Az impresszionista művész műalkotásnak tekinti az életét is: az is lázadás a nyárspolgári életszemlélet ellen. Nem hisz örök és állandó normában; költészete állandó kísérletezés a pillanat megragadása érdekében. Egyik jellemző lélekállapota a dekadencia. A művésznek mindent szabad, a művésznek mindent ki is kell próbálnia. Kozmopoliták és "ragadozók": semmi sem szent számukra. Az impresszionizmus fedezi fel újra a távol-keleti és az ősi kultúrákat, hozza divatba az európai irodalomban ismeretlen formákat, nyelveket, műalkotásokat.
Az impresszionizmus, miközben elvet mindent szabályt, fontosnak tartja, hogy a valóság megragadásához minden eszközt kipróbáljon. A szép és a rút kategóriáit szintén használja, de számára a rút élménye nem az elmélyüléshez vezet, hanem a karikírozáshoz. Szerepjátékaiban borzong, de a szerepet nem veszi komolyan: azonnal vált. A művek témája az élet örömei vagy a halál eljövetele. Emlékképként idéződik föl valamilyen pillanatnyi hangulat, érzéki benyomás, cselekvésmozzanatok sorozata.
Azzal összefüggésben, hogy az impresszionista műalkotás a jelenség és a hangulat megragadására irányul, filozófiai kérdésekkel jellemzően nem vagy alig foglalkozik.
Az impresszionista költészet a zeneiséget, a ritmust és az alakzatokat fontosabb kifejezőeszközöknek tekinti, mint a szóképeket, sőt ezek az eszközök gyakran fontosabbá válnak a tartalomnál is.
Az egymással keveredő érzetek igazi kifejezői a szinesztéziák. Igen nagy a jelzőként szolgáló melléknevek aránya. A színek, árnyalatok, a látási képzetek elterjedtségében és elsőbbségében a festészeti impresszionizmus hatását lehet föltételezni. A metaforák a táj és a környezet megjelenítésében játszik nagy szerepet.
Fontos jellemvonás még az ún. összképegység. A felidézett hangulat szintézis is egyben, azaz mindennek ezt az egységet (és ezt a hangulatot) kell szolgálnia. A szerkezet egy vezérszóval kezdődik, amelynek jelentését a részletezés (és hangulatfinomítás) taglalja. Az impresszionista művész nem "rendezi" ezt az összképet, hanem hagyja megszületni.
A zeneiséget a ritmuson kívül a hanghalmozással, illetve a hangszimbolikával érik el.
Az impresszionista irodalom elsősorban a lírában bontakozik ki. Határozott formakultusza klasszicizálódást jelent a kor költészetében. Sok mű hordoz ars poeticus jelleget, mert hangsúlyos tartalom bennük az alkotás módszertana. Az impresszionista líra kedvelt műfajai a dal, az elégia, a tájleíró költemény, az életkép és a jellemrajz, hiszen a pillanat megragadására ezek a műfajok eleve törekednek.
A másik két műnem kevésbé jellemző az impresszionizmusra. A dráma teljesen háttérbe szorul, az elbeszélő prózai formák közül pedig csak a rövidek vannak jelen benne: az elbeszélés és a novella.
Az impresszionizmus a magyar irodalomban inkább egyedi alkotásokban, esetleg ciklusokban volt kitapintható. Amely életművekben eluralkodott (Juhász Gyula, Tóth Árpád), ott könnyen az egyhangúsághoz vezetett. Szerencsére könnyen kapcsolódott más irányzatokhoz: a szecesszióhoz, a szimbolizmushoz és a naturalizmushoz.
Források: