1/21 A demokrácia kézikönyve 21. sz. 1

Kivaghy K.

            A demokrácia kézikönyve

XXI. század

Bevezetés 

A kézikönyv a sokat emlegetett, ennek ellenére, tisztázatlan, demokráciáról szól. A jelen nyugati rendszert, a vezetői csak egyszerűen demokráciának nevezik, a tökéletes, „jobb nem lehet” társadalomnak tartanak, csakhogy ezt az emberek nem érzik. Elég szomorú, kilátástalan lenne a helyzet, ha mindez igaz lenne, szerencsére nem, ez sem igaz. Nem igaz, mert sok (70-100) demokráciaszint van, s e tekintetben a jelen rendszernek bőven van, hova fejlődni.

A demokráciaszint nemcsak elmélet, meghatározza a döntéshozó mechanizmust, a döntéshozó mechanizmus pedig meghatározza a döntések, mindenféle társadalmi döntés, minőségét, jóságát. A demokrácia szintje, tehát hosszabb távon és általában a döntéshozáson keresztül meghatározza a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, és még lehet sorolni, szóval mindent.

E könyvben nincsenek idézetek, utalások. Persze, mint mindenki, én is a világból, másoktól szerzem a tudásom. De, nem szeretek idézni, nem is teszem, nincs is idézet a fejembe. Egy könyv írása közben, sőt már hónapokkal előtte is, kerülöm a hasonló témájú könyveket. Szeretek önállóan gondolkodni, elemezni. Van, aki ezt kóklerségnek, tudománytalanságnak tartja. Elfogadom, hogy lehetnek ilyen vélemények, bár csendben megkérdezem: a tartalom ismerete nélkül, létezhet értelmes vélemény?

Én az alábbi alcímet adnám e könyvecskének: Tudományosnak gondolt, de nem fantasztikus, viszont a jövőt is vizsgáló, önállóan átgondolt véleménysor a demokráciáról.

Ilyen fajta könyvet manapság lelkiismereti okokból írnak, én mindenképpen abból írtam.

Szinte biztos, hogy egy a madarakról, vagy a gombákról, akármikről szóló kézikönyvet jóval többen olvasnak, forgatnak, már a téma népszerűsége miatt is.  Pedig azt talán ki lehet jelenteni: enyhén szólva e téma is van annyira fontos, mint a madarak, vagy a gombák megismerése.

Elismerem, hogy a mai világban, melyben harsány, könnyen emészthető, képek filmek, érdekességek kavalkádja pörög-forog, egy ilyen könyv nem izgatja fel a nagyérdemű publikumot. Azért csendben megkérdezem: nem lesz abból baj, hogy leszokunk a komoly témák, komoly elemzéséről?

Ráadásul a demokrácia, rólunk, az emberekről, a „népről” szól, arról, hogy milyen lehetőségeink vannak a társadalmi életünk alakítására, mégis úgy kezeljük, mintha rajtunk kívül álló, unalmas szaktéma lenne.

A magam részéről nem szándékoztam egy rétegnek, csoportnak sem írni, a könyvet, mindenkinek írtam, aki érdeklődve nagyjából végigolvassa, többször előveszi, bele-bele olvasgat. Azt gondolom, hogy nem kell a megértéshez különösebb műveltség, középiskolai untig elég, sőt minden bizonnyal a nagytiszteletű, nagy tudású, a már mindent tudó társadalomtudósokból, politikusokból alakulna ki a legaktívabb, lenéző ellentábor. Számukra semmi sem elfogadható, sőt végig sem olvasható (pláne ha egy „senki” írta), amit ők nem tudnak, mivel ők már mindent tudnak. Szerencsére mindez csak fikció, mert e könyv, azon kiváltságos helyzetig sem érhet fel, hogy a nagytiszteletűek egyáltalán hallhassanak felőle.

Ha valami csoda folytán e könyv a könyvesboltok első szembetűnő polcára kerülne, akkor sem olvasnák sokan, bár tízszer annyian lennének, mint a bús magyar valóságban. Úgy gondolom, elsősorban nyitott értelmű, új tudásokat befogadni akaró és képes „egyszerű”, de nagyszerű polgárok vennék le, a polcról a könyvet. Legalábbis, reményeim szerint, mert leginkább nekik írtam volna. De mint mondtam ez csak fikció, a bús magyar valóság, más.

Az emberek (tisztelet a kevéske kivételnek), jelenleg még nem eléggé érettek e könyv mondanivalójának fontosságát felismerni. Mindezt nem a nagyképűség nem az emberek lenézése mondatja velem, hanem a tények. „Kisképűségemre” több bizonyíték van, többek között, hogy nem e könyv kivitelezését dicsérem, hanem a mondanivalójának fontosságát.

Mindennek ellenére, eljátszok azzal a gondolattal, hogy e könyvecskét sokan elolvassák - vagyis néhány öndicsérő mondat következik.

A demokrácia új szempontok szerint való megközelítése, mindenképpen kiemelhető. A bármikor elővehető, kézikönyv-forma is hasznos újszerűség, mivel ilyen fajta társadalmi témáról, nem nagyon készülnek rövid, tömör összefoglaló kézikönyvek. A demokráciát, nem szokás a könyvben szereplő szempontok szerint taglalni, vagyis friss, a fejlődést lehetővé tevő megközelítésbe kerül a demokrácia.

Továbbá, talán azt is ki lehet jelenteni, hogy a kézikönyv, a rövidsége ellenére, a szerteágazó demokrácia-téma, lényegét magába foglalja. A magam részéről megpróbáltam érthetően emészthetően fogalmazni, ennek sikerességében, már vannak kétségeim.  Abban azért reménykedhetem, hogy aki e könyvecskét végigolvasgatja, azért kap egyfajta áttekintést a demokráciáról, annyit mindenképpen, hogy a jelentősebb csúsztatásokat, manipulációkat felismerve, megcsóválja a fejét: na, na.

Bármennyire is banálisnak tűnik, minden elemzés kezdőpontja a viszonylag boldog, egyben hasznos (kiváló) ember meghatározása.

De mindenekelőtt ezt a kérdést kell feltenni: jelenleg nagyjából rendben mennek a dolgok, nincs szükség különösebb társadalmi változtatásra, vagy ellenkezőleg? E kérdést egyszerűen úgy lehet megválaszolni, hogy erre a másik kérdésre válaszolunk: a jelen társadalmi tendenciák mellett, a kisgyerekemnek, unokámnak, várhatóan, az enyémnél könnyebb, jobb, boldogabb, vagy 40%-nál nagyobb eséllyel, nehezebb, rosszabb, boldogtalanabb élete lesz? Ha az utóbbi, „40%-nál nagyobb eséllyel, nehezebb, rosszabb, boldogtalanabb élete lesz”, válasz születik meg, akkor az, ezt jelenti: nem mennek rendben a dolgok, szükség van komoly változtatásra. Ha pedig, 50-60-70%, a „rosszabb” esélye, akkor egyáltalán nem ülhetünk nyugodtan a karosszékünkben.

Akkor jöjjön a boldogság meghatározása - de mégse – előbb fel kell tenni, a kérdést: miért is kell ezzel foglalkozni?

Csak azért, hogy előre közöljem, mi az én alapvető, kiinduló világnézetem. Ugyanis ennél a pontnál, még a könyv elején, az ellentétes világnézetű emberek eldönthetik, a sarokba dobják a könyvet, vagy annak ellenére továbbolvassák, hogy a könyv több, sok részletével, továbbá a lényegi mondanivalójával, valószínűleg nem értenek egyet.

Akkor most már tényleg jöjjön a boldogság meghatározása.

A viszonylagos boldogság: több az örömérzés (egészség, testi öröm, büszkeség, csodálkozás, vidámság, stb.), mint a kellemetlen érzés (félelem, bánat, düh, szégyen stb.). Másfelől a boldogság többnyire más emberekkel, a társadalommal kapcsolatos. Pl. az adás öröme, az elismertség öröme, a siker öröme és még lehetne sorolni, szinte végigkíséri az életünk.

A viszonylagos kiváló ember pedig, aki másoknak, más embereknek, az önhiba figyelembe vételével, végeredményben, összesítve boldogságot okoz, vagyis hasznos. Illetve, a legkevésbé kiváló, a gazember, ennek az ellentéte: más embereknek, az önhiba figyelembe vétele nélkül, végeredményben, összesítve kellemetlen érzéseket okoz, vagyis árt. 

A viszonylag boldog és egyben kiváló ember, aki úgy ér el sok örömérzést (kevés kellemetlen érzést), hogy közben másoknak is boldogságot okoz, másoknak is hasznos.

A következő logikus elemzés: a boldogság és a másnak-hasznosság összefüggései.

Nos, ez már felettébb szerteágazó.  Az viszont biztos, hogy a boldogság nagyobb része, közvetve a társadalomból jön, a kiválóság (hasznosság, ártalmasság) pedig oda megy. Valamint részben onnan jön. Ez még akkor is így van, ha a hasznosság, ill. ártás, itt a földi életben nem mindig nyeri el a „jutalmát”.

A probléma másik oldala, hogy vannak akik, mindenféle ártást, szélsőséges esetben mások megölését, tartják összességében hasznos tettnek, - vagyis az eltévelyedő „értelem” is komoly probléma.

Persze a boldogságnak sok összetevője van, sok alig kötődik a társadalomhoz, azonban a legtöbb összetevő, a társadalomból ered.

Tehát a társadalommal (közösséggel) mindenképpen szükséges foglalkozni.

Amit végső soron tehetünk az nem más, mint hogy a világ sok milliárd „sejtes” organizmusában, megpróbálunk az egésznek, más sejteknek hasznos, ráadásul, egészséges sejtek maradni.

Amit még tehetünk, a világ sokmilliárdos puzzle kirakójából, megpróbálunk néhány puzzle darabkát megismerni, ill. a helyére tenni.

Ha van igazságos, földön túli ítélkezés, akkor eme átgondolt, őszinte törekvéseinket értékeli és nem azt, hogy nevezzük az Istent, vagy, hogyan, hányszor imádkozunk.

I. rész. A hatalom és a demokrácia általános elemzése.

A vezetők, a vezetés szükségszerű (a vezetés természetéből adódó) negatívumai

A vezetés (a hatalom) általában, de korunkban kiváltképp, nem képes átlépni a saját határait.

Jó vezetés, mely emeli a szélesen vett életszínvonalat, mely a társadalom minden területét építi, nem létezik, a viszonylag jobb vezetők is csak közepesnek mondhatók. A tisztelt olvasó gondolja végig, a felette regnáló vezetések közül melyikre mondta: na, ezek kiválóak voltak. Sejtésem szerint, a többség, inkább, egyébként jogosan, szidalmazza, jó esetben, ritkán, közepesnek tartja az aktuális vezetést. Nagyon ritkán a vezetés önmagától is a viszonylag jobbak közé tartozik, máskor, gyakrabban a nép, (társadalom, emberek, lakosság, többség, vezetettek, átlagemberek, tagság, ügyfelek) kvázi kikényszeríti, hogy az aktuális vezetés, csak kevésbé legyen rossz, elérje, a legalább a közepes, elfogadható szintet. A jó király, a jó uralkodó, a jó vezető jóval ritkább, mint a rossz, nem véletlenül. Ráadásul a jóról, is gyakran kiderül, inkább közepes, mintsem jó.

Néhány meghatározás:

    A „jó” (pozitív, hasznos) egyszerű meghatározása: a nép, a többség, az emberek szélesen értelmezett életszínvonalának, kvázi boldogságának emelése, annak módjai, eszközei. A „jó” egyben igaz, igazságos is, de egyben kellemes, boldogító is. A „rossz” (negatív, ártó), ennek az ellenkezője. Természetesen van köztes terület, bizonytalan határvonal, de egyszerűen a, „jó”, ill. „rossz” jelzőket lehet használni.

    Mivel a „nép” szót sokat használom, megismétlem, e kézikönyvben, a „nép”, egy összefoglaló fogalom, mely a következőket jelentheti: társadalom, emberek, közemberek, kisember, átlagember, állampolgár, lakosság, népesség, többség, tömeg, tömegek, vezetettek, civilek, tagság, ügyfelek.  A másik értelmezését, miszerint, a nép=etnikum, e könyvben ritkán használom.

    A „vezetés” (hatalom, uralkodók, uralkodó osztály, elitréteg, nagytőkések, nagyvállalkozók, politikai osztály, kormányzat, állami vezetés, stb.) egyik meghatározása: a népen kívüli másik nagy társadalmi réteg, akiket a rendszer olyan helyzetbe hoz, hogy több embert, sok embert, vagy akár egy népet, nemzetet is képesek irányítani, befolyásolni, gyakran (nem mindig) a szabályokon, törvényeken keresztül.

Nyilván felettébb nehéz meghatározni, hogy pontosan ki tartozik a népbe és ki tartozik a vezetésbe, hiszen az átmeneti, az ide is, oda is sorolható emberek sokan vannak. Ezzel együtt létezik, e két jelentős réteg, bár nem árt megjegyezni: a köztes réteg meglehetősen széles, a határvonal nem éles.  Az egyszerűsítés, a tudományos általánosítás miatt használható, e két rétegre (osztályra) bontás, még akkor is, ha mindkét réteg, további csoportokra osztható. Az biztos, hogy Magyarországon, ama háromezer ember, aki a legmagasabb állami pozícióban van (képviselő, kormány állami hivatal vezetője, stb.), a „vezetésbe” tartozik. A „vezetés persze ennél szélesebb, de elmosódott határvonalakkal.

    Folytatva a meghatározásaimat: a „társadalom”, lényegében, közösség. Sokféle közösség (társadalom) létezhet, pl. nagyobb, makró, kisebb, mikro, családi, lakóhelyi, munkahelyi, baráti, stb..  A nemzet, egy jellegzetes, egyébként nagyobb, közösség (társadalom).

       A diktatúra: a demokrácia ellenpólusa. A demokrácia legfőbb ismérve: népakarat. Diktatúra tehát: népakarat elnyomása. Ugyancsak vannak szintjei.  Szintén sok szóval lehet kifejezni. Volt egy idő, mikor plurális, antiplurális szavak voltak divatba. Mostanában, autoriter uralom, autokrácia szavak divatosak. Diktatúra, másképpen önkényuralom, zsarnokság.  A diktatúra a leginkább megfelelő összefoglaló fogalom, e könyvben ez az általában használatos kifejezés.

    Illene még a „rendszer” fogalmát is meghatározni, de itt nem teszem, mert felettébb szerteágazó lenne, és nem tartozik szorosan a témához. Azt viszont többször elmondom, a demokráciához kapcsolva, hogy a „rendszer” két nagyon fontos mechanizmusa: a vezetés-kiválasztó mechanizmus, valamint a döntéshozó mechanizmus. Az alrendszerek közül, még az oktatási rendszert kell kiemelni, a tananyaggal együtt. A rendszer azért is összetett dolog, mert egyfajta bonyolult gépezet.

   Sajnos röviden ki kell térni a „politika” szó, fogalom, ellentmondásos jelentésére. Nem szokatlan, ha egy szónak, ahogy a „politika” szónak is, több jelentése van, bár ekkor nem árt jelezni, hogy melyik jelentésében használjuk. A probléma itt, hogy a „politika” szó esetében a következő két jelentés, egymásnak szinte az ellentéte. A politika, politizálás: a közügyek, megvitatása, intézése bárki által, a közjó érdekében. (Én általában ebben az eredeti jelentésében használom.) Másfelől, a politika, politizálás: a hatalom megtartásának, erősítésének érdekében végzett, főleg vezetői ténykedés – tehát nem a közjó a cél, a közérdekre való hivatkozás, az egyik mellékes eszköz.

Sajnos eme ellentmondásosság, zavarosság (ráadásul általában jelzés sincs, hogy melyik értelmezése használatos) jellemző a hatalomra, a társadalomtudományra, a közbeszédre. Hát itt tartunk.

Visszatérve, nagyon ritka, kivételes, hogy egy vezetés magától elérje akár a közepes demokrácia-alkalmasság, ill. döntés-színvonal szintet, ha minden döntést, valamint hosszabb időtávot nézünk. Amely nép társadalmi aktivitása gyenge, ott a nagyon rossz, alkalmatlan, ill. a rossz, alkalmatlan vezetések váltogatják egymást. Akik persze, szinte élhetetlen rendszert, társadalmi körülményeket, viszonylag boldogtalan életet hoznak létre. A boldogság jelentős része a társadalomból ered.

A vezetői silányság nem személyes tulajdonság, hanem a szükségszerű vezetetési negatívumokból ered.

A történelem során, mivel a vezetés nagyon mély szintről indult, nyomásra ugyan, de képes volt nagy nehezen átlépegetni, a saját negatívumai felett.  Úgy néz ki, hogy korunkban, ezen a viszonylag magasabb szinten, már nem képes további fejlődésre, persze a nép nyomása is lanyhult.

Nem egyes vezetők, de a vezetés természetéből, adódnak ezek a negatívumok.

    Az egyik kiindulás talán az, hogy amennyiben a vezető hatalmon akar maradni, márpedig a döntő többség akar, szinte kénytelen elkövetni kisebb-nagyobb, tisztességtelen negatív tetteket. Ha nem így tesz, akkor a „jóságos” vezetőtársak, jelöltek, hamar, kiebrudalják a tisztességes vezetőt. Egyszerűbben: ha azt akarod, hogy kedveljenek a disznók, a korpa közé kell keveredned. Ráadásul, mindez többnyire tudat alatt, önhazugság által történik.

    A másik kiindulás, melyet a valós élet igazol, ennél is banálisabb, egyszerűbb. Az emberek jelentős része vezetői (főnöki) elosztói helyzetben (önzőségből, önteltségből, önkontroll hiányból) hajlamos saját javára, igazságtalanul elosztani a hatalmat, a jövedelmet.

Ez egyenesen arányos a hatalom nagyságával, idejével, valamint a vezetettek számával, ill. arctalanságával. Persze a vezető személyiségétől is függ. Na meg persze a vezetés korlátozottságtól is függ.

Minél ismeretlenebbek a „károsultak” annál inkább képes a vezető hamis önigazolást gyártani – erre még visszatérek. Az idő faktor, pedig a telhetetlenségi aspektus miatt számít. Egy idő után, még az oly óriási, hatalom, ill. vagyon is megszokottá válik, több kell, majd ez is megszokottá válik, és így tovább. A szükségszerű telhetetlenség oda vezet, hogy óriási igazságtalan különbségek alakulnak ki. Továbbá azt is jelenti, hogy nincs beállítható határ. A zsarolók viselkedése a bűnügyi krónikákból ismert: tévedés kifizetni a kért összeget, mert akkor következik a következő zsarolás.

    A harmadik kiindulás a pszichikai kifordulás, de erről később lesz szó.

     Ugyanakkor, a normális átlagos ember sem különb összességében, mint az átlagos vezető, csakhogy az átlagos vezetőnek, kiváló embernek kellene lenni. Másfelől, a normális átlagos ember is, ha vezetői pozícióba kerül, általában rövid idő után, elkapja a „vezetői betegséget”, vagyis a vezetés szükségszerű negatívumai határozzák meg a gondolkodását, viselkedését.

Többször ismételem, nem véletlenül: a szükségszerű vezetési negatívumok, tulajdonképpen természetes emberi gyengeségek. Csakhogy eme emberi gyengeségek vezetői helyzetben jönnek elő, általában többé-kevésbé előjönnek, ezért szükségszerű vezetési negatívumok.

    Igaz, hogy a vezetői silányság nem személyes tulajdonság, hanem a szükségszerű vezetési negatívumokból ered, de azt is hozzá kell tenni: a karrieristák, törtetők nagyobb arányban lesznek vezetők. Bár ez is a vezetés-kiválasztó al-rendszer hibája, mely al-rendszert, a vezetés szükségszerű negatívumai határozzák meg. A „rendszer” tele van öntartó körökkel, ezért is nevezhető „rendszernek”.

       Mint említettem, kialakulnak az önzáró negatív körök, visszacsatolások. Például, jobb vezetés-kiválasztó rendszerrel valamennyire csökkenteni lehetne a vezetés szükségszerű negatívumait, azonban azt, azoknak a vezetőknek kellene kidolgozni, akikre hatnak a vezetés szükségszerű negatívumai, beleértve, a változtatás, a demokrácia, s az okosabb vezetés iránti, vezetői ellenszenvet.

Megpróbáltam a fontosabb vezetési negatívumokat kiválasztani. Többé-kevésbé az alábbi negatívumok hatnak a vezetőkre. Kétségtelenül, a megfogalmazások sarkosak, így élesebben rajzolódik ki a problémakör.

Tehát, a vezetés természetéből adódó, szükségszerű negatívumok (kissé élesen megfogalmazva): 

1. A vezető, a vezetés elosztói helyzetben van, hajlamos a maga javára erősen igazságtalanul elosztani a hatalmat, ill. jövetelemet, vagyont.  

Ez azt jelenti, hogy a vezető igazságtalan hatalmi, jövedelemi, vagyoni elosztáson alapuló társadalmat (rendszert) igyekszik kialakítani, fenntartani. Az igazságos különbség létre jötte, saját önző érdekét is sértené. Az igazságtalan különbségek a társadalom minden területére (döntéshozó mechanizmus, gazdaság, oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás) negatív hatással hatnak.

2. A legfontosabb negatívum, hogy a vezetőnek, vezetésnek egy idő után (vagy rögtön) fontosabb lesz a hatalom megtartása, erősítése, mint a vezetettek, a nép érdeke. Intézkedéseinek és törvényeinek elsődleges célja, nem, a nép (vezettek) életszínvonal emelése lesz - jobb esetben ez csak másodlagos, nem megszűnő lesz - hanem saját hatalmának fenntartása, erősítése lesz.

3. A hatalmának fenntartása érdekében, a vezető, a vezetés, folyamatosan fölösleges hatalmi harcokba, ill. elvtelen szövetségekbe keveredik. Mindkettőnek, a nép szempontjából sok-sok káros leágazása van.

 A hasznosságot, jóságot, hasznosságot, rosszaságot, mindig a nép szempontjából nézem. Ezt azért kell kijelenteni, mert manapság egyáltalán nem evidens. Egyre gyakoribb a másoknak, a társadalomnak, népnek ártó, önző viselkedés, ill. annak elfogadása, sokak számára ez a természetes, az evidens. Nyilvánvalóan ez szemben áll az én, és remélhetőleg még sok normális ember véleményével, akik azt mondják: a tisztességtelenség, az igazságtalanság, a zsarnokoskodás, a másnak ártás - természetellenes, büntetendő.

4. A vezető, vezetés szükségszerűen megveti, persze nem nyíltan, a hatalmát, korlátozó demokráciát. A demokráciát, főleg a közvetlen-demokráciát, általában a kritikát, korlátozni, bagatellizálni, félremagyarázni, ill. akár büntetni is,  igyekszik.

A vezetés hatalmát, a túlcentralizált vezetés és döntéshozás jelenti, mely döntéshozásnak több a kára, mint a haszna.

A túlcentralizált és a népet korlátozó döntéshozási rendszer, természetesen az egész rendszerre jellemző lesz, és egy magasabb diktatúra fokhoz (alacsonyabb demokráciaszinthez) vezet.

4b) A vezető, vezetés szükségszerűen utálja a hatalmát szintén korlátozó tudományos alapokra helyezett irányítást. A társadalomtudományt is lejáratni, elbagatellizálni, ill. befolyásolni igyekszik.

Mindkettő kivonása - a demokrácia (beleértve a közvetlen-demokráciát), valamint a tudomány - kivonása a döntéshozásból, a lehetségesnél sokkal rosszabb döntéseket eredményez.

Néhány további ártalom:

4c) A vezetők, nem a legokosabbakból kerülnek ki, tehát a tényleges ismereteik, a szükségesnél gyengébbek. Ne felejtsük el, a vezetőknek, kiválóknak kellene lenni.

A jellemző utódkiválasztás (ne legyen nálam okosabb, viszont hűséges legyen) a vezetés viszonylagos elbutulásához vezet, még akkor is, ha a beszédkészségük, a vitalitásuk, a taktikai érzékük az átlagnál magasabb.

4d) A vezetők egy része, nem a jellemes, a becsületes, a népet leginkább szolgáló emberekből kerül ki, tehát sokan közülük, a népet lenéző, hatalomvágyó, jellemtelen emberek. Sajnos a jelenlegi rendszerben, az ilyen emberek érvényesülnek leginkább.

4e) Egyébként, ha a jelenlegi vezetés-kiválasztás szempontjából következtetünk (kikből hogyan lehet vezető), akkor is hasonló eredmény jön ki.

4f) A diktatúra, a látszattal ellentétben, több okból lassú és körülményes irányítási rendszer. Az egyik ok, hogy a főnök nélkül, a beosztott nem mer döntéseket hozni. Márpedig, a főnök tudása energiája erősen korlátozott.

4g) A másik ok: a gyors egyszemélyes döntés, szükségszerűen, gyakran elkapkodott, átgondolatlan, elfogult, illetve egyéb okokból is gyorsan korrigálásra kényszerül.

A két talán legfontosabb rendszermechanizmus: a döntéshozó (törvényhozó, jogalkotó) mechanizmus. Valamint, a vezetés-kiválasztó (kinevező-leváltó) mechanizmus.  Ezek kapcsán is lehetne még további negatívumokról beszélni.

4h) A vezető, vezetés hibája, nemcsak diktatúrához vezethet, de elvezethet az anarchiához, pontosabban az anarchikus kiskirályi diktatúrához. Valamint elvezethet más népek leigázáshoz.

Minden diktatúra (centralizált, nagykirályi, kiskirályi, külföldi, stb.), ellenszere (ellensége) a demokrácia (az igazi demokrácia). 

5. A vezető, a vezetés, fél, tart, a valóban nagyobb változásoktól, a kockázatos változtatásoktól, mert ezek a hatalmára nézve is veszélyesek. Ráadásul, munkaigényesek, továbbá, általában meghaladják a képességeit.

     Ezért fél, tart a nagyobb lényegi változástól (pl. a komolyabb rendszerváltástól), a nagyobb problémák megoldásától. Ezért ezeket lehetőleg elblicceli, fékezi, akadályozza.

    A vezető, kedveli és védi (támadja a támadókat), a fennálló rendszert, azt a rendszert, melyben ő sikeressé vált, hatalmat, vagyont szerzett.

    A vezetés utálja a lényegi felújítást, de még a nagytakarítást is. A problémák tüneti kezelését, a szemét ide-oda seprését, a bútorok áttologatását, állítja be jelentős változtatásnak.

Egész alrendszerek épülhetnek, pl. a közbiztonság rendszere, az igazságszolgáltatás rendszere, stb., a kistakarítás, a szemét szétseprés, átseprés elvére.

Látszatmegoldások, látszatszabályok lesznek a jellemzők.

A vezetés valójában, általában: fejlődés-gátló.

5b)  A vezetés elsődleges szempontjai, nem az ésszerűen kivitelezett népérdek, ez pedig többnyire rossz döntéseket jelent. 

5c) Ugyanakkor látszólagos változások imitálásra szüksége van, ami a rendszer, a társadalom káros, fölösleges rángatásában fejeződik ki.

5d)  A vezetés, a vezető, kénytelenek manipulálni, hazudni, kénytelen megjátszani, hogy mindent tud, mert különben hatalmát veszítené. Pontosabban egy idő után a vezető maga is elhiszi, hogy mindent tud. Egyébként a vezetés, vezető, nemcsak emiatt, de sok egyéb ok miatt is, eltávolodik, a néptől, a nép véleményétől.

5e) A diktatúra fokától függően létrejön a vezetési klikk, az eszközökben nem válogató összetartó, szükségszerűen népellenes, szélesebb vezetés. Ezért is beszélhetünk vezetésről, nemcsak, vezetőkről.

6. A hódító háborúk, leigázások, kizsákmányolások is, a vezetők, a vezetési negatívumokból erednek. Több vezetői negatívum, kap ezekben szerepet.

6b) A diktatúrában mindig benne van azon kockázat, hogy a vezető szinte megőrül és abszolút néppusztító döntéseket hoz. (Hitler, Sztálin, stb.)

7. A vezetők, vezetések szükségszerű negatívumai, közé tartozik, a vezetésváltások káros lezajlása. Nem továbbépítésről van szó, hanem fölösleges felszíni átépítések, ill. klienscserék jönnek létre. Gyakran az előd, hagyatékának, lehet az akár jó hagyaték is, szinte teljes lerombolására kerül sor.  

8. A vezető, vezetés egyre inkább elszigetelődik az átlag élettől ezért, nem képes, a helyes, vagyis a nép nézőpontjából nézni, és intézni a társadalmi életet.

8b) A vezető, vezetés élete, problémái jelentősen eltérnek az átlagember, a nép életétől, problémáitól. A vezető (szélesebb értelemben vezető, aki jelentősebb vagyonnal, hatalommal, véleménybefolyással, bír,) általában, mint minden ember, a saját helyzetéből kiindulva ítéli meg a társadalmat, a rendszert. Pontosabban, a vezető, kedvező helyzete miatt, a társadalmat, rendszert a valóságosnál kedvezőbben ítéli meg, ez pedig kihat a cselekvésére, beleértve a kommunikációt is.

8c) A vezető saját tapasztalatai szerint nem érzékelheti az állam rossz működését, mivel kivételezett helyzetben van. (Emlékeztetőül: a jó, a rossz, összefoglaló fogalmak.) 

8d) A köré sereglő talpnyalók félretájékoztatják.

8e) Ha még akarná, és képes is lenne rá, akkor sem tudna jó döntéseket hozni, jól vezetni, mert:

Nincs rá ideje. Valójában nagyon kevés gondolkodási ideje van. A protokolláris tevékenységek (nem érdemi vezető tevékenységek) lefoglalják. 

Szükségszerűen nem érthet mindenhez, nem lehet ott mindenütt.

Az átélés, ill. az érzelmi hatás hiánya miatt, nem képes a társadalmat, rendszert, az átlagember szemszögéből nézni.

Minél centralizáltabb a vezetés, annál kevesebb ideje marad a vezetőnek, az érdemi vezetői tevékenységekre.

9. A vezető, vezetés egyre gyanakvóbbá válik. Egyre inkább ellenségének tekinti a népet. Saját boldogtalansága, elégedetlensége még rosszabb vezetővé teszi. A meglevő hatalom, a megszokottság miatt egyre kevesebbnek tűnik, ráadásul a nép elégedetlensége, azért frusztrálóan hat.

8b)  A vezető, a vezetés  egy idő után idegileg, érzelmileg elfárad.

9c) A vezető, a vezetés, a pszichés folyamatok következtében, egyre önteltebbé (pofátlanná, arrogánssá) válik. Az amúgy is hiányos önkritikája tovább csökken, végül teljesen elveszik.

9d) Nemcsak a vezetők személyisége torzul külön-külön, de a vezetés, mint csapat (benne persze a vezetőkkel) gondolkodása, viselkedése is eltorzul egy idő eltelte után. Pl. Ilyen torzulás lehet: mi mindenkivel, akár a néppel szemben is összetartunk. Vagy, pl.: mi, szinte mindent megengedhetünk magunknak. Mindezt motiválhatja, hatalommánia, kontrolvesztett kevélység, ill. félelem, rejtett bűntudat.

 10. A vezető, a vezetés, a kritika elkerülésének céljából, valamint a könnyű vezetés céljából igyekszik, társadalmilag tájékozatlan, manipulált népet létrehozni.

Valamint igyekszik, ha nem is erőszakkal, de minden más eszközzel, fegyelmezett, ellenállásra képtelen népet létrehozni.

Ez okok miatt is, rejtetten, vagy nyíltan utálja, és igyekszik leépíteni a demokráciát.

10b)  A közömbösség kialakítása is kritikátlan népet eredményez.

A becstelen légkör és közállapot kialakulása, is, gyengíti az ellenállás képességét.

A közösségi szellem hiánya és ennek megfelelő közállapot (pl., a klikkesedett társadalom, vagy a kisközösségek hiánya), szintén gyengíti az ellenállás képességét.

Az újító szellem hiánya, szintén gyengíti. Természetesen a tudatlanság is kritikátlan népet hoz létre.

Mindezek kialakítása a vezetés hatalmi érdekeit szolgálják.

A manipulációnak nagyos sok kapcsolódása és leágazása van.

11. A vezető, a vezetés, a hatalma érdekében népszerűségre is törekszik. De az előbb említett negatívumok miatt, ez nem adódhat igazi népérdekből. Viszont elvezet a rövid távú, betartatlan, vagy hosszabb távon káros, populista ígérgetéshez.

11b) A vezetés, a vezető, szinte mindig, a hatalom megőrzés szempontjából, leginkább hatékony utat választja. Lehet, hogy ez, az út hosszabb távon nem szolgálja a népérdeket, sőt a vezetés saját érdekét sem, de pillanatnyilag ez a legkedvezőbb - az aktuálisan legerősebb nyomás, eme irányba tolja.

A vezetés nem képes a hosszabb távú tervezésre, amit az eddigi rendszerek is, indirekt akadályoztak.

11c) Továbbá, a hatalommegőrzés elvezet a manipulációhoz, a vezetési hibák eltussolásához, ill. a jó vezetés látszatának kialakításához. A manipulációnak sok eredője és következménye van.

11d) A vezetés, a vezető, a manipulációból eredően (ill. a nép hibájából), a diktatórikus, népellenes irányzat ellenére is képes, középtávon, viszonylag népszerű maradni. A vezetés megbuktatásához nem elég az emberek többségének elégedetlensége. A hatalmi eszközök, és a negyednyi ember segítségével, akár létrejöhet azon folyamat, hogy a különböző diktatórikus vezetések, különböző módszerekkel, rövidebb szünetekkel, váltják egymást.

11e) Több vezetési negatívum miatt, létrejön „a rosszak váltása” mechanizmusa. Rossz, diktatórikus és a kevésbé rossz diktatórikus vezetések váltják egymást. A viszonylag jó demokratikus vezetések csak időszakosan ritkán tűnnek fel, és egyediek maradnak.

A forradalmak nagy hibája, hogy nincs pontos átalakítási tervük, ezért viszonylag kevés lényegi változás történik. Ezt bizonyítja a történelem gyakorlata is. 

      Lehetne még sorolni, de talán, fontosabb vezetési negatívumot nem felejtettem ki.

Természetesen az egyes vezetők jellemétől függően hatnak a fenti vezetési negatívumok.

Továbbá, általában, minél magasabb beosztású a vezető, annál inkább hatnak rá a vezetési negatívumok.

A szükségszerű vezetési negatívumok, persze nem azt jelentik, hogy azokat el kell fogadni. Nem ezért szükségszerűek, hanem azért, mert a vezetés természetéből adódnak.

Természetesen ezeket nem szabad elfogadni, tenni kell ellenük. Viszont, nem árt tudni, hogy felettébb szívós, részben rejtett, hatásokkal állunk szembe.

A vezetők általában nem tudják, hogy a szükségszerű negatívumok hatása alatt állnak.

Egy diktátor hajlamú ember nem tudja, hogy ő diktátor hajlamú, ellenkezőleg, magát népmentőnek tartja.

Valójában a lélek mélyén, önteltség, felsőbbrendűségi érzés lapul, de egy pszichikai kifordulás is létre jön. Ő ezt gondolja: - persze akarom a hatalmat, de csak azért, hogy jót tegyek a népnek.

Ezzel szemben, a hatalom megszerzésének megtartásának vágya, már mindennél fontosabb lett a számára, mindent felülír, még a nép érdekét is – azonban ennek nincs tudatában. Pontosabban, önhazugságban él, talán a tudata, a lelke mélyén van róla sejtése.

Van vezető, aki már szinte ezzel a tévhittel kerül a hatalomba, és van, akiből a hatalom gyakorlása váltja ki e vágyakat, érzéseket és a kapcsolódó gondolatokat, viselkedéseket. 

Nagyon kevés kivétel van. Egyébként kétféle kivétel lehet. Az egyik, aki nem veri át magát, magában beismeri, neki a hatalom és vagyon mindennél fontosabb. Talán 1%, ha egyáltalán van ilyen.

A másik kivétel, aki a hatalmat, vagyont, nem imádja. Nemcsak megjátssza, de valóban normális, ugyancsak kevés vezetőről mondható el. Nos, az ilyen ember jelenleg nem marad sokáig vezető. Előbb-utóbb az önös becsületessége is felállásra készteti, de a többi vezető is kinézi, kipiszkálja, kilöki a soraiból. Jelenleg az ilyen hatalmi gőg nélküli vezetők, kevesen vannak, fel lehet őket ismerni. Ugyanakkor az igazi demokráciában, a jövő fejlettebb demokráciájában az ilyen emberek fogják alkotni a vezetést. Egyrészt azért, mert a vezetés-kiválasztó rendszer, erre vigyázni a fog. Másrészt azért, mert a „farkas” vezetőtársai nem fogják kitúrni. A remélhető, pozitív jövőben, természetes lesz, hogy egy vezető önkritikát gyakorol, és adott esetben lemond. A remélhető jövőben, a politikai vezető megbecsült lesz, meg is érdemli, mert ez egy nagyon felelősségteljes munka. A jövőben a normális vezetők is jobban érzik magukat. A remélhető jövő, fejlett demokráciájában, a vezetés-kiválasztó rendszer, valamint a döntéshozó-rendszer, az utólagos vezetői elismerés, valamint a vezetők oktatása olyan lesz, hogy a vezetés szükségszerű negatívumai, minimálisan képesek hatni a vezetőkre.

