1/23 Demokrácia kiegészítések

Demokrácia kiegészítések

A demokrácia kézikönyve XXI. sz. – c. könyv első utóirata. 

Első, mert valószínűleg több is lesz.

Az élet, ez esetben sajnos igazolja a könyvben leírtakat. Vagyis a könyv igaz, valamint időtálló megállapításokat tesz.

A könyv lényegében azt állítja, hogy fejlődést, jólétet, igazságosságot teremtő rendszer lényege, lelke, kihagyhatatlan eleme a közvetlen demokrácia. A közvetlen demokrácia lényege, lelke, kihagyhatatlan eleme pedig a népszavazás, ill. népválasztás.

Azonban a könyv azt is megállapítja, hogy  a közvetlen demokráciát, valamint a népszavazást, sok módon lehet akadályozni, lejáratni, majd e akadályozásokat, lejáratásokat is felsorolja.

Az egyik lejáratás, mikor a rosszul kivitelezett „népszavazással” járatják le a népszavazást. 

Leginkább úgy, hogy a megfelelő, elfogadható népszavazás feltételeit nem tartják be.

(Mindez a könyvben le van írva, ahogy az elfogadható népszavazás feltételei is.)

Az elfogadható népszavazás néhány fontosabb feltétele:

     (De itt mindjárt a 2016 októberi népszavazással, mint valóságos példával is egészítsük ki a gondolatsort. A kérdés ez: Akarja, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok, Magyarországra való betelepítését?

     Elöljáróban még feltétlen el kell mondani, hogy e vezetés (2016 környéki) több valóságos elfogadható népszavazás-kezdeményezést megakadályozott. Egy részét megakadályozta a túl szigorú feltételeket előíró törvénykezéssel. Más részét pedig törvényen kívüli, legálisnak beállított, azonban igazságtalan, valójában illegális módszerekkel akadályozta meg. Egyébként, a sokrétű demokrácia-leépítésüknek ez csak egy-két mozzanata volt, nehéz lenne felsorolni az őszeset.

Ezek után következzen az elfogadható népszavazás feltételeinek felsorolása:

(A feltételek, a könyvhöz képest más megfogalmazásban, de tartalmilag változatlanul, valamint más sorrendben következnek.)

1. A népszavazás kérdése érthető, eldönthető, egyértelmű, továbbá valóságos, a nép szerint is fontos közügyet felvető legyen.

E feltétel ebben a népszavazásban (2016 október) nem teljesül. Látszólag a kérdés rendben van, azonban a feltett kérdés valójában csak egy kis-közepes valószínűséggel lehetséges történésre vonatkozik. Tehát nem biztosan bekövetkező történésre vonatkozik.  A kérdés e miatt nem mondható valóságos problémát felvetőnek, ezért az eldönthetősége is kérdéses.

Másfelől az is erősen kérdéses, hogy a nép szerint e kérdés fontos kérdés. E kérdést nem a nép vetette fel, hanem a vezetés, ráadásul a népet meg sem kérdezték a kérdés fontosságát illetően. Tehát a nép szerinti fontossága nem bizonyított, e tekintetben sem felel meg a népszavazási feltételeknek. Másfelől objektív tájékoztatás mellett valószínűleg a nép nem tartaná e kérdést fontosnak, de ebben már jócskán van, feltételezés.

1. A népszavazást objektív, manipulálatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatásnak kell megelőzni.

E feltételnek sem felel meg e népszavazás. Kezdjük a kiegyensúlyozottsággal (a különböző vélemények egyenlő arányba jelenjenek meg), mert az bizonyítható.   A kormány-média túlsúlya, melyből a kormányoldal (az egyik oldal) véleménye özönlött, egyértelmű.  Ennél is nyilvánvalóbb, hogy az egyik oldal (kormányoldal) véleményére bevallottan 3, 6 milliárdot költöttek, addig a másik oldal véleményére 85 milliót. A különbség durván 40-szeres. Újra mondom, mert szinte hihetetlen: negyvenszeres  eltolódás van, a kiegyensúlyozatlanság negyvenszeres. Az eltolódás pedig szándékos, hatalmi erővel létrehozott, ráadásul a pofátlanság teteje, hogy az eltolódás költségét a néppel fizettetik meg, hiszen költségvetési pénz.

Ami pedig a szövegtartalmi manipulációt illeti, bár ez is egy nehezen bizonyítható kategória, de ez esetben eléggé egyértelmű. Egyértelmű, ugyanis az órásplakátokon és máshol megjelenő kijelentések egy része egyszerűen, bizonyíthatóan nem igaz.

Más kijelentések féligazságok, vagyis összességében hamisságok.

Azt kell látni, hogy a kiegyensúlyozatlan, vagyis egyoldalú tájékoztatás önmagában is hamis manipulatív. Azzal hogy az „igazságnak” csak egy oldala, annak is a szélső oldala jelenik meg, külön ferdítés nélkül is, ferdített, hamis megállapítások jönnek létre. Még egyszerűbben, az emberi gondolkodás úgy van felépítve, hogy egyenlő, sokoldalú tájékoztatás által tudják az emberek az igazságot kiválasztani, ekkor érvényesül igazán a többség dönt elv. Egyoldalú, aránytalan tájékoztatás esetén biztosan hamis eredmény jön létre.

1. A népszavazás csalásmentes, trükközés mentes legyen.

A csalásokat egy kissé szélesebb spektrumba kell nézni, ezért a ravaszkodásokat trükközéseket is bele kell számítani. Ez esetben csak egy trükközésre hívnám fel figyelmet, de nyilván több is van. Amit kiemelek az, hogy a honosított  kettős állampolgároknak,  levélben is lehet szavazni, - a külföldön tartózkodóknak, dolgozóknak, nem lehet. Különböző okokból az első kategória az egyik oldallal, a kormányoldallal szimpatizál, nekik meg van könnyítve a szavazás. A második kategória (külföldön tartózkodók)  a másik véleménnyel szimpatizál, nekik meg van nehezítve a szavazás. A hivatkozás, hogy az egyik kategória rendelkezik magyar lakcímmel, a másik nem. Valójában csak csalásmentesség lehetne megfelelő indok, azonban a jelenlegi informatika mellett számtalan mód lenne, hogy a duplán szavazókat kiszűrjék.  Az elv tehát az lenne, hogy mindenkinek egyformán könnyítsük meg a szavazást és minden csalást szűrjünk ki.  Ez most nem valósul meg. A lényeg, hogy az egyenlőtlen fölösleges megkülönböztetés egyfajta választási trükközés, csalás.

1. A népszavazásnak legyen jogi törvényalkotási következménye.

Nos, ez esetben ez sem jön létre, legalábbis előre tervezetten, átláthatóan nem jön létre. A szavazás előtt a nép nem tudja, hogy milyen jogalkotási következménye lesz a szavazásának.  Ezzel egyfelől nem érezheti át a kellő felelősséget, másfelől az ilyen szavazás a nép átverése, kigúnyolása, legalábbis átvitt értemben.

      Ez esetben csak a fenti négy feltételt sorolom fel, mint erősen sérült népszavazási feltételeket. Ez a négy sérült feltétel is untig elég, hogy kijelentsük ez a népszavazás nem elfogadható nem tisztességes. Sajnos ezzel a kormány nemcsak hamis intézkedés hozhat létre, de átvágja a népet is, valamint lejáratja a népszavazás intézményét is, áttételesen pedig a demokráciát.

Tudom, hogy manapság ebben, hazugságáradatban, ez az értekezés, még ha olvasott is lenne, nem vágja ki a biztosítékot, csak egy szerény kis problémafelvetésnek tűnhet, olyan magasra van állítva a robbanásszint, az ingerküszöb. 

Mégis akkor miért írok ilyen „normális” elemzéseket? Netán ha mégis eljönne egy normálisabb kor, akkor legyen egy normális (nem szélsőséges nem egyoldalú) elemzés is.

A demokrácia kézikönyve XXI. sz.  – c. könyv második utóirata. 

A populizmus és a demokrácia.

      Rögzítsük az alapvetést: A demokrácia nem a nép érdekéről, hanem a nép akaratáról szól. Ugyanis a nép érdeke egy bizonytalan, dolog, ezer módon lehet értelmezni. A diktátorok is állandóan a nép érdekére hivatkoznak. Persze nagyon hosszasan, azért nagyjából bizonyítható az igazság, de ez a vita, ez a bizonyítás a valóságos politikai életben gyakorlatilag nem kivitelezhető.  Ezért szól a demokrácia a nép akaratáról, mely akarat néha a nép érdekétől eltérő, de csak néha. Többnyire a nép akarata a nép érdekével egy irányú, mindenképpen gyakrabban, mint általában az egyes emberek, egyes vezetők akarata.

      A nép akaratának létrejötte több más előnnyel is jár.

     Rendben van, de itt van a „populizmus” amit én így határozok meg: álságos népakarat-kielégítés, egyben, népszerűségre törekvés, végső soron a hatalom erősítésének érdekében.

     Logikailag hozzuk össze a két gondolatot. Populizmus, mikor néha egyértelműen a nép (többség) akarata ellenkezik a nép érdekével, de a populista vezető önös érdekből ekkor is a nép (többség) akaratát támogatja.

    Ellenben mit tesz a demokratikus vezető, ill. ember?

        Semmiképpen nem támogatja a „hibás” népakaratot.

        Megpróbálja népet az igazságról, a helyes elméletről meggyőzni.

       Ugyanakkor tettlegesen, soha nem tesz a nép akarata ellen. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a nép akarata oly erős, hogy tettlegesen is meg akar nyilvánulni, a demokrata még ez esetben is csak verbálisan, meggyőzéssel harcol, még akkor is, ha szerinte egyértelműen rossz úton jár a nép.

    Az igazi demokrata valamint a populista között a különbség:

               A populista közléseiben (elméletileg) is, tetteiben is mindig a nép akaratát támogatja, legalábbis az álságos szakaszában.

               A demokrata közléseiben (elméletileg) nem támogatja mindig a nép akaratát, tetteiben, azonban, ha nem is támogatja, de nem tesz ellene.

        Természetesen a diktatórikus ember, vezető a legrosszabb, mert őt nem érdekli a nép akarata (az érdeke sem, csak legfeljebb szavakban álságosan), vagyis többnyire a nép érdeke ellen tesz.

Van tehát a demokratikus, a populista, valamint a diktatórikus ember, vezető, viselkedés, - a három egyértelműen szétválasztható.

A demokrácia elmélet harmadik utólagos kiegészítése. 

A demokrácia-diktatúra lényegtelen elemeit válasszuk el a lényeges elemeitől.

A témát megint a való élet vetette fel.

Kis-hazánkban állandóan folyik a vita, vajon az Orfidesz rezsim (2010-2018-?) milyen diktatúra fajtát hozott létre.  Van aki szerint, fasisztoid jellegű, más szerint, kommunisztikus jellegű, megint más szerint maffia állam jellegű, és még ki tudja milyen jellegű a kiépült diktatúra, (autokrata rendszer).  Az ilyen irányú meghatározást felettébb fontosnak tartják, össze is vesznek, az együttműködés lehetetlenné válik, mondván: tudni kell, hogy mi ellen harcolunk. Mivel nem egyezik a véleményünk, ezért nem is tudunk közös stratégiát kialakítani.  

Vagy az egész harc, csak cirkusz, álca, valójában nincs olyan vezetés, amelyik igazi demokráciát szeretne.

A vitatkozók valójában lényegtelen dolgon polemizálnak, amúgy pedig  az egész felvetés is ürügy. A presztízsharcos-diktatórikus énjük valójában ebből indul ki: nehogy már ne én mondjam meg a tutit, nehogy már ne én legyek a vezéregyéniség. Ettől függetlenül a demokrácia-elmélet is megtámadást szenved el.

Szokásom szerint pontokba foglalva sorolom fel a diktatúra lényeges elemeit (tényezőit, vonatkozásait, feltételeit).

Majd pontokba foglalva sorolom fel a lényegtelen elemeit.

Kezdjük a lényegtelen elemekkel:

a)      Lényegtelen, hogy a diktátor (diktatórikus uralkodó, ill. uralkodó társaság) milyen ideológiára hivatkozik. Sokféle ideológiára, (pl. nacionalista, internacionális eszme, vallás, stb.) hivatkozhat a diktátor, a diktatórikus társaság. Mindegy, mert bármi is legyen, az csak ürügy. Azért is mindegy, mert a diktatúra lényege nem változik.

Ugyanis a diktatúra egyik lényege: kevesek uralma, a többség felett. Uralomról, vagyis politikai egyben gazdasági parancs-irányításról illetve kihasználásról van szó.  A hatalmi és vagyoni különbségek, legyenek azok  túlzottak, vagy  elfogadhatók, szétválaszthatatlanok.

    b) Lényegtelen, hogy a diktatórikus rendszer, igazságtalan elfogult vezetés-kiválasztása milyen alapon válogat.  Pl. aki jól ismeri az aktuális ideológiát. Vagy a párt hű katonája, vagy rokon haver stb..

Mindegyik igazságtalan elfogult, egyik sem a tehetséget, a hozzáértést a pártatlanságot nézi. Végső soron egyébként minden diktátor a talpnyalást nézi, tehát a háttérben azonosság alakul ki.

   Az ideológiai-ürügy részletei, valamint az igazságtalan vezetés-kiválasztás részletei mellékesek, ezek kategorizálása csak mellékes kategorizálás.  Tehát pl. mellékes kategória, hogy fasisztoid, vagy kommunista, vagy vallásideológiai, vagy maffiózó jellegű, a diktatúra.

   Valójában minden diktatúra ellen (minden mellékesen kategorizált diktatúra ellen)  egy hatékony stratégia van: a demokrácia kiépítése.  Nem igényelnek alapvetően más harcmodort a „mellékesen kategorizált diktatúra-fajták”.  Alapvetően a legfontosabb diktatúra-csökkentő stratégia, a demokrácia következetes építése. A demokráciaépítés alapvetően azonos elemekből áll, persze az alapelemek részletei akár eltérők is lehetnek. A részletek csak részletkérdések, nem lényegiek.

Fontos tehát hogy az alapelemeket ne keverjük a részletelemekkel. A vázat, ne keverjük a téglákkal.

Akkor nézzük a demokrácia lényeges elemeit (tényezőket vonatkozásokat, feltételeket).

a) A megértés miatt, félig-meddig, részben, lényeges hogy klasszikus típusú (nagy-királyi) vagy anarchikus típusú (kiskirályi) diktatúra típussal állunk szembe. Illetve hogy a kettőnek milyen arányú keverékével állunk szemben.

b) Már említve volt, mint lényeges tényező, a hatalmi gazdasági uralom, illetve a különbségek nagysága, igazságossága. A demokrácia építés, egy szemszögből, nem más, mint az arányos igazságos hatalmi különbségek kialakítása. A normális hatalmi különbségek kialakítják a normális jövedelmi, vagyoni különbségeket.

c) Igazából lényeges, amint már említve volt, a demokrácia-építés. Az igazi demokrácia építése közben az egyre magasabb demokráciaszintek elérése. Bár sok demokrácia-szint van, de azok nagyjából három szakaszba  sorolhatók. A diktatórikus, legalsó szakasz.   A polgári demokrácia, a középső szakasz. Valamint az igazi demokrácia (a nagyfokú közvetlen demokrácia), a legfelső szakasz. 

Tehát az igazi demokrácia felé azon út visz, amely a közvetlen demokrácia felé. Ugyanis a demokrácia lényege a decentralizálás, minél több ember hozza a döntéseket. Ugyanakkor az is lényeges szempont, hogy a sok döntéshozó ember, hozzáértő elfogulatlan ember is legyen. A közvetlen demokrácia, a nép részvétele, a jó oktatás, a jó tájékoztatás mellett,- jó népszavazási és közvélemény kutatási rendszerben biztosítja a legtöbb embert, méghozzá a népérdek szempontjából elfogulatlan, hozzáértő embert.

Persze a fejlett rendszer ennél bonyolultabb lesz. Ha lesz. A fejlett rendszerben például nem rendelkeznek a résztvevők egyforma szavazattal.

   A fejlettebb rendszerben a nép akaratát jobban kifejezi, ha a kérdésre nemcsak igennel, nemmel lehet válaszolni. Hanem például: erősen igen, gyengén igen, erősen nem, gyengén nem, lényegtelen kérdés, kevés az információm, stb..

   Továbbá, ha különböző döntéshozó egységek (nép, szakemberek, választott vezetés) kombinációja hozza a döntéseket.

Lehetne még sorolni a fejlett rendszer kisebb elemeit, tégláit.

d) A fejlett rendszer sok kisebb elemből épül fel, de még lényegesebb, hogy egyáltalán eljussunk a fejlett rendszerhez. Ehhez pedig ki kell építeni az erős polgári demokráciát a maga központi hatalomtól független intézményeivel.

Illetve a polgári demokrácia keretein belül el kell jutni addig, hogy a rossz, kicsit is diktatórikus vezetések leváltásra kerüljenek.

e) Ennél is lényegesebb a fejlett demokrácia-oktatás kiépítése. A fejlett oktatás azonban a vezetésen múlik, mely azt szükségszerűen elsinkófálja.

Ezt is a népnek kell kiveszekedni, kikényszeríteni.

Itt azonban már felvetődik a manipuláció problémája.

f) A demokrácia elméleti lényege, a több, lehetőleg okos (minden okos alternatíva megjelenése)  vélemény, (ill. vélemény általi érdek)  matematikai, logikai módon való összeegyeztetése, összevonása.  Az egy, kevés vélemény, (egy érdek) a demokrácia, a közösségi érdek ellentéte. A sok zavaros, kaotikus, nem összeegyeztetett vélemény(kaotikus érdek) ugyancsak a   demokrácia ellentéte. A döntéshozó rendszernek olyannak kell lenni, hogy ezt az elméleti lényeget teljesíteni tudja.

e) A demokráciaszint pontos mérése is lényeges. Bár erről elég bőven esik szó a könyvben, fontosabb elemeit itt is vázolom.

   A döntéshozásba beleszóló, ellenőrző független állami, szakmai, ill. civil intézmények számát, azokban tevékenykedő emberek számát, valamint azok függetlenségét kell mérni. Egyszerűbben, csak azokat kell mérni, akik a központi hatalomtól valóban függetlenek.

  Továbbá, a népszavazások, népválasztások számát, a résztvevők számát, illetve a szavazások demokratikus szabályosságát kell mérni. Egyszerűbben csak azon népszavazásokat, ahhoz hasonló akciókat kell számolni, melyek a demokrácia szabályai szerint jöttek létre. A demokrácia sok szabályát itt nem sorolom fel.

  Továbbá az állampolgárok helyi, hétköznapi (lakóhelyi, munkahelyi, iskolai, ügyfélbeli, stb.) beleszólási (panasz, javaslat, stb.) lehetőségét kell mérni. 

Demokrácia és manipuláció.

A nép nem ismeri fel a saját érdekét, az igazi demokráciát, mert agyon lett manipulálva a gondolkodása. Nyilván a  többé-kevésbé diktatórikus, szűk-szélesebb vezetés manipulálja, akinek az érdekeivel ellentétes az igazi demokrácia.

Ki a nagyobb hibás, aki manipulál, vagy aki hagyja magát manipulálni?

Válasz helyett egy újabb kérdés: a nép alapjáratosan, a természete miatt utasítja el az igazi demokráciát vagy a manipuláció miatt?

A történelem mindenesetre azt bizonyítja, hogy a nép hihetetlenül jól manipulálható.

A történelem tele van a nép manipulálhatóságának példázataival.

Csak hogy a mostaniakat nézzük.

a) A II. világháború, igaz ez nem mostani, de azért nem régi, egy örökké fennmaradó manipuláció-etalon. Az értelmes ember csak elképedve tekinthet, erre és a többi hihetetlen népbutaságra, népőrjítésre.

b) A jelenlegi iszlám vallás elég sok szélsőséges tagja szintén elképesztő. Mint mondtam nem az ideológiákat, vallásokat kell okolni. Mert azok csak ürügyek a manipulálok kezébe és a manipuláltak fejébe.

Nem a nácizmust, nem a kommunizmust, nem az iszlámot, egyik vallást, ideológiát sem kell okolni. Legfeljebb megállapítható, vannak ideológiák melyek fél fokkal (csak fél fokkal) alkalmasabbak a manipulációra, mint más ideológiák.

c) A következő példázat Észak-Korea, valamint Dél-Korea esete.  Ugyanazon genetikájú és kultúrájú nép szinte merőben eltérő rendszert építve szinte ellentétes eszméket vall, szinte ellentétes társadalmi gondolkodással bír. Attól függetlenül, hogy a déliek járnak közelebb ez igazsághoz, a lényeg mégis a nagyfokú különbség, mely csakis az eltérő kommunikáció, a manipuláció hatására jöhetett létre.

d) Hogy ne csak a politikai manipulációt nézzük, vegyük be a sorba a kereskedelmi manipulációt, más néven a reklámokat. A reklámok többségéről, az összehasonlító adatok nélküli reklámokról van szó, az egyszerű agymosó reklámokról.  Melyek az emberek jelentős részére (30-60%, milliókra, milliárdokra) hatással vannak. Jó példázat az emberek manipulálhatóságára.

e) Végül kis hazánk, Magyarországon, 2016 év környékén létrejött manipulációt is be kell venni a példázatok közé. Nemcsak azért mert erre közvetlen rálát az szerző, de azért is, mert ez már egy új manipulációs kort jelenít meg. Elképesztően nyilvánvaló valótlanságokat szop be a magyar nép, jelentős része. Olyanokat, amiket tíz évvel ezelőtt még kinevetett volna, pedig már akkor sem volt a csúcson. Az előző példák után, valamint a tendencia elemzése után mégsem mondhatjuk, hogy a magyar nép, negatív kivétel volna. Azt mondhatjuk, hogy a népek rangsorába e szempontból is (manipulálhatóság, stb.) az alsó negyedbe tartozik, de nem kivételes. Van hozzá hasonló.

Valamikor naivan azt gondoltam a magyar nép nem az alsó, de a felső negyedbe, minimum a középmezőnybe tartozik, sajna ez életem egyik legnagyobb csalódása. Még ezzel együtt sem, kivételesen gyenge.

A manipuláció lényeges jellemzői:

   a) A manipuláció, pontosabban a tömegmanipuláció egyfajta meghatározása: olyan kommunikáció, melynek hatására, az emberek jelentős része ( 10-60%) a manipuláló szándékának irányába változtat a véleményén.

  A felhozott példák mutatják az emberek, a nép, a tömegek hihetetlen manipulálhatóságát.

  A történelem során a rengeteg régi tévedés mellett, illetve a rengeteg új tévedés mellett mégis megjelentek igazabb új gondolatok. Valahogy így mégis előre evickélt az emberiség. A manipuláció, a tévedés, a káros torzítás, tehát akár természetes folyamatnak is vehető.

Kérdés viszont hogy ez a folyamat marad, netán, javul, vagy romlik. Sajna, inkább romlás látható.

b)      A kérdés a jövő, illetve a tendencia.

Egy tendencia mindenképpen világosan kirajzolódik: a szándékosság, valamint a beletörődés (elfogadás).

Kb. 10 évvel ezelőtt írtunk egy könyvet melyben, végeredményben egy groteszk rémálom jelenik meg. A manipuláció jövőbeli tankönyve azt jelenti, hogy a manipuláció „szándékossá és elfogadottá” válik. Akkor még nem gondoltam, hogy 10 éven belül ténylegesen is realizálódik ez a rémálom.

A szándékosság természetesen nem új keletű, nehéz megmondani, hogy egy hazugság, ferdítés, csúsztatás mennyire szándékos. Én azt gondolom az is egy modern kori tendencia, hogy manipuláló maga sem hisz a terjesztett dologba, a célja egyértelműen az agymosás.  Tehát a szándékosság is tendencia.

Ami igazán új, az mégis a kettő összekötött erősödése: „a manipuláció szándékossága és elfogadottsága”. Ez a kétoldalú tendencia, ami új, ami egyértelműen megjelenik, ami sokkal veszélyesebb, mint minden eddigi manipuláció.

    Ennek is az „elfogadás” része erősödik, amikor a manipulált azt mondja: igen én tudom, hogy manipulálnak, hazudnak, de ezt én már megszoktam, ez így természetes, ezt én elfogadom. Ez több szempontból új és borzalmasabb helyzet.

Nem tudom megfigyelte-e a kedves olvasó, de politikai elemző műsorokban többnyire manapság nem az ügyet elemzik. Tulajdonképpen a manipulációs taktikákat elemzik. Mi más ez, mint a manipuláció elfogadása.

Visszatérve, mit jelent a manipuláció elfogadása?

Például a manipulálónak nem kell nagyon trükközni, titkolni a hazugságait.

Ezt tapasztalhatjuk például 2016 táján Magyarországon. Az emberek nagyobb része tudja, kijelenti: igen tudom, hogy ez így nem igaz, tudom, hogy ez manipuláció, de mégis „ezért, vagy azért” elfogadom.

Régebben is volt ilyen: - ugyan már fiam, mindig is voltak, vannak, lesznek urak, és szegények. Csakhogy még az ilyen beletörődő sem fogadta el, ha az úr, a szemébe hazudott és azt mondta: nincsenek urak és szegények. A beletörődő azt mondta: beletörődök abba, hogy vannak urak és szegények, de erről legalább ne hazudjunk. Más nyilvánvaló hazugságokat sem fogadott el.

    Az új, korunk beletörődője, viszont bármilyen hazugságba beletörődik.

Még azt is elfogadja, ha azt mondják neki: nagyjából minden rendben van. Sőt azt is elfogadja, legalábbis nem lázadozik, ha azt mondják neki: nincs is itt komolyabb hazudozás. Ez tehát egy magasabb szintje a beletörődésnek, mert mindenre kiterjed. A manipulálónak nem kell trükköznie, titkolttá tenni a hazugságait, elég, ha sokat ismételgeti, hiszen a manipulált elfogadja. Elfogadja pl. ezért:  a manipuláció, az élet része.

Tulajdonképpen ezzel megszűnik az igazság. Szerintem elveszik az élet értelme, de hogy hosszabb távon ez milyen bajokat hozhat, egyelőre még nem tudjuk.

A tömeg manipulálhatóságának tényezői:

a)      Van egy 10-30%-ig terjedő az átlagostól rosszabb, rosszra hajlamos réteg. Nyilvánvalóan elég banális a megfogalmazás: rossz, rosszra hajlamos. Csakhogy a konkrétumok nélküli általánosítás, „rossz, rosszra hajlamos” oka, éppen az, hogy sok minden lehet ez a „rossz”.

E réteg sok minden károsat, ártót tehet a társadalom szempontjából – ezt jelenti a rossz.

      b)   Ha már rétegek azt se felejtsük el, nemcsak manipuláltak vannak, de

       manipulálók is. Persze ez utóbbiak a rosszak közé tartoznak. De kik

       tartoznak ebbe a rétegbe? Nos ezen már el lehet elmélkedni. Azt

       azonban el lehet mondani: sok magát nagyon rafináltnak tartó ember,

       valójában átvert, kihasznált ember.

c)       Nemcsak a rossz réteggel kell számolni. A „jó” többség illetve relatív többség gyengeségeit szintén figyelembe kell venni.  Ugyanis ha rossz 10-30%-hoz csak 30-50% „csatlakozik” akkor már a többség rossz irányba menetel. Tehát a következőkben a „jók” többségének azon 30-50%-ról lesz szó, akik mégsem egészen „jók”. Leegyszerűsítve: a naivak és közömbösök 30-50% rétegének (többség, relatív többség) néhány gyengesége. Ezekről lesz szó a következőkben.

d)      Ha manipuláció, akkor mindenképpen a „jó királyba”, a vezetőbe, vagy a vezető eszmébe való naiv hit, amit be kell sorolni a tényezők közé.

e)      Ha nem is hisznek a jelenlegi „jó királyba” de mindenképpen messiásra, megváltó emberre várnak. A nép a tömeg nem eléggé hisz magába, nem eléggé hisz a demokráciába.

f)       Ha hisznek is valamennyire a demokráciába, semmiképpen nincs meg a többségbe, a relatív többségbe, a békés, kemény, de következetes küzdelem akarata, illetve tudása. Pl. hogy tömegtüntetésekkel, nagy sztrájkokkal, ill. ellenszavazásokkal, leváltásokkal is el lehet küldeni a csapnivaló vezetést. Sőt azt sem értik, miért kellene a rosszat leváltani, elküldeni, ha nincs helyette igazán jó, ha nincs megváltó. Az pedig szinte fel se merül, hogy ők maguk, mi magunk, vagyis a nép vegyük át a vezetési funkciók egy részét.

g)      Mindenképpen el kell gondolkodni, hogy az általános ember butaságot mennyire vehetjük a tényezők közé. Ha a mindennapi életbe gyakran felkiáltunk: „de ez hatalmas ostobaság”, akkor miért csodálkozunk, ha a nép manipulálható.  Az emberek (beleértve magamat is) még mindig nem látják át eléggé a dolgokat, még nem képesek a helyes utat kiokoskodni, pláne ha közben mindenféle félrevezetések térítik el őket.

h)      Ugyanakkor felmerülhet a gyanú: lehet, hogy az ember, a többség, relatív többség nem is  akar teljesen békés, igazságos, igazságot feltáró életet. Avagy e gondolat válik általánossá: ennél úgysem lehet jobb.

i)        Nyilvánvalóan a manipuláció elfogadásban szerepe van annak is, hogy a valóság fokozatosan átcsúszik fiktív világba (filmeket nézünk, élethű játékokat játszunk, stb.).

j)        Annak is szerepe van manipulálhatóságban, hogy a hatalmasra növekedett hazugságtengerben még nehezebb az igazságot megtalálni.

k)      És végül, de nem utolsósorban, e gondolat elterjedése, általánossá válása: a manipuláció természetes, mindenki manipulál. A manipuláció az élet része, el kell fogadni.

Természetesen mindezen tényezők hamis ártó tényezők.  Természetesen sem a manipulációba sem a fejlődésképtelenségbe nem szabad belenyugodni. Az is látni kell, hogy a stagnálás, a pangás, hanyatlásba megy át. Ez tisztán kirajzolódik a természetrombolás vonatkozásában. Nem elég beállni egy alacsony negatív szintre. Folyamatosan előre kell lépdelni, hogy a katasztrófát elkerüljük, és a földet az utókornak megőrizzük.

Kiegészítés a DEMOKRÁCIA KÉZIKÖNYVE XXI. SZ. c könyvhöz.

 A demokráciaoktatás kifejtése.

   Nem mellékes, de nagyon is fontos kérdés. Egy fejlettebb demokratikusabb (igazi demokrácia) csak úgy tud létrejönni, ha az emberek értik a demokráciát ehhez pedig már elemi és középiskolában oktatni szükséges méghozzá megfelelő mennyiségben és módon. Tehát mivel alap-lerakásról van szó, ezért a látszólag mellékes oktatási probléma, valójában rendkívül fontos. Már korábban is említettem, hogy ez elméleti oktatást össze lehet kötni gyakorlati oktatással, vagyis egyszerűen az iskola, az osztály mint demokratikus közösség funkcionálna. pontosabban mint egy igazi korszerű demokratikus közösség, vagyis a jelenleginél sokkal nagyobb beleszólása lehetne a tanulóknak.

Erről egyébként eszembe jut a sokat átkozott szocializmus benne az iskolai úttörőőrsökkel, melyek meglepő, de viszonylag demokratikusan ügyködtek. A fejletlen országokban egyébként nincs hagyománya, kultúrája a demokráciának, sajnos Magyarország is ezek közé küldötte le magát.

           Mi az amit elméletileg is, gyakorlatilag is alátámasztva meg kellene értetni az iskolás gyerekekkel. 

1.      Miért hasznos a közvetlen demokrácia, milyen előnyei vannak. Egy demokratikus közösségben lehet az egy osztály, egy őrs, vagy cserkész-csapat, egyéb, nemcsak az érdek szempontból jó lenni de érzelmi szempontból is. Vagyis a tagok, egy igazi demokratikus csapatban egyszerűen jól érzik magukat.

2.      Az egyén érdeke, általában azonos a közösség érdekével. Az együttműködés, vagy a szabályozott tisztességes verseny mindenkinek hasznos, a harc rövidebb-hosszabb távon mindenkinek káros.

3.      Meg kell érteni, értetni: mi a magánügy és a közügy közötti különbség.

4.      Nem szabad a közügyekről való vélemény-nyilvánítást valamiféle okoskodásnak, intrikálásnak, hőzöngésnek, stb. venni

5.      Többek között meg kell érteni és értetni: miért rossz, káros az automatikusan utánzott vélemény. Miért jó ha mindenki önálló véleményű, de a közösséget tisztelő a többségi akaratot elfogadó tagja a közösségnek.

6.      Valamint a könyvembe leírt gondolatokat egyszerűen, iskolás szinten meg kellene tanítani.

Szóval a fenti alapokat mindenképpen a gyerekekbe kell plántálni.

A logika kiterjesztése.

Először felteszek kérdéseket, amikre nem válaszolok.

Az igazság-keresés, ill. igazság-megtalálás azonos a problémamegoldással?

A logika, igazságkeresés, vagy problémamegoldás?

Van külön matematikai logika, egyéb természettudományos logika, játék logika, igazság logika, erkölcsi logika, politikai (társadalmi) logika, egyéb más logika? Vagy a logika részei nem különülnek el teljesen, van egy közös magjuk, illetve összefüggnek?

Az biztos, hogy a logika, gondolkodástan, igazságtan nem arról szól, hogy megnevezze a konkrét igazságokat, hanem arról, hogyan, milyen úton-módon juthatunk el az igazsághoz. Vannak az igazságkeresésnek, problémamegoldásnak szabályai, vannak módszerei, vannak eszközei, vannak tévedései, ezeket kell felsorolni.

Tehát amikor megállapítunk valamit, akkor megállapításon kívül illő azt is megmondani, milyen szabály, mód, eszköz, stb. alapján jutottunk a megállapításhoz. valójában csak akkor tudjuk bizonyítani az adott konkrét igazságot, ha a hozzávezető út, mód, eszköz elfogadott és helyes. Valamint csak ebben az esetben jöhet létre, rációra alapozott közmegegyezés.

A politizálás a politikai logika a kedvencem. Pontosabban ez egyben társadalmi, történelmi logika is.

A politikai logika egyik problémája, a „jó” cél szentesítheti az eszközt? Erről már értekeztem, most biztosan nem fogok bővebben kitérni rá.  Vannak más problémai is melyekre szintén nem térek ki.

Az biztos, hogy a puszta hatalmi logika nem a közérdekről, közjóról a közügyekről szól, (legfeljebb így, vagy úgy érintkezik), ezért ezt ne politikai (társadalmi, történelmi) logikának nevezzük, hanem hatalmi logikának. A hatalmi logika, a hatalomtechnika, a hatalom megszerzésének magtartásának, növelésnek logikája. 

Most itt viszont a politikai, társadalmi, történelmi (közjó, közérdek, közügy) logika egy másik fontos problémáját szeretném taglalni.

Legyen a probléma címe: a reálpolitika jó, vagy rossz?

(A reálpolitika, tehát nem a hatalomtechnikáról szól) Akkor miről? Például, egy ország nemzet,  maradjon e, a régi megszokott „rossz” úton, alkudjon meg, vagy válasszon egy kockázatos utat, mely  jó esetben, komoly fejlődést jelent,  rossz esetben azonban akár  bukást  is jelenthet?  Tehát a vezetőnek, politikusnak a politizálónak melyik utat érdemes választani?  (De itt már mindjárt itt is megállapíthatjuk: ez is kiterjeszthető például az egyének életére is, tehát nem csak társadalmi kérdés.)

Nyilván mérlegelni kell, a régi út mennyire rossz, mekkora a bukás kockázata, vagyis mekkora az előrelépés esélye. Ráadásul az is kérdéses, hogy a feltételezett jó út, biztosan jó?  Hogy ne csak, rébuszokba beszéljünk, nézzük például az 1848-as szabadságharcot. Vagy nézzük a kiegyezést. Vagy nézzük Kádár János megítélését. Vagy szinte bármelyik komolyabb történelmi eseményt. Pl. mekkora esélye volt a szabadságharc győzelmének? Nem lett volna kevésbé kockázatos megoldás? Ha győz a szabadságharc, az biztosan jó lett volna hosszabb távon a magyar nemzetnek?

Ugyanakkor ebben a kijelentésben is van igazság: ha a politika politikus vezető nem az ideális jövő felé néz, ha belenyugszik a rosszba, ha nem törekszik változásra, ekkor a társadalom nem fog fejlődni. A stagnálás pedig veszélyes, hanyatlásba fordulhat át. Ugyanez igaz a magánéletre is.

Az biztos, hogy elméletileg állandóan a jóra, jobbra kell törekedni. Elméletileg állandóan pontosan elemezni, kritizálni kell a jelent, pontosan elemezni kell a jobb (az ideális optimális) jövőt, elméletileg a változásra kell törekedni. Más kérdés, hogy a kockázatok pontos elemzése után mire vállalkozunk a gyakorlatba. Illetve az adott vezető, politikus mire vállalkozik. Az is biztos, hogy valamennyire gyakorlatilag is változtatni kell, a változtatás mértéke üteme, ami kérdéses.

De már az is fontos megállapítás, hogy elméletileg, szavakban, törekvésekben mindenképpen a fejlődésre, a változásra kell törekedni, és valamennyire tettekben is.  Ugyanis a politikusok, vezetők többsége nem így gondolja. A többség bizony szavakban, tettekben is stabilizálni akarja a jelen helyzetet, egyben a saját hatalmát. Tehát a fejlődés már magjában el van fojtva, tisztelet a kivételnek. Ugyanakkor, mint mondtam, a fejlődés helyes irányát, a jó utat nagyon alaposan pontosan kell kiszámítani.

Minimálisan e gondolatok jegyében próbálhatjuk meg a történelmi, társadalmi eseményeket értékelni. 

A történelmi (társadalmi) fejlődés öt vonulata.

Saját munkásságom vázlatos értékelése.

Első társadalomról szóló írásaim, egyértelműen abból indultak ki, hogy az emberiség hajtóereje, összességében, végső soron az értelem, az értelmesedés. Valamint olyan igények (szükségletek), mint biztonság, béke, barátságosság, önrendelkezés, igazságosság, egészség, tudás, természetvédelem. Ezen igények kielégülései adják végső soron a boldogság forrását, éltetik az embert. Továbbá, hogy az embereket, a többséget meg lehet arról győzni, hogy az egyéni, családi boldogulást csak a közösségi, ill. a világközösségi boldogulással összhangban lehet hatékonyan, tartósan, igazándiból létrehozni.

