Odilon Redont csakugyan fenntartás nélkül szimbolistának lehet minősíteni; a francia szimbolizmus egyik vezéralakja volt. Egy évben született Monet-val, részt is vett az utolsó közös impresszionista kiállításon, ennek ellenére művészete mégis teljes ellentéte az impresszionizmusnak. Korai művein Rembrandt inspirációja érződik, bár ezekben a többnyire litografált lapokban is megfigyelhető már a misztikum, az álom, tehát a tudatalatti világa iránti vonzalma ("Dans le réve" album, 1879). Lágy stílusban és aranyszínű pasztell- és olajfestékekkel teremtett álomjeleneteket. 1884-ben részt vett a "Salon des Indépendants" (A függetlenek Salonja) alapításában. Ekkortájt került kapcsolatba a szimbolista írókkal, különösen Mallarméval. Amikor 1886-ban kiadta az Hommage à Goya és Az éjszaka című albumát, majd Gustave Flaubert Szent Antal megkísértéséhez készített illusztrációkat, a szimbolista költők rögtön felfedezték benne a rokon lelkű képzőművészt. Művein hangsúlyos a képzelet szerepe; a misztikum, az álom, azaz a tudatalatti világa iránti vonzalom jellemzi festészetét. Panteista képein a forma bizonytalan, jelentésük ambivalens. Figuráiban tudatosan elegyítette a természeti és az emberi organizmust.
Források:
Vénusz születése (1912) - Feb 11, 2016 9:50:42 PM
Violette Heymann portréja (1910) - Feb 11, 2016 9:51:47 PM
Hommage à Leonardo da Vinci (1908) - Feb 14, 2017 7:18:17 PM
Vörös hajó kék vitorlával (1906) - Feb 14, 2017 7:19:14 PM
Virágfelhők (1903) - Feb 14, 2017 7:20:9 PM
Pegazus (1900) - Feb 14, 2017 7:21:16 PM
Csukott szemek (1890) - Feb 14, 2017 7:22:29 PM
A holló (1882) - Feb 14, 2017 7:23:30 PM
Mosolygó pók (1881) - Feb 14, 2017 7:25:9 PM
Könnyező pók (1881) - Feb 14, 2017 7:25:56 PM