Másvilági ítélkezés 

A siker elemzése 

-         Ezt sem fogják elolvasni a fiatalok.

Manapság harc kell, akció kell, mozgalmas színes filmek kellenek, ez köti le a fiatalokat.

-         Erről több minden eszembe jut.

Az egyik, hogy vannak kisbabák, tudom, mert én neveltem őket, sőt én is ilyen voltam, akik hosszú percekig, fél óráig is el tudnak nézni, mondjuk egy forgó tányért.

Tehát a bámészkodás, elmélkedés emberi tulajdonság, sőt egyfajta kellemes állapot.

Az is eszembe jut, hogy manapság milyen gyerekfilmek vannak. Az egész, de legalább a fele, egy nagy zavaros harci kavalkád, robbanás, üldözésáradat. És ez szinte minden fiataloknak gyerekeknek szóló filmre igaz. Mintha direkt szét akarnák mosni a gyerekek agyát.

Egyrészt ez borzalmas.

Másrészt azért mindennek van határa, ez sem mehet a végtelenségig, úgy értve, hogy a közönség fordít hátat, remélhetőleg új divat jön, az értelmes elmélkedés divatja.

- Na jó, de a mai fiatalok jó része nem tud rendesen olvasni. Olvasnak ugyan, de az inkább kényszerű biflázás.

- Pedig egyszerű,… el kell képzelni, hogy egy szimpatikus hang, mondjuk a kedvenc színész, szépen hangsúlyozva mondja a szöveget. Más jeleneteknél pedig be kell indítani az agyunkba levő kisfilmet. Szóval képekkel, filmekkel kell képzelődni, sőt mintha ott lennénk.

- Én még hozzátenném, akinek nehezen megy az olvasás, ő olvasgasson bele. Ez azt jelenti, hogy valahol belenéz a könyvbe, elolvas négy-öt mondatot, ha érdekesnek találja, akkor folytatja az olvasást. Ha nem, akkor másik helyen olvas bele, mindaddig, amíg nem talál valami érdekest.

- Egyáltalán mi ez, regény, tanulmány, esszé, mi?

- Könyv.

- És hogy kezdődik?

- Mondjuk így: Vagy negyven fénylény beszélget az égi kávéházban. Húsznak a nevét is tudjuk.

- Ez most egy vicc?

- Nem ez a könyv, sztori részének első mondata.

- De előbb jöjjön az elemző okoskodás. 

Talán a sikeresség trükkjeit várják tőlem?

A sikeresség, vagyis a szimpatikus, rokonszenves viselkedés trükkjeiről, fogásairól van szó, hiszen a sikeresség alapfeltétele, hogy szimpatikusak legyünk. Az indirekt hízelgés, stréberkedés rövid távon általában bejön. De mi van hosszabb távon?

Szóval legyünk szimpatikusak, ugyanakkor ne adjuk fel az álláspontunk, sem az egyéniségünk, ne legyünk hízelgő szolgák. Sőt, ha lehet, kritizáljunk, vitatkozzunk, de tegyük azt úgy, hogy azért szimpatikusak maradjunk. Legyünk szimpatikusak, kedveljenek, de azért legyen tekintélyünk is. Ne gondolják ezt rólunk: ez egy kedves vicces fickó, de nem több, nem számít a véleménye.

Ha eme viselkedés trükkjeit várják tőlem, akkor rosszul teszik.

Szerintem az ilyen viselkedés, alkat, beszédstílus, sőt külalak kérdése is. Másfelől lehet, hogy mint egy „színész” megtanulunk fogásokat, viselkedéseket, de csak a felületen átalakulva, szinte magunkra erőltetve.  De ez nem lesz egy stabil tudás, gyakran kizökkenünk, viszont nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben.

Mi emberek általában, a legtöbbünk meglehetősen sok időt, energiát töltünk azzal, hogy kialakítsuk a magunk szimpatikus, de hatásos viselkedését, még ha ez nem is tudatosul bennünk.  Már kisgyerekkor óta lessük, figyeljük, gyakoroljuk az úgynevezett trükköket, fogásokat.