Ez a remélhető jövő, de nézzük a jelent.

Jelenleg a politikai vezetőket, jóval többen utálják, mint amennyin kedvelik őket, bár ezzel sem néznek szembe. Ha felismernék, hogy az önkritika, az igazi demokrácia, a vezetési negatívumok leépítése, végső soron nagyobb megbecsülést hozna, akkor két fokkal jobb rendszert alakíthatnának ki. Sajnos, pszichés okok miatt, nem képesek ezt felismerni.

     A vezető gyakran teljesen elveszti az előrelátását a saját, szerepét sorsát illetően. Bár a történelmi példákon okulva tudhatná, hogy vélekedik, és mit tesz a nép, az utókor, a történelmi ítélkezés, a diktatórikus hajlamú vezetőkkel.  De még sem tudják, reménykednek, hogy őket kivételesen nem fogják utálni, negatívan megítélni.  Folytatja, sőt tetézi az arcátlan öntelt viselkedését, egyre biztosabban haladva a közutálat, ill. közítélet felé.

    A hosszabb távon kialakuló ellenszenv részben megérdemelt, amit az alábbi felsorolás is bizonyít. Persze azért vannak, a viszonylag és alkalmatlanabb, népnyúzóbb vezetők, sajnos sokan, ill. vannak, sajnos kevesen, alkalmasabb, hasznosabb vezetők.

Ismétlem, a jelen rendszerben a legtöbb vezető magát „népmentőnek” tartó, de erősen hatalomvágyó ember, egyesek ezt csak szerényen művelik, megelégednek az alvezéri beosztott vezető státusszal, másokból akár diktátor is lehet Minden diktátor magát népmentőnek tartotta Napóleon, Hitler, Sztálin, és még hosszan lehetne sorolni.

Éppen a másokat és önmagát is megtévesztő őszinteség miatt veszélyes ez az állapot, mert nagyon jól el tudja magát adni, akár a vezetőtársainak, akár a népnek. Az újabb pszichés csavarás, abban van, hogy a „népmentés”, nem a nép tiszteletét jelenti. Azt jelenti, hogy olyan óvodás gyerekek gyülekezetének nézi a népet (persze nem nyíltan), akit csak irányítva lehet megmenteni, tehát végül is, lenézi a népet.  Az amúgy is jó beszédkészségét, a vitalitást, a taktikai érzéket, ez az „őszintén hitt”, népmentő szerep tovább fokozza. Illetve, további energiákat ad neki. Ezért a diktátor, a felületes szemlélő számára tehetséges, karizmatikus népszerető embernek látszik, legalábbis egy ideig. Ráadásul remekül lódít, manipulál, de erre még visszatérek.

     Nem vagyok, híve a túlzott leegyszerűsítenek. Egyesek szerint a vezetők, törtető, nagyravágyó, korrupt, kapzsi, elvtelen, karrieristák. Persze vannak ilyenek is, de többnyire azért bonyolultabb, árnyaltabb lélektani folyamatok játszódnak le.

 A „vezetői betegség” többnyire akkor lesz kórós (akinek nem inge, ne vegye magára) amikor hatalmat kap az ember. A „vezetői betegség”, hatalmi betegségnek is nevezhető, nyilván egyfajta mánia, hatalmi mánia is kialakul. A tapasztalat, a saját tapasztalat is az, hogy több normális ember személyisége eltorzult a hatalom birtoklásának hatására. A „vezetői betegség” gyakran együtt jár az említett pszichés kifordulással, a népmentő attitűd kialakulásával, az önismeret, önkontroll leépülésével, a hatalomhoz való ragaszkodással.  A „vezetői betegség” következményei, tünetei, a „vezetés szükségszerű negatívumai”. Persze vannak, akik hajlamosak, s vannak, akik kevésbé hajlamosak a „vezetői betegségre”. Nyilvánvalóan a „vezetői betegség” erőssége, általában a hatalom nagyságával, valamint a hatalomba töltött idővel, egyenes arányú. A „vezetői betegség” további velejárói, az önigazolások. Mely önigazolások szükségszerűen, többnyire hamisak. Újra kihangsúlyozom: nem minden vezető, karrierista, „vezetői betegségben” szenvedő, alkalmatlan, stb., vannak kivételek.

Talán a legáltalánosabb, a vagyonosokra is jellemző, vezetői önigazolások.

Egyébként a hatalom, s a vagyon, együtt járó ikertestvérek.

A hatalom, és a vagyon minden irányban, minden vonatkozásban szorosan összefügg. E gondolat logikus folytatása kapcsán is eljuthatunk, a „demokráciafejlesztés az egyetlen helyes út” gondolathoz. Erről a későbbiekben még szó lesz.

     A korábbi korokban ókor, középkor, a vezető a hatalmát isteni természetűnek vélte. Jelen korban már nincsenek ennyire eltévelyedett néztek, de hamis önigazolások jócskán vannak.

Visszatérve, az első hamis önigazolás, féligazság, így szól:

     - Sajnos vannak tehetségtelen, lusta, haszontalan emberek, viszont vannak olyanok, mint én, tehetséges szorgalmas, hasznos emberek, természetesen nekik, s nekem is, nagyobb hatalom és vagyon jár.

A csúsztatás ebben ott van, hogy rendben: de mennyivel? Illetve, ki méri? Ha megrajzolnánk a tehetséges, szorgalmas, másoknak hasznos emberek grafikonját, valamint az emberek hatalmi, vagyoni grafikonját, akkor jelentős eltéréseket találnánk. A személyes, a direkt alkalmasság eltérését nehéz bizonyítani, bár ebből is van elég. Az viszont világosan kirajzolódna, hogy a tehetséges, szorgalmas, másoknak hasznos emberek szerinti grafikon, sokkal laposabb lenne, mint a jelenlegi hatalom, vagyon szerinti, nagyon hegyes grafikon.  Ez pedig minimum arra kellene, késztesse a jelentős hatalommal, vagyonnal rendelkező embereket, hogy belássák a viszonylagos érdemtelenségüket, tehát minimum, nagyobb szerénység várható el tőlük. Azonban, általában, a szerénység nem nő, de csökken.

      - Az emberek milliói nem rendelkeznének sokkal, több hatalommal, vagyonnal, ha az én hatalmam, vagyonom szétosztásra kerülne – így szól a következő hamis önigazolás. Először is kiszámolható, hogy igazságosabb elosztás esetén (ez alól, senki, hatalma, vagyona sem lehet kivétel), az alsó rétegek millióinak hatalma, vagyona, egyénenként is átlagosan 15%-kal növekedne, ami azért nem semmi. Másfelől megszűnne az igazságtalan elosztás indirekt, de óriási negatív hatása. Igazságos keretek között az emberek kevesebbet bűnöznének, lelkesebben dolgoznának, stb.. Mindez, újabb 15%-s növekedést jelentene a tömegek számára.

      - Más vezető sokkal rosszabb lenne – így szól a következő hamis öngazolás. Ez kb. ez a szint: miért legyek én jó, ha vannak rosszak.

       Továbbá, előforduló, többnyire hamis önigazolás: - Én belülről reformálok. Nemigen lehet egyszerre, beilleszkedve fenntartani, ugyanakkor, radikálisan átalakítani.

      A következő hamis önigazolás lényege ez: - Ez egy olyan foglalkozás, amit csinálni kell, nincs idő a moralizálásra, sem a demokráciára. Ill., a cél szentesíti az eszközt.

Néha szükséges, be is jön ez a „legfontosabb a gyorsaság, határozottság” elv szerinti vezetési magatartás, többnyire azonban, azt eredményezi, hogy „a fürdővízzel a gyereket is a kanálisba öntik”.

     Ennél is veszélyesebb önigazolás: - Mindent, amit teszek, végső soron a nép javát szolgálja.

Ez a gondolat, gyakorlatilag mindenre feljogosítja.  Végül is, a nép érdekben minden megtehető. Ez több szempontból is hazugság, hatalmas hazugság, de a diktátor hajlamú, és sokan mások is, elhiszik.  Aztán lassan eltűnik a határ. A hatalom, azaz a nép érdekében, akár hazudni, manipulálni, ölni, háborúzni is szabad. Az biztos, hogy a népmentő szerep, a kiindulás, de hogy a vezető mennyiben ismeri fel, a konkrét hazugságait, manipulációit, csalásait, nos, e tekintetben már több variáció lehetséges, mely variációkra itt nem térek ki.

Egy idő után a diktátornál szükségszerűen fellép a sértődős, senkiben sem bízó, pszichés, abnormális állapot. Ilyesmiket gondol: - Még hogy én diktátor, aki annyit harcolt a népért.   Ezek a gaz, diktátor hajlamú, vezetőtársak, ki akarnak nyírni, engem is, és a népet is.

Ez tehát a legfelső vezető sorsa, ha nem vigyáz.

     Nagyon leegyszerűsítve, a vezetők jelentős része, a diktatórikus hajlamúak, ezt gondolják: - Én különb vagyok, mint a többség, az igazi elitbe tartozom, egyébként is összességében jót teszek a népnek, bár egyes gazok megpróbálnak kikészíteni, azért jelentős hatalmat, vagyont érdemlek, - a hatalom, a vagyon megszerzésének, ill. eseti felhasználásának módja mellékes.

A szükségszerű vezetői negatívumok, azonban, nem a diktátor őrületét jelentik. Néha azt is. Általában, egyszerűen azt jelentik, hogy felsorolt negatívumok (kb.20), többé-kevésbé, de azért határozottan hatnak szinte minden vezetőre. Általában, a hatalom nagyságával, egyenes arányban épülnek be a vezető tudatába.

    E „kiinduló” gondolatsort egy ismétléssel fejezem be: „Itt jegyzem meg, a 2. világháborúra, annak előzményeire, a fasizmusra, nácizmusra, stb., azért kell emlékezni, hogy ne felejtsük el, ilyen mélypontra, ilyen mély esztelenségre, pusztításra, diktatúrára is képes az ember. E mélypont még a modern világban, az egyik viszonylag fejlettnek tartott rendszerből (kapitalizmus) is kialakulhat.”

A lényeg tehát újra: a vezetéstől ne várjunk semmi jót – a népi, állampolgári passzivitás sok kárt okoz

A nép csak saját magában bízhat, ha bízhat.

Éppen napjaink történelme is mutatja, ha a nép kényszerítő ereje csökken, ha a társadalmi aktivitása csökken, akkor a hatalomra kerülő, valószínűleg rossz vezetés, néhány év alatt képes jelentősen lerombolni, egy viszonylag jobb társadalmat, rendszert, demokráciát.

A figyelmesebb szemlélő előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a vezetés általában már a közlések szintjén is alkalmatlan. A közléseinek kb. 70%-a hamis, legalábbis pontatlan, ferdített, végső soron, hamis. Általában, formailag nagyon is jól kivitelezett szövegelésről van szó, mely elfedi a tartalmi hibákat, ferdítéseket. Egyfelől az állandó kimagyarázkodás ferdíti el a vezetés közléseit. Másfelől, sok okból (fölösleges hatalmi harcok, elvtelen szövetségek, populista szélkakas-forgás, stb.) képtelen összerakni egy érthető világos, értelmes, konkrét, több pontból álló tervet.

Nézzük meg például a menekültválságot. A vezetés még olyan tervet sem képes összerakni, amit néhány bölcs civil (vezetői pozíció nélküli ember) képes lenne pár nap alatt megalkotni. Természetesen, ha a gondolat, a tervezés, a közlés szintje hibás, akkor a cselekvési szint (intézkedés, törvényhozás) sem lehet jó.

Szóval, nem egyik, vagy másik vezető hibájáról van szó, hanem a vezetés általános, szükségszerű alkalmatlanságáról. A „rossz” vezető nem kivételes, hanem szükségszerűen gyakori, általános, a „jó” vezető, a kivételes. Ezért a vezetés hatalmát szűkíteni szükséges, ami azt is jelenti, hogy a megmaradt, gazdátlan hatalmat, a népnek kell átvállalnia. Ehhez pedig minimálisan a közügyek iránti érdeklődés szükséges.

A társadalmi aktivitás pontosabb részletesebb meghatározására később kerül sor. Az alábbiakban, egyszerűen: a közügyek iránt érdeklődésről beszélek.

Még egyszerűebben: kispofám, a saját és a gyerekeid érdekében vedd már fáradságot és nézzél híradót, tudjad, már mi van körülötted, és gondolkozz el, de alaposan, hogy kinek van igaza. Továbbá, ne kussolj állandóan, ha szükséges nyisd ki a szád, és mondd el a véleményed, szóban, vagy írásban, vagy szavazással. Mindez az elemi kötelességed, legalább annyira, mint az, hogy dolgozol és gondoskodsz a gyerekedről.

Persze a véleményed csakis demokratikus módón, értelmes ember módjára próbálhatod érvényesíteni.

A társadalmi problémák elintézése nélkül, e problémák a fejünkre zúdulnak, s szépen lépegetünk a szakadék felé. Az elintézés, viszont társadalmi aktivitás nélkül nem jöhet létre.  Ezért hibás minden olyan indok, ürügy, mely a személyes társadalmi aktivitás szükségességét megkérdőjelezi.

Egy kis felsorolás a hamis, passzivitást igazoló indokokból.

Nyilvánvalóan a kiinduló alapvetés: én. ill. családom jólétét, boldogságát jelentős részben a társadalom, a rendszer határozza meg. Ha hiányzik ez az alapvetés, akkor egyszerűen hiányzik az értelmi motiváció, akkor természetes a passzivitás. Viszont ha elfogadott is, eme alapvetés, még akkor is több passzivitást igazoló ürügyet találhat az egyén.

Úgysem tudok semmit tenni. Nem értek hozzá. Én csak egy vagyok a millióból, milliárdból, egy porszem, egy sejt – nem számít a véleményem. Nem érdekel, unalmasnak tartom. Nincs rá időm, fárasztó. Megalázó fárasztó, hogy senki sem hallgat meg. Belefásultam. Majd a vezetők megoldják, azért fizetjük őket. A politika olyan szennyes dolog, fúj.

Mindezen hozzáállások gátolják a társadalmi aktivitást, ill. az önálló átgondolt vélemény kialakítását.

    Vagy éppen, sokan, az átgondolás nélküli felületes elgondolásaikat, tartják, biztosan helyes véleménynek. A felületes, hamis nagyképű politizálás nem nevezhető önálló átgondolt véleménynek, és nem nevezhető hasznos társadalmi aktivitásnak.

    Elfogadhatatlan hozzáállás: „én szinte átgondolás nélkül is, értek mindenhez”. Viszont ez is hibás nézet: én nem értek ezekhez az ügyekhez, ez túl nehéz nekem.  Ha mindkettő hibás, akkor logikailag is kikövetkeztethető a helyes hozzáállás: többszörös informálódás, átgondolás után képes vagyok megérteni, képes vagyok jó döntést hozni, mindez nemcsak szórakozás, de kötelesség.

Visszatérve, „nem értek, hozzá”, szintén hamis, mivel, önálló átgondolás után minden normális ember képes kialakítani normális véleményt, amely a közös véleményhez hozzátehet valamit. Máshol is említem: az nem baj, ha egy kicsit saját nézőpontú (ne legyen teljesen önös érdekű), ill. ügyfél nézőpontú a vélemény, sőt ez a közös vélemény (a közvetlen-demokrácia) előnye.

Gyakran a passzivitás, félreértelmezett jóindulatú szerénységből ered: másokra bízom, megyek a többség után, megyek az okos vezetők után. Azt kell látni, hogy akár tetszik akár nem, mindenki fontos része, sejtje, a közösségnek - és akkor is véleményt nyilvánít, ha nem nyilvánít véleményt – akkor lényegében, gyakorlatilag, a relatív többséget (nem a többséget) támogatja. A relatív többség véleménye, gyakran torzult. A vezetés, az őt támogató relatív többséggel együtt mindenképpen ezt fogja állítani: - Azért maradt passzív, mert egyetértett - majd a hamis indokra hivatkozva, érvényesíti az akaratát. A relatív többség a vezetéssel együtt, terrorizálhatja, elnyomhatja, gyakran el is nyomja a tényleges többséget.

Ennek kivédése, elsősorban: a tényleges többség aktívan ellenkezik. Másodsorban: a jelenlegitől eltérő, szavazási, választási mechanizmus.

A fenti okból, a bojkott célú passzivitás is, általában káros. A bojkott ama ritka esetekben lehet eredményes, ha a nagy többség szervezett módón teszi.

   Oldja meg a vezetés azért fizetjük őket, a legkevésbé logikus kibúvó, ugyanis ezer példa mutatja: a vezetés nem képes, nem is akarja megoldani. Esetleg reménykedhetünk, majd megjavul, de sajnos a reménykedésnek sincs alapja.

    Csak egy vagyok a millióból, tehát nem számít a véleményem, amúgy sem hallgat meg senki. Ez a hamis gondolat bennem is felötlik olykor - a sértett büszkeségem, vagy éppen a kényelmes semmittevésem ezzel indoklom. Természetesen, hamis indok, mert éppen arról van szó, hogy végső soron, millió, milliárd „sejtből” áll össze nagy szerveződés, mely nagy szerveződés visszahat az egyéni sejtek életére. Tudat alatt, önző módón, ezt gondolom: majd a többiek megoldják, tehát másokra tolom a felelősséget. A valós lényeg, hogy minden sejtnek van szerepe, minden sejt véleménye, tevékenysége (a passzivitás is egyfajta tevékenység) összetevője a nagy egésznek.

Mi van, ha ezt - úgysem számít a véleményem – hozzáállást, sokan, vagy akár, a többség elfogadja? Nagyon egyszerűen, az van, hogy egy önző, törtető kisebbség, jól kihasználja a birkaságot.

    A „birkabüszkeség” lényege, hogy a birka több okból, de leginkább a gazda és kutyáinak lenézése miatt, nem akarja tudni, szinte észre sem veszi, mit tesz a gazda, azt sem veszi észre, hogy neki bizony a gazda és kutyái parancsolnak.

     A legsilányabb indok mégis ez: fúj, gusztustalan politika. Ugyanis, éppen az említett gusztustalanság indokolná, hogy saját kezébe vegye az ügyei intézését, hogy ne hagyja, másokra annak gusztustalan intézését. Szerintem sokan elfelejtik, hogy a politika, végső soron, a saját ügyeik, a saját életük intézéséről szól.

    Tévedtem, még az előzőt is alulmúlja ez az indok: - a politikusok csalása, önzése, durva módszerei, népnek ártó hatalmi játszmái természetesek - semmit se lehet tenni, ez van.

Azért válik a fenti indok, vérlázító bárgyúsággá, agymosássá, mert nem így fogalmaz: - a politikusok csalása, önzése, durva módszerei, népnek ártó hatalmi játszmái, gyakoriak – de ebbe, nem szabad belenyugodni.

Lám egy kicsike, szinte észrevehetetlen ferdítés, kihagyás, s máris kész, az igazsággal ellentétes manipuláció.

Ha a rossz, természetes, akkor miért is élünk, tanulunk, dolgozunk, szeretünk? Miért is próbálunk jó közösségeket kialakítani?  

A felsorolt indokok közül talán ez, ami érthető: nem érdekel, unalmasnak és fárasztónak tartom. Érthető, de nem jó. A többi ennél is rosszabb indok.

A passzivitás lényegi cáfolata tehát: a társadalmi aktivitás nem egy kedves hobbi, (ha nincs kedvem, nem csinálom), hanem az élethez feltétlen szükséges tevékenység.

A vezetéstől hiába várjuk, a társadalmi (közösségi) életünk lényegi javítását. De azt is hiába várjuk, hogy pl. oktatással, fokozza a társadalmi (közösségi) aktivitást, ezt biztosan nem teszi. Általában gyengíti, jobb esetben, nem gyengíti, de semmiképpen sem erősíti a társadalmi aktivitást.

Ez is a szükségszerű vezetési negatívumokból ered. Csak magunkra számíthatunk, arra, hogy a többség normális. Végső soron, a társadalom 10-20%-nyi teljesen normális becsületes, kiváló részére mindenképpen számíthatunk, rájuk büszkék lehetünk.

    A legjobb, ha önálló, átgondolt a vélemény. Az akár előny is lehet, hogy nem a szakember, hanem a kisember az ügyfél szempontjából értékel. De átgondoltnak kell lenni. Ezután jöhet, a kérdés, hogy a hibás, (átgondolatlan, esetleg direkt hazudó) vélemény, vagy a semmilyen vélemény a károsabb. Sokan a semmilyent, mondanák kevésbé károsnak. Ez nem így van, ugyanis a semmilyen vélemény által érvényesül (jóváhagyást kap) a hibás vélemény, tehát egyformán károsak.

A leggyakoribb legegyszerűbb vezetés-kényszerítés: a vezetés-leváltás.

Vannak más módszerek is, feltehetően a fejlett demokráciákban, több hatásosabb kényszerítő eszköz lesz, de jelenleg még ez a legegyszerűbb, leggyakoribb. Ez nem sok, de ez is valami. A gyenge, legyengített társadalmak még ezzel, a vezetés-leváltással, sem élnek.

    - Egyik rossz vezetés után jön a másik, semmi értelme - ez is csak féligazság.

Az viszont igaz, hogy a vezetés-leváltások mai rendszere jelentősen hiányos, torz, ezért csak részlegesen tudja betölteni a szerepét.

Ha folyamatosan, legalább négy évenként történik a vezetőváltás, akkor van esély arra, hogy néha jobb, alkalmasabb, legalábbis a népköveteléséire, a valós érdekeire jobban figyelő, vezetés jön.

   - Egyik jelölt rosszabb, mint a másik, semmi értelme a választásnak – ez szintén gyakori, passzivitást magyarázó gondolat. Valójában ez is, a kényelmességet, a gyávaságot igazoló, félig igaz, összességében hamis érvek közé tartozik, bár kétségtelenül gyakran előáll, a rossz választék problémája, mely még több körültekintést igényel a választópolgártól. Szóval alaposabb átgondolás után azért lehet találni, olyan viszonylag jobb jelöltet, akire azért érdemes szavazni. A rosszba való beletörődésnél nincs borzalmasabb opció – ezt már korábban is kifejtettem.

    „Csak a rossz vezetések között választhatunk” – probléma, két feladatot jelent a demokratikus, önérzetes állampolgár számára. Az egyik, még több agyalással, aktuálisan meg kell keresni a viszonylag alkalmasabb vezetést, lehet az akár egy kisebb párt is. A másik feladat, folyamatos küzdelem, ténykedés a probléma végleges megoldásáért, mely megoldás, nem más, mint a közvetlen-demokrácia fokozatos térnyerése. 

    A sikeres forradalmak erőszakkal váltottak le, egy-egy elszemtelenedő vezetést. A forradalmak hasznossága is általában, ennyi: megmutatja, hogy van határ, megmutatja, hogy a nép is tud büntetni.

Ha a nép ezzel a szinte egyetlen kényszerítő eszközzel, a vezetésváltással sem él, akkor még jobban elszemtelenedik a vezetés. A vezetés-leváltás, vezetésváltás, tehát nem csodaszer, de a semminél, több, jobb.

     - Igen, de leváltogatás, a kormányozó képesség rovására mehet – jön a következő szokásos ellenérv.

Ez „a kormányozó képesség hiánya” egy jól hangzó, de valójában hamis érv. Vagyis manipuláció.

    Nem véletlenül váltogatják le szinte mindig, négy évenként a kormányokat, a viszonylag fejlettebb rendszerekben. Sőt vannak viszonylag fejlett országok, melyekben átlagosan két évenként váltogatták a vezetéseket. Nem zavarja a kormányzást, ellenben valamennyire, azért sakkban tartja a vezetés egészét. Sajnos most már gyakorlatilag is látható - a magyar helyzet, kétszer ugyanazok kormányoznak, kétharmados többséggel – nemcsak a történés szempontjából kivételes, de sajnos kivételesen alacsony színvonalat jelent.

     A hosszabb távú tervezést, a tervszerű rendszerépítést (egyenletes ütemes valódi rendszerfejlesztést) látszólag akadályozza a gyakori vezetéscsere. Kihangsúlyozva, csak látszólag. Ugyanis a részletesebb elemzés során kiderül, hogy a jelen viszonyok között, több, meglehetősen sok akadálya, feltétele van az egyenletes ütemes rendszerfejlesztésnek. Ez azt jelenti, hogy a jelen viszonyok között, a tartós vezetések alatt sem jönnek létre, tervszerű rendszerfejlesztések.  Másfelől, a vezetésváltásnak nem kellene feltétlen a meglevő struktúra szétverésével, hevenyészett újraépítésével járni. Konstruktív, tervezett, demokrácia irányú, részleges átépítésekkel is lehetne, haladni.

    - A rossz, gyenge vezetést azért nem szabad leváltani, mert tud kormányozni – nos ez enyhén szólva, ellentmondás. Hiszen, ha rossz, akkor nem jól kormányoz. Ahogy az is ellentmondás (inkább ostobaság), ha a rossz, alkalmatlan vezetést azért nem váltják le, mert lehet, hogy nem jön nála jobb, ill. ezt a rosszaságot már ismerjük.  

Szomorú, de a jelen rendszerben már a választók egynegyedének gügyüsége, rövid látókörű önzősége, már elég, hogy egy rossz, alkalmatlan, vezetést ne váltsanak le. De ehhez sajnos az is kell, hogy a választók fele, társadalmilag inaktív legyen.

   Valójában a társadalmi (közösségi) aktivitás az egész világon, még a „jobb helyeken” is hiányos. Jónak akkor lehetne nevezni, ha kikényszerítené a társadalmi fejlődést, ha létrehozna, egy rendszerezett népakarat megjelenítő és kikényszerítő rendszert.

Egyelőre a világ, és főleg a fejlett világ, valamint a másik szél, a legfejletlenebb régió (a háború, a nyomor régiója) nem előre lépeget, hanem inkább hátra. A tét tehát nem csak annyi, hogy jelenlegi langyos jólétbe, megakadva eltapicskolunk.  

    A fentiek tehát azt hivatottak bizonyítani, hogy a társadalmi aktivitás, mely a demokrácia feltétele, enyhén szólva fontos dolog.

Amit még előzetesen látni kell: valójában, nincs képviseleti demokrácia

Ez a mondat: a nép a választott képviselői által gyakorolja a hatalmat – hamis, vagyis manipuláció.

Vannak viszont választott vezetők, de a választott vezetők nem a nép véleménye szerint irányítják az országot, nemzetet, a nép életét (ekkor lennének esetleg képviselők) - hanem a pártvezetők és esetleg saját elgondolásuk szerint. Egy „képviselő” szinte nem is találkozik a „pór néppel”, esetleg egyet-kettőt meghallgat, de nincs semmilyen kötelezettsége, és lehetősége sincs, hogy azok véleményét, akaratát közvetítse a parlamentbe. Nem is közvetíti.  A képviselők saját pártjuk, saját frakciójuk véleménye szerint irányítanak, mely véleményben, esetlegesen, nem biztosan, benne lehet a nép érdeke. A nép érdeke s, nem a véleménye. A nép véleményével azonos népakarat, ha leszámítjuk a populista ígérgetéseket, szinte teljesen hiányzik a parlamenti döntésekből.

Tehát nincsenek képviselők, nincs képviseleti demokrácia.

Továbbá, a saját vélemény, mely azonos az akarattal - valamint a mások által feltételezett érdek, nem azonos.

Ez a mondat viszont igaz: a nép választott vezetői, a legfelső jogalkotók - ők a legfelső irányítók. Az ő véleményükbe, tevékenységükbe jelenleg a nép, csak a négyévenkénti leváltással tud elsősorban beleszólni.

Elméletileg, vannak más beleszólási lehetőségek is, de ezek még a fejlett, pl. skandináv demokráciákban is erősen korlátozottak, nem is beszélve, az ennél is alacsonyabb szintű demokráciák, dupla erős korlátozásáról. Egyszerűbben: vagy, egyáltalán nem jöhetnek létre, vagy hatásosan nem jöhetnek létre: népszavazások, tüntetések, sztrájkok, egyéb beleszólások. 

A választott vezetés, a vezető, is kénytelen manipulálni, „hazudni”, kénytelen megjátszani, hogy mindent tud, mert különben, a jelen állapotokban a hatalmát veszítené. A jövőben remélhetőleg pozitív megítélésben részesül a gondolkodó, ill. az önhibáját beismerő vezető, feltéve, hogy azért nem téved gyakran. Visszatérve, jelenleg egy idő után, általában a vezető maga is elhiszi, hogy mindent tud. Mivel a vezetők többnyire valamilyen szinten manipulálnak, ill. a vezetési érdekeket képviselik, csak álom, az a gondolat, hogy választott vezetők véleménye közel áll a nép véleményéhez.

Egyébként, nemcsak emiatt, de sok egyéb ok miatt is eltávolodik a vezetés véleménye a nép véleményétől.

A választott vezető véleménye is, általában eltávolodik a nép véleményétől az alábbiak miatt:

Nem is nézik, mérik a nép véleményét.

A vezetésnél a hatalmi szempontok kerülnek előtérbe.

Gyakran csak „ez kevésbé rossz, mint a másik”, alapon, lehet vezetést választani.

A választási ígérgetéseket, általában nem tartják be.

A vezetés pökhendivé, „mindentudóvá” válik.

Talán pontosabban így lehet fogalmazni: a választott vezető véleménye, viszonylag, fél fokkal közelebb áll a nép véleményéhez, mint a kinevezett vezetőé, de még így is távol van, a nép véleményétől.

Megjegyzem, a jelen rendszerben a vezetők 85%-a kinevezett (felsőbb vezetés által kinevezett) vezető.

Mindezek alapján kijelenthető: nincs képviseleti rendszer. Jelenleg biztosan nincs, az is kétséges, hogy egyáltalán lehetséges.

A klasszikus demokrácia, az eredeti görög „népakarat”, amikor a nép, szavazással maga dönt a kérdésben. Az ókori nép tagjai, a polgárok, fekete, vagy fehér kavicsokkal, máskor cserépdarabkára írt nevekkel szavaztak. Illetve ismertek, a sumérek, hettiták, rómaiak és más népek történelméből: a népgyűlések, illetve azok döntései.

Még érthetőbb példa, ha egy kisközösség döntéshozásáról beszélünk. Nyilvánvalóan a demokrácia teljessége, a demokrácia csúcsa, ha a kisközösség, közösség minden felnőtt tagja, közvetlenül, leginkább szavazással részt vesz a döntéshozásba. Nemcsak a választásba, de minden lényeges döntéshozásban. Nyilvánvalóan, ha a közösség bizonyos tagjai, pl. a vallásuk, vagyoni helyzetük, származásuk miatt nem vehetnek részt a döntéshozásban, akkor az alacsonyabb szintű demokrácia. Még alacsonyabb szintű a demokrácia, ha csak a közösség egyes tagjainak van joga a közösségi ügyek eldöntéséhez.

1.       Logikailag is megállapítható, a demokrácia nagysága, a demokráciaszint, valamint, a döntéshozásban részt vevők száma, aránya, egyenes arányban van egymással. A demokrácia lényege tehát a népszavazás (a tagságszavazás).

2.       Pontosabban a demokrácia nagyságával a népszavazások száma is egyenes arányban áll, mert a részt vevők számát, hosszabb idő alatt, a népszavazások száma is meghatározza. Feltételezve, hogy a népszavazás, értelmes, fontos ügyben dönt, valamint a népszavazás alapszabályai (csalásmentesség, objektív tájékoztatás, jogi realizálódás, stb.) érvényesülnek. 

Ugyanakkor a vezetők, csatlósaik, egyéb öntelt emberek, szükségszerűen ellenszenvvel bírnak a demokrácia iránt, a tönkretétel leghatékonyabb módja, a félremagyarázás. Az egyik elferdítés, pont az, hogy bagatellizálják a népszavazás jelentőségét, a demokrácia lényegének, csúcsának nem a népszavazást, ill. a közvetlen-demokráciát tartják, ezzel az egész értelmezés kiindulását eltorzítják. Persze vannak más ferdítések is, melyekről még szó lesz.

    Ezután jöhet a demokrácia megismerése alapvető szinten, mely ismeret szükséges a társadalmi aktivitáshoz.

Ezek után, a demokrácia legfontosabb elvei

1. A demokrácia lényege, a néphatalom szintje, vagyis, a népi döntések (jogalkotás, stb.) lehetősége jelentős, s nagyarányú legyen. Általában hosszabb távon a nép él a lehetőségével, vagyis a lehetőség, hosszabb távon általában azonos a tényleges hatalommal. 

1b) A demokrácia lényege gyakorlatilag: a népszavazás, tagsági szavazás, ill. a népszavazáshoz szorosan kapcsolódó, népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, más néven, a közvetlen-demokrácia (részvételi demokrácia, e demokrácia).

Népszavazás: az adott közösség, nép minden normális, felnőtt tagjának lehetősége a szavazásra, minden, a népet érintő jelentős kérdésben.   

A nép véleménye és azzal megegyező akarata, leginkább a népszavazás által tud érvényesülni.

A népszavazás, a döntéshozás legdecentralizáltabb (szervezetten decentralizált) módja.

1c) A vezetés demokratikus, szervezett decentralizált felépítése (vezetési demokrácia), a közvetlen-demokrácia nélkül, még legjobb esetben is csak részeleges fél-demokráciát hozhat létre.

2. Lehetnek egyszerűsített népszavazások, főleg mai informatika mellett, sokféle népszavazás lehet.

Viszont a népszavazás, népválasztás alapvető feltételei:

- értelmes, fontos, megvalósítható ügy,

- helyesen feltett kérdés, kérdések,

- csalásmentesség, (sokféle csalás létezhet, hamis befolyás, egyenlőtlen feltételek, direkt, vagy indirekt hamisítás, stb.),

- az érintett többség akarata jelenjen meg.

- objektív tájékoztatás, nyílt vita,

- kellő idő az átgondoláshoz,

- a szavazók önálló, átgondolt véleménye,

- egyéni döntések, pontos (egész, érintett közösség véleményét leképező) összesítése,

- jogalkotási realizálódás, stb.,

        nem sérülhetnek.

2b) Korunkban ért el a történelmi fejlődés legfontosabb része, a demokráciafejlődés, a válaszúthoz: vagy megreked, sőt hanyatlásba megy át - vagy képes a társadalmi aktivitás ugrásszerűen fejlődni, mely egyben a közvetlen-demokrácia kialakulásának, ill. történelmi fejlődésnek is, ugrásszerű fejlődése lenne.  

3. A demokrácia másik megfogalmazása: a lehető legtöbb vélemény, akarat, tudás pontos összesítése és érvényesítése.

Az emberszám csak akkor lesz egyenlő a véleményszámmal, ha minden vélemény önállóan átgondolt.

Ha nem önállóan átgondolt, akkor az is lehetséges, hogy száz, ezer, vagy millió ember, egy ember véleményét, akaratát szajkózza. Így elveszik a demokrácia lényege, előnye, tehát az egyik legfontosabb demokrácia feltétel: mindenki a saját önállóan átgondolt véleménye szerint döntsön.

4. A demokrácia egyik legfontosabb alapelve, hogy a demokráciának sokkal több az előnye, mint a hátránya. Az előnyeit, hátrányait e kézikönyv sorolja fel.

5. A demokrácia nem azonos a közösség, a nemzet, (ország), a saját vezetésével, együttes önrendelkezésével, függetlenségével. A demokrácia, a közösségen, a nemzeten, belüli vezetés és tagság, nép, viszonyáról szól. Pontosabban arról szól, hogy a tagságnak, a népnek meghatározó beleszólása van a közösség, a nemzet ügyeibe, tehát a nép hatalma jelentős, a vezetés hatalma viszonylag jelentéktelen.

Természetesen az önrendelkezés és a demokrácia összefügg

      A közösség, a nemzet önrendelkezésének elvesztése, a demokrácia szempontjából azt jelenti, hogy megváltozik a vezetés - kettős vezetés alakul ki, vagy egy külső vezetés lesz a domináns. Ebben az esetben lényegileg egy nemzet (ország), egy külső vezetés fennhatósága alá kerül.

Ez a fennhatósági helyzet még akkor is problémás lehet, ha az új külső vezetés alatt magasabb demokráciaszint alakul ki, vagy a marad a régi szint. Ebben az esetben azonban, még nem beszélhetünk demokrácia problémáról. 

Viszont, ha a külső vezetés önmagában vagy bábvezetéssel szövetkezve, alacsonyabb demokráciaszintet hoz létre, a fennhatóság által, nyíltan, vagy rejtetten, leigáz, kizsákmányol, akkor a leigázott közösség, nemzet, demokrácia szintje csökken, tehát ez már demokrácia probléma.

5b). Nemcsak a leigázott, kizsákmányolt közösség, nemzet, nép, demokrácia szintje csökken, de a leigázó, kizsákmányoló közösség, nemzet, demokrácia szintje is.  (Természetesen a belső agresszió, kizsákmányolás is lerontja a demokráciaszintet, de ez más tényezőkben jelenik meg.) A külvilági, külföldi agressziók kizsákmányolások, stb. azért demokrácia problémák is, mert ezek szinte biztosan a leigázottak, a kizsákmányoltak véleményének, akaratával ellentétes cselekvések. Továbbá, ekkor gyakorlatilag a leigázókhoz és azok vezetéséhez hozzá csatolnak egy elnyomott népréteget - nyilván a teljes népesség beleszólása csökken, az uralkodók hatalma nő.

5c) A demokrácia szempontjából, mindegy, hogy idegenek, vagy hazaiak az uralkodók, a lényeg, az uralkodók és az uraltak, hatalmi elosztása. Gyakorlatilag, s lélektanilag azonban általában a nép, népesség demokráciaérzetére hat, hogy hazai, vagy idegen vezetések uralkodnak. Egyszerűbben: a saját, a belső vezetés, valamivel többet engedhet meg magának, mint a külső, de azért, nem sokkal többet.

6. A demokrácia tehát egy döntéshozói (jogalkotó, törvényhozó szabályhozó tervalkotó) mód, arról szól, hogy kik, és hogyan hozzák a döntéseket, s nem arról, hogy milyen a döntések tartalma. A népérdekű döntés, mint tartalom, nem feltétele a demokráciának - viszont hosszabb távon általában a nép döntése, (a népakarat) lesz a leginkább népérdekű. Mivel a nép, normális tájékoztatás mellett, általában nem hoz az érdekével ellentétes döntést. A döntések jósága színvonala (döntés-színvonal) és a demokráciaszint, eltérhet egymástól pozitív, ill. negatív irányban is, többnyire, azonban, csekély mértékben térhet el. A demokrácia matematikai alapja, a valószínűség-számítás.

7.  A demokráciát két részre kell bontani: úgy, mint közvetlen, vagyis igazi demokrácia.

Valamint úgy, mint szélesebben értelmezett, vezetési demokrácia. Bizonyos mennyiségű vezetési döntéshozásra (a jelenleginél kisebbre), a legfejlettebb demokráciában is szükség lesz. Ez esetben arról van szó, hogy a döntéshozó vezetés kikből áll, mennyien vannak, és hogyan hozzák a döntéseiket. Minél decentralizáltabb és szervezettebb a döntéshozók társasága, minél közelebb állnak a néphez, annál demokratikusabb a vezetési döntéshozás.

Minél decentralizáltabb egy döntés, annál közelebb áll a népszavazáshoz. Kimutatható, minél decentralizáltabb egy döntés, annál távolabb áll az önző diktátor akaratától, annál közelebb áll a népérdekhez.  Természetesen, csakis szervezett decentralizációról lehet szó.

A közvetlen-demokrácia és a vezetési demokrácia lehető legjobb összetétele adja ki, a lehető legnagyobb demokráciát.

7b) A jövőben is szükség van vezetésre, de a szervezetlen anarchikus vezetés nem tölti be a szerepét. Ráadásul az anarchia, kiskirályi uralkodásokat, kvázi diktatúrát is létrehozhat. Ezért az anarchia, a szervezetlenség, nem lehet alternatíva.  Marad a szervezett decentralizált vezetés, mint a vezetés demokratizálódásának egyetlen alternatívája. De közvetlen-demokrácia nélkül, ez is csak „fél-demokrácia”. Jelenleg, még a viszonylag fejlett demokráciák is, csak közepes, hiányos demokráciák. 

8. A közvetlen-demokráciának megvannak a feltételei, a helyes kivitelezése, megvan, a maga mérése. A vezetési demokráciának is megvannak a feltételei, a helyes kivitelezése, a maga mérése.

A kettőből összeálló teljes, igazi demokráciának is megvannak a maga feltételei, a helyes kivitelezése, és a mérése.

A demokrácia társadalomtudományos igaz elmélet, valamint megvalósítható gyakorlat lenne, nem álomról van szó.

9. A demokráciának nem kettő, három, négy (pl. diktatúra, puha diktatúra, demokrácia) állapota van, hanem legalább 40-50-60-70-80-100 állapota, pontosabban szintje van. A demokrácia legmagasabb szintje, a most létező legmagasabb szinttű demokráciától is, nagyon messze van.

9b) Azon talán lehet vitatkozni, hogy az ember (a vezetés és a nép), pszichés okokból, nem képes „a fejlett” nyugatinál fejlettebb rendszert, magasabb demokráciaszintet létrehozni. Az viszont egy óriási, káros hazugság, hogy azért nem képes erre, mert a meglevő „fejlett” nyugati - a lehetséges legmagasabb, demokráciaszint, legfejlettebb rendszer, ennél magasabb demokráciaszint nem létezik. Sokkal fejlettebb, jobb rendszerek, magasabb demokráciaszintek létezhetnek.

10. A többség akarata, érdeke többet ér, mint a kisebbség akarata, érdeke, ez megint csak egy nyilvánvaló igazság. A kisebbség akár szavazásról van szó, akár nem, valamely mértékben károsodhat. A károsodó kisebbséget kompenzálni lehet és kell. Egyébként nem kimondottan demokráciakérdés.

10b) A demokrácia nem a közös gazdálkodás, főleg nem a kényszerű közös gazdálkodás rendszere, hanem a közös törvényhozás rendszere. Mely, törvények többek között az önrendelkezést az önrendelkező gazdálkodást is biztosítják Bizonyos fokú közös gazdálkodás, munka, mint emberi dolog, volt, van és lesz. A közös gazdálkodásnak megvannak az előnyei, valamint, a főleg a pszichés gátjai. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a demokrácia egy fokozottabb közös gazdálkodásra törekszik, de nem erőszakosan, nem túlzóan.

10c) A demokrácia lényege az egyéni véleményekből, döntésekből összesített, közös döntés, közös törvényhozás. Ez nem jelenti azt, hogy a döntés-végrehajtás, ill. az élet, a munka is egyénieskedő lehet, sőt a demokrácia erősebb, szervezettebb összefogást feltételez, és egyben ösztönöz is arra.

11. A demokratikus rendszer jellemzői:

a) Törekvés a közvetlen-demokrácia kiépítésére.

b) Törekvés a hivatali demokrácia, a kisközösségi demokrácia (szintén közvetlen-demokrácia), kiépítésére.

c) Törekvés a vezetési döntéshozás szervezett decentralizálására. Hatalmi ágak, fékek és egyensúlyok, stb..

d) Törekvés az igazságos hatalom elosztásra, vele együtt az igazságos vagyonelosztásra. Ugyanis a demokrácia más szemszögből nem más, mint igazságos hatalomelosztás. A hatalomelosztás és a vagyonelosztás pedig, összefügg.

e) Törekvés a társadalmi, közösségi együttműködések kialakítására (ez lehet igazságos szabályozott verseny is), valamint egy viszonylag erősebb, de nem a hatalmat szolgáló állam  kialakítására. Ugyanis ez szükséges az alábbiakhoz.

f) A jól működő demokráciához (a közvetlen-demokráciához is) nagyon magasan szervezett, népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer szükséges.

g) Továbbá, a demokráciához, magasan szervezett népérdekű vezetés-kiválasztó, valamint panasz, javaslat, és jogorvoslati rendszer is szükséges. Általában szervezett, fegyelmezett társadalom szükséges, a magas szintű demokráciához.

h) Törekvés a legalsó, a nyomorgó, a lecsúszott, réteg minimalizálására (megszüntetésére), valamint a dúsgazdag, kiváltságos réteg minimalizálásra (megszüntetésére). A kettő ugyanis egymásból ered, főleg az igazságtalan, aránytalan különbségek elfogadása által.

i) Törekvés a vezetés (elitréteg) és a vezetettek (nép, emberek) közötti baráti, meggyőzéses (nem manipulációs, nem lenézős, nem megfélemlítő) kis különbségű, „szülő - felnőtt gyerek” jellegű kapcsolat kialakítására.

j) Törekvés, a nem anyagi (biztonság, barátságosság, önrendelkezés, igazságosság, tudás, egyészség, egészséges természet) értékrendűség kialakítására.

k) A demokratikus rendszer, és a demokratikus (barátságos, becsületes, nem lenézős, kritikát bíró, közösségi szellemiségű, újító szellemiségű)  légkör, pozitív kölcsönhatásban vannak.

Megállapíthatjuk: igazi demokratikus rendszer még nem alakult ki a történelem során.

Megállapíthatjuk, a jelenlegi ideológiai irányzatok egyike sem nevezhető, teljesen demokratikusnak, még akkor sem, ha nem nézzük a gyakori elvtelen köpönyegforgatást.

12. A demokrácia (magasabb demokráciaszint) jóságát, rosszaságát nem lehet önmagában vizsgálni, csak a másik alternatíva, a nagyobb diktatúra (az alacsonyabb demokráciaszint), összehasonlításában. A közvetlen-demokráciára épülő demokrácia nem tökéletes, több gyengesége van, de a másik lehetséges alternatívánál, a viszonylagos diktatúránál sokkal jobb (a nép számára, hasznosabb, előnyösebb).

 13. A közvetlen-demokrácia szükségessége nem abban van, hogy hosszabb távon átlagosan jobb döntések születnek. Ez is fontos, de még fontosabb, hogy a közvetlen-demokrácia nélkül nem lehet kikerülni a nagy csapdahelyzetekből.

Az egyik csapdahelyzet, hogy a jelenlegi nagy problémákat, a szükséges alapvető változásokat, a vezetés, a vezetési rendszer, nem képes megoldani.

A másik csapdahelyzet, hogy bármikor jöhet egy ravasz diktátor és társasága, mely a jelenlegi ingatag demokráciát. lerombolja és jelentősen rosszabb helyzetbe, akár katasztrófába sodorhatja az embereket. Kialakulhat durva diktatúra, nagyon alacsony demokráciaszint, mely leigázást, kizsákmányolást, nyomort, szenvedést, háborút, igazságtalanságot, jelent.

A diktatúra leváltása, csakis közvetlen-demokráciával, (népszavasokkal, ill. népszavazási és közvélemény-kutatási rendszerrel) lehetséges, viszonylag biztosan.

14. A nép, a többség akaratának ellenében nem lehet hosszabb távon, kormányozni, irányítani. A nép, a többség akaratának ellenében nem lehet konfliktust megoldani, nem lehet jó megoldást találni. Segítségével lehet.

Minden jelentősebb háborús konfliktus, vagy egyéb jelentős konfliktus első lépcsője szükségszerűen az érintett nép, népek, (többségek, nagyobb csoportok) akaratának megismerése. Az akarat megismeréséhez nem elég a választás, a megismerés „jó” népszavazások által jöhet létre. A „jó” népszavazás, népszavazás-sorozat, amely által, a nép (a többség, nagyobb csoportok, legalább egy hónapos sokoldalú tájékoztatás utáni, valódi, torzítatlan összesített véleménye, akarata kerül napvilágra. (A magyar „nemzeti konzultáció” – megfelelő negatív példa - így nem szabad.)

      Nyilván lehetne még alapelveket említeni, talán a legfontosabbak fel lettek sorolva.

A demokrácia előnyei

Elsősorban a közvetlen-demokrácia, másodsorban a szervezett decentralizált döntés (jogalkotás, törvényhozás, szabályhozás, tervalkotás) előnyei.   

1. Minél magasabb a demokráciaszint, annál kevésbé jönnek létre a vezetés szükségszerű negatívumai.

Tulajdonképpen ez a közvetlen-demokrácia, egyik legnagyobb előnye. A demokráciában is lehet hibákat találni, de azért a kb. 20 felettébb káros vezetési negatívum csökkenése, egy hatalmas előny.

1b) Egy ismétlés következik. A közvetlen-demokrácia előnye, szükségessége nem abban van, hogy hosszabb távon átlagosan jobb döntések születnek. Ez is fontos, de még fontosabb hogy a közvetlen-demokrácia nélkül nem lehet kikerülni a nagy csapdahelyzetekből.

Az egyik csapdahelyzet, hogy a jelenlegi nagy problémákat, a szükséges alapvető változásokat a vezetés, a vezetési rendszer, nem képes megoldani.

A másik csapdahelyzet, hogy bármikor jöhet egy ravasz diktátor és társasága, mely a jelenlegi ingatag demokráciát lerombolja és jelentősen rosszabb helyzetbe, akár katasztrófába sodorhatja az embereket.Kialakulhat durva diktatúra, nagyon alacsony demokráciaszint, mely leigázást, kizsákmányolást, nyomort, szenvedést, háborút, igazságtalanságot, jelent.

A diktatúra leváltása, csakis közvetlen-demokráciával, (népszavasokkal, ill. népszavazási és közvélemény-kutatási rendszerrel) lehetséges, viszonylag biztosan.

2. A közvetlen-demokrácia, a vezetési demokrácia mellett meghatározza a demokráciaszintet.

Minél alacsonyabb (diktatórikusabb) a demokráciaszint, annál kisebb az igazságosság foka, beleértve az igazságos, arányos vagyoni, hatalmi elosztást.

Minél magasabb a demokráciaszint annál nagyobb fokú az igazságosság foka, beleértve az igazságos arányos vagyoni, hatalmi elosztást. Természetesen ez előny, mivel az igazságosság meghatározó tényező. Valamint gazdasági tényező is, de erre, itt nem térek ki.

3. Tulajdonképpen a demokrácia, mint a „vélemény meghallgatása és figyelembe vétele” egy közvetlen igény, egy közvetlen társadalmi szükséglet. A szavazó hasznosnak érezheti magát. A szavazó, közösségi emberré válik.

A szólásszabadság csak az elmondás lehetőségét tartalmazza, a meghallgatás és a figyelembe vétel hiányzik belőle, ezért messze van a közvetlen-demokráciától. Tulajdonképpen az igazi közvetlen-demokrácia, egy nagyon jó érzés. A népszavazásoknak, választásoknak szinte ünnepeknek kellene lenni. Sajnos a gyakorlati életben ez csak részben jön létre. Erről még szó lesz.

4. A közvetlen-demokrácia fejlődése nem jöhet létre egy hatékony korszerű, panasz, javaslati, jogorvoslati rendszer fejlesztése nélkül.

5. Több szem, többet lát. A közvetlen-demokrácia által az állampolgári szemszögből, az ügyfél szemszögéből (mindkettő elengedhetetlen szemszög), fogalmazódnak meg az igények, ill. a döntések.

6. A törvények, tervek, szabályok jelentős része akkor elfogadható, ha a nép ízlését képezi le.  E törvényeket, szabályokat, terveket pedig a legjobb szakemberek sem tudják kitalálni, csakis a nép képes, a népízlést, ill. szükséglet-dominanciát pontosan megjeleníteni. Az alapvető igények, szükségletek pontos beállítása csakis erre vonatkozó „népszavazással” lehetséges.

7. A közvetlen-demokrácia, pontosabban a közösen hozott törvények, az embereket törvénytisztelővé teszi.  

8. A közügyek intézése közben sok tudás, elsősorban társadalomtudományos tudás, de más tudás is ragad az emberekre, vagyis műveltebbek, toleránsabbak lesznek. Az együttműködés problémáit is jobban átlátják. - Egyszer erről nekem is felelős döntést kell hoznom – gondolat, felelősebb közügyi gondolkodást, erősebb társadalmi aktivitást vált ki.

9. A közvetlen-demokrácia lényegében fokozza, és egy irányba tereli és az emberek ötleteit, akaratát, gondolati és tevőleges energiáját.

10. A közvetlen-demokrácia képes megoldani néhány alapvető emberi ellentmondást. Pl., hogy lehet valaki egyéniség, önálló átgondolt véleménnyel rendelkező, és egyben közösségi, együttműködő ember is.

11. Csakis a közvetlen-demokrácia fejlődőképes. A közvetlen-demokrácia fejlődése elvezethet a javaslatok, ill. döntések, magas szintű szelekciójához, melynek következtében, nem egyes emberek (szükségszerűen elfogult vezetők), hanem sok-sok ember, tudós legkiválóbb gondolatai irányítják majd a társadalmat.

A közvetlen-demokrácia, a népszavazás leggyakoribb ellenérvei, lejárató elméletei

A közvetlen-demokráciához kötődő manipulációk. Illetve, azok cáfolatai

1. Az elsőszámú hamis érv: - Jelenleg már teljes a demokrácia, a közvetlen-demokrácia nélkül is szinte teljes a demokrácia. Amúgy is csak három-négy szint van, és a jelen helyzet, maga a demokrácia.

Ezt sok minden cáfolja: pl., hogy a közvetlen-demokráciának olyan előnyei vannak, melyek a jelen vezetési fél-demokráciában nem jönnek, nem is jöhetnek létre.

Cáfolja a jelenlegi vezetési fél-demokrácia hátrányai, hiányai, melyek elemzésére később kerül sor. Viszont az alapelvek, főleg a 9, 9b alapelv összefoglalja a hibás kijelentés lényegét. Valamint, a vezetés szükségszerű negatívumai is, bizonyos cáfolatot képeznek.

Azt a banális állítást, miszerint a demokráciának csak három-négy állapota (szintje) lenne, egyrészt nehéz, másrészt könnyű cáfolni. Annyira banális, hogy azt már nehéz cáfolni.    De ha csak gondolkodástanilag (logikailag) közelítjük meg, akkor is rájöhetünk a blődségre. Ugyanis, ha van egy bonyolult rendszer, struktúra, akkor annak nem lehet, csak három-négy szintje.  Bármilyen alapvető tulajdonság, kiterjedés (erő, nagyság, sebesség, stb.) százas, ezres, (felosztás kérdése) skálán mozog. Társadalmi vonatkozásban, ez az alapvető tulajdonság, a demokráciaszint.

Továbbá: - elértük a maximumot - ezek szerint, a következő ötven, száz, vagy ezer évben nincs fejlődési lehetőség.

Elképzelhető még sok más fokozat, ez is mutatja, több állapot van.

Persze a határvonalak címkézése, néha szükséges. A lassan mélyülő tóban, sem tesznek ki méterenként táblát, hanem kitesznek, mondjuk négy táblát: kisvíz, középvíz, mélyvíz, nagyon mély víz. Ez így rendben van, ha világos - ez a határvonalak címkézése. Rendben van, ha nem akarják elhitetni, hogy csak négy állapotról van szó.  A tó sem szabályos lépcsőkben mélyül.

2.  A következő is. egyfajta lejáratás: ha van időnként (pl. négyévente) választás, akkor semmi értelme a népszavazásnak. Hiszen a nép négy évre felhatalmazást adott.

A közvetlen demokrácia, a népszavazás, nemcsak arról szól, hogy mellékesen, a nép, néhány ügyben, két választás között elmondhatja a véleményét.  Ez is fontos, de ennél is fontosabb, hogy a közvetlen demokrácia, a népszavazás, (a nép közvetlenül is elmondhatja a véleményét) fontosabb, mint az időnkénti választás.  Ugyanis a választás sajnos nem azt jelenti, hogy négy évig a nép akarata érvényesül. Arról pedig szó sincs, hogy a nép felhatalmazást adjon. Jelenleg a nép maximális lehetősége: a többé-kevésbé rosszak közül, kiválasztani a viszonylag legkevésbé rosszat.  Már az sem áll meg, hogy a nép által, a többség által kedvelt vezetés kerül hatalomra. Ráadásul, ez a kevéssé kedvelt vezetés, nem a nép akaratának megfelelő döntéseket hoz. Tehát a népszavazás, nem egy jó vezetés-kiválasztást, nem egy jó döntéshozást egészít ki, hanem egy rossz vezetés-kiválasztást, egy rossz döntéshozó mechanizmust korrigál.

Másfelől, az intézményi keretek meglétének (pl. időnkénti választások, parlament, több párt, stb.) mormolgatása semmit sem jelent, hiszen azok lehetnek működőek, de lehetnek nem működők, kirakat jellegűek is. 

Egyetlen igazi mérés lenne: az országot, a társadalmat, a közösséget érintő kérdések közül, egy időszak alatt, mennyi kérdésbe, mennyi állampolgárnak, (tagnak, átlagembernek) van valóságos (jogalkotói) beleszólási lehetősége.  E mérés jelenleg hiányzik, ami miatt egyesek úgy érzik, hogy mindenféle sületlenséggel előállhatnak.

3. Ez a hamis kijelentés is gyakori: - A nép nem képes jó döntést hozni, egy-kettőre megszavazná az ingyen sört.

Azon lehet vitatkozni, hogy a nép mennyire képes jó döntés hozni, de ha téved is, akkor sem ebben az irányban. Éppen az elmúlt népszavazások, és egyéb közösségi döntések bizonyítják, hogy viszonylag normális tájékoztatás mellett, a nép sosem hoz, elherdáló, felelőtlen döntéseket, inkább túl óvatos. A nép döntései általában nem tökéletesek közepesek, de egy fél fokkal általában hosszabb távon még mindig jobbak, mint a vezetés döntései.

Másfelől ez jó példa, a rossz kérdésfeltevésre. A megfelelő, kérdés, amely csakis „valóságos, jónak látszó alternatíva” lehet - az elfogadható közvetlen-demokrácia része. Az „ingyen sör” nyilván rossz, és kiselejtezett kérdés lenne, mivel nem „valóságos, jónak látszó alternatíva”.  A kérdések szelekcióját elvégezhetik szakemberek, kiváló emberek, de a nép is alkalmas erre. Valószínűleg egy ilyen kérdést (ingyen sör), a nép is kinevetne.

Ugyanakkor a jelenlegi népszavazási szabályozás majdnem minden kérdést elutasít – nyilvánvaló, hogy ez már nem a „valóságos, jónak látszó alternatíva” - szerinti korlátozás.

Itt is kitérek arra a bugyuta manipulációra, miszerint állandóan a feltételezett népvéleményre hivatkoznak, e szerint ítélik meg a közvetlen-demokráciát, miközben, valóságos tapasztalat alig van.

4. A következő csúsztatott gyakori, frázisszerű, mondatok: - Isten ments, valóságos jogalkotást adni a népnek, első dolga lenne, hogy megszavazza a halálbüntetést. A vezetés dolga a jogalkotás, ne akarja áthárítani a felelősséget.

Ebben már lehet igazság, de csak csúsztatott, negyed igazság.

    Azzal kezdeném, hogy nemcsak a legfelső vezetők ellenszenveznek a népszavazással, de általában nagyképű, pökhendi emberek is, ők is, alapjáratban, a lelkük mélyén, lenézik a népet. Ha pedig egy ilyen nagyképű pökhendi ember, közvélemény-formáló pozícióban van, egyszerűbben újságíró, elemző, vagy afféle, akkor e nézetének, (végső soron a nép lenézésnek) finoman, manipuláltan hangot fog adni. A címbe szereplő, frázis ismételgetése, tipikusan ilyen, manipuláció.

    Ne felejtsük el, egyes, jelenlegi „maximális” nyugati demokráciában van halálbüntetés, de e törvényt, nem a nép hozta. Ez akár azt is bizonyíthatja, hogy a vezetés alkalmatlanabb, mint a nép. Ugyanis a nép döntését, ez ügyben nem ismerjük, csak feltételezések vannak.

    Az ilyen feltételező, pökhendi emberek valamilyen oknál fogva rendkívül kegyetlennek vélik a népet, talán magukból indulnak ki. (Lehet, hogy a halálbüntetés nem is kegyetlenebb, mint az életfogytiglani.) A nép kevésbé kegyetlen, mint a diktátor, de az is igaz, a diktátor, hol a kegyetlenségbe billen át, hol, az álszent irgalmast játssza meg.

    Azzal folytatnám, hogy senki sem állítja, hogy a nép mindig tökéletes döntéseket hoz. Az állítás a következő: átlagosan kissé jobb döntéseket hoz, mint egy diktatórikus felépítésű vezetés, de ha a közvetlen-demokrácia tanuló folyamata beindít egy pozitívan visszaható spirált, akkor még jobb, egyre jobb döntésekre képes.

    Én azt sem értem, hogyan nem veri fejbe azon ellentmondás a pökhendi emberünket, hogy egyfelől demokratának vallja magát, egyetért az alkotmány pontjával: minden hatalom a népé, másfelől azt mondja: - Isten ments, hogy jogot alkosson a nép.

   Továbbá, nézzük ezt a „halálbüntetést” – na azért, ez már nem ingyen sör, nehezebb kérdés – pl. lehet, hogy a halálbüntetés irgalmasabb, mint az életfogytiglani börtön – ha valaki több szempont alapján, a halálbüntetés mellett szavaz - az nem ugyanaz, mint az ingyen sör megszavazása. Tehát, ha nép így is szavazna, nem jelenti azt, hogy a nép képtelen jó döntést hozni.

   Továbbá, kétséges, hogy ez ügybe végzett közvélemény-kutatások pontosak, és a valós eredményt tükrözik. Én azt állítom, hogyha egy objektív, sokoldalú tájékoztatás melletti, hosszabb vita után - nem szavazná meg a nép, a halálbüntetést. Viszont a közvélemény-kutatások, más eredményt mutatnak.

Itt viszont mellékesen kitérek arra, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatások általában pontatlanok, más eredményt produkálnak, mintha valóban népszavazás döntene. Pl. azért, mert egy-két ezer ember, főleg ha a teljes lakosság leképezése is pontatlan, nem hoz pontos eredményt. A kérdésfeltevés sem mellékes. Pl. így is fel lehetne tenni a kérdést:  - Ön szerint a valódi életfogytiglan tartó börtön, kevésbé tévedés-kockázatos, de legalább olyan súlyos büntetés, mint halálbüntetés?

Másfelől, az ember emberek, másképp, átgondoltabban, óvatosabban, felelősségteljesebben szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuknak lesz jogi következménye. Szóval, lehetséges, olyan közvélemény-kutatást végezni, mely eredménye nagy valószínűséggel azonos lenne, a népszavazási eredménnyel - de a jelenlegi közvélemény-kutatások, nem ilyenek.

Szóval egyáltalán nem biztos, hogy a nép megszavazná a halálbüntetést, az pedig biztosan nem igaz, hogy első dolga lenne.  Ha nép választaná ki a legfontosabb problémákat, akkor ez a kérdés, nem kerülne az első tízbe sem.

    Nem tudom, hogy megfigyelte e, a kedves olvasó: a politikusok, a politizáló elit, állandóan a nép véleményére hivatkozik – azonban teljesen ellentmondásosan. Érdekes módón, hol pozitív értelemben – „de hát a nép véleménye is ez”. Máskor, pedig negatív értelemben – „bizony a nép rossz döntést hozna, hozott volna”.  Ellentmondásosan, mikor, mi az érdeke. Ebben az egészben, a legérdekesebb (a pofátlanság talán jobb szó), hogy teszi ezt úgy, hogy nincs népszavazás, sem komoly felmérés, tehát nem is ismeri a nép véleményét.

4a. Térjünk ki erre az ésszerűtlen megjegyzésre: - a vezetés dolga a jogalkotás, ne akarja már áthárítani a felelősséget.

Ez így nagyon szép lenne, ha emberünk, eme mondat előtt, nem szidalmazná folyamatosan a vezetést. Még a vezetők is szidják, persze nem magukat, hanem a másik oldalt. Szintén érdekes ellentmondás, megállapítja, hogy általában hibás döntéseket hoz a vezetés, majd megállapítja, a vezetés dolga a döntéshozás.

Vagy talán hihetünk ennek a sugallatnak?: - minden vezetés rossz, csak a miénk jó. Mert, ha burkoltan is, de ezt állítja minden vezetés, minden vezető.

Nemrégiben egy prominens vezető, már nem cizellálta, csak kijelentette: „- Úgy tudom, hogy a vezetés azért van, hogy döntéseket hozzon”. Sajnos eme bugyuta frázist, nemcsak öntelt vezetőktől halottam, de tanult, és tanulatlan közemberektől is. Bugyuta frázis, mert a kijelentő, el sem gondolkodik a kijelentés igazán. Még ezeket az egyszerű kérdéseket sem teszi fel:

Rendben van, de mi van akkor, ha a vezetés nem képes jó döntést hozni?

Ez a kijelentés nem azt jelenti, hogy a nép kénytelen elfogadni, minden vezetői döntést, lehet az akár óriási örültség is?

Miért nevezik az országot köztársaságnak? Miért e legfontosabb alkotmányos elv: minden hatalom a népé? Miért szerepel az alkotmányba a népszavazás lehetősége?

Nem kellene a népet megkérdezni, hogy általában, vagy az aktuális kérdésben, egyetért ezzel: a vezetés dolga a döntéshozás?

5. Szintén gyakori, valótlan kijelentés: - A közvetlen-demokrácia által, a népszavazások által kialakul a többség diktatúrája.  A bolsevista kommunista rendszer bebizonyította, hogy rossz a közvetlen-demokrácia.

Először is a kommunizmusban (ál-kommunizmusban) soha nem volt közvetlen-demokrácia. Még kevesebb népszavazás, ill. demokrácia volt, mint a jelen rendszerbe. A többség diktatúrája legfeljebb látszólag alakult ki, egyesek a saját diktatúrájukat nevezték a többség diktatúrájának.

Hivatkozom, a 10b alapelvre.

Egyébként a legtöbb népszavazás Svájcban, volt, van, amiről nem mondható el, hogy kommunista lenne és az sem, hogy a többség diktatúrája jött volna létre. Svájc az egyik legfejlettebb ország a világon, a hiányosságai nem a társadalmi döntéshozó rendszeréből adódnak. Ha van hiányossága, akkor az, a bank-központ, pénzügyi machináció, rejtett kizsákmányolás, fogalmakhoz kapcsolódik.

Sok módón lehet még a címbe szereplő, csúsztatást cáfolni. Én leginkább 10. alapelvre hivatkozom: kompenzálni kell a sérülő kisebbséget. Amely sérülés nem mindig a népszavazás következménye. Egyébként pedig az nonszensz lenne, ha kisebbség érdeke lenne az elsődleges, még akkor is, ha egyesek titokban ezt szeretnék.

6. Ebben van némi igazság, de összességében hamis: - A közvetlen-demokrácia egy lassú körülményes döntéshozás, lassabb körülményesebb, mint a vezetői döntéshozás. Egyébként is, csak erős párt képes kormányozni.

Először is a közvetlen-demokrácia, és a vezetési demokrácia ötvözése nem azt jelenti, hogy megszűnne a vezetés, a vezetői döntés. Az jelenti, hogy megmaradna a vezetői döntés, mely sürgős esetekben, szakmai ügyekben szükséges.  Ugyanakkor kevesebb lenne a politikai vezetői döntés, több lenne a szakmai döntés, és több lenne a népi döntés. A vezetés létszámba csak egy kevéssel csökkenne, a szükséges decentralizáció miatt, hatásköre azonban erősebben csökkenne. Egy-egy vezető, főleg felső vezető, hatásköre jelentősen csökkenne. (Ezért utálják, akadályozzák, a vezetők a demokráciát.)

Tulajdonképpen a közvetlen-demokrácia egy igazságosabb, arányosabb hatalomelosztás.

A legfontosabb döntések sora, ill. a végső ellenőrzés, a nép kezébe kerülne. Sok módón lehet a népet bevonni a döntésekbe, sok módón lehet a vezetési döntést és a népi döntést ötvözni, ezekre később kitérek. Vannak ennek jól szervezett módjai, ez elméletileg nem probléma. Tehát a kormányzó képességgel sem lenne baj.

Egyébként ez a kormányzóképesség miatti aggódás, általában egy jó, hatásos manipuláció. 

Nézzük meg az erős kormányzók, a diktátorszerű emberek döntési hatékonyságát. Az kétségtelen, hogy rövid távon rendkívül gyorsak, nincs kecc-mecc, megy a parancs, kezdődik a végrehajtás. De a gyorsaság nem jelenti azt, hogy a parancs mindig jó. Sőt sokszor éppen a gyorsaság a hátrány, a rossz, de már végrehajtott parancsot, már nem lehet korrigálni. Az biztos, hogy a piramis, a fegyvergyár, a stadion és hasonlók építése (pl. fáraó, Hitler, Sztálin, stb. parancsai alapján) gyorsan eldől, s megépül. De az már nem biztos, hogy ez jó a népnek, bár látványos.

A diktatórikus rendszerben, rövid távon gyorsan mennek a döntések, de azok közül sok a hibás, a később kidobott. Pláne későbbi módosításra szorulnak a törvények, ha a vezetők kicsit agyamentek, mire a diktatúrában jó esély van.  Tehát a demokratikus döntéshozás, hosszabb távon nem lassabb, körülményesebb, mert a feltehetően átgondolt törvények, tovább maradnak fenn, kevesebbet kell őket módosítgatni.  Nyugodtan kijelenthető: szülessen bár kevesebb törvény, de az legyen átgondolt, időtálló. 

Még azt is hozzátenném, hogy a diktatúrába gyakran azért áll le, pont rosszkor, a döntéshozás, mert a főnök éppen „pecázni” ment.

7. Még egy gyakori manipuláció: – Ne beszélj össze-vissza, ha bajod van mutasd meg a bizonyítékaid, és tegyél feljelentést. Valahogy így szól az átverős frázis.

Ez sem kifejezetten a demokráciához kötődik, inkább a korrupcióhoz, de a demokráciához is, mivel gyakran így hangzik el: - ha bajod van, a demokráciahiánnyal, mutasd a jogi bizonyítékot, tegyél feljelentést. Mivel ezt sokan megeszik, beveszik, ezért kell kitérni rá. Egyrészt lehet, inkább valószínű, hogy aki kivizsgálná a bejelentést az is elfogult. Másrészt valószínű, hogy egy hosszadalmas, idegőrlő, de eredmény nélküli eljárásba kezd az ember. Harmadrészt, a diktatúrában a kivizsgáló törvények jósága is kérdéses.

De ezeknél is fontosabb, aki ilyennel jön elő, az nem érti, hogy az elveknek, elméleteknek jelentőségük van. Valamint azt sem érti, hogy a megelőzésnek jelentősége van. Szóval, amikor az ember felveti a lehetséges hibákat, akkor lényegében megelőz. Egyébként a jog is ismeri a veszélyeztetés és a megelőzés szabályait. Vegyük például a gyorshajtást, vagy a hasonló jogszabályokat, a baj megelőzéséről szólnak.  Az elvi kritika, a lehetséges hibák feltárása, többek között a demokráciahiány felvetése, azért szükséges, mert megelőz. A diktatúra veszélyének feltárásáról szól.

Másrészt azt is meg kell érteni, hogy a károsodások, ártalmak nagyobb része, nem jogi eset. A jog, ha akarna, akkor sem tudna mindent szabályozni.

Például, gyakran helytelenül kezelik a betegeket. Ebből csak 1%, ami esetlegesen jogi eset. A problémát csak az oldja meg, ha általában elemzik, felvetik, majd ezek alapján megoldják az egészségügy hibáit. Tehát a feljelentésre való hivatkozás, szintén manipuláció.

8. A következő féligazság, végső soron manipuláció: - Nincs szükség közvetlen-demokráciára, hiszen a vezetés annyira decentralizáltan működik, többek között a tanácsadók miatt, hogy az untig elég.

Később felsorolok, vagy 20 decentralizáló tényezőt, de azt is megállapításra kerül: mindez csak decentralizál, viszont kimarad a végső, elengedhetetlen népi ellenőrzés. Azt is megállapítom, hogy bármilyen sok is a decentralizáló elem, tényező, gyakran ez is kevés, a fontos döntések zöme néhány ember hatalmában marad.

Hiába van akár tíz lépcsős össze-vissza, ellenőrzés, jogorvoslat, ha minden lépcső a másiktól függ, ha mindegyik hasonlóan korrupt és rozoga. Sőt, elég egy rozoga, korrupt lépcső, főleg felül, elronthatja az egészet. Ezért legyen kevés, de tisztességes, ellenőrző, ill. jogorvoslati lépcső, de ebből sem maradhat ki, a stabil demokrácia-garanciát nyújtó, népi ellenőrzés.

Térjünk rá a tanácsadókra, mint egy decentralizáló tényezőre, a sok közül. Általában a vezető olyan tanácsadót választ, amely hozzá kedves, csak kevéssé vitatkozik, hozzá közel álló véleménnyel bír. A tanácsadó pedig általában azt mondja, amit a vezető hallani akar, nem mer komolyabban vitatkozni. Az egész diktatórikus légkör olyan, hogy az őszinte vita szinte lehetetlen.

Arról nem is beszélve, hogy a tanácsadónak adott búsás jutalom elfogultságra motivál, még akkor is, ha a jutalom egy részét a tanácsadó visszajuttatja az adományozónak. Vagyis egy kis korrupció „hasznos” mellékterméke lehet a tanácsadásnak.

