Brueghel társadalma
Brueghel képein a társadalom.
A felszínen a 16. századi flamand falvak, községek, kisvárosok életét bemutató képek, azonban számomra ezek a képek a tipikus nyugati(nyugat-európai) emberről, tágabb értelemben az emberről (emberiségről) szólnak.
Ezek igazi autentikus életképek, ugyanis a valóságot többnyire tiszteletben tartó kortárs készítette őket. Ha belegondolunk, ugyancsak ritka, h. kortárs számoljon be a közvetlen tapasztalásáról, a történelmi adaptációk 97%- a utólagos közvetett, és éppen ezért átlagosan duplán torzított.
De Brueghel fényképei, kisfilmjei nem torzítanak. A valóságostól való kisebb eltérés, csak a valóság érthetőbb visszaadását szolgálja. De miért beszélek fényképekről, kisfilmekről? Egyszerűen azért mert ezek hiányát pótolta a festészet. Tehát a festők nemcsak művészek, de dokumentaristák is, és történelem őrzök is voltak.
De miért pont ebben az országban és miért pont a 16. századi Flandriában (Németalföldön) található meg a tipikus nyugati ember? A tipikus nyugati ember, aki szabadszellemű, életigénylő, kreatív, de bevadulásra is hajlamos. Ezeken a képeken kirajzolódik egy szintén időn és országokon átívelő népi kultúra ill. kocsmakultúra, ill. gazdasági kultúra. De a háttérbe azért nem egy szerény bezárkózó nép rajzolódik ki, hanem egy nyitott, mulatozó, vidám, törtető, és kissé bunkó nép. De ne felejtsük el ez ötszáz évvel ezelőtt volt.
Akár egy mai nép, sőt még egy kicsit nyitottabb is. Az hogy az ötszáz évvel ezelőtti ember összességében és általában nem volt rosszabb, mint a mai ember, inkább a mai nép kritikája. Ötszáz év alatt nem fejlődtünk, legalábbis ami lényeget jelenti.
A nyugati ember, aki egy sereg újítást eszelt ki, aki számos felfedezést, tett, aki nemcsak felfedezte a világot, de sajnos ahol tudta ott meg is hódította ki is zsákmányolta. De hozzá kell tenni ezek a németalföldi népek, országok még a békésebb jobb országok közé tartoztak, talán éppen a kicsiségük miatt. Amiatt hogy nem tudtak nagyhatalommá válni, bár a hollandok néhány évtizedig a világ urai voltak.
Akkor néhány mondat a képeken látható nép (népek) 11-17. századi életéről, történelméről.
Ami rendkívül érdekes, hogy hiába változott a felettes hatalom, - hol ehhez a herceghez, hol ahhoz a királyhoz, hol amahhoz a császárhoz tartozott. Hol így hívták az országot, és itt volt a határa, hol úgy hívták és amott volt a határa, - ez az egész az ott élő népet kevéssé zavarta. Felettébb változékony, sőt kaotikus történelme volt, ennek a területnek, mely a mai Belgium, Hollandia, Luxemburg területére tehető, többek között itt volt Flandria (Flamand-föld) is, ahol Brueghel család élt és ahol a képek készültek. Nagymértékben keveredtek az emberek népek, hatalmak ezen a tájon, mégis egy viszonylag egységes kultúra rajzolódik ki. Szóval volt egy oriási kevergés-kavargás, de mégis virágzó kerekedő-városok (Brüsszel, Antwerpen) , és életképes kisvárosok települések alakultak ki. A föld egyik legsűrűbben lakott területe volt és most is az. Három európai nagyhatalom (Franciaország, Anglia és Németország) határán és marakodásának sarokpontjában helyezkedett el, de még Osztrák-Habsburg tartomány is volt. Ennek ellenére mindig független, szabad nép, népek képe rajzolódik ki.
