Nótás képeslapok a szocializmusból 

Nótás képeslap-filmek a cucializmusból.

1969-ban utaztuk körbe az országot, Berci barátommal és az ő nagyapjával, Tatával.  Az apropót az adta, hogy   Berci barátommal együtt megkaptuk a behívót. Akkoriban egy Eger közeli faluban éltem, és barátkoztam össze Bercivel. Az igaz történet tehát a két behívóval kezdődött, két hét múlva jelenjünk meg az egri művelődési házban, visznek katonának. Az első két nap csak a faluban iszogattunk, nem lazsáltunk.

De aztán harmadnapra Berci egyre idegesebb lett, mert Évi a nagy szerelme nem válaszolt a táviratára. Évi vagy ötven kilométerre arrébb lakott, a Hortobágy szélén, szintén egy kis faluban. Úgyhogy Berci, ahogy én neveztem Bercsó, azzal állt elő, hogy biz ő még bevonulás előtt leutazik Évihez, - te is jöhetnél cimbi  - mondta.

De mielőtt folytatnám a történetet egy kis politizálás, nem is én lennék, ha nem tenném. Nem szerettem a Kádár rendszert, én tényleg örültem a rendszerváltásnak, de most már azért másképp látom a dolgokat. A fene sem gondolta volna, hogy a 2020-s években leszámítva az informatikus élet fantasztikus dolgait, alig élünk jobban mint az 1970-s években. Ha az akkori életet összehasonlítjuk a mostanival, akkor szinte mindenben  eltér, de összességében most ötven év után alig élünk jobban, mint akkor.  Más rendszerváltó országoknak bejött a rendszerváltás, a Lengyelek Szlovákok, Románok,  sokkal jobban élnek mint akkor, de mi talán egy kicsivel.  Pedig hát a rendszerváltáskor még simán elől voltunk, most pedig az utolsó helyen, talán Bulgária van mögöttünk.  A jugók előttünk voltak, viszont ott volt egy polgárháború és egy szétesés. A szlovének, horvátok így is simán elhagytak bennünket. Persze a csehek és a keletnémetek is.  Ez egy nagyon szomorú történet, mert a rendszerváltáskor minden hiba ellenére még úgy nézett ki, hogy éveken belül akár az osztrák sógorokat is utolérjük, - de szerintem inkább távolodunk, nemhogy közelednénk. Mi az ami elkeserítő, talán leginkább ez a folyamatos parasztvakítás. Számomra ez bugyuta hazugságokkal való nép-lenézés, felettébb siralmas.  Sírni tudnék, ha arra gondolok, a kövér-dölyfös azt gondolja: ezekkel kipcsak magyarokkal bármit megtehetek bármit bevesznek, és igen igaza lesz, mert tényleg mindent bevesznek. De nem ám úgy kelletlenül, sokan úgy nyelik a hazugság-sz@rt, mintha nokedli lenne.

Amúgy meg gondoljunk bele, a hetvenes években egypárt-rendszer volt és most mi van? Gyakorlatilag egypárt-rendszer. De talán még ezeknél is fájóbb az említett viszonylagos lemaradás. Oktatás, egészségügy, szociális terület, köz, pénz, munkabiztonság – ebben egy fél fokkal jobb volt a Kádár rendszer. Most negyed fokkal nagyobb a demokrácia és az átlagos életszínvonal,de az utóbbi szétszakadt. Összességében, rendszer, állam szempontból ötven év alatt nem fejlődtünk.

Az hogy felettébb fejlett lett az informatika, - az a technikai fejlődés következménye, és egyáltalán nem biztos, hogy a testi-lelki egészség hasznára van.

Jelenleg pedig az ország, a nép, a rendszer kimondottan lejtmenetben van.

