Közzététel dátuma: Feb 17, 2016 10:8:14 PM
(190) Amikor tehát András, akire pápai felhatalmazással a keresztény közösség főségét bízták, megérkezett Konstantinápolyba, ott találta a pápai legátust, és egy darabig kénytelen volt várakozni társaira, míg a többi hadvezér összegyülekezett. Eközben történt az a szörnyű és örök emlékezetre méltó eset, amelynek során Magyarország királya bizonyságát adhatta lelkierejének és szilárdságának.
Elmondják ugyanis, hogy mielőtt András külföldre indult volna, hogy az országról megfelelően gondoskodjék, egész Magyarország élére állította a nemes Bor nemzetségből született, próbált hűségű és bölcsességű férfiút, Bánk bánt, rá ruházta a királyi palota igazgatását, becsületére bízta a királynét, gyermekeit és vagyonát, mindenekelőtt arra intette, hogy törvényesen kormányozza az országot, senkivel szemben se tűrje el a jogtalankodást, minden szomszéddal egyformán tartsa a békét; továbbá figyelmébe ajánlotta a nyugalmat és a tisztességet. Bánk bán erős lélekkel vette át az ország reá bízott főségét, arra gondolt, hogy remek alkalma nyílik erényeinek és hűségének bizonyítására. A szerencse féltékeny lett rá, és igyekezetének kedvező kimenetelét meghiúsította. Egyszer odaérkezett Alemanniából Gertrúd királyné fivére, hogy a férje távollétén szomorkodó nénjét vigasztalja; néhány napig ott tanyázott nála, és az asszonyt mindenféle pajzánsággal szórakoztatta; nem ártatlanul cselekedett így, hanem mert tudta, hogy az mindig nagyon elnéző iránta. (195) A királyné körül éjjel-nappal ott forgolódott Bánk bán felesége, egy feltűnően szép, rendkívül bájos és hihetetlenül szemérmes asszony; Gertrúd nagyon kedvelte a társaságát. Öccsét azonnal elfogta az asszony iránti szerelem, tisztessége még külsejénél is jobban izgatta, és rövidesen úgy nekitüzesedett, hogy majd belepusztult. A királyné észrevette öccse lángolását, és valami meggondolatlan együttérzésből, mely többnyire az asszonyi lélek sajátja, túlságos engedékenységet mutatott. Nemcsak beszélgetésre hívta magához kettejüket, hanem sokszor lakomára is, a csevegőket magukra hagyta, és amennyire az illem látszata alatt lehetett, alkalmat teremtett a szerelmeskedésre. Végül, amikor látta, hogy az asszony hajthatatlan tisztessége semmiképpen sem inog meg, egy félreeső szobában otthagyta őt az öccsével együtt, ahol az szemérmén erőszakot vett. (200) Szegényke hallgatott a gaztettről, hazament a férjéhez, de amikor az magához ölelte, hogy utódról gondoskodjon, így szólt: Milyen asszonyt szeretnél ölelgetni, te boldogtalan, vajon a feleségedet, vagy egy büdös kis kurvát? Bizony, ha a feleségedet, akkor csalatkozol, ha pedig egy becstelen szajhát, akkor jól vigyázz, hogy meg ne fertőztesd magad egy bemocskolt ringyóval. Meggyalázták a te nyoszolyádat, Bánk bán, mert hitvesedet a királynéra bíztad, ő meg elvetemült kerítőnőként odavetett az öccsének, hogy megerőszakoljon. Nosza, szabadítsd meg ártatlan lelkemet ettől a testtől, amelyet nem az én vétkem, hanem a másé fertőztetett meg. Kérlek tehát, Bánk bán, itt helyben ölj meg, hogy az ártatlanság szellemének megsértéséért bosszút állj, ne kelljen lelkem és testem engesztelhetetlen gyilkosává válnom, és becsületedet ne szennyezze ez az aljasság. (205) A felháborodott férj haragját leplezve vigasztalja asszonyát, ölelgeti, csókolgatja a zokogót, kérleli hitvesi szerelmükre, melyet nem az ő hibája, hanem más kéjvágya sértett meg, hogy titkolja el közös gyalázatukat, és megígéri, hogy ha itt lesz az ideje, mindkettőn a legsúlyosabb példaadással fog bosszút venni. Az asszony lelkét megnyugtatja, de saját elleplezett haragját nem tudja fékezni, másnap néhány emberrel bemegy a mit sem sejtő királynéhoz, kirántja a köpenye alatt viselt kardot, nekimegy, és halálos szúrással keresztüldöfi. Aztán a véres karddal a hökkentek elé lép, kiáltozik, hogy jogos haragjában ölte meg Gertrúdot, mert az az ő feleségét aljas kerítőnő módjára erőszakra vetette oda elvetemült öccsének. A tömeg közepén becsülettel megvallja, hogy semmiféle büntetést sem fog visszautasítani, hanem másnap néhány főnemes kíséretében egyenesen megy Andráshoz Konstantinápolyba, és ott önként vállalja a felségsértésért járó büntetést. E szavakra a zajongás elül, ő pedig a főurak közül maga mellé vesz néhány kísérőt, és megállás nélkül megérkezik Konstantinápolyba; ott találja a királyt, aki még nem hagyta el Európát. Ahogy a színe elé lép, így szól: Itt van, király, országod kormányzója, akit mások alighanem aljas királygyilkosnak tartanak. (210) Az igazságosságodban bízó Bánk bán elkövetett bűne után nem keres szökéssel büntetlenséget, hanem tisztességes úton a méltányos bíróság ítéletét várva hozzád jön, hogy ha törvényesen alulmarad, elszenvedje az azonnali súlyos büntetést. Nem kér magának más bírót, csak azt, akit megsértett, és aki inkább lehet vádló és bosszúálló, mint bíró. De a vádlott e hallatlan merészségét fejedelmének hallatlan igazságossága szüli. Gertrúd a feleségemet, akit szolgálóként bíztam rá, odavetette féktelen öccsének, hogy megerőszakolja. Jogos haragomban megöltem álnok úrnőmet, mert nem tűrhettem a gyalázatot, amelyet – mint a te példádból megtanultam – a halálnál is rosszabbnak tartok. Itt van, király, a jogosan gyilkoló kard, amelyet hitvesed vére szennyez. Hát ha vétkeztem, amikor az elviselhetetlen szégyentől megszabadítottam magamat, ezzel a karddal vágj le nyomban; ha úgy gondolod, hogy joggal tettem ezt, az egész világ előtt emlékezetes ítélettel ments föl most engem, nehogy úgy lássék, mintha hiába jöttem volna ide az igazságban bízva. (215) A király nagy önuralommal hallgatta a vétkest, hogy arca és lelke a legkisebb változást se mutassa, így felelt: Irántam való bizalmad, Bánk bán, eléggé megnyugtat felőled. Ha a dolog úgy áll, ahogy mondod, térj most vissza az országba, viseld szokott hűségeddel a rád bízott tisztet, és mert ezt a szent hadjáratot nem illik főbenjáró ítélettel megakasztani, majd megítéllek, ha visszatértem Magyarországra. Ezekkel a szavakkal elbocsátotta az embert, és hozzálátott, hogy csapatait átszállítsa Ázsiába.
Forrás: