3/1 Háború Boldogság Társadalom 1

HÁBORÚ BOLDOGSÁG TÁRSADALOM

A könyv első része

(E könyv csak 97%-os állapotban van, szerkesztés alatt áll.)

Kiemelt fejezetek tartalomjegyzéke:

A II. világháború szokatlan lényegi elemzése………….......2

Szóval a következő, nem mese, hanem tanmese, sőt modelltörténet……………………………………………….22

Soroljunk fel a további természetes emberi gyengeséget…27

Néhány alapvető természetes ember gyengeség bővebben.

Az ember ellentmondásos.………………………………… 32

Miért nem tud az ember boldog életet kialakítani………  68

A lelki fájdalomcsökkentő technikák, módszerek…………88

0.    A II. világháború szokatlan lényegi elemzése. 

 Az emberiségről volt, van szó, ha a II. világháborúról beszélünk.

    Meggyőződésem, s talán az elemzésből ki is derül, hogy a számtalan könyv, film egyebek ellenére, még nem került sor a II. világháború, (az emberiség eddigi mélypontja) értelmes elemzésére.

Nem egyes emberekről, népekről, nemzetekről, országokról szól a II. világháború.

Mindig, mindenkor a különválasztott egyéni felelősséget kell megállapítani ez a jog és az erkölcs egyik szabálya. Ez azt is jelenti, hogy a kollektív (nemzeti) bűnösség még a háborús helyzetben sem lehet az ítélkezés eleme.

A társadalomtudományos elemzésnek azonban vannak további szabályai. A jövőt, a fejlődést, az emberek értelmes gondolkodását viselkedését kell megváltoztatni, ehhez pedig a múltat, a múltbeli alakulást, az emberek (emberiség) gondolkodását, viselkedését, kell elemezni.

Pl. társadalomtudományos szempontból nézve hibás nézet, hogy volt néhány őrült náci fickó, ők a felelősek és kész.  Először is nemcsak Németország sodródott a rossz oldalra, hanem sok más ország, nép is. Japán, Ausztria, Magyarország, Törökország, Olaszország, Spanyolország, stb. Ráadásul szinte minden országban voltak fasiszták, nácik (szélsőséges nacionalisták, kvázi rasszisták). Százmilliós nagyságrendű azon emberek száma, akik valamilyen szinten önártó és másoknak ártó őrültséget követtek el. 

Több dolog mutatja, hogy nem „jó, vagy rossz” népekről volt szó.

Sok érv szól azon elmélet ellen, miszerint vannak jó, és vannak rossz népek, mint pl. a németek, a japánok a zsidók, stb.. Itt én nem sorolnám fel a minimum ötven érvet, csak megállapítom, nem egyes népekkel van baj, hanem az emberiséggel. Ezen belül pedig másodlagosan bizonyos emberekkel, ill. bizonyos „speciális” csoportokkal.

Voltak kimagaslóan örült vezetők (uralkodók) és őrült ideológiák.  Ezek is tényezők, de csak másodlagos tényezők. Mert ha a tömeg, az emberek, ész és igazi akarat nélkül követnek embert, ideológiát, akkor bizony az emberek (tömeg, nép)  az elsődleges  bajkeverők.  Vagy pedig azért követik, mert maguk is rokonszenveznek a borzalmas vezetéssel, nézettel, akkor viszont ezért a legfőbb bajokozók.

A nép sodródása, és a lehetséges ellenállás – amit többek között elemezni szükséges. Hiába lenne örült vezető, őrült ideológia, ha azt az emberek nem követnék.

Itt viszont már elkezdem sorolni az emberek természetes gyengeségeit, silányságait.

a) Az emberek általában hajlamosak (adott esetben megteszik) a sodródásra és a vezető utáni menetelésre. A birka-viselkedésre.

b) Ugyanakkor sokukat túlzott ambíciók is fűtik.

A birkaság és az egyéni ambíció hogy függ össze?- nos, erről még remélhetőleg szó lesz.

Most már a sokadik II. világháborúról szóló filmet nézem. Sok katona beismeri: - Igen eleinte tetszett a dolog. Mások pedig így védekeznek: - Miért mit tudtam volna tenni? Vagy: - Csak parancsot teljesítettem.

Kétségtelenül van egy ilyen csapda helyzet: a rossz útra fordulás megállapításához még több, sok gondolkodás szükséges, mert eleinte a rossz út nem egyértelmű.  Amikor már viszont egyértelmű a rossz úton haladás, az egyirányú tényezők miatt már sokkal nehezebb a változtatás, a kilépés, a visszafordulás. Akkor már a gondolkodás mellett energia, ill. gerincesség is szükséges.  Pl. Hitlert, a nácikat egyrészt szabályos választással megválasztották, utána nem váltották le, sőt támogatták. A nácik tehát fokozatosan, a nép támogatásával kerültek hatalomra. Ez volt a rossz útra fordulás. Az emberek a kisemberek, legalább utólag önkritikusan feltárhatták volna azon helyzeteket, mikor helytelenül döntöttek viselkedtek.  Pl. ekkor nem kellett volna belépni, rájuk szavazni, akkor pedig aktívabban kellett volna ellenállni, stb..   Az embereknek legalább utólag be kellene ismerni: - Mert már akkor is rájöhettem volna, ha alaposabban végiggondolom, hogy ez egy rossz út.

Sok nyilatkozó katona még az utólagos tanulság levonására sem képes, képtelen a legkisebb önkritikára.

Az alaposabb a hosszabb távra előre gondolkodás, és az aktívabb társadalmi részvétel minden ember, a kisember lehetősége, sőt felelőssége – elmulasztása, hiba.

A nyilatkozatokból, egyebekből az alábbi emberi gyengeségekre, silányságokra lehet következtetni:

c) Az emberek kiemelkedési, felsőbbrendűségi érzése, gyakran csoportba soroláson keresztül jelenik meg, ez a szélesen értelmezett rasszizmus.

Az emberek hajlamosak felsőbbrendű gőgre, az előítéletre, a rasszizmus (csoport nép kiváltság, csoport nép, genetikai vallási stb. alávalóság) valamelyik változatára.

Az embereket nem zavarja, ha utálkozva, gyűlölködve élnek.

d) Az emberek nem szeretik a dolgokat, a helyzetet, a világot egyszerűen lényegileg, de alaposan elemezni. 

Valahogy iszonyodnak az alapvetésektől. Továbbá nem szeretnek előre gondolkodni. Másfelől viszont szeretnek és tudnak a részletkérdésekbe elmerülni, ebben ragyogó eredményeket érnek el. Az összkép mégis az lesz, hogy a fel sem ismertek az alapvetések, a részlettudások halmaza elfedi, tehát összességében viszonylagos ostobaság alakul ki.  Ugyanakkor, vagy éppen az alapvetések tisztázatlansága miatt hajlamos az ember, a hamis, frázisszerű túlzott leegyszerűsítésre.

Valószínűleg ez az emberi gyengeség az idő haladásával, a lehetséges fejlődéssel nem csökken, de erősödik. Nincs kizárva, hogy kor-betegségről van szó.

Az alapvetések iránti érdektelenség a normális fejlődést is lehetetlenné teszi, ugyanis nem történik meg az alapvetések megújítása. Ha a tő korhad, akkor nyilván friss hajtások sem jelennek meg.

e) Az emberek felületesek, főleg társadalmilag felületesek (ez egyfajta önzőség), mely felületesség többek között a kezdeti kisebb problémák elnézését jelenti.

Az emberek nem kellően előrelátók. Túlzottan rövid az a távlat, amire előre néznek.

Amely kisebb problémák szükségszerűen erősödnek eszkalálódnak, és belépnek a nehezen visszafordítható állapotba.  A megelőzés fontosságát nem, vagy nem eléggé ismerik fel.

f) Másfelől az embereknek kevés az önkritikája, azaz, magukat inkább mártírnak látják és nem okozónak, azaz a kelleténél sértődékenyebbek.

Az igazságtalanság, a sértés, valamint a jótett szükségszerűen eltérő megítélése. (ez az ellentmondások között is szerepel)

Az emberek túlságosan sértődékenyek, hajlamosak az önzrikálásra. Az emberek nem tudják szétválasztani a jóindulatú építő kritikát a kötekedéstől.

g) Az emberek túlságosan manipulálhatók, hajlamosak elhinni a téves információkat, ill. a számukra kellemes illúziókat.

Az emberek nem képesek legyőzni, sőt észre sem veszik a véleménytorzító mechanizmusokat.

Nemcsak a II. világháborúban hittek az emberek egy örült eszmében, persze hatalmas propagandával (manipulációval) támogatva. Eleve a normális ember, megkérdezi: miért is hisz sok ember a nyilvánvalóan banális, manipulatív propagandában? Ezeknek inkább riasztani kellene, mintsem vonzani. De korunkban sem jobb a helyzet. Többek között itt vannak a nyilvánvalóan hamis, igazságtalanságot teremtő, manipulatív, egyébként pedig bugyuta reklámok. Sok ember mégis hisz bennük legalábbis megy utánuk, ami a hiszékenységgel kevert emberi ostobaságot igazolja.

Megjegyzések:                                              

-          Van még több, később felsorolt természetes emberi gyengeség, silányság.

-           Van egyébként két eredője a természetes emberi gyengeségeknek (az emberi természet negatív oldalán levő tulajdonságoknak) : az önzés, valamint a presztízsharcosság.

-          Az emberi gyengeségeket később egyenként is elemzem.

-          Illetve ha az emberi természetnek vannak negatívumai, akkor feltehetően vannak pozitívumai is.

Mit is jelent a „természetes emberi gyengeség, silányság”?

E rész-felsorolás végén elsősorban azt kell látni, hogy minden emberi gyengeségnek, silányságnak meglenne a levetkőzésére alkalmas módszere. Pl. az emberek nem tudják a szétválasztani a jóindulatú építő kritikát a kötekedéstől. Pedig lennének, vannak módszerek, melyekkel meg lehetne különböztetni, ki lehetne deríteni, melyikről van szó. A többi emberi gyengeségre is lennének módszerek. A probléma éppen az, hogy mivel ezek természetes (szinte velünk született) emberi gyengeségek, az emberek, többnyire tudat alatt, a levetkőzésűket is bojkottálják.

         Mint látható ezek nem hatalmas elvetemültségek, gonoszságok nem óriási hibák, inkább amolyan kisebb hibák, jellemhibák. Akár így is lehetne őket nevezni: önmagukban kisebb, viszonylag jelentételen torzult hajlamok tulajdonságok, melyek összességében sokaságukban mégis alapvető jólét és boldogság gátló tulajdonságok. Azért is nevezhetők „természetesnek” valamint „alapvetőnek”,  mert sok ember, esetenként a többség, bírja, hordozza ezen negatív  tulajdonságokat. Tehát azért válnak jelentősé, mert sok ember gyakran a többség bír ezekkel, a nem ritkán felszínre kerülő, hajlamokkal, tulajdonságokkal. Egyszerűbben: az összesített jelentőségük nagy.

1.    Már szó volt arról, hogy az alapvető tényezők milyen fontossági sorrendben követik egymást.

Bevallom én magammal is vitában állok ez ügyben. Korábban azt vallottam az alapvető tényezők egyenlő hatásúak, kiegyenlített kölcsönviszonyban állnak egymással. Most viszont az a véleményem, hogy a rangsor elején az emberek természetes gyengesége silánysága áll.

Láttam hallottam olyan elemzést, mely Hitlert, mint vezetőt teszi a kialakulás okának első helyére. Mint karizmatikus, de gonosz embert. (Én utólag csak egy pojácát látok, de ez nem számít.)  Ez szerintem a helyzet teljes félreértése.

A II. világháború, egyik jelentős oka, pl. az I. világháború, pontosabban az, azt követő igazságtalan „békeszerződés”. Talán ennél is jelentősebb ok, az 1929-33-s pénzügyi-gazdasági világválság. A pénzügyi-gazdasági válságok egyértelműen a kapitalista rendszer kódolt hibái.  A kapitalista rendszer hibája, legalábbis részben, hogy egy szélsőséges kegyetlen, de ravasz csoport, képes a legfelső vezetésbe eljutni. A választási törvénykezés, továbbá, az alkotmány is hiányos, hiszen nem akadályozta meg ezt a hatalomra jutást.

Többféle folyamat is felvázolható. Kétségtelen ilyen folyamat is felvázolható:

A részben véletlenül hatalomra kerülő, felettébb silány sőt, borzalmas, aktuális vezetés tönkretette (törvényekkel, hamis propagandával, manipulációval, hamis ideológiával) az amúgy is problémákkal teli társadalmi gazdasági rendszert. Ennek során, s következtében, egy erkölcsi válság is kialakult, az emberek átlagos erkölcse, jelleme, társadalmi intelligenciája is hanyatló folyamatba került. Így vázolva, persze az aktuális vezetés milyensége, megelőzi az emberek gyengeségét.  Kétségtelen ez sem teljesen téves folyamatleírás.

Én mégis fordítva gondolom a prioritást, mivel  nem túl szilárd, sőt nagyon is ingatag, azon emberi jó erkölcs, jellem, társadalmi intelligencia, -  melyet néhány örült vezető, lényegében átlátható propagandával, manipulációval, hamis ideológiával, el tud torzítani. Tehát mégis az emberi gyengeség, a nép, a tömegek gyengesége, az elsődleges ok. 

Ugyanakkor az egyik nagy társadalmi kérdés, hogy a fenti, ill. alábbi tényezők ok-prioritásban hogyan követik egymást. Pl. egy részben véletlenül, részben a nép hibájából borzalmas (aktuális) vezető, vezetés milyen arányban ok. Az alábbi felsorolásban, az alapvető okok sorrendjébe, az aktuális rossz vezetést, én a negyedik helyre teszem. Hozzátéve hogy az arányok meglehetősen kiegyensúlyozottak. Azt nem mondom, hogy egyenlő kölcsönviszony van a tényezők között, de nagy különbségek sincsenek. Tehát kiemelni egy-két, okot, azért is hibás mert a többi a többi ok, szorosan mögötte van. A teljes probléma „vezetőre kenése”  még inkább, azért hibás, mert abból nem következik komoly társadalmi rendszer átalakítás, vagyis marad a rendszer, maradnak a problémák,  marad  a rossz alaptalaj.

Az alapvető tényezők megközelítése az alapvető társadalmi rétegek szemszögéből.

Az emberiséget, avagy az emberi társadalmat több módon lehet alapvető rétegekre osztani. Mostanában mégis az alábbit tartom a legalapvetőbbnek, de éppen ezért,  már-már banálisan leegyszerűsített.

Az emberiség 3% a kiváló ember, akik minden körülmények között kiválóak, akik a fejlődés motorjai. A jóság, kiválóság jelenti az emberiség boldogság irányú általános elősegítését (ennek sok útja módja lehet), rosszaság (szintén sok útja módja lehet), ennek ellenkezője. Itt most nem foglalkozom az átmeneti rétegekkel.

Tehát az emberiség 3%-a kiváló.

További 25% a jóra erősen hajlamos. Őket szinte lehetetlen rossz irányba terelni, igaz, nem kiválók, de jók.

A legnagyobb réteg az emberiség 55%-a jó, avagy rossz irányba alakítható. Másképpen oktatás, tájékoztatás, és rendszerfüggő, vagyis ezek „jósága”  tereli őket jó, vagy rossz irányba.

További 14% erősen hajlamos a rosszra. Vagyis lehet bármilyen jó az oktatás, a rendszer, ezek az emberek valószínűleg kártékonyak maradnak az emberiség, az emberi boldogság szempontjából. Ez a 14% persze valamennyire érzékeny a külvilágra, a környezetre, de felettébb kevéssé, szinte lehetetlen őket a jó oldalra terelni.

Valamint van 3% biztosan rossz, bűnöző, pszichopata.

Fontos megjegyezni, hogy az alapvető emberi gyengeségeknek, silányságoknak  az alakítható 55%-os rétegben van a legnagyobb jelentősége, másodsorban a 14%-os rossz rétegben. Ez összesen az emberek 69%-a. Hozzá kell tenni, hogy az alapvető emberi gyengeségek, silányságok az emberek kb. 85%-át érinti.

Mit is jelent, hogy van összesen 17% szinte nevelhetetlenül rossz ember?

Többek között azt jelenti, hogy az emberiség soha nem lesz tökéletesen jó, a földi mennyország, az ideális világ létrehozása csak illúzió. Azt is jelenti, hogy valamennyi emberi bűnözés, ellenségeskedés, konfliktus mindig lesz. Valamint mindig szükség lesz rendőrségre bíróságra, katonaságra, törvényekre.

Azonban az emberiség alakítható 55%-a legnagyobb kérdés. Ha tökéletesen jó lenne a rendszer, az oktatás, a tájékoztatás, akkor az az 55% összességében jó ember lenne. Ha tökéletesen rossz lenne a rendszer, az oktatás, a tájékoztatás, akkor ez az 55%-a rossz ember lenne. De tudjuk tökéletes rendszerek nincsenek. Legfeljebb arra lehet törekedni, hogy lehetséges legjobb rendszerrel oktatással, tájékoztatással az alakítható emberek 45%-a jó oldalra kerüljenek, ezzel az emberek 73%- a jó oldalon állna.

A kérdés azonban az, hogy a jelenlegi rendszer, oktatás, tájékoztatás mennyire rossz? Őszintén szólva, ezt nem tudom. De számoljunk úgy, hogy félig meddig 50%-ban jó. Ez azt jelenti, hogy az alakítható réteg fele, 27% van a jó oldalra terelve, a másik fele 28%- a rossz oldalra került. Ezek szerint a jelenlegi állás:

55%-a az emberiségnek jó, 45%-a rossz. Az emberiség ez esetben, ha nem is biztosan, de előre lépkedhet.  Ellenben ha a rendszer, oktatás, tájékoztatás csak 40%-ban jó, akkor összességében az emberiség a rendszer is a rossz oldalra billen, ekkor már kisebb-nagyobb összeomlásnak van nagyobb esélye.

A II. világháború és általában a „fölöslegesen” létrejövő kisebb-nagyobb válsághelyzetek, a boldogtalan élet létrejöttének alapvető okai, fontossági sorrendben:

1.       Az ember, emberiség (többség vagy jelentős sokaság)  rossz természete, többek között a felsorolt a, b, c,  d, e, f, g, h, i, stb.,  hajlamokat, tulajdonságokat, érzéseket, hibákat.

Ez nem ugyanaz, mint egy zsarnoki vezetői, ill. bűnözői kisebbség életrontó szerepe.

2.      A rendszer, a gépezet, ill. annak önjárása. A rendszer a gépezet, mint „alaptalaj” amiből a rossz (vagy a jó) kinőhet. Pl. amiből a rossz vezetés kinőhet.

3.      Általában a rossz vezetés, ill. a vezetés szükségszerű negatívumai.

4.      Az aktuális vezetés „jósága”. Ezt többek között azért tettem a negyedik helyre, mert a nép, ha nem is könnyen, de képes leváltani, alakítani, változtatni.

5.      A kifordított, hamis ideológia, vallás.

6.      Egy-egy nép, nemzet karaktere.

7.      Egyéb.

Mit is jelent ez a rangsor? Bár a felsoroltak között kölcsönhatáss van, de ez nem teljesen egyenlő kölcsönhatás. Többek között, a rangsor azt jelenti, hogy milyen sorrendben szükséges elemezni, illetve ítélkezni. A kölcsönhatás viszont azt jelenti, hogy egy tényezőt nem lehet kiemelni, minden elemzésbe, minimum megjegyzés szinten szólni kell a többi tényezőről is.

Valójában a „fölösleges” szót kell elsősorban elemezni. Pontosabban, a kérdés, hogy a felsorolt társadalmi problémák, valamint a természetes emberi gyengeségek, silányságok mennyiben szükségszerűek, mennyiben kivédhetetlenek? Avagy kivédhetők megváltoztathatók?

2.     Az emberi gyengeségek, silányságok, valamint a boldogtalanság, szükségszerűségének tényezői.

     1. A fejlődés, többek között az értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődés szükségszerű lassúsága, behatárolja e fejlődést.  Másképpen, az ember csak fokozatosan tudja levetni az állati lényének gyengeségeit.

A legjobb tudásunk szerint az ember az evolúció során alakult és alakul, mert még nincs vége. Megjegyzem az evolúció, ill. a természet törvényei nem mondanak ellent Isten létezésének, csak azt jelenti Isten, nem közvetlenül, hanem elsősorban természeti törvények, mechanizmusok alapján igazgatja a világot.

Az emberi gyengeségek, silányságok jelentős része tulajdonképpen állati gyengeség, silányság.  Ugyanakkor bizonyos vonatkozásokban, az ember nemcsak „jobb”, de „rosszabb” mint az állat, pl. az állatok nyilvánvalóan nem csinálnak tömegpusztító hódító háborúkat.

2. A kétirányú emberi fejlődés egyik oka, azon ellentmondás, hogy az ember eszközépítő, technikai intelligenciája nem arányos pl. az érzelmi, erkölcsi, együttélési, egyéb értelmi intelligenciájával.

Vagyis a hódító, pusztító háború olyan, mint amikor egy felelőtlen gyerek kezébe gépfegyvert adnak.

3        Egyéb emberi gyarlóságot, kicsinységet, igazoló tényezők:

3a) A szabad akarat létének, legalábbis korlátolt létének tudata.

3b) Az örökölt tulajdonságok, a gének, a programok problémája.

3c) Olyan társadalmi problémák igazságtalanságok melyekkel szemben az egyén szinte tehetetlen. (Ugyanakkor elég nehéz megállapítani az  ember emberiség felelősségének határait.)

3d) A természetnek, betegségnek, halálnak, szerencsének való kiszolgáltatottság. A természet igazságtalanságai.

E vonatkozásban is létrejönnek az emberek közötti igazságtalan különbségek. Az igazságtalanság tehát abból adódik, hogy a természet gyakran a jó hasznos embert „bünteti”, a rossz ártó embert pedig gyakran még „jutalmazza” is. 

Ugyanakkor van itt egy rejtélyes bizonytalansági vonatkozás is, mely szintén felettébb kellemetlen. (A másvilági ítélkezés, ebből eredő problémakör.)

3e. A boldogságkiegyenlítő rendszer árnyoldalai.

A fentiek az élet értelmét valamint a boldogság elérhetőségét, az igazságosság, az önzetlenség megvalósíthatóságát, értelmét kérdőjelezik meg, tehát áttételesen az emberi gyengeségeket gerjesztik.

A boldogságkiegyenlítő rendszer lényege: a tartós állapot, legyen az rossz, viszonylag boldogtalan, vagy jó, viszonylag boldog, egy idő után megszokottá válik. kvázi csökken a tartós rossz, de csökken a tartós jó is. Előnye, hogy csökken a tartós rossz, hátránya hogy csökken a tartós jó, a viszonylagos boldogság. Ez utóbbi egyféle gátja a boldogságnak, ez az ára annak, hogy a normális ember számára sanyarú helyzetben is van javuló tendencia, ill., felcsillan a remény.

Véleményem szerint a boldogságkiegyenlítő rendszer, testi (hormonális, idegrendszeri) működés, mondjuk, úgy hogy a testi érzelem-mechanizmus, egyik része. Itt jegyzem meg, hogy szerintem valószínűleg az érzelem-mechanizmusnak azon kívül hogy sok rejtett része van, egy a biológiai testen kívüli része is van, ami egyben a lélekkel kapcsolatos.  

4. Az önfenntartó körök megléte, ezek közül talán a legerősebb:  a gyerekek oktatásán keresztül lehetne javítani az ember természetén, azonban az oktatók nevelők, a tananyag  összeállítók,  nem ismerik, ill. nem ismerik fel  ennek szükségességét, mert ők maguk is ilyen helytelen oktatást ,nevelést kaptak.  Továbbá ez a kör is állandóan jelen van: a vezetés tudna ezen, azon (szinte mindenen, pl. az oktatáson) elsősorban változtatni, azonban a vezetés, a vezetés szükségszerű negatívumainak hatása alatt áll, mely negatívumok gátolják a vezetést pl., az oktatás helyes irányú alapvető megváltoztatásában.

5. Az igazi dilemmák, a valóságos ellentmondások. A túlzások csapdája, avagy a szűk ősvények nehézsége. Könnyen bele lehet esni a túloldalon levő szakadékba. Például: valaki megfogadja: - holnaptól mindent alaposabban átgondolok, kritikusabban nézem a világot, stb.. Nem kizárt, sőt nagy eséllyel lehetséges, hogy egy kötekedő, szinte mindenkivel szembeforduló alak válik belőle. Másképpen, azért többek között szerénységre-szorgalomra együttműködésre is szükség van. Másképpen, akár az ellenkező túlzásokat is felsorolhatjuk, mint az emberi természet negatívumait. Ugyanakkor létezik az „ellentmondásos rossz út”: pl. ahol küzdeni kellene ott megalkuvó, ahol együttműködőnek kellene lenni, ott harcol. Erre még visszatérek, a birkabüszkeség elemzése kapcsán.

6  A kultúrából, a közfelfogásból kilógás csapdahelyzete.  Például valaki szerényen békésen akar élni, de ez az egyébként helyes viselkedés ellenkezik a köz elvárásaitól, ezért hátrányok érik. Pl. nem szeret versenyezni, törtetni, ezért sokszor (versenyhelyzetben) hátrányba kerül. Ráadásul a kiemelkedés, a kitűnni vágyás, egy nagyon erős igény. Az oktató a nevelő örök dilemmája: az abszolút jóra, helyesre tanítsam a rám bízott fiatalt, akinek jót akarok.  Lehet, hogy ezzel a társadalomnak jót teszek, de rosszat teszek (a rossz társdalomban hátrányba kerül) a rám bízott fiatalnak. Vagy a rossz társadalomban való érvényesre tanítom a fiatalt, ezzel talán jót teszek a rám bízott fiatalnak, de ártok a társadalomnak.

7. A természetes, velünk született, nehezen legyőzhető hibák, gyengeségek, silányságok. Ami a természetből adódik, kvázi természetes, az erősen szükségszerű, törvényszerű, nehezen változtatható. Az ember azt érti meg, amit meg akar érteni. Ha valamit nem akar megérteni, akkor fel lehet hozni, tíz, száz, ezer érvet, bizonyítékot, ö fel fog hozni ezeregy ellenérvet, kifogást, és ha a fene, fenét eszik, akkor sem érti meg. Erről is lesz még szó. Tulajdon, a természetes emberi gyengeségekről beszélünk –azért természetesek mert igen nehéz változtatni rajtuk. Talán arról van szó, hogy az élethez szükséges az élettel járó tulajdonságok érzések egy része gyengeség mert szenvedést, kárt, okoz.

A fentiek arról szólnak, hogy a szükségszerű emberi természet a rossz oldalán nagyon nehéz változtatni. Amiből két egymásnak ellentmondó következtetést szokás levonni:

-          Azért semmiképpen nem lehet feladni.

-          Részben, esetenként, időnként bele kell nyugodni, ez van és kész.

3.    Viszont most térjünk vissza a II. világháborúhoz, mint az emberiség negatív „csúcsához”.

A második világháború, az emberiség történelmének eddigi mélypontja. Egy kiemelt pont (szakasz,) egy viszonyítási pont (szakasz).

Egy szakasz, ami megmutatja: erre is képes az ember (sok-sok ember) méghozzá nem az ősember, hanem a „fejlett” ember. Egy borzasztó szakasz, mely óvatlanság esetén akár meg is ismétlődhet, sőt.. Mindezért kiemelt fontosságú.

Soroljuk fel mi is történt lényegileg.

1)      Összességében igen kis csoportok hasznosultak, százmilliók károsultak.

2)      50 millión meghaltak.

3)      A sebesültek, a szenvedők száma 100 millión felül volt.

4)      A városok az emberi alkotások hatalmas része romokba hevert.

5)      Olyan kegyetlenség tömeggyilkosság népirtás, rabszolgatartás jött létre, ami még az ősi, ill. a rabszolgatartó rendszerekben sem jött létre.

6)      Nemcsak a megtámadottak haltak szenvedtek tömegével, de a támadók is, sőt leginkább ők.

7)      Tulajdonképpen ez az egész ultra-őrültség egy viszonylag fejlett társadalomból (kapitalizmus), ill. egy fejlett kultúrából alakult ki. Mi minden következi ebből? Ez is egy érdekes útja az elemzésnek, de én más szempontból elemzek.

Tehát milliók agya szállt el, milliók lettek ultra-őrültek. Mivel már mondtam helytelen lenne egyes népekre ráhúzni (a japánok, a németek, a többiek is, előtte sem, utána sem voltak másoknál örültebbek).   Az emberiség követte el az ultra ürültséget.  Ráadásul nem először, igaz ekkorát még soha.

Az elsődleges ok: a rossz emberi természet (természetes ember gyengeségek, hitványságok). De hogyan lesz ezekből a nem túl veszélyesnek látszó negatív tulajdonságokból, ultra-őrültség?  Erre még visszatérek.

 Nem árt minduntalan elképedni a háborúk borzalmain, ill. a II. világháború hatalmas mennyiségű borzalmán.

Miről is szól egy hódító háború? Lényegében a katonák gyilkolásáról - a katona által nem ismert, ártatlan emberek ezreinek, millióinak kirablásáról, munkájáénak lerombolásáról és megöléséről. Ha nincs háború ezek a legnagyobb bűnök (gyilkosság rablás, rombolás, testi sértés, nemi erőszak), egyébként jogosan már földön is nagy, pontosabban arányos büntetés jár értük. Főleg a gyilkosságért. Jogosan, mert óriási szenvedést, sérelmet okoznak, a sértettnek, és a családjának is. Viszont ha az ember azt mondja: háború, akkor az őrült ember, emberiség számára megszűnnek ezek a hatalmas bűnök - bűnök lenni.  Háborúban a katona még dicséretet is kap a bűnök elkövetéséért. Egy parancsnok akár százak, akár milliók legyilkolásáért is felelhet. De ö még erre büszke is. Őrület-nem?

Az örült ember, a hódító ember, mindenféle ürügyet kitalál (harc a nemzetért, nem vagyok gyáva, stb.) az őrültségére.  Az őrült embert többek között a keresztény embert (amely vallás hisz a másvilági igazságszolgáltatásban) még a másvilági ítélkezés sem érdekli. Itt jegyzem meg hogy a II. világháború arra is példa, hogy a keresztény, a hívő emberek 90%-a egyszerűen hazudik, a lelke mélyén egyáltalán nem hisz.

Hogy juthat el az ember sok-sok ember addig, hogy embertársát még állatnak sem nézi? Hiszen az állatok oktalan kínzása, megölése is borzalmas tett, bűn.  A háborúban az ember, az embertársat viszont simán. Ez azt jelenti, hogy a másik embert kb. egy ártalmas tetűnek, egy parazitának nézi. Azért ehhez szükséges a lélek mélyén levő kegyetlenség, és hihetetlen önzés, felsőbbrendűségi érzés, önteltség is.

A bátorság szerintem csak rossz önigazolás.  Az igazi bátorság éppen ahhoz kellene, hogy az ember megtagadja a rossz parancsot, hogy akár egyedül is, megvetés büntetés fenyegetése mellett is a becsület, az ember tiszteletének belső parancsát kövesse.

Ez tehát a háború borzalma, de nehogy azt higgyük, hogy az ember egyszer csak átváltozik gonosszá. Mondjuk úgy, az ember békeidőben, egy csendesebb, mérsékeltebb háborút folytat.

Ez tehát a háború borzalma, de nézzük meg a II. világháborúban milyen elképesztő mennyiségben jött létre.

Kb. 60 ország háborúzott, vagyis az emberiség háborúja volt.

Kb. 50 millió halott, ami azt jelenti, hogy kb. 40 millió közvetlen emberölés történt.

Inkább 50 millió a halottak száma, ha a háború okozta rossz körülmények (nyomor, éhezés, betegség, kimerültség) okán meghaltakat is beszámítjuk. Hozzátéve, hogy az ilyen lassú szenvedéses halál, több szenvedéssel jár, mint a gyors halál.

Számoljunk azonban csak 40 millió halállal, azaz emberöléssel, gyilkossággal.

Ebből legalább 15 millió, nem kényszerből nem önvédelemből történt, hanem önként kéjből.  (Főleg a hódítok öltek önként, kéjből, de azért a másik oldal sem teljesen ártatlan. A másik oldal is gyilkolt fölöslegesen, gyilkolt ártatlanokat, pusztított, kínzott, fölöslegesen.)

A haláltáborok a holokauszt is borzalmas 6 millió halott, de a Szovjetunió 20 millió halottja, (az összes veszteség közel fele) legalább annyira borzalmas. Ki kell még emelni Lengyelország 6 millió halottját is, borzalmasan magas arány.

A 15 millió ember, önként kéjből történő legyilkolása mellett szinte eltörpül a kb. 100 millió ember kirablása, értékeinek lerombolása, a több millió szándékos kínzás, ill. nemi erőszak.

A meggyilkoltak, kb. fele (kb., 20 millió) ártatlan civil, idős, nő, és gyerek volt. Kb. 5 millió gyerek közvetlen, vagy közvetett megöléséről beszélünk.

Csakhogy tudjuk, mekkora őrültséggel állunk szembe.

Talán még érdemes a hódító katonák motivációján elgondolkodni.

Ne felejtsük el, hogy a hódító katonák egy csomó kellemetlenséget, éhezést, fáradságot, a betegség, a sebesülés, sőt a halál kockázatát is vállalják. De miért is?

A kényszerített katonákat, a félelmet, ne vegyük ebbe a sorba.

A legtöbb „kényszerített” katona azért félig, vagy nagyobbrészt nem is annyira kényszerített. Ezeken kívül vannak a nyilvánvaló önkéntesek.

Nyilván van egy álságos ideológia, van egy rosszul értelmezett bátorság hősiesség, hazaszeretet, esetleg a parancsnokok iránti „hűség” a motiváció mögött.

További nyilvánvaló motiváció, a győzelem, még inkább a győzelem utáni hasznosulás. „A harc után gazdag megbecsült ember leszek.” Csak úgy megjegyzem: a gyakorlatban szinte soha nem jött be, a hódító katonák eme elképzelése.

