Szinyei Merse Pál (1845-1920)

Szinyei Merse Pál 1845. július 4-én született, a Felvidék keleti részén fekvő Sáros megyei, Eperjes közelében található Szinyeújfalu nevű településen. Családja jó anyagi körülmények között élt, évszázadok óta nemesi címmel rendelkeztek. Édesapja, Szinyei Merse Félix (1816-1875) Sáros vármegye vezető tisztségviselője volt, al-, majd később főispánként tevékenykedett. Az ifjú Szinyei Merse Pál középiskolai tanulmányait előbb a birtokukhoz közel fekvő Eperjesen, majd távolabb, a Partium központjának számító Nagyváradon folytatta. Itt, a bihari megyeszékhelyen érzett magában elhívást a képzőművészeti életpálya iránt. Váradi rajztanára Mezey Lajos (1820-1880), a tinédzser lelkében elinduló művészi ambíciókat támogatta, akárcsak édesapja. A Nagyváradi Premontrei Rendi Gimnáziumban tett érettségi vizsgájára készülve, tanárai előtt felvállalta, hogy festő kíván lenni. A felsőfokú művészi tanulmányait Münchenben végezte 1864–1869 között. Bajorország fővárosa a XIX. század második felében a közép-európai képzőművészeti képzés központjaként gyűjtötte egybe a több és a kevesebb talentummal megáldott művésznövendékeket. Az 1866 és 1868 között Münchenben tanuló Munkácsy Mihály jegyezte meg a bajor városról: „…annyi itt a pictor, mint otthon nyáron a szúnyog.” Münchenben Karl von Piloty (1826-1886), a német történelmi festészet kiemelkedő képviselője volt 1867-től Szinyei Merse Pál tanára, de míg az akadémikus stílusa más magyar tanítványára – köztük Benczúr Gyulára – egy egész életen át alapvető hatást gyakorolt, addig Szinyei rövid idő múlva elszakadt mesterétől. Piloty festményeire a megjelenített alakok teátrális elrendezése, felfokozott pátosz volt a jellemző. Szinyeit az akadémiai feladatok kevésbé kötötték le, figyelme inkább a tájképek készítésére irányult. Anya és gyermekei című képével rátalált művészete igazi témájára, a szabad természetben megjelenített alakábrázolásra. A kortárs francia festők kiállítását Münchenben 1869-ben rendezték meg. Az itt bemutatott művek iránt Szinyei nagy érdeklődést mutatott, azokat elmélyülten tanulmányozta. A tárlat évében készült el két nagy méretű színvázlata, amelyek a Hinta és a Ruhaszárítás címet viselik.

Münchenben ismerkedett össze a nálánál közel húsz évvel idősebb svájci festővel Arnold Böcklinnel (1827-1901), akinek hatása nemcsak az ő, hanem a szintén ebben a városban tanuló Benczúr Gyula (1844-1920) művészetében is megfigyelhető. Több alkotása a böcklini, mitológia témáktól átitatott természetszimbolizmus témakörében fogant, így a Kentaurok rohama és a Tourbillon című képe.

Életművének koronáját, a Majális című festményt 1872 és 1873 között készítette el. Ez az alkotás megelőlegezi az impresszionista művészek plein air kompozícióit. Az atmoszférikus hatások festői eszközökkel történő megjelenítése, a kortárs francia festők törekvéseivel rokonítható. Témája, egy tavaszi napon, a domboldalon piknikező társaság, világos, könnyed színekkel megfestve. A műalkotás merész újításként hatott, a komor, sötét tónusú képvilághoz szokott magyar művészetszerető közönség körében.

