Embedded Files
Teljes tanulmány
https://sites.google.com/site/vakitfed/my-forms
A teljes könyv az alábbi link alatt olvasható:
https://sites.google.com/site/tarsadalomfejlodeshaboru/home
TISZTELT OLVASÓ
A vakitfed demokratikus néptársaság ajánlja önnek, a Forms and Docs alatt található tanulmányt.
Tisztelt Olvasó, mi a vakitfed demokratikus társaság nem akarunk semmilyen párthoz, oldalhoz tartozni. Tudatosan nem jobbról, balról, de nem is középről kívánjuk szemlélni a közügyeket, hanem felülről. Tehát a közügyekről elmondjuk a véleményünket, ott ahol lehet és ahol éppen aktuális, és lehet, ez valamilyen csatlakozás látszatát kelti. Mi nem tartozunk azok közé, akik csak azért mondanak mást, vagy semmit, hogy nehogy ide, vagy oda tartozónak lássák őket. Egyszerűbben, mi elmondjuk a saját véleményünket nem törődve azzal, hogy az, kiével egyezik, vagy ellenkezik.
Tisztelt Olvasó
Reméljük nem ijedt meg a tanulmány hosszától. Ez egy enciklopédikus jellegű tanulmány, ami annyit jelent, hogy néha, de inkább gyakran érdemes elővenni és olvasgatni, az ábrákat nézegetni.
Elnézést kérünk a helyesírási és egyéb hibákért. Folyamatosan korrigálunk.
Ez egy általános műveltségi szinten (középiskolai szinten), köznyelven írt, de szinte minden társadalmi, gazdasági problémakörre kiterjedő, enciklopédikus jellegű tanulmány. A problémákat az átlagember (az emberek többsége) szemszögéből, valamint elsősorban az értelmesebb jövő, az átalakítás szemszögéből közelíti meg.
Miért baj, ha valaki a jobb, értelmesebb jövőn, egy értelmesebb jobb rendszeren gondolkodik? Merthogy manapság ezt bajnak tekintik, rendszerellenességnek és a szinte tökéletes rendszer lebontásnak tekintik, a rendszerváltás gondolatát is „üldözik”. Szinte üldözik, miközben követniük és dicsérniük kellene, mert törekvés, akarat nélkül biztosan nem jöhet létre a jobb, értelmesebb jövő.
A rendszer, ami jelentősen meghatározza a mindennapi életet, akkor is alakul, ha azt gátolják, legfeljebb lassan, hektikusan, és rossz irányba alakul.
Tisztelt Hölgyem, Uram, a Vakitfed Néptársaság ajánlja e munkát, írást, egyéni állampolgári véleményt az Önök közösségének, vezetőinek, tagjainak, tanulóinak figyelmébe. Ez egy egyéni állampolgári vélemény (egyben az ország-vezetéshez szóló panasz és javaslatsor). A szerző, szerzők önálló véleményüket mondják el, a néptársaság vita és korrekció után, demokratikus döntéssel, egyetért e véleményekkel. A szerző, szerzők neve nem számít, mivel eme munkában, írásban, véleményben nincs rágalmazás, gyalázkodás, káromkodás, gyűlöletbeszéd, szándékos hazugság, tehát nincs miért, felelősséget vállalni. És nem kérünk semmilyen ellenszolgáltatást. Nem szeretnénk, ha bármi, akár a szerzők ismertsége, veszélyeztetné az elfogulatlanságot. A Vakitfed Néptársaság alapos vizsgálata után biztosíthatja Önöket, hogy e munka, írás, vélemény, a legteljesebb jóindulat, elfogulatlanság, társadalmi fejlődés, általános életszínvonal-fejlődés törekvésével jött létre.
Bárki tagja lehet a vakitfed demokratikus néptársaságnak, aki azt gondolja: jó lenne, ha az emberek színvonalasan, és elfogulatlanul politizálnának, mondanának véleményt a közügyekről. És, vagy azt gondolja: ha nem is értek egyet a tanulmánnyal, de érdemes nézegetni, olvasgatni és mások figyelmébe ajánlani, elgondolkoztatásra mindenképp alkalmas. És, vagy azt gondolja: jó lenne, ha létrejönne egy színvonalas internetes népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer. A csatlakozás tehát fejben és nem papíron, adatokkal dől el, és nincs semmilyen kötelezettség, jogi szabályzat.
Ha már az ember, tudatlan, elégedetlen, presztízsharcos, de mégis célokat kitűző porszem, akkor legalább próbáljon meg olyan célokat keresni, melyek esélyesen értelmesek. Az egyik ilyen esélyesen értelmes cél, a jobb értelmesebb rendszer kialakítása.
Az alapkérdés, hogy milyen sportra hasonlítson az emberi élet. A rendszer milyen sportot írjon elő? Ha minden szabálytalanság meg van engedve, akkor kevesen érnek a célba, de annál több lesz a sérült. Mi egyénileg is könnyebben kerülhetünk a sérültek közé. Ezért persze a szabálytalanságokat erősen korlátozni szükséges, a békés teljesítmények érvényesüljenek, de az sem mindegy milyen a díjazás. Még ha szabályozott és egyenlő esélyű is a verseny, akkor is kegyetlenné válik, és a többség sérül, ha az első helyezet „királyságot” nyer, az utolsók pedig nyomort és rabságot kapnak. Nemcsak egyéni, de csapatversenyek (családok, közösségek, nemzetek, stb.) is vannak. A csapattagok belső versenye még korlátozottabb lehet. Ugyanakkor az emberiség egyfajta nagy csapat. Ugyanakkor addig nem lehet elmenni, hogy a verseny, megszűnjön verseny lenni.
Egyébként pedig szeretetet adni és kapni jó érzés.
Lehet hogy körülöttünk levő világ nem valóságos, azt sem tudjuk, milyen a valóságos világ. Az érzéseink azonban valóságosak, a testi, lelki fájdalmakat, örömöket átéljük. És az önzőségünk, önzetlenségünk is valóságos. Ugyanakkor a legvalószínűbb valóságot kell elfogadnunk valóságnak, és ez az, hogy sokmilliárdan egymáshoz hasonlóak vagyunk, és az hogy az élet lehet jobb, kellemesebb, kevesebb fájdalom, több öröm lehet benne. És az is a legvalószínűbb valóság, hogy át kell alakítani az olyan rendszert, melyben mi magunk is, és a családunk is könnyebben kerülhet a sérültek (testi, lelki fájdalmak növekedése, örömök csökkenése) közé.
És az is a legvalószínűbb valóság, hogy az illúzió, a mese, az álom, a műviség, a tudatmódosítás, pl. az alkohol, kis mértékben gyógyszer, nagymértékben (nem orvosság), de méreg. És talán idevehetjük a szexet, a humort, a testi anyagai javak imádatát, egyéb szenvedélyeket is. Ezek olyan teák, melyekből időnként, enyhítésképpen felhajthatunk egy-egy pohárral, (nem egyformán veszélyesek), de ha fő-gyógyszerként használjuk, akkor egyfelől a káros mellékhatások miatt, másrészt az igazi gyógykezelés elhanyagolása miatt, mindenképpen ráfaragunk.
Az illúzió, bárhogyan is hozzuk azt létre, kevésbé valószínű (mindig minden a mi eszünkbe, a mi érzéseinkbe realizálódik), mint a legvalószínűbb valóság (lehetünk betegek, meghalhatunk, a gyereknevelés fontos szép hívatás, az érdekes hasznos munka fontos, az igazságosság, biztonság, önrendelkezés fontos, stb., mindezt jelentős részben a rendszer határozza meg).
A menekült-migráns válságnak, mint általában a nagy kiterjedt válságoknak, legalább 50 fontos szelete van.
Az, hogy hungarian vircsaft van, még hagyján, de a racionális németek?
Már megint? És mintha megint kirajzolódna valamiféle árulás-féleség Európa többi, főleg közép, keleti, déli részével szemben. Ezek a népek nemzetek a németektől függnek, a németeket követnék. Valahogy azonban a jóságos köntösbe öltözött németeket (mindig a vezetés a leginkább felelős) nem nagyon érdeklik e népek, nemzetek. Soha magyart, szerbet, szlovákot, egyebet nem vártak lelkes német tömegek, nem úgy, mint a ki tudja milyen országból jövő migráns-menekülteket. Sőt az sem érdekli őket, hogy a befogadási politikájuk elég sok galibát okoz más országoknak, nemzeteknek.
Agymosásra hajlamos nép, erős belső rejtett érzésekkel, sokszor önpusztító gőgösséggel? - Mi vagyunk a kiváló németek, most éppen a kiválóan irgalmasak - ki tudja meddig. Ezt a szeletet is érdemes megemlíteni.
Persze azt is hozzá kell tenni: egy átlagos német sok oknál fogva, egészen másképp gondolkodik, mint pl. egy átlagos magyar. Éppen az lenne a pontos közvélemény-kutatások egyik értelme, hogy megmutassa a különböző véleménycsoportokat. A népeket, nemzeteket nemcsak egymással, de önmagukkal is szembesítse.
A háború szeletét, elsősorban egy a jelenleginél normálisabb nemzetközi jog tudná megoldani.
Az EU határainak problémáját egy normális mindenkire érvényes szabályozás tudná megoldani. Nincs ilyen szabályozás, hiába van EU parlament, és hatalmas apparátus.
Az USA elhibázott önző politikája megint egy másik szelet.
Van még Iszlám-vallás szelet is. Illetve, eltérő kultúra szelet is van.
Van még terrorizmus szelet is.
Van még embercsempész szelet is.
Továbbá, van még a hasznos, ill. haszontalan nemzetközi munkaerő-vándorlás szelet is.
Mindezeket hosszabban kellene elemezni.
Nézzük ezt a szeletet: a feudalizmus és a kapitalizmus is, az óriási, aránytalan igazságtalan vagyoni, ill. életszínvonal, ill. hatalmi különbségek rendszere. Nemcsak a nemzeten belül jön létre ez a probléma, de nemzetközi szintéren is, nemcsak egyének, de országok nemzetek között is. Lehetett volna kimondottan különbségcsökkentő (valójában igazságosan visszaadó) politika. Az elvett természeti erőforrásokat, a természetrombolás kárait, az áron aluli bérmunkát, a „fejlett” nyugat, elfelejtette kompenzálni – ezt akár rejtett kizsákmányolásnak is nevezhetjük. A kompenzáció elmaradása önmagában is különbségnövelő. Már régóta várható volt, hogy az egyre növekvő óriásira dagadt különbség, valahogy robban. Ugyanis a jelenlegi menekült-migráns válságnak a nyomor, (nem háború, nem a vallás) a legfőbb motorja. Azt egy általános iskolás is látja, hogy már most sem a háborús menekültek teszik ki a többséget, hanem a nyomor elől menekülők és ennek önmagától nem lesz vége. Minimálisan tízmilliók jönnének, ha nincs korlát.
Persze nem maradhat ki a nagytőke vonatkozás, szelet sem. Már a 19. századtól, vagy talán korábbtól, minden jelentős válságban a figyelmes szemlélő felfedezheti a nagytőke vonatkozást. A jelen menekült-migráns válságban is ott van, konkrétan a német nagytőke, mely olcsó munkaerőre spekulál, a haszon imádatában, mindent feláldozva, még a német népet is.
A probléma, hogy mindez le van öntve egy szociál-liberál jóságos, humánus álszent cukormázzal. Sokan, csak sajnálni lehet őket, őszintén hisznek ebben az álságos cukormázban. Az álságosság ott lepleződik le, hogy csak tüneti kezelésekről van szó, hosszabb távon mélyülnek a problémák, pl. a különbségek is nőnek. Tehát a haszonimádat nagyon jól el van rejtve. Tulajdonképpen a kapitalizmus, a nagytőke és a politikai vezetés rejtett szövetségének rendszere. Már jó ideje az amúgy kíméletlen nagytőke, a szociál-liberál álszent eszmék emberek, pártok, média mögé bújva ténykedik. Ez az anarchikus diktatúra-demokrácia fajta Mindez nem jelenti azt, hogy a másik vonal, a klasszikus diktatúra-demokrácia fajta, egy jottányival is jobb lenne.
Jöjjön egy általános, kérdésben feltett szelet: miért nincs jelenleg olyan politikai erő, olyan eszmerendszer mely a normális többséget (pl. az arab többséget) maga mögé tudná állítani?
És végül egy másik általános, kérdésben feltett szelet: miért nem alakult ki még a ideológiáktól, vallásoktól, frázisoktól mentes, összesített emberiség-boldogságot néző reálpolitika?
Először is úgy oldanám fel az ellenmondást, hogy egy ideológiának azért kellene lenni: ez az összesített emberiség-boldogságot néző reálpolitika. De mire is gondolok?
Mint mondtam rengeteg ostobaság frázis repked a levegőben, mocskát szétszórva. Viszont nem látni, olyan elemzést mely elindulna A-tól, végigmenne az összes szcenárium, amely végigvenné, hogy hosszabb távon hogyan hat, pl. a migráció az összes érintett csoportra, nemzetre, és eljutna Z-ig. A jelen tendencia mellett, mi lesz az európai népekkel, milyen valóságos kellemetlenségek, vagy előnyök léphetnek fel. Pl. a kerítés látványa nem komoly kellemetlenség, a verés az elzárás, komoly kellemetlenség. Mi lesz a bevándorlókkal, ők vajon összességében jól, vagy rosszul járnak. Mi lesz az otthon maradt arab és más emberekkel, népekkel, Ők vajon összességében jól, vagy rosszul járnak. Az elemző, ebbe az elemzésben nem keverne bele semmit fölöslegest, (értéket, vallást), csakis a szélesen vett életszínvonal alakulást nézné, melynek, az anyagi életszínvonalon felül, része a biztonság igazságosság stb. mérése. Viszont ezek objektív mérések lennének, nem hadoválások. Szóval részletesen elemezné, a különböző csoportok népek boldogság alakulását, majd ezeket összesítené. Kik, hányan, járnak jól, még jobban, és kik faragnak, erősebben vagy gyengébben, rá.
Majd végül, összesítés után az elemzés határozottan kijelentené pl.: a jelenlegi tendencia, az emberiség-boldogság szempontjából nem jó, elfogadhatatlan. Utána hasonló részletes, (fölösleges frázisoktól mentes) elemzéssel kiderítené, az emberiség-boldogság szempontból mely megoldás lenne a viszonylag optimális.
Majd elkészítene egy tervet. A határozott kijelentés itt is megtörténne: ez a jó, ezt kell gyorsan hatékonyan tenni.
Kb. ez az emberiség-boldogság reálpolitika. A feltett kérdés pedig: annak ellenére, hogy e politika jó, ésszerű, miért nem alakult ki? Miért nem e felé haladunk?
Szóval sok szelet van, de mi lenne itt a lényeg? A szükséges új rendszer lényege.
Össze kellene gyűjteni e szeletek elemzését, valamint a nagy nyilvánosság előtt meg kellene azokat jeleníteni. Majd tovább szelektálni, ill. lényegesíteni kellene az elemező szeleteket.
Illetve, valószínűleg készülnének jó átfogó elemzések, olyanok melyekről az előzőekben beszéltem.
Mindezt egy korszerű, népszavazási közvélemény-kutatási rendszer is meg tudná csinálni, melynek működési mechanizmusa, a szelektálásra lenne kitalálva.
Végül is pontos tervet kellene alkotni időhatárokkal is (nemcsak nagyjából ködösen) és a terven belül is, pontosan ki kell jelölni az elsődleges feladatokat. Ebben már a tudományos vezetésnek is segíteni kellene. A pontos terv egyébként azt jelenti, hogy időhatárokra lebontva a pontosan meg vannak határozva a feladatok.
Többek között, a szükséges népszavazások kérdéseit, menetét is meg kell határozni – a sokat emlegetett népszavazási rendszer, erre is képes lenne.
Egyszerűbben a lényeg: a középhosszú (átgondolt, de nem sok hónapig tartó), közös tervezés után a népszavazás, képes kijelenteni: ez nem jó, ez elfogadhatatlan. Illetve: ez a jó, ezt kell gyorsan hatékonyan tenni.
Mindez jelenleg persze csak álom, nemhogy közeledne a társadalom, a rendszer e tervszerűség felé, de távolodik attól.
Jelenleg tipikusan a vezetés szükségszerű negatívumai hatnak, elsősorban a szemét szőnyeg alá seprése, ill. ide-oda tologatása történik. Vagy diktatórikus (nem összesített nép-boldogság), sokszor hibás döntések születnek.
Alapvető változtatás, olyan mit pl. a nemzetközi jog, pontosítása, bővítése, nincs.
A választás után megint rájöttem valamire. A magyar néplélek, nemzetkarakter egyik tulajdonsága: szolgálat, szolgálat, szolgálat, majd hirtelen váltás. Természetesen nem mindenkiről beszélek, hanem sokakról, mondjuk a relatív meghatározó többségről. Mondhatjuk ez történelmi tulajdonság. Bár mindig el lehet gondolkodni, hogy ez mennyire az adott helyzet generálódása (általában ez generálódik), vagy tulajdonság. Részben kulturális tulajdonság, mert a gyerekek gyakran hallanak ilyen mondatokat otthon: - nincs mit tenni urak mindig is voltak. - Az előzők se voltak jobbak. - A következők se lesznek jobbak. – Az urak mindig is loptak csaltak, hazudtak. És hasonlókat hallanak a gyerekek, ezért már gyerekkorban rögzül (ott tud igazán) ez a - csendesen szolgálni, nem politizálni – felfogás, ami egy tulajdonság, sőt néptulajdonság.
Persze nyilván nemcsak a magyarok tulajdonsága ez, és többféle változata van, viszont vannak olyan népek melyeknél kevesebb ember szenved ebben a tévhitben, tehát nem az emberiségre jellemző tulajdonságról van szó. Egyébként is nekünk magunkat kell kijavítani.
