Bánk bán

A történelmi figura

Bánk vagy Bankó nádorispán (bán) élő, történelmi személyiség volt. Már Imre király uralkodása idején viselt tisztségeket, 1199-ben abaújvári ispán, 1203-ban pedig éppen a bátyja ellen lázadó András herceg országrészével határos Zala királyi vármegye élén állt. Pályafutása az új király alatt is töretlenül folytatódott: 1210 és 1212 között a királyné udvarispánja volt, 1212-1213-ban pedig elérte a lehető legmagasabb közjogi méltóságot: nádor lett. A királyné meggyilkolása után és miatt hazatérő András leváltotta ugyan e funkciójából, mert őt is megvádolták a gyilkosság elkövetésével, de (mivel csak annyi bizonyosodott be Bánkról, hogy tudott a német kegyencek uralmának megszüntetését célzó összeesküvésről) az uralkodó kegyét nem vesztette el tartósan. Ezt igazolja, hogy már a gyilkosság évében is olvasható a neve pozsonyi ispánként egy oklevélen; sőt 1221-1222-ben újra királyi udvarispán lett (ez a tisztség ekkorra már csak bírói feladatkört jelentett, emiatt később országbírónak nevezték, s rangban a nádor után következett). 1228-ból, amikor a birtokadományok felülvizsgálása során András a még élő összeesküvőkre is lesújtott, nincs adatunk Bánkról. IV. Béla viszont 1240. április 6-ai oklevelében megfosztotta őt javaitól, birtokait másnak adományozta.

Minthogy Katona József forrásai a latin Benedictus névalakot kétféleképpen fordították magyarra, Bánkként, illetve Benedekként, a dráma szerzője nem tudta elkülöníteni egymástól a történelmi Bánkot és Benedek erdélyi vajdát, Halics 1208-1209-ben uralkodó kormányzóját. A spanyol származású feleség motívuma, valamint apjának neve, a Konrád Benedek életrajzi adatai közül származik, nem Bánkéból.