Magyar Miklós: Minden modern festő atyja

Tiszatájonline, 2023. október 22. 

Elöljáróban tisztázzunk egy kérdést: hogyan kell írni a művész nevét, Cézanne vagy Cezanne? A legtöbb albumon, életrajzon mind a francia, mind a magyar kiadásokban Cézanne szerepel, holott Paul Cezanne és családja ékezet nélkül, Cezanne-nak írta.

„Olyan volt, mint egy sündisznó” (Auguste Renoir)

Paul Cezanne – Picasso szerint minden modern festő atyja – Aix-en-Provence-ban született 1839. január 19-én, törvénytelen gyermekként. Apja Louis Auguste Cezanne, anyja Anne Élisabeth Honorine Aubert. Az apa ekkor kalapkészítő, az anya pedig abban a műhelyben dolgozik. Paul születésekor még nem házasok, csak 1844-ben kötnek házasságot. Az apa egyre halad felfelé a társadalmi ranglétrán, 1848-ban a rue Boulegon-ban megvásárolja Aix-en-Provence egyetlen bankját, amely a nevét is viseli: Banque Cezanne et Cabassol. Az egyre gazdagabb bankár megveszi a város szélén lévő impozáns, Bastide du Jas de Bouffannak nevezett, öt hektárnyi területen lévő, tizennyolcadik században épült házat, amely a család birtokában maradt 1899-ig. Cezanne negyven éven át a földszinten egy tucatnyi fali kompozíciót festett, de a parkban, a ház előtt a gesztenyefák által övezett sétányon is felállította festőállványát. Összesen harminchat olajképet és tizenhét akvarellt festett itt. Magát az épületet is több vásznán megörökítette. 

Cezanne titokzatos alkat volt, akiből teljesen hiányzott az önbizalom. Gyerekesen viselkedett, erős dél-francia kiejtéssel, orrhangon beszélt, és oly erősen ropogtatta az r-eket és duplázta az m-eket, hogy „szabályszerűen beleremegtek a poharak”. Zola szavaival „bántóan félénk volt”, ugyanakkor tudott ironikus is lenni, és dühkitörésektől sem volt mentes. Renoir szerint olyan volt, mint egy sündisznó. A franciáktól eltérően, akik annyiszor fognak kezet ismerőseikkel, ahányszor találkoznak, Cezanne sohasem nyújtotta kezét művésztársai felé. Általában minden fizikai kontaktust kínosan került. Ez a fóbiája idősebb korában csak erősödött. Mesélik róla, hogy egy alkalommal, amikor barátjával, Émile Bernard-ral egy meredek domboldalon kapaszkodott felfelé, megbotlott és csaknem elesett. Barátja az utolsó pillanatban megragadta a kezét. Amikor Cezanne visszanyerte egyensúlyát, ellökte magától a segítő kezet és dühösen felkiáltott: „Senkinek sem engedem meg, hogy hozzám érjen!” Este a festő elment Bernard-hoz „egy kicsit beszélgetni.” A fiatalember megértette, hogy barátja így akart tőle bocsánatot kérni.

Fiatal festőként Cezanne nem tudta magát észrevéttetni, még kevésbé talált vevőre. Egy alkalommal Párizsban sétált egyik festményével a hóna alatt. Egy járókelő megkérte, mutassa meg neki a képet. Cezanne a falnak támasztotta festményét, a fiatalember pedig csodálattal szemlélte a fák zöldjét, majd megszólalt „szinte érezni lehet üdeségüket.” A meghökkent Cezanne ezt mondta a műkedvelőnek: „Ha tetszik, a magáé.” Az ismeretlen magyarázkodni kezdett, hogy nincs pénze, de a művész erősködött, hogy csak fogadja el. Ezután sietett bejelenteni a jó hírt Monet-nak és Renoirnak, hogy „eladta első festményét.”

„Tele van a tököm az elmélkedéssel” (Paul Cezanne)

Az impresszionizmus bölcsőjét az 1866 és 1875 között működő Batignolles csoportnak nevezett festőtársaság ringatta. A csoport onnan vette nevét, hogy Édouard Manet a boulevard des Batignolles-on lakott, és köréje sereglettek festőbarátai, Pierre-Auguste Renoir, Claude Monet, Alfred Sisley, Camille Pissarro, Edgar Degas, Berthe Morisot, Frédéric Bazille, Gustave Caillebotte. Csatlakozott hozzájuk az író Émile Zola és a fotográfus Nadar is. Rendszeresen összejöttek a Café Guerbois-ban, ahol kicserélték gondolataikat a festészet új irányzatairól. Cezanne csak később csatlakozott a csoporthoz. Állítólag míg Manet és a többiek munkaruhájukat este öltönyre cserélték, Cezanne festékes ingben és egy madzaggal megkötött nadrágban egy sarokban ülve itala mellett szemlélte vitatkozó festőtársait, majd hirtelen távozva ezt kiáltotta: „Tele van a tököm az elmélkedéssel”. Henri Fantin-Latournak az Orsay Múzeumban látható festményén Monet, Manet, Renoir, Zola és mások társaságában Cezanne még nem szerepel.

„Hallgass, Hortense, csak ostobaságokat tudsz mondani!” (Paul Cezanne)

1869-ben Cezanne Párizsban megismeri Hortense Fiquet-t, aki azután a modellje is lett. Hortense iránt a művészettörténészek alig érdeklődnek, jóllehet élete végéig Cezanne társa volt, aki 45 portrét festett feleségéről. Az első, 1872-ből származó képen Hortense gyermeküket szoptatja.

Valamennyi Hortense-t ábrázoló kép egy kortalan, komor arcú, mosolytalan nőt ábrázol.

Azok, akik megemlékeznek az asszonyról, többnyire elmarasztaló véleménnyel vannak róla, mondván, a zseni Cezanne jobbat érdemelt volna, mint egy proletár származású, műveletlen, játékszenvedélyének és a divatnak élő nőt. Cezanne szerette feleségét, jóllehet szellemi képességeit ő sem tartotta sokra. Amikor az asszony be akart kapcsolódni a művészetről szóló beszélgetéseibe, halk, ám szemrehányó hangon rászólt: „Hallgass, Hortense, csak ostobaságokat tudsz mondani!”

1872. január 4-én megszületik gyermekük, Paul, ám erről a festő csak anyját értesíti, apját nem. Házasságuk első kilenc évében, 1870 és 1878 között boldognak mondható együttélésben élnek, amit bearanyoz fiuk megszületése. Ugyanakkor anyagi nehézségek kísérik életüket, több mint hússzor költöznek. Mindketten meghagyják egymásnak a szükséges szabadságot. Cezanne hol Párizsban, hol Melonban, hol Aix-en-Provence-ban él, Hortense egyedül neveli gyermeküket, aki mindig kitörő örömmel fogadja apját, amikor az meglátogatja őket. Ezt a modus vivendit Hortense családja ha nem is örömmel, de tolerálja. 1886-ban házasodnak össze Cezanne apjának jóváhagyásával. Ez utóbbi október 23-án meghal, jelentős örökséget hagyva fiára, aki a szegénységből a bőségben találja magát. Házasságuk utolsó tizenöt évében teljesen külön élnek. Cezanne végleg Aix-be költözik, Hortense pedig fiukkal Párizsban él, romló egészségben. 1922. május 3-án hal meg fia párizsi lakásában. 

„Az emberek nem értenek meg és én nem értem meg az embereket” (Paul Cezanne)

1874-ben Pissarro kérésére Cezanne Párizsba utazik, hogy részt vegyen az író-fotográfus Nadar által rendezett első impresszionista kiállításon. A tárlatra Cezanne három képet küldött: Egy modern Olympia, Az akasztott ember háza és Tanulmány, auvers-i táj. A képek hatása katasztrofális volt. Különösen az első előtt álltak a kritikusok és a tárlatlátogatók értetlenül. A festményt Édourd Manet tíz évvel azelőtt alkotott nagy méretű képe, az Olympia ihlette, amelyen egy ágyon meztelen nő fekszik, mögötte egy fekete szolgálólány virágcsokrot tart a kezében, a nő lábánál pedig egy macska áll. A kép címe önmagában véve is provokáció a kor erkölcseivel szemben, mert Manet korában a kurtizánok beceneve Olympia volt. Egyik kritikus így fakadt ki a festmény láttán: „Manet úrnak ez a műve egyszerűen botrányos!” Azt is felrótták a festőnek, hogy Olympiának, „sárgás bőre van”, hogy „szemérmetlen pózban fekszik”, és „szégyentelenül tekint a festményt szemlélőkre, egyik kezét szeméremtestére helyezve.” Még azt is megjegyezték, hogy „piszkos a lába”.