A Majális készülésének folyamatáról és Böcklinnel kialakult barátságáról 1903-ban Malonyay Dezső művészettörténésznek küldött levelében Szinyei a következőket írta: „A Majálishoz kezdtem. A szerencsés véletlen ekkor hozott össze Böcklinnel. Böcklint akkor üldözték, gúnyolták, sőt bolondnak tartották. Ő azért olympusi nyugodalommal mindig jókedvűen föstötte szebbnél szebb képeit. Esténkint együtt ballagtunk ki a Franziskaner-kellerbe s a habzó sör mellett kitárta előttem lelkét, azt a gazdag kincsesbányát. Életem legszebb, legboldogabb korszaka volt ez. Barátságban, mindennapos belső viszonyba éltem a század legnagyobb festőjével. Haladt is a munka akkor. Böcklin animált: zöldebbre, még zöldebbre!... Csak élénk, erős színekkel lehet a napsütést visszaadni!... Lila, piros, sárga, kék, barna, a fehéren a könnyed kék árnyékok játéka!… a csillogó napfoltok!... mindig feljebb és feljebb a skálával!... Böcklin szerette, a mit csináltam, lelkesített.”

Szinyei maga is fő művének tekintette a Majálist, amelynek bemutatásához és vágyott sikeréhez nagy reményeket fűzött. Alkotását Bécsben tárta a nagyközönség elé, ahol a kiállítóteremben nem helyezték festményét az általa kívánt bemutatási körülmények közé. A bécsi közönyös fogadtatás után úgy döntött, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye számára ajándékként felajánlja művét, feltételként csak az volt az elvárása, hogy az alkotását jól látható helyen állítsák ki.

Az intézmény igazgatójának, Pulszky Ferencnek (1814-1897) a válaszában, hűvös tartózkodást érzett, mivel a levélben csak annyi állt: „…csak küldje ide a fiatal ember azt a képet, majd meglátjuk miféle?!”. A művész ezt követően csalódottan elállt szándékától, szakmai sikertelenségnek élte meg az aktuális helyzetet. Lelki nyugtalanságát enyhítette, hogy Münchenben megismerte Probstner Zsófiát (1853-1954), akit 1873-ban elvett feleségül. Házasságuk első évében készítette feleségéről a Lilaruhás nő című egészalakos festményét. Az alkotás „rajzos keménysége” megtorpanásként tekinthető az impresszionizmushoz közelítő művészetében.

Feleségével jernyei birtokán éltek, ahol egyre kevésbé érzett kedvet a festéshez. Idejének nagy részét a gazdálkodás és a vadászat kötötte le. Az 1880-as években egyre kevesebb képet festett, de az ebben az időszakban alkotott művei közül a Hóolvadást és a Pacsirta című, Bécsben készített alkotását érdemes kiemelni.

Több gyermekének fiatalkori halála és a szakmai elszigeteltsége zárkózottá, kedvtelenné tette. Ez a hosszú időn keresztül fennálló lelkiállapot a házasságát is megrontotta, 1887-ben elváltak.

Lippich Elek (1862-1924) író biztatására Zemplényi Tivadar (1864-1917) ifjú festő 1894-ben felkereste Szinyei Merse Pált, és az egész nyarat jernyei birtokán töltötte. A fiatal festőt tanítgatva Szinyeinek újra kedve támadt a festéshez, befejezte félbehagyott műveit. A késznek tekintett műalkotásokat, az Oculitot, a Rococót, a Patakot és egy őszi tájképet bemutatta 1894 év végén a budapesti téli tárlaton. Festményei kedvező fogadtatásra találtak a pesti nagyközönség előtt.

A legnagyobb elismerést 1896-ban, a több mint húsz évvel korában készített Majális aratta. Szinyei erre az időszakra így emlékezett vissza: „…millenáris kiállításra összekerestem képeimet s ekkor érvényesültem teljesen. A Párisból hazaérkezett fiatal gárda lelkesedett dolgaimért; lármát ütöttek, meglakomáztattak s magukkal ragadták a kritikát is. Sikerem teljes volt.”

A Majálissal nem csak a szakfolyóiratok foglalkoztak, hanem a 19. század végének kedvelt élclapja, a Borsszem Jankó is, amelybe megjelentették Faragó József (1866-1906) karikatúra rajzát Akrobaták majálisa címmel.

Ezután a vágyott elismerés után újra nagy lelkesedéssel fogott ecsetet a kezébe. Az 1896-os év számára több szempontból is a siker éve volt. Az akkori kormánypárt, a Szabadelvű Párt jelöltjeként 1896 októberében a héthársi választókerület képviselőjének választották. Az országgyűlés tagjává választása után kevesebbet festett, mivel sok idejét felemésztette a közéleti szerepvállalás.

Ebben az időszakban is kiállított egy-egy műalkotást évente a legjelentősebb budapesti kiállításokon. A főváros szívében található Kossuth Lajos utca egyik bérpalotájában volt ekkor műterme, amelyet 1898-ban Rippl Rónai József (1861-1927) festőművész barátjának adott át használatra.

Az 1900-as párizsi világkiállításon a Hóolvadás című képét, ezüstéremmel ismerték el. Ugyanebben az évben a pesti téli tárlaton több festményéről is elismerően nyilatkoztak a kritikusok. A Reggel című festményét Ferenc József császár vásárolta meg, az Őszi táj címűt és az évtizedekkel ezelőtt festett Faunt a magyar állam az 1906-ban megnyíló Szépművészeti Múzeum részére.

A következő év adta meg számára az igazi nemzetközi elismerést. Az 1901-ben Münchenben rendezett kiállításon az 1873-ban festett Majális című alkotása nyerte el a zsűri egyhangú ítélete alapján az aranyérmet. A közel három évtizede várt szakmai elismerést nem követte politikai siker, mivel hiába áldozott kampányára sokat saját vagyonából, a választókerületében nem választották újra.

Első önálló kiállítását 1905-ben rendezték a budapesti Nemzeti Szalonban, ahol nyolcvankilenc alkotását mutatták be. Ebben az évben az Országos Mintarajziskola és Rajztanárképző (mai Képzőművészeti Egyetem) igazgatójának választották, ahol az intézmény tanítási személetének megújításáért tevékenykedett.

Szabad idejét leginkább kávéházakban töltötte Budapesten. Tisztelői, művészbarátai előbb az Oktogonnál működő Abbázia kávéházban, majd 1910-től a Japán kávéházban, az évtized végén a Vigadó kávéházában találkozhattak vele.

Második gyűjteményes kiállítását 1912-ben az Ernst Múzeumban rendezték meg, ahol kilencvenhat alkotását mutatták be. Az első világháború idején nem nyílt lehetősége Budapestről a felvidéki birtokaira visszautazni, így az 1916 és 1917 év nyári időszakát Fonyódon, a Welics-villában töltötte, ahol tíz képet festett a Balatonról.

Szinyei Merse Pált az 1919-es esztendő kiszámíthatatlan politikai viszonyai, birtokainak a cseh katonaság által történő megszállása, folyamatos feszültségben tartották. E válságos év őszén nyílt csak lehetősége, hogy Jernyére hazautazzon, ahol egészségi állapota egyre rosszabbra fordult. Budapesti művészbarátai aggódva figyelték a róla és súlyosbodó betegségéről érkező híreket. Szinyei Merse Pál, a modern magyar festészet előfutára 1920. február 2-án hunyt el a jernyei kastélyában. Sírja a felvidéki település temetőjében található.

Herman Lipót festőművész kezdeményezésére tisztelői 1920 tavaszán megalakították a Szinyei Merse Pál Társaságot. Ez a csoportosulás a két világháború közötti művészeti életnek egyik fontos, „katalizátor szerepet betöltő” szerveződése volt. A társaság évente kiállításokat szervezett, díjakat adott ki, megjelentette a Magyar Művészet című folyóiratot.

A szervezet életében Csók István, Réti István és Bernáth Aurél játszotta a legfontosabb szerepet. A Szinyei Merse Pál Társaság minden évben díszelőadással és serlegbeszéddel emlékezett meg névadójáról. A beszédek és a Szinyeiről szóló tanulmányok szövege a Magyar Művészetben megjelentek. A folyóirat címlapján és képes mellékletében gyakran szerepeltek Szinyei Merse Pál alkotásai is.