A legerősebb motiváció azonban az időnkénti hatalmi, a felsőbbrendűségi érzés, átérzése. Amikor a hódító katona a lóhátról, vagy a tankjáról végignéz a leigázott tájon, a háttérben csak néhány hangyaszerű leigázott ember lézeng, az egyesek, ill. sokak számára felettébb boldogító érzés. Megjegyzem békében is van ilyen motiváció, pl. egyes, (de sok) főnök, ill. hivatalnok determinált, rejtett célja a hatalmaskodás, a felsőbbrendűség átérzése.

5. Visszatérve a II. világháborúra (1939-1945).  A németek (japánok, stb.) szemszögéből a következő őrültség-szituációkat állapíthatjuk meg.

 1 A német anyanyelvűek egyesítése, a német birodalom létrehozása (Lengyelországig) – kisebb őrültség. (Megjegyzem, a történések, 1939-ig, Lengyelország lerohanásáig, hivatalosan még nem is tartozik a II. világháborúhoz. Akár helytelennek is mondható a háború Lengyelországig és azután követő szakaszra való felosztása. Bevállalom, nem ismerethiányból ered.) 

2  Más népek, kiváltképp a zsidóság gyűlölete.  Ezt is fel lehet elosztani.

A zsidóság, kvázi száműzése: hatalmas örültség kegyetlenséggel ötvözve.

A zsidóság népirtása: mega ultra-őrültség (ésszerűtlenség), mega ultra-kegyetlenséggel ötvözve.

A zsidóságon kívül más civil népek „irtása”: mega ultra-őrültség (ésszerűtlenség), mega ultra-kegyetlenséggel ötvözve.

(Az örültség fokozatai. Először is az őrült céloknak is vannak fokozatai. Viszont ehhez jön hozzá a hosszabb távon rossz hatékonyságú kivitelezés őrültsége, ill. annak fokozatai. Ezért beszélek én szuper, mega, ultra, stb. örültségekről.)

3  Lengyelországtól a háború: szuper mega ultra-őrültség (ésszerűtlenség) ultra-kegyetlenséggel ötvözve.

4 1941-től a kétfrontos (kelet, nyugat) háború: szuper mega-mega, ultra-őrültség (ésszerűtlenség), ultra kegyetlenséggel ötvözve.

5 1944-től, különösen júliustól, belépett az előzőknél is nagyobb örültség, de erre még visszatérek.

A felsorolás arra jó, hogy érzékeltesse, nem kisebb, közepesebb örültségre képes az ember, hanem szuper mega ultra-őrültségre, ésszerűtlenségre. Az ésszerűtlenség arról szól, hogy az elkövető is szinte biztosan ráfarag.

Konkrétan tegyük fel a kérdést: egy német tábornok, tiszt katona miért nem tette fel a kérdést, pl. 1942-ben. (1943-1944-ben még inkább) A kérdés:

 – Valószínűleg mi lesz a helyzet, 1, 2, 3 év múlva? 

Illetve, ha fel is tette, miért nem jött rá azokra a nyilvánvaló következtetésekre, amire egy általános iskolás is rájött volna?  (Nézzük csak a várható túlerőt. Vagy nézzük azt, hogy hosszabb távon szinte egyetlen nép sem nézi el, hogy uralkodnak rajta. A rejtett ellenállásnak pedig sok módja van, pl. partizánakciók.  A kegyetlenség, kegyetlen megtorlást és szuper elszántságot generál.)

Mert amennyiben ésszerűen válaszol, akkor a német katonaságnak tömegesen kellett volna lázadni, átállni, legalábbis dezertálni. Rá kellett volna ébredni, hogyha nem ezt teszik, mindenkinek ártanak, másoknak, önmaguknak, a német népnek. Illetve ha ezt teszik, akkor használnak leginkább a német népnek. Nem jöttek rá. Nem jöttek rá, inkább elviselték hihetetlen szenvedéseket és kínhalálozásokat.  Miért?

Miért képes az ember mega ultra-őrültségre?

 A válasz egyszerű:  a felsorolt a, b, c, d, e, f, g, h, i , stb.  emberi gyengeségek miatt.

Kapcsolódó megjegyzések.

Nemcsak ultra örültségek vannak, de vannak kisebb közepesebb örültségek, ostobaságok, viszont ezek természetesen sokkal százszor, ezerszerte gyakoribbak.

A múlt a jelen a jövő is (a tendencia szerin) tele van örültségekkel, csoportos társadalmi őrültségekkel, és egyéni hétköznapi örültségekkel.

6. Elemezzük a német, japán és egyéb népek, népcsoportok, azaz a vesztesek szempontjából, a háborúnak 1944 nyara utáni szakaszát.

Újra megjegyzem, itt nem kivételes különleges népekről van szó.

A II. világháború kapcsán fel kell tenni néhány kérdést.

Hogyan viselkednek az emberek vesztes, ill. biztosan vesztes helyzetben? Pontosabban az emberek miért mennek, sodródnak bele a biztos rosszba?

Lényegében ezt elemezzük, amikor az 1944 utáni helyzetet elemezzük, pl. a német katonák, német nép szempontjából.   1944 nyara után, mikor már a német hadsereg folyamatos vereség sorozatban és hátrálásban volt.  Amikor nyugaton és keleten is óriási túlerő, szinte porrá zúzta a német haderőt. Amikor már minden más nép, a civilek, a partizánok is ellenük fordultak. Amikor különösebb elemzés nélkül is kb. 99%-os volt a végső vereség valószínűsége. Amikor már egyértelműen látszott, hogy ez már csak további értelmetlen öldöklés, rombolás.

Akkor a német (japán, magyar, stb.) seregek többsége, a tisztek tábornokok vezetésével miért nem adta meg magát? A német (japán, magyar, stb.) katonák többsége miért nem lázadt fel szökött meg?  A német (japán, magyar, stb.) nép többsége miért nem lázadt fel?

Konkrétan, pl. a németeket illetően voltak ellenkezések, voltak, katonai, ill. civil átállások, főleg más népek vonatkozásában - de a német katonaság és a nép többsége, többnyire kitartott a nácizmus mellett.  Japánban hasonló volt a helyzet.

A németek nem lázadtak nem dezertáltak, hanem  többé-kevésbé lelkesen folytatták a háborút. Sőt még a népirtást, a kegyetlenkedést is folytatták.  Szóval, ez a mindenek feletti emberi őrültség miért jött létre?

A válaszok, egybeesnek az ember rossz természetéből adódó tulajdonságokkal (érzésekkel, viselkedésekkel, hibákkal, stb.)

Tehát folytatom a természetes emberi gyengeségek, hitványságok sorát:

Ne felejtsük el, az emberek ezt jelenti: sok ember, általában a relatív többség, néha a többség, de nem mindenki. szóval vannak kivételek.

h) Az ember hajlamos a hamis érzelmekre, a hamis önigazolásokra, a hamis értelmezésre.

Az ember hajlamos a bátorság, hűség, szégyen, hazaszeretet, stb. hamis értelmezésére.

Az ember túlzott jelentőséget tulajdonít a szavaknak (gyáva, köcsög, lamik, stb.) Ugyanakkor az alaposabb elemzéshez, a mélyebb értelmezéshez az ember túlzottan felületes, önigazoló, gyáva. 

i) Az ember hajlamos a csodavárásra. 

- A jelen helyzet nem túl jó, de majd megváltozik – gondolat, érzés erősödése

j) Egyéni csodavárásra, egyben önzésre is hajlamos. 

- Én valahogy kivétel leszek – gondolat, érzés erősödése

k) Hajlamos beleesni a fokozatos lesüllyedés csapdájába.

Egyre nehezebb a visszaút. Egyre nagyobb fölösleges szenvedéssel, ill. ön-silánysággal, kellene szembenézni. 

l) - Egyszer úgy is valahogy, valószínűleg igazságtalanul meg kell halni – gondolat, érzés gyakorivá, válik.

A természet igazságtalanságával kapcsolatos érzések felszínre törése – bár ez nemcsak emberi hiba.   

m) A lelki fájdalomcsökkentő technikái hiányosak, az ember önvigasztalás helyett önzrikálásra hajlamos.

Őnzrikálás: önfrusztrálás, önhergelés, probléma-felnagyítás, stb.

Ez tehát újabb öt emberi szinte természetes gyengeség. Mert ne gondoljuk, hogy mindez csak háborúban különleges helyzetben jön elő. Békeidőben és a hétköznapokban, tehát általában is élnek, hatnak ezek az emberi gyengeségek csakúgy, mint az előzőleg felsoroltak. 

Emlékezzünk, vagy lapozzunk vissza, pl. az első volt a sorban: a) Az emberek általában hajlamosak (adott esetben megteszik) a sodródásra és a vezető utáni menetelésre. A birka-viselkedésre.

Vagy pl. a c) Az emberek hajlamosak felsőbbrendű gőgre, az előítéletre, a rasszizmus (csoport nép kiváltság, csoport nép, genetikai vallási stb. alávalóság) valamelyik változatára.

Most nem sorolom fel az összest.

Fontos látni, hogy a felsorolt tulajdonságok (érzések, viselkedések, hibák) között, nincs gonoszság, gazemberség, gyilkos ösztön, és hasonlók. Az emberekről az átlagemberről beszélek, nem is mindig a többségről, de mindenképen egy jelentős sokaságról. Szóval a felsoroltak, önmagukban nem tűnnek borzalmas tulajdonságoknak, csak amolyan emberi gyengeségeknek, azonban adott helyzetben, összességében elvezethetnek a borzalmakhoz. A kifejezetten gonosz aljas ember talán az emberiség 1%-a, ez is probléma, de a felsorolt emberi gyengeségek a  legfőbb rosszak, a legfőbb boldogság gátlók. Ugyanis  bármiről beszélünk életről háborúról, társadalomról, végső soron a boldogságot, boldogtalanságot, szenvedést elemezzük, mert mi más is lehetne a lényeg.

Pontosabban sokak számára még ez sem egyértelmű, de részletesen ebbe sem mennék bele.

         A második világháború legfőbb tanulsága:

Lehet egy viszonylag fejlett rendszer (kapitalizmus)lehet egy viszonylag fejlett kultúra és vallás (pl. kereszténység) a borzalmakhoz viszonylag rövid időn belül, el tud jutni az ember. Az ember viszonylag rövid időn belül képes a legmélyebb borzalmakig eljutni, a kevéssé veszélyesnek látszó emberi  gyengeségek miatt.

7. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy a II. világháború rávilágított a rendszerbeli gyengeségekre.

Bár ebben az írásban nem szándékoztam a rendszerproblémákra kitérni, A demokrácia kézikönyve XXI. sz.  c. írásomban kimondottan ezzel foglalkozom, talán nem is rosszul. Ámde, bizony olyan erős az alábbi a felvetődő szempont, hogy innen sem lehet kihagyni. Egyik írásból sem lehet kihagyni, amelyik a II. világháborúval, foglalkozik.

Arról van szó, hogy az emberiség e legnagyobb örültsége akkor jött létre, amikor már kulturálisan is technikailag is, társadalmilag is egy fejlett korról beszélhetünk.

A történelem tele van borzalmakkal őrültségekkel, de ezek, meg sem közelítik a II. világháború borzalmait, őrültségeit, (időben, emberszámban, népek számában, szenvedésintenzitásban sem közelítik meg). Ráadásul, már egy fejlett korról egy fejlett kultúrájú emberről van szó.

Nézzük csak a társadalmi oldalt. Tulajdonképpen akkor már egy kifejlett, klasszikus kapitalista rendszer volt, amiről most azt tartják, hogy maga a demokrácia. Illetve a kicsit normálisabbak: viszonylag fejlett demokrácia.  Parlament, többpárt-rendszer, szabad választás, stb., mindez már működött.  Mi is történt? - először a „demokráciából” kialakult a diktatúra, majd az tartós maradt, majd abból kialakult a totális őrültség. Mit jelent ez? Azt hogy az un. demokráciából ezek szerint ki tud alakulni a diktatúra, sőt ki tud alakulni a totális őrültség.  Az igazán magas szintű szerveződés, az erős is, az meg tudja magát védeni, az ellenáll megtévesztő embereknek, ideológiáknak, az nem omlik össze.  De nem ez történt, tehát egyrészt az akkori rendszer, ill. demokrácia, már az összeomlás előtt sem volt magas szintű (legfeljebb csak szavakban), hanem egy gyenge, ingatag, következésképp alacsonyszintű volt. A klasszikus kapitalizmusban egy gyenge, ingatag, alacsonyszintű demokrácia jön létre, ezt egyértelműen a II. világháború bizonyítja.  Mindez mit üzen a mának?

A jelenlegi rendszer, nevezzük új kapitalizmusnak, csak egy fél fokkal más, jobb rendszer, mint a klasszikus kapitalizmus. Összességében azonban most is egy közép-gyenge, még mindig ingatag, közép-alacsony szintű demokrácia van, a jelen rendszer ezt képes kiépíteni. Vagyis még a mai fékek, ellensúlyok, egyéb mechanizmusok is alkalomadtán képesek összeomlani, és bizony kialakulhat a diktatúra, majd akár a totális örültség.

A másik üzenet, hogy a technikai fejlettség nem igazi fejlettség, csak egyfajta fejlettség, összefügg az igazi értelmi mentális fejlettséggel, de messze nem azonos azzal.

A harmadik üzenet, hogy az un fejlett kultúra (benne az erkölccsel, a joggal), hát bizony az sem  volt igazán fejlett, hiszen létre tudott jönni az őrültség. Ez sem változott sokat, tehát ez korunkra is igaz.

Talán ez az egész gondolatsor, azt is bizonyítja, hogy az emberek tudata azért még a rendszernél is fontosabb egy kicsit.

8. A boldogság (boldogtalanság) az értelem (értelmetlenség, őrültség), az igazságosság (igazságtalanság), stb. nagyobb része, de legalább a fele a társadalomból jön.

Anélkül, hogy a társadalom (rendszer), valamint pszichikummal rendelkező egyének bonyolult kapcsolatát elemezném, a következő megjegyzést tenném.

A társadalom, a rendszer néha, egy ideig elsilányul. Ennek indító okai kevésbé az emberek lesilányulása, inkább olyan indító okok, mint rossz vezetés (a hatalmat megszerző csoport), rossz ideológia, stb.. Eme indulást azonban követi az emberek (tisztelet a kivételnek) lesilányulása. Illetve az egészet követi az al-rendszerek (igazságszolgáltatás, oktatás, egészségügy, gazdaság, stb.) leromlása. A háborúban is bekövetkezik ez a leromlás, csak akkor a fő eseményre a harcra szegeződik a figyelem.  Az emberek, egyfelől, a rossz útért felelős követők, másfelől, kisebb részben, vétlen áldozatok. Az ilyen silány társadalmakban sokszor tapasztalhatjuk, hogy egy korábban értelmes, erkölcsös ember, erkölcstelenségeket, ráadásul ostobaságokat művel.

A hosszas elemzés helyett a lényeg.

Az ember, egyén, emberiség, közösség, feladata egyrészt a társadalom, a rendszer építése. A címben szereplő mondatot állandóan fejben kell tartani. A társadalomépítésről  szól „A demokrácia alapvetései XXI század” c. könyvem.

Az ember, egyén, emberiség, közösség feladata, a társadalomépítésen kívül, önmaga és embertársai nevelése, a silányságok levetkőzése. Lényegében erről szól, eme irományom tartalma, mondanivalója. A boldogtalanság, az őrültség, ostobaság, igazságtalanság azon okai, melyek kevésbé köthetők a társdalomhoz, a rendszerhez.

9. Egyáltalán hogyan alakult ki ez a pusztító értelmetlen háború?  Általában, hogyan jöhetnek létre a hódító háborúk?

           Az ember miért nem képes jólétet, ill. igazságos, barátságos, békés,

           Szerény életet kialakítani?

Persze nemcsak a II. világháború, de minden hódító háború óriási őrültség.

Ugyanakkor a II. világháború szinte maximális őrültsége után aligha csodálkozhatunk a kisebb örültségeken.  Mert kisebb, de azért társadalmi (nem egyéni) szintű örültség hetente százával akad a világon,

Visszatérve, minden hódító háború óriási őrültség, már azért is mert a békés fennhatóság kiépítése (békés kizsákmányolás) sokkal kevesebb kárt okoz a felek számára. A hódító fegyveres háború mindenki számra a lehető legártalmasabb. A hódító háborúk között csak fokozati különbségek vannak, a háború mélyebb, generális okai lényegében azonosak.

A háborúk általános lényegi okainak felsorolása.

Pl. természetesen, az alapvető természetes emberi gyengeségek.

Pl. a rossz rendszer, amiből ki tud nőni a háború.

Pl. a rossz rendszer is válságban van, az emberek a nép, a szokottnál is zaklatottabb, elnyomottabb, elégedetlenebb.

Pl. a zsarnoki vezetés nagyravágyása és egyéb céljai.

Pl. egy meglevő hadi kapacitás bevetésre vár.

Mégse, nem sorolok fel semmit, úgy döntöttem, hogy inkább elmondok egy modell történetet. 

10. Szóval a következő, nem mese, hanem tanmese, sőt modelltörténet.

Volt két szomszédos törzs melyek állandóan háborúztak egymással. nem lehet tudni, hogy eredetileg ki volt a kezdeményező, de idővel már annyira gyűlölték egymást, hogy a legkisebb sértés, sokszor csak óvatlan sértés is hatalmas indulatot és megtorlást váltott ki a másikból,- ami szinte mindig elfajult, háborúhoz vezetett.

Ufu a bölcs aki a kettő közöl az egyik, a Hadifa törzsben élt, sok mindent fel is jegyzett magának. Többek között ezt is. A háború okai:

-           A fokozatosan elmérgesedő veszekedés

-          Egyik háború generálja a másikat

-          A nyomor a baj, a betegeskedés elburjánzása szintén ok, ugyanis ilyenkor sokkal ingerlékenyebb a nép, ilyenkor kevesebb a veszteni valója, ilyenkor ellenséget keres.

-          A következő ok, a zsarnoki hajlamú vezetés, főleg ha a hatalma veszélybe kerül, mert a háborúval elfedheti a bajokat, és van esély, hogy megtarthatja, sőt erősítheti hatalmát. Ilyenkor a vezetés ellenséget keres – a népet felszítja: lám ők a hibásak mindenért. Sokszor itt megáll a történet, sokszor azonban tovább megy, a háború a szakadék felé.

-          A felhalmozott hadi katonai erő, emberi, tárgyi eszközállomány meg akarja mutatni magát.

Ufu a bölcs többek között ezeket jegyezte fel, valamint ha tehette a háború ellen agitált, de vajmi kevés sikerrel.

A két törzs utolsó háborúja azonban nagyon véresre, pusztítóra sikerült.  Talán azért mert közben a törzseknek sikerült pusztító fegyvereket előállítani.

A hosszú és véres háború vége az lett, hogy hogy mindkét törzs elvesztette lakosságának nagyobb részét jószerivel csak a gyerekek maradtak.  Persze a házak, a szerszámok is elpusztultak.

Innentől kezdve csak az egyik törzs életéről beszélek, ugyanis a két törzs, annak ellenére, hogy utálták és másnak tartották a másik törzset, nagyon is hasonlított egymásra.  Lényegében azonosan gondolkodtak, azonos társadalmi folyamatok zajlottak mindkét törzsben. Ezért a továbbiakban csak a Hadifa törzsről beszélek, az eseményeket kiterjeszthetjük, következtethetünk a másik törzs életére is.

A nagy háború után a Hadifa törzs életében lassan helyreállt a rend, a hatalmas pusztítás után elkezdődött és folytatódott az újjáépítés. Bár az ország az aktuális vezetése, a nép is egy fokkal  békésebb, okosabb életet élt mint korábban, de azért még mindig sok ostoba, jellemtelen ártó jelenséget lehetett tapasztalni. 

Ufu a bölcs úgy gondolta, hogy bölcs tanításai most megfelelő táptalajra találnak, ezért ahol és amikor lehetett, tanította a törzs népét.

Nagyon bölcsen elmondta a gazdaság a gazdálkodás alapvetéseit.  De nem sok sikerrel.

Azután elmondta az irányítás a döntéshozás alapvetéseit, sokat beszélt a demokráciáról. de ez sem aratott sok sikert.

Azután elmondta az igazságosság és az igazságszolgáltatás alapvetéseit.  Beszélt a jogról, természetesen az erkölcsről is, de ezt sem fogadták meg. Meghallgatták mélán, néha még helyeseltek is, azután mindenki tette, ahogy azelőtt.

Beszélt még az egészségügy, a természetvédelem, alapvetéseiről, hogy is kellene reformálni, valamint egyéb fontos alapvetésekről is Jószerivel ezen intelmek is elrepültek a fülek mellett.

Persze az oktatás, alapvetéseit sem hagyta ki, de ezzel sem ért el nagyobb sikereket, mint a korábbi tanításaival. Az emberek alig-alig változtak.

Pedig Ufu mindent megpróbált, tényekkel, adatokkal, statisztikai adatokkal, logikai érvekkel is bizonyított. Sok bizonyítékot hozott fel, de az embereket nem győzte meg.

Ekkor a gondolkodás és az ítélkezésről kezdett beszélni, gondolván, hogy az alap-alapvető probléma azzal lehet, hogy az emberek gondolkodása még messze van a tökéletestől, pl. talán azt sem veszik észre, hogy valaki mikor elfogult.  Ugyanis az elfogultságnak vannak jól látható jelei. Hozzátéve hogy nemcsak mások elfogultságának megítélésével voltak bajba a törzs lakói, de saját maguk elfogultságával sem voltak tisztában. Beszélt még a helyes elemzésről és sok minden másról is. A várt siker azonban elmaradt.  őszintén szólva az embereket nem is nagyon érdekelte, hogy ők helyesen gondolkodnak vagy sem. Mások pedig meg voltak győződve: természetesen én helyesen gondolkodom.

A másik érdekesség az volt, hogy miközben a törzs lakói nem hallgattak a bölcsre, más emberekre, sokkal kevésbé bölcsekre hallgattak, egyesekért szinte rajongtak.

Volt egy ember, aki mindenféle szellemekről, fura  történetekről beszélt, sokan csodálták. Volt egy másik ember aki a nyilakról íjakról tartott igen részletes előadásokat, őt is csodálták.

Volt egy ember, aki a régebbi háborúk hőseiről beszélt, ő is népszerű volt.

Szóval azt se lehet mondani, hogy a törzs tagjai ne lettek volna érdeklődők, csak éppen az igazi bölcsességek iránt voltak közömbösök.

Volt egy vezető, aki mindig a szomszéd törzs aljasságáról beszélt. Valamint arról, hogy ideje lenne egyszer és mindenkor leszámolni velük, talán ő volt az összes között a legnépszerűbb.

Ugyanis ebben az időben, sok évvel a nagy háború után, már kezdték elfeledni a nagy háború borzalmait. Az emlékező idősek már lassan eltűntek, meghaltak, a fiatalok egyre önzőbb, önteltebb, vadabb viselkedést kezdtek mutatni. Ezek a fiatalok már nem féltek a háborútól.

Ezt tapasztalva a bölcs megijedt, a háború borzalmairól és örültségéről kezdett beszélni.

Tulajdonképpen megzavarodott, ki akarta találni, hogy ezt a szakadékba tartó tendenciát hogyan tudná megállítani. Talán a demokrácia alapvetéseivel? Vagy a helyes viselkedés, az erkölcs az igazságosság alapvetéseivel? Minderről új érvek sokaságát felhozva sokat magyarázott a bölcs, de hasztalan. Szinte még kevesebben hallgattak rá, mint azelőtt.

Az emberek egyre jobban elvadultak. A törzs szépen haladt az új háború felé.

    Ekkor a bölcs leült egy fa alá, gondolkodott és a következőkre ébredt rá.

Az emberek úgy tesznek mintha nekik a jólét, az egészség, elérése lenne a legfontosabb. Továbbá mintha nekik tudomány, a tanulás fontos lenne a jólét miatt. Mintha nekik a döntéshozó mechanizmus jósága a gazdaság jó szerkezete fontos lenne a jólét miatt.

Mintha nekik a békés barátságos igazságos élet fontos lenne.

Csakhogy mindez nem annyira fontos a számukra, mint amilyennek mutatják.

Mindez nem elsődleges, hanem vannak más igényeik szükségleteik melyek hasonlóan fontosak, mint a jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, igazságosság, biztonság, béke, barátságosság, megértés. Nevezzük ezeket egyszerűen összefoglalóan jólét szükségleteknek: jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, igazságosság,, biztonság, béke barátságosság, megértés.

Sokan, a kelleténél többen viszont a keménységet, az izgalmat, a kalandot, a vitatkozást, a konfliktust,  a kiemelkedést (kitűnni vágyás)  igénylik, valamint  a versenyt és azzal sem törődnek, hogy a verseny igazságos, szabályozott valamint jóindulatú legyen.

Ezeket eleinte elnevezte keménység szükségleteknek. Tehát a keménység szükségletek: keménység (az édelegés, a puhaság utálata), izgalom-kaland, vita-konfliktus, kiemelkedés: kitűnés a sokaságból (akár ravaszkodással is), verseny (akár igazságtalan szabályozatlan verseny). (Az igazságtalan szabályozatlan verseny nem más, mint: harc)

Később rájött, hogy a keménység szükségletek nemcsak igények, de kívánt és gyakorolt tulajdonságok is.

      Ezután a bölcs ráébredt, hogy a szépség igényét, ill. az arra való törekvést, mint tulajdonságot is e körbe kell számítani. A szépségnek tulajdonított fontosság meghatározó tulajdonság, igény. Talán ez is még az állatvilágból maradt ránk. Bár az állatok az egészséget, a szépségből tudják leginkább felismerni, mert ami nem szélsőséges, vagyis átlagos, az szép és általában egészséges. Az ember azonban több okból is mérsékelhetné a szépség fontosságát. Az egyén önmaga és mások megítélését jelentősen, talán 50%-ban is, a szépségből vezeti le. Ha önmagán, vagy másokon tapasztal egy-egy rendetlen, aránytalan furcsa (csúnya) testrészt akkor az jelentősen befolyásolja az értékelését, miközben:

Az illető nem tehet róla.

A sok más valóban fontos másoknak hasznos, másoknak ártó tulajdonságához képest ez egy semmiség.

Szóval a szépség, bár más, mint a keménység, de abban a tekintetben hasonló: hogy a megítélés alapja nem a másoknak hasznosság, ártás. Ekkor alkotta ezt az összefoglaló nevet: keménység-szépség szükségletek.

       A bölcs ezek után újabb a sorba beállítható tulajdonságokat, igényeket valamint egy új összefoglaló fogalmat talált: amit elnevezett ambíció igényeknek és tulajdonságoknak.

A keménység-szépség szükségleteken kívül, van még a „ravaszság” tudással összemosva. Továbbá van még az ügyesség, a kitartás, a sikervágy.

Ambíció igények, tulajdonságok (keménység-szépség szükségletek) három jellemzője:

1.       Mindegyik az egyéni ambícióról, kiemelkedésről „karrierről” szól.

2.      A megítélés alapja ezeknél nem a másnak ártás, másnak hasznosság.

3.      Az ambíció tulajdonságok, igények,  túlzott igénylése jelentősen érvényteleníti a jólét szükségleteket: biztonság, béke, barátságosság, megértés, igazságosság, egészség, stb.    A  jólét szükségletet egy része  (jólét, tudás egészség, önrendelkezés igazságosság) nem  közvetlen satnyul el  az ambíció tulajdonságok, igények miatt, hanem közvetve. Másképpen egyszerűbben: minél nagyobb az igazságtalanság, a butaság, a nyomor, a betegség, elnyomás, annál több konfliktus, harc keletkezik.

Vagyis az egyik legjelentősebb emberi gyengeség:

n) Az emberek viszonylag túlzottan igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket. Sok ember kedveli a harcot.

Kedveli a durvaságot, az erőt, a keménységet. Nem kedveli a finomkodást, a negédeskedést, ezeket álságosnak gondolja pedig nem biztosan azok.

Másképpen ezek az emberek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a jólét szükségleteknek:  béke, barátság, biztonság, igazságosság, egészség stb..

Valójában az emberek döntően 90%-ban úgy beszélnek, úgy tesznek, törvényeikben és azon kívül is azt hirdetik, hogy ők jólétet szeretnének (jólét, tudás, egészség, önrendelkezés, biztonság, béke, barátságosság, megértés), miközben ennek csak a fele igaz, legalább annyira igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket, mint a jólét szükségleteket. Tulajdonképpen ez értékrend-torzulásnak is nevezhető

A kérdés valójában az, hogy az emberek miért hamukálnak, miért tesznek úgy, mintha nekik a jólét lenne a legfontosabb?  Nos, ezek egyelőre megválaszolhatatlan kérdések.

Az viszont szépen kirajzolódik, hogy tulajdonképpen az ember, nem nagyon kemény kegyetlen, nem kimondott harcos, csak kicsit az. Azonban, gyakran a kis keménykedés (vitatkozás, konfliktuskeresés, szabálytalan versenyzés, stb.) során az események elsodródnak, elfajulnak. Az ember csak játszogat a tűzzel, de ez ebből gyakran akkora tűzvész kerekedik, hogy az ember már nem képes uralkodni felette.

Persze a bölcs, nemcsak erre az egy alapvető, természetes emberi gyengeségre jött rá.  Ö is felsorolta, kielemezte az a,b,c, d,….stb. emberi gyengeségeket. Sőt továbbiakat fedezett fel.

A törzs története viszont úgy folytatódott, ahogy várható is volt, a bölcsre nem hallgatva, viszont a háborúra uszító vezetőre hallgatva, újra kitört a háború. kitört ez az értelmetlen őrültség.

11. Soroljunk fel a további természetes emberi gyengeséget.

Eddig már felsoroltunk a-n, 14 alapvető természetes emberi gyengeséget, silányságot. mondhatjuk, hogy ezek nem egyéni, de társadalmi gyengeségek, silányságok. A sor itt kerül folytatásra és befejezésre.

A II. világháború lényegi elemzése, és a modelltörténet után kanyarodjunk a jelen nagyjából békés átlagos hétköznapi állapotokhoz, innen indulva, keressük meg a további emberi gyengeségeket.     

o) Az ember a kelleténél önzőbb. Az ember elosztói helyzetben önzőn oszt el.

Vagyis az ember telhetetlen. Kapzsi, továbbá túlságosan anyagias, nem tud lemondani a vélt anyagi jólétéről. Értékrendje az anyagi javak felé torzult. A birtoklás megszállottja.

p) Az emberek hajlamosak a mutyizásra, az ügyeskedésre, a spekulációra, a svindlire, a ravaszkodásra.

Az ember nem a jelentőségéhez mérten ismeri fel, a fentiek károsságát, igazságtalanságát. Többek között a svindliző összetartás is egyfajta klikkesedést okoz. Az ember nem eléggé becsületes.

q)  Az ember túlságosan presztízsharcos.

Sokjelentésű, többek között: a hibás elképzeléséhez is ragaszkodik.

Bár már az önzéssel együtt volt említve, de külön is elemzésre méltó.

r) Az ember túlságosan elégedetlen, ill., nagyravágyó, túlságosan becsvágyó.

Állandóan új vágyai keletkeznek.  Bár ez részben a boldogságkiegyenlítő rendszernek tudható be.

s) Az ember ellentmondásos.

Ne felejtsük el, hogy már a) b) c) d), stb. pontokban fel lett sorolva több alapvető emberi gyengeség.

s1) Az ember abból a szempontból is ellentmondásos, hogy nehezen találja meg a középutakat, kompromisszumokat, vagyis mind nézet, mind párt, embercsoport szempontjából hajlamos a szélsőségekre, az ellenségeskedésre, a klikkesedésre.

Lényegében arról van szó, hogy több középtájon mozgó, vitatkozó, versenyző, de békésen egymás mellett élő csoport helyett, kettő-három egymással ellenségeskedő, szélsőség felé tolodó, nagyobb oldal alakul ki.

Ennek több lélektani, érzelmi, ill. értelmi, gondolkodástani oka van, ennek elemzésére nem térek ki.

t)   Az ember nem méri fel a szavak, a közlés súlyát.

Egyszerűbben, az ember szeret locsi-fecsizni, és mások közlését, is locsi-fecsinek nézi. Bár a felületességről már szó volt, a manipulálhatóságról is, de a locsi-fecsizés elég fontos ahhoz, hogy külön említsük. Itt jegyzem, meg hogy a becstelenség, annak fajtái, nem kiesebb, de nagyobb természetes emberi silányság ezért e felsorolásba nem illik bele.

u) Az ember nem ismeri fel a demokrácia, a közösség, a társadalom fontosságát.

Illetve a kelleténél kevesebb közösségi érzéssel rendelkezik, pszichésen kevéssé alkalmas A magasabb szintű közösség kialakítására. Erről is már szó volt, csak nem egészen ebben a kontextusban.

A társadalomismeret erősebb torzításáért nemcsak az érdektelenség a felelős. Oka többek között, az erősebb manipuláció. Oka többek között az erősebb érzelem-reakció, mely nagyobb szubjektivitáshoz, véleménytorzításhoz vezet. 

v) Az ember korlátozottan képes a megbeszélésre.

W) Az ember bizonyos alkalmas helyzetekben hajlamos a hatalmaskodásra.

x) Az ember főleg az élet, a társadalom megítélése során szubjektív,

túlzottan saját szemszögéből néző, ill. érzelemvezérelt.

A véleménynek, ítéletnek, viselkedésnek, nemcsak értelmi okai, megfontolásai vannak, de pszichés okai is, sőt gyakran ezek a meghatározók. Ez azt is jelenti, hogy a genetikai

Beállítottság (vele született tulajdonságok programok) az egyének esetében legalább annyira meghatározó, mint a nevelés, vagy a szabad akarat.  

Sok ember ésszerűsége, logikája, látóköre, ítélkezése a lehetségesnél is gyengébb, szűkebb, torzultabb. Bár ez több, az átlagemberen kívüli oknak is betudható.

y) Az ember akár magát is becsapva hajlamos az értékrend (szükségletek igazságosság, biztonság, egészség, anyagi, stb.- sorrendje) torzult kialakítására.

y1) Az ember nem értékeli eléggé a hasznos érdekes munkát.

z) Az emberek struccpolitikusok, nem akarnak, mernek szembe nézni a valósággal.

z1) Az emberek ahelyett, hogy a lelkük mélyébe, vagy, és, mélyebb társadalmi okokban keresnék tetteik igazi indokát, mindenféle ál-reális ürügyet keresnek és találnak.

z2) Az ember a jelenetős újításokkal, jelentős reformokkal, szemben átgondolás nélkül is ellenszenvet érez.

z3) Az ember a szexszel kapcsolatosan hajlamos az álszenteskedésre.

z4) Sok ember viselkedészavaros, mániás, fóbiás.

 Ide is illik: a véleménynek, ítéletnek, viselkedésnek, nemcsak értelmi okai, megfontolásai vannak, de pszichés okai is, sőt gyakran ezek a meghatározók. Ez azt is jelenti, hogy a genetikai beállítottság (vele született tulajdonságok programok) az egyének esetében legalább annyira meghatározó, mint a nevelés, vagy a szabad akarat.

A leggyakoribb viselkedészavar végeredménye, az ellenség, valamint a barát összekeverése.

 Szintén gyakori viselkedészavar, az ember hajlamos a saját hibáit, ill. a megoldatlan problémákat másokra áthárítani, ráadásul olyanokra, kiknek semmi közük a problémához.

Avagy, az ember akkor is talál ellenséget, ha nincs

z5) Az ember a silány szórakozást kedveli

Főleg a hosszabb távú következményekkel félnek szembenézni.

z6) Az ember nem tudja helyesen értékelni, a közösség, más emberek ellenszenvét.

Sokan leértékelik, mások felértékelik. Ezért az emberek keverik az ismertséget, a népszerűséggel. A lenézést a tisztelettel. Nem azért szégyenkezik, amiért kellene, stb..  Viselkedészavar a vége.

Az ember gyanakvó, ugyanakkor naiv is. Vagyis helytelenül ítéli meg embertársait, a cselekvéseket, történéseket. Ez egyébként az ellentmondásosság egyik oka ember. Bár ugyanaz a kategória (ember, helyzet, stb.) néha pozitív néha negatív irányt produkál, de helyes ítélet esetén nincs ellentmondás. Helytelen, értelmetlen ítélet látszik ellentmondásnak.

z7) Az ember túlzottan dafke-vezérelt. Vagyis a muszáj szituáció (helyzet, közlés) ellenállást vált ki. A tilos szituáció (helyzet, közlés) szintén ellenállást vált ki (nehogy már tilos legyen), vagyis vonzódást vált ki. Az egyébként szükségszerű kétkedő, kritikai gondolkodás eltúlzása, kontroll nélkülisége 

zs) Egyéb fel nem sorolt alapvető emberi gyengeség

A teljes ábécé,  sőt annál is több, szám szerint, kb. 32 az alapvető, természetes  emberi gyengeségek száma.

12.  Az érdekesség kedvéért az emberi tulajdonságok,

egyféle csoportosítása.

1)      Jólét szükségletek, ill. az alapvető természetes emberi gyengeségek silányságok hiánya, ellentéte.

Avagy, a természetes emberi gyengeségek, silányságok.

2)     Keménység szükségletek, ill. ambíció tulajdonságok. Ha a kiemelkedést szolgálják, akkor az okosság, ügyesség, szépség erő, kitartás, szorgalom, stb. tulajdonságok, ill. ezekre való törekvések, mint tulajdonságok, szintén ambíció tulajdonságok. Itt jegyzem meg, hogy a tulajdonságokat gyakran nem lehet egyértelműen meghatározni.

3)     Normál élet tulajdonságok, munka, tisztaság, illemtudás, stb.

4)     A nagy emberi hitványságok (pl. a jog által szankcionált bűnök).

5)     Társadalomtudományos és természettudományos ismeretek szerinti felosztás.

6)     Készségek hajlamok tehetségek szerinti felosztás.

7)     A közösségi viselkedés tulajdonságai.  A közösség számára hasznos, vagy ártalmas tulajdonságok viselkedések tevékenységek.

8)     Problémamegoldó technikák.  Lelki fájdalomcsökkentő technikák.

9)     Egyéb általános kategóriák. Pl. testi, értelmi, lelki, érzelmi tulajdonságok.

10)  Egyéb egyéni összetételek, speciális tulajdonságok. Egyéni testi, lelki, viselkedésbeli, gondolkodásbeli részlettulajdonságok

Gond, baj probléma mindig volt, van, lesz.

(Avagy, nincs teljes boldogság.)

Mindig lesz, mert:

      A természet igazságtalanságai (sors, véletlen, ill. igazságtalan betegség, halál, siker, stb.) miatt.

Bár hozzá kell tenni, hogy az emberi hibát, főleg a társadalmi hibát, igazságtalanságot, gyakran sorsnak, eleve elrendelésnek hiszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy a természeti hibának, igazságtalanságnak sokszor van jó oldala is. Mindezzel együtt azért van kivédhetetlen természeti sors, érdemtelenül nehéz, sőt kegyetlen és viszonylag könnyű sors.  Azt pedig nem tudjuk, hogy van e másvilági igazságszolgáltatás.

     Nincs (nem lehetséges) munka, tennivaló, küzdelem, felelősség nélküli élet.

     A boldogságkiegyenlítő rendszer miatt. (Az ember hosszabb távon a mindig fog érezni, gondot, bajt, problémát. Illetve, hosszabb távon ezt elviselhetőnek megoldhatónak találja, legalábbis eme érzés munkálkodik benne.)  

          De nem mindegy, hogy mennyi és milyen súlyú a gond, baj, probléma.

Nagyobbrészt a társadalomból (embertársainktól) eredő gond, baj – megoldásai (megelőzés és utólagos gyógyítás) :

    Alapvető természetes emberi gyengeségek csökkentése, általában az emberek tanítása.

    Társadalomépítés, rendszerépítés.

    Kisközösségi és személyes kapcsolatok építése.

    Önépítés.

        Magunkból ered a gond, baj - önnevelés:

        Értelmes, egészséges egyéni élet.

        Egészséges test, egészséges lélek építése.

        Egyéni gond, baj problémamegoldás. 

        Önbántás, önhergelés fékezése

        Lelki fájdalmak csökkentő módszerek

13.  Néhány alapvető természetes ember gyengeség bővebben.

14a) Az ember ellentmondásos.

Rengeteg ellentmondás van, néhányat azért megemlítek:

1.       Nemrég nem kis pénzért kicseréltük az ablakot, tudják a hőszigetelés miatt. Majd mellé nem kis pénzért szellőzőt kellett fúratni.

2.      Az utcánkat is megcsinálták szép simára, nem kis pénzért. Majd csináltak rá jó nagy huplikat, fekvő rendőröket, szintén nem kis pénzért.

3.      A szomszéd kövér, sokat eszik, keveset mozog, ugyanakkor állandóan fogyókúrázik.

4.      Az ember küszködve növeli a gazdasági teljesítményét, egyre kapzsibban fogyaszt, ezzel tönkreteszi a természetet, melynek következtében nagyobb kellemetlenségeket kell elviselni, mintha semmit se tett volna.

5.      Az ember egyre kapzsibban fogyaszt, már teher számára a sok tárgy, ráadásul a természetet is rombolja, ugyanakkor elhanyagolja az olyan boldogító szükségleteket, mint egészség, igazságosság, tudás, biztonság, önrendelkezés, stb. 

6.      A fiatalok 12-17 évig tanulnak, mely tanulásnak az csupán a negyedére emlékeznek, és azt a negyedet sem használják. Ugyanakkor, ami az élethez kell, azt alig tanítják az iskolában.

7.      Mindenki szeretkezik, szinte mindenki kívánja, szereti, de mégis úgy kezelik, mintha szégyellni való dolog lenne.

8.      A szexet az ember, időnkét különleges dolognak tartja, máskor pedig hétköznapi szükségletnek.

9.      A földönkívüli meglepődve tapasztalná, hogy itt mekkora luxus létezik, a másik oldalon mekkora a nyomor. A hatalmi különbségeken is elcsodálkozna. Illetve még sok mindenen elcsodálkozna.

10.   Az ember jóságos, imádkozik, siratja a halottait,  szeret szolgáltatni, alig várja, hogy segítsen, ugyanakkor rendkívül gonosz kegyetlen, kínzásokat tesz, háborúzik, igazságtalanodik, gyakran átveri az embertársait.  Tegyük egymás mellé, az imádkozás, a gyógyítás, valami a háborúk, a nyomor, a kínzások képeit.

11.    Az ember rendkívül okos, (űrhajó számítógép, fantasztikus technika, egyes tudományos részletekben óriási tudás), ugyanakkor rendkívül ostoba, (háborúzik, fölöslegesen kegyetlenkedik, ostoba ellentmondásokba keveredik, alacsony színvonalon, bután politizál, sok alapvetést fel sem ismer).

12.   Az ember rendkívül gyanakvó, bizalmatlan, ugyanakkor hiszékeny.

13.   Az ember az egyik percben, órában a többiekhez akar hasonlítani, a hasonlóságot szorgalmazza, a másik időszakban pedig éppen a másságra, az eltérésére, a kiválásra vágyik. Ez utóbbi vágya, ill. a kordába tartás hiánya az egyik fő okozója az ellenségeskedésnek. 

És így tovább, tízesével lehetne sorolni.

Tulajdonképpen az ellenmondásokat, a többségét legalábbis, ostobaságként is lehetne tálalni. Ill. szinte minden ostobaságot ellenmondásként is lehet tálalni.

Azért az ellentmondások nem egyformák.

1.       Vannak a látszatdilemmás helyzetek. Ezek egyértelműen megoldhatók, egy igazán jó út van,  ha nem oldják meg, az egyszerű ostobaság.

2.      Vannak még nem igazi dilemmák, de vékony határvonalú, könnyen átbillenős helyzetek.

3.      Valamint ritkán vannak igazi dilemmák. (Dilemma: két különböző, de közel egyforma jóságú, ill. rosszaságú megoldás.)

4.      Az ember (sok ember) önmagában is ellentmondásos, valamint mond hisz, tesz, majd akár egy óra múlva annak ellenkezőjét mondja, hiszi, teszi.

Pl. az ember egy ember most azt gondolja: a mindenit ez a másik ember milyen életrevaló, ravasz. Egy óra múlva pedig azon siránkozik, hogy megint átverték, amúgy pedig mennyire tisztességtelen a világ. Példát megint csak rengeteget lehetne sorolni.

Az ember hajlamos az ambivalens érzésekre, tehát ellentmondásos.

5.      Illetve, az ember gyakran elbillen egy szélsőségbe (letér az arany középútról)  és sokáig ott marad. Ez is egyfajta ellentmondásosság.

A felsorolt ellentmondások közül pl. eltérő kategóriába sorolható, pl. a 9. ellentmondás (óriási igazságtalan különbségek)  mert az nem direkt, hanem következmény-ellentmondás.

Tehát vannak direkt-ellentmondások (ok-ellenmondások), továbbá, következmény-ellentmondások.

Továbbá vannak viszonylag súlytalan, közepesen súlyos, és erősen súlyos (az egész társadalmat átfogó) ellenmondások.

Továbbá vannak áldilemmából eredő ellentmondások (másképpen ostobaságok őrültségek) és igazi dilemmából eredő, valóban nehezen eldönthető ellentmondások. Pl. ilyen, a 8. ellentmondások.

Az ellentmondásosság bizonyos okai.

     Az arányok eltolódásából is eredhet az ellentmondásosság.

Pl. az emberek egyik negyede, okos, jóindulatú (bár így lenne) egy másik negyede ostoba, rosszindulatú. Ez is azt okozná, hogy az ember egyszerre ilyen is és olyan is.

     A másik, erősebb okot én úgy nevezném a szűk és kanyargós út nehézsége. Az egyszerűség kedvéért egy olyan szűk ösvényt képzeljünk el, ami még ráadásul kanyarog is, az ösvény két oldalán szakadékszerűség van. A kanyargás a változó helyzetből adódik, mert ami az egyik esetben jó, helyes, az a másik esetben rossz. Szóval nem nehéz elképzelni, hogy az ilyen ősvényről elég könnyen bele lehet esni a szakadékba, vagyis elfogult hamis véleményre, ill. cselekvésre lehet jutni. Jobb esetben az ember kimászik és próbálja a helyes ösvényen folytatnia az útját. Pl. az élethez időnként óvatosság kell máskor bátorság. Nos az ember, akár az egyén is, gyakran rosszkor rossz esetben, rossz módón óvatos, majd máskor,  rosszkor, rossz esetben, rossz módón bátor.

         Az ember ellentmondásos következetlen cselekvéseket tesz, de az ítélkezése is következetlen, vagyis igazságtalan.

        Gyakran viszont, az ember lent marad a szélsőséges szakadékba, ott halad tovább. Vagyis szélsőséges lesz, nem próbál az arany középúton haladni –talán ez a legrosszabb.

       Viszont az is gyakori, mivel az ember önmagában is hajlamos az ellentmondásra, hogy nincs szűk kanyargós ösvény, emberünk szépen elférne az arany középútón, de ő össze-vissza kanyarog, minduntalan beleesik a szakadékba.

    Az ellentmondásosság egyik megjelenése az aránytalanság, az aránytévesztés, mely olyan általános emberi gyengeség, mely rengeteg problémát okoz. Többek között az arányiban is optimális rendszer, és gazdaság, a jó életet adó, de ez éppen a jellemző aránytalanságok miatt egyelőre csak álom.

   Egy másik fő ok, érzéseink, vágyaink kordába tartásának hiánya.

   A „megoldásra” még visszatérek. Bár logikusan is kikövetkeztethető: az okok megszüntetése a megoldás. Vagyis, többek között az arányokra való nagyobb odafigyelés, illetve az ellentmondásos érzéseink kordába tartása, csökkentheti az ellentmondásokat.

 14b) Ugyanakkor vannak igazi dilemmák is.

Ezek viszont már nem az emberi gyengeségek közé tartoznak, hanem a valóban szükségszerű, kivédhetetlen tényezők közé, mint pl. a halál kivédhetetlensége.

Néhány ilyen dilemma, a keménység, harc, ambíció - kontra barátság, béke, jólét ellentmondásán kívül:

1. Két egyenlő rossz között kell választani. vagy két egyenlő bizonytalanság (közepesnek ígérkező) között kell választani.

Persze két egyenlő jó között is nehéz választani, de ennek a vége csak jó lehet, tehát mégsem annyira kellemetlen. Ráadásul a jókat általában párhuzamosan is ki lehet alakítani.

Viszont ha két (vagy több) egyenlő rossz, vagy két (több) kiszámíthatatlan dolog közül választani, akkor a valószínű rossz végeredmény, mindenképpen lelkiismeret furdalást szenvedést okoz a normális embernek.  Ez szinte kivédhetetlen, ezért is igazi dilemma.

2. Az eutanázia és ahhoz hasonló döntéskényszerek. Ez is lényegében két rossz, ill. két nem eléggé ismert állapot közötti állapot közötti döntés kérdés kérdése.

3.  Az előzőhöz is kapcsolható - megállapíthatatlan, hogy mekkora legyen az önostorozás mértéke.  Vigyázat, az önostorozás (lelkiismereti válság) egészen már mint az önzrikálás (önhergelés). Az előzőnél saját magát okolja, bünteti az ember az útóbbinál, másokat. A lelkiismeret csökkentése, kegyetlen egyénekhez, kegyetlen (egyébként önpusztító) társdalomhoz vezet. De kétségtelenül a szükségtelen önostorozás, is rossz.

4. A feltételezett aljasság ellen, lehet aljas eszközökkel küzdeni? E kérdés, szintén igazi dilemma. Ugyanis a tisztességes (nem aljas) eszközök, sokszor hatástalanok. Viszont az aljas eszközök, mindenképpen, a világ aljasodását okozzák. Az egyik kivédhetetlen probléma, hogy soha nincs teljes bizonyosság, hogy ami ellen küzdünk az aljas, ill. amiért küzdünk az biztosan nemes, jó. A másik probléma, hogy még ha indokolt is az aljas eszköz, annak használata, mégis egyfajta aljasság-elfogadottságot hoz létre.

5. Cselekedjünk akkor, ha cselekvésünk hasznos, jó hatása alig nagyobb, mint a várható káros, rossz mellékhatása? Ez is dilemma.

6. A nagyon lassú, hullámzó fejlődés, ami a jó és a rossz szinte egyenlő mértékét hatását jelenti, szintén dilemma. Illetve ennek egyéni feldolgozása, dilemma az egyén számára. A hitvány dolgok állandó megjelenése, a jó viselkedés látszólagos értelmetlensége, az előzőkkel összefüggő dilemma.

7. Ami örömet, büszkeséget, kedvességet okoz az embernek (pl., tulajdon, birtoklás, vagyon, gép, vezető pozíció, gyerek, vagy éppen egy kiskutya, stb.) az egyben munka, gond, felelősség is.

A fejlődési (jóléti) anomáliákra (ellentmondásokra) később térek ki bővebben.

Ha nem is lehet az igazi dilemmákat megoldani teljesen, kezelni, feldolgozni azért lehet őket. Nyilván az arányok érzékelése, ill. mérése segít a feldolgozásban. A lelki fájdalmak csökkentésének vannak technikái, erről egyébként külön fejezet szól, e technikák is segíthetnek a feldolgozásban.

14c) A túlzott önzés. Valamint a telhetetlenség.

Az önzés egy összefoglaló fogalom, (egyben tulajdonság, érzés, viselkedés, hiba) ugyanakkor nem azonos a presztízsharcossággal.

Szinte minden negatív tulajdonságnak (viselkedésnek, gondolat-érzésnek) van önzés aspektusa. Pl. a nagyképűségnek, az irigységnek, a közügyek iránti közömbösségnek, a lustaságnak, az elhízásnak, a karrierizmusnak, s még hosszan lehetne sorolni, ezeknek mind van önzés aspektusuk.

Az önzés valamint a presztízsharcosság az alapvető tulajdonságok közül is a leginkább alapvető.

Mindkettő általános szinte mindennel összefüggő tulajdonság, stb..

Én önzésnek nevezem, ami arra alapszik hogy úgy szerez előnyt, vagyont hatalmat, hogy a másiktól direkt, vagy indirekt elvesz, a másiknak  direkt árt, vagy csak a közömbösséggel árt.

A mögöttes érzés, tudat, az egoizmus, a gondolkodása és ezzel a világ központjában magát helyezi.

A presztízsharcosság lényege hogy általában a harcos sem jár jól, abszolút fölösleges harc legalábbis az aktív fél részéről.   Önzés, amikor legalább az egyik fél jól jár hasznosul.

Önzés ezek szerint a harácsolás, a túlzott vagyonvágyból, hatalomvágyból eredő szerzés.

A státuszszimbólum-szerzés, olyan vagyonszerzés, amikor a vagyonra nincs szükség, az csak nyűg, ezért ez nem önzésből ered, hanem presztízsharcosságból.

A birtoklásvágy bár, szintén van ostobaság jellege, de mégis inkább önzés.

Például ha az utca, közös, járhatok rajta, használhatom stb., mégse érzem, a magaménak, sőt hajlamos vagyok elhanyagolni. Ellenben ha van egy papírom, hogy ez az én birtokom akkor is ugyanúgy használom, viszont felettébb büszke vagyok rá, magamat és az utcát is csodálom, ha tehetem, csinosítgatom. Vágyok arra, hogy az én birtokom legyen, teszem ezt annak ellenére, hogy tulajdonképpen, ha az enyém, több bajom van vele. Nagyjából ez a birtoklásvágy.  Egyfajta természetes emberi gyengeség (ostobaság), melyet én az önzés alá sorolok. Bizonyos (nem fölösleges) kapzsiság, irigység, hiúság, stb. szintén önzés.

A túlzott önzés, a kapzsiság egyik következménye, a túlzott fogyasztás, mely tönkreteszi a természetet, torzítja az értékrendet, a gazdaságot, és igazságtalanságra motivál.

A kapzsiság szintén sok embert érint. Ezt például onnan lehet tudni, hogy amikor a lottón „csak” pár százmillió a nyeremény akkor háromszor kevesebben játszanak, mint amikor kétmilliárd a nyeremény. Ez a  színtiszta fölösleges kapzsiság, - „a közepes vagyon sem elég, csak a rengeteg elég, de az is csak egy darabig” – érzés. Értelme ennek sincs ez is egy torz érzés, viselkedés, tulajdonság.

Összefügg azzal, hogy az emberek, gyakran kiemelkedésre, felsőbbrendűségre vágynak.

Meg kell még említeni még az örökös elégedetlenséget, ill. telhetetlenséget, a vágyak végtelenségét, mint egyfajta önzést, de ez a boldogság-kiegyenlítő rendszerből is ered.

Az önzés kategóriájába tartozik ama nem ritka viselkedés, mikor valaki kapzsiságból, önös érdekből, hazudozik, gyűlölködik, mocskolódik,  csal, becstelenedik. Általában ezek nem lépik át a jog határait, de azért felettébb kellemetlen életrontó viselkedések. Ha kiindulásuk az önzés márpedig gyakran az, akkor ezek is az önzés számlájára írandók.

   Tulajdonképpen a középkori hét főbűn,(kivéve a paráznaságot, bár attól függ mit értünk alatta) az önzés, különböző leágazásai. Ezek szerint pl. a hiúság, (önteltség) is egyfajta önzőség. Én az önzőséget egyénileg jogilag nem tartom főbűnnek. Az kétségtelen, hogy az összesített negatív hatása nagyon erős, de ennek oka, az általános jelenlét. Ugyanakkor én  nem hét alapvető, általános vétséget találok, hanem az itt felsorolt harmincat.

    Az is önzőség, ha valaki ugyan nem akar direkt másoknak ártani, de használni sem, alapvetően magával (esetleg a családjával van elfoglalva).  Ugyanis ez a passzív semleges „nem ártok, de nem is használok” viselkedés hosszabb távon azért oda vezet, hogy mások, áttételesen (nem bizonyíthatóan) kárt, ártalmat szenvednek. Pl. valaki nem vállal gyereket. Pl. valakinek nincs kellő társadalmi aktivitása, a rossz rendszert, rossz vezetést, helybenhagyja. Pl. valaki a törvényeknek megfelelően rejtetten kizsákmányol pl. a túlzott jövedelmével. Ezek is önzőségek, igaz nem érnek fel a direkt ártás önzőségével, de önzőségek.

Nem önző, (önzetlen), aki azért másoknak hasznos akar lenni, és ez sikerül is neki.

    A legtöbb ember nincs is tisztában az önzőségével. Ugyanis közvetlenül valóban nem akar, és nem is nagyon árt másoknak. Csakhogy létezik a hosszabb távú közvetett ártás is. Pl. a passzivitás ártása. 

Visszatérve a II. világháborúra, - sok embert, a rendesebb önzőket évtizedek után az bánt a leginkább, hogy miért voltak passzívak. Csak nézték, ill. elviselték a történéseket, de ezzel ők is hozzájárultak. Tulajdonképpen nem bántottak senkit, sőt  ők is elszenvedők voltak, mégis egyfajta önzőség bujkált bennük.

    A másik rejtett önzőség a figyelmetlenség önzősége, de ez megint egy visszás dolog. Ugyanis az önző gyakran éppen a másikat látja figyelmetlennek, önzőnek.  A sértődékenység több szálon is összefügg az önzőséggel.

A rejtett önzőség azért felismerhető. Amikor az ember gondolkodási logikájának középpontjában önmaga van, akkor az már önző gondolkodás. A figyelmes akár magáról, akár másról van szó, felismerheti az önzőséget.  Egyszerűen úgy, hogy miről szól a mondanivalója többsége lényege: magáról, vagy másokról (családról, közösségről, nemzetről, emberiségről, stb.).  A politizálók (a közügyek iránt érdeklődök) valószínűleg önzetlenek.

Bár sok alapvető emberi gyengeség van, de azért a legerősebb ésszerűség, igazságosság, jólét gátlás mégis az egyéni és csoport érdekek (hatalmi és anyagi érdekek) alapján történő gondolkodásból, cselekvésből ered. A szinte kizárólagos egyéni és csoport érdek alapján történő gondolkodás cselekvés, pedig a túlzott önzésből ered leginkább.

 14d) A túlzott önzőség egyik fontos megnyilvánulása, hogy az ember elosztói (főnöki) helyzetben általában saját javára, (családja, barátai javára) igazságtalanul, azaz önzőn oszt el.    

Persze az igazságtalanság foka több mindentől függ.  Az adott egyén személyiségétől is. Attól is hogy a vezettettek mennyire arctalanok, mennyien vannak, mekkora a hatalom nagysága, és az mennyi ideig tart. Általában az ember a saját gyerekével szemben nem igazságtalan. Viszont nagyon kevés olyan munkahelyi főnök van aki  úgy osztja el a jövedelmet, ill. a hatalmat hogy az ne neki kedvezzen, (igazságtalanul  kedvezzen). Persze ehhez mindenféle önigazolást is gyárt. Ha kívülről nézzük, akkor egyértelmű az igazságtalanság, hiszen húszszorosnál nagyobb jövedelemi különbség nyilvánvalóan igazságtalan. Sajnos ugyanilyen elosztási igazságtalanságban „szenvednek” az ország, a nemzet, vezetői is, - ebből pedig rengeteg probléma adódik. Itt viszont megint kiléptem, az egyéni világból, és beléptem a társadalom világába. Az eddigi és a jelen rendszerbe is aránytalan, ill. igazságtalan  jövedelem, vagyon és hatalomelosztás volt van. Tulajdonképpen a társadalmi igazságtalan elosztások nagyobb része, elsősorban az emberi önzőségből, az igazságtalan elosztás hajlamából, ebből az emberi silányságból,l ered.

Viszont minden igazságossági elv, elsajátítása, alkalmazása egyéni feladat is.

Van vagy 100-200 igazságossági elv szabály, amit az embereknek ismerni, alkalmazni kellene. Ez egyébként nem olyan sok, ha pl. az informatikai, műszaki ismeretekkel hasonlítjuk össze, azok ezres, tízezres nagyságrendűek.  Az által lesz sok, hogy az embereknek, elsősorban a felsorolt emberi gyengeségek, silányságok miatt semmi kedve ezeket megtanulni. Pontosabban egyfelől nem sajátítja el ezeket, másfelől a téves igazságtalan elvekhez, elméletekhez, könnyedén gyárt igazolásokat. Nem sajátítja el ezeket, mert nem tanítják – ez is igaz. Azonban az elvek elméletek bevezetése soha nem az iskolában kezdődik el. Valahogy a társadalom fokozatosan ráfigyel (rávetődik) egy elméletre, eszmére, persze vannak előfutárok is.

14e) A  túlzott presztízsharcosság. 

Figyelve az embereket, nyugodtan kijelenthetem, a presztízsharcosság a leggyakoribb emberi gyengeség. Az emberek legalább 80%-a presztízsharcos. Sokan nem önzők, sőt, jószívűek, de mégis presztízsharcosok.

A figyelmes életnéző, felfedezheti, hogy minden közösségben, pl. a papok között, az apácák között, a tudósok között, a tanárok, orvosok, mérnökök között, a normál családon belül, stb., bizony presztízsharc folyik. Ez pedig azt jelenti, hogy a jóindulatú, békés, hasznos emberek is presztízsharcosak. Amely presztízsharcosság, viszonylag könnyen gyakran elfajulhat, felléphet egy mindenkinek ártalmas szintre.

Ahogy már mondtam ez még az önzésnél is ostobább, fölöslegesebb ártás, ugyanis itt hosszabb távon, sőt közép távon is, szinte mindenki pórul jár, nincs hasznosuló.

A presztízsharcosság nem egészen önzés és nem egészen, túlzott becsvágy. A presztízsharcos a kisközösségen belül védi (túlzottan védi) a pozícióit. Sok mindennel összefügg, de egy önálló emberi gyengeség, silányság, ami ráadásul hajlamos elfajulni.  Sőt a leggyakoribb emberi gyengeség, silányság.

Példa a presztízsharcosságra: az édenben, boldogan jóllakottan heverésznek a rendes becsületes emberek. Az egyikük az ösvényen keresztbe – miért ne, majd kikerülnek, két métert mindenki tud kerülni. Jön a másik: - miért heverészik ez pont az ösvényen, nem tudna arrébb menni egy méterrel? Ennyire tiszteli ez a valaki a többieket, hagyja őket fáradozni? Szól is neki.  Szóról, szóra, majd szitokra, majd karóra, ölre mennek, hajba kapnak, örömére, a szent napnak – ahogy Arany írta a Fülemülében. Nos, kinek van igaza? – ezt még így utólag is nehéz megmondani.  Az egyik szemében a másik: fölösleges kötekedő. A másik szemében az egyik, túlságosan önző. A kis neheztelés miért fajul egy gyakran? Mert gyűlnek a tüskék, azután begyulladnak. Íme, ilyen az ember.

Az édenből térjünk vissza a földre, és nézzünk egy másik példát. A házfelújítás terveit az apa és a fia egészen másképp képzeli el. Az egyik jobb, olcsóbb, a ház is kényelmesebb, következésképp a másik rosszabb. Itt már nem apróságról van szó, hanem milliókról és hosszabb távon kellemes, avagy kellemetlen életről. Van két elgondolás, mindenki a presztízsharcosságból kifolyólag ragaszkodik a sajátjához, de az egyik sokkal jobb, mint a másik. Csakhogy ez, mármint melyik a jobb, gyakran nem derül ki. A presztízsharcosság érzései lehetetlenné teszik az objektív elfogulatlan mérlegelést, ráadásul az ember nagyon jó abban, hogy mindent megmagyarázzon.

Az értelmes persze elgondolkodik: van e itt értelmi megoldás?

A „megoldásról” még beszélek, de most visszatérek a presztízsharcosságra.

 A presztízsharcosság szintén egy általános több tulajdonságot magába foglaló tulajdonság (érzés, stb.) Az alapja a pillanatnyi pozíció előny. Nemcsak arról van szó, hogy sokan harcolnak, de arról is hogy a hétköznapi pozíciót szinte óránként (néha gyakrabban, néha ritkábban) meg kell védeni.  A motiváció, hogy akkor, ott abban a percben a presztízsharcos kerekedjen felül, legalábbis úgy érezze, hogy ő a Jani. A hosszabb távú történéseket egyáltalán nem nézi a presztízsharcos.

Valószínűleg ez is egy állati múltból, eredő tulajdonság, mivel az állatvilágban is általánosan megfigyelhető, igaz, ott több értelme van.

Az egyik leágazása az értelmetlen hatalmi harc. Főleg ez a fajta: na öcsém, tudjad már hol a helyed.

A leggyakoribb leágazása, a fölösleges okoskodás.

Egyébként a presztízsharcosság szinte mindegyik emberi gyengeséggel összefügg. Jelentősen összefügg többek között a sértődékenységgel, konkrétan azzal, hogy az ember a jóindulatú kritikát is hajlamos sértésnek venni.

Egy másik leágazása, a státuszszimbólum-szerzés, ill. használat. Ez is gyakoribb, mint gondolnánk. Pl. emberünk pl. egy hatalmas terepjáróval drasszál a városban, drágább, mint egy normál autó, nehezebb vele közlekedni nehezebb parkolni, viszont emberünk szerint: jelzi, hogy vagyok valaki. Ez is ostoba emberi gyengeség, a presztízsharcosság alá tartozik.

Egy harmadik leágazása a birkabüszkeség. Az emberek többsége nem akar híres lenni, nem akar vezető lenni, csak a maga kis környezetében akar tekintélyt. Sok ember, talán a többség tulajdonképpen megelégszik a birkaszereppel, nem akar igazi demokráciát, a komolyabb vezetői pozíciótól is fél, de a nyájban azért bizonyos pozíciókra törekszik. Hasonlóan, ahogy a birkák, a birkanyájban egymást lökdösik, harapdálják, de szinte egyik se akar igazi vezető lenni, sőt megy, amerre terelik. A diktátorságra törekvés egy másik kaszt, egy másik hitványság. Bár magasabb rangú vezető viszonylag kevés ember akar lenni, de az a kevés eltekintve a kivételtől, óriási problémák generálója. De itt és most nem a vezetés szükségszerű negatívumairól van szó, hanem az alapvető természetes emberi gyengeségekről. Tehát, visszatérve, a presztízsharcosság és a birkabüszkeség egyike ezen gyengeségeknek, silányságoknak. A birka-viselkedés társadalmilag felettébb káros, mert azt is jelenti, hogy az ember követi a gazdát, a sokszor rosszindulatú diktátor vezetőt. Ráadásul elég sokan vannak, aki nem csupán butaságból birkaviselkedésűek, de a szolgáló létben jól érzik magukat. Az ember, e miatt is, korlátozottan alkalmas a demokráciára.

(Ugyanakkor szerény, fegyelmezett „munkásokra” szükség van.)

A presztízsharcosság összefügg azzal, hogy az emberek, gyakran kiemelkedésre, felsőbbrendűségre vágynak.

A presztízsharcosság több, sőt sok negatív következménnyel jár.

Az egyik a veszekedős ellenséges légkör.

Egy másik: a rossz, hibás elképezetéséhez is ragaszkodik a presztízsharcos. Aminek a következménye a fölösleges veszekedésen kívül, hogy ezek a hibás elképzelések részben létre is jönnek. Jó apám azt mondogatta: az a baj, hogy az emberek másképp akarják a jót. Én nem vagyok ennyire elnéző: ha valaki rosszul akarja a jót, az lényegében rosszat akar. Az értelmes vita, elfogadható, szükséges. Azonban amikor valaki az igaz érvek előtt sem hajol meg presztízsharcosságból, az már sok baj forrása.

A presztízsharcosság, ostoba önzésnek is nevezhető, mert többnyire visszaüt a harcosra (ellenségeskedőre, a presztízs-büszkére).

Itt az ostoba önzésről beszélek.

A visszaütés lehet, közvetlen, ill. közvetett.

A közvetlen visszaütés egyszerű: a „fölösleges ellenségem” azonnal, vagy később valamilyen formában árt, kárt okoz.

Pl. a családtagok, kollégák, szomszédok, stb., presztízs-okok miatt rossz viszonyba kerülnek, a kölcsönös segítség elmarad, inkább ártanak egymásnak. Ez pl. közvetlen visszaütés.

A közvetett visszaütésnek az egyik fajtája, mikor nem magát a harcost éri az ártás, hanem a családját, gyerekét, unokáját, esetleg időben is erősen eltolódva.

Persze gyakrabban magát a harcost is éri a közvetett ártás.

Másfelől az alábbi közvetett visszaütések lehetnek.

Az ellenségeskedés, rosszindulat, önzőség becstelenség körbe forog, és az egyén mástól kapja vissza, mint akinek adta.

Olyan környezet társadalom alakul ki, amelyben egyfelől az emberek is ellenségesek, barátságtalanok, becstelenek, ártanak egymásnak. Melyben nem alakul ki a normális munkamegosztás ez is kárt, többletmunkát okoz a többségnek. Elveszik a segítőkészség, ill.  a munkamegosztás jelentős része.

A háború borzalmaira (az alap ok, az önzés, a hódítás) itt ki sem térek.

Mely környezetben nemcsak az emberi társadalom okoz ártásokat, hanem pl. a természet pusztulása is. Mely pusztulás szintén az ostoba önzésből ered és az emberi többség a szenvedője.

Úgy is mondhatjuk az egyéni önzések összefonódva hálózatokba szerveződve, létrehoznak szinte mindenkire ható nagy ártás-hálózatokat.

Valamint lehetségesen (nem kizárhatóan) még a másvilági ítélkezés is létezhet, ez is egyfajta visszaütés.

A többség mindenképpen kap valamelyik, vagy mindegyik visszaütésből. 

    Néhány probléma azért akad.

    Nem minden ember annyira értelmes hogy lássa a közvetett visszaütést. Vagy úgy gondolja, hogy ő majd kivétel lesz.

    A másik baj, hogy valóban vannak kivételek legalábbis a földi életben: Olyanok, akik bár megérdemelnék, a közvetlen, vagy közvetett visszaütést, de az elkerüli őket. Gyerekük nincs, vagy gyerekük felnőttkori életével, nem törődnek. Amíg vannak ilyen kivételek, mindenki reménykedhet: én a kivételek közé fogok tartozni, érdemes önzőnek lenni, megéri.

    A harmadik probléma, hogy nemcsak jogtalan presztízsharcosság, de jogos presztízsharcosság is létezik. De itt már belefutottunk az „igazi dilemmák” problémakörébe, pontosabban: inkább harcosan, büszkén, vagy inkább elnézően, megalkuvón, békésen viselkedjünk?

Melyik hasznosabb nekünk és a társdalomnak? 

14f) Az emberek szeretnek hatalmaskodni.

Az emberek, adott, hatalmaskodásra alkalmas helyzetben elkezdenek hatalmaskodni, fölöslegesen éreztetik a hatalmukat. Talán ez is a presztízsharcosság egyik leágazása, de én mégis külön emberi gyengeségnek veszem. Az emberek amennyiben vezetők lesznek, „a vezetés szükségszerű negatívumai” hatása alá kerülnek. A hatalom nagyságának és hosszának függvényében.  Ez egy kb. 20 pontból álló gyengeségsor, amire itt nem térek ki részletesen. Bár az átlagember ritkán lesz felső vezető, de azért kisebb, közepesebb hatalmi helyzetbe gyakran kerül. Már egy ügyintéző, egy rendőr egy portás, egy szülő, stb. is gyakran kerülhet viszonylagos hatalmi pozícióba.  Ilyenkor sokan gyakran fölöslegesen éreztetik a hatalmukat, ezzel másoknak nemcsak lelki ártást okoznak, de gyakran fölösleges dolgokra, energiavesztésre kényszerítve embertársait.

Mit is jelent hatalmi érzés? Többek között azt, hogy akkor igazi a hatalom, az uralkodói érzés, ha az uralkodó akár igazságtalanságba is átmehet. Ha megalázhatja, akár igazságtalansággal is megalázhatja az uraltat. Ez pedig ezt jelenti, hogy az igazságtalanságok fenntartása, az emberi gyengeségek következménye.

Az emberek alattvalói helyzetben, demokrácia pártiak, főnöki helyzetben inkább diktatúra pártiak.

Összefügg azzal, hogy az emberek, gyakran kiemelkedésre, felsőbbrendűségre vágynak.

14g) Az emberek túlzottan sértődékenyek.

Illetve önmagával elfogult, kevés az önkritikája, stb., már volt róla szó, de azért van mit hozzátenni.

Illetve az emberek hajlamosak az önzrikálásra.

Pl. sok ember, minden kritikát, még a jóindulatú kritikát, a jó tanácsot is, piszkálódásnak ellenségeskedésnek, hatalmaskodásnak veszi. Ennél is hathatósabb bizonyíték a következő végiggondolása. Kérjünk meg véletlenül kiválasztott száz embert, hogy csináljon elemzést a vitáiról konfliktusairól.  Mondjuk, kijön évente átlagosan öt nagyobb konfliktus. A következő kérdés: ki hibáztatható leginkább a konfliktusokért?

Száz emberből kilencven az öt konfliktusból négyre azt válaszolja: én is hibás voltam, de a másik ember nagyobb arányban volt hibás. Egyszerűbben: az emberek 80%-ban nem magukat, hanem összességében, másokat hibáztatnak a konfliktusok miatt.

Márpedig ez matematikailag bizonyíthatóan nem lehet nagyobb, mint 50%.  Tehát e példa matematikailag is megmutatja, sok ember, a többség elfogultan ítéli meg magát, legalábbis ami a saját igazát és az „elnyomását” illeti.  Pontosan elég nehéz megmondani, hogy az emberek hány százaléka önkritika-hiányos. Legalább 40% ítéli magát általában tévesen, (de lehet ez 50-60% is) már ez is elég ahhoz, hogy az ember jellemzően harcoljon, ill. hogy rosszul érezze magát.

 Az is biztos, hogy az emberek hajlamosak nagyobb sértést adni (normálisnak gondolni), mint amekkorát, sértődés nélkül elfogadnak.

A sértődékenyek, nem kevesen az építő kritikát, a tanácsot, a javaslatot, a megbeszélési szándékot, általában piszkálódásnak fogják fel.

A túlzott sértődékenység többek között összefügg a viselkedészavarral, méghozzá leginkább a problémák áthárítása egy-egy emberre. Ez nem csoportos ellenségkép keresése (rasszizmus), hanem egyéni ellenségkép keresése.

Itt térek ki (bár máshol is kitérhettem volna) néhány olyan „viselkedési” mechanizmusra (hibára), mely fokozza az ellenségeskedést.

1.)    Az emberek hajlamosak a rosszra emlékezni, a jót elfelejteni.

Például adva van X személy, aki Y személlyel hosszas kapcsolatban állt. E kapcsolat során, volt pl. száz esemény mely inkább pozitív lezajlású, volt, nem volt probléma, egyetértés jött létre. Volt viszont pl. öt esemény mely negatív lezajlású volt, ellentét jött létre. Az emberek általában hajlamosak a száz pozitív eseményt elfelejteni, az öt negatív esemény megjegyezni, és abból ítélni. Ugyanakkor, ha magukat ítélik meg akkor ellentétes „logikával” azt mondják: mennyi jót tettem neki, legalább százszor is kedveztem, megegyeztem, és csak ötször volt ellentét közöttünk – ő mégis utál. Vagyis eme „logika” is ellenségeskedéshez vezet. Mindehhez még hozzá lehet tenni: valahogy az emberben a tüskék, a karcolások hosszabb távon jobban megmaradnak, mint a jótettek, a segítségek.

2.)   A kölcsönös fokozatos eltávolodás, „egy kicsit nagyobbat adok vissza” logikával erősítve.

Mely végén, kialakul a kölcsönös gyűlölet.  Ez esetekben az történik, hogy a sértett fél, ebből indul ki: egy kicsit nagyobb sértést adok neki vissza, hogy megtanulja, csakis ő lehet a vesztes. Aminek általában a vége, hogy a „megfegyelmezett” nemhogy alázatot tanul, de ő is egy fokkal nagyobbat ad vissza, aminek a vége persze, a konfliktus teljes elfajulása. Mivel a másik fél is, általában ugyanezen, logika alapján válaszol, a következmény: a sértések, ütések növekedése.

3.)   Az ellenségkép kialakítására való hajlamosság.

A vezetők általában kiszámított hatalmi érdekből hajlamosak ellenséget kreálni. Viszont ez ezért sikerül nekik, mert az emberekben is van egyféle hajlam az ellenségkép kialakítására. Az ellenségképről még sokat lehetne beszélni, másik könyvembe beszélek is róla, itt elég e rövid megjegyzés.

14h) Az igazságtalanság, a sértés, valamint a jótett szükségszerűen eltérő megítélése.

Ezt az emberi gyengeséget annyira fontosnak tartom, hogy két helyen is szerepel, itt és az ellenmondások között is, hiszen többek között ellentmondásról van szó.

Nézzük a következő példát, adva van egy apa és pl. három gyereke.

A zsebében van három cukorka, de valahogy véletlenül az egyik kisebb, mint a másik kettő. A cukorkákat ennek ellenére kiosztja a következőkre gondolva:  - Van itt egy kisebb igazságtalanság, de elég jelentéktelen, ez még belefér. Az ember nem lehet abszolút igazságos. Egyébként is a gyerekeknek meg kell tanulni, hogy a kisebb igazságtalanságokon nagyvonalúsággal át kell lépni.  Ha pedig emiatt megsértődik, akkor meg is érdemli.

Ellenben az a gyerek, aki félig véletlenül a kisebb cukrot kapta, vérig lesz sértve. Az ő gondolatai: miért pont nekem? Miért nem a másik? Ez azt jelenti, hogy nem szeret, sőt lenéz. Véletlen - ugyan, ha kicsit is tisztelne, szeretne akkor nem osztotta volna ki a cukrot, vagy szerzett volna egy ugyanakkorát. Még erre sem volt képes miattam, hát ennyire becsül. Az apám most nagyon megsértett.

Természetesen e példa a felnőttekre, méghozzá az emberek többségére áll.

Ahogy a következő is: a szülő azt gondolja: Sok-sok fáradsággal felneveltem a gyerekem. A gyerek, sőt a felnőtt gyerek is, pedig azt gondolja: Tulajdonképpen kötelessége volt felnevelni. Illetve legalább annyira saját maga miatt vállalt engem, mint tette azt értem. Illetve én nem kértem, hogy világra hozzon, összességében nem tartozom különösebb hálával.

A példák, és még rengeteg példa arra utal, hogy a kisebb sértéseket ill. jótetteteket jelentős eltéréssel ítélik meg  a szereplők: ebből azután érzelmi viharok, konfliktusok sokasága ered. Szükségszerű az eltérő értelmezés? Sajnos igen, valamennyivel lehet enyhíteni de teljesen levetkőzni nem lehet. Az azonnali őszinte megbeszélés sokat segíthet. Ha pl. a papa elmondja a gyereknek, hogy miért jutott neki kisebb cukor és legközelebb kompenzálja. Csakhogy az emberek ennél felületesebbek, ha a másikról van szó. Ha pedig már kialakult a kölcsönös ellenszenv, akkor nehéz rendbe hozni a dolgokat.

A megoldás azért nehéz, mert dilemma, ellentmondás alakul ki. Az egyik oldalon ott van a zokon vehető figyelmetlenség, igazságtalanság (amit rosszindulatnak lehet venni), majd szinte középúti ösvény nélkül következik a másik oldal, az elvárható nagyvonalúság (ennek hiánya is sértő).  Ezen az oldalon, már félig a szakadékban, van ő, aki, nagyobb nagyvonalúságot vár el, valamint azt gondolja: nincs igazi sértés, csak önzrikálásról van szó. Ugyanakkor valóban létezhet önzrikálás, önhergelés csak ennek határa,  szinte meghatározhatatlan. 

 14i) Az emberek nem tudják (nincs hozzá képességük) nem is akarják az alapvetéseket tisztázni.

Nem akarják, nem értik a fontosságát, komolyan fel sem vetődik ez a probléma. Sőt ha valaki az alapvetésekkel foglakozik, mint pl. ebben az írásba én, azt együgyű banális, sőt unalmas elmélkedésnek tartják.  Jószerivel azt sem értik, miről beszélek. Ezt az írást sem értik teljesen, legalábbis a fontosságát nem értik. Ez és az ehhez hasonló, témájukban nagyon fontos közlések elsikkadnak, mert az „unalmas, értehetetlen” alapvetésekről beszélnek.

Összefügg azzal, hogy az emberek, főleg társadalmilag felületesek.

Általában tisztázatlanok az alapvetések. Mindenféle tudomány alapvetései, ezért minden tudomány, de főleg a társadalomtudományok erősen foghíjasak, fehér foltokkal tarkítottak. Valójában, ha hiányos az alapvetés, akkor nem jöhet létre igazi tudás. Az alapvetésekből kiinduló néhány gondolkodó, folyamatosan szörnyülködik az ember, hogy tud ennyi sok ostobaságot összehordani. Az emberek pedig éppen az alapvetések ellenérzése miatt az ilyen írásokat (alapvetéseket felvetőeket) tartják ostobaságnak.

Hogy az emberek több fontos dolog (társadalom, demokrácia, közbeszéd, stb.) fontosságát nem értik meg, talán mind az alapvetések elhanyagolásból ered, de én mégis ezeket különböző emberi gyengeségeknek veszem. Az viszont biztos, hogy ezen elhanyagolások közül a legfontosabb az alapvetések elhanyagolása.

14j) Az emberek túlzottan felületesek. Az emberek nem eléggé előrelátók.

Akárcsak az előző tulajdonságnál itt megállapíthatjuk: ez nemcsak gondolkodástani probléma. Az okok között ott van a nagyképűség, a lustaság, az önzőség is. Egyébként is ha megnézzük az ostoba téves gondolatok keletkezését, akkor rájöhetünk a háttérben, általában nem egyszerű butaság áll.

Más területen egyébként okos gondolkodásra képes ember is gyakran gondol ostobaságot. Ilyen esetekben valószínűleg az érzések, érzelmek felülírják az értelmet.

Nézzük, mondjuk azt a példát, hogy valaki magas kamatra vesz fel áruhitelt, mely árura nem is lenne igazán szüksége. Ha egy évig spórolt volna, akkor ugyanazt az árut fele annyi pénzért meg tudta volna vásárolni. Ilyenkor csak legyintünk: persze ostoba majom. Csakhogy ilyen ember millió, milliárd van, legalább a fele diplomás. Nyilván ez esetekben nem csupán értelmi hiányról van szó, hanem defektes pszichéről.

Ebben az esetben is a felületesség összekapcsolódott az előrelátás hiányával. Ugyanis az illető csak arra gondolt, hogy holnap, meg, holnapután de jó lesz, száguldozhat az új autójával, dicsekedhet is vele. De abba már nem gondolt bele, hogy évekig kínlódva fizetheti a dupla ár részleteit. Nem gondolt bele, mert nem akart bele gondolni. A pillanatnyi, vágyak érzelmek irányítják. Gyakran ilyenkor kifordított logikával,  értelmi, logikai érveket keres és talál, az akit lényegében az érzései irányítanak.

Az alapvető emberi gyengéségek, beleértve a felületességet is, az előrelátás hiányát is, nem elsősorban gondolkodási hibák. Persze nyilván sokat számít, ha az emberek meg tanulnak gondolkodni, de ez csak egy kis előrelépés. Az alapvető emberi gyengeségek levetkőzéséről még szó lesz, de nyilvánvalóan az érzelmi aspektus felismerése az első lépcsőfok.

 14k) Az ember főleg az élet, a társadalom megítélése során, szubjektív, túlzottan saját szemszögéből néző, ill. túlzottan érzelemvezérelt.

A véleménynek, ítéletnek, viselkedésnek, nemcsak értelmi okai, megfontolásai vannak, de pszichés okai is, sőt gyakran ezek a meghatározók. Ez azt is jelenti, hogy a genetikai beállítottság (vele született tulajdonságok programok) az egyének esetében legalább annyira meghatározó, mint a nevelés, vagy a szabad akarat.

Sok ember ésszerűsége, logikája, látóköre, ítélkezése a lehetségesnél is gyengébb, szűkebb, torzultabb. Bár ez több, az átlagemberen kívüli oknak is betudható.

Ez azt is jelenti, hogyha valami ésszerűtlenséggel, elfogultsággal, igazságtalansággal találkozik a gondolkodó, akkor nem elég ez értelmi logikai, ténybeli hibákat észrevenni. A pszichés okokat is meg lehet találni.

Tulajdonképpen az érzelemvilág és az értelem bonyolult összefüggéséről van szó.

     Érzelmek nélkül nincs élet.

     Érzelmek nélkül nincs értelme az életnek.

     Érzelmek nélkül az értelem sem alakult volna ki.                         

     Ugyanakkor a torz, a kontrollálatlan érzelmek, az értelem, az élet, a boldogság ellenében hatnak.

Tulajdonképpen az összes természetes emberi gyengeség, nemcsak tulajdonság, viselkedés, hiba, de érzés, érzelem is. A jellem, a lélek legmélyén már igen nehéz a gondolkodást, a viselkedést és az érzést szétválasztani. Bár erős önkontrollal lehetséges, de erről még szó lesz.  Itt és most, csak két érzésre, szubjektivitásra térek ki. Az egyik, hogy saját helyzetünk, saját világhoz való érzésviszonyunk túlságosan meghatározza véleményünket. Egyszerűbben, ha pl. jól érezzük a világba magunkat, pl. azért mert sikeresek vagyunk, akkor a világot is szebbnek látjuk, a rendszert, a vezetést viszonylag jónak látjuk. Persze az ellenkezője is igaz.

Másrészt az is gyakori, hogy nem a tények szerint gondolkodunk, hanem tetszés, szimpátia, egyéb érzelmi kategóriák szerint. Kisgyerekkorban elég könnyű, akár szövegelés által is, maradandó szimpátiát, vagy ellenérzést kialakítani. Ezt jóra és rosszra is fel lehet használni.

A dologgal kapcsolatos, részben véletlenszerű tapasztalatunk, szintén szimpátiaérzéseket, vagy ellenérzéseket vált ki.  Amikor tehát egy adott dologról gondolkodunk, gyakran eleve megjelenik a dologgal kapcsolatos érzésünk, és befolyásolja az elfogulatlan ítélkezésünk. A természettudomány miért áll magasabb szinten, mint a társadalomtudomány? Azért, mert a társadalommal kapcsolatos gondolkodásunk során, sokkal intenzívebb (végeredményben torzító) érzések, érzelmek jelennek meg. Mindenesetre kijelenthetjük - nem is a szükségszerű, érzések, érzelmek, de a túlzott, kontrolálatlan szubjektív érzések, érzelmek – természetes emberi gyengeségnek mondhatók.

14l) Az emberek kiemelkedési, felsőbbrendűségi érzése, gyakran csoportba soroláson keresztül jelenik meg, ez a szélesen értelmezett rasszizmus.

Az említett csoport, közösség, lehet nagyon széles, akár egy világvallás követői, lehet bármely vallás, ideológia követői, lehet valamely nép tagjai, lehet egy foglalkozás tagjai, pl. politikusok, vagy egyfajta tudósok, vagy valóban lehet egy viszonylag kisebb csoport tagjai, pl. a milliárdos nagytőkések, szabadkőművesek, stb..

A szélesen értelmezett rasszizmusban az „elit csoport” csak eszköz, szinte lényegtelen, hogy mivel foglalkozik, milyen alapon szerveződik. A szélesen értelmezett rasszizmusnak az a lényege, hogy a rasszista emberek ki tudják mondani, sőt álságosan indokolni is tudják: mi magasabb rendűek vagyunk, a mi közösségünk magasabb rendű, és ezzel természetesen én magam is, mint a csoport tagja magasabb rendű vagyok. Na és persze ha van magasabb rendű csoport, akkor van alacsonyabb rendű is, így mindjárt egy füst alatt megvan az ellenségkép is.

Persze a magasabbrendűség érzése, sajnos tettekben is megnyilvánul, ahogy a többi emberi gyengeség is.

A magasabbrendűség érzése természetesen egy csomó más tulajdonsághoz (érzés, viselkedés, stb.) kapcsolódik: kiemelkedés, hatalomvágy, pökhendiség, stb..

Lélektanilag azon emberek hajlamosak, meglehetősen sokan, a rasszizmusra, akik valamilyen oknál fogva az egyéni „magasabbrendűségüket” erősen összekapcsolják egy közösséggel. Nem kevesen közülük, azért mert egyénileg nem tudnának kiemelkedni semmilyen közösségből, ezért álságosan a kiemelkedő csoport tagjaként emelkednek ki, persze csak látszólag. Ez a csoportos kiemelkedés, akkor is látszólagos, ha hódító háborút harcot generál, rövid ideig lehet hogy realizálódik valamiféle zsarnokság, de az nem igazi igazságos kiemelkedés.

Azért van igazi identitás is, van igazi közösségápolás is. Illetve vannak hasznosabb és haszontalanabb csoportok, közösségek is.  Azonban ezek a csoportok, ill. tagok, amennyiben nem rasszisták, rendszerint, szerényebbek, magukat nem tekintik felsőbbrendűnek, más közösségeket nem tekintenek alávalónak, legfeljebb igazságos szabályozott versenyben vesznek részt.

A szélesen értelmezett rasszizmus, egyszerűen: közösséggel indokolt pökhendiség. Bár pökhendiségnek, a felsőbbrendűségnek, az alsóbbrendűségnek is ennek is lehetnek finomabb megfogalmazásai, megjelenései.

Bár a rasszisták szinte minden vallást, ideológiát ki tudnak úgy fordítani, hogy őket igazolja, de azért vannak a rasszizmusra alkalmasabb vallások ideológiák is. Nyilván ha egy vallás, ideológia pl. kisgyerekkortól az sulykolja az emberbe, hogy ez az ismeret, amibe hiszel, amit te tanulsz, az egyedüli igazság, és aki ebben hisz, az igaz ember az édenbe kerül, aki pedig nem hisz ebben az hamis, és a pokolba kerül, akkor eme hit szinte önmagában is rasszizmust éleszt.

Gyakoribb azonban hogy a rasszizmus tulajdonsága, érzése kerít magának önigazolást, szinte bármely ideológiában, vallásban.

Kitérés az emberi viselkedés kialakulására. Az egyik a jóval ritkább kialakulás, mikor egy-két maghatározó körülmény, pl. egy vallás, ideológia alakítja az embert. A másik, a gyakoribb, amikor sok körülmény, sőt az egyén saját akarata is alakítja az embert.  Ezen emberek egy része, tudja, hogy nem lehet az igazság tudója, állandóan tanulnia fejlődnie kell, ezért sem lesznek, kevélyek, rasszisták.

 A másik, talán nagyobb csoport ennél pökhendibb és a sok mindenből kialakult rasszista érzéséhez, beállítottságához keres önigazoló elméleteket.  Sok ember van ilyen, én erről a jellemzős rasszizmusról beszélek, mint emberi gyengeségről. Ezek még nem gonosz kegyetlen emberek. Ha ez nem fajul el, akkor még nem direkt aljasság, jogilag nem bűn. Viszont elég könnyen elfajulhat, pl. II. világháború.

A másik problémakör, amibe mindig beleakad a gondolkodó, hogy ez a szélesebben vett rasszizmus is, egy óriási ostobaság.  Nem az egyedüli óriási ostobaság.

Én magam is, akár itt és most is fel tudnák sorolni akár húsz olyan érvet sorolni mely bizonyítaná a rasszizmus ostobaságát. Valamint másik húszat, mely bizonyítja a sovinizmus (a népi magasabbrendűség) ostobaságát.  Többek között a II. világháború alakulását.

Vagy, genetikus érveket. (A gének törvényszerűssége. Az egyéni szóródás sokkal nagyobb mint pl. a nemzetiségi szóródás. Volt van lesz keveredés. A keveredés nem hátrány, inkább előny.

Vagy a kultúrával kapcsolatos érveket. Vagy a kollektív bűnösséggel kapcsolatos érveket. Vagy, a visszaütést, a fölösleges harcot bizonyító érveket, A gyakorlati megoldás oldaláról is teljesen elhibázott elmélet.  még lehetne sorolni.  De elméletileg egy vallási rasszizmus, vagy bármely rasszizmus ostobaságát is sok-sok érvvel lehet bizonyítani.

De mégsem lehet, a következők miatt.

1.       Van egy olyan problémakör, melynek lényege: a helyes nézetek elvek bekerülése a köztudatba, az iskolai tananyagba. (Egyébként ennek lényegi megoldása: az igazi demokrácia.)

2.      Ha el is mondhatod egy emberi gyengeségekkel bíró, pl. rasszista embernek a helyes igaz érveid és ő meg is hallgatja, akkor is minimális az esélye, hogy hallgasson rád. A következők miatt:

- Gondolkodástanilag elég könnyű valamint az embernek érzéke is van hozzá, hogy hamisságot megmagyarázza, igaznak állítsa be. Illetve a maga igazát cáfoló érveket, cáfolja.  Az ember szinte mindenről mindent be tud bizonyítani. Ami „bizonyítás” persze nem igaz, de az ember több emberi gyengeség miatt, a gondolkodás, az igazságkeresés alacsonyabb fokán áll.

Már régen létre tudtak volna hozni, olyan pl. húsz pontból álló tesztrendszert, mely alapján ki lehetne mondani: ez az elmélet valószínűleg hamis, káros, hiányos, amaz elmélet viszont valószínűleg igaz, legalábbis igazabb. Nem hoztak létre, mert az embert igazából, végső soron, nem nagyon érdekli az igazság. A nyilvánvaló óriási ostobaságok is erre utalnak.

Ha már ostobaság említsünk a témához kapcsolódó ostobaságot: jelenleg még azt sem tisztázták kellőképpen, hogy ki, mely egyén, milyen alapon tartozik egy népbe.  Ugyanis az egyéni meggyőződés, továbbá a kultúra ismerete, tisztelete legalább olyan fontos, mint az állampolgárság. A genetika pedig ötöd rendű szempont, legalábbis az értelem szerint.

- Egy kialakult emberi gyengeség, tulajdonság érzés, nézet (egy kialakult jellem) már igen nehezen változik meg. Egy ilyen kialakult jellem talál magának önigazolást, akkor ezt az önigazolást szinte lehetetlen megváltoztatni.

- Akár a természetes emberi gyengeségeket is lehetne sorolni: pl. hogy az ember gondolkodása szubjektív, érzelemvezérelt. Vagy éppen magát a rasszizmust, mely egyébként, ahogy más emberi gyengeség összefügg a többi emberi gyengeséggel. Pl. nyilvánvalóan itt is igaz, sok ember kiemelkedésre, felsőbbrendűségre vágyik - vagyis a rasszizmus, önzésből, presztízsharcosságból, keménység, harc – kedvelésből is eredhet.

Mindezek miatt igen nehéz a rasszistákat, a csoport felsőbbrendűségbe hívőket meggyőzni.

A természetes emberi gyengeségek meglehetősen szükségszerűek.

A látszat ellenére, az embereket nem nagyon érdekli az igazság.

Ugyanis, akkor lehet folytatni a „laza” vitát, a harcosodást, arcosodást, ha nincs egyértelmű elfogadott igazság – úgy, mint a jelen igazsága és a fejlődési irány igazsága.

Abszolút igazságokat persze nem lehet előírni, de azért az állandó értelmetlen (egy helyben topogó, körbejáró) vita sem normális út.

Nyilván kellő akarattal ki lehetne alakítani a haladó viták rendszerét, módszerét, melyek végén létrejön az ideiglenes jelen igazsága, valamint a helyes fejlődési irány igazsága.  Ez utóbbi arról szól, hogy a vitatkozók megállapodnak abban, hogy nagyjából merre kell haladni, hogy merre nem szabad menni.

A haladó viták rendszere, módszere egyébként nem más, mint a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer.  Legalábbis ez lehetne az intézményi lényege.

Ellenben nincs meg a kellő akarat, mert az emberek szeretnek vitatkozni, az emberek különböző emberi gyengeségekkel bírnak – ezért, „az embereket nem nagyon érdekli az igazság”. Szerintem az emberek többsége csak laza vitát „akar” (tudat alatt), vagyis nem szereti az elvadult vitát. Az ember presztízsharcos. De a laza vita (amit kedvelnek) szükségszerűen gyakran elvadul. A szabályozott (szelíd) verseny, ami önmagában jó lenne, szintén gyakran elvadul.

Elég sok természetes emberi gyengeség (pl. a rafináltság igénye, pl. a manipuláció elfogadása, pl. a presztízsharcosság, stb.) semlegesíti a lélek mélyén az igazságvágyat.

Ugyanakkor elég sokan vannak, akik eleve az elvadult vitát, a harcot is kívánják, erről lesz szó a következő fejezetben.

 14m) Az emberek viszonylag túlzottan igénylik az ambíció tulajdonságokat, igényeket, a keménység-szépség szükségleteket.

Kiegészítés az eddig elmondottakhoz.

Az ember, (főleg a fiatalok) kedveli keménységet, a harcot, az izgalmat, kalandot, nem eléggé kedveli a békét, nyugalmat, biztonságot, stb..

Az emberek igénylik a harcot, jobb esetben megelégednek a versennyel, vagyis az emberek igénylik a versenyt, a versenyszellem az emberek tulajdonsága.

A versenyszellem nem nevezhető emberi gyengeségnek, a versenynek, amennyiben, szabályozott, igazságos és nem durva, van egy sereg előnyős hatása. Többek között igazságos szabályozott verseny, hasznos tevékenységre ösztönözhet, és segít lemérni, hogy ki végez több, ill. kevesebb hasznos tevékenységet. Márpedig hasznos tevékenységre, hasznos munkára mindig szükség volt és lesz is.  Sőt kijelenthető, szükségszerű, mert levezeti harc igényét, de csak akkor mind díjazása, mind maga verseny, igazságos, szabályozott, nem durva, megalázó, stb.. És éppen ebből következik, hogy a verseny jó dologból könnyen át tud billeni rosszba, a versenyből, könnyen káros harc alakulhat  ki. Ezért nehéz megmondani az ember erős versenyszelleme, hasznos vagy, ártalmas. Egyrészt azt mondhatjuk: jó szükséges, másfelől azért a természetes emberi gyengeségek közé is besorolhatjuk.

A keménység szükségletek és a versenyszellem is összefügg az ambícióval. Az ambíció, a becsvágy lényege a kiemelkedés, gyakran a hiúság, pökhendiség, felsőbbrendűségi érzés. Már megint ezek. 

Az biztos, hogy a keménység igény, ill. kedvelés, az ambíció, a harcba könnyen átforduló versenyszellem, azt jeleneti, hogy az ember nem nagyon akar békés barátságos nyugodt, barátságos, biztonságos életet. vagyis ebből ered, hogy folyamatosan óriási ostobaságokat tesz. Hiszen a megjátszott emberi tudat azt diktálja, hogy ami békés barátságos nyugis, biztonságos dolgokat okoz, az jó, az bölcs, az kellemes, az boldogító. Az édent is így képzeljük el. Ami pedig ennek az ellenkezője, az rossz, az ostoba, az kellemetlen.  Csakhogy ez nem egészen így van. Úgy is mondhatjuk, sok ember, (ők még nem gonoszok), szeret bután veszélyesen sokszor szenvedve, harcolva élni. Ezeknek az embereknek mást jelent az okosság és a butaság.

Az édeni almafa történetét, úgy is értelmezhetjük, hogy az ember a vitát, az okoskodást, a kalandot, az többre becsülte, mint a nyugis békés barátságos problémamentes, de egy kissé unalmas életet.  Gyakorlatilag az isten megkérdezte melyiket választod, mert az ember jól tudta mi lesz az engedetlenség következménye. Az ember pedig nem a békés barátságos nyugis , életet választotta.   Azt túl unalmasnak puhánynak találta. Illetve abban nem gyakorolhatja eléggé  a szabad akaratát. A természetes emberi gyengeségeit sem élhette ki.

14n) Az emberek túlságosan manipulálhatók, hajlamosak elhinni a téves információkat, ill. a számukra kellemes illúziókat.

Az emberek nem képesek legyőzni, sőt észre sem veszik a véleménytorzító mechanizmusokat.

Ez egy meglehetősen szerteágazó problémakör, ezért csak vázlatosan:

Vannak rafinált tudatos és vannak kevésbé tudatos manipulátorok. A kevésbé tudatos manipulátorok is hatásosan manipulálhatnak.

A problémakör másik oldala viszont: az emberek miért manipulálhatók?

Miért alakul ki, a kelleténél több téves hamis, torz vélemény?

Ennek az oldalnak is, sok további oldala van. A kelleténél több, azt jelenti, hogy az ember értelmesedésének van egy üteme, vagyis a viszonylag kevés fejlődési idő (pl. 100 ezer év) is oka a viszonylag alacsony értelmi szintnek.

a)     az értelmesedés egyik vonatkozása a megfelelő oktatás.

b)     az értelmesedés egy másik vonatkozása, hogy az ember fel tudja ismerni a manipulációt és annak károsságát.

c)      az értelmesedés egy megint másik vonatkozása, hogy az ember fel tudja ismerni saját elfogult, torz gondolkodását.

Ezen kívül is felsorolok néhány (ennél sokkal több van) véleménytorzító (értelemtorzító) mechanizmust.

1. Az említett érzelmi (szubjektív) befolyás. Például az egyik ilyen érzelmi befolyás hogy a számunkra kellemesebb változatot hajlamosak vagyunk igaznak hinni. Egyszerűbben: nem merünk szembenézni a valósággal, igazsággal.

Vannak még további pszichés érzelmi eredetű mechanizmusok.

A következő három mechanizmus közös jellemzője: az ember még mindig nem gondolkodik elég alaposan, ill. önállóan.