Cezanne Olympiája egészen más, mint Monet-é. Ott van a meztelen nő, a néger szolgáló, még a macska is, ám Olympia más pózban fekszik, a néger nő nem virágcsokrot tart kezében, hanem leemel egy leplet Olympiáról, a macska pedig nem az ágyon, a földön van. Cezanne képének erotikus jellegét csak fokozza, hogy a festő egy felöltözött férfit is ábrázol az előtérben. De mindennél fontosabbak a Cezanne által használt színek, a kifejezetten impresszionista stílus. A L’Artiste 1874. május 1-i számában a műkritikus író, Marc de Montifaud azt írja, hogy „Cezanne úr már nem más, mint egyfajta őrült, aki delirium tremens állapotban fest.” 

„Meg fogom lepni a párizsiakat egy almával.” (Paul Cezanne)

Cezanne mintegy tíz alkalommal festett almákat. Mielőtt hozzáfogott volna a munkához, gondosan tanulmányozta a gyümölcs formáit és színeit. Az almák a hetvenes években jelennek meg a művész vásznain. A gyümölcshöz gyerekkori élménye fűzi Cezanne-t. A Bourbon kollégiumban a nála gyengébb fizikumú osztálytársát és barátját, Émile Zolát egy alkalommal megvédte az aix-en-provence-i diákok brutalitásától, akik rátámadtak a „Párizsból jött” fiúra. Émile édesanyja, aki tudta, hogy Cezanne kedvenc gyümölcse az alma, másnap egy kosárral küldött fiával Paulnak. Így az alma „a barátság almája” lett és szimbolikus jelentéssel bírt a későbbi festő számára. Cezanne almacsendéleteivel akarta meglepni Párizst és megkérdőjelezni az akadémikus festészet alapjait. Ezek közül a festmények közül az egyik leghíresebb az 1878-1879-ben festett Csendélet hét almával és festéktubussal. A 34×17,5 centiméteres kis kép impresszionista korszakának végén született, és a kubizmus egyik előfutárja lett. A fény és az árnyék játéka Pissarro tanítását tükrözi. A festmény kompozíciója tudatos, az egymástól erős kontúrokkal elkülönített almák domináló színei a zöld, a piros, a sárga és a narancssárga. A kép bal oldalán lévő kis, szögletes fémtubus éles ellentétben áll az almák kerek formájával.   

„A művészet a természettel párhuzamos harmónia” (Paul Cezanne)

A fürdőzőknek Cezanne közel kétszáz képet szentelt az 1877-ben keletkezett Fürdőzőktől az 1905-ös Nagy fürdőző nőkig. Az 1895 körül készült Fürdőző nők kilenc, arc nélküli meztelen nőt ábrázol szigorúan megkomponált térben, a természettel teljes harmóniában. A pózok alapján azt lehetne gondolni, hogy a művész a szabadtérben festette a képet, holott az műtermében született. A nők emlékeztetnek az antik szobrokra, ugyanakkor a színek és a formák a modern festészet jellegzetességeit mutatják.

Cezanne főművének A nagy fürdőző nőket tekinti a művészettörténet. A négy képből álló sorozatot a művész 1898 és 1905 között készítette. Az alábbi, 210,5 x 250,8 centiméteres hatalmas kép 1890-ben készült. Cezanne fürdőző női robusztusak, nincs bennük semmmi báj, semmi erotizmus. Ismert mitológiai alakokhoz, mint Aphrodité, Venus vagy a nimfák, nem köthetők. Arcuk sincs, így a művész örök életűvé teszi őket. A kompozíció szigorúan geometriai. Akárcsak a Fürdőző nők, A nagy fürdőző nők is egybeolvadnak a természettel. Itt a fákkal képez szoros kapcsolatot a két női csoport. 

„Úgy kell pózolni, mint egy alma. Az alma mozog?” (Paul Cezanne)

Cézanne egész életén át festette a környezetében lévő egyszerű embereket. Mintegy százhatvan portrét készített. A portrékat saját magával kezdte. Harminc önarcképe közül talán a leghíresebb az, amelyen festőállványa előtt áll palettájával. 

Egy alkalommal azt mondta barátjának, Joachim Gasquet műkritikusnak: „Az ember nem fest lelkeket. Testeket fest, és amikor ezek a testek jól vannak megfestve, előtűnik a lélek.” Cezanne rendkívül aprólékos, igényes volt a portrék megfestésében is. Modelljeinek számos alkalommal, hosszú ideig kellett mozdulatlanul maradniuk. Egyszer a híres műkereskedő, Ambroise Vollard portréját festette. A modellnek minden szeánsz alatt órákon át kellett egy konyhaszéken a legteljesebb csendben ülnie. Egy alkalommal Vollard elszunnyadt és leesett a székről. „Szerencsétlen! Tönkretette a pózt! Úgy kell pózolni, mint egy alma. Az alma mozog?” − kiáltott rá Cezanne. Ez után az incidens után Vollard minden szeánsz előtt nagy mennyiségű kávét ivott. Amikor számos alkalom után a mester befejezte művét, Vollard megkérdezte tőle, elégedett-e festményével. A válasz: „Az inggel nem vagyok elégedetlen.” 