Ha néha valaki, beosztott vezető, tanácsadó, mégis őszintén próbálná kritizálni a vezetőt, vállalva a későbbi szankciót, azt nem a felső vezető, de a többi beosztott vezető akadályozza meg.

Fogalmazzunk úgy, hogy kialakul az „összetartó korrupt piramis klikk”. Mindezt pedig nem az elmélet, hanem való gyakorlat mutatja.

Vagyis, a diktatúrában elhalnak a lehetséges decentralizáló tényezők, többek között a tanácsadók szerepe is szolgai marad.

9. A következő gyakori hamis ellenérv: - A népszavazás drága.

Először is korunkban már létezhetne viszonylag olcsó, de precíz, elektromos népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer.

Másodszor, a rossz döntésnél, nincs károsabb, drágább. Az alapelvek, kiváltképp, a 14. alapelv szerint, valamint a közvetlen-demokrácia előnyei szerint, sok esetben a népszavazás, ill. az egyszerűesített népszavazás biztosítja a legjobb döntést, tehát ennek biztosítása nem lehet drága.

Ehhez még hozzá lehet tenni: ha a jó döntés egytizedébe, vagy egy egyötödébe kerül annak, amibe a döntés hatása kerülne, gazdasági számítások szerint is, bőven megtérül a „befektetés”.

10. Ez egy nagyon rafinált általában összefüggő manipuláció: - Ne kényszeresítsük az embereket népszavazásra. Az emberek döntsék el, hogy népszavazást akarnak. Amennyiben akarnak, akkor tegyék, van rá lehetőségük.

Nos, az első két mondat, jól hangzó, de logikailag csak a félrevezetést szolgáló kijelentés, gyakran azonban a harmadik mondat, mely már érinti a lényeget, el sem hangzik. A lényeg, hogy a kijelentő szerint, az emberek bármikor, könnyen, gyorsan népszavazást tudnak kezdeményezni. Ami persze, nem igaz. Máshol részletesen felsorolom, a vezetés direkt és indirekt, népszavazást, gátló akadályait. Itt csak a hamis ellenérveket, valamint a népszavazás-kezdeményező törvényeket emelem ki, pontosabban azt, hogy ezek a szabályok, együttesen, szinte lehetetlenné teszik a népszavazás-kezdeményezést.

Két fontos gondolatot nem árt leszögezni: e kézikönyv részben arról szól, hogy tegye a rendszer egyszerűvé, könnyűvé, természetessé a népszavazás-kezdeményezést, és a népszavazást, mivel jelenleg nem az. E kézikönyv bizonyítja: jelenleg nem az.

A másik fontos gondolat: e kézikönyv bebizonyítja, hogy a népi döntés, (népszavazás, stb.), jelenleg, sokkal több esetben hozna jobb döntést, mint a vezetési döntés - e lényegi megállapítás után minden olyan ellenérv félrevezető, mely nem a lényegi megállapítást igyekszik cáfolni. Vagyis, ha az adott ügyben, a népszavazás általi döntés, nagy valószínűséggel kedvezőbb lenne, többek között a 14. alapelv miatt is, akkor a népszavazást, szinte mindentől függetlenül, mindenkinek támogatni szükséges.

Egyébként a jelen magyar vezetés ebben is teljesen ellentmondásos. A rosszul, hamisan szervezett nemzeti konzultáció kapcsán éppen az én cáfoló érveim hozta fel pro, máskor meg kontra, a címbe szereplő frázissal manipulál. Egyáltalán értelmes világnak nevezhető az, melyben a vezetés hetente, mond magának ellent? Többek között, ezért van szükség közvetlen-demokráciára.

11. Néha egy-egy vezető elszólja magát: - A vezetés, a kormány öngólt rúgna, ha a javaslatát, akaratát, esetlegesen egy népszavazás, vagy érvénytelen népszavazás keresztülhúzná.

Megjegyzem, olyan népszavazási szabályokat kell hozni (pl. többszörös szavazás), mely alatt nem lehetséges érvénytelen népszavazás - a nép akarata egyértelműen derüljön ki. Pl. akarom, nem akarom, csak x részét akarom, csak x-y feltételekkel akarom. Illetve, előfordulhat: z részéről nem tudok dönteni, v részéről viszont tudok. Illetve: nem tartom fontos kérdésnek - jelenleg kevés az információ. Ez a rész, a népszavazás-tudomány egy szeletét villantotta fel.

A lényeg viszont, hogy valóban arról van szó - a vezetés, azért gátolja, többek között hamis érvekkel a népszavazást, mert az keresztülhúzhatja az akaratát, a számítását. Ez így van, csakhogy ez nem ellenérv. Sőt inkább azt bizonyítja, hogy a vezetés mennyire sötét önző módón gondolkodik.

12. Szintén hatékony manipuláció: – Az ügyek nem olyan, egyszerűek, ahogy azt az egyszerű emberek elképzelik. Avagy, a nép nem rendelkezik elég információval.

Nyilvánvalóan ez a kijelentés megkérdőjelezi a közvetlen-demokrácia működőképességét.

Nem rendelkezik, mert nem adnak neki elég információt. Tehát ez egyszerű megoldás: az átfogó objektív tájékoztatás.

     Másfelől, de bizony, az ügyek jelentős része olyan egyszerű, ahogy azt az egyszerű ember, objektív tájékoztatás, ill. átgondolás után, képes elképzelni, pontosabban, képes demokratikus döntésben részt venni. A demokratikus döntés nem egyes emberek döntéséről, hanem összesített döntésről szól.

Talán érdemes újra felsorolni a népi, a demokratikus döntés néhány jellemzőjét: Sok ember, köztük okos emberek is döntenek. A kisember, a közember, az ügyfél, a dolgozó szempontjából (kihagyhatatlan szempont) való döntés jön létre. Szintén kihagyhatatlan, a nép ízlésének, csakis a népi döntésben való megjelenése.

    Továbbá, különböző szavazási, egyéb technikákkal felmérhető a szavazók szakértelme, és annak megfelelően változhat a figyelembevétel. Több helyen, itt is megjegyzem: a korszerű népszavazás ismeri a megosztott döntést, a súlyozott döntést, a csökkentett, ill. növelt szavazati arányt.

Egy másik szavazási technikával - egy tárgykörben egy összetartó kérdéscsoportban nem egy, de több szavazata (pl. kettő igen, kettő nem szavazata) van egy szavazónak – pontosabb szavazást lehet elérni. Pontosabb szavazás, vagyis az emberek akaratát pontosabban kifejező szavazás jön létre.

     Visszatérve, az igaz, hogy a vezetés egy más szempontból nézi, amely bonyolultabb lehet, de ez, nem az ügy bonyolultsága.

      Az ügyek másik része csak annyira bonyolult, hogy alapos tájékoztatás és sokrétű vita után azért az egyszerű ember is megérti, persze, alapos átgondolás mindenképpen szükséges.

      Újra megjegyzem, az ötvözött (vezetés, szakemberek, nép közös döntése) döntéseknek kellene bővülni.

Az ügyek kisebb része valóban, csak szakemberi (nem politikusi) döntést igényel. Természetesen a kevés, kifejezetten szakmai döntést, senki nem akarja elvenni a szakemberektől, egyelőre ezekben is a politikusok kontárkodnak. Összességében a nép tudatlanságára való hivatkozás, egy jól hangzó frázis, vagyis manipuláció.

13. A többség lenézése, lebecsmérlése, alkalmatlanná nyilvánítása, logikai bukfencvetéseket jelent.

A vonatkozó többség lehet akár kettő, de lehet négymilliárd ember is, a vonatkozó kisebbség, lehet akár egy, de lehet hárommilliárd ember is.

Egyfelől, aki ezt teszi (lenézi a többséget) gyakran jogilag, ill. döntési szempontból, maga is a többségbe tartozik, nem a vezetésbe. Tehát magát is lenézi, a saját társadalmi vonatkozású döntéshozási lehetőségét is korlátozza.

Másfelől, ha a többség szinte csőcselék, még a beleszólásra is alkalmatlan, akkor nyilván egy kisebbségnek kell vezetni.  De melyik kisebbségnek? Nyilván a lenéző arra gondol, hogy a hozzá hasonlóan gondolkodóknak, az ő eszmei közösségének kellene lényegében vezetni. Viszont több, sok közösség vindikálja magának ezt a vezetői alkalmasságot. Az ilyen gondolkodás, diktatórikus jellegű. Továbbá az ilyen gondolatok (az én kisebbségem a leginkább megfelelő) elterjedése, egy állandóan harcoló ellenségeskedő a népnek ártalmas rendszert hoz létre. E harcokban a nép, a többség, mint „alkalmatlan tömeg” még a bíráskodásra is alkalmatlan, legalábbis a lenézők szerint. Ha feltételezzük is, hogy szabályozott harcok jönnek létre még akkor is, e harcokban, ha nem a többség, akkor egy kisebbség, nem biztosan alkalmas kisebbség, lesz a döntőbíró. Szükségszerűen mindig egy kisebbség kerül legfelülre, az is valószínű, hogy nem a legbölcsebb kisebbség, hanem egy erőszakos kisebbség. Sőt az is valószínű, hogy a népet lenéző, saját, magasztalt, szerinte vezetésre alkalmas kisebbsége, nem kerül vezető pozícióba. Ha pedig, a lenéző vezetői pozícióban van, felkészülhet, hogy egy másik, népkontroll nélküli, nem éppen bölcs és szelíd társaság, le fogja győzni.

     Összefoglalva: felsoroltam itt 13 gyakori, hamis közvetlen-demokráciát, népszavazást lejárató hamis érvet, majd azokat megcáfoltam. Ez nem jelenti azt, hogy a vezetés, vagy bárki ne tudna újabb hamis érveket gyártani, akár tízet is. És fog is gyártani, ill. terjeszteni, e felől ne legyen kétségünk. Egy olyan világban, melyben a fehér falról elhitetik, hogy az sárga, a sárgáról pedig, hogy fehér, melyben mindent meg lehet magyarázni, abban a világban minden zagyvaság érvényesülhet, és érvényesül is.

     A demokráciát akadályozó tényezőkről, részletesen, még szó lesz.

Rengeteg hazugság félremagyarázás, fogalomzavar van a demokrácia körül.

Szinte minden rendszer még a diktatúrák is, magukat maximálisan demokratikusnak tartották, tartják.  Szerintem még a fasiszták is demokratikusnak tartották magukat. Sztálinék mindenképpen, a brezsnyevi szocializmus is annak tartotta magát. Demokratikusnak tartották magukat, pedig a demokrácia alapvető elvei, 11. pont alatti jellemzőknek többnyire nem feleltek meg.

Az okoskodó szakirodalom persze ötvenféle diktatúra-demokrácia fajtát sorol fel, ami nem is csoda, hiszen részleteiben nincs két egyforma rendszer. Nyilván pl. a hitleri diktatúra más volt, mint a sztálini, pl., eltérő volt az ideológiai alap. De én erről azt gondolom, az ideológiákat ki lehet fordítani, illetve jól is, rosszul is lehet azokat használni. Más kérdés a lényegi világnézet, mert az nyíltan, ki sem derül.

Azt gondolom, hogy ezek a „nagykirályi” diktatúrák lényegében nagyon is hasonlók, ami komoly különbség, az a diktatúra-demokrácia szint, abból viszont, mivel százas skálán mérendő, van vagy hetven gyakorlati szint. Például a Rákosi diktatúrát azonosítani a Kádár féle puha diktatúrával, azért teljesen hamis, mert, bár mind a kettő hasonló ideológiai alapokon fekszik, de az egyik, az utóbbi, vagy 7-10 szinttel magasabb demokráciaszinten (alacsonyabb diktatúra-fokon) volt, mint a másik. Szerintem négy-hat fajta diktatúra-demokrácia fajta, jelleg van, de gyakorlatilag van vagy hetven demokráciaszint. Illetve ha pontatlanok vagyunk, akkor is minimum 40 szint, ha nagyon pontosak vagyunk, és a távoli jövő felé is elnézünk, akkor közel 100 szint van. A „szakirodalom” pont fordítva gondolja, van vagy ötven, diktatúra-demokrácia fajta, de szerintük csak három, négy, esetleg öt szint van.  Egyébként a zavarosság abból is kiderül, hogy nincs két ember, két politikus, két tudós, aki ugyanazt mondaná a demokráciáról.

Azért is kaptam elő a computert és vetemedtem írásra, hogy friss új, szerintem igaz gondolatokat engedjek be a társadalomtudomány áporodott tudatába. Szóval, van néhány elképesztően logikátlan, ostoba elmélet.

Arról, nem is beszélve, hogy a jelen kapitalista rendszer magát egyenesen „a demokráciának” nevezi. Kétségkívül ez a legkisebb hazugság, de azért hazugság. hiszen a demokráciának elméletileg száz szintje is lehet, s még a skandináv, jelenleg a legmagasabb szintű demokráciák is, csak kb. az 57. szinten vannak.

    Nem árt elolvasni a kézikönyv közepén található „Összefoglalva, a demokrácia kategóriáit.” c. fejezetet.

Mások meg éppen büszkén jelentik ki az ostobaságot: mi utáljuk, károsnak tartjuk a demokráciát. Ők valószínűleg a liberális eszmékkel, a liberális társadalommal (anarchikus kiskirályi diktatúrával) azonosítják a demokráciát. Pedig szinte az ellenkezője igaz, nézzük megint, az alapelvek 11. pontjának jellemzőit. A vezetési döntéshozás decentralizálásán (c pont) kívül, szinte egyik jellemző sem illik a liberális társadalomra.

Ami azt is jelenti, hogy a liberálisok tévednek, vagy inkább hazudnak, amikor magukat azonosítják a demokráciával.

Ráadásul itt belép nagytőke probléma, úgy, mint: a nagytőkések óriási gazdasági (ez részben politikai hatalom is) hatalommal bíró, de nem választott „vezetők”, egyféle kiskirályok. Nyilvánvalóan, ez nemcsak a gazdaság szempontjából kétséges, de a demokrácia szempontjából is. Ahol kiskirályok uralkodnak, ott eleve, nem lehet demokrácia, de erről még szó lesz. 

De a rendpártiak szintén tévednek, inkább hazudnak, amikor a demokráciát egy rendetlen társadalomnak állítják be. Vagy éppen egy lassú körülményes kaotikus döntéshozásnak tartják.

Igazi magas szintű demokrácia még nem alakult ki a történelem során. Ezért téves minden olyan okoskodás, mely csakis a jelenből és a múltból nézi a demokráciát. Jövőlátásra is szükség van.

Korunkban ért el a történelmi fejlődés legfontosabb része, a demokráciafejlődés, a válaszúthoz: vagy megreked, sőt hanyatlásba megy át a fejlődés - vagy képes a társadalmi aktivitás ugrásszerűen fejlődni, mely egyben a közvetlen-demokrácia fejlődés-ugrása, és történelmi fejlődés-ugrás, is lenne. 

Mit is jelent ez a meglehetősen zavarosnak látszó cím?

Kezdjük azzal, hogy miért is a döntéshozó mechanizmus, azon belül a demokráciafejlődés, a legfontosabb?

Látszólag egy közösség (társadalom, nemzet, kisközösség, lakóközösség, stb.) legfontosabb területe, a gazdaság, a pénzügy. A modellezés miatt, érdemes egy társasházi lakóközösségre gondolni. Rendben van, fontos a gazdaság, a pénzügy, csakhogy a jó gazdasági, a jó pénzügyi működéshez, jó döntések szükségesek.

Bármely terület, gazdaság, oktatás, egészségügy, stb., jó működéséhez, jó döntéshozó mechanizmus szükséges. Ha rossz a döntéshozó mechanizmus, akkor rossz döntések születnek, és minden elromlik. Márpedig a legjobb döntéshozó mechanizmus - a magas szintű közvetlen-demokrácia. Ill. a lehetséges maximális közvetlen-demokrácia és a lehetséges maximális vezetési demokrácia, optimális ötvözete.

Továbbá, a barátságos, biztonságos, békés légkör, legalább olyan fontos, mint a gazdaság, a pénzügy. Persze a barátságos, biztonságos, békés légkör, nem a mai korra jellemző felületes kedveskedésről szól, melynek mélyén valójában önzés, irigység lapul, alkalomadtán, gyakran a felszínre törve.  A valóságos, barátságos, biztonságos békés légkör összefügg a közvetlen-demokrácia tiszteletével.

A történelmi fejlődést leírhatjuk, úgy hogy Jézus tanításainak terjedése előtt, évezredek alatt, összességében, a hatalom centralizálódott. Utána pedig összességében a hatalom, hullámozva hektikusan, de végső soron, lassan decentralizálódott.  Sőt az országok (társadalmak, nemzetek) növekedése, csökkenése is összefügg a vezetési centralizációval, decentralizációval.

Így értünk el a mai korhoz, mikor is ez a vezetési decentralizáció, lehetségesen, gyakorlatilag (nem elméletileg) elért a „végpontjához”. A teljes demokrácia természetesen nem ért el a végpontjához, azonban fordulóponthoz ért. Lenne ugyan még tennivaló, a vezetési decentralizáció területén is, de úgy látszik, ez már a közvetlen-demokrácia nélkül nem megy. A történelmi demokrácia-fejlődés csak a vezetés decentralizálódásának szakaszáig ért el - a közvetlen-demokrácia (részvételi demokrácia, e demokrácia, igazi demokrácia) szakaszba, igazán, be sem lépett.

Persze fel lehet vetni: már az is elég lenne, ha a világ összes országa elérné a skandináv országok döntéshozó színvonalát. Jó, de hogyan. Egyébként úgy néz ki, hogy az emberiség fejlődésére az „átlagolt fejlődés” törvényszerűsége hat, vagyis mindig lesznek viszonylag fejlettebb és fejletlenebb társadalmak, nemzetek, mindig lesz az átlagtól eltérő szórás. De nem mindegy, hogy hol tart az átlagos közép, valamint nagyon nem mindegy, hogy hol tart, a mezőny, „útmutató” eleje.

Úgy látszik, hogy szinte minden országban szükség lenne egy ugrásra a társadalmi (közösségi) aktivitás területén. Szinte minden ország népének, saját magához képest kellene fejlődni. Ugyanis szinte minden országban a vezetés elért a fejlődésképtelen végpontjához. Csak a nép fejlődése, a társadalmi aktivitás fejlődése, a közvetlen-demokrácia fejlődése vihetné tovább a társadalom fejlődését.

Miért is probléma, ha megáll, stagnál a társadalmi fejlődés, a döntéshozó mechanizmus fejlődése? Mert elméletileg is bizonyítható, de a gyakorlat az élet is mutatja: a stagnálás átfordul hanyatlásba. A hanyatlás vége, pedig könnyen válság-láncreakció lehet. Vagy fejlődés, vagy hanyatlás – ez most a válaszút.

Egyébként a technikai fejlődés rendben lehetne - talán az Isten adta ezt az előrelépési kegyet az emberiségnek - mivel az informatika, a számítógép, az internet technikailag lehetővé tenné a társadalmi aktivitás, a közvetlen-demokrácia fejlődését. A válaszút, ebből a szempontból is, most jött el.

Például az emberek már most is képesek egy-egy tüntetést összehozni az internet által. De ez kevés. El kellene jutni addig, hogy pozitív konkrét, társadalomépítő együttműködések is, létrejöjjenek az internet által. És végül létrejöjjön egy jó kis népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, pl. az internet segítségével.

A vezetés általi, demokráciát gátló, demokráciát lejárató, rossz kivitelezést okozó tényezők

1. Az elemi oktatás hiányához, mint a legerősebb demokráciát gátló tényezőhez, mindig eljuthat a gondolkodó.

Az általános és középiskolákban rendkívül gyenge a társadalomtudományok oktatása.

Demokrácia-ismeret közoktatás, pedig gyakorlatilag nincs. Sőt a főiskolán sincs ezzel foglalkozó igazi magas szintű oktatás. Az ilyen tartalmú társadalomtudomány is hiányos. Pedig az elemi (általános iskola, középiskola) demokráciaoktatás, viszonylag könnyen bevezethető lenne. Ráadásul az osztályközösségbe, az iskolaközösségbe rögtön gyakorlatilag is kipróbálhatnák, az elméletet. A demokratikus osztályközösség kialakítása, egyben oktatási célt is szolgálhatna.

De nemcsak a demokrácia ismeretének oktatásával van baj. A történelemoktatás is teljesen torz, a jelentős társadalmi folyamatok elemzése, egyszerűen hiányzik. Többek között, a diktátorokat, a hódítókat, mint tehetséges hadvezéreket mutatja be az iskolai történelem, ami elképesztő hiba. Sajnos lehetne még sorolni az elképesztő hibákat.

Az oktatás hiánya, egy nagyon erős, vezetés általi, demokrácia (általános demokrácia, és közvetlen-demokrácia) gátló tényező.

2..Nagyon erős és közvetlenül gátló tényező, a népszavazást korlátozó szabályozás (törvénykezés). Tudjuk, hogy például jelenleg, nálunk, az előző szabályozást is szigorítva, alig lehet népszavazást létrehozni.  Fontos, érdemi ügyben, pedig egyáltalán nem lehet.

3. Természetesen az is gátló tényező, hogy a vezetés nem teremti meg a közvetlen-demokrácia feltételeit. Pl. nem teremti meg, nem segíti létrehozni a korszerű internetes népszavazási és közvélemény-kutatási rendszert.

4. Kevésbé erős, de azért fontos vezetés általi gátló tényező: a demokrácia, rossz kivitelezés általi, lejáratása. A hamis, lejárató népszavasokra és népszavazásszerű akciókra gondolok.  Például 2010 utáni „nemzeti konzultációra” vagy ahhoz hasonló, manipulatív, demokrácia lejárató akciókra gondolok.

Amúgy lehetséges lenne, egy korszerű népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer kialakítása. Csakhogy a „nemzeti konzultáció” akciói, annyi eltorzult, rejtett sunyi, elemet tartalmaztak, hogy ez nem demokráciaépítés, de lejáratás volt.

A nemzeti konzultáció néhány alapvető silánysága: A vezetés által választott, másrészt válasz-sugallt kérdések. A választási lehetőségek, (a kérdések, meg a lehetséges válaszok) erősen hiányosak, amúgy pedig aránytalanok. A szavazás igazságossága, csalás mentessége nem volt biztosítva. A választás pontos csalásmentes összesítése nem volt biztosítva, ill. nem volt nyilvános. A kétes eredmény, kétesen számítódott bele a jogalkotásba.

     A lakossági fórumok, valamint a társadalmi konzultációnak, egyeztetésnek nevezett zavaros akciók sem jelentenek igazi nép-beleszólást. E vélemények, csak egyesek véleményei, ráadásul azokat vagy figyelembe veszik, vagy nem, összességében inkább lejáratják a demokráciát. 

      Nem is ritkán, elhangzik: a demokrácia lényege a vita. A parttalan, sehová sem vezető vita?  Ez így manipuláció. A demokrácia lényege a közös, leginkább szavazásos döntés. A vita ennek minőségét szolgálja. A vitának csak akkor van értelme, ha az direkt, vagy áttételesen (de nem ködbe veszően) egy döntéshozásba fut bele.

4b) A nagyon rosszul szervezett népszavazások (rossz, érdektelen a kérdés, rossz a tájékoztatás, nincs vitaidő és lehetőség, igazságtalanságok, csalások vannak, stb. ) inkább lejáratják a népszavazás intézményét.

A kisebb mértékben, rosszul szervezett népszavazások, többnyire nem járatják le a népszavazás intézményét.

4c) Lejáratás másik fontos része a csalásokkal, visszaélésekkel terhelt szavazások, választások. Ezek a csalások nem mindig nyilvánvalók és nem mindig illegálisak. Pl., ha valaki nem tartja be a választási ígéretét, akkor e csalásnak nincs szankciója, sőt szinte természetessé válik a csalás.

A jelenlegi szabad választás, a vezetési demokrácia része, és a közvetlen-demokrácia része is.

A jelenlegi választási rendszeren elég sokat kellene változtatni, hogy az igazi közvetlen-demokrácia színvonalát elérje, - ill., hogy az alapelvek 2. pontja alatti feltételek teljesüljenek.

Egyszerűen elmondható: a jelenlegi választások, szavazások nemcsak építik, de rombolják is a demokráciát.

5. Külön ki kell emelni a szavazáskor választáskor, de egyébként is, az objektív egyenlő tájékoztatás hiányát, a manipulációt, mint lejárató tényezőt.

 A centralizálást, mint diktatúraépítést és demokrácia gátlását, e felsorolásba nem veszem bele.

6. Vannak azonban más vezetés általi demokrácia-alkalmasságot rontó praktikák Általánosságban „a nép birkásítása” a vezetés szándéka, melynek sok-sok tényezője van. „Birkásítás”, ez nem a népre vonatkozik, hanem a vezetésre – a birkásítás szándéka a vezetés tulajdonsága.  A népnek csak egy része válik birkává (akinek nem inge ne vegye magára). Az elfogadó, elfásult, beletörődő nép kialakítása, mely természetesen a diktatúrának kedvez, a demokráciát, főleg a közvetlen-demokráciát gátolja. Másképpen: tudatos, társadalmi aktivitás csökkentéséről az önálló átgondolt vélemény csökkentéséről van szó.

Bármennyire is sértő hasonlat, a „birkásítás” (akinek nem inge, ne vegye magára), mégis találó. Egy olyan társadalomról van szó, amelyben az egyének, egymást harapdálják, egyéniségnek tartják magukat (lehet, hogy azok is), de végső soron azt teszik, amit a „legügyesebb” gazda akar. A mostani rendszerekben (új-kapitalizmus) az egyének pirosra, sárgára, lilára festik a bundájukat (óriási egyéniség vagyok), de végső soron követik a manipulációban legügyesebb gazdát. Régebben úgy követték a gazdát, hogy nem akartak ennyire egyéniségek, lenni.

Talán már említettem, hogy éppen a birka-büszkeség - engem nem érdekel a gazda, sem a kutyái - okozza, hogy a birka szinte észre sem veszi, hogy azt teszi, amit a gazda parancsol.

A demokrácia-alkalmasság leépítés (birkásítás) egy meglehetősen összetett dolog - néhány fontos, jelenleg is jellemző, oldala eleme:

Tulajdonképpen az alkalmatlanság kialakítást, két nagyobb részre kell bontani.  Az egyik oldal: emberek jelentős része, lehetőleg negyede engem, minket válasszon.

7. A másik oldal: a többség, de legalább az emberek felének ne legyen kedve, ideje közügyekkel foglalkozni, szavazni, választani.

Ennek néhány további eleme:

7a) A népnek ne legyen ideje, kedve a közügyeken gondolkodni – munkával, munkakereséssel, jogi ügyekkel, bürokráciával, pénzügyekkel, vásárlással, stb. – legyenek lefoglalva.

 7b) A meglevő pártokon kívül, ne nagyon alakuljanak ki közügyekkel foglalkozó közösségek. Ezt is több módón lehet elérni. Ez több okból is hasznos a hatalomnak: egyfelől, nem alakul ki komoly konkurencia. Másfelől, erősíti a nép, politikától, választástól való elfordulását.

7c) Végül, de nem utolsó sorban a legerősebb leépítő (birkásító) elem - a vezetés direkt manipulációs gépezetéhez csatlakozik..

Ez szintén sok részre, fajtára osztható: Pl. a propagandára (saját nagyságot hirdető plakátok jelmondatok, reklámok, egyebek).  Pl. a számtalan kommunikációs ferdítésre, csúsztatásra.

8) A hiányos társadalmi, történelmi oktatáson kívül, még a politikai média és általában a média a félretájékoztatás jelentős eszköze, ezek a legjelentősebb népbutító elemek.

Elsősorban a politikai média egy részének silányságára gondolok. A rendszertől a körülményektől függ, hogy az eredetileg demokráciaerősítő politikai média, mekkora hányada aljasodik le. Egyfelől a pártosodás, másfelől a profitszerzés, haszonszerzés tereli az elfogultság, a félretájékoztatás, ill. a demokrácia lejáratás utcájába, a lealjasodásra hajlamos lapokat, tévéket, rádiókat, a politizáló média egy jelentős részét. Még súlyosabb a probléma, ha a közszolgálati médiát aljasítják le, márpedig ez elég sűrűn előfordul

9) Ugyanakkor ki kell térni, a jelenlegi tömegkultúrára, melynek társadalmi aktivitást romboló, közvetve, a demokráciát leépítő hatásáért, ezért a vezetés is felelős.

Természetesen az emberek, a tömegkultúra-csinálók, a nép is felelős. Miről is beszélek?

   9a)  A jelenlegi tömegkultúrából sugárzó – egyéni hősök, egyéni megoldások.  A közösségi szellemiség a közösségi megoldások, lehetőség szerinti eltüntetése (Nem tudom, hogy megfigyelte e, a kedves olvasó, hogy az amerikai és általában a nyugati filmek kizárólag egyéni hősökről, legfeljebb kisebb csapatokról, egyéni megoldásokról szólnak. Az elemzést, lehetne folytatni.)

   9b) Továbbá, a jelenlegi tömegkultúra,(filmek, tv műsorok, videojátékok, stb.) akciófilmjei, bulvártémái, sztárcsináló praktikái, önmegvalósító műsorai, stb. – az agressziót, a tisztességtelenséget, de főleg az önzést, az egyéniesedést propagálják.

   9c) Egyéb olyan köz-szellemiségek „támogatása”, melyek a közömbösséget, az elfordulást, valamint a beletörődést erősítik.

    Tény, hogy a jelenlegi tömegkultúrából hiányoznak a társadalmi problémák, társadalmi megoldásai. Továbbá, erősen hiányzik a közösségi szellemiség, sőt összességében azzal ellentétes szellemiség sugárzik, tehát indirekt módón rombolja a társadalmi aktivitást, a szükséges tudást - kvázi birkásít. Valamint összességében gátolja a demokrácia fejlődését.

Más kérdés, hogy mit lehetne tenni, mivel itt nemcsak arról van szó, hogy a vezetés helyett, a nép döntsön. Azonban a közvetlen-demokrácia erősödése, valószínűleg pozitívan hat a jelenlegi tömegkultúrára, annak csinálói, valamint fogyasztói is, remélhetőleg igényesebbé, válnak, legalábbis a közösségbetartozási, a közösségépítési igényük erősödik.

    Itt jegyzem meg, hogy a közéletből, kultúrából, társadalomból sugárzó tisztességtelenség, minimum egy külön fejezetet érdemelne, ez, e könyv hiányossága. A másik hiányosság, az oktatási rendszer alapvető hibái, szintén minimum, külön fejezetet érdemelne.

A másik manipulációs oldal elemzése.

A másik oldal: emberek jelentős része, de legalább negyede engem, minket válasszon, avagy a tisztességtelen szavazathalászás néhány eleme.

A pártok, többek között lelkiismeretlen szavazathalászó szerveződések.

Az „okos vezetők” rájöttek, hogy a jelen választási rendszerben elég, ha megszerzik a szavazatok negyedét, ezzel bőven megnyerik a választásokat, ha az emberek másik felét sikerül közömbösségbe csúsztatni. Az okos vezetők arra is rájöttek, hogy nem fontos őszinte meggyőzéssel, az elfogulatlan legbölcsebb választókat, megszerezni - elég, ha a legkevésbé elfogulatlanokat, a legkevésbé bölcseket, mindenféle trükkel, maguk mellé állítják. Nézzünk néhány ilyen szavazatszerző elemet:

   a) Az üzleti, az anyagi érdekeltség, kvázi függés kialakítása, majd választási kihasználása. Egyszerűbben, a pénzzel is támogatott, üzleti, egyéb klikk, oda-vissza, támogatásáról van szó.

   b) Az állami alkalmazottak, egyéb állam által foglalkoztatottak, egzisztenciális függésének kialakítása (általában minden diktatórikus hatalom, minden társaság leváltja az állami alkalmazottak jelentős részét), majd e függés választási kihasználása. Egyszerűbben, az állami alkalmazottak, foglalkoztatottak (lehet a választók 15%-a is) az állásuk féltése miatt, nem mernek másra szavazni.

  c) A „választási csalások” néhány legális, ill. félig legális módja. Pl. az egyenlőtlen, egyben nagyszabású reklám, propaganda, megjelenés.

  d) A populista ígérgetések, ill. korábbi populista intézkedések.

  e) Valamint, természetesen a sokoldalú propaganda, manipuláció, többek között a választási kampány praktikái, ebben is (a nem éppen okosak elcsábításában) szerepet kap.

   Természetesen a közvetlen demokráciához kötődő manipulációk, általában a demokrácia fogalmának zavarossága, az „áldemokráciák” is lejáratják a demokráciát.

    Persze azért meg kell jegyezni, nemcsak a vezetés praktikái teszik a demokráciára alkalmatlanná a népet. Azért a népnek is megvan a maga felelőssége.

II. rész. A vezetési demokrácia, egyben a jelen demokrácia tényezői, hibái, lehetséges fejlesztése.

Néhány további alapvető megállapítás

Leegyszerűsítve, a demokrácia szerkezete és történelmi folyamata két részre osztható:

Egyrészt osztható a közvetlen-demokráciára, mely jelenleg még csak nyomokban valósult meg. Főleg erről beszéltem, eddig. A kiteljesedett közvetlen-demokrácia a jövőben jöhet létre, ha létrejön.

A demokrácia másik része a már nagyobb részt létrejött, ez a „vezetési demokrácia” – egyszerűen fogalmazva.

Szóval a jelenlegi „fejlett” nyugat demokráciája, jelentős részben (60-80%) megvalósította a vezetési demokráciát. Összekapcsolható a vezetési demokrácia és a jelen („fejlett” nyugat) demokráciája. A „fejlett” nyugat rendszerét, másképpen: új-kapitalizmusnak nevezem.

A következő fejezetek, elsősorban, a vezetési (jelen) demokráciáról szólnak.

Valójában a vezetés demokratizálódása, két problémakörből áll össze.

Az egyik az anarchia kérdése, a vezetés szerevezetté, ill. szervezetlenné válása.

Erről később beszélek.

A másik problémakör, hogy a vezetés előtt három út van: a túlzóan centralizált út, a szervezetlenül decentralizált (anarchikus) út, ill. az igazi demokrácia. Az igazi demokrácia részei: szervezetten decentralizált vezetés – lehetséges maximális közvetlen-demokrácia – ill. az előző kettő, optimális ötvözete.

Itt ismétlem, a 7b demokrácia alapelvet.

A jövőben is szükség van vezetésre, de a szervezetlen anarchikus vezetés nem tölti be a szerepét. Ráadásul az anarchia kiskirályi uralkodásokat, kvázi diktatúrát is létrehozhat. Ezért az anarchia, a szervezetlenség nem lehet alternatíva.  Marad a szervezett decentralizált vezetés, mint a demokratizálódás egyetlen alternatívája.

    A következőkben erről a problémakörről lesz szó.

A szervezett vezetésnek, ha demokrata akar lenni, melyik rendszert célszerű választani, a centralizált vagy a decentralizált rendszert?

A vezetés demokratikus fejlődésének eddigi és jövőbeli fejlődése, ha a vezetés a szervezett decentralizáció útján jár

Persze az anarchia, a szervezetlenség sem választható út, de erről később lesz szó.

E fejezet témája: a vezetési döntéshozás szervezett decentralizálása, a legfelső vezető hatalmának csökkentése.

A centralizálás, decentralizálás egyszerűsített kifejezések. A decentralizálás egyszerűsítve azt jelenti, hogy a döntéshozásba minél több független, önálló véleménnyel bíró (lehetőleg szakértő és népérdeket néző) ember, „vezető” vesz részt. A centralizálás ennek az ellentéte.

A következőkben felsoroltak, lényegében mind a döntéshozást decentralizálják, valamint a legfelső vezetés, és a legfelső vezető hatalmát csökkentik.

A jelenlegi alapvető vezetés-decentralizáló elemek.

(Mindenki elvileg független, de csak elvileg.)

1.Többpártrendszer. Négyévenkénti demokratikus választás.

Leváltás lehetősége.

Ellenzék.

Egyébként „a szabadon választott, egyéni képviselő rendszer” demokratikusabb lenne, mint a pártrendszer.

2. Demokratikus pártviszonyok.

A vezetés, a vezető pártok belső decentralizálása. Az önös érdek nélküli pártviszonyok. Továbbá, független tanácsadók, jelentősége.

3. A parlamenti döntéshozás. (többek között a házszabályok, szakbizottságok, demokratikussága)

4. A hatalmi ágak (pl. a bírói hatalom)

5. A független intézmények (Köztársasági Elnök, Ügyészség, ÁSZ, Alkotmánybíróság. MNB, stb.)

Fékek és ellensúlyok.

6. Az állam (az állami szervek, hatóságok, hivatalok) és az önkormányzatok – annak függvényében, hogy a mennyire függetlenek a központi hatalomtól, mennyire szolgálják a népet, az igazságosságot.

A racionális, hatékony működés, további feltétel.

7. Független társadalomtudományos és általában a tudományos szakmai szervezetek, műhelyek, tudósok, szakemberek. Egyetemek. Tudományos Akadémia, stb.

Jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy a tudomány a szakma nincs kellőképpen bevonva a döntéshozásba.

8.  Szakszervezetek, ill. független kamarák, szakmai szervezetek.

9. Sajtószabadság. Független média.

10. A közügyekkel foglalkozó, civil közösségek

11. Általában a civil közösségek önrendelkezése

12. A magángazdaság önrendelkezése.

13. Az állampolgár, a szabad fogyasztáson keresztül is beleszólhat a gazdaság alakulásába.

14. Alapvető szabadságjogok, alapvető emberi jogok, melyek nemcsak deklaráltak, de érvényesülnek is. Általában az alkotmány (alaptörvények) fontos része. Ugyanaz vonatkozik ide, mint a törvényekre, ill. az alkotmányra.

15. Szólásszabadság, (önmagában nem sokat ér)

16. Tüntetések és tüntetésszerű népi megmozdulások

17. A külföldi, szövetség aspektusú, nemzetközi beleszólás. Korunkban erősödik a jelentősége, de sajnos nem tisztázottan, szervezetten, ezért a zavarosság, ártalmasság aránya is részben növekszik.  A szövetség aspektus könnyen, szinte észrevétlenül átfordulhat kizsákmányoló aspektusba.

18. A népet, az igazságosságot védő törvények.  Hatalomkorlátozó, decentralizáló, mivel azokat nemcsak az aktuális vezetés hozta, de azokat az aktuális vezetőnek, vezetésnek is be kell tartani.

Viszont az aktuális módosíthatja a törvények jelentős részét, akár az alkotmányt is.

Továbbá, nagyobb részt, a vezetés-kiválasztás is, a hatalmában van.

Az állami támogatás állami gátlás pl. adózás eszköze is a kezében van

Az erőszakszervezetek egy része, pl. titkosszolgálat, mindenképpen a kezében van.

Gyakorlatilag a vezetés a hatalmába veheti, az erőszak eszközeit az állam eszközeit, az állampolgárok büntetésének eszközeit.

19. Az alkotmány (alaptörvények), alapvető emberi jogok és más fontos törvények. Hatalomkorlátozó, decentralizáló, mivel azokat nemcsak az aktuális vezetés hozta, de azokat az aktuális vezetőnek, vezetésnek is be kell tartani.

Az alkotmány hiányosságát, pontatlanságát azonban ki lehet játszani, a vezetés saját érdekében módosíthatja.

 20. A közvetlen-demokrácia elemei, pl. a korlátozott népszavazási lehetőség. Jelenleg erősen hiányosak, gyengék.  Máshol részletesebb elemzésre kerül.

  Ez tehát 20 elem, első látszatra meggyőző, de ha jobban megnézzük, akkor már nem annyira.

Azt megállapíthatjuk, hogy minden elem lényegileg a döntéshozást hivatott decentralizálni, illetve a legfelső vezetés, vezető hatalmát hivatott csökkenteni (fékezni, ellensúlyozni).

Pl. a négyévenkénti választás, azt jelenti, hogy hosszabb távon, pl. 20 év alatt több ember, vezető kerülhet a legfelső jogalkotó vezetésbe.

Pl. a demokratikus parlament az jelentené, hogy a parlamenti „képviselők”, sok ember, demokratikusan (szavazással) hozza a törvények jelentős részét.

Viszont, még e törvényekbe is beleszólhatnak a független intézmények emberei, tehát tovább bővül a jogalkotók száma.

Pl. ha a sajtó emberei, közvéleményt formáló, és néha intézkedés-visszavonást eredményező véleményt mondhatnak, az lényegében azt jelenti: a döntéshozó emberek száma bővült.

Nincs értelme az összes felsorolt demokratikus tényezőn végigmenni, de egyszerű logikával kimutatható: szinte mindegyik, valamely módón, arról szól, hogy ne néhány ember hozza a törvényeket, az intézkedéseket, hanem abba több embernek, sok embernek legyen beleszólása. Decentralizálás: sokasodik a döntésekben részt vevő, önálló, átgondolt véleményű emberek, vezetők száma.

Elismerve, hogy talán túlzott leegyszerűsítésnek tűnhet, a vezetés demokratizálódását, „szervezett vezetési decentralizálásnak”, nevezni, de én vállalom, ezt a lényegi leegyszerűsítést.

Ugyanakkor igazi decentralizálásról, vezetői bővülésről, akkor beszélhetünk, ha a minden „vezető” önálló, de nem önös, hanem a népérdeket is néző, alaposan átgondolt véleményével vesz részt a döntéshozásban. E demokratikus feltételek megléte, valamint a szavazás pontossága, jelenti a szervezettséget.

Néhány lényegesebb jelenlegi probléma, hiány.

Jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy a tudomány, a szakma nincs kellőképpen bevonva a döntéshozásba.

Talán egyszerűbb, ha egy példával élek. Például a paksi atomerőmű bővítése kérdésben, akkor született volna optimális döntés, ha az ország ebben járatos, legjobb, független 100-200 tudósát, szakemberét meghallgatják, és azok véleményét összesítik. Természetesen, mindez a nyilvánosság előtt, sőt annak bevonásával zajlik.  Persze nemcsak atomtudós, energetikai szakemberek hanem, például gazdasági szakemberek, a döntéshez szükséges mindenféle szakember, tudós részt vehetett volna e „vitában”.  A végső döntés, akár a tudósok szavazásával is megszülethetett volna, szervezésileg, nem nagy dolog.

A szükségszerű vezetési negatívumok miatt a vezetés, a társadalomtudományt szolgai szerepbe igyekszik helyezni. Ugyanakkor a maguknak a tudósoknak is erőfeszítéseket kellene tenni, hogy ebből a szolgai szerepből kiszabaduljanak. Viszont az is tény, hogy tudományok vezetői, a vezetés szélesebb körébe tartoznak.

Továbbá, e kérdést és sok más kérdést, már a „házégés előtt” el lehetne dönteni, a hosszas vitát kényelmesen le lehetne folytatni, vagyis tervezni kellene, nem elkapkodott azonnali döntéseket hozni.  Ebben az esetben (atomerőmű) is, a vázolt szakmai döntés lett volna az optimális, a politikusok beleszólása az ilyen ügyekben minimális lehet. Ekkor került volna a tudomány, a szakma, kellőképpen a döntéshozó pozícióba.

E helyett, ki tudja mi történt. Ki milyen szempontok alapján döntött, hiszen az egészet titkosították. Nyilván részt vett a döntésbe egy-két szakember tudós, de nem kellő számú és nem kellően elfogulatlan.  Így csak szerencse kérdése hogy jó, vagy rossz döntés született, nagy eséllyel, rossz.

A vezetési demokrácia teljességét - az alábbi, központi vezetéstől független, tudományos demokratikus működésű, jogalkotásban résztvevő, testületekkel (rövidítve: ftdmjr testületek) - lehetne elérni. 

Tehát az Alkotmánybíróság, az ÁSz, az Állami Ügyészség, az MNB, és a jelenlegi többi független testületen kívül (sok országban ezek sem függetlenek, ráadásul szűk hatáskörűek) -  szükség lenne még:

Vezetés-kiválasztó, leváltó ftdmjr testületre. Államot vizsgáló ftdmjr testületre. Statisztikai adatokért felelős, fejlődést megállapító, ftdmjr testületre. Gazdasági, technikai, újítási ftdmjr testületre. Költségvetési, fiskális politikáért felelős ftdmjr testületre. Közszolgálati média függetlenségére vigyázó ftdmjr testületre. Demokráciáért felelős, népszavazási közvélemény-kutatási ftdmjr testületre.

Továbbá, a minisztériumok függetlenségének szintén növekedni kellene.

    Általában az állami hatóságok, szervek, intézmények, iskolák, korházak, hivatalok, vállalatok függetlenségének, is növekedni kellene. A kreatív önállóság és az ellenőrizettség optimális arányát kell megtalálni.  Az ellenőrzés elméletileg nem azonos, a centralizált döntéshozással. 

Tehát a központi, ill. a legfelső vezetéstől való függetlenségről, és nem a néptől való függetlenségről, van szó. Sőt a felsorolt testületeknek, a néppel, az ügyfelekkel, a tagsággal szorosan együtt kellene működni.

A közvetlen, a nép általi választás, csökkentené a központi hatalomtól való függőséget, de erősítené a néptől való függőséget.

Továbbá, a Polgármesteri Hivataloktól független önkormányzatokra is szükség lenne.

Valamint, természetesen az igazságszolgáltatás, a bíróságok függetlenségét, a jelenleginél is erősebben, garantáltabban, meg kell őrizni.

Továbbá, a lényeget nem árt folyamatosan ismételni: nem kaotikus, hanem szervezett, pontosan szabályozott, decentralizáció szükséges.

Nem a vezetés által, hanem stabil, az alaptörvény által, pontosan szabályozott függetlenség szükséges. Az alaptörvény módosítása, pedig pontosabb, részben szigorúbb szabályozást igényelne.

Lenne még egy létre hozandó testületfajta, a nemzetközi gyűlésekre delegálható testültekről van szó. Ugyanis az ilyen nagy tanácskozások alkalmával, gondolok például az EU, az ENSZ stb. tanácskozásra, sokszor viszonylag gyors, valamint szakmai döntéseket kell hozni. Az ö nevük szintén kifejezné a szerepüket. A nevük, hosszan: a központi hatalomtól, politikától, független, a szakmai szempontokat, a nép, nemzet véleményét szem előtt tartó, nemzeti képviseletben levő vezetők, ill. testületek. Rövidítve:  fszaknép nemzeti képviselő.

A fenti hiányok okai, a teljesség igénye nélkül.

Ha jobban megnézzük, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a felsorolt 20 elem, egy jelentős része erről szól: te kisember, te istenadta nép, beszélhetsz, mondhatsz, amit akarsz, de ettől függetlenül én azt teszek, amit akarok.

     Azt is megállapíthatjuk, szinte minden elem kijátszható, a garanciák hiányosak.

     Nem elég, ha ezen elemek léteznek - azt is meg kell állapítani, hogy ezek valóban működnek? A felsorolt szereplők, valóban önálló véleményükkel beleszólnak a vezetés döntéshozásába, vagy csak díszletként működnek?

     Mielőtt továbbmegyünk, azt látni kell, hogy a meglevő elemek még akkor is csak részleges legfeljebb közepes körüli demokráciaszintet jelentenének, ha működnének. Viszont még a demokratikus rendszerekben is csak kb. 75%-os hatékonysággal működnek. A kevésbé demokratikus kapitalista rendszerekben 35-50%-os hatékonysággal működnek. A silány rendszer azáltal alakul ki, hogy a decentralizált döntéshozást könnyű centralizálni, a rendszer instabil, a centralizációval (diktatúraépítéssel) szemben nincsenek elég erős akadályok. Hiányoznak az igazi fékek. Nincsenek igazi garanciák.

    Már ennyi is elég, hogy megállapítsuk, a vezetés demokráciája semmiképpen sem lehet teljes demokrácia. Nem teljes, valamint nem igazi demokrácia, hiszen a demokrácia lényege, a közvetlen-demokrácia hiányzik.

    Az elemek fele egy kicsit többről szól, mint üres szólásszabadságról, ha működnének, akkor valóban jelentenének bizonyos fokú beleszólást a hatalomba. Csak bizonyos fokút, messze nem teljes beleszólást. Ellenben mit is jelent az, hogy a vezetés változtathatja a törvényeket, akár az alkotmányt is? Továbbá, mit is jelent, hogy a nagyobbrészt, a kezébe van a vezetés-kiválasztás eszköze, ugyanis a szabad választásokon kívül, ő vált le és nevez ki.  Valamint, hogy pl. a titkosszolgálat is a kezében van, és egyéb eszközökkel is rendelkezik. Mindez azt jelenti, hogy megvan, az alap, melyről indulva szépen csökkentheti, kiüresítheti a felsorolt tényezőket

.

A demokrácia-leépítés viszonylag egyszerű.

A diktatúra kiépítésének útján a következő lépés, hogy

 - törvénymódosítással, új törvényekkel,

 - a törvényes kiskapuk alkalmazásával, szükség esetén, a törvény megkerülésével, haveri társaság segítségével,

 - a központi hatáskör növelésével - a hivatal, a kisközösség hatáskörének csökkentésével,

 - a függőségi viszonyok megerősítésével,

- a saját embereinek kinevezésével,

megszállja, kiüresíti a független intézményeket, az államot, az erőszakszervezeteket. Akár a többi hatalmi ágat is. Illetve, mindezeket saját eszközeivé teszi.

 - Majd, szépen átírja a választási törvényeket, a parlamenti szabályokat, és egyebeket.

 - Természetesen, mindehhez az alkotmányt is szükséges módosítani. 

 - Ezután, szépen sorba az összes decentralizáló tényezőt (független média, civil szervezetek, stb.) is piszkálgatja, alakítgatja. Bár a legtöbb amúgy is, csak az üres véleménynyilvánítást szolgálja.

 - Eközben persze a manipulációs gépezet is dübörög, ill. sunyin lepi be a dolgokat.

    Megjegyzem, más sorrend is elképzelhető. Ha nagyon akarná, bizony ez a diktatórikus vezetés, szépen fokozatosan eljuthatna a totális diktatúrához. Erre is volt már példa a világtörténelemben.

A sikeres kezdetre, a diktatúra felé indulásra, pedig éppen napjaink magyar történései, F (feltételezett) kormány működése szolgál jó példával.

    Igen, de miért nem váltja le a nép? Akkor merüljünk el, a jelenlegi egyetlen komoly eszköz, a szabad választások hiányosságaiban.

A jelen vezetés kinevező-leváltó rendszerben, most csak a választásokra gondolok elég, ha az emberek 15%, a szavazók 25% egy pártot támogat. Ez tehát messze nem többség, ráadásul e támogatást, sokféle manipulációval, megfélemlítéssel, egzisztenciális lekötelezéssel, a választások nem egészen ferr szabályaival, elég könnyű megszerezni.

Most itt olyanokra ki se térek, mint a választási ígéretek megszegése, vagy az időközi leválthatóság. A mesterségesen szűkített silány választékra sem térek ki.

     A végső eszközt általában ritkán használja a hatalom (vezetés), illetve a nép. A végső eszköz: a vezetés a nyílt erőszak eszközéhez nyúl, illetve a nép alkalmazza először. Viszont a végső eszköz, a nyílt erőszak, a harc lehetősége, esetlegessé tehet minden közbenső eszközt. Ugyanakkor a végső eszközről, a fegyveres harcról kiderül, hogy nem végső megoldás, sőt egyáltalán nem tartós, nem jó, nem teljes, legfeljebb részleges megoldás.

Kitérés a jelen új-kapitalista rendszer alapvető hibáira. Részletesebben kitérve, a jogrendszer egyik alapvető hibájára

Kétségtelenül nincs két egyforma ország, két egyforma rendszerváltozat. Részben helyes, részben helytelen, hogy a 2015 körüli magyar új kapitalista rendszerváltozat áll a kiemelt helyen, a rendszer vizsgálatában. Azért más országok hasonló viszonyait is szem előtt tartom.

A gondolkodó, rajtam kívül sokan mások is, legalább 20 pontos felsorolást tudna összeállítani, a rendszerhez tartozó, pénzügyi-gazdasági rendszer alapvető hibáiról.

Ugyancsak, legalább 20 pontos felsorolást lehet összeállítani, az oktatási rendszer alapvető hibáiról.

Ugyancsak, legalább 20 pontos felsorolást lehetne készíteni a rendszerhez tartozó, jogrendszer, ill. igazságszolgáltatási rendszer alapvető hibáról.

Ráadásul, az említetteken kívül vannak még más rendszerterületek (szociális rendszer, egészségügy, természetvédelem, külügy, honvédség, stb.) is, a maguk hibáival.

Minden felsorolás előtt azonban fel kellene sorolni, a téma alapvetéseit, alapvető elveit. Mely alapvetések, egyébként, jelenleg nincsenek tisztázva.

Sajnos e felsorolások nem férnek bele e könyvecskébe.

Egy alapvető hibát azonban kiemelnék: az állam nem megoldja a problémákat, hanem elhúzza, elkeni, szétmaszatolja azokat.

Ez a hiba leginkább a jogrendszerhez tarozik.

Gyakran az állam kelti problémákat, gyakran az állam, mint az uralkodó osztály apparátusa, kizsákmányolja a népet, gyakran viszont a megoldatlan, orvosolatlan bajokkal okoz kárt.

Az elkenés, a megoldatlanság ugyanolyan károkozás, ártás, mint a kizsákmányolásból, a korrupcióból eredő, vagy az ésszerűetlen döntésekből eredő károkozás, ártás. Sajnos azonban a jogrendszerünk túlságosan is elnéző az utóbbi kettővel kapcsolatban, holott a kár, az kár.

Az elkenés, elhúzás megoldatlanság ugyanolyan bűn, mint más bűn, hiszen a bűn alapja, a másnak ártás.

Egyébként a jogrendszerünk, bizonyos csalásokkal, melyek végeredményben szintén károkozások, ártások, szemben is, feltűnően elnéző.

Az értelemszerű megközelítés szinte teljesen hiányzik a jelen jogrendszerből. Az értelemszerű megközelítés első kérdése: van e jogtalanul érdemtelenül károsult, és mekkora a kára? Az elmaradt haszon is kár. Ha van érdemtelenül károsult, akkor nagy valószínűséggel, van károsító is.

A lassússág, a szétkenés elsősorban a jogalkalmazókra, többek között a bíróságokra is érvényes, azonban nem egyéni hibákról (bár gyakran annak látszanak), hanem rendszerbeli, jogrendszeri, sőt jogalkotási hibákról van szó. Az elhúzás, az elkenés, szinte azonos a „bürokráciával”, de több annál.

Nem akarom leértékelni a bírói hatalmat, a külön hatalmi ágat, mert egy tényezője lehet a demokráciának, de valljuk be, ez inkább csak, egy hatalmi ágacska. Ágacska, mert csak jogalkalmazó, és mert a hatalom szabja meg a jogot, az eljárási jogot is, a működési kereteit.

Pl. ha jogalkotó, a hatalom, szigorúbb feszesebb szabályokkal, szankciókkal, gátolná a lassúságot, az elkenést, a megoldatlanságot, és biztosítana hozzá emberi, tárgyi pénzbeli eszközöket is akkor, jelentősen javulna a helyzet.

Jelenleg azonban megállapítható, hogy az elhúzás, elkenés, megoldatlanság okozta összes kár (anyagi és nem anyagi) hasonlóan hatalmas, mint a többi kár.

A probléma azonban visszavezethető oda, hogy a vezetés érdekeivel nem ellentétes ez a bizonytalan, elkent állapot. Egyfelől, ha jogi problémába kerül a vezetés, akkor ez egy egérút lehet a számára. Másrészt a nép sakkban tartásának (birkásításának) is egyik eszköze az elkenés, a bizonytalan állapot.

Másfelől a probléma visszavezethető, a vezetés szükségszerű negatívumaihoz, pontosabb ahhoz a ponthoz, hogy a vezetés alkalmatlan is, valamint fél is, a számára kockázatos változtatásoktól. Látszatváltoztatásokat tesz, abban kiváló, de amúgy ide-oda sepregeti a szemetet. Azt is mondhatjuk, a saját érdekeit, a saját kényelmét nem kockáztatja, az amúgy általa lenézett emberek haszna, igazsága miatt.

Érdekes módón az időhúzás, elkenés, amiben benne van a korrupció gyanújától való félelem, és a korrupció nem mond ellent egymásnak. A korrupt vezető, amikor biztos, biztonságos hasznot lát, akkor korrupt, ha pedig ezt nem látja, akkor több okból az elkenést, elhúzást választja. Úgy is mondhatjuk, hogy a jó vezető (sajnos ritka, mint a fehér holló), nem korrupt, de nem is elkenő, hanem problémamegoldó.

Megemlítem a jogrendszer másik óriási alapvető hibáját: az értelemszerű átgondolás, megítélés hiányát.

Ha a népnek nagyobb beleszólása lehetne (magasabb szintű demokrácia), akkor pl. a törvényeken keresztül is, gátolná az elhúzást az elkenést, a megoldatlanságot.

Mindezt egészítsük ki az alábbiakkal.

A demokratikus döntés két nagy szakasza: 1. a megismerés, egyben a vita. 2. a közös, legjobb megoldásra való törekvés, majd a megoldás.

A jelenlegi rendszerben a demokratikus döntés második szakasza, vagy a szétkenés, vagy az ellenségeskedés miatt hiányzik, tehát a döntések általános színvonala alacsony. Ugyanis a jelen (új-kapitalista) rendszer, akárcsak az elődei, többek között, a harcra, az ellenségeskedésre épül. Az ellenségeskedés mellett, pedig az elkenésre épül. Valójában ez is a vezetés szükségszerű negatívumaiból, ill. kisebb részben, az emberi természetből ered. A lényeg viszont: az igazi demokrácia rendszere, élhetőbb világot eredményezne. Hozzátéve: a szabályozott igazságos verseny nem harc.

Jelenleg a „fejlett nyugati” rendszerekben, a többpártrendszer, már gátolja a demokráciafejlődést, ill. a rendszerfejlődést

Gátolja, mert a független vezetők, testületek, a közvetlen-demokráciával kombinált, magasabb demokráciaszintjét akadályozza. 

Független vezetőknek, a megválasztása is független, vagyis jelentősen, közvetlenül választottak.

1. Persze a többpárt-rendszer, a monarchikus rendszereknél és az „egypárt-rendszernél” demokratikusabb. A többpár-rendszernek megvolt a maga történelmi szerepe, de a jelen állapotban már az alábbi tényezők miatt, fejlődés-gátló.

2. Ha van némi értelme a pártok ideológiáját a pártok identitását meghatározni, akkor elmondható:

A klasszikus diktatúra irány, többnyire a konzervatív oldalhoz köthető

Az anarchikus diktatúra irány, többnyire a liberális oldalhoz köthető.

A szocialista oldal jelenleg, többnyire a liberális oldal egy ága, mely elméletileg kisebb vagyoni, társadalmi különbségeket tartana kívánatosnak. Egyébként korunkban ide-oda táncol.

Tehát a pártideológiák, a fél-demokráciákhoz, diktatúra irányokhoz és nem az igazi, közvetlen demokráciákhoz kötődnek.

3. Viszont nem nagyon van értelme a pártok és pártideológiák meghatározásának, mert:

- Mert azok a gyakorlatban követhetetlenül homályosak, zavarosak, maguk a pártok sincsenek velük tisztában

 - Mert a pártok úgy váltogatják őket, mint az emberek, a gatyájukat.

 - Mert még a nagy politikai megosztások, úgy mint:

           - Nagytőke-ajnározás - nagytőke-korlátozás,

            - Emberek között, kisebb - vagy nagyobb hatalmi, vagyoni különbség,

            - Erősebb, nemzeti önállóság - vagy erősebb nemzetközi szövetség

            - Kisebb, gyengébb – vagy nagyobb, erősebb állam, stb..

          Ezek sincsenek nyíltan, egyértelműen megfogalmazva.

      - Továbbá, mert a nagy politikai megosztásoknak van egy optimális megoldása, tehát ésszerűségi kérdések, nem ideológiai kérdések.

        - Továbbá, a társadalmi ügyek, közügyek 75%-a az ideológiától független ügyek. Ezek megoldását a tudományos elemzés, ill. az optimális arány megtalálása adja.

4. A maradék 25% melyekben a nép igényei, a szükséglet-dominancia a nép izése dönt, de eme ízlést, igényt, szükséglet-dominanciát, csak a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer képes elfogadhatóan kimutatni.

A szükséglet-dominancia azt jelenti, hogy a jelentős társadalmi szükségleteknek (biztonság, rend, önrendelkezés, igazságosság, egyészség, tudás, természetóvás, anyagi testi jólét, stb.) az optimális arányokon kívül, van egy szubjektív, népízlésbeli, vonatkozása, amit figyelembe kell venni. Vagyis figyelembe kell venni, hogy a nép szerint. viszonylag melyik szükséglet, erősebb dominánsabb, és melyik az elhanyagolt. Ugyanakkor az alapvető optimális arányokat e nagy szükségleteknél is, a tudományos elemzés mutatja meg. Ugyanakkor, a nép általi kisebb mértékű módosítások elengedhetetlenek.

A népízlést, a népkultúrát, csak lassan, de biztosan, meggyőzéssel lehet korrigálni. Sem a népízlés pontos megjelenítése, sem annak korrekciója nem lehetséges közvetlen-demokrácia nélkül.

5. Jelenleg a pártok nem mások, mint döntéscentralizáló, ill. ellenségeskedésre alapuló szerveződések. (Másfelől lelkiismeretlen szavazathalászó szerveződések, de erről már szó volt.) Másképpen, olyan diktatórikus képződmények, melyek szükségszerűen a fölösleges hatalmi harcokkal és elvtelen szövetségekkel foglalkoznak, a helyett, hogy a közügyekkel foglalkoznának. Ellenségeskedésre alapul, mert, egy párt jellemzően, a más pártokkal, ellentétes nézeteivel határozza meg az identitását. Vagy gondoljunk a választási harcra (pártharcra), mely meglehetősen távol van az igazságos versenytől.       .

5b) A legnagyobb legerősebb párt, gyakran szűk vezetése, egyben a legfelső központi vezetés, a parlamenti többség vezetése, a kormány, de a hatalma még az állami apparátusra is kiterjedhet - ez centralizáció

      A pártok egyik jellemző diktatórikus vonása (a sok között), a frakciófegyelem. Az önálló átgondolt véleménynek még az írmagja se maradjon meg – ez a frakciófegyelem lényege.

      Egy másik jellemző, hogy a választó sokszor olyan pártkatonát választ meg, akiről semmit sem tud.

     Egy harmadik jellemző, hogy a párkatonák nemcsak a maguk hatalmi, vagyoni érdekeit szolgálják, de a pártjuk hatalmi érdekeit is. Vagyis, duplázott, a népérdektől való eltávolodás erőssége.

    A kevés párt is egyfajta választék-szűkítés, vagyis centralizálás.

5c) A pártok, a többpárt-rendszer lényegében, olyan szerveződések, melyek jó táptalajt biztosítanak a vezetés szükségszerű negatívumainak.

    Összegzésül kijelenthető: minden vezetőre hatnak, a vezetés szükségszerű negatívumai, de a pártrendszer felerősíti - a nép által választott, független egyéni jelöltek, vezetők rendszere, gyengíti a vezetés szükségszerű negatívumait. Ez még akkor is így van, ha a vannak a többpárt-rendszernél is, diktatórikusabb rendszerek.

6. A pártoknál jóval demokratikusabb és jobb döntést produkáló vezetés lenne - a független személyekből ill., testületekből álló vezetés - melyet elsősorban a nép, tagság választana ki – egy demokratikus, szervezett vezetés-kiválasztó rendszer keretei között.

A független személyekből összeálló testületekben megmaradna a személyek önálló átgondolt véleménye, az ilyen testületekből állna össze, a vezetés rendszere, melyekben nem alárendelt, de mellérendelt ellenőrzések, felügyeletek lennének.

A demokratikus szervezett vezetés-kiválasztás valami olyasmi lenne, hogy a vezetőjelöltek, igazi társadalomtudományos tudását, szaktudását, szerénységét, becsületességét, nép-empátiáját, stb. vennék figyelembe. Illetve, hogy diktatórikus, törtető, ravasz majmokat biztosan eltessékelik a hatalom közeléből.

7. A pártok a többpártrendszer munkáját szerepét tehát sokkal jobban el tudná látni:

- a korszerű népszavazási közvélemény-kutatási rendszer,

- az egyéni jelöltek népválasztására alapuló, korszerű vezetés-kiválasztó rendszer.

 - e kettőn kívül még létrejöhetnek, ügyek mentén szerveződő szövetségek, „egyfajta pártok”, de ezek vélemény-szövetségek lennének, nem hatalmi szövetségek. 

8. Ellenben a pártok, a többpártrendszer megakadályozza, hogy ezek a demokratikusabb, jobb döntést biztosító rendszerek kialakuljanak.

Ismétlem, az első lépcső, a közvetlen feladat: a pártrendszer helyett, egyéni vezetőkből (képviselőkből) álljon a parlament, ami többek között, a választási rendszer átalakítását jelentené.

A jelenlegi politikai, uralkodói elit nagyon jól ellubickol a maga álságos rendszerében, kicsit büdös, langyos mocsarában (jobboldal, baloldal, csinált pártharcok, nem lehet fejlődés, nincs új út), miközben a világ, s a népek problémai csak sokasodnak, erősödnek.

A vezetési demokrácia, ill. a jelen demokrácia, több módón fejleszthető lenne – csakhogy…

Többek között, már régen be lehetett volna, sőt be kellett volna vezetni, a vezetők munkajogi megítélését.

A munkáltatónak, pl. magyar népnek, az államon, keresztül joga van, a munkavállaló, pl. az ország-vezetés elbocsátásra, alacsonyabb pozícióba helyezésére, fizetéscsökkentésére, pénzbírságolására, jutalmazására, vagy adott esetben kártérítésére.  Tehát lehetne egy külön testület, akár egy bíróság, mely a népi közreműködéssel, törvényekkel szabályozottan mérné, a vezetés (vezetők) milyen munkát végez, jól vagy rosszul végzi a dolgát.

Amennyiben, rossz munkát végez, pl. kárára róható nagyobb katasztrófa történik, vagy az ország általános állapota, a széles életszínvonal romlik, stagnál (nem javul), egyéb bizonyítható, komoly, a törvénybe is leírt hiba fedezhető fel, akkor a törvény által előirt, szankciót kell érvényesíteni. Ezt a leromlást, többek között bizonyos statisztikai adatok is kimutatják.  

Ugyancsak elítélhető a vezető (leváltás, pénzbírság, stb.), vagy bármelyik közszereplő, amennyiben félrevezeti a népet, nyilvánvalóan hamis közléseket tesz nagy nyilvánosság előtt.

Mindennek persze ki kellene dolgozni jogszabályait, ill. be kellene vezetni a jogi gyakorlatát. Többek között, ki kellene dolgozni, hogy ez a kvázi „munkaügyi bíróság” mikor mondhatja egy vezetésre, egy közszereplőre: biztosan hazudott, biztosan félrevezette félretájékoztatta az embereket, büntetést érdemel. Pl., ha a kijelentés, közlés, ellentmond az egyértelmű tényeknek, ill. az egyértelmű statisztikai adatoknak. Pl. ha kijelentés, közlés ellentmond ugyanannak a közlőnek, hat hónapnál nem régebbi közlésével. Egyszerűebben: biztosan hazugságról van szó, ha a közlő rövid időn belül önmagának is ellentmond. De vannak, lehetnek további ismérvei, (pl. nyilvánvaló logikai bukfenc) a hazugságnak, a hamis állításoknak, a jognak ezeket is össze kellene szednie. Minderre jelenleg azt mondják: ezek politikai hibák, ezek politikai felelősségek, melyeknek politikai következményeik vannak. Értik ezalatt, hogy nem kell külön testületnek leváltani az ilyen vezetőket, a nép érzékeli ezeket a hibákat és a nép leváltja az ilyen vezetőket. illetve az ilyen közszereplők hiteltelenné válnak, és ez lesz, kvázi, a büntetésük. Csakhogy ez nem működik, ill. alig működik. Leginkább azért nem működik, mert olyan nagyszámú a hiba, főleg, olyan nagy tömegű, a hamis közlés, hogy a nép már képtelen reagálni erre az özönre, bele is fásult, bele is törődött ebbe a megállíthatatlan valótlanság áradatba. De lehetne még sorolni az okokat, pl., a vezetők 80%-át a nép képtelen leváltani. A nép képtelen pénzbírságot kiróni.

Miért ne lehetne a vezetést (vezetőket) is, egy enyhébb, nem büntetőjogi, de munkajogi megítélés alá vonni? Ugyanis a büntetőjogi megítélés, ami jelenleg elméletileg lehetséges, nem tudja például a rossz munkavégzést, vagy a hamis félrevezető közlést szankcionálni. Megjegyzem, a vezetők büntetőjogi megítélése is megérett a reformra.

Itt azonban ki kell térni egy elméleti problémára, amely egyszerűen így szól: a közvetlen népi ellenőrzést, a közvetlen-demokráciát kellene fejleszteni, vagy a vezetési ellenőrzést (a vezetési demokráciát) kell hatékonyabbá tenni?

Szerintem jelenleg, „is-is”, a jó válasz, de azért ez további átgondolást igényel.

Kétségtelenül el lehetne filozofálni ezen az elméleti problémán, azért nem teszem, mert a jelenlegi gyakorlat, egy opciót tesz lehetővé, ami ez: csakis a nép képes valamennyire szankcionálni, leváltani, a rosszul dolgozó vezetőt, vezetést ill., a nyilvánosságnak hazudozó, a népet félrevezető vezetőt, közszereplőt. Ugyanis a vezetés, végső soron, ön-szankcionálása esetleges, igazságtalan, többnyire elmarad. A jelenlegi közvetlen-demokráciának ez az egyetlen működő eszköze. Azért mert jelenleg nincs más komoly szankció, viszont ezek szankciót érdemelnek, a népi ítéletnek az emberek elfogulatlan értékelésének kell fejlődni.  E kézikönyvben több helyen elmondom, mi alapján lehet (demokráciaszint, egyéb döntésszínvonal, stb.) a vezetők, vezetések teljesítményét értékelni.  A hazugságok a félrevezetések felismerésről is beszélek, a lényeg viszont, hogy ezek is bűnök, ezek is ártanak, ráadásul képet adnak a hiteltelenségről. A gondolatból, a közlésből lesz a cselekvés, a hamis gondolatból, a hibás cselekvés. Ráadásul egyre inkább, egy zagyva gondolati dágványba süllyedünk, a következmények kiszámíthatatlanok. A helyesen értékelő, felismeri és jelentősen beszámítja az értékelésbe a valótlanságokat, a manipulációkat, a ferdítéseket, a félrevezetéseket.

Nem demagógia, de a vezetők népértő, néptisztelő működésének érdekében, törvényileg kellene szabályozni a vezetők életét, legalábbis regnálásuk ideje alatt. Pontosabban úgy kell szabályozni, hogy a vezetők élete közelítsen az átlagember életéhez. Pl. a jövedelmük ne legyen sokkal magasabb.  Amennyiben letelt az idejük és megérdemlik, sok milliót is kaphatnak, tehát nem irigységről van szó. Ha búsás, a megérdemelt utólagos elismerés, akkor nem mondhatják: na de a magángazdaságban sokkal nagyobb jövedelmek vannak. 

Továbbá, regnálásuk ideje alatt, az egészségügyi kezelésük nem történhet magánpraxisban és különleges helyen. Továbbá, a gyerekeik csak „állami iskolába” járhatnak.    

Természetesen a jelenlegi, csodás, saját, vagy családtagok ismerősök meggazdagodását meg kell szüntetni, hiszen ez nem más, mint köztörvényes lopás, ill. adócsalás.

Viszonylag egyszerűen meg lehetne oldani, a törvény nemcsak a politikus vagyoni elszámolását írná elő, de a családtagok ismerősök vagyonosodását is. A családtagok ismerősök állami funkcióba helyezését, ill. állammal folytatott gazdasági tevékenységét, a regnálási idő alatt, szintén törvényekkel lehetne, kellene tiltani.

     A vezetési demokrácia fejleszthető lenne az alábbi változtatásokkal.

A vezetési demokrácia fejlesztésének lényeges tényezői, a közvetlen-demokrácián kívül:

1. A vezetés-kiválasztó, leváltó rendszer megújítása.

A vezetés-kiválasztás területén is, új, ill. jobb szabályozásra lenne szükség. Hiányoznak, zavarosak a vezetők szankcionálásának szabályai, és még sok mindent lehetne, kellene pótolni. Nemcsak a „jó” kiválasztásról, kinevezésről kell gondoskodni, de az időszak közbeni „könnyű” indokolt leváltás lehetőségéről is. Mindezeket, elméletileg viszonylag könnyen lehetne pótolni.

2. A választási rendszer megújítása.

2a). Pártok helyett, független egyéni vezetők (képviselők) választása.

3. Az állami alkalmazottak, a vezetők, vezetőjelöltek kötelező oktatása, vizsgáztatása. Mely oktatásnak legalább a fele lélektani, ill. morális jellegű lenne – megtanítaná, hogy a vezetés szolgálat. Továbbá felfedné a vezetéssel járó pszichés hatásokat, a torzító hatásokat is, valamint megtanítaná, a pszichés kivédő, normalizáló technikákat.

4 Az oktatáson kívül, a pszichológiai és egyéb alkalmassági vizsgálat bevezetése is szükséges lenne. Elsősorban, szintén a „kellő szerénység”, néptisztelet, kiegyensúlyozottság, meglétének pszichológiai vizsgálatáról lenne szó.