Az, hogy a nép nyakán ülő felettes hatalom, nem nagyon zavarta ezt a népet, éppen a Brueghel által lefestett népszokások, népi játékok, közmondások, szóval a nép hagyományos kultúrája bizonyítja. Az is igaz, h. ebben a korban a hatalomváltás még nem járt akkora felfordulással, mint manapság. A törvények igen kevéssé változtak, leginkább az adószedés, ráadásul a változások lassan értek el a nép szintjére. A másik oldalon, viszont egy meglehetősen szabadságszerető, hatalommal ellenkező népről van szó.
Néhány mondat a kor festészetéről
Általában a Brueghel családról beszélek, de első sorban az idősebb Pieter Brueghelről van szó. Ugyanakkor az ifjabb Pieter Brueghelnek is vannak hasonló stílusú témájú szintén kiváló képei, sőt a másik fia Jan Brueghel is jó festő volt. Ezért én az egyszerűség kedvéért Brueghel képekről beszélek, ami alatt elsősorban idősebb Brueghelt értem, de másodsorba a két festő fiát.
Ebben a korban még nem volt fénykép, film, tehát a képzőművészeknek kellett e faladatot (fényképésznek, filmesnek lenni) is betölteni. És persze szép képeket is festettek rajzoltak.
Itt jegyezem meg, hogy ebben a korban képzőművészet területén ez az „ország” Németalföld vidéke állt Európa, de kijelenthetjük a világ élén. Itáliában volt hasonlóan magas szinten a képzőművészet, de a 16. századtól már csak a második hely jutott az olaszoknak.
Visszatérve, voltak festők, a többség kiknek a képei egyben szép fotók is voltak. Néhány festő azonban Brueghel is, nem fotókat, hanem kisfilmeket, rövid történeteket festett meg. Jó kérdés, h. a képregény miért nem terjedt el. Talán azért mert a festészet, a rajzolás, a képzőművészet előállítása meglehetősen nehézkes és drága volt. Egyébként Brueghelnek is vannak képsorozatai, de ezek nem képregények. Van pl. képsorozata a hét fő bűnről. Van képsorozata a korabeli szakmákról.
Visszatérve oda, h Brueghel képei azért tekinthetők kisfilmnek, mert olyan sok mindent zsúfolt a képeibe, amely sokaság csak néhány óra alatt jöhet létre. Nem valószínű, hogy egy adott pillanatban ennyi minden egyszerre jelenik meg, de bizonyos idő alatt már lehetséges. Ezért ezek inkább kisfilmeknek tekinthető képek . Illetve oktató jellegű felsoroló ábrák, de szép képek is. Ugyanakkor több jel is arra utal, hogy az életképei többnyire a valóságot ábrázolják. Tehát a művészi fantázia, a kompozíció szerkesztése nem lépi át azt a határt, ami miatt a képeit fikciónak mondhatnánk. Kijelenthetjük, lényegében a valóságot ábrázolta.
Akkor beszélgessünk konkrétabban a konkrét képekről.
A mulatozó társadalom
Vannak a népszokásokat, közmondásokat, a népi kultúrát bemutató képek, és ezek mellé lehet tenni a viszonylag szolidabb bulikat mulatságokat ábrázoló képeket. Esznek, isznak beszélgetnek és persze táncolnak, a dudások pedig fújják.
Továbbá kirajzolódik egy meglehetősen nagy alkoholfogyasztás és kocsmakultúra. Sok a kocsma az ivó, a vendéglő, az ajtók nyitva vannak, sokan ki-be járkálnak, de az utcákon is zajlik az élet, a vigadozás.
A mulatságok másik része már vadabb, ezeken már aprítják egymást az emberek. Azt is fontos megjegyezni, hogy minden képen megjelenik a szexualitás, vagy ahogy Brueghel korában mondanák: ott sompolyog a paráznaság. Egyrészt a férfiak nadrágdivatját akár így is nevezhetnénk: csomagkirakós gatyók.
Meglehetősen sok az összebújó pár, az obszcén mozdulat, és persze a tánc is eléggé pajzánnak tűnik. Ami még feltűnő, h meglehetősen sok a gyerek. Manapság azért az ilyen felnőtt bulikba nem szívesen visznek gyerekeket.
