Orbanisztán börtönfalának téglái 2

Orbanisztán börtön-falának téglái. 2.

A magyarok jelentős része mazochista.

Ezek nagyon szomorú téglák. Szomorú mikor valaki, valakik önmagukat bántják. Pl. a depressziósok, pl. a mazochisták.

Az eredeti cím ez lett volna:

A magyarországi lakosság, szeret kicsit nyomorogva, szenvedve, morogva, balhézva élni.

De aztán sok dokumentumfilmet megnéztem és rájöttem itt többről van szó, mint egyszerű fotel-forradalmárságról.

Valamint többről van szó, mint butaságról tájékozatlanságról, manipulációról, gerinctelenségről.

Szóval ezek a dokumentumfilmek általában a szegénységben, kvázi nyomorban élő Fidesz szavazókról szólnak. Hál istennek több ilyen film készült, ha a mai magyar társdalom nem is, de a jövő társadalma, társadalom-tudománya okulhat belőle.

Szóvak a filmek közül kiválasztom az egyiket, ami egy kisebb elszegényedett talán borsodi községről szól, amelyben vegyesen élnek cigányok, magyarok, de átalagosan magyar viszonylatban is, meglehetős szegénységben. Ismétlem, eme emberek többsége, nyugat-európai viszonylatban, de még pesti viszonylatban is nyomorog. Lerobbant házak, sokban fürdőszoba sincs, sokan munkanélküliek, stb., stb.. A film arról szól, hogy szinte mindenki panaszkodik, milyen siralmas rossz helyezet alakult ki az utóbbi időkben. Arra is utaltak a megkérdezettek, hogy a korábbihoz képest is romlott a helyzet. De a riporter arra is rákérdez, h. akkor miért szavaztak a Fideszre-Orbánra, ugyanis a község 90%-a arra szavazott. Illetve azt is megkérdezi direkt, vagy indirekt, hogy jelenleg kire szavazna, és kiderül, ha nem is 90%, de 80% most is a Fideszre - Orbánra szavazna.

A riport közben többször is elhangzik valamilyen áttételes formában: nekünk rossz, ez rossz élet, rossz a vezetés, rossz a kormányzás, - majd jön a kérdés, kire szavazna – nekünk Orbán, Fidesz jó.

A filmből emeljünk ki egy nénit Nem lehetett megállapítani h. mennyire volt a cigány nemzetiség tagja. Panaszkodott, leginkább az egészségügyre, h. milyen messzire kell járnia az orvosi ellátásért, márpedig mivel beteg ember ezt rendszeresen igénybe kell venni. De az élet-színvonalra, az árakra is panaszkodott. Ki is mondta: rossz itt, rosszul élünk. Aztán jött az utolsó két kérdés: - és kire szavazott? Válasz: - Természetesen a Fideszre Orbánra. Kérdés: - És miért? Válasz: Mert a Fidesz, az Orbán jó nekem, jó nekünk.

De miközben válaszolt megjelent a szája szegletében a zavart mosoly, mint aki tudja, hogy hüleséget mond, tesz.

Ő is tudta, h. egymás után mondta ki: ez rossz, és egy perccel később: ez jó.

Vagyis ha összerakjuk, akkor: a rossz nekem (nekünk) jó. Amiből következik; a jó pedig rossz.

(A „nekünk” szót is hozzátette, nyilván ismerte a környezetének a véleményét.)

Tehát ez a néni és még nagyon sokan nem azt mondják, h. – ez nem is annyira rossz. Azt se mondják, h. - rossz, de majd megjavul. Azt se mondják, h. – mások alatt még rosszabb lenne. Azt se mondják, h. – félünk, ki vagyunk szolgáltatva. (Sokan vannak, akik ezekre az álságos hazug ürügyekre hivatkoznak, de sokan vannak azok is akik nem hivatkoznak ezekre.)

Hanem azt mondják, gondolják, h. - a rossz, nekünk jó.

Azt is mondják, h. - pár ezer forintért eladjuk a szavazatunkat, „mert nem érdekel bennünket, h nyomorgunk”.

Nyilván a falubéli megmondó ember meg a hazug média teletömte a fejüket. De akkor itt felmerül a vicc: - Annak hiszel, amit tapasztalsz, vagy annak, amit mondanak neked? Nyilván sokan vannak, akik annyira ostobák, h, a saját tapasztalatuknak sem hisznek.

De még többen vannak, akiknek „a rossz, jó”. Vagyis nem zavarja őket a nyomor, sőt egy fél fokkal jobban szeretnek így a posványban élni, mint kicsit jobban, de több munkával, felelősséggel.

Először is állapítsuk meg:

„Nekem, ami rossz, az jó” - ez a mazochizmus alapgondolata, alapérzése.

Ezek az emberek direkt vagy indirekt kimondják: „nekem, nekünk a rossz, végeredményben megfelel, az nekünk jó” akkor ez nem lehet butaság, tájékozatlanság manipuláció – hiszen a szereplők tisztában vannak azzal, hogy ez nekik rossz. Az előzök, pedig éppen arról szólnának, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal h. ez rossz. De nem lehet félelem, gerinctelenség, sem, mert akkor másképp fogalmaznának. Akkor nem is nyilatkoznának. Ami még megjelenik „a másik vezetés sem lenne jobb”, de ez csak amolyan elmosódottan jelenik meg. Valamint nyilván megjelenik a „minket szegény népet az urak mindig is kizsákmányolnak, ez az élet rendje” torz felfogás, de az hogy látják a mostani helyzet rosszabb, mint a korábbi azt jelenti, hogy ez a felfogás is csak másodlagosan jelenik meg.

Tehát ebben a jelenségben másodlagosan megjelenik a butaság, a tájékozatlanság a manipuláció a félelem, kiszolgáltatottság a gerinctelenség. Valamint megjelenik a „más sem lenne jobb” szkeptikus baromság, és a „minket szegény népet az urak mindig kizsákmányolnak, ez az élet rendje” felfogás, de ezek is csak másodlagosan.

De ezek mind csak másodlagosak, mert a fő motiváció, a fő baromság „nekem, nekünk az a jó, ha rossz” felfogás, életérzés, akármi.

És ez mi? Ez bizony a mazochizmus alapja, lényege.

De mégis mi ez? Egyszerű emberi gyengeség hüleség?

Vagy társadalompszichológiai torzulás, kór, olyasmi, mint Stockholm szindróma? Illetve ez csak egy hiba, gyengeség, vagy több annál, ez már bűn?

Megpróbálok a kérdésre válaszolni.

A mazochizmus szűken értelmezve, egyfajta nemi igény, (tulajdonság) régebben devianciának tartották, manapság már nem. De ez a jelenség „nekem a rossz, a jó”ennél sokkal szélesebb. A szexuális mazochizmusban is erről van szó, de létezik egy általános mazochizmus is. Egy szélesebben vett, köznapi mazochizmus, mikor valaki kvázi szeret nyomorogni, éhezni szenvedni. Illetve nem érzi jól magát a nyugis kényelmes, kellemes egészséges életet élve, jobban érzi magát, ha nélkülöz, szenved.

A társadalom-pszichológiának többek között ideje lenne vizsgálni olyan népbetegségeket, olyan nép pszichózisokat, olyan tömeges pszichológiai torzulásokat kielemezni, mint: nép-depresszió, mint nép-mazochizmus.

Sőt a tömeges erős közömbösség egyfajta nép-pszichopata kóros állapotot feltételez. Amikor sokakban a közösségi érzés csökken - és annak ellenkezője erősödik, Mikor az emberek nagyobb részében kisebb-nagyobb mértékben erősödik az önzés, a mások iránti közömbösség, a szívtelenség.

És ami német néppel történt a 2. világháborúban? Nevezhetjük nép-fanatizmusnak.

De itt, most tulajdonképpen a magyarok nép-mazochizmusa van terítéken. Hozzátéve, h. valószínűleg a magyarokba belefészkelte magát a másik nagy tömegpszichózis is, a nép-depresszió is.

Visszatérve a köznapi mazochizmusra, kérdés, h. a mi a különbség a mazochista és az igénytelen között.

Nincs sok különbség, illetve elég jelentős az egyezőség. Talán annyi, hogy az igénytelen az lusta tehetetlen „ahogy esik, úgy puffan” felfogás vezérli, amíg mazochista tudatosan vagy tudat alatt törekszik a szenvedésre.

De a kettő ötvöződhet, illetve összemosódhat is. Ezért helyesebb lenne igénytelenség-mazochizmusról beszélni. Hozzátéve h. a csövik, nyomorgók egy része kényszerűen került a sanyarú helyzetébe, de egy másik része igénytelen, ill. mazochista. Én egyszerűsítve csak „nép-mazochizmusról, ill. társadalmi mazochizmusról” beszélek.

Ezt mazochizmus típust én így is nevezem: „csöves élet szindróma” másképpen a népigénytelenség.

Nép-mazochizmusnak több leágazása van. Az egyik a „fotelforradalmár szindróma”.

Nézzük az elsőt, a csöves-mazochistát. Magyar honban a csövik, nyomorgók meglehetősen sokan vannak, arányaiban többen, mint más EU országban. Természetesen nemcsak a konkrét csövikről, hajléktalanokról beszélünk, hanem a nagyon szegény, nyomorgó emberekről. A cigányság aránya igen magas ebben a viszonylag széles rétegben. Kétségtelen ennek egyik oka az alacsony életszínvonal, a legalsó réteg elhanyagoltsága, az állam és a társadalom szociális gondoskodásának hiánya. A másik oka azonban egyfajta igénytelenség illetve egyfajta mazochizmus. Nevezzük így: csövi igénytelen-mazochizmus. Hiszen ezek az emberek szenvednek, de akkor is bevállalják a szenvedést, ha tehetnének ellene. De tulajdonképpen a „minek küzdjek, szavazzak, úgy is az urak győznek” siránkozás szintén a mazochisták egyik ürügye, frázis-kapaszkodója.

Ez is pszichés torzulás.

A másik mazochizmus-fajta a fotel-forradalmár. Persze erre fel lehet horkanni: dehogy ők éppen hogy kényelmesek, nem mazochisták. Csakhogy a fotelben ülve bosszankodni (kvázi szenvedni) a normális ember számára egyáltalán nem jó. És főleg másnap nehezebb körülmények között dolgozni élni, még rosszabb. De fotel-forradalmár mazochisták mégis vállalják ezeket a szenvedéseket talán még élvezik is. A magyarok jelentős része szeret dohogva, morogva, szitkozódva, gyűlölködve élni. Ez is egyfajta mazochizmus.

De a problémakör azzal is összefügg, hogy sok ember nem szeretne békés nyugis kényelmes egészséges életet élni.

Sokan többre tartják az izgalmat, a kalandot.

Mások az önmagáért való harcot, győzelmet.