2. Amit az emberi, pontosabban a gyermeki tudatába betáplálnak (főleg 4-9 éves kor között) azt többnyire, gyakran igaznak gondolja, akkor is, ha nem igaz. Vagyis még mindig kevés az önálló gondolkodás önálló vélemény. 

Persze ennek is van társadalmi és manipuláló oldala. Vagyis az ember még mindig azon a szinten van, hogy pl. vallását, világnézetét, a véleményét feltétlen át akarja plántálni a gyerekeibe.  A fejlődést, a változást még mindig nem tudja az ember értékelni, megemészteni.  Ezért az oktatása nem erre irányul: gyermekem legyen önálló véleményed. Hanem arra, hogy ezek, meg ezek a változatlan szentigazságok – értetted gyermekem.  Ha megértetted jutalmat kapsz, ha nem, büntetést.  Miközben az oktatási alapelv ez is lehetne: szerintünk felnőttek szerint ez, meg ez az igazság, de ez nem teljesen biztos. Gondolkozz, és ha bizonyíthatóan van igazabb gondolatod, akkor jutalmat érdemelsz.

3. A vállalt közösség véleményét az ember hajlamos kritika nélkül átvenni.

Ez azt jelenti, hogy sok ember csatlakozik egy közösséghez, ami egyben eszmei közösség is. (Pl. egy politikai párthoz).  Sokan pedig eme választott közösség véleményét, további, egyéb véleményét, mely általában a vezetőség véleménye, akkor is átveszik, ha az hamis.  Rosszul értelmezett hűségnek is mondható: pl. a hűség miatt el sem gondolkodnak az aktuális vélemény igazságán.

Illetve látszólag elgondolkodnak, de úgy hogy érveket alakítják, a magukba már rögzített igazság szerint.  Ez egyébként egy gyakori logikai hiba, de az eredete általában érzelmi.  A hiba lényege, hogy gondolkodás nem abból indul ki, hogy az igaz állítás bármi lehet, majd az érvek meghatározzák. Hanem előre megfogalmazzák az „igaz állítást” és ehhez keresnek, ill. találnak érveket,

4. A felületes gondolkodó, márpedig az ember, jelentős része felületes, elhiszi a felületes, ámde sokat sulykolt propagandát.

Ez arról szól, hogy sok ember egy-egy témán (pl., közügyeken) csak nagyon felületesen gondolkodik el. Vagyis az információja is kevés, de nem is gondolja át többször a témát, legfeljebb egyszer. Az ilyen emberek pedig nyilván azt hiszik el, amit legtöbbször hallanak, látnak, de ezek gyakran hamisságok. Ez az ismételgető propaganda a manipulátorok kedvenc eszköze. A manipulátorok pedig nem véletlenül manipulálnak, általában nem az igazságot akarják eladni. A bárgyú, ostoba, könnyen átlátható manipuláció nyilván a mélyebben gondolkodókat nem tudja megtéveszteni. Azonban az emberek jelentős része, ostoba, felületes, legalábbis nem alaposan mélyen gondolkodó. Számukra pedig éppen elegendő az ostoba, könnyen átlátható manipuláció - végeredményben sikeres lesz a népbutítás, hiszen a  nép jelentős része, áttételesen az egésze, meg van vezetve.

15. Az ambíció, (kiemelkedésvágy, sikervágy,

versenyszellem), mint az igazi dilemma melegágya.

Visszatérés az igazi ellentmondások témájára.

A legtöbb ellentmondás nem igazi ellenmondás, de azért van néhány. Pl. azt említettem, hogy az ember nem tudja eldönteni a szex egy különleges fennkölt dolog, vagy egyszerű testi szükséglet, olyan mint az evés. Azért dilemma, mert az ember mindkettőt érzi, akár fél órán belül is átváltozhat az érzése.

Mondjuk, adott időben úgy érzi, hogy nincs szex, szerelem, hűség, féltékenység nélkül, a szex nem egyszerű testi szükséglet, majd fél óra múlva már a szexet pl. az evéshez tartja hasonlónak.  Lehetünk álszentek, de tény a legtöbb ember ebben az ellentmondásban, ha nem is vergődik, de forog.  Ez tehát egy igazi állandó társadalmi méretű dilemma. Persze sok egyéni megoldás lehet, van aki az egyik oldal mellett teszi le garast, van aki a másik oldal mellett, és van aki billeg. Az igazi dilemma jellemzője, hogy a két meghatározó „igazság” szinte egyforma. Egy másik hasonlattal az igazi dilemma az, amikor az arany középút, a szakadékok között vezető ösvény kötél vékonyságúra vékonyodik, sőt szinte el is tűnik. Az ember kénytelen valamelyik szakadék, ill. valamelyik szélsőség szélén haladni. Persze az ember még ekkor is lehet erősen szélsőséges, ami egyértelműen rossz út.  Erősen nem kell szélsőségesnek lenni, de enyhén, muszáj legalábbis igazi dilemma esetén.

Az egész problémakör összefügg azzal, hogy miért lehetetlen, legalábbis borzalmasan nehéz a természetes emberi gyengeségek változtatása.

Egyelőre soroljunk fel néhány igazi dilemmát (ellentmondást), mely az ambícióval, az ambíció szükségletekkel, az ambíció tulajdonságokkal összefügg:

1.       Harcosság, versenyzés, kiállás, gerincesség, szigorúság (értelmetlen háborúzás, diktatúra, fölösleges kegyetlenkedés) – vagy béke, együttműködés, megbocsátás, engedékenység, nagyvonalúság, kompromisszum (megalkuvás, gyávaság, birkaság, a rosszba, a diktatúrába való belenyugvás, elkényeztetés) ?

2.      Precíz mérés, pontosság (fölösleges kötekedés, kellemetlen tevékenység) – vagy nagyvonalúság, engedékenység, lezserség (elkényeztetés, rendezetlenség, igazságtalanság, ostobaság) ?

Az emberek legyenek elnézők, kedvesek, vagy ragaszkodjanak a pontos igazsághoz?

3.      Magabiztosság, határozottság, egészséges önbizalom, életrevalóság, a faladatok bevállalása, versenyzés (törtetés, nagyképűség, pökhendiség.)  - vagy szerénység (mulyaság, tehetetlenség, lustaság, gyávaság, birkaság, önző magának való élet)?

4.      Vagy kritizálsz, küzdesz a hibák ellen, persze ezért konfliktusba keveredsz (ezért érzed magad rosszul), vagy meghunyászkodsz, nyelsz, megalázkodsz (ezért érzed magad rosszul). (Az megint egy másik kérdés, hogy hosszabb távon a küzdelemmel, a kritikával, vagy a maghunyászkodással, kompromisszummal  okozol másiknak boldogtalanságot, vagy boldogságot.

5.      A boldogság, a jólét, kvázi az elkényeztetés a cél, de az elkényeztetett ember, állandóan nyafog semmi sem jó neki, ráadásul önző, rosszindulatú, sőt még tehetetlen is.

6.      A boldogabb fejlettebb élethez, nagyobb pontosságra, figyelemre, fegyelemre van szükség, ám ez a pontosság, figyelem, fegyelem, (a nagyvonalúság ellentéte) kellemetlen, tehát kvázi boldogtalanságot okoz.

7.      Az igazságtalanság, a sértés, valamint a jótett szükségszerűen eltérő megítélése.

       Eme ellenmondások egy része arról szól, hogy a pozitív és negatív tulajdonságok, tettek

 között néha igen kis különbség van. Persze a kanyargós szűk ösvényről is szólnak. Arról is hogy a boldogságot sem könnyű megtalálni. Na meg persze mindegyik kapcsolódik az ambícióhoz, a harchoz, illetve azok ellentétéhez, a békéhez, a megbocsátáshoz, a nagyvonalúsághoz.

8.      Miközben küzdünk a rossz ellen, az önzés, a presztízsharcosság, a keménység szükségletek, stb. ellen aközben homályba veszve a kiindulás ill. a cél, nem leszünk magunk is kötekedő, kegyetlen, fölöslegesen harcoló, önző stb. alakok? Pontosabban a szűk ösvény, az ellenmondás abban van, hogy szinte elkerülhetetlenül a leírt figurák leszünk.

       Nézzük pl. a 3. ellentmondást. Tulajdonképpen dupla, (de triplának látszó) ellentmondásról van szó, mert egyrészt a magabiztosság könnyen átfordulhat pl. nagyképűségbe. A szerénység pedig mondjuk, tehetetlenségbe. Tehát ezek között is meg kell találni a szűk ősvényt.  Ugyanakkor látszólag a magabiztosság és a szerénység közötti szűk ösvényt is meg kellene találni. Valójában a kanyargós felettébb szűk, valamint kanyargós ősvény nem más, mint:  az egészséges önbizalom, ami azonos a megfelelő szerénységgel. Ezen kellene járni. 

    A 2. ellentmondásban egyszerűen az oldalak: pontosság, vagy ez már, fölösleges kötekedés? Nagyvonalúság, vagy ez már, elkényeztetés, igazságtalanság? Pontosság, vagy nagyvonalúság?

Az ideális szűk kanyargós ösvény pedig: a megfelelő pontosság, ami azonos a megfelelő nagyvonalúsággal - megtalálása.

   Mi van ha szinte minden ember elnéző kedves, nem ragaszkodik a pontos igazsághoz. Ez ugyebár gyakran lemondás, de lehet, hogy visszakapott lemondás. Akár az is elképzelhető, hogy megszűnik a harc, az ellenségeskedés. De mi lesz az igazságos szabályozott versennyel? Másfelől, mi van, ha kevesen, vagy akár,  egyre többen visszaélnek ezzel a helyzettel? Kevesebbszer mondanak le, többet vesznek el, mint amit adnak.

Ragaszkodás a pontos igazsághoz, egy keményebb harcosabb állapot, de nem feltétlen harc, ellenségeskedés. Illetve csak azokkal küzdelem, akik másképp értelmezik, pl. önzőn értelmezik az igazságot. De a pontos igazságosság keresés, egy harcosabb állapot, de úgy néz ki, az állandó elnéző kedvesség sem működik.

     Az 1. ellentmondás esetében: harcosság, vagy ez már, kegyetlen háborúzás? Engedékenység, vagy ez már megalkuvás?  Versenyzés kiállás, vagy béke, együttműködés?  Az ideális szűk, kanyargós ösvényt pedig itt kell keresni : a megfelelő küzdelem verseny kiállás, ami azonos a megfelelő békevággyal szeretettel együttműködéssel.

Persze valamilyen részmegoldást lehet találni: pl. vállald fel a szükséges igazságos küzdelmet, de tedd ezt békésen, mint Jézus, vagy Gandhi.

Ez a „megoldás” sem egyszerű, könnyű, ill. mindig alkalmazható.

Ezek szerintem igazi dilemmák, olyan állandóan előforduló nehéz helyzetek (sokszor alig van különbség az előnyök-hátrányok között), melyekben az ember nagyon nehezen tud dönteni. Továbbá, könnyen bele tud esni valamelyik szélsőségbe (szakadékba), ráadásul nem is kettő, de három szakadék övezi az ösvényt. Sőt sok esetben az ember számára még a szűk ösvény is eltűnik kénytelen valamely szakadék szélén járni. A kiegyensúlyozottság, az elfogulatlanság, a bölcsesség ekkor azt jelenti, hogy nem merül el egyik szélsőségbe sem, megpróbál, a helyzetnek megfelelően a szélsőségek szélén maradni.

Nézzünk azért a sok közül egy viszonylag egyszerűbb ellenmondást: Fejlődés, újítás, kritikusság - vagy fölösleges kötekedés, hagyomány-tiszteletlenség, stb.? Az ilyen ellentmondás (nem igazi dilemma) azért egyszerűbb, mert a szűk ösvényt kettő, ill. egy szakadék övezi.  A válasz itt megfogalmazható: természetesen újítás, kritikusság, de vigyázni kell, hogy az ember ne essen át a ló másik oldalára.  Az sem igazi dilemma, ha egyik helyzetet sem választanánk, mert van harmadik vagy közbenső helyzet. Ezek csak akkor válnak igazi dilemmává, ha ritkán, mégis úgy alakul, hogy kénytelen vagyunk választani.

Az hogy vannak ezek az 1., 2., 3., stb. igazi dilemmák, tovább nehezíti a lényegi kérdést: mennyire neveljük magunkat és a gyerekeinket kiemelkedésre, elismerésre, versenyre?  Azt ugyanis megállapíthatjuk, hogy ezek az igazi dilemmák, kapcsolódnak az ambíció szükségletekhez, tulajdonságokhoz.

Az ember ellenmondásossága egy alapvető természetes gyengeség, ami többek között azt jelenti hogy vannak számára igazi dilemmák, melyekben csak viszonylag képes jól dönteni. Ezen az emberi gyengeségen is lehet valamit javítani. Valamit de nem sokat.

16.  A hatalmas társadalmi őrültségek (önpusztítás)

több  emberi gyengeség összekapcsolódósának

eredménye.

A hódító háború, a zsarnokság támogatása, ill. elfogadása, mint hatalmas emberi őrültség szintén több emberi gyengeség silányság eredménye. Erről szólt pl. a II. világháború lényegi elemzése.

De erről szól a természetrombolás, is mint hatalmas emberi őrültség (önpusztítás).

A túlzott önzés, a kapzsiság, a helytelen értékrend, eredménye hogy az ember túl sokat túl fölöslegesen (ostobaságokat) fogyaszt. Persze, ha fogyaszt, akkor fölöslegességeket, szemetet termel is. De ugyanide visz, az alapvetésektől való idegenkedés, vagyis az ember még mindig nem veszi észre, hogy ez óriási probléma.

   Itt térek ki: de hát mi van a jó tulajdonságokkal?

Pl. mi van a lelki erővel (erkölcsi erővel, akaraterővel)?

Amikor az alapvető emberi gyengeségekkel, silányságokról van szó, akkor a jó tulajdonságokról, az erényekről is szó van.  Ha levetkőzzük az emberi gyengeségeket, akkor egyben jobb emberek, ha tetszik „kiváló” emberek is leszünk. Ez egy szemantikai kérdés. Ill. annak a kérdése, hogy az emberek számára melyik a hatékonyabb motiváció: a rossz megszüntetése, ill. a jóra való ösztönzés. A kettő végeredményben (de csak végeredményben) ugyanaz, de a motivációs hatékonyság eltérhet. Szerintem mindkettőre szükség van.

   Ha nem soroljuk fel a gyengeségeket, hibákat akkor felettébb csonka elemzést kapunk. A gyengeségeket, hibákat pedig csak csökkentéssel, megszüntetéssel lehet orvosolni. Ez pedig önmagában is kritika, szidás, szankció, de a szükségszerű következménye, mindenképpen az.  Más kérdés, a szidás, szankció minimalizálása. A lehetséges minimális szinten, vagyis az optimális szinten el kell gondolkodni.

Vannak olyan tulajdonságok is melyeket én hatékonyság tulajdonságoknak nevezek: ilyen, pl. az akaraterő, a szorgalom, a kitartás, az erkölcs nélküli okosság, stb.

Először is van a helyes út, (a helyes cél), a hatékonyság csak ezután jöhet. (A rossz irányú úton való, gyors haladás előbb visz a szakadékba.)  Ez is általános igazság. Viszont a hatékonyság (ez esetben a lelki erő) a kihagyhatatlan második. Vagyis hiába járunk a jó úton ha azon nem haladunk, csak toporgunk.

17.  Az emberi gyengeségek, silányságok kijavítása.

Szerintem rátérhetünk az alapvető emberi

Gyengeségek, silányságok kijavításának problémakörére.

A természetes emberi gyengeségek levetkőzése.

    Az előzőekben már többször utaltam a megoldásra, főleg a megoldás nehézségeire.

Volt például egy fejezet, mely az emberi gyengeségek szükségszerűségének fő tényezőit sorolta fel.

Vagy például, a rasszizmus taglalása során az egyik rész azzal foglalkozik, hogy a nyilvánvaló ostobaságokat sem értik meg az emberi gyengeséggel, silánysággal bíró emberek. Merthogy nem is akarják megérteni. Vagyis hogy az érzés irányítja az értelmet és nem fordítva.

Beszéltem az alapvető ellentmondásokról és dilemmákról is. Pl. hogy az érzés érzelem jó is, meg rossz is. A verseny jó is, meg rossz is. A boldogságkiegyenlítő rendszer jó is, meg rossz is. Szintén egyfajta megoldhatatlanság.

Az is említve volt, hogy minden emberi gyengeség levetkőzésének meglenne a konkrét módszere.

Pl. hogy tudjuk megállapítani, hogy túlzottan sértődékenyek vagyunk? Erre is lennének módszerek. Vagy, hogyan tudjuk megkülönböztetni a kötekedést a jóindulatú építő kritikától? Erre is lennének módszerek. A felsorolást még lehetne folytatni. de ezt is említettem , hogy a természetes emberi gyengeség másik jellemzője, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy hatása alatt áll. További jellemzője, hogyha észre is veszi, akkor is többnyire tudat alatt elutasítja a megoldási módszereket.

Itt és most a lényegesítés miatt nem térek ki az egyes gyengeségek levetkőzésének konkrét módszereire, csak az általános megoldásokon gondolkodom.

Természetesen megoldási nehézség, hogy szinte senki nem akar szándékosan „rossz” lenni. Az emberek jónak, okosnak, jóindulatúnak hiszik magukat. Ne felejtsük el azt a felmérést, melyben az emberek 80%-a szerint összességében nem a másiknak, de magának van igaza.

Elég sok helyen kitérek a változtatás nehézségeire, mert van belőlük bőven.  Ennek ellenére mégis újra elővenném a lehetséges részmegoldások lehetőségeit.

    17a) Talán azzal kezdeném, hogy sok vallás, ideológia, sok jó tanácsot ad az embereknek, pl.:

Szeresd felebarátod. Vagy, ne légy beképzelt, fékezd meg a vágyaid. Vagy tiszteld istent ezzel is fékezve a felsőbbrendűségi érzéseid, nagyravágyásod.

Vagy így meg, úgy élj, mert ez, meg az istennek tetsző, stb.. A sok jó intelem ellenére, az ember nem nagyon akar megjavulni. Amint mondtam van 1,2,3 % aki biztosan nem akar, talán nem is tud megjavulni, de most nem róluk van szó.  A 30- 40-50-50-60-70-80%-ról van szó, attól függ, mi alapján számoljuk. Mindenképpen sok emberről gyakran az emberek többségéről van szó, akik nem rosszak, csak sok alapvető természetes emberi gyengeséggel, silánysággal bírnak. Ezek tanítások itt nem arról szólnak, hogy mit tegyél, hanem arról milyen tulajdonságoktól, gyengeségektől óvakodj.  Ezzel talán több sikert lehet elérni, főleg ha nem frázis szinten, de egy kicsit konkrétabban kerülnek elemzésre.

Persze a megoldás nehéz körülményes, szinte sziszifuszi vállalkozás. Már azért is, mert az emberi gyengeségek csökkentése a megoldásnak csak az egyik fele, a javulás szándékának kialakítása. Ha meg is lesz az akarat, akkor még mindig meg kell tanulni: mi az igazságosság. Hogyan juthatunk el a legvalószínűbb igazságig. Melyek a társadalom, a gazdaság alapvetései.   Mindez szintén szükséges a megoldáshoz, azonban ha nincs meg a helyes alapvetések tanulásának akarata, akkor nyilván hiába tanítanak bármit.

17b) Visszatérnék az egyik alapvető problémához, melynek lényege: az alapvető természetes gyengeségek, silányságok levetkőzése részben ütközik a sikerességgel, az ambíció tulajdonságokkal.  Már volt róla szó, de az elemzésben azért maradtak fehér foltok.

Az emberi gyengeségek levetkőzése és az ambíció tulajdonságok között nincs teljes ellentmondás, mert vannak, lehetnek egészen kiváló emberek. Például egy felettébb sikeres elismert sportoló, vagy tudós, vagy művész, aki ennek ellenére szerény, és a többi természetes emberi gyengeséget is viszonylag jól kezeli. Ugyanakkor kiváló emberünk nem megalkuvó, társadalomépítő, ha kell kritikus. De normális társadalomban ezért, ezért sem kerül hátrányba.

Tehát vannak, lehetnek ilyenek, csak rendkívül ritka madár az ilyen. Nem véletlenül. A normális ember magát, a gyerekeit is ilyen emberré szeretné nevelni. Az ilyen ember sikeres, elismert, önmaga is viszonylag boldog, ugyanakkor hasznos tagja a társadalomnak.  Nagyon ritkán sikerül.

A ritkaság egyik oka azon társadalom, amely azért a törtetést, keménységet gyakorlatilag jobban díjazza, mint pl. a szerénységet. Ugyanakkor a társadalmi ellenmondások mellett vannak egyéni pszichés ellentmondások is.  Tehát a nevelő, (önmagát nevelő, vagy másokat nevelő) ha sikeres embert akar nevelni, akkor pl. a szerénységet, mint követendő tulajdonságot nem helyezheti a központba.  Vagyis kissé önzőnek, keménynek, keményen versenyzőnek, rafináltnak neveli a neveltjét, legyen az maga, vagy más.

A következőkben a csoportosított tulajdonságokból indulok ki.

Az biztos, hogy a normális élet tulajdonságokat, szabályokat (tisztaság, egészség, illem, szorgalom, megélhetést adó munka, komolyabb bűnök elkerülése, stb.) meg kell tanítani.

Ezután marad a két nagyobb csoport.   Az egyik az alapvető, természetes emberi gyengeségek, ill. azok levetkőzése. Ez inkább a társadalmi hasznosságról szól.

A másik csoport az egyéni sikerről az ambícióról szól.  Néhány ambíció tulajdonság: kitartás, harcosság, keménység, szépség (jó kiállás) ügyesség, jó pozícióra, hatalomra való törekvés, birtokra, vagyonra való törekvés, ravaszság, jó beszédkészség, nagy lexikális (felületes is lehet) tudás, erős versenyszellem, néha vagy sűrűbben túlzásba eső határozottság, magabiztosság, stb..

Az emberi gyengeségek levetkőzése, valamint az ambíció tulajdonságok, ha nem is teljesen, de többnyire ellentmondanak egymásnak, főleg a jelenlegi társadalomban. Szélsőséges, de azért a lényeget kifejező példa: adott esetben, a sikeres diktátor sokkal ártalmasabb a társadalom számára, mint a sikertelen nyomorult csövi.

Szóval vagy az ember gyengeségek levetkőzésére teszi a nevelő a hangsúlyt, vagy az ambíció tulajdonságokra. Mindegyiket tanítgatja, de nem mindegy hol van a hangsúly, az egyik összességében elnyomja a másikat.

Ha egy kicsit normálisabb lenne a társadalom, akkor azt lehetne mondani: tegyük a hangsúlyt az emberi gyengeségek, hitványságok levetkőzésére (az ilyen embert a normális társadalomban nem érhet hátrányt), másodlagosan pedig érvényesüljenek az ambíció tulajdonságok.  Csakhogy a társadalom jelenleg nem, (sem) normális.

A megoldást tehát az abnormális társadalom, ill. a közoktatás köznevelés akadályozza.

Társadalomépítés nélkül nincs megoldás.

17c) Még ha feltételeznénk is hogy olyan társadalomban élünk, melyben nem éri hátrány azokat, akik legalább részben levetkőzik az emberi gyengeségeket, sőt azt is felételezzük, hogy ezt még az iskolában is oktatják, még akkor is sok nehézség adódik.

Nagyon erős önismerettel, önkontrollal lehet valamelyest változtatni.

Persze az egészet azzal kellene kezdeni, hogy az ember egyénileg és társadalmilag is tisztázza: tulajdonképpen mit is akar, mit is szeretne, mik az igényei, szükségletei, a lelke mélyén mely alapvető világnézeteket vallja.

Egyénileg is társadalmilag (a többség akaratát) is tisztázni kell:

  1. Valóban az ember békét, barátságot, igazságosságot, biztonságot, egészséget akarja? (Elsősorban ezeket akarja, a többi igény, szükséglet másodlagos.)

  2. Egyáltalán nem ezt, ezeket akarja, csak megjátssza magát? Ha ne ezt akarja, akkor mit akar? (Pl. az ambíció tulajdonságokat tartja fontosabbnak.)

  3. Valóban ezt (elsősorban szeretetet, békét, stb. akar, csak nem sikerül neki? Nem sikerül neki a pszichés tulajdonságai, az ember gyengeségei, a rosszul szervezett társadalom miatt. A megoldások, legalábbis a helyes utak megtalálása.)

Tehát e kérdések tisztázása nélkül nincs semmi.

Rövid kitérés a társadalomszerkezeti vonatkozásra.

Az biztos, hogy az ambíció szükségletek, tulajdonságok előtérbe helyezése, individuális, (nem közösségi) ill. anarchikus jellegű társadalmat hoz létre. Pontosabban kölcsönviszony jön létre.

Ellenben a klasszikus diktatúra, diktatúrászerű társadalom sem épít igazi közösséget. Továbbá diktatúrában sem jöhet létre igazi szeretet, béke, batátáság, biztonság, stb. értékrendű társadalom.

Illetve ez a két fajta társadalom könnyen a másikba billenhet át.

Egy igazi alternatíva maradt: az igazi demokrácia.

Tételezzük fel, hogy az ember egyénileg és társadalmilag is tisztázta, a 3. pontot (béke, barátság, igazságosság, biztonság, egészség) akarja, ezek az elsődleges igényei, ez okoz neki boldogságot. A tisztázás után „már” csak a kérdés marad: hogyan lehet ezt elérni, melyek a megoldások, mik a feladatok?

Nem elég, ha másokat, vagy a külső történéseket helyesen ítélünk meg, ezzel csak egyharmad részben oldottuk meg a problémát. Ugyanis nem lehet rendezni, pl. egy konfliktust, főleg ha mi is benne vagyunk, amennyiben magunkat helytelenül ítéljük meg. Pl. ha helytelenül ítéljük meg, hogy melyek a valós igényeink. Vagy ha helytelenül ítéljük meg az alapvető természetes emberi gyengeségeinket. lehet, hogy nem is tudunk róluk. Az első lépcső tehát hogy tudjuk, mit kell magunkban figyelni és lehetőség szerint észrevenni. Ez a legfontosabb, mert amit nem ismerünk fel, azt nyilván kijavítani sem tudjuk.

Az önfigyelem egyik része, hogy mások véleményét meghallgatjuk, és részben elfogadjuk. A teljes elfogadás persze nem jó, mert nem csak mi vagyunk gyengék, és tévedéssel kibéleltek, hanem szinte mindenki. Egy része azonban mások véleményének is igaz, egy részt logikai alapon is ésszerű elfogadni.  A többire nekünk magunknak kell rájönni.

Ha tudjuk, és figyeljük is az emberi gyengeségeink, pl. mikor vagyok presztízsharcos, pl. mikor vagyok önző, pl. mikor vezérelnek a rejtett érzelmeim, stb. - még akkor is igen ritkán, neheze ismerjük fel. Ugyanis ekkor saját hibánkat kellene elismerni, kvázi ki kell mondani hibáztam – és ez nem könnyű.

Az emberi lélek mélyén fekvő árok tele van érzelemből megkövesedett frázis-nézetekkel. Ezek megkövesedett nézetek ott fekszenek, alkalomadtán kiadják, a gondolatinak látszó tartalmuk, nem nagyon lehet velük mit kezdeni.

17d) Amit az embernek meg kellene tanulni, akár az iskolákban is lehetne oktatni, az az őszinte,

Mély feltáró beszélgetések. Párosan családi körben vagy kisebb közösségben, lehetőleg rendszeresen..  Ne legyen vádaskodó, elvadult, egyoldalú egyet kritizáló, de elkenő sem, sem a távollevőket kibeszélő.  Ne csak szidás legyen de a dicséret is jelenjen meg. Tulajdonképpen nem kellemes az ilyen beszélgetés hasonlítsuk egy elgennyesedett tályog óvatos kinyomásához. A matematikai szabály szerint a másik véleményének, kritikájának legalább egyharmadát (általunk választott harmadát el kell fogadni).

        17e) Amit még feltételen meg kellene tanulni, hogy a hasznos érdekes munka fontos. Gazdasági szempontból is fontos. Valamint elégedettségi boldogsági szempontból is fontos. Mivel manapság sokan az őket érdeklő hasznos munkakörben nem kapnak megélhetést biztosító munkát, vagyis kénytelenek azt hobby tevékenységben végezni ezért nem lehet csak munkáról beszélni. Hasznos érdekes munkáról, ill. tevékenységről van szó. Amit meg kell tanulni, egyfelől hogy a társadalmat, az oktatást, a gazdaságot e szerint kell szervezni. Hiszen optimális helyzetben nemcsak hobby de megélhetést biztosító tevékenység, a hasznos érdekes munka.  Illetve az egyéneknek meg kell tanulni, hogy a hasznos érdekes munka, tevékenység több boldogságot ad, ezért ez is fontosabb mint az anyagi jólét.

17f) Egy kis ismétlés. Példa a presztízsharcosságra: az édenben boldogan jóllakottan heverésznek

az emberek. Az egyikük az ösvényen keresztbe – miért ne, majd kikerülnek, két métert mindenki tud kerülni. Jön a másik: - miért heverészik ez pont az ösvényen, nem tudna arrébb menni egy méterrel? Ennyire tiszteli ez a valaki a többieket, hagyja őket fáradozni? Szól is neki.  Szóról, szóra, majd szitokra, majd karóra, ölre mennek, hajba kapnak, örömére, a szent napnak – ahogy Arany írta a Fülemülében. Nos kinek van igaza? – ezt még így utólag is nehéz megmondani.  Az egyik szemében a másik: fölösleges kötekedő. A másik szemében az egyik, túlságosan önző. A kis neheztelés miért fajul egy gyakran? Mert gyűlnek a tüskék, azután begyulladnak. Íme ilyen az ember.

Az édenből térjünk vissza a földre, és nézzünk egy másik példát. A házfelújítás terveit az apa és a fia egészen másképp képzeli el. Az egyik jobb, olcsóbb, a ház is kényelmesebb, következésképp a másik rosszabb. Itt már nem apróságról van szó, hanem milliókról és hosszabb távon kellemes, avagy kellemetlen életről. Van két elgondolás, mindenki a presztízsharcosságból kifolyólag ragaszkodik a sajátjához, de az egyik sokkal jobb, mint a másik. Csakhogy ez, mármint melyik a jobb, gyakran nem derül ki. A presztízsharcosság érzései lehetetlenné teszik az objektív elfogulatlan mérlegelést, ráadásul az ember nagyon jó abban, hogy mindent megmagyarázzon.  Az értelmes persze elgondolkodik: van e itt értelmi megoldás? Ki ártott a másiknak? 

Aki megszegte a szabályt? De lehet, hogy a szabály rossz.

 Mindig annak van igaza, aki jogosan, építően kritizál. Igen, de ezt ki dönti el, mikor van szó fölösleges kötekedő kritikáról, és mikor van szó jogos építő, de el nem fogadott kritikáról?

Vagy a megbocsátás legyen a mérvadó? A veszekedés benne van a pakliban, de akkor legalább legyen megbocsátás? Viszont nem mindent lehet megbocsátani, és hogy mekkora a „bűn” az is teljesen szubjektív.

A két vitatkozó elgondolás közül is nyilván ki elehetne választani a jót, az igazat, csakhogy ehhez hosszas és elfogulatlan elemzésre lenne szükség. Az ember ilyent még nagyon sok embert érintő társadalmi problémák esetén is csak ritkán végez el.

Talán megint nem értelmileg kell vizsgálni a problémát. A jóakarat, az önzetlenség a melegség a szeretet kisugárzását kellene mérni, amely mérés, ha nem is mindig nem is pontosan, de nagyjából eldöntené, kinek van „igaza”. mert nem mindegy, hogy mennyire jóindulatú, ártatlan a keresztbe fekvés és mennyire az a rászólás.

Vagy a két elgondolás közül melyikben van több háttérszeretet, mert valószínűleg, az a mindenkinek jó megoldás.  Egyszer talán lesz ilyen műszer, mert elméletileg lehetne mérni a kiáramló jóindulatot, melegséget, önzetlenséget, ill. hidegséget, önzőséget, rosszindulatot. Továbbá, az önhergelést illetve azzal járó érzelmi sugárzást is mérni kell. Ha van másvilági igazságszolgáltatás, akkor lehetségesen az is ilyesmi mérésen alapul. Pl. természetes hullámzás (elektromágneses hullámzáshoz hasonló) érzelem-kisugárzás mérésén alapul. 

Addig pedig marad a viselkedés a megnyilvánulások, a reakciók értékelése,saját maga és az ellenfél értékelése abból a szempontból hogy melyik jó ill. rosszindulatú. Illetve melyik részéről történik önhergelés (önzrikálás). Az embernek saját magától is állandóan meg kell kérdeznie: most bennem milyen érzelmek bujkálnak?

17g) Nyilván a történések, viselkedések, ill., saját, ill. mások véleményének értékelése

Gondolkodástani alapon is történhet. Pontosabban, érdemes párhuzamosan több módszert alkalmazni, az egyik a gondolkodástani. Többek között meg kellene nézni, hogy az összes fontosabb tényező figyelembe lett véve. Megnézni, hogy az összes gondolkodási elem, fel lett használva. Megnézni, hogy hogy akár a mi, akár a másik véleményében vannak e elfogultsági jelek. Ugyanis van több elfogultsági jel, amit meg lehet nézni.  Továbbá meg kellene nézni a manipulációs jeleket, melyekből szintén elég sok van. Lehetne még sorolni.  Persze a felsoroltakat ismerni is kellene, ami nehéz ügy, mert nincs az iskolában oktatva.

Röviden felsorolva, mit lehet tenni az alapvető, természetes emberi gyengeségek levetkőzésének érdekében:

1.       Az egyéneknek is és a társadalmaknak is ki kell választani a súlyponti értékrendet: ambíció ill. keménység szükségletek, tulajdonságok, avagy béke, biztonság, igazságosság, barátság, szeretet,  egészség.

Hozzá kell tenni, az ambíció, keménység szükségleteket preferáló egyéni és közösségi élet nem adhat igazi boldogságot.