Millisits Máté

Szinyei Merse Pál művei:

1860-1861 Jernye (ceruzarajz), Magyar Nemzeti Galéria

1863 A Vezúv kitörése (Tűzhányó, Vezúv), Kieselbach Árverési Katalógus

1864 Szinyei Merse József arcképe (krétarajz), Magyar Nemzeti Galéria

1865 A művész atyja, magántulajdon

1865 Nő csupasz vállal, Kieselbach Árverési Katalógus

???? Remete Szent Antal, Kieselbach Árverési Katalógus

???? Fürdés előtt, Kieselbach Árverési Katalógus

???? Bóbiskoló, Kieselbach Árverési Katalógus

1866 Barát, Kieselbach Árverési Katalógus

1866 Bibliai jelenet (A betlehemi gyerekgyilkosság), magántulajdon, Kieselbach Árverési Katalógus

1866 Fehér magnólia (Magnólia), magántulajdon, Kieselbach Árverési Katalógus

1866 Szinyei Merse Zsigmond csibukkal, Magyar Nemzeti Galéria

1866 Szinyei Merse Kálmán, Magyar Nemzeti Galéria

1860-as évek vége Apáca és lovag (vázlat), Pécs, Modern Magyar Képtár

1867 Vörös hajú, olvasó férfi, Kieselbach Árverési Katalógus

???? Felhők, Kieselbach Árverési Katalógus

1867 Az akasztott elszállítása, Magyar Nemzeti Galéria

1867 Két barátnő (Nővérek, Szerelmespár), Magyar Nemzeti Galéria

1867 Faun (vázlat)

1867 Faun (ceruzavázlat)

1867-1869 között Faun és Nimfa,

1868 Faun és Nimfa, Magyar Nemzeti Galéria

1868 Szinyei Merse László arcképe, Magyar Nemzeti Galéria

1868 Mályvák, Budapesti Történeti Múzeum

1868-1869 Anya és gyermekei, magántulajdon, New York

1868 Fürdőházikó fiúval a Starbergi-tavon, Magyar Nemzeti Galéria

1868 István és Béla, magántulajdon

1868-1869 Pogányság, Magyar Nemzeti Galéria

1869 A hinta (Nyaralók, Kertben, Hintázók), Magyar Nemzeti Galéria

1869 Szerelmesek, Magyar Nemzeti Galéria

1869 Bacchanália, Magyar Nemzeti Galéria

1869 Vadgesztenyefa (tanulmány), Magyar Nemzeti Galéria

1869 Ruhaszárítás (Teregetés, Mosónők, Ténsúrfi), Magyar Nemzeti Galéria

1869 Esthajnalcsillag, Magyar Nemzeti Galéria

1869 Zöldséges csendélet

1870 Gyermekek a domboldalon, Magyar Nemzeti Galéria

1870 Szinyei Merse Ninon arcképe, Magyar Nemzeti Galéria

1870 A művész édesatyja karosszékben, Magyar Nemzeti Galéria

1870 körül Madárdal (tanulmány, ceruzarajz), Magyar Nemzeti Galéria

1870 Puszta gólyával, Biberach an der Riss, Stadtische Sammlungen

1870 Szerelmespár, Magyar Nemzeti Galéria

1871-1872 Madárdal, Móra Ferenc Múzeum

1872 Vihar a Starnbergi-tavon, Magyar Nemzeti Galéria

1872 Idill, Magyar Nemzeti Galéria

1872 Rokoko, Magyar Nemzeti Galéria

1872 Majális (tanulmány), Magyar Nemzeti Galéria

1873 Majális, Magyar Nemzeti Galéria

1873 Műterem, Magyar Nemzeti Galéria

1873 Kentaurok rohama, Magyar Nemzeti Galéria

1873 Tourbillon, magántulajdon

1873 Kerti padon (Ülő nő szabadban) (vázlat) Magyar Nemzeti Galéria

1873 Forrás, Érsekújvár (Nové Zámky, Szlovákia), Ernest Zmeták Művészeti Galéria (Galéria umenia Ernesta Zmetáka)

1873 Koncert M 109 (vitatott szerzőségű), Érsekújvár (Nové Zámky, Szlovákia), Ernest Zmeták Művészeti Galéria (Galéria umenia Ernesta Zmetáka)