Megint mások, valamilyen kitalált eszme, vallás, jövőbeli álom, egyéb mánia miatt áldoznák be a jólétet, kényelmes egészséges életet. Ez is egyféle mazochizmus, de nem a standard.

A tudatlan magyar szegények nagyobb része az egyszerű standard mazochizmusban szenved.

Ez leginkább azzal függ össze h. évszázadok óta él egy ilyen szerencsétlen felfogás: nekünk szegényeknek soha nem lesz jobb, minket az urak (politikusok) mindig ki fognak fosztani. Az a világ rendje, h. vannak a gazdag urak és vannak a szegények, akik örüljenek, hogy dolgozhatnak, élhetnek.

A fejlett világ más országaiban is megjelenik ez a felfogás, csak nem ennyire élesen: legyenek különbségek, de igazságosan, tehetség hasznosság szerint és arányosak. Nincs előre kiválasztott kaszt, és ha vannak is vezetők, vezetettek, ez még nem hatalmazza fel a vezetőket a lopásra, hazugságra, harácsolásra kifosztásra.

Nagyjából így gondolkodnak a fejlett világ más országaiban, Magyarországon ennél sokkal pesszimistábban.

Ugyanakkor felvetődik, h. a magyar pesszimista felfogás nem ötvöződik egy jó adag nép-mazochizmussal.

Valószínűleg igen. Tehát sokaknak az jó, ami rossz, szinte szeretnek szenvedni.

A mazochizmus gyakran párban áll a szadistával, a gonosszal, a gyűlölködőkkel. Már szóltam erről: szerintem a magyarok egy része, de talán nagyobb része, mint más népekben, gonosz, szadista, gyűlölködő.

De a két tulajdonság összekapcsolódhat, magyarok egy része, viszonylag nagy része szereti, ha gyűlölik, ha gyűlölködik, ha gyűlöletben él.

A Fidesz állandó, sokarcú intenzív ellenségképe is ezeknek a gyűlölködőknek ad kapaszkodó ürügyet, táptalajt.

Ha összeadjuk a különböző mazochistákat, standard mazochisták, kaland és harc mazochisták, pesszimista mazochisták, igénytelen-mazochisták, gyűlöletimádó mazochisták, stb., és feltételezzük, itt nálunk mindegyikből egy kicsit többet számolhatunk, mint más országban, akkor miért csodálkozunk h. az a politikai erő amely biztosítja a mazochisták szenvedését, az biza népszerű.

Másképpen, az Orbán-Fidesz banda biztosítja az igényteleneknek, hogy igénytelenek legyenek, a gyűlölködőknek hogy gyűlölködhessenek, a pesszimistáknak, hogy bánkódhassanak, a harcolóknak hogy harcoljanak, stb., akkor ezek miért szavaznának másra.

Tulajdonképpen, ha ez teljesen vagy részben pszichózis, pszichológia betegség akkor nem lehet tenni semmit. Mert ezeket az embereket normális érvekkel, pl.: - ha más vezetést választotok jobban fogtok élni – nem lehet meggyőzni. Hiszen nekik a jó a rossz és a rossz a jó.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem a jó, vagy a viszonylag legjobb vezetést (utat) választja, hanem azt a vezetést, amely ezt kicsit nyomorgós, morgós életet biztosítja. Úgy néz ki, hogy az Orbán-Fidesz banda pont ilyen.

Egy külföldi nyilván mosolyogva hitetlenkedve ingatja a fejét: ez csak vicc. Sajnos nem az, valahogy kialakult ez fura, habókos, önpiszkáló nemzetkarakteri vonás.

Megoldás tehát nem könnyű, viszont nehéz, ha egyáltalán lehetetlen.

Nyilvánvalóan a hosszan tartó reménytelen helyzet az állandó szegénység igazságtalanság kedvez az ilyen mazochizmusnak, hiszen eme felfogást erősíti: jobb, ha megszokom, kvázi megszeretem a nyomort, szenvedést, mert a kitörés szinte reménytelen. Miközben a logikus és optimista gondolat éppen az ellenkezője lenne: a nyomorból érdemes kitörni, vesztenivalóm kevés, és manapság azért ez nem lehetetlen.

Tehát a rossz diktatórikus rendszer, a nyomor, az alsó rétegek nagysága, a szociális bizonytalanság főleg a kilátástalanság növeli mazochizmust, ennek ellenkezője a jó demokratikus rendszer, a magasabb életszínvonal, a biztonság, gondoskodás, a fejlődés lehetősége csökkenti a mazochizmust.

Növeli, csökkenti, de nem jelentősen, ugyanis itt azért a lelki betegség aspektus is megjelenik.

Általában mit tehetünk a lelki kórok, a pszichés devianciák ellen? Jó kérdés. Szerintem azért valamilyen szinten ezeket is lehet oktatni, tanítani. Tanítható, hogy milyen bajok lehetnek, és azokat érdemes elkerülni. Kétségtelenül a lelki kórságok elkerülése, megelőzése nehezebb, mint pl. a testi betegségek megelőzése. De már maga a figyelmeztetés is javíthat a helyzeten.

Még annyit tennék hozzá, h. a magyarok szeretnek gúnyolódni és gúnyolva lenni.

Valószínűleg vannak még ilyen népek, csak mi ráadásul szeretünk a hát mögött gúnyolódni.

De ez is egyfajta szadizmus, ill. mazochizmus. Érdekes, h a magyar filmek jelentős része, egy kissé habókos, nem teljesen normális, egzaltált embereket, népet mutat be.

