A szecesszió inkább mozgalom, mint stílusirányzat. A 19. század végén jött létre, befolyása a világháború végéig tartott. Célja a naiv-természetes és a túlfinomult-modern ábrázolásmód új egységének a megteremtése volt. A művészetek visszavonultak a társadalmi szférából az artisztikumba - ugyanakkor megpróbálták a társadalmi igényeket is kielégíteni. A változó világban a szecessziós művészek kérdésessé tették, elhasználtnak nyilvánították a naturalizmus és az impresszionizmusban elburjánzó epigonok eszközeit - ebben az értelemben lázadók voltak. A művészetet csak életérzésük formai kivetülésének tartották. Ideáljuk az a minden művészeti ágat magába foglaló összművészet volt, amelynek megteremtését Richard Wagner tűzte ki célul.
Ennek nyomán a céljuk az önkifejezés mellett az emberi környezet ízlésesebb, művészies átalakítása volt: a használati érték és az esztétikai érték összekapcsolásának a vágya. A szecesszió nem tett tehát különbséget magas művészet és alkalmazott művészet között, az irányzatnak kettős alapelve volt: a szépség és a hasznosság. Ezért aztán mindenekelőtt az iparművészetben, s bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. A tárgyalakításban, a grafikában és a festészetben találta meg a maga sajátos munkaterületét. Az építészetben is gyakran folyamodott az ipar- és a képzőművészet segítségéhez.
A múlt század utolsó évtizedében kibontakozó új stílus Európa különböző országaiban más-más nevet kapott. Az Osztrák–Magyar Monarchiában az 'elszakadás, különválás' francia kifejezésével (sécession) szecessziónak nevezik - utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben az akadémizmussal szembehelyezkedő negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen, és hogy a Sezession nevű kiállítási épületben, Olbrich bécsi épületében állítsa ki műveit. A németeknél a müncheni Jugend, azaz Fiatalság című folyóirat után (Jugendstil) vagy "hullámstílus" (Wellenstil), a franciáknál "új művészet" (art nouveau), az angoloknál eredetileg modern art (ma angolul is a francia elnevezés jelöli a stílusirányzatot), az olaszoknál "virágos stílus" (stile floreale), vagy egy szecessziós műtárgyakat áruló cég tulajdon neve után "Liberty-stílus" (stile Liberty), a spanyoloknál modernismo, Amerikában Louis Comfort Tiffany iparművész neve után Tiffany style és így tovább. Mindegyik név egy-egy lényegi vonásra utal.
A szecesszió ugyanis olyan forradalmasító szándékú, a művészetet megfiatalító irányzat, amely határozottan szembefordul a historizálás minden válfajával: elege van a történelmi stílusok felújított változataiból, a neobarokkból, az emlékműszobrászatból, a sematikussá vált, bábokat mozgató színpadiasságból, a hivatalos igényeket kielégítő reprezentatív akadémizmusból. Arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen.
Szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul, lényege főleg a vonalasan kígyózó ornamentika túlburjánzása az ábrázolás rovására, a hallatlan mérvű stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek szinte kizárólagos alkalmazása. Kerüli a szögben törő, egyenes vonalakat - a geometriai forma szabályossága helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat kedveli. Arra törekszik, hogy az alakulóban lévő élet lendületét, a technikai fejlődés hatására mind jobban felgyorsuló jelent közvetítse.
De ugyanakkor van benne valami romantikus indíttatású szembefordulás is a modern világgal. Tiltakozik a gyáripar, a tömegtermelés embernyomorító személytelensége ellen. A termelés folyamatában egyszerű eszközzé vált, mechanikus részmunkát végző embernek az alkotói szabadságot akarja visszaadni. Hisz abban, hogy az egyéniség teljes értékű kifejtésére lehetőséget nyújtó kézműves munka öröme, az alkotó tevékenységben nyert kielégültség a társadalom bajait is orvosolni tudja. Ez a felfogás még a romantika idején Angliában alakult ki (lásd a Preraffaelita Testvériség tevékenységét). A 19. század közepének nagy hatású teoretikusa, John Ruskin (1819-1900) hangoztatta elsőként azt, hogy a megújulás érdekében vissza kell találni a kézművesség megbecsüléséhez, ahhoz az anyag tiszteletén alapuló őszinteséghez, amellyel a középkori mesterek dolgoztak. Ezt a meggyőződést képviselte s érvényesítette a gyakorlatban Ruskin követője, William Morris (1834-1896). Ő volt a vezéralakja annak az erjedést indító iparművészeti mozgalomnak, amely Angliából hamarosan átterjedt a kontinensre is, s amelynek szelleme áthatotta a századforduló egész művészetét.
Ilyen gondolati mögöttessel indul tehát a szecesszió, és ennek nevében újraformálja a tárgyi világot a lakberendezési és használati tárgyakat; a plakátot, reklámgrafikát, a nyomtatott betűt, a divatcikkeket, de az erőművek gépein is ott a nyoma. A modern design-szemlélet szándéka ott van benne, és céljaihoz a legkorszerűbb technológiai megoldásokat és anyagokat (acél, bauxit-, vasbeton, üveg) is felhasználja.
Források: