Claude Monet (1848-1926)

Francia festő, a francia impresszionizmus legkiemelkedőbb alakja. 1874-ben Impresszió, a felkelő nap címmel ő állította ki azt a képet, amelyről egy párizsi újságíró elkeresztelte az új festészetet. A kép címe önmagában is nagyon találó. Kiemeli a művész szándékát, hogy sokkal inkább tulajdon érzelmeit kívánja tolmácsolni, mint egy meghatározott tájat. A modern művészet ezen a ponton szakadt el az előző századok művészetétől.

Pályatársai

A sors voltaképpen véletlenül hozta össze a jövendő impresszionistákat. Monet fiatalkorában a normandiai tengerparton összebarátkozott a plein air-festő Eugene Boudin-nel, 1862-64 között pedig Charles Gleyre műtermében Frédéric Bazille-jal, Renoirral és Sisley-vel. A hatvanas évek végén sokat dolgozott közösen Renoirral, és a szabadban készült tájképek sorában fejlesztették ki a később impresszionistának elnevezett új stílust.

Festészete

A Courbet kritikája hatására megsemmisített Reggeli a szabadban című nagy kompozícióval, az 1866-os Salon-ban feltűnést keltő Camille arcképével, a Nők a kertben, illetve a Reggeli a szobában című festményekkel, továbbá különféle korszakaiban készült néhány portréjával jóformán ki is merül Monet festészetének az a része, melyben az emberi alak ábrázolására vállalkozott. Az aggályosán lelkiismeretes Monet azért kedvelte jobban a tájkép sokkal semlegesebb témáját, mert a portré műfajában a tiszta, festői problémát lélektani problémák terhelik.

1871-ben Pissarróval Londonban járt, és Turner hatására a teljes képmezőt egyenletesen kitöltő képeket festett.

1872-ben visszatért Franciaországba, és Argenteuil-ben telepedett le: bárkáján, ezen az „úszó műtermen" kedve szerint tanulmányozhatta a fény és a víz játékát. A fény vibrálását, a vízfelület tükröződését, a lomb remegését, az átlátszó levegőt akarta lefesteni. A pillanatnyiság fogalma Monet számára nem a mozgásban lévő formákra vonatkozik, hanem az idő rögzítését jelenti: ugyanaz a táj más és más látványt nyújt hajnalban és alkonyatkor, ősszel vagy tavasszal. Meg akarta örökíteni a napsütést, a hideget, a szelet, a ködöt. A festészetnek ez a merőben új értelmezése valódi felfedezés volt. Művészete szöges ellentéte a Cézanne-féle konstrukcióknak; Sisleyn és Pissarón kívül nincs is valódi rokonságban egyetlen művésszel sem, de Monet náluk is határozottabb. Jongkind és Boudin nyitotta meg előtte az utat, a maguk módján ők közelítik meg leginkább a Monet-festmények párás atmoszféráját, de ők sem érték el azt a költőiséget, amely egyedül Claude Monet sajátja.

A kilencvenes években a természet pillanatnyiságának és változékonyságának visszaadásában eljutott a képsorozatokig (a 30-40 darabot számláló Roueni katedrális, a csaknem százdarabos Londoni parlament, a 25-30 darabból álló Szénaboglyák / Kazlak stb.). Élete vége felé a Givernyben lévő házának kertjében található tavat és benne a Tavirózsákat (Vízililiomokat, Tündérrózsákat) festette meg közel 250 képen, amelyek leghíresebb együttesét a párizsi Orangerie számára készítette el.

Források:

Literatura.hu: >>>

Sulinet Tudásbázis: >>>

Életrajza, pályaképeA fiatal Monet szerencsés volt. Már gyermekkorában felfedezik festői tehetségét, első képét tizennégy évesen adja el. Két évvel később pedig megnyílik első kiállítása Rouen-ben. Néhány fiatalkori képét már a Szalon, az előkelő párizsi kiállítás is számon tartja. A fiatal festő művészi merészsége mégis sokkolja a nézőket és még mielőtt kétségtelenül az impresszionisták mesterévé válna, át kell élnie néhány nehéz évet.

Claude Monet 1840-ben született Párizsban. Gyermekkorát Le Havre-ban töltötte, ahol a helyi előkelőségek szívesen vásárolták az ő és barátai karikatúráit. Eugene Boudin vezeti be Monet-t az olajfesték használata, valamint az akadémiai festészet keretein belül meg nem engedett plein air-technika rejtelmeibe. Édesapjának akarata ellenére, aki fűszerbolt-tulajdonos volt Le Havre-ban, Claude festészetet szeretne tanulni Párizsban. A család nincs elragadtatva.

Hogy festészetet tanulhat, Monet a nagynénjének köszönheti, aki egy rendszeresen folyósított ösztöndíjat jelöl ki számára. Monet beiratkozik a Suisse Akadémiára, ahol megismerkedik Pissaróval. Claude-ot 1861-ben behívják katonának, Algériába utazik, de betegség miatt - tífuszos lesz - leszerelik. 1862-ben Monet ismét Párizsban tartózkodik, ezúttal Charles Gleyre műtermében. Itt tanul Sisley, Renoir és Bazille is.

,,A természetet a természetből” szeretnék megfesteni. Monet két képét, amelyeket a fontainebleau-i erdőben készített, elfogadja a Szalon, a kritika pedig elismerően nyilatkozik róla. 1866-ban két képével diadalmaskodik a Szalonban, egy tájképpel, valamint élettársa, Camille portréjával. 1867. márciusában Monet átköltözik a Visconti utcában lakó Bazille-hoz, aki ekkor már Renoirt is magához vette. Áprilisban Renoirral közösen felmásznak a Louvre oszlopcsarnokára, hogy onnan fessék le a párizsi utcákat.

A nyarat szüleivel tölti Sainte-Adresse-ben. Camille gyakorlatilag segítség nélkül hozza világra gyermekét, akit Jeannak neveznek el. Anyagi problémák zavarják a fiatal pár boldogságát. 1869 nyarán Monet-nak nincs egy fillérje sem, Camille-jal és a fiúkkal gyakran vacsora nélkül fekszenek le aludni. Renoir segíti ki őket egy párszor, elhozza nekik szülei ebédjének maradékát. Vidéken leülnek az állványok mögé és elfeledkeznek gondjaikról, csodálják a víz ragyogását és a fogadóban vasárnaponként feltűnő emberek boldogságát, az emberi alakokat és a természetet hasonlóan festik le, apró ecsetvonásokkal, elárasztva fénnyel.

A La Grenouillére hatalmas szerepet játszott az impresszionizmus létrejöttében. Monet és Renoir a közös munka ideje alatt lefektetik az új irányzat néhány alapszabályát. Az árnyéknak nem kell sötétnek lennie, hanem színekkel teli, a tárgyak a fényből, a kontrasztból és a szomszédos színekből jönnek létre. Azokon a képeken, amelyeket a La Grenouillére-ben készítettek, csak az alapszíneket (piros, sárga, kék) és a kiegészítő színeket (zöld, lila, narancssárga) használják. A barnákat, a feketéket és az okkersárgákat a lehető legkevesebbszer alkalmazzák. Monet-t kidobják abból az étteremből, ahol ebédelni szokott, hiszen nem tud fizetni. Szerencsére Louis Gaudibert megveszi néhány képét, így elutazhat Párizsból.

1896-ban a Szalon ismét elutasítja képeit. Monet nyárra Saint-Michelbe költözik, Renoir gyakran meglátogatja: "Nem mindennap jut ebédrevaló, de elégedett vagyok, mert Monet társaságában jó festeni” - írja Bazille-nak. 1870 júniusában Trouville-be utazik. Itt éri utol a porosz-francia háború. Ismét nincs miből élnie. Barátja, Bazille elesik a fronton. Londonba utazik Pissaróhoz, majd Zaandamba, a holland kikötővárosba. Amikor visszatér Franciaországba Camille váratlanul örökséghez jut. Ennek köszönhetően házat bérelnek a Párizs környéki Argenteuil-ben. Monet nem küld egyetlenegy képet sem a szalonba.

Új ismerősével, Gustave Caillebotte-tal és a régi barátokkal közösen, megalapítják a Független Művészek Társaságát. Az első kiállítást 1874-ben a híres fényképésznél, Nadarnál rendezik meg. Nem sok mindent adnak el, a közönség és a kritika kigúnyolja a képeket, többek között Monet Impresszióját is. A Monet által hirtelen kitalált cím lett az új festészeti irányzat elnevezése is. A következő évben Drouot aukciósházában sikerül eladni Monet, Renoir, Sisley és Berthey Morisot képeit. A bevétel még nagyon sovány, de fokozatosan kialakul az új festészeti irányzat kedvelőinek köre. Ernest Hoschedé, a gazdag vállalkozó négy festményt rendel Monet-tól montgeron-i palotájába. Monet odautazik. Rövid időn belül közte és vendéglátójának felesége között mély barátság szövődik.

1877-ben Hoschedé tönkremegy, ez Monet anyagi helyzetét is érzékenyen érinti. 1822-ben Claude Monet részt vesz a VII. impresszionista kiállításon. Ez idő tájt Poissyban laknak. Elmerül az adósságokban. 1883-ban Givernyben kibérel egy házat, itt tölti életének hátralévő részét. A következő kiállítások egyre nagyobb elismerésnek örvendnek. Képei végül vevőre találnak, áraik emelkednek, főképpen azért, mert egyre több amerikai vásárol tőle. Véget ér a végrehajtótól való állandó félelem időszaka. Végre a saját bevételeiből él. Olyan sorozatokat fest, amelyek ugyanazt a néhány kiválasztott témát ábrázolják, de más-más megvilágításban, más napszakban. Ekkor festi a Szénaboglyákat, a Nyárfákat és a Katedrálisokat.

Az anyagi problémáktól megszabadult Monet egy élő festményhez hasonlító kertet rendez be. Egy kép, bármikor lefesthető. Öt kertészt alkalmaz. Felesége és idősebb fia, Jean halála után már nem hagyja el Givernyt és kedvenc kertjét. Az I. világháború után Georges Clemenceau miniszterelnök, akivel Monet barátságot kötött, rábeszéli, hogy a Tavirózsa-sorozatot ajándékozza az államnak, amit 1922-ben meg is tesz. Ekkor már vak, minkét szemét szürke hályog fedi, orvosai 1923-ban műtétet javasolnak. A sikeres operáció után visszatérhet munkájához. Menye, a kedves nevű Blanche gondozza, ő vásárolja a festékeket és a vásznat. 1926-ban bekövetkezett haláláig Monet leggyakrabban a kertben festett.

Forrás:

Kép a falon: >>>

A Museum Without Walls Monet I.: Az impresszionista vihar szeme (1858-1879) című, 385 fényképet tartalmazó albuma: >>>

A Museum Without Walls Monet II.: Impresszionizmus, szteroidokkal felpumpálva (1880-1898) című, 409 fényképet tartalmazó albuma: >>>

A Museum Without Walls Monet III.: Műveljük kertjeinket (1899-1926) című, 250 fényképet tartalmazó albuma: >>>