Még a komolyabb filmek is. Más országok hasonló alkotásaiból az derül ki. h. vannak ilyen emberek is, de ezeket ki kell nevetni, meg kell változtatni. A magyar „művekből” ez jön le, hogy mi ilyenek vagyunk, a többség ilyen, és ez nagyjából rendben van, sőt egy kicsit büszkék is vagyunk rá. Most eszembe jut, h. a legnagyobb színészeink, nemcsak a humoristák, jól játszották a fura egzaltált figurákat, általában magukból kiindulva. Magukból, az utcán levő emberekből és a népkarakterből kiindulva. Egy amerikai, vagy bármilyen filmben szintén van a rossz ember, van kelekóla is, de szinte mindig ott van mellettük a normális pozitív ember is. A mi alkotásainkban ott van a negatív figura, a kelekóla is, de általában a normális pozitív ember (a megoldó hős) hiányzik. Ráadásul nálunk a való életben mindenki a másikon röhög, és magán szinte senki. A normális ember, a normális viselkedés, bár előfordul, de nálunk nem népszerű. De összességében mégis egyfajta lenézett mazochista nép képe bontakozik ki. Nemcsak az a baj, h. mi országunkban sok a buta, és hüle ember, hanem az is hogy a butaság, hüleség elfogadott, sőt bizonyos fokig kedvelt dolog. Talán egy téglával ez is hozzájárul ahhoz, h. elfogadunk egy abnormális hatalmat.

Az általános mazochizmus nem más mint életképtelenség.

1. Általában is felmerül a probléma; ha egy társadalomban, népben, nemzetben sok a pszichés kór az idegrendszeri rendellenesség, (átlagnál jóval több), akkor az a társadalom beteg, adott esetben életképtelen.

1a) Elvileg a pszichés kórókat (idegrendszeri rendellenességeket) egzakt terápiákkal is lehet gyógyítani, (pl. gyógyszerekkel), de gyakorlatilag ez nagyon ritkán sikerül, mivel az orvostudomány nincs azon a szinten. A kicsit beteg emberek gyógyítása döntően nem más, mint értelmükre és érzelmeikre hatva rábeszélni őket, hogy hagyják fel a hüleségüket. Sokféle érvet, módszert kipróbálva rávenni őket, hogy az önálló szabad akaratukon keresztül változtassák meg magukat. Gyakran presszióval, kényszerrel, valami rosszal való fenyegetéssel. Manapság, (liberalizmus van) ezek indirekt (álságos) pressziók. De a mazochizmust így kétséges, hiszen az is előfordulhat, hogy „kellemesnek” tartja a normális számára kellemetlen pressziót.

2. Sokféle mazochizmus van: pl. önpusztító (szenvedélybeteg) mazochista. Kaland-mazochista. Igénytelen mazochista. Narcisztikus mazochista. Dohogó mazochista. Stb.

Másik felosztás: önmaga ártását kedveli. Vagy mások ártását kedveli. Vagy mindkettőt kedveli. Testi fájdalmat kedvel. Lelki fájdalmat kedvel. Mindkettőt.

Kicsit mazochista, még gyógyítható. Nagyon mazochista, már nem nagyon gyógyítható.

Társadalmi mazochista, egyéni mazochista.

3. Többnyire a mazochista nemcsak magának, de másoknak, a társadalomnak is árt. Egyrészt az önártáson keresztül is árt. Pl. orvosi ellátást igényel, pl. a családja aggódik, és gondozza.

A társadalmi mazochista úgy is árt, hogy nem zárkózik el a harctól, konfliktustól, háborútól, hiszen azt kvázi élvezi. Valamint nem zárkózik el a rossz élettől és azt nyújtó rendszertől, sőt azt választja. Stb.. Mivel a mazochista általában tudja, h másnak is árt, ezért sok mazochista egyben önző és gonosz.

4. Az nem mazochizmus, ha valaki a jövőbeli egészsége miatt, fájdalom-kivédése miatt a jelenben bevállal egy kisebb kellemetlenséget, fájdalmat.

De mi van az olyan szerekkel melyek éppen fordítva, a jelenben kellemesek, de a közeljövőben nagyobb kellemetlenséget-fájdalmat okoznak. Sőt pl. egy alkoholista ezt megtapasztalja. Ez is mazochizmus mert úgy vehető, a végső célja mégis az h összességében kellemetlenséget-fájdalmat éljen át.

5. Az élőlény lényegi tulajdonsága, hogy minden ami, aki az életet segíti ami, aki az egészséges életet segíti az kellemes, jó örömteli a számára, ami ezzel ellentételes az kellemetlen, fájdalmas rossz a számára. Ez biztosítja az életet. Vagyis a normális ember nem csak úgy utálja pl. a testi fájdalmat, hanem ezért is mert az valamilyen életellenes egészségellenes dologgal függ össze. Pl lezuhan a szakadékba és össze-vissza töri magát, ami fáj, de egyben az egészsége élete is veszélybe kerül. Hasonlóan van a lelki dolgokkal. A békét, igazságosságot, stb. azért kedveli, mert az nemcsak a kellemes életet biztosítja, de magát az életet is. Nemcsak a maga életét, de magát az életet is védi, sokszor csak tudat alatt.

Viszont a mazochista a kifordított igényével, áttételesen a halált, a pusztítást kedveli, segíti, ami a tényleges pusztuláshoz vezet. Vagyis a mazochista életképtelen, ha pedig ez társadalmi méretű, az átlagnál több a mazochista, akkor az a társadalom életképtelen.