Elgondolkodtató például hogy a magyarok milyen sokáig kiszolgálták a Habsburg uralkodókat Pontosabban, nem állandó, folyamatos és többségi ellenállást bizonyít a történelem. Mint például Svájcban. Nálunk szakaszos robbanásszerű felkelések voltak. Ezeket le lehet verni. A folyamatossal nehezebb elbánni. Nálunk a XX. században még utakat, tereket neveztek el a Habsburg uralkodókról.
Az utolsó csatlósok voltunk, és nem egyszer.
A hirtelen váltás (üssük agyon, de legalábbis kergessük el a gaz urakat) pedig éppen a túl hosszan tartó már belső türelmet elfogyasztó szolgálatból, tűrésből ered. Mondhatjuk: az elfojtás egyszer csak kirobban.
Sokan persze egyszerű érdekből, gyakran csak vélt érdekből szolgálnak. De én most a másik nagy rétegről, a kulturális hagyományok miatt bekábultakról, beszélek.
Szóval nálunk ez van: - szolgálat, viszonylagos tisztelet – szolgálat, ők a vezetők – szolgálat, nem politizálunk – szolgálat, nem politizálunk – szolgálat tűrés – szolgálat, tűrés – szolgálat, tűrés – (ez kb. hét, nyolc év) – majd robbanás, üssük agyon az urakat.
A normális ez lenne - bizakodás szolgálat – szolgálat, de a hibák felvetése – erőszakmentes, de határozott elégedetlenség – fokozottabb elégedetlenség – majd szelíd leváltás.
Nemcsak az egyenletesség miatt normálisabb, de így a rossz vezetés nem keseríti tovább az emberek életét.
– Jó de a következők sem jobbak – szól a felvetés. Azért az egy kicsit számít, ha a vezetés tudja: már kisebb hibák miatt is leváltásra, kerül. Pontosabban, a magát nyeregben érző vezetés, hihetetlen mértékben képes elpimaszodni.
Más kérdés, hogy magam részéről el se tudom képzelni: hogyan lehet tűrni, szolgálni és nem politizálni. Persze nem pártpolitizálásra gondolok, hanem a közügyek átgondolásra. El se tudom képzelni, hogy bárki a gondolkodása során ne lukadjon ki minduntalan a közállapotokra. Persze én azt se értem, anyagi érdekből, hogyan dobhatja el valaki a meggyőződését és a becsületét. Igaz, önigazolásban nagyon jó az ember.
Gondolatok választás után
O. V. beszélt a liberalizmusról és ennek kapcsán felkeveredett a zavaros iszap. Pontosabban még a szokásosnál is zavarosabb lett. Valójában mindenki mást ért liberalizmus alatt, és ebből adódik a katyvasz. A fő baj tehát ez: gondolati és fogalmi káosz van, és ez nemcsak a liberalizmus fogalmára érvényes. Kissé kapcsolódik a téma a nagytőke ajnározáshoz, amiről már elkezdtem elmélkedni, és azt, mint ígértem, folytatni szeretném. A katyvasz elsődleges oka: a pártok politikusok (szinte mindegyik, nemcsak O.V) állandó köpönyegforgatása és félrebeszélése. További okok: nehogy már tisztán lásson a nép.
Nyilvánvalóan senki, én sem, tudom a katyvaszt megszüntetni, ezért csak néhány világító gyertyát gyújtanék, hátha valami kiderül. A demokrácia, az emberi jogok, a jogállam, teljesen rendbe lenne (persze ha helyesen értelmezik), de ez nem azonos a liberalizmussal. Sajnos azok is keverik a posványt akik, a kettő közé egyenlőséget tesznek. O. V. elvei és tettei nem azért hibásak, mert a liberalizmust bírálják, hanem azért mert a demokráciát és a jogállamot gyengítik. A jelen ideológiák és pártok (liberalista, lib-szocialista, konzervatív) mind, már gátolják a demokrácia és a jogállam további fejlődését, de másképpen. Ezek csak gátolják, a további fejlődést, viszont a diktatúra-erősödés (O.V.jut eszembe), nemcsak gátlás, hanem alacsonyabb szint, illetve visszalépkedés.
Ugyanakkor a kapitalista rendszerrel, (valójában nagytőke-befolyásolt rendszerrel) sok baj van, ez nem vitás. De nem azért, amiért O. V. mondja, hanem pont az ellenkezője miatt: még mindig kevés a demokrácia és a jogállam. És persze a nagytőkeérdek kiszolgálása miatt. Ugyanakkor az is igaz, hogy történelmileg és jelenleg is a liberalizmus, mint ideológia (nem könnyű egy értelmezhető és általánosítható világnézetet összehozni a katyvaszból) általában a nagytőke ajnározó nézetet is magába foglalja, ami rossz. Szóval zavaros a helyzet, negyed igazságok kavarognak, szinte mindenki távol van az igazságtól, de talán O.V. áll a legtávolabb, bár negyed-igazságokat ő is mond.
Egyértelműen rossz törvényt hozott a jelen kormányzó társaság, tudjuk mely párt, mely emberekről van szó.
Itt most konkrétan a gázbiztonsági előírásokra gondolok, de erre még visszatérek.
Sok törvényt hozott a jelenleg uralkodó társaság, tudjuk mely pártról, mely emberekről van szó, valószínűleg van a törvények között jó és rossz. Na-na, mi az, hogy rossz? Már én is úgy beszélek, mintha a rossz törvények, természetesek és megbocsáthatók lennének. Nem kedves polgártársak, ideje elfelejteni az ősi kelet-európai birka felfogást, mi szerint: hát mindig is szemétkedik az aktuális uralkodó, hát mindig voltak rossz törvények, akkor természetes, hogy most is vannak. Nem kedves ismerősök: ami dühítő ostoba értelmetlenség, azt meg kell szüntetni. Igazság szerint egyetlenegy rossz törvény sem természetes, egyetlenegy rossz törvény sem bocsátható meg. Pláne, egy ennyire rossz és sokakat érintő törvényt. Mi magyarok egymással szemben nagyon szigorúak vagyunk, de az uralkodóknak nagyon sokat elnézünk. Nekem elég akár egy nyilvánvalóan rossz törvény, hogy nehezteljek a vezetőre. Mert megkérdem: miért is nem akar ezen változtatni? Az, hogy véletlenül tudatlanságból létre hozza, talán még magyarázható, de az, hogy nem hajlandó kijavítani, már nem tolerálható.
Nem vadonatúj, de azért egyértelműen a jelen (2014) uralkodó törvénye, nevezzük: gázbiztonsági előírásoknak. Egyfelől a társasház gázvezetékét érinti, másfelől gázkazánt cserélnénk, és így kerültem kétszeresen is lehetetlen helyzetbe. Nem egyedül, a fél országot érinti előbb-utóbb. Rossz a törvény mert szigorú, szinte betarthatatlan, másfelől nem tesz mellé semmilyen lépcsőzetességet, sem segítséget. De ami ennél is nagyobb baj lényegében ezt a törvényt senki nem ellenőrzi. Ami azt jelenti, hogy a tisztességes, törvénytisztelő ember ráfarag, balek lesz belőle, a tisztességtelen esetleg a csókos jól jár. Mindenféle visszaélés is lehetséges. Tipikus túlszabályozott és egyben látszat törvény. Ráadásul a jó szándékú becsületes besétálhat csapdába, őt büntetik meg. Tehát egyben: becsületes ráfarag, becstelen markába röhög – típusú törvény.
Most persze azt várná a kedves olvasó, hogy mondjam el a trükköt, az egyéni megoldást. De kérem, pontosan erről van szó, ez a birkaság a beletörődés útja: az egyéni trükközés. Én nem erősítem a birkaságot. A zsarnok vezető ugyanis röhög a markába: ezek már megint nem egységesen akarnak valamit, hanem egyenként. Így könnyű őket birkaságba tartani.
Szóval ezt be kell fejezni: a vezetőkkel szembe, a rendszerrel szembe, és magunkkal szembe elnézőek vagyunk, viszont nem vagyunk segítőkészek és együttműködők az embertársunkkal szembe.
Miről szeretnék még a jövőben elmélkedni?
A birkaságról.
Arról is, hogy van igazi nyugalom, kényelem, béke és látszat nyugalom, béke, kényelem.
És arról is, hogy a dán élelmiszer-termelő (paraszt) miért képes szövetkezetet létrehozni és a magyar miért nem képes. És mi köze ennek ahhoz, hogy Dánia fejlettebb és boldogabb ország.
Gondolatok a választásról.
Ha valaki utálja a politikát, viszont szeret gondolkodni, akkor közelítsen az értelem oldaláról a kérdéshez. Nem szavazok erre, vagy arra, vagy egyáltalán, nem választok, mert a vágyam, célom valószínűleg nem érem el, nem kerül be a parlamentbe, nem lesz győztes, stb.- helyes ez a gondolat?
Most tekintsünk el attól, hogy egy kis-pártnak már az is győzelem, ha kap, mondjuk ötezer szavazatot. Visszatérve, lényegében ez azt jelenti: csak a biztosra megyek, bizonytalan dolgokba bele sem kezdek. Valóban erről szól az emberi vágy, cél, terv (mindegy, hogy minek nevezzük)? Ha erről szólna, akkor az ember, még mindig egy bizonyos főemlős tagjaként makogna, az erdő szélén. Az emberi vágyak, célok 95%-a többé-kevésbé bizonytalan megvalósulású, ezek szerint, ezeket mind törölni kell. Ugyanakkor törölni kellene, a „megpróbálom”, a „próba-szerencse”, a „megküzdők érte”, a „tervszerű haladás” fogalmakat is. A magánéletünkbe, nagyon helyesen, sok bizonytalan kimenetelű, ámde hasznosnak vélt dologba belevágunk. A közéletbe is nyugodtan megtehetjük, hacsak nem keresünk, a lustaságunkra és önzésünkre ürügyet.
Vegyük már észre, hogy soha nem volt még ennyire zavaros, átláthatatlan a választás.
Hogy ez trükk, vagy csak átgondolatlanság, az a választópolgár, azaz a nép szempontjából mindegy. A választópolgár kötelessége, hogy az adott helyzetben, ahhoz képest a lehető legjobban válasszon. Azt válassza, ami hosszabb távon jó az országnak, nemzetnek, mert ez hosszabb távon azonos a saját érdekével, és ne hagyja magát átverni.
Kétségkívül ez a választási átláthatatlanság a fidesnek kedvez, lehet ez egy újabb hatalomszerzési akció, az átláthatatlan választás bevezetéséért mindenképpen a fides a felelős. De ha elég érett a nép, visszafele is elsülhet a puska.
Viszonylag optimális esetben van öt-tíz ismert párt, ezeknek van olyan saját és értékelhető programja, amit a választók már választás előtt megismerhetnek. Ezek szerint és a múltjuk alapján választanak a választók, és persze a pártok be is tartják a programjukat.
Értékelhető program: nem frázisegyveleg, hanem konkrétumok. Továbbá, nyilatkozat a valóságos politikai töréspontokról: nagytőke ajnározás, vagy korlátozás. A vagyoni különbségek növelése, vagy csökkentése. Stb..
A múltban volt öt-tíz párt a programjuk csak részben volt értékelhető, és ismert, valamint azt csak részben tartották be. Most harminc párt van, gyakorlatilag nincs értékelhető ismert program (nem lehet megismerni) és nagy valószínűséggel nem tartják be programjukat. Tehát ez rosszabb választási rendszer.
Az én választásomhoz minimálisan ki kell rajzolódnia: A adott párt csökkenteni kívánja a vagyoni, hatalmi különbségeket. Nem nagytőke-ajnározó. A hazai kis és középvállalkozókat valóban támogatni kívánja. Az államot fontosnak és fejleszthetőnek tartja. Az innovációt fontosnak tartja, inkább előre néz, mint vissza. A demokráciát, a közvetlen demokráciát fontosnak tartja, a népet valóban tiszteli. Viszonylag messze áll tőle a korrupció és klikkrendszer. Viszonylag keveset hazudik, és nagyképűsködik. Nem vall agyament irreális, a világtól elszakító nézeteket. (Látható, hogy a fides, emeszpé, jobik nálam nem jöhet szóba.)
Van egy sereg ismeretlen kis-párt, akiről nem tudunk semmit.
Korlátozott szűkös és szubjektív információk az új kispártokról, talán segít a választásban.
Először is azt látni kell, hogy van egy sereg új kicsi, pl. a nemzetiségiek, akik egy társadalmi csoport érdekérvényesítői szeretnének lenni. Nem mindegy hogy egy „program” az egész országról gondolkodik, vagy egy csoport érdekéről. Az utóbbinak is lenne értelme, ugyanakkor más megoldás lenne szükséges. Aki nem ennek a csoportnak a tagja, annak ilyenre nem érdemes szavaznia.
Az átlag- választónak azokat az igazi pártokat kell nézni, akik az egész országról gondolkodhatnak, hogy jól, rosszul, az más kérdés.
Az egyik kavar, hogy kettő szociáldemokrata párt van. Az egyik: SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA (ez a Schmuck féle párt) ----- a másik ------ MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT (erről nem lehet szinte semmit tudni, lehet hogy valami régi társaság, de hogy indulhat? Viszont a választás zavarosságára jellemző.)
És ki kell térni egy hatalmas kavarodásra, mely valószínűleg nem véletlen.
Három párt neve erősen keverhető, és keverik is:
ÖSSZEFOGÁS PÁRT -----------EGYÜTT 2014 PÁRT ------ ------- MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT, EGYÜTT - A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA, DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ, PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT, MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT. Szóval itt olyan kavar van, ami könnyen átverheti a választót. Az újságcikkekben is kavarják, főleg a két utóbbi pártot. Kinek az érdeke itt kavarni? Az biztos, hogy a hosszú nevű, emeszpét is magába foglaló, a károsult. A lényeg hogy ez három különböző párt.
Ezek után jöjjön a „pártok”kategorizált felsorolása.
Valójában nem pártok, csak érdekképviseleti civil szervezetek:
MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT
EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT
(Bár talán egy roma pártnak be kellene jutni, mivel a romakérdés, több mint nemzetiségi kérdés. Ugyanakkor a pártok programjában kellene szerepelni a romakérdés megoldásának, de ilyen sincs.)
ORSZÁGOS ROMA ÖNKORMÁNYZAT
1 - MAGYARORSZÁGI ROMÁNOK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA
2 - ORSZÁGOS RUSZIN ÖNKORMÁNYZAT
3 - ORSZÁGOS LENGYEL ÖNKORMÁNYZAT
4 - ORSZÁGOS SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT
5 - ORSZÁGOS HORVÁT ÖNKORMÁNYZAT
7 - MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA
8 - ORSZÁGOS SZLOVÉN ÖNKORMÁNYZAT
9 - SZERB ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT
10 - ORSZÁGOS ÖRMÉNY ÖNKORMÁNYZAT
11 - UKRÁN ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT
12 - BOLGÁR ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT
13 - MAGYARORSZÁGI GÖRÖGÖK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA
HATÁRON TÚLI MAGYAROK PÁRTJA
MAGYAR GAZDASÁG PÁRT (mivel ez a horgászok és másodsorban a természetbarátok pártja ezért érdekképviseleti szervezet)
Szintén nem igazi pártok, csak egyes társadalmi területek fejlesztéséért küzdő civil szervezetek:
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT
EGYÜTT 2014 PÁRT (Az idegenforgalom fejlesztése, annak is azon része mely a bulizással függ össze, gyanúsan kamu párt.)
Csak ezután jönnek a pártok, akikre az átlagos polgárnak elvileg szavazni érdemes. Viszont csak elvileg, mert gyakorlatilag azért érdemes átgondolni a dolgokat.
A fideshez hasonlók:
Természetesen: FIDESZ - MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG, KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT
ÖSSZEFOGÁS PÁRT
Gyanúsan: MAGYAR REPUBLIKÁNUS POLITIKAI PÁRT (nagyjából a fides frázisai köszönnek ránk a programból, kivéve, hogy ők megváltoztatnák a fides alkotmányt. Viszont ezen alkotmány elég zavarosnak tűnik.)
A jobbikhoz hasonlók is kissé.
A jobikhoz hasonlók:
Természetesen: JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM
A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
MAGYAR CSELEKVŐ PÁRT
Gyanúsan: REND, SZABADSÁG, JÓLÉT PÁRT (valóban semmit nem találni róluk)
Az emeszpéhez hasonlók:
Természetesen: MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT, EGYÜTT - A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA, DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ, PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT, MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT
Gyanúsan: JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG (JESZ-MDF)
Gyanúsan: ELÉGEDETLENEK PÁRTJA (elsősorban a fides kormánnyal elégedetlen)
Egyéb, számomra fenntartásokkal rokonszenvesek:
LEHET MÁS A POLITIKA (LMP)
SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (legfőbb célja a közvetlen demokrácia erősítése)
SZABAD MAGYAROK PÁRTJA
NEMZETI ÉRDEKÉRT PÁRT
MAGYAR MUNKÁSPÁRT (erős fenntartásokkal)
ZÖLDEK PÁRTJA
És a független egyéni jelöltek, mint politikai formáció, demokratikus, ezért számomra szimpatikus.
Egyéb számomra közömbös pártok (sok a frázis, nincs széles program, nincs valós töréspont melletti állásfoglalás, nem lehet tudni, mit akarnak)
FÜGGETLEN KISGAZDA- FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT 8 - ÚJ DIMENZIÓ PÁRT (hasonló a régi kisgazdákhoz) (itt is van egy kavar – új dimenzió párt)
ÚJ DIMENZIÓ PÁRT (állítólag a fiatalok pártja)
JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG (JESZ - MDF)
MAGYAR DEMOKRATIKUS UNIÓ
ÚJ MAGYARORSZÁG PÁRT
SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA
ELÉGEDETLENEK PÁRTJA
KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT (Gondolkoztam, hogy melyik kategóriába tegyem, mert máshová is tehető. Szili Katalin révén, pl. az emeszpéhez hasonló. Végül is idetettem)
MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT
SZABAD VÁLASZTÓK PÁRTJA
Valójában három kategóriát állapíthatunk meg: régi pártok, ezek többsége leszerepelt------ érdekképviseleti szervezetek, nem igazi pártok------- kamu pártok --------- és olyan pártok melyekből akár is alakulhatnak a jövő jó demokratikus pártjai. Mivel létezik ez az utolsó csoport, lehet hogy a fides öngólt rúgott és valójában egy demokráciát erősítő választási rendszer jött létre.