5.  A vezetés, munkajogi megítélésének bevezetése.

6. A vezetés, regnálási idő alatti élet és jövedelem korlátozása. Ill. a korrupció lehetőségeinek megszüntetése.

7. A döntéshozó rendszer többoldalú megújítása. Törvényekkel biztosított decentralizált döntéshozás.

8. Az alkotmány és alkotmányozás megújítása.

Hiányoznak az alkotmánymódosítás értelmes szabályai. A demokrácialeépítés lehetetlenségét garantálni kellene. Természetesen kötelezően bővíteni, ill. garantálni kellene a népszavazási lehetőségeket, úgy is, hogy e törvényeket nagyon nehezen lehetne módosítani.

9. Több erősebb, törvény garantálná a demokráciát, és demokratizálódás irányát.

10. A meglevő független testületek (ügyészség, bíróság, köztársasági elnök, alkotmánybíróság, stb.) függetlenségének, hatáskörének bővítése, ill. az eddiginél erősebb garanciája.

11. Újfajta, még több, tudományos, demokratikus döntéshozó testületek létrehozása. A szaktudás, a tudomány jelentősebb bevonása a döntéshozásba.

Létre kell hozni, a hiányzó a kötelező ellenzéki, szakemberi, jogalkotás-részvétel szabályozását.

12. A döntéshozó testületek, a központi hatalomtól való függetlenségének növelése – viszont a népérdekhez való affinitás erősítése.

13. Nemcsak a decentralizált vezetés, de a többi decentralizáló elem (média, civil közösségek, stb.) önállóságának, függetlenségének, beleszólási lehetőségének bővítése.

14. Egyéb eszközök, tényezők, garanciák.

   Továbbá, többek között, szükséges lenne a pénzügyi gazdasági rendszer, az oktatási rendszer, a jogrendszer, egyéb területek alapvetéseit tisztázni, az alapvető hibákat tisztázni, ennek alapján reformtervet készíteni. Persze ez sem lehetséges megfelelő döntések, megfelelő döntéshozó mechanizmus, valamint szelektált okos gondolatok nélkül.

    Mindez szükséges, de kevés. Kevés, mert valami hiányzik. 

Pontosabban, ha létrejönne, akkor is kevés lenne.

     Azt is látni kell, hogy a felsorolt 20 decentralizáló tényező majdnem mindegyike, de az állami szervek, hatóságok, a politikai média, a független intézmények, a tudományos szakmai szervezetek, mindenképpen hajlamosak az önálló hatalmaskodásra. Hiszen ezekben is gyarló emberek dolgoznak, akikre hatalmi helyzetben, hatnak a vezetés szükségszerű negatívumai. Tehát ezek a decentralizáló tényezők adott esetben nem szolgálják, hanem ellenkezőleg, rontják, gyengítik a demokráciát.  Minden felsoroltnak van olyan önálló vonatkozása mellyel képes az antidemokratikus viselkedésre. Pl. a politikai média, a pártok és a pénz szolgálatába állva, félretájékoztat.  E kifordulásokat, ill. az önellenőrzés csapdáját, végső soron, szintén csak a közvetlen-demokrácia, a népi ellenőrzés képes megakadályozni.

    Sok mindent lehetne még tenni, de azt is látni kell, hogy a 14 javasolt új törvény, törvénymódosítás (rendszermódosítás) ellenkezik ama vezetők érdekével, akiknek ezeket a törvényeket meg kellene hozni. Vagyis az előrelépés nem jön létre, az önfenntartó kör, mint gát, működik.

       Nemcsak a közvetlen-demokrácia tekintetében, de a vezetési demokrácia tekintetében is megakadt a fejlődés, ami azt jelenti, hogy a vezetési demokrácia önmagán már sem képes javítani.

     Történelmileg, a vezetési demokrácia, hullámozva, világválságok árán, kb. 1980-ig valahogy előrébb vonszolta magát, de már több haladásra nem képes. Vagy, egy újabb világválság, globális hanyatlás, világégés áldozata kellene, de azt, azért jobb lenne elkerülni.

Szóval szákutcába jutunk, nem tudunk válaszolni, erre a kérdésre: igen mindez jó lenne, de hogyan lehet elérni? Ami biztos, a nép nyomása nélkül, a vezetés önmagától nem képes e változtatásokra.

    Akkor is zsákutcába jutunk, ha abból indulunk ki, a felsorolt vezetési demokrácia további elemei, már élnek, műkődnek. Ugyanis még ekkor is jöhet egy felettébb ravasz, rendkívül aktív diktatórikus vezetés, mely leépíti a demokráciát, felépíti a diktatúrát. Egyedül az aktív, nem behódoló, önállóságát megtartó, népi ellenállás, népi ellenőrzés képes az ilyen diktatórikus vezetéseket megállítani.

A következőket állapíthatjuk meg:

1. A jelenlegi „fejlett” demokrácia a szervezett döntésdecentralizálásról, a vezetés hatalmának csökkentésről szól, ami, ha működne, sem lenne teljes demokrácia.  Még a jelenlegi „fejlett” demokrácia is erősen hiányos, torz, több alapvető elem hiányzik.

Hiába van 20 decentralizáló, hatalomcsökkentő elem, ez sem elég, hogy a vezetés hatalmát jelentősen csökkentse.  A vezetésnek sok hatalma marad, sőt olyan sok, hogy képes növelni a hatalmát.

2. Viszonylag egyszerű alapelemek is hiányoznak.

a) Nincs kellően biztosítva a választás tisztasága, kiegyensúlyozottsága, a választék jósága – ezeken lehetne, kellene javítani. Többek között hiányzik egy olyan szabályozás, mely lehetetlenné tenné, hogy a lakosság kisebb részének akarata szerinti vezetés, kerüljön hatalomra.

Olyan választási szabályozás sem ártana, mely a sokszor 50%-ot, kitevő, passzív embereket, választási aktivitásra ösztönözné, megpróbálná a befolyástalan véleményüket megtudni, figyelembe venni.

A relatív többség növelése, valamint az egyszerűsített választások, szavazások (közvélemény-kutatások) látszólag ellentmondnak egymásnak. Valójában a népszavazások mellett, olyan kiterjedt közvélemény-kutatásokra van szükség, melyben le van képezve, reprezentálva van, a lakosság többsége.

b) Az alkotmánymódosítás szabályai is zavarosak, rosszak – ezen lehetne, kellene javítani - egyébként talán ez lenne a legfontosabb.

c) Továbbá, rossz a vezetés-kiválasztás rendszere – ezen is lehetne, kellene javítani.

d) A vezetések, vezetők, a központi hatalomtól való függetlenségét, tovább lehetne, kellene fokozni.

e) Továbbá, törvényesen lehetne, kellene biztosítani, a döntésekbe való bizonyos arányú kötelező részvételt, az ellenzéknek, tudománynak, szakmának.

És még lehetne sorolni, a hiányzó biztosítékokat.

Több, fontos, hatékony döntés-decentralizáló, vezetés-decentralizáló, vezetési demokráciát erősítő, új elemet, lehet kigondolni és elméletileg, viszonylag könnyen megvalósítani. Azonban jelenleg, e rendszerben, a vezetés már nem hajlandó további lépéseket tenni. A közvetlen-demokrácia fejlődése nélkül, valamint a nép nyomása nélkül, a vezetési demokrácia sem képes gyakorlatilag fejlődni. Ebben pedig benne van, a jelentős hanyatlás lehetősége.

3. A világon szinte egyetlen vezetés sincs, mely ezeket a változtatásokat meg tudná, meg akarná tenni. Annál inkább találunk demokrácia-romboló vezetéseket. Tehát a döntéshozó mechanizmusok rosszak, vagyis általában a döntések színvonala gyengül.  A világon számos komoly probléma van, ezek megoldására sincs komoly kísérlet a vezetések részéről. Ami nem csoda, hiszen ha a döntéshozók kiválasztása egyben a döntéshozás rossz, akkor minden rossz.

Mindez pedig azt jelenti, a rendszerbe ágyazott vezetések, a rendszerrel együtt, nem képesek további fejlődésre. A vezetési demokrácia (a döntéshozási decentralizáció a diktátor megfékezése) fejlődése megállt, nem képes tovább lépni.

4. Egyetlen alternatíva maradna, a közvetlen-demokráciára (részvételi demokrácia, e demokrácia) alapuló rendszer. Viszont ennek kialakítása is kétséges.

Többek között azért, mert a vezetés nemhogy támogatná a közvetlen-demokráciát, de akadályozza azt.

     Itt jegyzem meg, hogy egyes ostoba, vagy éppen rafinált vezető, és ostoba hiszékeny, vagy agresszív ember, egy másik alternatívát vázolgat: térjünk vissza valamilyen másféle diktatúrába. Ők ugyan másféle demokráciáról beszélnek, de ez csak, duma. Nem létezik jó diktatúra. Ez mindenképpen történelmi visszalépés, ami persze még jelenleginél is rosszabb helyzetet alakít ki. Később szó lesz még az anarchikus diktatúra irányról, erről az oldalról is lehet rombolni a demokráciát.

A vezetés, a vezetési demokrácia nem képes előrelépni, a közvetlen-demokrácia, ill. az ötvözött demokrácia nélkül.

Itt ezen a ponton vissza kell térni a közvetlen-demokrácia lehetőségeire.

Az előző részekben is már elég sok szó eset a közvetlen-demokráciáról (részvételi demokrácia, e demokrácia).

A demokrácia alapelvei jelentős részben a közvetlen-demokráciáról szólnak.

A demokrácia előnyei szintén jelentős részben a közvetlen-demokráciáról szólnak.

A vezetés direkt demokrácia gátló tényezői is jelentős részben a közvetlen-demokráciára vonatkoznak

A leggyakoribb, egyébként hamis ellenérvek, a közvetlen-demokráciára vonatkoznak.

Most viszont meg kell vizsgálni ez érem másik, sőt harmadik oldalát is. Az rendben van, hogy csak egy alternatíva maradt, az igazi demokrácia, az ötvözött demokrácia, amelyben a közvetlen-demokrácia dominál. De mivel ennek is vannak gátjai, kérdés: a közvetlen-demokrácia, mennyiben valóságos alternatíva?

A következőkben, a közvetlen-demokrácia gyakorlati lehetőségeiről lesz szó.

III. rész. Visszatérés a közvetlen-demokráciára, annak elsősorban pszichés problémáira.

Egy kis elmélkedés az emberi természetről

Kiegészítő fejezet.

Természetesen nemcsak a vezetőkkel, a vezetéssel vannak problémák, de az emberekkel is, beleértve magamat. Sok negatív tulajdonságot lehetne megnevezni, kiválasztani, főleg ha az emberek 15-25 százalékát kitevő lélektorzultakra gondolok. Szerintem, azonban a 75-80 százalékot kitevő többség, a meghatározó, e többségnek kellene, kordába tartani, az alig javítható kisebbséget.  Eme „átlagos, normális” többség, aki képes lehet kialakítani a közvetlen-demokráciát, valamint kordába tartani a vezetést.  Van még, kb. 5% kiváló ember, akik szinten semmit sem tehetnek a többség támogatása nélkül.

Az összes természetes emberi gyengeséget, silányságot nyilván itt nem fogom felsorolni. Tulajdonképpen a részletesen kitárgyalt „szükségszerű vezetési negatívumok” is természetes emberi gyengeségek.

Többször ismételem, nem véletlenül: a szükségszerű vezetési negatívumok, tulajdonképpen természetes emberi gyengeségek. Csakhogy eme emberi gyengeségek vezetői helyzetben jönnek elő, általában többé-kevésbé előjönnek, ezért szükségszerű vezetési negatívumok.

Az egyik alapvető baj, emberi tulajdonság, a pökhendiség (presztízsharcosság) és a körülötte levő csapdahelyzetek.

Emberi természetből eredő alapvető értelmi, érzelmi hibáról van szó.

Pökhendiség, azaz gőgősség, dölyfösség, nagyképűség, beképzeltség, önteltség, önzés, kapzsiság, irigység, okoskodás, fölösleges kötekedés, túlzott sértődékenység, helyi hatalomvágy, felsőbbrendűségi érzés, nagyravágyás, presztízsharcosság. Nem is tudom, melyiket használjam - mindezek erősen rokon értelmű fogalmak - talán a presztízsharcosságot, vagy mindet. Azért a „presztízsharcosság” fejezi ki leginkább, hogy nem megátalkodott aljasságról, hanem általános, szinte észre sem vehető, de mégis társadalmi szinten, nagy torzulásokat okozó tulajdonságról van szó. Szinte mindenki presztízsharcos, eme érzéssel születtünk, én is - sokan erről nem is tudnak, maguknak is hazudnak, de a lelkük mélyén azok - ők az áskálódó presztízsharcosok. A kérdés, hogy a presztízsharcosság, ambíció, stb., átlépi e, az építő út határait, vagy nem lépi át. Sajnos általában átlépi az építő út határait, a továbbiakban is erről, az átlépős fajtáról beszélek.

Egy sereg rossz tulajdonság lényegében a presztízsharcosságból, kevélységből, stb. ered. Az okoskodás, presztízsharcosság, felsőbbrendűségi érzés, stb. jelenik meg különböző köntösökben. 

A kapzsiság, irigység és hasonlók, jelentősen, talán nem teljesen, a presztízsharcosságból, önteltségből, erednek.

A rasszizmus, a túlzott nacionalizmus, a vallási fundamentalizmus, a más ideológiák jegyében való kegyetlenkedés, az álságos népmentés, az értelmetlen, elvakult politizálás, jelentős mértékben a presztízsharcosságból, nagyravágyásból erednek. Amikor ezeket kritizáljuk tudnunk, kell, hogy ezeknek két eredője van, az egyik maga a felsorolt probléma, pl., rasszizmus - a másik pedig, az eredő, eredendő gőgősség, felsőbbrendűségi érzés, presztízsharcosság.

A vallásból, kultúrából, közerkölcsből, egyebekből eredő világnézet, képes felerősíteni vagy tompítani a presztízsharcosságot, felsőbbrendűségi érzést.  A vallásnak, egyebeknek, erősítő, ill. tompító szerepük van.

A felsőbbrendűségi érzés, presztízsharcosság, okoskodás, stb. megoldása nélkül, nincs megoldás.

Márpedig ezt azért nehéz megoldani, mert körbe van ásva csapdahelyzetekkel.

   Pl. a „szerénység”, a pökhendiség ellentéte, azt is jelentheti, hogy utat nyitunk az ártalmas, káros gazember pökhendieknek.  A szerény, könnyen birkává válhat.

   Pl. az ambíció, az alkotás, a nemes versengés, a társadalmi aktivitás, a hasznos ügyek, a szükséges konfliktusok felvállalása - ezek jó, hasznos tulajdonságok – azonban, túlzásba vihetők, átcsúszhatnak pökhendiségbe, felsőbbrendűségi érzésbe.

    Ahogy az autonóm személyiség egyébként pozitív kialakulásának is van egy negatív határa. Egyénileg, meg társadalmilag is szükség van, a szűk egyensúlyi ösvényen járó, belső, ill. külső fegyelemre, fegyelmezésre, melyet a presztízsharcosság sokféle hatása is akadályozhat.

A jó nevében, vagy éppen a reménytelenség jegyében, elvadulhat az ember.

   Ráadásul nem ritka, a majomszeretet, a felületes ártó szeretet, az álszenteskedés, a túlzott engedékenység, az elkényeztetés.

  De az is egy csapdahelyzet, hogy mindenkire rá lehet fogni, hogy öntelt, nagyképű, stb. Akár egy bölcs ember, okos hasznos gondolatára is rá lehet fogni: okoskodás, pökhendiség. Illetve, rá lehet fogni a bölcs emberre: okoskodó, osztja az észt. Ráadásul igen nehéz az ellenkezőjét bizonyítani, hiszen valóban vannak okoskodók, pöffeszkedők, fölöslegesen kötekedők.

 A lényeg: az önzőség, valamint a presztízsharcosság azon két emberi alaptulajdonság melyből a demokráciaellenes felfogások erednek.

Kétségtelen, hogy a demokratikus ember igyekszik az alább vázolt szűk ösvényen maradni.

Nem gyáva, önállótlan megalkuvó, él az építő kritika lehetőségével, ami a fejlődés feltétele. Ugyanakkor általában óvatosan, udvariasan kritizál, vitázik, kivéve az extrém helyzeteket.  Ugyanakkor igyekszik nem megsértődni mások válaszán, kritikáján, és anélkül hogy megalkuvón behódoljon, általában mégis belenyugszik valamiféle közös álláspont kialakításába. Általában akkor is hajlandó az ideiglenes megegyezésre, békés végrehajtásra, ha azzal nem ért egyet, de nem gyáva, önállótlan, él az építő kritika lehetőségével - és forog tovább a kerék.

Nyilván mindez, egy szűk ösvényen való lavírozást jelent, amit a demokratikus ember vállal.

Néhány megoldás a teljesség igénye nélkül. 

    Legalább elméletileg legyünk tisztában a problémával.

    Próbáljunk meg olyan alapvető világnézetet kialakítani, mely nem erősíti, de tompítja az eredendő bűnt, a presztízsharcosságot, okoskodást, felsőbbrendűségi érzést.  Ha már presztízsharcosok, okoskodók is vagyunk, de legalább ne legyünk önző, felületes okoskodók.

(Éva és Ádám presztízsharcosságból szakította le az almát.)

   Legyen pontosabb, a társadalmi (mások iránti) hasznosság, ártalmasság, ill. önhibán kívüli ártalmatlanság, érdemtelen hasznosulás, mérés. Mert ekkor, ez dönthetné el, ki a ráfogott pökhendi, s ki a valódi pökhendi. Aki a társadalom, más emberek számára összességében, saját hibájából káros, az valódi pökhendi. A hasznos embernek egy határig elhihetjük, és megengedhetjük, hogy ossza az észt. Jelenleg teljesen torz az ilyen „mérés”, a hatalmi, vagyoni helyzetnek szinte semmi köze a hasznossághoz.

Álmaink liberális társadalmában, talán a nagyvonalú megítélés lebeg a kék égbe olvadva, de valójában a nehéz, szűk, hegygerincen vezető ősvényhez, e téren is kötve vagyunk.

    Nemcsak az embereket, de a gondolatokat, tetteket sem ártana pontosabban osztályozni. Az okos, átgondolt gondolat, tett, nem pökhendiség, az ostoba, káros gondolat, tett viszont az.

    Próbáljuk meg fenntartani a szűk egyensúlyt, többek között a pöffeszkedés és a túlzott, a kényelmes, önző szerénység között. A társadalmi aktvitásunk, ne csökkenjen, de át se menjen okoskodásba, pökhendiségbe.

     Végül, hogy az alaptémát is érintsük: a demokrácia, az igazi demokrácia, a közvetlen demokrácia is a megoldás részét képezi. Elméletileg egy jól működő demokrácia, képes lesz szelektálni a jó, és a rossz gondolatokat - segít szétválasztani a pökhendiséget a hasznos küzdelemtől.  Sajnos ezért még sokat kell küzdeni.

     Természetesen nem csak ez az egyetlen emberi természetből eredő alapvető emberi hiba van Többet is lehetne sorolni, de csak egyet említek: az ember nem tisztázza az alapvetéseket. Teljesen elhanyagolja a társadalomtudomány alapvetéseit, de a természettudomány alapvetéseit is. Nem tisztázza a kiinduló igazságokat, megállapításokat, ez pedig rengeteg problémát okoz. Mindez talán oda is visszavezethető, hogy az ember szeret okoskodni, felületesen locsi-fecsizni.

   Úgy gondolom, amíg az emberek többsége nem mérsékeli magában, másokban a presztízsharcosságot, s a többi emberi gyengeséget, addig nem lehet előre lépni.

A lényegi háttér világnézet.

E könyvecskében az emberi gondolatok mely kategóriái jelennek meg?

Egyébként az emberi gondolatokat, a tudatot, a köztudatot rengeteg kategóriára bonthatjuk. De most csak azokat sorolom fel, amelyek hangsúlyosan megjelennek e könyvben.

1. Általában beszélek véleményekről, nézetekről, döntésekről, elméletekről.

2. Néha, sajnos a jelentőségénél kevesebbszer, megemlítem az értelmet, az ésszerűséget, ill. annak hiányát. Sajnos a hiány, okaira nem térek ki, nincs hely kitérni.

3. Szóba kerülnek bizonyos emberi természetből eredő, alapvető tulajdonságok, leginkább úgy, mint alapvető értelmi, érzelmi hibák.

4. Szóba kerülnek a deklarált alapvető, világnézetek, vallások, ideológiák.

5. Megemlítek, néhány alapvető, rejtett, háttér, politikai törésvonalat.

6. Valamint itt a következőkben beszélek, a lényegi háttér világnézetekről.

 Ezek, természetesen összefüggnek, de azért más kategóriák. Néhány kategorizálással talán egy fokkal átláthatóbb lesz e könyvecske.

Az alábbi lényeges tényezők (egyszerűsített viszonyrendszer) egymással kölcsönhatásban vannak:

Vezetés szükségszerű negatívumai.

Emberi természetből eredő alapvető emberi gyengeségek. (Pl. a presztízsharcosság)

A lényegi háttér világnézet.

A társadalom, a rendszer alapvető hibái. (Külön kiemelve, az oktatás hibáit, a közvetlen visszacsatolás miatt)

Az egyének többségének, hosszabb távú összesített boldogsága

   Szóval ezek a lényeges tényezők hatnak egymásra, fogva is tartják, egymást. Talán az emberi természetből eredő alapvető gyengeségek összessége, emelkedik ki egy kicsit a többi a tényező közül. De csak kicsit, vagyis nehézkesen, lassan de ez is módosítható, a többi tényező által.

Eddig, és nagyon kedvező esetben ezután is az alábbiak voltak, lesznek (csakis ezek lehetnek), a társadalmi fejlődés legfőbb tényezői:

A tudományos, technikai fejlődés – de ezt rosszul is fel lehet használni.

Az igazságos emberek közötti különbség.

A demokratizálódás.

     A társadalmi fejlődés a legfontosabb, a legfőbb cél. Társadalmi fejlődés jön létre: ha minél több ember (állat is) minél boldogabban (kellemesebben egészségesebben, stb.) él.

Másképpen is meg lehet határozni.

Akkor térjünk rá a címben szereplő témára.

Egyes, rejtett (nem deklarált) lényegi, háttér világnézetek. (Egyszerűbben: lényegi, háttér világnézet)

Érdekes módón én ezeket jelentősebbeknek tartom, mint a „zavaros” deklarált, nézeteket.

Megint felfedezhető az érdekes kifordulás: egyfelől vannak, a deklarált, megjelenő világnézetek, elvek, melyek mégsem valósak. Leginkább azért hamisak, mert felszínes ruhaként használják, sőt, mint a ruhát, állandóan az érdekéhez, valamint a rejtett világnézethez szabják azokat. Ugyanakkor vannak az egyáltalán nem deklarált, sőt alig emlegetett, de a lélek mélyén rejtetten lapuló, de mégis biztosan, gondolkodásra, cselekvésre ható, tehát, valóságos világnézetek.

Egyszerűbben: vannak a deklarált, de többnyire nem valós világnézetek, valamint vannak a többnyire rejtett, de valós világnézetek. Az utóbbiakat, másképpen: rejtett, lényegi, háttér világnézeteknek – nevezem. Ezek valósak (nincsenek elferdítve, és hatnak), azonban nem biztos, hogy igazak, sőt gyakran tévesek, torzak. Ugyanakkor a „még fel nem fedezett igazságok”, megint egy másik létező kategória. A cél, hogy gyarapítsuk a valós, tudott, deklarált egyben igaz (jó) nézetek számát.

Nem véletlenül használom a „rejtett” szót, mert ezek a világnézetek többnyire nincsenek deklarálva, sőt tisztázva sincsenek, maga a fogalom sem létezik. Remélem ezután létezni fog.

Szóval alapvető, többnyire rejtett nézetekről van szó, azonban figyelmes gondolkodó naponta fedezi fel ezek létét. Éppen úgy a sajtóban, médiában, mint a hétköznapi beszédben.

A felsorolás talán érhetőbbé teszi, miről van szó.

Ötöt csak felsorolok, a hatodikat részletesebben taglalom, mert elég sok köze van a demokráciához.

Minden lényegi rejtett, hátér világnézetnek van egy kérdése, a lehetséges válaszokkal – valamint van egy a jelenben általában elfogadott válasz – ez a jelen emberi (a többség) világnézete.

      1.Mennyire fontos a társadalom, a rendszer? Lehetséges válaszok: Elsődleges?

       Másodlagos? Harmadlagos?

A jelen, valószínű többségi válasz (világnézet): másodlagos, vagy harmadlagos - miközben a helyes válasz, az elsődleges. Összesítve, e világnézet, torz.

2. Az emberi, hatalmi vagyoni különbségek elfogadhatók? A lehetséges válaszok: Elfogadhatók, akkor is, ha azok, mint jelenleg is, nagyok és igazságtalanok? Akkor fogadhatók el, ha nagyok, de igazságosak? Csak akkor fogadhatók el, ha azok kicsik arányosak és igazságosak?

A jelen, valószínű többségi válasz (világnézet): az első - miközben a helyes világnézet, a harmadik lenne. Összesítve, e világnézet, torz.

A fenti alapkérdést még sokféleképpen fel lehet tenni: pl. elfogadható, hogy bármilyen alapon (kivéve a hasznosságot, tehetséget) vannak, kiváltságos csoportok rétegek? Jelenleg a nemzeti, a rassz, a genetikai alapon való megkülönböztetést, valamint a valláson, világnézeten alapuló igazságtalan megkülönböztetést nagyjából elítélik, de nem ítélik el a hatalmas (szükségszerűen érdemtelen) vagyon, ill. hatalom alapján, való megítélést. Akkor legyen egységesen igazságos az elv. Egy gyerek nem tehet arról, mely országba, mely rasszba, milyen kultúrába, vallásba születik, de arról sem tehet, hogy gazdagok, vagy szegények, hatalommal bírók, vagy hatalom nélküliek a szüleik. Minden gyereknek egyenlő indulási feltétel jár - nemcsak elméletileg, gyakorlatilag is.

Más logikai levezetések is lehetnek: pl. a bankigazgató és takarítónő között nincs százszoros hasznossági különbség, a jövedelmi különbség, mégis százszoros.

Tulajdonképpen ez a világnézet másképpen az emberi egyenlőség világnézete. Természetesen egyenlőség alatt, az egyenlő feltételek megteremtésére való törekvést kell érteni. Sok manipulátor kihasználva a pontatlan egyszerűsítés félremagyarázhatóságát, hamisan bizonygatja, hogy nem lehet egyenlőség.

De bizony létezhet, olyan világnézet, mely azt tartja, arra törekszik, azért tesz, hogy minden ember, főleg gyermek, lehetőleg egyenlő feltételek, mérés mellett, az önhibán kívüli gátlások ellensúlyozásával, versenyezzen, boldoguljon az életben – úgy, hogy e verseny mércéje a másoknak, a társadalomnak tett hasznosság, ill. ártalmasság legyen. Lényegében ez, az egyenlőség meghatározása.

Természetesen, a különbségek, ill. egyenlőség világnézete, nemcsak igazságossági, elvi kérdés, de komoly kihatása van, a gazdaságra, a közbiztonságra, általában a jólétre. Ez a többi világnézetre is igaz.

      3. Szigorú, precíz, harcos legyen, vagy békés lezser,

       nagyvonalú, (szükségszerűen kissé

       Igazságtalan) legyen az ember, a társadalom?

Nos, ebben megoszlanak a válaszok. Rövid helyes választ én sem tudok adni - talán ez a központi kérdés.

4. Bár, több szükségletre vonatkozó lényegi világnézet lehet, de a legélesebb mégis a következő.

Az anyagi jólét, a tárgyak, a pénz birtoklása, a szükségletek (biztonság, igazságosság, egészség, tudás, stb.) között hol áll? A lehetséges válaszok: Elsődleges? Másodlagos? Vagy sokadlagos?

A jelen, valószínű többségi válasz (világnézet): elsődleges - miközben a helyes válasz, a sokadlagos. Összesítve, e világnézet, torz.

5. Van e, emberi, egyéni szabad akarat? Melyek a legfőbb emberélet irányítók?

E világnézet taglalását itt nem részletezem. Csak megjegyzem: szerintem van szabad akarat, ez a helyes világnézet.

6. Végül jöjjön a hatodik, melyet majd részletesebben is taglalok

A ravaszkodás, csalás, hazugság, ügyeskedés, becstelenség, mennyire elfogadható? A lehetséges válaszok: Bizonyos mértékig elfogadható? Egyáltalán nem fogadható el?

A jelen, valószínű többségi válasz (világnézet) a második, bizonyos mértékig elfogadható - miközben a helyes válasz - egyáltalán nem fogadható el.  Ez tehát, pontosabban ez is: torz világnézet.

Mielőtt továbbmegyünk, meg kell állapítani: jelenleg, a nép lényegi háttér világnézete, összességében torz. Természetesen ez az én személyes véleményem.

Egyébként, aki a közvetlen-demokráciát, a népszavazást támogatja, propagálja, szükségszerűen kimondja: az én bármely véleményem nem felsőbbrendű, bár igaznak tartom, de elfogadom a többség véleményét.

Ennek az ellenkezőjét vallják, azok, akik nem támogatják, nem propagálják a közvetlen-demokráciát, egyben a népszavazást.

Nem vagyok én demokrácia-tagadó, ha a többség véleményét torznak állítom, a magamét igaznak?

Hozzá kell tenni, hogy ebben a torz népi világnézetben azért jó adag manipuláció, külső torzító hatás is van. 

Ha lenne egy valóságos (nem, nemzeti konzultáció féle), közvélemény-kutatás, melynek előzetes vitájában többek között, az én, valamint a velem egyetértők véleménye megjelenne, befolyásolná a köztudatot - majd a szavazás eredménye, ennek ellenére az itt felsorolt torz nézetek győzelmét hozná, akkor már nem használhatnám e jelzőket: torz, hamis, stb.. Úgy kell elfogadni a többség véleményét, mint a független bíróság véleményét. El kell fogadni, de azért fellebbezni szabad.

A közvetlen-demokrácia nem jelenti az egyéni vélemények megszűnését. A többség akaratát tiszteletben kell tartani, be kell tartani, de azért demokratikus úton, meggyőzéssel, a saját vélemény igazáért is lehet küzdeni.

Viszont, amíg nem alakul ki azon népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer, mely képes a vélemények elfogadását (egyféle igazságát), ill. a többség véleményét mérni - valóban megkérdőjelezhető minden vélemény igazsága. Főleg azon vélemények kérdőjelezhetők meg, melyek a többség véleményéről szólnak. Természetesen az én véleményem igazsága is megkérdőjelezhető.

Addig csakis a hagyományos módón, zavaros, hátrányos helyzetből (a vezetéshez képest hátrányos helyzet) érvényesítheti az átlagember a véleményét: néhány ember előtt elmondja, és azok egy része talán elhiszi. Jobb híján én is ezt teszem. Mérés nincs, direkt következmény nincs, a hatás, a fejlődés, esetleges.

Szerintem ez rossz, ezt meg kell változtatni, a változásig viszont, jobb híján én is, e zavaros, hátrányos, esetleges keretek között vagyok kénytelen, véleményt kifejteni.

Tisztázni kell: Az aktuális, valóságos népvéleményt mindenkinek el kell fogadni.  Ami nem jelenti az elméleti egyetértés szükségességét.  Az elfogadás, betartás mellett, a népvélemény megváltoztatásán lehet munkálkodni, sőt ez demokratikus ténykedés, amennyiben demokratikus eszközökkel történik.

Ugyanakkor a demokratikus ember másik állandó feladata: a nép (többség, stb.) valóságos véleményének, nézetének, világnézetének kiderítése, hiszen ezt kell aktuálisan betartani, és nem mást.

Újra megjegyzem, a magyar nyelvben, a „valóságos” ill. az „igaz” szavak általában, mint rokon értelmű fogalmak keverednek. Én is gyakran keverem őket. Itt azonban eltérő értelemben használom őket. „Valóságos” – ami nincs elferdítve, ill. ami aktuálisan biztosan hat, de nem biztosan igaz. „Igaz, jó” – ami leginkább bizonyított, ami az emberek tartós boldogságát szolgálja, de nem biztos, hogy aktuálisan hat, vagy egyáltalán, felismert.

Visszatérve, a gondolkodó nyilván felfedezi a lényegi világnézetek között az összefüggést.

Érdekes, furcsa, viszont, a rejtett, lényegi háttér világnézet, hátterében is vannak további eredők. Talán az emberi természet, az átlagember, veleszületett negatív tulajdonságai, mint pl.: a presztízsharcosság, a sértődékenység, stb. – a leginkább eredeti meghatározók. De még ezekre sem mondhatók, hogy teljesen alakíthatatlanok. Jelentősek az oda-vissza hatások.

Többek között, mint összefüggés, kirajzolódik egy olyan önző embertípus, aki azt vallja, (mert ezt látta) hogy az önző, akár más kárára történő, ügyeskedés, csalás nem nagy baj, tehát lehetnek érdemtelenül kiváltságosak. Továbbá, a vagyon, hatalom a legfontosabb, a társadalom, a többség elhanyagolható, és a rendszer a maga törvényeivel szintén jelentéktelen. Jelentéktelen, mert a törvényeken kívül, kiskapukkal is lehet érvényesülni, ill. a boldogságnak vannak egyéni vonatkozásai is. Egyébként e felfogásban vannak igazságelemek, de összességében torz. 

Persze vannak, akik az önzőségükbe belekevernek valamilyen magasztos, akár igazságot hirdető eszmét, vallást, ennek ürügyén zsarnokoskodnának.

Más összefüggések is vannak - mondhatjuk a jónak, helyesnek is van egy láncolata, ahogy a rossznak is van. 

      Pl. ezt is gyakran hallani: úgysem lehet egyenlőség - ostobaság, egyenlőségre törekedni.

Ez is féligazság, a mondat első fele részben igaz, a második fele nem.

Ugyanis, az igazság így szólna: Lehet, hogy soha nem lehet megteremteni, az egyenlő feltételek mellett - a közösség számára való hasznosság – mérését, ill. megítélést, de mindenképpen törekedni kell, rá, mert minden ettől eltérő elfogadhatatlan, megszüntetendő. (Egyenlőség: egyenlő jogok, lehetőségek, feltételek.)

Azért emeltem ki ezt a megállapítást, mert ez, lényegében minden torzított világnézet cáfolata.  Elsősorban a 2. és az 5. torz világnézet, de áttételesen minden torz világnézet cáfolata.

Valójában a lényegi világnézet nem más, mint az eltérő konklúzió, pontosabban e toldalék:

 - Lehet, hogy a hiba volt, van és lesz is, de akkor is elfogadhatatlan, törekedni kell a csökkentésére, megszüntetésére.

Nyilvánvalóan egészen mást jelent, más cselekvést határoz meg: a beletörődő (ez van, és csönd) hozzáállás, mint a nem beletörődő hozzáállás.  A kettő egymással ellentétes.

Sok ésszerűtlen, kegyetlen elképzelés, „világnézet” van. Pl. hogy lehetnek hasznos támadó, térítő (hódító) háborúk, harcok. Pl., hogy az ártatlan civilek, köztük gyerekek, megölését, bármi is igazolhatja. Pl., hogy megölünk néhány tízezer, vagy millió embert és megváltozik a világ.

Hosszasan lehetne sorolni, az agyament háttér elképzeléseket, de visszatérek a hatodik világnézetre.

Az utolsó hatodik, lényegi háttér világnézet rövid elemzése.

A hatodik világnézet, másképp ezt mondja: a más kárára történő ügyeskedő érvényesülés nem elitélendő, hanem elfogadható, sőt adott esetben, csodálni való az ötletesség, ügyesség.

Hasonló ötletesség, okosság, mint amivel az ember az élettelen természetet használja ki.

Csakhogy, ha másoknak árt, ezzel az ötletességgel - egészen más helyzet.

Három további torz, kapcsolódó világnézet. Sajnos mindhármat szinte naponta hallom politikai és társadalomtudományos műsorokban, de a hétköznapi beszélgetésekben is.

a) - Persze a vezető lódít, bevet mindenféle hatalmi praktikát, trükköt (csalást), de ez természetes, sőt a maga nemében zseniális is lehet, ha ügyesen csinálja – így szól nagyjából a torz nézet.

b) Gyakran dúsgazdag üzletemberre mondják: - lehet, hogy nem volt teljesen csalásmentes, de ekkora vagyon összehordása, szinte csodálatra méltó.

c) - Ez a hódító, általában a hódító (pl. Július Cézár, Nagy Sándor, stb.) zseniális szinte csodálatra méltó hadvezér volt – így szól nagyjából a harmadik torz nézet.

