Demokrácia közvélemény-kutatási terv.

A teljes tanulmány a Forms and Docs alatt látható

Társadalomkritika

Társadalomismeret

Társadalomfejlődés 

Természtesen ez a három (társadalomkritika, társadalomismeret, társadalomfejlődés) nem létezik egymás nélkül.

Ajánlott könyv:

https://sites.google.com/site/tarsadalomfejlodeshaboru/home

A társadalomfejlődés a jövőről szól, a társadalomfejlődésről, csak akkor van értelme gondolkodni, ha ez a gondolkodás elsősorban a jövőről szól.

Vannak ugyanis olyan társadalomfejlődésről szóló tanulmányok, melyek szinte kizárólag a múltról szólnak.

Tisztelt Olvasó, mi a vakitfed demokratikus társaság nem akarunk semmilyen párthoz, oldalhoz tartozni. Tudatosan nem jobbról, balról, de nem is középről kívánjuk szemlélni a közügyeket, hanem felülről. Tehát a közügyekről elmondjuk a véleményünket, ott ahol lehet és ahol éppen aktuális, és lehet, ez valamilyen csatlakozás látszatát kelti. Mi nem tartozunk azok közé, akik csak azért mondanak mást, vagy semmit, hogy nehogy ide, vagy oda tartozónak lássák őket. Egyszerűbben, mi elmondjuk a saját véleményünket nem törődve azzal, hogy az, kiével egyezik, vagy ellenkezik.

Tisztelt Olvasó

Nem akarunk senkit megsérteni, de amit a tisztelt olvasó, jelenleg e témában, mármint a közélet, politika, gazdaság, társadalom, stb. olvas, hall, lát, tanul, stb., annak a döntő többsége hamisság. És most nem a szokásos hatalomnövelési, hatalommegtartási manipulációkra gondolunk (bár arra is gondolhatnánk), hanem a jelen társadalomtudomány alapvetően hamis kiindulásaira.

1. Itt van mindjárt, hogy a főcímhez kapcsolódjunk, „a társadalomfejlődés” elbagatellizálása, és félremagyarázása. A társadalomfejlődéssel való foglalkozás elhanyagolása, sok oldalról közelíthető meg. Pl., onnan, hogy az éppen aktuális állami vezetések, rezsimek állandóan variálnak, reformálnak, csak éppen ezek egyike sem szól igazi alapvető változásról. Ha a rendszer, egy épület hasonlatot használjuk, akkor állandóan átfestik falakat, állandóan máshová tologatják a bútorokat, de nem csinálnak alapvető szerkezeti változásokat, főleg nem következetes változásokat. A társadalomtudomány és annak oktatása szempontjából is tetten érhető az elhanyagolás, mivelhogy a társadalomfejlődésről, az amúgy is kevés tananyag minimális része szól, és persze jelentős kutatás sem folyik e témákban. Megfoghatjuk, onnan is, hogy még mindig ez az általános kiindulópont: a jelen rendszer nem tökéletes, de nincs nála jobb. Amely kiindulás, azon kívül, hogy nyilvánvaló baromság, egyszerűen ledegradálja a társadalomfejlődést, mint elméletet, és mint gyakorlatot.

A világ legfontosabb dolga, feladata, a társadalomfejlődés el van bagatellizálva. De miért is a világ legfontosabb dolga - ezt is sok oldalról lehet megközelíteni.

Egy megközelítés: ha stagnál, netán enyhén hanyatlik a társadalomfejlődés, akkor nagy valószínűséggel kialakulhat a válság-láncreakció, melynek végeredménye a világgazdasági válsággal, a világháborúval, a világjárvánnyal, a világzülléssel, járó világkatasztrófa.

2. Továbbá, „az arányos és igazságos vagyoni és hatalmi különbségek” elbagatellizálása, és félremagyarázása.

3. Továbbá „a demokrácia” félremagyarázása, mely a demokrácia-felfogások sokféleségéből, zavarosságából ered. De ez azt is jelenti, hogy a különböző demokrácia-felfogások 95%-a helytelen, ill. az elméletben és gyakorlatban megjelenő demokrácia-felfogások 95%-a helytelen, legalábbis hiányos.   

4. Továbbá az egész gazdaság félreértett, félremagyarázott, ugyanis minden jelenség folyamatot a pénzből vezetnek le, elemeznek, miközben elsősorban a termelésből, fogyasztásból kellene levezetni, elemezni. Vagyis, hogy kapcsolódjunk: „a termelés, munka, fogyasztás” elbagatellizálása és félremagyarázása.

5. Továbbá, „az optimális (tudományosan megállapított) értékek, arányok, egyensúlyok” fontosságát is elbagatellizálják, és félremagyarázzák.

6. Továbbá elbagatellizált és félremagyarázott „a kapitalisták legfelső csoportjának (a nagytőke, a nagy-befektetők, a globális gazdasági erők, stb.)” problémája.

Sorolhatnám még, de már ez a hat alapvetően hibás kiindulás (hibás kiindulásból hibás elemzés következtetés kerekedik ki) is elég ahhoz, hogy a jelen társadalomtudomány összességében, általában (eltekintve a kivételes részletektől) hamis legyen.

Ez a tanulmány annyiban tér el, az ortodox, általános, szokásos, jellemző, hivatalos elemzésektől, tanulmányoktól (amelyek egyébként kiteszik a megjelenő tanulmányok elemzések, tananyagok 95%-át), hogy a felsorolt problémaköröket nem bagatellizálja el, kiemelt problémáknak tekinti, és ezeket megpróbálja, nem félre, és felületesen, de helyesen és alaposan elemezni és értelmezni.

Tisztelt Olvasó

Még mindig és egyfolytában a társadalom lényegét, a helyes kiindulásokat próbáljuk megfogalmazni.

Kétségkívül csakis a jólétből, a boldogságból, a szélesen értelmezett életszínvonalból lehet kiindulni. Jelen fejlettségi állapotba, negatív irányból megközelítve és leegyszerűsítve: sok ember nyomoráról, szenvedéséről és idő előtti haláláról beszélünk. Pontosabban, olyan társadalom kialakítására kell törekedni, melyben a nyomor, a testi, lelki szenvedés, az idő előtti halál minimalizálódik, a szélesen értelmezett életszínvonal a lehető legmagasabb.

A kiindulási lényeget a következő példázattal mutatjuk meg.

A magyar nép (a magyar lakosság, kivéve a leggazdagabb, a leghatalmasabb 5%-ot), mint egy ember, meddig süllyed a fekáliába.

Hozzátéve, hogy már 5cm süllyedés is sok ember nyomorát, szenvedését, idő előtti halálát jelenti, az életszínvonal süllyedését jelenti, persze a fekáliából való kiemelkedés ennek ellenkezőjét jelenti.

Kezdjük, ott hogy az államkapitalista rendszer (pl. a nyugat-európai társadalom) 1992-ben derékig volt a fekáliában.  Ami egyébként nem rossz (csak félig van a kakiban, nem teljesen), ez még közel volt az államkapitalista rendszer csúcspontjához.  Az induló magyar rendszerváltozat, ekkor is már hasig volt a fekáliában. Időközben a nyugat-európai társadalom (az államkapitalizmus) mellig süllyedt a fekáliában, mi magyarok, viszont nyakig süllyedtünk.

Tehát volt egy külső nyomás a süllyedésre, de ez nem kivédhetetlen nyomás, mert mi akár lassabban is süllyedhettünk volna. Mi viszont gyorsabban süllyedtünk és sajnos süllyedünk, mint a ránk ható környezet.

Hibás tehát azon kiindulópont, mely szerint külföldön (a nagy rendszerben) minden rendben van, csak velünk, magyarokkal van baj. De az is hibás kiindulás, hogy velünk magyarokkal, (a magyar vezetéssel, rendszerváltozattal) nincs semmi baj, mi csak azok a fránya külső körülmények kényszerítenek a kakiba.

És most írjuk ki minden politizáló falára az első kiindulást, melyet minden mondata előtt el kell olvasni: a külföld (alapvető rendszer) 45%-ban, a belföldi vezetés (rendszerváltozat) 45%-ban, a belföldi nép 10%-ban hibás.

Ezek után már csak az aktuális vezetés (rezsim, kormányzat, stb.) felelősségét kell megállapítani.

A következő falra írandó kiindulás: az aktuális, az éppen regnáló vezetés (rezsim, kormányzat) a süllyedésért való felelőssége, okolhatósága, 20 -35% között van, annak függvényében, hogy mekkora a süllyedés. Viszont ez már hatalmas felelősség, adott esetben (nagy süllyedésnél) bűn. A jelenben, a jelen vezetés egyébként arányos felelőssége megduplázódik a „változtathatóság lehetősége” miatt.

Az indoklás pedig nagyon egyszerű, és nem is politikából, hanem a logikából ered. Ugyanis a korábbi vezetéseket, már hiába okoljuk, kritizáljuk, azokon már nem lehet változtatni. Tehát a regnáló vezetés viszonylag nagyobb felelőssége (mert lehet, hogy az előtte való vezetések 30 cm-es süllyedéseket okoztak, ő pedig csak 5cm-est okozott) a „változtathatóság lehetőségéből” ered.

Visszatérve a példára és ránk, magyarokra.

Itt kb. 22 évről és hat, ill. három rezsimről van szó, amennyiben összevonjuk a rezsimeket. Az első rezsim alatt, hastól mellig merültünk a kakiba, a becstelen rossz privatizáció és indulás miatt. Utána minden rezsim rátett egy-két lapáttal, még az első F rezsim is, 5cm-t még alattuk is süllyedtünk. Kétségkívül a Gy féle (harmadik liberál-szocialista) rezsim volt a nagy süllyedésokozó, alattuk már vállig (nyakaljig) ültünk a kakiban. Most pedig az új F rezsim alatt tovább, már nyakig, vagyis állig süllyedtünk a kakiba. Az vitaható, hogy egy-egy rezsim 30 vagy csak 5 centis süllyedést csinált, de az nem hogy mindegyik süllyedést okozott.  És lehet hogy a jelen rezsim csak 5 centivel növelte a merülést, az előtte való pedig 30 centivel, de a jelenben mégis a jelenlegi rezsimnek van a legnagyobb felelőssége a „változtathatóság lehetősége” miatt.

És megállapíthatjuk, téves az a kiindulás, mely szerint: minden felelősség a jelen vezetésé. Mert az átvett helyzet is számít. De az a kiindulás is téves, miszerint az átvett helyzet mindent meghatároz, azaz a jelen vezetésnek (rezsim, kormányzat) nincs, vagy csak arányos a felelőssége.

Tisztelt olvasó, ezek után nem nehéz megállapítani, hogy a jelenlegi politikai elemzések, vélemények, tananyagok, stb. 95%-a hamis, mivel téves kiindulásból ered. Ha pedig ezek hamisak, akkor szükség van legalább egy olyan tanulmányra, (ez lenne az), mely a helyes kiindulásokból indul ki.

Társadalomfejlődés, társadalomkritika, társadalomismeret.

A szocializmus sem és a kapitalizmus sem jó rendszer. Lehetséges egy - kis és középvállalkozásokra,  -  arányos, jó államra, -  igazságos, szabályozott (nem romboló) versenyre, - az anyagi fogyasztás helyett az igazságosságra, biztonságra, egyészségre, természetvédelemre, tudásra, innovációra, -  erkölcsi és társadalomismeret oktatásra, - igazságos, arányos hatalmi, vagyoni hierarchiára,  -  közvetlen demokráciára -  épülő új rendszer.

A pénz az egyén szempontjából lehet, hogy fogyasztást, hatalmat, vagyont adó papírdarab számsor, azonban a nemzetgazdaság, a világgazdaság szempontjából hosszabb távon, csak egy üres papírdarab, számsor, mert a termelés számít.

Sok érdekes könyv, film szól a manipulációról (Mátrix, Szép új világ, Kazohinia, 1984, A manipuláció tudománya, stb.),  de mindezen többet nem kell elmélkedni. Ugyanis már előállítottak egy oly fokú érdektelenséget a közügyek vonatkozásában, hogy azt tesznek az emberekkel, amit akarnak. A felületes hevenyészett átgondolatlan egymás melletti elbeszélések tömege, a kaotikus megosztott állapot pedig felteszi az i-re a pontot. Ha figyelembe vesszük a lehetőségeket, és ha arányaiban nézzük, akkor a történelem során soha nem volt ennyire rossz a helyzet. Egy remény van, egy új „forradalmi” csoport kialakulása, akik hisznek a közvetlen demokráciában, és okosan tesznek is azért. Az alapokat pedig talán a vakitfed google oldalak alatt levő tanulmány adhatja.

A jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer alapvető átalakítására van szükség.

Tisztelt Olvasó!

Először is azt javasoljuk, mindenki nézzen magába és rangsorolja a közelmúltban vagy akár a jelen perceiben levő kellemetlen, boldogtalan (szorongást, félelmet, dühöt, bánatot, stb. keltő) érzéseinek okait.

Ehhez adunk némi segítséget.

Sokféle kategorizálás lehet, de talán a következő kettő alapvető rész különböztethető meg:

A magánszférához kapcsolódó okok, ill. a saját hibáimból eredő okok.

A társadalomból, pontosabban a társadalmi rendszerből eredő okok, ezek közül is azok, melyek nem a saját hibámból erednek. Jellemzően a társadalmi rendszerből eredő igazi okok nem egyéni hibákból adódnak, legalábbis, ha a jóindulatú, becsületes többséget vesszük alapul. „Nem a saját hibámból erednek” – erre még vissza kell térni.

Itt és most csak a társadalmi rendszerből eredő elégedetlenséggel, boldogtalansággal foglalkozunk. Tehát akkor mitől is szoronganak, félnek, dühöngnek, boldogtalanok általában az emberek?

