Az ukrán-orosz háború egyszerű okai

Az orosz-ukrán háború lényege.

A 2. világháború után szinte azonnal kialakult, helyesebben folytatódott  a hidegháború. 

A hidegháború egyik oka a nagyhatalmi politika.

A másik oka az ellenségkép, ami a saját nép manipulációjáról szól.

A harmadik oka az ideológiai és  rendszer-építési különbség.

Az ideológiai és rendszer-építési különbség, attól lett, lesz éles és kibékíthetetlen,  ha mindegyik fél ragaszkodik a saját rendszeréhez, kicsit sem akar azon változtatni, kicsit sem akarja a másik rendszert megérteni, szemernyit sem akar ahhoz közeledni.

Pedig a normális ésszerű felfogás szerint szükséges a társadalmi fejlődés, megújulás, demokratizálódás. 

Mindkét rendszerre ráférne a fejlődés, demokratizálódás,   - a modern kori keleti diktatúrákra mindenképpen. Ezek kapitalista gazdasággal egy-párt rendszerek - demokrácia szintjük alacsony, ezért az egyszerűség kedvéért "diktatúráknak" nevezhetők. 

Annak ellenére, hogy a liberális kapitalizmus két fokkal demokratikusabb, mint a szocializmus, és egy fokkal demokratikusabb mint a kínai szocializmus, (kaptalista gazdaság egy-párt rendszer) ami Oroszországban is működik,  a liberális kapitalizmus is csak félig demokratikus, messze nem tökéletes, tehát fejlődnie  kellene.

De ezt a vezetői tagadják, ez az egyik hibája.

Nemcsak hogy tagadják, de mindenkit ellenségüknek tartanak akik más rendszert működtet, szóval nem  bölcs önkritikus tanítóként viselkednek.

A kölcsönös ellenségeskedés, a hidegháború, a fenti okok miatt a kölcsönös hibák sorozatának eredménye. Kölcsönös uszítás, kölcsönös folyamatos távolodás történt, amely 1980-2000 között szünetelt. Sajnos fordulat nem jött létre, megint kialakult a kölcsönös gyűlölködés, kölcsönös eltávolodás tendenciája. Ebben a folyamatban a nyugati világ, (liberális kapitalizmus) vezető éppen annyira hibásak, bűnösök, mint a keleti diktatúrák vezetői.  

Az ukrán-orosz háború okai a végletekig leegyszerűsítve:

1. Az ember háborúzó fajta.

Ha ezt ki akarnám fejteni, akkor a következőkről beszélnék:

1a. Először is az ókorban létrejött a nagy-uralkodó (tehát nagy-ország, nagy-birodalom, a hódítás, a t-nacionalizmus) kialakuló társadalmi történelmi jelenség, ill. folyamat.

1b. Létrejött az uralkodó osztályt szolgáló állam.

Mindkettő alapja, hogy minden második uralkodó helyzetbe kerülő embert elkapja a hatalmi  mánia, és ez mindenféle galádságra, örültségre, rafianációra ösztönzi.

De a nép sem ártatlan

Sok ember rasszista (én vagyok a felsőbbrendű) beállítottságú. Sok ember szeret szolgálni.

Sok ember szeret katonásdit játszani.

Viszont volt ennek - nagy uralkodó, (nagy ország, nagyváros, stb.) -  egy pozitív oldala, is, a tudományos, technikai innovációra jótékony hatással volt. Pl. piramis építés, pl. nagyváros-építés, pl. nagy hadsereg létrehozása.

Viszont rengeteg hátránya van: diktatúra, háború, szenvedés, rombolás, gyilkolás.

A történelem egy rendkívül zavaros kavargó háborúkból és uralkodó-váltásokból áll, de ezek mögött a fentiek vannak.

