hajlamosabban valamely eszmei irányzathoz csatlakozni. Az ostoba, erkölcstelen ember kialakulásnak száz alapvető oka lehet, de ezek közül egyik sem az, hogy valamely nép, nemzet faj tagjai közül valóak. Az ostoba, erkölcstelen ember kialakulásának száz oka lehet de ezek közül egyik sem az, hogy valamely alapvető eszmei irányzat tagjai közül valóak. Kivéve azt az esetet, amikor egy szekta egyértelműen ostoba, erkölcstelen nézetei, mint a járványos betegség elterjed, a vezetés világnézete lesz, és abból kvázi általános eszmei irányzat válik egy időre.
Az alapvető eszmei irányzatot azért hangsúlyoztam ki, mert egyes szekták világnézete olyan ostoba, erkölcstelen, hogy vonzza az erkölcstelen, de főleg ostoba embereket. A fasizmus, mint egy szekta ostoba, erkölcstelen eszmei irányzata, mint egy járvány elterjedt és egy időre kvázi általános eszmei irányzat vált belőle.
Ne felejtsük el a legfőbb elv mellett még sok fontos főelv, elv, felfogás nézet, szellemiség van.
Én így látom a világnézeti fejlődést. Mit tudok kezdeni az olyan ideológiai irányzatokkal, mint jobboldal, szocialista, szociáldemokrata, baloldal konzervatív, vagy éppen liberális ideológiák. Egyfelől történelmileg értem a kialakulásukat. Ezek elsősorban a direkt eszmei közösségek szintjén alakulnak ki, persze ez a szint összefügg a többi (egyének, tudatalatti, tudatos, átlagos lakossági, jellemző vezetői, jellemző nemzeti, nemzetközi világméretű, stb.) szinttel. Megértem, hogy azért zavarosak ezek az ideológiák, mert a világnézeti fejlődés olyan volt, ahogy az előzőkben vázoltam. Ugyanakkor a zavarosságukkal, a lényegtől való eltérésükkel nem tudok mit kezdeni. Megértem a kialakulásukat, de egyikkel sem tudok egyetérteni. Mindegyiket zavarosnak, és a lényegtől távolinak látom. Ráadásul korunkban egyre erősebben jelen van a köpönyegfordítás, az elvtelenség jelensége, ami tovább növeli zavarosságot.
A világnézethez kapcsolódó ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező.
A világnézethez kapcsolódó ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező.
Ez egy ismételt fejezet.
A tudat (erkölcs, világnézet, ismeretek, stb.) és a rendszer (társadalom, környezet) alapvető viszonya.
Az alapkérdések: a tudat, tudatváltozás az ok és ennek a következménye a rendszerfejlődés (társadalomfejlődés)? Vagy a rendszer (a társadalom) fejlődése az ok és ennek következménye a tudatfejlődés? Vagy kölcsönhatás van a kettő között? Szerintem ez utóbbi az igaz, azonban az arányokról lehet vitázni.
Az eredendő természettől, Istentől eredő tudatfejlődést én kettéosztanám: van az evolúciós tudatfejlődés (erkölcsösödés, értelmesedés). És van az emberi akaratszabadságból eredő tudatfejlődés. Ez talán még rejtélyesebb, mint az előbbi. Pl. az ember képes a hibás érzelmeit megfékezni, és akár a saját fájdalma árán is segíteni másoknak. Ez pl. egy belső erőből eredő tudatalakulás, pontosabban erkölcsösödés, legalábbis részben. Mindkét tudatfejlődés a társadalomtól, a környezettől, a rendszertől legalább részben független. Ezek nyilván hatnak a környezetre, a társadalomra, a rendszerre.
Ellenben minden információ, tanítás, hatás, ami alakítja a tudatot a környezetből, a társadalomból, a rendszerből érkezik. Ha ezek az információk, tanítások, hatások helyesek akkor fejlődik a tudat, ha helytelenek, akkor nem fejlődik a tudat. Ezt akár tyúk, tojás kérdésének is vehetjük. Tehát kölcsönhatás van. A fejlődésben is részt vesz mindkét tényező. Ha a fejlődési lökés mindig valaki tudatából ered, akkor is erre reagálni kell társadalomnak. Szerintem kétféle felfogás viaskodik, én mindkettőt elfogadom. Az egyik az, hogy az első lökés mindig a belső tudatból ered (több ember belső tudatából) és a társadalom erre csak reagál. Ezek szerint 80%-ban a tudat határozza meg a társadalmat, és társadalom visszahatása csak 20%-os. A másik felfogás: ez ember szelleme nagyobb részt abból áll, amit megeszik (információ, tanítás, hatás), ezek szerint a társadalom 80%-ban határozza meg a tudatot és a tudat visszahatása csak 20%-os.
De az is lehet, hogy két érték között bármilyen arány van, pl. 50-50%. Azt nem fogadom el, hogy kizárólag az egyik határozná meg a másikat.
Térjünk azonban vissza erre: a törvények jók, csak a végrehajtással van baj, tehát az emberekkel azok erkölcsével, tudatával van baj. Ha az emberek abszolút erkölcsösek lennének, akkor semmilyen törvényre nem lenne szükség. Itt megint bemehetünk az erdőbe azzal, gondolattal hogy a törvényeket is emberek hozzák. De maradjunk csak abban, hogy egy gyenge zavaros törvényt a kiváló ember képes helyesen értelmezni. Tehát akármilyen zavaros, gyenge a törvény ezt mindig ki lehet jelenteni: a törvények jók, csak a végrehajtással van a baj, az emberek erkölcsével van a baj. Valójában ez sokkal közelebb áll az igazsághoz: ha egy törvény végrehajtásával baj van, akkor valami baj van a törvénnyel is. Minimum az a baj, hogy nem veszi figyelembe az emberek pszichés reakcióját. Persze ennél sokkal nagyobb bajok is lehetnek a törvénnyel, pl., az hogy igazságtalan. Ezért nincs rendes végrehajtás.
Ez a bevezető filozófiai fejtegetéshez úgy illeszkedik, hogy amikor a törvény jóságáról beszélünk, akkor a rendszerről van szó, amikor azt mondja valaki, hogy az emberek erkölcsével van a baj akkor inkább a belső tudatalakulásról beszél. A bevezető fejtegetés is azt bizonygatta, hogy nincs szélsőséges eset, (pl. csak ez emberek a rosszak, a törvények jók) csak kölcsönhatás van. Szerintem ez nem jelenthető ki, mert nem lehet igaz: a törvények rendben vannak, csak hát azok fránya emberek, azokkal van baj. Vagy: a rendszer rendben van, csak hát az emberek, azokkal van a baj. Ez sem lehet igaz. Tehát, ha nem mennek jól dolgok, ha válságok vannak, ha meglehetősen sok probléma van, akkor valamennyire biztosan rosszak a törvények, rossz a rendszer és ezért ezeken változtatni kell. Egyébként, az, aki feltételezi, hogy a törvények azok jók, csak az emberekkel van baj, azt is feltételezi, hogy a törvényalkotók szinte tökéletesek szemben a fránya emberekkel, akik nem tartják be a jó törvényeket. Ugyanakkor maguk a törvényalkotók sem tartják be a törvényeket, tehát messze vannak a szinte tökéletestől. Miért feltételeznénk a messze nem tökéletes emberekről, hogy szinte tökéletes törvényeket alkotnak. Ha pedig a törvények csak olyan közepesen jók, akkor már lehet és kell is rajtuk változtatni a tökéletesség irányába. Nyilvánvalóan nincs abszolút tökéletes, de lehet fejlődés, azaz, az előzőnél jobb állapot. Arról pedig már sokat regéltem, hogy az a rendszer, amelyik nem fejlődik, válságba kerül.
És még egy gondolat. Lehet, hogy mindkettőt meg kell változtatni, a törvényeket is és az embereket is. Azonban a tudatváltozáshoz több idő kell. A törvények megváltoztatása elvileg gyorsabb lenne, de éppen az a baj, hogy vezetők önös érdekből, azokat nem változtatják meg. Tehát elvileg így kellene működni a dolgoknak: a szinte tökéletes vezetők (belső tudatukból fakadóan) egyre jobb törvényeket alkotnak, amely törvények és azok hatásai magukkal húznák a rendszert és a tökéletlen emberek tudatát. Ez egy lehetséges működés, ezért mondogatom azt, hogy rendszer (a törvények) nagyon fontos. Valójában viszont az történik, hogy a tökéletlen vezetők nem hajlandók egyre jobb törvényeket alkotni, inkább kijelentik: a rendszer a törvények jók, csak az emberekkel van a baj.
Ismétlés, több helyre.
A másik világnézet, életmodell kedvesen, reálisan.
Kétségtelenül az emberi lelkekben (és kívül is) van egy másik életmodell is, világnézet is, amelynek a kulcsszavai nem ezek: közösség, önzetlenség, fejlődés, igazságosság, kritika, hosszabb távú tervezés, stb.. Hanem ezek: mindenki találja meg a maga helyét, tehát: keresés, beilleszkedés. Törődj bele helyzetedbe, és abból hozd ki a legjobbat. Nem kell állandóan morogni, idegeskedni, kritizálni, illetve magunkkal is kell foglalkozni, magunkat is kell szeretni, mert ha mindenki állandóan morog, idegeskedik, kritizál, illetve magával nem foglalkozik, magát és másokat nyüstöli, akkor senki sem lesz boldog. Akkor hiába vannak ezek a szavak (közösség, fejlődés, igazságosság, kritika, stb.) ezek a szavak elérhetetlen ideák, üres frázisok maradnak. Vagyis a kulcsszavak: alkalmazkodás, kompromisszum, kedvesség. Egyébként pedig jobb, ha beletörődve sorsunkba abból próbáljuk meg kihozni a legjobbat, és ez belülről is eredhet, vagyis nem kell hozzá jólét és közösség. Másfelől van, aki kiszolgálóként és szegényként, és nyugis életben érzi jól magát, és van, aki gazdagként, törtetőként, és vezetőként érzi jól magát. Mindenki érezze jól magát és akkor az egyéni boldogságokból meg lesz a közösségi boldogság. Tehát az igazságosság, és a demokrácia nem is annyira fontos.
És a perc, óra megszépítése, hiszen, ha minden perc, óra viszonylag szép lesz, jó lesz akkor minden élet szép és jó lesz.
Az adott perc, óra megszépítése, akár úgy hogy becsukjuk a szemünk, akár úgy, hogy hazudunk, akár úgy hogy csak magunkkal foglalkozunk. Mindenki tegyen így és akkor mindenki boldog lesz. Vagyis a további kulcsszavak: helytalálás, rövid távú megoldások, illúzió, és esetenkénti önzőség.
Azt látni lehet, hogy a fenti világnézet (alkalmazkodás, helykeresés, kompromisszum, kedvesség, rövid távú megoldások, a perc, óra megszépítése, illúzió, esetenkénti önzőség, stb.) akár lehet jóindulatú is. Mindenképpen olyan szelídnek, ártalmatlannak tűnik. És az is kétségtelen, hogy van benne némi logika is. (Kérdés, hogy ez átlépi e, az igazság, határát?) És az is kiderül, hogy ennek ellenére, pont az ellenkezője az általam hirdetett világnézetnek. Pont ezek azok a kulcsszavak (rövid táv, esetenkénti önzőség, stb.) amiket én a rossz kezdetének, jelképeinek tartok. Ezek ellen hadakozok ebben a tanulmányban. Sőt én azt állítom, hogy még a középút (egy kis hosszú táv, egy kis rövid táv, egy kis közösség, egy kis önzőség, egy kis igazság, kritika, igazságosság, egy kis hazugság, stb.) is rossz út.
E tanulmány közvetve vagy közvetlen a másik világnézet cáfolata, és e világnézet (közösség, önzetlenség, fejlődés, igazságosság, hosszú táv, kritika, stb.) bizonyítása. Mégis én magam is kevésnek érzem ezeket, az érveléseket. Mi az, mit mégis ezen felül itt el lehet mondani. Talán ezt a példázatot, tipikus történetet.
Mari néni és Pista bácsi, agy tanyán éltek kedvesen, szelíden. Nem volt folyóvíz, távolabbról hozták vizet, villany sem volt, de mégis kialakítottak egy olyan életrendet, munkarendet (volt kert, voltak tyúkok, volt kettő, három malac is mindig, voltak méhek, stb.) amelyben jól érzeték magukat, amit megszoktak. Gyakran üldögéltek a kerti part alatt csodálták a természetet, vagy éppen keresztrejtvényt fejtegettek, olvasgattak. Olvasgatás közben képzeletük elment egy másik világba. Szendergő álmaik is szépek voltak. Nem veszekedtek, vitatkoztak, mert vagy elnézték a másik bolondságait, vagy egy kicsit lódítottak dicsérték egymást akkor is, ha nem kellett volna. Vagy ha már idegeskedtek, elmentek sétálni egy nagyot, és megnyugodva értek haza. Nem érdekelte őket a politika a közösség, a közügyek, nem idegeskedtek az ilyes dolgokon. Más emberek sem nagyon érdekelték őket, mi jól megvagyunk – mondogatták.
(A példa nem egészen általános, mert Mari néninek és Pista bácsinak nem volt hatalma vagyona, közvetlenül nem befolyásolták senki más életet. Élhet e, a példa szerint egy olyan ember aki (pozícióval, pénzzel, stb.) jelentősen befolyásolja más emberek életét, lehetnek azok akár saját gyerekei? Volt egy másik (tipikus) család, hasonló körülményekkel (nyugis, elzárt élet), csak három gyerekkel. Az egyik gyerek olyan boldog lett, mint a szülei. A másik kislány, nagylány korában elment a fővárosba kurválkodni. A harmadik kisfiú, felnőve szintén a városba kötött ki, mint drogos, tengő-lengő ember. E két gyereknek nem lett boldog élete. Igen, mert viszonylag tanulatlanok voltak, és ebből fakadóan predesztinált volt sorsuk. Mert nem minden egyéniség boldog ebben a nyugis életben. És mert a társadalom azért megy maga útján, van város, vannak drogok, stb.. Több, vagy kevesebb a város, a drog, stb., de azért van. Ha pedig valaki pozícióban van, akkor az is baj, ha nem dönt, és az is baj, ha rosszul dönt. Tehát sokan nem élhetnek úgy, mint Mari néni, Pista bácsi. Sokan viszont lényegileg élhetnek úgy, mint Mari néni és Pista bácsi.)
Tehát ott hagytam abba, hogy Mari néni és Pista bácsi élte maga szegényes, ámde boldog életét. Egyszer azonban (nem véletlenül, mert idősödve az ember valószínűleg megbetegszik) Pista bácsin (63 éves korában) súlyos betegség uralkodott el. (Ha Mari néni és Pista bácsi csendesen békésen, vagy gyorsan meghal, akkor ez a történet akár boldog véggel is végződhet, akkor más a konklúzió. Csak sajnos a csendes, vagy gyors halál ritka.)
Szóval Pista bácsinak nagy fájdalmai voltak, és azok egyre növekedtek. Állapota közérzete, boldogsága pedig egyre romlott. Elment az orvoshoz, aki végül is beutalta a korházba. A korház azonban várólistára tette, mert az egészségügy rosszul volt megszervezve, mert kevés pénz jutott az állami egészségügyre. És mert Pista bácsinak nem volt pénze, protekciója, és mert egy kedves halk szavú, jogot nem ismerő bácsika volt. Pista bácsi állapota romlott és már olyan stádiumba került, hogy csak az életét és ezzel szenvedéseit tudták meghosszabbítani. Pista bácsi még három évet élt, de az idő alatt annyit szenvedett, oly boldogtalan volt, hogy az negatív irányban akkora volt, mint egész élete boldogságsága. Közben Mari néni, Pista bácsi sorsa miatt is egyre szomorúbb lett, ő is boldogtalan lett, és Pista bácsi halála után, három évvel Mari néni egy éves betegség és szenvedés után meghalt. Szegény Mari néni nem három évet, hanem hatot szenvedet. Ötöt Pista bácsi sorsa, halála miatt egy plusz évet, saját betegsége miatt.
A tipikus történet tükrében vessük össze a két világnézetet. Közösség, önzetlenség, fejlődés, hosszú távú megoldások, kritika, demokrácia, és tegyük hozzá, morgás, idegeskedés, aggódás. Vagy: alkalmazkodás, helytalálás, kompromisszum, kedvesség, rövid távú megoldások, a perc, óra megszépítése, illúzió, esetenkénti önzőség, és tegyük hozzá, mellékes a közösség, az igazságosság, a demokrácia. (Ez utóbbi életmodell, világnézet jellemezte Mari néni és Pista bácsi életét.) A történet arról szól, hogy az első világnézet, életmodell minden negatívumával együtt általában, jellemzően jobb, mint a második, minden pozitívimával együtt. Látszólag ártalmatlan, logikus, és megoldó, a második világnézet, életmodell, de még a jobbik esetben is, amikor nincs közvetlen kizsákmányolás, másnak ártás, rossz döntés, akkor is általában, jellemzően a viszályára fordul.
Még egyet azonban meg kell állapítani. Valahogy ezt a jó világnézetet, életmodellt (közösség, önzetlenség, fejlődés, hosszú távú megoldások, kritika, demokrácia, és tegyük hozzá, morgás, idegeskedés, aggódás) úgy kellene művelni, hogy azért a boldogság megmaradjon. Mert az is igaz, hogyha akár a jó célok érdekében állandóan nyüstölik az emberek a másikat és saját magukat, akkor a jó cél csak üres frázis, ürügy marad, az egyéni és közboldogság nem jön el, sőt közboldogtalanság lesz. Tehát még a jó cél sem szentesítheti az eltúlzott rossz eszközt. Meg kell maradni némi boldogságnak. De a másik gondolat is igaz: akkor elsősorban nyüstöljük a rendszert, az nem fáj senkinek. Pontosabban egyes csoportoknak fáj, de ez egy kisebbség. Viszont, ha egyenletes fokozatos rendszerváltás lenne, akkor még ezek csoportok is szűkülnének.
Önmagában a fenti példázat nem bizonyítja hogy érdemes tisztességesnek, igazságosnak, önzetlennek lenni.
Ezért egy másik ismétlés.
Nagyon egyszerűen: miért érdemes tisztességesnek lenni?
Sok helyen, sok módón foglalkozom a kérdés megválaszolásával. Mert látszólag banális ügy, de mégis meghatározza az életet, a rendszert. Nem az egy eset, hanem az, hogy minden eset növeli a tisztességtelenség átlagát. Viszonylag egyszerű dologról van szó, de valójában mégsem annyira egyszerű. X ember becsapja (vagy meglopja) Y embert, mondjuk 200 Ft-tal. X ember jól jár, Y ember károsul. Látszólag egyszerű a dolog. Azonban van egy viszonylag egyszerű cáfolat. Felsorolok három érvet, (tízet is felsorolhatnék) amiből az következik, hogy X ember e becsapás következtében is, egy idő után hasonlóan károsul, mint Y ember. Vagyis ha a tisztességtelenség az általános, (az átlagos tisztességtelenség akkor népréteg tekintetében átlagosan csak károsuló van.
Ha általános a becsapás, akkor nagy valószínűséggel, idővel Y embert is becsapja meglopja valaki. Az is mondható, hogy tisztességtelenség körbe forog, ezért a döntő többségre rákerül a sor, előbb-utóbb károsuló lesz, Y csaló is az lesz. Ez azonban csak azt jelenti, hogy a többség egálba kerül. A következő érv azonban azt bizonyítja, hogy ennél rosszabb helyzet alakul ki, a döntő többség nem egálba kerül, hanem károsul. Ugyanis a tisztességtelen nemzetgazdaság sok okból gyengébben működik, kevesebbet termel, mint a tisztességes gazdaság. És a nemzetgazdaságnak minden ember a tagja, ez a gyengébb működés mindenkit károsít, Y csalót is. (A nemzettársak és más közösségek is egy csapatba fociznak, egy bárkában eveznek.) Miért is működik a tisztességtelen nemzetgazdaság gyengébben? Ezzel is sok helyen foglalkozom, itt csak két érvet említek. A tisztességtelenség kitalálása, végrehajtása, de főleg a tisztességtelenség kivédése, rengeteg „munkát, energiát”, időt emészt fel, amely „munka, energia”, idő miatt kevesebb munka, energia, idő marad a valóban hasznos munkára. A tisztességtelen gazdaságban nem a hasznos munka lesz a fontos, ezért azt, az emberek elhanyagolják, így kevesebb hasznos munka folyik.
A harmadik érv így szól: a valószínűleg, vagy lehetségesen (nem kizárható) létező másvilági ítélkezés, a másnak ártót, a csalót, a tolvajt negatívan ítéli meg a másvilági léte rosszabb kellemetlenebb lesz, mintha tisztességes maradt volna.
Tehát a cáfolat is (miért nem jár jól Y csaló hosszabb távon jól) is egyszerű.
De itt jön az újabb csavar, mégsem egyszerű, mert belép, a problémakörbe, a rendszer, a rétegek, a külföld problémája. Ezt a gondolatsort innen folytatom, de előtte, felsorolom a tisztességtelenség alapvető kategóriáit.
Folytatom a bevezető elmélkedést.
Egyfelől megállapítottam hogy nem érdemes tisztességtelennek lenni, mert szinte mindenki ráfrag, a csaló, a tolvaj is általában károsul.
Másrészt megállapítottam, hogy a tisztességtelenség a rendszerből adódik, és egyes szűk rétegek, mégis hasznosulók lesznek, annak ellenére, hogy a többség, a nép (átlagosak és szegények) károsul. A rendszerből ered a következő tisztességtelenségek nagysága. A korrupció, a tisztességtelen árak, a vezetés aránytalan jövedelme, az aránytalan, spekulációs pénzpiaci jövedelmek, és részben az üzleti trükkök, ezek olyan tényezők, amelyeket a jelen rendszer nem szabályoz kellő szigorral, más módón (pl. oktatással) sem lép fel ellenük. Vagyis ezek a jelen rendszerben legális, megengedett, sőt propagált tisztességtelenségek. Ráadásul összegszerűen a legnagyobb tisztességtelenségek. Ebből látszólag az következik, hogy mégsem érdemes tisztességesnek lenni, mert hiába tisztességes a többség, mégsem fog jobban élni, mert egy szűk réteg akkor is elviszi tisztességből eredő hasznot. Hibás viszont ez a következtetés, hogy akkor mégis jó, vagy legalábbis nem számít a tisztességtelenség.
Az is mondható, azzal hogy a nép tagjai egymást is átverik, károsítják, még egy lapáttal rátesznek a rendszerből adódó tisztességtelenségre, így az összes tisztességtelenség megduplázódik, és ennek megduplázódott összes tisztességtelenségnek ők lesznek a károsultjai.
A helyes konklúzió a következő: a nép, a többség, az átlagos jövedelműek, a szegények, akkor járnak a legjobban, ha tisztességesek maradnak, ez azonban nem elég, törekedniük kell arra, hogy a rendszer (elvek, módszerek, törvények, stb. által) is tisztességessé váljon.
Mari néni és Pista bácsi nem volt tisztességtelen, sőt úgy tűnik ők azok a tisztességes kisemberek, akik a tisztességtelen rendszer szenvedői. Mari néni és Pista bácsi nem volt tisztességtelen, de nem is volt tisztességes, amennyiben tisztesség feltétele bizonyos szintű önzetlenség, közösségért való tevékenység, igazságosságra való törekvés. Mari néni és Pista bácsi azok az átlagos emberek, akik nem ismerik fel, hogy a tisztességesség több, mint másnak nem ártani, és ezzel a tudáshiánnyal ők lesznek a tisztességtelen rendszer vesztesei. Tehát önhibájukból adódik a sanyarú sorsuk.
További ismétlések.
Kitérés arra, hogy miért szükséges az igazságosság, a jó, a kellemes, a hasznos igazságaihoz megállapítani a legfőbb célokat.
Ha legfőbb célnak ezt jelölöm ki: minél több ember éljen egészségesen, jól, kellemesen (egyre egészségesebben, jobban) - akkor minden dolog (ember, tárgy, gondolat, megállapítás, igazság, cselekvés) csak akkor lehet jó, hasznos, ha minimálisan másoknak nem árt, még inkább akkor, ha másoknak hasznos, mások életét fenntarthatóan kellemesebbé teszi. Ha viszont ezt jelölöm ki legfőbb célnak: az ember (egyes emberek, csoportok) éljen jól, kellemesen - akkor azon dolgok is lehetnek jók, amelyek másoknak ártanak. A második legfőbb célhoz illeszkedő igazságok már nem lesznek igazságok, ha az első cél, a legfőbb cél. Tehát az adott igazság az egyik esetben igazság, a másik esetben hamisság. Tehát a legfőbb cél meghatároz minden igazságot. Ha pedig nem jelölök ki legfőbb célt, akkor megállapíthatatlan, hogy az adott „igazság”, igazság, vagy hamisság. Ha nincs legfőbb cél, nincsenek egymáshoz illeszkedő legfőbb célok, akkor nincs igazodási pont.
E tanulmányban megállapítom az általam igaznak, jónak tartott legfőbb célokat. Az itt emlegetett legfőbb célt én legeslegfőbb célnak nevezem. E mögött vannak még más, de ehhez illeszkedő legfőbb célok. Pl. alapvető világnézeti elvek, felfogások, a legfőbb célok. Máshol pedig a szélesen vett életszínvonal növekedését, az arányos szükséglet-kielégítést fogalmazom meg legfőbb célnak, hozzátéve, hogy a „minél több ember” feltételről soha nem szabad elfeledkezni.
Nem árt ismételgetni a (véleményem szerinti) legeslegfőbb célt, mint minden társadalomtudományos igazság, elv, stb. kiindulását.
Minél több ember éljen (egyre inkább) egészségesen, jól, kellemesen, igazságosan.
A „minél több ember” feltételről soha nem szabad elfeledkezni.
Minél több ember értelmezése: szaporodjon, népesedjen az emberiség, de csak abban a mértékben, hogy minden megszülető embernek, biztosított legyen az egészséges, jó kellemes élet feltétele és biztosított legyen, hogy a fiataloknak, átlagosan, folyamatosan, ha kevéssel is, de egészségesebb, jobb, kellemesebb életfeltételük legyen, mint az idősebbeknek.
Az már az egyénen és az igazságos, arányos hierarchián múlik, hogy a biztosított életfeltételt, ki, hogyan használja ki. Nyilvánvalóan nemcsak az élet feltételeinek, de az életnek is javulni kell. Ha a döntő többség élete nem javul, akkor a feltételekkel van baj. nem lehet igazság azon megállapítás amely a legeslegfőbb céllal ütközik.
Alapkérdés, hogy ne az mozgassa világot, hogy annak érdekét képviselem, akitől (lehet ez politikai irányzat, párt, ideológia, konkrét csoport ember, stb.) pénz hasznot, jó állást remélek, kapok.
A népbutító tényezők szépen felsorakoznak. A gyatra és hiányos társadalomtudomány és főleg annak még gyatrább oktatása. A gyatra és hiányos statisztikai adatok, mutatók és annak még gyatrább közlése. A gyatra, elfogult és hiányos politikai tájékoztatás. Az elhangzó badarságok áradata. A gyatra és hiányos közszolgálati média. Általában a médiák népbutító műsorai. A politikai, gazdasági manipuláció. A rendszer individualista szellemisége. A törvénykezésből áradó szellemiség. Összefoglalva: a nép, gyatra, hiányos, elfogult, nem a jóra ösztönző állami (rendszer), tudatalakítása. Mindezek közös eredője: az ostoba nép könnyebben uralható.
Persze sokan megjegyzik: jó, jó ez az ember mindent kritizál. Nem lehet minden rossz.
Aki ért hozzá az sajnos látja, hogy minden rossz, legalábbis rosszabb a lehetségesnél. Aki meg nem ért hozzá, ő azt sem tudja megítélni, hogy rossz, vagy nem. Én nem csak kijelentek, hanem hosszasan bizonygatok is. Sok fejezet szól e bizonyításokról, pl. e fejezet is.
Ha kell százszor is elmondom, nem lesz itt a földön békés, jó élet, igazi fejlődés, igazságos társadalom, amíg szinte mindegyikünk (a döntő többségnek) fejében és lelkében nem gyökeresedik meg a gondolat. Nem igényelek és követelek, se többet, se kevesebbet, csak azt, hogy a társadalom 40 fokú elismertségi létráján én a megérdemelt fokon álljak, mindenki a megérdemelt fokon álljon, és az egy fokkal alattam levők, csak egy kicsit kevesebb, az egy fokkal fölöttem levők csak egy kicsit több elismerésben (anyagi, hatalmi, erkölcsi) részesüljenek. Ezután jöhet a gondolkodás-mi az érdem?
Az igazság, a tudomány, az erkölcs az átlagember számára vagy unalmas, vagy banális, vagy leginkább mindkettő. Unalmas az erkölcs, de mások erkölcstelensége belénk hasít (egyáltalán nem unalmas), ha minket ér. Unalmas, banális, az igazság, a tudomány, az erkölcs, de szükséges. Minél inkább ért valaki valamihez annál kevésbé unalmas a témával kapcsolatos közlés, megoldás, stb. Az értő, a tudó, az ostobaságokon felháborodik, az igazságoknak örül, a számára érthetetlent meg akarja fejteni. Ha valaki nem akarja unalomba fulladva, utálkozva tenni a szükségest, akkor értővé, tudóvá kell válnia.
Amíg gyermek voltál azon keseregtél, hogy nem vigyáznak rád, ill. nem jól vigyáznak rád. Most már vigyázz magadra, és vigyázz a neves és névtelen gyermekeidre. Most, hogy felnőttél, megmutathatod – mondá az Úr.
Csapattag vagy - mondá az Úr. Ebbe a csapatba kerültél, ide jutott neked hely. Nyugodj bele, ne piszkíts saját fészkedbe, inkább légy hasznos, hű tagja csapatodnak, nemzetednek.
Nem árt ismételten felsorolni milyen közösségek lehetségesek.
Persze nincsenek tiszta közösségek, átfedések vannak. És nemcsak az emberi társadalomra, közösségekre kell gondolni, de minden közösségre, rendszerre.
Amelyben a tagok egymással harcolnak. E közösségben szükségszerűen időszakos urak és szolgák vannak. (Anarchikus diktatúra)
Amelyben a tagok szinte közömbösen, lazán működnek együtt. Laza együttműködés, de a harc is gyakori. És azért gyakran megjelenik az anarchikus diktatúra is. (Individualista „liberális” közösség.)
Amelyben a tagok szabályozottan, békésen versenyeznek, illetve közepesen működnek együtt. Ez a kettő oksági összefüggésben van egymással. E közösségben azért megmarad a tagok önállósága. (Optimális társadalom?)
Amelyben a tagok egy szorosabb együttműködésben vannak, részben elvesztik az önállóságukat. Az önrendelkezés (szabadság) szükséglete sérül. (Katonatársadalom)
Amelyben a tagok olyan szoros együttműködésben vannak, hogy teljesen elvesztik az önállóságukat. Az önrendelkezés (szabadság) szükséglete sérül. (Pl. az egysejtűekből kialakul a többsejtű önálló élőlény.)
Minél inkább haladunk a szoros közösség felé, annál inkább felmerül, hogy szükségszerűen kell lenni egy erős főnökségnek irányítónak, és ki az. Ez is egy további felosztás: a tagok önként, vagy kényszerből (esetleg manipulációból) választják a közösség típusát.
A 4. és 5. közösség szétbontható, úgy, mint: a közösség egy erős csoportja lesz a főnök az irányító. Vagy egy megfoghatatlan irányító van (alkotmány, szabályzat, Isten, szentírás, természeti törvények, stb.), a közösség az „egyenlőség” módján lesz egységes. Erre jó példa, ahogy az egysejtűekből kialakult a többsejtű.
Mindez vajon a világnézet kérdése?
Az szerintem nem vitás, hogy az emberiség helyes útját valahol a 3. variáció körül kell keresni, hiszen az egyén nem vesztheti el az önállóságát, de azért minél több ember éljen kellemesen egészségesen, stb., ehhez pedig szervezettség szükséges. A 3. variáció az, amelyben kialakulhatnak az igazságos különbségek. Talán a 2. variáció az, amelyben a vezetés, az irányítás szerepe, a legkisebb, de ennek elég nagy ára van. A 3. variációban sem szükséges, hogy erős uralom, irányítás alakuljon ki. És ez ötvöződhet a tagok önkéntességével, és azzal hogy nem egy erős csoport lesz az irányító. És mindez kiadja a demokráciát, (a közvetlen demokráciát).
Amin vitatkozni lehet, és ez már lehet világnézet és (és érzelmi hozzáállás), hogy a 3. variáció, a 2. variáció felé hajoljon el, vagy a 4. variáció felé hajoljon el. De azért ne hagyjuk számításon kívül: lehet egy optimális középút is.
Jelenleg sajnos még az is világnézeti kérdés, hogy legyen egy erős vezető, irányító, uralkodó csoport, vagy ne legyen.
Az eddigi történelmi fejlődés úgy is felfogható, hogy az 1.ill. 2. variáció átbillent a 4. variációra, majd visszabillent az 1.ill. 2. variációra. De ez a billegés nagyon hosszú távon egyre enyhébben alakult, alakul, a 3. variáció egyre inkább dominál. De ez a fejlődés nagyon lassú és hektikus. Elsősorban a válság-láncreakciók miatt hektikus.
Van azonban egy ennél is lényegesebb történelmi fejlődési folyamat.
Az rendben van, hogy néha az anarchiából eredő kiskirályok uralkodnak, vagy éppen katonatársdalomból eredő nagykirályok (a maguk eszközeivel, társaságukkal) uralkodnak, de mekkora különbség van az uralkodók és az alattvalók (a kiszolgáltatott a vezetett emberek) között. Mennyire élnek vissza az uralkodók, a hatalmon levők a hatalmukkal.
(Ez a vonatkozás az optimális társadalomban is probléma, mert abban is van vezetés.)
Az emberi lelkekben valójában mi van, és a valóságosan uralkodó világnézetben milyen felfogás él e kérdésben. E téren kirajzolódik egy lassú, enyhe, de hektikus javulás.
A harmadik történelmi folyamat lényege, pedig az hogy valóságos különbségeket, az uralkodói gőgöt, felsőbbrendűséget, mennyire vállalja fel a vezetés és a valóságosan uralkodó világnézet. A múltban nyíltan vállalták, sőt hivalkodtak a felsőbbrendűséggel, korunkban pedig titkolják, elfedik. És persze ennek megfelelően változik a kizsákmányolás módszere is.
Az elfedésnek sok vonatkozása van. Ezért válik szét napjainkban (államkapitalista rendszerben) a deklarált uralkodó világnézet, és a valóságos uralkodó világnézet.
Az elfedésnek sok vonatkozása van, de leginkább azt jelenti, hogy az idők folyamán, kevéssel csökkent a direkt, erőszakos, katonai kizsákmányolás, és nőtt a gazdasági, pénzügyi kizsákmányolás. Korunkban (államkapitalista rendszerben) már ez dominál.
Azt viszont mindenkinek és minden politikai erőnek tudomásul kell venni, hogy csak a felsorolt társadalmakból válogathat. Mert könnyű kritizálni: fuj levele. De eközben a kritizáló lényegében ugyanazt akarja csak más köntösbe. Pl. szélsőjobb, lényegében katonatársadalmat akar, akárcsak a szélsőbal, mégis utálják egymást.
Vagy a kritizáló nem akar semmit, halvány elképzelése sincs, de szépen megél a pocskondiázásból, mert ez sem ritka.
Néhány világnézeti ellentmondás, amit az egyéneknek és a társadalomnak meg kell oldani.
Fontos szabadság, de az erőszakosok, rablók, csalók szabadsága a többség szabadságát korlátozza.
Fontos a kisebbségek védelme, de kisebbségnek nevezhető a hatalmas vagyonnal, hatalommal rendelkező „kisebbség”?
Fontos a kisebbségek érdeke, védelme, de ha csak erre figyelünk, ennek érvényesítésével foglalkozzunk, akkor mikor foglalkozunk a többség érdekével, amivel azért egy fokkal többet kellene foglakozni.
Fontos az egyediség az egyéniség az önkifejezés. Fontos a maradiság elleni küzdelem, de nem mindegy ki ellen és hogyan irányul.
Ha népi kultúra ellen irányul, akkor arról tudni kell, hogy évezredek, évszázadok évtizedek ( van új népi kultúra is) alatt éppen azért és úgy jött létre hogy a nép egyéniségét tükrözze. A népi kultúránál nincs egyénibb, különlegesebb.
Ha korosztály ellen irányul, akkor az idősekről tudni kell, hogy ők is voltak fiatalok. Majd idősödve, változva és talán bölcsesedve, rájöttek, vannak más fontos értékek is. Van a biztonság, van a népi kultúra, és még sok, az időskorban látható érték. Talán pontosabb, ha azt, mondjuk: az életkorral megváltozik az igény és az igénnyel az értékrend. Kétségtelenül ez az életkorral jár, szinte minden fiatal, az is, aki most begyepesedettnek, elavultnak lát mindent, ugyanezt az utat fogja bejárni.
Az egyediséget keresők felveszik a csapatuk (az egyediséget keresők csapata) uniformisát (szellemi és viselkedési uniformisát is) és ezzel ők lesznek a legkevésbé egyediek.
Fontos az egyediség, egyéniség önkifejezés, de a szervezettségnek is erősödni, fejlődni kell.
Van egy olyan gyanúm, hogy tényleges demokrácia segít megoldani ezeket az ellentmondásokat.
Sok helyre szóló megjegyzés.
A kijelölt szélesebb út, ami azért nem olyan széles (pl. a rendszer, vagy pl. a született gyengébb képességek) kijelöl egy átlagszínvonalat. (A véletlen, a szerencse is a kijelölt szélesebb út része, az embertől, akarattól független tényező, bár látszólag azzal ellentétes. A véletlen szerencse a látszattal ellentétben csak általában 5-10%-ban határozza meg a sorsot.) A kiszorítás, a vagy-vagy elosztás, a rejtett kizsákmányolás miatt is, gyakorlatilag nem járhat mindenki az út jobbik oldalán. Elméletileg viszont járhat. Gyakorlatilag sokaknak az átlagszínvonalon, vagy az alatt „kell” járni. A jobb, az élen haladó versenyzők hátrébb szorítják a rosszabb versenyzőket. A versenyben nem győzhet mindenki, sőt utolsónak is „kell” lenni. Az akarat nem korlátlan. Mit jelent mindez?
Azt jelenti, hogy másokat ítélj meg a helyzettől függően 5-20%-kal enyhébben. Nem jelenti azt, hogy eltűnik a hiba, a vétség, a bűn, a felelősség, csak azt jelenti: ezek határa egy kevéssel eltolódik. (Aki a szélesebb út átlagán halad az hibázik, aki az alatt halad, az vétkes, aki a rossz szélén halad az bűnös.)
Magadat azonban ne ítéld meg enyhébben. Önmagadat egy kevéssel (5-20%-kal) szigorúbban ítéld meg, mint másokat.
Azt is jelenti, hogy a szélesebb út, az átlagszínvonal javításával is foglalkozni kell (mindenkinek), méghozzá komolyan. Hibás lesz az is, aki a szélesebb út jobbik oldalán halad (bár ezzel emeli az átlagszínvonalat), ha direkt módón (és persze nagyon átgondoltan) nem tesz, (nem tesz eleget) a szélesebb út, az átlagszínvonal javításáért.
Nálunk a vezetők, emberek tudják (törvény nélkül is), hogy mi helyes gondolkodás, viselkedés. Hiába van törvény, ha az emberek nem tudják, akarják – így szól a féligazság.
Remélhetőleg azzal, hogy van megerősítő törvény is, még nem változik meg, a vezetők, emberek helyes gondolkodása, viselkedése. Egyébként pedig nem volt, és lehet, hogy nem lesz ez mindig így, mármint a törvény nélküli helyes gondolkodás, viselkedés. Az egyik a tudatalakítás, a másik rendszeralakítás, mindkettőre szükség van, és a kettő összefügg. És a tudatnak nem kell fejlődnie? És a „hű de rendben van minden” stagnálása nem üthet vissza? És mi van a fejezetrész elején sorolt megállapításokkal?
A belső harmónia talán legjelentősebb tényezője hogy képesek legyünk elégedettek, boldogok lenni. Persze azért az elégedetlenségre, a többet akarásra, az újító szellemiségre is szükség van, e nélkül nincs fejlődés. Meg kell találni az elégedetlenség és az elégedettség harmóniáját, de ez a harmónia nem szakadhat el valóságtól, attól hogy az élet, a körülmények, valójában jók vagy rosszak. Ha az elégedettség elszakad valóságtól, akkor az ember nem képes fejlődésre. Elméletileg azért nem képes, mert teljesen mindegy hogy mennyire fejlett pl. a társdalom, az ember mindig egyformán boldog, tehát értelmetlenné válik a fejlődés. De azért sem képes mert a jót támogatni kell, a rosszat pedig meg kell változtatni, ez lenne a fejlődés alapja. Ha mindig egyformának látjuk a világot (mindig egyformán vagyunk elégedettek) akkor még addig sem jutunk el, hogy a külső, a társadalmi jót vagy rosszat érzékeljük.
Az elégedettség és a többet akarás (ez is egyfajta elégedetlenség) arany középútját kellene megtalálni. Szükség van az elégedettségre, a boldogságra is, de szükség van az újító szellemiségre a többet akarás szellemiségére is. Ez egyfajta nyugtalanság, elégedetlenség. Szerintem a belső harmóniába még belefér az építő jellegű mértékletes nyugtalanság elégedetlenség, de nem szabad elveszteni az elégedettséget sem. Az élet, a világ csodálatát nem szabad elveszíteni, az örömérzéseket sem szabad elveszíteni, mert ezeket nem véletlenül kapta az ember a természettől, Istentől. A logikus, igazságos természet, Isten csak azt akarhatja, hogy az emberiség boldog legyen. Erről szól az elégedetlenség, elégedettség arany középútja. Röviden: nem baj, sőt jó, ha gyakran elégedetlenek vagyunk, ha megpróbálunk változtatni, javítani a világon, magunkon, éppen a jövő embereinek (ezekbe mi magunk is beletartozunk) boldogsága érdekében. De azért közben gyakran elégedettek és boldogok is legyünk, legalábbis próbálkozzunk azzá válni. El kell vetni a gabonát, de a munka, küszködés mit sem ér, ha kenyeret nem jóízűen fogyasztjuk el. (Nem ér sokat annak az élete, aki nem végez értelmes hasznos, kreatív, nehézségekkel teli munkát. De annak sem, aki kényszerűen magába tömköd munkájának gyümölcséből egy kis darabot, és rohan vissza küszködni, ráadásul a küszködésben sem leli meg az örömét. )
Mint magánember én is az elégedettség, elégedetlenség arany középútjára törekszem. Ugyanakkor egyszerűen nem tudok elégedett lenni, ha gazember, önző felelőtlen vezetők, vezetések tönkre teszik nemcsak az én életem, hanem mások életét, is, a gyerekeim az unokáim élettét is. Véleményem szerint ez felülírja az elégedettség arany középútját. Jó, mondhatják egyesek, de minden vezetésre rá lehet fogni, hogy gazember önző, felületes. Itt jönnének elő az objektív társadalmi, gazdasági mutatók. Ha a nép lefelé csúszik, ha romlik az életszínvonal, ha romlik a demokrácia, ha erősödik a zsarnokság (akár csak viszonylagosan is, vagyis nem fejlődik), akkor jogosan mondhatom, hogy gazember, önző felületes a vezetés.
Egyébként pedig meg kell találni az elégedetlenség és az elégedettség harmóniáját, de ez a harmónia nem szakadhat el valóságtól, attól hogy az élet, a körülmények, valójában jók vagy rosszak. Építő kritika és jobbító cselekvés nélkül nincs fejlődés.
A végső konklúzió meglehetősen bárgyú, banális. Örüljön, legyen elégedett az ember, ha jó jelenségeket, az átlagnál jobb állapotokat tapasztal, de legyen elégedetlen, bosszankodjon, és főleg tegyen akkor, ha rossz jelenséget, állapotot, vagy rossz tendenciát lát. Ez banális, mégis el kell mondani, mert sajnos nem mindig viselkedünk így. Gyakran nem a külső körülmények határozzák meg az elégedettséget, ill. aránytalanság alakul ki. Így viszont értelmetlen az élet, és nincs fejlődés.
Kapcsolódó rendszer demokrácia jog ábrák, A4-A11, A41 ABDK, ABC6, stb.
Kapcsolódó világ, tudat ábrák, C/0-C25-C30, stb.
https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A következő egység emlékeztető címe:
A jelen világnézetei, ideológiái.
A jelen világnézetei, ideológiái.
Alapvető eszmei, politikai irányultságok és közösségek, és az ideológiai köpönyeg jellegű politizálás. A jelen ideológiai zavarossága. Elmélkedés a belülről való megreformálásról, fejlesztésről. Elméleti rendszertényező.
Alapvető eszmei, politikai irányultságok és közösségek, és az ideológiai köpönyeg jellegű politizálás. A jelen ideológiai zavarossága. Elmélkedés a belülről való megreformálásról, fejlesztésről. Elméleti rendszertényező.
A C/ 20-as ábra viszonylatában itt elsősorban a felszíni ideológiai irányzatok – közös tudat rétegéről van szó. Valamint az alapvető politikai törésvonalak, irányzatok – közös tudat rétegéről van szó. Mindkettő csoportokat, kisebb eszmei közösségeket feltételez (nem népeket, nemzeteket) elsősorban. Nyilván ez a két (közös tudat) réteg összefügg. Az egyik inkább felszíni réteg, a másik egy mélyebb, rejtettebb (háttérigazság, háttérvalóság) réteg.
E téma kiindulópontja szerintem:
1. Kezdetben a klasszikus kapitalizmus elején, közepén az akkori ideológiák (konzervatív, liberális, szocialista, stb.) és politikai törésvonalak (emberek közötti különbségek, állam szerepe nagysága, nagytőke, tőkeajnározás, vagy korlátozás, nemzeti elkülönülések, vagy nemzetköziség, stb.) haladóak voltak, már azért is, mert a klasszikus kapitalizmus, fejlettebb rendszer, mint a feudalizmus. De már akkor sem, (a kezdeti zavarosság, mégis egyfajta magyarázat) fogalmazódtak meg egyértelműen a politikai törésvonalak, és ráadásul az ideológiai, eszmei közösségek, pártok nem is voltak hűek a saját álláspontjukhoz.
2. Ezután jött hanyatlás szakasza, melyben most is vagyunk. A helyzetnek, az ideológiáknak, az eszmei közösségeknek, a pártoknak fejlődni kellett volna, ehelyett inkább visszafejlődtek. Mivel még zavarosabban fogalmazódtak meg az alapvető politikai törésvonalak, még hűtlenebbek lettek a saját álláspontjukhoz, még inkább köpönyegforgató politikát folytattak. A helyzet, az utolsó százötven év alatt lényegében nem változott, sőt romlott.
3. A jövőbeli szükséges fejlődés első szakasza (már így is nagy a lemaradás), hogy megfogalmazódnak tisztán egyértelműen a politikai törésvonalak, és az eszmei közösségek, pártok nyíltan, egyértelműen, és hűen kiállanák a saját álláspontjuk mellett.
4. A jövőbeli szükséges fejlődés második szakasza (már ennek is el kellett volna jönni), hogy a politikai törésvonalak nem ideológiai kérdések, hanem társadalomtudományos kérdések. A társadalomtudománynak kellene kvázi matematikai egyenletekkel kiszámolnia, mekkora legyen az optimális, igazságos emberek közötti különbség, mekkora és milyen szerepű legyen az optimális állam, mennyire legyen fegyelmezett, szabályozott az optimális társadalom, mekkora legyen nagytőke optimális aránya és szerepe, milyen szerepű és szorosságú legyen az optimális nemzetközi együttműködés, stb..
Előzetes összefoglalás, mi is az ideológiai köpönyeg.
A köpönyeg az eltakarja tényleges tartalmat. A köpönyeg az váltogatható, átfesthető. Ráadásul két köpönyeg van. Az egyik köpönyeg az ideológiai köpönyeg, pl. baloldali jobboldali, szocialista, liberális konzervatív, stb.. Ezen felül pedig van az adott helyzetben, adott nézet köpönyege (a felszínen megjelenő aktuális vélemények), amely gyakran nem egyezik az ideológiai köpönyeggel, de a két köpönyeget megpróbálják összeilleszteni. Vagy az ideológiai köpönyeget színezik át, vagy az aktuális nézetet magyarázzák meg. Ezek alatt van valóságos tartalom, amelynek több rétege van. A vezetés vonatkozásában a meghatározó valóságos tartalom, a kivételtől eltekintve, a hatalom és vagyonszerzés. A valóságos tartalom, vagy tudatos, vagy tudatalatti, (amikor a hatalomvágyó vezető önmagának is hazudik). Más szemszögből pedig az ábrán felsorolt tudatrétegek, főleg a mélyebb, rejtett tudatrétegek adják ki a valóságos tartalmat. Pl. mi a vezetés hierarchia-felfogása. Mi a vezetés közvetlen demokrácia-felfogása. Nyilván annak, akinek hatalmas a hatalom, és vagyonvágya, annak torz a hierarchia-felfogása, és ellenzi a közvetlen demokráciát. Az ideológiai köpönyeg színlelt és zavaros, ezért nem valóságos tartalom. Ha valóságos tartalmat zavarossá teszik vagy, és színlelik, akkor abból köpönyeg lesz. A valóságos tartalom, a rejtett háttérigazság csak jelekben, rejtetten jelenik meg. A felszínen zavaros és színlelt (valótlan) ideológia köpönyeg (tudatréteg) és az aktuális nézetek köpönyege (tudatrétege) jelenik meg.
Részletesebb elemzés.
Kezdjük egészen magasról, vagy egészen mélyről (az alapokról) kinek mi tetszik. Az emberek szükségszerűen besorolódnak (beleszületnek) egy családba, egy kultúrába, egy fajba, egy népbe, egy nemzetbe. (Többek között ezért sem igazságos ezen beleszületések szerint megítélni az egyént, mert ezek nem az egyén önálló akaratából történnek.)
Részben besorolódnak, beleszületnek egy kisközösségbe, egy vallásba, egy társadalmi rétegbe, egy rendszerbe. Azért mondom, hogy részben, mert azért ezekből, ha nehezen is, de ki lehet lépni. A rendszerből nem lehet kilépni, de lehet küzdeni ellene.
Amibe legkevésbé születnek bele az, az eszmei, politikai irányultság. A vallások is részben tartalmazhatnak ilyent.
Persze az hogy családba, népbe, nemzetbe születik valaki, az nem kényszer, mert természet ( Isten) erre is gondolt, az emberi természet általában olyan, hogy ezt nem kényszerként éli meg, hanem van egy érzelmi kötődés is ezen közösségek iránt, itt elsősorban a családra, népre, nemzetre, kultúrára, tehát a beleszületett kategóriákra gondolok.
Amit az ember ehhez tudatosan, értelmileg hozzátehet, hogy elfogadja, és gyakorolja az arányos szeretet, tisztelet elvét, vagy sem. Erről még később szó lesz.
Azt gondolom, hogy az értelmi fejlődés következtében az ember szükségszerűen eljut egy olyan szintre, amikor igénye támad egy szabadon választott eszmei politikai irányultságra.
Nézzük más oldalról a problémát.
Elvileg saját magunkat és társainkat a következő módón lehet megítélni. A konkrét vélemény (gondolatok) cselekvések alapján, és kategorizálva (előítéletesen). Az előzőre mondják ezt: engem nem érdekel hogy milyen fajú, vallású, nemzetű, stb. ember vagy, csak az érdekel hogy konkrétan milyen ember vagy, konkrétan mit beszélsz, és mit cselekszel. Újabban már ez is gyakori: engem nem érdekel hogy milyen ideológiát (szocialista, liberális, konzervatív, stb.) vallasz, csak az, hogy milyen ember vagy. Általában itt jóindulatra, jószívűségre, becsületességre, bölcsességre, igazságosságra, gerincességre, stb., vagy mindezek ellenkezőjére gondolnak.
A konkrét vélemények, cselekvések alapján azonban igen nehéz az ítélet. Az ember egy rendkívül, összetett, színes, sokoldalú, lény, aki nagyon sok véleményt mond, és sok mindent cselekszik. Kijelenthető, az ember szükségszerűen kategorizálva ítéli meg magát és társait. Ezt a sokoldalúságot csak kategorizálva tudja elmondani. Egyébként is az emberi értelem alapvető tényezője a kategorizálás. Magát két okból kategorizálja: egyrészt magát is csak egyszerűsítve képes megítélni. Másrészt, mint mondtam, kell egy szabadon választott eszmei, közösség ahová tartozik amelyik, ilyen módón is biztosítja az identitását. Gondolatainkban ez a kétféle megítélés, a kategorizált és a konkrét állandóan viaskodik egymással, hol ezt gyakoroljuk, hol a másikat, tartjuk jónak. Valójában ennek kettőnek ki kellene egészíteni egymást. A jó gyakorlat szerintem az, hogy részben, talán kisebb részben a kategorizáltan ítéljük meg az embert, részben pedig a konkrét véleménye cselekvései alapján. Vagyis a kétféle megítélés összesítéséből jön ki az összesített megítélés. A másik pedig az, hogy ha már kategorizálva ítélkezünk, akkor semmiképpen se a beleszületett közösségek szerint (család, faj, nép, nemzet, stb.) tegyük azt, hanem a szabadon választott közösségek szerint.
Itt viszont jön a problémakör másik része: az emberi értelem ugyan eljutott oda, hogy szükség van a szabadon választott eszmei politikai irányultságra, mint kategóriákra, de addig nem jutott el, hogy valóságos (a rejtett lényeges háttérigazság, háttérvalóság) kategóriákat kialakítson. A vallások sem igazi kategóriák. A nyugati világ ideológiai kategóriái (baloldali, jobboldali, szocialista, szociáldemokrata, demokrata, liberális, konzervatív, kereszténydemokrata, és még sorolhatnám) nem valóságos kategóriák. Az egyik probléma az, hogy ezek rendkívül zavarosak.
De talán azzal kellene kezdeni a problémahalmazt, hogy a nép, a döntő többség számára semmitmondó szavaknak, kifejezéseknek nincs értelme. Márpedig ezek a szavak: jobboldal, baloldal, szocialista, konzervatív, liberális, stb., a döntő többség számára értelmetlen kifejezések. Ezek a nép számára olyan gumicsontok melyeket azért vetnek a nép elé, hogy eltereljék a lényeges problémákról a figyelmet. Talán az emberek 5%-nak van valami homályos zavaros elképzelése, mit is jelentenek e kifejezések. Tulajdonképpen senkinek sem lehet tiszta pontos tudása e kifejezésekről, ugyanis nincs e kifejezéseknek, pontos, közmegegyezéses meghatározása. Ez azt jelenti, hogy minden lexikonban, egyebekben, már ahol szerepel, más leírás, meghatározás van. Szinte nincs kettő politikus, társadalomtudós, aki ugyanazt értené e kifejezések alatt. Az mondható, hogy a társadalomtudományos fogalmak amúgy is zavarosak, de ezek (jobboldal, baloldal, szocialista, liberális, konzervatív, stb.) zavarosság a homályosság az érthetetlenség bajnokai. Amúgy pedig azoknak a politikai szavaknak, kifejezéseknek, fogalmaknak, amiket nem ért a nép, semmi értelme. Ettől függetlenül kénytelen vagyok az értelmetlennel is foglalkozni, főleg ha az felettébb gyakori. Meg kell próbálni az értelmetlent érthetőtévé tenni.
Akkor érthető a probléma, ha a politikai vélemények vonatkozásban a lehetséges kategóriákat, ill. eszmei közösségeket kategorizáljuk.
Szét kell választani a politikai eszmei átfogó közös véleményeket, az ilyen eszmei közösségeket, az esetleges, konkrét ügyekkel kapcsolatos közös véleménytől, és az ilyen közösségektől.
Az eszmei közös vélemények, a közélet közügyek jelentős részével foglalkoznak. Az esetleges közös vélemények, lehetnek olyan esetleges érdekszövetségek, olyan látszólagos szimpátiaszövetségek, ahol a „tagok” néhány valóságos, vagy képzelt véleménye megegyezik. Pl. a dohányzók közössége nem eszmei, politikai közösség, nincs közös vélemény, még akkor sem, ha néhány dologban valószínűleg egyezik a véleményük. Az első számú probléma az, hogy az ilyen közösségeket, gyakran összekeverik az eszmei közösségekkel. Erre még visszatérek.
Nézzük azokat a közösségeket, amelyek már valamilyen eszmei közösségnek nevezhetők, mert több dologban azonosak a vélemények.
Nincs tartós, és erős eszmei közösség, csak egyes utóbbi időkben tanúsított vélemények, cselekvések azonosak.
Tartós, de korlátozott (a társadalommal kapcsolatos vélemények viszonylag jelentéktelenek) eszmei közösségek. Szerintem ilyenek a vallások. Pl. vallások azért nem teljes értékű eszmei közösségek, mert egy sereg társadalmi problémával kapcsolatban nincs vélemény, nincs közös vélemény.
Van eszmei közösség, de az nem állandó közösség, hanem az utóbbi idők problémáinak értékelésének megoldásnak egyfajta irányvonala azonos. Pl., egy választási versenyben felvetődik, mondjuk 20 alapvető probléma. Megjegyzem már az is alapvető vélemény, hogy ki mit tart alapvető fontos problémának. Tehát a húsz alapvető problémáról mindenki, pl. sok ezer ember, elmondja a véleményét. Nyilván, hogy sok vélemény, nagyon hasonló lesz. Az egymáshoz hasonló véleményeknek adnak egy nevet és máris kialakult egy eszmei, politikai közösség. Mondjuk, egy időszakban kialakul öt ilyen kategória. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az emberek azért nemcsak az adott programot, de az utóbbi évek, véleményét ténykedéseit is értékelik. Nevezzük ezt az egészet hosszabb távú, időszakos, átfogó eszmei közösségnek. Bár ez csak eszmei arculatú közösség. Ez szerintem a jövő egyik valóságos kategorizálása lehet.
A jövő egyik tartós eszmei közössége lehet a valós, alapvető világnézet alapján létrejövő eszmei közösség. A világnézet az alapvető erkölcsi elvek, a szükségletek prioritása, értékrend, valamint az alapvető egyéb felfogások elvek összessége. A hasonló világnézetek kiadnak egy eszmei, politikai irányultságot, amely elnevezve kiad egy kategóriát.
A következőkben többféle világnézetről beszélek. Többek között a tizenkét egyéb alapelv, felfogás szerinti világnézetről. Egy másik helyen pedig az egyszerűsített világnézetről, amelynek csak négy tényezője (közösségi szellemisége) van.
A jövő egy harmadik eszmei közössége lehet a társadalmi jellemek, karakterek szerinti eszmei közösség. Erről nekem is csak halvány elképzelésem van, mert a társadalomtudomány még az alapok lerakásáig sem jutott el. El kellene jutni legalább addig, hogy meghatároznak alapvető társadalmi jellemeket, karaktereket. Pl., aszerint hogy az egyén hogyan viszonyul a közösséghez. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy vannak jellemek, karakterek, amelyek egymáshoz hasonlók és ezek elvileg kiadhatnak egy-egy kategóriát (közösséget). Ellenben az biztos, hogy a mostani, ilyen jellegű eszmei közösségek, nem eszmei közösségek, csak esetleges közösségek (igen kevés ügyben van közös vélemény).
Elvileg a jövőben lehetne (mert jelenleg nincs) társadalomtudományos alapon létrejövő eszmei közösség. Ez azt jelentené, hogy társadalomtudománynak lesznek alapvető elvei, ill. elméletei. A helyzet azonban az, hogy világnézeti elvek és a társadalomtudományos elvek szinte ugyanazok, csak más szemszögből megfogalmazva. Mindenesetre ez is tartós és valós eszmei közösség lehetne.
Mielőtt tovább mennénk azt is tisztázni, kell, hogy a közösségek nagyobb része nem eszmei alapon közösség. Vannak pl. a lakóhelyi közösségek. A nemzet is elsősorban lakóhelyi közösség, másodsorban kulturális közösség, amely még nem eszmei közösség. Viszont minden közösségnek kialakul egy politikai, eszmei arculata, igaz csak homályos arculat, attól függően, hogy a tagok ill. a kisebb csoportok, közösségek milyen véleménnyel bírnak. Tehát pl. lakóhelyi közösségek, a nemzetek is, nem eszmei, csak eszmei arculatú közösségek
Térjünk oda vissza, hogy eszmei közösség akkor jön létre, ha közösség tagjainak alapvető véleményei közül sok megegyezik. Általában a tulajdonságok, karakterek nem olyanok, hogy azok meghatároznák az alapvető vélemények sokaságát.
Az egyszerűsített eszmei, eszmei arculatú közösségek.
Vannak azonban az egyénnek, főleg a vezetőnek olyan összetett tulajdonságai, amelyek az egyén véleményét erősebben befolyásolják. Ilyen diktatórikus ill., a demokratikus beállítódás, hajlam. A tulajdonság mibenlétéről el lehet vitatkozni. Arról több helyen szó volt, hogy vezetők szükségszerűen diktatórikusabb beállítottságúak, ment a nem vezetők. (Én vagyok a kiválasztott, aki alkalmas vezetésre, a nép számára is a legjobb döntésekre, ezért hatalmon kell maradnom, a magasabb cél érdekében diktatórikusnak kell lennem, stb.) Arról is szó volt, hogy vezetők besorolhatók az erősen, közepesen, gyengén diktatórikus valamint az enyhén demokratikus kategóriákba. Az is világos, hogy pl. diktatórikus vezetőnek a sok véleményét meghatározza ezen tulajdonsága. Ha ezt kivetítjük az eszmei közösségekre, akkor az alábbiak rajzolódnak ki.
Diktatórikus, vagy diktatórikus arculatú közösség, ha a vezetés erősen, közepesen diktatórikus hajlamú és tagok átlagosan szintén ilyenek, ill., ha ezt elfogadják. (Azt hozzá kell tenni, hogy azért a közösség, a nemzet már kialakult rendszere is meghatározza, ill. tovább variálja ezeket az egyszerű közösségeket.)
Enyhén diktatórikus a közösség, a közösség arculata, ha a vezetés enyhén diktatórikus hajlamú és tagok átlagosan szintén ilyenek, ill., ha tagok ezt elfogadják. Ez jelenleg leggyakoribb.
Enyhén demokratikus, vagy ilyen arculatú a közösség, ha vezetés enyhén diktatórikus hajlamú, de az erősen demokratikus közösség nem fogadja el, kényszeríti a vezetést az enyhe demokráciára. Vagy enyhén demokratikus a közösség, ha vezetés enyhén demokratikus hajlamú, és tagok szintén, ill. azt elfogadják. Ez jelenleg ritka.
A közepesen (erősen) demokratikus közösség, csak a jövő zenéje, ha a gyengén demokratikus hajlamú vezetésből és az erősen demokratikus tagokból, ill. a rendszerből egy közepesen erősen demokratikus közösség áll össze.
A lényeg az, hogy a diktatúrára, ill. a demokráciára irányuló hajlam egy összetett tulajdonság, és bár ez csak „egy” tulajdonság, mégis meghatározhat egy eszmei közösséget, vagy annak eszmei arculatát.
Manapság, és nemzeti szempontból van még egy összetett tulajdonság, amely meghatározó lehet, ez pedig a nagytőkéhez való viszony. Tulajdonképpen minden esetben a nagyobb vagy kisebb hierarchia elfogadásáról van szó. A nagytőke ajnározása is egy magasabb hierarchia elfogadását jelenti, csak egy sereg szempontból ez a hierarchia más. A hatalom a gazdasági elit kezében van, aki nem az államon keresztül uralkodik, hanem a munkahelyeken ill., a fogyasztáson (a piacon) keresztül uralkodik. Ezért itt az érdek az állam szűkítése. A nagyobb nemzetköziség. A kisvállalkozások gyengítése és még lehetne sorolni. Mindenesetre soroljunk fel néhány kategóriát.
A vezetés erősen nagytőke-ajnározó, és a tagok ezt elfogadják. A vezetés közepesen nagytőke-ajnározó és tagok ezt elfogadják. A vezetés enyhén nagytőke-ajnározó, enyhén nagytőke-korlátozó és tagok ezt elfogadják. A vezetés nagytőke-korlátozó és ezt a tagok elfogadják.
Mielőtt tovább mennék, felsorolom a kategóriákat.
Kimondottan eszmei közösség. Eszmei arculatú közösség.
Csökevényes, korlátozott eszmei, közösségek.
Az eszmei arculatú közösségek.
Időszakos átmeneti, (sok közös társadalmi vélemény, de rövid ideig) eszmei közösség. (Az esetleges „eszmei” közösségek, pl. dohányzók, még a csökevényes kategóriába se tartoznak.)
Tartós, de korlátozott (kevés közös társadalmi vélemény, tartósan) eszmei közösség, pl. vallások.
Felületes társadalmi karakterek alapján létrejövő eszmei közösségek. Szimpátiaközösségek. Klikkesedések, közös ellenfél alapján létrejövő közösségek. Átmeneti érdekérvényesítő közösségek. Részben kényszeríttet érdekközösségek, pl. szocialista rendszer egy pártja.
Az egyszerűsített eszmei, eszmei arculatú közösségek (erősen, közepesen, enyhén diktatórikus, enyhén demokratikus, ill. erősen, közepesen gyengén nagytőke ajnározó, korlátozó).
Valóságos, teljes értékű eszmei közösségekhez közelítő eszmei közösségek:
Középtávú, átmeneti, átfogó (sok a közös társadalmi vélemény pl. négy évig, de nem tartósan) eszmei közösség. Ez az adott helyzetre (nem egy ügyre, sok ügyre) annak megoldásra szerveződő eszmei közösség.
Valós világnézeten alapuló eszmei közösség. Társadalomtudományos alapon működő eszmei közösség. (sok közös lényeges társadalmi vélemény van, tartósan, világosan deklarálva.)
Úgy tűnik a múlt és jelen eszmei közösségei, különböző okok miatt, döntő többségben nem valóságos, teljes értékű eszmei közösségek. Kisebb csoportok, esetlegesen talán valóságos, teljes értékű eszmei közösséget alkottak, alkotnak. Kérdés, mi lesz a jövőben?
Kétségtelenül a közös vallás, a közös, de önként vállalt életmód, a közös, de önként vállat rituálék, valóságos, teljes értékű eszmei közösségnek látszanak. Nekem viszont az, a véleményem, hogy amíg a valóságos világnézet precízen nem kerül megfogalmazásra (szerintem a múltban és jelenben ez nem jött létre), addig nem is alakulhat ki valóságos teljes értékű eszmei közösség. Tehát ha tagok valóságos precízen megfogalmazott világnézete, önkéntesen, őszintén azonos (nagyrészt azonos), akkor beszélhetünk valóságos teljes értékű eszmei közösségről.
A jelenlegi pártok ideológiai közösségek (liberális, konzervatív, szocialista, stb.), csökevényes, korlátozott eszmei közösségek.
Ezt hosszasan is lehet bizonygatni. Ha valaki belegondol, hogy a jelenlegi ideológiai (liberális, szocialista, konzervatív, stb.) közösségek, mely kategóriákban sorolhatók akkor nyilvánvalóan a csökevényes korlátozott kategóriákba sorolja. Nincs sok (a társadalmi problémák nagyobb részére kiterjedő) közös társadalmi vélemény és azok nem tartósan közösek. A valós világnézetek még nem is ismertek, nemhogy azok alapján eszmei közösség jöhetne létre. Nincs komoly társadalomtudományos alapja közösségeknek. (Egyéként pedig a pártok igen gyakran változtatják nemcsak véleményüket, de az alapvető véleményüket is) Részben választási programközösségek a pártok. De ezek a programok is zavarosak, nem követik az alapvető világnézetet, sőt néha az előző évek politikáját sem. Olyan zavarosak az ideológiák, hogy nem is hámozható ki belőle egy egységes valami. Ráadásul ezeket is váltogatják. A pártok részben szimpátiaszövetségek. A tagoknak szimpatikus a vezetés, vagy sem. Illetve tagok utálják a másik pártot, a másik vezetőt, ezért csatlakoznak az ellenkező oldalra. Illetve ide sodródnak, itt remélnek valamilyen egyéni érdekérvényesítést.
Itt remélnek valamilyen érdekérvényesítést, sokan ezért tagjai, hívei a pártoknak. Vagyis sokak, talán a többség számára csak másodlagos, hogy a párt milyen eszméket, milyen ideológiát képvisel (képviselne, ha nem lenne köpönyegforgató), a lényeg egy viszonylag összetartó, egymást segítő érdekközösség, legalábbis sokak ezért tagjai, hívei valamely pártnak.
Illetve beállítják magukat egy látszólagos, vagy részleges társadalmi karakterbe és ezt azonosítják a párttal. Pl. én egy szabadelvű, kompromisszumképes, másságot elfogadó lezser, a maradiakat utáló, újra fogékony ember vagyok ezért én a liberális ideológiához, párthoz tartozom. Pl. én egy hagyományokat tisztelő, rendet szerető, nemzeti érzésekkel telített ember vagyok ezért én a konzervatív ideológiához, és párthoz tartozom. Pl., én kis-gazdálkodó vagyok, ezért én jobboldali és kisgazdapárti ember vagyok. Pl. én munkás, alkalmazott vagyok szigorú, de igazságos, tisztelem a fizikai munkát ezért én a szocialista ideológiához, párthoz tartozom.
Ezek nem igazi világnézetek, legfeljebb, jóindulattal társadalmi karaktereknek mondhatók. A lényeg az, hogy az ilyen emberek enyhén szólva felületesek, ha ilyen alapon csatlakoznak. Egy sereg dolgot nem vesznek figyelembe. Ezen emberek egyszerűen a szavakból, az elnevezésből indulnak ki, és még addig sem jutnak el, hogy a valóságos cselekvések, a valóságos politizálás irányából induljanak ki. Persze ehhez már alaposabb vizsgálat, és némi tudás is szükségeltetne.
A jelenlegi ideológiák, pártok szinte szükségszerűen egyszerűsített szövetségek. Talán ez az, ami legközelebb áll az igazi eszmei szövetséghez. Tehát a jelenlegi ideológiák a különböző, csökevényes szerveződésekből rakódnak össze, összességében csökevényes korlátozott eszmei szövetségek. A nagyobb baj, az hogy ezt nem ismerik el. Sokkal tisztább lenne helyzet, ha pl. a párt kiállna és azt mondaná: mi egy nagytőke-ajnározó párt vagyunk, vagy mi egy enyhén diktatórikus párt vagyunk. Minden párt azt állítja magáról, hogy ő abszolút demokrácia párti, de egyiknek sem célja a közvetlen demokrácia. A demokráciához, a nagytőkéhez való viszonyukról nem beszélnek, zavarosan beszélnek, demagógiákban beszélnek. Talán csak sejteni lehet e viszonyukat.
Soroljuk fel mi baj a jelenlegi ideológiákkal, pártokkal.
Nem valódi teljes értékű eszmei szövetségek, csak csökevényes, korlátozott eszmei közösségek. Ezt nem ismerik el. Nem tisztázzák hogy a maguk korlátozott módján, hová tartoznak, mit akarnak. Aktuális érdekeik szerint váltogatják a korlátozott eszmei közösségek jellegét.
Az egész kapcsán még el lehet gondolkodnia következő kérdéseken.
Mi volt a történelmi fejlődés e vonatkozásban? Mi a különbség a szocialista és jelenlegi rendszer között e vonatkozásban? Mi lehet a jövő útja e vonatkozásban?
Valóságos eszmei közösségekre, ahol belső körben alakul ki az eleve hasonló világnézetű tagok, pontos egyeztetett véleménye, szükség lesz a jövőben is. Tehát ez lehet a párt (akár a jelenben akár a jövőben), célja: eleve hasonló világnézetű emberek (igazi világnézetről van szó) eszmei közösséget alkotnak abból a célból, hogy adott és szinte minden fontos kérdésben, kérdéskörben közös véleményt és közös akaratot hozzanak létre.
A közvetlen demokrácia miatt az eszmei közösségeknek, a jövőben csak vélemény összefogó, ill. javaslattevő szerepük lesz a rendszer szempontjából. Továbbá a civil szférához fognak tartozni. Viszont ezt a szerepüket is, csak akkor tudják ellátni, ha valóságos, teljes értékű eszmei közösségeket alkotnak.
(Az, hogy az eszmei közösségek, egyéb, baráti, segítő, rendezvénytartó, stb. közösségek is lehetnek, ez egy másik kérdés.)
Az előző fejezetrész a jövő lehetséges eszmei közösségeiről szólt.
A következő fejezetek viszont a múlt és a jelen jelentősebb ideológiáiról, eszmei közösségeiről, szólnak.
De előtte ki kell térni a következőre.
Elmélkedés a belülről való megreformálásról, fejlesztésről.
Mi a baj ezzel a gondolkodással? Tudom, hogy rendszer melynek fontos alkatrésze vagyok nem jó, de inkább én a jóindulatú (okos) ember vagyok a főalkatrész (én javítok a rossz rendszeren), mintsem a főalkatrész más rosszindulatú, ostoba ember legyen.
Tehát, mi a baj ezzel a gondolkodással?
Először is tételezzük fel, hogy az emberünk valóban jóindulatú és okos ember.
Másodszor tételezzük fel, ezt már nehezebb elképzelni, hogy a rossz rendszerben bekerülve nem kerül a rendszer szintjére, nem válik belőle rosszindulatú, önző, egyoldalúan látó, tehát ostoba ember. Tehát a rossz rendszer nem darálja be, nem lesz annak része.
Még ekkor is: a jó főalkatrész, egy rossz rendszert tesz működőképessé. Tehát egy ideig a rossz rendszer működőképessége erősödik, erősebbé válik a rossz rendszer.
Egy fontos megjegyzés: a vezetés vonatkozásában mindig erősen jelen van az önámítás pszichés jelensége. És a vezető a jó fogalmazásának, érvelésének (lehet ez hamis is) köszönhetően, képes saját magát is meggyőzni a rossz, ellentmondásos helyzet jóságáról, tisztaságáról.
Ezért szerintem két helyes megoldás van.
Én nem akarok egy rossz rendszerbe bekerülni, a rossz rendszert kívülről akarom megváltoztatni.
Vagy: én vállalom, hogy bekerülök egy rossz rendszerbe, de a fő célom, az hogy magát a rendszert megváltoztassam. E célom mellett következetesen kitartok, nem lehet ürügy, taktika, és semmilyen ok, ami ettől eltéríthet. És ismerem saját gyengeségem, pontosan ismerem rendszert is, van határozott jövőképem, tudom hogy honnan, hová (és ez egy biztosan egy jobb állapot) és hogyan akarok eljutni. Ráadásul az okos ember nem szétzilálni akarja a rossz rendszert, hanem tudatosan egy jobb rendszerré akarja azt átváltoztatni. Az okos ember tudja, hogy melyik az ennél jobb rendszer, nem más hasonló rossz, vagy rosszabb rendszert tart jónak.
Tehát sok feltétel szükséges ahhoz, hogy valaki a belülről való megváltoztatás, fejlesztés igényének megfeleljen. Valójában ez sokkal erősebb kiválóságot igényel, mint a kívülről való megváltoztatás, fejlesztés. Gyakorlatilag azoknak akik, valóban a belülről való megváltoztatás törekvésével kerülnek hatalomra, csak 10%-a, aki valóban alkalmas erre. Ráadásul a hatalmon levők 90%-ának nincs ilyen irányú határozott törekvése. Az ő (90%) törekvésük a hatalom, kvázi a rendszer stabilizálása. Tehát nagyon elnézően számolva is a vezetés 1%-ról van szó, ha valódi belső reformról beszélünk.
Ugyanakkor az ilyen kiváló igaz ember csak nagyfokú, színjátszással, magalkuvással kerülhet az elitvezetésbe. Ugyanis a rendszer megszűri a vezetőaspiránsokat, csak a híveit engedi be. De a bejutás után is szűr a rendszer. Ha a rossz rendszer felfedezi hogy „ellenség” van benne, akkor, vagy még erősebben be akarja azt olvasztani, vagy ki akarja magából vetni, vagy meg akarja semmisíteni. Tehát a kiválónak, meg kell alkudni, és színlelni kell, ami ugyebár ellentmondás. Ha pedig vezető lett, akkor hatnak rá a vezetés szükségszerű negatívumai, pl. az elzártság, az időhiány, stb.
Tehát a belső reformra való törekvőt nagy valószínűséggel bedarálja, maga képére alakítja át a rendszer.
És még egy konklúzió: a belülről való reformálás (megváltoztatás, fejlesztés) nem járhatóbb út, mint a kívülről való megváltoztatás, fejlesztés.
Annak van a legkisebb esélye, tényleg átalakul a rendszer, legalábbis részben átalakul.
Ha ezek (bedarálás, vezetési negatívumok, stb.) megjelennek, akkor a jóindulatú, erkölcsös, okos embernek ki kell lépni a rendszerből, és kívülről kell a megváltoztatást megpróbálni.
Mi van, ha jóindulatú, okos ember vacillál: részben jó, részben rossz ez a rendszer. A helyes kérdés ez: elméletileg van e ennél jobb rendszer? Mert ha van, akkor ez rossz. Ha vacillál, akkor már elfogadja, a rossz rendszert.
Ez gondolatmenet eligazít, abban hogy a vezetőket, hogy ítéljük meg, pl. Kádár Jánost miként ítéljük meg. A kérdés az, hogy Kádár János valóban, rendszert akart változtatni, vagy csak rendszerváltozatot akart változtatni, vagy csak kisebb változtatást akart. Idekapcsolódik az a gondolat is, hogyha a cél hasznossága nem sokkal nagyobb, mint eszköz rosszaságának ártalma, akkor nem szabad a rossz eszközt használni. Tehát mi volt Kádár János szándéka. Úgy tűnik, hogy legfeljebb rendszerváltozatot akart változtatni de még ez is kétséges. Úgy tűnik, hogy a rossz eszköz (a forradalmárok megbüntetése) valamint az hogy végül is inkább kiszolgált egy rossz rendszert mintsem változtatott azon nem adhat neki pozitív megítélést. Meg kell jegyezni a forradalmárok kivégzésben nem az övé legnagyobb felelősség, ő tettestárs, kiszolgáló volt. Nélküle is hasonló állapot jött volna létre. Ugyanakkor sajnos meg kell állapítani, magyar vezetők többsége, főleg az újkori vezetők és az utolsó évszázad vezetői egy-két kivételtől eltekintve Kádár Jánosnál is rosszabb osztályzatot érdemelnek. És persze világ vezetői is, és brezsnyevi szocializmus vezetői sem voltak nála jobbak átlagosan. Sőt rendszer (brezsnyevi szocializmus) vezetői közül ő legjobbak közé tartozott. Ez ugyan nem fordítja meg Kádár János megítélését, de az ítélkezése mellé e megjegyzést kell tenni: a többiek (átlagosan) még rosszabbak voltak. Kádár János esetében megjelent egy inkább gyenge belső reform törekvése, e reform népérdekű is volt (nemcsak saját érdekű) és e reform, nemcsak a széteső rendszerben jelent meg. Mindez összességében nem érdemel rossz osztályzatot, inkább a közepes osztályzat a reális.
És elgondolkodhatunk a reform-szocialisták megítélésén is.
Az eleve gyanús, ha egy vezető menetközben, ráadásul akkor, amikor recseg-ropog a rendszer, ébred rá a belső reform szükségességére. Gyanús, de nem kizárt. Szerintem a magyar reform-szocialisták esetében erős szerepe volt a következő gondolatnak: akkor tarthatom meg biztosabban hatalmam, ha reformálok, ha nem vetem el a rendszerváltás lehetőségét. Egyébként pedig az új rendszer a vezetés, hatalmon maradás, és főleg vagyonszerzés szempontjából előnyösebbnek, kényelmesebbnek tűnik.
Ez a gondolat azonban történelmi általánosságban is érthetőbbé teszi a belső reform, és általában változtatások, fejlesztések folyamatát.
Nem az a baj, hogy a változtatás felmerül a vezetésbe, a baj az, hogy csak akkor merül fel, ha már válságszakasz van, ha már a rendszer szétesőben van. És baj az, hogy változtatási gondolatban igen erősen dominál a saját hatalmi, vagyoni érdek.
Ha csak közepesen dominálna a saját érdek, a népérdek lenne a másik fele, és nemcsak széteső rendszer esetében merülne fel a jelentős változtatás szükségessége, akkor már szinte jóindulatú, okos emberekről, vezetőkről lenne szó. Ugyanakkor a kívülről reformálók, fejlesztők között szükségszerűen több a valóban jóindulatú, népérdekű ember.
Gondolatok a jelenlegi ideológiai irányzatokról (szociáldemokrácia, liberalizmus, kereszténydemokrácia, konzervativizmus, jobboldal, baloldal, stb.) Azért a néhány további XIX., XX. századi eszmerendszert meg kell említeni. Elméleti rendszertényező.
Gondolatok a jelenlegi ideológiai irányzatokról (szociáldemokrácia, liberalizmus, kereszténydemokrácia, konzervativizmus, jobboldal, baloldal, stb.) Azért a néhány további XIX., XX. századi eszmerendszert meg kell említeni. Elméleti rendszertényező.
Ismétlés.
E téma kiindulópontja szerintem:
1. Kezdetben a klasszikus kapitalizmus elején, közepén az akkori ideológiák (konzervatív, liberális, szocialista, stb.) és politikai törésvonalak (emberek közötti különbségek, állam szerepe nagysága, nagytőke, tőkeajnározás, vagy korlátozás, nemzeti elkülönülések, vagy nemzetköziség, stb.) haladóak voltak, már azért is, mert a klasszikus kapitalizmus, fejlettebb rendszer, mint a feudalizmus. De már akkor sem, (a kezdeti zavarosság, mégis egyfajta magyarázat) fogalmazódtak meg egyértelműen a politikai törésvonalak, és ráadásul az ideológiai, eszmei közösségek, pártok nem is voltak hűek a saját álláspontjukhoz.
2. Ezután jött hanyatlás szakasza, melyben most is vagyunk. A helyzetnek, az ideológiáknak, az eszmei közösségeknek, a pártoknak fejlődni kellett volna, ehelyett inkább visszafejlődtek. Mivel még zavarosabban fogalmazódtak meg az alapvető politikai törésvonalak, még hűtlenebbek lettek a saját álláspontjukhoz, még inkább köpönyegforgató politikát folytattak. A helyzet, vagy százötven év alatt lényegében nem változott, sőt romlott.
3. A jövőbeli szükséges fejlődés első szakasza (már így is nagy a lemaradás), hogy megfogalmazódnak tisztán egyértelműen a politikai törésvonalak, és az eszmei közösségek, pártok nyíltan, egyértelműen, és hűen kiállanák a saját álláspontjuk mellett.
4. A jövőbeli szükséges fejlődés második szakasza (már ennek is el kellett volna jönni), hogy a politikai törésvonalak nem ideológiai kérdések, hanem társadalomtudományos kérdések. A társadalomtudománynak kellene kvázi matematikai egyenletekkel kiszámolnia, mekkora legyen az optimális, igazságos emberek közötti különbség, mekkora és milyen szerepű legyen az optimális állam, mennyire legyen fegyelmezett, szabályozott az optimális társadalom, mekkora legyen nagytőke optimális aránya és szerepe, milyen szerepű és szorosságú legyen az optimális nemzetközi együttműködés, stb..
Ez a fejezetrész két helyen jelenik meg, és nem véletlenül.
AC/20-as ábra viszonylatában, e fejezet elsősorban a felszíni ideológiai, politikai irányzatok (közös tudat) rétegéről szól.
A jelenlegi (közismert, a politikai életben, hatalomban megjelenő) ideológiai irányzatokat több okból nem helyes világnézeteknek nevezni.
A jelenlegi elmélet és gyakorlat – a pártok mást hirdetnek, és mást tesznek – oly mértékben eltér, hogy már ez elemezhetetlenné teszi ezeket az irányzatokat. Ráadásul keveredik mind az elmélet mind a gyakorlat, az irányzatok (pártok) egymás elméleteit, és gyakorlatát használják.
Ezek csak irányzatok, (nem viszonylag komplex világnézetek) több értelemben is. Egyrészt nagyon kezdetlegesek, hiányosak, rosszul tudatosultak, burkoltak (kódoltak), tehát messze vannak a komplex világnézettől. Másrészt a jelenlegi polgári világnézet álirányai, mert lényegében a jelenlegi rendszert mind nagyjából jónak tarja, ezáltal a tíz kiemelt felfogásban nagyjából egyetértenek, legalábbis nem szignifikánsak a különbségek. Ráadásul a jelenlegi polgári világnézet (összesített vezetői és tudományos), önmagában is egy kevert és felhígult világnézet. 1945 után volt ugyan egy rendszerváltás mikor a klasszikus kapitalizmus, (a polgári hierarchia) végleg áttért az államkapitalizmusba (liberális hierarchiába), de új önálló világnézet nem alakult ki. Megjegyzem: az új világnézetnek, ideológiának szükségszerűen a tényleges demokrácia, vagy ahhoz hasonló világnézetnek, ideológiának kellett volna lennie. Sőt a meglevő világnézet tovább terebélyesedett, hígult, és keveredett, zavarosodott. Ezt a folyamatot jelzi az álirányzatok zavarossága is.
A következő rész zárójelbe tétele azt jelzi, hogy én nem csatározásokról, hatalmi harcokról kívánok beszélni, messze ezek felett magasabbról messzebbre nézve szemlélem a rendszert. A tényleges demokrácia, és így az én világnézetem is minden jelenlegi irányzattól igen messze áll, sőt minden irányzattal szemben áll. Továbbá minden irányzat a jelenlegi rendszert nagyjából jónak tartja – az én felfogásom más.
(Mégis, ha értelmezni kellene általában a jelenlegi irányzatokat, az un. liberalizmus, amely általában leginkább a nagytőke érdekeit, véleményét, világnézetét képviseli. Hozzá képest a konzervativizmusnak egy puritánabb, hagyományokhoz ragaszkodó irányzatnak kellene lennie. A szociáldemokráciának pedig a liberalizmushoz képest, a néphez, a nép érdekeihez közelebb álló irányzatnak kellene lennie. Ezek azonban spekulációk, fikciók, jelenleg nincs tiszta helyzet, nincsenek tiszta világnézetek. A nagytőke, a gazdasági hatalom ezer szállal kapcsolódik a politikai hatalomhoz.
A nagytőke érdekei leegyszerűsítve: nemzetköziség (a tőke szabad áramlása, a multinacionális vállalatok működése). A politikai vezetés, az állam szűkítése (a nagytőke hatalmi pozícióinak az erősítése). Az anyagi szükségletek erősítése. A jelenlegi rendszer, főleg a gazdasági, pénzügyi rendszer fenntartása. A tényleges demokrácia megakadályozása. Ebből a felsorolásból talán az tűnhet ki, hogy a liberalizmus a legördögibb világnézeti irányzat. Szó sincs erről, más jelenlegi irányzatok sem sokkal jobbak. A lényeg éppen az, hogy magával a rendszerrel, és ahhoz kapcsolódó vezetői világnézettel van probléma és nem egyes irányzatokkal.)
Igen hosszan bele lehetne merülni ebbe a mocsaras, témába, de én ne kívánok ebbe elmerülni.
A jelenlegi irányzatok, mivel lényegében a polgári világnézet álirányzatai, közel egyenlő (elég messze) távolságra állnak a tényleges demokrácia világnézetétől. Legalábbis a különbségek nem szignifikánsak, ha egyáltalán a zavarosság miatt egyáltalán, meg lehet állapítani ezt a különbséget. Esetleg, jóindulatúan azt lehet mondani: a jelenlegi irányzatok gyenge, és sikertelen próbálkozásai a polgári világnézet megújításának.
A jelenlegi jobboldal, baloldal ill. a különböző pártok hadakozása leginkább a Guliver kalandjaiban olvasottakra emlékeztet. Pontosabban a liliputiak folytonosan versengő két pártjára, a tojást vékonyabb feléről, ill. a vastagabb feléről feltörő álláspontokat képviselő pártokra. A lényeg az, hogy az oldalak, pártok valamilyen ürügyet (jelképet, jelmondatot, módszert, történelmi múltat stb.) kreálnak, hogy hadakozhassanak, illetve, hogy önazonosságuk megteremtsék. Ugyanakkor nincs is lényegi különbség, csak annyi, mint a liliputiak két pártja között. Valójában szükség lenne a tiszta világos megkülönböztetésre, de ez csak az alapvető felfogások, elvek mentén lehetséges. Hiányoznak az alapvető felfogások elvek, de hiányzik az elvhűség is. Talán a helyzet mégis rosszabb, mint Liliputban, mert ott legalább volt elvhűség. Ebben a világban nem elég, hogy lényegtelen badarságokat beszélnek, de ráadásul állandóan váltogatják a badarságukat. Ez csak annyiban károsabb, hogy nincs mód a cáfolatra, a leleplezésre. Jelenleg a pártok változtatják azon legfontosabb nézetüket, hogy a tojást a vékonyabb, avagy a vastagabb feléről kell feltörni.
Azért a néhány további XIX., XX.. századi eszmerendszert meg kell említeni.
Az alapvető politikai törésvonalak.
A valódi, komplex világnézetekből erednek, erednének a valódi politikai törésvonalak. Jelenleg a felszínen nincsenek valódi komplex világnézetek, és az alapvető politikai törésvonalak sem fogalmazódnak meg tisztán, viszont rejtetten, kódolva, zavarosan megjelennek a valódi komplex világnézetek és a valódi politikai törésvonalak.
Pl. a nagytőke-ajnározás, vagy korlátozás az egyik alapvető politikai törésvonal. Ez elmúlt 300 év és a jelen egyik alapvető politikai törésvonala. E politikai törésvonal kapcsán néhány gondolat a XIX. XX. századi elméletekről, eszmerendszerekről.
A nagytőke-korlátozás, annak ellenére valódi alternatíva, hogy gyakran kificamodott hatalmi törekvésekkel, elfajzott, vagy csak zavaros eszmékkel együtt jelent meg (sztálinizmus, fasizmus, globalizálódás-ellenesség, stb.)
A jelenlegi alapvető politikai gazdasági folyamat a nagytőke, térhódítása, hatalmi vagyoni pozícióinak erősödése, ill. az erre való törekvés.
A multinacionális cégeken keresztül, a privatizáció új területeivel (energia, oktatás, egészségügy, stb.), a gazdasági globalizációval zajlik ez a folyamat. És a pénznagytőke ( a bankok, pénzintézetek) is egyre erősödik, bővül.
De az is igaz ez nem új folyamat, de úgy látszik, hol gyengébben, hol erősebben, de már évszázadok óta zajlik ez a térhódítás.
A nagytőke az a gazdasági hatalmi erő, amely az elmúlt 300 évben és jelenleg uralja, meghatározza a pénzügyi rendszert és a magángazdaságot. Ebben az értelemben a magángazdaság az állam a civilszféra, a kultúra arányának problémaköre is összefügg.
(A liberalizmusról, mint nagytőke-ajnározás ideológiájáról itt nem beszélek, mert a többi fejezetben elég bőven lesz róla szó.)
E politikai törésvonal kapcsán néhány gondolat az elméletekről, eszmerendszerekről.
Azonban az igaz, jó elvek, problémák zavarosan, eltorzulva jelennek meg. A jó célokat, egyrészt eltúlozzák ( átesnek a ló másik oldalára), másrészt összekötik a rossz célokkal, és ezáltal az egész eszme, elmélet eltorzul, ugyanolyan torz lesz, mintha nem lenne benne „jó” cél.
A marxizmus nem azt mondta, hogy korlátozni kell a nagytőkét, hanem azt: meg kell szüntetni. (Valójában a sztálinizmus, az álkommunizmus torzította el a marxizmust, ezt se felejtsük el.) Ezzel az eredeti jó célt eltúlozta, és már el is torzította. (Ezzel egyszerre azt is mondta, szüntessük meg a vagyoni különbségeket. A helyes elmélet az, hogy igazságos arányos vagyoni különbségeket kell kialakítani. E vonatkozásban is túlzásba esett) Visszatérve: a nagytőke megszüntetést összekapcsolta a polgárság megszüntetésével, és a versenygazdaság, piacgazdaság megszüntetésével. Itt tehát már egy rossz célt is a „jó” cél mellé kapcsolt. (A kettőt összekapcsolta.) Megtörtént a jó eszme eltúlzása és rossz célokkal, eszmékkel való összekapcsolása. A marxizmusban megjelenő alapvető politikai törésvonalak: nagyon erős (szövetségben működő) állam, állami gazdaság, a magángazdaság minimalizálása, internacionalizmus, nagy hatalmi hierarchia, de kicsi (szinte egyenlő) vagyoni hierarchia, nagytőke megszüntetés.
Összességében az eredeti marxizmus a maga korában (XIX. sz. második fele) inkább nevezhető jó, haladó eszmerendszernek, mintsem rossz, visszahúzó eszmerendszernek. Ne felejtsük el, hogy egy olyan korban jött létre amikor, nagyon erős nacionalizmus volt, nagytőke vagyona befolyása erősödött, amikor egyre nőtt a vagyoni életszínvonalbeli hierarchia.
(A történelmi tendenciának annak kellene lennie, hogy a kezdeti jó, de még kiforratlan, zavaros eszmerendszerek kitisztulnak, megjavulnak. Sajnos ennek általában ellenkezője a tendencia: a kezdeti zavaros elméletek, tovább kuszálódnak, tovább torzulnak, tovább romlanak. A hatalmi, gazdasági vezetés felhasználja ezeket a „jó”, de kiforratlan eszmerendszereket és tovább kuszálja, torzítja azokat. A marxizmus esetében is ez történt.)
A sztálinizmus, mint egy kisiklott rendszerfajta nem nevezhető gyakorlati marxizmusnak. A sztálinizmus a marxizmus tovább torzított eszmerendszerét propagandára, manipulációra felhasználó diktatúra volt. A sztálinizmus látszat- kommunizmus. A sztálinizmusnak nincs megnevezhető eszmerendszere. A háttérben egy vezérlő elv van: a szűk hatalmi vezetésnek korlátlan hatalma legyen.
Gyakorlati marxizmusnak talán elnagyoltan a brezsnyevi szocializmus nevezhető. A brezsnyevi szocializmus nemhogy kijavította volna a marxizmus hibáit, de egy kicsit tovább torzított azon, és kialakított egy meglehetősen zavaros, liberális eszméket is felvillantó eszmerendszert. A brezsnyevi szocializmus a sztálinizmusnál jobb, demokratikusabb rendszer.
A fasizmus (nácizmus) is túlzásba esett.
(A fasizmus egy abszolút kisiklott, eltorzult rendszerfajta és egyben eszmerendszer. Bár itt én az azonosságokat emelem ki, de azért meg kell jegyezni, hogy a felsorolt eszmerendszerek között hatalmas különbségek vannak, elsősorban az eltorzultság, a kegyetlenség, a diktatórikus jellemző szempontjából. A közös vonatkozás a viszonylag hasonló indíttatás: a menet közbeni eltorzulás és a zavarosság.)
Visszatérve a fasizmusra. Az eredeti jó célt: a nagytőke korlátozást, eltúlozta: szüntessük meg nagytőkét. Ugyanakkor itt már hatványozottan jelennek meg a rossz célok, ill. a „jó” cél összekapcsolása a rossz célokkal. A nagytőkét, tévesen azonosította a zsidósággal, ezért a cél: szüntessük meg a zsidóságot. A másik hibás, sőt rabszolgatartó elmélet: vannak felsőbbrendű (uralkodásra termett) és alsóbbrendű (szolgálatra teremtett, egyébként ártalmas) népek. Az eltúlzott, de eredetileg „jó” eszmét, elméletet összekapcsolta a rossz hibás elméletekkel, eszmékkel, és végül is egy abszolút torz, diktatórikus eszmerendszer alakult ki. Természetesen itt is megjelennek az alapvető politikai törésvonalak: az erős (központi) állam, erős állami gazdaság, az erős nacionalizmus, a hatalmas aránytalan, igazságtalan hatalmi, vagyoni hierarchia (nem személyekre, hanem népekre bontva), nagytőke megszüntetés.
A globalizálódás-ellenesség megint egy zavaros eszmerendszer. (Egy másik fejezetben hosszasan foglalkozom azzal, hogy mi a különbség a globalizálódás és a globalizáció között. A jelen eszmerendszer éppen zavarossága folytán inkább globalizálódás-ellenesség, mintsem globalizáció-ellenesség. Érdemes e fejezetet is elolvasni.) Szerintem három jó cél jelenik meg benne, de részben eltúlzottan, részben indokolatlanul összekapcsolva, és részben zavarosan, rejtetten. Az egyik jó cél itt is nagytőke-korlátozás (a multik korlátozása). A másik jó cél: a nagyhatalmi hódító politika ellenesség. A harmadik jó cél: a természetpusztítás megállítása. Bár kétségtelenül összefüggnek ezek célok, de azért világossá kellene tenni, hogy három különböző problémáról van szó. Azzal, hogy ezek összekavarodnak, el is mosódnak, rejtve maradnak. A globalizálódás-ellenesség így egy zavaros érthetetlen torz eszmerendszer lesz. A másik baj itt az: van ellenesség, de nincs kiútmutatás. Van ellenesség, de nincs valami mellettiség.
(Egy az 1960-70-es években megjelenő, de jelenleg is többnyire rejtetten létező szellemiséget, „eszmerendszert” érdemes még megemlíteni: a hippi szellemiséget, ill. a hippi mozgalmat.
Ezen szellemiség lényege. Hatalmi, vagyoni harc és hierarchia nélküli társadalom. Az anyagi javak és így a nagytőke is érdektelen, ezért káros. Laza, kötetlen, szabályok nélküli életmód. A mának való élés. Internacionalizmus, osztálynélküliség, az állam gyenge szerepe.
Itt is megjelennek az alapvető törésvonalak. Itt is megjelenik a jó célok eltúlzása és a rossz célokkal való összekapcsolása. Itt is megjelenik a külsődleges lényegtelen elemekre (öltözködés, művészetek, stb.) való koncentrálás, a tartalmi lényeg elhanyagolása. Ezen szellemiség két hatalmas negatívuma. Nem törődik a munkával, a termeléssel. A kábítószer elfogadása.
Mi ebből az egészből a tanulság?
A társadalomtudománynak, ill. politikai csoportoknak, ill. az egyéneknek, tiszta, igaz, elveket, eszméket, eszmerendszereket kell megfogalmazni. Ezekhez kell ragaszkodni és nem szabad hagyni: ezek eltúlzását, és összekapcsolását, rossz elméletekkel, eszmékkel. Az indokolatlan összekapcsolást sem szabad hagyni. Nem szabad hagyni hogy az elvek, eszmék, eszmerendszerek „valami ellen irányultsága” legyen a meghatározó.
Az utolsó mondat arról szól, hogy az eltúlzás, a rossz célokkal való összekapcsolás mellett ez a további olyan hiba, amely eltorzítja az eszméket, eszmerendszereket: az eszmék, eszmerendszerek, más eltorzított eszmék, eszmerendszerek ellenében alakulnak ki. Azokat akarják ellensúlyozni és így szükségszerűen, azok eltúlzott ellentétei lesznek.
A nagytőke-korlátozás, ajnározás politikai törésvonala nemcsak felsorolt eszmerendszerekben van jelen, hanem a politikai ideológiákban (szocialista, szociáldemokrácia, konzervativizmus, liberalizmus, stb.) is. Továbbá a többi alapvető politikai törésvonal is jelen van, úgy, mint: demokratizmus, hatalmi vagyoni hierarchia, állam szerepe, nacionalizmus.
A korábban említett eszmerendszerekben (marxizmus, fasizmus, globalizálódás-ellenesség), nagytőke-korlátozás mellett szintén megjelennek (többé, kevésbé rejtetten) az előbb felsorolt alapvető politikai törésvonalak (demokratizmus, hatalmi, vagyoni hierarchia, állam szerepe, nacionalizmus.)
Érdemes még azon is elgondolkozni: mi az azonosság és mi a különbség a politikai ideológiák (konzervatív, szocialista, szociáldemokrácia, liberális, stb.) és a marxizmus, fasizmus, globalizálódás-ellenesség, stb. között.
A sok közül egy különbséget azért megemlítek. A marxizmus, fasizmus, globalizálódás-ellenesség, a zavarossága, és a hatalmi harc jellege ellenére, nem a kisstílű időszakos hatalmi taktikázásról, köpönyegforgatásról szól.
Egy hasonlattal élve. A marxizmus, fasizmus, globalizálódás-ellenesség egy új színdarab (új rendszer) bemutatásáról szól. A konzervatív, szocialista, liberális, stb. ideológiák, ugyanazon a színdarabon belül, a szerepek elosztásáról, a szerepekért való harcról szól.
A jelenlegi (államkapitalista) pártideológiák, esetleges történelmi kialakulása. A pártideológiák sekélyesek ellentmondásosak, zavarosak, klikkesedés-gerjesztők, ezért a politika, gazdaságpolitika is ilyen. A valóságos politikai törésvonalak. Elméleti rendszertényező.
A jelenlegi (államkapitalista) pártideológiák, esetleges történelmi kialakulása. A pártideológiák sekélyesek ellentmondásosak, zavarosak, klikkesedés-gerjesztők, ezért a politika, gazdaságpolitika is ilyen. A valóságos politikai törésvonalak. Elméleti rendszertényező.
AC/20-as ábra viszonylatában, e fejezet elsősorban a felszíni ideológiai, politikai irányzatok (közös tudat) rétegéről szól. Pontosabban ennek időbeli alakulásáról szól.
Ismétlés.
E téma kiindulópontja szerintem:
1. Kezdetben a klasszikus kapitalizmus elején, közepén az akkori ideológiák (konzervatív, liberális, szocialista, stb.) és politikai törésvonalak (emberek közötti különbségek, állam szerepe nagysága, nagytőke, tőkeajnározás, vagy korlátozás, nemzeti elkülönülések, vagy nemzetköziség, stb.) haladóak voltak, már azért is, mert a klasszikus kapitalizmus, fejlettebb rendszer, mint a feudalizmus. De már akkor sem, (a kezdeti zavarosság, mégis egyfajta magyarázat) fogalmazódtak meg egyértelműen a politikai törésvonalak, és ráadásul az ideológiai, eszmei közösségek, pártok nem is voltak hűek a saját álláspontjukhoz.
2. Ezután jött hanyatlás szakasza, melyben most is vagyunk. A helyzetnek, az ideológiáknak, az eszmei közösségeknek, a pártoknak fejlődni kellett volna, ehelyett inkább visszafejlődtek. Mivel még zavarosabban fogalmazódtak meg az alapvető politikai törésvonalak, még hűtlenebbek lettek a saját álláspontjukhoz, még inkább köpönyegforgató politikát folytattak. A helyzet, vagy százötven év alatt lényegében nem változott, sőt romlott.
3. A jövőbeli szükséges fejlődés első szakasza (már így is nagy a lemaradás), hogy megfogalmazódnak tisztán egyértelműen a politikai törésvonalak, és az eszmei közösségek, pártok nyíltan, egyértelműen, és hűen kiállanák a saját álláspontjuk mellett.
4. A jövőbeli szükséges fejlődés második szakasza (már ennek is el kellett volna jönni), hogy a politikai törésvonalak nem ideológiai kérdések, hanem társadalomtudományos kérdések. A társadalomtudománynak kellene kvázi matematikai egyenletekkel kiszámolnia, mekkora legyen az optimális, igazságos emberek közötti különbség, mekkora és milyen szerepű legyen az optimális állam, mennyire legyen fegyelmezett, szabályozott az optimális társadalom, mekkora legyen nagytőke optimális aránya és szerepe, milyen szerepű és szorosságú legyen az optimális nemzetközi együttműködés, stb..
Alcím: a jelenlegi (államkapitalista) ideológiák, pártok, politikai törésvonalak kialakulása.
Néhány fontos megjegyzés az elejére.
Itt és most a köpönyegforgató politikával nem foglalkozom, feltételezem, hogy a szocialista nem liberális, a konzervatív nem szocialista, stb..
És azt sem számítom a problémakörbe, hogy vannak emberek, látszólag politizálók, politikusok, akik minden ideológiától függetlenül, egyszerűen a vezetői helyzetből adódó lopással, csalással kívánják a vagyonukat növelni.
Az ideológiák határait, a politikai törésvonalakat mindig a rendszer jelöli ki. vagyis pl. a jelenlegi államkapitalizmus feltételez egy határt, amelyben az állam nagysága erőssége, a közvetlen demokrácia, a hatalmi vagyoni hierarchia, nemzeti önállóság, stb., mozoghat és az említett (konzervatív, szocialista, liberális) ideológiák ezen határon belül mozoghatnak. Más kérdés a rendszerváltó ideológia megjelenése.
Jelenlegi a politikában (társadalompolitikában és gazdaságpolitikában) kirajzolódik néhány valóságos, de a felszínen elmosódva jelentkező, törésvonal. A politika szót itt az „irányítás, stratégia, főirány” értelemben használom. Mivel jelenleg gazdaságirányítás és társadalmi irányítás szinte azonos, azért egyszerűség miatt gyakran csak a „politika” szót használom. A politikai törésvonalak, egyben pártideológiai (egyfajta világnézeti) törésvonalak is. A pártideológiákat, főleg a jelenlegi pártideológiákat én azért megkülönböztetem a világnézettől, bár az összefüggés vitathatatlan.
A sekélyes, ellentmondásos, klikkesedő politika sekélyes, ellentmondásos klikkesedő pártideológiát is jelent. A jelenlegi alapvető pártideológiák, pártok: a konzervativizmus (jobboldal), liberalizmus (nem tudom milyen oldal), szocializmus (baloldal).
A jelenlegi alapvető politikai törésvonalak.
Ezzel valóságos politikai törésvonallal kezdem nagy erős állam, ill. optimális állam, ill. kicsi gyenge állam
Ismétlés.
Vázlatos kitérés az állam nagyságára, erősségére, a hatalomra és a jelen idelógóiakra.
A nagyság és az erősség egyenes arányú, ha a hatékonyságot feltételezzük. Ha felfujt, rossz hatékonyságú és korrupt az állam, akkor se egyértelműen fordított az arányosság az állam nagysága és erőssége között. Ekkor az állam nagy lesz, de ehhez képest gyenge marad. Másfelől a kis állam is tud rossz hatékonyságú, korrupt lenni, ekkor duplán gyenge az állam.
Az állam másik kiterjedése: az uralkodó osztályt védő, annak hatalmát erősítő állam, vagy népnek szolgáló demokratikus állam, amely nép érdekét, akaratát képviseli. Nem mindegy hogy a fentiek közül, melyik fajta állam nagyságáról erősségéről beszélünk.
A történelemben voltak jó királyok is, és ha ők erős állam mellett működtek, akkor az fejlődő időszak volt. Az erős állam biztosíthatja a zsarnok király hatalmát, de meg is védhet a kiskirályoktól, ill. az államon kívüli hatalmi erőktől, pl. a nagytőkétől.
Az optimális állam (pontosan egyféle nagyságú erősségű) elsősorban a gazdasági arányosság miatt fontos, sőt nagyon fontos. A demokrácia, diktatúra szempontjából (politikai szempontból) valamennyire el lehet térni az optimálistól, de a nagyon erős, vagy a nagyon gyenge állam már demokratikus sem lehet. Politikai szempontból, az állam nagysága, erőssége (bizonyos határok között) másodlagos, a demokratikus szint (pl. népnek szolgáltatatás, népi akaratú, pl. a jó királyok) az elsődleges.
Jelen rendszerben a hatalom-centrikus szocialisták, és a hatalom-centrikus konzervatívak aránytalanul nagy, erős államra törekednek, de ez a nem az ideológiából ered, hanem a hatalomvágyból.
A normális szocialisták és normális konzervatívak optimális, ahhoz közeli államot akarnak. A liberális erők mindenképpen kis-gyenge államra törekednek, ez felel meg nagytőke érdekeinek. Bár vannak ellentmondások ezen ideológiában. A megtévesztett liberálisok (pöszmögö értelmiség), pedig elhiszik a megtévesztést, miszerint minél kisebb, gyengébb az állam, annál nagyobb a szabadság. A kiskirályok (helyi vezető, agresszív szomszéd, rablóvezér, tolvaj, kizsákmányoló munkaadó, stb.) elnyomásával nem számolnak.
Egy másik ismétlés.
Az emberek közötti vagyoni, hatalmi különbségek (nagyságának és igazságosságának) pontos mérése, és ezzel való konkrét elméleti és gyakorlati foglalkozás.
E tanulmány központi problémája ez, nem maradhat ki sehonnan. Azt állítom, hogy a múltban és jelenleg is ez a problémakör szándékosan el van hanyagolva, a fontosságához képest a leginkább háttérbe szorított problémakör. Egyszerűen nem foglakoztak és foglalkoznak vele. Ezért nem tudjuk, hogy pontosan mekkora, milyen különbségek vannak a múlt rendszereiben, a jelenlegi államkapitalizmusban, a jelenlegi kínai szocializmusban, vagy az iszlám országokban. Csak sejthető hogy a jelenlegi kínai szocializmusban kisebbek és arányosabbak a vagyoni különbségek, (tehát ebből a szempontból jobb a rendszer), mint a jelenlegi államkapitalizmusban. Természetesen azt sem tudjuk, hogy a rendszerváltozatokban (az országok vonatkozásában) mekkora, milyen az emberek közötti különbség.
Az állítom, hogy a rendszer jóságának egyik talán legfontosabb kérdése. Egyrészt az igazságossági szükségletet közvetlenül elégíti ki. Másrészt befolyásolja a termelést, fogyasztást, a gazdaságot. Harmadrészt e kérdés rendezése nélkül nem lehet jó politikai szerkezetet (rendszert) kialakítani. Azt állítom, hogy a jövő rendszerének, szükségszerűen ez lesz az egyik alapvető témája. A jövő rendszerében először is pontosan lesz mérve ez a különbség, sok szempont (pl. az elnyomott népek, növelik az elnyomó ország aránytalan, igazságtalan vagyoni, hatalmi hierarchiáját) figyelembevételével. A jövő rendszerében ez (emberek közötti vagyoni, hatalmi különbség nagysága, igazságossága) egy alapvető statisztikai adat lesz. A jövő rendszerében ez a kérdés egy alapvető politikai törésvonal lesz. Rejtetten jelenleg is az. A jövő rendszerében ez egy irányítási ágazat (pl. minisztérium) lesz. A jövő rendszerében ez egy társadalomtudományos szak lesz.
Ha pedig mindez a jövő fejlettebb rendszerének jellemzője lesz, akkor a jelen feladata az, hogy ezeket megvalósítsa, a megvalósítás irányába haladjon.
Egyik valós, rejtett törésvonal: a tényleges demokrácia akarása ill. nem akarása. Másképpen további demokratizálódás vagy megállás, esetleg visszafejlődés. Megint másképpen: valaki őszintén demokrata, vagy csak látszat-demokrata.
Másik valós félig rejtett törésvonal: nagytőke-ajnározás, ill. nagytőke-korlátozás.
A következő részben valós, nyílt törésvonal: a nemzetállamok önállósága nagy legyen, ill. a nemzetállamok önállósága csekély legyen.
Mi is az a valós, rejtett törésvonal. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a valóban lényeges dolgok nem kerülnek nyíltan a felszínre, ugyanakkor látszatproblémák úgy kerülnek a felszínre, mintha azok lennének a lényegesek. Itt van például a demokrácia problémája. Egyfelől a demokrácia fogalma, tényleges jelentése, több irányban el van torzítva. Másfelől manapság, (már régóta) mindenki demokratának tartja magát. Ezért a törésvonal rejtett, hiszen nem derül ki, hogy a demokráciával probléma van, és az sem, hogy nem minden vezető demokrata. Ha sokféleképpen értelmezhető, és ha egyébként is mindenki demokrata, akkor látszólag demokrácia van. Ugyanakkor egyik sem igaz, nem mindenki demokrata lelke mélyén, nincs sok értelmezése a demokráciának, a demokráciával problémák vannak. Továbbá a demokrácia gyakorlatilag is fontos tényező. Erről szól a valós, rejtett törésvonal.
Fel kell tenni a kérdést: vajon a jövő fejlettebb társadalmában, ezek a pártideológiák törésvonalak lesznek? Szerintem a jövő társadalmában is lesznek politikai törésvonalak, de azért jelentősen változik a kép. Kb., van ötven jelentős rendszertényező. Az itt felsorolt törésvonalak kb. 10-et érintenek jelentősen Tehát több törésvonal lesz, az előző számolás szerint, kb. négyszer ennyi. Pontosabban a jelenlegi törésvonalak mellé más törésvonalak kerülnek ill. jelenlegiek is továbbosztódnak. Ugyanakkor a törésvonalak nem lesznek ilyen mélyek. Ha megvizsgáljuk a problémákat, akkor rájöhetünk, hogy minden problémának, az állam nagyságának, a nagytőke korlátozásának, a nemzetállamok önállóságának, a demokrácia őszinte akarásnak van egy elvileg optimális megoldása. A jövőben feltehetőleg az eltérő álláspontok sokkal közelebb lesznek az optimális megoldáshoz, ez azt jelenti, hogy a különbségek a törésvonalak kevésbé lesznek mélyek. Ehhez még hozzátehetjük azt, hogy a jövő társadalmát kevésbé fogja jellemezni a klikkesedés. A jövő társadalmát tehát több, de kisebb repedés, nem kevés, nagy törésvonal fogja jellemezni. Ami pedig a pártideológiákat illeti, hasonló a helyzet. Van kb. minimum 5-6 alapvető elv. Ezek különböző, de azért erősen behatárolt variációi (nem minden elvet lehet párosítani a másikkal), kb., kijelölnek tíz-húsz ideológiát. Tehát több pártideológia lesz, de valószínűleg azok közötti különbség kisebb lesz. Persze az is lényeges, hogy a jövő társadalmában az elvek képviselői nem úgy váltogatják majd az elveiket, mint a reggeli alsógatyájukat. Lehet egyszer-kétszer elvet váltani, de ennyiszer? Ugyanakkor egy párt nem válthat elvet, esetleg ritkán részben módosíthat. Aki elvet vált, az szépen távozzon a pártból.
A legjelentősebb különbség, hogy a jövőben szinte nem lesz rejtett törésvonal, mert az oktatott társadalomtudomány mindent kielemez.
Kitérés erre a politikai, ideológiai törésvonalra: fokozott (állam által képviselt) rend szigorúság (konzervatív nézet), vagy enyhe (állam által képviselt) rend szigorúság, „nagy szabadság” (liberális nézet).
Én ebben a nézetkülönbségben (ebben is) a liliputi tojáseffektust vélem felfedezni: vagyis gyártsunk nézetkülönbséget csak azért, hogy legyen vitatéma, harcindok, legyen megkülönböztethetőség. És több ilyen kreált nézetkülönbség van, sőt a nézetkülönbségek többsége ilyen. Tulajdonképpen az állam nagysága, a nagytőke nagysága, a nemzetköziség foka, a rend szigorúság foka is, és még sok minden az optimális (tudományos) arányok kérdése. Ugyanis a gondolkodó eljut arra a szintre, hogy cél nyilvánvalóan az arany középút megtalálása. A túlszabályozásról, alulszabályozásról én is sokat elmélkedem, de soha nem jelentem ki kategorikusan, hogy ez, vagy az lenne a legjobb. Nem is jelenthetem ki, mert az optimális arányt kell megtalálni. Itt visszaköszön azon elv, hogy vannak optimális értékek, arányok. Tehát a politikának politikusnak amennyiben tudományos, az optimális értékek, arányok lehetőleg tudományos megkeresése, a feladata. Ha minden politikusnak ez lenne a célja, akkor nagyrészt eltűnne pl. ez a nézetkülönbség is. A jövőben esetleg tudományos viták folyhatnak arról, hogy konkrétan mi az optimális arányos szabályozás, de mindenképpen badarságnak fog minősülni, ha valaki kijelenti: én, mi a fokozott állami rend, szigorúság hívei vagyunk, mert konzervatívok vagyunk. Vagy: én, mi ez enyhe állami rend, szigorúság hívei vagyunk, mert liberálisok vagyunk. Egészen más lesz a jövő politizálása, amely abból indul ki, hogy vannak optimális értékek, arányok, mint a jelen politizálása, amely abból indul ki, hogy legyenek nézetkülönbségek, mert a jelenlegi hatalmi verseny a pártharcokra épül.
E vonalon is eljuthatunk arra a következtetésre is hogy a politikai rendszer határozza meg gazdaságot, pénzügyet, hiszen ott is az a probléma, hogy elvileg sincsenek optimális értékek, arányok. Vagyis jelen rendszer, a rendszerből adódóan (igazságtalan, harcos „versenyekre” épül a rendszer) eleve elveti az optimális értékek, arányok elvét.
Az igazi verseny, egyébként igazságos szabályozott, korlátozottan harcos jellegű.
A történelmi folyamat (időbeli változás) a nézetkülönbségek tekintetében.
A múlt rendszerei (rabszolgatartó rendszer, feudalizmus) egy olyan még igazságtalanabb (érvényesülési, hatalmi, vagyoni) versenyre, inkább harcra épültek ahol erősen jelen volt direkt, tettleges erőszak. Ugyanakkor egy fokkal nyíltabb, beismertebb volt ez a harc. A jelen államkapitalista rendszerében a tettleges erőszak alig van jelen, de ez még nem jelenti, azt hogy jelen rendszere egy igazságos, tényleges teljesítményekre alapuló versenyre, épülne. A jelen rendszere egy harcos jellegű, igazságtalan (érvényesülési, hatalmi, vagyoni) verbális, trükkös, áskálódó, nem nyílt „versenyre” épül, amely csak idézőjelben nevezhető versenynek. Ebből is ered, hogy a vezetés nem foglalkozik (lényegtelennek tartja, tagadja, stb.) az optimális értékekkel, arányokkal, ugyanis az optimális értékekre, arányokra való törekvés, ha nem is azonosság, de közös cél lenne. Mindebből pedig egy olyan politizálás ered, amelyben a tényleges megoldások helyett a hatalmi, vagyoni harcok a meghatározók legalábbis ez a rejtett háttérigazság. És persze mindez összefügg az igazságtalan, aránytalan hatalmi, vagyoni hierarchiával.
Nemcsak ezek miatt (az előzők miatt) mondhatjuk, hogy a jelen politikai törésvonalai, pártideológiái zavarosak, sekélyesek, kreáltak, ellentmondásosak. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy egy történelmi kor (1550-1750-1901) politikai törésvonalai, ideológiái adaptálódtak a jelen korba, méghozzá úgy ez az adaptáció egyáltalán nem illeszkedik a jelen korhoz. Inkább sima átjövetel ez, mint adaptáció. A jelen politikai törésvonalai, ideológiái valamikor a klasszikus kapitalizmus elején alakultak ki. Sőt a konzervativizmus még korábbról a feudalizmusból származik.
A klasszikus kapitalizmus elején, közepén három döntéshozó csoport került a döntéshozásba, mondjuk a parlamentbe. Az arisztokrácia, a nagytőkések, nagypolgárok, és a bérmunkások képviselői. Itt azért van egy lényeges különbség. Az arisztokraták, képviselői ott voltak parlamentben, ugyanakkor egyébként is hatalmi pozícióban voltak, igaz kisebben, mint korábban. A nagytőkések képviselői ott voltak a parlamentben ugyanakkor amúgy is hatalmi helyzetben voltak. A munkások képviselői ott voltak a parlamentben ugyanakkor maguk a munkások nem voltak hatalmi helyzetben. Tehát szerencsétlen munkások ki voltak szolgáltatva képviselőiknek. Ráadásul ezek a képviselők gyakran nem is ebből a rétegből származtak, gyakran nem is őszintén képviseltek, csak karrierizmusból, jövedelemszerzésből. Ez is átjött, jelenleg is hasonló a helyzet. Az is érdekes, hogy parasztságnak valamint a kisvállalkozóknak már akkor sem volt stabil képviseletük, ez helyzet is átjött a jelenbe. A parasztság, mint mezőgazdasági kisvállalkozó réteg, és az ipari kisvállalkozó réteg sok szempontból szorosan összefügg, sajnos ezt ők nem nagyon tudják.
A földszintről nézve nagy, jelentős változásokon mentek át a felsorolt ideológiák, „eszmei irányzatok”, harmadik emeletről nézve a lényegi változás igen csekély. Ezért én nem nagyon foglalkozom ilyen kifejezésekkel, mint neoliberalizmus, neokonzervativizmus, stb..
Konzervativizmus (jobboldal).
Nézzük részletesebben a konzervatívokat. Ez tehát nem volt más, mint az arisztokrácia képviselete a parlamentbe, és azok szimpatizánsai, akik főleg arisztokraták voltak. Az ő ideológiájuk lényegében még a feudalizmusból eredt. Nagyon sekélyesek, egyszerűek és érdek-központúak, ezek az ideológiák, mint minden akkori és jelenlegi ideológia. Vegyis azt kell nézni, hogy a problémák közvetlenül mennyire érintik az adott réteget (arisztokrata, nagypolgárság, munkások, stb.) ill. azok képviselőit. Az arisztokráciának nem volt gondja hatalmi jogokkal, hatalmi helyzettel, mert az rendben volt, legalábbis az ő vonatkozásukban. A szociális jogokkal, vagyoni helyzettel sem volt gondjuk az is nagyjából rendben volt, vagyis az arisztokratákat nem érintette a probléma. Amivel gondjuk volt, azt még a feudalizmusból hozták. Az egyik a külföldi elnyomás, hatalom, tehát a nemzeti függetlenségre igen érzékenyek voltak. A másik, ami még a feudalizmusban is fontos volt számukra, az hogy legyen egy erős állam, amely megvédi őket a pór nép rendetlenkedéseitől. Ekkor még az állam szinte kizárólag az uralkodó osztály védelmét szolgálta. Tehát a másik fontos alapelvük, a nagy és erős állam volt, legalábbis a hatalom-centrikus konzervatívaknak ez a törekvése.
Itt azért megjegyezném, hogy mindhárom csoportnak folyamatosan állandóan éppen a másik két csoport, párt volt a gondja. Ezt azért nem emlegetem, mert a pártok közötti hatalmi harc, és közben, a hektikusan változó rendszeregyetértés egy állandó tényező. Most csak a hatalmi harc, és rendszeregyetértésen kívüli tényezőkről beszélek.
Hogy adaptálódott az arisztokrácia, ill. annak nézete a jelen korba. Az arisztokraták egyre kevesebben lettek befolyásuk egyre csökkent és ezt pótolta a középpolgárság, a módosabb középparasztság. Módosabb, jobb pozícióban levő értelmiségi réteg valamint az ilyen helyzetbe levő hivatalnok réteg. Ők lettek a konzervatívok, az arisztokraták mellett, helyett. Mi lett az elvekkel, az ország önállóságával, és a nagy erős, népet regulázó állammal. Azok bizony átjöttek. Még az sem zavarja a hatalom-centrikus konzervatívakat, hogy közben szerencsére az állam részben megváltozott. Az uralkodó osztályt védő államból, szerencsére részben a népnek szolgáltató állam lett. Tehát a nagy és erős állam, most már részben a sokat szolgáltató állammal azonos. És világ szükségszerű globalizálódása, a közepes világszövetség sem zavarja őket.
Ellentmondás tehát, hogy egy nagyobb regulázó, nép beleszólása nélküli, államot szeretnének, de közben azért kénytelenek az, ezzel szembeni szükségszerű változásokat elismerni, és főleg meglovagolni. Önálló, független államot, nemzetet szeretnének, de kénytelenek az ezzel szembeni szükségszerű változásokat elismerni és meglovagolni. Nagy hatalmi különbségeket, de a konkurens nagytőke (liberális ideológia) miatt, kisebb vagyoni különbségeket akarnak. Persze ez nem megy.
A jelenleg jegyzett pártideológiák nem komplex világnézetek nem is őszinte meggyőződések, csak olyan töredékes világnézetek, amelyek a történelem csökevényes adaptációjából erednek
.
Liberalizmus (nem tudom milyen oldal, zavaros, logikátlan oldal).
Kezdetnek egy kis ismétlés.
A nagytőke szerteágazó problémaköre három egymással összefüggő részre bontható.
1. Miért káros nagytőke, ill. a nagytőke túlzott nagysága erőssége, ill. a nagytőke ajnározás. Elsősorban gazdasági (pénzügyi) aránytalanságról, károkról van szó.
A gazdasági aránytalanság lényege az, hogy túlzott arányú nagyvállalkozás és bankszektor rátelepszik, elnyomja elsősorban a kis és középvállalkozásokat, de elnyomja az állami gazdaságot is, valamint civilszféra és magánszféra gazdaságát is. Valamint arról szól, hogy a nagytőke gazdasági, és életszínvonalbeli érdeke mégis egy szűk csoport érdeke, míg a vele szemben levő, kis és középvállalkozások, a népnek szolgáltató állam, a civilszféra, magánszféra mégis a népréteg gazdasági és életszínvonalbeli érdekét képviseli. E fejezet elsősorban erről szól.
1/a. És azt se felejtsük ki, hogy a jelentősebb pénzügyi-gazdasági válságok okozó főszereplője a nagytőke, a bankszektor. Egyébként pedig zavaros kisszereplőket kifosztó pénzügyi rendszer, bankszektor is a nagytőke szüleménye.
2. Miért nevezik a jelen rendszert kapitalizmusnak, vagy államkapitalizmusnak. (Nyilvánvalóan nem kisvállalkozókat, pl. egy vízszerelőt, neveznek kapitalistának.)
Hogyan fonódik össze a nagytőke a politikai vezetéssel (egyben az állammal) és ennek mi a hatása. Összefonódik, vagyis megvalósul az aránytalan kölcsönös segítség. A nagytőke és a politikai vezetés összefonódásának számos eleme van főleg egy olyan országban, mint Magyarország.
Néhány összefonódás. A nagytőke közvetlen beleszólása a gazdaságba, politikába (lobbizás, közvetlen kapcsolatok, stb.). A nagytőke rejtett, manipulált beleszólása a gazdaságba, politikába. ( Lényegében a nagytőke érdekeinek megfelelő intézkedések, törvények jönnek létre.) A politikai vezetők maguk is nagytőkések, vagy ha nem azok, akkor, mint dúsgazdag emberek nagytőke, ráadásul tisztességtelen nagytőke módszereit használják, pl. a vagyonszerzés, adóelkerülés vonatkozásában. A nagytőke lefizeti a pártok kampányát, és lefizeti a politikai vezetőket, azok egy részét. Vannak kifejezetten nagytőke érdekeit képviselő pártok, politikai erők. (Nyilvánvalóan, minél erősebb az összefonódás, nagytőke-ajnározás, annál kisebb lesz az ország teljesítménye. Erre bizonyíték pl. Magyarország.)
3. A liberális (neoliberális) ideológia (ebben jelenik meg leginkább nagytőke érdeke), miért zavaros ellentmondásos (és káros), és ez az ideológia hogyan hat az oktatásra, a tájékoztatásra, a jogra, stb., stb.. Erről a világnézetről szóló tanulmányrészben, azon belül is, a jelen ideológiákat tárgyaló fejezetben lesz szó, de máshol is. A hatásai természetesen sok témakörben előjönnek.
Ez a három rész, átszövi ezt a tanulmányt, szinte mindenhol megjelenik.
A liberalizmust, amely egyébként a legellentmondásosabb, ideológia megint csak történelmi távlatokban érthetjük meg. Pontosabban magát a liberalizmust éppen a logikátlansága, zavarossága miatt nem érthetjük meg, legfeljebb a kialakulását és logikátlanságát érthetjük meg. Ellenben a liberalizmus az, amelyik egyszerűsített eszmei közösséget képez, a többi ideológia önmagában nem képez egyszerűsített eszmei közösséget. Tehát a liberalizmust is ki kell fejteni a sötét háttérből. Viszont a sötét háttérben a jelenlegi ideológiák közül, leginkább a liberalizmus nevezhető állandó eszmei közösségnek. Persze ez csak viszonylagos, mert nem teljes értékű, valódi eszmei közösség. A liberalizmus rejtett manipulált, de nem köpönyegforgató, vagyis a rejtetten, manipuláltan, de mindig a rejtett valóságos cél irányába halad, a nagytőke-ajnározás irányába.
A liberalizmus a nagytőkések ideológiája. Azt tudni kell, hogy kezdeti nagytőkések gyakorlatilag, többnyire egy speciális helyzetben levő népből jöttek, ez pedig a zsidóság. A zsidóság nem nép, etnikum, nem is vallás, hanem a kettő ötvözete. Itt nem az a lényeg, hogy mi a neve, kik alkotják ezt a népet (szűk réteget), hanem az a helyzet amibe ez a nép, ill. réteg került. Úgy is fogalmazhatok, hogy több másik nép, embercsoport ugyanezt az utat járta volna be, ha ugyanilyen helyzetbe kerül. Talán nem mindenki tudja, de a zsidóságot szinte rákényszeríttették, a kereskedésre, és a bankárkodásra. Ezek annak idején még alantas foglalkozásoknak számítottak. A paraszti, ill. iparos tevékenységet szinte lehetetlenné tették a számukra. Ennek az egyik következménye, hogy a zsidóság az értelmiségi foglalkozások felé fordult, amely mint tradíció a mai napig fennáll. Milyen helyzetben is volt ez a szűk réteg? Politikailag, (hatalmilag, társadalmilag) egy meglehetősen korlátozott, kisemmizett elnyomott helyzetben volt. Ugyanakkor éppen a kereskedés, bankárkodás, értelmiségi foglalkozások miatt anyagilag, vagyonilag elég jó helyzetbe került. Ez helyzet azért speciális, mert általában az elnyomott rétegek mind politikailag, mind vagyonilag egyformán kerülnek rossz, kizsákmányolt, elnyomott helyzetbe. Ez a felemás, speciális helyzet meghatározta a szűk, de táguló réteg ideológiáját. Egyfelől igen fontos lett számukra a politikai, jogok, a társadalmi szabadság, és a politikai egyenlőség. De csak a politikai. Érthető módón a vagyoni különbségek problémája már nem nagyon zavarta őket. Érzékennyé váltak a különleges helyzetű kisebbségek negatív megkülönböztetése iránt, hiszen ők is ilyen különleges helyzetű kisebbséget alkottak. Másfelől viszont a szociális jogok, a szegénység problémája nem érintette őket, így ezek iránt érzéketlenné váltak. A többség az átlagos lakosság élete már kevésbé érdekelte őket, ők nem tartoztak közéjük. Ugyanakkor nagytőkés, munkáltató helyzetbe kerültek ez is meghatározta az ideológiájukat. Itt megjegyzem, hogy később nemcsak a kereskedelmet, bankszférát, hanem az ipari nagytőkét is uralták, pontosabban, jelentős érdekeltségeik miatt jelentősen befolyásolták. Visszatérve: mi is a nagytőkések, a munkáltatók érdeke? Természetesen, az hogy a nagytőke fontosságát szükségességét kihangsúlyozzák. Erre az anyagi helyzetüknél, és gazdasági hatalmuknál fogva meg is volt a lehetőségük. A nagytőke fontosságának kihangsúlyozása, (a nagytőke a gazdaság legeslegfőbb motorja) elv egyfajta ideológiai alapelv és politikai törésvonal lett. Ezt nevezem én egyszerűsítve így: nagytőke-ajnározás, ill. nagytőke-korlátozás. A munkáltató érdeke pedig szembeáll a munkavállalóval, ez az ellentét még inkább kihangsúlyozta a szegénység, szociális jogokkal való közömbösségüket, sőt ellenérdekeltségüket. Hogy viszonyult ez a szűk, de erős réteg az államhoz? Mindenképpen az volt az érdeke, hogy az állam kicsi és gyenge legyen. Amikor az állam még kizárólag az uralkodó osztály képviseletét látta el, akkor a kicsi és gyenge állam mellett valósulhatott meg a politikai jogok bővülése, az un. szabadság, egyenlőség. Amikor pedig kialakult a népnek szolgáltató állam, akkor ez egyrészt gazdasági konkurencia lett a nagytőke számára. Másrészt a népnek szolgáltató állam szociális jogokat ad, amellyel szemben ők inkább ellenszenvvel viseltetnek. Ugyanakkor itt is van egy ellentmondás, ugyanis időközben ők is bekerültek a hatalomba, az uralkodó osztályba. Az uralkodó réteg érdeke pedig az, hogy nagy és erős állam legyen olyan, ami megvédi az uralkodó osztályt. Sőt az uralkodó osztály érdeke az is, hogy ne legyen hatalmi egyenlőség, (arányosság, demokrácia). Ezzel pedig szembeáll, az hogy mégis legyen erős a politikai jog, a politikai, társadalmi szabadság. Ezt az ellenmondást a liberalizmus úgy próbálta, próbálja megoldani, hogy szét akarja választani a hatalmi egyenlőséget, arányosságot, a demokráciát, az un. szabadságjogoktól, az un. szabadságtól.
Kimondatlanul ugyan, de a közlésekből kiolvasható és a cselekvésekben megnyilvánuló egyik alapvető neoliberális alapelv a következő: tisztelni és támogatni kell a kisebbségeket, de a kisebbségeket „elnyomó” erős többséget nem kell tisztelni és támogatni. A fenti alapelv azonkívül, hogy antidemokrata, logikátlan is. Minden ember élete során a kisebbségekhez és a többséghez is tartozik. A kisebbségeket jellemzően nem a többség nyomja el, hanem a vezetés (minő véletlen, hogy a vezetés, beleértve a nagytőkét is egyfajta kisebbség), azon vezetés, amely a többséget is elnyomja, amelynek éppen ezért van szüksége tiszteletre és a támogatásra.
Ha nem szabad senkit kirekeszteni, akkor a tisztességes normális többség lesz kirekesztve.
Vagyis a szabadságjogot demokráciának állítja be, de az igazi hatalmi egyenlőséget, az igazi demokráciát (népuralmat, közvetlen demokráciát) nem kultiválja.
Azért a másik ellenmondása ennél sokkal mélyebb: legyen viszonylag szabad politizálás, legyen ennél nagyobb, de viszonylag kisebb hatalmi különbség, de a hatalmas vagyoni különbség maradjon meg.
Nyilvánvalóan ez nem megy, hiszen a hatalmi és vagyoni különbség összefügg. Ezen kívül e tanulmányban legalább harminc alapvető, a liberalizmushoz köthető ellentmondást említek.
Érdekes ellentmondás, hogy van egy ideológia, (vannak pártok) amelyik valóságos érdekeltsége, céljai szempontjából a viszonylag legkonkrétabb (nagytőke-ajnározás), de elvei eszméi mélyebben vizsgálva a leginkább ellentmondásosak. Az ellentmondásosság, zavarosság, logikátlanság egyik oka a rejtett manipulált megjelenés. Továbbá a nagytőke és a politikai vezetés összefonódásának rejtett manipulált megjelenése. Továbbá, mert a nagypolgárság (zsidóság) története és újkori (jelenlegi helyzete is) egy különleges ellentmondásos helyzet.
De az is mondható, hogy az ellentmondásos liberális dogmák teszik egységessé az ideológiát.)
Visszatérve, ugyanakkor nagytőke nemzetközi, tehát nagytőkéseket vajmi kevéssé érdekli a nemzeti önállóság, sőt ebben egy kissé ellenérdeketek. (Azért bizonyos fokig a nagytőkések is nacionalisták.)
Ez az egész klasszikus kapitalizmusban kialakult helyzet adaptálódott, átjött a mai korba. Mi is a liberalizmus ideológiája: Erős politikai jogok, erős politikai, társadalmi szabadság. Kicsi és gyenge állam. A nemzeti önállóság inkább csökkenjen. Egyre erősebb legyen a nagytőke ajnározása (a nagytőke, a gazdaság legfőbb motorja nézet, és gazdaságpolitika). Ezek mellett rejtetten (ezt azért nem hangoztatják): a vagyoni különbségek fennmaradása, esetleg növekedése, a szociális jogok stagnálása, csökkenése.
Soroljuk fel az alapvető liberális ellentmondásokat.
Kezdjük ezzel: a gazemberek, tolvajok szabadsága az nem a becsületes emberek szabadsága, sőt azok rabsága. Vagyis a „minden ember legyen szabad” liberális elv, alapvetően ellentmondásos elv.
Folytassuk ezzel, erőltetetten szétválasztják a politikai jogokat a szociális jogoktól. Vagyis az elnyomás szerintük abban merül ki, hogy nincsenek politikai jogok, nincs, un, politikai szabadság. Szerintük az nem számít elnyomott kizsákmányolt helyzetnek, ha egy réteg, igazságtalanul, érdemtelenül rosszabbul él, nyomorog, szegényebb az igazságosnál. Szerintem ezt a kettőt nem lehet szétválasztani. Erőltetetten szétválasztják a politikai jogokat ún. politikai szabadságot, a hatalmi arányosságtól, a demokráciától. Szerintem ezt a kettőt nem lehet szétválasztani. Hol kicsi, gyenge, hol nagyobb erősebb államot akarnak, attól függően, hogy miről van szó. Ha a politikai jogok megvédésről, ill. gazdagok megvédésről van szó, akkor legyen az állam nagy és erős, viszont általában, főleg gazdaságilag legyen gyenge és kicsi. Vannak további ellenmondások is. Pl. bele akarnak kerülni abba az állami irányításba, ami szerintük semmit sem ér. Vagy, és: kis, decentralizált, szolgáltató állam, ugyanakkor egy erősen centralizált egyéneken uralkodni képes magángazdaság. Vagy: a szegényebb alkalmazottakon, embereken nem kell segíteni, csak akkor, amikor már nyomorékokká, hajléktalanokká, bűnözőkké válnak.
Vagy, és: kisebbségek védelme a többség ellenében. Nem a többség nyomja el a kisebbséget, hanem a diktatórikus vezetés. A többség is el van nyomva.
Vagy, és: legyen véleménynyilvánítási, világnézeti, ideológiai szabadság kivéve azon véleményeket, világnézeteket, ideológiákat, amelyek liberális dogmákkal ellentétesek.
Minden „elvnek” van valóságalapja, de ezek féligazságok.
Lényegileg, a liberálisok rettegnek az állami politikai vezetés, egyes vezetők túlzott diktatórikus hatalmától (közben ők is részt vesznek benne), de nem rettegnek a nagytőke, egyes nagytőkések óriási gazdasági és rejtett politikai hatalmától, amely szintén megvalósíthat (és meg is valósít) egyfajta diktatúrát.
És nagyon fontos látni: a liberálisok soha nem álltak következetesen a közvetlen demokrácia pártján. Igaz egyetlen mai irányzat sem állt, áll következetesen a közvetlen demokrácia pártján.
És újra kijelentem, a liberális ideológia lényegében a zsidóság európai történelméből és jelen helyzetéből nézi a világot.
Itt jegyzem meg, hogy azért az itt felsorolt ideológiáknak, politikai oldalaknak vannak pozitív aspektusaik is. Beismerem ezen elemzés elfogult, mert a pozitív aspektusokra nem tér ki részletesen. Ez azért van, mert a pozitív aspektusuk egyfelől jóval kevesebb, mint a negatív. Másfelől eleget dicsérik magukat, nincsenek rászorulva az én dicséretemre.
A szocialista ideológia. Szocialista oldal (baloldal).
Itt el kell választani a szocialista rendszert, a szocialista ideológiától. Ezért nem mondom azt, hogy szocializmus, hanem azt szocialista oldal. Bár én egyébként is szétválasztom, mert ha rendszerről van szó, mindig hozzáteszek egy jelzőt: pl. brezsnyevi szocializmus.
Ez eredetileg azon réteg (munkásosztály) érdekéből fakadna, mely mind hatalmilag, politikailag mind vagyonilag, anyagilag rossz kizsákmányolt elnyomott helyzetben volt, van. E réteg pedig elsősorban a munkásság, munkásosztály (dolgozók, alkalmazottak, stb.). Az ő érdekük az, hogy nemcsak a politikai jogok, hanem a szociális jogok is erősödjenek, növekedjenek, Sőt egy fokkal talán a szociális jogok fontosabbak számukra. Az ő érdekük leginkább a tényleges demokrácia, a közvetlen demokrácia, bár ennek nincsenek tudatában. Az ő érdekük az, hogy az uralkodó osztályt védő állam egyre inkább átalakuljon népnek szolgáltató állammá. Bár itt meg kell jegyezni azért a szolgáltató államnak is van egy optimális nagysága, ha annál nagyobb, akkor az már hiba, Egyelőre azonban ez még messze van. A munkásosztály mennyire nemzetközi? Gyakran hangzik el a vád, hogy a szocialista ideológia túl kicsi nemzeti önállóságban gondolkodik, csakúgy, mint a liberalizmus. Én azt gondolom, hogy a munkásságnak magának nem nagyon érdeke nemzetköziség. Kétségtelenül, hogy kevésbé nemzeti érdekeltségű, mint a régebbi arisztokrácia, de a nagytőke nemzetköziségétől is messze áll. Azt mondhatjuk, hogy ezek az érdekek, és ebből fakadó ideológia nagyjából rendben van, nem nagyon ellentmondásos. Bár a viszonyokat illetően vannak kisebb ellentmondások. Hogy viszonyul a munkásság a parasztsághoz, a kisvállalkozókhoz, az értelmiséghez, a legalsó réteghez (hajléktalanok, lumpenproletár) stb., ezek tisztázatlanok.
Egészen más kérdés, hogy a munkásság képviselőinek, mint az uralkodó osztály tagjainak, főleg a hatalom-centrikus szocialistáknak, mi az érdeke.
Jelentkezik az a probléma, hogy a szocialista képviselő kerül a legmesszebb az általa képviseltektől, amennyiben a képviselő jelentős hatalommal, vagyonnal rendelkező lesz, a képviseltek pedig igen kevés hatalommal, vagyonnal rendelkeznek. A konzervatívok, liberálisok vonatkozásában nem ilyen nagy a szakadék. Másképpen, a szocialista képviselőnek egészen más lesz az érdeke, mint az általa képviselteknek.
Azt kell látni, hogy alapvetően nem az ideológia ellentmondásos, hanem annak képviselete. Arról már szóltam, hogy maga a munkásság nincs hatalmi pozícióban csak a képviselete, amely általában, nem munkásokból áll.
(Meg kell jegyezni, hogy ez az un. „képviseleti demokráciákban” kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, stb. jelentkező probléma. A közvetlen demokráciában nem lehet ilyen probléma, de ott valószínűleg eme ideológiák is kvázi eltűnnek.)
Az ellentmondás abból ered, hogy a munkásosztály elnyomott helyzetben van, a képviselete (képviselői) pedig uralkodói helyzetben van. Vagy, ha eredetileg abból is állna, azzal hogy képviselő lesz, megszűnik munkásnak lenni, és a hatalom részese lesz. Ha a képviselő hatalmi pozícióba kerül, akkor már nem az lesz az érdeke, mint a munkásnak. Többek között másképpen áll hozzá politikai jogokhoz, az arányos és igazságos hatalmi vagyoni hierarchiához, a demokráciához, az állam nagyságához szerepéhez stb.. Az ellentmondás itt a képviselőkben jön létre, olyan embereket kell képviselniük, akiknek más az érdekük, mint önmaguknak. Ez a konzervatívok, liberálisok esetében kevésbé van így. Ennek az a vége, hogy a szocialista ideológia és a politika is zavaros, ellentmondásos lesz. A képviseleti rendszerről már beszéltem. Ez egy újabb adalék annak bizonyítására, hogy a képviseleti rendszer nem felel meg a jövő fejlettebb demokráciájának.
Ugyanakkor el kell választani a normális szocialistákat a hatalom-centrikus szocialistáktól. A normális szocialistáknál is jelentkezik az említett ellenmondás, de hatalom-centrikus szocialistáknál duplán jelentkezik. A normális szocialistákra több, nagyobb kísértés hat, ezért nagyobb eséllyel lesznek belőlük hatalom-centrikus szocialisták. A hatalom-centrikus szocialisták aránytalanul nagy erős államot akarnak, nagy hatalmi hierarchiát akarnak (a vagyoni hierarchia nem nagyon érdekli őket), a nemzeti önállóság pedig az aktuális érdekük szerint változik. Általában a hatalom-centrikus szocialistáknak, mivel a legkevésbé kötődnek az ideológiához, ezért a többiekhez képest is az aktuális érdekük határozza meg az aktuális véleményüket, politizálásukat. Ők azok, akik leghajlamosabbak a köpönyegforgatásra. Ami persze nem jelenti azt, hogy a többi párt nem hajlamos az aktuális érdek szerinti politizálásra, csak azt, hogy egy fokkal kevésbé hajlamos.
Összegezzük az eddig elmondottakat. Már az eredeti pártideológiákat is az érdekek alakították ki és nem a társadalomtudományos törvények. Már az eredeti pártideológiák is ellenmondásosak, zavarosak voltak. Ez a kialakulás azonban a korai kapitalizmusban nagyjából érthető és logikus. Azzal, hogy korunkba is átjöttek ezek a pártideológiák, a jelen korban, nem fejlődtek igazán, a helyzet tulajdonképpen romlott, az ideológiák még zavarosabbak, még ellentmondásosabbak lettek. Azt a kérdést kell feltenni, hogy miért nem fejlődtek a pártideológiák, mi az oka, hogy még a rendszerfejlődéssel sem tartottak lépést. Azt azért több helyen bizonygatom, hogy az államkapitalizmus egyértelműen fejlettebb rendszer, mint a klasszikus kapitalizmus. Itt felmerül egy másik kérdés, amit majd meg kell válaszolni: a pártideológiák mennyire fontos tényezői a rendszernek?
Miért nem fejlődtek a pártideológiák, legalább a rendszerrel arányosan? Erre többféle választ lehet adni. Ha azt mondjuk: a fejlődés az lett volna, hogy az érdekek helyett a társadalomtudományos törvények alakítsák azokat, akkor a sekélyes társadalomtudomány körül kell keresni a problémát. Valószínűleg azonban ennél több ok van. A hatalmi harc, a pártharcok, a klikkesedés is beleragaszthatta a pártideológiákat a sárba, a pangásba. Az is tényező, hogy alapjában véve még mindig a rövid távú érdekek mentén alakul a politika.
A két kérdésre azonban adható közös válasz is. Ha rendszer fejlődött a pártideológiák pedig nem, akkor a pártideológiák a sok (pl. ötven) közül csak egy tényezője a rendszernek, és ez a tényező történetesen azon kevesek között van, amelyek nem fejlődtek. A felfújódás, a látszatfontosság is kirajzolódik. Állandóan a különböző pártideológiákról, oldalakról: baloldal, jobboldal, stb. beszélnek, miközben senki nem tudja igazán, hogy miről van szó. Ezzel együtt nem becsülném le a pártideológiák jelentőségét. Csak itt nem fejlődési jelentőségre kell gondolni. Az biztos, hogy a pártideológiák és a politikai törésvonalak szorosan összefüggnek. Lehet azon vitatkozni, hogy felsorolt négy politikai törésvonal mennyire felel meg a kornak. Ha a pártideológiák legalább a rendszerrel arányosan fejlődtek volna, akkor már valószínűleg már ott tartanánk, hogy több, de gyengébb politikai törésvonal lenne. Azt azonban nem lehet vitatni, hogy jelen helyzetben tényleg ezek az alapvető törésvonalak.
Valójában a felsorolt ideológiák minden zavarosságuk ellenére kirajzolnak egyfajta politikai törésvonalakat, hiszen az kiderült hogy a közös érdekek ellenére, mégis inkább az ellenérdekeltség dominál. A legnagyobb ellenérdekeltség kétségkívül a munkásosztály (dolgozók, alkalmazottak) és nagytőke érdekei között van. Vagyis az eredendő szocialista ideológia és liberális ideológia között van a legnagyobb ellentét. Viszont a szocialista ideológia, mint a képviselők ideológiája és ez más sokkal jobban összefér a liberális ideológiával. (Itt jegyezem meg hogy Magyarország ebből a szempontból is egy fura ország: itt a liberálisok és szocialisták vannak elvbarátságban és koalícióban.) Anélkül, hogy a zavaros törésvonalakat ellenezném, megállapítható, hogy azért vannak törésvonalak. Ellenben itt jön a rendszer, pontosabban annak döntéshozó mechanizmusa, amely még ezeket a törésvonalakat is elkeni a felszínen, azáltal hogy a különböző pártokat hatalmi koalícióba kényszeríti.
A jelenlegi döntéshozó mechanizmus ezen része, oldala is pocsék. Erre megint jó példa Magyarország. Van egy kis, éppen hogy beférő párt, és mégis e kispárt (ennek ideológiája, érdeke) határozza meg már sok éve a gazdaságpolitikát, az egészségpolitikát, az oktatáspolitikát és még sorolhatnám. A lényeg szempontjából most teljesen mindegy, hogy ez a kispárt történetesen a liberális párt. A lényeg az, hogy sokszoros zavarosságot egy újabb keverő tényező, a rendszer döntéshozó mechanizmusa még tovább kavarja. A kotyvalék végén elvileg kijöhetne egy demokratikus döntés, döntéssorozat is, de Magyarország példája mutatja, hogy gyakorlatilag nem az jön ki. A szinte legkisebb párt kezében volt a viszonylagosan legnagyobb hatalom, irányítás, a rendszerváltás utáni 18 évben Magyarországon. Jelenleg is az ő kezében van, és ki tudja meddig áll fenn ez a helyzet.
Azt azonban ne felejtsük el az a három ideológia végső soron, kiadja az államkapitalizmus ideológiáját. Mindhárom illeszkedik az államkapitalizmushoz, ill. jól kiegészítik egymást. Az ismétlődő, szinte szabályozott viták, álviták, hatalmi harcok növelik az államkapitalizmus stabilitását. A zavarosság, a manipuláció az államkapitalizmus egyik éltető eleme, és egyben jellemzője.
A valóságos politikai törésvonalak.
A C/20 ábra viszonylatában, e fejezetrészben, az alapvető politikai irányzatok törésvonalak (közös tudat) rétegéről van szó. Egyértelmű hogy ez már egy sokkal mélyebb rejtettebb, ugyanakkor a háttérigazsághoz, háttérvalósághoz közelebb álló tudat réteg.
Az előző fejezetrész a felszínen megjelenő látszatigazságok egyik rétegét taglalta. Bár én úgy elemeztem, hogy azért rámutattam a mélyebb rétegekre. Általában azonban nincs elemezve a háttérigazság, így csak politikai csak felszíni zavarosság jelenik meg. Annál is inkább, mert a politikai pártok szándékosan ködösítenek, azon felül, hogy gyakran váltogatják a nézeteiket. E fejezetrészben megint arról beszélek, hogy a felszíni megjelenés mögött mi a háttérigazság, csak egy kissé másképpen.
A jelenlegi alapvető politikai törésvonalak emlékeztetőül.
Igazi (közvetlen) demokrácia, ill. a látszatdemokrácia.
Igazi demokrata, aki bízik a közvetlen demokráciában. Aki az emberek többségét értelmes, döntésképes embernek gondolja. Pontosabban azt gondolja, hogy az emberek többsége könnyen döntésképes emberré tehető. Aki bízik az emberekben. Aki nem nézi le az embereket, aki nem tartja magát és egyeseket felsőbbrendű embernek. Aki nem feltételez hatalmas képességbeli különbségeket, legalábbis ami az emberek többségét illeti. Aki a kisebb képességbeli különbségeket, nagyobb részt, a természeti és társadalmi igazságtalanságok számlájára írja. (Sajnos még ez sem elég, tisztában kell lenni a demokrácia-tudománnyal is.)
Aki pedig a lelke mélyén nem ilyen, az eleve látszat demokrata lehet.
Ez bizonyos értelemben azonos ezzel a törésvonallal: nagy hatalmi, vagyoni különbségek, ill. kis hatalmi vagyoni különbségek.
Nacionalizmus – internacionalizmus. Pontosabban: túlzott nacionalizmus, ill. normális nacionalizmus, ill. túlzott internacionalizmus.
Nagytőke-ajnározás, ill. nagytőke-korlátozás.
Ha megnézzük az európai történelmet, rájöhetünk, hogy ezek a mélyebb rétegekben levő politikai törésvonalak már az újkor elején elkezdtek kialakulni. Szerintem ezek az alapvető politikai törésvonalak a XVIII., XIX.., XX. században és napjainkban is ott húzódnak a mélyben és kialakítják a közös tudat egyik rétegét, illetve annak felosztását. És mint tudjuk a tudatból erednek a cselekvések, a konkrét politizálás, az hogy milyen törvényeket, milyen rendszert alakítanak ki a vezetők az emberek.
Őszinte, igazi demokrácia, ill. látszat-demokrácia. Vagyis valóban akarja az illető, vezető a demokráciát, valóban nem nézi le népet, vagy valójában nem akar demokráciát, lenézi a népet. Ezt egyébként direkt kérdéssel nem lehet megállapítani (állítólag mindenki demokrata). Ha viszont azt kérdeznék, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbséget tart megengedhetőnek, akkor a válaszból már lehet következtetni. A vezetők vonatkozásában, azért a figyelmes ember a különböző megnyilvánulásokból, cselekvésekből tud következtetni. Pl., abból hogy népszavazásokhoz, hogy állnak hozzá.
Egy másik törésvonal: nagytőke-ajnározása, ill. nagytőke-korlátozása. Én ezt a két törésvonalat tartom jelenleg a legfontosabbnak. A hovatartozás, általában csak a figyelmes szemlélő előtt rajzolódik ki. Az én véleményem már kiderült: nagytőke-korlátozása.
Tulajdonképpen a vezetőket, embereket jelenleg leegyszerűsítve e két törésvonal szerint kategorizálhatjuk.
Igazi demokrata és nagytőke-korlátozó. Látszat-demokrata és nagytőke-korlátozó. Látszat-demokrata és nagytőke-ajnározó.(Ez utóbbi, ami leginkább összefügg. A nagytőke ajnározó, általában feltételez egy felsőbbrendű réteget.)
Szerintem a negyedik kategória valójába nem létezhet, de döntse el az olvasó: igazi demokrata és nagytőke-ajnározó.
A fenti két törésvonal határozza meg jelentős részben a következő törésvonalakat. Nagyobb nemzeti önállóság, ill. kisebb nemzeti önállóság. Nagy erős állam, ill. kisebb, gyenge állam.
Ez utóbbi törésvonalak esetében azért tisztázni kell: a nagy és erős állam esetében az uralkodó osztályt kiszolgáló államról van szó, vagy a népnek szolgáltató államról van szó. Valamint tisztázni kell: a nemzeti önállóságot egy diktatúra korlátozza, vagy egy demokratikus nemzetközi szövetség.
A túlzottan nacionalista általában a nagy erős, önálló állam híve. De nem az a fő tulajdonsága, hanem más népek lenézése, vagyis nem lehet igazi demokrata. A túlzottan internacionalista általában egy elitréteg által vezetett világot tart jónak. Tehát a diktátorok (látszat demokraták) legalább olyan gyakran, túlzottan internacionalisták, mint túlzottan nacionalisták. A nagytőke-ajnározók egy nagytőke által vezetett világot tartanak jónak, ezért ők túlzottan internacionalisták. A túlzottan nacionalista egy felsőbbrendű népben (saját népében) hisz. A túlzottan internacionalista általában egy felsőbbrendű nemzetközi rétegben hisz. Az igazi demokrácia nem passzol össze a túlzott nacionalizmussal. Kérdés, hogy a túlzott internacionalizmus és az igazi demokrácia összeilleszthető? Az viszont biztos, hogy az igazi demokrácia, a normál nacionalizmussal illeszthető össze leginkább. Az igazi demokrácia, a normál nacionalizmus és a nagytőke-korlátozás passzol össze leginkább.
A negatív oldalon pedig látszatdemokrácia (diktatúra), a túlzott nacionalizmus, vagy túlzott internacionalizmus passzol össze. Illetve a látszatdemokrácia, a túlzott internacionalizmus és a nagytőke-ajnározás illeszkedik össze. Jelenleg ez a két irányzat küzd leginkább a háttérben: igazi demokrácia, normál nacionalizmus, nagytőke-korlátozás, illetve a látszatdemokrácia, túlzott internacionalizmus, nagytőke-ajnározás. A többi küzdelem kevésbé jellemző.
(A nácizmus a túlzott nacionalizmusra, ill. az ebből eredő diktatúrára épült. Ellenségének tartotta a másik oldalt a túlzott internacionalizmust és a nagytőke ajnározást. Természetesen a diktatúrából adódóan, nem békés, hanem galád erőszakos eszközökkel küzdött ellene. Ugyanakkor a normál nacionalizmus, és az igazi demokrácia ellen is küzdött, mert ezek is a vele ellentétes oldalon álltak.
Érdekes módón a „nacionalista” diktátor egyben internacionalista, mert egy olyan világot képzel el amelyben ő ( és esetleg a népe) uralkodik.
A sztálinizmus (látszatkommunizmus) szintén diktatórikus (fele annyira, mint a nácizmus), de ennek a túlzottan internacionalista változata volt. Itt az internacionalista elit vezetést, a politikai vezetés alkotta. Ezért szemben állt a másik negatív oldallal, a túlzottan internacionalista, látszat demokrácia, a nagytőke-ajnározás, oldallal. Természetesen a diktatúrából adódóan nem békés eszközökkel küzdött ellene, hanem erőszakos eszközökkel. Ugyanakkor normál nacionalizmus és az igazi demokrácia ellen is küzdött, mert ezek is a vele ellentétes oldalon álltak.
Ugyanakkor nácizmus és a látszatkommunizmus is látszólag egymással ellentétes oldalon állt, a különbség itt a túlzott nacionalizmus ill. a túlzott internacionalizmus volt. Ez tehát látszatkülönbség volt (náci Németország vezette világ nem a nemzeti függetlenségről, szól) itt jön elő, hogy az igazi különbséget, mégis demokráciaszint (összefüggésben a hatalmi, vagyoni hierarchiával) határozza meg. Azzal egyet lehet érteni, hogy a nácizmus (fasizmus), a sztálinizmus, és a brezsnyevi szocializmus nagyon is hasonlított egymásra csak hát a diktatúraszintjük (demokráciaszintjük) azért jelentős különbséget mutatott.
A túlzott nacionalizmus egy fokkal kevésbé kompromisszumképesebb, mint a túlzott internacionalizmus mert hosszabb távon a más túlzottan nacionalista népeket, is ellenségének tart. Tehát saját irányzatával is szembefordul. A túlzott internacionalizmus pedig azért nem kompromisszumképes, mert a különböző irányzatai, más-más elit világvezetést képzelnek el. Valójában nincs lényeges különbség a túlzott nacionalizmus és túlzott internacionalizmus között, végeredményben mindkettő az adott vezetés világhatalmáról szól. A legfőbb politikai törésvonal: igazi demokrácia vagy látszatdemokrácia.
Már meglehetősen régóta, több százada, és jelenleg is ezek az alapvető, mélyebben meghúzódó politikai törésvonalak, irányzatok. Érdekes, hogy ezen irányzatok bár hullámoznak, (pl. a rendszerváltozások miatt), de lényegében több száz éve nem változnak. Észre kell venni, hogy a háttérben jelenleg is ezek az irányzatok munkálkodnak.
Vannak még jelentős politikai törésvonalak, mint pl. rendezett, fegyelmezett, katonás társadalom, ill. inkább rendezetlenebb fegyelmezetlenebb szinte anarchikus, de mindenképpen individualista társadalom. Vagy egy másik: a fokozott hagyományőrzés, illetve ennek ellentéte.
Ezek jelenleg miért csak látszat törésvonalak? Ennek elemzésébe nem mennék bele, mert hosszú lenne.
Abból is ki lehet indulni, hogy jelenleg a valódi világnézet szerinti politikai törésvonalak nagyobb része nyíltan nem jelenik meg, mert a valódi világnézetek sem jelennek meg.
Abból is ki lehet indulni, hogy a felsorolt alapvető törésvonalak (nacionalizmus, nemzetköziség, erős állam, gyenge állam, stb.) már magukba foglalják ezeket a politikai törésvonalakat, mint rend, fegyelem hagyományőrzés, stb..
Abból is ki lehet indulni, hogy jelenleg oly nagy a köpönyegforgatás, hogy ezek a politikai törésvonalak eltűnnek a köpönyegforgatás zavarosságában.
A legjelentősebb valóságos világnézeti egyben politikai törésvonal: ki mekkora hatalmi, vagyoni különbségeket tart jónak, elfogadhatónak az emberek között. Azonban jelenleg ez sem jelenik meg nyíltan. Még annyira sem, mint a pl. katonás társadalom, ill. a individualista társadalom törésvonala. És még kevésbé, mint pl. a nagytőke-ajnározás, nagytőke-korlátozás politikai törésvonala. Az igazán lényeges jövőbeli világnézeti politikai törésvonalakra még visszatérek, sok fejezet szól ezekről. Itt azokról valóságos politikai törésvonalakról beszélek melyek jelenleg, ha nem is nyíltan tisztán, de azért kivehetően megjelennek.
Egy kis kategorizálás.
Jelenleg nagyon rejtetten megjelenő, indirekten ható, de valójában leglényegesebb világnézeti (politikai) törésvonalak.
Jelenleg rejtetten megjelenő, indirekten ható, de valójában lényeges, jelentős politikai törésvonalak.
Jelenleg rejtetten megjelenő, indirekten ható, de csak közepesen jelentős (leginkább következmények) politikai törésvonalak.
Jelenleg kissé rejtetten megjelenő, de valójában lényeges, (nélkülük a jelenlegi politikai élet érthetetlen) politikai törésvonalak. (E fejezetben ezekről beszélek.)
Jelenleg nyíltan, a felszínen megjelenő, de általában lényegtelen politikai törésvonalak.
Visszatérve a jövő szempontjából is érdemes elemezni a jelenlegi törésvonalakat. Én itt csak felületesen teszem ezt. A társadalomtudományos alapelv, az hogy mindennek van egy tudományos, optimális megoldása, amely hosszabb távon mindenkinek a leghasznosabb. Az államnak van egy optimális nagysága (erőssége) és szerepe. A nagytőkének van egy optimális korlátozása. Van egy optimális nemzeti önállóság, és mellette egy optimális nemzetközi szövetség, világszövetség. És van egy optimális, normális nacionalizmus.
Vannak azonban a rövid távú érdekek. És vannak az érzelmek és az érzelmekre alapuló felfogások.
A fejlődés útja az lenne, hogy a tudomány egyre közelebb kerülne az optimális megoldáshoz és ezt a megoldást mindenki a vezetés is nagyjából elfogadná. Eközben a rövid távú érdekek, ill. az érzelmek, érzelmeken alapuló felfogások csökkennének, viszont teljesen soha nem szűnnek meg. A csökkent rövid távú érdekek és érzelmek térnek el az optimálishoz közelítő megoldásoktól kettő, vagy több irányba. A jövőben inkább több irányba.
Egyébként a dolgok összefüggnek. Az optimális állam nagysága összefügg az optimális önállósággal, ill. az optimális nemzetközi szövetséggel, amennyiben a nemzetközi szövetség is korlátozza az államot.
A nemzetközi nagytőke korlátozása egyfelől összefügg a nemzeti gazdaság önállóságával, másfelől a nemzetközi szövetséggel. Továbbá a nemzeti gazdaságot milyen arányban befolyásolja a nagytőke és milyen arányban a nemzetközi szövetség. A kettő összesített befolyása határozza meg az önálló nemzeti gazdaságot. Három tényező tehát egymást befolyásolja. Ugyanakkor mindhárom közvetve összefügg a demokráciával különösen a demokrácia ezen aspektusával: az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni különbségekkel.
Emlékeztetőül: a demokrácia lényegében a nép beleszólása a döntéshozásba. Ha ez növekszik, az egyben azt jelenti, hogy népréteg hatalma növekszik, ill. hatalmi különbségek csökkennek, ill. arányosabbak, igazságosabbak lesznek hatalmi különbségek. Ha pedig a népréteg beleszólhat a döntéshozásba nyilván olyan döntések születnek, melyek következtében a népréteg jövedelme, vagyona növekedhet, ill. az aránytalan igazságtalan vagyoni különbségek csökkennek. A népréteg egyben a munkások dolgozók, a munkavállalók, ill. a mezőgazdasági és ipari kisvállalkozók. Az ő döntéshozásuk, hatalmuk, mint hatalmi erő szemben áll a nagytőke döntéshozásával, hatalmával. A hatalmi erők leegyszerűsítve tehát ezek: nemzetközi szövetség, nemzeti vezetés, nemzetközi nagytőke, munkásosztály (népréteg). Így összefügg az állam nagysága, erőssége, a nemzetközi szövetség erőssége, a nemzeti önállóság, a nagytőke korlátozása, a demokrácia.
Szinte minden tényezőben megvan az érzelmi aspektus és rövid távú érdek. Egyébként nehéz elválasztani a rövid távú érdek megnyilvánulását az érzelmi aspektustól. Mekkora különbség legyen az emberek között: ez részben érzelmi felfogási kérdés is. Elvileg a tudomány bebizonyíthatja, hogy akkor működik hosszabb távon legjobban gazdaság, a társadalom, ha a különbségek pontosan ekkorák, pl. 16-szorosak. (Ez csak egy kitalált szám.) Ez azonban a jövő zenéje. Megjegyzem a tudósoknak is van érzelmi aspektusuk és rövid távú érdekük. Tételezzük fel, mégis eljutunk eddig. A tudományos megállapításokat, az emberek jelentős része akkor sem fogja teljesen elfogadni, egyik csoport kevesli, a másik sokallja, mert különböznek az érzelmeik a felfogásuk, a rövid távú érdekük.
Visszatérve: a demokrácia megítélésében jelentős az érzelmi aspektus és a rövid távú érdek. A nemzeti önállóság megítélésében is jelentős az érzelmi aspektus, és a rövid távú érdek. A nagytőke korlátozásának megítélésében, bár kevesebb, de van érzelmi aspektus. Az állam nagyságának megítélésében bár kevesebb, de van érzelmi aspektus. A két utóbbi megítélésében viszont jelentős a rövid távú érdek. Egyébként, ha a nemzeti önállóságban és az emberek közti különbségben jelentős az érzelmi aspektus, akkor a másik kettőben is van.
A fejlődés útja az, amit elmondtam. Elnézést az ismétlésért.
Az egyre függetlenebb, objektívabb tudomány egyre közelebb kerül az optimális megoldásokhoz. Ugyanakkor a jelenlegiek mellett újabb fontos problémákat, vet fel a tudomány, több alapvető politikai törésvonal, alakul ki, több alapvető pártideológia alakul ki. Mindezt az emberek, és a vezetők egyre jobban elfogadják. Egyfelől azért, mert csökken rövid távú érdek és az érzelmi aspektus, csökken a klikkesedés. Másrészt azért, mert a vezetés egyre inkább azonosul az objektív független tudománnyal. A rövid távú érdekek, és érzelmi aspektusok nem tűnnek el, de csökkennek, az objektív megoldásokat több oldalról határolják. Ezek mentén alakul ki a jelenleginél több, de gyengébb politikai törésvonal. A pártideológiák is sokasodnak, árnyaltabbak lesznek, ugyanakkor egyre inkább a tudományos törvényekre alapulnak, ill. egyre kevésbé alapulnak a rövid távú érdekekre és érzelmi aspektusokra. A jövőben valószínűleg több pl. 4-6 közel egyenlő erejű párt lesz, de ők is csak javaslattevő és nem döntéshozó helyzetbe lesznek. A közvetlen demokrácia elsősorban nem pártokról, hanem egyénekről (sok-sok egyénről) és ügyekről szól. Ugyanakkor a pártok elvhűsége nő. Továbbá valóban a hasonló véleményű emberek kerülnek azonos pártba. Továbbá egy párt tisztán, világosan fogja megfogalmazni, hangoztatni, a valószínűleg érthető logikus elveit, ideológiáját és a konkrét ügyek megítélésében és mindig ebből fog kiindulni.
A pártok és a politikai törésvonalak problémája kissé másképpen.
És a lényegről megint ne feledkezzünk el, ez a jobboldal, baloldal, konzervatív, szocialista, liberális, stb. egy tudatos vagy kevésbé tudatos manipulációs trükk, egy kölcsönös ellenségkép, egy mesterségesen szétszakított, megosztott társadalom. Egy olyan társadalom, amelyben a vezetés egységesen könnyebben hatalmon tud maradni.
Ez nem jelenti azt, hogy az egypártrendszer jobb lenne.
Nem jelenti, azt hogy elméletileg ne lennének a kornak alapvető politikai törésvonalai. A manipuláció másik fontos eleme hogy valóságos politikai törésvonalakat elrejtse, legalábbis bagatellizálja.
A problémakör megint akkor érthető meg, ha kategorizálunk.
1. Vannak a sokkal fejlettebb rendszer, társadalom és a háttérigazság (társadalomtudományos) teljesen valóságos politikai (eszmei) törésvonalai.
Pl. fejlődés, rendszerváltozás pártiak, kontra a stagnálás pártiak. Pl. nagytőke-ajnározók, kontra nagytőke-korlátozók. Pl. piacgazdaság-pártiak, kontra állam pártiak. Pl. anarchikus (szabadság) irányzatúak, kontra katonás társadalom irányzatúak. Közvetlen demokrácia pártiak, kontra kevésbé közvetlen demokrácia pártiak. A távolabbi jövőben a társadalomtudomány meghatározza az optimális arányokat, értékeket. A jövő fejlettebb rendszerében a valóságos politikai törésvonalak és a mögöttük álló eszmei erők arról szólnak, hogy az optimális értékekhez, arányokhoz képest egy kicsit ebben az irányban, vagy abban az irányban mozdulnának el. Pl. a fejlődés, rendszerváltozás pártiak, kontra stagnálás pártiak eszméi arról szólnak majd, hogy fejlődés és rendszerváltozás pártiak egy kissé gyorsabb fejlődést, változást tartanak jónak, a stagnálás pártiak egy kissé lassabb haladást tartanak jónak, de mindkét oldal a fejlődés mellett van. A nagytőke ajnározók egy kissé gyengébb korlátozást tartanak jónak, a nagytőke korlátozók egy kissé erősebb korlátozást tartanak jónak, de mindkét oldal a korlátozás mellett van. És így tovább. Már jelenlegi is így festenének a valóságos politikai törésvonalak, vagyis jelenleg álságos politikai törésvonalak vannak.
Megjegyzem, a legmélyebb politikai (eszmei) törésvonal a valóságos lényeges világnézet.
2. Vannak a jelen rendszer, társadalom már csak félig valóságos, félig háttérben levő politikai (eszmei) törésvonalai. Ezek a félig valóságos politikai (eszmei) törésvonalak a következőkben különböznek a teljesen valóságos politikai (eszmei) törésvonalaktól. Az egyik az, hogy egyes teljesen valóságos politikai törésvonalak pl. a rendszeregyetértés miatt egyáltalán, még félig sem jelenik meg. Pl., nem jelenik meg a fejlődés, rendszerváltozás politika törésvonala. Más politika (eszmei) törésvonalak pedig optimális értékek, arányok hiányában szélsőségesen, torzulva, elcsúszva az jelennek meg. Pl. nagytőke-ajnározó, egyáltalán nem akar korlátozást, a nagytőke-korlátozó egy közepes korlátozást akar. Tehát egyrészt a politika (eszmei) törésvonal közepe elcsúszik az optimálistól másrészt a két (vagy több oldal) túlságosan is szétcsúszik egymáshoz képest. Tehát szélsőségesen torzulva mégis részben burkoltan jelennek meg ezek a politikai (eszmei) törésvonalak. A kettő nem mond ellent egymásnak. Burkoltan jelenik meg mert az álságos politikai (eszmei) törésvonalak elfedik ezeket.
3. És vannak a jelen (a jelenben jellemző) fejletlen rendszer és társadalom teljesen álságos, de a felszínen megjelenő politikai (eszmei) törésvonalai. Úgy, mint jobboldal, baloldal, konzervatív, szocialista, liberális, stb.. Nyilvánvalóan ezek a teljesen álságos törésvonalak összefüggnek az előző (félig valóságos, szélsőséges eltorzult törésvonalak) törésvonalakkal. A lényegi összefüggés viszont ez: a teljesen hamis álságos eszmék, a köpönyegforgató hatalmi célú politika miatt elfedik az egy fokkal jobb (félig valóságos) eszméket, így azok megjelenése fejlődése is korlátozott.
Fel kell tenni ezt a kérdést: a többpártrendszernek milyen szerepe van az optimális hatalmi szerkezet, a demokrácia, a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés vonatkozásában?
A többpártrendszer lényeges vonatkozásai.
1. A múltban és jelenben (a jelenben is de már nem szükségszerűen) a többpártrendszer szinte azonosult a rendszeres, „rövid idejű” és részben választékbővített vezetés-kiválasztással, leváltással. A többpártrendszer tehát a múltban javította a vezetés-kiválasztás és leváltás rendszerét. Hozzátéve, hogy ez a többpártrendszerből eredő vezetés-kiválasztás, leváltás messze nem tökéletes a demokráciaszinttel, rendszerfejlettséggel kb. azonosan a tízes skálán ötös, közepes szintű. Sokkal jobb is lehetne.
2. A fejlettebb rendszerben egyéni jelöltekből is ki lehet alakítani a rendszeres „rövid idejű” választékbővített vezetés-kiválasztást, leváltást. Olyan egyéni jelöltekből, aki kötődnek valamilyen valóságos politikai (eszmei) törésvonalhoz, de egyénenként, személyenként jelennek meg, mint vezetőjelöltek, és döntéshozók. Ez jobb vezetés-kiválasztást leváltást és jobb működést, döntéshozást biztosítana, mint a pártrendszerű. A vezetésben és politikai közéletben nem szükségszerűen feltétlenül kell megjelenni a pártoknak, (egy pártnak vagy több pártnak) úgy, mint elsődleges hatalmi egységeknek.
A többpártrendszer a múltban lehetővé tette a félig valóságos politikai (eszmei) törésvonalak megjelenésének lehetőségét. A jelenhez közeledve ez egyre zavarosabb lett egyre inkább a teljesen álságos politikai törésvonalak (eszmék) jelentek meg. A múltban a többpártrendszer szinte azonosult a pozitív eredményű eszmei küzdelmek, viták lehetőségével. Ezekből a lehetőségből, csak igen kevés realizálódott, de azért valamennyi realizálódott. A pozitív eredményű eszmei küzdelmek viták helyett a hatalmi harcok domináltak és dominálnak.
A fejlettebb rendszerben talán szükségesek az eszmei közösségek, ahhoz hogy megjelenjenek a valóságos politikai törésvonalak, kialakuljon egy pozitív végeredményű eszmei küzdelem vita, de az nem szükséges hogy ezek az eszmei közösségek politikai erőként, döntéshozó egységenként is megjelenjenek. Ha az eszmei közösségek nem lesznek hatalmi egységek, akkor a hatalmi harcok csökkenek, nem veszik el a teret a valóságos politikai törésvonalak (eszmék elől), nem negálják a pozitív végeredményű eszmei küzdelmeket, vitákat.
Összefoglalás az ABDK ábra vonatkozásában.
Arra nem vállalkozom, hogy a múlt és a jelen döntéshozó mechanizmusát beillesszem ebbe az ábrába és kapcsolódó fejezetbe. Történelmi távlatokban, a vezetés vonatkozásában is, kétségtelenül egy nagyon sokszálú (szinte minden vonatkozásban) fejlődés rajzolódik ki. Ezt nem vitatom, de kérdés nem ez. A kérdés az, hogy jelenleg hol állunk és van e további javulási lehetőség? A válasz az, hogy jelenleg még mindig elég tré a helyzet és jelentős javulási lehetőség van.
A többpártrendszer elősegítette a múltbeli fejlődést elsősorban a fejlettebb vezető-kiválasztással, leváltással kapcsolatban. Másodsorban a viszonylag valóságos politikai (eszmei) törésvonalak megjelenésének lehetőségével. De úgy néz ki, hogy ez hatalmi szerkezet (ez is) befejezte a küldetését, a jövőben, mint hatalmi egység fölösleges, sőt a fejlődés kerékkötője.
Az előzőek rövid magyarázata.
Miért alakultak ki pártok? Miért lettek az eszmei közösségekből hatalmi egységek? Tehát addig rendben van, hogy mindenki másképp gondolja és az is rendben van, hogy a hasonló vélemények összekapcsolódnak táborok alakulnak ki. Az is rendben van, hogy ez a táborok, eszmei közösségek hallathatják, sőt érvényesíthetik a véleményüket. Legalábbis múltban, ez rendben volt, mert azért ez az egész ütközhet a közvetlen demokráciával. Ugyanis az egyes eszmei közösségek véleménye nem azonos a nép összevont szavazásos véleményével. És ha ezen, a vélemény-megjelenés, és érvényesítés szempontjából kiváltságos közösségek véleménye érvényesül, akkor nem a népakarat érvényesül.
De talán közelebb áll az igazsághoz, ha a pártok kialakulását a decentralizált (és egyébként demokratikus elemeket tartalmazó) vezetés, hatalmi harcából és a szükségszerű klikkesedésből vezetjük le. Vagy legalábbis kétoldalú a kialakulás.
Miért jobb, ha pl. egy száztagú vezetés minden tagjának, van külön egyéni véleménye, és ez egyéni vélemények összesítéséből (szavazással) jön ki a döntés? Lehet e egyéni vélemény? Lehetséges, hogy a vezetés egyéni döntéshozókból álljon össze?
Lehet egyéni vélemény.
Egyéni vélemény az olyan vélemény, amikor az egyén véleményét a közvetlen érdekek nem befolyásolják. A meggondolás alapja nem a rövid távú közvetlen egyéni érdek, hanem a népérdek és a hosszabb távú egyéni érdek, ill. a logika,. Ha ez megvalósul, akkor már egyéni véleményről beszélhetünk még akkor is, ha az a vélemény nagyon is hasonlít mások véleményéhez. Mert az, világos hogy nem lehet száz teljesen különböző vélemény.
Tételezzük fel, hogy 100 ember véleménye adott ügyben pl. négy kategóriába csoportosítható. Önmagában az nem baj, ha az egy csoportba tartozó emberek a szavazás előtt egyeztetik a véleményüket, bár ha jó a szavazási rendszer, akkor egyeztetésre sincs szükség. Az a baj, ha ez a véleményegyeztetés, fixen, mindig pártok szerint történik. Nézzük a következő példát. Van egy ügy, amely kapcsán négy véleménycsoport alakul ki, úgy hogy egyéni döntéshozók vannak. Van egy csoport, amelybe 40 ember tartozik, és további három csoport, amelybe 20-20-20 ember tartozik. Ebben az esetben a szavazáskor az első a 40 emberes vélemény fog döntésként kijönni. Ha pl. négy párt van (sajnos gyakorlatilag még ez is ritka) és frakciófegyelem, hatalmi harc, vagy személyes közvetlen érdek (függés) van, akkor a legnagyobb párt, ill. pártkoalíció, 50-75% eséllyel nem az első csoportba tartozó véleményt, (a legnépszerűbb legtöbb ember által elfogadott véleményt) fogja képviselni. Ez matematikailag kiszámítható, amibe itt nem mennék bele részletesen. (Egyébként pedig a pártok véleménye szinte azonos a pártvezetők véleményével. Tehát nem 100 ember szavaz, hanem pl. 4-8 ember. Ha egypártrendszer van, akkor még kevesebb 1-2-3 ember dönt.) Visszatérve, ha pártok döntenek, akkor valószínűleg nem a legnépszerűbb (nem jó) vélemény fog érvényesülni. Ha egyének döntenek, akkor a valóban legnépszerűbb, ami demokratikus légkörben általában a legjobb vélemény, érvényesül.
Tehát az egyéni döntéshozók azért szükségesek hogy általában a legjobb döntések jöjjenek létre.
Továbbá, azért szükséges, mert ezzel hatalmi harc, ill. a hatalom vezérelt működés is csökken. Kétségtelen hogy a száz emberből, szinte mindenki mindenkivel szemben vívhat hatalmi harcot és akkor nem a jó döntés a cél, hanem pl., az hogy az ellenfél döntése ne jöjjön létre. Na de azért 100 ember egymás elleni viaskodása, főleg, ha az korlátozva van, nem lehet olyan éles, mint amikor 2-3-4 párt esik egymásnak. Ha ki is alakulnak klikkek azok elég sűrűn, változnak. Illetve, sokszor nem tudnak klikkek kialakulni. Nem mindegy, hogy 100 emberből 80 véleménye determinált, vagy 20-é. Az egyéni döntéshozókból álló demokratikus döntéshozás, munka, jobb, mint a pártrendszerből, többpártrendszerből eredő döntéshozás, munka.
Lehetséges, hogy a vezetés egyéni döntéshozókból álljon össze, akkor, ha kifejezetten ez a cél. Ha a vezetés-kiválasztás a vezetés munkáját, a döntéshozás szabályait kifejezetten e cél szerint alakítják. Ha vezetésen belül minimális, a rövid távú, személyes közvetlen érdek, illetve érdekfüggés. Stb., stb. Ha nincs kifejezett cél (a döntéshozás egyéni döntéshozókból álljon) és persze annak realizálása, akkor vagy kialakulnak stabil klikkek, érdekszövetségek, amelyekből kialakulhat a hivatalos többpártrendszer. Vagy kialakul a monolitikus, szűk vezetésű egypártrendszer. Egyikben sem valósul meg, hogy a tagok egyéni döntéséből alakuljon ki a döntés.
Innen térnék vissza a történelmi alakulásra. A többpártrendszer, a parlamenti rendszer kialakulásakor már az is nagy lépés volt, hogy a hatalom decentralizálódott, hogy megjelent a népválasztás, hogy a vezetésnek azért már köze lett a néphez. A vezetés és népérdek erősebben összekötődött, mint korábban. Nyilván ez csak egy előrelépés volt és több okból nem volt arra lehetőség, hogy egy optimális rendszer alakuljon ki. És az is biztos, hogy nem volt meg a kifejezett cél: a döntéshozás egyéni döntéshozókból álljon. Tehát kialakult a messze nem tökéletes (de az előzőnél jobb) többpártrendszer, és ez sajnos meg is maradt.
Mindezt azért mondtam el e fejezethez és ábrához csatolva, mert van egy hivatalos téveszme, megtévesztés, aminek a lényege, hogy jelenleg már minden szinte tökéletes, teljes demokrácia van, az önrendelkezés is teljesen rendben van, elsősorban a többpártrendszer miatt. E téveszméből adódik a másik téveszme, semmi értelme itt a hatalmi szerkezeten, a vezetésnormalizáláson, stb. agyalni, hiszen minden rendben van.
Egyrészt messze nincs minden rendben, másrészt helyére kell tenni a többpártrendszer szerepét.
A pártpolitizálás színvonaltalansága.
Pl. A kommunistázás jelensége.
AC/20-as ábra viszonylatában e fejezetrész a két közös tudat réteg (felszíni politikai irányzatok és alapvető politikai irányzatok) a legfelső felszíni rétegben való kevert zavaros megjelenéséről van szó. Megjegyzem a legfelső zavaros kevert felszíni réteggel az baj, hogy azt éppen zavarossága miatt nem lehet kiismerni, annak ellenére, hogy a felszínen jelenik meg.
Tisztelt jövőbeli olvasó, aki eddig is elborzadva olvasta ezt a fejezetet, most azt tanácsolom, hogy valóban vegyen egy mély levegőt, kényelmes karosszékében lazuljon el, és próbálja meg a következőket a humoros oldaláról felfogni.
Azt eddig még nem mondtam, hogy mindazt, amit eddig elmondtam, nekem kellett kikövetkeztetni. Nem biztos, hogy jók ezek a következtetések, nyilván sokan mások, meg sok más következtetésekre jutottak. Az is valószínű, hogy maguk a párttagok, pártvezetők is tőlem eltérő és egymástól is eltérő véleménnyel voltak, vannak, ami az adott párt alapvető elveit, ideológiáját illeti. Feltételezve, hogy ezen egyáltalán gondolkodtak, gondolkodnak. (Itt rátérek a jelen idejű fogalmazásra, mert sajnos én még ebben a korban élek.) Ugyanis a pártok nem fogalmazzák meg az ideológiájukat, még zavarosan sem, tisztán meg végképp nem. A pártok, a pártok vezetői ugyanis a következő módón jelölik ki identitásuk, sajátos véleményük. Általános módszer, hogy a többi pártot főleg a másik oldalt (ellenzék vagy kormányoldal) szidalmazzák, nem az elveiket kritizálják, hanem mindent, amit találnak. A módszer lényege: mi kritizáljuk a másikat, tehát mi mások vagyunk. Konkrét ügyekben pedig az történik: ha X párt, oldal B véleményt mond, ha Y párt C véleményt mond, akkor nekünk Z pártnak, oldalnak D véleményt kell mondanunk.
Átlagosan egy párt legalább kétévente nézetet vált. Ez úgy jön ki, hogy más nézetet vallanak ellenzékben és mást, ha kormányzásba kerülnek. Tovább néha maguktól váltanak, de akkor is váltaniuk kell, ha a másik párt vált, mert attól eltérő nézetet kell vallaniuk. Továbbá a hatalmi érdekek, különböző pártszövetségeket (sokszor egymást utáló pártok szövetségét) hoznak létre, ill. különböző szövetségek szakadását. Ezek a váltások is általában nézetváltással járnak. Érdekes szituáció, amikor az egyik párt egyszerűen lenyúlja másik nézetét. Ez a nem ritka jelenség, tovább kavarja a káoszt.
Fel kell tenni a kérdést, hogy mennyiben beszélhetünk állandó ideológiákról, ha azokat állandóan váltogatják. A következő érdekes helyzet alakul ki. A mélyben azért ott vannak az állandó politikai törésvonalak, irányzatok, és a pártok, össze-vissza forognak ezek körül. Tehát nem az alapvető nézetek forognak a pártok körül, hanem fordítva.
Ez a modell segít megérteni a közös tudat mechanizmusát. Van a viszonylag stabil állórész ezen helyezkednek el az alapvető elvek világnézetek, politikai törésvonalak. És e körül forognak az emberek, eszmei közösségek, pártok. Ugyanakkor egy-egy eszmei közösség, egy-egy párt, valamivel gyakrabban áll meg a hozzá illő ideológiánál.
Persze amikor a pártok borzalmain nevetgélünk, akkor azért nem szabad elfelejteni: a pártok és azok működése az egyik pillére a jelenlegi rendszernek. És akkor még a pártok belső, megkérdőjelezhető demokratizmusáról nem is beszéltem.
A kommunistázás jelensége azonban olyan homályos, zavaros, logikátlan (az eddiginél is logikátlanabb), hogy a logikus gondolkodó igen nehezen képes elemezni. Azért kell elemezni e fejezet keretében, mert az államkapitalizmusban látszólag van még egy alapvető ideológia: a kommunista ideológia. És látszólag van még egy alapvető politikai törésvonal: kommunizmus legyen, vagy ne legyen kommunizmus. Mivel állandóan kommunistáznak, látszólag van kommunizmus, és látszólag ez egy fontos probléma.
Azt, hogy szerintük mi a kommunizmus, pontosan soha nem fogalmazzák meg. Megint csak találgatni lehet. Szerintem valami ilyesmit érthetnek alatta. A kommunizmus egy olyan diktatúra, amely csalárd módón az egyenlőséget hirdeti. Vagy, és ez egészen más: a kommunizmus egy olyan diktatúra, amely rákényszeríti a túlzott egyenlőséget az emberekre. A kettő alapvetően különbözik, nem lehet tudni, hogy melyiket gondolják a hangoztatók. Tehát hangoztatók, a kommunista ideológia alatt feltehetően azt az ideológiát értik, amely az előző két variáció valamelyikét hirdeti és kívánja elterjeszteni. Nevezzük ezt röviden: hangoztatott kommunizmusnak, ill. álkommunizmusnak.
Először is azt kell tisztázni, hogy voltak un. kommunista rendszerek, amelyek később bevallották, hogy valójában nem képesek a kommunizmust létrehozni, ezért önmagukat nem tartották kommunistának. Ilyen volt a brezsnyevi szocializmus. Valóban a Sztálinizmus volt az, amely kimeríti az előző változatot: olyan diktatúra, mely közben az egyenlőséget hirdeti. Ez nem más, mint a többi diktatúra, azzal a különbséggel, hogy sajátos a manipulációja. A Sztálinizmus tehát álkommunizmus volt. A brezsnyevi szocializmus még az sem volt, legfeljebb álszocializmusnak nevezhető.
A kérdés azonban az, hogy az államkapitalizmusban, ill. a jelenlegi korban (2000 után) van e olyan kommunizmus, amit az alatt értenek? Vagyis az államkapitalizmusban volt, van e álkommunizmus, illetve van ilyen elterjedt ideológia?
Itt ugyanis megint kategorizálni kell: Valóban van valódi kommunista ideológia, bár ez az ideológia, soha, sehol nem terjedt el nem vált általánossá. A másik kategória az álkommunizmus. Ez az államkapitalizmusban (államkapitalizmus 1945 óta van) sohasem terjedt el, nem vált általánossá. Ugyanakkor az is kérdés, hogy egyáltalán létezhet az álkommunizmus. Ez már általános filozófiai kérdés. Létezhet e olyan bútordarab, ami valójában szék, csak azt hazudják róla hogy asztal? Maradjunk abban, hogy az a szék létezhet, amiről azt hazudják, hogy asztal. Ha viszont ezt széket szinte mindenki asztalnak nevezi, akkor létrejön egy nem valódi tárgy. Az álkommunizmussal is kb. ez a helyzet. Szinte mindenki az álkommunizmust, egyszerűen kommunizmusnak nevezi, én legalább elé teszem az „ál”, szót, ami jelzi, hogy nem valódi.
Tisztázzuk röviden mi a valódi kommunizmus és álkommunizmus közötti különbség.
Elöljáróban megjegyzem: a valódi kommunizmus és az álkommunizmus nemcsak különbözik, de ellentétes egymással.
Az álkommunizmus két változatát már ismertettem.
A valódi kommunizmus egészen röviden: egy olyan hatalmi, vagyoni egyenlőség (szinte egyenlőség), és szinte teljes közösségi élet és hatalmas arányú köztulajdon, amely önkéntes alapon (nem kényszerítve) jön létre. A valódi kommunista ideológia egy olyan nézet, amely azt vallja, hogy az önkéntes egyenlőség, a hatalmas arányú közösségi élet és köztulajdon és itt aláhúznám az önkéntes szót, valóban létrejöhet, és ezt próbálja bizonygatni és terjeszteni. Valódi kommunizmus egyes kisközösségekben, kommunákban néha létre is jött pl. egyes vallási kolostorokban. Itt megjegyzem amennyiben az egyenlőség, nem önkéntes, már nincs egyenlőség, hiszen a kényszerítők eleve nagyobb hatalommal rendelkeznek. Ha pedig nincs egyenlőség, nem lehet hatalmas arányú a közösségi élet és a köztulajdon sem. A valódi kommunizmus, és annak ideológiája a történelemben eddig soha nem vált államformává, rendszerré, államideológiává.
A sztálinizmusban az álkommunizmus (egyfajta diktatúra) vált államformává és államideológiává, és nem a valódi kommunizmus.
Az biztos, hogy valódi kommunizmus az államkapitalizmusban nem jelent meg mint jelentős ideológia. Lehet, hogy egyes kommunista pártok ideológiája, valódi kommunizmusra épültek. Ezek azonban, igen csak jelentéktelenek maradtak. Talán hozzátehetném, hogy sajnos, úgy értve, hogy ez által színesedett volna a politikai paletta.
Az a kérdés hogy az álkommunizmus mint jelentős ideológia megjelent e, az államkapitalizmusban? Lehet hogy egyes, más kommunista pártok be akarták csempészni a Sztálinizmust, az álkommunizmust. Ezek azonban igen jelentéktelenek maradtak. Hozzátehetném, hogy szerencsére, mert ilyen színesedésre nincs szükség.
Megjegyzem, hogy időközben nemhogy Sztálinizmus múlt el, de a brezsnyevi szocializmus is régen kifujt.
Az tehát kijelenthető, hogy sem a valódi kommunizmus, sem az álkommunizmus nincs jelen (igen jelentéktelen mértékben van jelen) a jelenlegi államkapitalizmusban. Tehát gyakorlatilag nincs ilyen ideológia, és politikai törésvonal.
A kommunistázás, amely főleg álkommunizmusról szól, ellenben állandóan téma, még a jelenlegi államkapitalizmusban is. A kérdés ezek után az, hogy miért tesznek úgy a vezetők és részben az emberek, mintha a kommunizmus jelentős ideológia és politikai törésvonal lenne?
Ennek az egyik oka megint sekélyes történelmi adaptáció. Valaha, valamikor talán felmerült annak lehetősége, hogy a valódi kommunizmus, vagy az álkommunizmus jelentősége megnőhet. Ez a helyzet adaptálódott persze értelmetlenül a mai korba. Itt megjegyzem, hogy a klasszikus kapitalizmus és az államkapitalizmus is irtózik, nemcsak az álkommunizmustól, de a valódi kommunizmustól is. Sőt a valódi kommunizmus az, ami abszolút nem illeszkedik a kapitalizmushoz. Továbbá az államkapitalizmus irtózik az igazi szocializmustól, az igazi demokráciától ugyanakkor az álszocializmussal, egészen jól kijön. És természetesen kijön a látszatdemokráciával, sőt mondhatjuk e rendszer egyik lényege a látszatdemokrácia.
A másik ok, hogy a munkásosztály képviseletét, a szocialista ideológiát, vagy a képviselőit, ezeket a pártokat akarják ezáltal lejáratni. Itt megint sok mindent kellene tisztázni.
Először is bontsuk ketté a szocialista pártideológiát is valódi szocializmusra és álszocializmusra. A valódi szocializmus, a munkásosztály és a népréteg valódi érdeke. Ez ellenkezik az álkommunizmussal. A valódi szocializmus, a valódi kommunizmushoz annyiban hasonlít, hogy nem az egyenlőséget, de mindenesetre egy igazságosabb arányosabb elosztást hirdet. Az eszközei tisztázatlanok, ennyiben tér el a valódi demokrácia ideológiájától. Sem a valódi szocializmusban, sem a valódi demokráciában nincs szó hatalmas arányú közösségi életről és köztulajdonról, de nagyobbról van szó, mint amekkorát pl. a liberalizmus hirdet.
Viszont jelenleg gyakorlatilag szinte nincs is valódi szocializmus. Ellenben jellemző az álszocializmus. Az álszocializmus a munkásosztály képviselőinek az „ideológiája”, amely egy sajátos, és változó keverék, a hatalmasok, kiváltságosok érdeke (a képviselők érdeke) keveredik az elnyomottak, rossz helyzetben levők érdekével, hol ilyen, hol olyan arányban.
A jelenlegi magyar szocialista párt még ál-szocialistának sem nevezhető, hiszen sok éve liberális (neoliberális) politikát folytat. A magyar szocialisták ezek szerint látszat-ál-szocialisták. A gyakorlati helyzet sokkal zavarosabb, mint az itt elmondottak.
Az álszocializmus és a valódi kommunizmus ellenkezik egymással. Az álszocializmus és az álkommunizmus között valóban van hasonlóság, de messze nincs egyenlőség.
Tehát a kommunistázásnak lehet olyan oka, hogy lényegében az álszocializmust, a szocialista pártokat akarják kritizálni, lejáratni. Az általában nem derül ki, hogy azért kritizálják, mert túlságosan képviselik a nép érdekét, vagy azért, mert álságosan nem eléggé képviselik a nép érdekét. Általában ez utóbbira hivatkoznak, bár ez kevésbé valószínű. Ha ennyire szívükön viselik a munkásosztály érdekét, akkor miért vannak a konzervatív ill. liberális pártokban. Gyakorlatilag inkább egyszerű hatalmi harcról van szó. Ahol lehet, amivel lehet, kritizáljuk a másikat. Ez lejáratja a másikat, ugyanakkor meghatározza a mi identitásunkat is – gondolják.
Lehet még olyan oka, hogy valójában a valódi kommunizmust, valódi szocializmust, a valódi demokráciát akarják lejáratni, ez három valamennyire hasonlít egymáshoz, de közel sem azonos. Itt is van egy csavar, mert nem a valódi kommunizmus okán, teszik mindezt, hanem az álkommunizmus ürügyén. Olyan képzetet akarnak kelteni, hogy az álkommunizmus egyenlő az igazi kommunizmussal. Így a valódi kommunizmus rossz lesz, ezért a hozzá hasonló ideológiák, azokkal szimpatizáló emberek is rosszak, vagyis rossz az igazi szocializmus és rossz az igazi demokrácia. Lehet, hogy csak azért kommunistáznak, mert így akarják benyalni magukat a húsosfazék közelébe. Lehet hogy azért, mert egyszerűen nem is tudják, miről beszélnek. Ez persze nem csoda, hiszen ebben a borzalmasan zavaros erdőben könnyű eltévedni.
A kommunistázás lehetséges okai után ezért egy gondolat erejéig térjünk vissza: miért is ostobaság pl. a kommunistázás. (Általánosítva persze nemcsak a kommunistázásról van szó.)
Ismétlés.
A világtörténelem az ókortól napjainkig, Európától kezdve, Afrikán, Ázsián keresztül Amerikáig, tele van zsarnoki hajlamú, hatalomvágyó, és önérdekű népet kihasználó és korrupt, anyagi érdekeltségű, és gerinctelen, köpönyegforgató, manipuláló vezetőkkel, vezetéssel. És akkor jön a nyilvánvalóan bárgyú, önérdekű, manipuláló rizsa: hogy a felsorolt (zsarnoki hajlamú, önérdekű, korrupt, stb.) tulajdonságok kizárólag egy vezetéshez, egy társasághoz, egy párthoz, egy ideológiához (pl. a szocializmushoz, szocialistákhoz) köthetők.
De ez a fajta ostobaság, manipuláció (egy ideológiához köthető minden gonosz, rossz) sem köthető egyetlen ideológiához. Bár itt a jobboldal kommunistázása kapcsán jött elő, de világtörténelemben ez minden oldalon, rengeteg formában jelenik meg.
Nyilvánvalóan bárgyú, mert nem igaz. Még ha az első fele igaz is lenne, hogy ez a vezetés, társaság, párt, zsarnoki, önérdekű, korrupt, manipuláló, stb. a másik fele, miszerint csak ők ilyenek, tőlük ered a gonosz, biztosan nem igaz. És a második rész hamissága, amelynek a nyilvánvaló célja a politikai ellenfél lejáratása, sőt megsemmisítése egy nagyon súlyos manipuláló hazugság. Mert ugye itt arról van szó, hogy nem elégednek meg azzal, hogy ők is zsarnokiak, önérdekűek, korruptak stb., de céljuk a maximális földbedöngölés, vagyis csak ők ilyenek, bennük lakozik az eredendő gonosz.
Egyébként pedig nem az embereket kell elítélni, hanem a rossz, tulajdonságokat, módszereket, megoldásokat, elveket kell elítélni.
Szerencsétlen rendszerváltás utáni magyar nép, hát megint ilyen uralkodók jutottak neked.
Valójában kommunistázás, (a kommunista diktatúra emlegetése) nagyon is egyszerűen analizálható.
Három torz nézet kavarodásából áll össze. Az első az, a torz nézet, amivel már sokat foglalkoztam, amit már sokszor megcáfoltam: a jelenlegi rendszer (államkapitalizmus) maga a demokrácia, a szinte tökéletes rendszer, ezért ez ettől eltérő rendszerek, (és ami jelentősen eltér az a brezsnyevi szocializmus) az csak diktatúra lehet. Mivel én a különböző rendszereket 70 rendszertényező alapján osztályoztam és azokat összesítettem (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) kijelenhetem a következőket. A jelenlegi rendszer messze nem a demokrácia (a szinte tökéletes rendszer) és a rendszerek között nincs olyan hatalmas különbség, mint ahogy ez a torz felfogás beállítni igyekszik. Valóban, valamivel demokratikusabb, jobb a jelenlegi rendszer, mint pl. brezsnyevi szocializmus, de nem ég és föld a különbség. A jelenlegi kínai szocializmushoz képest pedig még kisebb a különbség. A fasizmust és sztálinizmust pedig nem is vettem a rendszerek sorába, szerintem jogosan. És egyébként pedig alapvetően torz, két kategóriába (diktatúra, ill. demokrácia) sorolni a rendszereket, országokat.
Ismétlem, az első az, a torz nézet, amivel már sokat foglalkoztam, amit már sokszor megcáfoltam: a jelenlegi rendszer (államkapitalizmus) maga a demokrácia, a szinte tökéletes rendszer, ezért ez ettől eltérő rendszerek, (és ami jelentősen eltér az a brezsnyevi szocializmus) az csak diktatúra lehet.
A másik torz nézet. Szerintem hatalmas ostobaság pl. brezsnyevi szocializmust (vagy akár sztálinizmust) azonosítani pl. egy kolostori kommunában meglevő rendszerrel. Ugyanis a kolostori kommunában meglevő rendszer az igazi kommunizmus. Ettől pedig jelentősen eltért a brezsnyevi szocializmus.
A harmadik torz nézet az már egy kicsit magyar vonatkozású. Hatalmas ostobaság az MSZP-ét azonosítani a brezsnyevi szocializmus képviseletével. Hiszen pont az, a probléma, és ezt még a jobboldal is elismeri józanabb perceiben, hogy az MSZP tetteiben teljesen a neoliberalizmus (a szocialista ideológiával szinte ellentétes ideológia) képviselője lett.
Tehát ezen három ostobaság összekutyulásból jön létre a kommunistázás tripla ostobasága.
Térjünk vissza a pártideológiák zavarosságára.
Ne felejtsük el, hogy valójában ennél a helyzet zavarosabb, hiszen én már azt leegyszerűsítve, rendszerezve ábrázolom.
Azt se felejtsük el, hogy általánosságokról, jellemző dolgokról beszélek. Az mondom általában ilyenek a liberálisok, a szocialisták, stb. ugyanakkor hatalmas egyéni különbségek vannak. Senki nem vitatja azt pl., lehet olyan szocialista, aki őszintén kívánja a munkásosztály érdekeit képviselni. Általában azonban a szocialisták nem ilyenek. Hasonlókat elmondhatnák másik két ideológiáról, pártról is. Továbbá eddig elsősorban a pártvezetőkről, párttagokról volt szó.
Mi a helyzet azonban a szimpatizánsokkal. Először is azt kell látni, hogy az emberek szinte kényszerítve vannak a valamelyik párttal, ideológiával való szimpátiára, ugyanis választani kell közülük. Gondolok itt a képviselőválasztásokra, sokszor nincs jó megoldás, tehát kényszerű rossz megoldások vannak. A szimpatizánsok még olyan szinten sem gondolják át a dolgokat, mint a párttagok, vezetők. Ők általában teljesen érzelmi alapon szimpatizálnak. Pl., azt mondja ez az ember: ö szocialista, akkor ő a munkásokat képviseli, én pedig munkás vagyok, tehát vele szimpatizálok. (Az eszébe sem jut, hogy ez csak egy elnevezés: szocialista. Attól hogy én magamat autószerelőnek mondom, még nem vagyok az, sőt az is kiderülhet hogy én értek legkevésbé az autóhoz.) Vagy: ez a vezető jó beszédű, jól fogalmaz, szimpatikus akkor én ezzel a párttal szimpatizálok. (Az emberek, főleg a nők jelentős része pedig egyszerűen pofára megy.) Mentségükre legyen mondva, hogy a helyzet annyira zavaros és logikátlan hogy nem is várható el hogy értelmi alapon válasszanak. Az is mentség, hogy szimpátiájuk általában nem pozitív, hanem negatív alapú: azért szimpatikus ez a párt, mert a többi még ellenszenvesebb. Az is igaz, hogy egy dologban jók az emberek: valahogy, talán a hetedik érzékükkel, megérzik az álnok, önző vezetőket. Persze csak akkor, ha a manipuláció nem erősebb az átlagosnál. Sajnos általában ez a megérzés későn következik be.
Térjünk vissza oda, hogy pártok tevékenysége abban merül ki, hogy a másikat kritizálják. A jelenlegi parlamenti és választási logikából ered, hogy pártoknak meg kell különböztetni magukat, továbbá a koalíciónak a tényleges helyzettől, jó vagy rossz megoldástól független egyet kell érteni. Az ellenzéknek pedig a tényleges helyzettől, jó vagy rossz megoldástól függetlenül, mindent el kell vetni. A csavar ebben az, hogy ráadásul ezt jogosan teszik, hiszen láttuk minden ideológia zavaros, ellentmondásos. A probléma az, hogy kritikájuk általában nem arról szól, amiről kellene. Még nagyobb baj, hogy önkritikájuk, szinte egyenlő a nullával. Mégis az állandó kritizálás így jön le: na ezek aztán megmondták az igazságot.
Látszólag a konzervatív ideológia legkevésbé ellentmondásos ők kritizálják jogosan a másik két pártot. Jogosan kritizálhatnák a liberalizmust azzal, hogy az a legellentmondásosabb ideológia, valamint azzal hogy a nagytőke ajnározó nem lehet igazi demokrata. Jogosan kritizálhatnák a szocialista pártvezetőket, képviselőket, hogy vagy tudathasadásos állapotba kerülnek, vagy olyan gerinctelenek, köpönyegforgatók, hogy nem számit a tudathasadásos állapot. A kommunistázás azonban nem helytálló, valóságnak megfelelő kritika. Mielőtt azonban hasraesnénk a konzervatívok előtt, ne felejtsük el a következőket. Minden párt, de kiváltképpen a konzervatívok igazi célja egy új uralkodó osztály kialakítása. Az ő esetükben sem lehet valódi, sőt legkevésbé valódi cél, a valódi demokrácia kialakítása. A valódi demokrácia azzal jár, hogy vezetők hatalma csökken, hiszen a döntéshozást most már még egy szereplő között is meg kell osztani: ez pedig a népréteg. A konzervatív ideológiába, szerepel ez a cél a legkevésbé. Persze ezek csak feltételezett ideológiák, mert leírva sehol sincsenek. Legalábbis az emberek többsége nem ismer ilyen leírásokat. Mégis azt várják el tőlük, hogy válasszanak. Az is igaz, hogy hiába lennének leírva, úgysem tartanák be. Vannak azonban még ennél is logikátlanabb pártformációk: pl. köztársaságpártiak (republikánusok) és demokraták. Ezeket már valóban nem lehet józan ésszel elemezni.
Az ideológiák katyvaszából jön ki a pártpolitizálás katyvasza, de azért sajnos még ezt a katyvaszt is lehet fokozni, az aljas, trükkös, manipulatív, provokatív támadásokkal. Ezeknek a lényege, hogy úgy járatják le másikat, hogy a másik nevében követnek el aljasságokat, vagy legalábbis olyan cselekvéseket, kijelentéseket kennek rá a másikra, amelyhez semmi közük. Lényegében direkt rágalmazásról, gyanúba keverésről, koholt vádaskodásról van szó.
Rengeteg csalás, trükk (provokáció, zsarolás, lehallgatás, stb.) van, és ezeket alkalmazzák is, el is ontják el vele a közéletet. (Itt azért azt is látni kell, hogy az emberi trükközés, csalás szinte végtelen. Pl. X saját maga ellen követ el provokációt, azért, hogy aztán e provokációt a másikra, Y-ra tudja fogni. Tehát ha nincs eredendő tisztesség, akkor az ember egy átláthatatlan, végtelen katyvaszba merül bele.)
Az ideológiák (párteszmék) zavarossága, a badarságok áradata és a direkt rágalmazás, trükközés, provokáció olyan keveréket ad, amely szerintem leginkább egy nagy üst bélsárhoz hasonló. Sajnos az a helyzet, hogy bárki, még az is, aki netán a bélsárból megint tiszta ételeket akar csinálni, óhatatlanul belenyúl ebbe a bélsárba és kavarint rajta egyet. Persze azért nem kevesen vannak, akik kimondottan a trutyit akarják kavargatni, a trutyiba (zavarosba) akarnak halászni.
Tisztelt jövőbeli olvasó, nem kínozom tovább, bár a logikátlanságokat lehetne folytatni. Ráadásul mindezek csak találgatások. Ebben a korban semmi nem derül ki, mindem ködösítve, manipulálva kerül felszínre. Ha más nem is, de ez legalább kiderült ebből a fejezetből.
Valójában azonban a komplikált zavarosság mögött nagyon is egyszerű helyzet van. Tulajdonképpen az előző fejezetek fölöslegesek voltak, mert a következő egyszerű modell működik. Adva van, mondjuk három-négy szereplő melynek mindegyikének a fő célja a hatalom és vagyonszerzés. (A nép érdeke, jóléte, a jó rendszer kialakítása, jobb esetben is, csak másodlagos.) Minden szereplő színlelő, mondhatjuk hazudós. Nyilvánvalóan nem lehet mélyebb erkölcsi, sem értelmi logikát találni abban, amit ezek szereplők magukról, a másikról, a világról mondanak. Teljesen fölösleges és szinte lehetetlen kiokoskodni, hogy mit mondanak e szereplők magukról, a másikról, a világról. Lehethetetlen és fölösleges kibogozni: mit miért mondanak. Fölösleges, mert a fő cél ez: hatalom és vagyonszerzés. Jobb esetben csatlakozik a társasághoz egy olyan szereplő, aki alapjában véve jóindulatú, népérdekű, öszinte lenne, csak éppen nem látja át a valóságot, nézetei zavarosak. E szereplő csatlakozása sem javít az összképen. E szereplők dolgozzák ki azt a szabályrendszert, amelyben működnek, természetesen a szabályrendszer olyan lesz, mint önmaguk.
Gyakorlatilag a helyzet ennél sokkal borzalmasabb, mert a vezetés, és a politikai média (ez is egyfajta vezetés) nem az ideológiákról, nem is a valóságos politikai törésvonalakról gondolkodik, és nem is valóságos tennivalókról gondolkodik, hanem a hatalmi harcról, hatalmi taktikázásról gondolkodik, és a cselekvését is ez köti le.
Mit látunk, hallunk, olvasunk a politikai médiában, pl. az interjúkban, nyilatkozatokban, vagy az elemzésekben. A hatalmi viszonyok elemzését, ki hogy áll, mik az esélyei. Miért áll úgy, ahogy áll, milyen hatalompolitikai hibákat követet el, milyen hatalompolitikai lépéseket (mely vezetőket kell az előtérbe tolni, milyen kommunikációs stratégiát folytasson, milyen szövetségeket alakítson ki, stb.) kell tenni. Ezt az egészet nevezhetjük hatalompolitizálásnak, vagy pártpolitizálásnak. A célja hatalmi harc, a hatalmi taktikázás.
Tehát a politikai médiában és a háttérben, pl. egy pártértekezleten (mindez méréssel is bizonyítható) legalább 70%-ban a hatalmi viszonyokról, a hatalmi harcokról, taktikázásról folyik a gondolkodás, a beszéd. Ez pedig egyértelműen, gyakorlatilag is igazolja azt az állítást, hogy a vezetés elsődleges célja a hatalom fenntartása, erősítése, a nép érdeke legjobb esetben is másodlagos. Legalábbis a múltban és a jelenben ez az általános.
Miért bizonyítja? Ha 70%-ban erről gondolkodnak, az köti le az idejüket, szellemi kapacitásukat, akkor másra, pl. a népérdekű intézkedéseken, törvényeken való gondolkodásra, már csak 30% idő és szellemi kapacitás jut. A köztájékoztatás szempontjából (leszámítva a napi híreket) mindenképpen az említett arány alakul ki: a tájékoztatás idejét 70%-ban pártpolitizálásról (hatalmi viszonyok, harcok) szóló tájékoztatás teszi ki, a valóságos közügyekre 30%-nyi tájékoztatási idő jut.
(Megnézhetjük, hogy egy politikusnak valójában mennyi ideje lehet egyáltalán nyugodtan gondolkodni, és kimutatható hogy ez napi 2 óránál nem több. Feltételezhetjük, hogy ennek a háromnegyede a pártpolitizálásra megy el, akkor napi fél óra, ami a valóságos közügyekre jut. Ez egytizede annak, aminek minimálisan jutni kellene.)
Itt mindjárt kettéválaszthatjuk, a politika szó fogalmát.(Egyébként a politika szó, legalább hatféle fogalmat takar.) A politika úgy, mint a közügyek intézése. És a politika úgy, mint a pártpolitizálás, a hatalmi viszonyok a hatalmi harcok elemzése.
A helyzet borzalmasságát talán bemutatják az alábbi példázatok. És azt is mik a valóságos közügyek. Röviden a közügyek: a közvetlen életszínvonal-javító célzatú közös tennivalók.
Egy normális ház lakógyűlésén legalább 70%-ban a valóságos tennivalókról a gondolkodás, a beszélgetés. Pl., beázik a ház és felmerül a tető megjavítása. A normális közgyűlésen 70%-ban erről folyik a szó (kell, nem kell, hogyan miként). Ha nagyobb ház, akkor az ellenzék (ennek kialakulása szinte szükségszerű) is erről beszél, erről folyik a vita. A hatalmi viszonyokról, ki hogyan végzi dolgát, kit kell leváltani, stb., legfeljebb 30%-ban van szó. Képzeljük el, mi van, ha megváltozik ez az arány.
Nézzünk egy üzemi értekezletet. A fő téma itt is az üzem jó működése, az üzem teljesítményének növelése. Normális esetben itt sem lehet 30%-nál több annak a megtárgyalása, hogy ki milyen vezető, hogy melyik vezetőnek mit kell tenni, ahhoz, hogy népszerűbb legyen, stb.. Ugyanis ha ezzel menne el átlagosan értekezletek 70%-a, akkor a valóságos tennivalókra nem jutna idő és tönkremenne az üzem. Ugyanez a helyzet nemzeti szinten, vagyis a fordított arány (márpedig az arány itt fordított) tönkreteheti az országot.
Elemezem az arányokat.
Normális esetben, fejlett demokratikus rendszerben a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) legalább 70-75%-át teszi ki az összes időnek, és szellemi és munkakapacitásnak. A tényleges ideológiákról valóságos politikai törésvonalakról való gondolkodás és beszéd kb. 15-20%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak. A hatalmi viszonyok, a hatalmi harc elemzése ezen való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) átfedésben az előzőkkel kb. 5-15%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak.
Jelenleg általában mi a helyzet. 70-75% a hatalmi viszonyok harcok elemzése. 15-20%-a az ideologizálás, de ez sem valóságosokról szól, hanem a köpönyegforgató zavaros ideológiákról. 5-15% csupán a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd (és ténykedés). Tehát pont fordított az arány.
A jelen rendszerben (mert ez nemcsak magyar specialitás) tehát átlagosan, általában megfordul, egy nagyon fontos arány, a politikai elit szintjén: a tényleges tennivalókon való gondolkodás, beszéd és ténykedés és a hatalmi harcok, taktikázások érdekében való gondolkodás, beszéd és ténykedés aránya torzul el, jelentős kárt okozva. (Számítsuk be, hogy választási időszakban, az átalagos többszörösére nő hatalmi harc, taktikázás.)
Ez az arányfordulás, torzulás kivetődik a köztájékoztatásra is, ami szintén jelentős kárt okoz.
Nézzük meg mi a helyzet jelenleg a nép, a választópolgár szempontjából.
Arról itt most nem beszélek, hogy vezetés-kiválasztás nem azonos az ügyekbe való közvetlen beleszólással. Arról sem beszélek, hogy a nép, vezetés-kiválasztása csak részleges. Többek között azért, mert még az elit vezetés vonatkozásában is van egy előzetes, a felettes-vezetés választása, a nép választéka már egy megszűrt választék. Az elit vezetés csak egy részét, a középvezetés egy részét sem választja a nép. Többek között azért, mert valójában kevés új párt, új eszme, új program, új ember jelenik meg.
Itt és most az egyéb problémákról beszélek.
Arról már beszéltem, hogy zavaros, köpönyegforgató ideológiák miatt, a valóságos politikai törésvonalak elkenése miatt, eszmei alapon nem tud választani a választó, ill. a választása torz lesz. Azonban a tényleges tennivalók (ki mit akar tenni, mi a gyakorlati programja) szempontjából is alulinformált a nép. Nem erről szól a politikai közbeszéd. Ehhez jön hozzá a választási kampány egyéb borzalma. Mindehhez jön hozzá a népre ontott hatalmi harc, pártpolitizálás (tele badarsággal, ármánykodással, személyes lejáratással), ami együttesen azt eredményezi, hogy nem valamire, valakire választanak az emberek, hanem valaki ellen választanak. Vagyis a sok rossz közül a kevésbé rosszat kénytelenek választani. Ráadásul ez is „pofára” megy, hiszen az objektív megítélés alapjai, valóságos eszmék, a valóságos gyakorlati tennivalók, programok elmosódnak, elvesznek a ködben. Ez már nagyon messze van a népuralomtól, a nép döntésétől, a demokráciától.
Már aki egyáltalán választ.
Biztos, hogy a vezetésnek (beleértve a politikai médiát, a politológusokat, elemzőket) nagyon izgalmas hatalmi harc, a pártpolitizálás, de az egyszerű ember számára, főleg hosszabb távon rendkívül unalmas és kiábrándító. Ugyanis az egyszerű ember hamar rájön arra, hogy ez nem róla szól, ennek semmi köze a valóságos problémákhoz. Lehet, hogy egy darabig, egy szintig még az egyszerű ember számára is érdekes lenne hatalmi harc, taktikázás, de ez a mennyiség, ami állandóan rázúdul, már fárasztó, unalmas. Mire az egyszerű ember elfordul a politikától (még választani sem választ), a pártpolitizálást azonosítja az igazi politizálással. A vezetés erre siránkozik, mily dőre is ez a nép, mily kevéssé érdeklődik a közügyek iránt. Ez már azért súrolja halmozott pofátlanságot, hiszen éppen a vezetés teremt olyan körülményeket, amelyek miatt a nép kiábrándul, elfordul a politikától. Mintha, a ripacs állandóan magáról beszélő színész káromolná a közönséget, hogy nem megy be az előadásra. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert azért a háttérben tényleg ott vannak a rosszul intézett valóságos közügyek.
(Máshol az egyszerű embereket győzködöm arról, hogy megértve az undorukat, unalmukat, azért ne hagyják magukat elfordítani az igazi politizálástól, mert azzal csak gazembereknek nyitnak kaput.) Itt és most viszont azon elmélkedem, hogy e szempontból is silány a rendszer. Mert végül is mindez nem a nép hibája, hanem a rendszer hibája.
A jövő fejlettebb rendszere két irányba változtathat ezen a helyzeten. Az egyik, egy olyan döntéshozó mechanizmus, amelyben a valóságos tennivalók kerülnek a fő helyre, a pártpolitizálás, hatalmi harc, taktikázás a háttérbe szorul. Ezt egészíti ki a közvetlen demokrácia, mert a közvetlen beleszólni szükségszerűen valóságos ügyekbe, problémákba lehet.
A másik irány a média főleg a közszolgálati média rábírása arra, hogy elsősorban ne pártpolitizálással, a hatalmi elemzésekkel, hatalmi viszonyokkal egyénileg a vezetőkkel, hatalmi harcokkal, taktikázással foglalkozzon, hanem elsősorban a valóságos eszmékkel, a valóságos politikai törésvonalakkal, és valóságos tennivalókkal foglalkozzon. Mindezekről persze máshol bőven lesz szó. De az is fontos, hogy belássuk a rendszer rosszaságát.
Természetesen badarságok (zagyvaságok) áradatához e tanulmányrészben is ki kell térni.
Sajnos annak, hogy korunkban még mindig rengeteg politikai, gazdasági badarság özönlik (sőt abszolút mértékben még a korábbinál is több), és nemcsak az egyszerű emberek szintjén, de a politikai elit szintjén is, rengeteg oka van.
Képtelenség felsorolnia a rengeteg badarságot, kudarcra van ítélve, aki minden badarságot meg akar cáfolni, jóllehet én is hajlamos vagyok erre a fölösleges szélmalomharcra. Talán fel lehet sorolni néhány nagy badarsághalmazt. Pl. az állammal kapcsolatos badarsághalmaz. Pl., a rendszerrel kapcsolatos badarsághalmaz. Pl. a demokráciával kapcsolatos badarsághalmazt. Erre sem vállalkoznék.
E tanulmányrészből azonban kirajzolódik két badarsághalmaz, amit meg kell említeni. Az egyik a jobboldal kommunistázása. A másik az ellentmondásos liberális ideológia badarsághalmaza.
De mint mondtam, a badarságok okai is oly sokak, hogy azt is nehéz lenne felsorolni. E tanulmányban itt-ott szerintem több száz okot megemlítek. Talán az kijelenthető, hogy minél rosszabb, hiányosabb a tudatalakítás (elsősorban az oktatás, tájékoztatás) annál több a badarság.
E tanulmányrész kapcsán pedig kijelenthető: a zavaros, köpönyegforgató, a hatalmi harcban és a rendszeregyetértésben őrlődő eszmerendszerek, ideológiák, a badarságok áradatának egyik forrása. Ezzel összefüggésben a tiszta világos és valóságos világnézetek hiánya (többek között a valóságos politikai törésvonalak elkenése) a badarságok áradatának egyik forrása.
Mivel badarságok áradatának okainak felsorolása szinte lehetetlen, ezért a megoldások felsorolása is szinte lehetetlen. A rendszernek mindenképpen meg kell változni ahhoz, hogy badarságok áradata csökkenjen. Tehát a rendszertényezők változásának feladatait kell teljesíteni. Ezen kívül, azonban ott vannak a társadalompszichológiai és pszichológiai okok.
Hogy lehetne elérni a rendszerváltáson kívül, hogy kevesebb rizsa és több világos lényeg jelenjen meg a politikai közéletben?
Az társadalompszichológiai, pszichológiai elemzés is segíthet ebben.
Továbbá, minél több a világos lényeg, annál kevesebb a rizsa. Tehát tessék kérem a lényegről nyilatkozni: milyen államot képzel el, milyen hatalmi vagyoni hierarchiát képzel el, mi a véleménye a közvetlen demokráciáról, mi a véleménye nagytőkéről, a nemzeti önállóságról, a nemzetköziségről, stb.? Igen ez a véleménye, és akkor tessék nyilatkozni, hogyan akarja ezt megvalósítani? Ohó itt ellentmondás van a célok és a megvalósítás között – mutatna rá a társadalomtudomány. A jövőben ennek is létre kell jönni.
És végül egy ismételt fejezetrész.
A jövő fejlettebb társadalma és a zagyva, ostoba, tisztességtelen beszéd.
A jövő fejlettebb társadalmában is lehet zagyságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket (persze a rágalmazás, becsületsértés, csalás, stb. keretén kívül) beszélni, hiszen szólásszabadság lesz. Sőt, az alternatív vélemény, mivel bizonyos határ alatt a zagyvaság, ostobaság nem más, mint alternatív vélemény, a jelenleginél is gyakoribb, elfogadottabb lesz. Van azonban egy bizonyos határ, amikor az alternatív vélemény már átlép zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség kategóriájába. Ha valaki többször, láthatóan tudatosan (a meggyőzés ellenére) jelentős zagyvaságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket beszél, akkor az átlépi ezt a határt. A jövő társadalmában reményeim szerint ezt a határt az egyének érzékelik, és ekkor az egyének előtt írja le magát a kijelentő. A határt átlépőktől az egyének fordulnak el, az egyének lesznek azok, akik az ilyen embereket nem szívesen hívják meg, az ilyen embereket nem hallgatják meg, akik az ilyen emberekkel nem szívesen társalognak. Az egyének elfordulása csak akkor hatásos, ha közvetlen demokrácia van.
Tehát három különbség bontakozik ki, a jelen és a fejlettebb jövő között, e vonatkozásban. Az egyik, a legfontosabb, a bizonyos határ viszonylag pontos érzékelése, amely felett minden rendben van, az alatt viszont baj, veszély van, és el kell fordulni. A határ alatt elsősorban elfordulás reakciója léphet be. Az elfordulás a másik különbség, mert jelenleg nem ez az elsődleges reakció. A harmadik különbség, hogy a jövőben mindez, lényegileg az egyénekből indul ki, lényegileg nem lesznek megmondó emberek, megmondó pártok, megmondó csoportok. Természetesen lehetnek ilyen emberek, pártok, csoportok, hiszen szólásszabadás lesz, csak ezek a vélemények átmennek az egyén kritikai szűrőjén és így remélhetőleg, csak a jó, az igaz, az okos vélemények átalakulnak egyéni véleménnyé. Ehhez (az egyéneknek legyen egy megfelelő kritikai szűrője, és azt a rövid távú önérdek se torzítsa el) szükséges egy színvonalas társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás, és a rövid távú önérdek károsságának felismerése. Ez lesz tehát a három különbség.
De az elfordulásra, elutasításra, mint elsődleges reakcióra, visszatérek.
A lehetséges reakciók.
Tiltás, és valamilyen szankcionálás. Természetesen ez nem jöhet szóba.
A határátlépés meghatározásban már benne volt azon kitétel, hogy az beszél ostobaságot, aki a meggyőzés, az ésszerű vita ellenére beszél ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget. Ezután már csak reménytelen, értelmetlen vég nélküli vita jöhet, ami természetesen nem lehet elsődleges reakció (megoldás). Viszont ez még elfogadható reakció, mellékes megoldásnak elmegy.
A kinevetés reakciója. Ez sem ajánlatos elsődleges megoldásnak. Először is ez nem jóízű humor, hanem gúny. De nem ez a fő probléma. A probléma az, hogy akit kinevetünk, azt végig kell hallgatni, ott kell lenni, amit korunkban lefordítottak népszerűségre. Az ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget beszélő, kvázi egy megnevettető népszerű emberré alakulhat át. Ezért ez sem lehet elsődleges reakció (megoldás).
Így aztán (a szankció, kinevetés helyett) elsődleges reakciónak (megoldásnak) marad az elfordulás, az elutasítás. Az eredeti meggyőzésnek mindent meg kell előznie, az kihagyhatatlan, az értelmetlen, vég nélküli vita pedig alkalmazható, ha van rá idő, idegzet, és nem kelti a zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség elfogadásnak látszatát. Belép egy újabb határvonás szükségessége, az eredeti meggyőzés és az értelmetlen vita határvonalának meghúzása.
A zavaros múltból, jelenből most forduljunk a tudatformálás tudományos elemzése felé. Forduljunk a logikus jövő felé.
A következő egység emlékeztető címe:
További általános elmélkedések.
További általános elmélkedések.
Mi a különbség a szubjektív világnézeti alapelvek és az objektív társadalomtudományos igazságok alapelvek, valamint a rendszer alapvető elvei között. Elméleti rendszertényező.
Mi a különbség a szubjektív világnézeti alapelvek és az objektív társadalomtudományos igazságok alapelvek, valamint a rendszer alapvető elvei között. Elméleti rendszertényező.
Ugyanis én mindháromról beszélek.
Pl., egy társadalomtudományos igazság alapelv: az egyenletes, de dinamikus fejlődés, a jó fejlődés. Vagy egy másik: hosszabb távon és általában átlagosan mérve az egyén érdeke és a közösség érdeke megegyezik. Ugyanakkor akár ezek is lehetnek világnézeti alapelvek.
Egy másik világnézeti alapelv: az emberek között tehetségi, képességi, tulajdonsági különbség, összesítve legfeljebb 30-szoros lehet és ezért a vagyoni hatalmi különbség is ekkora lehet. Ugyanakkor ez lehet társadalomtudományos alapelv is, mert nem lehetetlen bizonyítani. Tulajdonképpen nincs jelentős különbség. A különbség talán bizonyíthatóság foka és megjelenési forma. A társadalomtudományos alapelveket talán egy fokkal jobban erősebben lehet bizonyítani, több logikai, statisztikai történelmi, történelmi statisztikai bizonyítékot lehet felhozni. Úgy is mondhatjuk, hogy a világnézeti alapelvek egy fokkal több szubjektivitást tartalmaznak.
A megjelenési forma: a világnézeti alapelv, mint egyéni vélemény jelenik meg, nincs vitatva a szubjektivitása. A többség által elfogadott alapelv viszont már társadalomtudományos alapelv, igazság lesz. Továbbá azok lesznek a törvényekbe leirt alapelvek, az állami oktatásba, tankönyvekbe leirt alapelvek. C/10-es ábra.
A különbség megértéséhez, induljunk ki a természettudományból. Az ember az állatvilágból fejlődött ki. Egyes vallásosok azt mondják, hogy nem igaz, az embert közvetlenül az Isten teremtetette. A megjelenési forma különbsége, hogy az egyik megjelenik az állami tankönyvekben. Többen tartják igaznak, ez is különbség. További különbség: az egyik jobban (az ember az állatvilágból fejlődött ki) jobban bizonyítható, mint a másik. (Megjegyzem, attól még lehet Isten, sőt az sincs kizárva, hogy az embert Ő teremtette, hiszen teremethette a természeten, az evolúción keresztül is.) Tudományosan, annak a valószínűsége kicsi, hogy közvetlenül porból, vízből, stb. az Isten teremtette az embert. Az ember az állatvilágból fejlődött ki – ez a természettudományos igazság, elv és egyben az elterjedt szubjektív világnézeti elv is. Ez jelenik meg a hivatalos tananyagban. Az embert közvetlenül az Isten teremtette – ez csak világnézeti alapelv. A különbség tehát az, hogy egyes alapelvek, csak mint világnézeti elvek jelennek meg, más alapelvek, igazságok meg egyszerre jelennek meg világnézeti alapelvként és tudományos elvként, igazságként. Ez igaz a társadalomtudományra is.
A szabad véleménynyilvánítás, világnézeti szabadság viszont abból áll, hogy az egyén még tudományos alapelveket, igazságokat is vitathatja, nem kötelező elfogadni. Sőt a törvényeket is vitathatja elméletileg, gyakorlatilag azonban be kell tartani azokat.
A jövőben csak az válhat tudományos alapelvvé, igazsággá, amelyet a többség elfogad. Nem jelenhet meg addig a törvényekben, tananyagban, amíg a többség nem fogadja el.
További különbség még talán az, hogy másképpen kell megfogalmazni, formailag is mások a világnézeti alapelvek és a társadalomtudományos alapelvek, igazságok.
A jövő rendszerében világosak lesznek a társadalomtudományos alapelvek, igazságok és mérve, és összesítve lesznek a világnézeti alapelvek.
A rendszer alapvető elvei pedig mindenképpen a társadalomtudományos elvek.
Itt azonban újabb kategóriák lépnek be. A múltban és jelenben a társadalomtudományos elveket elsősorban a vezetés kreálta ill. szelektálta, és a kiszolgáló társadalomtudomány ezeket szentesítette. Ritkábban a társadalomtudomány kreálta és szelektálta, és vezetés elfogadta, kénytelen volt elfogadni.
A jövőben a remélhetőleg elsősorban a társadalomtudomány fogja feltárni az alapvető elveket. Ugyanakkor sem kreáció, sem szelektálás nem lesz. Pontosabban a szelektálásnak csak egy szempontja lehet a bizonyíthatóság, vagyis az, hogy valószínű, igaz, vagy kevéssé valószínű, nem igaz. A társadalomtudomány tehát elsősorban az igazság felderítésére törekszik és a vezetés kénytelen ezen igazságokat elfogadni.
A politika társadalomtudomány népérdekű szakmaisága és a fejlődés, és a demokrácia viszonya. A politikai, gazdasági vezetés és a társadalomtudomány viszonya. A társadalomtudomány és természettudomány közötti különbség a társadalomtudomány elmaradottsága. Elméleti rendszertényező. (276. old.)
Vázlatos összefoglalása és kiegészítése a gondolkodás a gondolkodástan hatalmas szerteágazó témájá ak. Az evolúció során kialakult közös tudat kölcsönhatásai nélküli egyéni tudat. A világ lehetséges alapvető vázlatos szerkezetei. Mindezek kiegészítései. Idetartozó ábrák C/0/A, C/0/B, C/0/C, C/1, C/10, C/20 ábrák, ill. a C jelű ábrák. (296. old)
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
Megint beleütközünk a társadalomtudomány problematikájába. Pontosabban abba, hogy jelenleg a társadalomtudomány alulértékelt, nem tölti be a szerepét. C/20, C/10, C/1 ábra, egyéb C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Megint beleütközünk a társadalomtudomány problematikájába. Pontosabban abba, hogy jelenleg a társadalomtudomány alulértékelt, nem tölti be a szerepét. C/20, C/10, C/1 ábra, egyéb C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Emlékeztetőül a társadalomtudományos igazságok, igazságosságok kategóriái. (Kétségtelenül ez a túlzott, ezért érthetetlen összegzés, kategorizálás.) C/10-es ábra ill. annak kiegészítése.
Csak felsorolom a tényezőket, nem elemzem azokat. Az elemzések itt-ott már megtörténtek.
Egyféle kategorizálás. Alapvető igazságok elvek. Egyszerű tények, megállapítások, kisebb igazságok. A kettő közötti kategória.
Itt most az alapvető igazságok, elvekről van szó.
Egyébként igazságok: vélemények, gondolatok nézetek, elvek, tudat, stb.
Egy másik kategorizálás. A tudás, ismeretek megszerzésének problémái. A tudás ill. vélemény minőségének problémái. A véleménykifejtés, közreadás problémái. A közreadott vélemény közelfogadásának problémái. A vélemény figyelembevételének és érdemi figyelembevételének (döntésalakításának) problémái.
Megint másik kategorizálás.
Szubjektív egyéni nézetek „igazságok”.
Társadalomtudományos igazságok. Úgy, mint a „hivatalos” társadalomtudomány (nem az egyének) igazságai.
A rendszer alapelvei igazságai. A gyakorlati igazságok, törvényekben, tankönyvekben megjelenő igazságok.
Közmegegyezéses igazságok. (Általában szubjektív témában, területen, kellemesség, hasznosság, stb. de mégis objektív igazságok.)
Megint másik kategorizálás.
A jelen és a múlt állapota. Többek között zavaros, igaztalan ideológiák nézethalmazok.
A jövő optimális állapota. Többek között tiszta világnézetek, csoportosítva.
Megint másik kategorizálás. A gyakorlati igazság, és a valós elméleti igazság.
A valós elméleti világnézethez: igazság, a legalább háromnegyed igazság. Mi a háromnegyed igazság? Nincs végleges igazság.
A gyakorlati (felszíni) igazság megjelenése. Ami törvényekben, tankönyvekben stb. megjelenik azt el kell fogadni igazságnak. A gyakorlati (felszíni) igazság nem mindig azonos a valós, elméleti igazsággal (háttérigazsággal). A múltban, jelenben miért áll messze tőle. Az optimális jövőben miért kerül egyre közelebb hozzá.
Megint másik kategorizálás.
Kellemességi igazság.
Igazság (az életszínvonal befolyásoló), és igazságosság (erkölcsi igazság).
Szubjektív világnézet (igazságosság, felfogás, vallás, kellemességi igazság).
Társadalomtudományos igazság. (Logikailag, statisztikai adatokkal, stb. bizonyítható igazság.)
Mindegyik lehet csoportos testületi hivatalos és egyéni is.
Az egyéni szubjektív igazságok problémaköre.
A kialakulása, a hatások. Az elfordulások, a torzítások (külső és belső).
Igazsági és hazugsági hasonlatok. Várépítés szúnyograj, céltábla. Féligazságok. Demagógiák, nem bizonyított igazságok. Hazugság és tévedés. Hosszabb távú és általában érvényesülő igazságok, rövid távú és egyéni igazságok. Az önálló kritikai tudás. A vélemények, világnézetek szabadsága.
Az egyéni szubjektív igazságok másféle kategóriái.
Utánzó, felületes, önálló kritikai.
Világnézet: alapvető erkölcsi elvek, alapvető értékrend, a szükségletek prioritása, alapvető felfogások.
Egyszerűsített világnézet. A változás, újítás szellemisége. A közösségi szellemiség. A valódiság, igazság szellemisége.
Kialakulásuk egyéni tényezőn, (karakterek, genetikus karakterek) kívül. Állami (nagyközösségi, hivatalos) oktatás által. Állami tájékoztatás által. Manipuláció által. Állami törvényeken mechanizmusok (rendszer) által. Kisközösség, család által. Nagyközösség, (nem állam) által.
Az egyéni elméleti igazságból hogyan lehet gyakorlati igazság?
Múlt és jelen. A vezető egyéni igazságából az lesz. A kiszolgáló társadalomtudomány. A jövőben egyre kevésbé. A közvetlen demokrácia által. A jövőben egyre inkább.
A szellemi szemetelés problémája. A kiváló gondolatok, igazságok megismerésének, elterjedésének problémája.
A manipuláció problémája. A téves nézetek szükségszerű növekedésének és annak ésszerű magyarázatának problémája.
Mit kell tenni szerintem az egyénnek az igaz gondolatok cselekvések érdekében?
A közmegegyezéses igazságok. (Főleg az optimális jövőben lesz mérve.)
A kanalizált csoportosított igazságok, a többségi igazság.
Viszont itt visszajutunk az előző problémakörhöz, az egyéni szubjektív igazságok problémájához, mert a csoportos igazságok az egyéni igazságokból állnak össze. Ez akkor probléma ha a közmegegyezéses igazság, nem kellemességi igazság. Vagyis ha a csoportoknak, többségnek kell, a kvázi társadalomtudományos igazságot megállapítani.
Akármilyen igazságot állapít meg a többség az objektív igazság, közelebb áll a bizonyított társadalomtudományos igazsághoz, mint a vezetés igazsága. Miért? Alkalmasabb gyakorlati igazságra, mint a vezetés igazsága.
A kellemességi igazságnál egyértelműen csak a közmegegyezéses igazság jöhet szóba.
A társadalomtudományos igazság kétféle különböző értelmezése.
Az ország, rendszer társadalomtudományának igazságai.
Olyan igazságok, amelyek bizonyíthatók, nem tökéletesen, de bizonyíthatók. Az eltérő véleményeknél igazabbak.
A múlt és jelen. A vezetés igazság megegyezik a kiszolgáló társadalomtudományos igazsággal, ez alkotja gyakorlati igazságot.
A jövőben egyre kevésbé lesz kétféle társadalomtudományos igazság, vagyis a hivatalos társadalomtudomány bizonyítható igazságokat fog vallani.
A kategóriák természetesen bonyolultan összefüggnek, ill. átfedik egymást.
Az emlékeztető kategorizálás után rátérek a reményeim szerint érthető beszédre.
E tanulmány egyik nagy eszmei mondanivalója: a jövő fejlettebb rendszere akkor jön létre, ha társadalomtudományt valóságos értékén kezelik, vagyis jelentősen, kiemelten fejlesztik.
(Kiemelten fejlesztendő tényezők még a közvetlen demokrácia, a hatalmi vagyoni különbségek csökkentése, a szociális piacgazdaság, stb.)
Hogyan lehet fejleszteni? Egyfelől valóságos tudományként, a természettudományhoz hasonló tudományként kell kezelni. Vagyis, objektív egzakt mérésekre kell alapozni. Végtelennek, kell nyilvánítani, tehát a folyamatos megújulást kell szorgalmazni. Keresni és alkalmazni kell a társadalomtudományos törvényszerűségeket. A politikai vezetést át kell alakítani tudományos, szakmai vezetéssé. A társadalomtudományos kutató intézeteket duplájára kell emelni, és függetleníteni kell a politikától. A társadalomtudományos oktatást a legalább duplájára kell emelni és függetleníteni kell a politikától. A tankönyveket a társadalomtudománynak kell megírni. A tájékoztatásban rendszeresen és rendezetten, rendszerbe ágyazottan részt kell venni a társadalomtudománynak.
Amikor a tudaton, tudatalakításon gondolkodok akkor is állandóan, beleütközök az alulértékeltség problémájába. Pl. a C/20-as ábrán a társadalomtudomány csak egy közös tudat réteg a sok közül. Ezért ez az ábra, (legalábbis e része) a múltat de leginkább a jelent ábrázolja. A C/0/a ábrán, ill. a C/1 ábrán már kiemelten van ábrázolva a társadalomtudomány. Ha a társadalomtudomány a helyére kerülne, he betöltené a szerepét, akkor nem egy tudati réteg lenne a sok közül, hanem a kiemelt, központi, legfontosabb közös tudat réteg lenne. A többi réteg (legalábbis a többségük) megmaradna csak nem zavaros felszíni rétegbe keverednének, hanem a társadalomtudományos rétegbe tükröződnének, de nem zavarosan, hanem világosan. Nyilvánvaló, ha társadalomtudomány minden közös tudat réteget felderít, kielemez, megállapítja a velük kapcsolatos feladatokat, akkor ez réteg lesz a központi meghatározó réteg. A jövő társadalomtudománya fel fogja deríteni a legfőbb célok elvek rétegét, az alapvető világnézet rétegét és az összes rejtett fontos réteget. Ezzel e rétegek rejtettsége megszűnik, világosabbá válik minden. A rendszer szellemiségének rétegét is felderíti beleértve manipulációt is. A rendszer rétegét nemcsak felderíti de irányítja is. Pontosabban megfordul a tendencia nem a vezetés, irányítja társadalomtudományt, hanem társadalomtudomány irányíja vezetést. A többi közös tudat réteggel szemben már tartozódóan óvatosan kell a társadalomtudománynak viselkednie. Nem szabad ezeket irányítania (világnézeti szabadság van és lesz), de az elemzés, az oktatás szükséges.
Nézzük át újra, hogyan illeszthető be a fejlettebb társadalomtudomány a jövő rendszerébe.
Hogy illeszthető össze pl. a közvetlen demokráciával. Hogy illeszthető össze azzal, hogy a társadalmi jelenségekben nagy szerepe van a lelki, érzelmi jelenségeknek, reakcióknak.
Látszólag a társadalomtudomány és a közvetlen demokrácia között ellentmondás van. Vagy a szakértők irányítanak, vagy a laikus nép. Vagy egyik, vagy másik tendencia a jó. Ennek ellenére szerintem a két tendencia összeilleszthető.
Először is én mindig a közös irányítás mellett kardoskodtam. A nép és szakértő vezetés együttesen irányít. Bizonyos kérdésekben a népi döntés az erősebben meghatározó, bizonyos kérdésekben a szakértő vezetés tudományos álláspontja az erősebben meghatározó. Azonban szinte minden döntésbe valamilyen szinten be kell vonni a népet. Továbbá, ha társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás erősebb lesz, akkor nem beszélhetünk laikus népről. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy nép egy fokkal laikusabb, mint a szakértő vezetés.
Nézzük a másik problémát: az érzelmek megjelenése a társadalmi jelenségekben, folyamatokban. Itt a következőkből kell kiindulni. Egyfelől, ha jól működik a közvetlen demokrácia, ha jól van összerakva, akkor nem baj, ha bizonyos mértékben megjelennek az érzelmek. Másfelől a magas fokú társadalomtudomány valamilyen szinten képes az érzelmeket, az érzelmi reakciókat is elemezni. Erre való pl. a társadalompszichológia tudománya.
Fel kell tételezni az önálló optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelmet. Röviden ez azt jelenti: ha értelem által kontrolált és jó irányba terelt érzelmek aránya megfelelő, akkor az értelem optimális lehet. Optimális lehet, innen már csak a képességek és külső hatások (pl. az oktatás színvonala) számít. (Viszont a külső hatásokat az önálló optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelem alakítja ki.) Ha túlságosan értelemvezérelt lesz az értelem (hiányzik az érzelem), akkor hiányzik a motiváció. Ha túlságosan érzelemvezérelt lesz az értelem, akkor megjelenhetnek a rossz, a túlzott érzelmek, az értelem rossz irányba fordulhat.
A legfontosabb, hogy ezek az önmagukban szubjektív tényezők (nem társadalomtudományok), de ezek tudományos feldolgozása, a feldolgozás bevonása döntésekbe már társadalomtudomány.
Pl. ha megtörténik a felismerés, hogy X gazdasági jelenség szinte mindig Y érzés-reakciót vált ki, ami szinte mindig Z gazdasági folyamatot indít be, akkor ez már társadalomtudomány. Önmagában az érzések, jelenségek feldolgozása nélkül nem nevezhetők társadalomtudománynak. A pszichológia, társadalompszichológia, amelyik az érzések feldolgozásával foglalkozik, már társadalomtudomány.
Ha lakosság véleményét megfelelően kategorizálják és érvényesítik (feldolgozzák), akkor az már társadalomtudomány.
A világnézet részben más okból, de szintén szubjektív aspektus. Világnézet az emberekben kialakult alapvető elvek felfogások, függetlenül attól, hogy azokból konkrét társadalmi programok, törvények, lesznek vagy sem. A világnézetet is lehet tudományosan vizsgálni, kategorizálni, hatásit, összefüggéseit feltárni. Azt mondhatjuk, hogy a világnézet önmagában nem társadalomtudomány, de van egy világnézettan, ami a világnézet tudományos feldolgozásával foglalkozik és ez már társadalomtudomány.
Ezek után a társadalomtudomány egyféle definíciója. Azon gazdasági-társadalmi élettel (történésekkel, jelenségekkel, folyamatokkal) foglakozó gondolatok, elvek, elméletek, amelyek bizonyos mértékig ismertekké válnak (a közoktatásba, köztájékoztatatásba valamilyen szinten bekerülnek), és bizonyos mértékig befolyásolják a gazdasági-társadalmi életet. Vannak azonban további feltételek. A gazdasági-társadalmi élet törvényszerűségeinek feltárása, alkalmazása, ill. arra való törekvés, hogy ezek a törvényszerűségek csakis az értelmi, tudományos szempontok szerint legyenek feltárva. Továbbá a társadalomtudomány, ha a gazdasági-társadalmi élet szubjektív aspektusait tudományosan feldolgozzák. Továbbá a társadalomtudomány akkor nevezhető majd egyértelműen tudománynak, ha céljaiban, működésében, szerkezetében, stb. hasonlóvá válik a természettudományhoz.
Sajnos lehet az a legnagyszerűbb tudományos munka (mondjuk egy új hajtómű felfedezése), ha azt nem ismeri meg senki, az alkotóján kívül, akkor nem nevezhető természettudománynak. Ugyanez vonatkozik a társadalomtudományra is. Ezek a tudások (nem publikált, nem oktatott) lényegében egyéni véleményekké (egyéni vélemények, egyéni világnézetek) válnak. Mint egyéni vélemények, egyéni világnézetek is hatnak, de csak a többi egyéni véleménnyel, egyéni világnézettel összefonódva.
Ugyanakkor, ha valamilyen nagyon téves elméletet oktatnak, akkor az tudomány lesz, igaz hogy csak névleges tudomány. Valójában sem a nagyon téves elmélet, sem az íróasztalban maradt tudomány, nem nevezhető tudománynak. Minden elmélet bizonyos szintig téves. A nagyon téves elmélet, az, amelyik a jelenben is téves, a jelenben is egyértelműen cáfolható, ill., amelyik nem törekszik elfogulatlanságra, objektivitásra, ill., amelyik nem törekszik a mélyebb törvényszerűségek feltárására. A jelenleg oktatott társadalomtudomány jelentős része nagyon téves elméletekből (névleges tudományból) áll. Egyrészt jelentős része cáfolható. Másrészt, az is elfogultság, szubjektivitás, ha a vezetés álláspontját különböző érdekek, és nem annak igazsága miatt fogadják el. Harmadrészt a jelenlegi társadalomtudomány, jelentős része, megelégszik a felszíni jelenségek leírásával, elemzésével, nem törekszik a mélyebb törvényszerűségek feltárására.
A szubjektív igazság és objektív (bizonyítható) tudományos igazság összeegyeztetése.
Az egyénnek szabadon kell kialakítani világnézetét. Az egyénnek önálló, kritikai tudásra kell törekedni. Mindez akkor lehetséges, ha az nem ütközik a bizonyítható társadalomtudományos igazságba. Ha ütközik, akkor az egyénnek megvan arra a lehetősége, hogy bebizonyítsa maga igazát, ill. tudományos igazság hamisságát, de csak elméletben. Sajnos itt áll elő a jövő nagy problémája.
Hogyan érvényesülnek, tejednek, kerülnek elfogadásra a jövőben kiváló új gondolatok, új eszmék, új igazságok?
Ez itt a fogas kérdés. A közvetlen demokrácián keresztül csak egyféle csoportba léphet be a kiváló gondolat, az új igazság. A közvetlen demokrácia a társadalomtudomány szempontjából arra jó, hogy szellemi szemétdombból, a zűrzavarból a véleményeket csoportosítva kihozzon abból három-négy, öt elfogadható véleményt, igazságot, illetve ezek közül az egyik lesz a többség véleménye, amely a leginkább elfogadható igazság. A közvetlen demokrácia, ha jól csinálják, akkor arra jó, hogy rendet teremt a szellemi szemétdombon, de nem oldja meg a kiváló, új eszmék problémáját. Sőt az is lehet, hogy kiváló gondolat, eszme még a többségi véleménybe sem kerül bele.
A tendencia az, hogy egyre több egyéni vélemény jelenik meg úgy, hogy ahhoz sokan hozzáférnek. Ez az információrobbanás eredménye. Valóban olyan ez, mint egy robbanás, nagy káosz, zűrzavar alakult ki. Ezek között elveszik a kiváló gondolat az új igazság. Egy példával. Mi lett volna, ha Jézus mellett megjelenik még ezer másik ember, aki különböző újszerű, de kevésbé igaz eszmével áll elő, mint Jézus. Nagy valószínűséggel Jézus eszméi elvesztek volna ebben a zűrzavarba. Másik példával, olyan ez mintha valaki feltalálná pl. fénysebességgel száguldó rakétameghajtást, vagy a gravitációból nyerhető ingyenes energiát, stb. de ezek találmányok egyszerűen elvesznének. Egyébként ilyesmi jelenségek valóban tapasztalhatók, tehát ez a probléma megjelenik a természettudományok területén is.
Ezt a kérdést is fel lehet tenni: ha Galilei, ill. Kepler, korában a maihoz hasonló káosz lett volna, akkor lehet, hogy a tudomány szerint, még most sem forogna föld, ill. a nap forogna föld körül? Lehetséges, hogy ezen igazságok (a föld a saját tengelye és nap körül is forog), csak bizonyos érdekes vélemények, tudományos irányzatok lennének a sok közül.
A társadalomtudományok területén viszont sokkal erősebben, és egyre fokozottabban jelentkezik a probléma. A jelenlegi vezetést kiszolgáló hivatalos társadalomtudomány erősítése sem jó megoldás. A történelmi fejlődést soha nem a hivatalos társadalomtudomány vitte előre. Megint egy idealisztikus megoldás rajzolódik ki. A jövőben egy állami testület kimondottan az újszerű eszméket, ill. azok hirdetőit szedné össze és pl. a közszolgálati médián keresztül terjesztené ezen eszméket, ill. minden eszközzel támogatná e fazonokat. Nemcsak a technikai innovációt segítené az állam, de a társadalmi innovációt is.
Mivel ez a jövő zenéje lehet, ha lehet, talán a kiváló gondolkodóknak bele kell nyugodniuk, hogy egyre csökken az esély, egyéni eszméik megjelenésre, elterjedésére. Ugyanakkor nem teljesen reménytelen helyzet. (Azt is mondhatnám, hogy gondolkodóknak érdemes küzdeniük. Ezzel a mondattal csak az a baj, hogy az ostobaságot hirdetők is gondolkodóknak tartják magukat.)
A jövő egyik eszmei fejlődése talán ez lehet. Megjelenik, színre lép száz, vagy ezer, vagy tízezer kiváló, jó gondolkodó, akik nagy valószínűséggel nagyjából egy irányban gondolkodnak, de egyik sem jelenik meg igazán, csak részben. (A kiváló, jó gondolatok azért valamivel erősebben hatnak, mint az ostobaságok.) Ezek kis részmegjelenések összegződve talán kiadnak egy igazi megjelenést és végül az új eszmék, az új irányzatok is elterjednek.
A mintát megint a természettudomány adhatja.
Valakinek valamilyen jó új társadalomtudományos elgondolása lesz.
Ez olyan természetességgel jelenik meg pl. egy társadalomtudományos folyóiratba, mint ahogy most egy jó természettudományos elképzelés megjelenik. Sőt még annál is természetesebben. Természetes lesz, hogy az új, jó társadalomtudományos elképzeléseket megbecsülik, felkarolják. A tudomány is felkarolja, az állam is felkarolja, az emberek is felkarolják. Jelenleg inkább kinevetik, lenézik, leginkább eltüntetik. A jó elképzeléssel sokan kezdenek el foglakozni, végül is valamennyire elterjed. Ezután már javaslatként be lehet nyújtani.
A jövőben létrehozható és remélhetőleg létrejövő néhány tudatformálódás.
A jövő kommunikációs gépezete (oktatás, tájékoztatás) nem lesz manipulációs, és butító gépezet, és jó irányba tereli a köztudatot.
Ha viszont marad a jelenlegi tendencia, akkor az alábbiak még mindig lehetségesek.
A kommunikációs, manipulációs gépezet erősödése (oktatás, tájékoztatás, stb.) ellenére, ezek hatása inkább gyengül. Gyengül, mert az egyéni vélemények még ennél is nagyobb arányban jelennek meg. Gyengül, mert az emberek pl. az önálló kritikai tudásuk miatt, egyre kevésbé fogadják el a gépezet tudatformálását. Ugyanakkor, az előzők okán (újra) felerősödik a kisközösségi, családi, közvetlen kapcsolati, civil társadalmi tudatformálás. Optimális esetben ez jó irányban terelheti a köztudatot.
Ha az erősödő demokrácia által egyre jobb törvények alakulnak ki, akkor ez jó irányba terelheti a köztudatot.
Ugyanakkor a tudatformálódás átalakulásnak vannak negatív változatai is. Erről más fejezetekben beszélek.
Kapcsolódó társadalom rendszerfejlődés hierarchia kisközösségek ábrák, A0-Aa8, D1-D10, K1-K5, ABC1-ABC6, ABDK-ABDK2, ABD1, stb.
Az egyszerűsített rendszerfejlődés és az egyszerűsített világnézet. A fontosabb közösségi szellemiségek. (D/8, D/9 ábra). Elméleti rendszertényező.
Az egyszerűsített rendszerfejlődés és az egyszerűsített világnézet. A fontosabb közösségi szellemiségek. (D/8, D/9 ábra). Elméleti rendszertényező.
Az egyszerűsített rendszerfejődésről már két fejezet szólt. Ezekben a fejezetekben sok minden el lett mondva. Az egyszerűsített rendszerfejlődés lényege az, hogy a bonyolult rendszerrel nem foglalkozom, mondván, hogy a bonyolult rendszer is a viszonylag egyszerű véletlenszerű (emberi akaraton kívüli) tényezőkből, valamint az emberi akaratból (tudatból), az emberi tényezőkből áll össze. Ezen belül pedig az emberi tényezőket az akarati, tudati tényezőket is megpróbáltam leegyszerűsíteni. Megpróbáltam azokat a tudati elemeket megtalálni, amelyek leginkább meghatározzák a fejlődést. E keresgélés közben rájöttem, hogy ezek az elemek eltérnek a népréteg és a vezetés vonatkozásában. Elvileg három egyszerűsített világnézet (általános társadalmi köztudat) létezik. A népréteg egyszerűsített világnézete. A vezetés egyszerűsített világnézete. Valamint a kettő ötvözete az összlakosság egyszerűsített világnézete.
Az egyszerű jó szándékú emberek, (akik egyébként a népréteg többségét képezik) vonatkozásában a következő tudati problémákat véltem megtalálni.
Az igazságosság szellemiségének hiánya. Az önrendelkezés szellemiségének hiánya. A közösségi szellemiség hiánya. A változtatás, újítás szellemiségének hiánya. A precizitás, átgondoltság és munkamorál szellemiségének hiánya. Az építő, kritikai szellemiség.
(Fordítottan: igazságtalanság, megalkuvás, önzés, maradiság, felületesség.)
Lényegében ezek lelki szükségletek, ill. azok hiánya. Az igazságosság szükséglete (igénye). Én itt és most azt mondom, hogy ez összefügg a logikusság szükségletével. Az önrendelkezés szükséglete (igénye). A közösségbe tartozás szükséglete. A megújulás változtatás, fejlődés szükséglete. A szellemiség megléte, nem más, mint ezen szükségleteknek az erős igénye. A szellemiségek hiánya, e szükségletek igényének gyengesége. Amennyiben a szükségletek erősségét, sorrendjét értékrendnek nevezem, akkor itt lényegében egy értékrendi problémakörről van szó. Az igények erősségének van egy határa: amikor az igény kielégítetlenségének hiánya cselekvést generál az emberben. Ez alatt gyenge igényről, vágyról beszélek, e felett erős igényről, vágyról beszélek A felsorolt szellemiségek hiánya azt jelenti, hogy gyenge az igény, vágy, a megléte azt jelenti, hogy erős az igény a vágy. Mindezt pedig együttesen a népréteg általános köztudatának nevezem. Itt és most azonban inkább az egyszerűsített világnézet kifejezést használom. Az emberi tényező, akaratlagosság, az emberi tudat, akarat, az általános társadalmi köztudat, és az egyszerűsített világnézet, rokon értelmű fogalmak.
A fejlődés alapvető lelki szellemi hajtóerejének tényezői.
A egyszerűsített világnézetnek van egy szükségleti vonatkozása. Én azonban nem ezt emelném ki. Ezek lényegében a fejlődés alapvető lelki, szellemi hajtóerői. Az egyszerűsített rendszerfejlődés feltételezi, hogy vannak, olyan alapvető lelki, szellemi hajtóerők, amelyek biztosítják a fejlődést. Biztosítják az emberek emberiség fejlődését, beleértve az evolúciós fejlődést, az élővilág fejlődést, az állati közösségek fejlődését, az ember fejlődését, az emberi közösségek (társadalom) fejlődését. Az emberi hajtóerők (változás szellemisége, közösségi szellemiség, stb.) visszavezethetők az élővilág fejlődésének lelki, szellemi hatóerőire egészen az ősérzésig. Az ősérzésről egy másik fejezetben elmélkedem. Az egymondatos definíciója: az élőlények létfenntartásának és létjavításának érzése. Az un. létfenntartási ösztön nemcsak arról szól, hogy élni, létezni, bármilyen formában, minőségben. Ebben az esetben az élet nem alakított volna ki ilyen változatos formákat, és nem jutott volna el ilyen bonyolult élőlényekig. Ha csak a puszta élés a cél, akkor a legegyszerűbb, legbiztonságosabb életmódok, szervezetek alakulnak ki. Mondjuk a baktériumokon, vírusokon kívül kialakulnak a kőélőlények. Olyan élőlények melyeknek egyetlen célja a puszta vegetáció. Az élőlények többsége mozog, kalandozik, versenyez. Az életnek van egy aktív aspektusa, egy fejlődésre törekvő aspektusa, ezért beszélek én létfenntartásról és létjavításról.
Az első emberi hajtóerő, amit találtam a becsvágy-versenyszellem. Kétségkívül ez mindenkiben mindenhol jelen van. A becsvágy-versenyszellem az élet aktív aspektusából ered. Ugyancsak innen ered a változtatás szellemisége. A közösségbe tartozás szintén visszavezethető az élővilágra, nemcsak az emberre jellemző. Kétségtelenül közösségbe sokszor könnyebb a létfenntartást biztosítani. Másfelől a szaporodás, párosodás, az utódgondozás, a családi lét is feltételez, ezekhez is szükség van közösségekre. Ellenben ezen szükségszerűségeken túl is kialakulnak élőlényi, állati közösségek. Ezért gondolom, hogy a közösségi érzés (közösségbe tartozás igénye) is valami nagyon ősi, nagyon mély (ha nem is az ősérzésből eredő) tulajdonság, igény, érzés. Az igazságosság igénye, szellemisége és az önrendelkezés igénye szellemisége viszont már többnyire emberi eredetű tulajdonságok érzések, igények. Ezek eredetének magyarázata igen bonyolult lenne. Teljesen mindegy egyébként milyen eredetűek ezek a tulajdonságok, mindenképpen az ember legfontosabb tulajdonságai.
Az átgondoltság és a vitakultúra pedig már kimondottan emberi tényezők, mert csak egy magasabb értelmi szintet feltételeznek. Ez a kettő nevezhető igazán szellemi, értelmi tényezőnek.
A becsvágy-versenyszellemet miért nem sorolom én az egyszerűsített világnézet (alapvető köz-szellemiségek) tényezői közé? Az alapkérdés, amit felteszek: egy-egy közösség élete, fejlődése miért nem jó? E kérdésre a válasz. Azért nem jó mert kevés az emberekben a változtatás szellemisége, mert kevés az emberekben a közösségi szellemiség, stb. Azt viszont nem tudom mondani, hogy azért nem jó, mert kevés az emberekben a becsvágy-versenyszellem. Ha egy közösség tagjaiban kevés becsvágy-versenyszellem, akkor az úgy jelentkezik, mintha kevés lenne a változtatás szellemisége. Egyébként pedig gyakorlatilag nincs olyan közösség, amelyikben általában túl kevés lenne a becsvágy-versenyszellem. Ez inkább az egyének hibája. Ha egy közösség tagjaiba túl sok a becsvágy-versenyszellem akkor azt helyre lehet tenni a közösségi szellemiséggel, az önrendelkezés szellemiségével, az igazságosság szellemiségével. Ha ezek megvannak, akkor igazságos szabályozott versenyekben le lehet vezetni ezt a túltengést. Ezért nem sorolom a becsvágy-versenyszellemet az egyszerűsített világnézet tényezői közé. Ugyanakkor fontos szellemiség.
Vannak még más fontos köz-szellemiségek is, amelyeket nem sorolok az egyszerűsített világnézet tényező közé.
Ilyen pl. a szorgalom (a munkamorál) szellemisége.
Egyfelől azt gondolom, hogy az igazságosság, a változtatás, az átgondoltság precizitás szellemisége nagyrészt biztosítja a megfelelő munkamorált. Másfelől jó dolog a szorgalom, de az sem mindegy mire irányul ez szorgalom, vagyis milyen munkát végez, valaki szorgalmasan. Aláírom, senki ne undorodjon a fizikai munkától, baj van azzal a néppel, aki undorodik ettől. De azt sem lehet kijelenteni, hogy fizikai munka kedvelése, mindenképpen valamilyen elmaradhatatlan köz-szellemiség lenne. A változtatás szellemisége pedig feltételezi a szellemi munkát. A precizitás szellemisége pedig arról is szól, hogy valaki nem ad ki felületes munkát a keze közül. Az igazságosság szellemisége pedig arról is szól, hogy mindenki a munkája szerint kapja a jövedelemét.
A munkakultúrát (a szorgalmat) szerintem elsősorban a rendszer, (a vezetés jósága) és a közszellemiség határozza meg. A munkakultúra egy fontos jellemző, de nem alapvető szellemiség.
Egyébként a természeti erőforrások bősége, sajnos napjainkban fontosabbnak látszik.
Általános megállapítás: a tényezők önálló fontosságát, elsődlegességét két szempontból határozhatjuk meg, a kialakulás okainak szempontjából és a megoldások (gyógykezelés) szempontjából. Mivel a kettő gyakran nem egyezik (a megoldás gyakran nem lehet a kialakulás okainak megváltoztatása), ezért a két szempont vizsgálatát, az összefüggések figyelembevételével szét kell választani. (Pl. a természeti erőforrások bősége adott dolog, de ebben a helyzetben is sok jó megoldás lehet.)
A munkakultúra nem egészen önálló tényező. Hiszen ha jól szervezik a dolgozók munkáját, ha jó a példakép, akkor ott a munkakultúra is félig jó. Ha jó a közszellemiség (a változtatás szellemisége, az igazságosság szellemisége, az átgondoltság, precizitás szellemisége), akkor a már a jó munkakultúra másik feltétele is adott.
A puritánság szellemisége szintén fontos, de hasonló megfontolásból ezt sem sorolom az alapvető szellemiségekhez.
Az alapvető hajtóerők egyben alapvető felelősségi tényezők is.
Miben tér el az egyszerűsített rendszerfejlődés a bonyolult rendszerfejlődéstől, ami a tudatváltozásokat illeti? A leegyszerűsítésről már beszéltem, ez az első eltérés. Továbbá az egyszerűsített rendszerfejődésben megállapíthatom, hogy az emberek tudatát sok minden alakítja, találhatok enyhítő körülményeket, de még így is marad bizonyos fokú felelősség az embereken. Sőt nemcsak az általában az embereknek, hanem az egyszerű jó szándékú embereknek, a néprétegnek is van felelőssége. Természetesen a vezetésnek fokozott felelőssége van. A bonyolult rendszerfejlődésben inkább azokat, tudatformáló rendszertényezőket vizsgálom és szeretném megváltoztatni, amik az emberi tudatot, világnézetet kialakítják, eltorzítják. Az emberek felelősségével a bonyolult rendszerfejlődésben nem foglalkozom, és főleg nem foglalkozom a népréteg felelősségével.
E fejezetben tehát azt állítom, hogy az egyszerű jó szándékú ember felelős azért, mert nincs meg benne kellőképpen az igazságosság szellemisége, nincs meg benne kellőképpen az önrendelkezés szellemisége, nincs meg benne kellőképpen a közösségi szellemiség, nincs meg benne kellőképpen a változtatás szellemisége, nincs meg benne az átgondoltság szellemisége. Eme hiányok, amelyek végső soron az elégtelen és hiányos tudatot és egyben elégtelen fejlődést okozzák. A felsorolt szellemiségek tehát fejlődés alapvető lelki szellemi erői, de ezen túl alapvető felelősségi tényezők is.
Azt is állítom ezzel, hogyha valaki másnak árt (pl., ellop valamit), akkor a konkrét tettének felelőssége mellett, felelős azért is, mert hiányzik belőle az igazságosság szellemisége és hiányzik belőle a közösségi szellemiség is. A szellemiség hiánya csak a konkrét cselekvések nyomán derül ki. Gyakorlatilag tehát szinte mindegy, hogy azért ítélnek el valakit, mert másnak ártott, vagy azért, mert annyira hiányzott belőle valamelyik (vagy több) szellemiség, a hiány késztette hibás cselekvésekre. Ha valakit megkérdeznek, hogy miért ártott másnak, akkor ő mindenféle magyarázatot ad. Talán világosabb, ha ilyenkor azt a választ kapja a másnak ártó: ezért ítéllek el, mert hiányzik belőled az igazságosság szellemisége. Ha valaki gondatlanságból árt másnak, akkor ez világos válasz: azért ítéllek el, mert hiányzik belőled a közösségi szellemiség, valamint az átgondoltság. Minden másnak ártást vissza lehet vezetni a hat hiányra. Pl., ha valaki megsérti a másikat, akkor hiányzik belőle az igazságosság szellemisége és hiányzik a vitakultúrája.
Kétségtelen hogy ez az elmélet vitaható. Vitatható, azért mert az embereket erre nem tanítják. Honnan kellene tudniuk, hogy ezek a szellemiségek fontosak. Azt talán jobban tudják, mert oktatják: másnak ártani, kárt okozni rossz, elitélendő dolog. A hat szellemiség hiánya szerinti erkölcsi ítélkezés azonban sokkal szélesebb kiterjedésű. A bizonyíthatatlan másnak ártásra is kiterjed.
Vitatható, pl., azért mert ezek a hiányoknak is számos oka lehet, nem önmagában álló tulajdonságokról van szó. Vannak e, egyáltalán önmagában álló tulajdonságok? Olyan tulajdonságok, amire ezt lehet mondani: holnaptól megszüntetem, és akkor megjavulok. Szerintem nincsenek ilyenek, az ember lelki világa ennél bonyolultabb.
Nekem nem sikerült olyan tulajdonságot találni, ami önmagában álló, ok nélküli lenne, és ráadásul jelentősen maghatározná a társadalmi fejlődést. Amit sokszor emlegetek, az a becsvágy-versenyszellem, ennek is az eltorzult változata: a túlzott vagyonvágy (kapzsiság, irigység, stb.), a túlzott hatalomvágy, a felsőbbrendűségi érzés (hiúság, önteltség, karrierizmus, rasszizmus, stb.). Tapasztalataim alapján a népréteg (a többség) tudatával nem emiatt vannak problémák. A másik ilyen alapvető tulajdonság az önzőség lenne. Az egyszerű jó szándékú emberre csak részben lehetnek ezek jellemzők. Ha valaki önző túlzottan kapzsi, túlzottan hatalomvágyó, vagy gonosz direkt másnak ártó, akkor ő nem lehet egyszerű, jó szándékú ember. Márpedig a népréteg többsége egyszerű, jó szándékú ember. Ezek a tulajdonságok inkább vezetők egy részére, valamint a bűnözőkre jellemzők. Az egyszerű jó szándékú emberre az említett szellemiséghiányok, igényhiányok a jellemzők.
Én nem találtam alapvetőbb és egyszerűbb „tulajdonságokat”, amennyiben a szellemiségek tulajdonságnak nevezhetők.
Mi is az a szellemiség (szellemi légkör)? Lényegében azt jelenti, hogy bizonyos dolgok természetesek, maguktól értődők, elfogadottak, mindennaposak. Bizonyos viselkedések, hozzáállások, véleménynyilvánítási módok, vélemény fajták, stb. természetesek, elfogadottak, mindennaposak, nyilvánvalóak, sőt inkább az ezektől eltérő a furcsa. A szellemiség (légkör) hiánya az, ha ezek nem természetesek, nem nyilvánvalóak, hanem furcsák, kivételek, netán üldözendőek.
Mit értek én az igazságosság szellemiségén? Az embert, az embereket zavarja, idegesíti, bosszantja, felháborítja, és tettekre sarkallja, ha igazságtalanságot és logikátlanságot, valótlanságot tapasztalnak akár magukkal szemben akár másokkal szemben. Lehet ez bármilyen igazságtalanság, akár igazságtalan büntetés, akár igazságtalan érvényesülés, igazságtalan verseny, stb.. Az igazságosság szellemiségét nevezhetjük, a tisztességesség, becsület, az erkölcsösség szellemiségének is.
Az ember emberek nem akarnak másnak ártani, mert az igazságtalan lenne. A logikátlanság úgy jön a képbe, hogy gyakran az úgy okoznak kárt, hogy abból senki nem hasznosul. Ez már részben a logikátlanság kategóriájába tartozik. Továbbá, azért az igazság (valami valódi létezik, olyan milyennek mondják) és az igazságosság összefügg. Tehát, a téveszmék, a valótlanság elvetése is az igazságosság szellemiségét jelenti. A manipuláció, a hazugság, csalás, a műség elvetése is az igazságosság szellemiségét jelenti.
Mit értek az önrendelkezés szellemiségén? Az embert, az embereket zavarja, idegesíti, bosszantja, felháborítja, és tettekre sarkallja, ha a megkérdezésük nélkül, a fejük felett intézkednek, hoznak törvényeket, olyanokat, amelyek őket is érintik. Nemcsak az bosszantja őket, ha velük történik ez meg, hanem az is, ha másokkal.
Az önrendelkezés szellemisége kétségtelenül kétélű fegyver.
Ha nincs mellette a közösségi szellemiség, ill. demokrácia ismerete, fontosságának felismerése, akkor az ember az önrendelkezést a közösségen kívüliséggel, adott esetben a közösség ellenében akarja megvalósítani. Ellenkező esetben (megfelelő közösségi szellemiség, demokratikus ismeretek), akkor az ember az önrendelkezését a közösséggel együtt, azzal összhangban akarja megvalósítani.
A közösségi szellemiség már összetettebb. Közösségi szellemiség, ha az ember embereket zavarja, tettekre sarkalja az együttműködés a segítőkészség hiánya. Zavarja, tettekre sarkalja a rideg, mogorva, durva légkör. Zavarja, tettekre sarkalja, a másokat érintő igazságtalanság, vagy mások szabadságának (önrendelkezésének) korlátozása. Zavarja, tettekre sarkalja, ha mások nyomorognak, szenvednek. A közösségi szellemiségű ember minden emberrel szemben érez bizonyos tiszteletet, szeretetet, empátiát. Önzetlen, segítőkész. Nem sajnálja idejét, energiáját mások problémáira fordítani. Nemcsak bizonyos emberekkel, bizonyos közösséggel szemben ilyen, hanem minden emberrel szemben. Megérti és vallja „a sok kicsi sokra megy” elvét. Megérti és vallja „mi lenne, ha sokan így tennének” elvét. Megérti és hisz az összefogás erejében. Megérti és vallja „a kölcsönös segítségnyújtás, ma én segítek holnap te, segítesz” elvét. A többségi felfogást vallja. (Erről más fejezetben lesz szó.). Megérti és vallja” ne akard azt másnak, amit nem akarsz magadnak” elvét.
Ha ilyen az ember, az emberek többsége, akkor megvan közösségi szellemiség.
Itt ki kell térni a békesség, szeretet állapotára. Miért nincs a békesség szellemisége itt tárgyalva? Ha az emberekben megvan az igazságosság szellemisége, az önrendelkezés szellemisége, a közösségi szellemiség, akkor az már biztosítja békesség, szeretet állapotát is. Az ezen felüli békesség, békesség magáért a békességért, már zavaró és csökkentheti az előző szellemiségeket.
A különböző szellemiségek nyilvánvalóan összefüggnek.
Ahhoz, hogy ne alakuljon ki a kötekedő zaklató állandóan mindenért morgolódó ember még két tulajdonság szükséges.
A kultúrált kritizálás tulajdonsága és ezzel együtt a kultúrált kritika elviselése. Ezt másképpen nevezhetjük: megfelelő vitakultúrának is.
A jóindulatú, építő kritika légköre (szellemisége), erről máshol van szó, ezért itt nem térek ki rá bővebben. A lényeg az, hogy a nyitott és fejlődő közösség elengedhetetlen része a kritikus szellemiség. Egy olyan légkör, ahol természetes a kritika, tehát nem sértődnek meg rajta. A közösség tagjai megbecsülik egymást ezért nincs, és nem is feltételeznek rosszindulatú, piszkálódó kritikát. A kritika meghallgatása, átgondolása szinte kötelező, a vita lehetséges, a megfogadása nem kötelező. A kritikus légkörben nem jár büntetés semmilyen kritikáért (kivéve a durva, vagy hamis vádaskodást) sőt igénylik a kritikát. A kritikus légkör előnyei. A kritikából lehet tanulni. A kritika azt jelenti, hogy tőrödnek a kritizálttal. Ezek a kritizált előnyei. A kritikus légkör szinte kizárja a diktatúrát. A kritikus légkörben szinte mindenki kritizáló. A kritizáló azért érzi jól magát, mert öszinte lehet, nem kell hallgatnia, hát mögött suttyómba beszélnie, stb.. A kritikus légkör összefügg a szólásszabadsággal. Így a szólásszabadság problémái ide is vonatkoznak.
A diktátor, az öntelt, a magát felsőbbrendűnek képzelő, nem képes elfogadni a kritikát (persze udvarias kritikáról van szó). Tehát ha az emberek többsége képes elfogadni a kritikát (valóban elfogadni), akkor az emberek többsége kevésbé lesz diktatórikus, öntelt, stb.. A magasabb szintű vitakultúra kizárja az erőszakot. A magasabb szintű vitakultúrába nem fér bele a mellébeszélés, így az a manipulációt is kizárja. A kritikai szellemiség azt jelenti, hogy természetes a kritika, nem kell érte megsértődni.
A másik pedig az átgondoltság (precizitás) szellemisége.
Ha az embereket, az emberek többségét zavarja, idegesíti, cselekvésre készteti a az értelmetlenség, a logikátlanság, a zavarosság, a rendetlenség, a tervezetlenség, akkor valószínűleg megvan az átgondoltság szellemisége. Az átgondoltság (precizitás) szellemisége alatt azt értem, ha az ember, emberek a véleményüket, elveiket, cselekvésüket kellőképpen átgondolják, megfontolják, lehetőleg minden tényezőt figyelembe véve mérlegelik. Tulajdonképpen itt a felületesség elvetéséről van szó. Az átgondoltság egyik fontos része az, hogy a véleményünk, ítélkezésünk legyen inkább ritkább, de átgondoltabb. És ezzel párhuzamosan tartsuk be azt, amit mondunk. (Ha csak felületesen csevegünk akkor azt igen csak nehéz betartani. A csevegést hagyjuk a szórakozás óráira.). Tehát az átgondoltság légköre, egyben a becsületesség, a szótartás légköre is. A precizitás szellemisége még a precíz munkára való törekvést is magába foglalja.
Ezekkel kiegészítve nemcsak a társadalmi fejlődés lesz szinte optimális, hanem egy adott közösség légköre, rövid távú fejlődése is az lesz.
Mindezt akár nevezhetjük demokratikus szellemiségnek is.
Mit értek én a változtatás, újítás szellemiségén?
Az embert, embereket zavarja, bosszantja, tettekre sarkallja, ha azt tapasztalja, mehetnének dolgok jobban, de nem mennek. Az ember az emberek meglevő helyzetet kritikusan nézik „valószínűleg ez lehet jobb is” elv alapján, és ennek alapján, a változatlanság zavarja és gondolkodásra, cselekvésre sarkallja őket. A jövő legalább annyira érdekli őket, mint a múlt és a jelen. Nemcsak azon gondolkodnak, hogy számukra mi lenne a jobb jövő, de azon is, hogy mások számára mi lenne az. Nemcsak az adott kerteken belül gondolkodnak a jobb jövőről, hanem „vannak még felfedezetlen új dolgok” elve alapján. A fantáziájukat nem beszűkítik, hanem kiterjesztik. Minden probléma-megoldásban felmerül az új megoldás lehetősége. Természetesen nem erőltettet, minden áron, új megoldásokról van szó. Egy régi megoldás, hagyomány felelevenítése is új megoldás.
Itt megint lényegesek az összefüggések. Nem lesz kapkodó hektikus a változás, ha az átgondolt. Nem lesz öncélú a változás, ha megvan a közösségi szellemiség.
Lényegében ezt értem én a négy ill. hat szellemiség alatt. Hat, ha a kulturált kritikát, (vitakultúrát) és az átgondoltságot is e kategóriába veszem.
Azt mondom, tehát hogy e szellemiségek nagyságáért ill. hiányáért felelősek az emberek. Szerintem e szellemiségeknek van tisztán akaratlagossági (csak a szabad akarattól függő) részük. Pontosabban azt mondom, hogy minden külső és belső befolyásoló tényező ellenére a jelenlegi átlagos ember ezeket a szellemiségeket képes kialakítani. Lehet hogy a kialakítás nem teljesen tudatos, csak tudat alatti, érzelmi alapú, de szinte mindenki eljuthat a megfelelő szintre. A következőkben említenék néhány okot, amelyek miatt ezek a szellemiségek nehezebben alakulnak ki. A normális embernél nincs olyan ok, amelyik a kialakulást teljesen meggátolná, csak olyan ok van, ami nehezíti a kialakulást. Ezek legfeljebb enyhítő körülménynek, és nem felmentő körülmények.
Azt még tisztáznám: a békesség mellett a becsületesség miért maradt ki? Ha valaki törődik másokkal is, inkább használni akar, mintsem ártani, akkor ő nem lehet becstelen, tisztességtelen. A tisztességtelen munkavégzéssel való összefüggés. Aki másokat tisztel, aki nem akar kárt okozni, az nem fog olyan munkát kiadni a keze közül amelyik, haszontalan rossz, nem éri meg az árát.
Ha a hat szellemiség kellően megvan, akkor szinte ki van zárva becstelenség, és a tisztességtelen munkavégzés is.
A felsorolt szellemiségek összefüggnek, kiegészítik egymást.
Néhány ok, melyek nehezítik az alapvető szellemiségek kellő nagyságú kialakulását.
A szellemiségekről gondolkodva nekem két szó jutott eszembe. Individualizmus és birkaság. Az individualizmus alatt itt én a jó szándékú ember önzését értem. Azt az önzést, amely inkább csak a másoktól való elfordulást, elkülönülést, és nem törtetést mások, eltiprását jelenti. Ez egy bizonyos fokú önzőség. Ugyanakkor ennek a vége is gyakran mások megkárosítása lesz, a jog határa alatti (enyhe) megkárosítása. Mivel az individualizmus sok emberben kialakul (bennem is) ezért ez enyhe, de sűrű és sokféle másnak ártást okoz. A birkaság pedig arról jutott eszembe, hogyha hiányzik a közösségi szellemiség (nem hisznek az összefogás erejében) ez lényegében egy terelhetőséget jelent, főleg ha közben az önrendelkezés szellemisége is hiányzik.
Még az is eszembe jut, hogy a vadon élő állatcsapatok valamilyen belső erő hatására mégiscsak közösen haladnak pl. a jobb legelők felé. Ezek az állatcsordák nem terelhetők, mert önmagukat terelik. Lehetséges az individualista birkanyáj? Az individualizmus látszólag ellentétes a terelhetőséggel. Elképzelhető azonban egy olyan birkanyáj, amely nem kedveli a másikat, inkább három méterre halad a másiktól, adott esetben viszont elveszi a másiktól a füvet, sőt néha még bele is harap, sértően rábéget, feljelentget, stb. Ugyanakkor ez birkanyáj össze-vissza (nem céltudatosan) de mégis egyfelé halad. Ami ennél is fontosabb ez a birkanyáj terelhető lesz. (A probléma az, hogy nem a természet, Isten terelgeti őket az értelmen és a kiváló tagokon keresztül a gazdag legelő felé, hanem a nyáj egyes önző tagjai terelgetik őket a szakadék felé.) Egy korábbi fejezetben arról elmélkedtem, hogy hetven egyszerű jó szándékú embert miként tud tíz ill. harminc rossz ember irányítani, ez is idevág. Szóval az individualista birkanyáj éppen az individualizmusa miatt lesz terelhető. Hiányzik belőlük az a közösségi szellem, amely meggátolná terelhetőséget, ugyanakkor az önállóságuk nem olyan erős, hogy ne legyenek terelhetők. Pláne ha terelő az önzőségükre alapozva (általában átverve őket, ígérgetve) tereli őket. Még annyit tennék hozzá, hogy az individualista birkák csak látszólag egyéniségek. Valójában nagyon is hasonlók, nagyon is kiszámíthatók, hasonlók reakciójuk. Valaki úgy is lehet egyéniség, hogy közben önzetlen, erős benne a közösségi szellemiség.
A magánszféra tiszteletben tartásának csapdahelyzete.
Megint csak az elkülönülésről, az elzárkózásról lesz szó. (Másképpen az individualista társadalomról van szó.) Az emberek néha tolonganak, de azt is egyre csendesebben. Manapság már a villamoson, áruházakban nemigen szólnak egymáshoz. Egyébként a magyarok szeretnek csendesen tolongani. A baráti társaságok a közös szórakozások még úgy, ahogy megmaradtak, Ellenben egyre inkább elkülönülve élnek és dolgoznak az emberek. Pedig ezek ez igazi élethelyzetetek. Erre persze azt is lehet mondani: hja kérem ez a városi életmód, de ez is csak részben igaz. Annak, pl. hogy a családok egyre inkább elkülönülve élnek (a generációk külön élnek), semmi köze városi életmódhoz. Egyébként pedig faluhelyen is ez a tendencia, mármint az elkülönülés. Persze van ennek jó oldala, de csak egy határig. Azt gondolom, hogy manapság egyre inkább átesünk a ló másik oldalára. Mostanában a közvetlen szomszédom (az ajtaja három méterre van az enyémtől), felhív telefonon, ha beszélni szeretne velem, ami egyébként egy évben kb. kétszer történik meg. Megkérdezésemre azt válaszolta, hogy nem akarja zavarni a magánéletemet. Szóval az emberek abszolút jó szándékból, udvariasságból is beleeshetnek eme csapdahelyzetbe, az individualizmus csapdájába. Jó dolog magánélet a magánszféra, de azért át kellene gondolni, hogy mit veszítünk. Egy hideg, jobb estben közömbös, de inkább durva légkör alakul ki. Pl., ha elromlik a záram, a hozzám telefonáló szomszédtól, nem merek csavarhúzót kérni. Vagy ha kérek is: vegyen magának - szólással elutasít. Ha defektet kapok útközben akkor segítség helyett, anyázást kapok. Minden apró dolgot háromszoros költséggel, energiával intézhetek el. Ha megtámadnak, akkor mindenki elfordítja fejét. Ha szívrohamot kapok, akkor szintén. A magányosságot kapom. A közügyeket, a közös ügyeket, sem illik majd megbeszélni, ezáltal azok rosszul mennek. A magasabb szintű demokrácia is csak álom lesz ez esetben, hiszen ilyen légkörben hogy alakuljon ki. Szóval ez az ára, a fene nagy magánszférámnak.
Kétségtelenül a jelenlegi államkapitalizmusból árad az individualizmus. Itt utalhatnék pl., arra hogy e rendszerben a lelki szükségletek le vannak értékelve. Itt van pl. profithajhászó, kapzsiságdeterminált piacgazdaság. A magántulajdon és pénz istensége. Az akciófilmekből és a jelenlegi „médiakultúrából” áradó individualizmus. A törvénykezésből áradó, pl. a személyiségi jogok adatvédelem stb. túllihegése. Egy külön könyvet lehetne írni erről a témáról. Az biztos, hogy a „mindenki magával (magával és a családjával) foglalkozzon, mindenki csak magával törődjön” szellemiség egyre inkább terjed. Ez az individualizmus szellemisége. A szomszédomnak öt évvel ezelőtt, biztosan nem jutott volna eszébe, hogy felhívjon, mielőtt becsöngetne hozzám. Így alakulhat ki a terelhető individualista birkanyáj. Ez már egyféle hangyatársadalom.
Itt van azonban a fatalizmus, az eleve elrendeltség problémája. Vannak emberek, népek, akiknél ez a vallásból, a kultúrából ered. Az egyszerű, jó szándékú ember csak azt mondja: hja kérem ilyen a világ, ezen úgysem lehet változtatni. Vagy azt mondja: ilyenek az emberek, mit lehet tenni. Ez alatt azt érti: én is ilyen vagyok? Vagy ezt érti: én nem ilyen lennék, de kénytelen vagyok ilyen lenni. „Egy fecske nem csinál nyarat”. Ezért kell érteni és vallani „a sok kicsi sokra megy” elvet, ezért kell érteni, az összefogás erejének jelentőségét. A fatalista, bármely okból is az, mindenképpen elfogadja a rosszat, a változatlanságot, rossz helyzetet, a rossz rendszert. Nem megváltoztatni akarja azt, hanem abba beleilleszkedni, de ezzel már kiszolgálója lesz. „Mindig az adott körülményekhez képest kell boldogulni” felfogás is idetartozik. Ez és a fatalizmus is, ellenkezik a változtatás szellemiségével. Ha pedig nincs meg változtatás szellemisége, akkor az, azt jelenti, hogy elfogadja az igazságtalanságot, az önrendelkezés hiányát, a közösségi szellemiség hiányát is.
A közösségeket többek között feloszthatjuk így: baráti közösségek és munkaközösségek A munkaközösségek tovább oszthatók: jelentékenyen demokratikus munkaközösségek, részben demokratikus közösségek. Hierarchikus közösségek. A munkahelyi közösségek a lakóközösségek, sőt még a szellemi, elvtársi közösségek és még családok is munkaközösségek. Maga az egész nemzet is munkaközösség. Ahol vannak feladatok, munkák, azok mind munkaközösségek. A munkaközösség eleve nem lehet (gyakorlatilag általában nem lehet) teljesen demokratikus közösség. Részben, kisebb-nagyobb részben, azonban lehet demokratikus (többségi döntéshozás) közösség: azért a munka jellege is meghatározza azt, hogy mennyire lehet demokratikus egy közösség. Pl. egy sürgős nagy szervezettségű munka elvégzésére kevésbé alkalmas egy jelentősen demokratikus közösség. Ellenben még erre is alkalmas lehet egy részben demokratikus közösség. Pl. egy termelőközösség, nem lehet jelentősen demokratikus, csak részben demokratikus. Egy lakóközösség azonban már lehet jelentékenyen demokratikus közösség. A nemzet, az egész társadalom is lehet jelentősen demokratikus munkaközösség. Természetesen nemcsak három, de legalább tízfokozatú lehet egy közösség demokratizmusa. A munka jellegén kívül tehát az emberi akarat, amelyik meghatározhatja, hogy milyen legyen egy munkaközösség. Itt elérkeztünk megint az emberi akaratlagossághoz és ezen belül az egyszerűsített világnézethez. Pontosabban, ahhoz hogy, az embereket miért nem zavarja kellőképpen az igazságosság, az önrendelkezés közösségi szellemiség, a fejlődés szellemiségének hiánya. Azért, mert hierarchikus (nagy hierarchiájú) közösségben gondolkodnak. Vagy baráti közösségben gondolkodnak. Mindkét közösség (a hierarchikus és a baráti is) olyan, amelyben jelenleg általában nem illik, nem lehet kritizálni. A demokratikus közösség viszont kultúrált, de aktív kritika nélkül nem jöhet létre.
Az emberek többsége egy hierarchikus rendszerben éli le életét. A családjuk is hierarchikusan működik, az iskola is, a munkahely is, és minden. A társadalom számukra természetesen és megváltoztatatlanul hierarchikus, amiben nincs helye a kritikának, nincs helye az önrendelkezés igényének, a közösségi szellemiségnek, a változtatás szellemiségének stb. Ezért tehát ezek az igények ki sem alakulnak bennük.
Azt gondolom, hogy még hosszasan lehetne elmélkedni azon, hogy mely tényezők jelenségek, gátolják, csökkentik a négy szellemiség meglétét: igazságosság, önrendelkezés közösségi, változtatás. Sok minden ronthatja az egyszerűsített világnézet jóságát. Nyilván van ezek között emberen kívül álló tényezők is, mint kultúra, rendszer, stb.. Az egyszerűsített rendszerfejlődés ellenben arról szól, hogy nem a kultúra, nem a rendszer alakítja az embert, hanem az ember alakítja a kultúrát, rendszert, stb.. Amint a D/9-es ábrán vázolva van, minden (történelmi fejlődés, rendszer, fejlettségi állapot, társadalomtudomány, stb.) az egyszerűsített világnézetből (a fejlődés alapvető lelki szellemi hajtóerői) ered, mindent ez határoz meg. A D/8-as ábrán pedig az van vázolva, hogy az egyszerűsített világnézet így hat a bonyolult tudatra, a bonyolult világnézetre: amennyiben az embert, embereket érdekli más emberek sorsa, (pl., van közösségi szellemiségük, van átgondoltságuk), akkor érdekelni fogja őket a társadalomtudomány, érdekelni fogja őket a politika, stb.. Ha pedig ez érdekli őket, akkor önmagukat is képezik függetlenül az oktatástól, tájékoztatástól.
E felfogás másképpen. Van emberi akaratszabadság. Segíts magadon és az Isten is megsegít. Mindenki saját szerencséjének kovácsa. Két egyforma körülményű népből, az fog hosszabb távon jobban élni, akinek egészségesebb a tudata. Ha nem számoljuk a véletlenszerű tényezőket, akkor az emberi tudat (a vezetés és népréteg tudata) marad, mint meghatározó. Valaki azt mondta, hogy a rendszer határozza meg tudatot. Lehet, hogy ezt értette ez alatt: a vezetés tudata meghatározza rendszert, és az meghatározza népréteg tudatát. Ez nagyjából igaz. Ez viszont nem azt jelenti, hogy rendszer meghatározza vezetés és a népréteg tudatát. E fejezetben ez az alapvető felfogás. Más fejezetekben pedig kiemelem a rendszer jelentőségét.
Ezért ezek csak enyhítő körülmények lehetnek. Valamekkora hibát minden olyan ember elkövet, akiben nincs kellőképpen a négy ill. hat szellemiség. Ez volt tehát az egyszerűsített világnézet megtárgyalása, ami népréteget illeti.
A vezetés egyszerűsített világnézete.
Ha vezetés szempontjából vizsgáljuk a szellemiségeket, akkor az derül ki, hogy vezetés a helyzetéből adódóan determinált e szellemiségekkel szemben.
Egyrészt ezek a szükségletek (szellemiségek) nem fognak neki hiányozni, mert részben megvannak neki. Megvan az igazságossága, mivel kevesebb igazságtalanság éri. Megvan az önrendelkezése, mert az ő kezében van hatalom. Optimális esetben azonban a szellemiségek hiánya nemcsak ezért zavarja az embereket, mert saját maguk is szenvednek hiánytól, hanem ez is zavarja őket, ha mások is szenvednek e hiányoktól. Vagyis maguktól függetlenül, általában igénylik az igazságosságot, az önrendelkezést, a közösségi szellemet, a változást. Nos ez a hiány a vezetők esetében nem lesz teljes, mert mindez ellentétes a vezetéssel. Egy vezetőnek általában nem hiányzik az, ha néprétegben alacsony az igazságosság igénye. Még kevésbé hiányozhat, ha néprétegben alacsony az önrendelkezés igénye. Azt sem bánja, ha alacsony közösségi szellemiség. A változtatás szellemisége sem hiányzik neki. Sőt a változtatást kifejezetten rühelli, mert veszélyeztetheti a jelen jó helyzetét, a vezetői pozícióját. Azt pedig nem kell ragozni, hogy a kritikát miért nem kedveli. Mindez azért nem hiányzik neki, mert ezek megléte, erőssége csak nehezítik a vezetést. Egy olyan közegben ahol ezek az igények alacsonyak, alig vannak, könnyebb vezetni, és a hatalom kevésbé van veszélyeztetve, mint egy olyan közegben ahol ezek az igények jelentősek.
Más oldalról is megvilágíthatjuk. Az adott helyzet az, amelyik vezetőnek hatalmat adott, az adott helyzet, amiben hatalmát gyakorolja. Miért változtatna ezen a helyzeten? Sőt inkább ezt (hatalmat biztosító) helyzetet igyekszik stabilizálni. Ezért a vezetésből szükségszerűen hiányozni fog (a kelleténél kisebb lesz) a változtatás szellemisége. Csak akkora változtatást akar vezetés, amekkora még nem veszélyezteti a hatalmát. Csak akkora önrendelkezést, közösségi szellemet, igazságosságot akar a vezetés, amekkora még nem veszélyezteti hatalmát. A történelmi probléma az, hogy a hatalmát fenyegető veszélyt is általában túlreagálja vezetés. A demokratizálódás folyamata egy szempontból: a vezetés időnként ráébred, hogy demokratikusabb körülmények között is képes vezetni, ilyen körülmények között is szükség van vezetésre, szükség van bölcsességre. Ellenben az is igaz, hogy ez a vezetés már nem lehet erőszakos vezetés, ill. buta, vagy, és önző manipuláló vezetés, csak bölcs lehet. Az erőszakos vezetés átváltozása, bölcs vezetéssé, a demokratikus fejlődés egyik vonulata. A bölcs vezető pedig meghallgat másokat. A másik vonulat népréteg egyszerűsített világnézetének, (tudatának) a fejlődése miáltal egyre inkább bele akar szólni a közügyekbe, és erre egyre inkább alkalmasabb lesz.
Ez tehát nem arról szól, hogy egyes vezetők galádak vagy sem, egyes vezetők rosszak mások jók, hanem arról, hogy vezetésnek vannak szükségszerű negatívumai. Még legkiválóbb vezetőre is hatnak ezek negatívumok igaz kevésbé, mint egy alkalmatlan, hatalommániás vezetőre.
A vezetés egyszerűsített világnézete az elmondottak miatt más lesz, mint a népréteg egyszerűsített világnézete.
A vezetés változtató demokratizáló szellemisége.
Az egyszerűség miatt két kategóriát állítok fel.
Vagy hiányzik a vezetés változtató demokratizálódó szellemisége. Ezt én így nevezem: a vezetés lemerevedett stabilizáló egyszerűsített világnézete.
Vagy kialakul a vezetésben egy pozitív változás, amely nyomán kialakul a vezetés, változtató, demokratizálódó egyszerűsített világnézete is. A két kategória között csak egy vékony köztes kategória lehet a történelmi tapasztalatok alapján. A múltban, a vezetésben kialakulhatott külön is a változtatás szellemisége. Az idők folyamán azonban a két egység a változtatás és demokratizálódás egyre inkább összefüggött, egyre kevésbé lehetett egyiket a másik nélkül megvalósítani. De a múltban és jelenben is sokkal jellemzőbb a vezetésre a lemerevedett stabilizáló nézet.
A vezetés lemerevedett stabilizáló nézete.
A lényeg az, hogy a nemzet, ország vezetésének bizonyos időben bizonyos körülmények között a következő egyszerű szinte banális elvei alakulnak ki: a rendszer szinte tökéletes. Nagyjából minden rendben van. Ezért a rendszer stabilitása fontos. Minden demokratikus és egyéb változást kerülni kell. Minden demokratizálódás (pl. önrendelkezés fokozódása, a közösségi szellemiség erősödése) veszélyes. Ez volt tehát a vezetés lemerevedett, stabilitásra törekvő nézete. Másképpen a vezetésből hiányzik a változtatás szellemisége.
Újra visszatérek a vezetésváltoztató, demokratizálódó egyszerűsített nézetre, szellemiségre. Bizonyos korszakonként, rendszerint egy válság-láncreakció után, a részben új vezetést a következő egyszerű elvek vezérlik. A rendszer nem jó nem kell félni az átalakítástól, nagyobb arányú átalakítástól sem Nem kell félni a demokratizálódástól. Nem baj, ha a népréteg nagyobb jogokat kap, nagyobb lesz az önrendelkezése. Nem baj, ha jobban fog élni, mint eddig. Nem baj, ha erősödik a néprétegben az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi és változtatás szellemisége. A néptől nem kell félni, és nem kell lenézni. A nép képes jó döntéseket hozni.
Természetesen a lemerevedett stabilizáló egyszerűsített nézet káros, rossz, el kellene kerülni. A változtató, demokratizálódási világnézet hasznos jó, ennek létrejöttére kellene törekedni.
Sajnos vezetésre túlnyomórészt a lemerevedő stabilizáló világnézet a jellemző.
Persze ezt hozzá kell tenni, hogy amikor változásról, demokratizálódásról beszélek, akkor nem felszíni változásokról, toldozásról-foltozásról, hanem alapvető rendszert érintő változásokról van szó. A rendszertényezők jelentős részének jelentős változásáról van szó. Pontosabban a változtatató, demokratizálódási nézetet nevezhetjük: bátor, alapvető változtatató demokratizálódási világnézetnek is.
A vezetésben levő változtatás szellemisége, és aktuális politikája.
Egy nemzet fejlődése akkor indul be, ha jön egy változtató szellemiségű vezetés és ez a vezetés hosszabb ideig regnál, ill., ha eme vezetést kisebb kihagyásokkal követik más hasonló vezetések. Egy fecske nem csinál nyarat, közmondás jut eszembe.
A magyar történelemből Szent Istvánt és Mátyás királyokat hozhatjuk példának. Voltak más jó vezetők is, de most őket emelem ki. Mindkét királyban megvolt a változtatás szellemisége és az a tehetség hogy ezt érvényesíteni tudták. Részben átszervezték az államot. Világos határozott koncepciójuk volt mind a kulturális, mind a világnézeti (vallási) fejlődést illetően. Valószínűleg nem ellenezték, hanem támogatták a természettudományos technikai fejlődést is. Sőt mindkét királyról elmondható hogy nem egyszerűen utánzó fejlődést akartak. Mindkettő előtt, ott volt a nyugat, mint jó, mint követendő példa. Szerintem ők azonban nem egyszerűen utánozni akartak, hanem még jobbat akartak. Mondjuk úgy, hogy nemcsak a jó irányba fordultak, de fel is gyorsítottak, az előzés, a más csinálás, az újítás szándéka is megvolt bennük. Mátyás királynak több vonatkozásban sikerült megelőzni, mást, jobbat alkotni a nyugati rendszer. Szent István előtt és után is voltak viszonylag jó vezetők, ezért nagyjából folytatódott a magyar fejlődés. Mátyás király után nem volt jó vezetés (egészséges tudatú vezetés) ezért a fejlődés helyett hanyatlás jött létre. Persze hanyatlás másik oka Magyarország geopolitikai helyzetének (törökök, Habsburgok, Szovjetunió, nagyhatalmak, stb.) romlása.
A vezetésben levő változtatás szellemiségét bővítsük ki így. A vezetésben levő változtatás szellemisége, a világos, haladó, de nem utánzó politikai, rendszer, kulturális, világnézeti koncepció, a természettudományok, technika támogatása. Ez talán a legjelentősebb tényező, ami rövid távú és közvetve a hosszabb távú nemzetfejlődést, a nemzet versenyhelyzetét meghatározza.
A második tényező kibővített változata. A népben, nemzetben (annak kultúrájában, világnézetében levő) levő változtatás szellemisége, a kulturális, világnézeti, természettudományos technikai változásokra való hajlandóság.
A politikai vezetés kulturális, világnézeti, természettudományos, technikai koncepciója.
Jelenleg az a felfogás uralkodik, hogy jaj a politikai vezetés ne szóljon bele a kultúrába, a világnézetbe, a tudományokba. A történelmi tanulság, viszont az hogy azok voltak a kiváló vezetők, akiknek határozott elképzelésük volt mindenről, volt kulturális, világnézeti (vallási) és természettudományos, technikai koncepciójuk. Szerintem megint egy félreértésről van szó. Abból kiindulva, hogy voltak politikai vezetések melyek a rossz elképzeléseiket erőltették a nemzetre, azt a következtetést vonták le, hogy akkor egyáltalán ne szóljon bele politikai vezetés ezekbe. A helyes érvelés, viszont az, hogy legyen vezetésnek mindenről határozott koncepciója, de népréteg, és szakemberek által kontrolált és jóváhagyott koncepciója. Másképpen minden lényeges dologba (a természettudományos technikai fejlesztés is ilyen) demokratikus döntés szükséges, és az egyik döntéshozó egység a vezetés. Szerintem, a jó vezetésnek, minden korban, széles látókörűnek kell lenni.) A jövőben remélhetőleg, azt a vezetést meg sem választják, akinek kulturális, világnézeti, technikai koncepciója nem tetszik a néprétegnek és a szakembereknek. Ugyanis nem a határozott koncepció a probléma, hanem a rossz koncepció. A közmondás, ami eszembe jut: kiönti a fürdővízzel a gyereket.
A fejlődés és hagyomány.
A kérdés ez: hogy fejlődhet a kultúra és a világnézet (vallás) amikor ezek lényege hagyomány, az állandó, meglevő értékekhez való ragaszkodás?
Lehetnek, vannak azonban olyan kultúrák, világnézetek, amelyekben benne van a változtatás szellemisége. Másfelől az is változtatás, fejlődés, ha elővesznek, felújítanak egy régebbi már-már elfeledett kifakult kultúrát, világnézetet.
Ami viszont a folyamatos fejlődést leginkább biztosítja az ötvözött kultúra, és ötvözött világnézet. Az ötvözött kultúra nem kevert kultúra, nem múltkultúra, nem kultúrák egymás mellettisége. Az ötvözött világnézet, nem a világnézetek egymás mellettisége. Az ötvözött kultúra két vagy több kultúra harmonikus összeötvözése. Az ötvözött világnézet két vagy több világnézet harmonikus, mindegyikből a jó, összeötvözése.
Minden értelmiségi ösztönösen viszolyog az ötvözött kultúrától és világnézettől. Korábban én is utáltam. Fúj ez nem eredeti ez nem autentikus. Fúj ez a magyar nóta, nem eredeti népzene. Fúj ez az operett, se nem színház, se nem opera. Fúj ez musical, se nem rockzene, se nem operett. Fúj ez lakodalmas rock, se nem rockzene, se nem magyar nóta, még hosszan lehetne sorolni, és nemcsak a zenei példákat. Érdekes, hogy a népréteg viszonylag hamar megszereti, befogadja az ötvözött kultúrát, világnézetet, csak az értelmiségiek viszolyognak. Ez egy jó példa arra is, hogy a népréteg gyakran bölcsebb, mint az értelmiség (középvezetés, vezetés).
Nekem, mint gondolkodónak (nem, mint értelmiséginek) megfordult a véleményem. Rájöttem hogy ötvözés nélkül nem képes a kultúra és a világnézet folyamatosan ugyanakkor specifikusan (népre jellemzően) fejlődni. Minden, amit most eredetinek tartunk valamilyen ötvözésből jött létre. A jövőben pedig mindent eredetinek fognak tartani, amire most az mondjuk: fúj, nem eredeti. Lehetséges a hagyományra épülő változás. És lehetséges az új mellett, a hagyomány ápolása. És még egy megjegyzés: nem az ötvözés a baj, hanem az, ha rossz minőségű dolgokat ötvöznek. Konkrétabban, nem a baromságokat, az értéktelen dolgokat kell magyarosítani. Mivel mind kultúráról, mind a világnézetről több fejezet fog szólni ezért ezen fejtegetést itt befejezem. Ha múltban és jelenben akadozik is a hagyomány és fejlődés összehangolása, az előbb elmondottak szerint a jövőben ez lehetséges.
A változtatás szellemisége bővebben.
Korábban azt mondtam, hogy meg kell tanulni elégedettnek lenni. Fogadjuk el ami van, vagy változtassunk, itt ellentmondás van. Szerintem az értelem fel tudja oldani ezt az ellentmondást. El kell különíteni a jó és értékes dolgokat a rossz és értéktelen dolgoktól. A jó és értékes dolgokat meg kell őrizni, a rossz, értéktelen dolgokat meg kell változtatni. A változtatás szellemisége tehát nem zárja ki a hagyományok megőrzését.
A változtatás szellemisége: ha egy nép tagjai és vezetése közül minél többen azon törik a fejüket, hogyan lehetne az életet, körülményeket (dolgokat), a rossz dolgokat megjavítani, jobbá tenni.
A változtatás szellemisége nem hektikus kapkodó változtatás, sőt annak ellenkezője. Azon töri a fejét, ez egyben egy átgondolt elmélkedést jelent, hosszabb távú hatásokon való gondolkodást, hosszabb távú tervezést jelent. A hosszabb távú tervezés, pedig csökkenti (szinte kizárja) a hektikus kapkodó változtatást. Itt megint eljuthatok egy ellentmondáshoz. Egyfelől a helyzet a körülmények változhatnak, másfelől az ember rájöhet arra, hogy az elgondolásai tervei nem voltak jók. A tervek állandó átgondolása is és szükségszerű változtatása mégis valamekkora hektikusságot okoz. Azért ez kisebb hektikusság, mint a tervezettség, és átgondoltság hiányából adódó káosz. A változtatás szellemisége döntő többségben új, új-ötvözött dolgokról szól. Előfordulhat, hogy esetenként egy-egy visszatérés is belefér ebbe, de ez csak elenyésző lehet. Ugyanakkor elsősorban, a leginkább a rosszat kell megváltoztatni.
A változtatás szellemisége nem lehet pusztán utánzó, valaminek a lemásolása. Ebbe a szellemiségbe a tanulás a jó irány követése mellett, benne van az, hogyha már változtatunk, akkor az legyen a lehető legjobb. Ha mindenki utánoz, akkor nincs fejlődés.
Körülbelül ezt értem én a változtatás szellemisége alatt.
Az előzőkben már kifejtettem hogy a változtatás szellemisége csak az átgondoltsággal együtt lehet optimális. Nem mindegy, hogy egy hosszabb távú, és sok körülményt, lehetőséget figyelembe vevő terv, koncepció, program alapján indulok neki a változtatásnak vagy sem. Ha átfogó, hosszabb távú terv alapján indulok a változtatásnak, akkor a hektikusság, esetlegesség lecsökken, ha ennek hiányában, akkor a nagyfokú hektikusság, esetlegesség szükségszerűen kialakul. Ha átgondolt a hosszabb távú terv, akkor általában elég egy kisebb módosítás, ha nincs ilyen, akkor össze-vissza kapkodás jön létre.
Az átgondoltság szellemisége szorosan összefügg a társadalomtudományokkal. A magasabb szintű, alaposabb átgondoltság nem más, mint a tudomány.
A demokrácia szellemisége.
A demokrácia szellemisége egyszerűen: bízom az egyszerű emberekben, bízom a népben, a szegényeket, a leszakadtakat sem tartom általában butának, döntésképtelennek. A vezetésnek mindenképpen demokratikus szellemiségűnek kell lenni ahhoz, hogy ne legyen diktatórikus szellemiségű.
Nem könnyű pontosan meghatározni hogy felsorolt szellemiségek közül, melyek sorolhatók demokratikus szellemiség alá. Talán közvetlenül és leginkább az önrendelkezés szellemisége kapcsolható demokratikus szellemiséghez. Ugyanakkor a közösségi szellemiség, vitakultúra, is erősen kapcsolódik a demokratikusság szellemiségéhez. Ugyanakkor, a változtatás és igazságosság szellemisége is erősíti a demokratikusság szellemiségét. Kijelenhető hogy a felsorolt szellemiségek egyben a demokratikusság szellemiségének is nevezhetők.
Eszembe jut azonban a többségi felfogás is, ami szintén a demokráciához kötődik. Jobbá, hasznosabbá, szebbé tenni a dolgokat de nemcsak saját (saját, családom, ismerőseim) életem körülményeim, szempontjából, hanem szinte mindenki, a többség szempontjából. A többségben benne van az emberiség is. A hódító háború terve nem fér bele a változtatás szellemiségébe. Ugyanis, ha a hódító háborút, az egyéb erőszakos megszállást átgondolom, hosszabb távú, és széles körű hatásait is figyelembe veszem, akkor rájövök arra, hogy ez nem lehet jó irány.
A történelmi nemzeti (néprétegű és vezetési) tudatváltozás elmélete.(D/9 ábra)
A nemzeti tudatváltozáshoz idő kell. Ráadásul a tudatváltozásnak vannak szükségszerű szakaszai, állomásai. Van az állati tudat. Van az ősközösségi jellegű, de már emberi tudat. Van az ősközösséget meghaladó, feudális jellegű tudat. Van a feudalizmus jellegű tudatot meghaladó tudat, egyik változata a kapitalista jellegű tudat. Van a kapitalista jellegű tudat meghaladása, egyik változata az államkapitalista jellegű tudat. Ezután következnek a demokratikus tudatok.
Idő kell ahhoz, hogy az ember számára kitáguljon a világ. Egyre szélesebb spektrumát ismerje meg a világnak. Ugyanakkor rájöjjön, arra hogy az ő élete és a világ összefügg. Pl., rájöjjön arra, hogy saját törzsén kívül vannak még emberek, van nemzet, van emberiség, és a nemzet, az emberiség hatással van saját törzsének életére is. Idő kell ahhoz is, hogy elhiggye: a saját gondolkodása cselekvései befolyásolhatják a világot, képes a világot alakítani. Nemcsak az Isten és távoli uralkodók törvényei határozzák meg az életet, hanem a saját gondolatai és cselekvései is. Akár lehet feltaláló, vagy törvényhozó vezető is. Idő kell ahhoz is, hogy rájöjjön következőkre: ha helyesen gondolkodom, cselekszem, akkor az pozitívan változtatja meg a világot, és ez a jobb világ, pozitívan hat vissza a saját életemre. Idő kell ahhoz is, hogy megtalálja a helyes gondolatokat, cselekvéseket.
Idő kell ahhoz is, hogy kisgyerekek, egyre több kisgyerek kapja ezt az üzenetet a környezetétől: tanulj, érdeklődj, mert a világnak vannak olyan részei, amik érdekesek, amit megismerhetsz, és amiknek megismerése hasznos lehet a saját életedre. Egyre több kisgyereknek legyen elmondva: légy most már önálló. Csak az érdemli meg a kellemes dolgokat, aki részt vesz azok létrehozásában, és aki képes azt mások veszélyeztetése nélkül használni azokat.
Lehet, hogy mindez óvodás színvonalnak tűnik, de éppen erről van szó. A nép tudatváltozásának óvodás színvonalon kell megváltozni. Éppen arról van szó, hogy mind a mai napig nem történt ez meg. Ha idejönnének a nagyon bölcs földön-kívüliek és fantasztikus módszerekkel akarnák megváltoztatni az emberek tudatát még az sem menne évek alatt. Még Jézus tanításainak is csak évszázadok alatt sikerült némi eredményt elérnie. A történelmi tudatfejlődés azonban nem erről szól. Az állati tudattal rendelkező emberiségnek saját tudatát kell megváltoztatni. Saját hajánál fogva húzza ki magát valaki – ez csak mesében van. Ha ez lehetséges, akkor is idő kell hozzá.
Hosszú idő kell ahhoz, hogy az állati tudatból elérjen egy nép az ősközösségi tudatállapotba, amelyben már megjelenik a hat (igazságosság, önrendelkezés, közösségi, változtatás, átgondoltság, vitakultúra) szellemiség. Kicsit kevesebb idő kell ahhoz, hogy eljusson a feudális jellegű tudatba, ahol a hat szellemiség már egy magasabb szinten van jelen, és így tovább.
Itt még annyit hozzátennék, a vezetés tudata is végső soron a nép tudatából ered, ill. ahhoz kötődik. Még a legbölcsebb vezető sem képes évek alatt teljesen megváltoztatni a nép (népréteg és vezetés) tudatát. Ráadásul nagyon bölcs vezető, több okból alig van.
Elmélkedés a felelősségről, (már megint, újra).
