Amíg lehet

Körmeimet a folyó

hordalékába akasztva,

lábammal gübét vájva

a túlsó partba,

ott ívelek

mindennapi kételyeitek

sodrása felett,

szerveitekben gömbölyödő

kövek, sírásotok

felcsukló fodrain át,

hogy járjatok rajtam

legalább néhanapján,

menjetek át öreg anyátokhoz,

amíg még lehet,

amíg vár rátok

ki-ki lesve türelmetlen'

a függöny mögül –

fussatok tárt karokkal

a gyermek s jóbarát felé,

míg bírja gerincem

korhadó hídja,

amig késnek odafent

a gáttalan vadvizek.

Túlélés

Hagyom vívni a kórt

a megtűrt renddel –

ágnes asszonyok-mosta velő

szitává nyűtt szőttesével,

melynek még haladékot adott

a rejtőzködő talány –

lássuk, mikor derül ki,

hogy nem én vagyok erős,

hanem az Élet éhe,

a folyton új napra virradás

ostoba kéje

és nem én vagyok gyönge,

hanem a felmart arcú Semmi,

mely valahogy mindig elbotlik,

ha köztünk a távolság

már csak törpearasznyi.

Hagyom vívni és győzni is,

harapni, nagyokat falni belőlem,

csak a pusztíthatót pusztítja úgyis,

szövetségeim ellen nem tehet –

a szóba menekített végtelen,

sok téli-nyári virág

a versben nyílik tovább –

ők lesznek idő- és módhatározóim,

ujjaim és szívem,

ők élnek majd helyettem.

Esetleg

Járjatok csak ezer éves

dómok árnyékában,

ezer éve összelopkodott

kényelemben,

gyűjtsetek bankkártyákat,

hajtsátok fejeteket multitörvények

taglója alá

s mint kaméleon

a folyton-túlélés ágán,

legyetek önmagatok tagadása.

Én elszalasztok

minden buszt, vonatot,

nem szállok nyugatra soha :

itthon is van már

merénylet, tüntetés,

heroin és rabruha –

anyanyelvtől függetlenül

itt is lehet bólintani,

vagy ellenkezőleg….

Esetleg nagyokat hallgatni.

Találkozás a fával

Kéreg-ráncaiba

békévé szelídültek

a csattogó telek

s gyógyító nedvekké

vérszagú szelek –

lelkemmé fogadom,

véresre horzsolom karom,

mint gyermek

durva, borostás apját,

arcommal simítom.