Az impresszionizmus nagyasszonya

Magyar Miklós, Országút.com, 2024. április 10.

Nemcsak a magyarok, de a franciák számára sem tűnik ismerősnek Berthe Morisot neve, jóllehet négyszázhuszonhárom festmény, százkilencvenegy pasztellkép, rézmetszetek és szobrok, valamint több mint kétszáz rajz alkotója. A kezdeti mellőzés legfőbb oka, hogy csaknem valamennyi műve magántulajdonban volt, így a nagyközönség nem láthatta festményeit, s ezért főleg Manet modelljeként emlegették.

„Nem hiszem, hogy egy férfi valaha is egyenrangúként kezelte a nőket, és én egyedül ezt szeretném, mert tudom, hogy megérdemlem.” (Berthe Morisot)

A 19. században egy nagypolgári családból származó nőnek vajmi kevés esélye volt arra, hogy hivatásos festő legyen, hiszen szülei bizonyára egészen más karriert szántak lányuknak. Berthe Morisot-nak szerencséje volt az apjával és az anyjával is. Az 1841. január 14-én Bourges-ban született Berthe apja, Edme Tiburce Morisot a párizsi számvevőszék tanácsosa, ami stabil anyagi hátteret biztosít a családnak. Az anya, Marie-Cornélie Thomas „kincseinek” nevezi három lányát, Berthe-t, Yves-t és Edmát. Gondoskodik művészi képzésükről is. Zongorára Saint-Saëns tanítványa, Camille-Marie Stamaty, festészetre pedig Alphonse Chocarne, Delacroix ellenlábasa tanítja őket. A szülők Passyban házuk mellé műtermet építtetnek, ami újabb jele a lányok művészi törekvései támogatásának. A Morisot lányok 1864-től mutatják be festményeiket a Szalonokban.

„Sohasem felejtem el a vele töltött baráti és intim napokat, amikor modellt álltam neki.” (Berthe Morisot)

Edma és Berthe a Louvre-ban ismeri meg Manet-t, aki 1868-ban kéri meg Berthe-t, álljon neki modellt. Egy gazdag párizsi polgár lánya ugyancsak kockára teszi „jó kislány” hírét azzal, hogy Manet modellje lesz. Ha még hozzátesszük – bár ez csak feltételezés, semmi bizonyíték nincs rá –, hogy szerelmes is a festőbe, el lehet képzelni, milyen ferde szemmel néznek rá is mindazok, akik kígyót-békát kiabálnak Manet szintén festő modelljére, Victorine Meurent-ra, aki két botrányt keltő festményhez – az Olympiához és a Reggeli a szabadban címűhöz –mezítelenül áll modellt. Manet-t nemcsak a kritikusok és a közönség festményei iránti értetlensége, hanem a modelljét ért pocskondiázások is mélyen érintették.

A művészetek szeretete baráttá teszi a két nagypolgári családot, Morisot-ék meghívják magukhoz Édouard és Eugène Manet-t, és Édouard felesége, a tehetséges zongorista Suzanne Leenhoff is vendégül látja a Morisot családot. Edma és Berthe Manet műtermében nem kisebb íróval és költővel találkozik, mint Émile Zola és Charles Baudelaire. Manet összesen tizennégy portrét fest Berthe-ről, amelyek közül a legismertebb, a Berthe Morisot ibolyacsokorral című 1872-ből való. Berthe unokaöccse, a 20. század kimagasló költője és esszéírója, Stéphane Mallarmé az 1932-ben az Orangerie Múzeumban Manet-nek szentelt retrospektív kiállítás katalógusának előszavában így méltatja a festményt: „Manet munkásságában semmit sem helyeznék egy 1872-ből való Berthe Morisot-portré fölé. (…) a portré, amiről beszélek, egy költemény.”