Pl., a bizonytalanságból (közbiztonság, munkabiztonság, létbiztonság, a jövő biztonsága) eredő okok.

Pl. félek, hogy megszűnik a munkám, kitesznek (ezért sok mindent benyelek), mert a nagyarányú munkanélküliség miatt erősen kétséges, hogy munkához jutok. A munkanélküliség és a társadalmi rendszer között oksági kapcsolat van.

Pl., félek, hogy meglopnak, ellopják az autómat, betörnek hozzám, megvernek, becsapnak, stb.. A közbiztonság és a társadalmi rendszer között oksági kapcsolat van.

Pl., félek, hogy bankba tett megtakarításom, értékét veszti, netán eltűnik. Ha pedig nem a bankba tartom, akkor is ráfaragok. Ez is szorosan összefügg a társadalmi rendszerrel.

Pl. az egészségügyi problémáim szintén szorongással, félelemmel, stb. töltenek el, de ezeknek is van egy társadalmi rendszer vonatkozásuk. Mégpedig: erősen lehetséges, hogy gyenge színvonalú ellátást kapok, netán félrekezelnek, hiányosan kezelnek, ráadásul rengeteget kell várakoznom és bosszankodnom. Vagyis gyenge az egészségügyi rendszer, gyenge az egészségügyi ellátás

Pl.. jön az újév, minden ár emelkedik, az adók is magasabbak lesznek, ez sem éppen kellemes érzés.

Évközben pedig jön majd a szokásos pénzügyi-gazdasági válság. Mondanom sem kell, ezek is a társadalmi rendszer problémák közé sorolandók.

Pl., félek, hogy elveszik a nyugdíjam, hogy az állam még kevesebbet segít, viszont többet kér.

Pl. konkrét megélhetési fizetési gondjaim is vannak. Pl., miből fogom a jövő héten kifizetni a gyerek kirándulását, a másik tartozásom pedig miből adom vissza.

Pl. az állammal, a hatóságokkal, a hivatalokkal, az igazságszolgáltatással, stb. jelen napjaimban is éppen konfliktusban vagyok (vagy nemrég voltam), szerintem az állam igazságtalan, felületes, netán hatalmaskodó, rosszul kezeli az ügyemet, ami persze dühítő, elkeserítő. Természetesen ez is a társadalmi rendszerből ered.

Pl. magáncégekkel is vannak (voltak) ilyen idegesítő ügyeim, viszont az államtól nem várható szinte semmilyen segítség.

Pl., a helyzet nemhogy javulna, de egyre rosszabb lesz, és mindez a fejem fölött zajlik, semmit sem tudok tenni. Persze ez a kényszeríttet semmittevés, motiválatlanság is rettentően elkeserítő, és persze lényegileg a társadalmi rendszerből ered.

Pl. a furcsa időjárás is egyre több gondot okoz, és persze ez is szorongással tölt el. Még erre sem mondható, hogy a társadalmi rendszertől független probléma.

Pl. máshol, nem kevés helyen még rosszabb a helyzet, igazságtalan háborúk folynak, nyomor, éhezés van, ami persze nyomasztó és erre sem lehet azt mondani, hogy független a társadalmi rendszertől, akár a mi rendszerünktől.

Tehát, a javaslatunk, hogy minden tisztelt olvasó csináljon egy statisztikát, a következő szempontok alapján. Az összes boldogtalanságom-elégedetlenségem mekkora aránya ered a társadalmi rendszerből? Akár felére is csökkenhetne a boldogtalanságom-elégedetlenségem, ha jobb lenne a társadalmi rendszer? Mellékesen pedig: valóban ez lenne a tökéletes demokrácia, a rendszerek csúcsa?

Röviden azért visszatérnék: a valódi társadalmi problémák nem a saját hibából erednek - problémára. Nem egyéni hibák, legalábbis ha az átlagos jóindulatú becsületes többséget nézzük. Pl. az átlagos jóindulatú, becsületes többség nem tett semmi olyant, ami miatt az áremelések, adóemelések, pénzügyi válságok kialakulhatnak, de azok jönnek és persze elsősorban az átlagosokat, a kicsiket (nem a gazdagokat, hatalmasokat) sújtják.  Szóval a felsoroltak jönnek, és vannak, bármennyire is csendes, rendes, a többség. Nem kell elhinni azokat baromságokat, melyek azt sugallják, hogy bizony mindig a jónép a hibás.

Ezek után megállapítható: a társadalomfejlődés a legfontosabb dolog a világon, a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer alapvető átalakítására van szükség. A tanulmány alapvető kiindulópontja: a társadalmi-gazdasági rendszer alapvető átalakítására van szükség.

Pártoktól független politizálás.

Rendszerváltó tömeg.

Reménykedhetünk, mert gyarapodik a pártoktól függetlenül politizálók tábora, Ők lehetnek (mi lehetünk) a változtatók.

Hogyan politizáljanak (politizáljunk) a pártoktól függetlenek.

Politizálni, úgymint elgondolkodni és véleményt alkotni a közügyekről. Mindenféle közügyről. Ugyanakkor mi vagyunk azok, akik elhúzzuk a szánkat: ugyan már a politika, a csalárdságok birodalma, a hatalom és a vagyon megszerzéséről szól. Csakhogy egy kicsit tévedünk, mert a manapság a pártok és a pártok politizálása szól erről. Ezért nem akarunk mi valamely, bármely párthoz tartozni. De a közügyekről igenis van véleményünk, vagyis politizálni szeretnénk, és politizálunk is. Politika szó eredeti értelme: a város (az ország, a köz) ügyei. Politizálunk, mert gondolkodunk és beszélgetünk az utak állapotáról, a fociról, a közbiztonságról, a törvényekről, az árakról, a jövedelmekről, és még nagyon hosszan lehetne sorolni. Mert minden közügy, ami nem kifejezetten magánügy, vagy családi ügy. Szerencsére egyre többen leszünk mi, akik a pártoktól függetlenül politizálunk.

Jó, jó, de ebből egy kaotikus értelmetlen modern Bábeltorony kerekedik.  Mindenki mondja a magáét, és el is vesznek a pusztába ezek a közlések.

Ez a probléma az internettel, az internetes közléssel is, az internet önmagában csak annyit tesz, hogy a Bábel tornyát hatalmasra növeli.

Hát igen, ez a kérdés: hogyan lehetne valamilyen rendet teremteni, hogyan lehetne mégis valamilyen szövetségbe lépni, hogyan lehetne a véleményünket érvényesíteni?

Ráadásul valljuk be, mi egy kicsit kényelmesek vagyunk, itthonról szeretnénk politizálni, és amikor nekünk kedvünk van. De ezen kényelem mögött azért ott van a reménytelenség is: minek törjem magam, úgysem lesz belőle semmi.

Szóval, ha rendet, és érvényt szeretnénk, akkor csatlakozzunk valamely párthoz - szól a hamis érv. Csakhogy éppen ettől viszolygunk. Sok oka van ezen antipátiának. Pl., hogy meg szeretnénk tartani a függetlenségünk, azt, hogy minden ügyről, minden vezetőről meglehessen a független, egyedi, önálló véleményünk. Nem szeretünk klikkesedni, táborokba tartozni. Főleg nem, a manapság meglevő köpönyegforgató, elfogult, önös érdekeket (és nem társadalmi érdeket) képviselő táborokba, melyek magukat pártoknak nevezik. Nagyjából azt is látjuk, hogy a pártrendszer nem is lehet jó, tehát itt valamilyen rendszerhiba is van.

A pártoktól függetlenül politizáló akár tud róla akár nem, kritizálja azon politikai rendszert (döntéshozó mechanizmust) amely a pártokra, pártpolitizálásra épül. A pártoktól függetlenül politizáló, akár tud róla akár nem, e tekintetben rendszerváltást szeretne.

A pártoktól függetlenül politizáló, akár tud róla, akár nem, a közvetlen demokrácia híve.

Akkor lépjünk be, valamely civil szerveződésbe.

Ez sem megfelelő nekünk, leginkább azért, mert nekünk sok mindenről van véleményünk. Nem akarunk leragadni egy-egy civil szerveződés specifikus területén. De vannak más okai is.

Az interneten való véleménynyilvánítás is csak részmegoldás lehet. Mint szó volt róla, az internet önmagában, szerveződés nélkül csak hatalmasra növeli a bábeli zűrzavart.

Mi vakitfed társaság azon dolgozunk, hogyan lehet egy internetes fórumon keresztül szervezett és érvényesített megjelenést adni az egyéni politikai véleményeknek. A jelenlegi fórumok, közösségi portálok, erre alkalmatlanok, csak a zűrzavar fokozására jók.  Ehhez azonban szükséges, hogy sokan támogassanak bennünket eme törekvésünkben. Természetesen elsősorban a pártoktól függetlenül politizálókra számíthatunk.

Menjünk el közösen tüntetni, vegyünk részt a függetlenek tüntetésein, de ez is csak részmegoldás.

Ezzel is több baj van. Eme tüntetések (felvonulások, esetleg zavargások, stb.) jó esetben arról szólnak, hogy a nép egy része kinyilvánítja az általános elégedetlenségét. Természetesen az egyéni véleményük, a tüntetők nem mondhatják el, és még kevésbé lehetséges valamilyen közös vélemény kialakítása. Rosszabb esetben és ez a gyakoribb, egyesek, pártok kihasználják, saját céljaikra fordítják eme tüntetéseket. Pl., felugrik a szónok, és máris az ő véleménye lesz a tömeg véleménye. Nézd csak, X egyén, vagy Y párt mennyi embert tudott megmozgatni – ez szűrődik le, miközben a tömeg többsége nem ezért ment oda.

Vigyázat tisztelt pártoktól függetlenül politizálók, minket sokan, sok trükkel próbálnak önös céljaikra felhasználni.

Ugyanakkor mégis az a realitás, hogy mi pártoktól függetlenek el akarjuk mondani, és érvényesíteni akarjuk a véleményünk, sőt ezt kötelességünknek tartjuk - és a véleménygyűjtő, döntéshozó politikai  rendszer pedig  pártokra alapul. Nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy akkor ezt az egészet magasról leejtjük, beletörődünk a tehetetlenség rabságába.

A realitás szerint azonban valamilyen viszonyt, nekünk pártoktól függetleneknek is, ki kell alakítani a pártokkal szemben.

Ez a viszony pedig nem lehet más, mint azon párttal melynek véleménye legközelebb áll a miénkhez, és a különbség nem lép át bizonyos határt, átmeneti, időszakos szimpátia-szövetséget kötünk. Ez tehát csak átmeneti időszakos szövetség, mely addig áll fenn, amíg a vélemény-különbség nem lépi át a vállalhatatlanság határát.

Mi pártoktól függetlenül politizálók, hogyan szavazzunk, ill. válasszunk?

Részesítsük előnybe a kispártokat, ill. az egyéni jelölteket.

Az előnybe részesítés azt jelenti, hogy amennyiben más szempontból pl. program alapján hasonló a két jelölt, akkor a kisebb párt ill. az egyéni jelölt mellett érdemes dönteni.

Természetesen mi ügyek, programok mentén szavazunk, tehát nincs előre favorizált párt. Az aktuális program és az előélet számítana.  Ugyanakkor a pártok jellemzően nem tartják be programjukat. És sajnos majd minden nagyobb párt, a kettő legnagyobb mindenképpen, már lejáratta magát, legfeljebb azon alapon tudnánk választani, hogy ki lenne a kevésbé rossz.

A kisebb pártok és egyéni jelöltek azonban még nem járatták le magukat. És vannak még érvek mellettük. De nézzük először az ellenérveket.

Valószínűleg kárba vész a szavazatunk, ha kis pártra, egyéni jelöltre szavazunk, szól az ellenérv. Ha az arányokat tudjuk alakítani semmiképpen sem vész kárba szavazatunk. Kétségtelen a győztes párt, pártok irányítják az országot. De ha csak ezért szavazunk egy olyan pártra melytől sok jót nem várhatunk, akkor az botorság lenne. Mert akkor magunk ellenére érvényesül a szavazatunk.

Ne essünk azon hibába, hogy inkább válasszuk az ismert rosszat, mint az ismeretlent. Mondván, hogy az ismeretlen akár még rosszabb lehet. Lehet, de jobb is lehet, mint a bizonyítottan rossz.

A parlamentben elvileg a többség dönt, elvileg, ha sok „jó ember” kerül a parlamentbe, mely összeállhat kis pártokból, egyéni jelöltekből is, akkor jó döntések születnek.

Sajnos azonban van itt egy másik probléma, a jelenlegi döntéshozó mechanizmus szerint a jogalkotás és a kormányzás össze van kutyulva. Ráadásul nincs egy stabil, elfogulatlan állami tisztviselő állomány. Elvileg stabil állam egy stabil jogalkalmazást, végrehajtást jelentene, a nyerő pártokból alakított kormány szerepe másodlagos lenne, Eme rendszerben azonban ez is el van rontva, de ez a realitás.

És itt már jöhet egy erősebb, de azért cáfolható ellenérv: a kis párt, a kis pártok, egyéni jelöltek nem képesek kormányozni.  Anélkül hogy belemennénk a részletekbe, nézzük ezt a viszonylag optimális felállást. Ha általában előnybe részesítjük a kisebb pártokat, egyéni jelölteket, akkor valószínűleg négy-öt közel egyenlő párt jut be a parlamentbe, és a hatodik oldal, a független képviselők társasága Az alapkérdés ekkor, hogy mekkora marakodás alakul ki. A marakodás mértéke dönti el, hogy ezen helyzet jó, avagy rossz. Ha nincs hatalmi és egyéb marakodás, akkor stabil kormányzás alakulhat ki.

Ezek szerint nekünk független választóknak nem szabad hataloméhes, magukat kizárólag jónak tartó, a másikat utáló, kisemmiző pártokat, jelölteket választani. Egyszerűbben, a másik lejáratása, lehetetlenné tevése, a múlttal foglalkozás, negatívan, a jövő tervezése pozitívan értékelendő.  Ez tehát fontos választási szempont. De nem az egyedüli.

Az alapprobléma megint az, hogy csak a kormányzóképesség miatt megválasztani egy nagyobb pártot, megint azt jelenti, hogy ebből a kormányzóképességből mégis kárunk keletkezik. A kispárt, kispártok is képesek koalícióban kormányozni. A nagypártok éppen azért „szemtelenednek” el, mert tudják, a szavazók tudatlansága miatt csak ők jöhetnek számításba, bármit megtehetnek, előbb-utóbb visszakerülnek a hatalomba.

Egy pártnál, jobb a két párt, kettő pártnál jobb a négy párt. Tulajdonképpen a kétpárt-rendszer az egy váltogatott egypártrendszer, alig jobb, mint az egypártrendszer. Szépen kialakulnak a megjátszott szerepek, a háttérben kialakulnak az alkuk. Elveszik a többpártrendszer azon lényege, hogy a rossz vezetőknek, a népelleneseknek, a hamis eszmeközösségeknek távoznia kell.

Mi pártoktól független politizálók, legalábbis sokan közülünk, legszívesebben el sem mennénk szavazni, azaz bojkottálnánk az egész politikai osztályt, sőt sokan a rendszert is. De ha már bojkottálni akarunk, annak is az a jobbik módja, ha kispártra szavazunk. Mert ha el sem megyünk, akkor egyértelműen kinyitjuk a kaput az önző, hataloméhes emberek, magukat vezetőnek csúfoló emberek előtt. Ha kispártra szavazunk, akkor legalább jelezzük, ott vagyunk, figyelünk, azért ti sem tehettek meg mindent. Azt is jelezni kell, hogy mi csinálhatunk egy kispártból nagypártot, vagy nagypártból kispártot, vagy akár kiválaszthatunk, vagy eltüntethetünk pártokat.

Tehát szerintünk nekünk pártoktól függetlenül politizálóknak választás alkalmával előnybe kell részesíteni a kispártokat, egyéni jelölteket. Persze a program és az előélet sem elhanyagolható szempont.

Ugyanakkor mi nem elégszünk meg azzal, hogy négyévente választunk, mert tudjuk ez nagyon kevés, ez nudli.

Mi pártoktól függetlenek szabadon és bátran politizálhatunk, akár rendszerváltásban is gondolkodhatunk. Ami azt jelenti, hogy az alapvető rendszerek, pl. a döntéshozó mechanizmus változtatást is forszírozhatjuk.

Azonban a viszonylag optimális választás is feladatunk, ezzel kapcsolatosan pedig a programok helyes értékelése.

Azt részesítsük előnyben, akinek van programja és eme program akkor jó, ha viszonylag átfogó, a fontosabb problémákkal foglalkozik. Az aktuális nagy kérdések, politikai törésvonalak sem maradhatnak ki a programból  Ugyanakkor a program nem lehet túl általános, frázis szinten mozgó, konkrétumokat is kell tartalmazni. És a megvalósításról is kell beszélni. És természetesen, aki a másik lejáratásával jön elő, aki múlttal jön elő, azt el kell felejteni. Már azért is, mert az a marakodást fogja erősíteni. A jövő terve, ez a program lényege. A program az egyik fontos, de nem kizárólagos, választási szempont.

Ugyanakkor nekünk pártoktól függetleneknek az ügyek, és nem pártok (emberek, ideológiák) mentén kell a véleményünk kialakítani.

Először is minden tisztelet a pártoktól függetlenül politizálóké. Természetesen itt a politika szó az eredeti értelmében értelmezett. Vagyis a politika, ill. a politizálás: a közügyekkel való foglalkozás.

Tisztelet jár azért, mert ezt is tudják ezek az emberek. És még sok mindent tudnak.

A pártoktól függetlenek az ügyek és programok mentén döntenek, emberektől, személyes szimpátiától, vagy ellenszenvtől megpróbálják magukat mentesíteni. És persze az közvetlen haszonleséstől is.  Nem kérnek a nyalizóknak, szolgáknak dobott morzsákból. Ugyanakkor tudják, hogy a becsületeseknek foglalkozni kell a közügyekkel, mert különben kizárólag a becstelenek, elfogultak, önteltek kezébe kerül (ők mindent megtesznek a hatalomba jutásért), a közügyek intézése. Tehát aktívan és átgondoltan politizálnak.  És tudják hosszabb távon valószínűleg ők is, gyerekeik is, akkor járnak jól, ha egy egészséges, ésszerűen, igazságosan szervezett társadalom jön létre.

Az ügyek mögött persze emberek vannak. De az ügyek mentén való politizálás mégis azt jelenti, hogy nincs egy stabil ellentábor, hanem az adott ügy mentén alakulnak ki aktuális ellentáborok. De aki egyik ügyben az ellenfelem az a másik ügyben lehet az ügytársam (elvtársam) is. Ebben az értelemben a pártoktól való függetlenség nem azt jelenti, hogy mindig mindenáron különbözök minden párttól. Mert egy ügyben kialakult őszinte meggyőződésem nem változtatom meg, csak azért mert egy pártnak ugyanaz a véleménye. Átmeneti, időszakos, állandóan felülvizsgált szövetséget azért a pártokkal is lehet kötni.

Az életben vannak barátaink és ellenfeleink, bizonyos érdekközösségekbe tartozunk. Ennek legkisebb egysége a család. A közügyek melletti kiállásunkat azonban ettől függetleníteni kell. Nem adhatjuk fel a saját az üggyel kapcsolatos meggyőződésünket, mert a közösség ezt kéri tőlünk, ill. a közösség nem is kérheti ezt. De az is hiba lenne, ha ezért felbomlanának ezen közösségek.

Egyébként is el kell dönteni, hogy általában az együttműködő, kompromisszumos, avagy az ellenfelet gátló, marakodó, megsemmisítő magatartást válasszuk.  Nyilvánvalóan az együttműködés, a kompromisszum ad fejlődőképesebb társadalmat, hiszen a gátlás, marakodás, a harc felemészti az erőket, abból nem jut építkezésre. Sőt a felépített dolgokat is lerombolja. Ugyanakkor egy bizonyos határ alatt nem lehet kompromisszumot kötni. Ugyanakkor szükség van építő kritikára. Ugyanakkor szükség van igazságos, szabályozott versenyre.

A közügyek vonatkozásban még inkább a csendesebb küzdelmet, a vitát, az érvelést diktálja az ésszerűség. Mert emiatt nem bomolhatnak fel a közösségek. És mert, nincs végső harc. Nincs olyan végső harc, amit megnyerve, minden megjavul.

Az alapkérdést nem felejthetjük el:: gyakorlatilag ki lehet alakítania a pártoktól függetlenül politizálók közösségét?

Konkrét pártot, eszmeközösséget nem alakíthatunk ki. Természetesen mi nem vagyunk egyetlen párt tagja sem, pártszimpatizánsok lehetünk, de nem elkötelezett, hanem esetleges alkalmi módón.  Azonban kialakíthatunk olyan eszmeközösséget (társaságot, egyesületet) mely néhány alapvető elv mentén szerveződik.

Kinyilvánítjuk azon akaratunk, hogy szükség van a pártoktól független politizálók közösségére.

Mi az aktuális ügyek, feladatok, mentén és nem emberek, és nem ideológiák mentén alakítjuk ki a véleményünk.

Részt veszünk az alulról építkező társadalom építésében. Erről is később lesz szó részletesebben.

A közösségünkbe tartozás feltétele között nem szerepel, hogy a többségnek azonos vagy hasonló véleményt kell alkotnia. Feltétel viszont, hogy mindenki tegye félre az elfogultságát, párttagságát, tartós szimpátiáját azon időszakban mikor a közösségünkkel kapcsolatba lép.

Minden olyan véleményt meghallgatunk, sőt azokon elgondolkodunk, mely nem gyalázkodó. A vélemények betiltásra, eltörlésre nem törekszünk.

Elismerjük, hogy közösségünknek a közvetlen demokrácia rendszere a legmegfelelőbb közeg.

Közösségünk leginkább a közös szavazások által alakíthatja ki a közös akaratát, véleményét.

Aktívan és átgondoltan veszünk részt a népszavazásokban, népválasztásokban. A bojkott, távolmaradásos módjával nem élünk. Élhetünk a bojkott egyéb módjaival.

Szükség van közös tüntetésre, is, mint a közös elégedetlenség kifejezésére. De csak olyan tüntetésre, mely nem manipulált.  Azonban ez kevés, mert csak az elégedetlenséget fejezi ki, a közös akarat, a közös vélemény egyáltalán nem jelenik meg.

A legfőbb feladatunk szükségszerűen (akár felismerjük, akár nem) a közvetlen demokrácia rendszerének kiépítése és erősítése.

Mi pártoktól függetlenül politizálók, mivel nem vagyunk párttagok, sem stabil pártszimpatizánsok, nem állunk be a társadalmi hatalmat, vagyont, kiváltságot szerző klikkbe.

És ezt nagyon jól tesszük. Ugyanis ez egy örök történelmi öngól az emberiség részéről. Hozzátéve, hogy elméletileg a politikai vezető is lehet, az ügyek mentén és nem hatalmi klikk mentén politizáló.

Mi a különbség az uralkodó osztály és az irányító réteg között? Mi a különbség a klikkrendszer, (tojásrendszer) és normális rendszer között? Miért vannak kudarcra ítélve a diktatúrák? Ha megnézzük a történelmet, akkor azon furcsaságot, sőt ostobaságot tapasztaljuk, hogy jön egy zsarnokszerű uralkodó, és annak társasága, aki kiépít egy klikkrendszerrel összekötött látszólag erős hatalmat, majd ezen uralkodó hamarosan megbukik. Majd jön az új uralkodó, de az sem tanul elődje kudarcából, ugyanazt a módszert választja, de ez is elbukik, és ez így megy, mint egy elromlott, pusztító örökmozgó.

Az uralkodó logikája pedig egyszerű: kiváltságokkal (hatalmi, vagyoni kiváltságokkal) magamhoz kötök egy sereg embert, ők a híveim lesznek, ők megvédenek, és én, mi kevesen a piramis tetején uralkodunk. A jó nép, akiknek nincs kiváltsága, mert mindenkinek nem lehet, persze elégedetlen lesz, de a kiváltságos híveim majd megvédenek. Sok névvel lehet ezen rendszereket hívni, de ez most lényegtelen.

Mi is itt a jellemző? Nem más, mint: a kiváltságadás, a kisebb-nagyobb kiváltságos osztály kialakítása. De hogy lelépjünk az országos szintről ez pl. egy cégvezetőnél, felmerül, mint: a vezetői taktika, vagy a hatalommegtartási taktika megválasztásnak problémája. A kérdés tulajdonképpen az, hogy vezető minek alapján, választja meg a beosztottjait, ill. ad jutalmakat, kiváltságokat, vagy éppen büntetéseket. Még pontosabban: a hűség, a feltételen engedelmesség, (esetenként ez már talpnyalás) milyen súllyal esik latba a megítélésnél. Az okosság, a szorgalom, a közérdekűség, az ötletesség a hasznos, igaz gondolatok, tettek, mellett kell értékelni az engedelmességet, a hűséget. A kérdés, hogy a vezető mindenek elé teszi az engedelmességet, vagy a sor végére, teszi az engedelmességet, hűséget. Ha pedig nemcsak a vezető, de a beosztottai is, és azok beosztottai is, és mindenki, a hűséget, az engedelmességet tartja legfontosabbnak, e szerint ad, vagy büntet, akkor kialakul, a klikkrendszer, (a tojásrendszer). Mi haverok vagyunk, mi összetartunk, mi egymást segítjük, függetlenül attól, hogy jó, okos, becsületes ember vagy – nos ez a klikkrendszer lényege.

De miért is törnek össze ezek a tojások (a bennlevők mindent megkapnak, a kívül rekedtek semmit)? A tojásrendszerek általában nem kívülről, de belülről törnek össze. És általában egy viszonylagos stabilitás után hirtelen törnek össze. Azért a külső elégedetlenség is nő, mert azért kívül rekedt többség is érzékeli a tojásrendszer hátrányait. Mégis általában belülről törik össze, mert egyre többen igyekeznek a tojásba, és a bennlevők egyre többre vágynak. Amúgy ez egy általános emberi tulajdonság, de ezek a hűséges emberek azért általában az átlagnál törtetőbb emberek, és amúgy sem emelkednek erkölcsi magasságokba. Szóval a belső, az uralkodó osztály elégedetlensége (mely felhasználja a nép elégedetlenségét is) dönti meg az aktuális zsarnokságot.

A lényeg, hogy mi a pártoktól függetlenek, értelemszerűen nem óhajtunk ebben a gerinctelen pártrendszert, és ideológiákat ürügyként felhasználó önös törtetésben részt venni. A mi szándékaink tiszták, nyíltak és elfogulatlanok vagyunk, még akkor is, ha véleményeink eltérőek, és csak keveseknek lehet igaza. De a hozzáállási minimummal rendelkezünk.

Tehát reménykedhetünk, mert gyarapodik a pártoktól függetlenül politizálók tábora, Ők lehetnek (mi lehetünk) a változtatók első csapata.

Egy kis kiegészítés mindehhez.

Sók módón, sok trükkel gyengítik a pártoktól függetlenül politizálókat.