   Valójában a tisztességes ember, csak azon gondolkodhatna el, hogy van e olyan határ, ameddig még elfogadható a másnak ártó ügyeskedés, ravaszkodás. A probléma az, hogy itt egy teljesen meghatározhatatlan határvonal van - ki tudja, hogy ki, mennyire árt a másiknak. Ha elfogadjuk a bizonytalan, kismértékű ártást, akkor könnyen át lehet csúszni a nagymértékű ártásba. Persze ez nem azt jelenti, hogy az apró vétségek és nagy bűnök közé egyenlőséget kell tenni, de azt jelenti, hogy ide is illik, a helyes világnézet: 

-  Voltak vannak, lesznek vétségek, csalások, de arra kell törekedni, hogy ezek csökkenjenek.

Ez viszont káros világnézet: - Voltak, vannak, lesznek vétségek, csalások, ez van és kész.

Viszont, ha megnézzük a felsorolt  a), b), c) nézeteket, rájöhetünk, hogy sokkal károsabb világnézetről van itt szó.

Egyrészt, arról van szó, hogy a siker, a vagyon a hatalom, a hódítás feloldja az erkölcsöt.

Másrészt, annak ellenére megtörténik a feloldozás, hogy itt biztosan nem kis vétségekről van szó, hanem komoly bűnökről, hiszen a károkozás jelentős.

Harmadrészt, nemcsak elfogadásról, kétséges feloldozásról van szó, hanem csodálatról, tehát teljesen átfordul a megítélés.

A torzított lényegi (háttér) világnézet hatása. (TLVH jelenség.)

Mit mondanak ezek a megállapítások?

Azt, hogy az aljasság becstelenség nemcsak hogy elfogadható, de ha magas szinten csinálják, akkor csodálatra méltó.

Azt is mondják: lehetnek, vannak, legális aljasságok, csalások.

Azt is mondják: lehetséges, olyan megítélés, mely nemcsak a másnak hasznosságot nézi. Közvetve azt is mondják: lehetnek kiváltságos csoportok, rétegek.

És ami a demokráciához kötődik, azt is mondják e világnézetek áttételesen: - Fogadd el, hogy a vezetők csalnak, aljaskodnak, manipulálnak, mert az természetes.  Fogadd el, hogy a rendszer, a társadalom ilyen, ez a természetes.

Vagyis, ha a torzított világnézet kifejti hatását, az üzenete érvényesül, akkor semmi értelme fejlődésről, demokráciáról, egyebekről beszélni.

Egyfelől, a rendszert vizsgálva gyakran felfedezhetjük a torzított lényegi világnézetet, ill. annak hatását, mely természetesen, torzító hatás. Ezt nevezem én röviden: TLVH jelenségnek.

Másfelől, fontos lenne, hogy ellenálljunk ennek a hatásnak, vagyis ne valljuk, ne terjesszük, sőt lépjünk fel a torzított lényegi világnézettel szemben.

    Rendben van, az emberi természet gyengesége, leginkább a presztízsharcosság, komoly probléma, de ebből nem ered, hogy a trükköző csaló vezetőket, a hasonló dúsgazdag üzletembereket, vagy éppen a hódító gyilkos hadvezéreket (tiszteket) csodáljuk. Ezeket a kijelentéseket (világnézeteket) emberek tudatosan, vagy ostobaságból terjesztik, ezek emberi termékek, világnézetek. E világnézeteket a vezetés sunyin támogatja.

Nézet és szólásszabadság van, tehát nem szabad erőszakkal fellépni semmilyen nézettel szemben - viszont békés eszközökkel fel lehet, fel kell lépni. Mindenkinek saját magán illene kezdeni.

Manapság sokat beszélnek európai értékekről, meg a keresztény értékekről - túllépve a beszédek zavarosságán, többet érne, ha inkább a torzított lényegi háttér világnézettel foglalkoznának. Azzal, hogy valójában, mint gondolnak az emberek a lelkük mélyén.

A szélesebb megközelítés után, térjünk vissza a szűkebb körű közvetlen-demokrácia elemzésre.

Bár a torzított lényegi háttér világnézet a népben is termékeny talajra talál, ami a közvetlen-demokrácia lehetetlenségét bizonyíthatja. Azonban a közvetlen-demokrácia másfelől, egy népnevelő mechanizmus lehet. A torz, gondolatokat a nép elveti, a helyes bölcs gondolatokat elfogadja és terjeszti. Egyszerűbben: a népi, viszonylag jó döntések, fokozatosan kiterjednek, a világnézetre, valamint az oktatandó elvekre, ismeretekre is.

Még a fejlett vezetési demokrácia is, hiányos, torz rendszer, a közvetlen-demokrácia nélkül.

A legfontosabb közvetlen-demokrácia feltételek

1. A legfontosabb feltétel, szempont: a népi döntések lehetőségének mértéke. A népi döntések lehetőségének növelése, a demokrácia-fejlődés legfontosabb feltétele.

Azért kell „lehetőségről” beszélni, mert előfordulhat, hogy a nép nem használja ki a lehetőséget, de ettől még az elsődleges demokráciaszint nem csökken. A félremagyarázások miatt is fontos, hogy „lehetőségről” beszéljünk.

További feltételek:

2. A vezetés részéről, akadályozás helyett, támogatás. Elsősorban, törvényi támogatás.

A vezetés rengeteg módón tudná támogatni a közvetlen-demokráciát. Pl. lehetővé, sőt gyakorivá, tehetné, a népszavazásokat. Az intézményi, hivatali közvetlen-demokráciát is támogathatná, kvázi előírhatná. Sőt egyes civil közösségek, pl. munka-közösségek demokratizálódását is támogathatná. Segítené, netán saját maga hozná létre, a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszert. Mindez nem történik, sőt a már taglalt okokból, felismerhető az akadályozás.

3. Értelmes, fontos, megvalósítható ügy, legyen a népszavazás tárgya. Minden kisebb-nagyobb, de fontos, nem kifejezetten sürgős, ill. szakmai kérdésben, a nép véleménye, jogalkotási céllal, hallgatassák meg.  A népszavazások, közvélemény-kutatások száma, is egyfajta feltétel.

4. Bárki javasolhat értelmeset, sőt kiválót – elv határozza meg a javaslati rendszert.

5. A helyesen feltett, megoldható, kérdés, kérdések.

6. Az érintett többség akarata döntsön. Vagyis kívülállók ne nagyon szavazzanak. Illetve, olyan szavazási rendszer szükséges, melyben az érintett többség akarata jelenik meg. Pl. el kell érni (ösztönzéssel, többszörös szavazással, stb.) hogy a relatív többség elérje, a 35, ill., az 51 százalékot.

7. Az egyéni döntések, pontos (egész, érintett közösség véleményét leképező) összesítése

8. A bizonyítható, jogalkotási realizálódás, stb.

9. A technikai informatikai feltétel. (ez elvileg megvan)

10. Jól működő, igazi, egyszerűsített népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer. Igazi mert bizonyíthatóan pontos, és bizonyíthatóan beszámít a jogalkotásba.

11. Csalásmentes, igazságos egyenlő esélyű szavazások. Sokféle csalás létezhet: hamis, megtévesztő, vagy zsaroló, vagy megvesztegető befolyás, egyenlőtlen szavazási feltételek kialakítása, direkt, vagy indirekt hamisítás, stb. Egyfajta választási csalás, ama szabályozás is, mely lehetővé teszi, hogy a nép, a lakosság negyedének akarata érvényesüljön, a háromnegyed akaratával „szemben”.

12. A társadalmi aktivitás, népalkalmasság.

13. Önálló, átgondolt vélemények mértéke és átlagos színvonala.

14. Az objektív, sokoldalú, kiegyensúlyozott tájékoztatás.

15. A demokratikus döntéshozás helyes menete, továbbá, a megfelelő, átgondolásra elegendő időszakok.

16. A közvetlen-demokrácia és a vezetési döntéshozás optimális ötvözete.

17. A döntéshozás, a döntéshozó mechanizmus, a demokrácia tudományának ismerete.

18. A demokrácia légköre, úgy, mint: átláthatóság nyíltság, kritizálhatóság, újító szellemiség, igazságosság és igazságos különbségek, valamint jóindulat, és közösségi érzés. Továbbá, olyan légkör melyben ciki ilyesmit mondani: engem nem érdekel a politika, engem nem érdekelnek a közügyek.

      Fontos megjegyzés: Ha kifejlődne a közvetlen-demokrácia, akkor a vezetési decentralizált döntéshozást is át kellene szervezni. Ki lehet építeni egy optimális rendszert, amelyben a vezetési döntéshozás optimálisan keveredne, ötvöződne a közvetlen-demokráciával. Ez egy hosszú történet, itt nem részletezem.  

      A 18 feltétel meglehetősen ijesztő mennyiségnek hathat. De ezek, még a nehezebbek sem lehetetlen feltételek – legalábbis, fokozatosan, javítható, végső soron megvalósítható feltételek.

A teljesnek mondható demokrácia, ill. a közvetlen-demokrácia létrehozása, nem a tárgyi feltételeken, hanem csakis az emberi pszichés (vezetők és közemberek pszichés tulajdonságai) feltételeken bukhat el.

Tehát a kialakíthatatlanság, így jöhet létre: a vezetők, az emberek pszichés okokból nem akarják kialakítani a közvetlen-demokrácia feltételeit, ezért azok kvázi, kialakíthatatlanok.

Nézzük ezeket a pszichés okokat, de azért ne menjünk messze a demokrácia témájától.

A közvetlen-demokrácia azon gátló, lejárató rossz kivitelezést okozó tényezői, melyek a nép gyenge alkalmasságából erednek. Csak részben tudhatók be a vezetés direkt ténykedésének.

1. A kellő intenzitású társadalmi aktivitás hiánya.

2. Az önálló átgondolt vélemény, átlagos hiánya

3. A demokrácia gátló, nép-lélektani tulajdonságok.

Másképpen: kevesen vannak, akiket egyáltalán érdekelnek a közügyek, ezek között is kevesen vannak, akiket érdekel a demokrácia, akik felismerik a demokrácia fontosságát,

ezek közül is kevesen vannak akik, helyesen értelmeznék a demokráciát.

4.  A nép átlagos társadalmi színvonalát (ezzel is vannak problémák), egy időszakra (lehet az több év is), viszonylag könnyen, gyorsan, le lehet építeni. Egyszerűbben, a nép negatív irányban könnyen manipulálható. Minél alacsonyabb a nép, társadalmi-bölcsesség színvonala, annál könnyebben manipulálható. Ritkábban, pozitív irányba is, viszonylag gyorsan felemelhető, de ehhez pl. forradalmi helyzet kell, s ennek hatása rövidebb ideig tart.

5. A bölcs, nagy király eljöveteléről szóló népálom – szintén sok embert fordít el a közvetlen-demokráciától. A bölcs, nagy király persze nem jön el, de jönnek olyan magukat bölcsnek mutató uralkodók, kiknek sikerül sokakat megtéveszteni. A nép kedveli, a nagyhangú, öntelt, magabiztos, nagydumájú diktátor hajlamú vezetőket (bohócokat). Minél alacsonyabb a társadalmi-bölcsesség színvonala, annál inkább kedveli. Viszont, a vezetésre alkalmas, de szerény, bölcs embereket, szinte észre sem veszi.

A magabiztosság, erőt sugall, ez is egy ok. 

Tulajdonképpen, itt elsősorban a reklám-pszichológia érvényesül - a figyelemfelkeltés, az ismertség még akkor is elfogadási előny, ha a tartalom, inkább negatív. Az elfásult, figyelem-elkoptatott, „agymosott” embereknek (akinek nem inge, az ne vegye magára) az ismertség, többet számít, mint a tartalom. Ez is függ, a nép társadalmi-bölcsesség színvonalától.

A fentieket nevezhetjük: a nép demokrácia-alkalmassági tényezőinek.

Mindehhez hozzá kell tenni, jelen rendszerekben, elsősorban a vezetés a felelős, a történések alakulásáért, másodsorban a nép. Nemcsak azért felelősek a vezetők, nagyobb mértékben, mert lényegében ők döntenek, hanem azért is, mert nekik kiváló embernek kellene lenniük.

Az igaz, hogy az emberek, a vezetők és a nép is, kényelmesek, felületesek, önzők, stb., ezért mennek rosszul a dolgok. Viszont a vezető kényelmessége, felületessége, önzősége sokkal nagyobb bűn, mint a közember ugyanezen tulajdonságai.

Azért a népnek is van felelőssége. A nép hibája rendszerint nem abban áll, hogy aktívan részt vesz a helytelen cselekvésekben, hanem abban, hogy nem akadályozza meg. A többség hibája, általában, a passzivitás.

A népnek is van felelőssége, mégsem szidhatjuk a népet. Méghozzá azért nem szidhatjuk, mert ezzel a népben levő pozitív kivételeket (sokszor ez a többség), is szapuljuk. Például nem mondhatjuk, hogy a németek, franciák, angolok törtető, nacionalista, de álszenteskedő népség.  Nem mondhatjuk, mert ezzel, azokra a milliókra (de elég, ha tíz van) is rákenjük a rosszat, akik pont, ellenkező tulajdonsággal bírnak.

Elfogadható, udvarias népjellemzés: e  …….  nép tagjai között, sok okból, az átlagosnál többen bírnak   ……  negatív tulajdonságokkal. Ugyanakkor mentségükre, ill. dicséretükre szolgál ……..  Összességében nem árt ……..   tekintetben óvatosnak lenni.

A demokráciának, ill. a közvetlen-demokráciának, nemcsak előnyei vannak, de vannak hátránya is. (Azért az előnyöket, se felejtsük el)

1. Hátrány, hogy a demokrácia, főleg a közvetlen-demokrácia érzékeny a nép alkalmasságára, bár a nép alkalmatlansága sem egyszerű probléma.

A felsorolásra kerülő, pszichikai gátak, ellenérzések jelentősen érvényesülnek. Mindez, nem direkt döntéshozó hiba, de azért, egyfajta hátrány.

2. A közös gazdálkodás problémái, nehézségei pszichés gátjai, szintén egyfajta hátránya a demokráciának. Bár 10b alapelv szerint a demokrácia nem a közös gazdálkodás, hanem a közös törvényhozás rendszere. A közös gazdálkodás bővítése, azonban közvetve, mégis a demokratikus elemek, célok közé sorolható.

3. A demokráciának sok érzékeny feltétele van, szintén egyfajta hátrány.

A továbbiakban feltételezzük, hogy a minimum feltételek megvannak - tehát a nép nem agymosott, agyament, van egyfajta objektív tájékoztatás. stb..

4. Hátrány, hogy a demokráciát sok oldalról lehet rombolni, lejáratni.

5. Korábban már említettük, hogy a demokratikus (teljes tagságú, népi, sokemberes) döntéshozás viszonylag lassú, körülményes. Bár azt is megállapítottuk, hogy összességében nem lassabb, körülményesebb, mint a diktatórikus, döntés - ennek ellenére, nem viszonylagosan nézve, ezt a hátrányok közé lehet sorolni.

6.  Hátrány, hogy a szavazásos döntéshozásban nem érvényesülnek eléggé az emberek közötti, tudás, népempátia, más demokrácia-alkalmassági különbségei. 

Ezen azonban lehetne segíteni, azzal az egyszerű módszerrel, hogy objektív felmérés alapján (szakismeret, büntetlenség, szavazási aktivitás, stb.) egyes embereknek nem egy, hanem kettő-három-négy, esetleg több szavazati voks járna. Tulajdonképpen a jövő nagyon fejlett demokráciájában, ami most csak álom, a szavazók nem rendelkeznek egyforma szavazati joggal, hiszen a kiváló nagy tudású embereknek több döntési jogot, szavazati arányt kell adni. Egyelőre azonban még az egyenlő szavazati aránynak is örülhetünk.

7. A közvetlen-demokrácia (a demokratikus, teljes tagságú, sokemberes, népi döntések) többnyire nem kiváló, inkább csak jó, de legtöbbször csak középszerű döntést eredményez. Ez is egyfajta hátrány.

Persze még a középszerű döntésekhez is szükségesek a minimális feltételek. A átlagosan középszerű demokratikus döntéseket, szintén össze kell hasonlítani a diktatórikus döntéssekkel.

De előtte nézzük meg miért középszerűek a demokratikus (teljes tagságú, népi, sokemberes) döntések. Természetesen a „demokratikus döntésnek” több feltétele van, de most, itt csak ezt emelem ki: teljes tagságú, népi, sokemberes döntés.   A magyarázat egyszerű: a döntésekben sok ember vesz részt, ezek közül sokan rossz, de nem népérdek ellenes, sokan közepes, sokan viszont jó döntéseket hoznak aminek, az átlaga a középszerű döntés lesz. Nevezzük ezt kiegyenlítő mechanizmusnak. Viszont a demokratikus, népi döntések, csak nagyon ritkán, nagyon rosszak, és népérdek ellenesek. Ugyanis a normális nép, azért sejti, érzi, hogy mi vág nagyjából egybe az érdekével.

Számokba kb. így néznek ki a demokratikus döntések.

10% rossz népellenes döntések, 65% közepes döntések, 15% jó döntések, 5%. kiváló döntések Az átlag nagyjából közepes, közepes feletti.

Ugyanez a diktatórikus (kevés kiválasztott ember dönt), döntéseknél: 35% rossz, népellenes döntések, 40% közepes döntések, 17% jó döntések, 8% kiváló döntések. Bár kétségtelen, a jó, a kiváló döntések nagyobb aránya, de az átlag, mégis a középszerű alatt van. De nem ez a baj. A baj az, hogy nagyon magas a rossz népellenes döntések aránya. Ráadásul katasztrofális döntésnek is van esélye.   Azért ilyenek a diktatórikus döntések, mert azokat kevés ember, gyakran egy ember hozza, nincs kiegyenlítő mechanizmus Másrészt a vezetés szükségszerű negatívumai is előjönnek, döntési hibákká válnak.

Tehát a demokratikus döntés összehasonlítva nem rosszabb, mint a diktatórikus, sőt jobb. Ellenben, nem viszonylagosan nézve, azért a középszerű döntések, nem jók.

Persze a korszerű tudományos demokráciában javítható ez az arány, de ettől még nagyon messze vagyunk.      

Csakhogy a közvetlen-demokráciához elsősorban, sokkal intenzívebb társadalmi (közösségi) aktivitás kellene.

Korábban már szó volt a társadalmi aktivitásról, pontosabban arról, hogy a hiányt magyarázó okok, miért hamisak. Leginkább azért, mert nem laza hobbiról, hanem az életet meghatározó szükséges tevékenységről van szó.

Részletesebben pontosabban, mi is az a társadalmi aktivitás?

Társadalmi aktivitás nélkül, az ember nem képes igazán hasznos életet élni

Társadalmi (közösségi) aktivitás nélkül, hosszabb távon nem képes magának, gyerekeinek, unokáinak boldogabb, jobb életet teremteni. Hiába végzi a munkáját magas szinten, hiába tanul, hiába él becsületesen, mindez szükséges, de társadalmi aktivitás nélkül, mégis kevés, a hosszabb távú boldogsághoz.

A társadalmi aktivitás részei:

1. Érdeklődik a közügyek a társadalmi ügyek, a politika iránt. Közügyek: a szűkebb lakóhelyi, munkahelyi közösségek ügyei is, a nemzet, az ország ügyei is, az emberiség a világ ügyei is.

2. Törekszik az alapvető társadalmi ismeretek elsajátításra

3. Szinte minden fontosabb közügyben, kialakít önállóan átgondolt saját véleményt. A normális, demokratikus embernek minimum havonta „illik”, legalább kettő közügyben, kialakítani (adott esetben elmondani), önállóan, sokoldalúan átgondolt, lehetőleg elfogulatlan véleményt. Persze az is normális, aki ezt nem teszi, viszont nem nevezhető demokratikus embernek.

4. A véleményét nem tartja, titokban szükség esetén elmondja. (Nem esik az elhallgatás bűnébe.) Természetesen a véleményét csakis intelligens, demokratikus módón próbálja érvényesíteni. 

5. Mivel erős igénye van, ezért, ha fáradságosan is, de képes elérni, hogy a világot, a világ történéseit, a vezetések ténykedéseit, valamint, a hazai aktuális vezetés, munkáját, közléseit, többnyire, helyesen elfogulatlanul értékelje. Többek között, nem hagyja magát könnyen átverni, felismeri (ez irányú tudását is fejleszti) a manipulációk, a hamisságok nagyobb részét.

6. Érzékeny az igazságtalan, a diktatórikus jelenségekre.

7. Részt vesz a szavazásokon választásokon, méghozzá a saját véleményével. (A részvételi demokráciában, közvetlen-demokráciában részt vesz.)

8. Amikor szükségesnek tartja, tevőlegesen is részt vesz a társadalmi megmozdulásokon.

9. Általában vállalja azokat a kellemetlenségeket, kényelmetlenségeket, kiállást, melyek a közügyek intézésével, vagy arra való törekvéssel járnak.

10. A normális (nem idegen népeket lenéző) nemzeti érzés a társadalmi aktivitás, kihagyhatatlan része – illetve, nincs normális nemzeti érzés társadalmi aktivitás nélkül. 

11. Nem akar másnak ártani, sem hallgatással, sem szóval, sem fecsegéssel, sem felületességgel, sem hatalmaskodással, sem tettel. Sem érdemtelenül szerzett sikerrel, javakkal, nem akar másnak testi, lelki fájdalmat okozni.

12. Az Isten, a sors által rábízott értékek – a család, a hozzátartozó kisközösségek, a nemzet, a szülőföld, a föld, az emberiség, az egészség – mindegyikét a legjobb tudása szerint, védi, ápolja, gondozza.

A társadalmi aktivitás, a demokrácia, másik legfontosabb feltétele. A társadalmi aktivitás azért is szükséges, hogy a társadalom rákényszerítse a vezetéseket, hogy legalább közepes szinten munkálkodjanak.

Vannak még más feltételek is, pl. az önálló, átgondolt vélemény.

Pontosabban, mi az önálló, átgondolt vélemény?

Ismétlés: A normális, demokratikus embernek minimum havonta „illik”, legalább kettő közügyben, kialakítani (adott esetben elmondani,) önállóan, sokoldalúan átgondolt, lehetőleg elfogulatlan véleményt. Persze az is normális, aki ezt nem teszi, viszont nem nevezhető demokratikus embernek.

1. Mindenkinek a következőt kell vizsgálnia önállóan: az adott kérdésben (ügyben) olyan megoldás jöjjön létre, mely az egész közösség érdekét leginkább szolgálja, és amely a saját hosszabb távú érdekét is szolgálja.

A saját érdek figyelembevételét nem lehet kihagyni és nem is szükséges. A hosszabb távú saját érdek összefügg az egész közösség hosszabb távú érdekével. (A saját érdekben benne van a saját ízlés is.) Azért a saját érdeken kívül, a lehetséges közérdeket is illik figyelembe venni. 

2. Az átgondoltság kapcsán minimálisan el kell jutni addig az ésszerű felismerésig, hogy a „nagyfokú” önzés (egyéni, vagy csoport önzés), ezzel járó másoknak ártó viselkedés, általában, hosszabb távon, mindenkinek, az önző egyénnek is káros.

3. Nem nevezhető önálló véleménynek, ha a vélemény, a teljes közösség érdekével szemben álló csoport érdekhez csatlakozik, vagy azzal szövetséget köt. Ez esetben az egyén nem az önálló, nem is a teljes közösség, de a csoport véleményét képviseli.

4. Nem nevezhető önálló, átgondolt véleménynek, pl. a pártfegyelem, a frakciófegyelem által determinált vélemény, főleg nem, ha azt egy-két pártvezető sugallja.

5. Nem nevezhető önálló átgondolt véleménynek, ha a félelem, kényszer, vagy gyűlölet determinálja a véleményt.

6. Van, aki a győztesre szavazna, vagy azért mert nem szeret veszíteni, vagy, mert a többség után menne. Természetesen az ilyen elgondolások sem nevezhetők önálló, átgondolt véleménynek.

7. Nem az ügyet, nem a véleményeket néző, de az embereket néző szavazás (én azért szavazok rá, mert ő rászavaz, vagy azért nem szavazok rá, mert ő rászavaz) nem önálló átgondolt vélemény. A protest, dafke vélemény, nem önálló, átgondolt vélemény, eltekintve a ritka kivételtől. 

8. Ha nem az adott ügy elbírálása áll a középpontban, hanem egyéb, az ügytől független motivációk, (mert ő jobban néz ki, a másik viszont kevésbé szimpatikus, stb.) akkor az, nem önálló, átgondolt vélemény.

9. Az önálló vélemény kialakításhoz több más véleményt meg kell hallgatni, de egyiket sem szabad szolgaian, átgondolás nélkül lemásolni. A szolgai másolás, nem önálló, átgondolt vélemény.

Nemcsak a különböző véleményeket kell meghallgatni, de az eredeti tényeket is, önállóan újra kell, gondolni. Az elfogulatlan vélemény kialakításának vannak elvei, ezeket nem árt betartani.

10. Az önálló, átgondolt vélemény minőségét rontja a felületesség, a tudatlanság, az elfogultság és a negatív érzelmek befolyása.

11. Ha szinte mindig egyik oldal felé billenő, sarkos a vélemény, véleményünk, akkor gyanakodhatunk, hogy a vélemény, elfogult, ill. nem önálló. Az ilyen vélemények, akár a miénk, akár másé, valószínűleg elfogult, önállótlan vélemények.

   A kisebbségekkel szembeni empátiára egyénileg is szükség van, ugyanakkor a következők miatt a többség sem korlátozhat.   Pl. az ízlésbeli eltérések miatt, ne ellenségeskedjünk. Lehetőleg ne legyenek előítéleteink. Az alapmérték, a másnak ártás, tehát aki nem árt másnak az sem nekünk sem, a közösségnek nem árt, vagyis mindent szabad, ami nem árt másnak.

        A legjobb, ha önálló, átgondolt a vélemény. Az akár előny is lehet, hogy nem szakember, és főleg nem vezető, hanem a közember, az ügyfél szempontjából értékel. De átgondoltnak kell lenni. Ezután jöhet, a kérdés, hogy a hibás, (átgondolatlan, esetleg direkt hazudó) vélemény, vagy a semmilyen vélemény a károsabb. Sokan a semmilyent, mondanák kevésbé károsnak. Ez nem így van, ugyanis a semmilyen vélemény által érvényesül (jóváhagyást kap) a hibás vélemény, tehát egyformán károsak.

Egy kicsit elemezném a társadalmi aktivitást a hétköznapok szintjén, pl. az említett modellben, a társasházi lakóközösségben.

.

A kisközösségi, intézményi demokrácia, mint a nagyközösségi demokrácia fontos része, ugyanakkor, modellje

Rövid kitérés a családi, kisközösségi, valamint az intézményi, hivatali, munkahelyi demokráciára.

A kisközösségi, családi problémák jelentős része - demokráciaprobléma.

Gyakran, nyílt, többnyire azonban rejtett, áttételes vita alakul ki arról, ki legyen a főnők,(pl. az anya, vagy az apa).  Gyakran arról szól a konfliktus, hogy a „főnök”, (pl. az anya) és a „beosztottak” (pl. gyerekek, nagyszülők) milyen viszonyban állnak egymással, ez a viszony mennyire demokratikus.  A hatalmi hajlamú főnök kisebb-nagyobb sértésnek veszi az alkalmazottak beleszólásait, javaslatait, ill. önálló akcióit.  Az alkalmazottak (pl. gyerekek, nagyszülők) természetesen ellenkezőleg éreznek.  A diktatórikus jellegű családban hasonló problémák adóadnak, mint a diktatórikus társadalomban, összességében gyengébben működik, mint a demokratikus. A működési hatékonysága is gyengébb, kisebb a kreativitás, konfliktus is több van, a tagok általában rosszabbul érzik magukat, mindez a demokráciaszint függvénye.  Nem álságos demokráciáról, nem is elkényeztetésről, hanem igazi demokráciáról van szó.  El tudom képzelni, hogy a jövőbeli a családokban, pl. az alábbi szavazati arányok mellett hoznak meg egyes döntéseket: anya 27%, apa 25%, gyerekek (pl. kettő) 10-10%, 4 nagyszülő: 7-7-7-7%. Más kérdésben, más arányok szükségesek. Persze a súlyozott szavazati arányok, más kisközösségben is, pl. munkahelyen is beválhatnak.

A kisközösség, sok szempontból, a nagyközösség modellje.  Minden kisközösségnek családnak megvan a maga 40-100-s skálán mérendő demokráciaszintje. Mindegyiknek lehet egyszerűsített tagságszavazási és közvélemény-kutatási rendszere.

Mindebből az is következik, hogy demokrácia-értő emberek normálisabb családot, kisközösséget, intézményt, munkahelyet hoznak létre, mint a demokrácia-értetlenek.

      Mindez érvényes az intézményi, hivatali, munkahelyi demokráciára, az alábbi kiegészítésekkel.

Az állami intézmények, hivatalok többségében, elvileg nincs demokrácia-korlátozó tényező.  Egy részükbe pl. katonaság, rendőrség, stb. van korlátozó tényező, ami nem megszünteti, csak csökkenti a maximális demokráciaszintet.

A magáncégek esetében szintén nem érhető el a maximális demokráciaszint, de azért elérhető egy viszonylag magas szint. Minél magasabb a demokráciaszint annál jobb.

A legfejeltebb informatikai cégek nem véletlenül működnek demokratikusan.

A szolgáltató hivatalok, intézmények, cégek esetében az alattvalói, tagsági réteg kettéoszlik: dolgozókra és ügyfelekre.  Az okos és demokratikus vezetés (ez a dolgozók kisebb-nagyobb része), nem ugrasztja egymásnak a két réteget (egyébként nem nehéz egymás ellen hangolni őket), hanem mindkét réteg vonatkozásában magas, kvázi maximális demokráciaszintre törekszik.

A nemzeti (országos) demokrácia, valamint az átlagos családi, kisközösségi, intézményi, hivatali, munkahelyi demokrácia között kölcsönviszony alakul ki.

A közösség, a szabadság, a demokrácia, alapvető ismeretei, fontos társadalmi szabályozók.

Amely ismeretek jelenleg nem ismertek, nem oktattak, amiből rengeteg konfliktus, probléma adódik.

A társadalom első számú szabályozója a jog, azonban a jog azon kívül, hogy jelentős javításra szorul, nem is alkalmas a teljes szabályozásra. A jog alatt van az erkölcs, nem lebecsülve az erkölcs jelentőségét, az erkölcs „működése” is erősen korlátozott.

Az alábbi „közösségi szabályok” viszont működhetnének, ha már a gyerekeknek is oktatnák azokat.

Ha valaki egy közösségbe tartozik, él (szükségszerűen egy egyén, egy időszakaszban több közösségbe is tartozik), akkor jelentősen megváltozik a helyzete, a szabadsága. A szabadságának (azt teszek, amit személyesen akarok) jelentős részét elveszti, a közősségi élet által. Alkalmazkodni kell a közösséghez, a közösség (optimális esetben, a közösen hozott szabályai) szabályai szerint élhet, ténykedhet.

Pontosabban két szabadsága marad.

Az egyik a demokrácia szabadsága, vagyis a véleménye alakítja a közösség szabályait, áttételesen a saját életét is.

A másik a magánszféra, magánélet szabadsága. Ez azt jelenti, hogy időnként a „közösség engedélyével” elvonulhat és keretek között szabad lehet. Ez sem teljes szabadság, de nagyobb szabadság, mint a közösségben élés szabadsága. Sok olyan embert ismertem, akik nem értették ezt az egészet. Aközben akartak független, szabad személyek, lenni, hogy a közösség életét élték. Ugyanakkor szinte semmit nem tudtak a demokrácia szabadságáról, s a magánszféra, magánélet szabadságát is rosszul értelmezték. Voltak olyanok is kiknek, lényegében a demokrácia s a magánszféra, magánélet szabadsága hiányzott, de ezt félreértelmezték, nem is tudtak róla, és valamiféle ködös szabadsághiány miatt voltak állandóan frusztrált állapotban.

Megint más kérdés, mikor egy vezető kezd a szabadságról papolni. Vagy, ha egy olyan közösségi tag, beszél a szabadságról, aki tudatosan, vagy tudat alatt vezető akar lenni. Eme embereknek akkor érvényes a mondandójuk, a vágyaik, ha a közösség többsége melléjük áll. Azon vezető, aki a többség támogatása nélkül papol egy külső erő elnyomásáról, szinte biztosan a saját hatalmát kevesli. Tulajdonképpen ő a nagyobb szabadság alatt, ezt érti, érzi: nagyobb hatalmat, zsarnokságot ide nekem.

Nemcsak a tagok demokratikus viselkedésének, de a vezetők (felettesek) demokratikus viselkedésének szabályai is, fontos, kvázi erkölcsi szabályok.

Ezek voltak tehát a közösség, a szabadság, a demokrácia néhány olyan fontos ismeretei, melyek eligazodást adhatnak. Természetesen sok ismeret van még feltáratlanul: pl. ki, milyen alapon tartozik egy közösségbe? Pl. hogyan lehet a megválasztani a közösséget, melybe tartozni szeretnénk? Szóval vannak még bőven magtanulandó, ill. megtanítandó ismeretek.

A társasházak lakóközösségének modellje azért jó, mert itt minden adott a közvetlen-demokrácia jó működéséhez, gyakran mégsem működik jól.

Az évezredekig egyik legfontosabb kisközösség, a lakóközösség, a szomszédi közösség, korunkban, e rendszerben, felbomló állapotban van. Ez önmagában is alapvető problémákat, nemcsak rendszerproblémákat jelez.

Talán egyedül az elemi demokráciaoktatás hiánya, amit e mikro-társadalmak (kisközösségek) működésében, külső akadályozó tényezőnek mondhatunk, de csak kétkedve. Ugyanis egy lakóközösség, pl. társasház ügyei eléggé egyszerűek, oktatás nélkül is át lehet azokat látni.  A gyakori rossz működés, azt jelenti, hogy az emberek társadalmi aktivitásának hiánya, az önálló átgondolás hiánya, a demokrácia tisztelet hiánya, szóval mindez, a társadalmi (közösségi) fejlődésképtelenség nagyon fontos oka. Azért a vezetés demokrácia lejárató akció is, fontos okok. 

Most úgy látom, hogy az emberek nemcsak Magyarországon, de általában, átlagosan elképesztően alacsony színvonalon vannak nemcsak a társadalomtudományok területén, ez lehet a tudomány, az oktatás hibája, de általában a társadalmi aktivitással is baj van. De amikor kritizálok, be kell vallanom évtizedekig, én is ezen az alacsony szinten voltam és évtizedekig engem sem zavart, hogy ilyen szinten vagyok, sőt talán nem is tudtam róla.

Még ezt is feltételen meg kell jegyezni: bár kritizálom a közvetlen-demokráciát, de a diktatúra általában még rosszabb. Pontosabban, a magasabb demokráciaszint általában jobb társadalmi működést eredményez, mint az alacsonyabb demokráciaszint. Én, például laktam olyan házban, amelyben központilag kinevezett házmester volt kinevezve, nos, e házakban sem volt kevesebb probléma. Sőt, inkább több.

Ugyanis a demokráciának van egy durva hangolású skálája, például hogy a döntéshozó mechanizmus alapja a közvetlen-demokrácia - és párhuzamosan van egy finomhangolási skálája, amely skálának a fő tényezője a tagok, a nép alkalmassága. Végső soron a népszavazás azt is megszavazhatja, hogy a nép lemond a hatalomról és átadja a hatalmat egy diktátornak. Sőt népszavazás, egy abszolút rossz, a népre káros döntést is megszavazhat.

Ugyanakkor ennek nagyon kevés a valósszínűsége. A nép általában népérdekű döntést hoz. Pontosabban bizonyítható, hogy a népi döntések kisebb valószínűséggel eredményeznek népre káros döntéseket, mint a diktatórikus döntések. Újra megjegyzem, a demokrácia, a valószínűség-számításon alapul.

Mindezek után, a probléma pontos megfogalmazása.

Hiába jobb általában a közvetlen-demokrácia, vagyis a magasabb demokráciaszint, mint az alacsonyabb demokráciaszint, ha a nép demokrácia alkalmassága a jelen szinten marad, akkor a különbség csak oly kevéske lesz, hogy nem alakul ki egyértelmű bizonyíték és motiváció.

Az alapvető cél: a nép demokrácia alkalmasságát (társadalmi aktivitását, önálló átgondolt véleményét) kisebb-nagyobb lépésekben, de folyamatosan emelni szükséges.

 Visszatérve a jelenleg általános állapotokra. 

Az alábbi számok, megfogalmazások, egyáltalán nincsenek eltúlozva.

Az emberek 80%-át különböző okok miatt, nem érdeklik a közügyek.

Már ahhoz is némi intelligencia szükséges, hogy valaki megértse a közügyek fontosságát, azt hogy ez komoly hatással van az életére. Sokan azt sem értik meg, hogy az adót, vagy a közös költséget ők fizetik, ennek elköltése kvázi olyan, mint a saját pénz elköltése. Ahhoz is szükséges némi intelligencia, hogy valaki megértse a demokrácia fontosságát és összefüggéseit. Tulajdonképpen nagyon egyszerű összefüggéseket kellene megérteni: pl. hogy a közügyekkel való foglalatosság, lehet, hogy kellemetlen, kényelmetlen, de a hiánya rossz rendszert eredményez. A rossz rendszer pedig, az ostoba döntések, a rossz életen, a rossz munkán, egyebeken, keresztül hatva, sokkal több kellemetlenséget, kényelmetlenséget okoz, mint a közügyekkel való foglalatosság. 