Aztán egyre több írásom szólt arról, hogy ez nem egészen így van. Például, hogy az emberek a többség társadalomról szóló gondolkodásában nem az értelem dominál. Valahogy az emberi értelem erősen kettős. Mert azt az emberek gyorsan és egyértelműen ki tudják okoskodni, hogy lehet eljutni, könnyen, gyorsan, röviden a) pontból, b) pontba. De ha ebbe az eljutásba már társadalmi, közösségi szempontok is szerepelnek, akkor az emberi értelem, már megzavarodik. Pontosabban ekkor már az érzelmi pszichés, lelki szempontok kezdenek dominálni.

A legfőbb igények sem biztosan, a felsoroltak. Valamint nagyon is lehet, hogy az embert „soha” nem lehet meggyőzni, hogy csak a közösséggel, világközösséggel összhangban érheti el a viszonylag legnagyobb jólétet (nemcsak anyagi szempontokat nézve).

A valóságban szinte biztosan az „is-is” érvényesül. Vagyis bizonyos arányban azért mégis az értelem, a felsorolt igények érvényesülnek. Hogy mekkora arányban azt nem tudom megmondani, de ha csak 20%-ban is, akkor már nem reménytelen a megoldáson való gondolkodás.

Másfelől, értelmes, logikus írás, komolyabb elemzés csak akkor jöhet létre, ha feltételezzük, hogy van a világnak rendje, célja.  Ha csak értelmetlen harc-sorozatot feltételezünk, akkor legfeljebb a harci taktikák szintjén okoskodhatunk. Egyébként a mai okoskodások, elképzelések nagyobb része lényegileg valóban erről szólnak.

Én most ebben az írásban is visszatérek az eredeti kiindulóponthoz: az értelem, a pozitív igények és a közösség, az ember tisztelete a legfőbb hajtóerő és cél.

Ezen elemzés alapján, a történelmi történések nem kaotikusak, felfedezhetők nagy vonulatok, vagyis a történelmen végighúzódó nagy összefüggő folyamatok, melyek egymással összefüggő részben ismétlődő események sora. 

Az öt történelmi vonulat.

Akár öt alapvető metszetről is beszélhetnénk. A hasonlat nem is olyan rossz, a történelmi fejlődés olyan, mint egy hegységképződés, alakulás. Felfelé is nő, oldalirányba is terjed, na és persze hosszanti irányba is. Ezek szerint van elölnézeti metszete, keresztmetszete, valamint felülnézeti metszete. A negyedik, ötödik pedig talán ferdén futó metszet, de mint minden hasonlatot, ez is sántít, ezt is át kell alakítani.  Ami viszont a hasonlat mellett szól, hogy a metszetek, mint ahogy a hegység részei is természetesen összefüggnek, de mégsem azonosak. A történelmi fejlődés részei is összefüggnek, már azért is mert mindegyik alapja, az emberi test, agy, psziché, a másik oldalon pedig, a hatalmas természet.

A mindenek felett álló vonulat persze az emberi gondolkodás, psziché alakulása, mely persze függ a társadalomtól a társadalmi viszonyoktól (társadalmi fejlődéstől), de talán van önálló aspektusa is.

   A történelmi fejlődés első, valamint alapvető vonulata, metszete: a történelmi rendszerfejlődés.

Másképpen ez a demokratizálódás folyamata.

Legalábbis a demokrácia szintje, fajtája, - a vezérlő, a legerősebb rendszerjellemző.

Ez határozza meg 67-80%-ban a többi rendszerjellemzőt.

80% körül meghatározza a döntéshozó mechanizmust, és a vezetés-kiválasztás rendszerét. A maradék 20%-ban e jellemzők saját aspektusa érvényesül. A saját aspektus azt jelenti, hogy az adott vezetés, egyéb körülmények hatására, sokféle alkategória, variáció jöhet létre. Vagyis, hogy ugyanazon lényegi rendszert, azért részben másképp is lehet csinálni.

67% (kétharmad) körül meghatározza az állam nagyságát és fajtáját. Ez a második legerősebb rendszerjellemző. A maradék 33% (egyharmad) a saját aspektus.

A gazdasági, pénzügyi rendszert ugyancsak kábé kétharmad arányban határozza meg.

A tananyagot az oktatási rendszert szintén 67% körül határozza meg.

A „hivatalos” rendszer ideológiát, vallást, erkölcsöt, valamint annak terjesztési fajtáját szintén 67% körül határozza meg.

Az emberek közötti különbségek nagyságát, igazságosságát, a különbségtevés szempontjait szintén 67% körül határozza meg.

A jogot, jogrendszert, igazságszolgáltatást szintén 67% körül határozza meg.

A szociális rendszert, az egészségügyet, és egyéb jellemzőket szintén 67% körül határozza meg a demokráciaszint és fajta.

A maradék 33% mindig a saját aspektus.

   Szerintem a rendszerfejlődés, ill. a demokratizálódás a legfontosabb, én is ennek elemzésére fordítottam az energiám nagyobb részét. Sok munkám szól erről, többek között, a „Demokrácia Kézikönyve XXI. sz.” Elég sokat és részletesen írtam erről, pl. az eddigi nagy történelmi rendszerekről: ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalista, új kapitalista (szerintem államkapitalista), illetve a szocialista, aminek a fő áramlata a jelenlegi kínai-szocialista.

Valamint a jövőbeli legfejlettebb rendszer: az igazi demokrácia. Az emberi psziché szempontjából itt olyan szükségletekről van szó, mint: igazságosság, beleszólás, biztonság, stb..

A külországi háborúkon kívül a harcok másik nagyobb csoportja viszont, döntően a forradalmak, polgárháborúk, belső harcok, melyek viszont az első nagy vonulathoz a rendszerfejlődés, a demokratizálódás folyamatához kötődnek.

Ugyanis ha eddig még nem derült volna ki a rendszerfejlődés nagy vonulatának, lényege, magja, a demokratizálódás folyamata. 

Persze itt nem akarom újra részletesen elemezni a témát. Ami itt érdekes lehet, hogy mostanában ez a fő vonulat, miért van elfelejtve. Miért csak a többi vonulatot „elemzik”? – persze hibásan, hiszen a fő vonulat kifelejtésével csak torz elemzések jöhetnek létre.

A történelmi fő vonulatok (folyamatok) összefüggnek, kölcsönviszonyban vannak, azonban itt is a rendszerfejlődés, ill. a demokratizálódás vonulata a domináns meghatározó. Szerintem kb. 40-50%-ban határozza meg a többi vonulatot. A maradék a saját aspektus, aminek visszahatása is van. Az összefüggéseket ebben az írásban nem taglalom.

    A második vonulat, a természettudományos, technikai, valamint kulturális fejlődés. Vitatható, hogy a kulturális fejlődést nem kellene e külön taglalni. Itt és most nem teszem. Az emberi psziché szempontjából, itt az ember újító képességéről van szó. Méghozzá a mindennapos élet eszközeinek újításairól, melyek azután nagyobb újításokban is összegződnek. Lényegében a művészeti fejlődés is egyfajta újítássorozat, ezért vehető ide a kultúra is. Sokan civilizációról beszélnek, én nem szeretem azt a fogalmat. Sokan a természettudományos, technikai fejlődést gondolják fő vonulatnak. A cáfolat viszonylag egyszerű: létezhetnek, (léteztek, léteznek) viszonylag fejlett technikával, de alacsony demokráciaszinttel, saját népüket, vagy, és, más népeket boldogtalanságban, sőt elnyomásban tartó rendszerek. Tehát fontos vonulatról, de mégsem fő vonulatról van szó.

   A harmadik nagy vonulat (folyamat) a globalizálódás. Illetve a specializálódás, mint egyfajta ellen-globalizálódás. A globalizálódás egyszerűen: egyének, csoportok, népek szükségszerű okok (technikai fejlődés, népesedés, stb.) miatti erősödő egymásra hatása.

A specializálódás egyszerűen: egyének, csoportok, népek specializálódás, ezért bizonyos típusú elkülönülése. Az első jelentős specializálódás, a munkamegosztás, a szakmák kialakulása volt. A jövőben remélhetőleg kialakul, hogy az egyívású emberek egy helyben élnek majd, nem kényszerű, de tervezett közösségek jönnek létre. Amit mostanában borzalmas dolognak tartanak, de erre még visszatérek.

    A negyedik nagy vonulat a nemzetek (országok) kialakulása, alakulása. Ebben benne van a jövőbeli alakulás is. Erre a témára még visszatérek.

   Az ötödik nagy vonulat, az expanzió, terjeszkedés, a hódítás logikájából történő alakulás. A birodalmak alakulásról van itt szó, de nemcsak arról. Az biztos, hogy mostanában ez a kedvenc, a „társadalomtudósok” ezzel foglalkoznak a legtöbbet. Ami nem lenne baj, ha közben a többi fejlődést emiatt nem hanyagolnák el.

      Az utolsó, az ötödik vonulat egyik sokat emlegetett részével folytatnám, de előtte: 

Néhány bevezető megállapítást akkor is ki kell mondani, ha elképesztően bárgyúan hangzik.

Elméletileg nem nehéz kitalálni az optimális jövőt, feltételezve, hogy az emberek jellemének is változni kellene. Más kérdés, hogy a gyakorlati megvalósítás borzalmasan nehéz, ha egyáltalán lehetséges.

Tulajdonképpen egy értelmes igazságos jövőben nem lesznek végtelen viták, nem lesznek harcok, sem véres pusztító harcok.

    Az igazságokat, valamint az érvényesüléseket az alábbiak döntik el:

    Az objektív elfogulatlan társadalomtudomány által bizonyítottan kiszámított szükségszerű folyamatok, ill. az aktuális optimális arányok.

    A nép többségének pontosan mért igénye, ill. akarata.

    (Viszonylag békés konstruktív viták.)

    A békés igazságos versenyek.

(Ez a felsorolás egyszerű, ámha belegondolunk, hogy lehet létrehozni gyakorlatilag az objektív elfogulatlan társadalomtudományt, a pontos demokratikus mérést, a színvonalas közvetlen demokráciát, a békés igazságos versenyeket, akkor már elég nagy bajban vagyunk.)

Például mekkora lehet az aktuális világszövetség átlagos szorossága? Mekkora lehet az igazságos békés versenyben létrejövő különbségek legnagyobb mértéke? Népek, nemzetek és egyének esetében.

Tehát egyszer majd a tudomány megállapítja, pl. hogy valós erősödő tendencia, a globalizálódás - mivel a technika kommunikáció, a népesedés és egyéb okokból a világ összezsugorodik, a dolgok egyre erősebben függnek össze, stb..

Továbbá megállapítja a szükségszerű és jótékony tagolódást is. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kisebb országoknak, nemzeteknek (régióknak) viszonylag szorosabb demokratikusabb világszövetséget kellene létrehozni.

De ennél azért pontosabb értékekre, számokra, arányokra van szükség.

Ennek egyik fontos eleme a többség valós igénye, mely csak demokratikusan mérhető.

A szavazást meg kell előzni az objektív vitának, tehát a normális vita nem tűnik el, azonban a parttalan vitának, a harcnak, háborúnak el kell tűnnie.

Szóval az elfogulatlan tudomány a demokratikus méréssel megerősítve például megállapítja, hogy népek nemzetek között legfeljebb kétszeres életszínvonalbeli eltérés lehet. Megállapítja azt is, hogy milyen területeken mekkora függetlensége lehet egy népnek, nemzetnek, régiónak.

Ezután jöhet a békés igazságos verseny. Részben szervezni kell ezeket a versenyeket részben maguktól is kialakulnak. Azonban a keret-szabályozás mindenképpen szükséges. A legelső és legutolsó közötti különbség a már említett módon megállapított (tudomány és demokratikus mérés) lehet. Tehát a békés szabályozott igazságos verseny szintén szükséges, de ez nem harc, háború.

Nagyjából minden fontosabb szám, arány mechanizmus megállapítása ehhez hasonlóan történne.

     Ezek után mit tudunk mondani a társadalmi problémákról, mint például a globalizáció problémájáról. Illetve az ehhez hasonló nagyobb, éles parttalan vitákat, sőt gyakran, harcot, háborút kiváltó problémákról? Valószínűleg ezek megoldatlansága csak az ellenségeskedés fenntartásának ürügyei. Másképpen: ezeket elméletileg viszonylag egyszerű megoldani, gyakorlatilag azonban az emberi természet miatt, borzalmasan nehéz.

A békés vita természetes, az éles parttalan vita, kiváltképp a harc, háború fölösleges. Persze a megtámadott kénytelen védekezni, az ő harca nem fölösleges.  A harc generálása, főleg a hódítás, azonban fölösleges ártalmas, ostoba. Az emberek, legalábbis egy jelentős réteg, beleértve a vezetőket is, a problémákat nem megoldani szeretné, csupán ürügyként használja az ellenségeskedés, a harc fenntartására. Ezzel együtt mi, békés gondolkodó emberek is kénytelenek vagyunk beszállni ebbe a vitába, ha nem is elvadulva, de durvábban, ostobább érveléssel, mint ahogy szeretnénk. Persze lehetünk finomkodó bölcselkedők, de akkor meg sem hallanak.

Ugyanakkor a gondolkodó megpróbálja a lehetséges eszközökkel elősegíteni a problémák megértését, mivel megértés nélkül nincs megoldás.

A megértést pedig elő kell segíteni, mert legfeljebb a távoli homályba dereng.

Jelenleg elképesztően alacsony a politikai társadalmi műveltség, intelligencia - ez is egy visszatérő témám. Ezt fontos megérteni, több okból is, itt ezeket nem is részletezem.

Csupán egy-két példát említek. Egy un. „tudományos” műsorban, filmben az volt a vezérgondolat, a fő következtetés: végső soron, a háborúzás jó dolog, a fejlődés, kiváltképp a technikai fejlődés, motorja. E gondolatmenetet egyre gyakrabban hallom. A történelemoktatásban pedig még mindig „nagy, csodálnivaló” hódítókról, hadvezérekről beszélnek. A szimpatikus, jó „hódító” háború gondolata még napjainkban is erősen tartja magát.

Nos, a tévesen érvelő csak egy-két apró logikai bukfencet csinált: pl. összekeverte az erősen domináló, érvényesülő felettébb ártalmas fő hatást, a sokkal gyengébb hasznos mellékhatással.

Mert az, hogy egy háborúnak lehetnek hasznosabb mozzanatai, nem jelenti azt, hogy összességében nem egy borzalmas dologról lenne szó. Egy másik logikai bukfenc, hogy a szöveg szerint, bizonyos, békés időben is használatos technikai újítások csakis a háború miatt jöttek létre. Nyilvánvaló, hogy a nehéz munka, a kíváncsiság, a felfedezés öröme, dicsősége, haszna, békében is erős innovációs motiváció. Tehát szinte biztos, hogy ezen technikai újítások háború nélkül is létrejöttek volna, legfeljebb egy kicsit máskor, másképp.

    Ha megnézzük például az arab térség borzalmas, háborús állapotának, és ennek leágazó bajainak alapvető okait, akkor ilyeneket találunk:

Az emberek, népek közötti aránytalan, igazságtalan különbségek.

A nagyhatalmi hódító expanziós politika. (Méghozzá több oldalról.)

Az uralkodási, faji vallási és más felsőbbrendűségi pökhendiség problémája.

A demokratikus világszövetség és a nemzetközi jog gyengesége.

A jó, szimpatikus „hódító” háború gondolata.

Ezek lennének az alapvető okok azonban az emberek, vezetők nem ezekről beszélnek és főleg nem ezek megoldásán fáradoznak. Veszekednek, harcolnak, háborúznak.

    E példákból is levonható a következtetés:  a jelenlegi színvonal alacsony.

     A társadalmi problémák, rendszerszintű megoldása pl. kis-hazánkban is fontos lenne:

A munkahelyek működése részben (van a tisztességes munka, jövedelem, stb.), a rendőrség, bíróság működése, az iskolák, a korházak, rendelők működése részben, a lakóközösségek működése részben, általában közhangulat, mindez a társadalmi állapot, ill. rendszer függvénye.

Lehetne még folytatni.

Bosszankodásaink, fájdalmaink mennyisége elsősorban a közállapotok, közügyek rendezettségének, a rendszer (állami döntések, törvények, stb.) jóságának függvénye.

És akkor még a lehetséges háborús állapotról nem is beszéltem.

Persze már ahhoz is kell némi gondolkodás, hogy megértsük az emberek jelleme, a jellemépítés mellett fontos a körülmények építése is. Ha azt kérdezzük, mire érdemes energiát, munkát fordítani, Akkor az értelmes válasz: saját jellemépítés, mások jellemépítése, és egyéb személyes segítség, valamint a körülmények, azaz a rendszer építése. Nem egyértelműen érzékeljük a rendszer minőségét, ez is egy ok, a társadalmi érdektelenség kupacában.

Mert valljuk be: baromi nagy a társadalmi érdektelenség.

Azt is meg kell állapítani, hogy a társadalomtudományos színt legalább tízszer alacsonyabb, mint a természettudományos színt. Ez sem ok nélküli.

Szóval a boldogságunk jelentős része a társadalmi állapotokból következik, de ez sem tudatosul.

Bár megszokjuk a rosszabb életszínvonalat, de ez nem arról szól, hogy mindig egyformán vagyunk boldogok. Ez csak egy önvédelem, csak egyfajta tompítás.

   Egy példázat. Régebben a házunk közössége egy jó hangulatú közösség volt. persze akkor nem éreztem, inkább csak közepesnek, „elmegynek” tűnt. Azután jöttek új kötekedő, vagy érdektelen lakók, jött új vezetőség, új szabályokkal. mondhatjuk a házunkba rendszerváltás történt, sajnos negatív, elromlottak a dolgok. A felújítások alig haladnak, a közös tulajdonok elhanyagoltak, de ami ennél is nagyobb baj, rossz a közhangulat. Az emberek nem szeretnek, itt lakni, de egymással szemben is gorombák, jó esetben, közömbösök. Csak most döbbentem én is arra, hogy régebben milyen jó kis közösség jött létre.

Az egyik új fiatal lakó a múltkor megjegyezte: hát ez van, elég tré a helyzet.

Én csak ilyesmit motyogtam: ti új-lakók nem is tudjátok régebben milyen jó volt ebben a házban lakni. Persze a fiatalember nem értette miről beszélek, talán el se hitte. Valószínűleg én se hittem volna el az ő helyébe. nem hittem volna el, hogy lehet másképp is, jobban, boldogabban, és ez a vezetés, ill. a rendszer függvénye.

Házunk ebben a példázatban az országos rendszert szimbolizálja.

Szóval ez egy példázat, a rendszer fontosságáról és arról, hogy miért nem ismerik azt fel.

Lehet, hogy ez az egész banálisnak tűnt, de sokan az emberek nagyobb része nem érti, miért fontos a társadalom, a politikai rendszer. Ugyanis ha felismerné, minimum elmenne szavazni, és nem mondana ilyent: engem nem érdekel a politika. 

Az ideális elmélet után térjünk vissza az sokszor ostoba veszekedő valóságba, a történelem alakulásába.

Méghozzá az ideális érvelésnél, kényszerűségből egy fokkal alacsonyabb szinten.

Talán kevesen gondolják, de az ősközösségi közösség, az őskeresztény közösség, az igazi kommunista közösség, a hippi közösség alapjai nagyon is hasonlóak. Ezek eszmeileg, az elvek szintjén is testvérek. A közös elvek: igazságos, de kicsike különbségek, vagyis viszonylagos egyenlőség. Erős közösségi összetartozás. A vagyoni jólét, gazdagság helyett inkább szellemi, kulturális gazdagság. Szóval ez is egy a történelmen végighúzódó szerintem valós konfliktus-folyamat.

(Hozzátettem: „igazi kommunizmus”, ugyanis van ál-kommunizmus is. Nemcsak a kommunizmust, de szinte mindent meghamisított már az ember. Na ez a másik nagy zavaró, kavaró probléma, a rengeteg félrebeszélés, a szavak és a valódi tettek eltérése.)

Mindehhez csatlakozik, de mégis külön fő kérdés, a demokrácia kérdése. A nép, a tagok, vagy a vezetők döntsenek a komolyabb kérdésekben? Pontosabban, milyen legyen az arány? Az nem vitás, hogy a jelenleginél (az átlagosnál) jóval nagyobb népi beleszólás (közvetlen beleszólás) szükséges. Értelmes vita szólhat azonban a hogyanról, valamint a bővülés üteméről,

Ezeken azért el lehet értelmesen vitatkozni, nem a harcot igazoló ürügyek.

Szóval bevezetésképpen ennyit érdemes volt elmondani.

Akkor térjünk vissza az ötödik történelmi vonulat egy sokat emlegetett részére.

A birodalmasítás, a globalizálódás, valamint a nemzetközi nagytőke összefüggései.

Visszatérek az öt nagyobb vonulathoz., de egy érdekes, a fenti címben megnevezett „összefüggéssel” kezdem.

Sokaknak csalódást okozva én itt nem egyféle bonyolult összeesküvést bontakoztatok ki, remélhetőleg a tényekből, hanem éppen azt, hogy az összefüggés csak természetes összefüggés. Természetes, vagyis nem csinált összefüggés, nem összeesküvés, úgy függnek ezek a dolgok, mint ahogy általában a közel álló dolgok. 

A jelenlegi elmélet valami olyasmi, hogy egy titkos zsidó csoport, (ki más is lehetne) összeesküvést szőve suttyomban leigázza a világot, de közben USA birodalmat is erősíti. Igaz máskor pedig éppen zsidó-bolsevik (kommunista) összeesküvésről, vonulatról beszélnek, ami persze ellentmondás, mert a kapitalista tőkés nézet és politika szinte ellentéte a bolseviknak. (Ráadásul az igazi kommunizmus nem azonos a bolseviknak titulált ál-kommunizmussal. Azután beugorhat a diktatúrák, szélsőjobb, szélsőbal, stb. azonossága, ill. eltérése és még sok kapcsolódó probléma). Szóval itt már kuszálódnak a szálak, az embernek különös tehetsége van, hogy mindent jól összekavarjon, amely bonyolult örvény ráadásul eltakarja a nyilvánvaló egyszerű igazságot, ill. azok valós megjelenéseit. A részigazságokkal teledobált szemétkupacban elvesznek az igazságok. Így tehát az összes kusza elképzelés cáfolatára nem tudok kitérni.

Az biztos, hogy a történelem során mindhárom folyamat megjelent, sőt nagy jelentőséget nyert.

Egyrészt végigkövethetjük az expanziós, hódító, birodalmasító (nagyhatalmi) akaratot. Mely akarat gyakran a belföldi zsarnoksággal is azonosul.

Másrészt valóban van egy természetes globalizálódási folyamat, mely arról szól, hogy az utazással, a kommunikációval, a népesedéssel, egyebekkel összezsugorodik a világ, vagyis egyre szorosabb, összefüggések kapcsolatok alakulnak ki.

Harmadrészt valóban kialakult egy „nagytőke probléma” ami valóban komoly probléma.

Ezek a problémahalmazok természetesen kapcsolódnak, de nem összeesküvésszerűen, tervezetten. Egyébként is az érdekszövetségek, sokkal erősebbek, mint a gyűléses szövetségek.

Az elején említett összeesküvéssel a formális logika alapján a következő problémáim vannak.

Az még lehetséges is hogy van egy nagyhatalmú, óriás-pénzű (extra-nagytőkés) csoport, aki uralni akarja a világot. Pontosabban már jelenleg is „uralja”, akkor hát ezen helyzetét fenn akarja tartani. De akkor ez a csoport minden népet, nemzetet lenéz, egyik országból (az USA-ból) sem akar birodalmat. Birodalmat, területi, hatalmi birodalmat leginkább a politikai vezetők építenek, ill. építenének ki. Az extra-nagytőkés csoport (nevezzük így őket) a hatalomnövelés vonatkozásában eltér a zsarnok-politikai vezetés céljaitól. Ez azt jelenti, hogy két különálló (de természetesen összefüggő) problémakörről van szó.

A természetes globalizálódást (összezsugorodik a világ) megint csak nem lehet összeesküvés következményének tekinteni.

Itt feltenném a kérdést: egyáltalán mit akarhat egy zsarnok? Az elsődleges célja, hogy ő irányítson, és nem az, hogy tönkre tegyen mindent. Az igaz, hogy félig már azzal is tönkreteszi a dolgokat, hogy centralizáltan irányít, de csak „félig”. Ez a politikai zsarnokokra is igaz, és az extra-nagytőkésekre is.

A politikai zsarnok, ill. az extra nagytőkések viszonya röviden: ellentmondásos, egy határig szövetséges, a határon túl - óvatos ellenséges. Ritkán kevesekkel - nyíltan ellenséges.

Mindkét társaság káros, ártó, veszélyes, általában a rosszak harca zajlik. A rosszak harca a kisember, a nép szempontjából ugyanolyan káros, mint a rosszak szövetsége. Ugyanolyan rossz, annak ellenére, hogy a kisembernek úgy tűnhet, mintha ez, vagy az a rossz éppen az ő érdekében harcolna. Ez azonban csak hazug illúzió.

Az általános, mindenre jó megoldás: az igazi demokrácia. Pontosabban, ez lenne, de az ide való eljutás meglehetősen rejtélyes. Az igazi demokrácia, mely megoldja legalábbis a megoldás, az előrelépés felé viszi a jogalkotást, a vezetők választását, az oktatást, a manipulációt, és a többi problémát. A manipulációt, az igazi demokráciához szükséges „objektív tájékoztatási rendszer” által oldja meg, vagyis csökkenti. Manapság a manipuláció lépett a politikai bajok problémák élére.

Persze az igazi demokrácia, mint rendszer, az elején felsorolt problémák vonulatok (hódító szándék, nemzetek alakulása, globalizálódás, nagytőkés probléma) megoldásában is irányt mutathat, ill. alapot adhat.

Megismétlem a lényeget: a hódító (nagyhatalmi) vonulat, a globalizálódás, valamint a nagytőke probléma természetesen és nem összeesküvésszerűen kapcsolódik össze.

  A negyedik vonulat rövid elemzésével folytatom.

Rövid lényegi elemzés a nemzetek kialakulásáról és alakulásáról.

Az élőlények, kiváltképp az ember közösséget alkotnak. E közösségeknek szerintem két lényeges jellemzőjük van. Az egyik a nagyságuk, hány tagból állnak. A másik a szorosságuk. A szorosságot inkább példákkal illusztrálom. Pl., egy párduc közösség, viszonylag laza, egy oroszlán közösség már szorosabb, egy hangya közösség még szorosabb. A nagy közösség még az állatoknál is családokra, osztódik. Sőt a családokon kívül más csoportosulások is lehetnek. Az embernél is vannak nagyközösségek melyek további csoportokra, ill. családokra osztódnak. Az emberi nagyközösségek kezdetben (ha az emberiséget nem számítjuk) az ezres, talán tízezres létszámú törzsek voltak.

Azután a törzsekből valahogy kialakultak a viszonylag nagyobb nemzetek. A nemzetek országokban, adott területen élő gazdasági (megélhetési), kulturális, védelmi, és etnikai egységek (közösségek), bár az etnikai a legkevésbé lényeges. De ezen (manapság nincs jelentősége milyen fajú, génalapú emberek alkotják a nemzetet) megint csak hosszan el lehetne vitatkozni. Itt és most csak egy dologra hivatkozok: mondhatják, hogy fontosak a gének, (a faj), de egyszerűen nem lehet megakadályozni a keveredést.  Ezen kívül még van legalább tíz féle érv, de azokra itt, most nem térek ki.

Az viszont biztos, hogy a nemzetek gazdasági, védelmi és kulturális egységek. A nemzetek a törzseknél nagyobb közösségek viszont legalább olyan szorosak, mint a törzsek. (A közösségbe sokféle szoros kötelékbe élnek a tagok). Itt több kérdés vetődik fel.

Miért alakultak ki a törzseknél jóval nagyobb közösségek? Ha ki is alakultak, a nagyságuk ellenére, miért lettek viszonylag szoros nagy közösségek? Miért nem maradtak törzsi nagyságú közösségek? Vagy ha nagyobbak is lettek, akkor azok miért nem lettek csakis laza nagy közösségek? Ugyanis elvileg, egy laza nagy közösségbe is élhetnek szorosabb kisközösségek, ill. családok.

Felmerülhet, hogy valami kulturális (nyelv, szokások, művészetek, stb.) sodorták a törzseket a nagyobb nemzetté alakulás felé. Azonban ha lenne ilyen törvényszerűség, akkor a nemzetek nagyjából egyforma nagyságúak lennének. Azonban nem egyformák, de még nem is hasonló, sőt kifejezetten eltérő nagyságúak.

Akkor hát mi sodorta a kisebb közösségeket, a törzseket a nagyobb nemezetté országgá alakulás felé?

A kérdésekre adott válaszokat elsősorban az ötödik nagy történelmi vonulatba kell keresni.

Pontosabban: már a nemzetek is  az expanziós, hódító akarat hatására alakultak ki. Vagyis a törzsek (egyéb embercsoportok) összevonása, (inkább egy uralkodó törzs alá vonása) is már egyfajta expanzió, hódítás volt. Itt újra szükségszerűen visszatér a téma az ötödik nagy vonulat elemzéséhez. De mielőtt visszatérek, megállapítom: a nemzetek, mint viszonylag nagy (többmilliós közösségek) kialakulása nem törvényszerűen szükségszerű. Csak annyiban amennyiben a hódító akarat szükségszerű. Kiváltképp a nagy nemzetek országok kialakulása nevezhető „másképp is alakulhatott volna” folyamatnak. Sőt még pontosabb, ha azt mondom: jobb lett volna, ha másképp alakul, eleve csak kis nemzetek, országok alakulnak ki.

Fogalmazzunk pontosan, így: a kisebb országok nemzetek kialakulása érthető természetes, szükségszerű. A nagy országok, kvázi birodalmak kialakulása, és főleg a hosszabb távú fennmaradása nem szükségszerű, nem is kívánatos, mivel az a terjeszkedő, hódító logikához kötődik.

Már itt is kimondhatnám: a nemzetek jövőbeli alakulását illetően?  Mi lenne az előrelépési fejlődési folyamat? Itt nem válaszolok, csak a következő elemzés után.

Visszatérés az expanziós, a hódító, birodalmasító nagyhatalmi akarat elvi és gyakorlati megjelenésére, mint az egyik nagy történelmi vonulatra.

Ez egyben a hódító háborúk, vonulata. A hódító háborúk generálják a védekező háborúkat, tehát azok, nem képeznek külön kategóriát.

„A külországi háborúkon kívül a harcok másik nagyobb csoportja viszont, döntően a forradalmak, polgárháborúk, belső harcok melyek viszont az első nagy vonulathoz a rendszerfejlődés, a demokratizálódás folyamatához kötődnek.”

A történelemkönyvek döntően a leírt külső és belső háborúkkal, valamint az uralkodók hatalmi harcaival foglalkoznak. Mindennek, főleg a külső háborúknak, a hódítás, a terjeszkedés nagy történelmi vonulatához van köze.

Visszatérve, úgy néz ki, hogy az ember, az emberiség sajátja többek között ez a hódító vágy, szándék igény, amely igény tulajdonképpen, ha nem is egyedül, de jelentős részben meghatározta, írta az emberi történelmet. De miből adódik ez a (nem egyéni, de közösségi, később népi, nemzeti), hódító szándék? Ugyanis ilyesmit az állatoknál nem találunk. Az állatoknál nincs szervezett hódító háború, pláne folyamatos hódító háború sorozat nincs. Ez az ember sajátja. Mint ahogy a kínzások is, melyek hihetetlen leleményességgel, kegyetlenséggel lettek kitalálva. És mivel ezek (értelmetlen hódító háborúk, kínzások) nagyon agyament, gonosz értelmetlen dolgok, felvetik az emberi faj valóságos felsőbbrendűségének a kérdését. Valóban az ember a legmagasabb empátiával, a legmagasabb érzelmi intelligenciával, a legmagasabb erkölccsel rendelkező, a legmagasabb rendű földi élőlény?

Az ember az aljaskodásban, a csalásban, a ravaszkodásban, a harácsolásban is sokkal „jobb”, mint állattársai. De azért a tömeges mészárlással járó hódító háborúk, valamint olyan kínzások, mint pl. a karóba húzás, már minőségi ugrás, igaz nem felfelé, hanem lefelé.

Néhány másodlagos (nem igazi) okot azért találunk a hódításokra:

 A vezetők (uralkodók) jelentős része szeret basáskodni, saját népén is (azért ennek vannak veszélyei) és idegen népeken is. A szinte kielégítetlen és állandóan növekvő hatalomnövelési vágy, az uralkodók szokásos betegségének, a hatalom-betegségnek, egyik tünete. Ráadásul ilyenkor ellenségképet kreál, ami egy hatásos hatalomtechnikai (na meg manipulációs) eszköz. Mindez pedig azért van, mert a vezetők, uralkodók vagy már eleve, vagy később, de elkapják hatalmi kórt. Hatalommániásak lesznek, agyukra megy a hatalom. Ez viccesnek tűnik, pedig nem az, ez a komoly valóság.

   Azután ott van nép (a népet sajnos gyakran azonosítani kell a többséggel vagy a relatív többséggel) túlzott nacionalizmusa (sovinizmusa, vagy valamilyen okú felsőbbrendűsége).

Ez is egyfajta pszichés kor, na meg a tudatlanság. Szintén több alkalommal foglalkoztam ezzel az általános emberi gyengeséggel, nemcsak a vezetők, de szinte minden ember gyengesége. Nevezzük egyszerűen: kreált csoportos felsőbbrendűségnek. Kicsit hosszabban arról van szó, hogy az ember, általában a hitvány, gyenge ember, a saját kiválóságát azzal akarja igazolni, hogy ő egy „felsőbbrendű csoportba” tartozik, legalábbis ezt állítja. Ez a „kreált felsőbbrendűség”, legtöbbször, népi, faji, vagy vallási, ideológiai okokra hivatkozik. Még egyszerűbben: én nagy vagyok, mivel, egy nagy országhoz, egy nagy valláshoz, stb., tartozom – gondolja sok ostoba. Még azzal se számol, hogy az egy főre leosztott adatokkal kellene számolni. Ezzel párhuzamos felsőbbrendűségi tévhit, mikor egy csoport, nyilván mondvacsinált, nem mindig reklámozott okokból, magát uralkodó csoportnak, felsőbbrendűnek tartja.  Ők a látszattal ellentétben, nemcsak az idegen népeket nézik le, de saját népüket is. Nyilvánvalóan egy diktátor a saját népét, sőt a saját egyszerű híveit, szolgáit is lenézi, legfeljebb megjátssza, hogy csak az idegeneket nézi le. De nemcsak a diktátorokkal van baj. Ez az általános ember gyengeség, (kreált csoportos felsőbbrendűség) az egyik jelentős oka a hódításoknak.

    A veszekedés, gyűlölet háború azonban önmagát is generálja. Itt egyszerűen a viták veszekedések, harcok fokozatos elfajulásáról van szó. Egyfajta fokozatos kölcsönhatásról és örvényszerűségről van szó.

  Oknak kellene, még a genetikai fajelméletet félrevezető hatását is felhozni. De azt már annyiszor jogosan leszóltam, cáfoltam, ez annyira ostoba, hogy itt nincs kedvem bővebben taglalni. Kulturális különbségek azonban vannak, de ezek sem jelentenének felsőbbrendűséget, ha az emberek helyesen értelmeznék.

  A következő jelentős ok, az elfajult félelem, illetve a „legjobb védekezés a támadás” vezérelvvé válása. Az elfajult félelem összefügg az ellenségeskedés elfajulásával. Van itt egyfajta kölcsönös önhergelés is. Ebből is e nélkül is létrejöhet ez a zagyva elv: legjobb védekezés a támadás. Avagy: ha gyenge vagy, akkor eltaposnak, ezért legyél erős, ezért kezdeményezz.

A logikai cáfolat nem túl bonyolult, de ez emberek logikája, általában még ezt sem tudja követni. A logikai cáfolat: eme elv, gondolat és cselekvése által jön létre pont az a helyzet, amit ez az elv, szükségszerű következménynek állít be. Egyszerűbben, az ilyen elvet valló, rátámad a másikra, miáltal létrehozza a „gyenge vagy, akkor eltaposnak” kiváltó helyzetet. Vagyis ez az elv és cselekvése, az indító okozó, és nem a kényszerű következmény.

Például eme elvből következik, hogy egy-egy ország elkezd fegyverkezni, haderőt növelni. De ami ugrásra készen áll (egy haderő) az általában el is ugrik. Másképpen: ha már itt van ez a haderő, ha már ennyi pénz energia van benne, akkor már használjuk is.

   Persze azért itt meghatározható pontos határvonalak is vannak. Mert a védekezés miatti erősség, haderősség nagysága legfeljebb akkora lehet, mint a legerősebb „ellenfél” ereje. Viszont az már sántít, ha védekezés céljából mindennél erősebb haderőt hoznak létre. A logika alapján viszonylag gyenge, egyenlő haderők biztosítják leginkább a békét.

És persze az is sántít, ha valamely hatalom, ország, un. védelmi célból indít támadást.

A kezdeményező, „első”, indító támadásra nincs magyarázat. 

A nemzetközi jognak kellene ezeket is szabályozni.

   A nagyhatalmi politika az eddig említett dolgokból ered. Talán azzal lehet kiegészíteni, hogy nemcsak bizonyos országgal szemben jön létre a hódító szándék, hanem a lehető legtöbb, minden lehetséges országgal szemben. Hozzátéve, hogy a hódítás nem mindig fegyveres, direkt kényszerítő, gyakrabban gazdasági, ill. politikai rendszeren keresztüli, bábkormányos, illetve ezekhez hasonlóan, rejtettebb.

  Felsoroltam, tehát a nagy történelmi vonulat, - a hódítás, a terjeszkedés, a birodalmasítás – legfőbb okait. Ezek egyben a - nagy országok kialakulásának okai is.

Ezen okok egyike sem szükségszerű, társadalomtudományos törvényszerűséből eredő ok, mindegyik csupán az általános emberi gyengeségekből ered.

Ismétlem, vannak szükségszerű okok, illetve vonulatok, ilyen pl. a globalizálódás.

Viszont a hódítás, a terjeszkedés (hódító háborúzás, nagyhatalmi politika, nagy országok kialakulása), bár történelmi vonulat, nem ilyen szükségszerűségből ered.

Ezután rátérhetünk az optimális jövőre (egyben a megoldásokra, feladatokra), feltételezve, hogy az általános emberi gyengeségek jelentős mértékben csökkenek.

A magyar nyelv többek között azért különleges, mert ugyanazt vagy inkább a hasonlót sok módón lehet megfogalmazni. Ugyanakkor minden megfogalmazás egy kicsit különbözik.

Az alábbi csak egyfajta megfogalmazás.

  Az optimális jövőben a demokratizálódásban (történelmi rendszerfejlődésben) egy ugrásszerű előrelépés történik. Erre azért nem térek ki bővebben, mert erről egy külön könyvet írtam „A demokrácia Kézikönyve XXI. sz.” címmel.

A demokratizálódás sok mindenre jótékony hatással lesz.

  Az optimális jövőben a tudományos technikai fejlődés folytatódik, de végre, csakis a békét, igazságosságot, egészséget szolgálva, nem pedig a háborúkat, harcokat, egyéb borzalmakat.

A következő három vonulat (hódítás, terjeszkedés, országok alakulása, globalizálódás) alakulását összevonom, egyszerűen így:

Az optimális jövőben a nagy országok tovább osztódnak kisebb országokká, viszont ezek viszonylag szoros demokratikus világszövetséget fognak alkotni.

Azért megmarad a függetlenségük-egyéniségük, sőt az optimális jövőben mindenki olyan közösségbe élhet, amibe jó érzi magát. Amely közösség nyilván ebben-abban különbözik. Viszont minden közösség betartja a közös szabályokat, kiváltképp azon szabályt, hogy nem árthat másoknak, más közösségeknek. Mostanában sokat beszélnek az integrációról meg hasonlókról. Egyrészt lássuk be, nem lehetséges a nagyfokú integráció, ahány ember, annyiféle. És ez az egyéniség kialakulás, erősödés, a fejlődéssel csak fokozódik. De nem az a probléma, hogy ő másképp él, hanem az, hogy közben árt a másiknak. Ha közösségek „különülnek el”, akkor technikailag egy fokkal egyszerűbbé válik a probléma, mert legalább az egy közösségben élők hasonlók. Akkor csak a közösségeknek kell alkalmazkodni, együttműködni.

Ismétlem: nem a részleges elkülönülés a probléma, hanem az ellenséges, a másnak ártó, a másikat lenéző elkülönülés a baj. Persze ehhez az embernek pszichésen jelentősen meg kell változni. Többek között ezt se lehet mondani: - ez az idegen szarházi, miért akar más lenni. De ezt se lehet mondani: én nem tartom be a közös szabályokat, engem nem érdekel a másik.

Nevezzük ezt az egészet egyszerűen: optimális, (függetlenséget is megtartó) integrációnak.

Az optimális integrációnak (nem asszimilál csak békés, együttműködő, de autonóm közösséget hoz létre) fontos eleme a jó segítség, valamint a jó, speciális oktatás.

Itt belép megint a demokratizálódás jelentősége. Ha jobban megnézzük, akkor kiderül, hogy a demokratikus közösség kialakításhoz ugyanazon együttélési elvek szükségesek, mint az optimális integrációhoz.

Mondjuk úgy, hogy az optimális jövőben, kicsit szorosabb együttműködés lesz az egyének, a csoportok, kisközösségek és az országok között is, de a függetlenség határai egyértelműek lesznek, a kijelölt függetlenség (önállóság, önrendelkezés) valóban függetlenség lesz. Az együttműködés pedig valóban együttműködés lesz.

Mindehhez többek között a nemzetközi jognak, ill. a közösségi jognak nagyot kell fejlődni.

Meg kell oldani többek között a közösségbe belépés, kilépés optimális szabályait, illetve a „veszélyeztetett gyerekek” problémáját.

Na és persze az oktatásnak is, az oktatásnak is változni kell, ez a legfontosabb.

A diktatúrák, fél-demokráciák (háromlábú) szerkezete.

A korábbi manipulációs elméleteim kritikus felülvizsgálata.

(A mellékelt, azonos című ábrával kiegészítve)

Az alapvető megjegyzésekkel kezdem.

Mások politikai elemzését olvasva, hallgatva, megfogadtam, hogy soha nem csinálok olyan alaposabb elemzést, melyből kihagyom a lényeges megjegyzéseket.

A fő téma elsősorban a 2018 előtti évek Fidesz „rendszerét”, ill. az ilyen típusú rendszerek elemzését, kritikáját tartalmazza, azon kívül, hogy módosítja a manipulációs elméletem.

De meg kell jegyezni a jelölt időben, a világba rengeteg probléma volt, van. Illetve ezek sem új problémák voltak, vannak. Tehát a régi problémák folytatódnak, részben átalakulnak, újak is keletkeznek. Szóval nem arról szól a történet, hogy a világ teljesen rendben van, csak van egy csúnya Fidesz, meg Orbán, meg Putyin, meg néhány másik diktátorszerűség.

A rosszak harca folyik, ahogy általában a történelem során. Az egyik kérdés: mégis melyik a többé és melyik a kevésbé rossz. Úgy néz ki, hogy Európában mégiscsak a Fidesz és az általa kialakított rendszerváltozat a nagyobb rossz. Legalábbis nekünk, magyaroknak, most ezt kell elsősorban elemezni, kritizálni, leváltani, megváltoztatni.

A manipulációval kapcsolatos tévedésem kifejtése.

Mivel meglehetősen sok a tisztázandó körülmény, ezért a lényeggel kezdeném.

Konkrétan, azon korábbi nézetem cáfolnám, változtatnám meg, miszerint az otromba manipuláció kora (alkalmazása) eltűnőben van, megállíthatatlanul haladunk a kifinomult manipuláció felé.

A bővebb kifejtés később következik, de előbb vázlatosan nézzünk át néhány körülményt.

Mi is az, otromba és a kifinomult manipuláció. Miből veszem, hogy van tere az otromba manipulációnak. Valamint beszélni kell a diktatúrák, fél diktatúrák szerkezetéről is, bár ezt a témát egy külön fejezetben fejtem ki, legalábbis reményeim szerint.

Szóval akkor tekintsük át újra a manipuláció lényegét.

Az hogy valaki, valakit meg akar győzni az igazáról, természetes, nem nevezhető manipulációnak. Ennek a tiszta, trükk-mentes változata, ha egyenlő idejű megjelenésű, nyugodt légkörű, átgondolásra időt adó, csalásmentes vita során dől el az igazság.

Viszont, ha ez a vélt igazság, nyilvánvalóan hamis, vagy ha a meggyőzés eszközei trükkösek átverősek, félrevezetőek, akkor már manipulációról beszélhetünk.

Egyszerűbben, konkrétabban? Manipuláció, ha a vezetés a kommunikációjában az otromba, vagy a kifinomult manipuláció eszközeit használja. Már itt is kirajzolódik a manipuláció két fő fajtája: otromba, valamint a kifinomult.

De így is ketté kell osztani a manipulációt: Van a közlés tartalmának igazságtartalma.

Valamint van a közlés módjának tisztasága, avagy trükkössége. A manipuláció elsősorban az utóbbiról, a közlés módjának tisztaságáról,, pontosabban trükkösségéről szól. De szól a közlés igazságtartalmáról is. Mert, ha valaki egy nyilvánvalóan hamis tartalmú kijelentést tesz, az manipuláció akkor is, ha a közlés módjába nincs is csalafintaság. De leginkább arról szól, hogy a hamis tartalmat, trükkös közléssel próbálják elfogadottá tenni. Tehát mindkét jellemző megjelenik.

Sőt van a manipulációnak egy harmadik metszete is, az alapvető manipulációs eszközök, trükkök metszete. Ilyen, pl. az ellenségkép, talán a leggyakoribb, legjelentősebb manipulációs eszköz. De sok alapvető és kevésbé alapvető eszköz, mód van még, amiket az erről szóló könyvemben fel is sorolok.

Ezek után nézzük meg az otromba manipulációt.

Pl. az „ellenségképet” mindkét stílus (otromba, kifinomult) alkalmazhatja csak másképpen.

Az otromba manipuláció egyik jellemzője az egyszerű eszközök, pl. a plakátok, a jelszavak jelmondatok. Indulók, szobrok zászlók jelképek, látványos felvonulások, harsogó jelszavakból álló beszédek, monumentális épületek, események, stb.. A hatalom szimbolikus megjelenítése. A nyílt félelem keltése szintén egy jellemző. Az állandó nyílt ismételgetés szintén.

A tartalom hamisságát illetően pedig: „a nem magyarázott, akár hamis is lehet” kijelentések, a durva manipuláció jellemzői. Gyakran szinte nyilvánvaló a ferdítés, a csúsztatás, hamisság, de ez a durva manipulációt, ill. annak alkalmazóját nem zavarja. Nemhogy nem zavarja, de ez a lényege. Nevezzük ezt az egészet: nem titkolt manipulációnak. Tehát a durva manipuláció, egyben, „nem titkolt manipuláció”.  Népiesen, egyszerűen: én vagyok az erősebb, és ha nevetve, vagy komolyan mondok valamit, akkor az úgy van. Nincs szükségem magyarázkodásra, mert erősebb vagyok, aki hisz, hisz, aki nem, én akkor is megyek. Te is tudod, én is tudom, hogy hazudok, legalábbis csúsztatok, de úgysem tehetsz semmit.

Ezzel szemben a kifinomult manipuláció, eszközei is trükkösebbek. Általában a kifinomult manipuláció titkolja, hogy manipulálni akarna, azt meg kifejezetten titkolni szeretné, hogy a tartalma hamis. Vagyis igaznak szeretné beállítani az állításait, akkor is, ha tudja azokról, hogy hamisak.

A durva manipuláció csak egyfajta látszat-igazságra figyel, nem érdekli, ha lebukik. - Én akár most, itt is hazudhatok – üzenet árad belőle. A végső üzenet, pedig ahogy már mondtam, az arroganciáról, az erőről, a rendről, a szolgák védelméről szól.

   Egy kicsit térjünk ki arra, hogy vajon a manipuláció, egyszerűen csak a kommunikációról szól? Természetesen nem. A gondolat, a közlés, a cselekvés összefonódik, nincs egyik a másik nélkül.  Pl. nincs csalás (tett) hazugság (közlés) nélkül. A lényeg, hogy a manipuláció szinte mindig együtt jár, a hamis, csaló, népet károsító politikával. Általában (ritka kivétellel)  a manipulációnak eleve, célja, hogy leplezze, magyarázza a rossz, téves, vagy direkt csaló, a vezetés érdekét szolgáló, a népet károsító  intézkedéseket, törvényeket.  A manipuláció és a diktatúra édes testvérek.

Tehát amikor legyintünk, -  á ezek csak hazudnak, füllentenek, hazabeszélnek - akkor tudnunk kell, hogy itt azért manifesztálódott, konkrét borzalmak, jobb esetben borzalmacskák is meg fognak jelenni, vagy már megjelentek. 

    Szóval a könyvemnek volt egy olyan üzenete, hogy az iraki háborúval, (a kísérő kommunikációval) véget ért a durva manipuláció korszaka, (leáldozóban van), átvette a helyét a kifinomult manipuláció, ez fogja uralni a jövőt. 

Azután jött ez a 2010-től kezdődő Fidesz éra, és bebizonyosodott, hogy tévedtem. A Fidesz főleg 2014-től egyértelműen durva manipulációt folytat. Ennek ellenére nem csökken a támogatottsága, a viszonylag jelentős népszerűségét megtartotta. Az előző vezetéseket ennél kisebb hibák miatt is leváltotta a magyar nép.      A Fidesz vezetés hihetetlen mennyiségű és minőségű hibát, aljasságot vét, bizonyos szempontból a legrosszabb legzsarnokibb, legarrogánsabb, legkorruptabb vezetés, mégis talpon marad. A talpon maradás egyik jelentős eszköze: a durva manipuláció. Ugyanis a támogatók egyik nagy rétege: a szolgalelkűek rétege, akiket lényegében a durva manipulációval tudtak maguk mellé állítani.

Erre még visszatérek, de most maradjunk, a Fidesz szimpatizánsok széleskörű elemzésénél.

    A szolgalelkűeken kívül vannak még más jelentős támogató rétegek melyeket „ügyesen” maguk mellé állítottak. Az egyik ilyen, a félelembe tartottak rétege, ez is szélesedett.

Ennek több oka van, pl. ez egyik, a félelem az egzisztenciális félelem „sikeres” kiterjesztése, erősítése.

  A közömbösök, szintén nagy és összetett rétegét ugyancsak fontos többször is említeni, elemezni.

   Van itt még egy réteg, mely tulajdonképpen több nagy kategóriába is besorolható. Részben ők is szolgalelkűek, de nem egészen. Nem is nagyon ostobák, csak egy kicsit. Nem érzik magukat felsőbbrendűnek, nem gyűlölködők, mint a rasszisták. Nevezhetjük őket, túlzott kritika kerülőknek, vagy túlzott konfliktus-kerülőknek. Talán a „naiv helyeslők” a leginkább rájuk illő név. Ez a réteg, nem közömbös, de nem is fél, mégis direkt, vagy, és indirekt az aktuális hatalmat támogatja.

Az egzisztenciális helyzetük miatt aggódókról, megalkuvókról már beszéltem.

De van egy másik félelmi kör is, akik nemcsak az anyagi lecsúszásuk miatt félnek beszélni, kritizálni. Ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor gyáváknak, vagy megalkuvóknak is nevezhetjük őket.

Az egzisztenciális félelem nem azonos az anyagi érdekkör kiterjesztésével, csak összefügg azzal. Én érdektojásnak nevezem. Egyszerűen azokról van szó, akik anyagilag jól jártak, jól járnak, közvetve, vagy közvetlen az aktuális uralkodással. Tulajdonképpen ők a hatalom kegyencei, többnyire igazságtalanul érvényesülők.  Ez a réteg viszont már direkt támogató réteg. A haveri üzleti körről és azok vonzatáról, másodvonalas mezsgyéjéről van szó. De szó van a funkciós emberekről az állami alkalmazottak egy részéről is. Van, akit néhány ezer forinttal vásároltak meg (ezek összességében ráfaragnak, csak nem veszik észre), és vannak akiket milliókkal, milliárdokkal. Szóval egyszerűen: a Fidesz, sok embert gyömöszölt bele az érdektojásba.

Ők annyiban kivételek (egy részük mindenképpen), hogy tudatuk tetején, vagy alján tisztában vannak a vezetés aljasságával hosszabb távú károsságával. Ök. nem szellemileg megtévesztettek, hanem korrupt emberek.

A következő jelentős réteg a rasszisták, soviniszták (túlzott nacionalisták) Ezekről az emberekről más tanulmányokban már sokat beszéltem. De az biztos, hogy a Fidesz a politikájával lenyúlta ezen emberek nagyobb részét, tehát az is igaz, hogy a Fidesz szélsőjobbos politikát folytatott. Egyébként, közben kiszorítva (részben középre szorítva) a szélső jobbos pártot. Ezt is „ügyesen” csinálta, mert ha bevállalta volna a valóságos szélső jobbos mibenlétét, akkor kevesebb híve, több ellenzője lett volna.

1.  oldal vége

   2. oldal

Akkor most soroljuk fel a Fidesz támogató rétegeket vázlatosan, először az indirekt támogatókat.

1. A félelembe tartottak elsősorban egzisztenciális félelembe, de nemcsak abban. (a szavazópolgárok kb. 5%, 400 ezer fő) Ők indirekt a rossz a zsarnoki oldalt (pl. Fideszt) támogatják

(Megjegyzés: a számok elsősorban 2017 magyar viszonyokat tükrözik. Természetesen ehhez hasonló viszonyok sok országban lehetnek, az értelmesebb olvasók pedig a világ-folyamatokra is tudnak következtetni. )

2. A közömbösök. További rétegekre oszthatók: akinek derogál a politizálás, Akik nem jönnek rá fontosságára. Akik lusták, önzők, de a hozzá nem értéssel, egyéb kifogással takaróznak. (kb. 10%, 800 ezer fő). Ők is indirekt, a rossz, a zsarnoki hatalmat támogatják.

3. A naiv helyeslők. (kb. 5%, 400 ezer fő). Őket hosszas gondolkodás után, soroltam az indirekt támogatók körébe. Elsősorban azért, mert az indirekt támogatókat (tévedőket) fiatalkori oktatással meg lehet változtatni. Ha az oktatás, majd nyilvánvalóvá teszi, hogy az építő kritika hasznos, akkor ez a réteg is csökkenni fog.

Az indirekt támogatók 2017-ben Magyarországon összesen kb. a szavazópolgárok 20%, 1,6 millió fő)

    Következnek a direkt támogató rétegek.  A diktatórikus hajlamú hatalmat (pl. Fideszt) direkt támogató rétegek:

1. A szolgalelkűek (Őket főleg az otromba manipulációval lehet megnyerni) (A szavazópolgárok kb. 7%,  560 ezer fő.) 

2. Az anyagilag érdekeltté tettek. (10% 800 ezer fő)

3. A rasszisták soviniszták jelentős része (2%, 160 ezer fő)

4. Régi elvakult támogatók, (fanatizált hívők).

Valamint a politikailag teljesen buták, egyoldalúan tájékozottak, de aktívan politizálók. (2,1%, 180 ezer fő)

(Összesen a szavazópolgárok kb. 21% 1,7 millió fő).

     Itt meg kell jegyezni: sajnos ezek a rétegek nagyon stabil támogatók. Őket még gyerekkori oktatással sem lehet jelentősen megváltoztatni.

Alpárian fogalmazva: a zsarnoki hatalom „ügyesen” összehordott (magához vonzott) egy alja, sitt réteget, amire stabilan építhet.

A zsarnoki hatalom nemcsak magához vonzza, de felpumpálja, ki is szélesíti ezeket a támogató rétegeket.

  Természetesen a különböző rétegek nem élesen választódnak el, sok ember egy kicsit ilyen is, egy kicsit olyan is.

   De térjünk vissza a manipulációra, ill. a szolgalelkűek rétegére.

A szolgalelkűek – ők akik szeretik, beveszik az otromba manipulációt.

Szolgalelkűek, de nevezhetjük őket cár atyuska imádóknak is. Vagy hatalom-dörgölődzőknek, stréber típusúaknak is. Vagy: katonatársadalom kedvelőknek. Vagy: birkarétegnek, netalán túlzóan, talpnyaló pondróknak Vagy: kiváltságos érvényesülőknek is. Ugyanis e réteg, tömeg tudatát meghatározza - „végre én a tehetségtelen, is lehetek valaki, a nagyságos hatalom segítségével” - gondolat.

Tulajdonképpen a felsorolásból kiderült, hogy e réteg nem egységes. A szolgalelkű lehet ambíció nélküli is, de lehet tehetségéhez képest túlzott ambícióval rendelkező. Vagy itt vannak azok például, akik egy katonás társadalomban érzik jól magukat. A parancsnok nem hazudik, nem téved, csak parancsol – természetesen, mert ez a rend. Sőt olyanok is vannak, akik elnyomásban, morgolódva érzik jól magukat. Sok csoport van. Általában a szolgalelkűnek nehéz elmagyarázni a demokráciát, sőt talán lehetetlen.

  Itt jegyzem meg, a diktatúrákkal, fél-diktatúrákkal a fő probléma, nem a túlzott rend, fegyelem, szigorúság, túlszabályozottság, hanem, az, hogy mindez igazságtalan. A diktátor és társasága (az ellenőrizetlen vezetők) a híveiket, önkéntes szolgálóikat kivételezett helyzetbe hozzák, függetlenül a tényleges hasznos teljesítményüktől. Az esetleges kritizálóikat, lehet az építő kritika is, pedig így-úgy, valahogy büntetik, függetlenül a tényleges hasznosságtól. A diktatúrák károssága továbbá, a rossz vezetés-érdekű döntéshozásból, ill. az alkalmatlan vezetők rossz döntéshozásából adódik.   