Pl. hogy egyesek, nem kevesen magukat elfogulatlan pártoktól függetlennek adják ki, miközben nem azok.

Mégis mi választja el a liberálist, és az ál-demokratát, az igazi demokratától, (a közvetlen demokrácia hívétől)? Az igazi demokrata megfontolásra és a köztörvények alakítására alkalmasnak tart minden véleményt, amennyiben a vélemények a demokrácia szabályainak megfelelően vannak összesítve. (A liberálisok, és más látszat-demokraták szerint mindenki ordibáljon eredménytelenül össze-vissza a vakvilágba, szólásszabadság jegyében, a háttérben viszont, kizárólag a saját véleményük érvényesítésére törekednek.) Az igazi demokrata nem ahhoz ragaszkodik, hogy a kizárólag a saját véleménye alakítsa a törvényeket, döntéseket, hanem ahhoz, hogy mindenkinek a véleménye, beleértve saját véleményét is alakítsa a törvényeket, döntéseket. Végső soron ragaszkodik a saját véleményének érvényesüléséhez, de van annyira értelmes, hogy felfogja, a demokrácia szabályai szerint leszavazott vélemények, ahogy a „nem” szavazatok is érvényesülnek, mert kijelölik a többség akaratának határait.

Az igazi demokratát érdeklik a közügyek, közvetlen érdek nélkül is hajlandó véleményt mondani, szavazni, tehát nem önző. Az igazi demokratát érdeklik a közügyek, mert hajlandó véleményt mondani, tehát nem szkeptikus, legfeljebb röviden, sarkosan fejezi ki az elkeseredését, elégedetlenségét, és azt hogy a megoldást nehéznek találja. 

Az igazi demokrata nemcsak azt tarja fontosnak, milyen döntések születnek, de azt is hogyan születnek a döntések, mert tudja a döntések jósága attól függ, hogy a nép, a többség hozza a döntéseket.

Az igazi demokraták és a pártok viszonya.

Az igazi demokrata mindenkivel hajlandó együttműködni aki, akik betartják a közvetlen demokrácia elveit, szabályait, függetlenül attól, hogy milyen véleményt képvisel. E szerint azon pátokkal, eszmeközösségekkel is hajlandó együttműködni, akik betartják a közvetlen demokrácia elveit, szabályait, függetlenül attól, hogy azok milyen eszméket, véleményeket képviselnek.  Ellenben jelenleg a pártok (szinte minden párt) nem tartják be a demokrácia elveit, szabályait, bár magukat trükkösen demokratának állítják,  de a valóságos céljuk, a kizárólagos véleményük érvényesítése, ráadásul többnyire hatalmi, vagyoni haszonszerzés céljából.  A pártok, szinte minden párt, a demokrácia trükkös kisajátítására, eltorzítására törekszik.  Az igazi demokrata azonban türelmes és nem előítéletes.

Magyarország politikájának értékelése a 2010-2012 években.

Sajnos az emberi történelem 80%-ban arról szól, hogy kettő (vagy több) rossz hatalmi erő nyüstöli a népet. És ez a kettő rossz egymást is üti, harcol egymással. Ugyanakkor a népnyüstölés vonatkozásában, direkt szövetségben, vagy indirekt módón, de összekacsintanak.  Korunkban és napjainkban is ez a helyzet, a rosszak harca dúl.

Valójában több rossz, van, csak akkor az elemzés már követhetetlenné válik, ezért le kell szűkíteni kettő rosszra.

Rossz hatalmi erő: aki összességében nyüstöli a népet, árt neki, nem a fejlődés, a lehetséges szélesen értelmezett életszínvonal-emelés útján halad. Rossz hatalmi erő egyszerűen: rossz.

Még akkor is nehéz az elemzés, ha az elemző maximálisan (addig, hogy az igazságtartalom ne vesszen el) leegyszerűsíti, lesarkítja az elemzést. De miért is nehéz az elemzés? Egyrészt, azért mert a két rossz egymás elleni harcának van egy olyan aspektusa: én nem engedem a népet nyüstölni, én védem meg a másik oldaltól. Tehát mindkettő ezt mondja, 90%-ben ez csak frázis, de 10%-ban van tényszerű valóságtartalma. Ez azért jelentősen bonyolíthatja az elemzést, mert ezen aspektus (én védem meg a népet a másiktól) pozitívumként könyvelhető el, ugyanakkor alapjában véve, összességében, mindkettő nyüstöli.

Azt hogy ez a kettő rossz, egymást kritizálva, igazságokat, igazságrészleteket is mond, az elemezhetőség miatt ki kell hagyni az elemzésből. (Ha pl., a gazemberek egymást szapulják, akkor kétségkívül igazságfoszlányokat is mondanak.) Ugyanakkor önmagukat csak dicsérik, a másikat csak szapulják.

Leginkább a teljes önkritikahiány, világít rá, hogy itt a rosszak harcáról van szó.

Ugyanakkor, bár igazságrészleteket is tartalmaz a kritika, de alapjában véve ürügyes támadásról van szó, vagyis az igazi okok és elérendő célok, a háttérben rejtőznek. Azonban a logikus, alapos elemző mégis rájöhet a támadás igazi okára és elérendő céljára, vannak azért árulkodó jelek, összefüggések. Egyébként a rosszak harca döntően, végső fokon a hatalomról és vagyonról szól.

Továbbá könnyen kiderül a felek rosszasága, ha megnézzük, a védekezésük milyen badarságokra épül.

Pl., azt mondja az nyhntsz: juj nincs demokrácia, meg nincs jogállamiság, hiányoznak az emberi jogok, de azt is mondja, gyorsan építsd le az államot, csökkentsd a költségvetést. Ők ezek szerint nem látják az ellentmondást.

A fhe pedig ilyeneket mond: de hát máshol is ez van. Azért mert máshol is tré helyzet az nem jelenti azt, hogy nálunk is annak kell lenni. Egyébként pedig össze lehet válogatni összes vacakságot, mindenhonnan a legrosszabbat.

Még gyakrabban ezt mondja: nincs konkrétum, tessék kérem konkrét demokrácia-sértést mutatni. Tehát ők azt várják, hogy konkrétan mutassanak rá, pl. ez az ember azért szenvedett hátrányt, mert nem tagja klubnak, avagy a vezető párthoz közeli emberrel került szembe. Először is elárulom kedves fhe, ilyen ezrével volt, van és lesz, csakhogy ezt még nehezebb konkrétan bizonyítani, mint az antidemokratikus törvényeket. De nem is ez a lényeg, és én csodálom, hogy jogi végzettségűek mondják a badarságokat. Ugyanis a jog jelentős része a megelőzésről szól, ill. a veszélyeztetés büntetéséről szól, éppen ezért, mert a megtörtént bajt már nem lehet orvosolni, ill., hogy azt sokszor nehezebb bizonyítani. Ezért hát elárulom kedves fhe, a demokráciát biztosító törvények is, döntően, megelőző törvények.

Egyébként pedig nincs jelentősége annak, hogy mit mondanak, mert a közlés és a realizálódott valóság napjainkban sajnos elég messze áll egymástól.

Másrészt azt lehet ilyenkor csak eldönteni: melyik a kevésbé rossz, melyik nyüstöli összességében kevésbé a népet. És ez a döntés (melyik rosszabb, melyik hamisabb) logikailag irracionális. Ugyanis a rossz hamis és a másik rossz, hamis között igen picike, szinte értékelhetetlen különbség van.

Pl. X naponta egyszer vág pofon Y naponta tízszer. Mégis irracionális azt mondani X jó, őt választom.  Viszont még irracionálisabb a helyzet, ha X négyszer, Y ötször vág pofon. Értékelhető különbség a jó, az igaz és a rossz, hamis között van.

Az egyik rossz hatalmi erő napjainkban: a nyugati hatalmak (beleértve az EU-t) és a nagytőke szövetsége. Rövidítve, a mi rövidítésünk: nyhntsz.

A másik rossz hatalmi erő, a Fidesz hatalmi erő, a mi rövidítésünk: fhe

Mint mondtam ez egy nagyon leegyszerűsített sarkított elemzés, mert nyilván az nyhntsz sem egységes: A fhe pedig más rosszakkal is harcban, ill. összevetésben áll, pl. az ellenzékkel, a szélsőjobbal, a liberál-szocialistákkal, a leváltott magyar vezetéssel, a korábbi magyar vezetésekkel, stb.. Az említettek sajnos szintén a rosszak, sőt a legrosszabbak közé sorolhatók, de ezen elemzésben nem róluk lesz szó.

A 2002-2010 közötti magyar vezetés a világ és a történelem legrosszabb vezetései között dobogós helyezésre pályázhat, az osztályzata, elégtelen alá. Ha a fhe vezetés osztályzata kettes, gyenge, akkor is kétszer jobb, mint az említett 2002-2012 közötti vezetés.

(Átvitt értelemben a rosszak küzdelmébe lehet venni az államkapitalista rendszer (jelen állapotban), a szocialista rendszer, az iszlám rendszer, a kínai szocializmus, tehát a volt és a jelenlegi rendszerek „harcát”, mivel egyik sem jár igazán a fejlődés, a nép, népek felemelésének útján.)

Itt azonban, a magyar szempontból aktuális főharcról és összevetésről van szó, az nyhntsz és a fhe összevetéséről.

Az nyhntsz, mint külföldi hatalmi erő (rossz hatalmi erő) összességében nyüstöli magyar népet, a fhe, mint belföldi hatalmi erő (rossz hatalmi erő) szintén nyüstöli és ez a kettő „harcban” áll egymással.

Az egyszerűség miatt harcról beszélünk, bár nyilván szövetségben is állnak egymással. Az egyszerűség miatt csak a magyar népről beszélünk, bár nyilván azért más népekre is kiterjeszthető, legalábbis az nyhntsz vonatkozásában.

Ki lehetne még térni arra, hogy nagy-rendszert, az államkapitalizmust az nyhntsz tartja fenn, a fhe csak rendszer-változatot csinál, mely rendszerváltozat azért a nagy-rendszer keretein belül mozog. De erre sem térünk ki.

A fhe elemzését kezdjük ezzel: egy nagy jó-pontot érdemel, azért mert felismerte, hogy a nagyrendszerrel baj van, főleg baj van a rendszer pénzügyi al-rendszerével, változtatni kell, és bár ezt ügyetlenül zavarosan félreérthetően kommunikálta, magáért a felismerésért kaphat egy nagy jó-pontot. (Az más kérdés, hogy a változtatásokat, többnyire rossz irányba tette, ezért megkapja a maga rossz pontjait.)

A fhe még egy nagy jó-pontot kap tőlünk azért, mert az adósságcsapdából való kikászálódást a legfőbb feladatnak, célnak tekinti. Bár ezt is ügyetlenül, (lehetett volna jobban is csinálni) tette, teszi, de ezért megérdemli a jó-pontot. Az, hogy megdóztatta a multikat, államisította a magánnyugdíjakat, stb. összességében és végső soron rendben levő dolgok, többek között ezért érdemel jó-pontokat.

Korábban úgy vélekedtünk, hogy azért is megérdemel egy jó-pontot, hogy a termelést megpróbálta, próbálja növelni. Pl. a közmunkarendszer, pl. söralátéten elférő adóbevallás.  Valójában most már úgy látjuk, hogy e téren lényegileg alig tett valamit, és amit tett az sem sokat ér. Az elemzésbe nem térünk ki arra, hogy a hatalmi erők hogy értékelik magukat és a másikat. Pl. hogy, a fhe az adóreformot termelésnövelőnek tekinti, nem számít, mert valójában ez az adóreform csak az igazságtalan aránytalan vagyoni különbségeket növeli. 

Sőt, de előtte még egy kis jó-pontot kaphat a néhány jó irányba tett lépéséért. Pl. az erkölcsi oktatás bevezetése, pl. magyar állampolgárság felvételének könnyítése, stb..

Ezután egy hosszú lista következne melynek elnevezése: fölösleges (nem ártó, de nem is használó) törvények, intézkedések. De mint tudjuk ami fölösleges, az káros, ha másért nem, azért mert elveszi az energiát a jó elől.

És itt már következhetnek a rossz pontok. Alig tett valamit a termelésnövekedésért, de a húsba-vágóan sürgős feladatot, az állam reformját (ami nem az állam leépítése) elhanyagolta, hanyagolja és ezért bizony kettő nagy rossz-pontot érdemel. És még idevehetjük: a rengeteg pocsék törvényt lényegileg változatlanul hagyta, hagyja.

Véssünk be egy újabb kis rosszpontot, mert elhanyagolja az innovációt, és a kis és középvállalkozókat nem támogatja kellőképpen.

Persze mondható, de hát szegény mit tegyen, ha nincs pénz. Nincs pénz, de legalább a pénzbe nem kerülő átszervezéseket megcsinálhatná.

Nyilván a fhe önmagát másképpen, a nagy reformernek látja. Itt azonban mi értékelünk (megpróbálunk elfogulatlanul értékelni) és mi nem látunk érdemleges változtatást.  

Egy nagy rossz-pontot érdemel, mert végső soron növelte az igazságtalan aránytalan jövedelmi, vagyoni különbségeket.  Az adóreformot már említettem, de a fhe erőre mindig is jellemző volt a felső-középosztály preferálása, az uram-bátyám rendszer, amit úgy is lefordíthatunk: a szegényebb rétegek, az alsó tömegek nem érdekesek, azokat elhanyagolja. Nekem aztán magyarázhatják, de akkor is kifordított logika, vagy manipuláció, hogy nekem és az emberek döntő többségének, a szegénység határán táncoló sokmillió embernek úgy lesz jó, ha egy viszonylag szűk rétegnek, akiknek eddig is jobb volt, még jobb lesz. Semmi értelme: ikszet támogatom, hogy ipszilonnak jó legyen – elgondolásnak, pontosabban egy saját összetartó, felsőbbrendű osztály (középosztály) kialakítása az igazi cél, csak akkor nem kellene köntörfalazni. Ha pedig a kis és középvállalkozókat támogatják, akkor abból ne hagyják ki a kisvállalkozókat.

És itt jön a demokrácia kérdése. Valójában az történt, hogy a 100-as skálán, az államkapitalista rendszerből adódó demokráciaszint kb. 50-es. (Tehát nemhogy a maximális de még a felét is alig éri el.) Magyarország demokráciaszintje a fhe előtt kb. 45-ös szinten mozgott. Ezt rontotta le a fhe, kb. 40-es szintre. Tehát arról nincs szó, hogy volt egy egészséges teljes demokrácia, aminek a fhe szanaszét törte a gerincét, inkább volt egy sánta, púpos demokrácia, akinek a fhe eltörte az egyik kezét. De azért ez az 5%-os demokráciarontás igencsak jelentős, ezért a fhe kettő nagy rosszpontot érdemel. 

Az, hogy erről a fhe, mit mond, nem számít, ők nyilvánvalóan egy végtelenbe futó vitát folytatnának, és ez sikerülne is, mivel a politika nem alkotta meg a demokráciaszint objektív mérését. (Nincs objektív demokrácia-mérés, ez viszont inkább az nyhntsz hibája.)

Mi azonban megalkottuk, és valóban alaposan mértünk, mérlegeltünk. Tény, hogy szűkítették a népszavazási lehetőségeket, és egy népszavazást sem kezdeményeztek, bár adott lett volna. Tény, hogy az intézményi közvetlen demokráciát (az állampolgári panaszok javaslatok érdemben való elbírálását) tovább rontották. Tény, hogy centralizálták hatalmat, valóban szűkítették a független testületek függetlenségét, és hatáskörét, pl. alkotmánybíróságét. Tény, hogy antidemokratikusabb lett a választási rendszer, kevesebb, új (kisebb) párt (új eszmékkel, programokkal) juthat be, ráadásul a legnagyobb párt még a korábbinál is előnyösebb helyzetbe kerül, mint a többi. Tény hogy, az emberek, okulva, az előző miniszterelnök leválthatatlanságából azt várták, hogy az idő előtti leválthatóság területén tesznek valamit. Ez bezzeg, nem véletlenül elmaradt. Tény, hogy a saját emberiek, (még a korábbinál is, és ami a kétharmados győzelemből eredt volna), minden pozíciót elfoglaltak és alaposan be is betonozták őket. (Aminek egyébként később megisszák a levét, mert a fhe főnökség sem tudja őket leváltani. Itt most a demokráciáról igen hosszan lehetne elmélkedni. Pl. a független testületek függetlensége a főhatalomtól, az csak az egyik dolog, a másik dolog hogy más hatalmaktól is függetlenek legyenek, viszont, a népérdektől soha ne legyenek függetlenek. A 9 év viszont azt eredményezi, hogy a népérdektől is képesek függetlenedni.)

A fhe egyik érve: de hát máshol is. Ez nem érv, mert az hogy máshol is tré a helyzet, nem jelenti azt, hogy nálunk is vacaknak kell lenni. Másfelől, a tendencia (a kiinduló helyzethez képest, az alakulás) a legfontosabb, és ez a tendencia a demokráciaszint vonatkozásában negatív. A másik érv a kétharmados helyzet, csakhogy ezt is félremagyarázzák.

A Tisztelt Olvasó persze megkérdezheti, a demokráciának mi köze van a nép nyüstöléséhez. Egyrészt rosszabb, a hatalomnak kedvezőbb, a népérdektől távolabb álló döntések, törvények születnek, nagy valószínűséggel. De azért vannak itt konkrétabb dolgok is. Pl. a kisember az állammal, vagy egy fhe politikai erőhöz közelállóval, pereskedik, akkor nagyobb eséllyel kaphat igazságtalan ítéletet, és alig lesz jogorvoslat. Pl. a kisember, elmegy a hivatalba elintézni, és még inkább kvázi „kirúgják”, még a korábbinál is gyorsabban. Pl., mert az államnak nincs pénze, és ami van az a saját híveknek, kell, mert ilyen ukáz jön föntről, stb.. És szinte nincs hová fordulni. Tehát ne legyenek kétségeink, a demokráciahiány, az bizony a nép nyüstölésében realizálódik.

Az emberek általában azt várják, hogy a mindennapi életük, ha nem is az anyagi fogyasztás területén, de a közbiztonság, a munkabiztonság, ez egészségügy, az igazságszolgáltatás területén valamit javuljon. Abba talán már belenyugodtak, hogy nem lesz több pénzük, nem lesz fényesebb életük, de abba nem, hogy nem lehet megbecsültebb, barátságosabb életük. Hogy a rendőrség, a hivatalok, a hatóságok, a törvényekkel támogatva, ne piszkálja őket, sőt vegye őket emberszámba, és a jóindulatú embert valamennyire azért védje is meg. A jót és a rosszat ne keverjék össze. Mindebben, amihez nem kell pénz, csak átszervezés, hozzáállás, nincs előrelépés, sőt jelei, foszlányai, reménysugarai, sincsenek az előrelépésnek. Ez pedig az aktuális ország-vezetést minősíti. Fel kell tenni a kérdést: a fhe ténykedései jellemzően a nép érdekét szolgálják, vagy saját hatalmuk megerősítését?

És még egy megjegyzés: a fhe változtató politikája, akkor lett volna (lenne, mert még nem késő) eredményes, akkor kerülnének pozitívan a történelemkönyvekbe, ha világ demokratikus erői melléjük állnának. Persze ezzel az antidemokratikus ténykedéssel, ezt kizárják.

Itt most ki kellene térni arra, hogy jaj hát a Ft árfolyama, jaj a benzinár, jaj a követelt megszorítások, stb.. ezek valóban népnyúzó dolgok, csakhogy el kell dönteni, hogy ezek melyik rossztól jönnek. Az eladósodás részben az előző hatalom bűne, részben a nyhntsz bűne. Az előző kurzust viszont nem vesszük bele ezen elemzésbe.  Csak annyit jegyzünk meg: az összesített rosszak, a népnek ártók versenyében, ez a liberálszocialista társaság jó eséllyel pályázhatna az elsőségre.

Szóval itt csak az nyhntsz és a fhe összevetésről van szó, és ebben az összevetésben, az eladósodás vonatkozásában, az nyhntsz felelőssége sokkal nagyobb, mint a fhe felelőssége.  És nemcsak az eladósodás, és ebből következő megszorítások, de pl. a forintrángatás, ebből következő áremelések, a befektetések betétek értékvesztése, stb. mindezek elsősorban az nyhntsz felelőssége.

A fhe hatalomnak kevés elhanyagolható felelőssége van az eladósodásban. Kezelhetné valamivel jobban diplomatikusabban a helyzetet, ezért még egy kis rossz-pontot kaphat.  De azért ne cseréljük fel a felelősséget. És ne cseréljük fel az okokat és a következményeket. És ne legyenek kétségeink, ha az a stréber (az nyhntsz vonatkozásában stréber) liberálszocialista társaság marad hatalmon, közel ugyanez lenne a helyzet. Az nyhntsz ugyanis a stréberekkel, bár más okból (mert hagyják magukat), de ugyanúgy kicseszik, mint a rendetlenkedőkkel. Talán nem is a kicseszés a legjobb szó. Mondjuk ezt: érdekeinek megfelelően, fölényét kihasználva, udvariasan, de keményen, kvázi kegyetlenül (a segítség és az ártatlan nép nyomora számára irreleváns) viselkedik. Tehát, messze nem, Róbert bácsi, sőt ez már inkább diktátori viselkedés.  Erre pont Magyarország a legjobb példa, mert 18 évig a legnagyobb stréber volt, aztán láttuk mire jutott, pl. 2008-ban. Talán fhe éppen e meggondolásból (akkor talán ez ellenkezője bejön), választotta a rendetlenkedő taktikát, de ez sem jön be. A legjobb taktika a három, de inkább 10 lépés távolság, de erről már lekéstünk, a 10 lépésről mindenképpen.

A fhe tehát kapott hat rosszpontot, valamint kettő és fél jó-pontot, vagyis összességében ártott a népnek.

Az nyhntsz értékelését kezdjük ezen ismétléssel: és nemcsak az eladósodás, és ebből következő megszorítások, de pl. a forintrángatás, ebből következő áremelések, a befektetések betétek értékvesztése, stb. mindezek elsősorban az nyhntsz felelőssége. És a megszorításokat is az nyhntsz követeli.

Az nyhntsz hallani sem akar az alapvető változásokról, szerinte minden nagyjából rendben van, szinte tökéletes a rendszer, bár neki lenne módja leginkább változtatni. Az nyhntsz nem változtat, csak stabilizál, de a lejtmenetbe haladó rendszert stabilizálja, a lejtmenetet stabilizálja.

Most ne is térjünk ki olyan nagy dogokra, mint: iraki háború, Vietnam, Afganisztán, Közel-Kelet, nyomorgó Afrika, demokrácia, természetrombolás, rejtett kizsákmányolás, lehetséges válság-láncreakció, stb..

Azaz mégis ki kell térni, hiszen most már megállapítható: végső soron a pénz, azaz a munka jelentős része, ezekre háborúkra megy el, a ráadásul igazságtalan háborúkra. És a sornak nincs vége, itt van a nyakunkon a következő, az iráni háború. És a másik nagy, háttér, pénz, ill. munkaszivattyú az nem más, mint a természetrombolás hatása.

Arra azonban kitérhetünk, hogy gyalázatos igazságtalan jövedelmeket, a spekulációt, a termeléstől függetlenül ugráló árfolyamokat, az egyoldalú (uzsora) hitelt engedő, a népnek ártó, az elfogadott pénzügyi rendszer.

Az államkapitalista rendszer országainak többsége el van adósodva, sőt ez egyoldalú (uzsora) hitel.

Az országok többségében nagy a munkanélküliség és hatalmas a bizonytalanság. A bizonytalanságban élő ember fél, aki fél, az nem lehet szabad. Tehát a biztonság, és biztonság-szabadság deficit hatalmas.

Az elmúlt négy évben volt kettő gyalázatos pénzügyi-gazdasági válság (a második most is tart), melyek tovább rontották biztonságot, a termelés és az életszínvonal csökkent és csökken. 

Emlékezzünk a bankárok (ráadásul az amerikai bankárok) valamit elcsesztek (a szokásosnál is kapzsibbak voltak, túlhiteleztek), erre az adófizetők pénzéből konszolidálták, vezetők, a bankokat.  És persze a kisbetétesek is ráfaragtak. És a végén kik jártak jól: a nagybefektetők, a bankárok, a nagytőke. Ez igazi népnyüstölés.

A mostani válság, csak látszólag tisztességesebb, valójában hasonlóan pofátlan és népnyüstölő. A nagybefektetők, a bankárok (és főleg megint az amerikai nagytőkések) verik plattot: el vagytok adósodva, most azonnal adjátok vissza a pénzünket, csökkentsétek a nép, népek életszínvonalát, követeljük az emberek nyomorát. A többlettermelésből (termelés csak kicsit csökken a fogyasztás jelentősen), biztosan vissza lehet adni a pénzünket. Ha nem adjátok vissza, akkor jön az államcsőd, a bankcsőd. Tehát nem finoman, fokozatosan kérik a pénzüket, hanem drasztikusan népnyúzóan (ez van az udvariasság és a frázisok mögött), és teszik ezt úgy, hogy egyáltalán vitatható, hogy ez a pénz jár nekik. Ugyanis az eladósodásba ők sem ártatlanok, rosszul, rossz mértékben hiteleztek.  Továbbá, ugyanis ez tulajdonképpen egyoldalú (uzsora) hitel.  Továbbá, ugyanis ez nem egy korábbi fogyasztáslemondással, termeléstöbblettel járó hitel, amelynek a visszaadása csak kompenzálja az igazságtalanságot. A másik oldalon, a visszakérő oldalon nincs olyan termelő, aki lemondott a fogyasztásáról, mivel mindenki a nagytőkének van eladósodva. És olyan sincs, akinek a nyomorral szemben emelkedik a fogyasztása, csak a nagytőke pénze nő.

Egy példázat. X ellop Y-tól egymilliót, de nem bukik le, nem bizonyítható. Majd később X, Y-nak kölcsönadja „szabályos” szerződéssel a lopott pénzt. És a szerződés szerint visszaköveteli. Mit mond erről a jog, mit mond erről a közgazdaság, és mit mond erről az erkölcs? 

De itt már hatalomról, háborúról, és nem a pénzről van szó.

Az nyhntsz vezetők pedig végeredményben azt mondják: ez így rendben van.

Mindez pedig magyar népet erősen érinti, ahogy humorista mondta, ide minden rossz duplán gyűrűzik be, de már egyszer a jó is begyürüzhetne.

Most az a kérdés hogy az itt felsorolt és döntően a nyhntsz jóvoltából kialakuló népnyüstölés (csak a magyar népről van szó), mekkora és hány rossz pontot ér.

Szerintünk, négy kemény nagy rossz-pontot mindenképpen megérdemelnek.

De további három jó nagy rosszpontot érdemel, az unión belüli egyenlőtelenség (diszkrimináció, kettős mérce, jogegyenlőtlenség, kétsebességes Európa, a kis keletiek felügyelete, érdekszférába vonása) miatt, melyről még szó lesz.