Mindezek ellenére az embereket és főleg vezetőket felelősség terheli, a túl lassú tudatváltozásuk miatt. Ha nem lenne felelősség, akkor annak az, az üzenete, hogy a múltba jelenleg és a jövőben is minden rendben volt, van és lesz. Ebben az esetben senkire, többek között egyetlen vezetőre sem lehet azt mondani, hogy hibázott. Ha nincs történelmi felelősség, akkor nincs semmilyen felelősség a bűnözők felelősségén kívül. Felelősség terheli az embereket, népeket azért mert a hat szellemiségük eltekintve kivételtől, általában a kelleténél kevésbé hiányosan alakult ki. Akár lelassul (leragad) fejlődés akár hektikussá válik, az egyszerűsített világnézet elégtelensége okozza azt. Legalábbis szerintem, és az egyszerűsített rendszerfejlődés szempontjából. Egyébként a hektikussá váló, válságokkal szabdalt fejlődés is lassabb a kelleténél, mert a válságszakaszokban visszacsúszás történik. E fejlődésnek azonban a fő hibája éppen a válságszakaszokban van. Helytállóbb az a megközelítés, ha azt mondom: ez a fejlődés viszonylag megfelelő gyorsaságú, de szenvedéssel, pusztítással tarkított.
A D/9 ábrán három fejlődési rendellenesség van vázolva.
Fejlődés, amelyik az ősközösségi rendszerben ragad (a tudat rosszasága miatt nem képes kilépni onnan). A tudatállapot (az egyszerűsített világnézet, hat szellemiség) itt megakad 20%-os szinten. E hibáért 5-6%-ban (népenként átlagosan) a népréteg a felelős, 15-20%-ban (átlagosan 17%-ban) a nép vezetése a felelős.
Fejlődés, amelyik a feudális jellegű rendszerben ragad. Ezek a népek már meghaladták az ősközösségi állapotot, viszont a következő csapdába (olyan szakasz ahol a továbblépéshez kell némi ugrás, nagyobb erőfeszítés. Megjegyzem, akik meghaladják az ősközösségi állapotot, azok rendszerint elérik a feudális jellegű állapotot. Ezek a népek azért kevésbé hibásak, hiszen azért magasabb szintre jutottak, ott akadtak el. A tudatállapot itt megakad 30%-os szinten. E hibáért 4-5% (átlagosan 4,66%) a népréteg a felelős, a vezetés 13-15%-ban ( átlagosan 14%-ban) felelős.
Fejlődés, amelyik meghaladja feudális jellegű állapotot, de túl hektikus, hullámlépcsős válságokkal szabdalt lesz. Ezek az országok, amelyeket jelenleg fejlett világnak nevezünk. Ezek az országok, amelyek jelenleg általában az államkapitalista rendszerben műkődnek. Ide sorolnám mindenképpen Kínát is, amelyik a jelenlegi kínai szocializmus rendszerében működik. Ide sorolnám a berzsnyevi szocialista rendszerben működő országokat, ha lennének ilyenek. Azért ezek is meghaladták a feudalizmust. Ezt a fejődést nevezhetjük európai fejlődésnek is. E hiba, fejlődési rendellenesség annak ellenére, hogy hatalmas tragédiákkal jár együtt, mégis kisebb, mint lelassulások, leragadások hibája. Egyrészt ezek az országok mégis alaposan meghaladták feudális jellegű tudat-állapotokat, és ezzel együtt a feudális jellegű fejlettségi fokot, tehát előrébb jutottak. Másrészt ezen a fejlődési szakaszon is át kell haladni a fejlődésnek, egy nép sem kerülheti meg. E szakasz jellemzője pedig éppen hullámzás-hajlamosság. Bármelyik nép lép ebbe, szakaszba a hullámzás csapdahelyzete leselkedik rá. Ügyesen okosan ki lehet kerülni ezt csapdahelyzetet is. E népek hiba-felelőssége abban van, hogy ezt a csapdahelyzetet nem tudták kikerülni. E szakaszban is fennáll valamennyire leragadás csapdája, de sokkal erősebb a hullámzás csapdája.
Ezen országok, népek tudat állapota átlagosan 50%-os szinten van, de rendkívül változékony. Ráadásul a színvonalcsökkenésre hajlamos.
A hibáért (a válságokkal tarkított fejlődésért) a néprétegnek 1-5%-os (átlagosan 3%-os) a hiba-felelőssége, vezetésnek 6-12%-os (átlagosan 9%) a hiba felelőssége.
Az ábrán még a 20%, 30%, 50%-os tudatállapotokat tovább osztottam a négy szellemiség szerint. Ehhez a következő megjegyzéseket tenni. A tudatállapotok értékei az egész népre, összlakosságra (népréteg és vezetés) vonatkoznak. Itt tehát újra összevontam azt, amit máshol szétbontottam. Pontosabban itt másképpen bontottam fel a hat szellemiséget nem néprétegre és vezetésre osztva. Hogy hozható össze a népréteg szellemisége a vezetés szellemiségével, amikor megállapítottam, hogy ez két különböző dolog. A népréteg hat szellemiségét egyszerűen így is nevezhető: a népréteg változtató és demokratizáló szellemisége, azaz egyszerűsített világnézete. A vezetés változtató és demokratizáló szellemisége is az egyszerűsített világnézet.
Egyébként a különböző vezetések is eltérhetnek egymástól abban a tekintetben, hogy mekkora az átgondoltságuk, milyen a vitakultúrájuk, mekkora az igazságosság igényük. Kisebb különbségek lehetnek (vezetés szükségszerű negatívumai miatt), de azért vannak különbségek, ami az önrendelkezési szellemiséget, az igazságosságot, a közösségi szellemiséget illeti.
Másfelől, mind a népréteg, mind a vezetés változtató és demokratizáló szellemisége is szétosztható három egységre: A változtatás és közösségi szellemiség. Ez már az állatoknál is megtalálható. Az igazságosság és önrendelkezés szellemisége, amely már az emberre jellemző. Az átgondoltság és vitakultúra pedig főleg az emberre (nem állatra) jellemző, mert ezek értelmi eredetűek, (elsősorban az értelmesedéssel alakulnak ki) és nem szükségletek érzelmek fejlődéséből erednek. A három csoport kialakítása emiatt is indokolt. Az ősközösségi tudatállapotban szinte csak a változtatás és a közösségi szellemiségnek volt, van szerepe. A feudális jellegű tudatállapotban már megjelenik, de csak gyengén (összesen 10%-ban) az igazságosság és az önrendelkezés szellemiségének szerepe. Az államkapitalista jellegű tudatállapotban már jelentős (összesen 16%) az igazságosság és önrendelkezés szellemiségének a szerepe, és jelentős az átgondoltság és vitakultúra jelentőségének (összesen 10%) a szerepe. A hat szellemiség jelentősége tehát időben változik.
Ebből az egészből lehet következtetni jövő fejlettebb demokratikus rendszerének tudatállapotára is. Mind a hat szellemiségnek jelentősen növekedni kell, ahhoz hogy egy fejlettebb tudatállapotba és fejlettebb rendszerbe lépjenek egyes népek. Mind hat szellemiségnek de elsősorban az igazságosság és önrendelkezés, ill. az átgondoltság és vitakultúra tekintetében kell fejlődni.
Elég sok megjegyzést igényel a problémakör. Egyrészt itt egy nagyfokú általánosításról van szó. Ahány ország annyiféle fejlődés. Minden szempontból általánosítottam. Nem egyformán kerültek az országok, ezekbe a fejlődési rendellenességekbe. Itt azt néztem, hogy mi jelenlegi állapot, most hol tartanak. Továbbá, nem egyformán volt hullámlépcsős ill. lelassult a fejlődésük. Ezt viszont egy átlagolással próbáltam megoldani. Tulajdonképpen ezt az egészet átszövi a lelassult, de mesterségesen magzavart felgyorsult fejlődés problémája. Ez azt jelenti, hogy jelenleg szinte egyetlen nép, nemzet sem birtokolja tisztán a szellemiségeket. Az országok egyre inkább hatnak (politikailag, gazdaságilag, kulturálisan) egymásra. Szint minden ország kimozdult az ősközösségi, ill. feudális jellegű állapotból. Jelenleg tehát lelassult de kimozdított népekről beszélhetünk, de az első lépés mégis a lelassulás, leragadás volt. Arról, hogy mivel jár ez a mesterséges fejlődés egy másik fejezetben beszélek. Az alapprobléma tehát a lelassulás, leragadás volt ezért az egyszerűsített rendszerfejlődésben ezt veszem figyelembe. A hullámlépcsős fejlődésben is egyszerűsítve az alapproblémára, az országok közti azonosságokra koncentrálok, nem a különbségekre.
A számolás alapja a D/8-as ábrán található. Egy korábbi fejezetben bővebben beszélek erről a témáról. Ez az én verzióm, nem állítom, hogy nem lehet másképpen számolni. Azt sem állítom, hogy ez abszolút pontos számolás.
Jogos a kérdés: akkor miért kell számolgatni, miért kell számokat, százalékokat irogatni? Meggyőződésem hogy egyszer társadalomtudománynak el kell mozdulni a ködös általános megállapítások szintjéről. Pl., semmit sem mond, ha ködösen csak felelősségről beszélek. A felelősség is akkor kap értelmet, ha az számokban is megjelenik. Valakinek ki kell lépni az általános megfoghatatlan, semmitmondó társadalomtudományból. Én felvállalom ezt a kilépést, abban reménykedve, hogy a jövő tudósai mindezt pontosítják, helyére teszik. Az ábrán vázolva van, hogy a jövő demokratikus rendszerének kialakulásához hogyan kell alakulni a hat szellemiségnek, az egyszerűsített világnézetnek.
Még egy tendenciát meg kell említeni. Kezdetben, az ősközösségi társadalomban a hat szellemiség közül, elsősorban a közösségi szellemiségnek és a változtatás szellemiségének van jelentősége. A fejlődés ill. fejlődés hiányában (a lelassult, leragadt fejlődés), azonban elsősorban a változtatás szellemiségének ill. annak hiányának volt jelentősége. A változtatás szellemiségének hiánya viszont visszavezethető a D/8-as ábrán felsorolt akaraton kívüli ill. részben akaraton kívüli tényezőkre. Ha azt mondom, hogy a kultúrából ered a változtatás szellemisége, akkor ez igaz, de nem jelent sokat. Ebben az időben és később is kultúra mindent magában foglalt (a tudományokat, művészeteket, a szervezett közösségi létet és a vallást).
A feudalizmus jellegű korban és tudatállapotban a vallásközpontúság egyesítette kultúrát. Ebben a tudatállapotban és korban a hat szellemiség jelentősége így alakult. Valamivel nőtt a fejlődés ill. az elmaradás, leragadás szempontjából az igazságosság és az önrendelkezés szellemiségének jelentőssége. Valamivel csökkent a változtatás szellemiségének jelentősége, de még mindig ennek a hiánya az elsődleges oka a lelassulásnak leragadásnak.
Később a feudalizmust meghaladó korban, tudatállapotban jelentősen nő az igazságosság és az önrendelkezés szellemiségének jelentősége, valamint megjelenik és nő az átgondoltság és vitakultúra jelentősége. A változtatás szellemiségének jelentősége viszonylag visszaesik, de csak viszonylag. Az erősen hullámlépcsős, válságokkal szabdalt fejlődés elsődleges oka a vezetés stabilizáló politikája (egyszerűsített világnézete). A vezetés, stabilizáló, lemerevedő nézete és ebből adódó politikája, a változtatás szellemiségének egyfajta hiánya. A vezetés lemerevedő, stabilizáló nézete és ebből adódó politikája általában jellemző, kivéve a rendszerváltó szakaszokat. Ezért talán ez lenne pontos megnevezés: a vezetés, időnként magszakított, stabilizáló, lemerevedő egyszerűsített világnézete.
Visszatérve arra, hogy pl. a változtatás szellemisége mitől függ, hiányának mi az oka. Ennek oka maga az ember. Ha mindig megkeresnénk az emberen kívüli okokat, akkor az ember nem lenne felelős semmiért. Az egyszerűsített rendszerfejlődés lényege éppen az, hogy az ember, az emberi tudat az egyik végső ok. A fejlődésnek van egy olyan vonatkozása, része, amire ezt kell mondani: ezért nem az emberen kívüli tényezők, nem a kultúra, nem a rendszer, nem a genetikus hajlamok a felelősek, csakis tisztán az ember. Az igazságszolgáltatás is ezen az elven működik.
Ugyanakkor ezt is hozzá kell tenni: pl. a változtatás szellemiségének hiányáért, az lelassult fejlődésért, az ősközösségi rendszerben ragadásért jelentős részben nemcsak az ember, hanem az emberen kívüli tényezők is tehetnek. Minél korábbi fejlődési rendellenesség annál nagyobb az emberen kívüli tényezők jelentősége.
A labilitás, a színvonalcsökkenés problémája.
Úgy tűnik, hogy fejlett országok (népek, nemzetek) köztudata (egyszerűsített világnézete) jóval fejlettebb, mint más országoké. Egyfelől ez jóval magasabb szint is csak 50%-os. A tanulság nem az, hogy mi vagyunk a világ esze, mint ahogy azt képzeli sok nyugati ember és vezető, hanem az hogy mi is alacsony szinten vagyunk. Sajnos jelenleg még van egy emberi tulajdonság, szinte minden emberre, népre jellemző tulajdonság, a beképzeltség (felsőbbrendűégi érzés), amelynek ez a lényege: nagyon okos vagyok. Az egyszerűsített világnézet elmélete arról szól, hogy van a logika, a racionalitás felett egy tényező, az egyszerűsített világnézet, ami meghatározza racionalitást, az észt magát a puszta logikát. A hullámlépcsős fejlődés elmélete pedig azt jelenti, hogy az életszínvonal a rendszer, ingadozása, a háborúk, válságok, kialakulása azért jön létre, mert az egyszerűsített világnézet labilis, ingadozik.
Megdöbbentő, hogy időnként milyen alacsony színvonalra képes süllyedni. Úgy tűnik, hogy ezekben az években is (2000-től) egyre gyakrabban süllyed a fejlett világ köztudata az értékelhetetlen szint alá. Itt volt pl. az iraki háború megítélése. Ami még nyilvánvalóbban mutatja ezt: a Mohamed prófétát érintő karikatúrák. Kétségkívül egy hallatlan pökhendiség árad ebből a megnyilvánulásból is: majd mi megmutatjuk ezeknek az eszetlen vallási fanatistáknak, hogy mi a jó világnézet. Meg kell tanulniuk a mi új vallásunk fő eszméjét: a szólásszabadságot. Olyan hihetetlenül banális, együgyű ez a történet, hogy az értelmes ember még a cáfolatától is undorodik. Az európai jog is ismeri a gyalázkodást, rágalmazást, a becsületsértést a személyiségi jogok megsértését. Tiltja, és szankcionálja a hatalmi jelképek közlését a lázító, vagy a közbotránkoztató közlések megjelenését. Tehát a szólásszabadság nem mindenek fellett van, a beszéddel okozott lelki sértés, ártás, ami gyakran súlyosabb, mint tettlegesség az egyetemes igazságosság fontos része. A beszéddel okozott ártás korlátozza szólásszabadságot, a szólásszabadság tehát nem mindenek felett van. Arra itt most ki sem térek, hogy van burkolt cenzúra. Itt nemcsak egyes újságírók akciójáról van szó, hanem az európai vezetések akciójáról amennyiben nem ítélték el azt az esetet, ne tiltották be, nem hoztak erre vonatkozó törvényt, nem kértek bocsánatot. A keresztény embert is felháborítaná, ha mondjuk Jézusról gúnyrajzok, jelennének meg. A muszlin vallásúra pedig mindez úgy hat mintha az édesanyját gyaláznák.
Ha mindez nem lenne, csak arról lenne szó hogy mindez megéri, van e értelme, jót vagy rosszat tesz a világnak, akkor is egy értelmetlen, káros cselekvéssorozatról beszélhetnénk. Meglehet így változtatni az elmaradottabb köztudatot? Aki így karja megváltoztatni, akkor annak nem alacsonyabb szintű a köztudata, mint azé, akit meg akar változtatni? Szóval ez az egész hihetetlenül borzalmas, az értelmes ember számára. Itt arról még nem is beszéltem, hogy mindezzel pl. a magyar emberek döntő többsége nem ért egyet. Szóval itt megint hol marad a demokrácia? Néhány újságíró és a vezetés úgy gondolja, de hol marad a közvélemény? Az pedig külön borzalom, hogy a legfejlettebb országok néhányából indult ki ez az egész. Megállapítható: valami, óriási baj van az államkapitalista jellegű köztudattal, egyszerűsített világnézettel. Ebben a pár évben hihetetlenül alacsony szint felé kezd süllyedni. Ezzel a problémával kezdtem, hogy az államkapitalista jellegű köztudat hatalmas hibája, hogy rendkívül labilis, óriási színvonalcsökkenésekre hajlamos. A tényleges demokráciában nemcsak magasabb szintűnek kell lenni az egyszerűsített világnézetnek, de sokkal kiegyensúlyozottabbnak is. A hat szellemiség közül egyébként ez esetben hiányos a vitakultúra, az átgondoltság, a közösségi szellemiség, az önrendelkezés és igazságosság szellemisége is. Az a demokrácia felfogás jelenik meg, hogy az én demokrácia felfogásom (szólásszabadság mindenek felett) a demokrácia. Ezért kell ragaszkodni a demokrácia helyes értelmezéséhez. A „szabadság” és demokrácia két különböző elmélet és gyakorlat. Egyébként az államkapitalista köztudat bele van őrülve ebbe a zavaros, megfoghatatlan fogalomba, (ez már inkább frázis), hogy „szabadság”. A mindenki (gonosztevő, rabló, csaló, gyalázkodó, pénztolvaj, stb.) szabadsága, a jóindulatú, szerény, dolgos ember rabsága. Demokrácia: az emberek összesített véleménye. Ha az emberek (európai és a világ népeinek) döntő többsége e karikatúrákat helytelennek és betiltandónak tartja, akkor azt el kell ítélni, és be kell tiltani.
A rossz rendszer kiszolgálásának problémája. Újabb elmélkedés a felelősségről.
A magyarországi gondolkodó megint „szerencsés” helyzetben van. Az ügynök kérdés újabb és újabb fejezetei kerülnek elő, alkalmat adva a gondolkodónak hogy mindezt újra és újra átgondolja.
A legújabb okosság: nincs feldolgozva múlt, nincs feldolgozva a Kádár rendszer. Meg kell értenünk a Kádár rendszert.
Korábban megkérdeztem: miért, a jelenlegi rendszert értjük? Általában érti az ember azt a rendszert, amiben él? Nem, - átéli, érzi, de nem érti. Amikor átéli, érzi, akkor azt hiszi, érti is. Pl., átélünk, érzünk egy kellemes vacsorát, de ettől még nem tudjuk, nem értjük miért volt kellemes. És azt sem tudjuk milyen anyagokból, hogyan készítették. Elsősorban mindig a jelen rendszert kell megérteni, erről is beszéltem. Ha viszont nem értjük a rendszereket, a rendszerváltozásokat, a történelmi fejődést, akkor sem jelenlegi, sem a múltbeli rendszereket nem fogjuk megérteni. Márpedig nem értjük, „hála” többek között az elégtelen (mennyiségében és színvonalában elégtelen) társadalomtudományoknak és azok oktatásának.
Az egész probléma magoldását zavarja ez felfogás: van az átkos diktatúra a Kádár rendszer, és van a jelenlegi demokrácia, az ennél jobb nem lehet, rendszer. Ebből az alapállásból csak az értetlenség jön ki. Ez is zavarja: ez csak egyes embereknek, generációnak, a problémája. Nem, ez a probléma állandóan jelen van. Pl. jelenleg is több ember áll, mint rossz rendszerek képviselői, a nemzetközi bíróságok előtt, míg más hasonló diktátorok dísztemetést kaptak, vagy éppen kapnak. Ez egy minden embert, minden korban érintő probléma: a rossz rendszerek kiszolgálása. A Kádár rendszerben is sokan úgy gondolták: engem nem érint, hiszen egy szinte tökéletes rendszert szolgálok ki, tehát, ezzel probléma megszűnik. Messze vagyunk a szinte tökéletes rendszertől – ez az első, amit meg kell érteni. Vannak tehát rossz rendszerek, de minden rendszer bizonyos fokig az. Sőt az elméletem szerint szinte szükségszerűen át kell haladni a rossz rendszereken. Olyan ez, mint a gyermekbetegségeken átesés szükségszerűsége. Nem mindegy, azonban, hogy mennyire rossz a rendszer ill. a rendszerváltozat, és főleg nem mindegy, hogy mennyi ideig tart. Itt van az emberek felelőssége. Ez egyben arra a kérdésre is választ ad, hogy a rossz rendszer létrehozóiról vagy kiszolgálóiról beszéljünk. Létrehozó és kiszolgáló ez esetben csak nyelvtani különbség. Minél tovább szolgálja ki valaki a meghaladott, elavult, rossz rendszert, annál tovább tarja fenn, azaz hozza létre.
A rendszer lehetséges kiszolgálói sorrendben: politikai elit vezetés. Katonai rendőri, titkosszolgálati vezetés. Politikai középvezetés, hivatásos katonák rendőrök, titkosszolgálati tagok, ismert művészek, közszereplők. Általában a középvezetők, értelmiségiek, a párttagok (elvtársak), és az amatőr besúgók. A lakosság az egyszerű emberek. Mindenki kiszolgáló valamilyen szinten.
Mostanában gyakran hallom: A besúgók a fő bűnösök, mert, ők nem a munkájukat végzik. A munkájukat végző rendszerkiszolgálókra mindig szükség van, a jelenrendszerben is. Mások pedig azt mondják: hogy lehet elítélni a besúgókat, ha nem ítéljük el azokat, aki beszervezik őket, akik szinte kényszerítik őket, akik olvassák a jelentéseiket.
Ez a második állítás az igazságosabb, de milyen az első. Ha valaki munkaszerűen, hivatásosan végzi a rosszat, akkor ő felmenthető? A hivatásos besúgó, hivatásos ügynök (ők is önként, és karrierből vállalták e foglakozást) rendben van, de aki nem hivatásos, (ráadásul sokakat kényszeríttettek) az elitélendő. Még az önkéntes amatőr besúgó sem nagyobb bűnös, mint a hivatásos ügynök, mert az szintén önkéntes. Az amatőr besúgok többsége, azonban nem önkéntes. Minden vezető, bizonyos szinten besúgó is. Nyilván a második állítás (csak az amatőr besúgók a bűnösök), egy orbitális ostobaság.
(Arról nem is beszélve, hogy ezen a besúgók gyakran sokkal kiválóbb emberek, mint a hivatásos „főnökeik”.) Valójában az egyik nagyobb csavar, a másik (az amatőr besúgó), a kisebb csavar a gépezetben. Ez az egész ostobaság pedig jelenlegi rendszerben született meg. Nem leplezzük le a jelenlegi rendszer ostobaságait, tehát nem értjük a jelenlegi rendszert sem. Erre jön az okos történész, és azt mondja: az a baj, hogy nincs feldolgozva a Kádár rendszer.
Miből ered ez jelenlegi ostobaság? Már ettől a kijelentéstől is félnek: minden elit vezető, minden középvezető, minden hivatásos katona rendőr, titkosszolgálatos, a rendszer kiszolgálója. Szóval ilyen szinten van a jelenlegi fene nagy szólásszabadság. Annak kimondáshoz, hogy jelenlegi rendszer sem jó, egy idő után jobb rendszernek kell jönnie – jelenleg ugyanakkora bátorság kell (ennek a kimondástól ugyanúgy félnek), mint a Kádár rendszerben.
Miért vannak jelenleg a sokszor, kényszeríttet volt besúgók pellengérre állítva, miközben a volt elit vezetők stb. nincsenek? E kiindulópont miatt. A múlt rendszer egy borzalmas diktatúra volt, tehát a kiszolgálóit el kell ítélni. Meg kell keresni, azokat, akiket elítélünk. A jelenlegi rendszerben is vannak elit vezetők, hivatásos katonák, rendőrök, titkos szolgálatosok, ezért őket sem múltban, sem jelenben nem lehet elítélni. Marad ama réteg, mint elitélendő, amelyik csak múltban volt (ez is vitatható), és ez nem más, mint az amatőr besúgók rétege.
Itt megjegyzem ezt az egész ostobaságot, igazságtalanságot megint a jelenlegi elit vezetők, középvezetők, értelmiségiek generálják azon kijelentésükkel, hogy múlt rendszer borzalmas diktatúra volt, a jelenlegi pedig százszor jobb, a szinte tökéletes rendszer.
Innen kezdve már eleve megszűnik annak lehetősége, hogy az egész problémát értelmesen fel lehessen dolgozni. Egyébként ez az értelmetlenség minden eddigi rendszerre jellemző, a történelmi butaságok egyike.
Az értelmes feldolgozás két elő-feltétele. A jelenlegi rendszer csak egy fokkal jobb, mint a múlt rendszer. A lehetséges kiszolgálók rangsora pedig a következő: Elit politikai vezetés (10). Katonai rendőri, titkosszolgálati vezetés (főnökök, főtisztek, tábornokok) (7). Politikai középvezetés, hivatásos katonák rendőrök, titkosszolgálati tagok, ismert művészek, közszereplők (5). Általában a középvezetők, értelmiségiek, a párttagok (elvtársak), és az amatőr (nem önkéntes) besúgók (4). A lakosság az egyszerű emberek (2). Az egyszerű kisembert itt most politikai értelemben gondolom: olyan ember kinek a rendszer megváltoztatására igen kis hatása van, nincs politikai hatalmi, vagy tudatformáló helyzetben.
Be kell vállalni mindenkinek, hogy valamilyen szinten, a rendszer kiszolgálója.
A számok azt jelzik, hogy az egyéneket szerintem a pozíciójukból, tevékenységükből eredőn mekkora felelősség terheli.
Mint azt korábban kifejtettem a felelősségnek akkor van értelme, ha számokkal is jelezve van. A bűnöző mondhatja: mit tudnak kérem maguk az én indokaimról, azt csak én tudom, én éltem át. Ennek ellenére a bírói ítéletnek csak akkor van értelme, ha kimondja X bűnöző 2 év börtönt érdemel, Y bűnöző 3 év és 2 hónap börtönt érdemel. Ennek nincs értelme: ön X ember bűnös. Ön Y ember bűnös.
Ezzel persze még nincs feldolgozva probléma, csak feltétele lett megteremtve.
Induljunk ki abból, hogy nyilvánvalóan, ellenséges akciókkal, csak kevesen szállnak szemben az adott rendszerrel. Mondjuk ez az emberek 2%-a. Őket az adott rendszer el fogja ítélni, sőt lehet hogy a társadalom is, de leváltó rendszer dicsőíteni fogja, bár ez sem biztos. Ők gyakran egyszerű emberek maradnak (aki pozícióba kerül, az már nem lehet ilyen) és nem kiszolgálók. Az ő felelősségük zéró.
Milyen kiszolgáló rétegek vannak, túl azon, hogy vannak az elit vezetők, hivatásos katonák, besúgók, stb. Itt tehát egy másodlagos kategorizálásról van szó. Ezt nevezzük a motivációk szerinti kategorizálásnak.
1. Akik (elsősorban) karterizmusból, önzésből, vagy elvtelenül hatalommorzsákért kiszolgálják a rendszert. Ők nem akarják rendszert megváltoztatni, ellenkezőleg azonos irányban (vonalasan) akarják erősíteni. Ők teszik ki, a kiszolgálók mondjuk 40%-át. Ők általában tisztában vannak, azzal hogy nem feltétlen egy jó rendszert szolgálnak ki. Ők, adott esetben elitélendők. Az ő felelősségük a legnagyobb, mondjuk egy százas skálán 70%. Ez azt jelenti, hogy az egyéni felelősségük szerintem (18).
2. Akik (elsősorban) törvénytisztelő emberek, az adott rendszer hibáit nem látó, és a kiszolgálást becsületes munkának tartó emberek. Annak kifejtése, hogy ezek az emberek miért nem látják az adott rendszer hibáit igen hosszadalmas. Lehet ennek az oka pl. önzőség, de lehet az oka gyávaság, ill. a négy szellemiség hiánya. Mondjuk azt, hogy a fő ok a naivság, a butaság, az átgondolatlanság. Butaság, naivság, mert nem ismeri fel, hogy végső soron és hosszabb távon valószínűleg ő károsodik. Ők a kiszolgálók 40%-át teszik ki. Az átgondolatlanságból, naivságból származó összes felelősségük 24%. Az egy főre eső felelősség (6).
3. Akik (elsősorban) a bent lenni, de megváltoztatni (belülről változtatni), elvet vallják. Ők látják a rendszer hibáit, de úgy gondolják, hogy akkor tudják hatékonyan megváltoztatni, ha rendszeren belül maradnak, és onnan próbálják megváltoztatni. Ennek a variációi. Bentről rombolni. Pozitívan kilógni. Illetve, kettő ötvözete. A pozitívan kilógni, ill. a kettő ötvözete ezt jelenti: elmenve a törvényesség és bennmaradás határáig, az átlagostól, rendszertől eltérő döntést hozni, eltérően cselekedni. Pl. egy ügynök hamis, a rendszert inkább romboló, a rendszerellenzőket, védő jelentést ad. Pl. egy vezető olyan intézkedéseket hoz, ami kilóg a rendszerből, ha kicsit is, de változtat rendszeren. Egyszerűbben: ahol lehet kijátsszák a rendszert, ill. hol nyíltan, hol rejtetten, ahogy lehet, de meg akarják változtatni a rendszert.
Mekkora ezen emberek kiszolgáló felelőssége. Egyfelől, azzal, hogy bent vannak, és általában nem lépik túl a rendszer határait, kiszolgálják a rendszert. Ellenben a magváltoztató, romboló hatásuk csökkenti ezt a kiszolgálást. Egyénenként változhat ez a csökkenés. Én azt mondom, hogy átlagosan valamekkora felelősségük azért megmarad. Ezek az emberek a kiszolgálók 18%-át teszik ki, és összes felelősségük 6%. Egy főre eső felelősség (3). Ugyanakkor kétségtelen, hogy bentről megváltoztatni motiváció és egyben módszer, magatartás sem olyan egyszerű, mint az itt le van írva. Kétségtelen ez sok csapdahelyzetet rejt magában, arról nem beszélve, hogy nem teszi lehetővé a teljes tehetség, a teljes munkaintenzitás megvalósítását. Az is kétségtelen, hogy bentről megváltoztatásnak sok változata lehet. Ha gyáva (viszonylag gyávább) az illető, akkor a háttérakarattól eltérően, csak kiszolgáló és nem megváltoztató produktumok születnek. A gyávaság azonban már karrierizmus egyféle változata. Ezért a 3-as és 18-as kiszolgáló felelősség között, mint ahogy azt számok is mutatják, van még 15 alkategória. Ki milyen bátran változtat, a produktumok mennyire megváltoztató hatásúak, ezek jelölik ki az átmeneti kategóriákat.
4. A félelemből, kényszerűségből kiszolgálók. (A megalkuvás kollaboráció problémája.) Szerintem ez nem igazán külön kategória. Általában a hatalom nem bántja az egyszerű visszahúzódó embereket. Ha ez az ember azért lesz visszahúzódó (elbújós), mert látja ugyan rendszer rosszaságát, de nem akarja kiszolgálni, (ellenben aktívan ellenállni sem mer), akkor ennek a kiszolgáló felelőssége kb. akkora, mint naiv, törvénytisztelő ember felelőssége. Ez az ember egyrészt gyáva, másrészt viszont tudatosan lemond a karrierről, vállalja az egyszerű emberek nehezebb sorsát. Ha ez az ember tehetséges és tehetsége valamilyen közszereplői (politikai véleménynyilvánítást igénylő) hivatásra predesztinálja (pl. író, művész, tudós), akkor már nehezebb a kérdés. Ekkor lemondhat a tehetségéről, egyszerű kisemberként él, (íróasztalnak, szűk körben tevékenykedik, esetleg elmegy), vagy választhat a karrierista, ill. a bentről megváltoztatni kategóriák között. Kétségtelen bármelyiket választja, egyik sem tökéletes, azonban a karrierizmus választása sokszorosan bűnösebb (nagyobb a kiszolgáló felelőssége) mint a másik két variáció.
Az is kétségtelen hogy az egyszerű kisember is kerülhet olyan helyzetbe, amikor választania kell, kiszolgáló (megalkuvó) lesz, vagy karrierista, vagy éppenséggel ellenálló lesz. Ezek az élethelyzetek rendkívül drámaiak, de éppen ritkaságuk miatt nem ezek jelentik az igazi társadalmi problémát.
Az igazi társadalmi probléma az, hogy az egyszerű kisember (a kisemberek többsége) mennyire elbújva, él. Úgy él viselkedik, hogy semmiképpen se keveredjen konfliktusba, vagy azért felvállalja a lehetséges konfliktusokat. Ha négy szellemiség kellőképpen megvan benne, motiválja, akkor az kizárja az elbújós magatartást. Az egyszerű visszahúzódó, törvénytisztelő, naiv kisember 6-os kiszolgáló felelőssége is széles spektrumban változhat. Ha abszolút visszahúzódóan minden konfliktust kerülve él, mindenhez alkalmazkodik, akkor a sokkal inkább kiszolgálja a rossz rendszert, kiszolgáló felelőssége akár lehet 10-es értékű is.
Ha a két kategorizálást összeszorozzuk: pl. egy karrierista elit vezető kiszolgáló felelőssége 180. Pl. egy belülről változtató elit vezető kiszolgáló felelőssége 30. Viszont ha eme embernek ember megváltoztató szándéka és produktumának megváltoztató hatása részbeni (pl. 50%-os) akkor a kiszolgáló felelőssége 90. Pl. egy törvénytisztelő, naiv hivatásos rendőrtiszt kiszolgáló felelőssége 30. Pl. egy karrierista tiszt kiszolgáló felelőssége 90. Pl. egy karrierista önkéntes besúgó kiszolgáló felelőssége 54. Pl. egy kényszeríttet belülről változtató besúgó felelőssége 12. Pl. egy naiv, rendszerbe belenyugvó, kiszolgáló, a közügyektől tartózkodó egyszerű ember kiszolgáló felelőssége 12. Pl. egy elbújó, mindenhez alkalmazkodó egyszerű kisember kiszolgáló felelőssége 20. Pl. egy bátrabban élő, konfliktusokat felvállaló, és közügyek megvitatásában, rendezésében aktívan résztvevő, önálló véleménnyel rendelkező kisember kiszolgáló felelőssége csak 6. Ők jelentik az egyszerű kisemberek vonatkozásában bentről megváltoztatni kategóriát.
Abból a meggondolásból, hogy azért a különböző rendszerek között mégis van valamilyen különbség, és a rossz rendszer kiszolgálását mégis szankcionálni kellene, képzeljük el a következő törvénykezést. Akinek kiszolgáló felelőssége 120-nál nagyobb, az teljes vagyonelkobzásban részesül, és, nem lehet köztisztviselő, és akár öt éves börtönbüntetést is kaphat. A hódító háború, a népirtás persze ennél jóval súlyosabb kategória. Akinek 90-nél nagyobb, az pénzbüntetést kap, és nem lehet köztisztviselő. Ezek neve és büntetése természetesen köztudott. Akinek a kiszolgáló felelőssége 50-nél nagyobb az nem lehet köztisztviselő és neve kerüljön nyilvánosságra. Akinek a kiszolgáló felelőssége 28-nál nagyobb az nem lehet elit vezető (kormánytag, képviselő, polgármester, mondjuk a minisztériumi államtitkárságig bezárólag) és neve kerüljön nyilvánosságra. Akinek a kiszolgáló felelőssége 22-nél nagyobb annak neve kerüljön nyilvánosságra.
Természetesen ez az egész több szempontból fikció.
Egyfelől ezek kategóriák csak elméletiek, főleg ami a motivációt illeti. Vannak átmenetek. Az „elsősorban” jelzőt azért használtam, mert szinte nincs olyan ember akinél tisztán jelentkezne egyik, vagy másik motiváció. Általában mindhárom motiváció egyszerre jelentkezik, a kérdés az, hogy melyik az erősebb, melyik a meghatározó. Az emberek nem mondják meg az igazat, már csak ezért sem, mert képesek önmaguknak is hazudni, képesek önmagukat áltatni. Kishazánkban megfigyelhető, hogy szinte mindenki a bentről megváltoztatni variációt választja magyarázatképpen. Kevesen választják a naivság magyarázatát, de senki nem vállalta fel a karrierista, a rendszer vonalas erősítésének motivációját. Pedig ezek legalább 40%-ot tesznek ki. Az is biztos, hogy minél magasabb pozíció, annál kisebb kényszerhelyzet. Az állását esetleg elvesztő kisembernek nagyobb kényszerhelyzete, mint leváltással szembenéző miniszternek.
Mivel semmi sem bizonyítható, mindenkinél, aki nem nyilatkozik másképpen el kell fogadni a naivság illetve a belülről változtató motivációt. Ellenben még így is, jó néhány ember nem kerülhetett volna az elit vezetők közé. Az új rendszer elit vezetésébe, sok olyan ember került be, akinek az előző rendszer kiszolgáló felelőssége bőven meghaladta 28-at. Köztisztviselői státuszba pedig sok olyan ember került, akinek a kiszolgáló felelőssége bizonyíthatóan meghaladta az 50-et.
Még ha tudnánk is a motivációt, és meg lehetne állapítani az elsődleges motivációt, akkor sem lenne könnyű az ítélkezés. Ismertem olyan kommunistákat, akik hittek a rendszerben, a kommunista eszmékben, Rákosiék ezért börtönbe is zárták őket. Később, a Kádár rendszerben rehabilitálták őket, de éppen a tisztességes kommunista magatartásuk, az őszinte kritikájuk miatt csak középvezetői tisztségig vitték. Én őket a naiv, vagy még inkább, a belülről változtató középvezetői kategóriába sorolnám, a kiszolgáló felelősségük kb. 18. Ugyanakkor az is igaz, hogy minél magasabb beosztásba kerül valaki annál kisebb valószínűsége, hogy a naiv, vagy belülről változtató kategóriába tartozzon. Ugyanakkor nincs kizárva. Elgondolkoztató, hogy Kádár Jánosnak mekkora kiszolgáló felelőssége. Tény hogy Magyarország pozitívan lógott ki a szocialista táborból és ez nagyrészt Kádárnak volt köszönhető. Kádár János motivációja is lehetett ez: ha nem én teszem meg, akkor majd jön más, aki alatt nem 400 embert végeznek ki, hanem 800-at. Gondolhatta ezt: majd én belülről megváltoztatom, kiigazítom ezt a rendszert. Kádár János is hihetett egy olyan rendszerben (adott esetben, a kommunizmusban), amelyik az emberek többségének végső soron jobb életet biztosít, vagyis lehetett naiv. Sok tény arra utal, hogy volt megváltoztató motivációja. Sok tény arra utal, hogy a naivság (butaság) is jellemezte. Sok tény arra utal, hogy nem volt egy kimondottan karrier politikus. A magam részéről Kádár kiszolgáló felelősségét 60 és 100 közé teszem. Nem volt tehát sem kiváló, sem gazember. Azt minden vezetőnek tudnia kell, hogy funkciójával, nagyobb felelősség jár. Ugyanúgy ahogy az orvosi hivatással is nagyobb felelősség jár, természetesen más értelemben.
Ez az egész tehát fikció mégis érdemes többször, tisztán értelmi szempontok szerint végiggondolni a problémát. Talán ha sokszor végiggondolják a problémát, akkor nincs kizárva, hogy valamikor a jog is képes lesz ezt nagyjából igazságosan szabályozni. Arra viszont mindenképpen jó az ilyen végiggondolás hogy megértsük általában rendszereket, rendszerváltozásokat, ez minden társadalomtudomány alapja. Arra is jó, hogy az erkölcsi ítéletünk ezáltal talán pontosabb lehet. A jövőben ezt is nemzetközi jognak kellene szabályozni.
Elismerem eléggé kisiskolás szintű ez az átgondolás. Ellenben még ilyen szintű átgondolás sincs, a jelenlegi átgondoltság legfeljebb óvodás szintű. Az átgondoltság szellemisége tehát hiányzik.
Itt azonban felmerül ez kérdés is: amikor kiszolgáló felelősségről beszélünk akkor csak az elmúlt, a leváltott rendszerben lehet csak gondolkodni? Az éppen zajló rendszerben nincs kiszolgáló felelősség? Persze ha abból indulunk ki, hogy az éppen zajló rendszer mindig maga lehetséges legjobb, akkor nincs. A kiindulópont mindig az lenne, hogy milyen rendszert szolgálunk ki. Ha viszont abból indulunk ki, hogy ez rendszer is lehetne, elképzelhetően is jobb, akkor már más a helyzet. Vagy abból indulunk ki, hogy mi országunk, rendszerünk hogy viszonyul a legjobb rendszerkehez, akkor is lehetne a jelenlegi felelősségről beszélni. Ha még konkrétabban, abból indulunk ki, hogy a régióban a mi országunk, az utolsó 15 év alatt hogyan fejlődött a hozzánk hasonló országokhoz képest, akkor még inkább fel lehet vetni a felelősség kérdését. Hasznosabb lenne, ha jelen felelősségét firtatnánk elsősorban és nem múltét.
Ha már a két rendszer összehasonlításán gondolkodunk, fel kell tenni a kérdést: vajon a Kádár rendszerben, vagy jelenlegi rendszerben hiányosabbak az említett szellemiségek? Nekem úgy tűnik, hogy a közösségi szellemiség, valamint a változtatás szellemisége jelenleg mintha gyengébb, hiányosabb lenne. Anélkül, hogy ezt kielemezném, néhány lehetséges okot, megemlítenék.
Ez is azt jelzi, hogy két rendszer között azért nincs hatalmas különbség. Az individualizmus a közösségi szellemiség hiánya a jelenlegi rendszerben nagyobb. Az emberek vélt vagy valós elégedettsége is negatívan befolyásolhatja a változtatás szellemiségét. Ez egyébként a hullámlépcsős fejődés egyik csapdahelyzete. A fejlődési szakaszban, viszonylag nagyobb jólét és elégedettség jön létre, ami a következménye egy viszonylag nagyobb elégedettség, ami viszont csökkenti a változtatás szellemiségét. Részben valós oka van az elégedettségnek (valóban nőtt az életszínvonal), részben viszont vélt az elégedettség. A vélt elégedettség egyik oka pedig az, hogy az otromba kiismerhető manipuláció helyett, most már a rejtett kifinomult manipuláció működik. Mindenesetre, azért, hogy a hat szellemiség összességében hiányosabb lett, kisebb részben a népréteg, nagyobbrészt a vezetés a felelős.
Az egyszerűsített világnézet szerint a rendszereket, a rendszerváltásokat a hat szellemiség (igazságosság, önrendelkezés, közösségi, változtatás, átgondoltság, vitakultúra) megléte (hiánya) határozza meg. Összefoglaló néven: egyszerűsített általános társadalmi köztudat, vagy másképpen az egyszerűsített világnézet. A cél az lenne, hogy az egyszerűsített világnézetünk optimálisan fejlődjön. Ez egyben mindenki felelőssége is.
Másfelől viszont az emberi tudat egy rendkívül bonyolult dolog, a tudatváltozást sok minden befolyásolja. A következő részben már a bonyolult tudatról és a rendszer tudatformáló tényezőiről lesz szó.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
A tudatformálódás fontos tényezői a rendszer és a közerkölcs. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A tudatformálódás fontos tényezői a rendszer és a közerkölcs. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
(Az alábbi egyféle maghatározást, minden erkölcsről szóló fejezetben leírom, mint egyféle közös kiindulópontot. Az erkölcs (erkölcsösség) az erkölcstelenség hiánya, részben ellentéte. Az erkölcstelenség még nem bűn, legalábbis nem bizonyítható bűn, de másoknak (egyéneknek) ill. a közösségnek árt, azokat zavarja, sérti. Illetve a közösség normáit sérti. Az erkölcs a „jognak” nem a szervezeti, működési szabályzat oldalához kapcsolódik, hanem az általános bűn, erény, igazságosság oldalához. )
Az előző fejezetben abból indultam ki, hogy a tudat, pontosabban az egyszerűsített világnézet az elsődleges, és ha már sorrendet akarunk felállítani, akkor a tudat határozza meg a rendszert. Ezt elsősorban azért tettem, hogy bizonyítsam: van emberi felelősség. Most abból indulok ki, hogy a rendszer hatása a tudatra nagyon lényeges. Feltétlen fel kell állítani valamilyen sorrendet?
Az hogy az egyik kissé fontosabb, mint a másik, nem jelenti azt, hogy a másik ne lenne fontos.
Az erkölcs témája egyébként végighúzódik e tanulmányon. Vannak e tanulmányon végighúzódó témák, ezek egyike az erkölcs. Bizonyos szempontból talán világosabb, és kevesebb ismétlésű lenne a tanulmány, ha végighúzódó témákat egymás mellé raktam volna. Bizonyos szempontból viszont így érthetőbb és világosabb, legalábbis szerintem.
Az erkölcs és a rendszer.
A vagyonnal kapcsolatos erkölcstelenség (vagyon és tulajdon elleni vétségek, pl. lopás, csalás, stb.) nagyobb része, leginkább a rendszerből ered. Pontosabban a rendszerből eredő (legális) alapvető és általános erkölcstelenségből, az igazságtalan és aránytalan vagyonszerzésből ered.
A kevésbé szilárd erkölcsű emberekben (ez legalább az emberek fele) a következő gondolatok generálják, tudatosan, vagy tudat alatt ezt az erkölcstelenséget: ha nekik szabad, akkor nekem is, nehogy már én legyek a balek, a károsult. Sokaknál ráadásul: ez legális, ezt teszi a vezetés is, ezért ez jó, ez a követendő.
Szinte minden hatalommal kapcsolatos erkölcstelenség, leginkább a rendszerből eredő (legális) igazságtalan és aránytalan hatalomszerzésből ered.
A kevésbé szilárd erkölcsű emberekben szintén ez fogalmazódik (tudatosan, vagy tudat alatt) meg: ha nekik szabad, akkor nekem is, nehogy már én legyek a balek, a károsult. Sokaknál ráadásul: ez legális, ezt teszi a vezetés is, ezért ez jó, ez a követendő.
A hazugsággal, trükközéssel, manipulációval kapcsolatos erkölcstelenség, nagyobb része, leginkább, a rendszerből eredő (legális) erkölcstelenségből (hazugságból, trükközésből, manipulációból) ered.
A kevésbé szilárd erkölcsű, kevésbé meggondolt emberekben ugyancsak ez fogalmazódik meg, tudatosan vagy tudat alatt: ha nekik szabad nekem is, nehogy már én legyek a balek, a károsult. Sokaknál ráadásul: ez legális, ezt teszi a vezetés is, ezért ez jó, ez a követendő.
Mivel ezt az okoskodást több rendszertényező kapcsán elmondhatnám, ellenben az ismétlést, el szeretném kerülni: kérem a kedves olvasót, hogy ezt a beillesztést önmaga tegye meg. Egyszerűbben fogalmazva: kérem hogy ezek a gondolatok, mindig felidézettek legyenek, akárhányszor az erkölcs vagy azzal kapcsolatos téma (pl. jog, manipuláció, stb.) kerül megtárgyalásra.
A három rendszerből eredő alapvető általános erkölcstelenség lefedi, befolyásolja közerkölcs jelentős részét.
Ami pedig a kevésbé szilárd erkölcsöt illeti: ebben jelentős szerepe van az állami erkölcs-oktatásnak ill. annak hiányának, amely ugyancsak rendszer hibája, ill. hatása.
Máskor gyakran, különböző formában, arra intem az egyszerű becsületes embereket, hogy mégse sétáljanak be ebbe a csapdába, az idézett gondolatokat (nehogy már én legyek a balek, stb.) lehetőleg vessék el. Azért csapda ez, mert ha közerkölcs, ilyen akkor a jelenlegi, végső soron a becsületes egyszerű ember ellenes rendszer, ill. helyzet fennmarad.
Egyfelől az egyszerű becsületes ember sosem lesz olyan hatékony eme erkölcstelenségek realizálásában, mint a becstelen, eme erkölcstelenségeket tudatosan használó ember. Ebbe a „harcban”, az erkölcstelenség érvényesítésének harcában a becsületes ember le fog maradni. Másfelől az egyszerű becsületes ember egy ilyen közerkölcsű világban rendkívül rosszul érzi magát, szemben a becstelen emberrel, aki kimondottan jól érzi magát eme légkörben. A végső károsult mindenképpen az egyszerű, becsületes ember lesz.
Fura világ felé haladunk, ezt be kell vallani. Az erkölcs, a becsület, a tisztesség, mint fogalmak, és mint cselekvések, viselkedések devalválódnak. Ezek manapság már a racionalitástól távol eső, megmosolyogni való fogalmak. Van a politika, a jog, a gazdaság, mint racionalitás és valahol az ideák mezején ezektől szinte függetlenül, valahol mellékesen van az erkölcs, a becsület, a tisztesség. A jogot nem az erkölcs miatt kell betartani, hanem azért mert a megszegésért büntetés jár. Legalábbis ez a tendencia. Az erkölcs, a becsület, a tisztesség gyarapodása, erősödése, azaz fejlődése pedig fel sem merül. Az emberiség erkölcs az alapvető elfogadott elveken (pl. az alapvető emberi jogok) törvényerejű elveken keresztül fejlődne. Ez a fejlődés is leállt. A hétköznapi erkölcs pedig az irracionalitás homályába süllyedt. Természetesen az erkölcs a becsület, a tisztesség racionalitás, nagyon kézzelfogható racionalitás. Az alapprobléma: ha a rövid távú egyéni haszon szemszögéből nézzük a világot (az egyén végül károsodik) akkor az erkölcs szinte megszűnik. Ha a szempont a hosszabb táv és a közös hasznosulás, (ezzel az egyén is jól jár) akkor az erkölcs, becsület, tisztesség szükségessé válik.
Az egyik ok amiért ez így alakult, a gyakori manipulációs eszköz: a jobb jövő ígérgetése. Majd a jövőben learatjuk a termést, pár év múlva már boldogság, jólét lesz, és így tovább. Mi a baj ezzel. Az a baj, hogy ez, mint manipulációs eszköz jelenik meg, egyes ügyek, egyes intézkedések propagálására. Valójában ennek közfelfogás, közgondolkodás részének kellene lenni. A felfogás helyességének visszaigazolása nem más, mint a folyamatos egyenletes fejlődés. Ez is hiányzik. A fejlődés minden szempontból túlságosan hektikus. Hogyan lehet valami a közfelfogás része. Pl., ha már az elemi iskolában tanítják, természetesen a megértés szintjén tanítják, és nem besulykolják. Nemcsak időnként nyilvánvalóan valamihez kapcsoltan jelenik meg a tájékoztatásban.
Ráadásul kibontakozik egy másik tendencia is. Azt mondtam, hogy a politika, a gazdaság a jog, mint racionalitás jelenik meg. Valójában ezek egyre inkább a mesék azaz a kommunikáció szintjén jelennek meg. Van e egyáltalán manapság valóság, ill. ha így haladunk lesz e ilyen a jövőben? Egyfelől lenne a valós lényeges adatokkal alátámasztott valóságos kommunikáció. Ez nem mellébeszélés, ez az őszinte meggyőzés. Manapság, (manapság még inkább) a kommunikációt azonosítják a rábeszéléssel, ami azonos manipulációval. A rábeszélés, pl., ha az „ügyes” (szerintem inkább becstelen) eladó jó pénzért eladja a romos házat. Itt nem is a jó pénz dominál, hanem az hogy vevő, a romos házat egy ideig, amíg össze nem dől, csodálatos palotának fogja látni, mert megdumálták. Manapság tehát kibontakozik, sőt már virágzik ez a felfogás. Mindegy hogy milyen a ház, a lényeg az, hogy a benne lakó azt jónak lássa, és ezért jól érezze magát benne. Ez manapság a „kommunikáció”, erről folyik az értekezés a politikában, médiában éjjel-nappal. Ki milyen ügyes rábeszélő: ez lenne a fő kérdés? Úgy tűnik az emberiségnek választani kell, merre akar haladni.
A tudatformálódás fontos tényezői a világhierarchia és a kultúra. Elméleti rendszertényező.
A tudatformálódás fontos tényezői a világhierarchia és a kultúra. Elméleti rendszertényező.
Egyszerűsítve: a nép hosszabb távú történelme alakítja ki a nép kultúráját, és elsősporban nép kultúrája miatt alakulnak ki a nép tulajdonságai. (Azért az aktuális rendszer is erős hatással bír.) A nép tulajdonságait, statisztikai adatokkal és vizsgálatokkal nagyjából meg lehet állapítani. A társadalomtudomány elsődleges feladata lenne, hogy felmérje a nép tulajdonságait, ebből megállapítsa azt a negatív 5-10%-ot amit meg kellene változtatni, és elemezze, azt hogyan lehetne megváltoztatni. Továbbá feladata lenne, hogy megértesse, hogy ez a negatív 5-10% tulajdonság miért alakult ki. Továbbá megértesse, hogy a negatív tulajdonságok miért nem haladhatják meg a 10%-ot. Mellékes feladata lenne, hogy megvizsgálja, a valóságos tulajdonságok mennyiben térnek el a népről alkotott általános véleménytől és miért alakult ki ez a vélemény.
Jelenleg a mellékes feladatból lett a fő feladat, miközben a fő feladatok elsikkadnak.
A jelenlegi társadalomtudomány hosszasan, fölöslegesen elemzi a következő egyszerű megállapítást: van előítélet és az előítélet nem jó. Még odáig sem jut el, hogy megállapítsa, az előítélet milyen arányban hibás a népről alkotott téves véleményben. Szerintem legfeljebb 20%-ban, és legalább 60%-ban, éppen az a társadalomtudomány a hibás, amelyik nem a fő feladatával foglalkozik.
Néhány általános összefüggés.
Az intézményrendszer, a mechanizmusok, módszerek, technikák és a belső tudat állapota egyaránt fontos. A köztes területek szélesek, a határvonalak bizonytalanok. A létnek is legalább százféle vonatkozása és a tudatnak is legalább százféle vonatkozása van. Kérdés, hogy melyik vonatkozásra gondol valaki, ha a lét és tudat viszonyáról beszél. Ugyanakkor a száz-százféle vonatkozás összefügg, a variációk száma rengeteg a téma bonyolult és szinte végtelen. A hardver és a szoftver egyaránt fontos. A jó hardverfejlesztő, a jó programozó, a jó felhasználó egyaránt fontos, mindháromra szükség van a sikeres működéshez. Mindhárom tudása fontos, de emellett vannak a gyártási technológiák, a programozási technológiák, az oktatási technológiák, mint a tudás mögötti, melletti rendszerek. A rendszer és tudat összefüggéseit még sok oldalról meg lehet közelíteni.
Az újabb nagy kategória tudatformáló rendszertényezők megint nem egy éles határvonalakkal elválasztható kategória. A kategorizálás részben egy kényszerűség, mert a minden mindennel összefügg alapon nincsenek éles határvonalak. E nagy kategória is összefügg rendszer más részeivel, és sok határterület átmeneti terület van.
Egyfelől jogosan igazságtalannak tarthatjuk a jelenlegi világhierarchiát. Vannak országok, népek, nemzetek melyek nyomorognak, mások pedig túlzott jólétben élnek. Egyrészt túlzott ez a jólét, ha összehasonlítjuk azt más nyomorgó rendszerekkel. Másrészt ennek jólétnek a káros mellékhatásai (elhízás, szeméttermelés, stb.) már-már meghaladják a hasznos hatását.
Ugyanakkor azt is megállapítható, hogy egyes szegény, de törzsi rendszerben élő népek boldogabbak, boldogabbnak tűnnek, mint a náluknál fejlettebb népek. Ezek a törzsi népek egyéni sajátos és érdekes kultúrával rendelkeznek. A boldogságuk egyébként éppen abból ered, hogy homogén egységes kultúrájú népekről van szó. Erről más rendszertényezőben beszélek bővebben. Ezek jó okok arra, hogy azt mondjuk: jó lenne, ha ezek a népek megmaradnának ebben az állapotban. Itt viszont felvetődik az ellentmondás. Ha az igazságosabb, arányosabb világhierarchiára törekszünk, vagyis arra, hogy ezek a népek nagyobb jólétben éljenek, akkor ezek a népek szükségszerűen megváltoznak. A változás pedig kárukra van, tehát nincs szükség igazságos arányos világhierarchiára. Persze ez téves következtetés. Egyrészt megállapítható, hogy ez a világ lakosságának csak kb. 1%-kát érinti. Másrészt megállapítható, hogy ezek népek szükségszerűen és elkerülhetetlenül meg fognak változni.
Ha egy törzsi népnél havonta megjelenik egy forgatócsoport, akkor az változatlan tud maradni? Az információk és áruk beáramlanak a törzsbe. A törzs tagjai kiáramlanak a közeli nagyvárosokba. Mondjuk adva, van egy boldogan élő törzs, de hirtelen jön egy járvány. A fejlett világ kettőt tehet: vagy nem avatkozik be, és akkor hagyja meghalni az embereket, vagy orvosi segítséget nyújt, és akkor már a beavatkozásával megváltoztatja törzs életét. Ilyen példát persze többet is lehetne sorolni (természeti katasztrófa, éhezés, stb.) Szerintem illúzió-kergetés arra törekedni, hogy ezek a törzsi társadalmak ne változzanak meg. Az viszont egy elérhető cél, hogy a ne a felbomlás legyen a sorsuk, hanem egy másik kategóriába, a homogén kultúrájú közösségek kategóriájába menjenek át. A homogén kultúrájú közösség nagyjából azt jelenti, hogy a nép termelésileg, fogyasztásilag, életszínvonalilag akár lehet legfejlettebb, de nyelv, szokások ünnepek, házasság, temetkezés, vallás, művészetek, szórakozás, életmód, stb. (kultúra) szempontjából megőrzi a sajátosságát és egységét. Egyrészt nem szabad szélsőségekben gondolkodni, vagyis hogy csak két kategória van: az egységes törzsi társdalom és modern felbomlott társadalom. Lehetséges egy közbenső kategória, a kulturálisan homogén közösség. Valószínűleg teljesen felbomlik ama törzsi társadalom, amelyiknél egy ideig ragaszkodnak az eredeti állapot változatlanságához, majd amikor ez meghiúsulni látszik, akkor sorsára hagyják a népet. Valószínűleg részben átalakulva fennmarad, nem bomlik fel az a törzsi társadalom, amely tudatosan át lesz vezetve a törzsi társdalomból (minden szempontból, homogén közösségből) a kulturálisan homogén közösségbe.
Ezek után kijelenthető, hogy az igazságos és arányos világhierarchiának nincs értelme, mert az árt a törzsi társadalmaknak és általában az egységes kultúrájú népeknek? Nem jelenthető ki. Az igaz ugyan, hogyha víz, villany, orvosi ellátás és egyebek, a jólét eszközei kerülnek be egy nép életébe, akkor azáltal felbomlik a minden szempontból (kulturálisan, gazdaságilag, törvényileg) egységes közösség, de fennmaradhat a kulturálisan egységes közösség. Másfelől pedig mindenképp felbomlik, csak idő kérdése.
A probléma másik oldala, hogy ezek a természeti népek mennyivel és miben boldogabbak, mint az un. fejlett társadalmak. Ez a probléma más többször felmerült.
A történelmi fejlődésnek van egy ilyen nagy folyamata is: a vallási-kulturális dogmák túlzott felerősödése, uralkodóvá válása, a vallási-kulturális dogmák normálissá gyengülése, összeilleszkedése az értelemmel, tudománnyal. A vallási-kulturális dogmák átalakulása, majd újabb felerősödése. Ez tehát egy hullámzás, de remélhetőleg a hullámzás fő tendenciája azért az, hogy minden hullámzásnál gyengül a dogmák túlzott érvényesülése, és hosszabb ideig tart az értelemmel összeillesztett vallás-kultúra.
A jelenlegi Iszlám vallás-kultúra sok tekintetben hasonlóságot mutat a középkori keresztény vallással-kultúrával. Jelen pedig az Iszlám vallás-kultúra uralkodó dogmái csapnak össze a neoliberális kultúra, uralkodóvá vált dogmáival.
Az emberi kapcsolatok, a mindennapos konfliktusok.
Kétségtelen, hogy eddig egy fontos életminőséget meghatározó tényezőről, az emberi kapcsolatokról, konkrétabban, a mindennapos konfliktusok számáról, megoldásról nem volt szó. Jobb egy olyan közösségben élni, ahol a klasszikus életszínvonal (anyagi szükségletek, egészségügy, stb.) valamivel rosszabb, viszont az emberi kapcsolatok sokkal jobbak, kevesebb veszekedés, torzsalkodás van.
Először is nem tudjuk, hogy a természeti népeknél milyen számú és erősségű konfliktusok vannak, ill. ezek hogy aránylanak a fejlett társadalmakban levő konfliktusokhoz. Ebből következően azt sem tudjuk, hogy a fejletlen népek hogyan oldják meg ezeket a konfliktusokat. Azt tudjuk, hogy fejlett társadalmakban elég magas a konfliktusok száma, amiből következik, hogy a megelőzésük, megoldásuk messze van tökéletestől. Itt jegyzem meg, hogy rengeteg népekről, kultúrákról szóló leírás, film, stb. van, de ezek a felületes jelenségek bemutatásánál nem mennek tovább. A történelemtudomány is hiányos e vonatkozásban. Ha többet tudnánk, akkor el lehetne gondolkodni azon, hogy az emberi kapcsolatok romlása, a konfliktusok növekedése vajon a fejlődés velejárója, vagy sem. Én úgy gondolom, hogy nincs szükségszerű és kivédhetetlen összefüggés. Pszichológia, társadalompszichológia tárgyalásánál erre érdemes kitérni.
A politikai (társadalomtudományos) vélemények C/2-es ábra. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A politikai (társadalomtudományos) vélemények C/2-es ábra. A C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A C/2 ábrán a bonyolult összefüggésrendszer nagyjából vázolva van. Most, itt inkább arról lenne szó, hogy a különböző négyzetekbe irt szövegek, mit is jelentenek.
Tulajdonképpen az a fejezet és ábra egyfajta összefoglalás, hiszen e tanulmány során számos esetben kitérek a tudati, véleményi összefüggésekre. Miért gondolja, mondja ezt, vagy azt a vezetés, miért gondolja, mondja ezt, vagy azt a lakosság, ezekről gyakran esik szó. Az egyes négyzetek tartalma is visszaköszön, úgy, mint a vezetés szükségszerű tulajdonságai, a társadalomtudományok gyengesége, szubjektivitása, stb..
A problémakör alapkérdése, az hogyha megjelenik bármilyen politikai társadalmi rendszerről szóló vélemény, akkor az mennyiben értelemvezérelt, objektív, racionális. Másik oldalról, mennyiben érzelemvezérelt, ill. programozott, szubjektív. Természetesen minél értelemvezéreltebb, objektívabb, annál kevésbé lesz zavarosabb, elfogultabb, alacsony színvonalú. Ha egy vélemény nem értelemvezérelt, nem objektív, nem törekszik a társadalomtudományos törvényszerűségre akkor mi értelme van? Ezt a kérdést is gyakran felteszem. A nyelv megadja a választ, ha nem értelemvezérelt, azaz értelmetlen a vélemény, akkor nincs értelme. Pontosabban minél kevesebb a értelemvezéreltség, annál kevesebb az értelme.
Vannak azonban olyan dolgok, erről is szó volt, amelyekben csak az ízlést, az érzelmet (jó, szép, kellemes, stb.) kell kifejezni. Ennek azonban csak a lakosság szempontjából van jelentősége. A vezetés, főleg a társadalomtudósok véleménye, optimális esetben, szinte alig tükrözhet ízlést, érzelmet. Ez az első különbség a vezetés véleménye és a lakosság véleménye között. Továbbá minden nem érzelemvezérelt vélemény mellé hozzá kell tenni, hogy ez a kijelentő szubjektív érzése véleményeket és ezeket a „véleményeket” másképpen kell kezelni. Most itt azon véleményekről van szó melyekből az tetszik ki, hogy a kijelentő azokat igaznak tartja. Pl. valaki kijelenti, hogy Kádár János diktátor volt - nem teszi hozzá, hogy az én érzésem szerint - akkor ezt a véleményt a kijelentő igaznak tartja.
Kétségtelen előfordulhat, hogy valaki elfogulatlanul, érzelmektől mentesen gondolkodik valamiről, és nagy baromságra jön rá. Az is lehet, hogy valaki érzelmektől átitatva alakítja ki a véleményét, ami mégis igazságot, törvényszerűséget tartalmaz, ill. csatlakozik, levezethető valamilyen társadalomtudományos törvényszerűségből. Azért nem ez a jellemző, ezek inkább kivételek, általában az értelemvezérelt vélemény igazabb lesz, mint a szubjektív vélemény. Másfelől nem abszolút érzelemmentes gondolkodásról beszélek, ilyen nincs is. Az érzés, érzelem és az értelem összekapcsolódik. Arról van szó, hogy a kettő olyan aránytalan az érzelmek, a szubjektivitás javára, hogy abból nagy valószínűséggel nem jöhet létre objektív, tudományos törvényszerűséghez csatlakozó vélemény.
Azt mondtam, hogy bármilyen vélemény azonban érdemes a véleményeket azért kategorizálni. Más kategóriába tartoznak vezetés (a szélesebben értelmezett vezetés) és lakosság véleménye. Több okból is más kategória. Egyfelől a vezetés véleménye sokkal inkább meghatározó a rendszeralakítás és tudatformálás szempontjából, mint a lakosság véleménye. Másfelől a vélemények kialakulásába is a közös elemeken kívül vannak olyan elemek, melyek csak a vezetésre jellemzők. Azon kívül a közös elemek is eltérően jellemzők a vezetés és lakosság véleményére.
Továbbá a véleményeket még érdemes úgy is kategorizálni, hogy alapvető vélemények (világnézetek) vagy csak egyszerű vélemények. Azt, hogy melyik ered inkább a másikból nem, könnyű megválaszolni, és e téma szempontjából mellékes.
Térjünk vissza a vélemények objektivitására, értelemvezéreltségére. Itt különbséget kell tenni a vélemény kialakulása és a vélemény előadása, magyarázata között. Pl., kialakulhat, létrejöhet bennem egy szubjektív vélemény, de azt nagyon logikusan adom elő, magyarázom meg. Ellenkezőleg, létrejöhet bennem egy objektív, értelemvezérelt, „igazságot” tartalmazó vélemény, amit bután, érzelmektől elvakultan adok elő. Itt most elsősorban a kialakult vélemény értelemvezéreltségéről van szó, és nem az előadásról.
Az alapvetések tisztázása érdekében idéznék egy másik fejezetből.
Fel kell tételezni az önálló optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelmet. Röviden ez azt jelenti: ha értelem által kontrolált és jó irányba terelt érzelmek aránya megfelelő, akkor az értelem optimális lehet. Optimális lehet, innen már csak a képességek és külső hatások (pl. az oktatás színvonala) számít. (Viszont a külső hatásokat az önálló optimális, az érzelmekkel arányosan együttműködő értelem alakítja ki.) Ha túlságosan értelemvezérelt lesz az értelem (hiányzik az érzelem), akkor hiányzik a motiváció. Ha túlságosan érzelemvezérelt lesz az értelem, akkor megjelenhetnek a rossz, túlzott érzelmek, az értelem rossz irányba fordulhat.
Tehát csak túlzott értelemvezéreltséggel van baj. A normális értelemvezérelt gondolkodás, vélemény, azonos az optimális az érzelmekkel arányosan együttműködő értelemmel.
Az ábrából az derül ki, hogy a vezetés véleményére több szubjektív, érzelmi tényező hat, mint a lakosság véleményére. Ilyen tényezők a rendszeregyetértés, hatalmi harc, a hatalom vagyon megtartásának belső és külső kényszere, stb..
Ugyanakkor a vezetés véleménye jóval inkább önálló, mert ők inkább tudatformálók. A lakosság tudata pedig inkább befolyásolt, elsősorban éppen a vezetés által. Ezt az ellenmondást úgy lehet értelmezni, hogy a vezetésre egyfelől több olyan elem hat, amelyik gátolja az értelemvezérelt, objektív vélemény kialakulását. A lakosságra kevesebb olyan elem, hat, ami gátolja az értelemvezérelt, objektív gondolkodást, viszont hat rá a vezetés véleménye, amely összességében gátolja az értelemvezérelt, objektív gondolkodást. Végső soron a lakosság véleményének objektivitása, értelemvezéreltsége alig lesz nagyobb, mint vezetés véleményének. Ehhez még hozzátehetjük, hogy azért a vezetés nagyobb társadalomtudományos ismeretekkel rendelkezik, ami szintén az objektivitást segíti, igaz a látszatnál kevésbé. Összességében mindezek ellenére a lakosság véleménye, jelenleg nagyobb arányban lesz objektív, értelemvezérelt (kb. 15%-ban), mint a vezetés véleménye (kb. 7%). Ennek ellenére a vezetés véleménye érvényesül.
Kitérés arra, hogy az érdekvezérelt vélemény melyik kategóriába esik.
Szűken értelmezve az érdek nem más, mint az önérdek. Szélesebben értelmezve pedig egy célorientált (általában rövid távú célokra vonatkozó) vélemény. Van egy olyan általános, szerintem helytelen, felfogás, hogy az önzőség vagy célorientáltság csak az értelmet, a hideg racionalitást engedi meg. Ez csak annyiban igaz, hogy a cselekvésekre koncentrálás valóban igényel egyfajta racionalitást. De ha megnézzük, mi van az önzőség mögött, vagy megnézzük, mi vezérli a célokat akkor már vastagon megtalálhatjuk az érzelmeket. Tehát az érdekvezérelt vélemény is lehet értelemvezérelt és érzelemvezérelt, vagy akár optimális az érzelmekkel arányosan együttműködő értelem.
Van egy olyan érzésem, hogy akik jelenleg szidják a brezsnyevi szocializmust (pl. a Kádár rendszert), azok abban a rendszerben élve szidnák a kapitalizmust, az államkapitalizmust. Sőt ez nem is érzés, hanem tapasztalat. Van egy sereg ember főleg vezető, aki egyszerűen köpönyeget fordított. Azok a vezetők, akik a rendszerváltás alatt nem kényszerültek távozásra szinte kivétel nélkül köpönyeget fordítottak. Ha minden vezető megmaradhatott volna pozíciójába, akkor szerintem a vezetők kb. 90%-a köpönyeget fordított volna. Ugye itt arról van szó, hogy valamilyen véleményük volt, azután pedig attól merőben eltérő véleményük lett. Itt persze jön a magyarázat, mindenkinek joga van véleményt váltani, megvilágosodni. Ha nem lenne meg az emberekben a megvilágosodás, az igazság felismerése, akkor hogyan fejlődhetne az emberi tudat, és hogyan fejlődhetne a rendszer. Ez igaz, csakhogy van egy kis probléma. Ha ez a magvilágosodás szinte egybeesik hatalomváltással, rendszerváltással akkor enyhén szólva gyanús, hogy ez nem belső megvilágosodás, hanem egyszerűen a pozíció megtartásából létrejövő érdek-megvilágosodás. Lehet, hogy az ügyes vezető már megorrolja hatalomváltást és egy kicsit előbb vált, a másik egy kicsit elkésik, ezt jelenti, a szinte egybeesés. Szóval, ha igazi megvilágosodás lenne, akkor folyamatosan kellene a vezetésnek véleményt váltania, és nem hirtelen, szinte egyszerre.
Itt jegyzem meg, hogy az egész nem biztos, hogy tudatos. El tudok képzelni sok olyan embert, aki őszintén hiszi, hogy a véleménye értelemvezérelt és objektív.
Itt viszont előjön az önámítás problémája.
Még egy megjegyzés. Ez az egész csak akkor igaz, ha az értelmességet nem azonosítjuk azzal, ha valaki a saját ügyesen ravaszul a saját pecsenyéjét sütögeti. Ebben az esetben szinte minden vezető (hatalommal és vagyonnal rendelkező) értelmes, mert lám jól sütögette a saját pecsenyéjét. Egyébként ez is csak rövid távú értelmesség lenne, mert vagy ebben az életben, vagy a máshol visszaüt ez a gondolkodás, viselkedés. Ezt nevezhetjük, önzőségnek, ravaszságnak, ügyeskedésnek, de semmi esetre sem értelmességnek.
Még egyszer az értelmesség, értelemvezéreltség, objektivitás definíciója. A véleménye, a túlzott érzelmek szubjektivitás torzításaitól mentesen, a lehetséges minden lényeges körülményt mérlegelve (a rövid távú önzőség hátrányait is), jönnek létre, és ezért az, kapcsolódik egy tudományos törvényszerűséghez.
A megjegyzések után térjünk vissza. Az, hogy valaki nem a tartalom mérlegelése után, belső felismerésből, hanem egyéni érdekből változtatja a véleményét, eleve kizárja, hogy a véleménye értelemvezérelten alakult ki.
Dőreség lenne azt gondolni, hogy mindazt, amit elmondtam csak a szocialista vezetők, ill. lakosság egy csoportjára vonatkozik. Egyfelől a történelembe más példák is vannak. Szinte minden rendszerváltás hatalomváltás amennyiben kivonjuk a kényszerű távozást, hasonlóan zajlódott, ill. zajlana le. Másfelől logikailag is levezethető, hogy itt nem kivételről van szó, hanem egy tipikus példázatról. Sok fiatalember azzal érvvel, hogy ő még nem is élt szocializmusban, vagy ha élt is, még gyerek volt, tehát a szocializmust szidó, e rendszert dicsérő véleménye elfogulatlan. Igen ám csakhogy nagy valószínűséggel ezen fiatalemberek 90%-a a szocializmusban (főleg vezetőként) élve, dicsérte volna szocializmust és más rendszereket szidott volna. Ezen fiatalemberek 90%-a egy hatalomváltás alkalmával megvilágosodna, és szidná ezt a rendszert, ill. dicsérné az új rendszert.
Itt jön a következő probléma, jelen időben nem lehet tudni, hogy kik a hamisak, és kik az igaziak. Mindenesetre, ha valaki, nagy vehemenciával szid, más rendszereket hatalmakat és dicséri a jelenlegit, az nagy valószínűséggel a köpönyegforgatók táborába tartozik. Azok a vezetők, akik mindig az adott, jelen idejű rendszert kritizálják, nagy valószínűséggel a haladó vezetés, azaz az értelemvezérelt emberek közé tartoznak.
A párthűség is egy olyan tényező, amely igazolja az emberek, vezetők értelemvezérelt véleményének hiányát. Ha a párt vezetése, ezt mondja, akkor ez lesz az illető véleménye is. Ha egy év múlva mást mond, akkor változik a tagság véleménye is. A jelenség ugyanaz.
Itt azért meg kell jegyezni: a köpönyegforgatás, összekötve az értelemvezérelt vélemény hiányosságával, tehát egy általános, gyakori emberi tulajdonság, hajlam. Az a kiindulási alap, miszerint van egy pár aljas köpönyegforgató, azokat kell szidni, fülön csípni nem jó. Természetesen valahogy csökkenteni kell ezen tulajdonságokat, de a módszereket az új kiindulási alapból (ez általános, jellemző hiba) kell levezetni.
Tovább okoskodva, arra a következtetésre lehet jutni, hogy minden, embernek van egy tulajdonsága: a rendszer és hatalomviszony tulajdonsága. E tulajdonság kategorizálása az ábrán vázolva van. Ez egy összetett tulajdonság, aminek sok oka van, ill. sok más tulajdonságból tevődik össze. Úgy is mondható, az emberek feloszthatók típusokra aszerint, hogyan viszonyulnak hatalomhoz. Mindig ugyanúgy viszonyulnak minden hatalomhoz, tehát nem a hatalom eszmerendszere határozza meg a viszonyukat, ez azt jelenti, hogy nem értelemvezérelt a véleményük kialakulása.
Mint látjuk a vezetésnek, és lakosságnak van egy olyan jelentős rétege, amelyik az adott vezetést, függetlenül annak eszmerendszerétől, irányultságától elfogad, kiszolgál. Ha valójában (csak látszólag mérlegeli, logikusan magyaráz) nem mérlegeli az eszmerendszert, akkor az nem nevezhető értelemvezérelt vélemény kialakításának.
A vezetésnek csak, kb. 7%-a, a lakosságnak csak kb. 15%-a amelyik általában képes értelemvezérelten, objektívan gondolkodni, véleményt kialakítani. Ezek azok az emberek, akik az adott, jelen rendszert, hatalmat kritizálják, de emellett elhelyezik egy objektív skálán. Másfelől az előző rendszert, hatalmat nem szidják, csak elhelyezik az előbb említett objektív skálán.
Ezzel szemben a hatalom-kiszolgáló típus (köpönyegforgató, szubjektív véleményező), minden adott hatalomra, rendszerre lényegében azt mondja, hogy ez a demokrácia, a szabadság képviselője, ez a hatalom, rendszer sokkal jobb, demokratikusabb, nagyobb szabadságot ad, mint az előző rendszer.
A két véleményalkotás, ill. a két típus között egyértelmű a különbség.
Még annyit érdemes hozzátenni hogy hatalom-kiszolgáló típus, csak látszólag hűséges, lojális. Nem nevezhető hűségnek, lojalitásnak, ha mindig az új, erősebb hatalom oldalára áll valaki. Az összes típus közül, mégiscsak az objektívan mérlegelő, éppen ezért kritikus ember (általában, a kritikája építő jellegű), a viszonylag leghűségesebb.
Továbbá, van a lakosságnak, van egy olyan rétege, amelyik minden hatalommal, rendszerrel szemben közömbös. Ezen emberek véleménye sem értelemvezérelt. Különböző eszmerendszereket nem lehet azonosan véleményezni. Ezen emberek többségének véleményét, szintén az önzőség, egyéni érdek, szubjektivitás vezérli.
Továbbá a lakosságban, vannak olyan emberek, akik zsigerből, érzésből utálják az adott hatalmat az adott rendszert. Ezek véleménye sem értelemvezérelt, az előző okokból. Ezeket az embereket onnan lehet megismerni, hogy a hatalmi, vagyon helyzetük nem romlik, ennek ellenére, az adott, jelen rendszert szidalmazzák és emellett a múlt rendszert, pedig felmagasztalják. Mivel én a múlt rendszert nem magasztalom fel, így nagy valószínűséggel nem tartozom ezen emberek közé. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy valamennyire én is zsigerből utálok minden hatalmat, rendszert. Ugyanakkor tisztában vagyok ennek lehetőségével és megpróbálok értelemvezérelt objektív véleményt kialakítani.