Mindenben hanyatlik a vak magyar.  Azért a hetvenes években még volt respektje a magyarnak. Azt nem mondom, hogy szerettek bennünket, de keleten mindenütt tisztelettel néztek ránk. És magunkra is, főleg ha bementünk egy lengyel, vagy román húsboltba.  Persze ezt egy fiatal nem érti, nem érti, mert nincs összehasonlítási alapja.  Elismerem, ebben benne van az öregkori dohogás és a „bezzeg az én időmbe” szemlélet. De nemcsak erről van szó.  A nagy szomorúság abban van, hogy azt hittük a rendszer miatt vannak a bajok, majd ha kézbe vehetjük a dolgokat, akkor majd, hűha. Aztán kézbe kaptuk és tényleg lett „hűha” de negatív értelemben.  Ennél is siralmasabb, ahogy már említettem, a hihetetlenül átlátszó  pofátlan hazugságáradat, amit a kövér-dölyfös a magyarokra fröcsög, és azok mint a bolondok. Ilyen nem volt soha még a Rákosi féle banda is jobban félt a néptől, és okkal.

Ennyire hülének még soha nem nézték a magyarokat. 

A még nagyobb szomorúság abban van, hogy a fene sem gondolta, hogy magyarok jelleme, értelme átlagosan ennyire lent van.

És van itt még egy érdekes dolog, bár sokat szidjuk a Kádár rendszert, és részben jogosan, de az akkori emberek azért kaptak egyfajta közösségi oktatást, közösségi érzést. Nemcsak az úttörő és KISZ életre gondolok, hanem pl. voltak üzemgyűlések. És a jelenlegi társasházi törvény is akkor alakult ki csak akkor még voltak aktív közösségek. A lényeg az, hogy a mai fiatalok egyszerűen nem tudják nem is értik, mi az hogy „közösség”.  És a közösség egyfajta „demokratikus” tudást, érzést ad.

A jelenlegi társadalom az oktatás, a kultúra minden úgy van felépítve, hogy atomjaira essen a társadalom.

Abban az időben több olyan közösség volt, amiben beszélgettek, politizáltak, összejártak az emberek.

És a lehetőségekhez képest jó vezetést választottak, még a rendszerválasztás után is hétszer. De aztán jött Orbanisztán és kialakult a pszichés népbetegség. 

Szóval a hetvenes években, annak ellenére, hogy láttam a hibákat, még büszke voltam Magyarországra, a magyarságomra, de most kiváltképp 2015 óta nem vagyok büszke.  Elvették tőlem a hazámat, a büszkeségemet.  Akkor miért készítek nótás képes-lap filmeket?  Ezeket a hetvenes évekről és az általános magyar kultúra egy szeletéről készítem. Talán jelzem az utókornak, szerencsétlen magyaroknak azért voltak értékeik.

Berci barátom szereti a magyar nótát. Megjegyzem itt is van egyféle hanyatlás, mert a lakodalmas zene, lakodalmas rock, inkább rosszat tesz, mint jót.

Berci szerint a zene lényege veleje a melódia a dallam.

A fülbemászó dallam, aztán jön hangulat. Talán még az előadás is számít, de csak másodlagosan. A többi szöveg hangszerelés, egyebek csak harmadlagosak.

Márpedig a magyar nóták, melyek tulajdonképpen népzenék, hiszen régóta a nép által terjednek, a népszerűség tartja életben, bizony dallamosak. Jó egyszerű karakteres melódiák, de baromira fülbemászók. Tudod – mondta Berci – a magyar nótában az alföld, a síkság van benne. Mert a tengeri népek zenéjébe, a tenger van benne. A hegyvidéki népek muzsikájába  a hegyek sziklák vannak benne. A mi zenénkbe pedig az alföld, na meg a magyar nyelv ivódott bele.  Karakteresen keményen elöl hangsúly, megnyomjuk az elejét. Ez olyan rádörrentős stílus, eztán a végére már el is megy a bátorság. De aztán megint megjön, majd megint elmegy.  A lényeg hogy lehet élvezni, szeretni, még ha nem is Mozarti színvonal.

Bercsó a jó barátom így szokott elmélkedni a magyar nótáról, amit szeretett és ismert is. Bercsónak köszönhetően én is megkedveltem, bár csak úgy lájtosan.

Bercsó apja egyébként cigány volt, de nagyon rendes fazon, sajnos korán halt, mint katona-főtörzs.  Anyukája pedig székely volt, a nagyapja, Tata is, aki velük élt. 

Visszatérve a konkrét történetre.

