Ottó

A történelmi figura

Gertrúd négy fiútestvére közül Ottó, aki apját követte Meránia élén, csak az 1217-1218-as keresztes hadjárat résztvevőjeként állt kapcsolatban II. Andrással, a királyné megölésének idején nem volt Magyarországon (ahogy másik két fivér, Henrik isztriai őrgróf és Ekbert bambergi püspök sem, akik 1208 és 1211 között Endrénél találtak menedéket a Sváb Fülöp király meggyilkolásában való bűnrészesség gyanújának következményei elől - ők tehát 1213-ban már nem voltak Magyarországon).

A darabbeli Ottó mintája, ahogy Katona József a Jegyzésben egyértelműen le is szögezi, a negyedik fivér, Berthold (Bertold, Brechtold, 1180 körül - 1251) volt, akit Gertrúd sürgetése nyomán II. András 1206-ban kalocsai érseknek javasolt, és akit e tisztségében III. Ince pápa - csakis a magyar király kifejezett kérésére - 1207-ben meg is erősített. Más fontos megbízásai is voltak: 1209 és 1212 között a horvát, a dalmát és a szlavón bán tisztségét, 1212 és 1213 között az erdélyi vajda címet viselte (ezt éppen a gyilkosság után vette el tőle a király), 1213-ban Bács és Bodrog ispánja volt. Kalocsai érseki méltóságát azonban 1218-ig, amikor III. Honoriusz pápa aquileai pátriárkává nevezte ki, megtartotta (tartozunk a történelmi igazságnak annyival, hogy Bertold ott, Itáliában jelentős művészetpártoló tevékenységet fejtett ki).

Katona már az első kidolgozás Előversengésében világosan megmondta, hogy az egyházi személyek színpadi ábrázolását tilalmazó cenzúra miatt választotta Bertold helyett Ottót Melinda csábítójául (a második kidolgozásban ez a téma a Jegyzésbe került át, újabb adatokkal a szépirodalomból). Amint ez a lábjegyzetekből is kiderül, a darab szövegében Katona következetesen hagyott utalásokat arra, hogy ezt a változtatást csak kényszerűségből hajtotta végre.