  Visszatérve, szóval általában csodálkozunk ezen a szolgalelkű sokaságon, rétegen. Nekik a hatalom, gyakran nem ad, nem is csurgat konkrét hasznot (jövedelmet, pozíciót, stb.) – ennek ellenére kedvelik, tisztelik a nyilvánvaló zsarnoki hatalmat. Csodálkozunk, - miért nem látnak tisztán - és próbáljuk megfejteni, milyen észérvek vezérelhetik őket. Csodálkozunk és mondogatjuk: - de hisz a zsarnoki hatalom eme húzása kontra-produktív, vagy mégse. Ama politika, intézkedés szintén kontra-produktív, de mintha az sem - nem csökken a tábor. Szóval próbáljuk a zsarnokok és a szolgalelkűek gondolkodását, az ésszerűség, a ráció alapján megfejteni. Csakhogy itt elsősorban érzelmi, méghozzá tudat alatti érzelmi folyamatok vannak. Tehát nem lehet csakis a ráció alapján elemezni. Ehhez már társadalompszichológia kell. Itt jegyzem meg, hogy nem tartom pontosnak ezt a kifejezést: tudat alatt. Pontosabb, ha a tudat mélyéről beszélünk, mert a „tudat alatti” sem lehet a tudaton kívül.

A lényeg viszont, hogy az otromba manipuláció valóban kontra-produktív általában, de egy-két rétegre nem, sőt őket, kifejezetten a táborba vonzza.

    Próbáljuk meg ezek után a szolgalelkűek viselkedését konkrétabban elemezni. Ne felejtsük el a „szolgalelkűek” egy gyűjtőkategória, ez emberek akár 9%-a ide tartozhat.

Az értelmes ember háromféle meggyőzést is alkalmazhat.

-          Nézd kedves barátom, világos hogy ez a megállapítás kommunikáció (pl. hogy Soros úr irányítja egész az egész EU-t) mekkora ostobaság. Továbbá nézd kedves barátom, még azt, meg amazt a megállapítást. Akkor elkezdjük sorolni, akár százával, nyilvánvaló ostobaságokat, hazugságokat, féligazságokat. Meg is indokoljuk miért azok. De a szolgalelkűt nem tudjuk meggyőzni. Valamilyen fejébe vert, álokossággal, hamis érvvel válaszol.

Máskor más problémák merülnek fel, pl.:

-          Nézd kedves barátom, ezek milyen korruptak, 170 milliárdot költöttek, olyanra, amit más országok kihoztak 30 milliárdból, ez bizony csalás.  Itt is folytatjuk: – látod nem az első eset, mert ekkor is, meg akkor is hasonló történt. Megint százával soroljuk a példákat. Hát ez nyilvánvaló, nem?- kérdezzük. De a szolgalelkűt ez sem győzi meg. Megint valami ál-érvvel válaszol. Erre ésszerűen cáfolunk, de ez sem hat.

Majd megint más problémák kerülnek terítékre, ekkor is próbálkozunk:

- Nézd kedves barátom, milyen siralmas állapotok vannak az egészségügyben, az oktatásban az igazságszolgáltatásban, a demokratikus intézményekben. Szegénység is van, békétlenség, ellenségeskedés is van. Látod ezt a statisztikai adatot, már Románia is megelőzött bennünk. Ha nem hiszel a statisztikának higgy a saját szemednek. Megint százával soroljuk, mit tett, ill. mit nem tett a vezetés. És megint felsülünk. Ugyanaz történik, ami az előző esetekben, a szolgalelkűt nem tudjuk meggyőzni. Örülhetünk, ha nem gurul méregbe, és nem küld el valahova, mert a szolgalelkűek nem mindig szelídek, sőt gyakran kifejezetten agresszívek, főleg ha támogatást éreznek maguk mögött.

Valójában a pszichés folyamat a következő:

Az első percekben a szolgalelkű is látja a hazugságokat, a csalásokat, a korrupciót, továbbá a kárt okozó intézkedéseket, meg a többi problémát. Csakhogy ezek, bizonyos szempontból imponálnak neki, mert a hatalmat az esetleges érvényesülést, a védelmet, a rendet üzenik neki. Ebbe a tekintélyelvű szellemiségbe, légkörbe a szolgalelkű jobban érzi magát, mint egy igazságos szabad légkörbe. Ezért ez az egész tapasztalás lekerül a tudata aljára (a lelke mélyére), ahol a szégyellni való szimpátia, átalakul ál-ésszerűséggé. Ugyanis a silány kis lelkecskéje tudja, hogy a jellemtelenség bűnébe esne, ezért olyan ál-okosságokat ál-érveket vesz elő, melyek az értelmes döntés látszatát keltik. Végső soron nem lehet meggyőzni, sőt a hatalmi arrogancia, még erősebben köti a hatalomhoz.

(Megjegyzem, a diktatórikus vezető pszichés folyamatai is hasonlók, önámításról van szó mindkét esetben. A diktátor gyakran népmentőnek hiszi magát.)

  A szolgalelkűekre (egy átlagos társadalomban 4-9% szavazópolgár szolgalelkű) nagyon is hat, sőt mágnesszerűen hat az otromba (szinte nyilvánvalóan hamis) manipuláció (kommunikáció), ezért tévedés volt kijelenteni, hogy ez, korszerűtlen manipuláció.

    A lényegi megállapítás: Az otromba manipuláció korunkban kettős hatású. Kétségtelenül a meggyőzés helyett, inkább elriaszt bizonyos embereket, rétegeket, tömegeket, tehát kontra- produktív, ellenkező hatást kiváltó. Ugyanakkor még korunkban is van egy vonzó, meggyőző hatása. Nem az értelmi tartalmával hat, hanem a mentális üzenetével. Azzal az üzenettel, hogy mi vagyunk a pofátlan, kizsákmányoló, de erős, rendet teremtő, a szolgáinkat megjutalmazó hatalom. Mely üzenet meglepően sokakat vonz, ráadásul ez a vonzalom tartósabb, stabilabb, mint más, ésszerű meggyőzéssel elért vonzalom. Adott esetben, adott emberek viszonylatában a kifinomult manipulációnál is tartósabb kötődést, kapcsolatot képes az otromba manipuláció elérni.

A diktatúrák, fél-demokráciák, (háromlábú) szerkezete.

Néhány mondat a mellékelt ábráról.

A mellékelt ábra kapcsolódik az előbb elmondottakhoz, de a demokráciáról szóló könyvhöz is.  Reménykedem, hogy az ábrát nézegető (tanulmányozó) eljut addig, hogy felismeri a diktatúrák, fél-diktatúrák három tartó pillérét (lábát). Tulajdonképpen nem szeretem a demokráciaszintek sokaságát néhány nagy skatulyába bezárni. Néha mégis az egyszerűsítés miatt kénytelen vagyok nagy skatulyákat kialakítani, úgy mint, diktatúra, fél-diktatúra, fél-demokrácia, igazi demokrácia. Tulajdonképpen a sorból igazán, szerkezetileg, szellemiségében, az igazi demokrácia lóg ki.

A három láb (pillér) nagyon leegyszerűsítve.

Az első láb, ahogy az előzőkben említve volt: a direkt támogatók rétegei, csoportjai. Tehát emberek. A második láb szintén emberek, csoportok rétegek, de ők az indirekt támogatók rétege.

                                   2. oldal vége

            3. oldal

Valamint a harmadik láb, melyről eddig még nem volt szó, az állami intézményrendszer, a mechanizmusok, a törvények, iskolai tanterv, stb., nevezzük egyszerűen: RENDSZER-nek.

Politikai, társadalmi, gazdasági rendszer. Kicsit részletesebben: választási és vezetés-kiválasztási rendszer, a döntéshozási és irányítási rendszer, az oktatási és tájékoztatási rendszer, tanterv-tananyag, uralkodó ideológia, a gazdasági rendszer, egyéb rendszerek. (Itt jegyzem meg, hogy az iskolai tantervet, a gyerekkori oktatást hajlamos vagyok lebecsülni, kihagyni a rendszer lényeges elemei közül. Pedig rendkívül lényeges.)

De a rendszert feloszthatjuk így is: a rendszer, gyengesége kijátszhatóságai. Valójában ez is több további részre osztható. Akár így is: A választási és vezetés-kiválasztási rendszer gyengeségei. A döntéshozási és irányítási rendszer gyengeségei. Az oktatási és tájékoztatási rendszer gyengeségei. A gazdasági rendszer gyengeségei.  Egyéb al-rendszerek gyengeségei. Ugyanakkor ezek is tovább oszthatók. A gyengeség, kijátszhatóságot ( a diktatórikus vezetés képes a  saját szolgálatába állítani) is jelent.

Illetve a gyengeségek kijátszhatóságok következtében, létrejön a valóságos rendszer: a diktatúrákat, fél-diktatúrákat, fél-demokráciákat védő, támogató rendszer. Valójában gyakorlatilag ez a harmadik tartó pillér, a hibák, gyengeségek csak a kihasznált „alkalmasság” okozói.

Az ábrán, ha elférne, még szerepelne, az anarchikus, kiskirályi diktatúrák ábrája is.

A jelenlegi új-kapitalista rendszerek két nagyobb kategóriába oszthatók. A klasszikus diktatúra irányúak. Tehát csak az irányultságuk ilyen, vagyis centralizáló, „nagykirályi”rendszert kialakítók (autoriter rendszerek), de mai keretek között.  Ezek sem egységesek.

Az ábra elsősorban eme rendszereket mutatja, de utal a liberális (anarchikus) irányultságú rendszerekre is.

Ezek a kevésbé centralizáló, gyengébb államot, erősebb magángazdaságot, a kiskirályoknak nagyobb teret adó, ilyen irányultságú rendszerek.  Ezek sem egységesek.

A jelen liberális (anarchikus) rendszerek azért nem tisztán anarchikus kiskirályi diktatúrák, inkább amolyan kevert rendszerek.

Természetesen már régóta nincsenek, teljes anarchiák, (kiskirályi diktatúrák), sőt tartósan talán nem is lehetnek, mert összeomlanak. De vannak anarchikus irányultságú (anarchikus jellemzőket is tartalmazó) rendszerek. Pl. a szabados, a kevéssé ellenőrzött magángazdaság (vadkapitalizmus) egy anarchikus jellemző. A nagytőke dominancia szintén, hiszen kiskirályosodást jelent.  A2007-s magyar rendszert, pl. anarchikus irányultságú rendszernek (sőt kiskirályi fél-diktatúrának) lehet nevezni. A 2017-s magyar rendszert pedig klasszikus fél-diktatúrának lehet inkább nevezni, bár alapvetően szintén új-kapitalista rendszer. Ez utóbbi másképp rossz, másképp antidemokratikus, amitől a rosszaság, az antidemokrácia szintje még lehetne azonos. De a 2017-s rendszer nemcsak másképp, de erősebben is antidemokratikus, sajnos.

Az liberális (anarchikus irányultságú) fél-demokráciában valamivel vastagabb laposabb, instabilabb a hivatalos vezető csoport, mint a klasszikus (nagykirályi) irányultságú fél-demokráciában. Viszont vastagabb a kiskirályi, a másodlagos vezető réteg. A három tartóláb áll, de vékonyabb. Viszont megjelenik egy láb, vagy láb-rész, az alkalmi támogatók rétege. Mert a kiskirályoknak is megvannak a maguk ilyen-olyan, de jellemtelen támogatóik.

Összesítve helyzet, kicsit igazságosabb, mert ugyan a kiskirályi anarchia nagyobb rendetlenséggel jár, valamint igazságtalansággal is, de a diktatúra direkt nagy igazságtalanságai azért megszűnnek. Az emberek egy része pl., a szolgalelkűek rosszabbul érzik magukat, de ennél nagyobb réteg, a szabad lelkűek (egy részük felelőtlen, lusta) viszont jobban érzik magukat. A jelen liberális (anarchikus) új-kapitalizmus valamivel kaotikusabb, mint egy autoriternek titulált rendszer, de általában, azért nem omlik össze. A többségi támogatás valamivel erősebb. Általában kicsit demokratikusabb helyzet alakul ki, de nem sokkal.

Milyen jelentős rétegeket tényezőket szükséges még megemlíteni?

Már beszéltem azokról, akik az összesített vagyoni hatalmi (megbecsültség, siker) hierarchiába igazságtalan helyen vannak, a megérdemeltnél feljebb, vagy lejjebb. Matematikailag is adódik, ugyanannyian vannak igazságtalanul feljebb, mint lejjebb. Az összesített szám függ a diktatúra erősségétől, szerintem a jelen új kapitalista rendszerekben az igazságtalanság aránya 25-50% között váltakozik.

 Meg kell említeni azon 2%-t akik tisztán antiszociálisak, miattuk mindenképpen szükségesek a törvények, és azok betartását felügyelő szervek. Illetve ők már eleve lehetetlenné teszik az ideális kommunizmust, a teljesen szabad, csakis az önfegyelemre épülő társadalmat. Persze más akadályai is vannak az ilyen rendszernek.

    Korábban már elemeztem, hogy diktatúrák indirekt támogató rétege összesen 12-26% között váltakozhat

A direkt támogatók, összesen beleszámítva a lefizethető (anyagilag jutalmazott) embereket, a felsorolt 4 réteget, kb. szintén 12-26% között váltakozhat.

                                                                                               3. oldal vége 

          4. oldal

Na de mi van a többséggel, általában az emberek, szavazópolgárok kb. 55-70%- l?

Az igazán kiváló emberek, csak a sokaság néhány százalékát (kb. 3-5%) teszi ki.

A társadalmi többség (51-65%) nem nevezhető indirekt támogatónak azonban diktatórikus rendszer (intézményrendszer, törvények, mechanizmusok, stb.) bekényszerítheti őket egy ilyen helyzetbe. Meg kell jegyezni, hogy a másik könyvembe felsorolt kb. 40 féle általános emberi gyengeség, természetesen a többség gyengeségei. Ettől függetlenül a többség, már a többségi helyzeténél fogva sem nevezhető rossznak, vagy jónak. Persze sok további részre, rétegre, csoportra oszthatók, de itt, most egyszerűsítsünk.

Nevezzük a többséget: rendszerfüggő támogatóknak. Alapvetően „jó” emberek, de a rendszer, főleg az antidemokratikus rendszer, képes ilyen-olyan helyzetbe kényszeríteni őket.

Ezzel együtt, van gyengébb-erősebb többségi támogatás. A nagyon gyenge többségi támogatás, már népi elégedetlenség, felháborodás, esetleg forradalmi helyzet.

Az igazi megoldás, az igazi demokrácia. Ez vajon, hogy nézne ki?

Tehát az igazi demokráciában is lesznek (részben megmaradnak) ugyanazon rossz, káros tényezők (pl. kiskirályok, igazságtalanság, stb.), mint jelenleg, csak mindezek kisebb gyengébb, keskenyebb arányban. A diktatórikus hajlamú hatalom pillérei is megmaradnak (hiszen szolgalelkűek, érdekemberek, stb. mindig is lesznek) csak gyengébb, keskenyebb formában (arányban).

A laposabb alakú (kevésbé hierarchikus) vezetést a három láb alig tartja, sőt ha ezen múlna a rendszer, akkor összeomlana. Mert alig vannak félők, közömbösök, de a szolgalelkűek, a buták, egyebek is kevesen vannak. A vezetést védő, támogató intézményrendszer is keskeny, gyenge. A rendszert, a demokratikus vezetést, végeredményben a többségi támogatás, valamint a közvetlen demokrácia tartja stabilan.

A virágos jövőképből térjünk vissza a kopár jelenbe.

Konkrétabban a fél-diktatúrák kialakítása.

A diktatórikus hajlamú vezetés, tudatosan, vagy csak félig tudatosan, jó érzékkel, szerencsével is, vastagítja, erősíti a három pillért. A direkt támogatók, ill. a szolgalelkűek rétegét pl. az otromba manipulációval. Persze a három pillér egymást is erősíti, nemcsak a vezetést tartják.

Mert pl. hiába alakítana ki a vezetés egy 21%-os direkt támogató kört (ha az indirekt támogatókat is hozzávesszük, akkor is csak 41%), ha nem lenne egy olyan választási rendszer, amelyben ez elég a hatalom birtoklásához. Ha kell, akkor a rendszer gyengeségét kijátszva, a választási rendszert alakítják a támogatók számához. Itt is megemlítem, a „nagy felfedezést”, korábban ugyanis a diktátor-jelöltek, szinte mindenkit maguk mellé akartak állítani. De aztán valaki rájött, a ravaszak pedig követik: - minek, elég, ha 21%, akármilyen ember támogat, őket viszont bárhogy magamhoz kell kötni, lényeg, hogy minél erősebben, stabilabban. Fontosabb a stabil kötés, mint a nagyon sok ember.

Ez csak egy példa, de a támogató emberek (réteg) és a rendszer (intézményrendszer, törvények, stb.) összjátéka, egymásra hatása számos példával igazolható, Pl. az oktatásban. Pl. a jogalkotásban, stb.. A diktatórikus hajlamú vezetés, tehát a három pillért (indirekt támogatók, direkt támogatók, rendszer) külön-külön is erősíti, de közvetve egymás által is erősíti. Ez egy folyamat, néhány szélsőséges esetben egészen vastag pillérek, egészen kemény diktatúrák is kialakulhatnak. Sajnos Magyarországon is fennáll ennek a veszélye.

Ráadásul is erre szintén a 2010-2017 évek mutattak rá (sőt már 2006-tól számolhatjuk), meglepően könnyen gyorsan ki lehet szélesíteni, meg lehet erősíteni a vezetést támogató pilléreket, mind a hármat (ill. 5-t). Legalábbis Magyarországon, ill. a magyar társadalomhoz hasonló társadalmakban. Néhány év alatt sikerült silányabbá tenni (félig lerombolni, a Rákosi-rendszer állapotáig vissza-bontani) az egyébként is gyenguska demokratikus intézményrendszert, vagyis kialakítani egy viszonylag stabil fél-diktatúrát támogató rendszert.

Mindez sajnos igaz az emberi pillérekre is, itt is meglepően gyorsan, könnyen ment a szélesítés, vagyis a rombolás. Igaz itt sem voltak erős alapok, de akkor is. Ez számomra is meglepő volt, de ez a valós tény. Néhány év alatt is sikerült a támogatók, elsősorban a szolgalelkűek rétegét kiszélesíteni, de a többi réteg, többek között az indirekt támogatók rétegei is erősödtek.  Ami a teljes társadalom, gyengülését, jellembeli aljasodását, politikai tájékozatlanságát, mindezek növekedését jelenti. Nem az volt a meglepő, hogy mindezt a vezetés befolyásolni képes, hanem az, hogy milyen gyorsan, könnyen. Úgy látszik, ide is igaz a mondás: nehéz valamit felépíteni, de könnyű azt lerombolni. Jó esetben, hosszú évtizedek alatt sikerül egy demokratikusabb rendszert, demokráciára alkalmasabb népet kialakítani, amit a jelek szerint, hét-tíz év alatt (ez történelmi mértékben egy másodperc) sikerül vissza- rombolni. Pl. száz év fejlődését, tíz év alatt le lehet bontani. Sajna ez van.

  A náci Németország, Észak-Korea és más példák azt mutatják, hogy tizenöt év alatt, összesen akár 80%-ra ki lehet szélesíteni a támogató rétegek szélességét, elsősorban a szolgalelkűek, a naiv helyeslők, valamint az alul-tájékozottak rétegét.

A megoldás alapja, egyfelől a demokráciára nevelő gyerekkori oktatás, másfelől a lebonthatatlan, kijátszhatatlan rendszer (intézményrendszer, törvények, stb.).  És ez vajon hogy jön létre? Ez a jó kérdés.                                

                                                vége a fejezetnek

Gondolatok egy rossz törvény margóján.

Az adó mértéke

7. §33 (1) Az adó mértéke a 6. § (1) bekezdése szerinti adóalap után a gépjármű

- gyártási évében és az azt követő 3 naptári évben 345 Ft/kilowatt,

- gyártási évet követő 4-7. naptári évben 300 Ft/kilowatt,

- gyártási évet követő 8-11. naptári évben 230 Ft/kilowatt,

- gyártási évet követő 12-15. naptári évben 185 Ft/kilowatt,

- gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/kilowatt.

(2)34 Az adó mértéke az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után:35

a) a légrugós vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerű tehergépjármű, nyergesvontató, autóbusz esetén 850 Ft, 

   Kedves ismerősök, itt erről a fenti törvényről szeretnék elmélkedni, de nemcsak erről, általában a törvényekről, végső soron, jó szokásom szerint általában a rendszerről. Nem politikusi, hanem átlagemberi szemszögből.

Jó, lehet azt mondani, hogy ez csak egy, a sok ezer törvényből, ebből nem lehet ítélni. Csakhogy a sok ezer törvény, nagyon jelentős része, rossz.

   Nemrégiben hátulról belém jöttek, az autómnak annyi, vétlen voltam, de mégis óriási szívás. Így kerültem, kapcsolatba ezzel a törvénnyel is, de nem ezzel kezdődött.  Megjegyzem előtte lecseréltük a gáz-fűtést, az sem volt semmi.

„A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.”

Az én értelmezésemben az csodálatos idézet: életünk sok locsi-fecsi veszi körül, de valójában lényegileg, a törvények határozzák meg.

    A sok közül, néhány rossz törvény említésével folytatom.

Visszatérve, a biztosítóval való hadakozással kezdődött. Ők is állandóan országos törvényekre hivatkoztak. Most itt ennek a részleteibe nem mennék bele, de az anyagi veszteségen túl, jó ideig autó nélkül, (ami kell a munkámhoz) maradtam, a sok utánjárásról idegeskedésről nem is beszélve. Szerintem az egész rendszer rossz, mert a vétlen fél, igazságtalanul aránytalanul nagyot bukik. Ráadásul ez felelőtlenségre motiválja a későbbi vétkeseket, mert ők viszonylag olcsón megússzák.  

Szerencsére volt annyi pénzem, hogy egy másik autót vegyek. Na de jöttek a baromságokkal való szembesülések. Mondom, akkor átíratom a megyei autópálya matricát az új autóra, miért vesszen el.  Elvileg ez lehetséges, de csak elvileg. Gondoltam egyszerű lesz, mert a különböző nyilvántartásokból a „hivatal” mindent le tud ellenőrizni. Tévedtem, borzasztóan bonyolult, személyes kell akárhová menni, stb. Végső soron, szintén országos törvény, rendelet. Úgyhogy hagytam a fenébe.

De itt mindjárt kitérnék a látszattörvényekre.  Törvényeink egy jelentős része olyan hogy elvileg létezik, ha reklamálsz, a politikus rá tud mutatni. Gyakorlatilag azonban e törvények betarthatatlanok, de jön a bünti. Vagy nem eléggé ellenőrizettek, a profi gazemberek ki is tudják játszani.  Vagy éppen az állam, a hivatal, (a kisember ellenfele) bújik ki, már bejáratott, tutkó-biztos módon.  Szóval gyakorlatilag nincsenek, vagyis kirakat-törvények. Az biztos, hogy mindenképp a becsületes kisember szív.

Na de a hab a tortán mégis a fenti törvény volt, amire még mindig nem térek ki.

Ellenben közben volt egy kis postai affér is. Jött, azaz csak jött volna egy kifizetett csomag, de postán közölték: nincs. Nincs és reklamáció sincs, mivel bla-bla, na meg az országos törvények.  Az eset példázza, hogy a fogyasztóvédelem területén sem lépett előre az ország.

Közben beütött egy komolyabb családi dráma is, amit itt nem részletezek. Ennek is, mint mindennek azért volt, van egy törvényi (rossz, hiányos törvényi) oldala.

(Egyébiránt előtte hét évig „pereskedtem” egy fideszes önkormányzattal, igazából nekem ez mutatta meg a rendszer romlottságát. Természetesen nem térek ki, a több ezer oldalas ügy részleteire. Csak annyit mondok: az átélt megaláztatást nem kívánom még az ellenségemnek sem, kivéve, ha fideszes.)

Mennyi is a rossz törvény? Csak ezen ügy kapcsán, egy-két hónap alatt, találkoztam, legalább hárommal. De más ügyek kapcsán is rengeteggel találkozunk. Ön is, ön is, mindenki. Mit is jelentett mindez, csak eme ügy kapcsán? Csak azt, hogy ez a három rossz törvény, az egész ügy normális lezajlását elrontotta. Megállapítás: ha négy összetartozó törvényből csak egy rossz, az lerontja, a másik hármat is. Ez olyan, mint amikor csak egy lába rossz az asztalnak, de az elrontja az egészet, hiába jó a másik három láb.

    Ki a hibás?

Sokan nagyon ostobán azzal érvelnek, de hiszen nem is ez a kormány hozta ezeket a rossz törvényeket. És ez néha igaz is, csakhogy négy, nyolc, ki tudja hány év alatt viszont ez a kormány az, amelyik nem javította ki.

Valami rosszat meghagyni, nem kijavítani, ugyanolyan bűn, hiba, mint létrehozni. Na jó, elismerem, nem lehet mindent rövid idő alatt kijavítani.

Alap, jó esetben évről-évre csökken a rossz törvények száma, javul a helyzet.

Ezt tapasztaljuk? Egy fenét.

Akkor az értelmes emberben felmerül a kérdés: miként lehet, hogy a rossz törvények száma, nem csökken, sőt néha még növekszik is?

A logika szabálya szerint egyértelmű a válasz: ez csak úgy lehet, hogy a vezetések nem csökkentik, de újra termelik, sőt egyesek még növelik is a rossz törvények számát. Ezek szerint az évi, sok száz új törvény, törvénymódosítás fele, néha még több is, rossz, hibás. Ez nem vélemény, hanem tény, a logikai, matematikai tény. Szóval van egy vezetés, illetve sok, akinek az lenne dolga (sok manit is kap érte), hogy javítson a dolgokon, de nem javít, sőt még ront is rajta.

Azért nem szeretem az összemosást: nagyon nem mindegy, hogy egy vezetés csak kicsit csökkenti, nem csökkenti, vagy éppen növeli a rossz törvények számát.

Én azt állítom, nem alaptalanul, hogy a Fidesz éra alatt sokasodtak a rossz törvények. Ez a tapasztalat is.

Egyébként regnálásuk elején maguk a vezetések is elismerik, persze az elődjükről: hát ezek csak romboltak. De utólag, szinte minden vezetésről beigazolódik, valóban inkább romboltak. Ismétlem, azért pontosítani kell.

Másrészt, megint a logikával jövök elő. Logikailag is bizonyítható, hogy minél nagyobb a diktatúra szintje, annál több a rossz törvény.

De ezt majd később folytatom, most végre rátérek a fenti konkrét törvényre.

Szóval vettem egy új autót, teljesítményre, nagyságra előzővel egyezőt, de korszerűbbet, kevésbé szennyezőt. Erre jön a gépjármú adó papírja, és kiderül, majdnem a dupláját kell fizetnem.

Utána nézek a törvénynek, és megtaláltam a fenti gyöngyszemet.

     A konkrét esetben a lényeg a következő: a gépjármű-adó nagysága nem a környezetszennyezéstől függ, még csak nem is a súlytól, mert még abban is lenne ráció, hanem az autó korától. De nem ám úgy, ahogy az értelmes lenne, vagyis a fiatal, korszerű, kevésbé szennyező autónak lenne kevesebb az adója. De nem ám. Hanem éppen fordítva. Gyakorlatilag az idősebb átlagosan erősebben szennyező autóknak kevesebb az adója, arra motiválva az embereket, hogy ilyen autókat vegyenek, használjanak. Állandóan a környezetszennyezésről beszélünk, egyébként jogosan, és akkor itt van: mit tesz konkrétan valójában a kormány?

Aki pedig áldoz arra, hogy viszonylag (mert hibridre nincs pénze) környezetkímélő egyébként közlekedésileg is biztonságosabb, újabb autót vegyen, az hálából fizethet, de keményen.

Gondolkodtam, hogy valami értelmes okot, okocskát felfedezzek, de nem találtam.

Ismétlem, ez csak egy, a rossz törvények sorában. Pontosabban, sumák, egyéni érdekeket azért lehet találni, de közérdeket nem. Ha valaki figyeli a híradásokat, a világhálót, szóval tájékozott, akkor ő hetente fedezhet fel rossz törvényt. A saját tapasztalatról nem is beszélve.  Én, mint figyelmes ember ki merem jelenteni, a Fidesz uralkodás alatt nem csökkent, sőt inkább szaporodott a rossz törvények száma. 

Miért is áll egyenes arányban a diktatúra szintje, és a rossz törvények száma?

Ha a diktatórikus világban jó törvények születnének, akkor is a magam fajta, anti-birka, az ostoba kussoló menetelést nehezen viselő, rosszul érezné magát. De a diktatúrában ráadásul többnyire rossz törvények jönnek létre.  Az első ok, hogy a diktatórikus vezetés legfontosabb szempontja, nem a nemzet jóléte, hanem önmaga ill. a haveri kör, hatalmának, vagyonának növelése.  Ez lehet személyre szabott törvénykezés (pozitív és negatív), lehet populista törvénykezés (egyik ága a látszattörvények), lehet népérdeket letojó, de mindegyik rossz, hibás törvényeket eredményez.

Továbbá, még azon törvények is gyenguskák, hibásak, rosszak melyeknek nincs hatalmi, vagyoni vonatkozásuk. Egyrészt túlságosan centralizált a döntéshozás, a nagyfőnök dönt szinte mindenben, de a nagyfőnök  nem ért mindenhez, ideje sincs elég.  Másrészt a protekciós, és főnök-vezérelt beosztott (a közép-vezetők is „beosztottak”) arról szól, hogy nem a tudás, nem a szakismeret alapján történik. Tehát, a viszonylag buták kerülnek döntéshozói pozícióba. De a diktatórikus rendszer emberei, más miatt is, a rossz döntésekre predesztináltak. Amiatt, hogy mint nyalizós népség, meg akarnak felelni a feletteseiknek, és ez rengeteg baromságot szül.

Továbbá a diktatórikus vezetés, lenézi, fél, a szakemberek véleményétől, és hasonlóan áll hozzá a nép véleményéhez. Bár mindkettő szükséges lenne a jó döntéshez.

Továbbá és végezetül: a diktatórikus vezetés annyira el van foglalva a saját dolgaival, hogy egyszerűen nincs ideje a törvényeken gondolkodni. Csak hozza-hozza a törvényeket mindent át akar alakítani, de ezek nagyobb része rossz lesz, tehát végeredményben egy sereg rossz törvény keletkezik.

Ráadásul a szubjektív, főnöki kézi vezérlés is növekszik. Ekkor még az a kevés törvényi szabályozó erő is elveszik, ami még meglenne.

    Végül és értékelném a jelenlegi vezetést.

Mivel nem akarok az elfogultság hibájába esni azt mondom a gazdasági osztályzatuk közepes. A politikai osztályzatuk összesítve viszont egyes, és csillagos egyes a néplélek ápolásának osztályzata. Ez nagyjából arról szól, hogy az emberek társadalmi ismereteiben, szociális mentalitásában, lelkében, jellemében átlagosan óriási rombolás jött létre.

Mielőtt mindezt részletezném, azért nézzük meg a viszonyítási alapokat, ez elsősorban Európa és a rendszerváltó, ill. visegrádi országok régiója. Lecsúsztunk ebben a mezőnyben, igaz a komolyabb lecsúszás már Gy. rezsim alatt  elkezdődött.

Másfelől viszont a föld országait képzeljük el egy hajóhadnak, flottának. Hat kiterjedése van ennek a flottának. Elől a nagyok (pl. USA) a természetes élenjárok, hátul a kicsik. De az elől haladás (egyfajta út kijelölés) nem jelent jóságot fejlettséget. Tehát a másik kiterjedés, jóság demokratikusság, illetve ennek az ellentéte. A harmadik kiterjedés pedig a klasszikus fél-diktatúra, vagy a másik oldal, a szintén negatív szélsőség, a liberális anarchikus negyed-diktatúra (fél-demokrácia). Az arany középút itt egyben a közvetlen magas szintű demokrácia, de ebbe nem mennék bele.

A flotta tehát a fejlődés tengerén hajókázik, meglehetősen kacsázva, a legfejlettebbek talán a fejlődés tengerének közepén vannak, a fejletlenek még a negyedénél sincsenek. Azért beszélünk flottáról, mert a hajók azért nem függetlenek egymástól, különösen a nagy irányt határozó hajóktól függnek, de azért van önálló aspektusuk.

Korunkban az egész flotta elakadt az előre haladásba, de Magyarország a flottán belül is hátracsúszott. Másfelől Magyarország a liberális anarchikus,  negyed-diktatúra oldalról átsodródott, (inkább átirányították) a klasszikus fél-diktatúra oldalra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a  rabló-kapitalista oldalról átsodródott a  nemzeti vezetés által irányított központosított rabló kapitalizmusba, de közben a demokráciaszint is csökkent.

Na, akkor soroljuk fel a jelenlegi vezetés hibáit. Azaz még mindig vannak megjegyzéseim.

    Valójában az elmúlt években a Fidesz regnálást látván, sok minden átértékelődött bennem.  Már abban sem vagyok biztos mi nevezhető biztosan hibának, hibáknak. Az biztos, hogy az emberek átlagos politikai műveltségét (közügy-okosságát) jóval gyengébbnek látom, mint korábban. Érdemes hibákról beszélni, ha azt az átlagember nem is látja, érzi hibáknak?  Korábban azt gondoltam, hogy a politikai okosodás, bár nagyon lassú (lassabb, mint a technikai okosodás) de nem állhat le. Most már nem vagyok ebben biztos. Korábban azt gondoltam, hogy a fejlődést (gyerekeink unokáink éljenek jobban, mert élhetnek jobban) azért igényli a többség, az átlag. Ebben sem vagyok biztos.  Korábban egy kicsit nevetségesnek találtam a monarchikus országokat, amolyan cirkuszi parádénak, most már nem. Talán tényleg igénylik az emberek a királyt, a cárt, ki tudja mit, mint a gyerekek. És ahol nincs király, ott kineveznek maguknak egy „királyt”, sajna ez a színvonal. Korábban azt gondoltam, hogy az átlagember azért látja, hogy ez a rendszer, egy leváltásos demokrácia. Vagyis, hogy a legerősebb tényező, a négyévenkénti leváltás, mert egyrészt ez kicsit korlátozza a hülyeségben, arroganciában az éppen regnáló vezetést, másrészt, néha véletlenül egy-egy jobb vezetés is hatalomra kerül. Ha nincs leváltás, akkor még ez a kevés pozitív tényező is elveszik. Most már látom, hogy az átlag nincs azon a politika-gondolati szinten, hogy ezt belássa. Dehogy van, nagyon is messze van ettől.  Az átlag nem gondolkodik a fejlődésről, sem a nagyobb összefüggésekről.

A korábbinál is erősebben gondolom: már az alapvetéseket sem ismerik, vagy zavarosan ismerik az emberek. A gyerekek szintjén, az általános iskolákban kell elkezdeni a változást.

    Egyébként még mindig ott tartok, hogy próbálom magyarázni a Fidesz siker rejtélyét. Már találtam vagy száz magyarázatot rá, de még mindig rejtélyes, felfoghatatlan. Tulajdonképpen, ha nem is csinált volna hibákat, én a magam részéről, már a pofátlan, a népet lenéző hazugságai miatt is  régen leváltottam volna. De csinált életminőség rontó hibákat is nem is keveset. A magyar nép ezekben az években nemcsak gyűlölködő, egymással is hadakozó, de mélységesen pesszimista is lett. Már abban sem hisz, hogy jöhet ennél jobb. Már mindentől fél, de főleg a változástól.

Ez a néplélek néptudat rombolás talán az F rezsim legnagyobb bűne, itt akár rá is térhetnék a hibák felsorolására.

    De mégsem, mert bár ezzel sokat foglalkoztam,  de nem hagyható ki, hogy milyen emberek,csoportok rétegek szimpatizálnak a  diktatórikus vezetésekkel, rendszerekkel. Ők egyszerűen: a diktátor-támogatók. (Illetve: diktatúra-támogatók.) A 2010 években több helyen, pl. orosz, török, és magyar földön is, a többit nem sorolom, kialakult egyfajta klasszikus fél-diktatúra, a kapitalizmus talaján. És az is rendkívül érdekes, hogy bár a támogató csoportok, rétegek rendkívül sokfélék, ráadásul nem az elvhűségükről híresek, mégis milyen keményen összezárnak, szinte betonosodnak. Most itt a jókról nem elmélkedem, sem a közömbösökről. Bár ezen az utóbbiak nagyon kiakasztanak, szerintem kárósabb népség, mint a direkt diktátor-támogatók. Mert a közömbösök is diktátor-támogatók csak ők indirekt (közvetve) azok.

Szóval milyenek is ezek a diktátor-támogatók, akik a lakosság 20-25, vagy extrém esetben akár az 50-60%-át is kitehetik. Rendkívül érzékenyen reagálnak a regnáló vezetésre, ha az diktatórikus (amely diktatórikus vezetés  persze meg is szólítja őket) , akkor eme emberek megérzik azt, és elkezdenek szaporodni. Persze ez amolyan előbújós, átváltozós, aktiválódási szaporodás.

Persze itt mindjárt szét kell választani, azokat, akik kapnak a hatalomtól valamilyen tisztségbeli, vagy és anyagi „adományt”, (és ezáltal konkrét függésben kerülnek),  azoktól, akik nem kapnak, sőt végső soron károsodnak, mégis diktátor-támogatók.  A diktatúrák képesek elég sok embernek anyagi, tisztségbeli és egyéb „adományt” adni, ezzel eleve sok embert kötnek magukhoz. De ezzel együtt is, miért?

Nem szeretném a százféle okot itt felsorolni, megpróbálok inkább lényegesíteni.

Visszatérve azokra, akiknek anyagilag jól megy. Persze azok az aktuális vezetést választják, főleg ha nem a tehetségüknek, hanem a nagy testvérnek köszönhetik.   A kedvezményezettek ezt még inkább megbecsülik (gerinc-görbüléssel ugyan), akkor,  ha a másik oldalon szegénységet, nyomort, könnyű lecsúszást látnak.

Rendben van, de a diktátor-támogatók nagyobb része hosszabb távon, általában mindenképpen ráfázik. De ezek is több al-rétegre oszthatók.

Nem akarom és talán nem is tudom felsorolni az összes réteget.

Korábban beszéltem a szolgalelkűek jelentős rétegéről, akiket szintén több csoportra lehet osztani. Most róluk itt nem beszélek.