Tulajdonképpen bevonulás előtt körbeutaztuk hárman,  Bercsó, Tata és én az országot.  Hét film van, vagyis a történet hét részre oszlik az utazás csak hat részre. Sőt csak öt részre. Akkor miről szól a hetedik film, - hát az legyen meglepetés, csak annyit, hogy lakodalomról, de hogy ki, kivel azt most nem mondom el.

1. Az első film címe: Megkaptuk a behívót.

Első fejezet (egy fejezet k., egy-két nap): Ivászat a kocsmában.

Második fejezet: Éjszakai séta, - hiányzik a szerelem.

részletek:

1969 tavasza van, egy Eger közeli kis faluban. Berci (Bercsó) barátommal egyszerre kaptuk meg a behívót, két hét múlva Egerbe „várnak” bennünket, de hogy onnan hová visznek, senki nem tudja.  Persze már aznap délután a kedvenc kocsmában vagyunk, és iszunk, ezt is azt is.

Iszunk és Bercsó kedvenc nótáit énekeljük, jönnek is a haverok szépen sorba, van aki fizet, és van akinek mi fizetünk. Persze megy a sztorizás. A legtöbb történetet éppen az a fickó meséli, aki csak két hétig volt katona.

Persze másnap délután is ugyanaz megy, már szépen be vagyunk badva, zsibbadva. Este záráskor újra felzengett az ismert katonanóta, mindenki teli torokból harsogta. Bercsó még nem akar hazamenni,  - gyere sétáljunk egyet búcsúzzunk el a falutól – mondta, én is benne voltam, szép tavaszi este volt.

Felélednek a régi emlékek, bár én csak két éve élek itt, de azért nekem is van, viszont Bercsó itt született itt élt.

Út közben elmondja, hogy nagyon hiányzik neki Éva, Évice. Éva Bercsó csaja, szerelme, már egy éve járnak. Csak az a baj Éva egy másik faluban él, nehézkes a találkozás. Ráadásul Éva nem válaszolt Berci táviratára, Berci lelkét kétségek gyötrik.

Elváláskor hajnalban Bercsó közli, hogyha holnap sem jön válasz (telefonja még keveseknek volt) akkor elutazik Évához, a Hortobágy közeli faluba. És rögtön meg is kérdezte: nem mennék vele? – Nem - mondtam, aztán elnevettem magam - dehogynem, mi a fenét csináljak itt nélküled.

Hajnalban fáradtan, didergősen tértem haza, fülemben anyukám kedvenc nótája zsongott.  Alig tudtam levetkőzni, csak úgy berogytam a dunyhák közé. 

A film indításhoz kattints a képre! 

2. Második film címe: Utazás a délibábos Hortobágyra.

Első fejezet: Búcsú édesanyától, a szülői háztól. Búcsú a falutól és a lótól. Tata is jön.

Második fejezet: utazás Egerbe, aztán tovább.

Harmadik fejezet: Hortobágyon keressük a szerelmet. És vajon megtaláljuk?

részletek:

Az első, előző filmben kezdődik a történet, minek lényege hogy Berci barátommal megkaptuk a behívót. Persze az első két napot iszogatással töltöttük.

Bercin azonban egyre inkább úrrá lett a szerelmes aggódás, mert Éva szerelme, aki egy másik faluban élt, nem válaszolt Berci (Bernyó) barátom üzenetére. - Ha holnap sem válaszol, leutazok – mondta Bernyó. Azután vártunk. 

Itt is elmondom;  a képek nem pontosan követik a történetet, csak nagyjából.

A zenék sem mindig illenek a képekhez. Ahogy már mondtam ezek olyan zenés képeslapok, melyek nem adnak pontos információt, inkább csak az utazás hangulatát szeretnék kifejezni.

Mivel nem jött üzenet végeleges lett az elhatározásunk leutazunk a hortobágyi kis faluba, meglátogatjuk Évát.

Elbúcsúztunk édesanyánktól, én is a magam anyukájától, Bernyó is az övétől.  Ekkor állt elő Tata, Bernyó nagypapája, hogy ő is jönne.

Tata, aki velünk akart utazni, egy konok székely ember, aki pont 1900-ban született,1920-s években jött Magyarországra. 40 évesen harcolta végig a második világháborút, szinte minden fronton ott volt. Most közelítve a hetven évhez, egyre többet kalandozik a múltba, -  amúgy mulatós ember, de az idő vasfoga őt is lassanként felemészti.