1873 A zöldben (A zöld gyepen) magántulajdon

1874 Félix, magántulajdon

1874 Felesége arcképe sárga ruhában, magántulajdon

1874 Lilaruhás nő, Magyar Nemzeti Galéria

1876 Erdei tanulmány, magántulajdon, Mű-Terem Galéria

1878 A tavasz ébredése, Magyar Nemzeti Galéria

1878 Kentaur és faunok, Magyar Nemzeti Galéria

1879 Szirmay Alfréd gróf arcképe, Miskolc, Herman Ottó Múzeum

1879 Szirmay Alfrédné grófné (Probstner Mária) arcképe, Miskolc, Herman Ottó Múzeum

1880 Önarckép,

1880 A művész feleségének portréja (A művész felesége vörös bársonyruhában) Magyar Nemzeti Galéria

1878-1882 Léghajó, Magyar Nemzeti Galéria

1882 Tanulmány A pacsirtához (ceruzarajz), Magyar Nemzeti Galéria

1882 A pacsirta, Magyar Nemzeti Galéria

1883 Patakpart, Kieselbach Árverési Katalógus

1883 Horgászó Félix, magántulajdon

1883-94 Tájkép patakkal (Patak), magántulajdon, Mű-Terem Galéria

1894 körül Almavirág, Győr, Xantus János Múzeum

1884-95 Hóolvadás, Magyar Nemzeti Galéria

1895 Falu alatt (Jernye), magántulajdon, Mű-Terem Galéria

1896 Pipacsos mező, Magyar Nemzeti Galéria

1897 Önarckép bőrkabátban,

1897 Szinyei Merse Rózsi, a művész lánya, magántulajdon

1900 Őszi tájkép, Magyar Nemzeti Galéria

1901-1902 Pipacs a mezőn, Magyar Nemzeti Galéria

1901 és 1905 között Tél, Magyar Nemzeti Galéria

1902 Virágzó almafák, Horpács, Mikszáth Kálmán Emlékház

1902 Pipacsos mező, Magyar Nemzeti Galéria

???? Pipacsos mezőn (Pipacsot szedő lány) (egykor Szinyei Merse Félix birtokában), Kieselbach Árverési Katalógus

1903 Capri, magántulajdon

1903 Palermo, magántulajdon

1904 Ősz, Kieselbach Árverési Katalógus

1904 Szurkos fenyő (Szurokfenyő), Magyar Nemzeti Galéria

1906 Árok (Nyár a Szinyei-birtokon), Kieselbach Árverési Katalógus

1907 Gesztenyefa, Magyar Nemzeti Galéria

1909 Mező, Miskolc, Herman Ottó Múzeum

1910 A jernyei kert (Tavasz, Virágzó bokrok), magántulajdon

1910 Parkban, Kieselbach Árverési Katalógus

1911 Labdarózsa, Magyar Nemzeti Galéria

1911 Lila virágos rét, Miskolc, Herman Ottó Múzeum

1916 Zöldes Balaton, magántulajdon

1916 Sárga Balaton (Tanulmány a Háborgó Balaton című képhez), Siófok, Kálmán Imre Emlékház

1916 Háborgó Balaton

1916 Fonyódi hegy

1916 Vadregényes táj (Részlet a Vág völgyéből), magántulajdon, Mű-Terem Galéria

1916 A Balaton a fonyódi partról

1916 Balatoni szakadék (levágott, vázlatos töredék)

???? Balatoni látkép bárányfelhőkkel, Kieselbach Árverési Katalógus

1917-1918 A Balaton széle (Bivalyfürdő), magántulajdon, Kieselbach Árverési Katalógus

1916-1917 Kilátás Fonyódról, Magyar Nemzeti Galéria

1917 Szép idő (Derűs idő a Balatonon), magántulajdon

1918 Szerelmespár (újraalkotás), magántulajdon

Őszi táj nyúllal

Pipacsos táj parasztlánnyal

Fa alatt

Sárguló lombok

Virágzó ág, Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága

Hegyoldal

Szirmabesenyői park, Miskolc, Herman Ottó Múzeum