Kései remény

Voltam a ködök reggelén,

az Univerzum tartozéka,

láttam, mit látnom lehetett,

mint a Földnek egy maradéka.

Nincs célom, és csak Remény

biztatgat és csitítgat lágyan.

Tudod, úgy érzem, elmegyek

Felvidulni, Amerikába.

Lássam végig az álmaim

a csalódással egybevetve,

Sirasson meg egy feleség

egy kicsi, bolond nevetéssel.

2009. 10. 29.

Szavak szívén

Szavak szívén ül el a bánat.

Rajtunk pihen meg a bocsánat.

A Jó a Rosszal vált kezet.

Minden finom, kis ékezet.

Szülőföldemhez

Nem köszönöm a Mát a Holnapért.

Csodáim tán a végidőket rúgják.

Magam sem értem, mért értem magam.

Torzult szememmel patakokat látok,

vén köveket, kik olyan sokat láttak.

Ezért sajnálom elhagyni e tájat.

Kötődöm hozzád, mint ki ismeri

a csodán belüli vén harmóniákat.

Testem e természetet még kedveli.

Jó ringatóim, s párnám helyett párna.

Okos föld, sohasem parázna.

Kötődöm hozzád, mint zsinór anyához.

És mégis mostan lemondanék rólad.

A testem hullik, lelkem darabokban.

Lélegzetem csodádon elakad.

Feleségemhez

Ahogyan ütöm s tűröm a vasat,

ahogy a bádog tűrődik kezemben,

úgy érzem, őrzöd mozdulatomat.

Apró tested, mely mély csodákra képes,

sodor magával, mint egy áradat.

Nem vagyok rab, mégsem vagyok szabad.

Ujjaim közt, ha megakad egy fűszál,

hozzád hasonló, vékony termeted.

Mindig ott van a figyelmes szemed.

Ha Isten volnék, nem formálnálak újra,

maradj mellettem, mosolygó csodám.

Szemed tükrében fürdetem magam.

Rákfenés sors

Rákfenés sors. Cigányok kínja.

Miért döntöttél a sötét sírba?

Miért az útra kiterítettél?

És csak nevettél. És csak nevettél.

Tágas mezők tolvaj-tanyája.

Jó cigányok meggyújtott háza.

Mosatlan kín, a tiszta kéjbe.

Egy hópehely a tó vizében.

Fekete nap, fekete vágyak.

Kóber-szekér az öröm ágya.

Sirat a szél fekete álmot.

Fekete tavaszt, vidámságot.