Visszatérve: mit tegyen a bizonytalan választópolgár, vagy a dühös, legszívesebben otthonmaradó, ha el akarja kerülni az átverést?
Bontsuk háromfelé a választókat:
A biztos szavazók, akiknek megvan a jelöltjük és arra szavaznak.
A bizonytalan szavazók, akik elmennek szavazni, de nincs biztos jelöltjük (egyik sem igazán szimpatikus) sok, és az éppen ható impresszióegyveleg alapján választanak.
És harmadik csoport, akinek egyik párt sem, sőt talán az egész rendszer sem szimpatikus, ezért el sem mennek szavazni.
Az első csoporttal nem kell foglalkozni.
A másik két csoportnak mindenképpen el kell kerülni, hogy a megosztás trükkje bejöjjön, vagyis a többiek lehetséges, vagy valós rosszasága miatt a fidesre szavazzanak. És nekik, a gondolkodóknak azt is el kell kerülni, hogy a távolmaradási trükkel verjék át őket. Ugyanis a távolmaradók annak a malmára hajtják a vizet, amely pártnak a legnagyobb a biztos szavazók tábora, ki lehet találni melyik párt ez.
Azt is látni kell, hogy egyáltalán nem mindegy hogy választás után milyen arányok alakulnak ki. Nem mindegy hogy egy kispárt bejut, vagy sem. Nem mindegy hogy azok a kispártok, melyek nem jutnak be, de 1, v. 4%-ot kapnak. Nem mindegy, hogy aki nyer, annak csak relatív és igen kis többsége van, vagy utcahosszal nyer.
Tehát, akik nem mennének el, a régiek közül egyik sem elfogadható, azok az új kispártok miatt menjenek el. Válasszanak magunknak rokonszenves új kispártot.
És akik elmennének de bizonytalanok, ők ne hagyják magukat átverni. Sok átverés lehet, pl. hogy egy kamu kis-párttal elcsábítják őket, a kérdőjeles régitől. Nem kell bedőlni, lehet új kis-pártra szavazni, de az lehetőleg ne kamu párt legyen.
A helyzet változatlan, kettő rossz harcába keveredtünk bele.
Az egyik rossz a fides, - a másik rossz a nagytőke és annak támogatói, úgy, mint az ellenzék törzshada (emeszpé, bajnaiv társaság, összemorgás, stb.) és a hatalmas nemzetközi alap, amin nyugszik. Az üléspont határozza meg az álláspontot, pontosabban a fizetéspont határozza meg az álláspontot.
A magyar politikai erők (párt, média, politikai intézet, alapítvány, stb.) legalább felét (ki lehet találni melyik felét) az éppen Soros nagytőkések pénzelik. Van itt egy alapvető tény, amit mindenki lát, még a jónép is és ami meghatározó. 2008-ig a magyarok voltak a legnagyobb nagytőke ajnározók, ennek ellenére 2008-ban a legrosszabbul álltunk, az induláshoz képest mindenképpen. Igaz a görögök még rosszabbul jártak. Akik óvatosan bántak a nagytőkével, lengyelek szlovénok, stb., azok haladtak. A nagytőke nem éppen hálás, sőt …. természetű. Sok más baj is van ezzel az un, „baloldallal” amely valóban megmaradt nagytőke ajnározónak.
A jobbik szintén rosszabbik, egyébként, ha hatalomra kerülnének a fideshez hasonló dolgokat művelnének, de annál is rosszabb lenne.
És miért rossz a fides?
A fides valóságos programja: mi vagyunk a felsőbbrendű elit, ezért hatalomba kell maradni. Továbbá, a pártbaráti klikkrendszer (vazallusrendszer, protekciós rendszer, stb.) kialakítása. Persze minden vezetés többé-kevésbé klikkrendszert próbál kialakítani, de nem mindegy, hogy többé, vagy kevésbé. A fides, többé. Ehhez kell a hatalomba-maradás, ehhez a jónép kedvébe kell járni. Továbbá, ahhoz, hogy haverok is odaférjenek, a külföldi nagytőkéseket kicsit félre kell lökni. Önmagában ezeknek van jó oldala, igaz sokkal több is lehetne. Aminek nincs jó oldala az, a klikkrendszer és hatalomba maradás miatti alacsonyabb demokráciaszint kialakítás. Továbbá, a klikkrendszer miatt szükséges a jó nagy gazdagréteg (pl. a nekik kedvező adózás), mely a másik oldalon nagyon-nagy szegény-réteget generál. Vagyis nőttek a különbségek, mely különbségek az aránytalanságuk miatt is igazságtalanok. Ez a lényeg, a többi hadova a szociális rendszerről, igazságos adózásról, mindez bla-bla. Az állam, igazságszolgáltatás egészségügy, stb., is rosszabbul működik, legalábbis nem javult. A klikkrendszer valójában protekciós rendszer. És milyen is az a protekciós rendszer? Az ember, a kisember ritkán találkozik tisztán a protekcióval, bár mindenütt ott van, de amikor találkozik, akkor nagyot üt. Kb. 7 év kell, hogy az emberek többsége, a nép megutálja a protekciós rendszert, és elzavarja a képviselőit.
Ugyanakkor nem „hibáztatható” a fides, hogy a nagytőkefüggésből vissza akar venni (adósságcsökkentés, egyes nagy külföldi cégek adóztatása, stb.) bár ügyesebben, diplomatikusabban is csinálhatta volna. Azért sem hibáztatható, hogy hitel-visszafizetési szakban nincs beruházás, hiszen a beruházás hitelfelvételi szakban lehetséges és nem visszafizetési szakban. Az várható volt, hogy a külföldi nagytőke visszavág, és előveszi az árfolyamrontás fegyverét. A lényeg, hogy nem a kis hibái miatt kell valakit támadni, hanem a nagy hibái miatt. Például valóban nagy hiba lehet ez a Paks ügy.
Hát ebben a Paks ügyben valóban a politikától mentes, vagyis sok tudósnak, szakembernek kellett volna dönteni. De hát éppen ez is baja az antidemokratikus (én vagyok az okostojás) vezetésnek, hogy csak kevés szakembert kérdez meg, azok is azt mondják, amit a zsarnok hallani akar, ha egyáltalán megkérdez.
Visszatérve, ha két rossz harcába keveredik az ember, akkor könnyen megtévedhet, mert azt gondolhatja: aki a rossz ellen harcol, az, jó. De nem jó, mert arról szól a harc, hogy ki fossza ki az istenadta népet. Legokosabb mindkettő rosszat elutasítani, de a cinkos és hazug közöny, a struccpolitika ennél is rosszabb. Én egy kis pártra fogok szavazni, van valami lpm, vagy plm.
Négy párt jobb, mint két párt, a négyévenként leváltás jobb, mint a nyolcévenkénti. De a közvetlen demokráciát semmi sem pótolhatja. Ezek bizonyítható, igaz hosszasan, tételek.
Már korábban is hallottam, hogy sokan úgy szavaznak, ahogy a többség. Eddig azt hittem, hogy ez egy vicc, de nemrégiben két diplomás „ismerősöm” is közölte: úgy szavazok, ahogy a többség - ????
Ráadásul eme emberek, még az egységes konszenzust, is üdvözítőnek tartják. Micsoda ostobaság mondhatnám, ha nem jönnének életemből elő olyan emlékek, mikor én is csak azért tettem fel a kezem, mert a többiek feltették. Vagy azért nem tettem fel, mert mások se tették fel. Én is akkor úgy gondoltam, hogy nem rontom el a többiek akaratát, tehát jóindulatú vagyok. És még arra is gondoltam, semmi értelme hogy én egyedül ellenkezzek, és ebben benne volt egy kis gyávaság is.
Ma már tanulmányozva a demokrácia alapvetéseit másképp gondolom.Kezdjük, azzal, hogy az ilyen ember úgy szavaz, hogy nincs határozott véleménye, nem látja át teljesen azt amiről szavaz, tehát nagy valószínűséggel hibás döntéshez járulhat hozzá. Ennél már az is jobb, ha nem szavaz, el se megy, vagy tartózkodik.
Vagy ami még rosszabb, van véleménye, de azt aláveti a többség véleményének, még akkor is, ha az ellenkezik a saját véleményével, tehát maga ellen szavaz.
A többség véleményét nem szavazás előtt kell elfogadni, hanem utána. A demokrácia jósága akkor érvényesül, ha mindenki a saját maga által átgondolt elfogadott véleménye szerint szavaz.
Az egységes konszenzusról pedig azon egységes vastaps jut eszembe, mikor a tömeg egységesen kiáltotta: éljen Rákosi, éljen Rákosi. Vagy: Éljen Hitler, Éljen Hitler. Valójában az egységes konszenzus azt jelzi, hogy baj van a demokráciával. Azt jelzi, hogy a kisebbség, (néha a többség) nem meri elmondani a véleményét. Nem jelenik meg a kisebbség, ami sokszor majdnem ötven százalék, véleménye és ez probléma. Mert ugyan a többség dönt, és azt mindenkinek be kell tartani, de a kisebbség érdeksérelmét is enyhíteni kell. És mert ha jelentős az ellenzők tábora, akkor olyan döntésről van szó, amit gyakrabban kell felülvizsgálni, amennyiben egyáltalán felülvizsgálható.
Ma már úgy gondolom, hogy van értelme annak is, ha adott esetben én egyedül, vagy csak kis százalék ellenkezik. Mert lehet, hogy a kisebbségből többség lesz, de ha nem is, akkor sem mindegy, hogy milyen szavazati arányok jönnek ki.
De elemezzünk néhány esetet logikusan.
Nézzük azt az esetet, mikor mindenki úgy megy el szavazni, ahogy a többség. Tehát felteszik a kérdést, először: ki szavaz mellette. És akkor mindenki körülnéz, hogy szavaznak a többiek, mivel a többi is a többire vár, ezért ebben az esetben soha nem lesz semmi megszavazva. Ugyanez a helyzet, ha csak kisebbségnek van határozott véleménye. Vegyünk az egyszerűség kedvéért egy kilenctagú szavazást, csak háromnak van határozott véleménye és a példában ez a három, egyetért. A többi (akik úgy szavaznak, mint a többség) körülnéznek, megállapítják hogy a három nem a többség, a többség nemmel szavaz, és ők is nemmel szavaznak. Vagyis soha nem lesz igen.
Azaz, viszont mindig mindent megszavaznak, ha úgy teszik fel az első kérdést: ki szavaz ellene. A helyzet ugyanaz a többségre várók, megállapítják, hogy a többség nem szavaz ellene, erre ők se teszik fel a kezüket, vagyis a dolog mindig meg lesz szavazva. Tehát az egész azon múlik, hogyan teszik fel az első kérdést, abban az esetben, ha oly ostobákból áll a szavazótagság többsége, aki úgy szavaz, ahogy a többség.
A birkanyájba szavaznak. Felteszik a kérdést: ki ért egyet azzal, hogy Z vezető le legyen váltva. Erre a birkák egymásra nézve hallgatnak. Z vezető marad. A másik esetben a kérdés: ki ért egyet azzal, hogy Z vezető maradjon. A birkák csak bámulnak. Megállapítást nyer, hogy Z vezető maradását senki nem akarja, tehát mennie kell.
Érdekes eset, ha a határozott véleményűek közül pont egyenlő a helyeslők és az ellenzők aránya. Mondjuk kilenc tag közül, négy-négy. A másik érdekes eset, hogy amikor pl. országos népszavazásnál, amikor legfeljebb sejteni lehet hogyan szavaz a többség, hogyan latolgathat eme „mindig a többséggel tartó” szavazó. Ezen helyezetek elég nagy fejtörést, okozhatnak azoknak, akik úgy akarnak szavazni, mint a többség. Már amennyiben van mit törni a fejében. Egyáltalán akkor minek megy szavazni, hiszen a tartozódás, is egyfajta véleménynyilvánítás.
Ugyanakkor a demokrácia alapvetéseit már általános iskolában kellene tanítani. A mai napig nem tanítják, de vajon miért?
Ez csak egy szelet, mert.
Akiket nem érdekel a politika, következésképp, akiket nem érdekel a közösség.
Akik a rövid távú érdekeik mentén szavaznak, ami nem ugyanaz mintha a hosszabb távú érdekeik mentén szavaznának.
Az utálatból szavazók.
Aki pofára szavaznak
Aki beveszik a frázis maszlagokat.
Akik a többséggel akarnak tartani, akik ez által nyertesnek képzelik magukat.
Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor megállapíthatjuk a szavazók egyik fele egyszerűen érdekszavazó, az állása, a vállalkozása, valamely hasznot adó ismerőse, és más egyéni érdek miatt szavaz egyik vagy másik pártra. Természetesen ez nem igazi pozitív szavazat, semmi köze ahhoz hogy a többség számára legjobb legalkalmasabb kerüljön hatalomra.
A szavazók további harmada aki utálatból szavaz, a másik oldalon nincs olyan akit alkalmasnak tartana. Tulajdonképpen ez sem igazi szavazat. Kettő vagy több rossz közül melyik a kevésbé rossz – szavazással az a baj, hogy a kevésbé rossz, is rossz., tehát a rossz kerül hatalomra. Ráadásul általában kiderül, hogy aki most kevésbé rossznak látszik az a megválasztása után sokat romlik.
A maradékból lejön a pofára szavazók tábora és a többi komolytalan elem. Mondjuk a szavazók 5% aki valóba komoly szavazónak mondható. Viszont ők sem tudnak szavazni, mert pl. nincsenek értékelhető programok, vagy ha vannak is azokat nem tartják be.
Gondolatok a társadalomról.
Megjegyzések a trafik ügyhöz.
Emlékezzünk a trafikügyre. Ugyan ez már unalmas, nem nagy ügy, lerágott csont – mondják sokan. De nem ezt mondjuk mi. A dolog úgy áll, tisztelt hölgyeim és uraim – elnézést a fennkölt vezérünk utánzásáért – hogy vannak kis ügyek melyeket a pofátlansági faktor, tesz nagy üggyé. Pofátlansági faktor, de mi magyarok azt is mondhatjuk: ez annyira ijesztő, hogy nem lehet elfelejteni.
Nézzünk egy példát. Mondjuk valakitől, ellopnak egy doboz cigit. Cigit, hogy aktuálisak legyünk. Nem nagy ügy, legfeljebb ezer forint manapság annyit ér, mint tíz forint. De ez nyílt lopás, vagyis az illető látja, sokan látják, hogy a másik, aki ráadásul jó ismerőse, zsebébe teszi a cigit. Ez már egy kicsit furává teszi a lopást, de még nem lenne baj, ha rászólásra, elnézést kérne, és visszaadná. De felettébb fura és ijesztő fordulat, ha rászólunk a tolvajra, mire ő azt válaszolja: - mi van, mit kötekedsz, én nem loptam el semmit.
- De hát kilóg a zsebedből és egyébként is több ezren látták. Ő viszont továbbra is magabiztosan állítja: - itt nem történt lopás, mindez csak kötekedés, inkább nézzek magamba, stb..
A kérdés, hogy ezt a nem nagy ügyet el tudjuk e felejteni? Egy doboz cigi ugyan már. És csak egy eset, miközben ezer tettből kellene ítélni. De a kérdés az, hogy ennek a jó ismerősünknek, el lehet felejteni az abszolút pofátlanságát? Nem lesz mindig az bennünk, hogy aki erre képes az ki tudja mire képes? A kérdésre a válasz: de bennünk marad. Vagyis sajnos ez nem egy kisiklás, hanem olyan kisiklás, amit ha akarnának, akkor sem tudnának a normális emberek elfelejteni. Hiába nem nagy ügy – ezt az embert el kell kerülni – ez a nézet alakul ki, a normális emberben.
1. Tegnap bent voltam Marcsi néninél a kisboltban és nagyon panaszkodott. Azt mondja, elveszik tőle a dohánytermékek árusítását. Amúgy is kevés jön be ebből a kisboltból, de így még kevesebb lesz. Pláne, hogy most már 10% lesz az árrés, ez már elég nagy veszteség. Bezzeg ezt csak utólag hirdették ki, miután a saját cimborák között szétosztották a jó trafik-helyeket. Na és hogyan kell a komoly tiltakozás lehetőségét elvenni? Úgy hogy még az adatokat sem adják ki. Hoztak egy törvényt, ami tovább nehezítette az adatkérést.
2. Mellesleg, minden embernek „jogában áll” megtudni, milyen világban, országban él, és ez csak adatok birtokában lehetséges. Minden embernek „jogában áll” objektív véleményt kialakítani, a viszonylag legjobb vezetést választani, és ez csak adatok birtokában lehetséges.
Az adatok ismerete talán bekavarhat, veszélybe kerülhet a cél: te csak úgy legyél, ne láss át semmit, ne nagyon pofázz.
3. Ne csináljunk úgy, mintha ez párszáz trafikosnak okozna kárt. Nem itt legalább tízezer, kiskereskedő, kisvendéglős károsodik. A nagyokat nem sajnáljuk, ebben egyetértünk.
4. Ne csináljunk úgy, mintha ez nem lett volna előre kitalálva? Miért csak a pályázat után jelentették be az árrés emelését? És miért hozták meg sürgősen az adatszolgáltatás további nehezítését?
5. A magyarországi rafkosók régi módszere a nyílt hazugság. Ez egy elég érdekes dolog, mert a hazugság meghatározása: a hamis dolog oly módón való tálalása, hogy az igaznak tűnjön. A nyílt hazugság pedig kb. ez: én hazudok, de nem nagyon titkolom. Te is tudod én is tudom hogy hazudok, de úgy sem tehetsz semmit. Ennek van egy tipikus arckifejezése, a szájszélen megjelenő kaján vigyor. Meg kell nézni a tisztelt vezetőinket és a fő szolgákat, hányszor jelenik meg az arcukon ez a kifejezés. Visszatérve, addig, hogy te is tudod én is tudom, hogy ez átverés, csak bohózat, vicc. Viszont az a része, hogy „gyakorlatilag úgysem tehetsz semmit”, ez már zsarnokság.
Ja itt jut eszembe a másik állandóan elsütött rafkóság: de lehet pereskedni. Mintha nem tudná mindenki: egy per három-négy évig tart, sok pénzbe idő kerül, és nem biztos, hogy nyersz. Sőt ha az állam ellen pereskedsz, vagy valamilyen bennfentes ember ellen, akkor alig van esélyed.
Szerintem az egy komoly kérdés: a két rossz közül melyik a rosszabb, a normális hazugság, vagy a nyílt hazugság?
A normális hazugság lehet tévedés is. Nem biztos, hogy ez a vége: úgysem tehetsz semmit. Itt talán érdemes vitázni. Viszont nehezebb rájönni. A nyílt hazugságnál, tudod hogy át vagy verve, de azt is tudod, nem tehetsz semmit, már minden le van zongorázva. A nyílt hazugság pl. a pávatánc és azzal való dicsekvés. Viszont a magyar néppel szemben is vannak pávatáncok, itt van pl. ez a trafik ügy.
Szóval ez kétségkívül őszintébb, de lényegében azonos ezzel: én ezt akarom, és fogd be pofád. Mert ez is őszinte. Azért nem vagyok teljesen őszinte, mert a nyílt zsarnokságot nem engedi a törvény. Egyébként ha muszáj, azt is megváltoztatom. De előnye, hogy tíz, húsz, ötven év múlva erre egyértelműen azt fogják mondani: ez diktatúra volt. Ezzel szemben a normális hazugságról lehet, hogy soha nem derül ki, hogy az szándékos hazugság volt. Az egyszer ki fog derülni, hogy hazugság volt, csak az nem, hogy szándékos volt.
Viszont ott van harmadik alapeset, az öszödi beszéd. A nyílt hazugságot nem csak homályosan ismerem be - ez pl. a trafik ügy. A hazugságot egy-egy az egybe beismerem, ez az öszödi beszéd. Csakhogy az öszödi beszéd nem a népnek szólt, csak a haveroknak. Ha a népnek mondta volna, akkor azt mondom, hogy a hazugságfajták közül a legkevésbé rossz. Így viszont filózhatunk, hogy melyik a legkevésbé rossz.
Vagy ne is fílózzunk, mondjuk azt, hogy minden hazudozót ………..
De ő, vagy ő azért hazudik, hogy egy kiló hússal többet tudj vásárolni. Ez nem igaz, de elfogadom, akkor pedig azt mondom: figyú, nekem az a kiló hús nem ér annyit, hogy hülyének tartsanak.
6. Visszatérve, az hogy ez a trafik ügy, az utólag hozott áremeléssel, és adattiltással nyilvánvaló kamu rizsa, vetítés, nem vitás. Nyílt púder, hantagolyó gurítás. Valójában a klikk rendszer kiépítéséről (vazallus rendszer, klientúra rendszer, uram-bátyám rendszer, stb.) szól. És nemcsak ez.
7. Képzeljük el, hogy normális világban élünk, úgy mint ahogy John L. énekelte.
Ezekkel a fránya dohányzókkal, beleértve magamat is, valamit tenni kellene, ez nem vitás. Rombolják az egészségük, nő az egészségügy kiadása, csökken a munkaképesség, büdös, stb..
Igaz hogy akkor már ott van az alkohol kérdése, ami hasonló.
Talán, ha kevesebb idegesítő dolog lenne, kevesebbet dohányoznának az emberek.
Amúgy pedig ez is olyan dolog, amit nem lehet erőből gyorsan lerendezni. De hát a jelenlegi vezetés nem ismer ilyent. A fokozatosság átmenet, nem az erőssége.
Szóval szerény véleményem szerint elég lett volna egy olyan törvény, hogy dohányárút csak a kiskereskedők árusíthatnak. Minden kiskereskedő kaphatott volna koncessziót. Ez is csökkentette volna az árusító helyek számát, és javította volna az ellenőrizhetőséget. Na vajon miért nem ezt a megoldást választották?
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez trafik téma, ami a dohányzáscsökkentés vonatkozást érinti, gyakorlatilag nem nagyon fog működni, pl. feketekereskedelem miatt. Pl. hogy kartonszámmal veszik a cigit. Pl. a pult alóli árusítás. A nagyobb árrés azt is jelenti, hogy érdemes a forgalmat növelni.
8. Számomra ez az aktuális vezetés nem közepes, hanem kétarcú. Van egy viszonylag jó oldala. Ez az adósságcsökkentés. Ez a multik, bankok, stb. korlátozása. És volt még néhány jó húzásuk. Ez az irány, mint irány, bár a gyakorlat lehetne jobb is, rendben van. Hozzátéve, hogy ezért ez nagytőke ellenesség nem olyan nagy, mint amekkorának beállítják. A népet nem, csak a nagytőkéseket szorongatják – ezért ennek csak a fele igaz. Ami pedig az un. szabadságharcot illeti: a nép szabadsága, nem azonos a vezetés szabadságával.
De van egy sötét arc is, és van túlsúlyba: A klikk rendszer kiépítése. A demokráciaszint csökkentése, még akkor is, ha csináltak is néhány szemfényvesztő akciót. Szaporodnak, mert előtte sem volt kevés, a nem működő rendszerek. Beleértve az államot is. A fokozatosság, az átmenetek hiánya. A főlényes, uralkodói stílus, a nyílt hazudások. Mondjuk úgy hogy ezek a szokásosnál is jellemzőbbek erre a vezetésre. Ha összeszámolnánk, akkor kétszáz példát is lehet hozni.
És hát mindezeket cáfolják, de annyira nyilvánvalók, hogy az embereknek ez lejön. Hozzátéve, hogy a nem működő rendszerek kiépítése nyilvánvalóan nem cél, hanem következmény. A centralizált vezetés, a klikkrendszer, a demokráciahiány következménye.
9. A lehetségesnél magasabban vagy alacsonyabban alakult az életszínvonal? Az nem vitás hogy egy valóban tré helyzetet vettek át. Ha a másik társaság csinálta volna, akkor sem állnánk jobban. A nemzetközi kapitalista rendszer is pocsék az EU is csapnivaló, igaz egyik sem váltható le gyorsan.
Ugyanakkor csinálhatták volna, sokkal jobban. Mi a túróért demokráciaellenesek? Az nem magyarázat, hogy a nagytőke korlátozáshoz, diktatúra szükséges. Sőt, ha demokrácia-erősítők lettek volna, akkor jobban állna az ország. Akkor a világ demokratikus erői melléjük állt volna. Ráadásul akkor, pozitív előjellel kerülhettek volna be a történelemkönyvekbe. De ezt már elpuskázták. Azért demokráciaellenesek, mert akarhatnék nagyképű emberkék. Én elhiszem nekik, hogy nem is értik ezt a vádat, hiszen számukra érzelmileg ez egy idegen dolog. Mondjuk a rossz szakácsnak akinek, elroncsolódtak az ízlelőbimbói azt mondjuk: ez a leves rossz. Megkóstolja a levest, és csodálkozva kérdi: mi a baj ezzel a levessel? Kb. így van a Fidesz a demokráciával.
Eme oldal fő baja, hogy nem érti miért fontos a demokrácia, leépíti a demokráciát. És ez nem apróság.
A másik oldal fő baja, hogy úgy tesz, mintha a nyugaton, az EU-ban minden rendben lenne. Mintha a nemzetközi kapitalista rendszerrel, és a nemzetközi pénzügyi rendszerrel nem lenne baj. És ez nem apróság.
Egyébként pedig egyik oldalnak sincs normális elképzelése arról, hogy lehet az államot tisztességessé és működőképessé tenni. És ez sem apróság.
10 Az egyetlen elgondolkoztató kérdés, mert a többi világos: mi szerint ítéljük meg a vezetéseket? E szerint: a másik sem volt jobb, sőt rosszabb volt. A másik se lett volna jobb. A másik se lesz jobb. Melyik a kevésbé rossz.
Vagy e szerint: csinálhatták volna sokkal (tehát nem kevéssel) jobban.
Ha ez elsőt választjuk, akkor gyakorlatilag alacsonyra tesszük a mércét, az soha nem kerül magasabbra, állandóan hitvány vezetések uralmát kell elszenvedni.
Ha másodikat választjuk, akkor közepesre, magasabbra tesszük a mércét. A magyar szavazók fele nem szavaz, nagyobb részük ezért: ezek közül egy sem érdemli meg, hogy vezető legyen. Viszont ekkor aktuálisan azzal szembesülünk, hogy egyszerűen nincs olyan társaság, amely ezt magasabb, valójában csak közepes mércét átugorja. Nem megy el szavazni, és így mégis a gyenge társaságok kerülnek hatalomra.
Mit tegyünk, ez valóban egy dilemma. Én a viszonylag legnormálisabb kispártra szavazok.
Sokan nem találják ezt jónak, de szerintem tévednek.
11. Ne legyünk álszentek és valljuk be, a szavazók egyharmada, merő egyéni érdekből szavaz, mert már benne van a klikkbe. Pl. benne van, mint állami alkalmazott, vagy annak rokona mert ha kormányváltás jönne, valószínűleg elveszítené a munkáját.
Egy jelentős rész azt gondolja: majd én is bekerülök a tojásba, a klikkbe. Én is uram-bátyám leszek. Nekik azt üzenem a tojás már dugig tele van, szinte szétreped, abba már nem férnek bele sokan.
Van még egy rész, akik szintén klikk, vagyis rövid távú anyagi érdek alapon szavaznak, de ők a leváltott klikk újbóli hatalomra jutása miatt puposkodnak.
Azután jönnek a pofára (ez olyan szimpatikus fiú, annak meg ki nem állhatom a pofáját) menő szavazók. Azután jönnek a névre menő szavazók. Pl. a baloldal, a szocialisták, az jól hangzik, én is szocialista vagyok, miközben azt sem veszik észre, hogy azok már régen nem szocialisták. Persze ez a másik, minden oldalra is igaz.
Azután jönnek, akik hisznek a választási programban, de azokat nem tartják be.
És végül jön a vívódó, gondolkodó rész, akinek a nagyobb része el sem megy szavazni.
Ja és van még egy „nagyon okos” rész, akik nem politizálnak, akiket a köz ügyei hidegen hagynak. Talán az gondolják, a köz ügyei őket nem érinti? Vagy mazochisták?
A másik nagyon okos társaság, akik csak azért szavaznak egy pártra, mert feltehetőleg az fog nyerni. Négyévente legalább egyszer bent vagyok a győztesek között – gondolják. De egy napos győzelem megér 1460 napos vereséget?
A kormányzóképesség emlegetése, megint egy érthetetlen dolog. Mert akkor választhatok: biztosan pocsékul, ámde stabilan kormányoz, rossz törvényeket hoz. Vagy lehet, hogy nem tud kormányozni, nem hoz törvényeket. Nálam egy százalékkal az utóbbi nyer.
12. Az adott lehetőségek között a legjobbat kell választani. De már szinte nincsenek lehetőségek. Sokat gondolkodtam, érdemes e kispártra szavazni. Ha például megjelenik a választási szavazólapon hogy LMMP, ha egyáltalán megjelenik. Ha választási programjuk szimpatikus és még nem járatták le magukat, akkor miért ne. Pontosabban ez a legkevésbé rossz. És ha nem jön be? Eddig még soha nem jött be, vagyis vagy nem nyert, vagy csalódtam benne. De ha nem szavazok, akkor is helybenhagyom valakik győzelmét. Végül is rendszerváltásra lenne szükség. De addig is legkevésbé rosszra kell szavazni.
Minden nép megérdemli a maga vezetését. Ez már azért túlzás, ezeket nem érdemeltük meg.
Valaki:
- Végre hazajöttem a hajtásból, az utcáról, a melóból, az ügyintézésből, a vásárlásból (nyolc óra munka most jöhet a nyolc óra szórakozás) Lezöttyenek, (lökd ide a sört), kikészültem, csak semmi további idegesítés, semmi komolyság, semmi politika.
Szóval végre hazajöttem. Tévé, faszabuk, játék, szex, mulatós. Lezöttyenek a jó hűvös fotelbe, de miért van ilyen kiaszott meleg. Bezzeg ha tél lenne, akkor hideg lenne. Egyébként is bunkók az emberek, akárki is a miniszterelnök. Rohadjanak meg az ellenségeim, ma is megtalált egy újabb. De azért ez az ügy sincs lefutva. Nem érdekelnek, arra sem érdemesek, hogy odatartsam nekik. Viszont a főnöknek nyalni kell, bármennyire is utálom, ha kirúg, nem találok másik munkát. Ráadásul, belegondolva végső soron nem is hasznos a munkám, legalábbis az embereknek nem hasznos. Nem lesz itt soha semmilyen fejlődés. Hű bameg a gyerekkel is foglalkozni kellene. Több gyerek nem lesz, az hétszentség. Mindegy, majd foglalkozom vele máskor. Na és a büntetés, ami egy hete jött, azt is be kellene, de akkor, hogy fizetem be és vissza a többit. Holnap nem tudom, egész hétre el vagyok havazva, nem baj holnap is hazajövök, legfeljebb majd este. Fű ez az anyajegy vagy mi nő itt a bőrömön, orvoshoz kéne menni, de bonyolult. Két hónap a várakozás, na tudod mikor.
Ez folyik a tovább öt évben, majd:
- Hü bameg azt mondta az, orvos hogy két hónapom van hátra.
Korház műszerek, faarcú orvosok, éterszag, fájdalom.
Két hónap múlva:
- Hü bameg pár perc múlva meghalok. Miért is éltem?
Száz év múlva, a valaki ükunokája:
- Végre hazajöttem a hajtásból, az utcáról, a melóból, az ügyintézésből, a vásárlásból (nyolc óra munka most jöhet a nyolc óra szórakozás) Lezöttyenek, (lökd ide a sört), kikészültem, csak semmi további idegesítés, semmi komolyság, semmi politika.
Az egyensúlyi gazdaságfejlődés legfontosabb tényezői.
Az egyensúlyi gazdaságfejlődés legfontosabb tényezői.
Vannak közgazdasági igazságok és van a politikai rendszer (döntéshozó mechanizmus).
Az összefüggés viszonylag egyszerű: minél jobb a döntéshozó mechanizmus, annál gyorsabban érvényesülnek a közgazdasági igazságok. A közgazdasági igazságok érvényesülése pedig gazdasági jóléti fejlődéssel párosul.
Ugyanez vonatkozik a jogi erkölcsi, oktatási, gondolkodástani igazságokra, ezek is akkor érvényesülnek leggyorsabban, ha jó a politikai rendszer. És az érvényesülésük jóléti fejlődést eredményez.
A döntéshozó mechanizmus pedig szerintünk annál jobb, minél demokratikusabb. A demokráciáról egy külön könyvet lehetne, kellene írni, itt, most csak arra térünk ki, hogy az igazság akkor érvényesül, ha minél több ember fogadja el azt, úgy, hogy magáénak tudja. És erre csak a demokrácia képes. A demokrácia viszonylagos lassúsága még mindig gyorsabb, mint a diktatúra látszat gyorsasága. A ráerőszakolt, vagy manipulált igazságokat hosszabb távon nem fogadják el az emberek.
A tudományos igazság és a demokrácia szembeállítása többek között azért hamis, mert nem elég létrehoznia a tudományos igazságot, azt az emberekkel meg is kell értetni, el is kell fogadtatni. Egyébként a létrehozás sem mehet az emberek (nép, többség, lakosság) nélkül. Gyakorlatilag biztosan nem, mert a létrehozók, a politikusok, önös érdekből jelentős részben, igazság helyett hamisságokat, féligazságokat hoznak létre. Ezért szükség van kontrollra.
A mi igazságaink szerintünk háromnegyedes igazságok, vagyis már igazságok. De nem tökéletes igazságok. Az igazság fejlődés: a hamisságokból, féligazságokból eljutni a háromnegyedes igazságokig (már igazságok szintjére), majd ezen igazságok tökélesedése. Mint a normális emberek, mi sem gondoljuk magunkat tökéletesnek, ami azt is jelenti, hogy elfogadjuk a demokrácia azon szabályát, hogy az igazságainkat ez emberek ítélik meg, részt kell vennünk az igazságversenyben, ahol végeredményben a közönség „szavazata” számít. A „szavazat” pedig nem más, mint mennyien mondják: igen, ezzel nagyjából egyetértek. Az igazságos, egyenlő esélyű igazság-versenyt viszont jogosan hiányoljuk, de ez már a demokráciáról szól.
Hasonlattal élve a döntéshozó mechanizmus az alap, de az sem mindegy milyen a felépítmény, gazdaság, a jog, az erkölcs, az oktatás. Ezért mi minden területen megpróbáljuk létrehozni és elmondani a magunk igazságait.
Az egyensúlyi gazdaságfejlődés legfontosabb tényezői.
1. A folytonos innováció. Melynek elemei: Az ötletek, újítások sokasodó érvényesülése. A természettudományos, technikai fejlődés. És a társadalomtudományos fejlődés. A tudományos kutatás. A bővülő, korszerűsödő tananyag. A felsőfokú diplomás végzettség bővülése mely középiskolai végzettség bővülésével jöhet létre. Az infrastruktúra fejlődése. A termékek, szolgáltatások minőségi fejlődése. A társadalomirányítók tudás szerinti kiválasztása (többek között).
Jelenleg kevés.
2. A szabadidő (tanuló idő, öregkori idő növekedése, ill. kevesebb munkaidő) növekedése, de úgy, hogy a munkaelosztás arányos marad. Nem jön létre, hogy egyesek rokkantra dolgozzák magukat, mások pedig semmit sem csinálnak. Ugyanakkor a szabadidő értelmes eltöltése.
Jelenleg nincs arányos munkaelosztás.
3. Az állam és magángazdaság (piacgazdaság) megfelelő szerepe és aránya. Az állam vonatkozásban, az öngondoskodás, önvédelem (idetartoznak a civil szerveződések) és a közösségi (állami) gondoskodás, védelem megfelelő aránya. Valamint az állami ágazatok, szolgáltatások egymáshoz képest megfelelő aránya. Az állam megfelelő szerepe és nagysága.
Jelenleg az állam szerepe leértékelt, ugyanakkor a bürokrácia (rossz működés) miatt viszonylag nagy. A belső arányokról pedig nem kérdezik meg a jó népet. Némely állami terület borzalmas állapotban van.
4. A magángazdaságon belül a kis, a közepes és a nagyvállalkozások megfelelő aránya. A belföldi és a külföldi tulajdonosok megfelelő aránya.
A nagyvállalkozások és a külföldi tulajok aránya túlzott.
5. Az optimális hitelezés. A hitelfelvétel, döntően belföldi és beruházási, fejlesztési lehet. Az időszak nettó visszafizetési kötelezettsége legfeljebb az időszak jövedelmének 8 %- a lehet és legfeljebb 8 évig tarthat, és 8 év szünet után kezdődhet újra. Ez vonatkozik az államra, magáncégekre. A lakosság vonatkozásban ez 5%. Mindez átlagosan értendő. Egyes cégeknél, magánszemélyeknél ennek duplája lehet maximum, ha egy sereg feltétel indokolja.
A hitelfelvétel eladósodás túlzott volt, ennek isszuk jelenleg a levét De pl. itt is megmutatkozik, az egyensúlyok felrúgása mindig megbosszulja magát. A mérget nem lehet ugyanazzal a méreggel gyógyítani, mert már sokan, semmit sem tanulva, újabb eladósodásba hajszolnák magukat és az országot
6. Az igazságos, arányos jövedelem-elosztás, vagyonelosztás, legalábbis ilyen irányú fejlődés. Ennek viszont sok oldala, szerteágazása van.
Túl nagyok és igazságtalanok a különbségek.
Ha megnézzük, akkor rájöhetünk, hogy jelenleg ezen tényezők egyike sincs rendben. Még nagyobb baj, hogy az alakulás irányai sem haladnak a jó, megfelelő állapot felé, eltekintve a véletlennek köszönhető kivételeknek. Mert ezekkel, az egyensúlyi tényezőkkel nem tőrödnek, csak annyi szűrhető le, hogy az irányok össze-vissza csalinkáznak. Pedig e nélkül nincs gazdasági fejlődés. Ezen alapvető egyensúlyi tényezőkön kívül még sok minden szükséges a gazdasági (egyben jóléti) fejlődéshez, viszont az egyensúlyi fejlődés nélkül, nincs előrelépés.
A gazdaságpolitikától az alulról építkező társadalomig.
A gazdaságpolitikától az alulról építkező társadalomig.
Az O-kormány gazdaságpolitikájának kapcsán gondolkozzunk el, a kétféle gazdaság-filozófián.
A példázatban kettő azonos birtok, gazdaság van, ellenben a főgazdák (a gazdaság vezetői) más gazdaság-filozófiát pártolnak.
Az első főgazda gazdaság-filozófiája.
Az emberek általában szeretnek dolgozni, amennyiben értelmes, hasznos munkát végezhetnek.
Nekem, mint főgazdának el kell gondolkodnom azon, hogy mely munkák (ágazatok, vállalati termelések, szolgáltatások, stb.) értelmesek haszontalanok, melyek értelmesek, hasznosak. Az előzőeket inkább gátolnom, míg az utóbbiak (értelmes, hasznos munkák) beindulását és működését támogatnom kell. Támogatom adópolitikával, kedvezményes hitellel, könnyített szabályozással, stb..
Ugyanakkor (mivel rajtam kívül még sok okos ember él, dolgozik a gazdaságban) fokozottan figyelnem szükséges és fel kell karolnom a jó ötleteket, az alulról jövő, értelmes, hasznos munkára vonatkozó kezdeményezéseket. Természetesen az alulról jövő jó kezdeményezéseket be kell sorolni az értelmes, hasznos munkák közé, tehát ezek is megérdemlik a támogatást.
A legfontosabb, hogy együtt, közösen megtaláljuk az értelmes hasznos munkákat, termékeket, szolgáltatásokat.
A második főgazda gazdaság-filozófiája.
Az emberek általában nem szeretnek dolgozni, ezért a legfontosabb, hogy valahogy, így, vagy úgy rábírjuk őket, hogy dolgozzanak. Lehetőleg minél több embert be kell terelni a munka világába, ez a legfontosabb. Aztán majd ők valahogy találnak és belekezdenek valamilyen munkába.
Az értelmes, hasznos munkák valahogy majd kialakulnak, nekem ezzel nemigen kell foglalkoznom, sem irányítói, sem ötletfigyelői minőségben. Nem tartom fontosnak, kedvem és tehetségem sincs hozzá.
Ismételem, a legfontosabb, hogy minél többen be legyenek terelve a munka világába, a szabályozásnak, adópolitikának, minden másnak e célt kell elsősorban szolgálnia.
Mindenki döntse el, melyik gazdaság-filozófia a helyes, persze fél órát azért illene rászánni az átgondolásra.
Szerintünk egyértelműen, sok ok miatt, az első gazdaság-filozófia a helyes.
Nagyjából azért helyes sorrend eldöntéséről van szó: csináljunk először teret, és utakat azután tereljük (már nem is kell terelni, mert magától is megy) a jó népet, vagy csak úgy, tér és út nélkül tereljük a jó népet. Hogy letapossák egymás tyúkszemét.
Az O-kormány viszont a második gazdaság-filozófiát követi.
Érdekesség, hogy a piacgazdaságban hívő liberális vezető - majd a piac eldönti, ki mit hogyan termel, nekem nem kell ezzel foglalkoznom – szintén a második gazdaság-filozófiát követi.
(Sajnos még ennél is rosszabb, mert gyakorlatilag nagytőkéseknek ad érdemtelen előnyt.)
De szocialista vezető is a másodikat követte, mert számára is az volt a legfontosabb, hogy minél többen dolgozzanak, a mit, hogyan, csak másodlagos volt.
És most az O-kormány, mely elveti a liberális gazdaságot és szocialista gazdaságot is, (vagy egyiket sem veti el), szintén a második gazdaság-filozófiát követi.
A gyakorlati átgondolás tehetsége, valamint a kisvállalkozókban, az ötletekben, ill. a szorgalmas emberekben való bizodalom, vagyis az első gazdaság-filozófia alapja, talán minden felsoroltból egyformán hiányzik.
A többi a vakifed google oldalak alatt található.
A foglalkoztatottság, ill. a munkaelosztás kapcsán el kell gondolkodni az alapvető fejlődési egyensúlyokon.
Hogyan lesz a több, igazabb társadalomismeretből jólét?
Kezdjük talán ezzel:
Pl. árokásásra, ároktisztításra szükség van. De egy árokásó géppel egy ember el tudja végezni pl. 30 lapátos ember munkáját. Viszont jelenleg már pl. napelemes környezetbarát árokásó gépekre, van szükség. Tehát géptervező mérnökökre, gépkészítő és gépkezelő szakmunkásokra van szükség, az oktatás vonatkozásában is. És korszerű oktatásra, a tananyagnak is fejlődni kell. És így, a technikai fejlődéssel felszabadul egy jelentős munkaidő, humán erőforrás. Tehát, pl. kilenc ember előállít egy árokásó gépet, egy pedig kezeli és akkor 10 ember elvégzi 30 ember munkáját. Vagy másképpen számolva 15 ember több munkát, nagyobb jólétet tud előállítani, mint korábban 30 ember.
De akkor 15 ember munkanélküli lesz. Ha 15 ember munkanélküli lesz, akkor sokféle problémával jár, szinte megakad a fejlődés. Ha ezen munkanélküli embereknek lapátot nyomnak a kezébe, akkor az egy fél fokkal jobb, mintha a kocsmába lébecolnának, de a fejlődés így is megakad.
Akkor van fejlődés, ha folyamatosan nő mérnökök, (diplomások) szakmunkások száma, ha nő a tudásuk, ha az újítások meg tudnak valósulni, ha ez által egyre több korszerűbb technika jön létre.
(Illetve, a megoldás része, ha 15 munkanélküliből pl. 5 jól működő becsületes kisvállalkozó lesz, de akkor nem szabad a kisvállalkozókat megfojtani.)
De ha jó a munkamegosztás, akkor nem 15 ember lesz munkanélküli, hanem 30 embernek felére csökken a munkája, ill. kétszeresére nő a szabadideje.
És itt jön a következő jó munkaszervezési állomás, az hogy eme megspórolt szabadidőnek pl. a felét, azért mégis hasznosan, hasznos tevékenységgel töltsék el az emberek. Pl. tanulással, vagy akár újításokon, gondolkodva is eltölthetik a megspórolt munkaidejük felét, és még ennek ellenére is nő a szabadidejük.
Mert fennmarad ezen fejlődési lánc: több, korszerűbb tanulás (ill. újítás) - technikai fejlődés, hatékonyabb termelés, nagyobb jólét – több szabadidő – a megspórolt szabadidő egy részének hasznos felhasználása, vagyis több korszerűbb tanulás (ill. újítás).
A fenti logikai lánc, a társadalomismeret nagy témakörébe tartozik.
Ez tehát egy látszólag igen egyszerű fejlődési folyamat, egyensúlyi folyamat, de gyakorlatilag sok minden megzavarhatja. Pl., ha kimarad a több szabadidő, mert elzavarják a munkanélkülieket lapátolni, akkor már megakad a lánc. Vagy, ha van szabadidő, de annak egy része sem fordítódik több, korszerűbb tanulásra akkor megint megakad a lánc. Vagy azért mert az embereket nem motiválja semmi a tanulásra (ill. az újításra), vagy, mert az oktatás nem fejlődik.
De itt belép egy újabb tényező: a társadalomszintű munkaszervezés is fontos.
Napjaink eseményein is látszik, hogy az előző egyszerű egyensúlyi fejlődést sem képes a vezetés biztosítani. A vezetés intézkedései, törvényei más irányba hatnak.
Továbbá, a technikai fejlődés általi termelésfejlődés elmehet haszontalan célú termelésre is.
Továbbá, a megspórolt szabadidőt elvihetik mindenféle felesleges tevékenységre (bürokrácia, közbiztonsági önvédelem, pénzügyi, jogi ügyintézés, túldimenzionált vásárlás, stb.)
Továbbá nemcsak kenyérrel (anyagi jólét, egészség) az ember, és nemcsak művészetekkel, kultúrával, de biztonsággal, igazságossággal, önrendelkezéssel is.
Tehát a jóléthez társadalomszervezés is szükséges, ehhez pedig társadalomismeret is szükséges. Ahogy a technikai fejlődést (természettudományos fejlődést) sem egy-két ember határozza meg, hanem az emberek sokasága, elméletileg ugyanez érvényes a társadalmi fejlődésre. Az is igaz, hogy mindkettő területen de különösen a társadalmi területen túl sok az elhanyagolt, érdemtelenül mellőzött, de értékes ember, a másik oldalon az érdemtelenül kiváltságos megmondó ember. Én nem politizálok (nem érdekelnek a közügyek), pl., mert úgysem én döntök – gondolat szinte általános. Azonban a társadalomismeret jelentős része éppen ezzel a problémával foglalkozik, pl. azzal, hogyan lehet a kisemberi véleményeket érvényesíteni. Pl. az igazi demokrácia által.
A következő fontos folyamat pedig, az alulról építkező fejlődés, melyben a tanároknak kiemelt szerepe van.
Hogyan fejlődhet tehát a gazdaság a technika, a termelés a jólét – hasonlóan, mint pl. a foci.
Több gyerek, fiatal, megy el focizni, mert a felnőttek, tanárok erre motiválják őket – nagyobb tehetségesebb utánpótlás, színvonalasabb bajnokság, jobbak lesznek a klubcsapatok, több néző, nagyobb bevétel – több tehetséges labdarugó lesz, és edző is – jobb lesz a magyar válogatott is. Ez tehát az alulról szerveződés folyamata.
És végül akkor nézzük a társadalomfejlődés kiegészített folyamatát, ha az alulról építkező fejlődésben bízunk.
A felnőttek szülők tanárok tananyagon túli tanítása, de főleg a fiatalok érdeklődésnek felkeltése, és motiválása - több korszerűbb tanulás (újítás is) beleértve a társadalomtudományt is – technikai és társadalmi fejlődés - fokozottan hatékonyabb termelés és nagyobb jólét – több szabadidő - megspórolt szabadidő egy részének tanulásra (társadalomismeretre is) fordítása – a gyerekeket, fiatalokat felnőtt tanítók, tanítói színvonala emelkedik.
Egy gond azonban kétségtelenül megmarad, az, hogy a korszerűbb termelés (technikai fejlődés által és társadalmi munkaszervezés által) elsősorban a felnőttek szabadidejét növeli.
A gyerekek, fiatalok diákok leterheltségének problémáját kétségkívül meg kell oldani. Mert annyi minden fontosat meg kellene nekik tanítani. Elsősorban azt kell alaposan átgondolni, hogy mi az amit felnőtt korban is meg lehet „tanulni, és mi az amit csak gyerekkorban, fiatalkorban lehet megtanulni.
Az érdeklődést, a motivációt, beleértve a társadalomismeretet is, fiatalkorban lehet megtanítani.
Továbbá, az alapvető ismereteket, de nemcsak a reálismereteket.
Többek között az alapvető társadalomismereteket is, a közgazdasági, pénzügyi, rendszerfejlődési, jogi elemi ismereteket. És nem utolsó sorban az alapvető erkölcsi tudnivalókat is. Ezek fiatalkori hiánya maradandó ismeretkárosodást okozhat. Illetve a felnőttkorra kialakuló jellem torzulhat.
És persze egészség a sportosság, a kézügyesség, a gyakorlati munkakészség, stb. maradandó károsodást szenvedhet fiatalkorban. Ráadásul logikai (gondolkodástani) oktatás sincs.
Az alulról fejlődő társadalom szempontján kívül, akár ezt a kérdést is feltehetjük: vajon mire van szüksége a mindennapi életben, akár 16 éves kortól? A megtanulandó anyag pedig egyre bővül, a szülő ezen oktatásra már képtelen. A szülőnek, a tanárnak is többet, jobbat kell tanítani.
Pl. a sejtek működése helyett, pl. az egészséges életmód szabályait. Pl. a másodfokú egyenletek helyett, pl. az alapvető jogi ismereteket. Pl. a pontos évszámok helyett, pl., azt hogy mikor van értelme hitelt felvenni. Pl. a hőtágulás képlete helyett, pl. a kamaszkor nehézségeiről kellene beszélni. És még hosszasan lehetne sorolni. A részleteket (sejtek működése, másodfokú egyenletek, pontos évszámok, stb.) meg lehet tanulni az egyetemen és felnőttkorban is. Alaposan átgondolva a társadalomismeret iskolai oktatása egyharmada a szükségesnek. A diákok nincsenek tisztában olyan alapismeretekkel, hogy pl. mi az állam szerepe. Mi a demokrácia lényege. Mi a történelmi rendszer, és mi a rendszerváltozat. Stb., stb.. És ha rossz a tanterv, akkor az iskolának, tanárnak szükséges valamekkora korrekcióra törekedni.
De az alapkérdés ez: siránkozhatnak e azok, akik nem járulnak hozzá az alulról fejlődő társadalomhoz és életszínvonalhoz?
Az alulról építkező demokrácia (fejlődés) tovább elemei.
Próbáljunk meg a politikai elitnél színvonalasabb, elfogulatlanabb véleményt alkotni. És törekedjünk arra, hogy ezt érvényesítsük, minimum közöljük. Ha csak olyan gyenge, és elfogult vélemények jönnek létre, mint amilyenek most érvényesülnek (a politikai elit véleménye), akkor a marad minden a régiben. Ez manapság már csak stagnálásra elég.
Kivéve az igazi közvélemény-kutatást, népszavazást, mert annak éppen az a sajátossága, hogy a gyenge véleményekből is végül, összesítve mégis egy jó, középút jön ki. Viszont a népszavazás sem a kisembereken múlik. De talán rajtuk is.
Egyébként pedig sok módón lehet közölni, érvényesíteni (legalábbis ezekre törekedni) a véleményt, igaz mindegyik csak gyenge suttogássá halkul, de azért ez is több mint a semmi.
A végső megoldás a tüntetés, sztrájk, felkelés (erőszak), de itt kétségessé válik, hogy végül is színvonalas és elfogulatlan lesz az összesített eredmény.
Próbáljunk meg tudatosan jól választani, ha választások vannak.
Eléggé behatároltak a lehetőségek, a korlátokra itt most nem térek ki.
A legfontosabbak talán:
Alapos átgondolás. Az érzelmi kötödés (ezeket szeretem, ezeket utálom) kizárása. Ne hagyjuk magunkat átverni. És a rövid távú személyes érdek kizárása. Mert az rendben van, hogy végső soron az érdekek mentén szavaznak az emberek. De pl. pártprotekciós haszon ideig, óráig tarthat, ha tart. Az egészséges, tisztességes társadalomban viszont általában (köztük valószínűleg mi is) jobban élünk.
Próbáljunk meg értékes munkát végezni.
Itt csak arról van szó, hogy a jövedelem mellett, a választott munkát illetően legalább olyan erős feltétel legyen, annak mérlegelése, hogy a munka társadalmilag hasznos vagy haszontalan.