Az emberek jelentős része sajnos nem rendelkezik ezzel a minimális intelligenciával. Be kell vallanom, nekem is voltak olyan időszakok a felnőtt életemben, amikor nem rendelkeztem ezzel a minimális intelligenciával. Tehát még azt sem mondhatom: az emberek ostobák. Magyarázat lehet, hogy eme ismeretek a gyerekkori nevelésből, oktatásból teljesen hiányzik.

Az emberek általában, fárasztón, unalmas, fölösleges ténykedésnek, érdektelennek tartják a közügyekkel való foglalkozást. Máskor pedig éppen reménytelenül idegesítőnek hiábavalónak tartják a közügyekbe való beleszólás lehetőségét, nem véletlenül.  Tehát néha meglenne a jóindulatú beleszólás motivációja, de senkit sem érdekel. Viszont a közömbösök, szintén azonosak a néppel, a többséggel. Nézzük azonban az érdektelenséget, társasházi modell szinten. A modell, általánosítható. Sokan a közgyűlésekre nem mennek el, a tájékoztatót csak nagyon felületesen átfutják. Szinte azt se tudják, mi történik. Ők abszolút átverhetők.

Ha muszáj, szavaznak, de azt is felületesen teszik, az átgondolás szinte nulla. A szavazatuk vagy az egyéni ismeretség, szimpátia, vagy a kicsinyes érdek határozza meg. Továbbá a kicsinyes félelem. határozhatja meg. Továbbá, a legerősebb tudati hatás, határozza meg. Tudati hatás, például ahol erős hatalmat feltételeznek, vagy amit egyáltalán ismernek, amit leginkább reklámoznak. Az értelmes alapos átgondolás teljesen hiányzik, ellenben, a manipuláció eszközei, módszerei virulnak. A lényeg hogy az emberek 80%-a, egyszerűen érdeklődés nélküli.

A 20%-ot valamilyen szinten érdeklik a közügyek. Viszont ebből 15% kevés tudással rendelkező, önző, okoskodó. Azért nevezhető okoskodónak, mert tudásuk alacsonyabb szinten van, mint ahogy azt magukról képzelik és ahhoz képest amilyen intenzitással terjesztik a véleményük.  Ők egy fokkal „jobbak” mint az érdektelenek, de azért kétkedve sorolhatók az átgondolt véleményűek közé. Valamint marad az 5% akik valóba önállóan átgondolt saját véleménnyel rendelkeznek.

Mi történik egy döntéshozáskor? Lényegében az aktív 20% felvet 2-3 javaslatot. Ez még nem is lenne baj, hiszen ebben benne lehet egy átgondolt, jó javaslat is.

Csakhogy a 3 javaslat közül megint csak az inaktív, érdektelen 80%-nak kellene a legjobbat kiválasztani, ami a passzivitás, valamint a felsorolt döntési hibák miatt, általában nem sikerül.

Megfigyelhető a demokrácia általános lejáratódása. Az önző erőszakos, okoskodó, de nem túl okos kisebbség, annyira uralja, szinte megszállja a közvetlen-demokráciát, hogy mindenki másnak elmegy tőle a kedve. Persze a közvetlen-demokráciának is lehetnének, védelmi módszerei, de ettől kilométerekre vagyunk.

Az a néhány ember, aki még kitartana, a közügyek fontossága mellett, és átgondolt véleménnyel is rendelkezik, azt tapasztalja, hogy szinte hiábavalón küzd, ténykedik.

Modell szinten, a közös gazdálkodás nehézségei.

A közös munka, a közös termelés, a közös gazdálkodás emberi dolog, sőt emberi erény.

A munkahelyek döntő többségében közös munka van, vagyis hatékony munka folyik, de azért problémákkal is jár a közös munka. Ugyanakkor az önzés, a birtoklásvágy, mégis a közös tulajdonok használatát, a közös munka elosztását nehezítik, a közös tulajdonok elhanyagolásával járnak. Ez tapasztalható a társasházak jelentős részénél is.  Az első kérdés: családi házakat, vagy inkább társasházakat építsünk? Persze ezt a kérdést sem konkrétan kell értelmezni – mennyire legyenek szorosak, együttműködők a közösségek – ez az alapkérdés.  Ha nem lennének a pszichés gátak, akkor egyértelműen a társasházak építése lenne az ésszerű.

Fajlagosan a létrehozás és a fenntartás is kevesebb anyagot, munkát, költséget igényel.

Azonban ott vannak az alkalmazkodási hiányosságok és más pszichés gátak, melyek bizonyos fokig természetesek, tolerálhatók, de kétségkívül többé-kevésbé akadályozzák a közös gazdálkodást.  

A következőket ki lehet jelenteni: minél demokratikusabb egy közösség, annál inkább képes a közös gazdálkodásra. Vagyis is a demokratikus közösség duplán jár jól, nemcsak barátságos légkör, de jó döntések, jó közös gazdálkodás is, kíséri az életét. Ez szép megállapítás, azonban a pszichés gátakkal elég nehéz elbánni.

Még azt is meg lehet állapítani: minél nagyobb egy közösség, a valószínűség-számítás alapján annál középszerűbb. Minél kisebb a közösség, annál inkább elmehet a szélsőséges jó, vagy a szélsőséges rossz irányába.  A jövőben talán létrejöhet, hogy a kisközösségek egyes közös igény, érték, tulajdonság, szabályzat, alapján szerveződhetnek, vagyis az egymást kereső tagoknak leginkább megfelelő közösségek jöhetnek létre.

Egy kis demokrácia-lélektan.

Be kell vallanom a közvetlen-demokrácia a népszavazások a közösségi szavazások számomra is több bosszúságot jelentettek, mint örömöt. Úgy látom, sok ember tartja ellenszenvesnek a népszavazást, legyen az akár országos, akár egy kisebb tagsági szavazás.

Egy kicsit alaposabban is nézzük meg ezeket a bosszúságokat, örömöket. Elméletileg a demokrácia egyértelműen hasznos jó dolog, de valahogy ez személyes szinten nem jelenik meg.

        Persze azért sokaknak sok örömöt okoz a demokratikus döntés. Az, hogy elmondhatja a véleményét, ráadásul azt még figyelembe is veszik, mindenképpen, egyfajta, jó érzés.

        Azonban ezt a jó érzést, az önző embernél csökkentheti, hogy nem egyedül hozta a döntést.

         Másfelől nehéz azt megérteni, pedig így van, hogy akkor is figyelembe vették a véleményed, ha nem vagy benne a „győztes” csoportba. Figyelembe vették, mert szavazatod az egyik oldalt erősítette, mely oldal akár „győzhetett” volna. Illetve, a demokrácia megadja a lehetőséget, hogy legközelebb a „győztesek” csoportjába kerülj. Mindezt az ember nehezen érti meg.

       Ugyanis, ha önállóan átgondoltan szavaz valaki, akkor átlagosan, kb. minden második alkalommal a leszavazott kisebbséghez fog tartozni: ez pedig, az emberi lélekből adódóan, összességében inkább vereség, bosszúság, mint öröm.

      A másik jelenség: jobban elviselhető a király ostobasága, amit mindenkinek el kell viselni, mint buta ismerős, kisember uralkodása. A közvetlen-demokrácia azzal jár, hogy a magadnál butábbnak tartott emberek, pl. egyes kevésbé kedvelt, szomszédok, ismerősök véleménye győz, a tiéddel szemben. Ezt pedig általában az emberek nagyon nehezen viselik el. Nehezebben, mint azt, ha egy ostoba uralkodó butaságait kell elviselni, mert ott vigasztaló a tudat: nemcsak nekem kell elviselni, hanem mindenkinek a buta szomszédnak, ismerősnek is, és a nálam okosabbnak is.

       Sőt gyakran kifordul a szavazás: pl. az ügyet nem is nézi, de azért szavaz ellene, mert az unszimpatikus, a lenézett ismerős rá szavazott. „Én különb vagyok, én másképp szavazok”

        Már szó volt róla, de újra említem: az emberek nagyobb része fárasztó unalmas dolognak tartja a közügyekkel való foglalatosságot. Itt is, általában is, fel kell ismerni az elemi oktatás hiányát.

        Nemcsak unalmasnak fárasztónak tartják, de fölösleges, körülményes szájtépésnek is. Ennek is több oka lehet. Például, már oly sokszor csapták be az embereket, oly sokszor hitették el velük hamisan, hogy számít a véleményük, hogy már senkinek, semminek nem hisznek. Azután ott van, amit már szintén említettem: a nagyhangú okoskodók megszállják a közvetlen-demokráciát.

      Végül, meg kell említeni, hogy hazánkban, de egyes, más országokban is, a társadalmi aktivitás nem szimpatikus tevékenység, ill. tulajdonság.  Az ilyen emberről, többnyire sajnos ezt gondolják: minek okoskodik, minek ugrál, mit parancsolgat itt, ez az ember.

A demokrácia, elsősorban a közvetlen-demokrácia, pszichés gátjai

Általában az önzés, annak fajtái, valamint a presztízsharcosság, a birtoklásvágy, a felületesség, és egyéb emberi gyengeségek nem kedveznek a demokráciának. Itt ezeknél speciálisabb pszichés gátlások kerülnek felsorolásra.

Ez tehát, a hét közvetlen demokrácia gátló, negatív nép-lélektani jelenség.

1. Elkeserítő a többség érdektelensége, valamint az erőszakos, okoskodó kisebbség, ügyekre való rátelepedése.

2. A vereség látszólag semmissé teszi a részvételt.

3. A szükségszerűen gyakori „vereség” kellemetlensége. A vereség nagyobb bosszúság, mint a győzelem öröme.

4. Az „ostoba” nép, nagyobb bosszúság, mint az ostoba király.

5. A közügyek fárasztók és unalmasak. Gyakran kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel járnak. Bátorság, kiállás is szükséges.

6. A demokrácia fölösleges körülményes dolognak látszik. Gyakran a közügyekbe való beleszólás, lehetetlenül reménytelen, hiábavaló, tevékenységgé, küzdelemmé aljasul.

7. Rendkívül idegesítő, a sok ostoba vélemény. Ha nem felejtjük el, hogy mások számára, éppen a mi véleményünk, ostoba, akkor is idegesítő. Ráadásul megfigyelhető ama összefüggés, miszerint, a legostobább, a leginkább szélsőséges vélemények hangoztatói a legaktívabbak.

8. Vannak további, (másodlagos), pszichés gátak:

A politizálás, a társadalmi aktivitás hiányának különböző pszichés okai.

Az önálló átgondolt vélemény hiányának pszichés okai.

Megemlíthetjük, a passzivitás hamis indokait. (Érdemes átolvasni „A lényeg tehát újra: a vezetéstől ne várjunk semmi jót – a népi, közemberi passzivitás ártalmas.” c. fejezetet.)   

Többek között megemlíthetjük a TLVH (torz világnézet) tényezőt.

Megemlíthetjük, a bölcs király eljöveteléről szóló „népálmot”.

Megemlíthetjük az egzisztenciális függést, vagy általában a félelmet.

Megemlíthetjük, „a többségbe, a győztes csapatba tartozás” – pszichés vágyat.

Megemlíthetjük a közös gazdálkodásra való alkalmatlanságot.

Megemlíthetünk néhány közszellemiséget, vagy szellemiség-hiányt (pl. a közösségi szellemiség hiányát) is.

Akár a „rosszak harcának” felfoghatatlanságát is megemlíthetjük, mint egyfajta pszichés gátat.

Akár a gyakori nagyképűséget, ill. önzést, ill. a presztízsharcosságot, vagy éppen az ostobaságot, felületességet is megemlíthetjük, mint a közvetlen-demokrácia pszichés gátjait.

Valamennyire idevehető, a manipulációra való fogékonyság is.

        Egyébként nem könnyű, a vezetés által gerjesztett, és csakis a népből jövő pszichés tényezők, között a határvonalat meghúzni.

        Valójában ezek nem igazi ellenérvek a demokráciával szemben, könnyű őket ésszel cáfolni. Viszont tudva levő, hogy az érzések, általában győzedelmeskednek az ész felett.

Nem szabadna, önzőség, sértődés, gyávaság, elfásulás, egyéb kellemetlenségek miatt elfordulni a közügyektől, de emberből vagyunk.

Mégis fel kell tenni a kérdést: ha az ember pszichésen ennyire idegenkedik a közvetlen-demokráciától, akkor miért kell, azt erőltetni?

A válaszok:

1. Azért, az értelmes ember e pszichés gátlások nagyobb részét le tudja vetkőzni. A felsorolás abban segít, hogy tudjuk, mit kell levetkőzni.

2. Azért nem lehetetlen egy jól működő, az emberi lélekhez közelebb álló, több örömet adó, közvetlen-demokráciát kialakítani.

3. A legfőbb indok, hogy nincs más választás, hiszen a másik opció – a társadalmat a vezetés irányítja – ennél is rosszabb változat. A vezetés általában a szükségszerű negatívumai miatt, csapnivalóan irányít, ráadásul, korunkban már nem is képes előrébb lépni, megváltozni.

       Tulajdonképpen a vezetés szükségszerű negatívumai is emberi pszichés problémák, mivel az átlag, normális emberek is általában elkapják a „vezetői betegséget”.  Így nézve, kétféle pszichés probléma-halmaz közül kell választani. A komolyabb problémát, a vezetés szükségszerű negatívumai jelentik.

Mindezek ellenére semmiféle diktatúra nem lehet megoldás. Megoldás lehetne, a fejlett népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer.

Mi is lenne ez nagy vonalakban? Főleg az interneten történő írásban történő véleménynyilvánítások és szavazások, de egy átgondolt, pontosan mért, rendszerbe telepítve. A véleménynyilvánítások kiegyensúlyozottsága, ill. a szavazások csalásmentessége biztosítva lenne.

Szerintem többek között ilyen rovatok lennének szükségesek:  

  Általános kérdésekről, népi javaslatok, petíciók, népszavazások, közvélemény-kutatások.

   A nép szerinti, aktuálisan legnagyobb problémák, ill. az aktuálisan legnagyobb probléma. Ezek megoldásai, ill. a kiválasztott egy-két megoldás.

  Vélemények, szavazások, a vezetés aktuális intézkedési, jogalkotási terveiről, ill. a már megtörtént intézkedésekről, jogalkotásokról.

   A költségvetés, nép szerinti módosítása (milyen állami területeket kellene jobban, vagy kevésbé támogatni).

   Alrendszerek (oktatási, egészségügyi, igazságügyi, jogi, pénzügyi, gazdasági, stb.) reformjai.  

  A leginkább problémás, módosítandó törvények.

  Pertársaságok, ügytársaságok kialakítása. Segítség konkrét panasz, jogorvoslati, ill. javaslati ügyekben.

  A jelen vezetők minősítése, esetleges leváltás követelése.

  A kiváló, vezetőnek alkalmas emberek minősítése, javaslat egyes vezetői pozícióra.

    Az év kiváló orvosa, pedagógusa, mérnöke, szakmunkása, közéleti embere, közembere, stb.

  Az intézmények, hivatalok minősítése.

  Cégek, áruk minősítése.

  Másodlagos panasz, javaslat, jogorvoslati rendszer kialakítása.

   Az objektív statisztikai rendszerhez szükséges közvélemény-kutatások.

    Az igazság háttérbázisának (erkölcsi kódex, lexikon Wikipédia-szerű, stb.)  köz általi (tudósok előnyben) fejlesztése.

    A rejtett háttér, de meghatározó világnézet kiderítése, ill. hosszabb távon alakítása.

    A demokrácia, ill. eme népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer továbbfejlesztése.

Néhány szavazási probléma, technika, módszer.

Ezek egy része már korábban említve volt. Lényegében minden probléma megoldható.

   Természetesen a menet általában ez: sok vélemény begyűjtése – objektív közlés, vita, majd az első összesítés, ill. szelekció. A szelektált vélemények objektív közlése, vita, majd a második összesítés, ill. szelekció.

   További felosztás: rövid elégedetlenség, hosszabb elemzés, konkrét javaslat, ill. konkrét „népszavazási” kérdés. Továbbá, egyetértő, ill., kritizáló elemzés, megjegyzés, majd ezek összesítése. Illetve: kérdések, javaslatok – fontos kérdések, javaslatok kiválasztása. Majd kérdés - válaszok - többségi válaszok megállapítása. Javaslati indoklás – konkrét javaslat – javaslati egyetértés megállapítása.

   A változó ügyekben, a változó népvéleményt kell ismerni. vagyis ismétlődő szavazásra van szükség.

   Természetesen, a szavazások valós érvényesülése is fontos lenne. Egy fejlett rendszerben e vélemények egy jelentős részét, jelentős részben, figyelembe venné a jogalkotás.

   Néhány megoldandó demokrácia-technikai probléma:

A helyes kérdések problémája. Az érvénytelen szavazások problémája. A relatív többség ne lehessen 35%. ill. 51%-nál kisebb. A többségi arány figyelembe vétele.

    Minden ember véleménye, (távolmaradók, stb.), ill. minden beküldött vélemény valahogy figyelembe legyen véve. A döntések finomítása, döntéscsoportok kialakítása, többféle válasszal, pl.: egyetértek, részben értek egyet, nincs elég információm, stb.. A passzív réteg közvélemény-kutatása.

Az optimális ötvözet, keverék (vezetés, szakemberek, nép) előállítása, ill. a vélemények, kérdések, javaslatok kategorizálása. A többszörös szavazati jog problémája. A folyamatos, viszonylag sűrű, de átgondolt szavazás megoldása, stb.

      Mivel elég sok döntésről van szó, egy időben több kérdés is lehet terítéken, pl. különböző szakaszokban: pl. első szakasz, javaslattétel javaslat-szelekció – második szakasz, átgondolás, vita – harmadik szakasz, végső döntés. Viszont, e szakaszok különböző kérdések ügyében, egy időben is történhetnek.  A lényeg, hogy az emberek egyszerre több kérdéssel is foglalkozhatnak, ez felgyorsítja a döntéshozást, úgy, hogy közben a szükséges szakaszok nem rövidülnek le.

     Természetesen szükség van a javaslatok, kérdések előválogató rendszerére, mivel a „bárki javasolhat értelmeset” elv alapján, meglehetősen sok javaslatot kell átnézni. Melyek azok a kérdések melyekre elegendő (a szükséges minimum, vagy annál több) szavazat érkezik. Ennek több módja lehet. Ugyanakkor a fontos (sok okból lehet fontos egy kérdés) kérdéseket akkor is meg kell vitatni, ha kezdetben keveseket érdekelnek.

   Továbbá, a szavazástól való távolmaradás, az érdektelenség okait is fel kell tárni, akár ilyen kérdésekkel: Nem szavazok, mert nem tartom fontosnak. Nem szavazok, mert kevés az információm. Nem szavazok, mert van elég információm, de nem tudok dönteni.  Nem szavazok, mert a kérdések alapján nincs számomra jó megoldás. Nem szavazok, mert a kérdést rossznak tartom.

    Továbbá, különböző szavazási, egyéb technikákkal felmérhető a szavazók szakértelme, és annak megfelelően változhat a figyelembevétel. Ezekről már szó volt, de itt is meg kell említeni.

A korszerű népszavazás ismeri a megosztott döntést, a súlyozott döntést, a csökkentett, ill. növelt szavazati arányt.

Egy másik szavazási technikával - egy tárgykörben egy összetartó kérdéscsoportban nem egy, de több szavazata (pl. kettő igen, kettő nem szavazata) van egy szavazónak – pontosabb szavazást lehet elérni. Pontosabb szavazás, vagyis a szavazók akaratát pontosabban kifejező szavazás jön létre.

    Gyakran szükséges még a nemzet (vagy bármilyen nagyközösség) leképezése (reprezentációja).

    Optimális összesítés is szükséges.

    Már említettem, de újra ismételem: a korszerű népszavazási közvélemény-kutatási rendszer, egy külön tudományágat feltételez. Persze közéleti aktivitás is szükséges.

Talán nem árt, ha elismétlem, a népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer lényegét.

A relatív többség növelése, valamint az egyszerűsített választások (közvélemény-kutatások) látszólag ellentmondnak egymásnak. Valójában a népszavazások mellett, olyan kiterjedt közvélemény-kutatásokra van szükség, melyben le van képezve (reprezentálva van) a lakosság többsége.

    Néhány egyszerű, lényegi feladat:

A népi döntés nem maradhat ki.

Minél több ember csatlakozzon.

A lehető leginkább kiegyensúlyozott (minden előzetes vélemény bevonása a népi szelekcióba) tájékoztatás.

A szavazások, a végső vélemények, képezzék le a társadalom egészének véleményét.

Van elég idő, nincs kapkodás.

Pontosság, bizonyíthatóság, csalásmentesség.

Minél több, ill. fontosabb probléma, kérdés kerüljön terítékre.

Határozott, erős, sok-oldalú törekvés arra, hogy a jogalkotás torzításmentesen, bizonyíthatóan, figyelembe vegye a nép pontosított véleményét.  

Optimális arányok, a szavazásban részt vevő csoportok, rétegek tekintetében.

A figyelembe vételnek több módja lenne, ezek a „részleges népszavazások” még inkább lehetővé tennék a közvetlen-demokrácia kialakítását.

A döntések legalább fele, ha jól teszik fel a kérdést, nem a fekete, vagy a fehér eldöntéséről, hanem a százalékos arányok módosításáról szól. A szavazati arányok pedig összeilleszthetők a százalékos arányokkal. Nemcsak a parlamenti választások, de más népszavazások esetében is követhető ez a módszer. Egy másik lehetséges módszer, (tanulva például a tévés vetélkedők közönségszavazatainak beszámításából) a nép döntését, csak 40-50-60-70%-ban számítanák be a végső döntésbe.

Megint csak ezt tudom ismételni: ennek az egésznek egy tudománynak kellene lenni, ha a vezetés nem sorvasztana, nem bojkottálna el mindent, ami a közvetlen-demokráciával kapcsolatos.

A rendszerváltás bevezető szakaszában elég lenne, ha a népi döntések, egy részét, kisebb mértékben venné figyelembe a jogalkotás, de ez is a vezetésen múlik.  Tulajdonképpen, nem lenne, nagy kockázat a vezetés részéről, ha egy ilyen rendszert elismerne, és a nép véleményét részben megfogadná, számszerűen is figyelembe venné. Persze ettől nagyon messze van, pl. a magyar vezetés, mely nemhogy a nép, de az ellenzék véleményét sem veszi figyelembe. Nemhogy fejleszti, de lejáratja a közvetlen-demokráciát.

Ugyanakkor el kell ismerni, jelenleg a nép sem alkalmas, hogy a közvetlen-demokrácia, döntéshozó oldala megfelelően, jól működjön. A működés technikai feltételei könnyen kialakíthatók lennének, azonban várhatóan kevesen és átgondolatlan véleménnyel csatlakoznának a rendszerhez. Persze ki tudja, akár jelentős fejlődés is bekövetkezhet, ha vezetés, az értelmiség egyértelműen a közvetlen-demokrácia mellé állna.

Valószínűbb azonban a fokozatos fejlődés, mivel a közvetlen-demokrácia csak egymásra ható lépcsőkben képes fejlődni, - egy fokkal, jobb és komolyabb népszavazások – ennek következtében: egy fokkal nagyobb nép-alkalmasság – ennek következtében: egy fokkal jobb és komolyabb népszavazások – ennek következtében: egy fokkal nagyobb nép-alkalmasság – és így tovább. (Népalkalmasság: nép demokrácia-alkalmassága, meg egyéb döntési alkalmassága.) Csakhogy, ennek a spirálszerű fejlődésnek komoly hátrányai vannak. Az egyik, hogy szükség lenne a vezetés, népszavazást segítő, közvetlen-demokráciát oktató, lökéseire, ami jelenleg kizárt. A másik, hogy a nép részéről sincs meg az indító energia, ami meglökné a „golyót”. Illetve a kezdéshez szükséges népalkalmasság, népakarat is kérdéses. Sajnos azt is látni kell, hogy a vezetés manipulációs, népbutító gépezetének köszönhetően a nép alkalmassága, a jelen körülmények között nem nő, de inkább csökken. Jelenleg sajnos az a helyzet, hogy a technikai feltétel létrejöttének ellenére, az idő nem a közvetlen-demokrácia javára, de az ellen dolgozik.

Pedig az ilyen rendszernek jelentős előnyei lennének. Valójában az ismeretlenség, valamint a nagyhangú ostoba vélemények a nép általi kiszórása, egy seregi idegesítő dolgot megoldana. Persze a részvétel, az önálló átgondolt vélemény, némi fáradozás, továbbra is szükséges lenne.

Elméletileg technikailag nem lenne nehéz egy fejlettebb közvetlen-demokráciát, egy fejlettebb, igazi népszavazási és közvélemény-kutatási rendszert kialakítani.

Az egyik ok, az informatikai technikai feltétel, amire még visszatérek.

A másik, hogy a jogalkotásba való népi részvételnek (pontos bizonyítható részvételnek) több olyan megoldása lehetne, amely nem jár nagy felfordulással.

Az alábbi felsorolás felvázol néhány ilyen beleszólási lehetőséget, legalábbis elméleti szinten.

Nagyon röviden, a teljesség igénye nélkül, néhány lehetőség a közvetlen-demokrácia (népi döntés) és a vezetési döntés ötvözésére.

1.  A teljes népszavazás

2. A törvényt a vezetés hozza meg, azonban a népi döntés szentesíti döntést. A nép megvétózhatja, módosításra kötelezheti a vezetést. Minimum ezt kellett volna tenni, az új alaptörvénnyel.

3. A nép veti fel a problémát, a nép nyújt be javaslatokat, de a vezetés dönt. Vagy csak a problémát veti fel a nép, kötelező jogalkotási erővel, de már javaslatokat is a vezetés nyújtja be.

4. A vezetés veti fel a problémát és kér javaslatokat a néptől. Több javaslat közül választhat, dönthet a nép, vagy a nép és a vezetés megosztva. (Nem úgy, mint a „nemzeti konzultáció” esetében.) Vagy a nép és a szakemberek megosztva.

5. A döntést egyharmad részben a politikai vezetés, egyharmad részben a tudósok szakemberek, egyharmad részben a nép hozza meg.

6. Már az is előrelépés lenne, ha csalásmentesen, rendszeresen megkérdeznék a népet: jelenleg, aktuálisan, mi a legjelentősebb probléma.

    Természetesen ennél több változata van a döntéshozásnak. A demokrácia, ill. a döntéshozás ismeretei valójában külön tudomány lenne.  A döntéshozás fajtái (kb. 30) meghatározzák az ötvözet fajtáit. Jelenleg e tudomány, ill. a demokrácia-tudomány sajnos gyerekcipőben jár.

A technikai informatikai feltétel, elvileg megvan. Azonban a nép még nem képes kihasználni ezt az adományt, az internet, a számítógépek a gyors információ áramlás adományát.

Egyelőre úgy néz ki, hogy eme nagyszerű újítást, az ember legalább annyira használja a rosszra, mint a jóra.

Egyrészt az internetes fórumok azt mutatják, hogy az emberek 80% szinte utálja a politikát, talán azt sem tudja, hogy annak eredeti jelentése: a közügyekkel való foglalkozás.

Akik pedig politizálnak, pl. a politikai kommentezők 70%-a, a kommentek alapján: sötét, műveletlen, ötven tényezőből csak kettőt látó, elfogult, agresszív  emberek. Azzal vigasztalom magam, hogy ez annak tudható be, hogy az előbb leírt sötét, agresszív, stb., emberek, sokkal nagyobb arányban írnak kommenteket, tulajdonképpen így élik ki a kisebbrendűségi és egyéb komplexusaikat. Nem mernek nyíltan bunkóskodni, viszont az internet jótékony homályában felszabadulnak a gátlásaik, a komment, csak ürügy a káromkodásra, a veszekedésre.

Szóval sok mentséget össze tudok szedni a nép mentségére, ugyanakkor el kell ismerni: egyelőre a nép alkalmatlan a komolyabb politizálásra. Ez alól az sem menti fel, hogy a vezetés is alkalmatlan. Talán meglepően azt állítom, hogy éppen ezért is szükséges a közvetlen-demokrácia fokozatos erősítése. Ugyanis jó esetben a közvetlen-demokrácia, felelős művelése fokozatosan okosabbá, bölcsebbé teszi a népet. De csak jó esetben.

Mégis azt mondom, a rendszerből, társadalomból áradó, intenzív közvetlen-demokrácia oktatás, ill. gyakorlat esetén - három-négy éves bukdácsolás után – a közvetlen-demokráciára alapfokon alkalmas nép, alakulhatna ki.

Jelenleg az internet (általában az információáradat) és az emberek egymásra hatása milyen hátrányokat (negatívumokat) ill., milyen előnyöket mutat. Egyszerűbben: e tekintetben, hol állunk jelenleg.

A jelen tendencia mellett az emberiség gondolkodása, köztudata sorvadásra van ítélve.

Válasszunk ki véletlenszerűen az emberiség kultúrájára, a köztudatra, néhány nagy hatású művet.  Márk evangéliuma, Morus Tamás – Utópia. Newton - A természetfilozófia matematikai alapelvei, Jefferson – Függetlenségi nyilatkozat, Dumas – Monte Cristo grófja, Orwell - 1984 c. művét. Hasonlóan jelentőst, lehetne még nyolcezret sorolni, de nem sokkal többet.  Megállapíthatjuk, ha nem született volna meg eme nyolcezer mű, ill. nem jutott volna be a köztudatba, akkor az emberiség talán a középkori állapotokban lenne.

A mai kornak és a jövőnek is meglenne a maga nyolcezer olyan nagyszerű, újszerű műve, ami a fejlődéshez, a sorvadás kivédéséhez szükséges. De eme művek már most sem, a jövőben még kevésbé jutnak be a köztudatba, a következők miatt. Egyrészt, a hosszabb könyveket, általában az olvasást, a komoly gondolkodást igénylő dolgokat elkerülik az emberek. A rövid, könnyed, harsány, látványos, bámulni való, filmszerű

produkciók tarolnak. Másrészt, mindenki közre akar adni, mindenki meg akar jelenni, (ezzel nő az értéktelen-halom), de egyre kevesebben vannak, akik befogadnának. Harmadrészt, az egyre erősödő reklámhatás is, végeredményben, összességében, az új értékek megjelenését gátolja. Negyedrészt, a látszattal ellentétben nem élünk újító, újat igénylő korban. Végül, ötödrészt, már szinte teljesen megszűnt a pozitív szelekció. Az is megállapítható, hogy felsorolt öt problémát az informatika-fejlődés az információ-áradat, felerősítette.

Erősíteni szükséges a pozitív szelekciót, de ehhez az oktatás valamint reklámozás átalakításán kívül, az értékekre kiterjedő szervezett közvélemény-kutatásra is szükség lenne. Minimum, a „tetsziken” kívül, ilyen „kérdések” is lennének: Szerintem féligazság, manipuláció. Komoly megoldandó problémának látom.  Értékes, testet, lelket, közjót építő dolognak vélem. Stb..

Ezek után, néhány negatívum felsorolása:

1. Az információ áradatban létrejön – „a hatalmas szemétkupacban elveszik a kevés érték” - jelenség.  Illetve, az előzőkben felvetett sorvasztó elemek is kialakulnak. Már említettem, hogy a mai világban Jézus, ill. más nagy gondolkodók valószínűleg az ismeretlenség homályába vesznének.

2. A számítógép, tévé, filmek, leszoktatják az embereket az olvasásról, bizonyos szempontból elsatnyul a gondolkodásuk.

3. Általában az alacsony színvonalú szórakozás bővül, ami inkább erkölcs és tudat romboló.

4. Az egészséges mozgást is korlátozza az állandó bámulás.

5. A személyes, kapcsolatok beszélgetések is csökkennek, bár ezek fontosak lennének.

6. Az internetes közösségek általában rendkívül alacsony színvonalúak, és felületesek - baba, macska, baleset, frázis-okosságok, játékok, stb. halmaza. Egyelőre a közügyektől elzárkózók, az okoskodók, az álbalhézók, rejtőzködő bunkóváriak fóruma lett az internet nagyobb része.

Nem az a baj, hogy ilyen témák is előfordulnak, az baj, hogy szinte kivétel nélkül, csak ilyen témák vannak.  

Igazán komolyabb közügyekről, komolyabb témákról beszélgető közösségek alig jönnek létre. Valódi demokratikus szofisztikált társadalmi véleménnyel bíró civil közösségek pedig nagyon-nagyon ritkán jönnek létre.

Mindezek megszokása, természetessé válása inkább árt, a közügyek iránt érdeklődőknek, mintsem használ.

7. Az emberek, az elemzők is, kvázi rá vannak kényszerítve a tömörítésre, de ez nem jótékony lényegesítés, hanem felületes leegyszerűsítés.

8. Az internet, számítógép, mobiltelefon stb. pl. a „titkosszolgálatok”, vagy egyes csoportok kezében jó eszköz az emberek megfigyelésére, manipulációjára, esetleges zsarolására.  Vagyis jó eszköz a demokrácia lejáratására, a szabadság elvételére.

Előnyök.

1. Előnynek számít, hogy szinte mindenki közreadhatja a véleményét, ez még akkor is előny, ha azt nagyon kevesen olvassák.

2. Az internet azért megkönnyíti az információkeresést, de a kereső jelentős személyes szelekciója szükséges. Még így sem ér el hozzá minden értékes információ, pl. a szemétkupac effektus miatt.

3. A tárgyi és szellemi termékek helyes kiválasztása azáltal, hogy az internet, lehetőséget ad nagymennyiségű egyszerűsített, egyenlő megjelenésű, felsorolásszerű bemutatásra összehasonlításra. Ez egy óriási lehetőség, a sok értéktelenből kiválhat az értékes, de ehhez is jól felépített weboldalak kellenek. Ill., az is szükséges, hogy a jelenlegi igazságtalan „reklámozás” a háttérbe szoruljon. Vannak biztató kezdeményezések, mint pl. az „áruk, árak összehasonlítása” oldalak.

Lényegében a jelenlegi torzító reklám-gyakorlatot lehetne, kellene megváltozatni, mely szerint egy kevés reklámozott (sok helyen szembetűnő) tárgyi, szellemi termék akkor is érvényesül, ismert, köztudott, vásárolt lesz, ha értéktelen. Viszont a jelen igazságtalan, reklámozás, kiválasztás leépítésének, egy új kiválasztás felépítésnek számos, nem technikai, hanem egyéb akadályoztatása van. Pontosabban egy hihetetlen hatalmas tevékenység-gépezet, ill. érdekrendszer, épült a jelen igazságtalan reklámozásra (bemutatásra, kiválasztásra). Elméletileg, technikailag az internet, a szinte határtalan információ-áramlás, lehetőséget ad a változásra, sőt mintha lennének is helyes elindulások.  

4. Említve volt, hogy azért az internet által nagyon ritkán azért kialakulnak komolyabb közösségek. Egy-egy jó ügy mellé oda lehet állítani kisebb tömegeket.

5. Könnyebben kialakíthatók nagyobb tüntető csoportok esetleg tömegek. Csak az elégedetlenség a közös, ezek nem igazán megoldó közösségek, de azért néha hasznosak. Máskor károsak. 

6. A legnagyobb előny, a kihasználatlan lehetőség. Lehetőség a komolyabb társadalmi közösségek kialakítására. Továbbá lehetőség a jelenleginél igazságosabb, tárgyi és szellemi termék bemutatásra és kiválasztásra.  

Valamint lehetőség a korszerű népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer kialakításra, ami valóban nagy előrelépés lenne. Ugyanakkor mindez csak lehetőség.

    Összesítve elmondható: egyelőre még a rossz oldal dominál, talán lesz változás, talán nem.

Az egész fejezet végén, mely lényegében a nép demokrácia alkalmasságáról szólt, meg kell állapítani: az emberek tudatát, erkölcsét illetően, nemcsak az előrehaladás hiányát, de sok vonatkozásban visszalépést, hanyatlást láthatunk. Manapság, rendszerünkben egyre inkább elfogadottá válik, az önzés, a becstelenség, a manipuláció. A tudat, a viselkedés is, a lényeget elbagatellizálja, a részletekbe merül el.  Sokasodnak az ellentmondások.

Az igaz, hogy a vezetés egyre erősebben manipulál, viszont a nép hagyja magát, ez a nép, az emberek, felelőssége.

Azonban a demokrácia, elméleti tisztázása is szükséges, a téves elmélet, téves gyakorlatot generál. Az elfogadott igaz elmélet már félig meg is oldja a problémát.

A közvetlen-demokrácia kialakítása kétséges, de a vezetési demokráciára épülő rendszer már nagyon beteg.