Az nyhntsz egyik jó-pontja abból adódik, hogy a korábbi hibát igaz elkésve és csak részben, és nem segítőkészen, de azért kompenzálja. Ez pedig nem más, mint a költségvetési hiány szigorítása.  Végső soron ez hasznos a magyar népnek, minél előbb ki kell szabadulni ebből az adósságcsapdából, (teljesen meg kellene szüntetni a költségvetési hiányt).

Egy jó-pontot érdemel azért, mert nem engedi, legalábbis fékezi a fhe általi demokrácia-rontást.

És még egy jó-pont azért vannak uniós támogatások, bár ettől sem kell elájulni, mert a szabad tőke, ember, munka, áramlás valószínűleg sokkal többet hoz a konyhájukra, ezért ez csak kis jó-pont.

Hét rosszpont áll szemben kettő és fél jó-ponttal.

De most mire jó ez az elemzés? Kiderült mindkettő rossz nyüstöli a népet. Teljesen mindegy, hogy ez, vagy az egy kicsit rosszabb, mert nincs szignifikáns különbség. Az nyhntsz-t nem lehet leváltani, a fhe hatalmat majd évek múlva talán, de kérdés: lesz e nála jobb. Ettől függetlenül arra kérjük a Tisztelt Olvasót, ne forduljon el a politikától, a tisztánlátás így, vagy úgy, de meghozza a gyümölcsét.

Van itt azonban egy a történelmet végigkísérő komoly kérdés: van e joga egy vezetésnek, annak híveinek, az országot, a népet, egy bizonytalan, 50%-os, vagy akár 20%-os eséllyel vesztes, harcba  vinni? A válasz az, hogy csak abban az esetben, ha ez a harc, biztosan a jó harca a rossz ellen. Márpedig az előző elemzésből, nem az derült ki, hogy itt az egyértelmű jó áll szemben az egyértelmű rosszal. Ugyanakkor megalázkodni sem kell, létezik békés, de gerinces magatartás.

Folytassuk onnan, hogy akár örülnünk kellene, hogy az nyhntsz nem engedi a demokráciarontást. Akár, de azért van itt néhány dolog. Először is tegyük világossá, a nemzeti bank (jegybank) körüli hercehurca nem a testületek függetlenségéről, a vezetés decentralizációjáról szól.  A jegybankot, minden jegybankot az nyhntsz, és főleg a nagytőke hídfőállásává kívánja tenni.

Azután itt van a nemzetek közötti egyenlőség, és ez is tény: nincs egyenlőség, pl. az unión belül. Vannak egyenlőbbek az egyenlőnél, és kevésbé egyenlők, az egyenlőnél, és  Magyarország az utóbbiak közé tartozik.

Sokaknak erről a „gyarmatosítás” szó jut eszükbe, nekünk viszont a „konc” szó. Van néhány ország, és Magyarország ott van közöttük, melyeket a nagyhatalmak a történelem folyamán egyfajta koncként, áldozati bárányként kezeltek, kezelnek. Ez egyfajta antipátiából ered, ill., az antipátia ötvöződik a „konc” gyengeségével, de tudomásul kell vennünk, hogy ez a büdös nagy helyzet. Az antipátiáról és a koncvetésről nem a nemzet, pontosabban annak vezetése, (az egymást váltó vezetések összessége, átlaga) tehet, de a gyengeségről, igen. Amit a kis ország tehet: a viszonylagos gazdasági és politikai erősség, önállóság, fejlettség, a demokratikus, jó erőkkel való szövetség, az egyéb erőktől való lehető legnagyobb távolság. Magyarország nem ezt tette.

A konc odavetésének célja, módja sokféle lehet. Napjainkban is fennáll a gyanú, hogy egyfajta példastatuálásként, egyfajta ellenségképként, ill. hogy az európai válságot elódázzák, Magyarországot megint koncként kezelik. Trianontól kezdve, itt sok minden eszünkbe juthat. (Konc: pl. a veszekedő hiénák közé „valamelyik hiéna” bedob egy darab húst, amin egy darabig elvannak, ideig-óráig látszólagos béke van.)

Egy másik kifejezés, ill. elv jut itt az eszünkbe: jogegyenlőségen alapuló közepes szorosságú világszövetség, és szabályozott, igazságos, országok (nemzetek) közötti verseny.  Van e megoldás, lehetséges e előrelépés, amíg ez nincs?

Nehéz megmondani, mi várható, hiszen jószerivel, azt sem tudja az egyén, hogy ő jól, avagy rosszul él. Vannak csendesebb, békésebb időszakok, akkor az egyénnek úgy tűnik: nagyjából minden rendben van. Azután jön egy-két kisebb-nagyobb baj, akkor úgy tűnik: minden pocsék, semmi sincs rendben. Attól viszont valóban félhetünk, úgy csúszunk egy rosszabb életbe, hogy észre sem vesszük.

A demokrácia összefoglalása. Részlet a jövő általános iskoláinak, társadalomismeret a hetedik osztályosoknak, tankönyvéből.

A modelltörténet, a példázat.

Egy 30 tanulóból álló hetedikes osztály egyhetes kirándulást tervez. Három lehetséges helyszín merül fel, a Mátra, a Pilis, és a Balaton. A kirándulás helyszínét kell eldönteni.

A következő döntéshozási lehetőséges vannak.

A demokratikus döntés: a 30 diák, minden diáknak a szülei (de ez egy döntés, ők azért érintettek, mert pl. ők adják a pénzt) az osztály osztályfőnöke szavazással dönt, ez 61 szavazat, ill. e szavazás összesítéséből jön ki a döntés. A legtöbb szavazatot kapó helyszínre utaznak. Egyenlőség esetén, két helyszín között kell szavazni, az előző résztvevőknek, az érintetteknek. A szavazás történhet közgyűlés keretei között és írásban.

A szavazás előtt az objektív tájékoztatás és vita lehetősége biztosítva van, mindenki elmondhatja, egyenlő arányban, és világosan, hogy miért, melyik helyszínt javasolja.

Demokratikus döntés, mert sok ember, az összes érintett, a relatív, vagy abszolút többség akarata érvényesül.

Ha nagyon gyors, vagy nagyon szakmai döntést kell hozni, akkor vitatható a jósága, egyébként nem, de erre még visszatérünk.

A szavazóegységes döntés: pl. három szavazóegység, jön létre. Pl. az osztályfőnök szavazata 25%-ot jelent, a 30 diák szavazata 49%-ot jelent, a 30 szülő szavazata 26%-ot jelent. Ha az osztályfőnök és a szülök egy helyszínre szavaznak, és az eltér a diákok helyszínétől, akkor ez a helyszín nyer, minden más esetben a diákok szavazása által kijelölt helyszín nyer.

Ennek egy másik változata, az egyenlőtlen arányú szavazás: minden résztvevő szavazata (60) 1,5%-ot jelent, az osztályfőnök szavazata 10%-ot jelent. Ha két helyszín közel egyforma tetszésnek örvend, akkor végeredményben az osztályfőnök szavazata dönt.

A „képviseleti” döntés: a diákok kijelölnek, megválasztanak egy vagy pl. öt diákot, hozzák meg helyettük a döntést. A képviseleti döntés lényegében diktatórikus (csak részben demokratikus, a rossz döntés után a leváltás „fenyegeti” a képviselőt) mert egy, vagy kevés ember akarata érvényesül, és nem sok ember, a relatív, vagy abszolút többség akarata érvényesül.

A diktatórikus döntés: a leválthatatlan osztályfőnök dönt. Ennek egy enyhített változata, a részben diktatórikus döntés, ha egy öttagú tanári testület dönt, pl. szavazással.

Annak bizonyítása, hogy általában a demokratikus döntés a legjobb, a szavazóegységes döntés, ill. az egyenlőtlen arányú szavazás még jó lehet. A „képviseleti” döntés általában már inkább az átlagnál rosszabb, a részben diktatórikus döntés (pl. öttagú tanári testület) általában rossz, a diktatórikus döntés (csak az osztályfőnök dönt) a legrosszabb.

A felsorolás nagyjából a különböző demokráciaszintekről szólt. Jelenleg a képviseleti döntés és a vezetőtestületi döntés szintjén áll a rendszer.

Az egyszerűség kedvéért hasonlítsuk össze a két szélsőséget, a demokratikus és a diktatórikus döntést. És az osztályfőnök, ill. az öttagú tanári testület jelképezze a vezetőt, vezetést.

Egy lehetséges demokratikus döntés: 22-en Balatonra mennének, 18-an Mátrába, 15-en pilisbe, 5-en tartózkodnak. Természetesen így a Balaton győz a többség, a relatív többség akarata érvényesül. Nem tudjuk, hogy a szavazók mennyire okos, kiváló emberek de a többség akarata érvényesül. Legalább 22 ember a relatív többség elégedett lesz, kívánsága teljesül, a kirándulás közben viszonylag rendesen fog viselkedni.

Diktatórikus döntés, csak a vezető (pl. az osztályfőnök) dönt.

(Az alapvita a következő: sokak szerint a kiváló emberekből álló vezetés jobb döntést tud hozni, mint a kevésbé kiváló nép.)

Ez nem szakmai kérdés (hová menjünk kirándulni), hanem ízlésbeli kérdés, tehát a „kiválóság” nem számít. Nagyon sok társadalmi kérdés, ízlésbeli, vagy jelentős részben, ízlésbeli kérdés.

(De vegyünk ennél szakmaibb kérdést.) Mi a bizonyíték arra, hogy a vezető kiválóbb, bölcsebb, mint a többség, azaz kiválóbb, mint az átlag? Esetleg, ha lenne egy jó vezetéskiválasztó, leváltó mechanizmus. Esetleg. Viszont minden vezető vonatkozásában megjelennek a „vezetők szükségszerű negatívumai”. Ez kb. olyan 20 negatív determináció, mely a legjobb, leginkább népérdekű döntés ellen hat. Pl. hogy a vezető szerint: a nép érdekében, (vagy a saját érdekében) fenn kell tartani hatalmat, és innen a hatalommegtartás, a nép érdekénél fontosabb szempont lesz, még akkor is, ha egyébként a vezető népérdekű. És még lehetne sorolni a szükségszerű negatívumokat.

De ha ezek a negatívumok nem is jelentkeznek, akkor is a vezető pl. a három lehetőség közül egyformán, választhat, és ugyanannyi eséllyel választhatja a legrosszabb, a nép számára legkevésbé jó variációt, mint a legjobbat. Pl. az osztályfőnök egyáltalán nem biztos, hogy a Balatont választja, lehet hogy a Pilist (a legkevésbé jót) választja. (Nagyközösségekben a vezető képtelen több tízezer ember véleményét végighallgatni. Ha pedig végighallgatja és megfogadja, akkor az már demokratikus döntés, azaz népszavazás.)

Lényegileg, bár a demokratikus döntésben mindenféle jó és rossz döntés benne lehet, ezek is egyéni érdekekről szólnak, de ezek összesítése, mégsem adhat ki népellenes döntést, azaz mégis a relatív többség, a többség érdekének leginkább megfelelő döntés születik. A diktatórikus döntésben, ha a vezetés szükségszerű negatívumaival nem is számolunk, jelentős esélye van annak is, hogy rossz, népérdekkel szembeni döntés jön létre. Egy pár ember akarata érvényesül, és nem biztos, hogy ezen akarat a nép érdekével, akaratával azonos. Sőt gyakran, (pl. profitszerzési esetekben), valószínűleg a nép akaratától, érdekétől eltérő a kevesek érdeke, akarata. (Ha én, mint versenyző, határozom meg a versenyszabályokat, akkor nyilván olyan versenyszabályokat hozok, melyek leginkább nekem kedveznek. Ennek ellenkezője, nekem kedvezőtlen versenyszabályok hozása, ostobaság lenne a részemről.)

Minél több tag, érintett vesz részt a döntésben, azon döntés általában annál demokratikusabb és jobb, és ez minden közösségi döntésre igaz. Általában, tehát lehetnek kivételek, de azok csak kivételek.

Kiinduló alapvetések. 

1. Minden társadalmi elemzés kiindulása, hogy legalább százezer törvény, rendelet, paragrafus  irányítja az emberek életét és ezen kívül is számtalan egyéb döntés van. És akkor még csak az országos törvényekről, döntésekről beszéltünk. A törvények jelentős része több okból, nem tökéletes, nem lehet tökéletes, ill. lehetne jobb. Soroljatok fel néhány okot.

2. Jó törvény, jó döntés, amelyik a legmagasabb szélesen értelmezett életszínvonalat biztosítja a legtöbb ember számára. Egyszerűbben a jó, törvény a jó döntés, népérdekű.

Lehetnek, vannak hiányzó törvények is. Azért kell általános elveket, célokat, igényeket, követeléseket megfogalmazni, mert azokból kiderülnek a hiányzó törvények. Ezért az általános nagy elveket, célokat, igényeket, követeléseket is be kell sorolni a döntések közé. 

3. A törvények, döntések jósága elsősorban attól függ, hogy kik, és milyen szempontok alapján hozzák a döntéseket, törvényeket. Ez a döntéshozó mechanizmus. A döntéshozó mechanizmus legjelentősebb tényezője a demokrácia, a demokráciaszint.

A demokrácia mértéke attól függ, hogy a törvények, döntések megfogalmazásában, megalkotásban, elfogadásában milyen mértékben és mennyi ember vett részt.

Másképpen mennyi törvénnyel, döntéssel mennyi ember ért egyet, de ez is csak úgy derülhet ki, ha erről szavaznak az emberek. A demokráciaszintet nem lehet feltételezésekre alapulva (ez a törvény szerintünk, jó népérdekű, ezt elfogadná a nép, stb.) mérni.