6. De nemcsak a mazochizmus teszi életképtelenné a társadalmat, de pl. az önző gonoszság is, (az átlagnál több a határt átlépő gonosz, önző). Ők elvileg szeretik a jó, kellemes életet viszont kevésbé, mint a hatalmat, a rövid távú presztízs győzelmet, , stb.. Végső soron általában ők is inkább a harcot, háborút, az igazságtalanságot, vagyis az élet ellenes dolgokat választják. Az élet, az egészség, a természetvédelem, a tudás, szempontjait a saját érdekük mögé helyezik.

És más tulajdonságok (kitalálását az olvasóra bízom) szintén életképtelenséghez vezethetnek.

A viszonylagos gonoszság mint népjellemző és diktatúra-elfogadó tulajdonság.

Természetesen a gonoszság, gonoszok a legborzalmasabb, leginkább megvetést, sőt büntetést érdemlő téglák. Valahol valakitől büntetést érdemelnek.

Eddig kerültem ezt a szót, mert szerintem az emberek alapvetően jók, csak becsapottak, tanítatlanok, felületesek, önzők. Ugyanezzel érveltem édesanyámnak, aki átélte a 2. világháborút, a Rákosi-rendszert, a viszonylag jobb Kádár-rendszert, zűrzavaros rendszerváltást. Az Orbán-rendszert nem élte át, de már érezte az előszelét. Halála előtt 1997-ben mondta: nincs mit tenni az emberek rosszak, gonoszok. Pedig akkor még jóval reményteljesebb volt a helyzet.

Azt gondolom, h. most a másik oldalról nézelődve nem örül annak, h. igaza lett. A rendszerváltás után voltak problémák, de ilyen fokú züllésre romlásra kevesen számítottak. Nemcsak országos szinten, de nyilván az a jellemtelenség, rendezetlenség sugárzik le.

Ha kedves olvasó széjjel néz, mi van pl. jelenleg a lakóházában, az iskolájában, a rendelő intézetében, mindenhol olyan dolgokat tapasztal, ami 15 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt. Persze most is vannak kedves emberek, de valahogy a színvonal süllyed. Szóval édesanyám, mondta idősen: mert az emberek rosszak.

Ez nekem azt jelentette; gonoszok, mire én válaszoltam: legfeljebb tájékozatlanok, tanítatlanok, átvertek, önzők, felületesek, stb.

Most belegondolva, viszont azt mondom: attól függ, h hová tesszük a gonoszság határát. A jog is ismeri: gondatlanságból elkövetett károkozást, netán, gondatlanságból elkövetett emberölést.

Tisztázzuk az alapokat.

Aki tudatosan, féltudatosan jelentősen árt a másiknak az ártalmas, tehát rosszindulatú, gonosz, kegyetlen, bűnös.

Az ártalmasság egyik felosztása: a teljesen vétlen 10% (ez nem gonoszság) A teljesen tudatos direkt gonosz, csak 10%.

Valamint a féltudatos 80%. Erre még visszatérek.

Az ártalmasság másik felosztása: hétköznapi és a társadalmi. A társadalmi ártalmasság szinte teljesen féltudatos és közvetett ártalmasság. A társadalmi ártalmasságnak több része van, de talán a legjelentősebb, ha valaki ártalmas hatalmat támogat, ilyent választ, az biza meglehetősen ártalmas tett, főleg akkor, ha vészhelyzet van és az ártó hatalom diktatúra. Vagyis normális békés „nagyjából rendben van minden” helyzetben alig jön létre társadalmi ártalmasság, annál inkább a nehéz időkben, illetve kisebb-nagyobb diktatúrák támogatása során. Vagyis az embernek, ha nem akar ártalmas lenni, azt is figyelni és mérlegelni kell, hogy milyen helyzetben van a társadalom, a nép, az ország.

Nemcsak a rossz támogatói ártalmasak, hanem a gyávák, lapítók, gerinctelenek is. De ez a két réteg, általában szinte teljesen azonos. Ezt a költő így fogalmazta meg: gyilkosok közt cinkos, aki néma. De tulajdonképpen arról van szó, hogy vészhelyzetben, (diktatúrában) a segítségnyújtás elmulasztása is bűn. Tehát azok is ártalmasok, akik nem csinálnak semmit, például arra sem képesek h. elmenjenek szavazni.

Visszatérve a féltudatos ártalmasságra, mely főleg társadalmi ártalmasság, de magában foglalja az ártások jelentős részét. A féltudatos ártalmasság is bűn, gonoszság, rosszindulat, az csak egy kicsit enyhíti, hogy az illető nem kimondottan ártó szándékkal tervezetten teszi. Az ártó szándék csak kb. 50%-s, ez azért kevés a felmentéshez.

A féltudatos ártalmasság tulajdonképpen a következő negatív tulajdonságok ötvöződése során alakul ki: felületesség átgondolatlanság, önteltség, ravaszkodás, önzés, irigység, hidegség-közömbösség (szeretni tudás hiánya), düh, gyűlölet (ezek érzések) és nem utolsó sorban, téves eszmék elgondolások. (Korábban a nép-mazochizmus kapcsán már említettem szadizmust, gyűlölködést.)

Természetesen ezek az érzések sok módon, sok arányban képesek ötvöződni, néha egész furán is. A legtöbbször az ártalmas ember szándékosan teljesen tudatosan nem akar ártalmas lenni, sőt meg van győződve, h. összességében jót tesz. De ez egy felületes, öntelt meggyőződés. Tehát az önteltség, és valamilyen téveszme minden ártalmasságban megjelenik, és ezekre rakódhat még más negatív érzés érzelem.