Ellenben szólnék az ostobákról, azokról akik politikailag, társadalmilag teljesen műveletlenek. Szóval van egy jelentős réteg, aki még az elemi alapvetéseket sem ismeri. Nem tudja , de még csak nagyjából sem, mi az hogy demokrácia. Nem tud igazából különbséget tenni a millió és milliárd között.  Nem tudják mire jó statisztika, az összemérés. Maximum két-három politikus nevét ismerik. Azt sem veszik észre, legalábbis nem fogják fel, hogy pont ők maguk, azok akik ráfáznak, őket használják ki leginkább. Hogyhogy nem veszik észre a romlást? Persze, elsősorban az információ-hiány miatt. Továbbá, az élet általában lassan romlik és nem hirtelen.  Másrészt a romlást, nem a vezetésnek, nem politikának tulajdonítják. Mert végül is ahhoz is kell némi ész, hogy a közvetett, áttételes folyamatokat meglássa valaki.

És még sorolhatnám miben áll a butaságuk. 

Sajnos ez egy egészen komoly nagy réteg, én most 10%-ra is saccolom. Korábban azt hittem, hogy ez a réteg kisebb, de sajna tévedtem. Elég szomorú hogy a XXI. században ekkora, és ráadásul mintha nem csökkenne.  A buta réteg, természetesen a buta megszólításra vevő. Tehát erre a műveletlen rétegre az ész-érvek komolyabb üzenetek nem hatnak. Ők nem képesek, nem is vizsgálják az üzenetek igazságtartalmát. Ők a nagyon egyszerű üzeneteket veszik, értik meg. Pl. valakik meg akarják támadni az országot. Valakik a háttérben sunyin rosszat akarnak. És ha ezt maga a főhatalom mondja, akkor még inkább elhiszik. Ez az ellenségkép a legegyszerűbb üzenet, ezt még megértik, ennél bonyolultabbat már nem.

Korábban azt gondoltam, hogy a buta réteg megérzi a hazugságot. Ez csak részben igaz, mert nem minden hazugságot érez meg. A Fidesz nagyon ravaszul összeszedte azokat a hazugságokat, amiket nem éreznek meg a buták.

Egy normális vezetés nem használja a buta rétegre ható uszító propagandát, ez már túllép a határon. Még a politikai etika alacsony határán is. A diktatórikus hajlamú vezetés azonban használja, és ezzel maga mellé állítja a lakosság 10%-t kapásból.

Most itt nem szólnék a viszonylag műveltebb rasszistákról, sovinisztákról.

Viszont szólnék egy másik jelentős fura, diktátor-támogató rétegről, én nagyon egyszerűen rendpártiaknak nevezem őket.

Ez már egy összetettebb jelenség. Általában a rendpártiak iskolázott értelmiségi emberek, legalábbis sok ilyen van köztük. De hát ez a jobboldal ismertetője.  Vagy ez már többről szól?   Hogyan fordulhatott elő, hogy Hitlert a demokratikus választások alkalmával és utána is évekig egy csomó normálisnak tisztességesnek látszó rendpárti polgár támogatta? Nagyon is támogatták, a megváltót, a rendteremtőt látták  benne. Azt a vezetőt, aki képes lesz minden területet gatyába rázni, aki a gazdaságot, a közbiztonságot és mindent rendbe hoz. És közben pedig mintha nem vették volna észre a diktatúra kialakulást, a rasszizmust, a militarizmust, a hódító háborúba menetelést. És azt sem, hogy a rendbe hozással is bajok vannak. Átcsúszott (talán észre sem vették) az értékelésük a világnézetük egy hamis, erkölcstelen diktátor-támogató tartományba. Jó kérdés, hogy miért nem veszik észre? Talán a fokozatos átmenet miatt. Vagy talán azért, mert nagyon vágynak egy rendezett világra. Vagy talán azért, mert a felsőbbrendűség, és a rangsorolás-hierarchia szelleme (azért én is főnöknek születtem) őket is megfertőzi.  Hitler, és bandája,  a végén persze nemhogy a rendezett világot nem hozta el, de a teljes káoszba taszította az országát.

A jelenség röviden: a rendpárti polgárság átcsúszása, diktatúratámogatásba.  Magyarországon a 2010-s években valami hasonló történt, történik. A Fidesz támogatók egyik rétege, a rendpárti polgárság, aki nem veszi észre, hogy a Fidesz lassan átcsúszott határon és már nem a rendcsinálás irányába halad.

A fentiek, tehát nem diktátor vezérkaráról, középvezetőiről, a  hasznosuló elit rétegről szóltak. A fenti rész azokról az értelmiségiekről szól, akik végső soron szintén egzisztenciálisan károsultak.

De ha már szóba került hasznosuló elit-réteg, a hatalommal, birtokkal lekenyerezett uralkodó réteg (osztály), akkor róluk is néhány mondat.

Mint azt korábbi írásaimban is fejtegettem, náluk is a tudat szintjein transzformálódik a jellem-deformáció.  Alapvetően az történik, hogy elkapja őket a hatalmi betegség (a vezetés szükségszerű negatívumai hatnak).   Persze ebben az is benne van, hogy a jellemük vezérlését átveszi, a kielégített hatalmi, vagyoni érdekük.  Egyszerűbben, olyan öntelt, beképzelt, hatalommániás, önző, érdek-vezérelt, figurák lesznek, akik a helyzetüknél fogva fokozottan érvényesítik is a jellemhibáikat. Vagyis óriási károkat okoznak, a népnek, az alattvalóknak. Na de az ember olyan, hogy a hibáit mások és maga előtt is szégyelli. Ezért ezek az emberek különböző féligazságokkal, vagy teljesen hamis elméletekkel (pl. majd jönnek a pomogácsok, mi védjük meg az országot) alátámasztva igazolják tetteiket. Másoknak is, maguknak is hazudva.

Még ennek ellenére is érzik, tudják, hogy gyakran lódítanak, vagy egyes embereknek kárt okoznak (persze a valóságban sokkal többet, nagyobbat), de akkor is ezzel nyugtatják meg magukat, pl. ezzel: összességében jót teszek az emberekkel, az országgal. Vagy ezzel: más, mások sokkal rosszabb világot hoznának létre.

Az is jó kérdés, hogy a viszonylag eszesebb alvezér, miért szolgálja ki az őrült diktátort? Ennek is több oka van. Egyrészt az őrült diktátor azért hatalomtechnika szempontból lehet okos. Másfelől az eszes alvezér, aki mentálisan azért rossz ember, tudja hogyha a diktátor bukik, akkor az egész rezsim bukik, őt magát is beleértve. Szóval, amíg érdeke diktálja, terjeszti az őrült, őrültségeit, de mentséget mindig kreál magának.

       A másik fura réteg a nem szavazók, a nem politizálók, a közömbösök rétege. Nem tudom őket kihagyni, annyira kiakasztó népség. Én eddig azt hittem, hogy sima butaság, logikátlanság áll a jelenség mögött. Vagy netán éppen túlzott határozatlanság, nem mer választani.  De nemrégiben láttam egy riportfilmet, és rájöttem, hogy itt is, mint általában rejtett lelki torzulások állnak a háttérben. Mielőtt folytatnám, megjegyzem a   „közügyekre közömbös” nézetű, (e típus),  nem alkalmas a demokráciára. Nem alkalmas, lehet bármily művelt.  Még kevésbé alkalmas, mint az ostoba, mert az még megokosodhat.  Persze vannak olyan helyzetek, amikor az ember ilyen-olyan okból nem megy el választani, szavazni. De én most azokról a sokakról beszélek, akiknek életfilozófiája: nem politizálok, nem szavazok. Így szinte soha nem mennek el, és általában passzívak.

Visszatérve, a riportfilm, ráébresztett, hogy teljes tévedés, azt hinni, hogy a közömbösök buta, netán bizonytalan emberek. Ellenkezőleg, általában iskolázott, gyakran közösségben aktív emberek. De a legfőbb tulajdonságukból a nagyfokú önteltségből, beképzeltségből ered: dehogy szavazok. Persze ők, is mint a defektes emberek még maguk előtt is szégyellik a torz viselkedésük, ezért ész-érvnek látszó gondolattal megindokolják azt. Érdekes hogy ezen emberek sokszor ezzel érvelnek: én ugyan igen, ha lenne, csak nincs, soha nincs kire, ebbe a bohóckodásba nem veszek részt, stb..  (Valójában logikailag egészen rossz oldalról közelítik meg a kérdést. Ugyanis, az első-számú tény, hogy a vezetés, a politika mindenképpen meghatározza az életünk. Ha nem szavazunk, nem választjuk a kevésbé rosszat, akkor még inkább ráfaragunk.)

De valójában mi van a logikailag hamis, de jól hangzó kibúvó mögött?

Elég egyszerű rájönni. Ez az egyik a lélek mélyén munkálkodó gondolatérzés:

- Vagy én irányítok szinte teljesen vagy lesz@rom az egészet. Csak nem képzelik, hogy megelégszem egy milliomod beleszólással. Nehogy már leereszkedjek a többség, a pórnép szintjére. Nem érdekel, mi van a néppel, a politikával, magasan fölöttük állok, ezek csak bohócok – nagyjából ilyen gondolatérzések kóvályognak rejtetten bennük.  

Tehát a közömbösök, a „nem szavazók” jelentős része beképzelt öntelt alak. Ez viszont gyógyíthatatlan torzulás.

    Szóval van itt sok elég jelentős diktátor-támogató réteg.

A diktátor és szélesebb csapata.

A közvetlenül vagy közvetve lefizetett érdekemberek.

A politikailag műveletlenek. 

A szolgalelkűek és a gyávák. Kezdve a király uramat imádóktól, folytatva a zsoldosokkal, folytatva a stréber értelmiségiekkel, és még lehetne sorolni. 

A rasszisták, soviniszták. 

A szélre csúszott rendpárti polgárok.

A közömbösök.

Azért igazi aljas emberekről a szociopatákról, a rosszindulatú emberszabású lényekről se feledkezzünk el. Ezek sajnos nemcsak a bűnözök között találhatók meg.  Álcázottan ott vannak a rendőrök, a fegyőrök, a hivatalnokok között, mindenhol ahol alkalmuk adódik egy kicsit szadizni.

Az igaz diktátorok a megfelelő manipulációval, ebből laza alja és különböző népségből egy kemény egységes diktátor-támogató beton alapot hoznak létre.

  A megoldást már százszor leírtam, oktatás és a rendszer teljes átalakítása. Közvetlen demokráciára alapozott rendszer. Viszont, hogy ez miként, az már nehezebb ügy, de erről is elmélkedtem korábban. Néha jött egy-egy normális vezetés, aki a nép támogatásával, valóban jó irányú, haladó, demokratikus,  visszafordíthatatlan változásokat csinált. A leváltás, az új vezetés, több mint a semmi, mert legalább megmarad az esély, hogy egyszer jön egy valóban jobb vezetés. Eddig így ment a fejlődés, és úgy néz ki a jövőben is nagyobbrészt a véletlenen, a szerencsén múlik az ember sorsa. Talán annyiban nem a véletlenen, hogy az emberek önmaguktól is okosodhatnának.

Akkor kezdjük ezzel a hibák felsorolását, a legnagyobbal.

Minden a korábbi állapothoz, valamint a nép (szegény és középréteg) békés jólétéhez van viszonyítva. De a régiós (volt szocialista közép európai országok) összehasonlítás is figyelembe van véve. 

Tehát, a korábbi állapothoz képest:

A magyar nép, marakodó, gyűlölködő, pesszimista lett.

A magyar nép politikai műveltsége (közügy-okossága) csökkent.

A magyar nép önző, tisztességtelen, hazugság-elfogadó, beletörődő lett.

A társadalmi szakadékok minden vonatkozásban, szélesebbek mélyebbek lettek.

A társadalmi igazságtalanságok, hatalmi vagyoni különbségek növekedtek.

Az objektív köztájékoztatás gyengült, a manipuláció, félrevezetés erősödött.

A magyar nép közép és szegényrétegének életszínvonala a környező országokénál (a régiónál) lassabban fejlődött.

A demokráciaszint jóval alacsonyabb lett.

A rossz törvények sokasodtak.

A vad-kapitalista jelenségek nem csökkentek, a tisztességtelen magángazdaság továbbra is vandálkodik.

Viszont a tisztességtelenség (korrupció) azon része (minden szegmense) nagymértékben erősödött, mely az állammal van kapcsolatban.

A közbotrányok sokasodtak.

A protekció, az igazságtalanság összességében komolyan erősödött.

Az állam, az állami szervek, hivatalok, de az önkormányzatok is összességében rosszabbul működnek.

A határon túli magyarok helyzete megbecsültsége, az ottani viszonylatban nem javult.

A közoktatás, az egészségügy, színvonala romlott.

Az igazságszolgáltatás próbálja megőrizni a függetlenségét, de színvonala romlott.

(A pénzügyi biztonság kicsit javult, a közbiztonság nem romlott, a gazdasági teljesítmény nem romlott. De komoly javulás sincs. Tulajdonképpen ezt is szempontnak kellene tekinteni: a normális állapot a fejlődés, tehát a stagnálás, relatív visszaesés.)

Az elégedetlenek, a kivándorlók sokasodtak.

Magyarország nemzetközi megbecsültsége összességében romlott.

    Valahol azt írtam, hogy ennek a kormánynak (rezsimnek, vezetésnek) sikerült a sztálinizmus és a kapitalizmus hátrányait egy rendszerbe kovácsolni.  Értem ez alatt, hogy az egypárt-jellegű hűbéres rendszer mellett azért fennmaradt a vadkapitalista átverős légkör is.

Mindehhez hozzáteszem ennek a kormánynak (rezsimnek vezetésnek sikerült összekovácsolni a gyenguska átlagos anyagi színvonalat a marakodó barátságtalan légkörrel. Értem ez alatt, hogy vannak országok népek melyek viszonylagos szegénységben, viszont békében, barátságban élnek. Nálunk ez enyhén szólva: nem jött össze.

Szóval ez a vezetés messze nem az, sőt éppen az ellenkezője annak, akit várunk.  Aki a nép támogatásával valóban demokratikus változásokat tud, akar létrehozni.

Le kell váltani. És mi lesz azután? Ezzel is sokat foglalkoztam.  Lényegében a jelenlegi rendszer egy leváltási (4 éves ciklusokra bontott) fél-demokrácia. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi átlagosan szükségszerűen gyenge teljesítményű vezetések, egyfelől nem érdemlik meg az ismétlést. Másfelől, ha maradnak, elpofátlanodnak. A lassú hektikus fejlődés pedig abból ered, hogy néha ritkán mégis akad egy-egy haladó demokratikus vezetés, amelyik ténylegesen fejleszti a társadalmi rendszert.

Bár a 4 éves ciklusokra bontásnak számos hátránya van, de még mindig jobb, mintha egy diktatúra rátelepedne a társadalomra.  Jelenleg az igazi demokráciáig, ez a „leváltásos féldemokrácia” a viszonylag legjobb. 

   A jövő fejlettebb rendszerében, ha egyáltalán lesz ilyen, a törvényalkotásba közvetlen, jelentős beleszólása lesz a népnek, valamint a független szakmai szervezeteknek, a társadalomtudósoknak. Ha ez nem jönne létre, akkor is megszűnnének a pártok. Ha meg is maradnak a pártok, akkor is objektív tények alapján lesznek megítélve a regnáló vezetések, és nem szimpátia alapján. Objektív tények alapján, pl. egy független intézmény ítéli meg, statisztikai adatok alapján. Pl. az egészségügy, oktatás, népi önrendelkezés, közbiztonság, köztisztesség, gazdasági növekedés, barátságos légkör, stb., illetve ezek adatai alapján. Jó, de akkor hol marad a népi ítélkezés, választás, vagyis a demokrácia?  Az is megmarad. A nép egyrészt politikailag, valamint demokrácia szempontból is művelt lesz, az iskolák biztosítják a műveltséget. Az ilyen népet nehéz lesz átverni, pláne ha tudja, hogy egy elfogulatlan független intézmény adataira, véleményére támaszkodhat. Az ilyen nép képes lesz jól választani, főleg, ha a jelentkező pártok, jelöltek múltbeli munkája, teljesítménye tényszerűen lesz a nép elé tárva, sőt ezt egy pszichológiai, alkalmassági vizsgálat eredménye is kiegészíti.   A jó választást tovább könnyíti, hogy minden pártnak, képviselőnek elő kell állnia egy teljesíthető és betartandó programmal. Ezeket a programokat egyenlő idejű feltételű, tájékoztatással, kell minden választóhoz eljuttatni. Az egyenlő feltételű, nyugis viták is biztosítva lesznek. Minden más ki lesz zárva a választási kampányból. Tehát a választók nem szimpátia, egyéni hasznok, félelmek, szubjektív szempontok szerint fognak választani.  Hanem a szerint, hogy tényszerűen, várhatóan mi szolgálja leginkább az ország, nemzet boldogulását.

      Ráadásul a jövő választási rendszere is kizárja a rossz döntést.  Ugyanis a jövőben, a fejlettebb demokráciában pénzbüntetést kap, aki igazolás nélkül, nem megy szavazni. Viszont lesznek ilyen alternatívák.

Nem szavazok, mert kevés az információt kaptam.

Nem szavazok, mert a kérdést nem tartom megfelelőnek.

Nem szavazok, mert a választható alternatívákat egyformán rossznak tartom.

Nem szavazok, mert a rendszert bojkottálom.

Ezen kívül lesz, egy pluszban felhasználható fél-szavazat.

Addig szavaznának (akár három fordulón keresztül) amíg az 51% többség nem jönne létre. Vagy új, módosított szavazást írnának ki.

Továbbá, és:  a bejutó pártok ( az 5 legtöbb szavazatot kapó) bekerülés után konvergálnak (40, 30, 15, 10, 5%) a törvényhozás szempontból, és kormányszempontból. Ilyen arányban kell a minisztériumokat, tisztségeket elosztani. A miniszterelnököt a 40%-os (egyébként a minimum 51%-s) adja, de a kormánytagoknak regnálásuk idején ki kell lépni a pártjukból. A kormány, a fontos állami intézmények, általában az állam (egyénektől, vezetőktől, pártoktól való) függetlenségét, sokféle erős eszközzel, mindenképpen meg kell őrizni.

     Már hallom is az ellenvetőket: ugyan-ugyan, ha ez ilyen könnyen menne. Valójában technikailag, emberi tényezők nélkül könnyen menne. Ha nem is ezeket, de könnyen ki lehetne találni, olyan megoldásokat, olyan rendszert, amely demokratikusan, jól működne. Csakhogy ott vannak azok a fránya emberi tényezők.

És itt visszafordultunk az alapdilemmához: mi fenét lehet csinálni az emberrel, az emberi természettel?

   Miért népszerű a diktatúra? Persze ezt a kérdést finomítani, pontosítani szükséges. Miért népszerű bizonyos országokban, bizonyos korokban a diktatúra felé haladó rendszer?  Még pontosabban: 2014-18 táján, miért nem zavarta el a magyar nép a Fidesz rendszert? A kérdés megválaszolásához többek között foglalkozni kellene a népkarakterrel, mint fontos tényezővel. Foglalkozni kellene azon elosztási mechanizmussal, mely a népkarakterhez illeszkedve, diktatúra-elfogadóvá tette a magyar nép egy jelentős részét. Illetve foglalkozni kellene azon manipulációs technikákkal, mely a népkarakterhez illeszkedve, diktatúra-elfogadóvá tette a magyar nép egy jelentős részét.

E hiányosságokat reményeim szerint a következő írásomban pótolom.