Nyilván vannak olyan „nagymesterek” akik még az átlagnál is sokkal ügyesebbek, nagyobb tudásúak, tehetségesebbek a szimpatikus, a népszerű, a sikeres viselkedés kialakításának területén. Ők írják meg a maguk könyvét.

Mert én nem tartozom közéjük. Mondhatjuk, én nem voltam sikeres, a sikerességben, főleg a szimpatikus viselkedés területén. Talán nem voltam átlag alatti, de kiváló sem. Ami nem túl jó érzés (én is szeretném, ha szeretnének, tisztelnének), de meg lehet szokni. Vannak önvigasztaló módszerek. Például ezt szoktam mondogatni magamnak: ha valakit mindenki szeret, az már gyanús. Meg ezt is: az emberek érzései, érzelmei meglehetősen kiszámíthatatlanok.

Másfelől, azt is vitatnám, hogy az igazi siker csakis a szimpatikusság, a népszerűség függvénye. 

Akkor hát mi e könyvnek az értelem a mondanivalója?

Gondolkodtat,- ez nem elég?

Azért aki odafigyel annak ad néhány jó tanácsot.

Például azt, hogy keressünk magunknak példaképeket, de ne perchírességeket, hiszen annyi értékes ember van. Ha keresünk, akkor nagyon sok van.

 Na jó, térjünk a tárgyra. Nem a trágyára, a tárgyra.

Mi az igazi sikeresség, ki az igazán sikeres?

Ez esetben összekapcsoltam az igazi népszerűséget a sikerességgel. Illetve az is kérdés, mi az igazi népszerűség?

Szerintem az ismertség önmagában nem népszerűség. A népszerűséget inkább a szóban forgó egyént kedvelő, szerető, tisztelő, illetve őt utáló, megvető, vagy tőle félő emberek aránya határozza meg. Szerintem, de ez az én véleményem.

Ugyanakkor az iskolázottság, a foglalkozás, beosztás, oklevelek, díjak, jövedelem, vagyon (mindezt nevezhetjük karriernek), is szerepet játszhat a sikeresség elérésében.

De itt már megjelennek a kérdőjelek. Ugyanis a többi tényező, pl. a népszerűség, vagy a hasznosság (jóság) gyengesége, hiánya leronthatja a karrierre alapozott sikert. De az fordítva is igaz.

Ugyanakkor a saját erőből, önérdemből elért sikeresség és karrier, értékesebb, mint az önérdem nélküli. Ez régebben nyilvánvaló volt, nem biztos, hogy manapság is az.

Mindjárt felmerülhet a kérdés; mi van a remek hasznos alkotást létrehozó, de szinte ismeretlen emberekkel?

Vagy, mi van a sunyin ártó, de szintén ismeretlen rejtőzködő emberekkel?

Ráadásul a beosztás, hivatalos elismertség, fizetés (a szűken vett karrier), gyakran nem teljesen egyezik a tehetséggel, szorgalommal, a hasznossággal, sőt még az iskolázottsággal sem. Vagyis, a sikeresség megállapításakor, valahogy a karriertől (magas beosztás, jó fizetés, stb.), független hasznos, ill. káros tevékenységet is figyelembe kellene venni.  Egyszerűbben, ha valakinek nincs karrierje, de hasznos ember, ő azért sikeresnek vehető, legalábbis részben. Illetve, ha valakinek „szép” karrierje van, de ártalmas ember, akkor őt, ne vegyük már sikeresnek.

Tehát a karrierrel kapcsolatos legfontosabb kérdés: mekkora másnak ártó, és magunknak ártó határig, fogadható el a karrierépítés?

A kérdés úgy is feltehető: vajon csak a főnökeink elismerését vegyük megtisztelőnek, vagy a szűk közösség elismerését is, vagy a sok ember, a nép elismerését vegyük megtisztelőnek?  Vagy egyáltalán az elismerés, vagy hasznosság (akár a nem értékelt hasznosság) legyen az elsődleges szempont?

A következő alapvető kérdés, hogy a boldogság, - mely gyakran nem az ismertség, nem az igazi népszerűség, sőt még csak nem is a karrier egyenes következménye,  - hogyan viszonyul a sikerhez? Tulajdonképpen, ama ember sikeres, aki úgy boldog, hogy közben másoknak sem árt, sőt inkább használ. Azonban a boldogságot igen nehéz mérni. Nem arról van szó, hogy az egyik ember ne lenne a másiknál viszonylag boldogabb (átlagosan, egységnyi időben, több kisebb-nagyobb öröm éri, ill. kevesebb frusztráció éri), csakhogy ez objektívan nehezen mérhető.  A „boldogság” egy fontos dolog, sőt több időt, energiát kellene fordítani a kiismerésére, a személyes kezelésére, de ezen írás nem erről szól. Talán érdemes lenne egy olyan tanulmányt is írni, melynek címe: hogyan legyünk boldogok és egyben sikeresek. De ez, nem erről szól, csak eme egyszerű kérdésre szeretnék választ kapni: ki a sikeres? 

Magam részéről úgy érzem egy tényezőként, részben be lehet számítani átlagos boldogságszintet.

Tulajdonképpen hat lényegi kérdést tehetünk fel:

Ki a boldog? (Ki a boldogtalan?) Illetve: hogyan érhető el a boldogság?

Ki a sikeres? (Ki a sikertelen?) Hogyan érhető el a sikeresség?

Valamint ki a jó ember? (Ki a rossz ember?) Hogyan érhető el a jóság?

Az is egyfajta siker, az is valamekkora boldogság, ha saját magad feloldod a sikertelenség érzését.

Ha sikertelennek tartod magad:

Ha nehéznek találod az életet, ha el vagy keseredve, ha szégyenkezel, ha elégedetlen vagy önmagaddal, valamilyen testi adottságoddal, akkor gondolj:……………

Ha bánatos vagy, ha félsz az élet igazságtalansága miatt, ha elégedetlen vagy a családoddal, ha a körülmények és saját magad fogságában érzed magad, akkor gondolj:…………………………

Ha szomorúan, netán dühösen, de tehetetlenül vergődsz, ha sikertelen, meg nem értett, igazságtalanul mellőzött, lúzer embernek érzed, magad akkor gondolj:……………………

Aki meg szeretné tudni, hogy az író szerint mire kellene gondolni, az végig olvassa a könyvet.

Ki a jó ember? Néhány mondattal erre is ki kell térni. Főleg arra, hogyan kapcsolódik a sikerességéhez. Ki a jó ember? Ezt hasonlóan nehéz megmondani, mint azt; ki a boldog. Persze a nagyon jót és a nagyon rosszat könnyű elválasztani egymástól, pl. nem kétséges, hogy Jézus jobb ember volt, mint Hitler. Azt is mondhatjuk, hogy a föld jelenlegi lakossága kb. 7 milliárd felnőtt. Ebből a legjobb 2 milliárdot, és a legrosszabb 2 milliárdot, ha nehezen is, de el tudjuk választani. Azonban a középső három milliárd szinte egyformán „jó” embert már szinte lehetetlen pontosan megkülönböztetni. Egy-egy cselekvés, viselkedés jóságát talán meg tudjuk mondani, de nincsenek pontos mérések. Ettől függetlenül vizsgálni kell, és a vizsgálati módszereknek fejlődni kell a tekintetben hogy, ki a jó ember. Valamint a tekintetben is: hogyan érhető el a jóság?  Ahogy azt is vizsgálni kell: ki a boldog ember? Valamint: hogyan érhető el a boldogság?

Na, de hogyan függ össze a jóság, a sikerességgel?

Az biztos, hogy nem minden jó, hasznos ember sikeres-elismert.

Az is biztos, hogy a jó ember általában, jellemzően a többi ember számára hasznos, vagyis munkájával, egyéb tevékenységével, jóval több hasznot, örömet okoz, mint kárt, bánatot. A rossz ember pedig a skála másik, ellenkező oldalán van.

Az is biztos, hogy a rossz emberek nem lehetnek igazán, egész életüket, és haláluk utáni elismerésüket nézve, sikeresek. A rossz emberek sikerességébe, azért, ha máskor nem, de haláluk után azért valami gikszer becsúszik.   Illetve, ha ez az érdemtelen sikeresség ritkán elő is fordul, akkor is erkölcsi alapból kiindulva azt kell mondani: ez, a mások kárán létrehozott „sikeresség” nem lehet igazi sikeresség.

Visszatérve az alapkérdésre: még az időszakasz is kérdéses, mert lehet, hogy aki most e napokban népszerű-sikeres, az egy év múlva nem lesz az. Én nem mondok konkrét éveket, csak annyit, hogy szívem szerint egy egész élet összegezett sikerességét-népszerűségét mérném. Sőt sokan a haláluk után válnak igazán sikeresség vagy utált alakká. Ezért csak annyit mondok: hosszabb távban ajánlatos gondolkodni.

Ki az igazán sikeres?- ez a kérdés újra és újra előjön. Ebben a kérdésbe már nem szerepel a „népszerű” kifejezés külön, abból kiindulva, hogy a sikeresség egyik része, vonatkozása, a népszerűség, úgy veszem, hogy eleve benne van. A magam részéről elég sok mindent figyelembe veszek, pl. az illető valódi hasznosságát, vagy minek az árán lett sikeres, és még lehetne folytatni.  Az igazi sikeresség három fő összetevője: a tehetség, a szorgalom (gyakorlás, tanulás), valamint a szerencse. De mindenek előtt, az szükséges, hogy a tehetsége jól legyen felismerve.

Az egyén sikere, a kisközösség sikere, és a társadalom (pl. a nemzet) sikere összefügg.

Nyilvánvaló, de néha a nyilvánvaló dolgokat is fel kell eleveníteni. Összefügg, mert a saját kisközösségünk, lehet az család, lehet az osztályközösség, vagy munkahely, egyéb, sikere, a mi sikerünk is. Ugyanez a helyzet a nemzet sikerével. Persze nem mindegy, hogy mennyit tettünk érte. És az sem, mennyire vagyunk büszkék az adott sikerre.

De az biztos, hogy érdemes a közösség sikeréért munkálkodni, mert az a mi sikerünk is. Tehát nem önfeláldozásról van szó.

Ugyanakkor a kisközösségen, sőt a nemzeten belül is folyik egyfajta verseny. Arra, hogy ne alakuljon ki ellentmondás a csapatérdek és az egyéni érdek között, egy megoldás van: a szabályozott igazságos, építő jellegű verseny. Pontosabban, ha az együttműködés mellett néha ki is alakul a csapaton belüli verseny, az legyen szabályozott, igazságos, és építő jellegű verseny, így nem árt a csapatmunkának.

Szóval ne egymást, és ne a csapatot leépítő harc jöjjön létre, mert az dráma.

A másik probléma mikor valaki (elég sokan) szinte kizárólag a csapat, illetve a nemzet sikerében élik meg a maguk sikerét. Ők általában a képességük, szorgalmuk hiányában szinte képtelenek egyéni sikereket elérni, és ugyanezen okból meglehetősen kevéssel, legfeljebb hőbörgéssel arcoskodással, járulnak hozzá a csapat, ill. a nemzet sikeréhez. Ez többek között a sovinizmus (túlzott nacionalizmus) és a rasszizmus melegágya. Ez a csapat, a nemzet szempontjából, szintén dráma. Ugyanis ez az arcoskodás, hőbörgés, értelmetlen harc, szintén rombolja a csapatot. Nem elég, hogy ezek az emberek nem járulnak hozzá csapat sikeréhez, még indirekt módon rombolják is azt. Egyébként pont ellenkező hatását érik el annak, amit eredetileg el akarnának érni, tehát magukat is átverik. Bár erre csak ritkán jönnek rá, mert azért agyilag nem túl erős emberekről van szó.