Pénzünket, (munkánkat) próbáljuk meg értékes dolgokra költeni.
Így az értékes dolgok (tárgyi és szellemi termékek szolgáltatások) keresettek lesznek, többet állítanak elő belőle, az értéktelenek pedig kihalnak. Ez is fejlődést generál.
A probléma itt az, hogy sok értékes dolognak nincs profitja, sem az eladónak, sem a vevőnek nincs belőle haszna. Szívesen fizetnénk különböző alapítványoknak, mert azok általában értékes tevékenységeket folytatatnak, legalábbis papíron. Csak sajnos azt is tudjuk, hogy egy részük átvágja a jó népet, és nem tudjuk melyik része. De hát az államot, többek között éppen ezért találták ki, hogy a non-profit, de értékes dolgokkal foglalkozzon. Csakhogy akkor egy hatékony működésű és tisztességes (nem korrupt) államra lenne szükség. Ilyen pedig jelenleg nincs. De talán lehet. A törekvésnek nem szabad elmúlni, mert az sincs, akkor végképp vége mindennek.
És a normális vásárlásokban is azért törekedhetünk a viszonylag értékes, környezetbarát, tartósan megmaradó, testi, lelki egészséget növelő dolgok megvételére. Illetve az értéktelen dolgok elfelejtésére.
Ha érvényesülnek az alulról építkező társadalom elemei, akkor a rossz vezetések alig árthatnak, valahogy mégis cammogunk előre. Sokan azt mondják, hogy a vezetés csak a társadalom leképzése, valójában azonban ez csak félig igaz. Szerencse kérdése is. Mi magyarok pl. felettébb szerencsétlen nép vagyunk, mert állandóan ez egyik rosszabb, mint a másik, vezetések esnek a fejünkre. Az alulról építkező fejlődés viszont rajtunk múlik.
A nagytőke probléma összefoglalása.
A nagytőke probléma összefoglalása.
Van nagytőke és van nagytőke probléma. A nagytőke probléma évszázadok óta az egyik legjelentősebb probléma. Többek között szerepe volt a marxizmus, az ál-kommunizmus, a sztálinizmus kialakulásban, a fasizmus, a nácizmus kialakulásában, a szocializmus kialakulásában. Napjainkban is az egyik legjelentősebb probléma.
Azt nem nehéz bizonyítani, hogy nagytőke gazdaságilag káros, van azonban a problémának egy másik oldala, a hatalomelosztás oldala.
A nagytőke probléma, mint a hatalomelosztás problémája.
Néhány alapvetés.
A hatalom és a gazdaság (a vagyon, a tőke, stb..) szétválaszthatatlan. Az arányok kissé változhatnak, de nincs hatalom gazdagság, gazdaság nélkül, és persze a fordítottja is igaz.
Példázat: Az első rab ezt mondja: törjünk ki rabságból, semmisítsük meg a fogvatartónkat. A második rab ezt feleli: eszedbe ne jusson, mert akkor ki fog nekünk enni adni.
Másik példázat: Az első zsarolt kisvállalkozó: ezt mondja: ne hagyjuk magunkat zsarolni, sem hitellel, sem másként. Hiszen végeredményben többet fizetünk vissza, mint amennyit kapunk. Végeredményben az állítólagos jótevőnk, a védőnk többet vesz el, mint amennyit ad. A második ezt feleli: dehogyis hiszen ő véd meg, és ő biztosítja a forrásokat. Dehogyis szüntessük meg a védőnket, mentorunkat, finanszírozónkat, inkább tartsuk meg. Sőt csalogassunk még több védőt, mentort, finanszírozót magunkhoz, és akkor mi nyerjük meg versenyt.
Mi az elsőkkel értünk egyet, de sokan a másodikokkal. Merthogy vannak, nem is kevesen, akik a másodikok álláspontjával értenek egyet.
Hasonlítsuk nagytőke problémát, még a feudalizmusban levő - a király (központi hatalom, állam) és a hatalmas birtokkal, sereggel rendelkező nagyurak viszonyához. Azzal a különbséggel, hogy ezek a nagyurak (a nagytőkések) szabadon járhatnak, ténykedhetnek szinte az egész világban. És persze az is különbség, hogy a jelenlegi nagyuraknak nincs katonai seregük, viszont van hatalmas gazdasági és tudatformáló seregük.
(A gazdaság és hatalom szétválaszthatatlan. Tulajdonképpen a történelmi „fejlődés” nem más, leegyszerűsítve, minthogy a feudális nagyurak helyett jöttek a nagytőkések.
Egyébként a feudalizmusban a nagyurak hada megoszlott a papságra, a tudatformáló hatalomra, és nagyurakra a katonai, gazdasági hatalomra. Jelenleg nincs ilyen megoszlás. De a katonai hatalom, ezzel a direkt törvénykezési hatalom is, nagyjából a király, az állam kezében van.)
Ezek után a király (állam, központi hatalom, állam) szempontjából az előnyök.
Ne felejtsük el, hogy a nagyúr jelenleg nagytőkést jelenti, a király jelenleg az államot, a politikai vezetést jelenti)
A reálpolitika első kiindulása: jelenleg (rövid távon) hatalmas veszteséggel, felfordulással járna az átalakítás (a nagyurak korlátozása), mivel óriási erőkkel állunk szemben. Tehát nem éri meg. De talán még normálisnak nevezhető azon politika is, mely a középtávú és hosszabb távú megtérüléssel számol.
Ez is reálpolitika: a verekedők között bolond, aki békességről papol, mert jó nagyot kap a kobakjára. De ez sem biztosan igaz.
Előny, hogy a hazai nagyúr (nagyurak) megvéd a külföldi nagyúrtól, általában a külföldtől.
A hazai nagyúr külföldről sok mindent, sok pénzt, kincset hozhat az országba. A nagyurak segítségével mehet az ország, a király hódítani (Van direkt és indirekt hódítás, kizsákmányolás.)
A hazai nagyúr (nagyurak) segít kordába tartani a népet. Itt viszont felmerül, valójában milyen királyról beszélünk. Azért az állam most már demokratikusabb népszolgálóbb, mint korábban, és talán a diktatúra visszaállításnak is kevesebb esélye van. Szóval ez már nem erős szempont.
És persze kvázi előnyként szerepel, ha valaki a fogvatartóját, zsarolóját segítőnek, mentornak, finanszírozónak látja.
Gondolkodom, hogy még milyen előnyök vannak, de nem nagyon találok.
Ezért térjünk rá a hátrányokra.
Olyan politika nem létezhet, hogy legyenek hazai nagyurak, de ne legyenek külföldiek. Vagy elfogadja a nagyurak létezést a politika, és akkor el kell fogadnia külföldi nagyurak létezést is, vagy nem fogadja el, és akkor hazai nagyurakat sem fogadja el. (Valójában csak fokozatos korlátozásról lehet szó.)
Azért a hazai nagyurak hűsége eléggé ingatag.
Egyfelől könnyen előfordulhat, hogy hazai nagyúr (nagyurak) a király ellen fordul. Legalábbis, ha nem is váltják le a királyt, a nagyurak átveszik a tényleges hatalmat, a király úgy táncol, ahogy a nagyurak fütyülnek.
Másfelől könnyen előfordulhat hogy hazai nagyúr (nagyurak) a külföldi király mellé áll, és még inkább, hogy szövetséget köt (pl., eladja a seregét, vagy fuzionál, stb.) egy külföldi nagyúrral.
Végül is a nemzetközi nagyurak szövetsége szinte az összes király fejére nőhet.
És végül létrejöhet (vagy már részben létre is jött) egy nagytőke-érdek (nagyúr-érdek) diktált világ. És milyen is ez a nagytőke (nagyúr) érdek. Elsősorban meglehetősen önös érdekű, profithajhász érdekű, másodsorban azért a nacionalista érdekek is megjelennek, amik az egyenlőtlenség miatt nagyhatalmi érdekbe realizálódnak. Semmiképpen sem beszélhetünk, igazságos szolidáris népérdekről. Igazságos nemzetek közötti versenyről sem beszélhetünk. Nem kell bevenni a maszlagot miszerint nagytőkések (nagyurak) Róbert bácsik.
Mégis különbséget kell tenni azon királyok (államok, országok) között, akiknek sok és erős hazai nagyura van és azok között, akiknek kevés gyenge hazai nagyura van. Az említett előnyök ott érvényesülnek, ahol sok és erős nagyúr van, elsősorban az indirekt kizsákmányolás miatt. Persze minden király gondolhatja, majd én kinevelem a magam nagyurait, menjenek zsákmányolni, csakhogy eme zsákmányolási versenyben valószínűleg a kisebb, gyengébb, kevés, gyenge nagyúrral rendelkező országok mindig lemaradnak. Ezen országoknak inkább csak a hátrányok jutnak.
Talán a legrosszabb variáció, (de a nagyurakat preferáló király szinte nem tudja kivédeni), ha a király a hazai nagyurak egy csoportját felemeli, velük szövetkezik, a másik csoporttal viszont ellenséges viszonyba kerül.
Végső soron a királynak dönteni kell, vagy nagyúr-dominanciát, preferenciát, képviselő politikát folytat, vagy nép, alsó középosztály-dominanciát, preferenciát, képviselő politikát folytat.
A szűkebben vett gazdasági elemzés.
Mi az, amit a nagytőke nyújthat, de kis és középvállalkozások, valamint az állam (feltételezve egy viszonylag jól szervezett tisztességes államot) nem tud nyújtani? Szinte semmi.
Többek között szüksége van gazdaságnak, nagyüzemekre, nagyberuházásokra, stb., bár a modern lehetséges technika, technológia mellett sokkal kevesebbre, mint azt gondolnánk. De ezen nagyüzemeket, nagyberuházásokat, stb. a kis és középvállalkozások együttműködése, szövetkezete, vagy az állam is létre tudná hozni.
A magángazdaság lényegét, a piacgazdaságot, versenygazdaságot, a monopolhelyzet és egyebek miatt, taccsra teszi a nagytőke.
(A kapitalizmus tulajdonképpen a piacgazdaságról, versenygazdaságról és nem a nagytőkés gazdaságról szólna. A kis és középvállalkozások képesek betagolódni a piacgazdaságba, versenygazdaságba, a nagytőke nem. Már ezen oknál fogva is a kis és középvállalkozásokra épülő gazdaság és nagytőkére épülő gazdaság kizárja egymást. A kis és középvállalkozásokat támogató politika kizárja a nagytőkét támogató, nagytőke-ajnározó politikát. El kell dönteni a dominanciát. Szemfényvesztés, a mindkettőt támogató politika.)
Nemcsak a kis és középvállalkozásokra, de az államra, de még a civil szférára is, sőt még az innovációra is elsatnyítóan eltorzítóan telepszik rá a nagytőke.
Ki lehet jelenteni, ha nem lenne nagytőke, akkor a pénzügyi-gazdasági válságok is megszűnnének, legalábbis jelentősen, csökkennének, ritkulnának. Ezek a pénzügyi-gazdasági válságok meglehetősen abszurd elképesztő történések, mert végül is azt jelentik, hogy teljesen fölöslegesen, csupán a pénzügyi zavarok miatt esik vissza a termelés és az életszínvonal.
Másfelől a világban uralkodó magángazdasági pénzügyi rendszer (beleértve a pénzpiacot, hitelpiacot, bankrendszert, pénzváltórendszert, tőzsderendszert, stb.) és a nagytőke olyan ötvözetet hoz létre, amely a pénzügyi válságokon kívül is hatalmas károkat okoz. Vagy a pénzügyi rendszert kellene megváltoztatni, vagy a nagytőkét kellene korlátozni, vagy mindkettőt, de így együtt semmiképpen sem maradhatnak. Még akkor sem, ha az államok és az emberek leszoknak az eladósodásról. Ha pedig nem szoknak le, akkor bizony halmozódnak a károk.
És végül, meg kell nézni korunk valóságos tényeit, adatait. Milyen országok prosperálnak inkább? Akik nincsenek eladósodva, akik kimért, hűvös távolságot tartanak a nagytőkétől, akiknél a hitelezés mértékletes, akiknél az állam és a kis és középvállalkozások a helyén vannak, stb.. Persze van több, éppen szabadulni kívánó ország, a fokozott recessziójuk nagytőke-uralomnak és abból való szabadulás nehézségének tulajdonítható, és nem annak, hogy letértek a jó útról.
A nagytőke probléma elemzése hiányos lesz, ha a demokrácia oldaláról nem vizsgáljuk.
Hiányos lesz, ha igazságos arányos, a hasznos teljesítményen alapuló elbírálás, és a hierarchia oldaláról nem vizsgáljuk.
Ha a nem vizsgájuk azon problémát, hogy a társadalom az ellenlépések hiányában, a nagyúr-dominancia felé csúszik.
A két elemzésből a következtetések.
A szűken vett gazdasági hátrányok miatt nem lehet olyan tisztességes (és-és elosztású, tisztességes versenyben gondolkodó) politikus, de ember sem, aki szerint nem kell változtatni.
Ugyanakkor pl. a kommunista párt, vagy a szélsőjobb ezen programja is nevetséges: na, akkor rúgjuk ki a nagytőkéseket.
Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi nagytőkés világrend, a legtöbb politikusnak kedvez, egy kisebbségnek, de mégis sok befolyásos embernek kedvez, és vannak népek országok is, ha nem is sokan, akiknek a jelen szűk valóságában kedvez. (Hosszabb távon és mindent figyelembe véve, minden népnek árt a nagytőke.) Óriási hatalommal kell megküzdeni, a szegény kis országok biztosan elbuknának, meglehetősen jelentős szövetségnek, (erős nagy országokkal az élükön) lehetne esélye a sikeres küzdelemre, hosszú és áldozatokat kívánó küzdelem után.
Ezért amit tenni lehetne: fokozatos, tervezett nagytőke-csökkentés, ill. annak támogatása. A probléma nyílt megtárgyalása. A gyenge kis országoknak még nyíltabban kellene a véleményükkel kiállni, lényegében az itt leírtakat kellene képviselni. A nagytőkétől mértéktartó, lehetőleg 10 lépéses távolság. A gyenge kis országoknak még kevésbé szabad nagytőke-ajnározó, vagy a hazai nagytőke-támogató hibás politikát folytatni. A nagytőke-korlátozó politika csak akkor lehet sikeres, ha van egy tisztességes jól működő állam, egy magas demokráciaszint, egy jó kis és középvállalkozás-szabályozás, ezért ezeket létre kell hozni.
A nagytőke probléma sem vonatkoztatható el az alapvető felfogástól. Mert kétségtelenül voltak, és lehetnek, nagytőke nélküli, ámde diktatórikus rosszul működő államok, rendszerek. Ámde, a helyes felfogás: lehet ennél jobb. És nem ez: lehet ennél rosszabb.
Jövedelemkülönbség, és adópolitika.
Jövedelemkülönbség, és adópolitika.
Nem vállalkoznák arra, hogy a Fidesz vezetés (eme párt elitje) meglehetősen zavaros politikáját itt elemezzük. Van azonban egy viszonylag tisztán kirajzolódó irányvonal, cél, mely felé a megnyilvánulásiak és az intézkedéseik mutatnak. Ez pedig: nekünk Fidesz vezetőknek és barátainknak növekedjen a vagyonunk, és a hatalmunk. Első látszatra zavaró lehet, hogy a külföldi nagytőke mozgásterét, hatalmát, vagyonát csökkenteni igyekeznek, de ez nem a magyar nép, a döntő többség (átlag és átlag alatti jövedelműek) érdekében történik, a megmaradt tortából nem a népnek akarnak adni, hanem maguknak.
„Rengeteg igazságnak beállított badarság lett összehordva adóügyben is. Kezdjük ezzel: mi nem a munkát büntetnénk, nem a jövedelmeket adóztatnánk, de a fogyasztást adóztatjuk meg. Tekintsünk el attól, hogy éppen az a baj, hogy a jövedelem nem arányos a munkával. De attól már nem lehet eltekinteni, hogy a jövedelem és a fogyasztás, ugyanannak botnak a két vége. Sőt van egy olyan közgazdasági fogalom, hogy reáljövedelem, a jövedelem vásárlóértéke. Ha emelik a fogyasztási adót, emelkedik az ár, akkor a reáljövedelem ugyanúgy csökken, mintha a jövedelemadót emelték volna. (Valójában az erősen progresszív (több kulcsos) jövedelem ill. vagyonadó, mely legkevésbé áthárítható.)
De legnagyobb badarság ez: az egykulcsos adó azért igazságos, mert a nagy jövedelműek így is (de arányosan) több adót fizetnek. Csakhogy az egykulcsos jövedelemadó szinte alig csökkenti az aránytalanul és igazságtalanul magas jövedelmi különbségeket, úgyhogy lófülét sem ér. Ha az egész folyamatot nézzük: jövedelemszerzés nagyfokú igazságtalansága - adózás, mint eme igazságtalanság részbeni kompenzációja, az igazságtalanság korrigálása, akkor az egykulcsos adó abszolút igazságtalan.”
A vakitfed google oldalakon olvasható tanulmány igen hosszan (és több helyen) foglalkozik az aránytalan, igazságtalan jövedelmi különbségekkel, (melyek egyébként összefüggnek a hatalmi különbségekkel) nyilván itt nem lehet ezt megismételni.
A következőket azért meg kell jegyezni: a különbségek firtatása nem az irigységről szól. Az agymosott emberek irigységnek titulálják, ami egyébként egyértelműen igazságtalanság. Azért a normális emberek igazságtalanságot éreznek, és ez jelentősen csökkenti a társadalmi elégedettséget. Azért nagyon sok ember ennek hatásra kezd bűnözni, csalni, és emiatt becsüli le, és kerüli el a tisztességes munkát. Ugyanakkor pl. a jövedelmi különbségek jogegyenlőtlenséget is okoznak, ez azért már egy szélesebb összefüggés. Továbbá, a vagy-vagy elosztás értelmében a másik oldalon a nép és a szegények körében megjelenik a károsodás. De ami a legfontosabb, hogy a termeléscsökkenést okoz. Elsősorban azért, mert azon környezet (egy átverős, elvadult, másoknak ártó verseny), mely oksági összefüggésben van az aránytalan és igazságtalan különbségekkel, rosszul működő gazdaság. De lehetne még beszélni, a könnyű meggazdagodást kísérő felelőtlen, pazarló fogyasztásról (torzult termelés és fogyasztásstruktúra) is, és egyebekről.