Több kérdés is felmerül.

Az alap kiindulás: az az akárki, aki olyan diktátori bandát támogat, akik ellenségeskedésbe, esetleg háborúba sodorják az országot, akik kisebb-nagyobb rabságot és nyomort hozó rendszert alakítanak ki, - ama ember árt az embertársainak. Ez nem kérdés, ez kijelentés: árt az embertársainak. A kérdések most jönnek.

Az egyik kérdés, hogy ítéljük meg naiv átvert embert?

Ama állampolgár, akinek lenne alkalma tájékozódni és ellenállni, de felületes, túlzottam naiv, tájékozatlan, gerinctelen, önző, és ezért egy ártó hatalmat támogat, direkt vagy a lapításával, - az biza ártalmas, vagyis gonosz. Az önzőség úgy jön ide, h. mindezen felületesség mögött valamilyen érdek, vagy kényelmesség húzódik meg. A gonoszság pedig úgy, h. azt tudnia kell, ezzel komolyan árthat másoknak, ártatlan gyerekeknek is. És lám be is következik az ártás.

„Tudnia kellene”, - ez is érdekes probléma. Itt megint felmerül a jelenlegi oktatás, tájékoztatás hiánya, mely a társadalmi felelősségről semmit sem mond, inkább azt sugallja, h. az magánügy, nincs jelentősége. Megoldásként mindig felmerül a fejlettebb tájékoztatás és főleg oktatás. Ugyanakkor azért a jelen társadalmunkban is vannak olyan benyomások, melyekből már erősen sejteni kellene a normálisnak, a jóindulatúnak, az önzetlennek, hogy a tisztességtelen hatalom megválasztásával árt az embertársainak, és erősen sejteni kellene, melyik a rossz, becstelen vezetés.

Hová tegyük az ártalmasság határvonalát? Amennyiben a helyzet romlása átlép egy szintet, egy olyan szintet, h több ezer gyerek helyzete élete jelentősen romlik és romolhat, és ezt a kicsit is figyelmes látja, ettől a határtól kezdve már beszélhetünk jelentős ártalmasságról, bűnről és gonoszságról.

Pl. adva van egy hasznos munkát végző kedves ember, legyen az egy gyógyszerésznő, aki ilyen-olyan felszíni okból, de tudjuk, h. valójában, felületességből önteltségből, önzésből, téveszmék miatt nem megy el szavazni, illetve a diktatúrára szavaz. Akkor ő ártalmas? A rossz vezetést választja, ez mindenképpen ártalmasság. Hogy a hasznos munkája, egyéb jó cselekvése mennyire egyenlíti ki a „választási ártalmasságát”, az sok mindentől függ, de ez biztos, hogy ez az egyébként értékes ember hasznossága értékessége, a hiányos rossz választás miatt sokat veszít az értékéből, hasznosságából.

Hogyan lehet gonosz, kegyetlen, egy kedves, békés, hasznos munkát végző ember? Sajnos lehet, legalábbis a lelkének jellemének lehet egy gonosz, kegyetlen oldala. Mert ha csak sejti, h. az általa támogatott hatalom, pl. növeli az éhező fázó gyerekek számát, de mint egy strucc, nem hajlandó tovább gondolni, az már egyfajta gonoszság, kegyetlenség.

Pl. ártalmasnak, gonosznak és erkölcsi értelemben vett bűnösnek mondható azon ember, aki a hazugsággyárban (pl. állami média) dolgozik és tudja, látja h. hazugságok százait gyártják azt is tudja, látja, h. munkájának következménye által áttételesen akár több ezer gyerek élete nehezedhet.

Nevezzük ezt a réteget „hamis hatalmat, önzésből kiszolgálóknak”, szerintem 2022-ben a magyar emberek kb. 4% a ilyen.

Ugyancsak ártalmasnak gonosznak mondható, erkölcsi értelemben bűnösnek, akiben megfogalmazódik ilyesmi mondat: lehet, h. sok ember, gyerek károsodik azzal, hogy én a hamis hatalomra szavazok (vagy nem megyek el szavazni), de kit érdekel, lecsinálom. Tehát ez a „kit érdekel, lecsinálom” gondolat, egy gonosz, erkölcstelen gondolat. A magyarok nagyjából 5%-a „kit érdekel, lecsinálom” felfogás alapján él a társadalomban.

És valóban van egy direkt gonosz, antiszociális réteg, mondjuk 1%. Tehát a magyarok 10% az Orbán-Fidesz rezsimben gonosz, ill. gonosszá vált. És ez sok, ez már a nép lelki betegségének része. Nyilván ezen emberek nagyobb része erre hajlamos volt, a rezsim csak kihozta ezt a hajlamot. De valójában sokan, a határesetesek közül azért lettek gonosznak mondhatók, mert a helyzet romlása átlépet egy határt (több ezer ártatlan gyerek károsodhat), ebben a bűnös, ártó helyzetben, már cinkossá, bűnössé válik azon ember, aki korábban egy viszonylag normális rendszerben nem számított gonosznak, bűnösnek. Egyszerűbben, a helyzet is befolyásolja, hogy a szabadon vétkezőből, hibázóból gonosz, bűnös lesz.

A tehetségtelenek, sikertelenek irigysége, gonoszsága.