Ukrajna esetében is fel lehet vázolni ez a zavaros kavargó történelmet, kezdve a vikingektől, de ez nem mond semmi lényegest.  Ezek érdekes történetek, de a mozaikdarabokból össze kell rakni a nagy képet, aztán jó messziről kell ránézni, hogy lásd a lényegét.

Ahogy a halad a történelmi fejlődés, a nagy uralkodó, a diktatúra, a hódítás, a háború előnye csökken, a hátránya viszont nő. Korunkra csak hátránya van. Ráadásul, elméletileg pl. egy békés ENSZ világszabályozással világbékét lehetne teremteni. De az ember nem akar.

2. Ugorjunk a 2. világháború utáni világhelyzetre,  - még mindig rendkívül egyszerűen.  1945 óta folyamatosan hidegháború van.

Volt egy kis szünetnek látszó enyhülés, 1980-2010 között, de ez nem volt komoly. A valódi alapok, az előzőkben kifejtett: a hatalomnak jól jön az ellenségkép, és adott esetben a háború- Bár ez utóbbi a nukleáris fegyverek idejében megváltozott, azért a komolyabb háború már nem játszik. De az enyhébb (ami azért borzalmas) változat jöhet. Amíg külső ellenféltől fél a nép addig nem fordul saját uralkodói ellen. 

A hidegháború fő gerjesztői a nyugati hatalmak, hatalmasok, de a keleti diktátorok csak negyed fokkal maradnak el mögöttük.

A nyugati hatalmasok indokai tulajdonképpen reálisak: utáljuk az erőszakra épülő rendszereket, utáljuk a kommunizmust.

Mi miatt válnak ezek az okok mégis ürüggyé, önző hazugságokká?

1. Mert ezt az ellenségképet (kommunizmus, diktatúra) kihasználva, sőt eltúlozva saját hazudós-átverős „diktatúrát” építenek ki.

2. Nem a jó szándékú megváltoztatás a cél, hanem az állandó fikázás, a gyűlölet, vagyis az ellenségkép fenntartása. Valamint a hatalmi dominancia fitogtatása.

3. Minderre a keleti, inkább erőszakra épülő diktatúrák is persze hasonlóan reagálnak.

Térjünk ki az 1980-2010 „enyhültebb” időszakra.

Gorbacsov, Szovjetunió szétoszlása, Jugoszlávia szétoszlása, stb. Úgy nézett ki hogy elindul egy igazi demokratizálódás, miszerint az országrészek, néprészek, dönthetnek úgy, hogy önálló országokat  alakíthatnak. Sok kisebb demokratikus ország lesz a világon, közös szövetségben, ezzel technikailag sem jöhet létre, nagyobb pusztító háború.  Mindez demokratikus, békés, nagyszerű lenne.

De ez a folyamat, - nagy oldalak enyhülnek, fegyverzetet csökkentnek, kisebb független országok kialakulnak, stb. – megállt, sőt visszafordult.  Ha nagyon pártatlanul és őszintén nézzük, hogy ki miatt, azt kell mondani, hogy a nyugat, nyugati hatalmak (átverő-diktátorok) ebben legalább annyira hibásak, mint a keleti erőszak-diktátorok.

Visszatérve konkrétan Ukrajnára.  

A rendezett fegyelmezett állam területén kevés hagyománnyal rendelkező országnak 1990 után a nyugatiak ártottak, mert segítségük nem arra irányult, hogy az ország önerőből organikusan lépésenként fejlődjön, demokratizálódjon, hanem arra hogy felhasználják Oroszország ellen, ez pedig egy állandó zavaros, változó  bizonytalan politikai helyzetet alakított ki. Az pedig hogy a Putyini Oroszország, mint egyfajta diktatúra szintén nem akart és tett jót Ukrajnának, nyilvánvaló. Mondhatjuk, hogy Ukrajna lett a nyugati átverős diktatúrák és keleti inkább erőszakos diktatúrák ütközőzónája.

Olyan ez amikor két rablóbanda azon veszekszik hogy ki rabolja ki a családot, miáltal a békés család is megoszlik, egymásnak esik és végül is többet szenved mintha egy rablóbanda fosztaná ki.

Konkrétan pedig a 2010-2014 s események jó alkalmat adtak volna a nyugatnak, hogy népszavazással jóváhagyott demokratikus Ukrajna-szétoszlást szorgalmazzanak. Olyasmit, mint Jugoszlávia esetében. De nem, a hidegháború „felmelegítése” miatt inkább belelovalták Ukrajnát egy tömeges halált, rombolást okozó háborúba. És  Oroszország ill. annak vezetése is hibás, mert nemcsak jogos okok vezérlik hanem nagyhatalmi ambíciók is.

Lehet, hogy a harci vágy legyőzi a boldogság-vágyat?

A háborúpártiak újra erőre kapnak, a háborúk sokasodnak, világháború lesz?

Harci vágy, vagyis leigázó-vágy, erőszak-igény, háborúpártiság, egy ősi ösztön. Ez más, rosszabb, mint az életben maradás vágya. Ez más, rosszabb, mint versenyszellem, a győzelemvágy.

Aki háborúpárti, az egyben kegyetlen, gonosz, gyerekbántó.

A férfiakban talán egy negyed fokkal erősebb, mint a nőkben. De csak negyed fokkal, bár nagyobbnak látszik a különbség. Ez abból adódhat, hogy nőknek mások a másodlagos céljaik és más fegyverekkel (mentális, stb.) harcolnak. Az biztos, hogy a fiuk szinte ránevelés nélkül is kardoznak, puskáznak, harcosat játszanak.

Szóval ősi ösztön, de az ősi ösztönök az idők folyamán részben elkopnak, átalakulnak, humanizálódnak. Ez olyan ősi ösztön, ami a fejlődéssel egyre károsabb fölöslegesebb, jobb lenne, ha viszonylag gyorsan elkopna, eltűnne. Azonban úgy néz ki, hogy a kelleténél sokkal lassabban csökken, jelenleg is nagyon erős.

Miből látszik ez az erősség?

1. Az emberi történelem tele van fölösleges véres háborúkkal, fegyverkezéssel, harccal.

2. Jelenleg is több fölösleges háború harc zajlik, pusztít. Folyamatos a fegyverkezési verseny, már hidrogén-bombánál tartunk.

3. A történelem-szemléletünk is háborúpárti. Vagyis tiszteljük a hódítást, tiszteljük a véreskezű hódítókat. Olyan aljas tömeggyilkosokat tisztelünk, mint Nagy Sándor, mint Attila, mint Július Cézár, mint Dzsingisz Kán és hosszasan lehet sorolni. Ezekről és hódításaikról, a véres háborúkról pozitívan ítélkezünk. Ez teljesen logikátlan már azért is, mert ebben sem vagyunk következetesek.

A közelmúlt, nekünk nem tetsző hódítóit elítéljük – nem ez a baj, hanem az, hogy nem mindegyiket ítéljük el. Összességében történelem-szemléletünk és ezzel társadalom-szemléletünk háborúpárti.

Mindenféle ürügyet kitalálunk a háború védelmére (civilizáció, technikai fejlődés, stb.), de azt mindig elfelejtjük, hogy mindezt sokkal, kevesebb áldozattal, békésen is meg lehetett volna oldani.

4. Még korunkban is a pátoszos, nagyságot értékelő (soviniszta) nacionalizmus dominál és nem a normális nacionalizmus.

Mivel erről több helyen, hosszabban írok, ezért itt nem taglalom. A világos is ez a nézet ez a politika dominál, különösen néhány országban, pl. Magyarországban. Szinte alig van kivétel. Ez is kapcsolódik a harci vágyhoz a háborúpártisághoz.

5. Egyszerűen imádjuk harcot, háborút, gyilkolást, hiszen ennek nézése, játszása a szórakozásunk.

Jellemző hogy a korhatár, a szép és békés szexualitáshoz kötött és alig-alig az öncélú erőszak megjelenítéséhez. Mert van különbség az erőszak háború veszélyére való felhívás és az öncélú szórakoztató célú erőszak bemutatása között. A szórakozásunk 80% az utóbbiból áll. Az emberek imádják az erőszakot, a horrort, az akciót, a háborúzást, a harcot és ezt ki is szolgálják. Sőt meg kell jegyezni: nemcsak a kereslet alakítja a kínálatot, de a kínálat is alakítja a keresletet.

Vannak itt mindenféle védő-érvek: á ez nem komoly, - csak levezeti agressziót. De valaki feltette már ezt a kérdést: önmagában az nem ijesztő, hogy az emberek ennyire imádják nézni az agressziót, a gyilkolást, a harcot? Nem ijesztő hogy ez okoz élvezetet az embernek?

De bizony az, csak nem merjük bevallani, bennünk van a negatív ősi ösztön. Az ember nem békés fajta, sőt az élővilág legagresszívebb fajtája. Olyan ragadozó, amelyik ésszel, ravaszsággal, szakszerűen, a szükségleteit meghaladóan leigáz, háborúzik, és gyilkol. 

És akkor visszatérhetünk a jelen és a jövő háborúira.

Ne felejtsük el minden háborúban, de főleg e jelen és jövő háborúiban ártatlan civilek, gyerekek, sokasága szenved, hal meg. Minden háború egy tömeggyilkosság, népirtás.

Végül pedig ezt a kérdést tegyük fel: Valóban azt akarjuk, hogy az emberiség örökre ősi ösztönének, saját agresszivitásnak a háborúzás rabja legyen? Soha ne tudjon tartósan békés boldogságban élni?

Vagy nem akarjuk és ténylegesen teszünk, pl. hogy legalább magunkba legyőzzük az ősi ösztönt. Hogy vigyázunk, egy picikét se gerjesszük a háborúkat, mert egy rosszul megfogalmazott mondat is képes gerjeszteni.

A háborúk, és ezek a 21.-századi fél-hideg, hosszú távú háborúk (fekélyek) is azért alakulnak ki, mert ilyen az ember, és mert segíti a hatalomfenntartást. (Izrael, Arab térségben több, Afrikában több, Pakisztán-India, Korea, stb., és persze Ukrajna). Vagyis Ukrajna is ilyen, egy újabb háborús fekély lett a földön. Korábban is voltak sokéves háborúk, de a cél egyértelmű volt; végül is valamelyik fél győzzön. A mostaniak nem erről szólnak, inkább csak a feszült helyzet fenntartásáról. A mostaniak, félig tervezett, elfogadott feszültség-levezetők, ellenségkép-fenntartók, de három baj van: Vannak ott élő, szenvedő emberek. A másik, hogy elfertőződhetnek, terjedhetnek. A harmadik, hogy bármikor megnyomhatják a piros gombot.

Természetesen a háborúkat, a háborús fekélyeket hazugságokkal, el kell fogadtatni a néppel. A sokféle manipuláció lényege mindig, minden oldalon: nekünk van igazunk, nemsokára győzünk. Kommunikálják ezt úgy, hogy tudják; ezek évekig-évtizedekig fennmaradó konfliktusok.

Szinte minden uralkodó osztálynak, hatalom-fenntartónak jól jön az ellenségkép. Itt van például Orbán a nagy békeharcos, - nem ő, aki saját hibáit, Mo. süllyedését a háborúra keni?  

A világtörténelem legártalmasabb mondata.

A legkárosabb háborúra uszító mondat.

Az amerikai központi hazugsággyár „ú”j fő jelmondata.

Ugyanakkor nem akarom a jelen korra és az ukrán-orosz háborúra leszűkíteni, az ezzel kapcsolatos manipulációt, hiszen ez csak annyiban új, hogy most megint előszedték.  

A mondat pedig valahogy így szól:

Ha most engedünk, vagyis  nem győzzük le az ellenséget,  akkor nemsokára vadul nekünk esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk civilizációnk, tehát harcolnunk, támadnunk kell.

A legtöbbször ezt éppen az agresszor hangoztatja ürügyként, rejtett uszításként eme mondatot.

A manipulációs trükk, a kifordítás: vádold meg az ellenfeled, a saját galád szándékoddal.

Például egy hasonló manipuláció: Védelmünk miatt erős fegyverkezésre van szükség.

Mondja, többek között a sunyi agresszor, miközben a képzelt ellensége nem is fegyverkezik. Viszont ezzel éppen ő indítja be a fegyverkezési spirált.

A probléma és trükk az, hogy valóban előfordulhat; a védelem miatt van szükség intenzívebb fegyverkezésre, tehát akár igaz is lehet, de az esetek nagyobb részében ez ürügy.

Mint ahogy a fenti mondat is: Ha most engedünk, vagyis  nem győzzük le az ellenséget,  akkor nemsokára vadul nekünk esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk civilizációnk, tehát harcolnunk, támadnunk kell.

Ritkán előfordul, hogy ez valóban igaz. Ezt a mondatot manapság mindennap hallom az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban, pontosabban abban az összefüggésben, hogy nem szabad engedni az oroszokat, vagyis le kell győzni őket,  különben megtámadhatják és leigázhatják fél Európát. Ez az „új” fő uszítás, az „új” manipulációs fő irány. Ugyanis eddig ez a mondat volt: Az Oroszok támadták meg Ukrajnát, tehát ők az agresszorok. Ez az uszítás sem volt igaz, mert a támadás célja nem Ukrajna elfoglalása, hanem az orosz többségű területek elfoglalása, illetve a támadásnak voltak komoly előzményei.

Viszont az „új” uszítás szintet lépett. Ez már nem foglalkozik az okokkal, az igazsággal, sem a lehetséges megoldásokkal, lényegében kijelenti: vagy ők, vagy mi. Ők olyan gonoszok, hogy meg kell semmisíteni őket. Ez borzalmas előítélet.

Viszont ez az „új” uszítás még nagyobb baromság, mint az elődei. Gondoljunk csak bele, ha az oroszok elfoglalnák egész Ukrajnát, majd onnan tovább mennének, akkor az mozgósítaná a teljes NATO haderőt, sőt az az egész világot, sőt az biztosan egy nukleáris világháborút jelentene. Ami a jelenlegi tudásunk szerint elpusztítaná a fél világot, és Oroszország egészét. Ha ez lenne az oroszok célja, akkor akár most is kirobbanthatnák egy nukleáris világháborút. De nem ez a céljuk, azért az oroszok nem őrültek, és bár Putyin egy diktátor, de nem őrült.  Fele annyira sem, mint Hitler. Majd rátérek a náci Németország példájára, de fejezzük be az okoskodást. Tehát a legújabb uszító jelmondat: „Le kell őket győzni, mert ellenkező esetben nem állnak meg” – egy logikátlan bugyuta baromság. A baromság másik része, hogy jelen helyzet szerint itt senki nem tud, senkit legyőzni, -  ez egy hosszan tartó elhúzódó háború lesz, aminek során minden fél gyengül,  - csak az ténylegesen nagyobb agresszor nyugat abban reménykedhet, hogy az oroszok teljesen legyengülnek, - és ez egyfajta győzelem az amerikai nagyhatalom számára. Az igazi probléma az, hogy e közben az Ukrajna az ukrán nép sok gyerek sok ártatlan emberrel együtt tönkremegy, szenved, vagy meghal.

(Lényegében az izraeli-arab háborúban is  hasonló a helyzet.)

Akkor nézzük a náci Németország példáját, mint a világháborúk etalonját.

Először is a nácik is gyakran előszedték ezt (ha mi nem akkor ők) az uszítást, pl.  a lengyelekkel kapcsolatban. Viszont sokan azt mondják, a világnak sokkal szigorúbban kellett volna fellépni a nácikkal szemben, akkor megelőzhető lett volna a háború. Hát ez erősen kétséges. A világtörténelmi példákból az derül ki, hogy nem olyan könnyű „szigorúan” fellépni egy diktatúra felé menetelő országgal szemben. Pláne, ha azon ország egy nagyobb erősebb ország.  Egyrészt a „szigorú” fellépés takarhat egy idegen hódítási szándékot. Másrészt a „szigorú” fellépés tovább ronthat a helyzeten. Láthatjuk, hogy a világ a jelenlegi állapotban, nem nagyon tud mit kezdeni egy olyan viszonylag kisebb gyengébb országgal sem, mint Észak-Korea. Ezért kellene egy egységes erős demokratikus világszövetség, természetesen a megfelelő nemzetközi jogokkal alátámasztva.

A fasizálódó Németországgal és más országokkal nem tudott mit kezdeni a világ, akkor sem tudott volna, ha ez erős szándékuk lett volna. Ha belegondolunk talán az egyetlen alkalom a cseh megszállás előtti beavatkozás. Alaposabban átgondolva, az sem állította volna meg a náci Németország terjeszkedését, a világháborút. Valójában két dolog állíthatta volna meg. Az egyik, maga a német nép. De annak agyát módszeresen úgy átmosták, hogy ez gyakorlatilag kiesik a megoldások közül.

A béke másik feltétele egy nagyon erős egységes demokratikus világszövetség. Természetesen az erős egységes demokratikus világszövetség része az egyértelmű, demokratikus, a nagyhatalmi játékokat kizáró, békét, önrendelkezést és demokráciát garantáló nemzetközi jog.   De ilyen akkor sem volt, és azóta sem jött létre. A jelenlegi világszövetség és a jogi szabályozás antidemokratikus, siralmas és akkor még enyhén fogalmaztam.

Jelenleg meglehetősen könnyen elfajulhat a helyzet, kitörhet egy világháború, ami nyilván nukleáris világháború lenne.

A világháborúk egyik meghatározó oka: az emberek, népek, országok ország-vezetések jelentős része megbolondul, elbutul, gonosz nézetek rabja lesz. Az országok jelentős része demokrácia irány helyett diktatúra irányt vesz.

Sajnos ezek a tendenciák, és lehetőségek jelenleg is fennállnak.

És itt áttérhetünk a kapcsolódó másik nagy témához.

A manipulációs hazugságvilág a legfőbb oka a társadalmi hanyatlásnak és a háborúnak is.

Nyilván az említett elbutulás, gonosz nézetek terjedése, a hazugság a manipuláció által alakul ki. És itt visszatérek a konkrét példához.

Ami ledöbbentett, hogy az említett baromságot, uszító mondatot,  milyen gyorsan sikerült a manipuláció-gépezetnek elterjeszteni, a politikusok, a médiaemberek, a „szakértők” egyik napról a másikra elkezdték kritika nélkül cinikusan ismételgetni. Emlékeztetőül tartalmilag az alapmondat: Ha most engedünk, vagyis  nem győzzük le az ellenséget,  akkor nemsokára vadul nekünk esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk civilizációnk, tehát harcolnunk, támadnunk kell. 

Ami most is, nem először ledöbbentett, hogy viszonylag normálisabb emberek is minden kritika megjegyzés nélkül elkezdték ezt a gondolatot odavetni a nyilvánosságnak. Ezt az uszító, a háborúra hergelő amúgy hazug nézetet, amúgy értelmesnek látszó komoly emberek, csak úgy felelőtlenül, átgondolatlanul odahányták az embereknek. Valójában az döbbentett le, hogy az emberek nem ismerik fel, ezekkel a nyilvánosságot átverő hazugságokkal, mekkora bajt okoznak, mekkora bűnt követnek el. Az emberek még mindig nem értik, hogy bizonyos valótlanságok bizonyos nézetek veszélyesebbek, mint a fegyverek, veszélyesebbek, mint a cselekvéssel elkövetett bűnök. Itt felvetődik az erkölcsi megújulás igénye, illetve az egyéni erkölcsi felelősség.

És itt a háborúk kapcsán eljutottunk korunk másik nagy problémájához.

Hogyan lehet csökkenteni, korlátozni az igazságot szétrohasztó manipulációt, a hazugságvilágot?

A probléma azért összetett, mert a szólásszabadság, a sajtószabadság, sőt a demokrácia alapja a szabad véleménynyilvánítás. De a jelenlegi helyzet is tarthatatlan, hiszen az igazság, az igazságosság, az értelem, a béke és minden emberi érték került csapdahelyzetbe.

A megoldást nyilván abban az irányban kell keresni, hogy szét kell választani az egyéni véleményt, és a több embert, illetve a tömegek félrevezetésre alkalmas közléseket.

Az első kérdés: hogyan lehet ezt a kettőt szétválasztani.

A második kérdés: hogyan lehet megállapítani a több embert elérő közlés igazságát, illetve félrevezető manipulációs tartalmát.

Tulajdonképpen ha meglenne a politikai (hatalmi) akarat, valamint a közerkölcsöt is ezen jó irányba (a manipuláció, a hazugság, a társadalom rákfenéje) alakítanák, akkor a jogi megoldásokat fokozatosan létre lehetne hozni.

Következzen a teljesség igénye nélkül néhány ötlet:

Természetesen a kiegyensúlyozott média viszony, és a kiegyensúlyozott közszolgálati média az alap.

Arról már volt szó, hogy a műsorokat a korhatáros jelölésekhez hasonlóan el lehetne látni olyan jelekkel melyek arra utalnának, hogy, vigyázat a tartalom hamis lehet, magánvélemény hangzik el.

Az sem lehetetlen, hogy a jogi szankció súlyosságát a szerint határoznák meg, hogy az adott média, fórum, stb. mennyi embert képes megszólítani. Nyilvánvaló egy a százezrekhez szóló média, bármilyen fórum, kiemelt vélemény, politikusi vélemény, a manipuláció hazugság kapcsán kaphat szankciót,  - egy sima magánvélemény, egy kisközösséghez szóló vélemény nem kaphat. Pl. ha a köztévé hamis híreket, hamis tudósításokat közöl, akkor azt jogilag is szigorúan kellene szankcionálni.

És nem utolsó sorban a véleményeket, közléseket vitakeretbe demokratikus keretbe kellene közölni. Vitakeret, demokratikus keret, vagyis a vélemény, a közlés mellett jelenjen meg egy vagy több másik, akár ellentétes vélemény, másik közlés.

Létre kell hozni a korszerű közvélemény-kutató és népszavazó rendszert.

Valamint természetesen a gondolkodástan tanítása, beleértve a valótlanság a manipuláció felismerését is, egy fontos eleme a hazugságvilág megszüntetésének.

Ismétlem, mindehhez elsősorban, politikai hatalmi akarat kell, és a közerkölcs tudatos átalakítása.

A hazugságot, manipulációt megengedő, sőt tisztelő nézetek elfelejtésével kell kezdeni ezt az egészet. Pl. el kell felejteni, sőt szankcionálni kell ezt mocsok nézetet: A politikai természetes része a taktikázás, a manipuláció, a másikat lejárató, önmagát dicsérő propaganda. A politikai teljesítmény legfőbb mértéke, a választásokon való szereplés, az eszközök módszerek (hazugságok manipulációk egyéb csalások sokasága) nem számítanak. Talán ezen hamis, káros nézet megvetésével szankcionálásával kellene kezdeni az egész folyamatot.