Akárcsak Claude Monet, Cezanne is szeretett sorozatokat festeni. Portréi közül kiemelkedik az 1890 és 1896 között alkotott öt képe kártyajátékosokról.  

A kártyajátékosokhoz Cezanne a családi birtokon, Jas de Bouffanon dolgozó parasztokat kérte fel modellül, de a kávéházakban látott jelenetek is inspirálták. Az egyik festmény egy igazi zsánerkép a falon pipatartóval, az asztal körül három komoly kártyajátékossal és egy kibiccel.  

Egy másik képen a jelenet leszűkül két játékosra. A művészettörténészek szimbolikusnak vélik a képet. A bal oldalon lévő idősebb játékos pipával szájában magabiztosságot sugároz. A vele szemben ülő fiatal, komor arcú férfi a fia lehet. Cezanne és apja konfliktusát szimbolizálná a kép? 

A színek gazdagságában a forma kiteljesedik (Paul Cezanne) 

Cezanne gyermekkorától kötődik az Aix-en-Provence-tól tizennyolc kilométerre eső Sainte-Victoire hegyhez. Iskolatársával, Émile Zolával számtalanszor megmászták az 1011 méteres hegyet. Mintegy nyolcvan festményt alkotott a Sainte-Victoire-ról. Különböző nézőpontokból örökítette meg a hegyet: a Château Noir teraszáról, a Bibemus kőbánya felől stb. Más-más évszakokban, a nap különböző óráiban helyezte festőállványát a hegy közelébe. A művészettörténészek nem mulasztják el megemlíteni, hogy a japonizmus nagy hatással volt Cezanne Sainte-Victoire-sorozatára. A japonizmus kifejezés magában foglalja a japán művészet, a divat és esztétika hatását Európa kultúrájára. Az 1800-as években Franciaország a japonizmus divatját éli. Az emberek kimonókat, japán képeslapokat, műalkotásokat vásárolnak. Ez alól a festők sem kivételek. Mindegyik impresszionista, posztimpresszionista festőnek megvan a maga fétis művésze Japánból. Van Gogh-é Kitagava Utamaro, Monet-é Kacusika Hokuszai. Annak bizonyítékául, hogy Cezanne érdeklődött a japonizmus iránt, többek közt azt hozzák fel, hogy 1878-ban Aix-en-Provence-ból Párizsba utazott, hogy a világkiállításon tanulmányozza a japán akvarelltechnikát. Valóban, a japán Kacusika Hokuszai 1829 és 1833 között kiadott A Fudzsi 36 látképe című sorozatának első, leghíresebb nyomata, A nagy hullám Kanagavánál a japán művészet egyik legnagyobb alkotása emlékeztet Cezanne-nak a Sainte-Victoire-ról készített festményeire.

Cezanne képein először csak háttérként szerepel a Sainte-Victoire. 1870-ben a Vasúti vágat című festményén a Sainte-Victoire a kép jobb oldalán jelenik meg. A bal oldalon lévő ház később több képén is látható. 

Az 1885-ben készült A Sainte-Victoire a gesztenyefasoron át télen című festményen is a háttérben szerepel a hegy, ám a gesztenyefák mögött magára vonzza a tekintetet.

Az 1887-ben festett A Sainte-Victoire hegy nagy fenyővel című képen már a hegy van a középpontban. A szürkéslila és a narancssárga dominál, és a fa ágai mintha simogatnák a hegyet.

Cezanne leghíresebb képe a Sainte-Victoire-ról az 1906-ban festett A Sainte-Victoire hegy Lauves felől. A festmény a művész halála előtt néhány hónappal készült. A kép előterében a Lauves és a Sainte-Victoire közötti terület látható. A fekete, barna, zöld és lila táj fölé magaslik a Sainte-Victoire fantasztikus kékjével.

A Saint-Victoire ölte meg Cezanne-t

1906. október 15-én a 67 éves Cezanne a Sainte-Victoire előtt állt festőállványa előtt, amikor hatalmas vihar tört ki. A festő makacsul folytatta munkáját még két órán át. A hazafelé tartó úton elájult, és egy arra járó segítette fel. Másnap folytatta munkáját, ám ismét elájult. Néhány nap múlva tüdőgyulladásban halt meg.

Eredetileg a Tiszatáj Online oldalán: >>>