 - Dehogy jön maga velünk – Berci ellenvetésére így válaszolt – Szeretnék,… lehet hogy ez lesz az utolsó utazásom –  győzött a sajnálat, Tata velünk jött. Bernyó még a kedvenc lovától is elbúcsúzott. Ne meg a falutól is még utoljára, a lényeg hogy alkalom legyen az ivásra.

Első utunk persze Egerbe vitt. Ebből a faluból mindig Egerbe visz az első út. Bár ismertük, de mégis szétnéztünk, ettünk-ittunk, szép város, minden van benne.

Az utazások sok módon történtek. Hol busszal, hol vonattal, néha pedig stoppal utaztunk, ezt is próbálom jelezni nagyjából, de ez sem pontos, a hangulat számít.

Aztán mentünk tovább.

Utaztunk, láttunk sokat, megérkeztünk, széjjelnéztünk, és megszállt bennünket a hely muzsikája és lelke. 

Ráadásul, kicsit pityókásan valahogy eltévedtünk alig találtuk Évikék házát.

Kódorogtunk, bandukoltunk, néha azért betértünk egy-egy csárdába szomjunkat oltani. Már azt hittük soha nem érünk oda, de aztán mégis találkoztak a szerelmesek. Mi Tatával csak messziről néztük. Úgy nézett ki, hogy nem aludt ki a tűz.

De estére Bernyó bizony szomorúan jött meg: - Gyakorlatilag szakítottunk.  Megkérdeztem Évát: - Csak akkor tartsuk a távoli kapcsolatot, ha biztos a szerelmünk. A tiéd biztos?  -  De Éva nem válaszolt.

Nekem semmi kedvem hazautazni – mondta Bernyó. –Nekem sincs – mondta a Tata, és hozzá tette – utazzunk Debrecenbe Pista unokatestvéremhez. Egye fenyő, akkor menjünk – sóhajtottam.

A film indításhoz kattints a képre!

3. Harmadik film címe: Debrecenbe kéne menni.

Első fejezet: utazás Debrecenbe.

Második fejezet: átugrunk Erdélybe.

Harmadik fejezet: visszajövünk az alföldre, Szegedre.

részletek:

Mentünk tehát Debrecenbe.  Itt is elmondom, bár a filmek története valós eseményekre alapulnak, a sorrend, a képek a zene nem pontosan, csak hangulatában követik a valóságban történteket.

A történet azzal kezdődött, (az első film tartalma), hogy Berci barátommal egy Eger közeli faluban egyszerre kaptuk meg a behívót.  Persze kezdetben a kocsmában mulatoztunk.

A második részben elutaztunk Hortobágy melletti faluba,  Évához, Bernyó szerelméhez, de szakítás lett a vége. Bernyó bánatára, na meg Tata menekhetére tovább utaztunk Debrecenbe. 

Busszal, vonattal és néha autóstoppal jártuk az országot.

Szóval Debrecenbe érkeztünk, van látnivaló nem is kevés, - Itt van minden nagy, a nagytemplom, a nagyerdő, a nagy akármi. Ennél is fontosabb, hogy több szép, jó egyetem is itt székel.  Tegnap Tata szülőföldjéről Erdélyről mesélt

És persze Nyilas Misi (Csokonai, Ady, Móricz, stb.)  is itt tanult, bár ő a végén nem akart debreceni diák lenni.

Tata most mire gondol?  - szólt rá Bernyó a nagyapjára. – Életemre, a múltra, mi másra – jött a válasz

Pista  rokonnal nem sokat beszélgettünk, de ő segített elintézni, hogy átutazzunk Erdélybe. Ugyanis Tata újabb óhajjal állt elő: Tudjátok, hogy én székely-magyar vagyok, ráadásul a részt vettem Erdély visszacsatolásában. Szóval jó lenne még utoljára,…. ti sem bánjátok meg.

Na jól van, ha már lúd, akkor legyen kövér, vagyis ne állj meg félútón  –  szóval „átugrottunk székely-országba, pontosabban Kolozsvárra és környékére.

Utaztunk, nem bántuk meg, szép városok gyönyörű tájak.