Nemcsak az határozza meg az ember véleményét, hogy hatalomviszonyát tekintve melyik típusba tartozik, hanem meghatározza a vagyoni, hatalmi helyzete, sikeressége, röviden helyzete. Ezt a helyzetet, viszont meghatározza az, hogy milyen családi háttér, esetleg milyen kisközösségi, társadalmi környezet állt, áll mögötte. Pl. egy gazdag, gyereknek, vagy egy politizáló családban felnövő gyereknek nagyobb esélye lesz az egyetem elvégzésre és értelmiségi foglakozásra, mint egy szegényebb gyereknek.
Ugyanakkor az emberek rendszer és hatalomviszonya és a helyzete oda-vissza kapcsolatban áll egymással. Ha valaki hatalom-kiszolgáló típus, akkor annak nagyobb esélye van sikerességre, vagy pl. egy vezető pozíció betöltésére, mint mondjuk egy objektívan mérlegelő, éppen ezért kritizáló embernek. A visszahatás pedig, ha valaki sikeres, pl. vezető pozícióba kerül, akkor az nagy valószínűséggel, hatalom-kiszolgáló lesz.
A legnagyobb probléma, tehát az, hogy a vezetés döntő többségének véleménye nem értelemvezérelten, objektív mérlegelés által alakul ki. Ezért, általában döntések sem objektívek és értelemvezéreltek kellőképpen. Valamint az oktatás, tájékoztatás sem objektív értelemvezérelt kellőképpen. A demokratikus szint emelése ezen többféleképpen segíthet. Pl. az objektív vezető kiválasztás, különböző vizsgálatokkal kiválaszthatja azon embereket, akik az objektív mérlegelők, típusába tartoznak. Jelenleg többnyire azok vannak kiválasztva, aki hatalom-kiszolgálók közé tartoznak. Továbbá a kisebb hatalmi vagyoni hierarchia miatt kisebb lesz a visszacsatolás a vezetők helyzete és a hatalom-kiszolgáló típus között. Továbbá, ha lakosság viszonylag objektívabb véleménnyel bír, akkor lakosság véleményének nagyobb figyelembevétele által általában objektívabb, értelemvezéreltebb lesznek a döntések. Ha pedig a társadalomtudomány feldolgozza eme témát, akkor azzal javulhat e szempontból az oktatás, a tájékoztatás minősége.
Sok helyre szóló kiegészítés ismétlés.
Elmélkedés a társadalomtudományos (és természettudományos) igazságokról.
E fejezetrész nélkül a gondolkodástanról, a világnézetről szóló, és a tudományról, oktatásról, tájékoztatásról szóló tanulmányrész sem lenne teljes.
E szerteágazó probléma átgondolása közben megint ráébredtem arra, hogy csakis az alapvetésekből, alapvető kategóriákból érdemes kiindulni, különben a gondolkodó csak tovább keveri a katyvaszt.
Az állításokat, közléseket, itt nem tudatalakítási szempontból vizsgálom, hanem az igazság szempontjából.
De hogy ne a levegőbe beszéljek mindjárt példaképpen leírok hat állítást, amelyekről valahogy el kell dönteni, hogy igazak, vagy hamisak. Pontosabban nem is az a kérdés hogy melyek az igazak, hanem az, hogy kik és milyen folyamat alapján dönthetik el az igazságot. Illetve, az is kérdés, hogy egyáltalán szükség van e társadalmilag elfogadott igazságokra.
Tehát az állítások.
A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer (már ez az elnevezés is hibás) egy nagyon kemény, kegyetlen kommunista diktatúra volt, a jelen rendszer a szinte tökéletes demokrácia, a két rendszer között a demokrácia szempontjából és más szempontból is hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán egyest , legfeljebb kettest érdemelne e jelen rendszer nyolcast, kilencest.
A brezsnyevi szocializmus, ill. a Kádár rendszer, puha diktatúra volt, a jelen rendszer messze nem tökéletes demokrácia, a két rendszer között mind a demokrácia szempontjából, mind más szempontból nincs hatalmas különbség. Az előző rendszer a tízes skálán hármast (inkább 3,5-öt) érdemelne, a jelen rendszer legfeljebb ötöst érdemelne.
Az iraki háború, az USA és szövetségesei részéről mindet összesítve felszabadító háború.
Az iraki háború az USA és szövetségesei részéről, mindent összesítve, hódító, kizsákmányoló háború.
Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg nincs állati értelemmel bíró élet.
Az emberek számára belátható távolságban (pl. 100 fényév távolságban) valószínűleg van állati értelemmel bíró élet.
Az nyilvánvaló, hogy a fenti állítások közül csak legfeljebb három igazság lehet, hiszen az állítások jelentősen eltérnek, egymástól, kvázi ellenállítások. A harmadik állítás-pár csak azért került be, hogy a természettudományos példázat se maradjon ki.
Eddig általában elkezdetem vehemensen bizonygatni valamely állítások, (jelen esetben a 2, 4, 6 állítások) igazságát, ill. az ellenállítások (jelen esetben az 1, 3, 5 állítások) igaztalanságát. De ráébredtem, ennek semmi értelme, hiszen a jelen helyzetben nincs szisztéma, amely szerint el lehet dönteni, vajon nekem, vagy az ellennézet képviselőjének van igaza.
Pontosabban, jelenleg egyszerűen nem döntődik el, hogy mely állítások igazak és melyek hamisak, legyen mellettük vagy ellenük bármilyen érvelés.
Többek között a következők miatt fontos, hogy legyenek igazságok melyek a társadalmi igazságok képletes könyvébe képletesen be vannak jegyezve: ha pl. az 1. állítás az igazság (jelenleg szinte minden tökéletes), akkor az, azt jelenti hogy nincs szükség alapvető változásokra. Ha 2. állítás az igazság, akkor szükség van alapvető változásokra. Nem mindegy.
Ha pl. a 4. állítás az igazság, akkor nem kellett volna bevonulni, ill. azonnal ki kell vonulni Irakból. De ez az állítás (az iraki háború, hódító háború) nem csupán igazság, hanem jogi igazság ennek már jogi következményei is lehetnek, hiszen emberéletekről, bűnökről van szó. Ha a 2. állítás az igaz, akkor értelmetlenül haltak meg emberek.
Ha pl. az 5. állítás igaz, akkor az élővilág űrbeli keresésére egy árva kanyit sem érdemes költeni.
Szóval túl azon, hogy igazságok nélkül zavaros értelmetlen káosz a világ, az
igazságoknak gyakorlati jelentősége is van.
Jelenleg a vezetés véleménye a 1. a 3. és talán az 5. állítással azonos, azonban ez a vélemény még nem igazság.
Egy kis kategorizálás.
Vannak a természet Isten törvényszerűségei szerinti valós háttérigazságok.
És vannak a felszínen megjelenő emberi igazságok, és persze vannak az emberi igaztalanságok, hamisságok. Az ember nem képes igazságot csinálni az ember legfeljebb felfedezheti, alkalmazhatja a valós háttérigazságokat. Természetesen arra kell törekedni, hogy az emberi igazságok azonosak, legalábbis hasonlóak legyenek, mint a természeti, Isteni igazságok. Ekkor nevezhetők az emberi igazságok, igazságnak.
Az emberi igazságok felosztása.
Vannak az egyéni és csoport vélemények, mint kétséges igazságok.
Ezeknél kevésbé kétségesek a társadalmi igazságok. (Ez egyébként a közös tudás igazságai.)
Jelenleg olyan zavarosak, csak sejthetők, az un. társadalmi igazságok, hogy azok duplán kétséges emberi társadalmi igazságok. Többek között a társadalmi elfogadottságuk is hiányzik.
Ezért jelenleg csak ilyen „igazságok” vannak: olyan egyéni és csoport vélemények melyek zavaros társadalmi igazságok határán vannak. Röviden: emberi, egyéni, kétséges társadalmi igazságok. Rövidítve: „eekti”
Ilyen „eekti” igazságok a jelenlegi törvények, a jelenlegi statisztikai adatok, iskolai tananyagok, tankönyvek tartalma, és a „hivatalos” nézetek, megállapítások. Ezeket nevezem én másképpen „hivatalos igazságoknak”.
És ez is tovább osztható: nemzeti igazságokra, rendszer, világrész igazságokra, és világ (emberiségi) igazságokra.
A „hivatalos igazságok” fogalmára nézzünk példázatokat, méghozzá a már említett példázatok alapján.
A jelenlegi magyar „hivatalos igazság”, pl. az 1. megállapítás (a brezsnyevi szocializmus kemény kommunista diktatúra volt).
A jelenlegi rendszer (államkapitalista rendszer) világrész „hivatalos igazság”, a 3. megállapítás (az iraki háború végeredményben felszabadító háború).
Attól lesz „hivatalos igazság” a megállapítás, nézet, hogy a hivatalos éppen regnáló vezetésnek nagyjából ez a véleménye, ezt hangoztatja ilyen irányú intézkedéseket, törvényeket hoz. Ezt a nézetet hangoztatják leginkább a politikai médiák, ez hangzik el legtöbbször, ez jut el, a legtöbb emberhez.
A jelenlegi „hivatalos igazság” attól lesz igazság, hogy az áll közelebb a vezetés nézetéhez, ill. a leghangosabb harsogó kórus harsogja. Természetesen ez így nincs rendben. Ez csak zavaros, kétséges társadalmi igazság, ez csak eekti. Ezek csak egyéni és csoport vélemények, nem igazságok.
Lényegében ez mondható el a jelenlegi törvényekről, a jelenlegi statisztikai adatokról, és az iskolák tananyagáról. Már azért is, mert az emberi társadalmi igazságnak van egy kihagyhatatlan feltétele: ezt fogadja el a legtöbb ember.
Ha pl. bizonyítottan az 1. magállapítást többen, fogadnák el, pl. Magyarországon, mint a 2. megállapítást, akkor, az már talán már emberi, nemzeti, társadalmi igazság lenne. Ha világon ezt az 1. megállapítást többen fogadnák el, mint 2. megállapítást akkor az már emberi, társadalmi, világ igazság lenne. A világ igazság felülírná a nemzeti, ill. világrész, rendszer igazságokat.
Csakhogy ehhez kellene egy kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatást követő széles (reprezentatív) közvélemény-kutatás. És a törvények, és az iskolai tananyag vonatkozásban sincs ilyen. A statisztikai adatok is jelenleg esetleges kiválasztásúak, és a tényszerűségük is megkérdőjelezhető.
Hogyan elehetne létrehozni, emberi társadalmi igazságokat. És hogyan lehetne elérni, hogy az emberi igazságok leginkább azonosak legyenek a valós háttérigazságokkal.
A független tudománynak (ehhez azonban szükség lenne független tudományra) valahogy részt kell venni az igazságok felderítésben. Vagy a kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatásban vesz részt, az igazságok bizonyításával, cáfolatával, vagy és önmaga határoz meg igazságokat, természetesen bizonyítottan, és ezek indulnának az „igazságversenyben”.
Arról már volt szó, hogy az a nagyobb igazság, amelyet több, jelentősebb mérés, statisztikai adat, logikai érvelés, bizonyíték támaszt alá. Ehhez pedig átgondolt, meglehetősen hosszú érvelések, viták szükségesek.
A fontos statisztikai adatok kiválasztása, az objektív mérés létrehozása, ugyancsak a független tudomány feladata lenne.
Visszatérve a független társadalomtudománynak valahogy részt kell venni, és kihagyhatatlan a köz véleménye, annak mérése. Pontosabban, hogy társadalmi igazság csak az lehet melyet viszonylag a legtöbb ember fogad el, tart igazságnak. Mindettől még messze vagyunk (nincs független tudomány, nincs objektív mérés, nincs objektív tájékoztatás, nincs átgondolt precíz mindenre kiterjedő vita, nincs közvélemény mérés), de cél mégis az, hogy e felé haladjunk. És persze az emberi (de a valós háttérigazsággal leginkább azonos) társadalmi igazságok alapján kellene a törvényeket, az iskolai tananyagot kialakítani. Ekkor beszélhetnénk társadalmi igazságokról.
De addig, amíg ez nincs, addig kiállhat egy vezetés közeli politikus szakértő, újságíró, stb. és pl., mondhatja: kérem az előző rendszer, kemény kegyetlen kommunista diktatúra volt - ez csak egyéni, csoport vélemény, és nem társadalmi igazság lesz. És megjelenhet ez akár törvényben, iskolai tananyagban, akkor sem lesz társadalmi igazság, legfeljebb zavaros kétséges társadalmi igazság, de leginkább egyéni, csoport vélemény marad. És ugyanez vonatkozik a 3. az 5. és minden megállapításra, nézetre. Addig az én (bárki) megállapításaim pl. a 2. és 4. megállapításom csak egyéni, csoport vélemény lesz, bármilyen sok jelentős bizonyítékkal állok elő, amíg nincsenek társadalmi igazságok. Addig zavaros, rendezetlen, igaztalan és igazságtalan és rosszul működő világban fogunk élni.
Néhány alapvető egyszerű definíció. Elméleti rendszertényező.
Néhány alapvető egyszerű definíció. Elméleti rendszertényező.
A természettudományok. A természet (élő és élettelen) szerkezetének működésének, jellemzőinek vizsgálata. Hogyan lehet vizsgálni, átalakítani és hasznosítani a természetet – kérdésekre válaszolás. Az élettelen természet vizsgálata. Az élővilág természete. Többek között az ember testének szerkezete, működése, jellemzői.
Az egyéb társadalomtudományok. A közösségek, szerkezetének működésének, jellemzőinek vizsgálata. Pl. a gazdaság, a döntéshozó mechanizmus vizsgálata.
Az egyén és közösség viszonya. Közösségek és közösségek viszonya.
Az igazságosság és erkölcs, mint jelenség, és mint társadalomtudomány: Ki a jó, a hasznos ember ki a rossz a káros ember? Mely cselekvések viselkedések jók hasznosak, melyek rosszak károsak? Erények és hibák, bűnök. Melyek a jó, hasznos és rossz, káros tulajdonságok? Ki mit érdemel? Büntetés és jutalmazás, érvényesülés. E kérdésekre válaszolás. Erről szól az igazságosság vizsgálata és az erkölcsi ítélkezés is.
Megjegyzem: minden egyben jelenség és társadalomtudomány. Jelenség, mert ha nem írnának róla tanulmányokat, tankönyveket, nem vizsgálnák akkor is lenne. Ellenben tudomány is, mert vizsgálják, tanulmányokat írnak róla, kategorizálják, oktatják, stb.
Vizsgálom magát a jelenségeket, amire az mondható, hogy ez én egyéni társadalomtudományos verzióm. Ugyanakkor vizsgálom a jelenséggel foglakozó társadalomtudományokat is. A társadalomtudományok vizsgálata ez is egyféle társadalomtudomány, jelen esetben azén társadalomtudományos verzióm.
A jog. A társadalom (kis és nagyközösségek) szervezeti és működési szabályzata. Az emberi cselekvések, magatartások összehangolása. A szervezett együttélés szervezeteinek, intézményeinek szabályai.
A jog, mint igazságszolgáltatás. Az igazságossági, erkölcsi kérdések megválaszolásának, pontosított, leirt, közösségi, állami változata. Ugyanakkor a jognak vannak határai. Nem lehet mindent szabályozni és büntetni.
Ezért a jog részben több mint az erkölcs, mert tartalmazza a társadalom szervezeti és működési szabályzatát. Részben kevesebb, mert csak a lényegesebb erkölcsi kérdések férnek bele. Részben más, mert írott és pontosabb.
(Más kérdés hogy jelenlegi jog határa jól, vagy rosszul van beállítva. Jelenleg van, ami az erkölcsből fölöslegesen kerül bele, de sokkal több van, aminek benne kellene lenni, de kimarad.)
A pszichológia. Az ember lelki, érzelmi (nem testi) szerkezetének, működésének jellemzőinek vizsgálata. Főleg egyének és egyének viszonylata.
A társadalompszichológia. A pszichológia elsősorban az egyének és közösségek, valamint a közösségek, és közösségek viszonylatában. Továbbá a közösségek lelki és érzelmi szerkezete működése, jellemzői.
A szükségletek, szükséglettan. A lelki tényezők közül kiemelve a szükségleteket, igényeket. A szükségletek szerkezete, működése, jellemzői. Egyéni és közösségi viszonylatban.
A gondolkodástan. Az emberi értelem szerkezetének, működésének, jellemzőinek vizsgálata. A logika. Az emberi és nem emberi problémamegoldás, feladatmegoldás szerkezete, működése, jellemzői. Az információ áramlásának feldolgozásának, átalakításának vizsgálata.
A pedagógia. Az ember (elsősorban gyerekek, fiatalok) hatékony nevelése, tanítása (átalakítása) - nem erőszakosan, nem a jog eszközeivel.
A tudatformáló tényezők, mint jelenség csoport és egyféle társadalomtudomány csoport. Az oktatás, a tájékoztatás, a világnézet, stb. szerkezetének, működésének, jellemzőinek vizsgálata. A kivitel vizsgálata. A tartalom vizsgálata.
A világnézet. Az erkölcsi alapelvek. A szükségletek rangsora aránya (az értékrend). Az egyéb felfogások. (nem kimondottan erkölcsi, értékrendi alapelvek. A szerkezettel, működéssel, jellemzőkkel kapcsolatos alapelvek. Minden jelenséggel, tudománnyal kapcsolatos alapelvek.)
A világnézet, mint jelenség, és mint elhanyagolt társadalomtudomány.
Azért tartottam fontosnak e néhány meghatározást, hogy a dolgok (fogalmak, jelenségek, tudományok) közötti különbségek, összefüggések világosabban látszódjanak.
A következő egység emlékeztető címe:
A fejlettebb jövő világnézete.
A fejlettebb jövő világnézete.
A világnézet, mint alapvető (szubjektív) elvek, felfogások. A C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A világnézet, mint alapvető (szubjektív) elvek, felfogások. A C. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
Tartalom.
Bevezetés. …………………………138. old.
Értékrend. ………………………...150. old.
Erkölcsi alapelvek. ……………… 158. old.
Egyéb alapvető felfogások. ………175. old.
Kapcsolódó egyéni tudat- közös tudat ábrák, C0-C20, ABC, stb.
Bevezetés.
Az előző fejezethez kapcsolódva a kérdés: a világnézet társadalomtudomány, vagy sem?
Az igaz, hogy világnézet a gazdasági-társadalmi élettel is kapcsolatos gondolatokból, elvekből, felfogásokból áll. Az is igaz hogy egyénileg ugyan nem, de összességében, sok ember világnézete (akarata), azok eredője, befolyásolja a gazdasági-társadalmi életet. Az egyéni világnézetek valamilyen szinten ismertté válnak: ez már összességében sem igaz. Egyesek világnézete ismertté válik, a többség világnézete effektív nem válik ismertté, csak az összhatásuk vonatkozásában mutatkozik meg. A törvényszerűség keresése sem jellemző, legalábbis jelenleg nem. A szubjektivitás hiánya (csak az értelmi, tudományos szempontok), pedig végképp nem jellemző. Összességében a világnézet az egyének, rétegek emberek világnézete egy fontos meghatározó jelenség. Ellenben a világnézet tudományos feldolgozása már társadalomtudomány, legalábbis annak kellene lenni. Ellenben, ha egy tanulmány (pl. eme tanulmány) publikálatlan (egy kevéssé sem válik közismertté) marad, akkor mégis egyéni véleménnyé válik.
Mi a világnézet konkrétabban? Megint csak egy fogalommagyarázattal kezdenem, és megint hozzáfűzném az én értelmezésem, nem egyezik a köznapi, és az un. tudományos értelmezéssel. Ennek oka nem más, mint az, hogy a jelenlegi értelmezések szerintem zavarosak és már nem fedik le egészen az új elméletek hálóját. A régi fogalmakat pontosítani kell új értelmezéseket, kell nekik adni, esetleg új fogalmakat kell bevezetni.
Az értékrend szerintem a szükségletek megfelelő aránya és fontossági sorrendje.
Az értékrenden kívül a világnézet fő részei: az erkölcsi, igazságossági alapelvek és az egyéb alapvető felfogások.
A világnézet (komplex világnézet) a következőkből tevődik össze: értékrend (kb. 50 alapvető szükséglet fontossági sorrendbe állítva), erkölcsi alapelvek (kb. 50), egyéb alapfelfogások (kb. 50). Az egyén világnézete azok az alapvető erkölcsi elvek, alapvető egyéb felfogások, alapvető szükségletek, amelyeket a legfontosabbnak tart, amelyek vezérlik a gondolkodását, cselekvését.
Az egyéb alapfelfogások a következő csoportokra oszthatók: a hierarchia (emberek közti különbségek) felfogásai, a fejlődés felfogásai, az Isten lélek, túlvilág felfogásai, a viselkedések, stílusok ítélete, és egyéb lényeges felfogások. Mondjuk ez is összesen kb. 50 felfogás. Erről még részletesebben is szó lesz.
A világnézetet másféle definíciója: azon alapvető szempontok, nézetek, elvek összessége, amelyből a világot, beleértve az embert és önmagunkat is szemléljük.
A világnézet megint másik definíciója: azon apavető elvek, felfogások összessége, amely az emberi belső programok (cselekvéseket, viselkedést meghatározó programok) közül a legmagasabb szintű.
A világnézetek egyféle felosztása.
A világnézet felosztható a következő szempont szerint is: személyes világnézet, közösségi világnézet. A közösségi világnézet továbbosztható, csoport réteg, hivatalos (vezetési), tudományos, társadalmi (nem hivatalos, stb. világnézetre. Egyelőre a közösségi világnézetről beszélek, de a közösségi világnézet is sok-sok személyes világnézetből áll össze.
A vélemény, ismeret, elmélet, tudás, tudat, rokon értelmű kifejezések és nem azonosak a világnézettel. Itt jegyezném meg, hogy szerintem a „köz” szó általában azonos a nép szóval, akár közvéleményről, köztudatról (köztudásról) közismeretekről stb. van szó. Tehát népvéleményről, népismeretről, stb. van tulajdonképpen szó. Ezen kívül még van a vezetés véleménye, ismerete, programja és van, az un. tudományos álláspont, vélemény, stb. Pontosabban a fogalmakat értelmezését tovább kell osztani.
Mi van most, és mi lenne e tekintetben a helyes.
Jelenleg a tudományos felfogás vélemény és a vezetés véleménye megegyezik, egyébként nincs egyértelmű vélemény, elmosódott üzenethalmaz van, amiből nehezen ki lehet hámozni egy homályos véleményt. A vezetés véleményét nevezhetjük a rendszervéleményének, vagy állami véleménynek is. A népréteg véleménye (a többség véleménye ill., az átlag kiszámítása) pedig nincs mérve, (alig van kővélemény-kutatás, néha alaptalanul hivatkoznak rá), szóval ugyancsak zavaros a helyzet. A népréteg nem képes segítség (mérés) nélkül kifejezni, érvényesíteni a véleményét (többségi véleményét), csak a vezetés képes a saját véleményét kifejezni és érvényesíteni. Amit a véleményekről, (elméletek, ismeretek, stb.) elmondtam az ugyanúgy igaz a világnézetekre. A világnézetek ugyancsak feloszthatók egyéni, néprétegi, vezetési, tudományos világnézetre. Továbbá mind a vélemény mind a világnézet kialakulásának van egy társadalmi és egy emberen kívüli vonatkozása, ami a vélemény, világnézet esetében megegyezik a genetikus irányultsággal. A világnézetek és a vélemények nagyobb részt az állami oktatás, tájékoztatás által alakulnak ki, kisebb részt azon kívül, a társadalmi vélemény világnézet által. Ilyen pl. a családi, mikrokörnyezeti nevelés, példa. A magániskolák, magánmédia részben állami, mert az állam is beleszól, a működésbe, tartalomba, részben társadalmi. A kultúra, a hagyomány besorolása is vegyes, ami az állami és nem állami vonatkozást illeti. Azt hogy az említettekből, általában százalékosan miből áll össze az egyéni vélemény, világnézet arra különböző válaszok lehetnek. Mindenképp el kell fogadnunk, hogy a normális embernek van akaratszabadsága (mindentől független szabad akarata), és önálló véleménye világnézete. Ez kb. 5-15%, és csak az e feletti rész tagolható. Mondjuk genetikus irányultság kb. 5%, vezetési (állami) kb.60%. Ezen kívül van a társadalmi vélemény világnézet, amely átlagosan kb. 35%-ban hat az egyénre. Másfelől annak a helyzetnek (hatalommal, vagyonnal bíró sikeres, elégedett, vagy éppen ennek ellenkezője) a hatása, amibe az egyén van. Egyébként pedig a több ezer oka lehet a vélemények világnézetek kialakulásának, módosulásának, erről még beszélek.
Egy másféle csoportosítás. Az egyéni véleményekből, világnézetekből áll össze a közösség (csoportok, rétegek, nemzetek) véleménye világnézete. A vezetés véleménye világnézete, a vezetők világnézetének véleményének összesített üzenete. A népréteg véleménye, világnézete, mely nincs mérve, de azért van a népréteg tagjainak összesített véleménye, világnézete. A tudományos világnézet a tudósok összesített véleménye üzenete.
Jelenleg a tudomány általában abból indul ki, hogy a rendszer szinte tökéletes, ez meghatározza véleményét és világnézetét. A rendszer, az állam oktatási, tájékoztatási üzenete viszont megegyezik az átlagos vezetési véleménnyel, világnézettel. Ezért a tudományos vélemény, világnézet nagyjából megegyezik a vezetés véleményével, világnézetével. Nem az a baj, hogy ez a kettő nagyjából megegyezik, hanem az, hogy a tudományos vélemény, világnézet idomul a vezetés véleményéhez világnézetéhez és nem fordítva. A jövőben nép statisztikai világnézetének meg kell jelennie, szemben a jelenlegi helyzettel. A nép világnézetének megjelenéséhez azt meg kell ismerni, és mérni kell. A nép világnézetének a megjelenésen kívül részt kell venni a döntéshozásokban. Minderről még szó lesz.
A törvény, vélemény és világnézet összefüggései és különbségei.
A világnézetet nevezhetjük akár a legfelső alapvető véleménynek is. Azt tudomásul kell venni, hogy az alapvető elvek, felfogások határoznak meg minden elméletet, részvéleményt. Az előzőkből kiderült, hogy a vélemény és világnézet sok mindenben azonos. Azonos abból a szempontból is, hogy mindkettő, sőt a törvény is felosztható legalapvetőbb (leglényegesebb) közép-alapvető (alapvető, lényeges) és részletkérdések kategóriákra. Vannak azonban különbségek is, a legfontosabb, hogy a világnézet, mind a személyes, mind a közösségi, meghatározza az alapvető célokat, feladatokat tehát mondhatjuk belső alapprogramként működik. A belső személyes alapprogramot ne keverjük, pl. egy párt programjával össze. Pl. a genetikus program is belső program. A belső alapprogram az egyének alapprogramja, olyan kötött meghatározások, elvek, amelyekből a cselekvés, gondolkodás kiindul. A belső program is változhat, de adott időben az adott érvényes program irányít. A vélemény, nem belső program, nincs irányító jellege. A rétegek csoportok a világnézete a belső alapprogramok hasonlósága. A törvény: szankciókkal, és erőszakkal biztosított pontosan leirt külső program. A világnézet, (program), viszont: szankció és erőszakmentes leginkább önszabályozó törvény. Mind a törvényre, mind a belső programra érvényes, hogy változhat, de amíg érvényben van addig előírás. Tehát mindkettőnél szét kell választani a változtatást és az érvényes működést. A másik különbség, hogy a világnézet pontatlan és a tudatalatti része igen nagy.
Mindhárom meghatározza az emberi cselekvéseket, és mindhárom meghatározza a rendszert. További lényeges különbség viszont, hogy mindhármat különbözőképen lehet csoportosítani. A törvények, jog csoportosításáról később lesz szó. A világnézet csoportosításáról (értékrend, erkölcsi alapelvek, egyéblényeges felfogások) az előzőkben szóltam.
Nincsenek tiszta kategóriák, minden mindennel összefügg, átfedések vannak. Ez minden csoportosításra érvényes, főleg ha az összefoglaló, összevonó jellegű.
A véleményeket, elméleteket, ismereteket sokféleképp lehet csoportosítani. Néhány ezekből. A teoretikus (a köznapi élettől távol álló) elméletek. A legalapvetőbb ill. alapvető lényeges praktikus (köznapi életet befolyásoló) elméletek, vélemények, ezeket nevezhetjük világnézetnek. A világnézet tovább osztható az elvre, felfogásra és a magyarázó elméletre. Továbbá vannak a részletkérdésekre, részletproblémákra adott válaszok megoldások. A teoretikus problémák lehetnek hatalmas, mindent érintő problémák (pl. a határvonalak problémája, a végesség problémája, a lét és tudat, a világ megismerésének problémája és még hosszan lehet sorolni), de lényegességükből veszítenek azáltal, hogy a mindennapi életre nem jelentenek megoldást. A világnézet viszont olyan elméletek halmaza, amely nagyon erősen befolyásolja a mindennapi életet, csak nem részletszinten és általában, nem tudatosodva.
Mik is azok a teoretikus elméletek? Olvassunk el, vagy próbáljunk elolvasni egy-két filozófiai művet, és rögtön tisztában leszünk hogy mi is az a teoretikus elmélet. Az elmélkedő ember gyakran szembesül gondolkodástani problémákkal. A gondolkodástani problémák, ill. azok válaszai nem teoretikus elméletek, de nem is világnézeti elméletek. A gondolkodástan egy társadalomtudomány, de elhanyagolt, fejletlen (nem oktatott) társadalomtudomány, ezért nem tudjuk hová rakni ezeket, az elméleteket.
Az elméletek természetesen feloszthatók tudományokra is. A két nagy kategória a természettudományok és társadalomtudományok, ezekről is külön volt, ill. lesz még szó. A társadalomtudományok és azok oktatása egy külön rendszertényező.
A magánélet, magánügyek problémái, ill. ezekre adott válaszok szintén lényeges területe az elméleteknek. Magánügynek, magánproblémának nevezhető, amelyikre nincs általános megoldás és főleg nincs rendszer megoldás. Magánügy a magánszféra, intimszféra keretén belül zajlik, az intimszféra megsértése viszont kellemetlen és megalázó lehet.
„Nekem ne mondják, meg mit gondoljak, hogyan érezzek, mi az erkölcsös” nézet.
(Az alábbi egyféle maghatározást, minden erkölcsről szóló fejezetben leírom, mint egyféle közös kiindulópontot. Az erkölcs (erkölcsösség) az erkölcstelenség hiánya, részben ellentéte. Az erkölcstelenség még nem bűn, legalábbis nem bizonyítható bűn, de másoknak (egyéneknek) ill. a közösségnek árt, azokat zavarja, sérti. Illetve a közösség normáit sérti. Az erkölcs a „jognak” nem a szervezeti, működési szabályzat oldalához kapcsolódik, hanem az általános bűn, erény, igazságosság oldalához. )
Ezt a fejezet sok helyre passzol. Akár a tanulmány elejére is rakhattam volna, mert e tanulmány is támadható e nézet kapcsán. Az erkölcsi oktatás részhez is illeszkedik. Illeszkedik azonban a világnézetet, véleményeket taglaló részhez is, vagyis ide.
A címben szereplő mondat, napjaink egyik egyre divatosabb, egyre sűrűbben előforduló frázisa. Jól hangzó, frappáns, de valójában hamis frázis, mellyel bármikor bárkit lehet támadni. Mondhatjuk, hogy ez egy részigazság, féligazság.
Azt kell látni, hogy szinte minden vélemény (kisemberé, vezetőé, stb.) arról szól, hogy azt figyelembe vegyék, és lehetőleg elismerjék. Szinte mindenki, aki elmondja a véleményét akár az erkölcsről, igazságról is, azért teszi, mert ő azt igaznak gondolja, és szeretné, ha mások ezt gondolnák. Ez természetes, hiszen igen rossz véleménnyel lehetünk arról az emberről, aki csak úgy átgondolatlanul, beszél, meggyőződés nélkül, céltalanul fecseg. Viszont aki így tesz, az is befolyásolja hallgatóját, még akkor is, ha azt nem akarja. A véleménykifejtés tehát nem más, mint szelíd verbális eszközökkel elmondani másiknak, mit gondoljon, érezzen, mi legyen a helyes viselkedése, erkölcse. Egyszerűbben, minden vélemény egyfajta tanítás, nevelés. A címbeli mondat kijelentője csak egyet hagyott ki: nekem erőszakosan senki ne mondja meg, engem ne kényszerítsenek, arra, hogy mit gondoljak, stb.. Tehát kihagyta az erőszakra és kényszerre utaló szót és így az egész eltorzult. Miről is szól a tanulás? Arról hogy más véleményét meghallgatjuk, megfontoljuk, és adott esetben elfogadjuk. Az igaz hogy az erkölcsi, világnézeti oktatásnál még arra is vigyázni kell, hogy ugyanarról a problémáról a tanuló több véleményt, nézetet ismerjen meg, tudjon közöttük választani. Ez viszont az oktatás feladata. Az emberek csak elmondják a véleményük, jelenleg mást nem tehetnek. Sőt állítólag ez korunk nagy vívmánya, a szólásszabadság. Érdekes hogy egyes emberek, akik leggyakrabban használják a „nekem senki ne mondja meg” nézetet, sőt ennek kibővített változatát: az embereknek ne mondják meg, hogy mit gondoljanak, mi a helyes erkölcsős, ők hangoztatják leginkább: nincs szükség erkölcsi, világnézet oktatásra. Ugyanezen emberek igen fontosnak tartják a szólásszabadságot, véleménynyilvánítási szabadságot. Csak akkor nem kerülnek ellentmondásba magukkal, ha ezt gondolják: mindenki beszélhet, fecseghet, amit akar, csak ez ne legyen komoly témájú, és főleg ne legyen erkölcsi tartalmú. Igaz, hogy az előző gondolat, nem tiltás csak egyfajta beleszólás, abba miről lehet szólni. Ha valaki arról beszél, hogy erre vagy arra cselekvésre nincs szükség, az rendben van. Ha valaki arról beszél, hogy ilyen-olyan típusú véleményekre nincs szükség, ugyanakkor a szólásszabadságot élteti, akkor az már sántít.
Ellenben az iskolában sincs pl. erkölcsi oktatás, ez már több mint verbális beleszólás ez már érdemi (döntéshozó) beleszólás. A szólásszabadságot tehát tiltáson kívül több módón lehet korlátozni.
Néha viszont a gyűlöletbeszéden vannak kiakadva. Ezt viszont már tiltják. Tehát beszéljünk, de mégse beszéljünk. Aki olyant mond, ami tetszik nekünk, az beszéljen – éljen a szólásszabadság. Aki pedig olyant mond, ami nem tetszik nekünk, az a mi gondolatainkba, érzéseinkbe, erkölcsünkbe turkál, úgyhogy hallgasson. Kellemes nézet.
A véleménynyilvánítási, világnézeti, és szólásszabadság.
Van közösségi világnézet még akkor is, ha ez direkt módón nincs kifejezve. Elvileg az alkotmány a törvények tükrözik a közösségi világnézetet. Jelenleg a közösségi világnézet leszűkül a vezetés világnézetére.
Van személyes világnézet, ami magánügy és van közösségi világnézet, ami nem magánügy. A vezetés világnézete, ill. a tudományos világnézet közösségi világnézet, tehát nem magánügy. Hiába van világnézeti szabadság, ez nem magánügy.
A népréteg világnézete részben magánügy, részben közügy. Egyrészt a világnézetben is lehetnek olyan részek, amelyek magánügyek, vagy kulturális, vagy ízlésbeli kérdések. Ilyen pl. a személyes Isten megjelenítése. Magánügy abban az értelemben is, hogy az egyszerű ember nem kényszeríthető a világnézetének kifejtésére. Ellenben, ha akarja, akkor elmondhassa, vagyis joga van magánügyéből, közügyet csinálni. Nem magánügy az, hogy az átlagnak, a többségnek mi a világnézete. Az ideális az lenne, ha mindenki egyértelmű világos világnézettel rendelkezne, és azt vállalná is. Természetesen a demokráciában a világnézet vállalása nem okozhat hátrányt.
Az alkotmány felfogható a nemzet hivatalos világnézetének. Az alkotmány nem magánügy. Az egyének világnézetéből kellene összeállni a közösség a nemzet világnézetének. Részben most is abból áll össze, csak a vezetés világnézete dominál. Tehát a világnézet az egyén szintjén magánügy, de közösség szintjén nem magánügy. A helyzet ugyanaz, mint választás, népszavazás esetében. A szavazók véleménye titkos és magánügy, de titkosan összesítve és nyilvánosságra hozva, már közügy. Az egyén véleményéből közügy lesz. A tényleges demokráciában világnézeteket titkosan kell összesíteni, és az eredményt már nyilvánosan érdemben (jogalkotásban, alkotmányozásban, stb.) figyelembe kell venni. A véleménynyilvánítási és világnézeti szabadság nemcsak azt jelenti, hogy az egyén kifejtheti a véleményét, hanem azt is, hogy azzal részarányosan érdemben képviselheti magát a nemzeti hatalomban. Szabadon képviselheti magát a véleményével. Csak a tényleges demokráciában van valódi véleménynyilvánítási és világnézeti szabadság. A véleménynyilvánítási szabadság fejlődése: az elmondott véleményért megbüntethetik (diktatúra). Az elmondott vélemény miatt általában nem jár büntetés, de nem is érdekli a hatalmat. (jelenlegi rendszer). Az elmondott véleményével képviselheti magát (demokrácia).
Ugyanakkor a nyilvánosságra hozott vélemény nem lehet másnak ártó, pl. rágalmazó gyalázkodó. Itt nem lehet arra hivatkozni, hogy ez csak egy személyes világnézet, egy személyes vélemény, miért nem mondhatná el. A „másnak ártás, tilos” elv, erősebb igazságossági kategória, mint szólásszabadság.
Mindez persze csak az én véleményem, a tudománynak (pl. a világnézet-tudománynak) kell mindezt elemezni és figyelembe venni. Az, hogy én a független, objektívan kategorizáló tudomány mellett kardoskodom, jelzi, hogy saját véleményem nem akarom senkire ráerőltetni, de elvárom, hogy mint bármely más véleményt, érdemben figyelembe vegye a tudomány és a törvénykezés.
Egy külön rendszertényező foglalkozik a magánmédia szabadságával, a nem hivatalos tudománnyal, az értelmiségi réteg, középvezetés világnézetének véleményének megjelenésével. Szerintem két összefüggő, de mégis más problémakörről van szó. A különbség: egyik esetben csak a vélemény elmondásáról, a másik esetben a vélemény terjesztéséről van szó. Egyik oldal: mindenki véleménye számítson, a demokratikus döntéshozásban. Másik oldal: bárki terjesztheti a véleményét, amennyiben az nem árt másoknak. Erről a másik oldalról szól, majd egy külön rendszertényező.
A világnézetek elemzése, a személyes világnézet.
A világnézetek kapcsán néhány szót szólók vázlatosan az egyén felépítéséről.
Az ember (és általában az élőlények, elsősorban a fejlett állatok) négy nagy összekapcsolódó nyitott körből tevődnek össze. Az anyagcsere körből (test fiziológiai működés). Az információ körből (értelmi működés). A lélekenergia (érzésenergia) áramlás nyitott köréből (lelki, érzelmi működés). A genetikus programkörből, (ősök, utódok szaporodás, stb.). Nemcsak áramlások történnek, hanem átalakítások is.
Mind a négy kör egyféle felosztása. Bejövő dolog (anyag, energia, egyéb). A bejövő dolog feldolgozása, átalakítása a rövid távú reakció. A bennünk maradó hosszabb távú belső átalakítást végző rész. Az átalakított kimenő rész. A reakció, ill. a kimenő rész a környezetet, társadalmat, földi természetet alakítja át. A világmindenséget csak igen csekély mértékben. Az érzelemenergia kimenő része, szerintem a jóindulat ( rosszindulat), mely egy összetett fogalom (szeretet, mások tisztelete, mások iránti aggodalom, önzetlenség, erkölcsi érzék, helyes irányú, nem túlzott becsvágy versenyszellem, valódi közösségi érzés, stb.). Van látszólagos ill. felületes jóindulat is, mikor az egyén valójában magáért aggódik, magára büszke, magát sajnálja, stb.. A rosszindulat a jóindulat ellentéte.
A jóindulat (rosszindulat) éppoly fontos különálló tulajdonság, mint az önálló akaratszabadság, a boldogság, a tudat, a tudatosság, a világnézet, stb..
Az embert továbbá három vagy négy alapprogram irányítja. Az automatikus genetikus program. Ez teljesen kötött. A genetikus irányultsági, plusz tanult program. Ezt vehetjük két (ösztön, tanult) belső programnak is. Megjegyzem az ösztönnek, lehet egy másféle értelmezése is. A tanult program már részben, mondjuk 5-10%-ban nyitott program.
Végül a világnézeti program legfelső, belső program. Ez a legnyitottabb mondjuk 10-20%-ban nyitott program. A világnézeti program áll a szükségletekből illetve azok arányaiból, rangsorából. Áll az erkölcsi alapelvekből azok arányaiból és rangsorából és az egyéb alapfelfogásokból.
A világnézeti program kialakulása szinte mindennel összefügg. A szükségletek, tartós igények vágyak kialakulásban részt vesz az értelem és az érzelem is. Ugyancsak igaz ez az erkölcsi alapelvekre és az alapfelfogásokra is. Tehát nem bontható le csupán értelmi működésre de az is szerepet játszik a kialakulásban. Nyilván szerepet játszik a kialakulásban a másik két program is, főleg a genetikus irányultság ill. a tanult program. Emlékeztető közbeszúrás: a tanulás irányításának nagy része állami, kisebb része társadalmi (családi, stb.).
A program ismérve ide is vonatkozik: a program változhat, de amíg érvényben van, addig irányít. A kötött program nem változhat, alig változhat, a nyitott program könnyebben változhat. A világnézeti program lassabban és több feltétellel (több hatás szükséges) változik, de változhat.
(Akkor is van világnézete az egyénnek, ha azt nem fogalmazza meg pontosan, nem tudatosul. Igaz, hogy ekkor hiányosabb szűkebb és zavarosabb a világnézete, de van világnézete, világnézeti programja. Ha pedig az egyéneknek van világnézete, akkor a közösségeknek, a nemzetnek, a vezetésnek, a néprétegnek, is van világnézete. Az egyének világnézetének összesítéséből (esetleg átlagolásából) tevődik össze. De az a közösségi világnézet általában jelenleg is, duplán homályos hiányos, zavaros, mert az egyének szintjén is az, ráadásul nincs összesítve az egyének világnézete. Persze ezen lehet változtatni.)
A világnézeti program a legfelső elvi irányítást adja az egyénnek. Csak az ember rendelkezik világnézeti programmal, de ez sem komplett világnézeti program. Program, cél, motiváció nélkül nincs gondolkodás. A személyes világnézeti program, mint legfelső program nem jelenti azt, hogy ez a leglogikusabb, legracionálisabb program. Azért legfelső program, mert ez vezérel szinte mindent.
Itt viszont a gondolkodó belefut az elfogulatlan gondolkodással kapcsolatos ellentmondásba, mely elemzése már inkább a gondolkodástan feladata.
A programokon kívül az egyénben kialakul a tudatosodás és az önálló szabad akarat.
A tudatosodás. Nem keverendő a tudattal. Az ember érzelmi értelmi és egyéb működése rendkívül összetett és gyors. A működés 99%-ban nem tudatosodik. Az érzéstudatosodás, mikor valamit erősen érzünk, persze az embernél ebből is értelmi tudatosodás lesz. Az értelmi tudatosodásra csak az ember képes. Értelmi tudatosodás, mikor valami egyértelműen megfogalmazódik, kifejezetten átgondoljuk.
Sajnos az egyén világnézeti programja általában jelentős részben kb. 80%-a nem tudatosodik. Pontosabban a következő variációk lehetségesek. Felületesen kezdetlegesen kész van, de nem tudatosodik. Felületesen, kezdetlegesen kész van, de másképp tudatosodik, nem az eredeti formában. Kész van, helyesen tudatosodik, de az egyén szándékosan másképp adja elő (hazugság, trükk, manipuláció). Még felületesen sincs kész, tehát nem is tudatosodhat. Nagyjából pontosan kész van, helyesen tudatosodik és az egyén ennek megfelelően, adja elő. Ez a legritkább eset.
Egyelőre az ember csak kezdetleges világnézetet képes alkotni, nemcsak ezért mert a programpontok jelentős része hiányzik, vagy nem tudatosul, de az elkészült programpontok is kezdetelegesek. Egy programpont áll egy-két mondatos definícióból, és annak 5-20 mondatos magyarázatából, amennyiben a magyarázat összefoglalt. Amennyiben a magyarázat elemző jellegű, úgy az akár könyvnyi terjedelmű is lehet. Jelenleg a magyarázatban rengeteg az érzelmi elem. A világnézeti program tehát érzelmi töltetű felfogásokból áll.
A személyes világnézetekből áll össze a közösségi világnézet, mely tovább osztható.
Logikusnak tűnő érvelés, a magyarázó elméletek gyártása.
Ugyanakkor az embereknek általában jó képessége van arra, hogy mindent úgy adjanak elő, mint igazságot. A logikusnak látszó érvelés valójában nem logikus érvelés. Például bármilyen sületlenségbe, szőjük bele a „természetesen, nyilvánvalóan, egyértelműen, kétségtelenül, tehát, persze, stb.” szavakat és már igaznak tűnik. Tegyünk bele még egy-két idézetet, vagy divatos szólásmondást. Gyártsunk szép kerek mondatokat. Szükség van még egy-két okra, ürügyre. Tegyünk bele még egy-két idegen kifejezést, ez megadja az intelligencia bukéját. Mindezt fűszerezzük meg egy-két következtetéssel, összehasonlítással, kategorizálással, általánosítással és kész van a logikus érvelés. A lelkiismeretes gondolkodó megpróbálja ugyan az érvelését, átgondoltan precízen, minden lényeges tényezőt figyelembe véve, ellentmondásokat feloldva elkészíteni, de ez csak részben sikerülhet neki. A felületes gondolkodó, vagy hazudozó meg sem próbálja, mégis az ő érvelése, ha megfelelő eszközöket használ, ugyancsak logikusnak és igaznak tűnik. Egy átlagos intelligenciájú egyén különösebb megerőltetés nélkül képes egészen jó minőségű logikusnak tűnő érvelésre. Természetesen mindez az én logikus érvelésemre is vonatkozik, bár a szép kerek mondatok nálam nem lehetnek, mivel nincsenek, félrevezető eszközök. Én például húsz oldal vázlat nélkül, nem merek egy oldalt sem végleges formában leírni, ami a lelkiismeretességemet, de nem az igazamat bizonyítja. Ettől függetlenül szerintem vannak igazabb, igaz és kevésbé igazabb, vagyis hamis érvelések, csak ez első hallásra alaposabb elemzés nélkül nehezen állapítható meg. A világnézeti programhoz (akár kezdetleges, ill. nem tudatosult, ill. rosszul tudatosult) az egyén elkészíti a maga logikusnak tűnő érvelését, sőt általában ezt az érvelést saját maga is elhiszi, így az tovább erősíti ő felfogását. A jelenlegi politikusoknak, az átlagosnál kiválóbb képességük van a logikusnak tűnő érvelésre, de ez nem jelenti azt, hogy a logikai képességük magasabb szinten lenne, mint az átlagemberé. Az ember, képes mindent, a nyilvánvaló képtelenségeket, gazemberségeket megmagyarázni, megokolni és ezt képes elhinni. Képes az agressziót, a hódító háborút, a népirtást is megmagyarázni, jónak, elfogadhatónak beállítani, és azt elhinni.
Összefoglalva. Az értelem és az érzések, érzelmek alakítják, módosítják a tudat alatti a programot. Amíg a világnézeti program érvényben van, addig az irányítja a felszíni gondolkodást, és cselekvést. A logikus érvelést rendszerint a kódolt, de éppen érvényes világnézeti program, (felfogások, elvek) irányítja.
Egyszerűbben úgy is fogalmazhatunk, hogy a legfelső irányító énünk a logikátlanabb, mert az ragaszkodik az elvekhez, az alárendelt, végrehajtó énünk az amelyik a konkrét megoldást keresve valóban logikusan képes gondolkodni, de ezt a logikát behatárolja a legfelső elvek logikája. Ezt nevezhetjük szubjektív gondolkodásnak, mert nem az értelem irányítja gondolkodást, hanem az érzelmi töltetű program. A szubjektív gondolkodás másik fajtája, mikor az érzelem (düh, félelem, bánat, öröm, vágy, stb.) olyan erősen dominál, hogy erősen befolyásolja gondolkodást. Ezzel együtt, nem valószínű, hogy világnézeti program nélkül fejlődhetne az ember.
Mi történik, ha két eltérő, világnézetű ember olyan témában vitatkozik, amelyben eltér a felfogásuk (legfelső programjuk). Legtöbbször az alapfelfogás meg sem fogalmazódik, csak a magyarázó elméletek fogalmazódnak meg. Lehet órákig, napokig bombázzák egymást a logikusnak tűnő érvelésükkel, de, álláspontjuk egy centivel sem kerül közelebb egymáshoz, hiszen alapfelfogásuk eltér egymástól. Lehet, hogy később mikor a győzni akarás már nem befolyásolja őket, valami leszűrődik a másik érveléséből, sőt az sem kizárt hogy megváltozik a felfogásuk.
Ha a kezdetleges, ill. nem tudatosodott, ill. rosszul tudatosodott, önámítással létrejött program irányítja gondolkodást, cselekvést akkor a gondolkodás cselekvés kisebb-nagyobb mértékben eltérhet a programtól (a világnézettől). Ezt nevezhetjük kódolt (burkolt) világnézetnek, mert a valódi világnézet kódoltan rejtetten jelentkezik a gondolkodásban, elméletekben, érvelésben, cselekvésben. (Az a lényeg, az meghatározó, ami a lélek, a tudat mélyén van.) A kódolt (burkolt) világnézet jellemzője, hogy az alapelv, alapfelfogás nem jelenik meg csak a magyarázó elméletek azok is rendszerint zavarosan, részlegesen. Továbbá a kezdetleges, ill. nem tudatosult, ill. rosszul tudatosodott világnézet zavarosságot, ellentmondásosságot, ambivalenciát okoz, mind az elméletek, mind a cselekvések szintjén. Az átlagembert egyébként nem nagyon zavarja az ellentmondás az ambivalencia, a politikust még kevésbé.
Mik, kik alakítják ki, ill. módosíthatják a világnézetet? Milyen jó lenne, ha megállapíthatnánk és megváltoztathatnánk azt két-három tényezőt amelyek a rossz felfogásokat okozzák. Sajnos nekem ez nem sikerült, a harmincadik lényegesnek látszó tényező után feladtam. Szerintem itt a bőség zavarával küszködik a gondolkodó, hiszen - talán az előzőkből is kiderült - a világnézeti program kialakulását rengeteg tényező befolyásolja. Genetikai irányultság, családi vélemény, a vezetés véleménye, a társadalmi helyzet, stb.. Sokszor csak egyszerű logikai gondolkodástani hibából ered a rossz felfogás, pl., a rossztól eltérő, nem biztos, hogy jó. Máskor egy hibás érzelmi töltet az oka a rossz felfogás kialakulásának. Ilyen jelentős érzelmi töltet a legerősebb érzés, egyben szükséglet eltorzulása a „becsvágy, versenyszellem” (sikervágy, elismerésvágy) eltorzulása. Különböző okokból különböző fajta felsőbbrendűségi érzések (túlzott hatalomvágy, kapzsiság, irigység, rasszizmus, vezetői önérzet, stb.) alakulhatnak ki, amelyek rossz irányban befolyásolják a világnézetet.
Továbbá egyre nő a jelentősége a világnézet szempontjából a manipulálhatóságnak, az önálló vélemény megjelenésének, az akaratszabadságnak. A felületesség, ill. az eltúlzás, a szenvedélyek, az önfegyelem hiánya eltorzíthatják világnézetet. Az önálló politikai (közügyekkel kapcsolatos) vélemény hiányának legalább száz alapvető oka lehet.
A világnézet és az emberi tulajdonságok összefüggnek, tehát a világnézetek problémáját elvileg meg lehetne oldani a tulajdonságok oldaláról is. Mégis azt gondolom, hogy ez a járhatatlanabb út. Egy embernek többszázezer tulajdonsága, ill. képessége van. Majdnem minden tulajdonság megítélhető pozitívan és negatívan (pl. gyávaság, óvatosság). A tulajdonságok egy kisebb része érinti a világnézetek kialakulását, eltorzulását.
Jelen álláspontom szerint a legjárhatóbb út, ha a világnézetet, azt a 120-200 alapelvet, alapfelfogást megpróbáljuk megkeresni. Első lépcsőben nem pontos meghatározásról lenne szó csak egy behatárolásról, illetve annak a felismeréséről, hogy van komplex világnézet, és azt jó lenne megtalálni. Világnézeti program akkor is van, és akkor is irányít, ha nem tudatosul, ha kezdetleges hiányos, ha félremagyarázott.
A világnézeti, ill. a társadalomtudományos igazság.
Figyelem igazságról van szó és nem igazságosságról, ez két különböző fogalom.
Azért vettem egybe a kettőt (világnézetet és társadalomtudományt) mert ebből a szempontból azonosak.
A világnézet igazsága részletezve: igazságosság igazsága, az értékrend (szükségletek) igazsága, az erkölcs, vagyis az igazságosságok igazsága és a felfogások igazsága.
Kétségtelenül más a helyzet, mint a természettudományok vonatkozásában. A természettudományok esetében kizárólag ilyeneket kell megállapítani. Ez vagy az nagyobb, kisebb, egyenlő így aránylik, úgy aránylik, stb.. A társadalomtudományok esetében többségében ilyeneket kell megállapítani: ez kellemesebb, ez szebb, ez hasznosabb, mint az vagy nem. Ezeknek nincs mértékegységük ezek érzelmek, érzések. Azaz mégis van egy mértékegység és ez pedig a statisztikai ( többségi) vélemény, ill. érzés ( kellemesség, hasznosság, szépség, stb.). Ezek szerint a tudomány teljesen fölösleges - azért ez nem igaz.
A tudomány is képes sok mindent megállapítani, pl. az egészséget. A tudomány megállapítja hogy ez egészséges, vagy sem, és ezzel már valamennyire megállapította a kellemességet, a hasznosságot. Mert ami egészségtelen az csak rövid távon lehet kellemes, ill. hasznos.
Másrészt a tudomány elmélyült és kizárólagos elmélkedésével közelebb tud kerülni az igazsághoz, még az érzelmi töltetű megfoghatatlan problémákban is, mint az átlagember. A tudomány pl., tanulmányozhatja az igazságosság, jog erkölcs múltját, tendenciáit, a lehetséges variációkat, alaposan analizálhat, összegyűjtheti a tényezőket, összefüggéseket stb., egyszerűen, azért mert ez a munkája van rá ideje, vannak hozzá eszközei és vannak előismeretei (szaktudása). Az hogy létezik tudományosan megalapozott világnézet, azt jelenti, hogy a távoli jövőben létezhet egy ideális, optimális világnézet, pl., létezhet egy igaz, igazságosság.
Mindent egybevetve a következőket állapíthatjuk meg: a társadalomtudományi, ill. világnézeti igazságot kb. 50%-ban a statisztikai (többségi) vélemény, kb. 50%-ban a tudomány (független, elfogulatlan, befolyástalan) állapíthatja meg. Ezt egyébként többször kifejtettem, mert ez az elmélet a demokrácia egyik alapelmélete. Alapelmélet az alapfelfogások azon változata, amelyikben minimális az érzelmi töltet.
Az igazságról való elmélkedésnél mindig ott van a „de lehet az tévedés, ill. szándékos hazugság ( trükk, manipuláció)” tényező. A tévedés nem mond ellent az igazsággal, az benne van a pakliban, vagyis az igazság fejlődése, a tévedések fokozatos kiküszöbölése, az egyre pontosabb igazság megállapítása. A szándékos hazugság már más kérdés, az már megkérdőjelezheti az optimális igazság megállapításának lehetőségét. A probléma az, hogy gyakorlatilag viszont nem lehet szétválasztani a tévedést hazugságtól. Az optimális világnézet feltétele a befolyásmentes (nem manipulált) néprétegi világnézet, ill. a magas színvonalú, befolyásmentes tudományos világnézet ötvözete.
A komplex világnézet.
Komplex lenne az egyéni szubjektív világnézet szerintem, mikor minden alap-programpont, mondjuk 120-200 kész van, helyesen tudatosodik és az egyén azt helyesen (nem megmásítva) adja elő.
A közös világnézetekre (vezetési, tudományos, néprétegi) ugyanazok vonatkoznak, mint az egyén világnézetére. A közös világnézet is lehet kezdetleges, ill. nem tudatosodott, ill. rosszul tudatosodott, ezáltal kódolt (burkolt). Az egyéni világnézet eltérhet (sőt jó is ha eltér), a közös világnézettől, de a közös világnézet, nem más mint az egyéni világnézetek statisztikai összesítése, amely megegyezik a többség alapvető elveivel, felfogásaival (értékrend, erkölcs, felfogások).
A világnézet fejlődése szintén olyan hosszú távú, szinte végtelen, mint a tudományok, a rendszer, az ember (értelmi, érzelmi) fejlődése. Ezekkel egyébként össze van kötve. A világnézetek és az alkotmány fejlődése lehet párhuzamos és részben késleltetett. A távoli jövőben esetleg kialakuló, komplex és tartalmában is szinte tökéletes világnézetet nevezem én ideális világnézetnek, máskor meg ideális igazságosságnak.
Az értékrend, a szükségletek aránya és rangsora.
Mivel ezt a fejezetrészt nagyon sok helyen indokolt lenne megismételni egyszerűbb, ha ezeken a helyeken eme mondat jelenik meg.
Érdemes idekapcsolni az első tanulmányészben pontosabban a szükségeltekről szóló fejezetben található fejezetrészt, melynek címe a következő. A jövő fejlettebb rendszerében, a társdalom legfőbb értékrendje (a szükségletek prioritási sorrendjét) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.
A szükségletekről már elég bőven beszéltem, úgy hogy nem szeretném magam ismételni. Anyagi testi szükségletek. Minőség anyagi szükségletek, mint egészség, tudás, műveltség, egészséges környezet stb.. A lelki szükségletek, mint igazságosság, önrendelkezés, béke, biztonság, stb.. A szükségletek gyakran egymással ellentétesek, ill. gyakran a vagy-vagy elosztás miatt az arányok számítanak, tehát a szükségleteket rangsorolni szükséges illetve meg kell állapítani a helyes arányokat. Természetesen mindez végbe megy az egyén, de társdalom szintjén is.
A szükségletek egy különleges vonatkozása valamilyen szinten meg kell határoznia az arányokat, a fontosságot: önmagunk, a család, a barátaink, a szerelmünk, a kisközösség, a nép (nemzet), nagyközösség és az emberiség között.
Az értékrend dönti el, hogy melyik szükségletet (fogyasztást, termelést) tartjuk általában fontosnak, és jelenleg is fejlesztendőnek. Az alapvető értékrend a három nagy csoport (anyagi, tárgyi, szükségletek, minőségi anyagi szükségletek, lelki szükségletek) fontossági sorrendjét határozza meg. Még alapvetőbb, leegyszerűsítettebb változat mely a puritanizmus mértékét határozza meg. A leegyszerűsített, sarkított kategóriák: az anyagi szükségletek puritán, mértéktartó visszafogott, aszketikus fogyasztása, vagy az élet anyagi testi élvezése, mint a legfőbb cél.
A szükségletek rangsorát, arány-meghatározását nevezem és értékrendnek.
Megjegyzem az egyszerűsített világnézet (a hat szellemiség) részben értékrendhez kapcsolódik részben az erkölcsi alapelvekhez kapcsolódik, részben a az egyéb alapvető felfogásokhoz kapcsolódik. Ez is mutatja, hogy ezek a kategóriák mennyire bizonytalanok, nincsenek tiszta határvonalak.
Világnézeti, értékrendi közszellemiségi kérdés: anyagi, testi tárgyi szükségletek, fogyasztások, vagy lelki, minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, stb.).
Mivel ez a puritanizmus, hedonizmus egyik vonatkozása, az egyszerűség kedvéért, az anyagi, testi, tárgyi szükséglet-kielégítés helyett hedonizmust mondok, lelki és minőségi anyagi szükséglet-kielégítés helyett puritanizmust mondok.
Ez az elemzés nem jövő átgondolt világnézetéből indul ki, hanem a múlt és jelen zavaros világnézetéből. Ez a téma, mint minden más összefügg a hatalmi vagyoni hierarchia kérdésével. Ugyanakkor a világnézetek, vallások általában kétszínűek ebben a tekintetben. Tanítják a puritanizmust, az anyagi szükségletek megvetését, lelki szükségletek fontosságát de a hedonizmust nem ítélik el. Így az a helyzet alakul ki hogy szerény többség elfogadja a puritanizmust, a gazdag kisebbség pedig a vagy-vagy elosztás következtében vígan éli a világát. Mindenesetre a puritanizmus, kontra hedonizmus problémája végigkíséri a világnézeteket. A fényűző Róma után jött puritán kereszténység, ezután jött a fényűző reneszánsz és katolikus vallás fényűzése, amire a válasz a reformáció. A polgári világnézetnek is volt egy puritánabb ága, de napjainkra uralkodóvá vált hedonista értékrend. A marxizmusban is jelentkezik ez a problémakör.
Mindenesetre, amikor megvetjük a puritanizmust, álszent, sötét, zsugori jelzőkkel illetjük, akkor ne felejtsük el, hogy éppen a hedonista világnézet miatt egy természetpusztulási válságban vagyunk. A szexualitás és a puritanizmus problémája sokáig, ok nélkül össze lett kapcsolva.
A tényleges demokrácia világnézete e tekintetben is az által lesz más, hogy elemzi és pontosítja a problémát. Az anyagi és lelki szükségletek arányának problémája a jövőben is meglesz, azt gondolom ez is egy örök probléma.
A puritanizmus összefüggéseinek elemzése vázlatosan.
A puritanizmus, ill. annak összefüggései, jelenleg sincsenek tisztázva sem az egyének világnézetében sem máshol. Ez a világnézeti problémakör végigkíséri a történelmet.
A felületes szemlélőben (bizonyos értelemben mindannyian a felületes szemlélők vagyunk) a következő gondolatok (tudatosan, vagy tudat alatt) fogalmazódhatnak meg. Ha a szükségletek egyre magasabb kielégítése a legfőbb cél, akkor álszent, és rossz felfogás a puritanizmus. Itt megint jelentkezik az a probléma, hogy a probléma le van szűkítve az anyagi, testi szükségletekre, a minőségi anyagi szükségletek és a lelki szükségletek kimaradnak. Továbbá a leszűkítés következtében csak vagyoni hierarchia kerül összefüggésbe, hatalmi hierarchia kimarad. A következő gondolat: aki puritán az eleve önzetlen, mert kisebb fogyasztást igényel, így másoknak több marad. (Lehet hogy anyagilag önzetlen, de óriási hatalommal rendelkezhet, mint pl. a Kádár rendszer vezetése.). Ha valaki elfogadja legfőbb célnak a szükségletek egyre magasabb kielégítését, akkor az csak hedonista, önző lehet.
Ha pedig a legfontosabb az arányos és igazságos hatalmi vagyoni hierarchia, akkor eleve nem lehet legfőbb (evilági) cél a szükségletek egyre magasabb kielégítése. Ebből következően tehát más célokat kell keresni: mint pl. Isten szolgálata, a túlvilágra készülés, stb.
Ezek voltak tehát a felületes gondolkodók, általában nem tudatos gondolatai, elképzelései, érzései. Láthatjuk a gondolatok zavarosak, és ellentmondásosak, és hamisak. Az ellentmondás abból keletkezik, hogy az emberek jelentős része hajlamos a szélsőséges nézetekre, nem képes árnyaltan szemlélni a világot. Úgy látszik, hogy értelmünk és érzéseink automatikusan rosszul kapcsolják össze a dolgokat.
A megoldás viszonylag banális, a lényege a következő: oly mértékben legyünk csak puritánok hogy az adjon teret más emberek (a világ összes emberének) igazságos és arányos szükségletinek kielégítésére. A szükségletek egyre magasabb kielégítése megmaradhat legfőbb célnak, de úgy hogy az a másik fontos célt az arányos és igazságos vagyoni hatalmi hierarchiát ne gátolja. Gyakorlatilag ez, azt jelenti, hogy az igényeink, és fogyasztásunk előtt figyelembe kell vennünk azt, hogy hány ember él nálunk érdemtelenül rosszabbul, ill. sokkal rosszabbul. Pl., ha tudjuk, hogy Afrikában naponta több millióan hallnak meg nélkülözések miatt, akkor lemondunk a tízszobás luxus villáról (jóllehet lenne rá pénzünk), hanem megelégszünk egy háromszobás igényes házzal. Pl. egy gazdag országban épült egy hatalmas luxus szálloda. Csodálatos az építészeti megoldás, ráadásul a szálloda belseje márvánnyal és arannyal van borítva. Az hogy technikailag megvalósulnak csodálatos dolgok még nem baj, sőt jó, főleg ha az olcsóság is szempont. Az arany és márványborítás azonban már káros. Az is káros, ha ebben a szállodában ötszobás aranycsapos lakosztályok vannak. Mindez önzőség, aminek következménye az igazságtalan és aránytalan hatalmi vagyoni hierarchia.
Tulajdonképpen az egészséges, hasznos puritanizmus nem más mint, hogy az ember kicsit visszafogja magát a fogyasztásba, tartalékol is, nem csúcsra járatva fogyaszt, nem habzsol. Egyébként így egy normálisabb, hatékonyabb gazdaság alakul ki.
Ha Isten legfőbb alkotása a természet és azon belül az ember (minden ember) mint a legmagasabb színtű természet, akkor Isten célja, hogy az emberek jól éljenek. A jó életben benne van az, hogy békében és igazságban éljenek. Isten célja szerintem nem lehet az, hogy az emberek nyomorogva őt imádják. Isten, ill. a természet, ill. a fejlett rendszer szerintem elvárja tőlünk, emberektől, hogy árnyalt és átgondolt gondolkodással összeegyeztessük a szükségletek kielégítését az arányos és igazságos hierarchiával. Ez az átgondolt (nem felületes) tudás melynek hiánya miatt az ember kiűzetett az édenből. A legmagasabb intelligencia a felületes gondolkodás elkerülése.
A felületesség, mint tulajdonság, mint értelmi tényező, és mint érzés sokkal nagyobb szerepet játszik életünkben, mint amennyit annak a tulajdonítunk. A szeretet is csak akkor értékes, ha az átgondolt szeretet.
Mindez tehát az én egyéni véleményem.
Mivel a „puritanizmus” és a „hedonizmus” több mint a fenti kérdés, idevágó ismétlésnek gondolom a következőt.
Az állam (vezetés, tudományos vezetés) és az egyéni vélemények, ajánlások.
A „puritánság”, mint ajánlott közszellemiség.
Ahhoz, hogy ne vesszünk el a tudat-téma bonyolult erdejében, mindig szem előtt kell tartani az egymással összefüggő, részben keveredő, de szétválasztandó négy kategóriát.
A nem hivatalos (kaotikus) tudomány egyéni, vélemények, ajánlások kategóriája.
A nem hivatalos tudomány az egyéni véleményekből, összegzéséből adódó közösségi (általában néprétegű) vélemények, ajánlások kategóriája. (Jelenleg nincs direkt összegzés, de azért valahogy (gyengébben, zavarosabban) összegződik, és valahogy érvényesül a nép (a többség) véleménye. A jövőben, a közvetlen demokráciában lesz direkt összegzés és érvényesítés.)
A hivatalos (elfogadott, oktatott tudományok, közszolgálati média, részben a politikai média) tudományból jövő vélemények, ajánlások kategóriája. Sőt ez már keretek között lehet intézkedés, törvény is, amely elsősorban az oktatásra, tájékoztatásra, tudományra vonatkozik.
A vezetés (a jövőben a tudományos vezetés) köréből jövő vélemények, ajánlások, sőt ezek már részben intézkedések, törvények.
Ez a tanulmány nem más, mint a nem hivatalos tudomány egyéni vélemények, ajánlások kategóriájából egy ajánlathalmaz.
A társadalommal kapcsolatos vélemények (világnézetek, eszmék, stb.) célja, értelme nem más, mint a négy kategória szereplői az egyének és a közösség jobb élete miatt javaslatokat tesznek egymás felé. És persze saját kategóriájukon belül is tesznek javaslatokat.
Mind a négy kategória egyénekből áll. De állhatnak az egyének mellett valóságos eszmei közösségekből is, amelyek, szintén egyénekből állnak, de valamivel több, mint az egyének halmaza. Viszont kétségkívül nehéz meghatározni, hogy mi nevezhető valóságos eszmei közösségnek.
A C/0/A ábrán ez is szerepel, igaz kissé bonyolultabban, és beágyazva a gondolkodás problémakörébe.
A gondolkodó ember nemcsak véleményt mond, hanem kimondva kimondatlanul ajánl, javasol is. Minden vélemény társadalomtudományos értelemben javaslat. Ha valaki nem mond semmit, akkor kvázi azt javasolja, hogy a fennálló dolgok rendben vannak, nem kell változtatni. Ha valaki egyszerűen elmondja véleményét, akkor kvázi azt javasolja: ez az én véleményem, javaslom, fogadjátok el. Ha valaki kritizál, akkor azt javasolja: ez nincs rendben, ezen változtatni kell. És van a direkt javaslat: ez nem jó, ez a jó, ezt kell tenni.
A kapcsolatok lényegéről nagyon vázlatosan.
A fejlett demokratikus társadalomban létezik ez a négy kategória, pl., nem fonódik össze a hivatalos tudomány és a vezetés.
A fejlett demokratikus rendszerben az egyéni javaslatok jó eséllyel eljutnak a közösséghez (népréteghez) és ott megfontolásra kerülnek. Továbbá valamivel kisebb eséllyel eljutnak a hivatalos tudományhoz és vezetéshez és ott megfontolásra kerülnek. A közösség összesített javaslata szinte biztosan eljut a hivatalos tudományhoz, és a vezetéshez és ott alapos megfontolásra kerülnek, sőt valamennyire érvényesülniük kell az intézkedésekben, törvényekben. (Az egyéni javaslatok tehát két úton juthatnak el a hivatalos tudományhoz és a vezetéshez. Közvetlenül és a közösségi véleményeken keresztül. A hivatalos tudomány javaslatai biztosan eljutnak a vezetéshez és ott alapos megfontolásra, kerülnek. A vissza-kapcsolat is hasonló, de ekkor nem lehet kötelező az alapos megfontolás. Az intézkedések és törvények viszont kötelezők. A tudatot illetően (pl. a világnézetet) illetően csak az öszinte meggyőzés, az oktatás tájékoztatás eszközével (még a manipuláció is kizárt) törtéhet a javaslat.)
Felvethető, hogy ehhez képest a múltban és jelenben mi a helyzet. Ezzel több helyen foglalkozom.
Az oktatás, tájékoztatás kötelező, a tanulás, tájékozódás egy bizonyos szintig kvázi kötelező. Ez szerintem rendben van, vannak állampolgári kötelességek.
Azt teszek magammal, amit akarok, ha másnak nem ártok, jön az igazságossági alapelv. Viszont a tanulatlanság, tájékozatlanság közvetve másoknak árt. Itt jön a másik igazságossági alapelv, hogy lehetőleg minden károkozást az áttételest is figyelembe kell venni. A másnak ártást, az igazságosságot és önrendelkezést nem sértő eszközökkel, pl. meggyőzéssel, lehetőleg meg kell előzni ez is egy alapelv.
Az erkölcs, a világnézet a vélemény, stb. vonatkozásban a tanítás, meggyőzés kötelező. A kötelező tanulás, tájékozódás szintje viszonylag alacsonyan van, de nem zéró.
Az erkölcs a világnézet, a vélemények vonatkozásban azért a hivatalos tudománynak, és a vezetésnek, államnak azért szerintem vannak kötelességei.
Szerintem ezek következők. Ki kell jelölni kvázi kötelező tanulás, tájékozódás szintjét. Fel kell tárni a valóságos vélemény, ajánlás (világnézet, közszellemiségek, adott ügyben vélemények, stb.) kategóriákat. Ezeket összesíteni kell. Szinte csak meggyőzéssel, de meggyőzéssel kötelessége jó irányba terelni a véleményeket. A törvényekkel kijelölt társadalmi normák is a helyes, de tág keretek közé szorítják az egyéni véleményeket. E normák, törvények kialakítása is kötelessége. És kötelessége hogy a vázolt, a fejlett demokratikus társadalomra jellemző kapcsolati rendszer létrejöjjön.
Mindez világosabban kiderül az alábbiakból.
Senki, az állam, a vezetés sem kötelezhet senkit az egyéni világnézetének (szükségletek prioritása, erkölcsi és egyéb alapelvek), a vallásának, a véleményének, és ehhez kapcsolódó viselkedésének megváltoztatására.
Mindenki saját képességei, igényei, tulajdonságai szerint eldöntheti, hogy milyen világnézetet, véleményt alakít ki, milyen szellemiségeket követ és még sorolhatnám. Ha valaki pl. a rohanó életet, az anyagi fogyasztást, a pénzhajhászását (a puritánság ellentétét) teszi a céljainak középpontjában, megteheti.
Amit az állam (a jövőben a társadalom alakítja és nem a vezetés) megtehet és kötelessége is megtenni azt az előzőkben felsoroltam.
Az állam többek között a másnak ártást (közvetett másnak ártást is beleszámítva) tilthatja, vagyis e szerint keretek, közé szoríthatja, a választott világnézetet, véleményt, viselkedést, életmódot. Pl., beszabályozhatja vagyoni különbségeket, és ezzel határt szab az anyagi fogyasztás-hajhászásnak és pénzhajhászásnak. (A hatalmas különbség bántja az igazságérzetet, egyes rétegeknek életszínvonalbeli kárt okoz, csökkenti a termelést, stb. közvetve tehát árt társadalomnak.)
Az egyén jogilag még kevésbé szólhat bele a másik felnőtt egyén véleményébe, világnézetébe, életmódjába, viselkedésbe, főleg ha az idegen. (Igaz itt van egy érdekes inkább erkölcsi probléma, a családtagok beleszólása egymás véleményébe, világnézetébe, stb.. Ebbe itt most nem megyek bele.)
Tehát az egyén csak javasolhat, meggyőzhet, taníthat. E tanulmány sem más, mint egyéni javaslat, meggyőzés, amit a más emberek, a hivatalos tudomány, és vezetés figyelmébe ajánlok. Lehet, hogy ez nem derül ki a szövegből, de akkor is erről van szó.
Többek között ezt ajánlom: tisztelt emberek, a rohanó életmódot, az anyagi fogyasztás-hajhászást, a pénzhajhászást, a hedonista életmódot általában csökkenteni kellene, mert sok embernek ez nem őszinte igénye és képessége. Ehelyett a puritánabb, felfogást és életmódot javaslom. Nemcsak azért mert a társadalomnak ez a jobb, hanem azért is, mert sok olyan egyén van, aki jelenleg, pl. utánzásból (szinte mindenki ezt teszi) ebbe belesodródott, de valójában nem érzi jól magát. Nem érzi jól magát, mert a képességei és lelke mélyén lakozó igényei nem az anyagi fogyasztás-hajhászásra, pénzhajhászásra, rohanásra vannak beállítva. És azt is állítom, hogy a nyugisabban, szegényebben, szerényebben (de nem nyomorgóan) élő ember, akinek van ideje felfedezni egy csomó szépet és jót (a természetet, a kultúrát, stb.) és van ideje az egyéni igényeivel, hobbijaival foglalkozni, annak nincs szégyenkezni valója, semmivel sem alávalóbb és nem boldogtalanabb, mint a rohanó, anyagi fogyasztást-hajhászó ember. Az ilyen ember oktalanul irigykedik a gazdagabb, rohanó, törtető embertársára, mert semmivel sem rosszabb az élete. Az ajánlom tehát mindenkinek, akinek az igényei és képességei nem kifejezetten az anyagi fogyasztás-hajhászsásra, pénzhajhászásra, vagy éppen a vezetői pozíció elérésre predesztinálják, hogy nem menjen bele ebbe az össznépi játékba. Abba az eltorzult játékba, hogy az emberek rohannak, gyűjtögetnek, harácsolnak, és közben semmire sincs idejük még arra sem, hogy élvezzék az összegyűjtött tulajdonukat.
Ezt a gondolatsort persze össze kellene egyeztetni a tanulmány más gondolataival. Pl., azzal hogy a politikai, közéleti aktivitásra buzdítok e tanulmányban. Tehát, az rendben van, hogy valaki a nyugisabb életmódot választja, de azért persze az elfogyasztott terméket meg kell termelnie, vagyis el kell tartani magát és családját. És valamilyen közéleti aktivitás is szükséges. A közéleti aktivitást a modern társadalmakban akár a termeléshez szükséges tevékenységnek is felfoghatjuk.
Pl. össze, kell egyeztetni azzal, hogy az emberi élet célja az életszínvonal emelkedése. Igaz, mindig hozzáteszem hogy nem csupán az anyagi fogyasztásból áll az életszínvonal. Többek között a nyugisabb, biztonságosabb élet is az életszínvonal része. A szabadidő is része az életszínvonalnak.
A másik összeegyeztetés már nehezebb.
E tanulmányban rengeteget kritizálom az aránytalanul nagy és igazságtalan vagyoni, és hatalmi különbségeket. Itt és most elismerem, hogy mindez egyéni, igény és képesség kérdése is, és ezzel összefüggésben az egyéni szabadság kérdése. Ha valaki szeret és képes is törtetni (sokan egyszerűen fizikailag sem bírják), akkor az, miért nem tehetné meg. (Persze az igazságosság, tisztességesség betartása az már nem egyéni igény és képesség kérdése.)
Tehát az egyik ember a bírja (elég okos hozzá, a tanulás sem esik nehezére) és szereti a törtetést, a harácsolást a másik nem bírja, és nem szereti, akkor mi a baj nagy különbségekkel? Itt kell azt tisztázni, hogy én nem a különbségek ellen, hanem az aránytalanul nagy különbségek ellen ágálok. Az rendben van, hogy vannak igénybeli, képességbeli különbségek, de azért ezek a különbségek, nem százszorosak, pláne nem ezerszeresek. Mert a jelen társadalomban ekkora különbségek vannak. De tételezzük fel, hogy valóban ezerszeresek az igénybeli és képességbeli különbségek. A társadalmi károkozás jegyében, ekkor sem lehetne ekkora különbségeket hagyni. Ha be lehet bizonyítani, hogy a hatalmas különbségek károsak, márpedig be lehet bizonyítani, akkor ezen az alapon az államnak kötelessége a különbségeket arra szintre vinni, ahol már nem károsak.