2.      Amennyiben a legalább akarat szinten eldől, hogy  a béke biztonság stb. súlyponti életet szeretnének, az emberek élni akkor neki lehet állni, a sok-sok akadály lebontásához.

3.      A béke, biztonság, stb. súlyponti életet egyfelől az ilyen irányú társadalom-építéssel kell kezdeni, ill. folytatni.

4.      Ezzel párhuzamosan le kellene vetkőzni, csökkenteni kell, a 32 db. a-z pontokban megfogalmazott alapvető természetes emberi gyengeséget, silányságot, hibát.

Ennek módjai:

  4a) Elsősorban az alapvető, természetes gyengeségek levetkőzésére kell magunkat és másokat nevelni, nem az ambíció,  és keménység tulajdonságokra.

  4b) Önfigyelem, önkontroll, pontosabban annak felismerése, hogy aktuálisan melyik gyengeség bujkál bennünk, ill. általában melyik gyengeségre vagyunk hajlamosak.

  4c) Annak felismerése, hogy milyen érzéseket (jóindulat, rosszindulat, stb.) élünk át aktuálisan, ill. általában mire vagyunk hajlamosak.

   4d) Az egyharmados szabály (minimum egyharmad részben a másiknak van igaza), betartása.

   4e) Őszinte megbeszélések létrehozása.

   4f) A hasznos, érdekes munka, tevékenység keresése.

   4g) Gondolkodástani vizsgálat.

18. Miért nem tud az ember boldog életet kialakítani.

Alapvető elmélkedések a boldogságról.

 Tulajdonképpen az előzők is, szinte minden lényeges elemzés, végső soron a boldogságról szól. Pl. nyilvánvaló, hogy háború, az őrültségek boldogtalanságot szenvedést okoznak. Nyilvánvaló, hogy a jobb társadalom több boldogságot ad, mint a rosszabb. Már magának a jónak, ill. rossznak a fogalma is a boldogságból vezethető le. Az ellentmondások egy része is a boldogságról szólt és még lehetne folytatni. 

A boldogságot a boldogság körüli félreértésesek alapján elemzem.

18a) A fejlődési (jóléti) anomáliák (ellentmondások) kissé bővebben.

Jelenleg még csak keveseket érint teljesen közvetlenül, többeket részben, közvetve. De a kívánt fejlődési tendencia, a szélesen vett jólét, az anyagi jóléttel együtt, ezért ezen jóléti ellentmondások sokasodnak, erősödnek.

Egy magyar közmondás a maga egyszerűségében rávilágít a lényegre: jó dolgában már nem tudja, hogy mit csináljon.

Nézzük azért részletesebben.

1.)    A jólétben élő emberben elkényeztetési tulajdonságok alakulnak ki.

Vagyis, sokat nyafog, elégedetlen, túlzottan nagyok az igényei, ugyanakkor viszonylag tehetetlen, önző, végső soron összességében csökken a boldogsága.

2.)   Minden ember fontos, tartalmas életet akar élni, kiemelkedő, maradandó tetteket akar végrehajtani – de erre a jólétben élő embernek kevesebb lehetősége marad, mint a korábbi korban élő, az életért a szabadságért harcoló embernek.

Nyilván a korábbi korokban még boldogtalanabb volt az élet, ráadásul ezek a „nagy tettek” gyakran a szakadék irányába haladtak. Ettől függetlenül a jelenben, jövőben párhuzamosan egyre gyakoribbá válik, a céltalan, a „semmibe” botorkáló, az elidegenedett életérzés, és életforma. Melynek már most is rengeteg jele van. Nyilván pl. a szórakozás bővülése az egyik jóléti cél, azonban a szinte állandó felszínes (sőt inkább testet, lelket romboló) szórakozás meglehetősen visszatetsző.

A másik probléma, hogy a nagy célt, nagy tetteket keresvén, de azokat nehezebben találván, még többen indulnak rossz irányban. Rossz irányban pl. agyament ideológiákat követve, a „világmentő tetteikkel” akár ölhetnek, rombolhatnak is, de mindenképpen másoknak, maguknak árthatnak. Láthatóan, és várhatóan egyre többen a keménységükkel, a keménység-igényükkel akarnak kitűnni. Vagy más a normálistól eltérő, inkább ártalmas viselkedésükkel akarnak kitűnni.

Valójában a két réteg, a kemény és a nyafogós „más”,  a felszíni gyűlölködéstől eltekintve, alapvető motivációja ugyanaz: felszínes, szinte ártalmas módon akar kitűnni a normális többségből. Léteznek hasznos, igazi kitűnések, de a felszínes senkinek nem használó kitűnések, nem azok.

     Érdemes még az „egyéniség akarok lenni, ki akarok tűnni” érzésre, viselkedésre kitérni, mely a fejlődéssel szintén bővül, erősödik.

Ez már részben az ambíció problémával összefügg. Van jó, de rossz oldala is. Matematikailag is egyértelmű, a döntő többség csak a beolvadó, eltűnő középmezőnybe tud maradni. Nyilván, boldogtalanok frusztráltak lesznek, (furán akarnak kitűnni) akik ezt nehezen viselik.

Egyébként van néhány részmegoldás, amivel ezt helyzetet enyhíteni lehet.

Az egyik, pl.: elégedj meg a kisebb sikerekkel. Illetve sok kis versenyben, sok siker, kitűnés születik.

A másik részmegoldás: az igazi közvetlen demokrácia – elmondhatod és „érvényesítheted” a saját egyéni véleményed.

          3.) Erről már szóltam, de nem árt megismételni. Egy jóléti szint után, a jólét megőrzéshez is, egyre nagyobb pontosság és fegyelem szükséges.

Ez azonban ellentmondásban van a jóléttel, mely feltételezi, a gondtalanságot, a nagyvonalúságot. Ez is egy fejlődési anomália. 

      Eme ellentmondások anomáliák, nehézségek a boldog jövő létrehozásának folyamatában. Nehézségek, de nem megoldhatatlan nehézségek.

Sok más boldogság gátló tényező is van, melyek nem teljesen gátolják, csak nehezítik a boldogság elérését.

18b) Az első félreértés: A boldogság nem fontos. Nincs is boldogság a boldogság csak egy frázis.

   Általában s szűkszavú jókívánságunk ennyi: és azt szeretném, hogy élj egészségben és boldogságban.

Megjegyzem az egészség is többek között boldogságot okoz. Tehát úgy használjuk ezt a fogalmat, mint amelyiknek fontos jelentése van, nem véletlenül.

Az igaz, hogy a boldogság, ill. boldogtalanság ( ezentúl csak boldogságról beszélek, de természetesen mindiig mellé kell  gondolni a másik pólust, a boldogtalanságot) nem egy tartós folyamatos állapot.

    Tehát a boldogság nem folyamatosan tartós állapot, kisebb perces, órás érzés állapotokból tevődik össze. Kellemes, örömteli testi, lelki, ill. kellemetlen, fájdalmas testi-lelki érzésekből tevődik össze.

Pontosabban, boldogság, ha a kellemes testi-lelki érzések örömök fokozása mellett, a kellemetlen testi-lelki érzések, fájdalmak csökkennek.

A boldogság tehát sok apró néhány perces fájdalmas rossz, ill. jó örömérzések összesítése.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy eme a rövid váltakozó érzésszakaszok mögött azért ott vannak a nagy folyamatok. Nyilván, pl. aki barátságos békés környezetben él ő gyakrabban fog örömérzéseket érezni, ritkábban fog sérelmeket érezni, mint aki háborúban él.

    Van tehát összesített boldogság, ha ez a nem is nevezhető, egyenletes állapotnak.

     Az érzéseknek, az érzésáramlásnak ez egy másik része, az önző hideg áramlásról, ill. a szerető meleg áramlásról már szó volt.  Ez nem az egyénbe befelé menő,  hanem ez egyénből kifelé haladó áramlás.

Talán említettem, de újra említem az önzrikálást, mely szintén egyfajta gátja a boldogságnak.

Egy másik fajta boldogság-gát, hogy nem ismerjük eléggé, a lelki fájdalom-csökkentő technikákat.

Minderről bővebben is lesz még szó.

Ezek is gátak, de éppen arról van szó, hogy a jelenleginél boldogabb lehet az ember.

    Nem lehet teljes a boldogság, mert a legtöbb embert érik kellemetlen váratlan dolgok, pl. betegségek, más sorscsapások. Ráadásul ezek igazságtalanságok a tekintetben, hogy nem mindig azokat sújtja erősebben, akik megérdemlik. Valamint az sem kellemes tudat, hogy meg kell halni. Mindennek a következtében, ott van még a porszemérzés, a kiszolgáltatottság. Mindezt én a természet igazságtanságának nevezem.

(Itt azért meg kell jegyezni: a természet igazságtalansága társadalmi (emberiség) szempontból szűkebb, mint egyéni aspektusból. Az ember, tud tenni és tesz is (igaz nem eleget), hogy csökkentse a természet igazságtalanságait. Ha pedig az igazságtalanságok egy része mégis az emberen múlik, akkor nem egészen nevezhetők a természet igazságtalanságainak. 

     A természet igazságtalansága többek között azt jelenti, hogy nem lehetünk teljesen boldogok, de nem azt, hogy nem lehetünk a jelenleginél sokkal boldogabbak.

A természet igazságtalansága például egy ártatlan gyermek komoly megbetegedése, vagy balesete. A természet (isten) primer módón szemlélve sok komoly igazságtalanságot követ el, amelyekre lehet ilyen-olyan magyarázatokat adni, de ezek elsődlegesen azért igazságtalanságok.

    Számomra az egyik szimpatikus magyarázat, a másvilági igazságszolgáltatás, kiegyenlítés, kompenzáció léte.

    Ugyanez mondható el azokról a társadalmi igazságtalanságokról, amikről az egyén nem tehet, teljesen. Többé-kevésbé azért szinte mindenki benne van a társadalmi problémákba, úgy is, mint felelős.

A természet igazságtalansága az önálló szabad akarat hiányából ered.

Egyébként sokféle akarat-hiányról lehet beszélni ezek közül némelyek nem igazi hiányok. De valóban vannak igazi hiányok, másképpen, egyszerűbben, vannak véletlenek. Sokféle véletlen van: szerencse, szerencsétlenség, sorszerűség, tényleges véletlen, csak az egyén számára véletlen, az emberiség számára is véletlen, stb.. Másfelől az adott külső körülményeket (család, neveltetés, stb.), valamint a velünk született tulajdonságokat (programot, géneket), szokás úgy emlegetni, mint az önálló akarattól független (ebben az értelemben véletlen) tényezőket.

Van tehát véletlen, ugyanakkor van önálló szabad akarat is van. Az egyik nem zárja ki a másikat, csak annyiban hogy az önálló szabad akarat nem teljes, hanem részleges, de azért van annyira jelentős, hogy életalakító, boldogságalakító legyen. Van, aki szerint a boldogságot nem mi határozzuk meg, minden előre elrendeltetett, nincs önálló szabad-akarat. Ez nem igaz, van önálló akarat, amivel képesek vagyunk a boldogságot bővíteni, növelni.

A szabad akarat, egyfajta belülről irányított békességre is lehetőséget ad. Bár egy külön fejezet szól majd a boldogtalanság-csökkentő, ill. boldogságnövelő módszerekről, de azt itt is el lehet mondani, hogy a boldogság forrása, egyfelől a külvilág, másfelől a belső akarat, tudat által teremtett béke harmónia, egyéb öngyógyítás.  Szerintem az átlagember boldogságát mindkét forrás által lehet növelni – nem hiszek azon elméletekben melyek elegendőnk tartják az egyik forrást, vagy csak a boldogságot adó külvilágot, vagy csak a külvilágtól független belső akarattal, tudattal előállított boldogságot.  Mindkét forrás szükséges, nagyjából szimmetrikusan, legalábbis nem ajánlatos a nagyobb aránytalanság. A külső körülményeket is, végső soron az önálló szabad akarattal alakítjuk.

    Tulajdonképpen a boldogságkiegyenlítő rendszer, (elsősorban automatikus testi, biológiai, fiziológiai rendszer), bár egyfelől szükséges hasznos, de mégis végeredményben gátja a teljes boldogságnak. Ugyanis a boldogságkiegyenlítő rendszer éppen arról szól, hogy a szélsőséges tartós boldogtalanságot is, de a szélsőséges tartós boldogságot is gátolja, limitálja. A boldogságkiegyenlítő rendszer hatása néha éppen az, hogyha viszonylag ingermentes a környezet, a kisebb érzéseket, lehetnek azok kellemesek vagy kellemetlenek, felerősíti. A boldogságkiegyenlítő rendszer bizonyos szintű érzésekre, érzelmekre „törekszik” az erősebbet, csökkenti, a gyengébbet néha erősíti. 

A boldogságkiegyenlítő rendszerből fakad az is (amit mindennap tapasztalunk), hogy egy kellemetlen helyzet megszűnése, kellemes érzésekkel tölt el. Nyilván a fordítottja is áll, egy kellemes helyzet megszűnése, önmagában is rossz érzés. Ebből az is fakad, hogy nincs boldogság, boldogtalanság nélkül. Pontosabban úgy lehetne fogalmazni, hogy még jó esetben is szükséges valamekkora kellemetlenség, boldogtalanság, hogy értékelni tudjuk a boldog állapotot.

    Itt is elmondom, mert fontos: az életet nem lehet megúszni bizonyos szintű fegyelem, kellemetlen munka, általában kellemetlenség nélkül. Hosszabb távon a viszonylag legboldogabb élet elérése, nem érhető el úgy, hogy mindig az aktuálisan legkönnyebb megoldást választjuk. El kell találni azon optimális szintű fegyelmet, lemondást, kellemetlenség bevállalást, mely hosszabb távon is elvezet a viszonylag legboldogabb élethez.

      A boldogság és a boldogtalanság nincs feltétlen szimmetriában egymással, vagyis a boldogságkiegyenlítő rendszer, csak csökkenti, nehezíti a boldogság elérését, teljesen nem gátolja meg azt.

     Azért nem lehet boldogság, mert vannak nehéz szinte megoldhatatlan ellentmondások, dilemmák. 

Többek között, mert a fejlődésnek, a jólétnek is vannak boldogság gátló ellentmondásai.

    Továbbá, mert vannak az alapvető természetes emberi gyengeségek, melyek szinte szükségszerűek. Ezzel kapcsolatban is azt lehet mondani, az ellentmondások, az emberi gyengeségek, az őröltségek, persze mindegyik szintén behatárolja a boldogságot, de mindezzel együtt is a jelenleginél sokkal nagyobb boldogságot lehet kialakítani.

Ismétlem: Sok más boldogság gátló tényező is van, melyek nem teljesen gátolják, csak nehezítik a boldogság elérését.

    Nemcsak, hogy van boldogság és lehetséges annak növelése, de a boldogság a legfontosabb dolog a világon.

Nézzük, meg milyen problémákat okoz, ha a boldogság fölé helyezünk más dolgokat.

A boldogságnál fontosabb a siker a hatalom, a vagyon.

A boldogságnál fontosabb az erkölcsös, jellemes ember kialítása.

A boldogságnál fontosabb az isten imádata.

A boldogságnál fontosabb egy eszme (ideológia, vallás) győzelemre vitele.

a boldogságnál fontosabb egy „ideális” társadalom kialakítása.

Nagyjából ezek a leggyakoribb tévedések.

de miért is?

Az egyik csapda helyzet, hogy valóban van összesített boldogság, vagyis hogy a jelenben egy kisebb lemondás a jövőben nagyobb boldogságot eredményez.

A másik csapda helyzet, hogy valóban létezik nemes jó, erkölcs, nemes jó eszme, nem jó jellem, nemes jó társadalom. Csakhogy a bizonyosság hiányában a rossz kegyetlen erkölcsöket, eszméket, jellemeket, társadalmakat is jónak lehet beállítani. A rosszat  hamis bálványnak, célnak lehet állítani,  ezért csapdahelyzet.

  A problémát igazán az oldja meg, ha azt mondjuk: csak az lehet igaz jó nemes erkölcs, eszme, jellem társadalom, amelyik itt a földön, a jelenben legalábbis 15 éves távlatban, összességében boldogságot, vagyis kellemes érzéseket-örömöket ad, illetve csökkenti a kellemetlen fájdalmas érzéseket.

Nézzük csak, okozhatunk  embertársainknak szenvedést fájdalmat azon az alapon hogy istent kell imádni?  Vagy a boldogságnál fontosabb egy eszme győzelemre vitele? Vagy valamiféle szuper erkölcsös ember kialakítása?  Még lehetne sorolni. Ezek a legfőbb célok, értük akár a boldogságot is fel lehet áldozni értük – mondja a hamis tanító. Ezzel azt is mondja: - a célok érdekében, akár másoknak árthatsz.

Nézzünk egy másik példát, a szex sokáig, talán több helyen és lélekben ma is, (bujaság, paráznaság, kéjelgés), mint erkölcstelen tett büntetést érdemel. Holott alapjáratban, normálisan, bizonyos szabályok betartásával a szex nem más, mint magunknak és másoknak való örömadás (boldogságadás) anélkül, hogy ártanánk. Tehát nemhogy büntetendő, de dicséretes tett.

Valójában ez esetben is az történik, hogy egyes rosszindulatúak, irigyek valamiféle ködös erkölcsöt neveztek meg, neveznek meg célként, a boldogságot pedig ennek eszközévé tettét.

De gondoljunk csak bele, ezek (istenimádat, erkölcsös élet, siker, valamilyen eszme, stb.) csak ködös megfoghatatlan célok. Nemes célok? Nem lehetnek jó nemes célok, ha a másnak ártás, a boldogtalanság a következik belőlük. A másnak ártás, a boldogtalanság, ill. ezek ellentéte, a másnak hasznosság, a boldogság a valódi, érezhető állapot, tehát csakis ez lehet a cél. Minden más ködös félremagyarázható.

Nagyon egyszerűen: az igazi célt és annak eszközeit, csak abban az esetben nem keverjük össze, ha az emberek (és az állatok) boldogsága a cél. Ne cseréljük fel a célt az eszközökkel.

Vagyis az isten azért kell imádni, azért kell jól gazdálkodni, hasznosan dolgozni, azért kell sok sikeres embereket kialakítani, azért kell igaz eszméket, erkölcsöt létrehozni, azért kell jó társadalmat létrehozni, hogy az ember, emberiség boldog legyen. A legfőbb cél a boldogság, minden más eszköz.  Vagyis csakis az lehet, helyes isten imádat, jó gazdálkodás, hasznos munka, igaz eszme, helyes erkölcs, jó társadalom, sikeres emberkialakítás, mely boldog embert, emberiséget alakít ki.

Minden erre a célra utal, az evolúció is, az élet és a boldogság összefügg.

A legfőbb cél, az isten, természet, ember legfőbb célja, tehát pontosabban így szól: a lehető legtöbb ember (állat is) legyen minél boldogabb.

Legyen boldogabb, vagyis éljen (egyre inkább éljen) egészségesebben, több biztonságot, békét, önrendelkezést, igazságosságot, tudást adó világban.

Az evolúció mélyebb elemzése is ide lyukad ki.

Egy kicsit elemezném a legfőbb célt. „A lehető legtöbb ember”, azt jelenti, hogy egyes emberek, csoportok nem lehetnek kiváltságosak.  Azt is jelenti, hogy a népszaporulat beállításnak elve: annyi mértékletes, egészséges fogyasztású ember legyen, amit a föld, a természet, a boldogságot, egészséget nem korlátozva, el tud látni. A második mondat arról szól amiről, már többször beszéltem: lehetőleg közmegegyezéssel meg kell állapodni, hogy békés, barátságos igények (szükségletek) adják a boldogságot, ezek az elsődlegesek, és nem a kemény, harcos, kalandos, törtető, anyagi javakat halmozó igények.  Ha nem ezen „szelid” igények adnák a boldogság alapját, nem ezek lennének az elsődlegesek, már az egyenrangúság sem jöhet szóba, akkor egy kegyetlen világban élnénk. Sőt, már részben abban élünk. Kevesen azok zöme is fiatal jól érzi magát ez ilyen világban, a többség azonban nem.

Legalább a legfőbb céllal kapcsolatban meg kellene állapodni az emberiségnek, a többségnek. A legfőbb cél lehet minden „hivatalos” eszme, minden alkotmány minden törvénykönyv alapja.

     Az elsődleges cél tehát mindig a boldogság. Az egészséges test, egészséges lélek, magas értelem, bölcsesség, tulajdonképpen a boldogság vonatkozásai. A másodlagos cél, de ez már eszköz, a hatékony működés. Ezek után jöhetnek olyan harmadlagos, szubjektívan értelmezhető  célok (már eszközök), mint pl. a jellemes ember kialakítása.

      Persze amikor azt mondom , hogy a boldogság a legfőbb cél, és az eszmék elvek elméletek csak eszközök, ez egyben azt is jelenti, hogy egyetlen elmélet eszme lehet igaz eszköz, kvázi cél: ez pedig  nem más mint eme, a boldogságot élre állító elmélet eszme.

    Ezen a ponton pedig bárki felteheti a kérdést. Miért pont ez az igazság? Azért mert te találtad ki?

Innentől kezdve pedig jó esetben elkezdődhet egy végtelen hosszú, lezáratlan vita.

Ráadásul ez nem (ez sem) tényszerűen bizonyítható állítás, mint pl.: a nap körül forog a föld. Sok-sok érv szól mellette, de egyik sem cáfolhatatlan tény.

Valahogy azonban a viszonylag legnagyobb igaz elméletek kirajzolódóknak. Az biztos, hogy az egyik szempont: mennyien tartják igaznak. Amit hosszabb távon a legtöbben tartanak igaznak, az nagyobb eséllyel pályázhat a viszonylag nagyobb igazság címéért.

      18c) Ha általánosságban beszélünk a boldogságról, akkor csakis olyan boldogságról lehet szó, ami nem mások boldogtalanságának az árán jött létre.  Ugyanis ekkor a végeredmény átfordul negatívba.

Először csak zéróban fordul át, hiszen az egyik oldalon nőtt, a másik oldalon csökkent a boldogság. Azonban az igazságtalan elvétel többek között viszálykodást ellenségeskedést, okoz, aminek további negatív következményei vannak. Végül is az igazságtalanul elvevő, nemcsak annak okoz bajt, kárt, akitől elvesz, hanem sok más embernek, és saját magának is.

Mindebből következik: ami nem árt másnak, (magunknak sem), azt meg szabad tenni.  Viszont, ami másnak ártalmas azt nem szabad megtenni.

Ugyanakkor az önzrikálásból, az önzésből, az önkritika hiányából következő szenvedés, boldogtalanság nem írható mások számlájára, ez nem másnak ártás.

       18d) Rendben van, létezik boldogság, de nem lehet mérni, nem lehet alakítani. Ebben már van némi igazság, de csak részigazság.

Azt kell látni, hogy a boldogság nem egy különálló tényező, hanem minden tényező teteje, értelme, tehát mindenhol ott van, mindennel összefügg.

Korábban volt egy ilyen fejezet: Az emberi gyengeségek, silányságok (egyben a boldogtalanság) szükségszerűségének tényezői. És ez alatt fel volt sorolva hat pont. Tehát a boldogság, többek között összefügg eme iromány központi témájával, a természetes emberi gyengeségekkel.

A boldogság szinte azonos a jóval, a boldogtalanság azonos  a rosszal.

Természetesen a boldogság összefügg a másnak ártással a másnak hasznossággal is. Nagyon egyszerűen azt is mondhatjuk: aki másoknak hosszabb távon is hasznos, ő boldogságot ad. Aki az adottsága, akaratlan önhibája mellett többet tesz le a közös asztalra, mint amennyit elvesz, ő boldogságot ad. Őt dicséret jutalom illeti.

Aki mások hosszabb távon kárt okoz, árt, ő boldogtalanságot ad. Aki az adottsága, akaratlan önhibája mellett kevesebbet tesz a közös asztalra, mint emennyit elvesz, ő boldogtalanságot ad. Őt szidás és büntetés illeti.

Azt viszont a gyakorlatban valóban nehéz mérni, hogy ki az ártalmas, ki a hasznos.

Pontosabban az esetek egy részében nehéz mérni, más részében könnyű, de mégsem mérik, vagy tévesen mérik.

Legalább a nyilvánvaló viszonylag könnyen javítható problémákat csökkentsük –könyörgöm!

19. Az igazság, valamint a másnak ártás, másnak

hasznosság mérése.

Az igazságos, értelmes emberi ítélkezés.

 Mindezzel a boldogsággal is összefügg.

A másnak ártás problémája összefügg ezzel: de kinek van igaza? Nem lehet annak igaza, akinek gondolatai vagy gondolatainak következményei másoknak ártanak.

Másképpen az igazság egy fontos szelete annak megállapítása, hogy ki az ártó (kárt tevő)  ki a hasznos (jótevő)

Azt hogy az ember meg tudja ítélni, kinek van igaza, ill. ki a másoknak ártó, ki a másoknak hasznos, legalább négy alapvető emberi gyengeség akadályozza meg közvetlen. Közvetve pedig legalább tíz.

A négy közvetlenül ható alapvető emberi gyengeség egyszerűen: Az ember felületes. Az ember nem szereti az alapvetéseket. Az ember szubjektív. Az ember önkritika hiányos.

Ez utóbbi akkor kerül előtérbe, ha az embernek magáról kell ítélkezni. Ekkor szinte biztosan nem képes igazságosan ítélkezni, tisztelet a kivételnek.

De nézzük meg, hogy az elfogulatlan profi ítélkezők, a bíróságok, miért tévednek viszonylag sokszor.

Mert a bíróságokat is gyarló emberek alkotják. Bizonyos fokig lehetnek viszonylag felületesek, nem értenek eléggé hozzá (vagy nincs idejük, annak ellenére, hogy évekig tart egy per).  Szubjektívek is lehetnek. Az pedig, hogy az ember nem szereti az alapvetéseket, mint rendszerhiba jelenik meg.

Már a törvények is rosszak (beleértve az eljárási törvényeket) hiszen a törvényhozók is gyarló emberek. Sőt a törvényhozókra még további szükségszerű negatívumok is hatnak, ezek a „a vezetés szükségszerű negatívumai”. 

Visszatérve, az alapvetésekre, a világ jelentős részében, a bíróságok nem elemzik az ügyet értelemszerűen. Értelemszerű elemzés: összességében ki a károsult, ki a hasznosuló. Ki a jóindulatú, ki a rosszindulatú. Ki volt a bajok elindítója. A vizsgált szakaszban, mindez, hogy alakult, stb.. Nos, a bíróságok ezen egyszerű szempontokat nem nézik, pusztán a törvények zavaros szövege alapján próbálnak valamiféle jogi határozatot hozni. Ezért főleg a kisebb ügyekben, a polgári peres ügyekben, még inkább, ha egyenlőtlen felek állnak egymással szemben, az ítéletek minimum egyharmada, igazságtalan. A lényeg, hogy egy viszonylag jól működő, igazságkeresésre szervezett intézmény sem képes megállapítani az igazságot. Hozzátéve olyan intézmény, törvény nincs is, amelyik általában az ártalmasságot, hasznosságot vizsgálná.   A hétköznapi ügyekben, (amely ügyek azért az egyén számára fontosak), az emberek ítélkezése, persze még alacsonyabb fokon van.

Viszont az is egy igazságkeresési, valamint erkölcsi szabály, hogy soha nem lehet reménytelennek beállítani a helyzetet. Mindig keresni kell a megoldást.

         A reményt nem feladva, eme kérdések merülnek fel: a nehézségek ellenére hogyan lehet megállapítani, ki az ártó, ki hasznos? Lehetnek erre jó módszerek, mechanizmusok?

Illetve, a nehézségek ellenére hogyan lehet megállapítani, kinek van igaza? Lehetnek erre jó módszerek, mechanizmusok?

Egy utópisztikusnak tűnő igazság-ítélő mechanizmussal kezdem, a számítógépi ítélkezéssel, mivel rávilágít a lényegre.

   19a) A számítógépes igazság mérés, igazság ítélkezés. 

A nagyteljesítményű számítógépbe az alábbi adatokat töltenék be.

     Egy a köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett hatalmas (minden lényeges részletet tartalmazó) erkölcsi kódexet.

(miért nem valamelyik vallást?)

    Egy a köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett hatalmas (minden lényeges részletet tartalmazó) alkotmányt.

    Egy a köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett hatalmas (minden lényeges részletet tartalmazó) teljes törvénykönyvet, könyveket.

    Egy a köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett hatalmas (minden lényeges részletet tartalmazó) természettudományos lexikont. Pl. a Wikipédia fejlettebb változatát.

     A köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett, leginkább elfogadott tankönyvek.

     Egy az összes lényeges manipuláltan statisztika adatot tartalmazó könyvet.

     Egy az összes logikai szabályt, elemet tartalmazó könyvet.

     Egy az összes gondolkodási hibát valamint az elfogultsági elemet tartalmazó könyvet. (ennek egy vonatkozása: az alapvető emberi gyengeségeket tartalmazó felsorolás. Ugyanakkor az emberi gyengeségek sokkal többet jelentenek, mert az ostobaság kiinduló tényezői.)

     Egy az összes manipulációs elemet tartalmazó könyvet.

     Lényegében az összes igazság, igazságossági gondolkodási szabály a gépbe lenne táplálva. 

Nevezzük ezt az egészet az igazság adatbázisának.

Ebbe a gépbe, mondjuk egy 100 kérdéses kérdőív alapján beadnák az adott vitatott elméletet. Vagy a vitatkozók beadnák az esetre vonatkozó eltérő, de a tényeket egyeztető véleményét.

A gép „kerekei elkezdenének forogni” a problémát átfuttatná az összes adatbázison, és végül kihozna egy eredményt: pl. x elmélet (gondolatsor) igazságtartalma 38%, viszont y elmélet (gondolatsor) igazságtartalma 67%.

   Több érdekes gondolatot felvet ez az elképzelés.

   Nemsokára a vázolt módszer, már gyakorlatilag is megvalósítható lehet, legalábbis a technikai fejlettség a kellő szintet. Azonban az emberek nélkül még ez a gépi módszer sem működne. Pontosabban nem egyszerűen emberi, de demokratikus döntéshozással kell az igazság-kereső módszert kiegészíteni.  Ugyanis ez a demokráciáról szól: egy a köz által elfogadott, valamint a köz (tudósok előnyben) által folyamatosan fejlesztett erkölcsi kódex alkotmány, törvénykönyv, stb.

Egyébként azért erkölcsi kódex és nem valamelyik vallás, mert sok vallás van, eltérő tanításokkal. Vagyis nincs olyan vallás, mely az összes felmerülő erkölcsi, igazsági igazságossági problémát úgy oldana meg, hogy a vitatkozók döntő többsége mint igazságbázist elfogadna.

      Szóval jelenleg még az igazság adatbázisa sem jött létre, és a jelen tendencia szerint nem is jön létre. Az igazság adatbázisa csakis demokratikus döntéshozással (korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszerrel) építhető ki.

A számítógépes döntések, legalábbis a jó adatbázisból eredő, aktuális , konkrét döntések, igazság-hitéletek, bármennyire is utópisztikusnak tűnik, előnyösebb lenne, mint a jelenlegi (hagyományos emberi döntések igazság-ítéletek. Tulajdonképpen az ország (társadalom) aktuális, konkrét kormányzása is jobban működne, ha a számítógépek irányítanának. Ugyanis valójában optimális arányok, optimális számok, és igaz alapelvek követéséből áll a jó kormányzás.

Az igazság adatbázis kialakításához és követéséhez azonban szükség van a demokratikus döntéshozó rendszerre.

A jelenlegi hagyományos emberi igazságítélkezés tehát több szempontból is alig fejleszthető.

Mert a jelen tendencia mellett kétesen jön létre a megfelelő, jó igazság adatbázis.

Valamint mert ha létre is jön egy-egy ember csoport képtelen áttekinteni, ill. képtelen elfogulatlanul értelmezni. Ugyanis szükséges az írás (a kvázi szentírás) értelmezésére. Ha pedig az ember természeténél fogva elfogult, akkor az értelmezése is elfogult lesz.

A következőkkel azonban jelentőse lehetne javítani az emberi igazság ítélkezésen. Másképpen a jó döntés, a helyes igazság ítélkezés leginkább megvalósítható tényezői:

a)      Ha gyerekkori oktatás, nevelés a lényegről szólna. Pl.  ha többek között az alapvető emberi gyengeségek levetkőzését is oktatnák. 

b)     Valamint újra visszatérve: egy korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer kialakításával, sokkal okosabb, bölcsebb döntések születnének, az ember nagyobb jólétet szélesebben vett életszínvonalat tudna kialakítani.

19b) Végül, de nem utolsósorban vázolnám a túlvilági igazság ítélkezést. Amely lehet önkontrolos ítélkezés is.

Szinten felettébb valószínűtlennek látszik, de szerintem nem annyira az. Azt mondom, hogy nem teljesen valószínűtlen tehát van rá esély, nem zárható ki a létezése. Ennek bizonyításába itt nem mennék bele. Nagyon leegyszerűsítve a lényeg.

A következő érzés (lélek) áramlások (hullámzások) történhetnek az egyén és a természet egyelőre ismeretlen mezői között.

Születéskori áramlás.

Életközben bejövő kellemetlen fájdalmas (testi, lelki) áramlás.

Életközben bejövő kellemes öröm (testi, lelki) áramlás.

Életközben az egyénből kiáramló jóindulatú, önzetlen, szerető, meleg áramlás

Életközben az emberből kiáramló rosszindulatú, önző, gyűlölködő hideg áramlás.

A halálkor történő áramlás.

A halál utáni áramlások.

     A lényeg hogy egy természetes mechanizmus (mint pl. a kémiai anyagok kialakulása rendeződése, vagy pl. az elektromágneses hullámzások kialakulása, rendeződése) folytán az élet közben az egyénbe beáramló és kiáramló érzésáramlások összegződnek.

Illetve az egyén minden szempontból kapcsolatban van a külvilággal.