Tata szeme egyre gyakrabban révedt a múltba. Látszott rajta ilyenkor már máshol van, szólnak az indulók, sorakoznak menetelnek a katonák. De az emlékek között azért van éhség, sár és gyilkolás is.

Szép volt, de gyerünk vissza Magyarországra, de akkor nézzük meg Szegedet is, határoztuk el közösen.  - Oké, de aztán megyünk haza - mondtam. Szóval utaztunk tovább, mondhatjuk a nóták szárnyán.

Tata, Tata már megint a háborúba jár, - súgta Bernyó a fülembe -  vajon most melyik csatára gondol?

Hazafelé még megnéztünk egy-két csodát, ez a vadregényes Kárpátok, Drakula szelleme a táj felett lebegett, de tündérek védelmezték a tájat.

Szeged nem véletlenül hírős város, és jó népek lakják, ez kiderült a választáskor is. Mentünk, láttunk, éreztünk nótákat dúdoltunk, ez hát a nótás utazás, képeslap a 70-s évek Magyarországáról. 

Tata már megint a múltba néz, bocsássuk meg neki, biztos, hogy az emlékek lelkébe maródtak.

 - Ha már itt vagyunk, akkor ugorjunk át Horgosra, tudjátok onnan szól kedvenc nótám, - javasolta Bernyó.  – Na azt már nem – háborodtam fel – elénekeljük a nótádat és elképzeljük hogy Horgoson vagyunk.

Lejártuk a lábunkat annyi látnivaló volt, van Szegeden, és ez diákváros, minden elismerésünk.

Szegedet azért bejártuk, este lett, elfáradtunk, holnap reggel akkor megyünk haza.

A film indításhoz kattints a képre!

4. Negyedik film címe: Széles a Balaton.

Első fejezet. át a Dunán Pécsre, aztán fel Fehérvárra.

Második fejezet: Balatoni kirándulás.

részletek:

Ismétlem; a képek, zenék hangulata a fontos, a pontosságuk, az egymáshoz illeszkedésük csak mellékes.

Mégsem mentünk haza, Pécs városát én akartam már régen megnézni. Na meg, tudtam, hogy Náncsi néni is odaköltözött. Náncsi néni tulajdonképpen Nelli volt és nem is volt néni, olyan negyvenes, belevaló nő volt, akivel még Pesten volt egy kis összejövésünk. Ő volt 16 évesen nekem az első a tanítóm.

Csak nagyjából tudtam hol lakhat, mert az öccse mesélte. Szóval én mondtam a többieknek: ha már megyünk, akkor menjünk, a bajai hídon át tudunk menni, Pécset nem szabad kihagyni. Kétszer sem kellett mondani a két csavargónak, Bercinek és Tatának.

Hát bizony kár lett volna Pécset kihagyni, de mivel nincs saját dala, viszont szállodája van sok híres, így aztán mindig a „jaj de magas” zengett a fülembe,…. többek között. Persze Náncsi nénit nem látogattam meg, nem is kerestem, bonyolult lett volna, egyébként sem azért utazunk. Rájöttünk, mi körbe akarjuk járni az országot.

Tata hűen önmagához, megint elkalandozott a múltba, persze a háborúba, mindenhol voltak harcok, és Tata szinte mindenhol ott volt. Utász is volt, hadtápos is, de páncélos lövész is. Látszott rajta, amikor a múltba járt, csak bámult maga elé.

Na innen hogyan haza?  De ha már eddig eljöttünk, akkor érdemes Budapesten keresztül hazamenni – döntötte el a kupaktanács. És azt is, ha már Budapesten keresztül, akkor már nem sietünk, ha jól számolom, van még egy szűk hetünk a bevonulásig. Mit szóltok Fehérvárhoz?- kérdezte Tata. Akkor menjünk.

Jó napot kívánok megjöttek az egermenti csavargók. Székesfehérvárt is bejártuk, ha nem is teljesen, de velejét. Még szerencse hogy otthonról elég sok pénzzel indultunk el. Tata elhozta  szinte az összes pénzét.

Azért elmondom dióhéjba mi történt eddig. Bercivel együtt kaptuk meg a behívónkat, Eger közeli kis faluból indultunk először a Hortobágyhoz, de ott szerelmi csalódás érte Bernyót, mentünk tovább. 

