3. szakasz 3. jelenet

TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog).

Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.

BÁNK

Útonálló!

TIBORC

Igazán? lehet meglátni képemen?

BÁNK

Minek is becsület emberek között!

TIBORC

Való igaz; megőszült a fejem.

BÁNK

Miért?

TIBORC

Időm eljárt, jaj s panasz közt.

BÁNK

Azért teremtettem -

TIBORC

Köszönöm. Ma már

Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.

BÁNK

Munkálkodó légy, nem panaszkodó -

TIBORC

Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer

Házamba - élve látnád a panaszt

Előtted. Mért valék becsűletes!

Holott gazember lévén, mostan is

Tied lehetnék.

BÁNK

Mely boldogtalan

Az, akinek bármely bilincsei

Boldogtalan módon oldóznak el!

TIBORC

Oh, mint örültem, hogy szabad levék!

BÁNK

Mikép örültem és bilincseimnek*!

TIBORC

Hiszen való, hogy jó is az*: de már

Mióta a merániak -

BÁNK

Hah! - oh!

TIBORC

Sok pénzre van szükségek: és mivel

Mi annyit adni nem tudunk, tehát

Sovány nyakunkra izmaelitákat*

Ültettek - ez már égbe kiált.

BÁNK

Piha!

TIBORC

Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:

Most már gazember is lennék; de késő -!

Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?

BÁNK

Haramia - nincs itt más kigázolás.

TIBORC

Ma éjtszakán először kezdtem el

Próbálni azt a mesterséget; oh

Hiszen beteg feleségem és öt éhes

Porontyaimnál szívem majd kiugrott.

De látja isten, hogy nem értem azt.

Lenn a királyi ház előtt soká

Ólálkodék. Vígan valának abban.

És sokszor azt vettem csak észre, hogy

Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám

Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.

Akkor lopózkodtál be a kapun -

Hallám az őrzővel beszédedet -

Én is tehát utánad mentem, és

Mivelhogy azt meg tudtam mondani:

Ki ment be oly titokba, mindenik

Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.

BÁNK

Pih! minden e szerént tehát hamis

S megcsal, - keresse bár az ember a-

Hol akarja - legtisztábbnak mutassa

Magát, de egyben mégis mocskos az.

TIBORC

Mért bélyegez meg a szükség vele!

BÁNK

De hogyha jól meggondolom: maga

A tiszta hívség, oh! - de, ej, mi meg-

Gondolni is való van itten? a

Hívség? Kisértet, melyről minden ember

Fecseg; de még nem látta senki is.

TIBORC

No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy

Velem beszél. -

BÁNK

Beszélj, beszélj; igen

Jól hallom én panaszod; de magam

Panasza is beszél -

TIBORC

Uram teremtőm

Még a nagyúrnak is van? - No hát

Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy

Titkos szövetségben* hitét letenni.

BÁNK

Ha! - ezt hogy elfelejthetém - istenem!

TIBORC

Van más kigázolás? - vitézkedést

Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz'

A háborúban szabad fosztani.

E gondolat legjobbnak látszatott.

BÁNK (búsan néz ki az ablakon).

Magyar hazám! -

TIBORC

A jó merániak

Azt háború nélkül is megteszik; mert

Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-

Kiket tulajdonképpen tán nem is

Lehetne embernyúzóknak nevezni,

Nyúzásra bőr kivántatik, holott

Azt a merániak magok lehúzták

Már csontjainkról; így tehát ezek

A húsba kénytelenek bemetszeni -

Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de

Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak

Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?

(Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)

BÁNK (fejét az ablakfához nyomván).

Oh!

TIBORC

Ő cifra és márványos házakat

Épittet; és mi - csaknem megfagyunk

Kunyhónk sövényfalai közt -

BÁNK

Átkozott!

TIBORC

Ő csorda számra tartja gyűlevész

Szolgáit! éppenséggel mintha minden

Hajszála egy őrzőt kivánna; sok

Meránit, olykor azt hinné az ember,

Hogy tán akasztani viszik, úgy körül

Van véve a léhűtőktől, s mi egy

Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szűntelen,

Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy

Keresztelője volna: és nekünk

Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az

Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy

A tartozás mindjárt eszünkbe jut.

A jó merániak legszebb lovon

Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,

Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk

Feleség- és porontyainkat kell befogni,

Ha veszni éhen nem kivánkozunk.

Ők játszanak, zabálnak szűntelen,

Úgy, mintha mindenik tagocska bennek

Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk

Kéményeinkről elpusztúlnak a

Gólyák, mivel magunk emésztjük el

A hulladékot is. Szép földeinkből

Vadászni berkeket csinálnak, a-

Hová nekünk belépni nem szabad.

S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény

Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk

Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,

És aki száz meg százezert rabol,

Bírája lészen annak, akit a

Szükség garast rabolni kényszerített.

BÁNK

Hogy úgy van!

TIBORC

Ők monostort, templomot

Építenek, hol úgy sípolnak, úgy

Megzengenek, hogy a zarándokok

Táncolni kénytelenek a sáros útcán;

Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,

Melyben magát az ember egy becses

Védszent előtt mutathatná meg a

Templomban.

BÁNK

Oh, buzogj vér! csak buzogj!

TIBORC

Hahogy panaszkodni akarunk, előbb

Meg kell tanulnunk írni; mert az ily

Szegény paraszt az úr elébe nem

Mehet be többé - úgy rendelte Béla

Király*, s merániak hasznát veszik -

Hisz' öszvekarmolázná a szegénynek

Patkója a szép síma padlatot!

S ha tán utolsó fillérünkre egy

Törvénytudó felírja a panaszt:

Ki írja fel keserves könnyeinket,

Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -

BÁNK

Te Isten!

TIBORC

El kellene pirúlniok,

Midőn ezüst-arannyal varrt övek

Verődnek a lábszáraikra, mert

Véres verejtékünk gyümölcse az.

Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt

Kötnének inkább a hasokra, - leg-

Alább csak úgy külsőkép is mutatnák

A gyászt azon szegény nyomorúltakért

Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal

A sírba döntenek -

BÁNK

Tűrj békességgel -

TIBORC

Tűrj békességgel, ezt papolta az

Apáturunk* is sokszor: boldogok

A békességesek, mert isten fiainak

Hívatnak*, - úgy de tömve volt magának

A gyomra. Istenem! mi haszna! ha

Szorongat a szegénység: a pokolt

Nem féljük - a mennyország sem jön oly

Szép színben a szemünk elébe.

BÁNK

Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk

A jó barátot, ellenséget; és

Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:

Szánom keserveiteket, emberek!

TIBORC (nevetve).

Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol

Már oly sokat velünk, ha zsebe

Tele van - hisz' a természet a szegényt

Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.

Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -

Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell

Az élhetetlenek sorsát, minek-

Előtte megtudhassuk szánni is.

BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).

TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).

Huszonhat esztendő előtt* vala ez

Még gyenge ifjonc voltál. - Jáderánál*

Egy rossz velencei akart tégedet s

Atyádat* - Ej, hisz' az régen vala!

BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy

erszényt nyom a markába).

Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.

TIBORC

Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik

Szűkölködőnek? visszaadja-é

Ez a halottakért hullt könnyeket?

Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek

Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy

Zsivány, tömött erszényeiddel együtt

Ne lopja el nagylelkűségedet.

BÁNK (méltósággal).

Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?

TIBORC (térdre rogyik).

Uram-

Isten! hisz' azt akarom, hogy vesszek el.

Én nem vagyok gonosztevő - azért nem

Bátorkodom magamat elölni, mert az

Isten haragjától félek.

BÁNK

Tiborc!

Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-

Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.

Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él

Még Bánk.

TIBORC

Igen - kedves szomszédok! él

Még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.

(Sírva elmegy.)

BÁNK

Atya? - úgy - ez is még hátra van -

(Megáll a belökött ajtónál.)

Hah! fel,

Fel puha ágyadból gyermek, nehogy

Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)