Az információk a külvilágból jönnek, a külvilágba mennek.

A gének a külvilágból (ősökből) jönnek, az utódokba mennek.

A testi működés az anyagcsere szintén a külvilágon keresztül áramlik.

Akkor miért az érzésvilág lenne kivétel.

Természetes ez a bizonyításnak picike része.

          Visszatérve, a lényeg, hogy a halál utáni állapot az életközben „mért” áramlásokból tevődik össze. Feltételezve, hogy igazságos akkor nagyjából így tevődik össze:

 A kellemetlen bejövő áramlás „mérve vagyon”, mint pozitívan kompenzálandó, kivéve az önzrikálást. 

A kellemes bejövő áramlás nincs „mérve”.

A kimenő rosszindulatú, önző áramlás „mérve vagyon”, mint negatívan kompenzálandó.

A kimenő jóindulatú önzetlen áramlás „mérve vagyon”, mint pozitívan kompenzálandó.

Mindebből áll össze a túlvilági állapot.

     Ezután felejtsük el a túlvilági aspektust, és a következőkből induljunk ki. Az igazságkeresés ez esetben nem arról szól, hogy a konkrét gondolatokat tetteket (igaz, nem igaz, másnak hasznos, másnak ártó, stb.) részletesen mérlegelik. Ez felettébb bonyolult.

A gondolatot, tettet kísérő (ill. tettet megelőző) lelki állapotot, érzést figyelik és „mérik”. Abból kiindulva, hogy a jóindulat, önzetlenség hosszabb távon általában összegezve azért hasznos tettekhez vezet. A rosszindulat, önzőség pedig hosszabb távon általában összegezve, másnak ártó tettekhez vezet. Hozzátéve, hogy pl. a figyelmetlenség lényegében nem jóindulatú, hanem önző rosszindulatú. Tehát lehetnek olyan, érzések melyek a felszínen másnak látszanak, mint a lélek mélyén lapuló valóságos önmaguk.

Ez tehát egy jóval egyszerűbb mérés lenne, mert csak érzéseket kell figyelni. Nem zárom ki, hogy az egyén nagy önkontrollal képes saját érzéseit figyelni és így közelebb kerülhet az elfogulatlan igazság ítélkezéshez

20. Az igazságkeresés az igazságos ítéletek

problémáját lassan körbejártam, de a két

legfontosabb igazságossági elv még hiányzik.

Az egyik így szól:

Elsősorban (szinte kizárólag) az önhibából, önérdemből elkövetett, másoknak hasznos, másoknak ártó közlések, cselekvések alapján lehet az embereket megítélni.  (Pl. az újszülöttek, gyerekek, nem tehetnek semmiért.)

E szerinti ítélet viszont legyen pontos.

A másik így szól: csakis a saját közlések, tettek alapján lehet az embereket megítélni.

Ez a kettő tehát az igazságosság, egyben a jog, egyben az erkölcs legfőbb alapelvei.

Nem akarom felsorolni, mi minden ered ebből a két szuper alapelvből.

Pl. az emberi jogok többsége levezethető. PL. a BTK nagyobb része is levezethető. Vagy például az önhibájukon kívül gyengék, rászorulok védelme is levezethető. Természetesen erről a „szemszögről”, is könyvet, könyveket lehet írni.  

Azt gondolom hogy az emberi ítélkezés szempontjait nagyjából körbejártam.  Pl. az igazságossági legfőbb alapelvek szerint. Pl. az igazságos hatalom, ill jövedelem, vagyon elosztás szerint. Pl. Az alapvető emberi gyengeségek szerint. Pl. a feltételezett másvilági ítélkezés szerint. Pl. a számítógépes (érzelemmentes) ill. demokratikusan létrehozott adatbázis szerint. Pl a boldogság elvek szerint. Lehetne még sorolni, a másik könyvembe a „ A demokrácia kézikönyve XXI. sz.”  elég sokat beszélek pl. a társadalmi aktivitásról, az önálló elfogulatlan véleményről, az elfogulatlan társadalmi ítélkezés alapjairól.  Egy másik írásomban, mely még nem jelent meg, az ember értelmet, a gondolkodást, az elemzést, az értelemszerű igazságot, igazságkeresést, taglalom. Nos ez is egyfajta vetülete (szemszöge) az igazságkeresésnek.

Ezen ítélkezések természetesen sok mindenben hasonlítanak egymásra, talán az alábbi példázat jobban rámutat a lényegre.

Példázat. Középen áll a hatalma soktornyos sok bástyás kastély – ez pl. az igazságos, ésszerű emberi ítélkezés.  Az utazó, a leíró (elemző) legfeljebb körbejárhatja, de minden szögből, minden oldalról mást lát. Az épület, a központi téma ugyanaz csak sok arca, azaz sok vonatkozása, sok szemszöge  van. Így van ez az ésszerű igazságos emberi ítélkezéssel is. sok szemszögből lehet megközelíteni, mindegyik egy kicsit más lesz. Ugyanakkor minden szemszög látképét nagyon pontosan lehet, kell elemezni. Ezáltal a szemszögek látképei már kiterebélyesednek és eltérnek egymástól. De nem mondhatnak ellent egymásnak.  Nem szabad elfelejteni, végeredményben mindig az igazságról az igazságos ítélkezésről van szó.

 Mindez nagyon bonyolult, könyörgöm legalább az egyszerű, nyilvánvaló hazugságokkal számoljunk le.

Szép-szép, hogy elméletileg felmentem az igazság-keresés második emeletére, de egyelőre gyakorlatilag a pincébe vagyunk.

Ha végignézünk a történelmen, akkor egy rosszindulat ostobaság igazságtalanság áradat zúdul ránk.

Ha bekapcsoljuk a tévét megnézvén a mai eseményeket, ill vezetőink beszédét, ténykedéseit akkor onnan is egy ostobaság és hazugság áradat zúdul ránk.

A hétköznapi életben embertársaink felől is elég sok, a kelleténél több rosszindulat ostobaság ömlik ránk. Igaz innen azért jót is kapunk.

A történelmet már nem lehet visszaforgatni, de könyörgöm tisztelt vezetők, hazai és nemzetközi vezetők, valamint közszereplők, köztudatformálók, egy kicsit próbálják meg mérsékelni a hazugságaikat, az ostobaságaikat.

21. Az ember akár magát is becsapva hajlamos az

értékrend (szükségletek, igazságosság, biztonság,

egészség, anyagi, stb.- sorrendje) torzult kialakítására.

Egyben, amit a boldogságról tudni illik.

Tulajdonképpen erről a témáról már többször szó volt, amikor a keménység, ill. ambíció igényekről, tulajdonságokról beszéltem.   Itt inkább azt fejtegetem, hogy az ellentmondásosság valamint a szándékosság  mellett jelentős lehet a tévedés vonatkozás is.

A II. világháborúról soha ne feledkezzünk el, mint egy folyamat lehetséges végeredményéről.

De térjünk vissza a boldogsághoz, ill. először annak kategóriáihoz.

Vannak testi fájdalmak, ill. örömök.

Vannak lelki fájdalmak (kellemetlenségek) ill. örömök.

A fájdalmak örömök kötődnek az igényekhez, de erre még visszatérek

A fájdalmak örömök oda-vissza áramlása (adása-kapása) történhet a társadalmon keresztül.

Valamint elmosódó határvonallal történhet a személyes kapcsolatokon keresztül.

Érdekes egyébként hogy a legfontosabb dologról a boldogságról nem tudunk szinte semmit. Nem is próbálunk tudni, ez talán oda vezethető vissza, hogy az ember szinte „ír tózik” az alapvetésektől.  Nem állítom, hogy az itt leírt egyszerű szinte banális ismeretek által sokkal boldogabbak tudunk lenni. Sokkal nem, de talán egy kicsivel, és ez azért nem semmi.

Szóval testi kellemetlenséget, fájdalmat okoz, a betegség, baleset, testi sértés (bűntény), természeti katasztrófa, na meg persze a háború és nyomor (éhezés, fázás), nagyjából ezek.  A csökkentés módjai: egészségügy, (beleérve az egészséges életet), közbiztonság, természetvédelem javítása, magasabb szintre hozása. A háborúkat ideje lenne teljesen megszüntetni. Na és a nyomort csökkenteni. Ennek azonban csak az egyik módja az anyagi szükségletek nagyobb kielégítése, pl. a termelés fokozásával.  A másik módja az igazságosabb elosztás.

Másfelől a szegénység ugyan kellemetlen, de ez nem jelenti azt, hogy a gazdagság kellemes. Nyilván a szegénységnél kellemesebb, de egy egészséges közép-jólétnél nem sokkal kellemesebb, legalábbis a normális ember számára. 

Pontosabban a következőt mondom: a közép-jólét (középjövedelem) feletti anyagi növekedésből eredő boldogságnövekedés fokozatosan csökkenő. grafikont ír le.  A vagyon az anyagi jólét bizonyos szint felett, már alig boldogít, viszont rengeteg káros mellékhatása van. Főleg a társadalmi igazságosságot rombolja, de mindenre kihat, a termelésre is.  Egyszerűbben a pénz, a gazdagság, bizonyos szint felett nem boldogít.

A hatalomról ugyanez elmondható. Ugyanakkor ezt sok ember, sőt talán a többség, nem ismeri fel.

A testi kellemetlenségek csökkentése tehát rámutat azokra a társadalmi területekre (egészségügy, stb.) amiket egyértelműen fejleszteni kell.

A testi örömökhöz egyrészt kellemetlenségek csökkentésével juthatunk el. Vannak más utak néhány köztük hosszabb távon csapda (pl. kábítószer), más utak óvatosan járhatók (pl. a szexuális örömszerzés).

A testi fájdalmak, örömök és a lelki fájdalmak örömök sem választhatók el élesen, de azért válasszuk el, nézzük a lelki fájdalmakat.

Ha igazságtalanság ér bennünket, ha bizonytalanságban élünk, ha békétlen barátságtalan környezetben élünk, ha fölöslegesen korlátozzák az önrendelkezésünk, ha nem szólhatunk bele az életünkbe, ha kénytelen vagyunk számunkra tré munkát végezni, akkor ezek mind kellemetlen szorongó vagy éppen dühöt váltanak ki belőlünk. Ezek tehát boldogtalanságot okoznak, méghozzá, közvetlenül és közvetve is.

Nemcsak nagy szükségletek (biztonság, igazságosság, egészség, anyagi javak, stb.) helyes arányos rangsorára kell figyelni, hanem a másik nagy rangsorra is.  Ez pedig a (egyén-én, a család, az egyénhez közel álló kisközösség, kisközösségek, a nemzet, az emberiség).

Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy lehetséges az egyenlőség. Az viszont lehetséges, sőt szükséges is, hogy a különbségtevés ne legyen jelentős szignifikáns kirívó. Ha nem is feltétlen egyenlőségre kell törekedni, de mindenképpen arra, hogy a felsoroltak fontosságában, a velük való foglalkozásban, az általuk érzett tiszteletben ne legyenek nagy különbségek.

      Persze a normális embert nemcsak saját boldogtalansága szomorítja, hanem a családjáé is, sőt még az idegen embereké is.

A címbe szereplő önbecsapás abban van, hogy nem vesszük észre, hogy ezek a lelki bajok több boldogtalanságot okoznak, mint pl., a gazdagság hiánya.   Itt fedezhető fel az értékrend torzulás, vagyis hogy a szükségleteink igényeink sorrendjét rosszul állítjuk fel. Gyakran egyszerűen, tévedésből.

Visszatérve milyen társadalmi területeket kell fejleszteni: igazságszolgáltatás, közbiztosság, munkaválasztás (oktatás), demokrácia. 

Vagy a társadalmon keresztül, vagy személyes kapcsolatokon keresztül jön-megy a boldogság.

Itt is van egy önbecsapás, sokan azt gondolják a döntően a személyes kapcsolaton keresztül. Pedig éppen fordítva, döntően a társadalom a boldogság forrása. Az előzők is ez bizonyítják, hiszen az igazságszolgáltatás, közbiztonság, egészségügy, mind állami társadalmi terület.

Persze van ezeknek azért kisközösségi személyes kapcsolati szintjük is.

Ismétlem a feladatok tehát három kategóriába sorolhatók.

1 A jó, boldogító, társadalom építése.

2. a jó helyes személyes kapcsolatok ill. kisközösségek kialakítása.

3. Valamint maga az egyén magát is alakíthatja építheti. (pontosabban az előző két feladat is önmagunk alakításán keresztül történhet. de az önmagunk építésének azért van egy önálló vonatkozása is.

21a). Az erkölcsi kérdés összekapcsolása a vigasztaló gondolatokkal.

Egyfajta lelki fájdalomcsökkentés, ha vannak vigasztaló gondolataink. Kiváltképp erről a vigasztaló gondolatról elmélkednék: „a magam részéről helyesen viselkedtem”.  Nem rajtam múlott. Én legalább a tükörbe tudok nézni. Nevezzük ezt, egyszerűen: a helyes út – gondolatnak.

    Viszont ez a gondolat lehet hamis, az önzőségnek egyfajta önigazolása is.

    Valamint lehet igaz is. Növeli az igazság valószínűségét, ha  az egyén ezt akkor gondolja amikor egyébként valamilyen testi-lelki bajt kell elviselnie, valamilyen szükséglete  kielégítetlen marad. Az egyén a helyes út érdekében áldozatot hoz.  A helyes út pedig az emberi kultúra szerint az erkölcsös út.

    Kitérés az erkölcsre. Az talán nem vitatéma, hogy az erkölcs és a jog alapja a másnak ártás, másnak hasznosság.  Egyszerűen, aki másnak árt (általában önző) erkölcstelen. Aki másnak használ (általában önzetlen) az erkölcsös.

Van azonban egy köztes zavaros terület. Ennek alapja: ha nem is vagyok, hasznos legalább ne ártsak.

Másfelől sem olyan egyszerű megállapítani, hogy mikor történik másnak ártás.

Nem egyszerű mert sokféle önhazugság, önátverés van.  Ezekre most nem térek ki.

Illetve vannak valóban nehezen eldönthető kérdések. Például valaki nem vállal utódokat, csak magának él – ő most önző, ártó, vagy sem? Sok részletkérdés döntheti ezt el, elvileg lehet: nem használ, de nem is árt.

Szóval valóban vannak nehezebben eldönthető viselkedések.

   Pontosan tehát nem tudjuk megmondani, hogy jó úton járunk (erkölcsösek vagyunk, hasznosak vagyunk) vagy rossz úton járunk, vagy valahol középen kóválygunk. Legfeljebb erre utaló jelek vannak.

Milyen jeleket kell mérlegelni:

Mit mondanak viselkedésünkről mások. Mit mond a jog. Meg kell nézni a szembenálló fél részéről is az ügyet.

Illetve az ügyet nekünk magunknak is értelemszerűen kell vizsgálni: végső soron ki az ártó, ki hasznosuló, kit ért kár, ártalom.  Mi végső soron jól, vagy rosszul jártunk.

Az sem mindegy, hogy mi magunk csak vacillálunk: - hát lehet, hogy egy kicsit ártok, de inkább nem.

Vagy: - lehet, hogy egy kicsit ártottam, de nem nagyon.

Ha ilyesmi gondolataink vannak, akkor valószínűleg, már az ártó úton járunk.

Ha egyértelműen tisztának érezzük magunkat, sőt hasznosnak, akkor valószínűleg (nem biztosan) a jó úton járunk.

   Miután, jó esetben, a jelekből megállapítjuk, hogy jó úton járunk, akkor lehet e gondolat „ a magam részéről helyesen viselkedtem” legitim önvigasztalás. Ekkor nemcsak igazságra épül ez, az egyébként önérzetet növelő módszer, de jó módszer (egy a sok közül) a testi-lelki bajok orvoslására. 

Ez az indirekt boldogságnövelő módszer egyébként teljesen ellentétes például a szükséglet-kielégítés módszerével. Persze a boldogságnövelést elsősorban a szükségletek (egészség, biztonság, igazságosság, stb.) egyre fokozottabb kielégítésével kell elérni. A szükséglet-kielégítés fokozása általában nekünk, másoknak is hasznos. Vannak esetek, amikor más kárára történik az egyéni szükséglet-kielégítés, ezeket kell megszüntetni, nem az egészet kidobni.  A szükséglet-kielégítés fokozása természetesen elsőszámú boldogságnövelés, kell legyen.

Másfelől vannak esetek mikor kénytelenek vagyunk áldozatot hozni, a mi szélesen vett jólétünk ugyan sérül,  de az emberek hosszabb távú jóléte: nem. Vagy: nem biztosan. Vagy: éppen a mi áldozatunk miatt, nem. 

Ebben az esetben még fontosabb hogy találjunk egy lelki fájdalomcsökkentő módszert, egy jó vigasztaló gondolatot: „én a magam részéről helyesen viselkedtem” – szerintem jó módszer. Jó és több ok miatt sem, önáltató módszer.

22. A lelki fájdalomcsökkentő technikák, módszerek.

Szintén az egyéni boldogságépítés kategóriájába tartozik.

Két okból is elsősorban egyéni boldogságépítésről van szó.  Elsősorban magunknak csináljuk, másodsorban nincs külső kényszer, sőt még a nevelés, oktatás sem hajt senkit ez irányba.

Induljunk ki az előzőkben leírtakból.

Tehát az alábbiakban leginkább arról elmélkedem, miképp tudjuk saját magunk a sérelmeink, sebeink gyógyítgatni, a fájdalmat enyhíteni.

És nem arról, hogy milyen családban, társadalomban, milyen viselkedéssel tudjuk a boldogságunkat, valamint mások boldogságát növelni.

Elvileg két alapvető módszer van: a lelki fájdalmak sérelmek enyhítése, ill. testi és lelki örömökkel való kompenzálás, feledtetés.

    Manapság, ha beütjük a keresőbe, hogy „boldogság”, akkor mindenféle hormonról, ill. idegrendszerről, agyi működésről olvashatunk.  A „gondolkodást” beütve is ezekről olvashatunk. Persze ez is a boldogság mellékszála, de csak mellékszála, mert attól hogy ismerem, a hormonok működését még nem tudom magamat, másokat boldoggá tenni. (A gyógyszerek beadása nem megoldás, sőt súlyosbítja a problémát legalábbis a normális egészséges emberek esetében) Szóval az interneten, a lexikonokban, másról is kellene olvasni, olyasmiről, amiről eme iromány is szól. Valamint az iskolákban is ezt kellene tanítani, jelenleg szinte nem tanítanak semmit.

Szinte ugyanez elmondható az igazságról, az igazságosságról, a gondolkodásról.

A lényeg teljesen hiányzik, bizonyos működési részlet elterebélyesítve teljesen elfoglalja a lényeg helyét. Bár az agy az idegrendszer működése érdekes, és hasznos is lehet, de ennek ismeretétől a gyerekek, emberek nem tanulnak meg helyesen gondolkodni. Ezt sem, a gondolkodástant sem, tanítják az iskolában.

Mindez mit jelent? Többek között, a már tárgyalt alapvető emberi gyengeséget: Az emberek nem szeretik a dolgokat, a helyzetet, a világot egyszerűen lényegileg, de alaposan elemezni.  Viszont szeretik, tudják is a részletkérdéseket kibontani. Ennek aránytalansága pedig, egy torzult emberi gondolkodást jelent.

Térjünk vissza lényegileg az egyéni boldogságkereséshez. Persze amikor azt mondom, hogy egyéni, akkor mindig fel kell merülni: a közösségi iskolának minden fontosat oktatni kellene, tehát a közösségnek, a társadalomnak minimum az oktatáson keresztül, mindenhez köze van.

   Vannak ezért egy fokkal értelmesebb tanítgatások is. Éljünk egészségesen, tornázzunk, együnk sok zöldséget, járjunk a természetbe, a jó levegőre, valamint éljünk egyszerű kiegyensúlyozott életet, kerüljük a stresszt, és így tovább. Persze mindez fontos és valóban növelheti a boldogságot, de azért az emberi lélek és az élet is bonyolultabb annál, hogy a boldogság ennyivel elintézhető lenne.

22a) Azért nem árt óvatosnak lenni, azaz amire vigyázni kell.

     Nyilvánvaló a más kárára történő, igazságtalan előnyszerzés, örömszerzés, mint enyhítés, elfogadhatatlan. Ez mindenképp elfogadhatatlan, akkor is, ha minket ért sérelmet akarunk kompenzálni.

Ezzel kapcsolatban újra felmerül a keménység, ill. ambíció szükségletek ártalmas kergetése: mint pl. hatalomvágy, pl. a birtoklásvágy, pl. vagyongyűjtés, pl. a túlzott kiemelkedésvágy - kergetése.  Ezek olyan „örömszerzések”, melyek másoknak szinte biztosan így, vagy úgy de ártalmat, lelki fájdalmat okoznak, de valószínűleg a vágyakozónak, a kergetőnek sem adnak igazi boldogságot. 

Bármennyire is banális egyszerűen ki lehet jelenteni: a pénz, a vagyon, a hatalom, nem adnak boldogságot. A karrier, a siker, a kiemelkedés pedig önmagukban szintén nem adnak boldogságot, csak akkor, ha helyes tartalommal lettek feltöltve.

    Ill. újra felmerül, hogy az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, a beleszólás, az egészség, a tudás, a természetvédelem alacsony szintű megvalósulása, nemcsak közvetve, de közvetlen is lelki fájdalmat, sérelmet okoz. Ez alatt azt értem, hogy pl. becsapnak egy almával, akkor a károd egyrészt az alma, másrészt maga a becsapás történése is lelki fájdalmat okoz. Sőt szintén fájdalmat okoz, ha nem téged, de más embereket ér ilyen. A lényeg, hogy, mások ártalmára történő előnyszerzés, örömszerzés tilos.

Attól hogy a sértettnek illik bizonyos nagyvonalúságot, elnézést tanúsítani, nem jelenti azt, hogy a sértett, vagy bárki tehet sértéseket. Az elnézés, ezek szerint, a kisebb, véletlenszerűen ritkán elkövetett sértésekre vonatkozik.

    Sőt olyan enyhítés, örömszerzés is elfogadhatatlanok, mely hosszabb távon nekünk, magunknak ártanak. Alkohol, kábítószer, stb., tehát olyan megoldások, melyek egy ideig-óráig enyhítenek, de hosszabb távon megduplázzák a bajokat, gondokat.

Az alkohol, kábítószer, hasonlók, a direkt tudatmódosító szerek, a legveszélyesebb, leginkább elkerülendő szerek, módszerek. Ugyanez elmondható a mániákról (szenvedélyekről) is. (Mánia: egy tevékenység, ami mindent, egészséget, életet, családot, erkölcsöt, felülír.) A káros mellékhatásuk (saját egészség, saját élet, saját boldogság, másoknak ártás) dupla akkora, mint az ideiglenes hasznos hatásuk. A kedvelt tevékenység (pl. hasznos érdekes munka, hobbi) egy határig, a legerősebb boldogságforrás, azonban egy határt átlépve, mániává válva, éppen ellenkező hatással bír. Éljünk, harmonikus sokoldalú életet, de erről még szó lesz.

Tehát két féle lelki fájdalomenyhítő technika (másképpen ez boldogságnövelés) van: elfogadható, valamint elfogadhatatlan. A következőkben az elfogadható módszerekről, technikákról lesz szó.

     A másik problémakör, hogy minden enyhítő módszer technika, elterelő manőver jellegű, vagyis az eredeti problémát nem oldja meg. Tehát ha ez eredeti lelki fájdalmat kiváltó probléma megoldható, akkor igyekezni kell megoldani, és legfeljebb mellette alkalmazni az elfogadható enyhítő technikát. Ha viszont nem oldható, meg ilyen is van sajnos, akkor első számú megoldásnak marad, az elfogadható enyhítő technika.

    22b) A  következő pedig az önzrikálás, a felnagyítás problémája.

Az esetek egy részében jogosan érzünk fájdalmat, nem nagyítjuk fel, viszont esetenként a túlzott sértődékenységünk, vagy depressziónk, vagy egyéb okok miatt felnagyítjuk a sérelmet, bánatot, fájdalmat. Sajnos az ember, az egyén nem nagyon képes elválasztani a jogos sérelmet, fájdalmát az önhergelésből adódó sérelemtől.

Két dolgot tehet, az egyik hogy mégis megpróbálja megvizsgálni saját felelősségét, ill. hogy a baj, gond valóban mekkora.

    Kérdés azonban mi a helyes eljárás, ha az embert éppen a saját hibája nyomasztja?

Sajnos ez a leginkább megoldhatatlan helyzet. Azért nehéz, mert ekkor nem lehet azt tanácsolni, hogy lépjen túl rajta. Ez lelkiismeretlen egyénekhez vezet, ill. lelkiismeretlen társdalomhoz vezet.

    Az esetek többségében azonban az igazi, vagy látszólagos sértés kívülről jön. Ekkor eshetünk igazán az önzrikálás, a felnagyítás hibájába.

      Vigyázni kell, hogy düh, gyűlölködés, félelem, szégyen, kielégítetlen vágy, irigység, stb. negatív érzések ne legyenek szinte folyamatosak és erősek, ne legyenek olyanok, melyek boldogtalanná tehetik az életünk. Ezek, a normális embernek, sem közvetve, sem közvetlen, nem adhatnak boldogságot.

   Vannak tehát a vágy-önhergelések. Valamint, vannak a gyűlölet-önhergelések.  Valamint vannak a félelem-önhergelések. Tulajdonképpen eme esetekben nemcsak arról van szó, hogy valószínűleg másoknak is ártunk, de közben önmagunknak is ártunk, saját magunkat is piszkáljuk,

     Mindig legyenek vágyaink, (igényeink, szükségleteink) csak azok ne legyenek elérhetetlenek. Minden szenvedély, túlzott vágy, mánia kerülendő.

Továbbá bizonyos mértékű igazságérzet sértéséből eredő düh, dühből eredő tettvágy még pozitív, bizonyos határt átlépve azonban, negatív, sőt borzalmas tettek okozója lehet a gyűlölet.

Továbbá, bizonyos mértékű félelem, aggódás is pozitív, jó dolog, a törődés jele, azonban itt is van egy öngerjesztett, túlzott határ, ami után az egész átfordul ártalmas irányba.

     Az önzrikálás, önhergelés egy külön része, a fölösleges, túlzott önhibáztatás.  A különböző problémákért magunkat hibáztatjuk. Itt is a túlzás a szélsőség a probléma, mert egyébként a kellő önkritikára szükség van.

– Nehogy már mindenért magam okoljam. Nem okolom magam, de legközelebb még jobban csinálom – ehhez hasonló gondolatokkal lehet csökkenteni a túlzott önhibáztatást. A probléma összefügg a kellő (nem túl erős, nem túl gyenge) önbizalommal.

Az ellentmondásosság, ill. az arany középút problémája végigkíséri ezt az egész boldogságkeresést. 

    Az önzrikálás néhány megelőző, enyhítő gondolata, mondata, viselkedése:

Az egyik vonal: - kemény vagyok, nem nyafogok vonal.

A másik vonal: -  lezser vagyok vonal.

 - Nem érdekel. 

 - Majd az idő megoldja.

 - Más hülyesége miatt nem fogom magam büntetni.

És ehhez hasonló vigasztaló gondolatok tudatosítása.

Néhány önerősítő gondolat:

 - Minden hibából lehet tanulni.

 - Minden nehézség megerősít.

 - Minden rosszban, van valami jó.

 - De legalább, megpróbáltam.

 - De legalább, tükörbe tudok nézni.

Ismételem, minden fájdalomcsökkentő módszernek lehet egy a valós problémáról elterelő, elodázó hatása, amit el kell kerülni.

    Az elkerülendő boldogság keresésesek felsorolása vázlatosan:

Másnak ártó megoldások.

Vagyon, pénz, hatalom kergetése. Rossz tartalmú, másoknak ártó karrier, kiemelkedés.

Igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, tudás, természetvédelem kárára, elhanyagolására történő megoldások.

Túlzott vágy, túlzott, düh, gyűlölködés.

Alkohol, kábítószer, egészségre ártalmas szerek.

Mániák, túlzott szenvedélyek.

Rövid távú megoldások. Olyan, módszerek melyek a megoldható problémák megoldhatóságáról elterelik a figyelmet.

Önzrikálás: mások ártásának, ill. a bajok felnagyítása.

Túlzott önhibáztatás.

22c) Emelkedjünk egy kicsit magasabbra és tekintsük át az általános boldogságnövelés kategóriáit:

Most itt csak a lelki fájdalmakról beszélünk, de ezen kívül létezik még,

A testi fájdalom is,

A testi öröm is.

Valamint a lelki öröm is.

Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy az összesített boldogság érdekében, minden olyan módon, mely nem árt másoknak, és hosszabb távon magunknak sem - csökkenteni, minimalizálni kell minden testi fájdalmat, lelki fájdalmat. Valamint minden olyan eszközzel, mely nem árt másnak, és magunknak sem árt (nem egészségtelen), hosszabb távon növelni, maximálni kell minden testi örömet, lelki örömet.

Itt egy kicsit bővebben térek ki, a testi fájdalmakra, ill. örömökre, főleg az utóbbira, mert máshol erről nem beszélek.

Először is oldjuk fel, elsősorban magunkban is, a testi örömökkel kapcsolatos látszólagos ellentmondásokat. Kétségkívül egyes elméletek éppen az aszketizmust, legalábbis a fegyelmezettséget magasztalják. Más elméletek pedig szinte minden testi örömöt (evés, szex, vidám mulatós állapot, stb.) bűnösnek mondanak.  Ezek jó esetben is csak féligazságok, vagyis nem igazak.  Az első elmélet csak annyiban igaz, hogy adott esetben bizonyos aszketizmus, fegyelmezettség is adhat főleg lelki örömöt. Viszont ez nem zárja ki az egészséges testi örömök élvezetét. Elsősorban a szexet emelném ki, mert már tudományosan is bizonyított, semmilyen formája nem egészségtelen. A második elméletből csak annyi igaz, hogy esetenként bizonyos testi örömök valóban a veszélyes kategóriába tartoznak. Azonban a másnak nem ártó, ill. nem egészségtelen testi öröm, erkölcsös,  éppen azért mert anélkül okoz boldogságot, hogy nem árt másnak.

Az egészség nem véletlenül állandóan megjelenik, mint a testi fájdalom ellenszere. Az egészséget komplexen nézve, itt nemcsak az egészséges életmódról van szó, hanem az állami egészségügy állapotáról is.

22 d) A vallás, a hit az eszme, mint boldogító módszer.

Elsősorban vallás, az ima, a hit-remény, a másvilági igazságszolgáltatás, „a bölcs Isten majd elrendezi”, mindebben való hit „módszeréről” van szó. Ezek sokak számára nagyon fontos lélek-karbantartó dolgok.

Sokan talán megbotránkoznak, mert a vallást, a hitet az imát, stb., többnek gondolják, mint egyszerű lelki fájdalomcsökkentő módszernek. Nem állítom, hogy nem több, én csak azt mondom, hogy mindenképpen van egy ilyen vonatkozása is: a vallás, lelki fájdalomcsökkentő módszer. Én nem állítom, hogy a vallás nem lehet több mint a boldogságkeresés egy bizonyos módszere, viszont hamisnak tartom azon vallásokat, nézeteket, melyek szinte kizárólag a vallási tanítások dogmák, rituálék betartását tartják, nemcsak az igaz viselkedés, de a boldogság meglelésének, egyetlen módjának.

Én magam sem tartom kizártnak, hogy lehet egyféle másvilágban, másvilági ítélkezés, mely az emberi lényegről szól a kellemes (boldogító), vagy a kellemetlen (boldogtalanságot okozó) érzésekről szól. De kijelentheti e bármelyik vallás, nézet, csakis én lehetek az igazság tudója?

Ne felejtsük el: semmilyen nézet vallás eszme nem lehet fontosabb az emberek boldogságánál.  A boldogság a legfőbb cél, mert az Istennek, a természetnek is csakis ez lehet a legfőbb célja.  Az eszközt, pl. a vallást, nézetet, az eszmét nem lehet célként beállítani.

Valamint a két alapvető igazságossági alapelvet sem írhatja felül semmi.

      Külön ki kell emelni a buddhista módszereket, ill. felfogást. A meditáció, az érzések érzelmek törlése, a vágyak minimalizálása, a szenvedélyek, a mániák levetkőzése csökkentik a lelki szenvedést. Ugyanakkor nem igaz, hogy a boldogság, és minden más csakis a belső tudatból eredhet. E problémára is többször visszatértem, nem véletlenül.

Ha az unokám szeret az jó érzés. A mosógép jó. Ha egy gyógyszertől elmúlik a fejfájásom, az jó. Ha megver, vagy becsap egy másik ember, az rossz. Ezek és még sok minden más kívülről, a társadalomból jön. A pontos megfogalmazás tehát: sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a belső tudatból ered, sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a külső világból, a társadalomból ered. Másképpen: a belső tudatunkkal csökkenthetjük a kívülről jövő jót, rosszat, de nem szüntethetjük meg.  A belső tudatunkat is és a társadalmat is, szükséges építeni. Persze a társadalom építése sem kizárólag a technika, és az anyagi jólét fejlesztéséből áll. A barátságos, igazságos környezet építése, különböző módszerekkel, legalább ugyanannyira fontos.

    Ugyanezen okból azon felfogások sem igazak melyek szerint a földi élet, csak próba, csak boldogtalanság, a másvilág adja az igazi életet, adott esetben a boldogságot. Bár magam is hiszek, reménykedek, egyfajta másvilágban ez azonban nem teszi jelentéktelenebbé a földi életet.

22e) Néhány egyéb módszer.

     Valamint van még a tettek nélküli szitkozódás, dühöngés módszere. Ha ez nagyon erős kontroll alatt van, akkor egyféle, nem kizárólagos technikának elfogadható. Az erős kontroll azért szükséges, hogy az ember tudja, hogy ez a szitkozódás csak bizonyos határig mehet el, tettekben semmiképpen nem realizálódhat. valamint szitkozódást mindig követni kell a megbocsátásnak.

     Továbbá van még egy módszer, én gyakran használom: önön érzéseink, érzelmeink figyelése. Pl. annak a figyelése, hogy milyen testi tüneteket okoznak.