Most úgy néz ki, hogy bevonulás előtt utazunk egy jó nagyot, körbejárjuk az országot. Hortobágyról Debrecenbe, onnan Erdélybe, onnan Szegedre, Onnan Pécsre mentünk. Onnan pedig ide jöttünk Fehérvárra.

Tata már megint a háborúba jár – bökött meg Bernyó.  Mindenkinek vannak nappali álmai – válaszoltam.

Viszont ha itt vagyunk, a Balatont nem hagyjuk ki. Azt már nem – na ebben egyetértettünk, de nagyon. Balaton, de sok szépség, de sok élvezet, -  ha Budapest az ország szíve, akkor a Balaton a mája, vaséje, dehogy, inkább az üdülése, a szórakozása, a vidámsága.

A Balaton az Balaton, a lágy vizével, a lángos és a  víz illatával, a szép és a kevésbé szép nőkkel, napsugárral és a viharral, a sok emlékkel, köszönjük a természetnek, hogy ide pottyantotta ezt a gyönyörű széles néplavórt.

Néhány képpel erről a három dunántúli ékszer-városról is emlékezzünk meg: Sopron, Győr és Veszprém.

A  film indításhoz kattints a képre!

Széles a Balaton c. film 

5. Ötödik film címe: Hazám-hazám.

Első fejezet: megy a gőzös Kanizsára.

Második fejezet: Dunántúl és Pápa.

Harmadik fejezet: kimaradt városok tájak, - hazám-hazám.

részletek:

Balaton után, merre, hogyan? - tanakodtunk. Én megnézném Kanizsát, ha már itt vagyunk – mondta Bernyó. Én meg azt mondom, hogy onnan egy másik útvonalon menjünk Budapestre illetve haza. Másik irányba, nyugat felé. Akkor fel a vonatra.

Kanizsán vagyunk, körülnézünk, a hangulat számít. A képek nem mindig pontosan illeszkednek egymáshoz és a zenékhez, de engem a hangulat érdekel, egy város, egy táj hangulata.

Szóval akkor hogyan tovább? Hát Keszthely, Tapolca felé - mondtam. Keszthelyen gyönyörű kastély van, Tapolcán pedig ott van a tavas barlang. Bercsó is beleszólt: - Pápát mindenképpen nézzük meg, kedvenc nótám onnan szól. Én is harcoltam arra felé, Pápa jó hely – helyeselt Tata.

Az emberpápát nézzük meg, vagy a város Pápát? – hű te nagyon hüle vagy barátom.

Mi történt eddig?  Ez az ötödik film, és utazásunk, ötödik része.  Az utazás azért kezdődött, mert Bercivel (Bernyóval) megkaptuk a behívót, és elindultunk, először Évához, Hortobágy mellé.

A szakítás, a szerelmi bánat után, valahogy úgy alakult, hogy körbeutazzuk az országot. Hortobágyról Debrecenbe, onnan Erdélybe, onnan Szegedre, onnan Pécsre, onnan Fehérvárra, onnan Balatonra, onnan pedig Kanizsára mentünk.

Most pedig utazunk, a Balaton nyugati részén járunk, Keszthely, Hévíz, Tapolca, -  amit tudunk, megnézünk a környéken is.  Itt van néhány kép a hangulatról.

Tata, maga nem is lenne Tata, ha nem emlékezne a katonaéletére, ami a 2 világháborúra esett, megszakításokkal, vagy nyolc évig.  Csoda, hogy a jó és a rossz emlékei fogva tartják?

Pápán vagyunk, a katonavárosban, és egyben a polgárvárosban, - fülünkben szól ez a katona-nóta. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen helyre kis város ez a Pápa. És mennyi szép hely van a környéken.

Az emlékek megint a múltba sodorták Tatát, először mindig a győzelmes visszacsatolásokra gondolt, de aztán jött a harc a német oldalon és a németek szemétségei.  Ez összességében rossz emlék, de hát a ruszkik is jöttek. Ez pedig olyan kétoldalú emlék. Mert azért Tatának volt annyi esze, hogy ebbe ne csak a rosszat lássa.

Pápáról Pestre utaztunk, hogy aztán onnan hazamenjünk, de csak elbúcsúzni, mert onnan be a seregbe.

Útközben és utána is viszont arra gondoltam, hogy még ebből az utazásból is mennyi minden kimaradt.

Hiába utaztunk sokat, rengeteg szép, érdekes hely kimaradt. Arra gondoltam, hogy a teljesség igénye nélkül, csak az emlékezés miatt ezzel a csodálatos zenei aláfestéssel még néhány képet, várost felvillantok.

Hazám-hazám - dúdoltam akkoriban az 1960-s -70-s években, pedig a cucializmusban  sok bosszantó dolog történt, de mégis büszke voltam hazámra, -  csak ezekben ez években 2015 után vesztettem el magyarságom büszkeségét.

Elnézést kérek a kimaradt, tájak városok miatt.

Budapest pedig ezután jön.

A film indításhoz kattints a képre!

6. Hatodik (ötödik az elkészítés szerint) film címe: Budapest de csodás

részletek:

Elérkeztünk dalos utazásunk ötödik (hatodik) nagy-állomáshoz, Budapesthez.  Az ötödik (hatodik) dalos képeslap Budapest, ill. a Budapesti hangulat. Mert bár egyfelől az egy konkrét, másfelől azért nótás, illetve dalos képeslap-filmeket kívánok bemutatni.

Budapest meglátogatásához én ragaszkodtam, elvégre pösti  gyerek lennék. Eltekintve attól a három évtől, amit lenn a kisfaluban töltöttem a mamámmal (anyukámmal) na meg a katonaság két évét, mindig is Budapesten laktam, pontosabban itt (mert most is itt vagyok) születtem,  - sőt anyám, apám  is itt született.

Vagyis tősgyökeres pösti vagyok.  Szóval rábeszéltem Tatát és Bercsót (Bercit), hogy utazzunk fel. Sok mindent néztünk, láttunk, de a negyedét sem annak, ami ebben a csodavárosban van.

Nem véletlenül ilyen ellentmondásosak a képek csak azt mutatják be, amit kamaszkori budapesti kirándulásaink (csavargásaink) közben átéltem.  Az egyik percben ámulatba ejtő szépségre csodálkoztam rá, a másik percben elkeserítő silányságot láttam. 

És mi ez a többes szám?  13 és 17 éves korom között három-négy barátommal, haverommal rengeteget kóboroltunk, mászkáltunk, bejártuk egész Budapestet, és a környékét is.  Akkor még nem volt internet, okos telefon, sőt tévé is alig.  A képek és a zenék azért nem teljesen erről szólnak.

Miről is szólnak ezek a képek és zenék? Tulajdonképpen amolyan összefoglaló hangulatról. A képek azokról az ellentmondásos érzésekről melyek éreztem csavargásaink közben. Na és a zenék, azokat elsősorban a Tata kedvére állítottam össze.

Azért ha odafigyelünk, a filmben, a jelen korunk a 2000-s éve baromságai is benne vannak, pl. a kockaházakkal elcseszett látkép. Ha feltesszük a kérdést mi használt, ill. ártott többet Budapest szépségének; a háború előtti építészet, vagy az utáni? – akkor nem kell sokat gondolkodni. A háború előtti adta a szépséget,-  az utáni már csak rontott rajta. 

Tény, hogy ez után meglehetősen kaotikus lett a film. A képek nem véletlenül ütik egymást, mert pont az ellentmondásokat akartam kihangsúlyozni. És ráadásul a zene üti a képeket. Hiszen ezek kedves dallamos amolyan „szép az élet” zenék, miközben a képek fele, nem éppen erről szól.

A dalban finom habos süteményről van szó, de a képeken semmi ilyesmi. Viszont Óbudához és a jó túrós csuszához passzol a habos sütemény. Amikor én, mi a hatvanas években csatangoltunk a városban azért látszottak még a 2. világháború és 56 nyomai is. 56-ot egyébként kisgyerekként éltem át, de azért van egy-két érdekes emlékem, ezekkel most nem fárasztom a nagyérdeműt.

Itt megint a romos városképek alatt egy idillikus zene megy. Fogjuk fel úgy, hogy miközben szüleink nagyszüleink a romokat takarították, miközben az emberi pusztítás látványával szembesültek, ilyen és ehhez hasonló zenék áradtak a rádiókból, és onnan ki az ablakokból.

Ezek a Budapesten égő autók már bőven a 2000 utáni képek, utalva arra, hogy a sz@rságos erőszak kortalan, a tartós béke talán soha nem jön el.  Talán nem tűnik el az a város, de nincs kizárva. „Ha meghal a világ, legalább legyen a sírján virág” – mondta a költő, én pedig azt mondom: ha csúnyul a város esetleg valaha, legalább képeslap legyen róla.

Egyszer egy külföldi lánnyal sétáltam a városban és rákérdezett a házfalakon látszó rengeteg golyónyomra -  ezek  mikoriak? Mondtam, hogy második világháborúsak és ötvenhatosak vegyesen. Csodálkozott, miért nem tüntetik el. Én csak mosolyogtam: - ez Hungária.

Nemcsak golyónyomok voltak az ötvenes-hatvanas években, de lebombázott házak, üres elvadult senki földje telkek, bombatölcsérek, nem is kevés. Sőt például a Tabán oldalában azon versenyeztünk, hogy ki tud több ép puska, géppisztoly lövedéket a földből kiásni, -  tíz centi mélyen százával lehetett találni.  Azt nem mondom, hogy biztonságos volt gyereknek lenni, de mindenképpen izgalmas volt.

A dalban a vén budai hársfákról van szó, de a képeken nyomát sem látni. Na azért később azért látni a nyomát.

Lerobbant házak és a régi Budapest képei vegyesen látszanak.  Engem érdekel a város fejlődése, érdekesnek tartom, látni, hogy mi volt rég, remélem, nem vagyok vele egyedül.

Egyébként magának meleg nyári budai éjszakának a hangulatát szerencsére többször átéltem. De belegondolva, a meleg nyári éjszaka, mondjuk szénaillattal és tücsökzenével mindenhol csodálatos.

De azért a hársfa illata sem semmi.

Ez viszont már az én zeném, Imádtam a Beatlest, és a többieket, de nekem az a zene, „Járom az utam” is bejött. Én is osztom Bercsó véleményét, első a melódia, aztán a hangulat, aztán jöhet a többi. Sőt a zenébe az a különleges, hogy egy ilyen dallamos hangulatos zene, átírja a látvány hangulatát.

Jó és rossz emlék keveredik, szép és csúnya összezagyválódik,  -  de akkor már csak a bevonulásra tudtunk figyelni. Három nap múlva reggel nyolckor az  egri  műv-házban kell lenni, nincs kecc-mecc, de hogy onnan, hova, merre, - hát az kérdés.

Ja és az illatok is. Ja és az első szurulmuk (mert azok nem voltak szerelmek), de hogy mit érez a másik az örök rejtély. Tata fel is sóhajtott: ez a város is addig szép, amíg  a fiatalság perceinek varázsa betakar.

Érdekes módon ezek a ligeti felvonulások és egyáltalán a majálisok a legtöbb emberben szép emléknek maradtak meg. Akkoriban én is mint a legtöbb ember, érzelemből ill. sehogy sem  politizáltam. Szóval csak hallgattam az indulókat néztem a népet és a katonákat, talán még büszke is voltam. A másnapi szarságot nem kötöttem össze az aznapi propagandával, …. hát ez ostobaság.

A film indításhoz kattints a képre!

Befejezés:

A hetvenes évek nótás utazását elevenítettem fel.

Mi is nótáztunk, itt pedig profi előadok segítenek nekünk.

Hol busszal, hol vonattal, néha pedig stoppal utaztunk, ezt is próbálom jelezni nagyjából.

Újra elmondom: a képek nem pontosan követik a történetet, csak nagyjából.

A zenék sem mindig illenek a képekhez. Ahogy már mondtam ezek olyan zenés képeslapok, melyek nem adnak pontos információt, inkább csak az utazás hangulatát szeretnék kifejezni.

Tata gyakran emlékezik, ábrándozik múltba réved, ezeknek hangulata is megjelenik képekben, zenékben.

A többi információ majd a filmek alatti szövegben jelenik meg.

Ez  a sorozat Kádár rendszerről szól, mai korról én nem tudnék hasonlót készíteni. 

Reménykedjünk, lesz ennél jobb, a remény hal meg utoljára.