Egy példázattal: lehet, hogy X futó ezerszer gyorsabban fut pl. hosszú távon, mint Y futó, de a díjkiosztásban nem lehet ezerszeres különbség. Nem kaphat az egyik házat, a másik pedig büntetést, mert ez lenne az ezerszeres különbség. De ez az okfejtés lényegtelen, mert valójában (a háttérigazság szerint) nincsenek ezerszeres különbségek, de még százszorosak, sincsenek.
Ezzel együtt meg kell állapítani: a „puritanizmus”, a „hedonizmus” a hatalom a vagyon kergetése, halmozása, egyéni igénybeli és képességbeli kérdés is. De nemcsak az.
Ismétlés.
A jövő fejlettebb rendszerében, a társadalom legfőbb értékrendje (a szükségletek, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, természetóvás, tudás, kultúra, anyagi szükségletek, prioritási sorrendje) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.
Egyik, másik szükséglet jelenleg is áttételesen megjelenik az alkotmányban, de elég zavaros ez a megjelenés, nincs pontos értékrend (prioritási sorrend). És jelenleg a népréteg, többség érdemlegesen nem vesz részt, az alkotmány alakításában. A jövőben a népréteg, többség véleménye is alakítja az alkotmányt, szükségletek prioritási sorrendjét pedig elsősorban a népréteg, többség véleménye határozza meg. Az alkotmány a legfőbb, a vezérlő, és egyben a lassan változtatható elvek, törvények gyűjteménye. (Az alkotmánynak lesz egy lassan változtatható része és lesz egy nagyon lassan változtatható része.) Az alkotmány fogja meghatározni, hogy többek között az igazságosság szükséglete, mely szorosan összefügg a biztonsággal, a társadalom számára milyen prioritású. És persze a jövő alkotmánya a többi fontos szükségletet (az önrendelkezést, az egészséget, az egészséges környezetet, természetet, a tudást, az anyagi (testi, tárgyi) szükségelteket, stb. szépen, pontosan a helyére teszi. És ez az alkotmányos társadalmi értékrend sok mindent meghatároz, meghatározza az állam nagyságát, szerepét, az államon belüli területek prioritását, meghatározza a költségvetést is. Ugyanis a társadalom számára fontosabb szükségletekre természetesen több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani.
(Itt is felvetődik azon általános társadalomtudományos probléma, hogy a társadalmi átalakulás, a törvények elvek átalakulása, tervezett legyen (előre tervezésről van szó), avagy „most már lépni kell, mert már ránk szakad ház” jellegű legyen.
Ezt a jelleget így is nevezhetjük: most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás. Vagy így: lépni kell, mert probléma van. Vagy így: az apró kisebb, közepesebb problémák kierőszakolják a szükséges változásokat és ezek változásával, a nagy dolgok is fokozatosan változnak.
Ez utóbbira mondhatja a felületes gondolkodó, hogy csak akkor kell változtatni, ha a változás biztosan megérett, ha már egyértelműen kirajzolódik a jó út. Vagyis nincs szükség különösebb tervezésre.
Valójában is-is a megoldás, de a változásnak elsősorban tervezettnek kell lenni. Sok helyen, módón bizonygatom, hogy miért szükséges a tervezett változás. Ugyanakkor a jellemzően a kis problémák oldaláról jövő „most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás”, jellegű változás is szükséges. Azért is szükséges, mert nem biztos, hogy tervezett változás mindig, mindenben jó, ekkor a tervekhez való ragaszkodás helyett „a lépni kell, mert probléma van” megoldást kell választani. Ugyanakkor a „most már lépni kell, mert ránk szakad a ház” jellegű változás önmagában azért sem jó, mert bizony a határvonal bizonytalan és könnyen elcsúszhat. Vagyis mire lépünk, már ránk szakadt a ház.)
Sok helyen, módón elmondom, hogy miért fontos az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, az egészség, a természetvédelem, a tudás szükséglete. Mindegyikről elmondom, hogy ezek nem csak önmagukban álló szükségletek, de az anyagi, (tárgyi, testi) szükséglet-kielégítés csak akkor lehetséges, ha magas szintű az igazságszolgáltatás (ha tisztességes gazdaság), ha nagy biztonság van, ha jó egészségi állapot van, ha a természet védett, (nincs természetrombolás), és ha magas szintű az emberek tudása. A jelenlegi felfogás, miszerint a legfontosabb az anyagi szükséglet és erre kell direkt fordítani a legjelentősebb időt, energiát, munkát, pénzt több szempontból is téves. Egyrészt azért téves, mert a többi szükséglet is fontos közvetlen szükséglet. Vagyis az emberek többsége nem érzi jól magát, ha viszonylag gazdag de, nincs igazságosság körülötte, nem biztonságos az élete, nincs önrendelkezése, nem egészséges, nincs tudása, a természet pusztul körülötte. De még fontosabb, hogy az emberek többsége nem is lehet gazdag, ha igazságtalanság, tisztességtelenség van, ha nem egészséges, ha pusztul a természet, ha nincs tudása. De mit is jelent ez konkrétabban. Mondjuk azt, hogy a társadalom, beleértve az államot is, energiáit, idejét, munkáját, pénzét, hét közel egyenlő részre kell felosztani. Egy rész menne az igazságosságra, igazságszolgáltatásra, egy rész menne a biztonságra (beleértve a szociálpolitikát), egy rész menne az egészségre, egy rész menne a környezetvédelemre, egy rész menne a tudásra, egy rész menne az anyagi szükségletekre, valamint a hetedik rész megoszlana az önrendelkezés, a kultúra és egyéb szükségletek között.
Jelenleg az idő energia, munka, pénz legalább fele az anyagi szükségletekre fordítódik, de az nagyon rossz hatásfokkal működik mert a többi szükséglet hiánya lerontja. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleginél sokkal több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani az igazságosságra, a biztonságra, az egészségre, a természetóvásra (beleértve a környezetkímélő energia-előállítást), a tudásra és az önrendelkezésre, valamint a kultúrára (beleértve a sportot is). Így az anyagi szükségletek kielégítésére a vagy-vagy elosztás értelmében kevesebb jut, azonban még az anyagi szükségeltek kielégítése sem csökken. Így is fogalmazhatok: az egészséges, jó, helyes struktúra, hatékony működést hoz létre. A jelen rossz struktúrája pedig rossz hatékonyságú működést hoz létre.
A közel egyenlő részek, amelyek azonban mégsem egyenlők, azonban pontosítani kell, erről szól pl. a költségvetési szavazólap. Persze a pontos költségvetés attól is függ, hogy mit hová sorolunk. Mert sok helyre lehet besorolni a dolgokat. Az elmondott lényegnek azonban emiatt nem szabad elsikkadni.
És mindez persze valahogy az alkotmányban is megjelenne, természetesen a nép beleszólásával. És még egy gondolat. Talán hatalommegosztás miatt külön testületnek kellene az alkotmányírással foglalkozni. Mely testület el lenne választva az alkotmány védelmével foglalkozó testülettől és más jogalkotó testületektől is.
Az erkölcsi (szűken értelmezett) alapelvek.
Az erkölcsi világnézethez, az elfogadott erkölcsi alapelvekhez tartozik az alapvető jogelvek elfogadása, vagy elutasítása. Árnyaltabban fogalmazva, a jogról szóló tanulmányrészben felsorolt jogi alapelvekkel kapcsolatos nézetek, felfogások szintén az erkölcsi alapelvek részét képezik. Amennyiben az erkölcsi alapelvekre kíváncsi a kedves olvasó, olvassa el, a jog tanulmányrészben a jogi alapelvekről szóló fejezetet.
Ugyanakkor az erkölcsről, és társadalompszichológiáról egy külön tanulmányrész szól.
Ismétlés
A társadalmi alapvető ellentmondásai és azok feloldása. Mi a helyes nézet, és ebből adódó cselekvés. A természettudományos igazságok, és a társadalomtudományos igazságok (a jó, kellemes, az igazságosság) igazságai, ezekből is társadalomtudományos alapigazságok.
Kezdjük onnan, hogy kétféle igazság van, az igaz, igazságai, és a jó a kellemes, az igazságosság igazságai. Az igaz, igazságait nevezhetjük az érzékelés az érzékszervek igazságainak is. (És nevezhetjük természettudományos igazságoknak is amennyiben az emberek kívüli világra jellemzőek. A jó, a kellemes, az igazságosság (a hasznos a szép, stb.) igazságait, nevezhetjük az érzések, érzelmek igazságainak. (És nevezhetjük társadalomtudományos igazságoknak amennyiben azon világra jellemzőek, amelyben az ember áll a központban.)
Az érzékszervek igazságai (a műszerek mérése is végső soron az érzékszerveinken keresztül hatnak) bizonyíthatóbbak, konkrétabbak. Ez abból ered (abból is), hogy az érzékelés megfoghatóbb, konkrétabb és egységesebb, mint az érzése, érzelem.
Ebben a tanulmányban azt állítom, sok módón bizonyítom, hogy mindkét igazság a természet, Isten igazságai. Vagyis, hogy nem az ember hozza létre az igazságokat, az ember csak felfedezi, bizonyítja, alkalmazza az igazságokat. Ugyanakkor itt egy másik állítást is teszek: a jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot.
Nézzünk pl. egy természettudományos igazságot: a föld gömbölyű és forog a tengelye körül.
Ezt viszonylag könnyű konkrétan bizonyítna. Pl. valaki kinéz egy űrhajóból, vagy onnan filmet készít. Vagy elindul egy hajóval, repülővel egy irányban és megérkezik oda, ahonnan elindult. A közvetett bizonyítékok is elég konkrétak, így tehető össze a nap a hold, a csillagok, a bolygók mozgása logikusan. Ez az igazság, (a föld gömbölyű) akkor is gazság volt, amikor az emberek azt hitték, hogy nem gömbölyű. És akkor is igazság volt, amikor csak egy ember, vagy néhány ember gondolta azt, hogy gömbölyű. De fel kell tenni a kérdést, mit ér az igazság, anélkül, hogy az emberek felismerik, elfogadják és alkalmazzák? Sajnos azt kell erre válaszolni, hogy az emberi felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül az igazság értelmetlen haszontalan. Árnyaltabban fogalmazva: az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában. Azt mondom, az igazságnak ezek szerint két kiterjedése van: ez egyik az igazságtartalma, beleesik az igazság 30%-os mezőjébe. Az ember számára hasznos igazságnak tartalmazni kell az előző kiterjedést, feltételt, és tartalmaznia kell azt is, hogy az emberek felismerjék, elfogadják és alkalmazzák. Az ember számára hasznos igazság, magasabb rendű igazság, mint az egyszerű igazság.
Most felsorolok néhány társadalomtudományos alapigazságot. Ezek az én véleményem szerinti alapigazságok de ez sem biztos.
1. Az emberi élet legfőbb célja, hogy minél több ember, (beleértve magamat is) és állat is, éljen, egyre jobban, kellemesebben, egészségesen, igazságosabban, boldogabban. (Talán növény is.)
2. Az ember önakaratából képes egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban élni, van ilyen fejlődési lehetőség. Valószínűleg mindig is lesz ilyen fejlődési lehetőség, de jelenleg és még sokáig biztosan van ilyen fejlődési lehetőség.
3. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)
Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel, másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)
4. Az ember, a társadalom legfőbb rendezőelve az igazságosság melynek alapja az igazságos arányos emberek közötti különbség. Ennek alapjai padig a következők.
Az ember, szemben az állattal, védi az életet, az egészséget nem harcol, hanem igazságos szabályozott versenyekben dönti el a hierarchiát.
Az érvényesülést elsősorban nem az erő, a harc, hanem az értelem a bölcsesség és a társadalmi hasznosság dönti el.
Az ember, szemben az állattal, az önhibán kívül hátrányos képességűeket (gyerekeket, időseket, betegeket, stb.) védi, támogatja, a „természeti” igazságtalanságot kompenzálja.
Mindenki (kivéve az önhibán kívül hátrányos képességűeket) a másnak ártás, ill. a másnak hasznosság (társadalom számára hasznos munka) arányában éljen, ez határozza meg a büntetését, jutalmazását, a szélesen értelmezett életszínvonalát, a társadalmi, (anyagi, erkölcsi hatalmi) megbecsülését.
5. A jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot. Az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában.
Azért ezeket, az igazságokat nehezebb konkrétan bizonyítani, mint pl. azt, hogy a föld gömbölyű.
De itt elém, vagy az emberek, elé állhat, egy másik ember és azt mondhatja ezek a te igazságaid, de az én igazságaim egészen mások. Pl. ezek.
Nem minél több ember éljen egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban, stb. csak az emberek egy kiváltságos része csoportja (rétege, népe) éljen egyre jobban, kellemsebben egészségesebben, stb..– mondja a másik ember.
A második ponttal sem értek egyet, mert szerintem, az emberi fejlődés véges, pl. azért, mert egy bizonyos szint felett nem fokozható, a jobb, kellemesebb élet. És jelenleg már elértük ezt a szintet. És az önálló akarat sincs – mondja másik ember.
És egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.
A harmadik pont ezek szerint így módosul, Bizonyos emberek, csoportok, népek nemzetek pl. a felsőbbrendűségük miatt árthatnak másnak. Az indokolatlan másnak ártás nem mindig bűn – mondja a másik ember.
Tehát egy másik embernek ezek a nézetei. (Egy harmadik ember pedig azt mondja, egyiktőknek sincs igaza, mert ez, és ez az igazság. Egy negyedik ember pedig megint más, igazságokkal áll, elő és így tovább.)
Na akkor ezek a vitatkozó emberek, ha normálisak azt mondják: akkor érveljünk, bizonyítsunk, így döntsük el, kinek van igaza. És lehet is érvelni, bizonyítani még az ilyen elvont kérdésekben is. Vannak logikai érvelések, bizonyítások, vannak statisztikai érvelések bizonyítások, és talán egyebek is. De az is kétségtelen, hogy a konkrét bizonyításnak (itt a film, láthatod a saját szemeddel) alig van lehetősége.
6. Itt jön az én alapigazságom, amely az ötödik pontból ered: akkor mindenki mondja el a saját igazságát, annak bizonyítását és az igazság az lesz, amit elfogadnak az emberek, méghozzá amit, minél több ember elfogad. Még pontosabban, az lesz az igazság (de ez elsősorban a társadalomtudományos, a jó, a kellemes, az igazságos alapigazságára vonatkozik), amit az emberek többsége elfogad és a többségen belül is, amit minél több ember elfogad, feltéve, ha a tájékoztatás egyenlő és egyenes, őszinte.
De miért is igazság, szerintem a fenti igazság. Valakinek, valakiknek el kell dönteni, hogy mi az igazság. Mert elmondnak kettő, vagy három, vagy négy, stb. igazságot, de ezek így önmagában csak elmondások lesznek. Ha senki nem fogadja el ezeket, akkor ezek csak üres szavak, pusztába kiáltott mondatok lesznek. Ha hatmilliárdból csak ketten-hárman fogadják el, annak sincs sok értelme. Ebből a logikából kiindulva: minél többen fogadják el, annál több értelme lesz az igazságnak, annál magasabb rendű lesz az igazság, amelynek azért van egy másik kiterjedése is: valóban a természeti, Isteni igazságot tartalmazza. Döntse el egy szűk (tudós, vagy más) csoport, melyik a nagyobb igazság – jöhet a felvetés. De ezzel csak egy újabb vitát nyitunk: kikből álljon ez a szűk csoport? Miért pont azokból és mi garantálja, hogy ilyen általános alapvető társadalomtudományos (a jó, kellemes igazságos igazságait) igazságokat bárki képes elfogulatlanul eldönteni. Ez a vita ugyanolyan eldönthetetlen lesz, mint az eredeti vita. Egyébként pedig mivel a kellemest, a jót kell eldönteni, tehát érzésekről, érzelmekről van szó, csak mindenki összesített érzése adhat ki egy átlagos általános egyben igaz megoldást. Tehát marad az egyetlen megoldás a többség elfogadása, a többség döntése határozhatja meg az igazságot.
Tehát én előálltam ezzel a négy igazsággal, és e tanulmányban további ezer igazsággal, mások is álljanak elő, és aztán döntsön a többség.
7. Mielőtt tovább megyek, megint meg kell fogalmazni egy alapvető igazságot: a közvetlen demokrácia, a többség elfogadása, döntése, többek között egy alapvető igazság-meghatározó tényező.
Az egy külön tanulmányt érdemel, hogy gyakorlatilag hogyan fogadhatja el, ill. fogadja el a többség az igazságot. Mert itt a népszavazási rendszerről is szó van, az alkotmánymosósításról is szó van, és az emberi tudat alakulásáról is szó van.
A négy pontból a harmadikat tulajdonképpen már elfogadta az emberiség többsége.
Ismételt 3. pont. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)
Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)
A másik három pontot nem egyértelműen fogadta el, csak részben esetleg jelentős részben. A harmadik pontot elfogadta az emberiség annak ellenére, hogy nem történt ez ügyben népszavazás, sok alkotmány nem is tartalmazza. És az emberiség fogadta el annak ellenére, hogy gyakorlatilag csoportok, közösségek, népek, nemzetek vannak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy lehetséges egy elfogadás, amely nem népszavazással történik, amelyik lassú és kanyargós, de mégis egyértelmű és az egész emberiségre vonatkozó elfogadás. Tehát létezik ilyen, nem lehetetlen. (Ugyankor én azt mondom, hogy fel is lehet gyorsítani az ilyen elfogadásokat, de erre itt nem térek ki.)
Ha a harmadik pont jelenleg el van fogadva, akkor már van legalább egyetlen biztos pont, amiből ki lehet indulni.
A következő „igazság: egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.
Ezt az igazságot én hajlandó vagyok elfogadni. De ha el is fogadom (bárki elfogadja) akkor is utána kell tenni az emberiség által elfogadott harmadik pontot, amely ez esetben így szól. Rendben van minden csoport, közösség, nép, nemzet maga határozza meg az alapvető igazságokat, de másnak, más csoportnak, közösségnek, népnek, nemzetnek, indokkatlanul nem árthat. Beleértve a jövő embereit, akik most gyerekek és talán azokat is, akik ezután fognak megszületni. És mit jelent ez.
Azt, hogy mégis eljutottunk az emberiségig. És azt is jelenti, hogy az első pont is valószínűleg igaz. Ha senki nem árthat másnak, akkor azt sem teheti, hogy a másikat akadályozza abban, hogy jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb élete éljen. Minél több ember, a lehető legtöbb ember éljen jól kellemesen, egészségesen igazságosan, ez csak azzal lehet összhangban, hogy tilos a másnak ártás. Nem minden embernek kell jól, kellemesen, egészséges, igazságosan élni, csak az emberek egy részének - ez azt jelenti, hogy lehet ártani azoknak, akik nem tartoznak a kiváltságos emberek közé. Mert mit mond, és mit tesz ez az önző társaság. Mi nem vagyunk senki ellen mi csak saját érdekeinket, követjük. Ehhez mindenkinek joga van, a gyengéknek is meg van adva az esély erre. A tolvaj a rabló, a gyilkos is vallhatja ezen „igazságot”, mindenki rabolhat, lophat, gyilkolhat, tehát egyenlőség van. De az igazságossági alapelv, a harmadik pont, amelyet viszont már az emberiség többsége elfogadott, ezért igazság, kimondja: nem árthatsz másnak.
Viszont gyakorlatilag harmadik pont sem érvényesül teljesen, mert, pl. érdemtelen jövedelemszerzéssel jelenleg is, lehet ártani másnak. Pontosabban, amíg nincs pontosan tisztázva, értelmezve mit is jelent a „tilos indokolatlanul mának ártani”, amíg jogi alapelvek nincsenek tisztázva (betartva pedig még kevésbé) addig ezek az alapigazságok csak részben hasznosított (hasznos) igazságok. Pl., addig nem lehet a másnak ártást elméletileg megszüntetni, amíg nem tisztázott az arányosság. Mert másnak ártás létrejöhet úgy is, hogy valaki a közös tartályba betesz X mennyiségű hasznos munkát, terméket, de annak az ötszörösét veszi ki. És akkor a másiknak, könnyen kiszámolható, a hasznos munkájának csak az ötödrésze jut. Ha pedig a hasznos munkát szinte lehetetlen pontosan megállapítani, akkor az arányosságot kell pontosan megállapítani. Tehát elég sok mindent kell értelmezni azzal kapcsolatban: mikor jön létre a másnak ártás. Ha helyesen van értelmezve a „tilos másnak ártani” akkor a már szinte minden társadalomtudományos alapigazság jelentős részben bizonyított.
Tehát az emberiség számára hasznos igazságok, magasabb rendű igazságok ezek szerint nem kettő, de három feltételhez vannak kötve. Egyrészt legyen magas az igazságtartalmuk. Másrészt a többség, minél több ember ismerje, fogadja el, és alkalmazza azokat. Harmadrészt, az alkalmazás legyen szinte teljes, vagyis az igazság legyen helyesen kibontva, értelmezve és ezek szerint legyen megvalósítva.
De kétségtelenül a második pont, amely jelenleg legkevésbé elfogadott.
Vagyis, hogy van fejlődési lehetőség, lehet sokkal jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb életet élni, főleg ha a jelen állapotaiból indulunk ki. Ugyanis jelenleg mást sem hallunk, mint azt, hogy ez már a szinte tökéletes rendszer. Mert ezen állítás azt mondja, hogy fejlődhet pl. az autó, a mosógép, a gyógyítás, stb. tehát ebben az irányban van némi fejlődés. De pl. az igazságszolgáltatás, nem fejlődhet, a társadalmi igazságtalanságok is fennmaradnak, vagyis azért nem mindenkinek jár majd a legmagasabb fokú egészség. A jelen igazságtalan háborúi is fennmaradnak, mint pl. az iraki háború. Fennmarad az is, hogy bizonyos problémák, (mint pl. a természetpusztítás) megoldatlan kardként lógnak az emberiség feje felett. És még sorolhatnám a rendszerből eredő azon problémákat, amelyek miatt a jelen és sokak szerint a jövő élete is, megreked egy viszonylag rossz, kellemetlen egészségtelen, igazságtalan szinten. De sajnos ettől sokkal veszélyesebb a helyzet. Mert fel kell tenni a kérdést: miért jöhetett létre az emberiség történelmében az 1910-1945-ig tartó szakasz (vagy 1910 -1953-ig tartó szakasz), amikor nemcsak megrekedt a fejlődés, de az átlagosnál mondjuk kétszáz millióval többen oktalanul szenvedtek, és ennek a negyede meg is halt. És sajnos meg kell állapítani, hogy nemcsak stagnálás van, de létezik válság-láncreakció is, mély hullámvölgy is van. Sőt világ-katarzis is lehetséges.
Az 1910-45-ig tartó szakasz azért jött létre, mert nem volt elégséges a fejlődés.
Ekkora katarzis nem jöhetett véletlenül össze, és az sem indok hogy megszületett néhány diktátor. És az sem indok hogy az emberek egy része előítéletes, soviniszta, rasszista volt. És az sem indok, hogy a szélsőséges politikai erőket nem korlátozták eléggé. Illetve ezek csak résztényezők voltak, a sok között. Az indok: a társadalmi és erkölcsi fejlődés nem volt elégséges, már jó ideje nem volt elégséges, csak ebben az időszakaszban erjedtek meg a problémák
A fejlődést is értelmezni kell. Mert az rendben van, hogy szükséges változás, de a változás lehet rossz irányú is. Merre van a jó irány, ez az egyik kérdés.
És másik kérdés: hogyan menjünk a jó irányban lassan békésen, vagy gyorsan, esetleg erőszakosan? Egyenletesen, vagy ha megérett helyzet?
Mi jelent a szélsőségesség: erőszakos változtatást? Vagy csak gyors erőteljes, nagyarányú változtatást? Vagy rossz irányú változtatást?
A jó irány arra van ahol a nagyobb, a magasabb rendű igazságok (célok) vannak.
Az előzőek értelmében, az a stratégiai jó irány, amit annak tart a nép.
„Döntsön a többség” elvnek azonban van egy feltétele, az egyenlő és öszinte (nem manipulatív) tájékoztatás. És ez sajnos jelenleg nincs meg.
A nagyon lassú, békés változással az a baj, hogy az már stagnálás, amely nem tart lépést a természettudományos, technikai fejlődéssel, valamint az emberek igénynövekedésével. Jó példa erre: a természetrombolással nem tart lépést a természetrombolás rendszerbeli megállítása. Az államnak, a jelenleginél sokkal radikálisabb lépéseket, változásokat (anyagi fogyasztáscsökkentést, innovációs stratégiát, ez irányú oktatást, stb.) kellene tennie, hogy lépést tartson a fejlődés a szükséges fejlődéssel. Ugyanakkor a béke, a demokrácia, az igazságosság felé nem lehet erőszakkal haladni. A rossz irányú és az erőszakos változás: rossz változás. A nagyon lassú, békés változás: szintén rossz változás. A nagyon gyors, jelentős változás: rossz változás. Viszont ha lemaradás van, akkor sietni kell. Talán egyszer a társadalomtudomány meg tudja mondani, hogy milyen helyzetben mennyi kisebb törvényt, nagyobb törvényt kell meghozni, megváltoztatni, hogy az optimális fejlődés fennmaradjon.
Tehát a fejlődés alapigazságát is értelmezni kell, vagyis meg kell állapítani további fejlődési alapelveket.
Kitérés az alapvető társadalmi ellentmondásokra.
Pl., az előbb felvettetem, hogy majd a jövő társadalomtudományának kell megoldania, előtte viszont éppen a „többség döntése a jó” elvének fontosságát bizonygattam. Aztán a fejlődéssel kapcsolatos ellenmondásokat is felvetettem. Aztán ott van alapvető társadalmi igazságok és az önrendelkezés ellentmondása, melyet fel is oldottam. De hosszasan lehetne sorolni az ellentmondásokat is.
Tulajdonképpen a társadalmi ellentmondások döntő többsége nem feloldhatatlan ellentmondás, csupán egy nagyon kényes egyensúly. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az optimális járható út, gyakran leszűkül egy nagyon keskeny, sok elemzést kívánó útra. Amely út szinte nincs (vagy az egyik szakadékba esünk bele, vagy a másikba), ha csak felületesen és elméletileg gondolja át a gondolkodó a problémát.
De kétségtelenül van egy alapvető ellentmondás, amelyen bármennyit gondolkodok, nem látok igazi megoldást. Ez pedig a következő: a vezetés egésze (többsége), amelynek meg kellene oldani az ellentmondásokat (a múltban és jelenleg csak ő van abban a helyzetben), nem tudja, és nem is akarja azokat megoldani.
Foglaljuk össze az eddig elmondottakat.
E fejezetben egyfelől az alapvető társadalmi igazságról elmélkedetem, másfelől az általam vélt igazságokat állapítottam meg és bizonygattam. Hozzátéve, hogy ezen igazságok, igazát nem csak e fejezetben, hanem az egész tanulmányban bizonygatom.
Megállapítottam hogy négy, ill. hat igazság közül a harmadik, amely leginkább elfogadott, de itt is komoly értelmezési hibák vannak, ezért gyakorlatilag csak részbe realizálódik. A többi igazság ennél is kevésbe elfogadott, és megvalósuló, kiváltképpen a második igazság.
Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen alapvető igazságokból sok-sok igazság levezethető. Tehát az alapvető társadalmi igazságok nemcsak önmagukban levő igazságok, hanem kiindulópontok.
Az igazságról szóló elmélkedésem pedig azzal bővült, hogy megállapítottam ezzel kapcsolatosan két további igazságot, az ötödik, és a hatodik igazságot.
De két különálló egyfelől elmélkedés úgy kapcsolódik össze, hogy érdemes mindent az alapvetésektől kezdve elemezni, így tisztábban láthat az ember. Az én igazságaimat egészen az igazság elemzéséig vezetem vissza.
Másfelől úgy kapcsolódik össze, hogy ez a hat igazság (és a többi ezer) az én igazságom, és persze ezen kívül még sok-sok igazságnak vélt kijelentés létezik, de akkor döntsön (elfogadjon) a többség. Döntsön minden egyén, csoport, közösség, nép, nemzet külön-külön, de ezek a döntések is összegződnek, tehát dönthet az emberiség is.
(Az alábbi egyféle maghatározást, minden erkölcsről szóló fejezetben leírom, mint egyféle közös kiindulópontot. Az erkölcs (erkölcsösség) az erkölcstelenség hiánya, részben ellentéte. Az erkölcstelenség még nem bűn, legalábbis nem bizonyítható bűn, de másoknak (egyéneknek) ill. a közösségnek árt, azokat zavarja, sérti. Illetve a közösség normáit sérti. Az erkölcs a „jognak” nem a szervezeti, működési szabályzat oldalához kapcsolódik, hanem az általános bűn, erény, igazságosság oldalához. )
Az erkölcs és a jog viszonya.
Az erkölcsről már több fejezetben szóltam. Most azt emelném ki ebből, hogy a köznapi értelemben vett erkölcs (morál, etika, stb.) túl általános, és zavaros melyről persze a társadalomtudomány tehet.
Az erkölcs egyszerű meghatározása egy korábbi fejezetben.
Az igazságosság és erkölcs, mint jelenség, és mint társadalomtudomány. Ki a jó, a hasznos ember ki a rossz a káros ember? Mely cselekvések viselkedések jók hasznosak, melyek rosszak károsak? Erények és hibák, bűnök. Melyek a jó, hasznos és rossz, káros tulajdonságok? Ki mit érdemel? Büntetés és jutalmazás, érvényesülés. E kérdésekre válaszolás. Erről szól az igazságosság vizsgálata és az erkölcsi ítélkezés is.
A jog többek között két részre osztható: a szervezeti működési szabályzat részre és az igazságszolgáltatási részre. Persze a kettő sok szálon összefügg.
Ebben a fejezetben a jog igazságszolgáltatási részével foglalkozom, ez függ össze az erkölccsel, a továbbiakban is erről van szó, amikor jogról beszélek.
Két vonatkozásban tehetünk különbséget az erkölcs és jog között, ellenben a kettő összefügg.
A jog leirt, hivatalos (állami) és szankcionált, az erkölcs nem ilyen (nem leirt, nem hivatalos (állami) nem szankcionált. A másik vonatkozás, hogy milyen témákkal foglakozik a jog és milyenekkel az erkölcs.
Az igazságszolgáltatási rész ugyanazzal foglalkozik, mint az erkölcs, viszont szűkebb keresztmetszetben. A jogba, az állami szabályozásba (leirt, hivatalos, szankcionált) nem férhet bele minden erkölcsi probléma.
Minden jogi probléma erkölcsi probléma is. Az erkölcsi problémák valamilyen szinte jogi problémák is. Legalábbis azon a szinten, hogy át kell gondolni, az erkölcsi problémák közül, mi legyen, a leirt és szankcionált jog része. Ezzel együtt az erkölcsnek, van a leirt és szankcionált jogon kívüli része is.
Talán az alábbi meghatározás, kategorizálás pontosabb.
Vannak jog alsó határa feletti jogi és egyben erkölcsi problémák. A jog alsó határa feletti bűnök, másnak ártások oly nagyok, hogy a társadalomnak, az államnak, a jognak kell azokat kezelni, ezek a jogi esetek. A jog (a törvény a szankció) fizikailag, technikailag is csak viszonylag kevés embert tud kezelni, sok ember (a többség) jogsértő törekvésével nem tud mit kezdeni. Ezért a jog csak akkor érvényesül, ha az emberek többsége önként, belső meggyőződéséből, lelkiismeretéből is jogkövető. Az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés) nem más, mint az erkölcs. Az önkéntességet, a belső meggyőződést, lelkiismeretet pedig, első sorban az oktatással, a neveléssel, a tájékoztatással lehet formálni.
És vannak a jog alsó határa alatti erkölcsi, együttélései problémák. Másképpen, a jog alsó határa alatti „bűnök” csak vétkek (a másnak ártás csekély), ezek erkölcstelenségek. Ezekkel (ezekkel sem, szintén a sokaságuknál fogva) jog nem tud mit kezdeni, így marad az oktatás, a nevelés, a tájékoztatás.
A jognak igazságosnak kell lenni, ekkor lesz az igazságkövető ember, jogkövető. Ezért (ezért is) az igazságosságnak, az erkölcsnek, a jognak lényegileg azonosnak kell lenni. A három (igazságosság, erkölcs, igazságosság-jog) lényegileg azonos (baj keletkezik, ha lényegileg nem azonos), de vékony, elmosódott, másodlagos határvonalakat mégis meg lehet határozni. (Mivel van szabályzó jog is, ezért kell megjelölni: igazságosság-jog.)
Az erkölcsnek, erkölcsösségnek ezek szerint több meghatározása is van. Az egyik szerint az erkölcsösség: az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés). Egy másik meghatározás szerint: az erkölcsi érzék (erkölcsösség) egyben jogérzék, egy viszonylag fejlett és helyes igazságérzet (igazságosságérzet). Az igazságosságérzet részben az emberrel született tulajdonság (hajlam), részben tanult tulajdonság, az igazságosság egyben szükséglet is. A harmadik szerint az erkölcstelenségek: a kisebb bűnök, vétkek. A nagyobb bűnök, már jogtalanságok.
A jog határát azonban a jognak állandóan vizsgálni kell, ezért az erkölcsi, együttélési problémákat is vizsgálnia kell.
Amikor azt mondom, hogy az erkölcs és jog két különböző dolog, akkor könnyen tévútra tévedhetek. Ugyanis ennek van egy olyan értelmezése, hogy az erkölcs az igazságról szól, a jog pedig nem arról szól.
A jog és az erkölcs kapcsolatát több szempontból is fontos tisztázni.
Egyrészt tisztázni kell hogy jogi, igazságszolgáltatási alapelvek azonosak az erkölcsi, igazságossági alapelvekkel.
Másrészt, ha az a felfogás és gyakorlat uralkodik el, hogy ez két különböző dolog, akkor elég komoly problémákat okoz. Harmadrészt, itt megint demokrácia kérdése kerül a felszínre.
Az első bizonyításom logikai elméleti jellegű.
Az erkölcs több, ill. kevesebb ill. más, mint a jog, de nagyobb része mégis azonos és lényegében és tartalmában teljesen azonos. Az erkölcs, általam alkotott felfogása: az erkölcs a jogtudományi, ill. az igazságossági alapproblémák, problémakörök, illetve ezekre adott válaszok halmaza, de nem törvényi szinten, hanem a felfogás az elmélet szintjén. Tehát minden jogi probléma egyben erkölcsi probléma és fordítva is igaz, csak a jog az írott és kötelező törvényeket tartalmazza. Egyszerűbben: nem minden erkölcsi probléma jogi probléma, de minden igazságszolgáltatási, jogi probléma erkölcsi probléma. Még jog megítélése is részben jogi, részben erkölcsi kérdés.
Mivel járhat, ha a kettő (erkölcs és jog) szétválik. Igen sok problémát okozhat, ha a közerkölcs a köz-igazságosság eltér az igazságszolgáltató jogtól. Ezáltal mindkettő labilissá, megkérdőjelezhetővé válik. Ez egy olyan szerkezet, ahol a két pillér egymást támogatja. Ha a közerkölcsöt nem veszik figyelembe, csak úgy van, akkor is hat, mint vélemény, csak kiszámíthatatlanul, zavarosan hat.
Mindez egyszerűbben és konkrétabban. Mostanában egyre gyakrabban hallani: hja kérem a jog és az erkölcs két különböző dolog. Vagy ezt: hja kérem a jog és az igazságosság két különböző dolog. Ez a két megállapítás egyébként ugyanarról szól.
Maga a megállapítás részben helytálló, azt akarja kifejezni, hogy sok törvényt, szabályt az emberek nem tartanak igazságosnak. A megállapítás mégis pontatlan, mert nem teszik hozzá: sajnos. Nem mindegy hogy kijelentünk valamit, és azzal jóváhagyjuk, természetesnek vesszük, vagy mint hibát jelentjük ki. Itt pedig egy hibáról van szó, ezért minimum hozzá kellene tenni, hogy sajnos. Sajnos, vagyis ezt meg kell változtatni.
Az a kijelentés hogy jog nem egyezik az igazságossággal, azt is jelenti, hogy az emberek nem a saját erkölcsüket (igazságérzetüket) tartják rossznak, hanem a jogot. Legyünk szerényebbek és mondjuk ezt: a jogban is van hiba és az emberek erkölcsében, erkölcsi felfogásában is van hiba. Vagyis nem biztos, hogy az erkölcstelennek látszó jog, valóban erkölcstelen.
Itt kettéválik a probléma. Egyrészt a jogot meg kell változtatni, másrészt a közerkölcsöt is meg kell változtatni, de ennek a módja az oktatás, tájékoztatás.
Ezért szerintem a közerkölcs azon lényeges részét, mely nincs bekapcsolva a törvénykezésbe, be kell kapcsolni az oktatásba, tájékoztatásba. Pontosabban direkt módón kell bekapcsolni, mert az előbb jelzett zavaros módón automatikusan bekapcsolódik. Ezért én a közerkölcsöt két részre osztom: erkölcs, jog, törvénykezés egységre és erkölcs jog, oktatás (tájékoztatás) egységre.
Visszatérve: milyen problémákat okozhat az erkölcs és jog kettéválása?
Az állampolgár tehát azt tapasztalja, hogy sok törvény eltér az ő igazságérzetétől. Ebből pedig ez gondolat következik: a jog egy nevetséges, komolytalan, igazságtalan dolog, nem kell figyelembe venni. Nem is veszi figyelembe, megszegi a törvényeket. Ellenben a szétválásból, ez a gondolat is következik: az igazság, az erkölcs egy nevetséges, komolytalan dolog, nem ér semmit, hiszen a törvények sem igazságosak. Az erkölcstelen embernek áll a világ. Ezzel az állampolgár elveszti az erkölcsét is az igazságba vetett hitét. A jog és az igazságosság (erkölcs) szétválása egyszerre csökkenti a törvénytiszteletet és az erkölcsösséget, a tisztességességet. Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy ez egymást támogató két pillér, amelyek ha szétválnak, akkor össze is omlanak.
Az állam, vezetés és mindenkinek az érdeke hogy a jog és az erkölcs ne váljon szét. Ennek egyik módja, a jelenlegi színvonalasabb erkölcsi, jogi oktatás. A másik módja viszont a jelenleginél igazságosabb törvénykezés, illetve a közerkölcsöt figyelembe vevő törvénykezés. Az igazságosság elég relatív fogalom, lehet hogy a népréteg igazságérzete egyesek számára nem elég igazságos. Az a törvényhozó, aki így gondolja, azért ezt is melléteheti: lehet, hogy én tévedek. Viszont, azért, hogy az erkölcs ne váljon szét a jogtól, mégis figyelembe kell venni a népréteg igazságosságát, a közerkölcs álláspontját.
Itt már elérkeztünk a közvetlen demokrácia problémájához.
A közvetlen demokrácia egyszerűsítve arról szól, hogy törvényeket, beleértve az igazságszolgáltatási törvényeket is, részben a tudósok szakemberek véleménye, részben az emberek lakosság véleménye alapján (közvélemény-kutatás) alakítják ki. Ha ez megtörténne, akkor a jog és a közerkölcs nem válna szét egymástól. Az emberek törvénytisztelőbbek és erkölcsösebbek lennének. Az sem mellékes, hogy az emberek közérzete is javulna. Javulna azért, mert olyan törvények lennének, amelyekkel egyetértenek és javulna azért, mert figyelembe vették a véleményüket (önrendelkezési igény kielégülése). Az emberek érezzék jól magukat – nem erről szól minden?
A lehetséges ellenvetések áradatából néhány. Az emberek nem értenek hozzá. Az emberek gonoszak (túl szigorúak) pl., ott vannak a lincselések. Az emberek túl enyhék, mert az enyhe törvénykezés az érdekük. Valójában ezek csak feltételezések még nem derülhetett ki, hogy milyenek az emberek még nem volt soha tartósan, közvetlen demokrácia.
Az ellenvetések ellenvetései. Az emberek csak részben hoznák a törvényeket. Oktassák magasabb színvonalon az erkölcsöt, jogot és hozzáértőbbek lesznek. Egyébként a közvetlen demokráciától függetlenül sem ártana a nagyobb erkölcsi jogi tudás. Másfelől vannak dolgok, amelyeket nem lehet könyvből megtanulni. Pl., ha az emberek többsége úgy érzi, hogy a részeges garázdálkodó családját és környezetét terrorizáló embert a jelenleginél szigorúbban, kellene szankcionálni akkor ez az igazságos. Az emberek (sok ember) azok, akik együtt élnek az ilyen alakokkal (a törvényhozó nem biztos), ők tudják hogy ez mennyire kellemetlen. Itt megint azzal jövök elő, hogy lényegében kellemetlenségeket kell megítélni. Azt, hogy az emberek többségének mi kevésbé és erősebben kellemetlen azt egypár törvényhozó nem tudja megítélni. Minél több ember véleménye vesz részt, annál pontosabban lehet a többség érzéseit felmérni.
Ezek (a nép alkalmatlansága, gonoszsága stb.) csak ürügyek, a háttérben a hatalomféltés áll. Ha az emberek beleszólhatnak a törvénykezésbe, akkor kevésbé lehetséges vezetés érdekű törvényeket hozni. Ha az emberek beleszólnak törvénykezésbe, akkor az önmagában hatalomcsökkenés, a törvényhozó akaratának csökkenése. Még ez a kérdés is felvetődik: a társadalomtudományok silány oktatása mögött nem éppen az áll, hogy az embereknek nehogy eszébe jusson a közvetlen demokrácia?
Az erkölcstől eljutottam demokráciáig. Az alaptéma az erkölcsi alapelvek, mint világnézet fontos része. Felmerült, az hogy az erkölcsről el kell mondani minden lényegeset, és én úgy éreztem, hogy mindez lényeges, nem hagyható ki.
Az erkölcs is felosztható vezetői erkölcsre, amelyből a múltban, jelenben kialakul a jog, tudományos erkölcsre, és a népréteg erkölcsére. Az erkölcs az előzők alapján valóban valamivel bővebb, mint a jog, de nem más. Az erkölcs (főleg az alapelvek) több mint ízlés, több mint illem. Az erkölcs nem az egyének megítéléséről szól, hanem helyzetek, általános cselekvések ítéletéről szól. Pl. tízparancsolat is erkölcsi alapelveket, sorol fel.
Erkölcsi alapelvek, az erkölcsi alapproblémákra adott válaszok.
Az erkölcsi problémák (és egyébként jogi problémák is) felsorolása, szinte ömlesztve, a teljesség igénye nélkül.
Önhiba, önérdem. Szándékosság, kényszerhelyzet. Direkt és indirekt kényszer. Belső és külső determináció. Önálló akaratszabadság. A másnak ártás határa, a bűnözés határa. A bűnözés határa és az élet kezdete. A normálisság határa. A zavarás. A veszélyeztetés. A veszélyeztetés megelőzése. Az önvédelem. A társadalmi veszélyesség. A bűnök és büntetések rangsorolása. Az arányos büntetés. A halálbüntetés problémája. A büntetés célja. Bűnök és erények. Az enyhítő és súlyosbító körülmények. A halmazati bűnök. A felületesség, gondatlanság. A tájékozatlanság. A szenvedélybetegségek és lelki betegségek. A lelki bántás. A verbális bűn.
A jog értelmezése. Egyéb jogi alapproblémák, állam, jogegyenlőség, összemosó jog, látszatjog, társadalmi veszélyesség, stb. Alapvető politikai és szociális jogok.
A háborúval kapcsolatos erkölcsi alapelvek, az agresszor megállapítása, a hódító, a védekező megállapítása, a katona megítélése, stb.. A terrorista és a partizán problémája. A terület védelme, tulajdon védelme, a függetlenség védelme, kontra a rossz megszüntetése, a jó érvényesítése, a gyengék, elnyomottak védelme. (A közösség, többség akaratának megállapítása, az azonnali kilépés biztosítása) A népek és egyének megítélése. A közösségek jogai. Kollektív elmarasztalás, ill. érvényesülés. A kisebbségek jogai. Az autonómia problémája. A túlzott nacionalizmus, a rasszizmus, az előítéletesség.
A forradalmár és a bajkeverő huligán problémája.
A büntetés célja, nagysága és módja. Az igazságos érvényesülés, a jutalmazás, dicséret, segélyezés. A bűnözők jogai.
Az erkölcs értelmezése felosztása. Az erkölcs szerepe jelentősége.
A jog alsó határának problémája, a vétek, a kis bűn problémája, a zavarás problémája.
Az illem, illetve, ez a szokás problémája.
A bizalom és az ellenőrzés problémája.
Az érvényesülés, kiválóság jellemzői. Az igazságos arányos hierarchia problémája. Ha mindenki ezt csinálná felfogás. A rossz, aránytalan szeretet, rossz felületes jóindulat, segítség problémája. Jóindulat és rosszindulat. Az önzőség, önzetlenség problémája. Az erőszakos kicsinyes jóindulat problémája. Az arányos hozzátartozói szeretet problémája. A kritika, önkritika (felelősség, lelkiismeret) problémája. Nagyvonalúság vagy kicsinyesség, méricskélés.
Szelídség, tolerancia, engedékenység, vagy keménység, szigorúság. Szidás, kritika, dicséret. Gerincesség vagy kompromisszum. Konfliktus felvállalás, kritizálás, vagy simítás. Szőnyeg alá söprés. Konfliktus felvállalás vagy elbújás. Hatalom, vagy kiszolgálás. Túlzott, vagy egészséges sikervágy, becsvágy versenyszellem. Önbizalom, vagy nagyképűség.
Emberi tulajdonságok és általános tulajdonságok, jó és rossz tulajdonságok igazságossági vonatkozásai. Az emberek megítélése.
A szexualitás, a szexuális bűnök, vétségek. Családi és párkapcsolati problémák, a hűtlenség, a családon belüli önállóság, stb.. A magánszférában, családi szférában elkövetett „bűnök” problémája.
Az önártás. Az önfeláldozás. A gyengék védelme. Gyerekekkel, öregekkel, betegekkel való bánás. Az állatokkal való bánás.
Az élet kezdete és vége erkölcsi szempontból. Az élet, az egészség, az önrendelkezés (szabadság), az igazságosság, és más szükségletek értéke, illetve ezek megsértésének büntetése. Öngyilkosság, eutanázia, abortusz.
A kollaboráció (megalkuvás) a beolvadás de kilógás, a belülről való reform, a rossz törvények megsértése. Kívülállóként (kirekesztve) hatástalanul reformálni, vagy belülről részben megalkudva reformálni. A hűtlenség.
A betyárhűség (a betyárbecsület) a beárulás problémaköre.
Az erőszak. A becstelenség, gerinctelenség, hazugság. A csalás és a csalás konzekvens kiterjesztése. A ravaszkodás, ügyeskedés, manipuláció, hazugság. Rafináció, spekuláció, csalás, avagy kalkuláció. A tévedés, a hiba, a szándékos tévedés, a trükk, a manipuláció.
Az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belül felmerült hiányos szellemiségek, szintén erkölcsi problémaként is felfoghatók. Az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi, a változtatás szellemiségének, valamint az átgondoltságnak, és a vitakultúrának a hiánya.
A különböző (társadalmi) felelősségek: az elégtelen fejlődésért való általános felelősség, a hiba-felelősség. A rossz rendszert kiszolgáló felelősség. A vezetés (a hatalommal arányos) felelőssége.
Az akaratszabadság, az egyéniség, önállóság (függetlenség, szabadság), az igazság, igazságosság, a szükségletek (vágyak igények) problémái erkölcsi szempontból. A helyes, a demokráciához szükséges egyéni és társadalmi tudat erkölcsi szempontból. A köz-szellemiségek problémája.
Nyilván a felsorolásból kimaradt jó néhány erkölcsi probléma, de olyanok is vannak benne, melyek vitathatóan erkölcsi problémák.
Ismétlés.
Pusztán a jogi (igazságszolgáltatási rész) elvek felsorolása (ezek egyben erkölcsi, igazságossági) problémák is.
A másnak ártás (másnak károkozás, szenvedésokozás) a bűn, a másnak hasznosság, az erény - elv. A másnak ártásban beleszámít a lelki fájdalom okozása is - elve. A másnak ártásba az összesített ártást kell beszámítani, ha sokaknak való ártásról van szó - elve. És az áttételes ártást is figyelembe kell venni - elve.
A becsületes jóindulatú, de szükségszerűen néha szabálytalankodó, zavaró állampolgár egyértelmű szétválasztása bűnözőtől. Szét kell választani a kritizáló (feltehetően építően jobbító szándékkal kritizál, tiltakozik, stb.) állampolgárt, a bűnözőtől - elv.
Az önhiba-önérdem figyelembevétele - elv. Az igazság (igazságosság) kiderítése a cél, és azt csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni - elv. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos büntetés - elve.
Tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. A jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. Az ártatlanság vélelme - elv. A vádat kell bizonyítani - elv. A büntetés több irányú célja, az egyik mindenképpen: a bűnöző megjavulása - elv. A sértett kompenzációjának elve. Csak az ismertetett jog esetében érvényes: a nem ismeret, nem mentesít a büntetéstől - elv. A jognak érthetőnek és betarthatónak kell lenni - elv. A másnak ártást, az igazságosságot és önrendelkezést nem sértő eszközökkel, pl. meggyőzéssel, lehetőleg meg kell előzni ez is egy alapelv.
Az erényt, a másnak hasznosságot is értékelnie kell a társadalomnak, államnak.
Azt gondolom, hogy még a bő felsorolás ellenére jó néhány erkölcsi probléma kimaradt.
Hogyan lehetne, az itt ömlesztve felsorolt problémákat kategorizálni?
Pl. a jelenleg inkább erkölcsi és nem jogi (igazságszolgáltatási) problémák, mint egy kategória. Ilyen pl. a társadalmi felelősség. Az érvényesüléssel (gazdagsággal, hatalommal) kapcsolatos problémák. Önzés, önzetlenség. Hosszasan lehetne még sorolni.
Általában jog azzal foglalkozik, amit az egyén követ el, az egyén ellen, és konkrét, ill. bizonyítható (elvileg lehet bizonyítani) cselekvés. Pl. az önzőséget, nehezen lehet bizonyítani. Nehezen lehet bizonyítni, pl. a motivációkat.
A jog nem tud, nem akar foglalkozni: az egyén a társadalommal szembeni vétségeivel (nem bűneivel, hanem kisebb vétségekkel). A társadalommal szembeni és az egyénnel szembeni vétségeivel. A vezetés az állam vétségeivel. A közösségek egymás elleni vétségeivel. Az egyén belső normáival, belső igazságossági vívódásaival. Olyan vétségekkel, amelyek nem bűnök, nincs meg a konkrét bizonyítás lehetősége, és nagymértékben általánosak. Ezekkel csak az erkölcs foglalkozhat.
Ha jó azon alapelv, hogy az erkölcs és jog ne nagyon váljon szét egymástól, akkor a jognak több erkölcsi problémát kellene magába foglalni. Nagyobb igyekezet kellene az irányban, hogy legalább a lényeges erkölcsi problémákat tartalmazza a jog.
Az első látásra kiderül, hogy az erkölcsi alapelvek egymással összefüggnek. Az is nyilvánvaló, hogy az erkölcsi alapelvek összefüggnek a szükségletekkel és az egyéb alapfelfogásokkal. Mint látni fogjuk az egyéb alapelvek közül sokat akár az erkölcsi alapelvek kategóriájába is sorolhatnánk. Majdnem minden ember (már a gyerekek is), nemcsak a jogászok, politikusok, találkozik ezekkel az erkölcsi problémákkal és valamilyen szinten, nem biztos, hogy tudatosulva, kialakít valamilyen véleményt. A vezetők véleménye a vezetői erkölcs (világnézet), a jogászok jogtudósok véleménye, amely beolvad a vezetői véleménybe a tudományos erkölcs (világnézet). Ebből az egybeolvasztott erkölcsből, világnézetből lesz a jog. A nép erkölcse (világnézete) a többség statisztikailag összesített véleménye, mely egyébként nincs mérve, és nyilvántartva.
A felsorolt erkölcsi problémák mindegyikéről könyvet lehetne írni. Pl. az önvédelem problémája önmagában is külön könyvet, igényelne. E problémakör szélesebb értelmezésébe tartozik a következő: Én, mi, a mi rendszerünk jó, és ennek megvédése miatt indokolt, hogy bizalmatlan és harcias legyek, legyünk. Először is mi igazolja, hogy én, mi jó vagyok, lehet, hogy csak annak tartom magam. Másodszor ha én bizalmatlan és harcias vagyok, akkor nem lehetek jó, mert ezzel bizalmatlanságot és harciasságot erősítem. Ugyanakkor a jót mégis meg kell védeni. Megint csak egy rendkívül árnyalt gondolkodásra, méricskélésre és viselkedésre van szükség. Szűkebb értelemben pedig az a probléma, ha nekem, nekünk ártanak, akkor mekkora lehet a megtorlás. Ez az értelmezés is kitágul, hiszen itt az igazságos büntetés problémaköre is jelentkezik. Sajnos az összes erkölcsi problémakört még ilyen vázlatosan sem lehet a sűrített összefoglalásba végiggondolni. Az erkölcs és jogtudománynak többek között ez lenne a feladata.
E tanulmányban felvetett tudati, részben erkölcsi, problémák.
A szélesebben értelmezett erkölcsbe szinte minden olyan probléma (megvitatandó kérdés) beletartozik, amelyik nem kimondottan csak a puszta logikát érintik. (Megjegyzem: a cselekvések szinte mindig gondolatként, tudatként kezdik a pályafutásukat) Tehát szinte minden tudati problémának van erkölcsi vonatkozása, erkölcsi oldala. E tanulmányban rengeteg tudati problémát felvetek ezek többsége egyben, részben erkölcsi probléma is. Sajnos ez olyan sok hogy felsorolni sem tudom. A különböző rajzokon, összesítéseken egyébként nagyjából fel vannak sorolva.
A fenti felsoroláshoz azonban mindenképpen hozzá kell tenni: és e tanulmányban említett erkölcsi problémák.
Kétségtelen hogy a tudat, az erkölcs, szempontjából a gondolkodó a bőség zavarában szenved. Oly nagy bőség hogy még kategorizálás is igen nehéz. Bevallom nekem nem sikerült az egyértelmű kategorizálás, ahol megvannak a fő kategóriák, abból erednek a kevésbé fő kategóriák, és így tovább. Mivel e tanulmány nem erkölcstan, nem gondolkodástan, ezért nem is próbálkoztam ezzel. Csupán megpróbáltam a társadalom szempontjából legfontosabb tudati, erkölcsi problémákat megemlíteni.
Erkölcsi problémák (részben már társadalompszichológiai problémák) azok amelyek többsége az erkölcsről szóló tanulmányrészben szerepelnek. A másvilági ítélkezés. A jóindulat az önzetlenség, (rosszindulat önzőség). A bűn téves enyhítő körülményei. Az emberek közötti különbség. Jézus tanításai. A negatív élmények vélt vagy valós sértések feldolgozása. A gyerekek erkölcsi nevelése, és az ott felsorolt problémák. A családi élet, a párkapcsolatok erkölcse. Az arányos hozzátartozói szeretet, tisztelet. A kritika problémaköre. Különböző együttélési problémák. A népek etnikumok csoportok megítélése. A normális és túlzott nacionalizmus. Mit tehet ez egyszerű átlagos kisember a társdalom érdekében. Stb., stb..
Visszatérek ahhoz, hogy a jog az egy írott közösségi törvény, az erkölcs viszont az egyénekben levő azon gondolatok érzések, elvek, amelyek az igazságossággal, tisztességgel, becsülettel kapcsolatosak.
A jog a rendszer része az erkölcs a társadalom az emberek, az emberi tudat része. Az egymásra hatás kétoldalú, nem elég a jog, erkölcsre és erkölcsi tanításra is szükség van.
Mindig, untalanul előjön a bölcsesség, a jóindulat, a jó kellemes élet, a rendezett, törvényszerű működés (nem káosz), és az igazságosság összekapcsolódása, pontosabban az, hogy ezek feltételezik egymást. Csak együtt tudnak létrejönni, ha egy is kimarad, akkor a többi sem jöhet létre.
Ha nincsenek igazságossági törvényszerűségek, akkor az ember számára kaotikussá válik a világ, az élet. Mert akkor a másnak fölöslegesen ártó életben marad jól él, a másnak nem ártó meghal. A ragadózó állat nem fölöslegesen árt másoknak, a saját életbennmaradását biztosítja. A rá vonatkozó igazságossági alapelv: csak annyit árts másnak, amennyivel saját életbemaradásodat biztosítva van. Ha ezt nem tartja be, akkor ő is elpusztul. Az emberre más igazságossági törvényszerűségek vonatkoznak. Ha ezeket az ember nem tarja be, akkor elpusztítja az életet és önmagát is.
Ha nincs káosz, akkor kell lenni igazságossági törvényszerűségeknek is. Az élethez szükségesek az igazságossági törvényszerűségek is.
Visszatérve világnézethez. Azt gondolom, hogy az emberekben valamilyen szinten kialakul az erkölcsi, jogi (igazságossági) problémákkal kapcsolatosan valamilyen vélemény. Részben ez teszi ki a világnézet eme harmadát. És azt is gondolom, hogy néhány erkölcsi, jogi probléma különösen izgatja az adott egyént. És azt is gondolom, hogy ezek az egyén számára fontossá váló erkölcsi jogi problémák, részben ezek teszik ki a világnézet eme harmadát.
Egyszerűben az egyén azon válaszai, amelyek e kérdésekre válaszolnak. Mi az erény? Mi a bűn? Mi a tisztességtelenség, mi a becstelenség? Mi az együttélés alapvető szabályai?
Az erkölcsi alapelvek, a világnézet fontos része, azok a megfogalmazott vagy nagyjából megfogalmazott alapelvek, amelyek felsorolt igazságossági problémákkal, azok egy részével kapcsolatosak.
Alapelv lehet egy meghatározás, behatárolás. Egy fontossági sorrend. A bűn (másnak ártás) nagysága szerinti besorolás. A jelen helyzetről szóló ítélet. Stb..
Emlékeztetőül: jelenleg még nincs tudatos, megfogalmazott, komplex világnézet. De a jelenlegi (nem egészen tudatos nem pontosan megfogalmazott, és hiányos) világnézet, azért világnézet.
És még egy megjegyzés: az emberi különbségekről alkotott nézet azért maradt ki, mert azt a következő kategóriába (egyéb alapfelfogások) soroltam be.
Az egyéb alapfelfogások.
Az egyéb alapfelfogások olyan alapproblémák, problémakörök, amelyek sem szükséglet, sem az erkölcs kategóriába nem sorolhatók be egyértelműen. Egyébként viszont sok mindenben egyeznek az erkölcsi alapelvekkel.
Eddig is már sok felfogási problémát említettem, csak vissza kell lapozni Szóltam, pl. a pénz helyes felfogásáról, amely szintén nem szükségleti, és nem igazságossági probléma. Szó volt többek közt az állampolgári jogokkal kapcsolatos, vagy a demokrácia helyes (általam helyesnek vélt) felfogásairól.
Fiatalkoromban az egyik kialakult felfogásom, vezérlőelvem például így szólt: De legalább megpróbáltam. Az hogy mit jelent ez a mondat, most nem taglalom, de ez is egy alapfelfogás, méghozzá egyéni alapfelfogás.
Néhány példa a felfogásokra.
Itt van pl. a fatalizmus, az előre elrendeltetés felfogása, melynek számos alakja lehet. Egyik kategóriába, sem a szükségletekbe, sem az erkölcsi alapelvekbe nem sorolható be, ezért tartozik az egyéb felfogások, méghozzá legalapvetőbb felfogások kategóriájába.
A fatalizmussal kapcsolatos alapfelfogás. : minden előre elrendeltetett - vagy csak a széles út van kijelölve - vagy semmi nincs elrendelve, mindent a szabad akarat, ill. a véletlen határoz meg.
Három egyszerű megállapítás és azok közül való választás ez maga felfogás, az elvi program. A magyarázat viszont már lehet hosszú és egyéni. Az első verziót is rengeteg okból lehet választani. Az igaz, igazsághoz közeli felfogások az egyéntől, de nem az embertől függetlenül léteznek, csak meg kell találni azokat. Más kérdés hogy az alapfelfogások közül melyik igaz. A magyarázat, amely összefoglalva húsz, harminc mondat de kifejtve könyvnyi is lehet, viszont egyéni, így egyetlen igazi, nem létezik. Van viszont statisztikai többségi vélemény.
Az én alapfelfogásom egyébként, az hogy a széles út van csak kijelölve, de azon belül elég nagy a mozgástér, tehát valamilyen szinten van akaratszabadság és van az ember számára véletlen is.
Kérdés az is, hogy mit nevezhetünk alapfelfogásnak. Az alapfelfogás az a felfogás, amely nemcsak az egyén szempontjából fontos, és amelyik magas színvonalról, a lényeg felől közelíti meg a problémát. A határvonalak azonban nincsenek kijelölve.
Egy másik felfogás: a szabadság érdekében le kell nyelnünk a gazemberek szabadságát – vagy a gazemberek szabadsága és a normális állampolgár szabadsága egymással ellentétes. Itt viszont más felvetődnek az erkölcsi alapproblémák: ki a gazember, mi a bűn határa, ill. a bűnözők jogai.
Megint egy másik felfogás: A dolgok, helyzetek, állapotok 30%-ban a legjobb út, a legkiválóbb megoldás a középút, 70%-ban viszont a kiválóságra az eltérésre, az újra kell törekedni, - vagy mindig a középút a legjobb megoldás, - vagy mindig a kiválóra, az eltérésre, az újra kell törekedni. Én az első verziót vallom.
Megint másik felfogás: a zsidók viszonylag nagyobb hatalma, vagyona ill., értelmiségi szerepe megérdemelt, hasznos, a zsidók nem ellenszenvesek - vagy érdemtelen, haszontalan, a zsidók ellenszenvesek.
Egy másik, e témához kapcsolódó felfogás: a fejlett világ negatív jelenségei irányai a zsidóknak, zsidó mentalitásnak köszönhetők – vagy nem. Szerintem ez utóbbiak csak felfogások, és nem a legalapvetőbb felfogások közé tartoznak. Azért nem tartoznak, mert alacsony szinten közelítenek meg egy problémát.
Magasabb szinten így hangzana el a felfogás.
Az embereket véleményük, cselekvésük, viselkedésük, hasznossága, ártalmassága szerint kell megítélni, vagy más szempontok (faji, vallási, etnikai, stb. hovatartozás) szerint kell megítélni.
Egyes embereknél, vagy egyes népeknél azonban időnként egyes mellékes felfogás a legalapvetőbb felfogások közé kerül, ez a viták, elméletek számából következtethető. A viták többnyire azonban nem erről szólnak, hanem a magyarázó elméletekből állnak össze, az alapfelfogás meg sem jelenik bennük.
Még nem jutott el társadalomtudomány arra szintre, hogy megfogalmazza legalapvetőbb felfogásokat. A különböző magyarázó elméletek könyvnyi terjedelműek is lehetnek. A magyarázó elméletekben persze más alapfelfogások is felszínre kerülhetnek. Pl. önmagában a kritika hasznos - vagy csak az olyan kritika hasznos, amelyik valamilyen szinten megoldást is kínál. Egy másik alapfelfogás: a cél szentesítheti az eszközt - vagy az eszköz egyenrangú a céllal. Megint másik: az egyének és népek megítélésének alapfelfogása.
Mindezek gondolkodástani problémáknak, vagy teoretikus problémáknak tűnhetnek, de ezek alapvető felfogások, mert kijelölnek egy elvi programot.
Ez viszont már gondolkodástani probléma. Általában, az alapprobléma, vagy annak válasza nincs helyesen megfogalmazva. Kétségtelen, hogy az eltérés nagysága lényeges, hiszen bizonyos határon túl a lényegről eltereli a figyelmet, tehát a hibás nézet átalakul elterelő manőverré. Pl. amennyiben a zsidó mentalitást, (népkaraktert) tartjuk a bajok forrásának, akkor a hierarchia, a rendszer, a demokrácia fontossága elhalványul.
Viszont az alapfelfogás és általában világnézet érzelmi töltetű program, tehát a képviselőjére csak korlátoltan hatnak a valóban logikus érvek. A vitáról már beszéltem: az azonnali meggyőzés lehetősége szinte minimális.
Az alapfelfogások egyféle és hiányos kategorizálása. Emberi különbségekkel (hierarchiával) kapcsolatos alapfelfogások. A fejlődéssel (pl. célok, tervek, feladatok kijelölése, a fejlődés fenntartása, stb.) kapcsolatos alapfelfogások. Az Istennel, természettel, lélekkel, túlvilággal kapcsolatos alapfelfogások. A háborúval a versennyel kapcsolatos alapfelfogások. Az erkölccsel (igazsággal) kapcsolatos alapfelfogások. A szükséglettel, értékrenddel kapcsolatos alapfelfogások. A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos felfogások. A gazdasággal kapcsolatos felfogások. A vezetési stílussal, ill. az életstílussal, életvitellel kapcsolatos felfogások. Más alapfelfogások.
A tíz-húsz általam kiemelt legalapvetőbb (társadalmi-gazdasági rendszer szempontjából fontos) felfogás.
1.A hierarchia nagyságának felfogása. Erről már volt szó. Mekkora hatalmi vagyoni különbség fogadható el, a bűnözőket (másnak ártókat) nem számítva ember és ember közt: ötszörös, vagy tízszeres, vagy ötvenszeres, vagy százszoros, vagy ezerszeres, vagy más. Valójában ez az alapfelfogás eddig még így nem volt megfogalmazva. Általában az eddigi alapfelfogás így szólt, de az is kódoltan: a jelenlegi hatalmi, vagyoni különbségek, elfogadhatók – vagy annál kisebb különbségek elfogadhatók, - vagy annál nagyobb különbségek elfogadhatók.
2. A többségi felfogás, amely a hierarchia nagyságával összefügg. Ahol csak lehet, kis különbségekre kell törekedni, amely által kialakul az emberiség a többség véleménye, érdeke, és ez a vélemény, ill. érdek a gondolkodás, cselekvések kiindulópontja – vagy mindig a különbségek kihangsúlyozására, növelésére kell törekedni.
2/a A dolgok hasznosságát mindig az érintett lehető legnagyobb közösség (többség) szempontjából (érdekei, akarata, stb.) kell vizsgálni, vagy nem.
2/b Az embernek önzetlennek kell lenni, vagy ennek nincs jelentősége.
2/c Az egyének akkor boldogulnak a legjobban, ha a közösség az emberiség is boldogul, fejlődik, vagy ennek nincs jelentősége, az egyén boldogulása független a közösség boldogulásától.
3. A közvetlen demokrácia alapfelfogása. Lehetséges ill. arra kell törekedni, hogy minél többen (a lakosság) érdemben részt vegyenek a szabályok törvények kialakításában, vagy ez nem lehetséges ill. nem jó cél.
A nép alkalmas lesz (alkalmassá tehető) a részbeni döntéshozásra, vagy nem lesz alkalmas.
3/b A szükségletekről, fogyasztásról szóló felfogások.
Az életszínvonal, ill. a belső harmónia része, a lelki, minőségi anyagi szükségletek (tudás, igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, stb.), vagy csak a testi, anyagi jólétre kell koncentrálni.
3/c A mérsékelt, harmonikus szükséglet-kielégítés (hatalom, vagyon, jólét, stb.) jó az egyén és a társadalom számára, vagy a minél nagyobb fogyasztásra, szükséglet-kielégítésre kell törekedni.
A mérsékelt, harmonikus szükséglet-kielégítésre (lelki, minőségi anyagi, anyagi testi) kell törekedni, vagy ez nem jelentős cél.
4. A hierarchia igazságosságának felfogása. Az igazságos megkülönböztetés elsődleges szempontja a másnak ártás, ill. hasznosság, vagy nem ezek a megkülönböztetés szempontjai.
4/a Az emberek értékelése - a hasznosság, az önzetlenség, a hasznos alkotó munka és ehhez szükséges hasznos tudás, úgy hogy az önhibán kívüliséget pontosan figyelembe vesszük - történjen, vagy ezek elhanyagolható tényezők a sok más tényező (szimpátia, szépség, erő, erőszakosság, ügyesség, ügyeskedés, ravaszság, stb.) között. A hasznosságot mindig összesítve kell értékelni, vagyis az értékelt személyjel kapcsolatba kerülő érintett összes személyt, (ártások és hasznosságok összességét) figyelembe kell venni, vagy csak egy csoport irányába (család nép, stb.) irányába végzett hasznosságot kell figyelembe venni.
Másképpen. Arra kell törekedni, hogy az emberek a társadalom számára (mások számára) hasznos munka alapján legyenek értékelve, erkölcsi, vezetői, hatalmi, anyagi, vagyoni, jóléti elismerésük ez alapján történjen, vagy nem kell erre törekedni, pl. a szerencse, a ravaszság, stb. a felsorolt elismertségek elfogadható tényezői.
4/b Az értékelésnél nem kell figyelembe venni az egyén faji, vallási, etnikai, stb. hovatartozását, vagy figyelembe kell venni.
5. A rendszer elfogadásának felfogása, ill. a változással kapcsolatos felfogás. Nincs szinte tökéletes rendszer, minden rendszer igényel jelentős változásokat fejlődnie, kell, vagy van szinte tökéletes rendszer, melyben nincs szükség jelentős változtatásokra.
5/a A rendszerfejlődés, társadalomfejlődés nem mozog kényszerpályán, a szükségszerű és véletlenszerű tényezők mellett az emberi akarat a meghatározó, vagy kényszerpályán mozog. A vezetés részére lehetséges és szükséges feladatokat meghatározni, vagy nem lehetséges nem érdemes. Elérhető, hogy a vezetés általános társadalmi köztudata, valamint a népréteg általános társadalmi köztudata, valamint a rendszer akaratlagosan, dinamikusan fejlődjön, vagy nem érhető el.
5/b. A fejlődés alapfelfogásai. Az emberiség fejlődése folyamatos és hosszú távú, amelynek csak az elején járunk - vagy rövid távú, véges, ill. elrendeltetett, amelynek a vége felé járunk.
5/c A társadalmi fejlődés szinte végtelen, de a hektikus változás nem jó, ezért folyamatosnak de viszonylag dinamikusnak kell lenni a fejlődésnek, vagy társadalmi fejlődés véges, nincs szükség folyamatos fejlődésre.
5/d A fejlődésnek az egész rendszerre (gazdaság, döntéshozó mechanizmus, jog, világnézet, társadalomtudomány, stb.) kiterjedőnek kell lenni, vagy nem kell az egész rendszerre kiterjedőnek lenni.
5/e A változtatás szellemiségének felfogása. Az embernek szinte folytonosan kötelessége azon törni a fejét, és adott esetben cselekedni, hogyan lehet az életet, a körülményeket jobbá, hasznosabbá, szebbé tenni, vagy fölösleges, nincs jelentősége az ilyen erőfeszítésnek.
5/f Fontos, hogy a következő szellemiségek, igazságosság, önrendelkezés, közösségi, változtatás (fejlődési), átgondoltság, vitakultúra, erősödjenek az egyénekben, egyben a társadalomban, vagy nem fontos.
5/g Mindenkinek van különböző felelőssége az elégtelen társadalmi fejlődés miatt, vagy nincs. Fontos, hogy felelősség pontosan meg legyen állapítva, vagy nem fontos.
6.A közügyek fontosságának alapfelfogása. A társadalmi-gazdasági rendszer jelentős mértékben meghatározza a magánéletet – vagy elsősorban a magánéletre kell koncentrálni.
7. Az emberiség is közösség, felfogása. Az emberiség egy olyan közösség melynek érdekeit, szükségleteit figyelembe kell venni, és ebbe a közösségbe mindenki (én is) beletartozik, - vagy nincs ilyen közösség, csak népek, országok, vallások, különböző csoportok, családok, stb. közösségei vannak, mindenki csak a saját közösségébe tartozik.
7/b. Az arányos szeretet tisztelet felfogása.
Minden embertársad szeresd, tiszteld függetlenül nemzeti, faji hovatartozástól, de. De saját honfitársaidat egy kevéssel (kevéssel: 2-5%-kal) jobban szeresd, tiszteld, ezen belül egy kevéssel jobban szeresd, tiszteld, a kisközösséget (nemzetiségi, lakóhelyi, szakmai, világnézeti, stb.) ahová tartozol. Ennél is egy fokkal jobban szeresd, tiszteld, a távolabbi ismerőseidet ( szomszéd, kolléga, rokon, stb.) ennél is egy kevéssel jobban szeresd, tiszteld barátaidat, énnél is egy kevéssel jobban szeresd, tiszteld közvetlen családod.
Elfogadható a fenti felfogás, vagy nem fogadható el.
8. A hódító háborúk és a megszállás felfogása. Minden hódító háború és megszállás minden vonatkozásban rossz, ártalmas, a lehető legrosszabb megoldás, nemcsak a magszállottnak de a megszállónak is, - vagy vannak hódító háborúk, ill. vannak vonatkozások, melyek szerint jó, hasznos a hódító háború.
9. Az akaratszabadság felfogása. Semmilyen körülmények közt nem lehet elfogadni a hangya ill. a katona jellegű társadalmat, törekedni kell a minél nagyobb akaratszabadságra és önálló egyéniségre, - vagy el lehet fogadni a hangya, ill. katona társadalmat, az akaratszabadság, az egyéniség nem fontos.
10. Isten és a természet felfogása. Isten szinte döntő többségben, szinte kizárólag a bonyolult természet, természeti törvényszerűségek által irányít, minden ami Istenre vonatkozik az a természetre is vonatkozik, - vagy Isten és a természet két különböző dolog.
10/a Az ember, a társadalom is a természet része, megismerése és fejlesztése bonyolult hosszadalmas, szinte végtelen, Isten az embert, társadalmat is természet, a törvényszerűségek által irányítja, vagy Isten az embert, a társadalmat közvetlenül irányítja, az embernek, társadalomnak nincsenek bonyolult, törvényszerűségei, ezeket nem kell kutatni.
Az embernek van akaratszabadsága, vagy nincs, minden elrendeltetett.
10/b Van lélek, másvilág, másvilági igazságszolgáltatás, vagy nincsenek ilynek.
10/c Az evilági boldogság, ill. ténykedés fontosabb, vagy a túlvilági boldogság és lét a fontosabb.
Megjegyzések a kiemelt alapvető felfogásokhoz.
Minden alapvető felfogás sajnos külön magyarázatra szorul. E magyarázatok nélkül talán első látszatra blődségeknek tűnnek e felfogások. Ezeket, a magyarázatokat, e tanulmányban, igaz össze-vissza, meg is adom.
Még egyszer kihangsúlyoznám, az alapvető felfogások (nem biztos, hogy ezek) nem előirt szabályozott gondolatokról, szólnak. Általában a felfogásokat több okból sem lehet előírni, szabályozni. Az egyik ok az, hogy igen jelentős bennük a szubjektív tényező. Esetleg meg lehet az embereket győzni a felfogások helyességéről, helytelenségéről. Amit viszont a társadalomnak (a jövő társadalmának) biztosan meg kell tenni, az hogy egyáltalán megállapítja az alapvető felfogásokat, azokat a közbeszéd, közgondolkodás tárgyává teszi, és megállapítja azt, hogy statisztikailag ezek hogyan oszlanak meg.
A tíz (tíz-húsz) általam kiemelt felfogás egymással összefügg. Ha pl. egy társadalomtudományos értekezést a következő mondattal fejeznek be: vannak még problémák, de ezek megoldhatók és a tudomány jó úton halad, hogy ezeket megoldja – akkor ez „a jelenlegi rendszer nagyjából jó”, egyben „a rövidtávú fejlődés” alapfelfogása kódoltan. Ha pedig a jelenlegi rendszert nagyjából jónak tarja, akkor nagyjából elfogadja hierarchia nagyságát és igazságosságát is. Ellentétes felfogást képvisel például, aki így fejezi be az értekezést: súlyos problémák vannak, melyek megoldásához igen csak komoly változtatásokra van szükség. Természetesen ez csak egy példa sok ezer közül.
A hosszú távú fejlődés elmélet kombinálva azzal, hogy nincs előre elrendeltetés (valamilyen szinten van akaratszabadság és véletlen is) kijelöli a fejlődésről való elmélkedést.
Persze a kinyilvánított elméletek, elvek lehetnek hazugságok, illetve eltérhetnek a gyakorlattól.
A tíz felfogás jelentősen meghatározza világnézetet.
Az én felfogásom a kisebb igazságosabb hierarchia, a hasznos alkotó munka szerint, ill. a többségi felfogás. Én a közvetlen demokrácia híve vagyok. Én nem tartom jónak a rendszert és a „hosszú távú fejlődés” felfogását vallom, és nagyon fontosnak, meghatározónak tartom a rendszert. Én az emberiséget egy közösségnek tekintem. Szerintem minden hódító háború és megszállás minden vonatkozásban a lehető legrosszabb. Nem lehet elfogadni sem a katona, sem a hangya jellegű társadalmat, az akaratszabadság növelésére kell törekedni. Szerintem a természet azonos Istennel, ami nem zárja ki, hogy Isten különállóan is létezzen. Én a szinte végtelen megismerés, fejlődés felfogását vallom. A felsorolt felfogások közül én az első variációkat vallom.
Kedves hallgatók, olvasók a helyzet a következő. Azok akik felfogása eltér, esetleg ellentétes az enyémtől, azok vagy nem vették meg a könyvet mert belelapozva undorodva dobták félre. Vagy megvették, de megállapították, hogy mekkora baromság, milyen tudománytalan, vagy egyszerűen nem is értették, miről szól. Ugyanis e könyvet, ill. annak ítéletét is, mint általában valamilyen szinten mindent, meghatározza a tíz alapvető felfogás, jelen esetben az enyém, és a tisztelt olvasók felfogása. Azok, világnézete, viszont akik idáig eljutottak, valószínűleg hasonló az enyémhez. Sajnos Ők igen kevesen lehetnek.
A vezetés (eddigi hatalmi vagyoni jellegű vezetés) kódolt (burkolt) felfogása általában szükségszerűen a következő: a rendszer alapvetően jó csak kisebb módosításokra van szükség. Ebből következik: a jelenlegi (szerintem, túlzott és igazságtalan) hierarchia nagyjából megfelelő. A különbségeket kell kihangsúlyozni, a többségi vélemény, érdek nem fontos. A fejlődésnek a vége felé járunk. Továbbá a vezetés szerint a néprétegnek nem kell foglakoznia (nem is alkalmas rá) a közügyekkel, a rendszerrel, ez a vezetés feladata. Vannak jó hódító háborúk, megszállások.