Természetesen a vagyoni, jövedelmi különbségeket helyesen kell számolni, (a jelenlegi számolások helytelenek) mert csak így jön ki a romboló, esetleg építő hatásuk.
Nagyon-nagyon káros (erkölcsi, igazságossági és termelési szempontból is) az igazságtalanul és aránytalanul magas jövedelemkülönbség, ha az érdemtelen gazdagok külföldiek.
Nagyon káros (erkölcsi, igazságossági és termelési szempontból is) az igazságtalanul és aránytalanul magas jövedelemkülönbség, ha az érdemtelen gazdagok belföldiek.
Hasznos (erkölcsi, igazságossági és termelési szempontból) az optimális, arányos, igazságos különbség.
Káros a túl kicsi, az arányos, igazságos, optimális különbségeknél kisebb különbség. Ettől még messze vagyunk, a rendszerváltástól egyre nő a különbség, azaz egyre magasabb az igazságtalan, aránytalan jövedelemkülönbség.
A fent felsorolásból az derül ki, hogy a külföldi gazdagok (nagytőkések) jövedelmének átrendezése, hazai gazdagok (nagytőkések) felé, nem más, mint a nagyon-nagy kár átváltása nagy kárrá, de azért ez sem egyértelmű.
Na, de térjünk vissza a Fideszre, konkrétabban és a kőbe vésett egykulcsos jövedelemadóra. A Fidesz vezetősége nem korrupcióval kívánja növelni saját és barátai jövedelmét, hanem a rendszer, a törvények által, így tehát egy legális igazságtalanság alakul ki. Tipikus példája ennek az egykulcsos jövedelemadó. Rengeteg igazságnak beállított badarság lett összehordva adóügyben is. Kezdjük ezzel: mi nem a munkát büntetnénk, nem a jövedelmeket adóztatnánk, de a fogyasztást adóztatjuk meg. Tekintsünk el attól, hogy éppen az a baj, hogy a jövedelem nem arányos a munkával. De attól már nem lehet eltekinteni, hogy a jövedelem és a fogyasztás, ugyanannak botnak a két vége. Sőt van egy olyan közgazdasági fogalom, hogy reáljövedelem, a jövedelem vásárlóértéke. Ha emelik a fogyasztási adót, emelkedik az ár, akkor a reáljövedelem ugyanúgy csökken, mintha a jövedelemadót emelték volna. (Valójában az erősen progresszív (több kulcsos) jövedelem ill. vagyonadó, mely legkevésbé áthárítható.)
De legnagyobb badarság ez: az egykulcsos adó azért igazságos, mert a nagy jövedelműek így is (de arányosan) több adót fizetnek. Csakhogy az egykulcsos jövedelemadó szinte alig csökkenti az aránytalanul és igazságtalanul magas jövedelmi különbségeket, úgyhogy lófülét sem ér. Ha az egész folyamatot nézzük: jövedelemszerzés nagyfokú igazságtalansága - adózás, mint eme igazságtalanság részbeni kompenzációja, az igazságtalanság korrigálása, akkor az egykulcsos adó abszolút igazságtalan.
Mit várhatunk a Fidesztől, ha a legfőbb egyértelmű céljuk, nem más, mint önmaguk és barátaik a jövedelmének, vagyonának és hatalmának növelése?
Természetesen a jövedelmi (vagyoni) különbségeket helyesen kell számolni, (a jelenlegi számolások helytelenek) mert csak így jön ki a romboló, esetleg építő hatásuk.
A leggazdagabb országokra illetve ebben élő emberekre (kb. a világ népességének 15%-a) nem vonatkozik a romboló hatás. Egyrészt azért, mert a világhoz képest, ezen országokban szinte nincs mélyszegénységben és szegénységben élő jelentős réteg. (A szegénység, gazdagság részben relatív tényező.) Tehát a különbség így is kijöhet, alul vannak a jómódúak, közép-gazdagok és felül vannak a szuper-gazdagok és ezek felett az ultraszuper-gazdagok. Természetesen ezen országokban egészen más lesz a helyzet (a relatív szegények tudják hogy ők világviszonylatban gazdagok), mint azon országokban (az országok 85%-a) ahol alul vannak jelentős mélyszegény és szegény rétegek (világviszonylatban is szegények) és ezekhez képest felül vannak a szuper-gazdagok. Magyarország, az utóbbiak közé tartozik. A különbségek helyes számolása, pl.: a világviszonylatban mélyszegénység élők és a leggazdagabb 0,5% közötti különbség (pl. 500) szorozva a világviszonylatú mélyszegénységben élők aránya+2, (pl. 0,1+2 = 2,1) és szorozva a szegénységben élők aránya +1(pl. 0,3+1= 1,3). Tételezzük fel pl., hogy Luxemburgban és Magyarországon egyaránt 500-szoros a leggazdagabb és a „legszegényebbek” között a különbség. (Bár ez is sokféleképpen számítható. A 15 ezer Ft és a 7,5 millió Ft között pl. 500-szoros különbség van.) Mivel Luxemburgban nincs mélyszegény és szegény réteg, ezért a különbség marad 500. Magyarországon ez akkor 500x (2,1+1,3= 3,4) = 1700. Tételezzük fel, hogy az optimális érték 500, akkor Magyarországon már erősen aránytalanok és igazságtalanok a különbségek. Másképpen, ami Luxemburgban 500 szoros különbség optimálisan, az Magyarországon kb. 160-szoros különbség optimálisan.
Az adózás problémaköre.
1.Az adózás problémaköre évenként felmerül, mert az állam, a vezetés ahelyett, hogy kidolgozna egy normális hosszabb távra szóló adórendszert (melynek csak a százalékait kellene változtatni), szinte minden évben össze-vissza variálja az adórendszert. Persze ezek a változtatások is meglehetős veszteséget okoznak, többek között kiszámíthatatlanná teszik a gazdaságot.
2. Az adózás problémakörének első lépése, hogy tisztázva legyen az állam szerepe.
Az állam fontos szükségleteket elégít, ki, jogalkotás, jogalkalmazás, igazságügy, biztonság, demokráciaszint, önrendelkezés, egészségügy, oktatás (tudás), kultúra, természetvédelem, tömegközlekedés, alap-innováció, stb..
Az állam munkáját csak az állam, az állam eszközeivel képes a legjobban elvégezni. Bár jelenleg rengeteg probléma van, de egyrészt ezek kijavítható problémák. Másrészt, ha a magángazdaság, vagy a civil szféra próbálná meg az állami feladatokat elvégezni, akkor még több probléma alakulna ki.
Az állam és a magángazdaság (piacgazdaság, versenygazdaság) nem áll egymással szemben, sőt kiegészítik egymást. Az állam teremti meg magángazdaságnak azt a környezetet, az egészséges és okos munkaerőt, amely a magángazdaság optimális működéséhez szükséges. Ezért az optimális nagyságú és szerepű állam biztosítja a leghatékonyabb magángazdasági működést.
Az államnak folyamatosan kell törekedni: az egyre erősebb népérdekűségre, az egyre hatékonyabb szervezettebb működésre és a tisztességre (korrupciómentességre). Ha ez a három egy bizonyos szint alatt van, vagy nincs fejlődés, akkor az állam semmire sem jó (többek között az adóról sem érdemes elmélkedni), ezért az állam jóságának mérése, és a fejlődés biztosítása, alapkérdés. Ugyanakkor csak a megfelelő nagyságú és szerepű állam tud a felsoroltakra hatékonyan törekedni, ezért párhuzamos fejlődésre, fejlesztésre van szükség.
Ezután az adózás problémaköre.
1. Különbséget kell tenni az eredeti igazságfelbontás (igazságtalanság) és az igazságosság- kompenzáció érdekében tett „igazságtalanság” között. Szóval, ami az utolsó körben igazságtalannak tűnik, az lehet, hogy éppen az igazságosság helyreállítása. Sajnos adóügyben gyakran elhangzik az igazságtalanság hamis vádja, akkor is, amikor csak az igazságosság helyreállításáról, kompenzációjáról van szó.
Adó ügyekben az EU is rendelkezik, de ezen szabályok jelentős része szintén rossz, az igazságos versenyre hivatkoznak, csakhogy ez az igazságos verseny eleve igazságtalan.
A saját állami vezetésünk sem jobb, másféle, de hasonlóan zagyva intézkedések történnek. (pl. az egykulcsos személyi jövedelemadó), zagyva indoklással.
2. A jó állam, kiegészítve a jó adózással a széles néprétegnek kedvez, (szemben a rossz állammal, rossz adózással) ezért az átlagembernek, a jó államra és jó adózásra kell törekedni, és semmiképpen az állam és adózás leépítésére.
3. „Hagyjuk az embereknél a pénzt, el tudják ők dönteni, mire költik” – frázis hamis, mert:
Jó államra szükség van. Jó államra (igazságra, biztonságra, rendre, egészségre, tanultságra, stb.) szívesen költenek az emberek. Tulajdonképpen az adózás az állami szolgáltatások átalánydíjas kifizetése. Vagy egyfajta nemzeti biztosítási rendszer befizetései. Az állam a nemzeti közösség által szervezett szolgáltatások szervezete.
4. Az adózás legfontosabb szempontjai és feladatai:
a) Biztosítsa a jó állam költségvetését.
b) Viszonylag könnyen kiszámítható, befizethető és ellenőrizhető legyen. Ne legyen procedúrás, macerás, és visszaélhető. A befizetőnek és az államnak is kezelhető legyen.
c) Kompenzálja az igazságtalan jövedelmeket, vagyonokat. (Sajnos, jelenleg csak részbeni kompenzációról gondolkodhatunk.)
Általában kompenzálja az igazságtalanságokat.
d) Viszonylagosan támogassa hasznos munkákat, tevékenységeket, termékeket, szolgáltatásokat, ill. gátolja a haszontalanokat, károsakat.
e) Az adó ne nagyon legyen áthárítható.
5. Nem az adó, nem a pénz tartja el az embereket, hanem a munka, egy hasznos munkát végző, de nem adózó ember, többet tesz a társadalomért, mint egy haszontalan munkából, tevékenységből adózó. Arra kell törekedni elsősorban, hogy sokan végezzenek hasznos munkát, másodsorban a hasznos munkájukhoz képest fogyasszanak, harmadsorban hogy minél több munkát végző adózzon, és ne legyenek adócsalások. Az utóbbi törekvések miatt nem szabad feláldozni az előbbi törekvéseket.
6. Az adózás mindenképpen a reáljövedelmekre hat, legyen az, jövedelem, vállalkozási, vagy fogyasztási, vagyoni, vagy más adó. Nincs olyan, hogy ezen adó a munkát, azon adó a fogyasztást adóztatja meg, pontosabban ezek csak reáljövedelem, a fogyasztás különböző állomásai. Az emberek is reáljövedelemben számolnak.(Valójában a munka és fogyasztás között csak a megtakarítás van, lehetséges megtakarításra ösztönző gazdaságpolitika, de ez egy más kérdés). (Egyébként a jövedelemadó nem a munkát, hanem a jövedelmet adóztatja, amely jövedelem manapság gyakran nem munkából ered.)
Nagyon sok minden ösztönözheti az embereket a munkára, vállalkozásra, és ezek ellenkezőjére, az adózási rendszer egy tényező a sok közül.
Olyan magas az adó, hogy az már lehetetlenné teszi a kis és középvállalkozásokat, és az emberek megélhetését. Ebből nem az következik, hogy általában csökkenteni kell, vagy meg kell változtatni az adókat, hanem:
Meg kell szabadulni az állami kamatterhektől, vagyis nem lehet költségvetési hiány, állami eladósodás, az ilyen állam kevesebb adót igényel. A tisztességes állam is kevesebb adót igényel.
Jó, hatékony, népérdekű államot kell kialakítani, olyant amilyen megfelelő környezetet nyújt a kis és középvállalkozásoknak, miáltal azok növelni tudják a bevételeiket, amiből már képesek az adót fizetni.
Olyan államot kell kialakítani, melyben bíznak az emberek, és viszonylag szívesen adóznak.
A kis és középvállalkozók igazságtalan adózását kell megszüntetni, mivel jelenleg a nagyok kapnak kedvezményt, holott amúgy is előnyben vannak. (Sajnos e vonatkozásban meg az EU pofázik bele.)
Az adócsökkentés önmagában olyan negatív spirált (csökkenő állam, rosszabb környezet, életképtelen kisvállalkozások, elszegényedő emberek, kis fogyasztás, stb.) indíthat be, hogy nemcsak az állam, de az egész nemzetgazdaság tönkremehet.
6. Az adó kompenzálja az igazságtalan jövedelmeket, vagyonokat, ill. az adó ne nagyon legyen áthárítható. A bevezető mondatból kiderült, hogy a jól menő vállalkozásokról van szó, a gazdagabb emberekről van szó.
„Miért pont azt kell nyüstölni, lerohasztani, aki teljesít” – frázis hamis, mert:
A jelenlegi állapotok, jelentős részt igazságtalanok, de biztosan aránytalanok. Az aránytalanság önmagában is igazságtalanság. Vagyis a jövedelem nem arányos (tisztelet a kivételnek) a munkateljesítéssel. Vagyis a jó teljesítés, nem teljesen igaz, tisztelet a kivételnek. Csak egy korábbi igazságtanság kompenzációjáról van szó.
Ennél is fontosabb, hogy az még nagyobb kárral jár, ha kicsiket, a szegényeket adóztatják, vagy sorsukra hagyják, ami már az egyenlő adózással is létrejön. A nyomorgó, munkanélküli, kisvállalkozásra is alkalmatlan tömegek léte, gazdaságilag is egy rendkívül káros állapot. Sokkal károsabb, mintha a jól menő vállalkozások egy kicsit visszaesnek.
„Majd a jól menők felhúzzák a nyomorgókat” – frázis azért hamis mert: egy morális, világnézeti torzulás is van. Melynek ez a lényege: nem elégszem meg pl. tízszeres vagyoni különbséggel, bár már ez is jelezné, hogy értékesebb ember vagyok, nekem százszoros, ezerszeres különbség dukál.
A gyors siker, a gyors pénzszerzés, mint morális torzulás, pedig a fejlesztéseket teszi esetlegessé.
A piacgazdaság, versenygazdaság határelmélete (tovább nem tudom csökkenteni a jövedelmeket, mert nem fognak dolgozni, nem tudom emelni az árakat, mert nem vásárolnak) csak határok között igaz. A nyomorgó, éhbérért is elmegy dolgozni. És vannak termékek (pl. élelmiszer), melyeket muszáj megvenni. Vagyis valóban igaz a határelmélet (nekem már nem éri meg), csakhogy a határ adott esetben olyan alacsonyan van, hogy létrejönnek a nyomorgó, munkanélküli tömegek
7. Ezek után térjünk rá az adóáthárítás problémájára. Tehát szükség van az igazságtalanság kompenzációjára, és ezért nem jó, ha a nagyok, gazdagok áthárítják az adót.
Valójában a munkáltató, a főnök a jövedelmek csökkentésével, és, vagy az árak emelésével képes minden adót áthárítani. Azért mégis vannak különbségek. A fix összegű adók és az állami árak a legigazságtalanabbak. Az egyszázalékos (egykulcsos) adók nem túl igazságosak, ráadásul át lehet azokat hárítani. Pl. a gazdag luxusautója az emelt forgalmi adó miatt drágább lett – ez nekem veszteség, valahol be kell hoznom – mondja a gazdag vállalkozó. De ugyanezt mondja, ha pl. a cége adózása miatt kevesebb profitot, pénzt szerez. Vagy ha egykulcsos a jövedelemadója. Szóval ekkor jön az alkalmazottak jövedelemcsökkentése, mely úgy is létrejöhet, hogy többet kell dolgozniuk, vagy, és az áremelés, mely szintén a széles népréteget érinti általában.
Egy, ill. kettő kivétel van: az erősen progresszív jövedelemadó, ill. az erősen progresszív vagyonadó. Magas a jövedelemadó, ezért emelem az árakat – mondja a gazdag nagyvállalkozó – de akkor eszébe jut, hogy ezáltal a jövedelme már egy másik nagyobb adókulcsba ugrik, tehát alig emelkedik. Akkor még jobban emelem, de akkor megint egy magasabb kategóriába ugrom. És ekkor már bejöhet a határelmélet, vagyis: nem éri meg.
8. A progresszív vagyonadó egy fokkal rosszabb, de két fokkal jobb, mint a progresszív jövedelemadó. Kb. egyformán procedúrásak. A vagyonadó egy része letagadható (nem mérhető), ez a hátránya. A máik része viszont (ingatlan, nagy értékű ingóságok, stb.) viszont sokkal jobban mérhető, mint a jövedelemadó, ez az előnye. A kettő kombinációja adhatja ki az adórendszer alapját.
A többi adó (vállalkozási, forgalmi, fogyasztási, különböző járulékok, stb.) pedig azért szükséges, hogy a tevékenységek, munkák, termékek, szolgáltatások között tegyen különbséget. Illetve a költségvetés átláthatósága miatt, de ez másodlagos szempont.
9. Jelenleg Magyarországon adóemelésre van szükség. Egyfelől, mert az emelés fele az államadósság visszafizetésre kell, az adósságcsapdából pedig ki kell törni. A másik fele pedig, egy szükséges nagyobb és jobb állam kiépítésre kell. Mindez csak akkor igaz, ha valóban alakul az a jó állam. Vagyis az adózásról szóló népvéleményt ahhoz kell kötni, hogy vannak e jó tervek, és vannak e valóságos lépések, az állam átalakítására. Másfelől viszont az is fontos hogy az adóemelés a jó adózás keretében történjen, vagyis a jó adózást is ki kell alakítani.