Ez a fajta gonoszság elsősorban sikertelen (lusta, tehetségtelen, buta) kisemberekre jellemző, de a vezetők sem mentesek ettől az irigységtől. Ők nem a kisemberekre irigyek, hanem a rivális vezetőkre, főleg ez ellenfél, ellenzék vezetőire. De elsősorban a lusta tehetségtelen kisemberekről van szó. A lényege ennek a gonoszságnak; ha nekem nem sikerül, ha én nem tudok előre jutni, akkor a tehetségesek szorgalmasak se tudjanak. (Ha az én tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is.) - Engem ne előzzön meg senki, nálam ne boldoguljon jobban senki, legfeljebb az uraságok. Tehát ahol tudom, ott akadályozom a tehetséges, szorgalmas, okos, ötletes embereket. – ez a „jóindulat” munkálkodik bennük, többnyire tudat alatt. Persze ez a gonoszság sem tudatos, ez is féltudatos. Valahol a lélek egyik bugyrába rejtetten ott fortyog ez az irigység, gonoszság, és befolyásolja a viselkedést pl. a politikai szimpátiát. Pl. az Orbán-Fidesz rezsim szimpatikus ezeknek az embereknek mert ez a hatalom szintén, indirekt utálja, gátolja a tehetségeseket, szorgalmasokat, ötleteseket, és támogatja a tehetségteleneket, lustákat, főleg ha azok megfelelően hűségesek, szófogadók. Szóval a tehetségtelen lusta sötét ötlettelen, és nyalóka, besúgó ember érzékeli, hogy mennyire áll közel hozzá az adott hatalom.

Az Orbán-Fidesz hatalmat pedig magához közel állónak tartja. Magyarországon sajnos eleve elég magas volt eme sötét tehetségtelen emberek, nyalóka, besúgó emberek száma, és az Orbán-Fidesz uralma tovább növelte a számukat. Felébredtek, „kijöttek a kövek alól, és az odúkból”, egyre nagyobb befolyást nyertek, és ezzel a rendszerrel egy kölcsönös jó viszonyban állnak. Szóval ezen fajta gonoszság, irigység is növekedett.

Nem mellesleg hozzá kell tenni, hogy az ilyen irigység gonoszság képezi a rasszizmus, sovinizmus alapját is.

- „Én ugyan tehetségtelen sikertelen vagyok, de a fajom, a népem, az szuper, és ha ez kétséges, akkor lealázzuk a többi népet.”- szintén félig rejtetten munkálkodó motiváció vezérli őket.

A magyarok szeretnek gyűlölködni, gúnyolódni. De ez gyakran az összemosás alapja.

Egyszerűbben: szeretik kicikizni a másikat, - mindenkit válogatás nélkül.

Ezt amolyan lezser jópofa vicces dolognak tartják. Tehát nincs mögötte igazi gonoszság – viszonyt annyi eszük nincs, h. a vicc kategóriába tegyék. Pontosabban nem a felállított, ténylegesen jó-rossz kategóriák határozzák meg a pl. a politikai vezetőkről való véleményüket, hanem akiről gúnyolódódnak utálkoznak, azt automatikus beteszik az „egyformán rossz” kategóriába.

Ami azt is jelenti h. nincs náluk, nálunk, nagyon rossz és kicsit rossz kategória, csak „rossz kategória”.

És ebből persze összemosás lesz. Ráadásul a rosszul értelmezett kiegyensúlyozottság tovább erősíti az összemosást. Vegyük példának két egymással vetélkedő politikus összehasonlítását. De az egyik kétszer olyan silány, aljas, mint a másik. Viszont a magyarok ugyanannyit gúnyolódnak az egyikről, mint a másikról. Az un. kiegyensúlyozott média, ha ez egyikről valami negatívot mond, akkor kötelességének érzi, h. a másikról is mondjon valami negatívumot. A vége az, hogy a rossz és a nála kétszer rosszabb, egyforma megítélés alá kerül.

Összegezve

Kezdjük az ártalmasság fajták felsorolásával.

Önmagára irányuló - másokra irányuló - mindkettőre ható.

Fizikális fájdalom – lelki fájdalom – anyagi kár – ötvözött.

Kicsi – közepes - nagy. Egyemberes- sokemberes (a sokemberes mindenképpen nagy).

Jogi és egyben erkölcsi - csak erkölcsi – erkölcsi és politikai (népszerűség-vesztés, hatalomvesztés)

Teljesen vétlen, - féltudatos, - teljesen tudatos.

Egyéni, - áttételes társadalmi (káros munka, rossz vezetés, - ártalmas vezetés választása, direkt támogatása, eltűrése, stb.)

Rosszindulat, önzés, irigység önteltség, hatalommánia, stb. - figyelmetlenség, tájékozatlanság, butaság, lustaság, gyávaság, stb.

Az ártalmasság érzése lehet: valós okú – felpumpált ön-gerjesztett.

Két megjegyzés: aki tudatos, féltudatos és közepes, nagy ártalmasságot követ el, az gonosz, bűnös (jogi büntetést érdemelne). Viszont a jelenlegi jog a sokemberes társadalmi, tehát nagy ártalmasságot nem méri, nem bünteti, ez egy alapvető hiányosság.

12 év károsság ország tönkretétel után a szavazók többsége még mindig is a Fideszt választották (választják) többen, mikor Magyarország állapota a béka fenekétől még lejjebb fúrta magát bele a földbe. Tehát az Orbán- Fidesz támogatók és a közömbösök is átlépték az ártalmasság gonoszság határát. Legalábbis jelentős részük átlépte. Hiszen tudniuk kell, h. itt a rossz egészségügy miatt emberek halhatnak meg, a nyomor miatt gyerekek éhezhetnek, fázhatnak. Tudniuk kell, hogy az oktatás gyengesége olyan értelmi és mentális károkat okozhat, melyek örökre megmaradhatnak.