A direkt kellemetlen érzelmeink: a félelem, a bánat, a szégyen, a tehetetlen düh, az idegeskedés, a kielégítetlen vágy. Nos, ezek testi tüneteit szoktam figyelgetni.

ezek két részből állnak, egyrészt testi tünetekből, mellkasi, ill. gyomornyomás, ilyen-olyan izomtónus, vérnyomás, nehéz légzés, torokszorítás, kapkodó vagy lelassult mozgás, arcmimika, sírás, és még lehetne sorolni. (Az öröm a boldogság ezek hiánya, ill., egyfajta kellemes testi állapot és nevetés.)  A másik rész a problémától elszakadni képtelen körbeforgó gondolatmenet.

Viszont az is kérdés, hogy lehet ezeket a kellemetlen érzelmeket, direkt módszerekkel megelőzni vagy kordába tartani, vagy csökkenteni. A félelem talán a legfontosabb, leggyakoribb kellemetlen érzésünk. Érdekes végiggondolni, hogy leginkább a kellemetlen érzésektől, ill. a fájdalmaktól félünk. Amiket egyébként sok minden ki tud váltani. Primer szinten gyakran a félelemtől félünk, ami önzáró, kör, gödör is lehet, ha nem próbálunk kimászni belőle. A félelmet és más negatív érzelmet is leginkább a cselekvéssel tudjuk csökkenteni. A legrosszabb amit „tehetünk”, csak ülünk, saját problémánkba merülve. A hasznos érdekes tevékenykedésről még szó lesz.

22f) Az önismeret, önfejlesztés egyéniségmegtalálás, mint a lelki fájdalmak csökkentő, ill. boldogságnövelő módszerek egyik fajtája.

Avagy a kiegyensúlyozott kedélyes ember, valamint a vágyaitól megszabadult ember, lehet boldog ember. Ehhez azonban elsősorban önkontroll, önfegyelem szükséges. Több vallás, filozófia vallja ezt a boldogságkeresésről. Én azért hozzáteszem: ez csak egy módja, eszköze, bár fontos módja, eszköze a boldogság keresésének.

Már említettem, de itt is megemlítem: önmagunk erősítése, „lezserségünk” erősítése, abba az irányba, hogy a problémákat meg tudjuk oldani. Néhány gondolat:  - Én erős vagyok.  - Minden probléma erősebbé tesz.  - De legalább megpróbáltam.  - Az idegeskedésnek semmi értelme, semmit sem old meg, sőt ront a helyzeten.

Uraljuk magunkat, saját érzelmeinknek, saját gyengeségünknek, saját vágyainknak, saját mániáinknak ne legyünk rabjai.

A belső béke megteremtése, saját szélsőségeink lenyesegetése, saját mániáink saját kényszereink legyőzése.

Akár azt is mondhatjuk: mielőtt meg akarod változtatni a környezeted, azelőtt magadat változtasd meg. Csakhogy ez ellentmondana annak, hogy meg kell próbálni a valós problémákat, a környezeti problémákat megoldani. Mindkettő egyaránt jó és fontos.

Önteltség, önzőség nélkül legyünk jóba önmagunkkal, a saját ellentmondásaink oldjuk fel, találjuk meg a magunk arányait.

Találjuk meg a magunk (tulajdonsági, viselkedési) arányait, a magunk középútjait.

Semmiben (tulajdonság, viselkedés), ne legyünk erősen átlagon aluliak, mert hiába vagyunk mindenbe jók, közepesek, de már egyetlen egy erős átlag alattiság, az egészet elrontja.

Ugyanakkor legyenek kiválóságaink, egyéniségünk, legalábbis olyan teljesítmények melyek átlag felettiek, ill. melyek a közvetlen környezetben, kisközösségben elismerést vált ki.  

Tudjuk, hogy mit akarunk. Sokszor azért vagyunk boldogtalanok, mert azt sem tudjuk, mit akarunk.

    Már érintettem, de visszatérnék egy mostanában divatos elterjedt téves, sőt káros felfogásra.

Mostanában egyre gyakrabban látok, hallok, számomra egyébként eléggé homályos mondatokat, amit le kell fordítanom magamnak. Ha lefordítom, akkor ilyen fogalmakat kapok.  Önmegvalósítás. Önszeretet. Stresszes helyzetek oldása. Stresszes helyzetek elkerülése. Ne stresszeljünk fölöslegesen. Önkontroll. Értékeljük át az életünk, csak a valóban fontos dolgokkal törődjünk. Elemezzük életünk, és fedezzük fel a rejtett problémákat (megalkuvásokat, sértések lenyelését, hiányokat). (Kérdés, ha ez megvan, mit tegyünk?)

Tulajdonképpen ezek teljesen rendben vannak, hiszen én is ilyesmiket hangoztatok.  Amiért én mégis problémát érzek, az hogy e tanácsok, megoldások önmagukban állnak, elmarad a szükséges kiegészítés. Nemcsak a többi módszer marad ki. Annak kifejtése marad ki, hogy az ember bizonyos határig nem fölöslegesen aggódik, szorong stresszel, izgul fél. Illetve, nem ok nélkül nyel le bizonyos dolgokat, köt kompromisszumokat.

Egyfelől a „cudar” élet miatt teszi ezt. Másfelől, az önzetlensége miatt teszi ezt.

Tehát amikor azt tanácsoljuk, hogy kerülje a stresszt, stb., azt tanácsoljuk: legyél önzőbb. Illetve, az élet, a társadalom problémáit ne vedd a szívedre, ne törődj velük. Én pedig teljes mellszélességgel mondom, hogy mindenkinek önmaga érdekében is törődni kell a társadalom problémáival.

Tulajdonképpen csak egy rövid kiegészítés marad ki: kerüld stresszt,- de csak a feleslegest.  Nem mehetünk át mi sem, más sem, a társadalom sem, az önfigyelő önzőségbe, mert ez ezt jelenti, hogy kevesebbet törődünk másokkal, mások érdekeit, igényeit gyakrabban sértjük meg. Vagy éppen a túlzott kényelemességünkkel (gyereket sem vállalunk) ártunk, ha nem is közvetlen, de közvetve.   Vagyis az egyik oldalon erősebben növeljük a sértést, a stresszt, mint csökkentjük, a másik oldalon.

    E fejezetrész lezárása:

    Itt is elmondom, mert fontos: az életet nem lehet megúszni bizonyos szintű fegyelem, kellemetlen munka, általában kellemetlenség nélkül. Hosszabb távon a viszonylag legboldogabb élet elérése, nem érhető el úgy, hogy mindig az aktuálisan legkönnyebb megoldást választjuk. El kell találni azon optimális szintű fegyelmet, lemondást, kellemetlenség bevállalást, mely hosszabb távon is elvezet a viszonylag legboldogabb élethez.

22g) Az örömszerzések növelései, mint fájdalomkompenzáló módszerek:

A más kárára történő örömöktől tartózkodjunk, viszont minden örömöt használjunk ki, ami nem árt másnak. Gondolok itt pl. szexre, és hasonlókra.

       Találjuk meg a vidámság, a humor, a társaság, valamint a pihenés, lazulás, vagy éppen a sportolás örömét. Viszont itt felvetődik az egyik emberi gyengeség: az értelmetlen szórakozás problémája.

     Éljünk harmonikus sokoldalú életet. Hasonlattal élve, az élet, a munka, a szórakozás étlapján sokféle étel, tétel szerepeljen, lehetőleg egymással harmóniába, és egyiket se vigyük túlzásba. Egyébként a hasznos, érdekes munkáról, tevékenységről, mint örömszerzésről még bőven beszélek.

     Fedezzük fel és elégedjünk meg a kisebb örömökkel is.

A kisebb sikereknek is örüljünk. A kisebb büszkeségeket is becsüljük meg.

Értékeljük a szép perceket.

Ne merüljünk el a keserű emlékekben, de idézzük fel a szép, a pozitív emlékeket. Ahogy a jövőt sem muszáj reménytelennek látni.  

    Fedezzük fel a megismerés örömét, a csodálkozás örömét.

A kisebb felfedezéseknek is örüljünk. A kisebb csodáknak is örüljünk. (ugyanis a csodálkozás is örömérzés)

     A jól elvégzett munkánknak, még ha az csak napi munka, szintén örüljünk.

Fedezzük fel, és gyakoroljuk az adás a szeretet örömét.

Legyünk érdeklődők, éljünk sokoldalú harmonikus életet. Ne zárkózzunk be.

     Örömet, ill. a rossz feledését hozhatja, ha elkalandozunk valamelyik fantázia országba (sokféle fantázia ország van), de csak akkor, ha ez önkontroll mellett történik. Akkor kirándulgathatunk a fantázia országokba, ha a valóság, az igazság országát tekintjük az igazi hazánknak.

     A pusztító, vagy csak ostoba, téves eszmerendszereket, vallásokat úgy is felfoghatjuk: az ember, sok ember kirándult a fantázia országba, azután ott ragadt, és igazságnak vélte a fantáziálást. Ott ragadt, mert a kitalálás, terjesztés után következett a téves eszmék oktatása. Ugyanis a kisgyerek lelkébe, tudatába, jó, de rossz, téves gondolatokat, eszméket, elméleteket is be lehet ültetni, és azok általában egy életen át ott maradnak.

22h) Kiegészítés az egyéni boldogságkereséshez.

Az egyéni boldogságkeresés kapcsán is felmerül az arany középút, ill. a helyzetnek meg felelő arany középút keresése.

Azt kijelenhetjük, hogy a józan, szélsőségektől mentes, elfogulatlan véleményezés (aminek a kritika is része) mások számára a leginkább kedvező.

De mi a helyzet a mi érzéseinkkel? Az egyéneknek mely hozzáállás hoz örömet, vagy éppen idegeskedést, kellemetlenséget?

Talán ez alkati kérdés is.  Ez azonban nem válasz.

Szóval én, mint átlagember inkább:

  Idegeskedjek, harcoljak (de ez kellemetlen lehet magamnak másoknak)  -  vagy nyugisan mosolyogjak (ez viszont nem visz előre, ráadásul nem biztosan megy)?

   Inkább, legyek magabiztos (netán nagyképű), - vagy szerény (netán meglapuló)?

   Inkább legyek pontosan ítélkező (rövid távon kellemetlen magamnak, másoknak) – vagy nagyvonalú (ez pedig igazságtalansághoz vezethet)?

   Inkább, keményebben, feszesebben, - vagy lazábban éljek?

Lehetne még sorolni.

Javaslatom magamnak és másoknak, bár tudomásul veszem, sőt kénytelen vagyok tudomásul venni, ha sokan mondják: ez az okoskodó majom nekem ne javasoljon semmit.

Nekem, mint mindenkinek, viszont jogom van javasolni (legfeljebb nem hallgatják meg), tehát a javaslatom, most is: az arany középút, ill. a helyzethez illő arany középút. Másképpen a józan, szélsőségektől mentes, (dicséretet és kritikát is tartalmazó) elfogulatlan vélemény. Megint másképpen: hosszabb távon tartósan, soha nem esek egyik szélsőségbe sem. Pl. tartósan nem esek a sodródás, a szolgaság (másoknak összességében ártó) állapotába. De, nem esek a nagyképűség a kegyetlen harc, az uralkodási vágy állapotába sem.

A probléma az, hogy az érzéseim, érzéseink nem mindig teszik ezt a józan viselkedést lehetővé, hol idegeskedek, dühöngök, máskor pedig nyugisan mosolygok (nehogy már mások hülyesége miatt magamat büntessem).

Tartósan egyik sem jó, ezért szinte kényszerítem magam, hogy józan, elfogulatlan, középút közelébe járó legyek, - igenis nekem ez hoz megnyugvást, elégedettséget.  Vagyis számomra azon önfegyelem hoz elégedettséget (egyfajta öröm) amelyik féken tartja a pillanatnyi (rövidtávú) szélsőséges érzelmeim. Illetve az a tudat, hoz elégedettséget, hogy nagyjából a helyes, az arany középúton járok.

23. Végül, de nem utolsósorban a két nagy, folyamatos boldogító tényező, az egyik: a hasznos, érdekes munka (tevékenység).

Illetve a „megbeszélés” mint összesített fogalom.

Egy kis ismételt elmélkedés a boldogságról:  

A kérdés, egyrészt: hogyan tudunk másoknak és magunknak is hosszabb távon hasznosak lenni?

De a másik kérdés: hogyan tudunk, magunknak minél több örömet szerezni?

Illetve, a felmerülő bánatokat, dühöket, félelmeket, kielégítetlen vágyakat, stresszes helyzeteket hogyan tudjuk kivédeni, feldolgozni, megoldani?

Tehát ez eleve két kérdés. De ha összevonjuk, akkor ez a kérdés: hogyan tudunk boldogok lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk?

Ugyanis a boldogság, ahogy ezt megpróbáltam érzékeltetni, sok apró örömből és kellemetlen érzésből áll össze. Többek között a hasznosság érzése is boldogít. Amikor valaki kimondja, hogy „boldogság”, olyan édeskés valótlan álmodozós dologra gondolunk. Pedig általában valójában nagyon is hétköznapi és persze fontos dolog. Általában, mert persze vannak nagy boldogságok, pl. a szerelem, és nagy boldogtalanságok, pl. a szerelmi csalódás, vagy a hozzátartozónk halála.

Nem gondolnám, hogy a nagy események (szerelem, halál, stb.) boldogtalanságot minimalizáló feldolgozása külön módszereket igényelne. Mivel nem is maradt olyan jelentős módszer, technika, melyet ne említtettem volna.

Szóval a boldogságot nagyobbrészt a hétköznapi, örömszerzések sértéskivédések adják.

Tovább osztható úgy, mint: általános folyamatos megoldások, és eseti alkalmi megoldások.

Ott folytatnám, hogy az lenne a legjobb, ha mindenben kiválók lehetnénk, ez azonban nem megy. Tehát rangsorolni, ill. választani kell.

Másfelől, ha jobban megnézzük, akkor a jó viselkedés eltúlzása átfordulhat rosszba. Pl. valaki nagyon rendes, vagy nagyon óvatos (ez már szinte gyávaság) és még lehetne sorolni az átfordulásokat.

Tehát akkor tegyük fel a kérdést: Hogyan tudunk boldogok, lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk? Rendben van, nem leszek demagóg, nem jelentem ki előre, valamely frázisba kapaszkodva: de ez lehetetlen. valóban végiggondolom a problémát.

Az biztos, hogy van két dolog, amiről az emberek általában kijelentik:

 - Szerencsém volt, boldog voltam, mert a munkámat szerettem. Még hozzáteszik: - A munkám ugyanaz, mint a hobbim.

A másik fő, folyamatos boldogságtényező pedig a barátság, az igaz társ, a megbeszélés, a kibeszélés. De most a hasznos érdekes munkára, tevékenységre térek vissza.

A hasznos, érdekes munka (tevékenység).

A hasznos érdekes munka, tevékenység egyszerűen: reggel, amikor felébredsz, mindig legyen olyan, egy, vagy inkább több tennivaló, elfoglaltság, a programodban melyet örömmel végzel. És amely elfoglaltság, tevékenység másoknak nem árt, sőt inkább használ.

Az ember szeret tevékenykedni (a semmittevés kellemetlen) amennyiben hasznos és számára érdekes tevékenységet tud folytatni.

Jó esetben az érdekes hasznos tevékenykedés ugyanaz, mint a fizetett munkája.

      Itt azért a hasznos munka, tevékenység fogalmán sem árt elgondolkodni. A hasznosság elsősorban másnak, másoknak hasznosat jelent. Pl. egy jó orvos nyilván hasznos munkát végez, azért is mert a jövedelme nem túl magas, tehát többet tesz le a társadalom asztalára, mint amit elvesz arról.

Másodlagosan viszont az is hasznos munka, tevékenység mely által saját testünk, lelkünk épül, gazdagodik. A lélek épülése gazdagodása, nemcsak okosodást jelent, hanem  olyan készségek tulajdonságok elsajátítása, mely által másoknak hasznos munkára-tevékenységre vagyunk képesek. Pl. az önzetlenségünk fejlesztése, növelése, hasznos tevékenység.

  A hasznosság feltételei röviden.

1.       Mások testét lelkét gazdagító, jó szükségletét kielégítő munka, tevékenység.

2.      Valamint, a társadalom asztalára többet tesz le (pl. munka jövedelem arányban), mint amit arról elvesz. Összesítve sem ártson másnak, másoknak.

3.      Vagy, és, saját testét lelkét gazdagító munkát, tevékenységet végezzen.

4.      Vagy, és, a természetnek, az állatoknak használó munkát, tevékenységet végezzen.

Visszatérve, rosszabb esetben, jelenleg is, elég gyakran elválik a hasznos, ill. az érdekes munka, tevékenység. A fizetett munka nem elég hasznos, érdekes, emellett az egyén rendszeresen egy számára érdekes hobbit, tevékenységet folytat.

Ennek az egésznek van egy óriási gazdasági, termelési jelentősége, amiről később beszélek. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogyha szinte mindenki számára érdekes és a társadalom számára hasznos munkát végezne, akkor már félig létre is jönne a jól működő gazdaság, ill. az emberi boldogság is félig megoldódna.

Kevésbé hatékony, de azért a boldogság szempontjából előrelépés lenne az is, ha mindenki, aki kénytelen tré munkát végezni, legalább érdekes és másokra nézve nem ártó hobbit keresne és űzne. A boldogító javaslat tehát ez: keress magadnak olyan tevékenységet, még ha azt mások nem is nagyon értékelik, ami neked kellemes időtöltés. Ugyanakkor próbálj meg olyan munkát keresni, végezni, ami számodra érdekes, és a társadalomnak hasznos.

     Itt jegyzem meg: persze, arra is vannak technikák (javasolt technikák), hogy a kellemetlen munkát hogy lehet elviselhetővé tenni. Ezt is meg kell tanulni azonban a cél, az igazi boldogság, a másoknak hasznos, magunknak érdekes munka (tevékenység) megtalálása.

    A hasznos érdekes tevékenységnek egyébként van egy: a megoldhatatlan bajokról, negatív érzelmektől való figyelemelterelés – funkciója is.

    A jól elvégzett munka öröme, szintén a hasznos munkához köthető.  Ha nem is közvetlen, de közvetve ide vehetjük, a felfedezés örömét is, mert általában kötődik egy munkához, tevékenységhez. Valamint a hasznosság örömét is.

   Felsorolva, a hasznos érdekes munka örömeit: Az érdekesség ad örömet. Az alkotás, a hasznosság ad örömet. A jól elvégzett munka öröme. A felfedezés öröme. Illetve a testi-lelki problémákról való figyelemelterelés, mint indirekt örömokozás.

Sok minden lehet hasznos érdekes tevékenység, a mozgás, a sport egy nagy terület.

Valamely művészet élvezése, vagy űzése szintén nagy terület, de még lehetne folytatni.

Természetesen ideális esetben a hasznos érdekes tevékenység, egyben a fizetett munka. De ha ez nem is jön össze, bármilyen, másoknak, ill. önmagának nem ártó hobbi (gyűjtés, modellezés, stb.) üdvözölendő, mint boldogságforrás.

  A másik folyamatos örömszerzés, egy összetett dolog, én „megbeszélésnek” nevezem. (Másképpen, ez a társ, a társaság öröme.)

Örömet ad, ha elmondhatjuk a bajaink, megbeszélhetjük a gondjaink egy másik emberrel. (Van egyébként erre épülő pszichoterápiai kezelés is.) Nemcsak örömet ad, de azért nem ritka, hogy hasznos tanácsot kapunk. A megbeszélt, egyetértett dolgok megvalósítása, simábban megy, e szempontból a demokráciával (nagy és kisközösségi demokráciával) is összefügg a megbeszélés.

Még egyszerűbben: nem lehetsz igazán boldog, társ, társak nélkül.

Akivel megbeszéljük a dolgokat az általában a barátunk lesz, ami egy külön jóérzés, mármint, hogy van barátunk. Barátok lehetnek a családtagok vagy éppen a szerelemes társ is. Sőt az is kijelenthető az igaz szerelem: a jó szex és az igaz barátság ötvöződése.

      A szerelem öröme, a gyerekvállalás öröme, a család öröme, a barátok öröme, (ami örömöt ezek tudni adnak) az emberi élet, legnagyobb örömei. Mindezt azért veszem ide, mert azért az is szükséges, hogy ezek őszinte, baráti, szerető, megbeszélő légkörben legyenek, ill. működjenek. 

     Nemcsak a kibeszélés, de a meghallgatás is lehet öröm. Ugyanakkor ez az egész kibeszélés, meghallgatás akkor ér valamit, ha őszinte, de azért szerető. A megbeszélést is tanulni kellene.

Talán kevesen gondolnák, de a művészi alkotások lényege (a szűken vett kultúra) a kibeszélés, s a meghallgatás.

Mit tesz minden művész, legyen az zenész, táncos, író, képzőművész, filmes, stb.? Művészi fokon kibeszéli a problémáit, bajait. És mit tesz a közönség? Meghallgatja, és jó esetben megkönnyebbül. Tehát e kibeszélés-meghallgatás, a művésznek s a közönségnek is boldogságot ad. Nem kell azonban ahhoz művésznek lenni, hogy éljünk a kibeszélés meghallgatás örömével. 

    Ezzel le is zárom, a boldogság témát, hozzátéve, hogy többek között a boldogság-keresés alapvetéseit sem oktatják az iskolákban.

Amit ebből az egészből tanulságként le lehet vonni, hogy a boldogságnak, boldogságkeresésnek meglehetősen sok összetevője van, nem érdemes a kört leszűkíteni.

      Végezetül, mert lassan a végére érek, vázlatosan összefoglalnám miről is szól az egész írás:

A II. világháború kapcsán az emberi őrültségekről (kegyetlenségről) ostobaságokról beszéltem.

Ha a II. világháborúra gondolunk, akkor kevésbé lesznek érthetetlenek a jelenlegi ostobaságok, félrebeszélések, kegyetlenkedések, rombolások.

Én ennek okát elsősorban az alapvető, természetes emberi gyengeségekben, silányságokban látom.

Természetesen felvetődik, a „mit lehet tenni”- kérdés.

Majd az emberi élet egyik legfontosabb mindennel összefüggő témáját foglaltam össze: a boldogságkeresést.

A másik legfontosabb, legáltalánosabb téma, az igazságkeresés összefoglalása pedig a következő fejezetben fejeződik be.

Azt gondolom, ki lehet jelenteni eme írás, az emberi élet lényegét, legalábbis annak egyik részét taglalta. 

24. Miért igaz ez az írás? Az igazság alapvetései.

Vázlatosan néhány alapvetés az igazságról.

       Egy ismétlés: Abszolút igazságokat persze nem lehet előírni, de azért az állandó értelmetlen (egy helyben topogó, körbejáró) vita sem normális út.

Nyilván kellő akarattal ki lehetne alakítani a haladó viták rendszerét, módszerét, melyek végén létrejön az ideiglenes jelen igazsága, valamint a helyes fejlődési irány igazsága.  Ez utóbbi arról szól, hogy a vitatkozók megállapodnak abban, hogy nagyjából merre kell haladni, hogy merre nem szabad menni.

A haladó viták rendszere, módszere egyébként nem más, mint a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer.  Legalábbis ez lehetne az intézményi lényege.

Persze ha az emberek, az emberi gyengeségek miatt nem is akarják kialakítani a haladó viták rendszerét, módszerét, akkor az, nem jön létre.

Néhány alapvetés       

     Háromféle igazság-fajta van: a leíró igazság, az igazságosság igazsága, ill. a jóság (hasznosság, boldogság) igazsága. A problémakeresés, problémamegoldás, döntően, a jóság, hasznosság igazságához tartozik.

A leíró igazságnak csak akkor lesz igazi értelme, (akkor lesz igaz), amikor beáll a jó, a hasznosság, a boldogság, az igazságosság igazának szolgálatába.

(Egyszerűbben arról van szó, hogy valaki helyesen leír egy folyamatot, majd befejezi anélkül, hogy elemezné, az az embernek miért jó, vagy rossz, mit kell tenni, stb. Ez a leírás, még ha a valóságnak megfelelő is, nem mond semmit, akkor lesz értelme, amikor az elemzés elkészül: az embernek miért jó, rossz, mit kell tenni, stb.)  

      Az igazságosság igazságához is kell a leíró igazság, ill. a jó, a boldogság igazságát szolgálja azonban ez egy behatároltabb igazság, mert csak az lehet igazságos, ami az igazságosság két nagy alapelvéből ered.

        Az igazságok (leíró és jóság igazságai) egy kőríven helyezkednek el, melynek csak ötöde nevezhető viszonylagos igazságnak, négyötöde (nagyon sok) végeredményben hamisság.

      Egy másik ismétlés: Az elemzés akkor igaz, ha a benne levő állítások gondolatok döntő többsége igaz.  Egy állítás igazságát egy céltáblához hasonlítanám. Ha felületes, pontatlan az állatás akkor csak a 9,8. 7, 6,  köröket találja el, ezek nem igazak. Bár az irány jó, és van bennük némi igazságmomentum, de nem igazak.  A 4., 5. kört nevezhetjük a féligazságoknak, még ezek sem igazságok. A 3. kört nevezhetjük az átmeneti, zónának ez már kétkedve elfogadható igazságnak. Az 1. ill. 2. kör, a pontos bizonyított adat, megfogalmazás, állítás, amit igazságnak lehet nevezni. Ez egy hasonlat az igazságkeresés terjedelmes témájában.

Tehát az ember számára nincs abszolút teljes igazság, csak „ez már elfogadható igazság”, ill. „ez a viszonylag legelfogadhatóbb igazság” létezik.

        A körívből ered, hogy két ellentétes állítás is lehet hamis. Ill. két ellentétes állítás egyik közepe jó eséllyel igaz, másik közepe, hamis. 

        Ha jelezve van a lehetséges hamisság (nem biztos, hogy igaz), akkor az csökkenti a hamisság akaratát. Viszont ezzel az igazságért folyó vitától (küzdelemtől) is visszalép.

        Sok érv szól az igazság létezése ellen. Sokszor nagyon nehéz megállapítani, mi az igazság. Nagyon sok gyakorlati verbális igazságtorzítás, manipuláció létezik. Nagyon leegyszerűsítve: az ember az igazságkeresésben gyenge képességű, viszont az igazságtorzításban, a látszatigazság előállításában remek képességű.

      Mindezek ellenére az életképesség miatt csakis az, „vannak akadályok, de nem lehetetlen a megoldás, az előrelépés” – elv fogadható el.

    Szinte minden viszonylagos leíró, vagy jóság állítás, tényekkel, ill. következtetésekkel bizonyítható, több állítás igazságtartalma (nem maradt ki tényező, a tényezők bizonyítottsága, stb.) összemérhető – vagyis elvileg a viszonylagos igazság kideríthető.

      A gondolkodás értelmét az igazságkeresés, megtalálás adja meg. Az igazságkeresés megtalálás eszköze, a gondolkodás. Nagyon sok gondolkodási funkció, ill. tényező van, ezekre itt nem térek ki. Az igazságkeresés eszköze a gondolkodás, elemzés, mely egy összetett sok részből, elemből álló téma, melyről később még szó lesz.

       Csakis az igaz elmélet (gondolat, elemzés, terv) és annak cselekvése lehet, hosszabb távon az ember számára hasznos. A hamis elmélet és annak cselekvése, talán rövid távon hasznosnak látszik, ámde hosszabb távon visszaüt.

        Nagyon nehéz megállapítani az igazságot, többek között azért is, mert az emberek nem annyira igénylik, mint amennyire gondolnánk.

      Itt is felfedezhető az ember ellentmondásossága. Látszólag az ember állandóan keresi igazságot. Pl. az iskolai tankönyveket alaposan vizsgálják. Pl. ha valaki azt állítja, hogy kilenc ujja van az embereknek, azt idegorvoshoz tanácsolják. Ugyanakkor rengeteg példát lehet mondani, arra is, hogy az embereket nem érdekli az igazság.

Egy saját tapasztalatú példázatot hozok elő: több perem is volt, elvileg a perben egy profi igazságkeresésről, eldöntésről van szó.  Ki merem jelenteni: az ember által létrehozott profi igazság-döntések (igazságszolgáltatás) harmadában téves ítélet születik. A perben egy dolgot, (két szembenálló állítást), évekig vitatnak, szabályok szerint, jog alapján, kiképzett pártatlan bírók, mégsem születik gyakran igazság. Nem születik, mert azért baj van, az ítélkezés szabályaival, a joggal, valamint gyakran baj van az ítélkező emberekkel is. Meglepődve tapasztaltam, hogy a bíróságot nem érdekelte az életszerű igazság (a valódi igazság) csak a jogi igazság (a törvény szövegével nem ellenkező igazság) érdekelte. A jogi igazság, több okból is torzult lehet. 

Ha profi igazságkeresés területén ekkora arányú a torz ítélet, akkor az élet más területein, ahol nincs profi igazságkeresés, mekkora lehet a torz ítélet aránya?  

       Az emberek, a vallások, viszonylag komplex világnézetek, ideológiák igazságával szemben elnézőek. Vagy érdektelenek. Illetve ezeket a legnehezebb bizonyítani.

Az igazságokat, az igazságkereséseket, sokféleképpen lehet kategorizálni. Az egyik kategorizálás: a bizonyíthatóság alapján. Nem sorolom fel a bizonyíthatóság fokozatait, csak annyit jegyzek meg: nyilván nagyon nehéz bizonyítani, egy társadalomról szóló nagy tanulmány igazát. Ennél is nehezebb egy komplex eszmerendszert, átfogó világnézetet, kvázi vallás igazát bizonyítani, ennél nehezebb talán nincs is. De azért valamilyen szinten lehetne bizonyítani.

       Miért tartom igaznak eme írásom, illetve a másik fontos írásom: A demokrácia kézikönyve XXI. század - címűt.

Ez a két könyv, komplex világnézet, ideológia, nézetrendszer, ha úgy tetszik, vallás.

E két írásból a figyelmes olvasó megtanulhatja, melyek a világ lényeges elemei.

Megtanulhatja a helyes viselkedés alapjait.

Bár az írások tárgyszerűen nem ezekről szóltak, de a figyelmes olvasó ezeket is kiolvashatja kisebb értelmezés után.

A két írás minden részletelemzéshez igaz, használható kiindulást adhat.

Jó kiindulást adhat, pl. az oktatás elemzéséhez, vagy pl. gazdaság elemzéséhez.

Azért e kettőt említettem, mert ezeket még lényegileg fel fogom vázolni.

Nyilván én ezeket az írásokat igaznak tartom. Most nem mondom, hogy „szerintem igazak”. Vagy: lehetségesen igazak, átgondolásra méltóak. Kijelentem: ezek az írások igazak.

Vagyok olyan „beképzelt”, hogy bedobom az írásaim, az igazság-küzdelmek ringjébe, nem alakoskodok. Már most bedobom, bár még nincs igazi ring igazi szabályokkal, igazi bírókkal. De azt mondom, ha lesz ilyen, akkor úgy jogos, igazságos, ha e két írás is megmérettetik.

E két írásba van vagy kétezer fontos állítás, kijelentés.

Én ezeknek a kétharmadát elég sok ténnyel, és következtetéssel tudom bizonyítani.  Ha  lesznek cáfoló vélemények, ha lesz  cáfoló írás, vagy olyan más világnézet, aki, ami kihív szellemi  párbajra, nos, én állok elébe.

Persze csak ha az igazságos, sportszerű verseny szabályai biztosítva lesznek. Többek között a bíróság nem lehet más, mint egy szakértő pártatlan testület ill., a nép, az emberek többsége. Ehhez viszont eme és más írásoknak is el kell jutni az emberekhez.

Érdekes az igazságkeresés kapcsán is eljutottunk a demokráciához, pontosabban a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszerhez.  Ha az emberek többsége a megismerés, az igazságos vita, az összevetés után elfogadja, leginkább elfogadja eme két írást, akkor azt igaznak kell tekinteni.

Valójában még ez sem bizonyíték az igazságra. Egyértelmű bizonyíték az lenne, ha a két írásom alapján megváltozna az emberek viselkedése, ennek alapján építenék a társadalmat, rendszert, aminek a következménye az emberek számára boldogabb élet lenne.

Korszerű demokratikus társadalomban (rendszerben)  ez is mérhető.

Mindez jelenleg csak fikció, a valóságos bekövetkezése szinte kizárt, mondjuk 1 ezrelék.

Az 1 ezrelék ellenére, vagy éppen miatta, ki lehet jelenteni, hogy az igazság megtalálása még komplex világnézet, eszmerendszer, vallás szinten is létezhet.

Kicsit nagyobb, mondjuk 1% annak esélye, hogy írásaim úgy lesznek általában elfogadott eszmerendszerek, mint általában a vallások.

Vagyis valamilyen szerencse folytán, sok emberhez eljutottak, és eme emberek nagyjából el is fogadták, többnyire, több okból szimpatikusnak találták a „szentírásokat”, a „szerzőkkel” együtt.

Kábé így kezdődött minden ismertebb vallás, eszmerendszer, ideológia kialakulása.  Bár nem ezt állítják magukról (isteni üzenetről, prófétákról, zseniális szerzőkről stb. beszélnek), de az igazság ennél prózaibb. Nemcsak a múltban volt ilyen, de jelenleg sem fejlettebb az igazságkeresés, legalábbis társadalmi nézetek vonatkozásában,  ezen a szinten van jelenleg az ember

Szívesen kiállok bármilyen más elmélettel, egy demokratikus versenyre.

Az én könyveimből idézett bizonyos (bármilyen) témájú gondolatsort (tanulmány, elemzés) vessék össze más szerzők (lehet az ismert politikus, elismert társadalomtudós, stb.) ugyanazon témában írt, hasonló terjedelmű gondolatsorával – és döntsön a nép (pl. a fejlett népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer keretében).

Szívesen kiállok bárkivel értelmes szellemi, (kinek van igaza)  versenyre. Igazságos, szabályozott versenyre.

Vége a könyv első részének. A következő könyvben olvasható a 2. rész.