Nyilvánvaló hogy a tíz kiemelt alapelv összefügg a demokráciával, ill. annak felfogásával.
A tudományos (értelmiségi) egyéb felfogást jelenleg nem tudunk meghatározni, mert ilyen tudományág nincs, és mert beolvad a vezetés felfogásába. A népréteg egyéb felfogása nincs mérve és nincs figyelembe véve.
A vezetés érvelésében hivatkozhatna arra, hogy a többségi elv ellentmond több más elmélettel, elvvel. Szerintem ez csak látszólagos ellentmondás, de kétségkívül értelmezésre van szükség. Értelmezni kell a következőket. Többségi felfogás és kisebbségek védelme. Többségi felfogás és függetlenség, önrendelkezés. Többségi felfogás és szabad akarat ill. egyéniség. Többségi felfogás és választékbőség. Többségi felfogás és verseny. Egyébként a versenyt egyeztetni kell az együttműködéssel és nagy versenyek (hatalmi, vagyoni) vonatkozásában az önhiba önérdem értékelésével is.
Röviden kitérnék az egyenlőség elvére, melyet több történelmi világnézet, kódoltan vagy nyíltan hirdet. Micsoda lehetetlenség - mondhatják sokan jogosan – nincs, és nem is lehet egyenlőség. Valójában senki nem gondolhatott abszolút egyenlőségre, mert az valóban lehetetlen. Az egyenlőség elve, kódoltan az általam említett többségi elvet takarja, ill. egy kisebb és igazságosabb hierarchia felfogását. Másrészt kódoltan az általam említett másik alapelvet tartalmazza, miszerint: az emberek közti különbség egyetlen mércéje a másik ember (minden ember) számára károsság, ill. hasznosság (hasznos alkotó munka). Minden ember egyenlő, vagyis nincs felsőbbrendűség, csak igazságos (másnak hasznosság, másnak ártás) különbségek lehetnek.
A keresztény világnézet ugyanezt kódolva így fogalmazza meg: minden (nemcsak a családod, néped, stb.) felebarátod, embertársad szeresd (tiszteld). A keresztény világnézet egyetemes szeretet felfogása ugyanakkor megegyezik az emberiség egy közösség felfogásával is.
Ugyanakkor ezen alapelv kapcsán más erkölcsi, értékrendi alapproblémákba ütközünk, pl. választanod kell: megmentheted saját családod egy tagját, vagy megmenthetsz két idegen embert. A világnézetek alapelvek, megfogalmazása értelmezése tehát külön tudomány, számos problémát kell elemezni.
Az előzőkben bemutattam néhány világnézeti érvelést. Meg kell azonban jegyezni, hogy a világnézeti érvelés, nem azonos a tudományos érveléssel, mert a világnézeti érvelés az érzelmekre hat.
Szerintem legalább ötven a legalapvetőbb felfogások (egyéb felfogások) száma és több százra tehető az alapvető (közép-fontos) felfogások száma. Az általam kiemelt tíz felfogást természetesen nagyon lényegesnek tartom, ezért a legalapvetőbb felfogások, sőt azok elejére teszem őket. Minden politikus, közszereplő, de átlagos állampolgár gondolkodását, cselekvését magatartását is meghatározza ez az öt felfogás. Mind a tíz látszólag banális alapfelfogás valójában rengeteg következményt hordoz magában.
A világnézet és történelem, ill. a történelmi világnézetek.
Ne felejtsük el, amikor világnézetről beszélek, akkor az egyén szubjektív világnézetét értem alatta, de ugyanakkor az egyének szubjektív világnézetéből összeálló átlagos, jellemző társadalmi világnézetet is alatta értem. Ez általában hasonló az uralkodó „vallás” és a vezetés által propagált világnézettel.
A történelemben eddig nem alakult ki komplex világnézet. Viszonylag komplex, illetve kevert hiányos, de szétszórt világnézetnek nevezhetjük a különböző vallásokat, eszmei áramlatokat (elméleti mozgalmakat), különböző ideológiákat. Az eddigi világnézetek tehát egy szerteágazó nehezen meghatározható egyvelegek. A filozófiai irányzatokat nem tartom, illetve csak egyes részeit tartom világnézeti alkotóelemnek, mert azok többnyire teoretikus problémákkal foglalkoznak, a világnézet viszont döntően nem foglalkozhat teoretikus, csak praktikus problémákkal. Az általam ismert világnézetek közül négyet tartanék viszonylag komplett világnézetnek: a keresztény világnézetet, a polgári világnézetet, a marxizmust, és az itt vázolt tényleges demokrácia világnézetét. Hozzá kell tennem, sajnos nem ismerem a vallásokat, és egyéb tudásom is hiányos, ezért valószínűleg ezeken kívül vannak még viszonylag komplex világnézetek. Valószínűleg más vallások (Iszlám, Buddhizmus) is viszonylag komplex világnézetek. Ha azt állítanám, hogy jelenleg van szinte tökéletes világnézet az olyasmi állítás, mintha azt állítanám, hogy a jelenlegi rendszer szinte tökéletes. Ha ezeket állítom, akkor azt állítom, hogy az ember szinte már nem fejlődhet.
Az államkapitalizmusban, jelenleg uralkodó vezetői világnézet egy kevert, zavaros, felhígult világnézetnek tartom. A különböző politikai ideológiák (liberalizmus, szociáldemokrácia, kereszténydemokrácia, konzervativizmus stb.) pedig a nagy kevert, felhígult világnézet áláramlatai, esetleg eszmei áramlatok. Egyébként a rendszerfejlődés középső szakaszában (megálló fejlődés) még az átlagosnál is felhígultabb, kevertebb, zavarosabb világnézet alakul ki. Ez abból ered, hogy a vezetés az előző, ill. az előző új világnézetet saját érdekeinek megfelelően formálja át, és emiatt össze-vissza keveri. Ez a kevert felhígult zavaros világnézet párosul a vezetés kivonatosan stabilizáló felfogásával.
A történelem során eddig 80-90%-ban a vezetői világnézet határozta meg a világnézetet, ez magába olvasztotta a tudományos világnézetet, és kettő magába olvasztotta az egyébként csak foszlányokba megjelenő, deklarált néprétegi világnézetet. A vezetés egyébként mindent elkövetett, hogy csak az ő világnézete legyen az uralkodó, a meghatározó.
A világnézet, mint elmélet és a gyakorlat közti eltéréssel most nem foglalkozom, ez állandóan jelen levő szerteágazó problémakör.
A világnézetek történelmi alakulásával egy későbbi részben, a rendszerfejlődés fejezetben még foglalkozom.
Nagyon vázlatosan a világnézetek vallások történelmi fejlődését a következő szakaszokra lehet bontani: „új” világnézet kialakulása. Az „új” világnézet keveredése. Az „új” világnézetből vezetői világnézet lesz, miközben tovább módosul. A rendszerhanyatlással együttjár a világnézet részbeni hanyatlása felbomlása, érvényvesztése.
Párhuzamosan egy másik folyamat is működött ez pedig a világnézetek, vallások szétszakadása, az irányzatok, álirányzatok kialakulása.
További általános tendencia. A világnézet, (a vallások) elindult a komplexitás irányába, ugyanakkor a világnézet egyre inkább szétszabdalódott csoportokra, szinte egyénekre. Ez utóbbi önmagában nem lenne baj, ha megmarad az tendencia is, hogy a társadalmi világnézet (a világnézetek) egyre komplexebbekké, letisztultabbakká válnak. Úgy tűnik azonban, hogy korunkban talán a legkevésbé beszélhetünk komplex, letisztult világnézetről. Vagyis korunkba, ebbe a rendszerbe, legszabdaltabb, legzavarosabb a világnézet. Pl. Európában sokféle vallás szekta, van, talán a meghatározó a keresztény vallás és abból eredő világnézet. Viszont emellett ott vannak a zavaros ideológia irányzatok (liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus stb.). De még ez az elemzés sem teljesen igaz. Az államkapitalizmusban az alapvető emberi jogok bekerültek az alkotmányba. Ez pedig azt jelenti, hogy részben mégis létrejött egy új, komplex vezetési világnézet, amely részben tudományos és társadalmi is. A világnézet viszont már évek óta nem fejlődik, ez is jelzi, hogy az államkapitalizmus a stagnáló szakaszában van. Az alapvető emberi jogokat, azok halmazát csak részben nevezhetjük komplex világnézetnek, tehát nem igazán komplex világnézet. A világnézet történelmi alakulását, az ellentmondások jellemzik, főleg az utolsó száz évben.
Mitől lesz egy világnézet, önálló új és viszonylag komplex? Valamilyen szinten (eddig kódolt) új és meghatározó elemet visz az értékrendbe. Valamilyen szinten (eddig kódolt) új és meghatározó elemet visz az erkölcsbe, az erkölcsi alapelvekbe. Valamilyen szinten (eddig kódolt) új és meghatározó alapfelfogásokat fejt ki. A hierarchiával, az emberi különbségekkel kapcsolatban új (eddig kódolt) álláspontot alakít ki. Ezek nélkül nem beszélhetünk viszonylag komplex világnézetről. Minden viszonylag komplex világnézet meghatározó elemei (ha rejtetten, átkódolva is) a három alapfelfogás és azok közül is leginkább a hierarchiával kapcsolatos alapfelfogás. Nem nevezhető viszonylag komplex világnézetnek, amelynek egyik központi kérdése, (ha kódoltan is) nem a hierarchia problémaköre.
A viszonylag komplex világnézetek (pl. keresztény, polgári, marxizmus) azonosságai. Mindhárom az anyagi szükségletek helyett egy puritánabb fogyasztást, a lelki szükségletek előtérbe helyezését szorgalmazta. Hozzátéve, hogy a polgári világnézet ebben a tekintetben kétarcú. Az eredeti, korábbi polgári világnézet inkább a puritán, volt, később és jelenleg inkább a hedonizmus jellemző erre a világnézetre. Ez a világnézetek értékrendi oldala. Nézzük a felfogási oldalt. Mindhárom a meglevő hierarchiát túlzottnak és igazságtalannak tartotta és helyette egy igazságosabb enyhébb hierarchiát szorgalmazott. Mindhárom, sőt mondhatjuk minden haladó világnézet, az arányos és igazságos társadalmi, hatalmi, vagyoni, különbségekért (hierarchiáért) küzd.
A polgári világnézet ebben a tekintetben is elszakadt önmagától. Itt most a korai eredeti polgári világnézetről beszélek. Mindhárom világnézet, az adott korban, közvetve - egy országban, majd terjedve, országokban, régióban - a meglevő társadalmi gazdasági rendszer felbomlását egy új rendszer kialakulását szorgalmazta. A háromból kettő a polgári és marxizmus kifejezett célként meg is jelölte az új rendszer kialakítását, tehát nem tartotta az aktuális rendszert jónak. Tehát a viszonylag komplex világnézetek - akár egyéniek akár közösek - központi témája a tíz alapfelfogás.
Természetesen ez a három világnézet nagyon-nagyon vázlatos képe, a részletes elemzés több könyvnyi terjedelmű lenne.
Van még egy viszonylag komplex világnézet és nem más, mint az általam felvázolt tényleges demokrácia világnézete. Persze ez csak egyelőre elméletileg van, hiszen nincs (alig van) követője. A komplexitása is elméleti, vagyis komplex lehetne, ha a tudomány egy része átvenné, és jó irányba továbbfejlesztené. Ugyanis a továbbfejlesztés történhet rossz irányba is történhet, pl. ha a rossz gyakorlat irányába ferdítenék el, ill. a vezetés saját érdekeinek megfelelően formálná át.
A világnézetek értékelésének nehézségei.
Az eddigi világnézeteket nehéz tárgyilagosan elemezni. A már említett okok (hiányos, részben tudatosodott, burkolt) voltuk miatt a világnézetek bonyolultak, zavarosak, nehéz őket összehasonlítani. Továbbá, mivel érzelmi töltetű elveket, felfogásokat tartalmaznak erősen szubjektívak. A múltbeli és jelenlegi világnézetek jelképesen közvetve szólnak az alapvető elvekről felfogásokról. Mondhatjuk úgy is hogy értelmezni kell ezeket a világnézeteket. A jövő világnézete egyértelműen direkt módón fog szólni az alapvető elvekről, felfogásokról, ezáltal a világnézet tisztább, egyértelműbb lesz.
Minden rendszerhez tartozik egy világnézet, a rendszer kitermel egy világnézet, illetve ritkábban a világnézet kialakít egy rendszert. A rendszer jósága és demokratikus szintje közel azonos a világnézet jóságával és demokratikus szintjével. A fasizmus a polgári világnézet egyfajta elfajult változata, a sztálinizmus a marxizmus elfajult változata. Ezek elfajult világnézeti irányzatok és nem viszonylag komplex világnézetek. A viszonylag komplex világnézetek viszont általában kevert és felhígult állapotba kerültek. A keresztény világnézet kevert világnézet, hiszen a zsidó vallás részét képezi. A polgári világnézet többszörösen kevert, hiszen a keresztény világnézet részét képezi. A marxizmus megpróbált teljesen új lenni, de éppen ez az erőltetett elszakadás, az egyik hibája. Hiába erőltetik teljesen új világnézetet lehetetlen alkotni. Hogy is lehetne 120-200 alapeszmét, alapfelfogást teljesen újrafogalmazni. Új, viszonylag önálló és komplex világnézetről beszélhetünk, ha az alapelvek, alapfelfogások egy része átfogalmazódik, és megjelennek új alapelvek.
Valójában az új viszonylag önálló és komplex világnézeteket lehetne értékelni és összehasonlítani, viszont e feladat is igen nehézkes, a már említett okok miatt. Még az új, önálló világnézetek is erősen szubjektívak, többféleképp értelmezhetők. Pl. a kereszténység állandó problémája a kevert felhígult világnézet megújítása, az eredeti (új, önálló) világnézet megtalálása (a Szentíráshoz való visszanyúlás), és újrafogalmazása. Szerintem ez más világnézet esetében is állandó feladat, az eredeti világnézet megtalálása és annak újrafogalmazása.
A világnézeteket tehát igen nehéz értékelni.
A tudomány feladata nem is az, hogy teljes világnézeteket értékeljen. Egyrészt az egyes (120-200) alapelvek, alapfelfogások elemzése a feladata. Másrészt a meglevő és új világnézetek objektív megtálalása a feladata. A nép, a népcsoportok majd kiválasztják ezek után a nekik tetsző világnézetet.
A független tudományos demokratikus vezetés, ill. annak részének a feladata egy esetleg új, viszonylag önálló, komplex, egyértelmű világnézet megalkotása.
Ismétlés. Ez a fejezetrész két helyen jelenik meg, és nem véletlenül.
A jelenlegi ideológiai irányzatok (szociáldemokrácia, liberalizmus, kereszténydemokrácia, konzervativizmus, jobboldal, baloldal, stb.).
A jelenlegi ideológiai irányzatokat több okból nem helyes világnézeteknek nevezni.
A jelenlegi elmélet és gyakorlat – a pártok mást hirdetnek, és mást tesznek – oly mértékben eltér, hogy már ez elemezhetetlenné teszi ezeket az irányzatokat. Ráadásul keveredik mind az elmélet mind a gyakorlat, az irányzatok (pártok) egymás elméleteit, és gyakorlatát használják.
Ezek csak irányzatok, (nem viszonylag komplex világnézetek) több értelemben is. Egyrészt nagyon kezdetlegesek, hiányosak, rosszul tudatosultak, burkoltak (kódoltak), tehát messze vannak a komplex világnézettől. Másrészt a jelenlegi polgári világnézet álirányai, mert lényegében a jelenlegi rendszert mind nagyjából jónak tarja, ezáltal a tíz kiemelt felfogásban nagyjából egyetértenek, legalábbis nem szignifikánsak a különbségek. Ráadásul a jelenlegi polgári világnézet (összesített vezetői és tudományos), önmagában is egy kevert és felhígult világnézet. 1945 után volt ugyan egy rendszerváltás mikor a klasszikus kapitalizmus, (a polgári hierarchia) végleg áttért az államkapitalizmusba (liberális hierarchiába), de új önálló világnézet nem alakult ki. Megjegyzem: az új világnézetnek, ideológiának szükségszerűen a tényleges demokrácia vagy ahhoz hasonló világnézetnek, ideológiának kellett volna lennie. Sőt a meglevő világnézet tovább terebélyesedett, hígult, és keveredett, zavarosodott. Ezt a folyamatot jelzi az álirányzatok zavarossága is.
A következő rész zárójelbe tétele azt jelzi, hogy én nem csatározásokról, hatalmi harcokról kívánok beszélni, messze ezek felett magasabbról messzebbre nézve szemlélem a rendszert. A tényleges demokrácia, és így az én világnézetem is minden jelenlegi irányzattól igen messze áll, sőt minden irányzattal szemben áll. Továbbá minden irányzat a jelenlegi rendszert nagyjából jónak tartja – az én felfogásom más.
A világnézet elvek, dogmák gyűjteménye, nem lehet olyan világnézet, amelynek csak egy elve van: nincsenek maradandó elvek, gondolkozz szabadon, változtass kedved szerint. És olyan világnézet sem lehet, amely állandóan változtatja az elveit. Márpedig a jelenlegi pártideológiák állandóan változtatnak az elveiken, nem ragaszkodnak bizonyos elvekhez. Így nem is lehet ésszerűen gondolkodni a témáról.
(Mégis, ha értelmezni kellene általában a jelenlegi irányzatokat, azt mondom, az un. liberalizmus, amely korunkban általában leginkább a nagytőke érdekeit, véleményét, világnézetét képviseli. Hozzá képest a konzervativizmusnak egy puritánabb, hagyományokhoz ragaszkodó irányzatnak kellene lennie. A szociáldemokráciának pedig a liberalizmushoz képest, a néphez, a nép érdekeihez közelebb álló irányzatnak kellene lennie. Ezek azonban spekulációk, fikciók, jelenleg nincs tiszta helyzet, nincsenek tiszta világnézetek. A nagytőke a gazdasági hatalom ezer szállal kapcsolódik a politikai hatalomhoz.
A nagytőke érdekei leegyszerűsítve: nemzetköziség (a tőke szabad áramlása, a multinacionális vállalatok működése). A politikai vezetés, az állam szűkítése (a nagytőke hatalmi pozícióinak az erősítése). Az anyagi szükségletek erősítése. A jelenlegi rendszer, főleg a gazdasági, pénzügyi rendszer fenntartása. A tényleges demokrácia megakadályozása. Ebből a felsorolásból talán az tűnhet ki, hogy a liberalizmus a legördögibb világnézeti irányzat. Szó sincs erről, más jelenlegi irányzatok sem sokkal jobbak. A lényeg éppen az, hogy magával a rendszerrel, és ahhoz kapcsolódó vezetői világnézettel van probléma és nem egyes irányzatokkal.)
Igen hosszan bele lehetne merülni ebbe a mocsaras, témába, de én ne kívánok ebbe elmerülni.
A jelenlegi irányzatok, mivel lényegében a polgári világnézet álirányzatai, közel egyenlő (elég messze) távolságra állnak a tényleges demokrácia világnézetétől. Legalábbis a különbségek nem szignifikánsak, ha egyáltalán a zavarosság miatt egyáltalán, meg lehet állapítani ezt a különbséget. Esetleg, jóindulatúan azt lehet mondani: a jelenlegi irányzatok gyenge, és sikertelen próbálkozásai a polgári világnézet megújításának.
A jelenlegi jobboldal, baloldal ill. a különböző pártok hadakozása leginkább a Guliver kalandjaiban olvasottakra emlékeztet. Pontosabban a liliputiak folytonosan versengő két pártjára, a tojást vékonyabb feléről, ill. a vastagabb feléről feltörő pártokra. A lényeg, hogy az oldalak, pártok valamilyen ürügyet (jelképet, jelmondatot, módszert, történelmi múltat stb.) kreálnak, hogy hadakozhassanak, illetve, hogy önazonosságuk megteremtsék. Ugyanakkor nincs is lényegi különbség, csak annyi, mint a liliputiak két pártja között. Valójában szükség lenne a tiszta világos megkülönböztetésre, de ez csak az alapvető felfogások, elvek mentén lehetséges. Hiányoznak az alapvető felfogások, elvek de hiányzik az elvhűség is. Talán a helyzet mégis rosszabb mint Liliputban, mert ott legalább volt elvhűség. Ebben a világban nem elég, hogy lényegtelen badarságokat beszélnek, de ráadásul állandóan váltogatják a badarságukat. Ez csak annyiban károsabb, hogy nincs mód a cáfolatra, a leleplezésre.
A tényleges demokrácia rendszer világnézete.
Azzal kezdeném, hogy remélem a tényleges demokrácia világnézete erősen hasonló lesz az én világnézetemhez. Én úgy gondolom, hogy az én világnézetem, demokratikus. Az előző részekben utaltam az én világnézetemre. Ugyanakkor tényleges demokrácia világnézete csak többség világnézete lehet, tehát az egyezőség csak remény lehet. A többség világnézete sok elemből alakul ki, többek között a tudományos vezetés világnézetéből. A tényleges demokrácia világnézete ellentétben az eddigi világnézetekkel csak az összesített a többség által meghatározott világnézet lehet. Ennek kell az alkotmányba, a megfelelő formába belekerülni.
Az eddigi a jelenlegi világnézetektől a tényleges demokrácia világnézete még annyiban is el fog térni, hogy pontosítva, tudatosítva, és komplexebb lesz. Ez pedig jelentős különbség. Ebben jelentkezik elsősorban a különbség és nem tartalmában. Feltehetően tartalmában is változik, ezt azonban senki sem írhatja elő.
A problémakörnek két oldala van: egyrészt az új, viszonylag önálló és komplex új világnézet megalkotása, másrészt a világnézetek jövőbeli, demokratikus kezelése.
Jelenleg, (a múltban még inkább), a társadalmi-gazdasági rendszerek tökéletlenek a fejlődés elején állnak. Azonban ez a nagy fejlődési ív is hullámzik.
Egyes régiókban, egyes korokban a meglevő társadalmi-gazdasági rendszer, és vele együtt a hozzátartozó világnézet is leszálló ágba kerül. Ilyenkor válik szükségessé a társadalmi, gazdasági rendszer megújítása, melyet mégiscsak a világnézet megújításával, (az új viszonylag önálló komplex világnézet megalkotásával) kellene kezdeni. Pl., hiába tör ki forradalom, ha nincs mögötte – a hogyan tovább - pontos terve, akkor az a forradalom csak szenvedéssel járó fellángolás lesz, és visszarendeződés következik be. A pontos terv alapja pedig az elvi alapprogram, vagyis a világnézet. Szerintem jelenleg ilyen, megújulást követelő korban, rendszerben vagyunk, és az új világnézet nem lehet más, mint a tényleges demokrácia világnézete. Ha már tényleges demokrácia lenne, akkor egyértelműen a független tudományos demokratikus vezetés feladata lenne az új világnézet megalkotása. Mivel azonban nincs független tudományos demokratikus vezetés, sőt valóban független tudomány sincs, a kérdés megoldása a levegőben lóg, a történelmi hagyományokhoz híven. Egy másik fejezetben erről még lesz szó, úgy hogy ezt az elemzést be is fejezem.
A kérdés másik oldala. A világnézetek jövőbeli, demokratikus kezelése.
Először is a világnézet-tudomány a társadalomtudományok külön része, ága, lesz méghozzá fontos ága. Ezen kívül lesz erkölcstan, illetve jogtudomány, (ez most is van, csak elsorvadva) és lesz szükséglet-tudomány. A világnézet- tudomány foglalkozna a jogtudomány lényegével, az értékrend lényegével, az egyéb felfogásokkal, a világnézet kialakításával, fejlődésével.
A világnézetek kialakulásával, pontosabban az egyén legfelső elvi programjának kialakulásával és módosulásával a pszichológia, társadalompszichológia, gondolkodástan és biológia, stb. tudományok hivatottak foglalkozni.
Mielőtt továbbmennénk, elemezzük, hogy a tényleges demokráciában, milyen helyzet fog szükségszerűen kialakulni. Egyrészt remélhetőleg világosan meg lesz különböztetve a vezetői világnézet, a tudományos világnézet, és a néprétegi világnézet és az egyéb jelentősebb világnézetek. A megkülönböztetés nem jelenti azt, hogy ezek a világnézetek tartalmilag is messze állnak egymástól, sőt a demokráciában szükségszerűen közel állnak egymáshoz. A vezetői világnézet (amelyik bizonyos értelemben szintén tudományos lesz) képviseli az új eszméket. Hozzáteszem, adott esetben új eszme lehet, egy régi elfelejtett, mellőzött eszme felújítása is. (Általában az újítás egyik útja, a régi dolgok elővétele, megújítása.) A vezetői világnézetet, véleményt a népnek is el kell fogadnia, tehát eleve nem állhat messze nép véleményétől, világnézetétől. Az un. tudományos világnézet az összes lényeges alternatívát tartalmazza, köztük a vezetés részben új világnézetét, és a népréteg világnézetét. Itt tisztázni kell, hogy az un. tudományos világnézet és a független tudományos vezetés (független tudományos demokratikus jogalkotó testületek) világnézete két különböző dolog. Az un. tudományos világnézetnek, melyet nevezhetünk ( tájékoztatási világnézetnek is) nem lesz önálló véleménye, a független tudományos vezetésnek természetesen lesz önálló véleménye.
Jelenleg a népréteg és a vezetési (tudományost magába olvasztó) világnézet (értékrend, erkölcsi alapelvek, egyébfelfogások) közt a megengedettnél nagyobb a különbség és ez rengeteg problémával jár. Többek közt a szükségletek nagy különbsége, (a vezetés költségvetése és a nép szükségletei) elégedetlenséget okoz. Az erkölcsi alapelvek vezetői és néprétegi eltérése nemcsak elégedetlenséget, de a törvények megszegését is okozza. Végső soron a vezetés az állam és a nép ellenséges viszonyba kerül, mindenki károsodik. A tényleges demokráciában a vezetés és a népréteg világnézete közt kisebb lesz a különbség.
A tudománynak és egy független tudományos testületnek kell a világnézettel kapcsolatos feladatokat megoldani.
Ezek a feladatok a következők.
Ki kell alakítani egy viszonylag komplex tudományos világnézetet. Meg kell határozni a 120-200 világnézeti (értékrend, erkölcsi alapelvek, egyéb felfogások, öt kiemelt felfogás) alapelvet, alapfelfogást vagy első lépcsőben azok egy részét. El kell érni, hogy a világnézet tudatosodjon, és helyesen tudatosodjon. Például jó lenne ha jövőben mindenki, főleg a vezetés pontosan meghatározná, tulajdonképpen mekkora különbségeket fogad el: 10, 20, 30, 40, 50 60, 100, 150, 200, 300, 400, 500, 600, 1000, 1500, 2000- szerest, vagy ennél nagyobbat. Lehet, hogy ez gyerekesnek tűnik de nem az. Továbbá a vezetőjelöltek a programjukkal együtt kötelesek közölni a pontos és lehetőleg teljes világnézetüket. Világosan meg kell különböztetni és mutatni a vezetési világnézetet. A népréteg világnézetét közvélemény-kutatással rendszeresen mérni kell, és azt a tudományos munkánál, törvényjavaslat elkészítésnél, törvényelfogadásnál, alkotmánymódosításnál figyelembe kell venni. Az un. tudományos világnézetet ( lényeges variációkat) el kell készíteni, és szükség szerint közzé kell tenni, ill. oktatni kell. Ezek a feladatok felügyelete egy vagy több független tudományos testületet igényel.
A világnézetek összefüggnek az alkotmánnyal, melyről egy későbbi részben beszélek.
Világnézetek és vallások.
A vallásokról, természetesen több, összefoglaló jellegű könyvet lehetne írni. A teljesség igénye nélkül nagyon vázlatosan azért felsorolnám, hogy mit tartalmaznak általában a vallások.
Az Isten (Istenek) és a természet kapcsolata, ill. Isten és az emberek kapcsolata. Ebből adódik a természet és ember kapcsolata.
A személyes Isten (Istenek) megjelenítése és a vele való kapcsolat (imák rituálék, stb.)
A túlvilág, lélek, élet, halál felfogása.
A halandóság, esendőség, porszemérzés feldolgozása.
Misztikum és mítosz. Ez egyébként egy emberi szükséglet. Az emberek többsége igényli a mítoszokat, meséket, misztikumot. Ezek másfelől olyan jelképes történetek melyek a vallás lényegét is tartalmazzák.
A vallási szokások és rituálék melyek a vallási elméletet körülveszik, támogatják.
A vallás jelképei, jelképrendszere.
A vallás lényegi része azonban a világnézet még akkor is, ha ez jelképesen közvetve történik. A jelentős vallások tartalmaznak világnézet, úgy mint: alapvető erkölcsi, igazságossági elveket. Az erkölcsi jó és rossz meghatározását. Az értékrendet, a legfontosabb szükségleteket. A puritánsággal, az anyagi szükségletekkel kapcsolatos álláspontot. Az egyéb alapvető felfogásokat, különösen a hierarchiával, kapcsolatos elveket, nézeteket. A hatalommal, a vagyonnal, az emberek közötti különbségekkel kapcsolatos elveket, felfogásokat.
A vallás és a világnézet kapcsolata vázlatosan. Minden jelentős vallás tartalmaz világnézetet. Minden komplex világnézet tartalmazza az Istenről, természetről, lélekről, túlvilágról, stb. szóló alapvető elveket, felfogásokat. Ezek szerint a vallás és a világnézet azonos. Korábban valóban azonos volt, jelenleg azonban csak részben azonos ill. zavaros a helyzet. Történelmi folyamat az egységes kultúra felbomlása és ennek egyik része a vallás és világnézet szétválása. Ugyanakkor elemezni kell a vallási fundamentalizmus, fanatizmus problémakörét.
A világnézet gyakorlatilag, a feladatok szempontjából. Rendszertényező. C jelű ábrák.
Az előző fejezetekben elsősorban arról volt szó, hogy mi a világnézet. Egy alapvető cél és feladat, hogy általában mindenkinek legyen tiszta világos világnézete. Ennek az első feltétele, hogy meg legyen határozva mi az a világnézet.
Ennek a gyakorlati rendszertényezőnek azonban további konkrét feladatokat (a világnézettel kapcsolatos feladatokat) kell meghatározni.
Egyrészt a világnézettel kapcsolatos feladatokat két részre osztanám. Vannak a jelenlegi feladatok és vannak jövőben (a tényleges demokrácia) aktuális feladatok. Kezdjük ez utóbbiakkal.
Néhány példát hoznék segítségül a feladatok meghatározásához.
Egy korábbi fejezetben szó volt arról, hogy nagy valószínűséggel van egy bizonyos optimális hatalmi, vagyoni hierarchia. Mondjuk a jövő társadalomtudománya matematikai számításokkal bebizonyítja, hogy az elit (legfelső ötezer) réteg és a legalsó réteg (legalsó ötvenezer) között optimális különbség 32-szeres. Elméletileg és gyakorlatilag is igazolódik hogy ebben az esetben a legjobb leghatékonyabb a társadalom működése, leggyorsabb a fejlődés. Azonban a világnézet, erről is volt már szó, nemcsak értelmi alapon alakul ki. A világnézet részben értelmi alapon, de részben (legalább 50%-ban, de inkább nagyobb arányban) érzelmi (szubjektív) alapon alakul ki. Ezért van az, hogy a világnézet, mint belső program jelentkezik. Más ez értelmi nézetek felbomlása és más az érzelmi alapon létrejött elvek felbomlása. Szóval a tudomány megállapítja, hogy mi lenne az optimális hierarchia. Az emberek egy részét azonban ez nem győzné meg, mert a hierarchia aránya az egyéneknél részben érzelmi alapon alakul ki. Egyes emberek mondjuk, azt mondanák, rendben van ez az optimális, de ez mégsem tetszik nekem én ezt mégsem tartom igazságosnak, ennél nagyobb különbségeket ( vagy kisebb különbségeket) tartok igazságosnak. Hiába optimális a hierarchia, ha mondjuk az emberek többsége annál nagyobb arányt tart igazságosnak. A többség véleményét soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egy másik példával élve. A használtautó kereskedő vázolja két eladandó autó tulajdonságait. Elmondja hogy a zöld autó minden szempontból (gyorsabban megy, kevesebbet fogyaszt, stb.) jobb, mint a lila autó. A vevő mégis a lila autót választja, mert a zöld színt utálja a lila színt, viszont kedveli.
Egy másik példa. Van egy olyan szerencsejáték ahol a nyerési esély nagy, viszont a nyereség kicsi, és van egy olyan szerencsejáték ahol az előzőnél sokkal kisebb nyerési esély, de sokkal nagyobb az esetleges nyeremény. A tudós elmondhatja: emberek, a többség érdekeinek az előző (nagy esély, kis nyeremény) felel meg jobban. Ha pedig a többségnek ez felel meg jobban akkor az egyéneknek is. Ez egyébként nyilvánvaló, különösebb bizonyításra nem is szorul.
Ennek ellenére az emberek többsége az utóbbi szerencsejátékot (kis esély, nagy nyeremény) választja, ilyen az igénye, a gusztusa. És akkor a tudós naphosszat is érvelhet, alig ér el eredményt. Egyébként ez a valóságban is így van. Többen választják azokat a szerencsejátékokat, amelyekben kicsi a nyerési esély, de nagy nyeremény. Ebből lehet következtetni a népréteg vagyoni hierarchiával kapcsolatos felfogására. Igaz viszont, hogy nincs objektív meggyőzés.
Az előző példák alapján bontsuk szét a világnézettel kapcsolatos feladatokat.
A következő vonatkozásokra lehet szétbontani. A tudományos oktatás feladata a világnézettel kapcsolatosan. Ezzel összefüggésben a köztájékoztatás (közszolgálati média) feladata a világnézettel kapcsolatban. A tudományos vezetés feladata a világnézettel kapcsolatosan. Az egyéb tudatformálók (ellenvéleményezők) feladata a világnézettel kapcsolatban. A népréteg (lakosság) világnézetével kapcsolatos feladatok.
A tudományos oktatás feladata a világnézettel kapcsolatban. Általában tudomány feladata az, hogy a tudományos, optimális elvet felfogást szorgalmazza. A becsületes bölcs autókereskedőnek a jobbik (zöld) autóra kell rábeszélnie a vevőt. A tudósoknak a nagyobb esélyű, kisebb nyereségű szerencsejátékot, ill. az optimális hierarchiát kell szorgalmazni. Ezt kell elsősorban tanítani, propagálni a tudománynak. Az oktatásban azonban érvényesülni kell az egyenlő tájékoztatásnak, és világnézeti szabadság érvényesülésének is. Ez azt jelenti, hogy minden jelentősebb világnézetet oktatni kell, hadd válasszon a tanuló. Ugyanez érvényes a köztájékoztatásra is.
A tudományos vezetés feladatai.
A demokratikusabb jövőben a vezetés tudományos lesz. Pontosabban a tudomány vezérli a vezetést, ezáltal a vezetés tudományossá válik. Jelenleg a vezetés vezérli a hivatalos társadalomtudományt, ezáltal tudomány tudománytalanná válik. A jövő tudományos vezetésének feladata, hogy a legjobb az optimális megoldást (jobb autó, optimális 37-es hierarchia, stb.) szorgalmazza, a döntésekben ezt az álláspontot képviselje. A jövő döntéseiben részt vesz a nép is. A tudományos vezetésnek nem kell az alternatívákkal foglakozni, mert ez az oktatás és tájékoztatás feladata. Sőt ezért az a jövőben az lesz a jó tudományos vezető, akinek minimális a szubjektivitása, akit legkevésbé befolyásolnak az érzelmei. A jó vezető, aki semmi mást, csak a tudományosan igazolt köz érdekeit tartja szem előtt. A jövő vezetőjének lehetőleg ne legyen szubjektív világnézete. Az ilyen vezetők kiválasztása viszont az objektív vezető-kiválasztó testület feladata.
Az egyéb tudatformálók feladata. A probléma itt kettéválik. Egyrészt a tudományos nézetnek is lehet tudományos cáfolata. Mondjuk, jön valaki és bebizonyítja, hogy az eddig optimálisnak tartott hierarchiánál van még optimálisabb. Ez a természettudományban is hasonlóan zajlik, így fejlődnek a tudományok. Pl. a XV. században jöttek tudósok, akik bebizonyították az akkor szinte hihetetlen tényt, hogy a föld gömbölyű.
Másrészt lehet arra törekedni, hogy az emberek a lakosság szubjektív (érzelmi) véleménye megváltozzon. Erre is több módszer van. Az autós példára visszatérve. Egyrészt mondjuk, a meggyőző elkezd olyan érveket felhozni, ami bizonygatja, hogy a lila szín miért rosszabb, mint a zöld. Vagy olyan érveket amelyek azt bizonygatják hogy a lila szín, az mellékes körülmény. A meggyőzés következő módja, ha zöld színről valaki egy szép verset ír. Pl. Jézus tanai nem mások, mint gyönyörű mondatok a szubjektív tudat megváltoztatására. Jézus tanai hatottak. Ugyanakkor minden hosszú távon ható érzelmi meggyőzésnek van értelmi, logikai oldala, ezért tud hatni.
A lényeg az, hogy a tudományos cáfolatot és szubjektív vélemény megváltoztatását ne keverjék össze, mert ez két különböző dolog. A tudományos vitába nem keveredhetnek szubjektív elemek. Mindenki a meggyőző és a meggyőzött is tisztában legyen, hogy most a szubjektív vélemény megváltoztatásáról van szó vagy tudományos cáfolatról.
Az egyéb tudatformálók, melyek a jövőben lehetnek pártok, civil szervezetek vagy magánszemélyek, bárki feladatai: a tudományos cáfolatok. A témához jobban kapcsolódva: feladat a világnézettel kapcsolatos tudományos nézetek cáfolata. A szubjektív vélemény megváltoztatása. A témához jobban kapcsolódva: feladat a világnézethez kapcsolódó szubjektív érzelmi töltésű vélemények megváltoztatása. A rendszernek biztosítani kell, hogy ezek a feladatok jól maximálisan el legyenek látva. Sokan legyenek, és kapjanak közfigyelmet, a cáfolok, a megváltoztatók. És mindez kiegyensúlyozott legyen közel egyenlő arányú.
A nép világnézetével kapcsolatos feladatok: a nép lakosságnak legyen világnézete. Ez pontosan rendszeresen mérve legyen, és adott esetben a döntéshozásban számítson be. Természetesen mindezt közvélemény-kutatással lehet elérni.
A jelenlegi feladatok. Jelenleg nincs tisztázva mi a világnézet. Nincs tiszta egyértelmű világnézet: ettől még a zavaros világnézet rejtetten hat. Továbbá nincs a tudományos oktatásnak, a tudományos vezetésnek, a néprétegnek, a az egyéb tudatformálóknak tiszta, egyértelmű világnézete. Nincs tudományos vezetés sem. Ezt először ki kell alakítani. Addig pedig jó lenne, ha legalább vezetés világnézetével tisztában lennének az emberek. Jelenleg elv nélküli, vagy zavaros világnézetű emberek kerülnek be a vezetésbe. Jelenleg karrierista hadoválok, ígérgetők, hazudozók kerülnek be az elitvezetésbe.
Y vezetőaspiráns képzelt programbeszéde. Én a százszoros különbségeket tartom elfogadhatónak, a jelenlegi hierarchiát nagymértékben csökkenteni akarom. A szegények helyzetét elsősorban a gazdagok rovására javítanám. A világhierarchia csökkentésnek a híve vagyok, ezért olyan módszereket választok melyek a nemzetünk életszínvonalának növekedése nem a világhierarchia rovására történik. Pontosan, ezen intézkedéseket, törvényeket kívánom ennek érdekében megtenni. A vezető aspiráns ezután közölné a többi alapvető elvét felfogását, és azt hogy ennek szellemében mit kíván pontosan tenni. Többek között nyilatkozni kell arról, hogy a jelenlegi rendszert alapvetőnek jónak tatja, vagy megváltoztatandónak. Többek között nyilatkoznia kell arról, hogy milyen szükségletek kielégítését tartja elhanyagoltnak, fejlesztendőnek. Többek között nyilatkoznia kell arról, hogy a közvetlen demokráciát fejleszteni akarja vagy sem. Többek között nyilatkoznia kell arról, hogy jelenleg mit tart a legnagyobb problémának. Pl. a természetpusztítást, mekkora problémának tartja. Továbbá nyilatkoznia kell a háborúról és a többi alapvető elvről, felfogásról, legalábbis azok jelentős részéről. Természetesen nyilatkoznia kell a világnézetének konkrét megvalósításáról. A nyilatkozni kell, azt jelenti, hogy ezt várják el tőle a választók, e nélkül nem nyerhet választást. Ugyanakkor nem kizárt, hogy valamiféle szabályozás is biztosítja a programok alapvető pontjait. Ez egy tiszta világos program. Az emberek, tudósok eldöntenék hogy maga a világnézet megfelelő, a megvalósítás módjai reálisak véghezvihetők, vagy sem. A választási küzdelmek során a hadoválok, ígérgetők, félrebeszélők kiesnének. X vezetőaspiráns esetleg azt mondaná. Én a jelenlegi hierarchiát háromezerszeres jónak tartom, sőt még növelném is ezért meg ezért. A rendszert jónak tartom, nem akarom megváltoztatni és így tovább. A magas társadalomtudományos tudással rendelkező emberek választanának X, Y, Z vezető, vezetés között. Nagyjából ilyen helyzetnek kellene kialakulni, ez a minimális feladat.
Van azonban egy ellentmondás. Jelenleg az lenne a jó, ha vezetőknek tiszta és egyértelmű és nyilvános világnézete lenne, később az lenne jó, ha tudományos vezetőknek nem lenne szubjektív világnézete. Ennek feloldása a megfelelő fejlődés. Az első, vagy második fejlődési lépcső, a vegyes rendszer kialakítása. Emlékeztetőül: ebben a rendszerben a jelenlegi parlamenti képviselők, mint egy döntéshozó egység mellett már döntéshozó egységek lennének a független tudományos demokratikus testületek is.
E rendszertényező feladatai összegezve vázlatosan.
Az előző fejezetben megállapított feladatok: Ki kell alakítani egy viszonylag komplex tudományos világnézetet. Meg kell határozni a 120-200 világnézeti (értékrend, erkölcsi alapelvek, egyéb felfogások, öt kiemelt felfogás) alapelvet, alapfelfogást vagy első lépcsőben azok egy részét. Ezekből szinte mindenki összeállíthat egy világnézetet, és azt kiegészítheti saját alapelveivel. El kell érni, hogy a világnézet tudatosodjon, és helyesen tudatosodjon. Például, jó lenne, ha jövőben mindenki, főleg a vezetés pontosan meghatározná, tulajdonképpen mekkora különbségeket fogad el: 10, 20, 30, 40, 50 60, 100, 150, 200, 300, 400, 500, 600, 1000, 1500, 2000-szerest, vagy ennél nagyobbat. Lehet, hogy ez gyerekesnek tűnik, de nem az. Továbbá a vezetőjelöltek a programjukkal együtt kötelesek közölni a pontos és lehetőleg teljes világnézetüket. Világosan meg kell különböztetni és mutatni a vezetési világnézetet. A lemerevedett stabilizáló vezetési világnézetet el kell kerülni, a változtató, demokratizálódási vezetési világnézet kialakulására kell törekedni. A népréteg világnézetét közvélemény-kutatással rendszeresen mérni kell, és azt a tudományos munkánál, a törvényjavaslat elkészítésnél, törvényelfogadásnál, alkotmánymódosításnál figyelembe kell venni. Az un. tudományos világnézetet (lényeges variációkat) el kell készíteni, és szükség szerint közzé kell tenni, ill. oktatni kell.
A valós világnézetek alapján jöhetnek létre a teljes értékű eszmei közösségek.
A jelenlegi zavaros és rejtetten ható világnézetek helyett a tiszta, komplex, (tudományos) világnézetek megalkotása és terjesztése. A meggyőzésbe, objektív tájékoztatásba beleférő, de érdekes hatékony módszerek. Annak elérése, hogy általában mindenkinek tiszta világos világnézete alakuljon ki. A világnézeti szabadság megtartása. A világnézet-tudomány és oktatás kialakítása. A nemzeti (alkotmányba szereplő) világnézet szintén egyértelmű és komplex legyen. A vezetőaspiránsok programjaiban szerepeljen a világnézetük és azok megvalósítása. Ha viszont vezetőaspiráns a vezetés részese lesz, akkor a szubjektív világnézetét részben a közös, a társadalmi világnézet alá kell rendelnie. A tudományos oktatásban és tájékoztatásban az egyéb (minden jelentős) alternatíva oktatása, a tudományosan optimális világnézet mellett. A tudományos optimális világnézetek (2, 3 variáció) kialakulása, ill. tudományos vezetésben a tudományos optimális világnézetek támogatása, preferálása. A vezetésen kívüli tudatformálók maximális és egyenlő megjelenése a tudományos cáfolatok (a tudomány fejlődése) miatt és a szubjektív világnézetek, nézetek megváltoztatása miatt. A nép lakosság világnézetének folyamatos pontos regisztrálása és a döntésekben, ill. az általános törvényekben és alkotmányban való érvényesítése.
Mindezen feladatok egy (vagy több) független tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Azzal kezdeném, hogy én a világnézetet rendkívül fontos rendszertényezőnek tartom. Miért is? Szerintem a világnézetek minden korban nagy hatással voltak fejlődésre annak ellenére, hogy azok zavarosak, hiányosak (nem komplexek) tudatalattiak, jelképesek, rejtetten hatók voltak.
Talán már az eddigiekből is kiderült hogy az elméletek felfogások elvek milyen fontosak. Nem szeretnék abba vitába belemenni, hogy az elméletek alakítják a gyakorlatot vagy a gyakorlat az elméletet. Ha kölcsönösen alakítják egymást, akkor is rendkívül jelentős az elméletek, elvek nézetek, felfogások szerepe. Ez azt jelenti, hogy tudatformáló tényezők szerepe általában lényeges. A leglényegesebb tudatformáló tényező a világnézet tényező. A világnézet tartalmazza az alapvető legfontosabb elveket, felfogásokat. Ha az alapvető elvek, felfogások rendben vannak, akkor minden rendben van, ha ez hibás torz hiányos, akkor minden rosszul megy.
A történelmi értékelés. Bármilyen zavaros, tudatalatti, hiányos a világnézet azért a hatása (rejtett hatása) minden rendszerben óriási és közel azonos, tehát a hatás nagysága nem bontható szét rendszerekre.
Amit értékelni lehet az a világnézetek demokratikus szintje ill. ennek a fejődése. A világnézetek csakúgy minta rendszerek fokozatosan enyhén demokratizálódtak, legalábbis a rabszolgatartó rendszerhez képest. Látszólag azt kellene értékelni, hogy a demokratikusabb világnézetek magvai mikor keletkeztek. Ezek szerint pl. Jézus tanításai a rabszolgatartó rendszer világnézetét javítaná. Ez nem lenne reális, ugyanis a világnézetek terjedése hatása általában az időben elhúzódik. Pl. a megvetett Marxizmus igen erősen hatott az államkapitalista rendszer kialakulására. Reálisabb, ha inkább azt értékeljük, hogy a demokratikusabb világnézetet melyik rendszerben fogadták el. A keletkezés és a rendszerben általában elfogadott világnézet nem mindig azonos. Az új demokratikusabb világnézet kialakulását akkortól számítom, amikor azt elfogadják, amikor az a közfelfogás, köztudat, közerkölcs meghatározó része lesz. A rendszerben általában elfogadott világnézet (alapvető közfelfogás, köztudat, közerkölcs) demokratikus szintje egyenes arányban áll a rendszer demokratikus szintjével. Ez összességében, történelmi távlatokban egy enyhén pozitív tendencia.
A világnézetek másik értékelési szempontja, az hogy a világnézet tudományossága, tisztasága, nyíltsága, komplexitása mennyit fejlődött a különböző rendszerekben. Ebben a tekintetben már nem ilyen jó a helyzet, sőt bizonyos negatív tendencia tapasztalható. Itt azért meg kell jegyezni, hogy ugyan a zavaros, hiányos tudatalatti világnézet is hat, de feltehető hogy nyílt, tudományos, komplex, tudatos világnézet sokkal inkább (akár kétszeres erővel) hat. Feltehető, mert ilyen még nem volt. Azt kell megállapítani, hogy jelenlegi államkapitalizmusban a legzavarosabb és a legkevésbé komplex a világnézet.
A nyíltság a világnézeti szabadság miatt viszont javult. Kétségtelen hogy az államkapitalizmus világnézete a szólás és világnézeti szabadság miatt a legnyíltabb. Tulajdonképpen az a cél és feladat hogy az egyéb tudatformálók kapjanak megszólalási lehetőséget ebben a rendszerben nagyjából (lehetne jobban is) megvalósul. Gondolok itt a magánmédia, a magán-könyvkiadás szerepére. Tulajdonképpen ebben rendszerben jelenhetnek meg leginkább a világnézeti alternatívák. Ezek a kritikák, tudományos cáfolatok, megváltoztató szándékok azonban alig érvényesülnek. Ennek elég sok oka van, néhány ezekből. Az öncenzúra, a tudósok középvezetői helyzete, megalkuvása. Azért van rejtett, közvetett, indirekt cenzúra. Még nincs erős válsághelyzet, amikor az új eszmék felerősödnek, az új világnézetek kialakulnak. A jelenlegi vezetés és tudományos világnézet, ezeket a nézeteket semlegesíti. Az erősödő manipuláció (rendszervédelem, stb.) szintén semlegesíti ezeket a nézeteket. Maguk a kritikák sem tiszták, egyértelműek és az értékelésük sem az, mert nincs egyértelmű, tiszta és komplex világnézet. Ezzel együtt a nyíltság növekedése egy pozitív tendencia. Ugyanakkor ez csak egy cél egy jellemzője a világnézetnek, tehát a világnézeti szabadság túlértékelésétől is óvakodnák.
Az államkapitalizmus világnézete nyíltabb, de zavarosabb és kevésbé komplex, mint más rendszerek világnézete. Persze erre lehet mondani: azért zavaros a világnézet, mert nyílt és ezáltal sokféle. Csakhogy ez lényegében nem igaz. A sokfélét is lehet lényegesíteni, kategorizálni, vagyis tudományosítani. Az igazi okot én abban látom, hogy a nyílt, tudatos, tiszta, komplex világnézet ellentétes a vezetés és a rendszerstabilitás érdekeivel. Ezért a vezetés a nyíltság veszélyeit a zavarossággal, hiányossággal csökkenti. Pontosabban ez az érdeke és ezért szorgalmazza ezt az irányt, és nem szorgalmazza az ellenkező a tiszta egyértelmű, komplex irányt. Az érdekazonosság hatásosabb, mint bármelyik megbeszélés, konkrét konspiráció. A zavarosság, a komplexitás hiányának növekedése, mint negatív tendencia csökkenti a demokratizálódás és nyíltság enyhén pozitív tendenciáját.
A brezsnyevi szocializmus világnézete mondhatjuk a marxizmus-leninizmus bizonyos változata volt. Néhány megjegyzés. Mielőtt a marxizmust lebecsüljük ne felejtsük el, hogy az jóval korábban képződött. A maga korában egyértelműen új és haladó volt. A gyakorlati szocializmus, azonban ahelyett hogy továbbfejlesztette volna, inkább károsította. Károsította a demokratizmusát és a tisztaságát. A megvalósult világnézet már talán nem is nevezhető marxizmusnak. Egyértelmű negatívum, hogy nem volt világnézeti szabadság. Ugyanakkor rendszer igyekezett egy komplex, és tudatos világnézetet létrehozni. Ezt én inkább pozitívnak, mint negatívnak tartom.
Itt meg kell jegyezni és ez minden rendszerre, vonatkozik: a rendszer propagandája, a rendszer dicsőítése, jóságának a magyarázata nem azonos a világnézettel. Történelmileg a vezetés világnézete sem azonos a világnézettel mert azt a közfelfogás, köztudat, közerkölcs alkotja. Igaz viszont hogy ezt a propaganda a vezetés világnézete erősen befolyásolja. A vezetés világnézetét általában éppen az elvtelenség, a zavarosság, az adott rendszer dicsérete jellemzi. A vezetés világnézete is demokratizálódott a történelem során, de az fejlődés még az alapvető közfelfogás, köztudat, közerkölcs fejlődésnél is enyhébb. Pontosabban a vezetés világnézete mindig visszaesik egy alacsony szintre az elvtelenség a zavarosság, a rendszerdicséret szintjére, tehát hektikusan fejlődik, míg a nép világnézete egyenletesebben fejlődik. A vezetés világnézetével lényegében azonos tudományos világnézet fejlődése, mert a tudományos világnézet általában igazodott a vezetés világnézetéhez. A világnézet fejlődéséről még később szó lesz.
A felsorolt feladatok is azt jelzik, hogy van tennivaló bőven, a fejlődés még alacsony szinten áll e tekintetben.
A százalékos értékelés.
Rabszolgatartó rendszer 1, feudalizmus 1,5, klasszikus kapitalizmus 2,3, jelenlegi államkapitalizmus 3,1, brezsnyevi szocializmus 2,7. Jelenlegi kínai szocializmus 2,7? A tényleges demokráciában, mikor a felsorolt feladatok döntően megvalósulnak a világnézet 4,5%-ot fog érni.
Végül meg kell jegyezni hogy a társadalomtudományok történelmi fejlődése igencsak hasonló a világnézet fejlődéséhez.
Elmélkedések némely alapvető felfogásokról. „A rendszer nagyjából jó” felfogás cáfolata. Kiegészítés az istenhit világnézethez. A világnézet és a változtatás szellemisége kiegészítése. Elméleti rendszertényező.
Elmélkedések némely alapvető felfogásokról. „A rendszer nagyjából jó” felfogás cáfolata. Kiegészítés az istenhit világnézethez. A világnézet és a változtatás szellemisége kiegészítése. Elméleti rendszertényező.
„A rendszer nagyjából jó” felfogás cáfolata.
Először arra szeretnék visszatérni, hogy a világnézet (alapvető elvek felfogások, legfőbb célok és feladatok) egyáltalán cáfolható vagy bizonyítható ész érvekkel, van e helye a logikának, az értelemnek? Összefoglalva erről azt mondom, hogy minél inkább részcélokról, részfeladatokról van szó, annál inkább van helye a logikának az értelmi műveleteknek (összehasonlítás, kategorizálás, következtetés, általánosítás, stb.). A legfelső elvek felfogások, célok, feladatok vonatkozásában az értelemnek, a logikának kétségkívül halványabb és zavarosabb a szerepe, de azért nem azért van szerepe.
Pl. legyen a sarkított felfogási probléma a következő: Az egyéni (saját) rövid távú jólét, (célok) az elsődleges és az emberiség hosszú távú jóléte csak másodlagos alárendelt szerepet játszik? Illetve az emberiség hosszú távú jóléte az elsődleges a saját rövid távú jólét csak másodlagos, adott esetben háttérbe kell szorítani? (Szeresd felebarátod, mint tenmagad?)
Ebben az esetben pl. kifejthető, hogy amennyiben a saját jólétben, célban benne van a saját gyerekek unokák, dédunokák jóléte is akkor azt az ilyen (első felfogás) felfogás általánossá válása erősen veszélyezteti. Azt is ki lehet fejteni, hogy amennyiben a saját rövid távú jólétet mondjuk 30 évben, határozzuk meg, akkor azt az ilyen felfogás általánossá válása erősen veszélyezteti. Ugyanis valószínű, hogy az általános önző felfogás egy olyan általános rossz helyzethez vezethet, ami pl. 15 éven múlva negatívan hat a mi saját életünkre. Tehát logikailag, ésszerűen megállapíthatjuk hogy a második felfogás igazabb, mint az első. Viszont mivel az alapvető felfogásnak, célnak erősebb az érzelmi alapja, kevésbé valószínű, hogy az érvelés hatni fog.
Egyébként a probléma összefügg az érzés érzelem, hihetetlenül bonyolult összefüggésrendszerével.
Egy másik alapfelfogás: minden ember gondolkodását erősen befolyásolja a helyzete. Erre persze rögtön jöhet a válasz: az én gondolkodásom is erősen befolyásolja a helyzetem, csak azért látom ilyennek a társadalmat, csak azért látok sok hibát, mert viszonylag rossz helyzetben vagyok. Szokták mondani: persze, persze, savanyú a szőlő. Egyfelől mondjuk közepes helyzetben (nem rossz) vagyok, de igazából nem ez az ellenérv. Én valójában elfogadom, hogyha pl. vezető beosztásban, lennék, akkor nem ez lenne a véleményem. A vezetésnek az adott rendszerről túl kedvező a véleménye, a gondolkodó nem vezetőknek (néprétegnek) túl kedvezőtlen. Akkor tehát kettő között van az igazság. Én még ezt is elfogadnám, ha a vezetés is elfogadná. Ha a vezetés csak a felét fogadná el az általam elmondottaknak, akkor rendben lenne a dolog.
Innen akkor következhet „a rendszer nagyjából jó” felfogás cáfolata.
Mindenki gyakran megfogalmazza magában a következő mondatot: abban a rendszerben ahol ezt meg lehet tenni, az nem lehet jó. Én az elmúlt héten a következőkkel kapcsolatban fogalmaztam meg. Ahol az aluljárókban laknak az emberek, illetve a szükséges 20ezer hajléktalan férőhellyel szemben, csak 5ezer férőhely van, az a rendszer nem lehet jó. Ahol egy többszörösen visszaeső, maffiózót csak két évre ítélnek el, és aztán fél évig még szabadon kószálhat, majd nem vonul be a börtönbe, és ennek nincs semmi következménye, az a rendszer nem lehet jó. Ahol az iraki háború, ill. a megszállás és kínzások megtörténnek és ezt a vezetések nagyjából, és többségében pártolják, az a rendszer nem lehet jó. Ahol ezt az aljas érdekháborút meg lehet magyarázni, és a megmagyarázót nem röhögik ki, az a rendszer nem lehet jó.
Ez csak az én elmúlt heti adagom, ami jelzi, nagyon sokáig lehetne sorolni az olyan történéseket, jelenségeket, amelyek már önmagukban is jelzik ez a rendszer nagyon messze van a tökéletestől.
Ha elfogadjuk, hogy „a rendszer nagyjából jó” felfogást, akkor körülbelül azt állítjuk, hogy ez a fejlődés vége, az emberiség (népréteg) kénytelen ezen, vagy ennél valamivel jobb színvonalon leélni az életét. Továbbá azt állítjuk, hogy a lelki szükségletek (önrendelkezés, igazságosság, biztonság, béke stb.) kielégítését tovább már nem lehet érdemlegesen javítani. Továbbá azt állítjuk, hogy a társadalomtudományok eltérően a természettudományoktól végesek, és a társadalomtudomány már mindent megfejtett mindent tud.
Ha azt állítjuk, hogy „a rendszer nem jó de nincs nála jobb”, akkor tulajdonképpen azt állítjuk, hogy „a rendszer nagyjából jó”, csak rafináltabban. Ennek az állításnak – „rendszer nem jó, de nincs nála jobb” – ugyanaz a cáfolata, mint „a rendszer nagyjából jó” állításnak. Mindkettő állításra vonatkozik: van nála jobb, pl. az én általam vázolt tényleges demokrácia rendszere.
Ha pedig azt mondjuk, hogy a rendszer nem jó, nagyjából sem jó, akkor el kell fogadni, hogy a komoly, alapvető reformokra van szükség.
A jelen rendszer szinte tökéletes, főleg elméletileg, (csak kisebb gyakorlati hibák vannak) a társadalmi fejlődés véges és annak közelében vagyunk – felfogás további elemzése.
Ez a felfogás szintén tudat alatt áskálódik és szintén rendkívüli jelentőséggel bír. És mindig is jelen volt és most is ott van a társadalom, főleg a vezetés fejében.
Kihat a célokra. Ugyanis, ha ez igaz, akkor nincsenek igazi távlati célok. Egyszerűen nem fogalmazhatók meg olyan nagy távlati célok, amelyek felé haladni kell a társdalomnak. Nem fogalmazhatók meg azok a legfőbb célok, amelyeket én megfogalmaztam, de más célok sem.
Természetesen e felfogás tükrében nincsen olyan, hogy „a jövő fejlettebb rendszere”.
Tárgytalanná válik a tervszerű egyirányú távlati fejlődés és azzal kapcsolatos minden elv. Hiszen ha nincs hosszabb távú fejlődés, akkor folyamatos egyenletes fejlődés sincs. Akkor a fejlődés csak az adott aktualitásnak megfelelő módosítás, vagyis ide-oda rángatás. A fejlődés akkor legfeljebb a divat fejlődéséhez lehet hasonló, hol ez a divat tér vissza hol az tér vissza, csak kissé módosított változatban. Nevezzük ezt a felfogást: távlati fejlődést tagadó felfogásnak.
Természetesen ez a meghatározó felfogás nem igaz, az ellenkezője igaz. A társadalmi fejlődés csakúgy, mint a természettudományos fejlődés szinte végtelen a jelen rendszer elméletileg és gyakorlatilag is messze van a lehetséges végtől, tökéletességtől.
Igaz mert ellenkező, a távlati fejlődést tagadó felfogás esetében egy céltalan élet rajzolódik ki. Igaz, mert eddig is volt társadalmi fejlődés, bár a távlati fejlődést tagadó felfogás mindig is jelen volt. Igaz, mert a társadalmi élet rendkívüli bonyolultságot mutat, és minél inkább vizsgáljuk annál több oldalát, tényezőjét, illetve kérdését mutatja meg.
Persze minden jelentős felfogásnak van gyakorlati következménye. A helyes felfogások elvek egy jó gyakorlati irányt, boldogabb életet, magasabb életszínvonalat (általános és szélesen értelmezett életszínvonalat) jelentenek, a téves felfogások ennek az ellenkezőjét.
Végül az én tanácsom. Legyél önmagaddal szemben erősen kritikus, másokkal szemben gyengén kritikus, és a rendszerrel szemben erősen kritikus.
Kiegészítés az Istenhit világnézethez.
Isten a természettel szinte azonos mert Ő hozta létre, mert többnyire ezen keresztül működteti az embert és a társadalmat. Mért hozott volna létre egy rendkívül bonyolult mechanizmust, ha közvetlenül irányítaná az embert?
Az ateistáknak. A természet olyan hatalmas végtelen, bonyolult, hogy az ember hozzá képest csak porszem, tehát a természet olyan, mint Isten.
A természet része az ember és a társdalom is, kivéve az önálló akaratszabadságot, mely korlátozott. A széles út ki van jelölve, csak azon belül választhat mindenki. Ha pedig a természet, az ember a társdalom és az Isten szinte azonos, akkor az, aki a természetet, az embert, a társadalmat, vizsgálja és védi, az Istent szolgálja. Istent így lehet leginkább szolgálni és nem másképpen. Aki azon töpreng és tesz, hogy önmagát, általában az embert, a társadalmat hogy javíthatná meg, hogy illeszthetné bele a természetbe egyre magasabb szinten, az Istent szolgálja. Mindezt nevezhetjük jóindulatnak (szeretetnek), de csak akkor lesz jóindulat, ha az átgondolt, nem felületes, nem önző, nem elfogult.
A természet csak akkor lehet egységes, logikus, tökéletes (márpedig feltehetően az), ha a jóindulat is valós szerepet játszik benne. A jóindulat és rosszindulat a természeten keresztül kompenzálódik. Mindezt egyszer majd, anyagi érzékelhető adatokkal is bizonyítani lehet. Egyelőre csak logikailag lehet bizonyítani amit én meg is tettem, remélem az erről szóló hosszabb tanulmányt módom lesz egyszer közölni.
Aki tudja magáról, hogy a bajban pl. a zuhanó repülőgépen Istenben, reménykedne, Istenben hinne, akkor ő, az elemi becsületesség szerint, akkor is reménykedjen, higgyen Istenben, amikor nincs bajban.
A világnézet és a változtatás szellemisége kiegészítése.
Mivel erről egy jóval korábbi fejezetben szó volt ezért ez kiegészítés.
Emlékeztetőül a változtatás szellemiségével foglalkoztam, pl. akkor, amikor a vezetés kivonatolt világnézetésről volt szó. Felmerült ez a probléma akkor is, amikor a fejlődés okait kutattam. A lassúbb fejlődés egyik alapvető oka, hogy nincs meg a nép kultúrájában, vallásában, világnézetében a változtatás szellemisége. Persze az okok okát tovább lehet keresni: miért hiányzik e felfogás?
Ha változtatás szellemiségének hiányáról gondolkodunk, akkor több további felfogási hibához juthatunk el. Pl. a fatalizmus, az eleve elrendeltetés, nyílván gyengíti a változtatás szellemiségét. Továbbá gyengíti a reinkarnáció felfogása is. Az - „ej ráérünk arra még” - felfogása eredhet reinkarnáció felfogásából. „Az élet megismételhetetlen, egyszeri ajándék, amit ki kell használni” - felfogás nyilván jobban ösztökéli a változtatás szellemiségét. A domináns másvilágban való hit is gyengítheti a változtatás szellemiségét. „Az élet csak rövid átmeneti időszak” – ez a felfogás nem kedvez a változtatás szellemiségének. Gyengítheti a változtatás szellemiségét - a hedonizmus, a mának élés ötvözve egoizmussal - felfogása is. Továbbá gyengítheti - „a jelenlegi állapot szinte tökéletes” - felfogása is. A hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás, szintén gyengítheti a változtatás szellemiségét. Továbbgondolva, további felfogásokat találhatunk, amelyek erősítik, vagy gyengítik a változtatás szellemiségét.
Ami pedig vezetést illeti, a változtatás szellemiségének hiánya - a hatalom, vagyon elvesztésének félelméből – ered. Ami pedig az okok, okának legjelentősebb oka talán éppen az, hogy a vezetés e változásoktól való ellenérzését propagálja.
A változtatás szellemisége nem más, mint, - a fejlődés lehetséges és a fejlődés fontos” - felfogása. Én nem felfogásokkal, de ész érvekkel próbálom bizonyítani e felfogás helyességét. Emlékeztetnék - „az innováció fontos gazdasági tényező” – érvelésemre. Illetve - az egyenletes, viszonylag dinamikus fejlődés, a legjobb fejlődés - érvelésemre.
A világos, komplex világnézetnek egyértelműen tudatni kell, hogy mi a felfogása változással fejlődéssel kapcsolatban, beleértve a saját maga esetleges változását is. A legtöbb világnézet, vallás ezt tudatja is, általában saját magukat Isteni végleges, megváltozhatatlan kinyilatkoztatásnak tartják. Ezzel lényegében azt a felfogást képviselik, hogy nincs szinte végtelen fejődés, a természet a társdalom könnyen megismerhető, stb.. A tíz-húsz kiemelt felfogásban elég precízen meghatározom ezt a felfogást és a szükségszerűen ellentétes felfogást. Itt jegyzem meg, hogy az alapelvek talán azért alapelvek, mert nincsenek közbenső, eltérő variációk, le kell tenni a voksot valamelyik variáció mellett. A világnézetek vallások többsége szerintem helytelen, legalábbis ami a változásokkal kapcsolatos felfogást illeti.
A változatlanság felfogása helytelen. Kétségtelen hogy elég komoly ellentmondásokat kell megoldani. Hogy lehet egy világnézet tiszta, világos, ha az állandóan változik? A megoldás itt is a folyamatos egyenletes átgondolt változásban van.
A világnézetet tekintsük a legfőbb elvek (törvények) gyűjteményének mely még az alkotmánynál is magasabb rendű. Minél magasabb rendű egy törvény annál enyhébb lehet az egyenletes változás mértéke. Igen ám csakhogy minél magasabb rendű egy törvénygyűjtemény annál nehezebb megoldani az enyhe egyenletes változást. Egyrészt a jelentős törvények egy darabjának a változása is jelentős változás. Másfelől egy törvény megváltoztatása egy szükségszerű lavinát indíthat el, ugyanis a törvények elvek, összefüggnek. Ha a világnézet elvei nem függnek össze akkor az zavaros lesz.
Gyakorlatilag a viszonylagosan egyenletes változást úgy tudom elképzelni, hogy a világnézetet elfogadom de mégis állandóan, tudatosan, megvizsgálom, elsősorban abból a szempontból, hogy az általam elfogadott világnézetnél van e jobb igazabb. Ha sok egyén vizsgálja a világnézetet és ésszerű átgondolt viták jönnek létre, akkor persze megnő annak lehetősége, hogy a világnézet is pozitívan fejlődjön. Lényegében az egyenletes fejődést az biztosítja, hogy az emberek felkészülnek a változásra. Ha történnek is változások, azok nem hirtelen, felkészületlenül, az akarattal ellentetetésen, megrázóan történnek. Lehet, hogy a világnézet változása csak nagy léptékű lehet, de ha ennek az előkészítése hosszabb ideig tart és átgondolt valamint ez természetes, akkor az már részben folyamatos változás. Akkor szabad konkrétan megváltoztatni, amikor egyértelműen kiderült, hogy van nála jobb. Ahhoz hogy kiderüljön hogy van nála jobb ill. ehhez az egész folyamathoz az szükséges, hogy az emberekben meglegyen a változás szellemisége. A világnézet megváltoztatásához szükség van a változtatás szellemiségére, ugyanakkor a változtatás szellemiségének benne kell lenni a világnézetben. Egyébként nemcsak világnézet megváltoztatásához kell a változtatás szellemisége, hanem minden változtatáshoz. A változtatás szellemiségének lényege, hogy az emberek nem félnek a változástól, arra felkészülnek, azt természetesnek tartják, annak lehetőségével, szükségességével mindig számolnak. Ugyanakkor óvakodnak a meggondolatlan változástól.
A társadalmi fejlődésben igen nagy szerepe volt a világnézeteknek, vallásoknak és a változtatás szellemiségének. Ha a jelentősen eltérő fejlődések okát keressük, akkor megtaláljuk a változtatás szellemiségét, mint az egyik fő okot. Vannak kultúrák, vallások, világnézetek melyekben nincs meg a változtatás szellemisége, sőt gátolják azt, és vannak melyek, ha nem is tudatosan, de mégis megengedik, és motiválják azt. E vonatkozásban ki kell emelni a polgári világnézetet. A polgári világnézet egy zavaros ötvözött, kevert világnézet. Talán éppen ezek a hátrányai váltak részben előnyére abban, hogy a változtatás szellemiségét nem gátolta annyira, mint a vallások. A polgári világnézet elsősorban a nemzeti népi kultúrára (nemzeti nyelv, szokások, történelem, művészetek, stb.) alapul, és kulturális nemzetállamokat hoz létre. A vallások általában, mint világnézetek a vallási kultúrára alapulnak, és kulturális vallásállamokat hoznak létre. A kulturális vallásállamok határait nem nemzeti, népi kultúra elterjedése határozza meg, hanem a vallás meghatározó elterjedése. Bármennyire is furcsa de szocializmus, mint egyféle vallás, világnézet egyfajta világnézet-államot akart létrehozni ill. részben létre is hozott. Erről a témáról még szó lesz, most térjük vissza a változtatás szellemiségére. Az hogy a polgári világnézetben, a polgári társadalmakban a vallás mindent összevetve mégis másodlagos maradt, azt jelentette, hogy változtatás szellemiségét jobban megengedte, motiválta. Az eddigi vallások ugyanis ellenzik, gátolják a változtatás szellemiségét.
Érdemes még a reformáción elgondolkodni. A reformáció (a klasszikus kapitalizmus egyik szellemi előkészítője) pozitív volt, mert az anyagi javak ill. a profithajszolás ellen lépett fel. Ez sem új keletű probléma. Közvetve pedig igazságosabb és arányosabb hierarchiát, ill. a lelki szükségletek nagyobb megbecsülését hirdette. Egyfelől azonban reformáció kifejezés egyféle visszafejlődést, visszaváltoztatást sugall. Másfelől a puritanizmusnak, van egy ilyen visszafejlődési sugallata. Puritán, tehát nem törekszik jobbra, szebbre. Szerintem e sugallatokban, felfogásokban legfeljebb részigazságok vannak. Amennyiben egy eltorzulást korrigál a visszaváltozás, akkor az természetesen nem visszafejlődés. Ami pedig a puritanizmust illeti: kétségkívül, hogy túlzott puritanizmusnak van egy fejlődés ellenes hatása. A mérsékelt átgondolt fogyasztás, életmód azonban nem ellenkezik a fejlődéssel.
Megjegyzem a klasszikus kapitalizmus másik világnézeti előfutára a reneszánsz volt. A reneszánsz és a reformáció világosabb ideológiai irányzatok, mint mai liberalizmus, konzervativizmus.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy akkor jó egy világnézet, ha zavaros, ha nem tiszta egyértelmű és nem komplex. Nem is azt akarom mondani hogy az jó, ha van valahol egy zavaros világnézet és attól függetlenül zajlik a gyakorlati társadalmi működés mint pl. a jelenlegi államkapitalizmusban. Eddig azt bizonygattam, hogy igenis kell egy tiszta világos, komplex világnézet, amelyből kiindul a törvénykezés, és ezt az állításom fenntartom. Egyszerűen csak azt akarom bizonygatni, hogy akkor jó egy világnézet, ha változtatás szellemisége is megvan benne. Azt akarom bizonygatni, hogy változtatás szellemisége felgyorsítja fejlődést, annak hiánya lelassítja azt. A tényleges demokrácia világnézete tudatos, világos komplex lesz, olyan lesz, hogy a törvénykezés ráépülhet, és ráadásul meglesz benne a változtatás szellemisége. Pontosabban, valószínűleg ilyennek kell lenni, mert különben nem jöhet létre egy magasabb szintű rendszer.
Az a világnézet, amelyből hiányzik a változtatás szellemisége erőszakos, pökhendi és uralkodó, kizárólagos jellegű lesz. Ugyanis csak sajátmagát tarthatja igaz világnézetnek. Ha benne lenne a változtatás szellemisége, akkor az arra intené, hogy ő sem örökérvényű és tökéletes. Ez egyébként nemcsak a világnézetre igaz. Az a világnézet amelyikben benne van a változtatás szellemisége, az toleráns világnézet lesz.
Tény hogy a tiszta tudatos, nyilvánvaló és komplex világnézet adott esetben nyilvánvalóvá teszi a konfliktusokat, az ellentéteket is. A zavaros, nem tudatos, nem nyilvánvaló világnézet is hat, az is konfliktusokat szül, csak ezek eredete is zavaros lesz. Lehet, hogy zavarosság nem tudatosulás valamennyire csökkenti a konfliktusok élességét. Valójában azonban nem ez az igazi, jó megoldás.
A jó megoldás több elemből áll. Az egyik elem a világnézet toleranciája, amelyik függ a változtatás szellemiségétől. A másik megoldás szinte minden világnézet demokratikus érvényesülése. Ez még több, mint a jelenlegi elmondhatóság. Mivel a jövőben a világnézet össze lesz kötve az alkotmánnyal, erről az alkotmányról szóló fejezetben fogok bővebben beszélni.
A világnézet és a társadalomtudományok összefüggései. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A világnézet és a társadalomtudományok összefüggései. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
A világnézet és társadalomtudomány különbségeivel kezdtem a világnézetről szóló fejezetet. Az előző fejezet, „a társadalomtudományok problematikája” is vázolta különbségeket.
A különbségek megtárgyalása után térjünk rá az azonosságokra.
Szét lehet e választani a tudományokat így: tudatformáló tudományok (világnézet, gondolkodástan, pszichológia, stb.) és rendszerformáló tudományok (közgazdaságtan, döntéshozó mechanizmus, stb.)? Kétségtelenül nehéz ügy, egy sereg összefüggés bontakozik ki.
Az egyik ilyen lényeges összefüggés a közös cél. Bármelyik tudomány első kérdése még a természettudományoké is, hogy mi a célja. Ha ezt a kérdést nem tesszük fel, és nem határozzuk meg a tudomány alapvető céljait, elveit, akkor a tudomány olyan mint nyílt tengeren haladó bárka, mely ide-oda megy és lehet hogy soha nem jut ki a csendes vizekre. Különösen igaz ez a társadalomtudományokra? Hogy lehet, úgy pl. közgazdaságtant művelni, hogy nem határozzuk meg: a gazdaság célja az igazságos arányos vagyoni hierarchia vagy egy nagyfokú és aránytalan vagyoni hierarchia? Egészen más felépítésű lesz az gazdaság, amely az igazságos és arányos vagyoni hierarchiára törekszik. Szociális rendszert, döntéshozó mechanizmust még kevésbé lehet így létrehozni. Lehetséges-e olyan jog mely nem az erkölcsi alapelvekből indul ki? Természetesen nem lehetséges. A társadalomtudományokat nem lehet szétválasztani. Pontosabban szét lehet választani, csak tudni kell, hogy ez egy kényszerű szétválasztás. A világnézet eleve összeköti a társadalomtudományokat. Van más kapcsolat is pl. az értelmesedés a logikai képesség, a megértés bővülése. Az egyének tudata és rendszer is egységessé válik eme összefüggések miatt. Ezért van szükség, arra hogy az általános műveltség (középiskolai végzettség), komplex társadalomtudományos tudást adjon.
Lehetséges e olyan politikus, akinek nincs világnézete, csak a puszta racionalitás alapján ténykedik? Nem lehetséges.
Jelenleg az a helyzet, hogy a társadalomtudományok elején nem tisztázzák az alapvető célokat, elveket. Ettől azok megvannak és befolyásolnak, viszont a tudomány mégiscsak zavarossá, céltalanná válik. A bárka tehát a rejtett tudat alatti, zavaros de azért ható világnézet miatt mégis valamerre halad, csak lassan kacsázva és gyakran a válságok tengerébe sodródva.
A lényeg, hogy a társadalomtudományok többek között a szükségszerűen azonos alapelvek, célok miatt szorosan összefüggnek. Ugyancsak ez okból a rendszer is egységes. A zavaros tudatalatti hiányos alapelvek, célok pedig zavarossá, céltalanná teszik a társadalomtudományokat, a rendszert és lassítják bizonytalanná, teszik a fejlődést.
Figyelem a nagy tanulmány (Társadalomfejlődés, Társadalomkritika, Társadalomismeret) 7. 8. 11. 12. 14. 15. tanulmányrészei itt találhatók: https://sites.google.com/site/tarsadalomkritika/
Page updated
Google Sites
Report abuse