Visszatérve, akármennyire készülök, a választási eredményekre, mindig elkeseredek, nemcsak a butaság, hanem a gonoszság miatt is. Tudom h. a gonosz, lelketlen fidesznyikok ilyenkor pont ellenkezőleg, örvendeznek, nemcsak az eredménynek, de annak is, hogy az ellenzékből, sokakból, a lelkesekből dühöt, bánatot váltanak ki. Nem mondom, hogy minden fidesznyik ilyen, de ilyenek is vannak közöttük. Sajnos ide süllyedt a magyar nép, (mert itt az átlag süllyedéséről is szó van), és ez nagyon szomorú. A megoldás tekintetében még kilátástalanabb a helyzet, mert mit lehet tenni azokkal, akik ha nem is direkt, de indirekt gonosszá, rosszindulatúvá (jelentősen ártalmassá váltak?

Befejezésül, felteszem a kérdést: mire jó az ártás a gonoszkodás, pl. a nép átverése? Hozzátéve, h. a hazudozó, átverő célja nemcsak maga hazugság, átverés, hanem a mögött van egy fontosabb cél is, pl. a hatalom. Viszont maga az átverés hazugság is árt, és a mögötte levő cél is. Mert pl. a hazugsággal, manipulációval létrehozott hatalom, sunyi rossz, ráadásul kizárja az emberek véleményét, a demokráciát. Tehát az ártó a gonosz, az esetek 85%-ban nem tartja magát ártónak, gonosznak. Sok magyarázat, ürügy, frázis van a tarsolyába. sőt legtöbbször hasznosnak, jótevőnek tartja magát.

Arra a kérdésre, h. miért hazudik, viszonylag sok frázis válasz lehet: Ez csak egy kis hazugság nem ártok vele. Vagy: hazudok egy kicsit, de egy nagyobb jó ügy érdekében. (Miközben tudjuk, hogy a hazugság, manipuláció önmagában is káros, és megkérdőjelezhető

ama jó ügy, melyet hazugsággal képviselnek.)

Néha a lelkének valamelyik bugyrába felmerül a sejtés, - ez azért árthat másoknak. De akkor mondjuk, ezzel megnyugtatja magát: igen, de összességében hosszabb távon hasznos vagyok. Vagy ezzel: igen lehet, hogy most egy kis szenvedést hozok létre, de ez csak kis áldozat a nagy, teljes jó érdekében.

Vagy: mások még több szenvedést okoznának. stb,. stb.

Ha nagyon őszinte, akkor: hazudok ártok is, de nekem mint különleges, hatalomra gazdagságra teremtett embernek ezt is szabad. De ez nagyon ritkán, van 1-2 %-ban. És a direkt gonoszság is 1-2%-s: élvezem, ahogy más szenved.

8-10% lehet még a kegyetlen önző, aki: „Engem nem érdekel más szenvedése, csak a magam jóléte élvezete hatalma érdekel.” Hajlamosak vagyunk a diktátorokat ebbe a 8-10%-ba tenni, de valójában ők a saját gondolatuk szerint, a 85%-ba „összességében hasznos, jótevő vagyok” többségbe tartoznak. De az hogy ő mit gondol magáról, az ártás nagyságának szempontjából nem számít. És abból a szempontból sem számít, hogy a lelke legmélyebb talán örökre eltemetet bugyrában mégis ez van: „Engem nem érdekel más szenvedése, csak a magam jóléte élvezete, hatalma érdekel. „

De ne felejtsük el, nemcsak ártók gonoszok vannak, de valóban vannak hasznosak, jótevők. A hasznosaknak viszont van önkritikájuk. A hasznosak hullámzóan kételkednek magukban, ez az egyik jellemzőjük.

És végül a legfontosabbakat se hagyjuk ki:

A gonosz vezetők és gonosz szolgáik, akik ráadásul sokasodnak és valószínűleg a gonoszságuk is fokozódik, ellenségeskedő, néha háborúzó, diktatórikus környezetet, baljós légkört alakítanak ki. Talán éppen ez a gonoszok, gonoszság célja: a félelem fokozása. De a hatalomnak is ez célja, a hatalmas érezni akarja hatalmát és ezt akkor érzi, ha az emberek félnek. Elvileg igaz lehet a védekezésük: én csak figyelmeztetni szeretnék. De a figyelmes képes felismerni, a jóindulatú figyelmeztetést, amely nem félelemkeltő, gyűlöletkeltő, és a rosszindulatú rinyáltatást.

A hatalommánia és a gonoszság végső soron ugyanazon gyalázatos érzés, viselkedés, kétféle megnyilvánulása. De nagyon közel álló megnyilvánulások.

Én a magam részéről nem adom meg ama örömöt amelyet félelmem látványa okozna nekik, - nem adom meg sem a gonoszoknak sem a hatalom mániásoknak, sem a gonosz hatalmasoknak. Bár van ez a mondás: jobb félni, mint megijedni. Mondjuk azt, hogy óvatos vagyok, de nem hagyom h. a félelem akár a jóért való küzdelmem akadályozza, akár a kedvem elrontsa. Én megpróbálok ilyen lenni és másoknak is ezt tanácsolom. Ha gonoszok és hatalommániások nem találnak elég gyáva alanyt elég reszkető „ügyfelet”, akkor talán abbahagyják okádék viselkedésük.