Az állam és a verseny.
1. Az igazságos szabályozott és arányos, (nem kegyetlen) díjazású versenynek az élet, a társadalom minden területén fenn kell maradni, mert a hasznos teljesítmények, munkák alapján kell értékelni. (Verseny mindig kialakul, legfeljebb az igazságtalan szervezetlen harc lesz.) Hasznos teljesítmény, munka, amelyik emeli a szélesebb értelmezésű életszínvonalat, vagyis emeli a biztonság, az igazságosság, a rend, az önrendelkezés, a demokrácia, az egészség, a természetóvás, a tudás, a „hasznos” szórakozás, pihenés (a kultúra) és az anyagi testi jólét színvonalát. (Szükségletek arányos kielégítése. A helyes értékrend, vagyis az állampolgároknak is van feladatuk, nemcsak az államnak. )
2. A felsoroltak közül a biztonság, az igazságosság, a rend, az önrendelkezés, a demokrácia, az egészség, a természetóvás, a tudás, a szociális szolgáltatások, legfőbb külső cégszerű szolgáltatója az állam lehet. (Idevehető többek között még az olcsó tömegközlekedés és az alapvető tudományos kutatások, fejlesztések területe is. Az állami területeket kijelöli: amit a magángazdaság nem akar, vagy nem tud igazságosan, jól, valamint bizonyos szabadságot igénylő, igazságos versenyben megoldani.) Több okból, lehet csak az állam, de leginkább azért, mert ezen szolgáltatások nem kötődhetnek fizetőképes keresethez, a gyerekeknek, betegeknek időseknek, szegényeknek, stb., is meg kell kapniuk ezen szolgáltatásokat. (Alapvető emberi jogok.) A szociális szolgáltatások lényege, hogy bizonyos alacsony szintű anyagi, testi jólétet minden embernek el kell érni.
A magángazdasági szolgáltatások, túl azon, hogy azok is a termelő szolgáltató cégek versenyei, de a másik oldalon fizetőképes keresethez kötődnek. A magángazdasági verseny része az állampolgárok jövedelemszerző versenye, melynek szintén igazságosnak, arányosnak kellene lenni.
3 Az állami intézmények (intézmények, hatóságok, hivatalok, polgármesteri hivatalok, vállalatok, beleértve parlamentet és a kormányt is) versenye nem kötődhet a fizetőképes keresethez, ráadásul általában „monopolhelyzetben” vannak, de azért az intézményeknek versenyezniük kell: az előző vezetéshez képest, a korábbi teljesítményükhöz képest, a külföldhöz képest, az elvárható teljesítményhez képest, a hasznosan kitöltött munkaidőhöz képest. (Általában a rájuk bízott szolgáltatásterület színvonala mekkorát emelkedik. Bizonyos részben ki lehet alakítani az állami intézmények egymás közötti versenyét, és a dolgozók versenyét is.) Tehát egy ilyen objektív versenymérést kell létrehozni. Az állam berkein belüli verseny résztvevői az állami dolgozók, vezetők és az intézmények. (Az állampolgárok, nem résztvevők, legfeljebb annyiban, hogy spórolhatnak bizonyos állami szolgáltatások igénybevételével.) A díjazásra még visszatérünk.
4. Az állam berkein levő verseny legfontosabb feltétele, hogy a működés és az arányos díjazás (állami jövedelmek) biztosítva legyenek, vagyis az állam megfelelő nagyságú legyen, megfelelő munkát, eszközt, pénzt kapjon. Az állam végzi a legfontosabb szolgáltatásokat.
Továbbá az állam saját magát köteles helyesen működtetni, de a magángazdaságot, a civil szférát pedig, a megfelelő önrendelkezés megadása mellett köteles a helyes működésbe terelgetni.
Továbbá csak akkor alakulhat ki verseny, ha az állam nem az uralkodó osztályt szolgálja, magát sem véli uralkodó osztálynak, hanem a népet, a lakosságot, az emberek döntő többségét szolgálja.
5. Az állami berkein belül versenyeznek az állami dolgozók, az állami vezetők, az állami intézmények. A díjazás egyik oldala a jövedelem, az erkölcsi elismerés, a másik oldala a leváltás, a menesztés. (Adott esetben a jogi szankció. A korrupciót is meg kell szüntetni.) A legfontosabb azonban az állami vezetők (felső és közép) leváltása, menesztése, a már említett objektív versenymérés alapján. Ugyanakkor az állami vezetők (felső és közép) kiválasztó rendszerének is objektívan, jól kell működnie, ez a vezetőaspiránsok igazságos, szabályozott versenye.
6. A kialakítható állam berkein belüli verseny biztosítja a fejlődést és a hatékony működést, ha létrejön a megfelelő verseny, akkor a fejlődés és a hatékonyság is, nagyobb részt biztosítva van.
Tisztelt Olvasó az ilyen felsorolások meglehetősen közhelyesnek tekinthetők, mindaddig, amíg fel nem tesszük a kérdést: mi van most? Jelenleg, ezen közhelyek megvalósulnak?
Jelenleg nem kap elég munkaerőt, eszközt, azaz pénzt az állam, ez egy alapvető probléma. Jelenleg nincs objektív versenymérés, a vezetők objektív leváltása már ezért sem megoldott. Ez egy másik alapvető probléma. És még lehetne sorolni. Tehát, ha annyira közhelyesek, akkor, tessék kérem megoldani. És miért ne lehetne megoldani. Tisztelt Olvasó, nem higgye el a megoldhatatlanság azon ezer érvét, amelyet ilyenkor kezdenek el sorolni azok, akiknek nem jönne jól a változás, többek között az állami vezetőkre gondolok. Nem lehet megoldani, vagy nem akarják megoldani, ez két különböző dolog.
A hitelezés egyféle összefoglalása.
A hitelezés egyféle összefoglalása.
1. Bizonyos mértékű, kamatú, célú, a hitelfelvevő tulajdonságait figyelembevevő, vagyis az optimális hitelezés hasznos. Az optimális hitelezés sokkal alacsonyabb mértékű, mint a jelenlegi európai és amerikai hitelezés mértéke. És persze a többi jellemzővel is baj van.
2. Az optimálison felüli hitelezés óriási veszélyekkel, károkkal jár, úgy, mint: pénzegyensúly felbomlás, termelés-fogyasztás egyensúly felbomlás, pénzügyi-gazdasági válság, eladósodás, tisztességtelen, hasznos munka nélküli, spekulációs jövedelmek, improduktív munkák, fölösleges elfoglaltság, stb..
3. A fogyasztási hitel (nem fejlesztési, beruházási hitel) hosszabb távon a hitelnyújtónak jó üzlet, a hitelfelevő károsodik még akkor is, ha a hitelkamatok tisztességesek. (Azért a hitelnyújtás nem jár sok munkával).
Nézzük a következő példát. X akinek havi 100 ezer a jövedelme, szomszédjától minden hónap közepén felvesz Y-tól 50 ezret és minden hónap elején visszafizet 53 ezret. A havi jövedelme marad 100 ezer, viszont rendszeresen kifizet Y-nak 3ezret. Pontosabban, így összességében X havi jövedelme 97 ezerre csökken, Y jövedelme pedig 3 ezerrel nő. Másképpen, X-nek 100 ezer a bevétele, 103 ezer a kiadása.
Ez a havi 3 ezer nem sok, viszont ne felejtsük el X jövedelme, lehet hogy a maximális jövedelme összesen 100 ezer. Tehát, ha 100 ezer a maximális megszerezhető jövedelme, akkor honnan szedi össze a plusz 3 ezret? Szóval így már nagy a baj.
Viszont ha évente csak egyszer történik ilyen hitelfelvétel, akkor talán más a helyzet, de hol van, és mi a határ? Talán lineáris skálásra kell helyezni: normális hitel, kevéssé egyoldalú (uzsorahitel), közepesen egyoldalú (uzsora) hitel, erősen egyoldalú (uzsora) hitel. Kirajzolódik (de ködösen) egy olyan fogalom, mint: az azonnali (gyorsabb, idő előtti) fogyasztás (beruházás) haszna, kontra kamatfizetés. Valamekkora, szerintem picike, haszon a gyorsabb időnyerő fogyasztás, ezt kell megfizetni a kamattal. A folyamatos hitelfelvételnél valószínűleg nagyon kicsire zsugorodik a gyors, időnyerő fogyasztás, és annak haszna, a kamat kára nagyobb lesz, mint a haszon. Az elemző szembe kerül a bizonytalan határvonalak problémájával, ami nem jelenti azt, hogy a határt nem kell kijelölni. Úgy látszik, hogy a normális hitel és az egyoldalú (uzsora) hitel szétválasztása, soktényezős egyenlet, de nem lehetetlen a megoldás. Meg kell oldani.
Jelenleg azonban általában a hitelkamatok sem tisztességesek. A kamat problémába begyürüzik a befektetések (egyfajta, többnyire nem fejlesztési hitelek) árfolyamának, hozamának olyan ingadozó alakulása, melyet a nagybefektetők a pénzintézetekkel együttműködve, irányítanak, és abból ők hasznosulnak, a többiek károsulnak.
Mindebből következik, pl. hogy a folyamatos egyoldalú, nem fejlesztési hitel, nem más, mint uzsora hitel, kvázi kizsákmányolás.
A hitelezéssel van egy másik probléma is: a normális, először a munka, utána a jövedelem, fogyasztás sorrend, felcserélődik. Vagyis létrejön az eltorzult sorrend: először a jövedelem, fogyasztás, utána a munka sorrend, mely sok problémával járhat és jár.
A fejlesztési, beruházási hitel mindkét félnek jó üzlet lehet, ha egyébként más szempontból is (nincs mértéktúllépés, hasznos fejlesztés, hitelkamat tisztességes, stb.) rendben van.
Az egyoldalú folyamatos fejlesztési hitel pedig képtelenség, mivel, ha sikeres a fejlesztés, akkor létrejön azon plusz haszon, mely mellett nincs szükség további hitelfelvételre, sőt a korábbi hitelfelvevő tud hitelt nyújtani. Ha pedig sorozatban nem jön létre ilyen plusz haszon, akkor nem beszélhetünk fejlesztésről.
4. A folyamatos hitelnyújtónak jó üzlet a hitelezés, kivéve, ha kisbetétesekről, kisbefektetőkről van szó, mint hitnyújtókról. Ők a jelenlegi rafinált bonyolult hitelrendszerben, sok ok miatt összességében, általában ráfizetnek.
5. Mind fogyasztani, mind fejleszteni lehet megtakarításból. Ezt nevezhetjük önhitelezésnek. Ennek nincsenek olyan veszélyei, mint a hitelezésnek. Nem igaz, hogy az álló pénz, olyan, mint az álló, kihasználatlan amortizálódó termelőeszköz. Igaz viszont, hogy az inflálódás problémáját meg kell oldani.
6. A jelenlegi hitelrendszerbe, bizonyos mértékbe a kisbetétesek, kisbefektetők és az államok is direkt eszközökkel be vannak kényszerítve, mint a hiteltranzakciók résztvevői. Pl. kicsik a fizetésüket, a bankon keresztül kaphatják meg. Az otthon tartott megtakarításuk, elértéktelenedik, ill. ellophatják, stb.. A vállalkozások is be vannak terelve. Az államok is be vannak kényszerítve bizonyos mértékben.
A bizonyos mértékű bekényszerítésen kívül, vannak az indirekt beterelő eszközök, mint: a reklám, propaganda, a hamis közgazdasági elméletek, a nagytőke, pénztőke zsaroló eszközei. Valamint a nagytőkével kötött szerződés, együttműködés, elsősorban a nyugati nagyhatalmak és a nagytőke szövetségéről, vagyis a nagytőkés világrendről van szó. Ugyanakkor napjainkban már az is kétséges, hogy a nyugati nagyhatalmak összességében profitálnak e nagytőkével való együttműködésből, vagy nem. Az érdekszférába, felügyeleti zónába tartozó kis szegény országok, főleg ha rossz pénzügyi politikát folytatnak, mindenképpen ráfaragnak.
A szolgáltatottak, fogyasztók (mint magánemberek, és mint állampolgárok) önrendelkezése minimális e területen, és az igazi versennyel is bajok vannak.
7. Nem mindegy, hogy a hitelnyújtás haszna és a mögötte levő munka a nemzetgazdaságon belül marad, avagy kikerül onnan. Ezért a külföldről felvett hitel duplán veszélyes káros. Az országok közötti cserearányok, aránytalansága, igazságtalansága begyűrűzik a problémakörbe.
8. A devizában felvett hitel, eladósodás, mivel az jellemzően külföldi és mivel a devizaárfolyam érdek szerint, de mindenképpen a valós gazdasági helyzettől függetlenül rángatható, triplán veszélyes és káros.
Ha már hitel, akkor az legyen fejlesztési, belföldi, és hazai pénzben mért.
9. Az államra is érvényesek az előzőek, az államok végső soron folyamatos hitelfelvevők, a 4. pont érvényesül.
Az állam is fejleszthet, (kb. 10%-ban) a fejlesztés eredménye jó esetben egy többet produkáló állam, de ez a haszon, részben (pl. 5%-ban) a magángazdaságban realizálódik, egészségesebb, tanultabb munkaerő, ill. részben nem pénzben realizálódik. Az államnál maradó visszafizethető haszon legfeljebb 2%. Ezért az állam által felvett hitel szinte egészében, nem fejlesztési hitelnek minősül, a 3. pont érvényes.
10. Az állam legfőbb és túlnyomó finanszírozási forrásának, az adónak kell lenni. (És mellékesen az állami áraknak.) Az adó képes a fejlesztéseket is finanszírozni.
Látszólag a belföldi és hazai devizában felvett hitel lehetne a másik, ill., a harmadik fő finanszírozó forrás. Van azonban egy alapvető különbség az adó és a hitel között. Az adó, főleg, ha megfelelő, és megfelelően progresszív, akkor a szegényebb rétegeknek kedvez, tulajdonképpen, kompenzál, de csökkenti az igazságtalan aránytalan különbségeket. A hitel viszont, mivel gazdagok arányosan többet hiteleznek, és egyébként is nekik jobb üzlet, egy olyan államfinanszírozási forma, mely nemhogy csökkentené az aránytalan igazságtalan különbségeket, de növeli azokat.
Fenntartva a korábbi álláspontom, miszerint az állam legyen nullaszaldós, ne legyen költségvetési hiánya, és adóssága, kiegészítem a következőkkel.
Különböző okokból elfogadható, ha az állam évi 3%-os költségvetési hiányát (kb. 4%-os visszafizetés) lehet olyan hitelnyújtásból finanszírozni, mely döntően belföldi, belföldi pénzalapú és a kicsik pénzéből (betét, befektetés) ered, a kicsik járnak jól. És akkor, ha halmozódó adósság nem lépi át a 20%-ot.
(Az időskori megtakarítás, a nyugdíjrendszer kapcsolódik a problémakörhöz.)
11. A jelen helyzet borzalmasságát, tarthatatlanságát sok minden bizonyítja. Európa és Amerika állandó pénzügyi-gazdasági válságoktól szenved. Szinte minden ország és állam el van adósodva, adósságcsapdában van. A többi ország (akik nincsenek eladósodva, a nagytőke dominancia gyengébb) jelentős része gyorsabban fejlődik, merthogy itt már elakadt a fejlődés.
12. A feladatok meglehetősen sokrétűek.
Amit a kisebb szegény országok tehetnek, (az érdekszférába tartozók) még az eladósodás előtt.
Amit a kisebb szegény országok tehetnek (az érdekszférába tartozók) az eladósodás után.
Amit elsősorban a nyugati hatalmak és másodsorban, minden ország tehet.
Csak nagy vonalakban.
A reklámot, a propagandát nem nehéz csökkenteni, a hamis elméleteket pedig el kell felejteni.
A hiteltranzakciókban való kényszerű részvételt erősen csökkenteni kell.
Az államadósságokat a leírtak szerint (belföldi, hazai pénzalapú, kicsik adják, 3%, ill. 20% lehet) kell alakítani, ill. visszaalakítani.
Az árfolyam hullámoztatást, rángatást (legyen az devizaárfolyam, vagy hitelpapír árfolyam), a spekulációt sok módón szükséges, és lehet csökkenteni.
Az optimális (optimális mértékű, döntően fejlesztési célú, tisztességes, optimális kamatú) hitelezés felé kell terelni a szereplőket, (bankszektor, lakosság, vállalatok, stb.) az államnak pedig kötelezően be kell tartani.
Stb., stb..
Mindehhez pedig elsősorban a nyugati hatalmak (és szinte minden ország) egyöntetű politikai akarata szükséges, azon elhatározás, hogy a nagytőkét, a pénzügyi rendszert, a bankszektort az ajnározás helyett erősen korlátozzák.
Kiegészítés az előzőkből.
1. Az optimális hitelezés. A hitelfelvétel, döntően belföldi és beruházási, fejlesztési lehet. Az időszak nettó visszafizetési kötelezettsége legfeljebb az időszak jövedelmének 8 %- a lehet és legfeljebb 8 évig tarthat, és 8 év szünet után kezdődhet újra. Ez vonatkozik az államra, magáncégekre. A lakosság vonatkozásban ez 5%. Mindez átlagosan értendő. Egyes cégeknél, magánszemélyeknél ennek duplája lehet maximum, ha egy sereg feltétel indokolja.
A hitelfelvétel eladósodás túlzott volt, ennek isszuk jelenleg a levét De pl. itt is megmutatkozik, az egyensúlyok felrúgása mindig megbosszulja magát. A mérget nem lehet ugyanazzal a méreggel gyógyítani, mert már sokan, semmit sem tanulva, újabb eladósodásba hajszolnák magukat és az országot
Page updated
Google Sites
Report abuse