Két kép, ezek közül is kilóg. A 4. képen szintén valamilyen fura népszokással összekötött bulit láthatunk. Két mókamester a vendégek csodálkozása mellett színre lép, arcukon háló van. Az egyiknek a melléből, mint egy harmadik „kéz” mintha az illető hímtagját fogná. Ami még nagyon fura egy kislány, vagy nagyobb lány a középen ülő férfi ölébe hajtja a fejét, remélhetőleg nem az aminek látszik, de mindenképpen félreérthető.
Az 5. (és 6.) kép pedig egy meglehetősen elfajult bulit ábrázol melyben a vendégsereg fele részeg néhányan totál sikerek, és hát a nyilvánosan vécéző gyerek sem szolid mulatságot jelenít meg.
Ezeket a képeket nézegetve botor módon eszünkbe juthat: ezek az emberek ostobák, jellemtelenek, bunkók voltak. De éppen az így gondolkodó, az ostoba, mert elfelejti, h. közben ötszáz év telt el, ami alatt az ember fejlődhetett. Fejlődhetett volna és talán egy kicsit sikerült is, de közel sem eleget. Nem használta ki lehetőségét, és mai, mindenkit leszóló magát nagyon okosnak képzelő, sem használja ki.
Bár a képek az érdekesség miatt a valóság mozgalmasabb, humorosabb, groteszkebb, mozzanatait ábrázolják, de nagyjából és lényegében mégis reális képeknek tekinthetők.
A büntetés képei
Az alábbi képeket a büntetés képeinek nevezem, mert a hét főbűnből, és annak büntetéséből négy szerepel valamint a halál, a végítélet, illetve a pokol is megjelenik néhány képen.
E képek kapcsán inkább arról elmélkednék, hogy a korabeli embernek egészen más volt a világnézete, istenhite, a másvilágról alkotott felfogása, mint a mai embernek. Akkoriban sokkal inkább hittek az emberek a hitben, a vallásban. Vagyis valójában őszintébbek voltak, mint manapság. Mert manapság a jellemző felfogás: igen keresztény, vagyok, katolikus vagyok, tudom, hogy miről szól az írás, a tanítás, de én mégsem nagyon hiszem el. A magukat hívőknek vallók közül csak kevesen veszik komolyan a hitet, főleg a túlvilági igazságszolgáltatást. Akkor miért vallják magukat pl. katolikusoknak? Mert a mostani népszokás, ráadásul a legjelentősebb, nem más, mint a hazudozás, a zavarosság, az érdektelenség, a hitetlenség.
A normális ember, én is, egyrészt nem vallja magát hívőnek, katolikusnak, ha nem hisz. Másfelől korunkban már nyilvánvaló, hogy a pokol a másvilág nem olyan, ahogy akkoriban hitték. Bár az akkori képek is többnyire szimbolikusnak tekinthetők. A tudomány kiderítette, hogy mi van a föld mélyében és mi van az égben. De ez nem jelenti azt, hogy mindent kiderített. Nem jelenti azt, hogy atomi, vagy atom alatti, hullámzási szinten ne lehetne lélek, másvilági élet, és akár igazságosság-kompenzáció. Azt meg végkép nem jelenti, hogy mindenkinek, magunknak is állandóan hazudni kellene. Mert az elmosás, a szétmosás a változékonyság is hazudozás. Azt mondanám egyszerűbben, h. az akkori emberek, kevesebb tárgyi tudással rendelkeztek, de becsületesebbek voltak.
A játékos társadalom.
Már szó volt róla, hogy Brueghel megfestette a flamand népi kultúrát.
A szórakozó játékos embereket, az ünnepeket, a népszokásokat, a népi játékokat, karneválokat, és a közmondásokat.
Bár a képek az érdekesség miatt a valóság mozgalmasabb, humorosabb, groteszkebb, mozzanatait ábrázolják, de nagyjából és lényegében mégis reális képeknek tekinthetők.
A dolgozó társadalom
Azért a németalföldi népek, emberek szorgalmasak voltak, ill. még mindig azok. Amint azt fejtegettem a tipikus nyugati ember, a nyugati társadalom elődje, a korai kapitalizmus jelenik meg. Most kezdődik az újítások, valamint az ipari forradalom kora.
A 3. képen a 16. századi bank, adósleveleket váltanak be, adnak ki, és fémpénzt váltanak. Az adóslevélből lett a papírpénz. Mivel a zsidók megbecsült munkát iparos munkát nem vállalhattak, csak alantas munkát, megengedték nekik, hogy pénzügyekkel bankügyekkel, ill. kereskedelemmel foglalkozzanak. 200 év múlva ők lettek a leggazdagabb emberek, kölcsönadtak a királyoknak államoknak országoknak, majd.....
Lent adóslevél-beváltás, vagyis a korabeli banki tevékenység.
Alatta, ötvösműhely, még manifaktúra, alatta adakozás.
Ez egy érdekes kép, elemzésre érdemes
Az utolsó kép, Ártatlanok mészárlása c. olyan érdekes, h. külön kell róla beszélni. A kép betlehemi tömeges csecsemő-gyilkosság történetéről szól. A legenda szerint, Heródes király megtudván, hogy megszületett a megváltó, (Jézus), elrendelte az összes csecsemő megölését.
Ami először is szembetűnik, h az izraeli esemény Flamand helyszínen jelenik meg. Itt felvetődhet, h. ez a kép nem maga az eseményről szól, - hanem a megemlékezés, az ünnepség „Aprószentek ünnepe” kapcsán eljátszott színjátékot örökíti meg. Ezt elvethetjük, mert egy színjátékba nem ölnek bele ennyi munkát. Másfelől egy színjáték nem lehet ennyire valóságos. Tehát Brueghel a valóságos borzalmas eseményt ábrázolta Flamand külsőbe öltöztetve. Vagyis elképzelhetjük a csecsemők legyilkolását. Első látásra nem látszik borzalmas képnek. Vannak ugyan könyörgő emberek, a feszült parázs hangulat is megjelenik, de nem több. Jobban megnézve, azonban főleg ha az általam jelölt sárga körökön belüli dolgokat vizsgáljuk, már kiderülnek a borzalmak. A középső sárga körön belül pl. négy-öt rongyokba, ruhákba csavart csecsemőt dárdások szurkálnak halálra. A másik körben egy anya siratja az ölében fekvő halott csecsemőjét. Érdekes kép, mert van egy megrázó része, és van egy rejtvény része.
Elnézést még egy ráadás.
Még annyit a az egész témához kapcsolódva, hogy felvetődik az alapkérdés: az egyéniség dönti el az emberi sorsot vagy a társadalom? Azon kívül, hogy a másik oldalon Isten, vagy más előre írt rendeltetés, vagy éppen a szerencse. A rendeltetés nélküli szerencse (véletlen), ami azért nem teljesen véletlen, csak jelentős részben.
Vagy a sors, élet szerencse alapon, illetve egyéni szabad akarat szerint folyik, de a másvilági ítélkezés során minden a helyére kerül. Én ez utóbbit tartom a leginkább valószínűnek.
Ez tehát a kérdés egyik fele, de a másik fele, az hogy egy ember sorsát az egyénisége, vagy ama társadalom, rendszer határozza meg, amiben él. Van, aki csakis az előzőt gondolja, van aki elsősorban az utóbbit, én azok közé tartozom akik az is-is mellett voksolnak. Pontosan nem tudom, de olyan 40-60% körül lehet az arány. És persze mind az egyént, mind a társadalmat további összetevőkre bonthatjuk. Az egyéniség fontosabb összetevői: az öröklött tulajdonságok (gének), a környezet (család, stb.), valamint az egyéni szabad akarat. A társadalom, összetevői pedig az aktuális és előtte való vezetés, a rendszer típusa, az oktatás, tájékoztatás (a manipuláció), a népkarakter, a hagyományos kultúra.
Nyilván az összetevők átfedik, egymást keverednek, de ahogy ezekre képekre nézünk, mégis elmerenghetünk ezeken a kérdéseken.