Persze itt szólni kellene az ambícióról is. Az ambícióból ered a szorgalom, de az ambíció több mint a szorgalom.

Az ambícióról, több oknál fogva, mégis később fogok beszélni.

Ahogy a következő kérdésre sem tudok igazán válaszolni, pedig itt is, és sokszor felmerül: hogyan lehetünk népszerűek, szimpatikusak? 

Avagy: kit tartunk népszerűnek, szimpatikusnak. Hiszen a népszerűség és a szimpátia a siker fontos része.

Már említettem, hogy nem tudom a választ, csak eszembe jut néhány gondolat.

A szimpatikus viselkedésnek meglehetősen széles skálája van. Tehát akár választhatunk is viselkedést, de ezért…..

Mint laikus talán az alábbi tanácsokat említeném:

A kiválasztott viselkedésünk ne legyen szélsőséges.

Illeszkedjen, a belső mentális énünkhöz.

Soha ne legyünk lenézők.

Valamint, próbáljuk magunkat kívülről is nézni.

Továbbá itt van a külalak kérdése:

Külalakra az a szép, az a tetszetős, aki átlagos, akinek testrészei közepesek, nem sovány nem kövér, nem nagy nem kicsi, stb. Igaz, hogy az ilyen ember eléggé jellegtelen talán egy kicsit unalmas is. A lelkileg jellemileg tetszetős, szimpatikus ember, gondolom hasonlóan a „közepes” viselkedésű ember. Szélsőséges biztosan ne legyen. De amíg a külalaki szépséget mondjuk 200 jellemző határozza meg addig a lelki, jellembeli karaktert legalább kétezer. Mindezt lehetséges középen tartani? Másfelől itt még fokozottabb a veszély, az ilyen ember talán jellegtelenné, egyéniség nélkülivé válik. Mint mondtam én sem tudok megoldást, azt azért ki merem jelenteni, a szélsőséges viselkedés, gondolkodás nem ajánlatos. Na és az egyéniségünk?  Azért az egyéniségünk mi magunk is alakíthatjuk.

Ha már szóba került a külalaki szépség, akkor őszintén mondjuk ki, ez is egyik tényezője a szimpátiának, a népszerűségnek. De én összekötném az egészséggel, szépség-egészség. Mi is tehetünk a szépség-egészségünk érdekében, de vannak rajtunk kívül álló körülmények is. Azért mert vannak rajtunk kívül álló körülmények, mi még a magunk részéről megtehetjük a megtehetőt, főleg az egészségünk érdekében. Az is igaz, hogy a szépséget általában egy kicsit túlértékeljük. De az se lenne jó, ha nem számítana.

Ezen a ponton viszont az jutott eszembe, hogy a számomra szimpatikus emberek, például a szimpatikusabb tanárok nem voltak szépek. Nem voltak jellegtelenek, volt egyéniségük, de nem voltak szélsőségesek. Őszintén szólva nem is tudnám megmondani, hogy miért is voltak szimpatikusak, illetve az ellenszenvesek, miért voltak ellenszenvesek.

Viszont eszembe jutnak a kiválasztott szereplőim is. Náluk sem tudnám megmondani miért alakult úgy a népszerűségük, ahogy alakult.

Akkor ez megint egy nehéz téma. A boldogság, a népszerűség, a szerencse, ezek a nehezebben elemezhető részei a sikerességnek. A tehetség, szorgalom, jóság (hasznosság) talán egy fokkal könnyebben elemezhető részei.

Szóval akkor próbáljuk meg a sikeresség tényezőit rangsorolni: a szépséget, az egészséget, a népszerűséget (társadalmi megbecsültséget), a hivatalos karriert, a boldogság, és az egyéb tényezőket. Nem véletlenül szedtem szét a „társadalmi megbecsültséget” a „hivatalos megbecsültségtől”, ugyanis ez a kettő gyakran eltér egymástól. A népszerűség nem azonos a beosztástól, a hatalom, vagyon nagyságától.

A boldogság nyilván az alap, de ez is egy széles nehezen behatárolható fogalom. Kicsit leszűkítve itt inkább a magánéleti boldogságra, pl. a párkapcsolati boldogságra gondolok.

Tehát mi legyen a rangsor? Egyáltalán van értelme a rangsorolásnak? 

Még egy mostanában terjedő már-már népi blődséget (városi legendát) kell tisztázni: a negatív reklám, nem reklám.

Utalok itt erre a mondásra: a negatív reklám is reklám. Hát nem az. És sajnos ez is egy önbeteljesítő baromság, mert egyre többen hiszik és viselkednek e szerint.

A sikerhez, pedig úgy kapcsolódik, hogy az ismertséget azonosítják a népszerűséggel, jöjjön az ismertség, akár negatív dolgokból, akár utálatból, kinevetésből. Régi mondás: nem híres, hanem hírhedt. Ki kell mondani, mert ez a nyilvánvaló igazság, és már a gyerekek tudatába is be kell táplálni: a negatív ismertség, az közutálat, nem siker, hanem az ellenkezője; sikertelenség.

De ehhez kapcsolódik: a pénzszerzés mértéke sem tekinthető sikernek. Ugyanis sajnos igaz, sokszor a negatív népszerűség (utálat) termel pénzt.

Persze sok eset, helyzet van széles a spektrum, nem mindig egyértelmű a megítélhetőség. De amikor valaki mosószert iszik vagy más baromságot követ el, csakhogy sokan nézzék, és valóban sokan nézik, de nem elismerve, hanem elborzadva, akkor az, nem siker. Sőt az sikertelenség. Vannak például „gatyaletoló celebek”, akik csakis meghökkentés, a kinevethetőségük (de ez nem humorból ered) által válnak ismertté. Ez nem siker, sőt ez sikertelenség.

Sajnos terjed az a tévhit, nem utolsó sorban a hibás reklámkultúra miatt, hogy a negatív reklám is reklám, csak a nézettség csak az ismertség számít. Sajnos már a közönségre is kezd ez a baromság ráragadni, pl. választáson nemcsak jelölt tevékenységének elképzelésének pozitívumait nézik, hanem az ismertséget is. A termékek kiválasztásban pedig még inkább így van, „ja, ezt sokszor reklámozzák, sok helyen látom, akkor biztos jó” - gondolják egyre többen.

Azt azért látni kell, ha elterjed, általános lesz ez a téveszme, akkor az, az emberi logika végét jelenti. Akkor az ember, emberiség elindulhat a piripócsi temető felé.

Én mindenesetre a következőkben a negatív ismertséget, a hírhedtséget a népszerűtlenségnek, sikertelenségnek veszem. Pl. H. diktátort sokan ismerik, de a döntő többség elítéli, akkor ő nem népszerű, sikeres, sőt népszerűtlen, sikertelen.

És van itt még egy kihagyhatatlan kitérő, - elnézést a sok kitérő miatt.

Nyilvánvaló, hogy a politikai-társadalmi rendszer, valamint a politikai-társadalmi kultúra erősen beleszól, hogy ki lesz sikeres.

Továbbá nyilvánvaló, hogy például egy fejletlen diktatórikus rendszerben, amelyben fizetni kell az oktatásért, de a szegények nem képesek erre, ott a szegény gyerekek sikeressége eleve behatárolt.  Az sem mindegy, hogy az „igazságos versenyben”, a valóban hasznos, tehetséges emberek érvényesülnek, lesznek sikeresek, vagy pedig az uralkodó osztályba tartozók. Pl. a gazdag, a párttárs, a rokon, a haver, stb.. De más módokon is hat a politikai-társadalmi rendszer.

Bár a kedvenc témám, a politikai-társadalmi rendszer, itt mégsem akarok sokat beszélni erről.

A sikeresség sok-sok tényezőjéből egyet sem akarok különösen kiemelni, ugyanakkor egy fontos tényezőt sem szeretnék kihagyni.