Eközben a Morisot család életében változások következnek be. Edma férjhez megy egy tengerésztiszthez, Adolphe Pontillonhoz, vidékre költözik, és örökre abbahagyja a festést. Berthe fájlalja, hogy több mint tízévnyi közös munka után távol kerül húgától. Rendszeresen tájékoztatja Edmát a párizsi kiállításokról, és valahányszor találkoznak, megfesti alakját a szabadban, Lorient-ban, Párizsban és Normandiában. Ezek közül a festmények közül a legismertebb az impresszionisták 1874-es szalonján bemutatott Az olvasás, amely azonnal felkelti a kritikusok érdeklődését. Kiemelik a kép modernségét és nőiességét, az impresszionista stílust és az akvarellekre jellemző áttetszőséget. Az impresszionista festészetben az olvasás, ami az álmodozásra és a felvilágosult társadalmi rétegek kulturális elfoglaltságára utal, gyakori témája az impresszionistáknak. Elegendő itt utalni Claude Monet 1872-ben festett Olvasó nő vagy tavasz című képére. Morisot kedvenc olvasmánya Gustave Flaubert Bovarynéja, abban a korban, amikor a nőknek nem ajánlják az ilyen „frivol” olvasmányokat, mert veszélyt jelentenek erkölcsükre.

Minthogy az 1870–1871-es porosz–francia háború alatt Berthe műtermét lerombolják, ezután a szobájában és a szalonban fest. Anyja mindenáron férjhez akarja adni, amitől a lány súlyos depresszióba esik, mert viszolyog még a házasság gondolatától is. Ellenérzését csak táplálják nővérének Normandiából küldött levelei, amelyekben Edma lebeszéli Berthe-t a házasságról. Berthe pedig 1871-ben azt írja testvérének, hogy egyedüli életcélja a festészet. Makacssága meghozza gyümölcsét, a galériatulajdonos Paul Durand-Ruel kiállítja műveit. Berthe úgy érezve, hogy megtalálta útját, megsemmisíti fiatalkori műveit.

1872-ben készül A bölcső című festménye, amelyet 1874-ben állít ki, majd a kép a család tulajdonában marad 1930-ig, amikor a Louvre megvásárolja, ami Morisot elismertségét jelzi. Számos művészettörténész elemzi a képet. Kiemelik az anya és gyermeke közötti intim kapcsolatot, az alvó kisgyermeket szerető gondoskodással szemlélő anya átszellemült arcát. Az anya, Berthe testvére, Edma kékesszürke csíkos ruhában, fekete szalaggal a nyakán ül a bölcső mellett. A háttér és a bölcső fátylának világos színei között az anya sötét tónusa hangsúlyossá válik. Könyöklő karjára támasztott arca pedig gondolkodó kifejezést tükröz.

1874-ben, apja halála után Berthe gyászruhában mégis férjhez megy. Édouard Manet testvére, Eugène veszi nőül, aki mindent megtesz, hogy támogassa felesége karrierjét. Berthe – a korban egyetlen nőként – továbbra is leánykori nevén szignálja képeit. Kislánya, Julie születése után számos képet fest a gyermek életének különböző korszakaiból. 1875-ben, nem sokkal házasságkötése után Berthe Morisot a Párizs melletti Gennevilliers-ben tölt néhány napot férje családjának házában. A festői városban Cezanne, Monet, Renoir, Sisley és Van Gogh is több képet festett.

Morisot négy festményt készít itt: Gennevilliers kis malma, a Mosónő ruhaszárítója, a Táj Gennevilliers-ben és A búzamezőn. A cseresznyefa című, 1891-ből való festmény hosszú érlelődés eredménye, több tanulmány, modellek váltogatása előzi meg, leányát, Julie-t is hivatásos modell váltja fel. A kép a művész életének válságos korszakában születik: férjének betegsége és halála árnyékolja be a mű létrejöttét. A végső változat megfestésére Renoir biztatja. A 154 × 80 centiméteres képet – melyet Mallarmé is nagyra értékel – Renoir a Champs-de-Mars Szalonjának kiállítására javasolja benyújtani.

Berthe Morisot 1895. március 2-án hal meg tüdőgyulladásban. Passyban, a Manet család kriptájában helyezik örök nyugalomra.

Eredetileg az Országút.com oldalán: >>>