Nyilvánvalóan a törvények, döntések kialakítói egyet is értenek a törvényekkel. Ezért gyakorlatilag is egyszerűbb a demokráciát úgy biztosítani, hogy a törvények, döntések kialakítási fázisában biztosítják a részvételt (a javaslattevést és az elfogadást.)

Tehát egy törvény, döntés esetében, a létrehozás, egyetértés lehet, pl. az osztályzás ötös skálája szerint: elégtelen gyenge közepes, (eddig nem értek egyet, meg kell változtatni, innen egyetértek) jó, és kiváló. Mindez az összes törvény esetében hogy alakul.

A másik, lényegesebb része, a demokráciamérésnek, hogy mennyi ember, mondja egy-egy törvényre, döntésre: nem értek egyet, meg kell változtatni, avagy egyetértek. Elfogadott, egyben demokratikus egy törvény, döntés, ha az érintett emberek relatív többsége, vagy abszolút többsége egyetért, elfogadja, (avagy jelentősen részt vett a kialakításban), ellenkező esetekében az ellenkezőjéről lehet beszélni. És mindezt az összes törvény, döntés vonatkozásában kell nézni.

Mindez egyszerűen: a demokráciaszint attól függ, hogy az összes döntés törvény, kialakításának vonatkozásában (összesítésre van szükség) az emberek relatív többsége sem vesz részt (csak a szűk vezetés vesz részt), legalább a relatív többség vesz részt, vagy az abszolút többség, vesz részt.

A konkrét demokráciamérésnek több fajtája lehet. A pontos mérés 100-as skálán levő demokráciaszinteket mér.

Csak a vezetés vesz részt  a döntéshozásban, ezen mechanizmus is külön osztályozható, viszonylagos demokráciaszintről lehet beszélni.

Ha a többség önként (szavazással), a döntéshozást, törvényalkotást átengedi a vezetésnek, akkor ott megmarad az emberek önrendelkezése, de a demokráciaszint lesüllyed.

4. A demokrácia, demokráciaszint sok elemből, (egységből, részből, tényezőből) épülhet fel. Egy elem lehet a képviseleti demokrácia. A képviseleti demokráciában a többség nem vesz részt a törvényhozásban, döntéshozásban. A képviseleti demokrácia lényege hogy a nép által választott és leváltható vezető (képviselő) bizonyos fokig népérdekű döntésre van motiválva, mert a nép leválthatja. Ez a motiváció, csak valószínűség, csak egy eleme, ráadásul nem túl erős eleme a demokráciának. (A demokrácia legerősebb eleme a „kötelező” népszavazás.) A képviseleti demokrácia további elemei: a többpártrendszer, a választási és leváltási rendszer. Tehát, ha a többpártrendszer, a választási, leváltási rendszer jól működnének, akkor is csak a képviseleti demokrácia jó működéséről lenne szó.

A demokrácia bizonyos elemei, pl. a képviseleti demokrácia, ill. az elem, elemei, pl. a többpártrendszer, a választási rendszer, nem azonosak a demokráciával. A felsoroltak csak bizonyos szintű, alacsony, közepes szintű demokráciát tudnak biztosítani.

A képviseleti rendszerben, a törvényeket, döntéseket egy szűk vezetés hozza, (nem a többség), amely szűk vezetés részben népérdekűségre van motiválva (és nem kötelezve).

5. A történelem során, a különböző rendszerekben még a rabszolgatartó rendszerben (pl. ókori görögök, rómaiak) is megjelennek a demokrácia bizonyos elemei, (gyakran a képviseleti demokrácia), ami nem jelenti azt, hogy komoly demokráciaszint alakult volna ki. Az ókori népek beleértve a görögöket, rómaiakat is a legaljasabb rendszert, a rabszolgatartó rendszert alakították ki. Nem véletlenül ekkor lépett színre Jézus. Ezután már egy lassú, hektikus hullámgödrös, zsákutcákkal tarkított fejlődés, de mégis fejlődés jött létre.

6. Ha a jelennél van egy lehetségesen jobb jövő, akkor teljesen érdektelen a múlttal foglalkozni, akkor a jövőépítéssel kell foglalkozni. Ennek ellenére egy kis történelmi fejlődés.

Ez a fejlődés pedig haladjon az alapelvek meghatározásából, törvénybe iktatásából.

Jézus tanításának lényege: szeresd felebarátod (minden embert, idegen embereket is) úgy, mint önmagad. Egyébként pedig a szegényeket védte, a gazdagokat, és a fejeseket (írástudókat) kritizálta.

Lényegében erről szól: az ember (minden ember) szabadon és egyenlő jogokkal születik, és ilyen marad. – az alapvető emberi jogok, melyek Jézus után több mint ezerhatszáz évvel, több forradalom után fogalmazódtak meg, több helyen, de ez már jogalkotás volt. Ill. minden embernek joga van a biztonsághoz, a tulajdonhoz, az önkénnyel szembeni ellenálláshoz. Ill. kicsit később, a lelkiismereti szabadság, véleménynyilvánítási szabadság, sajtószabadság joga is deklarálva lett. A következőket lehet megállapítani:

1. A jézusi alapelv és az alapvető emberi jogok lényegében ugyanarról szólnak: az embereknek, a születési adottságaiktól függetlenül, és az adott erősségüktől függetlenül egyenlő esélyűeknek kell lenni. Ne tégy igazságtalan különbséget az emberek között. Csakhogy a jézusi tanítás, csak erkölcsi parancs volt, az alapvető emberi jog, pedig jogi parancs volt. Viszont csak deklarált elv, volt ez a jogi parancs, aminek át kellene menni százezer konkrét törvénybe.

2. Jézus idejében még a király, császár volt a legfőbb döntéshozó, az arisztokrácia volt a második számú, és a kongresszus csak a harmadlagos. A XVIII. századra egyes országokban a király döntéshozása gyengült, az arisztokrácia döntéshozása (hatalma) szintén gyengült, a kongresszus (népgyűlés, stb.) erősödött, ráadásul megjelent a döntéshozásban egy új jelentős sok emberből álló réteg, ez volt a polgárság. Kimutatható, a döntéshozás demokratikus szintje, az elfogadott törvények jósága népérdekűsége között és a rendszerfejlődés között az oksági kapcsolat. 

3. Az elveket és az elvekkel visszaélő, azt ürügynek felhasználó gyakorlati politikát, ill. az elveket és az elveket, felhasználó, kifordító zsarnokokat ne azonosítsuk. Ez érvényes pl. a Marxizmusra is. 

4. Lényegében manapság a XXI. században ott tartunk, mint kétszázötven évvel korábban. A jézusi elvek és az alapvető emberi jogok, a mai napig, sem, az emberi tudat világában sem terjedt szét teljesen, (talán csak félig),  a jog világában sem terjedt szét teljesen (talán csak félig).

5. Ideje lenne továbbgondolni a „ne tégy igazságtalan különbségeket az emberek között” gondolatot.

Az ember az állati lényéből hozta, hogy az erős harcban (és nem szabályozott igazságos versenyben) győz, a gyenge elpusztul. Az sem számít, hogy önerőből lett erős vagy nem, azaz a születési adottság teljesen rendben van. Ezzel szemben, az új gondolat: az ember csak arról tehet, amiről saját érdeméből, hibájából tehet. Mivel a születési adottság, milyen családba, népbe, vallásba, kultúrába született, ill. feketének, betegnek, stb. született, nem önérdem, önhiba, ezért ezeket korlátozva, máskor egyáltalán nem szabad figyelembe venni.  Valójában az ember önérdeme és önhibája, hogy árt, vagy használ az embertársainak. Ezért az új pontosított elv, legalábbis ha folytatjuk a jézusi tanítást és az alapvető emberi jogokat: igazságos és arányos hatalmi és vagyoni különbségekre van szükség, melyben a különbségtevés alapja, a másnak ártás, ill. a másnak hasznosság, a hasznos munka. Olyan igazságos szabályozott versenyre, versenyekre van szükség, melyek elsősorban ebben versenyeznek: ki használ többet embertársainak, képességeihez, lehetőségeihez képest ki végez hasznosabb munkát.

Jelenleg többek között az érdemtelen hasznosulás lehetséges (ők nem büntetést de jutalmat kapnak), miközben: ha valaki érdemtelenül hasznosul, akkor valahol valakik érdemtelenül károsodnak. Tehát jelenleg pl. ezért sem érvényesek az igaz és egyébként deklarált elvek.

1. Ha majd kialakul a demokratikusabb döntéshozás, (a korszerű

népszavazási rendszer), akkor jobb, népérdekű döntések születnek. Akkor a jézusi elvek, és az alapvető emberi jogok, és az itt megfogalmazott elvek is, nemcsak deklarálva, de valóságosan is megjelennek a jogalkotásban.

A demokrácia és kissebség érdeksérelme.

Bárki is hozza (vezetés, vagy többség) a döntést, egy kisebbség „érdeke sérül”.

Szét kell választani az abszolút érdeksérelmet (a korábbi állapotokhoz képest van romlás) és a viszonylagos érdeksérelmet (a korábbi állapothoz képest nincs romlás, csak a javulás a többséghez képest viszonylag kisebb, avagy zéró).

A demokrácia, a demokratikus döntés azt jelenti, hogy a viszonylag sérült kisebbség a legkisebb, mert ez a kisebbség a viszonylagos vagy abszolút többség.

A demokratikus döntés során sem sérülhet a kisebbség abszolút érdeke, csak a viszonylagos. Kivéve, ha egy korábbi igazságtalan állapot felszámolásáról van szó, de ezt is következetesen, de fokozatosan kell felszámolni.

Hozzá kell tenni, hogy a közösségi döntések azért kötelezettségeket jelentenek. A közösségi döntések szükségesek, lásd pl. osztálykirándulás. Helytelen gondolkodás, lemondani a közösségről, csak azért, mert a kisebbség érdeke sérülhet. Annál is inkább, mert az egyénekre bomlott társadalomban (szervezetlen, mindenki, mindenkivel harcol, az erőszakosak győznek) az egyének érdeke többszörösen sérül.

A kisebbség érdeksérelmének korlátozásának elemei:

A várható nyilvánvaló kisebbség kapjon viszonylagos szavazati aránytalanságot, pl. 1 szavazat helyett 1,5 szavazatot.

Fontos döntések esetében, ill., ha nyilvánvalóan lesz abszolút károsodó kisebbség, akkor csak az abszolút többség dönthet. (Sőt ki lehet kötni kétharmados és még szigorúbb arányokat.)

Nem jöhet létre olyan döntés, amelyben létrejön az abszolút károsodás.

Ha mégis létrejön, akkor kapjon a károsult kártérítést.

A sérült kisebbség kapjon végrehajtási engedményt. Pl. a rájuk vonatkozó törvény, legyen szélesebben limitált.

A kezdeti példára visszatérve.

A 61 érintettből mindössze 22 érdeke érvényesül a többieké, a 39 emberé nem.

Bármely más döntés esetében ez a 39 szám még több lenne.

Fel lehet vetni: egyáltalán szükség van e osztálykirándulásra?  Itt ki kell lépni a példázatból és általánosítani szükséges.  Egyáltalán szükség van e iskolákra, osztályokra? Szükség van a közkórházakra? Szükség van a központi rendőrségre, és igazságszolgáltatásra? Szükség van e központi segélyezésre, szociális rendszerre? És még lehetne folytatni.

A nemzet, az állam, és a demokrácia problémaköre itt összekapcsolódik, mindegyik a közösségről szól.

El kell képzelni, milyen lenne egy állam és nemzet nélküli társadalom? Egyénekre, esetleg, családokra osztott ill. esetleges közösségekre osztott szervezetlen társadalom? A társadalomfejlődés a szervezett közösség irányába halad. Ugyanakkor lehetséges átesés a ló másik oldalára: tiltsuk meg az egyéni, családi létet, az esetleges közösségek létét. Nyilván ez sem lenne jó, ilyenre is volt már negatív kimenetelű történelmi példa. Akkor tehát marad az optimális arány. A kérdés, hogy a jelen társadalom, rendszer, hol áll az optimális arányhoz képest összességében és részeiben. Ugyanakkor a demokrácia szellemében az ilyen kérdéseket is meg kellene szavaztatni.

Az optimális állami arány, demokrácia, magas demokratikus szint nélkül csak negyed siker.

Pl. az osztályban arról is szavazni kellene, hogy egyáltalán legyen e osztálykirándulás.

A fontos kérdések kapcsán jön elő, hogy a relatív többség nem, csak az abszolút többség dönthet. (Sőt lehetnek ennél szigorúbb arányok is.) Ha a többség érdeke, igénye szerint, igen, akkor: lenni kell, pl. osztálykirándulásnak. A demokrácia szabálya: a kisebbség köteles a többség döntéseit végrehajtani, ha az megfelelően korlátozza, kompenzálja a kisebbség érdeksérelmét.

Az osztálykirándulásról szóló szavazólap ezután így nézhet ki.

A szavazók: a 30 diák, 30 szülő (minden diákhoz tartozik egy szülő) és az osztályfőnök.

Egyetértesz azzal, hogy a leginkább rászoruló öt diák kirándulási költségét 50%-ban, ill. további öt diák költségét 20%-ban a közösség fizesse.

Egyetértesz azzal, hogy azok is kötelesek a kirándulás költségének 10%-át befizetni, akik nem mennek kirándulni, kivéve a rászoruló diákokat.  A kirándulás nem kötelező.

A fennmaradó ill. hiányzó összeg az osztálykasszába kerül, onnan pótlódik.

(Ez eddig a kisebbségek kötelezettségeiről és érdeksérelmeinek kompenzálásáról szólt. Kettő sérült kisebbség képzelhető el. Az egyik, a szegénydiákok, akik el szeretnének menni, de kijelölt, többségnek kedvező helyszíneket nem bírják fizetni. A másik a viszonylag gazdagok, akik, nem karnak elmenni, nekik nem az egész összeget, de csak 10%-ot kell fizetni.)

Egyetértesz e azzal, hogy legyen osztálykirándulás.

(Abszolút többség szükséges. Ez a fő kérdés.)

Az előzetesen lehetséges három helyszín közül (Pilis, Mátra, Balaton) közül az általad választottat jelöld meg. (A döntéshez elég a relatív többség.)

Megjegyzések a szavazással kapcsolatban:

A szavazás előtt lefolytatódik a demokratikus vita, melyben esetleg módosulhatnak a kérdések.

Na de itt van még a mujejő-reviszer, azaz, az elfogulatlan vélemény.

Politizáljunk, azaz mondjunk véleményt a közügyekről, de tegyük azt értelmesen, elfogulatlanul. Aki elfogult véleményt mond, ő hamis valótlan véleményt mond, ő árt az embertársainak. Az ártás közvetett úton (torz vélemény, torz vélemények, torz társadalom, torz rendszer, az egyének is, leginkább a kisemberek károsodnak) jön létre, de létrejön.

Ha az egyik nagyképű profi politikus, politikai vezető, belenéz az interneten megjelenő politikai véleményekbe, az gondolja: na ez az alja pórnép, ezek nem érdemelnek jobbat. Ezt gondolja, (persze nem ezt mondja): és sajnos igaza is van. Az más kérdés, hogy lényegében, tartalmilag ő sem politizál színvonalasabban, legfeljebb formailag, vagyishogy nem más, mint egy diplomatikus dumagép. A vezető politikusok: diplomatikus dumagépek, de lényegében elfogultak. Mindent halál magabiztosan megmagyaráznak, csakhogy gyakran maguknak is ellentmondanak, (mást mondanak, mint kettő perccel, héttel, hónappal, évvel ezelőtt) és ez már önmagában is gyenge politizálást jelent. Szóval, ha nekik lehet, akkor nekünk egyszerű kisembereknek is lehet – gondolják sokan, de tévesen. Nem, mi kisemberek nem engedhetjük meg magunknak a színvonaltalan politizálást, mi különbek vagyunk náluk.

Szóval a legfontosabb az elfogulatlanság.

De kezdjük talán azokkal, akinek a mondanivalóját így lehet összefoglalni: nagy szahara az egész világ, az egész értelmetlen, az emberiség el fog rohadni, és egyébként minden hazugság. Ez így oké: csak akkor ezek az emberek miért írják le ezt? Mert ha semmi értelme semminek, akkor az ő kis véleményüknek sincs semmi értelme. Vagyis ha valaki veszi fáradtságot, hogy a maga kis-nagy igazságát közölje, akkor nyilván meghallgatókra és helyeslőkre számít, vagyis mégis a világ értelmét keresi. Tehát aki egyáltalán ír és olvas, ő már hisz abban, hogy van, ill. lehet értelmes világ.

De folytassuk az ellentáborral, akik szerint minden jelenlegi nagyjából szép és jó. Illetve még többen vallják: amúgy a világ a rendszer nagyon klassz, csak hát ez a Magyarország, vagy ez a párt, ez a vezető, ez viszont borzalmas. Az ő kiindulópontjuk is rossz.

Ahogy a másik ellentábor kiindulópontja is rossz, miszerint: van egy remek ország egy remek párt, egy remek vezető, csak hát az a fránya világ nem engedi, az mindig alátesz.

A felsoroltak mind elfogultak.

1. Mivel senki és semmi nem lehet tökéletes, mindenhol vannak hibák, ezért minden oldalnak kijár a kritika, de persze arányosan, a viszonylag jót, és a viszonylag rosszat azért meg kell különböztetni. Elfogult, aki nem így tesz.

2. És mivel senki nem lehet tökéletes természetesen  önkritikának is kell lenni. Értelmetlenül hamisan elfogultan politizál, akinek nincs önkritikája és, vagy másoktól se vár el önkritikát. És, vagy mások önkritikáját támadási ürügyként kezeli. Ugyanakkor különbséget kell tenni, a rejtett bűn beismerése és az önkritika között.

3. Visszatérve: legyünk elfogulatlanok, ne gyűlöletből politizáljunk. A személyes szimpátiát és ellenszenvet ki kell zárni.

4. Senki, semmi nem tökéletes, de mindenkiben mindenben fel lehet fedezni valami pozitívumot. Aki állandóan egy embert, egy pártot szidalmaz, ő biztosan elfogult. Egyrészt már az is baj hogy egyénekben, személyekben gondolkodik, de erre még visszatérek. Másrészt ezért mindenkiben lehet találni valamilyen pozitívumot is, és ezt már az elfogulatlanság miatt is keresni és találni kell.

Miért is baj a személyekben való gondolkodás? Egy ember semmit se tud tenni, ha nem támogatják. A támogatók táborát centrikus egyre nagyobb körök mentén lehet modellezni. Fővezér, alvezérek, középvezetők, a politikai erő belső és külső magja, az aktív kisemberek, a passzívan (beleegyezően, elfogadóan) támogató kisemberek. A lényeg, hogy nem egy-egy ember csinálja a politikát, hanem a társadalom. És itt visszacsatlakozhatunk a kezdeti elmélkedéshez vagyishogy, nekünk kisembereknek, miért kell értelmesen színvonalasan elfogulatlanul politizálni. Másfelől mi kisemberek azért sem engedhetjük meg handabandázást magunknak (szemben a politikussal, vezetővel, politizáló gazdagokkal), mert végül is, mi kisemberek faragunk rá.

4. Azért a vezető, vezetők arányosan (jóval) magasabb felelősségét nem lehet elmosni. De felelőssége van a mögötte álló embereknek is a távolság arányában. A legkisebb felelőssége a rosszat támogató „ismeretlen” kisembernek van, de neki is van felelőssége. Az elfogulatlan ezzel is tisztában van.

6. De van egy másik oka is annak, hogy nem lehet személyekben gondolkodva politizálni. A módszereket, mechanizmusokat, és elveket kell elsősorban (ötszörös erővel) kritizálni, azután ezen módszereket mechanizmusokat elveket valló embercsoportokat, politikai erőket (kétszeres erővel) és csak ezután jöhet a név szerinti személyes kritika. Látszólag nem fontos a sorrend, az arány, de valójában nagyon fontos. Aki nem tartja be, ő értelmetlenül, hamisan politizál.

Hiába váltunk le politikai erőket, pártokat, embereket, ha a módszerek, mechanizmusok, elvek megmaradnak, akkor más, „új”, de lényegében hasonlóan rossz emberek, emberek, pártok, politikai erők lépnek a helyükbe. 

7. Az elfogulatlan embernek, politizálónak tisztában kell lenni a kritika fajtájával és céljával.

A kritizálónak és kritika fogadójának is tisztában kellene lenni.

A kritikát az különbözteti meg a szidalmazástól, hogy a kritikának van egy „változtatási” célja.

Van a „szeretném, hogy még jobb legyél” típusú kritika. Tulajdonképpen ez a támogatás első lépcsője, tehát

Van „ez az utolsó figyelmeztetés” típusú kritika.

És van a „tűnjön el” típusú kritika.  Ez csak akkor nem rosszindulatú, ha kiegészül elfogadható megoldási javaslattal.

8. Ha elfogulatlanok akarunk lenni, akkor nem tartozhatunk klikkbe, csapatba. Legalábbis szolgai módón nem tartozhatunk. Csak az lehet elfogulatlan, akinek van saját meggyőződésű, gerinces önálló véleménye. Akit konkrét érdekek fűznek valahová, annak kétségkívül nehéz dolga van, nagy valószínűséggel nem tud elfogulatlan lenni.

9. Az elfogulatlan nem ragad ki egy-két történést, cselevést, esetet. Elfogult, aki néhány kiragadott esetből ítélkezik. Ezért az elfogulatlannak nagyjából minden cselekvést, történést, esetet, tényezőt, vonatkozást ismernie kell és ráadásul ezeket összegeznie is kell. Ezért az elfogulatlansághoz tudásra is szükség van.

10. Aki idáig eljut, neki már lényegében el kell jutnia a rendszer, a rendszerfejlődés, a fejlődés lehetséges jobb jövő gondolatáig. Minden eddigi okfejtés ide vezet.

A rendszerkritikának kell lenni a vélemény fókuszában, a rendszerelemzésnek kell lenni a dominánsnak. A kiindulásnak, a rendszernek kell lenni.

11. Az elfogulatlan, ha nem is mindig hangosan, de legalább magában hozzáteszi: na de itt van még a mujejő-reviszer.

Miért is szükséges, hogy a „rendszer” legyen a kiindulás, legalábbis, ha közügyekről van szó?

Csak az szeret, épít, segít, aki kritizál, véleményez, és ha elfogadható javaslatot (nem azt, hogy menjen a pokolba) is mellé tesz, és eléggé udvarias, akkor szinte biztosan jóindulatról van szó. Ugyanis lehet zrikálásból is kritizálni. Valahogy a kritizálónak és kritikát fogadónak is éreztetni ill. érezni kell, hogy jóindulatú kritikáról, véleményről van szó. A szeretet első jele, az aggódás és a kritika. Akit nem kedvelünk, aki közömbös számunkra, őt jó messzire elkerüljük.  Akit kedvelünk, őt képtelen vagyunk elkerülni, és ha rossz útra téved, akkor a lelkiismeretünk, azt mondja, kiabálja: menj oda és próbáld meg a helyes útra terelni.

Ami ide fele igaz, az általában visszafele is igaz, vagyis megállapítható: ha valaki normális jóindulatú ember akar lenni, aki hasznos tagja akar lenni a társadalomnak, annak kötelező a rendszert kritizálni. Tehát nemcsak hogy lehet, szabad a rendszert kritizálni, de kötelező.  És miért pont a rendszert? Egyszerűen azért, mert ez az, ami igazán hatékony. Egyrészt az emberek megsértődnek, és kialakul a dafkehatás. A rendszer szerencsére nem tud megsértődni, bár sok politikus szinte személyes sértésnek veszi, ha a rendszert kritizálják. Manapság is még, ez (a rendszer kritikája) a legnagyobb politikai bűn, sajnos még itt tartunk. Amit dicsérni kellene (a rendszerkritikát) azt el akarják tüntetni, ez önmagában is legfeljebb gyenge szint.

A javaslatom, hogy minden vezető nagybetűvel írja ki a falára: aki a rendszert kritizálja, nem nekem akar ártani. Ha tehetséges, bölcs vagyok, akkor a jobb rendszerben még inkább érvényesülök, és még szeretni is fognak. És a történelem is úgy fog számon tartani, mint tiszteletre méltó embert.

(Pszt, lehet, hogy ez a baj: nem bölcsek a vezetők?)

Visszatérve, ami ennél is fontosabb, az embereket le lehet váltani, meg lehet őket büntetni, de ha a rendszer (a módszerek, mechanizmusok, elvek összefüggő halmaza) marad, akkor a leváltott emberek helyébe újak lépnek. A felsorolt nyolc pont egyébként a rendszerhez vezet. Rendszerfejlődés nélkül nincs társadalmi fejlődés és a többség nem halad sehová. És ha nincs előrehaladás, akkor a hanyatlás (és ez konkrét halálokban, szenvedésekben mérhető) bekövetkezik.

Az elfogulatlan, ha nem is mindig hangosan, de legalább magában hozzáteszi: na de itt van még a mujejő-reviszer.

Szükség van a rövid határozott véleményre. A vélemény lehet rövid, határozott, de nem lehet felületes, elkapkodott. Manapság a vélemények 90%-a felületes, elkapkodott, többek között, azért mert ilyen véleményadó mechanizmusok alakultak ki. Pl. egy sajtótájékoztatás. Pl. egy politikai műsor, ahol szinte ki van szabva, egy ügy, egy perc. Ki sem próbálják, hátha nézett és érdekes lenne a hosszabb vélemény, az alaposabb kibeszélés. A felületes, elkapkodott vélemény nem lehet elfogulatlan.

Ugyanakkor kétségkívül, a túl hosszú vélemény, elkenődéssel, határozatlansággal párosul. A megoldás, hogy a rövid vélemény, kritika után hozzátesszük: na de még itt van a mujejő-reviszer. A mujejö-reviszer ennek a rövidítése: múlt, jelen, jövő, rendszer, világ, szerintem. És akkor így hangzik a mondat: na de itt van még, a múlt, a jelen, a jövő, a rendszer, a világ, és mindez szerintem. A „szerintem” az jelenti: mindez csak az én szerény véleményem, csak a népakarat döntheti el, mennyiben igaz ez. A népakarat, persze nem népszavazással, de azzal, hogy mennyien és mennyiben fogadják el, lehet ez csak néhány ember. Hiszen az ember nem magának közli a véleményét, mert akkor ki sem mondaná (le sem írná).

Egyébként, pedig aki csak múltat nézi ő csak elfogult, lehet, mint ahogy az is, aki csak a jelent nézi, ill., aki csak a jövőt nézi. Másképpen, nem lehet elfogulatlan, aki kihagyja akár a múltat, akár a jelent, akár a jövőt. (De egyébként a jövő a legfontosabb.) A jelen: leginkább a  közelmúltat, közeljövőt, a közeli világot, az országot és az aktuális vezetést jelenti. 

Továbbá elfogult, aki kihagyja, kifelejti a véleményéből a rendszert, és a világot.

Ezért, már amikor kialakítjuk véleményünk, tegyük hozzá magunkban: na de itt van még a mujejö-reviszer. És amikor kimondjuk a rövid, határozott véleményünk, akkor tegyük hozzá lehetőleg hangosan, de legalább magunkban: na de itt van még a mujejö-reviszer.